Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai 2004 augusztus
FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL
A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. augusztusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján A regisztrált munkanélküliek száma a júliusi növekedés után lényegében nem változott (mindössze 931 fővel nőtt), így számuk az augusztusi zárónapon 361,4 ezer fő volt. A pályakezdők szokásos júliusi nagyszámú bejelentkezése után a pályakezdő beáramlás augusztusban már lelassult. Létszámuk az augusztusi zárónapon 38,8 ezer fő volt, az összes regisztrált munkanélküli 10,7%-a. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a regisztrált munkanélküliek száma augusztusban 371,6 ezer fő volt, ami csaknem azonos az eredeti kiigazítás nélküli létszámukkal. Az előző év azonos hónapjához viszonyítva a tárgyhavi adatokat az tapasztalható, hogy a regisztrált munkanélküliek száma 4,0%-kal, 14 ezer fővel magasabb. Részleteiben vizsgálva az augusztusi adatokat: a nők száma nagyobb mértékben, 11,4 ezer fővel, míg a férfiaké csak 2,7 ezerrel emelkedett; a szellemi foglalkozásúaké 9,1%-kal, a fizikai foglalkozásúaké kisebb mértékben, 2,8%-kal lett nagyobb; a diplomásoké 15,8%-kal, a szakképzetleneké viszont csak 3,4%-kal nőtt a tavaly augusztusi adatokhoz képest. A 2004. júliusi adatokkal összehasonlítva az augusztusit csak a diplomások számában tapasztalható jelentősebb eltérés, számuk 6,6%-kal lett nagyobb. A nők aránya a regisztrált munkanélkülieken belül tovább nőtt 2004. augusztusában, hiszen amíg a férfiak száma egy hónap alatt 1,3 ezerrel csökkent, a nők száma 2,2 ezerrel nőtt. Ez a változás jórészt a nők pályakezdő munkanélkülieken belüli nagyobb arányának köszönhető. Míg januárban még a férfiak adták a pályakezdő munkanélküliek 53,2%-át, augusztusban már a nők tettek ki 53,1%-ot. Az elmúlt két hónapban 4 ezerrel több pályakezdő nő regisztráltatta magát, mint ahány pályakezdő férfi. A tartósan (legalább 12 hónapja folyamatosan) regisztrált munkanélküliek száma 86,8 ezer fő, egy hónap alatt alig változott (+417 fő, +0,5%). 2003. augusztusához képest jóval nagyobb (10,1%-os) növekedés tapasztalható. A pályakezdő regisztrált munkanélküliek száma a júliusi időszak 32,5%-kos növekedéséhez képest augusztusban már csak 4,2%-kal nőtt, így a pályakezdők száma a hónap zárónapján 38,8 ezer volt. A szezonális hatásoktól való megtisztítás után számuk 33,2 ezer fő, ami teljesen megegyezik az egy hónappal korábbi kiigazított adattal.
A pályakezdő beáramlás csökkenésével összefüggésben a munkanélküli nyilvántartásba először belépők száma az előző hónaphoz viszonyítva 31,5%-kal csökkent. A munkanélküli járadékban részesülők száma a tárgyhavi zárónapon 101,8 ezer fő volt, 674 fővel magasabb, mint a július havi adat, és 2,4%-kal nagyobb, mint az egy évvel korábban. A 2003. júliusában bevezetett álláskeresést ösztönző juttatásban részesülők száma egy évi gyors felfutás után az elmúlt hónapokban már csak kisebb mértékben nőtt. Számuk a 2004. augusztusi zárónapon 14,7 ezer fő volt, ami az egy évvel korábbinak 3,5-szerese, de az előző hónapnál már csak 0,4 ezerrel nagyobb. A nyugdíj előtti munkanélküli segélyben részesülők számának hosszabb ideje tartó csökkenése tovább folytatódott, ezt a segélyt 5,5 ezer fő vette igénybe a tárgyhónap végén, ami az előző havihoz képest 1,1%-os, egy év alatt pedig 11,5%-os csökkenést mutat. Rendszeres szociális segélyben 114,5 ezer fő részesült, ami az előző havi adathoz képest 2,6%-os növekedést mutat és 4%-kal magasabb, mint a megelőző év megfelelő hónapjában volt. A munkaügyi központokhoz 2004. augusztusában 65 bejelentés érkezett nagyobb létszámleépítésekről, ezek együttesen 2,8 ezer munkahely megszűnését eredményezheti. Ebben az időszakban 28 új cég alakulásáról szereztek tudomást a munkaügyi központok, összesen 720 fős induló létszámmal. Ezen kívül 136 cég jelezte, hogy 10 főnél nagyobb mértékben kívánja a létszámát növelni, ami összesen 3,5 ezer főt jelent. Összességében tehát több álláslehetőséget hoznak így létre, mint amennyit várhatóan megszüntetnek. Az elmúlt nyolc hónapban 25,6 ezer főt érintő leépítési bejelentés érkezett, ugyanezen időszakban az új munkahelyek és a létszámbővítési szándékok összege meghaladta a 39,3 ezer főt. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségeihez a tárgyhónapban 34,3 ezer új álláshely bejelentés érkezett, 1,6 ezerrel (4,5%-kal) kevesebb, mint egy éve ilyenkor. Ezekkel együtt a hónap folyamán 85,7 ezer álláshely állt rendelkezésre munkaközvetítéshez, ami 7,5 ezerrel kevesebb, mint júliusban, de 3,4 ezerrel több, mint tavaly augusztusban volt. A hónap végén rendelkezésre álló álláshelyek száma 49,8 ezer volt, ami a tavalyi megfelelő adatnál 4,8%-kal
4
magasabb. A hónap folyamán bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 1,3%-kal nőtt az előző hónaphoz képest. 2004. júliusában összesen 88,3 ezer fő vett részt az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökben, a csökkenés tovább folytatódott. A tárgyhavi adat 8,2%-kal kevesebb, mint a júniusi résztvevők száma, a 2003. júliusi adatnál pedig 17,9%kal kisebb. Ebben a hónapban is a munkaerőpiaci képzésben résztvevők száma csökkent a legjobban 2004. júniusához képest (-27,4%). Kisebb mértékben csökkent a bértámogatásban (-3,8%) és a közhasznú munkavégzésben részt vett munkanélküliek száma (-3,2%) illetve a pályakezdő eszközök (-2,7%) résztvevőinek száma is. Az előző évi júliusi adatokhoz viszonyítva szintén a munkaerőpiaci képzésben résztvevők száma csökkent a legjobban (-31,1%), de jelentősen csökkent a közhasznú foglalkoztatás (-21,5%) és az egyéb eszközök résztvevőinek száma is (-18,0%). A pályakezdő eszközökben ugyanakkor az egy évvel korábbinál valamivel (2%-kal) többen vettek részt. A hónap folyamán összesen 9,5 ezren kapcsolódtak be az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökbe, ami 7,4%-kal kevesebb, az előző hónapban és 32,3%-kal kisebb az előző év azonos hónapjában belépők számánál.
