MENEDZSMENT
ÁPOLÁSMENEDZSMENT
Az ápolóképzés változása hazánkban az Európai Felsôoktatási Térségben Dr. Betlehem József, Dr. Boncz Imre, Dr. Kriszbacher Ildikó, Dr. Illei György, Dr. Tahin Tamás, Dr. Bódis József, Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar
Az egészségügy rendszerének változása, a fejlôdéssel való lépéstartás az európai uniós csatlakozást követôen számos kihívást hordoz a magyar egészségügyi szakemberek számára. Az egyik fô kihívás a reális szükségleteken alapuló, egészség megôrzô, visszaállító, illetve az állapotromlást megakadályozó, megfelelô minôségû egészségügyi szolgáltatások elérhetôségének megteremtése. E szükségleteket csak jól felkészült egészségügyi team képes kielégíteni. Olyan csapat, melyben mindenki a saját szakterületének legjobb gyakorlatát (best practice) valósítja meg az egyén igényeinek figyelembe vételével. A modern ellátó team egyik kulcsszereplôje az ápoló. Hazánkban is megjelentek – még ha a világ fejlett részéhez képest jelentôs késéssel is – azok az ápolók, akiknek munkája csak rájuk jellemzô tudás és készség anyagon alapszik. Egy növekvô részük alapképzettségének szintje az orvosival azonos, egyetemi szintû. Ez megteremtette a partneri viszony kialakításának alapfeltételét. Áttekintésünk célja, hogy bemutassuk az ápolóképzés fejlôdésének hazai sajátosságait, a fejlôdés fôbb állomásait, továbbá kitekintsünk a fejlettebb országok képzési gyakorlatára. Vázoljuk az egyetemi szintû ápolóképzés és az egészségtudományi doktori képzés bevezetésével elôálló új fejlôdési lehetôségeket a minôségi, hatékony egészségügyi ellátás megvalósítása érdekében.
Shortly after joining the European Union, the change in the health care system and the development constitutes a growing challenge for Hungarian health care professionals. One of these is the setting up of an available health care system providing appropriate quality service to maintain and restore health and stop progression of pathologies. Only a well-prepared team can satisfy these needs where all team-members reach the best practice of his/her professional field, taking into consideration the preferences of the client. One of the key members of the team is the nurse. With some delay compared to the developed countries, those nurses, whose educational level is the same as physicians’ appeared in Hungary as well. This makes possible to establish a partnership between physicians and nurses. The aim of our article is to show the characteristics and the main steps of the development of the Hungarian nursing education, compared to some developed European Union’s countries. We draft the possible
further development points with the establishment of the master’s and of the PhD level in the nursing and related health sciences education in order to realize an effective health care system.
BEVEZETÉS A modern egészségügyi ellátásban, különösen a kórházakban az orvoslás elválaszthatatlan partnere az ápolás. Mindkét szakma céljaiban a beteg/kliens számára legkedvezôbb feltételeket kívánja megteremteni az egészség megôrzéséhez, visszaszerzéséhez, vagy az állapotromlás megakadályozásához. A modern társadalmak epidemiológiai viszonyaiból következôen az ellátás egyre nagyobb részét teszi ki az ápolás. A kórházi szak- és alapápolás mellett fokozatosan elôtérbe kerül az alapellátásban nyújtott ápolás, és ennek a szociális ellátáshoz kapcsolódó része. Az ellátás belsô differenciálódása és extenzívebbé válása mind összetettebb ápolásirányítási, szakismereti és gyakorlati igényeket támaszt az ápolókkal szemben [1]. Az orvosi szaktudás bôvülésével a szakápolási ismeretek és jártasságok is egyre komplexebbé válnak, melyek elkerülhetetlenné teszik a szakirányú szakképzési rendszer fejlesztését. Ebbe az irányba hat a szakápolást igénylô esetek növekvô száma is. Ezek a fejlemények önmagukban fokozott követelményeket támasztanak az ellátószemélyzettel szemben és többletterhet rónak a finanszírozóra. Az ápolás mára az intuitív gondoskodáson és szereteten alapuló tevékenységbôl egy önmagát formálni igyekvô hivatássá vált a világ számos országában. A fejlôdés mai trendje az, hogy az ápolás a tudományosan bizonyított tudásbázisát tovább gyarapítsa és fejlessze [2]. Ezt a folyamatot segíti elô az ápoláskutatás térnyerése, a maga sajátos ápolástudományi módszertanával. A módszertanban fellelhetôk a kvantitatív kutatásban használatos egzakt módszerek és eszközök, azonban a kvalitatív irányzat vizsgálómódszerei közül is sokat alkalmaz. Ennek magyarázatát az adja, hogy a tudásbázisban hagyományosan szereplô természettudományos ismeretek mellett a társadalomtudományi ismeretek mind nagyobb hangsúllyal fordulnak elô. Az utóbbiak képezik különbözô egészségi állapotokban általában az emberi magatartás, konkrét helyzetekben a viselkedés, valamint a környezet ezekre gyakorolt hatásának vizsgálatával a magatartás, viselkedés megértésének és befolyásolásának elméleti-módszertani alapját.
