Az alkoholprobléma gyakoriságának vizsgálata Józsefvárosban

EREDETI KÖZLEMÉNYEK E RED ETI K ÖZLEM ÉN YEK

Az alkoholprobléma gyakoriságának vizsgálata Józsefvárosban Betegek és orvosok körében végzett felmérések eredményei Kalapos Miklós Péter dr. Elméleti Biológiai Kutatócsoport, Budapest és Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat, VIII. TÁMASZ Gondozó, Budapest

A rendszeres alkoholfogyasztás szerepe a betegségek kialakulásában ismert. Célkitűzés: A szerző egyrészt a kerületi pulmonológiai szakrendelésen megjelenő betegek, illetve három háziorvosi praxisban a rendelésen megjelenők között vizsgálta az alkoholprobléma előfordulási gyakoriságát, másrészt ugyanezen kerület egészségügyi szolgálatánál dolgozó, illetve az adott kerületben praktizáló háziorvosok körében az orvosok egészségi állapotát, szokásait, addikciós problémáit, betegellátó attitűdjüket és kémiai szerfüggőségekről alkotott véleményüket mérte fel. Módszerek: A betegek körében az alkoholprobléma előfordulási gyakoriságát az ABBÉ-teszt segítségével vizsgálta, míg az orvosok körében végzett vizsgálathoz kérdőívet szerkesztett. Eredmények: A betegek válaszadási hajlandósága a szakrendelőben 60,18%, míg a három háziorvosi praxisban 32,98% volt. A szakrendelésen megjelenő betegek közül a tesztet kitöltők 6,02%-a, míg a háziorvosoknál megjelent és tesztet kitöltő betegek 4,82%-a esetében további vizsgálatok lettek volna szükségesek annak eldöntéséhez, hogy az alkoholprobléma fennáll-e vagy sem. A tesztet kitöltők 9,77%-a, illetve 11,67%-a minősült súlyos alkoholproblémás (alkoholfüggő) betegnek a szakrendelésen, illetve a háziorvosi praxisokban megjelent és tesztet kitöltők közül. A válaszadási hajlandóság az orvosok körében végzett vizsgálat esetében 41,28% volt. Az orvosok, állításuk szerint, nem csupán rákérdeznek a páciens szerproblémáira, hanem szakorvoshoz is irányítják őket. Ennek a tapasztalat ellentmondani látszik. Ugyanakkor döntő részük krónikus betegségnek tartja a kémiai szerproblémát, noha azért jelen van, különösen a háziorvosok körében, a kérdés morális alapon történő megítélése is. Ha lehetősége lenne arra, hogy válasszon, kit kezel, alkohol- vagy drogproblémás beteget, akkor a többség az előbbi csoportba tartozó betegeket kezelné. Az ABBÉ-teszt alapján három háziorvosnál a teszt egyértelműen pozitív volt az alkoholprobléma tekintetében, míg a szakorvosoknál egy esetben sem. Az orvosok közül szinte mindegyik kávézik, de többségük nem dohányzik. Mivel az orvosok suicid kockázata nagyobb, mint az átlagpopulációé, az öngyilkossággal kapcsolatban is tett fel a szerző kérdéseket. A mintában három orvosnak volt korábban suicid kísérlete és tizenegynek voltak suicid gondolatai. Miközben az orvosok jelentős része elégedett testilelki kondíciójával, többüknek van súlyos betegsége, és többeket kezelnek depresszió miatt. Ugyanakkor az orvosok jelentős része elégedetlen az anyagi és szakmai elismertségével, és véleményük szerint a szakmai tudás nem elsődleges szempont egy előléptetésnél. Következtetések: Bár a válaszadók relatíve alacsony száma nem tette lehetővé az egyes tényezők közötti összefüggések elemzését, a vizsgálat mégis alkalmas volt arra, hogy ráirányítsa a figyelmet az orvosok suicidium és addiktológiai betegségek tekintetében észlelhető veszélyeztetettségére. A szerző javaslatot tesz a veszélyeztetett csoportok számára gyorsan elérhető, megfelelő diszkréciót biztosító, de ugyanakkor hatékony pszichiátriai-addiktológiai ellátásra, illetve a pszichiátriai területen dolgozók mentális egészségének karbantartása végett külső csoportvezető által vezetett személyzeti csoportfoglalkozásokra. Mindemellett világossá kell tenni az elvárásokat és az előmenetel feltételeit! A vizsgálat, illetve a szakirodalom adatai alapján a szerző a háziorvosi praxisban, a pulmonológiai, illetve gasztroenterológiai szakrendeléseken megforduló betegek rendszeres addiktológiai tesztszűrésére tesz javaslatot. Orv. Hetil., 2012, 153, 1263–1280. Kulcsszavak: ABBÉ-teszt, alkoholfüggőség, orvos, demográfia, egészségi állapot, életmód, megbetegedések, kémiai szerhasználat

DOI: 10.1556/OH.2012.29422

1263

2012

■

153. évfolyam, 32. szám

■

1263–1280.

E RED ETI K ÖZLEM ÉN YEK

Investigation of the frequency of alcohol related problems in Józsefváros, Budapest Data and conclusions of three surveys undertaken among doctors and out-patients The role of permanent alcohol consumption in the development of diseases is well-known. Aims: To study the occurence of alcohol related problems among patients of a municipal pulmonology out-patient clinic as well as in the family practice of three physicians. In addition, a survey was performed among physicians of a municipal health service and also among family practitioners working in the same district by investigating health problems, habits and professional careers of physicians, and their addictive problems, their attitude toward addict patients and their opinion upon chemical dependency. Methods: CAGE-test was used to examine the presence of alcohol problem and a questionnaire was constructed for the study undertaken among physicians. Results: The response rate was 60.18% and 32.98% among patients who visited the pulmonology out-patient clinic and their family physician, respectively. Among those who responded to the test, as many as 6.02% and 4.82% of the cases would need a further medical examination to make clear whether alcohol related health problem was present or not, whilst 9.77% and 11.67% of the patients proved to be alcohol dependent, respectively. The response rate in the survey among physicians was 41.28%. As stated, physicians not only screen the patients for alcohol and drug dependence, but also refer them to a specialist. The general experience seems to oppose this statement. The majority of health professionals considered chemical dependence as a chronic disease, whereas a kind of moral judgment of the problem was also seen, particularly among family physicians. If they had the opportunity to choose whom to treat: an alcoholic or a drug dependent patient, the majority of them would treat patients brought under the first category. The CAGE test revealed alcohol problem in three family physicians, but none in specialists. Nearly all physicians consumed coffee, but the majority of them were non-smokers. As the risk for committing suicide is higher among physicians than in the general population, physicians were interviewed in this regard, too. Three physicians in the sample reported an attempt of suicide, and eleven physicians had suicidal ideas in the past. Although the majority of physicians were satisfied with their physical and mental health, several of them had serious health problems or were treated with depression. At the same time, the majority of physicians were unsatisfied with their financial and professional respect, and had the opinion that a career is unlikely to depend on the professional knowledge. Discussion: Although the relatively low rate of physicians answering the questions did not make it possible to reveal the interrelationships among different variables, the study was able to direct the attention to the risk existing among physicians to commit suicide or use chemical substances. A proposal is made to establish an effective, but discreet and easy way to acquire psychiatric-addictological support. To avoid mental health problems among professionals working in psychiatry, organization of groups headed by someone not belonging to the same institute would be warmly encouraged. Parallel to these, the requirements and the conditions of making a career have to be made clear. On the basis of these surveys, as well as literature data, a continuous test examination of alcohol problem is recommended in the practice of family physicians as well as in the out-patient clinic of such disciplines like pulmonology and gastroenterology. Orv. Hetil., 2012, 153, 1263–1280. Keywords: CAGE-test, alcohol dependence, physician, demography, health, life style, morbidity, chemical substance use (Beérkezett: 2012. május 27.; elfogadva: 2012. június 14.)

Közhely, hogy az addiktológiai betegségben szenvedők száma világszerte, ezen belül Magyarországon is, jelentős. Ám ne legyenek illúzióink, a statisztika nem a kémiai szereket használók vagy az azokat kipróbálók valós számát mutatja. Ez a jelentős populáció nemcsak egyre nagyobb terhet ró a társadalomra – mind anyagi, mind pszichoszociális értelemben –, hanem éles vitákat is provokál a jelenség természetét illetően. Mindez különösen igaz a már megbetegedett szerhasználók, az addiktológiai betegek vonatkozásában. Az addiktológiai betegek sikeres kezelése és ellátása multidiszciplináris gyógyítóstáb együttműködését igényli. Ám addig, amíg a beteg a megfelelő ellátóhelyre eljut, rendszerint többször megfordul az egészségügyi ellátás különböző szolgálatainál. Vagyis miközben az orvos–beteg találkozások elvileg lehetőséget biztosíta2012 ■ 153. évfolyam, 32. szám

nának arra, hogy az orvos a beteg addikciós problémájáról tudomást szerezzen és őt a megfelelő szakellátó helyre irányítsa, addig ezek a beavatkozások késve vagy egyáltalán nem történnek meg. Amerikai háziorvosok körében végzett felmérés szerint a háziorvosok legtöbbje a rutinvizsgálatok során nem kérdez rá a beteg alkohol- vagy drogfüggőségére, mi több(!), elvesztegetett időnek tartják azt az időt, amelyet a beteg kémiai szerfogyasztásának felderítésére szánnának [1]. Ugyanakkor vizsgálatok igazolták, hogy az intenzív osztályos és a közkórházi betegfelvételek jelentős hányada alkoholfogyasztás kapcsán kialakult egészségügyi problémákhoz köthető [2, 3, 4, 5, 6, 7]. Az előbbi esetben az arányt 20%-ra teszik, míg az utóbbi esetben ez az arány akár a 20–40%-ot is elérheti vagy meghaladhatja [3, 5, 6, 8]. Ezen adatok fényé-

1264

ORVOSI HETILAP


ben különösen megdöbbentő az a tény, hogy az esetek nem elhanyagolható hányadában még a kórházi kezelések során sem derül fény a beteg alkohol- vagy drogproblémájára [5]. Bár az alkohollal összefüggésben jól ismert adatokhoz hasonló adatok az illegális kémiai szerfüggőségekkel kapcsolatban kevésbé ismeretesek, a droggal kapcsolatos egészségügyi problémákkal összefüggő kórházi felvételek száma is növekszik [9]. Ezért vélhetően nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy egy meglehetősen aluldiagnosztizált, ugyanakkor gyakori betegségkörről van szó, és a kórházakban, szakorvosi rendelőkben gyakran a fel nem ismert alkohol- vagy más kémiai szerfüggőség következményeit kezelik. Az elmondottak alapján könnyű belátni, hogy az egészségügyi személyzet körében észlelhető attitűd a diagnózis felállítására, a terápia kimenetelére és a terápia költségeire egyaránt döntő befolyással bír. Miközben egyrészről az orvosok, a műhibaperektől való félelmükben, túlvizsgálják a betegeket [10], másrészről gyakran még az alapvető vizsgálatok eredményeiről is elmulasztják informálni őket [11]. Emellett közismert, hogy a betegek nem elhanyagolható hányada nem az előírásoknak megfelelően szedi az orvos által felírt gyógyszereket [12]. Sőt, gyakran nem is az orvos által felírt gyógyszert szedik! A szakirodalom a nem együttműködők arányát a diabetes mellitusban, a magasvérnyomás-betegségben, a pszichiátriai zavarokban, illetve a rheumatoid arthritisben szenvedők körében 20– 40%, 40%, 41–74%, illetve 55% nagyságrendben adja meg [12, 13, 14, 15, 16, 17]. Mi több, egy nagy átfogó tanulmány – C(linical) A(ntipsychotic) T(rials) of I(ntervention) E(ffectiveness) tanulmány – szerint a kezelésből történő kiesés pszichiátriai betegek körében egy év alatt 74% [18]. Tehát feltételezhető, hogy pró és kontra hibák észlelhetők az orvos–beteg kommunikációban és attitűdben. Jelen dolgozatban három vizsgálat eredményeit foglalja össze a szerző. Az első két vizsgálatot betegek körében végezték. Az egyik esetben egy szakrendelésen megjelenő betegek, míg a második esetben három háziorvosi praxisban megforduló betegek körében vizsgáltuk az alkoholprobléma előfordulási gyakoriságát. A harmadik vizsgálat egy kerületi egészségügyi szolgáltató orvosai és az adott kerületben praktizáló háziorvosok körében végzett kérdőíves felmérés volt, és ennek eredményeiről számolunk be. A kérdőívvel az orvosok egészségi állapotára, szokásaira és a szakmai előmenetelére vonatkozó kérdések mellett az orvosok addikciós problémái, betegellátó attitűdjük és addiktológiai tudásuk tekintetében is végeztünk adatgyűjtést.

