Az alulfizetettség kezelése

Kollektív tárgyalások és szociális párbeszéd a közszolgálatokban

Az alulfizetettség kezelése

EPSU Politikai Dokumentum

Az alulfizetettség problémája

Bevezetés A stabil és tartós gazdasági növekedés és az életszínvonal emelkedése ellenére, az alulfizetettség továbbra is probléma elé állítja a szakszervezeteket. Az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat adatai 1 alapján az alulfizetettség mintegy 20 millió munkavállalót érint. A szegénység ugyancsak súlyos problémaként jelentkezik Európa minden részében. Az Eurostat által készített legfrissebb elemzések azt mutatják, hogy 2003ban2körülbelül 72 millió EU polgárt fenyegetett a szegénység veszélye. Egyedül a közszolgálati szektor mondhatja el magáról, hogy sikerült elfogadható szinten tartania az alulfizetettséget azáltal, hogy ott a magánszektorban alkalmazottnál egyenlobb fizetési struktúrát alkalmaznak. A fizetési struktúrákra azonban gyakran eros nyomást gyakorolnak a kiszervezések (outsourcing) és humáneroforrás-kezelési politikák, amelyek egy, a piaci szabályokhoz jobban igazodó és individualizáltabb bértarifa rendszer kialakításának igényével lépnek fel. Az EPSU úgy véli, hogy az alulfizetettség mind a szövetség egésze, mind az egyes tagszervezetek számára központi prioritás kell legyen. Az alulfizetettség már önmagában is gondot jelent, ráadásul rendszerint az emberek magán-, illetve családi életének egyes elemeire is negatív hatást gyakorol. A munkahelyen az alacsony fizetéssel rendelkezok a képzési lehetoségekbol és más ellátásokból (például táppénz és nyugdíj) is kisebb arányban részesülnek. A munkahelyen kívül is valószínu, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkezoknél rosszabb egészségügyi körülmények között élnek. A legjelentosebb kampánytevékenységet folytató szervezetnek és az ETUC keretén belül a legnagyobb ágazati szövetségnek számító EPSU úgy véli, hogy ha a tagszervezetek mind politikai szinten, mind kolletív tárgyalási politikájuk területén fokozzák tevékenységüket, akkor az EPSU képes tényleges változásokat hozni az alulfizetett munkavállalók ezrei számára szerte Európában. Figyelembe véve, hogy az alulfizetett dolgozók dönto többsége noi munkavállaló, egy sikeres kampány, amelyhez más szakszervezeti szövetségek és kampányszervezetek is csatlakoznának, nagymértékben elomozdítaná egyben a férfiak és nok fizetése közötti szakadék áthidalását is.

A kérdés megvitatása az EPSU-ban Az EPSU általános közgyulése 2000-ben egy kollektív tárgyalásokról szóló politikai nyilatkozatot 3 fogadott el, amelyben a bérekre vonatkozóan számos fontos megállapítást tett és a kollektív tárgyalásokon belüli koordínáció erosítését sürgette: „Az EPSU egy szolidaritáson alapuló európai bérpolitika kialakítását szorgalmazza, amelynek célja a jövedelmek közötti egyre nagyobb különbségek elsimítása lenne.” A nyilatkozat központi témája volt az egyenlo javadalmazás is, mivel a noi munkavállalók aránytalanul nagyobb mértékben érintettek az alulfizetettség tekintetében. „Sok noi munkavállaló dolgozik a közszolgálatokban és használja ezeket a szolgáltatásokat. Azok az állami hatóságok, amelyek szukítik az állami költségvetést és a béreket alacsonyan és/vagy a magánszektorban alkalmazott bérszint alatt tartják, aránytalanul hátrányosab helyzetet teremtenek a noi dolgozók számára. Az esélyegyenloség biztosítása az EPSU kollektív tárgyalási politikájának szerves részét fogja képezni.” A nyilatkozat kiemelte: „a

bérpolitikai

célkituzések

koordinálásának,

a

kollektív

tárgyalásokra

vonatkozó


információcserének és egy ágazati és összágazati szintu európai cselekvési program kidolgozásának fontosságát.” Az EPSU 2004-ben tartott hetedik kongresszusán elfogadott kollektív tárgyalásokra vonatkozó állásfoglalás 4 megállapítja, hogy: „Néhány országban, a minimálbér alkalmazása jelentos mértékben hozzájárult az alulfizetettség problémájának kezeléséhez és a férfiak és nok javadalmazása közötti eltérések elsimításához. Összehangolt stratégia révén biztosítani kell, hogy a kollektív megállapodások azonos irányvonalat követnek és nem egymás ellen hatnak.” Állásfoglalásában az EPSU kötelezettséget vállalt arra is, hogy az alulfizetettséget a legfontosabb prioritások között kezeli a 2009-ben esedékes következo kongresszusi ülésig hátralévo idoszakban. Az alulfizetettség problémájának megvitatására eloször 2004. októberében, az EPSU harmadik kollektív tárgyalásokról szóló konferenciáján került sor, amely konferencián nagybritanniai, németországi és norvégiai EPSU tagszervezetek mutatták be, miként kezelik a problémát. Az ETUI-REHS, az európai szakszervezetek kutatóintézete további információkkal szolgált a kérdés közép és kelet-európai helyzete tekintetében. Ezekben az új tagállamokban a jogszabályban eloírt kötelezo minimálbér, a kollektív tárgyalások által kötött megállapodásokkal történo lefedettség kisebb mértéke miatt, nagyon fontos tényezo a bérszínvonal fenntartásában. A konferenciát követoen az EPSU titkársága az alulfizetettség tekintetében elkészítette ennek a politikai dokumentum-tervezetnek a vázlatát, amelyet 2005. áprilisában a kollektív tárgyalásokkal foglalkozó munkacsoport megvitatott és módosított. Ez a dokumentum kerül megvitatásra majd 2005. decemberében, az EPSU kollektív tárgyalásokról szóló konferenciáján és, a megbeszélések eredményétol függoen, majd egy politikai javaslat kerül az EPSU végrehajtó bizottsága elé 2006 elején.

4


Az alulfizetettség, mint európai és globális jelenség „Tisztességes” fizetések – az Egyesült Nemzetek Szervezete és az ILO álláspontja Nemzetközi szinten mind az Egyesült Nemzetek Szervezete, mind a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményei és állásfogklalásai kitérnek a tisztességes díjazás jelentoségére: Az ENSZ által 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Nyilatkozatának 23. cikke (3) bekezdése megállapítja, hogy: „Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégíto fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelo létet biztosít és amelyet megfelelo esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.” Az ENSZ általános közgyulése által 1966-ban elfogadott gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló egyezségokmány 7. cikke megerosíti: „mindenkinek a jogát az igazságos és kedvezo munkafeltételekhez, amelyek különösen az alábbiakat biztosítják: a) olyan díjazást, amely minden dolgozó számára legalább a következoket jelenti; i) méltányos munkabért és az egyenlo munkáért minden megkülönböztetés nélkül járó egyenlo díjazást, különösen pedig a nok számára olyan munkakörülmények biztosítását, amelyek - ugyanazon munkáért való ugyanazon díjazás mellett - nem maradnak el a férfiak munkakörülményeitol; ii) tisztességes megélhetést maguk és családjuk számára, az Egyezségokmány rendelkezéseivel összhangban.” A tripartit felépítésu Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, amely olyan egyezményeket köt, amelyeknek a tagállamok részesei lehetnek, a minimálbér tekintetében két olyan egyezményt fogadott el, amelyhez néhány európai tagállam csatlakozott (lásd a függelékben található listát).

Az Európai Bizottság és az Európai Parlament Az Európai Unión belül, a munkavállalók szociális alapjogainak chartája, amelyet 1989-ben fogadtak el, megállapította, hogy minden munkavállalónak joga van a méltányos díjazáshoz: „minden alkalmazottat méltányos díjazásban kell részesíteni. E célból, az egyes országokban alkalmazott megállapodásokkal összhangban, a munkások számára méltányos díjazást, azaz olyan munkabért kell biztosítani, amely tisztességes megélhetést tesz lehetové számukra.” Az Európai Bizottság egyik 1993-if n véleménye szerint, a méltányos díjazást a termelékenység és foglalkoztatás elomozdítására, valamint a szociális partnerek közötti jó kapcsolatok erosítésére irányuló célkituzés elérésére is figyelemmel kell kezelni. A tagállamokat arra ösztönözték, hogy a méltányos díjazás elérése érdekében olyan politikát határozzanak meg, amelyben valamilyen formában kötelezettséget vállalnak a díjazás átláthatóbbá tételére a munkaeropiacon. A szociális partnereket is felkérték, hogy vegyenek részt ebben a folyamatban. Véleményében a Bizottság olyan kutatások elvégzését vállalta, amelyek elomozdítják a méltányos díjazás elérésére irányuló politikák konvergenciáját, és amelyek eredményét 1997-ben tette közzé. Csak néhány tagállam tett eleget a véleményben leírtaknak, a legtöbb ország ellenezte a bérpolitikába történo beavatkozást. Egyes országokban – Auszriában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Portugáliában és Nagy-Britanniában – bizonyíthatóan nottek a díjazásbeli eltérések a vizsgált idoszak5 alatt. 5


A foglalkoztatásról és a szociális politikákról szóló egyik 2001-es közleményében 6 a Bizottság inkább általánosságban a munka minoségével foglalkozott, és nem tért ki a bérszínvonalat érinto részletkérdésekre. A közlemény általános célként annak biztosítását tuzte, hogy: „a munka, a munkát végzo személy elvárásainak megfelelo, szaktudásával és képességeivel összeegyeztetheto legyen és megfelelo jövedelmet biztosítson.” A szociálpolitikai menetrendrol szóló idei közleményében 7 a Bizottság közvetett módon említi a díjazást. Elsosorban a foglalkoztatás minoségével és minimális jövedelmet biztosító jogszabályi rendszerekkel – vagyis olyan rendszerekkel, amelyben az adójóváírások és juttatások, vagy egyéb intézkedések kombinációjából biztosítható egy minimális jövedelmi szint – foglalkozik, és nem tér ki közvetlenül az alulfizetettséggel és minimálbérekkel kapcsolatos kérdésekre. A munka minosége azonban szorosan kapcsolódik a bérszinvonalhoz. Az alulfizetett munkák egyben rosszabb munkakörülményekkel, az ellátások (például a nyugdíj) alacsonyabb szintjével, és a képzési és átképzési lehetoségek ritkulásával, vagy teljes hiányával párosulnak. Az Európai Parlament az alulfizetettség kérdésében ellenorzo és kezdeményezo szerepet játszik. Egyik 2002-es állásfoglalásában 8 az alapjogok tiszteletben tartása tekintetében vizsgálta meg a tagállamok helyzetét. Ebben kiemelte a méltányos minimálbér bevezetésének szerepét a diszkrimináció megszüntetésében és külön felhívta a figyelmet Irországra, Spanyolországra és Görögországra, ahol az érvényes minimális bérszint az átlagkereset 50%-a alatt van.

