Fondachello, 2010. május 7, péntek, 17. nap Végre egy éjjel, amikor nem esett. Reggel hét körül ébredtem, és amíg Zsóka még aludt kihasználtam a tiszta napsütéses időt és készítettem pár képet a kemping végében lévő kis fokról mindkét irányban. Utána megreggeliztünk, majd fizettem és indultunk is a komphoz. Előtte még megtankoltuk a kocsit, már vagy 5 centtel drágábban, mint akár tegnap.
Az autópályát ezen a szakaszon is építik, vagy húsz kilométert megint terelésben, egy sávon kellett megtegyünk. Csak ma valahogy több kamion volt. Simán eljutottunk a komphoz és Norvégiára emlékeztető gyorsasággal vettünk jegyet, hajóztunk be és indultunk el. Az áthajózás alig fél óra, közben a fedélzetről készítettem pár felvételt Messináról.
A hajóról kiszállva szerettük volna leellenőrizni, hogy retúr jegyünk olyan-e mint azt szerettük volna. Az adott okot az aggodalomra, hogy emlékeim
54
szerint vagy tíz €-val volt olcsóbb két éve és akkor szerepelt rajta, hogy 60 napig érvényes. Most pedig egy holnapi dátum van rajta és semmi más. Sajnos, mint az ilyenkor lenni szokott, megállásról szó sem lehetett, így vagy megpróbáljuk tisztázni valamikor a helyzetet, vagy marad két hétig a kétség.
Messinában ismét elkevertünk. Ennek fő oka az volt, hogy Rózsi a másik társaság, vagy 3 kilométerrel arrébb lévő terminálját vette figyelembe a tervezésnél és amíg megtaláltuk az utat jártunk mindenfelé. Különösen az olasz délre jellemző kaotikus forgalomhoz, az össze-vissza parkoló autókhoz, a száguldozó motorosokhoz nem vagyunk még hozzászokva. Nagy nehezen azért feljutottunk az autópályára és jó ötven kilométert jöttünk dél felé. Célunk egy nagybevásárlás után az a kemping volt, ahol két éve az Etna-t láttuk kitörni, de mi mindig csak a nagyon finom citromra emlékeztünk, melyet a kempingben lévő fákról szabadon lehet szedni. A vásárlást egy újonnan megnyitott Lidl-ben abszolváltuk, mely egész váratlanul toppant elénk, ahogy lehajtottunk az autópályáról. A kemping olyan, amilyennek emlékeinkben élt, talán a zuhanyzókat újították fel. Letáborozás után első dolgunk volt, hogy elkészítettük a frissen vásárolt padlizsánt. A Velence mellett készített előző adag éppen ma reggel fogyott ki. Utána Zsóka neki kezdett egy adag blini elkészítésének, melyet még a születésnapi vacsorám részének tervezett. Akkor sem idő nem volt az elkészítésre, sem a sült hús mellett megenni nem tudtuk volna. Most kihasználtuk az alkalmat és Szicíliába történő megérkezésünk örömére a lazacos blinihez megittuk az áprilisi pezsgőt Én még elszaladtam bringával a 3 kilométerre lévő Giarre-be, hogy a turistainformációs irodában megtudjak valamit a jegyünkről. Meg is találtam, de be volt zárva (pedig szieszta után mentem) és csak hétfőn reggel nyit ki. Holnap megpróbálunk még valamit megtudni Giardini-Naxos-ban, mely egy nagy üdülőhely. Ma végre egy igazán kellemes, meleg napunk volt, kis nadrágban lehetett ugrálni a kempingben és estére ugyan hűvösebb lett, de azért kellemes maradt az idő.
55
Fondachello, 2010. május 8, szombat, 18. nap Csendes éjszakánk volt, ugyan kétszer is úgy éreztem el kezdett cseperegni. Mint végül kiderült, csak a felettünk lévő fákról hullott valami a kocsira. Már hétkor felkeltem és kimentem arra a helyre, ahonnan két éve az Etna kitörését fényképeztem, hogy megnézzem mi a helyzet a Nagy Heggyel. Ugyan általában tiszta volt az idő, az Etna tetején valamilyen felhő és pára csak megjelent. Ez azért érdekes, mert holnap, vagy valamikor a közeli napokban szeretnénk felmenni és nem akarunk úgy járni, mint két éve. Ma nem is nagyon akaródzott felmenni a Hegyre, így pihizős programot csináltunk. Leszedtük a motort, hogy bemenjünk a jó tíz kilométerre lévő Giardini Naxos-ba, ahol két év előttről kellemes emlékünk, az a nagyon rokonszenves és segítőkész hölgy, akivel a turistainformációs irodában akkor jól elbeszélgettünk. Fél tízkor indultunk. Útközben életünkben először külföldön leállítottak az út szélén álló rendőrök. Talán az volt gyanús nekik, hogy volt bukósisakunk, fel voltunk rendesen öltözve és nem száguldoztunk. Csak a okmányokat kérték, de látszatra nem tudtak mit kezdeni sem a forgalmival, sem a személyimmel, a jogsit meg se nézték. Szerencsére zöldkártyát nem kértek, mert, mint Velencében ráébredtünk, a nagy kavarodásban idén elfelejtettünk kiváltani a mocinak. Kicsit nehezen jutottunk be Naxos-ba, kétszer is elkevertünk rendesen. Elsőre egy kirakodó vásár közönségén kellett átküzdjük magunkat, mire szembesülhettünk a helyzettel, hogy zsákutcában vagyunk. Újból átverekedve magunkat a tömegen, visszatértünk a főútra, de erről túl korán, és mint kiderült egy aluljáró kombináció miatt rossz irányba is tértünk le. Mire meg tudtunk fordulni, bejártunk pár helyet. Közben azért vettünk egy kocsiról narancsot és epret. Végül beérve Naxos-ba, az információs irodát megtaláltuk, de az be volt zárva. Jobb híján a szomszédos szállodában kértünk segítséget kompjegyünk értelmezéséhez. Mint kiderült semmi gond, ez egy 90 napos retúr és problémánk az 5.hó 8 és a 8.hó 5 közötti különbségből adódott. Rákérdeztünk a nagyon szolgálatkész és angolul jól beszélő fiatalemberre, aki talán a tulaj lehetett, hogy lakóautóval járható-e a keleti irányból az Etnára vezető út. Megnyugtatott, hogy buszok is közlekednek arra. A várható időjárásról viszont nem mert, vagy akart nyilatkozni. Azért körbepillantottunk a partról Taormina és Catania felé is.
56
Más dolgunk nem lévén indultunk vissza a kempingbe és délre a lakóautónál voltunk. Úgy határoztunk, hogy kihasználjuk a napsütést és kimegyünk a strandra. Első eset lévén idén, össze kellett szedni az ilyenkor szükséges cuccot és fél egykor már ballagtunk is kifelé. A parton szinte senki sem volt, a szomszéd kemping strandja még nincs felépítve, éppen dolgoztak rajta. A part tisztasága hagyott maga után kívánnivalókat, de találtunk a víztől nem túl messze egy tiszta területet, ahol majd három órát napoztunk. Ez elsőnek elég is volt, kicsit mindkettőnket megfogta a nap. Visszatérve a kempingbe, kisebb karbantartást tartottunk. Leellenőriztem a keréknyomásokat, a két szifonfejből csináltam egy, minden szempontból tökéletes darabot, felszereltem a motort, majd hozzákészültünk egy sütéshez. A velünk lévő mélyhűtött virsli került a grillre bacon-ba tekerve, krumpli, hagyma és cukkini társaságában. Ma kellemes este ígérkezik, még pontosítanunk kell a közeli napok programját az időjárástól függően több változatban. Punta Braccetto, 2010. május 9, vasárnap, 19. nap Reggel korán, már fél hétkor ébredtem. Megfogadva a Naxos-i szállodás tanácsát kimentem megnézni az Etna-t, hogy megkíséreljük-e a felmenetelt. Szép tiszta volt az idő és jól látszott a hegy. Zsóka még aludt, nem volt szívem felébreszteni. Amíg úgy egy óra múlva elkezdett ébredezni, én olvastam. Gyorsan elkészítettük a reggelit és nem engedve annak szertartásából, el is fogyasztottuk. Ezután összepakoltunk és indulás előtt még kiürítettük a WC-t és töltöttünk egy kicsit a víztartályba, mert komoly esélye volt, hogy parkolóban alszunk, és akkor a sajátban kell zuhanyozni. Fél tízkor már útban voltunk az Etna felé. Lakóautónk egy óra alatt szépen felrángatta teljes vándorcirkuszunkat az 1900 méteres magasságba. Itt kellett szembesüljünk azzal a változással, hogy a parkoló fizetős lett, és lakóautók számára csak egész napos jegy van 10 €-ért. Azt nem tudjuk, lehet-e ezzel éjszakázni is, de ez nem is volt szándékunk.
57
Mivel a parkolót és környékét, beleértve vagy három krátert, két éve talán túlzottan is jól bejártunk, most egyetlen célunk volt, felmenni a kabinos lifttel és végre tiszta időben megnézni az Etna felső részét. Így nem volt kérdéses, hogy átöltözés után egyből indultunk a lift végállomásához. A felöltözésnél hasznosítottuk a két éve szerzett tapasztalatokat és nem sajnáltuk a meleg cuccokat. A póló fölé egy vastag flanel inget, egy kapucnis termo jackyt és a Norvégiából származó eső-jackyt vettük. Mint később kiderült nagyon is indokolt volt ez a felszerelés. Azért is siettünk, mert kezdtek felhők gyülekezni, egyelőre a csúcsnál alacsonyabban, de nem lehetett tudni, hogy mikor érik el a csúcsot. A lift végállomásánál kellett regisztráljuk a tényt, hogy az eddig is elég magas 49.50-ről 51 €-ra emelték az árat. Amikor felértünk szép tiszta volt az idő és mi rutinosan egyből mentünk a “buszok” felé. Itt fent még mindig elég sok hó maradt meg, a levegő nagyon ritka és meglehetősen hűvös volt. Mi kellőképpen voltunk öltözve, de néhány társunkon látszott, hogy fáznak. Az elég ormótlan Unimog vagy további 300 métert vitt felfelé a “gyalog túrák” kiindulópontjához. Most szikrázóan sütött a nap és szemben a két év előttiekkel végig tudtuk járni azt a szerény túrát, aminek vezetéséért 7.90 €-t voltunk kénytelenek fizetni fejenként. A túra a Filozófusok tornya nevű menedékház maradványaitól indult a 2001-2002 évi nagy kitörés krátere körül.
58
Idegenvezetőnk egy vastag gyapjúsapkába, síruhába öltözött sötét napszemüveget viselő ifjú nagyon érthetően, de az olasz mellett elég gyenge angolsággal magyarázta a dolgokat. Ez talán jó is volt így, mert azért érthető volt. Minden módon igyekezett szemléltetni is a dolgokat. Szépen elmagyarázta, hogy a három hónapos kitörés hogyan is történt, hogy mennyi hamut szórt szét (még Catania utcáin is 30 centi vastagon állt), és hogy végül is hogyan aludt ki. Elmondta, hogy kb. 300 kráter van a területen és átlag évente egyszer van kitörés. Nekünk szerencsénk volt látni annak idején, ha távolról is, a 2008-asat. A 2940 méter magasan lévő nagy krátert körbejártuk, alján ma is gőzölög, mint megtudtuk a környezetben lévő víz párolog el a kb. 300 fokos hőmérsékletű kőzeten. Elmondta, hogy a kráter peremén, ahol sétáltunk, egy méter mélyen 120 fokos a hőmérséklet és magunk is érzékelhettük, hogy milyen meleg a talaj a lábunk alatt. Láttuk a kitörés alsó kráterét is, melyből kifolyó láva elsöpörte a parkolót, ahol álltunk a kocsival, a kabinos felvonót és a környék síliftjeit. Elmesélte, hogy a tőlünk magasabban lévő csúcson ma is működő négy kráter található, melyek közül az egyik utoljára két napja produkált egy kisebb kitörést.
