Ausztria érdekérvényesítése az Európai Unióban Magyarországról nézve (Eredmények tendenciák következtetések)

EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK

KONCZ JÁNOS

Ausztria érdekérvényesítése az Európai Unióban — Magyarországról nézve (Eredmények — tendenciák — következtetések)

2006

Tartalom Bevezetô . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .3 I. Egy kis fogalom-körüljárás és történelem . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .4 01. Ausztria és Magyarország közös és ellentétes történelmi érdekeirôl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .4 02. A közeledés az Európai Közösség és Ausztria közös érdeke . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .6 II. Ausztria érdekérvényesítése az Európai Unióban (Így látták az Osztrák Szövetségi Külügyminisztérium és az Európai Bizottság Osztrák Képviseletének vezetôi 1995–2004 között) . . . .6 01. Az osztrák EU-tagság elsô öt-hat évének áttekintése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .8 02. A Duna menti együttmûködés – túl az EU határain is . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .11 03. Ausztria érdekei és biztonságpolitikája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .11 04. Ausztria és az Európai Unió bôvítése az érdekek oldaláról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .15 05. A szövetség, a tartományok és a települések együttmûködése és EU-képviselete . . . . . . . . . .16 06. Ausztria gazdasága az EU-ban az érdekérvényesítés egyik fokmérôje . . . . . . . . . . . . . . . . . .19 07. Az osztrák mezôgazdaság érdekérvényesítése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .19 08. Ausztria és a belsô piac . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .21 09. Energia és közlekedés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .22 10. A környezetvédelem – egyetemes és nemzeti érdekérvényesítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .24 11. Az Agenda 2000-rôl . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .26 12. Tudományos, oktatási, kulturális érdekérvényesítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .27 III. A külföldön élô osztrákok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .30 IV. Vissza- és elôretekintés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .31 Összefoglaló . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .32 Jegyzetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .34 Mellékletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .36 Eddig megjelent az Európai Mûhelytanulmányok sorozatban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .47

3

Bevezetô Az érdekérvényesítés emlegetése az élet különbözô területein mindennapjaink gyakori jelensége. Ha a fogalom használatát közelebbrôl megnézzük, akkor érzékelhetô, hogy többször vonatkozik a belsô társadalmi, gazdasági, szociális viszonyokra, mint a nemzetközi összefüggésekre. Átnézve néhány magyar, illetve osztrák lexikon címszavait, ugyanezzel a megközelítéssel találkozunk. Írásunkban – ezeket is idézve – az érdekegyesítés fogalmának néhány nemzetközi elemét is megpróbáljuk körüljárni. Ezt követôen törekvésünk egy rövid vázlatos történelmi bepillantás keretében Ausztria és Magyarország egymással kapcsolatos érdekeinek, közös törekvéseinek és ütközéseinek felvillantása. A kissé messzire visszanyúló történelmi példákat követôen a vizsgálódás célja – címébôl adódóan – döntôen az elmúlt egy, másfél évtized kutatása, amely egybeesik Ausztria európai uniós csatlakozásának intenzív elôkészületeivel, illetve a konkrét érdekviszonyok alakulásának bemutatásával az ország EU-tagságának közel tíz esztendeje során. Most itt csak arra utalunk általánosságban, hogy egy EU-tagállam és a Közösség egészének érdekkapcsolatában figyelembe kell venni azt a fontos tényezôt, hogy a tagországok jelentkezés útján kezdik el a csatlakozási tárgyalásokat, vagyis eleve tudják, hogy mire vállalkoznak, és a több évig (Ausztria esetében hat évig) tartó elôkészítô, vitákkal járó konzultációk keretében tisztázódik a kérdések többsége. Az tény – és ez általános érvényû –, hogy a nemzeti szuverenitás bizonyos elemeirôl le kell mondani, illetve azokat integrálni kell az egyetemes közösségi érdekbe. Egyidejûleg azonban a szubszidiaritás jegyében a nemzeti, sôt kisebb térségi egységek önállóságának növekedésére is adódik lehetôség. A centralizáció és a szubszidiaritás összefüggésérôl Wolfgang Schüssel osztrák kancellár az Európai Unió bôvítésével foglalkozó egyik konferencián a következô álláspontját fejtette ki: „Néhány éve még kívánatosnak és szükségesnek számított az összeurópai szabályozás, mint a mûködô belsô piac megteremtésének feltétele. Fôleg a vállalatok és a gazdasági körök követelték. Mostanában éppen Európa gazdaságában figyelhetô meg a vélemények változása, sôt azt mondhatnám: az ellentétes irányzat. Csakugyan, miért kellene mindent olyan részletekbe menôen, olyan központi, olyan európai módra szabályozni? Fennáll a veszély, hogy a szükséges európai keretek és törvények helyett egy szuperállamot hozunk létre, amely mindent a legapróbb részletekig szabályoz, óriási bürokráciáját pedig senki sem tudja többé ellenôrizni. Ez nem Európa-szkepszis, hanem egyszerûen a tények és a költségvetési szempontok felmérése. És éppen az új tagállamok fogják felvetni ezeket a kérdéseket. Az ilyen kérdésekkel és fenntartásokkal igenis foglalkoznunk kell. És komolyan kell vennünk a föderatív államokban, amilyen például Németország és Ausztria, a regionális szint igényeit is. A régiók azt követelik, hogy a szubszdiaritás ne csak jelszó, hanem valóság legyen. Legfôbb ideje tárgyalni errôl, mert érzékeny idôszakban vagyunk, amikor sok forog kockán, és Európa intézményeit nagyon komoly kritikák érik. Pillanatnyilag mindegyik intézmény próbatétel elôtt áll, és sok minden a levegôben lóg, például az alkotmány, a stabilitási megállapodás, az EU finanszírozása, a pénzügyi elôirányzatok 2013-ig, és még sok más. De éppen most volna esélyünk, hogy a megoldások olyan csomagját dolgozzuk ki, amellyel Európa a következô években együtt élhet. Feltétlenül meg is kell próbálnunk.”1 Az európai együttélés „csomagjainak” kidolgozása máig napirenden szerepel, és mindig új kérdéseket hoz felszínre (alkotmány, költségvetés, mélyítés és bôvítés stb.) Való igaz, hogy Magyarország esetében is – és ez valószínûleg nem egyedi jelenség – a jogharmonizáció mintegy 80 000 oldalas szövege az alapvetô értékek mellett feltételezhetôen tartalmaz megkérdôjelezhetô elemeket is. Az itt következô vázlatos áttekintésben nyugati szomszédunk érdekeinek megjelenését keressük az Európai Unió vezetô testületeinek dokumentumaiban és a mindennapi gyakorlatban. Ebben az esetben a nemzeti érdekérvényesítés alapvetô eleme a közösen elfogadott törekvések, döntések leghatékonyabb nemzeti adaptálásának biztosítása. Ugyanakkor adódnak példák olyan konfliktusokra is, amelyek eldöntése az Európai Bíróságig is eljut. Egy ország érdekérvényesítésében az is fontos tényezô, hogy mennyire tudja kezdeményezéseit, javaslatait argumentálni és beépíteni az általános tendenciák pozitív áramlataiba. Ausztriában erre is számos példát találunk.

4

EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK • 111. SZÁM

I. Egy kis fogalom-körüljárás és történelem 1. Ausztria és Magyarország közös és ellentétes történelmi érdekeirôl

Az Európai Unió 25 tagországa különbözô utakat járt be az évszázadok során érdekérvényesítésének megalapozása és megvalósítása útján. Az országok történetében találkozunk olyan közös utakkal, amelyeket a népek akartak, elfogadtak és támogattak, de ismerünk több száz olyan történelmi szituációt is, amelynek keretében az érdekek ütköztek, és a megoldások a tárgyalások, a megállapodások vagy az erôviszonyok alapján jöttek létre. A közös- vagy éppen az ellenirányú, esetleg párhuzamos érdekek útjai az évszázadok során máig érzékelhetô genetikai, tudati, érzelmi hatásainak feldolgozása legyen a megfelelô szaktudományok vállalt, vagy mellôzött programja. Reméljük, hogy az európai integráció társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális, emberi folyamata elôbb utóbb megteremti a különbözô mai jelenségek és folyamatok történelmi gyökereinek sokoldalú vizsgálatát. Írásunkban Ausztria érdekérvényesítése képezi vizsgálódásunk vezérfonalát, bizonyos történelmi visszatekintéssel, de elsôsorban az ország egy évtizedes európai uniós tagságának körülményei között. Ez a korszak integráns része a második köztársaság 60 évének (1945) és az osztrák államszerzôdés óta eltelt fél évszázadnak (1955). Mielôtt néhány történelmi tényezô felvetésébe kezdenénk, megpróbáljuk vázlatosan körülírni az érdekérvényesítés legfôbb vonásait. A Magyar Nagylexikonban az „érdekérvényesítés” címszó keretében a következôt olvashatjuk: „Érdekérvényesítés: (szoc) egyének, csoportok, rétegek, osztályok egyes közigazgatási vagy földrajzi területek, egész társadalmak folyamatos, állandóan megújuló törekvése, illetve olyan magatartása, amely a szükségletek minél teljesebb jelenbeli kielégítésére, és jövôbeni bôvítése politikai és gazdasági feltételeinek megteremtésére irányul. Az ~ intézményei munkaadói, munkavállalói vonatkozásban az érdekképviseleti szervezetek. (Pl. a szakszervezetek, munkaadói szövetségek.) A többpárti, pluralista demokráciában az ~ nek többféle intézményesített formája lehet: az ~ pártok, a mozgalmak (→ mozgalom) és a nyomást gyakorló csoportok (→ pressure group) .”2 Az Oesterreich Lexikon mindössze az érdekképviseletek fogalmát tartalmazza, amelyben a következôkre utal: „Érdekképviseletek (Interessenvertretungen) olyan szervezetek, amelyek az általuk képviselt csoportok igényeit és követelményeit fogalmazzák meg az állammal és más testületekkel szemben. Megkülönböztethetôk törvényileg szabályozott vagy független érdekképviseletek. A pluralista társadalomban érdekképviseleti tevékenységet nagy számban olyan különbözô szervezet is folytat, amely gyakran politikai befolyással mûködik: ide sorolhatók – egyebek között – a kötelezô tagsággal mûködô kamarák, de más erôs, független érdekképviseleti szervezetek is. Az érdekképviseleti szervezetek vezetô testületeit az elôírásoknak megfelelôen a szövetséghez tartozó tagok választják.”3 A két meghatározást összehasonlítva megállapítható, hogy mindkét szöveg az érdekképviselet fogalmát a klasszikus megközelítésben tartalmazza a hazai gazdasági, társadalmi folyamatok terepén. Talán meggondolandó a jövôben az érdekérvényesítést ennél szélesebb fogalomként vizsgálni, és nem hagyni figyelmen kívül a tevékenység nemzetközi színtereit sem. Remélhetôen teljesebbé teszi a mai osztrák érdekérvényesítésrôl a késôbbiekben kifejtendô mondandónkat, ha néhány idevonatkozó tényezôre történelmi összefüggésben utalunk, miközben nem kívánunk „vázlatos osztrák történelmet” nyújtani. Jogos lehet a kérdés, hogy indokolt-e ezeréves távlatból „nekifutni” egy évtized néhány társadalmi tapasztalata összegzésének. Lehetséges, hogy tévedünk, de ha nem is indokolt, remélhetôen nem is felesleges. Ausztria és Magyarország egyaránt mintegy ezeréves történelmet tudhat maga mögött Európa közepén (osztrák kifejezéssel, saját országukra utalva: „Európa szívében”). IV. Károly (1887–1922) a Habsburg-ház történelmileg utolsó uralkodója, mint az OsztrákMagyar Monarchia császára – nem éppen társadalmi viták nélküli – boldoggá avatásának éve (2004) után két esztendôvel, a történelmi érdekesség okán is érdemes talán felidézni azt a tényt, hogy a Habsburg-ház európai hatalomra jutásához a korabeli magyar támogatás is hozzájárult. Amikor ugyanis Habsburg Rudolf (1218–1291) 1278. augusztus 26-án a Morva- (March) mezôn összemérte erejét II. Ottokár cseh király seregeivel (ur. 1253–1278) a hatalom eldöntése okán, akkor IV. (Kun) László magyar király (1262–1290) a magyarországi kunokkal beavatkozott a csatába Habsburg Rudolf oldalán, más országok, tartományok, hercegségek katonáival együtt. A csatában

EGY KIS FOGALOM-KÖRÜLJÁRÁS ÉS TÖRTÉNELEM

5

Habsburg Rudolf gyôzött. A Habsburg-birodalom ezt követô több évszázados hatalmának megszûnésére az I. világháború tett pontot. „És talán jelképes még az a tény is, hogy az utolsó Habsburguralkodó Károly császár és király a march-mezei Eckartsau kastélyában töltötte Ausztria földjén utolsó heteit, miután uralkodói funkciójáról lemondott.”4 Az ezeréves történelembôl máig ható tényezôként fontosnak tartjuk kiemelni a két ország államszervezetének felépítését. Ausztria, amely a Habsburg-birodalom része és központja, a tartományokból, a különbözô szintû településekbôl (város, község) állt össze egységes állammá az évszázadok során.5 A tartományok és a települések polgárai nagyfokú önállósággal rendelkeztek a saját és a közös társadalom építésében. Mindez „kitermelte” a tartományok, a helyi társadalom civil gondolkodását és magatartását az érdekek napi és távlati felmérésével, vagy adott esetben ütköztetésével együtt. Magyarország esetében az állam, a társadalom története a központosításra épült I. (Szent) Istvántól (1000–1038) napjainkig. Ez a történelmünk fejlôdésében az osztrákoktól (és a német, a svájci, vagyis a föderatív országoktól) eltérô társadalmi magatartást indukált, nevezetesen a „felülrôl várás” szemléletét, az érdekütközések mellôzésének gyakorlatát. Történelmi távlatból tekintve a mai hazai regionális, kistérségi kísérletek ezért is fontosak, de ezen a területen sem várható az évszázados hagyományok és beidegzôdések gyors megváltozása a társadalmi közgondolkodásban. Ausztria évszázadokon keresztül nagyhatalmi, birodalmi tényezô volt, amely döntôen befolyásolta vagy meghatározta az ország európai, illetve nemzetközi érdekérvényesítô tevékenységét. A „birodalmi magatartás” az érdekeket, ha a helyzet úgy hozta, fegyverekkel, más esetben családi kötôdésekkel („Te csak házasodj, boldog Ausztria!”) vagy éppen kompromisszumokkal realizálta. Ennek a politikának az eredményeként volt idôszak a történelemben, amikor a „Habsburg-birodalomban a nap sohasem nyugodott le”, így V. Károly (1500–1588) uralkodása alatt, amikor a Habsburg-ház spanyol ága Dél-Amerika egy részén is uralkodott a gyarmatosítás következtében. Ilyen birodalmi szituációkkal a magyar történelemben is találkozunk, hiszen tudjuk, hogy I. (Nagy) Lajos (1326–1382) korában „magyar tenger vizében hunyt le Észak, Kelet, s Dél hulló csillaga”. De az is történelmi tény, hogy – Kölcsey Ferencnek (1790–1838) a Himnuszban (1823) megfogalmazott szavait idézve – „S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”, 1485-ben I. (Hunyadi) Mátyás uralkodása idején. Ausztria – nem éppen érdek nélkül – szerepet vállalt Magyarország török uralom alóli felszabadításában, de késôbb a hatalom gyakorlásában Magyarországgal kapcsolatban nemritkán „az osztrák birodalmi érdek gyôzedelmeskedett a józan ész felett”. Jóval késôbb a magyar-osztrák konfliktusok egyik csúcspontján, az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban, majd ezt követôen közel két évtizedig ugyanez a viszony jellemezte kapcsolatunkat. Eljött azonban a kiegyezés (1867) – amelyben Ausztria poroszokkal szembeni königgrätzi veresége (1866) is szerepet játszott –, és a két ország belpolitikai okokból is megtalálta a „józan ész gyôzelmét a birodalmi érdek fölött”. A kiegyezést követô évtizedek kölcsönös érdekérvényesítésének jelentôsége – egyebek között – hazánk fejlôdése szempontjából is történelmi tény. Annál tragikusabb, hogy a közös „látszatérdekek” mindkét országot belevitték az I. világháborúba, amelynek következményeit ismerjük. A volt nagyhatalomnak és mindenekelôtt Ausztriának és Magyarországnak át kellett élnie az „utódállamok” ismeretes sorsát. A különbözô érdekek labirintusában végül mindkét ország a náci Németország terjeszkedésének az áldozata lett. Mindebbôl Ausztria jobb pozícióban került ki, hiszen nem volt „utolsó csatlós”, hanem „bekebelezett” állam, így a II. világháborút követôen – bár tíz évig megszállt ország maradt – igénybe vehette a Marshall-segélyt, amely késôbbi fejlôdésének jelentôs alapját képezte. A több mint 300 megbeszélés Ausztriáról, a megszálló hatalmak közremûködésével elvezetett az osztrák államszerzôdésig (1955. május 25.), illetve a megszálló csapatok kivonásáig (1955. október 25.). A közel hatvan éves Második Köztársaság, és az ötven éves államszerzôdés óta megtett úton Ausztria bizonyította, hogy történelmi tapasztalatait jól tudja hasznosítani érdekei érvényesítésében. Viszonylag rövid idôn belül, az „örökös semlegességet” vállaló ország jelentôs nemzetközi elismertségének köszönhetôen, csúcstalálkozók sorának adott helyet, köztük Ny. Sz. Hruscsov (1894–1971) és J. F. Kennedy (1917–1963) eszmecseréjének (1961). Nemzetközi szervezetek és intézmények sora települt Bécsbe, Ausztria viszonylag rövid idô alatt rendezte kapcsolatait szomszédaival. Az ország hidat képezett Kelet és Nyugat között hazánk szempontjából is, és itt ismét a kölcsönös érdekek találkoztak és érvényesültek. A magyar-osztrák kapcsolatokról felhívjuk a figyelmet Paul Lendvai elgondolkodtató áttekintô írására.6

6


2. A közeledés az Európai Közösség és Ausztria közös érdeke

Mindeközben az ország belpolitikai érdekei új megoldásokat is ösztönöztek. Az 1970-es és 1980-as években intenzíven napirendre tûzte a közremûködést az európai integrációban, amelynek fontos eleme volt a regionalizálódás.7 Ausztria részérôl a nyugat-európai kötôdés és együttmûködés gazdasági téren nagyobb jelentôségû volt, mint a keleti kapcsolatok sora. Az együttmûködés a különbözô nyugat-európai gazdasági formációkkal, a tudományos keretprogramokkal mindezt jól mutatják. Ausztriának az Európai Gazdasági Közösséggel (EGK) épülô kapcsolatai vitát is kiváltottak, mindenekelôtt a Varsói Szerzôdés tagállamai részérôl, állítván azt, hogy az Európai Gazdasági Közösség a NATO gazdasági háttere és elôszobája. Ausztria – bár mindez idônként felszínre kerülô vitákat indukált – lemondott a NATO-hoz való közeledésrôl. Ezt az álláspontot gazdasági számítások is indukálták, ugyanis a NATO-tagság lényegesen többe került volna Ausztria számára, mint az Európai Unió bôvítése, így az ország érdekei ez irányban alakították a politikát. Ausztriában az 1980-as években – hosszú viták során – folyamatosan megérett az a közgondolkodás, amely az ország jövôjét az Európai Gazdasági Közösség, illetve az Európai Unió irányába való törekvésben látta. Az ország 1989-ben hivatalosan kezdeményezte a csatlakozást, amely hat évvel késôbb, 1995. január 1-jén – egy 1994 májusában tartott, több mint 60%-os népszavazási támogatással megerôsítve – valósult meg. Ebben természetesen az is szerepet játszott, hogy az Európai Unió bôvítése a korábbi 12 tagállamnak ugyanúgy érdekében állt, mint Ausztriának. A késôbbi fejlôdés megértése miatt sem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az ország EUcsatlakozása belpolitikailag sem volt vitamentes. Ezekben a diskurzusokban ugyancsak az érdekek domináltak a legkülönbözôbb szinteken. Ezek közül csupán néhányra utalunk. A csatlakozást megelôzô viták a társadalom széles köreit is érintették, egyebek között a munkavállalók szervezeteit. Mindehhez tudni kell, hogy Ausztriában a szociális partnerség intézménye hosszú ideig „védernyôt” képezett a különbözô érdekek kölcsönös érvényesítése keretében. Ez azt jelentette, hogy a kormány és a szakszervezetek, a munkaadói és munkavállalói szövetségek, illetve kamarák a gazdasági, társadalmi, szociális stb. fejlesztések konkrét témáiban megállapodtak, és ezek az egyezségek országosan érvényesültek, amit – egyebek között – az is jelez, hogy az osztrák statisztikák hosszú évekig munkapercben fejezték ki az egy munkavállalóra jutó sztrájkok éves átlagának idôtartamát. Ez a helyzet egy ideig még az európai uniós tagság után is fennmaradt, az ezredfordulóra azonban a szociális partnerség minôségileg új helyzetbe került. Többen a csatlakozástól a tartományok, községek önállóságát féltették. A 90-es évek elsô felének hangulatát jól visszaadja a „Beszélgetések Franz Vramitzkyval” c. interjúkötet.8 Jelentôs viták folytak az olyan érzékeny témákról is, mint a mezôgazdaság helyzete. A hagyományos osztrák mezôgazdaság – hasonlóan a miénkhez – a termelés és az értékesítés keretei között mûködött. Bár Ausztriában nagy figyelmet fordítottak arra, hogy felkészítsék a parasztságot az új helyzetre, a csatlakozás után mégis a felkészítés hiányosságaiból fakadt a legtöbb probléma. Amikor a 90-es évek második felében a szerzônek módja volt az osztrák mezôgazdasági szakminisztérium, illetve agrárkamarák képviselôivel tapasztalatszerzô-jellegû megbeszéléseket folytatni, visszatérôen arra hívták fel a figyelmünket, hogy a parasztság európai uniós követelményekre való felkészítésére fordítsunk nagy figyelmet. Az EU-tagságunk óta eltelt idôszak tapasztalata szerint ezt a javaslatot csak részben sikerült megszívlelni, és fôleg megvalósítani. Márpedig a parasztság érdekeinek érvényesítése az új követelmények teljesítésével együtt kölcsönös érdekünk osztrák barátainkkal; természetesen hasonlóan fontos más országok tapasztalatainak figyelembe vétele is.

