Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet
Az Egyesült Államok és Kína gazdasági fejlődésének összehasonlítása a II. világháborútól napjainkig
Birinyi Bettina 2013.
Tartalomjegyzék Bevezetés ………………………………………………………………………… 4 1. Az Egyesült Államok és Kína társadalmi helyzete és világgazdasági pozíciója a II. világháború utáni évtizedekben
6
1.1.
Az II. világháború utáni évek
1.2.
Az Egyesült Államok és Kína gazdasági fejlődése a ’80-as években 10
1.3.
A hidegháború vége; a bipoláris világ megszűnése, új világrend
kialakulása
6
13
2. Az Egyesült Államok és Kína gazdaságpolitikája; a két ország gazdasága a ’90-es években ………………………………………………………… 15 2.1.
Gazdasági növekedés, külkereskedelem
16
2.2.
Munkanélküliség és infláció
19
2.3.
Kutatás és fejlesztés
20
3. A két ország gazdaságának fejlődése az ezredfordulón ………………..21 3.1.
Gazdasági szervezetekkel fenntartott kapcsolatok
23
3.1.1. GATT/WTO
24
3.1.2. Kína és a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO)
26
3.1.3. Kína és az ASEAN
26
3.1.4. Kína és az ASEM
27
3.1.5. „BRIC”-országok
28
3.1.6. Az Egyesült Államok és a NAFTA
29
3.2.
Nemzetközi szerepvállalás
30
4. Az Egyesült Államok, Kína és a fenntartható fejlődés ………………....33 4.1.
Demográfia, társadalmi fenntarthatóság
33
4.2.
Környezeti fenntarthatóság
37
4.2.1. Légszennyezés
37
4.2.2. Vízszennyezés
39
2
5. A válság hatása az Egyesült Államok és Kína társadalmi-gazdasági fejlődésére;
jövőkép
a
gazdaságuk
alakulására
vonatkozóan……………………………………………………………… 42 5.1.
A válság kirobbanása
42
5.2.
A válság hatása a két ország gazdaságára
43
5.2.1. Az Egyesült Államok és Kína reagálása a válságra
44
5.3.
Kína központi szerepe a globális hatalmi átrendeződésben
48
5.4.
Az Egyesült Államok és Kína fejlődési lehetőségei
52
Összegzés ………………………………………………………………………… 54 Irodalomjegyzék ………………………………………………………………… 56 Melléklet …………………………………………………………………………. 60
3
Bevezetés Napjainkban jelentős hatalmi átrendeződés zajlik a világban. A hosszú évtizedeken
át
világelső
Amerikai
Egyesült
Államok
veszíteni
kezdett
stabilitásából, a nagy múltra visszatekintő Kína jelenti vezető pozíciójára a legnagyobb veszélyt. Nem volt ez mindig így, a két ország helyzete és kapcsolata rengeteg változáson ment keresztül. Eddigi életükben voltak jobb és rosszabb időszakok is; a 2007 nyarán az Egyesült Államokból indult globális pénzügyi és gazdasági válság viszont eddig nem tapasztalt nehézségek elé állítja nem csak a feltörekvő gazdaságokat, de még az olyan gazdasági nagyhatalmakat is, mint az Egyesült Államok és Kína. Szakdolgozatomban szeretném megvizsgálni, mutatókkal, gazdaságában
statisztikákkal bekövetkezett
alátámasztani változásokat,
a
és hivatalos gazdasági
címben
szereplő
fejlődésüknek
két
ország
menetét,
illetve
egymáshoz fűződő viszonyukra is kitérek. Az elemzést a II. világháborút követő időszaktól kezdem, időrendben végighaladva napjainkig. Különösen fontosnak tartom a jelenleg is tartó világgazdasági válság hatásainak elemzését a két országgal kapcsolatban, hiszen manapság e két állam a világ gazdaságának fő mozgatórugója, így szót ejtek majd arról is, hogy miként küzdenek meg ezzel a már nem is olyan új, de nehéz helyzettel. Kutatásom célja, hogy a ma rendelkezésünkre álló adatok alapján, a két ország gazdasági növekedési tendenciáit figyelembe véve megtudjam, Kínának tényleg van-e esélye „legyőzni” az Egyesült Államokat? Elemzéseim alapjául szolgálnak majd a különböző gazdasági és pénzügyi szervezetek weblapjain közzé tett számadatok, gazdasági értekezések, szakkönyvek és számos újságcikk a témával kapcsolatban. Dolgozatomat a II. világháború utáni, hidegháborús időszak elemzésével indítom, amikor is még az Amerikai Egyesült Államok és Kína nemcsak merőben más gazdaságpolitikát folytattak, de távol is álltak egymástól gazdasági nagyságukat tekintve. Majd a második részben a rendszerváltás utáni, ’90-es évek időszakát vizsgálom meg a két ország tekintetében. Ezután szót ejtek az 4
ezredforduló gazdaságáról, a terrorizmus elleni küzdelemről, összefogásról, és néhány jelentősebb gazdasági szervezet kereskedelmi adatain keresztül is szemléltetem a két ország gazdaságának alakulását, növekedési tendenciáit. A negyedik fejezetben a fenntartható fejlődés kap helyet, aminek vizsgálata nagyon fontos az országok helyzetére nézve, hiszen hiába nő meg hirtelen egy adott ország gazdasága az évek alatt, ha az a későbbiekben – akár környezeti és társadalmi okok miatt – jelenlegi formájában nem lesz fenntartható. Munkám utolsó fejezetében a napjainkban tartó világgazdasági válság a főszereplő. Röviden kifejtem a válság kialakulásának okát/okait, elemzem az Egyesült Államok és Kína gazdaságában bekövetkezett változásokat a válság hatására, rávilágítok a gazdasági hatalmi átrendeződés egyre fenyegetőbb jelenlétére, és röviden felvázolom, hogy milyen fejlődési lehetőségei vannak a két gazdasági hatalomnak a jövőre nézve. Szakdolgozatomban elsősorban a XXI. század gazdaságában bekövetkezett változások elemzésére fókuszálok. Napjainkban olyan változások mennek végbe a világgazdaságban, melyeknek az Egyesült Államok és Kína vitathatatlanul a legnagyobb főszereplői.
5
1. Az Egyesült Államok és Kína társadalmi helyzete és világgazdasági pozíciója a II. világháború utáni évtizedekben „Sohasem szabad a nagyhatalmi sovinizmus gőgjébe esnünk, és sohasem szabad önteltnek lennünk forradalmunk győzelme, építésünk egyes eredményei miatt. Minden országnak, akár kicsiny, akár nagy, megvannak a maga erősségei és gyengéi”. (Mao Ce-tung, 1956. szeptember 15.)
1.1.
A II. világháború utáni évek
A II. világháború után az Egyesült Államok gazdaságát minden addiginál jobban kezdték befolyásolni a nemzetbiztonsági kérdések. Amerika számára az egyik legjelentősebb feladat Európa háború előtti életszínvonalának helyreállítása volt. Ezért 1948-ban meghirdették a Marshall-segélyt, hogy elkezdődhessen Európa újjáépítése. Szintén 1948-ban életbe lépett a GATT megállapodás, valamint 1949ben létrejött a NATO, melyek a háború utáni instabil állapotokat voltak hivatottak kiküszöbölni. Az összes Európának folyósított amerikai segély értéke 1950-re meghaladta a 25 milliárd dollárt. Ekkorra alakult ki a kétpólusú világrend is, melynek egyik oldalán a nyugati országok álltak, élen az Egyesült Államokkal, a másik oldalán pedig az úgynevezett szocialista országok a Szovjetunió köré csoportosulva. A Nyugat legfontosabb intézményei - a Bretton Woods-i pénzügyi rendszer, az IMF, a Világbank és a GATT - mint nemzetközi kereskedelmet szabályozó szerződések, fontosak voltak az Egyesült Államok számára, hisz főként az ő érdekeit szolgálták (Bassa Z., 2004). A kínai polgárháború 1945 utáni szakaszában az Egyesült Államok a KMT (Nemzeti Párt) mellé állt, 6 milliárd dollárral támogatva Csang Kaj-sek kormányát. A további együttműködésnek és a két ország közti viszony erősítésének Mao Cetung – a Kínai Kommunista Párt 1. elnöke - azt a feltételt szabta, hogy az Egyesült Államok szakítsa meg a kapcsolatot a Csang Kaj-sek által vezetett erőkkel. Mivel ezt az amerikai kormány nem tette meg, Peking kommunista kormányzata az egyik legnagyobb főellenséggé nyilvánította az országot. Ezt követően Mao Ce-tung
6
Moszkvába látogatott, hogy stratégiai szövetséget kössön Sztálinnal (Tálas B., Közgazdaság, 2007. június). 1949. október 1-jén, a kínai forradalom győzelmének hatására létrejött a Kínai Népköztársaság (KNK). Ezek után Csang Kaj-sek Tajvanra menekült megmaradt katonáival együtt, ahol megalapította a „Kínától független Kínai Köztársaságot”. A
hidegháború
idején
Délkelet-Ázsiának
rengeteg
háborúval
kellett
szembenéznie. Az Egyesült Államok próbálta megvédeni Japánt, Tajvant és DélKoreát. Ezenkívül nagyban támogatta ezen országok helyreállítását is. Ezt Kína igencsak rossz szemmel nézte. Ebben az időben az Egyesült Államok elmaradottnak látta Kínát, akinek viszont erős és nagy létszámú seregei fenyegetőek voltak. Az 1950-es években Kína gazdasága még jelentéktelennek volt mondható, hisz még csak a környező ázsiai országokkal és a Szovjetunióval tartott fenn kereskedelmi kapcsolatokat. 1959-ben Kína összes külkereskedelmének mintegy 48%-át bonyolította a Szovjetunióval. Ez az adat tíz éven belül 5% alá csökkent, és ezzel egy időben Japán lépett az első helyre a kereskedelmi partnerek listáján. A ’60-as évekre megromlott a Szovjetunióval Kína kapcsolata. Ennek hatására az Egyesült Államok ismét közelebb került Kínához, és katonai erejében már nem fenyegetést, hanem lehetőséget látott. „Az Egyesült Államok politikusai „vörös Kína” és „kommunista Kína” helyett Kínai Népköztársaságról kezdtek beszélni, kijelentették, hogy nem néznék tétlenül, ha a Szovjetunió megtámadná Kínát”1. Erre reagálva Mao Ce-tung meghívta Nixon elnököt hazájába. 1971 áprilisában a tokiói asztalitenisz világbajnokságon Kína és Amerika küldöttei barátságos mérkőzést játszottak. Ezután tárgyalások zajlottak az országok képviselői között, mely eredményeként kimondták, hogy a két, mindaddig szembenálló ország kapcsolatában új fejezet indul. Nem sokkal később a mintegy húsz éven át tartó kereskedelmi embargót is feloldották. Ez a történelmi esemény „pingpongdiplomácia” néven híresült el. Ezekben az években gazdaságilag még hatalmas különbség volt Kína és az Egyesült Államok között, ami az egy főre jutó GDP növekedésben is megmutatkozott: 1 Tálas B.: Kína és az Egyesült Államok: Múlt, jelen és jövő (Köz-gazdaság, 2007. 2. évfolyam 2. szám, 85102. o.)
7
20 15 10 5
%
0 -5 -10 -15 -20 Egyesült Államok
-25
Kína
-30 -35
1. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína egy főre jutó GDPnövekedése 1960 és 1990 között (éves %) Forrás: www.worldbank.org
Az 1. sz. ábra megmutatja, hogy míg az Egyesült Államok esetében viszonylag stabil értékek jelentkeznek évről évre, addig Kínának óriási hullámzásai vannak ezen adat tükrében. Részben ez is bizonyíték arra, hogy a kínai gazdaság ekkor még bizonytalan, gyenge lábakon áll. Ezt követően, a kínai küldöttség is ellátogatott az Egyesült Államokba, ahol Henry Kissinger, Richard Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadója fogadta őket. Több titkos tárgyalást követően, 1971. október 25-én a Kínai Népköztársaságot felvették az ENSZ-be. Nixon elnök és Csou En-laj, kínai miniszterelnök 1972. február 28-án közösen aláírtak egy nyilatkozatot Sanghajban, mely összefoglalta a két ország közös érdekeit. Ennek része volt az is, hogy egyik fél sem törekszik majd világuralomra, hanem békés együttműködést tűztek ki célul. Az Egyesült Államoknak azt is el kellett fogadnia, hogy Tajvan Kína része, és elvárják, hogy így is tekintsenek rá. Így – mivel ez Kína saját belügyének számított – az Egyesült Államok kivonta csapait a térségből. Továbbá Kína azt is kijelentette, hogy szemben áll minden olyan tézissel, mely „két Kína”, „egy Kína, két kormány” vagy „független Tajvan” kialakítását célozza (Tálas B., 2006).
8
1974-ben Nixon elnököt lemondásra kényszerítette a Watergate-botrány. 1975ben, a Nixont követő Gerard Ford elnök Kínába utazott, hogy a két ország helyzetéről tárgyaljanak. Ám az út nem volt sikeresnek mondható, mert Ford nem igazán hitt a Kínával való kapcsolat pozitív hatásaiban, ráadásul Mao Ce-tung és Csou En-laj is rossz egészségi állapotban voltak, és ez akadályozta a tárgyalásokat. Csak később, Jimmy Carter elnökségének idején történtek újra érdembeli tárgyalások, ekkor már a Mao Ce-tung halálát követően Kína élére került Teng Hsziao-pinggel (Tálas B., 2006). Teng Hsziao-ping a modernebb felfogású politika híve volt. Ezért az 1979 óta folytatott politikát a „reform és nyitás” politikájának nevezik Kínában.
35,0 30,0
Egyesült Államok Kína
(X+M)/GDP
25,0 20,0 15,0 10,0 5,0 0,0
2. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína külkereskedelmi nyitottságának alakulása 1960 és 1990 között Forrás: www.worldbank.org
Egy adott ország nyitottságának mértékét hagyományosan az (Export + Import)/GDP képlettel lehet kiszámítani. Az 2. sz. ábra is arról tanúskodik, hogy Kína gazdasága valóban egyre nyitottabbá vált az évek során a reformok bevezetésével. E számítási mód szerint az Egyesült Államok gazdasága viszonylag zártnak mutatkozik.
