Avalon Hív - A misztériumutazás

Avalon Hív - A misztériumutazás Kezdőlap Elindulás

Részletek

Az első kapu Folytatás A második kapu A harmadik kapu Folytatás A negyedik kapu Folytatás Az ötödik kapu Folytatás A hatodik kapu Folytatás A hetedik kapu A középpont Folytatás

A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe

Avalon Hív - A misztériumutazás Kezdőlap Elindulás Az első kapu Folytatás A második kapu A harmadik kapu Folytatás A negyedik kapu Folytatás Az ötödik kapu Folytatás A hatodik kapu Folytatás A hetedik kapu A középpont Folytatás

… Megint elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogy Merah nem tulajdonított jelentőséget annak, amikor meglátta, hogy a falakon áttör egy kis helyen a fény. „Ennyi fény kevés” – gondolta Merah önhitten. Nagyot tévedett. Ez a kis fény indította útjára Ilénét a szívéhez. Ez a kevés fény változtatta meg az életét annyira, hogy legyen bátorsága elindulni és tovább keresni önmagát és a szívéhez vezető utat. Merah mennyire dühös volt, tombolt, őrjöngött, ígérgetett! De a fény már ott volt. Visszavonhatatlanul. Minden, amit Merah hosszú évek alatt pusztított Iléne lelkében, most kezdett kivirulni, kezdett újra életre kelni. És a rideg, magas falak, amelyeket maga köré húzott félelemből, már inkább akadályozták, mint védték. Zavarták a kilátásban és abban, hogy megélje másokkal az igazi szeretetet. …

Mikor az élet a könnyebbik arcát mutatja, Szíved megpihenhet, nincs több titka. Ez az idő, mikor erőt gyűjthetsz, s kell is, Mert a csend változásra készít. Csoda ez a pillanat, egy izgalmas utazás, Mely a lelkeden repít át. … Mosoly ül az arcodon, csak bontod a falakat Óvatosan, ahogy azokat odaraktad. Csak azt érzed, hogy mennyire szeretnéd Ha mindenki láthatná lelked kertjét. És érzed, bárki beengedhetsz, mert tudod Ki az, aki szeretni és ki az, aki pusztítani fog. … Az emlékeken táncot járt a fény, mígnem Iléne úgy érezte, hogy készen áll a találkozásra. Merah rettegett ettől a naptól. Érezte, hogy könnyen elveszítheti ezt a lelket is, ha nem figyel, elég egy apró hiba. Egyre gyakrabban járt így, nem értette, hogy mi történik az emberekkel. Honnan veszik a bátorságot, hogy egy új irányba induljanak, hogy merik magára hagyni? Pedig ő olyan szórakoztató, annyi feladatot talál nekik, annyi betegséget. Mi az, ami felnyitja a szemüket? Miért nem maradnak vakok? … A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe

Avalon Hív - A misztériumutazás Kezdőlap Elindulás Az első kapu Folytatás A második kapu A harmadik kapu Folytatás A negyedik kapu Folytatás Az ötödik kapu Folytatás A hatodik kapu Folytatás A hetedik kapu

… Iléne tudata tágulni kezdett, minél erősebb volt benne az elhatározás az indulásra, érzékei annál kifinomultabban működtek. Merah és Jázmin története benne is zajlott, s most a szeme megtelt könnyekkel. Ő is részese lehet majd ennek a csodának. Az ő lényéből is sugárzik majd a fény, amivel a Földet gyógyítja. El sem hitte még, hogy azon harcosok közé tartozik, akik azért érkeztek, hogy egy szebb világot hozzanak el. Többek között emiatt is szeretett volna az Istennővel találkozni, szeretett volna válaszokat kapni. Szerette volna, ha az Istennő jelöli ki az útját és hirtelen a tudásszomja elapadhatatlanná vált, mindent tudni akart Merahról, Jázminról, más Univerzumok létezéséről, de mindent kívülről akart hallani, még mindig nem hitt abban, hogy ez a tudás, az emlékek benne vannak, bármikor elérheti őket. …

Az első kapu … Az ösvény, amin Iléne elindult látszólag ugyanolyan volt, mint bármely más szokványos erdei út. Az erdő széléről haladt annak a mélyére. A nap még mindig odaadóan kényeztette ragyogó sugaraival, az út szélén apró lila virágok támaszkodtak a fűszálaknak. Néhol még egy-egy harmatcsepp is megcsillant a természet buja növényei között. …

