Az antropozófia előzményei

Az antropozófia előzményei Az antropozófia szellemi előzményeinek megismeréséhez vissza kell utaznunk az időben úgy 150 évet. Nagyjából a XIX. század közepére datálható az anyagelvű, más néven materialista szellemiség zenitje. Helyesebb volna azonban szellemiség helyett szellemtelenséget mondani, hiszen ekkorra éri el az ember az anyagba süllyedés mélypontját, ekkorra távolodik el leginkább a szellemvilág, a magasabb világok, az érzékfeletti birodalmak territóriumától. Az emberiség evolúciójában elérkezett a mélypont: a dekadencia, a száraz gondolatiság és az absztrakt, senki számára igazán nem érthető, tudománynak csúfolt, kiüresedett, elszemélytelenített ész (ráció) világa. Az ember teljesen beleragadt az anyagba, s végleg csapdába esett: meg akarta érteni intellektusa segítségével azt, ami nem az intellektusnak lett kitalálva. S mivel ez nem sikerült neki – hogyan is sikerülhetett volna? – nyíltan, gőgösen és becsmérlőn kijelentette, hogy akkor, amit szellemvilágnak hívnak és szellemi jelenségeknek neveznek, az nincs, nem létezik és sohasem volt. Ezzel bevágta a képzeletbeli ajtót a spiritualitás előtt és mintegy kizárta azt az életéből. Hallani sem akart arról, hogy léteznek szellemek és felsőbbrendű lények, vagy, hogy mágia által keletkezett a világ és a szellemi hierarchia magasabb létmódozataiban egzisztáló lények irányítják az alacsonyabb létmódban vegetáló emberiséget. A XIX. század derekán uralkodó korszellem csökönyös, beszűkült látóterű és regresszív, szellemileg tompa volt és igyekezett uralma alá hajtani a befolyásolható, írástudatlan és valamilyen vallásosság által már megfertőzött, eltévelyedett embereket. A korszak gondolkodói ott követték el a hibát, hogy az anyag kizárólagosságát és mindenek felettiségét bizonygatták és elrugaszkodtak a valóságtól, amikor kizárták világképükből a szellemi szubsztancia létezését és az anyag, illetve az „atom” mögötti voltát. Vagyis úgy képzelték el a világot, mint apró, oszthatatlan részecskék bonyolult halmazát, amelyet nem irányít magasabb rendű intelligencia és nem hat át az isteni tudatosság megannyi aspektusa. Erre mintha csak ironikusan válaszolt volna az agyontagadott, szellemi, felső vezetés, amikor elárasztotta paranormális jelenségekkel az akkori világot. A polgárosodó és szabadságharcokat vívó világban egyre-másra kezdtek az emberek asztalt táncoltatni, szeánszokon szellemeket idézgetni, egyre több médiumról lehetett hallani, elmozduló tárgyakról és kopogó szellemekről szóltak a híradások, keletről hazaérkezett kutatók számoltak be könyvek hasábjain az orientális világ guruiról és istenembereiről. Sőt, már a XIX. század második felében találkozunk a szellemek fotózásának technikáival. Megannyi spirituális klub alakult Európában és Amerikában, akik fennen hirdették magukról, hogy beavatják az embereket az okkultizmus rejtelmeibe. Rengeteg pletyka és tény keringett okkult páholyokról, a szabadkőművesek, álszabadkőművesek és különféle árnyékszervezetek intrikáiról és egymással folytatott harcairól, valamint tömeges tudatbefolyásoló módszereikről és világhatalmi ambícióikról. Mindent egybevetve, divattá, közbeszéddé vált megmagyarázhatatlan jelenségekről diskurálni és a társasági szalonok közkeletű témájává lépett elő a spiritualitás és a spiritizmus, előbbi a szellemtudomány, míg utóbbi a szellemidézés értelmében. Boldog napot! Száraz György

Teozófia és Antropozófia Ebben a miliőben érkezett a földre két hatalmas eszmeáramlat: a teozófia és az antropozófia.

A teozófia az isteni igazság és bölcsesség helyreállítását tűzte ki célul, mégpedig úgy, hogy az ember ne legyen kiszolgáltatva a különféle irányzatoknak és a szellemi lények kényénekkedvének, hanem tudatának transzcendentálása (meghaladása) révén, maga pillantson bele a spirituális világok valóságszintjeibe. Ezeket beavatásokkal érhette el az önművelő ember. Maga a teozófia egy vallás is, melynek gyökerei Indiába, nem földi forrásai pedig au isteni teremtő princípiumokig nyúlik vissza. A szó pejoratív értelmében ő nem prófétáskodott, csupán vissza kívánta tenni a dolgokat az emberi fejekben az őket megillető helyre. A Teozófiai Társaság 1879-ben alakult – és ezt kevesen tudják – egy univerzális testvériség földi megnyilvánulásaként. S bár maga a teozófia alapítója, Madame Blavatsky nem szívesen, de mégiscsak erődemonstrációk, bemutatók tartására kényszerült ezzel sokakban hiteltelenítve amúgy autentikus személyét. A belső viták és a későbbi teozófus vezetők konfliktusai és dogmatizmusa szépen fokozatosan eltérítették a vezetőket az alaptendenciáktól. Csak több szakítópróba után sikerült e válságból kilábalnia a társaságnak. Itt lépett a képbe Rudolf Steiner (1861-1925), aki a német Teozófiai Társaság vezetőjévé vált. Steiner és a többi fanatikus teozófus beavatott között egyre szélesedett a szellemi szakadék, mígnem szétváltak útjaik. Steiner nem egy világmegváltó köré csoportosuló utat hirdetett, hanem önálló, ösztönös és intuitív szellemi praxist szorgalmazott. Az antropozófia színre lépésének dátuma az 1900-as századforduló. E szellemi áramlat (impulzus) kimunkálója Rudolf Steiner volt. Ő arra vállalkozott, hogy kivezeti a szellemi kátyúba jutott emberi intellektust és egy szellemtudományos módszertant dolgozott ki, amely a világ megismerését az ember önmegismerésén keresztül célozta meg, méghozzá élő és tiszta formában, a realitások talaján állva és maradva mindvégig. Ma úgy tűnhet, hogy a materiális és a spirituális tények között vert hidat és teremtett összhangot Rudolf Steiner. Steiner egyik legnagyobb erénye abban állt, hogy képes volt a hallgatósága értelmi szintjén elmagyarázni a legnagyobb okkult elveket és igazságokat, amelyekre a későbbiekben részletesebben is kitérek. Ezen kívül másik hatalmas nagy tette az volt, hogy feltárta és nyilvánosságra hozta a Föld életét évezredek óta irányító titkos szövetségek, testvériségek és páholyok létét és működését. Itt nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Steiner felhívta a figyelmet a szellemi hierarchia polarizációjára, vagyis a két szemben álló oldal harcára és törekvéseire. Míg az egyik oldal az ember szellemi szabadságát hivatott megteremteni és erősíteni, addig a másik oldal manipulatív eszközeivel éppen ezt kívánja megakadályozni, mintegy rabszolgaságban tartva, egy tudati börtönbe taszítva az ember ébredező, szellemi öntudatát. Rudolf Steiner megjelenése és munkássága tehát arra hivatott, hogy egyre több részt tárjon fel abból az ősi tudásból, amely visszaterelheti az embert a számára üdvös szellemi élet felé. Ma úgy mondanánk, hogy a testi, lelki és szellemi egészség helyreállításán fáradozott a „Doktor”, ahogy tanítványai hívták. Hiszen szellemtudományi kutatásai, meglátásai és eredményei az élet csaknem valamennyi gyakorlati területét felölelték: a gyermekneveléstől kezdve (Waldorf-pedagógia), a biodinamikus mezőgazdaságon és a táplálkozástudományon, a mozgáskultúrán, az organikus építészeten, történelmi szimptomatológián át, az emberi mikrokozmosz és a makrokozmosz megfeleltetésein keresztül az antropozófiai gyógyászatig a legmagasabb okkult ismeretekkel bezárólag. Az antropozófia összességében úgy is felfogható, mint ezoterikus (beavatotti) tudás nyilvánosságra hozatala és alkalmazástana. Az adeptus-mester tisztában volt azzal, hogy az