Módszerek Betegek körében végzett kérdőíves kutatások A betegek alkoholfogyasztáshoz kapcsolódó problémáit ABBÉ-teszttel (angolul CAGE-teszt) vizsgáltuk. ORVOSI HETILAP

Az ABBÉ-teszt Magyarországon is validált teszt, amely alkalmas az alkoholfüggőség gyors szűrésére [19].

A betegek körében végzett tesztvizsgálatokban közreműködő orvosok megkeresése A Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat Pulmonológiai Szakrendelésének betegei körében végzett felmérés előtt két héttel minden, a szakrendelésen dolgozó orvost – összesen négy kollégát – személyesen felkerestünk és megbeszéltük a vizsgálat lényegét, a kérdőív kitöltését és a felmerült kérdéseikre válaszoltunk. A józsefvárosi háziorvosi körzet kiválasztása egy hosszabb folyamat eredménye volt. 2010 januárjában egy rendelőben dolgozó, korábbi megkeresésünkre pozitív választ küldő kollégákat levélben ismételten megkerestük és találkozóra hívtuk őket. Megkeresésünkre a megbeszélt időpontban a többi kollégát is képviselő három kolléga jelent meg a gondozóban, és ekkor állapodtunk meg a rendelőjükben egy hónapon keresztül végzendő szűrővizsgálatban. Ezután a gondozóvezető főorvos egy, a tesztek begyűjtésében közreműködő gondozónő társaságában két alkalommal felkereste a rendelőt, ahol az orvosokkal ismét megtörtént az egyeztetés. A háziorvosok asszisztenseinek a kitöltés lebonyolításáról egy alkalommal a gondozóvezető főorvos a közreműködő gondozónő társaságában tartott eligazítást, míg másik alkalommal a gondozónő egyedül beszélt az asszisztensekkel. A teszteket végül is négy praxis vette át, ezek közül kettőben maradéktalanul, egyben rövidebb ideig, míg a negyedikben egyáltalán nem folyt adatgyűjtés. A tesztlapok összegyűjtése hetente történt, és a vizsgálat végén a tesztfelvételben részt vevő háziorvosok felé levélben jeleztük, hány alkoholproblémás beteget találtunk a betegeik között.

Orvosok körében végzett kérdőíves kutatás A szerkesztett kérdőív kérdései között feleletválasztást és igen/nem választ igénylő kérdések szerepeltek. A kérdéscsoportok a következők voltak: 1. Demográfiai, szociológiai, munkaügyi adatok: nem, életkor, munkajogi státus, családi állapot, gyermekek száma, beosztás, másodállás, tudományos minősítés, szakvizsgák száma. Emellett kérdés szerepelt a fizetés, a szakmai elismertség és a megbecsültség vonatkozásában is. 2. Egészségügyi adatok: pszichiátriai, addiktológiai és szomatikus betegségek mellett rákérdeztünk a gyógyszerszedési szokásokra, az alkohol-, drog-, nikotin- és kávéfogyasztásra, illetve mind a válaszadó, mind pedig családja suicidológiai anamnézisét is felvettük. E kérdések között szerepelt az ABBÉ-teszt, illetve a válaszadóknak értékelniük kellett az általános egész-

1265

2012 ■ 153. évfolyam, 32. szám

E RED ETI K ÖZLEM ÉN YEK 1. táblázat

A Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat Pulmonológiai Szakrendelésén 2008. március 5–13. között megjelent betegek körében végzett tesztvizsgálat eredményei

A vizsgált jellemző

A orvos

B orvos

C orvos

Összes

A rendelésen megjelent betegek száma

86

70

65

221

A tesztet kitöltő betegek száma

43

33

57

133

A tesztet kitöltő betegek a megjelentek százalékában (%)

50

46,4

87,6

60,18 (61,33±22,82)

Naponként a tesztet kitöltő betegek és az aznap megjelent betegek aránya (átlag±szórás)

47,54±21,5

45,54±7,36

88,39±9,86

Nem értelmezhető

36

27

48a

111

Egy igen választ adott

2

2

4

8

Két igen választ adott

2

2

4

8

Három igen választ adott

1

1

0

2

Négy igen választ adott

2

1

0

3

Nincs igen válasz

A teszt alapján további vizsgálat szükséges

2

2

4

8

A teszt alapján alkoholfüggő beteg

5

4

4

13

aEgy

beteg értékelhetetlen választ adott.

ségi állapotukat, és ezen belül külön-külön a fizikális és a lelki egészségüket. 3. Szokások, hobbik kérdéscsoportban a sportolással, a szabadidő eltöltésével és az élethez, valamint önmagukhoz való viszonyra vonatkozó kérdések mellett rákérdeztünk arra is, hogy milyen tényezők befolyásolják a szakmai előremenetelt. 4. Betegekkel történő kommunikációval kapcsolatos kérdésekkel alapvetően az iránt érdeklődtünk, ha felmerül az orvosban, hogy betegének addiktológiai problémája van, akkor rákérdez-e, ezt milyen indíttatásból teszi és mit kezd betege addiktológiai problémáival, továbbá mit gondol az addiktológiai betegségek természetéről, azok kezelhetőségéről és magáról az addikt betegről.

Matematikai módszerek Tekintettel arra, hogy az egyes válaszcsoportokban a válaszok száma nem érte el az 50-et, ezen válaszok feldolgozása esetén kerültük a százalékszámítást. Ahol lehetséges volt, az értékeket átlag±szórás formában is megadtuk.

Eredmények A betegek körében végzett kutatások eredményei A Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat Pulmonológiai Szakrendelésén a három, a teszt kitöltését végül is vállaló kolléga rendelésén a vizsgált periódusban 221 beteg jelent meg és közülük 133 töltötte ki az ABBÉtesztet, ami az összes megjelent beteg 60,18%-a. Az egyes rendeléseken a kitöltési arány változott (1. táb2012 ■ 153. évfolyam, 32. szám

lázat). Miközben a teszteredmények alapján nyolc beteg, a megjelentek 3,62%-a és a tesztet kitöltők 6,02%-a esetében további vizsgálatok lettek volna szükségesek a beteg alkoholhoz fűződő viszonyának feltárásához, addig a teszteredmények alapján 13 beteg, a megjelentek 5,88%-a és a tesztet kitöltők 9,77%-a minősült súlyosan alkoholproblémás (alkoholfüggő) betegnek (1. táblázat). A vizsgálatban végül is részt vevő három praxisban a vizsgálat ideje alatt 1507 beteg fordult meg. Közülük 946 nő (62,77%) és 561 férfi (37,22%) beteg. Összesen 497 fő (32,98%) töltötte ki a tesztet, akik közül 258 nő (az összes beteg 17,12%-a, a megjelent nőbetegek 27,27%-a, míg a tesztet kitöltők 51,99%-a) és 239 férfi (az összes beteg 15,85%-a, a megjelent férfi betegek 42,6%-a, míg a tesztet kitöltők 48,01%-a). A praxisonkénti értékeket a 2. táblázatban foglaljuk össze. A teszteredmények alapján a három háziorvosi praxisban megjelent betegek közül 24 beteg esetében (a megjelentek 1,59%-a, a tesztet kitöltők 4,82%-a) további szakorvosi vizsgálatok lettek volna szükségesek az alkoholprobléma fennállásának megerősítéséhez vagy annak megnyugtató kizárásához (2. és 3. táblázat). Azonban a teszteredmények alapján 58 beteg, a megjelentek 3,84%-a és a tesztet kitöltők 11,67%-a minősült súlyosan alkoholproblémás (alkoholfüggő) betegnek. A nemek arányát e betegkörben a 3. táblázatban mutatjuk be.

Az orvosok körében végzett kutatás eredményei Az orvosok válaszadási hajlandósága, a válaszadók kor és nem szerinti megoszlása A kérdőívet 47 háziorvos (26 nő, 21 férfi) és 62 szakorvos (41 nő, 21 férfi) kolléga kapta meg. A megadott

1266

ORVOSI HETILAP


A három háziorvosi praxis összefoglaló betegforgalmi adatai, 2010. április 26–május 21.

Nőbeteg (%)

Férfi beteg (%)

Egy igen válasz A tesztet férfi + nő = összes kitöltötte férfi + nő = összes (%)

Praxis

Megjelent beteg (%)

I.

478 (100) 285 (59,62) 193 (30,38) 131+142 = 273 (57,11)

II.

775 (100) 493 (63)

III.

254 (100) 168 (66,1)

282 (37) 86 (33,9)

10 + 5 = 15

16 + 5 =21

4+5=9

2+1=3

98+101 = 199 (25,67)

1+0=1

9 + 1 = 10

4+2=6

2+0=2

10+15 = 25 (9,84)

1+1=2

5+1=6

0+1=1

0+0=0

12 + 6 = 18

30 + 7 = 37

8 + 8 = 16

4+1=5

Összes 1507 (100) 946 (62,77) 561 (37,22) 239+258 = 497 (32,98)

3. táblázat

Két igen válasz 3 igen válasz 4 igen válasz férfi + nő = összes férfi + nő = összes férfi + nő = összes

A háziorvosnál megjelent és az ABBÉ-tesztben legalább egy igen választ adó betegek nem szerinti megoszlása

Egy igen választ adott a tesztben

Kettő–négy igen választ adott a tesztben

Összes beteg (%)

Férfiak (%)

Nők (%)

Összes beteg (%)

Férfiak (%)

Tesztet kitöltők arányában

4,82

7,53

2,33

11,67

17,57

6,2

Az összes beteg arányában

1,59

3,2

0,63

3,84

7,48

1,69

Érdeklődés az addiktológiai betegségek jelenléte után Saját bevallása szerint a háziorvosok és a szakorvosok majd’ mindegyike rákérdez a beteg alkohol- vagy drogproblémájára, ha annak lehetősége benne felmerül (5. és 6. táblázat). Mi több, túlnyomó részük a beteget szakemberhez irányítja (5. és 6. táblázat). A kémiai szerhasználat lehetőségére történő rákérdezés indokaként az orvosok a leggyakrabban ezen betegségek gyógyíthatóságát, illetve „az orvosnak ismernie kell az általa kezelt beteg szokásait” válaszokat adták.

