London, 2006. augusztus 17., csütörtök, 109. nap A fák alatt nehezen akart kivilágosodni és nem is siettünk. A mai laza úticél, G.B.Show otthona, - csak egykor nyit, a kert is csak délben és alig negyedórányira van a CL-ünktől. Bár kilenckor keltünk csak, így az út végére annyira beidegződtek a tennivalók, hogy kényelmesen is gyenge két óra alatt végeztünk. Nem akartunk sokat ücsörögni, ezért elindultunk és jó fél órával a nyitás előtt már ott voltunk. Ez a vidék kellemes lankás, dimbes-dombos táj, nagyrészt erdő borítja. Elszórtan, de sok villa van a környéken. A gond csak az volt, hogy megállni sehol sem lehetett és errefelé az utak olyan keskenyek, hogy néhol a kocsi mindkét oldalát érintették az ágak. Valahogy behúzódtunk a kocsibejáróba és vártunk. Pár perccel dél előtt megjelent egy fazon, aki nagy precizitással elhelyezett egy kordont és ímmelámmal kinyitotta a kaput. Szigorúan megmondta hova és hogyan álljunk. Eddigre az eső is elkezdett esni. Mi azért becsületesen végigjártuk a kertet. Igyekeznek ma is az 1900-as évek közepének divatja szerint fenntartani. A virágok, fák egyszerűek, de szépek. Van erdős rész, nyílt füves terület és külön gyümölcsös, itt ettünk pár szem szilvát és nagyon ízlett. A kert nagy nevezetessége az az egyszerű fabódé, ahol az író szeretett dolgozni. Kellemes színfolt egy Szent Johanna szobor. A ház 1906-ban épült és 94 éves korában bekövetkezett haláláig, 1950-ig élt itt Show. Az egész épület mai szemmel nézve is szép, nem túl nagy, de komfortos elhelyezést ad egy házaspárnak. A földszinten a konyhán kívül nappali, ebédlő és dolgozószoba kapott helyet, az emeleten három hálószoba és egy fürdőszoba van. Külön lépcsőház vezet a tetőtérben lévő személyzeti lakrészbe. Valamennyi olyan helység, melyet Show használt bemutatásra kerül, méghozzá az eredeti felszerelési tárgyakkal. Zsóka nagy megbotránkozást okozott, amikor az előszoba esernyőtartójába akarta betenni a mi vizes ernyőinket, hiszen abban a „nagy ember” egykori esernyői laknak. Az egyik emeleti hálószoba ma múzeumnak van berendezve. Legérdekesebb darabja az 1938-ban kapott Oscar szobrocska. Megvan a garázsépület, ma lomtár és egy használt könyv boltnak is helyet ad. Mellette egy akkumulátor épület, hiszen csak az 1940-es években vezették be a villanyt ezen a területen.
251
Összességében mai szemmel is szívesen vállalható mind a környezet, mind az épület maga. Természetesen egy komoly korszerűsítés kellene, de mi is szívesen ellaknánk benne… Az épületben tett jó félórás látogatás után Rózsit utasítottuk, hogy vezessen a London-i kempingbe. Útközben ismét esett és volt olyan hely, ahol majdnem tengelyig vízben mentünk. Nem is volt baj, amíg nem értük el a belső gyűrűt. Itt nyugatra kellett volna küldenie minket, ahelyett, hogy bezavarjon a belvárosba. Egyetlen haszna volt ennek: utunk egy Lidl mellett vezetett és be is tértünk. Sok örömünk nem volt, az egész hangulata olyan más volt, mint azt megszoktuk. Mindenhol négerek és arabok, valahogy az áru választék sem volt az igazi. Már kezdtek megjelenni a fizetős övezet előjelző táblái, amikor önhatalmúlag letértünk nyugatra. Szerencsére sikerült megállnunk egy fizetős részen és megpróbáltam kideríteni mi is történt. Pontosan most sem tudom, még kell egy-két próbát tennem otthon. Amikor az elmúlt napokat terveztem összesen kilenc utat határoztam meg. Az utolsó szakaszt, a Show`s Corner-től a kempingig két változatban készítettem elő. Az egyik Rózsi eredeti ajánlata, a másik az én saját verzióm. Ez utóbbi valamilyen oknál fogva nem került áttöltésre és csak a kedvezőtlen változat volt bent a memóriában és induláskor ezt választottam. Minden esetre ott a helyszínen előkaptam a számítógépet, csináltam egy nekünk is tetsző útvonalat, amin Rózsi szépen, minden stressz nélkül elhozott a kempingbe. Igaz hogy a 25 kilométeres út fél órával tovább tartott, mint azt előre ígérte, de ilyen a London-i forgalom és senkit sem érdekelt igazán. A kempingen kint volt a megtelt tábla, mi vidáman bejöttünk és az előre lefoglalt helyünk itt várt. Nem tudom, hogyan kezeltük volna a dolgot, ha nincs foglalásunk. Ez a kemping már egy tipikus nagyvárosi kemping, van egy jó fél tucat német, talán dupla annyi olasz (augusztus közepe van ugyebár), két spanyol, egyegy francia és portugál. Érdekes módon hollandot még nem láttunk. A vendégek túlnyomó többsége lakóautóval van.
252
A helyünk jó, ki is használtuk az alkalmat és a tegnap szerzett beefsteak-ből két jókora szeletet megsütöttünk, hozzá megittunk egy palack Takler féle kékfrankost. A holnapi napon még nem gondolkoztunk, azt tudjuk, hogy van egy közvetlen buszjárat az Oxford Circus-ig, de hol fogunk háromnapos jegyet venni, azt még nem tudjuk. London, 2006. augusztus 18., péntek, 110. nap Éjjel többször is esett komolyan, de ezzel nincs semmi baj. Reggel itt-ott kék égre ébredtünk és bár árnyékban vagyunk, nem volt bántóan hideg. Sőt amikor elindultunk felmerült, hogy kell-e pulóver és az esőjacky-t is csak megszokásból vittük magunkkal. Nagy hiba lett volna bármit is a kempingben hagyni… Nyolckor keltünk és tízkor már a recepción érdeklődtünk a buszok iránt. Gyenge egy kilométeres sétával jutottunk el a buszvégállomásig, ahol egy újságosnál lehetett előreváltott napi jegyeket kapni. Megvettük mindhárom napra és már ülhettünk is a buszra. Ez a járat, a 3-as, háromnegyed óra alatt visz be az Oxford Circus-ig, közben érinti a Westminster-t, a Trafalgar Squer-t és a Picadilly Circus-t is. Mi az emeletes buszon fent előre ültünk. A tűző napon, a levegőtlen helyen rendesen leizzadtunk. Sétánkat a városban az Oxford Street-en kezdtük. Tegnap kapott feladatunknak, Áron részére újabb alvós nyuszi beszerzésének szerettünk volna mihamar eleget tenni. Sebtében jártunk négy különböző áruház Clarins butikjában. Mindenhol előadtam szívhez szólóan a mesémet, az eladó hölgyek egytől egyig meg is hatódtak, de segíteni nem tudtak. Jó szándékuk jeleként mindenhol megadták a Clarins UK Ltd. telefonszámát, sőt egyikük még egy fax számot is és a címet is megadta. Azt elfelejtették megmondani, hogy gyakorlatilag ugyanabban a háztömbben van… Ezt csak a kempingben, Rózsi térképéről állapítottam meg, de már késő, holnap szombat lesz, hétfőn meg már megyünk… Az áruházakat járva vettünk pár dolgot még a piciknek kihasználva a kiárusítás utolsó napjait, amikor még további árengedményeket adtak. Közben többször eleredt az eső és kisütött a nap. Turistáskodásunkat a Marbel Arch-nál kezdtük. Itt bementünk a Hyde Parkba, de sétáról szó sem lehetett, mert ismét egy zápor kapott el. Rövid ideig behúzódtunk egy pavilon eresze alá, majd dacolva az esővel indultunk tovább a park keleti oldalán. Érdekes volt megfigyelni, hogyan reagáltak a helyiek. Többen abba sem hagyták a focizást, vagy fittyet hányva az esőre mentek tovább a maguk útján. Mások esernyőket vagy esőkabátokat kaptak elő és így mentek tovább. Néhányan, hozzánk hasonlóan a fák vagy pavilonok alatt kerestek védelmet. Meglepő volt, hogy milyen sok a bevándorló, errefelé elsősorban arabok, de volt néger és indiai is szép számmal.
253
Érdekes színfolt volt a Hyde Park egyik kapuja. Innen a Green Parkon keresztül a Buckingham palota felé vettük az irányt. A palotához érve komolyan rázendített az eső és nem is volt hová behúzódni. Itt kezdtünk komolyan elázni.
A palota előtti térről a parkba vezető részben aranyozott kovácsoltvas kapu hívta fel magára a figyelmet. A palota előtti téren álló Viktória szobor talapzatán valamilyen közmű munkát végeznek, ezért egy része el van kerítve.
254
Innen a Buckingham Palace Road-on sétáltunk tovább. Elmentünk a palotához tartozó Visitor Center, a Királynő Galériája és a Királyi ékszerek kiállítása mellett. Meglepő volt, hogy a rossz idő ellenére bebocsájtásra várakozva milyen sokan álltak sorban. Ezután az ismét megerősödő eső ellen egy ultramodern bevásárló központba húzódtunk be. Utunkat a Westminster Catedral meglátogatásával folytattuk. Ez a templom a katolikus egyházé, tehát nem az állami és királyi ceremóniák színhelye. Azért nagyon impozáns. A Victoria Street-en mentünk tovább a Westminster Abbey felé. Itt tettünk még egy kísérletet az alvós nyuszi becserkészésére. A hölgy itt még jobban meghatódott, de érdemben segíteni nem tudott, azért felhívta a céget és ott sem emlékeztek már erre a termékre. Azért ő is megadta ugyanazt a címet és telefonszámot és együttérzéséről biztosított. Az utca végén egyszer csak elénk tárult a Westminster Abbey két hatalmas tornyának látványa. Közvetlenül mellette egy kisebb templom, a St. Margaret és a háttérben a Big Ben tornya.
255
Az Abbey-ba nem lehetett már bemenni, késő volt, talán holnap itt kezdünk. Azért még készítettem pár felvételt, nem tudni milyen lesz az idő holnap.
Innen már csak a buszhoz sétáltunk el. Talán helyesebb lett volna vánszorgásnak nevezni. Közben a Parlament épülete előtt mentünk el és készítettem pár felvételt róla hasonlóan a milleneumra épült óriáskerékről is. Ez utóbbi nem működött.
256
A buszra nem kellet sokat várni, de ha lehet még lassabban vánszorgott, mint reggel. Megint fent ültünk, de most nem volt olyan meleg. Innen egészen érdekes a perspektíva, sokkal áttekinthetőbb minden. Jóval elmúlt hat óra mire visszaértünk a kempingbe. Nagyon kevesen voltak bent, gondolom, mindenki a várost járja. Gyorsan lezuhanyoztunk és Zsóka megfőzte a halászlét császármorzsával. A kint elfogyasztott vacsora után már semmihez sem volt kedvünk. Holnap egy hasonlóan fárasztó nap elé nézünk és valamikor az útra is fel kellene készülni (keréknyomás ellenőrzés, holmi elrendezése úgy, hogy gyorsan ki lehessen pakolni, stb.), sőt az Internetre is fel kellene menni...
257
London, 2006. augusztus 19., szombat, 111. nap Reggel hasonló idő fogadott, mint tegnap, csak ma éjjel nem esett. Megint nyolc előtt pár perccel keltünk és mire megettük a reggelit a kemping is elkezdett éledezni. A gyorsan változó felhőzet mellett sikerült egy pillanatot elkapni, amikor a közelünkben lévő BBC adótorony szépen mutatott. Ez a torony itt van a szomszédos telken. Meg is állapítottuk, hogy lakóautónk igazán otthonosan érezheti magát… Már tízkor ültünk a buszon, de ma leszálltunk közben, mert tegnap láttunk egy Mothercare üzletet és úgy éreztük ezt még meg kell próbálni nyúl ügyekben. Közben egy áruházba is betértünk, ahol megint volt egy komoly Clarins butik, de itt sem tudtak semmi okosat mondani. Még a telefonszámot sem adták meg, nem is erőltettem. A Mothercare-ben találtunk egy hasonló valamit. Ezt megvettük annak reményében, hogy a fiatalurat rá lehet venni arra, hogy elfogadja, de én nem igazán bízom benne. Visszaszállva a buszra bementünk a Westminster Abbey-hoz. Az eső ma először, de nem utoljára elkezdett esni. A nagy fák lombjának védelmében felvettük az esőjacky-t.
Kinéztünk a Themse partjára. A vízen éppen elkaptunk egyet azokból a kétéltű járgányokból, melyeket az utcákon is lehet látni. Turistákat visznek velük városnézésre. A még mindig álló óriáskereket is lefényképeztem.
