Utolsó utáni fejezet avagy a repedt nád és a pislogó gyertya
„Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki…” (Ésa 42:3)
E
redetileg ezt a fejezetet nem akartam megírni, illetve hozzácsatolni a könyvhöz. Ercsi elkészítette, kijavította a túloldali két grafika eredetijét, amelyek a Szövétnekben már megjelentek. Itt voltak egy dossziéban, a többi rajz mellett, s minél többet néztem ıket, annál erısebb volt a belsı indításom, hogy mégis kell az az írás is, amelyhez eredetileg tartoztak. Amelyet most olvasol. Nem szeretnék már vele semmi különöset mondani. Csak azt akarom leírni, amit úgyis tudsz, amit úgyis minden keresztény tud. De mégis, talán ez a legfontosabb, amit tudnunk kell. Csak arról írok most, hogy milyen jó is nekünk, neked és nekem. Pár csendes gondolatot akarok csak papírra vetni egy csendes emberrıl. Olyan sok sort írtam már, olyan sok prédikációt elmondtam már arról, hogy keresztényként mit kellene tennünk, milyen hiányosságaink, hibáink, bőneink vannak, amelyekre fel kell figyelnünk, és amelyeket üdvösségünk érdekében, mindenképpen el kell hagynunk. Nagyon sok mindent írtam arról is, hogy mi minden vár ránk még ezen a világon, mi mindenen kell még keresztülmennünk. Most egy kicsit arról szeretnék gondolkodni, hogy mi is az, ami ezekre a „kell”-ekre, ezeknek az egyre sürgetıbb hit-cselekedeteknek a végrehajtására indíthat bennünket.
235
Marana Tha! Természetesen nagyon fontos, hogy miként éljük meg a hitünket, miként cselekszünk, mint Isten egyháza, mint Isten gyülekezete, eklézsiája, világból kihívott közössége, de mégis, az a legfontosabb, hogy egyénenként, Isten egyedi teremtményeként mit jelent, mit jelenthet számunkra, hogy İ gondot visel rólunk.
A nád és a gyertya A mottóige alanya természetesen Jézus. İ az, aki nem töri el a nádat, és nem oltja ki a gyertyabelet. Nagyon sokáig nem értettem azonban, hogy mi lehet, ki lehet vajon a nád és a gyertya. A választ akkor találtam meg igazából, amikor elgondolkodtam, mire is jó a mindennapokban ez a két dolog. A nádat sok mindenre fel lehet használni. Lehet nyílvesszıt készíteni belıle, szárából kifaragható egy hasznos íróvesszı, vagy egy csodálatos dallamokkal telt furulyácska. Netalán mérıeszköz lehet házak építésekor vagy ruhák kiszabásához, de használható a kész házak tetejének befedéséhez is. Azonban ha repedt, ha törött, akkor csak szél játéka, haszontalan dolog. A gyertya, a mécses, elektromos áram híján, világítani tud a sötétben, s előzi az éjszaka félelmes árnyait. A dohányosok tudják, hogy az égı gyertya némileg semlegesíti a cigarettafüst szagát. Azután jól el lehet mélázni fényénél az élet nagy kérdésein is, és táncoló lángja gyönyörködteti lelkünket. A keresztényeknek a sötétőzı lángocska az Úr szövétnekét vagy magát az Urat juttathatja eszükbe.