II. Ausztria érdekérvényesítése az Európai Unióban (Így látták az Osztrák Szövetségi Külügyminisztérium és az Európai Bizottság Osztrák Képviseletének vezetôi 1995—2004 között)

Az érdekérvényesítés fogalmi meghatározásánál a bevezetôben idézett lexikoni definíció megfelelô alapot ad a továbbgondolásra. Jelen esetben ugyanis az érdekek érvényesítésekor egyszerre kell figyelembe venni az Európai Unió világméretû, illetve szövetségen belüli érdekeit – amelynek kialakításában minden ország

AUSZTRIA ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉSE AZ EURÓPAI UNIÓBAN

7

részt vesz és felelôsséget vállal –, valamint az adott ország érdekeinek megfelelô képviseletét a közösségen belül. Egy ország érdekeinek érvényesítését természetesen több szinten lehet és kell megvalósítani. Ezeknek a szinteknek megfelelô egymásra épültségét szükséges figyelembe venni ahhoz, hogy azokat képviselni tudjuk. Az érdekek sorában elsô a társadalmi, össznépi, országos érdek, amellyel össze kell hangolni a különbözô kisebb közösségek – közigazgatási egységek, a munka világának szervezôdései, a különbözô társadalmi rétegek és csoportok stb. – érdekeit. Mindez egy bonyolult mechanizmusban valósul meg. Láttuk az iménti példákon az osztrák sajátosságok néhány elemét. Utaltunk arra is, hogy hazánkban az állami felépítésben a különbözô centrális hagyományok más feltételeket teremtenek. A jövôben azonban közös nevezôre kell hozni az érdekek érvényesítésének folyamatát a társadalom legkülönbözôbb szintjein. Miközben tudomásul kell venni azt is, hogy a jogharmonizáció hosszú és nehéz folyamatában a döntési szintekben több hagyományos jog „felfelé” tolódott, nevezetesen az Európai Unió központi mechanizmusába, ugyanakkor messzemenôen építeni kell arra is, hogy a centrális döntési folyamatokban minden szinten adottak a lehetôségek a hazai társadalmi közösségi képviseletek aktív közremûködéséhez. Fontos kérdés tehát az – és ez Ausztriára éppúgy érvényes, mint hazánkra és más országokra –, hogy ha ott lehetünk az érdekek érvényesítésének mindennapjaiban, akkor ezzel megfelelôen és bölcsen élnünk is kell a folyamatok egészében. A konkrét operatív képviselet természetesen a döntésekben közvetlenül részt vevôk felelôssége, de az aktív jelenlét a különbözô országos regionális, települési együttmûködési fórumokon a civil szervezetek kapcsolataiban, az érdekérvényesítés „átfogó hálóját” teremti meg, a legszélesebb társadalmi méretekben. Áttekintésünkben elôször az Osztrák Szövetségi Külügyminisztérium (Bundesministerium für auswärtige Angelegenheiten – BMaA) éves jelentéseinek összefoglaló áttekintései alapján igyekszünk néhány tapasztalatot vázlatosan összegezni, majd az együttmûködô érdekérvényesítés szempontjából néhány fontos szakmai területet bemutatni.9 Ausztria EU-tagságának elsô évét 1995-ben nem könnyû költségvetési helyzetben élte meg. Az államháztartást egy takarékossági csomaggal kellett rendbe hozni. Ez társadalmilag nem váltott ki pozitív visszhangot, amely abban is lemérhetô, hogy a csatlakozást követô elsô években a közvélemény nem elhanyagolható része a takarékosságot a csatlakozásnak tudta be, és ezért a csatlakozással szemben ellenérzéseket táplált. Mindez azonban rövidesen oldódott, hiszen a társadalom elfogadta azt, hogy az ország kiegyensúlyozott költségvetése nemcsak EU-követelmény, hanem döntô mértékben hazai érdek. Ebben szerepet játszott az is, hogy Ausztriában ez idô tájt a munkanélküliség 6,6% volt (2004-ben: 4,5%). Mindenesetre az osztrák kormány – a külügyminiszteri összegzés szerint – az integrációs folyamat erôsítését, valamint az Európai Unió bôvítését tartotta fontosnak. Már itt megállapíthatjuk, hogy végigtekintve az elmúlt egy évtizeden, Ausztria az Európai Unió bôvítésének – mint az osztrák érdekek érvényesítésének is – végig élharcosa volt. Egy idôben a csatlakozni szándékozó országoknak valamiféle „ügyvédje” is kívánt lenni az Európai Unióban – felmelegítve történelmi szerepének jelentôségét –, ezt azonban a különbözô államok nem fogadták az osztrákok által elképzelt módon, hiszen önérzetüket bizonyos szempontból negatívan érintette. A fogalom ezt követôen kikerült az osztrák érdekérvényesítés szótárából. Az Európai Unió bôvítésének politikája Ausztria mint határország szempontjából nagymértékben érintette a szomszédságpolitikát is. Az osztrák szomszédságpolitika jelentôségét az új körülmények megnövelték. Arra is célszerû odafigyelni, hogy az osztrák szomszédságpolitika egyik legérzékenyebb pontja, Dél-Tirol kérdése, mindig a középpontban szerepelt. Ezen a területen nagy erôfeszítéseket tettek a „Tirol Európa Régió” – amelyhez Trentino is tartozott – koncepciójának kialakításáért és megvalósításáért. Az osztrák külpolitika új hangsúlyaként 1996-ban megjelent a kapcsolatok építése a Földközi-tenger térségével, valamint Ázsia, Afrika és Latin-Amerika számos országával. Ebben az évben különös figyelmet kapott az Európai Unió, a Nyugat-Európai Unió és a NATO együttmûködése egy funkcionáló európai krízismenedzselés megteremtése érdekében. Ausztria földrajzi helyzeténél fogva ebben aktív szerepet vállalt, hiszen alapvetô érdekeihez tartozott az ország biztonsága, amely ebben az idôben mindenekelôtt a balkáni problémák miatt került a figyelem központjába. Az ország erôsítette az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet (Organisation für Sicherheit und Zusammenarbeit in Europa – OSZE) mûködését, és ebben aktív szerepet is vállalt. Az érdekérvényesítés területén mindenekelôtt a következô hangsúlyokkal találkozunk: Ausztria kapcsolatainak építése az Európán kívüli térségekkel, tevékenysége az ENSZben, valamint az ENSZ-hivatalok munkájának támogatása Bécsben; és már ekkor elkezdôdött Ausztria elsô

8


EU-elnökségi idôszakának elôkészítése, amelyre 1998 második felében került sor. (Az ország második EU-elnöksége éppen most, 2006 elsô felében tart). Az elsô osztrák EU-elnökség keretében az ország tiszteletreméltó módon foglalkozott az Európai Unió bôvítésének támogatásával. Ausztria természetesen intenzíven részt vett az olyan programok kialakításában is, mint az Agenda 2000, a közös agrárpolitika, kohéziós és struktúrapolitikák kereteinek megteremtése, amelyek 2006-ig meghatározták az Európai Unió fejlôdését.10 1. Az osztrák EU-tagság elsô öt-hat évének áttekintése

Az Európai Bizottság Osztrák Képviselete (Eurpäische Kommission – Vertretung in Österreich) 2000-ben tömören összefoglalta az öt év tapasztalatait, kitérve az osztrák érdekérvényesítésre is. Az áttekintés bevezetôjében utalás történik arra, hogy milyen félelmek fogalmazódtak meg 1994-ben – vagyis az osztrák EU-népszavazás évében – a jövô veszélyeirôl. Olyan felvetéseket idéz a szerzô, mint „a hazai föld kiárusítása”, „az osztrák pénztartalékok Brüsszelbe szállítása”, vagy az „osztrák munkaerôpiac eláramlása Dél-Európából” és lehetne még sorolni. Néhány évvel késôbb, 1999-ben, egy közvélemény-kutatás arról számolt be, hogy a megkérdezettek 45%-a profitált az EU-tagságból, és ez a szám folyamatosan növekedett. Az áttekintésben dr. Franz Fischler, aki hosszú ideig az Európai Unió agrárbiztosa volt, kitért arra, hogy a friss szelek Ausztria gazdasági életét fellendítették, és a háborút követô évek különösen jelentôs eredményeit hozták. Az exportorientált Ausztria számára a belsô piac megnyitása az EU-tagság keretében számos elônyt hozott. Nemcsak a várakozási idô megszûnése a határon, a vámok leépítése, a hosszú engedélyezési eljárások megszüntetése jelentett újat, hanem a megjelenés az új piacokon is nagymértékben növelte az osztrák vállalkozók lehetôségeit. A bérköltségek csökkentek, a direkt külföldi befektetések jelentôsen növekedtek. Svájcból nem kevés vállalkozó Voralbergbe telepítette át üzemeit. Vagyis az EUcsatlakozás jelentôs gazdasági növekedést, alacsony inflációt és Ausztria gazdasági helyzetének biztonságát hozta magával. Az energia- és telekommunikációs piacok liberalizálása és a monopóliumok leépítése is olyan versenyhelyzetet teremtett, amely mindenkinek a hasznára vált. Öt év után visszatekintve, a mezôgazdaság helyzete is más megítélést kapott a parasztság részérôl, mint az elsô egy-két évben. A csatlakozás utáni „kultúrsokk” megszûnt. A mezôgazdaságban dolgozók megtanulták az alkalmazkodást az új támogatási rendszerhez, a monopóliumok felszámolásával járó elônyökhöz, a korábban védett szektorok megszûnéséhez. A kezdeti elvándorlás a mezôgazdaságból, vagy a mezôgazdasági dolgozók utánpótlásának számos nehézsége folyamatosan megoldódott. Természetesen a mezôgazdaság átrendezôdése nem ment könnyen. A modern fogyasztás ugyanis mind nagyobb súlyt helyezett az egészséges és magas tartalmi értékû élelmiszerekre, a környezetbarát termelésre. A hazai vidékfejlesztés jelentôsége megnôtt, a kultúrtájat ugyanis csak a parasztság tudta és tudja megóvni és fejleszteni. Az érdekek érvényesítése átalakult, búcsút kellett venni attól a korszaktól, amikor a politikai cselekvést a támogatási, a szubvenciós gondolkodás határozta meg. A támogatás új szerepet kapott az Európai Unió tevékenységének rendszerében, és ennek következtében megnövekedett a vállalkozói, az egyéni kezdeményezés, a kereskedelem és a piacteremtés jelentôsége, amelynek eredményessége azonban nagymértékben függött a parasztság szakmai, szervezési felkészültségének folyamatos növelésétôl. A biológiai mezôgazdaság Ausztriában különösen gyors fejlôdésen ment keresztül, a hazai mellett szélesebb nemzetközi érdeket is képviselve. Mindezek az eredmények Ausztria és – a konkrét esetben – az osztrák parasztság érdekérvényesítésének továbbfejlesztésével valósulhatott meg. Az alkalmazkodást az új helyzethez a brüsszeli források folyamatos bôvülése is nagymértékben szolgálta. Az érdekérvényesítést az is ösztönözte, hogy az agrártermékek ára az EU-tagság elsô évében 22%-kal csökkent. Vagyis összességében az osztrák mezôgazdaság is nehezen tudott alkalmazkodni az EU belsô piacának versenyéhez, és ez mindenkor új és új érdekérvényesítést és feladatmegoldást igényelt. Ausztria – tagsága kezdetétôl – az Európai Unió nettó befizetôje, ami azt jelenti, hogy többet fizetett be a közös kasszába, mint amit a különbözô támogatási eszközök formájában – mindenekelôtt a mezôgazdaságba, az ipari struktúraváltásban a hátrányos területek fejlesztésébe, valamint a kutatásba és fejlesztésbe – a különbözô támogatások keretében visszakapott. Ausztria azonban ennek ellenére nyereséges ország volt a nettó haszon területén. Ez mindenekelôtt azzal függött össze, hogy különbözô állam-

9


háztartási számítási módszerek csak a közvetlen be- és visszafizetést számolták. A harmadik országokkal mûködô – az Európai Unió keretében folytatott – kereskedelmi kapcsolatok részletes vizsgálata azonban kimutatta, hogy Ausztria: nettó befizetô és nyertes lett egyszerre.11 Ausztriában az elsô év tapasztalatainak mérlegét tekintve az értékelést pozitívnak minôsítették. A külügyminisztériumi jelentésben megfogalmazzák, hogy a közös kül- és biztonságpolitika aktív alakítása mellett az ország az úgynevezett harmadik pillér területére (az igazság- és belügyi együttmûködés különbözô szintjei) az egészségügy-, a fogyasztás-, a környezetvédelem és a szociálpolitika kérdéseire koncentrált, nemkülönben képviselte érdekeit a környezetbarát közlekedés- és energiapolitika fejlesztésében. Ez utóbbi esetben különös hangsúlyt fordított a szlovákiai Mochovcében (Mohi) mûködô atomerômûre. A biztonságpolitika területén Ausztria alkalmazkodott az Európai Unió pozícióihoz. Ugyanakkor Ausztria megfigyelôi státust kapott a Nyugat-európai Unióban (Westeuropäische Union – WEU) és résztvevôje lett a NATO békepartnerség programjának. Ausztria lehetôvé tette az uniós polgár státusának biztosítását, és megfelelôen képviseltette magát a legfontosabb európai uniós szervezetekben. A helyek és szavazatok megoszlása a legfontosabb EU-szervekben Tagállamok Németország Franciaország Nagy-Britannia Olaszország Spanyolország Hollandia Görögország Belgium Portugália Svédország Ausztria Dánia Finnország Írország Luxemburg

Népesség (millióban) 80,6 57,5 57,9 56,9 39,1 15,2 10,3 10,0 09,8 08,7 07,9 05,2 05,0 03,5 00,4

Szavazatok Tanács 10 10 10 10 08 05 05 05 05 04 04 03 03 03 02

Helyek WSA/AdR* 24 24 24 24 21 12 12 12 12 12 12 09 09 09 06

Helyek EP** 99 87 87 87 64 31 25 25 25 22 21 16 16 15 06

Forrás: Jahrbuch der österreichchischen Auenpolitik (1995.S. 9.) * WSA = Wirtschafts- und Sozialausschuss (Gazdasági és Szociális Bizottság) * AdR = Ausschuss der Regionen (Régiók Bizottsága) ** EP = Europäische Parlament (Európai Parlament)

Ausztria – amint erre már utaltunk – 1998-ban különös figyelmet fordított az elsô EU-elnökségének sikeres megszervezésére, és ennek részeként az Európai Unió bôvítésének képviseletére és támogatására. Az elsô osztrák EU-elnökségre 1998. július 1-jétôl került sor, mintegy három és fél évvel az ország csatlakozását követôen. Az évek során elôkészített program olyan elemeket tartalmazott, mint az euró akkor még 1999. január 1-jére tervezett bevezetése, az európai méretû foglalkoztatási csomag kialakítása, a már említett bôvítés, továbbá az Európai Unió jövôjét sok szempontból meghatározó Agenda 2000 elôkészítése, az Unió belsô biztonsága, a környezeti terhelés csökkentése és az Európai Unió érdekeinek védelme a világban, különös tekintettel az Unió nemzetközi biztonsághoz való hozzájárulására. A felsorolt témák mindegyike külön bemutatást is igényelhet, a terjedelmi okok miatt azonban elégedjünk meg azzal, hogy az osztrák EU-elnökség a Közösséget érintô legfontosabb kérdéseket tûzte napirendre, és számunkra ezek közül különösen fontos volt annak idején az Európai Unió bôvítésének intenzív folytatása. A hat hónap során konkrét eredményeket lehetett elérni az 1999-es EU-költségvetés elôkészítésében, az 5. kutatási keretprogram kialakításában, Ausztria partnerségi együttmûködésének fejlesztésében a különbözô folyamatokra mind nagyobb hatást gyakorló Európai Parlamenttel. Az osztrák külpolitika és érdekérvényesítés különös hangsúlyt kapott az 1999-es törekvésekben is. Az esztendô egyik meghatározó eredménye volt a márciusban elfogadott Agenda 2000, amelynek kimun-

10


kálásában Ausztria jelentôs mértékben részt vett. Ez annál is természetesebb, mert az Agenda 2000 központi témái közül a közös agrárpolitika, a kohéziós és struktúrapolitikák, valamint a pénzügyi keretek rögzítése 2006-ig Ausztriát is nagymértékben érintette. Osztrák szempontból a reformok különösen pozitív eredményeket hoztak, így például az ország nettó hozzájárulása az Európai Unió költségvetéséhez 2006-ig mintegy negyedével csökkent, továbbá sikerült az országnak Burgenland státusát az 1. sz. regionális fejlesztési céltámogatások keretében megtartani, és nem utolsósorban külön szabályozásokat értek el az osztrák hegyi parasztok támogatása érdekében. Az ország, saját érdekeit is képviselve, jelentôs szerepet vállalt a különbözô biztonságpolitikai intézkedések megvalósításában, a szükség szerinti katonai jelenlétet is beszámítva, így például Bosznia-Hercegovina, illetve Koszovó területén a konfliktusok megszüntetésében mintegy 700 osztrák katona vett részt. Ausztria 2000-ben egy sajátos helyzetet élt át, nevezetesen 14 EU-tagállam szankcióinak hatását. Az események ismeretesek és összefüggnek az osztrák belpolitikával. Az 1999-es választásokat követôen az Osztrák Néppárt (Österreichische Volkspartei – ÖVP) kormánykoalícióra lépett az Osztrák Szabadság Párttal (Freiheitspartei Österreich – FPÖ), amelynek következtében 2000 januárjában, a belga kormány kezdeményezésére, a portugál EU-elnökség elsô hónapjában nyilatkozat jelent meg 14 EU-tagállam nevében a következô intézkedésekrôl: a 14 tagállam kormánya semmilyen hivatalos kétoldalú kapcsolatot nem tart fenn a politika szintjén egy olyan osztrák kormánnyal, amely az Osztrák Szabadság Pártot is magában foglalja. Az országok nem támogatják azokat az osztrák jelölteket, akiket nemzetközi szervezetekben pozícióra jelölnek. A nyilatkozat tartalmazta azt is, hogy az osztrák követségekkel az európai fôvárosokban csak technikai szinten tartanak fenn kapcsolatot. A késôbbiekben az Európai Bizottság pontosította, hogy az európai intézetek tevékenységét ezek az intézkedések nem érintik. Az osztrák kormány, illetve diplomácia széles körû akcióba kezdett annak igazolása érdekében, hogy az ország változatlanul megtartja demokratikus elveit és gyakorlatát, és mindenben megfelel az európai követelményeknek. A nem EU-tagállamok különbözô formában reagáltak, a szankciók támogatásától a csendes hallgatásig. Eközben a legkülönbözôbb találkozókon szerepelt az osztrák helyzet olyan megoldása, amely a szankciók feloldását szolgálja. Mintegy fél évvel a szankciók bevezetését követôen a még mindig EU-elnök Portugália miniszterelnöke kísérletet tett arra, hogy három, nemzetközileg elismert személyt, „a három bölcset” felkérje arra, hogy Ausztriában vizsgálja meg a demokratikus körülmények alakulását, az osztrák politika és az Európai Unió politikájának viszonyát. A vizsgálatok végeredményeként 2000. szeptember 12-én, a „bölcsek” jelentése alapján sor került a szankciók feloldására, ekkor már a francia EU-elnökség idôszakában.12 Nem feladatunk ezt a sajátos helyzetet értékelni és elemezni, mindenesetre az természetes tény, hogy Európa demokratikus közvéleménye és jelesül az Európai Unió 14 tagállama több, mint felfigyelt – az Osztrák Szabadság Párt meghirdetett programja ismeretében – azokra a kockázatokra, amelyek az új helyzetben felmerültek. Bár Ausztria külpolitikájának komoly kihívásnak kellett megfelelnie, de – egyebek között – a figyelemfelhívás végül is pozitív hatást gyakorolt a belsô folyamatokra, az Osztrák Szabadság Párt ugyanis – anélkül, hogy programját visszavonta volna – a gyakorlatban elfogadta az ország demokratikus hagyományait és követelményeit. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás az Amerikai Egyesült Államokban mûködô intézmények ellen a biztonságpolitikát és a terrorelhárítást Ausztria esetében is különös rangra emelte. Ezzel egyidejûleg az ország, saját érdekeit is messzemenôn figyelembe véve, az EU-bôvítés közeledtével tovább szélesítette két- és többoldalú kapcsolatait az újonnan belépô reformországokkal. Az ország külpolitikája szempontjából változatlanul prioritást élvezett Dél-Európa, a Balkán. Ausztria a balkáni stabilitási törekvések osztrák koordinátoraként az ismert és tekintélyes politikust D. Dr. Erhard Buseket, egykori alkancellárt és nagytekintélyû politikust nevezte ki.13 Az Irak elleni háborúval 2002-ben a világpolitika egy új konfliktussal találkozott. Ausztria állásfoglalása az iraki konfliktusban egyértelmû, nevezetesen az ország tradicionálisan sokoldalú, az emberi jogok betartására, az európai humanitárius értékekre épülô magatartása. Az ország mintegy egymillió eurós gyorssegéllyel igyekezett segíteni a háború szenvedôinek. Ausztria azt remélte, hogy a tömegpusztító fegyvereket békés úton meg lehet semmisíteni Irakban (azóta tudjuk, hogy az ilyen jellegû fegyverek jelenléte nem igazolódott).


11

2. Duna menti együttmûködés — túl az EU határain is

A Duna-térség kooperációja („Danube Co-operation Process”) Ausztria és Románia közös kezdeményezésére 2002. május 27-én alakult meg Bécsben, a külügyminisztériumban, a Duna-medence 13 államának közremûködésével. A szervezet létrehozásában aktívan közremûködött az Európai Bizottság és a DélEurópai Stabilitási Paktum is. A kezdeményezés célja a Duna-térség számára egy olyan átfogó politikai fórum megteremtése, amely erôsíti a régió együttmûködését, összefogja a sokszínû regionális kezdeményezéseket és szervezeteket, és ezzel hozzájárul ennek a heterogén régiónak a gazdasági és politikai stabilizálásához. A 2004. július 14-én Bécsben megtartott második miniszteri ülést sokoldalú együttmûködés elôzte meg. A miniszterek Bukarestben 2004. március 5-én elfogadták a „Duna mint egy európai élet-véna” (The Danube as a European Lifeline) c. záródokumentumot, amelyben a környezet, a gazdaság, a szállítás/hajószállítás, a turizmus, a kultúra és a regionális együttmûködés további céljait rögzítették. A második miniszteri ülés alkalmával, jelentôs osztrák hozzájárulás eredményeként, létrehozták a Danube Portalt (). A Duna Bizottság létrejöttének 61. évfordulója alkalmából 2003-ban áttekintették a több évtizedes munkát, a folyó vízminôségét, a hajózás helyzetét. A Duna Bizottság fôigazgatói teendôit 1990 és 2002 között Ausztria töltötte be. A Duna menti országok sokoldalú együttmûködést alakítottak ki a Duna értékének védelme érdekében. A Duna-védelmi megállapodás létrejöttének 10. évfordulóján tartották meg a fórum hetedik tanácskozását Bécsben. A nemzetközi Duna-védelmi Bizottság bécsi székhellyel tevékenykedik. A bécsi összejövetelen nyilatkozatot adtak ki a „Duna-mendence – Folyam Európa szívében – Duna-nyilatkozat (The Danube Basin – Rivers in the Heart of Europe – Danube Declaration)” címen. A dokumentum rögzíti, hogy ez a kooperáció tevékenysége elsô tíz évében jelentôs eredményeket ért el, nem utolsósorban elfogadta kötelezô célként a közös monitoring mûködtetését a vízminôség folyamatos figyelemmel kísérése érdekében, valamint az EU vízügyi irányelveinek alkalmazását a teljes Duna-medencében. Megállapították, hogy a Duna-medence mind nagyobb területén a vízminôség igazolhatóan javult. A fórum foglalkozott a fenntartható árvízvédelem feladatával is.14 3. Ausztria érdekei és biztonságpolitikája

Ausztria esetében is érvényes az a tétel, mely szerint a biztonság- és védelempolitika olyan fontos nemzeti szolgáltatás, amely nélkül egy ország, egy nép kiegyensúlyozott fejlôdése nem lehetséges. Ausztria örökös semlegessége következtében – amelyet az 1955-ös államszerzôdésben vállalt – nem lehet katonai szövetség tagja, éppen ezért biztonságát olyan együttmûködésben kell garantálnia a NATO-val és más fórumokkal, amely nem igényli a NATO-tagságot. Ausztria 1995. január 1-jétôl kezdve EU-tagállamként a Közös Kül- és Biztonságpolitika (Gemeinsame Aussen- und Sicherheitspolitik – GASP) teljes jogú résztvevôje. Az ország már az elsô évben is aktívan részt vett a szervezet munkájában. A Maastrichti Szerzôdés (1995. november 25.) értelmében egy GASP-munkacsoport elkészítette az együttmûködés alapelveit, figyelemmel a kapcsolatokon belül a célok tisztázására, a közös érdekekre és prioritásokra. A közép- és kelet-európai államok (Zentral- und Osteuropäische Länder – ZOE) együttmûködése az EU-val – az EU keleti szomszédainak stabilizációja érdekében – az Unió számára különösen fontos tényezô. Ausztria alapvetô érdeke volt a részvétel ebben az együttmûködésben. 1995 derekán az Európai Unió Bizottsága döntött a GASP prioritásairól, és megalkotta ennek alapdokumentumát. Ebben identifikálták az EU-tagállamoknak azokat a hosszú távú érdekeit, amelyek messzemenôn szolgálták a közös cselekvést, és Ausztria részérôl is elfogadottak voltak. Ennek keretében olyan tényezôk kaptak hangsúlyt, mint a stabil jogállami alapelvek támogatása; a béke és a biztonság védelme és erôsítése a nemzetközi folyamatok alakításában az Európai Unión belül; fellépés az olyan kockázatok és veszélyek ellen, mint a tömegpusztító fegyverek elterjedése; Európa szerepének védelme olyan területeken, mint az ipar, a kutatás-fejlesztés, a szolgáltatás, az innovatív technológiák és ezeken a területeken a földrész konkurenciaképes központtá fejlesztése; az emberi jogok és a demokratikus struktúrák erôsítése, a tömeges migráció szûkítése, illetve csökkentése, a környezetvédelem támogatása. Ausztria 1995. január 1. óta megfigyelôi státust kapott a Nyugat-európai Unióban (Westeuropäische Union – WEU), és ezzel aktív közremûködési lehetôséget az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezetben. Ez a lépés Ausztria EU-csatlakozásával következett be, tekintettel arra, hogy a Nyugateurópai Unió a Maastrichti Szerzôdés óta, mint „az Európai Unió fejlôdésének integrált alkotórésze”,

