AZ ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGITRÓL NEVEZETT DOMONKOS NŐVÉREK

MAGYAR MARIETTA MIRJAM OP

AZ ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGITRÓL NEVEZETT DOMONKOS NŐVÉREK

A domonkos nővérek magyarországi, Árpád-házi Szent Margitról nevezett kongre gációjának történetét, pontosabban a közösség megalapításának történetét és első fél évszázadát ismerhetjük meg a jelen tanulmány segítségével. Bevezetésként azonban előbb az úgynevezett reguláris harmadrend fogalmáról szeretnék röviden szólni, majd magáról a kongregációról.

A REGULÁRIS HARMADRENDRŐL Az ún. reguláris harmadrend, a domonkos rend időben legkésőbb kialakult ága. A harmadrend fogalma, amellyel kezdetben kizárólag a világi domonkosokat jelölte a rend, már viszonylag korán, a XIV. század közepén kezd felölteni egy második ér telmet is, amely a jogi fejlődés során az reguláris harmadrend kifejezésben kristá lyosodott ki (nővérek)} A fogalom azokat a női domonkos közösségeket jelöli, amelyek kezdetben a harmadrend szabályzata szerint, de mégis szerzetesekként tehát közösségben és az evangéliumi tanácsokig tett fogadalmak szerint - élnek. A legtöbb harmadrendi kongregációnak Sienai Szent Katalin életmódja volt az ih letője, illetve ő a ma létező közösségek legkedveltebb védőszentje. A nővérek amellett, hogy meghatározott egyéni imákat végeztek, rendsze resen összegyűltek közösségi imára is. Külső tevékenységük a harmadrend sza bályzata szerint tulajdonképpen már adott volt: valamilyen karitatív szolgálatot végeztek (az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit), néhány esetben oktatással-ne veléssel is foglalkoztak. A nővérek tevékenységének jellege és lelkisége az I . ren dével, a testvérekével állítható párhuzamba. Életük tehát reguláris (szabályozott) ke retek között folyt, de nem volt azonos az apácákéval. Mivel aktív tevékenységet folytattak, egyházjogi értelemben ebben a korban még nem lehettek teljes jogú szer zetesek. A jogi elismerést a XIX. század folyamán kapták meg: ez a kongregációk robbanásszerű gyarapodásához, és ezáltal az egész domonkos rend egyfajta megúju lásához vezetett. 2

1 Dizionario degli Instituti di Perfezione. I-X. Dir. de Guerrino Pelliccia. Roma, 1974-2003. (A továb biakban: DIP.) IV. 962-965. 2 DIP II. 702.

Magyar Marietta Mirjam OP

132

A kezdeti szakaszt tehát egyértelműen néhány világi domonkos csoport szer zetesközösséggé történő átalakulása jellemzi, fejlődésük egyértelműen az utóbbi há rom évszázadra tehető. A XIX. század folyamán azonban a nővérek közösségei egy másik irányból is ösztönzést kapnak: a domonkos apácák kezdeményezésének ered ményeként is alakulnak harmadrendi kongregációk, főként Afrikában. Jelenleg 165, egymástól kormányzásban független, domonkos női kongre gáció létezik szerte a világon, összesen mintegy 36 ezer nővért számlálva. 3

ALAPÍTÁSI KÍSÉRLET A XIX. században létrejött, oktatással-neveléssel foglalkozó, domonkos és egyben magyar kongregációk sorába illeszkedik az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Do monkos Nővérek Kongregációja is. Mint ismeretes, Magyarországon az 1640-es években végleg kihaltak a do monkos apácák, akiket IV. Béla telepített le a XIII. században, új alapításra pedig a török kiűzése után nem történt kísérlet. Valószínűleg az 1860-as évek első felében merült fel először egy új domonkos női szerzetesközösség megalapításának a gon dolata néhány bécsi világi harmadrendi nő körében. A helyi világi harmadrend lelki vezetője ekkor Albert Trapp volt, a domonkos konvent egyik tagja. Hozzá fordultak a harmadrendiek, hogy segítséget kérjenek a közösség megszervezéséhez. A kong regáció krónikája két harmadrendi nőt említ meg, akik készek voltak az alapítást be lépésükkel és vagyonukkal is támogatni, hogy Bécsben a kolostor céljaira házat vá sárolhassanak. Valószínűleg 1866-ban vagy 1867-ben Albert Trappot elöljárói Bécsből Sopronba helyezték, így a harmadrendiekből szerveződő új szerzeteskö zösség gondolata meghiúsulni látszott. Mivel azonban az említett két hölgy továbbra is kitartott az alapítás szándéka mellett, Trapp felvetette a gondolatot a magyar do monkosoknak, köztük a soproni ház priorjának, Thir Antalnak, később pedig a szombathelyi prior, Albert Edl is felkarolta az ötletet. A kezdeményezést ekkor a testvérek - azaz a magyar rendtartomány - vették kezükbe, akik az eredeti terven többször is változtattak. Azt szerették volna, hogy az alapítás ne Bécsben, hanem Magyarországon történjék, és erről a fent említett harmadrendieket is sikerült meggyőzniük (lehetséges azonban, hogy a kapcsolatte remtéssel valójában maguk a bécsi domonkosok is egy magyarországi közösség lét rejöttét célozták). Az alapítás helyéül végül Szombathelyt jelölték meg, és abban a tervben is megállapodtak, hogy az alapítandó közösség nővérei „átveszik a város le4

5

6

3 DIP III. 795-796. 4 Az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának irattára (a továbbiakban DNI) I. Krónika, Kőszeg 1868-1942 (a továbbiakban: I. Krónika), 1. 5 Albert Edl OP (Windisch-Matrei, 1823-Graz, 1877), tiroli származású, a szombathelyi kolostor megreformálója, prior (perjel) 1866-1869 között. Schematismus patrum et fratrum Ordinis Praedicatorum ad Provinciám Imperii pertinentium pro anno MDCCCLXIC. 10. 6 DNI II. Krónika, Kőszeg 1896-1949.1991-1997 (a továbbiakban: H. Krónika) 182.