Bár fent, a csúcs közelében szép tiszta volt az idő, alattunk minden párába burkolódzott és alulról komoly felhők ostromolták a csúcsot. Sajnos szinte semmit sem láttunk a hegy alatti tájból, pedig mint vezetőnk elmondta tiszta időben nemcsak Taormina és Catania, de a szárazföldön Calabria is látható. Erre általában korán reggel nyílik lehetőség.
59
A “nagy csúcs túra” után beültünk a buszba és visszatértünk a lift felső állomására. Itt kiültünk egy kicsit a kilátóteraszra, elfogyasztottuk a még Áronnak beszerzett utolsó croassanokat, megnéztük a korábbi kitörésekről készült fotókiállítást, és visszatértünk az alsó állomásra. Itt sétáltunk még egy keveset, majd befejeztük az Etna-n tett kirándulást. Amikor terveztük ezt az utat, egyik fő cél volt, hogy tiszta időben feljussunk a hegyre. Ez sikerült, bár jobb lett volna, ha a kilátás is tiszta, de ne legyünk telhetetlenek. Örültünk, hogy ezt a célt sikerült teljesítenünk.
Beültünk a lakóautóba és megszabadulva magashegyi gönceinktől, elindultunk következő célállomásunk, Caltagirone felé. Útközben a hegyről leereszkedve megálltunk egy helyen és lefényképeztük a kocsit a Nagyheggyel, hogy, ha kell ezzel is tudjuk dokumentálni a túrát. Szerencsére nem volt nagy a forgalom és Catania külvárosait érintve értük el az autópályát, majd a Caltagirone felé vezető főutat. Ez meglepően jó minőségűnek bizonyult és a gyenge vasárnap délutáni forgalomban olyan sebességgel tudtunk haladni, mint az autópályán. Fél ötre értünk Caltagirone-be, ahol könnyen találtunk egy lakóautóknak is engedélyezett parkolót (még ürítő hely is volt). A hely nem volt túlzottan bizalomgerjesztő, de eddigre tudtuk, hogy nem tervezünk itt éjszakázni, így arra az egy-másfél órára, amíg maradni szándékoztunk, megfelelőnek ítéltük. Gyorsan átvedlettünk turistába és nekiszaladtunk a városnak. Tulajdonképpen egyetlen célunk volt: a híres kerámialépcsőt megnézni.
60
Térkép híján megérzésre indultunk el és a Basilica del Santo Patrono San Giacomo érintésével hamar elértünk a főtérnek számító Piazza Municipio-ra. Itt egy nagyon szép palotában, melynek egyetlen tágas terme volt, nyitva találtuk a turista információs irodát, ahol szereztünk térképet. Ennek alapján indultunk el, elsőre rossz irányban. A Basilica Catedrale di San Giuliano-nál kötöttünk ki. Pár felvétel készítése után indultunk a helyes irányban, a lépcső felé.
61
A lépcsőn most egy virágkompozíció volt látható, különböző színű cserepes virágokból alakítottak ki egy figurát. Végig mentünk a 142 lépcsőn, minden fokának a homloka más-más motívummal díszített csempével van kirakva. Nagyon gazdag a választék, vannak egyszerű geometrikus ábrák, de embereket, jeleneteket bemutató csempék is.
A lépcsőről zeg-zugos utcácskák nyílnak. Bennük sok kerámia árut kínáló boltocska. Ilyenekkel egyébként városszerte találkoztunk. A lépcső tetején, a Santa Maria del Monte templom előtti téren egy sokkal modernebb, életképet bemutató csempekompozíció található. Betértünk a templomba is. Nem különösebben díszes, de szép mennyezeti freskóit érdemesnek tartottuk megörökíteni. A templomot elhagyva igyekeztünk visszajutni kocsinkhoz. Nem a lépcsőn mentünk le, mert az nagyon durva lett volna a térdeinknek, hanem kisutcákon,
62
úgy megérzésre. Elég jól belőttük az irányt és simán megtaláltuk, szerencsére épségben, - a járgányt.
Caltagirone kellemes meglepetés volt. Hangulatos tereket, pár szép palotát, zeg-zugos utcácskákat találtunk egy dimbes-dombos városban. Ha lett volna több időnk, érdemes lett volna rászánni. Sajnos nagy Olaszország útikönyvünk meg sem említi, a Szicília útikönyv sem túl sokat mond róla. Miután visszavedlettünk utazó ruhánkba hat óra körül elindultunk a sziget déli partján lévő Punta Braccetto felé. Itt két éve találtunk egy szép kempinget, ahol ugyan semmit sem lehet csinálni a strandoláson kívül, de éppen ezért alkalmas arra, hogy szicíliai utunk másik fő céljának, egy kis nyaralásnak megfeleljen. Már az előkészületek során tudtuk, hogy Rózsi ezen a vidéken toronyiránt akar levinni minket, ezért azt elhatároztuk, hogy vállalva egy kerülőt, kb. félútig megyünk a főúton és utána térünk csak be a kisutcákba. Gela-ig minden rendben volt. Itt alapjában véve három elvi lehetőség állt előttünk. Térképünk jelzett egy építés alatt álló autópályát (ennek két éve még nyomát sem láttuk és azóta sem épült meg), mehettünk egy darabig a Siracusa felé vezető főúton, majd erről letérve ki a partra, és mindenben követve Rózsit, a partment kis utakon. Mi a második mellett döntöttünk, csak az volt a kérdés, mikor térjünk le. Két év előttről emlékeztem, hogy elmentünk egészen Vittoria határáig és onnan kisutcáztunk. Most elmulasztottuk ezt a lehetőséget és kicsit bekeveredtünk a városba. Utána is elég keskeny és rosszállapotú utakon vezetett Rózsi, de legalább kihagyta Santa Croce belvárosát, ahová viszont két éve bezavart.
63
Azért hét óra után pár perccel szerencsésen megérkeztünk. Még elkövettünk egy kisebb malőrt és egy korábbi kempingbe hajtottunk be, ahonnan némi bonyodalom árán keveredtünk csak ki. Ma Szicília egy másik oldalát ismertük meg. Eddig, - az Etna kivételével, mindig a part mentén jártunk, ma átvágtunk a szigeten. Alapjában véve nagy hegyekre számítottam, ezzel szemben kellemes széles medencében vezetett utunk, döntően mezőgazdasági területek mellett. Csak Caltagirone miatt kellett felkapaszkodjunk pár száz métert. Kempingünkben a tulajdonos hölgy megismert. Gyorsan regisztráltunk és mentünk az egyetlen szabad parcellára. Ez a hely számunkra azért volt mindig emlékezetes, mert itt minden parcellához adnak egy külön WC-t. Nem emlékeztünk rá, de kiderült, hogy mosdó is van benne, méghozzá meleg vízzel. A parcellák elég nagyok és a kemping nagyon rendezett és tiszta. Talán Nápolytól délre ez Olaszország legtisztább és -rendezettebb kempingje. Mire lecuccoltunk, a motort nem szereltük le, de a kocsit a hosszabb tartózkodás okán kibakoltuk, a villanyt felkötöttük (találtunk 6 Amperes csatlakozást) kezdett sötétedni. Gyorsan lezuhanyoztunk, közben megfőztünk egy spagettit és bolti szósszal ettük meg. Eddigre kilenc óra körül járt az idő és teljesen besötétedett. Passzoltuk a mosogatást és a naplóírást és gyorsan lefeküdtünk. Punta Braccetto, 2010. május 10, hétfő, 20. nap Ez a nap már nyaralós. Engem ugyan az ágy már kidobott úgy hét óra körül, Zsóka azért aludt, ameddig a kemping el nem kezdett éledezni, nem jött meg a kenyeres és a halas. Ez úgy fél kilenc környékén volt. Én addig learchiváltam a tegnapi track log-okat és képeket, sőt elvégeztem a szerkesztést a napló számára. Miután vettünk egy bagetet az esti vörösboros, sajtos vacsorához, elkészítettem a reggelit és kényelmesen elfogyasztottuk. Utána elbeszélgettem pár szomszéddal, majd összekészültünk egy strandoláshoz. Ez itt nem egy nagy ügy, akár 25 méter is van a lakóautótól a homokos partig. Dacolva az erős napsütéssel kint maradtunk négy órát. Rendesen le is égtünk. Én még egyszer a vízbe is bementem. Nem mondom, hogy életem legkellemesebb fürdése volt, de nem is volt olyan borzasztó, mint azt előre hittem. Legalább elmondhatjuk, hogy fürödtem már idén. Visszatérve a kempingbe kicsit ücsörögtünk és olvastunk. Később elkönyveltem a tegnapi nap dolgait és elkezdtem írni a naplót. Közben megettük a vacsit, a szokásosnál jóval korábban és lezuhanyoztunk. Nyolcig nem is végeztem a tegnapi dolgok rögzítésével. Este kiültünk rabló römizni egyet. Ezzel ismét magunkra vontuk a szomszéd angolok figyelmét.
64
Punta Braccetto, 2010. május 11, kedd, 21. nap Egy kimondottan meleg éjszaka után hasonlóan szép reggelre ébredtünk, mint tegnap, bár kicsit erőseb volt a szél és gyenge felhők is látszottak az égen. Most kénytelenek voltunk megvárni a kenyerest, mert egyetlen falat sem volt a készletben. Ennek megfelelően hosszú hónapok óta először friss kenyér volt a reggelihez. Élveztük is és az egész bagetet eltüntettük. Bár a szél még kicsit erősödött is, azért kimentünk a strandra. Szinte egyedül voltunk, a kemping lakói csak rövid időre merészkedtek ki. Mi hősiesen kibírtunk jó két órát, de eddigre már nagyon hordta a szél a homokot. Miután letettük a cuccot a lakóautónál elmentünk sétálni egyet. Fő célunk a szomszédos félsziget felderítése volt. Én napjában egy-kétszer el szoktam sétálni egészen a strand végéig, de félszigeten még nem jártunk. Csak úgy fürdőruhában vágtunk neki az útnak. Végig menve a strandon, ahol van egy ma még teljesen kihalt étterem, találtunk egy teljesen üres, elég lepusztult kempinget, egy vadi új szállodát az elég szegényes környezetben, egy kihalt és pusztulófélben lévő kisebb üdülőtelepet és sok-sok szemetet a tengerparton. Az egész elég lehangoló volt, jól illett a kis félsziget végében lévő romokhoz.