Az Európa Tanács Az Európa Tanács nem az Európai Unió intézménye. 1949-ben hozták létre, és egyik fo céljának az emberi jogok védelme, valamint a jogi és szociális védelem elomozdítása tekinheto a 46 tagállam területén. Az Európa Tanács Szociális Chartája9 1965-ben lépett hatályba. A Charta 4. cikkének (1) bekezdése “a méltányos díjazáshoz való jogra” vonatkozik és arra kéri az aláíró államokat, hogy: „Ismerjék el a munkavállalók jogát egy olyan díjazáshoz, amely maguk és családjuk számára tisztességes megélhetést biztosít.” A Tanács ellenorizheti a tagállamok fizetési rendszerét és megvizsgálhatja, hogy az adott tagállam, az Európa Tanács által megállapított “méltányossági köszübértéknek” (lásd késobb) megfeleloen tisztességes béreket biztosít-e vagy sem. Az Európa Tanács 2002-ben például megállapította, hogy az országos minimálbér Nagy-Britanniában (a 2000-ben érvényes tarifa alapján) alacsonyabb volt a 4. cikkben eloírt megfelelo szintnél. Megjegyezte továbbá, hogy tudott megfelelo helyzetértékelést készíteni, mert Nagy-Britanniában nem álltak rendelkezésre azok az adatok, amelyek az egy fore eso nettó minimálbérre vonatkoznak. Nagy-Britannia példája azonban nem egyedi. A 4. cikk (1) bekezdésére vonatkozó határozatokról készített legutóbbi kimutatásában, az Európa Tanács szociális jogokkal foglalkozó európai bozottsága Ausztria, Görögország, Hollandia, a Szlovák Köztársaság és Spanyolország esetében is megállapította, hogy azok nem teljesítették a megfelelo díjazási iránymutatást További adatokra várva, Dánia, Németország, Izland és Norvégia tekintetében a bizottság még nem nyilatkozott. A Szociális Chartában eloírtak megsértése esetén, az adott országnak ütemtervet és programtervezetet kell készítenie arról, hogy miként és mikorra teljesíti ezen kötelezettségét. A bizottság figyelmeztetések, ajánlások és megerosített ajánlások révén biztosíthatja, hogy az országok teljesítik kötelezettségeiket. Meg kell jegyezni, hogy a szociális jogok helyzetének ez az Európa-szerte rendszeresen elvégzett vizsgálata nem ad teljes képet. A 4. cikk (1) bekezdésében eloírtak elmulasztásáról szóló jelentésekben sok olyan országot is felsorolnak, amely országok mulasztása a Charta 6


más részeire vonatkozik, és az is kétséges, hogy az európai szakszervezetek ezt figyelembe veszik-e. A “méltányossági küszöbérték” (lásd késobb) kérdéséhez hasonlóan, a küszöbértékrol folytatott megbeszéléseket és a küszöbértéket módosító határozatot az Európa Tanács szociális jogokkal foglalkozó európai bizottsága belso ügyként kezelte, és azokat szélesebb körben nem ismertették.

Szolidáris bértárgyalások A kollektív tárgyalások elsodleges célja az, hogy a munkavállalók fizetését megvédjék az inflációval szemben, és hogy számukra a termelékenység növekedésébol valamilyen részesedést biztosítsanak. Ez az alapja az ETUC és több európai ágazati szövetség által elfogadott koordinációs iránymutatásoknak. Ipari szövetségek Ezekben a hangsúlyt elsosorban az országos szintu, általános termelékenységi mutatók javítására, és nem az egyes ágazatok termelékenységének megváltoztatására helyezték. Ennek oka, hogy az alacsony termelékenységu ágazatok ne maradjanak le a termelékenység tekintetében jelentos növekedést mutató iparágak mögött. Ez különösen a közszolgálatok számára fontos tényezo, ahol még az általánosan elfogadható termelékenységi szint elérése is kihívást jelent. A közszolgáltatások keretébe tartozik több olyan, nagyon fontos tevékenység, mint például a szociális gondozás, amely tevékenységek ugyanakkor a hagyományos szempontok alapján alacsony termelékenységunek minosülnek. A szolidáris bértárgyalásokra az utóbbi években nagy nyomás nehezedett, mivel a kormányok és a munkaadók a központi országos és ágazati tárgyalások során egyre inkább elotérbe helyezték a bértárgyalások helyi elemeit. A közszolgáltatások terén végbement dereguláció és privatizáció ugyancsak erosít ette azt a tendenciát, amely inkább a helyi szintu bértárgyalások felé hat és nagyban hozzájárult a kollektív megállapodások jelemtosségének csökkenéséhez, mivel a kiszervezett dolgozókat olyan szervezetek foglalkoztatják, amelyek alacsonyabb fizetéssel és rosszabb munkafeltételekkel megkötött kollektív megállapodásokat alkalmaznak, vagy tartózkodnak mindenféle kollektív megállapodás végrehajtásától. Mindent egybevetve, az 1970-es évek óta tartósan kimutatható az a tendencia, hogy a munkabérek részesedése a nemzeti jövedelembol csökken, mivel a béremelések mértéke sok európai országban elmaradt a gazdasági növekedés 10 mértékétol. Ez a tendencia a gazdaság egészére kihat, és Németországban az alulfizetettségrol és a minimálbérrol folytatott viták legfontosabb témájává vált. Szakszervezetek által támogatott kutatók Németországban, Franciaországban és Svájcban hívták fel a figyelmet a bérek gazdasági szerepére „Az európai minimálbér-politika alapvetése” 11címu munkájukban. Ebben rámutattak arra, hogy a gazdasági szereplok egyre inkább úgy tekintenek a munkabérekre, mint amelyek pusztán „költségtényezok és változók a gazdasági helyszínekért folyó nemzetközi versenyben.” Ez: „háttérbe szorította a munkabérnek a nemzetgazdasági kereslet meghatározó elemeként betöltött gazdasági funkcióját, amely nélkül jóléti gazdaság nem képzelheto el.” Felmerül még továbbá a méltányos jövedelem biztosításának kérdése, valamint az, hogy a munkavállalók nem termékek, akiknek díjazását egyszeruen az állandóan változó piacra lehetne bízni. A neoliberális nézet szerint a piacokat dolgozni kell hagyni és ez a nézet mutatkozik meg a maga szélsoséges formájában azon a német internetes oldalon (http://jobdumping.de), amely arra bíztatja az embereket, hogy licitáljanak a munkákért, és ígérjenek alá más munkavállalóknak. Még a köszszolgálati munkaadók közül is felismerték néhányan, hogy a bérképzést nem lehet egyszeruen a piaci viszonyokra bízni. Nagy-Britanniában, a bipartit felépítésu helyi közigazgatási bizottságnak (Local Government Commission) a brit községi és városi önkormányzatoknál alkalmazott díjazás 12 tekintetében elvégzett vizsgálata rávilágított arra, 7


hogy: „a ‘piaci tarifával’ történo bármely összehasonlítást megfelelo érzékenységgel kell végezni. Az, hogy az ajánlatban szereplo tarifánál olcsóbban lehet munkaerohöz jutni, nem feltétlenül azt jelenti, hogy az ajánlatban megállapított tarifa volt túl magas.” Az, hogy munkaerot a felajánlottnál alacsonyabb bérért is lehet szerezni, nem jelenti feltétlenül, hogy a felajánlott bér túl magas. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal is felhívja figyelmet azokra az érvekre, amelyek alapján a munkaadói oldal is támogathatja a minimálbér bevezetését, mivel eh yilyen intézkedés „a dolgozók motiválása révén hozzájárul a termelékenység növeléséhez”, és amely elomozdítja a vállalatok 13 számára igen költséges „munkaero-fluktuáció visszaszorítását”.

Az alulfizetettség meghatározása Európa Tanács és OECD küszöbértékek Az Európa Tanács szociális jogok európai bizottsága (ECSR) a bruttó medián keresetek 68%-ában egy olyan referenciaértéket állapított meg amely alapján az Európa Tanács egy adott ország tekintetében meg tudja állapítani, hogy a bérszínvonal megfelelo-e vagy sem. Ez az érték nagyjából azonos a Gazdasági Együttmuködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által megállapított referenciaértékkel – a teljes munkaidoben foglalkoztatottak medián keresetének 2/3-ával. Az Európa Tanács definícóját bevezették néhány országban, Nagy-Britanniában pedig a kampányszervezetek az alulfizetettség tekintetében irányadó célkituzésként alkalmazták. Az Európai Tanács szerint azonban, annak megállapítása például, hogy egy nemzeti minimálbér-tarifa a küszöbérték alatt vagy felett van, nem kizárólag ezen méréseken alapul. Az ECSR-nek más tényezoket – például az adót és a jóléti ellátásokat – is figyelembe akart venni. Ez lehetetlen feladatnak bizonyult és az ECSR beismerte, nem tudja felmérni, hogy az egyes országok megfelelo jövedelmet biztosítanak-e, vagy sem. A bizottság ezt követoen egy másik referenciaértéket állapított meg – a nettó átlagkereset 60%-ában. A referenciaérték megváltoztatásáról szóló határozatot megtámadták az alulfizetettséget célzó kampánytevékenységet folytató szervezetek Nagy-Britanniában. A skót Low Pay Unit (alulfizetettséggel foglalkozó egység) részérol Carol Murray a következoképpen foglamazott: „Az egységnél úgy véljük, hogy az új referenciaérték meghatározása egyrészt akadályozza a méltányossági küszöbérték általános érvényesülését, mint a szegényebb európai polgárok számonkérési eszközét a kormányokkal szemben, másrészt csökkenti annak analitikai értékét, mivel olyan felesleges bonyodalmakat okoz, amelyeket csak a tagállamok szolgálatában álló statisztikusok képesek feloldani.14 A javasolt célkituzések tekintetében tehát a legfontosabb szempont, hogy azok könnyen értelmezhetoek, és a bérszínvonalak ellenorzése szempontjából könnyen mérhetoek legyenek. Ezen szempontok szem elott tartása különösen a kollektív tárgyalások, a lobbitevékenység vagy az európai méretu kampányok tárgyának vagy céljainak meghatározása során bír nagy jelentosséggel.