5
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATOK 2004 augusztus
Megnevezés
2004 augusztus
Változás az előző hónaphoz képest főben %-ban
Változás az előző évhez képest főben %-ban
Regisztrált munkanélküli
361374
931
0.3
14006
4.0
Pályakezdő
38778
1578
4.2
2593
7.2
25 évesnél fiatalabb
62444
792
1.3
-430
-0.7
Férfi
176851
-1291
-0.7
2652
1.5
Nő
184523
2222
1.2
11354
6.6
Fizikai foglalkozású
288260
-1222
-0.4
7937
2.8
Szellemi foglalkozású
73114
2153
3.0
6069
9.1
Szakképzetlen
177368
-40
0.0
5800
3.4
Diplomás
19352
1196
6.6
2645
15.8
Nyilvántartásba belépő
53172
-10010
-15.8
1519
2.9
Első alkalommal belépő
11568
-5328
-31.5
220
1.9
Tartósan regisztrált*
86806
417
0.5
7951
10.1
Tartós munkanélküli arány (%)
24.0
0.0**
-
1.3**
-
Átlagos regisztrációs idő (nap)
283
0
0.0
9
3.3
___________
* Egy éve, vagy annál régebben megszakítás nélkül minden hónapban szerepelt a regisztrált munkanélküliek állományában ** %-pont
Főbb adatok régiónként
Régió
A regisztrált munkanélküliek Munkanélküliségi ráta*, % száma, fő Változás, Változás, 2003 2004 2003 2004 augusztus augusztus augusztus augusztus % %-pont
Közép-Magyarország
36796
39155
6.4
2.8
3.1
0.3
Közép-Dunántúl
32677
33626
2.9
6.5
6.6
0.1
Nyugat-Dunántúl
23183
25733
11.0
5.0
5.5
0.6
Dél-Dunántúl
44271
46738
5.6
11.2
11.4
0.3
Észak-Magyarország
77739
78092
0.5
15.7
15.1
-0.7
Észak-Alföld
79757
82738
3.7
13.7
13.6
-0.1
Dél-Alföld
52945
55292
4.4
9.5
10.1
0.6
* Mindenkor az előző év január 1-i gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva. Forrás: KSH "A nemzetgazdaság munkaerőmérlege …. év január 1-én"
6
1. A munkanélküli nyilvántartás fontosabb adatai
Időszak
Regisztrált munkanélküli
Regisztrált pályakezdő
25 éven aluli munkanélküli
fő
fő
fő
Nyilvántartásba Munkanélküli Rendelkezésre először belépő járadékot kap álló álláshelyek
fő
fő
db
2003 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Havi átlag
374292 388344 386226 368592 350959 336181 344584 347368 344687 339619 345752 359939
28690 30789 31162 29403 26953 26815 34526 36185 37062 33708 31339 28873
61316 64538 64430 60660 56711 54460 61785 62874 62931 59165 57485 56107
9083 12437 9479 8264 7545 9089 14963 11348 12633 9308 9185 7117
123492 122970 117698 109862 103182 98971 101040 99344 97519 97422 102896 112317
59629 67633 77868 87319 91527 92174 84559 82351 93421 98403 92657 81317
357212
31292
60205
10038
107226
84072
10217 11769 9257 8280 7656 8494 16896 11568
124985 123845 119968 109177 102456 100290 101080 101754
70548 83830 96666 108588 103856 97283 93248 85728
2004 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Havi átlag Változás az előző év azonos időszakához, %
387952 401747 396936 378352 361586 350725 360443 361374
29707 31673 31579 30428 28182 28067 37200 38778
59027 61736 61190 57840 54197 53123 61652 62444
374889
31952
58901
10517
110444
92468
3.5
4.5
-3.2
2.3
0.8
15.0
2410 2.4
3377 4.1
Az utolsó hónap változása az előző év azonos hónapjához Abszolút értékben Százalékban
14006 4.0
2593 7.2
-430 -0.7
7
220 1.9
2. A munkanélküli nyilvántartás megyei és regionális adatai 2004 augusztus Regisztrált munkanélküli
Regisztrált pályakezdő
25 éven aluli munkanélküli
fő
fő
fő
Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala
21695 18098 21467 17414 51666 16411 13948 8994 27779 13312 18134 8174 13114 17460 17215 36825 11425 7597 11504 9142
1313 1739 2204 1948 6068 2193 1145 833 3134 1372 2052 996 1379 1142 1472 5811 1426 731 1114 706
1928 2960 3568 3335 9292 2977 2055 1465 4945 2443 3589 1666 2178 2263 2641 8583 2159 1256 1869 1272
1373 376 681 421 924 580 540 536 855 394 509 380 294 985 411 825 301 363 490 330
10733 4172 6031 4594 8004 4368 5080 4917 6130 3777 4689 3672 2994 8621 3964 5865 3167 3706 4137 3133
16108 3959 4162 3525 6712 3592 2835 3832 2697 1922 2369 3583 1553 15207 1702 4686 1945 1655 1253 2431
Összesen
361374
38778
62444
11568
101754
85728
Főváros, megye
Nyilvántartásba Munkanélküli Rendelkezésre először belépő járadékot kap álló álláshely fő
fő
db
Regionális adatok Régió
Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
Regisztrált munkanélküli fő 39155 33626 25733 46738 78092 82738 55292
Regisztrált pályakezdő fő 2455 3255 2270 4637 8819 10997 6345
25 éven aluli munkanélküli fő 4191 5590 3993 7760 13913 17117 9880
8
