Aritmia. Cardiologia Hungarica 2005; 35 : A1. VIDEOJÁTÉK ALATTI QT-IDÕ VÁLTOZÁSOK VIZSGÁLATA Andrássy G. 1, Szabó A. 2, Buckenham C

Aritmia VIDEOJÁTÉK ALATTI QT-IDÕ VÁLTOZÁSOK VIZSGÁLATA 1

2

EVALUATION OF QT-INTERVAL CHANGES DURING VIDEOGAME PLAYING

2

Andrássy G. , Szabó A. , Buckenham C. 1 Budapesti Szent Ferenc Kórház, Kardiológia, Budapest 2 Nottingham Trent University, School of Biomedical Sciences Elõzmények: A videojáték (VJ) intenzív kardiovaszkuláris választ válthat ki, azonban a VJ hatását a QT-idõre még nem vizsgálták. Kísérletünkben egyszerû VJ feladat hatását vizsgáltuk a QT-idõre. Módszerek: A vizsgálatban 46 egészséges férfi vett részt (kor: 21±1 év). A résztvevõk standard laboratóriumi körülmények között VJ-ban vettek részt (Noé Bárkája – Astraware Ltd.: a játékosoknak 2 percen belül a lehetõ legtöbb állatpárt kell megmentenie a folytonosan emelkedõ árvíz elõl). 6 egymást követõ perc elsõ 10 másodpercében készítettünk EKG-t. Így a vizsgálat három periódusában, két-két egymást követõ mérés átlagával számolhattunk: 1) a vizsgálat elõtt (PRE – 2 perc), a vizsgálat alatt (VJ – 2 perc) és a vizsgálat után (POST – 2 perc). A vizsgáltakat a VJ-alatti szívfrekvencia emelkedés alapján stress-responderekre (SR: FR emelkedés 5/perc fölött, n=13) és nonresponderekre (NR: FR emelkedés 5/perc alatt, n=33) osztottuk. A kiindulási (PRE) FR és QT-értékek felhasználásával „optimalizált” (OPT) korrekciós képletet készítettünk, mindkét vizsgálati csoportban (QToptSR és QToptNR), mely képletek így leírták vizsgálati adataink specifikus QT-idõ/RR-intervallum összefüggését. Az OPT formulák alfa koefficiensét úgy határoztuk meg, hogy a korrigált QT és az RR értékek közötti korrelációs együttható értéke zéró legyen. A statisztikai összehasonlításokra kétmintás t-próbát és ANOVA-t használtunk. Eredmények: A SR és NR csoportok között nem volt szignifikáns különbség kor, nyugalmi FR és QT-idõ tekintetében. A következõ alfa értékek adódtak: alfaSR=0,2931 és alfaNR=0,4335. A PRE, VJ és POST periódusokat összehasonlítva, a VJ alatt a QToptSR szignifikánsan emelkedett (388±19 ms, 396±16 ms, 389±15 ms; p=0,0012), a QToptNR nem változott (390±23 ms, 394±20 ms, 395±23ms; p=0,1527). Következtetések: Vizsgálatunk a stress-responder csoportban a VJ alatt szignifikáns QT-idõ megnyúlást igazolt. Ez az eredmény arra utal, hogy a stress alatti QT-idõ változásokat az egyén reakciókészsége befolyásolja.

A FOKÁLIS PITVARI TACHYCARDIÁK KLINIKAI, ELEKTROKARDIOGRÁFIAI, ELEKTROFIZIOLÓGIAI JELLEMZÕI ÉS ABLÁCIÓS KEZELÉSÜK Bencsik G., Pap R., Makai A., Sághy L., Forster T. SZTE, II. Belgyógyászati Klinika, Kardiológia, Szeged Bevezetés: a fokális pitvari tachycardiák (PT) a supraventricularis ritmuszavarok ritkább altípusát jelentik. A fókuszok gyakrabban a jobb pitvarban, kisebb részben a bal pitvarban helyezkednek el, mindkét esetben bizonyos predilekciós területeken. Vizsgálatunkban fokális pitvari tachycardiás eseteink klinikai, elektrokardiográfiai, elektrofiziológiai jellemzõit és az ablációs kezelés hatékonyságát követtük nyomon. Betegek és módszer: 2003 októbere és 2004 decembere között 14 beteg esetében diagnosztizáltunk fokális PT-át. A klinikai adatokat retrospektív módon elemeztük. Teszteltük a tachycardiák jobb vagy bal pitvari eredetének eldöntésére a P-hullám morfológiát felhasználó kritériumrendszer hatékonyságát. A tachycardiák jellegzetességeit az invazív elektrofiziológiai vizsgálat során dokumentált adatok alapján elemeztük. 10 esetben csak konvencionális, 4 esetben elektroanatómiai térképezés is történt. Eredmények: a 14 betegbõl (7 férfi és 7 nõ, átlagéletkor: 54 év) 8 esetben paroxizmális, 6 esetben incessant (4 permanens, 2 repetitív) PT-át észleltünk. A tünetek fennállása 1 hónaptól 40 évig változott. A betegek 36%-nak volt strukturális szívbetegsége (2 vítium, 2 ischaemiás cardiomyopathia, 1 billentyûcsere után). Testfelszíni EKG alapján – amennyiben P-hullám látható volt (12 beteg) – eldönthetõ volt a tachycardia jobb vagy bal pitvari eredete. Elektrofiziológiai vizsgálat során a ritmuszavarok indukciójának módja, ciklushossza és katekolaminérzékenysége változatos volt. A PT-ák kiindulási helye egyenlõ arányban volt a jobb illetve a bal pitvarban és 2 esetben multifokális eredet igazolódott. A 6 bal PT közül 2 bal pitvari fülcse, 2 vena pulmonalis, 1 mitrális gyûrû és 1 septalis kiindulású volt. A 6 jobb PT közül 2 anteroseptalis, 3 crista terminalis és 1 tricuspidalis anulus eredetû volt. 12 esetben az abláció akut sikerrel járt (86%), ebbõl 1 beteg esetében észleltünk rekurrenciát az utánkövetés során (átlag 5,4 hónap). Multifokális eredet esetén volt az abláció sikertelen. Konklúzió: a fokális PT-ák klinikai és elektrofiziológiai paramétereik tekintetében heterogén csoportot alkotnak. A testfelszíni elektrokardiográfia alkalmas a bal illetve jobb pitvari eredet elkülönítésére felismerhetõ P-hullámok esetén. Multifokális PT-ák kivételével hatékony kezelésük a rádiófrekvenciás abláció.

arrhythmias, electrocardiography, neural control Background: Video game (VG) may elicit intense cardiovascular response, but the effect of a VG on the QT interval has not been studied yet. The purpose of this study was to examine the changes of QT interval duration induced by a simple VG task. Methods: Healthy males (n=46, mean age=21±1 years) took part in the study. Subjects were asked to play VG under standard laboratory conditions (Noah”s Ark: the player needs to save pairs of animals as quickly as possible against a timer graphically represented by continuous elevation of flood). Subjects were instructed to save as many animals as possible in 2 minutes. Heart rate (HR) and QT interval duration were measured in the first 10s of the minute for 6 consecutive minutes representing three periods: before the game (PRE – 2 min), during the game (DUR – 2 min), and after the game (POST – 2 min). A cut-off value of 5/min for HR increase during VG classified subjects as stressresponders (SR, n=13) and non-responders (NR, n=33). We used the baseline (PRE) HR and QT values to construct separate, optimized (OPT) correction formulae to adjust QT intervals for HR in both study groups (QToptSR and QToptNR), that described the specific QT/RR relationship of our study data. The coefficient alpha for OPT formulae was defined such that the correlation coefficient between QTc and RR interval was zero. Data represent means ± SD. Statisctics was done with unpaired t-tests and ANOVA. Results: Groups SR and NR were similar in age, baseline HR and QT duration. The value for alpha coefficients were 0.2931 and 0.4335 in group SR and NR, respectively. When we compared PRE, VG and POST periods, during VG QToptSR increased significantly (388±19 ms, 396±16 ms, 389±15 ms; p=0.0012), QToptNR did not change (390±23 ms, 394±20 ms, 395±23 ms; p=0.1527). Conclusion: We found a significant QT interval prolongation during VG in stress-responder subjects. This result suggests that QT interval changes during stress depend on individual reactivity.

CLINICAL, ELECTROCARDIOGRAPHIC, ELECTROPHYSIOLOGICAL FEATURES AND ABLATION OF FOCAL ATRIAL TACHYCARDIAS ablation, catheter, arrhythmias, electrophysiology Introduction: Focal atrial tachycardias (AT) are a relatively rare form of supraventricular arrhythmias. Most focal ATs originate from the right atrium, less often from the left and tend to cluster over certain areas. We analyzed clinical, electrocardiographic, and electrophysiological (EP) characteristics of AT cases and the efficacy of radiofrequency (RF) ablation. Patients and methods: Between October 2003 and December 2004 we have made the diagnosis of focal AT in 14 cases. We reviewed clinical data retrospectively and tested the effectiveness of a surface P-wave algorithm used to distinguish between left and right atrial origin. We analyzed tachycardia features observed during invasive EP studies. In ten cases we used only conventional, in 4 additional electroanatomic mapping. Results: Of the 14 patients (7 male, 7 female, mean age 54 years) 8 had paroxysmal and 6 had incessant (4 permanent, 2 repetitive) ATs. Patients had a history of symptoms ranging from one month to 40 years. Thirty six percent had structural heart disease (two had valve disease, two ischemic cardiomyopathy, one after valve surgery). If the P-wave was discernible (12 patients) the surface ECG was able to differentiate between left and right atrial origin in all cases. The mode of induction, cycle length, and catecholamine-sensitivity of ATs was variable during the EP studies. Foci were equally distributed between the right and left atrium, and in two cases multifocal origin was proven. Of the six left ATs two came from the left atrial appendage, two from the pulmonary veins, one from the mitral annulus and one from the septum. Of the six right ATs two originated from the anteroseptal area, three from the crista terminalis and one from the tricuspid annulus. RF ablation was acutely successful in 12 cases (86%). Of these one patient experienced a recurrence during follow-up (mean 5.4 months). Multifocal ATs were unsuccessfully treated with RF ablation. Conclusion: Focal ATs constitute a heterogeneous group of arrhythmias regarding clinical and EP characteristics. Surface ECG can distinguish right from left AT. RF ablation is an effective method to treat ATs, except in cases with multifocal origin.

Cardiologia Hungarica 2005; 35 : A1

Aritmia TACHYCARDIA ALATTI „CRYO-MAPPING” AZ AV-CSOMÓ KÖZVETLEN KÖZELÉBEN: BIZTONSÁGOS ÉS HATÁSOS TRANSZKATÉTERES ABLÁCIÓS MÓDSZER Földesi C., Paprika D.1, Shalganov T., Ványi J., Környei L., Borbola J., Szili-Török T. Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest 1 Semmelweis Egyetem ÁOK, Kardiológiai Tanszék, Budapest Háttér: Orthodrom atrioventricularis reentry tachycardia (AVRT) és atrioventricularis-csomó reentry tachycardia (AVNRT) alatti abláció, radiofrekvenciás (RF) energia használatával nem javasolt, amennyiben az arrhythmia szubsztrát az atrioventricularis (AV) csomó közvetlen közelében lokalizálható, a definitív AV blokk kialakulási veszély miatt. Cél: A „cryo-mapping” tesztelése olyan tachycardiák esetében, ahol az arrhytmia szubsztrát az AV csomó közvetlen közelében lokalizálható. Módszer: Vizsgálatunk egy „single-center”, prospektív, randomizált vizsgálat volt. Összesen 65 páciens szûrése után, 30 pácienst supraventricularis tachycardia-val (17 betegnél AVNRT, 13 betegnél anteroseptalis járulékos köteget involváló AVRT volt a diagnózis) randomizáltunk a cryo vagy az RF csoportba. Az RF ablációt a standard ablációs technikával végeztük. A cryo csoportban a tachycardia alatti „cryo-mapping” az ablációs katéter fejének max. –40 ºC-ra történõ lehûtésével történt. Ablációt csak abban az esetben végeztünk, ha a „cryomapping” terminálta a tachycardia-t az AV vezetés megnyúlása nélkül. Eredmények: Az AVNRT és az orthodrom AVRT megoszlása a két csoportban egyenlõ volt. A teljes siker ráta 92% volt és a cryo illetve a RF csoport között nem volt eltérés (90% vs. 93%, p=0,43). A röntgen átvilágítási idõ (FT) és a procedúra idõ (PT) között sem volt statisztikailag szignifikáns differencia (FT: 29,4±22,3 min vs. 19,7±21,2 min, p=0,37; PT: 126±54,6 min vs. 87,1±40,5 min, p=0,14). Az ablációk számában azonban jelentõs csökkenés volt tapasztalható a cryo csoportban (2,1±1,6 vs. 12,7±11,5, p=0,002). A cryo csoportban egy betegnél nem történt ablációs kísérlet a mapping alatti AV vezetés megnyúlása miatt, illetve az RF csoportban 2 betegnél átmeneti másod-fokú AV blokkot észleltünk. Konklúzió: 1. A tachycardia alatti „ryo-mapping” hasznos módszer a járulékos kötegek illetve a lassú-pálya pontos lokalizációjára. 2. A tachycardia alatti „cryo-maping” segítségével az ablációs léziók száma és kiterjedése csökkenthetõ, a procedúra illetve a röntgen átvilágítási idõ növelése nélkül.

ELEKTROANATÓMIAI TÉRKÉPEZÉS ÉS 3D MÁGNESES REZONANCIA ANGIOGRÁFIA SZEREPE A PAROXYSMALIS PITVARFIBRILLÁCIÓ THERÁPIÁJÁBAN Fõdi E., Tóth L., Tahin T., Simor T., Papp L. PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Pécs Háttér: A paroxysmalis pitvarfibrilláció (PPF) hátterében az esetek 90%-ában a vena pulmonalisokban (VP) keletkezõ ektópiás aktivitás áll. A PPF leghatékonyabb terápiája az arrhythmogén vénák radiofrekvenciás ablációval történõ izolálása. Célunk volt a VP-ok tágassága és az észlelt ektópiás aktivitás közötti kapcsolat kutatása. Beteganyag, módszer: 2 éves idõszakban PPF diagnózisával észlelt 15 (10 férfi, 5 nõ, 51±13 év) beteg szerepel tanulmányunkban. A VP-ok morfológiai jellemzõinek megismerése céljából 3D mágneses rezonancia angiográfia (3D MRA) készült (Kaposvári Egyetem, illetve Semmelweis Egyetem). A VP-ok elektrofiziológiai paramétereinek felmérésére 9 esetben hagyományos térképezés, 6 esetben pedig 3D elektroanatómiai térkép készítésére alkalmas CARTO rendszer segítségével történt. Eredmények: A 3D MR angiográfiás mérések az alsó VP-knál (12,9±2,7 mm) szignifikánsan (p<0,05) tágabb bal felsõ, és jobb felsõ vénák (14,5±3,4 mm) jelenlétét igazolják. A vizsgált 15 beteg esetén összesen 20 VP-t érintõ beavatkozás történt. A bal felsõ VP esetében 10, a jobb felsõnél 6, a bal alsónál 2, jobb alsónál 1 alkalommal igazolódott ektópiás aktivitás és történt abláció. A PPF megszûntetésére irányuló beavatkozás akutan 13 esetben volt sikeres. Adataink tehát azt mutatják, hogy a tágabbnak bizonyult leggyakrabban ektópiás aktivitást mutató bal felsõ és jobb felsõ vénák ablációja volt legtöbbször indokolt. Következtetés: Hangsúlyozzuk, hogy a VP-ok morfológiáját feltáró 3D MR angiográfiának fontos szerepe van a radiofrekvenciás ablációval kezelendõ PPF-s betegek terápia tervezésében.

ICE MAPPING DURING TACHYCARDIA IN CLOSE PROXIMITY TO THE AV NODE IS SAFE AND OFFERS ADVANTAGES FOR TRANSCATHETER ABLATION PROCEDURES ablation, catheter, electrophysiology, supraventricular tachycardia Background: Ablation during ongoing orthodromic reentry tachycardia (AVRT) and atrioventricular nodal reentry tachycardia (AVNRT) is not recommended using radiofrequency energy when the arrhythmia substrate is located in close proximity to the atrioventricular (AV) node due to a significant risk for inadvertent AV block. Aim: To test the feasibility of “cryo mapping” during tachycardias involving arrhythmia substrate located in close proximity to the AV node. Methods: This was a single center, prospective, randomized study. A total of 65 patients were screened and 30 patients with supraventricular arrhythmias were assigned either to a cryo or RF energy group after a diagnosis of AVNRT (17 pts) or AVRT (13 pts) with an anteroseptal accessory pathway was made. RF ablation was performed using standard ablation techniques. In the cryo group, “cryo mapping” was performed during tachycardia with cooling the catheter tip temperature to a max. of –40ºC. Ablation was performed only if “cryo mapping” terminated the tachycardia without prolongation of the AV conduction. Results: The number of AVNRT´s and accessory pathways were equally distributed in the two groups. The overall success rate was 92 %, and was not different in the cryo and RF groups (90% vs. 93%, p=0.43). The fluoroscopy (FT) and the procedure times (PT) were not statistically different (FT: 29.4±22.3 min vs. 19.7±21.2 min, p=0.37; PT: 126±54.6 min vs. 87.1±40.5 min, p=0.14). There was a marked reduction in the number of applications in the cryo group (2.1±1.6 vs. 12.7±11.5, p=0.002). In one patient ablation was not attempted in the cryo group because of AV prolongation, and in two patients temporary second degree AV block was observed in the RF group. Conclusions: 1. “Cryo mapping” is a feasible method to determine the exact location of accessory pathways and of the slow pathway during tachycardia. 2. “Cryo mapping” performed during tachycardia allows less ablation lesions without increasing the procedure and fluoroscopy times.

THE ROLE OF ELECTROANATOMICAL MAPPING AND 3D MAGNETIC RESONACE ANGIOGRAPHY IN THE THERAPY OF PAROXYSMAL ATRIAL FIBRILLATION ablation, catheter, atrial fibrillation, flutter, magnetic resonance imaging/spectroscopy Background: The ectopic activity in the pulmonary vein (PV) plays a primary role in 90% of the cases of paroxysmal atrial fibrillation (AF). Isolation of arrhythmogenic PVs by radiofrequency ablation is the most efficient curative therapy for the patients with AF. The purpose of this present study was to investigate the relationship between the diameter of PV ostia and the recorded ectopic activity. Methods, results: 15 patients (10 male, 51±13 years) with AF were studied in a two year period. To define morphology of PVs 3D magnetic resonance angiography (3D MRA) was performed. During the electrophysiological study of PVs 9 patients underwent conventional mapping and further 6 patients 3D electroanatomical mapping guided by CARTO system. The 3D MRA images revealed that the superior PV ostia (14.5±3.4 mm) were significantly (p<0.05) larger than the inferior PV ostia (12.9±2.7 mm). In 15 patients 20 PVs were targeted for RF ablation. 10 left superior, 6 right superior, 2 left inferior and 1 right inferior PV showed ectopic activity. The functional isolation of PVs was successful in 13 patients acutely. The study demonstrates that the larger superior PVs showed ectopic activity and required isolation in a larger number. Conclusions: 3D MRA being able to reveal PV morphology has an important role in plannig therapy for patients with AF.


Aritmia SINUS CORONARIUS ELEKTRÓDA RÖGZÍTÉS STENT BEÜLTETÉSSEL HATÉKONY MEGOLDÁS A SINUS CORONARIUS ELEKTRÓDA KIMOZDULÁS ELKERÜLÉSÉRE Gellér L., Szilágyi S., Róka A., Merkely B. Semmelweis Egyetem, Ér- és Szívsebészeti Klinka, Cardiovascularis Centrum, Budapest

STABILIZATION OF THE CORONARY SINUS LEAD POSITION WITH STENT IMPLANTATION: A NEW TECHNIQUE FOR PREVENTION AND TREATMENT OF CORONARY SINUS LEAD DISLOCATION

A reszinkronizációs terápia hatékonynak bizonyult a szívelégtelenségbõl (CHF) eredõ panaszok, a kórházi kezelés valamint a halálozás csökkentésében szívelégtelen bal Tawara szár blokkos betegekben. Bár a sinus coronarius (CS) elektródák jelentõs fejlõdésen mentek át az utóbbi néhány év során, az elektróda kimozdulás jelenleg is problémát jelent (4–14%). Cél: A post- vagy intraoperatívan kimozdult CS elektródák újra optimális pozícióba juttatása, majd az elektróda mellé történõ stent beültetés hatékonyságát vizsgáltuk. Betegek: 8 betegnél (73+-12 év, 4 primer, 4 ischaemiás cardiomyopathia, NYHA III-6, IV-2) végeztünk stent beültetést, 3 esetben késõi, 5 esetben intraoperatív egyszeri vagy többszöri kimozdulás történt. Módszer és eredmények: Az elektródákat ismételten optimális pozícióban helyeztük el, az ingerlési paraméterek ellenõrzése után a CS kanülön keresztül újabb vezetõdrótot juttattunk a CS oldalágba, majd az ingerlési értékek újabb kontrollját követõen (küszöb: 1,43±0,7 V; 0,5 ms, jel: 12±4 mV) a hagyományos coronaria stentet (3,0, 3,5 or 4,0×10 mm) 10 atmoszférával rögzítettük az elektróda mellett. A kontroll CS venográfia jó áramlási viszonyokat igazolt. A következõ napon elvégzett szív ultrahang vizsgálat egy esetben sem igazolta a pericardiális folyadék mennyiségének növekedését. Az egy hónapos kontrollon az ingerlési paraméterek lényegében változatlanok voltak minden esetben. Következtetés: Atípusos CS anatómiájú, illetve post- vagy intraoperatív CS elektróda kimozdulást elszenvedett betegeknél a CS elektróda újrapozícionálása és stenttel történõ rögzítése hatékony módszernek tûnik.

pacemaker technology Background: Cardiac resynchronization therapy was proved to reduce symptoms, reduce hospitalization and all-cause mortality in patients with systolic heart failure and left bundle branch block. Coronary sinus leads has undergone a significant development during the last years, however the dislocation rate remained quite high (4–14%). AIM: Effectiveness of stabilizing the attained good LV lead position by stent implantation into the CS was investigated after dislocation or microdislocation of the previously impanted CS lead. Patients: 8 patients, age: 73±12 years, 4 primary, 4 ischemic cardiomyopathy, NYHA class III-IV, 3 out of 8 underwent LV electrode reimplantation, because of lead dislocation, in the other 5 cases dislocation was observed during the implantation. Methods and results: Leads were repositioned into the desired position and another guidewire was introduced beside it. A normal coronary artery stent (3.0, 3.5 or 4.0×10 mm) was positioned into the appropriate side branch of the CS, the distance between the distal end of the stent and the tip of the electrode was 10-20 mm. After control pacing (1.4±0.7 V; 0.5 ms) and sensing (12±4 mV) measurements the stent was inflated with a pressure of 10 atmospheres for three seconds and has pressed the lead strongly to the wall of the vein. The control CS angiography has showed good flow in all branches and also in the CS. Echocardiography has not proved pericardial fluid. After one month follow up the pacing and sensing parameters and the position of the LV lead remained stable in all cases. Conclusion: In patients with extremely complicated CS anatomy or with LV lead dislocation stent implantation for stabilizing the LV lead position seems to be a feasible and effective solution.

GYULLADÁSOS, HAEMOSTASEOLÓGIAI ÉS ECHOCARDIOGRAPHIÁS PARAMÉTEREK ÖSSZEFÜGGÉSEI PITVARFIBRILLÁCIÓBAN

CORRELATIONS OF INFLAMMATORY, HAEMOSTASEOLOGIC AND ECHOCARDIOGRAPHIC PARAMETERS IN ATRIAL FIBRILLATION

Jánoskuti L., Förhécz Z., Zsáry A., Keltai K., Pozsonyi Z., Róka A., Sármán P., Vereckei A., Prohászka Z. Fenyvesi T., Karádi I., Lengyel M.1 Semmelweis Egyetem ÁOK, III. Belgygyászati Klinika, Budapest 1 Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Vizsgálatunk célja a gyulladásos, haemostaseológiai és echocardiographiás paraméterek összehasonlítása chronicus pitvarfibrillatióban. Módszerek: 76 konszekutív, 48 óránál régebben pitvarfibrilláló, infekcióban nem szenvedõ betegen (44 férfi/32 nõ, életkor medián 74 év, 68–82) meghatároztuk a D-dimer, thrombinantithrombin complex (TAT), von Willebrand faktor (vW), fibrinogen (F) és CRP szinteket. Transthoracalis echocardiográfiával mértük az ejekciós frakciót (EF) és balpitvar nagyságot (BP), transoesophagealis echokardiográfiával a bal fülcse áramlási sebességét (FS), a spontán echokontraszt (SPE) vagy fülcsethrombus jelenlétét határoztuk meg. Eredmények: Kórosan emelkedett volt a betegek 85%-ában a TAT, 56%-ában a D-dimer, 58%-ában a CRP, 41%-ában az F, míg a vW csak 14%-ban. A F csak a CRP-vel függött össze (r=0,61; p=0,000). A FS csak az életkorral mutatott fordított összefüggést (r=–0,43; p=0,002). 11 betegben találtunk SPE-t (közülük 2 esetben fülcsethrombust is). A SPE pozitív betegek FS értéke (medián 22 cm/s 16-27 vs 29 cm/s 23-42; p=0,045) szignifikánsan alacsonyabb volt, míg a F (medián 48 g/l 3,8-5,9 vs. 3,4 g/l 3-4, p=0,044) és a CRP (median 6,6 mg/l 6,1-9,7 vs. 5,06 mg/l 2,45-9,1; p=0,009) szignifikánsan magasabb volt, mint SPE nélkül. A SPE jelenléte és a vW, TAT, D-dimer, valamint az EF és BP között nem volt összefüggés. Következtetések: Pitvarfibrillatióban gyakori a kóros koagulációs és gyulladásos paraméterek elõfordulása. A SPE a gyulladásos faktorokkal függ össze.

atrial fibrillation, flutter, blood coagulation, laboratory ivestigation, transoesophageal echocardiography The purpose of this study was to assess correlations among the inflammatory, haemostaseologic and echocardiogaphic factors in chronic atrial fibrillation. Methods: D-dimer, thrombin-antithrombin complex (TAT), Von Willebrand factor (vW), fibrinogen (F) and C-reactive protein (CRP) were measured in 76 consecutive, not anticoagulated patients, with more than 48h lasting atrial fibrillation, without signs of acute inflammation. Left ventricular ejection fraction (EF) and left atrial diameter (LA) were measured by transthoracic echocardiography, and left atrial appendage flow (LAAf), spontaneous echocontrast (SEC) or LAA thrombus were determined by transesophageal echocardiography. Results: Abnormally elevated values of TAT, D-dimer, CRP, F and vW were found in 85, 56, 58, 41 and 14% of pts resp. F was related only to CRP (r=0.61; p=0.000). FS was inversely related to age (r=–0.43; p=0.002). SEC was found in 11 pts (2 had LAA thrombus also). In SEC positive pts FS (median 22 cm/s 16-17 vs. 29 cm/s 23-42; p=0.045) was significantly lower while F (median 4.8 g/l 3.8-5.9 vs. 3.4 g/l 3-4; p=0.044) and CRP (median 6.6 mg/l 6.1-9.7 vs. 5.06 mg/l 2.45-9.1; p=0.009) were significantly higher than without SEC. There was no correlation between SEC and vW, TAT, D-dimer, EF and LA. Conclusions: There is a high prevalence of elevated coagulation and inflammatory markers in atrial fibrillation. SEC is only related to the inflammatory factors.


Aritmia A SINUS CORONARIUS ÁGRENDSZERÉNEK MEGÍTÉLHETÕSÉGE KORONAROGRÁFIÁVAL 1

1

1

ANATOMY OF THE CORONARY VEINS CAN BE ASSESSED WITH LEFT CORONARY ANGIOGRAPHY

1

Kovács B., Róka A. , Szilágyi S. , Gellér L. , Merkely B. Uzsoki Kórház, Intenzív Osztály Budapest 1 Semmelweis Egyetem, Cardiovascularis Centrum, Budapest Súlyos terápiarefrakter szívelégtelenségben és interventrikuláris disszinkróniában a biventrikuláris ingerlés a választandó, korszerû terápiás lépés. Vizsgálatunk célja volt annak megítélése, hogy a hagyományos koronarográfia alkalmas-e a szív vénás rendszerének feltérképezésére. Vizsgálatunkba 147, korukat tekintve 62±11 éves beteget vontunk be. Az anteroposterior irányú felvételeket értékeltük. A sinus coronarius (CS) az esetek 98%-ban volt látható. Az ostium átmérõje 6,8 mm±2,3 mm volt, a gerincoszloptól laterálisan volt található 1,4±6,7 mmre. A CS a horizontálissal 62±16 fokot zárt be. A vena cordis magna (anterior véna) 64,1%-ban volt látható átlagosan 2,0±0,7 mm eredéssel, a SC tengelyével 98±21 fok szögben és 26,7±12,0 mm epicardialis hosszúságban. A vena cordis media (posterior véna) 62,8%-ban volt látható, 5,2±4,8 mm-re eredt az ostiumtól, a SC tengelyével 86±29 fokos szöget zárt be, 2,8±1,1 mm kezdeti átmérõvel és 55,8±1,6 mm hosszúságban. Átlagosan 1,7±0,9 posterolateralis vagy anterolateralis vénát láttunk betegenként (az esetek 5,4%-ban nem volt megfestett vena). Az elsõ véna 30,5±17,5 mm-re eredt az ostiumtól, a SC tengelyétõl 75±30 fokos szögben, 2,1±0,8 mm kezdeti átmérõvel. A látható, átlagos hosszukat 36,3±16,9 mm-nek mértük. Megállapítható volt, hogy az esetek 89,9%-ban festõdött bal kamrai elektróda pozicionálására radiológiailag alkalmas vena. Jelen vizsgálatunk eredményei alapján a hagyományos coronarographia venas fázisa alkalmas lehet az alapbetegség tisztázása mellett a bal kamrai elektróda befogadására radiológiailag alkalmas vena anatómiai lokalizációjának kiválasztására.

A VASOVAGALIS SYNCOPE JELLEMZÕ PRODROMÁLIS TÜNETEI ISOPROTERENOLLAL ÉRZÉKENYÍTETT BILLENÕASZTAL TESZT ALATT Nagy K., Maurer J., Zsámboki E., Rónaszéki A. Péterfy Kórház, Erzsébet Kórháza, Kardiológiai Osztály, Budapest Célunk volt azon prodromális tünetek meghatározása, melyek észlelése a billenõasztal teszt során a presyncope vagy syncope várható kialakulását jelzi. Vasovagalis syncope tisztázása céljából 94 betegnél (58 nõ, 36 férfi, átlagéletkor 45,5 év) végeztünk vizsgálatot billenõasztal teszt segítségével. A vizsgálatot alapfázisa után a maximálisan 5 µg/min dózisban adott isoproterenollal tettük érzékenyebbé Sheldon szerinti protokollt alkalmazva. Az eredmény 25 esetben volt negatív, 33 esetben észleltünk típusos presyncopés tüneteket, és 36 esetben alakult ki komplett syncope. Presyncope vagy syncope kiválthatósága elõtt függõleges helyzetben az isoproterenolra adott frekvenciaválasz maximuma nem haladta meg a 130/perc értéket (121±10/perc, átlag ± SD), sõt a mérsékelt frekvencia növekedést követõen jelentõs frekvencia csökkenés következett be (61±18/perc a syncopét, és 47±19/perc a presyncopét megelõzõen). A negatív eredményû vizsgálatoknál ugyanakkor függõleges helyzetben isoproterenol hatására 130/perc fölötti maximális frekvenciaválasz (148±26/perc) volt megfigyelhetõ késõbbi frekvenciacsökkenés nélkül. Presyncope és syncope kialakulása esetén prodromálisan 90%-ban (69-bõl 62 esetben) wandering pacemaker és/vagy junkcionális ritmus keletkezett. A negatív esetekben hasonló jelenséget egyetlen alkalommal sem észleltünk. Konklúzió: a billenõasztal vizsgálat során az isoproterenol infúzió alatt a függõleges helyzetben mérsékeltebben növekvõ (maximális frekvencia 130/perc alatti), majd csökkenõ frekvenciaválasz, illetve az azt követõen keletkezõ wandering pacemaker és/vagy junkcionális ritmus a presyncope vagy syncope várható bekövetkeztét jelzi.

congestive heart failure Biventricular pacing is the therapy of choice in patients with severe congestive heart failure and interventricular dyssynchrony. The aim of this study was to assess the feasibility of left coronary angiography to image the anatomy of the coronary veins in patients undergoing coronarography. A total of 147 patients aged 62±11 years were enrolled in the study. Displayed data were measured in anteroposterior projections. Coronary sinus (CS) was present in 98% of cases. The diameter of the ostium was 6.8±2.3 mm, and it was located 1.4±6.7 mm lateral to the side of the vertebrae. CS orientation was 62±16° upward. The great cardiac vein (anterior vein) was present in 64.1%. Its diameter at the origin was 2.0±0.7 mm. The greatest epicardial diameter was 2.0±0.7 mm, and the epicardial part stood at a 98±21° angle to the axis of the coronary sinus. The epicardial visible part was 26.7±12.0 mm long. The middle cardiac vein (posterior vein) was visible in 62.8%. It originated at 5.2±4.8 mm distance from the CS ostium, at an angle of 86±29°, with a diameter of 2.8±1.1 mm. The length was 55.8±19.6 mm. An average of 1.7±0.9 posterolateral or anterolateral veins were present (there were no such veins in 5.4% of cases). The first vein originated at 30.5±17.5 mm distance from the CS ostium, at an angle of 75±30° with a diameter of 2.1±0.8 mm. The visible length was 36.3±16.9 mm. Overall, 89.8% of patients had an appropriate coronary vein anatomy for transvenous left ventricular lead implantation. We have shown that left sided coronary angiography is a useful tool to assess coronary vein anatomy and can help to select the best method for left ventricular lead implantation.

PRODROMAL SYMPTOMS OF VASOVAGAL SYNCOPE DURING HEAD UP TILT TEST SENSITIZED BY ISOPROTERENOL autonomic nervous system, cardiovascular physiology The aim was to define prodromal symptoms indicating the expected development of presyncope or syncope during head up tilt test (HUTT). HUTT was performed to diagnose vasovagal syncope in 94 patients (58 females, 36 males, mean age 45.5 years). After the baseline HUTT examination HUTT was sensitized by isoprotenerol (max. 5 µg/min) following the Sheldon protocol. No syncope was developed in 25 cases, presyncope in 33 cases and complete syncope in 36 cases. Before the provocation of presyncope or syncope the maximal rate response to isoproterenol in vertical position did not exceed 130 bpm (121±10 bpm, mean ± SD), moreover the lower increase in heart rate was followed by a significant decrease (61±18 bpm before syncope and 47±19 bpm before presyncope). The maximal rate response to isoproterenol in vertical position was over 130 bpm (148±26 bpm) and not followed by a decrease in heart rate in cases with negative HUTT. In cases with presyncope or syncope prodromal wandering pacemaker and/or junctional rhythm were occurred in 90% (in 62 cases from 69). No such arrhythmias were presented in the HUTT negative cases. Conclusion: a modest rate respons (max. heart rate <130 bpm) and a following wandering pacemaker and/or juntional rhythm during isoproterenol infusion in vertical position is characteristic for the expected development of presyncope or syncope.


Aritmia ISCHAEMIÁS KAMRAI TACHYCARDIA ABLÁCIÓS KEZELÉSE Makai A., Sághy L., Pap R., Bencsik G., Fürge P., Forster T. SZTE, II. Belgyógyászati Klinika, Szeged Bevezetés: A postinfarctusos kamrai tachycardia (VT) korszerû kezelését a beültethetõ cardioverter-defibrillátor (ICD) terápia jelenti. Az implantáción átesett betegekben halmozott vagy incessant tachycardiás epizódok léphetnek fel. Ezen esetekben a gyógyszeres terápia ineffektivitása, a rossz életminõség miatt kiegészítõ megoldásként radiofrekvenciás ablációs kezelés jöhet szóba. Betegek: 2003 és 2004 szeptembere között 8 postinfarctusos, ICD-vel élõ beteg (7 férfi, 1 nõ; átlagéletkor 66,6 év) került RF ablációs kezelésre symptomaticus, ICD mûködést igénylõ, gyakori, sustained VT miatt. A megelõzõen alkalmazott eredménytelen antiaritmiás gyógyszeres kezelés minden esetben béta blokkolót és amiodaront jelentett. Módszerek: CARTO elektroanatómiai térképezõrendszer segítségével sinus ritmusban heg térképezés, pace-, stimulus-QRS mapping, és adott esetben entrainment térképezés történt. Ennek során kerültek azonosításra a feltételezett reentry kör részei. Az egy betegben kiváltható, különbözõ morfológiájú VT-k száma 1 és 3 között változott. A kezelést a kritikus isthmus zónában elhelyezett lineáris ablációs léziók kialakítása jelentette. Az abláció végpontját a klinikai VT indukálhatatlansága jelentette. Eredmények: Az abláció végpontját 7 betegben értük el (88%). Sikertelen abláció 1 esetben történt. Az átlagosan 6,25 hónapos utánkövetés során a sikeres abláción átesett betegek között visszatérõ aritmia esemény 1 betegnél volt regisztrálható. A procedúra idõ 4–8,5 óra, a fluoroszkópos idõ 28–90 perc között változott Következtés: Az RF abláció postinfarctusos VT esetén hatékony, tartós sikert hozó kezelési mód az ICD-vel élõ betegek gyakori és visszatérõ ritmuszavarainak kezelésében.

A RESZINKRONIZÁCIÓS TERÁPIA HATÉKONYSÁGÁNAK ELÕREJELZÉSE SZÖVETI DOPPLER ECHOCARDIOGRAPHIÁVAL Pap R., Sághy L., Agrusta M.1, Coltorti F.1, Solimene F.1, Fürge P., Mottola G.1, Varga A., Forster T. SZTE, II. Belgyógyászati Klinika, Szeged 1 Clin. Card. M. verg., Mercogliano Bevezetés: A cardialis reszinkronizációs terápia (CRT) a súlyos szívelégtelenség kezelésének hatékony eszköze. A CRT-re nem reagáló betegek aránya azonban meglehetõsen magas, ezért fontos a megfelelõ betegkiválasztás. A mechanikus kamrai dyssynchronia a CRT hatékonyságának prediktora és szöveti Doppler echocardiographia (TDE) által jól jellemezhetõ. A dyssynchroniát jellemzõ különbözõ TDE paraméterek alkalmasságát vizsgáltuk a CRT hatékonyságának elõrejelzésére. Betegek és módszer: Huszonhat súlyos szívelégtelenségben szenvedõ, 120 ms-ot meghaladó QRS szélességgel rendelkezõ beteg négy basalis bal kamrai segmentumáról pulzatilis TDE vizsgálat készült, közvetlenül CRT eszköz implantatioja elõtt és után. Az elsõ csoportba („responder”) soroltuk azokat a betegeket, akik funkcionális stádiuma (NYHA) legalább egy osztállyal javult az utánkövetés során (átlagosan 16 hónap). A többi beteg a második csoportba került („non-responder”). Eredmények: A „responder”-ek (21 beteg, 81%) a funkcionális stádium csökkenésén kívül, szignifikáns javulást mutattak az ejectiós frakció, vég-systolés volumen és mitrális regurgitatio tekintetében. A kamrai dyssynchronia TDE paraméterei - a regionális kontrakció kezdetéig (Tkezdet) és csúcsáig (Tcsúcs) eltelt idõ maximális különbsége, illetve szórása (SD- Tkezdet, SDTcsúcs) a négy basalis bal kamrai szegmentum esetében – szignifikáns mértékben csökkentek a „responderek” körében (p<0,05). A „non-responder”-ek (5 beteg, 19%) egyik paraméter tekintetében sem változtak. Az egyetlen kiindulási (implantatio elõtti) paraméter, amely szignifikánsan különbözött a „responder” és „non-responder” csoportban a Tcsúcs maximális különbsége (átlag 278 és 107 ms, p<0,001). Következtetés: A TDE révén meghatározott kiindulási kamrai dyssynchronia, a regionális kontrakció csúcsának maximális különbségével kifejezve, elõrejelzi a klinikai és echocardiographiás paraméterek javulását a CRT terápia során.

RADIOFREQUENCY ABLATION OF ISCHEMIC VENTRICULAR TACHYCARDIA ablation, catheter, arrhythmias, non-pharmacological therapy of arrhythmias, general Introduction: The implantable cardioverter-defibrillator (ICD) is the treatment of choice in patients with postinfarction ventricular tachycardia (VT). Frequent or incessant tachycardiac episodes can occur in patients after ICD implantation. Because of the ineffectivity of drug treatment and poor quality of life radiofrequency ablation can be an additional solution. Patients: 8 postinfarction ICD patients (7 male, 1 female, mean age 66.6 years) with frequent, symptomatic, sustained VT have undergone RF ablation during one year period starting from September 2003. The previous ineffective drug treatment was beta blocker and amiodarone in all cases. Methods: Using CARTO electroanatomical mapping system scar-, pace-, stimulus-QRS mapping was performed in sinus rhythm in all patients and entrainment mapping during VT in some cases. The parts of the reentrant circuits were identified during this procedure. The number of inducible VTs per patient with different morphology was between 1 and 3. Linear ablation lesions in the critical isthmus zones were created. The endpoint of the procedure was uninducibility of the clinical VT. Results: The ablation endpoint was reached in 7 patients (88%). In 1 case the ablation was unsuccessful. Recurrent arrhythmic events after successful ablation were recorded in 1 patient during the average 6.25 months follow-up period. The procedure time was between 4 and 8.5 hours, the fluoroscopic time between 28 and 90 minutes. Conclusion: The RF ablation is an effective treatment in ICD patients with frequent and recurrent postinfarction VT with long term success.

TISSUE DOPPLER ECHOCARDIOGRAPHIC PARAMETERS OF VENTRICULAR DYSSYNCHRONY TO PREDICT RESPONSE TO CARDIAC RESYNCHRONIZATION THERAPY cardiac pacing, general, congestive heart failure, echocardiography, general Introduction: Cardiac resynchronization therapy (CRT) is an established treatment option for severe heart failure (HF). However the percentage of patients who do not respond to this form of therapy is unacceptably high. Mechanical left ventricular (LV) dyssynchrony has been shown to be a major predictor of response to CRT and tissue Doppler echocardiography (TDE) to be an effective tool for its characterization. We analyzed the ability of different TDE parameters of LV dyssynchrony to predict response to CRT. Patients and methods: In twenty six patients (nine females) with severe HF, and QRS duration >120 ms, four basal LV segments were evaluated using pulsed TDE, immediately before and after implantation of a CRT device. Responders to CRT were defined as those improving at least one NYHA functional class during follow-up (average 16 months). Results: Besides improving in functional status (by definition), responders (21 patients, 81%) experienced a significant improvement in ejection fraction, end-systolic volume and mitral regurgitation. TDE parameters of LV dyssynchrony: maximal difference in the time to the onset (Tonset) and peak (Tpeak) of regional contraction and respective standard deviations (SD-Tonset, SD-Tpeak) between the four basal LV segments decreased in responders (p<0.05). Nonresponders (5 patients, 19%) did not improve in any of these indices. The only baseline parameter to differentiate between responders and non-responders was the maximal difference in Tpeak (mean 278 and 107 ms, respectively, p<0.001). Conclusion: Baseline ventricular dyssynchrony, expressed as the maximal difference in peak regional contraction, defined by TDE can predict clinical and echocardiographic response to CRT.


Aritmia RESZINKRONIZÁCIÓS TERÁPIA KRÓNIKUS SZÍVELÉGTELENSÉGBEN Péter A., Hegedûs I., Kun C., Kertész A., Kolozsvári R., Rácz I., Czuriga I., Édes I., Csanádi Z. DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen Szívelégtelenségben szenvedõ betegek reszinkronizációs terápiájának (CRT) standard indikációi a 35% alatti bal kamrai ejekciós frakció (EF), a NYHA III-IV funkcionális státusz, és a 130 msec-ot meghaladó szélességû, bal szárblockos QRS mintázat. A fenti kritériumok alapján végzett beavatkozások esetén irodalmi adatok szerint a betegek mintegy 30%-a nem javul számottevõen az implantációt követõen. Vizsgálataink célja annak megállapítása volt, hogy echokardiográfiás paraméterek alkalmasak-e responder betegek kiválasztására. Az M-mód késést, az interventricularis késést (az EKG Q-hulláma és a pulmonalis Doppler kiindulópontja mínusz az EKG Q hulláma, valamint az aorta Doppler kezdõpontja közti távolság), az intraventricularis késést (EKG Q hulláma és a lateralis fal szívizom Doppler systoles hulláma kezdete minus az EKG Q hulláma és a septum szívizom-Doppler systoles hulláma közti távolság), az ejekciós frakciót, valamint a mitralis regurgitáció fokát mértük a biventricularis pacemaker implantáció elõtt és után egy hónappal. Összesen 34 olyan beteget vizsgáltunk, akiknél a jelenlegi ajánlások alapján a CRT indokoltnak tûnt. Közülük mindössze 20 esetben észleltünk 80 msec-nál nagyobb inter-vagy/és intraventricularis késést, és biventricularis implantációt csak ezeken a betegeken végeztünk. Eredményeink: Egy hónapos követés során mind a 20 betegen szignifikáns javulást tapasztaltunk mind klinikailag, mind az echokardiográfiás mérések alapján. Szignifikánsan csökkent az M-mód késés (131,6±82,9 vs. 38,8±29,4 msec. p<0,001), az interventricularis késés (100,2±26,7 vs. 34,8±26,2 msec. p<0,001) és az intraventricularis késés (74,7±34,2 vs. 21,5±13,7 msec p<0,001), míg az ejekciós frakció szignifikánsan nõtt (21,4±3,3 vs. 29,6±3,8% p<0,001). A mitralis regurgitació foka jelentõsen csökkent (III-IV. fokúról I-II fokúra) és valamennyi beteg legalább egy funkcionális osztályt javult. Konklúzió: Az alkalmazott echokardiográfiás paraméterek alapján 34 beteg közül 20-at (60%) találtunk alkamasnak biventricularis implantációra. Ezeknek az eseteknek azonban mindegyikében szignifikáns javulást tapasztaltunk a rövid távú utánkövetésnél.

GYERMEKKORBAN A KRÓNIKUS JOBB KAMRAI (RV) PACE-ELÉS SORÁN A PACE-ELT QRS SZÉLESSÉGE (QRS-W) FOKOZÓDIK: IMPLIKÁCIÓ A KARDIÁLIS RESZINKRONIZÁCIÓS (CRT) KEZELÉSRE Shalganov T.1, Paprika D.2, Földesi C.2, Környei L.3, Prodán Z.3, Bodor G.3, Szatmári A.3, Szili-Török T.1 1 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, 2 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Belgyógyászat, 3 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív Központ, Budapest Bevezetés: A CRT jelen ajánlásai felnõtteken végzett vizsgálatokon alapulnak, melyek nem alkalmazhatók közvetlenül gyermekek esetén. A RV pace-lés mesterséges bal kamrai dyssynchroniát okoz. Vizsgálatunk célja a gyermekkorban végzett tartós RV pace-elés hatására kialakuló QRS-w fokozódásának megítélése volt, függetlenül strukturális szívbetegség jelenlététõl vagy hiányától. Ezen felül adatainkat összehasonlítottuk a felnõtteknél alkalmazott CRT beválasztási kritériumokkal. Módszer és eredmények: Retrospektív vizsgálatunkban 98 permanens pacemakerrel élõ gyermek páciens (59 fiú) vett részt. 42 gyermeknél a pacemaker indikáció nem társult strukturális szívbetegséggel. A további 56 beteg közül 25 páciensnek izolált, míg a többieknek komplex kongenitális malformációja volt. A betegeket 6 korcsoportba osztottuk (I. csoport: <1 év, II. csoport: 1-2 év, III. csoport: 3-4 év, IV. csoport: 5-7 év, V. csoport: 8-11 év, VI. csoport: 12-15 év). Az átlagos után követési idõ 58,69±45,23 hónap (3-188,5 hó) volt. A QRS-w-t 25 vagy 50 mm/sec papírsebességgel rögzített EKG V5 vagy II elvezetésében mértük. A pace-elt QRS-w progresszív növekedést mutatott (I. csoport: 109,2±23,3 ms, II. csoport: 126,6±21,5 ms, III. csoport: 133,9±20,7 ms, IV. csoport: 141,6±21,8 ms, V. csoport: 148,1±17,4 ms, VI. csoport: 157,1±22,6). Hasonló növekedést észleltünk a nem pace-elt QRS w-ben is (I. csoport: 59,7±17,8 ms, II. csoport: 77,6±22,7 ms, III. csoport: 87,7±23,7 ms, IV. csoport: 92,1±27,6 ms, V. csoport: 98,5±28,2 ms, VI. csoport: 94,2±28,9). A komplex kongenitális defektusos beteg csopotban találtuk a legszélesebb pace-elt QRS w-t (VI. csoport: izolált: 161±27,3 ms, komplex: 168±10,9 vs. strukturális szívbetegség nélkül: 149±17,2 ms; p<0.001). Konklúzió: 1. A krónikus RV pace-elés gyermekeknél nem okoz 120 ms-nál szélesebb QRS komplexumot 2 éves korig. 2. A jelenlegi, felnõtt CRT-nél alkalmazott beválasztási kritériumokat nem értük el a 4 éves korcsoportig, így ezek nem alkalmazhatóak a gyermekkori CRT beválasztási kritériumaiként. 3. Kongenitális szívbetegség (mind az izolált, mind a komplex) egyidejû jelenléte szignifikánsan szélesebb pace-elt QRS komlexumot eredményez.

ECHOCARDIOGRAPHIC SCREENING IN PATIENT SELECTION FOR CARDIAC RESYNCRONISATION THERAPY: SHORT-TERM RESULTS congestive heart failure, echocardiography, general, pacemaker technology Routine patient selection for Cardiac Resynchronizatin Therapy (CRT) is based on left ventricular ejection fraction (35%), functional class (NYHA III-IV) and QRS width (>130 msec) on the surface ECG. However, approximately 30% of patients are reported to be non-responders to CRT when indication was based on these criteria. The aim of our study was to investigate the use of echocardiographic parameters to select patients for CRT. M-mode delay, interventricular delay (calculated from the Q-wave of ECG to the starting point of the pulmonary Doppler curve minus the distance between the Q wave of ECG to the starting point of the aorta Doppler curve), intraventricular delay (calculated from the Q wave of the ECG to the of the starting point of the lateral wall myocardial pulsed Doppler systolic wave minus the distance of the Q wave of the ECG to the beginning of the interventricular septum systolic wave on the myocardial Doppler curve), ejection fraction and the degree of the mitral regurgitation were measured before and one month after biventricular pacemaker/ICD implantation. A total of 34 patients who met routine indication criteria for CRT were included in the study. However, only 20 of them had more than 80 msec inter or/and intraventicular delay, and therefore selected for CRT implantation. All 20 patients showed improvement both clinically and echocardiocraphically at one month follow-up. A significant decrease was measured in M-mode delay (131.6±82.9 vs. 38.8±29.4 msec. p<0.001), in interventricular delay (100.2±26.7 vs. 34.8±26.2 msec. p<0.001), and in intraventricular delay (74.7±34.2 vs. 21.5±13.7 msec p<0.001), while ejection fraction increased significantly (21.4±3.3 vs. 29.6±3.8% p<0.001). Also, degree of mitral regurgitation decreased significantly and functional status improved at least by one class in all patients. Conclusions: Only 20 patients (60%) out of 34 potential candidates were eligible for CRT when patient selection was based on echocardiographic measurements of inter- and intraventricular delay. However, all of these patients proved to be responder to therapy at short-term follow-up.

PROGRESSION OF THE PACED QRS WIDTH IN CHILDREN WITH CHRONIC RIGHT VENTRICULAR (RV) PACING: IMPLICATION FOR CARDIAC RESYNCHRONIZATION THERAPY (CRT) cardiac pacing, general, pediatric cardiology Background: Current recommendations for CRT are based on trials with adult patients. These recommendations therefore cannot be automatically applied for pediatric patients. As RV pacing creates artificial left ventricular dyssynchrony we used it as a surrogate for left bundle branch block. Our primary aim was to assess the progression of the QRS width in chronic RV pacing in different pediatric age groups with and without structural heart disease. We also compared our data to the current cut-off values for adult patients. Methods and Results: 98 pediatric patients with a previously implanted pacemaker (59 males) were studied retrospectively. 42 patients had pacemaker indication without structural heart disease. 25 out of the remaining 56 patients had isolated and the others complex congenital malformations. Patients were distributed into six age groups (group I: <1 yr, group II: 1-2 yrs, group III: 3-4 yrs, group IV: 5-7 yrs, group V: 8-11 yrs, group VI: 12-15 yrs) and were followed up for an average of 58.69±45.23 months (ranging: 3-188.5 months). QRS width was measured in lead V5 or II on ECG recordings with paper speed of 50 or 25 mm/sec. Paced QRS widths showed progressive widening during the follow up period (group I: 109.2±23.3 ms, group II: 126.6±21.5 ms, group III: 133.9±20.7 ms, group IV: 141.6±21.8 ms, group V: 148.1±17.4 ms, group VI: 157.1±22.6). Similar increase in nonpaced QRS was observed (group I: 59.7±17.8 ms, group II: 77.6±22.7 ms, group III: 87.7±23.7 ms, group IV: 92.1±27.6 ms, group V: 98.5±28.2 ms, group VI: 94.2±28.9). Patients with complex congenital defects reached the widest paced QRS (group VI: isolated 161±27.3 ms, complex 168±10.9 vs. no structural disease: 149±17.2 ms; p<0.001). Conclusions: 1. Chronic RV pacing in pediatric patients with or without structural heart disease does not cause widening of the QRS complex over 120 ms until the age of 2 years. 2. Current adult cut-off value for CRT is not reached until the age of 4 years and cannot be used as parameter for selecting the optimal pediatric patients for CRT. 3. The presence of an either isolated or complex congenital defect results in a significantly wider paced QRS complex.


Aritmia PACEMAKER SZINDRÓMA RATE RESPONSIVE PITVARI INGERLÉS MELLETT Szabó A., Böhm Á., Duray G., Préda I. Országos Gyógyintézeti Központ, Budapest Bár a pitvari ingerlés a leginkább fiziológiás ingerlési mód, pacemaker szindróma (PMS) felléphet ezen üzemmód mellett is. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az AAIR PMS létezésére, diagnózisára és kezelési lehetõségekre. 54 (35 férfi, koruk: 38–79 év) AAIR, illetve DDD-R pacemaker beültetésen átesett beteget vizsgáltunk. A PM kezelés indikációja 38 esetben sinus bradycardia, 16 esetben tachycardia-bradycardia szindróma (TBS) volt. Antiaritmiás gyógyszeres kezelésben csak a TBS-ok részesültek. Együregû pitvari pacemakert 36, kétüregû pacemakert AAI-R üzemmódban 18 páciens kapott. Minden beteget rendszeresen kontroláltunk, Holter monitorozás, terheléses EKG, életminõségre vonatozó teszt minimum évente egyszer történt. 5 beteget permanens pitvarfibrilláció miatt kivettünk a vizsgálatból, a fennmaradó 49 páciens átlagos követési ideje 36 hónap volt (7–74 hó). A terheléses kapacitás és az életminõség minden betegnél javult a pacemaker beültetést követõen, de 12 esetben magasabb terhelési szinten légszomj, fáradtság jelentkezett. Holter monitorozást alkalmaztunk a további diagnosztika során: paroxizmális AV vezetési idõ megnyúlást, következményes pitvar-kamrai aszinkróniát (AAI-R PMS-t) találtunk ezen esetekben. A frekvencia emelkedés ütemének és mértékének csökkentése 9 betegnél megszüntette a panaszokat, míg a többi 3 esetben az antiaritmiás gyógyszerelés módosítására és a PM átprogramozására volt szükség. Frekvencia követõ pitvari ingerlés során, relatív magas pulzusszám mellett PMS léphet fel. A Holter monitorozás az AAIRPMS diagnózisának kulcsa.

EREDMÉNYEINK CARTO ELEKTROANATÓMIAI TÉRKÉPEZÕ RENDSZERREL Szilágyi S., Gellér L., Tamás M., Róka A., Merkely B. SE, Ér-és Szívsebészeti Klinika, Cardiovasularis Centrum, Budapest 2004 októberétõl 17 betegnél (14 férfi, 3 nõ) végeztünk radiofrekvenciás katéterablációt CARTO elektroanatómiai térképezõ rendszerrel, 13 esetben supraventricularis (SVT), 4 esetben kamrai tachycardia (VT) miatt. A SVT csoportban 11 esetben pitvari flutter (3 reabláció), 1 betegnél fokális jobb pitvari tachycardia, 1 esetben komplex pitvari macroreentry tachycardia miatt végeztük a beavatkozást. A procedúra idõ 89±35 perc volt. A flutteres csoportban 10 betegnél igazoltunk bidirekcionális isthmusblokkot (sikerarány: 91%), az ablációs periódusok száma 10±8, az ablációs idõ 9±7,5 perc volt. Egy esetben a beteg kérésére a beavatkozást megszakítottuk. A fokális pitvari tachycardia a 6. ablációs periódus után nem volt indukálható. A komplex pitvari macroreentry tachycardia esetében bár egyféle ritmuszavar indukálható maradt, az utánkövetés alatt nem észleltünk ritmuszavart. Kamrai tachycardia miatt 4, korábban ICD implantáción átesett férfinél végeztünk ablációt gyakori tachyarrhythmia, 3 esetben postinfarktusos monomorf VT, 1 esetben ARVD miatt, ennél a betegnél, mellékleletként AVNRT-t is igazoltunk. A procedúra idõ 155±23 perc volt. 2 betegnél a beavatkozás végén nem tudtunk ritmuszavart kiváltani (az AVNRT-s esetben lassú pálya ablációt is végeztünk). Egy esetben a tesztelés során gyors kamrai tachycardia lépett fel, azonban 2 hónapos utánkövetés alatt a betegnek spontán ritmuszavara nem volt. 1 betegnél a klinikai ritmuszavar továbbra is kiváltható maradt, de spontán ritmuszavarok sokkal ritkábban jelentkeztek és a korábbinál kevésbé agresszív antitachycardia ingerlés is sikeresen megállította õket. A CARTO elektroanatómiai térképezõ rendszer lehetõvé teszi a katéterabláció indikációs körének kiszélesítését, az eljárást sikeresen alkalmaztuk mind supraventricularis, mind monomorf kamrai tachyarrhythmiák kezelésénél.

PACEMAKER SYNDROME DURING RATE RESPONSIVE ATRIAL PACING ambulatory ECG (holter), pacemaker technology Although atrial pacing is the most „physiological” pacing mode, pacemaker syndrome (PMS) may develop during this type of pacing. Our purpose was to demonstrate the presence of AAIR PMS by means of Holter monitoring. 54 pts (35 male, age: 38–79) underwent AAIR pacemaker implantation. Indication for pacing was sinus bradycardia in 38 pts, tacycardia-bradycardia syndrome in 16 pts. Antiarrhythmic drug treatment was applied only in pts with tachy-brady syndrome. Single chamber atrial pacemaker was implanted in 36 pts, while 18 pts received a dual chamber pacemaker programmed to AAIR mode. All the patient were regularly followed, and Holter monitorong, exercise test, and quality of life was evaluated at least once a year. Five pts developed permanent atrial fibrillation, the follow-up time of the remaining 49 pts was 7-74 months (mean 36 month). The exercise capacitiy and the quality of life improved in all patients, but 12/49 pts developed unexpected fatigue during heavy exercise. Holter monitorong was useful in the diagnosis: paradoxical sudden AV prolongation resulted in an AAIR pacemaker syndrome in these cases. Reducing the rate response could eliminate the symptoms in 9 pts, while the modification of antiarrhythmic treatment and reprograming the pacemaker was necessary in 3 other pts. Overprogramming (to high rate response) the pacemaker may result in AAIR pacemaker syndrome. Holter monitoring is a useful method in the diagnosis of AAIR pacemaker syndrome.

OUR RESULTS WITH THE CARTO ELECTROANATOMICAL MAPPING SYSTEM ablation, catheter Since October 2004 we have performed CARTO electro-anatomical mapping system guided radiofrequency catheter ablation in 17 patients (14 men, 3 women; in 13 cases because of supraventricular –SVT-, in 4 cases because of ventricular tachycardia – VT). In the SVT group the ablation was done because of atrial flutter in 11 patients, because of focal right atrial tachycardia in one patient and because of complex atrial macroreentry tachycardia in one patient. The procedure time was 89±35 minutes. Bidirectional isthmus block was validated in 10 atrial flutter patient (success rate 91%), the number of the ablation periods was 10±8, the duration of ablation was 9±7.5 minutes. One patient wished to finish the procedure. The focal atrial tachycardia was uninducible after the 6th ablation period. After the ablation of the complex atrial macroreentry tachycardia one type of atrial arrhythmia remained inducible, but we did not detect the arrhythmia during the follow-up period. VT ablation was done in 4 ICD patients because of frequent tachyarrhythmias (in 3 cases monomorph VT after myocardial infarction, and in an ARVD patient, who had also AVNRT.) The procedure time was 155±23 minutes. In 2 patients arrhythmia was not inducible at the end of the procedure (in the AVNRT case slow pathway ablation also had been done). In one case we induced a fast VT, but the patient had no spontaneous VT during the follow-up period of 2 months. In one patient the clinical arrhythmia remained inducible, but the number of the spontaneous arrhythmias decreased significantly, and the ICD was able to stop them with less aggressive antitachycardia pacing protocol than we used earlier. The CARTO electroanatomical mapping system makes it possible to expand the indication for catheter ablation, we applied the procedure successfully in the treatment of both supraventricular and ventricular tachyarrhythmias.


Aritmia PITVARFIBRILLATIO: A TANULÁSI FÁZIS JELENTÕSÉGE A KATÉTERABLÁCIÓ SIKERÉBEN Tahin T., Rausch P., Kálózdi Z., Sárvári M., Simor T. PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Intervencionális Kardiológia, Pécs 2002 októbere és 2004 decembere között 77 betegnél végeztünk klinikánkon paroxizmális és permanens pitvarfibrilláció miatt radiofrekvenciás katéterablációt. Célkitûzések: annak vizsgálata, hogy az elmúlt 3 év során hogyan változott a vizsgálati idõ, a sugáridõ, a rövid távú és a hosszú távú sikerarány. A vizsgálatokat többféle módszer felhasználásával, részint Lasso katéterrel vezérelve, valamint elektroanatómai rendszerrel végeztük. A vena pulmonalis ablatioval egy ülésben összesen 35 esetben részint az egyidejûleg fennálló pitvari flutter miatt a cavotricuspidális isthmus ablatioját is elvégeztük. Tágult pitvarok esetében bal oldali isthmusablatiot is végeztünk 18 esetben. A vizsgálatok során 2004-ben intracardiális echocardiographiát is végeztünk, összesen 16 alkalommal. Beteganyag: A vizsgált betegek közül 34 nõ, illetve 43 férfi volt, az átlagos életkor 58 SD 14 volt. Paroxismalis pitvarfibrillatio az esetek 78%-ában volt, míg a fennmaradó 22% esetében permanens pitvarfibrillatio volt az indikáció. Vizsgálati módszerek: Retrospektív vizsgálatot végeztünk egy elõzõleg minden vizsgálat során kitöltött vizsgálati jegyzõkönyv alapján. A jegyzõkönyben a vizsgálati idõ, a sugáridõ, az egyes vénák ablációjához szükséges idõ, valamint az ablációs paraméterek kerültek rögzítésre. Amennyiben a vizsgálat végén a betegnél Lasso katéter alkalmazása esetén vena pulmonalis potenciál megszûnését, illetve CARTO rendszer használata esetén teljes circularis blokádot láttunk, a vizsgálatot sikeresnek ítéltük. Eredmények: A vizsgálati periódusban a 3 év anyagát 3 havonkénti bontásban vizsgáltuk. A vizsgált 3 havi periódusokban a kezdeti idõszakhoz képest a vizsgálati és a sugáridõ változott szignifikánsan, a rövid-, illetve a hosszú távú sikerarány változása nem volt szignifikáns. Megállapítottuk, hogy helyes indikációval, megfelelõ végpontokkal végzett ablatio esetén a vizsgáló személy gyakorlottsága a vizsgálati idõ jelentõs rövidülését okozhatja.

