CZÖVEK ISTVÁN
AZ 1867-ES KIEGYEZÉS ÉS A P O L I T I K A I KÖZVÉLEMÉNY Az 1867-es kiegyezést nemcsak a magyar közvélemény, de egész Európa politizáló tár sadalma is felemás érzésekkel fogadta. Egyaránt voltak ellenzői a magyar illetőleg az osztrák politikai életben, de Európa államai közül sem örült mindenki a Habsburg ház a magyarokkal történő megegyezés után valószínűleg bekövetkező megerősödésének. Ez utóbbiak közé tartozott Oroszország is, míg a szomszédos Bajorország valamint Hessen tartomány a porosz erősödést féltékenyen figyelve éppen hogy támogatta azt. Jelen dolgozatunkban Bajorország, Hessen, Poroszország valamint Oroszország közvéleményét vizsgáltuk meg az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel kapcsolatban, természetesen nem a teljesség igényével. Elöljáróban le kell szögezzük, ha a 19. száza di közvéleményről beszélünk, s amikor a német, orosz társadalom politikai gondolkodá sának vizsgálatát tűzzük ki célul a magyar kiegyezéssel kapcsolatban, a közvéleményt csak a kimondott vagy leírt értékelő ítéletekből rekonstruálhatjuk, mégpedig oly módon, hogy a vélemények bemutatásakor közöljük a társadalmi hovatartozást is. A különböző nézetekből végül leszűrhetjük az általános tendenciát. „Módszereken" elsősorban az írott szó erejének felhasználását értjük, mely azonban az írástudó és a sajtótermékekhez, könyvekhez hozzájutó társadalmi réteg gondolkodá sára hatott, az ő arányuk az orosz társadalomban kisebb, a német társadalomban jóval magasabb volt. így kézenfekvőnek tűnik, hogy a kutatás középpontjába Oroszországban és Német országban is egyrészt a közvetlen hatalommal rendelkező, az államot irányító konzerva tív nemesi réteg politikai gondolkodásának vizsgálatát kell állítani, amely hatalma vé delmében minden eszközt kész volt felhasználni, és ebben a tevékenységben az őt segí tő, hozzá szorosan kapcsolódó, tőle függő hivatalnok és értelmiségi réteg elképzeléseit. Ez utóbbi azonban csak részben volt konzervatív, jelentős hányada a hatalomból része sülni kívánó polgárság oldalára állt, mely szintén több frakciót képezett és mind I I . Sán dor, mind pedig I . Vilmos idején a másik kiemelt pólust reprezentálta. Német területen is, Oroszországban is az újságírás helyzete rendkívül bonyolult és ellentmondásos volt. Oroszországban számtalan korlát szorította, mindenek előtt a hiva talos törvénykezés szabályozói, valamint emellett a legkülönfélébb utasítást tartalmazó titkos körlevelek, a kormányzat közvetlen elvárásának megfelelően. Ezekhez sorolható még az 1865-ben kiadott „ Vremennije Pravila o Pecsatyi" elnevezésű sajtótörvény, 1
1
A közvéleménnyel foglalkozó munkák közül említésre méltók többek között: H. L. Childs: Public opinion (nature, formation and role). London, 1965.; — W. J. Crotty: Public opinion and politics. New York-London, 1970.; — Czövek István: Hatalom és közvélemény I I . Sándor ko rában. Nyíregyháza, 1999.