Nyilvántartásba Munkanélküli Bejelentett először belépő járadékot kap munkaerőigény fő fő db 2358 1410 1229 1088 1612 2189 1682
19354 12889 11756 11303 14775 16684 14993
31315 7671 7918 7606 10187 9752 11279
3. A nyilvántartási adatokkal számított munkanélküliségi ráta 2000 - 2004 augusztus
Főváros, megye
2004 augusztus
Munkanélküliségi ráta, % 2003 2002 2001 augusztus augusztus augusztus
2000 augusztus
Budapest
2.8
2.4
2.2
2.4
2.9
Baranya
10.9
11.6
11.1
10.8
11.2
9.5
9.3
8.4
9.0
9.6
Békés
11.5
10.9
10.7
11.0
11.9
Borsod-Abaúj-Zemplén
17.6
19.3
19.2
18.3
19.6
Csongrád
9.5
8.4
8.3
8.0
8.5
Fejér
7.1
7.0
6.2
6.2
6.8
Győr-Moson-Sopron
4.5
3.8
3.9
4.1
4.4
Hajdú-Bihar
12.4
12.7
12.4
12.6
14.0
Heves
10.2
9.4
9.3
10.0
11.6
Jász-Nagykun-Szolnok
10.8
10.3
10.1
10.7
12.7
5.6
5.6
6.7
6.9
8.1
14.0
14.1
14.0
13.5
14.3
3.6
3.7
3.6
4.2
5.0
Somogy
12.3
11.2
10.4
10.4
10.1
Szabolcs-Szatmár-Bereg
16.9
17.4
15.6
16.7
18.5
Tolna
11.1
10.5
9.7
10.6
11.1
Vas
6.0
4.9
4.3
4.8
4.7
Veszprém
6.7
6.6
6.2
6.1
6.4
Zala
6.7
6.7
6.1
6.0
6.5
Bács-Kiskun
Komárom-Esztergom Nógrád Pest
Regionális adatok
Régió
2004 augusztus
Munkanélküliségi ráta, % 2003 2002 2001 augusztus augusztus augusztus
2000 augusztus
Közép-Magyarország
3.1
2.8
2.7
3.1
3.6
Közép-Dunántúl
6.6
6.5
6.3
6.3
7.0
Nyugat-Dunántúl
5.5
5.0
4.7
4.9
5.1
Dél-Dunántúl
11.4
11.2
10.5
10.6
10.8
Észak-Magyarország
15.1
15.7
15.6
15.3
16.6
Észak-Alföld
13.6
13.7
12.9
13.5
15.2
Dél-Alföld
10.1
9.5
9.0
9.2
9.9
* Mindenkor az előző év január 1-i gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva. Forrás: KSH "A nemzetgazdaság munkaerőmérlege …. év január 1-én"
9
4. A regisztrált munkanélküliek száma és változása 2004 augusztus
Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma fő
változás az előző hónaphoz fő %
változás az előző évhez fő %
21695 18098 21467 17414 51666 16411 13948 8994 27779 13312 18134 8174 13114 17460 17215 36825 11425 7597 11504 9142
280 33 29 -20 399 125 168 265 -230 123 -185 143 -72 -117 153 -74 48 -119 154 -172
1.3 0.2 0.1 -0.1 0.8 0.8 1.2 3.0 -0.8 0.9 -1.0 1.8 -0.5 -0.7 0.9 -0.2 0.4 -1.5 1.4 -1.8
2187 -444 221 1035 -1463 1091 102 1380 436 952 1580 536 864 172 2162 965 749 1308 311 -138
11.2 -2.4 1.0 6.3 -2.8 7.1 0.7 18.1 1.6 7.7 9.5 7.0 7.1 1.0 14.4 2.7 7.0 20.8 2.8 -1.5
361374
931
0.3
14006
4.0
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma fő 39155 33626 25733 46738 78092 82738 55292
változás az előző hónaphoz fő % 163 465 -26 234 450 -489 134
10
0.4 1.4 -0.1 0.5 0.6 -0.6 0.2
változás az előző évhez fő % 2359 949 2550 2467 353 2981 2347
6.4 2.9 11.0 5.6 0.5 3.7 4.4
5. A regisztrált pályakezdő munkanélküliek száma és változása 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma fő
változás az előző hónaphoz fő %
változás az előző évhez fő %
1313 1739 2204 1948 6068 2193 1145 833 3134 1372 2052 996 1379 1142 1472 5811 1426 731 1114 706
40 50 97 75 -21 206 95 111 169 136 41 120 49 7 39 155 74 28 121 -14
3.1 3.0 4.6 4.0 -0.3 10.4 9.0 15.4 5.7 11.0 2.0 13.7 3.7 0.6 2.7 2.7 5.5 4.0 12.2 -1.9
214 -61 192 226 186 218 37 58 94 83 143 75 96 -61 266 477 159 155 55 -19
19.5 -3.4 9.5 13.1 3.2 11.0 3.3 7.5 3.1 6.4 7.5 8.1 7.5 -5.1 22.1 8.9 12.5 26.9 5.2 -2.6
38778
1578
4.2
2593
7.2
Regionális adatok
Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma fő 2455 3255 2270 4637 8819 10997 6345
változás az előző hónaphoz fő % 47 336 125 163 164 365 378
11
2.0 11.5 5.8 3.6 1.9 3.4 6.3
változás az előző évhez fő % 153 167 194 364 365 714 636
6.6 5.4 9.3 8.5 4.3 6.9 11.1
6. A 25 éven aluli regisztrált munkanélküliek száma és változása* 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
változás az előző hónaphoz fő %
száma fő
változás az előző évhez fő %
1928 2960 3568 3335 9292 2977 2055 1465 4945 2443 3589 1666 2178 2263 2641 8583 2159 1256 1869 1272
26 -34 57 0 -95 138 42 126 54 139 -2 115 -1 22 7 99 6 -26 152 -33
1.4 -1.1 1.6 0.0 -1.0 4.9 2.1 9.4 1.1 6.0 -0.1 7.4 0.0 1.0 0.3 1.2 0.3 -2.0 8.9 -2.5
-24 -397 -90 131 -520 -19 -168 41 -43 98 183 109 9 -238 276 237 7 106 -52 -76
-1.2 -11.8 -2.5 4.1 -5.3 -0.6 -7.6 2.9 -0.9 4.2 5.4 7.0 0.4 -9.5 11.7 2.8 0.3 9.2 -2.7 -5.6
62444
792
1.3
-430
-0.7
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma fő 4191 5590 3993 7760 13913 17117 9880
változás az előző hónaphoz fő % 48 309 67 -21 43 151 195
* Ksh korcsoport szerint. Nem tartalmazza a 25 éveseket.