9
Az új kínai vezetés szorgalmazta Kína és az Egyesült Államok kapcsolatának szorosabbra fűzését. 1979. január 1-jétől a két ország diplomáciai kapcsolatot létesített egymással. Ám közvetlenül ezután, 1979 tavaszán, Carter elnök aláírta a Tajvani kapcsolatokról szóló törvényt, melyben az amerikai kormány biztosította Tajvant arról, hogy a továbbiakban újra segíti a térség védelmét csapatai közreműködésével. Ezzel a lépéssel Amerika ismét kivívta Kína haragját (Szunomár Á., 2004). A kínai gazdaságban újnak számító nyitottság az elsőként jelentkező előnyök mellett később hátrányokkal is szembeállította az országot. A legnagyobb előny az volt, hogy a nyitottság hatására Kína egyre inkább belefolyt a nemzetközi kereskedelembe. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Kína összes exportjának értéke az 1983-as 23,2 milliárd dollárról a következő évben 26,7 milliárd dollárra ugrott (Worldbank.org). Viszont olyan nehézségekkel is szembe kellett nézni az országnak, mint a növekvő infláció, növekvő korrupció és a nemzetgazdaság egyensúlyának felborulása. Kína áruszerkezete is jelentősen megváltozott az új viszonyok hatására: 1953ban az export 79,4%-át még a nyersanyagok alkották, míg az ipari késztermékek súlya csak 20,6% volt. Később a nyersanyagok kivitele folyamatosan csökkent, az ipari késztermékekre pedig egyre nagyobb volt a kereslet. 1995-re már 85,6% volt az utóbb említett áru kereskedelmi aránya. Az ipari késztermékeken belül főként a textil- és ruházati termékek kiviteli volumene volt a legjelentősebb, a kategória mintegy 40%-át teszik ki (Worldbank.org). Összességében elmondható, hogy ez a gazdaságpolitikához való újszerű hozzáállás hosszútávon kifizetődő volt Kína számára, de ezt még bővebben kifejtem a következő fejezetekben.
1.2.
Az Egyesült Államok és Kína gazdasági fejlődése a ’80-as években A két ország kapcsolatának látványos fejlődése az 1980-as években indult
meg, ami a kereskedelmi forgalom gyors növekedésében mutatkozott. Az Egyesült Államokban „1981 és 1990 között az összforgalom folyóáras értékösszege közel két 10
és félszeresére emelkedett, az 1980. évi 4,8 milliárd dollárról 11,8 milliárd dollárra, miközben a KNK teljes külkereskedelmi forgalma csak alig több mint kétszeresére nőtt”2. Ezen belül is a Kína Egyesült Államokba irányuló exportja 1 milliárd dollár körüli értékről majdnem 5,2 milliárd dollárra, vagyis mintegy 5,3-szorosára nőtt, az Amerikából származó importja pedig 3,8 milliárd dollárról 6,6 milliárd dollárra, ami pedig csak 1,7-szeres növekedést jelent. Az Egyesült Államok gazdasága nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a ’80-as években, nagyobb mértékű növekedést akartak elérni. Emellett a lakosság is úgy érezte, hogy sokkal alacsonyabb életszínvonalon élnek, mint a ’60-as és ’70-es években. Egyes statisztikák szerint az 1989-es reálkeresetek nem haladták meg az 1961-es szintet (Szunomár Á., 2004). Ebben az időszakban nőtt az infláció és a munkanélküliség is, melyek mind a lakosságot sújtották. Az a tendencia érvényesült, hogy a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lettek. A szegénységi küszöb alatt élőkhöz a lakosság 12,5%-a tartozott 1970-ben, ez az arány 1989-re 13%-ra nőtt (Szunomár Á., 2004). Ez ellentmond annak a régi megállapításnak, mondásnak, miszerint „minden generáció jobban él, mint elődei”. Amerika gazdasági teljesítményének megtorpanása kapcsán azért nőtt az egyenlőtlenség szegények és gazdagok között, mert az elbocsátásoknál elsőként mindig a szakképzetlenebb munkaerőtől váltak meg, akik nehezen találnak új állás lehetőséget. Ezzel szemben a képzettebb, gazdagabb emberek jobban ki tudták használni a recesszió idején ajánlkozó kedvező pénzügyi befektetéseket (Szalavetz A., 1991). Az Egyesült Államok lakosságának életszínvonala azonban még így is magasan járt nemzetközi összehasonlításban. Kína ebben az időszakban még csak a szárnyait bontogatta és ismerkedett az új reformok adta lehetőségekkel. Ezáltal nemzetközi jelenléte ekkor még mindig nem meghatározó, de folyamatosan nő a szerepe nemzetközi gazdasági szinten. Az ipar és az infrastruktúra modernizálásának elősegítése céljából már az 1980-as évek 2 Bassa Z., Búzás S., Ludvig Zs., Majoros P., Székely D. A., Szigety T.: Világgazdasági régiók, 2004.
11
elején megkezdték az úgynevezett „különleges gazdasági övezetek” (Special Economic Zone=SEZ) kiépítését Dél-Kína két tengerparti tartományában. Az 1984es évtől egyre több tengerparti város nyílt meg a külföldi befektetők előtt, az ország egyes – nyersanyagokban gazdag – belső tartományaiban pedig különféle „fejlesztési övezeteket” alakítottak ki (Bassa Z., 2004). Legfőképpen az úgynevezett high-tech övezetek teljesítményei bizonyultak a legkiemelkedőbbnek. 1. sz. táblázat
Az Egyesült Államok és Kína munkanélküliségi rátájának alakulása 1980 és 1990 között (%)
1980 1981 1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 USA
7,1
7,6
9,7
9,6
7,5
7,2
7,0
6,2
5,5
5,3
5,6
Kína
4,9
3,8
3,2
2,3
1,9
1,8
2,0
2,0
2,0
2,6
2,5
Forrás: www.worldbank.org
Az 1. sz. táblázat munkanélküliségi rátával kapcsolatos adatai alátámasztják, hogy az Egyesült Államokban a ’80-as évek kezdetén magas volt a munkanélküliek aránya, az 1982/83-as évtől csökken a munkanélküliség, viszonylag kis lépésenként. A ’80-as évek vége felé közeledve a csökkenés már a következő évtized sikereinek egyik előjele. Kína munkanélküliségi rátájának csökkenése tulajdonképpen a nyitás egyik eredménye, mert ennek hatására számos új gyár létesült, fellendült a mezőgazdaság is, és az egyre nagyobb teljesítményű gazdaság egyre több ember foglalkoztatására adott lehetőséget. Kínában ettől az időszaktól folyamatosan nőtt az urbanizáció mértéke. A szegény települések lakói, akik nem tudtak munkába állni a falujukban, jobb híján a városokba vándoroltak, és az újonnan épült gyárakban, termelő üzemekben helyezkedtek el. Ezzel jó néhány család anyagi helyzete stabilizálódott, ami a szegénység folyamatos csökkenését kezdte eredményezni. Kína gazdasága tehát elkezdett lassan erősödni, de figyelemre méltó az amerikai és a kínai GDP közötti különbség ebben az időszakban: 12
7000,00 6000,00
Egyesült Államok Kína
Milliárd dollár
5000,00 4000,00 3000,00 2000,00 1000,00 0,00
3. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína GDP-jének alakulása 1960 és 1990 között (milliárd USD) Forrás: www.worldbank.org
A két ország GDP adatai közötti óriási különbségnek több oka is van, de elsősorban a gazdaságpolitika szerkezeti különbségeiben keresendő. Amerika mindig is fejlett és a világ élén járó ország volt. Ezzel szemben Kína – bár az egyik legrégebbi kultúra – a zárkózott és mesterségesen szabályozott gazdasága által sokáig nem emelkedett ki az országok közül. A reformok viszont olyan fordulatot jelentettek az ázsiai ország számára, ami hosszú évek alatt egyre nagyobb nemzetközi sikereket biztosított részére.
1.3. A hidegháború vége; a bipoláris világ megszűnése, új világrend kialakulása 1989-től, a hidegháború végével sok minden megváltozott nemzetközi szinten. Rendhagyó módon, a hidegháború esetében nem beszélhetünk győztesekről és vesztesekről, mert ez esetben nem az egyik fél győzedelmeskedett a másik felett, hanem a keleti blokk, a Szovjetunió szétesése okozta a háború végét. Számos – politikusok és politológusok (Samuel P. Huntington, Francis Fukuyama) közreműködésével megjelent – publikáció látott napvilágot az új világrend kialakulásáról. Ezek tartalmilag merőben eltértek egymástól. Ám azt egyik írás sem 13
cáfolja, hogy a Szovjetunió felbomlásával az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyedüli gazdasági nagyhatalom. Erre a megnevezésre ugyan rászolgált az ország, de eleinte nehezen tudott megfelelni neki. Kezdetekben tehetetlenek voltak bizonyos nemzetközi problémák megoldásával kapcsolatban, de végül az Egyesült Államok belejött a szerepébe. Nem maradt sokáig „egyedül”, mert a Bretton Woods-i pénzügyi rendszer összeomlásával egy időben a nyugati világban egyre nagyobb jelentőséggel bírt az EGK, és Japán világgazdasági jelenléte is nagyban erősödött. Ezzel tulajdonképpen ki is alakult a „hárompólusú világrend”, mely egészen napjainkig tart, az újabb átalakulás talán jelenünkben várható a gazdasági válság hatására, de ezt a gondolatot még bővebben kifejtem az utolsó részben (Huntington, P., 1982). A hidegháború alatt a Kelet megközelítőleg sem volt olyan egységes, mint a Nyugat. Erre bizonyíték az is, hogy a Szovjetunió már a háború közepétől a vele egy oldalon állókkal (Kína, Japán, India) is rossz viszonyt tartott fenn. Az egységesség megléte nélkül pedig nem lehet „győzedelmeskedni”. Bár Kína Szovjetunióval való szembefordulása után is a tőle tanult kommunista modellt alkalmazta, a gazdasági élet egyre több területén kezdett „nyugatosodni”.
14
2. Az Egyesült Államok és Kína gazdaságpolitikája; a két ország gazdasága a ’90-es évek „A hatalom politikai kategória, mely gazdasági, technológiai, katonai és kulturális alapokra támaszkodik”. (Wolfgang Hirn, 2006.)
Az Egyesült Államok gazdaságának életében vitathatatlanul az 1990-es évek jelentették a legnagyobb fellendülést. Ez elsősorban a fénykorukat élő transz- és multinacionális vállalatoknak volt köszönhető. Ugyan már a ’70-es évektől léteztek ilyen vállalatok, de igazán csak a ’90-es évekre sikerült meghódítaniuk a világot. Ezt az időszakot az „új gazdaság korának” is nevezik, mivel az Egyesült Államok rég nem látott, látványos növekedést produkált egy addig ismeretlen gazdasági modellel, melyet egyébként akkoriban a legjobbnak tituláltak. A globális vállalatok működése mellett nagyon gyorsan fejlődött a technológia, forradalmi újításokat eszközöltek, melyek mind növelték Amerika sikereit (Bassa Z., 2004). A 2. sz. táblázat az 1990. év öt legnagyobb árbevételű amerikai tulajdonú vállalatait tartalmazza. 2.
sz. táblázat
A legnagyobb árbevételű amerikai transznacionális vállalatok 1990-ben
1990
Bevétel (Millió dollár)
Profit (Millió dollár)
126974,3
4224,3
1
General Motors
2
Ford Motor
96932,6
3835,0
3
Exxon Mobil
86656,0
3510,0
4
Intl. Business Machines
63438,0
3758,0
5
General Electric
55264,0
3939,0
Forrás: http://money.cnn.com/magazines/fortune/fortune500_archive/full/1990/
15
Ezek a vállalatok napjainkban is a legnagyobb árbevételű cégek listájának elején szerepelnek globális szinten. Az 1990-es években a KNK területén működő vállalatok egyre nagyobb számban létesítenek külföldi leányvállalatokat. A Kínai Statisztikai Hivatal adatai szerint, 1993 végéig közel 4500 kínai vagy kínai érdekeltségű vállalatot hoztak létre a világ több mint 120 országában, melyeknek együttes tőkebefektetései megközelítették az 5,2 milliárd dollárt. Ezek zömükben kereskedelmi vagy szolgáltató jellegű vállalatok voltak, de több száz termelő jellegű vállalat is akadt közöttük. Ebben
az
évtizedben
gyors
növekedésnek
indultak
a
KNK
idegenforgalomból származó devizabevételei is. A Kínába utazó külföldi turisták és tengerentúli kínaiak száma az 1990. évi 27,5 millió főről 1994-re 43,7 millió főre gyarapodott, az ebből eredő devizabevétel pedig 2,2 milliárd dollárról 7,3 milliárd dollárra nőtt (Inotai A., 2010).
2.1. Gazdasági növekedés, külkereskedelem A hosszú évek óta folytatott aktív exportorientált gazdaságfejlesztés, a céltudatos gazdasági reformok és a „kifelé való nyitás” eredményeként Kína 1994ben tizedik legaktívabb állam lett az országok között a kereskedelem tekintetében. 1993-ról 1994-re Kína exportja 39,1%-kal nőtt, ez számszerűsítve mintegy 121 milliárd dollárt tett ki. Emellett az import is növekedett 11,2%-kal, ami a belső gazdaság fellendülésére utal. Mindennek hatására Kína 1994-es külkereskedelmi mérlege pozitív volt, az 5,3 milliárd dollárt is elérte. Ez azért is volt nagy eredmény, mert az előző évben deficitet produkált az ország. Hihetetlen adat, de az ázsiai ország már ekkor a világ több mint 220 különböző államával állt kereskedelmi kapcsolatban. A Worldbank adatai szerint 1990 óta a külkereskedelmi forgalom majdnem 20%-kal nőtt évente átlagosan az országban, a GDP pedig 350 milliárd dollárról 420 milliárd dollárra kúszott fel 1990-ről 1994-re. Ugyanerre az időszakra vonatkozóan az egy főre jutó GDP 383-ról 536 dollárra emelkedett. Ezzel egy
16
időben az egy főre jutó export értéke 54 dollárról 101 dollárra nőtt, vagyis majdnem kétszeresére duzzadt, ami elképesztő eredmény. Mindennek ellenére a 4. sz. ábra megmutatja, hogy még Kína ilyen gyors gazdasági növekedésével is hatalmas különbség volt Amerika és az ázsiai ország GDP-je között a ’90-es években.