Az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Domonkos Nővérek

133

ányiskoláit, melyben a szegényebbeket ingyen, a módosabbakat mérsékelt díjért ta nítanák". A domonkosok törekvéséből nem derül ki egészen világosan, hogy tulajdon képpen a szemlélődő ágat szerették volna újra meghonosítani Magyarországon, amelynek a kihalás előtt már négy évszázados hagyománya volt, vagy egy egészen új, a reguláris harmadrend körébe tartozó közösséget akartak alapítani. Mindazon által tudjuk, hogy az alapítás gondolatát a domonkosok úgy vetették fel a szombat helyi városi tanácsnál, hogy a tanítás a nővérek megélhetését, eltartását hivatott biz tosítani. Tehát nem elsődleges célja az alapításnak, s ugyanakkor nem is helyi felkérésre történik. A leányifjúság nevelésének gondolata azonban egyértelműen összecsengett azzal a kultusszal, melynek értelmében - az akkor még csak Boldog Árpád-házi Margitot, a domonkos apácát, a magyar leányifjúság védőszentjeként tisztelték. 1868-ban erre az eszményre hivatkoznak majd a domonkos testvérek a nő vérek munkaterületének kijelölésekor. Ugyanakkor mégis figyelemreméltó az a tény, hogy sehol sem történik említés arról, hogy a jelentkező harmadrendiek közül bárki is tanítónő-tanárnő lett volna, vagy hogy az ő eredeti elgondolásuk a közösség tevékenységeként az oktatást célozta volna. A fent említett első tervet Szombathely városi tanácsához 1867 augusztu sában nyújtották be a domonkosok. A kérést azonban Szombathely elutasította, azzal az indokkal, hogy bár a leánynevelő intézet felállítását pártolják, de már tetemes költséggel felállították a városi elemi iskola leányosztályait, azokat nem szüntethetik meg, a kétfelé irányuló költségek pedig túl magasak lennének a város számára. A do monkosok természetesen úgy vélték, hogy a fenti végzés indoklása csupán ürügy, és a város tulajdonképpen az el-, illetve visszanémetesítéstől fél. Albert Edl ezután „a Rend megbízásából" (a bécsi, a soproni és a szombathelyi prior együttes szándékát jelölve ezzel) máshol tett kísérletet. Ekkor merült fel az alapítás lehetséges he lyeként Kőszeg. Edl ezúttal már úgy keresett eladó házat, hogy arról a város magiszt rátusa ne tudjon, különben félő volt, hogy a kolostoralapítást már az első lépésben meghiúsítanák. A mai Gyöngyös utca 2. szám alatt álló egyemeletes házat vette meg Edl, háromholdnyi kerttel, egy közvetítőn keresztül, a magisztrátus és az evangé likus egyházközség kijátszásával, a szombathelyi domonkosok nevében. Az adás vételi szerződést 1867 novemberében írták alá, Edl pedig lefizette a 600 forint elő leget. A házvétel valódi célját az eladón kívül senki sem tudta. A házvétellel tehát megtörtént az első fontos lépés a tényleges alapítás felé. Ekkor azonban váratlan esemény történt: a bécsi harmadrendiek visszavonták sze mélyi és anyagi ajánlatukat. Visszalépésük konkrét indokát nem ismerjük. Minthogy azonban később mégis megalapították Bécsben az eredetileg tervezett közösséget, valószínű, hogy a magyarországi alapítással nem tudtak mégsem egyetérteni. A do monkosok érthetően kellemetlen helyzetbe kerültek. Az előleg letételével megvettek 7

8

9

7 Németh Imre: A Szent Domonkosrendű Apácák vezetése alatt álló 50 éves Kőszegi Római Katholikus Elemi Iskolai Tanítónőképző története 1874-1924. Kőszeg, 1924. 7. 8 Németh: i. m. 7. 9 Wien-Hacking, 1870, DIP II. 827.


134

egy házat, amelyet sem kifizetni nem tudtak, sem jelentkezők nem voltak, akik be léptek volna a tervezett közösségbe. Ebben a helyzetben, 1867 decemberében a soproni domonkosok, Albert Trapp és Péter Bremer, a grazi priorhoz, Tommaso Anselmihez fordultak, aki ebben az időszakban a tartomány vikáriusa volt. 10