A középpont Folytatás

… Ahogy körbenézett, a tájat nagyon sejtelmesnek találta. Annak ellenére, hogy sütött a nap, úgy tűnt, mintha köd gomolyogna előtte az úton. Megindult a köd felé és mivel nem tudta azt kikerülni, áthaladt rajta. Lassan ez a köd alább ereszkedett és egyre sűrűbb lett, tejszínű habok táncoltak felé, szinte már az orráig sem látott. Kezeit előre nyújtotta, hogy tapogatózni tudjon, nehogy nekimenjen valaminek. A köd egyre testesebb lett, már a lábfejeit sem látta, fogalma sem volt, hogy a következő lépése hol fog landolni. Nem ismerte ezt a helyet, ezért lelassította a lépteit, mégis egy belső erő rendíthetetlenül hajtotta előre. Egy pillanatig sem volt rossz érzése, határozottan haladt arra, amerre az utat hitte. … … A legerőteljesebb változás az égbolton következett be, az ibolyaszín mélyülni kezdett, a tér pedig tágult. A felhők között különös színű bolygók mutatták meg magukat, amelyek annyira távolinak tűntek, mégis, talán ha kinyújtotta volna a karját, akár meg is érinthette volna őket. ... A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe

Avalon Hív - A misztériumutazás Kezdőlap Elindulás Az első kapu

Erdei manók hintáznak a fűszálakon Lassan táncra perdülnek ők is a tavon. Gyönyörű a tánc, ez egy színház, s emlékszem Gyermekként többször volt ebben részem.

Folytatás A második kapu A harmadik kapu Folytatás A negyedik kapu Folytatás Az ötödik kapu Folytatás A hatodik kapu Folytatás A hetedik kapu A középpont Folytatás

Kár, hogy ilyen sokáig nem láthattam Őket Kik végig itt voltak velem, a segítőket. S mikor szemem újra kinyitom, s körbenézek Már csak a tavat látom, s emlékezek. … Iléne rácsodálkozott erre a kivételes világra, és élvezte, ahogy beletágul a körülötte lévő térbe, hirtelen a testét szűknek érezte, és mintha megbillent volna, elvesztette az egyensúlyát, és elesett. Az élmény azonnal visszahúzódott, és Iléne sietősen kapkodta a levegőt, és kalimpáló szívét figyelte, nehogy átüsse a mellkasát. Újra a kezeit nézte, teljesen normálisak voltak, megérintette a testét, érezte a bőrét, annak a ruganyosságát. Az előbbi megtapasztalás elillant, de Iléne érezte, hogy nemcsak képzelődött, hanem valójában átélte ezt a csodát. A szája önkéntelenül mosolyba szaladt, és egy örömkönny gördült le az arcán, olyan magasztos boldogság áradt szét benne, amilyet még soha nem érzett eddigi életében. … … Félelem volt benne, mikor elindult, de a hite segítségével legyőzte a korlátait. Most pedig megláthatja az élete valódi célját, amiért ideérkezett. Mintha nem is a saját gondolatai lettek volna, amelyek visszhangoztak benne, de Iléne most igyekezett megtartani a figyelmét ezen a belső monológon, nem akarta, hogy bármi kizökkentse. A búra, ami alá beült, mintha szerető gondoskodásba fonta volna, a szivárvány minden színe megcsillant a felületén, s áldással mosolyogtak a lányra, aki azonnal visszahozta elkalandozott figyelmét, és tovább hallgatta a lelkében zajló beszélgetést. …


Avalon Hív - A misztériumutazás Kezdőlap Elindulás Az első kapu Folytatás A második kapu A harmadik kapu Folytatás A negyedik kapu Folytatás Az ötödik kapu Folytatás A hatodik kapu Folytatás A hetedik kapu

A második kapu … Az égbolton megannyi ragyogó csillag pompázott, bolygók pihentek egymás mellett békében, hasonlóan, mint az előző helyen, de itt az égboltot a lemenő nap sugara bíbor színűre festette és sokkal erőteljesebben fénylett, mint amilyen naplementéhez hozzá volt szokva. A Földet ezerszínű virágok borították; csodálatosan tündököltek és büszkén hajlongtak, a szél lágy ölén ringatóztak csendesen, és úgy szippantották be ennek a tájnak édes illatát. Gyönyörű ének hallatszott a távolból. Akár egy Angyal lágy, mindent magába ölelő, szeretetre hívó hangja. … … Iléne most, hogy visszatekintett, látta, hogy egy hosszabb szakaszt leszámítva, végig két lábnyom haladt az élete útján. Az Angyal végig ott volt vele, kísérte őt, beszélt hozzá és segítette az útján. És mennyiszer meg sem hallotta! Mennyiszer Merah-ot hallotta csak, és utána ment, úgy cselekedett, ahogy ő akarta! De az Angyal akkor is vele volt. Mennyi szenvedéstől megszabadíthatta volna magát, ha megőrzi ezt a képességét, hogy lássa a láthatatlan világot. Szeme azt az útszakaszt figyelte, amelyen csak egy lábnyom volt, behunyta a szemét, és megkérdezte az Angyalt:

A középpont Folytatás

- Miért hagytál el akkor engem, megbántottalak valamivel? - Soha nem hagytalak magadra, én azt a feladatot vállaltam, hogy melletted legyek addig, amíg dobog a szíved. - De akkor azon a részen miért van csak egy lábnyom? - Mert beteg és elesett voltál, ezért azon az úton az ölemben vittelek, amíg meg nem erősödsz annyira, hogy újra járni tudj az utadon. … Iléne hálás volt Jázminnak, amiért közbelépett, hogy kiragadja ezek közül az önmarcangoló gondolatok közül. Valahogy ezt meg kell tanulnia, hogy elfogadja, ha hibázik. Nem is sejtette, hogy lesz alkalma az út során megtapasztalni, és átégetni magán ezeket az érzéseket. …



A harmadik kapu … Iléne hirtelen riadt fel, rémálom gyötörte, azt álmodta, hogy a torkában egy óriási gombóc formálódik, s nehezen veszi tőle a levegőt. Egyre nehezebben, emiatt riadt fel, hogy belelélegezzen a friss levegőbe. De mikor kinyitotta a szemét, és levegő után kapott volna, döbbenten nézett szét. Egy réten feküdt, sehol a házikó, sehol Merlin. Egyedül volt. Egyre nehezebben lélegzett, és érezte, hogy nem álom volt a gombóc a torkában. Az egész nyaka be volt dagadva, szája alig mozgott, amint meg akarta köszörülni a torkát, fülén égő érzés lett úrrá. Ilénét kezdte elfogni a pánik. Kiabálni akart, de nem jött ki hang a torkán. … … Tudod Iléne, mivel ennyire bezárkóztál, a tested is erre rezonált. A torkod eltömődött a sok dühvel, haraggal, méreggel. De még azzal a szeretettel is, amit Nafet iránt érzel, de nem mondtad neki soha. Úgy képzeld ezt el, mint egy alagút, megindul az áramlás, jelen esetben a hangod, szeretnél szólni. Végigjut az alagúton, majd meggondolod magadat, és el kezded lenyomni, visszatuszkolni a szavakat. Az elején még fel sem tűnik, mert van hely az alagútban, de minél többször teszed ezt meg, eldugaszolod az alagút kijáratát. Lefelé nem tud menni, mert nincs hova, onnan jött, onnan már kilökték, tehát csak kifelé mehet. Iléne, segíts ennek a méreggömbnek, hogy kijusson a torkodból, különben örökre néma maradsz. - Sitoch vidáman felnevetett - Bocsásd meg a drámaiságomat, de ez az én kiváltságom. Olyan jól szórakozom a reakciódon. Nevess velem együtt! Mikor nevettél tiszta szívből utoljára, úgy igazán? Iléne, az örömöt is be kell fogadnod az életedbe, nem elég, hogy mosolyogsz. Az az első lépés, de kacagj tiszta szívből, hangosan! … … Egy tóhoz érkeztek, Sitoch a tóra mutatott. Fodrozódni kezdett a vize, mintha vihar dúlt volna benne. Vad hullámok csaptak egymásnak, a partján álló fák leveleit tépázták. Csak a tó körül olyan vihar keveredett, amely pusztító erővel rontott a víz felszínének, hatalmas hullámokat gerjesztett, a fák mélyen hajoltak a tó fölé. …



… Ilénének összeszorult a szíve, ahogyan ezt a lányt nézte. S lassan egy ismerős érzés kerítette hatalmába, mintha talán ez vele történt volna meg. Ez a fojtogató érzés átjárta a torkában a gombócot, s a felismerés csírái a lelke mélyén életre keltek, ez ő! Ez a lány, ez ő! Homályosodott a tó tükre, majd egészen eltűnt a kép. Újra csak egy békés tó volt, mely csendesen ült a föld nekiszánt méhében. ….