A TARTÓS JOBB KAMRAI PACE-ELÉS BALKAMRAFUNKCIÓRA GYAKOROLT HATÁSA STRUKTURÁLIS SZÍVBETEGSÉGBEN SZENVEDÕ ÉS STRUKTURÁLISAN ÉP SZÍVÛ GYERMEKEKBEN Vatasescu R.1, Shalganov T.1, Paprika D.2, Földesi C.1, Környei L.1, Prodán Z.1, Bodor G.1, Szatmári A.3, Szili-Török T.1 1 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest 2 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Belgyógyászat, Budapest 3 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív Központ, Budapest Bevezetés: Jól ismert tény, hogy felnõtt korban a tartós jobb kamrai (RV) paceelés a bal kamra (LV) funkciót ronthatja, mely akár manifeszt szívelégtelenséghez is vezethet. Kevésbé ismert a gyermekkorban végzett tartós RV pace-elés bal kamra funkcióra gyakorolt hatása. Jelen retrospektív vizsgálatunk célja a bal kamra funkció megítélése volt, strukturális szívbetegségben szenvedõ vagy strukturális szívbetegség nélkül, pacemakerrel élõ gyermekek között. Módszer és eredmények: Retrospektív vizsgálatunkban a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjában gondozott 98 permanens pacemakerrel élõ gyermek páciens (59 fiú és 39 lány) vett részt. 42 gyermeknél a pacemaker indikáció nem társult strukturális szívbetegséggel. A további 56 beteg közül 25 páciensnek izolált, míg a többieknek komplex kongenitális malformációja volt. A betegeket 6 korcsoportba osztottuk (I. csoport: <1 év, II. csoport: 1-2 év, III. csoport: 3-4 év, IV. csoport: 5-7 év, V. csoport: 8-11 év, VI. csoport: 12-15 év). Az átlagos után követési idõ 58,69±45,23 hónap (3-188,5 hónap) volt. A kontrollvizsgálatok alkalmával a betegek EKG és transztorakális echokardiográfiás vizsgálatokon estek át. A bal kamra funkció megítélésére a LV lineáris ejekciós frakcióját (FS) használtuk. Az LV FS statisztikailag nem különbözött a korcsoportok között (I. csoport: 0,43±0,09, VI. csoport: 0,39±0,08; p=NS). Az izolált és komplex strukturális szívbetegségben szenvedõ alcsoportokat külön-külön vizsgálva a LV FS tendenciózusan csökkent, de a változás mértéke nem volt statisztikailag szignifikáns (izolált malformáció: I. csoport: 0,51±0,06, VI. csoport: 0,31±0,09; p=NS; komplex malformáció: I. csoport: 0,42±0,06, V. csoport: 0,33±0,06; p=NS). Konklúzió: A tartós RV pace-lés gyermekkorban, függetlenül strukturális szívbetegség meglététõl vagy hiányától, nem vezet szükségszerûen a bal kamra funkció romlásához.

ATRIAL FIBRILLATION: THE ROLE OF THE LEARNING CURVE IN THE SUCCESS OF CATHETER ABLATION ablation, catheter, arrhythmias, atrial fibrillation, flutter Radiofrequency catheterablation was performed in 77 cases between October 2002 and December 2004 in our institution for either paroxysmal or persistent atrial fibrillation (AF). Aim: to examine the changes in fluoroscopy time, procedure time, and also acute and long-time success in 3-years interval. Procedures were carried out either by a Lasso catheter guided or electro-anatomical method. Ablation of the cavotricuspid isthmus was also performed in 35 cases because of coexisting atrial flutter in the same session. In the cases of enlarged atria, left atrial isthmus ablation was also performed in 18 cases. Intracardial echocardiography was carried out in 16 cases. Patients: 34 women and 43 men made up the patient group, the average age was 58 SD 14. Indication for ablation was paroxysmal AF in 78% of the cases, while permanent AF in 22%. Methods: Retrospective survey was performed based on a patient report previously filled in during every procedure. In this patient record procedure time, fluoro time, acute success and long-term success were noted. Procedure was regarded as a success if – when Lasso catheter was used – pulmonary vein potential disappeared, or circular block was seen, when using CARTO system. Results: The 3 years data were investigated in 3 months breakdown. When comparing to the initial period, procedure time and fluoro time decreased significantly, while acute and log term success did not differ significantly in the 3 months periods. We have concluded that catheter ablation performed with proper indication and clear end-points may lead to the significant decrease in procedure time.

EVOLUTION OF LEFT VENTRICULAR FUNCTION IN PEDIATRIC PATIENTS WITH PERMANENT RIGHT VENTRICULAR PACING WITH AND WITHOUT STRUCTURAL HEART DISEASE cardiac pacing, general, pediatric cardiology, systolic function Background: Chronic right ventricular (RV) pacing may have detrimental effect on left ventricular (LV) function and may promote to heart failure in adults. The effect of chronic RV pacing on left ventricular performance is not well studied in a pediatric population. The aim of this retrospective study was to assess the evolution of LV function in a pediatric pacemaker population with and without structural heart disease (HD). Methods and Results: 98 pediatric patients (59 males) were studied retrospectively. 42 patients had pacemaker indication without structural heart disease. 25 out of the remaining 56 patients had isolated and the others complex congenital malformation. Patients were distributed in six age groups (group I: <1 yr, group II: 1-2 yrs, group III: 3-4 yrs, group IV: 5-7 yrs, group V: 8-11 yrs, group VI: 12-15 yrs) and were followed up for an average of 58.69±45.23 months (ranging: 3-188.5 months) with ECG and transthoracic echocardiography. LV fractional shortening (FS) was used as a marker of LV function. LV FS did not change statistically in the age groups (group I: 0.43± 0.09, group VI: 0.39±0.08; p=NS). When the progression of LV FS was assessed in the subgroups according to the presence of isolated or complex structural HD, there could be only tendencies observed (isolated: group I: 0.51±0.06, group VI: 0.31±0.09, p=NS; complex: group I: 0.42±0.06, group V: 0.33±0.06, p=NS). Conclusion: Chronic RV pacing in pediatric patients with and without structural HD does not necessarily results in decline of LV function.


Aritmia RESZINKRONIZÁCIÓS KEZELÉS SÚLYOS SZÍVELÉGTELENSÉGBEN 1

1

1

1

1

CARDIAC RESYNCHRONIZATION THERAPY FOR HEART FAILURE 1

1

Vágó H. , Szilágyi S. , Szabó G. , Bartha E. , Apor A. , Róka A. , Zima E. , Simor T.2, Tóth L.2, Gellér L.1, Merkely B.1 1 SE, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest 2 Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Pécs Bal kamra diszfunkcióval, inter- és intraventricularis ingerületvezetési zavarral rendelkezõ súlyos szívelégtelenségben szenvedõ betegek esetében alkalmazott reszinkronizációs kezelés (atrio-biventricularis; biventricularis ingerlés) hatékonyságát számos klinikai vizsgálat igazolta. Célunk a Klinikánkon biventricularis pacemaker, illetve ICD implantáción átesett betegek utánkövetéses vizsgálata volt. 170 súlyos szívelégtelenségben szenvedõ, bal Tawara-szár-blokk morfológiájú, széles QRS-sel (>140 ms), és bal kamrai disszinkron kontrakcióval rendelkezõ betegnél történt biventricularis ingerlésre alkalmas eszköz beültetése (119 pacemaker, 51 ICD). 58 esetben valódi 3 üregû, 83 esetben háromüregû, 18 esetben kamrai elosztóval ellátott kétüregû, 10 esetben valódi kétüregû rendszert implantáltunk. 11 esetben a bal kamrai ingerlést minimál thoracotomia útján implantált csavaros elektródával biztosítottuk. A reszinkronizáció a betegek 71%nál okozott klinikai javulást, 17%-ban nem volt javulás, 12%-ban további progressziót tapasztaltunk. A betegek funkcionális stádiuma 79%-ban akutan javult, és ez a jelenség az utánkövetési idõ végén hosszú távon is a NYHA stádium jelentõs javulását eredményezte (3,3±0,3 vs. 2,3±0,5; p<0,01). Biventricularis ingerléssel szignifikánsan csökkent a QRS idõtartama (176±18 vs. 142±17 ms; p<0,05). Hosszú távon a bal kamrai átmérõk mérsékelt csökkenését tapasztaltuk (végdiasztolés 77±13 vs. 71±6 mm; végszisztolés 66±12 vs. 59±6 mm; p<0,06). Az utánkövetés során (22±11 hónap) 20 beteget veszítettünk el (11,7%). 15 beteg (12,6%) halt meg a pacemakeres csoportban, közülük 10 a szívelégtelenség progressziója, 5 hirtelen szívhalál miatt. Az ICD-s csoportban 5 beteg (9,8%) halt meg; egy esetben elektromos vihar, 4 esetben progrediáló szívelégtelenség volt a halál oka. 4 betegnél került sor szívtranszplantációra. Az ICDs betegek 21,5%-nál (11 beteg) regisztráltunk malignus kamrai tachyarrhythmiát. A reszinkronizációs terápia hatására jelentõs életminõség javulást tapasztaltunk súlyos kongesztív szívelégtelenségben és intraventricularis ingerületvezetési zavarban szenvedõ betegeink többségénél.

ÚJ ALGORITMUS ALKALMAZÁSA A SZÉLES QRS TACHYCARDIÁK DIFFERENCIÁLDIAGNÓZISÁBAN VIZSGÁLAT: VÉGLEGES EREDMÉNYEK Vereckei A.1, Altemose G.2, Miller J.2, Zipes D.2 SE, III. Belklinika, Budapest 2 Indiana University, Krannert Institute of Cardiology

1

A reguláris széles QRS tachycardiák (WCT) hátterében leggyakrabban álló kamrai tachycardia (VT) és aberráns vezetéssel járó vagy állandó szárblokkhoz társuló supraventricularis tachycardia (SVT) elkülönítésére javasolt számos EKG kritérium együttes alkalmazásával a WCT-ák >90%-ában állítható fel helyes diagnózis. Mivel e kritériumok többsége bonyolult, ritkán alkalmazható, így nem hatékony az akut betegellátásban, egyszerûbb, mindig alkalmazható algoritmus kifejlesztésére törekedtünk. Módszerek: 198 beteg electrophysiologiai (EP) vizsgálattal tisztázott eredetû 334 WCT (268 VT, 66 SVT) epizódját az elsõ szerzõ retrospektíve analizálta, úgy, hogy az EP diagnózist nem ismerte. Az elemzéshez a következõ kritériumokat használta: 1. A WCT morfologia megfelel-e szár- vagy fascicularis blocknak; 2. RS komplexus hiánya a mellkasi elvezetésekben; 3. a kezdeti (vi) és terminalis (vt) kamrai aktiváció sebességek arányának (vi/vt) becslése olymódon, hogy az EKG ugyanazon bi- vagy multifázisos QRS-én megszámoltuk az ingerület által a QRS kezdeti 40 ms-a (vi) és terminalis 40 ms-a (vt) alatt megtett kiskockák számát; 4. AV disszociáció jelenléte; 5. kezdeti R hullám aVR-ben. A vi/vt>1 SVT-re a vi/vt<1 VT-re utalt. A kezdeti R hullám aVR-ben a SVT-t kizárta. Módszerünket összevetettük a Brugada kritériumokkal. Eredmények: Az új algoritmussal 92%-ban (306/334), a Brugada kritériumokkal 84%ban (282/334) sikerült helyes diagnózist felállítani. Az VT diagnózis szenzitivitása, specificitása, (+) és (-) prediktív értéke 96%, 70%, 93%, 79% volt az új algoritmus; 88%, 68%, 92%, 59% a Brugada kritériumok alkalmazásakor. Az SVT diagnózis szenzitivitása, specificitása, (+) és (-) prediktív értéke 76%, 97%, 86%, 94% volt, az új algoritmus; 68%, 88%, 59%, 92% a Brugada kritériumok alkalmazásakor. Az új algoritmus szignifikánsan jobb volt a Brugada kritériumoknál a helyes diagnózis felállításában; a VT diagnózis sensitivitásában, (-) prediktív értékében, és az SVT diagnózis (+) prediktív értékében. Következtetés: Új algoritmusunk ugyanolyan jónak bizonyult mint az összes eddig ismert standard kritérium, és jobbnak mint a Brugada kritériumok a WCT epizódok osztályozásában.

congestive heart failure, pacemaker technology Several clinical studies showed that resynchronization therapy (atrio-biventricular; biventricular pacing) is an effective treatment for heart failure patients with severe left ventricular dysfunction, inter- and intraventricular conduction disturbance. Our aim was to follow up the patients underwent biventricular pacemaker or ICD implantation at our Department. 170 severe heart failure patients with LBBB, wide QRS (>140 ms) and left ventricular dyssynchronous contraction underwent BiV device implantation (119 PM, 51 ICD). In 58 cases real three chamber device, in 83 cases three chamber device, in 18 cases dual chamber device with ventricular split, in 10 cases real dual chamber device have been implanted. At 11 patients epicardial screw in electrode was implanted into the left ventricle via minimal thoracotomy. Resynchronization therapy resulted in 71% of the patients clinical improvement, in 17% there was no change and in 12% deterioration was found. Acute improvement of functional stage was found in 79% of patients, NYHA functional class improved at the end of the follow up period (3.3±0.3 vs. 2.3±0.5; p<0.01). The QRS duration decreased significantly by biventricular pacing (176±18 vs. 142±17 ms; p<0.05). Left ventricular diameters showed moderate decrease (enddiastolic 77±13 vs. 71±6 mm; endsystolic 66±12 vs. 59±6 mm; p<0.06). During the follow up period (22±11 months) 20 patients died (11.7%). 15 patients died from pacemaker group (12.6%), 10 of them because of the progression of the heart failure, and five because of sudden cardiac death. In ICD group 5 patients (9.8%) died, one patient because of electrical storm, 4 of them because of the progression of the heart failure. 4 patients underwent heart transplantation. 21.5% of patients with ICD (11 patients) was found malignant ventricular tachyarrhythmia. Resynchronization therapy resulted significant improvement in quality of life in the greater part of our patients suffering from severe heart failure and intraventricular conduction delay.

APPLICATION OF A NEW ALGORITHM IN THE DIFFERENTIAL DIAGNOSIS OF WIDE COMPLEX QRS TACHYCARDIA STUDY-FINAL RESULTS electrocardiography, supraventricular tachycardia, ventricular tachycardia, fibrillation A plethora of ECG criteria have been suggested to distinguish between regular wide QRS complex tachycardias (WCT) caused by supraventricular tachycardia (SVT) and ventricular tachycardia (VT). Using all these criteria an accurate diagnosis is possible in >90% of WCTs. However, most of these criteria are complicated and only infrequently present, thus not useful in an urgent setting. We devised a simpler, nearly always applicable algorithm. Methods: 334 WCT (268 VTs, 66 SVTs) episodes from 198 patients with proven electrophysiological (EP) diagnosis were retrospectively analyzed by one of the authors blinded to the EP diagnosis. The following criteria were analyzed: 1. did the morphology of the WCT correspond to bundle branch or fascicular block; 2. absence of RS in the precordial leads; 3. estimation of initial (vi) and terminal (vt) ventricular activation (VAC) velocity ratio (vi/vt) by measuring the number of small boxes on the ECG the impulse traveled during the initial 40 ms (vi) and the terminal 40 ms (vt) of the same bi- or multiphasic QRS; 4. AV dissociation; 5. presence of an initial R wave in lead aVR. A vi/vt >1 was suggestive of SVT and a vi/vt <1 of VT. An initial R wave in aVR excluded SVT. The comparison of the new algorithm with the Brugada criteria was also done. Results: Using the new algorithm 306/334 (92%) WCTs and all Brugada criteria 282/334 (84%) WCTs were correctly classified. The sensitivity, specificity, (+) and (-) predictive values for diagnosing VT were: 96%, 70%, 93%, 79% respectively for the new algorithm, 88%, 68%, 92%, 59% for all Brugada criteria. The diagnosis of SVT had a sensitivity, specificity, (+) and (-) predictive values of 76%, 97%, 86%, 94% respectively for the new algorithm and 68%, 88%, 59%, 92% for all Brugada criteria. The ability to make the correct diagnosis, sensitivity, (-) predictive value for VT diagnosis, the (+) predictive value for SVT diagnosis of the new algorithm were superior to those of the Brugada criteria. Conclusions: This simplified algorithm was able to classify the WCT episodes with the same accuracy as reported for all standard criteria and was superior to the Brugada criteria.


Echokardiográfia KORAI REMODELLINGGEL SZERZETT TAPASZTALATAINK ST ELEVATIOS INFARCTUSBAN 2004-BEN Bartha E., Apor A., Szabó G., Becker D., Gellér L., Hüttl K., Fülöp G., Róka A., Merkely B. Semmelweis Egyetem, Cardiovascularis Centrum, Budapest Bevezetés: A korai remodelling (KR) infarctus kezdete után órákon belül kialakulhat. Az infarctus expansiojával a fal elvékonyodásához, bal kamra dilatatiohoz, aneurysma (AN) kialakulásához vezethet a sikeres, idejében elvégzett percutan coronaria interventio (PCI) ellenére. Cél: Azon tényezõk meghatározása melyek végleges AN kialakulásához vezethetnek. Módszer: A KR-es betegek klinikai (KLIN), coronarographias (CORON) és echokardiographias (ECHO) adatainak vizsgálata ST elevatios infarctusban (STEMI), sikeres PCI után. 2004-ben minden STEMI-s (n=639) betegnél készült ECHO az elsõ 24 órában, 33 betegben [6%; ffi: 20; (60%)] észleltünk KR-et. A betegeket 2 csoportra osztottuk aszerint, hogy a kontroll (6,8±3, 1 hónap) ECHO-n találtunk-e AN-át vagy sem. Az A csoportba a végleges AN-ás [n=14 beteg (42%); ffi: 8 (57%)], a B csoportba a teljes regressiot mutató, reversibilis AN-ás [n=19 beteg (58%); ffi: 12 (63%)] betegeket soroltuk. Eredmények: Az A vs. B csoport között significans különbséget találtunk: 1. KLIN-ai adatokban: a. összCK (p<0,04), b. CK-MB (p<0,04); 2. CORON-ás adatokban: a. totális occlusio (p<0,0001), b. collaterális nincs (p<0,01); 3. ECHO-iás adatokban: a. bal kamrai átmérõk(diastolés: p<0,02, systolés: p<0,04), b. EF(p<0,001). Az A csoporton belül az AN méretének csökkenését (p<0,04) észleltük. Következtetés: A sikeres PCI ellenére STEMI-ban a KR-es betegek közül végleges vagy irreversibilis AN kialakulására predisponáló tényezõként szerepelhet a totalis occlusio, a collateralis keringés hiánya, nagy enzimkiáramlással, mely dilatált bal kamrához, a csökkent EF-hoz vezet. Talán a sikeres PCI-nak köszönhetõen az AN mérete a kontroll során significánsan csökkent.

A TRANSTHORACALIS ECHOCARDIOGRAPHIA SORÁN ÉSZLELT AORTA TÁGULÉKONYSÁG CSÖKKENÉSE ACROMEGALIÁBAN Csajbók É.1, Nemes A.2, Gavallér H.3, Forster T.3, Valkusz Z.3, Magony S.1, Laczi F.1, Gáspár L.1, Julesz J.1, Csanády M.3 1 Szegedi Tudományegyetem, Önálló Endokrinológiai Osztály, Szeged 2 Szegedi Tudományegyetem, II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológia Központ, Szeged 3 Szegedi Tudományegyetem, II. Belgyógyászati Klinika, Szeged Bevezetés: Az acromegalia magas cardiovascularis kockázattal járó endokrinológiai kórkép. Jelen vizsgálat célja az volt, hogy transthoracalis echocardiographia (TTE) során számított paraméterekkel jellemezzük az acromegáliában szenvedõ betegek aorta ascendensének tágulékonyságát. Betegek és módszerek: A vizsgálatba 11 kezelt acromegaliában szenvedõ beteget vontunk be. Eredményeiket 18 negatív coronarographiás eredményû kontroll esethez és 27 szignifikáns coronaria beteg értékeihez hasonlítottuk. Az aorta tágulékonyságának jellemzésére a TTE során mért aorta ascendens paraméterek (átmérõ és intimomedialis falvastagság) és vérnyomásértékek birtokában kiszámítottuk az elasztikus modulus [E(p)] és a Young-féle circumferentialis statikus elasztikus modulus [E(s)] értékeket. Eredmények: Az acromegaliában szenvedõ betegek átlagos növekedési hormon szintje 19,9±24,5 µIU/ml volt. Transsphenoidalis hypophysectomia 9 esetben történt. Az acromegal esetek és a coronaria betegek E(p) értéke szignifikánsan magasabb volt a kontrollokhoz képest (0,99±1,08 Hgmm és 1,11±1,02 Hgmm vs. 0,46±0,19 Hgmm, p<0,05 és p<0,05). Az E(s) értéke hasonlóan viselkedett (8,48±9,16 Hgmm és 10,04±9,50 Hgmm vs 4,08±2,17 Hgmm, p<0,05 és p<0,05). Összefoglalás: Az acromegaliában szenvedõ betegek aorta tágulékonysága csökkent (az E(p) és az E(s) értéke emelkedett) a kontrollesetekhez képest és hasonlatos a koszorúér betegekéhez.

OUR EXPERIENCES IN EARLY REMODELLING WITH ACUTE ST-ELEVATION MYOCARDIAL INFARCTION IN 2004 echocardiography, general, myocardial infarction Background: Despite successful percutaneous coronary intervention (PCI) early remodelling (ERM) may develop within hours of the onset of myocardial infarction. Infarct expansion may result in wall thinning, left ventricular dilatation, aneurysm (AN) formation or finally early ventricular rupture. Aim: To determine factors influencing aneurysm formation in ST-elevation acute myocardial infarction (STEMI). Methods: We evaluate ERM patients (pts) with STEMI who were successfully treated by PCI. Clinical (CLIN), angiography (ANGIO) and echocardiograpy (ECHO) data was assessed. In 2004 all patients with STEMI (pts n=639) underwent 2-dimensional ECHO in the first day of hospital admission. Thirty-three pts [6%; men: 20, (60%)] were found to have ERM or AN. Pts were divided into 2 groups for presence or abscence of AN on controll (6, 8±3, 1 m) examination: A Group with AN [pts n=14 (42%); men: 8 (57%)], B Group without AN [pts n=19; men: 12 (63%)]. Results: We found significancy A Group versus B Group in 1. CLIN d ata: a. peak CK and CK-MB (p<0,04, respectively). 2. ANGIO data: a. total occlusion (p<0,0001), b. no collateral flow (p<0.01). 3. ECHO findings: a. left ventricular diameters [diastole (p<0,02), systole (p<0,04)]. b. EF (p<0.001). In A Group the size of aneurysm significantly decreased (p<0.04). Conclusions: Despite successful PCI in STEMI in higher incidence may develop AN in pts with total occlusion, no collateral flow which leads to infarct expansion with high peak CK and CK-mb enzyme release, left ventricel dilatation and decreased EF.

DECREASED AORTIC DISTENSIBILITY IN ACROMEGALY – A TRANSTHORACIC ECHOCARDIOGRAPHIC STUDY echocardiography, general Background: Acromegaly is associated with increased cardiovascular risk. The aim of the present study was to evaluate the aortic distensibility indices of the ascending aorta by transthoracic echocardiography in patients with acromegaly. Patients and methods: 11 treated acromegalic patients were recruited. Their results were compared to 18 control patients with negative coronary angiograms and to 27 patients with significant coronary artery disease (CAD). Elastic modulus [E(p)] and Young’s circumferential static elastic modulus [E(s)] were used as aortic distensibiltiy indices. E(p) and E(s) were evaluated during transthoracic echocardiography from ascending aorta parameters (aortic diameter and intimomedial thickness) and blood pressure data. Results: The mean growth hormone level was 19.9±24.5 µIU/ml in the acromegalic patients. Transsphenoidal hypophysectomy was performed in 9 patients. The E(p) of the acromegals and CAD patients were increased as compared to controls (0.99±1.08 mm Hg and 1.11±1.02 mm Hg vs 0.46±0.19 mm Hg; p<0.05 and p<0.05, respectively). The E(s) behaved similarly (8.48±9.16 mm Hg and 10.04±9.50 mm Hg vs. 4.08±2.17 mm Hg, p<0.05 and p<0.05, respectively) Conclusions: Aortic distensibility of patients with acromegaly was reduced (E(p) and E(s) were increased) as compared to control cases and was similar to CAD patients.


Echokardiográfia A JOBB KAMRA DIASZTOLÉS FUNKCIÓJÁNAK NORMÁL ÉRTÉKEI SZÖVETI DOPPLER-ECHOCARDIOGRAPHIÁS VIZSGÁLATTAL

THE NORMAL VALUES OF RIGHT VENTRICULAR DIASTOLIC FUNCTION BY DOPPLER TISSUE IMAGING

Dénes M., Lengyel M. Országos Kardiológiai Intézet, Budapest

diastolic function, doppler echocardiography Left ventricular (LV) diastolic function (DF) has been extensively studied by Doppler tissue imaging (DTI) while few data are known of right ventricular (RV) DF. The purpose of this study was to establish normal values and correlations of RVDF in a normal population. 70 healthy subjects were included into the study, 22 males and 48 females, aged 16–90, mean 49.9 yrs. We measured by transthoracic echocardiography the LV ejection fraction (EF), E/A ratio, and the longitudinal atrial dimensions (LA, RA). Myocardial early diastolic (Ea) and late diastolic (Aa) velocities were measured by DTI at the lateral anulus of the LV and of the RV. Results: heart rate=74.4±14.6/min, EF=63.3±6.5%, LA=42.4±5.1 mm, E=74.2±19.1 cm/s, A=66±15.2 cm/s, E/A=1.19±0.4, RA=37.8±5.0 mm; LV Ea=16.8±4.6 cm/s, Aa=16.6±3.9 cm/s, Ea/Aa= 1.07±0.39; RV Ea= 16.9±4.2 cm/s, Aa=19.9±3,5 cm/s, Ea/Aa=0.88±0.3. There was no difference in Ea between RV and LV, but RV Aa was significantly higher (p<0.001) than LV Aa, and LV Ea/Aa was significantly higher than RV Ea/Aa. Correlations between LV and RV were significant in Ea (r=0.63, p<0.001), and in Ea/Aa (r=0.57, p<0.001). There was significant inverse correlation between RA and RV Ea (r=–0.49, p<0,001), and between RA and RV Ea/Aa (r=–0.46, p<0,001), but there was no correlation between LA and RV DTI parameters. Significant age dependency was found in LV E/A (r=–0.76, p<0.001), in Ea (r=–0.76, p<0.001), in Ea/Aa (r=–0.66, p<0.001), in RV Ea (r=–0.67, p<0.001), and Ea/Aa (r=0.69, p<0.001). No values had correlation with heart rate. In conclusion: RV DF is related to LVDF, to RA size and to age but it is independent of heart rate.

A bal kamra (BK) diasztolés funkcióját (DF) már sok tanulmány vizsgálta szöveti Doppler technika (Doppler tissue imaging [DTI]) segítségével, ugyanakkor igen keveset tudunk a jobb kamra (JK) DF-ról. Vizsgálatunk célja az volt, hogy meghatározzuk a JK DF normál értékeit és összefüggéseit egészséges populációban. Vizsgálatunkba 70 egészséges egyént vontunk be (férfi/nõ: 22/48, életkor: 16–90, átlag: 49,9 év). Mértük transzthoracalis echocardiographiával a BK ejectiós frakciót (EF), E, A sebességeket és a pitvarok hosszátmérõjét (BP, JP), DTIvel pedig a bal, és a jobb kamra laterális anulusában a koradiasztolés (Ea), és a késõdiasztolés (Aa) myocardiális sebességeket. Eredmények: szívfrekvencia = 74,4±14,6/min, EF=63,3±6,5%, BP=42,4±5,1 mm, E=74,2±19 cm/s, A=66±15,2 cm/s, E/A=1,19±0,4, JP=37,8±5,0 mm, BK Ea=16,8±4,6 cm/s, Aa=16,6±3,9 cm/s, Ea/Aa=1,07±0,39; JK Ea=16,9±4,2 cm/s, Aa=19,9±3,5 cm/s, Ea/Aa=0,88±0,3. A BK és a JK Ea értékei között nem volt különbség, de szignifikánsan magasabbak voltak a JK Aa értékei (p<0,001), és a BK Ea/Aa hányadosa (p<0,001). A JK és BK közötti korreláció szignifikáns volt az Ea (r=0,63, p<0,001), és az Ea/Aa (r=0,57, p<0,001) tekintetében. Szignifikáns összefüggést találtunk a JP és a JK Ea (r=–0,49, p<0,001), valamint a JP és a JK Ea/Aa (r=–0,46, p<0,001) értékeinél is, de nem volt összefüggés a BP és a BK DTI értékei között. Szoros korfüggõséget találtunk a E/A (r=–0,76, p<0,001), BK Ea (r=–0,76, p<0,001), Ea/Aa (r=–0,66, p<0,001), és a JK Ea (r=–0,67, p<0,001), és Ea/Aa (r=–0,69, p<0,001) értékeinél. Frekvencia-összefüggés nem volt. Következtetések: a JK DF összefügg a BK DF-val, a JP nagysággal és az életkorral, de független a szívfrekvenciától.

A SZÍV STRUKTURÁLIS, DIASTOLES ÉS SYSTOLES FUNKCIÓ-VÁLTOZÁSAI JELENTÕS FOKÚ OBESITÁSBAN – ECHOCARDIOGRAPHIÁS ADATOK Fülöp T., Hegedûs I., Édes I., Juhász A.1, Paragh G.1 Debreceni Egyetem, Kardiológiai Intézet, Debrecen 1 Debreceni Egyetem, I. Belklinika Anyagcsere Tanszék, Debrecen Az obesitás hosszabb rövidebb idõ alatt szívelégtelenséghez vezet, de nem ismert, hogy a nagyobb testsúly társbetegségek nélkül, hogyan befolyásolja a cardialis struktúrát, systoles és diastoles funkciót. A szerzõk 36 jelentõs mértékben elhízott, társbetegségekben még nem szenvedõ betegnél (átlag életkor 43,3 év, BMI: 40,9 kg/m²) normofrekvenciás állapotban (85,1±10,5) végeztek echocardiographiás vizsgálatot kiegészítve a bal kamrai szegmentumok systoles és diastoles, mozgási sebességének mérésére alkalmas szöveti Doppler (DMI PD) vizsgálattal, és hasonlították össze 20 tagú normálsúlyú (átlagéletkor 38,2, BMI: 24,6 kg/m²). Eredmények: a bal pitvari átmérõ szignifikánsan nagyobb volt obesitásban (39,9±3,34 vs. 34,3±3,6 mm p=0,001), míg a bal kamrai kamrai dimenziókban szignifikáns eltérés nem mutatkozott. A jobb kamrai átmérõ obesitásban szignifikánsan nagyobb volt, mint a normál kontrollcsoportban (29,1±2,6 vs. 24,1±1,2 p=0,001). A nagy BMI-jû betegeknél a bal kamrai tömeg index (LVMi) szignifikánsan nagyobb volt, mint egészséges társaikban (151,3±33,5 vs. 96,1±8,9 g/m² p<0,001). Mindkét csoportban jó systoles balkamra-funkció volt észlelhetõ, de az obesitásban szenvedõknél szignifikánsan magasabb ejekciós frakciót észleltek (60,1±4,99 vs. 54,8±3,6% p=0,001) mely a nagyobb testsúllyal járó fokozottabb sympatikotoniára utal. Ezzel szemben a szöveti Doppler-vizsgálat során minden szegmentumban alacsonyabb systoles csúcssebességet (S) észleltek (septum basalis segmentumban 13,3±3,4 vs. 16,5±1,5 cm/s p<0,0001). A bal kamrai diasztoles funkciót reprezentáló transmitrális E/A arány a magas BMIjû betegeknél iniciális relaxációs zavarra utalt (1,07±0,45 vs. 1,48±0,31, p=0,07), melyet a szöveti Dopplerrel nyert adatok is igazoltak. Összefoglalva: a szerzõk jelentõs mértékû obesitásban nagyobb bal kamrai tömeg indexet, tágabb jobb kamrát és bal pitvart és megtartott ejekciós frakció mellett alacsonyabb myocardiális systoles csúcssebességet és relaxációs zavart találtak, mely kezdeti célszerv károsodásnak felel meg.

ALTERATIONS IN LEFT AND RIGHT VENTRICULAR STRUCTURAL CHARACTERISTICS, SYSTOLIC AND DIASTOLIC FUNCTIONS DURING EXTREME OBESITY – ECHOCARDIOGRAPHIC DATA cardiomyopaty, doppler echocardiography, echocardiography, general Obesity is associated with heart failure, but the effect of overweight independent of co-morbidities on cardiac structure and function is not well established. Altogether, 36 „healthy” patients with obesity (mean age 4.3±6 years, BMI 40.9±2.4 kg/m²) with normofrequency (85.1±0.5/min) were compared with 20 control patients (mean age 38.2 ±2.6 years, BMI: 24.6±1.8 kg/m²). All cases were examined by conventional echocardiography and DMI. Ventricular and atrial dimensions, transmitral blood flow, systolic and diastolic myocardial velocities were measured in each left ventricular segments. Moreover, the ejection fraction and left ventricular mass index were calculated. Results: left atrial diameter was significantly higher in patients with obesity (39.9±3.34 vs. 34.3±3.6 mm p=0.001) than in the controls while in the left ventricular dimensions there was no significant difference between the two groups. The right ventricular diameter was significantly higher in patients with obesity, than in normal subjects (29.1±2.6 vs. 24.1±1.2 p=0.001). Patients with high BMI had significantly higher left ventricular mass index (151.3±33.5 vs. 96.1±8.9 g/m² p<0.001).The left ventricular systolic function was normal in both groups, but the ejection fraction was significantly higher in the obese group (60.1±4.99 vs. 54.8±3.6% p=0.001), which was presumably the consequence of the sympaticotony due to obesity. On the other hand the systolic peak velocity of the myocardium was significantly lower in each segments measured by myocardial Doppler imaging (DMI-PD) (in the basal segment of the septum 13.3±3.4 vs. 16.5±1.5 cm/s p<0.0001). Diastolic function represented by the transmitral E/A ratio indicated an initial relaxation problem in obese patients (1.07±0.45 vs. 1.48±0.31, p=0.07), which was confirmed by the DMI data as well. Conclusions: in obesity an increased left ventricular mass index, left atrial and right ventricular diameter were found when compared with the control group. The systolic peak velocity was significantly lower in obesity despite the preserved ejection fraction, and relaxation was impaired. These data reflect an early target organ damage.


Echokardiográfia AZ AORTA TÁGULÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA – KÉT NON-INVAZÍV MÉRÉSI MÓDSZER ÖSSZEHASONLÍTÁSA Gavallér H., Nemes A.1, Forster T., Illyés M.2, Csanády M. Szegedi Tudományegyetem, II. Belgyógyászati Klinika, Szeged 1 Szegedi Tudományegyetem, II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, Szeged 2 TensioCare, Budapest Bevezetés: Az aorta tágulékonyságát többféle paraméterrel jellemezhetjük. Transthoracalis echocardiographia (TTE) során a mérhetõ aorta adatokból és az aktuális vérnyomásértékekbõl az alábbi, az aorta ascendens tágulékonyságát jellemzõ modulusokat számíthatjuk: elasztikus modulus [E(p)] és Young-féle circumferentialis statikus elasztikus modulus [E(s)]. A TensioClinic arteriográf egy másik non-invazív vizsgálati lehetõség, mely a pulzushullám terjedési sebesség (PWV S35) mérésével az aorta merevséget jellemzi. A jelen vizsgálat célja ennek a két módszernek az összehasonlítása volt szignifikáns koszorúér betegekben. Betegek és módszerek: A vizsgálat során 36 coronaria beteg eredményét elemeztük (24 férfi, 12 nõ; átlagéletkor: 60±14 év). TTE során az aorta ascendens méreteit parasternális hossztengelyi metszetben mértük (systolés és diastolés diameter és intimomedialis falvastagság), majd az aktuális systolés és diastolés vérnyomásértékek birtokában kiszámítottuk az E(p)-t és az E(s)-t. A TensioClinic arteriográf segítségével meghatároztuk a PWV S35 értékét. Eredmények: Az E(p) átlagos értéke 0,97±0,91 Hgmm volt, az átlagos E(s) 10,1±10,7 Hgmm-nek bizonyult, míg a PWV S35 értéke 10,0±2,1 m/s volt. A vizsgált betegcsoportban mind az E(p), mind az E(s) jól korrelált a PWV S35 értékével (r=0,511, p=0,002 és r=0,471, p=0,004). Összefoglalás: A koszorúér betegekben valamennyi, az aorta tágulékonyságát jellemzõ paraméter emelkedettnek bizonyult. Szignifikáns korrelációt találtunk az echocardiographiával számított, az aorta tágulékonyságát jellemzõ indexek értékei és a TensioClinic arteriográffal számított pulzushullám sebesség között koszorúér betegekben.

SZÖVETI DOPPLER ECHOCARDIOGRAPHIA ÉRTÉKE PITVARFIBRILLATIÓS SZÍVELÉGTELENSÉGBEN Lengyel M., Dénes M., Zorándi Á. Országos Kardiológiai Intézet, Budapest A balkamrai töltõnyomás emelkedés szívelégtelenségre (SZE) jellemzõ. Pitvarfibrillatióban (PF) az „A” hullám hiánya miatt a mitrális Doppler görbe nem alkalmas ennek megítélésére. Célunk a szöveti Doppler (TDI) vizsgálat értékelése PF és SZE esetén. 95 consecutiv nonvalvularis PF esetén (életkor 77±9,1 év, 37 férfi) mértük a mitralis E sebességet, a deceleratiós idõt (DT), a mitralis anulus koradiastolés sebességét (Ea), számítottuk az ejectiós fractiót (EF) és az E/Ea arányt. A systolés SZE kritériuma a klinikai tünetek mellett EF<50%, a diastolésé EF³50% volt. A betegeket 4 csoportra osztottuk: I. (SZE nincs, EF³50%) 42, II. (SZE nincs, EF<50%) 14, III. (diastolés SZE) 20, IV. (systolés SZE) 19 beteg. A csoportok nem különböztek az életkor, a szívfrekvencia és a DT szempontjából. SZE esetén az E és az E/Ea szignifikánsan nagyobb volt (103±18 vs. 88±17 cm/s, p<0,001, illetve 6,7±1,9 vs. 5,4±1, p<0,001), de systolés dysfunctio esetén a SZE-t csak az E/Ea különítette el a SZE nélküli betegektõl (7±2 vs. 5,5±1,0, p<0,05), de a systolés és diastolés SZE nem különbözött. Az E, Ea és E/Ea nem függött össze sem az életkorral, sem a szívfrekvenciával. Következtetések: pitvarfibrillatioban 1. a systolés SZE csak TDI-vel igazolható; 2. hiányzik a mitralis és a szöveti koradiastolés sebesség korfüggése.

THE MEASUREMENT OF AORTIC DISTENSIBILITY – COMPARISON OF TWO NON-INVASIVE SCREENING METHODS arteriosclerosis, echocardiography, general Background: The aortic distensibility can be characterized by different parameters. The elastic modulus [E(p)] and Young’s circumferential static elastic modulus [E(s)] can be measured from ascending aortic parameters and blood pressure data during transthoracic echocardiography. The TensioClinic arteriograph is an other non-invasive method measuring pulse wave velocity (PWV S35) to charaterize the aortic stiffness. The aim of the present study was to compare these methods in the evaluation of aortic distensibility in patients with coronary artery disease (CAD). Patients and methods: 36 patients with significant CAD (24 men and 12 women; mean age: 60±14 years) were involved in this study, all of them underwent both measurements. Aortic parameters (systolic and diastolic diameter and intimomedial thickness) were evaluated from parasternal long-axis view during transthoracic echocardiography. E(p) and E(s) were calculated from these aortic data and systolic and diastolic blood pressure. The PWV S35 was also determined by TensioClinic arteriograph. Results: The mean E(p) was 0.97±0.91 mm Hg, the mean E(s) was 10.1±10.7 mm Hg and the mean PWV S35 was 10.0±2.1 m/s. Both the E(p) and E(s) correlated with the PWV S35 (r=0.511, p=0.002, and r=0.471, p=0.004, respectively). Conclusions: All parameters characterizing aortic distensibility were elevated in CAD patients. There was a significant correlation between the aortic elastic properties evaluated by means of transthoracic echocardiography and the pulse wave velocity measured by TensioClinic arteriograph in patients with coronary artery disease.

THE VALUE OF TISSUE DOPPLER ECHOCARDIOGRAPHY IN HEART FAILURE WITH ATRIAL FIBRILLATION atrial fibrillation, flutter, doppler echocardiography In heart failure (HF) left ventricular (LV) filling pressure is increased which cannot be assessed in atrial fibrillation (AF) by mitral Doppler pattern because of the lack of “A” wave. The purpose of this study is the evaluation of tissue Doppler imaging (TDI) in HF with AF. In 95 consecutive patients with nonvalvular AF (age 77±9.1 yrs, 37 males) mitral anular early diastolic velocity (Ea) was measured by TDI, mitral E velocity, deceleration time (DT) by standard echo, ejection fraction (EF) and E/Ea ratio were calculated. Systolic HF was defined as clinical symptoms and EF<50%, diastolic HF as those with EF³50%. Pts were divided into 4 groups: I (no HF, EF³50%): 42 pts, II (no HF, EF<50%): 14 pts, III (diastolic HF): 20 pts, IV (systolic HF): 19 pts there was no difference in age heart rate and DT between the groups In HF E and E/Ea were significantly higher (103±18 vs. 88±17 cm/s, p<0,001 and 6.7±1.9 vs. 5.4±1.3, p<0.001) than without HF, but in systolic dysfunction only E/Ea discriminated HF from no HF patients (7±2 vs. 5.5±1.0, p<0.05). There was no correlation of E, Ea or E/Ea with either age or heart rate. Conclusions: In AF 1. systolic HF can only be confirmed with TDI; 2. there is no age dependence of either mitral or myocardial early diastolic velocity.


Echokardiográfia AZ AORTA TÁGULÉKONYSÁGÁT JELLEMZÕ ELASZTIKUS MODULUS ÉS A CORONARIA ÁRAMLÁSI REZERV ÉRTÉKE DIABETES MELLITUSOS, NEGATÍV CORONAROGRAPHIÁS EREDMÉNYÛ BETEGEKBEN Nemes A.1, Forster T.2, Lengyel C.3, Csanády M.2 Szegedi Tudományegyetem, II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ, Szeged 2 Szegedi Tudományegyetem, II. Belgyógyászati Klinika, Szeged 3 Szegedi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Szeged

1

Bevezetés: A diabetes mellitus (DM) kórosan befolyásolhatja a verõerek functionalitását. Jelen vizsgálat célja az aorta descendens tágulékonyságát jellemzõ elasztikus modulus [E(p)] és a coronaria áramlási rezerv (CFR) értékének meghatározása volt terheléses transesophagealis echocardiographia (STEE) során negatív coronarographiás eredményû diabeteses esetekben. Betegek és módszerek: Az E(p) és CFR értékeket ugyanazon STEE vizsgálat során határoztuk meg az alábbi betegcsoportokban: 18 negatív coronarographiás eredményû DM beteg, 22 nem diabeteses beteg negatív szívkatéteres eredménnyel és 30 ramus descendens anterior (LAD) egyérbeteg. Az E(p) értéket STEE során az aorta adatok és a vérnyomásértékek birtokában, míg a CFR-t a terhelés csúcsán és a nyugalomban mérhetõ diastolés coronaria áramlási sebességek arányaként számítottuk. Eredmények: A negatív coronarographiás eredményû DM esetek és az LAD betegek CFR értéke hasonlóan csökkent volt a kontrollokhoz képest (2,10±0,63 és 1,76±0,46 vs 2,76±1,25, p<0,05 és p<0,001). Az E(p) emelkedettnek bizonyult a negatív coronarographiás eredményû diabeteses betegekben és a LAD szûkületes betegekben a nem diabeteses, normális szívkatéteres esetekhez hasonlítva (0,94±0,82 Hgmm és 0,93±0,55 Hgmm vs 0,49±0,19 Hgmm, p<0,05 és p<0,05). Következtetés: A TEE során azonos idõben meghatározott CFR és E(p) értékek alapján megállapítható, hogy a diabetes mellitusban szenvedõ negatív coronarographiás eredményû betegek aorta tágulékonysága és coronaria vazoreaktivitása egyaránt csökkent a nem diabeteses esetekhez képest.

FELNÕTT KORÚ FALLOT TETRALÓGIÁS BETEGEK NEM DOKUMENTÁLT ARRHYTHMIÁI ÉVEKKEL A KORREKCIÓS MÛTÉT UTÁN: RIZIKÓBECSLÉS Paprika D.1, Osztheimer I.2, Temesvári A.1, Környei L.3, Szatmári A.3, Szili-Török T.1 1 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Belgyógyászat, Budapest 2 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest 3 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív Központ, Budapest Bevezetés: ToF korrekciós mûtéte után évekkel a betegek jelentõs részében ritmuszavar jelentkezik. A hirtelen halál rizikója miatt a figyelem korábban elsõsorban a kamrai tachycardia (VT) felé fordult. Jelen vizsgálatunk célja az volt, hogy megbecsüljük ebben a betegcsoportban a nem dokumentált arrhythmiák összetételét és a nem-invazív vizsgálatok (NIV) prediktív értékét. Módszer: Vizsgálatunkban 52 ToF miatt korábban mûtéten átesett beteg vett részt, átlagos utánkövetési idõ 18±7,3 év. Rizikóbecslésre NIV-at alkalmaztunk. A betegeket 2 csoportba osztottuk aszerint, hogy anamnézisükben szerepel-e palpitatio vagy sem. Felmértük és összehasonlítottuk a következõ echokardiográfiás és EKG paramétereket: bal kamra ejekciós frakció (LVEF) bal- és jobb pitvari átmérõk (LA és RA), bal- és jobb kamrai átmérõk (LVEDD és RV), QRS idõtartam, P-hullám idõtartam és diszperzió. Ugyanezen paramétereket vizsgálatuk azon betegek közt, akiknek dokumentált supraventrikuláris (SVT) vagy kamrai tachycardiája (VT) volt. Eredmények: Az 52-bõl 27 betegnek szerepelt az anamnézisében palpitatio. A fennmaradó 25 beteg szolgált kontrollcsoportnak. 11 betegnek volt dokumentált SVT-ja és 6 betegnek VT-ja. A dokumentált SVT-s betegeknél a RA átmérõ és a QRS idõtartam szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollcsoportban (RA: 55,3±5,6 mm vs. 47,4±4,8 mm, p=0,03, QRS: 160±25,9 vs. 131,8±26,1 ms, p=0,01). A dokumentált VT-s betegek közt a LVEDD, LA átmérõ és a QRS idõtartam szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollcsoportban (LVEDD: 53,5±4,7 vs. 45,6±6,8 mm; LA: 56±3,4 vs. 48,5±4,8 mm, p=0,01; QRS: 169,5±29,7 ms vs. 131.8±26.1 ms; p=0.001). Szignifikáns különbség a palpitatios anamnézissel rendelkezõ és nem rendelkezõ betegek közt a jobb pitvari átmérõ (RA: 58,2±3,9 mm vs. 50,5±5,2 mm, p=0,02) és a P-hullám diszperzió (26,8±15,2 ms vs. 16,6±4,3 ms, p=0,04) volt. Következtetések: 1. A VT megnyúlt QRS idõtartammal elõjelezhetõ, de ez a VT-ra nem specifikus, mivel a SVT-ás betegekben is szélesedik a QRS. 2. A NIV prediktív értéke kevésbé egyértelmû SVT esetén. 3. Megállapíthatjuk, hogy ebben a betegcsoportban a SVT a legvalószínûbb ritmuszavar és agresszívebb után követést igényel.

ELASTIC MODULUS CHARACTERIZING THE AORTIC DISTENSIBILITY AND CORONARY FLOW RESERVE IN DIABETES MELLITUS PATIENTS WITH A NEGATIVE CORONARY ANGIOGRAM coronary flow, transoesophageal echocardiography Background: Diabetes mellitus (DM) can affect the functionality of the arteries. The aim of the present study was a parallel evaluation of the elastic modulus [E(p)] of the descending aorta and the coronary flow reserve (CFR) by means of stress transoesophageal echocardiography (STEE) in DM patients with a negative coronary angiogram. Patients and methods: The E(p) and CFR were evaluated during the same STEE examination in the following patient populations: in 18 DM patients with a negative coronary angiogram, in 22 nondiabetic subjects with normal epicardial coronary arteries and in 30 patients with left anterior descending coronary artery (LAD) stenosis. E(p) was calculated from aortic and blood pressure data. The CFR was calculated as the ratio of the average peak diastolic flow velocity during hyperaemia to that at rest. Results: The CFR of the diabetic patients with normal epicardial coronary arteries and subjects with LAD stenosis were similarly decreased as compared with the controls (2.10±0.63 and 1.76±0.46 vs 2.76±1.25, p<0.05 and p<0.001, respectively). E(p) was found to be similarly significantly increased in DM patients with normal epicardial coronary arteries and in LAD stenosis patients as compared with the control subjects (0.94±0.82 mm Hg and 0.93±0.55 mm Hg vs 0.49±0.19 mm Hg, p<0.05 and p<0.05, respectively). Conclusions: Reduced aortic distensibility (increased elastic modulus) and also diminished coronary vasoreactivity (decreased CFR) were demonstrated during the same STEE in diabetic patients with negative coronary angiograms as compared with nondiabetic subjects.

INVESTIGATION OF UNDOCUMENTED ARRHYTHMIAS OCCURRING IN ADULTS LATE AFTER REPAIR OF TETRALOGY OF FALLOT: A RISK STRATIFICATION STUDY arrhythmias, congenital heart disease in adults Background: Arrhythmias occurring late after repair of tetralogy of Fallot are common. Due to the risk of sudden cardiac death, attention is focused toward ventricular tachycardias (VT). The aim of this study was to reveal the composition of undocumented arrhythmias and to assess the predictive value of noninvasive measurements in this patient group. Methods: 52 patients with prior tetralogy of Fallot repair were included in this study (mean follow up: 18±7.3 years). Non-invasive measurements were used for risk stratification. Echocardiographic measurements such as left ventricular ejection fraction (LVEF), left and right atrial diameters (LA and RA), left and right ventricular diameters (LVEDD and RV) and electrocardiographic parameters such as QRS duration, P wave duration, P wave dispersion were obtained and compared in patients with and without a history of palpitations. The same comparison was performed between patients with documented supraventricular (SVT) and VT. Results: 27 of 52 patients had a clinical history of palpitations. The remaining 25 patients served as controls. 11 patients had documented SVT and 6 patients had documented VT. In patients with documented SVT the RA size and the QRS durations were significantly higher than in the controls (RA: 55.3±5.6 mm vs. 47.4±4.8 mm, p=0.03, QRS: 160±25.9 vs. 131.8±26.1 ms, p=0.01). In patients with VT, the LVEDD, LA, and QRS durations showed significantly higher values compared with the control patients (LVEDD: 53.5±4.7 vs. 45.6±6.8 mm; LA: 56±3.4 vs. 48.5±4.8 mm, p=0.01; QRS: 169.5±29.7 ms vs. 131.8±26.1 ms; p=0.001). The only significant differences between patients with and without palpitations were the RA size (58.2±3.9 mm vs. 50.5±5.2 mm, p=0.02) and the P wave dispersion (26.8±15.2 ms vs. 16.6±4.3 ms, p=0.04). Conclusions: 1. Although VT can be predicted by an increased QRS duration, this seems to be a non-specific finding as increased QRS duration is also associated with SVT. 2. The predictive value of non-invasive measurements is less prominent for SVT. 3. Our present data suggest that undocumented arrhythmias are most likely SVT and require more aggressive follow up protocols.


Echokardiográfia A KÜLÖNBÖZÕ SZÍNES DOPPLEREN ALAPULÓ MÓDSZEREK SZEREPE A MITRALIS REGURGITATIO FOKÁNAK MEGHATÁROZÁSÁBAN Pál M. Országos Kardiológiai Intézet, Felnõtt Belosztáy, Budapest A mitralis regurgitatio (MR) fokának megítélésére a referenciaként használt quantitativ Doppler mellett a színes jet area (JA), a vena contracta (VC), és a PISA módszerrel mért effektív regurgitatios orifitium (ERO) meghatározás használható. Vizsgálatunkkal arra kerestünk választ, hogy az utóbbi három módszer közül melyik korrelál jobban a QD-rel mért regurgitatios volumennel (RV) és fractioval (RF), illetve, hogy ezek kombinációjával kiváltható-e a QD. Azt a konszekutív 32 esetet (20 ffi., 12 nõ, átl. kor 59±12 év) elemeztük, ahol a színes Doppler alapján a MR legalább közepes fokúnak tûnt. Aetiológia: 15 ichaemiás (ISZB), 9 prolapsus±ínhúr ruptura, 5 rheumás vitium, 3 egyéb eltérés. Minden esetben elvégeztük a JA, VC, ERO, RV és RF mérést az ajánlások szerint. A betegeket az alábbiak szerint csoportosítottuk: a. Ejectios fractio (EF): 55% felett 17, 55% alatt 15 eset (ebbõl 14 ISZB) b. Regurgitatios jet iránya: centrális 17 eset (ebbõl 13 ISZB), excentrikus 15 eset. Az 55% feletti EF esetén a JA mutatta a legerõsebb összefüggést a QD-rel (RV/JA r: 0,67 p=0,001; RF/JA r: 0,78 p<0,001; RV/ERO r: 0,59 p<0,01; RF/ERO r: 0,62 p<0,01; RV/VC r: 0,47 p=0,01; RF/VC r: 0,67 p=0,001). Csökkent EF esetén az ERO jobban korrelált a QD-rel (RV/ERO r: 0,83 p<0,001; RF/ERO r: 0,64 p<0,01; RV/VC r: 0,47 p=0,01; RF/VC ns., RV/JA r: 0,49 p<0,05; RF/JA ns.). Excentrikus MR-ban mindhárom módszer jól korrelált a QD-rel (RV/JA r: 0,76 p<0,001; RF/JA r: 0,82 p<0,001; RV/ERO r: 0,77 p<0,001; RF/ERO r: 0,77 p<0.001; RV/VC r: 0,57 p<0,05; RF/VC r: 0,74 p<0,001). Centrális jet esetén csak a QD és ERO között volt öszszefüggés (RV/ERO r: 0,58 p<0,05; RF/ERO r: 0,50 p<0,05). Excentrikus MR esetén az EF magasabb volt (59,5±11% vs. 38,5±15%, p=0,0001). A teljes betegcsoportban az ERO³0,3 cm² és VC³5 mm együttes elõfordulása nagy valószínûséggel utalt 40% feletti RF-ra, vagyis legalább III. fokú MR-ra (szenz. 82%, spec. 90%). Bal kamra dysfunctio és ezzel társuló centralis MR esetén a QD csak az ERO-mal mutat összefüggést. Jó bal kamra functio és excentrikus jet esetén a JA és ERO jobbal korrelál a QD-rel, mint a VC. A vena contracta és a PISA módszer együttes alkalmazásával a QD mérés mellõzhetõ.

FALMOZGÁSZAVAR JELENTÕSÉGE ST-ELEVÁCIÓ NÉLKÜLI ACUT CORONARIA SYNDROMÁBAN Szõke S., Liptai C., Vándor L., Szili-Török T., Zorándy Á., Temesvári A. Országos Kardiológiai Intézet, Budapest ST-elevációval járó akut coronaria syndromában gyakori a falmozgászavar. A nyugalomban észlelt új falmozgászavar elõfordulása ST-eleváció nélküli akut coronaria syndromában kevéssé ismert. Vizsgálatunk célja, hogy felmérjük a falmozgászavar észlelésének jelentõségét ST-eleváció nélküli akut coronaria syndromában. Betegek és módszerek: 47 consecutiv ST-eleváció nélküli akut coronaria syndromával coronaria õrzõnkbe kerülõ beteg (átlagéletkor: 65,0±12,5 év 16 nõ: 34% és 31 férfi: 66%). Felvételkor azonnal, majd 6 óra múlva vénás vérbõl AxSYB Troponin-I assay-t alkalmazva határoztuk meg a Troponin-I szinteket. 12 elvezetéses EKG készült a fájdalom alatt és 10 perccel késõbb. Minden betegnél történt nyugalomban 2D-ECHO vizsgálat. Minden betegnél 24 órán belül elvégeztük a coronarographiát. A statisztikai számításokat Chi négyzet teszt segítségével végeztük el. Eredmények: 15 betegnél (32%) észleltünk új falmozgászavart. A 18 Troponin-I negatív beteg közül 2-nél (11,1%), míg a 29 Troponin-I pozitív beteg közül 13-nál (44,8%), a különbség szignifikáns volt p<0,04. A 14 betegnél, ahol fájdalom alatt nem regisztráltunk EKG eltérést 5 esetben (35,7%) volt új falmozgászavar. A 33 beteg közül, ahol a fájdalom alatt EKG változás is volt 10 esetben (30,3%), a különbség nem szignifikáns. Az ST változás és a falmozgászavar lokalizációja azonos volt. Minden betegünknél szignifikáns koszorúér-szûkületet mutattunk ki. 25 beteg (53%) 1-ér, 13 beteg (27,6%) 2-ér, 9 beteg (19%) 3-ér betegnek bizonyult. 45 esetben történt PCI. 15 beteg közül 14-nél a hypo-, illetve akinetikus területet ellátó éren történt az intervenció. Összefoglalás: STelevációval nem járó akut coronaria syndromában Troponin-I pozitív betegek között gyakori a nyugalmi falmozgászavar. Több-ér betegsége esetén a nyugalomban kimutatott falmozgászavar segíthet a culprit lézió kiválasztásában.

THE ROLE OF DIFFERENT COLOUR DOPPLER METHODS IN THE ASSESSMENT OF SEVERITY OF MITRAL REGURGITATION colour doppler, doppler echocardiography, mitral valve diseanse Besides quantitative Doppler (QD) – colour jet area (JA), vena contracta (VC) and effective regurgitant orifice (ERO) measurement by PISA method can be used for grading mitral regurgitation (MR). In this study we attempted to answer the questions: 1. which of the latter three methods correlates better with regurgitant volume (RV) and fraction (RF) measured with QD as reference method, 2. can QD be replaced by the combination of colour Doppler methods. We analyzed 32 consecutive cases (20 men, 12 women, mean age 59±12 years) with at least moderate degree MR with colour Doppler. The etiology was ischaemic (ISCH) in 15, prolapse or flail leaflet in 9, rheumatic in 5, and other in 3 cases. We performed JA, VC, ERO, RV and RF measurements according to the guidelines in all cases. Patients were divided into subgroups: a. Ejection fraction (EF): 55% or higher 17 cases, lower than 55% 15 cases (14 ISCH) b. Regurgitant jet: central: 17 cases (13 ISCH), eccentric: 15 cases In case of EF>/=55% JA had the strongest correlation with QD (RV/JA r: 0.67 p=0.001; RF/JA r: 0.78 p<0.001: RV/ERO r: 0.59 p<0.01; RF/ERO r: 0.62 p<0.01; RV/VC r: 0.47 p=0.01; RF/VC r: 0.67 p=0.001). In case of EF<55% ERO had better correlation with QD (RV/ERO r: 0.83 p<0.001; RF/ERO r:0,64 p<0,01; RV/VC r:0,47 p=0,01; RF/VC ns.; RV/JA r:0,49 p<0,05; RF/JA ns.). In case of eccentric MR all color Doppler methods had good correlation with QD (RV/JA r:0,76 p<0,001; RF/JA r:0,82 p<0,001; RV/ERO r:0,77 p<0,001; RF/ERO r:0,77 p<0,001; RV/VC 0.57 p<0.05; RF/VC r: 0.74 p<0.001). In the central jet group QD was correlated only with ERO (RV/ERO r: 0.58 p<0,05; RF/ERO r: 0.50 p<0.05). In the eccentric MR group EF was higher (59.5±11% vs. 38.5±15%, p=0.0001). In the whole patient group the coexistence of ERO³0.3 cm² and VC³5 mm was predicitive for RF³40%, grade III. MR (sensitivity: 82%, specificity: 90%). In case of left ventricular dysfunction and associated central MR jet QD is correlated only with ERO. In case of good ventricular function and eccentric jet JA and ERO have stronger correlation with QD than VC. Quantitative Doppler can be replaced by simultaneous use of vena contracta and PISA method.

IMPORTANCE OF WALL MOTION ABNORMALITY IN ACUTE CORONARY SYNDROME WITHOUT PERSISTENT ST ELEVATION echocardiography, general Wall motion abnormalities in acute coronary syndrome (ACS) associated with ST elevation are common. The significance of new resting wall motion abnormality in patients without persistent ST elevation is not fully investigated. The aim of this study was to assess the importance of wall motion abnormalities in ACS without persistent ST elevation. Patients and Methods: 47 consecutive patients (mean age 65,0±12,5 yrs, 16 female, 34%; 31 male, 66%) with ACS without persistent ST elevation admitted to CCU were studied. Venous blood samples for determination of Troponin-I levels were obtained immediately and 6 hours after admission using AxSYB Troponin-I assay in all patients. 12 lead ECG during chest pain and ten minutes after were obtained. All patients underwent complete resting 2D- echocardiographic examination. Coronary angiography was performed in all patients within 24 hours. Statistical analysis: Chi square test was used for comparison of our data. Results: 15 pts (32%) had wall motion abnormality. 2 pts out of 18 pts (11.1%) without and 13 out of 29 pts TroponinI positive (44.8%),(p<0.04). 5 out of 14 pts with no ECG change during chest pain (35.7%) and 10 out of 33 with significant ECG change during angina (30.3%) had wall motion abnormalities (p=NS.). The localization of ST changes and wall motion abnormalities was identical. Significant coronary stenosis was demonstrated in all patients. 25 pts (53%) had single vessel, 13 pts (27.6%) had two-vessel and 9 pts (19%) had triple vessel disease. PCI were performed in 45 cases. 14 interventions out of 15 patients with wall motion abnormalities were performed in vessels supplying hypo- or akinetic territory. Conclusion: Resting wall motion abnormalities are frequent in Troponin-I positive patients with acute coronary syndrome without persistent ST elevation. Detection of wall motion abnormalities may help to select the culprit lesion in patients with multivessel disease.


Echokardiográfia A CORONARIA REZERV KAPACITÁS CSÖKKENÉSÉNEK PREDIKTÍV ÉRTÉKE ISCHAEMIÁS SZÍVBETEGEKBEN 1

Varga A., Kutyifa V., Forster T., Nemes A., Pálinkás A. SZTE, II. Belgyógyászati Klinika, Kardiológia, Szeged 1 Erzsébet Kórház

Cél: megállapítani, hogy a dipyridamollal végzett terheléses vizsgálat során mért coronaria rezerv kapacitás (CFR) érték milyen összefüggésben áll a mortalitással ismert, vagy feltételezett coronaria betegekben. Beteganyag és módszerek: 1998. január és 2002 márciusa között 472 beteget (199 nõ, átlagéletkor 58±10 év) vizsgáltunk. Mindannyian ismert, vagy feltételezett coronaria betegek voltak. Minden betegben dipyridamolos transoesophagealis terheléses vizsgálatot végeztünk a CFR érték mérése érdekében a standard protokoll szerint (0,56 mg/kg dipyridamol 4 perc alatt). A CFR értékét 2,0 alatt tekintettük kórosnak. Az átlagos követési idõ 38±12 hónap volt. Az elsõdleges követési végpont a bármilyen okból történt halálozás volt. Eredmények: 463 beteg esetében rendelkeztünk utánkövetéses adatokkal (98,1%). A CFR 248 beteg esetében normálisnak, míg 215 betegben kórosnak bizonyult. A vizsgálati idõ alatt 43 haláleset történt (21 kardiális). A kóros CFR értékkel rendelkezõ betegek esetében szignifikánsan alacsonyabb volt a túlélés (CFR<2=85% vs. CFR>2=96%, p<0,001). Következtetés: a dipyridamol terhelés során kapott alacsony CFR prediktív értékû a mortalitás szempontjából ismert, vagy feltételezett coronaria betegekben.