IME VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2008. FEBRUÁR
27
MENEDZSMENT
ÁPOLÁSMENEDZSMENT
A tudás naprakész szinten tartása és fejlesztése nemcsak az ápolási szakma elvárása, hanem a társszakmáké és nem utolsósorban a betegeké is. A beteg állapotának leginkább megfelelô, kutatási eredményekkel igazolt hatékonyságú módszerek alkalmazását a beteg az ápolótól is elvárhatja. A finanszírozónak is érdeke a legjobb ápolási gyakorlat megvalósulása, hisz korántsem mindegy, hogy egy eljárás alkalmazása szakmailag mennyire eredményes, és ugyanakkor mennyire költséghatékony [3]. Áttekintésünkben röviden bemutatjuk az ápolóképzés fejlôdésének fôbb mozzanatait hazánkban és Európában, az egyetemi szintû ápolóképzést elindító tényezôket, a képzés tartalmi elemeit és az európai uniós tagországok ápolóképzési szintjeit.
AZ ÁPOLÓKÉPZÉS FÔBB TÖRTÉNETI ELÔZMÉNYEI KÜLFÖLDÖN Az ápolóképzés a XIX. században indult meg, jóllehet korábban már léteztek kezdeményezések a képzésre, azonban önálló ápoló iskolateremtô jellegük nem volt [4]. Európában Theodor Fliedner kaiserswerthi diakonissza iskolája – amely 1836-ban indult – jelentette az elsô szemléleti és gyakorlati áttörést az ápolóképzésben [5]. A világi ápolás megalapozása F. Nightingale munkásságához kapcsolható. Tevékenységének legmarkánsabb bizonyítéka a képzés terén a londoni világi ápolóiskola létrehozása 1860-ban. A Nightingale-iskola elterjedését segítették a krími háborúban szerzett gyakorlati tapasztalatok, valamint az a tény, hogy az akkori kórházakban bebizonyosodott, hogy szakismeret megfelelô alkalmazása emberek életét képes megmenteni [6]. A világi ápolóképzés átalakításában szerepe volt a Vöröskeresztnek, mely az ápolóképzést karitatív küldetésébôl adódóan felvállalta. Az új szellemben képzett ápolók önszervezôdésének képességét fejezte ki az Ápolók Nemzetközi Tanácsának (ICN) megalapítása 1899-ben. A XX. század kezdetétôl az európai ápolóképzés fejlôdése eltérô irányt vett az addig számos közös vonással rendelkezô amerikai ápolóképzéshez képest. Ezt azért fontos itt megemlíteni, mert egyrészt az ápolóképzési reformok az USAban gyorsabban valósultak meg, és maradandóbb változásokat hoztak, másrészt a II. világháborút követôen az USAbeli képzési fejlôdés visszahatott Európára is. Az ápolóképzési reformok fô komponensei Észak-Amerikában (USA, Kanada) a képzés fejlesztése és a szakmai autonómia kialakítása voltak. A Kolumbia Egyetem Tanárképzô Fôiskoláján indult el az elsô, ápolók részére meghirdetett továbbképzô kurzus 1899-ben [7], majd az elsô doktori programot is elindíthatták 1924-ben. Az elsô önálló Ápolási Fôiskolát a Minesotta Egyetemen alapították meg 1909ben [8]. Az orvosképzés reformját követôen (Flexner-jelentés, 1907) az ápolóképzés reformját is kutatásokra alapították (Goldmark-jelentés, 1923; Burgess-jelentés, 1927), azonban a tényfeltáráson túl a képzés egységesítése csak részben járt eredménnyel. A fordulópontot az jelentette,
28
IME VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2008. FEBRUÁR
hogy az 1950-es évektôl egyre több egyetemen jött létre ápolói fakultás, teremtôdtek meg az ápoláskutatás fejlôdésével a doktori fokozat megszerzésének lehetôségei. Ez nemcsak az ápolóképzés más szakmákkal, hivatásokkal azonos szintre emelését jelentette, hanem lehetôséget biztosított önálló szakmai szervezetek formálására is. Az európai kontinensen a XIX-XX. század fordulóját követôen is folyamatosan próbálkoztak ápolóképzési reformokkal, azonban kevés vezetett közülük tartós eredményre.