… Iléne meg sem próbált beszélni, úgy érezte, ha még lenne is hangja, nem tudna mit mondani. Elfogyott a szó. Úgy érezte magát, mint akiben megtört valami. Most kezdte felfogni ennek az útnak a komolyságát, és ezt pont egy olyasvalaki tanítja meg neki, aki mindenen nevet! Egyre csak nőtt a zavar Iléne lelkében, hirtelen olyan érzése támadt, mintha egy rossz álomba csöppent volna. Valahogy fel kéne ébrednie. De nem, úgy tűnt, hogy ez jobban a valóság, mint amit eddig annak hitt. Hinnie kell abban, hogy minden jóra fordul. Bíznia kell abban, hogy jó helyen van. … … Aztán hirtelen megállt. Lábai földbe gyökereztek. Végtagjai lemerevedtek, ahogyan az ösvény végét nézte. Egy kutya állt az út végén, nagy testű, vicsorogva méregette őt, szemei vérben forogtak. Széles állkapcsa hegyes fogakat rejtett, mozgékonynak és gyorsnak tűnt, elfutni nem lett volna értelme. Iléne testét jeges félelem járta át, farkasszemet nézett egy állattal, akin látszott, hogy bármelyik pillanatban megtámadhatja őt. Egyáltalán nem tűnt békésnek és barátságosnak. Iléne nem mozdult, a kutya vele szemben állt, minden izma megfeszült, s a várakozás még jobban megbénította testét és ösztöneit. Iléne próbálta felmérni a lehetőségeit, újra a futásra gondolt, de hamar belátta, hogy nincs értelme. Pillanatok alatt utolérné, nem tudna sehova elbújni előle. A félelem egyre jobban kezdett úrrá lenni rajta, és újra megérezte a torkában a gombócot, ahogyan feszít. A kutya egy lépést tett felé. Iléne szíve hevesebben kezdett dobogni, úgy érezte, hogy elveszett, s ebben a pillanatban a kutya lassan megindult felé. Mozgása becserkésző volt, mint az oroszláné, aki a zsákmányáért megy. Tudja, hogy ő győzedelmeskedett, nem kell sietnie, kielvezi még a pillanatot, s áldozata félelemmel teli tekintetét fogva tartja, engedi, hogy a győztes király mámora bizsergesse a testét. Iléne megpróbált hátrálni, de belelépett egy sündisznóba. Mezítláb volt, éles fájdalom hasított a talpába. Hirtelen úgy érezte, hogy elveszett. ...



A negyedik kapu … Iléne felnézett, s a távolban egy alakot látott. Lassan elindult felé, ahogy közeledett, egy férfi alakja körvonalazódott ki előtte. Mikor megállt előtte, szíve összeszorult, gyomra összerándult. Az a férfi állt előtte, akit annyira szeretett.

Szeretnék szelek szárnyán hozzád repülni, Szeretnélek örökkön örökké Téged ölelni. Szeretném, ha szerelmünk nemcsak papíron létezne Bárcsak a valóság és nem egy szép mese lenne. Szeretném, ha az Angyalok szárnyukon Hozzád repítenének egy kedves hajnalon. Ha ébrednék, s mikor a szemem nyitnám A te gyönyörű, édes mosolyodat láthatnám. Ha arcom érintenéd, lágyan, mint a reggeli napfény Nem lenne más azon a napon, csak Te meg Én. Nem rohanna a világ, s mi csak pihennénk benne Ringatna megannyi csodálatos perce. … … Iléne úgy érezte, hogy becsapták, hogy meggyötörték, hogy kihasználták. Mélységes fájdalom szorította össze a szívét, egy fagyos ököl szorítását érezte. Patakokban hullott a könnye, rázta a zokogás. Hihetetlen szomorúság járta át lelkét. Évek óta Zodkien iránt érzett szerelmével kelt és feküdt, reménykedett benne töretlenül, hogy beteljesedik egy szép napon. És most belé hasított a felismerés, hogy illúzióban élt, olyan álmokat kergetett, amelyeknek semmi közük nem volt a valósághoz. Zodkien is Merah fogságában tengődött, s Merah nem engedi, hogy boldog legyen. És Iléne mit tehet? Semmit. … … Iléne lemondóan sarkon fordult. Úgy érezte, hogy mindent elveszített. Lelkének édes-keserű titka volt, hogy mennyire szerette ezt a férfit, és most el kell felejtenie, maga mögött kell hagynia. Nincs tovább. Nincs több álmodozás. Már tudja az igazságot. S ez még jobban fáj, mintha Zodkien azt mondta volna, hogy nem szereti, nem érez iránta semmit. Szíve romokban hevert. ...