12
1.2 5.9 1.7 -0.3 0.3 0.9 2.0
változás az előző évhez fő % -262 -111 71 -114 -413 377 22
-5.9 -1.9 1.8 -1.4 -2.9 2.3 0.2
7. A munkanélküli nyilvántartásba belépők száma és változása 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma fő
változás az előző hónaphoz fő %
változás az előző évhez fő %
3867 2512 3230 2757 6088 2633 2376 1707 3585 1817 2862 1449 1624 3147 2063 5173 1735 1232 1874 1441
-315 -391 -782 -977 -1147 -210 -106 -202 -877 -536 -858 -327 -280 -62 -305 -1029 -297 -533 -253 -523
-7.5 -13.5 -19.5 -26.2 -15.9 -7.4 -4.3 -10.6 -19.7 -22.8 -23.1 -18.4 -14.7 -1.9 -12.9 -16.6 -14.6 -30.2 -11.9 -26.6
242 -162 52 131 523 223 276 327 -292 -164 -170 51 -123 60 51 583 217 152 -213 -245
6.7 -6.1 1.6 5.0 9.4 9.3 13.1 23.7 -7.5 -8.3 -5.6 3.6 -7.0 1.9 2.5 12.7 14.3 14.1 -10.2 -14.5
53172
-10010
-15.8
1519
2.9
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma fő 7014 5699 4380 6310 9529 11620 8620
változás az előző hónaphoz fő % -377 -686 -1258 -993 -1963 -2764 -1969
13
-5.1 -10.7 -22.3 -13.6 -17.1 -19.2 -18.6
változás az előző évhez fő % 302 114 234 106 236 121 406
4.5 2.0 5.6 1.7 2.5 1.1 4.9
8. A munkanélküli nyilvántartásba először belépők száma és változása 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma fő
változás az előző hónaphoz fő %
változás az előző évhez fő %
1373 376 681 421 924 580 540 536 855 394 509 380 294 985 411 825 301 363 490 330
-151 -259 -327 -350 -798 -258 -34 -161 -367 -205 -406 -157 -124 -70 -145 -864 -240 -183 -46 -183
-9.9 -40.8 -32.4 -45.4 -46.3 -30.8 -5.9 -23.1 -30.0 -34.2 -44.4 -29.2 -29.7 -6.6 -26.1 -51.2 -44.4 -33.5 -8.6 -35.7
38 -66 -31 -48 -57 -14 27 121 74 -36 -23 56 29 147 8 11 16 23 5 -60
2.8 -14.9 -4.4 -10.2 -5.8 -2.4 5.3 29.2 9.5 -8.4 -4.3 17.3 10.9 17.5 2.0 1.4 5.6 6.8 1.0 -15.4
11568
-5328
-31.5
220
1.9
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma fő 2358 1410 1229 1088 1612 2189 1682
változás az előző hónaphoz fő % -221 -237 -527 -644 -1127 -1637 -935
14
-8.6 -14.4 -30.0 -37.2 -41.1 -42.8 -35.7
változás az előző évhez fő % 185 88 84 -42 -64 62 -93
8.5 6.7 7.3 -3.7 -3.8 2.9 -5.2
9. A bejelentett álláshelyek száma a hónap végén 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma db
változás az előző hónaphoz db %
változás az előző évhez db %
8929 2699 2449 1728 3219 2151 2170 2379 1125 750 1375 2346 849 10703 746 1368 1176 1139 793 1659
435 197 -66 94 -393 -402 74 -34 -137 -109 113 -428 -59 -176 -36 -1127 112 5 131 95
5.1 7.9 -2.6 5.8 -10.9 -15.7 3.5 -1.4 -10.9 -12.7 9.0 -15.4 -6.5 -1.6 -4.6 -45.2 10.5 0.4 19.8 6.1
878 1277 637 -429 -1441 -3 14 -36 52 -246 -265 85 -306 3087 22 -208 300 214 -109 -1224
10.9 89.8 35.2 -19.9 -30.9 -0.1 0.6 -1.5 4.8 -24.7 -16.2 3.8 -26.5 40.5 3.0 -13.2 34.2 23.1 -12.1 -42.5
49753
-1711
-3.3
2299
4.8
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma db 19632 5309 5177 4621 4818 3868 6328
változás az előző hónaphoz db % 259 -223 66 273 -561 -1151 -374
15
1.3 -4.0 1.3 6.3 -10.4 -22.9 -5.6
változás az előző évhez db % 3965 -10 -1046 1599 -1993 -421 205
25.3 -0.2 -16.8 52.9 -29.3 -9.8 3.3
10. A hónap folyamán rendelkezésre álló álláshelyek száma és változása 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma db
változás az előző hónaphoz db %
változás az előző évhez db %
16108 3959 4162 3525 6712 3592 2835 3832 2697 1922 2369 3583 1553 15207 1702 4686 1945 1655 1253 2431
-1484 78 -404 -432 -1160 -251 -33 -631 -118 -213 -360 -298 -347 552 -286 -1308 -8 -162 -94 -561
-8.4 2.0 -8.8 -10.9 -14.7 -6.5 -1.2 -14.1 -4.2 -10.0 -13.2 -7.7 -18.3 3.8 -14.4 -21.8 -0.4 -8.9 -7.0 -18.8
528 1549 592 -1093 -2487 550 18 447 376 -305 -542 463 -752 5155 -233 1059 296 28 -476 -1796
3.4 64.3 16.6 -23.7 -27.0 18.1 0.6 13.2 16.2 -13.7 -18.6 14.8 -32.6 51.3 -12.0 29.2 18.0 1.7 -27.5 -42.5
85728
-7520
-8.1
3377
4.1
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma db 31315 7671 7918 7606 10187 9752 11279
változás az előző hónaphoz db % -932 -425 -1354 -216 -1720 -1786 -1087
16
-2.9 -5.2 -14.6 -2.8 -14.4 -15.5 -8.8
változás az előző évhez db % 5683 5 -1321 1612 -3544 893 49
22.2 0.1 -14.3 26.9 -25.8 10.1 0.4
11. A hónap folyamán bejelentett új álláshelyek száma és változása 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
változás az előző hónaphoz db %
száma db
változás az előző évhez db %
7614 1457 1647 1891 3100 1039 739 1419 1435 1063 1107 809 645 4328 920 2191 881 521 591 867
-347 139 -86 9 -1075 -197 89 -78 -426 -121 -89 137 -182 166 -33 -1503 79 -117 8 -425
-4.4 10.5 -5.0 0.5 -25.7 -15.9 13.7 -5.2 -22.9 -10.2 -7.4 20.4 -22.0 4.0 -3.5 -40.7 9.9 -18.3 1.4 -32.9
171 315 122 -266 -433 45 -295 458 172 -270 -304 -226 -184 1822 -321 250 193 -380 -339 -2137
2.3 27.6 8.0 -12.3 -12.3 4.5 -28.5 47.7 13.6 -20.3 -21.5 -21.8 -22.2 72.7 -25.9 12.9 28.1 -42.2 -36.5 -71.1
34264
-4052
-10.6
-1607
-4.5
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma db 11942 2139 2807 3258 4808 4733 4577
változás az előző hónaphoz db % -181 234 -620 185 -1378 -2018 -274
17
-1.5 12.3 -18.1 6.0 -22.3 -29.9 -5.6
változás az előző évhez db % 1993 -860 -2059 187 -887 118 -99
20.0 -28.7 -42.3 6.1 -15.6 2.6 -2.1
12. A hónap folyamán bejelentett nem támogatott új álláshelyek száma és változása 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma db
változás az előző hónaphoz db %
változás az előző évhez db %