Az Eurostat mutatói

Az Európai Bizottság Statisztikai Hivatala, az Eurostat15 kétféle módon méri az alulfizetettség mértékét, amelyet egyrészt az országos medián havi alapbér 60%-a, másrészt az országos medián díjazás 60%-a alatt határozott meg. Az elso mutató nem veszi figyelembe a munkaidot és így sok részmunkaidoben 8


foglalkoztatott munkaválalló esik ebbe a kategóriába. Az Eurostat adatai alapján az alkalmazottak közel kétharmada azért dolgozik részmunkaidoben, mert háztartásbeli elfoglaltsága ezt teszi lehetové, vagy mert nem találnak teljes munkaidos állásokat. Ebbol a szempontból valóban szükséges egy olyan alulfizetettségi mutató, amely ezen kényszerrészmunkaidos dolgozókat is magában foglalja. Mindazonáltal fontos, hogy az alulfizetettség szintjét a ledolgozott órák számától függetlenül is mérni lehessen, annak megállapítása érdekében, hogy milyen lépések megtétele szükséges az órabér-tarifák emeléséhez. Megoldásként alapvetoen két politikai megközelítés alkalmazható. Egy olyan, amelyik arra törekszik, hogy teljes munkaidos állásokat biztosítson azon alkalmazottak számára, akik nem akarnak részmunkaidoben dolgozni, és egy olyan, amelyik az alacsony bérszintekre figyelemmel arra próbál megoldást találni, hogy miként lehet a bérstruktúrákat átalakítani. Néhány fontosabb definíció Az Európa Tanács (jelenlegi) Az Európa Tanács (elozo) Eurostat OECD

a nettó átlagkereset 60%-a a bruttó medián kereset 68%-a az országos medián díjazás 60%-a a medián kereset 2/3-a

Az alulfizetettség és a létminimum meghatározása

Az alulfizetettségrol szóló 2002-es 16 tanulmányában az EIRO munkakapcsolatokkal foglalkozó kutatóintézet megállapította, hogy az Európai Unió több államában, Ausztriában, Franciaországban, Görögországban, Írországban Olaszországban és Portugáliában a “kétharmados” definíciót alkalmazzák. Dániában az Eurostat 60%-os meghatározását használják, míg néhány országban saját mutatókat alkalmaznak – Németországban az alulfizetettséget az országos átlag munkabér 75%-ában állapították meg, és az átlagjövedelem 50%-a alatt éloket sorolják a szegények közé. Norvégiában a referenciaérték a feldolgozóiparban alkalmazott órabér 85%-a. Ezek a definíciók a bérmegoszláson alapulnak, és az alulfizetettségi mutatót az általános bérszinthez képest határozzák meg. Egy másik megközelítés azon bérszínvonal meghatározására törekszik, amely a tisztességes életszínvonal biztosításához szükséges. Nagy-Britanniában az UNISON közszolgálati szakszervezet már hosszú ideje folytat kampánytevékenységet az alulfizetettség és a minimálbér vonatkozásában. A szakszervezet a Family Budget Unit (családi költségvetési egység) független kutatói által rendelkezésre bocsátott adatok alapján egy “létminimumra”17 vonatkozó mutatót határoz meg. Másszóval, az általános átlagkeresethez viszonyított alulfizetettségi definíció helyett egy olyan mutatót alkalmaz, amely az emberek számára az alapveto életszínvonal biztosításához szükséges jövedelmi szintet határozza meg, és amelyet „alacsony költségvetésu de még elfogadható” szintnek nevezett el. A mutatót az egyedül élok, a gyermekeket nevelo egyedülállók és házaspárok stb. szerint határozzák meg. 2004-ben a Family Budget Unit az egyedülállók tekintetében 5,69£-os, a partnerkapcsolatban élo és két gyermeket nevelo egyedüli keresok tekintetében 7,74£-os órabért állapított meg országos szinten. Ezek a fizetések az alapveto életszínvonal biztosítására elegendoek a munkahelyi ellátások igénybevétele nélkül. A 7,74£-os órabér az országos átlag 75%-át teszi ki. Az USA-ban a szakszervezeti mozgalom átvette a létminimum meghatározásának elképzelését, és az 1997 óta tartó kampánytevékenységük eredményeképpen mintegy 100 városban18 fogadtak el létminimumra vonatkozó helyi rendeleteket. Ezen rendeletek hatálya a helyi közigazgatási hatóságokra terjed ki, melyekben eloírják, hogy az önkormányzat által közvetlenül vagy az önkormányzattal szerzodésben álló valamely szervezet által foglalkoztatott minden dolgozó számára biztosítani kell a létminimumhoz szükséges 9


jövedelmet. Ennek kiszámítása a négyfos család eltartásához szükséges megélhetési költségekre vonatkozó hivatalos statisztikák alapján történik. Jelenleg országos szinten a létminimum órabérben megállapított számszerusített értéke 8,20$, ami jóval meghaladja az 5,15$-os szövetségi minimálbér-tarifát.

Az alulfizetettség mértéke Az európai alulfizetettségrol szóló legutóbbi Eurostat tanulmányt 19 2000-ben tették közzé, azonban azt olyan, különbözo országokból származó statisztikai adatokra alapozták, amely adatok közül néhány még az 1995-ös állapotokat tükrözte. Az alulfizetettség aktuális helyzetének feltérképezése tekintetében ezért az abban szereplo adatokat megfelelo óvatossággal kell kezelni. Mivel számos ország tekintetében nem álltak rendelkezésre megfelelo adatok, a jelentés mindössze 13 országra terjedt ki. A havi bér 60%-ában megállapított referenciaérték alapján, az Eurostat felmérése szerint a munkavállalók 15%-a esik az alulfizetettek kategóriájába – ami a heti 15 órát, vagy annál többet dolgozó munkavállalók 15%-át jelenti. A munkában töltött órák számát is figyelembe véve azonban ez az arány 11%-ra esik vissza, amely mintegy 20 millió munkavállalót tesz ki. Az egyes országok tekintetében az alulfizetettség mértéke jelentos eltéréseket mutat; az Eurostat adatai alapján ennek százalékos aránya, a Portugáliában mért 6% és a NagyBritanniában mért 21% között mozog. A munkaidot is figyelembe véve ezek a határértékek a Belgiumban és Dániában mért 4%-ra, illetve a Görögországban mért 16%-ra módosulnak. Tanulmányában az Eurostat felsorolja az alulfizetett munkavállalókra vonatkozó legfontosabb tulajdonságokat, amely megállapításait az alulfizetettséggel foglalkozó nemzeti tanulmányok is igazolják. Az alulfizetett munkavállalók leginkább nok, fiatalok, migráns munkavállalók, részmunkaidoben, határozott ideju szerzodéssel foglalkoztatottak és/vagy a szolgáltatási ágazatban dolgozók – illetve ezek kombinációi. Az Eurostat tanulmánya azt is vizsgálta, hogy az egyes ágazatokban, a gazdaság egészéhez képest mekkora a valószínusége annak, hogy valaki alulfizetetté válik. Az erre vonatkozó valószínuségi szorzó 0,1 (a gazdaság egészéhez képest 10-szer kisebb a valószínusége az alulfizetettségnek) és 0,9 (9/10-szer kisebb a valószínusége az alulfizetettségnek) közötti mozog. A tanulmányban vizsgált 13 ország között egy olyan sincs, ahol a közszolgálati alkalmazottak esetében, az összágazati szinten mérthez képest, nagyobb lenne az alulfizetettség valószínusége. Az Eurostat tanulmánya, más felmérésekhez hasonlóan, megerosítette, hogy leginkább a tipikusan noi foglalkozásokra, vagyis a gyermek- és idosgondozásra, a fogyatékossággal élok gondozására, valamint a takarítói szolgáltatásokra jellemzo az alulfizetettség. Az említett szolgáltatásokat rendszerint közszolgálati keretek között nyújtják, vagy privatizálják oket. Általában ezek nem elismert szakmák, amelyek esetében, rendes körülmények között a béreket nem formális bérstruktúra alapján szabályozzák. Néhány országban az említett tevékenységek az informális szektor részét képezik, és azokat migráns munkavállalók látják el. Az Eurostat tanulmánya hozzáteszi: „a közszektor nyújtotta ’elonyök’ jóval markánsabban jelentkeznek, ha a munkabérek helyett a javadalmazási tarifát vesszük figyelembe.” Továbbá, hogy: „Az alulfizetettség kockázata a közszektorban lényegesen kisebbnek tunik a déli országokban és Írországban; a koncentrációs mutatók szerint (0,2 és 0,3) ezekben az országokban a közszektorban foglalkoztatottak az összes foglalkoztatotthoz képest 3–5-ször kevésbé érintettek az alulfizetettség tekintetében.” Az Eurostatnak a különbözo ágazatokban dolgozó férfiak és nok átlagkeresetére vonatkozó adatai alapján levonható néhány következtetés a közszolgálati bérszintek tekintetében, és arra vonatkozóan, hogy a többi ágazathoz képest a közszolgáltatások ágazatában alkalmazott bérszintek mennyiben tekinthetoek magasnak vagy alacsonynak. A közüzemi szolgáltatások (villamosenergia, gáz és víz) például általában a magas fizetést 10


biztosító ágazatok közé tartoznak, és az Eurostat adatai 20 azt mutatják, hogy a közüzemekben dolgozó férfiak átlagkeresete, a tanulmányban vizsgált 13 ország mindegyikében magasabb az összes többi ágazatban foglalkoztatottak fizetéséhez képest. Az eltérés a legtöbb országban legalább 10%-os, de Belgium (61%), Görögország (65%) és Portugália (67%) esetében még nagyobb. A közüzemi szolgáltatások a nok átlagkeresetét illetoen is a magasabb fizetéseket biztosító ágazatok közé tartoznak, bár az Eurostat szerint Finnországban az ágazatban dolgozó nok átlagfizetése megegyezik az összes többi ágazatban foglalkoztatottak fizetésével. A helyzet sokkal ennél összetettebb a közigazgatásban, amely területen a belga, francia és nagy-britanniai átlagfizetések mindegyik ország tekintetében az országos átlag alatt maradnak. Ezzel szemben, a ciprusi, görögországi, magyarországi és svájci közigazgatásban foglalkoztatottak az országos átlagnál 20%-kal magasabb átlagjövedelemmel rendelkeznek. Az egészségügyi és szociális szolgáltatások területén jóval nagyobb mértékben jelentkezik az alulfizetettség problémája és az Eurostat tanulmánya által vizsgált 13 országból 10 esetében, az említett két ágazatban foglalkoztatott nok fizetése az országos átlagnál alacsonyabb.

Az egyenlotlen díjazás és az alulfizetettség közötti összefüggés Tanulmányában az Eurostat, a munkaválallók legalacsonyabb fizetéssel rendelkezo 10%ának bérét az egyes országokban érvényes medián bérekkel összehasonlítva megállapítja, hogy: „az említett különbségek a leghatározottabb mértékben általában azokban az országokban jelentkeznek, amelyekben az alulfizetettség százalékos aránya a legmagasabb.” Az Eurostat megállapítása szerint: „Minél szélesebb a keresetek közötti szakadék, annál valószínubb, hogy magasabb az alulfizetettség százalékos aránya.” Görögországban például, ahol a munkavállalók 16%-a tartozik az alulfizetettek kategóriájába, a medián munkabér, a munkavállalók legrosszabbul fizetett 10%-ának fizetésénél 2,6-szor magasabb. Ezzel szemben, ugyanez a szorzó 1,5-szörös Dániában, ahol a munkavállalóknak csak 4%-a esik az alulfizetettek csoportjába. Az országos szinten megállapítottak igazak az egyes ágazatok tekintetében is. Több tanulmány is felhívta a figyelmet arra a kontrasztra, amely a közszektor és a magánszektor között az egyéni fizetési különbségek terén mutatkozik: „...tapasztalatok igazolják, hogy a közszektor a magánszektorral szemben ‘tisztességesebb munkaadó’, mind a férfiak és nok bérezése közötti eltérések elsimítása, mind az egyéni fizetési különbségek csökkentése tekintetében.” 21 Nagy-Britanniában, a Local Government Pay Commission (helyi közigazgatásban dolgozók díjazásával foglalkozó bizottság), amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy az ágazati bérstruktúrát ellenorizze, 2004-ben egy jelentést készített, amelyben a következoket állapította meg: „A helyi közigazgatási szerveken belül azt figyeltük meg, hogy azokban néhány más ágazathoz képest hatékonyabban alkalmazzák a bérkompressziót. Ezáltal az egyes foglalkozási csoportokon belül csökken a legmagasabb és legalacsonyabb kereset közötti különbség. A 2002-ben megkötött bérmegállapodás, amelyben az alacsonyabb béreket nagyobb arányban emelték, tovább erosítette a szolidárisabb bérrendszer kialakítását. Dicséret illeti a helyi közigazgatást a magánszektorra egyre inkább jellemzo egyenlotlen jövedelem-eloszlás ellen ható lépéseiért.” A helyi közigazgatási megállapodás és az országos egészségügyi bérmegállapodás (Agenda for Change) azon ritka pédák közé tartozik, amelyeket még országos szintu ágazati tárgyalásokkal kötöttek Nagy-Britanniában. A legtöbb ágazatban a vállalati szintu bértárgyalások váltak rendszeressé és ez a fo oka annak, hogy Nagy-Britannia lassan, a jövedelem-eloszlás szempontjából a legnagyobb egyenlotlenségeket felmutató EUtagországgá válik. 11