12000,00 Egyesült Államok Kína
Milliárd dollár
10000,00 8000,00 6000,00 4000,00 2000,00 0,00
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 Év
4. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína GDP-jének alakulása 1990 és 2000 között (milliárd USD) Forrás: www.worldbank.org
Kína óriási népessége miatt az egy főre jutó GDP tekintetében még nagyobb eltérések mutatkoznak:
40000 35000
Egyesült Államok Kína
30000 USD
25000 20000 15000 10000 5000 0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 Év 5. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína egy főre jutó GDP-jének alakulása 1990 és 2000 között (USD) Forrás: www.worldbank.org
17
Kína legfőbb kereskedelmi partnerei ezekben az években főként ázsiai országok voltak, de jelentőségük egyre inkább csökkenni kezdett. Míg a ’90-es évek elején a kínai export 75%-a az ázsiai kontinensen belül maradt, ez az arány a tized végére 60%-ra csökkent. Kína egyre inkább a Nyugatot célozza meg, és ebben az időszakban kezdett megerősödni kereskedelmi kapcsolata az Egyesült Államokkal. Szinte ezzel párhuzamosan az Európai Unió is Kína kiszemeltje lett az exportot illetően. Nagy jelentőség tulajdonítható az ASEAN országokkal kialakult szoros kereskedelmi kapcsolatnak is, de ezt bővebben a következő fejezetben fogom kifejteni. Mindezzel ellentétben az afrikai és latin-amerikai fejlődő országokkal alig van kapcsolata Kínának, ezek az összes forgalom 3%-át teszik ki (Hirn, W., 2006). A fent leírtak arra engednek következtetni, hogy Kína kifejezetten a fejlett, új technológiákkal rendelkező, gazdag országokkal – főként az ebben az időben szárnyaló Egyesült Államokkal - szorgalmazza a minél szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat. A ’90-es évek tulajdonképpen a globalizáció legintenzívebb időszaka. Kína az 1997-98-as ázsiai pénzügyi válság kapcsán jött rá arra, hogy a globalizációnak nemcsak előnyei vannak, de jelentős kihívásokat is tartogatnak. Innentől kezdve Kína is részesül a világgazdaság ingadozásainak hatásából. Egy ország minél inkább belefolyik a nemzetközi gazdasági életbe, annál nagyobbat is bukhat a globalizáció negatív hatásai miatt. Ám mindkét ország gazdasági helyzetére inkább annak pozitív hatásai voltak többségben. A globalizáció teszi lehetővé például azt is, hogy az országok a nemzetközi kereskedelem révén növelhessék bevételeiket. A termékek és szolgáltatások exportjainak alakulását részletesen a következő ábra mutatja az Egyesült Államok és Kína összehasonlításában: 30 25
Egyesült Államok Kína
%
20 15 10 5 0 1990
1991
1992
1993
1994
1995 Év
1996
1997
1998
1999
2000
6. ábra: Termékek és szolgáltatások exportja az Egyesült Államokban és Kínában 1990 és 2000 között (a GDP %-ban) Forrás: www.tradingeconomics.com
18
2.2. Munkanélküliség és infláció Az Egyesült Államokban a gazdaság felfutásának és az új technológiáknak, iparágaknak köszönhetően a ’90-es évek alatt folyamatosan csökkent a munkanélküliség. A következő táblázat ezt szemlélteti a kínai munkanélküliségi rátával párhuzamosan: 3.
sz. táblázat
A munkanélküliségi ráta alakulása az Egyesült Államokban és Kínában 1990 és 2000 között (%)
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 USA
5,6
6,8
7,5
6,9
6,1
5,6
5,4
4,9
4,5
4,2
4,0
Kína
2,5
2,3
2,3
2,6
2,8
2,9
3,0
3,1
3,1
3,1
3,1
Forrás: www.worldbank.org
Az Egyesült Államokban a munkanélküliek aránya egyre kisebb volt a tized során. Ezalatt Kína munkanélküliségi rátája ezzel ellenkezőleg kissé növekszik, bár az időszak végére stagnál. Az infláció mértéke a két országban igencsak ingadozó, a következőképpen alakul: 4.
sz. táblázat
Az infláció éves %-os változásai az Egyesült Államokban és Kínában 1990 és 2000 között
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 USA
5,4
4,2
3,0
3,0
2,6
2,8
2,9
2,3
1,6
2,2
3,4
Kína
3,1
3,5
6,3
14,6
24,2
16,9
8,3
2,8
-0,8
-1,4
0,3
Forrás: www.worldbank.org
Az Egyesült Államokban csökkent az infláció a ’90-es években, ami a reálkeresetekre jó hatással volt. Ekkoriban alakult ki az „amerikai álom” fogalom, hisz az amerikaiak élete ezekben az években irigylésre méltó volt. Az egyre színesebb árukínálat és a lakosság általában vett jó anyagi helyzete lehetővé tette a
19
fogyasztás növelését. Ezalatt Kínában tíz év alatt sokat ingadozott a mutató, de az ezredfordulóhoz közeledve már defláció is bekövetkezett.
2.3. Kutatás és fejlesztés A transznacionális vállalatok már ekkor is rekord összegeket költöttek kutatás-fejlesztésre az Egyesült Államokban, az összes K+F-re fordított pénzmennyiség mintegy 65%-a ezektől a vállalatoktól eredt, a fennmaradó 35% természetesen a kormánytól, különböző felsőoktatási intézményektől és non-profit szervezetektől származott. Ám évről évre, a kormányzat egyre kevesebbet, míg a TNC-k egyre többet költenek K+F-re (Bassa Z., 2004). 5.
sz. táblázat
Az Egyesült Államokban és Kínában kutatás és fejlesztésre fordított összeg aránya a GDP-hez viszonyítva (%)
1996
1997
1998
1999
2000
USA
2,55
2,58
2,61
2,66
2,75
Kína
0,57
0,64
0,65
0,76
0,9
Forrás: www.bea.gov
Idővel Kína is rájött arra, hogy a nagyobb bevételekhez nagyobb beruházások, fejlesztések kellenek, és ehhez nélkülözhetetlenek a K+F-ből nyert új ismeretek. Mindkét ország egyre nagyobb összeget fordít erre a célra, az Egyesült Államok pedig a világon a legtöbbet. A számadatok tükrében megállapítható, hogy a ’90-es években még fölényesen az Egyesült Államok nyeri a „hatalmi harcot” Kínával szemben. De az ezredforduló után már Kína is méltó féllé növi ki magát ebben a versenyben.
20
3. A két ország gazdaságának fejlődése az ezredfordulón „Kína fejlődése elképzelhetetlen a világ nélkül, és a világ fejlődése is igényli Kínát”. (Hu Csin-tao, a Kínai Népköztársaság elnöke)
Kína és az Egyesült Államok kapcsolatában nagy fordulópont volt a 2001. szeptember 11-én történt New York-i terrortámadás. A terrorizmus elleni küzdelem tulajdonképpen közelebb hozta a két országot egymáshoz. Kína annál is inkább átérezte Amerika helyzetét, mert van egy tartománya (Újgúria), ahol muszlim vallásúak élnek túlnyomó többségben, és a muszlim vallás nézetei nem összeegyeztethetőek a kínai taoista és buddhista vallásokkal (Inotai A., 2010). A békülés útjára lépett tehát a két ország, ennek jeleként George W. Bush Pekingbe látogatott, méghozzá 2002. február 21-én, épp harminc évvel Richard Nixon látogatása után. A látogatás alkalmával sor került egy tárgyalásra Bush elnök és Csiang Cö-min között. Természetesen a legfőbb téma a terrorizmus volt; ezen belül is az Egyesült Államok arra kérte az ázsiai országot, hogy ne adjon el rakétatechnológiát és különböző mesterien kifejlesztett fegyvereket olyan országoknak, melyeknek Amerika potenciális célpontjuk lehet egy újabb támadásra. Ezt a kérést Kína elutasította (Tálas B., 2007). A Pentagon és a Kongresszus 2000-ben megalapított kínai kapcsolatokkal foglalkozó bizottsága rámutat Kína egyre növekvő katonai erejére és a szigorú, diktatórikus politikára. Ennek köszönhetően az Egyesült Államok már nemcsak a közel- és távol-keleti országokat vélte fenyegetőnek, hanem – erős és magas létszámú hadereje és modern fegyverei miatt – Kína is a biztonságot veszélyeztető országok sorába lépett. Kína Észak-Koreával folytatott atomfegyverügyletei aggasztják az Egyesült Államok vezetőit. Az említett bizottság által kiadott jelentésben az is szerepel, hogy Kína nukleáris technológiát szolgáltat Iránnak kőolajért cserébe (http://www.defense.gov/). A 2001-es New York-i terrortámadás nemcsak a város, hanem egész Amerika lakosságát felzaklatta. Abban az időben arról szóltak a hírek, hogy az 21
Egyesült Államok gazdaságára is nagy befolyással volt a cselekmény, recesszióról beszéltek. Ebben a témában a felhasznált forrásaim is ellentmondóak. Például Székely-Dobi András: Az Egyesült Államok a világgazdaságban című publikációja a recesszió által sújtott Amerikáról szól, Bárány Péter: Egyesült Államok: Miféle recesszió? címmel megjelent cikke viszont ennek gyökeresen ellent mond. Én – további kutatásaim alapján - a második változatnak adok helyet, miszerint ugyan közel járt hozzá, mégsem érte el a recesszió Amerikát. A Worldbank adatai szerint 2001 negyedik negyedévében 1,4%-os gazdasági növekedéssel számolhatott az ország. Ugyan az ezt megelőző, harmadik negyedévben 1,1%-os negatívumot produkált a gazdaság, de a definíció szerint „recesszióról abban az esetben beszélhetünk, ha két egymást követő negyedévben zsugorodik egy ország gazdasága”3. És mivel a második negyedév szintén pozitív volt, 0,3%-os növekedéssel, a recesszióról szóló publikációk ténylegesen nem állták meg a helyüket (Bárány P., 2002). Az amerikai állampolgárok mégis aggódtak országuk gazdaságáért, féltek a stabilitás felborulásától. Ezt követően a FED (Federal Reserve), az Egyesült Államok jegybankja kamatcsökkentést eszközölt, aminek hatására erősen megnőtt a beruházási hajlandóság az országban. Az ebből származó pénzösszeg egy része értékpapírokba áramlott, ami a tőzsdeindexek stabil helyzetét szolgálta. A következő évben már szó sem esett az amerikai gazdaság helyzetének estleges romlásáról, a lakosok is maximálisan megnyugodtak. 2002-ben hihetetlenül kedvező jelzáloghiteleket lehetett igénybe venni, amire igencsak nagy kereslet volt akkoriban. Az abban az időben haldokló ingatlanpiac ettől a lépéstől kezdett talpra állni, márciusban 6,3%-kal több lakás építésébe kezdtek az előző évhez képest. Emellett az autópiac is fellendült, ugyanis a terrortámadás óta sok amerikai félt repülőre ülni, és akár nagyobb távolságokat is inkább autóval, a közutakon tettek meg. Ezáltal a háztartások egyre több autót vásároltak és tartottak fenn. Ez a trend természetesen egy idő után alábbhagyott, és az amerikaiak félelme is csökkent a légi közlekedéssel
kapcsolatban
(Tálas
B.,
Köz-gazdaság,
2007.
június).
Megállapíthatjuk, hogy a ’90-es évek „gazdasági csodája” az ezredfordulóra 3
Bárány P.: Egyesült Államok: Miféle recesszió? (Bank és tőzsde, 2002. 10. évfolyam, 10. szám, 18-19. o.)
22
halványulni látszik. És ez nem csak a terrortámadásnak köszönhető, hanem a technológiai fejlesztések megtorpanásának. Míg a ’90-es években az Egyesült Államok ezzel vált kiemelkedővé, tíz évvel később már Japán technológiája lekörözi az amerikait, amivel nagy mennyiségű tőkét veszít Amerika.
3.1. Gazdasági szervezetekkel fenntartott kapcsolatok Napjainkban nagyon sok regionális, kontinentális és globális pénzügyi és gazdasági szervezet létezik. Ezeknek célkitűzései sok esetben hasonlóak, de a szervezetekhez csatlakozott országok száma igencsak széles skálán mozog. Ma már nagyon nagy hatással van egy ország társadalmi-gazdasági helyzetének alakulására az, hogy milyen számú és struktúrájú nemzetközi szervezetekben vesz részt. A különböző szervezetek mindig valami egységes cél mentén jönnek létre és az összefogásról szólnak. Sok előnyt hordoznak a tagországok számára, hiszen minden nagy gazdasági célt globálisan, együttműködéssel könnyebben el lehet érni, mint egyedül, állami szinten. Az
alábbi
táblázat
az
Egyesült
Államok
és
Kína
nemzetközi
kereskedelmének egy részét mutatja néhány nemzetközi gazdasági szervezetre vetítve: 6.
sz. táblázat
Az Egyesült Államok és Kína export- és import adatai gazdasági térségek tekintetében (2006)
Partner régió
USA import
USA export
Kína import
Kína export
(millió euro)
(millió euro)
(millió euro)
(millió euro)
Andok Közösség
22 756,1
18 670,6
6 728,9
6 861,3
ASEAN
84 684,6
53 212,0
116 699,7
104 555,8
BRIC
352 184,2
115 068,6
64 158,7
71 928,6
EFTA
20 337,8
18 232,5
8 855,8
4 496,8
Mercosur
22 154,3
34 473,1
35 031,1
25 119,9
NAFTA
387 245,4
311 070,9
93 358,2
245 354,4
Forrás: http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113366.pdf
23
A 6. sz. táblázat pirossal kiemelt adatai mutatják, hogy az Egyesült Államoknak mind import, mind export tekintetében a NAFTA-val a legintenzívebb a kereskedelmi kapcsolata. Kínánál viszont megfigyelhető, hogy míg a behozatal főként a környező ASEAN országoktól származik, addig a kivitel ennél sokkal távolabbra, a NAFTA – főleg az Egyesült Államok – felé irányul.
3.1.1. GATT/WTO A GATT (General Agreement on Tariffs and Trade) megalapításáról szóló szerződést 1947. október 30-án írták alá az alapító tagországok képviselői, de maga a szerződés csak 1948 januárjában lépett érvénybe. A szervezet kezdetekben 23 tagot számlált. A WTO (World Trade Organization) 1995-ben alakult meg a GATT utódszervezeteként, de a kitűzött célok szinte ugyanazok maradtak. Ma 157 tagja van a WTO-nak, 27-en pedig megfigyelői státusszal rendelkeznek. Az Egyesült Államok már a kezdetektől a WTO tagja. Kína már szintén alapító tagként ott szerepelt a 23 ország között, azonban 1950-ben a Kínai Köztársaság az akkori politikai változások okán felmondta a megállapodást. Hosszú idő után, a ’70-es évek elején újra kezdeményezte a csatlakozást, de ezt az Egyesült Államok nem nézte jó szemmel, és meg is akadályozta ezt a lépést. (Ennek oka az Amerika és Tajvan közti védelmi garancia fennállása volt, melyet Kína ellenzett.) Később, 1982-ben Kína megfigyelői státuszt kapott a GATT-ban, de a konkrét csatlakozási tárgyalások 1986-tól egészen az ezredfordulóig tartottak. Kína végül 2001-ben csatlakozott a WTO-hoz, ez kulcsfontosságú volt a nemzetközi rendszer minél stabilabb fenntartása érdekében. Ugyanakkor az ázsiai ország számára is különösen fontos volt a világkereskedelemben való, azonos feltételek melletti részvétel (Bassa Z., 2004). Ezzel a lépéssel Kína még gyorsabb ütemben integrálódott a világ gazdaságába. Emellett az ország munkaerőpiacára is pozitív hatást
gyakorolt
a
világszervezethez
való
csatlakozás.