emberiség lelki fejlődésében – szándékosan nem használom az evolúció szót – elérkezett az ideje a tudati lélek korának. Vagyis annak, hogy az egyes ember, mint individuum, avassa be önmagát az érzékfeletti birodalmak valóságába. Azt is tudta születésétől fogva működő látnoki képességeinek köszönhetően, hogy az ellenoldal mindent el fog követni, hogy a hallgatóságát összezavarja, kételybe taszítsa, materiális illúziókba csalogassa. Ilyen ellenáramlat volt például a karma törvényének a nyílt tagadása, az emberi élet halállal való véget érésének eszménye, a test elmúlásával együtt járó szellemi-lelki megsemmisülés dogmája, vagy éppen az álezoterikus irányzatok hamis prófétáinak propagandahadjáratai. Később megpróbálták eretneknek bélyegeztetni, mondván, az antropozófia szóban szereplő „bölcsesség”, vagy „belső ismeret” hajszálpontosan azt jelenti, mint a gnosztikusok nevében a „gnózis” fogalma. Boldog napot! Száraz György

A szabadság filozófiája Vegyük észre, hogy Steiner antropozófiájának a középpontjában mindig is az ember és az emberi szabadság áll. Magyarán azt állítja, hogy ha és amennyiben felébreszti valaki a benne rejtőző bölcsességet és tudást, akkor elindulhat a szellemi szabadsága felé. Ezen a rögöktől nem mentes úton az egyéniség a moralitás egyre magasabb szintjeit érheti el és a szellemi ítélőképességének birtokába jutva, megszülethet, pontosabban felszínre törhet benne saját isteni természete. Külön hangsúlyozza, hogy ez az isteni alaptermészet minden egyes emberi lényben jelen van, ám mindenkinek szabad akaratából, egyéni törekvések és erőfeszítések eredményeképpen lehet csak aktivizálnia. S ebben a kulcsmomentum az egyéni akarat impulzusa, azaz a külső hatásoktól mentes, önmagáért tevő törekvés. Így működésbe hozva az embernek a tudatosságán keresztül a lelkét, felébredhet az igazi Ember Bölcsessége, amire az Antropozófia elnevezése utal. (antropos=ember, szófia=bölcsesség) Steiner főműve, A szabadság filozófiája 1894-ben jelent meg először. Steiner azt tanította, hogy az önismeret által eljuthat az ember a kozmosz megismeréséig, továbbá a kozmosz ismeretén keresztül visszatalálhat isteni Önmagához, isteni Énjéhez. Az önmagát felismerő ember pedig végső soron magát a világot is felemeli, megváltoztatja és fejleszti. Ekképpen a világot azáltal fejleszti, hogy önmagát fejleszti és ezáltal önmagából ad valami egyszerit és megismételhetetlent a világ számára. Ezt szerintem minden józanul gondolkodó, intuitív ember beláthatja, s nem feltétlenül kell arra hivatkoznom és azzal érvelnem Steiner eme tézise mellett, hogy biztosan igaza lehet Doktornak, mert a világ eseményeit érintő angyali lényekkel épp úgy kommunikált, mint ahogy az Akasha Krónikában olvasott. Ez utóbbi nem más, mint a világban zajló eseményeket és történéseket hamisítatlanul rögzítő, tiszta isteni emlékezetnek az éteri tárháza, amelyet csak magas rangú látnokok olvashatnak és érzékelhetnek. Steiner morális szintjét mutatja és dicséri, hogy ő soha nem kívánt messiássá előlépni. Bár tisztában volt képességei kínálta lehetőségeivel, mégis elutasította, hogy őt bármiféle avatárnak kiáltsák ki és fanatikusan kövessék. Steiner 1900-ban szellemi felhatalmazással bírva lépett a világ elé és kezdte képviselni antropozófiai nézeteit.

Steiner alapállása, hogy az a tudás, amit az antropozófia kifejez és érvényre juttat nem ismeret csupán, hanem egy olyan gyakorlati inspiráció, mely felemeli az embert, megértéshez juttatja és valódi értékek kibontakozására ösztönzi. Abszolút felelősségvállalásra, őszinteségre és tisztaságra késztet ez az ismeret, mely a gyakorlati életben ölt testet. Ez egy belső transzformáción keresztül kifejlő tudás, ami csak lassan, az egyes életszakaszok egymásutániságán keresztül realizálódik. Ennek elérésében türelmetlenkedni, sietni nem lehet, mert egyéni utak vannak és mindenkinek megvan a maga ütemterve arra, hogy hol mennyi időt és energiát fektessen be. Az antropozófia jövőképével kapcsolatosan Steiner annyi utalást tett, hogy a XX. század folyamán a tudatosodó lélek nagy kihívása lesz, hogy helyesen ismerje meg és fel az emberi életben jelenlévő jó és rossz misztériumát. Amennyiben ez megtörténik, úgy képessé válik az ember saját árnyékán túllépni és a belső érlelődés, valamint öntudatra ébredés egy újabb lépcsőfokára emelkedni. Boldog napot! Száraz György

