Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző művészeti ágak egymásba kapcsolódásának lehetőségeit vizsgálja. Fő irányvonaluk, hogy egy olyan komplex színházi formanyelven szólaljanak meg, amelyben az irodalmi szöveg mellett a tánc, a mozgás, a zene és az erőteljes vizuális hatások is ugyanolyan hangsúlyt kapjanak, ezzel egy újfajta művészeti egységet teremtve meg. Bemutatóik között találunk szószínházi előadásokat, költői esteket és táncelőadásokat is. Az Andaxínház olyan alkotóműhely, ahol a fiatal tehetségek kipróbálhatják, továbbfejleszthetik magukat. 2010-ben az ismert körülmények (elvonás, zárolás) miatt az előző évi támogatásnak mindössze a felét kaptuk. Az alkotócsoport fennmaradásáért küzd. Az egyesület 2011-ben az alábbi tevékenységek szervezésében vett részt: Határon túli magyarokkal való együttműködés programja Április 28. Andaxínház – Aradi Kamaraszínház Bemutató: Arad Rejtőzködők - táncelőadás Az Andaxínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója Bertolucci – az Utolsó tangó Párizsban című film nyomán Az előadás férfi és nő újkori kapcsolódását kutatja, és a változtathatóság kívánalmára épül. Az élő zene teljesen azonos tényezőként szerepel az előadásban. A zene és a tánc egysége, intenzív és lényegi kapcsolata emocionális üzenetet, érzelmekkel telített humán tartalmat kommunikál. 1 díj, 2 jelölés - ATELIER 2012 - XX. Nemzetközi Műhely Színházi Fesztiválon (2012). Az Andaxínház – Aradi Kamaraszínház koprodukciója, a Rejtőzködők című táncelőadás a legjobb színpadi zene díját kapta a június 3. és 9. között Nagybányán megrendezett ATELIER 2012 - XX. Nemzetközi Műhely Színházi Fesztiválon. Jelölések: Legjobb női főszereplő - Góbi Rita Legjobb koreográfia - Zsalakovics Anikó Zene: Ágoston Béla, Szegő Dávid
Július 2. Magyar Kultúra Alapítvány Székháza Hazai Civil Fesztiválon való részvétel.
Július 19. Régi Zsinagóga, Szeged THEALTER Fesztivál
Rejtőzködők Az Andaxínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója Az Andaxínház meghívást kapott 2011 júliusában a Szabad Színházak Nemzetközi Találkozójára (THEALTER).
Szeptember 10. Vízraktér Kulturális Központ Vízraktér megnyitó Rejtőzködők (részlet az előadásból) Az Andaxínház és az Aradi Kamaraszínház koprodukciója
Szeptember 17. Andrássy út TeARTrum Fesztivál 2011: Színházi Korzó az Andrássy úton – installációs stand és kirakat
Szeptember 21. Lövőház utca Gyalogos Utcák Napja táncduett Cél a gyalogos utca kulturális térré alakítása.
Szeptember 29. Vízraktér Kulturális Központ
WO=MAN Összművészeti performansz
Október – november - december Vízraktér Kulturális Központ Beavatkozás programsorozat az Andaxínház szervezésében. Az Andaxínház a Vízraktérrel együttműködve a Király fürdő speciális tereiben hozott létre performanszokat. Tánc-hang-zeneélmény a Király Fürdő kupolás termében. A kép-beavatkozók új típusú látványfelülethez keresnek szituációkat, melyet a városlakók felé közvetítenek.
Október 29., 30. Millenáris Park, C épület Andaxínház az Art Market-en Az Andaxínház az Eurart Projecttel (http://www.eurartproject.com/home) együttműködve 6x 10 perces táncperformanszot mutatott be az Art Marketen. Október 29-én és 30-án fiatal kortárs táncosok élőzenei kísérettel léptek fel. 2011-ben első alkalommal jött létre Közép- és Kelet-Európa nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáraként az Art Market Budapest. Az első év sikerei, a tízezer fő feletti látogatottság, a teltházas kiállítási csarnok, az eredmények és szakmai elismerések egyértelművé tették, hogy a művészeti világnak és a széles közönségnek egyaránt igénye és szüksége van erre a különleges találkozóra. Az Art Market Budapest egyszerre művészeti, társadalmi és társasági esemény, amely látványos és élvezetes formában teszi a képzőművészetet könnyen hozzáférhetővé a széles közönség illetve a hazai és külföldi műértők számára egyaránt. Az Andaxínház elsőként képviselte a független színházakat a rendezvényen táncperformanszaival.
November 27., 28. Gödör Klub
Andaxínház Kétnapos Kisfesztivál 2011. november 27. (vasárnap) 19:30 Visszaverődések Duchamp életművének izgalmas sokrétűségét, lenyűgöző komplexitását próbálta az alkotócsoport tetten érni a Nagy Üveg című mű kapcsán. Az előadások után Duchamp alkotói útját körüljárva, világosabbá válik a nézők számára, hogy miként értelmezte a művészet, a művész és a mű fogalmát.
Az előadás után Házas Nikoletta esztéta tartott rövid elemzést, amellyel a Duchmap életmű titkát próbálta közelebb hozni a nézőkhöz. Art-Dekódolás programsorozat Az Art-Dekódolás program célja az, hogy a kortárs táncszínházat közelebb vigye a nézőkhöz. A programsorozat keretében olyan estéket szervezünk, amelyek a fiatal generáció nézői befogadását hatékonyan segítik. Az előadáshoz kapcsolt értelmező beszélgetések nagyon hasznosnak bizonyulnak. Eddigi együttműködő partnereink: Házas Nikoletta esztéta, Szkárosi Endre költő, irodalomtörténész (Visszaverődések - összművészeti előadás kapcsán) Hegedűs Sándor – filozófus, Balog József – Maszk Egyesület, Viola Szandra – költő, ElevenPont Ifjúsági Ház (Szentendre), Maszk Egyesület (Szeged), Gödör Klub, Fogasház, Millenáris- Foghadó – Padlás
Az évad során a produkciókat dokumentáltuk, valamint az egyesület honlapját heti rendszerességel frissítettük (www.andaxinhaz.hu). A honlappal egyidejűleg hírlevélrendszert is működtetünk, megkönnyítve ezzel a törzsközönségünk tájékoztatását. Emellett közösségi oldalakon is jelen van az Andaxínház (Facebook, Twitter, Webse). Videomegosztók: YouTube, Szinhaz.tv