12


kulcsszerepet kapott. A Nyugat-európai Unió Minisztertanácsának ülésén (Lisszabon, 1995. május 15.), amelyen Ausztria elsô alkalommal vett részt, Wolfgang Schüssel, akkori külügyminiszter kifejezte Ausztria az irányú készségét, hogy a Petersbergi Nyilatkozat keretében (1992) – amely az Európai Közösség, a Nyugat-európai Unió és a NATO együttmûködését szabályozta – részt vesz a különbözô válságok megoldásában, és ennek megfelelôen Mostarban tíz osztrák rendôr kezdte meg munkáját 1995 augusztusában. A Petersbergi Nyilatkozat 1997-ben beépült az Amszterdami Szerzôdésbe (hatálybalépés: 1999. május 1.). A Szerzôdés – egyebek között – a következôket tartalmazza: „A közös kül- és biztonságpolitika magában foglalja az Unió biztonságát érintô mindazon kérdést, amely egy közös védelemhez vezethet. Ebben az esetben az Európai Tanács a tagállamoknak ajánlja egy ilyen határozatnak az alkotmányos követelményeknek megfelelô elfogadását.” A Szerzôdés részletesen taglalja a Nyugat-európai Unió, a NATO, valamint az Európai Unió együttmûködését. (V.ö. Amszterdami Szerzôdés J.7. cikk – www.euvonal.hu) Ausztria részese a NATO Békepartnerség (Partnership for Peace – PfP) programjának, és ennek jegyében a NATO meghívására 1995. február 10-én aláírta a vonatkozó keretdokumentumot is, majd 1995. május 31-én a belépési nyilatkozatot. A NATO Békepartnerség valamennyi kelet- és közép-európai ország számára nyitva áll, és ennek megfelelôen Ausztria szomszédainak stabilitását és biztonságát is szolgálja, törekedve egy olyan átfogó európai biztonsági rendszer kialakítására, amelyben Ausztria – egyebek között – a békefenntartó akciókban, a humanitárius segélyekben és a katasztrófa-elhárításban, valamint a drog- és a mentôszolgálatokban vállalt közremûködést. Az Ausztria és a NATO közötti „individuális partnerségi program” (Individuelle Partnerschafts Program – IPP) 1996. február 26-án lépett hatályba. Ennek az elsôrangú célja egy jelentôs interoperativitás a NATO-val és más partnerekkel a prioritást élvezô együttmûködés területein, így a programot szolgáló osztrák katonák és civilek létszámának rögzítésében is. Ausztria folyamatosan támogatta az IFOR (Implementation Force – Végrehajtó Erô) szervezetét, egyrészt különbözô csapatok közremûködésével, másrészt a multinacionális békeakciók esetében az átvonulási jog garantálásával. A megállapodás a NATO-val az ENSZ azon megbízása alapján történt, amelynek célja a bosznia-hercegovinai békeszerzôdés betartásának biztosítása volt. Ausztria, amint említettük, részt vett az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet munkájában, amely az 1975-ben Helsinkiben megtartott Európai Biztonsági és Együttmûködési Konferencia (Konferenz für Sicherheit und Zusammenarbeit in Europa – KSZE) továbbfejlesztéseként jött létre. A helsinki konferencia 20. évfordulójának évében (1995) több ünnepi megemlékezésre került sor, például Helsinkiben, Genfben és Bécsben. A Bécsi Hofburgban 1995. június 30-án Wolfgang Schüssel beszédében támogatta mindkét szervezet tevékenységének folytatását, mint olyan osztrák politikai törekvést, amely egész Európa biztonságát és az emberi jogok betartását hivatott szolgálni. Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet 1995. december 7–8-ai budapesti minisztertanácsi konferenciája jelentôsen hozzájárult egy jövôbeni európai biztonsági modell kialakításához annak érdekében, hogy a komplex feladatok gyakorlati megvalósítására az akkor aktuális balkáni konfliktusban, BoszniaHercegovinában sor kerüljön. Ezzel egyidejûleg átfogó tanácskozások is megindultak Európa biztonságos jövôjének kérdéseirôl.15 Ausztria érdekelt volt annak a programnak a kialakításában is, amely a két említett szervezet 1994. december 6-ai budapesti csúcstalálkozóján kezdôdött, „Közös és átfogó biztonsági modell Európa számára a XXI. században” címen. Figyelemre méltó az a felvetés, amelyet Benita Ferrero-Waldner, akkori osztrák külügyi államtitkár megfogalmazott, aki az OSZE minisztertanácsi ülésén kifejtette, hogy oda kell figyelni a nem katonai jellegû veszélyekre is, nevezetesen az ökológia területén, és szükséges egy átfogó ökológiai biztonsági program megfogalmazása. Mindez mutatja a környezetvédelem jelentôségét Ausztria politikájának egészén belül is. Ausztria biztonsága szempontjából is fontos tényezô volt 1995–1996-ban a Schengeni Megállapodás elfogadása, illetve ratifikálása. A megállapodás, mint ismeretes 1995. március 26-án lépett hatályba az Európai Unió hét tagállama – Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Portugália és Spanyolország – részvételével, és ezzel megteremtették az országok közötti személyes mozgás, illetve letelepedés szabadságát. Ausztria 1995. április 28-án írta alá a csatlakozási okmányt, és az Osztrák Nemzeti Tanács 1996. december 12-én járult hozzá Ausztria csatlakozásához a Schengeni Megállapodáshoz. Várható volt, hogy a ratifikálási folyamatok miatt a szerzôdés hatálybalépése 1997 derekáig elhúzódik, annál is inkább, mert a csatlakozás elôfeltétele Ausztriában is a Schengen-konform külsô határellenôrzés biztosítása volt. Ausztria a schengeni információs rendszert 1997 októberére építette ki,


13

közel egy idôben Görögországgal és Olaszországgal. A Végrehajtó Bizottság döntése alapján Ausztria 1997. július 1. és december 31. között betöltötte a Schengeni Elnökség feladatkörét. Az ország az 1990-es évek második felében is intenzíven részt vett mindazokban a programokban és akciókban, amelyeket korábbi megállapodásaiban rögzített, így 1996-ban az Európai Biztonsági és Együttmûködés Szervezetében, és ezen belül különösen a balkáni probléma megoldásában. 1998-ban, Ausztria EU-elnökségének idôszakában világméretekben eszkalálódtak az olyan regionális krízisek, amelyekkel természetesen az Európai Uniónak is foglalkoznia kellett. Bár Európa nem volt abban a helyzetben, hogy bárhol is érdemleges katonai erôvel legyen jelen – gondoljunk arra, hogy a Koszovó-krízisben is az USA-nak kellett katonailag részt vennie –, mégis igyekeztek a problémával foglalkozni. Így napirendre került az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikai együttmûködési struktúrájának számos gyenge pontja. Az EU-elnökség azonban ebben a helyzetben elsôsorban a közös, az univerzális értékekre, az emberi jogokra, a gyermekek védelmére tudott csupán koncentrálni. A balkáni háború következtében fennállt a veszélye a könnyû fegyverek elterjedésének, amelyekkel szemben közös akciókra volt szükség. Az osztrák EU-elnökség ezekkel a problémákkal mint közös gondokkal szembesült, és a megoldásokat is közösen igyekeztek megtalálni. Ugyanide sorolhatók a drogok elterjedésével kapcsolatos biztonsági tényezôk is, különösen az ifjúság körében.16 1999-ben napirendre került az Amszterdami Szerzôdés keretében a közös kül- és biztonságpolitika „közös stratégiájának” újrafogalmazása az elôzôekben említett balkáni tapasztalatok alapján is. Az új körülményeknek megfelelôen jelentôs lépések történtek a közös európai biztonsági és védelempolitika (Gemeinsame Europäische Sicherheits- und Verteidigungspolitik – GESVP) kialakítása útján. A szervezet fejlôdési irányát tekintve a nagy európai tagállamok, mindenekelôtt Franciaország és Nagy-Britannia játszott jelentôs szerepet. Bár a különbözô tanácskozásokon több EU-tagállam, különösen Ausztria, Írország és Svédország a komplementaritásra és az egyenértékûségre fordította a hangsúlyt a civil és a katonai eszközök tekintetében, a válságok megoldása során, kétségen kívüli, hogy Helsinkiben, 1999. december 1011-én az Európa Tanács a katonai krízismegoldással kapcsolatos határozataiban új fejezetet nyitott az európai integráció folyamatában. 17. Ausztria biztonsági helyzete szempontjából figyelemre méltó tényezôként, Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország meghívást nyert a NATO-ba, amelynek 1999. március 12-én teljes jogú tagjai lettek. További fontos tényezô az Európa Tanács azon döntése, amely hozzájárult Bulgária, Lettország, Litvánia, Szlovákia, Románia esetében a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. 2000-ben sor került a közös európai biztonság- és védelempolitika reformjára. Ennek jegyében 2003-ig a szervezeten belül meg kellett valósítani az úgynevezett Petersberg-feladatokat, amelyek a válságmegoldások operatív folyamatát tartalmazzák. Ez Ausztriát – egyebek között – a tekintetben is érintette, hogy már az Amszterdami Szerzôdés ratifikálásának idôpontjában a Nemzeti Tanács az Alkotmány 23. f. cikkelyét (National Art 23 f BV-G) Ausztria együttmûködésérôl a közös kül- és biztonságpolitika szervezetében arra tekintettel novellálta, hogy Ausztria a Petersberg-feladatok egész spektrumában közremûködhet, és ez nem jelenti a semlegességi törvény megsértését, illetve erre a semlegességi törvény nem vonatkozik. Az Osztrák Köztársaság szövetségi alkotmánytörvénye 23/f cikke tételesen kimondja: (1) Ausztria közremûködik az Európai Unióról szóló Amszterdami Szerzôdés szerinti szövegváltozat V. címe alapján az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikájának megvalósításában. Ez magába foglalja az ezen szerzôdés 17. cikk (2) bekezdése szerinti feladatokban és azon intézkedésekben való közremûködést, amelyekkel a gazdasági kapcsolatokat egy vagy több országgal szemben felfüggesztik, korlátozzák, vagy egészében megszüntetik. Az Európai Tanácsnak az Európai Unió közös védelmével kapcsolatos határozataihoz, illetve a Nyugat-európai Uniónak az Európai Unióba való integrálásához szükség van a Nemzeti Tanácsnak és a Szövetségi Tanácsnak a 44. paragrafus (1) és (2) bekezdések értelemszerû alkalmazásával hozott határozatára. (2) ……. (3) „A békefenntartási feladatokról, valamint a katonai erôk válságkezeléskor való bevetésérôl, beleértve a békekikényszerítési intézkedéseket, illetve a közös védelmi politikának az Európai Unióról szóló Szerzôdés Amszterdami Szerzôdés szerinti szövegváltozatának 17. cikke szerinti fokozatos lefektetésérôl és a Nyugat-európai Unióhoz fûzôdô szorosabb intézményes kapcsolatról hozott határozatok kapcsán a szavazati jogot a szövetségi kancellár és a külügyminiszter egyetértésben gyakorolja.”

14


Ettôl kezdve Ausztria számára a semlegesség EU-kontextusban többé nem releváns – a semlegességi törvény megtartása mellett. Vagyis sor került Ausztria örökös semlegességének megváltozására a változó körülmények között anélkül, hogy ez bármilyen konfliktus forrása lehetett volna.18 2001-ben az osztrák külpolitika szakértôi azzal a közös európai biztonsági és védelmi politikával foglalkoztak, amely az 1999-es kezdeményezés után jött létre, felismerve azt, hogy az EU külpolitikai pozíciói csak akkor találnak nemzetközi meghallgatásra, ha ezekben a politikai, a gazdasági és – szükség esetén – a katonai eszközök is hangsúlyosan megjelennek. Szemben minden más európai és transzatlanti szervezettel, az EU-nak az az összehasonlítható elônye, hogy a konfliktus-elkerülés és a válságmegoldás esetén széles paletta áll rendelkezésére a nem katonai stabilizációs intézkedések alkalmazása során. Ehhez kapcsolódott 2003-tól a katonai eszközök és képességek fejlesztése az ESVP keretében. Ne felejtsük el, hogy a szervezet létrehozásában a katonai eszközökön kívüli más elemek bekapcsolásának ösztönzésében – egyebek között – Ausztria, érdekeit is érvényesítve, aktívan részt vett. A közös kül- és biztonságpolitika továbbfejlesztésében Ausztria 2002-ben is jelentôs szerepet vállalt. Ausztria különbözô képviselôi, így D.Erhard Busek, Wolfgang Petrich intenzíven részt vettek a különbözô stabilizációs programok megvalósításában, mintegy tucatnyi más osztrák személyiség között. 2002-ben összesen mintegy 1050 osztrák vett részt a különbözô nemzetközi szervezetek misszióiban, közülük több mint hatszázan a Nyugat-Balkánon. Ausztria változatlanul részt vett mindazon programokban, amelyek a terror elleni harcot szolgálták. Ennek jegyében több EU-elemzés készült az egyes veszélyes vagy veszélyeztetett régiókról, politikai eszmecserékre került sor a terrorizmus problematikájáról az EU-n kívüli úgynevezett harmadik államokkal, de ezt a célt szolgálták az úgynevezett technikai segélyprogramok is. 2002-ben megkezdôdött az európai biztonsági és védelmi politika elsô katonai küldetésének elôkészítése az ENSZ rendôrmissziójának keretében, amelynek megvalósítására Bosznia-Hercegovinában 2003. január 1-jétôl került sor. Az Európai Unió rendôrmissziójában (EU Police Mission – EUPM), amelyben 18 nem EU-tagállam is közremûködik, civil válságmenedzserek is tevékenykednek. A teljes rendôri létszám 2004-ben 490, soraikban öt osztrák végrehajtó hivatalnak dolgozik.19 2003-ban a közös kül- és biztonságpolitika keretében különösen fontos volt az elsô EU-missziók megjelenése, illetve az iraki válság megoldásának elôsegítése. Az ezzel kapcsolatban megosztott Európában Ausztria az iraki nép függetlenségének sokoldalú támogatása mellett foglalt állást. Az európai biztonsági és védelmi politika célja, az 1993-ban kezdeményezett létrehozása óta, az Európai Unió civil és katonai eszközeinek mozgósítása globális politikai szereplôként a nemzetközi válságok megoldása érdekében. A 2003. év ebbôl a szempontból döntô esztendô volt. Megkezdôdött az EU-NATO megállapodás gyakorlati megvalósítása a stratégiai partnerség keretében, a krízismenedzselés formájában. Ausztria – más katonai szövetségen kívüli EU-tagállammal együtt – biztosította a törzstiszti képviseletet a „Berlin plus” megállapodás keretében bonyolított különbözô ESVP-operációkban. Ausztria részt vesz a Concordiaakcióban Macedóniában, az Artemis krízismenedzselô tevékenységben a Kongói Demokratikus Köztársaságban, továbbá az Eupol Proxima tevékenységében Macedóniában. Az Európai Unió katonai és civil krízismenedzselésének javítása érdekében az Általános Ügyek/Külkapcsolatok Tanácsa 2003. május 19-én megállapította, hogy az Európai Unió a Petersberg-feladatok teljes spektrumát tekintve bevetésképes. Ugyanakkor a Tanács utalt azokra a határokra és kényszerekre is, amelyek területén még léteznek olyan hézagok, amelyek a Petersbergfeladatok felsô spektrumában az egyes beavatkozásoknál jelentôs kockázatokkal járnak, különös tekintettel arra a helyzetre, ha több operációt egyidejûleg kell megvalósítani. A megoldási modelleket a bevethetôség hézagainak felszámolása érdekében az Európai Akcióterv a katonai képességek javítását szolgáló program (ECAP) keretében dolgozta ki, és hozzáigazította a 2010-ig kitûzött célokhoz. Az egyes projektcsoportokban Ausztria is részt vett, így a „Fôhadiszállásban” (Hauptquartiere), a „Dübörgésben” (Drohnen), a „Különleges bevetési csapatokban” (Besondere Einsatztruppen), és az „Egészségügyi egységekben” (Sanittseinheiten). Ausztria emellett a krízismenedzselés számos más területén is aktív szerepet vállalt.20 A mozaikszerû vázlatos áttekintés is mutatja, hogy Ausztria úgy képviseli nemzeti érdekeit az Európai Unióban és az azzal együttmûködô különbözô szervezetekben, hogy közremûködésével egyidejûleg széles nemzetközi törekvéseket szolgál, illetve ilyen jellegû programokban is részt vállal. Ehhez az osztrák diplomácia történelmi tapasztalatai éppúgy hozzájárulnak, mint alkalmazkodási készsége a világ változó követelményeihez.


15

4. Ausztria és az Európai Unió bôvítése az érdekek oldaláról

Amint arra már több írásunkban is utaltunk, Ausztria a kezdetektôl fogva sokrétûen támogatta az Európai Unió bôvítését. A két ország viszonyát tekintve ez a helyzet döntôen megváltozott 2004. május 1-jén, Magyarország EU-csatlakozása óta. Mindez nem a kapcsolatok és az együttmûködés lazulásában nyilvánul meg, hanem az együttmûködés és a konkurencia egyidejû jelenlétében a különbözô területeken. Az Európai Unió általános céljait és törekvéseit, gyakorlatát illetôen a dolog természetétôl fogva a közösen elhatározott közös célok dominálnak. A mindennapok azonban türelmet igénylô megoldandó kérdéseket is felszínre hoznak. Ezek közül itt csupán két elemre utalunk: Ausztria, félve a munkaerô szabad mozgásából következô vélt problémáktól – átmeneti idôre –, saját érdekei alapján behatárolta az országába irányuló lehetséges munkaerômozgást. Ebben szerepet játszanak a szakszervezetek, a munkavállalói kamarák bizonyos aggályai is. A munkanélküliség Ausztriában 2002-ben – a témával kapcsolatos viták idején – 6,9%-os volt, amelynek a növekedése érthetôen nem volt kívánatos. Az immár másfél éves tapasztalatok (2006. január) nem igazolják a félelmeket. Csupán emlékeztetünk arra, hogy Ausztria 1995-ben a korábban csatlakozó déli államok, mindenekelôtt Portugália és Spanyolország részérôl tartott a tömeges bevándorlástól. A 2000-ben készült összegzés az osztrák EU-tagság ötéves tapasztalatairól mindezt felesleges aggódásnak minôsítette. A következô évek tapasztalata valószínûen a mostani bôvítéstôl való félelmet is feleslegesnek fogja tartani. Az osztrák külügyminiszter-asszony, dr. Benita Ferrero-Waldner (azóta az Európai Bizottság külügyi biztosa) a 2003. évi külügyi áttekintésben kiemelkedô jelentôséget tulajdonított az Európai Unió bôvítésének. Ugyanakkor nem rejtette véka alá azt sem, hogy az ország a csatlakozási tárgyalások során megkülönböztetett figyelmet fordított az osztrák érdekek érvényesítésére, egyebek között a munkavállalókat, illetve a szolgáltatások szabad áramlását érintô átmeneti rendelkezések megalkotásánál, összességben azonban – az „alapító atyák” szellemében – a megoldásokat is kereste és keresi az európai integráció útján abban a szellemben, hogy az egyes elônyöket a közös elônyökbe lehessen integrálni. Amint Ausztria az európai bôvítéssel kapcsolatban mindenkor kifejtette, a külügyminiszter-asszony ez alkalommal is hangsúlyozta, hogy az ország gazdaságilag a bôvítés egyik legnagyobb nyertese, és erre a jövôben is törekedni fog. Az ország gazdaságilag olyan szoros kapcsolatot alakított ki szomszédaival, amely számos elônnyel jár. Nem kisebb jelentôségûek a társadalmi, emberi kapcsolatok, és a több évszázados közös múlt tanulságainak hasznosítása sem. Ebben a folyamatban további fontos szerepet játszanak a regionális kapcsolatok. Ausztriának az Európai Unió bôvítését szolgáló törekvései is nagyban megvalósultak 2004. május 1jén, a tíz új tagállam csatlakozásának napján. Az alkalmat dr. Ursula Plassnik szövetségi külügyminiszter egy kétségtelenül történelmi évnek, illetve eseménynek minôsítette, megállapítva, hogy „ezzel a bôvítési körrel, amely a legnagyobb az Európai Unió történelmében, Európa évtizedekig tartó megosztottsága végérvényesen befejezôdött. Európának ez az újraegyesítése a legjelentôsebb lépés egy új, modern és jövôorientált Európa megvalósításához. Ausztriában az EU-bôvítés alkalmával az ünnepi rendezvények hosszú sorával találkoztunk. Mély benyomást keltett az, ahogyan május 1-jén az osztrákok az egykori vasfüggöny hosszában ünnepeltek és „Isten hozott” üdvözléssel fogadták az Európai Unió új országait.” A külügyminiszter arra is kitért, hogy ez a bôvítés Ausztriát az Európai Unió perifériájáról annak centrumába lendítette. A régi szomszédokból olyan új partnerek lettek, amelyekkel az osztrákok Európa békeprojektjeinek továbbfejlesztésében aktívan együttmûködnek, és velük szoros partnerséget ápolnak. Tovább folytatódik az aktív szomszédságpolitika, amely eddig is az osztrák külpolitika egyik hangsúlyos területe volt. Az együttmûködés egyik konkrét területe a szomszédokkal kiépített kooperáció további mélyítése, a regionális partnerség gazdagítása Csehországgal, Magyarországgal, Szlovákiával, Szlovéniával, és a „földrajzilag távolabbi” Lengyelországgal. Európa újraegyesítésének folyamata – állapítja meg a külügyminiszter-asszony – ezzel nem ért véget, hiszen Bulgáriával és Romániával folytatódnak a csatlakozási tárgyalások a tervezett 2007-es belépésük érdekében. Hasonló tárgyalások kerülnek napirendre Horvátországgal. A jövôben elôbb-utóbb a Nyugat-Balkán más országai is az Európai Unió tagjai lehetnek. A tárgyalások Törökországgal is – az ország politikai, gazdasági és stratégiai szerepét értékelve – napirendre kerülnek, és ezen a területen egy dinamikus partnerség kialakulása várható. 2004-ben sor került az Európai Alkotmányszerzôdés aláírására (október 29-én), Rómában. Ez egy nagyjelentôségû esemény, amelynek – azóta tudjuk – az európai szintû elfogadása még várat magára.

16


Ausztria nagy jelentôséget tulajdonít a nagy és a kis államok közötti intézményes egyensúly biztosításának. A polgároknak a jövôben egységes alapjogokat biztosít az Alkotmány, és a nemzeti parlamentek több jogosultságot megtartanak.21 Az Európai Unió bôvítése során Ausztria – mint arra már többször utaltunk – saját érdekeit messze figyelembe véve, intenzív kapcsolatot ápolt a szomszédos országokkal. Ez nem jelenti azt, hogy a szomszédság vita nélküli volt. Így – egyebek között – napirenden szerepelt a Csehszlovákiával való viszonyban azoknak a törvényeknek a felülvizsgálata, illetve megszüntetése, amelyek 1945–1946-ban az úgynevezett Benes-dekrétumok keretében egyes népcsoportok elûzését hozták magukkal az akkori Csehszlovákiából. (Elsôsorban németek és a magyarok esetében.) De vitatéma maradt a Temelini Atomerômû ügye, amely változatlanul egyik vitapontja a két ország kapcsolatának. Ugyanakkor Ausztria szomszédai közé sorolja „kulturális szomszéd” formában Lengyelországot is, és intenzíven munkálkodik a kapcsolatok bôvítésén. Ausztria támogatja a kisebbségek ügyének megoldását, illetve a roma közösségek problémájának napirenden tartását. Ausztria, ugyancsak érdekei alapján, Magyarországgal mint „közremûködôvel” kíván együttmunkálkodni az Európai Unió és Ukrajna közötti kapcsolatok építésében. Egyidejûleg, hasonló meggondolásból, ugyancsak Magyarországgal együtt fontosnak tartja a Romániával való kapcsolatok bôvítését is. Ausztriát itt a hagyományos Duna menti országok közötti kontaktusok építése is ösztönzi. Ebben a törekvésben Ausztria több szempontból kezdeményezôként lépett fel az elmúlt években. A magyar munkaerô ausztriai foglalkoztatása szerepelt Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök és Wolfgang Schüssel osztrák kancellár 2004. október 11-ei bécsi megbeszélésén is. Ennek során „A kérdésre, vajon várható-e könnyítés a magyarok ausztriai munkavállalása területén, Schüssel kancellár az ingázókra vonatkozó és egyedül Magyarországgal megkötött egyezményt említette. A vegyes vállalatok munkaerô-gazdálkodásnál minden korlátozástól eltekintenek. Egyéb lépésre csak a belsô munkaerô-piaci helyzet függvényében lehet számítani.” Az ezzel kapcsolatos érdekek alakulásának plasztikus megközelítését fogalmazta meg Gyurcsány Ferenc, aki: „… e kérdéssel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy EU-tagként Magyarországnak némiképp módosítani kellene gondolkodását. Hamarosan Magyarországgal szemben is olyan igényekkel lépnek fel az újabb tagországok – Bulgária, Románia, hosszabb távon Törökország –, mint amiben esetleg most Ausztria és Magyarország megegyezik. Ezért – mondta Gyurcsány – nagyon is ajánlatos a mértékletesség.” Vagyis a körülmények változása és annak tendenciája új megközelítést igényel az érdekek érvényesítésében is, adott esetben a munkaerô szabad mozgása területén.22 Adódnak viták a több évtizedes együttmûködésen alapuló, határokon átnyúló regionális kapcsolatokban is. Korábban a magyar régiók fejlesztésében az osztrák régiók olyan együttmûködési formában vettek részt, amelyben a csatlakozás elôtti magyar területek az osztrákoknál nagyobb támogatást kaptak a felzárkózás érdekében. Most a helyzet annyiban változott, hogy a kapcsolatokban az érdekek élesebben kerülnek felszínre. Ausztriának sikerült megtartania Burgenlandot az 1. sz. célprogramban 2006-ig, tudva azt, hogy erre késôbb már nem kerülhet sor. Ebbôl is következhet az, hogy ebben a periódusban a saját tartományuk érdekeit teszik elsô helyre az együttmûködésben, de számolnak az eurorégió többi területével is. A viták és az érdek-összeütközések feloldásán túl a jövô szempontjából is jelentôs megállapodásokra került sor a 2004. október 11-ei bécsi kormányfôi találkozón. A lehetôségek több szempontból is új dimenziókkal gazdagodtak a regionális együttmûködésben. Ezek közül különösen fontos a kelet-középeurópai régió, a visegrádi négyek – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – együttmûködésének kibôvítése, Ausztria és Szlovénia bekapcsolódásával a közös tevékenységbe. Ez annál is indokoltabb, mert Ausztria és Szlovénia a határ menti együttmûködésben mindeddig is szoros regionális kapcsolatokat épített ki (Lengyelország kivételével) a közösség többi államával. A több évtizedes magyar-osztrák határ menti kapcsolatok tartalmi gazdagítását bizonyára jól fogja szolgálni egy „új koordinációs bizottság”, jelentôs kétoldalú kormányzati támogatással. 5. A Szövetség, a tartományok és települések együttmûködése és EU-képviselete

Az Alkotmánytörvény 23/D cikke foglalkozik a tartományok és az Európai Unió kapcsolatával. Az említett cikk elsô pontja megállapítja „a Szövetség haladéktalanul köteles a tartományokat az Európai Unió keretei közé tartozó valamennyi olyan tervrôl tájékoztatni, melyek a tartományok önálló hatáskörét érintik, vagy egyébként az érdekeiket érintik, köteles a tartományoknak lehetôséget biztosítani az állásfoglalásra. Ezeket az állásfoglalásokat a Szövetségi Kancellária Hivatalhoz kell címezni.


