AZ ADATOK ÉRTÉKELÉSE Harminc év: csekély mennyiségi, jelentős összetételbeli változások Annak ellenére, hogy a magyarországi népszámlálások az intézetek számát a múlt század vége óta számba veszik, az adatok feldolgozásának hiánya miatt erre vonatkozóan csak 1970 óta vannak információink. A népszámlálás ekkor valamivel több mint 6200 intézetet regisztrált. Számuk az elmúlt három évtized alatt nem emelkedett jelentősen, 2001-ben 6679 volt. A növekmény nagyobb része, mintegy 300 intézettel, az időszak első évtizedére esett, 1980 óta számuk mindössze 159-cel emelkedett. Az utóbbi évtized változásai sajnos nem követhetők pontosan, mivel az 1990. évi népszámláláskor csak a lakott intézeteket írták össze. Az tehát nem tudható, hogy 1980-at követően miként alakult, pontosabban milyen mértékben módosult az intézetek száma, csupán a lakott intézetek számának változását lehet nyomon követni. 1990-ben a népszámlálás 2427 lakott intézetet írt össze, számuk tizenegy év alatt közel ötszázzal, 2920-ra nőtt. Figyelemre méltó, hogy a lakott intézetek száma 1980-ban még közel 3700 volt, vagyis az intézetek rendeltetés szerinti átrendeződése már a rendszerváltozás előtt megkezdődött. Ezt támasztja alá az is, hogy amíg 1980-ban a lakott intézetek az összes intézet 56 százalékát adták, addig arányuk 2001-re 44 százalékra esett vissza, vagyis az elmúlt két évtizedben – az időszak második felében bekövetkezett csökkenés ellenére – összességében számottevően nőtt a nem lakott intézetek, így a vállalkozások, intézmények tulajdonában, használatában lévő üdülők, valamint a szintén a nem lakott intézetekként számba vett kereskedelmi szálláshelyek száma és aránya. Az intézetek számának alakulása, 1970–2001 Év
Összes
Lakott
Nem lakott
Összes
Lakott
Nem lakott
százalék 1970 1980 1990 2001
6226 6520 ·· 6679
·· 3672 2427 2920
·· 2848 ·· 3759
100,0 100,0 ·· 100,0
·· 56,3 ·· 43,7
·· 43,7 ·· 56,3
Míg 1970 óta az intézetek száma csupán 7 százalékkal emelkedett, addig háló- és kórtermeik száma az időszak eleji 125 ezerről 2001-re 37 százalékkal, közel 171 ezerre nőtt. Ez azt jelenti, hogy harminc év alatt az intézetekben lévő háló- és kórtermek átlagos száma 20-ról 26-ra változott, tehát az intézetek szobaszámmal mért átlagos nagysága érzékelhetően növekedett. Az intézetek száma 1970 óta területenként eltérően alakult. Budapesten a csökkenés folyamatos, az 1970. évi 1379 intézet 1980-ra valamivel több mint 300-zal, majd a következő húsz év alatt ismét lényegében ugyanennyivel esett vissza. A 2001. évi népszámláláskor számuk 751 volt. Ilyen látványos változás a megyék közül csak Somogyban figyelhető meg, ahol – ellentétben a fővárossal – 1970 és 1980 között még nőtt az intézetek száma, azt követően azonban közel 300-zal esett vissza, ezzel az 1970. évi szám alá csökkent. Ez utóbbi csökkenés minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a rendszerváltozást követően a vállalatok, intézmények egy része bezárta vagy értékesítette a Balaton-menti üdülőterületeken lévő, a dolgozók és családtagjaik pihenését, üdülését szolgáló üdülőépületeket, az új tulajdonos pedig más célra hasznosította azt. Ez a tendencia feltételezhetően más üdülőterületeken is végbement, de az üdülők ottani lényegesen kisebb száma miatt ez az adatokban kevésbé tükröződik. Az intézetek számában történt visszaesés ellenére a megyék közül jelenleg is Somogyban van a legtöbb intézet (csak a fővárosban van több), de az üdülők számát tekintve nem sokkal marad el tőle a szintén Balaton-parti Veszprém megye sem. A legkevesebb intézet Nógrád megyében található, számuk nem sokkal haladja meg a 100at, valamint Tolna és Komárom-Esztergom megyében is 200 alatt marad.