AZ ÁPOLÓKÉPZÉS HAZÁNKBAN Magyarországon is fellelhetôk az ápolóképzéssel kapcsolatos emlékek. A XIX. századból néhány kiemelkedô, az ápolóképzésrôl gondoskodó személyiség nevét emelhetjük ki, mint Dr. Bugát Pál, Kossuth Zsuzsa, Dr. Flór Ferenc [9]. Európa más országaihoz hasonlóan a Vöröskereszt által végzett szervezett ápolóképzés hazánkban is meghonosodott [10]. Az 1902-ben megalakult Magyarországi Betegápolók és Ápolónôk Országos Egyesülete ápoló tanfolyamokat szervezett [11]. A hazánkban mûködô sokféle és eltérô színvonalú ápolóképzés egységesítése érdekében 1927-ben az Országos Közegészségügyi Intézetben Dr. Johan Béla irányításával kidolgozták az egységes ápoló- és védônôképzés alapelveit [12]. A egységesítési törekvések ellenére a képzések egyes intézményenként különböztek, mind tartalomban, mind képzési idôben [12, 13]. A II. világháborút követô idôk alapvetô társadalmi, gazdasági és politikai változásai az ápolóképzésben is éreztették hatásukat. Hazánkban az 50-es években nem mondható el oly dinamikus, gyors szakmai képzésiszint-emelkedés, mint az USA-ban vagy Nyugat-Európában. A munkaerôigény gyors kielégítése céljából tanfolyam jellegû, közvetlen a 8 általános elvégzéséhez kötött ápolóképzések indultak egészségügyi szakiskolákban. A 60-70-es években az egészségügyi hálózat fejlôdésével és újabban a modernizálódó egészségügy által támasztott igényeknek való megfelelés érdekében egészségügyi iskolai reform indult el, melynek eredményeként 1965-ben az eddigi egészségügyi szakiskolák mellett létrejöttek az érettségit is adó egészségügyi szakközépiskolák, majd a szakképzettséget egységesítették 1975-ben (általános ápoló és általános asszisztens). A következô lépés során egy szûk vezetô, oktató ápolói réteg számára teremtôdött meg fôiskolai oklevél megszerzésének lehetôsége (intézetvezetô, szakoktató, 1975). A 80-as évek végén került sor az elsô, nem a vezetésre fókuszáló fôiskolai képzési program levelezô tagozaton történô elindítására (1989) egy helyen, Budapesten, az Orvos Továbbképzô Egyetem Egészségügyi Fôiskolai Karán (késôbb HIETE EFK, majd SE EFK). 1993-ban szélesebb igényeket kielégítve indult az Európai Bizottság ajánlásai alapján kidolgozott diplomás ápolóképzés a korábbi három vidéki orvosegyetem keretei között, a Project HOPE (Health Opportunities for People Everywhere) támogatásával. Az elsô szervezett keretek között folyó egyetemi ápolóképzési
MENEDZSMENT
ÁPOLÁSMENEDZSMENT
programokat (USA) követôen jelentôs késéssel, hazánkban is kidolgozták, majd több éves bürokratikus eljárás lefolytatása után [14] 2000-ben megalapították és indították az elsô egyetemi szintû ápolóképzési programot a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Fôiskolai Karán, Pécsett [15]. (Az 1. táblázat szemlélteti a rendszerváltozás elôtti és utáni idôszak meghatározó ápolóképzési szintjeit.) A képzési szint emelkedésével párhuzamosan nem valósult meg a fôiskolai, egyetemi szintre épülô szakirányú szakképzési rendszerek kialakítása és így a meghatározó területeken továbbra is megmaradt a korábbi, középiskolai szintre épülô, középfokú szakképzés rendszere.