amely neve dacára 1905-ig meghatározta az orosz újságírás helyzetét, hiszen erre épül tek a sajtóval kapcsolatos jogi statútumok. Az orosz újságok közül ki kell emelnünk az M . N . Katkov által szerkesztett és k i adott Moszkovszkije Vedomosztyit és a Russzkije Vedomosztyit. Katkovról jól tudjuk, hogy az újságírás pápája volt, vízválasztó a kortársak számára, lehetett róla jót, rosszat mondani, de figyelmen kívül hagyni nem. Katkov rendkívüli befolyásra tett szert az ud varnál, még a cári család tagjaira, sőt magára a cárra is hatott egyénisége. A porosz-német 19. század második fele viszont a politikai pártsajtó jegyében állt. Tehát az orosz lapkiadással ellentétben a sajtó mögött pártok álltak, bár soha azelőtt az újságíró nem törekedett arra, hogy politikailag elkötelezetté váljon. Az is igaz viszont, hogy soha azelőtt nem is voltak politikai csoportok ennyire érdekeltek abban, hogy olyan eszközt vegyenek igénybe, amely lehetővé tegye számukra, hogy gondolataikat gyorsan elterjesszék és ezáltal híveket szerezzenek. Porosz-német területen a nemessé get nemzeti „intézményként" ismerték el, ugyanakkor hajlandó volt családi érdekét, amelyek évszázadokon keresztül meghatározták cselekvéseit, feladni, elismerve a nem zeti, a polgári egységtörekvéseket. Az újság volt a 19. században az egyetlen publicisztikai médium, amellyel gyors, in tenzív politikát lehetett folytatni. Ha német területen a sajtó fejlődését vizsgáljuk, szerin tünk három szakaszt különíthetünk el: 1850-60 közötti évtized a konzervatív, 1860-70 közötti liberális, 1870-1880 között pedig a központi sajtó időszaka volt. Önként adódik a német és az orosz politika kancellári szinten történő összevetése a sajtó viszonylatában. Míg A . M . Gorcsakov megelégedett a szócsövének tekintett Golosz támogatásával, addig Bismarck sajtópolitikájára külön hangsúlyt kell helyezni. „Bismarck kitűnő újságíró volt." Ezzel a megállapítással vezeti be Irene Fischer Bis marck sajtópolitikájáról szóló vizsgálódását. Véleményünk szerint Bismarck nem volt újságíró, mert neki az újság csak célja el érésére szükséges eszközként kellett és nem mint öncél. 1848-ban ő biztatta a konzerva tívokat, hogy alapítsák meg a Neue Preußische Zeitungot, de sohasem kötelezte el magát ebbe az irányba. E tekintetben Bismarck egyaránt hasonlítható Talleyrandhoz, Metternichhez és Churchillhez. 1881-ben mondta a népi közíróknak: „Soha nem éltem elvek nek, hanem úgy intézkedtem és azt tettem, amit jónak láttam. " Bevezetőben szóltunk Katkov újságírói, szerkesztői, tulajdonosi magatartásáról. Német területen Katkovval ellentétes demokratikus szemléletű, ugyancsak újságíró, szerkesztő, tulajdonos Leopold Sonnemann személyére terelődött a figyelmünk 2
3
4
2
3
4
M.N. Katkov politikai, újságírói befolyásos tevékenységét többek között jól szemlélteti Bülow Bernhard hg. szentpétervári császári követségi tanácsos Bismarck kancellárhoz írt levelének részlete: „ Giers még a múltkor megkísérelte a közeledést Katkovhoz, az utóbbi azonban eluta sítóan viselkedett vele. Ő kibékíthetetlen ellenfele Giersnek". Bülow an Bismarck St. Peters burg, den 14 Februar 1887 Politisches Archív des Auswärtigen Amtes (továbbiakban PA Bonn) Russland I.A.B.i. 10764 No 49. 7-8. Czövek István: Bismarck sajtópolitikája. MTA SZSZB. Megyei Testülete kiadványa. Nyíregy háza, 1999. (a továbbiakban Czövek, 1999.) 236-250. Czövek, 1999. 238.