Voltak
azonban
nézeteltérések a WTO és Kína között: Kína fejlődő országként akart csatlakozni a szervezethez, hisz így preferenciális kedvezményeket kaphatott volna a többi országtól. Ám ez sem az Egyesült Államoknak, sem pedig az EU-nak nem tetszett, 24
mert Kína exportja már akkor is olyan nagymértékben növekedett, hogy ez nem adott okot Kína fejlődő országként való kezelésére. Egyéb változtatásokra is szükség volt a kínai gazdaságpolitikában, a „Long Term Policy for China-Europe Relation” című dokumentumban a következő feltételeket szabták Kína számára a WTO-tagsághoz: -
az államnak csökkentenie kellett a gazdaságba való beleavatkozásának mértékét és a monopóliumok számát is le kellett redukálniuk
-
a Kínában megtelepedett külföldi vállalatokkal szemben a helyiekkel azonos feltételeket kell alkalmazni
-
csökkenteni kellett a vámtarifát
-
továbbá egy átlátható, nyitott közbeszerzési eljárási rendszer bevezetése is feltétel volt ( http://www.wto.org/).
Kína minden feltételnek eleget tett, mert tudta, hogy sokat nyer majd a tagsággal. Az ipari termékek vámszintje például már a csatlakozást követően csökkent, és mára 40%-ról 9% körüli szintre mérséklődött (Worldbank.org). Ezzel a csökkentéssel nemcsak, hogy eleget tettek a WTO egyik feltételének, de még túl is teljesítették az előírást. Az ázsiai ország ma már nemcsak előnyt kovácsol a nemzetközi szereplővé válásából, hanem esetenként ki is használja azt. Az Egyesült Államok, az Európai Unió és Japán összefogtak, és együttesen léptek fel a WTO előtt a kínai ritkaföldfémek
exportjának
korlátozása
ügyében.
A
három
kereskedelmi
világhatalom szerint Kína olyan nagy mértékben korlátozza ezen áruk exportját, hogy az már ellehetetleníti az ehhez kapcsolódó iparágakat térségükben. Mivel az exportkorlátozás nem vág egybe a WTO szabályaival, így a szóban forgó hatalmak arra kérték a Kereskedelmi Világszervezetet, hogy intézkedjen az üggyel kapcsolatban. Az export korlátozásának az lehet az oka, hogy más lehetőség híján a ritkaföldfémekben szegény országokban az ezen anyagokhoz kapcsolódó iparágak cégei arra kényszerülnek, hogy Kínába helyezzék át termelésüket – ezzel Kína gazdaságát támogatva. Erre bizonyíték, hogy bár Kína az világ ritkaföldfém készletének 36%-át birtokolja, az összes kitermelés megközelítőleg 90%-a zajlik
25
országukban.
Kína
kormánya
természetesen
elutasítja
a
vádakat
(http://hirszerzo.hu/hirek/2012/3/14/20120314_kina_wto_japan). Ezt követően az Egyesült Államok újabb külkereskedelmi eljárást indított Kína ellen a WTO-n keresztül arra hivatkozva, hogy Kína az autók és autóalkatrészek exportját nem a WTO szabályainak megfelelően támogatta. Eddig egyik említett ügy sem zárult le, a vizsgálatok még ma is tartanak. Viszont ha igaznak bizonyulnak az Egyesült Államok által panaszolt esetek, az mindenképp azt jelentené, hogy Kína a saját malmára hajtja a vizet, és nem egyenlő félként viselkedik a szervezetben, hanem csak saját érdekeit nézve, akár más országoknak ezzel kárt okozva cselekszik (http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/wtoeljarast-indit-az-usa-kina-ellen-386346).
3.1.2. Kína és a Sanghaji Együttműködési Szervezet A Sanghaji Együttműködési Szervezetet (SCO) sokan csak az „ázsiai NATO”-ként emlegetik. Alapjaiban véve valóban hasonlít kissé a NATO-hoz, a SCO-hoz tartozó országok együttműködése is leginkább a katonai összefogásra összpontosul. A szervezet 2001-ben alakult Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán részvételével. 2003-ban a katonai együttműködési célokat gazdasági célokkal is kibővítették, három pillérre alapozva a szervezet működését: 1. katonai összefogás, 2. gazdasági együttműködés, 3. olyan kulturális célok, mint például a demokrácia széles körű bevezetése. A harmadik pont kissé kilóg a sorból, főleg a szervezetben résztvevő tagországokat nézve. Ez a cél egy elég merész hosszú távú terv, ami nehezen megvalósítható az országok politikai nézetei alapján (Szajp Sz., 2010).
3.1.3. Kína és az ASEAN
Az
ASEAN
(Association
of
Southeast
Asian
Nations)
1961-es
megalakulásakor Kínának egyik alapító tagországgal (Indonézia, Malajzia, Fülöpszigetek, Szingapúr, Thaiföld) sem volt békés, normális viszonya. Kínának csak 26
1991-re – főként az Egyesült Államokkal kialakított jó viszonya miatt – sikerült normalizálnia a kapcsolatot az ASEAN tagországaival. A már említett 1997-ben kitört ázsiai pénzügyi és gazdasági válság rendkívül súlyosan érintette az ASEAN országokat. Míg az Egyesült Államok – bár talán ekkor virágzott leginkább a gazdasága – nem segítette át az országokat a nehézségeken, Kína hatalmas összeggel támogatta a szervezet országait, annak ellenére, hogy őt magát is érintette a szóban forgó válság. Ezzel Kína még nagyobb bizalmat kapott ezektől az országoktól, végleges fordulópontnak is tekinthető a szervezet és Kína kapcsolatában. Tulajdonképpen ettől fogva tekintették Kínát a kontinens „motorjának” az addig vezető Japán helyett. Az exportcikkek hasonlósága miatt azonban Kína és az ASEAN nem jelentenek egymás számára nagy exportpiacot. Az ASEAN öt legnagyobb gazdasággal bíró tagállama (Indonézia, Malajzia, Thaiföld, Fülöp-szigetek és Szingapúr) 1980 és 2000 között átlagosan csak 6,4%-át fogadták Kína teljes exportjának, míg ezen országok Kínába irányuló exportja ugyanezen időszakban 2 és 2,7% között változott. (Kína ASEAN-országokkal folytatott exportimport adatait az 1. sz. melléklet tartalmazza.) Az ASEAN tagállamai fontolóra vették, hogy valutauniót hoznak létre, mellyel hatalmas kereskedelmi csoportosulás alakulna ki, és ez nagyban hozzájárulna nemcsak Ázsia, de az egész világ gazdasági növekedéséhez (Bassa Z., 2004).
3.1.4. Kína és az ASEM Az ASEM (Ázsia-Európa találkozó) ugyan nem konkrétan szervezet, mégis nagy jelentőség tulajdonítható neki. Ez egy fórum, melyben 48 állam közreműködésével
folynak
tárgyalások
–
főként
gazdasági
kérdésekkel
kapcsolatban. A konzultációs fórum 1996-ban indult Bangkokból azzal a céllal, hogy közelebb hozza egymáshoz a két kontinens országait. Az aktuális, felmerülő témákat mindkét oldalról két-két, azaz összesen négy fél koordinálja. Az együttműködés három fő szegmens kérdéseire irányul, ezek a politika, gazdaság és kultúra. A vitafórumokon konkrét döntések nem születnek, de egy nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy az országok nyugodtan, békésen meg tudják beszélni a 27
felmerülő problémákat. Fontos, hogy minden résztvevő ország egyenlőként szerepel a tárgyalásokon, egyiküknek sincs több vagy kevesebb beleszólása az ügyekbe, tehát nem kvótarendszer alapján működik (http://www.eu2011.hu/asia-europemeeting-asem).
3.1.5. „BRIC”-országok A BRIC-országok csoportját tulajdonképpen négy feltörekvő ország – Brazília, Oroszország, India és Kína – alkotja. Nevüket – a BRIC mozaikszót – Jim O’Neill, a Goldman Sachs vezető elemzője kreálta 2001-ben az országok angol neveinek első kezdőbetűiből. Sokáig nem kaptak túlzottan nagy figyelmet ezek az országok de mára bebizonyították, hogy hatalmas gazdasági fejlődésre képesek, és olyan gazdasági teljesítményt tudnak felmutatni, ami néhány évtizede még elképzelhetetlennek tűnt. Az ezredforduló után léptek a minél gyorsabb fejlődés útjára, míg 1990-ben 11%-ot tudhattak magukénak a világ GDP-jéből, 2010-re ez az arány 25%-ra emelkedett (www.cia.gov). Jim O’Neill (2011) szerint a BRIC országok gazdaságai együttesen nagyobbakká válnak majd, mint a G6 országai (Amerikai
Egyesült
Államok,
Egyesült
Királyság,
Franciaország,
Japán,
Németország, Olaszország). Elemzései szerint részesedésük a világ GDP-jéből 40%-ra növekszik, és a négy ország bekerül majd az első öt vezető gazdaság közé 2050-re. Az alábbi ábra a BRIC-országok és az Egyesült Államok GDP adatainak előrejelzését szemlélteti: 80000 70000 60000 50000 40000 30000 20000 10000 0 Kína
Egyesült Államok 2010
2020
India 2030
Brazília 2040
Oroszország
2050
7. ábra: A BRIC-országok és az Egyesült Államok GDP-jének várható alakulása 2010-2050-ig (milliárd USD 2006-os árfolyamon) Forrás: http://www.goldmansachs.com/
28
A négy ország vezetői 2009. június 16-án tárgyalást tartottak. A találkozó fő célja az volt, hogy megvitassák, miként léphetnének fel együtt a válság ellen? Felmerült az energiakérdés, az egészség- és oktatásügyi reformok kérdése, az élelmiszer-biztonság, de a legjelentősebb pont egy új tartalékvaluta – a jüan bevezetéséről szólt. Persze ahhoz, hogy a jüan betölthesse a tartalékvaluta szerepét, még nagyon sok időre lenne szükség, és természetesen az Egyesült Államok megpróbálná megakadályozni, hogy ez bekövetkezzen. A BRIC-országoknak egyébként az Európai Unió a legfőbb kereskedelmi partnere. 2010-ben 262 585,5 millió eurót tett ki a BRIC-országok az Európai Unióba irányuló exportja.
3.1.6. Az Egyesült Államok és a NAFTA A NAFTA (North American Free Trade Agreement) 1994. január 1-je óta létezik, három ország – Egyesült Államok, Kanada és Mexikó – szabadkereskedelmi egyezményeként. Korábban már volt hasonló megállapodás az Egyesült Államok és Kanada között, ezt Mexikóval kibővítve jött létre a NAFTA. Az egyezmény lényegében a három tagország egymás közti kereskedelmének vámmentességét célozta meg, de ez csak a három ország valamelyikében előállított árukra értendő, negyedik országból érkező termékek újraeladására nem! „Az egyezmény létrejöttével egy több mint 410 millió fős és 11 ezer Mrd USD-os piac alakult ki, mely a világ termelésének mintegy 30%-át teszi ki. Az ezredfordulóra az Egyesült Államok exportjának és importjának mintegy 30-30%-a bonyolódik ebben a relációban (ebből Mexikó 20, Kanada 10%-os részesedést tudhat magáénak). Sokkal nagyobb azonban az Egyesült Államok részaránya a másik két ország külkereskedelmében: mind Mexikó, mind Kanada esetében eléri a 75%-ot”4. Az Egyesült Államok számára egyértelműen a NAFTA másik két tagországa jelenti az első számú exportpiacot. Nemzetközi összehasonlításban Kína csak a negyedik legnagyobb piac Amerikának az EU és Japán után. A következő ábra adatai bizonyítják, hogy mennyire fontos is Amerika számára ennek a szervezetnek a léte: 4 Bassa Z., Búzás S., Ludvig Zs., Majoros P., Székely D. A., Szigety T.: Világgazdasági régiók, 2004.
29
350 NAFTA 300
EU Japán
Milliárd dollár
250
Kína 200 150 100 50 0 1965
1970
1975
1980
1985
1990
1995
2000
2005
8. sz. ábra: Az Egyesült Államok exportjának alakulása négy nagy piacra 1965 és 2005 között Forrás: http://trade.gov/press/publications/newsletters/ita_0706/nafta_0706.asp
Az egyezmény tulajdonképpen mindhárom ország számára nagy előnyöket jelent. Amerika számára fontos például az is, hogy a NAFTA létrejötte óta kevesebb a Mexikóból érkező illegális bevándorlók száma, Mexikóban pedig az infrastruktúrafejlesztés van kivirágzóban. Ezenkívül a legnagyobb plusz, amit a NAFTA nyújt a három országnak, az a versenyképesség növelése. A jövőben tervezik több ország egyezménybe való integrálását a kontinensről.