17

Ugyanez irányadó a községekre is, amennyiben a község önálló hatáskörét vagy hasonló fontos érdekeit érinti az ügy. A községek képviselete ezekben az ügyekben az Osztrák Városszövetség és az Osztrák Községszövetség feladata.” A cikk további részében utalás történik arra, hogy amennyiben bármely kérdésben a törvényhozás tartományi feladat, a Szövetség az európai uniós tárgyalások és szavazatok során kötve van ehhez az állásfoglaláshoz, ugyanakkor „a tartományok kötelesek megtenni a saját hatáskörünkbe tartozó azon intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy európai integrációs jogaik a tagállamok jogrendjében érvényesüljenek…” Az osztrák tartományok és községek közvetlenül is képviseltetik magukat a Régiók Bizottságában (Ausschuss der Regionen – AdR) egy 1994. március 10-én aláírt olyan EU-szerzôdés értelmében (Art. 198a EG-V), amelyet ebbôl az alkalomból újrafogalmaztak. A Bizottságban 222 képviselô dolgozik a különbözô helyi, regionális, városi és községi szervezetek képviseletében. Az 1994–95-ben kialakult információs és érdekképviseleti intézményrendszer intenzív mûködését egyebek között jelzik azok a témák is, amelyeket a Nemzeti Tanács (Nationalrat) állásfoglalásokban rögzített. Néhányat említünk: a Nemzeti Tanács következtetései a kergemarhakórral (BSE) kapcsolatos munkáról, a völgyek jégtakarójának ügyérôl, a foglalkoztatáspolitikáról, a gazdasági és valutaunióról. A Szövetségi Tanács (Bundesrat) az Europollal kapcsolatban is kialakította állásfoglalását. A tartományok, illetve községek tanácsa 1996-ban is számos kérdésben állást foglalt, így a többi között a következôkrôl: állatvédelem a mezôgazdaságban; környezet-megfelelôségi vizsgálatok; területvisszanyerési tervek; javaslatok a diplomák kölcsönös elismerésével kapcsolatos eljárásra; intézkedések a kiskapacitású fûtôberendezésekrôl; Karintia fûtési berendezéseinek mûködését szabályozó törvényérôl; az Európa Tanács számára egy határozat megalkotásáról az európai turizmus többéves támogatásával kapcsolatban; javaslat az Európa Tanács számára a fogyatékos, illetve tevékenységükben akadályozott személyek esélyegyenlôségének támogatásáról. Két évvel késôbb, 1998-ban a tartományok egyebek között olyan témákat tárgyaltak, mint a vadállatok állatkerti ôrzésének feltételei; irányelvek kialakítása a meghatározott kéntartalmú folyékony hajtóés fûtôanyagokról; valamint a fûtôanyagok kéntartalmának megváltoztatásáról; a különbözô állattartó rendszerek építésével kapcsolatos irányelvekrôl; a kulturális együttmûködés intézményeinek 2000–2004 közötti idôszakra vonatkozó terveirôl és finanszírozásáról. Emellett a Tartományok Tanácsa közös állásfoglalásban javaslatot tett a strukturális alapok felhasználásának további szabályozására – a szubszidiaritás elvének betartásával. Az alkotmánytörvény rendelkezik arról is a 23/E cikkben, hogy „a szövetségi kormány illetékes tagja köteles a Nemzeti Tanácsot és a Szövetségi Tanácsot valamennyi európai uniós tervrôl tájékoztatni és állásfoglalásra lehetôséget adni neki.” A (2) pont arról rendelkezik, hogy „amennyiben a szövetségi kormány illetékes tagja megkapja a Nemzeti Tanácsnak egy olyan európai uniós tervre vonatkozó állásfoglalását, melyet szövetségi törvénynek kell a nemzeti jogrendbe átültetnie, vagy amely egy közvetlenül alkalmazandó jogi aktus kibocsátására irányul, és amely szövetségi törvény által szabályozandó ügyet érint, a szövetségi kormány illetékes tagja az európai uniós tárgyalások és szavazások során kötve van ezen állásfoglalásokhoz. Ettôl csak kényszerû kül- és integrációs politikai okból térhet el.” A cikk további pontjai részletezik a Nemzeti Tanács és a Szövetségi Tanács döntéseinek és állásfoglalásainak képviseletével kapcsolatos további szabályozásokat. Mindez jól jelzi, hogy az osztrák állam törvényi szabályozás útján is gondoskodik arról, hogy érdekei megfelelôen képviseltek legyenek az Európai Unió terveiben, elgondolásaiban, programjaiban és döntéseiben. A Nemzeti Tanács 1999-ben állást foglalt az Élelmezési Világszervezetnek (WTO) a hormontiltással kapcsolatos határozatairól. Ugyanebben az évben a tartományok öt témakörben fejezték ki közös véleményüket, így például az elektrikus és elektronikus hulladékokkal kapcsolatos irányelvekrôl, a különbözô fejlesztési tervek és programok környezeti hatásainak vizsgálatáról, a hulladékok elégetésérôl, a hulladékgazdálkodásról. A tartományfônökök konferenciája határozatot fogalmazott meg a környezetvédelemmel kapcsolatos irányelvekrôl és más témákról. A tartományok 2000-ben újólag szükségesnek tartották közremûködésüket az Európa Tanács programjaival kapcsolatos javaslattételben, ez ugyanis hozzájárul ahhoz, hogy az osztrák érdekek érvényesítése széles belsô konszenzuson alapuljon. A Nemzeti Tanács illetékes bizottságai 2001-ben állást foglaltak a lisszaboni stratégiáról, a gazdasági reformról, valamint a szociális összetartásról az Európa Tanács stockholmi ülésének állásfoglalásaival

18


kapcsolatban. Egyetértésüket fejezték ki a Cseh Köztársasággal folytatandó tagfelvételi tárgyalásokról. Napirenden szerepelt az Európai Unió magenergia politikája, és emellett állásfoglalás született az EU atompolitikájának megváltoztatásáról. A tartományok és a községek képviselôi közös véleményt alakítottak ki az EU-bôvítésérôl, a Natura-2000 védett területeinek hálójáról, a részvételrôl az Európai Bizottság bioföldrajzi szemináriumán, továbbá egy internetes oldal elindításáról. Javaslatot tettek a sertések védelmével kapcsolatos irányelvekre. A Nemzeti Tanács 2002-ben állást foglalt az Európai Unió bôvítésével kapcsolatos kormányzati programok következetes megvalósításáról, a jövôbeni antiatom-politika hangsúlyairól Ausztria részérôl, figyelemmel a Temelinben mûködô atomerômûre. Állást foglalt a fórum egy EU szolidaritási alap létrehozásáról, valamint a géntechnika-moratórium fenntartásáról az Európai Unió szintjén. Ugyanebben az évben a tartományok és a községek képviselôi megvitatták a rokkant, fogyatékos és ápolásra szoruló személyek szociális támogatásának javítását és egy irányelvjavaslatot a környezet védelmérôl, az erdôkárokról és a környezet szanálásának elkerülésérôl. A Parlamenttel és a tartományokkal mûködô kapcsolat keretében 2003-ban a Nemzeti Tanács Fôbizottsága állásfoglalásban rögzítette az osztrák alappozíciókat az Európai Alkotmánnyal kapcsolatos kormánykonferencia kapcsán. A tartományok és a községek tanácsa 2003-ban ugyancsak számos témakörben alakította ki állásfoglalását az ország EU-képviselete számára. Módosított javaslatokat fogadott el a környezet büntetôjogi következményû károsításával kapcsolatos irányelvekre olyan témákban, mint az állami segítség, kártalanító kezesség a nyilvános hitelintézetek számára; általános megállapodások a szolgáltatásokkal összefüggô kereskedelemrôl; irányelvjavaslatok a környezeti felelôsség megállapítására a környezeti károsítások elkerülése érdekében a környezet szanálása területén; a flóra-fauna (habitat) irányelvek ügyében az alpesi régiók közösségei számára. Az Alkotmánytörvény 23/D cikke rögzíti a tartományok és a községek közremûködési jogát a számukra illetékes tevékenységi területeken. A Nemzeti és a Szövetségi Tanácshoz hasonlóan, 2004-ben a tartományok is egységes állásfoglalást alakítottak ki az Alkotmánytörvény 23/D cikk (2) bekezdése alapján a következô témakörökben: irányelvek a környezeti létesítményekkel kapcsolatos bírósági hozzáféréshez, irányelvek a belsô piacon megvalósuló szolgáltatásokról, a Natura 2000 védett területeinek hálózatáról, a közösségi listák kontinentális régióikról, a védett területek Natura 2000 atlanti régióinak közösségi listájáról, a Fehér Könyv az általános érdekeket szolgáló szolgáltatásokról, a védett terület-háló Natura-2000 Atlanti- és kontinentális régióinak közösségi listájáról, a védett terület-háló Natura-2000 borális régióinak közösségi listájáról. A felsorolt témák sokszínûsége jól jelzi, hogy Ausztriában a társadalmi érzékenység figyelembevétele különösen fontos a különbözô európai uniós szintû programok kialakításakor. Többször, különbözô fórumokon is visszatérnek a nemzeti konszenzus fontosságára egy-egy témakörben, már a programok és javaslatok kidolgozása idôszakában is, elkerülendô az EU döntéseivel kapcsolatos esetleges ellenérdekeltség késôbbi megnyilvánulásait. Ez a megoldás a társadalmi érdekérvényesítés fontos és követendô formája.23 Az Európai Unió koordináló, érdekvédelmi tanácsa, a Régiók Bizottsága 1999-es programja a következô súlypontokat tartalmazta: állást foglaltak a regionális és strukturális politika újrastrukturálásáról, valamint a környezettel kapcsolatos számos témakörrôl. Az Európai Unió bôvítésével kapcsolatban felvetették az együttmûködés fontosságát a csatlakozó országok regionális és helyi szintû képviselôivel. Ez a fórum a csatlakozó országok regionális és helyi érdekérvényesítése szempontjából is fontos szerepet harcolt ki magának. A képviselôk eredményesen képviselték az osztrák regionális érdekeket a regionális és strukturális politikák, valamint a közlekedés területén. Az EU bôvítésével kapcsolatos kérdések sorában a Régiók Bizottsága 2000-ben, osztrák kezdeményezésre, a kormánykonferencián érvényesíteni tudta azt az állásfoglalását, amely szerint a Bizottság tagjainak száma a bôvítéshez lineárisan felfelé igazodjon oly módon, hogy Ausztria ebben a grémiumban egyetlen helyet se veszítsen. A tartalmi kérdéseket ebben az évben is a regionális és a strukturális politikával, a mezôgazdasággal és a környezettel kapcsolatos javaslatok, illetve állásfoglalások képezték. A Bizottság 2001-ben foglalkozott – egyebek között – azzal, hogy a Régiók Tanácsának mandátuma 2002. január 25-én lejár, és Ausztria ennek megfelelôen kijelölte képviselôit a következô periódusra. A többi EUfórumhoz hasonlóan, a Régiók Bizottsága is elsôsorban Európa jövôjével és a régiók szerepével foglalkozott, figyelemmel a 2004. évi kormánykonferencia elôkészítésére. A Régiók Bizottsága kezdeményezte képviselôinek bevonását a Konventbe, amelyet Ausztria külön is támogatott. Ennek eredményeként is 2001 decemberében az Európai Tanács Laekenben tartott ülésén rögzítették, hogy a Régiók


19

Bizottságának hat képviselôje a Konventben megfigyelôként helyet kap. Ez a Régiók Tanácsának súlyát az EU döntéshozó szerveiben mindenképpen emelte. 2002-ben a Régiók Bizottsága intenzíven foglalkozott a Konventben közremûködô hét megfigyelô munkájának tartalmi kérdéseivel. Emellett állást foglalt a bôvítés és a kormányzás („Governance”) témakörében. A Régiók Bizottságában Ausztria 12 képviselôje közül kilencen a tartományok vezetôi, hárman az Osztrák Városok Szövetségét, illetve az Osztrák Községek Szövetségét képviselik. A delegációk vezetôi évente váltják egymást. A Régiók Bizottsága az érdekérvényesítés olyan fontos szerve, amely jelentôsen hozzájárul Európa regionalizálódásának folyamatához. Európa belátható ideig minden valószínûség szerint a nemzetek és az államok országos képviseletével mûködteti az Európai Uniót. Az országos képviseletekben természetesen a választott képviselôk, a szakértôk stb. révén a társadalom minden szintje, így a lokális és regionális szintek is képviseltetik magukat. Anélkül azonban, hogy Európa a régiók Európájává alakulna át, a régiók és a lokális szintek joggal keresik helyüket az integrációnak abban a nagy folyamatában, amelyben szerepük és jelentôségük mindenképpen növekszik. Ausztria, amely a tudatos régiófejlesztés közel három és fél évtizedét tudhatja maga mögött, olyan gazdag tapasztalatokkal rendelkezik, amelyekbôl a magyar regionális politika nemcsak a közös határok mentén, de az ország más területein is sokat hasznosíthat. 2004ben az osztrák delegáció a Régiók Bizottságában folytatta a korábbi években megkezdett munkát.24 6. Ausztria gazdasága az EU-ban az érdekérvényesítés egyik fokmérôje

A közel egy évtizedes tapasztalatok és tények alapján Ausztria gazdaságilag is profitált az EU-tagságból, vagyis jól tudta érdekeit érvényesíteni. Mindezt a különbözô számadatok is alátámasztják, így a gazdasági növekedés helyzete, a munkanélküliségi mutatók, az egy fôre jutó bruttó hazai termék (GDP) adatai, az infláció helyzete, a foglalkoztatás alakulása: • A gazdasági növekedés területén a recesszió az EU-ban tovább folytatódott 2000 és 2003 között. Az EU növekedési átlaga 2000-ben 3,6% volt, és ez a mutató 2003-ra 0,8%-ra csökkent. Figyelemmel Ausztria kereskedelmi kapcsolataira a kelet- és közép-európai országokkal, a növekedés 2002–2003-ban meghaladta az eurózóna országainak növekedési átlagát, és az EU átlaga szintjén mozgott. Az új tagállamok növekedési átlaga az EU gazdasági növekedésének ütemét ösztönözni fogja (lásd 1. sz. melléklet). Visszatekintve 15 évre, az osztrák gazdasági növekedés mutatói fô vonalaiban követték az OECD-tagállamok és az EU-12 tendenciáit (lásd 2. sz. melléklet). • Az egy lakosra jutó GDP tekintetében Ausztria az EU-n belül a 4. helyen áll. (EU becsült átlag 2004-ben 22 700 euró, Ausztriában 27 000 euró fölötti; lásd 3. sz. melléklet.) • Ausztriában 2004-ben a munkanélküliség 4,5 százalékos volt (lásd 4. sz. melléklet). • Az utóbbi évtizedben jelentôsen megnôtt az újonnan alapított vállalkozások száma (lásd 5. sz. melléklet). • Ausztria exportnövekedésének ütemét csak Írország tudta megelôzni 1996 és 2005 között (lásd 6. sz. melléklet). • Az exportnövekedés és az import alakulása szempontjából lényeges az ország kereskedelmi partnereinek összetétele és részesedése a kivitel egészébôl. Az exportban és az importban Magyarország a 7. helyen áll a partnerországok sorában (4%, illetve 3,2%; lásd 7–9 sz. mellékletek). 25 Az összegzés azt mutatja, hogy a fejlôdô belsô gazdaság megfelelô alapot biztosít mind a hazai életkörülmények, mind a gazdasági külkapcsolatok fejlôdéséhez. 7. Az osztrák mezôgazdaság érdekérvényesítése.

Az osztrák mezôgazdaság – a miénkhez hasonlóan – kellô felkészültség nélkül indult az Európai Unióba. A helyzetet tovább nehezítette az is, hogy az osztrák költségvetés konszolidációja a mezôgazdaságot is érintette, és a második uniós év (1996) márciusának derekán a brit egészségügyi miniszter nyilvánosságra hozta a BSE (kergemarhakór) az emberi szervezetre gyakorolt veszélyeztetô hatásának lehetôségét. Bár Ausztria minden szükséges intézkedést megtett, a fogyasztók bizalma elfordult a marhahústermékektôl, ami súlyos gazdasági hátrányokat jelentett az állattenyésztôk számára.

20


Ugyanakkor jelentôs támogatásra is sor került az osztrák mezôgazdaságban, mindenekelôtt a környezetbarát termelôk számára. 1995-ben és 1996-ban az EU 2,6 milliárd schilling támogatásban részesítette az osztrák biotermelôket. Ehhez tudni kell, hogy egy szakmai jelentés szerint az osztrák parasztság az agrárterületek több mint 90%-án az ökológiai körülményeknek megfelelô formában gazdálkodik. A mezôgazdaságban az elsô egy-két évben jelentôs erôket kellett koncentrálni az EU-adminisztráció megismertetésére, alkalmazására. Ennek motorját az országos és a tartományi agrárkamarák adták. Az adminisztráció eredményes elsajátítását követôen a fô figyelem a piacosításra került át. A kamarák élenjártak annak elôsegítésében, hogy a parasztság a piacokon eredményesen tudjon megjelenni. Az érdekképviseletek a közös marketing célmegfogalmazásokat, a konzekvens márka-kiépítést, az egyértelmû minôségfeltüntetés megteremtését stb. különösen fontosnak tartották. A mezôgazdasággal kapcsolatban az 1997-es ipartörvény – a feldolgozóipar révén – számos rendelkezést tartalmazott a direkt piacosítás javítása érdekében. Különös hangsúlyt kapott a tradicionális mezôgazdasági termékek védelme mellett az innovatív termékek piacosításának támogatása. A törvény bôvítette a paraszti gazdálkodás és a gazdaság más területei közötti kooperáció bôvítését a kölcsönös érdekek alapján. A mezôgazdaságban tehát megteremtôdtek a jogi alapok a piacszabályozáshoz, az ingatlanforgalomhoz, az agrárkölcsönök rendszerének kialakításához, a monopol helyzetek kiiktatásához. Külön hangsúlyt kaptak a környezetvédelmi jogszabályok, és az egészségügyi követelmények a termékek elôállításában, illetve feldolgozásában. Csupán megemlítjük, hogy az osztrák agrárkamarák az 1990-es évek dereka óta folyamatosan napirenden tartották az EU bôvítésével kapcsolatos új helyzet követelményeit. Egyebek között a különbözô fórumokon is felvetették azt, hogy a csatlakozó országok mezôgazdaságának azonnali és teljes betagozódása az EU mezôgazdaságába konfliktusokkal járhat, különösen olyan érzékeny területeken, mint a munkaerôpiac, az állategészségügy, az árkülönbségek stb. Az osztrák gazdák tartottak a mezôgazdasági termékek túlkínálatától is. Ennek megfelelôen kvótaszabályozások fenntartását javasolták a csatlakozás elôtti helyzet szintjén, továbbá azt, hogy a csatlakozó országok vállalják az exportszubvenciók csökkentését. Ezeket mindenekelôtt az agrártermékek mennyiségi behatárolása területén tartották fontosnak. Az osztrák agrárkamarák elnöki konferenciájának 2002/2003-as összegzése a bevezetôben – egyebek között – a következôket rögzítette: az uniós agrárreform, az Unió bôvítése, a WTO liberalizálása nagy kihívásokat jelent az osztrák kamarák érdekképviseleti munkájában. A megreformált közös agrárpolitika (Gemeinsame Agrarpolitik – GAP), valamint a nemzetközi agrárkereskedelem területén bekövetkezett liberalizálási folyamatok éppúgy növekvô követelményeket támasztottak az osztrák mezôgazdasággal szemben, mint a csatlakozó országok lehetséges konkurenciája. Az osztrák paraszti képviseletek – ahogyan ezt a kamara vezetôi kifejezik – egyértelmû álláspontot képviselnek. Megfogalmazzák a parasztság munkájával kapcsolatos nehéz feladatokat, ugyanakkor igyekeznek megteremteni azokat a keretfeltételeket is, amelyekben a paraszti családok tervezhetô, átlátható és perspektivikus paraszti gondolkodást tudnak megvalósítani. Mindebben számítanak az osztrák társadalom részérôl ugyanarra a támogatásra, amelyet a parasztság Ausztria EU-csatlakozásakor megkapott. A jövôt illetôen egy konstruktív, az agrárpolitika továbbfejlesztésére koncentráló programot alakítanak ki, összekötve ezeket a szükséges reformokkal. Ennek fontos tényezôi a hitelesség, a szavahihetôség, a tervezhetôség, a cselekvésre ösztönzô szabályok betartása, az igazgatás egyszerûsítése, a bürokrácia leépítése. Mindennek a célja az, hogy a paraszti családok, üzemek jövedelme és egzisztenciája távlatosan biztosított legyen. Az osztrák mezôgazdaság 2002-ben a mezôgazdasági jövedelmeket illetôen 3,7%-kal visszaesett – az Eurostat számításai szerint – a korábbi évekhez viszonyítva. A bruttó termék-elôállítás 7%-kal került a 2001. évi szint alá. Amint az Eurostat középtávú összehasonlítása mutatja, a 2002. év mezôgazdasági jövedelme a referencia (EU-átlag 1994–1996) viszonylatában 3,3%-kal kisebb volt. A jövedelemcsökkenés EU-átlagú 3,8%-os szintje azonos az osztrák 3,8%-kal. Az egyes tagállamokban ez a kép lényegesen eltérô, miközben ugyanis az Egyesült Királyság, Görögország, Finnország jelentôs jövedelememelkedésrôl ad számot, a jövedelmezôség másik végén, Írország, Németország és Dánia esetében, a visszaesés mintegy 20% fölötti. A termelési érték mindenekelôtt az állati termékek területén mutatott jelentôs visszaesést, mintegy 7,9%-os mértékben. A növénytermesztés 2,1%-kal maradt el a korábbi év mutatója mögött. Az állati termékek elôállításában nagy az eltérés, amíg ugyanis a szarvasmarha-gazdaságokban a BSE-válság után a növekedés mintegy 5,6%-os volt, a sertéstenyésztés mintegy 20%-kal visszaesett.


21

2004-ben a jövedelmi helyzet az üzemek átlagában valamelyest javult, és 5%-kal meghaladta az elôzô év szintjét. A bevételek ilyen javulásához különösen a megnövekedett szarvasmarha-állomány, a sertéstermékek árnövekedése, valamint az állami támogatások emelkedése – amelyet lényegesen a tejprémium elsô alkalommal történô kifizetése idézett elô – járult hozzá.26 Hasonló formában ad számot a mezôgazdaság helyzetérôl az osztrák szakminisztérium 2005. évi jelentése is. A jelentés foglalkozik a közös agrárpolitika elfogadásával, amelynek egyebek között az a jelentôsége, hogy az Európai Unió 2004. május 1-jén sorra került történelmi jelentôségû bôvítését megelôzte. Ebbôl következôen tervezhetô keretfeltételeket teremtett a kibôvített EU számára. A közös agrárpolitika a hosszú távú tervezhetôség alapjait teremtette meg, és tette szükségessé a paraszti családok számára, miközben biztosította a jövôbeni feltételeket egy biztos, és országos méretekben sokszínû mezôgazdaságban a paraszti jövedelmek megteremtéséhez. A 2002. évi agrárjelentésben az illetékes miniszter utal arra, hogy a mezôgazdasági reformcsomag elfogadása egy olyan széles körû vita keretében történt meg, amely megelôzte a 2003 januárjában megtartott parlamenti választásokat. A javaslatok között olyan elemek szerepeltek, mint az intézményes (garantált) árak csökkentése és az olyan támogatások szûkítése, amelyek a tagállamok ellentétes érdekeit is felszínre hozták. A különbözô kompromisszumokkal egy vállalható bázis alakult ki az osztrák családi gazdálkodás számára is. Az osztrák mezôgazdaságot illetôen az EU-tagság elsô és legutóbbi éveirôl felvillantott mozaikok jól jelzik azt, hogy az osztrák parasztság alkalmazkodni tudott az új követelményekhez és érdekeit ennek megfelelôen tudja érvényesíteni. Nemcsak tudomásul veszi az agrárpiacok liberalizálását, a támogatások átrendezôdését, a minôségi és piackonform termelés szükségességét, hanem annak megfelelôen cselekszik. Mindez azt is mutatja, hogy az érdekek érvényesítése nemcsak ellenvéleményekkel, vagy tudomásul vétellel biztosítható, hanem mindehhez aktív szakmai, társadalmi együttmûködés és kezdeményezés is szükséges. Az osztrák mezôgazdaság fejlesztésében 2004 második felétôl különös szerepet kapott az átfogó vidékfejlesztés napirendre kerülése. Az Európai Bizottság 2004. július 14-én – építve a 2003. novemberben, Salzburgban megtartott, „A vidéki térség perspektívái” c. konferencia javaslataira – megalkotta a vidékfejlesztés jövôbeni programját. A mintegy féléves intenzív vitát követôen az Európai Unió mezôgazdasági miniszterei 2005. június 20-án megállapodtak a vidéki térség támogatásának új jogi alapjaiban. Ez fontos politikai megállapodás teljes egységében jött létre, amint errôl Josep Pröll mezôgazdasági miniszter a 2005. évi Grüner Bericht-ben (Zöld jelentés) beszámol. A megállapodás a tanácskozást közvetlenül megelôzô állam- és korányfôi csúcstalálkozó hátterével jött létre az Európai Tanács állásfoglalása jegyében, ami annál jelentôsebb, mert ez a világos és határozott lépés azt mutatta, hogy az Európai Unió továbbra is cselekvôképes. A vidékpolitika továbbfejlesztését szolgáló javaslat a vidéken élô emberek érdekében tartotta fontosnak a tervezhetôséget és a megbízhatóságot az európai keretfeltételek között. Ez a szempont pozitív értékelést kapott valamennyi olyan pont kidolgozásában, amely az osztrák mezôgazdaság számára financiálisan fontos volt. Ausztria számára ezeknél a tárgyalásoknál jelentôs volt a tét, tekintettel arra, hogy Ausztria az ország EU-csatlakozása óta ezen a politikai területen az átlagnál többet tudott profitálni, és az ország programjának alapján EU-méretekben jelentôs összegeket tudott az erre a célokra tartalékolt eszközökbôl igénybe venni. A megállapodás szerint Ausztria a következô idôszakban is a sikeres környezeti és a helyi parasztságot támogató programokra helyezi a súlypontot. Ezen kívül sikerült elérni azt, hogy a korábbi eszközfelosztás a jövô számára lényeges kritérium lesz. Az osztrák vidékfejlesztési program újraformálása keretében a miniszter igyekszik annak esélyét kihasználni, hogy új képzési és invesztációs hangsúlyokat valósítson meg az ország versenyképességének erôsítése érdekében. A 2007-tôl 2013ig szóló program kialakítása keretében igyekszik a minisztérium a stratégiai pozícióit megteremteni.27 8. Ausztria és a belsô piac