1
Az intézetek területenként, 1970–2001 Lakott intézeÖsszes
Lakott
Összes
Lakott
Terület (főváros, megye) intézetek száma Budapest Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen
1970
1980
1990
1379 192 219 189 427 245 252 173 249 285 196 218 56 407 767 112 115 113 542 90 6226
1057 277 313 211 406 177 225 156 225 284 252 217 56 487 948 154 134 127 578 236 6520
530 108 107 108 155 107 92 102 116 82 95 94 36 175 76 101 82 64 130 67 2427
tek megyén belüli aránya (százalék)
2001 751 340 309 270 445 245 242 305 280 330 214 194 121 440 671 285 177 209 582 269 6679
437 161 149 147 185 127 131 117 129 111 130 99 65 243 118 189 73 74 142 93 2920
58,2 47,4 48,2 54,4 41,6 51,8 54,1 38,4 46,1 33,6 60,7 51,0 53,7 55,2 17,6 66,3 41,2 35,4 24,4 34,6 43,7
Az intézetek számában területenként bekövetkezett változásokat az is jól mutatja, hogy míg 1970-ben a fővárosban volt az intézetek 22 százaléka, addig ez az arány 2001-re éppen a felére, 11 százalékra csökkent. Az összes intézet további 10 százaléka található Somogy, 9 százaléka Veszprém megyében. A lakott intézetek között ettől eltérő arányok mutatkoznak: Budapesten van az összes lakott intézet 15 százaléka, míg ugyanez az arány Somogy megyében mindössze 4, Veszprém megyében 5 százalék körüli, azaz e két megyében az intézetek többségét a vállalkozások, intézmények tulajdonában, kezelésében lévő üdülők, valamint a többségükben szintén nem lakottként számba vett kereskedelmi szálláshelyek (szállodák, panzió, kempingek stb.) adják. Hasonló eredményre jutunk akkor is, ha azt vizsgáljuk, hogy az összes intézetből milyen arányt képviselnek a lakott, illetve a nem lakott intézetek. 2001-ben a nem lakott intézetek aránya Somogy megyében (82 százalék), Veszprém megyében (76 százalék) és Heves megyében (66 százalék) volt a legmagasabb. Szabolcs-SzatmárBereg megyében csak minden harmadik intézet lakatlan. 1990-ben a 2427 lakott intézet 38 százaléka szolgált munkavállalók elhelyezésére. A közben bekövetkezett gazdasági változásokat jellemzi, hogy ez az arány 2001-re 7 százalékra csökkent. Nőtt viszont – egyrészt a törvényben szabályozott új intézettípusoknak (pl. rehabilitációs intézmények, lakóotthonok), másrészt az ápolást, gondozást nyújtó intézmények erős számbeli növekedésének köszönhetően – a gyermekvédelmi és a tartós elhelyezést biztosító szociális intézmények részesedése. Az átmeneti elhelyezést biztosító szociális intézmények a két népszámlálás közötti időszakban kezdték meg működésüket, 2001-re arányuk elérte a lakott intézetek 7 százalékát. A politikai, társadalmi változások eredménye, hogy a kolostorok, rendházak száma nem egészen fél százalékról 2001-re a lakott intézetek körében 3 százalékra emelkedett. 1990-ben központi költségvetési szerv volt a fenntartója, tulajdonosa a lakott intézetek 35 százalékának, 2001-ben arányuk már csak 13 százalék volt. Kisebb kört érint, de jelentős az egyházi fenntartók arányának növekedése. A nonprofit szervezetek mint intézményfenntartók 1990-ben még épp csak megjelentek, arányuk 2001-ben viszont már 11 százalék volt, és a vállalkozások működtette intézetek aránya is – ha nem is ilyen látványosan – 2 százalékról 7 százalékra nőtt. Az 1990-es években a kollégiumok fenntartásába az egyházak, a nonprofit szervezetek és a jogi személyiségű vállalkozások is bekapcsolódtak, a tartós elhelyezést biztosító szociális intézmények körében