A panel Orvosok száma (személy)

8 6 1ĘN )pUILDN

4 2 0 ±3±±±±±

B panel Orvosok száma (személy)

határidőig a háziorvosok közül 18 (10 nő, nyolc férfi), míg a szakorvosok közül 27 (20 nő, hét férfi) küldte vissza a kitöltött kérdőívet, ami 41,28%-os visszaküldési arányt jelent. Tehát a válaszadási hajlandóság nem érte el a megkeresett orvosok felét, ugyanakkor a szakorvosok körében a válaszadási hajlandóság magasabb volt, mint a háziorvosok körében, és kétszer annyi nő kolléga küldte vissza a kitöltött kérdőívet, mint ahány férfi kolléga, ami nagyjából megfelelt a szolgáltatónál dolgozó orvosok nemi arányának. A legkisebb válaszadási hajlandóságot a férfi szakorvosok mutatták. A kérdőívet visszaküldő kollégák kor és nem szerinti megoszlását az 1. ábrán, míg más természetű szociológiai jellemzőiket a 4. táblázatban mutatjuk be.

Nők (%)

Életkor (év)

12 10 8 1ĘN )pUILDN

6 4 2 0 ±±±±±± Életkor (év)

1. ábra

A kérdőívet kitöltve visszaküldő józsefvárosi háziorvosok és Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálatnál dolgozó szakorvosok nem és kor szerinti megoszlása (A panel: háziorvosok, B panel: szakorvosok)

A választ adó orvosok véleménye az addiktológiai betegségek természetéről Az alkoholbetegséget a választ adó valamennyi orvos betegségnek tartotta, és ezen belül a háziorvosok döntő része krónikus betegségként könyvelte el, bár e csoportban vannak, akik az alkoholbetegséget gyógyítható, míg mások gyógyíthatatlan állapotnak tartják (5. táblázat). ORVOSI HETILAP

Ugyanakkor a férfi háziorvosok körében többen erkölcsi kérdésként kezelik a problémát (5. táblázat). A szakorvosok többsége is krónikus betegségnek tartja az alkoholbetegséget, de körükben inkább az állapot gyógyíthatóságába vetett hit az elterjedtebb (5. táblá-

1267



A kérdőívet kitöltő háziorvosok és a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálatnál dolgozó szakorvosok néhány szociológiai jellemzője

Háziorvosok

Házas

Szakorvosok

Nő

Férfi

Nő

Férfi

Igen

7

7

15

5

Nem

3

1

5

2

Igen

9

7

18

5

Nem

1

1

2

2

Igen

2

1

7

5

Nem

8

7

13

2

Gyermeke van

Másodállása van

Tudományos minősítése van Igen

1

0

0

2

Nem

9

8

20

5

1

2

5

12

2

2

4

3

8

4

3

4

0

0

1

Szakvizsgák száma

zat). Ugyanakkor nem elhanyagolható azoknak a száma sem, akik véleménye szerint az alkoholprobléma akaraterő kérdése, illetve erkölcsi kérdés (5. táblázat). Bár szemben az alkoholprobléma megítélésével, a kábítószer-problémás esetek tekintetében a háziorvosok és a szakorvosok véleménye jelentősebb eltérést mutatott, minden orvos betegségnek tartja az állapotot (6. táblázat). A drogbetegséget lényegében minden háziorvos krónikus betegségként könyvelte el, különbség csupán abban volt köztük, hogy gyógyítható vagy gyógyíthatatlan állapotnak ítélik-e (6. táblázat). Jóllehet, ez a meghatározó vélemény a szakorvosok között is, körükben előforduló vélemény, hogy az egész akaraterő kérdése, illetve erkölcsi kérdés (6. táblázat). Sőt egyesek az egész problémakört akut betegségként írják le és megelégszenek a megvonási tünetek kezelésével (6. táblázat). Az orvosok alkohol-, illetve droghasználók iránti attitűdje A kérdésre választ adó háziorvosok, ha választhatnának az alkohol-, illetve drogfüggő betegek közül, akkor inkább alkoholproblémás betegeket kezelnének (nők esetében 10 közül kilenc, míg férfiak esetében nyolc közül hét döntene így). A női szakorvosok közül 15 válaszolta, hogy inkább alkoholproblémás, míg csupán egy adta azt a választ, hogy inkább drogproblémás beteget kezelne. (A válaszoló kolléga maga is kipróbálta a drogot.) Négyen nem adtak választ a kérdésre. A férfi szakorvosok közül négy inkább alkoholfüggő beteget kezelne. A választ nem adók száma három volt. Ha a kérdést úgy fogalmaztuk meg, hogy igaz-e az az állítás, hogy a drogfüggő betegektől igyekszik megszabadulni, akkor a háziorvos kolléganők öt-öt arányban adtak igenlő, illetve tagadó választ, míg férfi kollégáik közül csak egy adott igenlő választ szemben a hét nemlegesen nyilatkozóval. A szakorvosok körében az igenlő 2012 ■ 153. évfolyam, 32. szám

és tagadó válaszok aránya megegyezett (nőknél 10 igennel szemben kilenc nem, míg férfiak esetében három igennel szemben négy nem válasz állt). Az attitűd szempontjából fontos kérdés a családi tapasztalat. Három háziorvos kolléganő és egy szakorvos kolléganő gyermeke kipróbálta az illegális kémiai szerek valamelyikét, de a többség nemleges választ adott a „Gyermeke használt-e drogot?” kérdésre. Az orvosok egészségi állapota Bár az orvosi tevékenység jelentős distresszel jár, az orvosok halandósága tekintetében az adatok ellentmondásosak. Az átlagnépesség halálozási rátájával összehasonlítva hol alacsonyabb, hol magasabb orvosi halálozási arányról számolnak be – vélhetően a vizsgált orvospopulációtól függően –, de abban konszenzus van, hogy az orvosok suicidium miatti halálozása nagyobb, mint az átlagpopulációé [20, 21, 22, 23, 24]. Az orvosok általános egészségi állapota Az orvosok saját általános egészségi állapotukat 80% körüli értékben adták meg (7. táblázat). Mindkét csoportban a nő orvosok adtak meg jobb általános állapotot, a férfi orvosok esetében nem csupán az átlagos érték volt alacsonyabb, különösen a háziorvosok esetében, hanem a tartomány is szélesebb volt, amiben az értékek mozogtak (7. táblázat). A lelki és testi egészségre különkülön is rákérdezve, a háziorvos nők kivételével minden vizsgált csoportban a lelki egészség mutató magasabb volt, mint a testi egészségre vonatkozó mutató (7. táblázat). Egyes betegségcsoportokra rákérdezve minden orvoscsoport esetén magas a cardiovascularis betegségek és a krónikus fájdalom előfordulása (8. táblázat). Ezen két betegségcsoport, illetve a hozzájuk kapcsolódó panaszok magas előfordulásának egyik magyarázata lehet az orvosok magas átlagéletkora (1. ábra és 8. táblázat).

1268

ORVOSI HETILAP


A józsefvárosi háziorvosok, illetve a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálatnál dolgozó szakorvosok viszonya a beteg alkoholproblémájához

Kérdés

Háziorvos Nő

Ha az alkoholprobléma felmerül, rákérdez?

Szakorvos Férfi

Nő

Férfi

18

5

Igen

10

8

Nem

0

0

1a

2a

Nincs válasz

0

0

1

0

1

5

4

9

2

2

1

3

2

0

3

4

5

10

4

4

1

3

5

1

5

0

0

0

0

6

4

0

0

0

Igen

7

6

17

5

Nem

3c

2

2

2

Nincs válasz

0

0

1

0

1

0

1

5

3

2

0

0

1

0

3

4

0

11

2

4

6

4

4

4

5

0

4

2

1

6

0

0

0

0

7

1e

0

1e

0

b

Ha rákérdez, mi a rákérdezés indoka?

A beteg igenlő válasza esetén szakorvoshoz irányít?

Mit gondol az alkoholbetegségről?d

aHa

nem kérdez rá a beteg alkoholproblémájára, akkor azt azért nem teszi, mert a beteg esetleg megsértődik (egy kolléganő válasza), vagy mert általa nem befolyásolható, illetve időhiány (egy-egy kolléga). bTöbb választ is lehetett adni. 1. Úgy gondolja, az alkoholbetegség gyógyítható. 2. Ugyan nem hiszi, hogy az alkoholbetegség gyógyítható, de ha már felmerült a lehetősége, akkor illik rákérdezni. 3. Az orvosnak ismernie kell az általa kezelt beteg szokásait. 4. Legalább a lelkére beszélhetek. 5. A családjában is volt alkoholbeteg. 6. Egyéb, éspedig ………. cEgy kolléganő egy bizonyos pontig kezelné, majd szakorvoshoz küldené a beteget. dTöbb választ is lehetett adni. 1. Akaraterő kérdése az egész. 2. Akut betegség, a megvonási tüneteket kell kezelni. 3. Krónikus betegség, de gyógyítható. 4. Krónikus, visszaesésekkel járó gyógyíthatatlan betegség. 5. Erkölcsi kérdés. 6. Nem betegség. 7. Egyéb, éspedig ………. eAz egyéb válaszlehetőségek között a válaszadó orvos szabadon megadhatott bármilyen indokot, esetünkben a kolléga a „menekülés a semmittevés elől, de van genetikai háttere” választ nevezte meg.

A pszichés betegségek között hangulatzavar (depresszió, dysthymia) fordult elő (8. táblázat). Különösen gyakori az orvosok körében az alvásprobléma, a szorongás és emiatt, illetve a depresszió előfordulása miatt nem meglepő, hogy az antidepresszánsok szedése mellett az orvosok szorongásoldót, illetve altatót is szednek (8. táblázat). A fenti egészségügyi problémák dacára az orvosok énképe alapvetően pozitív, a hobbi vagy rendszeres sportolás körükben gyakori (8. táblázat). ORVOSI HETILAP

Az orvosok suicid kísérletei, suicid gondolatai és családi anamnézis A suicidium vonatkozásában többféle kockázati tényező ismert, és ezen számba jöhető kockázati tényezők egyike a kémiai szerfüggőség, például az alkoholizmus, míg egy másik fontos kockázati tényező a depresszió. Ezen utóbbi tekintetében több kolléga a betegség előfordulását firtató kérdésre igenlő választ adott (8. táblázat). A fent felsorolt kockázati tényezők mellett egyéb, szociológiai és egészségügyi rizikófaktorok is hatással

1269



A józsefvárosi háziorvosok, illetve a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálatnál dolgozó orvosok viszonya a beteg drogproblémájához

Kérdés

Háziorvos Nő

Ha a drogprobléma felmerül, rákérdez?

Szakorvos Férfi

Nő

Férfia

16

6

Igen

10

8

Nem

0

0

3b

1b

Nincs válasz

0

0

1

1

1

6

5

7

2

2

0

0

1

0

3

3

3

8

5

4

1

2

1

1

5

0

0

0

0

6

3

0

0

0

c

Ha rákérdez, mi a rákérdezés indoka?

A beteg igenlő válasza esetén szakorvoshoz irányít?