REDUCTION OF CORONARY FLOW RESERVE PREDICTS MORTALITY IN CORONARY ARTERY DISEASE coronary heart disease, prognosis, transoesophageal echocardiography Objective: to establish whether coronary flow reserve during dipyridamole stress predicts mortality in patients with known or suspected coronary artery disease. Methods: between 1998 January and 2002 March 472 patients (199 women, mean age 58±10 years) with known or suspected ischemic heart disease underwent dipyridamole transesophageal stress echocardiography for coronary flow reserve measurement according to the standard protocol (0.56 mg/Kg dipyridamole in 4 minutes). Coronary flow reserve <2.0 was considered abnormal. The patients were followed-up for a mean of 38±12 months. Death was the only predetermined end-point. Results: the follow-up was complete in 463 patients (98.1%). Coronary flow reserve was normal in 248 and abnormal in 215 patients. There were 43 deaths (21 cardiac) during the follow-up period. Patients with reduced coronary flow reserve during dipyridamole stress had significantly lower survival rate (CFR<2=85% vs. CFR>2=96%, p<0.001). Conclusion: coronary flow reserve measured during dipyridamole stress predicts mortality in patients with known or suspected coronary artery disease.

A CORONARIA INTERVENTIOK SIKERESSÉGÉNEK MEGÍTÉLÉSE TERHELÉSES TRANSOESOPHAGEALIS ECHOCARDIOGRAPHIA SORÁN SZÁMÍTOTT CORONARIA ÁRAMLÁSI REZERV ÉRTÉKKEL – EGY 5-ÉVES TOVÁBBKÖVETÉSES VIZSGÁLAT EREDMÉNYEI

THE EVALUATION OF THE SUCCESS OF CORONARY INTERVENTIONS BY CORONARY FLOW RESERVE EVALUATED BY MEANS OF STRESS TRANSOESOPHAGEAL ECHOCARDIOGRAPHY – RESULTS OF A 5-YEAR FOLLOW-UP

Vass A., Nemes A., Forster T., Nagy V., Ungi I., Neu K., Kutyifa V., Varga A., Pálinkás A., Csanády M. Szegedi Tudományegyetem, II. Belgyógyászati Klinika, Szeged

transoesophageal echocardiography Background: Previous studies have revealed that stress transesophageal echocardiography (STEE) can be used to assess the coronary flow reserve (CFR) in the left anterior descending coronary artery (LAD). The aim of the present study was to examine the long-term prognostic value of CFR evaluated by means of STEE in patients who have undergone LAD-angioplasty and stent-implantation. Methods and patients: 31 patients with significant LAD stenosis were underwent percutaneous coronary intervention (PCI). In consequence of their clinical signs, 11 of the 31 patients required rePCI or coronary artery bypass graft operation within six months. The clinical status of the remaining 20 cases improved during the follow-up. For the patients with a stable clinical status, a third control examination was also performed. 5-year on average after PCI, all patients were underwent a telephone consultation according to their medical history and clinical signs. Results: In patients required rePCI or CABG, the CFR was 1.66±0.37 two weeks before PCI, which remained unchanged 1 month after PCI (1.68±0.42, p=ns). 2 patients died during the 5-year follow-up in this patient population. In patients with stable condition, the low CFR before PCI (1.73±0.45) showed a significant improvement (1 month after PCI: 2.09±0.46, 7 months after PCI: 2.14±0.28, p<0.05). Only one patient had a new myocardial infarction during the 5-year follow-up. Conclusions: Most of the patients who displayed an improved CFR after PCI suffered no major clinical events during the 5-year follow-up; in contrast, in those who a priori had a low CFR and did not show any improvement after PCI, major coronary events did occur during this period.

Bevezetés: Korábbi tanulmányok igazolták, hogy a terheléses transoesophagealis echocardiographia (STEE) alkalmas módszer a bal coronaria ramus descendens anterior ágában (LAD) a coronaria áramlási rezerv (CFR) értékének számítására. Jelen vizsgálat célja az volt, hogy az STEE során számított CFR érték prognosztikai szerepét tisztázzuk LAD angioplasztikán és stent-implantation átesett betegekben. Betegek és módszerek: 31 szignifikáns LAD szûkülettel bíró beteget vontunk be a vizsgálatba, valamennyien percutan coronaria intervention (PCI) estek át. A klinikai tüneteiknek megfelelõen 11 beteg esetén hat hónapon belül rePCI vagy coronaria bypass graft mûtét elvégzése vált szükségessé. A fennmaradó 20 esetben a betegek klinikai tünetei a továbbkövetések során javultak, gyakorlatilag anginamentessé váltak. A stabil állapotú betegeknél egy harmadik kontroll vizsgálatot is elvégeztünk. Átlagosan 5 évvel a PCI-t követõen telefonos konzultációt végeztünk a betegek állapotával és hospitalizációjával kapcsolatban. Eredmények: Azokban a betegekben, akiknek az állapota a késõbbiekben reinterventio elvégzését tette szükségessé, a CFR 2 héttel a PCI elõtt 1,66±0,37 volt, mely változatlan értékû maradt az 1 hónapos kontroll során (1,68±0,42, p=ns). A továbbkövetés alatt ebben a betegcsoportban 2 haláleset történt. Azokban a betegekben, akiknek az állapota stabilizálódott, a kezdeti CFR (1,73±0,45) szignifikáns javulást mutatott (1 hónappal a PCI után: 2,09±0,46, 7 hónappal a PCI után: 2,14±0,28, p<0,05). Az 5 éves továbbkövetés alatt egy betegnél alakult ki új myocardialis infarktus a PCI után. Összefoglalás: Azon betegek többségénél, akiknek a CFR értéke a PCI elvégzése után folyamatos javulást mutatott, az 5 éves továbbkövetés során nem alakult ki coronariatörténés. Azokban a betegekben azonban, akiknél az eleve alacsony CFR érték a PCI után nem mutatott javulást, a továbbkövetések során coronaria események történtek.


Experimentális kardiológia A KÉSÕI EGYENIRÁNYÍTÓ KÁLIUM ÁRAM LASSÚ KOMPONENSÉNEK SZEREPE AZ EMLÕS MIOKARDIUM REPOLARIZÁCIÓJÁBAN Bányász T., Birinyi P., Horváth B., Nánási P. Debreceni Egyetem OEC, Élettani Intézet, Debrecen Mind a korai kísérletes adatok, mind az elméleti számítások elõrejelzései alapján a késõi típusú egyenirányító kálium áram (IKs) gátlását követõen a szív akciós potenciáljának (AP) nyúlását prognosztizálhatjuk. Ezzel szemben az IKs gátlókkal nyert eredmények meglehetõsen ellentmondásosak és alkalmazásukat követõen jelentéktelen, vagy erõteljes AP nyúlásra egyaránt van adat. A jelen kísérletek célja az volt, hogy megvizsgáljuk, az AP alakja miként befolyásolja az IKs gátló Chromanol 293B (Chroma) AP nyújtó hatását. A kísérleteket kutya bal kamrai szívizomzatából enzimatikus emésztéssel nyert sejteken végeztük. A mérések során 37°C-on regisztráltuk a sejtek AP-ját boroszilikát mikroelektródával, current clamp technika segítségével. Különbözõ ingerlési frekvenciákon meghatároztuk a Chroma AP-nyújtó hatását elõbb kontroll körülmények között, majd az AP alakjának farmakológiai módosítását követõen. Tapasztalataink szerint a Chroma abban az esetben fejtette ki a legerõsebb AP-nyújtó hatást ha a plato potenciál magas volt. Alacsony plató potenciál esetén a Chroma nem, vagy csak kismértékben nyújtotta az AP-t. Erõs korrelációt figyeltünk meg az AP Chroma alkalmazása elõtti hossza és az IKs gátlás hatására létrejövõ AP nyújtás mértéke között. Ugyanakkor, a Chroma által kiváltott AP-nyújtó hatás mértékét nem befolyásolta az AP kezdeti hossza. A plató potenciál farmakológiai, vagy elektrofiziológiai módszerekkel történõ emelése jelentõsen fokozta a Chroma AP-nyújtó hatását. Eredményeinkbõl levonható a következtetés, hogy az IKs AP alatti aktivációját elsõsorban a plató potenciál értéke határozza meg, az AP hossza csupán másodlagos jelentõségû. Ebbõl következõen egy klinikai körülmények között alkalmazott IKs gátlónak a patológiás mûködésû szívizomzatra kifejtett AP-nyújtó hatása bizonytalan, ami megkérdõjelezi ezen szerek terápiás alkalmazhatóságát. Grant No: TO37332, ETT572/2003

EMELKEDETT SZÍVIZOMSEJT PASSZÍV FESZÜLÉS DIASZTOLÉS SZÍVELÉGTELENSÉGBEN Borbély A.1, van der Velden J.2, Papp Z.1, Édes I.1, Bronzwaer J.2, Stienen G.2, Paulus W.2 1 DEOEC, Kardiológiai Intézet, Klinikai FiziológiaiTanszék, Debrecen 2 VUmc, Laboratory for Physiology, ICaR-VU A megõrzött ejekciós frakcióval járó szívelégtelenség egyre gyakrabban kerül felismerésre és általában mint diasztolés szívelégtelenség (DHF) hivatkoznak rá. A betegség patofiziológiája részben a rendelkezésre álló biopsziás anyag hiánya miatt ismeretlen. Jelen tanulmány célja DHF-ben szenvedõ betegekbõl nyert endomiokardiális biopsziák elemzése volt. Meghatároztuk a szívizomsejtek kontraktilis funkcióját, a minták kollagén tartalmát, szarkomer-fehérje összetételét és összehasonlítottuk kontroll betegekbõl származó biopsziás anyaggal. A DHFben szenvedõ betegcsoportban (n=12) normális ejekciós frakciót (71±3%) és emelkedett bal kamrai végdiasztolés nyomásértéket (28±1 Hgmm) mértünk szignifikáns koronária szûkület nélkül. A DHF betegcsoportból származó biopsziák kollagéntartalma szignifikánsan magasabb volt, mint a kontroll betegekbõl (n=8) vett biopsziáké (7,5±1,0% vs. 3,8±1,0%; P<0,05), ugyanakkor a szarkomer-fehérje összetételben nem találtunk lényeges különbséget a két csoport között. A mechanikusan izolált, Triton-permeabilizált szívizomsejteken kontrollált szarkomerhossz (2,2 µm) mellett izometriás Ca-kontraktúrákat váltottunk ki. A kontroll csoporthoz képest a DHF-ben szenvedõ betegek szívizomsejtei maximális Ca-koncentáció jelenlétében hasonló teljes izometriás erõt generáltak, de Ca-mentes oldatban mért passzív erejük közel kétszer akkora volt (6,6±0,6 vs. 3,5±0,5 kN/m²; p<0,01). A passzív erõ és kollagén tartalom együtt meggyõzõbb korrelációt mutatott a bal kamrai végdiasztolés nyomással, mint bármelyikük külön-külön. A DHF-ben szenvedõ betegek szívizomsejteinek proteinkináz. A enzimmel történõ kezelése az emelkedett passzív erõt a kontroll értékre csökkentette. A DHF-ben szenvedõ betegek szívizomsejtjei azonos szarkomerhossz mellett emelkedett passzív erõt generálnak. Ezen passzív erõ – a kollagén tartalommal együtt – szerepet játszik az in vivo bal kamrai diasztolés funkció alakulásában. Az emelkedett passzív erõ proteinkináz. A kezelés utáni korrekciója valamely szarkomerfehérje csökkent foszforilációjának szerepét veti fel a DHF kialakulásában. Készült Marie Curie Host Fellowship és Netherlands Organization for Scientific Research támogatásával.

THE ROLE OF THE SLOW COMPONENT OF DELAYED RECTIFIER POTASSIUM CURRENT IN THE REPOLARIZATION OF MAMMALIAN MYOCARDIUM arrhythmias, drug testing in arrhythmias, experimental Based on theoretical considerations and experimental results, it seems reasonable to assume that blockade of the slow component of delayed rectifier potassium current (IKs) will lengthen the cardiac action potential (AP). However, results obtained with IKs blockers are conflicting, since from slight lengthening to marked prolongation of APs was equally obtained. The goal of the present study was to examine that how the contour of the AP influences the lengthening effect of the IKs blocker Chromanol 293B (Chroma). Experiments were performed on single cardiac myocytes obtained by enzymatic dispersion from canine left ventricular myocardium. APs were recorded with borosilicate microelectrodes using current clamp technique at 37°C. AP prolonging effect of Chroma was tested at different pacing rates under control conditions and following pharmacological modification of the contour of AP. Our data show that AP prolonging effect of Chroma was most pronounced when plateau potential was high. When plateau voltage was low, application of Chroma resulted in negligible (if any) AP prolongation. We found very strong correlation between the length of the AP measured before Chroma application and the prolongation of AP induced by IKs inhibition. The Chroma induced prolongation of AP was not influenced by the AP duration measured under control conditions. Elevation of plateau potential by pharmacological or electrophysiological interventions resulted in further increase in AP prolonging effect of Chroma. Our results indicate that kinetic properties of IKs during AP are determined by the plateau potential while AP length is secondary. We conclude also that IKs blockade may have unpredictable effects on the length of the action potential in a diseased heart, questioning the possible therapeutic value of drugs blocking I Ks. Grant No: TO37332, ETT572/2003

INCREASED CARDIOMYOCYTE STIFFNESS IN DIASTOLIC HEART FAILURE congestive heart failure, contractile function, diastolic function Heart failure with preserved left ventricular (LV) ejection fraction (EF) is increasingly recognized and usually referred to as diastolic heart failure (DHF). Its pathogenetic mechanism remains unclear partly because of lack of myocardial biopsy material. Endomyocardial biopsies obtained in DHF patients were therefore analyzed for cellular contractile performance, collagen volume fraction (CVF) and sarcomeric protein composition and compared to control biopsies. DHF patients (n=12) had a LVEF of 71±3%, a LV End-Diastolic Pressure (LVEDP) of 28±1 mmHg and no significant coronary artery stenoses. DHF patients had higher CVF (7.5±1.0%; p<0.05) than controls (n=8; 3.8±1.0%) and no conspicuous changes in sarcomeric protein composition were detected. Cardiomyocytes, mechanically isolated and treated with Triton-X-100 to remove all membranes, were stretched to a sarcomere length of 2.2 mm and activated with solutions containing varying [Ca2+]. Compared to cardiomyocytes of controls, cardiomyocytes of DHF patients developed similar total isometric force at maximal [Ca2+] but their resting tension (Fpassive) in the absence of Ca2+ was almost twice as high (6.6±0.6 vs. 3.5±0.5 kN/m2; p<0.01). Fpassive and CVF combined yielded stronger correlations with LVEDP than either of them alone. Administration of protein kinase A (PKA) to DHF cardiomyocytes lowered Fpassive to control value. DHF patients had stiffer cardiomyocytes, as evident from a higher Fpassive at the same sarcomere length. Together with CVF, Fpassive determined in-vivo diastolic LV dysfunction. Correction of this high Fpassive by PKA suggests that reduced phosphorylation of sarcomeric proteins is involved in DHF. This study was supported by a Marie Curie Host Fellowship and Netherlands Organization for Scientific Research.


Experimentális kardiológia AZ ATP-SZENZITÍV K+-CSATORNÁK (KATP) AKTIVÁLÁSA ÁLTAL KIVÁLTOTT KARDIOPROTEKCIÓ ELVÉSZ HIPERKOLESZTERINÉMIÁS SZÍVEKBEN Csonka C., Kupai K., Csont T., Ferdinandy P. SZTE, Biokémiai Intézet, Szeged Korábban már bebizonyosodott, hogy az ATP-szenzitív K+-csatornák (KATP) aktivációja véd a szív iszkémiás károsodása ellen. Munkacsoportunk azonban kimutatta, hogy a szív iszkémiás adaptációja elvész hiperkoleszterinémiában. Jelen kísérletünkben az KATP mindkét típusának (szarkolemmális és mitokondriális) iszkémia/reperfúzióban betöltött szerepét vizsgáltuk hiperkoleszterinémiás patkányszíven. Kísérleteinkhez hím Wistar patkányokat etettünk 12 héten keresztül 2% koleszterinnel dúsított táppal. A kezelt, illetve a normál tápon nevelt kontroll egyedek szíveit ezután izoláltuk, Langendorff szerint perfundáltuk. A perfúziós oldat nemszelektív KATP blokkoló glibenclamidot, nemszelektív KATP nyitó cromakalimot, valamint ezek kombinációját tartalmazta. Harminc perc teszt iszkémiát követõen a cromakalim szignifikánsan csökkentette az elhalt terület nagyságát (36,4±3,1%-ról 9,6±3,4%-ra) a kezeletlen kontrollhoz képest, amely hatás kivédhetõ volt glibenclamiddal (34,2±5,65%). A jótékony hatás nem volt megfigyelhetõ hiperkoleszterinémiás állatokban (33,2±4,8; 41,8±5,8, illetve 38,7±2,3%). Hasonló eredményeket kaptunk a szelektív mitokondriális KATP nyitó diazoxid és szelektív mitokondriális KATP blokkoló 5-hidroxi dekanoát alkalmazása esetén is. Eredmények azt mutatják, hogy a mitokondriális KATP aktiválásával kiváltott kardioprotekciót a hiperkoleszterinémia megszünteti.

HUMÁN SZÍV MITOKONDRIUMOK NEM TERMELNEK NITROGÉN MONOXIDOT Csordas A.1, Pankotai E.1, Sarszegi Z.2, Cziraki A.2, Kollai M.1, Szabo C.1, Lacza Z.3 1 Semmelweis Egyetem, Kliniaki Kísérleti Kutatóintézet, Budapest 2 Pécsi Egyetem, Szívklinika, Pécs 3 Biotech Hungary KFT. Bevezetés: Korábbi állatkísérletes vizsgálatok alapján felvetõdött a lehetõsége annak, hogy mitokondriumokban mûködik egy nitrogén monoxid szintáz (mtNOS) enzim, amely szabályozza a sejtlégzést és szerepet játszik egyes betegségek patomechanizmusában. Újabb kísérletek azonban kétségbe vonták a mtNOS létezését, és az sem ismert hogy humán szövetekbõl származó mitokondriumok képesek-e NO-t termelni. Jelen kísérleteinkben élõ humán szív mitokondriumokon mértük az NO felszabadulást és vizsgáltuk ismert NOS fehérjék meglétét. Módszerek: Mûtéti anyagból származó papilláris izom illetve pitvari fülcse szövetmintákból mitokondriumokat izoláltunk Percoll grádiens segítségével. Negyvenöt perces inkubáció után a mitokondrium preparátum feletti gáztérben mértük az NO koncentrációt, pozitív kontrollként az NO donor nitroprussidot használtuk. Az ismert NOS fehérjéket Western blot segítségével vizsgáltuk. Eredmények: A nitroprussid kontrollokban dózisfüggõ NO felszabadulást mértünk, ami nem volt jelen a mitokondriumok esetében. Mind az indukálható, mind pedig a neuronális NOS kimutatható volt a pozitív kontrollokban Western blottal, de a mitokondriumok nem tartalmaztak egyetlen NOS-specifikus fehérjét sem. Következtetések: Megállapíthatjuk, hogy humán szív mitokondriumok nem termelnek élettanilag releváns mennyiségû NO-t. Ezek az eredmények összhangban vannak korábbi állatkísérletes munkáinkkal és arra utalnak, hogy a mitokondriumok részvétele a szívizom NO termelésében elhanyagolható. Ebbõl az következik, hogy ugyan némely érzékeny molekuláris biológiai módszerrel kimutatható lehet a mitokondriális eredetû NO, ennek semmilyen élettani szerepe nincsen a szív nitrát körforgásában. (OTKA D45933, M041541, T47095/90242, ETT 248/2003, 249/2003 és OMFB TST0002/2003)

ATP-SENSITIVE POTASSIUM CHANNEL ACTIVATION-INDUCED CARDIOPROTECTION IS LOST IN HYPERCHOLESTEROLEMIC HEART ischaemia It is already accepted that activation of ATP sensitive potassium channels (KATP) protect the heart against ischemia/reperfusion injury. We have previously shown that ischemic adaptation of the heart is lost in rats fed with cholesterol-enriched diet. The aim of this study was to investigate the role of both type of KATP (sarcolemmal and mitochondrial) in ischemia/reperfusion in hyperlipidemic rats. Rats were fed with cholesterol-enriched diet for 12 weeks. After 12 weeks hearts were isolated and perfused according to Langendorff in the presence and absence of KATP non-selective opener cromakalim, blocker glibenclamide, and their combination. After 30 min of ischemia cromakalim significantly decreased infarct size (from 36.4±3.1% to 9.6±3.4%, p<0.05) compared to nontreated controls. This effect was abolished by glibenclamide (34.2±5.65%). The protective effect of the KATP opener was not observed in hypercholesterolemic hearts. Similar effects were shown with the administration of selective mitochondrial opener diazoxide and blocker 5-hydroxy decanoate. Our results show that cardioprotection elicited by KATP activation is lost by cholesterol-enriched diet.

HUMAN HEART MITOCHONDRIA ARE NOT CAPABLE OF NITRIC OXIDE PRODUCTION nitrates Background: Several studies showed that heart mitochondria contain a nitric oxide synthase (mtNOS) enzyme and hypothesized that mitochondrial-derived NO regulates cellular respiration and it is involved in various pathologies. However, the existence of mtNOS was challenged by several groups and it is unknown whether human mitochondria of any tissue can produce physiologically significant levels of NO. The present study aimed to prepare live human heart mitochondria and measure their NO release. Methods: Atrial and papillary muscle samples were obtained during heart surgery procedures. Mitochondria were isolated with Percoll gradient purification. NO production was measured with a chemiluminescent method in the headspace gas of the preparations after 45 min incubation. Sodium nitroprusside (SNP) was used as a positive control. The existence of NOS enzymes in mitochondria was tested with Western blotting. Results: There was a dose-dependent NO signal from our positive controls but not from the mitochondria preparations. Similarly, both the neuronal and the inducible NOS was detected by Western blots in the positive controls, but visible bands did not appear in the mitochondria. Conclusions: We conclude that human heart mitochondria are not capable of significant nitric oxide production. This observation supports our earlier findings in animal models and reflects that mitochondrial involvement in nitric oxide generation is irrelevant in physiological situations. Although the idea of mitochondrially formed NO is very intriguing, data from the present study clearly demonstrates that it is nonexistent in the human heart. (supported by OTKA D45933, M041541, T47095/90242 , ETT 248/2003, 249/2003 and OMFB TST0002/2003)


Experimentális kardiológia A SZELEKTÍV COX-1 ÉS COX-2 GÁTLÁS HATÁSA A MIKROVASZKULÁRIS REZISZTENCIÁRA 2-ES TÍPUSÚ DIABETES MELLITUSBAN Erdei N., Bagi Z., Édes I.1, Kaley G.2, Koller Á.3 DE OEC, Kardiológiai Intézet, Klinikai Fiziológiai Tanszék, Debrecen 1 DE OEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen 2 Medical College, Dept of Physiology, New York 3 Semmelweis Egyetem, Kórélettani Intézet, Budapest A 2-es típusú diabetes mellitus (2T-DM) gyakran társul magas vérnyomással, azonban a háttérben álló kórélettani mechanizmusok nem kellõen ismertek. Feltételeztük, hogy 2T-DM-ban a perifériás ellenállás lokális szabályozó mechanizmusai károsodnak. Kísérleteinkben 2T-DM betegséget modellezõ, 12 hetes, leptin gén receptor hiányos hím egereket használtunk (C57BL/KsJ-db-/db-), melyeknél az éber állapotban mért szisztolés és az artériás középnyomás szignifikánsan magasabb volt a kontroll (C57BL/KsJ-db+/db-) állatokhoz viszonyítva (db/db: 146±5, illetve 106±2 Hgmm, kontroll: 133±4, illetve 98±4 Hgmm, p<0,05, tail cuff módszer). A db/db egerekben a számított teljes perifériás ellenállás szignifikánsan nagyobb volt a kontroll egerekhez képest (db/db: 25±6, kontroll: 15±1 Hgmm/mL/min). Ezen elváltozásokkal párhuzamosan azt találtuk, hogy a db/db egerek izolált vázizom arterioláiban (belsõ érátmérõ: ~ 80 µm) az intraluminális nyomás emelése (20–120 Hgmm) szignifikánsan nagyobb konstrikciót okozott a kontroll arteriolákhoz viszonyítva (db/db: 66±4%, kontroll: 79±3%, 80 mmHg-nél, az arteriolák passzív átmérõjének százalékában kifejezve), míg az arteriolák passzív átmérõje (Ca-mentes oldatban) és a számított miogén index nem különbözött a két csoportban. A db/db egerek arterioláiban a specifikus ciklooxigenáz-2 gátló, NS-398 in vitro inkubációja szignifikánsan megemelte a nyomás átmérõ görbét, csökkentve ezáltal az arteriolás tónust (80±4, illetve 76±3%, 80 Hgmm-nél), míg a ciklooxigenáz-1 gátló, SC-560 nem volt hatással. Kísérleteink eredményei alapján feltételezzük, hogy a 2T-DM egerek rezisztencia ereiben a ciklooxigenáz-2 enzim aktiválódik, ami a konstriktor prosztaglandinok termelése révén növeli a teljes perifériás ellenállást ami hozzájárulhat a szisztémás vérnyomás emelkedéséhez. (Támogatás: OTKA T034779, T-033117, F048837 és NHLBI USA HL-46813, HL-43023)

THROMBOCYTA AGGREGÁCIÓS TERÁPIA EFFEKTIVITÁSA BEFOLYÁSOLJA A STENT NEOINTIMALIS HYPERPLASIA MÉRTÉKÉT SERTÉS KORONÁRIA ARTÉRIÁBAN Gyöngyösi M.1, Johannes M.1, Christoph S.1, Wolfgang S.1, Garamvölgyi R.2, Hevesi A.2, Petrási Z.2, Dietmar G.1, Kurt H. 3 1 University of Vienna 2 Kaposvári Egyetem 3 Wilhelminenspital Célkitûzés: A Ticlopidin vagy Clopidogrellel végzett thrombocyta aggregációs terápia és a neonintimalis hyperplasia közötti összefüggést vizsgáltuk sertés koronaria stentelés után. Módszer: Bare stenteket ültettünk sertés LAD és LCX koronaria artériába, általános anaesthesiában. Az 1 hónapos követési idö alatt az állatok napi per os 100 mg Aspirint és Ticlopidint (2×250 mg) (n=12) vagy Clopidogrelt (75 mg) (n=6) kaptak, telítõ dózis után. A neointimalis hyperplasia mértékét a neointimalis volumen obstrukcióval (neointimalis térfogat/stent térfogat) (NVO) neontimalis területtel és a maximális neointimális vastagsággal (MNT) fejeztük ki. A thrombocyta aggregáció hatásosságát a CARAT TX4 optikai aggregometerrel mértük. Valamennyi állat aggregációs profilját az 5 idõpontban (stent elõtt, 1, 2, 3, 4 héttel utána) mért értékek alapján számított „area under the curve, AUC”-vel fejeztük ki, melyet az ADP- (Ticlopidine/Clopidogrel hatásosság) és collagen-indukált (Aspirin hatás) thrombocyta aggregációra meghatároztunk. Az átlagos aggregációs szintet a mért és maximalis AUC hányadosával adtuk meg. Eredmények: Szignifikánsan (p<0,05) kisebb NVO (31±6% vs. 39±13%), neointimalis területet (0,97±0,31 vs. 1,45±0,49 mm2) és MNT (0,40±0,12 vs. 0,50±0,21 mm) mértünk Clopidogrel kezelés után, Ticlopidinnel összehasonlítva. Clopidogrel kezelés szignifikánsan jobb aggregációs szintet (29,6±5,8% vs. 43,2±21,9%) eredményezett, míg a collagen-indukálta aggregációs szintben nem volt különbség a két csoport között. Az ADP-indukált aggregáció szignifikáns (p<0,01) korrelációt mutatott a neointimalis hyperplasia mértékével (neointimalis volumen obstruction: r=0,592, neointimalis terület: r=0,69, és MNT: r=0,738). A collagen-indukált aggregáció nem korrelált a neontimalis hyperplasia mennyiségével. Az egyes idõpontokban mért egyedi értékek nem mutattak összefüggést az in-stent obstrukció mértékével. Összefoglalás: Az ADP-indukált thrombocyta aggregáció ismételt mérése értékes információt nyújt az anti-aggregációs kezelés hatásosságának megítélésére, és prediktív adatot szolgáltathat a neointimalis hyperplasia kialakulására koronária stent beültetése után.

SPECIFIC EFFECTS OF COX-1 AND COX-2 INHIBITORS ON THE REGULATION OF MICROVASCULAR RESISTANCE IN NORMAL MICE AND MICE WITH TYPE 2 DIABETES MELLITUS hypertension, microvessels, vascular smooth muscle Type 2 diabetes mellitus (T2-DM) is frequently associated with elevated blood pressure, yet the underlying mechanisms are not completely understood. We hypothesized that in T2-DM, regulation of peripheral vascular resistance by local mechanisms is altered. We have found that in mice with T2-DM (C57BL/KsJ-db-/db-) systolic and mean arterial pressures – measured by the tail cuff method – were significantly elevated compared to those of control (C57BL/KsJ-db+/db-) littermates (db/db: 146±5 and 106±2 mmHg vs. control: 133±4 and 98±4 mmHg, respectively; p<0.05). Total peripheral resistance (TPR) was significantly elevated in db/db mice (db/db: 25±6 vs. control: 15±1 mmHg/mL/min). In isolated, pressurized gracilis muscle arterioles (diameter: 80 µm) of db/db mice step increases in intraluminal pressure (from 20–120 mmHg) elicited a greater reduction in diameter than in control vessels at each pressure step (at 80 mmHg: db/db: 66±4% vs. control: 79±3% of passive diameter). However, the passive diameters of arterioles (obtained in Ca2+-free solution) and the calculated myogenic index were not significantly different in the two groups. The inhibitor of cyclooxygenase-1 (COX-1) SC-560, did not affect the basal tone of arterioles, whereas NS-398, an inhibitor of COX-2, caused a significant upward shift in the arteriolar pressure-diameter curve of vessels from db/db mice (at 80 mmHg: 76±3%), but not in those of control mice. Collectively, these findings suggest that in mice with type 2 diabetes mellitus the basal tone of skeletal muscle arterioles is increased due to an enhanced COX-2-dependent production of constrictor prostaglandins. Alterations in prostaglandin synthesis of resistance vessels may contribute to the increased peripheral resistance and thus increases in blood pressure in type 2 diabetes mellitus. (Supported by Hungarian Natl. Sci. Res. Found T-033117, T-034779, F048837, NIH HL-43023,HL46813-USA)

ASSOCIATION BETWEEN RESPONSE ON PLATELET AGGREGATION THERAPY AND THE DEVELOPMENT OF IN-STENT NEOINTIMAL HYPERPLASIA IN PORCINE CORONARY ARTERY antiplatelet agents and therapy, catheterization, general, interventional cardiology Background: We investigated the association between effectiveness of platelet aggregation therapy with Ticlopidine/Clopidogrel and development of neointimal hyperplasia after coronary stenting in pigs. Methods: Bare stents were implanted in the left anterior and circumflex coronary arteries of 18 pigs under general anaesthesia. During the 1-month follow-up (FUP), the pigs were treated daily with per os Aspirin (100 mg) and Ticlopidin (2×250 mg) (n=12) or Clopidogrel (75 mg) (n=6). At FUP, neointimal volume obstruction (NVO) (neointimal volume/stent volume, expressed as %), neointimal area and maximal neointimal thickness (MNT) were measured. Aggregation tests were performed by CARAT TX4 optical aggregometer The aggregation profile of each animal was measured as area under the curve (AUC) calculated from the ADP-induced (index of Ticlopidine and Clopidogrel treatment effectiveness) and collageninduced (index of Aspirin treatment) aggregations measured before stenting, 1, 2, 3 and 4 weeks after stenting. The mean aggregation level was determined as the measured AUC in relation to the maximal AUC values (%). Results: Significantly (p<0.05) smaller NVO (31±6% vs. 39±13%), neointimal area (0.97±0.31 vs. 1.45±0.49 mm2) and MNT (0.40±0.12 vs. 0.50±0.21 mm) were measured in pigs treated with Clopidogrel as compared with Ticlopidine. Clopidogrel treatment resulted in significantly better aggregation level in comparison with Ticlopidine (29.6±5.8% vs. 43.2±21.9%), while no difference was observed in collagen-induced aggregation. The level of ADP-induced aggregation exhibited a significant correlation (p<0.01) with the degree of neointimal hyperplasia (r=0.592 for NVO, r=0.69 for neointimal area and r=0.738 for MNT). The collagen-induced aggregation did not exhibit association with the amount of in-stent neointimal hyperplasia. The values of the aggregation profile at single time points showed no correlation with the neointimal amount. Conclusions: Repeated measurements of ADP-induced platelet aggregation profile provides useful information on the effectiveness of antiplatelet therapy and might predict the outcome of stenting of coronary arteries.


Experimentális kardiológia A PARP GÁTLÁS HATÁSA A H2O2 KIVÁLTOTTA OXIDATÍV STRESSZRE AZ Akt JELÁTVITELI ÚT AKTIVÁCIÓJÁN KERESZTÜL H9c2 SEJTEKEN Hantó K.1, Tapodi A.2, Kiss G.1, Várbíró G.2, ifj. Gallyas F.2, Hideg K.3, Sümegi B.2, Tóth K.1 1 PTE ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Pécs 2 PTE ÁOK, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet, Pécs 3 PTE ÁOK, Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet, Pécs Az oxidatív stressz és a progresszív sejthalál számos patofiziológiás folyamattal hozható összefüggésbe. A reaktív oxigéngyök-képzõdés DNS-lánc töréseken keresztül aktiválja a nukleáris poli (ADP-ribóz) polimeráz (PARP) enzimet, amely a NAD+ és ATP raktárak kimerüléséhez és ezáltal sejthalálhoz vezethet. Munkánkban megvizsgáltuk az oxidatív stressz indukálta citotoxicitást H9c2 (patkány szívizom) sejteken, valamint egy ismert és egy új PARP-gátló vegyület (HO3089, PJ34) sejttúlélésre és jelátviteli rendszerekre gyakorolt hatását a fenti körülmények között. Megnéztük továbbá, hogy a PARP enzim aktivitással nem rendelkezõ DNS-kötõ domain-jének (PARP-DKD) túltermeltetése H9c2 sejtekben milyen cytoprotektív hatással rendelkezik a hidrogén-peroxid indukálta oxidatív stresszben. Megvizsgáltuk továbbá, hogy a PARP enzim génkifejezõdésének RNS interferenciával történõ gátlásakor (siRNA technika) hogyan befolyásolódik a patkány szívizom-sejtek túlélése a H2O2 kezelés hatására. A sejtek túlélését MTT+ módszerrel vizsgáltuk, 1 óra PARP-inhibitoros elõkezelés utáni 3 óra H2O2-os inkubációt követõen. A PARP enzim DNS-kötõ domain-jének túltermeléséhez pEGFP expressziós vektort alkalmaztunk. A protein kináz B/Akt jelátviteli útvonal tagjainak aktiválódási szintjét Western blot segítségével tanulmányoztuk. A PARP enzim gátlásának mind a négy esetében (1. HO-3089; 2. PJ34; 3. túlexpresszált PARP-DKD; 4. PARP-siRNA) jelentõs mértékben nõtt a sejtek túlélése a kontrollhoz képest. A PARP gátlás hatására aktiválódott mind az Akt/Protein kinázB mind a GSK3b. A PARP-gátló vegyületek, valamint általánosan a PARP enzim gátlása ellenállóbbá teszi a patkány szívizom sejteket a H2O2 indukálta oxidatív stresszel szemben. E protektív hatáshoz nagymértékben hozzájárulhat a túlélési jelátviteli útként ismert Akt fehérje aktivációja.

VENLAFAXINE KERINGÉSI HATÁSAI ALTATOTT KUTYÁBAN Hegedûs M., Kovács A., Wellmann J., Szénási G. EGIS Gyógyszergyár Rt., Farmakológia Laboratórium I, Budapest A venlafaxine egy szerotonin és noradrenalin felvételt gátló antidepresszáns. A venlafaxine néhány betegben dózis-arányosan megemeli az artériás vérnyomást (BP), ami feltehetõen a noradrenalin felvétel gátlás következménye. A vegyület állatkísérletekben mért keringési hatásairól nem találtunk közleményt, ezért a venlafaxine szív és keringési hatásait pentobarbitállal altatott (30 mg/kg iv.), lélegeztetett, hím Beagle kutyákon vizsgáltuk. A venlafaxine 3 dózisának hatásait (0,3, 1 és 3 mg bázis/kg, iv.) külön csoportokon mértük, a 4. csoportot oldószerrel (fiziológiás sóoldat, 0,5 ml/kg) kezeltük (n=4/csoport). A keringési paraméterek változását a kezelés után 2 órán keresztül követtük. A venlafaxine mindhárom dózisban csökkentette a szívfrekvenciát (HR, maximális változás: 18%) de a hatás a középsõ dózisban (1 mg/kg) volt a legnagyobb, míg a kis és a nagy dózisban egymáshoz hasonló, kisebb változásokat kaptunk. A vegyület mindhárom dózisban csökkentette a perctérfogatot (CO, maximális változás: 15%), de a pulzustérfogat változásai miatt a középsõ dózis hatása nem haladta meg a nagy dózisét. Ezzel szemben a venlafaxine többé-kevésbé dózis arányos perifériás vazokonstrikciót okozott, ami a teljes perifériás keringési ellenállás (TPR), és a coronaria, femoralis és carotis érellenállás növekedésében nyilvánult meg. A CO és a TPR változásai ellentétes irányúak voltak, ezért a BP a venlafaxine egyik dózisában sem változott. Továbbá, a venlafaxine kezelés nem befolyásolta a II-es végtagi elvezetésben mért EKG görbék PQ, QRS és QTc intervallumait. A bradycardia és a perifériás vazokonstrikció egymástól független hatásoknak tûnnek, mivel a baroreflex válasz a vérnyomás emelkedés hiánya miatt nem valószínû. Eredményeink szerint a venlafaxine csökkentette a szívfrekvenciát és fokozta a perifériás keringési ellenállást altatott kutyán, de nem tapasztaltunk vérnyomás emelkedést. A vegyület haranggörbe jellegû hatása a szívfrekvenciára valószínûleg az összetett hatásmechanizmus következménye. A nagy dózisban megfigyelt enyhe keringési változások összhangban vannak azzal a tapasztalattal, hogy a venlafaxine keringési szempontból biztonságosan alkalmazható a terápiában.

THE ROLE OF Akt ACTIVATION IN THE PARP MEDIATED CYTOPROTECTIVE EFFECT IN OXIDATIVE STRESS ON H9c2 CELLS molecular biology, myocardial basic research, pharmacology Many pathophysiological processes are connected to oxidative stress and progressive cell death. The reactive oxygen species formation induces nuclear poly (ADP-ribose) polymerase (PARP) enzyme activation through single-strand DNA breakage resulting in NAD+ and ATP depletion, which can lead to cell death. Therefore, we have investigated the oxidative stress-induced cytotoxicity in H9c2 (rat cardiac myoblasts) cells, as well as the effect of an established and a new PARP inhibitor (HO-3089, PJ34) on survival and signal transduction pathways in these cells. Furthermore, we have compared cell survival in cells overexpressing the enzymatically inactive DNA-binding domain of PARP (PARPDBD) with wild type cells in hydrogen-peroxide induced oxidative stress. In a similar experiment we have down-regulated the expression of PARP enzyme by small interfering RNA (siRNA method). Cell survivals were determined by MTT+ assay after a 1-hour pre-treatment with PARP-inhibitors followed by a 3hour incubation of H2O2. We have used a pEGFP expression vector for the overexpression of the PARP-DBD. We have detected the activation level of the members of the protein kinase B/Akt signal pathway by Western blotting. The survival of the cells was significantly increased in all four cases when the PARP enzyme was inhibited (1. HO-3089; 2. PJ34; 3. overexpressed PARP-DBD; 4. PARPsiRNA) as compared to the control cells. PARP inhibition enhanced the activation of Akt/protein kinase B and GSK3b as well. These data show that inhibition of PARP confers resistance against H2O2-induced oxidative stress in rat cardiomyocytes, and activation of Akt, a well established pro-survival signal transduction pathway, significantly contributes to this protective effect.

HAEMODYNAMIC EFFECTS OF VENLAFAXINE IN ANAESTHETIZED DOGS experimental, pharmacology Venlafaxine displays its antidepressant effect by inhibiting serotonin and noradrenaline reuptake. According to data in the literature venlafaxine dose-dependently increases systolic blood pressure in few patients, an effect, which is possibly the consequence of noradrenaline reuptake inhibition. However, no paper was available on the haemodynamic effects of venlafaxine in laboratory animals. Therefore, the cardiac and circulatory effects of venlafaxine were studied in pentobarbital (30 mg/kg iv.) anaesthetized, ventilated male beagle dogs. The effects of three doses of venlafaxine (0.3, 1 and 3 mg base/kg, iv.) were measured in separate groups of dogs (n=4/group), a fourth group was treated with vehicle (physiological saline, 0.5 ml/kg). Haemodynamic variables were followed for 2 hours after treatment. All three doses of venlafaxine decreased heart rate (peak change: 18%) but the change was largest at medium dose. The compound decreased cardiac output at all three doses (peak change: 15%) but owing to variations in stroke volume the effect of medium dose on cardiac output did not exceed the effect of high dose. In contrast, venlafaxine caused a weakly dose-dependent peripheral vasoconstriction, which was apparent from increases in total peripheral circulatory resistance (TPR), and in coronary, femoral and common carotid artery resistances. Changes in cardiac output and TPR were opposite in direction, therefore neither dose of venlafaxine altered mean arterial blood pressure. Moreover, PQ, QRS and QTc intervals of the ECG measured in lead II did not change after venlafaxine administration. According to our results, venlafaxine reduced heart rate and cardiac output and caused peripheral vasoconstriction but did not alter blood pressure in anaesthetized dogs. The bell shaped nature of the dose-response effect of the compound on heart rate might be the consequence of its complex mechanism of action. Small haemodynamic changes seen at high dose are in accordance with the proven safety of the drug.


Experimentális kardiológia A MYOCARDIUM ISCHAEMIÁS KÁROSODÁSA KÖVETKEZTÉBEN FELSZABADULÓ TROPONIN DEGRADÁCIÓS TERMÉKEK VIZSGÁLATA Hertelendi Z. Tóth A. Jenei C.1, Édes I.1, Papp Z. DEOEC, Kardiológiai Intézet, Klinikai Fiziológia Tanszék, Debrecen 1 DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen A myocardium ischaemiás anyagcserezavara következtében a szívizomsejtek kontraktilis fehérjerendszere sérül. Célunk a myocardialis infarctus során intracellulárisan aktiválódó proteolitikus folyamatok elemzése, melyhez az infarctuson átesett betegek szérumából a troponin degradációs termékek molekulasúly szerinti megoszlásán keresztül kívánunk eljutni. A fehérjekárosító folyamatok modellezését rekombináns módszerekkel elõállított, tisztított troponin I molekulák in vitro µ-calpain hasításával valósítjuk meg. A troponin I molekulákat a vérplazma többi fehérjéjétõl SDS-poliacrylamid gélelektroforézis segítségével választottuk el. A molekulák azonosítását Western immunoblot módszerrel (kecskében termeltetett humán troponin I ellenes poliklonális elsõdleges antitest, biotinált kecske IgG ellenes nyúlban termeltetett poliklonális másodlagos antitest, VECTOR kit és ECL elõhívás) végeztük. A betegek szérumával történõ kísérletek során több technikai problémát kellett megoldanunk. A szérumban nagy mennyiségben jelen levõ immunglobulinok könnyûlánca az elektroforézist követõen a troponin I molekulasúlyának megfelelõ magasságban helyezkedett el, jelentõs mértékben elfedve a troponin I által adott jelet. Másrészt a szérumban a troponin I még nagy kiterjedésû infarktus után is olyan alacsony mennyiségben volt jelen (kb. 30–50 µg/L), mely a szérum direkt Western immunoblot analíziséhez általunk használt detektálási technika érzékenységi határa (1×10–3 µg/L) alatt volt. Ezért a troponin I detektálási küszöbének fokozására immunprecipitációs lépést kellett a protokollba iktatnunk. Ehhez eszközként a Liaison („BykSangtec Diagnostica Liaison cTnI assay”) kolloidális vassal jelzett troponin I specifikus antitestet választottuk, melyet a myocardiális infarctus rutin diagnosztikájában is alkalmaznak. Az immunprecipitáció optimalizálása során a szérum és az antitestek mennyiségének változtatásával sikerült a myocardialis infarctus miatt szérumba kerülõ troponin I molekulák izolálása. Ugyanilyen körülmények között µ-calpain által in vitro hasított troponin I degradációs termékeket tudtunk precipitálni. (A munka az ETT 239/2003 támogatásával valósult meg)

A TÜDÕVIZENYÕ VIZSGÁLATA ULTRAHANG SEGÍTSÉGÉVEL KÍSÉRLETI KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT – A „COMET” ARTEFAKTUMOK JELENTÕSÉGE Jambrik Z.1, Adamicza Á.2, Kaszaki J.2, Varga A.1, Forster T.1, Boros M.2 1 SZTE, II. Belgyógyászati Klinika, Kardiológia – Haemodynamika, Szeged 2 SZTE, Sebészeti Mûtéttan, Szeged Bevezetés: 1997 óta ismert, hogy tüdõoedemás betegben a mellkas echocardiographiás vizsgálata során a transducertõl sugárszerûen eredõ echogen artefaktumok (comet-tail) figyelhetõk meg. Korábbi vizsgálatunkban kimutattuk, hogy fulladás, ill. egyéb okok miatt hospitalizált betegekben a cometek száma egyenes arányban áll a radiológiailag becsült extravascularis tüdõvíz tartalommal. Cél: 1. Megvizsgálni a comet artefaktumok jelenlétét egy experimentális tüdõoedema modellben. 2. Összefüggést találni az echoval mért comet szám, illetve gravimetriával mért nedves/száraz tömeg index között. 3. Meghatározni a comet metódus alkalmasságát az oedema kialkulásának bizonyos fázisaiban. Módszer: Tizenhét Na-pentobarbitallal altatott vietnami csüngõhasú disznót használtunk vizsgálatunkban. Öt áloperált állat alkotta a kontroll csoportot (1. csoport). Tizenkét állatban oleinsav centrális vénás infúziójával (0,01 ml/kg) váltottunk ki tüdõoedemát. Ezen állatokban a mellkas echo vizsgálatát végeztük alapállapotban közvetlenül az oleinsav beadása után, 30 (2. csoport, n=5), illetve 60 perccel (3. csoport, n=7) az infúzió után. A vizsgálat végén mindkét tüdõfélbõl biopsziát vettünk a gravimetria számára. Ugyancsak regisztráltuk az artériás nyomás (systolés, diastolés, közép), a centrális nyomást és a szívfrekvenciát. Eredmények: Harminc perccel az oedema indukciója után a comet szám szignifikánsan magasabb volt, mint alapállapotban (28,6±8,1 vs. 5,2±2,5). A kimetszett tüdõszövet nedves/száraz tömegaránya hasonló volt a 2. és 3. csoportban és szignifikánsan alacsonyabb, mint a kontroll csoportban 0,001). Ugyancsak szignifikánsnak bizonyult a nedves/száraz tömegarány, illetve a£p comet szám lineáris korrelációja mindkét oleinsavval kezelt csoportban (2. csoport: r=0,81, p=0,027, 3. csoport: r=0,59, p=0,04). Összefoglalás: Vizsgálatunk alapján megállapíthatjuk, hogy kísérleti modellünkben a mellkas ultrahang vizsgálata alkalmas volt az extravascularis tüdõvíz változásainak diagnosztikájára és már 30 perccel az oedema létrehozása után alkalmas az oedema kialakulás idõbeli folyamatának megfigyelésére.

EVALUATION OF TROPONIN DEGRADATION PRODUCTS RELEASED INTO THE BLOOD STREAM DURING MYOCARDIAL ISCHEMIC INJURY OF THE MYOCARDIUM experimental, ischaemia, myocardial infarction Due to the ischemic disorder of the myocardium the myofibrillar system of the myocytes is damaged. Our aim was to analyze the proteolytic processes activated during myocardial infarct, through the determination of the molecular weight of the troponin degradation products in the blood of patients with myocardial infarct. To modell the protein damaging processes calpain-mediated digestion of recombinant and purified troponin I molecules was carried out in vitro. The troponin I molecules were separated from the other plasma proteins of the blood plasma by SDS-polyacrylamid gel electrophoresis. Molecules were identified by Western immunoblot (human troponin I specific polyclonal primary antibody produced in goat, byotinilated goat IgG specific polyclonal secondary antibody produced in rabbit, VEKTOR kit and ECL development). During experiments with patients’ plasma some technical problems arose. The light chain of the immunglobulins being present in great quantities in the serum following the gel electrophoresis considerably masked the band of troponin I. On the other hand, troponin I was present in small quantities (about 30–50 µg/L) in the serum of patients with extensive heart infarct being under the sensitivity limit of our detecting technique (1×10–3 µg/L) applied for the serum direct Western immunoblot analysis. Hence, to raise the detection threshold of troponin I we had to insert an immunprecipitation step into the protocol. To this end we chose the Liaison („Byk Sangtec Diagnostica Liaison cTnI assay”) troponin I specific antibody conjugated with colloidal iron which is also used in the routine diagnostic of the myocardial infarct. As a result of the optimization the immunprecipitation we could isolate the troponin I molecules released into the blood stream during myocardial infarct. Under the same laboratory circumstances we also managed to detect the troponin I degradation products digested in vitro by calpain. (Supported by the ETT 239/2003 GRANT)

THE „COMET-TAIL” ARTIFACT CAN ESTIMATE THE EXTRAVASCULAR LUNG WATER CONTENT IN PIGS. AN EXPERIMENTAL, ULTRASOUND STUDY congestive heart failure, experimental Background: It is known that a comet-like artifact could be obtained by echocardiographic examination of the lung with pulmonary edema in humans. In our previous study a strong linear correlation was found between the comet number and the extravascular lung water score assessed by chest X-ray in patients with or without dyspnoe. The aims of the present study were 1. to investigate the presence of the comet-tail artifact in an experimental model of pulmonary edema, 2. to estimate correlation between the comet number (measured by ultrasound) and the wet/dry ratio of the lung tissue (measured by gravimetry) and 3. to assesses the time-dependency of the ultrasound comet method. Subjects and method: Seventeen Na-pentobarbital anesthetized, cannulated (central vein and carotid artery) mini-pigs were used: 5 sham-operated animals served as controls (group 1), in 12 animals pulmonary edema was induced by injection of oleic acid (0.1 ml/kg) via the central venous catheter. In these animals, the ultrasonic evaluation of the lung was performed at the baseline and 30 min after the injection of oleic acid (group 2, n=5) or 60 min after the injection (group 3, n=7). At the end of the experiments biopsy samples were taken from both lungs to determine wet/dry weight ratio by gravimetry. During the study the heart rate, the arterial and the central venous pressure were monitored and recorded. A significant increase in the comet number was observed 30 min after the edema induction vs. basal values (28.6±8.1 vs. 5.2±2.5). The wet/dry ratio was similar 0.001) than in the control group£in group 2 and 3, and significantly higher (p (group 2: 7.18±0.70, group 3: 7.10±0.50, group 1: 5.61±0.08). Moreover, a significant correlation was found between the wet/dry ratio and the comet number at the end in both oleic acid-treated groups (r=0.81, p=0.027 and r=0.59, p=0.04, respectively) Conclusion: In our experimental pig model the ultrasonic evaluation of the chest is able to diagnose the extravascular lung water changes and may be used to estimate the time course of edema formation in the lung tissue 30 min after the induction of the edema.


Experimentális kardiológia SEJTSZINTÛ ADAPTÁCIÓ VIZSGÁLATA ISZKÉMIÁS SZÍVBETEGEK MIOKARDIUMÁBAN – PREKONDICIONÁLHATÓ-E AZ ISZKÉMIÁS SZÍVIZOM? Jancsó G., Gasz B., Cserepes B., Ferenci K., Seres L.1, Kékesi V.1, Rõth E. Pécsi Tudományegyetem, Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, Pécs 1 Semmelweis Egyetem, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Budapest Krónikus iszkémiás szívbetegségben (ISZB) a miokardium sejtszintû endogén adaptációs rendszereit felhasználva próbál alkalmazkodni a folyamatos iszkémiás állapothoz. A celluláris adaptáció során fokozódik az antioxidáns enzimek, stresszproteinek szintézise, amely fehérjék expressziójában a nukleáris faktor-kB (NFkB) transzkripciós faktornak döntõ szerepe van. Vizsgálataink célkitûzése az volt, hogy a mitrális billentyû betegsége miatt billentyûbeültetésre kerülõ betegekbõl vett szövetmintákban meghatározzuk az NFkB aktivitását az iszkémiával társult, illetve – referenciacsoportként – az iszkémia nélküli betegeknél. Tanulmányunkban 12 mitrális billentyû-inszufficiencia-, illetve sztenózis miatt mûbillentyû beültetésre kerülõ betegbõl, a beteg billenyû eltávolítása során rezekált papilláris izomból szövetmintát vettünk. A szövetmintákat két csoportba osztottuk: az elsõ csoportba azon betegek mintái tartoztak (5 beteg), akiknek a billentyûelégtelenség mellett nem volt ismert iszkémiás szívbetegségük (referenciacsoport), a második csoportba sorolt betegeknél a protézist indikáló billentyûbetegség mellett ismert, klinikailag igazolt krónikus iszkémiás szívbetegség is jelen volt (7 beteg). A szövetmintákból magfehérje frakciót izoláltunk, amelyben Oxford-Biomed NFkB ELISA kittel mértük az NFkB mennyiségét a sejtmagban. Eredményeink szerint azoknál a betegeknél, ahol a billentyûbetegség iszkémiával társult az NFkB mennyisége a sejtmagban szignifikánsan emelkedett a referencia csoporthoz hasonlítva. Ez alátámasztotta azon feltevésünket, miszerint az ISZB-s betegek miokardiumában az endogén adaptáció jelátviteli folyamata megváltozott, az NFkB szignalizációs útja folyamatosan aktivált állapotban van, tovább már nem indukálható. Ez a megfigyelés magyarázatot adhat arra a kérdésre, hogy miért nem váltható ki klinikailag is jelentõs védelem prekondicionálással iszkémiás szívbetegek miokardiumában. OTKA-T34810 és T38053 támogatásával.

CELLULAR ADAPTATION OF THE ISCHAEMIC HUMAN MYOCARDIUM – COULD THE ISCHAEMIC MYOCARDIUM BE PRECONDITIONED? ischaemia In chronic ischaemic heart disease (IHD) the myocardium adapts to the continuous ischaemic state, using its cellular endogenous adaptation mechanisms. The cellular adaptation increases the intracellular level of the antioxidant enzymes, and the heat stress proteins. In the expression of these proteins the nuclear factor-kB (NFkB) transcription factor plays an important role. The aim of our study was to measure the activity of NFkB in the myocardium of patients having mitral valve prosthesis implantation, and to compare the activity of the transcription factor in patients suffering from ischaemic heart disease with those who have no IHD as a reference group. In our study we took tissue samples from the papillary muscle of the left ventricle from patients, who underwent a mitral valve prosthesis implantation surgery (12 patients). We divided the samples in two groups. In the first group we ranged the patients, who had only valve disease without ischaemic disease (5 patients). In the second group we ranged the patients, who had a clinically verified ischaemic heart disease besides the valve problem, indicating the prosthesis surgery (7 patients). From the myocardial tissue samples nuclear protein fraction was isolated, and measured the activity of NFkB with Oxford-Biomed NFkB ELISA kit. Our results showed a significantly increased NFkB activation in the myocardium of the patients, who had ischaemic heart disease besides their valve problem, in comparison to the reference group (without ischaemia). Our study confirmed the hypothesis, that the endogenous adaptation has changed in the myocardium of the patients with IHD. Because of the continuous ischaemia the signalling mechanism of the cellular adaptation is working with a maximum capacity, the signalling pathway of NFkB is continuously activated, thus could not be further activation. This observation could probably explain, why does not works the protection evoked with ischaemic preconditioning in patients suffering from ischaemic heart disease. Supported by OTKA-T34810 and T38053.

A KChIP2 ÉS KCNE2 b-ALEGYSÉGEK ELEKTROFIZIOLÓGIAI HATÁSAINAK VIZSGÁLATA A KV4.3 TRANZIENS KIFELÉ HALADÓ ÁRAMRA CHO EXPRESSZÁLT RENDSZEREN

ELECTROPHYSIOLOGICAL EFFECTS OF b-SUBUNITS KChIP2 AND KCNE2 ON KV4.3 TRANSIENT OUTWARD CURRENT IN A CHO EXPRESSION SYSTEM

Jost N.1, Radicke S.2, Ravens U.2, Wettwer E.2 1 MTA, Keringésfarmakológiai Kutató, Budapest 2 TU, Institut für Pharmakologie, Dresden

electrophysiology, experimental, myocardial basic research Introduction: The transient outward current (Ito) plays an essential role in the early phase of the cardiac action potential repolarization. The ion conducting alpha-subunit responsible for Ito current in human myocardium is Kv4.3. There is increasing evidence that several accessory b-subunits can significantly alter the electrophysiological properties of Ito. The aim of the following study was to study the effects of two accessory b-subunits KChIP2 and KCNE2 on the properties of Kv4.3 transient outward current in a CHO expression system by applying the whole-cell patch-clamp technique. Methods: Membrane currents were measured in CHO cell line stable transfected with human Kv4.3 and KChIP2. These cells were co-expressed via electroporation with KCNE2. Experiments were performed at 22°C and at 37°C. Results: No endogenous current was detected in wild type CHO cells. Surprisingly we were not able to detect membrane currents in the cells that had been transfected with Kv4.3 alone, while large currents were observed in the cells that co-expressed KChIP2. This current became even larger when the temperature was increased to 37°C. Additional coexpression of KCNE2 did not change the amplitude of the currents neither at 22°C nor at 37°C. A positive shift of the steady-state inactivation curve was found in the Kv4.3 + KChIP2 + KCNE2 cells in comparison with the Kv4.3 + KChIP2 cells at 22°C and 37°C, respectively. At room temperature the recovery from inactivation was similar in both cells types, while at 37°C in Kv4.3 + KChIP2 + KCNE2 cells we found an overshoot at 100 ms, similar to that reported in native human cardiac cells. Inactivation time course was slow and monoexponential in Kv4.3 + KChIP2 and Kv4.3 + KChIP2 + KCNE2 cells at 22°C, while at 37°C a second and fast component was detected. Conclusion: It is concluded that the presence of KChIP2 is essential for membrane trafficking of Kv4.3 potassium channels. Co-expression of Kv4.3+KChIP2 with KCNE2 resulted in a current that resembled human Ito current more closely.

Bevezetés: A tranziens kifelé haladó káliumáram (Ito) fontos szerepet játszik a szív akciós potenciál korai fázisában. Az emberi szívben az Ito csatorna fõ a-alegysége a Kv4.3. Bizonyítékok vannak arra, hogy számos kiegészítõ, ún. b-alegység jelentõsen megváltoztathatja az Ito áram elektrofiziológiai paramétereit. A jelen tanulmány célja az volt, hogy megvizsgáljuk két kiegészítõ ß-alegység, a KChIP2 és KCNE2-nek hatásait a Kv4.3 tranziens kifelé haladó áramra CHO expresszált rendszeren a patch-clamp technika egészsejtes konfigurációjában. Módszerek: A membránáramokat humán Kv4.3 és KChIP2-génnel stabilan expresszált CHO-sejtvonalon mértük. Ezeket a sejteket elektroporációval KCNE2-génnel kotranszfektáltuk. A kísérleteket 22°C és 37°C-on végeztük. Eredmények: A transzfekció nélküli ún. vad típusú CHO sejtekben nem találtunk endogén áramot. Meglepetésre nem találtunk áramot azokban a sejtekben sem, amelyek egyedül csak Kv4.3 gén volt jelen. Ezzel szemben nagy áramot mértünk azokban a sejtekben, amelyekben a KChIP2 gén is jelen volt. Ez az áram még nagyobb lett amikor a hõmérsékletet megemeltük 37 °C-ra. A KCNE2 génnel történõ kotranszfekció viszont nem változtatta meg az az áram nagyságát sem 22 sem 37°C-on. A Kv4.3 + KChIP2 + KCNE2 sejtekben mért áram nyugalmi (steady-state) inaktivációs görbe a pozitívabb feszültségek tartományába tolódott el a Kv4.3 + KChIP2 sejtekben mértekhez képest mind szobahõn, mind 37°Con. 22°C-on az inaktivációból történõ visszatérési ún. „recovery” kinetika hasonló volt mindkét sejttípusban, viszont 37°C-on a Kv4.3 + KChIP2 + KCNE2 sejtekben 100 ms-nál egy olyan túllövést észleltünk, mind amilyet a natív kamrai sejtekben már korábban leírtak. 22°C-on mérve mindkét sejttípusban az áram inaktivációs kinetikája lassú és egy exponenciális volt, míg 37°C-on egy második gyors komponens is mérhetõ volt. Következtetések: Eredményeink alapján arra következtetünk, hogy a KChIP2 alegység jelenléte fontos a Kv4.3 káliumcsatorna membrán átjárhatóságához. A Kv4.3 + KChIP2 csatorna KCNE2-vel történõ ko-expressziója egy a humán Ito áramhoz jobban hasonlító áramot eredményezett.