Á KÖZÖSSÉG MEGALAKULÁSA Amint azt a jelen kötet más tanulmányaiból megtudhatjuk, Magyarországnak a XIX. század közepén csak négy domonkos férfikolostora, s ezeknek együttvéve negyven tagja volt. A rend az 1857 és 1905 között Provincia Imperii néven ideiglenesen egye sített tartományának megreformálását az akkor még fiatal Tommaso Anselmire és a fent említett Albert Edlre bízta. Munkájukat mindketten Grazban kezdték meg, ahol a noviciátus és az általuk felállított stúdium generálé működött. Anselmi csupán 27 éves volt, amikor megkapta a tartomány kolostorainak re formjára szóló megbízatást. Ez a reform a rend életében a megelőző két évszázad alatt mindjobban elhagyott monasztikus összetevőkre helyezte a hangsúlyt (közösen végzett zsolozsma, böjt, virrasztás, rendi nevelés), ezáltal próbálta megteremteni a szemlélődő szerzetesi élet és az aktív prédikáció közötti egyensúlyt. Ugyanazt akarta megvalósítani, amit néhány évvel korábban Lacordaire kezdeményezett a rendben. Lacordaire ugyanabban a Sancta Maria Quercia (Viterbo) kolostorban volt novícius 1839-ben, ahol 1847-ben Anselmi. Ha Anselminek csupán vázlatos életrajzi adatait vesszük isfigyelembe,vilá gosan kitűnik az irányvonal, amellyel a testvérek körében végzett egy évtizedes re formtevékenység véghezvitele után a kőszegi női kolostor megalapításához hozzá fogott. Tapasztalatból tudta, hogy csak akkor számíthat eredményre, ha a terv megvalósítása szempontjából megbízható emberekre épít. Ezért érthető módon előnyben részesítette saját baráti körét. Anselmi közeli ismerősei közé tartozott az a grazi család is, amelynek gyermekei világi harmadrendiek, ill. már domonkos szer zetesek voltak. Az olasz származású édesapa, Johann D'Azula ebben az időszakban a város egyik ismert tisztségviselője, nyugalmazott főszámvevő és a Stájer Her cegség országgyűlési képviselője volt. Az édesanya, Theresia Lassberger osztrák származású volt, korán, valószínűleg az 1860-as évek elején halt meg. Öt gyermekük született: a legidősebb Theresia, 1865-ben édesapja ellenkezése ellenére belépett a linzi domonkos kolostorba, ahol a beöltözés után a Hyazinta nevet kapta; Johann a grazi konvent tagja volt, ahol a Dominikus nevet kapta. 11

Í0 Tommaso Anselmi OP (Dolcedo, 1830-Neuhaus, 1890), 1847-ben lépett a rendbe, Sancta Maria Querciában volt novícius, majd lector és submagister, 1857-től grazi prior és vikárius, a provinciális, Theophil Matejka (1858-1874) helyettese. 1884 és 1890 között két ízben provinciális. DIP I. 673. 11 Henri Dominique Lacordaire OP (Recey-sur-Ource, 1802-Soréze, 1861), teológus, író. Dijonban, Pá rizsban és Saint-Sulpice-ban tanult, 1827-ben szentelték pappá, 1839-ben, Angelo Ancarani generális idejében lépett be a domonkos rendbe, ahol az 1840-es években eredményes reformot kezdemé nyezett, később Franciaország provinciálisa volt.


135

Még három lánytestyér élt 1867-ben az ekkor már özvegy apa mellett Grazban: Anna, Johanna és Rosalie. Azt az elgondolásukat, hogy szeretnének szer zetesek lenni, korábban már többször is kifejezték, így Anselmi figyelme azonnal rájuk irányult, amikor a soproniak a segítségét kérték az új alapításhoz. A D'Azula nővérek - és apjuk - beleegyezése után Anselmi még újabb jelentkezőket keresett: Grazból és Sopronból hamarosan több fiatal nő is jelentkezett. A jelentkezők vala mennyien osztrák vagy olasz származásúak, azaz német, ill. olasz anyanyelvűek voltak. Anselmi szervezőkészségére és körültekintésére vall az a tény, hogy a jelent kezők valamennyien a grazi és a soproni domonkosok lelki vezetése alatt álltak, éle tüket és lelkiségüket ezért jól ismerték; a domonkosoknak így nem kellett egy újabb visszalépéstől tartaniuk. Mindezek ismeretében Anselmi 1868. február 22-én levélben közölte az ala pítás tervét a szombathelyi püspökkel, Szenczy Ferenccel; Kőszeg ugyanis mint a szombathelyi egyházmegye része, az ő joghatósága alá tartozott. Levelében felhatal mazást kér egy egyházmegyei jogú közösség megalapítására, amelyet Árpád-házi Boldog Margitról szeretne elnevezni. A közösség tevékenysége a leányifjúság ne velése és tanítása lenne. A munkakört illetően itt történik először tényleges hivat kozás Margitra mint a magyar leányifjúság védőszentjére. Anselmi hangsúlyozza, hogy a nővérek sem az államnak, sem Kőszeg városának nem lesznek a terhére, megélhetésüket saját hozományuk és munkájuk fogja biztosítani. Erre a hivatko zásra a nővérek később is gyakran visszatérnek, főként az újabb alapításoknál. Anselmi egyben felhatalmazást kért Szenczy Ferenctől, hogy a megalapítandó kö zösség jogi és fegyelmi tekintetben a domonkos rend joghatósága alatt marad hasson. Ennek érdekében a püspök átruházza a püspöki biztos (commisarius) jogait a rend mindenkori magyarországi provinciálisára, aki vagy maga, vagy egy általa kinevezett (subdelegatus) testvéren keresztül gyakorolja azt. A püspöki biztos jogkörét elsőként Anselmi kapta meg. Miután az alapítás a püspök igenlő válaszával jogi értelemben megtörtént, a domonkosok bejelentették azt Kőszeg városának. 12

AZ ELSŐ KŐSZEGI KÖZÖSSÉG A nővérek beöltözése 1868. október 15-én a szombathelyi domonkosok Szent Már ton-templomában történt, a domonkos rituálé szerint. A szertartás számunkra ér dekes része a beöltözési beszéd, mert ez tartalmazza Anselmi elgondolásait és indok13