258
Innen bementünk az Abbey-ba. Mindkettőnket eladtuk szeniornak, így kicsit kedvezőbb volt a dolog. Maga a templom egy egyedi darab. Tulajdonképpen egyben nemzeti panteon is. Megszámlálhatatlan király és királynő mellett az irodalom és tudomány jeles képviselői, feltalálók, történelmi személyek sírhelye, vagy legalább emlékműve, emléktáblája került itt elhelyezésre. Az ismert nevek mellett a számunkra ismeretlenek sokasága adja a síremlékek döntő többségét. Lordok és más potentátok egész hada büszkélkedhet itt valamilyen, sokszor nagyon is hivalkodó emlékművel. Nekünk kicsit furcsa volt ez a zsúfoltság. A templom maga nagyon nagy, de a különböző építmények úgy széttagolják, hogy nehéz elképzelni, hogy egy komolyabb ceremóniára hogyan tudják berendezni. A székesegyház egyben kolostor is. Ezeket a részeket is becsülettel végigjártuk. Az egyik kerengő közepén lévő kis kertet az ilyenkor elmaradhatatlan szökőkúttal le is fényképeztem. A templom- és kolostorlátogatás elég fárasztó, de nagyon érdekes volt. Ha valaki eljut ide, ezt a helyet nem szabad kihagyni. A székesegyházat elhagyva az újból megeredt esőben a Victoria Street-en elmentünk a modern üzletházig, ahol meghúztuk magunkat, amíg elállt.
Innen a Buckingham palotát érintve a Guards’ Museum mellett elhaladva jutottunk el a Horse Guards laktanyájáig. Közben az éppen percekre kisütő napban szépen látszott a Victoria emlékmű. 259
A párperces napsütés után ma már harmadszor kellet elővegyük az esőjacky-t. Többekkel együtt a lovas gárdisták laktanyájának árkádja alatt húztuk meg magunkat. Megállapítottuk, hogy a takarékoskodás itt is működik. Az a korábbi gyakorlat, hogy lovas őrség áll a kapu két oldalán, megszűnt, mindössze két vitéz gyalogosan parádézott. Innen még mindig esőben mentünk át a WhiteHall-on a Downing Street-hez, ahol a mindenkori miniszterelnök rezidenciája van. Ma sokkal erősebb biztonsági intézkedések vannak érvényben, mint 15-20 éve, amikor itt jártam. Nemcsak rendőrök egész hada vigyázza a biztonságot, hanem több sor vasrács és mindenféle útakadály van hivatva megakadályozni bármilyen atrocitást. Mi is csak a többi turistához hasonlóan a vasrácsokon kukucskálhattunk be és próbáltunk fényképet készíteni.
260
Az ismét csillapuló esőben a Trafalgar Square felé vettük az irányt. Itt valamilyen nyári fesztivál van éppen, mindenfelé különböző installációk és nagyon sok ember. A forgatagban bóklásztunk egy kicsit, betértünk a Nemzeti Galéria egyik épületébe is. A Piccadilly Circus felé folytattuk utunkat és mielőtt odaértünk volna betértünk egy kicsit a Soho-ba. Úgy szombat délután három és négy között gondoljuk nem az igazi arcát mutatta, azért más nagy városok hasonló negyedeinek tapasztalata alapján el tudjuk képzelni milyen is lehet estefelé és még egy kicsit később… A Soho-ból a Regent Street-re érkeztünk. Itt belebotlottunk London legnagyobb játékboltjába, a Hamleysbe. Nem tudtuk megállni, hogy ne vegyünk még két MEGABLOCS szettet. Mire a nagy szatyorral felszerelkezve kijöttünk a játékboltból a tömeg valahogy megnőtt és mi nagyon fáradtnak éreztük magunkat. És ez nem csak a mai, vagy a tegnapi tízen valahány kilométer, hanem az egész elmúlt négy hónap. Az a közel 650 kilométer, amit legyalogoltunk, a sok autózás, kempingkeresés és minden, amit átéltünk az elmúlt hetekben. Bár még csak alig múlt fél négy, felszálltunk az első buszra és fél ötkor a lakóautónál voltunk. Volt tennivaló bőven. A hazaútra történő felkészülés jegyében leellenőriztem és meghúztam a motor rögzítéseit, keréknyomást és olajszintet ellenőriztem. A pakolásra nem is jutott idő.
261
Vacsorára megsütöttük a második adag beef steak-et a maradék krumplival és hagymával és megittuk hozzá az utolsó üveges borunkat, a Csincsikétől kapott BB édeset. Utána mosogatás, zuhanyozás és máris bepakolhattuk a holmit, mert sötét lett. Az utóbbi napokban gyorsan rövidülnek az esték. Még megírtam a naplót, közben az Interneten megnéztem a mailjeimet. Megint lefogyott a credit-em, a bankra már nem is futotta… London, 2006. augusztus 20., vasárnap, 112. nap Reggel hasonló idő fogadott, mint az elmúlt napokban. Ma azért magunkhoz vettük az esernyőket, mert az elmúlt két napban nagyon beleizzadtunk az esőjacky-be amikor esett. Bár vasárnap ritkábban járnak a buszok és várnunk kellet pár percet, tíz órakor már ment velünk a busz a város felé. A gyenge forgalomban is kicsit jobban haladt a szokásosnál. A Trafalgar térig mentünk, ahol átszálltunk egy 15-ös járatra, mely a City-n keresztül elvitt a Tower-ig. Itt már hemzsegtek a turisták. Egy részük a lovagi tornát, pontosabban annak imitációját nézte. Megvettük a jegyünket, a fejenként 12 £-os szenior ár kicsit mellbevágott, bár emlékszem ide a beugró korábban is húzós volt.
Nagyon sokan voltak, csak Versailles-ben láttunk hasonlóan sok látogatót. Ez sokban rontotta az élvezetet. Maga a Tower egy érdekes hely. Egy szabálytalan ötszög alakú területet vesz körbe a fal. Valaha vizesárok is volt körülötte. A falon belül aztán különböző korokból származó épületek vannak.
262
Van egy középkori palota a Themze partján, a legmarkánsabb épület a középen álló White Tower. Ez egy háromszintes masszív épület, egy időben lőpor toronynak is használták. Vannak lakóházak, melyek ma is a tisztek elhelyezésére szolgálnak. Megvan az a torony is, mely egykoron a hírhedt börtön volt. Mellette a kápolna egy jellegtelen kis épület. Legmodernebb a Viktória királynő korában épült, ma a koronázási ékszerek tárolására és bemutatására szolgáló épület. Külön épületben van egy katonai egység múzeuma és főhadiszállása.
Érdekes, ahogy bemutatják a Towert. Ez alapjaiban eltér az NT gyakorlatától. Itt tulajdonképpen csak maguk az épületek, azokból is döntően a falak vannak helyreállítva. A padlók, lépcsők már rendszerint modernek. Egyik-másik teremben korszerű hasonmás bútorokkal érzékeltetik, hogyan is lehetett valaha berendezve. A helységek nagy részében kiállítások vannak, itt-ott életképekkel, de elsősorban múzeum jellegű prezentációkkal mutatják be a mondandót.
263
A parancsnoki lakások és a kincstár előtt a híres medvebőr kucsmás gárdisták adnak díszőrséget. Az udvaron számos régi, valamilyen okból nevezetes ágyút is kiállítanak. Ezek közül a legcsicsásabb az az ágyú, mely valaha Máltán szolgált. A kápolna egy jellegtelen kis épület, sajnos nem volt látogatható. Előtte éppen most építenek egy emlékhelyet a korábbi kivégzések helyszínén, ahol az évszázadok során Boleyn Anna mellett vagy egy tucat neves személy élete fejeződött be.
264
Számos kiállításnak ad helyet a Tower. A középkori palota az akkori életet igyekszik bemutatni. A White Tower ma fegyverkiállítás. Három hatalmas emeleten régi korok fegyverei láthatóak egészen az első világháborúig. Külön tematikus kiállítások mutatják be a III.Richard sztorit, a börtön tornyot és leghíresebb lakóit és természetesen a koronázási ékszerek is megnézhetőek. Közel három órát bóklásztunk a tömegben. Ezalatt becsületesen végig jártunk szinte mindent, amit lehetett. A Towert elhagyva először sétáltunk egy kicsit a Themse partján, majd átsétáltunk a Tower Bridgen. Ez a híd, amely London szimbóluma, egy teljesen egyedi darab. Ma már nincs meg az a funkciója, hogy a nagy hajókat beengedje a Tower előtti Themse szakaszra, ezért tudtommal már nem is nyitják fel, vagy csak esetenként. Egészen az 1900-as évek közepéig az eredeti hidraulikus rendszer működtette, akkor átálltak elektromos meghajtásra. A tornyok és a felső szint gyalogátkelője ma is látogatható, kiállítások mutatják be a híd történetét. Mi most passzoltuk, én korábbi itt tartózkodásaim egyikén megnéztem.
A hídon átsétálva a modern Londonnal ismerkedtünk egy kicsit. A régi dokkok helyén ma modern városnegyed van, lakások, irodák, bevásárlóközpontok. Itt Londonban nagyon jól megoldották a régi és a modern épületek összhangját. A modern épületek nem a szokásos acél-üveg kockák, hanem gazdag formavilágot mutatnak be.
265
A túlpartról szépen látszik a Tower. Ezen a parton van kikötve a Belfast nevű hadihajó, mely ma múzeum.
A túlparton elsétáltunk egészen a London Bridge-ig. Előtte a vasútállomáson megvettük az utolsó kenyeret ezen az úton. Majd holnap Dover-ban elkészítjük a szendvicset az útra.
266
A London Bridge-en átsétálva elmentünk a nagy londoni tűzvész emlékműve, egy 62 méter magas obeliszk mellett, majd a City-n áthaladva felszálltunk egy 25-ös buszra, mellyel elmentünk a Tottenham Court Road-ig. Előtte megálltunk a Tőzsde épülete előtt.
Bár nagyon fáradtak voltunk már, azért úgy határoztunk elmegyünk a British Museum-hoz. Útközben tettünk egy legutolsó kísérletet az alvós nyuszi tárgyában, de sikertelenül. Azért mélyen leértékelve kaptunk nekik négy pizsamát.
267
Arra már nem volt idő, hogy akár csak egyetlen kiállítást megnézzünk a British Museum-ban, de az épület maga is megérte a látogatást. Oszlopsora a mi Nemzeti Múzeumunkra emlékeztet egy kicsit, de sokkal monumentálisabb, a központi épület mellett és mögött három hatalmas oldalszárny van. Nincs belépő, ezért vasárnap délután sok londoni választotta a múzeumot kirándulási célpontnak. A hatalmas központi csarnok közepén egy kerek belső épület van, mely földszintjén a könyvtár olvasóterme, emeletén időszaki kiállítások kaptak helyet. A nagy csarnokban nagyon mozgalmas az élet. Kávézók egész sorában sokan múlatják az időt. Az állandó kiállítások az oldalszárnyakban kaptak helyet. Az Európa múltját bemutató kiállítás termeibe betértünk, de remény sem volt arra, hogy igazán megnézzük. Az elég gyengén megvilágított és levegőtlen helyen nagyon meleg volt. A múzeumtól az Oxford Streeten sétáltunk el az Oxford Circusig, ahol buszra szálltunk. Ez a része az Oxford Street-nek egy csöppet sem kevésbé forgalmas, mint a túlsó, csak itt nem a nagy áruházak dominálnak, hanem a kisebb, döntően ajándéktárgyakat és bóvlikat árusító üzletek. Bár minden üzlet nyitva volt, annyira fáradtak voltunk, hogy csak siettünk a buszhoz. Szerencsére azonnal jött és a felső szinten lerogyhattunk, hogy lassan megszokott háromnegyed órás városnézésünket elkezdjük, mely nagyrészt London kevésbé látványos részeit érintette. Ma szerencsénk volt, egyszer sem áztunk el, kétszer ugyan előkaptuk az esernyőt, de végül feleslegesnek bizonyult. Úgy látszik hatékony riasztó… A kempingbe visszaérve elkezdtük a vacsora készítését (grillezett lazac, főtt krumpli, cukkini, gomba), de közben a cuccok átpakolására is sort kellett kerítsünk. Úgy csoportosítottuk a holmit, hogy külön ládákba kerüljenek a lakásba, vagy a garázsba viendő, illetve a maradó dolgok, míg az esetleges Istria-i úton számításba vehető élelmiszereket a nappali ülése alá tettük. Amikor vacsoránkat elfogyasztottuk, már alkonyodott. Mosogatás és zuhanyozás után megborotválkoztam, hogy otthon ezzel se koszoljam össze a lakást. A kellemes meleg időben még kiültünk és gyertyafény mellett a sikeres utat ünnepelve megittuk utolsó üveg pezsgőnket. A naplóírást is elhanyagoltam, így ezek a sorok csaknem két héttel később, már otthon kerültek lejegyzésre. Ghyvelde, 2006. augusztus 21., hétfő, 113. nap Ez a nap már a hazautazás jegyében telt. Éjjel és reggel esett, de a közbenső időszakokban mindent el tudtunk rendezni. Nem siettük el az indulást, hiszen a kompunk csak este fél nyolckor indul. Előtte a korábbi szigetországi utjainkon bevált módon a Dover feletti Fehér Sziklák-on tervezünk megállni. Zsóka ötlete alapján indulás előtt még lezuhanyoztunk, ezzel erre este már nem kell időt szánni. Kiürítettük a WC-t és részlegesen feltöltöttük a víztartályt. Ez utóbbi művelet alatt ismét elhasadt a tömlőnk. Lehet, hogy rosszul viseli a TV adóállomások környékét? Egy kétaraszos darab
268
levágásával gyorsan hadra foghatóvá tettük, majd valahol megcsináljuk. Pont délben hagytuk el a kempinget, de ekkor már megint elkezdett esni. Rózsi vezérletével szépen átrágtuk magunkat London külső városrészein. Egy helyen még egy Lidl-t is láttunk, de az esőben és az erős forgalomban esély sem volt arra, hogy megálljunk, pedig a ma kezdődő akcióban volt néhány ígéretes holmi. Simán elértük az A2-es utat, mely szinte végig négysávos, több helyen autópálya. Menet közben hol rázendített, hol elállt az eső és ezzel megkönnyítette a búcsút Angliától. Korábban szerzett helyismeretünk és Rózsi tudása alapján simán megtaláltuk a parkolót. Úgy utoljára még kiélveztük a keskeny, kanyargós utakat, de csak pár kilométeren. A nem igazán külső programra alkalmas időben elég sokan keresték fel az NT kezelésében lévő helyet, a legjobb, alsó teraszon lévő parkoló tele volt. Ezért a következő teraszra mentünk, ahonnan a kikötő kevésbé látszik, de teljesen üres volt. Két órakor, alig, hogy leparkoltunk, kaptunk egy újabb adag esőt. Szerencsére nem terveztünk sétát tenni a sziklákon, korábban már rendesen bejártuk a környéket. Hozzákezdtünk, hogy a következő két napra elkészítsük a szendvicseket, mert a tavalyi gyakorlatnak megfelelően erőltetett menetben szándékozunk hazamenni, hogy szerda dél felé megérkezzünk, közben Neumarkt- ban meglátogatva a Fritz-Berger camping áruházat. A szendvicskészítés után a javuló időben kimentem, hogy készítsek pár képet a kompkikötőről és kicsit távolabb a hajókikötőről és a strandról.