236
Utolsó utáni fejezet Azonban ha elfogy az olaj, ha leég a faggyú, eltőnik a fény, semmivé lesz a varázs. Vajon mitıl törik a nád, s mitıl pislog a gyertyabél? A nád nem a szélben törik. Az erıs szél csak földre hajlítja, de nem töri el. Csak akkor törik, ha kiszárad, ha nincs benne elég nedvesség, ha elveszti rugalmasságát, ha nincs benne élet. A gyertyabél lángját kiolthatja az erıs szél, és akkor pislog, ha nincs, ami égését táplálja, ha elfogy a faggyú vagy a mécses olaja. Akkor ugyanis nem világít, nem ad fényt, csak füstöl egy rövid ideig. A nád is, a gyertyabél is nagyon hasznos lehet, de mindkettı csak akkor, ha ép. Repedten, olaj nélkül csak kidobni, félretenni való, értéktelen kacatok. Csendesen, szinte suttogva teszem fel a kérdést: és a mi életünk? Vajon van-e bennünk elég nedvesség, hogy minden sejtünkbe elvigye az életet, van-e bennünk elég olaj, hogy fényünk legyen ezen a sötét világon? Vagy éppenséggel halljuk már életünk repedtségének recsegését, a fogyó olaj utolsó, kétségbeesett, mindenre füstölgı sercegéseit? Mennyire vagyunk nem keresztényként, „csak” emberként hasznosak? Mennyit ért az életünk, mielıtt találkoztunk Jézussal? Pontosan a fontos céljaink közepébe találtunk-e, vagy csak röpködtünk tanácstalanul a céltábla körül, Nyílvesszık? Írt-e velünk a Gondviselés keze meleghangú napokat mások számára, vagy csak értelmetlen, foszladozó gondolatokkal töltöttük meg perceink papírját, Íróvesszık? Tudtunk-e harmonikus dallamokat a szél szárnyán a világba küldeni, vagy csak egy folyamatos, disszonáns hangolás volt az, amit életünknek hívtunk, Furulyák? Megbízhatók voltunk-e mások számára, amikor építeni, szerkeszteni kellett,
237
Marana Tha! vagy csak napjaink folyamatos elszabásaival voltunk elfoglalva, Mérıeszközök? Rávilágítottunk-e valami szépre, valami értékesre, gyönyörködtetett-e valakit a fényünk, vagy pusztán annak örültünk, hogy egyáltalán még pislákol bennünk az élet, miközben a mindennapok fojtogató szeleinek kínkeservesen ellenállva, a kikerülhetetlen, végsı kiégéshez közeledtünk, Gyertyabelek? S ha magunkba nézünk, akkor most tudnánk-e Jézus nélkül bármennyire is száguldani, jól írni, dallammá, mértékké lenni, világítani vagy égı olajunk fényénél bárkinek is eszébe juttatni İt, Aki maga a világosság? Úgy gondolom, nagyon költıi a kérdés… Bizonyos értelemben könnyebb nyílvesszıként a saját utunkon száguldozni, íróvesszıként csak azt írni, amit önnön kútfınk diktál, egyszerőbb saját, harmóniák nélküli, hamis dallamainkat fújni, vagy saját mértékünk szerint mérni, még akkor is, ha hitelesítetlenek az egységeink, s könnyebb másokra füstölögni, mint utat világítani számukra. Hányan nem éreztük még azonban, hogy ezek az utak, módok végeredményben nem vezetnek sehová, hogy csak megrepedünk az elviselhetetlen terhek alatt, hogy már nincs, ami energiát adna, s ahelyett, hogy égnénk, már csak épphogy pislákol bennünk az élet?
Két kisiklott élet története Ismerek egy lányt, ma már asszonyt, aki a saját sorsát céltévesztett nyílvesszıként járta. Így jutott egészen sötét lelki mélységekbe. Kapcsolatai keszekuszák, felszínesek voltak, igazából „nem volt embere”, akivel ıszinte lehetett volna, akivel megoszthatta volna szíve sötétségének fájdalmát. Olyan furulya volt akkoriban a lány, aki csak egy távoli világ, Jamaika reggae-muzsikájának dallamát tudta fújni, teljesen belebolondulva ennek az országnak a kultúrájába, életstílusába. Így menekült a budapesti valóság elıl. Életének alig-pislogása, szempilláinak ideges verdesése a tükörben mutatta meg hitetlenkedı önmagának valóját. Olyan mérıeszközzé lett a lány, aki már csak hibásan tudott mérni: temetıkbe járt ki sírfeliratokat győjteni, hogy még szomorúbb lehessen. Az alkohol után a kábítószert is kipróbálta. A fiúk sem jelentettek túl sokat számára, bár szinte szőkölve vágyott valakire, akinek ı is fontos lehetne. Az élet szelei addig szárították, addig tépték a nádat, amíg az megrepedt; az élet lángja már alig pislákolt benne.