12 Ugyanez volt a szokás az apácák esetében. A nővérek teljes jogi önállósága a II. vatikáni zsinat ered ményeként születik meg, az apácák azonban továbbra is a testvérek joghatósága alatt maradnak. 13 J. R. v. A.: Die Einführung der Dominikanerinnen zu Güns in Ungarn. Graz, 1868. (magánkiadás). A kongregáció birtokában levő egyetlen példány a grazi nővérek irattárából származik, F 142-es jelzés sel. A szerző nem jelöli meg magát, a monogramból és a beöltözés leírásának pontosságából (pl. a meghívott vendégek, az Anselmi által tartott beöltözési beszéd, néhol az egyes szám első személy használata) azonban arra következtethetünk, hogy a beszámolót olyan valaki készítette, aki maga is je len volt azon, a beöltözés személyes módon is érintette. A szerző minden valószínűség szerint a D'Azula lányok édesapja, Johann Ritter von Azula.


136

lását az új közösség feladatára, ill. a letelepedés helyére vonatkozóan. Beszédéből amely a kor szokásának megfelelően elsősorban buzdító jellegű - egyértelműen ki tűnik, hogy jól ismeri a korszak aktív női domonkos kongregációit és gyors gyarapo dásukat a kontinensen, ugyanakkor helyesnek és fontosnak is tartja azokat. Bár az első nővérek között egyetlen magyar sem volt, mégis kijelenti, hogy szándékosan Magyarországot választotta az alapítás helyéül. Itt a magyar domonkos szentekre, el sősorban Szent Margitra hivatkozik. Ebben a szellemben akarja megalapítani a magyar közösséget is, ezért tűzi ki a nővérek számára feladatul a leányifjúság neve lését. Nem említi meg sem a pasztorációs szempontokat, sem az egyházmegye helyi szükségleteit. A beszédből egyértelmű, hogy Anselmi szándéka elsősorban az, hogy magát a domonkos rendet, a domonkosságot támassza és virágoztassa fel Magyarországon. Ehhez a rendelkezésére álló eszköz a férfiak esetében a kolostorok fegyelmének megreformálásába nők esetében pedig az új alapítás volt. A két ág úgy is összefügg, hogy a nővérek munkájukat mindvégig a testvérek apostoli tevékenységének kiegé szítéseként tekintették. A szabályban előírt rendi fegyelem az első ötven évben fel tűnően hasonlóvá tette a közösséget az első rendhez (a testvérekhez), ill. a másod rendhez (az apácákhoz), ezt Anselmi maga is alakította. Mindez valószínűleg összefüggésben van a domonkosok körében újólag meghonosított obszervanciával, annak mintegy lényegi vetületeként is tekinthető. Figyelemre méltó az a magyarok iránti rokonszenv is, amely az egész művet áthatja, hiszen a kolostor megalapítása idején csupán egy éve történt meg a ki egyezés a Monarchia két országa között, és a közösség Kőszegen töltött első évei-év14

15

14 Árpád-házi Margit volt a domonkos rend első női szentjelöltje (1271). Ez a tény már önmagában is ér dekes, de méginkább azért, mert ténylegesen boldoggá sosem avatták (bár erre a századok folyamán legalább öt hivatalos kisérlet történt), kanonizációja pedig csak majdnem hétszáz évvel a halála után, 1943. július 23-án történt meg. Mindezek ellenére Margitot már életében rendkívüli emberként, halála után pedig szentként tisztelték; a tiszteletét különböző módokon engedélyező rendi oklevelek gyakran - tulajdonképpen tévesen - Sancta Margerita néven emlegetik. A XV. századtól kezdve Magyarorszá gon már külön zsolozsmával ünnepelték (január 18.). Tiszteletét Erdélyben 1789-ben hivatalosan is engedélyezték (Beáta Margerita). 1804-ben az egész rend megkapta az engedélyt Margit tiszteletére VII. Piustól, hivatalos boldoggá avatás nélkül. A XIX. század folyamán különböző kiadványok jelen tek meg a kanonizáció érdekében, az újabb per megkezdését azonban az ún. Nápolyi legenda megtalá lása és feldolgozása (Lovas Elemér) indította el, valamint a magyar domonkos provincia több évig tar tó munkája. A per hivatalosan 1937-ben kezdődött meg, folyamatában az akkor még Árpád-házi boldog Margitról nevezett kongregáció nővérei is tevékenyen részt vettek. Badalik Bertalan domon kos tartományfőnökkel együttműködve anyagilag is hozzájárultak a per költségeihez, szerződésben vállalták a Margit életrajzával és kultuszával foglalkozó különféle kiadványok terjesztését (Szegeden ennek érdekében egy saját folyóiratot is kiadtak). Környezetükben tevőlegesen is gondoskodtak Mar git tiszteletének terjesztéséről, növendékeik például Margit életéről szóló színdarabokat adtak elő, a nővérek pedig az előadások bevételét a per költségeire fordították. Mindezt az a körülmény is elősegí tette, hogy a szentté avatási per idején háború volt. A kongregáció krónikái párhuzamot vonnak a két évszám -1242 és 1942 - közé, néhol érthető pátosszal „második tatárjárásnak" is nevezik az éppen fo lyó II. világháborút. Mindenképpen tény, hogy a kanonizáció időpontja nagyban elősegítette Margit népszerűségét, és a maga szempontjából a legmegfelelőbb volt a magyar egyház számára. 15 J. R. v . A . i . m . 9.