1. táblázat A magyar ápolóképzés színtereinek átalakulása az 1990-es évek elôtt és az 1990-es évek után
AZ EGYETEMI SZINTÛ ÁPOLÓKÉPZÉSI PROGRAM INDÍTÁSÁT KIVÁLTÓ OKOK A XX. század végére a WHO társadalom-egészségügyi programjai alapján világossá vált, hogy a fejlett országok társadalmában olyan változások mentek végbe, melyek kihívásokat jelentenek az egészségügy valamennyi szereplôje számára. Hazánkban ezeket a kihívásokat hangsúlyosabbá tette a rendszerváltozásból adódó egészségügyi szerkezetátalakítás igénye is: a piaci verseny megjelenése, a finanszírozási szerkezet átalakulása, a minôségszemlélet elôtérbe kerülése, a szekunder, tercier prevenció feltételeinek változása. Az egészség értékként való megjelenítésének, az egészség fejlesztésének szükségességét támasztották alá a hazai mortalitási és morbiditási mutatók is, a krónikus nem fertôzô betegségek térhódítása, a születéskor várható átlagos élettartam elmaradása a fejlett országokhoz képest. Tartalmi kérdéseket vetett fel az ellátási esetek súlyosbodása, a polimorbiditás kifejezettebbé válása, az ápolási idô megnövekedése, melynek egyenes következménye az ápolási személyzet leterheltsége, a követelmények növekedése és differenciálódása, a szaktudás felértékelôdése [16]. Új ellátási formák jelentek meg, mint az egynapos sebészet, mely feltételez az alapellátás szintjén is egy kompetens szakértô ápolói csapatot. A házi szakápolás a fekvôbeteg intézeti egészségügyi költségek lefaragásának és a
beteg komfortosabb elláthatóságának igényével jött létre. Ennek az individualizált ápolási tevékenységnek is kulcselemét kell képezzék az ápolók [17, 18]. Az ellátás minôségének szavatolásában az ápolóknak is jelentôs szerep jut, hisz ismerniük kell az orvosi technológia és ismeretek fejlôdésébôl adódó újabb elvárásokat. Továbbá az ápolói tevékenység végzését is a minôségszemléletnek kell jellemeznie, amihez a legújabb ápolási ismereteket is szükséges alkalmazni [19]. A betegellátás során alkalmazható legújabb orvosi, bizonyítottan hatékony eljárások mellett, az ápolásban is a bizonyított ismereteket szükséges alkalmazni. Ehhez kutatásokat kell végezni, vagy legalábbis folyamatosan követni a rendelkezésre álló megbízható ápolási szakirodalmi forrásokat. Az ehhez szükséges alapismeretek és a kritikus gondolkodás elsajátíttatása is feladata a korszerû képzésnek [20]. Az egészséggel foglalkozó tudományok hazai létjogosultságát a MTA is elismerte az orvostudományok mellett önálló területként [21]. Az ápolásszakmai érdekek megjelenését követôen egységes formában szükséges ezeket érvényesíteni, aminek feltétele a megfelelô tudással, képességekkel rendelkezô ápolásvezetôk kinevelése. Az ápolásvezetôk munkáját a megfelelô menedzseri ismeretekkel bíró ápolók tudják csak eredményes módon támogatni [22]. A szakszervezetek átalakulása mellett újabb feladatok jelennek meg, melyek az ápolásszakma önálló hivatássá válását is elôsegítik [23]. A hagyományos szakmai érdekképviseleten túl, melyet a Magyar Ápolási Egyesület jelenít meg 1989 óta, szükséges, hogy a professzionalizálódó ápolás tudományos szakmaiságát szervezetek is képviseljék, mint pl. a Magyar Ápolástudományi Társaság. A szakmai karriercsatorna megteremtésének lehetôsége az ápolásban is jelentkezett a hagyományos egyetemi (orvos-, fogorvos-, gyógyszerész-) képzések mellett [24]. A csapatmunka igazi tartalmának megvalósítása valamenynyi partner szakmai képzésének legmagasabb szintû megteremtését igényli, ami a hatékonyságot képes elômozdítani [25]. Ehhez szükséges, hogy az orvosi hivatás az ápolói hivatást partnerként ismerje el, amelynek alapvetô feltétele, hogy az ápolási tudást biztosító képzés egyetemi szintre emelkedjen [26]. Az Egészségügyi Világszervezet Európai Régiójában az egészségügyi miniszterek aláírták a Müncheni Deklarációt, mellyel hitet tettek amellett, hogy az ápolást és a szülésznôi tevékenységet fontos megerôsíteni, az ápolóképzést egyetemi tanszékek keretében kell végezni és az oktatók egyetemi végzettségû ápolók legyenek. Ezzel valamennyi aláíró kormány, így hazánk is felvállalta ezt a feladatot [27].