Experimentális kardiológia AZ ÉRFAL-FÜGGÕ MECHANIZMUSOK SZEREPE A KORONÁRIA EREK REAKTÍV DILATÁCIÓJÁNAK KIALAKÍTÁSÁBAN Koller Á.1, Bagi Z.2 Semmelweis Egyetem, Kórélettani Intézet, Budapest 2 DE OEC, Kardiológiai Intézet, Klinikai Fiziológiai Tanszék, Debrecen

1

A reaktív hyperaemia fontos élettani keringésszabályozó mechanizmus, aminek szerepe, hogy az átmeneti koronária elzáródás után visszaállítsa az igényeknek megfelelõ vérátáramlást. A reaktív hyperaemia kialakításában közremûködõ metabolikus faktorok szerepe már régóta jól ismert. Azonban, a koronária elzáródás következtében kialakuló haemodinamikai változások reaktív hyperaemia létrejöttében betöltött szerepe még nem pontosan ismert. Feltételeztük, hogy a koronária arteriolákban az elzáródás alatt és annak megszûnte után az intraluminális nyomás- és áramlásváltozások érfal-függõ mechanizmusokat aktiválnak, melyek vazoaktív anyagok felszabadulása révén hozzájárulnak a koronária erek reaktív dilatációjához (RD). Kísérleteinkben ezért izolált koronária arteriolák (átmérõ:90 µm) érokklúzió alatti és azt követõen létrejövõ nyomás (P), illetve nyomás és áramlásváltozás (P + F) együttes hatására kialakuló érválaszt modelleztük, melynek során a P és P + F változások hatására bekövetkezõ érátmérõ változásokat videomikroszkopós rendszerben mértük. Amikor az intraluminális nyomást rövid idõtartamokra (30, 60, 120 s) 80-ról 10 Hgmm-re csökkentettük az eredeti 80-as nyomás érték visszaállításának hatására az alacsonyabb nyomás idõtartamának függvényében megnõtt a kialakuló RD nagysága, míg annak idõtartama nem változott. Amennyiben az arteriolákban elõzetesen állandó áramlást indukáltunk (30 µL/perc) az azonos nyomásváltozások hatására nemcsak a kialakuló RD nagysága, de annak idõtartama is nõt, az alacsonyabb nyomás idejének függvényében. Az endothel eltávolítása vagy a nitrogén oxid szintetáz gátlása csökkentette a RD nagyságát mind a két protokollban, míg az áramlás jelenlétében a RD idõtartama is csökkent. Továbbá, a hidrogén peroxidot lebontó kataláz jelenlétében mindkét protokollban csökkent a RD nagysága, míg annak idõtartama nem változott. Ennek alapján feltételezzük, hogy a metabolikus faktorok mellett a nyomás-, falfeszülés- és fali nyíróerõ-függõ érfali mechanizmusok aktivációja a NO és hidrogén peroxid felszabadulása révén hozzájárul a reaktív hyperaemia kialakulásához és a koronária vérkeringés fenntartásához. (OTKA, T-033117, T-034779, F048837, NHLBI HL-46813, HL-43023)

ROLE OF MECHANISMS INTRINSIC TO VASCULAR WALL IN THE DEVELOPMENT OF REACTIVE DILATION OF CORONARY ARTERIOLES coronary flow, endothelium, microvessels Reactive hyperemia is an important response of the coronary circulation to restore blood supply following temporal cessation of blood flow. The role of metabolic factors derived from cardiac muscle in the development of reactive hyperemia has been established. However, the contribution of occlusion-induced changes in hemodynamic forces in the development of reactive hyperemia is less known. We hypothesized that in coronary arterioles changes in intraluminal pressure (P) and flow (F), during and after release of occlusion (O/R), by activating mechanisms intrinsic to vascular wall elicit release of vascular mediators resulting in reactive dilations. In isolated cannulated coronary arterioles (diameter: 90 µm) changes in diameter to changes in P or P + F during and after brief period (30, 60 and 120 s) of O/R of cannulating tube were measured by videomicroscopy. In response to both types of O/R, diameter first decreased, then, subsequently increased during occlusions. When only P was changed (from 80–10–80 mmHg) after release of occlusion peak dilations increased as a function of the duration of occlusions. After establishing flow (30 µL/min) O/R elicited changes in both P and F (form 80–10–80 mmHg and from 0 to 30 µL/min). In these conditions after release of occlusions not only the peak, but also the duration of reactive dilation increased significantly as a function of the length of occlusions. The dilations during and after occlusions, both in P and P + F protocols, were significantly reduced by the inhibition of NO synthase with L-NAME or by endothelium removal, whereas duration of post-occlusion dilations were reduced by L-NAME or by endothelium removal only in P + F protocol. Furthermore, in both protocols catalase significantly reduced the peak, but not the duration of reactive dilations. We propose that – in addition to metabolic factors – vascular mechanisms that are sensitive to deformation, pressure, stretch and shear stress, via eliciting release of NO and hydrogen peroxide, contribute importantly to the development of reactive hyperemia and maintenance of coronary blood flow. (Hungarian NSRF OTKA, T-033117,T-034779, F048837 and NHLBI USA HL-46813, HL-43023)

VAZOKONSTRIKTOR ANYAGOKRA MUTATOTT HATÉKONYSÁG ÉS HATÁSERÕSSÉG ÉLETKOR FÜGGÉSE PATKÁNY KÖZÉPAGYI ARTÉRIÁBAN, IN VITRO

AGE-DEPENDENCY OF POTENCY AND EFFICACY OF VARIOUS VASOCONSTRICTOR AGENTS, IN THE RAT MIDDLE CEREBRAL ARTERY, IN VITRO

Kovács A. Hársing L.1, Szénási G. EGIS Gyógyszergyár Rt., Farmakológia laboratórium I, Budapest 1 EGIS Gyógyszergyár Rt., Preklinikai Kutatási Fõosztály, Budapest

experimental, pharmacology Serotonin may constrict or dilate vascular tissue and may potentiate the constrictions induced by other agents. 5-HT possesses remarkable effects on cardiac and cerebral arteries of various species, and it is considered to be an important aetiological factor in vascular disorders, such as angina, migraine, and vasospasm following subarachnoid haemorrhage. However, much less is known about the effects of various serotonergic agonists in the cerebral arteries than in the cardiac vessels of mammalian species. The aim of our study was to evaluate if the age of rats (SPRD) influences or not the sensitivity (EC50) and the maximum contraction (Emax) to 5-HT agonists (5-HT, 5-carboxamidotryptamine [5-CT] and sumatriptan) or Emax to a solution containing 120 mM K+ (KS). Therefore, the contractile effects of these agents were compared in the right middle cerebral artery (MCA) of rats belonging to two age groups (6-8 or 14-16 week old), or in the right and left MCAs of younger rats. Contractile potency to 5-HT did not show difference between the two age groups of rats as EC50 values were similar. However Emax values evoked by 5-HT or KS were greater in older animals (130.3±8.1 and 200.5±12.9 vs. 98.8±7.1 and 154.5±9.3 mg, p<0.01). In younger rats all serotonergic agonists evoked concentration-dependent contractions in preparations from both sides. 5-CT evoked biphasic concentrationresponse curve similarly to results published for the rat basilar artery. EC50 of the first phase of 5-CT was observed in the nanomolar concentration (Emax: 26.9 or 21.1 mg, ns.), while that of the second phase was in the micromolar concentration (Emax: 56.7 or 59.6 mg, ns.). The rank order of vasoconstrictor efficacy of the test agents was: KS>5-HT>5-CT>sumatriptan. In 6-8 week old rats EC50 and Emax values of the contractile responses to 5-HT agonists and Emax elicited by KS were similar in the right and left MCAs. In conclusion, the age of rats influences the maximum vasoconstrictions evoked by 5-HT and depolarising K+ solution in the rat middle cerebral artery, in vitro, as older animals respond to contractile agents with stronger contractions compared to younger ones.

A szerotonin összehúzza vagy elernyeszti az ereket, sõt potencírozhatja más vazokonstriktorok hatásait. Az 5-HT jelentõs hatást gyakorolhat különbözõ fajok szív és agyi ereire, ezért fontos kóroki tényezõ lehet az érrendszeri betegségekben, mint pl. anginában, migrénben vagy az agyvérzés utáni agyérgörcs kialakulásában. Jóval kevesebbet tudunk azonban az 5-HT agonisták különbözõ emlõs fajok agyi ereire, mint a szív ereire gyakorolt hatásairól. Munkánk célja annak vizsgálata volt, hogy a patkányok (SPRD) életkora befolyásolja-e az 5-HT agonistákra (5-HT, 5-carboxamidotriptamin [5-CT] és szumatriptán) mutatott érzékenységet (EC50) és a maximális kontrakció nagyságát (Emax), valamint a 120 mM K+ oldatra (KS) létrejövõ Emax nagyságát. Ezért az ezen anyagokkal kiváltott kontrakciókat két korcsoportból (6–8, illetve 14–16 hetes) származó patkányok jobboldali-, illetve a fiatalabb csoport jobb és baloldali középagyi artériájában (MCA) hasonlítottuk össze. A szerotoninra mutatott érzékenység nem különbözött a két korcsoportban, mivel az EC50 értékek hasonlónak bizonyultak. Azonban az 5-HT-re és a KS-re mutatott Emax értékek nagyobbak voltak az idõsebb állatokban (130,3±8,1 és 200,5±12,9 vs. 98,8±7,1 és 154,5±9,3 mg, p<0,01). A fiatalabb patkányok mindkét oldali MCA-jában mindegyik szerotonin agonista koncentrációfüggõ kontrakciót váltott ki. Az 5-CT kétfázisú koncentráció-hatás görbét hozott létre, hasonlóan a patkány artéria basilarisban kapott irodalmi adatokhoz. Az 5-CT elsõ fázisának EC50 értéke nanomoláris koncentrációban (Emax: 26,9 vs. 21,1 mg, ns.), míg a második fázisé a mikromoláris koncentrációban volt kimutatható (Emax: 56,7 vs. 59,6 mg, ns.). A tesztvegyületek vazokonstriktor hatáserõsségének sorrendje a következõ volt: KS>5-HT>5-CT>szumatriptán. A 6-8 hetes patkányok szerotoninra adott vazokonstriktor hatásainak EC50 és Emax értékei, valamint a KS-re mutatott Emax értékek hasonlóak voltak a jobb és baloldali MCA-ban. Eredményeink szerint a patkányok életkora befolyásolja a szerotoninra és a depolarizáló K+ oldatra létrejövõ vazokonstriktor válaszokat, mert az idõsebb állatok erõteljesebb maximális érösszehúzódással reagálnak, mint a fiatalabbak.


Experimentális kardiológia EGYES ÉS KETTES TÍPUSÚ DIABÉTESZES PERIFÉRIÁS ÉRBETEGEK THROMBOCYTA FUNKCIÓJA ÉS SZABADGYÖK TERMELÉSE; IN VITRO INZULIN HATÁSA Kürthy M.1, Arató E.2, Jancsó G.1, Lantos J.1, Fehér I.1, Kollár L.2, Rõth E.1 1 Pécsi Tudományegyetem ÁOK, SOKI, Pécs 2 PTE ÁOK, Sebészeti tanszék, Pécs Az inzulinnak a cukor és zsíranyagcserét szabályozó hatása mellett a thrombocyta funkcióra és az értónusra is hatása van. Az inzulin a vérlemezkében és a vaszkuláris simaizomban fokozza a konstitutív NO szintáz aktivitását, mely thrombocita aggregáció gátláshoz és vazodilatációhoz vezet. Az inzulin a szabadgyök produkciót is befolyásolja. A vizsgálat célja az volt, hogy 1-es és 2-es típusú diabéteszes (1DB és 2DB) érbetegek thrombocita funkcióját tanulmányozzuk, és vizsgáljuk in vitro adott inzulin hatását a thrombocyta aggregációra és a szabadgyök produkcióra. Betegek és módszerek: Vizsgálatainkba 1DB és 2DB perifériás érbetegeket vontunk be (nõ: 4, férfi: 14; életkor: 52–84 év). Teljes vérben és vérlemezkedús plazmában is vizsgáltuk a thrombocyta funkciót, impedancia változáson alapuló és turbidimetriás módszerekkel, induktorként 5 és 10 µM ADP-t, 2 mg/ml kollagént és 10 µM adrenalint használtunk. A szuperoxid produkciót PMA-val indukáltuk, és lumino-aggregométerrel mértük. Mivel az inzulin gátolni képes a kollagénnel indukált aggregációt, 40 és 80 µU/ml gyorshatású inzulin hatását is teszteltük teljes vérben, in vitro. Az inzulin dózisok szabadgyök produkcióra gyakorolt hatását is teszteltük. Az antioxidáns rendszer tagjai közül superoxid dizmutáz (SOD) aktivitását, redukált glutathion mennyiségét és a malondialdehid plazmaszintjét határoztuk meg fotometriás módszerekkel. Eredmények: Az ADP és a kollagén 2DB betegek vérében kisebb mértékû thrombocyta aggregációt váltott ki, mint az 1DB betegeknél. Exogén inzulin mindkét csoportban csökkentette a teljes vérben mért kollagén indukált aggregációt. A 2DB betegek vérében a PMA-val indukált maximális szuperoxid termelés alacsonyabb volt. Az 1DB betegeknél az inzulin nagyobb mértékben csökkentette a szuperoxid produkciót. A betegek SOD aktivitása a normálérték alsó határán volt, vagy nem érte el a normálértéket. Következtetések: Az inzulin hiányos és inzulin rezisztens diabéteszes esetek, a mért paramétereink tükrében, a sokféle társbetegség ellenére is elkülöníthetõk. Az inzulinnak az aggregáció és szabadgyök produkció gátló hatása szövõdményes betegeken is kimutatható volt.

THROMBOCYTA FUNCTION AND FREE RADICAL PRODUCTION OF TYPE 1 AND TYPE 2 DIABETIC PATIENTS WITH PERIPHERAL ARTERIAL DISEASES; THE EFFECT OF INSULIN IN VITRO platelets and thrombosis Insulin influence not only carbohydrate and lipid metabolism, but also regulates thrombocyta function and vascular tone. It activates constitutive NO synthase and due to the elevation of intracellular cGMP and cAMP levels causes antiaggregating and vasodilator effects. Insulin is able to influence free radical production in a positive and negative way. The aim of the present study was to investigate the thrombocyta function and free radical production of type 1 and type 2 diabetic (1DB and 2DB) patients with peripheral arterial diseases. The other aim was to study how in vitro insulin can modify these parameters. Patients and methods: 1DB and 2DB patients with peripheral arterial diseases and with other cardiovascular complications were involved in the studies (female: 4, male: 14; age: 52-84 years). Thrombocyta function was investigated in whole blood and platelet rich plasma, measurements were based on turbidimetric methods, and impendance changes. ADP in 5 and 10 µ, Collagen in 2 µg/kg and Adrenaline in 10 µM were used as inductors. Superoxide production was induced by PMA and was measured by lumino-aggregometer. Insulin has a well established inhibitory effect on collagen induced aggregation, the effect of 40 and 80 µU quick-acting insulin was investigated on collagen induced aggregation. Insulin action on superoxide production was also measured. The members of antioxidant defence system (activity of SOD, concentration of GSH and MDA) were measured by conventional photometric methods. Results: ADP and collagen produced less aggregation in whole blood of 2DB diabetic group. Exogenous insulin decreased collagen induced aggregation in both groups on whole blood. PMA induced maximal superoxide production corrected to white blood cell count was lower in 2DB group. SOD activity of the patients were in the lower margin or below of the normal value. Conclusions: In the mirror of the measured parameters insulin deficient and insulin resistant cases were distinguishable in spite of the accompanied diseases. Antiaggregating and superoxide production lowering effects of insulin were demonstrable on patients with serious complications.

A KÜLÖNBÖZÕ TÍPUSÚ KÁLIUMCSATORNÁK KOMBINÁLT GÁTLÁSÁVAL KIVÁLTOTT PROARRHYTHMIÁS HATÁS VIZSGÁLATA ÉBER KUTYÁBAN

THE PROARRHYTHMIC INTERACTION OF THE DIFFERENT POTASSIUM CHANNEL BLOCKING AGENTS IN CONSCIOUS DOGS

Lengyel C.1, Udvardy É.2, Papp G.3, Varró A.2 Szegedi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Szeged 2 Szegedi Tudományegyetem, Farmakológiai Intézet, Szeged 3 MTA, Keringésfarmakológia, Budapest

arrhythmias, experimental, pharmacology Background and aim: It has been demonstrated under in vitro circumstances that pharmacological attenuation of the repolarization reserve evoked greatly increased action potential duration lengthening by blocking the rapid (IKr) and slow (IKs) component of the delayed rectifier potassium currents and occasionally induced early after depolarization. The aim of the present study was to investigate the interaction of these potassium channel blockers on cardiac repolarization under in vivo conditions. Materials and methods: 14 conscious dogs were used in the experiments. 12-lead ECGs were recorded and all leads acquired by an ECG signal processing system. After analoge-to-digital conversion, the data were stored and analyzed off-line. In all animals cephalic veins were prepared for drug administration. Dofetilide (25 µg/kg) and HMR 1556 (1 mg/kg) were used to block IKr and IKs, respectively. In 8 dogs, dofetilide was first administered and after a 15 min equilibration period HMR 1556 was added intravenously. In 6 animals the order of drug administration was inverse. The ECG evaluations were performed at the 15th min after the beginning of drug administrations. ECG parameters were averaged from measures of 25 consecutive complexes. Results: Dofetilide alone lengthened the QTc interval by *20.2±3.4% (mean±SEM, *p<0.05) while HMR1556 showed no significant QTc prolongation (7.1±5.7%). Neither dofetilide, nor HMR 1556 alone exerted proarrhythmic effect. In the presence of HMR 1556, dofetilide inceased the QTc interval by *16.0±8.3%. In the presence of dofetilide, HMR 1556 had no further QTc prolonging effect (0±4.1%). However, in 2 out of 6 dogs treated with HMR 1556 + dofetilide combination, torsade de pointes ventricular tachycardia (TdP) was developed and after the dofetilide + HMR 1556 combination, TdP was observed in 5 out of 8 animals. In 3 cases of those, TdP degenerated into ventricular fibrillation. Conclusion: Our in vivo expriments demonstrated that the attenuation of the repolarization reserve by combined pharmacological block of different potassium currents can markedly increase the life-threatening proarrhythmic risk.

1

Bevezetés és célkitûzés: In vitro kísérletekben igazolódott, hogy a késõi egyenirányító káliumáram gyors (IKr) és lassú (IKs) komponensének együttes gátlása – a repolarizációs rezerv farmakológiai gyengítése révén – jelentõs mértékben megnyújthatja az akciós potenciál idõtartamát és esetenként korai utódepolarizáció képzõdéséhez vezet. A jelen munka célja annak vizsgálata volt, miként befolyásolja az IKs és IKr áram együttes gátlása a kamrai repolarizációt in vivo körülmények között. Módszerek: A kísérletek során 14 éber kutyából egy számítógépes regisztráló és értékelõ rendszer segítségével folyamatos, 12 elvezetéses EKG jelet rögzítettünk. Az adatokat analóg-digitális konverziót követõen merevlemezen tároltuk és off-line módon elemeztük. A gyógyszeradagolás céljából a kísérleteket megelõzõen az állatokban cephalicus vénát kanüláltunk. Az IKr áramot dofetilid (25 µg/kg), az IKs-t pedig HMR 1556 (1 mg/kg) segítségével gátoltuk. 8 kutyába elõször dofetilidet fecskendeztünk, majd 15 perces beállási idõt követõen intravénásan HMR 1556-ot adtunk. 6 állatban a két szert fordított sorrendben alkalmaztuk. Az EKG-t a szerhatások 15. percében, 25 egymást követõ ütés átlagaként értékeltük. Eredmények: A dofetilid a QTc szakaszt *20,2±3,4%-kal nyújtotta meg (átlag±SEM, *p<0,05), míg az önmagában alkalmazott HMR1556 hatása nem volt szignifikáns (7,1±5,7%). Külön-külön sem a dofetilid, sem a HMR 1556 nem fejtett ki proarrhythmiás hatást. HMR 1556 jelenlétében a dofetilid *16,0±8,3%-kal növelte a QTc intervallumot. Dofetilide jelenlétében alkalmazva a HMR 1556 nem okozott additív QTc megnyúlást (0±4,1%). A HMR1556 + dofetilid kombinációban azonban a 6 esetbõl 2-ben torsade de pointes kamrai tachycardia (TdP) jelentkezett, míg a dofetilid + HMR 1556 kombináció 8 állatból 5-ben okozott TdP-t. A kísérletek során 3 TdP esetén kamrafibrilláció is fellépett. Összefoglalás: In vivo kísérleteink alátámasztják azt a megfigyelést, hogy a különbözõ káliumáramok egyidejû farmakológiai gátlása révén meggyengült repolarizációs rezerv kedvezõ feltételeket teremthet az életveszélyes kamrai ritmuszavarok fellépéséhez.


Experimentális kardiológia TRPV1 SZEREPE AZ ÉRTÓNUS SZABÁLYOZÁSÁBAN Lizanecz E., Erdei N., Bagi Z., Édes I., Tóth A. DEOEC, Kardiológiai Intézet, Klinikai Fiziológiai Tanszék, Debrecen

A capsaicin (vanilloid) receptor (TRPV1) egy nem specifikus kationcsatorna, melynek szerepét elsõsorban a szenzoros neuronok idegvégzõdéseiben jellemezték. A receptor fájdalmat okozó fizikai és kémiai hatásokra (magas hõ, pH csökkenés, irritatív kémiai anyagok) aktiválódik, ami az érintett sejt intracelluláris Ca2+ koncentrációjának emelkedéséhez, neurotranszmittereinek helyi felszabadulásához és központi idegrendszeri stimulációhoz (fájdalomérzet) vezet. Újabb kísérletek szerint a szenzoros idegsejteken kívül a TRPV1 endothel sejtekben és simaizomsejtekben is expresszálódik. Ezért feltételeztük, hogy a TRPV1 szerepet játszik a szöveti keringés lokális szabályozásában. Kísérleteinkben a TRPV1 aktiváció és gátlás hatását vizsgáltuk izolált, kanülált és nyomás (80 Hgmm) alatt tartott arteriolákra (100–150 µm belsõ átmérõ), melyeket patkány vázizomból (m. gracilis) és agyból (a. cerebri media) izoláltunk. Vázizomból izolált ereken TRPV1 agonista (capsaicin, 1 µM) konstrikciót okozott, melyet a kompetitív antagonista (capsazepine, 10 µM) felfüggesztett. A dózis-hatás görbe szerint 300 nM capsaicin 57±8%-os (p<0,05) konstrikciót okoz (n=7), ugyanakkor capsazepine jelenlétében 30 µM agonista által kiváltott konstrikció 37±10%-os volt (p<0,05, n=6). Capsazepine (10 µM) önmagában szignifikáns dilatációt váltott ki (13±4%, n=3, p<0,05), ami arra utal, hogy vázizom erekben a TRPV1 kontroll körülmények között szerepet játszik a vazotónus szabályozásában. Patkány agyi erekben immunhisztokémiával TRPV1-pozitív festõdést találtunk astrocytákban és neuronokban, ami agyi endothel és simaizomsejtekben hiányzott. Ezek tükrében a különbözõ érterületeken a TRPV1 stimuláció eltérõ hatását feltételeztük. Elõkísérleteinkben capsaicin (10 µM) hatására agyi ereken konstrikcióval szemben dilatációt figyeltünk meg. Feltételezhetõ tehát, hogy a TRPV1 különbözõ szerepet játszik az agyi és a vázizom erek tónusának szabályozásában.

PROTEIN KINÁZ C ALFA TRANSZLOKÁCIÓ ÉS SZUBSZTRÁT-SPECIFITÁS VIZSGÁLATA HUMÁN SZÍVIZOMBAN Molnár A., Szilágyi S., Borbély A., Vaszily M., Édes I., Papp Z., Tóth A. DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen A protein kináz C (PKC) izoenzimek szerepét a szívizom kontrakció szabályozásában és az ischaemiát követõ reperfúziós károsodásban egyaránt feltételezik. A PKC enzimcsaládba különbözõ aktivációs mechanizmusú (Ca2+ és diacil-glicerol által aktivált) izoenzimek tartoznak. A PKC izoenzimekre specifikus gátló és aktiváló szerek kifejlesztése újabb terápiás lehetõségeket nyújthat a kardiovaszkuláris betegségek kezelésében is. Kísérleteinkben humán szívizom mintákban a foszfolipid- és Ca2+ függõ PKC alfa expresszióját, transzlokációját és szubsztrát specifitását vizsgáltuk. Elsõ lépésként a PKC alfa expresszióját és celluláris lokalizációját határoztuk meg Western blot technika felhasználásával. Eredményeink szerint a PKC alfa fiziológiás körülmények között elsõsorban a citoszolban található. Miután a PKC aktiváció során gyakran következik be transzlokáció, vizsgáltuk a lipid aktivátor PMA és a Ca2+ hatását is. Western blot kísérleti eredményeink szerint a PKC alfa kötõdése a kontraktilis rendszerhez kontroll körülmények között 12±6% (a maximális kötõdés %-ában kifejezve), 10 mM PMA hozzáadására 34±11%, 5 mM Ca2+ jelenlétében 93±7%, amely PMA hozzáadására (10 mM PMA+5 mM Ca2+) sem változott jelentõsen (91±5%). A kötõdés nyilvánvaló Ca2+ függésének vizsgálatára meghatároztuk a Ca2+ dózis-hatás összefüggést 0–10 mM Ca2+ hozzáadásával. Eredményeink szerint a félmaximális aktivációhoz szükséges Ca2+ koncentráció (EC50) 172 mM. A kötõdés Ca2+ függése felveti annak lehetõségét, hogy olyan kórállapotokban, amikor az intracellularis Ca2+ kórosan emelkedett (pl. ischaemia-reperfúzió során) az aktivált PKC alfa hatását közvetlenül a kontraktilis fehérjék foszforilációján keresztül fejti ki. Ezért rekombináns PKC alfa felhasználásával meghatároztuk a humán szívizom kontraktilis fehérjéinek foszforilálhatóságát (kináz specifikus aktivitás: 4,3±0,9 pmol/min) és autoradiográfiával azonosítottuk a szubsztrátok molekulaméreteit (OTKA F 048873).

ROLE OF TRPV1 IN VASCULAR TONE REGULATION experimental, microvessels, vascular smooth muscle Capsaicin (vanilloid) receptor (TRPV1) is a non-specific cation channel acting as a molecular integrator in the perception of various painful stimuli including capsaicin, noxious heat and low pH. The function of TRPV1 is best characterized in primary sensory neurons. Activation of the receptor in these cells results in local release of neurotransmitters through the elevation of intracellular calcium concentrations and stimulation of central nervous system (pain sensation). Recent observations suggest the presence of TRPV1 not only in sensory neurons, but in endothelial cells and also in smooth muscle cells. Therefore we hypothesized that TRPV1 plays role in local regulation of tissue circulation. In this work we examined the effects of TRPV1 activation and inhibition on canulated, pressurized (80 mmHg) arterioles (diameter of 100–150 µm) isolated from rat skeletal muscle and brain. Agonist treatment (capsaicin, 1 µM) resulted a powerful constriction in vessels isolated from skeletal muscle. This effect was antagonised by the addition of capsazepine (10 µM), a specific and compeptitive antagonist to TRPV1. According to the dose-response curve 300 nM capsaicin caused 57±8% constriction (n=7). In the presence of capsazepine effect of 30 µM agonist resulted 37±10% constriction (n=6). Capsazepine (10 µM) alone evoked a significant dilatation (13±4%, n=3, p<0,05) indicating that TRPV1 has an effect in the regulation of the vascular tone, under control circumstances in the skeletal muscle. Previously our found a TRPV1-positive staining in brain astrocytes and neurons by immunohystochemistry, but not in barin endothelial and smooth muscle cells. Based on these data different effects of TRPV1 stimulation are expected to develop in various vascular areas. In our preliminary experiments capsaicin (10 µM) evoked vasodilatation in brain arterioles in contrast to skeletal vessels. It is presumable, therefore that TRPV1 plays different roles in vascular tone regulation in the brain and in the skeletal muscles.

TRANSLOCATION AND SUBSTRATE SPECIFITY OF PROTEIN KINASE C ALPHA ISOZYME IN HUMAN MYOCARDIUM experimental, myocardial proteins A significant role of protein kinase C (PKC) isozymes was suggested in the regulation of myocardial contractility and in myocardial injury followed by ischemia-reperfusion. The PKC enzyme family contains isozymes with different conditions for activation (eg. activation by Ca2+ and diacyl glycerol). The development of PKC isozyme-specific activators and inhibitors may represent novel targets for drug therapy of cardiovascular diseases. In the present study expression, translocation and substrate specificity of the Ca2+- and phospholipid-dependent PKC-alpha isozyme were thoroughly investigated in human cardiac preparations. First, the expression and the cellular localization of PKC-alpha were determined in human myocardial samples using the Western immunoblot method. Our results indicate that under physiological conditions PKC-alpha is predominantly located in the cytosol. Since PKC translocation frequently occurs upon activation, effects of the lipid activator PMA and Ca2+ were also investigated. Western immunoblot experiments revealed PKC-alpha binding to the contractile machinery at a level of 12±6% under control conditions (expressed in percentage of the maximal binding), 34±11% in the presence of 10 mM PMA, 93±7% in the presence of 5 mM Ca2+, which did not significantly change by the addition of PMA (91±5%; 10 mM PMA+5 mM Ca2+). In order to assess the Ca2+-dependency of the binding, dose-response relationship on Ca2+ was also studied in a range of 0–10 mM Ca2+. According to the data 172 mM Ca2+-concentration was required to reach half maximal activation (EC50). The Ca2+-dependency of the binding suggests the possibility that during pathophysiological conditions (eg. ischaemia-reperfusion), when the intracellular Ca2+-concentration reaches a high level, the activated PKC-alpha is able to affect contractile ptoteins by phosphorylation. According to this idea the phosphorylation levels of human myocardial contractile proteins were also determined using recombinant PKC-alpha isozyme (kinase specific activity: 4.3±0.9 pmol/min) and molecular masses of substrates were identified by autoradiography (OTKA F 048873).


Experimentális kardiológia A MIRP2 PROTEIN LENNE AZ ELSÕDLEGES b-ALEGYSÉG A SZÍV IKR IONÁRAM KIALAKITÁSÁBAN HUMÁN SZÍVBEN? Ördög B.1, Brutyó E.1, Szûts V.2, Seprényi Gy.1, Puskás L.3, Boldogkõi Zs.1, Szabad J.1, Papp J. Gy.2, Varró A.2 1 Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, Orvosi Biológiai Intézet, 2 Szegedi Tudományegyetem ÁOK, Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet, 3 Szegedi Funkcionális Genomikai Labor, MTA SZBK, Szeged Több mint két évtizede már, hogy a K+-ioncsatornák szerepét állatmodell kísérletekben kutatják. Bár mára már leírták a csatornaalkotó fehérjék majdnem száz génjét, még mindig keveset tudunk arról, hogy a gének hogyan mûködnek az emberi szívben. Jelen tanulmányunkban az általunk meghatározott IKr ioncsatornát alkotó a-, valamint a járulékos, vagy szabályozó b-alegységek mRNS-einek illetve fehérjéinek expresszióját ismertetjük. Egészséges humán emberi donor szívbõl qPCR módszerrel meghatároztuk a mRNS mennyiségét. Ellentétben az irodalomban patkány szívre vonatkozó eddigi adatokkal, emberben a MIRP1 fehérjét kódoló (KCNE2) mRNS nagyon alacsony érték, azonban ennek többszöröse a MIRP2-t (KCNE3) kódoló mRNS mennyiség. Szívszövet mintákból immunoblott módszerrel a MIRP1 és MIRP2 fehérje mennyiségeket is meghatároztuk és összehasonlítottuk a patkány szívben lévõvel. A szemikvantitatív értékelések alátámasztják az eddigi patkányra vonatkozó vizsgálatokat, de ugyanakkor fontos különbségekre is rámutatnak a patkány és az emberi szívizom K+-ioncsatornák expresszióját illetõen.

A POLY (ADP-RIBÓZ) POLIMERÁZ ENZIM GÁTLÁS HATÁSA A JELÁTVITELI FOLYAMATOKRA SZÍVIZOM ISCHAEMIA-REPERFÚZIÓ SORÁN Pálfi A.1, Tóth A.2, Deres P.1, Hantó K.1, Halmosi R.1, Hideg K.3, Sümegi B.2, Tóth K.1 1 PTE ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Pécs 2 PTE ÁOK, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet, Pécs 3 PTE ÁOK, Szerves és Gyógyszerkémiai Intézet, Pécs A poli(ADP-ribóz) polimeráz (PARP) enzim túlzott aktivációja fontos szerepet játszik az oxidatív stressz következtében létrejövõ sejt diszfunkció és szöveti károsodás kialakulásában. A PARP gátló vegyületek köztudottan védenek a myocardium oxidatív károsodása ellen, kevéssé ismert azonban ezen vegyületek intracelluláris jelátviteli utakra gyakorolt hatása. Munkánkban ezért megvizsgáltuk egy új kinazolin-típusú PARP gátló vegyület (L-2286) Akt és mitogén-aktivált protein kináz (MAPK) jelátviteli rendszerekre kifejtett hatását Langendorff szívperfúziós rendszerben és in vivo isoproterenol-indukálta akut myocardialis infarktusban. CFY patkányok szívét a Langendorff módszer szerint perfundáltuk L-2286 jelenlétében, és 31P NMR spektroszkópia segítségével követtük a szívizom nagyenergiájú foszfátvegyületeinek szintjét ischaemia-reperfúzió (IR) során. In vivo myocardialis infarktust isoproterenol (ISO) (60 mg/ttkg) subcutan alkalmazásával indukáltunk, és az állatok egy csoportját L-2286-tal kezeltük. 24 óra elteltével meghatároztuk az infarktus nagyságát és a szérum nekroenzimek (CK, LDH) szintjét. A foszfatidilinozitol-3-kináz/Akt jelátviteli út és a MAPK kaszkád tagjainak aktivitási szintjét Western blot segítségével vizsgáltuk. A PARP gátlóval történt kezelés elõsegítette a szívizom kreatin-foszfát és ATP raktárainak felépülését IR után (p<0,01). Az ISO alkalmazása után 24 órával szignifikánsan emelkedett a szérum nekroenzimek (CK, LDH) szintje (p<0,05), míg az L-2286-tal történt kezelés jelentõsen mérsékelte azt (p<0,05). L-2286 csökkentette továbbá az ISO-indukálta infarktus nagyságát (p<0,01). A PARP-gátló kezelés fokozta az IR-indukálta Akt, ERK (extracelluláris szignál regulált kináz) és p38-MAPK aktivációt, valamint mérsékelte a JNK (c-jun N-terminális kináz) foszforilációját. A PARP-gátló vegyületek kardioprotektív hatásához tehát hozzájárulhat, hogy szívizom IR során kedvezõen befolyásolják az intracelluláris jelátviteli utak aktivitási szintjét.

IS MIRP2 THE MAIN b-SUBUNIT OF IKR CHANNELS OF HUMAN HEART? K+-ionchannel, Mirp2, IKr Almost a hundred of cardiac K+-channel-related genes were identified in different animal models and studied in the last three decades. However, little is known about their expression in the human heart. Among several genes, we have quantified the pore forming a- and auxiliary b-subunit-coding mRNAs of IKr channels by real-time qPCR in tissue samples from healthy human donor hearts. In contrast to the data of earlier experiments obtained in the rat heart, we observed a very low expression level for MIRP1-coding mRNA (KCNE2) and higher level of expression of MIRP2-coding mRNA (KCNE3). In human preparations a semi-quantitative immunoblotting supported the obtained results at the protein level. The measurements of MIRP1 and MIRP2 protein densities in rat samples support previous results, but suggest that important differences exist between the expression of K-ion channels in rat and human myocardium.

EFFECTS OF POLY (ADP-RIBOSE) POLYMERASE ENZYME INHIBITION ON THE SIGNALING PATHWAYS IN MYOCARDIAL ISCHEMIA-REPERFUSION myocardial basic research Extensive activation of poly (ADP-ribose) polymerase (PARP) enzyme is a crucial step in the development of oxidative stress-induced cell dysfunction and tissue injury. PARP inhibitors have been shown to limit oxidative myocardial damage, however, little is known about how PARP inhibitors influence the intracellular signaling pathways. We therefore investigated how a novel, quinazolinetype PARP inhibitor (L-2286) affected the Akt and mitogen-activated protein kinase (MAPK) cascades during ischemia-reperfusion (IR) in Langendorff-perfused hearts and in vivo isoproterenol-induced acute myocardial infarction. CFY rats were perfused according to the Langendorff method in the presence of L2286 and the recovery of high-energy phosphates was monitored by 31P NMR spectroscopy after IR cycle. In vivo myocardial infarction was elicited by subcutaneous injection of 60 mg/kg isoproterenol (ISO) and some of the animals were cotreated with L-2286. Serum necroenzyme (CK, LDH) levels and infarct size were determined 24 h after ISO administration. Western blot analysis was performed to determine the activation state of Akt and MAPK cascades. L-2286 treatment promoted the better postischemic recovery of high-energy phosphates (creatine phosphate and ATP) in Langendorff-perfused hearts (p<0.01). Serum necroenzyme levels were significantly increased 24 h after ISO administration (p<0.05), however, they were markedly reduced upon L-2286 treatment (p<0.05). Additionally, L-2286 decreased the ISO-induced myocardial infarction (p<0.01). PARP inhibition enhanced the IR-related activation of Akt, ERK (extracellular signal-regulated kinase) and p38-MAPK, while suppressed JNK (c-jun N-terminal kinase) phosphorylation. In summary, the salutary effect of PARP inhibitors on the intracellular signaling may contribute to their cardioprotective effect in myocardial IR injury.


Experimentális kardiológia NUKLEÁRIS FAKTOR KAPPA-B GÁTLÁS CSÖKKENTI AZ ANGIOTENSIN-II INDUKÁLTA SZÍVHIPERTRÓFIA, FIBRÓZIS ÉS APOPTÓZIS KIALAKULÁSÁT A KAMRAFUNKCIÓJÁNAK MEGÕRZÉSE MELLETT Sarman B.1, Skuomal R.1, Leskinen H.2, Lakó-Futó Z.3, Sármán B.4, Tóth M.3,deChâtel R.3, Rukoaho H.2, Szokodi I.5 1 MTA-Semmelweis Egyetem, Molekulár-genetikai munkacsoport, Budapest 2 University of Oulu, Dept. Pharmacologogy, Oulu 3 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest 4 Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika, Budapest 5 Pécsi Orvostudományi Egyetem,Pécs NF-kB számos sejtben jól körülírt transzkripciós faktor, amely bizonyítottan fontos szerepet játszik a gyulladásos folyamatok, fertõzések és a programozott sejthalál folyamatának szabályozásában. Újabb, sejtkultúrán elvégzett kutatások azt sugallják, hogy az NF-kB-nek szerepe lehet a szívhipertófia szabályozásában is. Nem létezik azonban olyan publikáció, amely nyomás túlterhelt, élõ állatban vizsgálta volna az NF-kB szerepét a szívhipertrófia kialakulásában. Kutatócsoportunk az Angiotensin II (Ang II) indukálta szívhipertrófia során létrejövõ NF-kB aktivitás változásokat vizsgálta élõ patkányokban. Hím Sprague Dawley patkányokat kezeltünk Ang II-vel (2,5 µg/kg/min) 0,5, 2, 12 órán és 6 napon keresztül. Specifikus NF-kB gátlószerként pyrrolidine dithiocarbamate-ot (PDTC, 100 mg/kg; ip.) használtunk. Ang II dózisdependens módon indukálta az NF-kB bal kamrai aktiválódását (electromobility gel shift assay). PDTC szelektíven felfüggesztette az NF-kB és következményes TNF-alfa (RT-PCR) aktivációt, míg a szívhipertrófiában szerepet játszó másik transzkripciós faktor, aktivátor protein1 aktivitásást nem befolyásolta. 6 napos Ang II infúzió növelte a bal kamra súly, testsúly arányát, míg PDTC ezt a hatást szignifikánsan csökkentette (P<0,01). Mindezek mellett a bal kamra funkciója nem romlott NF-kB gátlás hatásásra (echocardiographia). Paradox módon azonban, PDTC tovább növelte a nyomásterhelés indukálta bal kamrai B-típusu natriuretikus peptid (BNP) és kontraktilis proteinek (szkeletális alfa-actin, béta-myosin nehézlánc) génexpresszióját (RTPCR). Mind histológiai vizsgálatok, mind a bal kamrai génexpresszió igazolta, hogy NF-kB gátlás csökkenti az Ang II indukálta fibrózist. Ugyancsak szövettani képek igazolták, hogy PDTC csökkentette az Ang II okozta apoptózis növekedését. Összességében elmondhatjuk, hogy eredményeink az elsõ in vivo adatok melyek azt igazolják, hogy az NF-kB-gátlás csökkenti az Ang II indukálta szívhipertrófia, fibrózis, apoptózis kialakulását elõrevetítve egy esetleges klinikai alkalmazás lehetõségét.

PERIKARDIÁLIS ANGIOTENZIN II HATÁSA AZ ENDOTELIN-1 KÉPZÕDÉSRE IN SITU KUTYASZÍVBEN Sax B., Toma I., Nagy A., Entz L., Rusvai M.1, Juhász-Nagy S., Kékesi V. Semmelweis Egyetem, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Budapest 1 Szent István Egyetem, Kórbonctani és Igazságügyi Tanszék Az angiotenzin II (AT-II) és az endotelin-1 (ET-1) szinergisztikus hatásai szerepet játszanak az ép és kóros kardiovaszkuláris mûködés szabályozásában. Kimutatták ezen ágensek jelenlétét a perikardiális folyadékban, ahol lokális koncentrációik változása jól tükrözheti a szív interstíciumában lezajló folyamatokat. In vitro vizsgálatokban kimutatták azt is, hogy az AT-II szívizomsejtben fokozza az endotelin-1 felszabadulást. Kísérleteinkben intraperikardiálisan (i.p.) adott AT-II (0,125–1 µg/kg) hatását vizsgáltuk a lokális endotelin prekurzor (big ET-1) és ET-1 felszabadulásra és a szívmûködésre in situ kutyaszíven (n=8). Kontrollállapotban és az AT-II dózisok beadása után, 15 perces inkubációs idõvel perikardiális folyadék mintákat és perifériás artériás vérmintákat vettünk big ET-1 és ET-1 koncentráció meghatározásra (ELISA). A kísérletek során regisztráltuk a szisztémás vérnyomást (BP), a szívfrekvenciát (HR), és a bal kamrai kontraktilitást (dP/dt). Eredményeink szerint AT-II hatására a perikardiális big ET-1 szint szignifikánsan növekedett (big ET-1max 139±28 pg/ml vs. 74±12 pg/ml, p<0,02), változatlan plazma big ET-1 és ET-1 szintek mellett. A perikardiális ET-1 koncentráció nem nõtt szignifikánsan. A hemodinamikai paraméterek nem (HR), vagy csak kis mértékben (BP: +14±2 Hgmm, p<0,01; dP/dt: +10±3%, p<0,02) változtak. Következtetéseink szerint: 1. A perikardiális angiotenzin II endothelin képzõdést indukál a szívben. Szignifikáns mérvû big ET-1/ET-1 konverzió a vizsgált 15 perces idõperiódusban nem következik be. 2. A miokardiális big ET-1 termelõdés, legalábbis részben, független az AT-II hemodinamikai hatásaitól.

INHIBITION OF NUCLEAR FACTOR KAPPA-B SIGNALING ATTENUATES ANGIOTENSIN II-INDUCED CARDIAC REMODELING WITH PRESERVED VENTRICULAR FUNCTION cardiac function, general, myocardial hypertrophy, basic Nuclear factor-kappaB (NF-kB) has been implicated in the hypertrophic response in cultured neonatal cardiac myocytes, however the function of this transcription factor in the hypertrophic process in vivo is unknown. Here we characterized the role of NF-kB activation in angiotensin II-induced left ventricular (LV) hypertrophy. Male Sprague-Dawley rats were infused with vehicle or angiotensin II (Ang II; 2.5 µg/kg/min) for 0.5, 2, 12 hours and 6 days in the presence and absence of pyrrolidine dithiocarbamate (PDTC 100 mg/kg/day ip.), a selective NF-kB inhibitor. Gel mobility shift assays revealed that Ang II infusion induced a dose-dependent, biphasic increase in NF-kB DNA binding activity in the left ventricles. PDTC selectively abolished the Ang II-induced activation of NF-kB, as increased activator protein-1 DNA binding was not affected. Moreover, Ang II-induced transient increase in the expression of TNF-alpha, an NFkB dependent gene, was prevented by PDTC, as measured by quantitative RTPCR. Ang II infusion for 6 days increased LV/body weight ratio by 42% (p<0.001), which was significantly attenuated by PDTC (24% increase, p<0.01). Furthermore echocardiography demonstrated that the reduction in LV wall thickness in Ang II+PDTC treated animals was associated with preserved LV systolic function and improved LV diastolic function. In contrast to the decrease in LV mass, PDTC significantly increased the expression of several hypertrophy-related genes including B-type natriuretic peptide, skeletal alpha-actin, beta-myosin heavy chain and endothelin-1. Histological analyses revealed that PDTC abolished Ang II-induced fibrosis, moreover, the increase in the gene expression of collagen-1 and collagen-3 were significantly attenuated. TUNELstaining showed that PDTC prevented Ang II-induced myocyte apoptosis. In summary, we present here the first in vivo data indicating that inhibition of NFkB signalling attenuates Ang II-induced LV hypertrophy, fibrosis, apoptosis with preserved cardiac function. These results suggest that NF-kB inhibition may be a potential therapeutic target for the treatment of cardiac hypertrophy and remodeling.

EFFECTS OF ANGIOTENSIN II APPLIED INTRAPERICARDIALLY ON THE ENDOTHELIN-1 PRODUCTION OF THE IN SITU DOG HEART cardiovascular physiology, myocardial basic research Angiotensin II (AT-II) and endothelin-1 play a role in cardiovascular regulatory processes under physiological and pathophysiological conditions. The presence of both of these agents has been demonstrated in the pericardial fluid, where the alterations of their pericardial concentrations may reflect well the changes of their levels in the myocardial interstitium. On the other hand, it was also demonstrated that AT-II increases the ET-1 release from cultured cardiomyocytes. The local myocardial effect of AT-II on the cardiac endothelin precursor (big ET-1) and ET-1 production and on the cardiovascular function was studied by intrapericardial (ip.) administration of AT-II (0,125–1 µg/kg) to the in situ dog heart (n=8). Big ET-1 and ET-1 concentrations were measured (ELISA) in femoral arterial blood and in pericardial infusate samples before and after AT-II treatment for 15 minutes. Systemic blood pressure (BP), heart rate (HR) and ventricular contractility (dP/dt) were recorded. According to our results the pericardial big ET-1 was increased to a maximum value of 139±28 vs.74±12 pg/mL (p<0.02) to ip. AT-II, which elicited non-significant (HR) or moderate (BP: +14±2 mmHg, p<0.01, dP/dt: +10±3%, p<0.02) cardiovascular responses. The pericardial ET-1 concentration and plasma levels of big-ET or ET-1 did not change. The results suggest that 1. Ip. AT-II promotes production of ET-1 in the heart with no significant conversion of big ET-1 to ET-1 within 15-minute long periods. 2. The big ET-1 production is, at least in part, independent from the hemodynamic effects of AT-II.


Experimentális kardiológia AZ ANTIOXIDÁNS PARTHENOLIDE HATÁSA AZ ANGIOTENZIN II-INDUKÁLTA BAL KAMRAI HIPERTRÓFIÁRA Skoumal R.1, Szokodi I.2, Sármán B.1, deChâtel R.1, Bedõcs P.3, Lakó-Futó Z.1, Földes G.1, Papp L.2, Ruskoaho H.4, Tóth M.1 1 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest 2 PTE, Szívgyógyászati Klinika, Pécs 3 Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet, Kutatási Osztály, Budapest 4 Oulu-i Egyetem, Gyógyszertani Intézet, Oulu In vitro kísérletek szerint a reaktív oxigén szabadgyökök (ROS) meghatározó szerepet játszanak a szívizomsejt hipertrófia kialakulásában. Azonban a ROS molekulák jelátvivõ szerepe pontosan még nem ismert in vivo körülmények között. Munkacsoportunk az antioxidáns parthenolide hatását vizsgálta az angiotenzin II (Ang II) által indukált bal kamrai hipertrófiában. Modellünkben hím SpragueDawley patkányokat (n=28), 6 napig 33 µg/kg/h dózisban Ang II-vel kezeltük szubkután beültetett ozmotikus minipumpák segítségével, míg a parthenolide-ot 0,5 mg/kg/nap dózisban intraperitoneális injekció formájában kapták az állatok. A feldolgozás során összRNS izolálást követõen Northern blot technikával mértük a hipertrófia marker gének bal kamrai expresszióját. Ang II hatására szignifikánsan nõtt a bal kamra súly/testsúly arány (2,51±0,10 vs. 1,88±0,03, Ang II vs. kontrol; p<0,001), melyet egyidejû parthenolide kezelés szignifikánsan csökkentett (2,12±0,06; P<0,05). Továbbá az antioxidáns jelentékenyen csökkentette az Ang II által indukált génexpresszió fokozódást a pitvari nátriuretikus peptid (17,2-szeres vs. 8,3-szeres, Ang II vs. Ang II + parthenolide; p<0,05), a kollagén-1 (5,2-szeres vs. 1,6-szeres; p<0,01) és a fibronektin (5,3-szeres vs. 2,3-szeres; p<0,05) esetében. Ezzel szemben parthenolide kezelésre a B-típusú nátriuretikus peptid (2,5-szeres vs. 2,0-szeres; p=NS) és a skeletal alfa-aktin (2,5szeres vs. 2,4-szeres; p=NS) expressziója nem változott szignifikáns mértékben az Ang II-vel indukálthoz képest. Eredményeink szerint a ROS molekulák fontos szerepet játszanak a szívizom-hipertrófia és a szöveti fibrózis kialakulásában, mivel az antioxidáns parthenolide szignifikánsan csökkentette az Ang II által kiváltott bal kamrai súly/testsúly aránynövekedést, valamint számos hipertrófia és fibrózis marker gén fokozott expresszióját.

ISOPROTERENOL ÉS METOPROLOL INFÚZIÓ HATÁSA A DOFETILID ÉS AZ EGIS-7229 ARRHYTHMOGENITÁSÁRA ÉBER NYÚLBAN Szénási G., Hegedûs M., Wellmann J., Kovács A. Egis Gyógyszergyár Rt., Farmakológiai Laboratórium I, Budapest A gyógyszerrel okozott QTc intervallum megnyúlás az EKG-n „torsade de pointes” polimorf kamrai tachycardiát (TdP) okozhat, ami kamrai fibrillációhoz (VF) vezethet. A stressz vagy edzés következtében fokozódó szimpatikus idegi aktivitás erõsen hozzájárulhat a hosszú QT szindrómát okozó gyógyszerek arrhythmogén hatásához. Azért, hogy felderítsük a b-adrenoceptorok szerepét a fenti proarrhythmiás hatásban, az EGIS-7229, egy III/Ib/IV osztályú, és a dofetilid, egy tisztán III osztályú, IKr gátló antiarrhythmikum hatását vizsgáltuk fiziológiás sóoldattal, isoproterenollal (1 µg/kg/perc) vagy metoprolollal (1 mg/kg + 1 mg/kg/h) elõkezelt éber nyulakban. Az EGIS-7229 (0,2, 0,5, 1,3, 5 és 13 mg/kg) vagy a dofetilid (5, 10, 35, 100, és 350 µg/kg) emelkedõ dózisait 20 percenként, 5 perc alatt iv. adagoltuk (n=10–17/csoport). A fenti dózisokban a két vegyület közel azonos mértékû QTc megnyúlást okozott. A metoprolol csökkentette a szívfrekvenciát, míg az isoproterenol megemelte a szívfrekvenciát és mérsékelte a vegyületek QTc megnyújtó hatását. A dofetiliddel kezelt csoportokban metoprolol hatására a TdP elõfordulása nem változott, de a VF gyakorisága csökkenõ tendenciát mutatott. Isoproterenol hatására a TdP gyakoriság csökkent (p<0,05) és a VF elõfordulás csökkenõ tendenciát mutatott. Az EGIS-7229-cel kezelt csoportokban mind a metoprolol mind az isoproterenol csökkentette a TdP és VF elõfordulását, de a csak EGIS-7229-cel kezelt csoport kis arrhythmia gyakorisága miatt ezek a változások nem voltak statisztikailag szignifikánsak. Eredményeink szerint a b-adrenoceptor bénítás gyenge védelmet nyújthat a gyógyszerrel okozott QTc megnyúlás proarrhythmiás hatása ellen éber nyúlban. Mivel a badrenoceptor izgatás hasonló hatásúnak tûnik, a fokozott szimpatikus idegi aktivitás következtében a hosszú QT szindróma talaján kialakuló arrhythmiát valószínûleg elsõsorban az b-adrenoceptorok közvetítik.

THE EFFECT OF ANTIOXIDANT PARTHENOLIDE ON ANGIOTENSIN II-INDUCED LEFT VENTRICULAR HYPERTROPHY myocardial basic research, myocardial hypertrophy, basic Reactive oxygen species (ROS) have been implicated in the development of hypertrophy of cultured cardiomyocytes. However, the contribution of ROS to the hypertrophic process in vivo is ill defined. We studied herein the effect of the antioxidant parthenolide on angiotensin II (Ang II)-induced left ventricular hypertrophy. Male 8-week-old Sprague-Dawley rats (n=28) were infused with vehicle or Ang II (33 µg/kg/h) via subcutenously implantated osmotic minipumps in the presence and absence of a daily intraperitoneal injection of parthenolide (0.5 mg/kg/day) for 6 days. After sacrifice, total RNA was isolated from left ventricular tissue by the guanidine thiocyanate CsCl method and mRNA levels were measured by Northern blot analysis. Ang II infusion increased left ventricular weight/body weight (LVW/BW) ratio (2.51±0.10 vs. 1.88±0.03; Ang II vs. control, p<0.001). Parthenolide treatment significantly attenuated the effect of Ang II on LVW/BW ratio (2.12±0.06, p<0.05). To further characterize the role of ROS, we measured the left ventricular expression of various genes associated with the hypertrophic process. Parthenolide significantly decreased the Ang II-induced increases in the mRNA levels of atrial natriuretic peptide (17.2-fold vs. 8.3-fold; Ang II vs. Ang II + parthenolide; p<0.05), collagen I (5.2-fold vs. 1.6-fold; p<0.01), and fibronectin (5.3-fold vs. 2.3-fold; p<0.05). In contrast, the mRNA levels of B-type natriuretic peptide (2.5-fold vs. 2.0-fold; p=NS) and skeletal alpha-actin (2.5-fold vs. 2.4-fold; P=NS) were not affected significantly. The present results suggest that ROS significantly contributes to the development of left ventricular hypertrophy and fibrosis in vivo as the Ang II- induced increases in LVW/BW ratio, and the gene expressions of ANP, collagen I and fibronectin were substantially attenuated by parthenolide.

EFFECTS OF ISOPROTERENOL AND METOPROLOL INFUSION ON ARRHYTHMOGENICITY OF DOFETILIDE AND EGIS-7229 IN CONSCIOUS RABBITS antiarrhythmic drugs, beta-adrenergic receptor agonists and antagonists, pharmacology Drug-induced lengthening of the QTc interval of the ECG may provoke torsade de pointes polymorphic ventricular tachycardia (TdP) that may lead to ventricular fibrillation (VF). Increased nervous system activity due to stress or exercise has been strongly implicated in the proarrhythmic action of drugs causing long QT syndrome. In order to reveal the role of b-adrenoceptors in the above action, the proarrhythmic effects of EGIS-7229, a class III/Ib/IV antiarrhythmic agent, and of dofetilide, a pure IKr blocker, were studied in conscious rabbits pretreated with saline, isoproterenol (Iso, 1 µg/kg/min) or metoprolol (Meto, 1 mg/kg bolus + 1 mg/kg/h). Increasing doses of EGIS-7229 (0.2, 0.5, 1.3, 5 and 13 mg/kg) or dofetilide (5, 10, 35, 100, and 350 µg/kg) were administered i.v. over 5 min at 20 min intervals (n=10-17/group). The two compounds caused remarkably similar QTc prolongation at the above dose levels. Meto slightly reduced heart rate while Iso increased heart rate and diminished drug-induced QTc lengthening. In the groups treated with dofetilide, Meto did not change the incidence of TdP but produced a tendency for a decreased in the incidence of VF. Iso decreased the incidence of TdP (p<0.05) and induced a tendency for a decrease in the occurrence of VF. In the groups treated with EGIS-7229 both Meto and Iso brought about a decrease in the incidence of TdP and VF but these changes were not statistically significant owing to the low incidence of arrhythmia in rabbits treated with EGIS-7229 alone. In conclusion, b-adrenoceptor blockade may offer a small protection against the arrhythmogenic effect of drug-induced QTc lengthening in conscious rabbits. Since b-adrenoceptor stimulation seems to have the same effect, arrhythmogenic consequences of sympathetic activation during QTc prologation may be mediated primarily via b-adrenoceptors.


Experimentális kardiológia A STRETCH-FÜGGÕ KONTRAKTILIS TULAJDONSÁGOK TRANSZMURÁLIS VÁLTOZÁSAI SZÍVELÉGTELENSÉGBEN Szilágyi S.1, Cazorla O.2, Le Guennec J.3, Vassort G.2, Lacampagne A.2 DE OEC, Kardiológiai Intézet, Klinikai Fiziológiai Tanszék, Debrecen 2 INSERM U-637, Montpellier, Franciaország 3 EMI-U 0211, Faculté de médecine, Tours, Franciaország

1

A szív diasztolés telõdésének fokozódása a systolés kontrakció erõsödését eredményezi. Jóllehet a Frank-Starling törvény régóta ismert, a hátterében álló sejtszintû szabályozási folyamatok, valamint azok szívelégtelenségben esetlegesen bekövetkezõ változásai részleteikben meg feltáratlanok. Kísérleteinkben patkányszív bal kamrájának különbözõ területeirõl származó permeabilizált szívizomsejtek kontraktilis tulajdonságait vizsgáltuk. A subepicardium felõl a subendocardium felé a myofilamentumok nyújtás hatására bekövetkezõ Ca2+-érzékenység fokozódásának (stretch-szenzitizáció) növekedését és ezzel párhuzamosan a passzív erõ emelkedését találtuk. A passzív erõ fokozódásával párhuzamosan a subendocardiumban a titin mennyisége emelkedett. Ezzel szemben a stretchszenzitizáció változásának hátterében nem tapasztaltunk sem titin izoformaváltást, sem pedig a troponin I szintjében vagy foszforiláltsági állapotában bekövetkezett változást. Nyújtás hatására azonban a subendocardiumban a miozin könnyûlánc 2 (VLC2b) foszforilációjának emelkedése volt megfigyelhetõ. Ezek alapján feltételezhetõ, hogy a VLC2b foszforilációja szerepet játszik a myofilamentumok stretch-szenzitizációjának szabályozásában. A fenti vizsgálatokat myocardialis infarctust szenvedett patkánysziveken is elvégeztük. Az iszkémiás szívelégtelenség e modelljében a stretch-szenzitizáció transzmurális gradiensének megszûnését és ezzel párhuzamosan a VLC2b foszforilációjának eltûnését tapasztaltuk. Eredményeink alátámasztják azt a vélekedést, miszerint a myocardium tulajdonságai az egészséges felnõtt bal kamrában transzmurális eltéréseket mutatnak, melyek befolyásolhatják a bal kamrai kontraktilitást. A kontraktilis jellemzõk transzmurális gradiensének változása hozzájárulhat a szívelégtelenségben megfigyelhetõ systolés diszfunkció kialakulásához. A tanulmány az Eurogendis Marie Curie Fellowship Program, az AFM, az FRM, a Fondation de France és a Fondation Simone Del Duca támogatásával készült.

MITOGÉN-AKTIVÁLTA PROTEIN KINÁZOK SZEREPE A SZÍVIZOM-KONTRAKTILITÁS SZABÁLYOZÁSÁBAN IZOLÁLT PATKÁNYSZÍVEN Szokodi I.1, Kerkelä R.2, Kubin A.2, Sármán B.3, Skoumal R.3, Horváth I.1, deChâtel R.3, Papp L.1, Ruskoaho H.2, Tóth M.3 1 PTE, Szívgyógyászati Klinika, Pécs 2 Oulu-i Egyetem, Gyógyszertani Intézet, Oulu 3 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest A mitogén aktiválta protein kinázok (MAPK) családjába tartozó extracelluláris szignál-regulálta kináz (ERK) és a p38 MAPK fontos szerepet játszik számos patológiás állapot létrehozásában. A szívben a sejtek növekedési, proliferációs és apoptotikus folyamatainak szabályozásán keresztül az ERK és a p38 MAPK hozzájárul a szívhipertrófia és a szívelégtelenség kialakulásához. Azonban a MAPKok funkcionális jelentõsége a fiziológiás folyamatok regulációjában nagyrészt ismeretlen. Jelen munkánkban az ERK és a p38 MAPK szerepét vizsgáltuk a szívizom-kontraktilitás szabályozásában. Kísérleteinket ex vivo, Langendorff-féle izolált patkányszív modellen végeztük (hím 7 hetes Sprague-Dawley patkányok, n=57) és a szöveti mintákat Western blot és in vitro kináz assay segítségével analizáltuk. A G-proteinhez kapcsolt receptor agonista, endothelin-1 (ET-1, 1 nmol/L) 10 perces intrakoronáriás infúziója szignifikánsan növelte a kamrai kontraktilitást (40±2%, p<0,001), az ERK és a p38 foszforilációját. A MEK1/2 inhibitor UO126 (1,5 µmol/L) csökkentette a foszfo-ERK szintjét valamint jelentékenyen, 57%-kal (p<0,001) gyengítette az ET-1 pozitív inotrop hatását. A p38 kináz gátló SB239063 (3 µmol/L) kivédte a p38 kináz aktivációját, továbbá 42%-kal fokozta az ET-1 inotrop effektusát (p<0,001). Az epidermális növekedési faktor-receptor kináz gátló AG1478 (1 µmol/L) csökkentette az ERK foszforilációját és 46%-kal (p<0,01) gyengítette az ET-1 hatását a kontraktilitásra. Mind az UO126, mind az AG1478 szignifikánsan csökkentette a p90 riboszómális S6 kináz foszforilációját, mely képes fokozni a Na/H exchanger (NHE) aktivitását. Továbbá, a szelektív NHE inhibitor zoniporide (1 µmol/L) 57%-kal (p<0,01) gyengítette az ET-1 pozitív inotrop hatását. Eredményeink szerint az ERK és a p38 MAPK ellentétes szerepet játszik a kamrai kontraktilitás szabályozásában. Míg az ERK az ET-1 pozitív inotrop hatásának közvetítéséért felelõs, a p38 MAPK negatívan modulálja azt. Továbbá kimutattuk, hogy az epidermális növekedési faktor-receptor az ERK aktivátoraként, míg a p90 riboszómális S6 kináz–NHE útvonal az ERK effektoraként mûködik.

TRANSMURAL ALTERATIONS OF STRETCHDEPENDENT CONTRACTILE PROPERTIES IN THE FAILING RAT HEART contractile function, experimental, myocardial basic research An increase in diastolic volume improves systolic contraction. Although the observation termed as Frank-Starling law has been known for long the cellular mechanisms of this regulation are still controversial. Moreover, their alterations in heart failure are uncertain. In our study contractile properties of skinned rat myocytes from different layers of the left ventricular myocardium were characterized. Stretch-dependent Ca2+ sensitization of myofilaments increased in parallel with passive tension from sub-epicardium to sub-endocardium. The increased amount of titin found in the sub-endocardium may well explain elevated passive tension. In contrast, no changes in the expression of titin isoforms, troponin I level and its phosphorylation status could be associated with the discrepancy in stretch-sensitization. Instead, phosphorylation of ventricular myosin light chain 2 isoform (VLC2b) was induced by stretch in the sub-endocardium specifically. We presume therefore that phosphorylation of VLC2b may act as a modulator of the stretch dependency of myofilament activation. Interestingly, in post myocardial-infarcted rat heart – a model of ischemic heart failure – the transmural gradient of stretch-dependent Ca2+ sensitization as well as the VLC2b phosphorylation in the sub-endocardium disappeared. In conclusion, our findings further support the view that transmural nonuniformity is a major characteristic of the healthy adult left ventricle (LV) and suggest that nonuniform contractile properties of the myofilaments may also play a role in the determination of the myocardial deformation pattern across the LV wall. Furthermore, loss of the transmural gradient of the contractile properties may contribute to the impaired systolic function of the failing heart. This study was supported in part by the Eurogendis Marie Curie Fellowship Program, AFM, FRM, Fondation de France and Fondation Simone Del Duca

ROLE OF MITOGEN-ACTIVATED PROTEIN KINASES IN THE REGULATION OF CARDIAC CONTRACTILITY IN THE ISOLATED RAT HEART cardiovascular physiology, myocardial basic research, myocardial contraction The members of the mitogen-activated protein kinase (MAPK) family, extracellular signal-regulated kinase (ERK) and p38 MAPK, have been implicated in the development of various pathological states such as cardiac hypertrophy and heart failure by controlling cell growth, proliferation and apoptosis. However, the significance of MAPKs in the regulation of physiological cellular processes is less defined. Here we characterized the role of ERK and p38 MAPK in the regulation of cardiac contractility stimulated by the G-protein coupled receptor agonist endothelin-1 (ET-1). The experiments were conducted ex vivo using an isolated perfused rat heart preparation according to the standard Langendorff technique (male 7-week-old Sprague-Dawley rats, n=57) and tissue samples were analyzed by Western-blotting and in vitro kinase assay. Intracoronary infusion of ET-1 (1 nmol/L) for 10 min increased developed tension (40±2%, p<0.001) and phosphorylation of ERK and p38. The MEK1/2 inhibitor UO126 (1.5 µmol/L) significantly reduced phospho-ERK levels and attenuated the inotropic response to ET-1 by 57% (p<0.001). The p38 inhibitor SB239063 (3 µmol/L) abolished the activation of p38 MAPK and augmented the inotropic response to ET-1 by 42% (p<0.001). AG1478 (1 µmol/L), an inhibitor of the epidermal growth factor receptor kinase, abolished the activation of ERK and attenuated the ET-1-induced increase in contractility by 46% (p<0.01). Both UO126 and AG1478 significantly reduced the ET-1-induced phosphorylation of p90 ribosomal S6 kinase, an activator of the Na/H exchanger (NHE). Moreover, the NHE inhibitor zoniporide (1 µmol/L) decreased the inotropic effect of ET1 by 57% (p<0.01). In summary, our data demonstrate that mitogen-activated protein kinases play opposing roles in the regulation of cardiac contractility stimulated by ET-1, as the positive effect of ERK is counterbalanced by simultaneous activation of p38 MAPK. Moreover, the epidermal growth factor receptor acts as the upstream regulator, and the p90 ribosomal S6 kinase–NHE pathway as the downstream effector of ERK.