L . Sonnemann (1831-1909) a Frankfurter Zeitung alapítójaként és kiadójaként vált is mertté, híressé. Azonban ennek a tekintélyes demokratikus újságnak a létrehozása és ve zetése csak egy része volt politikai tevékenységének ugyanúgy, ahogy ezt Katkov ese tében is megjegyeztük. Igaz, amíg Katkov egy autokratikus hatalom keretén belül tevé kenykedett, addig Sonnemann a parlamentáris rendszerben működő Németország politi kusa is volt. Sonnemann szerkesztői, tulajdonosi magatartását vizsgálva Katkowal összehasonlítva azt állapíthatjuk meg, mindkét tulajdonos kiegyensúlyozott szerepet szánt az újságírásban a bel- és külpolitikai kérdéseknek. Egyik esetben sem beszélhe tünk prioritásról, annak ellenére, hogy Katkov monarchista, Sonnemann pedig baloldali politikusnak számított. További kutatást kell folytatni, hogy ezt a kérdést árnyalni tudjuk. Ha tehát az 1867-es kiegyezés kérdésével kapcsolatos orosz-német sajtó állás foglalását taglaljuk, a fentebb vázoltakat mindenképpen figyelembe kell venni. A bajor kormányhoz és a hesseni fejedelmi körökhöz közel álló Frankfurter Zeitung már 1866ban a porosz-osztrák testvérháború előtt utalt arra, hogy a dunai császári állam kor mányzati rendszere átfogó reformot igényel, mivel az Ausztria szívbetegségének tartott konkordátum és a felfüggesztett alkotmány lehetetlenné teszik egy német háború ered ményes megvívását. Az osztrák kormányzati politika változásának első jele volt, ami kor 1866. október 30-án a korábbi szász minisztert, Beustot kinevezték a külügyminisz tériumba, ami egyaránt jelentette a poroszellenes diplomácia megerősödését és a bel politika irányváltozását. Ez utóbbi eredményeként 1867. februárban menesztették a cseh államminisztert, Belcrédi grófot, aki „a történelmi politikai egyéniségek" iránti ra jongásában egy öt részre darabolt perszonál unióval összefogott birodalmat képzelt el. Ugyané hónap 8-án véglegesen megköttetett a kiegyezés, amely részlegesen visszaállí totta a 48-as?! részlegesen magyar alkotmányt. A birodalom két felének új államjogi rendszerét, a dualizmust már kész tényként közölték az újra egybehívott ausztriai Reichsrattal. A Frankfurter Zeitung szerint a kiegyezés megkötése gazdaságilag is kifi zetődő volt, de a magyar alkotmányosság megteremtése pozitívan hathat az ausztriai al kotmány átalakítására is. Érdekes, hogy míg a hivatalos orosz külpolitikai kurzus ettől jóval óvatosabban v i szonyult az eseményhez, addig a I I I . ügyosztály egyik keltezés és dátum nélküli ügynö ki feljegyzése meglepően hasonló álláspontot éreztet Ausztria bel- és külpolitikájának elemzésekor. „ ...Ahhoz hogy Ausztria újra régi fényében ragyogjon, sürgősen ki kellett békíteni Magyarországot a monarchia nyugati részével és rendbe kellett hozni a magyar pénzügyeket. Ezt az eredményt csak az ország képviselőinek közreműködésével lehetett elérni. Az alkotmányos és törvényes helyzet helyreállítása lényeges feltétele volt a monarchia újraszervezésének. Minden, az utóbbi 16 évben alkalmazott módszer akár az abszolút hatalomé, akár Schmerling úr kormánya megbukott. ... Miután gyorsan 5
6
7
8
9
5
6
7
8
9
Frankfurter Zeitung, 1866. március 10. Uo. 1866. november 2. Uo. 1867. március 1. Uo. Uo. 1867. május 22.