Ezzel szemben, azon EU-tagállamok legnagyobb részében, ahol az országos vagy ágazati bértárgyalások dominálnak, egységesebb jövedelem-eloszlást és szolidárisabb javadalmazást sikerült fenntartani, amely révén a munkavállalók széles rétege részesül a termelékenység növekedésébol, még akkor is, ha a legalacsonyabb termelékenységunek tartott ágazatokban dolgoznak. Ez utóbbi tekintetében Finnország szolgál jó példával. Az ágazati tárgyalásokra az országos szintu bértárgyalásokat követoen került sor, amelyek közül a legutóbbi megállapodás a 2005. februárja és 2007. közötti idoszakra vonatkozik. A megállapodásban egy általános béremelésrol döntöttek, amelyet egyrészt az órabérek 18 centtel történo emelésében, másrészt a fizetések százalékos emelésében határoztak meg. Tartalmaz ugyanakkor egy olyan formulát is, amely az alulfizetett noi munkavállalók nagy száma esetén rendkívüli emeléseket tesz lehetové. A közelmúltban kötött országos szintu megállapodások elomozdították a képesítés nélküli és a magasan képzett munkavállalók fizetése közötti különbségek csökkentését. 1998-ban a csak alapszintu oktatásban részesült dolgozók a diplomás munkavállalók átlagfizetésének 53-56%-át kapták. 2002-re ez az arány 59-60%ra emelkedett. 22 Szlovéniában a közszektort érinto megállapodás középpontjában kimondottan a magas és az alacsony fizetések problémája állt. Az érvényben lévo megállapodás eloírja, hogy 2008-ra a közszektorban a legmagasabb fizetési szint legfeljebb a tízszerese lehet a legalacsonyabb bérszintnek, amely szorzó 2004-ben 2312,4-szeres volt. Ezzel szemben az alulfizetettség és a fizetésbeli egyenlotlenségek erosödésének jelei mutatkoztak meg Ausztriában, ahol az 1990-es évek során a keresok alsó egy-ötödének fizetését csak 1,6%-kal emelték, míg a felso körbe tartozó 5% fizetése mintegy 23%-kal24 lett magasabb. A másik fontos tényezo, amelyet e tekintetben figyelembe kell venni, a férfiak és nok közötti egyenlo bérezés és az, hogy a legalacsonyabb és legmagasabb fizetések közötti nagy különbségeket lehetové tevo bérstruktúrát alkalmazó gazdaságokban a férfiak és nok közti fizetésbeli különbségek is nagyok. A Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenloségi Foigazgatóság által 2005-ben, Foglalkoztatás Európában 25 címmel kiadott jelentés szerint, nem mutatható ki egyértelmuen az egyenlotlenség erosödése Európában. Néhány ország – Nagy-Britannia, Lengyelország és Dánia – esetében valóban erosödödtek a különbségek, de például Franciaországban és Svédországban ezzel ellentétes folyamatok voltak megfigyelhetoek. Miközben azt veszi alapul, hogy nincs egyértelmu kapcsolat a keresetek közötti egyenlotlenségek és a munkaeropiac, illetve a gazdaság teljesítoképessége között, a jelentés azt írja, hogy: „Mindazonáltal, a keresetek közötti különbségek tekintetében a legjobb mutatókkal rendelkezo skandináv országok azok, amelyekben a gazdasági és munkaero-piaci teljesítoképesség is megfelelo mértéku.”

A közszolgálatok Az, hogy az alulfizetettségbol eredo problémák, a gazdaság más ágazataihoz képest viszonylag kisebb mértékben jelentkeznek a közszolgáltatás területén, utóbbi ágazat általános jellemzoinek köszönheto: • • •

nagyobb a szakszervezeti tagság létszáma és a kollektív tágyalásokkal történo lefedettség szélesebb körre terjed ki; méltányosabb munkaadói szemlélet – közszolgálati elhivatottsággal párosulva – és az egyenloségre helyezett nagyobb hangsúly, valamint a követendo példaként történo fellépés; valamint kisebb különbségek a magas és alacsony fizetések között, valamint (általában) kisebb eltérés a férfiak és nok átlagfizetése között. 12


Mindazonáltal a probléma továbbra is létezik, különösen azokban az ágazatokban, ahol az alulfizetettség már régebb óta problémát jelent – a hulladékkezelés, a takarítói szolgáltatások és a szociális-gondozás területén, és amelyeket különösen hátrányosan érint a tevékenységek kiszervezése. A problémát nem csak az alulfizetettség kezelése jelenti, hanem az alulfizetettségbol eredo egyéb kihatások kezelése is – ha az alulfizetett munkákat kevésbé értékesnek tekintjük, annak más ellátások, különösen a nyugdíj és a képzések szempontjából is káros hatása van. További kihívást jelent a szakszervezetek számára annak biztosítása, hogy a közszolgálati munkaadók továbbra is modellértéku példával járjanak elol, és ezen szerepüket tovább erosítsék. Ezen szerepük abban is megmutatkozhat, hogy ellenállnak azon kísértésnek, hogy a bérek megállapításában a magánszektorban alkalmazott megközelítés felé közelítsenek. Az ortodox gazdasági szemlélet szerint a munkaeropiac ugyanúgy muködik, mint bármely más termékpiac, és ezért minden olyan intézkedés káros, amely akadályozza a piac ilyetén muködését. Az olyan “alacsony-termelékenységu” munkákat, mint amilyen a takarítói szolgáltatás és a szociális gondozás, más munkákhoz képest mindig is alacsonyabb bérszint fogja jellemezni. Az e megközelítésre adandó válasz eloször is az, hogy a munkaero nem tekintheto hagyományos terméknek, és a szakszervezetek, valamint a törvényhozás feladata, hogy a minimum-normákat biztosítsák. Másrészt, a termelékenység mérésére szolgáló hagyományos módszerek egyszeruen nem alkalmazhatóak olyan munka esetében, amely fontos köszszolgálati tevékenységeket lát el és ezért egyszeruen nem jogos “alacsony termelékenységunek” bélyegezni ezeket a foglalkozásokat.

A fizetéseket alacsonyan tartó tényezok Privatizáció/tevékenységek kiszervezése és piac-tesztelés A már korábban privatizált, eredetileg közszolgálati intézmények által végzett szolgáltatások magánszektorba történo áthelyezése, vagy a tevékenységek kiszervezése rendszerint az alulfizetettség mértékének növekedését és/vagy a javadalmazás egyenlotlenebbé válását eredményezi. A privatizáció hatásaként és a közszolgálati fizetések „piaci alapú" átalakítása eredményeképpen a „házon belüli" bérszintek alacsonyak maradnak. A fizetések piachoz való kapcsolásának következtében nagyobb regionális és helyi különbségek alakulhatnak ki az egyébként országos szinten meghatározott fizetési szintek tekintetében. Nagy-Britanniában a közszolgálatok decentralizációja során létrehozott mintegy 200 tárgyalási egység kialakítása azt eredményezte, hogy az azonos munkákért járó fizetések jelentos mértékben eltérnek az egyes közigazgatási hivatalok között. Ez azonban nem akadályozta meg a kormányt abban, hogy felvesse a fizetések még szorosabb regionális munkaeropiachoz töténo kapcsolásának lehetoségét is. Ez beleillik azon stratégiába, amely a munkavégzés fovárosból történo kihelyezését szorgalmazza. A finnországi szakszervezeteknek a svédországi privatizációról nemrég készített tanulmánya is, számos más tanulmány mellett, ezt igazolja. A privatizáció ellentmondásos hatást gyakorolt a bérekre és fizetésekre. A muszaki és más hagyományos férfimunkák tekintetében a privatizáció a bérek és fizetések emelkedéséhez vezetett. Az olyan noi munkaterületek tekintetében viszont, mint az idosgondozás, gyermekfelügyelet, takarítói és étkeztetési szolgáltatrások, a bérek és fizetések nem változtak, vagy alacsonyabbak lettek. A vezetok és középvezetok a privatizáció26 következtében általában fizetésemelésben részesültek.

A “reform” vagy “modernizáció” menetrendje A kormányok egyre inkább a foglalkoztatási gyakorlat megváltoztatására, a javadalmazási rendszer megreformálására és a magánszektorban alkalmazott személyzeti stratégiák 13


bevezetésére törekednek. Lehetoségként felmerült a teljesítmény-alapú javadalmazási rendszer alkalmazása, és annak ellenére, hogy számos érv szól a teljesítmény-alapú bérek bevezetése ellen, a munkaadók és kormányok többsége úgy véli, hogy ezt a rendszert kell alkalmazni a közszektorban. Ez egyértelmuen azzal a kockázattal járna, hogy az alacsony termelékenységu, alulfizetett munkák teljesítmény-alapú kezelése aligha válna az említett tevékenységek hasznára, míg más foglalkozások tekintetében nonének a fizetésbeli kölönbségek. Ezek a változások, a munkaero-toborzás könnyebbé tétele érdekében a már eleve magasabb fizetéssel rendelkezo munkavállalók számára nagyobb arányú fizetésemelést, vagy különleges juttatásokat és kedvezményeket tennének lehetové. Az átlagos és az alacsony bérszintek kisebb mértéku emelésével pedig mindez, a javadalmazás egynlotlenebbé válását erosítené.

A kollektív megállapodások általi lefedettség csökkenése A privatizáció és a tevékenységek kiszervezése komoly problémát jelenthet a kollektív tárgyalásokkal történo lefedettség szintjének fenntartásában. Németországban például, a privatizáció erosödése az egészségügyi ágazatban és a közszolgálati bérek csökkenése miatt a szakszervezetek, valamint a szövetségi és helyi munkaadók egy új, alacsonyabb tarifájú ágazati bérstruktúra kialakításáról kezdtek tárgyalásokat. Mindezt azzal indokolják, hogy még mindig jobb, ha a magánszektor munkaadóit sikerül bevonni a megállapodásba, mint ha azok, a megállapodás elvetésével saját, belso bérrendszert hoznak létre.