3.2. Nemzetközi szerepvállalás A két gazdaság nemzetközi szereplésének mértékét jól tükrözik a következő táblázatok: sz. táblázat
7. Áruk és szolgáltatások exportja 2000 és 2010 között (a GDP %-ban) 2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
Világ
22,6
23,8
24,0
24,2
25,7
26,8
28,2
28,7
29,6
25,4
28,0
USA
11,0
10,2
9,5
9,4
10,0
10,4
11,0
11,9
13,0
11,4
12,7
Kína
23,1
23,4
25,1
29,6
34,0
37,1
39,1
38,4
35,0
26,7
29,5
Forrás: www.worldbank.org
30
8.
sz. táblázat
Áruk és szolgáltatások importja 2000 és 2010 között (a GDP %-ban) 2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
Világ
22,9
23,2
23,8
24,1
25,7
26,9
28,3
28,7
30,1
25,5
28,1
USA
15,2
14,5
13,5
13,9
15,2
16,1
16,8
17,0
18,0
14,2
16,3
Kína
21,1
20,3
22,6
27,4
31,4
31,6
31,4
29,6
27,3
22,3
25,6
Forrás: www.worldbank.org
A 7. és 8. sz. táblázatok azt mutatják, hogy Kína GDP-jéhez nagyban hozzájárul a külkereskedelem, nagyobb mértékben, mint az Egyesült Államok esetében. A vizsgált időszak alatt még a világ országainak átlagát is felülmúlják a kínai adatok. Az ezredfordulót követően az amerikai transznacionális vállalatok kezdenek veszíteni népszerűségükből. Az Egyesült Államok GDP-jének 21,3%-át tette ki a globális vállalatok által hozzáadott érték 2000-ben, ez az adat 2007-re 18,9%-ra csökkent. A vállalatok struktúrája is változott, míg 1977-ben a hozzáadott érték 60%-a feldolgozóiparból származott, 2007-re már csak 41% volt ez az arány (www.tradingeconomics.com). Ebben az időszakban az amerikai transznacionális vállalatok mellett egyre nagyobb jelentőséget kapnak a kínai vállalatok. Míg 2005-ben csupán 16 kínai vállalat kerülhetett fel a Fortune Global 500 listájára a 176 amerikai vállalat mellett, 2010-re komoly változás állt be. Az amerikai vállalatok száma 139-re csökkent, mialatt a kínai adat 46-ra emelkedett. Ez a tendencia folytatódni látszik, mert a 2012-es kimutatás szerint az 500-as listán már „csak” 132 amerikai vállalat kapott helyet a 73 kínai cég mellett. A kínai tulajdonú vállalatok számának ilyen mértékű növekedése részben az utóbbi évek felvásárlásainak tudható be. 2009-ben például a Lenovo felvásárolta az IBM-üzletágat, a TCL a francia Thomson Electronics-ot, a Chinese national Offshore Oil Corporation pedig majdnem megvette az Union Oil Company of California vállalatot, csak a Szenátus tiltakozása miatt bukott el. De a felvásárlások mellett új kínai vállalatok is születtek, csak néhány a legújabbak közül: Baosteel, Bird, Hisense, Huawei Technologies, Nuchtech, Petrochina, SinoSteel, Wanxiang, stb. Ezek a vállalatok – melyek főleg műszaki cikkek, 31
elektronikai eszközök gyártására és értékesítésére szakosodtak – nagy mennyiségű árut exportálnak a világ országaiba (Szajp Sz., 2010). A nyitottsággal kapcsolatban született egy új elmélet az évek során. A J. Squalli – K. Wilson szerzőpáros által megalkotott kereskedelmi intenzitási mutató más eredményeket ad az országok nyitottságára, mint az első fejezetben említett klasszikus képlet szerinti számítás. Elméletük szerint a hagyományos számítási mód gyengesége abban rejlik, hogy nem veszi figyelembe a külkereskedelmi nyitottság más fontos dimenzióit, például azt, hogy mekkora egy adott ország külkereskedelmi forgalma a világ összes országának külkereskedelmi forgalmához képest. Eszerint az Egyesült Államok állt a lista élén 10,8-es értékkel, míg Kína közvetlenül mögé, a második helyre került 9,841-es értékkel.
32
4. Az Egyesült Államok, Kína és a fenntartható fejlődés „1,3 milliárdos népességével, és azzal a tervével, hogy 2020-ig megnégyszerezi gazdaságának teljesítményét, Kína olyan kihatással lesz a természeti környezetére, hogy az súlyos következményekkel jár majd az egész világ számára.” (Klaus Töpfer, az ENSZ környezetvédelmi programja (UNEP) vezetője)
A fenntartható fejlődés hivatalos definíciója szerint olyan fejlődési folyamat, ami kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket. Ez leegyszerűsítve két dolgot jelent: egyrészt minden ember számára biztosítani az élet alapvető feltételeit, mint az ivóvíz, élelem, egészségügyi ellátás, ruházat, oktatás, munka. Másrészt fontos megőriznünk a természeti környezetet a következő generációk számára, illetve a természeti erőforrásokkal is okosan kellene bánnunk. Manapság kis túlzással az mondható el, hogy míg a fejlődő országoknál az első feltétel sok esetben nem teljesül, addig a fejlett országok esetében a második hiányzik.
4.1. Demográfia, társadalmi fenntarthatóság A társadalmi fenntarthatóság elemzéséhez elengedhetetlenül fontos a demográfiai adatok számbavétele. Az alábbi két táblázat megmutatja az Egyesült Államok és Kína népességnövekedésének ütemét: 9. sz. táblázat Az Egyesült Államok és Kína lakosságának alakulása 1950 és 2010 között (ezer fő)
Év Kína USA
1950
1960
1970
1980
1990
2000
2010
562580
650661
820403
984736
1138895
1271085
1342783
282 172
309 350
152 271 180 671 205 072 227 225 249 623
Forrás: http://www.census.gov/cgi-bin/ipc/idbsum?cty=CH
33
10. sz. táblázat Az Egyesült Államok és Kína lakosságának alakulása 2020 és 2050 között előrejelzések alapján (ezer fő)
Év
2020
2030
2040
2050
Kína
1 424 064
1 458 971
1 452 001
1 417 631
USA
341 387
373 504
405 655
439 010
Forrás: http://www.census.gov/population/projections/data/national/2008/summarytables.html
Kína a világ legnépesebb országa, esetében nagyon fontos kérdés a társadalmi fenntarthatóság, ami még napjainkban is erős bizonytalanságra ad okot. Kína népességnövekedésének üteme egyre nőtt a II. világháború
végétől.
A
népességnövekedés fékezésének érdekében Kína jelentős lépést tett. Mára nagyon elhíresült ez a kezdeményezés. Nem másról van szó, mint a népességszabályozásról. Kínának 2012-es adatok szerint 1 343 239 923 fős a lakossága (Worldbank.org). Ugyan 142 fő/km2 –es népsűrűségével nem emelkedik ki a többi ország közül, de mivel Kínában rengeteg elszegényedett kistelepülés van, az ott lakók folyamatosan a nagyvárosokba menekülnek a jobb élet reményében, és ez nagy terhet ró a városok élhetőségére és környezetükre. Ezért is vezették be az „egy család-egy gyermek modellt”, melynek – ahogy a nevében is szerepel – az a lényege, hogy minden családban csak egy gyermek szülessen. Ennek elfogadására az egyik leghatásosabb módon motiválták a párokat: az anyagiakkal. Míg az egygyermekes
családok
jelentős
anyagi
támogatást
kapnak
gyermekük
felnevelésére, a többgyermekeseket magasabb adóterhekkel sújtják. Ez a projekt idővel sikeresnek is bizonyult, ám az évek előre haladásával és új népességi statisztikák készítésével bebizonyosodott, hogy Kínát egyre inkább az elöregedő népesség jellemzi. Vagyis egyre több az idős ember, a fiatalok száma pedig egyre csökken. A 60 év feletti kínai állampolgárok aránya 12%-ra tehető, és becslések szerint – a jelen tendencia fennmaradása esetén – számuk 2,5-3-szorosára nőhet (Worldbank.org). A 10. sz. táblázat adatai arról tanúskodnak, hogy az előrejelzések alapján Kína népessége a jövőben nem kisebb ütemben fog nőni, hanem egyenes csökkenő tendencia fog érvényesülni 2030 után. És ennek a
tendenciának komoly társadalmi-fenntarthatósági következményei lesznek: gond lehet majd az időseket illető nyugdíjak kifizetésével, hisz nem lesz annyi munkaképes korú dolgozó, aki kitermelje azt számukra. Így aztán Kína új nyugdíjrendszerének pontos kidolgozása már folyamatban van, és minden bizonnyal a 2020-as évtől léphet majd életbe. Az Egyesült Államok a világ harmadik legnépesebb állama Kína és India után, 2012-ben 313 847 465 főt számlált az ország (www.cia.gov). Amerika népességnövekedési üteme is jelentősnek mondható, és a kínaihoz hasonló népességszabályozás hiányában a jövőben is növekvő tendencia fog érvényesülni. Ám Amerika esetében mégis fenntarthatóbbnak bizonyul a társadalom szerkezete. Annak ellenére is, hogy 2012-es adatok szerint Amerikában magasabb a 65 év felettiek aránya, míg itt 13,5%-ot tesznek ki, Kínában csak 9,1% ugyanez az arány. Az a nagy különbség a két ország társadalmi fenntarthatóságával kapcsolatban, hogy Amerika nyugdíjrendszere világszinten is nagyon jó. Ennek oka lényegében az, hogy az amerikaiak nyugdíja nem elsősorban az államtól származik, hanem a lakosság az aktív évei alatt gondoskodik a jövőjéről. Aki félretesz a nyugdíjas éveire, az adókedvezményt kap, és kiegészítést a félretett pénz mellé a nyugdíj folyósításakor. Sok cégnél az is előfordul – például a Microsoft-nál is -, hogy év végi jutalomként nem pénzt, hanem az adott cég által kibocsátott részvényeket kapnak a dolgozók. Ez hosszú távon nagyon kedvező a foglalkoztatottak számára. Véleményem szerint Kína is hasonló nyugdíjrendszer bevezetésével változtathatna jelenlegi, hosszú távon fenntarthatatlan rendszerén. Gyakran használt fenntartható fejlődéssel kapcsolatos mutató az Emberi Fejlődési Index = Human Development Index (HDI), mely alapján már több mint húsz éve rangsorolják az ENSZ tagországait. A mutató a társadalom és a gazdaság színvonalát hivatott mérni, egyfajta életszínvonal mutatóként is értelmezhető. Számítása viszonylag bonyolult, mert képletének sok összetevője van, számos ország esetében előfordul, hogy hiányzó adatok miatt nem készíthető pontos kimutatás. Kiszámítása három fő tényezőből áll: -
születéskor várható élettartam 35
-
15 éven felüliek írni-olvasni tudása (2/3) és összevont iskolázottsági index (1/3) kiszámítása
-
vásárlóerő-paritáson (PPP) dollárban számított, egy főre jutó GDP.
Ennek a három fő összetevőnek az átlagolásával kapjuk meg egy adott ország indexét. A végeredmény minden esetben egy 0 és 1 közé eső szám, melynek mértékegysége nincs. Minél nagyobb eredményt kapunk, az adott ország annál fejlettebbnek mondható. Az index számítása nem csak országokra alkalmazható, hanem országon belüli régiókra is (http://hdr.undp.org/en/statistics/hdi/). 1
Érték
0,8 0,6 Egyesült Államok
0,4
Kína
0,2 0 2005
2006
2007
2008
2009
2010
Év
9. ábra: Az Egyesült Államok és Kína HDI értékei 2005 és 2010 között Forrás: http://hdr.undp.org/en/data/profiles/
A diagram az Egyesült Államok és Kína emberi fejlettségi indexeit ábrázolja 2005től 2010-ig. Az Egyesült Államok magas és stabil HDI értékeket produkál, ezzel szemben Kína eredményei alacsonyabbak, de erősen javuló tendencia mutatkozik esetében. Kína, alacsonynak bizonyuló értékeit az országban fennálló területi különbségeknek köszönheti. A városoktól messze fekvő szegény települések alacsony életszínvonala és gyakori esetben előforduló iskolázatlansága hozzájárul az alacsony eredményhez, de a szegénység folyamatos felszámolásával és az oktatás színvonalának emelésével növelhető az eredmény. Ezenkívül a születéskor várható élettartam is nő az ázsiai országban az egyre inkább fejlődő egészségügyi ellátások eredményeként. 2011-ben 74,84 év volt a születéskor várható élettartam Kínában, míg az Egyesült Államokban ugyanez 78,49 év volt. 2011-ben az Egyesült Államok 36
az előkelő 4. helyen végzett az országok között, míg Kína csak a 101. helyre került. Egyébként az említett év győztese Norvégia lett (UNDP.org).
4.2. Környezeti fenntarthatóság Az Egyesült Államok volt az első olyan ország a XX. század második felében, melynek gazdaságában hihetetlenül gyors növekedés kezdődött. Új iparágak jöttek létre, a termékek és szolgáltatások skálája kiszélesedett, mindez a fogyasztás hirtelen, ugrásszerű növekedését eredményezte. Ennek csupán egy hátránya volt, hogy a gazdaság fellendülésével egyenes arányosságban növekvő környezetszennyezés
erősen
begyűrűzött
az
emberek
életébe.
Kína
az
ezredfordulóra felzárkózott Amerika mellé, mára pedig az ázsiai ország környezetszennyezése a legnagyobb a világon. Ez a viselkedés hosszú idő alatt odáig juttatta a világot, hogy megfelelően hatékony környezetvédelemre irányuló intézkedések nélkül a jövőben teljesen felborulhat a környezet egyensúlya, ami jelentősen kihat majd életünkre. Napjainkban a környezet károsodásával kapcsolatos legfőbb problémák:
-
üvegházhatás növekedése
-
ózonréteg elvékonyodása
-
levegő, talaj és vizek szennyezései
-
mérgező hulladékok nem megfelelő kezelése.
4.2.1. Légszennyezés Az Egyesült Államokban már a ’70-es években meghaladta a 100 milliót a közúti közlekedésben részt vevő gépjárművek száma, ami 20-25 év alatt több mint a duplájára, 220 millióra nőtt, és sajnos számuk ma sem csökken. Főként az autók működéséből származó szén-dioxid okolható leginkább a légszennyezésért az amerikai kontinensen. Ezenkívül persze növeli a levegő szennyezettségét a gyárak által kibocsátott fűst is (Hirn, W., 2006). 37
Kínában elképesztően magas a szálló por koncentrációja, a világon a legmagasabb. Gazdaságuk páratlan erősödésének következménye ez, de vajon nem túl nagy ár-e az emberek egészsége ezért a gyors fejlődésért? A Worldbank.org adatai szerint ugyanis Kínában körülbelül 300 000 ember hal meg a levegő szennyezettsége miatt évente, és sok különböző betegség forrása is lehet. Az ott élő emberek sokszor egy egyszerű séta alkalmával is szájmaszkot viselnek, ezzel is próbálják csökkenteni az egészségügyi kockázatokat. Sajnos már nem csak Kínában érezhető a szennyezettség, hanem Japán felé haladva, átívelve a Csendes-óceánt, egészen Amerika partjaiig terjed az ázsiai szmog, ezzel még több ember egészségét veszélyeztetve. A sok gyár, az évek alatt többszörösére növekedett közúti közlekedés és természetesen a fűtésből származó füst együtt okozzák a problémát. Kínában november 15.-e előtt tilos fűteni, ettől a dátumtól viszont egyik napról a másikra szürkeség ül a városokra, hiszen a fűtés 75%-ban szénnel történik. Ennek következménye, hogy a világ tíz legszennyezettebb városa közül öt Kínában található: Kanton, Sanghaj, Shenyang, Xi’an és az első helyen Peking áll. Hogy még inkább szemléltessem a probléma komolyságát: 2012. január 10-én egy, a NASA műholdjára szerelt kamera eddig nem látott felvételeket rögzített. A képeken szinte alig látszik az ország, csupán egy szürke szmog felhő fekszik egész Kína területe felett (http://kitekinto.hu/kelet-azsia/2012/04/02/mar_az_rbl_is_latszik_a_ kinai_szmog/).