Vissza a településen keresztül jöttünk. Egy álmos, délidőben sziesztázó jellegzetes délvidéki faluban sétáltunk, ahol van egy bár-étterem (ebben volt némi élet), egy elég szegényesnek tűnő üzlet, mely be volt zárva és sok elég elhanyagolt épület, gondoljuk nagy részük üdülőház. Visszafelé benéztünk a mienk mellett most megnyitott és egyelőre üresen tátongó, még nem belakott kempingbe. Szép kialakítású, csak az árait nem ismerjük. Azért ajánlható másoknak. Saját kempingünk másik részét is meglátogattuk, ahol két éve táboroztunk. Sokkal kevesebben vannak, mint
65
ebben a részben, de talán kicsit szegényesebb a felszereltsége. Azért nosztalgiával gondoltunk azokra a napokra. Visszatérve a lakóautóhoz leültem behozni lemaradásomat a naplóban, Zsóka pedig kicsit leült olvasni a kocsi előtt. Gyorsan lezuhanyozunk, hogy a naptejekbe beragadt homokot eltávolítsuk és ma este lesz főzés is. Este még SMS-ben tervezünk Tamáséknál jelentkezni abból az alkalomból, hogy egy éve kapták meg házuk kulcsát. Így visszatekintve elég mozgalmas és kemény év volt. Punta Braccetto, 2010. május 12, szerda, 22. nap Már este elállt a szél és ma kicsit hűvösebb napra ébredtünk. Néhány fátyolfelhő is zavarta a napsütést. Csak a kenyeres és halas kocsi megérkezésekor, fél kilenc táján keltünk. Megvettük a szokásos bagetünket és két halat is egy esti grillezéshez. A reggeli alatt határoztuk el, hogy kissé leégett bőrünk pihentetése céljából mosós napot tartunk. Ezt mindenképpen terveztük erre a hétre, mert a törülköző- és ágyneműmosás aktuálissá vált (ennek kapcsán a meleg paplanok elrakása is), és más dolgok is összegyűltek. Igaz, hogy itt csak kis gép van és egy menetért a 6 € kicsit nagyon sok, de jók a szárítási viszonyok és időnk van bőven. Mint kiderült 11 órakor szabadult a gép. Addig megpucoltam a halakat és összeraktuk a két menetre való holmit. Amíg az első kipörgött, elővettük a kisszárítót, Zsóka rendezkedett a kocsiban én pedig újabb kötelet feszítettem ki és olvastam. Amint kész lett az eső adag, indítottuk a másodikat. Délután kettőre, mire ez is elkészült, az első adag nagy része leszáradt. Tovább vigyáztuk a száradó ruhákat, közben sokat beszélgettünk a szomszéd belga házaspárral a kempinges élet tapasztalatairól, az útitervekről. Korán hozzákezdtünk a vacsora elkészítéséhez. Friss szerzeményünk került a grillre, hozzá rizibizit és zöldsalátát készített Zsóka. Mosogatás, a grill letisztítása és elrakása után zuhanyzás és még jócskán világosban kiültünk triominózni egyet. Még a naplóírást is elhagytam holnap reggelre. Punta Braccetto, 2010. május 13, csütörtök, 23. nap Reggel hasonló időre ébredtünk, mint az elmúlt napokban, csak éjjel minden lepárásodott. Fél nyolc körül kezdtem a naplóhoz és mire egy órával később a kenyeres megérkezett a reggeli cuccai is nagyrészt ki voltak készítve. Többen készültek távozni, így belga szomszédjaink és egy német egy viszonylag szeparált parcelláról. Látva ez utóbbit, megkérdeztem a kemping tulajdonosát: válthatunk-e helyet? Ő beleegyezett. Amíg reggeliztünk a német elkezdett kiállni és a mellettünk lévő angol egyből vitte a székeit. A tulajdonos
66
ezt látva nagyon korrekten jelezte, hogy mi előbb lefoglaltuk a parcellát nála. Végül a béketáborból érkező udvarias nyusziként átengedtük az angolnak (aki egyébként egy nagy bunkó) a parcellát megerősítve ezzel, hogy az ő útlevele szebb színű. Ezzel arról is lemondtunk, hogy a motort leszereljük és további itt tartózkodásuk idején kimozduljunk a kempingből. Reggeli után más dolgunk nem lévén vízkőtelenítettük a teafőzőt (5 perc) és kimentünk a standra. Később a megerősödő szélben pár órára bejöttünk, majd délután ismét napoztunk vagy két órát. Vacsorára maradékot ettünk, utána előkészítettük a következő napok részletes útitervét. Holnap után megyünk tovább. Punta Braccetto, 2010. május 14, péntek, 24. nap Éjjel ismét lepárásodott minden és reggel kissé felhős, de szép napot ígérő időre ébredtünk. Megint nyolc után keltünk és a halastól ismét vettünk két szép darabot. Reggeli után Zsóka kézzel kimosta az összegyűlt szennyest, én pedig a halakat készítettem elő az esti sütéshez. Fél 12-re mindennel elkészültünk és kimentünk a strandra. A lakóautónál még csendes volt az idő, de kint már annyira fújt a szél, hogy a napernyőt nem tudtuk kinyitni. Később tovább erősödött és fél kettő után be kellett jöjjünk. Ezt követően be is felhősödött, sőt estefelé gyenge csöpögés is kezdődött. A korai bejövetelt részben a ruhák szárításának szenteltük, részben elkezdtünk készülődni a holnapi induláshoz. Ez elsősorban egy adag milanói szósz elkészítését, a bakok kivételét, a napozóágyak, a műfű el tételét és hasonlókat jelentett. A bizonytalan idő miatt a vacsora elkészítését is előbbre vettük. Nem sokkal hét óra után a szél, és elsősorban az ezzel járó szálló homok elöl behúzódtunk a lakóautóba. Még készítettünk egy felvételt a kemping “főutcájáról”, háttérben a tengerrel. Finale di Pollina, 2010. május 15, szombat, 25. nap Éjjel erősen fújt a szél és rendesen megrázta a kocsit. Bretagne-ra és Írországra emlékeztünk, de ez azért nem volt olyan szigorú. Esett is valamennyit és a levegő is lehűlt rendesen. Reggel korán keltünk. Borús, esőre hajló volt az idő, ezért bent reggeliztünk. Jól is tettük, mert közben egy elég komoly eső érkezett és a szél miatt az előtető kinyitására esély sem lett volna.
67
Mire indulni kellett elállt és el tudtuk intézni a külső feladatokat. Negyed tízkor hagytuk el a kempinget és egyenesen hajtottunk Vittoria-ba a Lidl-hez nagybevásárlásra. Kezdünk kifogyni bizonyos dolgokból. Az elmúlt napokban pucoltuk meg az utolsó hazai krumplit és almát, fogyott el a tejföl (pótlására sajnos még nem találtunk megoldást), a vaj, a fokhagyma, a zöldpaprika, ittuk meg az utolsó fröccsöt hazai alapanyagból. Joghurtból, paradicsomból és más dolgokból, elsősorban természetesen kenyérből, zöldségből és gyümölcsből, már régen helyi forrásokra hagyatkozunk. Most ásványvízből is feltankoltunk, mert egyre kevésbé lehet bízni a vezetékes víz ihatóságában. A bevásárlás után Enna felé vettük az irányt. Gela környékén pár kilométert egy fantom autópályán haladtunk. Több kilométeren egyetlen kocsival sem találkoztunk és az út minősége is nagyon változó volt, az egész olyan elhagyottnak tűnt. Amerikai filmekben lát az ember ilyet. Lehet, hogy ez a Siracusa – Catania felé vezető majdani autópálya első, talán évekkel ezelőtt elkezdett, de később félbehagyott szakasza. Caltagirone felé folytattuk utunkat, csak letértünk észak felé. Egy jó minőségű főúton haladtunk Enna felé. Az egy hete megismert tájon jártunk, enyhén kapaszkodtunk felfelé. Enna előtt pár kilométerrel elmentünk a Pergusa tó mellett. Ezzel kapcsolatban valahogy nagy várakozás élt bennünk, de talán még nagyobb volt a csalódás. Megálltunk, hogy kicsit kimenjünk a partjára, de megközelíthetetlen és nem túl bizalomgerjesztő zöld színe volt. Tovább menve megjelent Enna egy ezer méteres hegy tetején. 2-4-600 méterre magasodik ki környezetéből. Több szerpentin is visz fel a városba. A szombat dél körüli időpontban szerencsére nem volt erős a forgalom, így szépen feljutottunk a Lombardia vár melletti parkolóba. Itt helyet is találtunk. Négy személykocsi helyét elfoglalva, olyan kicsit átlósan tudtunk megállni. Szerencsére a parkolás ingyenes. A közeli turistainformációs iroda még nyitva volt, beszereztünk egy térképet. Erős szélben és folyamatos esőfenyegetettségben indultunk el. Jól felöltöztünk, szinte mindent, ami az Etna-n rajtunk volt felvettünk. Elsőnek a Lombardia kastélyt néztük meg. Kellemes meglepetés volt, hogy ingyenes a belépés, igaz a várfalakon belül szinte semmi sincs. Kicsit emlékeztet a hazai várakra, melyek teljesen elpusztultak. Azért az egyetlen tornyot meg lehetett mászni és tetejéről csodálatos kilátás nyílt a környékre. Sajnos a felhős, párás borult idő sokat rontott a látványon, de így is egyedülálló élményben volt részünk. Ez a pont még a város többi részénél is kicsit magasabban van, így a városra is teljes a rálátás. A hegytető másik végén számos, gondoljuk, nagyrészt
68
katonai rádióállomás használja ki a különleges földrajzi adottságot. Másik irányban egy sziklatömb, mely maga is védelmi létesítmény lehetett korábban.
69
A vár bejárása után körbesétáltuk azt egy viszonylag széles autóúton, mely mellett több, ma teljesen üres parkoló is van. Enna nem igazán turisztikai célpont. Útikönyveink is elég szűkszavúan nyilatkoznak róla, GPS-ünk adatbázisában pedig mindössze a temető szerepel, mint látványosság. A hétvége ellenére a várban is csak néhány turistával találkoztunk, azok is inkább külföldiek voltak. Igaz, az időjárás sem kedvezett ennek a szabadidős tevékenységnek. Alig egy-két külföldi autót láttunk a környéken, egy német lakóautó jött velünk szembe a szerpentinen, egy svájci pedig a vár melletti parkolóban állt. A vár és környékének bejárása után betértünk a közeli belvárosba. Itt egy eléggé elhanyagolt, de még így is számos érdekes épületet mutató területre jutottunk. A régi épületek egyik-másikjának oldalán kaszálni lehetne a falrepedésekből előbújó gazt. Általában a robosztus komor épületek uralják a környéket. Ilyen a leghíresebb, a dóm is. Rövid sétánk során azért számos, szebb jövőre érdemes palotát, templomot is láttunk. Itt elég lazán kezelték a modern és régi épületek keverésének kérdését. A régiek között láttunk szocreált idéző épületet és modernt is. A város megyeszékhely, sőt valószínűleg egy fajta régióközpont is. Ennek épületeivel is találkozhat az utcákon bóklászó turista. Kicsit érthetetlen, hogy erre a nehezen megközelíthető helyre telepítettek ilyen funkciókat.
A város maga elég álmos volt ezen a hűvös szombat koradélutáni időpontban. Az üzletek nagy része bezárva, az egyetlen nyitva tartó zöldséges kínálata siralmas volt, az utcákon alig jártak emberek, és a kocsi forgalom is valószínűleg töredéke volt a megszokottnak. Ezt nem is nagyon bántuk, mert a járdanélküli utcákon az össze-vissza parkoló kocsik között így is szüntelen életveszélyben voltunk.
