Demográfia, migráció, urbanizáció – a globalizáció „politikamentes” folyamatai. Az arab társadalom az „arab tavasz” előestéjén N. Rózsa Erzsébet
A
z arab társadalom az „arab tavasz” előestéjén a távoli szemlélőnek meglehetősen statikus képet mutatott. Az 1990-es és 2000-es évek elméleti vitái, valamint a nemzetközi rendszerben bekövetkezett változások, úgy tűnt, mintha az arab világot érintetlenül hagyták volna, de legalábbis nem késztették különösebb elmozdulásra. A világ mozgásai közepette az arab térség mozdulatlannak látszott, annak ellenére, hogy a külső történések mélyreható folyamatokat indítottak el és már létezőket befolyásoltak. Valójában az arab világ is a globálisan megjelenő/tetten érhető folyamatokat mutatja, azonban sajátosságai, helyi adottságai átértelmezik azokat, relatív egyensúlyuk egy, a nyugatitól markánsan eltérő fejlődési állapotot és irányt mutat. A globalizáció, melyben a modernizáció is igen fontos szerepet játszott, éppúgy jellemzi az arab világot, mint az „identitások reneszánsza”, melyben az arab nacionalizmus és az iszlám, illetve a kettő viszonya a meghatározó. Mindeközben a globális, általánosan jellemző társadalmi folyamatok és intézmények (migráció, urbanizáció, a népesség robbanásszerű növekedése, közoktatás, az állam és erőszakszervezetei) tovább árnyalják – adott esetben meglehetősen különböző módon – azt a képet, melyet az arab világról kapunk.
A demográfia A térség arab lakosságának lélekszáma a 19. század közepéig nagyságrendileg állandó, mintegy 50 millió volt. A növekedés ezt követően indult meg, majd a 20. század közepétől – amikor is elérte a 90 milliót – a növekedés hirtelen felgyorsult. Az 1970-es évek közepén 150 milliós lakosság a kilencvenes évek közepére meghaladta a 250 milliót, míg a 2010-es adatok 335-340 milliót jeleznek. A robbanásszerű népességnövekedés az arab társadalmak átalakulásához vezetett; pontosabban egy olyan átmeneti állapothoz, 72
Külügyi Szemle
Demográfia, migráció, urbanizáció
melyben a demográfiai helyzet sokkal jobban hasonlít a globalizálódó világ más részeit jellemző viszonyokra (alacsony születésszám, alacsony halálozás), mintsem a hagyományos arab társadalom egyensúlyára (magas születésszám, alacsony halálozás). E változás okai között olyan, globálisan jellemző tényezők is megtalálhatók, mint a közegészségügy megjelenése és intézményesülése, az átlagéletkor kitolódása (a születéskor várható élettartam 1960-ban átlagosan 45 év, 1996-ban 63 év volt, míg ma 70 év fölött van) vagy a csecsemőhalandóság drasztikus csökkenése (1950-ben ezer csecsemőből 200, 1996-ban 60 halt meg, míg ma átlagosan 30 alatt van ez a mutató).1 Ugyanakkor, annak ellenére, hogy az arabság létszáma folyamatosan növekszik, a növekedés üteme az utóbbi években, sőt évtizedekben – nagyjából az 1980-as évek közepétől kezdve – drasztikusan lelassult. A nyolcvanas évekig átlagosan 3-3,5%-os, de egyes országokban akár az 5%-ot is elérő éves népességnövekedés az 1990-es években évi 2% alá csökkent, 2010-ben pedig „mindössze” 1,78% volt. Az, hogy az arabok lélekszáma ennek ellenére tovább növekedett, inkább a korábbi tendencia utóhatásának (illetve a már fent említett tényezőknek) tudható be. Bár az egyes országok demográfiai mutatói különbözőek – így például az egyik országban korábban vagy később indult meg a népességnövekedés ütemének lassulása, mint másutt –, mégis azt mondhatjuk, hogy a népességrobbanás az arab világban is lezajlott, és a 20. század utolsó évtizedére leállt. Ennek tényleges hatása, azaz a népesség számának csökkenése azonban még évekig, talán évtizedekig nem lesz érezhető. A népességrobbanás és a növekedés drasztikus lassulása egy, az európai fejlődést – késlekedve – követő pályát ír le ugyan, a jelenlegi helyzetben azonban markáns eltérést mutat az itteni demográfiai szerkezettől. Közismert tény, hogy