A “bizonytalan” foglalkoztatás erosödése Néhány európai országban a részmunkaidos vagy határozatlan ideju foglalkoztatás válik egyre elterjedtebbé. A határozott ideju foglalkoztatás többek között Spanyolországban jelent súlyos problémát mind a közszektor, mind a magászektor tekintetében, ahol a határozott ideju foglalkoztatás aránya eléri a 20%-ot. A statisztikai adatok alapján az alulfizetettség és a részmunkaidos foglalkoztatás között is egyértelmu kapcsolat mutatható ki: míg a teljes foglalkoztatásban dolgozó nok férfi társaik fizetésének 80%-át kapják, ez az arány 50%-ra esik vissza a részmunkaidoben dolgozó nok esetében. A szocialista kormányzat felismerte ezt a problémát, amely a közszolgálati szociális párbeszéd központi elemévé vált, és megállapodás született arról, hogy a határozott ideju foglalkoztatás arányát a teljes közszolgálati foglalkoztatás 10%-ára szorítják vissza. Az Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenloségi Foigazgatóságának, Foglalkoztatás Európában 27 címmel múlt évben kiadott jelentése olyan kutatásról számolt be, amely azt mutatja, hogy az alulfizetettség sok munkavállaló számára nem csupán átmeneti jelenség, és akár több évet is eltölthetnek alulfizetett állásokban.

A minimálbér Az Európai Unió 25 tagállama közül tizennyolcban, valamint a három tagjelölt országban (Bulgáriában, Romániában és Törökországban) jogszabályban eloírt, kötelezo minimálbért 28 alkalmaznak. Azon EU-tagállamok, ahol nincs kötelezo minimálbér Ausztria, Ciprus, Dánia, Finnország, Németország, Olaszország és Svédország. Cipruson ugyan nincs általánosan eloírt kötelezo minimálbér, viszont hat meghatározott foglalkozás esetében – kereskedelmi személyzet, egyházi dolgozók, egészségügyi, valamint óvodai, bölcsödei és iskolai kisegítoszemélyzet – jogszabályban rögzítették a minimális bérszintet. A maradék hat tagállam többségét széles köru kollektív tárgyalásokkal történo lefedettség jellemzi, így ezekben az országokban minimálbér helyett ágazati megállapodásokban kialkudott minimális bértarifákat alkalmaznak. Németországban azonban, a kollektív tárgyalások visszaszorulása következtében néhány kutató, szakszervezet és kampányszervezet úgy véli, itt az ideje a kötelezo minimálbér 29bevezetésének. Az országos minimálbérek megállapítása különbözo módon történik30 14


gyakran több formula keverésével, a szociális partnerekkel folytatott konzultáció vagy esetleg tárgyalás során. Görögországban és Írországban például, a minimálbér az országos szintu megállapodásról szóló tárgyalások keretében kerül megállapításra. Portugáliában és Spanyolországban a kormány az árak, a keresetek és a termelékenység alapján állapítja meg a minimálbért, majd a szociális partnerekkel folytatott konzultációt követoen dönt az emelés mértékérol. Franciaországban a formulát az árakhoz és az átlagfizetésekhez viszonyítják, de a kormány, mérlegelési jogköre alapján bármikor dönthet úgy, hogy megemeli a minimálbért. A konzultáció tekintetében azonban nincsenek lefektetett szabályok.

A minimálbérek és az Eurostat referenciaértékének viszonya

Az Eurostat, a 2004 októberében31 kiadott tanulmányában, adatokat tett közzé a minimálbérekre vonatkozóan, amelyeket az ipari és szolgáltatási ágazatban érvényes átlag bruttó havi keresetekkel hasonlított össze. A tarifa minden esetben az átlagkeresetek 60%-a, vagyis az Eurostat által az alulfizetettség tekintetében meghatározott küszöbérték alatt maradt. Csak Írország (50%) és Málta (54%) közelíti meg az említett küszöbértéket (lásd a táblázatot a 24. oldalon). A litván kormány idén 10%-kal megemelte a minimálbért, amely így az átlagfizetés 38%-ára emelkedett. Észtországban az emelés valamivel alacsonyabb, 8,5%-os volt. Az észt munkaadók és szakszervezetek megállapodása szerint, a minimálbért 2008-ra az átlagkereset 41%-ára emelik. 32 Lengyelországban a kormány szintén egy új formulát fogadott el, amely értelmében az inflációhoz igazodva és a nemzeti teljesítmény (GDP) növekedési mértékének 2/3-val évente emelik a tarifát egészen addíg, amíg a minimálbér el nem éri az átlagkereset 51%-os szintjét.33 Spanyolországban a kormány úgy döntött, hogy megszünteti a kapcsolatot az országos minimálbér és számos állami juttatások között. Ez a kapcsolat a múltban azt jelentette, hogy a minimálbér emelésére vonatkozó bármely döntés továbbgyuruzo hatással volt az említett juttatásokra is. A szocialista kormány kötelezettséget vállalt arra is, hogy 2008-ra a minimálbért a jelenlegi havi 490€-ról havi 600€-ra emeli. A minimálbért 2004-ben 6,6%-kal emelték, hogy behozzák az infláció szintjénél alacsonyabb mértéku 1996 és 2004 közötti emeléseket. A ciprusi kormány szintén 2008-at tuzte ki célul arra, hogy a hat foglalkozásra megállapított minimálbér szintje elérje az országos medián bérek 50%-át. 34

A kötelezo minimálbérrol folyó vita Németország számít irányadónak a kötelezo minimálbérrol folyó vita tekintetében. Az elmúlt évet a jóléti reformok bevezetése tette mozgalmassá, amely reformok megváltoztatták a munkanélküli ellátásokra vonatkozó szabályokat, és amely változások a munkanélkülieket mind erosebben arra kényszerítik, hogy alulfizetett állásokat fogadjanak el. A szakszervezeti mozgalmon belül a ver.di 35 szolgáltatási szakszervezet, illetve az NGG szálloda- és vendéglátóipari szakszervezet részérol többen támogatják a minimálbér bevezetését. Ezek a szakszervezetek a szolgáltatási ágazat azon alulfizetett területeirol szervezik tagságukat, amelyeket a privatizáció és a tevékenységek kiszervezése hátrányosan érintett, és amely területekrol a tagszervezés nehézségekbe ütközik. Egy nemrég közzétett vitairatban 36 a DGB szakszervezeti szövetség felhívta a figyelmet az alulfizetettség problémájának súlyosbodására Németország területén, ahol jelenleg körülbelül 2,5 millió munkavállaló minosül keresete alapján “szegénynek” – keresetük nem haladja meg az átlagkereset 50%-át. A vitairatban arra is rámutattak, hogy még a munkavállalók kollektív megállapodásokkal történo lefedettsége esetén is elofordul, hogy a dolgozók nagyon alacsony fizetést kapnak. A gazdasági ügyekért felelos szövetségi 15


minisztérium rendelkezésére álló adatok azt mutatják, hogy 670 olyan megállapodást kötöttek, amelyekben a legalacsonyabb bérszint órabérben kifejezve kevesebb, mint 6€. A DGB arra is felhívta a figyelmet, hogy az új tagállamokban muködo vállalatokkal egyre intenzívebbé váló verseny következtében, a bérekre nehezedo egyre nagyobb nyomás elotérbe helyezte a minimálbérrol szóló vitákat. A DGB és még néhány önálló németországi szakszervezet azonban továbbra is ellenzi a kötelezo minimálbér bevezetését, mert véleményük szerint az államnak nem szabadna beavatkoznia a kollektív tárgyalásokba. Úgy vélik, hatékonyabb lenne a létezo ágazati kollektív megállapodásokat úgy megerosíteni, hogy azok alkalmazását az ágazat összes munkaadójára kiterjesztik, még azokra is, akik nem tagjai a megállapodást aláíró munkaadói szövetség(ek)nek. Sot, jelen pillanatban leginkább arra törekednek, hogy az építoipari ágazatban, a kiküldött munkavállalókra vonatkozó törvényt a többi ágazatra is kiterjesszék. Alapvetoen ez a törvény a külföldrol érkezo munkaválalókra vonatkozik, amely biztosítja, hogy egy ágazat összes foglalkoztatottja a megfelelo ágazati kollektív megállapodás szerinti díjazást kapja. A német szakszervezetek azért szorgalmazzák ezt a megoldást, mert így a béreket továbbra is kollektív tárgyalások során határoznák meg, és azt nem az állam írná elo. A Németországban folyó vita jóval általánosabb érveket is felsorakoztat a kötelezo minimálbérrel szemben, ahol a kormány egy része, valamint a jobboldali ellenzék azért érvelnek a kötelezo minimálbér bevezetése ellen, mert attól tartanak, hogy az a munkahelyek elvesztéséhez vezetne. Mindezt annak ellenére fenntartják, hogy nem mutatható ki egyértelmuen a minimálbér bevezetésének, illetve késobbi emelésének jelentos hatása a foglalkoztatásra. Épp ellenkezoleg, a legutóbbi – nagy-britanniai és írországi – példák, ahol azon kívül, hogy eloször vezettek be minimálbért, azok egyben az átlagkereset emelkedését is eredményezték, azt mutatják, hogy a foglalkoztatottsági szint gyors emelkedése egyik országban37 sem szakadt meg vagy lassult le. Az sem bizonyítható, hogy a kollektív tárgyalások jelentosége csökkent volna. Sot, NagyBritanniában a kötelezo minimálbér inkább azon legalacsonyabb tarifaként muködik, amelynek hatására megemelkednek a kollektív megállapodásban meghatározott minimális tarifák, mivel a szakszervezetek biztosítani akarják, hogy az általuk kötött megállapodásban rögzített legalacsonyabb tarifa néhány százalékkal a kötelezo minimálbér felett maradjon. A kötelezo minimálbér ezen hatása Nagy-Britanniában figyelheto meg, de más országok esetében is kimutatható az a tendencia, hogy a kollektív megállapodásokban igyekeznek a kötelezo minimálbér felett tartani a fizetéseket. Hollandiában, a megállapodásokban rendszerint standard-, bevezeto- és cél-tarifákat állapítanak meg, amely utóbbi a munkavállalók azon csoportjára vonatkozik, amelyek különösen hátrányos helyzetben vannak a munkaeropiacon. Egy 2002-es, kollektív megállapodásokról szóló felmérés szerint a standard minimális bértarifa mintegy 10%-kal volt magasabb a kötelezo minimálbérnél; a bevezeto tarifák átlagban 4%-kal, míg a céltarifák 2%-kal emelkedtek a minimálbér fölé. Belgiumban, ahol a kollektív tárgyalásokkal történo lefedettség meghaladja a 80%-os szintet, a kollektív megállapodásokban rögzített minimális bérek 15-30%-kal haladják meg a kötelezo minimálbért. Magyarországon 2004 elején az országos kötelezo minimálbér havi 53,000 HUF volt. Az év elso felében kötött vállalati bérmegállapodások 137,000 munkavállalót érintettek és azokban átlag 55,135 HUF-ban álapították meg a minimálbért. Még a munkaadók között is akad olyan, aki a saját ágazatában igyekszik a minimálbér felett tartani a bérszintet. Nagy-Britanniában a munkaadók szervezete, amely a helyi közigazgatási munkaadókat képviseli a mintegy 1 millió önkormányzati dolgozót érinto tárgyalásokon, kijelentette, hogy „nem kíván referenciaértéket állítani a ‘minimálbérrel’ vagy a ‘szegényebb’ munkaadókkal szemben.” 16