Később Zsóka megfőzte a vacsorát, sajtlevest, melyet a szokásosnál korábban fogyasztottunk el a még reggel elkészített mogyorókrém első adagjával. Utána elmosogatott és hatóra után kényelmesen elindultunk a kikötő felé. Tettünk egy rövid kitérőt, hogy maradék 15 £-unkat elköltsük, melynek még mindig a legcélszerűbb módja a tankolás az egyébként méregdrága angol gázolajból. 269
Fél hét körül álltunk be a sorba, hogy alul- és felüljárók labirintusán keresztül átkígyózzunk a kikötőn érintve a határőröket, vámosokat, jegykezelőket, elhaladva a biztonsági ellenőrzés épülete mellett. Senkit sem érdekeltünk komolyan, egyedül az angol határőr mutatott némi érdeklődést útleveleink iránt. Nagy fejlesztések lehettek a közelmúltban errefelé, Rózsi több helyen azt jelezte, hogy a vízen járunk… A kikötőben minden nációt képviselő kamionok nyomasztó tömege. Köztük szép számmal magyarok is. Még ezzel a kicsinek igazán nem mondható lakóautóval is törpének éreztük magunkat, ahogy szlalomoztunk az egyébként táblákkal nagyon jól jelzett területen. Interneten foglalt jegyünknek megint szalutáltak és szinte másodpercek alatt megkaptuk a beszállókártyánkat. Még egy rövid várakozás és elkezdték a behajózást. Ez egy félelmetesen jól szervezett nagyüzem. Nyolc kikötőállásba érkeznek és indulnak két nagy (P&O és Seafrance) és két-három kisebb társaság kompjai gyakorlatilag folyamatosan. Mindig van valamilyen mozgás a vízen is és a szárazföldön is. A kamionok és kocsik több sávon folyamatosan érkeznek a szárazföldről és távoznak a sziget belseje felé. Mindig van olyan hajó, melyről vagy éppen kigördülnek a járművek, vagy éppen behajóznak. A menetrend szerinti indulási időre minden elkészült, felhúzták a pallókat és elkezdték lebontani a kikötő köteleket. Ekkor történt egy kisebb malőr, az egyik acélkötél szeme felakadt a kikötő ponton egy részére. Látszott, hogy ilyen eseményre nincsenek felkészülve, vagy negyedórát idétlenkedtek, amíg kiszabadították, közben eltörtek, vagy vízbe ejtettek két hosszúnyelű festőhengert. Amikor némi késéssel elindultunk, már erősen alkonyodott. Azért készítettem még néhány felvételt a távolodó kikötőről és a nevezetes sziklákról.
270
Végül még a naplementét is sikerült elkapnom, ezzel a képpel méltóképpen befejezve a túra érdemi részét. Előttünk van még az át kompozás és vagy 1600 kilométer rohanás…
Hajónk kapitánya mindent megtett, hogy behozza a lemaradást és eseménymentes egy és negyed óra után menetrend szerint kötöttünk ki. A hajó kiürítése ugyanolyan szervezetten történt, mint a behajózás és pár perc
271
múlva átállított óránk szerint éjjel 11-kor már gurultunk is a vaksötét éjszakában. Eredetileg Calais kikötőjének parkolójában terveztünk éjszakázni. Korábbi alkalmakkor nagyon élveztük „Európa legnagyobb vadkemping”-jének hangulatát. Most valahogy nem találtuk meg azt a leágazást, mely oda vezetett. Itt is nagy építkezések voltak, szinte semmire sem ismertünk rá a sötétben. Ugyan mintha láttuk volna a régi parkolót, de úgy nézett ki, hogy le van zárva. Nem sokat vacakoltunk, hanem hagytuk magunkat sodorni a gépkocsi áradattal. Különösen kellett figyelni, mert három hónap baloldali közlekedés után most a jobb oldal tartogathatott meglepetéseket… Pillanatok alatt kint voltunk az autópályán. Szerencsére tankolnunk nem kellett, mert a franciák továbbra sem ismerték fel a két ország üzemanyag árai közötti különbség adta üzleti lehetőséget és egyetlen benzinkutat sem láttunk. Bár elég késő volt, azért frissek voltunk és elindultunk a belga határ felé nem igazán tudva, hogy hol fogunk éjszakázni. Errefelé az egyébként nem fizetős autópálya mellett nagyon kevés parkoló van. Egy mellett elsuhanva láttuk, hogy sokan, elsősorban kamionok állnak bent. Úgy határoztunk, hogy a következő parkolót mi is megnézzük. Ezt az utolsó pillanatban, 200 méterre a belga határtól találtuk meg. Már éppen azt kezdtük számolgatni, hogyan tudunk eljutni a németekig, mert mint ismeretes sem Belgiumban, sem Hollandiában nem megengedett az autópálya melletti éjszakázás és nincsenek is parkolók. Ez egy elég kis kiálló és már majdnem tele volt. Egy angol kollega kis áramfejlesztője pöfögött a füvön és vagy fél tucat kamion foglalta el a parkoló mindkét oldalát. Talán az utolsó szabad helyet csíptük meg, de csak perceken múlt. Utánunk többen is jöttek és kénytelenek voltak tovább menni, vagy a be- és kihajtó padkájára húzódva megállni. Nekünk még arra is volt módunk, hogy biztosítsuk a kiálláshoz szükséges helyet, ha elénk keresztbe beállna valaki. Erre, mint kiderült szükség is volt. Gyorsan megittuk az ilyenkor altatónak szánt whisky-ket és söröket, megfőztük a reggeli teát, bekészítettük a kávét és éjfél körül lefeküdtünk, de előtte hajnali négyre beállítottuk az ébresztést… Linz, 2006. augusztus 22., kedd, 114. nap Sokkoló volt a kelés a rövid pihenő után. Gyorsan bekaptunk egy egyszerűsített reggelit (müzli teával, illetve kávé) majd fél és háromnegyed öt között útra keltünk. Még teljesen sötét volt, a forgalmat is csak egy-egy, a kompról érkező kamion jelentette. Szerencsére a belgáknál az autópályák nagy része ki van világítva.
272
Hatóra körül a gyűrűn elkerültük Brüsszelt. Szerencsére a forgalom csak akkor kezdett éledezni, nem tudom mi lett volna két órával később… Közben teljesen őszies képet mutatott a táj, ködös, felhős volt az idő. Megtankoltunk (ugyebár a belgáknál aránylag olcsó az üzemanyag) és cseréltünk. Közben elmajszoltuk az első szendvicseket. Megállás nélkül, 90100-zal haladtunk. Átkeltünk Hollandián és pont három órával az indulás után beléptünk Németországba. Ez azért kicsit sok lett volna még az éjjel… Eddigre beállt a délelőtti forgalom. Több helyen útépítés is nehezítette a dolgunkat. 100-110-zel kellet menjünk, ha nem akartunk beragadni a szélső sávban a kamionok közé kockáztatva, hogy ezek a monstrumok rendre megelőznek. Ahol három sávos volt az út a dolog elég egyszerű volt. A külső sávban mentek a lassabb kamionok, a legbelsőben a gyors személykocsik és a középsőben még a magunkfajtának is lehetett előzgetni. A Rózsi által számított időnél kicsit jobbat mentünk. Ö 80 kilométerrel számol autópályán. Egy helyen, ahol Zsóka vezetett, az úton egy tartálykocsiról leesett töltőcső feküdt. Kikerülni nem tudta, a mellettünk lévő sávban jöttek. Rá kellett hajtson és a felcsapódó karmantyú valamit megütött a kocsin, első gyors szemrevételezés nem mutatott semmit. Később este, amikor kiálltunk, derült ki, hogy a lépcsőt csapta meg és ettől az, ha rálépünk, lebicsaklik. Megnéztem, könnyen javíthatónak látszik. Most nem foglalkozunk vele, majd otthon… Nem álltunk meg, csak egyszer tankoltunk. Kettő után elértük Neumarkt-ot és egyből megtaláltuk az áruházat. Nagy csalódást okozott, hogy a két év előtti készséges és hozzáértő kiszolgálás a múlté. Hajszolt és nem igazán hozzáértő eladók szajkózták, hogy csak a katalógusban lévő holmik vannak. Ez a választék pedig valahogy szegényesnek tűnt. A polcok között bóklászva sem akadt meg a szemünk semmin. Igaz, hogy már annyi mindenünk van… Azért nagy nehezen megvettük az ablakokra a napvédők anyagát, szép feladat lesz télen megvarrni. Vettünk kemikáliákat a WC-hez, erre jövőre már nem lesz gond és kicseréltük az üres gázpalackot. Az asztalláb eltörött alkatrésze egy reménytelen eset és a garázsajtóhoz sem tudtak kitámasztót adni. Azt javasolták, próbáljuk meg a szomszédos szervizben. Ott, ha asztalláb alkatrészt nem is, de nagy örömömre ajtó kitámasztót tudtak adni. Sőt láttam kitéve kibontott selejtes ablakkitámasztókat, melyeken ugyanolyan zárak vannak, mint a mieink. Vettem ötöt, mert kezdenek az ablakzárjaink tönkremenni. A mérsékelten sikeres kitérő után, a korai időt látva, gondoltuk megyünk még párszáz kilométert. Előtte betértünk a közeli Aldi-ba és már a következő útra gondolva beszereztünk néhány dolgot. Errefelé már sokkal kisebb a forgalom, mint Frankfurt, vagy Nürnberg környékén. Kényelmesen autóztunk a javuló időben és elmentünk Linz-ig. Itt nyolc óra körül, már majdnem sötétben kiálltunk abban a parkolóban, ahol három éve, Belgiumból hazajövet is aludtunk.