238
Utolsó utáni fejezet Egy hosszú házibuli hajnalán úgy rángatták vissza egy toronyház sokadik emeletének ablakából. A fülébe üvöltött figyelmeztetésre („Élned kell még!”) csak ennyit mondott rezignáltan: „Minek?” A buszvezetı, aki rendszeresen akkor vezette jármővét, amikor a lány hajnalonként hazatért, az utastérbe nézı tükrében hosszan szemlélve ıt, elhatározta, hogy elbeszélget vele. Mielıtt a lány öngyilkos lenne. Biztosan tudom, hogy így történt: a buszvezetı ma már a sógorom és testvérem az Úrban. Ismerek egy fiút is, aki tanárai szerint elfogadhatóan írogatott verseket, novellákat. Édesapja alkoholista volt, édesanyja nagyon fiatalon, fehérvérőségben halt meg. A fiú több alternatívát látott maga elıtt az életben, de nem indult el egyik úton sem, mert nem látta értelmét semminek, nem értette, minek is él egyáltalán. Maga köré győjtött egy baráti társaságot, akikkel koncertekre járt, jó nagyokat csavarogtak együtt, és minden fontos dolgot megbeszéltek egymással. A fiú azonban tılük sem kapta meg a választ kérdéseire, bármennyire szerette is ıket. Olvasgatott mindenféle hasznos dolgot, szépirodalmat, mővészettörténetet, szociálpszichológiát, történelmet, de élete értelmetlenségének zaklató kérdése ezek által sem nyugodott le a lelkében. Az írogatást is abbahagyta, tovább sem tanult, s olyan igazi barátja is csak egy akadt. Rászokott a cigarettára, hogy a sörözıkben ne zavarja annyira a füst, s egyre sőrőbben volt részeg. Nem értett egyet saját életmódjával akkor sem, amikor a kócos reggeleken búcsúzni kellett, de az értelmetlenség fájdalma csak magányos estéin csillant meg könnycseppjeiben, amikor széles ablakpárkányán kuporogva, vodkásüveggel kezében és cigarettájának ölébe hulló parazsával a széles képő holdat bámulta. Kívülrıl mindenki vidámnak, jópofának tartotta, de belülrıl már megmérgezte benne az Embert a sercegı olaj füstje. Nagyritkán életre kelt versei depresszióssá váltak, s fájdalmasan találva érezte magát, amikor valamelyik születésnapjára egyik munkatársától egy Janus-arcú babát kapott: „Ez te vagy, tudd meg!” Két semmiresejó-élet, két repedt nád, két pislogó gyertya… Egy napon valahogy egymás mellé sodorta ıket a sors, s nem akartak hinni saját szemüknek sem, amikor egymásra pillantottak. Barátok lettek elıször, s csak azután szerelmesek.