az arab népesség – az európaival ellentétben – túlnyomórészt fiatalokból áll. A 15 év alattiak aránya ma is átlagosan 30% körül mozog, sőt általában meghaladja azt. Ugyanakkor a statisztikai adatok azt mutatják, hogy ez az arány nagyjából az 1990-es évek elejéig 45% körül mozgott, és csak a kilencvenes évek közepén ment 40% alá, és attól kezdve mutat folyamatosan csökkenő értékeket. Ezzel párhuzamosan, a 15–65 év közötti korosztály, azaz gyakorlatilag a keresőképes felnőttek aránya az addigi, folyamatosan 52% körül mozgó szintről a kilencvenes évek elején kezdett el emelkedni, míg 2010-re elérte (és talán meg is haladta) a 64%-ot. Az arab társadalmakban – ennek megfelelően – viszonylag kicsi a 65 év felettiek aránya, ami szintén a kilencvenes évek elején indult lassú, de jól látható növekedésnek, és mára elérte a 4,5%-ot. Összehasonlításul az európai adatok: 2010-ben az eurózóna lakossága 330 millió körül mozgott, azaz nagyjából megfelelt az arabok létszámának, míg az éves növekedés üteme a hatvanas évekig visszamenően sosem haladta meg a 0,7%-ot. 2010-ben 0,31% volt, szemben az arab 1,78%-kal. A 15 év alattiak aránya 2008-ban 15,45%, a 15–65 év közöttieké 66,56%, míg a 65 év felettieké 15,45%. Azaz a 0–14 éves korosztályban az eurózóna mindössze a felét mutatja az arab adatoknak, míg a 65 év felettieknél a háromszorosát, miközben az aktív keresők aránya nagyjából azonos. 2012. tavasz
73
N. Rózsa Erzsébet
A népességnövekedés megváltozásának okai között ugyanúgy szerepel az az (arab) állami szintű felismerés, hogy a növekvő népesség ellátása már rövid távon is komoly gondot jelent, mint az arab társadalom, elsősorban a nők növekvő érdeklődése és érdekeltsége a családtervezésben. Ezt a tendenciát (a népességnövekedés lassulását) támasztják alá az olyan adatok is, mint a születések, illetve az egy nőre jutó gyermekek számának a csökkenése. Az arab világban az ezer főre jutó születések száma az 1970-es években mért 43-44-ről 25-re (vagy még annál is kevesebbre) esett vissza. (A szintén jelentős – az ezer főre jutó 13-14-ről 6-ra vagy az alá – csökkenést mutató halálozási statisztikák a népességnövekedés egy másik dimenziójára, az átlagéletkor kitolódására utalnak.) Az egy nőre jutó gyermekszám (az ún. teljes termékenységi mutató) a hetvenes években 6,5 vagy a fölött mozgott, míg 2008-ban mindössze 2,75 volt. Ezen belül is érdemes megjegyezni az ún. tinédzser-termékenységi mutatót, azaz hogy ezer főre vetítve a 15–19 éves nők átlagosan hány gyermeket szültek: 1999-ben 45, míg 2008-ban 34,86 volt ez a szám (folyamatosan csökkenő gyermekszám mellett!), és további csökkenő tendenciát mutat – ami egyben arra is utal, hogy az arab világban is megkezdődött a gyermekvállalás időpontjának kitolódása. Azaz a nők ott is egyre később kezdenek szülni, ami természetes módon befolyásolja a születendő gyermekek számát. Ugyanakkor ez az általános tendencia, amint az az iraki adatokból is jól látszik, extrém helyzetekben – pl. háborúban vagy azt követően – ellentétes mozgást is mutathat. Irakban ugyanis az 1991-es öbölháborút, illetve a 2003-as háborút követően a tinédzser-termékenységi mutató folyamatos növekedést mutat, csökkenő teljes termékenységi mutatók mellett. Ennek számos oka lehet, amelyek részletes elemzésére most nem térhetünk ki, de minden bizonnyal szerepet játszik benne az a szándék, hogy a kaotikus helyzetben a lányokat „elrejtsék”, azaz viszonylag korán egy férj oltalma alá helyezzék. Ami együtt jár(hat) az első gyermek korai vállalásával. A népességrobbanás lelassulásának okai között továbbá olyan – globálisan is megfigyelhető és jellemző – tényezőket kell megemlíteni, mint a gazdasági helyzet, az oktatás és műveltségi szint növekedése, az egészségügyi és mentálhigiénés állapot általános és rohamos javulása, a migráció, az urbanizáció, a munkanélküliség stb.