Arcdiagnosztika Aki képes a külső mögé látni, az ismerheti meg valójában az embert. De azért a külcsín is elárulhat egyet s mást az ember természetéről, lelki állapotáról, személyiségéről és testi gyengeségeiről, avagy egészségéről. Sokan azt hiszik, hogy mindenért a determináció a felelős, vagyis a külső megjelenésünk legmeghatározóbb oka a genetika. Szüleink, nagyszüleink és végső soron a felmenőink, őseink tehetnek arról, hogy kit milyen fizimiskával áldott vagy vert meg a sors. De ez még nem elég ok arra, hogy beletörődjünk a külsőnkbe, hiszen a külső árulkodik, rengeteg mindenről nyújt felvilágosítást velünk és az életünkkel kapcsolatban, ha avatott szem fogja vallatóra. Az arcdiagnosztikában a legalapvetőbb dolognak számít, hogy mindig mindenkit önmagához viszonyítsunk. Tehát akkor lesz igazi haszna az arcelemzésnek, ha az arányokat nem másokhoz mérjük, hanem mindig az illetőhöz. Mert könnyen lehet, hogy ami nekem nagynak számít, az egy másik arcon éppen úgy jó, ahogy van, és fordítva, ami másnak túlzó méretű, az nekem abszolút megfelelő lehet. A lényeg mindig a harmónia, vagyis az összhang. Arról pedig jobb volna leszokni, hogy folyton-folyvást összehasonlítgatjuk magunkat másokkal. Érdekes tény, hogy a családtagok – ideértve a nem vérségi rokonokat is – idővel akkor is elkezdenek egymáshoz hasonlítani, legalábbis bizonyos vonások tekintetében, ha egyébként korábban nagy eltérések voltak közöttük. Ez egy exomorfológiai, tehát külső alaktani jelenség, azonban ennek belső okai vannak. Egyszerűen a társas együttélésből fakad, hogy akikkel sokszor érintkezünk, vagy akikkel tartósan együtt élünk, azoktól átvesszük a rezgéseiket, illetve az energiáikat. Ez a hullámhossznak is nevezett jelenség azonban nem más, mint információ, egy adat rólunk. Az energiáink olyanok, mint az ujjlenyomatunk, egyedi és megismételhetetlen. Eme energiaminták hordozzák személyiségünk és karakterünk vonásait, információit. Ha naponta sok ilyen mintát adunk át egymásnak, akkor logikusnak, sőt törvényszerűnek tűnik, hogy előbb utóbb összecsiszolódunk és hasonlítani kezdünk egymásra.

De mi történik akkor, amikor az ember plasztikai sebész kése alá fekszik? Először is, nem árt tisztázni, hogy a profi arcelemzés egy komoly önismereti kurzussal ér fel. Ha valaki mesterségesen akar átalakításokat végeztetni a saját arcán, annak már csak azért is jó volna meggondolnia a dolgot, mert lehetséges, hogy a műtéti beavatkozással nem fog lényegileg eltűnni az elégedetlenség érzése, ami a műtétre sarkalta. Sokszor valamilyen nemkívánatos személyiségjegyünket igyekezünk eltűntetni, palástolni, amikor plasztikai beavatkozásra adjuk a fejünket. Kérdés, mennyire igazi az a változás a viselkedésünkben, amelyet egy megnagyobbított száj, vagy egy lekicsinyített orr vált ki. sokkalta valószínűbb, hogy ilyenkor csak kompenzál az ember, mintsem igazi belső transzformáción esik át. A plasztikai műtétekkel megváltoztatott arcot nem könnyű elemezni, de lehetséges. Megint másik eset, amikor valamilyen baleset miatt kényszerülünk plasztikai beavatkozásra, hiszen az esztétikailag már meglehetősen szélsőséges dolognak számít, amikor magának a küllemnek a változása hat vissza negatívan, drasztikusan a személyiség minőségére. Ugyanakkor helyénvaló megvizsgálni annak a lehetőségét is, hogy milyen belső stratégiának a kiépítésére, avagy minek a gyökeres megváltoztatására mutat rá egy-egy ilyen baleset. Ha hiszünk abban, hogy véletlenek nincsenek – márpedig ebben aligha kételkedhetünk –, akkor előbb-utóbb fel kell tennie az embernek magának a kérdést, hogy vajon milyen karmikus okai lehetnek annak, hogy ezt a sorsszerű változást neki ki kellett állnia. Az arcdiagnosztika tudománya tanulható, persze csak azok fognak elmenni egy ilyen tanfolyamra, akik szó szerint szembe mernek nézni önmagukkal. Holott a régmúlt időkben szinte a világ minden kultúrájában fellelhetjük a gyökereit az arcvonások elemzésének és az arc tudatos megváltoztatásának. Gondoljunk csak a különféle indián kultúrák sámánjaira és harcosaira, a különféle maszkokat viselő táncosokra és színészekre, vagy akár a háborúba induló katonákra. Utóbbira jó példa, hogy maga Napóleon is kifejezetten olyan katonákat sorozott be, akikről arcelemzők állapították meg, hogy alkalmas és érett a katonai szolgálatra. Ezek után lássuk, mennyi minden árulhat el rólunk az arcunk! Boldog napot! Száraz György

Az arcelemzés titkai A kínai kultúrában több ezer évre nyúlik vissza az arcelemzés művészete. Érzelmi, szellemi és fizikai jólétünkről és képességeinkről kaphatunk felvilágosítást, amennyiben egy arcelemző szakemberhez fordulunk. Erre egyébiránt már a francia Morfopszichológiai Intézet is rámutatott. Talán ma már egyre többen tudják, hogy a fizikai szerveink térképe megjelenik az arcunkon. A teljesség igénye nélkül néhány apró összefüggést említenék, hátha meghozza a kedves olvasó kedvét az arcdiagnosztikához. Homlok: rendkívül sokat elárul az idegrendszerünk állapotáról. Arról, hogy mennyire éljük meg stresszesen a mindennapjainkat. Előfordulhat, hogy a homlokunk csúcsain barna foltosságot tapasztalunk. Ennek valószínűsíthető oka, a mellékvesék kimerülése és a túlzott stressz.

Amennyiben a homlok jobb oldalán található ránc, azt okozhatja a máj és az epe működési zavara. Ha a homlok bal oldalán veszünk észre ráncot, akkor a gyomor, lép és hasnyálmirigy tájékán léphetnek fel zavarok. Orrtő: Ha az orrtőnél, illetőleg a szemöldök közénél mély barázdákra leszünk figyelmesek, akkor gyanakodhatunk a májfunkcióink renyheségére. Esetenként az alkoholizmus is okozhatja. A két szemöldök között találjuk a hasnyálmirigyünk egyik zónáját is. Orr: az orrunk vonala a gerincünk állapotát árulja el. Deformitása jelenthet gerincferdülést, de más orrtorzulás egyéb gerincproblémákra is célozhat. Szájzugok: Ha azt tapasztaljuk, hogy repedezettek a szájzugaink és fehér váladék jelenik meg rajtuk, akkor az utalhat az emésztőrendszerünk fertőzöttségére. Ajkak: állapotuk meghatározója az emésztőrendszerünk egészségügyi állapota. A felső ajkak a gyomor és a vékonybél, az alsó ajkak a vastagbél állapotának tükrei. Amennyiben foltok, pattanások vagy herpesz jelenik meg az ajkakon, az mindig az adott terület immungyengeségéről, illetve az emésztőcsatorna adott szakaszának a renyheségéről, esetleg gyulladásáról árulkodik. Az ajkak elkeskenyedése lehet jele a savhiánynak, de a hasnyálmirigy alulműködése is okozhatja. Szem alatti részek: ebből a vesék állapotára és a vizelet-kiválasztásra lehet következtetni. Ha a szemek alatti terület elsötétedik, akkor az jelentheti, hogy a vesék állapota drasztikusan leromlott. Járomcsont: elsősorban a tüdők állapota, valamint a nyirokrendszerünk állapota tarozik ide. Nem túl előnyös, ha erek az arcunk ezen területén megpattantak, mert az a tüdőkapacitásunk és a tüdő állapotának a gyengülését feltételezik. Fülcimpák: a vérnyomás, a szív állapota és a cukorbetegség tünetei láthatók a fülcimpákon. A fizikai szerveink állapotán túlmenően pszichikai vonásaink is kiolvashatók az arcunkból. Nézzünk erre is néhány példát: Az enyhén kifelé forduló ajkak csak és kizárólag az emberre jellemzőek. Akinek széles a szája, az kevésbé mértéktartó, sokkal inkább falánk. A telt ajkak tulajdonosai általában nagylelkű emberek, akiknek nem csak a kisugárzásuk szexis, hanem az ágyban is odaadóan teljesítenek. Ha a felső ajak telt, akkor verbális típussal van dolgunk, akinek jót tesz, ha valakinek kiöntheti a lelkét. Ha viszont a felső ajak elkeskenyedik, akkor az illetőből harapófogóval lehet csak kihúzni egy-egy szót. Amennyiben az alsó ajak telt, akkor az illető adakozó és jószívű típusba tartozik. Ellenben a keskeny, vékony alsó ajkak fukarságra, a megszerzett javak nehéz elengedésére utalnak. Az előre ugró ajkak arról árulkodnak, hogy a tulajdonosa meggondolatlanul beszél és hamar eljár a szája. Ha valakinek csak az alsó ajka ugrik előrébb, az utalhat arra, hogy az ember