7330 1137 1278 1343 1608 768 619 1225 695 739 764 709 275 4103 676 937 701 455 499 758
-372 284 59 173 75 50 55 -158 -354 -18 79 192 -85 506 186 -217 261 -145 34 -256
-4.8 33.3 4.8 14.8 4.9 7.0 9.8 -11.4 -33.7 -2.4 11.5 37.1 -23.6 14.1 38.0 -18.8 59.3 -24.2 7.3 -25.2
150 436 148 -34 -321 79 -152 353 -90 -87 -229 -163 -104 1805 222 -184 262 -334 -139 -2042
2.1 62.2 13.1 -2.5 -16.6 11.5 -19.7 40.5 -11.5 -10.5 -23.1 -18.7 -27.4 78.5 48.9 -16.4 59.7 -42.3 -21.8 -72.9
26619
349
1.3
-424
-1.6
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma db 11433 1827 2438 2514 2622 2396 3389
változás az előző hónaphoz db % 134 281 -559 731 -28 -492 282
18
1.2 18.2 -18.7 41.0 -1.1 -17.0 9.1
változás az előző évhez db % 1955 -454 -2023 920 -512 -503 193
20.6 -19.9 -45.3 57.7 -16.3 -17.4 6.0
13. A munkaügyi központokhoz beérkezett létszámleépítési bejelentések valamint a munkaügyi központok tudomására jutott 10 fő feletti létszámfelvételek és új munkahelyteremtések 2004. augusztus
Főváros, megye
Létszámleépítési bejelentések darabszám
érintett létszám
Új munkahelyteremtések darabszám
induló létszám
Létszámot felvevő cégek darabszám
létszámfelvétel
Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Gyôr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala
8 3 2 2 3 4 0 2 7 1 1 0 2 10 11 1 4 0 4 0
215 153 5 187 199 59 0 143 228 26 14 0 172 507 346 30 249 0 242 0
20 0 0 1 0 3 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 0 1 0 1
363 0 0 12 0 278 0 0 0 28 0 0 0 15 0 0 0 14 0 10
15 17 1 3 2 9 3 8 4 4 13 6 3 18 4 13 1 0 1 11
326 520 70 120 46 198 40 113 143 68 242 178 30 581 127 367 10 0 30 272
Összesen
65
2775
28
720
136
3481
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
Létszámleépítési bejelentések darabszám 18 4 2 18 6 9 8
érintett létszám
Új munkahelyteremtések darabszám
722 242 143 748 397 272 251
21 0 2 0 1 0 4
19
induló létszám 378 0 24 0 28 0 290
Létszámot felvevő cégek darabszám 33 10 19 22 9 30 13
létszámfelvétel 907 248 385 657 144 752 388
14.A munkaügyi központokhoz beérkezett létszámleépítési bejelentések valamint a munkaügyi központok tudomására jutott 10 fő feletti létszámfelvételek és új munkahelyteremtések 2004. január-augusztus
Főváros, megye
Létszámleépítési bejelentések darabszám
érintett létszám
Új munkahelyteremtések darabszám
induló létszám
Létszámot felvevő cégek darabszám
létszámfelvétel
Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Gyôr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala
82 21 26 19 29 25 13 17 27 17 14 15 7 29 43 24 11 14 28 9
5172 1568 446 953 2203 792 678 824 1357 1135 858 1349 360 1049 1553 1331 561 2090 1094 186
43 0 0 7 6 13 12 2 2 3 4 3 2 22 7 5 2 3 2 13
1072 0 0 108 126 551 264 40 23 63 109 26 67 366 185 92 31 87 40 286
325 131 45 40 34 53 30 67 34 35 102 38 24 120 35 90 24 21 41 92
6454 4349 1128 796 1060 1212 738 1524 899 1022 2677 1380 345 4227 759 2899 454 938 827 2106
Összesen
470
25559
151
3536
1381
35794
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
Létszámleépítési bejelentések darabszám 111 56 40 75 53 65 70
érintett létszám
Új munkahelyteremtések darabszám
6221 3121 3100 3682 3698 3546 2191
65 17 18 9 11 11 20
20
induló létszám 1438 330 413 216 256 224 659
Létszámot felvevő cégek darabszám 445 109 180 190 93 226 138
létszámfelvétel 10681 2945 4568 5562 2427 6475 3136
15. A munkanélküli ellátás fontosabb adatai
Időszak
Munkanélküli járadékos fő
Álláskereső juttatásban részesül fő
Nyugdíj előtti segélyes fő
Átlagos munkanélküli járadék Ft/fő/hó
Munkanélküli járadékból kilépő fő
Ebből: elhelyezkedő
Szociális segélyes
fő
fő
2003 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Éves átlag
123492 122970 117698 109862 103182 98971 101040 99344 97519 97422 102896 112317
893 3250 5660 7628 9665 10525
7039 6995 6917 6783 6610 6482 6400 6263 6151 6025 5984 5848
107226
6270
6458
33038 33742 34092 34298 34657 34907 35110 35313 35462 35525 35540 35454 34762
25650 29158 30611 30080 26628 23918 21527 22164 24792 22687 22324 18406
4301 6402 9869 10485 7864 6764 5272 5721 8170 6375 5162 3176
115305 123682 125146 122127 114962 109565 109330 110129 108539 108088 110197 114090
24829
6630
114263
2004 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Havi átlag Változás az előző év azonos időszakához, %
124985 123845 119968 109177 102456 100290 101080 101754
12878 13110 13450 13664 13429 13860 14309 14706
5922 5879 5863 5829 5713 5652 5607 5544
35605 36080 36352 36572 36939 37271 37468 37667
26836 29593 30176 32221 27339 23562 22336 21932
4676 6500 9401 11542 8614 6880 6390 5821
119039 127353 127977 121595 116203 113733 111658 114511
110444
13676
5751
36744
26749
7478
119009
0.8
560.2
-14.0
5.6
2.3
100 1.7
4382 4.0
6.8
2.0
Az utolsó hónap változása az előző év azonos hónapjához Abszolut értékben Százalékban
2410 2.4
11456 352.5
-719 -11.5
2354 6.7
21
-232 -1.0
16. Munkanélküli járadékban részesülők száma és változása 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma fő
változás az előző hónaphoz fő %
változás az előző évhez fő %
10733 4172 6031 4594 8004 4368 5080 4917 6130 3777 4689 3672 2994 8621 3964 5865 3167 3706 4137 3133
164 -85 -15 -27 162 -11 -21 111 77 108 167 105 4 97 -39 -48 -22 -67 -37 51
1.6 -2.0 -0.2 -0.6 2.1 -0.3 -0.4 2.3 1.3 2.9 3.7 2.9 0.1 1.1 -1.0 -0.8 -0.7 -1.8 -0.9 1.7