A gazdaság Az arab országok gazdasági helyzete nagyon különböző mind a GDP, mind az egy főre jutó GDP tekintetében. Ismert, hogy a világ olaj- és földgázkészletének jelentős hányada a térségben található. Az általános vélekedés olajban gazdag, illetve olajjal nem rendelkező államokra osztja az arab országokat. Azonban ez a kincs önmagában még nem jelenti az ország teljes lakosságának a gazdagságát. Másrészt az olajjal (nagy mennyiségben) nem rendelkező arab országok egy részében is folyamatosan tárnak fel 74
Külügyi Szemle
Demográfia, migráció, urbanizáció
olajmezőket, és ezek az államok, mint pl. Egyiptom vagy Szíria – ha kisebb mértékben is – szintén gyakran exportálnak olajat vagy olajszármazékokat. A legutóbb éppen a palesztin területek partjainál találtak tenger alatti gázmezőket, melyek kitermelésének joga, tekintettel a palesztin területek státuszára, egyelőre nincs eldöntve. A térségben lezajlott politikai folyamatok olyan új helyzeteket eredményeztek, melyek következtében pl. az iraki vagy a líbiai olajtermelés hirtelen és jelentősen visszaesett. Bár a háborúk lezárultak, az olajtermelés a fegyveres konfliktus előtti időszak szintjét még évekig nem fogja elérni. De a háborúskodás következményeként olyan országok is jelentős államadósságot halmoztak fel, mint Kuvait és Szaúd-Arábia. A globális gazdasági válság azonban, a térség országainak sajátosságai miatt, másként is jelentkezik. Az arab országok zöme ún. járadékgazdaság, azaz az állami bevételek elsősorban külső forrásokból, és nem belföldi – köztük lakossági – adókból származnak. A külső források nagyobbrészt természetesen az olaj és más szénhidrogének, illetve származékaik exportjából, továbbá ezek kitermelési jogának értékesítéséből származnak, de ide sorolhatjuk a közlekedési utak – elsősorban a Szuezi-csatorna – vagy az országon áthaladó olaj- és gázvezetékek használati díját, illetve azokat az ún. stratégiai járadékokat is, melyeket egyes nagyhatalmak – elsősorban az Egyesült Államok – nyújtanak katonai és gazdasági segélyek formájában.2 A járadékgazdaságokban az állam a külső források egy részét jóléti kiadásokra fordítja, így pl. az alapvető élelmiszerek vagy a benzin árának nagyarányú támogatására, ingyenes orvosi ellátásra, ingyenes oktatásra, stb. Ismert, hogy több arab országban ma sincsenek adók, vagy ha vannak is, az állampolgároknak alanyi jogon járnak olyan szolgáltatások, melyekért más országban fizetni kell. Sőt, a világnak ebben a legvízhiányosabb régiójában több országban ma sem kell fizetni a vízért, ami – egyes vélemények szerint – jelentős mértékben súlyosbítja a helyzetet, hiszen a lakosságnak nincs miért takarékoskodnia a vízzel. Az adóztatásnak, illetve az adóztatás hiányosságainak3 nemcsak a gazdaságra gyakorolt hatása jelentős, hanem alapvető társadalmi-politikai kérdés is. Hiszen ha az állampolgár nem fizet adót, azaz nem vállal részt az állam fenntartásában, akkor beleszólása sem nagyon lehet a jövedelmek elosztásába – azaz az állam és a társadalom különválik, a kettőnek nincs szerves kapcsolata egymással. Megállapíthatnánk ugyan, hogy ugyanezek az állampolgárok muszlim hívőkként igenis részt vállalnak a közösség fenntartásában, hiszen az adakozás, a zakát az iszlám egyik pillére; azonban egyrészt a vallásos közösség nem jelenti az államot (nincs államba szerveződve), másrészt a zakát sem nyújtja az irányításba (elosztásba) való beleszólás élményét, hiszen a hívő csak a támogatás kötelezettségével bír, annak további sorsában nem játszik szerepet. Míg Európában az államot az állampolgároknak felelős, választott képviselők és tisztségviselők testesítik meg, s így az adók és a jövedelmek elosztásában – közvetett módon – az állampolgároknak is szerepük van, az arab országok (neo-)patrimoniális 2012. tavasz
75
N. Rózsa Erzsébet
rendszereiben a jövedelmek (gazdasági érdekeltségek stb.) felett a vezető és klientúrája rendelkezik. Azonban az elmúlt évtizedekben az arab országokban is jelentős gazdasági liberalizáció ment végbe, aminek következtében vagy kialakult egy gazdasági és technokrata elit, vagy a klientúra egy része sajátította ki magának ezt a szerepet, aminek következtében a hatalom egy új, belső köre jött létre, gyakran a vezető legszűkebb családjából. Sajátos új fejleményként a technokrácia a törzsi struktúrán belül is megjelenik – pl. Jordániában –, ahol a hagyományos törzsi vezetők, a gyakran korruptnak tartott sejkek belső ellenfeleként lép fel. Ez a gazdasági-technokrata elit – nagyjából hasonló fejlődési utat bejárva, mint Európában a polgárság – a patrimoniális rendszer kihívójává vált vagy válhat. Úgy tűnik, hogy a demokratizálódásnak ott vannak reális esélyei, ahol ez a változás előrehaladt, ahol az uralkodó–alattvaló paradigma keretei között kialakult – a vezetéstől függetlenül – ez a „harmadik rend”.