3500
Millió tonna
3000 2500 2000 1500
Egyesült Államok
1000
Kína
500 0 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 Év
10. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína villamos energia előállításból eredő CO2 kibocsátása 2002 és 2008 között (millió tonna) Forrás: www.worldbank.org
38
A 10. sz. ábra azt mutatja meg, hogy csak a villamos energia előállításából származó szén-dioxid mértéke mekkora méreteket ölt a két országban. Kína eredményei évről évre egyre rosszabbak. Az utóbbi évtizedek kimagasló környezetvédelmi kezdeményezése volt a Kiotói Egyezmény 1997. december 11.-i megalkotása. Ez lényegében egy olyan egyezmény, amelyben a résztvevő államok arra kötelezték magukat, hogy széndioxid-kibocsátásukat az aláírást követő évtizedben 5,2%-kal az 1990-es szint alá csökkentik. Néhány európai ország túl is teljesítette a vállaltakat, de sajnos nem minden országnak sikerült betartani az ígéretet. Kína 1998. május 28-án, az Egyesült Államok pedig 1998. november 12-én írta alá az egyezményt. Kína 2002ben, viszont az Egyesült Államok a mai napig sem ratifikálta azt. Ezt azzal indokolják, hogy a megállapodás kevés ahhoz, hogy akárcsak lelassítsa a globális felmelegedést, ezenkívül a korlátozások jelentős gazdasági veszteséget okoznának számukra. Minthogy az Egyesült Államok az egyik legnagyobb felelőse a magas CO2 kibocsátásnak, nagy felháborodást váltott ki a világban, hogy nem kívánnak csatlakozni az egyezményhez. Sőt, nem csak a nagyvilágban, hanem a belpolitikában is összetűzésekhez vezetett az ellenállás. A belpolitikai viták további elkerülésének érdekében az Egyesült Államok az ENSZ Klímaváltozási Konvenciójának (UNFCCC) Annex I országai sorába lépett. (Az egyébként idén lejáró egyezményt 2011. november 28-án meghosszabbították az ENSZ 17. Klímaváltozási Konferenciájának keretein belül a dél-afrikai Durbanben.) (http://unfccc.int/kyoto_protocol/status_of_ratification/items/2613.php)
4.2.2. Vízszennyezés A vízhiány sok országban, térségben korunk problémája, és a szakértők ettől csak rosszabb jövőt jósolnak. A vízkészletek kimerülése már elkezdődött, részben az
emberek
pazarlásának,
részben
pedig
a
globális
felmelegedésnek,
klímaváltozásnak köszönhetően. De a lelőhelyek mennyiségi csökkenésének 39
legfőbb oka a vízszennyezés. Évtizedek múlva akár háborúk is kitörhetnek a tiszta ivóvízért. „Mivel a szabad ég alatti vizek mennyisége egyre kevesebb, megfúrják a földet, egyre mélyebbre, hogy a földfelszín alatti vízkészletekhez hozzájussanak. Ennek természetes következménye a talajvíz szintjének csökkenése, ami – igaz, lassan, de – egész városokat süllyeszt lejjebb. Így például Sanghaj a legutóbbi 40 év alatt 1,7 métert süllyedt”5. Ezek a fúrások bizonyos területek teljes kiszáradásához, elsivatagosodásához vezetnek. Ez a folyamat sajnos nem visszafordítható, de megfelelő odafigyeléssel megállítható lenne. Kissé paradox ugyan, de tény, hogy Kína vízhiány-problémája mellett viszonylag gyakoriak az árvizek. Legtöbbször a Jangce folyó lép ki a medréből, teljesen tönkretéve és ellehetetlenítve a folyópart mentén fekvő falvakat, városokat. Sőt, nemcsak a környéken kiépült infrastruktúrákat teszi tönkre az ár, hanem sajnos elég gyakran emberek életét is kioltja a gyorsan áradó Jangce. Szakértők rájöttek, hogy a folyó gyakori áradásának legfőbb oka a Felső-Jangce térségében végrehajtott tömeges erdőirtásaiban keresendő. Az ’50-es évektől az ottani erdők mintegy 30%át kiirtották, ez változtatta meg a folyó viselkedését (Hirn, W., 2006). A vizek szennyezettsége az Egyesült Államokban is probléma, bár világviszonylatban jó eredménnyel büszkélkedhet az ország ezen a téren. Persze ez nem azt jelenti, hogy az Egyesült Államok folyóinak, tavainak vize tiszta lenne, de rájöttek arra, hogy milyen nagy kincs is a víz világunkban, és próbálják azt okosan felhasználni. Amerika villamos áram-termelésének majdnem 10%-a vízi erőművek működéséből származik (főleg az „öt tó” térségében épültek efféle erőművek). Amerika vizeit a szennyezésnél jobban fenyegeti a túlhalászat. Az ország ugyanis a világ ötödik legnagyobb haltermelője és halfogyasztója is egyben (Simai M., 2006). Az Egyesült Államok - mint jóléti állam – napjainkban a világon keletkező hulladékok és szennyező anyagok kibocsátásának 40%-ért okolható. A problémákat felismerve, már hosszú évekkel ezelőtt elkezdtek fellépni a környezetkárosítás ellen. Számos olyan törvényt hoztak („Tiszta Levegő Törvény”, „Tiszta Víz Törvény”, 5 Hirn, W.: Kína, a nagy falat – Miként változtatja meg életünket Kína felemelkedése, HVG Kiadói Rt., Budapest, 2006. 104. o.
40
veszélyeztetett fajok védelmére irányuló törvény, stb.), amelyek a környezeti fenntarthatóság érdekeit szolgálják. A természeti erőforrások felhasználását is szabályozzák, megakadályozva ezzel a környezet egyensúlyának elmozdulását. Legalábbis
egyelőre.
Az
Egyesült
Államok
csatlakozott
a
Montreali
jegyzőkönyvhöz is, mely a károsanyagok kibocsátását korlátozza. A különböző kezdeményezések hatására valóban javultak Amerika környezeti viszonyai (Simai M., 2006). Ez Kínáról már kevésbé mondható el. Bár az ázsiai ország is próbál tenni a környezetszennyezés ellen, de az ilyen nagy mértékű környezetkárosítást már igencsak nehéz megállítani. Fejezetemet, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos elemzésemet egy bölcs ember bölcs gondolatával zárom: „A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.” (Mahatma Gandhi)
41
5. A válság hatása az Egyesült Államok és Kína társadalmigazdasági fejlődésére; jövőkép a gazdaságuk alakulására vonatkozóan „Most sokkal többről van szó, mint egy nagy pénzügyi válságról. Egy történelmi jelentőségű geopolitikai váltás tanúi vagyunk, amelynek során a világ hatalmi egyensúlya visszavonhatatlanul megváltozik, és az USA globális vezető szerepe véget ér.” (John Gray, a London School of Economics professzora) Dolgozatom utolsó fejezetében a napjainkban is tartó gazdasági válságé lesz a főszerep. Globalizálódott világunkban a különböző országok olyannyira függnek egymástól, hogy ha a világ bármely területén gazdasági probléma üti fel a fejét, az biztosan hatással lesz más – az adott országgal szoros gazdasági kapcsolatban lévő – államokra is. Néhány éve egy olyan ország került szembe gazdasági és pénzügyi nehézségekkel, ami nagyhatalom lévén az egész világ gazdasági helyzetét és a nemzetközi gazdasági kapcsolatokat is befolyásolja. A válság hatásai még kis Hazánkban is erősen érezhetőek, és a krízis által sújtott országok állampolgárai csak bízni tudnak a helyzet javulásában. A következőkben tehát felvázolom a válság kirobbanásának okát, elemzést készítek arról, hogy ez milyen hatással volt az Egyesült Államok és Kína gazdasági helyzetére, és megvizsgálom a két ország további fejlődési lehetőségeit.
5.1. A válság kirobbanása Az Egyesült Államokból indult gazdasági és pénzügyi válság jelentős hatással volt a világ országaira, még az olyan nagyhatalmakra is, mint az Amerikai Egyesült Államok és Kína. A válság az amerikai hitelválságból indult ki 2007-ben, és csak 2008-ra vált globálissá. Amint már korábban említettem, Amerikában az ezredfordulót követően éveken keresztül nagyon könnyű volt hitelhez jutni, a bankok
versenyeztek
egymással,
és
komolyabb
felülvizsgálat,
akár
jövedelemigazolás nélkül is nyújtottak hitelt magánszemélyeknek. Ezáltal 42
természetesen egyre több ember esett abba a csapdába, hogy nem tudta fizetni a felvett hitelt, és belebukott. Ennek eredményeként Az Egyesült Államokban megközelítőleg 1,3 millió ingatlant árvereztek el a válság kialakulása óta, rengeteg vállalat tönkrement, bankok csődöltek be világszerte.
5.2. A válság hatása a két ország gazdaságára 11. sz. táblázat A válság előtti állapotok négy nagy gazdasági egységre vonatkozóan
2007 Népesség Világ GDP-ből való részesedés GDP Folyó fizetési mérleg egyenlege
Egység Millió fő %
Eurozóna 320 15,8
USA 302 21
Japán 128 6,5
Kína 1338 6,0
Milliárd USD GDP%
12320 0,4
13995 -5,3
4378 4,8
3494 11,0
Forrás: www.tradingeconomies.com 12. sz. táblázat A válság kirobbanása utáni állapotok négy nagy gazdasági egységre vonatkozóan
2011 Népesség Világ GDP-ből való részesedés GDP Folyó fizetési mérleg egyenlege
Egység Millió fő %
Eurozóna 332 14,2
USA 312 19,1
Japán 127 5,6
Kína 1344 15,0
Milliárd USD GDP%
13076 -0,6
15094 -3,1
5867 2,0
7298 4,0
Forrás: www.tradingeconomics.com
A nemzetközi kereskedelem aktív résztvevőjeként Kínát is elérte a válság. A kínaiak fellépése a válság ellen azonban nem volt olyan kétségbeesett, mint a többi gazdaságé. Kína például azon kevés országok egyike, ahol nem sújtotta a kormány az állampolgárokat adóemeléssel vagy egyéb megszorításokkal. Ez az ország a megfelelő politikával és gazdasági intézkedésekkel segítheti nem csak saját helyzetének javítását, de a világgazdaság fellendítésében és a válságból való kilábalásban is nagy szerepe lehet. Kína a válságból azt érezte meg leginkább, hogy 43
drasztikusan csökken az országba beáramló FDI, és az export (főleg az amerikai) is jelentősen visszaesett, ami szintén jelentősen hozzájárult az utóbbi időkben az ázsiai ország gazdasági növekedéséhez. Az export viszont nem csak az Amerika-Kína viszonylatban esett vissza, hanem több fontos ázsiai kereskedelmi partnerországgal kapcsolatban is. Az export mellett az import mértéke is csökkenést mutat, ami arra enged következtetni, hogy a belső fogyasztás mérséklődése is hozzájárul a kínai gazdasági teljesítmény lassulásához. Kína azonban még a válság alatt is gazdasági növekedést produkál, ugyan sokkal lassabb üteműt, mint az előző években (Inotai A. – Juhász O., 2011). Míg az Egyesült Államokban a válság hatására 2008-ban drasztikus GDPcsökkenésnek lehetett szemtanúja a világ, Kína GDP-je csupán lassabb növekedési ütemet produkált:
16 14 12 10
%
8 6
Egyesült Államok
4
Kína
2 0 -2 -4 -6
Év
11. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína GDP-jének alakulása 2000 és 2011 között (éves %) Forrás: www.worldbank.org
5.2.1. Az Egyesült Államok és Kína reagálása a válságra A jelenlegi válság a legnagyobb az Egyesült Államok történelmében a II. világháború óta. Így Amerika gyorsan és hatékonyan reagált a válságra, hogy az ne 44
okozzon még nagyobb károkat a gazdaságban. Az Obama-kormány által kihirdetett válságkezelési terv fő elemei: 3 millió új munkahely teremtése, amerikai tulajdonú cégek versenyképesebbé tétele, adócsökkentés. Az első két célra 550 milliárd dollárt, a harmadikként szereplő adócsökkentési projekt bevezetésére pedig 275 milliárd dollárt fordít a kormány. Ezeket a főbb célokat kiegészítették kisebb jelentőséggel bíró alcélokkal, mint az oktatásügy fejlesztése, egészségügyi és infrastrukturális beruházások, új, energiatakarékosabb technológiák kifejlesztése (Inotai A. – Juhász O., 2011). A bejelentett válságkezelési csomag megosztotta az amerikai szakvéleményt. Bár a többség egyetért a kitűzött célokkal és intézkedésekkel, voltak olyanok, akik szerint a gazdaság élénkítésének kulcsa a központi kormányzat kiadásainak csökkentésében rejlik. Az utóbb említett – egyébként eléggé konzervatív nézettel rendelkező – csoport azzal érvelt, hogy az Obama által közzétett projektek finanszírozása nem fogja fellendíteni a gazdaságot, hanem csak még nagyobb költségvetési hiányt fog eredményezni, teljesen ellehetetlenítve ezzel az amerikai gazdaságot. Szerintük ezekkel a lépésekkel akár odáig is eljuthat az ország, hogy külföldi hitelek felvételére kényszerül majd. A kínai kormány 2008 őszén az elsők között reagált a válságra az amerikai Lehman Brothers bankház csődbejelentése után. Bár Kína gazdasági helyzete még így is irigylésre méltó, a kormány mégis megalkotott egy válságkezelési csomagot 2008 őszén, pontosabban novemberben. Ez az első, 4 milliárd jüanos csomag az infrastruktúra fejlesztését és a szociális háló fejlesztését hivatott finanszírozni. Ezzel egyidőben az irányadó kamatlábat is csökkentették, hogy ezzel is élénküljön a gazdaság. 2009 áprilisában újabb válságkezelési csomagot bocsátottak ki 850 milliárd jüan értékben. Továbbá, bevezettek egy 3000 milliárd jüanos csomagot is, mely összeget a megújuló energiaforrások felhasználásának fejlesztésére fordítják (Inotai A. – Juhász O., 2011). Válság idején sok ország változtat a gazdaságpolitikáján, új útra terelik az országok, Kína viszont nem így tesz. Tett lépéseket a válság visszaszorítása és a gazdaság további növekedése érdekében, de gyökeres gazdaságpolitikai változás nem tapasztalható esetében. Ugyanúgy, a több mint harminc éve életbe lépett 45
reform és nyitás politika elveit követi az ország, és ahogy eddig bebizonyosodott, jól is teszi ezt. Persze ez csak addig tartható fenn, ameddig a globális gazdasági folyamatok ezt lehetővé teszik. Ugyanis mire a világ kilábal a válságból, olyannyira megváltozhatnak a nemzetközi kapcsolatok és a kereskedelem alakulása, hogy talán Kína mégis rákényszerül majd az újabb váltásra, de ezt nem lehet megjósolni. Bár a gazdaságpolitikai változás mindeddig elmaradt, vállalati szinten elengedhetetlen
volt
a
szerkezetváltás.
