Az Adózás rendjéről szóló törvény 2017. évi változásai
Módosító törvények 2016. évi C. törvény 2016. évi CIV. törvény 2016. évi CXXI. törvény 2016. évi CXXV. törvény 2016. évi CXXVII. törvény
Képviseleti szabályok • Nem járhat el meghatalmazottként az adóhatóság előtt az eltiltás hatálya alatt az a magánszemély, akit a cégbíróság vagy a bíróság jogerősen eltiltott a vezető tisztségviselői tisztség gyakorlásától. • Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezet adótanácsadói, adószakértői, illetve okleveles adószakértői tevékenységet akkor folytathat, ha legalább egy tagja vagy alkalmazottja az adótanácsadók, adószakértők és okleveles adószakértők nyilvántartásában szerepel.
Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer Új kötelezett: az az adózó, aki/ amely a T és T-2 évben EKAER bejelentést nem tett, és • ebben az időszakban Áfa bevallást nem nyújtott be ideértve az alanyi adómentességet választó adóalanyt is, valamint ha az adózó adóbevallás helyett a 31. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújtott vagy nyújthatott volna be -, vagy • ebben az időszakban adószám felfüggesztés hatálya alatt állt.
Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer Kockázati biztosítékot köteles fizetni az új kötelezett az EU->Mo. termékbeszerzés, illetve az első belföldi Áfa-köteles, nem közvetlenül végfelhasználó részére történő termékértékesítés esetén - az első bejelentés alkalmával és az első bejelentéstől számított 180. napig teljesített bejelentések esetén vagy - az első tíz bejelentés alkalmával akkor is, ha az első bejelentéstől számított 180 napon belül legalább 10 bejelentést nem tett.
Élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző élelmiszer automaták bejelentése • Üzemeltető változása esetén az új üzemeltető nem köteles ismét igazgatási szolgáltatási díjat fizetni. • Elektronikus bejelentési kötelezettség a üzemeltetés szünetelésére is kiterjed. • Automata Felügyeleti Egység 2017. június 30. : o Üzemeltető o Felügyeleti Szolgáltató o Engedélyező Hatóság
Áru hatósági felügyelet alá vonása Az adóhatóság hatósági felügyelet alá vonja azt az árut, amelyet • EKAER kötelezettséggel kapcsolatos ellenőrzése, vagy • egyéb helyszíni ellenőrzése során talál, és amelynek eredetéről, beszerzésének körülményeiről, a tulajdonos kilétéről, vagy a rendeltetési hely megfelelőségéről az ellenőrzés időpontjában hitelt érdemlő, igazoló irat nem áll rendelkezésre. A hatósági felügyelet zár alá vétellel, vagy kijelölt raktárba történő elszállítással valósul meg.
Adózók minősítése A cégjegyzékbe bejegyzett és az Áfa regisztrált adózók Megbízható adózók
Egyik kategóriába sem tartozó adózók
Kockázatos adózók
Kedvezőbb eljárási szabályok
Általános eljárási szabályok
Szigorúbb eljárási szabályok
Megbízható adózó 2016 július 1-től: Együttes Feltételek I.: • 3 éve működik (3 éve áfa regisztrált) – nem feltétel nyilvánosan működő részvénytársaság (NyRt.) esetén • A T és a T-5 évben a terhére megállapított adókülönbözet – csökkentve az adózó javára megállapított összes adókülönbözettel - nem haladja meg a tárgyévi adóteljesítménye 3%-át, • A T és a T-4 évben nem indítottak ellene végrehajtási eljárást (kivétel: átvezetés, visszatartás), • tárgyévben és azt megelőző öt évben nem áll/állt felszámolás, csődeljárás és kényszertörlési eljárás alatt, • nincs 500 ezer Ft-ot meghaladó adótartozása,
Megbízható adózó Együttes Feltételek II: • • •
• •
tárgyévben és azt megelőző öt évben nem függesztették fel az adószámát bevallási, befizetési kötelezettségének 365 napon túli elmulasztása miatt, tárgyévben és azt megelőző öt évben nem áll/állt adószám törlés alatt a terhére az állami adó- és vámhatóság által kiszabott, a tárgyévet megelőző két évben esedékessé vált mulasztási bírság összege nem haladta meg az adózó tárgyévre megállapított adóteljesítményének 1 %-át, tárgyévben és azt megelőző öt évben nem áll/állt fokozott adóhatósági felügyelet alatt nem minősül kockázatosnak
• tárgyévre vonatkozó adóteljesítménye pozitív (nem feltétel NyRt. esetén) Ha az adózó a tárgyévet megelőző öt évben nem működött, illetve nem minősült áfaregisztrált adóalanynak, az állami adó- és vámhatóság az (1) bekezdés b)-j) pontja szerinti feltételek fennállását a működés megkezdésétől, illetve az áfa-regisztált adóalanyiság kezdetétől vizsgálja.