2
pedig az állami szerepvállalás csökkenésével párhuzamosan a nonprofit szervezetek és – kisebb mértékben – az egyházak szerepének növekedése következett be. A 20 főnél kevesebb férőhellyel rendelkező lakott intézetek aránya az elmúlt évtizedben 20 százalékra, a 20–49 férőhelyeseké 23 százalékra nőtt. Ez a növekedés egyrészt olyan új intézményi formák megjelenésével magyarázható, amelyeknél törvényi előírás az alacsony létszám (pl. lakóotthonok, lakásotthonok), másrészt bizonyos intézettípusokban a magasabb szintű ellátási követelmények teljesítéséhez elengedhetetlen az alacsonyabb férőhelyszám. Szembetűnő az ilyen irányú változás a gyermekvédelemben és az idősek tartós szociális ellátását biztosító intézményekben. 1990-ben a 2427 lakott intézetben 250 994 személy élt, kevéssel több, mint tíz évvel később. Az intézeti népesség intézettípusok szerinti megoszlásában bekövetkező átalakulás a gazdasági-társadalmi folyamatokat tükrözi: a diákotthonokban, kollégiumokban élők szinte változatlan aránya mellett jelentősen (közel egynegyedről 4 százalékra) csökkent a munkavállalók intézményeiben élők hányada, miközben a tartós szociális elhelyezést igénybevevők száma nem egészen 44 ezerről 62 ezerre nőtt. Ezzel összhangban kisebb mértékű emelkedés figyelhető meg az intézeti lakók életkorában. A 25 évesnél fiatalabbak aránya 69 százalékról 62 százalékra csökkent, miközben a 70 évesnél idősebb korosztály 7 százalékos részesedése közel kétszeresére nőtt. Ez okozza, hogy a nőtlenek, a hajadonok és a házasságban élők csökkenésével egyidejűleg 10 százalékról 17 százalékra nőtt az özvegyek és elváltak hányada. Az iskolai végzettségekre vonatkozó adatokban tükröződnek a fiatalabb generációk iskolai végzettségében és az iskolai struktúra egészében az utóbbi évtizedben történt változások. Az általános iskola 8. évfolyamát végzettek és az érettségit nem szerzett középiskolát végzettek közé 1990-ben az intézeti háztartásban élők 53 százaléka, 2001ben 45 százaléka tartozott. Ugyanezen idő alatt az érettségizettek és a felsőfokú végzettségű, de főiskolai, egyetemi oklevelet még nem szerzettek együttes aránya 19 százalékról 27 százalékra emelkedett. 1990-ben a munkavállalók elhelyezésére szolgáló intézményekben az általános iskola 8. évfolyamát végzettek, valamint a középiskolai tanulmányaikat érettségi nélkül befejezők csoportjába az intézeti lakók 65 százaléka tartozott. 2001-ben arányuk 44 százalék volt, miközben a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké több mint kétszeresére nőtt. Az intézetben élők gazdasági aktivitási összetétele jelentősen változott a két népszámlálás között. A foglalkoztatottak aránya 24 százalékról 16 százalékra esett vissza. Ez összefüggésben van azzal, hogy a munkavállalók elhelyezésére szolgáló intézmények és az ilyen intézményben élők száma is drasztikusan lecsökkent. 1990-ben a foglalkoztatottaknak több mint fele dolgozott az iparban, építőiparban, további 43 százalékuk a szolgáltatásban vállalt munkát, szemben a 2001-ben megfigyelt 23 százalékos ipari, építőipari és a 73 százalékos szolgáltatási hányaddal. A bentlakásos szociális ellátások bővülése miatt az elmúlt évtizedben az inaktív intézeti lakók aránya 11 százalékról 25 százalékra emelkedett.