Az Európai Bizottság 1985-ben elfogadott javaslata, „Fehér Könyv a belsô piac kiteljesítésérôl” címen, mintegy 300 jogi szabályozást tartalmazott. Ezek a jogi keretek folyamatosan alakultak, de 1995-ben, Ausztria csatlakozásának évében még voltak hiányosságok, egyebek között olyan kérdések szabályozásában, mint a szabad személyforgalom, a társasági jog, a nyilvános megbízások, valamint a szellemi tulajdon. Ekkor hiányzott még az indirekt adózás szabályozása is. A belsô piaci elôírások gyakorlati alkalmazásának ütemét tekintve Ausztria lényegesen az átlag alatti szinten volt. Ez arra volt visszavezethetô, hogy

22


az osztrák alkotmányban elôírt szigorú legalizálási elvek az Európai Közösség irányelveinek gyakorlati átvételét a Szövetség és a tartományok szintjén jogilag a föderációs elvek betartásával tudta megvalósítani. Ausztria, az Európai Bizottsággal együttmûködve erôfeszítéseket tett arra, hogy a joganyag átvételét meggyorsítsa. A belsô piacot meghatározó közösségi jog a korszerûsítés menetében évrôl évre átláthatóbbá és egyszerûbbé vált. A program azonban a tervezettnél hosszabb idôt vett igénybe, és a megvalósítás elôsegítése érdekében Ausztria 1995 júniusában az ország öt városában „belsô piac heteket” szervezett, amelyen a belsô piac elônyeirôl tájékoztatták a polgárokat és a gazdaság résztvevôit. 1995-ben azzal számoltak, hogy a belsô piac új szabályozásának gyakorlati megvalósítására 1996–97-ben kerül sor teljes körûen. 1999-ben Ausztria arról adott számot, hogy a belsô piac irányelvei közül a még hiányzó joganyag aránya az 1998-as 14,9%-ról 1999-ben 12,6%-ra csökkent. Bár Ausztria a belsô piac irányelveinek átvételi arányát tekintve az EU-tagállamokon belül ezzel a 8. helyrôl a 9. helyre került, az átvételi arány azonban az 1998-as 95,8%-ról 1999-ben 96,3%-ra növekedett. A belsô piac irányelveinek átvételét tekintve az Európai Tanács 2001-ben azt célozta meg, hogy a 2002-ben sorra kerülô barcelonai Európai Tanács ülésig ez az arány érje el a 98,5%-ot. 2002-ben a belsô piac irányelveinek átvételét az egyes nemzeti jogi dokumentumokba vizsgálva megállapítható, hogy tíz esztendô alatt (1992-tôl) a 78,6%-ról 97,9%-ra javult a helyzet. Az Európai Tanács által célul kitûzött 98,5%-ot 2002-re hét tagállam érte el. 2002 végéig mindenesetre öt tagállamban volt még viszonylagos elmaradás. Ausztria 97,1%-át vette át a belsô piac joganyagának. A joganyag átvétele az érdekérvényesítés szempontjából azért különösen fontos, mert ez képezi az együttmûködés alapját. A folyamatból látható az, hogy ez a mûködô jogi rendszerek esetében nem egyszerû, különösen a föderatív felépítésû államokban. Az európai belsô piac 2003-ban úrrá lett az Európai Tanács részérôl 2002-ben Sevillában elfogadott reformok kezdeti nehézségein. A belsô piac irányelveinek elfogadása és adaptálása az egyes országokra még nem fejezôdött be, de lényegesen elôrehaladt. Ausztria 2003. november 30-ig az irányelvek 97,5%-át átvette (38 esedékes irányelvet). Ezzel Ausztria ekkor a tagállamok középmezônyében (a nyolcadik helyen) állt. A 2004-es törekvések központi témája volt az Európai Unióban a szolgáltatások valódi belsô piacának megteremtése. Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos javaslatát már az év elején (január 13.) elôterjesztette. A törekvés célja egy olyan általános jogi keretfeltétel megteremtése, amely az akadályokat elhárítja mind a letelepedési szabadság területén, mind a szolgáltatások szabad áramlásának biztosításában. A célok között szerepelt a szakmai végzettség, illetve a tevékenységi kompetenciák kölcsönös elismerése. A szolgáltatások területén lényeges újítás volt a szolgáltatás gyakorlásának eredeti székhelyét nyújtó ország elvének bevezetése az átmeneti szolgáltatások gyakorlása során. A versenyképesség biztosítását szolgáló Tanács politikai egyezségre jutott a szakma tisztességtelen gyakorlásának visszaszorításával kapcsolatos teendôkben. Osztrák szempontból lényeges volt a tevékenységek becslési értékelésének egyszerûsítése, és ezzel együtt az eredménybecslés továbbfejlesztése. Az Európai Unió 2004-ben is különös jelentôséget tulajdonított az EU belsô piaci irányelvei gyakorlati átültetésének a tagállamok jogrendszerébe. Ausztria november 15-ig a gyakorlati jogharmonizáció eredményességét 98,04 százalékban teljesítette (31 régen esedékes irányelv). Ezzel Ausztria a tagországok rangsorában a hetedik helyen található.28 9. Energia és közlekedés

Ausztria szempontjából is fontos tényezô volt az energiapiac liberalizálása, amelyrôl 2002. november 25én az Európai Tanács politikai dokumentumot fogadott el az „Elektromos- és a gázpiacok liberalizálása” címen. Az irányelvek 2007-re elôirányozza a piacok teljes megnyitását, a független szabályozó hatóságok intézményes kiépítését, az árammutatók megjelölésének bevezetését, valamint az infrastruktúra, a termelés és a hajtóanyagok jogszabályi elválasztását egymástól. Ez megfelel az Ausztria által elfogadott nemzeti szabályozásoknak. Ausztria is részese annak az 1994-ben elfogadott, és több mint 50 állam által aláírt szerzôdésnek, amely Európai Charta néven ismert, és alapvetô jelentôségû a tekintetben, hogy az energia biztonságos szolgáltatását ellátó hálózat kiépítésére kerüljön sor. Ez is túllép az Európai Unió határain, hiszen számol az orosz föderáció és más országok közremûködésével is. A második liberalizálási csomaggal a villamos áram és a gáz területén a tagországok kötelezettek arra, hogy az áram- és a gázpiacot az év derekáig a háztartáson kívüli vásárlóknál, és 2007 júliusáig valamennyi vásárlónál megnyissák. Ausztria az energiapiac liberalizálásának éllovasa az Európai Unióban. Az


23

ország számára nagy elôrelépés a Délkelet-európai Energia Közösség létrehozása (Energy Community of South East Europe – ECSEE) a stabilitási csomag keretében. A Nabucco földgázvezeték Törökországból Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül Ausztria elérésével hozzájárul az energiaellátás hosszú távú biztosításához és diverzifikálásához. Az Európai Bizottság keretében mûködik a megújuló energiák hasznosítását szolgáló Johannesburgi Koalíció titkársága (Johannesburg Renwable Energy Coalition – JRC). A koalíció azon fáradozik, hogy a hosszú távú mennyiségi célokat a megújuló energiák részének növeléséhez kapcsolja nemzetközi szinten. Az EU messzemenôen támogatja a megújuló energiák hasznosítását: 2010-ig a villamosáram-termelés 21%-át tervezi megújuló energiával biztosítani, és az összes felhasználáson belül a megújuló energiák arányát 12%-ra emelni. Egy Bonnban rendezett nemzetközi konferencián ezt a számarányt 2020-ig 20%-ra kívánták emelni. Ausztria a megújuló energiaformáknak nagy jelentôséget tulajdonít a közös klímavédelmi célok elérésében, amelyet álláspontja szerint a fenntartható fejlôdés kulcspontjaként kell a jövôben is kezelni az Európai Unióban. Az országnak jelenleg az a célja, hogy a kitûzött célt (2010-ig az energiaszükségletének 12%-át megújuló forrásokból biztosítsa) az eddig teljesített eredményekre építve túlhaladja. Ez a tendencia nem mondható el az Európai Unió egészére. Az Európai Energia Chartát – amely a hosszú távú együttmûködés kereteinek jogbiztonságát garantálja a befektetéseknél, továbbá a tranzit és a kereskedelem területén – azonban Oroszország nem ratifikálta. Oroszország ezt a tranzitszállításokkal kapcsolatos viták pozitív befejezésétôl tette függôvé29. (2006 elején Európa megérezte a tranzitbizonytalanságok következményeit, a „miniválság” azonban ez esetben rövid idô alatt megoldódott. A „megoldás” azonban nem vette le az ellátás biztonságának ügyét az európai gázellátásáért felelôsök asztaláról – K.J.) Ausztria hatalmas átmenô forgalommal, mint határország, egyben tranzitország is. Ebbôl következôen különösen érzékeny a különbözô környezeti terhelésekre, és a biztonsági követelményekre. A környezeti terhelés által okozott károk elhárításához – beleértve az utak amortizációjával kapcsolatos költségek fedezését is – Ausztria, a többi európai országhoz hasonlóan, az útdíjakkal igyekszik bevételhez jutni. Ezzel kapcsolatban az utóbbi években elôfordultak olyan viták is a díjtételeket illetôen az Európai Bizottság különbözô szervezeteivel, amelyek végül az Európai Bíróságig is eljutottak. A még lezáratlan bírósági folyamatokból úgy látszik, hogy Ausztria ezzel kapcsolatos érdekeit is eredményesen tudja védelmezni. Ami a közlekedés és a biztonsági kérdések kapcsolatát illeti, Ausztria tagja a Schengeni Egyezménynek, amely nem kis feladatot jelentett a határvédelem szempontjából. Itt is azonban azzal a helyzettel kellett az országnak számolnia, hogy a Schengeni Egyezmény közös érdek, hiszen a közös határok védelmérôl gondoskodik. Az osztrák közlekedés érzékeny pontja az alpesi forgalom, amely több országot is érint. Azzal már hosszabb ideje számolni lehetett, hogy a tranzitutak nagy megterhelést okoznak a környezet számára, éppen ezért különösen fontos volt és maradt az alagútrendszerek fenntartása, illetve továbbfejlesztése. A közlekedéspolitika különösen jelentôssé vált az ezredfordulóra. Az Európai Tanács 2001-ben döntött az ökopont-rendszer meghosszabbításáról, akár 2006-ig is lehetséges fennmaradásáról. Ausztria nagy tranzitforgalmának környezetbarát biztosítása útján a transzeurópai hálózat (TEN) korábban elfogadott programját változatlanul napirenden tartja, emellett erôfeszítéseket tesz a vasúti közlekedés gyors kiépítéséért egy olyan integrált európai vasúti térség megteremtése keretében, amelyben a Tanács, valamint az Európai Parlament még nem tudta elfogadni közös álláspontját. Az Európai Parlament különösen fontosnak tartja az áruszállítások gyors bôvítését a határokon nem átlépô közlekedésben is, valamint a személyforgalom bekapcsolását a vasúti közlekedésbe. Hasonlóan bôvíteni kívánják a hajófuvarozást a legszigorúbb környezetvédelmi elôírásokkal, hasznosítva az EU vízi összeköttetési lehetôségeit. Ausztria is érdekelt – a „nyitott égbolt” (Open Skies) európai bírósági ítélet következtében – az Európai Unió országai és az Egyesült Államok közötti légi közlekedési megállapodások hozzáigazításában a 2001. szeptember 11-ei utáni körülményekhez. A tranzit-problematika Ausztria számára változatlanul különösen aktuális téma. Az ökopont-rendszer meghosszabbítása, amely a fenntartható károsanyag-csökkentést a közúti fuvarozásban 1991–2003 között 40%-ra alakította, továbbra is fennmaradt. Tekintettel a különbözô pozíciókra, az Európai Parlament és az Európai Tanács között egy egyeztetô tárgyalássorozatra került sor. Ennek eredményeként végül 2003. november 26-án – Ausztria szavazata ellenére – egy közös szöveget fogadtak el, amelyet 2003. december 18-án az Európai Parlament, illetve december 22-én az Európai Tanács elfogadott.

24


Ausztria számára ez az eredmény nem volt akceptálható, mert a tranzitszállítások nagy részét liberalizálhatóvá tette, és az érintett tehergépkocsik a pontok kisméretû csökkenése következtében gyakorlatilag szabad utat kaptak. Ezen túlmenôen a tehergépjármûvek tilalma az Euro 0 osztályon semmilyen kiegyenlítést nem tett lehetôvé. A hosszabb ideje tartó, a környezetszennyezô közlekedés szabályozásával kapcsolatos osztrák vita az Európai Unióval az elmúlt évben sem zárult le. Az osztrák szavazattal szemben elfogadott folyamatos pontrendszert 2004 elejétôl az ökopont-szabályozással helyettesítették. Tekintettel a környezetszennyezés problémáira, Ausztria közzétette az EU-álláspont alkalmazásának elhárításával kapcsolatos döntését, és 2004 márciusában megsemmisítési eljárást indított a rendelkezéssel szemben. Hasonló viták folytak 2004-ben a hétvégi és az éjszakai teherforgalom megtiltásával kapcsolatban is. Ezek a viták különbözô szinteket jártak meg. Ausztria 2004-ben teljesítményfüggô úthasználati díjat vezetett be. Ausztria állandó dialógusban állt az Európai Bizottsággal a törekvései elfogadása érdekében. Nyugati szomszédunk részt vett az Európai Unió közlekedési koncepcióinak kidolgozásában, például a transzeurópai háló finanszírozási szabályzatának kialakításában, a határokon átlépô szakaszok esetében a díjakat 10%-ról 20%ra növelte. Ausztria közremûködött egy olyan vasúti csomag elfogadásában, amely állást foglalt egy európai vasúti közlekedési ügynökség létrehozásában, és a vasúti infrastruktúra javításával kapcsolatos teendôkben. Ausztria részt vett az egységes európai légtér túlterhelésének csökkentését szolgáló törekvésekben, valamint a felsô légtér felügyeletét szolgáló megállapodás kialakításában a közép-európai térségben (Central European Air Traffic Services – CEATS – Közép-európai Repülésbiztonsági Szolgálat).30 10. A környezetvédelem — egyetemes és nemzeti érdekérvényesítés

Ausztria kormányai a XX. század második felében folyamatosan és nagy figyelemmel követték a környezetvédelem helyzetét, és az ország számos intézkedésével a környezetvédelem európai éllovasai közé került. A több részintézkedést 1995-ben egy átfogó dokumentumba sûrítették, amelyben az osztrák kormány megalkotta azt a Nemzeti Környezeti Tervet (Nationaler Unwelt Plan), amely az utóbbi évtizedek munkálatainak fôbb tendenciáit meghatározta. A munka nagymértékben alapozott arra a tudományos tevékenységre, amely 1993–94-ben a Szövetségi Tudományos és Kutatási Minisztérium (Bundesministerium für Wissenschaft und Forschung – BMWF) irányításával „Környezetkutatás” címen folyt, és ennek átfogó összegzése 1994-ben megjelent. A jelentés egységes áttekintést adott a különbözô kutatási és technológia-politikai intézkedésekrôl, a kutatás támogatásáról. Az osztrák szakemberek különös hangsúlyt fordítottak a multilaterális és a bilaterális együttmûködés fejlesztésére. A dokumentumot a Nemzeti Tanács is elfogadta, és ezáltal megteremtette a szükséges társadalmi, anyagi hátteret. Ausztriában a jogalkotás is nyomon követte a környezetvédelemmel kapcsolatos szabályok megalkotását. Utalunk arra, hogy az osztrák alkotmányt kiegészítették az emberi élet természeti feltételeinek védelmére utaló cikkelyekkel (BGBl Nr. 491/1984; Szövetségi Törvénytár). Ausztriában a Parlament nem alkotott átfogó környezetvédelmi törvényt az ország föderális felépítésébôl következôen, a környezetvédelem a tartományok és a települések tevékenységében, egymás közötti együttmûködésében azonban jelentôs helyet kap. A Nemzeti Tanács ugyanakkor 1985. március 20-án törvényt alkotott a környezet kontrolljáról (Umweltkontrollgesetz – BGBl 1985/127), amelyet a Szövetségi Környezeti Hivatal (Umweltbundesamt) országos és tartományi szervezetei révén valósít meg. Közeledve az európai uniós csatlakozáshoz, a Nemzeti Tanács 1993-ban törvényt alkotott a környezet-megfelelôség vizsgálatáról (Umweltverträglichkeitsprüfungs-gesetz – BGBl 1993/773). Ausztria 1995. január 1-jei belépése az Európai Unióba szükségessé tette az osztrák környezeti jog EUkonformitásának áttekintését. Ez a munka jelent meg 1995-ben, „Ausztria és az Európai Unió környezeti joga” címen, a jogharmonizáció szolgálatában.31 Ausztria – a felvillantott vázlatpontok alapján is – a környezetvédelem területén érzékelhetôen felkészülten csatlakozott az Európai Unióhoz, és ennek döntô része volt abban, hogy az ország érdekeit megfelelôen érvényesítse a közös törekvések megvalósítása során. Eredményesen csatlakozott ahhoz az 1992-ben hatályba lépett, Baselban elfogadott megállapodáshoz is, amely intézkedett a határokon átlépô szállítások esetében a speciális veszélyes hulladékokról, és azok megsemmisítésének kérdéseirôl. Az ország intenzíven részt vesz a természet biológiai sokszínûségének megôrzését, gazdagítását szolgáló 1994-es megállapodás realizálásában, nemkülönben az ózonpajzs védelmét szolgáló nemzetközi tevékenységben. Az európai térséget illetôen különösen intenzív az osztrák környezetvédelem a Duna védelmét


25

szolgáló intézkedések kialakításában és megvalósításában, a hasonló célokat szolgáló Alpok-megállapodás realizálásában. Ausztria már az 1990-es évek derekán koordinálója volt a Közép-európai Kezdeményezés környezetvédelemmel foglalkozó munkájának. Ausztria 1996-ban intenzíven képviseltette magát a globális környezetvédelem különbözô erôfeszítéseinek kialakításában is. Egyebek között olyan témakörök fejlesztésének volt aktív részese, mint az atmoszféra védelme, a biológiai sokszínûség fontosságának hangsúlyozása, illetve a biológiai sokszínûségen belül a biológiai biztonság kérdéskörének vizsgálata. Az ózonvédelem témakörében 1996-ban külön tanácskozást tartottak Bécsben. Az Európai Unió az EU-csatlakozás alkalmával az új tagokkal – Ausztria, Finnország, Svédország – 1999. január 1-jéig érvényes átmeneti szabályozásokban állapodott meg a környezeti standardok bevezetésérôl („Review-Process”). A környezeti miniszterek 1998-ban úgy értékelték, hogy a három említett új tagállam csatlakozása gazdagította az európai környezetpolitikát és eredményesen valósították meg az átmeneti idôszak feladatait. 1999-ben az Európai Tanács Luxemburgban kezdeményezett és Cardiffban konkretizált munkája eredményeként elfogadta a környezettel kapcsolatos kérdések integrálását a különbözô más politikai területekbe az EU fenntartható fejlôdésének támogatása jegyében. Ausztria ebben a munkában is tevékeny szerepet vállalt. Az ország egyidejûleg intenzíven közremûködött azoknak a világméretû programoknak a megvalósításában, amelyek egyebek között az elsivatagosodás megakadályozását szolgálják, továbbá változatlanul fontos téma maradt az 1997-ben elfogadott Kioto-protokoll megvalósítása a klímaváltozás témakörében. 2001-ben – a korábbi évhez hasonlóan – tovább folytatódott a környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenység integrálása az egyéb politikai törekvésekbe. Mind világosabbá vált, hogy a környezet védelme nem függetleníthetô a gazdasági és szociális faktoroktól. Ezt a gondolatkört sûrítette programmá 2001 júniusában, Göteborgban az Európai Tanács, amikor megállapodott egy olyan „fenntartható fejlôdési stratégiáról”, amely összekapcsolódott a Lisszabonban elfogadott folyamatok továbbvitelével a foglalkoztatás, a gazdasági reform, a szociális, társadalmi összetartás területén. Ausztria intenzíven részt vett annak a környezeti akcióprogramnak a kidolgozásában is, amely kijelölte a közösségi környezetpolitika kereteit 2010-ig, és az együttes döntés szellemében az Európai Tanács és az Európai Parlament közös programjaként mûködik. A svéd elnökség idején a 6. környezetvédelmi program prioritásai a klímaváltozások, a természeti és a biológiai sokszínûség, a környezet és az egészség – kiegészítve az életminôséggel –, valamint a természeti erôforrások és a hulladékok problémája voltak. 2002-ben, az elôbbiekben elfogadott programok megvalósítása során napirendre került egy közös álláspont kialakítása az üvegházhatást elôidézô, ún. emissziók kereskedelmérôl. Ez közismerten azt jelenti, hogy az egyes országok az üvegházhatású gázok kibocsátása engedélyezett mennyiségének túllépése esetén más országokból vásárolhatnak bizonyos, ott fel nem használt kibocsátottanyag-mennyiség kvótát, és ezzel megelôzhetik a túllépéssel kapcsolatos jelentôs büntetés kiszabását. Az Európai Unió tagállamai 2004-ben elkezdték az emisszió-kereskedelmi irányelvek gyakorlati megvalósítását. Ennek keretében az allokációs terveiket felülvizsgálat céljából benyújtották az Európai Bizottsághoz. Elfogadásra kerültek azok az úgynevezett „kapcsolási irányelvek” az üvegházhatású gázok kereskedelmét szolgáló EU-rendszer megvalósítása keretében, amelyek projekthez kapcsolódó mechanizmusok keretében kötôdnek a kiotói protokollhoz. Az év jelentôs eredménye Oroszország csatlakozása a Kiotói Szerzôdéshez. 32. A környezetvédelem területén – amint arra már korábban is utaltunk – Ausztria sokáig az élenjárók közé tartozott. Éppen ezért különösen fontos volt számára, hogy a Kioto-protokoll intenzív gyakorlati megvalósításáért az Európai Unió jelentôs erôfeszítéseket tett. Ez részben a károsanyag-kibocsátások csökkentését, másrészt a károsanyag-kibocsátási kvóták kereskedelmét szabályozta. Ez a program 2005ben kezdôdött, amelynek keretében Ausztria – meglepô módon – az emisszió-vásárlók közé fog tartozni. A közelmúltban egy osztrák tanulmány elemzése szerint Ausztriában az 1990-tôl 2001-ig tartó idôszak vizsgálata kimutatja, hogy az országban az egyes üvegházhatású gázok kibocsátása különbözô tendenciákat mutat. A széndioxid-emissziók 1990-tôl lényegesen növekvô tendenciákat jeleznek, tekintettel arra, hogy az osztrák energiarendszerben, a közlekedési szektorban, a hôellátásban és a villamosenergia-termelésben, vagy az iparban a tervezettnél több fosszilis energiahordozó került felhasználásra. Ezzel ellentétben a metán-kibocsátások csökkenô tendenciát mutatnak, a vizsgált idôszakban mintegy 10,6%-os mértékben. Az elemzés részletezi a különbözô környezetre káros anyag-kibocsátások pontos mutatóit a

26


tárgyalt idôszakban. Összességében az üvegházhatásban legveszélyesebbnek minôsített széndioxid-kibocsátások 2001-ben 15%-kal magasabbak voltak a bázisévnél, és 23%-kal meghaladták a nemzeti klímastratégia célértékét. Ausztriának a fosszilis energiahordozók alkalmazását a 2008–2012 közötti periódusig 4,1 millió tonna olaj-ekvivalens tonnával kell csökkenteni a 2001-es mutatóhoz viszonyítva (egy tonna olaj elégésénél 3,1 tonna széndioxid szabadul fel) annak érdekében, hogy a Kioto-cél elérhetô legyen – állapítja meg az elemzés. Bár Ausztria a környezetkímélô megújuló energiákból jelentôs mennyiséget fogyaszt – egyebek között a bioüzemanyag hasznosításával –, mégis elôreláthatóan rászorulhat arra, hogy kibocsátási egységeket vásároljon más országoktól.33. Összességében Ausztria megfelelôen tudta hasznosítani mindazokat a kutatási eredményeket és gyakorlati tapasztalatokat, amelyeket a környezetvédelem területén elért, illetve összegyûjtött. Ebben a témakörben különösen lényeges az a tétel, mely szerint az érdekérvényesítés nem szûkíthetô le egy ország konkrét napi érdekeinek megjelenítésére, hiszen itt az emberiség környezetvédelmi érdekérvényesítésében vállalt aktív részvétel a mérce. Ugyanakkor bôven találhatóak olyan témák a környezetvédelemben, amelyek a legszûkebb területen realizálhatók, gondoljunk a környezet tisztaságára, a szelektív hulladékgyûjtés és feldolgozás szerepére, amelyekben Ausztria ugyancsak élenjáró, és ez irányú törekvéseit a határokon átnyúló regionális kapcsolataiban is megjeleníti. 11. Az Agenda 2000-rôl

Az Európai Bizottság 1997 júliusában „Agenda 2000” címen kidolgozta javaslatait az Unió reformjáról. A dokumentum alapvetô gondolata az volt, hogy az Unió felkészüljön a jövô követelményeire és kihívásaira, különös tekintettel az Unió bôvítésére. Az Agenda 2000 vitája 1998-ban elsôsorban a belsô reformokat fogta át, így a közös agrárpolitikát, a kohéziós és strukturális politikákat, vagyis az EU támogatási tevékenységét az eltérôen fejlett régiók számára, továbbá a 2000–2006 közötti pénzügyi kereteket (SanterI-Paket). A közös agrárpolitika alapvetô törekvései közé tartozott az európai mezôgazdaság versenyképességének javítása és további eltávolodás az ártámogatási politikától. A termékek piaci ára szerinti direkt kifizetéseit, illetve támogatásait – amelyek folyamatosan leépülnek – szükséges helyettesíteni más módon, így a közös piacszabályozás reformjában a gabona, a szabadföldi kultúrák, a marhahús, a tej és az olívaolaj termékeknél. További szempont volt a vidéki térséggel kapcsolatos egységes politika, és a mezôgazdaság környezetvédelemi hozzájárulásának támogatása. A strukturális politika reformjának célja a földrajzi és a pénzügyi koncentráció új szabályozása. Ez azt jelenti, hogy kevesebb terület részesül támogatásban, és a pénzügyi eszközök nagy része a kevésbé fejlett térségekre kerül tartalékolásra. Ennek megfelelôen a támogatási célprogramokat (támogatási kategóriákat) a korábbi hét célterületrôl három célterületre csökkentették (az 1. sz. célterülethez tartozó régiókat fejlesztési hátrányuk csökkentésében kell támogatni, a 2. sz. célterületeket a strukturális problémák gazdasági, szociális megoldásában kell segíteni, és a 3. sz. célterület keretében a képzés és a foglalkoztatási programok támogatása kap különös súlyt az elôzôekben említett két célprogramon kívül). Azoknak a közösségi kezdeményezéseknek a számát, amelyek a strukturális alapokból támogatott régiókat a specifikus nehézségeik megoldásában támogatják, ugyancsak csökkenteni kell. A koncentrációnak az igazgatás egységesítését, a célkitûzések helyes megfogalmazását és a megoldások hatékonyságát kell támogatni. A pénzügyi csomag (Santer-I.) tartalmazza azt is, hogy az eddigi egyedi támogatási eszköz felsô határát 1,27%-os szinten az EU-BSP (Bruttosozialproduct – bruttó társadalmi termék) szinten kell 2006ig megtartani. Az elsô bôvítési fázisban a Bizottság számításai szerint az eszközök növelésére nem kell sort keríteni. 1999-ben már áttekintést lehetett készíteni az Agenda 2000 vitájáról. Ennek megfelelôen a közös agrárpolitika összkiadását 2006-ig átlag 40,5 milliárd euróban rögzítették. Az elôzôekben ismertetett elvekkel kapcsolatban a viták kikristályosították azt, hogy külön figyelmet kell fordítani a környezetvédelmet szolgáló mezôgazdaság támogatására, az oktatásra, a környezeti minimum tenderek betartásának támogatására, a higiéniára, az állattartás követelményeinek anyagi támogatására, de figyelembe kell venni meghatározott régiók esetében a környezeti követelmények betartása miatti jövedelem-kiesés kiegyenlítésének lehetôségét.