70
Utunk során a főutcának számító Via Lombardia-t és Via Roma-t követtük, majd eljutva a Piazza Garibaldira, ahol a kormányzati épületek vannak, a völgy felett húzódó Vialla Caterina Savoca-n tértünk vissza a kocsihoz. Erről 71
az otthoni Bástyasétányt idéző, de csak egyetlen forgalmi sáv szélességű és komoly forgalmat lebonyolító útról gyönyörű a kilátás az északi irányban. Terepasztal szerűen látszik az autópálya és környéke.
Kicsit átfázva értük el az autót, gyorsan visszavedlettünk utazó ruhába, nem is olyan nehezen kiálltunk a parkolóból és elkezdtünk leereszkedni ugyanazon a szerpentinen, amelyen érkeztünk. A hegy lábánál, ahol a modern város van, egy éppen összepakoló zöldséges kocsiról még vettünk epret és dinnyét, a városból kihajtva az utolsó benzinkútnál tankoltunk, sajnos vagy 5 centtel drágábban, mint kéthete a szárazföldön, de még így is jobb áron, mint a többi kút kínálata. Nagyon örülünk, hogy Enna-t felvettük az úti programba. Egy lepusztultságában is szép, és fekvése miatt mindenképpen érdekes hely. Gondoljuk sokat rontott az élményen a kedvezőtlen időjárás, de megérte a fáradtságot. Caltagirone-hez hasonlóan mindenképpen része egy teljes Szicília képnek. Hamar elértük az autópályát, mely ezen a részen ingyenes. Terveinkben két alternatíva szerepelt. Vagy közvetlenül az autópályán jutunk el Cefalu-t érintve kiszemelt kempingünkbe, mely két évvel ezelőtti utunkon nem szépségével, vagy felszereltségével, hanem sok macskájával (melyek közül az egyik egy óvatlan pillanatban bele is evett ételünkbe) maradt emlékezetes, vagy egy elvileg rövidebb, de nagyon kacskaringós és hegyes terepen vezető úton egy nemzeti park érintésével jutunk el célunkhoz. Úgy láttuk, hogy ma már eléggé meggyötörtük szegény autónkat és az idő is előrehaladt, ezért a gyorsabb utat választottuk. Ezen a vidéken egy egészen más Szicílián keresztül vezet az út. Kilométerek tucatján haladtunk völgyhidakon, - a sok rossz dilatáció okozott is rossz érzéseket, - de nem azokon a magas fajtákon, hanem csak pár méterre a tereptől vezető amolyan lábakon álló utakon. Az ember azt hihette, hogy mocsaras talaj miatt választották ezt a műszaki megoldást, de mocsárnak se híre, se hamva, csak egy kicsit nagyobb patak, amolyan folyócska osztotta meg velünk a völgyet. A vidék csodálatos, gyér növényzettel takart, legömbölyített sziklák, nem túl magas hegyek, amolyan jellegzetes magashegyi táj, itt-ott még tehenek is legelésztek. Sajnos az ingyenes autópályákon Olaszországban nagyon szűken mérik a kiállási lehetőségeket.
72
Egyszer sem tudtunk megállni és nagyon sajnáltuk, hogy nem készíthettünk képet, vagy sétálhattunk egy rövidet a környéken. Ahogy közelítettünk a tengerhez, és ezzel a Messina felől érkező autópálya csomópontjához, úgy döntöttünk, hogy az utolsó mintegy 25-30 kilométert nem az autópályán tesszük meg (holnap úgy is arra fogunk visszafelé jönni), hanem a parti úton. A letérés után azonnal egy benzinkút mellett láttunk egy narancsot árusító kocsit. Nagyon szép áruja volt és bár vagy három kiló még itt utazik velünk, vettünk további ötöt. A letérés jó döntés volt, mert nagyon szép vidéken jártunk. Elhaladtunk Cefalu határában és szívesen emlékeztünk a hangulatos településen tett két év előtti látogatásunk részleteire. Később félelmetesen szép, Madeira-t és a Kanári szigeteket idéző, egészen a tengerparton haladó úton autózhattunk. Igaz, hogy néha kicsit keskeny volt, többször kereszteztük szintben és nem szintben a vasútvonalat, de a látvány mindent megért. Ezen a szakaszon két éve motorral jártunk. Fél öt körül értünk a kempingbe. Ott szívesen fogadtak, különösen, amikor mondtuk, hogy visszatérő vendégek vagyunk. Csak azért neheztelt a főnök, hogy mindössze egyetlen éjszakát tervezünk maradni. Szerinte a kemping tele volt és egy olyan félreeső helyet adott, mely alapjában véve személykocsik parkolására szolgál. Nekünk nagyon jó volt, amúgy is csak egyetlen éjszakáról volt szó. Sajnos erre a helyre vagy fél órát kellett várni, mert egy ma este Palermo-ban kompra szállni szándékozó német foglalta el. Addig a főnök szórakoztatott. Mesélte, hogy most egy ACSI körúton lévő társaság foglalja el a kemping nagy részét és szinte folyamatosan vannak ilyen csoportjai. Még télen is elég jó a telítettség, számos német és holland nyugdíjas választja a telelés ezen módját. A kemping szerintünk újabb faházakkal bővült a felső részen. Már máshol is tapasztaltuk, hogy ez nagyon jó üzlet lehet, mind több kemping kínál ilyen lehetőséget is. Amint helyünk szabadult, beálltunk, gyorsan megfőztük a spagettit a velünk hozott szószhoz és megettük. Még mindig elég hűvös volt és a szél is fújt rendesen, azért lehetett kint enni. Mosogatás és zuhanyozás után Zsóka még ki is ült, én pedig elkönyveltem a nap eseményeit, áttöltöttem a képeket a számítógépbe és a napló számára meg is szerkesztettem azokat. A napló megírására már nem kerítettem sort, bízva abban, hogy a közeli napokra tervezett nyaralás során ez majd jó elfoglaltság lesz. A lemenő nap sugaraiban szépen látszott felettünk a hegytetőn a
73
település. Később még tettünk egy sétát a kempingben, megállapítottuk, hogy számos szabad hely lett volna, csak feltételezésünk szerint egy egyéjszakás vendég nem érdemli meg. A kemping, mint számos olasz és spanyol társa, még a sátras időkben készülhetett. A szépen kialakított teraszos táborhelyekkel a lakókocsis, lakóautós vendégek nem tudnak mit kezdeni, ma kihasználatlanul állnak. A kemping strandja nagyon szegényes, van egy talán húsz méteres partszakasz, ahol kisköves részen be lehet menni a vízbe és nem sokkal nagyobb területen ki lehet tenni napozóágyakat. Viszont nagyon szép a medencéje. Szinte a tenger felett, gyönyörű helyen fekszik. San Vito Lo Capo, 2010. május 16, vasárnap, 26. nap Ragaszkodva a vasárnapi szokásokhoz, nem túl korán, úgy nyolc óra körül keledeztünk. A tiszta napsütéses, de kissé hűvös és szeles időben azért kint reggeliztünk. Bár nem voltunk szétpakolva és még csak legurulni sem kellett az ékekről, sőt a vezetőfülke ablakaira sem szereltük fel az ezüst napvédőket, azért ugyanúgy két órába tellett az indulás, mint máskor. Úti célunk a Palermo feletti hegyen lévő Monreale volt. Pár kilométert a tegnap bejárt parti úton tettünk meg, majd egy kiadós szerpentinen kanyarogva értük el a tenger felett 140 méteren húzódó autópályát. Ezen az első tíz kilométer nagyobbik részét alagútban tettük meg. 3-4 500-1500 méteres mellett volt vagy ugyanennyi 200-500 méteres és mintegy fél tucat ennél rövidebb. Cefalu határában elfogytak az alagutak és a tengertől kicsit távolabb vezetett az út. Elértük a Catania – Enna – Palermo autópályát, majd Palermo körgyűrűjét melyről kellett letérjünk. Kicsit versenyeztünk az idővel, mert Rózsi negyed 12-re jelezte az érkezést és az útikönyvek szerint Monreale egyetlen nevezetessége a mozaikokkal díszített bazilika vasárnap délig látogatható. Monreale Palermo külvárosa, attól mindössze hat kilométerre fekszik a hegyekben. A letérő úton elég nagy volt a vasárnap délelőtti forgalom. Rózsinak jobb híján a bazilikát adtuk meg célpontnak, de világos volt, hogy oda lakóautóval bemenni nem fogunk tudni. Azt a stratégiát követtük, hogy amikor úgy 500 méterre megközelítettük a bazilikát és még mindig főútvonalon jártunk, kerestünk egy parkolásra alkalmas helyet. Szerencsénk volt, egy társasház előtt, egy fal tövében kiváló helyet találtunk, ahol még a nap sem sütötte a hűtőt. Gyorsan leparkoltunk, felvettünk pár melegebb dolgot, mert továbbra sem volt túlzottan meleg és a szél is fújt, majd sejtésünk szerint elindultunk a bazilika felé. Jól lőttük be az irányt, kétszer rá is kérdeztünk, és a járda nélküli szűk utcán a száguldozó kocsik között sikeresen eljutottunk a bazilikához. Ekkor fél 12 múlt valamivel. Még nyitva volt.
74
A templom egy döntően arab stílusban épített és díszített épület. Legnagyobb nevezetessége, hogy az építészetileg egyszerűen kialakított belsejét végig bibliai jeleneteket ábrázoló mozaik képekkel díszítették. A templomban elég kevés a fény, de azért, ha az ember szeme megszokta, jól lehetett látni a csodálatos díszítést. Az oltár mellett két mellékhajó van, melyek azonban le voltak zárva.
75
A belső térben a mozaik díszítés mellett figyelmet érdemelnek a szépen faragott gyóntatószékek és a márványpadló is. A kapuk belülről dísztelenek, de külső oldalukat nagyon gazdag bronz domborművek borítják. A homlokzati fő bejárat nem volt nyitva, a baloldali mellékajtón lehetett bejutni. A templomot elhagyva vetettünk pár pillantást az előtte lévő térre is. Itt számos szép palotát láthat az arra járó, de leghíresebb a templommal egybeépített, tőle jobbra eső kolostor. Ennek kerengője külön belépti díjért (nekem ingyen, Zsókának 6 €) látogatható. A tér felett még tovább magasodik a hegyoldal, a felfelé kapaszkodó utcák felett egy, a meredek oldalba épített templom látható.
A kolostor egy külön gyöngyszem. A kerengő minden oszlopát más és más motívum díszíti. Többségük nonfiguratív mozaik, de van sima és faragott oszlop is. Az oszlopfők is mind különfélék. Sajnos a boltívek egy részét meg kellett erősíteni. A kerengő egyik sarkában kút található, melyet külön oszlopok választanak el a kert többi részétől. A kert szépen gondozott, szabályos kialakítású. A kerengő egyik oldala a bazilikához, másik oldala a korábbi rendházhoz csatlakozik. Két oldalán a szomszédos házak tűzfala határolja.