szeret birtokolni, alapvetően ragaszkodó típus és szereti megtartani a dolgokat, ám annál nehezebben engedi el, ami az övé. Ha viszont valakinek a felső ajkai ugranak előre, az jelentheti, hogy az illető szereti, ha babusgatják, ha kiszolgálják és kényeztetik, egy kissé olyan a természete, amilyen a gyermekeké. Előfordul olyan eset is, amikor valaki összezárja az ajkait, ám mégis marad egy kis rés az ajkak között. Az ilyen emberrel jobb szőr mentén beszélgetni, mert nem mindig megbízható jellem. Megfigyelhető, hogy a szájunk jellegzetesen felfelé vagy lefelé görbül. Jobban mondva nem is száj, hanem az ajkak íve és a szájszegélynél található vonások rajzolnak optimizmusra utaló ívet felfelé, illetve pesszimizmusra utaló ívet lefelé. A szemöldökök az élethez fűződő érzelmi viszonyulásainkat fejezi ki. A sűrű szemöldök viselője tele van életenergiával, határozott jellem, aki mer spontán módon élni. Előfordul, hogy megritkul a szemöldök valamelyik irányba, ami mindenképpen gyengeséget és energiahiányt jelez. Ha a szemöldök a szélei felé ritkul, akkor az idős kori, ha az orr felé, akkor a gyerekkori betegségekre és immungyengeségre utal. A magasan fekvő szemöldök inkább a távolságtartás jele, míg az alacsonyan fekvő azt jelzi, hogy introvertált alkattal van dolgunk, tehát befelé forduló, zárkózottabb jellem és inkább biztonsági játékos. Az ívelt szemöldök, mely elsősorban hölgyekre jellemző, a nyitottságot és a rugalmasságot sugallják. A férfiakra inkább az egyenes szemöldök jellemző, ami a racionalitásnak a jegye. A magasra ívelt szemöldök ambíciót, hatalomvágyat és valami alvilági feelinget sugallnak, míg az alacsonyabb ívű szemöldök tulajdonosa általában visszafogottabb, óvatosabb, zárkózottabb ember. A szemöldökök közötti területen futó ráncok is sok mindenről szolgálnak felvilágosítással. Például ha háromszöget alkotnak, akkor az illető nagyon termékeny és kreatív típus. Ha egyetlen függőleges vonalú a ránc, akkor belső félelmei lehetnek az embernek. Ha vízszintes ránc található a szemöldökök között, akkor szigorú és kemény jellemű az illető. Ha dupla ránc található ezen a területen, akkor nagyon kritikus lehet az adott személy. Boldog napot! Száraz György

A karma törvényének születése A karma szót sokan megpróbálták már megfoghatóvá tenni a nyugati, fogalmazzunk úgy, európai elme számára. Ez több-kevesebb sikerrel történhetett csak meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy mint oly sok nyelvben, úgy a szanszkritban is, egy-egy szó több jelentéssel is bír. Ha felütjük egy viszonylag könnyen tanulható nyelvnek, mint amilyen az angol, a kézi szótárát, akkor meglepve tapasztalhatjuk, hogy egy szónak nemritkán több tucat jelentése van. Hovatovább, eme jelentéstartalmak egymástól roppant módon különbözhetnek, alkalmasint köszönő viszonyban sincsenek egymással. Az angolhoz képest a szanszkrit egy jóval bonyolultabb, ráadásul holt nyelv, ami nem könnyíti meg a szanszkrit kifejezések megfejtését. De ami a legnagyobb kihívást okozza, az nem más, mint hogy papoknak készült és mély

metafizikai és szuperracionális, vagyis az emberi szokványos értelmes meghaladó fogalmakkal operál. Így nem lehet a sima, hétköznapi tudattal, tudatossággal felfogni, elsajátítani és kimeríteni egy-egy definícióját, hanem csak és kizárólag egy tágabb, emelkedettebb tudatállapotban nyerik el a szanszkrit fogalmak a végső jelentéseiket. Ehhez pedig fel kell nőnie az embernek, mert e fogalmak alacsonyabb szintű értelmezései sokszor antagonisztikus ellentmondásokba sodorják a megismerőt. Ez azzal magyarázható, hogy a spirituális igazságok minden szinten mást, egyre többet és szavakkal kifejezhetetlen jelenségeket tartalmaznak. Amint beszélni kezdünk róla, pláne olyanoknak, akik nem jártasak eme stúdiumokban, elveszítik magasabb, kimondhatatlan dimenzióikat és rögvest töredékessé és pótlólagossá válnak, na nem mintha a nyelvezet hibás volna, csupáncsak nem lehetséges leírni mindent földi szavakkal. Nincs ez másként a karma szóval sem, mely a „kr” szógyökből eredeztethető, amelynek jelentése: teremteni. A karma tehát az ember teremtő voltára és alkotóképességeire vonatkozik. De lássuk, pontosan hogyan kell érteni ezt? Mivel képes teremteni az ember? A kérdés feltétele helyesebb volna úgy, hogy mivel nem képes az ember teremteni? Merthogy teremteni az ember képes a gondolataival, a szavaival és a cselekedeteivel egyaránt. Javasolom, haladjunk a láthatótól a láthatatlan felé! Kezdjük a cselekedettel. „Minden cselekedet karmikus helyzet, mert a karma szabályai szerint íródik.” Tehát bármit is cselekszünk, vagy nem cselekszünk, azzal automatikusan írjuk a sorsunkat. Márpedig ez egy öntörvényűséggel is együtt járó dolog. Gondoljuk csak meg, mekkora hatalmat kapott ezzel a kezébe az emberiség. Ahogyan döntök és amiképpen megvalósítom magamat, a szerint alakítom, formálom és alkotom a saját életutamat. De vigyázat, ez egy kétélű fegyver! Meggyógyíthatom magamat, ha beteg vagyok, ugyanakkor meg is betegíthetem magamat. Pénzt kereshetek, ha azt teszem, amit a sors elvár tőlem, de el is taszíthatom, tolhatom magamtól a pénz, ha bizonyos a Sors által rám rótt, illetve elvárt kötelességeimet nem teljesítem időben. Boldog lehetek, mert teremthetek boldogságot, ha és amennyiben működtetetem az Élet írott és íratlan törvényszerűségeit. Felállíthatom magamban a lelki egyensúlyt, de kibillenthetek belőle és tartósan diszharmonikus állapotra kárhoztathatom magamat. Megkönnyíthetem a magam életét, élethelyzeteit és másokét is, de meg is nehezíthetem. Figyelembe vehetem a spirituális törvényeket és felemelkedhetek általuk, elérve életem minden célját, de figyelmen kívül is hagyhatom a törvényeket, vagy figyelmetlenkedhetek, s akkor ennek kárvallottja is lehetek. Hihetek, bízhatok a felsőbbrendű lényekben – angyalokban, tündérekben, mesterekben, az Úrban, de ugyanakkor megfeledkezhetek róluk, akár még tagadhatom, szidalmazhatom őket. Üdvözülhetek azáltal, hogy üdvözítő cselekedeteket hajtok végre, tehát kifelé mozdítom a karmikus egyenetlenségeimet, ugyanakkor vétkezhetek is, és hibát hibára halmozva főhetek aztán a karmikus levesemben, amelyből csak azért nem húzhatnak ki a felsőbbrendű lények, mert „amit főztél, edd is meg” alapon zajlik a tanító folyamat az univerzumban. S itt érkezünk el a moralitáshoz (erkölcshöz) és a morális kérdésekhez: vajon fair-e a karma, vagy önkényes? Kiszolgáltatottak vagyunk-e, vagy tudatos ráhatással átvehetjük életünk fölött az irányítást?