Igen

10

8

14

6

Nem

0

0

3

1

Nincs válasz

0

0

3

1

1

0

0

5

2

2

0

0

2

0

3

6

6

11

2

4

3

1

4

4

5

1

0

2

2

6

0

0

0

0

7

1

0

1

0

Mit gondol a drogbetegségről?d

aEgy

kolléga a droggal kapcsolatos egyetlen kérdésre sem válaszolt. kolléganő azért nem kérdez rá a drogproblémára, mert nem ismeri a tüneteket, míg további kettő azért nem, mert ha rákérdez, esetleg megsértődik a beteg. A kolléga szerint a kérdést a megfelelő helyen kell feltenni, és nem ő a megfelelő hely. cTöbb választ is lehetett adni. 1. Úgy gondolja, a drogbetegség gyógyítható. 2. Ugyan nem hiszi, hogy a drogbetegség gyógyítható, de ha már felmerült a lehetősége, akkor illik rákérdezni. 3. Az orvosnak ismernie kell az általa kezelt beteg szokásait. 4. Legalább a lelkére beszélhetek. 5. A családjában is volt drogbeteg. 6. Egyéb, éspedig ……….. dTöbb választ is lehetett adni. 1. Akaraterő kérdése az egész. 2. Akut betegség, a megvonási tüneteket kell kezelni. 3. Krónikus betegség, de gyógyítható. 4. Krónikus, visszaesésekkel járó gyógyíthatatlan betegség. 5. Erkölcsi kérdés. 6. Nem betegség. 7. Egyéb, éspedig ………. bEgy

vannak az öngyilkos-magatartásra, például a nem, a családi kapcsolatok, a munkanélküliség, súlyos betegség [25]. De emellett védőfaktorok is ismertek, például a házas állapot [25]. A 9. táblázatban foglaltuk össze az orvosok öngyilkossági gondolataival, kísérleteivel kapcsolatos adatokat, illetve ezzel összefüggésben bemutatjuk az orvosok családjának suicidológiai anamnézisét is. Az orvosok kémiai szerfogyasztása Addiktológiai probléma miatt egyetlen orvos sem részesült kezelésben, jóllehet, napi rendszerességgel ita2012 ■ 153. évfolyam, 32. szám

lozó orvosok is dolgoznak a szolgáltatónál (10. táblázat). Alkohollal majd’ mindegyik választ adó orvos kapcsolatba került már, sőt mind a kilengés, mind pedig a szabályszegés előfordult már körükben (10. táblázat). Az egyáltalán nem fogyaszt alkoholt választ bejelölőkről nem tudni, hogy vajon soha nem fogyasztottak alkoholt, vagy csupán egy idő óta absztinensek. Az absztinencia oka sem ismert – ezt a kérdőív hiányosságának is tekinthetjük. Ugyanakkor elgondolkodtató az önmagát absztinensnek valló férfi orvosok magas száma. Az ABBÉ-teszt az alkoholprobléma szűrésére alkalmas gyorsteszt. A teszteredmények alapján egy háziorvos

1270

ORVOSI HETILAP


A józsefvárosi háziorvosok, illetve a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálatnál dolgozók egészségügyi állapota önértékelés alapján

Egészségi állapot önértékelése

Háziorvos

Szakorvos

Nő

Férfi

Nő

Férfi

Lelki egészség (%) átlag±szórás [tól-ig]

75,4±14,74 (10) [59–90]

86,88±16,67 (8) [50–100]

85,4±10,23 (20) [60–99]

80,71±15,92 (7) [50–100]

Testi egészség (%) átlag±szórás [tól-ig]

80±9,43 (10) [60–90]

71,88±21,7 (8) [50–91]

79,75±8,64 (20) [60–92]

76,42±11,07 (7) [60–90]

84,13±6,01 (8) [75–90]

78,57±14,64 (8) [50–90]

81±5,68 (20) [70–90]

79±13,41 (5) [60–90]

Általános egészségi állapot (%) átlag±szórás [tól-ig]

8. táblázat

A józsefvárosi háziorvosok és a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat szakorvosainak életmódjára, egészségi állapotára jellemző változók vizsgálata

Vizsgált jelenség

Háziorvos

Szakorvos

Nő

Férfi

Nő

Férfi

2

1

3

1 0

Betegségek Pszichésa Addiktológiai

0

0

1b

Magas vérnyomás

5

3

7

2

Kardiális probléma

1

2

7

2

Diabetes mellitus

0

1

0

0

Krónikus fájdalom

3

2

4

2

Tumor

0

0

2

0

Egészségügyi problémák Lépcsőn fullad

2

4

3

0

Gyakran rossz a hangulata

3

2

2

2

Türelmetlen

1

3

6

4

Nehezen alszik el

2

1

5

1

Nem alussza át az éjszakát

5

3

7

2

Rosszkedvűen ébred

9

3

14

3

Fáradtan ébred

5

3

6

3

Szereplés előtt szorong

6

5

14

3

Pszichotróp gyógyszer szedése Altató

2

2

2

0

Antidepresszívum

2

1

4

1

Nyugtató

2

1

2

1

Antipszichotikum

0

0

0

0

Hangulatstabilizáló

0

0

1

0

Az étvágya jó

10

8

19

7

Életviteli jellemzők, önkép

Élvezi az életet

8

8

19

5

Elégedett önmagával

1

4

12

1

Rendszeresen sportol

6

4

8

3

Hobbi

7

6

14

6

Szabadidős tevékenység

aEgy

szakorvos kolléga esetét leszámítva, minden esetben depresszió a diagnózis. Az egyetlen nem depresszió diagnózisú orvos esetében a diagnózis dysthymia. bBulimia a diagnózis.

ORVOSI HETILAP

1271



A józsefvárosi háziorvosok, illetve a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálatnál dolgozó szakorvosok saját és családi suicidológiai anamnézise

Kérdés

Háziorvos Nő

Volt-e életében valaha suicid kísérlete?

Szakorvos Férfi

Nő

Férfi

Igen

0

1

2

0

Nem

10

7

18

7

Nincs válasz

0

0

0

0

a

Igen

3

1

5

2

Nem

7

7

15

5

Nincs válasz

0

0

0

0

Igen

2

3

3

0

Volt-e valaha suicid gondolata?

Előfordult-e a családjában öngyilkossági kísérlet?

Nem

8

5

17

7

Nincs válasz

0

0

0

0

Igen

1

2

2

0

Nem

9

6

18

7

Nincs válasz

0

0

0

0

b

Előfordult-e a családjában befejezett öngyilkosság?

aKét bA

háziorvos nőnél a tárgyévben is előfordultak suicid ideák. rokonsági fokra nem kérdeztünk rá.

nőnél további vizsgálat lenne szükséges a probléma természetének tisztázására, miközben három háziorvosnál a teszt egyértelmű alkoholproblémát jelzett (10. táblázat). Mindemellett furcsa, hogy a napi rendszerességgel alkoholt fogyasztó szakorvosok közül egy sem érezte úgy, hogy bármelyik tesztben szereplő kérdésre igent kellett volna válaszolnia! Miközben szinte majd’ minden orvos napi rendszerességgel és esetenként nem is kevés kávét fogyaszt, többségük nem dohányzik (10. táblázat). Leginkább a háziorvos nők dohányoznak (10. táblázat). Egyetlen orvosnő vallotta be, hogy kipróbálta a drogfogyasztást (gyorsítót jelölt be a válaszlehetőségek közül), ám ha a leszármazók drogfogyasztására kérdeztünk rá, már több igen válasz született (10. táblázat). Az orvosok véleménye elismertségről és a szakmai előmenetelt befolyásoló körülményekről Az egészségi állapotot befolyásoló tényezők közé tartozik a munkával való elégedettség és a munkahelyi légkör is. Az orvosok jelentős része – nagyjából öt közül négy – elégedetlen a fizetésével, és több mint felük úgy érzi, szakmailag nem ismerik el (11. táblázat). Ez az arány különösen a választ adó férfi szakorvosok körében aggasztó, mert közülük egyik sem érezte úgy, hogy szakmailag elismerik. Még ha a választ adók száma viszonylag alacsony is, akkor is elgondolkodtató kell legyen ez a válaszadási arány. És ez különösen elgondolkodtató, ha a „Becsüli a munkáját a felettese?” kérdésre adott válaszokat tekintjük (11. táblázat). Ugyanakkor az orvosok úgy érzik, mind a betegeik, mind pedig a családjuk megbecsüli őket és munkájukat, ám érdekes mód ez a pozitív érzésük gyengébb, ha a kollégáktól feléjük irányuló megbecsülésre kérdeztünk rá (11. táblázat). A szakmai előmenetelt befolyásoló tényezők közül ki2012 ■ 153. évfolyam, 32. szám

emelkednek a vezetőhöz való viszony és a baráti kapcsolatok, és csak ezt követi holtversenyben a hierarchia és a tudás (11. táblázat).

Megbeszélés Egy betegség vagy káros szokás népesség körében való elterjedtségének ismerete nélkül nem lehetséges a betegség vagy a káros szokás egészségügyi hatásainak kivédésére, illetve a már kialakult károsodás kezelésére megfelelő programokat kidolgozni. Továbbá megbízható adatok híján a szükséges anyagi erőforrások nagyságának megbecsülése is nehéz. Ezért a betegséggyakoriság meghatározása minden racionális egészségpolitikai döntés előfeltétele. Azonban minden felmérésnél kell számítani torzító tényezőkre. És ez különösen igaz olyan esetekben, amikor az adott betegségben szenvedő egyén társadalmi megítélése negatív. Az alkoholfogyasztás okozta egészségkárosodással kapcsolatos egészségügyi adatok torzulása, illetve torzítása gyakori [26]. A magyar társadalom az alkoholfogyasztást tekintve meglehetősen toleráns, de mindez már nem igaz magára az alkoholistára. Ezért az érintettek az esetek jelentős részében alkoholizmusuk tényét még egészségügyi intézményben történő kezelésük során is igyekeznek rejtve tartani, illetve fogyasztásuk valós mértékét illetően téves adatokat szolgáltatnak, jóllehet, az alkoholizmus okozta károsodások sokszor mindenki számára nyilvánvalóak. Ám nemritkán az alkoholfüggésre véletlenül derül fény, például egy balesetet követő kórházi kezelés során kialakult delírium észlelésekor. Erre utalnak többek között Vincze és munkatársai adatai is, akik a traumatológiai osztályon fekvő betegek körében magas alkoholprobléma előfordulási gyakoriságot

1272

ORVOSI HETILAP


A józsefvárosi háziorvosok, illetve a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálatnál dolgozó szakorvosok kémiai szerhasználata

Addiktológiai természetű kérdés

Háziorvos Nő

Kezelték-e alkoholprobléma miatt?

Kezelték-e drogprobléma miatt?

Fogyaszt-e rendszeresen alkoholt?

Volt-e már életében részeg?

Vezetett-e már autót ittas állapotban?

Használt-e valaha kábítószert?

Dohányzik-e?

Kávézik-e?

ABBÉ-teszt pontszáma

Használt-e a gyereke valaha kábítószert?