Franciaország esetében a hatások eltéroen alakultak. Mivel Franciaországban néhány ágazatban a kollektív tárgyalások szerepe viszonylag gyengébb, az országos minimálbér, az SMIC utólérte vagy meg is haladta néhány ágazati megállapodás minimális tarifáját. A francia közszolgálati szakszervezetek arra törekednek, hogy újranyissák az ágazati kollektív tárgyalásokat, mivel az elmúlt években végrehajtott emelések hatására csökkentek a reálbérek. Hosszú távon a közszektorban érvényes bérskála legalacsonyabb tarifái az SMIC alá estek. A 2002-ot megelozo 20 év során például, a C2-es besorolásnak megfelelo tarifa az SMIC-t 15%-kal meghaladó szintrol, az SMIC-tol 6%-kal elmaradó szintre esett vissza, míg a C4-es besorolásnak megfelelo tarifa az SMIC-hez viszonyítva +25%-ról -45%ra változott. 38-{}Ezzel szemben Spanyolországban a minimálbér az elmúlt évek során az átlagkeresethez képest oly mértékben esett a kollektív megállapodásokban rögzített minimális szint alá, hogy az csak nagyon kis mértékben vagy egyáltalán nem befolyásolta a kollektív tárgyalásokat. Ugyanez a helyzet a Cseh Köztársaságban, ahol a minimálbér az átlagkereset mintegy 34%ának felel meg, de az összes foglalkoztatottnak csupán 2,0%-át érinti, míg a csak alapszintu oktatásban részesült munkavállalók átlagkeresetének kevesebb, mint 50%-át teszi ki. 39 A vita nem fejlodött hasonló szintre az északi országokban, Olaszországban, vagy Ausztriában, ahol a kollektív megállapodások még mindig megfelelo védelmet biztosítanak a népesség túlnyomó többsége számára. Mindazonáltal kimutatható, hogy például az osztrák és svájci szakszervezetek a kollektív megállapodásokban igyekeznek rögzíteni a minimális tarifákat és e célból céltarifákat állapítanak meg. Ausztriában például, ahol nincs kötelezo minimálbér, az ÖGB szakszervezeti szövetség a kollektív megállapodásokban a minimális bérszint tekintetében egy havi 1000€-s céltarifát határozott meg. Ehhez hasonlóan, a svájci SGB szakszervezeti szövetség a kollektív tárgyalások során egy 3000Fr-os minimális havi tarifa rögzítésére törekedett. A kampány részeként elotérbe helyezte azt az elvet, hogy mindenki számára olyan keresetet kell biztosítani, amely lehetové teszi számára, hogy tisztes életet éljen, és a szakszervezet szerint ennek elérése nagymértékben javítaná a szakszervezeti mozgalom megítélését a teljes népesség körében.

Alulfizetettség és kollektív tárgyalások Számos példa igazolja, hogy az alulfizetettség a kolletktív tárgyalások központi elemévé vált az EPSU tagszervezetek többségénél. Ezek közül a leginkább említésre méltó az északi országok, Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia példája, ahol a kollektív megállapodások a legalacsonyabb fizetéssel rendelkezok tekintetében a legnagyobb mértéku béremeléseket biztosították, és megszüntették a bérstruktúra legalacsonyabb tarifáit. Igazi jelentoségük abban rejlik, hogy mindezekre olyan országokban került sor, ahol az alulfizetettség problémája mesze nem olyan súlyú, mint a többi ország esetében. Mind a négy országban a kollektív tárgyalásokkal történo lefedettség még mindig nagyon széles körre terjed ki, és a legalacsonyabb bértarifák már közel vannak az Eurostat vonatkozó definíciójához. A nagy-britanniai UNISON minimális céltarifát állapít meg mind az általa kötött kollektív megállapodásokban, mind pedig a kötelezo minimálbér elomozdításáért folytatott kampánytevékenysége során. A PCS és a Prospect közszolgálati szakszervezet közös országos bérköveteléssel állt elo ebben az évben, a tárgyalások decentralizálásából eredo problémák megoldása érdekében, és különösen, hogy azért, hogy jelentos elorelépést érjen el azok fizetése tekintetében, akik nem a legalacsonyabb tarifa alá tartoznak.

17


Az legutóbbi bértárgyalások alulfizetettség tekintetében

során

elért

eredmények

az

A svédországi helyi közigazgatási dolgozókra vonatkozó 2003 és 2005. évi megállapodások Az alulfizetettség kezelésére vonatkozó intézkedések elotérbe kerültek a svédországi helyi közigazgatási szektorban folytatott két legutóbbi bértárgyalás során. 2003-ban a Kommunal, a fizikai dolgozók legnagyobb szakszervezete úgy döntött, hogy alkalmazza az újratárgyalásra vonatkozó záradékot az eredetileg három évre kötött megállapodás tekintetében, amely mintegy 380,000, többségében noi dolgozót érintett a községi és városi önkormányzatokban. Az öt héten át tartó munkabeszüntetési akciókat követoen, amely az elmúlt 10 év leghevesebb vitáit eredményezte Svédországban, a szakszervezet 2003-ra egy 3,95%-os, majd 2004-re további 2,45%-os béremelésrol állapodott meg egy új kétéves megállapodás keretében, amelynek hatálya a 2003. április 1. és 2005. március 31. közötti idoszakra terjedt ki. A legnagyobb arányú emelést az alulfizetettek csoportjába tartozók fizetésén hajtották végre. 2003-ban ez 5%-os béremelést jelentett a gyermekfelügyelet, az egészségügy és az idosgondozás, illetve a fogyatékossággal élok gondozása területén dolgozók számára, míg az ágazat többi dolgozójának fizetését 2,6%-kal emelték. 2004-ben 5%-kal emelték a napközi-otthonokban foglalkoztatottak fizetését, míg a többi munkavállalót 2%-os béremelésben részesítették. Az új megállapodás eredményeképpen az egy éves tapasztalattal rendelkezo dolgozókra vonatkozó legalacsonyabb tarifa 2003. októberében havi 1310€-ról, havi 1420€-ra, majd ezt követoen, 2004. áprilisában 1530€-ra emelkedett. A 2005-ben megújítandó megállapodásban a Kommunal ismét megfogalmazta igényét olyan intézkedések meghozatalára, amelyek a legalacsonyabb fizetéssel rendelkezoket segítik. Szorgalmazta a részmunkaidoben foglalkoztatottak azon általános jogának elismerését, hogy teljes idoben dolgozhassanak, általános béremelést követelt az ágazat minden dolgozója számára, és ezen felül szorgalmazta a legalább egy éves tapasztalattal rendelkezo dolgozók fizetésének 15000 SEK-re történo emelését. A tárgyalások heves vitába torkolltak, amelyeket végül is csak közvetítok segítségével sikerült rendezni. A 15000 SEK-s bértarifát 2006-tól kezdodoen alkalmazzák mindazok tekintetében, akik legalább egy éves tapasztalattal rendelkeznek. A megállapodásban rögzített aktuális minimálbér a 19. életévüket betöltött alkalmazottakra vonatkozik, akik 2005ben 13,400 SEK-t kapnak, és amely összeg 2006-ban 13,800 SEK-ra emelkedik majd. Az EIRO szerint, az LO összes tagszervezete közül a Kommunal rendelkezik a legalacsonyabb fizetésu tagsággal. A Kommunalban tagsággal rendelkezo fizikai dolgozók átlagos havi fizetése 2003-ban 16,300 SEK volt. Ugyanez a szám az építoipari dolgozók esetében 22,500 SEK, a fémfeldolgozó-ipari munkások esetében pedig 19,100 SEK. A dán állami szektor 2005 A 2007. márciusáig érvényben lévo jelenlegi megállapodásról folytatott tárgyalások során, az StK állami szakszervezeti szövetségnek sikerült elérnie a bérstruktúra legalsó három sávjának eltörlését. Brit helyi közigazgatás 2002-2003 A 2002-2003-as bérkövetelés 6%-os emelésre vonatkozott, de egyben egy 1750£-os (37 órás munkahét esetén 90p) minimális béremelést is meghatároztak, amely a legalacsonyabb fizetésuek számára nyújtott segítséget. A szakszervezet oszágos sztrájkot szervezett a bérkövetelés támogatására, amelynek eredményeképp sikerült elérnie az órabér 52p-vel történo általános emelését a legalsó, 4. sávba tartozó munkavállalók esetében – ez majdnem 11%-os emelést jelent két év alatt. A 6. és az a feletti sávba tartozók 6%-os emelésben részesültek. 18


A megállapodás 5£-ban állapította meg a minimális órabért a 4. sávba tartozók számára 2002. április 1-tol – ez 4,1%-os emelést jelentett; a többiek esetében ez a szám 2002. április 1-tol szeptember 30-ig 3%; 2002. október 1-tol további 2% a 4. és 5. sávba tartozó munkavállalók számára. A helyi közigazatási szakszervezetek további jelentos emelést szorgalmaztak az alulfizetett munkavállalók számára a 2004. áprilisa és 2007. márciusa közötti 3 évre vonatkozó bérigény keretén belül. Ebben az esetben azonban a három lagalacsonyabb fizetési sáv eltörlésére vonatkozó javaslatot nem sikerült elfogadtatni. Brit közszolgálatok A PCS és a Prospect közös országos szintu bérkövetelése a közigazgatási intézményeken belüli fizetési egyenlotlenségek elsimítását célozta, és új közszolgálati minimum tarifákat állapított meg. Az országos szintu tárgyalások decentralizációja következtében mintegy 200 tárgyalási egység jött létre, és jelentos különbségek alakultak ki a különbözo intézményekben lényegében azonos munkakört betölto dolgozók fizetése között. A legalacsonyabb fizetési sávba tartozókra vonatkozó minimum tarifa évi 8834£ és évi 13715£ közötti skálán mozog. A közös bérkövetelésben évi 14000£-os minimálbért állapítottak meg. Nagy-Britannia legnagyobb közszolgálati egysége a munka- és nyugdíjügyekkel foglalkozó foosztály, a maga mintegy 100000 alkalmazottjával. A három évre kötött legutóbbi bérmegállapodás olyan átalánygaranciákat tartalmaz, amelyek megerosítik az általános százalékos emeléseket. Ez azt jelenteti, hogy a legalacsonyabb fizetésu dolgozók garanciát kaptak arra, hogy éves fizetésük a három év alatt 1850£-tal fog emelkedni. Ezt hosszú kampánytevékenység révén sikerült elérni, amely során sztrájkokra is sor került.

Kollektív tárgyalási célok Az alulfizetettség kezelésére számos lehetoség kínálkozik kollektív tárgyalási célok megválasztásával. Az alulfizetett munkavállalók bérének nagyobb arányú emelése, vagy a legalacsonyabb bértarifák megszüntetésének elérése a legközvetlenebb megoldások. Ennél jóval összetettebb problémát jelenthet az “alulfizetett munkák” újraértékelése. Ez különösen az olyan, tipikusan noi foglalkozások esetében lenne kívánatos, mint a gyermek és idosgondozás, valamint más egészségügyi munkák, amelyek a múltban alulértékeltek voltak, és amelyek tekintetében a diszkriminációmentes munkaértékelési rendszer alapján indokolt lehet a kedvezobb bérezés. Mind az Agenda for Change megállapodás (A Változás Menetrendje) a brit egészségügyi szolgáltatások tekintetében, mind a németországi közszektorra vonatkozó megállapodás olyan teljesen új bérstruktúrát határoz meg, amely a „noi munkák” említett múltbéli alulértékelésének megváltoztatását célozza. A részmunkaidos vagy határozott ideju munkaviszony az alulfizetettség fontos tényezoi lehetnek, különösen ott, ahol a munkavállalók a teljes munkaidos, vagy határozatlan ideju munkák hiánya miatt veszik igénybe a foglalkoztatás ezen atipikus formáit. A svéd helyi közigazgatás fizikai dolgozóinak legutóbbi követelése tartalmazta a részmunkaidos dolgozók teljes munkaidos foglalkoztatásra vonatkozó igényét, míg Spanyolországban a közszolgálati szakszervezetek és a kormány között folyó tárgyalások során elorelépés történt a határozott idore szóló szerzodések csökkentése terén a közigazgatásban. Az alulfizetett munkák összetételének megváltoztatásán kívül, a szakszervezetek segítséget nyújthatnak a dolgozóknak abban is, hogy azok kikerülhessenek az alulfizetett állásokból, és ezt elsosorban képzések indításával érhetik el. Dániában, a kormány és a szociális partnerek a múlt év oszén olyan programot indítottak, amelynek célja azon munkavállalók szakképzésének elomozdítása, akik csak rövid idot töltöttek a formális oktatás keretei között. 40

Franciaországban, a háztartási szolgáltatások ágazatában megbeszéléseket folytattak a szolgáltatás szakmai alapokra helyezésérol, a bérek emelésérol és a szolgáltatásnyújtás minoségének javításáról. Egy 2002. márciusában aláírt kollektív megállapodás 41 új bérskálát 19


vezetett be és három év alatt 24%-os béremelést irányzott elo.