832 -75 -429 186 336 52 -769 658 93 442 289 507 170 244 527 -118 -33 513 -559 -456
8.4 -1.8 -6.6 4.2 4.4 1.2 -13.1 15.4 1.5 13.3 6.6 16.0 6.0 2.9 15.3 -2.0 -1.0 16.1 -11.9 -12.7
101754
674
0.7
2410
2.4
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma fő 19354 12889 11756 11303 14775 16684 14993
változás az előző hónaphoz fő % 261 47 95 -146 274 196 -53
22
1.4 0.4 0.8 -1.3 1.9 1.2 -0.4
változás az előző évhez fő % 1076 -821 715 419 948 264 -191
5.9 -6.0 6.5 3.8 6.9 1.6 -1.3
17. Álláskeresést ösztönző juttatásban részesülők száma 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma fő
változás az előző hónaphoz fő %
változás az előző évhez* fő %
1220 654 1011 704 850 563 723 837 733 312 697 498 576 809 725 842 581 722 887 762
18 5 24 28 48 12 24 55 17 27 30 15 -8 36 17 35 -2 22 26 -32
1.5 2.8 6.0 10.2 9.0 -1.9 4.9 10.0 5.3 18.2 6.3 12.2 -4.6 -0.5 4.6 12.1 1.8 10.1 8.3 0.1
924 479 743 556 663 395 544 672 493 266 578 384 479 656 588 689 461 563 710 613
312.2 273.7 277.2 375.7 354.5 235.1 303.9 407.3 205.4 578.3 485.7 336.8 493.8 428.8 429.2 450.3 384.2 354.1 401.1 411.4
14706
397
6.1
11456
352.5
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma fő 2029 2108 2321 1960 1738 2272 2278
változás az előző hónaphoz fő % 54 65 45 20 67 82 64
* 2003. július 1-től működő ellátási forma. 23
6.1 8.0 6.6 3.2 5.5 8.0 5.1
változás az előző évhez fő % 1580 1638 1848 1528 1408 1760 1694
351.9 348.5 390.7 353.7 426.7 343.8 290.1
18. Munkanélküli járadékosok közül kikerülők száma és változása 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma fő
változás az előző hónaphoz fő %
változás az előző évhez fő %
2036 916 1202 1044 2025 950 1029 968 1297 783 1066 760 676 1695 825 1513 716 811 948 672
22 -50 -69 -101 150 -32 -130 -70 -89 -50 14 -23 26 -53 -67 41 2 137 7 -69
1.1 -5.2 -5.4 -8.8 8.0 -3.3 -11.2 -6.7 -6.4 -6.0 1.3 -2.9 4.0 -3.0 -7.5 2.8 0.3 20.3 0.7 -9.3
161 -26 21 -52 -138 24 -190 30 17 76 128 77 -127 -5 8 -221 46 57 -33 -85
8.6 -2.8 1.8 -4.7 -6.4 2.6 -15.6 3.2 1.3 10.7 13.6 11.3 -15.8 -0.3 1.0 -12.7 6.9 7.6 -3.4 -11.2
21932
-404
-1.8
-232
-1.0
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma fő 3731 2737 2451 2457 3484 3876 3196
változás az előző hónaphoz fő % -31 -146 -2 -115 126 -34 -202
24
-0.8 -5.1 -0.1 -4.5 3.8 -0.9 -5.9
változás az előző évhez fő % 156 -146 2 28 -189 -76 -7
4.4 -5.1 0.1 1.2 -5.1 -1.9 -0.2
19. Munkanélküli járadékosok közül elhelyezkedettek száma és változása 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma fő
változás az előző hónaphoz fő %
változás az előző évhez fő %
575 229 284 286 309 209 315 303 276 188 353 253 172 472 198 284 218 366 273 258
-19 -40 -58 -34 -61 -31 -86 -61 -59 -43 40 -43 -33 -22 -5 -39 11 130 -85 -31
-3.2 -14.9 -17.0 -10.6 -16.5 -12.9 -21.4 -16.8 -17.6 -18.6 12.8 -14.5 -16.1 -4.5 -2.5 -12.1 5.3 55.1 -23.7 -10.7
83 26 49 -41 -12 -20 -114 -1 -22 29 114 36 -39 63 2 -22 39 -4 -34 -32
16.9 12.8 20.9 -12.5 -3.7 -8.7 -26.6 -0.3 -7.4 18.2 47.7 16.6 -18.5 15.4 1.0 -7.2 21.8 -1.1 -11.1 -11.0
5821
-569
-8.9
100
1.7
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma fő 1047 841 927 645 669 913 779
változás az előző hónaphoz fő % -41 -214 38 -34 -137 -58 -123
25
-3.8 -20.3 4.3 -5.0 -17.0 -6.0 -13.6
változás az előző évhez fő % 146 -112 -37 67 -22 70 -12
16.2 -11.8 -3.8 11.6 -3.2 8.3 -1.5
20. Nyugdíj előtti munkanélküli segélyben részesülők száma és változása 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma fő
változás az előző hónaphoz fő %
változás az előző évhez fő %
546 130 562 227 313 206 329 297 345 214 298 117 227 401 213 60 131 229 251 448
-8 -3 -1 2 -7 -11 -2 2 -4 -3 1 -1 -15 1 -8 -1 -6 -1 5 -3
-1.4 -2.3 -0.2 0.9 -2.2 -5.1 -0.6 0.7 -1.1 -1.4 0.3 -0.8 -6.2 0.3 -3.6 -1.6 -4.4 -0.4 2.0 -0.7
-43 -44 -107 -2 -46 -55 7 -24 -52 -41 -16 -10 -40 -54 -3 -17 -61 -21 -28 -62
-7.3 -25.3 -16.0 -0.9 -12.8 -21.1 2.2 -7.5 -13.1 -16.1 -5.1 -7.9 -15.0 -11.9 -1.4 -22.1 -31.8 -8.4 -10.0 -12.2
5544
-63
-1.1
-719
-11.5
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma fő 947 697 974 474 754 703 995
változás az előző hónaphoz fő % -7 2 -2 -17 -25 -4 -10
26
-0.7 0.3 -0.2 -3.5 -3.2 -0.6 -1.0
változás az előző évhez fő % -97 -31 -107 -108 -127 -85 -164
-9.3 -4.3 -9.9 -18.6 -14.4 -10.8 -14.2
21. Rendszeres szociális segélyben részesülők száma és változása 2004 augusztus Főváros, megye Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
száma fő
változás az előző hónaphoz fő %
változás az előző évhez fő %
3002 7245 5355 6275 27509 2611 2538 596 9472 4709 6035 840 4899 2304 6747 16476 3170 713 2247 1768
43 298 97 205 798 63 60 54 54 45 66 22 166 0 213 530 49 39 54 -3
1.5 4.3 1.8 3.4 3.0 2.5 2.4 10.0 0.6 1.0 1.1 2.7 3.5 0.0 3.3 3.3 1.6 5.8 2.5 -0.2
77 -232 582 323 -719 298 315 55 114 319 908 -141 252 -26 634 1226 263 92 174 -132
2.6 -3.1 12.2 5.4 -2.5 12.9 14.2 10.2 1.2 7.3 17.7 -14.4 5.4 -1.1 10.4 8.0 9.0 14.8 8.4 -6.9
114511
2853
2.6
4382
4.0
Regionális adatok Régió Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
száma fő 5306 5625 3077 17162 37117 31983 14241
változás az előző hónaphoz fő % 43 136 90 560 1009 650 365
27
0.8 2.5 3.0 3.4 2.8 2.1 2.6
változás az előző évhez fő % 51 348 15 665 -148 2248 1203
1.0 6.6 0.5 4.0 -0.4 7.6 9.2