137

tizedei nem azt bizonyítják, hogy hasonló rokonszenv a város részéről is megnyil vánult volna az olasz-német nővérek felé. Az sem mellékes körülmény, hogy a beöltözés időpontjában, 1868. október 15-én még csak fél év telt el a népiskolai törvény megjelenése óta, amely, bevezetve az alapfokú iskolakötelezettséget, az ok tatási rendszer felügyeletét az állam hatáskörébe utalta át, az egyház befolyását pedig saját felekezeti iskolái és a vallásoktatás területére korlátozta. A rend és a nő vérek ilyen körülmények között szánták rá magukat egy új iskola és egy tanítással foglalkozó közösség megalapítására. A homília után a beöltözés szertartása következett, utána Anselmi mint püspöki biztos, az általa adott konstitúciónak megfelelően kinevezte az új közösség elöljáróit. Az új nővérek közül heten karnővérek voltak, hárman pedig laika-, azaz segédnővérek. Anselmi kérésére a negyedik D'Azula lány, Hyazinta, két másik linzi nővérrel együtt néhány hónap múlva csatlakozott a közösséghez.

A KÖZÖSSÉG GYARAPODÁSA - A KONGREGÁCIÓ MEGALAKULÁSA A beöltözés utáni első heteket a kolostor helyiségeinek berendezése töltötte ki, kez detben ez alkotta a nővérek számára a kézimunkát. Ugyanakkor megkezdték min dennapi szerzetesi életüket is, amelyhez a közösen végzett latin zsolozsma adta a ke retet. A szabályok szerint viszonylag sok egyéni imát és elmélkedést is végeztek. A nővéreknek először is a magyar nyelvet kellett megtanulniuk - mivel egy hónappal az alapítás után már megnyitották iskolájukat, amelynek oktatási nyelve a magyar volt - , kezdetben ugyanis csak a két soproni nővér beszélt némileg magyarul. Kőszeg valójában csak akkor fogadta el a nővéreket, amikor már az egész közösség elmagyarosodott. Az első évek nyomasztó szegénységben teltek. Előfordult az is, hogy a szó va lóságos értelmében éheztek. Az első évben, mivel iskolájuk magániskola volt, alig volt jelentkezőjük, a kőszegiek sokáig idegenkedtek tőlük. Kollégiumukban 1869ben csupán egyetlen növendék volt, így értelemszerűen nem rendelkeztek semmiféle biztos jövedelemmel. Kezdetben kézimunka-megrendelésekből próbálták eltartani magukat, nem sok eredménnyel. Adományokat a városiaktól nem kaptak. A plé bános, Major János segítette őket időnként, valamint a D'Azula lányok édesapja küldött havonta 50 forint ajándékot a közösségnek. Gyakorlatilag ez volt az egyetlen biztos bevételük. Az 1869-es év másik nehézsége az első perjelnő, az akkor 23 éves Azula M. Margit halála volt. A nővérek 1868 novemberében megkezdték a tanítást az elemiiskolában, és a gyerekek közé kerülve szinte azonnal bárányhimlőt kaptak, köztük a perjelnő is. Már 1867-ben is sokat betegeskedett, a himlő után rövid időn belül tüdőbajt kapott és többé nem épült fel. 1869. szeptember 9-én, a közösségben elsőként, letette örökfogadalmát. Halála közelsége ekkor már egyértelmű volt. Szep 16

17

lő Németh: i. m. 36. 17 DNI II. Krónika 192.


138

18

tember 28-án halt meg, amikor az alapítás még egyéves sem volt. Helyette húgát, D'Azula M. Rózát választották perjelnővé. A tüdővész még évtizedekig sok nehéz séget okozott a kolostor számára (az első harminc évben szinte ez volt az egyetlen halálok), nagyon gyorsan szedte áldozatait. A közösség azonban a kezdeti nehézségek ellenére is meglepően gyorsan megszilárdult. 1869 októberében öt nővér tett fogadalmat az első tíz beöltöző közül, valamint a három Linzből átlépett nővér, és még abban az évben hat új jelentkezőt is felvettek. 1870-ben öt jelentkezőjük volt, és a következő években is mindig körül belül ennyi jelölt volt a közösségben. Fokozatosan egyre több magyarul tudó vagy magyar anyanyelvű nővér kérte a felvételét, ami az iskolák működtetése szempont jából létfontosságú volt. Az első nővérek közül sokan személy szerint is fontosak, mert a kongregáció intézményeinek, ill. új kolostorainak megalapítása is a nevükhöz - és természetesen Anselmi nevéhez - ffiződik, főként a később önálló kongregá cióvá váló két alapításé: az ausztriai Gleisdorf (M. Aquinata Hoyos) és a morvaor szági Olomouc-Repcin (M. Raymunda Jindra). Az osztrák kongregáció később Isztria területén hozott létre új alapítást, a cseh közösségből pedig két új kongre gáció is sarjadt az Egyesült Államokban. A közösség alapításától kezdve használta a domonkos rend címerét ábrázoló pecsétet. A kongregációnak a rendhez való jogi csatlakozása 1878-ban történt meg. 1926-ig, tehát az egész tárgyalt korszakban azonban még nem használhatták a nő vérek az OP (Ordo Praedicatorum, Prédikátorok Rendje) jelet, helyette az OSD (Ordo Sancti Dominici, Szent Domonkos Rendje) jellel szignálták nevüket. 19