… Iléne elgondolkodott ezeken a szavakon, s mintha százéves álomból ébredt volna fel, most vette csak észre, hogy mennyi lehetőség mellett ment el, mennyi mindent elengedett az életéből azért, mert egy olyan emberhez kötötte magát, aki súlyos és nehéz korlátok között tartja saját magát, aki nem szabadon dönt önnön sorsa felett, és Iléne hagyta, hogy ezek az energiák mind az ő életét is befolyásolják, és hassanak rá. … … Élete egyik legnehezebb leckéje volt, de íme, az ajándék már az övé: a tapasztalat. Hirtelen megint szabadnak érezte magát. Újra mosolygott, amint körülnézett újra látta a csodálatos táj szépségét, ahová érkezett. Mint egy gyermek széttárta a karjait és csak pörgött, élvezte a nap gyengéd érintését, majd lefeküdt a földre, odasimult a talajhoz, Iléne úgy érezte, mintha az lágyan ölelte volna. Mintha visszafogadná magába, mint amikor megtér a tékozló gyermek, és hazatalál. Mindenki örül neki. És Iléne is örült, újra boldog volt. Nem kellett hozzá senki, hogy boldog legyen, csakis önmaga és ez így volt jól. … … Iléne, egyetlen esélyed van az életben, hogy ne veszítsd el magadat, ha mindig a jelenben vagy. Ha a jelenben fájdalom ér, ne menekülj el egy fantáziavilágba, ne építs egy olyan helyet, ahol minden szép és jó, mert az nem valóságos. Éld meg a fájdalmat, aztán add vissza a földnek. Így tudsz egy csodálatos életet építeni magadnak. És oszd meg mindig mindenkivel javaidat, tanulásaidat, ne tartsd meg magadnak. Ne törekedj arra, hogy biztonságot építs magadnak az életben, mert így a korlátokat építed. …



Az ötödik kapu

Miért akar mindenki más lenni, mint ami? Miért gondolják, hogy más valaki? Miért nincsen hitetek, miért az árulás? Segítőtök rengeteg van, csak álruhás. Kevés az idő, mit ezen a világon töltünk Legalább ez ne legyen titok előttünk. Élj szabadon, mintha több nap nem lenne Tedd amit szeretnél, hallgass a szívedre. … Ez a hely olyan volt, mint a drágakövek városa. Több kincs rejtőzött benne, mint azt elsőre észrevette volna, aki átutazóban jár itt. És így tökéletesen illett Anselmo is ide, hiszen ő is olyan titokzatos, ám mégis könnyed volt, aki készséggel felfedi a titkait, ha jól teszed fel a kérdést. … … De ez a lány a tükörben, ez nem, Iléne félve nézett a tükörbe, s elborzadt a látványtól. A nő, aki visszanézett rá, egy reszkető gyermek, kinek arca eltorzult, kezei remegnek. Úgy festett, mint egy mutáns, nem mint egy ember, nem mint egy nő. Annyira más volt, mint az, akit Anselmo mutatott neki. Ez a lány, akit látott, tele volt félelemmel. Rettegett mindentől, de leginkább az élettől, és attól, hogy önmaga legyen. Külseje az átlagosnál rosszabb volt, mint egy szörny, úgy nézett ki. Iléne felemelte a fejét, s a nap sárga volt már csak, barna és fekete foltok borították. A fehér fény éppen csak a szélein egy vékony vonalban foglalta keretbe a valaha szikrázóan ragyogó fénygömböt. … … Iléne újra a tükörben lévő lányt nézte. Valóban ilyen rossz véleménnyel van saját magáról? Hirtelen a gyomrába éles görcs hasított. Lerogyott a földre a fájdalomtól, összehúzta magát, hogy kevésbé érezze a kellemetlen szúrást. De az nem enyhült, egyre jobban pulzált a fájdalom a gyomrában, szinte elviselhetetlen lett. Lassan átterjedt a fájdalom a dereka környékére is. … … Iléne úgy érezte, hogy már csak percei vannak hátra. Mintha a gyomrában tűz gyúlt volna, és most elevenen el fog égni. A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe | A lap címe