Az intézetek száma, összetétele A 2001. évi népszámlálás adatai alapján 2001. február 1-jén Magyarországon 6679 intézet működött. Az intézetek 35 százaléka kereskedelmi szálláshely, leggyakrabban szálloda vagy panzió volt. Az idősek, fogyatékosok, pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalanok szociális intézményeinek aránya együttesen 16 százalékot tett ki, többségük tartós elhelyezést biztosító otthon, lakóotthon és rehabilitációs intézmény volt, kisebb hányaduk, kb. minden ötödik tartozott az ideiglenes elhelyezést nyújtó gondozóházak, átmeneti otthonok és átmeneti szállások körébe. Mindkét csoportban az időskorúak ellátását szolgáló otthonok, gondozóházak voltak a leggyakoribbak (69, illetve 50 százalék). Az átmeneti elhelyezést biztosító intézmények körében ezeken kívül meghatározó (46 százalék) volt a hajléktalanokról gondoskodó éjjeli menedékhelyek és átmeneti szállások részesedése.
3
Az intézetek megoszlása rendeltetés szerint 4%
Fekvőbeteg-ellátó intézmény
3% 4% 7%
Munkavállalók elhelyezésére szolgáló intézmény Gyermekvédelmi és gyermekjóléti szociális intézmény 12%
36%
Diákotthon, kollégium Tartós és átmeneti elhelyezést biztosító szociális intézmény Üdülő 16% Kereskedelmi szálláshely 18%
Egyéb
Az intézetek közel 18 százaléka vállalatok, intézmények kezelésében lévő üdülő: üdülőszálló, hétvégi pihenő, továbbá egyéb kikapcsolódási és sportcélú intézmény. Minden nyolcadik intézet diákotthonként, kollégiumként működik, számuk meghaladja a 800-at. A gyermekvédelmi törvény hatálya alá eső gyermekvédelmi szak- és gyermekjóléti alapellátást nyújtó otthonok részesedése 7 százalék körüli. Az intézetek közel 4 százalékát adják a munkavállalók elhelyezésére szolgáló munkásszállók és alkalmazotti szálláshelyek, 3 százalék a kórházak aránya. Az intézetek körét a kevés számú kolostor, otthonház, laktanya, büntetés-végrehajtási intézet és menekülteket befogadó állomás teszi teljessé. Az intézetek fenntartóinak vizsgálatakor többes jelölés esetén (a kérdésre legfeljebb három válasz volt adható) a válaszlehetőségek közül az elsőt vettük figyelembe. Eszerint központi költségvetési szerv a fenntartója a laktanyákon és a büntetés-végrehajtási intézeteken kívül a kórházak, a kollégiumok és a munkásszállások jelentős részének. A települési önkormányzatok kezelésében többnyire diákotthonok, a gyermekjóléti alapellátás intézményei és más szociális intézmények, ezen belül is elsősorban az átmeneti elhelyezést biztosító intézmények vannak. Megyei önkormányzat felügyeli a tartós elhelyezést biztosító szociális intézmények 29, a fekvőbeteg-ellátó intézmények 34, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézetek 75 százalékát. Az intézetek fenntartásában jelentős szerepet vállalnak a jogi személyiségű nonprofit szervezetek, alapítványok: ők tartják fenn a lakóotthonok többségét, valamint a gyermekjóléti intézetek, a kolostorok, rendházak és a hajléktalanokat ellátó intézmények jelentős hányadát. Meghatározó a vállalkozások jelenléte a munkásszállások és a vállalati, intézményi üdülők, kiemelkedően magas a kereskedelmi szálláshelyek körében. Húsznál kevesebb férőhellyel az intézetek 27 százaléka, valamivel több mint 1800 intézet üzemel. A gyermekvédelem intézményei, az időskorúak és a fogyatékosok átmeneti elhelyezést biztosító gondozóházai közül az ilyen befogadóképességű intézetek aránya meghaladja az 50 százalékot, míg a lakóotthonok körében kizárólagos a részesedésük. A 20–49 személy elhelyezésére szolgáló intézetek száma meghaladja az 1900-at, arányuk a gyermekjóléti ellátás területén, az otthonházak, az átmeneti elhelyezést biztosító szociális intézmények körében és a kereskedelmi szálláshelyek közül a panziók esetében az átlagosnál magasabb. 