20

21

22

23

TANÍTÁS Az első szabály a tanításról szólva rendelkezik az iskolákról és az ott tanító nővé rekről, az internátusról (a bentlakó növendékekről) és annak felügyelőiről. A szabály hangsúlyozza, hogy az iskola a nővérek munkájának legfőbb színtere, az oktatás-ne velés pedig tevékenységük célja és eszköze egyszerre. Az iskolai tanítás mellett a nővérek magánoktatással is foglalkoztak, zongora- és kézimunkaórákat tartottak, hogy a saját tanítónői, tanárnői vizsgáik vizsgadíját fedezni tudják. A nővérek a kongregáció és az intézmények fokozatos kiépülésével minden szintű neveléssel és oktatással foglalkoztak, az óvodától az általános és középiskolai képzésen át az óvónő- és tanítónőképzésig. Az iskolai képzés a szakmai felké24

18 DNI Nekrológ. 1869. Halála tényleges nehézséget jelentett a közösségnek, hiszen fiatal kora ellenére nem véletlenül választotta őt elöljáróul Anselmi. A Nekrológ szerint „érett meggondolás, körültekin tés, tapintatosság, nagy tetterő jellemezte." 19 DNI Consilium Buch. 1869. 20 1869 és 1900 között 19 nővér halt meg, ebből 16 tüdővészben. 21 DNI Consilium Buch. 1869. 22 DIP ül. 910-911. 23 DIP III. 834-836. 24 Németh: i. m. 38.


139

szültség megadásán túl két fő szempontot vett figyelembe: egyrészt a vallási és er kölcsi nevelést, amely az iskolák felekezetiségéből fakadt; másrészt nagy hangsúlyt fektettek az esztétikai nevelésre (ének-zene, képzőművészet, kézimunka, nyelvek), amely a korszakban a nőnevelés természetes követelménye volt. A tanítás nyelve a nővérek komoly nyelvi nehézségei ellenére is kezdettől fogva a magyar volt. A nő vérek csak az 1940-es évektől kezdve lehettek igazgatónők iskoláikban, amelyeket az elemi és polgári leányiskolák összevonásával - ekkor alakítottak át a mai érte lemben vett általános iskolákká. A tantestületnek mindegyik iskolában volt néhány nem szerzetes tagja is, a tanítást velük együtt végezték a nővérek. A kőszegi iskola, amelyet az alapítás után egy hónappal nyitottak meg, 1948-ig az ország egyik legnagyobb tanítónőképző intézete volt sok bentlakó növen dékkel: számuk az első világháború előtt és az 1920-as években a százat is elérte. 1924-ben az itteni nővérek egy hatosztályos elemi leányiskolát, ismétlőiskolát, négyosztályú polgári leányiskolát, elemi és polgári iskolai tanítónőképzőt és a hozzá kapcsolódó gyakorlóiskolát, valamint kollégiumot vezettek. Diákjaik az ország minden részéből jöttek, Kelet-Magyarországról, sőt Erdélyből és a Felvidékről is. A kőszegi nővérek tevékenysége és hatása oktatási és társadalmi szinten egyaránt olyan szerteágazó volt, hogy ma már nehéz lenne felmérni. 25

ÚJ ALAPÍTÁSOK, A KONGREGÁCIÓ ÉLETE Johann Zwerger seckaui püspök kérésére a közösség 1882-ben bocsátotta ki azt a kisebb csoportot - négy kar- és két laikanővért - , amely a seckaui egyházmegye terü letén fekvő Gleisdorfban hozta létre a kőszegi kolostor első alapítását Theresia Hoyos (M. Aquinata nővér) grófnő vagyonából. Ez az alapítás már jól tükrözi a kö zösség elmagyarosodását, hiszen az új alapítás elsősorban az osztrák nővérekhez kö tődik, akik Gleisdorfban hamarosan engedélyt kaptak az önálló, német nyelvű noviciátus megszervezéséhez is, mert a kőszegi noviciátus ebben az időszakban már magyar nyelvű volt. A vasvári kolostort 1889-ben alapították Kőszegről, ez volt a közösség má sodik magyarországi háza. Horváth Sándor szerint a vasvári kolostornak 1916-ban hatosztályú elemi, négyosztályú polgári leányiskolája és kollégiuma volt. 1903-ban a kongregációnak két új alapítása is született: február l-jén Kassán, ahol korábban már a világi harmadrendiek gyári munkások gyermekei számára tar tottak fenn óvodát. Az ő meghívásukra alapítottak a nővérek egy új kolostort, majd előbb az óvodát vették át, 191 l-ben pedig elemi iskolát, polgári leányiskolát és óvó nőképzőt is nyitottak. Augusztus 18-án Hódmezővásárhelyen történt a másik ala pítás, ahová a helyi egyházközség és a Katolikus Nőegylet hívta meg a nővéreket. A letelepedés érdekében alapítványt hoztak létre, és egy épületet, valamint telket is adományoztak a nővéreknek. A nővérek itt kezdettől fogva elemi és polgári leányis kolát vezettek. 25 Németh: i. m. 16.