273
Zsóka megfőzte a vacsorát, az egész úton magunkkal hurcolt zacskós tésztát, leöblítettük az altató sörökkel, előkészítettük az egyszerűsített reggelihez valókat és korán lefeküdtünk. Hat órára állítottuk be a mobilt. Budapest, 2006. augusztus 23., szerda, 115., utolsó nap Hamarabb ébredtünk, mint az óra megszólalt. Felkeltünk gyorsan megreggeliztünk és hatkor már indultunk is. Menetközben ettük meg a szendvicseket. Csak néhány elég szigorú útépítés lassította a menetet. Reggel nyolc körül értük el Bécset. Előtte a Wienerwald-ban vagy félórát araszoltunk egy útépítés miatt egy sávosra szűkült az egyébként három sávos út. Közben meg is tankoltunk. Nagyon féltünk a tangenciálistól, de kellemes meglepetésként szolgált, hogy megnyitották a kerülő autópályát és egyenesen Schwehat-ig zökkenőmentesen haladhattunk. Itt az A4-esen a reptérig, illetve a Pozsony felé vezető elágazásig megint kicsit többen voltak, de utána zavartalanul haladhattunk a határig. Itt mutattak először komoly érdeklődést az útleveleink iránt, de a hétköznap délelőtti időpontban szinte várakozás nélkül haladhattunk tovább. Megvettük a magyar autópálya matricát és máris indultunk. Menet közben Zsóka lehúzta az ágyneműt és elkezdte összekészíteni a holmit. Megálltunk még egy parkolóban Győr előtt kiüríteni a WC-t. Utána visszavettük a mobilokról az átirányítást és bejelentkeztünk az illetékeseknél, hogy megérkeztünk. Budaörsnél megálltunk bevásárolni a METRO-ban. Igen csak komoly fejtörést okozott visszaemlékezni arra mit is hagytunk otthon. A vásárolt holmit nem tudtuk hova tenni, csak úgy a kocsi padlójára tettük a nagy részét. Én úgy képzeltem, hogy a tavalyihoz hasonlóan Zsóka kiszáll valahol a lakás közelében én pedig felviszem a kocsit a hegyre és a Lagúnával több fordulóban lehozzuk a cuccot. Zsóka javaslata volt, hogy forduljunk a lakás felé, hátha szerencsénk lesz és találunk parkolóhelyet ennek a batárnak. Nem igazán hittem benne, de csodák-csodájára délben kettőkor pont a kapu előtt volt elég hely, sőt az előttünk álló kocsi tulajdonosa, egy, az építkezésen dolgozó fiatalember el is állt és így még a járda közelébe is tudtunk állni. Minden aprónkat bedobtuk a parkolóórába, másfél órára volt elég. Ezalatt három menetben mindent felvittünk a lakásba és nagy részét letettük a konyhába. A menetek között mindig tettünk valamit, hogy a lakás eredeti állapotába kerüljön. Hol bekapcsoltunk valamit, hol egy ablakot nyitottunk ki vagy húztunk fel egy redőnyt (már amelyiket
274
lehetett). Ezután beültem a lakóautóba és már egyedül, felvittem a Széchenyi hegyre. Ott leszedtem a motort és beállítottam a kocsit a helyére. A motorral lejöttem, betettem a garázsba és a Lagúnával visszamentem a garázsba kerülő dolgokért, nem sok maradt. A Széchenyi hegyen a lakóautó kilométerórája 31 473-at, a motoré 13 496-ot mutatott. X–X-X Jó hét hét telt el azóta, hogy az ír-angol túráról hazaérkeztünk. Közben voltunk két hetet Istria-n pihenni és teljes bedobással beálltunk nagyszülőknek, kétszer is végig mostuk az összes holminkat, rakodtunk és rendezkedtünk folyamatosan. Mára nyoma sincs a nyárnak (bár az idő még mindig szép, ma fűteni is elkezdtek). Lakóautó rendszáma levéve, a szokásnak megfelelően a konyha falán emlékeztet a szép túrákra és ígér újabb kalandokat, a kocsi akkumulátorai a garázsban várják az újabb szezont, maga a járgány a Széchenyi-hegyen felbakolva, ablaktörlői leszerelve, ablakmosó folyadék leürítve készen áll a zord napok átvészelésére. A lakásban és a garázsban sem emlékeztet már jóformán semmi sem a nagy utakra. Minden ki- és elmosva, elpakolva, csak néhány apróság figyelmeztet arra, hogy a télen bizonyos dolgokat meg kell tenni. Szóval minden átállt az A típusú életformára, itt az ideje összegezni a tapasztalatokat és elkezdeni a következő szezonra szóló terveket pontosítani, a szükséges információkat begyűjteni. A tapasztalatokat a korábbi években jól bevált rendszerben összegezzük. Egyrészt az életformát értékeljük, másrészt a meglátogatott országokról készítünk valamilyen összegzést. Ez várhatóan több hetes munka lesz, biztos más elfoglaltságok miatt többször, napokra meg kell majd szakítani az írást. Idén nem készítek ország ismertetőket a Levanter honlapra mert Zelena Feriék is ezeket az országokat járták be és ő sokkal szorgalmasabb volt (igaz két hónappal előttünk értek haza), már szeptemberben felrakta az anyagait, nekem csak a kiegészítés és az esetleges hibák javítására a javaslattétel marad. Az MCCC-nek idén is tervezek írni valamit az angol klubtagság és a kempingek tapasztalatáról. X –X –X De térjünk át a részletekre, az általános értékelésre. Idén sem akarom ismételni a korábbi megállapításokat, csak olyan dolgokat rögzítek, melyek újak, vagy az eltérő környezet miatt más megvilágításban jelentkeznek. Visszatérnék azonban olyan megállapításokra, melyek a korábbi években esetleg nyitva maradtak, vagy csak most lehet igazán lezárni. Idén indulás előtt komoly fejlesztés nem volt. Ismét kacérkodtunk a szolár rendszerrel, de végül úgy ítéltük meg, hogy jóval ezer euró feletti ára a 2-5
275
eurós áramcsatlakozási díjakból nagyon-nagyon soká térülne meg. Természetesen gyökeresen más lesz a megítélés, ha olyan helyre megyünk, ahol tartósan kempingen kívül lehet, vagy kell éjszakázni. Időközben kiderült, hogy értelmes méretű rendszer fizikai okokból sem lenne képes a hűtőt működtetni, csak az akksi visszatöltésére lehet, az időjárástól és a parkolási helytől erősen függő mértékben számítani. Ugyanakkor idén is bebizonyosodott, hogy három napot villany nélkül a fedélzeti akksival egy helyben állva is simán kibírunk, utána pedig vagy az autó generátoráról, vagy hálózati csatlakozásról lehet a feltöltést megoldani. Hasonló eredményre vezetett az Angliában elsősorban vitorlás hajókon látott szélmotoros rendszer tanulmányozása is. Mielőtt elindultunk, volt egy komolyabb garanciális javításra szükség a hűtő előtt felgyűrődött padlóburkolat miatt. Ehhez ki kellett emelni a hűtőt és a konyhabútort. Ma már tudjuk, teljesen felesleges volt a tortúra, mert a felgyűrődés újra jelentkezik és elég csúnyán összebarmolták a kocsit. Ezzel egyidejűleg külső áramcsatlakozási lehetőséget építettünk ki, melyet idén nem nagyon használtunk. Saját magunk elvégeztünk néhány olyan módosítást, melyekre az előző év tapasztalatai alapján szükség volt. Levágtuk a székek lábtartóját, így most könnyebb kezelni azokat és kevesebb helyet is foglalnak el. Új, vékonyabb kédert varrtunk a markize kiegészítését szolgáló sátorlapra, de ennek kipróbálására nem volt alkalom. A hálórészben felszerelt digitális óra megvilágítását LED-esre módosítottam, de az akció sikertelennek bizonyult. A két túra között végrehajtott második módosítás már ígéretes, Istria-n jól szolgált. Lerövidítettük a szárítót, hogy elférjen a tárolótérben. Az indulás előtti napok sietségében még konstruáltam egy tartószerkezetet a campingbringáknak. Ez, bár a garázsba kerülő ládák elhelyezését alapvetően meg kellett változtatni, nagyon jól bevált. Egyetlen szépséghibája, hogy a bringák konstrukciója miatt azoknak a jobb oldali ajtó mellett kell lenniük és ezért a bútort a nehezebben megközelíthető baloldali ajtón keresztül kell kibepakolni. A ládák új elrendezésével talán kialakult a végleges konfiguráció. Hét nagy és két alacsonyabb (zöldséges) láda számára van hely hátul úgy, hogy a tavasszal vett, de a nagy túrára itthon hagyott napozóágyak és a gázgrill faládája is elfér. Ezen kívül a lakótérben az asztal alatt további egy nagy és egy közepes magasságú láda utazik (ezek idén tavasszal külön rögzítő hevedert kaptak, hogy ne tudjanak elmozdulni a kanyarokban). A tapasztalatok szerint ennyi láda elegendő a leghosszabb útra is. Még egy apró fejlesztés történt: vettünk egy teljesítmény mérőt, hogy a villamos áramfelvételünket és fogyasztásunkat tudjuk ellenőrizni. Ezzel meglepő eredményre jutottunk. Az átlagfogyasztásunk, ha nem fűtünk, meghaladja az 5 kWh-t, fűtéssel elérheti akár a 10-et is. Ha nem csinálunk semmit, csak a hűtő megy és az akksik visszatöltése folyik, akkor is 3-4 kWh elmegy. Ez kicsit meglepő, hiszen otthon mindennel együtt (mosás, mosogatás, sütés, számítógép, stb.) a napi átlagfogyasztásunk 7 kWh.
276
Ha már a villanyfogyasztásról beszélünk, a gázról is essen szó. A tavalyelőtt Istria-n öt hetet és az egész tavalyi szezont szolgált palack második nap, Regensburgban lehelte ki a lelkét. A legjobbkor tette, hiszen következő nap mentünk a lakóautós boltba és cseréltük. Az egész szezont másfél palack szolgálta ki, beleértve Istria-t is. Ehhez hozzátartozik, hogy amikor volt villanyunk a reggeli kávé kivételével minden villanyon készült és a gázgrillt is csak kétszer használtuk az út elején. Ugyanakkor mintegy 25-30 esetben zuhanyoztunk a sajátban és ennél is többször nem volt villanyunk, amikor a teljes főzés és a hűtő is gázról ment, gyakran nappal is. Utunk során különösebb technikai problémánk nem volt. Azért adódott vagy egy tucat alkalom, amikor volt tennivaló. Rögtön első nap nem működött a hűtő gázról. Mint kiderült, a garanciális javítás miatti ki-beszerelés során a gyújtókábel leesett a helyéről, gyorsan meg tudtam javítani, de izgalom azért volt. Másnap Regensburgban elvesztettem a lakóautó kulcsát, szerencsére csak a felépítményé volt velünk és az is csak másolat volt. A tavaly Geres-en elhelyezett rejtett pótkulccsal gond nélkül bejutottunk, de nagyon meleg lehetett volna a helyzet… A nagy esőben kétszer is (egyszer még Franciaországban, egyszer Istria-ról hazafelé) beázott a lépcsőérintkező. A Norvégiában szerzett tapasztalatok alapján csak nevettünk és a kellemetlen sípoló hangot hallgatva megállás nélkül mentünk tovább. Legmelegebbnek az az eset tűnt, amikor kigyulladt egy franciakulcsot ábrázoló piros lámpa a műszerfalon. A gépkönyv áttanulmányozása után arra a megállapításra jutottunk, hogy a 25 ezer kilométerhez közeledve figyelmeztet a szerviz szükségességére. Szerencsére a leírás alapján meg tudtuk szüntetni a jelzést. Minden esetre a következő szerviznél kérni kell a számláló kinullázását. Apró, de kellemetlen hiba volt, hogy az egyik garázsajtó kitámasztó rúgója eltörött. Javítani nem tudtam, de hazafelé Neumarkt-ban kaptunk és az óta lecseréltem. Szintén nem jelentős, de bosszantó hibát találtam már Istria-n a leürítés során, mely veszélyessé is válhatott volna. A zuhanyfülke alatti szifonról elmenő csövet a gyárban elfelejtették bilinccsel rögzíteni és a rázkódás és az öregedés okozta zsugorodás miatt már éppen leesni készült (a csövek átmosatása során egy kis víz már mellé is ment). Sajnos a nappali asztallábának a felső alkatrésze már tavaly elrepedt. Ez egy konstrukciós hiba, a Suwenor számos kocsijánál is felmerült ez a gond. Ha az asztal mögül kilép valaki és véletlenül megrúgja a lábat, már meg is történt a baj. Esetünkben az asztal alatti ládák indultak el egy kanyarban. Sajnos csak az egész lábszerkezetet lehet egyben kapni (azt sem könnyű) és több mint 25 euróba kerül. Egyelőre passzoltuk, bízva abban, hogy az Interneten meg tudjuk találni a gyártót és tőle csak az alkatrészt is megkapjuk. Az is lehet, hogy a lakókocsiból maradt lábat fogjuk beapplikálni. Másik gond, hogy az asztallapot a falhoz rögzítő műanyag sínből két darab is kitörött. Lehet, hogy mielőtt jövőre elindulunk, valamit kell ezzel csinálni. Vagy újat venni, vagy a régit tovább ragasztgatni. Felmerült, hogy a Bürstner lakókocsiból kiszerelt alumínium síneket próbáljuk meg felhasználni.