Experimentális kardiológia POLI-ADP-RIBÓZ-POLIMERÁZ-1 (PARP-1) AKTIVÁCIÓ KIALAKULÁSA AKUT MIOKARDIÁLIS INFARKTUS ÉS PRIMER PERKUTÁN KORONÁRIA INTERVENCIÓ KAPCSÁN – A MIOKARDIALIS SZÖVETI PROTEKCIÓ ÚJ LEHETSÉGES MÓDJA? Tóth Zsámboki E.1, Préda I.1, Horváth E.2, Vargova K.1, Pankotai E.2, Kanneganti M.3, Csóti É.1, Lacza Z.2, Kiss R.1, Kollai M.2, Szabó C.4 1 MTA-SE/OGYK, Kardiovaszkuláris Kutatócsoport, Kardiológiai Osztály, Budapest 2 Semmelweis Egyetem, KKK és Élettani Intézet, Budapest 3 Inotek Pharmaceuticals Corp.; 4 Semmelweis University, Inotek Pharm. Corp. A miokardiális iszkémiát/infarktust követõ reperfúzió során DNS károsító reaktív szabadgyökök keletkeznek. Hatásukra – korábbi kísérletes állatmodell adatok alapján – a mind a szívizomban, mind a keringõ fehérvérsejtekben megtalálható PARP-1 enzim aktiválódik. Az enzim fiziológiás esetben a sejtek túlélését, a DNS repair folyamatokat szabályozza, de reperfúzió kapcsán létrejövõ kóros aktivációja kimeríti a sejt ATP és NAD+ készleteit, energiadeficithez s elméletileg miokardiális sejtpusztuláshoz vezetve. Ez a mechanizmus adhatja a primer perkután koronária intervenció (PCI)-indukálta reperfúziós miokardium károsodás alapját. Ennek igazolására ST-elevációs akut miokardiális infarktus miatt primer PCI-on átesett betegek (n=12) serum peroxid koncentrációját ([H2O2]), keringõ leukocitáiban a reaktív szabadgyökök hatását jelzõ tirozin-nitrációt és következményes PARP-1 aktivációt vizsgáltuk ELISA, immuncitokémia és Western blot módszerek segítségével. A fenti paraméterek meghatározására a PCI elõtt, közvetlenül PCI után, majd 24 illetve 96 óra múlva került sor. A serum [H2O2] PCI elõtt (363,6±245 mmol/l) és után (353,4±254,2 mmol/l) emelkedett volt, krónikus koronária betegek értékeihez hasonlítva (332,5±235,3 µmol/l; n=11; p>0,05). A leukocyták immuncytokémiai analízise során enyhe tirozin-nitráció volt észlelhetõ PCI elõtt, mely PCI után kifejezetté vát, és intenzitása a 4. napra sem csökkent. A PAR (poli-ADP-ribóz, a PARP-1 végterméke) festõdés már PCI elõtt látható, közvetlenül PCI után a legintenzívebb, a 4. napra jelentõsen gyengül. Hasonlóképp, a leukocyták Western blot analízise során a PARP-1 enzim fokozott aktivitását jelzõ PAR protein mennyisége pre-PCI 32±8, post PCI kiemelkedõen a legmagasabb, 61±8, 24 óra múlva 35±8, 96 óra múlva pedig 43±9 denzitometriás egység volt. Eredményeink alapján az ST-elevációs miokardiális infarktus során már a PCI elõtt oxidatív károsodás, következményes PARP-1 aktiváció alakul ki. Ezt a patológiás aktivációt a PCI során elért reperfúzió jelentõs mértékben fokozza. A jövõben a primer PCI elõtt alkalmazott gyógyszeres PARP-1 enzim gátlás, s ezzel a miokardiális sejtek reperfúziós DNS károsodásának megelõzése e betegcsoport terápiájának fontos része lehet.

A LASSAN INAKTIVÁLÓDÓ TRANZIENS KIFELÉ HALADÓ KÁLIUM ÁRAM SZEREPE A KAMRAI SZÍVIZOM REPOLARIZÁCIÓJÁBAN Virág L.1, Acsai K.1, Jost N.2, Lengyel C.3, Papp G.1, Varró A.1 1 SZTE, Farmakológiai Intézet, Szeged 2 MTA, Keringésfarmakológiai Kutató, Budapest 3 SZTE, I. Belgyógyászati Klinika, Szeged Korábbi vizsgálatok szerint a tranziens kifelé haladó kálium áram (Ito) fontos szerepet játszhat a kamrai szívizom repolarizációjának szabályozásában. Ebben a vizsgálatban felhasználtuk azt a megfigyelést, hogy a chromanol 293B nem csak a késõi egyenirányító kálium áram lassú komponensét (IKs), hanem nagy koncentrációban (100 µM) az Ito áramot is nagymértékben gátolja. Így a teljes IKs blokk jelenlétében (L-735,821) az akciós potenciál repolarizációjában és az ionáramokban chromanol 293B hatására létrejött változások a szer Ito áramra gyakorolt hatásának tulajdoníthatók. Vizsgálataink célja ezért az Ito áramnak a kamrai repolarizációban betöltött szerepének vizsgálata volt. Chromanol 293B (100 µM) 100 nM L-735,821 jelenlétében (teljes IKs blokk) pozitív frekvencia-függõ módon nyújtotta a repolarizációt gyors, míg fordított frekvencia-függõ módon lassú ingerlési frekvenciánál, kutya kamrai munkaizomban. Izolált kutya kamrai miocitákon az Ito lassú inaktivációs fázis amplitúdója 172±33 pA, míg az idõállandója 23,5±2,5 ms (teszt potenciál 20 mV, n=12) volt, ami az akciós potenciál plató fázisa alatt jelentékeny nagyságú Ito áramra utal. Az Ito áram nagyságát az akciós potenciál plató fázisa alatt (14,6±6,6 pA, 50 ms-ra a plató fázis kezdetétõl, n=9) úgy határoztuk meg, hogy megmértük a chromanol 293B szenzitív áramot kutya bal kamrai miocitákon, egy akciós potenciál hullámformát alkalmazva parancsjelként. Az Ito áram lassú inaktivációs fázisának amplitúdóját és idõállandóját egészséges humán donor szívbõl izolált kamrai miocitákon is meghatároztuk, ami hasonló volt a kutyában mért értékekhez (224±33 pA és 29,2±3,8 ms, teszt potenciál 20 mV, n=6). Kísérleteink alapján arra következtettünk, hogy nemcsak a gyors, hanem az akciós potenciál plató fázisa alatt jelentékeny repolarizáló áramot szállító lassan inaktiválódó Ito is fontos szerepet játszhat a kamrai szívizom repolarizációjában.

POLY-ADP-RIBOSE-POLYMERASE-1 (PARP-1) IS ACTIVATED BY ACUTE MYOCARDIAL INFARCTION AND PRIMARY PERCUTAN CORONARY INTERVENTION (PCI) – NEW POSSIBILITY TO PROTECT THE MYOCARDIAL TISSUE? molecular biology, myocardial protection, thrombolysis and ptca in acute myocardial infarction Reactive free radical and oxidant production leads to DNA damage during myocardial ischemia/infarction-related reperfusion. As previously observed in animal models, PARP-1 is activated in circulating leucocytes and myocardial muscle cells in response to oxidative stress and DNA breaks. PARP-1 regulates cell survival and DNA repair in physiological conditions. Pathological overactivation of PARP, induced by reperfusion, depletes the intracellular ATP and NAD+ pool, leading to energy deficit and finally necrotic cell death. The above mechanism might represent a key pathway of the primary PCI-induced reperfusion myocardial injury. Therefore, in 12 patients with ST segment elevation acute myocardial infarction (STEMI) and primary PCI we determined the serum peroxide concentration ([H2O2]), the level of tyrosine nitration and PARP1 activation in circulating leucocytes by ELISA, immunohistochemistry and Western blotting. All parameters were measured before, immediately after, 24 and 96 hours later PCI. Serum [H2O2] before (363.6±245 mmol/l) and after PCI (353.4±254.2 mmol/l) were elevated compared to [H2O2] stable angina patients (332.5±235.3 µmol/l; n=11; p>0.05). Immunohistochemical analysis of circulating leucocytes revealed increased tyrosine nitration before PCI. Moreover, immediately after the intervention, high intensity nitration was observed, remaining detectable until 96 hours. PAR (poly-ADP ribose, the enzymatic product of PARP-1) immunostaining was visible before PCI and increased dramatically in leucocytes isolated shortly after PCI. In contrast to nitration, PAR staining was considerably decreased at 24 and 96 hours. Similarly, Western blots performed by using PAR antibody, indicated pre-PCI 32±8, post-PCI the highest, 61±8, at 24 hours 35±8 and at 96 hours 43±9 densitometry units of PARP-1 activity. In conclusion, STEMI leads to DNA damage in circulating leukocytes, and subsequently, PARP-1 activation occurs. Pathological PARP-1 activation was significantly increased by the PCI-related coronary reperfusion. In the future, prePCI inhibition of the PARP-1 pathway, by preventing DNA damage-dependent necrotic myocardial cell death may represent a new therapeutic approach in percutaneous interventions and myocardial infarction.

ROLE OF THE SLOWLY INACTIVATING TRANSIENT OUTWARD POTASSIUM CURRENT IN CARDIAC REPOLARISATION antiarrhythmic drugs, electrophysiology, pharmacology Previous studies suggested that the transient outward potassium current (Ito) may play an important role in controlling the repolarisation in ventricular muscle. In this study we took advantage of the observation that at high (100 µM) concentration chromanol 293B blocks not only the slow component of the delayed rectifier potassium current (IKs), but also largely inhibits Ito. Therefore, in the presence of full IKs block (by L-735,821) the chromanol 293B induced change of action potential and of ionic currents can be attributed to its effect on Ito. Based on this assumption, the aim of the present study was to investigate the role of Ito in cardiac repolarisation. Chromanol 293B (100 µM) in the presence of 100 nM L-735,821 (full IKs block) positive rate-dependently lengthened the repolarisation at rapid but reverse rate-dependently at slow stimulation frequencies in dog ventricular muscle. In single dog ventricular myocytes the amplitude of the slow inactivation phase of Ito was 172±33 pA while the time constant was 23.5±2.5 ms (test potential 20 mV, n=12), which imply a substantial Ito current during the plateau phase of the action potential. The Ito current during the action potential plateau phase (14.6±6.6 pA at 50 ms from the upstroke, n=9) was measured as chromanol 293B sensitive current in dog left ventricular myocytes using an action potential waveform for the command potential. The amplitude and inactivation time constant of the slow phase of the Ito current as a function of the test potential were also measured in undiseased human ventricular myocytes, which were similar to those found in dog (224±33 pA and 29.2±3.8 ms, test potential 20 mV, n=6). We concluded that not only the rapid but also the slowly inactivating Ito, which carries significant outward current in the plateau phase of the action potential, may play an important role in cardiac repolarisation.


Genetika A KCNH2 GÉN MUTÁCIÓJÁNAK AZONOSÍTÁSA AZ ELSÕKÉNT LEÍRT MAGYAR HOSSZÚ QT SZINDRÓMÁS CSALÁDBAN Csanády M., Sepp R., Napolitano C.1, Priori S.1, Schwartz P.2, Forster T. Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, II. Belklinika és Kardiológia, Szeged 1 Centro Medico di Pavia, IRCCS, Fondazione S. Maugeri 2 University of Pavia, Department of Cardiology A hosszú QT szindróma (LQTS) a szívizomsejtek meghosszabbodott repolarizációja következtében létrejövõ arrhythmogen kórkép, melyet az EKG korrigált QT idõtartamának megnyúlása jellemez. A kórképet elsõsorban a szív ioncsatornáit kódoló gének, elsõsorban a KCNQ1 (11p15.5), HERG (7q35), SCN5A (3p21), KCNE1 (21q22) és KCNE2 (21q22) gének mutációi okozzák. A szindróma elsõ magyarországi leírása 1972-bõl származik a Szegedi Orvostudományi Egyetemrõl (Csanády és Kiss). A szerzõk egy 19 éves nõbetegben, postpartum idõszakban, Adams-Stokes rohamok képében jelentkezõ betegségben igazoltak LQTS-t. A beteg EKG felvétele a megnyúlt QT szakasz mellett (QTc: 580 ms) kétcsúcsú T hullámokat (domináló U hullámokkal) mutatott V2–4 elvezetésekben, lapos T hullámokkal standard II elvezetésben, mely mai ismereteink szerint az LQTS2 altípusra jellemzõ. Hasonlóképpen LQT2 altípusra utalt a rohamok hirtelen psychés stresszre (ajtócsapódás, idegenek megjelenése) való kialakulása. A család szûrése több érintett családtagot igazolt. A molekuláris genetikai vizsgálatok során a család diagnosztikus „linkage mapping” vizsgálatát végeztük el. A vizsgálat eredménye alapján az LQT1 (KCNQ1 gén) és LQT3 (SCN5A gén) lókuszok gyakorlatilag kizárhatóak voltak a család betegsége hátterében (LOD score értékek: –2,038, illetve –1,834), az LQT2 lókusz markerei viszont a KCNH2 gén érintettségét valószínûsítették (LOD score értékek: +0,486, illetve +0,020). A KCNH2 gén mutációanalízise a ’single strand conformation polimorphism’, illetve ’denaturing high performance liquid chromatography’ metodikával történt. A mutációanalízis során a KCNH2 (HERG) gén 7-es exonjának 1704-es nukleotidjában egy G-T tranzíciót észleltünk, mely a normálisan triptofánt kódoló 568-as TGG kodont ciszteint kódoló TGT kodonra változtatta (Trp568Cys). A mutáció a csatorna S5 régióját érinti. Hasonló eltérést nem észleltünk 200 fõs normál kontroll populáció vizsgálatakor. Összefoglalva, az elsõ Magyarországon leírt hosszú QT szindrómás család betegségének hátterében a KCNH2 gén Trp568Cys pontmutációját igazoltuk.

KARDIOVASZKULÁRIS RIZIKÓFAKTOROK ÉS AZ ANGIOTENZIN KONVERTÁLÓ ENZIM GÉN I/D POLIMORFIZMUSÁNAK KAPCSOLATA Dani G., Márk L., Kondacs A.1, Vendrey R., Fodor L.2, Paragh G.3, Katona A. Pándy Kálmán Kórház, 1II. Belgyógyászat-Kardiológia, 2 Számítástechnikai Osztály, 3Központi Laboratórium, Gyula 3 DEOEC, I. Belgyógyászati Klinika, Deberecn Az angiotenzin konvertáló enzim (ACE) gén inzerció/deléció (I/D) polimorfizmusa 50%-ban felelõs a szérum ACE szintért. A DD genotípus esetén volt a legmagasabb mind a szérum, mind a szív ACE szintje. DD elõfordulása a hipertóniás betegek bal kamrai remodellingje rizikófatorának bizonyult, és ebben a genotípusban az iszkémiás és a dilatatív cardiomiopátia is gyakrabban fordult elõ. Vizsgálatunkban arra kerestünk választ, hogy 122 kardiológai gondozás alatt álló beteg kémiai jellegû kardiovaszkuláris rizikófaktoraiban van-e különbség az ACE I/D polimorfizmusa szerint. A 122 beteg közül 46 fõ tartozott az I/I, 60 az I/D és 34 a D/D genotípusba. Azt vizsgáltuk, hogy a három csoportban különbözött-e a koleszterin, LDL-koleszterin, HDL-koleszterin, triglicerid, Apo-AI, Apo-B, Apo-CIII, usCRP, homocisztein, lipoprotein(a) és paraoxonáz szint. Az ACE I/I csoportban az átlagos koleszterin 5,65±0,18 mmol/l, LDL-koleszterin 3,95±0,16 mmol/l, HDL koleszterin 0,95±0,03 mmol/l, triglicerid 1,82±0,19 mmol/l, az ACE I/D csoportban koleszterin 5,80±0,15 mmol/l, LDL-koleszterin 4,03±0,13 mmol/l, a HDL 0,95±0,03 mmol/l, triglicerid 1,92±0,16 mmol/l volt, míg az ACE D/D csoprtban a koleszterin 5,93±0,21 mmol/l, az LDL-koleszterin 4,03±0,18, a HDL-koleszterin 1,02±0,04 mmol/l, a triglicerid 1,90±0,21 mmol/l volt. Megnézve ugyanezen paraméterek értékeit az ACE polimorfizmus szerint képzett három csoportban, nem találtunk köztük szignifikáns különbséget egyik változó esetében sem. Adataink szerint ezen genetikai polimorfizmus az és a vizsgált rizikófaktorok között nincs kapcsolat. Ez arra utal, hogy az ACE gén polimorfizmusa, ha hat is az atherosclerosisra, azt nem a kémiai rizikófaktorok befolyásolásán keresztül teszi.

IDENTIFICATION OF A KCNH2 GENE MUTATION IN THE FIRST HUNGARIAN LONG QT SYNDROME FAMILY arrhythmias, molecular biology, sudden death The long QT syndrome (LQTS) is characterised by the prolonged repolarisation of the cardiac cells that leads to the prolongation of the QT interval on the surface electrocardiogram. The syndrome is caused mainly by mutations in genes encoding for cardiac ion channels, namely by the KCNQ1 (11p15.5), HERG (7q35), SCN5A (3p21), KCNE1 (21q22) and KCNE2 (21q22) genes. The syndrome was first described in Hungary at the University of Szeged (Csanády és Kiss) in 1972. The authors reported a 19 years old female patient suffering from Adam-Stokes attacks starting in post partum period in which they diagnosed LQTS. ECG of the patient showed a prolonged QT interval (QTc: 580 ms) with biphasic (with dominant U waves) or flat T waves in precordial leads or in lead II, respectively. All the latter are now thought to be characteristic for the LQT2 subtype. The LQT2 phenotype was also suggested by the trigger of events as syncopies were triggered by a sudden emotional stress e.g. a loud noise or the appearance of strangers. Family screening proved a number of affected family members. During the molecular genetic analysis of the family we performed a diagnostic linkage mapping analysis. Loci for LQT1 (the KCNQ1 gene locus) and LQT3 (the SCN5A gene locus) were excluded based on significantly negative LOD scores (LOD scores: –2.038 and –1.834), while markers for the LQT2 locus (the KCNH2 gene locus) were compatible with linkage (LOD scores: +0.486 and +0.020) Mutation analysis of the KCNH2 gene was done by the ‘single strand conformation polimorphism’ (SSCP) and ’denaturing high performance liquid chromatography’ (DHPLC) methods. Mutation analysis revealed a G-T trasversion in exon 7 of the KCNH2 (HERG) gene. The mutation causes a change in codon 568 TGG, encoding for triptophane, for TGT, encoding for cysteine (Trp568Cys). The mutation affects the S5 region of the channel. No such an alteration was present in 200 normal control subjects from the same population. In conclusion, we identified a Trp568Cys mutation in the KCNH2 gene in a long QT syndrome family, first reported in Hungary.

RELATIONSHIP AMONG CARDIOVASCULAR RISK FACTORS AND I/D POLYMORPHISM OF ANGIOTENSIN CONVERTING ENZYME arteriosclerosis, lipids, atherogenesis Insertion/deletion (I/D) polymorphism of the angiotensin converting enzyme (ACE) is 50 percent responsible for the serum ACE level. The highest serum as well as cardiac ACE level was found in the DD genotype. Presence of DD showed to be a risk factor of left ventricular remodeling in hypertensive patients, and incidence of ischaemic and dilatative cardiomyopathy was higher in this genotype. In our trial we examined whether there are differences in the chemical cardiovascular risk factors of 122 cardiologic outpatients by the I/D polymorphism of ACE. Out of the 122 patients 46 belonged to I/I, 60 to I/D and 34 to D/D genotype. We examined whether the levels of cholesterol, LDL-cholesterol, HDL-cholesterol, triglycerid, Apo-AI, Apo-B, Apo-CIII, usCRP, homocystein, Lp (a) and paraoxonase were different among the three groups. In the ACE I/I group the mean level of cholesterol was 5.65±0.18 mmol/L, LDL-cholesterol 3.95±0.16 mmol/L, HDL-cholesterol 0.95±0.03 mmol/L, triglycerid 1.82±0.19 mmol/L, in the ACE I/D group that of cholesterol was 5.80±0.15 mmol/L, LDLcholesterol 4.03±0.13 mmol/L, HDL-cholesterol 0.95±0.03 mmol/L, triglycerid 1.92±0.16 mmol/L, and in the ACE D/D group cholesterol was 5.93±0.21 mmol/L, LDL-cholesterol 4.03±0.18, HDL-cholesterol 1.02±0.04 mmol/L, triglycerid 1.90±0.21 mmol/L. Examining these parameter values in the three groups made by ACE polymorphism we did not find significant difference in any variables. According our trial there is no correlation among this genetic polymorphism and the examined risk factors. It suggest that the polymorphism of ACE gene if it takes effect on atherosclerosis, it acts other than influencing chemical risk factors.


Genetika AZ ELSÕ KCNE1 GÉNMUTÁCIÓ AZONOSÍTÁSA MAGYAR HOSSZÚ QT SZINDRÓMÁS BETEGBEN 1

Gyuris Z., Sepp R., Csanády M., Napolitano C. , Sághy L., Jebelovszki É., Priori S.1, Schwartz P.2, Anastasakis A.3, Forster T. Szegedi Tudományegyetem ÁOK, II. Belklinika és Kardiológia, Szeged 1 Centro Medico di Pavia, IRCCS, Fondazione S. Maugeri 2 University of Pavia, Department of Cardiology 3 University of Athens, Department of Cardiology A hosszú QT szindróma (LQTS) potenciálisan halált okozó arrhythmiákkal, syncopéval és a hirtelen szívhalál fokozott kockázatával jellemzett kórkép. Az LQTS elsõsorban a szív ioncsatornáit kódoló gének, elsõsorban a KCNQ1 (11p15.5), HERG (7q35), SCN5A (3p21), KCNE1 (21q22) és KCNE2 (21q22) gének mutációi miatt jön létre. Munkánkban egy LQTS-ben szenvedõ beteg klinikai és genetikai vizsgálatát végeztük el. A 32 éves férfibeteg megszédüléses panaszok miatt került intézeti felvételre, ahol EKG-ján jelentõsen megnyúlt korrigált QT távolságot (QTc: 546 ms) észleltek, kétcsúcsú T hullámokkal a prekordiális elvezetésekben. Korábbi anamnézisében lényegi megbetegedés nem szerepelt, szédüléses, eszméletvesztéses rosszulléte nem volt. Echocardiographiás vizsgálata normális paramétereket és funkciót igazolt, ergometriás ill. kálium terhelése során a QTc intervallum csökkenését észlelték. Szintén panaszmentes, 33 éves fiútestvére EKG-ja szintén megnyúlt QT szakaszt mutatott (QTc: 572 ms), testvérétõl eltérõ T hullám morfológiával. Családi anamnézisükbõl édesanyjuk 67 éves korában bekövetkezett hirtelen halála emelendõ ki, EKG felvételeinek utólagos értékelése szintén érintettségére utalnak. A molekuláris genetikai vizsgálatokat perifériás vérmintából izolált DNS-en végeztük. A vizsgálat során a legfõbb LQTS gének (KCNQ1, KCNH2, SCN5A, KCNE1, KCNE2) kódoló exonjait polimeráz láncreakcióval amplifikáltuk, a mutációanalízis’ single strand conformation polimorphism’, illetve ’denaturing high performance liquid chromatography’ metodikával történt. A genetikai analízis során az LQT1 altípust okozó IKs ioncsatorna béta alegységét (minK) kódoló KCNE1 gén 325-ös nukleotidjában egy G-A transzverziót észleltünk, mely a normálisan valint kódoló 109-es GTT kodont izoleucint kódoló ATT kodonra változtatta (Val109Ile). A mutáció a csatorna C terminális régióját érinti. Hasonló eltérést nem észleltünk 200 fõs normál kontroll populáció vizsgálatakor. Összefoglalva, a hosszú QT szindrómában szenvedõ fiúbeteg betegségének hátterében a KCNE1 gén Val109Ile mutációját igazoltuk. A mutáció ezidáig az elsõ magyar betegben igazolt hosszú QT szindrómát okozó KCNE1 génmutáció.

AZ ELSÕ HOSSZÚ QT SZINDRÓMÁT OKOZÓ KCNQ1 GÉNMUTÁCIÓ AZONOSÍTÁSA MAGYAR BETEGBEN Sepp R., Csanády M., Napolitano C.1, Sághy L., Pap R., Jebelovszki É., Priori S.1, Schwartz P.2, Anastasakis A.3, Forster T. Szegedi Tudományegyetem ÁOK, II. Belklinika és Kardiológia, Szeged 1 Centro Medico di Pavia, IRCCS, Fondazione S. Maugeri 2 University of Pavia, Department of Cardiology 3 University of Athens, Department of Cardiology A hosszú QT szindróma (LQTS) az EKG QT távolságának megnyúlásával jellemzett kórkép, melyet elsõsorban a szív ioncsatornáit kódoló gének, elsõsorban a KCNQ1 (11p15.5), HERG (7q35), SCN5A (3p21), KCNE1 (21q22) és KCNE2 (21q22) gének mutációi okoznak. Munkánkban egy LQTS-ben szenvedõ beteg klinikai és genetikai vizsgálatát végeztük el. A 16 éves lánybeteg anamnézisében 7 éves kora óta eszméletvesztéses rohamok szerepeltek. A rohamokat elsõsorban fizikai terhelés (futás) vagy pszichés stressz provokálta. Neurológiai kivizsgálása, EEG vizsgálata kóros eredményt nem mutatott. 12 elvezetéses EKG felvételén jelentõsen megnyúlt korrigált QT szakasz látszott (QTc: 550 ms), az LQT1 altípusra jellemzõ korán felszálló, széles alapú, magas T hullámokkal. Béta blokkoló kezelés mellett syncopes epizódjai nem ismétlõdtek. A családszûrés az elérhetõ családtagoknál (édesanyja, ill. anyai nagymama) negatív eredményt adott. A molekuláris genetikai vizsgálatokat perifériás vérmintából izolált DNSen végeztük. A vizsgálat során a legfõbb LQTS gének (KCNQ1, KCNH2, SCN5A, KCNE1, KCNE2) kódoló exonjait polimeráz láncreakcióval amplifikáltuk, a mutációanalízis „single strand conformation polimorphism”, illetve „denaturing high performance liquid chromatography” metodikával történt. A genetikai analízis során az LQT1 altípust okozó IKs ioncsatorna alfa alegységét kódoló KCNQ1 (KvLQT1) gén 7-es exonjának 943-es nukleotidjában egy T-C transzverziót észleltünk, mely a normálisan tyrozint kódoló 315-ös TAT kodont hisztidint kódoló CAT kodonra változtatta (Tyr315His). A mutáció a csatorna „pore” régióját érinti. Hasonló eltérést nem észleltünk 200 fõs normál kontroll populáció vizsgálatakor. Összefoglalva, a hosszú QT szindrómában szenvedõ lánybeteg betegségének hátterében a KCNQ1 gén Tyr315His mutációját igazoltuk. A mutáció ezidáig az elsõ magyar betegben igazolt hosszú QT szindrómát okozó KCNQ1 génmutáció, mely típusos LQT1 fenotípus képében jelentkezett.

IDENTIFICATION OF THE FIRST KCNE1 GENE MUTATION CAUSING LONG QT SYNDROME IN A HUNGARIAN PATIENT arrhythmias, molecular biology, sudden death The long QT syndrome (LQTS) is a cardiac disorder which is associated with potentially lethal arrhythmias, syncopy and an increased risk of sudden cardiac death. The prolongation of the QT interval on the surface electrocardiogram is due to the prolonged repolarisation of the cardiac myocytes and is caused mainly by mutations in genes encoding for cardiac ion channels, namely the KCNQ1 (11p15.5), HERG (7q35), SCN5A (3p21), KCNE1 (21q22) and KCNE2 (21q22) genes. In our work we performed a clinical and genetic analysis of a patient with LQTS. The 32 years old male patient was admitted to hospital because of dizziness. His ECG showed a markedly prolonged QT interval (QTc: 546 ms) with double peaked T waves in precordial leads. His previous medical history did not reveal any other disease, no dizziness or syncopy occurred beforehand. Echocardiography proved normal left ventricular parameters and function, and shortening of the QTc was noted on treadmill exercise or on potassium challenge test. His 33 years old brother has been found to be affected with a prolonged QT on his ECG (QTc: 572 ms), but with a different T wave morphology. Family history revealed that their mother died suddenly at age 67, the careful analysis her ECGs taken in life suggested a carrier status. Molecular genetic analysis was performed on a DNA sample isolated from peripheral blood cells. Coding exons of the major LQTS genes (KCNQ1, KCNH2, SCN5A, KCNE1, KCNE2) were amplified with the polymerase chain reaction and mutation analysis was done by the ‘single strand conformation polimorphism’ (SSCP) and ’denaturing high performance liquid chromatography’ (DHPLC) methods. Genetic analysis revealed a G-A trasversion in the KCNE1 (minK) gene. The mutation causes a change in codon 109 GTT, encoding for valine, for ATT, encoding for isoleucine (Val109Ile). The mutation affects the C terminal region of the channel. No such an alteration was present in 200 normal control subjects from the same population. In conclusion, we identified a Val109Ile mutation in the KCNE1 gene in a patient with the long QT syndrome. To date, this is the first mutation identified KCNE1 gene in a Hungarian LQTS patient.

IDENTIFICATION OF THE FIRST KCNQ1 GENE MUTATION CAUSING LONG QT SYNDROME IN A HUNGARIAN PATIENT arrhythmias, molecular biology, sudden death The long QT syndrome (LQTS) is characterised by the prolongation of the QT interval on the surface electrocardiogram and is caused mainly by mutations in genes encoding for cardiac ion channels, namely the KCNQ1 (11p15.5), HERG (7q35), SCN5A (3p21), KCNE1 (21q22) and KCNE2 (21q22) genes. In our work we performed a clinical and genetic analysis of a patient with LQTS. The 16 years old female patient has been suffering from syncopal attacks since she was 7 years old. Her symptoms were caused by either physical exercise (running) or emotional stress. Neurological examination including EEG provided no neurological alteration. 12 lead surface ECG proved a markedly prolonged QT interval (QTc: 550 ms). T waves were characteristic for the LQT1 subtype with broad based, tall T waves. Her syncopal attacks did not occur on beta blocker therapy. Family screening of available family members (mother and maternal grandmother) were negative. Molecular genetic analysis was performed on a DNA sample isolated from peripheral blood cells. Coding exons of the major LQTS genes (KCNQ1, KCNH2, SCN5A, KCNE1, KCNE2) were amplified with the polymerase chain reaction and mutation analysis was done by the ‘single strand conformation polimorphism’ (SSCP) and ’denaturing high performance liquid chromatography’ (DHPLC) methods. Genetic analysis revealed a T-C transversion in exon 7 of the KCNQ1 (KvLQT1) gene. The mutation causes a change in the codon 315 TAT, encoding for tyrosine, for CAT, encoding for histidine (Tyr315His). The mutation affects the pore region of the channel. No such an alteration was present in 200 normal control subjects from the same population. In conclusion, we identified a Tyr315His mutation in the KCNQ1 gene in a patient with the long QT syndrome. To date, this is the first mutation identified KCNQ1 gene in a Hungarian LQTS patient.


Gyermekkardiológia SEBÉSZI MEGOLDÁSOK KORRIGÁLT NAGYÉRTRANSPOSITIOS CSECSEMÕKÖN ÉS GYERMEKEKEN. 1975–2004 Hartyánszky I., Lozsádi K., Király L., Prodán Z., Mihályi S., Bodor G., Tamás C. Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Korrigált nagyér-transpositioban (cTGA) az anatómiai jobb kamra (JK) biztositja a systemas keringést. Mûtéti megoldások: a társuló szívhibák palliatioja-korrekciója, anatómiai korrekció, PM implantatio. Cél: mûtéti megoldások, eredmények vizsgálata 1975–2004 között. Betegek: 41 betegben 60 mûtét, mortalitas 8,3%. I. 15 csecsemõn palliatio (4 korai mortalitás), 2 társvitiuma korrigálására, 2 „egy-kamrás” mûtétre, 3 anatómiai korrekcióra (double switch) vár, 2 PM-t kapott 4 nem volt követhetõ. II. Társvitiumok megoldásai: izolált pulm. sten. 2, VSD zárás 12, (4 dextrocardiában) + pulm. sten. 9 (valvulotomia 4, homograft 5) PM 6. Utánkövetés: echocard. vizsgálat: JK funkció jó 12, kielégítõ 2, TI : I-6, II-5, III-2, IV-1 betegben. III. 12 gyermeknél a hypoplasias JK, BK, straddling TB, pulm. atresia miatt „egy-kamrás”mûtét. 9 bidir. Glenn-t (+3 Damous Kaye –1 exit) követõen 4 teljes cavopulmonalis anastomosis (TCPC), primeren 1 Fontan és 2 TCPC – mortalitas nélkül. Konklúzió: cTGA anatómiai korrigálásának lehetõségét a társuló szívhibák szabják meg. A kezdeti nagy mortalitású palliatiok mellett ma már a legbonyolultabb korrekciós mûtétek is elvégezhetõk.

A MAGZATI SZÍVBETEGSÉGEK KÓRISMÉZÉSE DOPPLER-ECHOCARDIOGRAPHIÁVAL Katona M.1, Orvos H.2, Horváth E.3, Pál A.2, Szabó J.3 Szegedi Tudományegyetem, Gyermekklinika, Szeged 2 SZTE, Szülészeti Klinika, Szeged 3 SZTE, Orvosi Genetikai Intézet, Szeged

1

A foetalis sonographia és a Doppler-echocardiographia (FE) alkalmazása lehetõvé tette, bizonyos újszülöttkori cardiovascularis rendellenességek in utero diagnosztizálását. A vizsgálat célja: Vizsgálataink célját a súlyos magzati szívbetegségek I. és II. trimesterben történõ kórismézését segítõ egyes sonographias elváltozások diagnosztikus értékének bizonyítása képezte. Beteganyag és módszerek: Vizsgálatainkat 1997.07.01.–2004.07.31. közötti idõszakban vastag magzati nuchalis translucencia (NT), a családban elõforduló congenitalis vitium (CV), kóros négyüregi kép, teratogén hatás, anyai betegség, magzati kromoszóma rendellenesség és/vagy idõs anyai életkor miatt FE-ás vizsgálatra került 1524 gravidán végeztük. A FE-át és a színkódolt Doppler vizsgálatokat ACUSON XP-128 echocardiographiás készülékkel végeztük. Az I. trimesterben mért vastag magzati NT esetén az anyának javasoltuk a FE elvégzését a II. trimesterben, a 17-23. gestatios héten. A magzati ductus venosus (DV), és ductus arteriosus (DA) áramlásának Doppler vizsgálata, a pulzatilis index (PI) meghatározása a II. és III. trimesterben történt. Eredmények: Antenatalisan 32 CV-ot diagnosztizáltunk, amelyek közül 11 balszívfél obstrukcióval, 13 pedig bal-jobb shunttel járó CV volt. Ritmuszavart 53 esetben igazoltunk, amelyek közül 5 esetben antenatalis terápia bevezetése vált szükségessé. Emellett 40 esetben egyéb cardiovascularis rendellenességet diagnosztizáltunk (intrauterin hypoxia: 8 eset). Következtetések: 1. A vastag NT nemcsak kromoszóma rendellenességre, hanem euploid magzatokban CV-ra is kórjelzõ (szenzitivitás 51,4%, specificitás 97,6%, pozitiv prediktív érték 17,8%). 2. A súlyos CV-ok 40-50%-a in utero felismerhetõ az NT szûrés alapján. 3. A vastag NT, a kóros négyüregi kép és a kóros DV áramlás alapján a CV-ok felismerése 90%-ra javítható. 4. A DV áramlás vizsgálata igen érzékeny módszere az intrauterin magzati hypoxia kimutatásának. 5. A tartós magzati tachyarrhythmia in utero kezelésével a hydrops foetalis elkerülhetõ és a mortalitás csökkenthetõ. 6. A kóros DA PI és a magzati tricuspidalis insufficientia egyidejû fennállása nagyon rossz prognosztikai jel.

SURGICAL TREATMENT IN INFANTS AND CHILDREN WITH CORRECTED TRANSPOSITION OF GREAT ARTERIES. 1975–2004 cardiovascular surgery, pediatric cardiology In pts with cTGA the anatomic RV has to maintain the systemic circulation. Surgery: palliation, correction of concomitant CHD, PM implant, anatomic correction. Aim: to investigate the surgical techniques and results between 1975–2004. Pts: 60 operation were performed on 41 pts, mortality 8,3%. Group I. Palliation on 15 pts. 4 pts died, 4 pts disappeared during follow-up. 7 pts are waiting for further operations: 2 correction of concomitant CHD 2 “one-ventricle repair” and 3 anatomic correction (double-switch). 2 pts had PM implant. Group II. Correction of concomitant CHD: 2 PS, 12 VSD (4 dextrocardia), with 9 PS (4 valvulotomy 5 homograft implant), 6 PM. Follow-up: echo showed good RV function in 12 , moderately failured in 2. TI: I n=6, II n=5, III n=2, IV n=1. Group III. In 12 pts because of the concomitant CHD (hypoplastic LV or RV etc.) “one-ventricle repair” was done. 9 bidir Glenn (+3 DKS-1 exit) were followed by 4 TCPC. 1 Fontan and 2 TCPC were done primarily. Conclusion: Anatomic correction of cTGA should be the first choice, but it depends on the concomitant CHD. We achieved that today we can perform the most complicated corrections after the previous high mortality palliations.

FETAL CARDIAC DISEASES DIAGNOSED WITH DOPPLER-ECHOCARDIOGRAPHY doppler echocardiography The introduction of fetal sonography and echocardiography (FE) has significantly improved the antenatal diagnosis of some neonatal cardiovascular disorders. Aim of the study: Assessment of ultrasound markers which may improve the antenatal detection rate of fetal cardiac diseases in the I. and II. trimesters. Patients and methods: Echocardiographic examinations were performed on 1524 pregnant women within the study period of 01. 07. 1997–31.07.2004. using an ACUSON XP-128 color-coded Doppler-echocardiograph. The indication of FE involved increased fetal nuchal translucency (NT), familiar occurence of congenital heart defect (CHD), abnormal 4-chamber view, presumed teratogenic effect, maternal disease, fetal chromosomal aberration, advanced maternal age. Methods: The flow in the fetal ductus venosus (DV) and ductus arteriosus (DA) was measured by Doppler; the pulsatility index (PI) was calculated in the II. and III. trimesters. A targeted FE examination in the II. trimester (17–23rd gestational weeks) was indicated if an increased NT was measured in the I. trimester. Results: Of the 32 CHDs diagnosed antenatally 11 and 13 were associated with left heart obstruction and with left-to-right shunt, respectively. Arrhythmia was revealed in 53 cases; 5 of these required antenatal therapy. Forty patients were diagnosed with other cardiovascular diseases involving intrauterine hypoxia (8 cases). Conclusions: 1. Incresased NT is pathognostic not only for chromosomal aberrations, but, in euploid fetuses, also for CHD (sensitivity 51,4%, specificity 97,6%, positive predictive value 17,8%). 2. On the basis of NT screening about 40–50% of severe CHDs can be detected antenatally. 3. The demonstration of increased NT, abnormal 4-chamber view and/or pathologic DV flow can increase the antenatal detection rate of CHDs up to 90%. 4. The examination of the DV flow is a very sensitive method for the detection of intrauterine hypoxia. 5. The antenatal treatment of sustained fetal tachyarrhythmia can prevent the development of fetal hydrops and reduce mortality. 6. Concomitant occurrence of abnormal DA PI and tricuspid insufficiency is an indication of very poor prognosis.


Gyermekkardiológia SZISZTÉMÁS JOBBKAMRA-FUNKCIÓ MEGITÉLÉSÉRE HASZNÁLT NEUROHORMON (BNP) ÖSSZEFÜGGÉSEI MRI ÉS ECHOCARDIOGRAPHIÁS PARAMÉTEREKKEL SENNING MÛTÖTTEKBEN Kádár K.1, Simor T.2, Nagy E.3, Hartyánszky I.1, Gyarmati G.4, Németh T.5, Oprea V.1, Tóth A.5, Tóth L.2, Szatmári A.1 1 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív Központ, Budapest 2 PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Pécs 3 Budai Irgalmasrendi Kórház, Budapest 4 Bajcsy Zs. Kórház, Budapest 5 Semmelweis Egyetem, Érsebészeti Klinika, Budapest Az elsõ gyermekkori hazai brain natriuretikus peptid( BNP) vizsgálatsorozat után egy nemzetközileg nem vizsgált betegcsoportban alkalmaztuk, ahol a komplex jobb kamrai(JK) geometria miatt különösen nehéz a szisztolés funkció (S) objektivizálása. Cél: Senning mûtöttek (S-m)-ben BNP-mérés, összevetés mágneses rezonancia (MRI) és echocardiographiás (Echo) adatokkal. Módszer: 66 S-mben (életkor 13±3 év) történt BNP mérés. Az MRI paramétereket EKG kapuzott, movie, FIESTA akvizíciót követõen MASS, Medis programmal határoztuk meg a JK volumeneket, JK-i ejectios fractiot (EF) is (26 beteg). Az Echo-s tric. anularis kitérést, aorta flow velocity integrált és JK totál ejectios izovolumetriás indexet (TEI) vetettük össze a BNP-vel. Eredmények: S-m-ben a BNP 204,2±144,4 pg/ml szignifikánsan eltért az egészségesekétõl 50±31, p<0,001, és jól korrelált az EF-val, és EDVI-el r:–0,51, p<0,05, illetve r: 0,45, p<0,05. A BNP és TEI (0,43±0,18) összefüggés p<0,05 , a TEI és az EF összefüggés p<0,001, illetve ESVI p<0,01 volt. Konklúzió: A S-m-ben a BNP jól felhasználható egyszerû laboratóriumi módszer a szisztémás JK funkció megítélésében. (ETT: T-06 434/2003)

AZ ÚJSZÜLÖTTKORI MÓDOSÍTOTT BLALOCK-TAUSSIG SHUNT UTÁN GEOMETRIAI ÉS NEM ANATÓMIAI TÉNYEZÕK OKOZZÁK A PULMONALIS ARTÉRIÁK DISTORSIÓJÁT Király L.1, Tamás C.1, Székely A.2, Palik I.3 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Csecsemõ-szívsebészet, 2 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekanesztézia, 3 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Röntgenosztály, Budapest

1

Célkitûzés: A módosított Blalock-Taussig shunt (MBTS) az univentricularis keringésû betegek újszülöttkori átsegítésében változatlanul fontos beavatkozás. A nyomában fellépõ pulmonalis arteria distorsio (PAD) a végsõ sikert veszélyeztetheti. Azt vizsgáltuk, hogy mely tényezõk felelõsek a PAD elõfordulásáért. Módszer: Intézetünkben – ötéves idõszak alatt – minden 3 hónapnál fiatalabb korban MBTS-ön átesett beteg mûtéti anyagát és pre/posztoperatív angiokardiográfiás filmjét újravizsgáltuk. LAO:0, CRAN:35 síkban megmértük a MBTS és mindkét pulmonalis artéria átmérõjét, hosszúságát, szögeit. PAD-nak a MBTS-tel összefüggésben észlelt, az ellenoldalinál 33%-kal kisebb, hypoplasianak az elsõ oszlásban az ellenoldalinál 66%-kal kisebb érátmerõt neveztük. Eredmények: Thoracotomiából baloldali (64), jobboldali (43) MBTS-öt ültettünk be 107 betegbe (átlag életkor: 23,5±30,6 nap). Az angiokardiográfia átlag 12,5±8,6 hónappal követte a mûtétet. PAD 14/64 (bal oldali), 10/43 (jobb oldali) esetben fordult elõ. Statisztikai analízis szerint egyetlen mûtét elõtti anatómiai, sem demográfiai tényezõ nem hajlamosított PAD-ra. Negyvenöt foknál hegyesebb szögben kapcsolódó MBTS (odds-tört: 5,7; CI: 4,45; 7,44), szöglettörés (odds-tört: 3,9; CI: 2,22; 5,59) ellenoldali túláramlással, azonos oldali hypoplasiával jártak. PAD leggyakrabban a perifériásan elhelyezett shuntök (hilustól egy érátmérõn belül) esetén fordult elõ (odds-tört: 8,1; CI: 7,53; 9,68). Lateralisan felvarrt és hegyes szögben (<45°) kapcsolódó MBTS azonos oldali PAD-val járt (p<0,0001). Következtetés: A PAD szerzett elváltozás, amelyet a MBTS-tel összefüggõ geometriai tényezõk okoznak. A legjobb MBTS egy olyan rövid csõ, amely az aorta-ívvel ellentétes oldalról ered és a tüdõartériát derékszögben, a középvonalhoz legközelebb éri el. Az anatómiailag rövidebb jobb pulmonalis artéria thoracotomiából akadályozhatja a shunt medialis beültetését, ezért a medián sternotomiából való megközelítést javasoljuk.

NATRIURETIC PEPTIDE IN CHILDREN WITH SENNING OPERATION FOR ASSESSMENT OF SYSTEMIC RV FUNCTION:CORRELATION WITH MRI AND ECHOCARDIOGRAPHIC PARAMETERS. magnetic resonance imaging/spectroscopy, pediatric cardiology The value of BNP in Senning (S) pts is not yet investigated. We have evaluated BNP to assess of right ventricular (RV) function in S pts in whom the RV has a systemic ventricular pump function. Purpose: to measure of BNP and to prove the relation between BNP, MRI and Echo RV systolic function parameters. Methods: 66 S pts had BNP measurements. RVEF, EDV and ESV were measured using ECG gated FIESTA movie MRI acquisition and MASS software (26 pts). Echocardiographic aortic flow velocity integral, tricuspid anular motion and RV total ejection isovolumetric time (TEI) indexes were used. Results: BNP were significantly higher comparing to normal ( 242.2±144.4 vs. 50±31 p<0.001) BNP were negatively correlated with MRI RV EF r: –0.51 p<0,05 and positively with RVEDVI r: 0.45 p<0.05. BNP showed good correlation with TEI (0.43±0.18 ) p<0.05. We found a good correlation between TEI and RVEF (p<0.001) and ESVI p<0.01 also. Conclusion: BNP levels reflect the severity the impartment of systemic RV function in S pts in whom the assessment of systemic RV function more difficult due to unusual RV geometry. The data show that BNP may be a useful clinical tool in S pts predicting RV function.

GEOMETRIC RATHER THAN ANATOMIC FACTORS PREDISPOSE TO PULMONARY ARTERY DISTORSION FOLLOWING INFANT/NEONATAL MODIFIED BLALOCK-TAUSSIG SHUNT cardiovascular surgery, flow in intract vesseles, pediatric cardiology Objective: The modified Blalock-Taussig shunt (MBTS) pertains its role in infant/neonatal palliation towards univentricular physiology. MBTS, however, may cause pulmonary artery distorsion (PAD) jeopardizing final success. This study identifies anatomic/geometric factors predisposing to PAD. Methods: Operation records and postoperative angiocardiography data were examined of all patients <3 months of age palliated by MBTS over a 5-years period at our institution. MBTS and either pulmonary arteries’ diameter/length/angle were measured at LAO: 0, CRAN: 35 projection. 33% loss of vessel diameter in connection with MBTS was diagnosed as PAD, hypoplasia was noted when first branching diameter was <66% of the contralateral vessel. Results: Left-sided (No: 64) and right-sided (No: 43) MBTS was performed in 107 patients (mean age: 23.5±30.6 days) from thoracotomy. Angiocardiography was done at mean 12.5±8.6 months postoperatively. PAD was noted in 14/64 (left-sided), 10/43 (right-sided). No preoperative demographic and/or anatomic factors were found to predispose to PAD. MBTS joining the pulmonary artery in an angle <45° (odds-ratio: 5.7; CI: 4.45; 7.44), impaired flow/kinking (odds-ratio: 3.9; CI: 2.22; 5.59) were associated with contralateral preferential flow, ipsilateral hypoplasia. Laterally positioned shunts (within one pulmonary artery diameter’s distance to the hilum) strongly predicted PAD (odds ratio: 8.1; CI: 7.53; 9.68). Lateral MBTS position with shunt-to-pulmonary artery angle <45° univariably caused ipsilateral PAD (p<0.0001). Conclusions: PAD is acquired lesion and introduced by MBTS-related geometric factors. The ideal MBTS is a short tube originating contralateral to the aortic arch that joins the pulmonary artery squarely and as medial as possible. Anatomically shorter right pulmonary artery may hamper MBTS’ placement medially, therefore, in such cases median sternotomy is advocated.


Gyermekkardiológia SZÖVETI DOPPLER-ULTRAHANG VEZÉRELTE CSECSEMÕKORI TARTÓS RESZINKRONIZÁCIÓ Környei L., Bodor G., Prodán Z., Temesvári A., Szatmári A., Szili-Török T. Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet, Budapest A congenitalis komplett AV-blokkhoz társuló cardiomyopathia etiológiája még nem tisztázott. Egy 1 napos újszülött komplett AV-blokk miatt, jó kamra funkció mellett, jobb kamrai tartós epicardialis pacemaker beültetésen esett át. 5 hónappal késõbb dilatatív cardiomyopathia alakult ki. A PM ingerelt QRS szélessége140 msec volt és a szöveti Doppler ultrahang súlyos interventricularis (75 msec) és intraventricularis (80 msec) aszinkróniát igazolt. A bal kamra inferior régiója mutatta a legnagyobb késést. Anticongestiv terápia nem hozott javulást, ezért atrioventricularis, illetve interventricularis reszinkronizációt végeztünk median sternotómiával, epikardiális PM-elektródákkal. A bal kamrai elektróda pozícionálása a szöveti Doppler-ultrahangvizsgálat eredményének megfelelõen történt. A kardiális reszinkronizációs terápia eredményeként a QRS idõtartam lecsökkent, az interventricularis (20 msec) és intraventricularis (bal kamra elülsõszabad fal 30 msec) aszinkrónia pedig megszûnt. 3 hónappal a beavatkozás után a bal kamrai dP/dt 800-ról 1200 Hgmm/sec-ra, a bal kamrai rövidülési frakció pedig 16%-ról 24%-ra emelkedett. A csecsemõ étvágya visszatért, súlyfejlõdése megindult. Következtetések: 1. A szöveti Doppler-ultrahang vezérelte kardiális reszinkronizációs terápia csecsemõkorban is kivitelezhetõ, hatásos eljárás. 2. A krónikus jobb kamrai PM-ingerlés által okozott elektromechanikus aszinkrónia szerepet játszhat a dilatatív cardiomyopathia kialakulásában. 3. A nemzetközi irodalom áttekintése alapján úgy tûnik, betegünk a legfiatalabb gyermek, aki tartós kardiális reszinkronizációs terápiában részesült.

PERMANENT RESYNCHRONIZATION IN AN INFANT GUIDED BY TISSUE DOPPLER IMAGING arrhythmias, pediatric cardiology The etiology of dilated cardiomyopathy associated with congenital complete AV block has not yet been clarified. A one day old newborn with congenital complete AV block and good left ventricular function received an epicardial singlechamber right ventricular (RV) pacemaker. She developed dilated cardiomyopathy five months later. The paced QRS duration was 140 msec and tissue doppler imaging (TDI) showed severe interventricular (75 msec) and intraventricular (80 msec) dyssynchrony. The left ventriclular (LV) inferior wall appeared to be the most delayed part. He did not respond to anticongestive therapy. Atrioventricular and interventricular resynchronization were accomplished by median sternotomy and epicardial leads placement. Optimal LV pacing site was selected according to TDI. Cardiac resynhronization therapy (CRT) resulted in a decreased QRS duration and the echocardiogramm showed no interventricular (20 msec) and intraventricular (LV anterior to lateral wall 30 msec) dyssynchrony. At one month follow-up LV dP/dt increased from 800 to 1280 mmHg/sec, although fractional shortening was still unchanged (16%). Appetite and weight gain of the child returned to normal. Conclusion: 1. CRT guided by TDI in infants is a feasible and effective method. 2. Electromechanical dyssynchrony associated with chronic right ventricular pacing may play a role in the development of dilated cardiomyopathy. 3. This child seems to be the youngest patient who underwent permanent CRT.

MYOCARDIALIS INFARCTUS KÖVETKEZTÉBEN KIALAKULT KAMRAI SEPTUM DEFECTUS ZÁRÁSA KATÉTER INTERVENCIÓVAL

INTERVENTIONAL CLOSURE OF A POSTINFARCTION MUSCULAR VENTRICULAR SEPTAL DEFECT

Szatmári A., Vándor L., Temesvári A. Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív Központ, Budapest

catheterization, general, myocardial infarction Interventional closure of postinfarction muscular VSD (POI-VSD) is feasible in selected cases. Aim: to present the first succesful case in Hungary. Patient: Male, 71 yrs. AMI (2001), Multiple, channel like VSD, elevated pulmonary pressures, significant L-R shunt. VSD diameter is 8 mm. Surgery was contraindicated. Method: After clinical examination, TE for localisation of the defect. Cardiac catheterisation under general anaesthesia, IABP protection, TE as monitorisation. Pressures, angiography. Establishment of an arterio-venous loop, sizing of the defect with sizing balloon in order to select the proper device size. The defect was entered from the RV, long sheath was positioned in the LV apex. The device position was checked by fluoroscopy and the whole procedure was monitorised by TE. If device position is favourable, deployment of the occluder. Results: Stretch diametzer of the defect 9 mm. 14 mm Amplatzer muscular VSD occluder was selected. After deployment, the device remained in the proper position. Pulmonary pressures decreased with 30 mmHg. L-R reduced significantly. Those parameters remained during the follow up. Clinical status improved from NYHA III-IV. to NYHA II. Conclusion: Catheter interventional closure of POIVSD is feasible in selected cases. Result is acceptable. More convenient for the patient, than surgery.

Az infarctus utáni kamrai septum defectus (POI-VSD) zárása szelektált esetekben katéter intervencionális módszerrel lehetséges. Cél: azelsõ hazai eset ismertetése Beteg: 71 éves ffi. AMI (2001). Kettõs, csatornaszerû VSD, emelkedett kisvérköri nyomás, kifejezett B-J shunt. VSD átmérõ 8 mm. Opus kontraindikálták. Módszer: Kivizsgálást követõ TE a defectus localizáció tisztázására. Szívkatéteres vizsgálat anaesthesiában, IABP védelemben, TE monitorizálás. Nyomásmérés, angiográfia. Arterio-venosus hurok képzése, méretezõ ballon-katéterrel a defektus feszített átmérõ meghatározása, a záróeszköz választáshoz. A jobb kamra felõl passalva a defektust, a sheathet a BK csúcsban positionáljuk. A záróeszköz helyzetét fluoroscopia és TE segítségével határozzuk meg. Megfelelõ positio esetén az eszközt leoldjuk. Eredmény: Feszített átmérõ 9 mm. 14 mm Amplatzer VSD occluder. Leoldás után megfelelõ eszköz positio. A kisvérköri nyomás 30 Hgmm-rel csökkent. A B-J shunt csökkent. Utánkövetés során változatlan paraméterek. A klinikai állapot NYHA III-IV-bõl NYHA II-re változott. Konklúzió: Szelektált esetekben a POI-VSD intervencionális zárása lehetséges. Eredménye jó. A beteg terhelése a mûtétinél kisebb.


Hipertónia SENSOROS NEUROPATHIA VIZSGÁLATA CUKORBETEG ÉS NEM CUKORBETEG HYPERTONIÁSOKBAN 1

1

2

1

1

1

Bajcsi D. , Légrády P. , Sebo K. , Hajszán N. , Lengyel C. , Várkonyi T. , Sonkodi S.1, Kempler P.3, Ábrahám G.1 SZTE ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Szeged 2 SZTE EFK, Fizioterápiás Tanszék, Szeged 3 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest

1

Cukorbetegekben (DM) a cardiovascularis autonom neuropathiához (CAN) gyakran társul perifériás sensoros neuropathia (PSN) is. Jelen munkánkban azt vizsgáltuk, hogy autonóm neuropathiás nem cukorbeteg és cukorbeteg hypertoniás (HT) betegekben a CAN-hoz társul-e sensoros neuropathia? Módszerek: 18 nem cukorbeteg, autonóm neuropathiás, kezelt hypertoniás (NDHT) beteget (életkor: 54,44±3,3 év, HT tartam: 10,56±2,3 év, RR: 134,94/84,17±4,2/2,8 Hgmm, BMI: 28,16±1,1 kg/m2, AN: 4,6±0,6; átlag±SE), 10 2-es típusú cukorbeteg, autonóm neuropathiás, kezelt hypertoniás (DHT) beteget (életkor: 51,0±2,7 év, HT tartam: 12,3±3,1 év, DM tartam: 6,1±2,4 év, RR: 131,6/85,6±3,9/2,6 Hgmm, BMI: 28,49±0,89 kg/m2, AN: 3,9±0,6; átlag±SE) és 11 anyagcsere-egészséges, normotensiós, nem neuropathiás kontroll (K) személyt (életkor: 44,91±2,2 év, RR: 116,82/64,09±3,5/1,9 Hgmm, BMI: 23,72±1,2 kg/m2, AN: 0,46±0,28 átlag ± SE) vizsgáltunk. A perifériás sensoros funkciót Neurometer diagnosztikus készülékkel (Neurotron Inc., Baltimore) vizsgáltuk. A CAN jellemzésére az öt standard cardiovascularis reflextesztet végeztük el, az idegkárosodás összesített mértékét 0-10 közötti score megadásával fejeztük ki. Eredmények: A NDHT csoportban csak az alsó végtagon a 250 Hz-n volt kórosan emelkedett az áramérzet-küszöb (238,22±67,7 microA, átlag ± SE). A DHT csoportban szintén csak az alsó végtagon, de mind a 250 Hz-en, mind pedig az 5 Hz-en kórosan emelkedett volt az érzet-küszöb (221,8±88,2 microA, 173,5±92,2 microA; átlag±SE). A DHT csoportban pozitív korrelációt találtunk a HT (250 Hz: p=0,03, r=0,7, 5 Hz: 0,03, r=0,7 ) és a DM tartam (250 Hz: p=0,02, r=0,7, 5 Hz: p=0,008, r=0,8) valamint az alsó végtagon 250 és 5 Hz-n mért érzetküszöb között. Nem találtunk összefüggést a sensoros idegkárosodás mértéke és az SBP vagy DBP között. Konklúzió: CAN a hosszabb ideje fennálló, cukorbetegséggel nem szövõdött HT-ban is megfigyelhetõ. A cukorbetegséggel nem társuló HT-ban az alsó végtagon csak 250 Hz-en volt kórosan magas az áramérzet-küszöb, míg DM fennállása esetén már több rosttípus is érint. DHT betegekben megfigyelhetõ PSN nemcsak a DM, hanem a HT idõtartamával is összefüggést mutat.

PERIPHERAL SENSORY NEUROPATHY IN LONG-STANDING HYPERTENSION WITH AND WITHOUT DIABETES MELLITUS autonomic nervous system, hypertension In a long-standing diabetes mellitus (DM) the cardiac autonomic neuropathy (CAN) is frequently combined with peripheral sensory neuropathy (PSN). The aim of this study was to evaluate PSN in diabetic and non-diabetic long-standing hypertensive (HT) patients with CAN. Methods: 18 treated autonomic neuropathic hypertensives without DM (group NDHT, age: 54.44±3.3 yrs, duration of HT: 10.56±2.3 yrs, BP: 134.94/84.17±4.2/2.8 mm Hg, BMI: 28.16±1.1 kg/m2, CAN: 4.6±0.6; mean± SEM), 10 treated autonomic neuropathic hypertensives with type 2 DM (group DHT, age: 51.0±2.7 yrs, duration of HT: 12.3±3.1 yrs, duration of DM: 6.1±2.4 yrs, BP: 131.6/85.6±3.9/2.6 mm Hg, BMI: 28.49±0.89 kg/m2, CAN: 3.9±0.6; mean±SEM) and 11 healthy controls (group C, age: 44.91±2.2 yrs, BP: 116.82/64.09±3.5/1.9 mm Hg, BMI: 23.72±1.2 kg/m2, CAN: 0.46±0.28; mean ± SEM) were studied. The peripheral sensory nerve function was characterized via current perception thresholds (CPTs) measured with a Neurometer (Neurotron Inc.) on the median and the peroneal nerves. CAN was assessed by means of five standard cardiovascular reflex tests and we counted a score from 0 to 10. Results: In the NDHT group only on the lower extremities had pathologicaly increased CPT measured at 250 Hz (238.22±67.7 microA; mean±SEM). In the DHT group also on the lower extremities but both at 250 Hz and 5 Hz a pathologicaly increased CPT was measured (250 Hz: 221.8±88.2 microA, 5 Hz: 173.5±92.2 microA; mean ± SEM). In the DHT group there was a correlation between the duration of HT (250 Hz: p=0.03, r=0.7, 5 Hz: 0.03, r=0.7) and DM (250 Hz: p=0.02, r=0.7, 5 Hz: p=0.008, r=0.8) and the CPT measured on the lower extremities at 250 Hz and 5 Hz. Neither the systolic nor the diastolic BP correlated with the PSN. Conclusions: CAN also can be found in a long-standing HT without DM. In a long-standing HT with no DM on the lower extremities also can be measured increased CPT but only at 250 Hz, while in HT combined with DM the functions of more different types of fibres can be impaired. In DHT patients the PSN correlates not only with the duration of DM but with the duration of HT.

CLOPIDOGREL REZISZTENCIA: RIZIKÓFAKTOROK, GYÓGYSZERES KEZELÉS, RHEOLÓGIAI PARAMÉTEREK ÉS ADHÉZIÓS MOLEKULÁK LEHETSÉGES SZEREPE

CLOPIDOGREL RESISTANCE: POSSIBLE ROLE OF RISK FACTORS, MEDICATION, HEAMORHEOLOGICAL PARAMETERS AND ADHESIVE MOLECULES

Fehér G., Koltai K., Papp E., Késmárky G., Tóth K. PTE OEC ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Pécs

antiplatelet agents and therapy, prevention, cardiovascular disease, thrombo-embolic diseases Introduction: Recent studies described the incidence of clopidogrel resistance and its possible background. The aim of our present study was to compare the parameters of patients with totally effective platelet inhibition by clopidogrel (risk profile, previous diseases, medication, hemorheological parameters, plasma von Willebrad factor and soluble P-selectin levels) to patients with ineffective one. Methods: 187 chronic cardio- and cerebrovascular patients were involved in our study (93 men, mean age 61±11 yrs, 94 women, 63±13 yrs). Platelet aggregation was measured by Carat TX-4 platelet aggregometer. Blood hematocrit was detected by Haemofuge centrifuge and red blood cell aggregation was detected by Myrenne aggregometer. Plasma fibrinogen was measured by Clauss method. Plasma and whole blood viscosities were measured in Hevimet 40 capillary viscosimeter. Plasma von Willebrand factor level was detected by Axis-Shield ELISA kitt and plasma soluble P selectin level was measured by Bender Medsystems ELISA assay. Results: Patients with effective platelet inhibition had lower BMI (p<0.05) and in this group there were more non-smokers (p<0.001), but more of them suffered from previous myocardial infarction (p<0.001) or stroke (p<0.05) compared to the other group. More of them took a-blocker, Ca-channel antagonist (dihydropyridine) and trimetazidine medication (p<0.05). In the case of ineffective platelet aggregation benzodiazepines and SSRI were taken more frequently (<0,05). There was no significant difference in the rheological parameters and in the plasma levels of the adhesive molecules between the two examined groups. Conclusion: The background of ineffective clopidogrel medication is complex. Maybe inadequate compliance could take part in this, the higher rate of adequate platelet inhibition in the case of patients with serious vascular events refers this. Drug interactions may play a role of the inefficient clopidogrel bioavability, on the other hand additive effect of different drugs may be necessary to the effective antiplatelet therapy.

Bevezetés: Vizsgálatunk célja az volt, hogy összehasonlítsuk a trombocita aggregáció gátló szerként clopidogrelt monoterápiában kapó, ex vivo méréssel hatástalan és teljes gátlással rendelkezõ betegeink paramétereit (rizikófaktorok, kórelõzmény, gyógyszeres kezelés, rheológiai paraméterek, plazma von Willebrandfaktor és P-selectin szintek). Módszer: Tanulmányunkba 187 krónikus kardio-, illetve cerebrovaszkuláris beteget vontunk be (93 férfi, átlagéletkor 61±11 év és 94 nõ, átlagéletkor 63±11 év). A trombocita aggregáció gátlás hatásfokát Carat TX4 aggregométerrel határoztuk meg. A hematokrit érték meghatározásához Haemofuge centrifugát, a vörösvérsejt aggregabilitás méréséhez Myrenne aggregométert használtunk. A plazma fibrinogén szint meghatározása Clauss módszerrel történt. A plazma és teljes vér viszkozitást Hevimet 40 kapilláris viszkoziméterben mértük. A plazma von Willebrand faktor szintet Axis-Shield ELISA kittel, míg a plasma P-selectin szintet Bender Medsystems ELISA kittel mértük. Eredmények: A teljes gátlással rendelkezõ betegeknek alacsonyabb volt a BMI-jük (p<0,05) és kevesebben dohányoztak (p<0,01), ám közülük többen estek át szívinfarktuson (p<0,001), valamint agyi infarktuson (p<0,05). Szedett gyógyszereik között a teljes gátlással rendelkezõ csoportban nagyobb arányban fordult elõ a-blokkoló, dihidropiridin-típusú Ca+-csatorna antagonista és trimetazidin (p<0,05). A hatástalan gátlással rendelkezõ betegeink között többen szedtek benzodiazepin és SSRI típusú antidepresszáns gyógyszereket (p<0,05). A rheológiai paraméterekben és szolubilis adhéziós molekulák szintjében nem volt szignifikáns különbség a vizsgálatba vont két csoport között. Összefoglalás: A nem megfelelõ clopidogrel hatás hátterében több tényezõ állhat. Ebben szerepet játszhat a nem megfelelõ compliance, erre a súlyos vaszkuláris eseményen átesett, szorosan nyomonkövetett betegek körében tapasztalható magasabb gátlási arány utalhat. Gyógyszerkölcsönhatások is szerepet játszhatnak az aggregáció gátló gyógyszerek nem megfelelõ biológiai hasznosulásában, ugyanakkor a megfelelõ aggregáció gátlás kialakulásában egyéb gyógyszerek additív hatása is érvényesülhet.