27

Ausztriában széles körben megvitatták a strukturális politika anyagi keretének tényezôit. Az Agenda 2000 vizsgálata osztrák szempontból nagyon pozitív eredményeket hozott. Egyetértettek a pénzügyi keretekkel, annak szigorításával, ugyanis anélkül, hogy a gazdagabb és a szegényebb országok közötti szolidaritás alapelve a tagállamokat tekintve kérdésessé vált volna, biztosítani lehetett a lényegesen igazságosabb teherelosztást a tagállamok között. Ezzel Ausztria legfontosabb törekvései megvalósultak. A Berlinben hozott döntések következtében – amint erre már utaltunk – Ausztria nettó hozzájárulása az EUhoz kb. egynegyedével csökkent (1999-ben 851 millió euró és 2006-ban kb. 742 millió euró, ami BSPre átszámítva 0,43%-ról 0,31%-ra csökken, 1999-es árakon). Ez azt jelentette, hogy a következô években Ausztria hozzájárulása az EU költségvetéséhez mintegy egymilliárd euróval csökken. Ez a megtakarítás 2002-tôl Ausztria számára nagyon jelentôs. A strukturális politika keretében is jelentôs eredményrôl számolhattak be az osztrákok. Így Burgenland státusa az 1. sz. célterületek körében maradt. A 2. sz. célterületeket tekintve egy összehasonlíthatóan nagyobb támogatást tudtak elérni. Ennek következtében az osztrák lakosság 25%-a részesül a 2. sz célterület támogatásaiból. Ehhez jött – a közösségi kezdeményezések csökkentésének ellenére – négy, az osztrák régiók számára fontos program az Interreg továbbvitele területén. Ausztria további 350 millió eurót kapott azokhoz a közösségi kezdeményezésekhez, amelyek ugyancsak a határrégiók támogatását szolgálták. Összességében az osztrák befizetésekbôl a strukturális politika keretében visszakerülô támogatások 2000–2006 között évi mintegy 260 millió euróhoz további 30 millió euróval növekedtek az 1999-ig tartó pénzügyi periódushoz viszonyítva. A közös agrárpolitika területén a jelentôs árcsökkenéseket tartalmazó reformok, valamint a mennyiséget stabilizáló intézkedések Ausztria mezôgazdasága számára lényegesen kevesebbek lettek, mint azt a Bizottság eredeti javaslatai szerint várni lehetett volna. Itt azonban nagy jelentôségûek azok az Ausztria számára elfogadott speciális szabályozások, amelyek a hegyi területeket érintik, továbbá a vidék fejlesztése mint a közös agrárpolitika második olyan pillére Ausztria vidéki lakossága számára, amely kiegészítô jövedelemforrást jelent. Tekintettel arra, hogy az Agenda 2000 a harmadik évezred elejének EU-politikáját az adott területen lényegesen befolyásolja, Ausztria eredményei a tárgyalások végére jelentôs pozitívumot mutatnak fel. Ez azt jelzi, hogy az érdekérvényesítô tevékenységük ezen a konkrét területen is eredményes volt.34 12. Tudományos, oktatási, kulturális érdekérvényesítés

Ausztria az 1960-as évek óta folyamatosan és intenzíven napirenden tartotta a széles értelemben vett kultúra valamennyi területének fejlesztését. Az oktatásügy azóta érvényes alapvetô reformját 1961-ben fogadták el, amelyen idôközben természetesen számos alkalommal módosítottak, de az alapelvek érvényesek maradtak. Eszerint a tankötelezettség kilenc évig tart, de az ezt követô középfokú és egyetemi, fôiskolai oktatás hosszú ideig magán hordozta az osztrák oktatás tradicionális rendszerét. Erre az volt jellemzô, hogy az ország megkülönböztetett hangsúlyt fordított a gimnáziumokra, a klasszikus egyetemekre és viszonylag késôn – csak az OECD többszöri kezdeményezésére az 1970-es 1980-as években – módosított folyamatosan mindenekelôtt a felsôoktatási képzés felépítésén. A középfokú szakképzés az úgynevezett duális rendszer keretében történt (és ez napjainkig tart), amelynek lényege a szakképzés iskolai és üzemi modelljének együttese. Az utóbbi évtizedekben – és ebben már az Európai Unió hatása is szerepet játszik – a felsôoktatási képzésen belül dinamikusan megnôtt az ún. szakfôiskolai képzés, amely döntô szerepet játszik a gazdaság, a szolgáltatások, az információs és technológiai tevékenység területén. Ausztria élenjáró volt a szakképzettségek és diplomák egyenértékûségének kimunkálásában már az 1970-es, 80-as évek óta. Ennek megfelelôen megnövekedett a tanulók és a szakemberek mobilitása a különbözô európai országok között. Ausztria hosszú ideje intenzíven részt vett a különbözô – Erasmus-, Leonardo-, Comett- stb. – programokban, azokban amelyek keretében az ország uniós nettó befizetésének egy része is visszakerül az országba. Az osztrák oktatási rendszer összességében viszonylag gyorsan alkalmazkodott az Európai Unió általános tendenciáihoz azzal együtt, hogy az ország természetesen a szubszidiaritás keretében az oktatás ügyét nemzeti ügyként kezeli és irányítja. A szubszidiaritás és a hatékony együttmûködés az EU tagállamai között azonban nem kizárják, hanem feltételezik egymást. Mindezt az is igazolja, hogy a már említett diploma-egyenértékûségi megállapodások a Lisszaboni Egyezményben általánossá váltak, és kibôvültek a tanulmányi eredmények kölcsönös elismerésével is (kreditrendszer). Attól az ideáltól még

28


Ausztria is távol áll, hogy egyetemi, fôiskolai diákjainak döntô többsége – természetesen kölcsönösségi alapon – képzése keretében egy-két szemeszter keretében külföldön folytassa tanulmányait. A hagyományos osztrák-német modell szerinti egyetemi képzés is mindinkább alkalmazkodott a Bolognai Egyezménynek azokhoz a törekvéseihez, amelyek a Bachelor-Magiszter-Doktor szinten nyújtanak befejezett tanulmányokat, és a kredit-értékelési rendszer folyamatos elterjedésével ugyancsak hozzájárulnak a képzésben részt vevôk mobilitásához. Az Oktatási Tanács 2003. május 5-én meghatározta azt az öt konkrét értéket az oktatás területén, amelyeken az EU-tagállamok összehasonlítják eredményeiket és elôrelépéseiket a lisszaboni stratégia céljainak megvalósítása területén. Az EU oktatási miniszterek megállapodtak abban, hogy 2010-ig az iskolai tanulmányokat megszakítók számát 10% alá csökkentik, a tanulmányaikat befejezôk összes számát a matematika, a természettudományok és a mûszaki területen legalább 15%-kal növelik, miközben egyidejûleg a nemek közötti egyensúlyt tovább kell javítani. A 22 éves korosztály legkevesebb 85%-ának be kell fejeznie a felsô-középfokú iskolai tanulmányait az általában kilencéves tankötelezettség után, továbbá azoknak a 15 éves fiataloknak a számarányát, akik az olvasási készség elsajátítása területén nehézségekkel küzdenek, a 2000-es szinthez viszonyítva legalább 20%-kal csökkenteni kell. Célkitûzés az is, hogy a keresôképes korban (25–64 év) a felnôttek legalább 12,5%-a vegyen részt az életet végigkísérô tanulásban. Ausztria – összehasonlítva a többi országgal – ezeket az eredményeket már 2003-ban nagymértékben teljesítette. Így Ausztriában a 9,5%-os számaránnyal a legkevesebb a tanulmányait megszakító fiatal (EU-átlag 18,4%). Ausztriában a 22 éves korosztály 86,5%-a eredményesen befejezi felsô-középfokú iskolai tanulmányait, amellyel az ország az Európai Unió céljait máris teljesítette. Az Európai Unió oktatásügye szempontjából különös jelentôségû az Oktatási Bizottság 2003. november 25-én Brüsszelben elfogadott Erasmus Mundus (2004–2008) programja, amelynek célja a nem EU-tagállamok egyetemeivel kiépítendô, illetve továbbfejlesztendô együttmûködés támogatása, amelyhez a költségvetés 230 millió euró hozzájárulást biztosít. Hasonlóan fontos a több évre szóló e-Learning (2004–2006) program, amely mindenekelôtt az információs és a kommunikációs technológiák valódi integrációját szolgálja az általános és a szakképzés rendszerén belül, mintegy 44 milliós eurós támogatás hasznosításával. 2004-ben tovább folytatódott Ausztriában is az Európai Unió 2010-ig tartó oktatási és szakképzési programjának megvalósítása. A program három prioritást rögzít: a reformok és a befektetések fókuszálása a kulcsterületekre; az élethosszig tartó tanulás realizálása a nemzeti stratégiák keretében; valamint egy európai oktatási és szakképzési program továbbfejlesztése a képzettségek és a kompetenciák kölcsönös elismerése keretében. A kutatás területén a lisszaboni stratégia megvalósítása állt a középpontban, amelynek egyik célja az, hogy az egyes országok GDP-produktumának 1,95%-a helyett (2002) 3%-ot fordítsanak a tudományra 2010-ben. Tovább folytatódott a 6. tudományos és technológiai fejlesztési keretprogram (2002–2006) megvalósítása. A tíz új csatlakozó ország megjelenésével a program költségeit lényegesen megemelték. Ausztria – pályázatai alapján – a keretprogram mintegy 2,3%-ának felhasználásában részesül. A 2004ben megkezdett 7. kutatási keretprogram elfogadására 2006-ban, az osztrák EU-elnökség idôszakában kerül sor. A tudományra fordított támogatásokat – a lisszaboni program jegyében – várhatóan megemelik. Különös súlyt kap az Európai Kutatási Tanácsban az alapkutatások támogatása. Ausztria aktív részese a Socrates-2 (általános képzés) és a Leonardo-2 (szakképzés) programoknak is. A programokban folyamatosan bekapcsolódott Bulgária és Románia, valamint Izland, Liechtenstein és Norvégia, illetve Törökország is. A felhasználható költségek több mint 25 százaléka az iskolai képzést szolgálja, továbbá mintegy 400 iskola vesz részt nemzetközi intézmények közötti kooperációban. Tovább folytatódik Ausztriában is a Tempus (fôiskolai) együttmûködési program. Az osztrákok is részt vesznek az Erasmus Mundus programban, amely 2004–2008 között a harmadik országokból érkezô pályakezdô kutatókat támogatja. Ausztria tovább folytatta a kétoldalú kulturális megállapodások bôvítését, így 2004ben Olaszországgal, Magyarországgal és Szlovákiával; egyetemi kapcsolatokat építettek ki Kínával. Kulturális megállapodást kötöttek Horvátországgal, Albániával, és konkrét megállapodások születtek Törökországgal is.35 Egy ország jövôjének megalapozása szempontjából nem szükséges hangsúlyozni az oktatás jelentôségét. Áttekintve a fenti mutatókat, Ausztria ebben az élenjáró országok közé tartozik Európában és az Európai Unión belül is. Az ország érdekérvényesítése szempontjából nemcsak hosszú távon, hanem a jelenben és a közeli években is ezek a mutatók optimizmusra adnak okot a fejlôdés menetét illetôen.


29

Ausztria érdekeit azáltal is érvényesíti, hogy immár több évtizede intenzív oktatási és kulturális diplomáciát folytat Európa különbözô országaiban, de a világ más részein is a szakmai ismeretnyújtás, a német nyelv oktatása és a kultúra más területein. Jelentôs számú osztrák lektor dolgozik külföldön. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy az osztrák identitás képviselete külföldön is érvényesüljön, és az osztráknémet nyelv sajátosságait, az irodalom és a mûvészetek más területeinek eredményeit közkinccsé tegyék. Ausztria a második köztársaság elmúlt 60 éve alatt, kis ország lévén, különösen fontosnak tartotta a hazai tudományos kutatások és a nemzetközi együttmûködés támogatását. Ez azt is mutatja, hogy az utóbbi mintegy három évtizedben a Parlament két-három évenként átfogó áttekintést kap a kutatások helyzetérôl és fejlesztésérôl. A tudományhoz való viszonyt Ausztriában az is jelzi, hogy folyamatosan növekszik a kutatásra és a technológiai fejlesztésre fordított anyagi támogatás aránya a társadalmi össztermék viszonylatában. A jelenlegi választási ciklusban a kormány kitûzött célja szerint ez a számarány eléri a 2,3%ot. Az Európai Tanács 2000-ben Lisszabonban elhatározta, hogy az Európai Uniónak 2010-ig a versenyképesség érdekében a legdinamikusabb, tudományokra épülô gazdasági térséggé kell válnia a világban. Ennek az eléréséhez állást foglaltak abban, hogy a tudományos és fejlesztési kiadásoknak 2010-ig el kell érniük a teljes európai uniós szinten a három százalékot. Ezen az úton a kitûzött cél fontos követelmény az, hogy a K+F kiadások kétharmadát az ipar, illetve a gazdaság biztosítása (lásd 10. sz. melléklet). A tudományos együttmûködés idáig vezetô útjának csupán néhány elemére utalunk, kiemelve Ausztria közremûködését. Az Európai Unió, illetve azt megelôzôen az Európai Közösség több évtizeden keresztül különbözô keretprogramok formájában fogta át a tudományos kutatások támogatását. Ezekhez a keretprogramokhoz az EU-n kívüli országok is csatlakozhattak, és megfelelô hozzájárulással, illetve programjaiktól függôen pályázati úton juthattak anyagi támogatáshoz. Ausztria intenzíven részt vett a 4. keretprogramban (1994–98), valamint immár teljes jogú EU-tagként az 5. keretprogramban (1999–2003), illetve speciális programokban. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a 4. keretprogramot 1993–94-ben még osztrák részvétel nélkül készítették elô, illetve hozták meg a döntéseket. Ausztria érdekérvényesítéséhez tartozik számos olyan tudományos eszmecsere megszervezése, amely egyaránt kötôdik a múlt és a jelen válaszra váró problémáihoz. Az eszmecserék közül csupán néhányat említünk, jelezve a tematikai sokszínûséget is. 1996-ban tanácskozást szerveztek Toledóban: A két monarchia válsága Spanyolország és Ausztria történelmében, 1900 körül. Ausztria millenniuma (1996) keretében a programok célja Ausztria bemutatása volt külföldön a történelem, a kultúra, a kreativitás területén. A központi témakör a modern Ausztria szellemi alapjainak bemutatása, mai identitásának felvillantása, összességében Ausztria jövôbeni szerepének felvázolása a közös Európa számára. Az elsô nemzetközi keresztény-iszlám dialógus is Ausztria nevéhez kötôdik a „Béke az emberiség számára” címen. A konferencia az ún. bécsi deklaráció elfogadásával zárult. Ugyancsak 1996-ban került sor az elsô osztrák-iráni konferenciára a következô témában: Problématerületek a nemzetközi és a vallásközi kapcsolatokban – iszlám és keresztény perspektívából. A következô átfogó konferenciára 1997 májusában került sor a keresztény-iszlám dialógus keretében. Téma: „A világ mindenki számára – a társadalompolitikai pluralizmus alapjai keresztény és iszlám perspektívából”. 1998-ban osztrák kezdeményezés született az EU-kultúrpolitika továbbfejlesztésérôl a következô témákban: • a Kaleidoskop-program meghosszabbítása (kortárs mûvészet), valamint az Ariadne (irodalom) program feltételeinek biztosítása; • megállapodás egy ötéves keretprogramról „Kultúra 2000” címen; • a témakörben pódiumviták az európai kultuszminiszterek részvételével. 1999-ben a következô tudományos projektek kerültek elôtérbe: • a keresztény-iszlám dialógus világméretû folytatásának kezdeményezése; • nemzetközi szimpózium kezdeményezése „Európa helyzete – az európai gondolkodás jövôje egy globalizált világban”, és „Külföldi kultúrpolitika az EU keretében” címen; • a „Multikulturalitás és multietnicitás Közép-Kelet- és Dél-Európában”, a bécsi nyilatkozattal záruló konferenciára is sor került. 2000-ben osztrák kezdeményezésre vitákat tartottak Európáról és az európai értékekrôl: • az idegenek képe Ausztriáról; • a viták az osztrák történelemrôl a XX. században kérdéskörrôl szóltak, de szerepeltek olyan témák is, amelyek keretében szó esett az Ausztria mint a közép-európai szomszédok partnere (közös

30


mûvészeti és kulturális projektek, dialógus a nemzeti sztereotípiák és az elôítéletek leépítésérôl) kérdéskörrôl; • a kultúra hozzájárulásáról a Balkán stabilizálásához; • a külföldi kultúrpolitikáról az EU keretein belül; • a kultúra 2000 (2000–2004 között) program folytatásáról; • az osztrák kezdeményezésre szervezôdött egyik projekt a globális etika kérdéseivel foglakozott. 2001-ben különösen idôszerû témáról folyt vita „A regionális hangsúlyok kialakítása az osztrák kulturális külpolitikában” címen. Ismét elôkerült „A német nyelv támogatása Ausztria részérôl Európában, mindenekelôtt Közép- és Kelet-Európában” címû téma áttekintése. Az EK-Szerzôdés jegyében kialakult a Kultúra 2000 keretprogram megvalósításának pénzügyi és tervezési eszközrendszere. Eredetileg ez a program 2000–2004 közötti idôszakra szólt, azonban további két évre meghosszabbításra került. A kulturális keretprogram új hangsúlyokat kapott az EU bôvítésével. Ausztria 2004-ben összesen 22, egyéves projektben vett részt, amelyek közül 14-et anyagilag is támogatott. Ausztria további 20 projektben közremûködô szervezôként, vagy partnerként aktivizálódott. 2004 elsô felében az ír elnökség idôszakában került kijelölésre a 2007. évi két európai kulturális fôváros (Luxemburg és Sibiu), valamint 2008-ra (Liverpool és Stavanger). Állásfoglalás született arról is – immár a 25 tagállam részvételével –, hogy 2009-tôl folyamatosan a korábbi EU-15-ök, illetve a tíz új tagország egy-egy városa lesz európai kulturális fôváros. Ez azt jelenti, hogy Európában 2018-ig folyamatosan két kulturális fôváros lesz. Ausztriában 2009-re Linz pályázik. A holland elnökség idôszakában került napirendre 2005 és 2006-os kulturális munkaprogram megalkotása. Ezen kívül elôkerült a 2007–2013 közötti idôszak kulturális törekvéseinek megvitatása is. Ausztria kezdeményezte a programok tartalmi bôvítését, valamint a kis projektek pályázási lehetôségeinek megteremtését is. 36.

III. A külföldön élô osztrákok A külföldön élô osztrákokkal a kapcsolatokat a nagykövetségek, illetve a konzulátusok ápolják az egyes országokban. Jelenleg 300 000 osztrák állampolgárt tartanak nyilván külföldön, közülük a legtöbben Németországban élnek (180 000), ezt követi Svájc (25 000), az USA (10 000), valamint Nagy-Britannia, Brazília, Franciaország és Olaszország (országonként 5000–7000). A „szívükben osztrák” polgárokhoz azok tartoznak, akik korábbi osztrák állampolgárságuk következtében, az elôdök okán, vagy más osztrák rokoni kapcsolat révén magukat osztráknak érzik (számukat mintegy néhány százezerre becsülik). Közülük az egykori osztrákok soraiból Észak-Amerikában élnek a legtöbben (200 000), továbbá Németországban (50 000), Brazíliában (10 000) és Izraelben, NagyBritanniában és Franciaországban országonként (5-5000). A kapcsolatokat Ausztriával mindenekelôtt azok a Külföldi Osztrákok Egyesületei és más osztrák kötôdésû egyesületek tartják, amelyek 50 országban, mintegy 450 egyesület keretében mûködnek. 2003. január 1. óta mûködik a Külföldi Osztrákok Világszövetsége (Auslands Österreicher - Weltbund – AÖWB), amely a különbözô érdekképviseleti és szolgáltató szervezetek összefogó fóruma. A Szövetség a korábbi években is mûködött, különbözô formákban és elnevezéssel. 2003 szeptemberében, Grazban mintegy 800 képviselô jelenlétében tartották a Külföldi Osztrákok Egyesületeinek tanácskozását. A Szövetség a külügyminisztériumtól 177 000 euró támogatásban részesült. Ugyancsak mûködik egy Burgenlandi Közösség (Burgenländische Gemeinschaft), amely valamennyi külföldön élô burgenlandi szervezete, és ápolja a kapcsolatokat a szûkebb otthonnal. A külföldön élô osztrákok különbözô támogatásokban részesülnek a külügyminisztérium részérôl. Ennek keretében 2003-ban mintegy 630 000 euró támogatást nyújtottak 931 igényjogosult osztrák számára a világ 60 országában. Egy külön akció segíti a hazatelepülni szándékozókat. 1990 óta rendelkeznek a külföldön tartózkodó belföldi osztrákok választójoggal a Nemzeti Tanács és a szövetségi elnök választásokon, és részvételi joggal a népszavazásokon; az európai választási jog és az európai választási evidencia törvény alapján 1996. március 14 (BGBl) Nr. 117/1996., legutóbb módosított BGBl I. Nr. 90/2003., illetve BGBl 118/1996., legutóbb módosított BGBl I. Nr. 90/2003. által szabályozott módon. Ugyancsak szabályozzák a külföldi osztrákok, valamint az ausztriai lakóhellyel rendelkezô nem osztrák európai polgárok részvételét az Európai Parlament osztrák tagjainak megválasztásakor.

VISSZA- ÉS ELÔRETEKINTÉS

31

Mind ez ideig a külföldi osztrákok öt nemzeti tanácsi választáson, kettô szövetségi elnökválasztáson, az EU-népszavazáson, valamint kettô európai parlamenti választáson vettek részt. A választási korhatár napját tekintve a mindenkori választási nap (az elôzô év december 31-ei állapotnak megfelelôen) számít a választási korhatárnak. 2003 ôszétôl a külföldi osztrákok is leadhatják szavazatukat, beleértve a belsô választási evidenciát is. A levélben történô választás megkönnyítését külföldön, valamint az e-választást az „osztrák konvent” is megvitatta, és az Európai Tanács egy speciális bizottsága keretében aktív osztrák közremûködéssel folytatódik a munka. Az aktuális választási jogi kérdésekrôl a külföldi választásokkal, az európai parlamenti választásokkal és az e-választásokkal kapcsolatban Bécsben, a regionális partnerség keretében külön szemináriumot tartottak.37.