1151 intézetben van lehetőség 50–99 fő elhelyezésére, a szállodák közel egyharmada kerül ki ebből a csoportból. A 100 férőhely feletti intézetek száma némileg meghaladja az 1600-at, többnyire a központi költségvetési vagy önkormányzati kezelésű diákotthonok, kórházak, valamint a laktanyák és a büntetés-végrehajtási intézmények tartoznak ide. Az étkeztetést az intézetek közel 50 százalékában helyi konyha biztosítja. Helyben főznek a laktanyák, a börtönök, a pszichiátriai betegek tartós és átmeneti elhelyezést biztosító intézetei, a fogyatékosokat ellátó tartós elhelyezést biztosító intézetek és a gyermekvédelmi intézetek túlnyomó többségében. Az időseket és a fogyatékosokat ellátó átmeneti elhelyezést biztosító szociális intézményekbe többnyire máshonnan szállítják az ételt. Nincs étkeztetés a munkavállalók elhelyezésére szolgáló intézmények közel kétharmadában, az üdülők jelentős részében és a panzi-
4
ók 38 százalékában. Az átmeneti hajléktalanszállások 36 százaléka és a diákotthonok, kollégiumok egynegyede is étkezési lehetőség nélkül üzemel. Az intézetek 65 százaléka városban működik. A kórházak, a kollégiumok, a munkásszállások, a gyermekjóléti és kisebb mértékben a gyermekvédelmi intézmények, valamint a laktanyák, a büntetés-végrehajtási intézetek és a menekült-befogadó állomások jellemzően a városokra koncentrálódnak. A munkavállalók szálláshelyeinek közel egyharmada a fővárosban van. Községben található az üdülők 51, a tartós elhelyezést biztosító szociális intézetek 43, továbbá a kereskedelmi szálláshelyek 42 százaléka. A legkevesebb, 779 intézet az észak-alföldi régióban, a legtöbb, 1191 Közép-Magyarországon található. 900 alatti az intézetek száma Nyugat-Dunántúlon és a kelet-magyarországi régiókban is. Közép-Magyarországon működik a központi költségvetés által fenntartott intézetek 30 százaléka, a nonprofit fenntartású intézmények egynegyede és minden harmadik egyházi tulajdonú intézet. Az intézetek túlnyomó többsége, 85 százaléka egy épületből áll. Az intézeti ellátás rendszerint a kórházak és – kisebb mértékben – a tartós elhelyezést biztosító szociális intézmények esetében terjed ki több épületre. Ezeken kívül az üdülőkre jellemző, hogy több, általában kisebb épület tartozik egy intézet irányítása alá. A büntetésvégrehajtási intézetek, a laktanyák és a menekülteket befogadó állomások épületeinek számbavételére az adatfelvétel nem terjedt ki.
Az intézeti épületek A 6679 intézet 9475 épületben működött,1 ezek 47 százaléka egy-, egynegyede kétszintes, a három- és négyszintesek együttes aránya 20 százalék. A 641 ötszintes vagy magasabb épület jellemzően a szállodák, a kórházak és a diákotthonok közül kerül ki.
Az intézeti épületek száma az intézet rendeltetése és az épület építési éve szerint 3500 Építési év 5 Ismeretlen
3000 2500
1990-ben vagy később
2000 1500
1970–1989
1000
1945–1969
500
1945 előtt
1
Egyéb
Üdülő
Kereskedelmi szálláshely
Fekvőbeteg-ellátó intézmény
Tartós és átmeneti elhelyezést biztosító intézmény
Munkavállalók elhelyezésére szolgáló intézmény
Diákotthon, kollégium
Gyermekvédelmi és gyermekjóléti szociális intézmény
0
Az intézetek száma tartalmazza az összesen 106 laktanyát, büntetés-végrehajtási intézetet és menekülteket befogadó állomást, amelyek épületeinek összeírására a népszámlálási adatfelvétel nem terjedt ki.