Amikor az ember bajban van, hajlamos kívül keresni bajba jutásának kiváltó okait. Nos, mindenekelőtt erről kell leszoknunk. Ez egy tévhit. Nincsenek külső okok abban az értelemben, hogy ha velünk valami történik, annak csakis belső okai lehetnek, illetve az életünkben bekövetkező események mindig visszavezethetők belső okokra. Más lapra tartozik, hogy mi érzékeljük-e a benső világunkban (mikrokozmoszunkban) megbújó belső oki szférát vagy sem. A legtöbbször csak halovány sejtéseink, sugallataink és intuícióink vannak arról, hogy ami velünk történik, az korrekt vagy sem. S persze az ember sokszor önfelmentő és kimagyarázó-kompenzatív stratégiát választva hárítja el magától a felelősséget. Én éppen ezt nevezem önámításnak és tévképzetnek és tévhitnek. Itt hibázzuk el a dolgot. Ez a tudati vakság állapota az emberben. Az ember bonyolult szerkezet: van lelke és szelleme, továbbá aurája, amelyet szőrmentén ismer csupán. Igazából, a testünket sem ismerjük minden szempontból, nemhogy a finomabb energiáinkat, netalán az önvalónkat és a többi részünket. Holott éppen ezek határozzák meg primordiálisan (eredendően) és döntően és elementárisan és alapvetően és lényegbevágóan a sorsunk alakulását. Itt már sorsot említek és nem karmát, ezért illőnek látom tisztázni eme új fogalom bevezetésekor annak jelentését. A sors alatt én azt értem, hogy mi hogyan, milyen módon éljük meg életünk történéseit. Tehát az életünk minősége, értékelése és az, ahogyan érezzük magunkat már maga a sors. Természetesen sokféle alkategóriára lehet szétbontani a sorsot: tervezés, álmodás, kivitelezés, megvalósítás, bekövetkezése, váratlan dolgok, ösztönös megélések, ellenállás, sorsrontás stb. Ezek után úgy fogalmazhatok, hogy a karmánk tulajdonképpen a kiadás-bevétel, vagy ha úgy tetszik, a plusz-mínusz oldal az életünkben. Tiszta matematika: precíz, logikus és őszinte. Ebben hiba nincs. Viszont a sors már más tészta. A sors az, ahogyan ránk róják és ütemezik a karma pluszait és mínuszait. Mert nem mindegy, hogy 10 év alatt élek meg és teszek jóvá adott mennyiségű mínuszt, vagy csak 5 év áll ehhez rendelkezésemre. S ezzel máris újabb dolgokat érintettünk. Egyfelől a külső intelligencia létének kérdését, ami ránk szabja a karmát, másfelől a jóváírás kérdését, ami a karma létének az egyik kiváltó oka. Folytassuk ez utóbbival. „A karma mindig a kiegyenlítődésre törekszik.” A karmának igazából nincs előjele, azt már illesztjük hozzá. Ha valamelyik cselekedetünkből magunk vagy mások számára előny származik, akkor arra azt mondjuk, hogy jó, ha hátrány, nehézség, bosszankodás, akkor azt rossznak értékeljük. De vegyük észre, hogy mi minősítünk és az események úgy bánnak velünk, ahogyan tőlünk látták. Ezzel tehát kijelentem, hogy a karma befolyásolható, mi több, mindenki mást sem tesz egész életében, mint teremt, vagyis karmikus pluszpontokat és mínuszpontokat szerez magának. Nyilvánvalóan a pontok nem pontok, hanem folyamatok, események, történések, amelyeknek súlya van. Nem is akármilyen súllyal nyomnak a latban. Talán érdemes megjegyeznem, hogy a római kultúrkörben Justitia, vagy az egyiptomiaknál Maat az igazság, a rend és a jog istennője, aki éppen egy mérlegre helyezi a tényeket és az isteni igazságot. Ez az elbírálás azért lényeges, mert nem az ember a mértéke mindennek! Hanem az isteni elvek és eszmék (princípiumok) alkotják az örök mértéket, amelyhez képest mi elmozdulhatunk egyik vagy másik irányba. Aszerint, hogy mi melyik értéket képviseljük cselekedeteinkkel és mennyire sikeresen juttatjuk azt az életünkben érvényre, más és más karmikus eredményeket kapunk. De a karma célja félreérthetetlenül a felelősség vállalása tetteinkért, amely csakis érett és felvilágosult emberre jellemző, valamint a karmikus mérlegünk egyensúlyba hozatala.