Oktatás és (írás)tudás Az elmúlt évtizedek folyamán az arab országokban – a világ más részeihez hasonlóan – egyfajta tudásforradalom ment végbe, amiben egyrészt az általános tankötelezettség, másrészt a tudást közvetítő eszközök (TV, rádió, internet, mobiltelefon) játszottak óriási szerepet. Annak ellenére, hogy a közoktatás színvonala elmarad a fejlett világétól, mégis igen jelentős szerepet játszott az analfabetizmus felszámolásában. Bár egyes arab országokban még ma is igen magas – egyrészt a teljes népességben, másrészt a fiatalok között – az analfabéták száma, az adatok azt mutatják, hogy a regisztrált írástudók 1970-es évek végi, átlagosan 40% körüli aránya mára a fiatalok körében mintegy 86%ra, míg a teljes népesség vonatkozásában 73,5%-ra emelkedett. Sőt, vannak országok, mint pl. Líbia, Jordánia vagy az Öböl menti sejkségek, ahol a fiatalok analfabetizmusát sikerült gyakorlatilag teljesen felszámolni. Az írástudás általánossá válásának egyik következménye egyfajta „felvilágosodás”, az információkhoz való általános hozzáférés, ami Európában a társadalom modernizációjához vezetett. Az arab világban, miközben hasonló hatás nyilvánvalóan érvényesül, hiszen a nyomtatott média jelenléte szembetűnő, s a 21. század körülményei, a fejlett technológia és a modern elektronikai eszközök meghaladják és a háttérbe szorítani látszanak az írott médiát. Egyelőre beláthatatlan, hogy vajon az elektronikus médiának lesz-e hasonló társadalomformáló, modernizáló szerepe az arab világban, mint az írott sajtónak és a könyvnyomtatásnak Európában. Az azonban bizonyos, hogy a mobiltelefónia és az internet az arab világban is nagyhatalommá, mindenki által elérhető politikai eszközzé vált, amint azt az arab tavasz (vagy már azt megelőzően, a 2009-es iráni tüntetések) is jelezték. 76
Külügyi Szemle
2012. tavasz 3,46
6,30
34.899,05
3302,82
5,53
21,90
1074,00
Bahrein
90,8
73,48
18,98
3,90
1159,64
26,60
Jemen
14,93
3,11
7,90
4525,44
27,60
21,20
Jordánia
66
Egyiptom 77,6
Irak
92
Jordánia
88,4
Líbia
56,4
Marokkó
Bahrein
99,7
MENA
85,93
85
Egyiptom
82,4
Irak
99
Jordánia
99,8
Líbia
76,6
Marokkó
94,1
Szíria
83,6
Szíria
10,36
3,80
14.802,20
93,20
Líbia
Az írástudók aránya a fiatal (15–24 éves) népességben (%)6
Bahrein
MENA
0,84
2543,56
82,10
Irak
Az írástudók aránya a felnőtt népességben (%)5
18,32
5,18
7,16
2591,46
1990,53
218,90
162,30
Egyiptom
* A teljes közel-keleti és észak-afrikai régió
Infláció (fogy.)
2010-es egy főre jutó GDP (USD) 2008-as GDPnövekedés (%) 2010-es GDPnövekedés (%)
2008-as GDP (milliárd USD) 2010-es GDP (milliárd USD) 2008-as egy főre jutó GDP (USD)
MENA*
82,9
Jemen
60,9
Jemen
3,79
3,30
5,57
2770,97
2768,94
91,20
88,90
Marokkó
15,75
3,23
5,20
2734,21
2682,26
59,10
55,20
Szíria
Egyes arab országok 2008-as és 2010-es GDP-je, egy főre jutó GDP-je, GDP-növekedésének üteme és 2008-as (fogyasztói) inflációja4
Demográfia, migráció, urbanizáció
77
N. Rózsa Erzsébet
Bár az egyes országok között voltak különbségek a mobiltelefonok és az internethasználat elterjedésének gyorsaságában és mértékében, 2008-ban a MENA-térség lakosságának mintegy 93%-a rendelkezett mobiltelefonnal, és ez az arány rohamosan növekszik még a társadalom írástudatlan vagy funkcionálisan analfabéta csoportjaiban is. Mobil lefedettség a népesség arányában, 2008-ban (%)7 MENA
Bahrein
Egyiptom
Irak
Jordánia
Líbia
Marokkó
Szíria
Jemen
93
90,8
95 (2009)
57,8
100
78
72,19
35
16,14
Az internethasználattal kapcsolatos adatok jóval nehezebben mérhetők. Az internet-előfizetések száma – 100 főre vetítve – nagyon alacsonynak látszik ugyan, azonban egyrészt a vezeték nélküli (WiFi) hozzáférés rohamos terjedése, mely az arab világot sem hagyja érintetlenül, másrészt a térség technikai modernizációjának egyik leglátványosabb jegye, az internetkávézók megjelenése és gombamód történő elszaporodása meglehetősen nehezen követhetővé teszi az internetet valóban használók körét. Nem véletlenül éppen ezt használják ki a különböző közösségek, hogy a hatalom figyelmétől és ellenőrzésétől távol folytathassák tevékenységüket, szervezhessenek tüntetést stb. 100 főre jutó internet-előfizetések száma (2008)8 MENA
Bahrein
Egyiptom
Irak
Jordánia
Líbia
Marokkó
Szíria
Jemen
0,8
99,7
0,94
-