Megbízható adózói minősítés előnyei Kedvezőbb eljárási szabályok: • ellenőrzési határidő maximum 180 nap lehet (kivéve: együttműködési kötelezettség megszegése) • mulasztási bírság moratórium és 50 %-os felső határ • adóbírság a felső határ 50 %-a • kérelmére évente egyszer 12 havi pótlékmentes automatikus fizetési könnyítés 1,5 millió ft adótartozásig (kivéve: levont szja és járulék) • negyedévente elektronikus részletfizetési ajánlat nem lesz! • visszaigényelt áfa kiutalás 2017-től 45 nap (NyRt. esetén 30 nap), 2018tól 30 nap (NyRt. esetén 20 nap).
Kockázatos Adózó • Adóhiányos közzétételi listán szerepel, • Nagy adótartozással rendelkezők listáján szerepel , • Be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók listáján szerepel • Egy éven belül ismételt üzletlezárás intézkedést alkalmaztak vele szemben • 2016 július 1-től: kényszertörlési eljárás alatt áll (a kockázatos státusz az eljárás alatt végig fennáll) (A minősítés 1 évig áll fenn (5. eset kivételével) DE az első két esetben van mentesülési ok)
Kockázatos Adózó • a T és a T-5 évben a NAV által az adózó terhére megállapított összes adókülönbözet meghaladja az adózó tárgyévre megállapított adóteljesítményének 70%-át (az adózó terhére megállapított összes adókülönbözetet csökkenteni kell a tárgyévben és az azt megelőző öt évben az állami adó- és vámhatóság által az adózó javára megállapított összes adókülönbözettel) (2016 július 1-től) • a terhére a NAV által kiszabott, a T-2 évben esedékessé vált mulasztási bírság összege meghaladja az adózó tárgyévre megállapított adóteljesítményének 70%-át(2016 július 1-től) • székhelyszolgáltatóhoz bejegyezett székhely és az adóigazgatási eljárás akadályozása miatt jogerősen mulasztási bírságot szabtak ki terhére a T vagy a T-3 évben. (2017 január 1-től)
Székhelyszolgáltató: Aki az adózó megbízásából gondoskodik az adózó üzleti és hivatalos iratainak munkaidőben történő átvételéről, megőrzéséről, valamint a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítéséről, így különösen a cég székhelyéhez és a cégiratokhoz kapcsolódó hatósági kényszerintézkedések tűréséről. + adószámmal és székhellyel rendelkezik Bejelentése: 2017. január 1. utáni szerződésre
Kockázatos adózói minősítés hátrányai Szigorúbb szabályok: • Áfa kiutalás minden esetben 75 nap, • Az ellenőrzési határidő 60 nappal hosszabb, • Ellenőrzéskor ötszörös késedelmi pótlék kiszabása • Nincs későbbi esedékesség pótlékszámításnál • Adóbírság és mulasztási bírság legkisebb összege a felső határ 50 %-a • Mulasztási bírság felső határa az általános 150 %-a
Minősítési eljárás Az adóhatóság • negyedéves gyakorisággal • a negyedév utolsó napján fennálló állapot szerint, • 30 napon belül minősíti az adózókat. Erről elektronikus értesítést küld. A minősítés hatálya a minősítés hónapját követő hónap első napjától áll be. Kifogást a minősítéssel szemben 3 hónapon belül lehet előterjeszteni.