Amerika
mellett
Kína
is
új
gyártástechnológiák fejlesztésébe fogott a versenyképesség növelése érdekében. Kína kulcsfontosságú tényezőnek tartja a szegénység felszámolását a válság alatt is. A kormány komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a városoktól távol élők életszínvonala javuljon. Az urbanizáció mértéke Kínában a ’78-as reformok óta 18%-ról 45%-ra növekedett (Worldbank.org). Ez azonban nem folytatódhat tovább, mert a városok már nem képesek több embert befogadni a nagy népsűrűség miatt. Így az a cél, hogy a falusi lakosság életszínvonala saját élőhelyükön emelkedjen, például az ottani oktatás- és egészségügyi és egyéb infrastrukturális beruházások segítségével. Míg 1990-ben 85 millió ember élt a szegénységi küszöb alatt Kínában, ami az akkori lakosság 8%-át jelentette, 2007-re 15 millióra csökkent a „szegények” száma, ami már csak a lakosság 1,6%-át teszi ki (UNDP, 2008.). Mintegy harminc évre visszamenőleg pedig 300 millió embert emeltek ki a szegénységből összesen, ami hatalmas teljesítmény. Emellett, az egyre szélesebb körben kiterjesztett modern orvosi ellátásnak köszönhetően a kínai lakosság átlagéletkora 68-ról 73 évre nőtt ugyanezen időszakra nézve (UNDP, 2008). Néhány közgazdász és politikus szerint (például Mark Carney – kanadai jegybank elnöke, George W. Bush – az Amerikai Egyesült Államok a válság kirobbanásakor volt elnöke) annak ellenére, hogy a válság konkrétan valóban Amerikából indult, kialakulásáért részben az olyan feltörekvő országok is felelősek mint Kína. Ezt azzal magyarázták, hogy ezen országok exportorientált gazdaságpolitikája és alulértékelt valutája óriási valutatartalékok felhalmozását eredményezi. Kína valóban a dollárral szembeni felértékelődés megakadályozásával védi az exportőrök versenyképességét. A jüan napjainkban körülbelül 8:1-es 46
árfolyamon van rögzítve a dollárhoz, csak minimális fluktuáció megy végbe. Ugyan az Egyesült Államok felszólítására Kína 2005-ben 2,1%-kal felértékelte a jüant, és évről évre azóta is eszközölnek kisebb-nagyobb mértékű felértékeléseket, de az árfolyam még azóta sem a reális arányt tükrözi. Szerintem viszont az Egyesült Államok kizárólag saját érdekeit tartja szem előtt, amikor Kínától a jüan felértékelését várja el. Kína alulértékelt valutája ténylegesen nagy előnyöket nyújt az ország számára, és elképzelhető, hogy jelentősen változna a nemzetközi kereskedelem alakulása a jüan reális felértékelésére. Azt azonban kijelenthetjük, hogy alapvetően Kína árfolyam politikájának nem sok köze van a válság kirobbanásához, hisz a válság alapja minden külső tényezőtől függetlenül – az Egyesült Államokból indult el. Mialatt az Egyesült Államok a háborúkra és a terrorizmus elleni küzdelemre koncentrált, Kína főként a gazdaság minél nagyobb növekedésére fókuszált. Míg Amerika a privatizációt szorgalmazta, Kína szerkezeti változtatásokat hajtott végre vállalati szinten. A következő ábra néhány gazdaságilag jelentős ország katonai kiadásait mutatja a 2008-as évre vonatkozóan: 623
32,02
74,926
46,115
35,883
41,393
46,775
12. sz. ábra: Katonai kiadások nagysága nemzetközi összehasonlításban 2008ban (milliárd USD) Forrás: China’s National Defense 2008. Forrás: Juhász-Inotai: Kína és a válság (2010.) 90. o.
Az Egyesült Államok bármely más ország katonai kiadásainak többszörösét költi erre a célra, sőt, egymaga több pénzt fordított katonai célokra, mint a világ többi 47
országa együttesen. A kérdés csak az, hogy megéri-e ekkora összeget elkölteni? „Az iraki háború közvetlen és járulékos költségei jelentősen felülmúlják a koreai és a vietnami konfliktusét vagy az első világháborúét, az egy katonára jutó kiadások pedig a második világháborús adat többszörösét teszik ki”6. A 12. sz. ábra szerint Kína 46,775 milliárd dollárt költött katonai kiadásokra, ami az amerikai adatnak az 1/13-át teszi ki. Ám a Pentagon már évek óta vádolja Kínát azzal, hogy nem valós adatokat tesz közzé, és valójában a bejelentett összeg 2-3szorosát fordítja erre a célra (Inotai A., 2010). Ezt a vádat Kína természetesen cáfolta. A pontos igazságot ugyan nem tudhatjuk ezzel kapcsolatban, de tény, hogy Kína a GDP növekedési üteménél sokkal nagyobb ütemben növeli a katonai költségvetést évről-évre. És ez alapján nem meglepő, hogy az Egyesült Államok kormánya a közzétett adatok valódiságát kétségbe vonja. A 21. századra Kína is belátta, hogy a kutatás-fejlesztésbe invesztált pénzek megtérülnek és ezért jó „befektetésnek” bizonyulnak. 2007-ben Kína K+F kiadásai 371 milliárd jüanra rúgtak, ami a GDP 1,49%-át jelentette. Az állami kutatóközpontok 80 milliárd jüan támogatást kaptak. Ettől az évtől Kína megelőzi Japánt a K+F kiadások terén, megszerezve ezzel a második helyet a még mindig vezető Egyesült Államok mögött (Inotai A. – Juhász O., 2011).
5.3. Kína központi szerepe a globális hatalmi átrendeződésben A válság erősen megingatta az országok gazdasági stabilitását, és nagy változások vannak folyamatban a gazdasági fejlődést illetően. A Triád országai (Egyesült Államok, Európai Unió, Japán) megpróbálják átvészelni ezt az időszakot, ám ez nem egyszerű még a nagy gazdaságok számára sem. Kína töretlen gazdasági növekedése fenyegető Amerikára nézve. A válság alatt olyan folyamatok zajlanak, melyek eredménye egy globális hatalmi átrendeződés lesz. A jelek szerint a világ „hárompólusú” marad, azzal a különbséggel, hogy az ázsiai régióban Japán helyét Kína veszi át. Mint tudjuk, az Egyesült Államok fizetésimérleg-hiánya a legnagyobb a világon, vagyis a legnagyobb adós az országok között. (A Triád másik 6 Stiglitz, J., 2008
48
két tagjának esetében pozitív mutatókkal jellemezhető a fizetésimérleg.) Éppen ezért – ahogy azt már említettem – az Egyesült Államok nagy mértékben rá van utalva a külső forrásokból érkező pénzügyi segítségre már a ’90-es évektől fogva. Az államadósság 11000 milliárd dollárra rúgott 2009 márciusában, ami a GDP-jük mintegy70%-ának felel meg (Worldbank.org). A külföldi jegybankok amerikai állampapírok vásárlásával fedezik az Egyesült Államok deficitjének egy részét. Az ezredforduló óta Kína lett Amerika hiányának legnagyobb finanszírozója, megelőzve ezzel Japánt. Kína vezetői viszont azzal is szembesülnek, hogy az amerikai dollár értéke egyre csökken, és az ázsiai ország már közel 2000 milliárd dollárt kitevő devizatartalékainak több mint a fele amerikai kincstárjegyekbe és más értékpapírokba van befektetve (Inotai A., 2010).
350
Milliárd dollár
300
Egyesült Államok Kína
250 200
150 100 50 0 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 Év
13. sz. ábra: Az Egyesült Államokba és Kínába áramló nettó FDI értékek 2000 és 2010 között (milliárd dollár) Forrás: www.worldbank.org
A 13. sz. ábra bizonyítja, hogy mind az Egyesült Államokba, mind Kínába nagyon nagy mennyiségű pénzösszeg áramlik be évről évre, de míg Amerika ezzel csak adósságát tudja némiképp csökkenteni, addig Kínában a tőkebefektetések a gazdaság folyamatos növekedéséhez járulnak hozzá. Az, hogy Kína ilyen hatalmas összegeket pumpál az Egyesült Államok gazdaságába, nem véletlen. Kínának komoly érdeke, hogy életben tartsa az amerikai gazdaságot, és segítse az országot. Ennek az az egyszerű oka, hogy Kína erősen rá van utalva az Egyesült Államok exportpiacára, hiszen az ázsiai ország gazdasági 49
növekedéséhez nagyban hozzájárul az Amerikával kialakított kereskedelem is. Ezt a 14. sz. ábra is alátámasztja:
400000 350000 Millió USD
300000
USA importja Kínából (millió USD) USA exportja Kínába (millió USD)
250000 200000 150000 100000 50000 0 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010
14. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelem alakulása 2000 és 2010 között (millió USD) Forrás: www.tradingeconomics.com
Ám nem csak Kína számára fontos az amerikai piac, az Egyesült Államok is sokat Forrás: www.worldbank.org exportál Kínába. Így egyfajta kölcsönös egymásrautaltság alakult ki a két ország között. A válság kapcsán nagyon fontos tényező a munkanélküliség állapota. Elmondhatjuk, hogy mindkét országban viszonylag magas a foglalkoztatottak aránya, de a krízis hatására főként az Egyesült Államokban hirtelen növekedést mutat az éves munkanélküliségi ráta. Ezt a következő, 15. sz. ábrán láthatjuk, Kína munkanélküliségi rátájával összevetve. 12,0 10,0
Egyesült Államok Kína
%
8,0 6,0 4,0 2,0 0,0 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 15. sz. ábra: Az Egyesült Államok és Kína munkanélküliségi rátájának alakulása 2000 és 2011 között (%) Forrás: www.tradingeconomics.com
50
Az Egyesült Államokban a 2007. évtől a munkanélküliek aránya nagyon gyors növekedésnek indult . A 2008-as 5,8%-os szintről 2009-re 9,3%-ra ugrik a mutató, majd 2010-re újabb – kis mértékű – növekedés figyelhető meg. 2010-től lassú ütemben ugyan, de csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban. Ezzel szemben Kína viszonylag stabil, 4% körüli munkanélküliséggel bír. A Kínai Statisztikai Hivatal jelentése szerint 5 120 000 fő szerzett diplomát a kínai felsőoktatásban, számuk a következő pedig 6 100 000 főre emelkedett. Viszont körülbelül 1 700 000 frissdiplomás fiatal állás nélkül maradt 2008-ban. Ennek két oka is van. Az első, hogy szakmailag nem egyezik meg a munkaerő kereslete és kínálata. Így vannak olyan területek, ahol munkaerő-hiány van, más részek viszont telítettek. A másik gond természetesen a gazdasági növekedés lassulása, ami nem teszi
lehetővé,
hogy
a
munkaerőpiac
ennyi
munkaerőt
felszívjon.
Bár
számszerűsítve nagyon soknak tűnhet a fent említett adat, az ábrán azért nem látható nagyobb elmozdulás, mert Kína hatalmas számú (munkaképes korú) lakosságához viszonyítva még ez is eltörpülő adat.
5.4.
Az Egyesült Államok és Kína fejlődési lehetőségei Kína páratlan gazdasági fejlődése még a válság alatt sem állt le, csupán kissé
lelassult. A jelenlegi gazdasági növekedési tendenciákat figyelembe véve azt feltételezhetjük, hogy Kína előbb vagy utóbb nemcsak utoléri, de le is hagyja majd az Egyesült Államokat, csak az a kérdés, hogy mégis mikorra várható ez? A Goldman Sachs elemzői (2003) szerint ez 2041-ben fog bekövetkezni. Keidel (2008) viszont úgy véli, hogy 2035-re Kína egy szinten lesz az Egyesült Államokkal, 2050-re pedig Kína gazdaságának mérete kétszer akkora lesz, mint Amerikáé. Keidel (2008) nézete az, hogy ha Kína fokozatosan csökkentené az exportot és egyre inkább a belső fogyasztás növekedésére összpontosítana, akkor ki tudná vonni magát a világgazdaság hullámzásai alól. Így szerinte Kína növekedése hosszú távon is fenntartható lenne. Véleményem szerint Kína olyannyira belefolyt a nemzetközi kereskedelembe, hogy már szinte képtelenség lenne egy gyökeresen 51
más – belső fogyasztás növelésére alapozott – gazdaságpolitikát sikeresen alkalmazni egy olyan országnál, melynél a gazdaság növekedésében jelenleg az export a legnagyobb domináns. Ha akárcsak az amerikai fogyasztók kínai termékek iránti kereslete csökkenne jelentősen, az gyökeresen megváltoztatná a kínai gazdaság irányát. Az export fontosságát Kína számára korrelációs vizsgálati módszer elkészítésével támasztom alá. Az adatgyűjtést az 1995 és 2010 közötti időszakra végeztem, ezek ötéves idősorokban szerepelnek: 13. sz. táblázat A GDP és az export alakulása Kínában 1995 és 2010 között
1995
2000
2005
2010
GDP
728,0
1198,5
2235,9
5878,6
Export
152,43
292,11
875,85
1897,24
Forrás: www.worldbank.org
A számítások elvégzése után az r=0,979428727 értéket kaptam. Eszerint kimondottan szoros a kapcsolat a GDP és az export között. Bár most sokan csodálják a kínai gazdaság teljesítményét, de ennek a növekedésnek árnyoldalai, buktatói is lehetnek. „A legalapvetőbb feszültség a centralizált politikai rendszer és az egyre decentralizáltabb gazdasági rendszer között feszül”7. A nyugati országok szerint nem lehet hosszú távon fenntartani egy jól működő gazdaságot demokrácia nélkül. Kína álláspontja viszont az, hogy az egypártrendszerű államok igenis fenntarthatóak abban az esetben, ha a gazdasági reformok megelőzik a politikai reformokat. A kínai kormány próbál fokozatosan lazítani a gyeplőn, és számos demokráciával kapcsolatos kísérlet zajlik az országban. Mint a legtöbb feltörekvő országban – például a nagy BRIC-országokban –, így Kínában is magas a korrupció mértéke. Ez a jelenség főleg az állami irányítás alatt álló szektorokban gyakori. A korrupció mértékét egy 1995-ben kialakított Korrupció Érzékelési Index=Corruption Perception Index (CPI) mutatja. Az érték 7 Magas I. – Kutasi G.: Változó világgazdaság, Budapesti Corvinus Egyetem, 2010. 288-302. o.