Azért, hogy ez a törvény mindig ható és jól működő legyen, az Úr megbízott, felruházott bizonyos felsőbbrendű lényeket karma úri jogkörökkel. Ez a fogalom idegenül csenghet sokak számára, de ha alaposabban kutakodunk, akkor biztosan találunk olyan, fülünknek ismertebben csengő lényeket, akik a karma fölött rendelkeznek. Az angyali lényeknek például van karmájuk, de őket már nem szólítja földi leszületésre, mert ők mindent megtanultak már, amit csak lehetett ebben a világban. De azért van karmájuk. A Karma Urai olyan lények, akik az angyalok és a Teremtő között állnak, s az Úr akaratának és szándékának megfelelően irányítják a különféle teremtmények karmáját: ki, mikor és mennyit kapjon lehetőségből, pluszból és mínuszból. Utalnék itt a világkorszakokra, melyeket szintén a Karma Urai egyengetnek csakúgy, mint az egyéni emberi életutakat. Persze nem egyedül csinálnak mindent, hanem együtt dolgoznak olyan lényekkel, akik a sorsot írják, formálják, alakítják, álmodják. Ők a Sorsírók, akik teljesen elkötelezettek a sors alakítása iránt. Ők írják meg az emberiségnek a sorsát, a sorsírók illesztik bele életünkbe a lehetőségeket és ők írják meg az életutjainkat is. Ők mérlegelnek, adnak és elvesznek úgy, ahogy a Karma Urai engedik és kívánják. Bonyolult hierarchia ez, de a rendszer működik, s ebből a halandó ember vajmi keveset vesz észre. „A karma az életutak özöne.” Hányféle variáció létezik a karma megélésére, törlesztésére vagy éppen felhalmozására? Nos, maga a karma az életutak özöne. Ahány csepp víz van a folyamokban, annyi megvalósulási lehetőség úszik a sorsban. Emberi szintről nézve végtelenül sok variáció létezik. De azért be lehet határolni egy kissé ezeket is, hiszen aki egy bizonyos életúton jár és tegyük fel, 18 éves, az holnap nem lesz 20 vagy 21 éves, és nem feltétlenül vált át egy másik életútra. Tehát a karma megismerésekor figyelembe kell venni az események egymásutániságának a szabályait és szükségszerűségeit. Hát, ezért van szükség komoly sorsírói háttérmunkára és felső vezetettségre, mert hiszen könnyen káoszhoz vezetne, ha minden fejetlenül történne. Az embernek nincs más dolga, mint választani a neki kiosztott lehetőségtárból. Nyílván, sok mindentől függ az, hogy miként dönt. De ha már egyszer döntött, akkor elindulva az adott életúton, nem módosíthatja korlátlanul az életét. Magyarán, ha életünk hajójára felszálltunk és az idő folyamán utazunk, akkor szükségszerű betartani az útirányt (a múltból a jövő felé haladhatunk, vissza nem tekerhetjük az idő kerekét), szükségszerű döntenünk bizonyos pillanatokban: kikötünk, nem kötünk ki, lassítunk vagy gyorsítunk, s e szerint változik a cselekedeteink dátuma, üteme és a tetteink minősége. Teremtő gondolat és teremtő szó Amit itt még érdemes végiggondolnunk, az az, hogy bennünk minden szándék és vágy a megvalósulások hordozója. Ezért a gondolatnak és a szónak is teremtő ereje van. Nem is kicsi. Igaz, másmilyen a gondolat teremtő ereje és más a kimondott szóé. A gondolat teremtő ereje hatalmas amennyiben megvalósul és szó vagy cselekedet formájában megjelenik a fizikai világban. De amíg csak belül, a fejünkben vagy a szívünkben érzékeljük, irányíthatjuk, ha akarjuk. Ez esetben nincs akkora potenciája. Amikor kiejtünk a szánkon egy gondolatot vagy szavakba öntünk egy érzést, akkor már hatalmas horderejű kihatásokra is számítanunk kell. Miért? Mert akkor a gondolat vagy érzés már kilépett a mi belső világunkból és elindult a makrokozmoszba. Onnantól már nem kontrollálhatjuk a gondolat által keltett rezgéseket. A szavaink rezgései olyan terekbe

kerülnek át és olyan távlati kihatásai lehetnek, melyeket mi fel sem foghatunk. Bár ha egy rossz emlékre gondolunk, amelyet egy hozzánk közelálló személy okozott bennünk, s nekünk az fájt és tüskeként megmaradt bennünk, akkor talán megsejthetjük, micsoda hatalma van a szónak. De mindez pozitív előjellel is történhet. Egy jókor elhangzó biztató, dicsérő szó megfordíthat egy életet, hozzásegíthet a céljaink eléréséhez, hitet és kitartást adhat számunkra. Ezzel eljutottunk a láthatatlan világba. Bár az embernek vannak gondolatai, mégsem tudja őket szavak és tettek híján megnyilvánítani. De attól még léteznek. Az embernek van hite – minden embernek van hite –, jóllehet nem tudja előhúzni a zsebéből és egyszerűen megmutatni. Az embernek vannak tervei, álmai, szándékai és vágyai, amelyekről nem beszél, de attól még vannak. Hát, ilyen a karma is. Mint egy láthatatlan kéz: ad és elvesz, épít és rombol, mindig aktuálisan irányítja az ember életét. Ok és okozatként szokták még megfogalmazni a karmát, ami igaz is, csak hozzá kellene tennünk, hogy sokféle ismeretlen ok és ismeretlen okozat eredője adja ki az aktuális karmikus képletet. Csak nagyon kevesen képesek a karmába belelátni, a sorsképeket megnézni, akár a magukéról, akár másokéról legyen szó. Mindazonáltal léteznek ilyen személyek. Jómagam is ismerek egy ilyet. A karma bonyolult szövevény, nem könnyű feltáró munkát végezni benne, de lehetséges. A gondot leginkább a lehetősek széles kavalkádja adja. Hiszen, ami lehetséges, az nem feltétlenül időszerű, ami időszerű, az nem mindig helyénvaló, ami helyénvaló, az nem mindig kifizetődő, ami kifizetődő, az nem mindig könnyű felvállalni. S ezzel megint kilyukadtunk a döntésnél. A döntés szükségszerű, elkerülhetetlen, hiszen ha nem választok sehogyan sem, azzal is választottam egy lehetőséget (tudniillik, a tétlenségét). Szerzett karma és hozott karma Mindenkinek megvannak a maga igazságai, s mindenki a maga igazságait ültetheti át a gyakorlatba és próbálhatja ki ezen az életnek nevezett színpadon. Ebből áll össze az egyéni karma. Az individuális karmának van két alaptípusa, mellyel érdemes számolni: a lenti és a fenti karma. A lenti karma azt jelenti, hogy születésünktől fogva szedjük össze, úgymond írjuk magunknak a karmikus számlát. Ezt viszonylag könnyen alakíthatjuk eleinte, de az idő előrehaladtával a karmikus hozadékok inkább behatárolják a lehetőségeinket, mintsem kitágítanák. Ez akkor történik másként, ha az ember ösztönösen-intuitíve ráhangolódik a karmikus vonulataira és olyan döntéseket hoz, amelyekkel kiegyenlíti a karmáját. Az életkor és az élettapasztalatok sokat segíthetnek a karma feldolgozásában és előnyeinek élvezésében. Ha megtanuljuk a magunk karmikus leckéit és helyesen oldjuk meg, illetve teljesítjük a karmikus feladatainkat, akkor a karmánk egyre több lehetőséget enged megvalósulni és az egész életünket áthathatja a teremtés öröme, sőt mámora. Ha odafigyelünk arra, hogy mit ne csináljunk és mit az, amit viszont mindenképpen tennünk kell, s nem halogatjuk a dolgainkat, akkor az életünkbe beköltözik a bőség és a jólét. Ha valakinek ezek a fogalmak csak hírből ismerősek vagy viszonyfogalmak, akkor gyanakodhat, hogy valamit nem csinált jól ebben az életében. De előfordulhat, hogy az ember nem csupán jelen életútján követett el hibákat és szerzett magának karmát, hanem előző életeinek valamelyikében – akár többen is – vétett bizonyos hibákat, ezért ajánlatos a múltat is vallatóra fogni. A fenti karma voltaképpen olyan karma-kategória, amely úgy alakul ki, hogy nem az aktuális életében szerzi az illető, hanem előző életének megoldatlanul hagyott karmikus