22. A regisztrált munkanélküliek eredeti és szezonálisan kiigazított létszámának alakulása az előző hónaphoz képest 2004 augusztus Regisztrált létszám, fő Főváros, megye
Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala
2004 július
2004 augusztus
21415 18065 21438 17434 51267 16286 13780 8729 28009 13189 18319 8031 13186 17577 17062 36899 11377 7716 11350 9314
Szezonálisan kiigazított létszám, fő Változás
21695 18098 21467 17414 51666 16411 13948 8994 27779 13312 18134 8174 13114 17460 17215 36825 11425 7597 11504 9142
280 33 29 -20 399 125 168 265 -230 123 -185 143 -72 -117 153 -74 48 -119 154 -172
2004 július 21538 18744 22017 17880 51956 16549 14103 9016 28874 13738 18878 8169 13427 17662 18445 38073 11627 7779 12236 9795
2004 augusztus 21708 18643 22029 18225 52470 16648 14273 9289 28879 13915 18730 8319 13427 17580 18657 38431 11721 7790 12251 9671
Változás 170 -101 12 345 514 99 170 273 5 177 -148 150 0 -82 212 358 94 11 15 -124
Regionális adatok Regisztrált létszám, fő Régió
Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
2004 július 38992 33161 25759 46504 77642 83227 55158
Szezonálisan kiigazított létszám, fő
2004 augusztus
Változás
39155 33626 25733 46738 78092 82738 55292
163 465 -26 234 450 -489 134
28
2004 július 39200 34508 26590 48816 79121 85825 56446
2004 augusztus
Változás
39288 34843 26750 49021 79812 86040 56902
88 335 160 205 691 215 456
23. Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökben résztvevők érintett létszáma 2004 július
Főváros, megye
MunkaerőBértámopiaci képzés, gatás, fő fő
Közhasznú munkavégzés, fő
Pályakezdő eszközök, fő
Egyéb eszközök, fő
Összesen, fő
Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala
1172 664 1172 1026 962 654 788 497 1424 992 714 711 280 1101 347 1636 596 677 608 493
961 1383 1357 1525 2625 1583 1048 496 1151 1148 970 451 707 730 977 1653 1126 248 926 413
1042 847 738 1051 3583 861 667 423 979 716 850 734 796 1442 917 2570 620 176 779 404
57 306 700 571 1490 531 183 113 911 310 519 280 396 186 236 1217 449 115 132 99
318 670 1214 1227 3270 815 606 352 1499 1125 1127 364 1109 1066 1141 2119 957 750 379 1166
3550 3870 5181 5400 11930 4444 3292 1881 5964 4291 4180 2540 3288 4525 3618 9195 3748 1966 2824 2575
Összesen
16514
21478
20195
8801
21274
88262
Regionális adatok Főváros, megye
Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
MunkaerőBértámopiaci képzés, gatás, fő fő 2273 2107 1667 1607 2234 3774 2852
Közhasznú munkavégzés, fő
1691 2425 1157 3486 4480 3774 4465
2484 2180 1003 2384 5095 4399 2650
29
Pályakezdő eszközök, fő 243 595 327 991 2196 2647 1802
Egyéb eszközök, fő 1384 1349 2268 2768 5504 4745 3256
Összesen, fő 8075 8656 6422 11236 19509 19339 15025
24. Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökben résztvevők érintett létszáma
Főváros, megye
Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Éves érintett létszám
Közhasznú munkavégzés, fő 2003
Munkaerő-piaci Bér-támogatás, képzés, fő fő
Pályakezdő Egyéb Összesen, eszközök, fő eszközök, fő
30974 32832 33126 30126 29726 28456 23965 20366 25108 29081 32371 34059
21252 21100 21586 21808 22525 23193 23236 22839 22682 21769 21131 20106
18004 17240 19568 22319 24365 25739 25727 24836 26035 26571 24272 19539
7514 7697 7887 8415 8706 8578 8632 8529 8731 8957 8999 8827
20307 21673 23097 24147 25153 25843 25945 25352 24182 23081 21663 18588
98051 100542 105264 106815 110475 111809 107505 101922 106738 109459 108436 101119
82895
40349
76892
17551
46969
264656
17490 16864 16824 18103 19362 20855 20195
8989 9093 9154 9239 9151 9047 8801
17348 17558 18500 18851 19638 21142 21274
95553 96757 97685 96508 97585 96118 88262
Az utolsó hónap változása az előző hónaphoz -6230 -852 -660 -246 -27.4 -3.8 -3.2 -2.7
132 0.6
-7856 -8.2
-4671 -18.0
-19243 -17.9
2004 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December
31580 32352 31562 28259 26875 22744 16514
20146 20890 21645 22056 22559 22330 21478
Éves érintett létszám
Abszolút értékben Százalékban
Abszolút értékben Százalékban
Az utolsó hónap változása az előző év azonos hónapjához -7451 -1758 -5532 169 -31.1 -7.6 -21.5 2.0
30
fő
25. Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökbe belépők száma 2004 július
Főváros, megye
Közhasznú Munkaerő-piaci Bér-támogatás, Pályakezdő Egyéb Összesen, munka-végzés, képzés, fő fő eszközök, fő eszközök, fő fő
Budapest Baranya Bács-Kiskun Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala
10 82 26 117 10 22 38 2 174 53 36 14 19 19 2 61 206 12 12 3
Összesen
918
20 35 61 84 179 70 3 15 65 47 63 53 62 20 87 19 10 22 23
143 75 261 258 1021 54 20 50 199 121 113 66 157 1022 81 672 160 21 82 48
11 16 57 47 105 37 0 9 80 25 34 8 22 18 9 84 9 3 15 8
5 134 43 102 340 42 3 24 113 206 45 8 33 185 161 269 11 295 27 397
189 342 448 608 1655 225 64 100 631 452 291 96 284 1306 273 1173 405 341 158 479
938
4624
597
2443
9520
fő
Regionális adatok Főváros, megye
Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
Közhasznú Munkaerő-piaci Bér-támogatás, Pályakezdő Egyéb Összesen, munka-végzés, képzés, fő fő eszközök, fő eszközök, fő fő 29 64 17 290 82 271 165
82 25 48 74 279 215 215
1165 168 119 316 1299 984 573
31
29 23 20 34 152 198 141
190 38 716 306 579 427 187
1495 318 920 1020 2391 2095 1281
fő
26. Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökbe belépők száma Főváros, megye
Munkaerő-piaci Bér-támogatás, képzés, fő fő