76
77
A kerengőt elhagyva betértünk a szomszédos épületbe, mely hajdan a rendház lehetett. Ma szabadon látogatható modern művészeti tárlat. A tárlat anyaga nem igazán hozott lázba, de az épület nagyon szép, - különösen a folyosók mennyezete ragadta meg a figyelmünket, - és ablakaiból szép kilátás nyílik a kerengőre és az épület udvarára. A kiállítást elhagyva átsétáltunk az udvaron. Az ide vezető árkád alatt van a turista információs iroda, de be volt zárva. Szerencsére kirakatában láttunk egy térképet, mely segített eligazodni a későbbiekben. Az udvar túloldalán egy nagyon szép kertet találtunk, mely kilátóteraszt képez a völgy felett. Körbenézve látható Palermo háttérben a tengerrel, és az imént meglátogatott épületegyüttes.
A kertet elhagyva elindultunk, most már lassabban, kocsink felé. Ezen a kicsit hűvös, de napfényes vasárnapon Monreale utcáin a helyiek és gondoljuk az idelátogató palermóiak sokan sétáltak az utcákon, szépen felöltözve. Azért nagyon sok rosszarcú embert láttunk. Néhány épületen megakadt a szemünk, de csak egyetlen templomot érdemesítettünk megörökítésre. A kocsi felé haladva egyik utcasarkon eltévesztettük az irányt. Elég sokat gyalogoltunk, mire felismertük, hogy egy utcával, - ez itt akár 50 méter szintkülönbséget is jelenthet, - magasabban járunk. Nem volt lehetőség mellékutcákon korrigálni, jócskán vissza kellett menjünk. Ezzel a kerülővel is
78
fél kettőre elértük a kocsit, aki türelmesen várt ránk. Távollétünkben, szokásával ellentétben, még csak téves riasztást sem adott. Nagyon örülünk, hogy Monreale-t felvettük úti programunkba. Egy nagyon szép templomot és a hozzá csatlakozó épületeket nézhettünk meg. A rövid séta az utcákon is kellemes emlékeket fog idézni, bár a járdanélküliség és az össze-vissza parkoló kocsik mellett a száguldozó autók itt is megkeserítették az életet. Beülve a kocsiba két lehetőségünk volt: vagy ugyanazon az úton visszamegyünk Palermo gyűrűjére és tovább nyugatra az autópályán, vagy a hegyeken át egy későbbi helyen érjük el az autópályát. Rózsi is ez utóbbit javasolta és nekünk is rokonszenves volt, hogy újabb oldaláról ismerjük meg a hegyes vidéket. Előbb egy elég kemény emelkedőre kellett felküzdjük magunkat. Nehezítette a feladatot, hogy az út nagy részét egy település szűk főutcáján kellett megtegyük és bár a forgalom nem volt nagy, a másodiknak parkoló autók nagyon megkeserítették ezeket a perceket. Később a tegnap már megismert magashegyi jellegű vidéken jártunk. Az út továbbra is keskeny és kanyargós volt, egyetlen helyen tudtunk kiállni fényképezés céljából, de a hűvös szél itt is gyorsan visszaparancsolt a kocsiba.
Eseménymentes utunk volt az autópályáig és utána a pályán megtett rövid szakaszon. Castelmare del Golfo-nál tértünk le és pár kilométeren ugyanazt az utat követtük, mint két éve a San Vito fok keleti oldalán tett kirándulásunk alkalmával. Elhagyva Castelmare del Golfo-t kicsit felkapaszkodtunk egy oldalba, ahol az egyik kanyarban kilátóteraszt találtunk. Gyorsan leparkoltunk
79
és kinéztünk, hogy megcsodáljuk az alattunk elterülő települést és a fölé magasodó sziklát.
Tovább autózva letértünk a főútról San Viti Lo Capo felé. Itt két kemping van, mely előszezoni kedvezményt ajánl. Mi a katalógusok és a Punta Braccettoban kapott információ alapján a közelebbit választottuk. Ezt jelezték a táblák már a főúton is. Még a település előtt az országútról le kell térni egy a kemping nevét hirdető nagy kapun keresztül. Innen vagy jó két kilométeren kellett még autózni egy nagyon keskeny, kanyargós és dimbes-dombos úton, kietlen tájon a sziklafal és a tenger közötti részen. Három órára értünk a kempinghez. Itt is van csendes pihenő, 2-4 között egy lélek se be, se ki motoros járművel. A sorompónál ülő ember, nevezzük portásnak, nagyon készségesen végig vezetett a kempingen üres helyet keresni. A dolog egy rémálom. Aki járja a világot az tudja, hogy kevés rosszabb dolog van egy kempinget kereső számára, mint vasárnap délután betévedni egy többségében állandók lakta olasz, vagy spanyol kempingbe. Itt a helyzetet még rontotta egy ACSI körutazás (nem az, amelyik miatt múlt éjjel az út szélén kellett aludjunk Finale Di Pollina-ban) 30-40 lakókocsija és lakóautója. Mutatott az úriember jó pár parcellát keményen bent az állandók dzsumbujában azzal vigasztalva minket, hogy ezek este mind elmennek. Csak ő nem tudta, hogy mi már egyszer lehúztunk egy hetet a Pireneusokban, Compradon-ban, és egy másikat Praia a Mare-ban üresen álló lakókocsik és sátrak között, amikor az ember nem tudja mi a rosszabb, ha üresen állnak, vagy megérkezik parcellánként az a 8-10, esetleg tizenkét ember (fele felnőtt, fele gyerek).
80
Végül találtunk egy helyet, amely elég nagynak is látszott, csak egyik szomszédja állandó, a többiek nagy része az ACSI csoport tagja, akik reggel továbbállnak, árnyékos is, napos is, bár a még mindig erős szél és az ismét besűrűsödött felhők miatt ez jelenleg nem igazán érdekes. Elintéztük az adminisztrációt és még mindig kellett várjunk egy gyenge fél órát, hogy beállhassunk. Közben kicsit körülnéztünk. A környezet elég kietlen, de csodálatos. Egy magas sziklafal és a tenger közötti “szoknyán” van az egyébként hatalmas kemping. Ugyan van partszakasza, de azt strandnak nevezni nem is kis túlzás. Az erős hullámzás és a köves part miatt a vízbe nem lehet bemenni, napozni pedig az elhanyagolt, gazos, rendezetlen, köves parton nem lehet valami nagy élmény. Nem nagyon tetszett az egész hely és előre láttuk, hogy az eltervezett egyhetes nyaralásra alkalmatlan. Mikor bemehettünk, nagy nehezen beálltunk a parcellára és kipakoltunk, de nem nagyon. Abban maradtunk, hogy holnap motorral bemegyünk a városba (ehhez a motort azonnal le is szereltük) és megnézzük a másik helyet, ha az is ilyen hervasztó, valamilyen vészhelyzeti tervet dolgozunk ki. Ekkor derült ki, hogy a katalógusokban beígért 6, illetve 8 Amper helyett csak 4 van és a zuhanyozás is valamilyen egészen sajátságos rendszer szerint működik. Ez elég volt az elhatározáshoz, hogy kedden mindenképpen továbbállunk.
81
Este még kimentünk a partra és körbesétáltunk a kempingen. Az állandók nagy része tényleg elhúzta a csíkot, de ettől nem lett sokkal hangulatosabb a dolog. Készítettünk pár felvételt az alkonyat fényeinél a sziklafalról, melynek egy része meg volt világítva. Este még elkönyveltem a nap történéseit, áttöltöttem a képeket és elkezdtem megírni az előzőnap eseményeit. Csak a feléig jutottam, mert elálmosodtam. San Vito Lo Capo, 2010. május 17, hétfő, 27. nap Borús, szeles, hűvös időre ébredtünk, nem is volt kedvünk elkezdeni a napot. Én azért fél kilenc körül kikecmeregtem az ágyból és folytattam az Enna-ban tett látogatás eseményeinek rögzítését. Tíz órakor kezdtünk neki a reggeli elkészítésének. Eddigre a holland csoport java és számos egyéni túrázó is elhagyta a kempinget, az állandók reggelig maradó része is távozott és teljesen kihalt lett a tábor. A komótosan elfogyasztott reggeli után is csak nehézkesen kezdtünk neki az előkészületeknek egy motoros túrához. Dél is elmúlt, amikor nagyon beöltözve elhagytuk a kempinget. Kimentünk a főútig, majd azon alig pár kilométer után elértük a települést. Nagy sziklák alatt egy viszonylag lapos területen szabályos négyzethálós elrendezésben egy jellegzetes üdülőváros San Vito Lo Capo. Minden utca végén látszik a hihetetlenül kék tengeröböl és a hosszan elnyúló strand, távolabb a kikötő és egy földnyelv végén a világítótorony. A főutcán motorozva egyszer csak lezárással találtuk magunkat szemben. Egy napokban megtartásra kerülő fesztivál előkészületei folytak. Letettük a motort és gyalog mentünk tovább. Hamar megtaláltuk a turistainformációs irodát, beszereztük a térképünket és érdeklődtük a készülődő eseményről. A választ nem értettük, de nem is lényeges. Azt azért megtudtuk, hogy szerdától vasárnapig fog tartani. Kicsit tovább menve egy téren megtaláltuk a templomot, jószerivel a település egyetlen szóra érdemes épületét. Egy érdekes erődszerű épület, első részében kapott helyet a templom, melynek elrendezése eltér a megszokottól. Két oldalsó teremben foglalnak helyet a hívők, az oltár pedig egészen közel van a bejárathoz. Előtte lejárat van az altemplomba. A torony is inkább hasonlít őrtoronyra, mint harangtoronyra. Az épület hátsó részében a városi múzeum kapott helyet.
82
A templomot elhagyva kisétálunk a tengerpartra, ahol a szeles hűvös időben senki sem használta a strandot, de folytak az előkészületek a nyári szezonra. Most rakták ki a napozóágyakat és napernyőket. Ezen a részen megállapíthattuk, hogy San Vito Lo Capo egy igazi üdülőhely. Számos panzió, nyaralóház várja a vendégeket. A part közelében sok az étterem, és bár, és ehhez csodálatos a homokos tengerpartja.