Hipertónia A RIZIKÓFAKTOROK KUMULATÍV HATÁSA AZ ENDOTHEL FUNKCIÓRA SZIGNIFIKÁNS SZÛKÜLET NÉLKÜLI CORONAROGRAMMAL RENDELKEZÕ ANGINÁS BETEGEKBEN

THE CUMULATIVE EFFECT OF RISK FACTORS ON ENDOTHELIAL FUNCTION IN PATIENTS WITH CHEST PAIN AND NORMAL CORONARY ANGIOGRAM

Jebelovszki É., Havasi K., Forster T., Domokos N., Varga A. SZTE, II. Belklinika, Kardiológia, Szeged

endothelium, epidemiology and prevention Background: patients with chest pain but normal coronary angiography often have both reduced coronary circulation and impaired systemic endothelial function. The aim of our study was to assess the effect of different risk factors on systemic endothelial function in patients with chest pain but without hemodynamically significant coronary lesions. Patients and Methods: In 93 patients (54 males, mean age 57±10 years) with a normal coronary angiogram the flow mediated dilatation (FMD) was assessed by measuring the change in brachial artery diameter in response to hyperemic flow by vascular ultrasound. Hypercholesterolemia, hypertension and diabetes mellitus were considered as risk factors. Student’s t test and the logistic regression model was used to established the effect of the risk factors on FMD. Results: 17 patients had 3, 26 had 2, 31 had 1 and 19 had 0 risk factors. The FMD was significantly lower in patients with hypertension (6.1±2.0 vs. 9.0±4.0, p<0.01), diabetes mellitus (5.1±1.3 vs. 8.7±3.6, p<0.01), and hypercholesterolemia (7.0±2.8 vs. 9.0±4.3, p<0.05). Using the logistic regression model, diabetes mellitus emerged as the most important risk factor damaging the endothelial response to the FMD, followed by hypertension. Patients without risk factors had significantly higher FMD then patients with all 3 risk factors (10.3±4.8 vs. 5.1±2.6, p<0.01). Conclusion: usual cardiac risk factors have a cumulative effect on endothelial disfunction which can be detected by flow mediated dilation in patients with negative coronary angiogram.

Szignifikáns coronaria szûkület nélkül jelentkezõ mellkasi fájdalom esetén gyakran látható mind csökkent coronaria átáramlás, mind romló szisztémás endothel funkció. Munkánk célja megfigyelni a különbözõ rizikófaktorok hatását a szisztémás endothel funkcióra haemodynamikailag ép coronáriákat mutató, ám mellkasi fájdalmakat panaszoló betegek esetében. Betegek és módszer: 93 szignifikáns coronária szûkület nélküli betegen (54 férfi, átlagéletkor 57±10 év) mértük az endothel függõ vasodilatatiót, amit az artéria brachiális áramlás fokozásával kiváltott érátmérõ változása alapján határoztunk meg vascularis ultrahanggal. (FMD). A hipertónia, diabetes mellitus, és hiperkoleszterinémia szerepeltek, mint rizikófaktorok. Az eredmények statisztikai analíziséhez T próbát, valamint multivariáns logisztikus regressziós analízist alkalmaztunk. Eredmények: 17 betegnél 3, 26 betegnél 2, 31 betegnél 1 rizikófaktort találtunk. 19 beteg rizikófaktor mentes volt. Az FMD szignifikánsan alacsonyabb volt a hipertóniás betegekben (6,1±2,0 vs. 9,0±4,0, p<0,01), cukorbetegekben (5,1±1,3 vs. 8,7±3,6, p<0,01), és a hiperkoleszterinémiások esetében is (7,0±2,8 vs. 9,0±4,3, p<0,05). A multivariáns logisztikus regressziós analízis szerint a diabetes mellitus bizonyult a legveszélyesebb endothelt károsító rizikófaktornak, amit a hipertónia követett. Mindhárom rizikófaktor együttes megléte esetén mértük a legalacsonyabb FMD értékeket (3=5,1±1,3; 2=6,3±2,0; 1=8,5±2,9; 0=10,3±4,8). Következtetés: A leggyakoribb rizikófaktorok egyértelmûen károsítják az endothelt és hatásuk összeadódik.

AZ ASZPRIN KEZELÉS VASZKULÁRIS HATÁSA ACETILSZALICILSAV RESZPONDER ÉS NON-RESZPONDER BETEGEK PRIMER PREVENCIÓJÁBAN

VASCULAR EFFECTS OF ASPIRIN TREATMENT IN PRIMARY PREVENTION OF ACETYLSALICYLIC ACID RESPONDERS AND NON-RESPONDERS

Kovács I.1, Koller Á.2, Császár A.3, Tóth J.2, Farkas A.1, Horváth J.1, Nagy L.1, Tarján J.1 1 VEAB, Endothel Munkabizottság 2 Semmelweis Egyetem, Kórélettani Intézet, Budapest 3 Országos Gyógyintézeti Központ, Belgyógyászat, Budapest

antiplatelet agents and therapy, endothelium Aim of the study is to determine what percentage of males with hypertension are aspirin (ASA) non-responders and to what extent ASA influences endothelial function(FMD), inflammatory factors (TNFalfa, IL-1alfa, CRP, fibrinogen) both in responders and non-responders? Methods: 58 males with hypertension and on indapamid and metoprolol treatment were enrolled into the study. Vascular disease was exclusion criteria. 100 mg of ASA was added to the ongoing drug treatment. ASA dose was increased to 300 mg after the period of 2 weeks and was continued for until 4 weeks. ASA resistance, endothelial function, inflammatory factors were investigated prior to the ASA treatment (week 0) and at the end of week 2 and 6. Results: ASA resitance was found 22% of patients. There were not any different between the base of values of FMD and cytokines did not change significantly in either group. After 4 weeks of treatment with 300 mg of ASA daily, inflammatory factors and FMD showed significant difference. ASA resistance of the patients did not change while on 300 mg of ASA. FMD and TNF-alfa values showed a strong correlation. Conclusions: regarding vascular aspects, ASA showed effective even in case of endothelial dysfunction only, in the absence of organic vascular diseases. So ASA treatment seems to be indicated also in case of functional vascular damage. Dose dependece of aspirin’s vascular effect, the beneficial vascular reaction in the non-responder group speak for an extraplatelet, pleiotrop, anti-inflammatory effect.

A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy hypertoniás férfiak hány százaléka aszpirin (ASA) non-reszponder, valamint az endothel funkciót (FMD), inflammatórikus faktorokat (TNFalfa, IL-1alfa, CRP, fibrinogén) milyen mértékben befolyásolja az alkalmazott ASA kezelés reszponderek és non-reszponderek eseteiben? Módszer: 58 indapamid és metoprolol kezelés alatt álló, hypertoniás férfibeteg került bevételre. Az organikus érbetegség kizárási kritériumot jelentett. A betegek kezelését 100 mg ASA adásával egészítették ki, 2 hét múlva az ASA dózisát 300 mg-ra emelték és a terápiát 4 hétig folytatták. Vizsgálták az ASA rezisztenciát, endothel funkciót, inflammatórikus faktorokat a 0., 2., és a 6. héten az ASA kezelést követõen. Eredmények: a beteglétszám 22%-ában észleltek ASA rezisztenciát. Az FMD, citokinek értékei közt nem volt különbség a két betegcsoportban. 100 mg ASA kezelést követõen az FMD és a citokinek nem változtak szignifikánsan egyik csoportban sem. A 6. héten mindkét csoportban szignifikáns FMD és citokin javulást regisztráltak. A non-reszponder betegek ASA rezisztenciája 300 mg aszpirin adás mellett sem változott. Az FMD és TNFalfa szoros korrelációt mutatott. Következtetés: organikus érbetegség hiányában, csupán kóros endothel funkció esetében is hatásosnak bizonyult az ASA vaszkuláris szempontból. Így funkcionális érkárosodás esetén is indokoltnak látszik ASA terápia. Az ASA érrendszerre gyakorolt dózisfüggõsége, a non-reszponder csoport kedvezõ vaszkuláris reakciója extratrombocita, pleiotrop, antiinflammatórikus hatás mellett szól.


Hipertónia AUTONÓM NEUROPATHIA VIZSGÁLATA CUKORBETEG ÉS NEM CUKORBETEG HYPERTONIÁSOKBAN 1

Légrády P., Bajcsi D., Sebó K. , Hajszán N., Lengyel C., Várkonyi T., Sonkodi S., Ábrahám G. SZTE ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Szeged 1 SZTE EFK, Fizioterápiás Tanszék, Szeged A hypertonia (HT) és a cukorbetegség (DM) is cardiovascularis betegség. Hoszszabb ideje fennálló DM esetén a cardialis autonóm neuropathia (CAN) a polyneuropathia részeként gyakori szövõdmény. Jelen munkánkban azt vizsgáltuk, van-e CAN cukorbeteg és nem cukorbeteg HT betegekben. Összefüggést kerestünk a HT tartama, a systolés (SBP) és diastolés (DBP) vérnyomás valamint az CAN súlyossága között. Módszerek: 18 nem cukorbeteg kezelt hypertoniás (NDHT) beteget (életkor: 54,44±3,3 év, HT tartam: 10,56±2,3 év, RR: 134,94/84,17±4,2/2,8 Hgmm, BMI: 28,16±1,1 kg/m2; átlag±SE), 10 2-es típusú cukorbeteg kezelt hypertoniás (DHT) beteget (életkor: 51,0±2,7 év, HT tartam: 12,3±3,1 év, DM tartam: 6,1±2,4 év, RR: 131,6/85,6±3,9/2,6 Hgmm, BMI: 28,49±0,89 kg/m2, átlag±SE) és 11 anyagcsere-egészséges normotensiós kontroll (K) személyt (életkor: 44,91±2,2 év, RR: 116,82/64,09±3,5/1,9 Hgmm, BMI: 23,72±1,2 kg/m2, átlag±SE) vizsgáltunk. Az CAN jellemzésére az öt standard cardiovascularis reflextesztet végeztük el, az idegkárosodás összesített mértékét 0-10 közötti score megadásával fejeztük ki. Eredmények: A két HT csoport között nem volt szignifikáns különbség a BMI, a HT tartam, az SBP és a DBP tekintetében. Ugyanakkor a K csoporttal összehasonlítva mindkét csoportban szignifikánsan magasabbnak bizonyultak ezek a paraméterek. Bár a CAN score mindkét HT csoportban kórosnak bizonyult, közöttük nem volt statisztikai különbség (4,6±0,6 vs. 0,46±0,28, 3,9±0,6 vs. 0,46±0,28, NDHT vs. K, DHT vs. K, p<0,05; átlag ± SE). Az irodalmi felosztást követve a két HT csoportban minden parasympathicus funkciót vizsgáló teszt kórosnak bizonyult, a sympathicus tesztek közül csak a felállásra bekövetkezõ vérnyomásesés volt kóros. Pozitív korrelációt találtunk a NDHT betegekben az RR tartam és a CAN score között (p=0,003, r=0,66). Egyik csoportban sem találtunk összefüggést az SBP, illetve DBP és a CAN score között. Konklúzió: Cukorbetegséggel nem szövõdött HTban is megfigyelhetõ a CAN kialakulása, mely szoros összefüggést mutat a HT fennállásának idejével. A HT kialakulását megelõzõ sympathicus túlmûködés a hosszabb betegségtartam során feltehetõen a CAN következményeként csökkenést mutat.

AUTONOMIC NEUROPATHY IN LONG-STANDING HYPERTENSION WITH AND WITHOUT DIABETES MELLITUS autonomic nervous system, hypertension According the current definition both the hypertension (HT) and the diabetes mellitus (DM) considered as cardiovascular diseases. In a long-standing DM the cardiac autonomic neuropathy (CAN) is a common complication as the part of the polyneuropathy. The aim of this study was to evaluate CAN in HT with and without DM. We also tried to find any correlation between the duration of HT, the systolic and diastolic blood pressure (BP) and the CAN. Methods: 18 nondiabetic treated hypertensives (group NDHT, age: 54.44±3.3 yrs, duration of HT: 10.56±2.3 yrs, BP: 134.94/84.17±4.2/2.8 mm Hg, BMI: 28.16±1.1 kg/m2; mean ± SEM), 10 treated hypertensives with type 2 DM (group DHT, age: 51.0±2.7 yrs, duration of HT: 12.3±3.1 yrs, duration of DM: 6.1±2.4 yrs, BP: 131.6/85.6±3.9/2.6 mm Hg, BMI: 28.49±0.89 kg/m2; mean ± SEM) and 11 healthy controls (group C, age: 44.91±2.2 yrs, BP: 116.82/64.09±3.5/1.9 mm Hg, BMI: 23.72±1.2 kg/m2; mean ± SEM) were studied. CAN was assessed by means of five standard cardiovascular reflex tests and we counted a score from 0 to 10. Results: There was no statistical difference between the two HT groups in the BMI, the duration of HT, the systolic and diastolic BP. These parameters were significantly higher in both HT groups compared to control group. Neither the CAN differed statistically in the two groups (NDHT vs. DHT), but in both of them it was significantly higher compared to the group C (4.6±0.6 vs. 0.46±0.28, 3.9±0.6 vs. 0.46±0.28, NDHT vs. C, DHT vs. C, p<0.05; mean ± SEM). Accordance with the literary nomenclature all the parasympathetic tests but only the lying-to-standing sympathetic test were pathological in the HT groups compared to the controls. There was a positive correlation between the duration of HT and the CAN score in the group NDHT (p=0.003, r=0.66). Neither the systolic nor the diastolic BP correlated with the CAN. Conclusions: CAN also can be observed in a long-standing HT without DM and there was a correlation between the CAN and the duration of HT in this group. The sympathetic autonomic overactivity prior to HT can be decreased after a long-standing HT as a consequence of the impaired sympathetic autonomic function.


Ifjúsági szekció GYÓGYSZER KIBOCSÁJTÓ STENTEK EREDMÉNYESSÉGE A DEBRECENI DES REGISZTER ALAPJÁN

DEBRECEN DRUG ELUTING STENT REGISTER (DESTRIER)

Bakos Z., Kõszegi Z., Vajda G., Szûk T., Szokol M., Varga I., Csapó K., Balkay L.1 DEOEC, Kardiológia Intézet, Kardológiai Klinika, Debrecen 1 DEOEC, PET Központ, Debrecen

catheterization, general, computers in cardiology, PTCA Background: Drug eluting stents (DES) reduce the incidence of instent restenosis more effectively than bare metal stents. Aim: To process the result of DES implantation in 66 cases (23 women, 43 men, age 58.3 ±7.8 years) between 01. 07. 2003.–31. 12. 2004. Method: We used Microsoft Access based software (Holistic Coronary Care), which is able to compare and integrate the results of different methods using a 16 segment left ventricular polar map. The follow-up in 26% of the was performed by coronary angiography and for the others by non-invasive methods (anamnesis, symptoms, echocardiography, treadmill test, scintigraphy). Clinical results of the sirolimus (Cypher: C) and paclitaxel (Taxus: T) eluting stents were compared. Results: During the investigated period 69 (27T, 42C) stents were implanted, in 32 (15T, 17C) cases because of instent restenosis. Out of them 16 cases (5T, 11C) were recidive restenosis. The average follow up time was 164±19.7 days. In 2 (1T, 1C) cases reintervention happened because of subacute stent thrombosis (2.9%), and once (1T) because of late stentthrombosis(1.5%). Comparing these results by Fisher’s exact test it didn’t prove significant difference between rhe two groups (p=0.34). We didn’t find any intrastent restenosis, but edge stenosis was observed 3 times. Again, there was no significant difference between the two group of stents (p=0.34). Discussion: We didn’t find significant differences between the results of the two different stent types. The incidence of restenosis correlates with other studies. The relatively high ratio of DES thrombosis in our study is complex; the target lesions localized always in the LAD-diagonal bifurcation in our series of patients, furtherore inadequate patient compliance or ineffective clopidogrel effect also contributed in some cases.

Háttér: A gyógyszerkibocsátó stentek (drug eluting stent, DES) csökkentik az instent restenosis kialakulásának gyakoriságát a hagyományos bare metal stentekhez képest. Cél: A klinikánkon 2003. július 1. és 2004. december 31. között beültetésre került DES-ek klinikai eredményeinek részletes feldolgozása 66 eset (23 nõ és 43 férfi átlag életkoruk 58,35±7,8 év) kapcsán. Módszer: Felmérésünk során egy általunk készített Microsoft Access alapú szakértõi adatbázis regiszter programot (Holistic Coronary Care) használtunk, amely a különbözõ vizsgálóeljárások eredményeit integrálja a 16 szegmentumból álló holisztikus bal kamrai térképen. A beültetésre került stentek utánkövetése 26%-ban recoronarographiával, a többi esetben non-invazív módszerekkel történt (tünetek, echo, terheléses EKG és/vagy scintigraphia). Összehasonlítottuk a sirolimus (Cypher: C) és a paclitaxel (Taxus: T) hatóanyagot kibocsátó stentek eredményeit. Eredmények: A vizsgált idõszakban 69 (27T, 42C) stentet ültettünk be, 32 (15T, 17C) esetben instent restenosis miatt. 16 esetben (5T, 11C) esetben történt interventio recidív restenosis miatt. Az átlagos utánkövetési idõ 164±19,7 nap volt. Subacut stentthrombosis miatt 2 (1T, 1C) esetben volt katéteres reinterventio (2,9%), késõi stentthrombosissal 1 (1T) alkalommal találkoztunk (1,5%). A Fisher féle exakt tesztet alkalmazva nem találtunk szignifikáns különbséget (1C, 2T, p=0,34). Intrastent restenosist egyáltalán nem észleltünk, széli restenosist 3 alkalommal detektáltunk (2T, 1C 4,35%), a különbség itt sem bizonyult szignifikánsnak (p=0,34). Következtetés: Nem találtunk szignifikáns különbséget a kétféle DES alkalmazása során a korai és a késõi eredményeket illetõen. A késõi restenosisok alacsony aránya megfelel az irodalomban találtaknak. A stentthrombosisok viszonylag magas arányának magyarázata beteganyagunkban komplex; minden esetünknél bifurkációs (LAD-diagonalis) lokalizáció mellett, egyeseknél a nem megfelelõ compliance, vagy az ineffektív clopidogrel effektus is explorálható volt.

HIPERGLIKÉMIA ÉS KÓRHÁZI MORTALITÁS ÖSSZEFÜGGÉSE GYERMEKKORI SZÍVMÛTÉTEKET KÖVETÕEN

HYPERGLYCAEMIA AND MORTALITY AFTER PAEDIATRIC CARDIAC SURGERY

Breuer T., Székely A., Zupán K., Sápi E., Székely E., Héthársi B., Király L.1, Szatmári A.2 Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív Központ, AITO, 1 Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív Központ, Sebészet, 2 Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív Központ, Kardiológia, Budapest

cardiovascular surgery, pediatric cardiology Introduction: Hyperglycaemia was reported to be an independent predictor of mortality and morbidity in critically ill adults (1-2). Role of high blood glucose levels after paediatric heart operations has been poorly investigated. Methods: Observational, cohort study was performed between August 2001 and December 2003, perioperative data (107 variables) of 843 patients underwent paediatric heart surgery were investigated. Blood gas, minimum and maximum glucose values of the first 24 (D0) and 24–48 (D1) hours were also recorded. Death at the intensive care unit (ICU) was used as clinical end point. Mann-Whitney U test, univariate and multiple logistic regression were applied. Results: 1. At the ICU 33 patients died. 2. Maximum blood glucose levels during the first 48 hours were significantly higher among died patients (D0: 205±86 vs. 154±48, D1: 199±83 vs. 140±59 mg/dl). 3. Multiple model showed that preoperative ICU stay (OR: 5,07; 95% CI: 1,92–13,35), duration of cardiopulmonary bypass [(min); OR: 1,01; 95% CI: 1,00–1,02], D0 minimum base excess [(mmol/l); OR: 0,79; 95% CI: 0,66–0,94], D0 cumulative inotropic index (OR:1,35; 95% CI: 1,10–1,65) and administration of nitric oxide (OR: 4,05; 95% CI: 1,45–11,30) were major contributors of fatal events. Conclusion: Postoperative hyperglycaemia was common among patients who died after surgery. According to our results postoperative blood glucose levels in paediatric cardiac patients are less sensitive markers of morbidity compared to those in adults.

Bevezetés: Intenzív osztályon kezelt felnõttekben fellépõ hiperglikémia független indikátora a rövid - és hosszú távú morbiditásnak és mortalitásnak. Gyermekekre vonatkozóan azonban szegényesek az adatok, ezért jelen kutatás során hasonló összefüggéseket kerestünk intenzív osztályon kezelt gyermekek körében. Módszerek: Az Etikai Bizottság engedélyét követõen 843 szívsebészeti mûtéten átesett gyermeket vizsgáltunk retrospektíven. Az anamnesztikus és az operációra jellemzõ adatok mellett rögzítettük a mûtét napi (D0) és a mûtét utáni elsõ napi (D1) fõbb laborparamétereket, különös tekintettel a vércukor értékekre. MannWhitney U tesztet és egyszeres, illetve többszörös logisztikus regressziót alkalmaztunk, p<0,05-t tekintettük szignifikánsnak. Eredmények: 1. A kórházi tartózkodás során 33 beteg hunyt el. 2. Mind a D0, mind a D1 napi maximális vércukor érték szignifikánsan magasabb volt az elhunytak körében (205±86 vs. 154±48, illetve 199±83 vs. 140±59 mg/dl). 3. A maximális vércukor minden 150 mg /dl feletti 50 mg/dl-es emelkedése a D0 napon 84,5%-kal, a D1 napon 110%-kal magasabb halálozással járt együtt. 4. Többváltozós modellben a preoperatív intenzív osztályos kezelés (OR: 5,07; 95% CI: 1,92–13,35), a kardiopulmonális bypass idõ [(min); OR: 1,01; 95% CI: 1,00–1,02], a mûtét napi base excess [(mmol/l); OR: 0,79; 95% CI: 0,66–0,94], az elsõ napi kumulatív inotrop index (OR: 1,35; 95% CI: 1,10–1,65) és a nitrogén-monoxid alkalmazása (OR: 4,05; 95% CI: 1,45–11,30) volt a halálozás független prognosztikai faktora. Következtetés: Bár a közvetlen posztoperatív hiperglikémia az elhunyt gyermekek körében gyakoribb, a kórházi mortalitásnak nem független prediktora. Témavezetõk


Ifjúsági szekció A SPONTÁN BAROREFLEX SZENZITIVITÁSI INDEXEK REPRODUKÁLHATÓSÁGA 1

2

1

2

REPRODUCIBILITY OF SPONTANEOUS BAROREFLEX GAIN INDICES

1

Csillik A. , Rabi S. , Zöllei É. , Gingl Z. , Rudas L. 1 Szegedi Tudományegyetem, Belgyógyászati Intenzív Osztály, Szeged 2 Szegedi Tudományegyetem, Kísérleti Fizikai Tanszék, Szeged A csökkenõ és növekvõ szekvenciák cardiovagalis baroreflex indexeit (Up-, és Down-BRS), valamint a spektrális LF alfát kiterjedten használják a gyakorlatban. A vizsgálatok reprodukálhatósága azonban még nem tisztázott. Nyolc egészséges önkéntesben (3 nõ, életkoruk 25±2 év) egy hónapon belül standard körülmények között 10 mérést végeztünk WINDAQ rendszerrel. WINCPRS programmal 5-5 perces vérnyomás (Finapres 2300) és EKG regisztrátumot analizáltunk spontán, valamint vezényelt (0,1 Hz) légzés mellett. Az értékelhetõség határa legkevesebb 5 szekvencia volt. A reprodukálhatóságot az alanyokon belüli és alanyok közti standard deviáció (within and between subject SD) hányadosával jellemeztük. Spontán (sp.) és vezényelt (vez.) légzés mellett a következõ eredményeket kaptuk: LF alfa SD within: sp.: 4,1, vez.: 4,9; LF alfa SD between: sp.: 6,3, vez.: 7,5; hányadosuk: sp.: 0,66, vez.: 0,66. Up-BRS SD within: sp.: 4,3, vez.: 6,1; Up-BRS SD between: sp.: 7,1, vez.: 13,3; hányadosuk: sp.: 0,61, vez.: 0,46. Down-BRS SD within: sp.: 4,5, vez.: 3,5; Down-BRS SD between: sp.: 7,5, vez.: 6,5; hányadosuk: sp.: 0,6, vez.: 0,45. Spontán légzéssel az Up- és Down-BRS szekvenciák száma az esetek 25%-ban nem érte el a küszöböt, 0,1 Hz légzéssel az értékelhetõség 100%-os volt. Vizsgálatunk alapján a lassú vezényelt légzés a rövid regisztrátumok értékelhetõségét jelentõsen növeli, a spontán szekvencia BRS indexek reprodukálhatóságát javítja. Standard módszerként javasoljuk.

autonomic nervous system, general, baroreceptors Baroreflex gains of increasing and decreasing spontaneous sequences (Up-, and Down-BRS), as well as cross-spectral LF alpha are widely used in experimental and clinical practice. Their reproducibility, however, is still debated. Therefore, we have repeatedly studied 8 healthy volunteers (3 female, age 25±2 years). 10 recordings of each were done with the WINDAQ system in standardized laboratory conditions within 1 month period. 5-5 min segments of blood pressure (Finapres 2300) and ECG recordings taken during spontaneous and 0.1 Hz paced breathing were analyzed with the WINCPRS software. Only segments with more than 5 sequences were accepted for analysis. Reproducibility was characterized by the ratio of the within and between subject standard deviation (SD). Our experiments yielded the following results with spontaneous (sp.) and 0.1 Hz paced (paced) breathing: LF alpha SD within: sp.: 4.1, paced: 4.9; LF alpha SD between: sp.: 6.3, paced: 7.5; their ratio: sp.: 0.66, paced: 0.66. Up-BRS SD within: sp.: 4.3, paced: 6.1; Up-BRS SD between: sp.: 7.1, paced: 13.3; their ratio: sp.: 0.61, paced: 0.46. Down-BRS SD within: sp.: 4.5, paced: 3.5; DownBRS SD between: sp.: 7.5, paced: 6.5; their ratio: sp.: 0.6, paced: 0.45. With spontaneous breathing the number of Up- and Down- BRS sequences did not reach the limit in up to 25% of cases. In contrast, 0.1 Hz breathing yielded acceptable number sequences in all cases. Our results indicate that 0.1 Hz paced breathing allows better analysis and enhanced reproducibility of spontaneous sequence BRS derived from short term recordings.

A NA+/CA2+ EXCHANGER SZELEKTÍV GÁTLÁSÁNAK KONTRAKTILITÁSRA KIFEJTETT HATÁSA IZOLÁLT NYÚL SZÍVEN

THE EFFECT OF SELECTIVE INHIBITION OF NA+/CA2+ EXCHANGER ON CONTRACTILITY IN THE ISOLATED RABBIT HEART

Farkas A., Acsai K.1, Tóth A.1, Forster T., Csanády M., Varró A.1, Farkas A. SZTE ÁOK, II. Belgyógyászati Klinika, Szeged 1 SZTE ÁOK, Farmakológiai Intézet, Szeged A Na+/Ca2+ exchanger (NCX) kulcsszerepet játszik az akciós potenciál során a szívizomsejtekbe bejutó Ca2+ ionok eltávolításában, az intracelluláris Ca2+ homeosztázis fenntartásában. Inotrop hatásának tisztázását mindeddig nehezítette kellõen specifikus blokkolók hiánya. Kísérleteinkben egy új, az eddigieknél jóval szelektívebb NCX inhibitor, a SEA0400 (2-[4-[(2,5-difluorophenyl)methoxy]phenoxy]-5-ethoxyaniline) hatását vizsgáltuk a szívizom kontraktilitásra. Izolált, Langendorff-perfundált nyúl szíveken a bal kamrába ballont helyeztünk, melynek a térfogatát változtatva feszítettük a kamrafalat, miközben a kamrai nyomást folyamatosan regisztráltuk. Starling görbét készítettük: a ballon térfogatának függvényében ábrázoltuk a bal kamrai nyomásértékeket. Korábbi adataink szerint a SEA0400 1,0 µmol koncentrációban az NCX mûködését közel 80%ban gátolta, ugyanakkor nem specifikus hatásai ennél legalább egy nagyságrenddel kisebbek. Jelen vizsgálatunkban 0,1–0,3, illetve 1,0 µmol SEA0400 koncentrációk alkalmazását követõen sem a szisztolés, sem a diasztolés bal kamrai nyomásértékek nem változtak szignifikánsan a kontrollhoz (0,0 µmol SEA0400 koncentrációhoz) viszonyítva. Ugyancsak nem találtunk lényeges eltéréseket a vizsgált EKG paraméterekben (PQ, QRS, RR, QT szakaszok). Eredményeink szerint az NCX szelektív blokkolása nem befolyásolja a kamrai kontraktilitást izolált nyúl szíven.

contractile function, experimental, pharmacology During the action potential, Na+/Ca2+ exchanger (NCX) has a key role in the elimination of the Ca influx and in the intracellular Ca2+ handling. Its inotropic effect has hardly been examined because of a lack of specific inhibitors. The present study examined the effect of SEA0400 (2-[4-[(2,5-difluorophenyl)methoxy]phenoxy]-5-ethoxyaniline), which is a new and highly selective NCX inhibitor, on myocardial contractility. In isolated rabbit hearts, a compliant, non-elastic balloon was installed in the left ventricle. The ventricular wall was stretched by increasing the volume of the water-filled balloon, while the left ventricular pressure was recorded continuously. Starling curves were constructed, i.e. left ventricular pressures were plotted versus the volumes of the left ventricular balloon. In our recent studies, the SEA0400 inhibited 80 percent of the function of NCX at the concentration of 1.0 µmol. In the current study, neither systolic, nor diastolic left ventricular pressures were changed significantly by SEA0400 at concentrations of 0.1, 0.3, and 1.0 µmol when compared with the control group (0.0 µmol SEA0400). Similarly, none of the applied concentrations of SEA0400 affected the duration of the electrocardiographic PQ, QRS, RR, and QT intervals. Our results show, that highly selective inhibition of NCX does not influence ventricular contractility in the isolated rabbit heart.


Ifjúsági szekció A CIKLUSHOSSZ ÉS A JOBB KAMRAI KONTRAKTILITÁS KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉS VIZSGÁLATA PITVARREMEGÉSBEN Ferencz G., Andrássy G., Trummer Z., Tahy Á. Szent Ferenc Kórház, Kardiológia, Budapest Bevezetés: Korábban kimutatták, hogy pitvarremegésben a balkamrai szívizomzat kontraktilitása ütésrõl ütésre változik, és ez a jelenség összefügg az elõzõ (EC) és az azt megelõzõ (EEC) ciklusok hosszával. Vizsgálatunkban arra kérdésre kerestük a választ, hogy ez a jelenség igaz-e a jobbkamrára is. Módszer: 3 beteg (permanens pitvarremegés, 1 ffi, 74±3 év) összesen 365 (107–138) konszekutív szívciklusát elemeztük. Az echokardiográfia során a tricuspidális regurgitáció CWDoppler felszálló spektrumán mértük azt az idõt, ami alatt az áramlási sebesség 1 m/s-ról 2 m/s-ra nõ. A kontraktilitást a számított dP/dt-vel jellemeztük. Az EC idõ dP/dt-re gyakorolt hatását korreláció analízissel, a rövid és a hosszú EEC (rEEC<650 ms, h-EEC>850 ms) dP/dt-re gyakorolt hatását kétmintás t-próbával vizsgáltuk. Eredmények: Az egyes betegekben a ciklusok átlagos hosszúsága 846±156, 840±163, 771±171 ms, a dP/dt-k átlagértéke 1007±321, 1024±394, 1022±476 Hgmm/s volt. A jobb kamrai dP/dt pozitív korrelációt mutatott az EC idõvel mindhárom vizsgált egyénben (r=0,28; p=0,001; r=0,22; p=0,009; r=0,29; p=0,002). Azonos idejû EC esetében kimutatható volt, hogy r-EEC mellett a dP/dT magasabb és h-EEC mellett a dP/dt alacsonyabb (1231±141 vs. 931±40, 1093±72 vs. 892±79 és 1201±79 vs. 921±75 Hgmm/s; r-EEC vs. hEEC, p=0,01). Következtetések: Pitvarremegésben a kontraktilitás összefügg a megelõzõ ciklusok hosszával. Azonos EC mellett, r-EEC esetén a dp/dt nagyobb, h-EEC esetén kisebb. Ez a jelenség a kontraktilitás intervallum-függõ potenciációjával magyarázható.

POLY (ADP-RIBOSE) POLYMERASE ENZIM AKTIVÁCIÓJÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÁSA EXTRAKORPORÁLIS KERINGÉSSEL, ILLETVE OFF-PUMP TECHNIKÁVAL VÉGZETT KOSZORÚSÉRMÛTÉTEK ÁLLATKÍSÉRLETES MODELLJÉBEN Gasz B.1, Rácz B.1, Lénárd L.2, Cserepes B.1, Jancsó G.1, Szabados S.2, Sümegi B.3, Alotti N.4, Papp L.2, Rõth E.1 1 Pécsi Tudományegegyetem, Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, Pécs 2 Pécsi Tudományegyetem, Szívgyógyászati Klinika, Pécs 3 Pécsi Tudományegyetem, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet, Pécs 4 Zala Megyei Kórház, Szívsebészeti Osztály, zalaegerszeg Extrakorporális keringéssel (EKK) végzett koszorúérmûtétek során, illetve azt követõen a gyulladásos folyamatok nagymértékben aktiválódnak, melyek a szövõdmények arányának növekedéséhez vezethetnek. A gyulladásos folyamatok együtt járnak fokozott szabadgyök felszabadulással, mely a társuló DNS károsodás révén a poly (ADP-ribose) polymerase-1 (PARP) enzim aktiválódását okozza. A PARP túlzott aktivációja a sejtekben az ATP és NAD(+) elhasználódásához vezet, mely végül sejt nekrózist idéz elõ. Vizsgálataink célja a PARP-aktiváció mértékének összehasonlítása az EKK mellett, illetve EKK nélkül (off-pump, OP) végzett koszorúsér-mûtétek során. Kísérleteinkben 5 tenyésztett, keverék (25–35 kg) kutyán EKK mellett 45 perces kardioplégiát alkalmaztunk, melyet 3 órás reperfúzió követett. 6 kutyán az OP-technika imitálására a fõ koronáriák 10 perces leszorítását végeztük el, EKK nélkül, majd ezt követõen is 3 órán át monitoroztuk a keringést (jobb és bal kamrai munka, szisztémás, pulmonális vaszkuláris rezisztencia), valamint vérmintákból troponin I szintjét határoztuk meg. A mûtétek során több alkalommal szívizom és tüdõ biopsziákat vettünk, ezekbõl Western-blot-analízissel mértük a PARP enzim mennyiségét és aktivitását. Eredményeink szerint, jelentõsen kedvezõtlenebb hemodinamikai paramétereket regisztráltunk EKK technika alkalmazásakor, melyekhez szignifikánsan magasabb troponin I szintek társultak. A PARP enzim aktivitása ugyancsak eltérõ mértékben változott az EKK és off-pump technika alkalmazását követõen, míg jelentõsen fokozódott EKK alkalmazásakor, OP technikát alkalmazva csak kisebb mértékben növekedett. Ezek alapján megerõsítve azon feltételezésünket, hogy EKK követõen kialakuló csökkent miokardiális funkció, valamint a fokozott mértékû miokardium károsodás hátterében a PARP enzim fokozott aktivációjával is számolni kell. A PARP enzim fokozott aktivitása EKK során az enzim gátlásának jelentõsségére hívja fel a figyelmet, melyet további állatkísérletekben tervezünk vizsgálni.

EVALUATION OF THE RELATIONSHIP BETWEEN CYCLE-LENGTH AND RIGHT-VENTRICULAR CONTRACTILITY IN ATRIAL FIBRILLATION atrial fibrillation, flutter In atrial fibrillation the beat-to-beat variation of contractility is influenced by the length of the preceding (PI) and pre-preceding intervals (PPI). We investigated if this phenomenon is valid for the right ventricular contractility. Methods: We analyzed 365 (107–138) consecutive cardiac cycles of 3 patients (1 men, 74±3 years) with permanent atrial fibrillation. To characterize the right ventricular contractility, we measured on the ascending limb of the Doppler spectrum of the tricuspidal regurgitation the time required to increase the velocity from 1 m/s to 2 m/s, and calculated the dP/dt. Correlation analysis was used to evaluate the effect of the length of PI on dP/dt. The effect of short (s-PPI<650 ms) and long (l-PPI>850 ms) PPI on dP/dt was studied by unpaired t-test. Results: The individual mean interval length was 846±156, 840±163, 771±171 ms, the mean dP/dt was 1007±321, 1024±394, 1022±476 mmHg/s. The actual right ventricular dP/dt showed positive correlation to PI, in all cases (r=0,28 p=0,001; r=0,22; p=0,009; r=0,29; p=0,002). In case of similar PI, the dP/dt is higher with s-PPI and lower with l-PPI (1231±141 vs. 931±40, 1093±72 vs. 892±79, 1201±79 vs. 921±75 mmHg/s, p=0,01). Conclusion: In atrial fibrillation the actual ventricular contractility is influenced both by the duration of the PI and PPI intervals. In case of similar PI, dP/dt is higher with s-PPI and lower with lPPI. This observation may be explained by the interval-dependent potentiation of contractility.

POLY (ADP-RIBOSE) POLYMERASE-1 ENZYME ACTIVATION IN CANINE MODEL OF CORONARY BYPASS WITH OR WITHOUT CARDIOPULMONARY BYPASS cardiac function, general, cardiovascular surgery, pharmacology Cardiopulmonary bypass (CPB) is known to trigger whole body inflammatory response which may lead to postoperative complications. Release of free radicals is facilitated by inflammatory processes resulting in activation of poly (ADPribose) polymerase-1 (PARP) enzyme because of DNA damage. Excessive activation of PARP can lead to NAD(+), and ATP depletion, and necrotic cell death. Present study was aimed to compare the effect of coronary bypass surgery with or without (off-pump surgery, OP) CPB on PARP activation. Five dogs underwent CPB in together with 45 minutes long cross- clamping of the aorta and cardioplegia followed by 3 hours of reperfusion. Six dogs received model of OP surgery with 10 minute-long ligation of main coronary arteries. After the intervention haemodynamic parameters were monitored (left and right ventricular systolic work, systemic and pulmonary vascular resistance) throughout 3 hours. Moreover level of troponin I was obtained from blood samples. Even trough left ventricular and pulmonary biopsies were taken for ascertaining the activation and amount of PARP by Western-blot. Haemodynamic parameters of animals received CPB were considered more unfavourable. The level of troponin I was extremely higher following CPB. Activity of PARP enzyme was different in animals operated with CPB or OP technique. It was dramatically activated after CPB whereas OP technique was associated with more moderate PARP activation. PARP activation during and after CPB may correlate with the obviously depressed myocardial function and expressed myocardial damage. In other respects these outcomes can suggest the practicability of PARP inhibition in patients receiving cardiac operation with CPB.


Ifjúsági szekció HOGYAN MÉRJÜK A MIOKARDIÁLIS INFARKTUSON ÁTESETT BETEGEK BALKAMRA SZISZTOLÉS FUNKCIÓJÁT? Gyarmati G.1, Tóth L.2, Andrássy P.1, Sydó Z.1, Zámolyi K.1, Hüttl K.3, Simor T.2 Bajcsy Zs. Kórház, IV. Belgyógyászat, Kardiológia, Budapest 2 POTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Pécs 3 SE, Ér és Szívsebészeti Klinika, Budapest

1

Vizsgálatunk célja a miokardiális infarktuson (MI) átesett betegek balkamra funkció megítélésére használt különbözõ módszerek összehasonlítása. Módszerek: A globális balkamra-funkció különbözõ echokardiographiás módszerekkel került meghatározásra: Teiholz, Quinones, Simpson, Area length „automata borderline detekcióval” (ABD) és becsült ejectios fractio (EF) két Simpson módszerben tapasztalt vizsgáló által. A globális falmozgás score indexet (WMSI) (tizenhat szegmenses modellt használva) szintén kiszámítottuk. A kontroll EF értékeket MRI-vel vizsgáltuk és számítottuk. Eredmények: 19 (férfi n=14; átlagéletkor: 62,5±5,3 év) korábban MI-n átesett beteget vizsgáltunk echocardiographiával és MRI-vel. Az EF értékek a következõek: MRI: 39±12,2, Simpson: 40±9,7, ABD: 40,2±7,5, Becsült: 38,9±9,1, Quinones: 47,5±8,4*, Tiecholz: 52,5±9,2*, *=p<0,05 Szignifikáns összefüggést találtunk az összes echokardiographiás módszer és az MRI között. (p<0,05). A Simpson módszer mutatta a legszorosabb összefüggést az MRI adataival. A lineáris regresszio analizis R2 értékei a következõk: Simpson: 0,806, ABD: 0,656, Becsült: 0,582, Quinones: 0,224, Teicholz: 0,226, WMSI: 0,591 Következtetések: A korábban MI-n átesett betegek esetében a balkamra funkciót a Quinones és Teicholz formulák felülértékelik, ezért ezek alkalmazása csak kritikával javasolt. Ezen betegek esetében echocardiographiás szisztolés balkamra funkció meghatározásra a Simpson módszer javasolt. A systolés balkamra funkció meghatározására szintén hasznos az egyszerûbb ABD vagy a Simpson alapú EF becslés vagy a WMSI megadása.

HOW SHOULD WE MEASURE THE SYSTOLIC FUNCTION OF LEFT VENTRICLE IN PATIENTS WITH PREVIOUS MYOCARDIAL INFARCTION? electrocardiography, systolic function We sought to investigate different methods for the evaluation of left ventricular systolic function in patients with previous myocardial infarction (MI). Methods: The global left ventricular systolic function was determined with different echocardiographic methods: Teiholz, Quinones, Simpson, Area length with automatic borderline detection (ABD) and with the estimated ejection fraction (EF) by two experienced (in Simpson´s method) observers. The global wall motion score index (WMSI) (using a sixteen segment model) was also calculated. The control EF was examined and calculated by magnetic resonance imaging (MRI). Results: Nineteen patients (male n=14; mean age: 62.5±5.3 years) with previous MI were examined with both echocardiograpy and MRI. The EF values are: MRI: 39±12.2, Simpson: 40±9.7, ABD: 40.2±7.5, Estimated: 8.9±9.1, Quinones:47.5±8.4*, Tiecholz: 52.5±9.2*, *=p<0.05 Significant correlation was found between all echocardiographic methods and the MRI (p<0.05). The Simpson’s method shown the best correlation with the MRI. The R2 values of the linear regression analysis with MRI are: Simpson: 0.806, ABD: 0.656, Estimated: 0.582, Quinones: 0.224, Teicholz: 0.226, WMSI: 0.591 Conclusions: Quinones and Teicholz formulas overestimate the global systolic function in patients with previous MI. In these patients for the echocardiographic evaluation the Simpson’s method recommended. The more simple ABD or “Simpson based” estimation are also useful for the evaluation of EF as well as the WMSI calculation.

HOSSZÚ TÁVÚ KOCKÁZATFELMÉRÉS ISZKÉMIÁS SZÍVBETEGEKBEN. NUKLEÁRIS PERFÚZIÓS VIZSGÁLAT VAGY TERHELÉSES ECHOCARDIOGRAPHIA?

LONG TERM RISK STRATIFICATION IN ISCHEMIC HEART DISEASE – NUCLEAR PERFUSION SCINTIGRAPHY OR STRESS ECHOCRDIOGRAPHY?

Havasi K., Gruber N., Forster T., Pávics L.1, Varga A. SZTE, II. Belgyógyászati Klinika, Kardiológia, Szeged 1 SZTE, Nukleáris Med. Intézet, Szeged

coronary heart disease, scintigraphy, stress echocardiography Objective: Our aim was to evaluate head to head the long term prognostic value of the 2 imaging modalities (nuclear and echo) in medically treated patients with known or suspected coronary artery disease. Patients and Methods: 565 patients underwent on different days and in random order resting echocardiography, pharmacological stress echocardiography and resting and stress perfusion scintigraphy. 149 patients subsequently underwent coronary artery revascularization and were excluded from the study. The remaining 416 patients (279 men, mean age 56±10 years) with a mean follow-up of 50±39 months entered the study. Results: During the follow-up period, there were 18 cardiac-related deaths, 18 acute nonfatal myocardial infarctions. There were 27 events in patients with abnormal and 9 events in those with normal baseline echo (16.2% vs. 3.6%, p=0.000). Considering stress echo, 12 events occurred in patients with positive and 26 in those with negative stress echo (12.4% vs. 8.2%, p=ns). Twenty-seven events occurred in the 186 patients with resting perfusion defect (14.5% vs. 3.9%, p=0.002) and 25 events in the 222 patients with positive stress perfusion imaging (12.9% vs. 4.9%, p=0.038). By multivariate analysis, abnormal baseline echocardiogram (chi-square 15.6, p=0.000) was the strongest predictor. When stress imaging information is considered in sequence, with stress echo first and perfusion scintigraphy second, nuclear testing added discriminatory power when stress echo was negative. Conclusion: The incremental prognostic value of perfusion scintigraphy over stress echo is detectable in patients with negative, not with positive stress echo.

Cél: két képalkotó eljárás (izotóp és echo) hosszú távú prognosztikus értékének összehasonlítása bizonyított vagy feltételezett coronariabetegségben szenvedõkben. Módszerek: 565 betegnél végeztünk nyugalmi echocardiographiát, gyógyszeres terheléses echocardiographiát, nyugalmi és terheléses perfúziós scintigraphiát. Száznegyvenkilenc beteget, akiknél a vizsgálatokat követõen rövid idõn belül koronária revaszkularizációra került sor, kizártunk a vizsgálatból. A maradék 416 beteg esetében (279 férfi, kor: 56±10 év ) az utánkövetés 50±39 hónap volt. Eredmények: az utánkövetési idõszakban 18 cardiális eredetû halál, illetve 18 nem fatális acut myocardiális infarctus következett be. A szabályos nyugalmi echóval rendelkezõk között 9, a kórossal rendelkezõk között 27 eseményt regisztráltunk (16,2%, vs. 3,6%, p=0,000). Stressz echocardiographia tekintetében: 12 esemény következett be a pozitív és 26 a negatív eredménnyel rendelkezõk között (12,4%, vs. 8,2%, p=ns). A 186 nyugalmi perfúziós defektussal bíró betegbõl 27-nél jelentkezett esemény (14,5% vs. 3,9%, p=0,002), és a 222 pozitív terheléses perfúziós scintigrammú páciens közül 25-nél (12,9%, vs. 4,9%, p=0,038). Multivariációs analízis alapján a kóros nyugalmi echocardiogram volt a cardiális események legerõsebb predictora (X²=15,6, p=0,000). Amikor a képalkotó eljárásokat az algoritmusunkban sorrendben vizsgáltuk, a terheléses echót véve elõször, a perfúziós vizsgálat prognosztikai szempontból a negatív terheléses echo erejét múlta felül. Következtetés: Hosszú távú prognózis szempontjából a scintigraphia felülmúlja a stressz echocardiographia prediktív erejét. A különbség negatív stressz echo esetében jelentkezik, pozitív esetben nem.


Ifjúsági szekció BLAND-WHITE-GARLAND SYNDROMA FELNÕTTKORI ESETE 1

Homoródi N., Vajda G., Csapó K., Király C. , Kristóf É. DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen 1 Megyei Kórház, Kardiológiai Osztály, Kecskemét, A Bland-White-Garland syndroma a congenitális szívbetegségek kb. 0,4%-ért felelõs. A betegség lényege, hogy a bal coronaria anomális módon a pulmonális artériából ered. Szerzõk 40 éves nõbeteget vizsgáltak, akinél gyermekkorában angiographiával igazolták a Bland-White-Garland syndromát. Akkor a szülõk kérésére mûtét nem történt. A beteg 40 éves koráig panaszmentes volt, 4 gyermeket szült, per vias naturales. Múlt év Júniusában effort dyspnoe miatt került klinikánkra. Mellkasi fájdalma, ritmuszavara nem volt. EKG-n a standard I-aVLben Q hullám és negatív T hullám volt észlelhetõ. A mellkas rtg-en a szív mérsékelten nagyobb, az echocardiographia tágabb bal pitvart és hypertrophias, kissé tágabb bal kamrát (LVEDD: 66 mm) talált, megtartott systoles bal kamra functióval (EF: 50%). Az apicoseptalis segmentum hypokinesisét észlelték enyhe mitralis regurgitatióval. Transoesophagealis echoval jól vizualizálható volt az extrém tág jobb coronaria, és az ebbõl eredõ – a jobb pitvar felszínén futó – dilatált kollaterális rendszer, mely retrográd töltötte a pulmonális arteriába drenáló bal coronariát. A bal-jobb shunt mértékét invazív vizsgálattal (oximetria) határozták meg, mely nem volt jelentõs (Qp/Qs=1,7). Mérsékelten emelkedett kisvérköri nyomást mértek, a koszorús ereken szûkület nem volt. A SPECT és PET vizsgálatok megerõsítették az eredményeket, ennek figyelembe vételével szívsebészeti konzílium történt. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelõen mûtéti megoldást javasoltunk, melyet a beteg jelenleg a konzervatív terápia (ACE gátló, vízhajtó) hatékonysága miatt nem vállalt. A szerzõk felhívják a figyelmet, hogy, az egyébként ritka betegségnek számító, Bland-White-Garland syndromával felnõttkorban is találkozhatunk. Az ismertetett eset érdekességét az adja, hogy a középkorú beteg anamnézisében korábbi gyógyszeres kezelés nem szerepel és a congenitális coronaria malformacio ellenére sokáig tünet- és panaszmentes volt.

BLAND-WHITE-GARLAND SYNDROME IN ADULT clinical cardiology, general , congenital heart disease in adults, pulmonary circulation The Bland-White-Garland syndrome is a congenital malformation accounting for 0.4% of congenital heart diseases. The major pathologic finding in this syndrome is the anomalous origin of the left coronary artery from the pulmonary artery. Authors report a 40 year old female patient with Bland-White-Garland syndrome whose diagnosis was made by angiography in her childhood. At the time of diagnosis the parents of the patient refused cardiac surgery. The patient was asymptomatic and had no complains for 40 years. She gave birth to 4 children per vias naturales. In June 2004 she was admitted to our department with effort dyspnoe without angina or palpitation. Pathologic Q waves and negative T waves were noted on the ECG (standard I and aVL leads). Slight cardiomegaly was seen on the chest X-ray. Echocardiography revealed an enlarged left atrium and a slightly enlarged and hypertrophic left ventricle with preserved systolic function (EF: 50%). A hypokinetic apicoseptal segment and a minor mitral regurgitation were also noted. The transoesophageal echo visualized the extremely dilated right coronary artery with its collateral network (on the surface of the right atrium). A retrograde left coronary artery filling was observed through the collateral circulation draining blood to the pulmonary artery (left to right shunt; Qp/Qs: 1.7 – measured by oxymetry). A moderate elevation in the pulmonary artery pressure was also measured. No significant stenosis was revealed on the coronary angiogram. SPECT and PET findings correlated with the invasive and echocardiographic data. The clinical parameters were discussed with cardiac surgeons and open heart surgery was offered. Currently, the patient refused the surgery because of the effective medical treatment with diuretics and ACE-inhibitors. The authors emphasize that the Bland-White-Garland syndrome may occur in adults with relatively minor symptoms and complains (even without medication).

A BAL PITVARI FÜLCSE ÁRAMLÁS ÉS A SIKERES KARDIOVERZIO UTÁNI HOSSZÚ TÁVÚ SZINUSZ RITMUS MEGTARTÁS ÖSSZEFÜGGÉSE ISMERETLEN IDEJE FENNÁLLÓ NEM VALVULÁRIS PITVARFIBRILLÁCIÓ ESETÉN

LEFT ATRIAL APPENDAGE FLOW VELOCITY PREDICTS LONG-TERM SINUS RHYTHM MAINTENANCE IN PATIENTS WITH ATRIAL FIBRILLATION OF UNKNOWN DURATION

Nagy V.1, Pálinkás A.2, Forster T.1, Nagy E.2, Pizzuti A.3, Antonielli E.4, Sepp R.1, Csanády M.1, Varga A.1 1 Szegedi Tudományegyetem, II. Belklinika, Kardiológia, Szeged 2 Erzsébet Kórház, Belgyógyászat 3 Ospedale Mauriziano Umberto I,Divisione di Cardiologia 4 Ospedale SS. Annunziata, Divisione di Cardiologia

arrhythmias, atrial fibrillation, flutter Background: Duration of atrial fibrillation (AF), left atrial appendage (LAA) flow velocity pattern determined by transesophageal echocardiography and left atrial diameter provide valuable information for prediction of outcome of electric cardioversion (CV) in patients with non-valvular AF. However, in substantial number of patients the duration of AF is unknown. Objective: Evaluation of predictors of long-term maintenance of sinus rhythm after successful CV in patients with non-valvular AF of unknown duration. Methods: One hundred-thirteen patients (74 males, mean age 68±9 years) with non-valvular AF of unknown duration who underwent successful echo-guided cardioversion were followedup for one year after successful cardioversion. Clinical and echocardiographic variables were analysed in a multiple logistic regression model. A ROC analysis was performed for the continuous echo variables. Results: 19 pts were lost during follow-up. At 1 year follow-up 28 pts (25%) were still in sinus rhythm; 66 (75%) were in AF. By ROC analysis cutoff value 39.5 cm/sec peak anterograde LAA flow velocity separated best patients with and without one year SR maintenance. Univariate logistic regression analysis revealed that mean peak LAA emptying flow velocity >39.5 cm/sec was the only predictor of 1-year sinus rhythm maintenance (OR=3.04, CI 95%=1.1–9.3; p=0.046). Conclusion: In patients with non-valvular AF of unknown duration, measurement of LAA flow profile before electrical cardioversion provides valuable information for prediction of long-term (1-year) maintenance of normal sinus rhythm.

Háttér: Nem valvuláris pitvarfibrillációban (PF) szenvedõ betegekben a sikeres cardioversio (CV) utáni sinus ritmus megtartását olyan paraméterek jelzik elõre, mint a pitvarfibrilláció fennállásának idõtartama, a transoeseophagealis echocardiographiával (TEE) meghatározott bal pitvari fülcse (BPF) áramlási csúcssebesség és bal pitvari átmérõ. A betegek egy jelentõs részében azonban a PF fennálltának idõtartama nem ismert. Célkitûzés: Azt vizsgáltuk, hogy ismeretlen ideje fennálló, nem valvuláris PF-ben szenvedõ betegekben milyen paraméterek jelzik elõre hosszú távon a sikeres CV utáni SR megtartását. Betegek és módszerek: Száztizenhárom (74 férfi, átlagéletkor 68±9 év) ismeretlen ideje fennálló, nem valvuláris pitvarfibrillációban szenvedõ beteget követtünk egy éven át, akik sikeres, TEE vezérelt CV-n estek át. A klinikai és echocardiographiás paraméterek valamint a szinusz ritmus fenntartás összefüggéseit logisztikus regressziós modellben vizsgáltuk. A folyamatos echocardiographiás változókat ROC analízissel analizáltuk. Eredmények: Tizenkilenc beteg esett ki a vizsgálatból. Az egyéves utánkövetés végén 28 beteg volt SR-ban (25%), míg 66 betegnél (75%) a pitvarfibrilláció visszatért. A ROC analízis alapján a 39.5 cm/s BPF anterográd csúcs áramlási sebesség választotta el legjobban a sinus ritmust megtartó, illetve pitvarfibrilláló betegeket. Az egyváltozós regressziós analízis azt mutatta, hogy a 39,5 cm/s feletti BPF csúcs áramlási sebesség volt az egyetlen olyan paraméter, mely elõrejelezte a sinus ritmus egy éves megtartását (OR=3,04, CI 95%=1,1–9,3, p=0,046). Összefoglalás: Azokban a betegekben, akikben a pitvarfibrilláció ismeretlen ideje áll fenn, a bal pitvari fülcse áramlási sebességének meghatározása a cardioversio elõtt értékes adatokat szolgál a sinus ritmus egy éves megtartására vonatkozóan.


Ifjúsági szekció MITOKONDRIÁLIS ATP-FÜGGÕ KÁLIUM CSATORNA ALEGYSÉGEINEK AZONOSÍTÁSA HUMÁN SZÍVBEN 1 ILLETVE 2 DIMENZIÓS ELEKTROFORÉZIS SEGÍTSÉGÉVEL Pankotai E.1,3, Kovács E.2, Kollai M.1, Szabó C.1, Lacza Z.1, 3 1 Semmelweis Egyetem, Klinikai Farmakológiai Kutató Intézet, Budapest 2 SE, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Budapest 3 Biotech Hungary KFT, Budapest Bevezetés: A mitokondriális ATP-függõ kálium csatorna (mitoKATP) nyitó szerek alkalmazása az iszkémiás prekondícióhoz hasonló állapotot hoznak létre, amely a ma ismert legjobb hatásfokú kardioprotektív mechanizmus az iszkémia ellen. Kísérleteinkben humán szív mitokondriumokban kerestük a lehetséges mitoKATP csatorna alegységeket immunoblotting segítségével. Módszerek: Mûtéti anyagból származó papilláris izom illetve pitvari fülcse szövetmintákból mitokondriumokat izoláltunk Percoll grádiens segítségével. A mitokondriális fehérjéket kivontuk, majd 1, illetve 2 dimenziós elektroforezis segítségével szétválasztottuk és Western blotot készítettünk a sulonylurea-receptor (SUR2), illetve a befelé rektifikáló K+ csatorna (Kir6.2) ellenes antitestekkel. Eredmények: Az izolált mitokondriumokból egydimenziós Western blot segítségével kimutattuk, hogy a patkány mintákhoz hasonlóan, mind a Kir6.2 mind pedig a kis molekulasúlyú SUR2-jellegû fehérje jelen van. Kétdimenziós elektroforézissel megállapítottuk, hogy a Kir6.2 fehérje a számított molekulasúlyt és pI-t mutatja (MW=45 kDa, pI=9), míg a SUR2 antitesttel reagáló mitokondriális fehérje eltér a várt értékektõl (MW=28 kDa, pI=8), ami arra utal, hogy egy új, mitokondriális SUR2 variánst találtunk. Következtetések: Sikeresen izoláltunk humán szív mitokondriumokat, amelyekben kimutattuk a mitoKATP csatorna lehetséges alegységeit. A 2D elektroforézises szétválasztás megnyitotta az utat a keresett fehérjék proteomikai eszközökkel való pontosabb vizsgálatához, és a fehérje szekvencia megállapításához. (OTKA D-45933, ETT 248/2003 és OMFB TST0002/2003)

A FALMOZGÁSZAVAR KITERJEDTSÉGE ACUT MYOCARDIALIS INFARCTUSBAN A CORONARIASTATUS ÉS A TÜNETEK KEZDETÉTÕL ELTELT IDÕ FÜGGVÉNYÉBEN Rácz I., Kõszegi Z., Kristóf É., Péter A., Bódi A., Kertész A., Hegedûs I., Fülöp T., Édes I. DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen Háttér: Acut myocardialis infarctusban a 2D echocardiográfiával detektálható falmozgászavar jellegzetességei függhetnek a coronariaocclusio lokalizációjától és annak körülményeitõl. Célunk a 2004. márc. 1.–máj. 31 között ST elevációs infarctussal elsõ alkalommal primer PCI céljából klinikánkra bekerült betegek felvételi echokardiográfiájának és koronarográfiás vizsgálati eredményének összehasonlítása volt. Módszer: A koronarográfia alapján az elzáródott koszorúérág ellátási területének megfelelõ balkamrai szegmentumokat és az echokardiográfiával észlelt falmozgászavar egybeesését vizsgáltuk a tünetek kezdetétõl eltelt idõ függvényében. A feladat megvalósításához az intézetünkben kifejlesztett 16 szegmentumos balkamrai modellre integráló Holistic Coronary Care programot alkalmaztuk. Eredmények: 23 beteg (15 férfi, 8 nõ, átlagéletkoruk 58±10,5 év) felelt meg a beválasztási kritériumainknak (elsõ AMI, egy elzáródott koszorúér). A betegek az infarctus klinikai tüneteinek kezdetétõl számított 2–14 (átlag 4,7) óra múlva kerültek vizsgálatainkra. A koronarográfián detektált occlusióhoz összesen 129 balkamrai szegmentumot soroltunk, míg az echovizsgálat összesen 98 szegmentumban írt le falmozgászavart. A falmozgászavar elõrejelzése szempontjából a koronarográfia pozitív prediktív értéke 0,63, negatív prediktív értéke 0,94 volt. Az érintett koszorúsér ellátási területének és a kialakult falmozgászavar arányában nem találtunk korrelációt a tünetek kezdetétõl eltelt idõ függvényében (r=0,05, p=0,83). Következtetés: Az infarctus kezdetétõl számított elsõ órákban az elzáródott coronaria ellátási területéhez viszonyított falmozgászavar kiterjedtsége nem függ az eltelt idõtõl. Feltételezhetõ, hogy a nagy individuális különbségeket egyéb tényezõk (collateralis hálózat fejlettsége, az ischaemiás falmozgászavar, a necrosis és az apoptosis ütemének egyedi konstellációja?) határozzák meg.

IDENTIFICATION OF MITOCHONDRIAL ATPDEPENDENT K+ CHANNEL SUBUNITS IN THE HUMAN HEART USING 1D AND 2D ELECTROPHORESIS ischaemia Background: Mitochondrial ATP-dependent K-channel (mitoKATP) openers are key mediators of ischemic preconditioning and represent a novel target for cardioprotective therapies. The present study aimed to isolate mitochondria from human heart tissue and identify the putative mitoKATP subunits with immunoblotting approaches. Methods: Atrial and papillary muscle samples were obtained during heart surgery procedures. Mitochondria were isolated with Percoll gradient purification. The mitochondrial proteins were subjected to 1 and 2 dimensional SDS-PAGE electrophoresis followed by immunoblotting against the sulphonylurea-receptor (SUR2) and the invardly rectifying K+ channel (Kir6.2). Results: We successfully isolated mitochondria from human heart samples. Conventional 1D Western blotting showed that both Kir6.2 and a small molecular weight SUR2-like protein are similarly present in human and rat tissues. Two dimensional Western blot was applied to separate the proteins based on their respective pI value. The pI and MW of the Kir6.2 subunit corresponds well with the calculated value (MW=45 kDa, pI=9), while the SUR2 immunoreactive protein is significantly smaller than the previously known form (MW=28 kDa, pI=8), indicating that mitochondria contain a novel SUR2 variant. Conclusions: We successfully isolated mitochondria from human heart and identified possible subunits of the mitoKATP channel. Separating mitochondrial proteins with 2D electrophoresis makes it possible to use proteomics tools to further characterize the proteins in question. (supported by OTKA D-45933, ETT 248/2003 and OMFB TST0002/2003)

THE EXTENSION OF WALL MOTION ABNORMALITY IN ACUTE MYOCARDIAL INFARCTION IN RELATION TO THE ELAPSED TIME SINCE THE BEGINNING OF SYMPTOMS catheterization, general, echocardiography, general, myocardial infarction Background: In acute myocardial infarction (AMI) wall motion abnormality detected by 2D echocardiography may depend on the location of the coronary occlusion and the underlying circumstances. Our aim was to compare the admission echocardiography and coronary angiography results in patients with first myocardial infarction with ST elevation between March 1st and May 31st, 2004. for primer PCI in our institution. Method: Two different polar maps using the 16-segment model were compared: one displayed the left ventricular segments with wall motion abnormality by the echocardiography and the other the segments supplied by the occluded coronary branch by the coronary angiogram as the area at risk. The Access (Microsoft Office) based Holistic Coronary Care program developed at our institute handled the data for integration. Results: 23 patients (15 men, 8 women, age 58±10.5) qualified for the inclusion criteria (first AMI, one occluded coronary artery). The examinations were performed in 2-14 (average 4.7) hours after the onset of the symptoms. We matched 129 and 98 left ventricular segments based on the detected occlusions on the coronary angiography and the wall motion abnormalities shown by echocardiography, respectively. Predicting wall motion abnormality the positive and negative predictive values of coronary angiogram were 0.63 and 0.94 respectively. We did not find any correlation between the ratio of the detected wall motion abnormality in the area at risk and the elapsed time from the beginning of the symptoms (r=0.05, p=0.83). Conclusion: In the first hours of MI the extent of wall motion abnormality related to the occluded coronary artery does not depend on the elapsed time. It may be hypothesized that the great individual variability are determined by other factors (the development of collateral network, the ischemic wall motion abnormality, the specific constellation of necrosis and apoptosis?).