20


Az EPSU politikája Az alulfizetettség problémájának prioritásként történo kezelése A legrosszabbul fizetett közszolgálati munkavállalóknak biztosított méltányos fizetés egy élénk és pozitív kampány középponti kérdése lehet. Mindez nem csupán a kollektív tárgyalások során koordinált módon megvalósított cselekvést jelentene, de a törvényes minimálbér emelése érdekében folytatott politika kampányt és lobbytevékenységet is. Az európai statisztikák megerosítik azt, hogy az alulfizetett munkavállalók többsége no, akik a közszolgáltatásokat tekintve eroteljes túlsúlyt képviselnek a férfiakkal szemben a legrosszabbul fizetett foglalkozásokat figyelembe véve, így például a takarítás vagy a szociális gondozás területén. Az alulfoglalkoztatottsággal kapcsolatos kampányok különösen hasznosnak bizonyulhatnak a nok szempontjából és azok jelentos mértékben hozzájárulhatnak a bérezés terén a nemek szerint mutatkozó olló bezárása érdekében. A jogszabályban eloírt kötelezo minimálbérrel kapcsolatos kampány a közszolgálatban dolgozókénál jóval szélesebb munkavállalói kör fizetésére gyakorolhat hatást, és különösen azoknak a privatizáció által érintett munkavállalóknak nyújthat segítséget, akik ma már talán a közszolgálati kollektív megállapodások garantálta védelmet sem élvezik. A közszolgálatban dolgozóknak biztosított méltányos fizetés kérdése párosulna a közszolgálati munka minoségével kapcsolatos elképzeléssel. Ahogy azt Mark Serwotka, a brit PCS közszolgálati szakszervezet fotitkára megállapította: „A PCS minoségi szolgáltatásnyújtásra törekszik, de az alacsony fizetések rendszerint olyan motivációs és elkötelezettségbeli problémákat teremtenek, amelyek következtében a szolgáltatások színvonala romlik. Az alacsony fizetések eredményeképpen általában erosödik a dolgozók fluktuációja, amely a képzési költségek emelkedéséhez és a megfelelo szakismeret és tapasztalat hiánya miatt, a hatékonysági mutatók romlásához vezet.” Mindez megmutatkozik az Egyesült Államokban zajló, a megfelelo megélhetést biztosító bérekért folytatott kampányban is, amely a helyi hatóságokat célozta meg, azzal a célkituzéssel, hogy azok mind a közvetlenül foglalkoztatottak, mind a vállalkozók által alkalmazott munkavállalók esetében ragaszkodjanak a méltányos bérekhez. Mindez nem pusztán a kollektív tárgyalásokról szólt, de arról is, hogy meg kell gyozni a helyi adófizetoket arról, nem elegendo minimálbért fizetni, hanem mindenki számára olyan bérezést kell biztosítani, amely lehetové teszi, hogy állami segítség nélkül is eltartsa családját. Arról is szó van, hogy az alulfizetettség kérdésében elért eredmények elosegítik a munkaido kérdésében mutatkozó kihívásokkal szembeni harcot. Egyes ágazatokban és bizonyos országokban a munkavállalók ambivalens módon viszonyulnak a munkaido csökkentéséhez: amennyiben alapfizetésük alacsony, akkor túlórában dolgoznak és az így végzett munkáért kapott magasabb bér biztosítja a megélhetésükhöz szükséges fizetést. Ezért a megélhetéshez elegendo alapfizetés biztosítása komoly kihívást jelent. A méltányos bérek iránt a munkaadókra nehezedo nyomás abban az irányban is nyomásgyakorlást jelent majd, hogy a munkaadók változtassanak az emberieroforráspolitikájukon, másként tekintsenek a személyi állomány képzésére, toborzására és megtartására, végso soron pedig a bérskálára. Számos európai szakszervezet rendelkezik stratégiával arra vonatkozóan, hogy kollektív megállapodásaik segítésével hogyan emeljék a legrosszabbul fizetett munkavállalók bérét. Egy összehangolt kampány további hangsúlyt helyez a már megtett lépésekre, illetve az eddig követett stratégiákra. 1998 és 2002 között a svájci SGB szövetség sikeres kampányt folytatott a kollektív megállapodásokban rögzített 3.000 Ft-os minimális bérszint elérése érdekében. A szövetség 21


három pontban határozta meg a kampány legfontosabb elemeit: • • •

nagy nyilvánosság elott folyó kampány, amelynek középpontjában az alulfizetettség tekintetében érintett területek, az alulfizetettség által a munkavállalók életére és a szolgáltatások minoségére gyakorolt negatív hatások állnak; háttérkutatások azon érvekkel szemben, melyek szerint, hogy a magasabb díjazás növeli a munkanélküliség szintjét; valamint a kollektív tárgyalások koordinációja, annak érdekében, hogy a bérszint-célkituzés minden ágazatban a bérkövetelés részévé váljon.

Az SGB, bérkampányának értékelése során különösen azt emeli ki, hogy: „A minimálbérkampány általában pozitív reakciókat váltott ki az emberekbol.” és „azáltal, hogy felvállalta a munkaeropiac leggyengébb szereploinek ügyét, a kampány jelentos mértékben javította a közösségi szakszervezetek megítélését.” Nagy-Britanniában az UNISON közszolgálati szakszervezet összehasonlította a közszolgálati területen kollektív tárgyalások útján, illetve az egyéb kulcsfontosságú megállapodások segítségével elért minimálbéreket. Ezen információ alapján – és a gazdaságban tapasztalható átlagkeresetekre vonatkozó általánosabb számadatok segítségével – a szakszervezet megállapította azt a célként kituzendo minimális órabért, amit a kollektív tárgyalások következo fordulójában ajánlásként fogalmaz meg tárgyalói számára. Az EPSU-kampány a jogszabályban eloírt kötelezo minimálbér és a kollektív megállapodásokban meghatározott minimális keresetekkel kapcsolatos speciális célkituzéseket állíthatná középpontjába. Az alapveto cél az, hogy meg lehessen határozni azt a célkituzést, vagy azokat a célkituzéseket, amelyek aktualitással bírnak az EPSU tagszervezeteinek otthont adó 36 ország legtöbbjében, vagy akár azok mindegyikében. Az így meghatározott célkituzés aztán a következo, illetve újabb bérkövetelés részét képezi majd, és mintegy összeurópai célkituzésként fogalmazódik meg. Azokban az országokban, ahol van jogszabályban eloírt kötelezo minimálbér, az EPSU tagszervezetei, a bérképzési eljárástól függoen, a rendelkezésükre álló anyagi források és befolyásuk révén megpróbálhatnak újabb eredményeket elérni, de ismételten csak egy meghatározott célkituzést szem elott tartva. A célkituzés meghatározása során ez esetben figyelembe kell venni, hogy a legtöbb országban a minimálbérek szintje jóval alacsonyabb a kollektív megállapodásokban rögzített minimális bérszintnél, és így a célkituzés is alacsonyabb lesz. Az európai minimálbér-tarifák között mutatkozó nagy eltérések miatt érdemes lehet egy kezdeti (a medián-kereset 50%-a) és egy ambiciózusabb, hosszú távú célkituzés meghatározása. A kollektív tárgyalásos koordináció további lehetséges eleme – ahol arra lehetoség nyílik – a kollektív tárgyalásos lefedettség fenntartására, sot további növelésére irányuló kampány folytatása, amelynek célja a tárgyalásokkal való lefedettség biztosítása a gazdaság összes ágazatában.

Akciótervek ?006. február 20-i ülésén az EPSU vezetosége felvetette az alulfizetettség elleni kampány 2 ötletét. A kampány egyrészt a jogszabályban eloírt kötelezo minimálbérért folytatott politikai kampányból, másrészt a kollektív megállapodásokban rögzített minimálbér-célkituzés elérése érdekében folytatott koordinált kollektív tárgyalásos kampányból állna. A kampány elso lépései a következok lennének: • az alulfizetettséggel kapcsolatos dokumentum eljuttatása az összes tagszervezethez; • az alulfizetettség ellen az egyes tagszervezetek által folytatott küzdelemrol rendelkezésre álló információk frissítése és bovítése, valamint az egyes kollektív megállapodásokban szereplo legalacsonyabb bérekre és a legrosszabbul fizetett 22


•

•

foglalkozásokra vonatkozó adatok megerosítése; kapcsolatfelvétel a szegénység elleni küzdelemben résztvevo csoportokkal és az Európai Parlament képviseloivel, annak megismerése céljából, hogy vajon támogatják-e az alulfizetettség ellen folytatott kampányt, valamint témaindító találkozó megtervezése; továbbá az alulfizetettség kapcsán elkészült dokumentum eljuttatása az ETUC Kollektív Tárgyalásos Bizottsága számára, annak megismerése céljából, hogy az ETUC kidolgozza-e az alulfizetettséggel kapcsolatos politikáját.