Nő

Férfi

Nem

10

8

20

7

Igen

0

0

0

0

Nincs válasz

0

0

0

0

Nem

10

8

20

7

Igen

0

0

0

0

Nincs válasz

0

0

0

0

Naponta

0

1

2

1

Hetente

4

0

2

0

Alkalmilag

6

4

15

4

Egyáltalán nem fogyaszt

0

3

1

2

Igen

4

2

6

2

Nem

6

6

14

5

Nincs válasz

0

0

0

0

Igen

0

2

0

1

Nem

10

8

20

6

Nincs válasz

0

0

0

0

Igen

0

0

1

0

Nem

10

8

19

7

Nincs válasz

0

0

0

0

Igen

6

4

7

0

Nem

4

4

13

7

Nincs válasz

0

0

0

0

Igen

9

6

19

6

Nem

1

2

1

1

Nincs válasz

0

0

0

0

0

7

7

20

7

1

1

0

0

0

2

2

1

0

0

3

0

0

0

0

4

0

0

0

0

Igen

3

0

1

0

Nem

7

7

16

5

Nincs válasz

0

0

1

0

Nincs gyereke

0

1

2

2

mértek [27]. Ugyanakkor más betegcsoportokkal összehasonlítva az addiktológiai betegek kevésbé mobilizálhatóak és nehezebben tarthatók kezelésben, valamint az ebbe a betegcsoportba tartozó személyek együttműködési készsége, a betegség természetéből adódóan is, nem mindig kielégítő. Így kezelésben tartásuk gyakran jelentős ellátói aktivitást igényel. További torzító tényező lehet az alkoholfogyasztással kapcsolatos orvosi, egészségügyi attitűd is. A kódolás orvostól és kórháztól függően változhat, amelynek egyik oka, hogy az orvosok nem vagy nehezen állítják ORVOSI HETILAP

Szakorvos Férfi

fel az alkoholbetegség diagnózisát, és esetenként különböző fedő diagnózisokat adnak, nemritkán a család vagy a beteg nyomására [26]. Sőt a háziorvosok legtöbbje a rutinvizsgálatok során rá sem kérdez a beteg alkohol- vagy drogfüggőségére, mert elvesztegetett időnek tartja azt az időt, amit a beteg kémiai szerfogyasztásának felderítésére szánna [1]. Ezért az orvosi nyilvántartások gyakran alulbecsülik a valós helyzetet. A fenti tényezők miatt az alkoholfogyasztásra történő közvetlen rákérdezés is gyakran elmarad. Azonban tekintettel a probléma nagyságára, orvosi szempontból a

1273



A józsefvárosi háziorvosok, illetve a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálatnál dolgozó szakorvosok véleménye munkájuk elismeréséről, a szakmai előmenetel lehetőségeiről

Kérdés

Háziorvos

A fizetésével elégedett-e?

Gépkocsival jár dolgozni?

Úgy érzi, szakmailag elismerik?

Becsülik a munkáját a betegei?

Becsülik a munkáját a felettesei?

Becsülik a munkáját a kollégái?

Szakorvos

Nő

Férfi

Nő

Férfi

Igen

2

1

3

0

Nem

8

7

17

7

Igen

3

4

5

1

Nem

7

3

15

6

Igen

3

3

11

0

Nem

7

5

9

7

Igen

7

7

20

5

Nem

3

1

0

2

Igen

1

3

10

1

Nem

8

5

9

6

Igen

6

7

20

7

Nem

4

1

0

0

Igen

6

7

20

7

Nem

4

1

0

0

Igen

9

6

19

6

Nem

1

2

1

1

Nincs válasz

0

0

0

0

Tudás

5

5

11

4

Becsüli a munkáját a családja?

Kávézik-e?

Ön szerint mitől függ a szakmai előmenetel?

Hierarchia

6

4

10

6

Melyik orvosegyetemen végzett

0

0

0

0

Baráti kapcsolatoktól

8

3

16

6

Vezetőhöz fűződő viszonytól

8

5

14

6

Családtól

1

0

5

5

Szex

0

0

1

0

Gyermektelenségtől

3

0

4

0

Egyéb

0

0

0

0

kérdés felderítése indokolt. Ebben nyújthat segítséget az 1970-es években kifejlesztett és szélesebb körben 1984-től elterjedt ABBÉ-teszt (angolul CAGE-teszt), amelynek segítségével a gyorsteszt könnyen és megbízhatóan elvégezhető [28, 29]. A teszt diagnosztikai megbízhatóságát kiterjedten vizsgálták, az alkoholfüggőség feltárására vonatkozó szenzitivitása 84–91%, míg specificitása 77–96% [19, 28, 30]. A Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat Pulmonológiai Szakrendelésén megjelent betegek 60,18%-a vállalta az ABBÉ-teszt kérdéseinek megválaszolását, és 6,02%-uk esetében további vizsgálatok elvégzésének szükségessége merült fel, míg 9,77%-uk súlyosan alkoholproblémás (alkoholfüggő) betegnek minősült (1. táblázat). A háziorvosi szolgálatnál megjelent betegek 32,98%-a töltötte ki a tesztet és 4,82%-uknál további szakorvosi vizsgálatok lettek volna szükségesek az alkoholprobléma fennállásának megerősítéséhez vagy annak megnyugtató kizárásához, míg 11,67%-a minősült súlyosan alkohol2012 ■ 153. évfolyam, 32. szám

problémás (alkoholfüggő) betegnek (2. és 3. táblázatok). Józsefvárosban korábban, az 1980-as években két orvosi körzetben végzett vizsgálatok adatai szerint a rendszeresen kocsmában alkoholt fogyasztók – legalább hetente egy alkalommal – aránya 4,6% volt, ebből a férfiaknál az arány 9%, míg a nőknél 1,4% [31]. Ugyanakkor elgondolkodtató tény, hogy egy közel azonos időszakból (1983 és 1988) származó magyarországi adatok szerint a férfiak 57%-a, a nők 31%-a fogyasztott nyilvános helyen rendszeresen alkoholt [32]. Tehát ismételten utalunk a mintavételezés és a rejtőzködés miatt fellépő torzításokra. Különböző osztályokon fekvő betegek körében ezzel a gyorsteszttel végzett felmérés szerint a magyarországi kórházi betegek 15,6%-a minősült alkoholfüggőnek és további 9,7%-uk alkoholproblémásnak [27]. A szűrőteszttel végzett mérés alapján az alkoholproblémás betegek aránya a legmagasabb a tüdő- és traumatológiai osztályokon (meghaladta a 30%-ot), míg a legalacso-

1274

ORVOSI HETILAP


nyabb a reumatológiai (hozzávetőleg 10%) és, furcsa mód, a neurológiai osztályon (2,3%) volt [27]. Ezek az adatok eltérést mutatnak egy skót kórházban végzett vizsgálat eredményeitől, ahol a pulmonológiai osztályon fekvők csupán 6%-ánál és a kardiológia osztályon fekvők szintén 6%-ánál szerepelt a felvételi diagnózisok között az alkoholprobléma, míg a gasztroenterológiai osztályon fekvők 51%-ának (ezek 65%-ának alkoholos májbetegsége volt) állt a betegsége összefüggésben az alkoholizmussal [33]. Az eltérés magyarázata részben abban adható meg, hogy a skót kórházi adatok a felvételi diagnózisokon alapultak, míg a magyarországi adatok önbevallásos szűrőteszttel végzett vizsgálat eredményeit mutatják be. Túl az egyes országok közötti különbségek torzító hatásán, ez is megerősíti a korábban leírtakat, hogy az érintettek az esetek jelentős részében alkoholizmusuk tényét még egészségügyi intézményben történő kezelésük során is igyekszenek rejtve tartani, illetve fogyasztásuk valós mértékét illetően sokszor téves adatokat szolgáltatnak. Orvosi diagnózison alapuló vizsgálat szerint az alkoholprobléma legmagasabb előfordulási gyakoriságával a gasztroenterológiai osztályok betegei körében kell számítani, különösen az alkoholos májbetegségek emelkedő előfordulási aránya miatt [7, 33]. A nemzetközi adatok és a megfelelő magyarországi adatok szerint is, a kórházak belgyógyászati osztályain fekvő betegek között 20–40% volt az alkoholproblémás betegek aránya [3, 5, 6, 8, 27]. Aktuális józsefvárosi adatok nincsenek, de Kollerits korábbi adatai szerint a VIII. kerületi alkoholgondozóban kezelt betegek halálozásáért közel egyharmad arányban a cardiovascularis betegségek, közel ötödükhatoduk esetében a májcirrózis, illetve hatoduknál a daganatos betegségek voltak felelősek [34]. Ugyanakkor közel tizedük halálát suicidium okozta [34]. Az alkoholfogyasztás és a dohányzás közötti összefüggések régóta ismeretesek. A dohányzás egyik fontos epidemiológiai sajátsága, hogy nem egyenletesen oszlik meg a népesség körében, hanem a mentálisan betegek és egyéb kémiai szereket fogyasztók körében magasabb a dohányzás aránya is [35, 36]. Klinikai tapasztalatok szerint az alkoholfüggők vagy rendszeresen alkoholt fogyasztók 80–90%-a dohányzik, míg a dohányosok 30%-a alkoholista, szemben a normálpopuláció 10%-os átlagával [37, 38, 39, 40]. Azonban a klinikai vizsgálatok arra is utalnak, hogy klinikai szempontból mégiscsak két szubpopulációról beszélhetünk, mert míg az alkoholfüggő dohányosok jelentős része a depresszív tünetek és az alvászavar miatt iszik, addig a nem alkoholfüggő dohányosok főleg a stresszoldás és a testsúlykontroll miatt dohányzik. A dohányzás további orvosi jelentőségét az adja, hogy a fejlett országokban – és e tekintetben Magyarország is ebbe a csoportba sorolandó – a megelőzhető halálokok között az első helyen a dohányzás okozta betegségek szerepelnek. A fent leírtak alapján nem meglepő, hogy a pulmonológiai szakrenORVOSI HETILAP

delésen megjelenő betegek körében magas az alkoholproblémás betegek aránya (1. táblázat). A szenvedélybetegségek kialakulása csak a szűkebbtágabb környezet, a kémiai szer farmakológiai hatásai és a szerfogyasztó egyén összefüggésében értelmezhető jelenség. Ehhez hasonlóan a gyógyulás is három tényező – a környezet, a kémiai szer farmakológiai hatásai és maga a szerfogyasztó egyén – összefüggésében értelmezhető probléma. E vonatkozásban az egészségügyi ellátórendszer a makro- és mikroszociális környezet része, így környezeti tényezőként az egészségügyi rendszer maga is hatással van a kémiai szerhasználat alakulására. Ennek a rendszernek, legalábbis magyarországi viszonyok közepette, meghatározó eleme az orvos, szerepe meghatározó, hozzáállása kommunikációjában tetten érhető. A pszichoterápiás gyakorlatból jól ismert fogalom a vakfolt. Ez a szemészetből kölcsönvett kifejezés a pszichoterápiában ugyanazt jelenti, mint a szemészetben, ezen a területen nincs látás. Ez a fogalom a pszichoterápia nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a terapeuta a beteg esetében nem veszi észre vagy negligálja azt a problémát – például a páciens kémiai szerfüggőségét –, ami a számára is problémát jelent. Korábban már utaltunk arra, hogy milyen nehéz a kémiai szerfüggőségek tekintetében megbízható adatokat nyerni, másfelől pedig, hogy elterjedtsége ellenére mennyire aluldiagnosztizált az alkoholfüggés. Ennek egyik oka lehet a személyzet alkoholhoz, alkoholizmushoz való hozzáállása, amiben több egyéb tényező mellett jelentős szerepe lehet a vakfolt jelenségnek is [26]. Irodalmi adatok szerint az orvosok alkoholfogyasztása nagyfokú, és az alkohollal kapcsolatos betegségek kockázata is nagy a körükben [22, 41]. Skandináv adatok szerint az orvosok 16%-a számítható nagyivónak, míg egy egyesült államokbeli felmérés szerint az orvosok 6%-a alkoholfüggő vagy alkoholdependens [41, 42]. A férfiak aránya a lakossági arányokhoz hasonlóan magasabb, mint a nőké, de a lakossággal ellentétben az orvosok között az idősebb orvosok erősebben italoznak, mint a fiatalok [41]. Bár a nő orvosok kevesebbet isznak, mint férfi kollégáik – ezt a magyar adatok is alátámasztják –, de a maszkulin szakmákban – ilyen például a sebészet – dolgozó nők gyakrabban és veszélyesebben isznak, mint nem sebész kolléganőik – ezt a magyar adatok nem támasztják alá [43, 44]. Vizsgálatunkban az orvosok esetében az ABBÉ-teszt alapján egy háziorvos nőnél további vizsgálat lett volna szükséges az alkoholprobléma természetének tisztázására, miközben három háziorvosnál a teszt egyértelmű alkoholproblémát (függőséget) jelzett (10. táblázat). Ez a betegek között észlelt aránynál magasabb (három a négyből szemben a 11,67%-kal). Ugyanakkor a szakorvosok közül senkinél sem volt pozitív válasz, ami alacsonyabb, mint a betegek körében mért előfordulási gyakoriság. Ám utalunk egy ellentmondásra. A napi rendszerességgel alkoholt fogyasztó szakorvosok közül