5
Az épületek több mint 50 százaléka 1970 óta épült. A kereskedelmi szálláshelyeken kívül ez elsősorban a lakóotthonok és az otthonházak épületeire jellemző. A kolostorok és rendházak túlnyomó többségét a II. világháború előtt (63 százalék), illetve a rendszerváltozás óta (24 százalék) építették. Az állami, önkormányzati tulajdonú intézetek többnyire régi építésűek, így a tartós elhelyezést biztosító szociális intézmények, különösen a pszichiátriai és szenvedélybetegeket ellátó intézetek, illetve a kórházak intézeti ellátást nyújtó épületei között nagy számban találhatók 1945 előtt épített épületek. Az építés óta új szárny, épületrész kialakítására az épületek mintegy egynegyedében került sor. A kilencvenes években közel 1300 épületet bővítettek, ebben az időszakban a tartós és átmeneti elhelyezést nyújtó szociális intézetekben az új építések helyett a bővítések jellemzőek.
A háló- és kórtermek ágyszám szerinti aránya néhány kiemelt intézettípusban Gyermekvédelmi és gyermekjóléti szociális intézmények
Fekvőbeteg-ellátó intézmények
3%
1%
22%
27%
33%
31%
42%
40%
Tartós elhelyezést biztosító szociális intézmények
Átmeneti elhelyezést biztosító szociális intézmények
1%
6%
15% 19%
43%
56%
29%
32%
1–2 ágyas
3–4 ágyas
5–10 ágyas
11–X ágyas
Az épületek közel 60 százalékában egész évben folyamatos a működés, csak minden harmadikban korlátozódik ez a nyári időszakra. Az utóbbi csoportba az üdülők és a kereskedelmi szálláshelyek, közülük is főként az üdülőházak, a turistaszállók, az ifjúsági szállók és a kempingek tartoznak. Az 500 körüli, működésében a tanévhez igazodó
6
intézeti épület főleg diákotthon, kollégium. A kevés számú, csak télen üzemelő épületben többnyire hajléktalanok átmeneti ellátását szolgáló menhely működik. Az intézeti elhelyezés minőségét nagymértékben meghatározza a háló- és kórtermekben elhelyezett ágyak száma. Az otthonházak, az egyházi intézetek és a szállodák túlnyomórészt 1–2 ágyas szobákban biztosítanak elhelyezést, az ilyen helyiségek aránya a panziókban, az idősek otthonaiban, valamint az alkalmazotti szálláshelyeken is 60 százalék feletti. A gyermekotthonokban, valamint a hajléktalanok, a fogyatékosok és a szenvedélybetegek tartós ellátását biztosító szociális intézményekben magas, 25 százalékot meghaladó az öt- vagy többágyas hálótermek aránya, a különösen zsúfoltnak mondható, pszichiátriai betegeket ellátó intézményekben pedig 45 százalék a részesedésük. A hajléktalanok átmeneti szállásain minden tizedik hálóteremben legkevesebb 11 rászoruló kap elhelyezést. Az épületek több mint 90 százaléka hálózati vízvezetékkel ellátott. Némileg elmarad ettől az értéktől az üdülőépületek és a kevésbé komfortos kereskedelmi szálláshelyek, valamint a szenvedélybetegek számára tartós elhelyezést biztosító szociális intézmények ellátottsága. Az épületek csatornázottsága 97 százalékos, a csatornázott épületek közel egynegyede házi csatornát használ. A többnyire vidéken található lakóotthonok, rehabilitációs intézetek körében a házi csatornával rendelkező épületek aránya eléri, illetve meghaladja az 50 százalékot. A központos fűtéssel ellátott épületek hányada 58 százalék, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézményekben, a diákotthonokban, a munkásszállásokon, az egyházi intézetekben, valamint a tartós elhelyezést nyújtó szociális intézetek