… Egyszer olvasott már ilyesmiről. Lehet, hogy belső égése van, és tényleg elhamvad? És Anselmo ezt végig fogja nézni? Onnan a távolból? Anselmo hátrább lépett pár lépést, aggódó volt az arca. Nem bízik bennem – gondolta Iléne. – Azt hiszi, hogy meghalok, látom az arcán. Talán igaza van. Talán itt most minden véget ér. Iléne becsukta a szemét, s újra kinyitotta. A fájdalom nem múlt, s ő ugyanott volt. Nem fog meghalni. Életben marad, az már biztos. A fájdalom pedig elkíséri, hacsak ki nem talál valamit. … … A hit volt az, hogy valahogy majd csak megoldja, voltak már korábban is nehézségek az életében. Ahogy görnyedten feküdt a hóban, rájött, hogy lehűthetné égő gyomrát vele. Belemarkolt, és dörzsölni kezdte a hasát vele. Először türelmetlenül, durván, majd egyre lágyabban. Simogatta a hasfalát, csitítgatta a fájdalmat magában, nem tudta, hogy mit tehetne, csak annyit, hogy majd kitalál valamit. Ahogy Anselmora nézett, látta rajta a megkönnyebbülést. Vajon mitől? S ahogy visszatért a jelenbe a gondolatai közül, érezte, amint a fájdalom kezdi elhagyni a testét. Ott feküdt a szivárvány alatt, s a fénygömb kezdett újra felragyogni. A legcsodálatosabb látvány volt, s az erős ragyogás ellenére erőltette a szemét, hogy látni tudja. … … Iléne kezdte érteni, hogy a történteknek egy másik jelentése is van. Azzal, hogy szeretettel fordult a teste felé, az reagált az érintésre. S ha egyszer a szeretet bejut valahova, ott gyönyörű változásokat indít el. Képes arra, hogy megszeressen egy elesett lánykát, egy torz szülöttet, bárkit, akiben ugyanez az érzés pulzál. S amint szeretet érzett az elhagyatott lány iránt, a teste iránt, az érzés eluralta egész lényét és megszépítette azt. A gondolatot mindig követi az energia. Már nem látta magát sokkal rosszabbnak, mint amilyen. Éppen olyannak látta magát, amilyen volt. És ez az érzés felszabadította. Jóízűen kacagott egyet, lenyúlt a hóba, gyúrt belőle egy gombócot, Anselmo felé fordult és megdobta vele. Anselmo benne volt a játékban, hangosan nevettek, amint dobálták egymást a hóval. …



A hatodik kapu … S Mianah jutott eszébe. Hirtelen összeszorult a szíve. Ebben a pillanatban megértette ennek a helynek a sivárságát. Az, hogy most Mianah-ra gondolt, nem lehet véletlen. Az utána maradt űrt Iléne így képzelte el, mint ezt a helyet. És ezzel egyidejűleg rémülten nézett Pozarra. Tudta, hogy mi vár rá. Az sem véletlen, hogy Pozar azt mondta, hogy egy sárkány ereje van benne. Tehát itt van. Itt van a sárkány, aki elpusztította Mianah-ot. Itt van Kareb. S most szembe kell néznie vele. Annyit üvöltött utána minden magányos éjszakán, amikor elragadta tőlük Mianah-ot, és most itt van. Ilénét rettegés fogta el. Tudta, hogy mire képes, látta, hogy mit tett. S most még Merah is őt segíti. … … Kerab egészen pici volt még, amikor először találkoztak. Alig volt ereje, alig volt hatalma. Eleinte nem is aggódtak miatta. De ahogy telt az idő, Kerab egyre nőtt. Talán az ő félelmük táplálta, az ő rémületük lakatta jól minden nap. Minél jobban féltek tőle, és attól, hogy mit tehet velük, Kerab annál erősebb lett. Kerab megérezte, hogy mélyen gyökerezik a félelmük, mert volt veszítenivalójuk. Mianah életét féltették, és el is veszítették őt. Kerab alattomos és köpönyegforgató volt. Nem tudták őt kiismerni. Minél jobban gyűlölték, Kerab annál gonoszabb volt. Merah és ő nagyon jól megértették egymást. Nekik csak az számított, hogy minél több könny és fájdalom kísérje a közös útjukat, bármerre jártak, nyomukban könyörgés, kétségbeesés és sírás hangzott fel. S ők ettől szárnyaltak, ettől duzzadt az életük. … … Merah most egy kicsit elszámította magát. Ezzel a hatalmát akarta demonstrálni, Iléne viszont nem tűrte, hogy erőszakkal irányítsák, vagy hogy bárki ráerőltesse az akaratát. Majdnem engedett Merahnak. Mintegy varázsütésre tért magához. Végig saját fájdalmával volt elfoglalva, csak éppen azt nem látta, hogy Mianah miért döntött így. Valamiért ezt az utat választotta, valamiért úgy döntött, hogy távozik. Nem kellett volna mást tennie, egyszerűen csak elfogadni a döntését. Ezt egészen eddig nem látta, mert önző módon csak magával törődött. Iléne azt érezte, hogy rengeteg időt töltött azzal, hogy haragudjon a világra, Kerabra, azért, ami történt. ...