IV. Vissza- és elôretekintés Visszatekintve Ausztria EU-tagságának elsô évtizedére, az eredmények önmagukért beszélnek. A csatlakozás – mint a késôbbi tagállamok hosszú sorában – Ausztriában sem volt vita- és konfliktusmentes. Ez mindenképpen magyarázható azzal, hogy az ország, ha nem is nevezte magát a „gazdasági csoda” világának, az államszerzôdés (1955) megkötését követô évtizedekben nagy lendülettel fejlôdött. Gazdasága stabil volt, életszínvonala az európai élvonalhoz tartozott, nem jellemezték társadalmi konfliktusok, a sztrájkot gyakorlatilag csak a jogszabályi lehetôségekbôl ismerték, szomszédaikkal jó kapcsolatot ápoltak és lehetne még sorolni a helyzet pozitívumait. Az ország lakosságának nagy többsége azonban belátta, és ezt mintegy kétharmados szavazattal demokratikusan megerôsítette, hogy a kényelmes biztonságból tovább kell lépni, akár bizonytalanságok lehetôségének vállalásával is. A csatlakozás megtörtént, és áttekintve az elsô évek képét, mindinkább elfogadottá vált. Azok, a lakosságot kellemetlenül érintô intézkedések, amelyek az államháztartás stabilizálásából következtek, elsôsorban nem EU-függôek voltak. Ezt az emberek mindinkább belátták. A parasztság félelmei csak annyiban igazolódtak átmenetileg, amennyiben felkészültségük hiányában nem tudtak azonnal alkalmazkodni a korábbiaktól lényegében eltérô követelményekhez. A szociális partnerség hagyományos formáinak, kényelmének leépülése a munkahelyi szintekre terelte egy új partnerség kialakításának fókuszát. Rövidesen bebizonyosodott, hogy Ausztria csatlakozása az Európai Unió és osztrák szomszédaink közös érdeke volt. A csatlakozást követô egyik elsô nagy vizsga volt Ausztria EU-elnöksége 1998 elsô félévében. Az ország – a tagállamok véleménye szerint is – igen eredményesen oldotta meg feladatát. Jól válogatta ki azokat a témaköröket, amelyek akkor az EU számára különösen fontosak voltak, nevezetesen az Agenda 2000 programját, a közös agrárpolitika megteremtésének témakörét, az Európai Unió bôvítésének pontjait, az euró bevezetésének lehetôségeit és sorolhatnánk még. A 2004-ben csatlakozott tíz ország számára ma már visszatekintve látható az, hogy mennyire fontos volt az osztrák elkötelezettség az Európai Unió bôvítése mellett. Amennyiben elfogadjuk azt, hogy a gazdaság az ország, a lakosság érdekérvényesítésének egyik fokmérôje, akkor az áttekintésünk mellékleteiben felsorolt statisztikák jól igazolják, hogy Ausztria eleget tett az elvárásoknak. Az egy lakosra jutó vásárlóerôt tekintve a 25 tagállam között Ausztria a negyedik, a munkanélküliséget tekintve a különbözô számításoktól függôen 4,5–5,3 százalék közötti átlagával az EU 15-ök több mint felét, az EU-25-ök mintegy felét lehagyja. Az ország exportnövekedése 1996 és 2005 között az EU 15-ök között a második helyen áll. Ausztria szívesen hasonlítja magát Németországhoz és más országokhoz. Ezek alapján Ausztria visszamaradottsága (Nyugat) Németországgal szemben az egy fôre jutó GDP-t tekintve (ár- és vásárlóerô megtisztítással) 1960-ban 20 százalék fölött volt. Ma a nyugatnémet szintet elérte, és valószínûleg mintegy három százalékkal túllépte. A mai össz-németországi eredményeket tekintve Ausztria az egy fôre jutó jövedelem területén mintegy 10 százalékos elônnyel rendelkezik. Sorolhatnánk még azokat az eredményeket, amelyeket Karl Aiginger a következô elemekkel magyaráz: nyitottság, szociális partnerség, flexibilitás, magas invesztációs kvóta és technológia import. Immár elôretekintve, a szerzô összefoglal néhány kritikus pontot az osztrák fejlôdésben. Ezek közül néhányat említ: a régi erôsségek törékenyek, az újak nem alakultak ki; a törékeny szakképzési elôny: az út az új technológiákhoz. Ezt követôen a követelményeket és kihívásokat foglalja kötetbe a szerzô. Ezek: a gazdaság következményei; az új közép (Ausztria Európa közepén); az Európa-válság, a globalizálódás; az intézetek reformja. A szerzô a továbbiakban

32


Európa válságának és modell-vitáinak különbözô elemeivel foglalkozik – kitérve az osztrák helyzetre is –, ez azonban már túlhaladja vállalásunk kereteit. 38 Hasonló szellemben foglalkozik Ausztria EU-tagságával Paul Lendvai is egy közelmúltban megjelent könyvében. „…Németországon kívül semelyik ország sem húzott akkora hasznot a Kelet felé való nyitásból és az EU-tagságból, mint Ausztria. A kivitel a belépés óta megkétszerezôdött, ugrásszerûen megnövekedtek a beruházások Kelet- és Közép-Európában. Az öt legnagyobb hazai bank nyereségének fele Keletrôl származik…” Erhard Busekre hivatkozva a szerzô megállapítja, hogy az osztrák vállalatok stratégiája 1989 után gyökeresen megváltozott. „Az, hogy Ausztria kereskedelmi mérlege 2003 óta pozitív, a „keleti” jelenlétnek köszönhetô. Ma a kivitel 20 százaléka irányul Keletre. Mellesleg ezáltal a Németországtól való függôségünk is csökkent…” 39 Ennek ellenére itt-ott hallani és olvasni olyan megjegyzéseket, amelyek szerint „minden rossz Brüsszelbôl jön”. Valószínû azonban, hogy az ilyen alkalmi vélemények megfogalmazói sem „lépnének ki az EU-ból”, ha erre módjuk adódna. Befejezésképpen két olyan eseményre utalunk, amely 2005 utolsó és 2006 elsô napjaihoz fûzôdik. Idôrendi sorrendben mindkét ország számára fontos volt az az együttes kormányülés, amelyre 2005. december 20-án Bécsben került sor, és ahol számos fontos megállapodás született a két ország között. Ezek közül néhányra utalunk: a szakképzések kölcsönös elismerése, az ingázók létszámának 150 fôvel, 4000-re emelése, és emellett az eddigi 1800-as gyakornoki keret fenntartása. A kommunikációs és technológiai fejlôdés bôvítése, a határ menti régiók együttmûködésének gazdagítása – és lehetne még sorolni a kölcsönös érdekek alapján született megállapodásokat, megjegyezve, hogy az osztrák érdeket kifejezô fenntartások a munkaerô szabad áramlásával kapcsolatban nem változtak.40 A másik fontos és nemzetközi jelentôségû esemény a második osztrák EU-elnökség megkezdése 2006. január 1-jén. A nagy nemzetközi diplomáciai tapasztalattal rendelkezô, mindig rugalmasságot és kezdeményezôkészséget mutató osztrákok a felkészültségükhöz méltó feladatok megoldásának irányító közremûködôi lettek. Nem kisebb kérdésekkel kell szembenézniük egyebek között, mint az EU-bôvítés folytatásának napirenden tartása, az Európai Alkotmány körüli eszmecserék mozgatása,41 a nehezen kialkudott, 2007–2013 közötti uniós költségvetés sínre tétele, és számos olyan nagy horderejû és állandóan napirenden szereplô problémakör megoldásának koordinálása, mint a megakadt lisszaboni stratégia napirenden tartása, a kiotói egyezménybôl következô európai feladatok megvalósításának összefogása, és a szélesen vett környezetvédelem ügye, és nem utolsósorban az olyan nagy stratégiai témák megfelelô elômozdítása, mint a szociális biztonság, a foglalkoztatottság, az oktatás, szakképzés, a bolognai folyamat a felsôoktatásban, az alapkutatások támogatásának ügye, vagy a közelmúltban elfogadott európai uniós vidékfejlesztési program gyakorlati megvalósítása. Úgy tûnik tehát, hogy nyugati szomszédunk, a „sógorok” számára a 2006. év elsô fele sem lesz unalmas, hasonlóan az ezt követô hétköznapi esztendôkhöz.

Összefoglaló Ausztria érdekérvényesítésének vizsgálata is megmutatta, hogy egy téma megközelítése több formában lehetséges. A magunk részérôl elôször a nemzetközi érdekérvényesítés néhány történelmi tényezôjével foglalkoztunk, ezt követôen kiemeltük a fogalmi tényezôket, illetve történelmi példákkal foglalkoztunk, bizonyos magyar vonatkozásokkal. Az összkép azt mutatja, hogy Ausztria ma hatékonyan alkalmazza az ország érdekérvényesítésének történelmi tapasztalatait. Nyugati szomszédunk aktívan folytatja integrációs törekvéseit, miközben érdekeit magas szinten képviseli. Az ország eredményesen oldotta meg a NATO-val az együttmûködést anélkül, hogy a belépésével nemzetközi konfliktusok forrása lett volna. Ma az ország az Európai Unió részeként – a NATO-val együttmûködve – intenzíven részt vállal a különbözô európai és Európán kívüli válságok megoldásában, valamint az ilyen jellegû erôfeszítések kezdeményezésében (Balkán, Irak stb.). Ausztria fellép egy új atompolitika megalkotása érdekében az Európai Unió keretén belül. Érdekeit érvényesítve, az ország intenzív kapcsolatokat ápol szomszédaival, érdekeltségi alapon segíti az Európai Unióba törekvô országok felkészülését. Az ország lakói széles körben üdvözölték a tíz új tagállam csatlakozását az EU-hoz, és támogatják a tendencia folytatását is.

33

ÖSSZEFOGLALÓ

Az ország érdekérvényesítése következetes, sokszínû és plasztikus, számos esetben kezdeményezô fellépésekkel kiegészítve. Ez a törekvése megnyilvánul az energiapolitikában, a közlekedés és a környezetvédelem viszonyának alakításában, a határ menti regionális kapcsolatok építésében. Az ország gazdaságilag folyamatosan integrálódik a belsô piacba, az Európai Unióban egyszerre nettó befizetô és nyertes tudott lenni, ami azt jelenti, hogy nemcsak a pályázatok formájában visszaáramló befizetéseket kapja meg, hanem az EU és a harmadik országok közötti kereskedelembôl is jelentôs bevételhez jut, miközben elérte azt is, hogy nettó befizetése csökkenjen. Az ország mezôgazdasága túllépett azokon a kezdeti nehézségeken, amelyekben az érdekérvényesítés több szinten megnyilvánult, így mindenekelôtt az osztrák parasztság EU-komforn tevékenységének elôsegítésében. Ha az ország érdeke úgy kívánja, akkor átmeneti intézkedéseket hoz, például a munkaerô szabad mozgása területén. A magyar-osztrák kapcsolatok jelenét tekintve – amint ezt magas szintû tárgyalások, a 2005. decemberi együttes kormányülés dokumentumai is bizonyítják – mindkét ország nyitott a kapcsolatok és az együttmûködés építésében, tudva azt, hogy ez együtt jár a konkurenciával is a gazdasági életben. Befejezésként – a régi bölcsesség alapján is –, a tények azt mutatják, hogy másolni nem szabad az érdekérvényesítés konkrét megnyilvánulásaiban sem, de tapasztalatokat gyûjteni szükséges a magunk érdekében is nyugati szomszédunk tízéves EU-tagsági tapasztalataiból. Ehhez 2006 elsô félévében a második osztrák EU-elnökség is jó alkalmat nyújt. *** Írásunkban – ahogyan az alcímben is jeleztük – mozaikokból, eseményekbôl állnak össze azok a tendenciák, amelyeket egy-egy fejezet végén igyekszünk összegezni. Láttuk Ausztria törekvéseit az érdekérvényesítés bonyolult mechanizmusában. A tízéves leltár sok elemet felmutatott, volt mibôl válogatni. Persze – hozzánk hasonlóan kis országról van szó – mozgásterét illetôen megszívlelendôek Balogh András gondolatai, hogy ugyanis „a lapok már ki vannak osztva”, és ez befolyásolja az érdekérvényesítés mozgásterét – és nem csak nálunk. „Elôször is ôszinte örömünket kell kifejeznünk csatlakozásunkkal kapcsolatban” – mondotta egy interjúban a történész professzor. „Tudnunk kell, hogy valami nagy és jó dolog történt velünk. Tudnunk kell, hogy olyan perspektívák nyíltak meg elôttünk, amelyeknek jelentôségét nem lehet túlbecsülnünk. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy az érdekérvényesítésért folyó harc az emberi társadalom létezésének természetes megnyilvánulása. Magyarán: az érdekérvényesítés a különbözô társadalmi csoportok és nemzetek között az Európai Unión belül is folytatódik. Ha egy ország nem eléggé versenyképes, lakóinak nincsen megfelelô tudása, nincsenek megfelelô intézményei, az Unióban is függô helyzetben marad. A gyakran emlegetett láthatatlan kéz nem egyenlíti ki a különbségeket, hanem esetleg elmélyíti. Ugyanakkor azt sem feledhetjük, hogy az elmaradottság nem végzetszerûen érvényesül. Az ázsiai kistigriseknek az 1970-es, 1980-as években történt felzárkózása bizonyítja, hogy a nagy hátrányokat is le lehet dolgozni viszonylag rövid idô alatt. Ilyen lehetôségei Európán belül a mi közép-európai térségünknek is vannak. De azt hangsúlyozni kell, hogy ez önmagában nem megy. Csupán azért, mert csatlakoztunk egy versenyképes gazdasági egységhez, nem fogunk automatikusan és igen gyorsan a világ élvonalába kerülni, mivel – durván szólva – tudomásul kell vennünk, hogy a lapok már ki vannak osztva, és térségünk országainak kevesebbet osztottak. Magyarán: gyöngébb pozícióink miatt többleterôfeszítésekre van szükségünk. Gyakran emlegetjük, hogy sok évszázadon át mostohán bánt velünk a történelem. Ez igaz. Az ritkábban kerül szóba, hogy az utóbbi tizenöt esztendônek is nem csupán sikerei, hanem kudarcai is voltak bôségesen. Hogy egyebet ne mondjunk, a fejlett világ, Nyugat-Európa és a régiónk között meglévô szakadék a rendszerváltás óta eltelt másfél évtizedben is mélyült. Valójában tehát most kell ráállnunk arra a pályára, amelyen eljuthatunk a modern világba. Ha nem vetünk számot azzal, hogy az Európai Unióhoz májusban csatlakozott országokban jelentôs polarizáció ment végbe, hogy a társadalmak tetemes része rosszabbul él, mint húsz esztendôvel ezelôtt, akkor nem tudjuk megfogalmazni azokat a helyes nemzeti és szociális programokat sem, amelyeket az integráció révén kell megvalósítanunk. Az Unió egységének fontos része a közös kül- és biztonságpolitika. Ha az Unió a gazdasági fejlôdéssel nem párosítja a közös kül-, biztonság- és védelmi politika fejlesztését, akkor a nemzetközi életnek nem lehet egyenrangú szereplôje. Hogy mirôl is van szó, azt kitûnôen mutatja az Egyesült Államok példája. Az USA azért a világ egyetlen szuperhatalma, mert a hatalmas gazdasága mellett van kellô tekintélyû katonai elrettentô ereje, koherens külpolitikája, hatékony biztonságpolitikája. Mindezek együttesen garantálják, hogy Amerika a világban bárhol meg tudja védeni az érdekeit.”42 Abban, hogy a „kiosztott lapokkal” hogyan tudjuk érdekeinket érvényesíteni, már sok múlik rajtunk.

34


Jegyzetek 01. 02. 03. 04. 05. 06.

Európai Szemle XII. évfolyam, 2004. 1. szám, 19. oldal. Magyar Nagylexikon 7. kötet, Budapest 1998. 359. oldal Oesterreich Lexikon in zwei Bänden, Wien 1995. Band I. S. 557 Vajda György Mihály: Keletre nyílik Bécs kapuja. Akadémiai Kiadó, Budapest 1994. 10. oldal Erich Zöller: Ausztria története. Osiris Kiadó-2000, Budapest 1998. Paul Lendvai: Hogyan lett a leggyûlöltebbôl a legnépszerûbb szomszéd? A magyar-osztrák kapcsolatok változatos története. In: Európai Tükör IX. évf. 2004/6 (szeptember) (70–77 old.) 07. V.ö. Koncz János: Ausztria: Tartományok, régiók, európai integráció. (Hétköznapok, események és tendenciák a magyar-osztrák együttmûködésben) In: Boros Ferenc–Deák András–Galkó Béla–Koncz János–Kôvágó Ágnes: Regionális kérdések az európai integráció tükrében. Bev.: Balogh András. Mûhelytanulmányok 69. szám 17–66 old. Kiadja a Miniszterelnöki Hivatal Integrációs Csoportja, Budapest 2000. 07. - Koncz János: Európai Unió: határbontástól a régióépítésig (A természeti, anyagi és humán erôforrások hasznosítása a határ menti együttmûködésben.) Európai Mûhelytanulmányok. A Kormányzati Stratégiai Elemzô Központ Kiadványa, 96. szám, 2004. 08. Armin Thurner: Beszélgetések Franz Vranitzkyval. Kossuth Kiadó, 1994. 1–177. old. 09. Jahrbuch der Österreichischen Aussenpolitik. Bundesministerium für aus-wrtige Angelegenheiten (1995-2003), a továbbiakban: BMaA-Jahrbuch. (1999-tôl: www.bmaa.gv.at) 10. Vorwort Dr. Wolfgang Schüssel és Dr. Benita Ferrero-Waldner (BMaA Jahrbuch, 1996. S. IX.-XVI.) 11. Österreich in der EU. Bilanz und Ausblick Dr. Wolfgang Streitenberger Wien, Juni 2000. S. 4-5; S. 31-37., a továbbiakban: Österreich in der EU (http://europa.eu.int/austria) 12. BMaA Jahrbuch, 1998. S. 1–4.; 1999. S. 4-7.; 2000. S. 23–30. Bôvebben: Heinz Fischer: Fordulópontok. Látlelet az osztrák belpolitikáról Kossuth Kiadó 2004. (93–100. 124–129. old); Paul Lendvai: A világ egy kritikus európai szemével Napvilág Kiadó, Budapest 2005. (144–146. old) 13. Vorwort: Dr. Benita Ferrero-Waldner (BMaA: Jahrbuch 2001, S. 9–17) 14. BMaA Jahrbuch, 2002, S. 115–11, 2004, s. 102–103. 15. BMaA Jahrbuch, 1995. S. 50–55. 16. BMaA Jahrbuch, 1998. S. 32–40. 17. BMaA Jahrbuch, 1999. S. 23–27. 18. V.ö. Az Osztrák Köztársaság szövetségi alkotmánytörvénye 23/F cikk. 18. In: Nemzeti alkotmányok Európában, KJK – KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest 2005. 42–43. old. (www.szakkonyv.hu, www.complex.hu,) és BMaA Jahrbuch, 2000, S. 32. 19. BMaA Jahrbuch, 2004, S. 24. 20. BMaA Jahrbuch, 2003. S. 24–30, 2004. s. 22–28. 21. BMaA Jahrbuch, 2003. S. IX-XII; 2004. III-IV. 22. Népszabadság, 2004. október 12. 1–3 old. (www.nepszabadsag.hu) 23. V.ö. Az Osztrák Köztársaság Szövetségi alkotmánytörvénye 23/D, E, F, cikk. In: Nemzeti alkotmányok az Európai Unióban. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest 2005. 41–43. old. 23. - BMaA Jahrbuch, 1996. S. 6-7; 1998. S. 8-9.; 1999. S. 3-4.; 2000. S. 3–4.;2001. S. 3–4.;2002. S. 9–10.; 2003. S. 8-9; 2004.s.12. 23.- Bôvebben: Lakatos Gábor: Magyarország az Európai Unió döntési mechanizmusában. Európai Tükör X. évf. 1. szám 2005. január (70–87. old.) (A tanulmányon belül: Néhány régebbi tagállam tapasztalatai. 2.1. Ausztria 72–74. old.) 24. BMaA Jahrbuch, 1999. S. 2–3; 2000. S. 2–3; 2001. S. 2–3; 2002. S. 8; 2003. S. 8. 25. Österreich. Konkret. Daten Fakten Bundeskanzleramt/Bundes-pressedienst (BKA-BPD) Abt. I./4 A1014. (www.bundeskanzleramt.at) Wirtschafts – und Sozialpolitisches zahrbuch 2005. Bundeshammer für Arbeiter und Angestellte (AK) Wien 2005 (Mail: [email protected]) A szociálpolitikát részletesebben vö. Ausztria szociálpolitikája. Szerk. Nyilas Mihály és Koncz János, Társadalompolitikai Olvasókönyv. A Hilscher Rezsô Szociálpolitikai Egyesület és az ELTE TáTK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék Könyvsorozata. Felsôoktatási tankönyv. Elôszó:

JEGYZETEK

35

Emmerich Tálos (a Wiener Universität tanszékvezetô professzora), Budapest, 2003. 1–376 old. 26. Agrarpolitik 1995/1996–2002/2003. Daten Fakten. 2002. Präsidentenkonferenz der Landwirtschaftskammern Österreichs, Wien, Mai. 2003. S. 5-7. (2000-tôl: www.agrar-net. at), Grüner Bericht, 2004. S.9. (www.gruenerbericht.at) 27. Grüner Bericht 2002. Bundesministerium für Land- und Forstwirtschaft, Umwelt und Wasserwirtschaft, Wien, 2003. (www.gruenerbericht.at) S. 3; 2005 Denl ländlichen Raum nachhaltig gestalten, A vidék fenntartható formálása – miniszteri bevezetô, Grüner Bericht 2005. (www.lebensministerium.at) S.1. 28. BMaA 1998. S. 22–23; 1999. S. 15; 2001. S. 13; 2002. S. 16–17; 2003. S. 16–17.; 2004. s. 14–15. 29. BMaA 2002 .S. 19–20; 2003. S. 21.; 2004. s. 17–18. 30. BMaA 2001. S. 14; 2003. S. 19.; 2004. s. 15–16. Bôvebben: Szûcs László: EU: a közös útdíjtól a külön jogosítványig. In: Népszabadság 2006. február 8. 10. old. 31. Vö. Klemens A. Fischer/Elisabeth Freitag: Österreich und das Umweltrecht der Europäischen Union Hg. Ueberreuter, Wien, 1995. 32. BMaA 1996. S. 155–159; 1998. S. 25; 1999. S. 17; 2001. S. 15–16; 2002. S. 18–19.; 2004. s. 16–17. 33. Vö. Heinz G. Kopetz: Klimaschutzpolitik ausser Kontrolle? Klimazukunft in deiner Hand. Ökoenergie 52 A GZ 0220321170 M/ Verlagspostamt 1010 Wien/ P.b.b. (Esetleges elérhetôség: Ökosoziales Forum Europa, Franz Josefs - Kai 13, 1010 Wien, Tel.: + 43 1 533-07-97, Fax: + 43 1 533-0797-90, E-mail: [email protected]) 34. BMaA 1998. S. 12-14; 1999. S. 4–7. 35. BMaA 2003. S. 22.; 2004. s. 18–19. A témához kapcsolódó további áttekintések: - Das österreichische Hochschulsystem/Higher Education in Austria. Ingrid Wadsack, Heinz Kasparovsky Bundesministerium für Bildung, Wissenschaft und Kultur. Wien, Juli 2004. S. 1–53. - Koncz János: Euroharmonizáció Ausztriában In: Euroharmonizáció 123–130. old. Oktatáskutató Intézet Educatio Kiadó. Budapest, 1998. Szerk. Kozma Tamás. - Koncz János: Európa oktatásáról – Maastricht után tíz évvel. In: Európai Tükör. A Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Stratégiai Elemzô Központjának folyóirata 2004. IX. évf. 1. sz. 47–82 old. 36. BMaA 1996. S. 164–168; 1998. S. 231–233; 1999. S. 216–217; 2000. S. 221–222; 2001. S. 213–219.; 2004. s. 214–219. 37. BMaA 2003. S. 249–251.; 2004. s. 109–111. 38. Karl Aiginger: Die Zukunft Österreichs in Europa WIFD, Österreichisches Institut für Wirtschaftsforschung. Vorträge. Lectures 96/2005. (http//www.wifo.ac.at) 34.s. 39. Paul Lendvai: A világ egy kritikus európai szemével. Napvilág Kiadó, Budapest, 2005. 160–162. old. 40. Szászi Júlia: Régiós gyorsítás Ausztriával, Népszabadság 2005. dec. 21. 1. és 8. old. 41. Szerzôdés európai alkotmány létrehozásáról. A Miniszterelnöki Hivatal és az Igazságügyi Minisztérium közös kiadványa In: Európai Füzetek különszám (1–335 old.) 42. A lapok már ki vannak osztva. Balogh András a nemzeti, az uniós és a traszatlanti érdekekrôl. In: Európai Tükör 2004/4–5. július-augusztus. 7–15 old.

36


Mellékletek 1. sz. melléklet

Forrás: Österreich. Konkret. Daten & Fakten Bundeskanzleramt / Bundespressidenst (BKA-BPD) (továbbiakban: BKA-BPD) S. 30-31 A-1014 Wien Ballhausplatz 2. Tel: +43 1 531 15 2424; Fax: +43 1 531 15 2880 E-mail: [email protected]/ www.bka.gv.at

Forrás: Wirtschafts- und Sozialstatistisches Taschenbuch 2005. Bundeskammer für Arbeiter und Angestellte (AK) Wien 2005. Druck und Vertrieb ueberreuter_print und digimendia GmbH Industriestraße 1. A-2100 Korneuburg Tel.: +43 2262 789 210; Fax: +43 2262 789 212; Mail: [email protected] * Becsült adatok.