eltávolították Belcrédi grófot, akinek zavaros elképzelései csak elszabadították a nemze ti gyűlöletet, Beust, aki idegen Ausztriában, közvetlen kapcsolatba lépett a Deák-párt vezetőivel és közölte velük, hogy a kormány meddig hajlandó elmenni Magyarországgal kapcsolatban. Az a viszony, ami 67-ben jött létre a közrendben, ennek a megegyezésnek a gyakorlati eredménye. Mára ez a magyar országgyűlés által megszavazott kiegyezés alaptörvény lett és arra hivatott, hogy a jövőben szabályozza a viszonyt Magyarország és a monarchia többi része között. " A Habsburg Birodalomnak Oroszországhoz és a német államokhoz való viszonya korszakunkban rendkívül sajátosan alakult. A nehézséget az jelentette, hogy a kiegyezés következtében kétközpontúvá vált Osztrák-Magyar Monarchia két feléhez sem Orosz ország, sem a német államok nem tudtak azonosan közeledni, s e közeledésnek a fogad tatása is igen különböző volt a két fél részéről. Ha csak az oroszokra gondolunk: míg a magyarok szinte egyértelműen elutasították a cári Oroszországot, addig az osztrák kor mányzati erők bizonyos körei az orosz szövetség gondolatát be tudták illeszteni politikai elképzeléseikbe. A három szomszéd állam kapcsolatát nagyban meghatározta, hogy a korszak legfrek ventáltabb kérdése a nemzeti önrendelkezés volt. Mivel mindhárom állam területén él tek az önrendelkezés különböző fokán álló nemzetiségek, a hozzájuk való viszony a bel politika egyik meghatározó tényezőjeként szerepelt, s így érthetően érzékenyen reagál tak egymás ilyen irányú lépéseire. A németek Elzász-Lotharingia, az oroszok a szláv né pek feletti uralom kérdése miatt - fokozott érdeklődéssel kísérték az eseményeket. Az 1867 utáni Osztrák-Magyar Monarchia etnikai összetételét és közjogi viszonyait tekintve különös képződmény volt a korabeli Európában. Soknemzetiségű, kétközpontú monarchia, amelyben az uralkodó személye nem volt elegendő a belpolitikai erőegyen súly teljes létrehozására. Az orosz cári I I I . ügyosztály titkos archívumából való jelentés a következőképpen festi le a helyzetet: „ Csehországban — csakúgy mint a többi több nemzetiségű vidéken — az egyház és a nagybirtokosok által támogatott szlávok vissza utasítják a német alkotmányt. Az országgyűlések elfogadhatatlan igényeket támasztanak és nem hajlandók képviselőket küldeni a Reichsrathba, Bécsbe... Semmi nem dőlt még el Horvátországban. Az országban nagy a nyugtalanság, a nemzeti párt autonómiát és trialista államszövetséget akar, nem akar képviselőket küldeni Pestre és követeli a zág rábi országgyűlés összehívását. "" Az osztrák külpolitika egyre erőtlenebb kísérletei nem vetekedhettek a nemzetálla mok hatékony, belső erőkre támaszkodó uralkodóinak diplomáciai eredményeivel. A di nasztikus és birodalmi érdekek egybehangolása a kétközpontú, soknemzetiségű állam népeinek érdekeivel komoly gondot jelentett a diplomáciában iskolázott osztrák vezető köröknek is. Ez a kényszerűség szülte visszafogottság a külpolitikában rokon vonás volt Oroszországgal, bár ott az okok egészen más tényezőkre vezethetők vissza. Az összeha sonlítás tulajdonképpen azért érdekes, mert Oroszország soknemzetiségű jellege ellené re sem küzdött a nemzetiségek külpolitikát korlátozó szerepével - kivéve a lengyel 10
10
11
Centralnij Goszudarsztvennij Archív Rosszii (a továbbiakban CGAR) f. No 109. No 4. jegy. hrany.No 168. 1-4. Uo.