Avalon Hív - A misztériumutazás Kezdőlap Elindulás Az első kapu

… Iléne mélyet sóhajtott. Irigyelte őket, hogy visszakapták egymást, és újra egy család lehetnek. Kivette a hajából a szalagot, Kerab nyakárba kötötte, hogy mindig emlékezzen rá. Megölelték egymást, Iléne érezte, hogy indulnia kell. A két testvér olyan boldog volt együtt. …

Folytatás A második kapu A harmadik kapu Folytatás A negyedik kapu Folytatás Az ötödik kapu Folytatás A hatodik kapu Folytatás A hetedik kapu A középpont

Ma van a nap, hogy arra emlékezünk Hogy többé nem lehetsz velünk. Ma millió gyertya érted ég és lángol Emléked előtör a félhomályból. Ma megint minden pillanatra emlékszem Megint hálát adok, hogy veled élhettem. A sötétbe egy különleges fény hatol A szeretet gyertyája a Te sírodon lángol. Apró és pici, de ez a legfényesebb Ahogy Te élted az életed. Ott állok előtted, így is sugárzol Te vagy a szellő, ami átkarol. …

Folytatás



A hetedik kapu … Iléne félve nyitotta ki a szemeit. Úgy érezte, hogy mélyen legbelül elfáradt, s megpihenne. Vágyott arra, hogy találkozzon az Istennővel, de már azt sem tudta, hogy mit mondhatna neki. Annyi minden történt amióta elindult, s most inkább megpihenne. Félt az újabb kihívásoktól, félt, hogy mi vár rá, s az elbizonytalanította, hogy mikor lesz vége. S ha egyáltalán vége lesz, akkor mi történik? Hogyan tovább? Vajon messze van még az Istennő birodalma? … … Iléne szívét összeszorította a szomorúság. Olyan volt, mintha az unikornis belé látna. Mint aki mindent tud róla, az összes gondolatát, az összes fájdalmát, még ennek az útnak minden apró pillanatát is. De nem szólt egy szót sem. Ilénét Íriszre emlékeztette. Ugyanazt a tisztaságot látta megcsillanni a szemeiben. Leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy megérintse. … … A morajlás egyre hangosabb lett, s átcsapott egy vad, dühös üvöltésbe. Merah hangja égette Iléne füleit, tudta, hogy minden, amit eddig elszenvedett fájdalom Merah csúf tréfája volt. Furcsa mód nem volt mérges emiatt. Iléne figyelte magát, s hálát érzett. Hálát??? Merah -nak volt hálás??? ’Elment az eszem teljesen’ – gondolta. Iléne attól félt, hogy a hisztéria kezd megint úrrá lenni rajta, azért érez ilyeneket. De nem. Nyugodt volt és hálás. Iléne előre szegte a fejét, s a távolban egy tűzgolyót érzett. Mindezt csak belső látásával látta. Nem a saját szemeivel látta, hogy mi történik, inkább érezte az őt körülvevő energiákat, történéseket. Ekkor érezte a föld remegését, s tudta, hogy a láva elindul útjára. Mint hű szolga követi majd Merah parancsait. … … Eldöntötte, hogy sem őt, sem Shantal-t nem éri több veszteség. Nem számít, hogy ez a táj sivár marad-e vagy újra gazdag lesz, Shantal akkor is szeretni fogja, akkor is az otthona marad. Nem számít, hogy Merah mit akar, Iléne haza fog térni az ő családjához és a barátaihoz. Ez a láva nem fogja őt maga alá temetni. …


Avalon Hív - A misztériumutazás Kezdőlap Elindulás Az első kapu Folytatás A második kapu