A strand sétányán végigsétálva utunkat a másik kedvezményt adó kemping felé vettük. Mintegy egy kilométerre a városközponttól találtuk meg a nagy szikla alatt az út tengertől távolabbi oldalán. Környezete talán nem olyan vadregényes, mint mostani kempingünké, de rendezett, sokkal kevesebb az állandó és elkülönítve, kolóniában kaptak elhelyezést. A túrázóknak fenntartott részen alig vannak, 6, illetve 16 Amperesek a biztosítékok, a WC-k, zuhanyok tiszták és jobb elrendezésűek. A meleg víz ugyan itt is zsetonnal működik központi vezérlővel, de használata sokkal egyszerűbb, Van WC papír és meleg víz a mosogatóban, 4.5 €-ért 7 kg-os mosógép áll rendelkezésre és az árban a mosószer is benne foglaltatik. A parcellák árnyékosak és az egész kemping az uralkodó nyugati széllel szemben kicsit védettebb. Egyértelmű volt a döntés, hogy holnap átjövünk, csak azt sajnáljuk, hogy tegnap, amikor már láttuk, hogy elég hervasztó a helyzet és még a bebocsájtásra is várnunk kellett, miért nem jöttünk egyből ide. A kempingből visszasétáltunk a motorhoz, felcihelődtünk és elindultunk vissza. Út közben megálltunk, hogy lefényképezzünk egy kis kápolnát az út mellett. A koraközépkorból származó arab stílusban épült épület ma elég
83
elhanyagolt. Később a kempingünk mögött húzódó sziklafalon kilátóponton is leálltunk és készítettünk pár felvételt a környékről.
egy
Két óra után pár perccel érkeztünk vissza. Szerencsére ma nem tartották a délutáni csendes pihenőt és simán be tudtunk hajtani. Gyorsan átvedlettünk “házi ruhába”, - eddigre kisütött a nap és kicsit melegebb is lett, - és összeszedtem az internetezéshez szükséges dolgokat. Itt 2 €-ért fél órát adnak. 25 perc alatt sikerült letöltenem a bankot és a számlákat, megnézni az MKB-t, a maileket. Minden rendben, az éves elszámoló villanyszámla is, mely 25.-én lesz esedékes, mint vártam jó 23 ezer, ugyanakkor a szüneteltetés miatt a UPC negatív. A mailekben semmi érdekes. Sajnos pont azon a napon, amikor megérkeztünk Szicíliára és jó 200 €-t használtuk a kártyát a forint nagyon gyenge volt, 285 Ft-ot kértek az euróért. Később kicsit körbesétáltam a kempingen és készítettem pár érdekes felvételt. Nagyon tetszett a kocsi behajtó melletti mintegy 6 méter széles területen kialakított aromakert. Ebben a kis arborétumban számos gyógy- és fűszernövény mellett apró sziklakertek és különböző foglalkozások eszközeit bemutató életképek kerültek kialakításra. Látszik, hogy nagy gonddal kezelik a területet. A kemping mögötti sziklafalat is lefényképeztem nappali megvilágításban. Sajnos a hegyek tetejét még mindig esőfelhők takarták és párás volt minden.
84
Megfőztük a spagettit, - megfelelő villany hiányában gázon, - és korán vacsoráztunk. Utána felszereltük a motort (a ránk váró rövid út miatt csak egyszerűsített rögzítéssel), zuhanyozás és Zsóka még kiült a kocsi elé olvasni. Én megírtam az előző napi naplót, feldolgoztam az internetről letöltött adatokat és már nem is jutott idő a mai nap eseményeinek rögzítésére. San Vito Lo Capo, 2010. május 18, kedd, 28. nap Este sokáig olvastam az ágyban és reggel csak nyolc óra előtt ébredtem. Felöltöztem és kimentem kenyérért a boltba. Mint kiderült csak 9-kor nyit. Visszatérve a kocsihoz abban maradtunk, hogy nem vacakolunk, Zsóka megissza a kávéját, én megeszem a müzlimet és pakolunk, megyünk. Majd a másik kempingben reggelizünk. Negyed tízkor hagytuk el a kempinget és negyed óra alatt odaértünk a légvonalban nem egész három, országúton hét kilométerre lévő másikba. Itt gyorsan beregisztráltunk és kerestünk egy 85
megfelelő helyet. Leálltunk, beszinteztünk, bekötöttük a villanyt, természetesen egy 16 Amperes csatlakozásra, - elővettem a bringát és indultam kenyérért. Gyenge egy kilométerre van egy kis szupermarket, ahol két reggelihez beszerezkedtem. Út közben megcsodáltam a tenger semmihez sem hasonlítható zöldeskék színét. Visszaérve a kempingbe folytattuk félbehagyott reggelinket. Az idő nem sokkal volt több, mint néhány normál napunkon. Reggeli után alábakoltam a kocsi hátát (több napra tervezünk maradni), leszedtük a motort, előszedtem Zsóka bringáját is és összekészültünk egy bringás kiránduláshoz. A cél a település és környékének bejárása. Még nem volt dél, amikor elindultunk a belváros felé. Kényelmesen tekertünk a részben lezárt utcákon. Célunk a strand kempinggel ellentételes oldalán lévő földnyelven lévő világító torony volt. Útközben megtaláltuk a halászok üzletét és nagy örömmel nyugtáztuk, hogy itt van esélyünk friss hal vásárlására. Visszatekintve a város felé ismét a tenger színe hívta fel magára a figyelmet. A világító torony felé tekerve elmentünk egy lakóautó parkoló mellett. Ez a féle Stellplatz, közvetlenül a tenger mellett, villanycsatlakozással, nagyon kulturált kialakítással. Azt nem tudjuk, mennyit kérnek, de egészen kemping kinézete volt. Gondoljuk a szolgáltatásokat is figyelembe véve nem tudnak az előszezoni kedvezményt kínáló kempingekkel versenyezni. Azért több olasz kocsi állt bent. A világítótorony, mint szerte Olaszországban, a hadsereg üzemeltetésében van. Nem különösebb, mint számos társa, amelyeket az elmúlt években láthattunk. A világítótoronytól visszafelé felmentünk a mólóra. Ennek belső oldalán számos halászhajó horgonyzott, a halászok éppen a hálók rendberakásával foglalatoskodtak. A mólóról visszatekintve a világítótorony földnyelvére, szépen látszott a lakóautó pihenő is. Másik irányban a strand és mögötte a nagy sziklák alatt a város. A móló végében egy valószínűleg új bronzszobor, nem tudtuk megállapítani minek állít emléket.
86
Visszatérve a mólóról folytattuk utunkat a város felé. Betértünk a temetőhöz, mely a déli szieszta idejére be volt zárva. A hozzávezető úton találtuk azt a tornyot, mely a templom után kiérdemli a város második jellegzetes épületének címét és korábban arra készült, hogy az öbölben működő tonhalászok vagyonát védje. Később a spanyolok nem tudták beilleszteni a sziget körüli őrtornyok láncolatába, mert a szomszédos tornyokból nem látható, így nem tudott becsatlakozni a füstjelekkel kommunikáló hálózatba. Tovább kerekezve kimentünk a fok túlsó oldalára, de néhány nyaralóházon kívül nem láttunk semmit. Egyetlen említésre érdemes dolog az a koromfekete tehén volt, mely úgy állt az úton, mint Spanyolország egyes magas pontjain látható fekete pléhbikák, csak ez később méltóságteljesen tovább állt legelészni.
87
Kikerekeztünk még ahhoz a kis mólóhoz is, ahonnan a Zingaro nemzeti parkba indulnak a hajókirándulások. A négy órás útért 20 €-t kérnek fejenként. Visszatérve a belvárosba még bejártunk jó pár utcát, de különösebben érdekes dologra nem akadtunk. Ezt követően a kemping felé vettük az irányt. Jó két órát voltunk távol és mintegy 11 kilométert bringáztunk. Ezalatt úgy érezzük minden figyelemreméltó dolgot láttunk. A kissé hűvös, de alapjában napfényes déli órákban kellemes és nem megerőltető volt a túra. A kempingbe visszatérve megírtam tegnapi élményeinket, Zsóka pedig elkészített egy hagymás, vörös babos krumpli salátát az esti húspogácsákhoz. Hat óra körül fogyasztottuk el a vacsorát, utána a szokásos: mosogatás, zuhanyozás és a még mindig hűvös időben, az estére elcsendesedett szél lehetővé tette, hogy gyapjútakarókba burkolódzva kicsit kiüljünk olvasni. San Vito Lo Capo, 2010. május 19, szerda, 29. nap A hideg este hamar bezavart a lakóautóba. Reggel nyolc körül keltünk, a nap már kezdett sütni, de a közeli hegy még eltakarta. Alig 16 fok volt és a szél éppen csendben volt. Megreggeliztünk és bár mára egy motoros túrát terveztünk a Zingaro nemzeti parkhoz, először a bicikliket vettük elő. Tízkor indultunk. Elkerekeztünk a két és fél kilométerre lévő halashoz. Nagy csalódásunkra tonhalból csak az oldala volt. Más halakból sem volt túl nagy a választék, így abba maradtunk, hogy megvárjuk a holnapot, amikorra ígértek rendes tont. Visszafelé megnéztük a fesztivált. Mint kiderült ez valamilyen sárkányeregető dolog, pár szerkezet már fent volt az égen. A standok felé is elkanyarodtunk, de azok nagy része még nem volt kipakolva. Miután pékséget nem találtunk, betértünk a szupermarketbe zsömlét venni a holnapi reggelihez. Visszatérve a kocsihoz átvedlettünk motorozáshoz és dél körül már indultunk is a fok keleti oldalán déli irányban. Fél kilométerre a kempingtől jutott eszembe, hogy nem hoztuk magunkkal a fényképezőgépet. Visszafordultunk érte. Később láttunk egy félszigetet, rajta váracskához hasonlító valamivel. Abban maradtunk, majd visszafelé megnézzük. Kis motorunk szépen felvitt egy elég meredek szerpentinen, ahonnan szép kilátás nyílt mindkét irányban a tengerpartra. Vagy tíz kilométert tettünk meg, egészen a Torre ‘Mpisu- ig amikor láttuk, hogy vészesen fogy a benzinünk. Tapasztalatból tudjuk, hogy ha a mutató eléri a pirosat, nem sok van már a tankban és 10, de max 20 kilométeren belül tankolni kell. Pár felvétel készítése után visszafordultunk. Útközben párszor megálltunk nézelődni. A tenger csodálatosan kék volt. Alattunk egy turista komplexum,
88
Calampiso látszott, távolabb dél felé a Zingaro, északra az a szikla, amely alatt kempingünk is van, mellette a kis félsziget. San Vito Lo Capo nem látszott. A kis várat kihagytuk és sikeresen elértük a kempinget. Utunk utolsó kilométerein olyan erős volt a szembeszél, hogy majdnem leszedte a bukósisakot a fejünkről. Hála annak, hogy be volt csatolva, így csak a nyakunkat rángatta meg rendesen.
Zsókát letettem a kemping bejáratánál és mentem tankolni. Visszatérve még mindig nagyon korán volt, de a szél erősen fújt. Több szomszédunk
89
behúzódott a lakókocsijába. Mi úgy határoztunk, hogy csinálunk egy főzős napot, a mára szánt krumplistésztán kívül Zsóka elkészít egy nagy adag pörköltet, amely a közeli napokban jó lesz gyors vacsora készítéséhez. Én kicsit tanácskozok Rózsival, hogyan is tudunk értelmesen eljutni a Rimor találkozó színhelyére San Gimigano-ba. Este még lehet, hogy kimegyünk megnézni a várost és a kikötőt, és természetesen a fesztivált. San Vito Lo Capo, 2010. május 20, csütörtök, 30. nap Este a kimondottan hűvös, szeles időben erőt vettünk magunkon, hogy bemenjünk a városba. Célszerűen biciklivel kellett volna menni, de a szél miatt nem vállaltuk. Jól felöltöztünk, bedobtuk a meleg túranadrágot és a norvég szél-jackyt is. Körbesétáltunk a pavilonok között, néhányban vásári bóvlikat árultak, másokban különböző ételkülönlegességeket kínáltak, de volt a napenergiát népszerűsítő pavilon is. A rossz időben elég csendes volt az egész. Visszaérve a jó egy órás sétáról gyorsan lezuhanyoztunk és már korán lefeküdtünk. Hajnalban eső kopogására ébredtünk, talán egy órát eshetett, de a nyomokból ítélve elég komoly lehetett. Azért nyolc óra után felkelünk, bár még 17 fokot sem érte el a hőmérséklet. A nap ugyan már sütött, de komoly fellegek is látszottak mindenfelé. Reggeli után hosszan beszélgettem az éppen pakoló szomszéd némettel, néhány technikai tapasztalatot cseréltünk ki. Később bringával ismét bementünk a halashoz. A tegnapi ígéretnek megfelelően volt tonhal, de 20 €-t kértek kilónként. Ezt sokalltuk, más, kedvünkre való halat pedig nem láttunk. A településen feladtuk a képeslapot a gyerekeknek, megint lottóztunk (már jóval 70 millió € felett jár a jackpot). Utána megkerestük a SISA-t, csak, hogy megnézzük a választékát. Vettünk mozzarela sajtot az esti salátához, majd betértünk egy iparcikkboltba, ahol vettünk egy nagylukú reszelőt káposztához és pótoltuk az elmúlt napokban eltörött egyik mosogatónkat. Kicsit tovább menve találtunk egy halast, ahol a tonhal ugyan 25 € volt, de kaptunk jól süthető halat, és még ki is belezték nekünk. Sőt kagylójuk is volt, amit talán kipróbálunk a közeli napokban. Amíg én a halasnál jártam egy gyors zápor vonult végig, felvettük a jacky-ket és elindultunk megkeresni a holnapra jelzett piac helyét. Nehezen találtuk meg azt a kis teret, amit a térkép jelzett. Innen már indultunk vissza a kempingbe, útközben egy kis pékségben megvettük a zsömléket a holnapi reggelihez.