277
Ezek a problémák azt jelzik, hogy a kocsi kicsit kezd öregedni és ilyen gondok sűrűsödésével kell számolni. Egyetlen kisebb törés történt az én hibámból. Yorkban a kempingben beálláskor túlzottan rátolattam a sövényre és egy erős ág kinyomta a motortartón lévő bal hátsó lámpa búráját. Szép feladat lesz pótlást szerezni, ha nem sikerül tavaszig, új lámpatesteket kap mindkét oldalon a szerkezet. A riasztórendszer tavaly őszi kisebb módosítása sikeresnek nevezhető, idén rendesen tudtuk használni. Gondot csak a mikrohullámú érzékelő túlzott érzékenysége okozott. Ha jövőre is gond lesz vele, be kell szabályoznom. A Safari Room-ot a nagy útra nem is vittük magunkkal, az időjárási viszonyok miatt még a markizét is csak ritkán használtuk. Ősszel Istria-n viszont felállítottuk, de idén nem volt sem erős szél, sem eső, így a módosított megoldást igazándiból nem tudtuk tesztelni. Minden esetre a felállítása rendben ment, csak másfél órát vett igénybe, és látszatra a korábbi gondok megoldódtak. Szereztünk néhány kellemetlen tapasztalatot is. Ezek elsősorban az erős széllel és az esővel kapcsolatosak. Először is a nappali mindkét ablaka egyre erősebben beázott és a víz a napvédő roló kazettájába folyt annyira, hogy a rolók működése már akadozott. A helyszínen gyorssegélyként mezei szigetelőszalagot ragasztottam az ablakkeret és a kocsi fala közötti csatlakozásra. Ez hatékonynak bizonyult, de a két út között garancia keretében le kellett cseréltetni az ablakok szigetelését. A szervizben megnyugtattak, hogy ez a Chausson típushibája. Én nem nyugodtam meg. Azt is javasolták, hogy valamennyi ablak szigetelését cseréljük le. Ezzel várnék, még két évig van garancia a szigetelésre. Másik tapasztalat, hogy az erős szélben a kocsi, még ha ki is van talpalva, nagyon erősen mozog. Ez olyannyira zavaró volt, hogy Zsóka kétszer le is költözött az alsó ágyra. Egyik alkalommal én is csatlakoztam hozzá. A dolog annyira félelmetes volt, hogy a kocsiszekrény károsodását elkerülendő le is álltunk a kitalpalással. Ettől ugyan a kocsi még jobban mozgott, de legalább reményeink szerint csak a rugók dolgoztak (nekik pedig az a dolguk), és nem az egész felépítmény deformálódott minden széllökésnél. Két esetben a viharos szélben az eső annyira beesett a kocsi alá, hogy az ott elhelyezett erősáramú csatlakozó beázott és a kemping érintésvédelmi reléje leoldott. Később próbáltuk műanyag szatyorba helyezni a szerkezetet, vagy letakarni a mosogatóval. Útközben egyetlen komolyabb módosítást eszközöltem. Az erős szélben a hűtő rácsokon keresztül olyan erősen fújt be a szél, hogy szinte kivitte az evőeszközöket a fiókból, amikor azt kinyitottuk. Az Alcatel-ből származó erős szivacsokkal tömítést készítettem, mely hatékonynak bizonyult. Egyetlen kérdés, hogy melegben ez hogyan fogja érinteni a hűtő működését?
278
Összegezve a lakóautó jól szerepelt idén is. A lista a jövő évre alig pár tételt tartalmaz. Legfontosabb az ablakokra készítendő árnyékoló, ehhez az anyagot már beszereztük. A hálórész ablakainak nagyobb kinyithatóságát már meg is oldottuk és Istria-n sikeresen használtuk. A többi tétel pótalkatrészek beszerzésére vonatkozik. Jövőre át kell gondolni a magunkkal vitt holmik körét. Idén is sok mindent nem is használtunk. Mindenek előtt a kaja és vegyszer igényt kell pontosabban meghatározni, de a ruhaneműknél is át kell gondolnunk a koncepciót. Az a tapasztalat, hogy mind hűvös, mind meleg éghajlatú területen a magunkkal vitt ruha töredékét használjuk csak. Ennek oka, hogy nem gyűjtögethetjük a szennyest a végtelenségig és akár van tiszta, akár nincs, 2-3 hetente mindenképpen kell mosnunk. De az egyéb felszerelési tárgyak (konyhai felszerelés, szerszámok, játékok, stb.) esetében is ki kell szűrni a notórius IBUSZ túrázókat, sőt a nélkülözhető, vagy helyettesíthető darabokat is. Ettől nemcsak a holmi kényelmesebb kezelését várjuk, de jelentős súlycsökkenést is, ami a hírek szerint elharapódzó súlyellenőrzések miatt is érdekes. Külön téma a motor és a bringák kérdése. A motorral mindösszesen 125 kilométert tettünk meg. Ötször vagy hatszor vettük elő. Májusban a hideg, szeles, esős idő riasztott el, később pedig a baloldali közlekedés, a forgalom, a keskeny és rossz utak is hozzájárultak a ritka használathoz. Az a tény sem tette kívánatossá a motorozást, hogy második Írországban töltött napunkon az álló, letakart motort a szél felborította… Annyira elszoktunk a használatától, hogy Istria-n csak IBUSZ turista lett. Természetesen a tavalyi baleset emléke is kísértett. Azért jó szolgálatot tett Cherbourg, a Moher sziklák, a St.Abb’s Head, az Aberdeen melletti kastélyok meglátogatásánál vagy a Moffat feletti hegyekben tett kirándulásnál. Többször lakóautót használtunk vagy gyalogoltunk olyan helyeken, ahol pedig motoros túra lett volna az ideális (Glenveagh Nemzeti Park, Stirling, Perth) és az útvonalakat is úgy terveztük, hogy lehetőleg lakóautóval érintsük a meglátogatni tervezett helyeket. Nagyobb városok esetében többször éltünk azzal a lehetőséggel, hogy vasárnaponként ingyenes a parkolás és könnyebb helyet találni. Helyi közlekedést idén sokkal kevesebbszer használtunk, mint tavaly. A bringák használata sem volt tipikus. Talán ha tízszer vettük elő őket, ezek nagy része is még Németországban és Franciaországban volt. Írország és NagyBritannia esetében hasonló ellenérvek sorakoztak, mint a motorhasználattal kapcsolatba. Azért Regensburg meglátogatásánál, a Titisee és a Longemer körbekerekezésénél, Athlone és Killarney környékének bejárásakor, vagy az Achill szigeten jó szolgálatot tettek. Minden esetre nagyon át kell gondolni, elsősorban a motor kérdését, mert a tartóval együtt jelent vagy 150 kiló terhet. Szólni kell Rózsiról, a GPS-ről. Idén is felbecsülhetetlen szolgálatokat tett. Bár néhányszor voltak problémáink, de az esetek 95-98 %-ában a legnagyobb megelégedésünkre tette a dolgát. Valószínűleg nagy szerepe volt abban, hogy a keskeny és kanyargós rosszállapotú utakon a baloldali vezetés nem kergetett az őrületbe és gond nélkül teljesíteni tudtuk a túrát.
279
Egyéb technikai eszközeink az előző években megszokott módon szolgáltak, talán csak az Internetezés volt kicsit problémás, Írországban nehezen tudtunk felcsatlakozni, az Egyesült Királyságban pedig a magas tarifák borzolták az idegeket. Mára úgy látjuk, hogy kialakult azon eszközök köre, melyekre szükségünk van egy ilyen úton. A lakóautóban kialakítottunk egy olyan környezetet, mely elegendő komfortot nyújt a hosszú távollét alatt. Emberi a szempontból is sikeresnek nevezhető az idei út is. Ugyanolyan problémákat érzékeltük azonban, mint Norvégiában. Ez döntően két területet érintett. Egyrészt a bizonytalan, sokszor kimondottan kedvezőtlen időjárás, másrészt az ezzel kissé összefüggésben lévő tény, hogy nem tudtunk pihenős napokat beiktatni, okoztak kisebb feszültségeket. Az időjárás esetében nem is a hőmérséklet, hanem a gyakori eső, vagy annak folyamatos veszélye és az esetenként nagyon erős szél korlátozott. Különösen rossz hatással volt, hogy váratlanul a „felvezető” májusi hónap időjárási szempontból nagyon rosszul sikerült. Ebben talán mi is hibásak vagyunk kicsit, nem számoltunk azzal, hogy májusban nálunk sem kellemes 7-800 méter felett kempingezni és ez vonatkozik a kicsit északabbra lévő Feketeerdőre és Vogézekre is. Hasonlóan felkészületlenül ért minket az a viharos szél, mellyel több helyen találkoztunk és nem egy alkalommal a programunk módosítására, rövidítésére kényszerített, sőt esetenként szinte félelemmel töltött el minket. Az időjárás miatt nagyon sokszor szorultunk be a lakóautóba, néha több napra is. Sajnos gyakorlatilag nem sikerült megoldanunk azt, ami tavaly olyan jól működött, hogy rendszeresen 3-4 napos, vagy akár hosszabb pihenőket iktassunk a programba. Pihenőnapjaink mindig kényszerpihenők voltak, elsősorban az időjárás miatt, de a területen már korábban is tapasztalt hétvégi kempingszerzési nehézségek miatt is többször kényszerültünk egyegy napra leállni. Minden pihenő beiktatására tett kísérletünket keresztülhúzott az időjárás. Nehezítette a helyzetet az is, hogy a területen igazi tengerparti kempinggel talán nem is találkoztunk. Érdekes módon idén sok gondot okozott az útvonalak kiválasztása. Ezt elsősorban a bőség zavara, de a kempingek hiánya és az a tény is okozta, hogy nem tudtuk igazán kihasználni a motor és a bringák adta lehetőségeket. Nagyon sok időt áldoztunk az útvonalak megtervezésére. Ez az út az élményanyagot illetően sokkal változatosabb volt, mint a korábbiak. Míg Norvégiában döntően a természeti szépségek, és ezzel a kirándulások, addig tavaly a városlátogatások adták a túra legjavát. Idén mindkettőben bőségesen volt részünk kiegészítve számtalan kastély, vár, múzeum meglátogatásával. A változatosság ellenére időnként tompult a fogékonyságunk, de nem annyira, mint azt Norvégiában érzékeltük. Nyelvi nehézségünk idén értelem szerűen nem volt. Minket valahogy nem zavart az, hogy a helyiek néha tájszólásban beszéltek. Lehet, hogy ennek az
280
az oka, hogy én nem iskolában tanultam az angolt, hanem a milánói, párizsi, bécsi, stuttgarti „tájszólásból”. Zsóka sem függött annyira tőlem, mint a korábbi években. Sok mindent megértett és többször, ha kicsit kézzel-lábbal is, de tudott másokkal kommunikálni. Mindent egybevetve továbbra is zavartalannak érezzük B típusú életformánk napjait és élvezzük minden percét. X–X-X Az idei összegzést is azzal az évről évre fokozott megfogalmazásban rögzített korábbi megállapítással kell zárni, hogy ez az életformánk NAGYON JÓL MŰKÖDIK. Ebben a kijelentésben az a legjobb, hogy már három szezonban egy év időtartamú lakóautóval megtett túra tapasztalatát összegzi. Ez már több egyszeri fellángolásnál, ez már ténylegesen „B típusú életforma”. X-X–X Ami a naplóból kimaradt Az úticél… Mint a napló elején írtam idén sem okozott különösebb fejtörést az úticél kiválasztása. Egyrészt az egy hideg – egy meleg szabály most hűvösebb éghajlatot irányzott elő, másrészt megint voltak régen körvonalazott tervek. De álljanak itt azok a sorok, melyeket utunk első napjaiban vetettem a virtuális papírra a témában: „Az idei ír-angol út ötlete a tavalyi Utazás kiállításon jött elő először, amikor az ír standon begyűjtöttünk néhány anyagot. Korábbi, angliai utjainkon is felmerült, hogy át kellene menni Írországba, de az idő rövidsége és a kompozási költségek mindkét alkalommal elég indoknak bizonyultak az ötlet elvetéséhez. Anglia és Skócia már korábbi, 1998-as és 2000-es utunk alkalmával megkapták a bizalmat a lehetőségek függvényében egy hosszabb látogatásra.” Ma a két szigeten töltött csaknem három hónap után elmondhatjuk, hogy az Ír Szigetet rendesen bejártuk, oda talán már nem kell visszamenni, de NagyBritanniában még mindig vannak fehér foltok és egy későbbi időpontban, ha kedvünk és erőnk is lesz hozzá, esetleg rá kell még szánni egy szezont, vagy legalább egy pár hónapot. Minden esetre most letudtuk a régen esedékes városlátogatást Londonban és természetesen jártunk Dublin-ban is. Ezzel elmondhatjuk, hogy valamennyi tőlünk nyugatra eső európai fővárosban, beleértve az egészen kis államok fővárosait is, jártunk már.