2,32
0,16
1,53
0,05
-
A tudás és az információhoz való hozzáférés kiszélesedése az arab társadalmak modernizációs válságának egyik legszembetűnőbb momentuma: az új generációk tudása és műveltségi szintje messze meghaladja szüleik, nagyszüleik szintjét. Ennek egyik következménye a jelenlegi politikai elit (különösen az 1950-es, 1960-as évek forradalmi elitje) tudásának és közvetve vezetői képességének megkérdőjelezése a fiatal nemzedék által, akik immár részt követelnek a politikai döntéshozatalban. Másrészt a nők helyzetében is jelentős változás zajlik, amennyiben a hagyományos családmodellből kilépve egyre több nő tanul tovább – az egyetemeken ma gyakran több a női hallgató, mint a férfi –, illetve egyre többen lépnek be a munkaerőpiacra. Egyes arab országokban a nők a politikai hatalom felső szintjeire is utat találnak, akár miniszteri pozíciókat is elfoglalhatnak, bár leginkább az oktatási vagy a családi élettel kapcsolatos portfóliók jutnak nekik. Ugyanakkor arab országban – szemben más muszlim országokkal, pl. Törökországgal vagy Pakisztánnal – elnöki vagy miniszterelnöki feladatot még nem kapott nő. Régi-új jelenség azonban az arab világban a „first lady” nyilvános szerepvállalása 78
Külügyi Szemle
Demográfia, migráció, urbanizáció
– leginkább karitatív, társadalmi és oktatási ügyekben –, mint pl. Egyiptomban (Suzanne Mubárak), Jordániában (Ránia királyné) vagy Katarban (Sejha Mouza, az emír felesége).
Migráció és urbanizáció Az arab országok népességének eloszlása rendkívül aránytalan, aminek oka elsősorban a természeti és földrajzi viszonyokban keresendő, tekintettel arra, hogy területük mintegy 85%-a terméketlen terület. (Líbia közel 2 millió négyzetkilométernyi területének mindössze 1%-a művelhető, és közismert az is, hogy Egyiptom lakossága a tengerparti sávban és a Nílus-völgyben él.) Ráadásul ismert tény, hogy a térség a világ egyik legvízhiányosabb része, ahol az elsivatagosodott területek nagysága folyamatosan nő. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a települések, falvak és városok túlzsúfoltak. A vidékről a város felé irányuló migráció globális jelenség, és általában a jobb megélhetési lehetőségek hajtják a betelepülőket. Az arab városokba költözők esetében azonban szerepet játszik a korábbi életforma, a nomadizálás felszámolása is, amennyiben a hivatali hatalommal letelepített vagy a nomád életmódot ellehetetlenítő természeti változások miatt letelepedő népesség is a városi lakosság számát növeli. Városi lakosság a népesség arányában (%)9 MENA
Bahrein
Egyiptom
Irak
Jordánia
Líbia
Marokkó
Szíria
Jemen
57,38
88,52
42,7
66,6
78,42
77,5
56,02
54,22
30,64
A városi lakosság növekedésének éves üteme (%)10 MENA
Bahrein
Egyiptom
Irak
Jordánia
Líbia
Marokkó
Szíria
Jemen
2,29
2,13
1,9
2,4
3,2
2,24
1,82
3,1
4,78
Miközben az 1960-as években a térség lakosságának alig 40%-a élt városi körülmények között, 2008-ra ez az arány meghaladta az 57%-ot – a fentebb tárgyalt népességnövekedés mellett! (Meg kell jegyezni, hogy a lakosság mintegy 20%-a – azaz a városban élők egyharmada – milliós vagy több milliós nagyvárosokban él.) A megnövekedett létszámú városi lakosság azonban összetételét illetően igen különböző eredetű lehet. Az arabok lakta területek egy része jelentős, akár évezredes városi hagyományokkal bír, még akkor is, ha lakosságának nagy része csak az utóbbi évtizedekben költözött be a városokba. Az ókori Közel-Kelet (a Földközi-tenger partvidéke, a Nílus-völgy, valamint a Tigris és az Eufrátesz köze) városokban letelepedett 2012. tavasz
79
N. Rózsa Erzsébet
lakosságának utódai egészen más hagyományt képviselnek és más kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, mint a modern városlakók. Gyakran nincs törzsi affinitásuk, így még egy kifejezetten törzsi társadalomban is, mint pl. a líbiai, identitásuk a városhoz, és nem valamelyik klánhoz vagy törzshöz kapcsolódik.11 Az újonnan beköltözöttek hagyományos kapcsolatai sokkal meghatározóbbak lehetnek – különösen a legfrissebb városlakók esetében. A régebbi betelepülők családi kötődései (el)halványulhatnak, végső esetben már csak a családnévben tükröződnek. A magukkal hozott családi és törzsi kapcsolatrendszer azonban nemcsak az idő