Általános bírságmérték, ha egyidejűleg kockázatos és megbízható mértéke is alkalmazható
Adóregisztrációs eljárás Adószám megtagadása esetén kimentési kérelem előterjesztési határideje 8 nap helyett 15 nap. Az adóregisztrációs akadály fennállása esetén az adóhatóság 30 nap helyett 45 napot biztosít az akadály elhárítására. Kimentési okok pontosításra kerültek: 25%-ig automatikus kimentés 25-50% között azt kell igazolni, hogy minden tőle elvárhatót megtett. 50% feletti közvetett vagy közvetlen tulajdonrésszel rendelkezőnek azt, hogy az adózó mindent megtett.
Támogató eljárás Adóhatósági kockázatelemzés A feltárt kockázat megszüntetése érdekében : támogató eljárás vagy ellenőrzés vagy bűnügyi jelzés Támogató eljárás: az adózót felhívjuk önellenőrzésre, illetve kapcsolatfelvétel az adózóval, célja: a feltárt hibák, hiányosságok orvoslása az adóhatóság szakmai támogatásával.
Teljességi nyilatkozat Bevallás utólagos ellenőrzése esetén az adóhatóság 15 napon belül felhívja az adózót, hogy az adóalap megállapítása szempontjából lényeges vagyoni, jövedelemi körülményeire vonatkozó teljességi nyilatkozatot tegyen.
Becslés Az adózó részére írásban tájékoztatást kell küldeni az adó alapjának becsléssel történő megállapítása esetén, biztosítva ezzel az észrevételezési illetve a bizonyítási indítvány megtételnek lehetőségét. Tájékoztatni kell az adózót arról is, hogy mely tények bizonyítása szükséges a becsléssel megállapított adóalaptól való eltéréshez.
Egyéb módosítások I. Egyablakos rendszer kibővítése : minden bíróságnál nyilvántartott szervre Gazdasági kamarák részére adatszolgáltatás: A főtevékenységként gyakorlati képzést folytató hozzájárulásra kötelezettekre vonatkozóan adótitok megismerésére jogosultak 2017. január 1-jétől a gazdasági kamarák (a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) Szokásos piaci ár megállapítása tárgyában hozott határozattal szemben nincs helye fellebbezésnek, bírósági felülvizsgálat kezdeményezhető.
Egyéb módosítások II. Art. 175. § (9) A 31. § (2) bekezdésében meghatározott bevallás, valamint a 31/B. § szerinti általános forgalmi adó összesítő jelentés benyújtására, illetve a 8. számú melléklet szerint összesítő nyilatkozat benyújtására kötelezett adózó az e kötelezettség keletkezése időpontjától, továbbá a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó az állami adó- és vámhatósághoz teljesítendő valamennyi bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségét, valamint fizetési könnyítési és adómérséklési tárgyú kérelmének előterjesztését, módosítását, kiegészítését és visszavonását, továbbá adóhatósági igazolás kiadására irányuló kérelmének előterjesztését - a 85/A. § (11) bekezdése szerinti igazolás iránti kérelem kivételével - elektronikus úton teljesíti. Az 5/A. § (6) bekezdésében meghatározott, sürgősségi eljárást kérő adózó fizetési könnyítési, valamint adómérséklési tárgyú kérelmének előterjesztését - a 85/A. § (11) bekezdése szerinti igazolás iránti kérelem kivételével - elektronikus úton teljesíti.