281
Ami a legjellemzőbb… Az idei úton nem lehet olyan határozottan válaszolni erre a kérdésre, mint azt tettük az előző években. Míg Norvégiában a vizeket (mint a természeti szépségek jellegzetes elemét), Spanyolországban az építkezéseket (mint az épített környezet folyamatos megújulásának letéteményesét) emeltük ki, addig idei tapasztalataink alapján a sokszínűség az, ami leginkább jellemzi ezeket az országokat. Ez egy paradox helyzet, mert azt jelenti, hogy nem tudtunk „legjellemzőbb” elemet felfedezni. De erről részletesebben szólunk a látnivalók okán a következő pontban. A látnivalók Ezekből volt bőven mindkét szigeten. Idén nem panaszkodhattunk az egyhangúságra. Sem a norvég utat meghatározó természeti szépségek, sem a spanyol-portugál túrát jellemző városnézések nem voltak túlsúlyban és számos vár, kastély, ipari műemlék és múzeum színesítette a programot. Meglátogattunk vagy két tucat várost és kirándultunk vagy ugyanennyi helyen. Ez utóbbiakról később szólunk. A városok közül kihagytuk azokat, melyeket korábban már felkerestünk (Edinburgh, Glasgow. Iverness, Newcastle, Oxford. Cambridge), vagy bár nagy helyek, nem ígértek különösebb élményt (Limerick, Manchester, Liverpool, Leeds, Birmingham). Viszont jártunk egy sor hangulatos kisvárosban, mint Durham, Stirling, York, Peterborough és sorolhatnánk tovább, de volt sok felejthető is. Írország városai általában nem tettek olyan mély benyomást, mint a skót, vagy angol települések. Az Ír Sziget déli felén és számos helyen Nagy-Britanniában megcsodáltuk az üzletek portáljait, a különböző kategóriájú vendéglátóhelyeket a pub-októl, inn-ektől a különböző hangulatos elnevezésű egységekig. És mindezekhez jött talán száz templom, kastély, vár, ipari műemlék, múzeum és egyéb látnivaló. Ha időben kellene sorba rakni, kezdhetnénk az ötezer éves Newgrange-val és a közel kétezer éves Hadriánusz fallal egészen az alig évtizede szolgálatból kivont világítótoronyig Newcastle mellett, vagy Coventry alig fél évszázada épült modern székesegyházáig. Az, hogy ilyen gazdag skálát járhattunk végig, döntően három dolognak köszönhető. Egyrészt korábbi gyakorlatunknak megfelelően beléptünk a National Trustba. A 92 eurós tagdíjért több száz kastélyba, kertbe, ipari műemlékbe, természetvédelmi területre és parkolóikba volt ingyenes belépésünk ÉszakÍrországban, Skóciában és Angliában. Bár ezek a helyek csak ritkán voltak a legismertebb nevezetességek, azért jó képet adtak a brit múlt számos értékéről. Természetesen nem pótolták a Tower, a Westminster Abbey, az Ediburgh-i vár vagy a Canterbury székesegyház meglátogatását, de nagyon sok értékes és érdekes helyet láthattunk. Sok kastély korabeli berendezéssel illusztrálta a brit felső tízezer életét, használati tárgyait az elmúlt századokban. Nem egy helyen gazdag műkincs-, elsősorban képgyűjtemény
282
is bemutatásra került. Az NT nagy erőfeszítéseket tesz az épületek felújítására és fenntartására, a berendezések kiegészítésére, a birtokok gondozására, újabb ingatlanok megszerzésére. Érdekesek azok az ipari műemlékek is, melyek az NT kezelésében vannak. Jártunk vízi- és szélmalomban, világítótoronyban, ásógyárban, nyomdában, de még több száz éves galambdúcot is láttunk. Másrészt az Interneten talált lehetőséggel élve megvettük az Heritage Irland Cardot. Ez 32 euróért kettőnknek közel száz műemlékbe, nemzeti parkba biztosított szabad bejárást. Ezek között volt számos, az útikönyvekben is kiemelt műemlék (Newgrange, Dublin Castel, Kilkenny Castel, vagy a dublini börtön) és jó pár érdekes, de kevésbé jelentős vár, kastély, malom. Ezeken a helyeken általában csak az épület, sok esetben csak a romok konzerválására, vagy újraépítésére összpontosítottak, berendezésre, vagy használati tárgyakra már nem tellett. Harmadjára sok értékes hely látogatása ingyenes. Ilyenek többek között Dublinban a Nemzeti Múzeum, a belfasti városháza, Cosfordban a RAF, Yorkban a vasúti, Coventryben a gépkocsi múzeum és a Brittish Museum. Könnyítette helyzetünket, hogy a szép számmal meglátogatott fizetős helyen (Old Bushmills Distillery, Stirling vára, Tower, Westminster Abbey, Ironbridge múzeum), - Zsóka esetében kissé megelőlegezve, - kihasználtuk a korunk adta kedvezményt és a 20-30 %-kal olcsóbb szenior jegyeket vettük. Az idegenvezetést, vagy csoportos látogatást illetően nagyon vegyes a kép. Sok helyet csak csoportosan lehet látogatni. Az idegenvezetők nagyon széles skálán mozognak. Voltak olyanok, akiket érteni sem lehetett, mert vagy hadartak, vagy motyogtak, vagy tájszólásban beszéltek, vagy nagyon halkan. De találkoztunk nagyon kedves, nagy tudású, a látogatókra odafigyelő vezetőkkel is. Ez különösen akkor volt emlékezetes, amikor kevesen, esetenként akár csak mi ketten, alkottuk a csoportot. Más helyeken szabadon lehetett bóklászni és mi nem egy esetben ilyenkor a pincétől a padlásig mindent bejártunk. Különösen Skóciában sok helyen írott ismertetőket, - nem egyszer több nyelven, - helyeztek el a termekben és még a teremőrök is rendelkezésre álltak, ha kellett. Mi ezt szerettük a legjobban, mert érdeklődésünknek és pillanatnyi hangulatunknak megfelelően haladhattunk, de mindent megtudhattunk, amit akartunk és volt esélyünk arra, hogy a tömeget elkerüljük. Angliában az NT, valószínűleg bevétel szerzés érdekében, az ingyenes belépő mellett csak egy nagyon egyszerű és gyakorlatilag semmire sem jó ismertetőt adott és súlyos fontokért lehetett olyan guid-okat kapni, ami igazán segített a látottak értelmezésében. Ezeken a helyeken is minden teremben ott voltak a már korábban megkedvelt, általában idősebb önkéntes hölgyek, akik rendszerint nagyon készségesen tájékoztattak az adott teremben látható dolgokról, de ez rendszerint kevésnek bizonyult az összefüggések megismeréséhez, ugyanakkor túlzottan részletes és időt rabló volt. Egyébként ezeknek az NT-s helyeknek nagy része úgy működik, hogy az angol családok részére hétvégén, vagy a szabadság idején egész napos program a látogatás. Nekik könnyebb, mert a történelmi összefüggéseket is
283
értik, számukra nem olyan tömény a dolog és nyelvi nehézségük sincs. A kastélyok meglátogatása után lehet egy sétát tenni a kertben, vagy a birtokon, beülni a teázóba, vagy pick-nick-ezni a rendelkezésre álló asztaloknál. A gyerekek számára mind több helyen van játszótér, tartanak különböző foglalkozásokat, vagy a látottakról lehet teszteket kitölteni. Láthatóan az NT nagy erőfeszítéseket tesz, és tegyük hozzá nem eredménytelenül, hogy sokan keressék fel a helyeket. Maguk a kastélyok, nyilván az önkéntes teremőrök miatt, még főszezonban is csak 4-5 órát vannak nyitva délutánonként és általános, hogy hetente egy-két szünnap is van. Közép-, elő- és utószezonban a nyitvatartási idő sokkal rövidebb, nem egy hely télen zárva tart. Mindkét országban elég kemények a belépti díjak. A legkisebb helyeken is 23 £-nál vagy eurónál kezdődnek az árak és gyakran 6-8 £-ot vagy eurót is elérik. Az olyan kiemelkedő hely, mint a Tower Londonban szemrebbenés nélkül elkéri ennek az összegnek a dupláját is. Az utakról és a baloldali közlekedésben szerzett tapasztalatokról… Ez a téma egyébként az egyik legizgalmasabb része egy ilyen túrának. És ez esetben nem csak azért, mert életünk jelentős részét az utakon töltjük. Az utakat illetően alapvetően más a helyzet az Ír Köztársaságban és az Egyesült Királyságban. Az, hogy a közlekedési és útjelző táblákon az Ír Köztársaságban minden metrikus mértékrendszerben, az Egyesült Királyságban pedig mérföldben, yardban, lábban és hüvelykben van megadva az részlet kérdés, csak szorozni kell folyton. Az sem kritikus, hogy az Ír Köztársaságban a közlekedési táblák köszönő viszonyban sincsenek a megszokottal, pár nap alatt bele lehet jönni. Az Ír Köztársaságban alig van autópálya, az is Dublin környékén. Fizetni egyedül a dublini gyűrű Royal Canal felett átívelő hídján kell, egy névleges összeget, 1.80 eurót. A díj beszedés majdnem annyit késleltet, mint amennyit a gyűrű használatával nyerni lehet. A fontosabb főutak mellett gyakran van különböző szélességű leállósáv, de ezt bármikor megszakítják vagy leszűkítik hosszabb-rövidebb szakaszokon, vagy egyszerűen megszüntetik. Ezeken az utakon elég jól lehet haladni és elvárják a lassabb járművektől, hogy megkönnyítendő az előzést, húzódjanak le a leállósávba. Az első időkben erre többször dudálással figyelmeztettek, csak vigyázni kell, nehogy ott húzódjon le az ember, ahol elfogy alóla a leállósáv. A keskeny, rosszállapotú utakat viszont képtelenség megszokni. Még a főútvonalak esetében is megszokott, hogy 2.5 méter vagy még annál is keskenyebb a forgalmi sáv. Általános volt, hogy legalább az egyik kerék, de gyakran mindkettő az utak szélét és/vagy a felezővonalat jelző prizmákon gurult. Pedig errefelé általában nem az a helyzet, mint Norvégiában, hogy nincs hely szélesebb utat építeni.
284
Az írek egyszerűen nem ismerik az útpadka, vagy az árok fogalmát. Ugyanakkor közvetlenül az aszfalt csík mellett rendszeresen magas sövényeket növesztenek. Ezek nemcsak a kilátásban zavarnak, hanem soha sem lehet tudni hol van bennük kerítés oszlop vagy telefonpózna. És ez még a jobbik eset, gyakran magas kőkerítéseket építettek közvetlenül az útpálya mellé. Az utak erősen bogárhátúak, ezért a 3.2 méter magas szerkezettel külön kellett vigyázni, hogy a dőlés miatt az út szélén el ne csapjunk valamit. Általában még a terep kisebb egyenetlenségeit sem egyenlítik ki bevágásokkal és feltöltésekkel, sok a hullámvasutazás, gyakran belengett a kocsi, volt dolga a légrugónak rendesen. Ennek tulajdonítható, hogy számos helyen látszanak a nyomai annak, hogy a kocsik rendszeresen lekoccannak, szántják az utat. Velünk szerencsére egyszer sem fordult ez elő. És akkor még nem beszéltünk az utak minőségéről. Az Ír Köztársaság ebben a témában szoros versenyben van Magyarországgal az EU ranglista utolsó helyeiért. Alsóbb rendű utakon szinte mindenhol, de még főutakon is gyakori a kátyús útszakasz és itt is érvényes, hogy az út minősége bármikor változhat jelentősen. Az ebből, és a nyomvonalvezetésből származó problémák elkerülését a közlekedési táblák sem segítik. Itt a sebességkorlátozás jelzése csak az út besorolására utal. Láttunk olyan kanyargós egysávos utat, melyet a keréknyom közötti szakaszon felvert a gaz és bejáratánál 80 kilométeres tábla volt. Máshol egy kissé feljavított földúton is ez a sebességkorlátozás volt érvényben. Az érdemi figyelmeztetéseket szöveges táblák hozzák az arra járók tudtára. Nagyon sok ilyen van és sokszor nem is tudni miért kellene lassítani. Ezzel erősen devalválódik ezen figyelmeztetések értéke. Rózsi jóvoltából elég sűrűn jártunk a farmokat összekötő keskeny utakon. Ezek általában nagyon hangulatosak voltak és itt legalább alig volt forgalom, de soha sem lehetett tudni melyik kanyarban fog egy hatalmas kombájn, vagy néhány tehénke vagy birka elénk állni. Mindez fűszerezve a baloldali közlekedés viszontagságaival nem teszi túl nagy élvezetté az autózást errefelé. Már Észak-Írországban is, de különösen Nagy-Britanniában a helyzet jobb. Ugyan a baloldali közlekedés élvezetében továbbra is részünk volt és az utak szélessége és nyomvonalvezetése sem javult sokat, de az útminőség és a táblák használhatósága (eltekintve a mérföldektől és társaiktól) érzékelhetően javult. Skócia még nem kényeztetett el túlzottan, de Angliában már nem lehetett túl sok panaszunk. Az is lehet, hogy addigra megszoktuk vagy elzsibbadtunk. Errefelé itt-ott már útpadka, sőt néha árok is volt! És a nagy szigeten, különösen a sűrűn lakott részeken, sok és korrekt autópályán autózhattunk ingyen. Idén a szigeteken alig jártunk alagutakban vagy jelentősebb hidakon. A Dublin melletti hidat már említettük. Mellette a Forth Bridge említhető meg, melyen ugyan nem mentünk át, de mint érdekességet meglátogattuk és a több mint százéves vasúti híddal együtt megcsodáltunk.