52
minden ország esetében egy 0 és 1 közé eső szám, minél alacsonyabb az érték, annál nagyobb a korrupció egy országban. 2011-ben a 183 rangsorolt ország közül Kína a 75. helyre került 3,6-es eredménnyel, az Egyesült Államok viszont a 24. lett 7,1-es indexértékkel (http://cpi.transparency.org/cpi2011/results/). Kínában számos törvényt hoztak már a korrupció visszaszorítása érdekében, de ezek sajnos a gyakorlatban nem működnek céljuknak megfelelően. Kína ilyen gyors ütemű felemelkedése az Egyesült Államokat is arra kényszeríti majd, hogy átfogó gazdasági és társadalmi reformokat vigyen véghez. Az persze még a jövő kérdése, hogy valóban lesznek-e jelentős változások az amerikai gazdaságpolitikában, és az sem rajzolódott ki, hogy ez esetleg mikorra várható. Az Egyesült Államoknak szüksége van az újításokra, ha továbbra is versenyben akar maradni, egyelőre megmaradt világelső pozícióját minden bizonnyal még jó ideig megőrizheti.
53
Összegzés A Kína gazdaságában bekövetkezett változások, a gazdaságpolitika újszerű értelmezése, a dinamikus gazdaságnövekedés lenyűgöző teljesítmény egy évszázadokra feledésbe merült országtól.
Míg az Amerikai Egyesült Államok
mindig is erős gazdasági hatalom volt, Kína szinte a semmiből nőtte ki magát gazdasági hatalommá. A mai bizonytalan gazdasági helyzet mellett nem lehet pontosan megjósolni, hogy a jövőben miként halad majd tovább a két ország gazdasági fejlődése. Rengeteg tényező befolyásolhatja további életüket, amik különböző hatásokat gyakorolhatnak majd az országokra. Egy biztos: Kína elképesztő sebességgel hódítja meg a világot. Az ország az évek során egyre nyitottabbá vált, ami nagyban hozzájárult eddig elért eredményeihez. A nyitottság ugyan veszélyeket is magában hordoz, de ezeket az akadályokat eddig Kína szinte könnyedén átlépte. Természetesen a fejlődéssel kapcsolatos eredmények egy pontos, jól átgondolt és szabályozott gazdaságpolitika végtermékei, Kína ezt a fejlődést méretéhez képest szélsebesen érte el. Az
Amerikai
Egyesült
Államoknak
egyre
több
problémával
kell
szembenéznie. A jelenlegi válság erősen visszavetette az ország gazdasági növekedését. Elemzők 2009-es nyilatkozata szerint Amerikából indult a válság, és ott is fog leghamarabb véget érni. Ám ez az álláspont ma már nem állja meg a helyét, Amerikának nagy erőfeszítéseibe kerül, hogy lendítsen gazdaságán. Ezzel párhuzamosan Kína újra növekedési pályára állt. És nem csak Kína, de egyre több fejlődő ország tűnik jó befektetésnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy az Egyesült Államok bármivel kevesebb befolyással lenne a világgazdaságra. Azt sem jelenti, hogy rövid időn belül más, jelenleg nagyobb gazdasági növekedéssel bíró országok vennék át a helyét. Csupán arról van szó, hogy Amerika rég nem tapasztalt recesszióval áll szemben, és emiatt egyre inkább gyengülni látszik. Amerika szempontjából az is kérdéses, hogy mihez kezdene az ország, ha más államok nem finanszíroznák óriási deficitjét. Bár ez az ország hatalmas felvevőpiaca miatt valószínűleg nem fog bekövetkezni.
54
A két ország kapcsolata érdekesen alakult az évek során. Szorosabb viszony csak a ’80-as években jött létre köztük, ami azóta csak erősödött. Azonban megállapítható, hogy bár az Egyesült Államok és Kína az együttműködésre koncentrál – hisz sok tekintetben egymásra vannak utalva -, nagy riválisai egymásnak, és amolyan „se vele, se nélküle” kapcsolat áll fenn köztük még a mai napig is. Kína stabil gazdasága meggyengülne, ha nem tudna ilyen nagy mennyiségű árut exportálni a világ országaiba. Az ázsiai ország ugyan jól járt azzal, hogy nyitottá tette gazdaságát, de figyelnie kell arra, hogy a hangsúlyt ne csak és főként az exportra helyezze, mert könnyen kialakulhat egy bizonyos függés a többi országtól, ez pedig elindítaná Kínát a lejtőn. Ezért fontos, hogy az ország a belső gazdaságot is ösztönözze továbbra is, hogy gazdasága erős maradhasson. A gazdaság mindig változik, a hatalmi átrendeződések folyamatosak, és soha nem érnek véget. Az pedig, hogy az általam bemutatott két ország közül hosszú távon melyik lesz sikeresebb, szinte megjósolhatatlan, hisz a történelem során is rengeteg „nagyhatalom” megbukott különböző okokból. Ahhoz tehát, hogy évtizedekig vagy akár évszázadokig megőrizze egy ország a gazdasági pozícióját, nagyon hatékony és összetett gazdaságpolitika szükséges. Az előrejelzések magukért beszélnek, de hogy meg is valósulnak-e, az a jövő kérdése.
55
Irodalomjegyzék 1. Bárány P.: Egyesült Államok: Miféle recesszió? (Bank és tőzsde, 2002. 10. évfolyam, 10. szám, 18-19. o.) 2. Bassa Z., Búzás S., Ludvig Zs., Majoros P., Székely D. A., Szigety T.: Világgazdasági régiók, 2004. 3. Burgh, H.: Kína – barát vagy ellenség, HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2007. 4. Fazekas Gy. – Gergely A.: Kína a globális világhatalommá válás útján (Külügyi szemle, 2006. 5. évfolyam 1-2. szám, 3-15. o.) 5. Gábor T.: Kína árfolyam-politikája és a globális egyensúlytalanságok (Hitelintézeti szemle, 2009. 8. évfolyam 2. szám, 114-124. o.) 6. Gábor T.: Kína árfolyam-politikájáról alkotott eszmék vagy téveszmék: Valóban káros az alulértékelt jüan a globális gazdaság egésze szempontjából? (Pénzügyi szemle, 2009. 54. évfolyam 2-3. szám, 395-411. o.) 7. Hirn, W.: Kína, a nagy falat – Miként változtatja meg életünket Kína felemelkedése, HVG Kiadói Rt., Budapest, 2006. 8. Imre L.: A fenntartható fejlődés és az energia: Az ENSZ Konferenciája a Környezetről és a Fejlődésről, Rio de Janeiro (Energiagazdálkodás, 1993. 1. szám 2-9. o.) 9. Inotai A. – Juhász O.: Kína a globális válság első szakaszában 2010. 10. Inotai A. – Juhász O.: Kína és a világ: Kína nemzetközi kapcsolatai és világgazdasági szerepének erősödése, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2011. 11. Kovács K.: Liberális gazdaságpolitika: Kína WTO-tagsága (Bank és tőzsde, 2001. 9. évfolyam 27. szám) 12. Magas I. – Kutasi G.: Változó világgazdaság, Budapesti Corvinus Egyetem, 2010. 288-302. o. 13. Magyarics T.: Az unipoláris rend menedzselése: Az Egyesült Államok hegemóniája a hidegháború után (Külügyi szemle, 2011. 35-36. o.) 14. Nagy G.: Dollárdiplomácia: Az Egyesült Államok és Kína (Heti Világgazdaság, 1994. 06. 04. 21-23. o.) 15. Nagy Z. - Szép T.: Egyesült Államok és Kína: Világgazdasági pozíciók változása (Észak-magyarországi Stratégiai Füzetek, 2011. 8. évfolyam 2. szám 80-93. o.) 16. Papp Z.: Idei kilátások az Egyesült Államok Gazdaságában: a rossznál jobb, a jónál rosszabb év (Napi gazdaság, 1994. január 17. 11. o.) 17. Rada P.: Új világrend? Nemzetközi kapcsolatok a hidegháború utáni világban, Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület, Budapest, 2007. 18. Ross, Robert S.: „U.S. Relations with China” (Vogel, 2002. 79-108. o. 56
19. Simai M.: Az Amerikai Egyesült Államok a XXI. század globális rendszerében: „Magányos békebíró vagy hegemón világhatalom?”, AULA Kiadó Kft., 2006. 20. Simai M.: Az Egyesült Államok szerepe a világgazdaságban a XX. század végén: Megújulás vagy lassú hanyatlás, 1998. 21. Szalavetz A.: A ’80-as évek életszínvonal-változásai az USA-ban (Külgazdaság, 1991. 4. szám, 67-71. o.) 22. Szunomár Á.: Kína és az Egyesült Államok: Se barát, se ellenség (Egyenlítő, 2004. 2. évfolyam 6. szám, 20-25. o.) 23. Tálas B.: Kína – a 21. század leendő hiperhatalma (Külügyi szemle, 2006. 5. évfolyam 1-2. szám, 16-70. o.) 24. Tálas B.: Kína és az Egyesült Államok: Múlt, jelen és jövő (Köz-gazdaság, 2007. 2. évfolyam 2. szám, 85-102. o.) 25. Tálas B.: Kína nemzetközi gazdasági kapcsolatai a ’90-es években (Külgazdaság, 1995. 39. évfolyam 10. szám, 54-62. o.) 26. Vámos P.: Beteg a sárkány? Kína belső gondjai és a megoldási kísérletek (Eszmélet, 2006. 71.szám, 94-108. o.) 27. Vámos P.: Együttműködő ellenfelek: Az Egyesült Államok Kína-politikája (Külügyi szemle, 2003. 2. évfolyam 4. szám, 88-116. o.) 28. Zhang Lyan Tianjie: Fenntartható fejlődés Kínában (Gazdaság, vállalkozás, vezetés, 1999. 1. szám) 29. www.bea.gov 30. www.unfccc.int 31. www.worldbank.org 32. www.tradingeconomics.com 33. http://hirszerzo.hu/hirek/2012/3/14/20120314_kina_wto_japan 34. http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113366.pdf 35. https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ch.html 36. http://www.economicsnetwork.ac.uk/links/data_free.htm 37. http://data.worldbank.org/indicator/NE.EXP.GNFS.ZS/countries/1W?displ ay=default 38. http://stat.wto.org/CountryProfile/WSDBCountryPFView.aspx?Language= E&Country=CN,US 39. http://unfccc.int/kyoto_protocol/status_of_ratification/items/2613.php 40. http://trade.gov/press/publications/newsletters/ita_0706/nafta_0706.asp 57
41. http://www.aseansec.org/21406.pdf 42. http://hdr.undp.org/en/data/profiles/ 43. http://www.freedomadvocates.org/about_us/ 44. http://www.smartplanet.com/blog/business-brains/united-states-will-lead2011-r-d-funding-china-now-no-2/12616 45. http://money.cnn.com/magazines/fortune/fortune500/2012/snapshots/2580. html 46. http://www.stats.gov.cn/english/classificationsmethods/ 47. http://www.fdi.gov.cn/pub/FDI_EN/Statistics/AnnualStatisticsData/default .jsp 48. http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113465.pdf 49. http://www.nationmaster.com/graph/eco_res_and_dev_exp_of_gdpeconomy-research-development-expenditure-gdp
58
The economic evolution of China and the United States
The changes in China's economy, the novel economic policy and dynamic economic growth are all impressive performances from a forgotten country for centuries. While the United States has always had a strong economic power, China has grown from almost nothing and become an economic power. In today's uncertain economic climate, it is not possible to accurately predict how the future will go on in relation with the two countries' economic development. A lot of factors can affect their lives, which will exert different effects on countries. One thing is certain: China conquers the world with astonishing speed. The country over the years has become more and more open, which greatly contributed to results achieved so far. Openness also carries the same risks, but these barriers China has almost passed easily. Of course, the development results are precise, well-designed and controlled end products of economic policies, China's development is very fast in relation to the size of this country. The United States is facing more and more problems. The current crisis has sharply curtailed the country's economic growth. Analysts in 2009 stated that the crisis started in America, and as soon as there will end. However, this position is no longer hold true. At the same time China is in a re-growth path again. And not only China, but more and more developing countries seems to be good investments. This does not mean that the United States would have less influence on the world economy. Nor does it mean that other countries now account for greater economic growth potential and take over its place. Only is that America is facing a recession unprecedented long time ago and therefore more and more seems to be weakening. The question is, what would do the country if other countries do not finance huge deficits. Although it's a huge market for other countries so it will not likely happen.
59
Melléklet 1.
sz. melléklet
Az ASEAN-országok és Kína export-import adatai 2004 és 2008 között (millió dollár)
2004
2005
2006
2007
2008
Brunei
243
234
174
201
0
Kambodzsa
12
15
13
11
13
4 605
6 662
8 344
8 897
11 637
1
4
1
35
15
Malajzia
8 634
9 465
11 391
15 443
18 422
Mianmar
75
119
133
475
499
Fülöp-szigetek
2 653
4 077
4 628
5 750
5 467
Szingapúr
15 321
19 770
26 472
28 925
29 082
Thaiföld
7 098
9 083
10 840
14 873
15 931
Vietnam
2 711
2 828
3 015
3 336
4 491
ASEAN Export
41 352
52 258
65 010
77 945
85 558
Brunei
84
97
120
157
171
Kambodzsa
337
430
516
653
933
4 101
5 843
6 637
8 616
15 247
89
185
23
43
131
Malajzia
11 353
14 361
15 543
18 897
18 646
Mianmar
351
286
397
564
671
Fülöp-szigetek
2 659
2 973
3 647
4 001
4 250
Szingapúr
16 137
20 527
27 185
31 908
31 583
Thaiföld
8 183
11 116
13 578
16 184
19 936
Vietnam
4 416
5 322
7 306
12 148
15 545
ASEAN Import
47 714
61 136
74 951
93 173
107 114
Indonézia Laosz
Indonézia Laosz
Forrás: http://www.aseansec.org/23752.htm
60
61