kérdést - mivel az uralkodó orosz elem számbeli túlsúllyal leszerelt minden jelentkező ellenállást. A 60-as, 70-es években Oroszország aktív diplomáciai tevékenységbe kezdett, ame lyet az egyre élénkebb európai, nemzetközi élet inspirált. A kontinensen ezt az idősza kot a nemzeti és hatalmi átrendeződés jellemezte, ebből egyetlen állam sem kívánt k i maradni. I I . Sándor cár és Gorcsakov politikáját kezdetben a krími háborút lezáró párizsi békeszerződés Oroszországra nézve sérelmes paragrafusainak revíziójára irányuló tö rekvés határozta meg, majd Ausztria és Franciaország további erősödésének megakadá lyozását tekintette fő céljának. Nem kevésbé fontos tényező Oroszország külpolitikai kurzusát illetően az úgyneve zett keleti kérdés. Egyetlen európai nagyhatalom számára sem volt közömbös az egyre nyilvánvalóbban szétzilálódó ottomán birodalom jövőbeni sorsa, a területén létrejövő nemzetállamok érdekszférákba vonásának kérdése. Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia közvetlenül is érdekelt volt a rendezésben. A monarchia számára a Balkán jelentette az egyetlen lehetséges expanziós teret, míg Oroszországnak j ó ideig az utolsó lehetőséget. Nyilvánvalóan látszott, hogy a Monarchia fog elsőként reagálni Oroszor szág balkáni terveire és nem fog visszariadni semmilyen eszköztől, ha érdekeit veszély ben látja. Beust politikájáról a keleti kérdés kapcsán így elmélkedik a I I I . Ügyosztály titkos ügynöke: „ ...szükségessé teszi, hogy Ausztria tekintélyét visszaszerezve kiszabaduljon az elszigeteltségből, másrészt pedig szeretné megakadályozni azt, hogy Oroszország egyedül rendezze a porta és a keresztények ügyeit. Ausztria soha nem fogadta el és nem is fogja elfogadni azt, hogy a keresztények a porta uralma alatt éljenek. A usztria tart a szláv elemektől és az ortodox egyháztól is... Franciaország azért, hogy megnyerje Ausztria támogatását és megakadályozza a szláv népek török uralom alól való felszaba dítását, megígérte a bécsi kabinetnek, hogy szembe fog helyezkedni Szerbia megnagyob bításával és Bosznia-Hercegovina egyenjogúsításával. " A Monarchia külpolitikájának másik kérdése a német egységhez való viszony volt. Bajorország az Ausztria vezetésével megvalósuló német állam híveként lépett fel. A Frankfurter Zeitung sokszor hangot adott annak, hogy a megmaradt német területek és Ausztria egységének hisz, ezért szívesen teret adott a déli szövetség-féle terveknek, amelyekben kifejezésre jutott a Poroszország vezette Észak-német Szövetséggel való szembenállás. Egyetértett az általa általánosnak tartott vélekedéssel, hogy Németország liberális megújulása Dél-Németországból és Ausztriából fog kiindulni. Ezzel együtt nagy nyomatékkal lépett fel a magyar külpolitikával szemben, amelynek az volt az ér deke, hogy a délnémet területek Poroszországhoz csatlakozzanak, mivel a porosz több ségű Németország mellett szükségszerűen egy olyan független Ausztria létezne, amely ben a magyarok vezető szerepet játszhatnának. Ez esetben Ausztria könnyen az elszlávosodás áldozatául eshetne.' Egy 1869. augusztus 20-án megjelent bécsi tudósítás a Frankfurter Zeintungban arra a következtetésre jutott, hogy Ausztria számára létkérdéssé vált: vajon a szövetségesek n
3
n
13
Uo. Uo. 1869. augusztus 15.