AZ EGYETEMI PROGRAM TARTALMI ELEMEI A fentebb leírt szükségleteknek való megfelelés alapján dolgozta ki a Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Fôiskolai Kar az egyetemi szintû ápolóképzés programját
IME VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2008. FEBRUÁR
29
MENEDZSMENT
ÁPOLÁSMENEDZSMENT
Dr. Illei György vezetésével, 10 féléves alapképzés formájában. Az oktatási kormányzat azonban a képzést 3 féléves kiegészítô alapképzésként a 8 féléves fôiskolai képzés keretében megszerzett diplomás ápolói végzettségre építve engedélyezte. Így indult az egyetemi szintû ápolóképzés 2000 szeptemberében, immáron nem a Pécsi Orvostudományi Egyetem, hanem a felsôoktatási intézmények integrációja következtében a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Fôiskolai Karán. A képzési cél hármas fókuszpontja: oktatás, kutatás, vezetés az ápolásban. A képzési program magába foglalja mindazokat az ismereteket, képességeket, melyek az ápolásban a magas szintû gondozás, ellátás megvalósulásához vezetnek [15]. A program fôbb tanulmányi területeit tekintve megállapítható, hogy a társadalomtudományi és alapismereti modulon kívül az ápolástudományi és szakmodulok az ápolási szakterületen való elmélyülés lehetôségét, valamint a fentebb említett hármas célnak való megfelelést szolgálják. A képzés gyakorlati és elméleti területeinek aránya 60% : 40%. Az általános értelmiségképzô tárgyak közé tartoznak a filozófia, latin nyelv, képzômûvészet, irodalom, zene. Az alapismeretek modul magában foglalja a sejtbiológiát, biokémiát, biofizikát, anatómiát, élettant, kórélettant, patológiát, társadalom-egészségtant, közegészségtant, mikrobiológiát, járványtant, általános gyógyszertant. A társadalomtudományi modul részét képezik az etika, pszichológia, kommunikáció, pedagógia, egészségnevelés, szociológia tantárgyak. Az ápolástudományi ismeretek átadása, az egészség és az ápolás általános elvei, ápoláskutatási ismeretek, ápolásetika, ápoláslélektan, egészségügyi menedzsment alapismeretek tantárgyak oktatása során történik. Egyebekben az oklevél megszerzéséhez elôírt általános követelmények megegyeznek az egészségügyi felsôoktatás alapképzési szakjainak egyetemi szintre vonatkozó képesítési követelményeivel. Ezek alapján az egyetemi záróvizsga is olyan rendszerben épül fel, mint az orvosképzésben. Az Európai Felsôoktatási Térséghez való igazodásként valamennyi egészségügyi képzési programot az Európai Kreditátviteli Rendszer szellemében módosították, ami meg-
1. ábra A képzési szintek az Európai Felsôoktatási Térség elvárásai alapján a hazai egészségtudományi képzési ágban az ápolóképzés szempontjából 2005-tôl
30
IME VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2008. FEBRUÁR
teremti a lehetôséget a tanulmányok más EU-országban folytatására, sôt más EU-tagországok hallgatói hazánkban is folytathatnak tanulmányokat, konvertálható rendszerben. Az ápolóképzés szintjei ezzel már 2000-ben megvalósították a hazánkban 2006-ban a felsôoktatásban egységesen bevezetett lineáris kétciklusú képzési rendszert a Bologna folyamat szellemében (lásd 1. ábra) [28].