1275



egy sem érezte azt, hogy bármelyik tesztben szereplő kérdésre igent kellett volna válaszolnia! És ismételten megemlítjük az alacsony elemszám torzító hatását. Az orvosokat saját alkoholfogyasztásukkal való szembenézésben segíthetik azok a prevenciós programok, amelyek fogadtatása a vizsgálatok szerint körükben pozitív, hisz az orvosok halandóságát korábban pozitívan befolyásolták a dohányzásról leszoktató programok [21, 41]. Ezek a programok azért is fontosak, mert az orvosok alkoholfogyasztása nagyban hozzájárul a kiégéshez [41]. Ugyanakkor nem elhanyagolható körülmény, hogy az orvosoknak csak kisebb része (a teljes létszám 41,8%-a, a háziorvosok 38,2%-a, a szakorvosok 43,5%-a) volt hajlandó a kérdőív kérdéseire válaszolni. Sajnos ez a szakirodalomból már jól ismert jelenség, az orvosok vonakodnak bizonyos kérdésekkel szembenézni [45]. Ez rögtön felvet egy fontos kérdést, az orvosok kommunikációja hitelességének kérdését. Talán ez is szerepet játszik a betegek magas együtt nem működési arányában [12, 13, 14, 15, 16, 17, 18]. A Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat orvosai, illetve a Józsefvárosban praktizáló háziorvosok körében végzett, az orvosok addikciós problémáira, betegellátó attitűdjükre és addiktológiai tudásukra kiterjedő kérdőíves adatgyűjtés eredményeiből kiderül, hogy a kérdőív kérdéseire választ adó orvosok túlnyomó többsége, ha felmerül, nem csupán rákérdez betege kémiai szerfogyasztására (a háziorvosok mindegyikére, míg a szakorvosok többségére igaz ez a megállapítás), hanem szakorvoshoz is irányítja (5. és 6. táblázat). A válaszok alapján kirajzolódó ilyen egyöntetű szakorvoshoz irányító viselkedést, sajnos, a mindennapi addiktológiai gyakorlat azonban nemigen igazolja vissza. A betegek alaposabb kikérdezésekor általában kiderül, hogy a háziorvos már évek óta kezeli a beteget – például Andaxinnal – és többször is betegállományban tartotta már anélkül, hogy addiktológus szakorvoshoz irányította volna. Ez a fajta diszkrepancia a válaszok és a gyakorlat tekintetében sok kérdést felvet, de leginkább az egyes orvosi szakágak művelői közötti kommunikáció zavarára utal. Egy korábbi, 118 magyar pszichiáter megkérdezésén alapuló vizsgálat szerint a megkérdezettek 67,5%-a, ha teheti, nem vállalja kábítószer-problémás egyén kezelését, míg ha választhat a szenvedélybetegek közül, akkor háromnegyedük inkább az alkoholbetegek kezelését választja a kábítószer-problémás beteg kezelésével szemben [46]. Mintánkban, a fent leírtakhoz hasonlóan, ha az orvosok választhatnának, akkor inkább alkoholproblémás betegeket, mintsem drogproblémás betegeket kezelnének. Ha azonban a kérdést úgy fogalmaztuk meg, hogy igaz-e az állítás, hogy a drogfüggő betegektől igyekszik megszabadulni, akkor a nemleges válaszok enyhe többsége alakult ki. Demetrovics és munkatársai egy másik vizsgálatukban 403 pszichiáter és/vagy addiktológus, illetve 32 rezidens attitűdjét vizsgálták anonim kérdőívvel [47]. A választ adó orvosok 88%-a dolgozott a pszichiátriai/ 2012 ■ 153. évfolyam, 32. szám

addiktológiai ellátásban és 56%-uk ellát drogbetegeket is, ám ennek ellenére 83%-uk nem szívesen vállal drogfüggő beteget, amit elsősorban tapasztalatuk hiányával, illetve korábbi kedvezőtlen tapasztalataikkal indokolnak [47]. A szerzők szerint a szakemberek szakmai ismeretei is meglehetősen hiányosak voltak, talán éppen az attitűdjük miatt [47]. A társadalmi szinten megnyilvánuló elutasítottság tekintetében a más társadalmi elítélés alá eső csoportokhoz (cigányok, börtönviseltek, alkoholisták, homoszexuálisok) viszonyítva Magyarországon a kábítószerfogyasztók alkotják a legkevésbé tolerált társadalmi csoportot [48]. A felnőtt lakosság négyötöde negatívan viszonyul a kábítószeresekhez a szomszédsági viszony lehetőségének felmerülése esetén, és több mint a felük egyértelműen ellenezné azt [48]. Hasonlóképpen meglehetősen egyöntetűen foglaltak állást a tiltott drogokkal kapcsolatban is [48]. Erre az állásfoglalásra a fokozott és kevésbé differenciált veszélyészlelés mellett a drogprobléma elsősorban büntetőjogi eszközökkel történő mérséklése iránti igény jellemző [48]. A másik oldal véleménye szerint (férfi 79,5%, átlagéletkor 26,5 év, közülük alkalmi szerhasználó 30,3%, csak kipróbálta 21,9%, leszokóban van 23,5%, rendszeresen fogyaszt 11,9%, absztinens 12,5%) a társadalom toleránsabb a leszokott drogossal, mint az aktívval. Az aktív használók 69%-a, a leszokott drogosok 36%-a vélte elutasítónak a közvéleményt, míg elfogadó attitűdöt 9%, illetve 31% észlelt [49]. Már 1858-ban megfigyelték, hogy az orvosok esetében az öngyilkossági arány magasabb, mint az átlagnépességben. Újabb adatok férfi orvosok esetében 140%ban, míg nő orvosok esetében 230%-ban adják meg ezt az arányt [23]. Más vizsgálatok megerősítik a különösen magas suicid arányt a nő orvosok körében, de egyszersmind szakmaspecifikus eltérésekre – különösen veszélyeztetettek a pszichiáterek – is rámutatnak [21]. Mintánkban három orvos esetében volt korábban suicid kísérlet és további 11 orvos számolt be suicid gondolatokról (köztük a fent említett három orvos is) (9. táblázat). Több esetben a család ilyen természetű terheltsége is kimutatható volt (9. táblázat). Bár a suicidium kockázata és a kémiai szerfogyasztás közötti összefüggés jól ismert [25, 50], mintánkban ez az összefüggés az alacsony elemszám miatt nem volt vizsgálható. Miközben az addiktológiai betegségek egyre nagyobb kihívást jelentenek az orvostudomány számára, és egyre növekvő terhet rónak az egészségügyi ellátásra és magára a társadalomra, addig paradox módon a magyar orvosegyetemi oktatásban addiktológia tantárgy mint olyan nem is létezik. Az orvostanhallgatók tanulmányaik során a téma egyes aspektusaival különböző tantárgyakban foglalkoznak ugyan, ám tanrendjükből ezen ismeretek integrálása mind a mai napig hiányzik. Fentebb már említettük, hogy az egészségügyi szolgáltatóknál dolgozó orvosok kémiai szerproblémás betegek irányában észlelhető attitűdje alapvetően befolyá-

1276

ORVOSI HETILAP


solja az ellátást. Ez több tényező, egyebek mellett az orvos addiktológiai tudásának is függvénye. Az elmondottak alapján érdekes volt megvizsgálni a már praktizáló orvosok addiktológiai ismereteit abból a szempontból, hogy mit gondolnak az alkohol-, illetve drogbetegségről. Az orvosok döntő hányada krónikus betegségként írja le ezeket a betegségeket, eltérés leginkább csak annak megítélésében van köztük, hogy gyógyíthatók vagy sem ezek az állapotok (5. és 6. táblázat). Nemzetközi adatok is alátámasztják, hogy az orvosok betegségnek tekintik ezeket az addiktológiai állapotokat, ugyanakkor a gyógyíthatóság tekintetében – miként azt mintánk is mutatja – ambivalensek [51, 52, 53, 54, 55]. Mindemellett azonban körükben nem elhanyagolható súllyal szerepel az a vélemény is, hogy végső soron ezek a betegségek a beteg által előidézett betegségek, így felelősek annak kialakulásáért [53]. Ez a vélemény mintánkban is megjelent (5. és 6. táblázat). Ez a körülmény viszont különösen hátráltathatja nemcsak a kémiai szerfogyasztás prevencióját, hanem annak kezelését is, főleg, ha figyelembe vesszük az addiktológiai problémáktól szenvedő emberek társadalmi elutasítottságát. Azonban ezzel a véleménnyel óvatosan kell bánnunk, mert nem feltétlenül és kizárólag a társadalom vagy az orvos intoleranciájáról van szó, hanem arról a szikár tényről is, hogy a kémiai szerproblémás emberek a társadalmi együttélés tekintetében problémás emberek. Mindennek ellenére a társadalmi elutasítás, főleg, ha az egészségügyi személyzet tagjai körében jelenik meg, a prevenció, a terápia és a rehabilitáció gátja lehet. A vizsgálat orvosokkal kapcsolatos részének legfontosabb korlátját a vizsgálat keresztmetszeti jellege és a válaszadók viszonylag alacsony száma adja, míg előnyét az jelenti, hogy egy adott időpontban egy adott területen (főváros egy kerülete) működő orvosok véleményét gyűjtötte össze. Egy prospektív, nagyobb orvospopulációra kiterjedő vizsgálat mind az egészségügyi döntéshozók, mind a szakmai továbbképzéseket szervezők, mind pedig tudományos feldolgozás számára több fontos információt szolgáltatna. A betegek körében végzett vizsgálatok legfőbb korlátja, hogy a vizsgálat egy szakrendelésre, illetve három háziorvosi praxisra terjedt ki. Bár a vizsgálat így reprezentatívnak még egy kerület vonatkozásában sem tekinthető, azonban a vizsgálatban részt vevő rendelések addiktológiai betegekkel való terheltségéről hiteles információt ad. Egy reprezentatív vizsgálat megszervezése kétségtelen, hogy közelebb vinne az adekvátabb ellátási profil kialakításához, azonban annak költségvonzata is jelentősebb.