… Iléne a döbbenettől szólni sem tudott. Így is már úgy nézett ki, mint egy vert sereg, ha még a ruháját is odaadja, hogyan áll majd az Istennő elé? Shantal belelát a fejébe, hogyan kérhet ilyesmit? Egy utolsó esdeklő pillantást vetett rá, de Shantal nagyon határozott volt. Iléne megadóan sóhajtott egyet. Kibújt a ruhájából, ami már így is koszos volt, szakadt, és meggyötört. Nem hasonlított arra a gyönyörű ruhára, amiben valaha elindult. …

A harmadik kapu Folytatás A negyedik kapu Folytatás Az ötödik kapu Folytatás A hatodik kapu Folytatás A hetedik kapu A középpont Folytatás

A középpont … Iléne kiszolgáltatottnak érezte magát mezítelen. Fáradt volt, és félt. Amikor elindult, szíve tele volt örömmel, vággyal, kíváncsisággal, hogy milyen lesz ez az utazás, milyen lesz az Istennő, hogyan üdvözli majd. Most, hogy keresztülhaladt a hét kapun, és elveszítette minden ékét, minden díszét, amit az Istennőnek tartogatott, úgy érezte, hogy elgyötört a szíve és hogy megtört az utazás alatt. Vidám, csilingelő lénye görnyedten és kétségbeesetten megváltásért imádkozott, de nem találta a kiutat, úgy festett, mint a fa vele szemben. Sírva fakadt, az álmait, a vágyait siratta. Nem tudta, hogy hogyan tovább. Így nem állhat az Istennő elé. Ez nagy tiszteletlenség lenne. Haza akart menni, de azt sem tudta, hogy merre induljon. Kétségbeesése egyre nőtt. Nem értette, hogy hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe. Hiszen hisz az Angyalokban, hogyan engedhették, hogy ez megtörténjen? Miért nem vigyáztak rá jobban? … … Iléne kinyitotta lehunyt szemét és egy nőt látott maga előtt. Csinos lehetett valaha, de a fájdalom és a keserűség már régen eltorzította az arcát. Mély barázdák szántották bőrét, szemében gyűlölet villant meg, amint Ilénét nézte. Ruhája szegényes és szakadt volt, tartása görnyedt. Haja kócos csimbókokban lógott a vállára, ugyanolyan fakó és elszáradt volt, mint a fa. Sugárzott belőle a szenvedés és a békétlenség, száját összeszorítva tartotta, amint Ilénét nézte, mintha már régen várta volna őt. Iléne kezdte kellemetlenül érezni magát a közelében. ...


Avalon Hív - A misztériumutazás Kezdőlap Elindulás Az első kapu Folytatás A második kapu A harmadik kapu Folytatás A negyedik kapu Folytatás Az ötödik kapu Folytatás A hatodik kapu Folytatás A hetedik kapu A középpont

… A kötél lassan húzódott és mély sebeket dörzsölt a mezítelen testén. Mintha a kötél önálló életre kelt volna, és az is Iléne pusztulását akarta, élvezettel nyomódott a húsába, szomjazta a vérét, annak minden cseppjét. Morana megállt előtte, szemei szikráztak, kezében ostor csattant. Egy hirtelen, de határozott mozdulattal lesújtott, hosszú és mély csíkot rajzolt Iléne hátára. A fájdalom szinte elviselhetetlen volt, a koszos arcán lecsorgó könnye furcsa mázzá vált, és újrarajzolta Iléne addig tökéletes arcát. Morana diadalittas kacagása visszhangzott a fülében, amelyet egyre távolabbról hallott, s amint az ostor újra a húsába tépett, felszakította a bőrét, Ilénének derengeni kezdett, mintha a csapások pontosan követnék a lelke térképét, mintha régi sebeit érintenék. …

Minden reggelen hívtalak, kérleltelek Egy vagy velem, én vagyok benned. Életem minden percét az éltette, Hogy észre vedd, ott vagyok benned eltemetve. Minden kínom és szenvedésem hiába

A te füleid süketek voltak lelkem szavára. Mindent elvettél tőlem

Miattad adtam fel a hitem.

Folytatás

Ébredj fel, ébredj hosszú álmodból Én török utat vágyaidból. Nem ismerheted a fényt az árnyék nélkül Nem hagyhatsz hátra emlékül. A mélybe taszítottál, elfordultál tőlem De itt vagyok, s nincs kiút előlem. Itt vagyok örökre A mélyben eltemetve.


Avalon Hív - A misztériumutazás

Recommend Documents