DOKTORI (PhD) KÉPZÉS Az európai uniós tendenciákból világosan látható, hogy az ápolásban újabb kihívás jelent meg, ami az önálló doktori iskolák megindulásának igényeként jelentkezett. Az autonóm tudásbázis megteremtésében a doktori iskolának és az onnan kikerülô szakembereknek elengedhetetlen szerepe van. Az ápolói identitás kialakulásához szükséges a jellemzô tudás és jártasságok rendszerének elsajátítása, a sajátos ethosz megjelenése. Ezek révén emelkedhet az ápolás mint szakma hivatássá. A doktori iskola megteremtésének kezdeti lépései hazánkban is megtörténtek az orvostudomány képviselôinek szerepvállalásával. Örvendetes, hogy az orvostudomány mûvelôi is felismerték és elismerték az egészségtudományok, így az ápolás szintbeli emelkedésének egészségügyi, népegészségügyi hasznát [29]. A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán a Magyar Akkreditációs Bizottság engedélye alapján a 2005/2006. tanévben elkezdte mûködését az Egészségtudományi Doktori Iskola, melynek keretében 2006 tavaszán védték meg hazánkban is az elsô ápolási PhD-értekezést.
AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAINAK ÁPOLÓKÉPZÉSI SZINTJEI Az Európai Unióhoz való csatlakozás közeledtével megindultak azok a jogharmonizációs folyamatok, melyek lehetôvé teszik a végzett szakemberek szabad munkavállalását. Az egészségügyön belül az orvosi, fogorvosi, gyógyszerészi, állatorvosi és szülésznôi oklevelek mellett az ápolói végzettséget is automatikusan elfogadják [30]. Az EU-tagországokban eltérôek az ápolóképzési feltételek. Az országok többségében az ápolói alapvégzettség szintje (ezt az EU nem szabályozza külön) már korábban fôiskolai, vagy egyetem által akkreditált iskolában szerzett fokozat (BSc) volt [31]. A felsôfokú végzettséget a legtöbb országban megkövetelik (postsecondary level). A csatlakozó országokban is szinte mindenütt megindult mára a képzés fentiekben megfogalmazott elvek szerinti fejlesztése [31]. Ha az ápolói karriercsatorna alakulását követjük végig, akkor azt vehetjük észre, hogy az EU-országok többségében mára megteremtôdött annak a lehetôsége, hogy az ápoló a legmagasabb szintû egyetemi diplomát és doktori fokozatot is szerezhessen (2. táblázat).
MENEDZSMENT
ÁPOLÁSMENEDZSMENT
2. táblázat Az Európai Unió egyes tagországaiban megvalósuló alapképzések az ápolásban és elérhetô szintek 2000-ig [32]
MEGBESZÉLÉS Az európai ápolóképzésben az elmúlt idôszakban jelentôs változások mentek végbe a szakma hivatássá válása érdekében. A betegápolás mára ápolói hivatássá vált a maga komplex, egészséget megôrzô, fejlesztô és betegséget gyógyító rendszerében a világ számos országában. Hazánkban ezek a fejlemények az 1990-es rendszerváltozást követôen váltak jól láthatóvá, melyeket az egészségügyi rendszer viszonylag gyorsan, bár nem az elvárható mértékben követett. Az európai trendet figyelve, a fejlôdés egyértelmû útja a minôségileg elvárható legjobb gyakorlat (best practice) elterjedése. A változásoknak megfelelô komplex egészségügyi rendszer számos kihívással néz szembe. Az orvosi te-
vékenységek standardjai folyamatosan finomodnak, amit csak megfelelô képzettségû partnerekkel lehet eredményesen és hatékonyan megvalósítani. A támogató szervezeti kultúra, a teammunka felgyorsítja az amúgy is szükségszerû változásokat, fokozza a rendszer teljesítményét és emeli az ellátás színvonalát. A csapaton belüli partnerségi viszony megvalósulása elôl újabb akadály gördülhet el az azonos szintû egyetemi végzettség megjelenésével. Az ellátás középpontjában a páciens kell, hogy álljon a maga preferenciáival, akit csak azonos nyelvet beszélô csapat képes hatékonyan gyógyítani, gondozni, ápolni. Az ápolóképzés szakmai színvonalának emelése nem öncélú folyamat. Az egészségügyben dolgozó, magasan kvalifikált szakemberekkel (orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek) való érdemi együttmûködést nem lehet elvárni alacsonyan képzett munkatársaktól. Csak olyan ápolási szakemberek tudnak eredményes munkát végezni az egészségügyi ellátás hatékonyságának fokozása érdekében, akik megfelelô szakmai háttérrel rendelkeznek, és lépést tudnak tartani a tudomány folyamatos fejlôdésével. Képesek kritikusan gondolkodni és a rendelkezésre álló saját tudás- és jártasságanyagot a beteg érdekeit figyelembe véve tudományosan bizonyított tényeken alapulva felhasználni. Az alapellátás felértékelôdése, a közösségi–házi ápolás és az egészségfejlesztés elôtérbe kerülése is szükségessé teszi az egyetemi szintû végzettség és a doktori iskola létrehozása mellett az Egészségügyi Fôiskolai illetve Egészségtudományi Karok szervezésében a felsôfokú szakirányú szakképzési rendszer kialakítását is. A fentiek alapján a magyar ápolóképzés európai mércével is elérte az egyetemi szintû képzés kívánalmait, és megállja a helyét a versenyben. E folyamatot egészíti ki az egészségtudományi doktori (PhD) fokozat elérhetôvé tétele az arra érdemes szakemberek számára.