maradványaiból gyúrják össze számára a Sorsírók. Ezt tehát képletesen fentről kapjuk, de valójában mi halmoztuk fel korábbi életeink valamelyikében és itt, a jelenlegi életutunkon kapunk lehetőséget a rendezésére. A fenti vagy hordozott karma a legnehezebben oldható karma típus. Ezzel együtt a legnagyobb fejlesztő erő is, hiszen a karma mindig kötésekből és oldásokból áll össze. Amit sorozatosan helytelenül oldottunk meg, vagy egyszerűen csak nem oldottunk meg, azt sorozatosan, újra meg újra elénk rakja a sors, úgymond az orrunk alá dörgöli és feladja házi feladatként. Sokszor nem gondolunk rá, hogy nem csak a családtagjaink, a testi adottságaink, a velünk született érzékek és tehetség lehet karmikus ajándékok a számunkra, hanem a személyiségünk egyes vonásai is. Most, 2010 májusában például olyan sorserők hatnak, melyek az ilyen típusú, előző életekből hozott, negatív személyiségjegyeinket hozzák a felszínre és oldják ki egy részüket belőlünk. A dühösség, a hirtelen indulatosság és a különböző elfojtások például olyan karaktervonások, amelyeket az ember előző életeiből is hozhat. Ezekkel sokszor egy egész életen át küzd, birkózik az ember, mire meg tudja szelídíteni jellemét. De nem jobb magunknak szelídíteni magunkat, mint a sorsra bízni ezt a szabályozást? A fenti karma egyik jellegzetessége az is, amikor a csecsemők egyik típusa nyugodt, kiegyensúlyozott és békés természetű, míg más csecsemők a családjuk maximálisan pozitív hozzáállásának dacára is agresszívek, nyugtalanok és durvák. A személyiségünk mélyén ott szunnyadnak előző életeink bizonyos vonásainak ösztönös csírái, amelyek nem tudunk elfojtani, ezért aztán kezdenünk kell velük valamit. Nagyjából ez a képlet vonatkozik a fenti karma többi típusára is: amint aktivizálódik a korábbról származó karma, elsöprő erőivel új felállást teremt az ember életében. Összegezve, az csupán féligazság, hogy az ember képes megteremteni, megírni a saját sorsát, hiszen mint láthattuk, bennünk mélyen még rengeteg olyan tényező létezik, amelyik gyökeresen meghatározza a sorsunk alakulását és a boldogulásunkat. E tényezők nem véletlenszerűen, a semmiből bukkannak elő, hanem felsőbb erők által tudatosan irányítva, koordinálva lépnek életünk színpadára. Ha lépésről-lépésre megismerjük és feltárjuk karmánkat, apránként kezünkbe vehetjük sorsunk zárainak kulcsait. S akkor már csak abban reménykedhetünk, hogy nem fogjuk újra ugyanazokat a hibákat elkövetni. Boldog napot! Száraz György

Földanyánk A Földanya elnevezés nem pusztán egy elvont fogalom vagy képzet, hanem egy élőlénynek, nevezetesen, a Földnek a tulajdonneve. A Földanya nem kötődik vallásossághoz, bár nagyon sok vallás a régmúltban kiemelt helyen említi és tiszteli őt. Földanya egy spirituális lény, akinek fizikai megnyilvánulása Föld nevű bolygó. Ő adja az életteret a jelenlegi emberiség számára, s minden itt élő lény számára. Nem volt ez másként a múltban sem: Egyiptom idejében, Atlantisz idejében, Lemúria idejében, Mú korában és a még sokkal ősibb időkben sem. A Földanya nem istennő, de isteni eredetű és női princípiummal bíró lény, aki éppen úgy fejlődik, mint az emberi testbe bújt lelkek sokasága. Ő végignézte a rajta-benne cseperedő kultúrák mindegyikét: születésüket, virágzásukat, hanyatlásukat. Sokféle nép megannyi nyomot hagyott testén, testében és láthatatlan lényében.

Az emberiség csupán egy fiatal faj, amelynek a Földanya ad otthon, életet és termékenyítő erőt. Az emberiség ezt nem becsüli meg, sőt ami azt illeti, visszaél a Földanya szeretetével. A ma emberisége nem oly misztikus kultúra és nem oly felvilágosult spirituális szempontból, hogy felfoghatná, érzékelhetné, hogy mit is köszönhet a Földanyának. Az ember tévútra tévedt és öntelt fajjá lett. Ilyen volt már többször a Föld életében. De – ahogy a Földanya fogalmaz – ennyire naiv fajt még soha nem hordott a Nolem a hátán. (Nolem a Föld spirituális neve.) Az emberiség nem csak abban hibázik, hogy materialista lett – bár paradox módon még így sem tisztelni a Földet –, hanem abban téved, hogy hisz az elpusztíthatatlanságában. Márpedig ez hiedelem. Hiszen ennyire kiszolgáltatott még sohasem volt az emberiség, de erről persze hallani sem akar a polgár. A természeti törvényeknek és folyamatoknak ugyanúgy ki van szolgáltatva az ember, mint a spirituális történéseknek, csak nem veszi észre. Elegendő csupán felidézni a haiti katasztrófát, az izlandi vulkánkitörést, a thaiföldi szökőárat, s megnézni a róluk szóló híradásokat ahhoz, hogy felmérjük a kiszolgáltatottságunkat. De nem, az ember felsőbbrendű fajt játszik és igyekszik struccpolitikával viszonyulni a vészjósló ómenekre. Ahogy az emberiségnek, úgy a Földanyának is van karmája. A Földanya is fejlődik, vagy legalábbis próbál fejlődni, de az ő spirituális előrehaladása szorosan egybefűződik az emberiség karmájának alakulásával. Márpedig az emberek kollektív karmája lesújtó képet mutat. A Föld karmája túlterhelődött, s az így kialakult egyensúlytalanság már sokáig nem tartható fenn. A rendszer, ideértve a fizikai és a fizikán túli rendszereket egyaránt, nem bír el végtelenül sok megterhelést, ezért egyre gyorsuló ütemben közeledik a végkifejlethez: az összeomláshoz vagy a megújhodáshoz. Az emberiség esetében az összeomlás a kihalást, a megújhodás a magasabb tudatosság kialakulását jelenti. A Föld esetében az élettér pusztulását jelenti az összeomlás és a Földanya felfrissülését és feltöltődését a megújulás. Ez értendő mind fizikai szintű egyensúlyra, mind karmikus kiegyenlítődésre. De ahhoz, hogy a happy endes változat jövőképe valóra válhasson, komoly és mélyreható változásra és átalakulásra van szükségünk. S ez a transzformáció nem kívülről, hanem belülről, az ember szelleméből kell, hogy kiinduljon. Ez pedig a valódi ezotéria tanításai nélkül nem lehetséges. A régebbi korokban – például 2000 évvel ezelőtt az esszénusok idejében – külön imákkal üdvözölték, tisztelték és dicsérték a Földanyát. Az egész életüket úgy rendezték be, hogy maximálisan támogassák a lényét. Ha valamit elvettek, kölcsön vettek a Földtől, azt igyekeztek mihamarabb kompenzálni vagy pótolni számára. Ezáltal egy szimbiózis (kölcsönösen előnyös együttélés) alakult ki a Föld és a rajta élők között. Áldozatokat mutattak be a Földanyának és imádkoztak hozzá. Ez nem valamiféle babonaság volt, hanem a saját helyzetük felismeréséből fakadó, odaadó tett. Az esszénus papok ugyanúgy tudták, mint az indián sámánok, a druida varázslók, a babiloni csillagjósok, vagy a magyar táltosok, hogy a Földnek köszönettel és hálával tartozunk, s ezt illik tettek formájában is kinyilvánítani, ha már egyszer egész emberöltőnket a Föld ölében töltjük. Csak a modern ember szenved spirituális amnéziában, mert nem emlékszik a múlt eme fejezeteire. De ha a múltra nem is tudunk visszaemlékezni, akkor legalább vessünk egy pillantást a jelen helyzetünkre, mert a XXI. században is vannak beszédes és árulkodó jelei a Földanya sóhajtozásainak! Boldog napot! Száraz György