Gazdasági növekedés, reál

MELLÉKLETEK

37

2. sz. melléklet

38


3. sz. melléklet

Egy fôre jutó bruttó hazai termék (GDP) , 2003

Forrás: Wirtschafts- und Sozialstatistisches Taschenbuch 2005. Bundeskammer für Arbeiter und Angestellte (AK) Wien 2005. Druck und Vertrieb ueberreuter_print und digimendia GmbH Industriestraße 1. A-2100 Korneuburg Tel.: +43 2262 789 210; Fax: +43 2262 789 212; Mail: [email protected]

39

MELLÉKLETEK

4. sz. melléklet

Munkanélküliségi ráta* Periódusátlag Belgium Németország Finnország Franciaország Görögország Írország Olaszország Luxemburg Hollandia Ausztria Portugália Spanyolország EU-12 Dánia Svédország Egyesült Királyság EU-15 Észtország Lettország Litvánia Málta Lengyelország Szlovénia Szlovákia Cseh Köztársaság Magyarország Ciprus EU-25 Bulgária Románia Törökország Norvégia Japán USA

2001

2002

2003

2004

százalékban 6,7 7,4 9,1 8,4 10,8 3,9 9,1 2,1 2,5 3,6 4,0 10,6 7,8 4,3 4,9 5,0 7,2 11,8 12,9 16,4 7,7 18,5 5,8 19,4 8,0 5,6 4,4 8,4 19,2 6,6 8,3 3,6 5,0 4,8

7,3 8,2 9,1 8,9 10,3 4,3 8,6 2,8 2,7 4,2 5,0 11,3 8,2 4,6 4,9 5,1 7,6 9,5 12,6 13,5 7,7 19,8 6,1 18,7 7,3 5,6 3,9 8,7 17,8 7,5 10,3 3,9 5,4 5,8

8,0 9,0 9,0 9,4 9,7 4,6 8,4 3,7 3,8 4,3 6,3 11,3 8,7 5,6 5,6 4,9 7,9 10,2 10,4 12,7 8,0 19,2 6,5 17,5 7,8 5,8 4,5 8,9 13,6 6,8 10,5 4,5 5,3 6,0

7,8 9,5 8,8 9,6 4,5 8,0 4,2 4,7 4,5 6,7 10,8 8,8 5,4 6,3 4,7 8,0 9,2 9,8 10,8 7,3 18,8 6,0 18,0 8,3 5,9 5,0 9,0 11,9 7,1 10,3 4,4 4,7 5,5

Forrás: Wirtschafts- und Sozialstatistisches Taschenbuch 2005. Bundeskammer für Arbeiter und Angestellte (AK) Wien 2005. Druck und Vertrieb ueberreuter_print und digimendia GmbH Industriestraße 1. A-2100 Korneuburg Tel.: +43 2262 789 210; Fax: +43 2262 789 212; Mail: [email protected] * A munkanélküliek számaránya a 14–74 éves keresô lakosság körébôl az ILO-definíció szerint.

40


5. sz. melléklet

Új vállalkozások alapítása Ausztriában

Forrás: Wirtschaftskammer Österreich, Zahlen für 2003 vorläufig BKA - BPD (Wien) S. 61

41

MELLÉKLETEK

6. sz. melléklet

Az EU-15 exportnövekedése A áruexport éves átlagos növekedése, 1996-2005 (reál %-ban)

Forrás: EU-Kommission, OECD Wirtschaftskammer Österreich BKA - BPD (Wien) S. 75.

42


7. sz. melléklet

Ausztria legfontosabb kereskedelmi partnerei Az egyes országok részesedése a teljes exportból 2003-ban (%-ban)

Forrás: Wirtschaftskammer Österreich BKA - BPD (Wien) S. 76.

43

MELLÉKLETEK

8. sz. melléklet

Ausztria legfontosabb kereskedelmi partnerei Az egyes országok részesedése a teljes importból 2003-ban (%-ban)

Forrás: Wirtschaftskammer Österreich BKA - BPD (Wien) S. 77.

44


9. sz. melléklet

Ausztria külkereskedelme az új tagállamokkal (2003-ban - 1 .000 euróban, elôzetes érték)

Forrás: Statistik Austria BKA - BPD (Wien) S. 80

MELLÉKLETEK

45

10. sz. melléklet

Forrás: BKA-BPD (Wien) S. 44

11. sz. melléklet

46


12. sz. melléklet

Ausztria Európa szívében

Forrás: BMA-BPD, Wien, S. 10

47

Eddig megjelent az Európai Mûhelytanulmányok sorozatban 01. Sieber Edit: Magyarország csatlakozása az Európai Unió bel- és igazságügyi együttmûködéséhez és a Schengeni Egyezmény 02. Török Ádám: Ipar- és versenypolitika az Európai Unióban és Magyarországon 03. Bánfalvi István (szerk.): Az európai integráció szociális és egészségügyi kérdései 04. Dr. Farkas György: EU-integrációnk vállalati szemmel 05. Varga Gyula: Agrárgazdaság és agrárpolitika – Kérdôjelek és teendôk az EU-csatlakozás tükrében 06. Dr. Kiss J. László–Dr. Németh László–Meiszter Dávid: Biztonságpolitika és csatlakozásunk az Európai Unióhoz 07. Majoros Pál–Goldperger István–Galamb Vilmos: A versenyképesség gazdaságpolitikai kérdései – a külgazdasági teljesítmény, a hozzáadott érték és a szabadalmi rendszer oldaláról 08. Mohácsi Kálmán: Kereskedelempolitika, élelmiszer-kereskedelem, agrár-támogatáspolitika 09. Dr. Ehrlich Éva–Dr. Csiba József–Fehér László–Dr. Jánosi Imre–Lovas József–Maizl Erik–Polgár László–Preislerné dr. Cserhalmi Dóra–Dr. Ritoók Pál: Infrastruktúra és szolgáltatásai I. 10. Dr. Nádas Péter–Dr. Ruppert László–Tóth Károly–Dr. Verbóczky János–Dr. Zsirai István: Infrastruktúra és szolgáltatásai II. 11. Dr. Chikán Attila–Doros Béla–Gelei Andrea–Dr. Kósa Zsuzsanna–Dr. Lengyel Márton–Némon Zoltán–Dr. Sallai Gyula–Dr. Schmideg Iván–Dr. Varga Miklós–Dr. Zsirai István: Infrastruktúra és szolgáltatásai III. 12. Tolnai Márton (összeállította), Csöndes Mária–Sperlágh Sándor (közremûködtek): Magyarország EU-csatlakozása és a kutatás-fejlesztés 13. Hilbert Attila–Bessenyei István: Felsôoktatás- és tudománypolitika az Európai Unióban és Ausztriában az EU-tagságot megelôzôen 14. Dr. Kôrösi István–Szemlér Tamás–Dr. Mádi István–Éltetô Andrea: Az EU országcsoportjainak fogadókészsége a közép- és kelet-európai országok csatlakozása esetén 15. Dr. Szlávik János–Dr. Valkó János: A környezeti szektor, mint az integrációs elônyök kihasználásának egyik lehetséges területe 16. Horváth Gyula–Illés Iván: Regionális fejlôdés és politika – A gazdasági és a szociális kohézió erôsítésének feladatai Magyarországon az Európai Unióhoz való csatlakozás idôszakában 17. Artner Annamária–Éltetô Andrea: Országtanulmányok az EU-val kapcsolatban – Írország, Egyesült Királyság, Görögország, ibériai országok 18. Lukács György–Szafír György–Balogh István: A Balkán, a Közel-Kelet és a déli Mediterráneum – az EU és Magyarország szemszögébôl 19. Csernenszky László–Széplakiné Kiss Bernadette: Az integráció elôny-hátrány mérlege az ipar számára 20. ISM Agrárgazdasági Témacsoport: Mezôgazdaságunk és csatlakozásunk az Európai Unióhoz – külsô szemmel 21. Barabás Emese–Kiss J. László–Sz. Kiss Csaba–Molnár Andrea–Póti László–Soós Edit–Dr. Szabó László–Szônyi István–Vogel Sándor: Az Európai Unióról – kitekintéssel 22. Dr. Dávid Csaba: Tanulságos sikertörténet: Érdekérvényesítés a francia élelmiszergazdaságban 23. Dr. Mikósdi György: Három tanulmány az Európai Unió kereskedelempolitikájáról 24. Benet Iván–Bokor Tamás–Novák Csaba–Somai Miklós–Törzsök Éva: Egyes EU-tagországok viszonyulása csatlakozásunkhoz – különös tekintettel az agráriumra (Ausztria, Dánia, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia) 25. Laky Teréz–Borbély Szilvia–Nacsa Beáta–Frey Mária–Lakatos Judit–Nádas Magdolna–Simonyi Ágnes–Lindner Sándor–Plank Ferencné–Gere Ilona: Az atipikus foglalkoztatási formák 26. Kecskés László–Maczonkai Mihály–Szécsényi László: Jogharmonizációs kötelezettségeink és lehetôségeink 27. Dr. Farkas György: Kamarák és vállalati érdekképviseletek szerepe a magyar EU-integrációban 28. Ludvig Zsuzsa: Az EU keleti kibôvülésének forgatókönyvei Oroszország érdekei alapján 29. Dr. Sieber Edit: Magyarország csatlakozása az Európai Unió megreformált igazságügyi együttmûködéséhez, a megváltozott külsô feltételek között

48


30. Dr. Szergényi István: Európai energiapolitika – magyar energiapolitika 31. Dr. Ehrlich Éva (koordinátor)–Dr. Csiba József–Fehér László–Dr. Jánosi Imre–Dr. Kerkápoly Endre–Lovas József–Maizl Erik–Polgár László–Preislerné Dr. Cserhalmi Dóra–Dr. Ritoók Pál: Infrastruktúra: EU-csatlakozással kapcsolatos stratégiai kérdések I. 32. Dr. Ehrlich Éva (koordinátor)–Doros Béla–Dr. Kósa Zsuzsanna–Dr. Lengyel Márton–Dr. Nádas Péter–Dr. Ruppert László–Dr. Sallai Gyula–Dr. Schmideg Iván–Tóth Károly–Dr. Varga Miklós–Dr. Verbóczky János–Dr. Zsirai István: Infrastruktúra: EU-csatlakozással kapcsolatos stratégiai kérdések II. 33. Tóth Árpádné dr. Masika Edit (szerk.): Magyarország csatlakozása az Európai Unió megreformált belés igazságügyi együttmûködéséhez a megváltozott külsô feltételek között – Belügyi együttmûködés 34. Dr. Bogenfürst Ferenc–Erdész Ferencné dr.–Fórián Zoltán–Dr. Guba Mária–Dr. Ráki Zoltán–Dr. Széles Gyula–Dr. Udovecz Gábor (témavezetô)–Vissyné dr. Takács Mara: A fôbb mezôgazdasági termékeink naturális versenyképessége nemzetközi összehasonlításban 35. Erdész Ferencné dr.–Dr. Guba Mária–Dr. Ráki Zoltán–Szukics József–Dr. Udovecz Gábor (témavezetô)–Dr. Varga Gyula–Vissyné dr. Takács Mara: Fôbb mezôgazdasági termékeink gazdasági versenyképessége, elônyök, hátrányok 36. Dr. Kartali János–Orbánné Dr. Nagy Mária–Dr. Szabó Márton–Dr. Udovecz Gábor (témavezetô)–Dr. Varga Gyula: Élelmiszer-gazdasági termékeink várható versenyképessége a kibôvült európai piacon 37. Dr. Botos Katalin–Dr. Csillik Péter–Dr. Kakuk János–Dr. Kupa Mihály–Marján Attila–Várhegyi Éva: Államháztartás és pénzügyi szolgáltatások az Európai Unióban és Magyarországon 38. Dr. Asztalos László György–Dr. Bárczay András–Rotyis József–Dr. Zavodnyik József: Pénzügyi és biztosítási szolgáltatások az Európai Unióban és Magyarországon 39. Dr. Lengyel Márton: Az Európai Unióhoz való csatlakozásra készülô közép-európai országok turizmusa 40. Erdôsi Ferenc: A magyarországi közlekedési infrastruktúra regionális jellemzôi változtatásának szükségessége az Európai Uniós tagság elnyerésével 41. Szívós Péter (ford.): ESSPROS – European System of Integrated Social Protection Statistics – A szociális védelem integrált európai statisztikai rendszere 42. Sárai József: Versenypolitika, versenyjog EU-csatlakozásunk elôzményeinek és környezetének tükrében 43. Tárkányi Ákos: Családpolitika az Európai Unió országaiban 44. Egyed Mária–Gyulavári Tamás: Az Európai Közösség szociálpolitikája a kezdetektôl a Maastrichti Szerzôdésig 45. Gyulavári Tamás–Kardos Gábor: Szociális jogok az Európai Unióban – Az Európai Bíróság esetjoga és EU-dokumentumok I. 46. Gyulavári Tamás–Kardos Gábor: Szociális jogok az Európai Unióban – Az Európai Bíróság esetjoga és EU-dokumentumok II. 47. Gyulavári Tamás–Nyilas Mihály–Szikra Dorottya: A késôbb csatlakozott EU-tagállamok tapasztalatai a szociális védelem tükrében 48. Bajomi Iván–Balázs Éva–Ivanics Krisztina: Az EU-beli oktatásügy jogi és gyakorlati nézôpontból (Az Európai Bíróság – Franciaország) 49. Andréko Gábor–Boros Ferenc–Dévai Emese–Dóra Szilvia–Farkas György–Kôvágó Ágnes–Szabó László–Szemerkényi Réka: EU-csatlakozásunk – világösszefüggésekben és regionális nézôpontból 50. Dr. Brávácz Ottóné–Dr. Szôcs Tibor–Dr. Kiss Norbert: A jogbiztonság néhány konkrét kérdése az EU jogalkotásában és jogalkalmazásában 51. Dr. Román Zoltán: A kis- és középvállalatok az EU-csatlakozás tükrében 52. Dr. Ehrlich Éva–Fleischer Tamás–Dr. Nádas Péter–Dr. Ruppert László–Tóth Károly–Dr. Zsirai István: Magyarország csatlakozása az EU-hoz: Tendenciák, fejlesztési és finanszírozási gondok az infrastruktúra néhány ágazatában I. 53. Dr. Ehrlich Éva–Dr. Krupanics Sándor–Dr. Lengyel Márton–Dr. Sallai Gyula–Dr. Schmideg Iván–Dr. Varga Miklós: Magyarország csatlakozása az EU-hoz: Tendenciák, fejlesztési és finanszírozási gondok az infrastruktúra néhány ágazatában II. 54. Dr. Ehrlich Éva–Dr. Kôrösi István: Az infrastruktúra és szolgáltatásai Németországban 55. Dr. Varga Gyula: Agrárpolitikai teendôink az EU csatlakozás tükrében 56. Dr. Kapronczai István: Az agrárinformációs rendszer fejlesztése az EU csatlakozás tükrében 57. Dr. Farkas György: A magyar EU-integráció és a csatlakozás közeledése: alkalmazkodási sajátosságok a vállalkozói szférában

EDDIG MEGJELENT AZ EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK SOROZATBAN

49

58. Barta Györgyi–Fath János–Hajdú Zoltán–Horváth Gyula–Perger Éva–Ruttkay Éva–Szilágyi István: Bôvítés és a nemzeti regionális politikák változása (A kohéziós és a 90-es évtizedben csatlakozott országok területfejlesztési rendszerei) 59. Fazekas Károly–Köllô János–Neumann László–Tóth András: Relokáció: a munkahelyek áttelepülése Nyugat-Európából Magyarországra 60. Boross Ferenc–Kovács Gabriella: Az EU bôvülése visegrádi és londoni nézôpontból 61. Dr. Laky Teréz–Diós Pál–Frechet Tímea–Hárs Ágnes–Horváth László–Juhász Judit–Sík Endre–Tóth Judit: A munkaerô migrációja és az Európai Unió 62. Dr. Farkas György: A hazai nagyvállalatok EU-integrációs és csatlakozás-elôkészületi helyzete, vélemények az integrációs folyamatról 63. Koncz János: Svájc: Kantonok, régiók, európai integráció 64. Jánszky Ágnes–Meisel Sándor: Magyarország EU-csatlakozásának WTO-összefüggései; 64. Antalóczy Katalin: Vámszabad területek és Magyarország Európai Unióhoz történô csatlakozása 65. Csaba László–Kádár Béla–Práger László: Három tanulmány az EU-csatlakozás makrogazdasági és stratégiai összefüggéseirôl 66. Pálfalvy József–Somai Miklós: A közlekedési ágazat, a közúti infrastruktúra finanszírozása Európában és hazánkban 67. Popp József–Mészáros Sándor–Spitálszky Márta–Udovecz Gábor–Alvincz József–Szûcs István: A magyar mezôgazdaság helyzete, feladatai és esélyei az EU-bôvítés tükrében 68. Sajtótükörben az Európai Unió és Magyarország EU-csatlakozása (Válogatás a 2000 elsô felében megjelent hazai sajtócikkekbôl) 69. Boros Ferenc–Deák András–Galló Béla–Koncz János–Kôvágó Ágnes: Regionális kérdések az európai integráció tükrében 70/I. Dr. Csiba Lajos–Lovas József–Németh Ágnes–Neuschl Gyula–Maizl Erika–Urbán Lajos–Preislerné Dr. Cserhalmi Dóra–Küller László–Dr. Ruppert László–Dr. Valkár István–Tóth Károly–Dr. Zsirai István: Infrastruktúra – Legújabb tapasztalatok és következtetések, teendôk 70/II. Dr. Varga Miklós–Dr. Szivi László–Dr. Sallai Gyula–Dr. Schmideg Iván: Infrastruktúra – Legújabb tapasztalatok, következtetések, teendôk 71. Dr. Pálfalvi József: A tartósan állami kézben maradó vagyon hatékony mûködtetésének tapasztalatai és feltételei a közlekedésben és a hírközlésben 72. Kezdetektôl napjainkig (Összefoglaló a Mûhelytanulmányok eddig kiadott köteteibôl angol nyelven) 73. Sajtótükörben az Európai Unió és Magyarország EU-csatlakozása (Válogatás a 2000. július 1. és október 31. között megjelent hazai sajtócikkekbôl) 74. Horváth Zoltán–Tar Gábor: Útmutató a nemzetközi szervezetek világához (Fogalomgyûjtemény) 75. Fehérvári Pál–Német János–Damjanovich Imre–Molnár Sándor–Láng István: A környezetbiztonsági ellenôrzô rendszerek infrastruktúrája 76. Fertô Imre–Mohácsi Kálmán–Elek Sándor–Nemes Gusztáv: Az agrárszektor versenyképességének feltételei – Az agrárpolitika és a vidékfejlesztés összefüggései 77. Sajtótükörben az Európai Unió és Magyarország EU-csatlakozása (Válogatás a 2000. november 1. és 2001. január 31. között megjelent hazai sajtócikkekbôl) 78. Dávid Csaba: A francia mezôgazdaság és érdekképviselete 79. Sajtótükörben az Európai Unió és Magyarország EU-csatlakozása (Válogatás a 2001. február 1. és június 30. között megjelent hazai sajtócikkekbôl) 80. Laky Teréz–Bareto Jozefa–Éder Géza–Hablicsek László–Hárs Ágnes–Lindnerné Eperjesi Erzsébet–Neumann László–Pósán György Tamás–Tóth Judit–Tóth Pál Péter–Vas Megyei Munkaügyi Központ munkatársai: A munkaerô szabad áramlása – Magyarországról nézve 81. Hamar Judit: A multinacionális vállalatok Magyarországon és az EU-hoz való csatlakozás várható hatásai; Lányi Kamilla: Európa a globalizálódó világban 82. Az Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíjas Hallgatók dolgozatai I-II. 82. I. kötet: 82. Halász Katalin: Kisebbségvédelem Európában. Az Európa Tanács szerepe a nemzeti kisebbségek jogainak védelmében 82. Fischer Márta: Emberierôforrás-gazdálkodás uniós szinten (az Európai Unió foglalkoztatás- és oktatáspolitikája)

50


082. Túróczi Emese: Európa útja az információs társadalomba: az Európai Bizottság jogalkotása a távközlési rendszer liberalizációja területén 082. Baller Barbara: Magyarország határmenti regionális együttmûködési formái II. kötet: 082. Szabó Szilvia: Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió fiskális dimenziója 082. Bíró Helga: Vállalati koncentrációk ellenôrzése hazánkban és az Európai Unióban 082. Zsuga Zsófia: Hulladékgazdálkodás Magyarországon és az Európai Unióban 083. Sajtótükörben az Európai Unió és Magyarország EU-csatlakozása (Válogatás a 2001. július 1. és december 31. között megjelent hazai sajtócikkekbôl) 084. Pitti Zoltán: A hazai gazdaság teljesítményének tulajdonosfüggô jellemzôi (1996-2000) – Az offshore típusú vállalkozások a nemzetközi gyakorlatban és a hazai gazdasági környezetben 085. Ehrlich Éva–Somai Miklós–Szigetvári Tamás–dr. Lovas József–dr. Sztrányainé dr. Kohánka Csilla–dr. Bartolits István–dr. Sallai Gyula–dr. Schmideg István: Tanulmányok a közlekedés és az infokommunikáció témakörébôl 086. BKÁE Európai Tanulmányi és Oktatási Központ: Kutatások az integrációérettség témakörébôl 087. Állami Számvevôszék Fejlesztési és Módszertani Intézet: Az EU Számvevôszéke és korrupcióellenes tevékenysége 088. Dorgai László: A vidékfejlesztés támogatásának elvei és gyakorlata az Európai Unióban; Dorgai László: Az agrár- és vidékfejlesztés és a Nemzeti Fejlesztési Terv; Dorgai László–Kapronczai István–Kiss Judit–Udovecz Gábor–Varga Gyula: Az agrárgazdaság és vidék fejlesztésének fôbb stratégiai kérdései az EU-csatlakozást megelôzô idôszakban (Tézisek) 089. Dr. Németh József–Dr. Deák Péter–Dr. Nagy Miklós–Erdôs István–Balogh Béla: Az EU új feladata: konfliktus-megelôzés és válságkezelés 090. Ritecz György: Az európai (schengeni) határôrizeti követelményekre való felkészülés helyzete és a további feladatok Magyarországon; Sallai János: Az ukrán-magyar határ kriminálföldrajza az 1990es években és a magyar-magyar kapcsolattartás jövôje a külsô határ mentén 091. Gesztiné Ajtósi Judit–Csanády Dániel: Együttmûködés a harmadik szektorral 092. Csáki György: Európa Amerikában – Amerika Európában: a transzatlanti kereskedelmi és tôkekapcsolatok jellemzôi az új évezred kezdetén 093. EU-csatlakozás és versenyképesség – GKI-tanulmányok I. 094. EU-csatlakozás és versenyképesség – GKI-tanulmányok II. 095. Dr. Mohay György–Dr. Heinemann Csilla–Dr. Gombos Katalin–Dr. Blutman László–Dr. Schiffner Imola: Az Európai Bíróság elôzetes döntéshozatali eljárása – a magyarországi bírósági rendszerrel szemben támasztott követelmények (konferencia összefoglaló) 082. Dr. Ribai Csilla: Az Európai Részvénytársaság (Societas Europaea) 096. Koncz János: Európai Unió: határbontástól a régióépítésig 097. Tóth Árpádné dr. Masika Edit: A szabadság, biztonság, jog térségének reformja az európai alkotmányozás tükrében 098. Törzsök Erika–Ádám János–Böszörményi Jenô–Csizmadia Sándor–Jakab Attila–Réthi Sándor–Réti Tamás: Szülôföld Program 099. Magyarország a megújuló Unióban (a Külügyminisztérium, az EUKK és az Európai Közösségi Tanulmányok Magyarországi Társasága tanulmányíró pályázatának gyôztes pályamunkái) 100. Ehrlich Éva: Az infrastruktúra helyzete az Európai Unió hat tagországában 101. Nyikos László: Az Európai Unió legfontosabb pénzügyi jogszabálya (a pénzügyi rendelet) és hatása az államháztartás reformjára 102. Szajbély Katalin: A faji diszkrimináció elleni küzdelem az Európai Unióban és az uniós szabályozás átültetése Nagy-Britanniában 103. Fodor Bea–Kiss Károly–Szabó Sándor–Szabó Zoltán: Támogatások, ökológiai célú pénzügyi ösztönzôk 104. Hegedûs Miklós–Pichovszky Kristóf–Vanicsek Mária–Viszt Erzsébet (szerk.): Az integráció hatásai kiemelt gazdasági ágazatokban (ingatlanszektor, szállítás-logisztika, élelmiszeripar) 105. Angyal Zoltán: Az európai gazdasági és monetáris unió kialakulásának és mûködésének intézményi és jogi vonatkozású kérdései 106. Koncz János: Európai Unió: Térség-, terület- és régiófejlesztés – elvek, struktúrák és módszerek 107. Bogár László: Magyarország európai integrációjának történeti aspektusai

EDDIG MEGJELENT AZ EURÓPAI MÛHELYTANULMÁNYOK SOROZATBAN

51

108. Erdôs Tibor: Maastrichti követelmények, adóztatás, növekedési potenciál 109. Losoncz Miklós: EU-tagság és hosszú távú fejlesztésisúly-képzések Magyarországon 110. Konrád Márta–Vándor János: Az Európai Unió politikai rendszere, politikai folyamatai és politikái

Ausztria érdekérvényesítése az Európai Unióban Magyarországról nézve (Eredmények tendenciák következtetések)

Recommend Documents