Ajánlások a változtatásokra Az eredmények általánosítására történő törekvés nélkül is felvethető, hogy mind az addikció (döntően alkohol és dohányzás), mind az öngyilkosság tekintetében terORVOSI HETILAP

helt az orvospopuláció, tehát az orvostársadalom mentális egészségére kifejezett hangsúlyt kellene helyezni. Azonban ennek esetenként komoly gátjai vannak, mint például az időhiány, a stigmatizáció, a költségek, illetve egzisztenciális kockázatai is vannak, például büntető szabályok – működési engedély visszavonása, előléptetésnél hátrány [22]. Talán ez is oka lehet annak, hogy az orvosok vonakodnak bizonyos kérdésekkel szembenézni és segítséget kérni [45]. Ez akkor is igaz, ha bizonyos programok fogadtatása az orvosok körében pozitív [41]. Az orvosok elkerülő magatartásának meghatározó szerepe lehet a betegellátásban, mert a vakfolt jelenség révén megakadályozza az orvost a megfelelő diagnózis felállításában, pedig a korai diagnózis és a kezelés hozzáférhetősége a betegség kimenetele szempontjából fontos tényezők [18, 56]. A betegek körében az alkoholprobléma (tágabb értelemben az addiktológiai problémák) szűrése érdekében egyrészt meg kell szervezni a háziorvosi szolgálatnál a betegek rendszeres, kérdőíves addiktológiai szűrését. Másrészt, mint láttuk, az orvosok aktivitása kívánnivalót hagy maga után, ezért az orvosok motiválása a részvételre elengedhetetlen. Harmadrészt, és ez nem megkerülhető opció, a területi addiktológiai szolgálatok fejlesztése (személyi és infrastrukturális) mellett a területen működő civil szervezetek rendszerbe integrálása is elkerülhetetlen. Ám ehhez a realitásokon és a lakosság igényein, továbbá nem politikai iránymutatásokon alapuló területi addiktológiai stratégiák kidolgozása szükséges. Láttuk, hogy az alkoholbetegek legnagyobb részt két szakma – pulmonológia és gasztroenterológia – rendelésein, osztályain jelennek meg jelentősebb számban. Ezért e két területen a folyamatos szűrés és betegirányítás megoldása javíthatná a szomorú statisztikát. A struktúraátalakítás eredményeként az addiktológiai/pszichiátriai területen a gondozói tevékenységre kifizetett úgynevezett fix díjak megszüntetése az ellátókat súlyosan érinti. Ezen változások végső hatása attól függhet, hogy a járóbeteg-ellátók a megszűnt gondozói finanszírozást képesek lesznek-e pótolni a járóbetegszakellátás teljesítményének növelésével. Mivel szakmai tapasztalat szerint az addiktológiai járóbeteg-ellátók betegköre jóval kevésbé mobilizálható a szakrendelési típusú szolgáltatások igénybevételére, mint más gondozók betegei, illetve a teljesítmény növelésének komoly szakmai korlátjai is vannak (ugyanis az egy betegre szánt idő a végtelenségig nem csökkenthető), a rendszer a szolgáltatók anyagi ellehetetlenülését valószínűsíti. Ez különösen annak fényében tragikus, hogy egy összefoglaló tanulmányban 18 társadalmi haszon/társadalmi költség összefüggést vizsgáló közlemény eredményeit összegezve a szerző arra a következtetésre jutott, hogy ez az arány minden esetben egynél nagyobb, vagyis más szavakkal a kábítószer-problémás egyének kezelése a társadalom számára még mindig jóval kevesebbe kerül,

1277



mint a kezelés elmaradása [57]. Az, hogy a financiális ok mennyire határozza meg az állami szervek problémalátását, vizsgálandó kérdés, ám feltesszük, ha és amennyiben az egészségügy társadalmi költségei elhanyagolhatóak lennének, akkor nyilván másként merülne fel a kérdés, mint annak tudatában, hogy az egészségügyi kassza teherbírása véges, ezért a hatalom és az orvosi lobbicsoportok szerepe meghatározó [58]. E tekintetben az addiktológia más orvosi szakággal összehasonlításban egyértelműen hátrányos helyzetben van. Azonban az addiktológiai ellátás rendszerének legnagyobb hibája mégiscsak az eredményesség fogalmának tisztázatlansága. Márpedig a világos célmeghatározás hiánya ellehetetleníti vagy legalábbis bizonytalanná teszi az ellátórendszer működését. A célnak világosnak kell lennie mind az ellátók, mind az ellátást igénybe vevők számára! Az orvosok esetében meg kell érteni, a nagyobb tudás nem jár automatikusan egyfajta egészségtudatos életmóddal, mert a birtokolt tudás (hosszú távú következmények ismerete) és a stresszdús környezetben eltöltött idő feszültségeinek oldása iránti vágy (rövid távú előny) gyakran konfliktusba kerül! És nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy minden, az orvosokat érő jogos kritika dacára az elmúlt évtizedekben mind presztízsben, mind egzisztenciálisan, mind biztonságérzet tekintetében az orvostársadalom döntő hányada súlyos veszteségeket szenvedett el, miközben a velük szemben támasztott, nem mindig áttekinthető és nem mindig jogszerű követelmények nőttek. Jelen felmérés szerint körükben a pszichiátriai és addiktológiai problémák mellett a testi betegségek is jelentős számmal fordulnak elő. Ez utóbbi jelenség azonban részben a vizsgált orvospopuláció magas életkorával is magyarázható. A szakirodalom szerint különösen veszélyeztetettek a pszichiáterek és az orvosnők [20, 21, 22, 23, 24]. A veszélyeztetett csoportok számára lehetővé kell tenni a gyorsan elérhető, megfelelő diszkréciót biztosító, de ugyanakkor hatékony pszichiátriai-addiktológiai ellátást. A pszichiátria területén dolgozók mentális egészségének karbantartása végett be kell vezetni az amúgy szakmailag ajánlott, külső csoportvezető által irányított személyzeti csoportfoglalkozásokat. Ennek megfelelően az aktivitásnak a személyiség fejlesztésére, a munkahelyi konfliktusok csökkentésére, a megfelelő kontroll kialakítására és pozitív kapcsolatok kiépítésére, a munka és egyéb teljesítmények, eredmények elismerésére és jutalmazására, valamint az aktivitáskifejtés ösztönzésére kell irányulni a kémiai szerek esetleges használatának csökkentése mellett. És mindezeken túl világossá kell tenni az elvárásokat, az előmenetel feltételeit.

Köszönetnyilvánítás A szerző köszönetet mond a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat Pulmonológiai Szakrendelése orvosainak, név szerint dr. Berzai Eszternek, dr. Megyesi Máriának, 2012 ■ 153. évfolyam, 32. szám

dr. Musatics Erikának és dr. Szilágyi T. Magdolnának, továbbá dr. Ormay Gyula, dr. Szárits Árpád és dr. Varga Jolán háziorvosoknak a felmérésben való aktív közreműködésükért. A tesztek begyűjtésében és feldolgozásában nyújtott segítségükért köszönet illeti a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat Addiktológiai Gondozó és Szakrendelés munkatársai közül Király Zoltánnét, Mazurné Borbély Margitot és Újfalusi Imrénét. A szerző köszönetet mond azoknak a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálatnál dolgozó orvoskollégáknak, illetve a Józsefvárosban praktizáló háziorvos kollégáknak, akik az orvosok körében végzett felmérésben a kérdőív visszaküldésével részt vettek. A kézirat egyes verzióinak átolvasásával és kritikai megjegyzéseivel dr. Demetrovics Zsolt és dr. Horváth Lóránt nagyban segítették a munkát.

Irodalom [1] McLellan, A. T., Lewis, D. C., O’Brien, C. P., et al.: Drug dependence, a chronic medical illness/Implications for treatment, insurance, and outcomes evaluation. JAMA, 2000, 284, 1689–1695. [2] Adams, W. L., Yuan, Z., Barboriak, J. J., et al.: Alcohol-related hospitalizations of elderly people/Prevalence and geografic variation in the United States. JAMA, 1993, 270, 1222–1225. [3] Marik, P., Mohedin, B.: Alcohol-related admissions to an inner city hospital intensive care unit. Alcohol and Alcohol., 1996, 31, 393–396. [4] Lieber, C. S.: Hepatic and other medical disorders of alcoholism: From pathogenesis to treatment. J. Stud. Alcohol, 1998, 59, 9–25. [5] Canning, U. P., Kennel-Webb, S. A., Marshall, E. J., et al.: Substance misuse in acute general medical admissions. QJM, 1999, 92, 319–326. [6] Smothers, B. A., Yahr, H. T., Ruhl, C. E.: Detection of alcohol use disorders in general hospital admissions in the United States. Arch. Intern. Med., 2004, 164, 749–756. [7] Thomson, S. J., Westlake, S., Rahman, T. M., et al.: Chronic liver disease – An increasing problem: A study of hospital admission and mortality rates in England, 1979–2005, with particular reference to alcoholic liver disease. Alcohol and Alcohol., 2008, 43, 416–422. [8] Moore, R. D., Bone, L. R., Geller, G., et al.: Prevalence, detection, and treatment of alcoholism in hospitalized patients. JAMA, 1989, 261, 403–407. [9] Callaghan, R. C., Macdonald, S. A.: Changes in the rates of alcohol- and drug-related hospital separations for Canadian Provinces: 1996 to 2005. Can. J. Public Health, 2009, 100, 393–396. [10] Bishop, T. F., Federman, A. D., Keyhani, S.: Physicians’ views on defensive medicine: A national survey. Arch. Intern. Med., 2010, 170, 1081–1083. [11] Casalino, L. P., Dunham, D., Chin, M. H., et al.: Frequency of failure to inform patients of clinically significant outpatient test results. Arch. Intern. Med., 2009, 169, 1123–1129. [12] Farsang, Cs.: Compliance of hypertensive patients. [A betegcompliance hipertóniában.] Metabolizmus, 2007, 5, 232–236. [Hungarian] [13] Taal, E., Rasker, J. J., Seydel, E. R., et al.: Health status, adherence with health recommendations, self-efficacy and social support in patients with rheumatoid arthritis. Patient Educ. Couns., 1993, 20, 63–76. [14] Lacro, J. P., Dunn, L. B., Dolder, C. R., et al.: Prevalence of and risk factors for medication nonadherence in patients with schizo-

1278

ORVOSI HETILAP


[15] [16]

[17] [18]

[19]

[20]

[21]

[22]

[23] [24] [25]

[26]

[27]

[28] [29] [30]

[31]

[32]

[33]