Ifjúsági szekció PITVARFIBRILLÁCIÓ INDUKCIÓ MÓDJÁNAK HATÁSA A KIVÁLTOTT RITMUSZAVAR JELLEGZETESSÉGEIRE Róka A., Merkely B. Semmelweis Egyetem, Cardiovascularis Centrum, Budapest Pitvarfibrilláció során a pitvarokban magas frekvenciájú, irreguláris elektromos aktivitás figyelhetõ meg, mely a kamrákban az AV csomó szûrõ funkciójának hatására lassabb, de továbbra is irreguláris ritmust okoz. Indukciójára kémiai, elektromos és mechanikus módszerek alkalmasak. Ideális módszer, mely során a kiváltott ritmuszavar jellegzetességei a pitvarfibrillációval megegyeznek. Célunk elektromos pitvarfibrillációs módszerek hatékonyságának vizsgálata volt ép szívû kutyákon. Egyenáram, illetve 50 Hz váltóáram stimulációt alkalmaztunk 2 percig bipoláris jobb- és bal fülcse, illetve biatriális konfigurációban 6 kutyában. Az indukció alatt és azt követõen a pitvari aktivitást a His-köteg közelében elhelyezett elektrofiziológiai katéterrel vizsgáltuk, a kamrai aktivitást ugyanezen elektróda jobb kamrában elhelyezett distalis pólusán regisztráltuk. Tartós ritmuszavar esetén 10 perc elteltével DC cardioversiot végeztünk. Pitvarfibrillációnak tekintettük a ritmuszavart, ha mind az A-A, mind a V-V intervallumok véletlenszerûen követték egymást. Valamennyi általunk kipróbált indukciós módszer képes volt pitvarfibrilláció kiváltására, az A-A és R-R intervallumok esetében egyik autokorrelációs együttható sem különbözött szignifikánsan a 0-tól. Ezen intervallumok átlagos ciklusideje nem különbözött szignifikánsan a különbözõ indukciós módszereknél. Az egyes kutyák között a ciklusidõkben szignifikáns különbség volt (ANOVA, p<0,05). Tartós pitvarfibrillációt legnagyobb arányban a biatriális 50 Hz stimulációval sikerült kiváltani (28%, p<0,05). Spontán terminálódó, vagy tartós ritmuszavar esetén annak A-A és V-V intervallumai nem különböztek szignifikánsan az indukció során mértekétõl. Az indukció során zaj leginkább a pitvari csatornán jelentkezett, legkisebb mértékben a bal fülcse DC stimulációjánál (17%). Vizsgálatunkban igazoltuk, hogy a fülcsék egyenáramú, illetve 50 Hz váltóáramú stimulációja nagy hatékonysággal képes pitvarfibrillációt kiváltani ép szív esetén is, különbség a zaj mértékében és a tartós arrhythmia indukálásának képességében mutatkozott, így lehetõség van az adott kísérlet céljainak leginkább megfelelõ indukciós protokoll kiválasztására.

EFFECT OF ATRIAL FIBRILLATION INDUCTION METHOD ON THE CHARACTERISTICS OF INDUCED ARRHYTHMIAS atrial fibrillation, flutter, experimental There is a high frequency, irregular electrical activity in the atria during atrial fibrillation, which causes slower, but still irregular rhythm in the ventricles due to the filter function of the AV node. Induction can be performed with chemical, electrical and mechanical methods. Using an ideal method, the characteristics of the induced arrhythmia are the same as of atrial fibrillation. The aim of our study was to investigate the efficacy of electrical atrial fibrillation induction methods in dogs with intact hearts. Direct and 50 Hz alternating current stimulation was used for 2 minutes in bipolar right- and left appendage, and biatrial configurations in 6 dogs. Atrial activity during and after the stimulation was monitored with an electrophysiologic catheter located near His position, while ventricular activity was measured on the distal pole of the same electrode, which was in the right ventricle. DC cardioversion was performed after 10 minutes if sustained arrhythmia was induced. The arrhythmia was regarded as atrial fibrillation, if the consecutive A-A and V-V intervals were random. All induction methods were capable of atrial fibrillation induction, the autocorrelation coefficients of the AA and V-V intervals were not significantly different from 0. The average cycle lengths did not differ between the various induction methods. There was a significant difference in the cycle length between individual dogs (ANOVA, p<0.05). Sustained atrial fibrillation was most successfully induced with biatrial 50 Hz stimulation (28%, p<0.05). The A-A and V-V intervals of spontaneously terminated and sustained arrhythmias did not differ from those during induction. Noise during induction was apparent mainly on atrial channel, in the least degree during DC left appendage stimulation (17%). Our study has proven that DC and 50 Hz AC stimulation of the appendages are efficient methods of atrial fibrillation induction, even in an intact heart. There were differences in the extent of noise and efficacy of sustained arrhythmia induction, so there is a possibility to choose the most appropriate induction method in a given experiment.

ÚJ MÓDSZER A SZÍVMÛTÉTEK SORÁN MEGVÁLTOZOTT KOGNITÍV AGYI TEVÉKENYSÉG OBJEKTÍV MEGÍTÉLÉSÉRE

NEW METHOD FOR THE OBJECTIVE ASSESSMENT OF HEART SURGERY-RELATED BRAIN INJURY

Solymos A., Kellényi L., Ajtay Z., Bártfai I.1, Hejjel L., Bauer M., Németh Á., Kovács P.2, Jakab A.2, Thuróczy G.3, Papp L. PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Pécs 1 PTE-PMMK, Automatizálási Tanszék, Pécs 2 PTE-TTK, Pécs 3 OSSKI

cardiovascular surgery, rehabilitation, cardiac, general Heart surgery-related cognitive dysfunctions, like recognition, short- and longterm memory, disturbances of learning, or significant elongation of reaction times are the consequences of focal and/or diffuse cellular brain laesions (microair-embolisation, hypoperfusion). The cellular neuron injury can appear not only as a cognitive dysfunction with temporary appearence, but it also can cause permanent functional laesions. For the quantification of mental dysfunctions several methods are known: Folstein’s (1975) Mini Mental State (MMS) method that uses questionnaires or the measurement of reaction times to optical stimuli (S. J. Fearn 2001, U.K.). An accepted method in neurology for investigating cognitive functions is the complex analysis (ANOVA) of P200 and P300 evoked response potentials (ERP). Our former investigations have shown that simple Reaction Time (sRT) and choice Reaction Time (cRT) significantly correlate with P200 and P300 potentials. The aim was to measure and analyse sRT and cRT values pre- and postoperatively and compare these with operative parameters. We developed a multi-functional system with a software which is able to measure and record these two kind of reaction times and tremor during the observation in bed-side (EEG examination in laboratory is not necessary). Our set generates acustic stimuli. We observed 123 patients (age: 31–71 years, 88 male and 35 female) pre- and postoperatively, and compared sRT and cRT values (Mann-Whitney probe, p<0,05). According to our results we can estimate that 44-60% of heart operations are accompanied with cognitive disturbances. The risk of brain injury was 44–51% in coronary artery bypass (CABG) operations, 46-57% in isolated valve operations, and the higher risk (58–60%) was observed in combined heart-opeartions. We managed to develop an examination system and protocol which can be applied without any physical strain for the patient, and produces objective details of the changes in cognitive functions. Comparing pre- and postoperative reaction time values with operative parameters, the risk of brain injury may be predicted that can facilitate the concept of neuroprotective rehabilitation.

A szívmûtétek során fellépõ kognitív funkciózavarok (a felismerés, a rövid és tartós memória, a tanulás zavarai, vagy a reakcióidõk jelentõs megnövekedése) a fokális és/vagy diffúz idegsejt-károsodás következményei (mikro-légembolizáció, hypoperfúzió). Az idegsejt károsodás nem csak kognitív zavarként, átmeneti megjelenéssel, hanem maradandó funkcionális kiesésekkel járhat. A mentális károsodások megítélésére több módszer ismeretes: elfogadott a Folstein (1975) Mini Mental State (MMS) pontozásos kérdõíves módszer, vagy az optikai ingerlésre adott reakcióidõk vizsgálata (S. J. Fearn 2001, U.K.). A neurológiában elfogadott módszer a P200 és P300 kiváltott potenciálok (ERP) komplex analízise (ANOVA). Célul tûztük ki a fenti potenciálokkal (elõzetes kísérleteink alapján) szorosan korreláló egyszerû (sRT), ill. választásos (cRT) reakcióidõk mérését a mûtét elõtti, valamint a 3-5. posztoperatív napon. Olyan többfunkciós mérõkészüléket fejlesztettünk ki, mely alkalmas a kétféle reakcióidõ és a vizsgálat közbeni tremor betegágyban való mérésére, majd azt követõ számítógépes feldolgozására (nincs szükség EEG laboratóriumi vizsgálatra). Vizsgálatainkban egyszerû (sRT), illetve ODD-BALL paradigmás (cRT) akusztikus ingerlést alkalmaztunk. A pre- és posztoperatíve mért sRT és cRT értékek összehasonlításából (MannWhitney próba, p<0,05) vontunk le következtetéseket a kognitív érintettségrõl. Eddig 123 (35 nõ, 88 férfi, életkoruk: 31–71 év) beteg vizsgálatát értékeltük. Eredményeink alapján a szívmûtétek 44-60%-ában számolhatunk a kognitív funkciók romlásával. A coronaria bypass mûtétek (CABG) esetén a károsodás rizikóját 44-51%-ra becsüljük, szívbillentyû mûtétek esetén ez valamivel magasabb (46-57%), míg a legmagasabb, mintegy 58-60%-os kockázattal a kombinált szívmûtétek járnak. Olyan vizsgálati rendszert hoztunk létre, mely a beteg fizikai megterhelése nélkül könnyen elvégezhetõ, és objektív adatokat szolgáltat a kognitív funkciók változásáról. A mûtét elõtti és utáni reakcióidõ adatok, valamint a mûtéti paraméterek összehasonlítása eredményeképpen jól prognosztizálható a károsodás valószínûsége, melynek függvényében javaslatot tehetünk a neuroprotektív rehabilitációra.


Ifjúsági szekció A NA-PENTOBARBITÁL CSÖKKENTI A DOFETILIDE ÁLTAL OKOZOTT TORSASDE DE POINTES GYAKORISÁGÁT ALTATOTT NYULAKBAN Vincze D.1, Rudas L.1, Leprán I.2, Dézsi L.3, Orosz S.3, Varró A.2, Farkas A.4 1 SZTE, AITI, Általános Intenzív Részleg, Szeged 2 SZTE ÁOK, Farmakológiai Intézet, Szeged 3 Richter Gedeon RT., Budapest 4 SZTE ÁOK, II. Belgyógyászati Klinika, Szeged Kevés adat áll rendelkezésünkre arról, hogy az intravénás anesztetikumok hogyan befolyásolják az akciós potenciál reporalizációs szakaszát nyújtó antiaritmiás szerek proaritmiás hatását. Ezért kísérleteinkben azt vizsgáltuk, hogy a dofeilide által nyulakban kiváltott torsade de pointes típusú kamrai tachycardia (TdP) gyakoriságát a standardként használt intravénás kloralóz (110 mg/kg, n=10) altatáshoz viszonyítva a Na-pentobarbitál (iv. 30 mg/kg, n=10) és propofol (iv. 10 mg/kg bólus, majd 100 mg/kg/óra fenntartó inf., n=10) anesztézia miként befolyásolja. Nõstény, albínó nyulaknak altatószer indukció, majd fenntartás alatt folyamatos intravénás infúzióban alfa1-adrenerg receptor izgató fenilefrint (15 µg/kg/perc, 50 percig) és dofetildet (0,04 mg/kg/perc, 45 percig) adtunk. A kísérlet alatt regisztráltunk az EKG-t és az artériás vérnyomást. A dofetilide által okozott TdP gyakoriságát a Na-pentobarbitál anesztézia szignifikánsan csökkentette (50%-ra) a kloralóz altatáshoz viszonyítva (100%). Ezzel szemben a propofol anesztézia a TdP gyakoriságát (70%) statisztikailag nem befolyásolta. A gyakori ritmuszavarok megjelenése elõtt, a dofetilide infúzió 5. percében, az állatok vérnyomás válasza, szívfrekvenciája és a QT szakaszok hossza nem különbözött statisztikailag a három csoportban. Eredményeink alapján az intravénásan adott Napentobarbitál nyulakban antiaritmiás hatást fejt ki a dofetilide proaritmiás aktivitásával szemben. Ezt a hatást a Na-pentobarbitál a vérnyomás, a szívfrekvencia és a QT szakasz befolyásolása nélkül fejti ki.

NA-PENTOBARBITAL REDUCES THE INCIDENCE OF DOFETILIDE-INDUCED TORSADE DE POINTES IN ANAESTHETIZED RABBITS antiarrhythmic drugs, arrhythmias, experimental There is only a few data about the effects of intravenous anaesthetic agents on the proarrhythmic activity of repolarisation prolonging antiarrhythmic drugs. Therefore, this study examined how anaesthesia with Na-pentobarbital (iv. 30 mg/kg, n=10) and anaesthesia with propofol (iv.10 mg/kg bolus, than 100 mg/kg/hour, n=10) influence the incidence of dofetilide-induced Torsade de Pointes ventricular tachycardia in rabbits compared to the standard anaesthesia with chloralose (iv. 110 mg/kg, n=10). Having induced and maintained anaesthesia of female New Zealand White rabbits, alpha1-adrenoceptor agonist phenylephrine (15 µg/kg/min, for 50 min) and dofetilide (0.04 mg/kg/h, for 45 min) were infused intravenously. ECG and arterial blood pressure were recorded during the experiments. The incidence of TdP induced by dofetilide was reduced significantly by anaesthesia with Na-pentobarbital as compared with anaesthesia with chloralose (50% vs. 100%, respectively). On the other hand, anaesthesia with propofol did not influence the incidence of TdP (70%) statistically. At the 5th min of dofetilide infusion, before the appearance of frequent arrhythmias the blood pressure responses, the heart rates and the QT intervals of the animals were not statistically different in the three groups. According to our results, the intravenous Na-pentobarbital prevents arrhythmias induced by dofetilide in rabbits. Na-pentobarbital displays this effect without affecting blood pressure, heart rate and QT interval.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia POSTINTERVENTIOS ÁLANEURYSMÁK KEZELÉSE UH VEZÉRELT THROMBIN INJEKTÁLÁSÁVAL – BÕVÜLÕ TAPASZTALATAINK Apor A., Szabó G., Hüttl K. Bíró G. Zima E. Fülöp G. Gellér L. Becker D. Merkely B. Semmelweis Egyetem ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Célkitûzések: Az invasív kardiológiai és radiológiai vizsgálatok leggyakoribb, jól ismert szövõdménye a postpunctios álaneurysmák kialakulása (2%). Az interventiok számának növekedésével és az antithromboticus terápia bõvülésével e szövõdmény elõfordulása az elmúlt 5 évben jelentõsen megemelkedett. Az elmúlt években a hagyományos kezelési módokat (sebészi reconstructio, UH vezérelt compressio…) teljes mértékben felváltotta az UH vezérelt thrombin injectio. Intézetünkben 2002 óta végezzük e beavatkozásokat. Eredmények: 2002 októbere és 2004 decembere között 108 ilyen beavatkozást végeztünk intézetünkben, 99 esetben teljes sikerrel (sikerességi ráta: 0,91). Részleges eredményt hozó, vagy sikertelen beavatkozás 9 esetben volt. Az álaneurysma kiújulását észleltük 1 esetben. Egy szövõdmény lépett fel: haematoma abscessus. A nemzetközi irodalmi ajánlások szerint a biztonságosság érdekében (perifériás arteria occlusio, illetve embolisatio elkerülése) a thrombint a nyakcsatornától a lehetõ legtávolabb célszerû adni. A gyakori, többrekeszes pulzáló haematomák kezelésénél kifejlesztettük azt a technikát, hogy az oldatot közvetlenül a nyakcsatornára adjuk, így egyetlen szúrással zárható az álaneurysma minden ürege. Szövõdményt nem észleltünk. Az együregû haematomák megoldásánál is alkalmazható e módszer, s ezáltal a felhasznált thrombin mennyisége jelentõsen csökkenthetõ. Következtetés: Az UH vezérelt thrombin injektálás általunk alkalmazott új technikája biztonságos eljárás, a szúrások száma, a thrombin mennyisége jelentõsen csökkenthetõ, a sikerráta növelhetõ e módszerrel.

A MYOCARDIALIS HIDAK FUNKCIONÁLIS VIZSGÁLATA INTRAKORONÁRIÁS NYOMÁSMÉRÉSSEL Apró D., Faluközy J., Kõszegi Z.1, Fogarassy G., Fiák E., Bujáky C., Posgay B., Poós G., Veress G. Balatonfüredi Állami Szívkórház, I. Aktív Kardiológia, Balatonfüred 1 DEOEC ÁOK, Kardiológiai Klinika, Debrecen Bevezetés: A myocardialis hidak (bridges) klinikai, hemodinamikai és prognosztikai jelentõségének megítélése ellentmondásos. Az utóbbi évek közleményei konzekvensen kimutatták, hogy az izolált bridging csökkent koronária áramlási rezerv kapacitást okoz, így a jelenség funkcionális jelentõségét igazolták. Azonban az intermittáló szûkület hatásáról a szûkülettõl disztális perfúziós nyomásra csak minimális és ellentmondó adataink vannak. A tanulmány célja az volt, hogy meghatározza, okoz-e az izolált bridging jelenség myocardialis perfúziós nyomásesést. Módszer: 11 izolált myocardialis híddal rendelkezõ betegnél kvantitatív koronária angiográfiát végeztünk. Meghatároztuk a szisztolés/diasztolés lumenátmérõt az érintett szegmentumban nyugalmi helyzetben és maximális vazodilatációt követõen. Az intrakoronáriás nyomást az intermittálóan sztenotikus szakasztól disztálisan 0,014' nyomásszenzorral ellátott vezetõdróttal határoztuk meg (pressure wire, RADI Medical Systems). Minden bridging szakasz az a. descendens anterioron (LAD) helyezkedett el. Intravénás (150 µg/kg/min) adenosine maximális vazodilatációban meghatároztuk a myocardialis frakcionális áramlási rezerv kapacitást (FRmyoLAD) a bridging szakasztól disztálisan és proximálisan mért nyomások hányadosaként, nyugalmi helyzetben és hyperaemia alatt. Eredmények: A kvantitatív angiográfia 40,3±6,0% szisztolés és perzisztáló 20,3±7,0% diasztolés átmérõcsökkenést mutatott nyugalomban és 62,3±8,8%/37,3±8,0%-os átmérõcsökkenést mutatott vazodilatáció alatt. A kiindulási FRmyoLAD enyhe nyomásgrádienst mutatott (FRmyoLAD:0,91), ami egyértelmûen növekedett (FRmyoLAD:0,79) vazodilatáció alatt. Két betegnél hemodinamikailag szignifikáns (FRmyoLAD <0,75) nyomásesés alakult ki. Konklúzió: A myocardialis híd minden betegnél enyhe nyugalmi nyomásgrádienst okoz, ami maximális vazodilatáció alatt növekszik (FRmyoLAD: 0,79), de csak egy kisebbség a jelen tanulmányban 2 beteg (18%) esetében érte el a biztosan szignifikáns mértéket. Minden esetben kimutatható volt diasztolés gradiens. Figyelembe véve a lézió dinamikus jellegét a bridging myocardialis ischaemiához és klinikai tünetekhez vezethet.

US-GUIDED THROMBIN INJECTION TREATMENT OF POST-INTERVENTION PSEUDOANEURYSMS – GROWING EXPERIENCE cardiac intensive care, interventional cardiology Objective: The most often occurring and most well-known complication of invasive cardiological and radiological procedures is post-puncture pseudoaneurysm (2%). With increasing number of interventions and with wider antithrombotic therapy, the incidence of this complication raised substantially in the last 5 years. In the last few years, traditional forms of treatment (surgical reconstruction, US-guided compression…) were completely replaced by US-guided thrombin injection. In our Institution, we perform these interventions since 2002. Results: Between October 2002 and December 2004 we performed 108 interventions in our Institute, complete success in 99 cases (success rate: 0.91). In 9 cases we had partial success or were unsuccessful. The pseudoaneurysm reoccurred in 1 case. We had complication in only one case: hematoma abscess. By the international recommendations, thrombin should be given as far as possible from the neck of the aneurysm, for safety reasons (to avoid peripheral artery occlusion or embolisation). We developed a new technique in multicompartment pulsating aneurysms where we inject the solution directly to the neck; therefore with one injection all of the cavities can be closed. We didn't notice any complication. This method can be used in aneurysms with a single cavity, and so the quantity of thrombin can be decreased substantially. Conclusion: By this new technique of US-guided thrombin injection, the number of injections and the quantity of thrombin can be decreased significantly, and the success rate can be improved.

INVASIVE ASSESSMENT OF MYOCARDIAL BRIDGES BY INTRACORONARY PRESSURE MEASUREMENTS interventional cardiology Background: A wide range of clinical problems, including acute coronary syndromes and arrhytmias have been reported in patients whose sole apparent cardiac abnormality is the presence of a myocardial bridge, but doubts remained about the pathophysiological relevance of a purely transient systolic narrowing of a coronary artery. The functional significance of these findings is confirmed by reduced coronary flow reserve, but results of intracoronary pressure measurements have given contradictory results. The purpose of this study was to evaluate the hemodynamic mechanisms leading to myocardial ischemia in patients with myocardial bridging. Methods: In 11 symptomatic patients with myocardial bridges, quantitative coronary angiography was performed to obtain systolic/diastolic vessel diameters within the bridged segment before/during maximum hyperemia. For distal coronary pressure measurements, 0.014 in pressure wire (RADI Medical Systems) was advanced distally through the bridged segment of the left anterior descending artery (LAD). Steady-state maximum hyperemia was induced by the intravenous infusion of adenosine (150 µg/kg/min) and myocardial fractional flow reserve (FRmyoLAD) was determined as the ratio of the mean distal (transstenotic) LAD pressure divided by the mean aortic pressure (Pa) before/during hyperemia. Results: Angiography revealed a systolic diameter reduction of 40.3±6.0% and a persistent diastolic reduction of 20.3±7.0% before, and 62.3±8.8% and 37.3±8.0% during maximum hyperemia. The baseline mean FRmyoLAD revealed mild pressure gradient FRmyoLAD: 0,91 which increased to FRmyoLAD: 0,79 during maximum hyperemia. Two patients have shown a significant pressure fall (FRmyoLAD <0.75) a threshold which has been validated in patients with coronary heart disease. Conclusion: All patients have shown a mild baseline mean pressure drop across the bridged segment which increased during maximum hyperemia up to FRmyoLAD <0.79, but only 2 of them (18%) reached the significant level. All the patients had diastolic pressure gradient. These alterations may explain the occurence of symptoms and ischemia in these patients.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia GYÓGYSZER BEVONATÚ CORONARIA STENTEK (DES) ALKALMAZÁSA A SE ÉR- ÉS SZÍVSEBÉSZETI KLINIKA CARDIOVASCULARIS CENTRUMÁBAN 2004-BEN Becker D., Gellér L., Szabó G., Fülöp G., Zima E., Bartha E., Kerkovits G., Hüttl K., Merkely B. Semmelweis Egyetem ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Bevezetés: Klinikánkon 2004-ben 1963 betegnél történt PCI. A hagyományos stentek 15–25% os in-stent restenosis aránya gyógyszer kibocsájtó stentek alkalmazásával 5% alá csökkenthetõ. Ezen stentek elterjedését jelenleg elsõsorban magas áruk akadályozza. Módszer: Elemeztük, hogy - a korlátozott hozzáférhetõséggel - milyen esetekben alkalmaztunk DES-t. Cypher és Taxus stentek kerültek implantálásra. Eredmények: 2004-ben 226 betegnél ültettünk be összesen 244 db DES-t (11,51%). A PCI-k indikációi az alábbiak voltak (Cypher/Taxus): ST elevációs myocardialis infarctus: 60/11. Egyéb akut coronaria syndroma: 47/24. Effort angina pectoris, igazolt myocardium ischaemia: 55/29. A DES implantatio indikációi a következõk voltak: megelõzõ in-stent restenosis akár a kezelt laesioban, akár más éren: 43/19. „Last remaining artery”: 16/10. Fõtörzs stentelése: 14/5. Eredési LAD stenosis (elsõsorban diabeteses betegnél): 53/18. RCA orificium (amennyiben az ezen lokalizációban kedvezõbb ballon angioplasztika nem volt elégséges): 3/9. Hosszú stenosis diabeteses betegben: 10/4. Egyéb: study keretében: 20/0 DES-t ültettünk be. „VIP” személy 2/0 esetben kapott gyógyszer bevonatú stentet. Következtetések: Az anyagi lehetõséget figyelembe véve az instent restenosis kialakulása szempontjából legnagyobb kockázatú betegek és laesiok esetén klinikánkon döntõen a következõ esetekben végzünk DES implantatiot: in-stent restenosis, „last remaining artery”, fõtörzs stentelés, eredési LAD szûkület, jobb coronaria orificium szûkület (amennyiben a POBA nem elégséges).

USE OF DRUG ELUTING STENTS (DES) IN THE CARDIOVASCULAR CENTER, SEMMELWEIS UNIVERSITY, DEPARTMENT OF CARDIOVASCULAR SURGERY IN 2004. interventional cardiology , myocardial infarction, PTCA Introduction: We perform a great number of percutaneous coronary interventions (PCI) in our Clinic; in 2004 1963 patients had PCI. The 15% in-stent restenosis rate of traditional stents can be decreased below 2% by using drug eluting stents. Widespread use of these stents is limited mostly by their high cost. Method: We assessed the indications for DES implantation (with limited supply). Cypher and Taxus stents were used. Results: In 226 patients, we implanted altogether 244 DES (11.51%) in 2004. Indications for PCI were the following (Cypher/Taxus): ST-elevation myocardial infarction: 60/11. Other acute coronary syndrome: 47/24. Stable angina pectoris, proved myocardial ischemia: 55/29. Indications for DES implantation were the following: prior in-stent restenosis either in the treated lesion, or in another vessel: 43/19. „Last remaining artery”: 16/10. Left main stenting: 14/5. LAD stenosis at its origin (primarily in diabetic patients): 53/18. RCA orifitial lesion (in case the more advantageous balloon angioplasty was not sufficient): 3/9. Long stenosis in diabetic patients: 10/4. Other: study cases: 20/0 DES were implanted. VIP" 2/0 patients had drug eluting stent implanted. Conclusions: Knowing our financial situation, in patients and lesions where the risk of developing in-stent restenosis is the highest, in our clinic primarily we perform DES implantation in the following cases: in-stent restenosis, „last remaining artery”, left main stenting, LAD stenosis at its origin, right coronary orificial stenosis (in case POBA is not sufficient).

AKUT MYOCARDIALIS INFARCTUSON ÁTESETT BETEGEK THROMBOLYSIS KEZELÉSI ARÁNYA OEP ADATOK ELEMZÉSÉVEL

THROMBOLYSIS TREATMENT RATE OF AMI PATIENTS USING ROUTINELY COLLECTED FINANCIAL DATA

Belicza É., Boncz I., Takács E. Országos Egészségbiztosítási Pénztár, Szakmapolitikai Fõosztály, Budapest

clinical cardiology, general Aim: The aim of the study is to calculate the rate of patients with acute myocardial infarction having thrombolysis treatment. Data and methods: The data derive from the financial database of the National Health Insurance Fund Administration (NHIFA) covering the period 2000–2003. We calculated the thrombolysis and PTCA treatment rate of AMI patients at national level (according to age and gender) and institutional level. The numerator contains the Diagnosis Related Groups (DRG) 2050 and 2090, while the denominator contains the DRGs 2050, 2060, 2070, 2081, 2082, 2090. Calculation for hospitals treating less than 50 cases annually was carried out separately. SPSS 11.0 software was used for the statistical analysis. Results: The thrombolysis treatment rate of AMI patients varied between 15–25% and showed a decreasing tendency. The rates were lower in hospitals with less than 50 patients annually. In the age group 35–49 the thrombolysis treatment rate reached 30%, and over 50 it has decreased. The thrombolysis treatment rate of women was lower in each of the 4 years, and almost in each of the age groups than the similar value of males. Within the hospitals on the same progressivity level (e.g. county hospitals, city hospitals) large differences can be seen in the thrombolysis treatment rate. E.g. among city hospitals the thrombolysis treatment rate varied between 10–40%. There is a significant decrease in the thrombolysis treatment rate at the universities. Conclusion: Our study shows a significant difference in the application of thrombolysis treatment rate of AMI patients in different hospitals on the same progressivity level. Further analysis required analysing the reasons of these differences, which might be because of either the data coding and reporting process or the quality of care.

Célkitûzés: Akut myocardialis infarctuson (AMI) átesett betegek thrombolysis kezelési arányának vizsgálata finanszírozási adatok alapján. Adatok és módszerek: Az elemzésben szereplõ adatok az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozási adatbázisából származnak és a 2000–2003. közötti 4 évet ölelik fel. Kiszámítottuk az országos (korcsoportonként és nemeként is), valamint az egyes intézményekre és intézménycsoportokra vonatkozó AMI-s betegek nyers thrombolysis kezelési arányát, illetve a thrombolysis kezelés és a PTCA együttes arányát. A számlálóban a 2050 vagy 2090 kódú osztályos HBCs-t tartalmazó esetek szerepelnek, a nevezõben pedig a 2050, 2060, 2070, 2081, 2082, 2090 osztályos HBCs-t tartalmazók. Külön vizsgáltuk az évi 50 esetnél kevesebb beteget ellátó intézményeket. A statisztikai elemzést az SPSS 11.0 statisztikai programcsomag segítségével végeztük el. Eredmények: Az AMI-s betegek thrombolysis kezelési aránya 15–25% között változott a vizsgált években, és az arányok idõben csökkenõ tendenciát mutatnak. Az 50 AMI-s betegnél kevesebbet ellátó intézmények esetében az arányok jóval alacsonyabbak voltak. A thrombolysis kezelési arány a 35–49 éves korosztályokban elérte vagy meghaladta a 30%-ot, majd az életkor elõrehaladtával fokozatosan csökkent. A nõk esetében a thrombolysis kezelési arány valamennyi vizsgált évben illetve a legtöbb korcsoportban alacsonyabb volt a férfiakénál. Az azonos progresszivitási szinten lévõ intézmények (pl. megyei kórházak, városi kórházak) között igen nagy eltéréseket találunk a thrombolysis kezelési arányban. Városi kórházaknál például 10% alatti és 40% feletti thrombolysis aránnyal rendelkezõ intézményeket is találunk. Jelentõsen lecsökkent a kezelések aránya az egyetemeken. Következtetés: A thrombolysis alkalmazásának gyakoriságában jelentõs eltéréseket találunk az egyes intézmények között, amely különbségek mind az azonos ellátási szinten, mind a különbözõ progresszivitási szinten levõ kórházak között lényeges. Az eltérések okainak feltárásához további vizsgálatok szükségesek.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia AZ ISCHAEMIÁS SZÍVBETEGSÉG ÚJ ALTÍPUSA: SLOW CORONARY FLOW PHENOMENON. KARAKTERIZÁCIÓ KLINIKAI ÉS ANGIOGRAPHIÁS KÉP, ENDOTHELFUNCTIÓS ÉS GYULLADÁSOS BIOKÉMIAI SERUM MARKER SZINT ALAPJÁN Bencze J., Kiss R., Korda A., Tóth Zsámboki E., Vargova K., Csóti É., Fischer É., Prohászka Z.1, Molnár F., Füst G.1, Préda I. MTA-SE/OGYK, Kardiovaszkuláris Kutatócsopert, Kardiológiai Osztály, 1 Semmelweis Egyetem ÁOK, III. Belgyógyógyászati Osztály, Kutatócsoport, Budapest Elõzmények: A morfológiailag ép epicardialis coronariákban észlelhetõ meglassult kontrasztanyag-áramlásként (TIMI 2 vagy kisebb flow) definiált slow coronary flow jelenséget (SCF) éveken keresztül angiographiás abnormalitásnak tartottuk. A jelenség klinikai jelentõsége a patomechanizmushoz hasonlóan a mai napig nem tisztázott. Metodika és eredmények: SCF betegek (n=65) klinikai adatait, angiographiás képeit és különbözõ markerek szérum szintjeit hasonlítottuk az ischaemiás szívbetegség (ISZB) alábbi formáiban szenvedõ betegek paramétereihez: anginázó betegek, akiknek coronarogrammján normál áramlást és normál coronaria anatómiát észleltünk (NEG, n=68); stabil (CAD, n=96), illetve akut coronaria syndromában (ACS, n=23) szenvedõ betegek, akiknek coronarogrammján szignifikáns stenosis ábrázolódott. A SCF-ben szenvedõ betegek között gyakori volt a férfi nem elõfordulása (69%) és a betegek 86%-nál kimutatható volt myocardialis ischaemia. A SCF betegek median CTFC értékei kétszeresei voltak (39,81±13,99) más betegek értékeinek (NEG: 16,99±11,69; CAD: 14,00±9,49; ACS: 18,12±6,91; p<0,000005). Az instabil angina gyakori klinikai megjelenése ellenére (32%) az akut fázis fehérjék szintjei (IL-6, hsCRP, vWF) SCF-ben hasonlóak voltak más, nem akut ISZB-ben szenvedõ betegek csoportjaiban mért szintekhez (NEG, CAD, p=NS). Ennek alapján a SCF nem tartható acut fázis reakciónak. Egészséges véradókhoz hasonlítva a sICAM-1 szintek magasabbak voltak valamennyi vizsgált klinikai csoportban (SCF: 224,49±69,75; NEG: 252,09±74,69; CAD: 276,81±68,79; ACS: 242,55±86,37 ng/ml versus 182,94±71,97 ng/ml véradókban p<0,005), de a sICAM-1 értékek karakterisztikusan alacsonyabbak voltak az SCF betegekben, mint más ISZB-ben szenvedõ betegekben (szignifikánsan a NEG és CAD csoportokhoz képest p<0,05), amely a SCF-ben egyidejûleg jelenlévõ endothelialis dysfunctio és alacsony shear stress hatását jelezheti. Következtetés: A slow coronary flow jelenség, amely az elvégzett coronarographiás vizsgálatok 0,8%-ban diagnosztizálható, az ischaemiás szívbetegségeken belül egy független klinikai formát képvisel: egyedi klinikai képpel, egyedi angiographiás jellemzõkkel és biokémiai szérum marker pattern-nel.

CORONARY SLOW FLOW PHENOMENON AS A SUBTYPE OF ISCHEMIC HEART DISEASE CAN BE CHARACTERIZED BY CLINICAL AND ANGIOGRAPHIC FINDINGS, ENDOTHELIAL AND INFLAMMATORY MARKERS coronary flow, coronary heart disease, endothelium Background: Slow coronary flow phenomenon (SCF) diagnosed by TIMI 2 or less flow grade without any macroscopic alteration of the epicardial coronary arteries has been considered as a pure angiographic finding over decades. The clinical relevance and the possible pathomechanism of the phenomenon are widely unknown. Methods and Results: Clinical data, angiographic findings, serum marker levels of patients with SCF (n=65) were compared to parameters of patients suffering from different forms of ischemic heart disease (IHD): angina patients with normal flow and normal coronary anatomy (NEG, n=68); patients with stable angina (CAD, n=96) or acute coronary syndrome (ACS, n=23) with significant coronary stenosis. Among SCF patients, male gender was more frequent and 86% showed documented myocardial ischemia. Mean CTFC values were doubled (39.81±13.99) compared to other groups (NEG: 16.99±11.69; CAD: 14.00±9.49; ACS: 18.12±6.91; p<0,000005). Despite the frequent unstable clinical appearance (32%), acute phase protein levels (IL-6, hsCRP, vWF) in SCF were similar to other, non-acute IHD patient groups (NEG, CAD, p=NS). Therefore, SCF is not related to acute phase reaction. In comparison to healthy, age-matched blood donors, sICAM-1 levels were characteristically higher in all investigated clinical groups (SCF: 224.49±69.75; NEG: 252.09±74.69; CAD: 276.81±68.79; ACS: 242.55±86.37 ng/ml versus 182.94±71.97 ng/ml in blood donors p<0.005), but sICAM-1 values were lower in SCF compared to other IHD patients (significantly compared to NEG, CAD p<0.05) might indicate a consequence of simultaneous endothelial dysfunction and low shear. Conclusions: SCF, diagnosed in 0.8% of coronary angiograms, can be described as an independent clinical form of ischemic heart disease with distinct clinical, angiographic signs and biochemical serum markers.

A LÉZER-ANGIOPLASZTIKA SZEREPE AZ AKUT KORONÁRIA SZINDRÓMA INTERVENCIONÁLIS KEZELÉSÉBEN

THE ROLE OF LASER ANGIOPLASTY IN THE TREATMENT OF ACUTE CORONARY SYNDROMES

Benedek I., Hintea T., Torok R., Kovács I., Struczuy M., Kato G. Egyetemi Kórház, Kardiológiai Klinika, Marosvásárhely

interventional cardiology Introduction: Laser angioplasty is a recently introduced method in the treatment of acute coronary syndromes (ACS). It is well-known that in case of thrombuscontaining lesions, mortality, reinfarction and restenosis rates are higher. The effect of laser angioplasty consists in dissipation of the energy delivered which leads to thrombus vaporization, without microembolisation, stabilisation of plaque surface and decrease thrombocyte aggregation at this level, in the same time leading to a significant reduced restenosis rate and less complications. Material and methods: In the last two years 610 patients with ACS – 139 acute myocardial infarction (AMI), 461 unstable angina (UA) – were referred to our unit. In 232 cases we performed emergency coronarography, and in 78 cases interventional treatment was applied. In 63 cases we performed coronary stenting and in 32 cases laser angioplasty. From the 32 laser PTCAs, 11 cases were associated with balloon PTCA, and 21 cases with PTCA and stenting. In 4 cases laser technique was used for instent restenosis. Lesions were located in 20 cases on LAD, in 10 cases on RCA, and in 2cases on Cx artery. Results: The control coronarography showed the repermeabilization of the coronary artery in all cases without any residual stenosis. We recorded only one complications after laser PTCA (one perforation of coronary artery) and one case of acute stent occlusion. Conclusions: Laser coronary angioplasty is a recently introduced method, extremely useful in the interventional treatment of acute coronary syndromes, especially in thrombus-containing lesions and in the treatment of in-stent restenosis with very good immediate results. This method could be complementary to other interventional methods (balloon angioplasty, stent implantation), improving the long-term results.

Bevezetés: Az akut koronária szindróma intervencionális kezelésében egyre fontosabb szerep jut a lézer angioplasztika módszerének. A szakirodalmi adatok alapján a trombotizált koronárialéziók esetén nõ a beavatkozás utáni elhalálozás, reinfarktizáció, illetve a restenosis esélye. A lézersugár a thrombus vaporizálása, az atheromás plakk felszínének leválasztása (biokémiai és fizikai úton széttördeli) és a helyi aggregabilitás csökkentése révén megelõzi a disztális mikroembolizációt, megkönnyíti a stentbeültetést, ezáltal csökkentve a rövid és hosszú távú szövõdmények kialakulását. Beteganyag és módszer: A lézer angioplasztikát 2003 óta alkalmazzuk az akut koronária szindrómás betegek intervencionális kezelésében. 2005 januárjáig 610 AKSZ-s beteg került beutalásra (139 AMI). Ezen betegeknél 232 esetben végeztünk sürgõsségi koronarográfiát és 78 esetben került sor PCI-re. 63 betegnél került sor sztentbeültetésre, 32 esetben lézer angioplasztikát is társítottunk. Ballon-és lézer angioplasztika társítás 11 esetben, ballon-, lézer és stent társítás 21 esetben történt. 4 esetben a lézer angioplasztikát in-stent restenosisban alkalmaztuk. A lézer módszert 20 esetben az LAD, 10 esetben az RCA, illetve 2 esetben az ACx szintjén elhelyezkedõ léziók megoldására használtuk. Eredmények: A kontroll koronarográfia valamennyi esetben repermeabilizálódást mutatott, reziduális sztenózis nem volt, 1 esetben történt érfalsérülés. 1 esetben fordult elõ akut in-stent restenosis. Az EF átlag 45%-ról 53%-ra nõtt (p=0,001). Valamennyi klinikai tünet megszûnt a beavatkozás után. Az utánkövetésben a lézer angioplasztikával kezelt betegeknél restenosist vagy jelentõs szövõdményt nem jegyeztünk fel. Következtetések: A lézer koronária-angioplasztika az akut koronária szindróma kezelésében alkalmazott modern módszer. Kiemelt szerepe van az angiográfiásan trombust mutató léziók megoldásában. Igen hasznos instent restenosis megoldására is. E módszer fontos kiegészítõje lehet az eddig alkalmazott intervencionális kezelési stratégiáknak, hosszú távú eredményei biztatóak.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia A STATINOK NEM BEFOLYÁSOLJÁK A TELÍTÕ DÓZISÚ CLOPIDOGREL TROMBOCYTA AGGREGÁCIÓ GÁTLÓ HATÁSÁT ISCHAEMIÁS SZÍVBETEGEKBEN Béres B.1, Tóth Zsámboki E.2, Vargova K.2, Fischer É.2, Csóti É.2, Préda I.2, Kiss R.2 1 OGYK, Kardiológiai és Belgyógyászati Klinika, Budapest 2 MTA-SE, OGYK, Kardiovaszk. Kutatócsoport, Kardiológiai Osztály, Budapest A clopidogrel (CLO) prodrug, melyet az atorva- és simvastatinhoz hasonlóan a hepatikus CYP3A4 enzim metabolizál, trombocyta aggregáció (TA) gátló hatású aktív metabolitot képezve. A perkután koronária intervenció (PCI)-ra kerülõ betegek nagy része egyaránt kap statint és CLO-t; a statin elõkezelés ezért elméletben csökkentheti a CLO hatását. Megvizsgáltuk 48 stabil g/ml (mM) és kollagén (1; 2 mkoronária-beteg ADP) 0,32; 0,64; 1,25; 2,5; 5; 10 indukálta TA-jának mértékét Born aggregométerrel citrátos thrombocyta dús plazmában. A betegek a standard 300 mg telítõ dózisú, majd napi 75 mg CLO-t kapták. A vizsgált 48 beteg közül a korábban statint szedõ 20 beteg a CLO telítés mellett 40 mg simvastatint, 8 fõ 40 mg atorvastatint kapott; 20 beteg nem kapott statint. A TA-kat a CLO bevétele elõtt, majd 4, 24, 96 óra elteltével mértük. A CLO bevétele után 4 órával mindhárom csoportban szignifikáns TA M: 6,71% versus 0,72%, m csökkenés volt a kiindulási értékhez képest (ADP 0,32 M: mM: 59,2% v. 45,5%, 5 mM: 47,1% v. 32,4%, 2,5 mM: 18,37% v. 11,28%, 1,25 m 0,64 g/ml: mg/ml: 39,3% v. 28,9%, 2 mM: 74,4% v. 64,8%, Coll 1 m63,1% v. 50,8%, 10 57,2% v. 43,9%, p<0,005). A TA gátlás mértékében a statin és a kontroll alcsoportok között nem volt szignifikáns különbség a gyógyszerek bevétele után 4 órával (p-értékek >0,15, NS). A statin csoport TA-s értékei alacsony koncentrációjú ADP-vel stimulálva a kiinduláskor szignifikáns mértékben M: kontroll 8,6% v. statin m alacsonyabbak voltak, mint a kontroll csoportéi (0,32 M: 57,3% v. 42,4% p=0,012). A PCI kapcsán kötelezõen m csoport 5,9%, p=0,037; 1,25 adott telítõ dózisú CLO TA-gátló hatását a statin elõkezelés nem befolyásolta hátrányosan, a CLO és statinok együtt adása biztonságos, interakciójuk klinikailag jelentéktelen. A tartós statin kezelés kedvezõen befolyásolja a TA-t, ami független a CLO hatásától és a statinok hosszú távú gyulladásgátló, M) végzett m 5³pleiotrop hatásával függhet össze. Magas koncentrációjú ADP-vel (TA-mérések kevesebb információt adnak a CLO-target P2Y12 ADP-receptor gátlásának mértékérõl, így a CLO rezisztencia megítélésére alkalmatlanok. Ennek hátterében az ADP erõteljes, másodlagos TA-t amplifikáló hatása állhat.

AKUT MYOCARDIALIS INFARCTUS KÓRHÁZI HALÁLOZÁSI ARÁNYA OEP ADATOK ELEMZÉSÉVEL Boncz I., Belicza É., Takács E. Országos Egészségbiztosítási Pénztár, Szakmapolitikai Fõosztály, Budapest Célkitûzés: Akut myocardialis infarctus (AMI) kórházi halálozási aránynak elemzése a finanszírozási adatok alapján. Adatok és módszerek: Az elemzésben szereplõ adatok az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozási adatbázisából származnak és a 2000–2003. közötti 4 évet ölelik fel. A finanszírozási adatok a kórházak által havonta az OEP felé jelentett aktív fekvõbeteg szakellátási adatokat jelentik, a Homogén Betegségcsoportok (HBCs) rendszerének keretében. Az elemzéshez az alábbi HBCS-ket használtuk: HBCS 4.0: 2050, 2060, 2070; HBCS 4.1: 2050, 2060, 2070; HBCS 4.3: 2050, 2060, 2070, 2081, 2082, 2090. Az elemzésben az AMI miatti nyers és standardizált kórházi halálozási hányadost egyaránt számoltunk. Külön vettük az évi 50 esetnél kevesebb beteget ellátó intézményeket. A kor- és nemspecifikus standardizálás során csak a 35 évesnél idõsebb betegeket, a 30 napon belül bekövetkezett halálozást és az 50 esetnél többet ellátó intézményeket vettük figyelembe. A statisztikai elemzést az SPSS 11.0 statisztikai programcsomag segítségével végeztük el. Eredmények: Az AMI miatti nyers kórházi halálozási arány 18–20% között volt a vizsgált években, enyhén csökkenõ tendenciát mutatva. Az évi 50 esetnél többet ellátó intézményekben a halálozási arány 17–19%, míg az évi 50 esetnél kevesebbet ellátó intézményekben 21–23% között alakult. A férfiak nyers halálozási aránya (15–16%) jóval alacsonyabb volt, mint a nõké (22–24%). Az AMI miatti kor és nemspecifikus standardizált halálozási hányados az országos átlagtól (=100%) jelentõs (>±20%) eltéréseket mutat az egyes intézmények között. Az egyetemek, megyei kórházak, városi kórházak progresszivitási szint mentén az eltérés emelkedik. Következtetés: Elemzésünk azt mutatja, hogy jelentõs különbségek vannak a kórházban bekövetkezett AMI-s betegek halálozásában az egyes intézmények között. További elemzésünk tárgya lehet a jelentõs eltérések okainak azonosítása, amely vonatkozhat az adatszolgáltatás tartalmára és a szakmai munka minõségére egyaránt.

STATINS DO NOT INTERFERE WITH THE ANTIPLATELET EFFECT OF LOADING DOSE CLOPIDOGREL IN PATIENTS WITH ISCHEMIC HEART DISEASE antiplatelet agents and therapy, drug therapy, pharmacology, platelets and thrombosis Clopidogrel (CLO) is a prodrug which – like atorva – and simvastatin – is metabolized through the hepatic enzyme CYP3A4, producing the active antiplatelet metabolite. The vast majority of patients who underwent percutaneous coronary intervention (PCI) are on statin therapy, therefore statins may diminish the effect of CLO. We measured the ADP (0.32; 0.64; 1.25; g/ml) induced platelet aggregation (PA) of 48 mM) and collagen (1; 2 m 2.5; 5; 10 patients with stable coronary disease, in platelet rich plasma with citrate with Born aggregometer. Patients have got 300 mg loading dose CLO, and 75 mg thereafter. Among 48 patients, who had previously been on statin therapy, there were 20, who beside the CLO-loading took 40 mg simvastatin, 8 persons took 40mg atorvastatin, and 20 who didn't take statin. We assessed the PA before taking CLO, then at 4, 24, and 96 hrs. 4 hours after taking CLO, there was a M:msignificant decrease in PA compared to the baseline in every group (ADP 0.32 M: mM: 47.1% v. 32.4%, 2.5 mM: 18.37% v. 11.28%, 1.25 m 6.71% versus 0.72%, 0.64 g/ml: 39.3% mM: 74.4% v. 64.8%, Coll 1 mM: 63.1% v. 50.8%, 1 0m 59.2% v. 45.5%, 5 g/ml: 57.2% v. 43.9%, pmv. 28.9%, 2<0.005). There was no significant difference in PA levels at 4 hours after taking CLO between the statin and the control groups (p values>0.15, NS). Stimulated by low ADP concentrations, the level of PA in the statin group was significantly lower than in the control M: 57.3% v. mM: control 8.6% v. statin group 5.9%, p=0,037; 1.25 m group (0.32 42.4% p=0,012). Statins don't diminish the antiplatelet effect of loading dose CLO routinely administered after PCI and therefore their co-administration is safe, their interaction isn't clinically relevant. Statin therapy has an antiplatelet effect, which is independent from CLO's and may be in correlation with the long-term antiinflammatory, pleiotropic effect of statins. Stimulation M) gives less information about the level of m 5³with high ADP concentrations ( inhibition of clopidogrel-target P2Y12 ADPreceptor, and seemingly useless in assessing CLO resistance. This phenomenon caused by the secondary PA amplificating effect of ADP.

THE ANALYSIS OF HOSPITAL MORTALITY RATES OF ACUTE MYOCARDIAL INFARCTION USING ROUTINELY COLLECTED FINANCIAL DATA clinical cardiology, general Aim: The aim of the study is to analyse the hospital mortality rate of acute myocardial infarction (AMI). Data and methods: The data derive from the financial database of the National Health Insurance Fund Administration (NHIFA) covering the period 2000–2003. The financial data are report by the hospitals to the NHIFA on a monthly base and contain the data of acute in-patient care within the frame of Diagnosis Related Groups (DRG). The following Diagnosis Related Groups were involved into the study: HBCS version 4.0: 2050, 2060, 2070; HBCS version 4.1: 2050, 2060, 2070; HBCS version 4.3: 2050, 2060, 2070, 2081, 2082, 2090. We calculated both the crude and standardized hospital mortality rate. Calculation for hospitals treating less than 50 cases annually was carried out separately. In the course of the calculation of age and gender specific standardized mortality rates we used only the patients aged over 35, the mortality within 30 days after admission to hospital, and the hospitals treating more than 50 cases per year. SPSS 11.0 software was used for the statistical analysis. Results: The overall crude hospital mortality rate of AMI was 18–20%, with a decreasing tendency. The crude hospital mortality rate of AMI in the hospitals treating more than 50 cases annually was 17–19%, while in hospitals treating less than 50 cases was 21–23%. The crude mortality rate of men (15–16%) was significantly lower those of women (22–24%). The age and gender specific standardized mortality rate of AMI shows significant (>±20%) deviation from the national average (=100%) among different hospitals. Along the progressivity levels of universities, county hospitals and city hospitals the deviation increased. Conclusion: Our study shows a significant difference in the mortality rate of AMI of different hospitals. Further analysis required analysing the reasons of these differences, which might be because of either the data coding and reporting process or the quality of care.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia A VASZKULÁRIS ENDOTHEL ÉS A PULMONÁLIS EPITÉL NONINVAZÍV VIZSGÁLATA ISZKÉMIÁS SZÍVBETEGEKBEN Cziráki A, Sárszegi Z., Gaszner B., Illyés M.1, Papp L. PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Kardiológia Pécs 1 TensioClinic, Budapest A nitrogén-monoxid (NO) megtalálható a vaszkuláris endothel, valamint a pulmonális epitél felszínén és jelentõs szerepet játszik a patofiziológiai folyamatok szabályozásában. Az atherosclerosis többlépcsõs folyamata során az endothel korai károsodását jelzi az artériák rugalmasságának (stiffness) megváltozása. Jelen tanulmányban 20 CABG-mûtéten átesett betegnél intraoperatív körülmények között monitoroztuk a kilélegzett NO mennyiségét, valamint 22 koronarográfiával igazolt ischaemiás szívbetegeknél megmértük az endothelfunkciót jellemzõ aorta pulzushullám terjedési sebességet (PWV) és az augmentációs indexet (Aix) 20 egészséges kontrollal összehasonlítva. Módszer: A kilélegzett NO meghatározását real time computer kontrollált chemiluminescencia elvén mûködõ készülékkel határoztuk meg (Logan Research Ltd, 2000 series), a PWV, illetve az Aix meghatározása TensioClinic Arteriograf készülékkel történt noninvazív módon. Eredmények: A CABG mûtétet megelõzõen 8,9±0,9 ppb (parts per billion) NO molekulát mértünk a kilélegzett levegõben, míg az extracorporális keringés alatt ez az érték szignifikáns módon 34±2,4 ppb értékre emelkedett.A perioperatív idõszakban (mellkas zárás után három órával) a kilélegzett NO mennyiségének szignifikáns csökkenését regisztráltuk (13,9±1,3 ppb). A perioperatív idõszakban intravénásan alkalmazott nitroglycerin készítmény szignifikáns módon növelte a kilélegzett NO mennyiségét (10,9±0,7ppb alapállapotban vs. 42,3±1,7ppb gyógyszerhatásban). A koronarográfiával igazolt iszkémiás szívbetegeknél az endothelfunkció károsodását jelzõ AIx szignifiáns eltérést mutatott az egészséges kontroll csoporttal összehasonlítva. (AIxiszb átl: –9,2 vs. AIxkontroll átl: –38). Következtetés: Célkitûzésünk szerint két új, a klinikumban rutinszerûen alkalmazható módszert mutattunk be, amelyet alkalmasnak tartunk a., Az endothelfunkció károsodásának kimutatására. b., A pulmonalis epitélen oxidatív stressz hatására bekövetkezõ patofiziológiai változások regisztrálására. c., Az NO donor gyógyszerek hatástartamának nyomonkövetésére.

ÉRFALI MEREVSÉG KIMUTATÁSA EGY ÚJ, NON-INVAZÍV MÓDSZERREL KÜLÖNBÖZÕ RIZIKÓ ÁLLAPOTOKBAN Egresits J., Farkas K., Nemcsik J., Kolossváty E., Nagy K., Fodor E., Illyés M.1, Kiss I. Fõv. Önk. Szent Imre Kórház, I. Belgyógyászati Osztály, Budapest 1 TensioMed Kft., Budapest érfali merevség, pulzushullám terjedési sebesség, augmentációs index Bevezetés: Az artériák falának merevsége a primer coronaria-események és a kardiovaszkuláris mortalitás független prediktív tényezõje. Számos vizsgálat igazolta, hogy a pulzushullám sebesség mérésének és a pulzushullám elemzésnek nagy jelentõsége van a kardiovaszkuláris prognózis szempontjából. Vizsgálatunk célja volt, hogy egy új, gyors, szûrõvizsgálatként is alkalmazható non-invazív módszer segítségével határozzuk meg az érfali merevség okozta hemodinamikai változásokat különbözõ rizikó állapotokban. Módszerek: Méréseinket a TensioClinic Arteriograf mûszer használatával végeztük, amely egyidejûleg alkalmas oszcillometriás vérnyomásmérésre és a pulzushullám elemzésére, meghatározva a pulzushullám terjedési sebességét az aortában (PWV) és a 80/perc frekvenciára normált augmentációs indexet (AI×80). A PWW az aorta rugalmasságáról, az AI×80 a perifériás rezisztenciáról ad felvilágosítást. Vizsgálatainkat fekve, 5 perc nyugalomban töltött idõ után egészségeseken (n=20), kezelt hypertoniás (n=20), 2-es típusú diabeteses hypertoniás (n=21), valamint hemodializált krónikus veseelégtelen (n=30) betegeken végeztük. Eredmények: A PWV és az AI×80 hypertoniásokban (8,49±0,44 m/s; –4,11±10,26%), diabeteses hypertoniásokban (9,02±0,41 m/s; –14,24±7,3 %), valamint krónikus veseelégtelen betegekben (9,41±0,43 m/s; 0,72±5,41%) szignifikánsan (p<0,001) magasabb volt az egész séges kontroll (6,68±0,2 m/s; –68,63±18,56%) csoporthoz képest. Következtetés: Klinikai szempontból ezen új, egyszerû, gyors non-invazív módszer lehetõséget nyújt az érelváltozások korai kimutatására, ezáltal a veszélyeztetett betegek kiszûrésére, és így hozzájárulhat a szív és érrendszeri mortalitás csökkentéséhez. A módszer kardiovaszkuláris prognosztikai értékének megállapításához további prospektív vizsgálatokra van szükség.

NONINVASIVE INVESTIGATION OF VASCULAR ENDOTHELIUM AND PULMONARY EPITHELIUM IN PATIENTS WITH ISCHAEMIC HEART DISEASE cardiovascular physiology, endothelium, nitrates Nitric oxide (NO) is to be found on the surface of the vascular endothelium and the pulmonary epithelium and plays an important role in regulating pathophysiological processes. During the process of atherosclerosis the changes in arterial stiffness indicate the early damage of the endothelium. In this study we monitored exhaled NO concentrations intraoperatively in 20 patients who underwent CABG surgery. Also, we measured the endothelial dysfunction characterized by pulse wave velocity (PWV) and augmentation index (AIx) in 22 patients with ischaemic heart disease justified by coronarography. These were compared with 20 healthy controls. Method: Single-breath NO measurements was performed with a real time, computer -controlled and integrated system (Logan Research Ltd, 2000 series). Regarding PWV and AIx, non-invasive, oscillometric measurements were performed by TensioClinic Arteriograph. Results: Prior to CABG surgery exhaled nitric oxide levels exhibited 8.9±0.9 ppb (parts per billion) whereas during extracorporal circulation this elevated significantly to 34±2.4 ppb. Perioperatively (3 hours after the closure of the chest) exhaled NO decreased notably to 13.9±1.3 ppb. With this method we also examined patients at the surgical intensive care unit who received nitroglycerine intravenously. The application of the medicine produced a significant rise of the exhaled NO (10.9±0.7 ppb at the baseline vs. 42.3±1.3 ppb after drug intake).The mean value of AIx which indicates the damage of the endothelial function showed a significant difference in the two groups of patients: the one with ischaemic disease and the healthy control (–9.2 vs. control –38). Conclusion: In accordance with our goal, we applied two novel, feasible methods to a) Identify the damage of the endothelial function b) Keep track of pathophysiology of pulmonary epithelium caused by oxidative stress c) Register the efficacy and the duration of action of NO donor drugs.

EVALUATION OF ARTERIAL STIFFNESS WITH A NEW, NON-INVASIVE METHOD IN PATIENTS WITH DIFFERENT RISK STATE arteriosclerosis, prevention, cardiovascular disease Introduction: The arterial stiffness is an independent predictor of primary coronary events and cardiovascular mortality. Various studies demonstrated that the measurement of pulse wave velocity and the analysis of pulse wave are both important determinants of cardiovascular prognosis. The aim of the present study was to determine the haemodynamic changes caused by arterial stiffness in different cardiovascular risk state with a new, quick non-invasive method which is also suitable for screening. Methods: We used the TensioClinic Arteriograph instrument which is able to measure the oscillometric blood pressure and simultaneously analyses the pulse wave to determine the pulse wave velocity in the aorta (PWV) and the augmentation index normalized on 80 beats/minute heart rate (AI×80). The PWV informs about aortic elasticity and the AIx80 about peripheral vascular resistance. The measurements were performed in lying position, after 5 minutes standstill in healthy controls (n=20) and in subjects with hypertension (n=20), diabetes mellitus type 2 with hypertension (n=21) and haemodialysis treated chronic renal failure (n=30). Results: PWV and AI×80 was significantly (p<0,001) higher in hypertensive (8.49±0.44 m/s; –4.11±10.26%), diabetic hypertensive (9.02±0.41 m/s; –14.24±7.3%) and chronic renal failure subjects (9.41±0.43 m/s; 0.72±5.41%) than in healthy (6.68±0.2 m/s; –68.63±18.56 %) group. Conclusion: From clinical aspect this new, simple, quick non-invasive method giving the possibility of an early diagnosis of arterial malfunction and screening the high risk patients, hopefully contributing to the decrease of the cardiovascular mortality. We need further prospective investigations to determine the cardiovascular prognostic value of arterial stiffness using this new method. Key words: arterial stiffness; pulse wave velocity; augmentation index


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia SZÍVSEBÉSZETI VAGY HEMODINAMIKAI HÁTTÉR? ("RESCUE" PCI KOSZORÚÉR REVASZKULARIZÁCIÓS MÛTÉTET KÖVETÕEN) Faluközy J.1, Apró D.1, Lupkovics G.2, Alotti N.2, Fogarassy G.1, Bujáky C.1, Posgay B.1, Veress G.1 1 Állami Szívkórház, Balatonfüred 2 Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg Bevezetés: A stent implantáció általánossá válásával és a hatékony thrombocyta aggregatio-gátló kezelési protokollok elterjedésével párhuzamosan jelentõsen csökkent a percutan coronaria intervenció (PCI) utáni rescue coronaria bypass (CABG) mûtétek száma. Ugyanakkor egyre több közlemény számol be a CABG mûtéteket követõ sikeres percutan koszorúér intervenciókról. Célkitûzés: A percutan coronaria intervenciókat illetve CABG mûtéteket követõ rescue beavatkozások – CABG, illetve PCI – számának, jellemzõinek vizsgálata két hazai intézményben. Módszer: A Zala Megyei Kórházba és a balatonfüred Állami Szívkórházba 1991.01.01. és 2002.12.31 között felvett azon 36 beteg kórtörténetét elemeztük, akiknél PCI, illetve CABG mûtét történt egyazon kórházi kezelés során (Zala Megyei Kórház), illetve PCI-t követõen közvetlenül áthelyezés történt szívsebészetre (Állami Szívkórház Balatonfüred). Eredmények: A vizsgált 4 éves periódus során 6 betegnél (0,5%) történt rescue PCI ACBG mûtétet követõen és 14 betegnél (0,7%) került sor rescue ACBG mûtétre PCI után. A rescue PCI-k aránya növekedett (1999-ben 0% - 2002-ben 1,2%) míg a PCI kapcsán szükséges akut ACBG mûtétek aránya alacsony szintrõl tovább csökkent (1999-ben 1,1% – 2002-ben 0,7%) A rescue PCI-re került betegek esetében jellemzõ volt a megelõzõ dobogó szíven történt mûtétek magas aránya (5/6). Rescue ACBG megközelítõleg azonos arányban követett akut coronaria syndroma (ACS) miatti (8/14), illetve elektív (6/14) percutan beavatkozást. 16 esetben tervezett „hibrid” revascularizáció történt, illetve mechanikai szövõdmény miatt került sor szívsebészeti beavatkozásra. Konklúzió: A két intézet adatai alapján a percutan coronaria interventiót követõ rescue ACBG-mûtétek aránya a 90'-es évek végére jelentõsen csökkent és ezen a szinten stabilizálódott (<1%), míg a koszorúér revascularizációs mûtét utáni rescue PCI-k száma növekszik (>1%). Emelkedik a tervezetten „hibrid” coronaria revascularizációs eljárások száma. Ezeket a tendenciákat figyelembe kell venni az invazív kardiológiai fejlesztéseknél. Új alapokra helyezett és a korábbinál még szorosabb együttmûködés szükséges szívsebész és invazív kardiológus között.