239
Marana Tha! Jött egy másik nap, s a fiú is átélte azt, amit néhány hónappal elıtte a lány. Megtalálta ı is azt a Valakit, akinek fontos volt a létezése. Meghallotta ı is a szelíden kérlelı, hívó hangot. A kopogtatás azt sejtette meg számára, ami késıbb bizonyossággá vált benne: van, Akinek fontos a repedt nád, az alig pislogó gyertya-élet is. Két ócska, hasznavehetetlen, kisiklott élet, de Jézusnak mégis milyen fontos mindkettı! Mindketten megtapasztalták a szeretettség örömét, amit elıször egymással, majd hamarosan másokkal is megosztottak. Isten akaratából a két mocsárélető ember házaspárrá vált. Pusztán a kereszténységük miatt természetesen nem lett semmivé az összes problémájuk. Harcolniuk kell a mindennapok gondjaival és a megélhetésért. Küzdeniük kell a kísértések ellen és a lelki tisztaság megırzéséért. S természetesen néha egymással is támadnak gondjaik; sıt, olyan is elıfordult, hogy bizonyos gondok felett tehetetlenül széttárták a kezüket. Azonban azt nagyon megtanulták, hogy a harcokat, a küzdelmeket nem egyedül kell megvívni, s a gondokkal nem csupán a saját erejüket megfeszítve kell szembenézni. A lány ma már asszony, kétgyermekes családanya, többen járnak hozzá, hogy súlyos titkokat bízzanak rá, hogy melegedjenek felülrıl kapott szeretetének tüzében. S nehéz leckeként megtanulta, hogy legfontosabb misszióterülete az Istentıl kapott két gyermeke. A fiú is szolgál Isten gyülekezetében. Sokszor szembe kellett néznie azzal, hogy a képességeit Istentıl kapta, s csak Általa tudja azokat igazán mások hasznára kamatoztatni. Keresztségre készít fel embereket, bibliaköröket tart, szószéken állva arról prédikál, hogy Isten valóban a megtapasztalható szeretet mindenki számára. Néhány éve egy adventista újság szerkesztıje lett, s jó néhány cikke, tanulmánya megjelent már. Most éppen a törött nádról és a pislogó gyertyabélrıl ír ebbe a könyvbe.
A repedés-pislogás gyógyítója Sokszor nem tudok mit kezdeni a velem megosztott fájdalmakkal, tanácstalanságokkal, repedésekkel és kétségbeesett pislogásokkal. Csak fölfelé tudok mutatni. „Nem én vagyok, Jézus az, aki tud veled mit kezdeni, aki segítségedre tud lenni életed vakvágányán, csak merd vele te is elkezdeni ezt a másik életet! İ az, aki gyógyítani tudja a repedést.”
240
Utolsó utáni fejezet „És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerısíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy.” (Ésa 58:11) – mondja a Biblia. A nád repedését az Úr összeforrasztja, és megszünteti annak okozóját, a szárazságot is. Újra élet kering a sejtekben, új Élet járja át életed növényét. Olyan élet, amelybıl te is továbbadhatsz másoknak, hogy szőnjön ez a tengernyi, halálhozó repedtség ezen a világon. Egy másik vers így szól: „elárasztod fejem olajjal; csordultig van poharam” (Zsolt 23:5/b). Jézus olajat tud tölteni a mécsesbe, mielıtt az egy utolsó elkeseredett pislogással végleg kialudna. Új életre kel a mécses is, világítani tud, fényleni tud ezen a sötét világon, utat mutathat másoknak. Jézus meg tudja, meg akarja ezt tenni, mert ezért jött, értünk jött el erre a földre. „Erıt ad a megfáradottnak, és az erıtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyők, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ésa 40:29-31) Olvasd csak el az alapigét követı verset! İ, Jézus „nem pislog, és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.” İ, aki az Élet, aki nem pislog, és nem reped, İ bennünk, a szívünkben szeretne élni, hogy többé mi se pislogjunk, és mi se repedjünk! „Azért jöttem, hogy életük legyen, és bıvölködjenek” (Ján 10:10) – mondja nekünk maga a nem-pislogó és nemrepedı, mondja maga Jézus Krisztus. Azt, hogy mennyire nem akar törni és kioltani, semmi sem bizonyítja jobban, mint, hogy inkább hagyta azon a Golgotai kereszten az İ földi életét kettétörni és kioltódni a miénk helyett! Bizony, bizony, Nád és Mécses testvérem! Csak ezt akartam befejezésül elmondani. Ám ez a „csak”, az Úr jövetelét várva a mindent és az örökkévalóságot jelentheti számunkra!
241