nélkül vagy Franciaországgal készüljön-e fel Poroszország esetleg délre irányuló ter jeszkedésével szemben. A külpolitikai irány messzire visz e dolgozat témájától, de rávilágít a három szom széd állam egymás belpolitikai intézkedéseire való reagálásnak okaira. Az orosz politi kai közvéleményt demonstráló periodikák állásfoglalásait a kiegyezésről a szkepszis szóval lehetne leginkább jellemezni. Hogy melyik miben látta a dualista rendszer hibáit, az jellemző irányultságukra. Haragszanak az osztrákokra a szlávokkal szembeni elutasí tó magatartásuk miatt. Figyelemre méltó azonban, hogy az újságok sok olyan kérdést vetnek fel a dualista rendszer várható problémáit illetően, amelyek valóban jelentkeznek majd és hozzájárulnak annak későbbi felbomlásához. Az orosz közvélemény a kiegyezést úgy látta, hogy „ ...a megbékélés Magyarország gal nem teljesen önkéntes, de feltétlenül őszinte. A Habsburgok elfogadták azt, mint poli tikai kényszerűséget. " Ezt támasztja alá a 48-as elítélteknek a koronázás alkalmából adott széles körű amnesztia. A Birzsevije Vedomosztyi a börzéhez közel álló lap döbben ten közölte, hogy ,,... Ferenc József hivatalos báljára meghívtak olyan személyeket is, akiknek halálos ítéletét politikai bűneikért ő maga írta alá 1849-ben. Magyarország mi niszterelnökét, Andrássy grófot is annak idején kötél általi halálra ítélték. " Ferenc József magyar királlyá koronázása 1867 jelentős eseménye volt, nem elsősor ban érzelmi vagy tradicionális, hanem államjogi szempontból. És nemcsak a magyarok, de a császár számára is, aki a családi kapcsolatok és hagyományok ápolását lelkiismereti kérdésnek tartotta, de most még Margit főhercegnő váratlan halála és Miksa mexikói császár perének kimenetele sem gátolta meg abban, hogy ragaszkodjék a koronázás mi előbbi megtartásához. A koronázási ünnepséget 1867. június 8-án tartották meg a ma gyar nemzet hagyományainak megfelelően valamennyi szokást figyelembe véve. A kép viselőház elnöke fél 6-kor ezekkel a szavakkal nyitotta meg ülésüket: „Most elindulunk a koronázásra azzal az őszinte kívánsággal, hogy a mai nap mind az uralkodó, mind pe dig a haza számára a lehető legnagyobb örömet hozza. A nagy ünnepség kiválóan sike rült. Amikor a királyné és Rudolf trónörökös díszmagyarban megjelent ...a nép lelkes éljenzésben tört ki. "" A Golosz liberális lap hasábjain az esemény visszásságát hangsúlyozza a 18 évvel korábbi események felelevenítésével. „ 18 évvel ezelőtt 1849 áprilisában a debreceni or szággyűlésen, ahova meghívták Magyarország minden társadalmi rétegének képviselő jét, olyan törvényt mondtak ki, amelyre eddig nem volt példa Ausztria történetében. Ez zel a törvénnyel megfosztották a Habsburgok-házát trónjától, amelynek hatalmát annak idején a gyászos kimenetelű mohácsi csata után önként ismerte el maga fölött a magyar ság. A trónfosztás óta alig telt el 18 esztendő és Magyarország, amelyet a mi fegyvere inkkel törtek meg az osztrákok, türelmetlenül várja azt a pillanatot, amikor a Habsburg ház képviselője újra fejére helyezi Szent István koronáját. " Sűrűn felteszik a kérdést 14
I5
ib
I8
14
15
16
17
18
Uo. 1869. augusztus 20. Szin Otyecsesztva, 1867. május 3. Birzsevije Vedomosztyi, 1868. május 17. Birzsevije Vedomosztyi, 1868. június 8.; - Golosz, 1867. május 10., június 8. Golosz, 1867. június 11.
egyébként az orosz lapok, miért éppen a magyarokkal, a kérlelhetetlen ellenséggel köt szövetségét Ausztria. A Golosz így fogalmazta meg a választ: „A sors szétválaszthatat lan egységbe forrasztotta az Osztrák-Magyar Monarchia valamennyi részét, szétbonthatatlan csomóvá kötötte össze a magyar nemzet és az osztrák uralkodóház sorsát. Ausztria szétesése múlhatatlanul maga után vonná a magyar nemzet pusztulását is. " A Birzsevije Vedomosztyi az osztrák liberalizmussal szemben szkeptikus és perspektivátlannak ítéli a magyar állam sorsát. „Ha a szabadságot - írja - meg lehetne szerez ni s az államot fel lehetne támasztani beszédekkel és ünnepléssel, rendeletekkel és tör vényekkel, akkor a «liberális» Ausztria az elsők között lenne a szabad, alkotmányos ál lamok között. De Ausztria nem rendelkezik azoknak a szükséges dolgoknak egyetlen ele mével sem, amelyek állammá tesznek egy politikai képződményt a szó mai értelmében. " Ezzel szemben a Frankfurter Zeitung az új állami alaptörvények 1867. december 31-i közzétételét követően igen