285
Ezen az úton már a kompozások sem jelentettek különösebb újdonságot. Mindhárom szakaszon a nagy átkeléseknél szokásos forgatókönyv szerint bonyolódtak a dolgok. Mivel a hajók mindig átmenő típusúak voltak, még a Norvégiába történő átkeléskor megtapasztalt, a hajó gyomrában történő manőverezés is elmaradt. A baloldali közlekedés nem volt igazán új a számunkra. Elsőnek Máltán és Cipruson 2-2 hetet ott bérelt jobbkormányos kocsikkal szenvedtünk, de korábbi két szigetországi utunkon is 4-4 hetet bóklásztunk, súlyosbító körülményként az út nagy részét lakókocsit vontatva. Most közel három hónap alatt mintegy hatezer kilométert tettünk meg se fürgének, se mozgékonynak, se kicsinek nem mondható járgányunkkal. El kell mondani, hogy semmilyen problémánk nem volt, de ennek úgymond ára volt. Sokszoros figyelemmel kellett minden lépést, a legrutinszerűbb manővert is, megtennünk. Úgy tapasztaltam, hogy bár a vezetőülés helyzete adott némi hátrányt, ezt bőségesen kompenzálta, hogy a megszokott autót vezetve, legalább a kocsi kezelése nem kötötte le a figyelmet. A magunkfajtának egy jobbkormányos autót vezetni kész skizofrénia: a lábak és a kormány a megszokott módon működnek, az index és az ablaktörlő, ha japán gyártmányú a kocsi, már fordítva, a sebváltó meg ugyanott van és a kiosztása is azonos, ami azt jelenti, hogy másik kézzel kell kezelni és minden pont fordítva van, ahogy a belső visszapillantó tükör is. És akkor nem tettünk említést arról, hogy mi megszoktuk, hogy a kocsi tőlünk balra 30-50 centi, jobbra meg kb. egy méterrel több, és nem fordítva… A baloldali közlekedésben a legfőbb veszélyt az jelenti, hogy váratlan helyzetben mi a jobboldali közlekedésen edzett reflexeink szerint lépünk, a másik fél pedig az ő reflexeinek megfelelően, ami garantálja, hogy nagy baj történjen. Ezért a fő dolog, amire koncentrálni kell, az az, hogy a legkisebb kritikus helyzetet is meg kell előzni. És ez nagy figyelmet igényel, nemcsak a sofőrtől, hanem az utastól is. Őneki is ugyanúgy kell figyelnie és jeleznie, ha bármi történik, be kell mondja a közlekedési és útjelző táblákat, más járműveket, stb. Sokkal óvatosabbnak kell lenni, minden elsőbbségadás tábla nekünk stop tábla, csak akkor kanyarodunk ki, ha minden jármű elment, stb. A baloldali közlekedésben balkormányos kocsiból sok minden nem látszik, nemcsak az előzésnél, de kikanyarodásnál is kisebb rész látható be. Ilyenkor az utasnak kell pótolnia a vezető szemét. Nekünk nagy segítség volt Rózsi, a GPS. A navigálás feladatainak túlnyomó többségét levette a vállunkról, így figyelmünket ez a feladat nem kötötte le annyira, a felszabadult energiánkkal is a forgalomra koncentrálhattunk. Azzal, hogy a körforgalmak, kanyarodások, letérések esetén részletes ábrán mutatta a tennivalót, kanyargós utakon, szerpentineken előre jelezte az út nyomvonalvezetését szintén több figyelmet fordíthattunk a kritikus helyzetek elkerülésére. Végül gond nélkül tettük meg a nagy utat. Érdekes módon az út vége felé adódott az a 2-3, kritikusnak nem nevezhető apróbb hiba, melyek a baloldali közlekedés számlájára írhatóak. Bár a forgalomban nagyon „angolosan”
286
viselkedtünk, azért nem tudtuk megtagadni gyökereinket, például parkolókba, hacsak hatalmas nyilak nem vezettek minket, rendszeresen jobbra tartós reflexeinknek megfelelően hajtottunk be. Míg autósként jól alkalmazkodtunk a szokatlan forgalmi rendhez, gyalogosként képtelenek voltunk. Mindig kapkodtuk a fejünket, soha sem tudtuk, hogy honnan jöhetnek kocsik. Pedig a városok nagy részében az átkelőhelyeken az aszfaltra festett nyilakkal külön jelzik, hogy merre kell figyelni… Az Ír Köztársaságban e tekintetben is rosszabb a helyzet, számos városban elvétve van csak kijelölt gyalogátkelő, az átkelés a főutakon még a helyieknek is láthatóan komoly gond. Helyi és helyközi közlekedés, vasút Idén kevésszer éltünk a tömegközlekedés adta lehetőséggel, csak egyszer vonatoztunk és hajózásra sor sem került. Kissé drágának, de korrektnek tapasztaltuk a szolgáltatást. Az Ír Szigeten elég ritka a vasúti hálózat és a menetrendeket nézve a járatsűrűség sem túl nagy. Ez alól az általunk Belfast környékén használt vonal talán kivétel, de ez inkább helyi érdekű vasútnak minősült. Angliában természetesen egészen más a helyzet. A vasút őshazájában ma is fontos szerepet játszik ez a közlekedési eszköz és korszerűsítése, fejlesztése folyamatosan történik. Kempingek, szálláshelyek Itt külön kell szólni az Ír Köztársaságról és Nagy-Britanniáról. Észak-Írország valahol a kettő között foglal helyet. Az Ír Köztársaságban mindössze kb. száz kemping van, és ez nagyon kevés. Közülük sok távol esik a nevezetességektől, így elég nehéz az útvonalakat tervezni. Nagyon széles skálán mozognak. Közülük több un. Caravanparkban van, ahol fixen letelepített 2-3 hálószobás teljes komforttal felszerelt „mobile home”-ok mellett túrázók számára is vannak parcellák. Máshol farmok gazdálkodásból kivont területein alakították ki a kempinget. Ezeknél a komfort, elsősorban a vizesblokk mérete és állapota sokszor hagyott kívánnivalót. De aludtunk kempingnek kinevezett olyan helyeken, mint Belfast mellett egy park fenntartási telepének udvara, vagy Donegal-ban egy szabadidő központ parkolója. Killibegs mellett egy csodálatos panorámájú „motorhome stopover”-nek nevezett helyen nagyon jól éreztük magunkat, bár csak hordozható konténeres WC és zuhanyozó volt (kár, hogy a környéken nem volt látogatható nevezetesség). A zuhanyozásért sok helyen kérnek 1-2 eurót. Általában elmondható, hogy a kempingek drágábbak, mint a kontinensen megszokott, és még elő- és középszezonban is gond lehet hétvégén a helytalálással. Az Ír Sziget kempingjei egy mindenhol
287
hozzáférhető katalógusban vannak felsorolva, de ebből hiányzik néhány, az északi részen található hely és Észak-Írország táborhelyeinek nagy része. Létezik egy csak Észak-Írországra vonatkozó katalógus is, de ez messze nem komplett. Itt már érzékelhető a fejlett brit kempinges kultúra és hagyomány. Relatíve több a kemping, nagyon szép táborhelyek vannak parkerdők területén és gondozásában és néhány CL is van. Ezekről később szólunk. Nagy-Britanniában két, többtízezres taglétszámú klubja is van a kempingezést kedvelőknek. A Camping és Caravaning Club még a XIX. század utolsó évére datálja alapítását, a Caravaning Club 2007-ben ünnepli centenáriumát. Mi ez utóbbiba léptünk be, merő véletlenségből, de mint utóbb kiderült ez jó döntés volt. Ezek a klubok kb. 200-200 kempinget üzemeltetnek olyan módon, hogy a mérettől függően 2-3 klubtag házaspár (ahogy néztük fiatalabb nyugdíjasok) végez minden munkát a recepciótól a fűnyíráson keresztül a takarításig. Mint egy beszélgetésből kiderült valamilyen díjazásban is részesülnek. Ők általában saját lakókocsijukban laknak a recepció mellett lévő elkerített, a normál parcelláknál kicsit nagyobb telkeken. Ez egy nagyon jó rendszer, mert olyanok intézik az ügyeket, akik maguk is tisztában vannak a vendégek igényeivel. Ezek a helyek teljesen azonos normák szerint készültek. Mi a megkülönböztetés érdekében a kempingek személyzetének formaruhája alapján pirosaknak (CCC) és zöldeknek (CC) neveztük el a két klubot. A pirosak kempingjei talán kicsit kedvezőbb helyeken vannak és hangulatosabbak. Az FICC kártyatulajdonosoknak ugyanolyan kedvezményt adnak, mint saját tagjaiknak. Ez a helypénz elengedését jelenti és 55 év felett elő- és középszezonban 30% kedvezményt a személydíjból. A villanyt külön számolják és a 2.6 £-os tarifa elég kemény. A zöldek kempingjeinek egy része csak tagok rendelkezésére áll. Az FICC kártyatulajdonosoknak ők mindössze fél £ kedvezményt adnak a helypénzből, míg tagjaiknak 6-7 £-ot. Ez a klub nagyon komoly telefonos és internetes foglalási rendszert üzemeltet. A helyek elég drágák (utcáról betérők 2 személynek főszezonban akár 27 £-t is fizethetnek), az áramcsatlakozás hivatalból benne van a tarifában. Ennek ellenére többször nem találtunk szabad helyet. Mindkét klub tagjai részére létrehozott egy-egy alacsony komfort fokozatú táborhelyekből álló kiterjedt hálózatot. A pirosaknak több mint ezer ilyen helye van és Certificated Site-nak (CS) hívják, míg a zöldek hálózatának több mint 2500 helye a Certificated Location (CL) nevet viseli. Nekünk hivatalból csak a zöldek szabályairól van tudomásunk és tapasztalatunk, de feltehetően a másik hálózat is hasonló. Ezekre a helyekre max. 5 egység táborozhat le, sátrazni nem szabad. Vízvételi és szennyvízürítési lehetőség valamint szemétgyűjtő a kötelező minimum infrastruktúra, de sok helyen van elektromos csatlakozás, már kevesebb helyen WC és csak elvétve zuhanyozási lehetőség. A helyek nagyon tágasak, 1-10 ezer négyzetméter áll az 5 kocsi rendelkezésére. Nagyon vegyes a kép: egyik-másik hely vetekszik
288
a legjobb kempingekkel, máshol a fű nyírása sem történik meg, sőt voltunk olyan CL-ben is, ahol az állattartás minden nyomával találkozhattunk a táborhelyen. Voltak helyek, ahol eltanácsoltak, mert nem fértünk be az 5-be, máshol 6., sőt 7.-nek is beengedtek. Ugyanakkor nem egyszer egyedül álltunk a táborhelyen, vagy max. 1-2 kocsival osztottuk meg, pedig főszezon volt. Az árak kb. fele- harmada a kempingekének, 4-8 £-ot fizettünk. Ezek a CL-ek általában farmokon találhatóak, de aludtunk egy kisebb kastély parkjában, egy golfpálya mellett, sőt egy szanatórium kertjében is. De vannak ilyenek kocsmák, vagy boltok udvarában is. Húsz ilyen helyen töltöttünk egykét éjszakát. Hosszabb tartózkodásra nagyrészük alkalmatlan, sokszor messze vannak a településektől és a látnivalóktól. Azért megfelelő körültekintéssel jól rájuk lehetett szervezni a túrát. Általában 4-6 CL-ben töltött éjszaka után azért bementünk egy-egy kempingbe. Ezek a CL-ek valahogy félig vannak csak a klub felügyelete alatt. A helyeket a klub auditálja, segíti a kialakítás megtervezését, még típus táblákat is ad a vízcsapok és leürítők megjelölésére, szerepelteti a katalógusában és népszerűsíti tagok körében, de sem az árképzésben, sem a vendégek szervezésében nem vállal szerepet, ezek nincsenek benne a klub foglalási rendszerében. A Brit Szigeten összesen két alkalommal éjszakáztunk olyan kempingben, melyek nem tartoztak egyik klubhoz sem. Sajnos egységes katalógust nem találtunk. Skóciában beszerezhető egy térkép, mely a komolyabb kempingeket tartalmazza, de sem a teljességéről nem vagyunk meggyőződve és információit (megközelítés, kapacitás, árak, fontosabb jellemzők) sem találtuk kielégítőnek. Az utazás kiállításon szereztünk ugyan egy katalógust, de abból pontosan az általunk kedvelt kis kempingek hiányoznak. A CC katalógusát hivatalból megkaptuk, a CCC katalógusába pedig az egyik helyen bepillanthattunk. Ez a rendszer az Internetes adatforrásokkal együtt jó egy előre megtervezett út előkészítéséhez, de nehezíti a helyzetet, ha az ember dinamikusan alakítja az útitervet. Nagyon jól tudtuk használni a CC honlapjáról letöltött, az összes CC kemping és CL GPS koordinátáit tartalmazó file-t. Még felhasználás előtt eléggé meg kellett szenvedni azzal, hogy az adatok a mi készülékünk számára emészthető formába kerüljenek. A GPS koordináták nélkül a CL-ek javarészét meg sem találtuk volna, így is több helyen kellett a manuális navigációval besegíteni, mert hiányzott vagy rossz volt az adat, esetleg a hely a Rózsi térképén nem szerepelt. Nagy-Britanniában, bár sok kemping van, a CL-ekről és CS-ekről nem is beszélve, gyakorlatilag elvárás, - és a tapasztalatok alapján célszerű is, - az előzetes helyfoglalás, még CL-ekben is (néhol kötelező is). Ez a magunk fajta, fix programmal nem rendelkező barangolók számára gyakorlatilag megoldhatatlan. Ennek volt köszönhető, hogy többször is visszapattantunk, amikor csak úgy az utcáról bementünk és szerettünk volna hétvégére maradni. Ezért aztán a londoni kempinget előre lefoglaltuk telefonon és a dolog szépen működött. Az már csak érdekesség, hogy az írásbeli visszaigazolás itt várt minket, amikor hazaérkeztünk…