A Végrehajtó Bizottság világossá tette azt, hogy a kampány nem tuzi ki célul az európai minimálbér megállapítását vagy annak elérését. A kampány mindkét elemének a célja olyan (kötelezo és kollektív megállapodásban rögzített) minimálbér-célok meghatározása lesz, amelyek minden egyes európai ország tekintetében érvényesek. A Bizottság azt is kihangsúlyozta, hogy a kampány nem tuzi ki célul az egyes nemzeti minimálbér- vagy kollektív tárgyalásos rendszerek bármilyen formában történo megváltoztatásának elomozdítását. A kampány nem támogatja a jogszabályban eloírt kötelezo minimálbér bevezetését sem, ott, ahol az ma még nem létezik. Ahol már létezik jogszabályban eloírt kötelezo minimálbér, ott a cél egy, a minimálbér emelésére irányuló kampány lenne, annak érdekében, hogy a minimálbér minden országban elérje a nemzeti median-keresetek 60%-át. A közszolgálati területen kollektív megállapodások útján elért minimálbér esetében a célkituzés ambiciózusabb lenne. A kampánynak a kollektív tárgyalásos lefedettség növelésére is összpontosítania kéne. Minden esetben és mindegyik országban el kell végezni a jelenlegi minimumbérek értékelését, figyelembe véve az elérendo célkituzéseket és az arra meghatározott idot. Az egyes nemzeti tagszervezeteknek sajátos módon kell majd kialakítaniuk a kampányt, annak érdekében, hogy az mind a kollektív tárgyalások, mint a minimálbér meghatározásának gyakorlata szempontjából megfeleloen illeszkedjék saját körülményeikhez. Bizonyos esetekben rövid távú és alacsonyabb szinten megállapított célkituzések meghatározása mellett hosszabb távú célkituzésekre lehet szükség. Ismételten, mindegyik ország esetében és európai szinten is az EPSU és tagszervezetei saját kampányuk szervezése során kapcsolatokat kereshetnek a többi szakszervezettel, valamint a közösségi és a szegénység ellen küzdo szervezetekkel. A célok között szerepel a kampány kiszélesítése, melynek eszköze a szegénység ellen küzdo európai szervezetek bevonása, valamint az Európai Parlament és az Európai Bizottság szembesítése azzal, hogy az Európai Szociális Kartában meghatározottak értelmében mit tesznek a munkavállalók „tisztességes javadalmazása” érdekében. A kampányokat legalább évente egyszer rendszeresen felülvizsgálják az EPSU kollektív tárgyalásos konferenciája, illetve a Végrehajtó Bizottság elé beterjesztendo, az elorehaladás összegzését elvégzo találkozó eredményei alapján. A jelentéseket az epsucob@collective bargaining (kollektív tárgyalások) hálózatán teszik közzé és azokat a rendszeres epsucob@NEWS email bulletin is tartalmazza.

23


Néhány példa a közszektort érinto megállapodások legalacsonyabb bértarifáira A táblázatban az EPSU tagszervezetek által, a fizetésekrol és munkafeltételekrol szóló múlt évi felmérésre összeállított lista alapján mintául vett alulfizetett munkakörre vonatkozó minimális bértarifák láthatóak. Az egyes országok tekintetében feltüntetett, átlagfizetésre vonatkozó számadatok az Eurostat 2004. évi felmérésén alapulnak. Az adatok minden esetben a takarítói munkakörre vonatkoznak, kivéve Bécs Önkormányzata esetében, ahol az adatok a fizikai munkások tekintetében érvényesek. Ország

Ausztria Ausztria Belgium Belgium Cseh Közt. Cseh Közt. Finnország Németország

Megállapodás

Bécs önkormányzata Graz önkormányzata Helyi közigazgatás Interelectra Villamosenergia Gázipar Helyi közigazgatás Szövetségi és helyi közigazgatás Németország AVEU (villamosenergia) Németország EON (villamosenergia) Olaszország Villamosenergia-ipar Luxembourg CEGEDEL (villamosenergia) Szlovákia Villamosenergia-ipar

Minimáli Országos s havi havi bértarifa átlagfizetés

1054 1312 1447 1455 244 176 1417 1595

2400 2400 2453 2453 539 539 2443 2885

Minimális érték az országos átlag százalékos arányában 44 55 59 59 45 33 58 55

1659 1592 1134 1844

2885 2885 2062 2918

57 55 55 63

145

415

35

24


Az ILO minimálbérre vonatkozó egyezményeit aláíró európai államok A Nemzetkoözi Munkaügyi Szervezet minimálbérrol szóló egyezményeihez csatlakozó európai országok – 26. (1928) és 131 (1970) Ország Albánia Ausztria Belgium Bosznia és Hercegovina Bulgária Horvátország Ciprus Cseh Köztársaság Dánia Észtország Finnország Franciaország Németország Görögország Magyarország Izland Írország Olaszország Lettország Litvánia Luxembourg Macedónia Málta Hollandia Norvégia Lengyelország Portugália Románia Szerbia és Montenegró Szlovákia Szlovénia Spanyolország Svédország Svájc Törökország Nagy-Britannia

26 Y Y Y

131 Y

Y Y

Y

Y Y

Y

Y Y Y Y Y Y Y Y Y

Y Y Y Y

Y Y Y

Y Y Y

Y Y Y Y

25


Minimálbér-tarifák az átlagkeresetek százalékos arányában

Ireland Greece Malta Slovenia Slovakia Cyprus UK Bulgaria Lithuania Latvia Czech Republic Poland Hungary Estonia Spain Romania

0

10

20

30

Forrás: Eurostat, EIRO

26

40

50

60


Hivatkozások 1

A Statisztikák fókuszban: Low-wage employees in EU countries (Alacsony keresettel rendelkezo alkalmazottak az EU- tagországokban), Eurostat, 2000 November 2 Income poverty and social exclusion in the EU25 (Szerény bevételek és szociális kirekesztettség az EU25-ben), Anne-Catherine Guio, Statistics in Focus (Fókuszban a statisztikák), Population and Social Trends (Népesség és Szociális trendek), 13/2005, Eurostat 3 EPSU politikai nyilatkozat: public service trade unions and collective bargaining in a European environment (közszolgálati szakszervezetek és kollektív megállapodások az európai térségben), EPSU általános közgyulés, Lisszabon, 2000 4 Collective bargaining resolution (A kollektív megállapodások eredményei), EPSU Kongresszus, Stockholm, 2004 5 További információért lásd az EIRO jelentést: http://www.eiro.eurofound.ie/1997/02/inbrief/eu9702103n.html 6 Employment and social policies: a framework for investing in quality (Foglalkoztatásügyi és szociális politikák: irányadó a minoségbe történo befektetéshez), Bizottsági közlemény, 2001. 06.21. COM(2001) 313 végso 7 Communication from the Commission on the Social Agenda (A szociálpolitikai menetrendrol szóló Bizottsági közlemény), (COM(2005) 33 végso), 2005. Február 8 European Parliament resolution on the situation as regards fundamental rights in the European Union (Az EP eredményei az EU-ban lévo emberi jogok helyzetérol) (2002) (2002/2013(INI)), 2003. Szeptember 4. 9 http://conventions.coe.int/Treaty/Commun/QueVoulezVous.asp?NT=035&CL=ENG 10 “A European solidarity wage policy?”, (Szolidáris európai bérpolitika?)Thorsten Schulten, European Journal of Industrial Relations, 2. szám, 2002. Július 11 Theses for a European Minimum Wage (Tézis az Európai Minimálbérrol), 2005. Április http://www.boeckler.de/pdf/wsi_2005_thesen_mindlohn_en.pdf 12 Report of the Local Government Pay Commission (A Local Government Pay Commission jelentése), 2003. Október 13 “How to get the maximum out of the minimum wage” (Hogyan hozzuk ki a maximumot a minimálbérbol?), Catherine Saget, Employment Strategy Department, ILO 14 Radical Statistics (Radikális statisztikák), 85. szám, 2004 15 Low-wage employees in EU countries (Alacsony fizetésu alkalmazottak az EU tagállamokban), Eurostat, Statisztikák fókuszban, November 2000, Eric Marlier (Eurostat) és Sophie Ponthieux (DARES) 16 Low wage workers and the working poor (Alacsony béru alkalmazottak és dolgozó szegények), European Industrial Relations Observatory (Európai Munkakapcsolatokkal Foglalkozó Kutatóintézet), 2002. Szeptember (angol, francia és német nyelven elérheto) http://www.eiro.eurofound.ie/2002/08/study/index.html 17 Justice, not charity – why workers need a living wage (Igazság, nem jótékonykodás- miért kell a munkásoknak létminimumon élniük?), UNISON és a Low Pay Unit alávetése Low Pay Commissionnak, 2002 18 http://www.afl-cio.org/yourjobeconomy/livingwage/ 19 Focus on statistics (Statisztikák fókuszban): Low-wage employees in EU countries (Alacsony fizetésu alkalmazottak az EU tagállamokban), Eurostat, November 2000. 20 Statisztikák az EPSU kérésére 2004 21 “The public sector pay gap in France, Great Britain and Italy” (A közszektorban lévo bérezési eltérések Franciaországban, Nagy -Britanniában és Olaszországban), Claudio Lucifora, Dominique Meurs, 2004 Február 22 Unskilled workers (Képzetlen munkaero), kutatási eredmények Finnországra vonatkozóan, EIRO, 2005 23 Convergence Programme (Konvergenciaprogramok), Szlovén Köztársaság, Ljubljana, 2004. Május 24 Study finds increasing gap in pay structure (Egy tanulmány szerint növekszik a bérbeni különbség), EIRO, 2005 25 Employment in Europe 2005 (Munkaero alkalmazása Európában 2005)– recent trends and prospects (trendek és kilátások), Európai Bizottság, Munkaügyi, Szociális és Esélyegyenloségi Foigazgatóság, 2005. Szeptember 26 Selvitys julkisten palvelujen yksityistämiskokemuksista Ruotsissa, [ ] Suvi Savolainen KTV 2004 Áttekintés svéd közszektor , , 27 Employment in Europe 2004 (Munkaero alkalmazása Európában 2004) – recent trends and prospects, (trendek és kilátások) Európai Bizottság, Munkaügyi, Szociális és Esélyegyenloségi Foigazgatóság, 2004. Szeptember 28 Minimum wages – EU member states, candidate countries and the US (Minimálbérek - EU 27


tagállamok, tagjelöltek és az USA) , 2004, Eurostat, 2004 október, Anne Paternoster 29 Mindestlohn – gegen Arbeit in Armut (Minimálbér- munka ellenére szegénységben), ver.di, 2005 30 2005 augusztusában az EIRO egy részletes tanulmányt adott ki, melyben az összes európai ország minimálbérének össszesítojét megjelentették. Ebben komparatív tanulmányok és egyéni országjelentések voltak találhatóak. A komparatív tanulmány angol és francia nyelven az alábbi weboldalon érheto el: http://www.eiro.eurofound.eu.int/2005/07/study/tn0507101s.html 31 Minimum wages – EU member states, candidate countries and the US (Minimálbérek - EU tagállamok, tagjelöltek és az USA), 2004, Eurostat, 2004 Október, Anne Paternoster 32 ETUC Collective Bargaining Committee (Kollektív Tárgyalási Bizottság), fél éves eremények, 2005 33 http://www.eiro.eurofound.eu.int/2005/07/feature/pl0507104f.html 34 Unskilled workers (Képzetlen munkaero), Kutatási eredmények Ciprusra vonatkozóan, EIRO, 2005 35 Mindestlohn – gegen Arbeit in Armut (Minimálbér- munka ellenére szegénységben), ver.di, 2005 36 Fragen und Antworten zu Mindestlöhnen (Kérdések és válaszok a minimálbérrel kapcsolatban) DGB, 2004 http://www.dgb.de/themen/Tarifpolitik/mindestlohn/mindestlohn_fragen.htm 37 National Minimum Wage( Nemzeti Minimálbér), Low Pay Commission jelentés, 2005 Február 38 “Pouvoir d’achat des salaries des fonctionnaires – toujours moin”, Fonction Publique, no.106, 2004, CGT 39 Unskilled workers (Képzetlen munkaero), jelentés a Cseh Köztársaságra vonatkozóan, EIRO, 2004 40 Unskilled workers (Képzetlen munkaero), jelentés Dániára vonatkozóan, EIRO, 2005 41 http://www.eiro.eurofound.eu.int/2004/08/feature/fr0408109f.html

28

Az alulfizetettség kezelése

Recommend Documents