[34]

phrenia: A comprehensive review of recent literature. J. Clin. Psychiatry, 2002, 63, 892–909. Cramer, J. A.: A systematic review of adherence with medications for diabetes. Diabetes Care, 2004, 27, 1218–1224. Lieberman, J. A., Stroup, S., McEvoy, J. P., et al.: Effectiveness of antipsychotic drugs in patients with chronic schizophrenia. N. Engl. J. Med., 2005, 353, 1209–1203. Delamater, A. M.: Improving patient adherence. Clinical Diabetes, 2006, 24, 71–77. Lamberti, J. S.: Understanding and preventing criminal recidivism among adults with psychotic disorders. Psychiatr. Serv., 2007, 58, 773–781. Gerevich, J., Bácskai, E., Rózsa, S.: Screening of alcohol-related problems: adaptation of CAGE questionnaire in Hungary. [Az alkohollal kapcsolatos zavarok szűrése: a CAGE hazai adaptációja.] Psychiatria Hungarica, 2006, 21, 77–83. [Hungarian] Ullmann, D., Phillips, R. L., Beeson, L., et al.: Cause-specific mortality among physicians with differing life-styles. JAMA, 1991, 265, 2352–2359. Carpenter, L. M., Swerdlow, A. J., Fear, N. T.: Mortality of doctors in different specialities: findings from a cohort of 20000 NHS hospital consultants. Occup. Environ. Med., 1997, 54, 388–395. Center, C., Davis, M., Detre, T., et al.: Confronting depression and suicide in physicians/A consensus statement. JAMA, 2003, 289, 3161–3166. Schernhammer, E.: Taking their own lives – The high rate of phycisian suicide. N. Engl. J. Med., 2005, 352, 2473–2476. Petersen, M. R., Burnett, C. A.: The suicide mortality of working physicians and dentists. Occup. Med., 2008, 58, 25–29. Rihmer, Z.: Suicide. In: Hungarian handbook of psychiatry. 3rd edition. Eds.: Füredi, J., Németh, A., Tariska, P. [Öngyilkosság. In: A pszichiátria magyar kézikönyve, harmadik kiadás.] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2003, 721–728. [Hungarian] Kalapos, M. P.: Introduction to alcohology. [Bevezetés az alkohológiába.] Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2007. [Hungarian] Vincze, G., Murányi, I., Túry, F.: Characteristics of addiction in a general hospital population from the view of consulting psychiatry. [Addikciós sajátságok általános kórházi populációban a konzultációs-kapcsolati pszichiátria szemszögéből.] Psychiatria Hungarica, 2006, 21, 161–167. [Hungarian] Ewing, J. A.: Detecting alcoholism. The CAGE questionnaire. JAMA, 1984, 252, 1905–1907. O’Brien, C. P.: The CAGE questionnaire for detection of alcoholism. JAMA, 2008, 300, 2054–2056. Poulin, C., Webster, I., Single, E.: Alcohol disorders in Canada as indicated by the CAGE questionnnaire. CMAJ, 1998, 157, 1529–1535. Kopp, M., Ratkóczi, É.: Comparative psychiatric epidemiologic study in two panel-doctor districts in Jozsefváros, Budapest. Research on disturbances of social conformity. [Budapest–Józsefváros két orvosi körzetének összehasonlító pszichiátriai epidemiológiai vizsgálata. A társadalmi beilleszkedés zavarainak kutatása.] 14. sz. MSZMP KB. Társadalomtudományi Intézete, 1989. [Hungarian] Kopp, M., Skrabski, Á.: Psychic symptoms and disorders related to adaptation disturbances in Hungary (neurosis, depression, self-destructive behaviour). [Az alkalmazkodás zavaraival összefüggő pszichés tünetek, megbetegedések Magyarországon (neurózis, depresszió, önkárosító magatartásformák).] Végeken, 1994, 5, 4–34. [Hungarian] Waddell, T. S., Hislop, W. S.: Analysis of alcohol-related admissions in gastroenterology, cardiology and respiratory medicine. Scott. Med. J., 2003, 48, 114–116. Kollerits, I.: Comparative study on 20-years mortality data of patients treated in a public dispensary for alcoholics in the 8th district of Budapest. [A VIII. kerületi alkoholgondozóban kezelt

ORVOSI HETILAP

[35]

[36]

[37]

[38] [39]

[40]

[41]

[42]

[43]

[44]

[45]

[46]

[47]

[48]

[49]

[50]

[51]

1279

betegek haláloki adatainak 20 éves összehasonlító vizsgálata.] Fővárosi Balassa János Kórház-Rendelőintézet Orvosi Közleményei, 1986, 20, 143–150. [Hungarian] Regnier, D. A., Farmer, M. E., Rae, D. S., et al.: Comorbidity of mental disorders with alcohol and other drug abuse. JAMA, 1990, 264, 2511–2518. Döme, P., Lazary, J., Kalapos, M. P., et al.: Smoking, nicotine and neuropsychiatric disorders. Neurosci. Biobehav. Rev., 2010, 34, 295–342. McClure, J. B., Wetter, D. W., de Moor, C., et al.: The relation between alcohol consumption and smoking abstinence: Results from the Working Well Trial. Addict. Behav., 2002, 27, 367–379. Breslau, N., Novak, S. P., Kessler, R. C.: Psychiatric disorders and stages of smoking. Biol. Psychiatry, 2004, 55, 69–76. Falk, D. E., Yi, H. Y., Hiller-Sturmhöfel, S.: An epidemiologic analysis of co-occuring alcohol and tobacco use and disorders/ Findings from the National Epidemiologic Survey on Alcohol and Related Conditions. Alcohol Res. Health, 2006, 29, 162–171. Li, T. K., Volkow, N. D., Baler, R. D., et al.: The biological bases of nicotine and alcohol co-addiction. Biol. Psychiatry, 2007, 61, 1–3. Rosta, J.: Prevalence of problem-related drinking among doctors: a review on representative samples. Ger. Med. Sci., 2005, 3, Doc07. Hughes, P. H., Brandenburg, N., Baldwin, D. C., et al.: Prevalence of substance use among US phycisians. JAMA, 1992, 267, 2333–2339. Rosta, J., Aasland, O. G.: Female surgeons’ alcohol use: A study of a national sample of Norwegian doctors. Alcohol Alcohol., 2005, 40, 436–440. Rurik, I., Kalabay, L.: Morbidity, demography and life style of Hungarian medical doctors 25 year after granduation. [Magyar orvosok életmódja, egészségi állapota és demográfiai adatai 25 évvel a diplomaszerzés után.] Orv. Hetil., 2009, 150, 533–540. [Hungarian] Doll, R., Hill, A. B.: The mortality of doctors in relation to their smoking habits: a preliminary report. 1954. Br. Med. J., 2004, 328, 1529–1533. Barth, Á., Demetrovics, Zs., Bodnár, G.: Knowledge and attitude of psychiatrists about treatment of dope-fiend patients. [Drogfüggő betegek kezelésével kapcsolatos ismeretek és attitűdök vizsgálata pszichiáter szakorvosok körében.] Mentálhigiéné és Pszichoszomatika, 2007, 8, 179–192. [Hungarian] Demetrovics, Zs., Paksy, B., Barth, Á.: Survey on knowledge of psychiatrists about drug consumption and attitude 2004. (Citation in Report on drug consumption in Hungary 2004.) [Pszichiáterek droghasználattal kapcsolatos ismereteinek és attitűdjeinek felmérése. Kézirat, 2004. (Hivatkozás: Jelentés a magyarországi droghelyzetről, 2004 kiadványban.)] [Hungarian] Elekes, Zs., Paksy, B.: Drug and alcohol consumption of adults aged between 18 and 54 years. Manuscipt 2003. (Citation in Report on drug consumption in Hungary 2004.) [A 18–54 éves felnőttek alkohol- és egyéb drogfogyasztása. Kézirat, 2003. (Hivatkozás: Jelentés a magyarországi droghelyzetről, 2004 kiadványban.)] [Hungarian] Busa, Cs., Varga, I., Szentpétery, H.: Affinity of high school students living in student hostels to narcotic drugs. Manuscipt 2004. (Citation in Report on drug consumption in Hungary 2004.) [A középiskolai kollégiumokban élő fiatalok kábítószerhez való viszonya. Kézirat, 2004. (Hivatkozás: Jelentés a magyarországi droghelyzetről, 2004 kiadványban.)] [Hungarian] Pirkola, S. P., Suominen, K., Isometsä, E. T.: Suicide in alcoholdependent individuals: Epidemiology and management. CNS Drugs, 2004, 18, 423–436. O’Brien, C. P., McLellan, A. T.: Myths about the treatment of addiction. Lancet, 1996, 347, 237–240. 2012 ■ 153. évfolyam, 32. szám

E RED ETI K ÖZLEM ÉN YEK [52] Dale, R., Barton, R., Shepherd, J., et al.: Why are doctors ambivalent about patients who misuse alcohol? BMJ, 1997, 315, 1297–1300. [53] Rosta, J.: Is alcoholism a self-induced disease? A survey among doctors in Aarhus, Denmark and in Mainz, Germany. Nord. J. Psychiatry, 2004, 58, 219–222. [54] Cutler, R. B., Fishbain, D. A.: Are alcoholism treatments effective? The Project MATCH data. BMC Public Health, 2005, 5, 75. [55] Miller, W. R.: Are alcoholism treatments effective? The Project MATCH data: response. BMC, Public Health, 2005, 5, 76. [56] Kalapos, M. P.: Social dilemma: psychotic patient in prison? [Társadalmi dilemma: elmebeteg a börtönben?] Börtönügyi Szemle, 2008, 27, 79–86. [Hungarian]

[57] Cartwright, W. S.: Cost-benefit analysis of drug treatment services: review of the literature. J. Ment. Health Policy Econ., 2000, 3, 11–26. [58] Yoder, S. D.: Individual responsibility for health. Hastings Cent. Rep., 2002, 32, 22–31.

(Kalapos Miklós Péter dr., Budapest, Korányi Sándor utca 3/A, 1089 e-mail: [email protected])

A vitaminok jelentősége és endokrin eltérések diabetes mellitusban A Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány és a Semmelweis Egyetem II. Belklinika közös tudományos rendezvénye NOVOTEL – 1088 Budapest, Rákóczi út 43–45. 2012. október 16. (kedd) 1000 –1800 óra TERVEZETT PROGRAM 1000 –1015 Ünnepélyes megnyitó: Prof. Dr. Magyar Kálmán és Prof. Dr. Rácz Károly Szekció I. Üléselnök: Prof. Dr. Blázovics Anna 1015 –1045 Dr. Vastagh Ildikó: Diabetes és B12-vitamin 1045 –1115 Dr. Rosta Klára: Diabetes és folsav 1115 –1145 Dr. Speer Gábor: Diabetes és D-vitamin 1145 –1215 Dr. Blázovics Anna: Diabetes és antioxidáns vitaminok 1215 –1230 Megbeszélés 1230 –1330 A Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány és a II. Belgyógyászati Klinika fogadása a tudományos ülés résztvevői számára Szekció II. Üléselnök: Dr. Tóth Miklós 13 30 –1400 Dr. Csajbók Éva: Diabetes és polyglanduláris autoimmun szindróma 1. 1400 –1430 Dr. Tóth Mikós: Diabetes és polyglanduláris autoimmun szindróma 2. 1430 –1500 Dr. Mezősi Emese: Mellékvese-funkció és diabetes 1500 –1515 Koltai Vera: Kórház-államosítás 1515 –1545 Megbeszélés – szünet Szekció III. Üléselnök: Prof. Dr. Somogyi Anikó 1545 –1615 Dr. Müzes Györgyi: Diabetes és szisztémás autoimmun betegségek 1615 –1640 Prof. Dr. Góth László: Veleszületett katalázhiány és diabetes 1640 –1700 Dr. Hidvégi Bernadett: Diabetes és vitiligo 1700 –1720 Dr. Czakó László: Exocrin pancreas betegségek és diabetes mellitus 1720 –1730 Prof. Dr. Somogyi Anikó: Diabetes és vitaminok-hormonok 1740 –1755 Megbeszélés Zárszó: Prof. Dr. Karsai György, a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány kuratóriumának elnöke


1280

ORVOSI HETILAP

Az alkoholprobléma gyakoriságának vizsgálata Józsefvárosban

Recommend Documents