függvényében változhat, hanem egyrészt az eredet, másrészt a végcél milyensége, minősége nyomán is. Míg egy faluban vagy kisebb városban a korábbi kapcsolatok intenzívebben megtarthatók – pl. az egy helyről származók egymás közelében telepedhetnek le –, addig a milliós nagyvárosokban ez már nem, vagy egyre kevésbé megoldható, ami több generáción keresztül akár a törzsi kapcsolódás teljes megszűnéséhez vezethet. Így a városi környezet, az urbanizáció magában hordozza a törzsi társadalmak végleges felszámolódásának lehetőségét, ugyanakkor a népességnövekedésnek egy újabb akadályát is jelenti, amennyiben a városi körülmények, a városi, különösen a nagyvárosi életmód a vidékinél lényegesen kevesebb gyermek vállalását teszi lehetővé. A régi, preindusztriális arab városok nem képesek a vidékről bevándorlók tömegeit felszívni és integrálni: nincs elég lakó- és munkahely, s az újonnan érkezettek gyakran képzetlenek vagy alulképzettek. Általában a városok peremén hoznak létre átmeneti lakókörzeteket, melyek azonban állandósulva, az erőszak és a bűnözés melegágyaként, súlyos társadalmi, gazdasági és biztonsági gondokat jelentenek az állam számára. A népességi adatokat tovább befolyásolja az államhatáron kívülre irányuló migráció. Ennek két fő iránya különböztethető meg: az arab országok közötti migrációban elsősorban az olajszektorban dolgozók aránya jelentős, mivel az olajállamokban nagy számban dolgoznak más arab országokból érkezettek. Meg kell említeni azonban a szolgáltatóiparban megvalósuló arabközi migrációt (pl. Líbiában a vendéglátóiparban dolgozó tunéziaiakat stb.), valamint a palesztinokat – különösen a palesztin értelmiséget: orvosokat, tanárokat, mérnököket –, akik viszonylag nagy számban dolgoznak más arab országokban. (Emlékezetes, hogy az 1991-es öbölháború után a palesztinokat kiutasították Kuvaitból, Jászer Arafát Szaddám Huszein melletti politikai állásfoglalása miatt.) A nemzetközi arab migráció elsősorban Európa felé irányul, általában gazdasági, szociális (családegyesítés), esetleg politikai okokból. Ez utóbbival kapcsolatban gyakori vita egy-egy arab ország és valamely európai állam között, amikor az ott terroristaként számon tartott személyt itt befogadják és akár még kiadatását is megtagadják. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy számos arab ellenzéki politikus Európában talál menedéket az otthoni politikai üldöztetés elől. Bár az itt élő arabok számát igen nehéz megbecsülni,12 a ma az Európai Unió területén bejelentett, mintegy 20-25 millió muszlim közül 80
Külügyi Szemle
Demográfia, migráció, urbanizáció
az arabok száma meghaladja az 5 milliót; különösen Franciaországban laknak sokan.13 Tény az is, hogy az Európában élő arab (és más muszlim) közösségek igen sajátos társadalmi problémát jelentenek az EU régi tagállamaiban, miközben az új tagországokban, közöttük Magyarországon, a muszlim közösségek nem okoznak problémát.14 A migrációnak a népesség számára gyakorolt igazi hatását azonban az ún. nettó migrációval lehet pontosabban leírni, azaz az országból ki-, illetve oda bevándorlók különbségével. Bár az arab országokban a nettó migráció általában negatív (ebbe beleszámítanak az arabközi migránsok is), ezek az adatok elfedik azt a tényt, hogy maguk az arab országok is lehetnek migrációs célpontok. Egyrészt a már említett munkalehetőségek miatt (olajipar, szolgáltató szektor stb.): a Perzsa-öböl államaiban általános a munkaerőhiány, amit részben arab, nagyobbrészt azonban ázsiai munkaerővel pótolnak, ami – tekintettel ezen országok csekély lélekszámára – a helyi „nemzeti” és kulturális identitást is veszélyeztetheti. Másrészt – különösen az észak-afrikai arab országok irányába – jelentős fekete-afrikai mozgás figyelhető meg, ami részben gazdasági, részben politikai indíttatású, részben pedig az Európa felé tartó tranzit következménye. Ide sorolhatjuk továbbá a politikai okból (pl. háború miatt) az egyik arab országból a másikba menekülőket, akik átmenetileg vagy végleg ott telepednek le. A palesztinoké mellett a közelmúlt legnagyobb arányú arab–arab migrációja a 2003-as iraki háborút követően történt, amikor is mind Szíriába, mind Jordániába milliós nagyságrendben menekültek irakiak.