289
A kempingekben és CL-ekben mindkét szigeten általában sokkal nagyobb hely áll rendelkezésre, mint azt a kontinensen megszoktuk. Az esős idő miatt gyakran felázó talaj védelmére, néhol még a CL-ekben is, előszeretettel készítenek köves, vagy leaszfaltozott helyeket a lakókocsik és lakóautók számára. A nehezebb lakóautókat gyakran nem is engedik a füves területekre. A vizesblokkok tisztaságára nem lehet panasz, a felszereltség már kevesebb megelégedésre ad okot. Kisebb helyeken előszeretettel alkalmaznak átfolyásos bojlert, és ezek vízhozama sokszor kevés. A CLekben, már ahol volt, többször találtunk kifogást a vizesblokk tisztaságát és szinte mindenhol az állapotát illetően. A kontinenssel ellentétben egyik szigeten sem kellett letétbe helyezni útlevelet, vagy FICC kártyát. Sőt az esetek nagy részében semmilyen igazolványt sem kellett bemutatni, több helyen pedig egyszerűen semmilyen személyes adatot sem kértek. Igaz, hogy minden esetben előre kellett fizetni, ami a dinamikusan változó program miatt gyakran naponkénti hosszabbítást jelentett. Kempingen kívül idén csak az oda és vissza úton aludtunk, összesen háromszor. Skóciában elvileg engedélyezett, a többi helyen nem igazán tudjuk. Láttunk néhány vadkempingezőt, de nem sokat. Zelena Feriéktől tudjuk, hogy a dolog elvileg működik. Túl sok alkalmas helyet nem láttunk. És a mi esetünk azért kicsit más, mint azoké, akik pár hét alatt lefutják ugyan azt az utat. Mi azért nem egész nap rohanunk, nem is lehetne hónapokig bírni. Ha pedig valaki délután 4 és 5 között leáll és csak reggel 10-11 körül indul tovább, nem lehet egy szupermarket parkolójában éjszakázni… Aki nem viszi magával a saját házát, a caravanparkok egy részében is éjszakázhat a bérelhető mobile homokban. Mindkét szigeten sok Bed & Breakfast lehetőséget láttunk hirdetni az utak mellett, de ezek árairól és felszereltségéről nincs információnk. Turistainformáció, gyalogtúrázás Minden jelentősebb településen találtunk turistainformációs irodát. Ezekben a város jobb-rosszabb térképe ingyenesen rendelkezésre állt. Ezen kívül számos ingyenes prospektust is kínáltak a polcok. Nagyobb részük egy-egy múzeum, kulturális esemény, turista utakat szervező vállalkozás vagy étterem brosúrája volt, de szép számmal találkoztunk műemlékeket, várakat, kastélyokat, természetvédelmi területeket, parkerdőket (többek között az ír OPW és az NT létesítményeit) ismertető anyagokkal. Ezen kívül nagyon szép kiállítású, egy grófságot, vagy nagyobb régiót bemutató füzetek is rendelkezésre állnak. Ezekben szállásinformációk, ritkábban campingek és un. touring park-ok is felsorolásra kerülnek. Vannak természetesen fizetős útikalauzok, albumok és egyéb a turisták érdeklődésére számot tartható kiadványok is. Természetesen minden angolul van, más nyelvű kiadvánnyal nem nagyon találkoztunk. Összességében nem panaszkodhatunk az információs rendszerre, amíg nem akarunk a terepen kirándulni, de erről
290
később. A prospektusokhoz általában nagyobb területen lehet hozzáférni, így a kirándulások tervezése is biztosított. A gyalogtúrázás támogatása már sokkal gyengébb. Most már vagy fél tucat országban szerzett tapasztalat alapján úgy látom, hogy ezt a kérdést egészen másképpen értelmezik, mint nálunk. Sehol sem találkoztunk olyan egységes jelzésrendszerrel és úthálózattal, mint itthon (vagy pl. a szlovákoknál). A nagy közönség részére ajánlott túrázási lehetőségek általában kiépített utakat jelentenek, melyek gondozása mindenkor valamilyen helyi szervezet (önkormányzat, parkerdő) vagy a terület tulajdonosa/kezelője (NT, OPW, stb.) dolga, és ezt a feladatot saját belátása szerint látja el. Egyedi jelzésrendszert használ, az infrastruktúra kialakításához saját normákat állít fel. Mivel kisebb területeket gondoz egy-egy szervezet, az utak is általában rövidebbek, rendszeresen körutak és kevés variációs lehetősége van az arra járónak. Vannak természetesen a mi Országos Kéktúránkhoz hasonló nagy utak is, mint a Kerry Way vagy a West Highland Way, melyek sokszor több száz kilométeres túra utak és egy egész grófság, vagy nagyobb terület nevezetes helyeit érintik. Ezekre viszont a magunkfajta nem tud szervezni. Az igazi bakancsosoknak, akik nem felmurvázott utakon, hanem ösvényeken szeretnek járni, marad a jelzetlen utak használata, amihez viszont nehéz térképet szerezni. Számos nevezetes hely csak így kereshető fel. Mi vagy kéttucat terepet látogattunk meg és tettünk rajtuk 4-15 kilométeres túrákat, néhol többet is. Ezek között voltak olyanok, melyek sportértéke megkérdőjelezhető, mások viszont nemcsak szép helyeken vezettek, de nem egyszer kimondottan nehezek is voltak. Azért egyik sem volt olyan emlékezetes, mint a Preikestolen, a Voringsfossen, a Trollstiege, vagy a Madeirán tett túráink nagy része. Talán a Ben Nevis megmászása kerülhetett volna fel a listára… Az esetek nagy részében nem volt gondunk a tájékozódással, bár az itt-ott szerzett térkép szerű valamik, ismertetők, skiccek csak ritkán adtak igazi támogatást. A terepen komoly szerepet kapott sok évtizedes tapasztalatunk. WC-k Egy ilyen túrán mindig érdekes, hogy városnézések során, vagy az utak mentén milyen lehetőségek állnak rendelkezésre. Idén ez a CL-ekben töltött éjszakák miatt többször különösen érdekes volt. A tapasztalatok elég kedvezőek. A meglátogatott várak, kastélyok, múzeumok vagy a különböző Visitor Center-ek döntő többségében találtunk tiszta és rendesen felszerelt WC-t. A városokban több helyen volt sokszor vitatható tisztaságú nyilvános WC. Az utak mellett viszont nem találkoztunk ezekkel a létesítményekkel. Sokszor kellett a sajátunkat használni. Gázolajárak Errefelé az üzemanyag árak elég húzósak. Az Ír Köztársaság a maga 1.10 eurós literenkénti gázolajárával valahol a kontinensen szokásos árak körül jár, drágább a belgáknál és franciáknál, de valamivel olcsóbb a németeknél. Az
291
Egyesült Királyságban viszont csak pszihilógiai mértékben (0.1-1 penny-vel) marad el az 1 £-tól. Ez bizony mintegy 35 %-kal magasabb árat jelent. Itt találkoztunk először azzal a jelenséggel, mely az óta, bár csak rövid időre, de itthon is tapasztalható volt, hogy a 95-ös benzin ára, ha csak 1-2 penny-vel is, de alatta van a gázolaj árnak. Utunk során természetesen érzékeltük az árak világpiaci mozgását. Ennek egy része minket nem érintett, mert a forgalmazók általában nem akarták átlépni a lélektani 1 £-os határt és inkább nem emeltek. Azért láttunk 102-103 pennys árakat is. Mindkét országban olyan 2-3 % eltérés volt tapasztalható az egyes töltőállomások között. Itt is a szupermarketek parkolóiban lehet a legjobb árakat találni, de ezeken a helyeken gyakran csak a saját kibocsájtású bankkártyákat fogadják el. Egyik országban sem volt gondunk benzinkutat találni, igaz általában 5-6 naponként kellett itatnunk és rendszerint, ha ¼ alá ment a mutató elkezdtünk töltőállomást keresni. Bankkártya használat Benzinkutaknál, áruházakban és nagyobb üzletekben mindig tudtunk kártyával fizetni. A szupermarketekben is általában elfogadták, bár az Ír Szigeten kedvenc hálózatunk a Lidl nem. A kempingekben úgy fele-fele arányban, a Brit szigeten, ahol döntően nagy kempingekben jártunk, inkább használhattuk. Természetesen a CL-ekben sehol sem voltak felkészülve, igaz itt még nyugtát sem adtak soha. Néhány helyen, mint például a Tower-ban, a belépő jegyet is fizethettük kártyával. Érdekes tapasztalat volt, hogy egyre több helyen (Regensburg-i kemping, brit Lidl szupermarketek) nem fogadják el az EC-MC kártyát. Ennek oka valószínűleg az, hogy ezeket a kártyákat hitelkártyának tekintik és nagyobb kockázatot látnak benne. Szerencsére velünk Maestro kártya is volt, ezt tudtuk használni. Már a kompjegyek internetes vásárlásakor feltűnt, hogy egyes helyeken az EC-MC és Visa Classic kártyára többlet költséget zároltak, melyet végül nem emeltek le. Ezen tapasztalat alapján döntöttünk úgy, hogy leadjuk EC-MC kártyáinkat. Bankjegykiadó automatát, ha néha némi keresgélés árán is, de mindig találtunk. Igaz elég sokat jártunk nagyobb városokban, és itt azért jobb a helyzet. Vigyázni kell azonban, mert Észak-Írországban és Skóciában ezekből az automatákból gyakran helyi kiadású bankjegyeket kap az ember és azokat csak Észak-Írországban illetve Skóciában fogadják el. Mindig figyelni kellett, hogy ezektől megszabaduljunk, és ne fogadjunk el visszajáróban csak igazi angol fontot. Nyelvhasználat, idegenek
292
Definíció szerint egyik országban sem volt problémánk a nyelvvel. Minket nem zavart a sokak által kifogásolt tájszólás sem Írországban, sem Skóciában. Ennek oka az lehetett, hogy az elmúlt években nagyon sok féle kiejtéssel találkoztam és volt köztük számos olyan, mely sokkal rosszabb, mint az ezen a környéken használatos. Sokkal kevesebb idegennel találkoztunk, mint az előző években. Az Ír Köztársaságban nagyon sok, az Egyesült Királyságból való kocsit láttunk. Ezek nagy része, - gondoljuk, - Észak-Írországból jött (akkor még nem tudtuk megkülönböztetni a Brit Szigetről érkezett kocsikat). Más külföldi nem sok volt, néhány német, holland, elvétve francia vagy spanyol. Volt egy kb. 25 lakóautóból és lakókocsiból álló csoport a holland ANWB klub szervezésében, akik bejárták Írországot. Együtt kempingeztünk velük Dublin-ban, a Moher Szikláknál és láttuk őket máshol is az utakon. A külföldiek nagy része valószínűleg repülővel érkezik és Dublin-ban bérel kocsit. Szinte mindenhol a turisztikailag érdekes helyeken számos Dublin-i rendszámú kocsit láttunk szállodák, motelek, B&B helyek parkolóiban. Észak-Írországban a helyzet hasonló volt, csak errefelé szinte nem volt kocsi az Ír Köztársaságból. A brit szigeten se nyüzsögtek a külföldi lakóautók és lakókocsik. Egyedül a londoni kemping mutatott olyan képet, melyet megszoktunk. Számos olasz és francia, már kevesebb német és spanyol, mutatóba egy-egy holland, ír és portugál táborozott a BBC torony tövében. Kelet-európai sehol. Egyedül a lengyelek voltak mindenfelé személykocsikkal, de ezek kint dolgozó vendégmunkások voltak. Magyar kocsit, Zelena Feriéket leszámítva, nem láttunk. A Dover-i kikötő és a komp viszont tele volt magyar és mindenféle más kelet- és nyugat-európai kamionnal. Egy-kétszer hallottunk magyar szót szupermarketban, vagy a Tower-ban. Dél-Skóciában, a Moffat-i kempingben szólítottak le magyarul. Egy Salisbury környékén öt éve dolgozó fiatalember sátorozott nem túl messze tőlünk a nála vendégségben lévő bátyjával és annak haverjaival. Figyelmeztető táblák Nagyon nehezen tudtuk megszokni, sőt néha nyomasztott, hogy valószínűleg a joggyakorlat miatt, mindenhol figyelmeztető és felelősség elhárító táblákkal találkozik az ember. Szinte minden vizes helységben felhívják a figyelmet, hogy a nedves kövezet csúszhat, sok parkolóban közlik, hogy nem vállalnak felelősséget a kocsikért és a bennük lévő tárgyakért és lehetne folytatni a sort. A csúcs a Dublin-i kemping volt. Itt a recepción kb. 30 különböző tábla figyelmeztetett vagy utasított arra, hogy mit, hol és hogyan lehet/szabad vagy nem lehet/nem szabad csinálni. A közlekedést is döntően szöveges figyelmeztető táblákkal szabályozzák. Nekünk a leggroteszkebb az a tábla volt, melyen egy lakott települést elhagyva megköszönték az óvatos vezetést. Az egyetlen bibi az volt, hogy a táblát egy teherautó leamortizálta…
293
Rovarok Kicsit megkeserítették az életünket. Döntően két szituációban találkoztunk velük. Számos helyen apró, nagyon kellemetlenül csípő muslicák támadták le az embert, különösen egy bizonyos bokor lehetett a lakóhelyük. Talán legszebb kempingünket, ahol az időjárás is jó volt és szívesen eltöltöttünk volna pár napot kellett pánikszerűen elhagynunk miattuk. Be is szereztünk ellenük finomszövésű hálókat a fejünk védelmére, de bevetésükre nem került sor. A másik szituációban melegebb napokon a gyalogtúrák során támadtak le bögölyszerű rovarok hatalmas rajokban. Ezek nem nagyon csíptek, de kimondottan kellemetlenek voltak.
294