140


A kongregáció krónikája már 1884-ben feljegyzi, hogy egy kőszegi bérmálás alkalmával a perjelnő, D'Azula M. Ágnes megbeszélést folytatott Hidasy Kornél püspökkel, amely szerint a püspök megígérte, hogy ha alkalma nyílik Szombat helyen egy új kolostor megalapítására, oda a domonkos nővéreket fogja meghívni. 1905-ben 9 nővérrel indult a szombathelyi ház. A szombathelyi nővérek az óvoda és a négyosztályos elemi iskola mellett hatosztályos felsőbb leányiskolát vezettek, amelyet 1909-ben polgári leányiskolává alakítottak át. 1921-ben a Vas megyei Velemben alapítottak a nővérek egy kisebb közös séget, ahol óvodát vezettek. Ez a ház szolgált a nővérek pihenőhelyeként is, ahol ese tenként néhány napnyi szabadidejüket töltötték. Róma és a helyi püspökök sürgetésére az addig egymástól teljesen független magyarországi és az ausztriai konventek 1896-ban unióba léptek egymással. Ez a közös kongregáció azonban nagyon rövid életűnek bizonyult, 1906-ban ugyanis újra szétváltak, és két új, független kongregációt alkottak. Az osztrák kongregáció új nevet vett fel: A Rózsafüzér Királynőjéről nevezett Domonkos Nővérek. A magyar kongregációnak 1906-ban öt háza volt: Kőszeg, Vasvár, Kassa, Hódmezővásárhely és Szombathely. A nővérek száma száz körüli lehetett. Érdemes még megemlítenünk, hogy ezek az alapítások szoros összefüggést mutatnak a rend többi ágaival: a nővérek minden esetben olyan helyen telepedtek le, ahol már volt domonkos férfi kolostőr és/vagy domonkos világi közösség. Munká jukat velük együttműködve végezték, tőlük nélkülözhetetlen lelki, ill. anyagi támo gatást is kaptak. Sok esetben teljes az átfedés a testvérek jelenlétét illetően (Vasvár, Kassa, Szombathely, később Budapest) vagy pedig mintegy gyűjtőterületként te kinthető egy-egy férfikolostor (Kőszeg a soproni domonkosokhoz kapcsolódik, Velem és a később alakuló Szarvaskend Szombathelyhez). Kassa és Hódmezővá sárhely esetében a domonkos harmadrend jelenléte és meghívása volt az alapítás legfőbb indítóoka, hasonlóan a később alakuló szegedi házhoz. 1914 augusztusától kezdve a háború idejére a nővérek minden intézménye ha dikórházzá alakult át, ahol a lakosság segítségével katonákat, menekülteket és gyere keket láttak el évekig. A tanítást csak nagy nehézségek árán, egy-egy félévben álta lában csupán néhány hónapra folytathatták, a vizsgákat az éppen adódó alkalmakkor végeztették el a növendékekkel. A háború után a polgári lakossághoz hasonlóan éhínséggel, járványokkal és tüzelőhiánnyal küszködtek. A szegénység miatt két évig még beöltöztetni sem tudták újoncaikat, és bár családjukat a rendi fegyelem értel mében nem látogathatták, 1918-ban a kőszegi kolostor lakói arra kényszerültek, hogy néhány hónapot szüleiknél töltsenek, mert az élelmezés annyira kilátástalan volt a házban. Anyagiakban nem szenvedtek kárt a Tanácsköztársaság idején, de 1919 júliusában már a feloszlatásra is készen álltak. 26

27

26 DNI I. Krónika. 6 27 Dormnikanerinnenkongregation Königin d. hl. Rosenkranzes, Gleisdorf-Pola, DIP ül. 910-911; A le írás azonban nem említi, hogy a közösséget Kőszegről alapították, és hogy a magyarországi kongregá cióról vált le.


141

BEFEJEZÉSÜL A magyarországi domonkos nővérek kongregációja sajátos színfoltja a magyar szer zetességnek. Olyan közösség, melynek tagjai az alapítástól kezdve tanítással foglal koztak, hogy a rend karizmájának értelmében a hit igazságainak hirdetésével, diák jaikba történő belenevelésével, a kultúra terjesztésével evangelizálják az adott kor társadalmát. Tették mindezt úgy, hogy a közösség valójában nem volt a szó klasszikus értelmében vett tanítórend. A tanulmányban tárgyalt időszak a dualizmus korszakát öleli fel, mivel a kö zösség keletkezésének ideje megközelítőleg egybeesik a kiegyezés időpontjával. A dualizmus hol láthatóan, hol láthatatlanul, de mindenképpen alakította a közösség egészének és egyes tagjainak életét is, legfőképpen pedig azokat az intézményeket, amelyeket a kongregáció működtetett, és amelyekben munkáját végezve maga is alakította a korszak egy részletét. 1868-ban tíz fiatal, középosztálybeli hölgy hitéből és kitartásából született meg a közösség, akik ugyanúgy nem értettek a gyerekek tanításához, mint a magyar nyelvtanhoz. Ötven év múlva mégis ugyanennek a közösségnek majdnem százötven nővére 17 intézményt tartott fenn az ország különböző pontjain, de különösen is a legnyugatibb határszélen, Vas megyében. Ez a fejlődés a kudarcok ellenére - vagy talán éppen azok miatt - olyan átalakulást jelent, amely a maga módján túlmutat a nővérek személyes képességein és szervezőkészségén. Az első perjelnő 23 évesen halt meg, a gyerekektől elkapott bárányhimlő szövődményeként fellépő tüdőbajban. Munkájából csupán annyira futotta, hogy összefogja a közösség első nővéreit, meg varrja rendi ruhájukat és néhány hónapig a kőszegi ház berendezésén fáradozzék. 1920-ban pedig az általános főnöknőnek királyi tanfelügyelők, miniszteri és püspöki biztosok vizsgálatainak és irányításának útvesztőjében kellett eligazodnia, házakat és intézményeket áttekintenie, nagyszabású építkezéseket és gazdasági ügyeket ve zetnie. Az alapítás utáni néhány évtizedre (főként Anselmi haláláig) erős domonkosés aktív identitástudat voltjellemző a nővérek körében; az I . világháború végére ezt a tanítónői-tanárnői identitástudat, a pedagógus hivatástudata váltja fel. A közösség intézményesül, és az intézmény már olyan erős, hogy úgy tűnik, önmagában is megáll. 1920, Trianonnal összefonódva, a közösség számára is fordulóponttá, törés ponttá vált. 1920 a kongregáció két közösségének (Gleisdorf és Kassa) végleges, visszafordíthatatlan leválását jelentette, ezzel együtt önálló, új utat járó életét. Ugyanakkor a kongregáció intézményeinek átalakulásához is vezetett: a szombat helyi óvónőképző számára Trianon a teljes elsorvadást és nem sokkal később a be zárástjelentette, hiszen növendékei zöme Erdélyből és a Felvidékről származott. A kőszegi tanítónőképző ugyanezt a problémát könnyebben vészelte át. A Monarchia szétesése, a politikai események és a vesztes háború okozta mindennapi változások olyan feladatok elé állították a közösséget, amelyek hosszú távra szóló átalakulást kívántak. Ez közösségi életüket, hivatásukat és pedagógiai arculatukat, program jukat egyaránt érintette. Németh Imre 1924-ben a kőszegi tanítónőképzőről írva aggódó pesszimizmust jelző mondattal zárja munkáját: „A sok vér- és anyagi vesz-