Munkahelyteremtés és munkanélküliség A gyors népességnövekedés és az urbanizáció az állam és az adminisztráció, illetve a városvezetések számára igen komoly feladatot jelent. Egyrészt a demográfiai viszonyokat követve fejleszteni kell a szociális hálót (iskolák építése, az orvosi ellátás és a közbiztonság megteremtése stb.), másrészt munkahelyeket kell teremteni és lakásokat építeni a munkaerőpiacra belépő, csökkenő arányú, de még mindig igen nagy létszámú fiatal számára. A fent elemzett demográfiai viszonyok hatásaként az aktív, kereső-/munkaképes lakosság létszáma mindaddig növekedni fog, amíg a munkaerőpiacra belépők száma meghaladja az onnan kikerülőkét. Tekintettel arra, hogy a 15 év alattiak aránya még ma is átlagosan 30% körül, míg a 65 év felettieké 5% körül mozog, még évtizedek telhetnek el, amíg a belépők és kilépők aránya megfordul vagy legalábbis egyensúlyba kerül. Nem is beszélve arról, hogy bár az arab világban a nők – még ha egyetemre járnak is – még mindig inkább a hagyományos modellnek megfelelően otthon maradnak, az arab társadalom lassú változásával egyre nagyobb arányban fognak megjelenni a munkaerőpiacon, tovább növelve a munkahelyteremtés kényszerét.
2012. tavasz
81
N. Rózsa Erzsébet
A nők foglalkoztatottsága 2008-ban, a teljes népesség [T], illetve a nők körében [N] (%)15 Eurózóna MENA Bahrein Egyiptom Irak Jemen Jordánia Líbia Marokkó Szíria T
41,64
22,5
31,6
19,3
12,5
20,4
13,3
23,5
22,0
16,9
N
49,21
25,8
32,2
22,8
13,3
19,5
23,4
23,8
26,5
21,0
A munkanélküliség kezelésének az arab világban is megvannak a jellegzetes helyi módjai, mint pl. a felsőoktatás elérhetővé tétele az egyre szélesebb rétegek számára vagy a hadsereg, illetve az állami adminisztráció felduzzasztása. Mindez azonban legfeljebb csak késlelteti, de meg nem oldja a problémát. Sőt, több szempontból is újabb gondokat generál, amennyiben a társadalom olyan „elit” csoportjaiban duzzasztja fel a munkanélküliséget, mint a diplomás értelmiség vagy a katonaviselt fiatalok. (Egyiptomban 2006-ban 10,6% volt a munkanélküliség általában, de 34% a fiatalok körében. Marokkóban ez az arány 2008-ban a teljes népességben 9,6%, míg a fiatalok körében 17,5% volt.16) Az arab tavasz kezdetén a Világbank arra figyelmeztetett, hogy a fejlődő térségek közül az arab világban a legmagasabb a munkanélküliség aránya általában és a legjobban képzettek (diplomások) körében egyaránt (35-40%), miközben a legalacsonyabb a nők foglalkoztatottsága.17 De a fiatalok munkanélkülisége olyan társadalmi folyamatokra is komoly hatással van, mint a házasodás és a családalapítás, hiszen a nősülés alapja, hogy a vőlegény rendelkezzen egy család eltartásához szükséges feltételekkel: lakással, jövedelemmel, illetve meg tudja fizetni a menyasszonypénzt, ami még mindig általános az arab világban. A munkanélküliség mellett az arab társadalmakban is súlyos gondként jelentkezik az aktív lakosságra jutó eltartottak igen nagy száma: száz aktív dolgozóra 57,22 eltartott jut, ami nem nagyon különbözik ugyan az eurózóna hasonló adatától (50,30), de összetétele igen eltérő. Míg az arab világban a 15 év alatti eltartottak aránya 49,12%, szemben az eurózóna 23,22%-ával, a 65 év felettiek vonatkozásában ez az arány az arab társadalmak esetében 6,87%, az eurózónában pedig 27,02%. Az adatokban tapasztalható eltérést szemmel láthatóan nagyrészt a 15 év alatti lakosság nagy száma okozza, de nem szabad elfelejteni a háztartásbeli nőket sem. A munkanélküliek aránya (a munkaképes lakosság %-ában)18
2006 2007 2008 2009 Egyiptom 10,6 8,9 8,7 9,4 Jordánia 13,1 12,7 12,9 Marokkó 9,7 9,7 9,6 10,0 Jemen 15,7 15,4 15,0 82
Külügyi Szemle
Demográfia, migráció, urbanizáció