90
A kempingben lemostuk a halat és előkészítettük az esti sütéshez. Az idő még mindig nem nagyon javult, ezért komoly kirándulásról nem lehetett szó. Azért felültünk a bringákra és kikerekeztünk a mintegy két és fél kilométerre lévő kis félszigetre, amit tegnap kihagytunk. Kellemes volt az oda út, mert hátszéllel tekertünk. A félszigeten két szóra érdemes dolog van. A középkori őrtorony hálózat egyik tagja, a Torre Sciere és egy Tonnara del Secco nevű régi tonhalász telep. Elvileg egyiket sem lehet megközelíteni, azért előbbihez, megkerülve a sorompót, kimentünk. Ennek szomszédja volt a tegnap látott Torre ‘Mpisu.
A félszigetről szépen látszott a kempingünk feletti sziklaorom és kelet felé a Zingaro nemzeti park hegyei.
A környéken sok épülőfélben lévő nyaralóházat láttunk kimondottan nagy telkeken. Gondoljuk pár év múlva ez a terület szépen fog kinézni. Strandolásra alkalmas tengerpartja ugyan nincs, de a homokos öböl 2-3 kilométernyire van. Visszafelé az ellenszélben nehezebben haladtunk, de a jó két kilométer nem okozott gondot. Bár még nem volt késő, úgy határoztunk, ma már nem csinálunk programot. Közben a szél csitult, a nap is sütött, de továbbra is hűvös maradt. A lakóautó körül tébláboltunk, készülünk az esti sütéshez. Lehet, hogy ma is bemegyünk a városba később.
91
San Vito Lo Capo, 2010. május 21, péntek, 31. nap Este ismét bementünk a településre gyalog, pusztán sportból. Azért kerestünk nagy hajót ábrázoló képeslapot Áronnak, de hiába, meg kellett elégedjünk a sport és halászkikötő képével, majd kimagyarázzuk valahogy. Reggel nem siettük el a kelést. Bár sütött a nap és a szél sem fújt, azért hűvös volt, jócskán 17 fok alatt járt a hőmérő. A reggelizés szertartása után elmotoroztam zsömléért a holnapi reggelihez. Visszatérve elkezdtünk készülődni egy motoros túrához a Zingaro nemzeti parkba. Zsóka még a minimális fürdőscuccot (fürdőruha és törülköző mindenkinek) is hozott. A csúnya felhők miatt én nem igazán bíztam a strandolásban, akkor örültem volna, ha megússzuk a kiruccanást szárazon. Alig egy kilométerrel kellett tovább mennünk, mint ahol két napja jártunk. Elég sok kocsi állt már bent, letettük a mocit és elindultunk. A belépődíj továbbra is 3 €, de én megint ingyen bemehettem. Nem voltunk igazán túrához öltözve, azért elindultunk. Az északi bejárattól mintegy egyharmadig, az Uzzo barlangig mentünk el a felső úton, majd letértünk a partra. A zord felhők ellenére a víz csodálatosan kék volt.
Ismét megcsodáltuk a szépen karbantartott területet. Az öblökben szépszámú strandoló dacolt a bizonytalan időjárással. Útközben betértünk a park egyik épületében berendezett kiállításra, ahol háncsfonást és a környék tradicionális használati eszközeit és népi iparának termékeit mutatták be.
92
Az Uzzo öbölben mi is csatlakoztunk a strandolók táborához. Alig találtunk helyet törülközőink lerakására, és a nagy kavicsos terep sem igazán passzolt a mi napozóágyhoz szokott, elkényeztetett testünknek. Jó két órát voltunk a strandon, közben többször eltakarták a felhők a napot, de összességében nagyon jó volt. Az elmúlt hét sok szeles, felhős napja után jólesett egy kicsit napozni. Én még egyszer a vízbe is bemerészkedtem, de nem mondanám, hogy túlzottan nagy élvezet volt.
Fél négykor indultunk vissza, útközben készítettem pár további képet, most jobbak voltak a fényviszonyok és tisztább volt az idő. Szabad szemmel egészen jól látszott a Castellamare-i öböl túlsó partja. Sikerült lekapnom egy párost az errefelé futkározó nagyon sok gyíkból.
93
Visszaérve az északi bejárat környékére, betértünk egy másik kiállításra, mely a halászat eszközeit mutatta be. Megnéztük még a strandot a kis öbölben, már rendesen kiürült és a még ott lévők nagy része is szedelődzködött.
Visszasétáltunk a motorhoz, felöltöztünk rendesen, mert kezdett hűvösödni, és gyenge félórás motorozással visszatértünk a kempingbe. Útközben felülről láttuk a tegnap felkeresett tonhalász telepet és meglepődve állapítottuk meg, hogy milyen nagy. Biztos egy csomó érdekes dolog van ott, lehet, hogy még egyszer meg kellene próbálkozni a bejutással. Fél ötre értünk a lakóautóhoz. Levetkőztünk, a motort leállítottuk éjszakára és Zsóka nekikezdett megsütni egy adag palacsintát, én pedig a nap eseményeit rögzíteni. Lehet, hogy ma este is besétálunk a településre. Ma jobb az idő és péntek van. Talán nagyobb lesz az élet.
94
San Vito Lo Capo, 2010. május 22, szombat, 32. nap Este még bementünk a városba és megtettük szokásos körünket. Sokkal többen voltak, mint az előző napokon. Ez nemcsak a javuló időnek, hanem a kezdődő hétvégének is volt köszönhető. Megjelentek a lakóautók is. A strand parkolója mellett elfoglalták a városban lévő egyik kemping előtti parkolót is. Sőt a mi kempingünktől pár teleknyire egy privát pihenő is nyílt és ebben is állt már pár kocsi. Reggel azután megkezdődött az invázió. Már fél kilenckor arra ébredtünk, hogy négy lakóautó forgolódik a környező parcellákon. Amint a szomszédos németek elhagyták helyüket a négy olasz alakzatban elfoglalta a helyét, a kocsikból két-két felnőtt és két-két gyerek szóródott ki (szerencsére nagymama most nem jött), kirakták a létszámnak megfelelő asztalt, széket, biciklit és egy 16 fős olasz társaság teljes hangerejével megkezdték weekendjüket. Alig, hogy ezen túlestünk megjelent egy újabb lakóautó, ebből csak egy házaspár szállt ki, de piros fehér szalaggal elfoglalta valamennyi a környezetünkben lévő szabad parcellát, összesen vagy nyolcat. Ezek a kocsik azután a nap folyamán lassacskán érkeztek meg. Itt a gyerekek száma minimális, de a hangerő a szokásos, csak kicsit mélyebb a hangfekvés. Közben szólóban is szépszámú olasz kocsi érkezett és szinte a teljes kemping betelt. A környékünkön táborozó németek, akikkel az elmúlt napokban összebarátkoztunk, nagy együttérzéssel figyelték, ahogy lassan elvesztünk az olasz tengerben. Reggeli után bekerekeztünk a városba venni pár élelmiszert. Jól érzékelhettük, hogy milyen sokan jöttek hétvégére. Mindenfelé kocsik parkoltak (pedig ma fizetős a parkolás), és újabb lakóautók mindenfelé. Amikor visszaértünk összekészültünk egy strandoláshoz. Itt közel egy kilométert kell gyalogolni, amíg leér az ember a strandra. Délfelé járt az idő, amikor odaértünk. Elég szép számban voltak a víznél, de nem volt gond helyet találni a szépen tisztántartott parton. Az olasz nők elég szélsőségesen viselkednek a toplesst illetően. Van pár, döntően fiatal leányka, aki bátran leveszi a fürdőruha felsőjét és úgy sétál a parton, megy be a vízbe, de a döntő többség maradi e tekintetben. Ma valahogy a maradiak voltak csak a strandon és Zsóka nem akarta egyedüliként megtörni a rendet. Csakhogy nem vittünk le melltartót, csak egyet azokból a topokból, melyet újabban felsőként használ a strandokon. Ezek viszont napozáshoz kicsit melegek. Visszamentem a kempingbe a fürdőruhájáért. Mire visszaértem mellettünk telepedett le egy hatfős
95
leánycsapat, akik közül ketten-hárman a bátrak közé tartoztak és ezzel megoldották gondunkat. Négyig maradtunk kint, kellemesen sütött a nap, amikor a ritka felhők eltakarták, kicsit hűvös volt. Nem volt kedvem bemenni a csodálatosan tiszta vízbe, a strandolók többsége is az én álláspontomon volt. Visszatérve a kempingbe teljes volt a nagyüzem. Megfőztük a lebbencslevesünket és elfogyasztottuk. Hét óra felé bementünk a városba. Most okunk is volt, feladtuk a levlapokat a gyerekeknek. Ma még kellemesebb volt az idő és kimondottan sokan korzóztak mindenfelé. Nagyon megszerettük ezt a kisvárost. Így jócskán a szezon előtt is komoly az élet. Amire már a héten felfigyeltünk, hogy nem az ilyenkor szokásos közönség, a hozzánk hasonló nyugdíjas párok, a jellemző, hanem inkább a fiatalok. Viszonylag sok a kis gyerek, természetesen a még nem iskoláskorúak. Ma azután a hétvégézők forgatagában, szinte alig láttunk időseket. A tiszta időben a lenyugvó nap csodálatosan világította meg a település mögötti sziklákat, az éttermek, bárok kezdtek megtelni, de a nap utolsó sugarai még érték a strandot. Sajnos nem vittünk fényképezőgépet, ha lesz alkalmunk, bepótoljuk. Estére további lakóautók érkeztek a településre. A mellettünk lévő lakóautó pihenő is megtelt, hasonlóan a városban lévő két kempinghez, és az utcákon is mind több kocsi parkolt csak úgy. Épp azt számoltuk, hogy Olaszország ezen talán legtávolabbi településén ezen a májusi hétvégén lehet, hogy több lakóautó éjszakázik, mint a teljes hazai lakóautó állomány. Olaszországban a lakóautó használat teljesen különbözik más országok gyakorlatától. Lakókocsit itt csak állandó letelepítéssel használnak, az utakon egyáltalában nem találkozik az ember velük. A lakóautó-használók, ellentétben a németekkel, hollandokkal és más nemzetekkel, nem elsősorban a nyugdíjas párok (ilyennel, talán nem is találkoztunk), hanem az aktív korúak, elsősorban a családosak. Jellemző a 2-3-4 gyerekkel utazó család. Ennek megfelelően nagy, kimondottan nagy kocsikkal járnak. Kempingbusz szinte nincs és a máshol népszerű félintegrált kocsikból sincs sok. Annál több az alkóvos és integrált, gyakran garázsos kivitelben, tipikus a 6.5-7 méteres kocsi. Meg kell mondani nagyon jól manővereznek ezekkel a monstrumokkal a szűk helyeken. Fél kilencre értünk vissza a kempingbe. Az élet még csak ekkor kezdődött. Mindenfelé sültek a húsok és hosszú asztaloknál 10-15-20 fős társaságok vacsoráztak. Bonyolítja a helyzetet, hogy ma este játssza az Inter a BL döntőt a Bayern-nel. Most fél 11 után már a második félidő vége felé járnak, és ha jól hallom a zajokból az Inter jól áll. Ha vége lesz a mérkőzésnek és nyernek az olaszok, gondolom, éjszakába nyúló hangoskodás elé nézünk. Ehhez képest semmi a szomszédos születésnapi buli.