142

28

teség mellett az új nemzedékből egy generációt is elvesztettünk." Ez az az időszak, amelyben a kongregáció - a keresztény hit és a rend alapelveire, valamint saját törté netének tapasztalataira támaszkodva - újrafogalmazza feladatait, lehetőségeit és ké pességeit, és sikeresen próbálja megtalálni helyét a két világháború között virág zásnak induló keresztény társadalomban és a modernizálódó szerzetesség körében.

FÜGGELÉK Az 1950-es szétszóratás előtti utolsó pontos adat a nővérek létszámáról 1943-ből ismert: a domonkos tartomány által kiadott sematizmus szerint az Árpád-házi szent Margitról nevezett Domonkos Nővérek Kongregációjának 190 tagja volt, ebből 89 karnővér, 2 karnővérújonc, 97 segédnővér, 2 segédnővér-újonc. Későbbi pontos adatunk nincs, nem áll rendelkezésünkre több sematizmus, sem rendi, sem a kongre gációé.

Konventek és házak 1950-ig Kőszeg (Rózsafüzér Királynője konvent, anyaház) Várkör 34.; alapítva 1868-ban; intézmények: elemi iskola, elemi gyakorlóiskola (a tanítónőképző gya korlóiskolája), polgári leányiskola, tanítónőképző, kollégium Vasvár (Jézus Szíve konvent) Alkotmány u. 11.; alapítva 1889-ben; intézmé nyek: elemi iskola, polgári leányiskola, kollégium Hódmezővásárhely (Szeplőtelen Fogantatás konvent) Andrássy u. 19.; ala pítva 1903-ban; intézmények: elemi iskola, polgári leányiskola, mezőgazdasági kö zépiskola, kollégium Szombathely (Jézus Szíve konvent) Faludi Ferenc u. 38. (Petőfi Sándor u. 39.), alapítva 1905-ben; intézmények: óvoda, elemi iskola, polgári leányiskola, kol légium Szeged (Árpád-házi Szent Margit ház) Hóbiárth-basa u. 30., alapítva 1929-ben; intézmények: óvoda, rendi tanulmányi ház Velem (Szent József ház) alapítva 1921-ben; intézmények: óvoda Szarvaskend (noviciátusi ház) kastélyépület; alapítva 1937-ben Budapest (ház, 5 nővére a domonkos atyák szolgálatában, Bp. Tököly u. 56.) alapítva 1945-ben; tanulmányi ház: IV. ker. Bástya u. 15.

28 Németh: i. m. 68.


143

MARIETTA MIRJAM MAGYAR OP

THE DOMINICAN SISTERS OF ST MARGARET OF HUNGARY This talk aims to give a short introduction into the adventurous and impressive beginning and history of a nineteenth-century Religious community: the Dominican Sisters of St Margaret of Hungary. Using a diversity of sources I have tried to establish the origins of the Congregation and give an account of its growth through the foundation of new convents between 1868 and the 1920's. The work outlines the initial sources of inspiration for the establishment of the Congregation: the contemporary flowering of the regular third order, the recently introduced reform within the wider Dominican context, and more specifically, the cult of St Margaret of Hungary, a thirteenth-century Dominican nun, as the patron saint of Hungárián youth. The work describes the causes that motivated the founders - the then vicar of the Pro vincia Imperii, Tommaso Anselmi and his fellow Austrian and Hungárián friars - and the course of the establishment of the Congregation. It introduces to the reader the extraordinary D'Azulas family, who constituted the majority of the very first community, giving the Order four daughters (and alsó a son). It alsó incorporates a brief insight into the first difficulties of the community in Kőszeg, the sisters' religious and social conditions, their rangé of apostolié and teaching activity, the service rendered to the Hungárián Church through the varied institutions attached to their convents. The talk is concluded by a short comparison between these early beginnings and the subsequent successful growth of the Congregation.

144

Magyar Marietta Mirjam

1. kép. A D'Azula nővérek

2. kép. Domonkos nővérek a XIX század végén

OP

Az Árpád-házi

Szent Margitról

nevezett Domonkos

Nővérek

3. kép. A kőszegi zárda és iskola

4. kép. Vasvár

145

Magyar Marietta Mirjam

146

5. kép. Kassa

.

•

6. kép.

Hódmezővásárhely

OP

Az Árpád-házi

Szent Margitról

nevezett Domonkos

Nővérek

147

AZ ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGITRÓL NEVEZETT DOMONKOS NŐVÉREK

Recommend Documents