IRODALOMJEGYZÉK [1] Buda J. A közösségi egészségügyi ellátás elmélete és módszertana. POTE EFK jegyzet, Pécs, 1998. [2] Betlehem J. Bizonyítékokon alapuló ápolás fogalomrendszerének helye az ápolásban. Nôvér 2002;6:11-17. [3] Boncz I., Sebestyén A., Mészáros L. A német ápolásbiztosítási rendszer bevezetésének lehetôsége Magyarországon a finanszírozó oldaláról. Élet- és Egészségbiztosítás, 2002, 6, S1, pp. 11-12. [4] Buda J. A betegápolás története és szemelvénygyûjtemény a betegápolás történetének irodalmából: Jegyzet diplomás ápoló szak hallgatói számára. POTE EFK, 1994, Pécs [5] Bauer T, Hoede R. In guten Händen Vom Bockenheimer Diakonissenverein zum Frankfurter MarkusKrankenhaus. Verlag Waldemar Kramer GmbH, Frankfurt am Main, 2001. pp. 12-15. [6] Nightingale F. Notes on Nursing. What is and what is not (orig. 1859) Lippincot, Philadelphia, 1946.
[7] Glaser W. A. Social Settings and Medical Organizations, Atherton, New York, 1970. 105-160. [8] Schwirian PM, Moloney MM. Professionalization of Nursing: Current Issues and Trends. Lippincott Williams & Wilkins Publishers; 3nd edition, 1998. [9] Kapronczay K. A magyar ápolónôképzés kezdetei. Egészségügyi munka, 1983, XXX, 118-133. [10] Kapronczay K. A magyar ápolónôképzés fejlôdése. Nôvér 1992;1:10-19. [11] Balázs F. Rövid visszapillantás a Magyarországi Betegápolók és Ápolónôk Országos Egyesületének három évtizedes mûködésére (1902-1932). MBÁOE, Budapest, 1932. [12] Johan B. Az ápolónô- és védônôkérdésrôl. M. Kir. Orsz. Közegészségügyi Intézet, Budapest, 1929. [13] Heim P. Az egészségügyi segédszemélyzet kérdésérôl. Orvosi Hetilap, 1927, 43, 1242-1244.
IME VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2008. FEBRUÁR
31
MENEDZSMENT
ÁPOLÁSMENEDZSMENT
[14] Buda J. Jubileumi évkönyv 1989-99. PTE EFK, Pécs. II. kötet, 2002. [15] Jogszabály: 85/2000. (VI. 15.) Korm. rendelet az egyetemi szintû ápoló alapképzési szak képesítési követelményeirôl [16] Aiken L, Sloane D, Sochalski J. Hospital organizations and outcomes. Quality in Health Care 1998;7:222-226. [17] Tahin T, Makó Cs, Jeges S. Kórházi szervezet – betegellátási technológiák – nôvérbeállítottságok. Népegészségügy 1980; 61:82-94. [18] Tahin T, Makó Cs, Jeges S. Kórházi szervezet – betegellátási technológiák – nôvérbeállítottságok. Népegészségügy 1980;61:206-220. [19] Gulácsi L. Klinikai kiválóság; technológiaelemzés az egészségügyben. Springer, Budapest, 1999. [20] DiCenso A, Cullum N, Ciliska D. Implementing evidence-based nursing: some misconceptions. EvidenceBased Nursing 1998;1:38-40. [21] Jogszabály: 169/2000.(IX. 29.) Korm. rendelet az egyes tudományterületekhez tartozó tudományágak, valamint a mûvészeti ágak felsorolásáról [22] Illei Gy. Új utak az ápolásban. Nôvér 1996;1:4-8.