96
San Vito Lo Capo, 2010. május 23, vasárnap, 33. nap Nem tudom mi lett a mérkőzés eredménye, de várakozáson felül hamar elcsendesedett a kemping és reggel kilencig néma csend volt. Ekkor kezdtek ébredezni a szomszéd cigánytáborok. Mi is ekkor keltünk és reggeli után kimenekültünk a strandra. Már 11-kor kint voltunk. Az első sorban már nem is kaptunk helyet. Egy idősebb pár mögött tettük le a cuccunkat. Alig, hogy elhelyezkedtünk csatlakozott hozzájuk egy középkorú hölgy, akinek be sem állt a szája és nagyon bántó volt a hangja. Később a közeli üdülőklubból továbbiak csatlakoztak a társasághoz. Régi tapasztalatunk, hogy egy olasz, vagy spanyol társaság zajszintje létszámának négyzetével arányos, így nem sokat hezitáltunk és vagy ötven méterrel odébb költöztünk vigyázva arra, hogy az uralkodó szél felé menjünk. Így is még sokáig eljutottak hozzánk foszlányok a hölgy karattyolásából. Mindezek ellenére nagyon kellemes napot töltöttünk a strandon. Én még háromszor a vízbe is bementem. Négykor jöttünk be bízva abban, hogy addigra elkezd ritkulni a tömeg a kempingben. Sajnos csalódnunk kellett. Bár néhány lakóautó elindult, de környezetünkben semmi jele a készülődésnek. Talán később, még reménykedünk. Kimentem a portára zsetont szerezni az esti zuhanyozáshoz és a holnapra tervezett mosáshoz, Zsóka pedig elkezdett készíteni egy üzemi étkeztetésben szokásos mennyiségű nokedlit, mely nemcsak a két napja készített marhapörkölt körete lesz, hanem a későbbiekben lencselevesben és zöldbabgulyásban fog betétként szolgálni. Este még kimentünk szokásos sétánkra. Eddigre a kemping is kezdett kiürülni, de még mindig sok hétvégéző szedelődzködni sem kezdett. A városkában még mindig nagy volt az élet, de lakóautók és személykocsik sokasága húzott a városból kifelé. A tengerparti sétányon mindenhol szemét, a hétvége emléke. Terveinknek megfelelően bepótoltam pár fényképet. A tenger gyönyörű kék volt és pár vitorlás még nem tért be a kikötőbe. A korzón és a főutcán talán még a tegnapinál is nagyobb volt a forgalom. A fesztivál sátrai még nyitva tartottak és volt is érdeklődés. Bár nyolc óra körül járt az idő alig látszott nyoma annak, hogy a hétvégét valaki is be szeretné fejezni. Ma is tiszta volt az ég és a lemenő nap szépen megvilágította a környező sziklákat. A dél felé vezető utcák végén vöröses fényben látszottak.
97
Legcsodálatosabb azonban a kempingünk feletti sziklaorom volt.
Betértünk a templomhoz is és nem állhattam meg, hogy ne készítsek még két képet róla.
Fél kilencre értünk vissza a kempingbe, eddigre szépen kiürült, de most tíz órakor is még van lakóautó, amely éppen megy el. San Vito Lo Capo, 2010. május 24, hétfő, 34. nap Csendes volt az éjszaka, reggel már hétkor keltünk, mert mosás volt a program. Kilencre nemcsak kipörgött a két hétkilós adag, hanem már a kötélen lebegtette az enyhe szellő.
98
Közben a reggelit is elkészítettük, de már a ruhákat vigyázva fogyasztottuk el. Később karbantartási napot tartottunk. Zsóka még mosott egy kicsit kézzel is, majd megfőzött egy adag tejberizst és csinált egy nagytakarítást. De bekevertük a következő adag müzlit, elkészítettük a múlt nap vett padlizsánt, pakolásztunk egy sort, reményeim szerint megjavítottam a hálórész nehezen nyíló tetőablakát és a konzervnyitót. A garázsban is összeporszívóztam, elraktam a bicikliket és felszereltem a motort. A WC-t is üríteni kellett, sőt a napi használatban lévő kis flakonokat is fel kellett tölteni kemikáliával. Eredetileg terveztük, hogy kimegyünk még egy rövid napozásra, de sem az elmúlt napokban rendesen megdolgozott bőrünk, se az időnként befelhősödő ég nem ösztökélt a sietésre. Négy óráig el szöszöltünk a tennivalókkal, én még fizettem is közben. Ekkor elkezdtük melegíteni a vacsorát. Még van néhány tennivalónk, többek között Rózsit fel kell készíteni a következő egy hétre és vissza kell húzni a frissen mosott lepedőt. Este megint tervezünk bemenni a településre, pusztán a mozgás kedvéért. Palmi, 2010. május 25, kedd, 35. nap Este ismét megtettük a szokásos körünket. A városka sokkal csendesebb volt, mint az előző napokon. A sátrak eltűntek a főutcáról és ez határozottan jót tett az összképnek. Nem tudtuk megállni, és ismét megjátszottuk szelvényünket a lottón. Miután visszatértünk a kempingbe, lezuhanyoztunk és lefeküdtünk. Kicsit hűvös volt az este. Reggel megint hétkor keltünk és háromnegyed kilenckor már el is hagytuk a kempinget. Sajnos a távolban párás volt a vidék, de a közeli hegyeket megint megcsodálhattuk. Ismét megállapítottuk, hogy jó döntés volt beiktatni az útitervbe San Vito Lo Capo-t. Szívesen maradtunk volna még pár napot, de az a nagyon ritka helyzet, hogy van egy határozott időpont a programunkban, - a Rimor találkozó San Gimigano-ban, - arra késztet, hogy induljunk. Simán elértük az autópályát és azon eljutottunk Palermo határáig. Itt Rózsi olyat csinált, mint még soha, nem vezetett el a megadott célra. Történt, hogy átmenőpontként meg volt adva egy Lidl, melyhez pár száz métert le kellett térni, majd vissza az autópályára. Közvetlenül a letérő előtt egy nem túl hosszú, talán 250 méteres enyhén ívelt alagút volt. Amikor kiértünk az alagútból Rózsi úgy érzékelte, hogy az autópálya közelében menő úton vagyunk és ezt letérésnek vette és újratervezett. Mire kész lett, mi már elhagytuk a letérőt, ő pedig úgy vette, hogy letudtuk az átmenőpontot. Nagyon dühösek voltunk, mert Szicília egész északi partján egyetlen más Lidl koordinátája sincs meg. Mire magunkhoz tértünk, már annyit mentünk előre, hogy nem volt értelme visszafordulni.
99
Nagy nehezen átverekedtük magunkat Palermo gyűrűjén és ismét elfogadható viszonyok között autóztunk, amikor letértünk egy benzinkúthoz (tankolni is a kitérő alkalmával terveztem). Itt pár percre kiálltunk, elővettük a számítógépet és megállapítottuk, hogy vagy Calabria-ban megpróbáljuk megtalálni azt a Lidl-t, amit már két éve sem sikerült, vagy valahol útközben kell a minimális holmit beszerezni és meghagyni egy hét mulvára a vásárlást a Trasimeno tó környékére. A rendelkezésre álló adatokat feljegyeztük és az első verziót céloztuk meg. Tankoltunk annyit, amennyi a szárazföld eléréséhez szükséges, tapasztalatunk szerint ott kicsit olcsóbb a gázolaj, - és indultunk tovább. Zsóka vezetett. Cefalu-t elhagyva jött az alagutas vidék. Harmincig számoltuk, utána abbahagytuk. Messina előttig talán a dupláját is elérte az alagutak száma és lehet, hogy 25-30 %-a a mintegy 150 kilométernek alagútban vezetett. A végére, kicsit nyomasztó volt. Mi sem jellemzőbb, Rózsi 27 részletben rögzítette az utat. Ez természetesen azt is jelentette, hogy az alagutak közötti résekben csodálatos volt a panoráma és a vidék nagyon vadregényes volt. Messina előtt átvettem a kormányt. A két év és két hét előtti tapasztalatokkal simán eljutottunk a mi kikötőnkbe és szinte megállás nélkül hajthattunk fel a kompra. Egyik utolsó behajózók voltunk, azonnal indult. A fedélzeten arra használtam ki az időt, hogy Rózsit beprogramozzam a Lidl megtalálására. Azért szakítottam időt egy panoráma kép készítésére Villa San Giovanni-ról.
A kompot elhagyva elindultunk megkeresni a Lidl-t. Végül sikerrel jártunk, csak minden elképzelésünknél távolabb volt. Szerencsére nem tartott ebédszünetet és parkolni is lehetett (nem volt magasságkorlátozás). Bevásároltunk egy hétre, de kaján és italon kívül semmit sem vettünk. Meg is állapítottam, hogy már nem vagyunk a régiek. Öt hete vagyunk úton, Zsóka még egyetlen pólót vagy nadrágot sem vett, nincs semmilyen gyerekholmi, vagy játék a kocsiban és a szerszámok sem érik el az ilyenkor szokásos szintet. A Lidl-ből amilyen gyorsan csak lehetett, felhajtottunk az autópályára. Ezen a szakaszon sajnos folynak az építkezések és gyakorlatilag mind a negyven
100
kilométert terelésben, egy sávon, 40-60 km/órás sebességkorlátozással tettük meg. Ennek ellenére fél ötre elértük kempingünket, amelyről nem túl jó emlékeket őriztünk az ide felé vezető útról. A helyzet nem változott, talán még kicsit rosszabb is, viszont nem ért váratlanul és sikerült egy csodálatos panorámájú helyet kifognunk, ami sok mindenért kárpótol. Este pizzát eszünk, a kemping éttermében lehet kapni és tervezünk kiülni a 75 méter magas sziklafal tetejére és ott elfogyasztani. Most hét óra van, mindjárt nyit az étterem. Este még learchiválom a napló második fejezetét és holnaptól nyitok egy újat.
101