között arányuk 80 százalék feletti. A fekvőbeteg-ellátó intézetek, az otthonházak, valamint a pszichiátriai és fogyatékos betegek számára átmeneti elhelyezést biztosító intézetek épületeinek csaknem mindegyike központos fűtésű. A hálótermek 46 százaléka fürdőkáddal, zuhanyozóval ellátott; a kereskedelmi szálláshelyek mellett ez különösen az otthonházakra jellemző. A csak mosdóval rendelkező háló- és kórtermek aránya 28 százalék, részesedésük a fekvőbeteg-ellátó intézményekben a legmagasabb (70 százalék). A hálótermek közel fele rendelkezik vízöblítéses WC-vel, ez az arány a panziók és a szállodák, valamint az otthonházak esetében 80 százalék feletti. Felszereltség nélküli a teljes háló- és kórteremállomány egynegyede, ezen belül a pszichiátriai betegek és a fogyatékosok tartós elhelyezést biztosító intézményeiben ez az arány eléri a 64–65 százalékot. A gyermekvédelmi intézmények hálótermeinek háromnegyede ilyen, de arányuk az átmeneti elhelyezést biztosító szociális intézményekben is meghaladja a 70 százalékot, a hajléktalanok éjjeli menedékhelyein pedig kiugróan magas: 84 százalék.
Az intézeti háztartásban élők A 2001. évi adatok alapján a 6679 intézetben élő 248 386 személy közel fele kollégista diák, egynegyede tartós elhelyezést nyújtó szociális intézet, többségében időseket ellátó intézmény lakója. Minden tizedik intézeti lakó férfi katonai szolgálati idejét tölti, 12 százalékukat írták össze büntetés-végrehajtási intézetben. A nőknél az átlagosnál magasabb (31 százalék) a tartós elhelyezést biztosító szociális intézetben élők hányada, a 70 év feletti korosztályban számuk (21 322) háromszorosa a férfiakénak. Közel 80 ezer intézetben élő ellátását a központi költségvetés finanszírozza, nagyrészt kollégiumokban, diákotthonokban, büntetés-végrehajtási intézetekben és a laktanyákban élők tartoznak ide. Önkormányzati fenntartású intézetben 126 ezer személy él, ebből a fővárosi és a megyei önkormányzatok által fenntartott intézetekben él mintegy 32 ezer tartós elhelyezésű szociális gondozott, valamint a gyermekvédelmi intézetek lakóinak nagy többsége. A települési önkormányzatok felügyelete alá tartozó intézetekben elhelyezettek zömét a kollégiumokban élők közel egyharmada és a tartós elhelyezést biztosító szociális intézetek lakói adják. Az egyházi fenntartású intézetek lakóinak száma 15 ezer körüli, nagyobb részük kolostorokban él, 31 százalék a szociális gondozottak hányada. Nonprofit szervezet 13 ezer intézetben élőről gondoskodik, ők főleg szociális intézetek és diákotthonok lakói. Üzleti alapon működtetett intézetben tízezer körüli személy él, többségük kollégiumokban, kereskedelmi szálláshelyeken és munkásszállásokon. Az intézetben élők 62 százaléka 25 évesnél fiatalabb, 13 százaléka a 70 évesnél idősebb. Ez a sajátos korszerkezet is okozza, hogy 78 százalék a nőtlenek, illetve hajadonok részesedése, és csupán 5 százalékuk házas, miközben az özvegyek és az elváltak aránya közel megegyező a teljes népességben megfigyelttel (10, illetve 6 százalék). A hajléktalanok szociális intézményeiben élők között kiugróan magas, 44 százalék az elváltak hányada. A fiatal korszerkezet eredménye a gyermekek alacsony száma is. Az intézetben élő nők 80 százaléka gyermektelen, a gyermekes anyák többsége (72 százalék) az időseket ellátó szociális intézetek lakói közül kerül ki.