[23] Réthelyi M. Az ápolók szerepe, helye, kompetenciája a jövô egészségügyében. Magyar Orvos 2003;3:41-43. [24] Zrínyi M. Az ápolástudomány szerepe az egészségtudományok rendszerében. Nôvér 2000;5:22-23. [25] Zwarenstein M, Reeves S. What’s so great about collaboration? British Medical Journal 2000;320:1022-1023. [26] Oláh A. Az ápolói készségek fejlesztése az egyetemi szintû képzésben. Egészségügyi menedzsment 2003;4:74-77. [27] Müncheni deklaráció: Ápolók és szülésznôk: erô az egészség szolgálatában. Nôvér 2000;4:23. [28] Betlehem J. Átalakuló egészségtudományi felsôoktatás. Nôvér 2005;18:27-31. [29] Fésüs L. Európai uniós ország lettünk!, MOTESZ Magazin 2004;2:6. [30] Az Európai Parlament és Tanács 2005/36/ EK irányelve (2005. szeptember 17.) a szakmai képesítések elismerésérôl. [31] Kozon V, Seidl E. Pflegewissenschaft – der Gesundheit verpflichtet Facultas, Wien, 2002. [32] Nursing in the world the facts, needs and prospects. The International Foundation of Japan, Tokyo, 2000.
A SZERZÔK BEMUTATÁSA Dr. Betlehem József 1997-ben diplomás ápolói fôiskolai oklevelet, 2002 pedagógia szakos bölcsész és tanári egyetemi, valamint okleveles ápolói egyetemi oklevelet szerzett. A Manchester Metropolitan Egyetemen folytatta PhD tanulmányait és 2006-ban az egészségtudományok doktora címet szerezte meg. 1995-2004 között az Országos Mentôszolgálatnál dolgozik részállásban. 1997-tôl fôállásban a
Pécsi Orvostudományi Egyetem, majd a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Fôiskolai majd Egészségtudományi Karán oktató. Jelenleg tanszékvezetô, egyetemi docens a PTE ETK Sürgôsségi Ellátási Tanszékén. 1999-2002 között tanulmányi osztályvezetô, azt követôen oktatási fôigazgatóhelyettes, jelenleg oktatási dékánhelyettes a PTE Egészségtudományi Karon. A Magyar Ápolástudományi Társaság elnöke, valamint vezeti a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Oktatási, Továbbképzési és Tudományos Bizottságát.
Dr. Boncz Imre bemutatása lapunk VI. évfolyamának 4. számában, Dr. Kriszbacher Ildikó, Dr. Illei György, Dr. Tahin Tamás valamint Dr. Bódis József bemutatása pedig a www.imeonline.hu inernetes oldalon olvasható.
A hírektôl a távdiagnosztikáig: Oracle alapokon készül a Magyar Onkológiai Hálózat portál Az Országos Onkológiai Intézet egy olyan innovatív informatikai megoldás fejlesztésébe kezdett 2005-ben, amely a magyarországi rákgyógyítás és az onkológiai továbbképzés elômozdítását tûzte ki célul modern webes eszközök segítségével. A 2008 végére elkészülô portál elsô fejlesztési üteme lezárult, így az Oracle technológiára épülô megoldásban már készen állnak a keretek a tartalom befogadására. Az új eszköz végeleges formájában egy portál és egy csoportmunkaeszköz összes funkcióját elérhetôvé teszi, így az orvosok a szakmai közösségépítésen és információcserén túl akár távgyógyászatra is használhatják. A Magyar Onkológiai Hálózat (Hungarian Oncology Network, röviden HON, www.honcology.hu) egy sokfunkciós, interaktív szakmai portál és tudásbázis, amelynek célja egy országos onkológiai szakemberhálózat megteremtése. Ennek érdekében a portál szakmai fórumot és találkozási pontot nyújt a 6 regionális és a 13 megyei onkológiai központ, illetve az onkológiai területen dolgozó orvosok és úgynevezett „onko-teamek” számára. Mindemellett lehetôséget nyújt a telemedicina és távoktatás kereteinek megteremtésére is. TÉ
32
IME VII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2008. FEBRUÁR