Közhasznú munkavégzés, fő
Pályakezdő Egyéb Összesen, eszközök, fő eszközök, fő
2003 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Belépők összesen
904 1639 4812 3405 4364 3574 1795 1174 6537 9027 7196 5082
1155 2021 2070 2177 2049 2020 1642 1529 1680 1646 1349 914
5653 3852 9092 6541 4903 3726 7296 3548 6447 5745 3060 4678
675 909 840 1436 877 718 732 530 965 1430 1041 559
1778 2945 3358 3145 2834 2667 2587 1887 1900 3087 1529 723
10165 11366 20172 16704 15027 12705 14052 8668 17529 20935 14175 11956
49509
20252
64541
10712
28440
173454
2004 Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Belépők összesen
Abszolút értékben Százalékban
Abszolút értékben Százalékban
1653 3836 3851 2452 3505 1640 918
1395 2274 2107 2010 2036 1318 938
4408 2979 7007 5780 3466 3552 4624
689 954 865 820 872 635 597
1493 2021 2137 2737 2843 3135 2443
9638 12064 15967 13799 12722 10280 9520
17855
12078
31816
5432
16809
83990
Az utolsó hónap változása az előző hónaphoz -722 -380 1072 -38 -44.0 -28.8 30.2 -6.0
-692 -22.1
-760 -7.4
-144 -5.6
-4532 -32.3
Az utolsó hónap változása az előző év azonos hónapjához -877 -704 -2672 -135 -48.9 -42.9 -36.6 -18.4 32
fő
Módszertani leírás A kiadványban szereplő adminisztratív forrásokból származó adatok vonatkozási időpontja a regisztrált munkanélküliek és a munkanélküli, valamint szociális jellegű ellátásban részesülők esetében a tárgyhónap vége (ú.n. zárónapi létszám). A bejelentett munkaerő-igények esetében a tárgyhónapban munkaközvetítésre rendelkezésre álló álláshelyek (előző havi záróérték + tárgyhavi új bejelentések) számát közöljük. Az aktív foglalkoztatási programok esetében szintén ezt a módszert követjük, vagyis az érintett létszám ebben az esetben azokat foglalja magába, akik a tárgyhónapban legalább egy napon támogatott eszközben vettek részt. Az áramlási, ú.n. flow-típusú adatok (be- ill. kilépők) a tárgyidőszak első és utolsó napja közötti mozgás kumulált összegeként értelmezhetők. Az idősoros táblákban szereplő éves átlag a havi adatok 12 havi számtani átlagát jelenti, míg a havi átlag az év első hónapjától a tárgyhónapig eltelt időszak (1-11 hónap közötti) számtani átlagát mutatja. A változást ezekben a táblákban a havi átlagoknak az előző év hasonló időszakának átlagához viszonyítva adjuk meg. (Kivétel a december, amikor mindkét év esetében rendelkezésre áll az éves átlag, így itt a változás ezek hányadosaként jelenik meg.) A bejelentett munkaerő-igények esetében az előző évhez való viszonyítás torzítást tartalmaz, mert 2003 januártól kiszűrjük az ugyanazon munkaerő-igény több kirendeltségen történő egyidejű bejelentéséből adódó halmozódást. A regionális adatoknál az egyes régiókhoz tartozó megyék a következők: · Közép-Magyarország: Budapest, Pest; · Közép-Dunántúl: Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém; · Nyugat-Dunántúl: Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala; · Dél-Dunántúl: Baranya, Somogy, Tolna; · Észak-Magyarország: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád; · Észak-Alföld: Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szamár-Bereg; · Dél-Alföld: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád. Regisztrált munkanélküli: az állami munkaközvetítő irodában nyilvántartásba vett személy, aki munkaviszonnyal nem rendelkezik, nem tanuló, nem nyugdíjas, foglalkoztatást elősegítő támogatásban nem részesül, munkát vagy önálló foglalkoztatást keres és ennek érdekében munkavégzésre rendelkezésre áll. Regisztrált pályakezdő: a regisztrált munkanélküliek közül azok a 25. életévüket – felsőfokú végzettséggel rendelkezők esetén 30. életévüket – be nem töltött fiatalok, akik tanulmányaik befejezését követően munkanélküli ellátásra nem szereztek jogosultságot. Munkanélküliségi ráta: a regisztrált munkanélküliek zárónapi létszáma az előző év január 1.-i gazdaságilag aktív népesség százalékában. Munkanélküli járadékban részesül: a regisztrált munkanélküliek közül azok, akik munkanélkülivé válásukat megelőzően járulékfizetési kötelezettségüknek eleget tettek és így a Foglalkoztatási Törvényben meghatározottak szerint munkanélküli járadék folyósítására jogosultságot szereztek. Álláskereső juttatásban részesül: a regisztrált munkanélküliek közül azok, akiknek legalább 180 napra megállapított munkanélküli járadéka lejárt és álláskeresési megállapodást kötöttek a munkaügyi kirendeltséggel. Nyugdíj előtti munkanélküli segélyben részesül: a regisztrált munkanélküliek közül azok, akik a munkanélküli járadék folyósítási idejét kimerítették és az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez legfeljebb 5 év hiányzik, valamint megfelelnek az Flt.-ben meghatározott egyéb feltételeknek. Rendszeres szociális segélyben részesül: a regisztrált munkanélküliek közül azok, akik munkanélküli ellátásra való jogosultsági idejüket kimerítették és akiknek a települési önkormányzat az 1993. évi III. tv. (A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról) szerint rendszeres szociális segélyt állapított meg. Aktív foglalkoztatáspolitikai eszközben résztvevő: mindazok a személyek, akik az Flt. szerinti valamely foglalkoztatást elősegítő támogatásban részesülnek. Regisztrált munkanélküliek esetében a résztvevők a támogatás idejére kikerülnek a regisztrált munkanélküliek állományából.
33