Konklúzió Az arab társadalomnak az arab tavasz előestéjén mutatott képe számokban és mutatókban nem változott, a demográfiai, oktatás- és képzésbeli folyamatok a korábbi tendenciáknak megfelelően, mondhatni zavartalanul haladtak tovább. A gazdasági mutatókban bekövetkezett változások azonban az „átmenet országaiban” – Tunéziában, Egyiptomban, Líbiában stb. – az ottani események közvetlen függvényében alakultak, jártak rövidebb vagy hosszabb távú hatással. Bár a turizmus mind Tunéziában, mind Egyiptomban jelentősen visszaesett, a választások után, a végleges kormány hivatalba lépésével várhatóan lassan visszatér a régi kerékvágásba. Egyiptomban, ahol elhúzódó választási folyamat zajlik, az ebből fakadó bizonytalanság a turista szektorban is kézzelfogható. A líbiai átalakulás – mely egyre bizonyosabban inkább hatalmi átrendeződés, mintsem az európai értelemben vett demokratizáció –, a maga átláthatatlan és gyakran fegyveres összecsapásokban is megnyilvánuló viszonyaival nem nyújt kedvező feltételeket ahhoz, hogy az olajtermelést a korábbi szintre lehessen visszaállítani. Mindezek a gazdasági körülmények, illetve az egyes országokban zajló fegyveres erőszakkal (is) kísért folyamatok növelik a belső migrációt, amely egyrészt a fegyveres erőszak elől menekülés, másrészt a vidékről a nagyvárosokba való beköltözés formájában jelentkezik. Bár az arab tavasz társadalmi hatásainak felmérésére és elemzésére egyelőre várni kell, a folyamatok fő irányai jól látszanak: az átalakuló arab Közel-Kelet szegényebb és muszlimabb, instabilabb, de legitimebb lesz. A legitimitás egyik legfontosabb fokmérője pedig minden bizonnyal az lesz, hogy a régi és az új politikai vezetők hogyan tudják majd a társadalom jogos igényeit kielégíteni, munkahelyet teremteni és szociális hálót bővíteni.
Jegyzetek 1 Nicholas S. Hopkins – Saad Eddin Ibrahim (szerk.): Arab Society. Class, Gender, Power and Development. Kairó: The American University in Cairo Press, 1997. 67. o. 2 Bővebben l. Csicsmann László: Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Budapest– Pécs: Dialóg Campus, 2008. 135–140. o. 3 Az adóztatás részleteit, az olajtermelő és olajjal nem rendelkező országok közötti különbségeket l. Uo. 138–139. o. 4 Trading Economics, www.tradingeconomics.com, 2012. 5 Uo. 6 Uo. 7 Uo. 8 Uo. 9 Uo. 10 Uo. 11 Beszélgetés Numán Benotmannal, a Quilliam Alapítvány líbiai származású elemzőjével: „Nekem nincs törzsem, én tripoli vagyok.” (Berlin, 2011. június.)
2012. tavasz
83
N. Rózsa Erzsébet 12 Kérdés, hogy az „arabságot” milyen kritériumok alapján számítjuk. Az újonnan érkezett arab bevándorlók mellett a korábban, esetleg több generációval előbb érkezetteket is az arabokhoz számítjuk-e; vagy arabnak tekinthető-e az, aki nem vagy csak rosszul beszéli ősei nyelvét, stb. 13 A franciaországi muszlimokat (túlnyomórészt maghrebi arabokról van szó) illetően l. Szűcs Anita: „»Szabadság, testvériség egyenlőség« és a rasszizmus: muszlimok Franciaországban”. In: Az iszlám Európában. Az európai muszlim közösségek differenciáltsága (szerk. Rostoványi Zsolt). Budapest: Aula, 2010. 217–292. o. 14 N. Rózsa Erzsébet: „Muszlim kisebbségek Közép-Európában, avagy Közép-Európa különlegessége”. In: Az iszlám Európában. 405–446. o. 15 Trading Economic, i m. 16 „Unemployment, Total (% of Total Labor Force”. The World Bank, http://data.worldbank.org/ indicator/SL.UEM.TOTL.ZS, 2012. 17 „Arab Regimes Need Reform for Jobs: World Bank”. Al-Arabiyya News, http://www.alarabiya.net/ articles/2011/04/06/144496.html, 2011. április 6. 18 „Unemployment, Total (% of Total Labor Force”.
Résumé Demography. Migration, Urbanization – the “Politics-Free” Processes of Globalization On the eve of the Arab Spring, Arab societies may have presented a relatively static picture of themselves. It seemed that the theoretical debates of the 1990’s and 2000’s, and the profound changes in the international system have left the Arab world untouched, or, at least, have not induced it to move, in spite of the fact that these external developments started profound and deep-running process and influenced already existing ones. In fact, the Arab world reflects the globally existing developments, but its local characteristics are re-interpreting these, and their relative balance shows a direction and state of development markedly different from that of the West. Globalization, in which modernization is a very important element, is as much characteristic of the Arab world as the “renaissance of identities”, in which nationalism and Islam, and their relationship, are the determinant factors. The globally relevant social processes and institutions (migration, urbanization, the demographic explosion, public education, the state and its security forces, etc) are further enriching – sometimes in very different ways – the picture we may get of the Arab world.
84
Külügyi Szemle