A Földanya jajkiáltásai Az alább felsorolásra kerülő adatoknak bárki utána kereshet az ENSZ odavonatkozó bizottságainak, illetve a nemzetközi kutatóintézetek honlapjain. A Föld ökológiai rendszerének pusztulásáról elől járóban annyit, hogy a II. világháború óta az emberiség többet fogyasztott el Földanyánk fizikai és biológiai készleteiből, mint amennyit előtte az összes többi emberi kultúra felélt. Számadatokba foglalva az ökológiai válság tüneteit, a helyzet úgy áll, hogy a világ őserdőinek fele már elpusztult és évente irdatlan ütemben (9 millió ha/év) semmisül meg. Ez azonban nem az egyetlen pótolhatatlan veszteségünk, tudniillik, a Földanya korallzátonyainak már 40%-a megsemmisült, s a fennmaradt 60% is sajnálatos módon veszélyben forog. Az úgynevezett „ökológiai lábnyom”, amely egy személy vagy csoport eltartásához szükséges földterületet jelöli, az elmúlt évtizedekben 2,8 hektárra növekedet. Ehhez azt kell tudni, hogy körülbelül 1,7 ha lenne az átlagosan elfogadható terület. Robert Müller ENSZ főtitkárhelyettes deklarálta a következőket: percenként 21 hektár őserdőt pusztítunk el, 50t termőtalaj megy tönkre, 1200t széndioxid kerül a levegőbe, s minden nap 250 ezer tonna kénsav esik savas eső formájában a földre. Mennyire földbe döngölő tények ezek, s még mindig nem ébredt fel az emberiség! A légkör oxigéntartalma is drámain lecsökkent az elmúlt 150 évben. A középkorban 20% fölött volt, XX. századra 19%-ra esett vissza, de a nagyobb városok felett csupán 12-17%-ot mérnek. Amennyiben 6-7% alatt süllyed ez az érték, az emberi élet ellehetetlenül. Szibériában található a világ legnagyobb tőzeglápja, amely az utolsó jégkorszak végétől hatalmas mennyiségű metángázt zár magába. Becslések szerint ez 70 milliárd tonna metánt tartalmazhat. A probléma a következő: napjainkban 1 millió négyzetkilométer fagyos terület olvad fel, ami maga után vonja, hogy a metángáz nagy mennyiségben és rendszertelenül kerül a levegőbe. Ez pedig célirányosan gyorsíthatja a globális felmelegedést. A klímában bekövetkező felmelegedés egy láncreakciót indít el, ami nagy vonalakban a következőképpen fest: Az Északi-sarkon műholddal és szemmel is láthatóan megolvadtak jégsapkák, aminek köszönhetően 20%-kal kisebb a szokásos méretétől. Ez az olvadás egyébiránt gyorsuló tendenciát mutat. A jég olvadásának hála a tenger sötétebbé válik, ezért az óceánok több fényt és ezzel párhuzamosan több hőt nyelnek el. Ez komoly időjárás változást vált ki, hiszen a melegebb tengeráramlatok még több sarki jeget olvaszthatnak meg. Ez egy ördögi kör. Az ily módon tengerbe kerülő édesvíztömeg eltérítheti a Golf-áramlatot, ami szibériai teleket von maga után Európa számára. Ez a növény- és állatvilágra nézve is katasztrofális hatású lehet, de maradjunk az embernél. A megemelkedő tengerszint elöntheti az alacsonyan fekvő városokat és termőföldeket, ezzel terméscsökkenés áll be, s innentől nem nehéz folytatni a dominóelv szerinti összeomlást. Már James Lovelock is arra hívta fel a figyelmet a híres Gaia-elméletében, hogy a Föld egy élő organizmus és ezért a globális felmelegedéssel tönkretehetjük a kényes ökológiai egyensúlyt. Lovelock szerint a folyamatok szinte visszafordíthatatlanok és beláthatatlanok. A tudós 2020-ra súlyos aszályokat prognosztizál és egyre szélsőségesebbé váló időjárási jelenségeket. 2040-re a Szahara Európa felé húzódását, ezáltal Európa elsivatagosodását

jósolja. Szerinte a népvándorlások tovagyűrűző háborúkat és járványokat indíthatnak útjukra, mígnem 2100-ra a Föld lakosságának száma a mai 6,7 milliárdról 500 millióra fog visszaesni. A túlélők az északi szélességi fok körül fognak gyülekezni. Ez tehát a Lovelock-féle pokoli klíma, aminek egyelőre nincs hitelt érdemlő cáfolata, de annál nagyobb a valószínűsége. Olybá tűnik, hogy egy korszakváltás indult el a Földanya sorsában. Planetáris szintű folyamatoknak lehetünk szemtanúi és megélői. Ne feledje a kedves olvasó, hogy nem riogatás, hanem realitás, ami itt szerepel. Az ember felelőssége, erkölcsi szinte és tudatossága kerül a sors mérlegére az elkövetkezendő években. Hatalmas horderejű, ránk váró kérdés, hogy kiálljuk-e az evolúciós szakítópróbát vagy sem? Tudunk-e holisztikusan élni figyelembe véve nem csak saját, hanem a Földanya érdekeit vagy sem? Lesz-e nagy fordulat, isteni beavatkozás vagy sem? S legfőképpen, ha sikerül, akkor mi lesz az ára magának a világváltásnak? Boldog napot! Száraz György