7
Az intézetben élők korcsoport és nemek szerint Százalék 35 30 25
Férfi
20 Nő
15 10 5 év 80–X
70–79
60–69
50–59
40–49
30–39
25–29
20–24
15–19
10–14
5–9
–4
0
A fogyatékkal élő intézeti lakók száma megközelíti a 46 ezret, ami a fogyatékkal élő teljes népesség 8 százaléka. Nagy többségük (70 százalék) tartós elhelyezést nyújtó intézetek, elsősorban időseket és fogyatékosokat ellátó intézmények lakója, 12 százalékuk él kollégiumokban, diákotthonokban, további 7 százalékukról a gyermekvédelem gondoskodik. Az intézetben élők legmagasabb iskolai végzettsége lényegében követi a teljes népességét, azonban némileg kevesebb az érettségizettek és a diplomások aránya, miközben a kollégisták magas száma miatt az egyetemre, főiskolára járók hányada 10 százalékponttal meghaladja (12 százalék) a népesség átlagát. A intézetben élők túlnyomó többsége (96 százalék) magyar állampolgár. A közel tízezer nem magyar állampolgárságú személy főként kollégiumokban (58 százalék), menekülteket befogadó állomásokon (17 százalék), büntetésvégrehajtási intézetben (9 százalék) és munkavállalók szálláshelyein (7 százalék) él. Az intézeti lakók 4 százaléka, mintegy kilencezer személy tartozik a Magyarországon bejegyzett nemzetiségekhez, közülük 64 százalék vallotta magát cigány nemzetiségűnek, a németek aránya 12 százalék, a többi nemzetiséghez tartozók hányada ennél alacsonyabb. A cigány nemzetiségűek aránya átlagot meghaladó a gyermekvédelmi intézményekben és a büntetés-végrehajtás intézményeiben, átlag alatti a diákotthonokban és a kollégiumokban. A vallási hovatartozás tekintetében az intézeti népesség körében szembetűnő az egyházhoz, felekezethez nem tartozók és a kérdésre nem válaszolók magas aránya. Ennek oka az intézmény típusától függően lehet a fiatal életkor vagy a társadalmi kirekesztettség érzése. A laktanyákban, a büntetés-végrehajtási intézetekben és a gyermekvédelem intézményeiben az egyházhoz, felekezethez nem tartozók részesedése meghaladja a 30 százalékot, és közel ilyen magas a hányaduk gyermekjóléti és a tartós elhelyezést nyújtó intézetek közül a fogyatékosokat ellátó intézményekben is. A választ megtagadók részesedése különösen magas a fogyatékosok és a pszichiátriai betegek szociális intézeteiben, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézményekben. Az intézetben élőknek csupán 16 százaléka foglalkoztatott, akiknek 73 százaléka a szolgáltatási szektorban, közel egynegyede az iparban, építőiparban dolgozik. A mezőgazdasági tevékenységet végzők túlnyomó többsége (92 százalék) a büntetés-végrehajtási intézetek lakói közül kerül ki. A szociális intézetek gondozottai főként (72 százalék) az iparban, építőiparban, a kollégiumok lakói pedig zömében (92 százalék) a szolgáltatási ágazatban dolgoznak.
Az intézetben élőket vizsgálva az intézeteknél mértnél is nagyobb a városok jelentősége, az itt élő intézeti népesség száma meghaladja a 200 ezret. A községi intézetekben élő 44 ezer személy nagyrészt tartós elhelyezést biztosító szociális intézet (58 százalék), kollégium (12 százalék) és gyermekotthon (8 százalék) lakója. A községekben élő összes intézeti lakó számával megegyező a fővárosi intézeti népesség nagysága, míg a megyék közül Pest megyében veszik igénybe a legtöbben, 17 ezren az intézeti elhelyezést. Az intézeti lakók száma Nógrád megyében nem éri el a négyezret, és nyolcezer alatt marad Tolna, Komárom, Zala, Vas és Heves megyében is.
8