reményteljesen nyilatkozik az ország jövőjéről, mivel a klé rus kötelékeitől kezdte megszabadítani az államot az új felekezeti törvény. A lap a sza bad szellemű osztrákokkal karöltve örömmel nyugtázta a „polgári minisztérium" kine vezését, amelyben helyet kapott a liberális Carlos Auersperg fejedelem, Herbst, Giskra, Berger, s a két utóbbi még ráadásul a frankfurti parlament tagja is volt. A lapban 1869ben megjelent „Ausztriai német levelek" nem a nemzetiségi kérdést, hanem a liberális elvet hangsúlyozták, mivelhogy a mindenkit összekötő szabadság lefékezi a nacio nalizmus destruktív tendenciáit. 1869. december 16-án éles hangú kritika jelent meg Adolf Fischof: Ausztria és fennállása garanciája című könyvéről, amelyet abban az év ben adtak ki Bécsben. A mű az Osztrák-Magyar Monarchia kedvezőtlen helyzetéért egyértelműen az ausztriai alkotmányos rendszer struktúráját tette felelőssé. A külön böző lapok egymás állásfoglalásait is figyelemmel kísérték. Például az orosz Veszty ép pen a Frankfurter Zeitungra hivatkozva állítja Magyarországról, alig egy héttel a koro názás után, hogy: „Az egész országban a legborzalmasabb elégedetlenség uralkodik, tombol az önkény, mely az ököljog idejére emlékeztet. " Az állítás nem a tájékoztatás, hanem a hangulatkeltés szándékával íródott, főként ha tisztában vagyunk a lap konzer vatív szellemiségével. A I I I . ügyosztály titkos archívumából valók az alábbi idézetek, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy a politikai közvélemény elsősorban érzelmi ala pon formált véleményt a megszületet Monarchiáról: „Ausztria nélkülünk is hamar összeomlik, ezt különösen Bécsben lehet érezni... A németek a poroszokhoz húznak. A magyarok egyáltalán nem gondoskodnak az állam egységes érdekéről... A magyarok az oroszokhoz ellenségesen, gyűlölettel viszonyulnak. " Ugyanakkor egy másik ügy nök így nyilatkozik: „ Voltam Magyarországon és lelkesedem ezekért a szimpatikus, 19
20
21
22
23
24
1S
19
20
21
22
23
24
2 5
Uo. 1867. szeptember 1. Birzsevije Vedomosztyi, 1868. október 3. Frankfurter Zeitung, 1868. január 10. Uo. 1869. augusztus 10. Uo. 1869. december 16. Veszty, 1867. június 20. CG AR f. No 109. jegy. hrany. No 429. 1-5.
ellenséges emberekért, még akkor is, ha szláv ügy ellenségei. Tetszik állameszményük és forró szeretetük a magyar állam iránt, tetszik az államteremtő eszményük. " Az orosz kormánykörök nyíltan sohasem támogatták a pánszláv elképzeléseket, el méletileg viszont feltétlenül és ezért tág teret engedtek a pánszláv sajtónak és társasá goknak. Bár nyíltan nem lázították az orosz lapok ausztriai Magyarország szláv lakosait, de az biztos, hogy minden olyan hírt közöltek, amely Ausztriában bármilyen téren meg nyilvánuló elégedetlenségről tudósított. „Ha a szlávok egyetértésben élnének, ők lehet nének a legerősebb nép, " - állítja a Golosz. „Akkor pedig sem a horvátok, sem más szlávok jogait nem fenyegetné senki részéről veszedelem. A tanács tehát: Egyesüljenek a szlávok! " Pedig egyetlen szláv nemzetiség sem kívánt kiválni a Habsburg birodalom ból 1867-68-ban, nem akartak teljesen önálló állami életet kezdeni, különösen nem vágytak a Habsburgok helyett Oroszország patronálására. A birodalmon belül kívántak maguknak a meglévőnél több politikai jogot szerezni. Ezen igények fokozatos kielégíté sével és ezzel egyidejűleg a központi irányítás folyamatos finomításával, tökéletesítésé vel. Hozzáértő kezekben a Habsburg Birodalom a régebbinél sokkal jelentősebb pozí ciókat is kiharcolhatott volna magának Európában. De ennek a folyamatnak éppen a na cionalizmus szabott határt, egy eszme amely a nagy népek számára egyértelműen pozi tív hatású volt, de a kis nemzeteket politikailag megölte és az erőket megosztotta. lb
21
2%
2 6
27
2 8
Uo. No 109. No 4. jegy. hrany. No 160. Golosz, 1867. május 10. Uo.