A KÓRHÁZKÖZTI SZÁLLÍTÁS HATÁSA A SZÍVIZOM NECROSIS NAGYSÁGÁRA ST ELEVÁCIÓS INFARCTUS ESETÉN VESZPRÉM MEGYÉBEN Fiák E., Apró D., Posgay B., Faluközy J., Bujáky C., Poós G., Veress G., Fogarassy G. Balatonfüredi Állami Szívkórház, I. Aktív Kardiológia, Balatonfüred Bevezetés: Az ST elevatios myocardialis infarctus (STEMI) kezelésében a primer percutan coronaria interventio (PCI) a leghatékonyabb módszer. Magyarország teljes területén elsõként választandó eljárásként azonban csak korlátozottan elérhetõ, melynek egyik oka a beteg beutalási/szállítási rendszer szervezetlensége. Vizsgálatunk célja az volt hogy megállapítsuk, mekkora késést eredményez Veszprém megyében a kórházközti szállítás a közvetlenül az intervenciós laborba utaláshoz/szállításhoz képest és hogy ennek a szívizom nekrózis nagyságára van e mérhetõ hatása. Módszer: A Balatonfüredi Állami Szívkórházba 2004-ben 113 beteg került felvételre STEMI miatt. Prehospitalis idõnek a panaszok jelentkezésétõl a coronariaõrzõbe való felvételig eltelt idõt tekintettük. A betegeket két csoportba osztottuk. Az elsõ csoportot azok a betegek alkották, akik közvetlenül (család orvosi ügyelet, OMSZ), intézetünkbe, a második csoportba azok kerültek, akik elsõként Veszprém Megye más kórházába érkeztek, majd az akut coronariaesemény diagnosztizálása után kerültek áthelyezésre intézetünkbe. 78 beteg adata volt feldolgozható. Az „ajtó tû idõ” valamennyi beteg esetében gyakorlatilag azonos (30') volt. Eredmények: Az elsõ csoport esetében a prehospitalis idõ átlagosan 234 perc, míg a második csoport esetében 293 perc volt (p=0,0). Annak ellenére, hogy a prehospitalis idõt a kórházközti szállítás csak 59 perccel nyújtotta meg, jelentõs különbséget találtunk a kialakult maximális kreatin kináz enzim szintek között. Az átlag maximális CK/CKMB szint az elsõ csoportban 1206/126 volt, míg a második csoportban 2009/175-nek adódott volt (p=0,0). Következtetés: A 234 és 293 perc között prehospitális idõintervallumban az 59 perc revaszkularizációs késés jelentõs myocardium vesztéssel jár. A kórházközti szállításból eredõ késés Veszprém megyében átlagosan 59 perc, ami nagyon jó mentõszállítási szervezettséget igazol, de még így is szignifikánsan növeli a myocardium károsodás mértékét a közvetlen intervenciós laborba utaláshoz képest. A primer PCI megyei ellátásának bevezetése elõtt a beutalási rend módosítása szükséges.

SURGICAL BACK-UP FOR PERCUTANEOUS CORONARY INTERVENTION OR INTERVENTIONAL BACK-UP FOR CARDIAC SURGERY? (RESCUE PCI FOLLOWING CABG) interventional cardiology Background: The need for rescue coronary artery bypass graft surgery (CABG ) is decreasing in this contemporary era of increased stent utilization and potent antiplatelet therapies. At the same time case reports and case series have documented successful percutaneous coronary intervention (PCI) following failed CABG. Aims: The number and the characteristics of rescue CABG following PCI and of rescue PCI following CABG were investigated in practice of two institutes in Hungary. Methods: We examined the medical records of all patients admitted to the Zala County Hospital and the State Hospital for Cardiology Balatonfüred for PCI or CABG over a 4-year period (01. januar 1999. 31. December 2002.). We identified 36 patients who required both PCI and CABG during the same hospital admission (Zala County Hospital) or urgent transportation following PCI to cardiac surgery department (State Hospital for Cardiology). Results: 6 patients required PCI for failed CABG (0,5%), and 14 patients required CABG for failed PCI (0,7%). There was an increase in the need for rescue PCI following failed CABG (0% in 1999 and 1,2% in 2002), while the ratio of rescue CABG following failed PCI decreased further from originally low level (1,1% in 1999 and 0.7% in 2002).The incidence of graft failure seems to have connection with „beating heart” surgery (5/6 ). The utilization of LIMA and SVG was the same in the cases of failed CABG. In the cases of acute coronary syndrome and of elective intrventions the need for rescue CABG following failed PCI was roughly the same (8/14 vs. 6/14). In 16 patients planned hybrid procedure or cardiac surgery for a structural complication of the infarction was performed. Conclusions: The need for rescue CABG following failed PCI has decreased (<1%), while the need for rescue PCI following failed CABG has increased (>1%) over the last several years in the two hospitals. The number of planned hybrid procedures has increased. These patterns of resource utilization should be considered when planning invasive cardiological facilities. The need for close cooperation between cadiac surgeon and the interventional cardiologist should be emphasized.

THE IMPACT OF THE INTER-HOSPITAL TRANSPORT/DELAY ON THE SIZE OF MYOCARDIAL NECROSIS IN ST ELEVATION MYOCARDIAL INFARCTION IN VESZPRÉM COUNTY interventional cardiology, prognosis Introduction: Primary percutaneous coronary intervention (PCI) is the most effective method – both in the short and long term – in the treatment of ST elevation myocardial infraction (STEMI). It is available in Hungary as a first choice method only in limited areas, one reason for which is the unorganised hospital referral/transport systems. The aim of our study was to determine what delay is caused by the inter-hospital transport compared to the direct lab transport in Veszprém county and whether this has an impact on the size of the myocardial damage. Methods: 113 patients with STEMI were admitted to the State Hospital for Cardiology Balatonfüred during the period between 1. January 2004. and 31. December 2004. The time between the onset of symptoms and the admission to the coronary care unit was regarded the pre-hospital time. Patients were divided into twp groups. The first group consisted of patients referred to hospital directly (GP referral or by ambulance) while the second group had patients who were first referred to other hospitals in Veszprém county and were sent further to our institute only after the diagnosis of STEMI. The data of 78 patients were analysed. The door-needle time was practically the same in all cases. (30') Results: Prehospital time in the first group was 234 minutes, in the second it reached 293 minutes. Although the prehospital time was 59 minutes longer in the second group, considerable difference was found in the maximal creatin kinase enzyme levels. The mean maximal CK/CKMB level in the first group was 1206/126, while in the second it reached 2009/175. Conclusion: The 59 minute revascularisation delay in the prehospital interval of 234 and 293 minutes resulted in a considerable myocardium loss. The delay due to inter-hospital transport implied a well-organised ambulance transport, but it increased the degree of myocardium damage considerably compared to the direct referral to the intervention lab. A modification of the referral system is necessary before the introduction of the primary PCI treatment in the county. If the inter-hospital delay is expected to exceed 90 minutes, a fibrinolysis recommended before transport.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia A KONTRASZTANYAG ÁLTAL KIVÁLTOTT VESEKÁROSODÁS MEGELÕZÉSE KORONAROGRÁFIA ÉS PERKUTÁN KORONÁRIA INTERVENCIÓ SORÁN Fogarassy G., Apró D., Faluközy J., Fiák E., Bujáky C., Poós G., Posgay B., Veress G.1 Állami Szívkórház, Aktív Kardiológia, Balatonfüred 1 Állami Szívkórház, Balatonfüred Bevezetés: A kórházban kezelt betegek körében kialakult akut veseelégtelenség harmadik leggyakoribb oka a kontrasztanyag által kiváltott nephropathia (KN). A már csökkent vesefunkciójú betegek 4–11%-ában alakul ki KN megfelelõ profilaktikus kezelés ellenére is. A kórlefolyás az esetek közel 70%-ában benignus, de 30%-ban reziduális vesekárosodás marad vissza. A megelõzésben a hidráció mellett az N-acetylcystein (NAC) szerepe bizonyított. Vizsgálatunkkal a Balatonfüredi Állami Szívkórház Aktív Kardiológiai Osztályán a KN megelõzésére irányuló hidráció + NAC kombinációs kezelés hatásosságát kívántuk lemérni. Módszer: 2004-ben prospektív adatgyûjtést végeztünk az emelkedett szérum kreatinin szintû, elektíven végzett koronarográfiára illetve perkután koronária intervencióra (PCI) kerülõ betegek körében. A beavatkozások alacsony ozmolaritású nem ionos kontrasztanyag (iohexol) alkalmazásával történtek. A preventív kezelés során félizotóniás Ringer oldatot (1 ml/tskg/h 8-8 órán keresztül a beavatkozás elõtt és után) és napi 2×600 mg NAC-t alkalmaztunk. A prevenciós kezelés elõtt és a beavatkozást követõ napon történt szérum kreatinin szint meghatározás. 15%-ot meghaladó kreatinin szint emelkedés esetén a beteget további 4 napig követtük. A KN-t 48 órán belül észlelt 44 µmol/l-nél nagyobb szérum kreatinin emelkedéssel definiáltuk. Eredmények: 39 beteg dokumentációját tekintettük át. A betegek 67%-ánál kreatinin szint csökkenést tapasztaltunk, az átlagos szérum kreatinin szint 170 µmol/l értékrõl 155 µmol/l értékre csökkent. Két esetben (5%) alakult ki 44 µmol/l-t meghaladó kreatinin szint emelkedés, azonban mindkét esetben a koronarográfiát követõ 3. napon végzett PCI-t követõen. Akut veseelégtelenség nem volt. Konklúzió: Az alkalmazott protokoll mellett egyszeri intervenciót követõen (koronarográfia, PCI), KN nem alakult ki, az átlagos szérum kreatinin szint csökkent, ami az irodalmi adatokkal összevetve hatékony profilaxist igazol. A három napon belül ismételt kontrasztanyag terhelés a profilaktikus kezelés ellenére KN-t váltott ki, ezért az ismételt beavatkozások során izozmoláris nem ionos kontrasztanyag (pl. iodixanol) és emelt dózisú NAC alkalmazása javasolt.

ACBG-S BETEGEK PERCUTAN CORONARIA INTERVENCIÓJA Fülöp G., Becker D., Gellér L., Szabó G., Molnár L., Apor A., Zima E., Bartha E., Kerkovits G., Hüttl K., Merkely B. Semmelweis Egyetem ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Bevezetés: Az idõ múlásával egyre növekszik a korábban ACBG mûtéten átesett betegek újabb coronaria revascularisatiojának szükségessége. A technika fejlõdése egyre több esetben teszi lehetõvé a REDO mûtétnél lényegesen kisebb kockázatú és megterhelést jelentõ PCI elvégzését ezen betegcsoportban is. Módszer: Klinikánkon 2004-ben 1963 betegnél végeztünk PCI-t. Közülük 131 beteg (6,7%) esett át korábban ACBG mûtéten. Ezen betegek adatait, az elvégzett percutan coronaria intervenciót, és a klinikai kimenetelt elemeztük. A 2004-es 581 ACBG-s mûtétbõl 47 volt REDO (8,1%). Eredmények: A PCI indikációi az alábbiak voltak: effort angina pectoris: n=48 (36,6%). Acut coronaria sy. (instabil angina/NSTEMI): n=75 (57,2%). ST elevációs myocardialis infarctus: 8 (6,11%). 3 beteg ellátása cardiogen shockos állapotban történt. Az intervenciók az alábbi ereken történtek: natív coronaria (ha lehet, ez a kezelendõ): n=79 (60,3%) - ebbõl 9 esetben fõtörzs (6,9%). VBG: n=52 (39,7%). Kórházi kezelés során egy beteg sem halt meg. A REDO mûtétek halálozása ugyanebben az évben 10,6% volt. Következtetések: A korábban ACBG mûtéten átesett betegek egyre növekvõ száma egyre többször teszi szükségessé ezen betegcsoportban PCI elvégzését. A beavatkozás során ha csak lehet, törekedni kell a natív éren történõ intervencióra. A beavatkozás ezen betegcsoportban is biztonságos, és sikeres eljárás.

PREVENTION OF CONTRAST MEDIA INDUCED NEPROPATHY IN PATIENTS UNDERGOING CORONARY ANGIOGRAPHY OR PERCUTANEUS CORONARY INTERVENTION interventional cardiology , PTCA, radiology, diagnostic techniques and exercise testing Background: The contrast media induced nephropathy (CIN) is the third leading cause of the acut renal failure among the hospitalised patients. Among the patients with impaired renal function it can occur in 4–11% despite of the preventive medications. The course of the CIN mainly benign, but in 30% some degree of residual renal impairment has been reported. The administration of intravenous fluid and N-acetylcystein (NAC) is proven to reduce the risk of contrast induced renal dysfunction. We intended to check the effectiveness of the combination of these two methods in the Department of Active Cardiology of Balatonfüred State Hospital for Cardiology. Methods: In 2004 we prospectively collected the data of patients with impaired renal function admitted for elective coronarography or percutaneus coronary intervention (PCI). The interventions were performed with non-ionic low osmolarity contrast agent (iohexol). Our preventive protocol consisted of half isotonic Ringer solution 1 ml/kg/h given for 8h before and 8h after the intervention and 600 mg NAC orally twice a day. We made laboratory control before the preventive treatment and the day after the intervetion. If more then 15% increase in serum creatinin level (SCL) occured, the patient was followed for another 4 days. We defined the CIN as an increase in the base-line SCL of at least 44 µmol/l (0.5 mg/dl) within 48 hours after the intervention. Results: We checked the documentation of 39 patients. The average base-line 170 µmol/l SCL decreased to 155 µmol/l. In 67% of the cases we detected a fall in SCL. CIN was observed only at 2 patients (5%). Both of them undergone PCI on the 3. day after coronarography. No acute renal failure developped. Conclusions: Applying the above protocol CIN did not occur after a single intervention (coronarography, PCI), the average SCL decreased. Comparing with the literature, we found that our protocol brought an acceptable result. Repeated administration of contrast agent on the 3. day induced CIN despite of the preventive treatment, therefore in cases like this the use of nonionic isosmotic contrast agents (e.g. iodixanol) and elevated dose of NAC are recommended.

PERCUTANEOUS CORONARY INTERVENTION IN CABG-PATIENTS cardiovascular surgery, PTCA Introduction: With time, the need for repeat coronary intervention increases in patients who underwent CABG-operation earlier. In more and more cases, the improvement of our technique makes it possible to perform PCI in this patient population with lower risk and also lower burden to the patient. Method: At our Clinic, we performed 1963 PCIs in 2004. 131 patients (6.7%) had CABG-operation earlier. We assessed the clinical outcome, the results of the performed coronary interventions and the data of this patient population. In 2004, 47 of 581 CABG operations were REDO procedures (8.1%). Results: Indications for PCI were the following: stable angina pectoris: n=48 (36.6%). Acute coronary sy. (Unstable angina/NSTEMI): n=75 (57.2%). ST-elevation myocardial infarction: 8 (6.11%). 3 patients were treated with cardiogenic shock. Interventions were performed on the following vessels: native coronary artery (if possible, this should be treated): n=79 (60.3%) – 9 of these were left main (6.9%). VBG: n=52 (39.7%). During hospital stay, none of these patients died. Last year mortality of REDO operations was 10.6%. Conclusions: The increasing number of CABG-patients increases the need for PCI in this patient population. If possible, the native coronary artery should be treated during the intervention. Coronary intervention is a safe and successful method in this patient population, also.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia PRIMER PERCUTAN CORONARIA INTERVENCIÓ ÜGYELET: A MÁSODIK ÉV TAPASZTALATAI Hizoh I., Takács S., Bokori G., Major L., Molnár F., Préda I. Országos Gyógyintézeti Központ, Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály, Budapest Háttér: A primer PCI thrombolysissel szembeni elõnyeit számos tanulmány bizonyítja. Budapesten 2003. januártól mûködik primer PCI ügyeleti rendszer. Az alábbiakban a második év tapasztalatait foglaljuk össze. Betegek, módszerek: STEMI diagnózissal közvetlenül vagy a területileg illetékes kórházból központunkba kerülõ betegek. Katéterterápiás laboratórium (egy mûtõasztallal), a helyszínen jelenlévõ intenzív terápiás háttérrel. Az antithromboticus medikáció: ASA, nem frakcionált heparin, eptifibatide, clopidogrel. Eredmények: míg 2002ben 126 primer PCI történt 96,7%-os primer angiographiás sikeraránnyal és az ügyeleti rendszer elsõ évének 310 esetébõl 308 alkalommal végeztünk sikeres beavatkozást (99,3%), a 2004-ben végzett 330 primer PCI 97,6%-a volt sikeres. Az átlagéletkor 2003-ban 63,2±13,1, 2004-ben 66,0±12,3 év volt. Ezzel párhuzamosan a kórházon belüli mortalitás a 2003-ban észlelt 11/310=3,5% után 2004ben magasabb, 22/330=6,7% volt. A halállal végzõdõ 22 esetbõl 13 beteg 75 évnél idõsebb volt, az elhunytak átlagos életkora 75,8 év. Míg 50 évnél fiatalabb beteget nem veszítettünk el, az 51 és 75 év közötti korosztály körében 4,4%, a 75 évnél idõsebb betegeknél 16,5% mortalitást regisztráltunk. A késési idõk érdemben nem változtak: a fájdalom kezdetétõl a felvételig 2003-ban 235'±166', 2004ben 265'±218' telt el. A bejelentéstõl a felvételig eltelt idõ 2003-ban 53'±41', 2004-ben 54'±33' volt. A felvételtõl az angiographiáig 2003-ban 43'±57', 2004ben 40'±51' telt el. Az ügyelet rendszer bevezetésével a tévesen diagnosztizált betegek száma is megnõtt: 2003-ban 78, 2004-ben 150 esetben téves beküldõ diagnózis miatt nem történt PCI. Következtetések: 2004-ben a primer PCI esetszám és a tévesen diagnosztizált betegek száma nõtt, utóbbiak többleterõforrás igénye jelentõs. A kórházon belüli mortalitás az idõs betegek magasabb arányával párhuzamosan emelkedett. A beavatkozásig eltelt idõk érdemben nem változtak. A lakosság myocardialis infarctusról való pontosabb ismereteivel, a szállítás optimalizálásával valamint több mûtõasztal beállításával a definitív ellátásig eltelt idõ - és ezzel az irreverzibilis myocardium károsodás mértéke – tovább csökkenthetõ lenne.

HELYSZÍNI CARDIOPULMONARIS RESUSCITATIO UTÁN VÉGZETT PRIMER PERCUTAN CORONÁRIA INTERVENCIÓ HATÉKONYSÁGA ACUT ST ELEVÁCIÓS MYOCARDIALIS INFARCTUSBAN Horváth A., Becker D., Tóth S., Fülöp G., Molnár L., Szabó G., Gellér L., Merkely B. SE ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Cél: 2004. január 1. és december 31. között helyszíni reanimatiot követõen akut ST elevációs myocardialis infarctussal intézetünkbe került betegek túlélésének vizsgálata. Eredmények: 2004-ben 614 beteget vettünk fel acut STEMI diagnózissal primer PCI céljából, ebbõl 16 beteg helyszíni CPR-t követõen érkezett. 8 beteget az Országos Mentõszolgálat közvetlenül a helyszínrõl szállított hozzánk, 8 beteget más kórház intenzív osztályáról vettünk át. Átlagéletkoruk 53 év (40–76), a férfi-nõ arány 10:6 volt. Az elsõ, helyszínen észlelt ritmus 13 esetben kamrafibrilláció, 2 esetben asystolia volt, 1 esetben nem dokumentált. Az infarktus átlagos idõablaka felvételkor 3,61 óra (1–8) volt. 15 beteg intubálva, respiráltatva érkezett, heten cardiogén shockban, közülük hat intraaorticus ballonpumpára szorult. Mind a 16 betegnél sikeres PCI történt: 12 LAD, 2 CX, 2 RCA megnyitására került sor. 7 beteget osztályunkon sikeresen extubáltunk. Az in hospital mortality 6,2%, a 30 napos mortalitás 31,3%. A betegek átlagos utánkövetési ideje (2005. januárig) 5,06±3,3 hónap, mortalitása 37,5%. 10 betegünk stabil cardialis állapotban kontrollon megjelent. Következtetések: Mivel a keringésleállást okozó kamrafibrilláció a myocardialis infarctus korai szakában, sokszor elsõ tünetként jelentkezik, a kardiológiai kép jól stabilizálható. A beteg további sorsát döntõen a neurológiai deficit határozza meg.

PRIMARY PERCUTANEOUS CORONARY INTERVENTION DUTY SERVICE: EXPERIENCES OF THE SECOND YEAR myocardial infarction, PTCA Background: the superiority of primary PCI over thrombolysis has been proved by a number of trials. In Budapest, the primary PCI duty service has been available since January 2003. Here we present our experiences of the second year. Patients, methods: patients were presented from the primary or secondary medical care units. Cath lab (one operating table) with permanent intensive care support. Applied antithrombotic medication: ASA, unfractionated heparin, eptifibatide, clopidogrel. Results: while in 2002 126 primary PCIs were done with a primary angiographic success rate of 96.7% and in the first year of the duty system 308 out of 310 cases were treated successfully (99.3%), in 2004 97.6% of the 330 primary PCIs were successful. The mean age of the patients in 2003 was 63.2±13.1, in 2004 66.0±12.3 years. Parallel to this, the in-hospital mortality has raised from 11/310=3,5% in 2003 to 22/330=6.7% in 2004. Out of the 22 fatal cases with a mean age of 75.8 years 13 patients were older than 75 years. While we lost no patients under 50 years, the age-adjusted mortality was 4.4% between 51 and 75 and 16.5% over 75 years of age. The delay times have not changed significantly: pain-to-admission time was in average 235'±166' in 2003 and 265'±218' in 2004. Diagnosis-to-admission time was 53'±41'in 2003 and 54'±33' in 2004. The mean door-to-angiography time was 43'±57' in 2003 and 40'±51' in 2004. With the introduction of the duty service the number of incorrectly diagnosed patients in whom PCI has not been performed has also increased from 78 (2003) to 150 (2004). Conclusions: In 2004, not only the number of primary PCI patients but also the number of misdiagnosed cases has increased requiring extra resources. Parallel to the higher proportion of elderly patients the in-hospital mortality was elevated. There was no significant change in delay times. With a raised awareness of the population about the symptoms of myocardial infarction, an optimized transport and the set up of more operating tables the time to definitive care -and thereby the extent of irreversible myocardial damage- could be further diminished.

EFFICACY OF PRIMARY PERCUTANEOUS CORONARY INTERVENTION AFTER PREHOSPITAL CARDIOPULMONARY RESUSCITATION IN ACUTE ST-ELEVATION MYOCARDIAL INFARCTION myocardial infarction, PTCA, resuscitation Objective: Assessment of the survival of patients treated in our Institution in 2004 with acute ST-elevation myocardial infarction complicated by prehospital resuscitation. Results: 614 patients were admitted with the diagnosis of acute STEMI for primary PCI in 2004, 16 patients arrived after prehospital CPR. 8 patients were transported directly from the site by the Emergency Service, 8 patients were admitted from another hospital's Intensive Care Unit. Mean age was 53 years (40–76), male-female ratio 10:6. The first rhythm observed on the site was VF in 13 cases, asystole in 2 patients and not documented in 1 case. Mean length of infarction symptoms on admission was 3.61 hours (1–8). 15 patients were intubated, ventilated; seven in cardiogenic shock; of these, six needed an intraaortic balloon pump. All 16 patients had successful PCI. 12 LAD, 2 CX, 2 RCA was opened. 7 patients were successfully extubated in our department. In-hospital mortality was 6.2%; 30-day mortality was 31.3%. Mean follow-up period of patients (until January, 2005) was 5.06±3.3 months, mortality was 37.5%. 10 patients were seen on follow-up visits in a stable cardiac condition. Conclusions: Since ventricular fibrillation causing circulatory arrest presents early – often as the first symptom - in myocardial infarction, the cardiological state of the patient can be stabilized. Further course depends primarily on the neurological deficit.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia MILESTONE II – 6 HÓNAPOS EREDMÉNYEI Horváth I. PTE OEC ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Pécs Háttér: A perkután koronária intervenciók (PCI) száma dinamikusan nõ az egész világon. Az egyik legjelentõsebb probléma továbbra is a restenosis kérdése. Alapvetõen megváltozott, csökkent a restenosis ráta a gyógyszer kibocsájtó stentek (DES) megjelenésével. A korábban publikált jelentõs számú vizsgálat általában nem a valós stentelési körülmények között vizsgálta a DES hatékonyságát. Cél: A Milestone II registry célja a Taxus Express2 stent használata során felmérni a valós stentelési szokásokat mind a léziók mind a beteg alcsoportok tekintetében, valamint vizsgálni a halálozást, a miokardiális infarktus és a reintervenció elõfordulását. Módszer: 32 ország, 164 centrumában, összesen 3688 beteg került bevonásra. Az öt magyar vizsgáló hely 43 beteget sorsát követte 6 illetve 12 hónapig. Eredmények: Jelenleg a 6 hónapos után követés eredményei állnak rendelkezésünkre. A vizsgált betegcsoport átlag életkora 60,7±11,3 év, a férfiak aránya 77% volt. A diabetes mellitusban (DM) szenvedõk aránya 33,9%. Korábbi intervención a betegek 28,2%-a esett át és a bevont betegek 42%-a korábban miokardiális infarktuson is átesett. A tágított 4427 lézió 57%-a komplex lézió volt (ACC/AHA besorolás B2 és C). Az átlagos lézió hossz 16±8,2 mm, az átlagos lézió átmérõ 3,0±0,4 mm volt. A 6 hónapos kardiális halálozás 1,1%, a miokardiális infarctus (Q és non-Q együttesen) 1,7% és a reintervenciós ráta 3,1% volt. Ugyanezen események a DM betegcsoportban 2,1%/1,5%/3,9%-ban fordultak elõ. Következtetés: A mindennapi gyakorlatban, még a magas rizikójú (DM) betegcsoport esetében is nagy biztonsággal használható a Taxus Express2 stent.

AZ ELEKTÍV HYBRID REVASZKULARIZÁCIÓ A TELJESEBB REVASZKULARIZÁCIÓ ELÉRÉSÉNEK MEGFELELÕ MÓDSZERE Kádár A., Sitkei E.,Juhász B., Horkay F., Keltai M.1 Országos Kardiológiai Intézet, Budapest 1 SE ÁOK, Kardiológiai Tanszék, Budapest Célkitûzés: A coronaria revaszkularizáció elvégezhetõ percutan coronaria intervencióval (PCI) és bypass mûtéttel (ACBG) egyaránt. Gyakran szükséges a két módszer együttes alkalmazása. Az elmúlt három évben intézetünkben hybrid módszerrel kezelt betegek adatait elemeztük. Módszer: Az intézet adatbázisának feldolgozása alapján meghatároztuk a hybrid módszerrel kezelt betegek számát, a beavatkozások jellegét (tervezett-sürgetõ), szekvenciáját (elõbb PCI vagy elõbb ACBG) és eredményeit. Eredmények: 57 betegen végeztünk hybrid revaszkularizációt 2002. január 1. és 2004. december 31. között. Átlagos életkor 63±6,5 év. A betegek nagy kockázatúak voltak; Euroscore 5,3±3,4, Parsonnet score 10,5±5,81. Jellemzõ volt a nagyfokú obesitas (BMI 35,6±8,5). Elõbb történt PCI 12 betegben, elõbb történt ACBG 45 betegben. Az ACBG mûtét 51 esetben motor nélkül, dobogó szíven, 6 esetben extracorporalis keringésvédelemben történt. Az átlagos mûtét idõ 145±32 perc volt. Tervezett hybrid beavatkozás történt 16 esetben: 5 esetben PCI után ACBG, 11 esetben ACBG után PCI (1 haláleset); szövõdmény miatti postoperatív PCI történt 34 betegben (5 haláleset). A revaszkularizáció 27 esetben teljesnek, 30 esetben a hybrid beavatkozás ellenére részlegesnek ítélhetõ. Következtetés: A szövõdmény miatt kikényszerített második beavatkozás kockázata nagy. A tervezett, elektív hybrid revaszkularizáció jó lehetõséget biztosít a teljesebb revaszkularizáció elérésére.

6 MONTH FOLLOW UP DATA OF MILESTONE II coronary heart disease, interventional cardiology, PTCA Background: The number of PCI dynamically increased all over the world. Restenosis is one of the today's major problem. Restenosis rate is decreased using drug eluted stents (DES) but most of the earlier published studies inclusion criteria were not allowed to use DES in the real world conditions. Aim: The aim of Milestone II registry to observe the real world physician usage of Taxus, to evaluate the laesion type and patient subsets and to analyse mortality, incidence of myocardial infaction and rate of reinterventions. Method: 32 countries, 164 centers and 3688 patients were included. 43 patients were followed by 5 Hungarian sites at 6 and 12 months. Results: The average age were 60.7±11.3 yrs and 77% of the patients were male. The basic patient characteristics were: diabetes mellitus 33.9%; previous myocardial infarction 42%; previous PCI 28.2%. The 4427 laesions characteristics were: complex laesion 57% (ACC/AHA type B2 and C); average laesion length 16±8.2 mm; average laesion diameter 3.0±0.4 mm. The 6 months results were: mortality 1.1%; myocardial infarction (Q and non-Q) 1.7%; reintervention rate 3.1%. The same events in DM group were: 2.1%/1.5%/3.9% respectively. Conclusion: The Taxus Express2 stent could be used safely in even the high risk patient population such as diabetic patient.

ELECTIVE HYBRID REVASCULARISATION IS APPROPRIATE TO ACHIEVE MORE COMPLETE REVASCULARISATION cardiovascular surgery, interventional cardiology, PTCA Aim of the study: coronary revascularisation may be performed both by percutaneous coronary intervention (PCI) and aorto-coronary bypass graft (ACBG) operation. The two methods must be combined frequently. The data of the patient treated by hybrid revascularisation in this institution in the last 3 years were analyzed. Methods: The number, the quality (elective vs. emergency), sequence of the interventions (PCI or ACBG first) and their result were analyzed in the database of this institution. Results: Hybrid revascularisation was performed between January 1. 2002. and December 31. 2004. in 57 patients. Mean age 63±6.5 years. Patients were of high operative risk; Euroscore 5.3±3.4, Parsonnet score 10.5±5.81. Obesity was prevalent (mean BMI 35.6±8.5). PCI was performed first in 12, ACBG in 45 patients. ACBG was performed off pump in 51, on heart lung machine in 6 cases. The mean operative time was 145±32 minutes. Elective hybrid intervention was planned, performed in 16 cases (1 fatality) and postoperative complication made angioplasty mandatory in 34 patients (5 fatality). Revascularisation was considered complete in 27, incomplete in 30 cases. Conclusion: The mortality risk of a second intervention provoked by a complication is high. The planned elective hybrid revascularisation is a reliable method to achieve a more complete revascularisation.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia AKUT PERICARDIALIS TAMPONÁD ETIOLÓGIÁJA ÉS KEZELÉSE EGY INTERVENCIÓS CENTRUMBAN Kiss O., Becker D., Szabó G. Bartha E., Gellér L., Fülöp G., Apor A., Molnár L. Zima E., Merkely B. SE ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Pericardialis tamponád kialakulását okozhatja akut myocardialis infarctus szövõdményeként szabad fali ruptúra, ideiglenes pacemaker terápia, valamint percutan koronária intervenció (PCI) során bekövetkezõ koszorúér sérülés. A Cardiovascularis Centrumban a 2003-as és 2004-es években 22 betegnél diagnosztizáltuk pericardialis tamponád kialakulását ST-elevációs myocardialis infarctus (STEMI) acut coronaria syndroma (ACS), illetve PCI szövõdményeként. E két év alatt ellátott 1145 ST-elevációs myocardialis infarctusban szenvedõ beteg közül 17 esetben (1,5%) fordult elõ szabad kamrafali ruptúra, melyek kapcsán 9 esetben került sor akut mûtétre: thoracotomiára, pericardium folt felhelyezésre ill. ragasztásra (mortalitás: 76%). A két év alatt STEMI, illetve ACS diagnózissal kezelt 2266 esetbõl 95 betegnél alkalmazott ideiglenes pacemaker terápia kapcsán 3 esetben (3,2%) alakult ki pericardialis tamponád. A szövõdményt 2 betegnél pericardiocentesis és drainage, 1 esetben akut mûtét oldotta meg (mortalitás: 0%). A két év alatt elvégzett 3371 PCI kapcsán 2 betegünknél (0,06%) alakult ki pericardialis tamponád koszorúér ruptura következtében. Egy beteg exitált, a másik betegnél borított stent beültetést követõen sikeres akut mûtét során a sérülést megragasztották. Az akut pericardialis tamponád legnagyobb mortalitású formája szabad fali ruptura talaján jön létre, mely csak azonnal elvégzett akut szívmûtéttel kezelhetõ. Az ideiglenes pacemaker terápia, illetve PCI kapcsán kialakult pericardialis tamponád benignusabb lefolyású, pericardiocentesis és drainage alkalmazásával, az anticoagulans és iv. antithromboticus terápia felfüggesztésével a legtöbb esetben megfelelõen kezelhetõ. Az akut pericardialis tamponádban szenvedõ betegek egyetlen esélyét a tünetek alapján idõben elvégzett echokardiográfiás vizsgálat, a korai felismerés és a gyors beavatkozás adja.

ACETYLSALICYLSAV REZISZTENCIA ESETÉN AZ ACETYLSALICYLSAV KEZELÉS FOLYTATÁSA EMELI A HALÁLOZÁST. 921 BETEG KÉTÉVES UTÁNKÖVETÉSE 5 CENTRUM ADATAI ALAPJÁN Kiss R.1, Stef G.2, Kerecsen G.1, Poór F.3, Seres E.4, Pongrácz E.5, Németh L.6, Veres G.2, Préda I.1 1 MTA SE, Kardiovaszkuláris Kutatócsoport, Budapest 2 Balatonfüredi Állami Kórház, Balatonfüred 3 Városi Kórház, Mosonmagyaróvár 4 Szegedi Tudományegyetem, Neurologia, Szeged 5 BM. Kórház, Neurologia, Budapest 6 Cor-A, Zalaegerszeg A kardiovaszkuláris medicinában a krónikus, egyénre szabott thrombocytagátló (TG) kezelés a jelen és a közeljövõ kihívása. Vizsgálatukban a TG-kal szembeni laboratóriumi és/vagy klinikai rezisztencia definícióját és meghatározásának lehetõségeit kutatták. A mérhetõ thrombocytagátlás küszöbértéke a 150 kezeletlen kontroll betegen adott inductorral mért százalékban kifejezett maximális thrombocyta aggregáció (TAG) átlagértéke mínusz a kétszeres S.D. volt, amint az korábban már közlésre került. A rutin turbidimetriás TAG mérést Carat TX 4-es aggregométeren végezték. Az acetylsalicylsav (ASA) szedõ betegeket akkor minõsítették ASA rezisztensnek, ha maximális TAG értékeik meghaladták a fent definiált küszöbértéket. Az ASA monoterápia hatékonyságának megítélésére adrenalint és collagent használtak (ASA rezisztenciát véleményeztek, ha a két induktor valamelyikénél az alábbi küszöbértékeket meghaladó értékeket mértek: adrenalin: 59%, collagen: 64%). Arachidonsavat az ASA-szedés ellenõrzése céljából használtak induktorként. A 921, kardiovaszkuláris szekunder prevenció céljából ASA-t (100-325 mg) szedõ beteg között 204 (22%) bizonyult ASA rezisztensnek. Mind a 921 beteg két éven át követésre került. A mérést követõ TG kezelés megválasztása a betegeket kezelõ orvosok döntése alapján történt. Az ASA reszponderek 9 %-a (717-bõl 62), az ASA rezisztensek 12%-a (204-bõl 24) halt meg az utánkövetés során. Az ASA rezisztens beteget a követési idõ alatt szedett TG gyógyszeres kezelés szerint csoportosították. 103 fõ részesült folyamatos, ellenõrzött TG monoterápiában. A 103-ból 48-an maradtak ASA kezelésen, közülük 11-en (23%) haltak meg. 55-en thienopyridinre kerültek átállításra (30 fõ napi 500 mg ticlopidint, 25 fõ 75 mg clopidogrelt szedett), közülük 2-en (4%) haltak meg (p<0,01). Következtetések: Az ASA rezisztencia laboratóriumilag meghatározható. Jelenléte magasabb halálozási kockázatot jelenthet a szekunder prevenció céljából ASA szedõ kardiovaszkuláris betegek számára. Thrombocyta-gátlószerre mutatott rezisztencia esetén egy másik hatástani csoporthoz tartozó gátlószerre váltás életmentõ lehet.

ETIOLOGY AND TREATMENT OF ACUTE PERICARDIAL TAMPONADE IN A CORONARY INTERVENTION UNIT myocardial infarction, PTCA Pericardial tamponade may occur complicating acute myocardial infarction following free wall rupture, due to temporary pacemaker therapy or as a result of the artificial injury of a coronary artery during percutaneous coronary intervention (PCI). In the years 2003 and 2004, pericardial tamponade was diagnosed in 22 patients in the Cardiovascular Center complicating ST-elevation acute myocardial infarction (STEMI), acute coronary syndrome (ACS) and PCI. From the 1145 patients treated for STEMI during the two years, free wall rupture occurred in 17 patients (1.5%). Nine patients underwent acute heart surgery: thoracotomy, epicardial patch and biological glue application (mortality: 76%). From the 2266 cases treated for STEMI and ACS during these two years, 95 patients underwent temporary pacemaker therapy, 3 out of them (3.2%) sustained the formation of pericardial tamponade. Two of these patients were treated with pericardiocentesis and drainage, acute heart surgery was performed in one case (mortality: 0%). During the 3371 PCI performed in 2003 and 2004, pericardial tamponade occurred due to coronary artery injury in 2 patients (0.06%). One patient died, covered stent was implanted followed by successful acute surgical treatment in the other case. The highest mortality form of acute pericardial tamponade develops on the basis of free wall rupture. In this case, acute heart surgery is the only choice. Pericardial tamponade occurring on the basis of temporary pacemaker therapy or PCI can often be treated with pericardiocentesis and drainage, discontinuance of anticoagulant and iv. thrombolytic therapy. Echocardiography carried out immediately on the basis of the clinical symptoms, early recognition and rapid therapeutic interventions give these patients the only chance.

CONTINUATION OF ASPIRIN THERAPY DESPITE ASPIRIN RESISTANCE IS ASSOCIATED WITH HIGHER MORTALITY. A TWO-YEAR FOLLOW UP, FIVE-CENTER EXPERIENCE IN 921 CARDIOVASCULAR PATIENTS antiplatelet agents and therapy, prevention, cardiovascular disease Tailored, sustained antiplatelet therapy is a common task in present cardiovascular medicine. Laboratory and/or clinical definition of antiplatelet drug resistance for the clinician, and methods for routine screening for the laboratory were studied. Threshold of the measurable inhibition was postulated as mean of maximal platelet aggregation% minus 2×S.D. of 150 untreated control patients as described earlier. Turbidimetric routine inhibition assay method was used on a Carat TX4 Platelet Aggregometer. Aspirin treated patients were considered resistant to aspirin if results of their maximal aggregation was higher than the postulated threshold value. Epinephrine and collagen were used to evaluate aspirin monotherapy (maximal aggregation beyond threshold to any of these two inducers considered aspirin resistant: collagen 64%, epinephrine 59%). Arachidonic acid was used as a control of drug compliance of aspirin. Out of 921 cardiovascular patients taking aspirin (100–325mg) alone for secondary prevention 22% (204) showed drug resistance. All 921 patients were followed for 24 months. Antiplatelet drug of choice was left to physician's discretion. 9% (62 of 717) of aspirin responders and 12% (24 of 204) of aspirin resistants died during follow up. Aspirin resistant patients were evaluated in terms of their antiplatelet drug therapy after their platelet response was measured. 103 of them received continuous antiplatelet monotherapy with careful periodic control. 48 of 103 aspirin resistants remained on aspirin, 23% (11) died. 55 of 103 were changed to thienopyridine (30 received 500 mg ticlopidine, 25 others took 75 mg clopidogrel daily), 4% (2) died, p<0.01. Conclusions: Aspirin resistance can be detected by a blood test. The phenomenon of aspirin resistance represents a higher mortality risk among cardiovascular patients taking aspirin for secondary prevention. In case of antiplatelet drug resistance, changing to other class of antiplatelet drug can be lifesaving.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia AZ AKUT KORONÁRIA SZTENT TROMBÓZIS OKAINAK VIZSGÁLATA Komócsi A., Pintér T., Tahin T., Kónyi A., Habon L., Horváth I. PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Intervencionális Kardiológia, Pécs A kombinált aggregációgátló terápia mellett a koronária sztent implantáción (PCI) átesett betegek 1–7%-ban az ér akut trombózisa (AST) jelentkezik. Az AST a PCI mortalitásának tízszeres emelkedésével jár, kialakulása többtényezõs folyamat. Szerepet játszhat benne a sztent melletti terület disszekciója, elégtelen áramlási viszonyok vagy a kiáramlási pálya elégtelensége. Emellett a beteg gyógyszerelésének önkényes elhagyása, elégtelen gyógyszerhatás, illetve gyógyszer-rezisztencia szerepe is felmerül. Célul tûztük ki az AST-n átesett betegek dokumentációjának áttekintését, valamint aggregometriás vizsgálatok végzését a jelenséghez vezetõ okok tisztázása céljából. Centrumunkban 2004-ben sztentimplantációt követõen AST-n átesett angiográfiás és klinikai dokumentációjának vizsgálatát tekintettük át. Az angiográfián az epikardiális áramlást korrigált TIMI frame count (cTFC) segítségével határoztuk meg. Carat Diagnosztika TX4 típusú aggregométerrel, különbözõ induktorok hatására (adenozin-difoszfát 5 µM, 10 µM, kollagén 2 µg/ml, adrenalin 10 µM ) mértük a maximális aggregáció mértékét. A kapott adatokat egy illesztett 88 fõs kontrolcsoport adataival vettük össze. 26 AST esetet észleltünk. 2 beteget az intervenció közben elvesztettünk. 7 esetben végeztünk akutan aggregometriát ami 3 esetben hatástalan gátlást igazolt. Ennek hátterében önkényes gyógyszerelhagyás állt. A 20 betegnél rendszeres gyógyszerszedés mellett végzett aggregometriás értékek nem különböztek jelentõsen a kontrollétól. 3 betegnél esett az intervenciót követõen meghatározott cTFC a normáltartomány fölé. 6 esetben az AST az intervenciót követõ 1 órán belül alakult ki. Marginális disszekció nem volt kimutatható, a kiáramlási pálya szemikvantitatív értékelése nem különbözött a kontrolltól. A betegek 54 százalékában az AST oka ismeretlen maradt. Az aggregometria alkalmas volt AST esetén a noncompliance alátámasztására. Méréseink alapján valószínûtlennek tartjuk, hogy jelenség kiváltásában a kettõs aggregációgátlás melletti gyógyszer-rezisztencia jelentõs szerepet játszana. Az AST megjelenésének idõbeli eloszlása alapján 23%ban felmerül az intervenció során alkalmazott elégtelen antikoagulálás szerepe.

A MAMMARIA GRAFT LEHETSÉGES PROBLÉMÁI Kõszegi Z., Vajda G., Szokol M., Galajda Z., Vaszily M., Horváth A., Péterffy Á. DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen Háttér: A bal arteria mammaria interna (LIMA) a legjobb választás a bal koszorúér elülsõ leszálló ágának graftolásához. A ritkán kialakuló graftelégtelenségnek több oka lehet, kialakulásában felmerült a kompetitív áramlás szerepe. Cél/Módszer: 1998 és 2000 között operált betegek közül részben az arteria radialis graftok után követése, részben klinikai indikáció alapján recoronarographiára kerülõ esetek elemzése a LIMA graftok problémáinak szempontjából. Eredmények: 104 beteg került rekatéterezésre. Közülük a LIMA graft teljesen jól vezetett 96 esetben (92%), míg 5 betegnél a graft nagyfokú diffúz elvékonyodását (string sign: SS), 1 esetben proximális szûkületét és 2 esetben a distalis anasztomózis stenosisát észleltük. Az SS-jelenséget mutató esetekben minden alkalommal bizonyítható volt a kompetitív áramlás szerepe a graft elvékonyodásában: 2 betegnél a mûtét elõtti coronarographia kvantitatív értékelésével a graftolt bal elülsõ leszálló száron csak 50% alatti szûkületet találtunk (egyiküknél egy le nem kötött mammaria oldalág által okozott shunt is komplikálta a képet), 1 alkalommal a rekatéterezéskor is 54%-os átmérõcsökkenésnél a vazodilatáció alatti intracoronariás nyomásméréssel igazoltuk a natív ér léziójának nem szignifikáns voltát (a frakcionális flow rezerv 0,85 volt), 1 esetben a mûtét elõtti súlyos stenosis kifejezett regressziója volt bizonyítható (76%-ról 44%-ra), míg 1 betegnél egy redo mûtét során felvarrt radialis graft kompetitív áramlása okozta a SS-t. Perkután intervenciót a LIMA graft szûkületeinél végeztünk a grafton keresztül: két betegnél gyógyszerkibocsátó stent beültetésével, egynél hagyományos stenteléssel; a le nem kötött oldalágat pedig próbáltuk occludálni. Következtetések: A bal mammaria interna elvékonyodásában szerepet játszó kompetitív áramlást általában a target ér léziójánka túlbecsülése okozza. A mammaria graftok stenosisai katéteres úton jól kezelhetõek.

ENQUIRY FOR THE CAUSES OF ACUT CORONARY STENT THROMBOSIS antithrombotic agents and therapy, interventional cardiology, PTCA Use of dual antiplatelet therapy has reduced the occurrence of acute stent thrombosis (AST) after coronary intervention (PCI) to 1–7%. AST aggravates PCI mortality with a factor ten, and supposed to be a complication of multiple origins. Marginal dissection, poor flow or scanty outflow tract may play an important role. Non-compliance of the patient, insufficient drug effect or resistance are also suspects. We aimed to analyse the clinical documentation of AST patients as well as to perform optical aggregometry to clarify the underlying causes. Methods: Clinical and angiographic documentation of patient suffering AST in 2004 were retrospectively analysed. On the angiography we seeked for signs of dissection and evaluated the outflow tract. Epicardial flow was determined using corrected TIMI frame count (cTFC). Maximal aggregation to various inductors (adenosine-diphosphate 5 µM, 10 µM, collagen 2 µg/ml, and epinephrine 10 µM) was measured using optical aggregometer (Carat Diagnosztika TX4). Data were compared to randomly selected 88 patients as control group. Results: During 2004 26 AST were encountered. 2 patients died during the second intervention. In 3 cases from 7 acute aggregometry, insufficient inhibition was found that could have been explained with non-compliance. Aggregation parameters in 20 patients taking their pills regularly did not differed significantly from that of the controls. In 3 cases cTFC were over the normal range based on the controls. In 6 cases the AST emerged within 1 hour after the PCI. Neither dissection nor significantly worse outflow matched to controls was found. Summary: With our methods 54% of the AST cases remained obscure. In our small group of patients we did not found correlation with the responsiveness to dual antiplatelet therapy and occurrence of the AST. Optical aggregometry was useful in confirm of notion to non-compliance. Our data do not verify the suspicion that resistance would play an important role in provoking AST. Based on the time distribution of AST cases in 23%, doubt arises that insufficiency of the anticoagulation applied during the PCI may be determinant.

POSSIBLE PROBLEMS OF THE LEFT INTERNAL THORACIC ARTERY GRAFT progression/regression, Coronary flow, interventional cardiology Background: The left internal thoracic artery (LITA) is the choice of grafting for the left anterior descending (LAD) coronary artery. The cause of rare graft failure is diverse, one possible mechanism was proposed by the competitive flow. Aim/ Method: 104 patients operated between 1998 and 2000 were involved in this observational study. The recatheterisations were perfomed for the follow up of the radial grafts or because of anginal symptomps. The patency rate of the LIMA grafts was determined, and the cases with graft failure were analysed. Results: The LITA graft was fully patent in 96 patients (92%), 5 patients exhibited the string sign (SS), 1 proximal and 2 distal stenoses of the LIMA graft were detected. The latter 3 cases were treated by stent implantation via the LIMA graft (2 drug eluting stents, 1 bare metal stent). The SS was always associated with competitive flow as the basis of the LIMA graft involution. In 2 patients the quantitative reevaluation of the preoperative coronary angiography revealed only less than 50% diameter stenosis on LAD (one of them was complicated by a nonligated side branch of the LIMA). In one patient at the recatheterisation the pressure wire measurement proved only non-significant decrease of the fractional flow reserve (0.85) despite the 54% diameters stenosis on the angiogram. In one further patient there was a significant regression of the LAD lesion between the pre- and postoperative coronary angiograpy (from 76% to 44%) as the cause of the development of the competitive flow. On another patient with SS a radial artery graft was applied on the LAD during a redo bypass operation resulting competitive flow in the radial graft being with grater diameter than the LIMA. Conclusions: The most common cause of the development of the SS associated with competitive flow was the over assessment of the target lesion on the LAD. The stenoses of the LIMA grafts could be treated percutaneously with a good result.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia AZ ST ELEVÁCIÓS MYOCARDIALIS INFARCTUS PERCUTAN CORONARIA INTERVENCIÓVAL TÖRTÉNÕ KEZELÉSE A CARDIOVASCULARIS CENTRUMBAN Merkely B., Becker D., Szabó G., Fülöp G., Gellér L., Apor A., Zima E., Bartha E., Kerkovits G., Hüttl K. Semmelweis Egyetem ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Bevezetés: A SE Ér- és Szívsebészeti Klinika Cardiovascularis Centruma egyik fõ feladatának tekinti az akut coronaria syndromaban szenvedõ betegek azonnali ellátását. Ezen belül is kiemelt feladat az ST elevációs myocardialis infarctus coronaria intervencióval történõ kezelése. Módszer: Feldolgoztuk és értékeltük a klinikán a 2004-es év során ellátott ST elevációs myocardialis infarctusos betegek adatait, különös tekintettel a súlyos szövõdményekre és a kórházi halálozásra. Az adatokat az elõzõ év adatainak tükrében is megvizsgáltuk. Eredmények: 20042003: összesen 639-549 STEMI-s beteget kezeltünk. Közülük 614–531 volt 12 órán belüli infarctus. Az idõablak átlag 4,66 óra volt. A betegek 41%-a (249) érkezett egyenesen a helyszínrõl. Átlagéletkor: 64,4 év (23–93 év). 68 beteg (10,6%) 80 évnél idõsebb volt. Intraaorticus ballonpumpa kezelés: 59/639 (9,2%) Gépi lélegeztetés: 72/639 (11,3%). Kórházi halálozás: 12 órán belüli esetek: 17/614 (2,44%). Cardiogen shockos betegek: 12 órán túl: 9/21 (42,86%), 12 órán belül: 8/47 (17,02%). Cardiogen shock nélküli, 12 órán belüli esetek: 9/567 (1,59%). 80 év feletti betegeknél: 8/68 (11,8%). Következtetések: Centrumunkban igen nagyszámú, válogatás nélküli, jelentõs arányban idõs korú, akut myocardialis infarctusos beteget részesítettünk primer PCI-ben, igen jó eredménnyel. Szükséges ezen ellátást az egész országra kiterjeszteni.

AKUT CORONARIA SZINDRÓMÁBAN VÉGZETT PERCUTAN CORONARIA INTERVENCIÓK ELEMZÉSE Molnár L., Becker D., Szabó G., Gellér L., Kerkovits G., Fülöp G., Hüttl K., Merkely B., Szûcs G. SE ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Cél: Az acut coronaria szindrómás (ACS) betegek esetében a korai invazív stratégia elõretörése tapasztalható. Célunk a Centrumunkban egy év alatt kezelt, növekvõ számú ACS-s beteg bemutatása. Módszer: Klinikánkon 2004-ban acut coronaria szindróma (Instabil angina pectoris, NSTEMI) miatt percutan coronaria intervencióra került betegek adatainak elemzése, az eredmények értékelése. Eredmények: 2004-ben 1963 betegnél történt percutan coronaria intervenció (PCI). Az elõzõ évhez képest jelentõs növekedés történt mind az össz-PCI (1408/1963), ezen belül mind a STEMI (531/639 - 38,9%/32,5%), mind az ACS (463/650 - 32,8%/33,1%) számát tekintve. Az összes PCI-hoz viszonyítva változatlan arányú az ACS számának emelkedése. A legnagyobb változás az ACS-en belül megkülönböztetett magas rizikójú betegek arányában 151/467 (32,6%/71,8%) jelentkezett. SVBG PCI 24 betegnél (3,7%) történt. A vizsgált betegcsoportban az átlagos életkor 65 év, a férfiak aránya 57,8% (n=376) volt. Intraaorticus ballonpumpa kezelésre 18 esetben (2,77%), gépi lélegeztetésre 19 esetben (2,92%) került sor. Az össz-ACS mortalitás 2,31% (n=15), ezen belül a magas rizikójú ACS-nél 2,14% (n=14), míg alacsony rizikójú ACS-nél 0,55% (n=1). Angiológiailag sikeres PCI-t követõen a magas rizikójú csoportból 10 beteget vesztettünk el (2,14 %). Következtetés: A magas rizikójú ACS-ben szenvedõ betegeknek a mortalitása élesen elválik az alacsony rizikójú társaiktól és közelíti a STEMI-s betegekét, de a PCI elvégzésének legnagyobb elõnyét ebben az alcsoportban találtuk.

PERCUTANEOUS CORONARY INTERVENTION TREATMENT OF ST-ELEVATION MYOCARDIAL INFARCTION IN THE CARDIOVASCULAR CENTER interventional cardiology , myocardial infarction, PTCA Introduction: One of the primary roles of the Cardiovascular Center (Department of Cardiovascular Surgery, Semmelweis University) is the immediate treatment of patients with acute coronary syndromes. In this patient group of primary importance is coronary intervention in ST-elevation myocardial infarction. Method: We have processed and evaluated data of patients in 2004 with STelevation myocardial infarction at our clinic, especially regarding major complications and in-hospital mortality. We also assessed data in light of our last year's results. Results: 2004–2003: altogether 639-549 STEMI patients were treated. Of these, 614–531 had myocardial infarction less than 12 hours. Mean duration of symptoms was 4.66 hours. 41% of patients (249) arrived directly from the site of first medical contact. Mean age was: 64.4 years (23-93). 68 patients (10.6%) were older than 80 years. Intraaortic balloon pump treatment: 59/639 (9.2%). Mechanical ventilation: 72/639 (11.3%). In-hospital mortality: duration less than 12 hours: 17/614 (2.44%). Patients with cardiogenic shock: duration more than 12 hours: 9/21 (42.86%); less than 12 hours: 8/47 (17.02%). Without cardiogenic shock, less than 12 hours: 9/567 (1.59%). In patients older than 80 years: 8/68 (11.8%). Conclusions: In our Center, we treated a great number of unselected, often elderly patients with acute myocardial infarction with primary PCI having a very favourable result. We think that this treatment modality should be available in the whole country.

ANALYSIS OF PERCUTANEOUS CORONARY INTERVENTIONS IN PATIENTS WITH ACUTE CORONARY SYNDROME angina pectoris, unstable, PTCA Objective: Early coronarography and revascularisation in patients with acute coronary syndrome (ACS) provides the best result. Our objective is to analyze the data of the increasing number of patients with ACS treated with PCI in the past year at our Cardiovascular Center. Methods: Analysis of the data and results of acute coronary syndrome (unstable angina pectoris, NSTEMI) patients treated with PCI in 2004 at our Clinic. Results: We performed percutaneous coronary interventions (PCI) in 1963 patients in 2004. There was a significant increase also in the total number of PCIs (1408/1963), as well as in the number of STEMI (531/639 – 38.9%/32.5%) and ACS (463/650 – 32.8%/33.1%) cases compared to last year. Considering the total number of PCIs, the rise in the rate of ACS cases did not change. The greatest change was in the rate of high risk ACS cases 151/467 (32.6%/71.8%). SVBG PCI was performed in 24 patients (3.7%). In this group of patients mean age was 65 years, 57.8% males (n=376). IABP was used in 18 cases (2.77%), respiratory treatment was needed in 19 patients (2.92%). Total ACS mortality was 2.31% (n=15), within high risk ACS 2.14% (n=14), while in low risk patients 0.55% (n=1). After morphologically successful PCI in the high risk group we lost 10 patients (2.14%). Conclusion: The mortality of high risk ACS group significantly differs from the low risk group and approaches the mortality of the STEMI group. We found the greatest benefit of the PCI in this subgroup.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia A CHRONICUS TOTALIS CORONARIA OCCLUSIO KEZELÉSE PERCUTAN INTERVENCIÓVAL Nagybaczoni B., Andrássy P., Rubóczky G., Zámolyi K., Voith L. Fõvárosi Bajcsy Zsilinszky Kh, Kardiológia, Budapest Katéteres laboratóriumunkban 2001 januárja és 2003 decembere között 1726 betegben történt elsõ percutan coronaria intervenció (PCI), közülük 118 betegben (82 ffi és 36 nõ, átlagéletkor 57,6+10,2 év) végeztünk recanalisatiot chr. totális occlusio miatt, 116 (LAD 29, LCX 25, RCA 62) natív érben és 2 v. saphena graftban. Klinikailag 54 (45,7%) betegnél elõzõleg infarctus zajlott, 35 (29,7%) beteg volt diabeteses. A beavatkozás indikációja: stabil angina 99 (83,9%), instabil angina 19 (16,1%). 67 betegnél 94 stent beültetésére került sor. A recanalisatio sikeres volt 85 (72,0%) betegben, a 26 három hónapon belül elzáródott érbõl 20, a 92 három hónapon túl elzáródott érbõl 65 volt sikeres. A klinikai sikertelenség oka az esetek döntõ többségében az eredménytelen recanalisatio, és 2 (1,7%) esetben nagy kedvezõtlen kardiális esemény (MACE) volt: 1 esetben acut myocardialis infarctus, 1 esetben korai ismételt tágítás. Acut koszorúér mûtétre nem volt szükség, fatális kimenetel nem volt. Egy éven belül 13 (15,3%) ismételt tágítás történt chr. restenosis miatt. Fentiek alapján a chronicus teljes koszorúér elzáródás szokványos technikákkal (intermedier vagy kemény vezetõdrót, ballonos tágítás, stent beültetés) történõ kezelése az esetek több mint 70%-ban megfelelõ eredménnyel és viszonylag kevés szövõdménnyel elvégezhetõ.

TREATMENT OF THE CHRONIC CORONARY TOTAL OCCLUSION WITH PERCUTANEOUS CORONARY INTERVENTION PTCA At our Cath Lab, during 1726 first percutaneous coronary interventions (PCI), recanalisatin was performed in chr. total occlusion on 118 patients (82 male and 36 female, average age 57.6+10.2 years) between January 2001 and December 2003, in 116 (LAD 29, LCx 25, RCA 62) native vessels and 2 saphenous vein graft's. Clinically prior MI occured in 54 (5.7%) and diabetes in 35 (29.7%) pts., indications of the procedures: stable effort 99 (83.9%) and 19 (16.1%) with unstable angina. During the interventions, 94 stents were implanted in 67 cases. The recanalisation was successful in 85 (72.0%) pts. (26 in the less than 3 months occlusion cases 20, in the 92 more than 3 months cases 65). In most cases, the lack of unsuccess was a result of ineffective recanalisation, except 2 (1.7%) pts. with major adverse cardiac events (MACE): 1 acute redo PCI and 1 acute MI. No acute CABG surgery or fatal outcome. Within one year, 13 (15.3%) repeated dilatations were performed because of chr. restenosis. The above results suggest that the recanalisation of the chr. occlusion with conventional tools (intermediate or stiff guide wire, balloon, stent) has satisfactory result in more than 70% of cases, and the rate of complications is low.

A NEM, A CUKORBETEGSÉG ÉS A BEAVATKOZÁS SÜRGÕSSÉGÉNEK SZEREPE A KETTÕS AGGREGÁCIÓGÁTLÓ KEZELÉS HATÁSOSSÁGÁRA SZTENT IMPLANTÁCIÓN ÁTESETT BETEGEKNÉL

IMPACT OF GENDER, DIABETES AND URGENCY TO THE EFFICACY OF ANTI-PLATELET THERAPY AFTER STENT IMPLANTATION

Pintér T., Kónyi A., Habon L., Tahin T., Horváth I., Komócsi A. PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Intervencionális Kardiológia, Pécs

antiplatelet agents and therapy, PTCA Aim: In our previous studies relationship was demonstrated between the effectiveness of thienopyridine therapy and the event-free survival of patients undergone coronary stent implantation. The aim of our current study was to examine the correlation of the effectiveness of the platelet-aggregation (PA) inhibitor therapy with other major risk-factors in post-PCI patients. Method: Optical aggregometry results of 155 randomly selected post-PCI patients receiving dual antiPA regimen has been evaluated. Among the patients were 77 male and 78 female, their age was 58.96±10.76 and 59.13±9.7 years respectively. The maximal platelet aggregation was measured with several inductors (adenosine-diphosphate (ADP) 5 µM, 10 µM, collagen (COLL) 2 µg/ml, epinephrine (ADR) 10 µM) and compared among the male and female, diabetic and non-diabetic cases and patients undergone urgent or elective PCI. The measurements were performed on the first, the 2-3th, the 5-8th and on the 30th day after the PCI. Results: There was no significant difference between genders and the acute and elective subgroups. Significant difference was found in the results of the aggregometry with ADP 10 µM in the diabetic subgroup on the 2-3th day after PCI, and there was no difference between this patients in the other periods. Discussion: In our in vitro study significant difference in the degree of platelet-aggregation inhibition in the diabetic subgroup on the 2-3th day after PCI detected. In our previous studies the accumulation of stent thrombosis in this period was observed. The interaction of advanced glycolisation end-products and the aspirin has been reported. Similar mechanisms might play role in the lower responsiveness to dual AP therapy in the diabetic group that may render these patients more susceptible for thrombotic complications, although further investigations are needed to clarify this presumption.

Célkitûzés: Munkacsoportunk korábbi vizsgálatai során összefüggést tudtunk kimutatni a thienopyridin aggregációgátló kezelés aggregometriával mért hatékonysága és a sztent implantáción átesett betegek hosszú távú eseménymentes túlélése közt. Jelen vizsgálatunk célja az aggrenometriás mérési eredmények és az egyéb rizikófaktorok közti esetleges összefüggés feltárása volt. Módszer: Centrumunkban 2004-ben sztentimplantáción átesett thienopyridin és aszpirinból álló kettõs aggregációgátló kezelésben részesülõ betegeink közül, random kiválasztott 155 beteg aggregometriás vizsgálatának eredményeit dolgoztuk fel. A betegek között 77 férfi és 78 nõ volt, átlagéletkoruk 58,96±10,76 és 59,13±9,7év volt. Carat Diagnosztika TX4 típusú aggregométerrel, különbözõ induktorok hatására (adenozin-difoszfát (ADP) 5 µM, 10 µM, collagén (COLL) 2 µg/ml, adrenalin (ADR) 10 µM) mértük és a maximális aggregáció mértékét hasonlítottuk össze a diabeteszes és nem diabetszes, az akut és elektív beavatkozáson átesett betegek, valamint a két nem közt. Méréseinket négy idõperiódusban: implantáció utáni 1., 2-3., 5.-8., valamint 30. napon végeztük. Eredmények: Nem találtunk szignifikáns eltérést a mérési eredményekben a két nem, illetve az akutan és elektíven perkután koronária intervención átesett betegek között. Szignifikáns különbség mutatkozott a 10 µM ADP induktorral mért aggregáció mértékében a diabeteszes-nem diabeteszes betegcsoportok között az utóbbiak javára a 2-3. napon, az egyéb idõpontokban történt mérések során ezen induktor esetén sem adódott szignifikáns eltérés. Következtetések: In vitro vizsgálatunkban a vizsgált diabéteszes populációban szignifikáns eltérést észleltünk az aggregáció gátlás mértékében a nem-diabéteszes betegekhez képest a 2-3. napon. Saját vizsgálataink szerint ezen periódusban az akut stentelzáródás halmozódik. Irodalmi adatok utalnak cukorbetegeknél a felhalmozódó glikációs végtermékek aszpirin-hatást rontó kölcsönhatására. Feltételezésünk szerint fenti összefüggés thienopyridinek esetében is fennállhat, ennek tisztázására azonban további vizsgálatok végzését tartjuk szükségesnek.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia STRESSZ PERFÚZIÓS MR VIZSGÁLAT DIAGNOSZTIKUS ÉRTÉKE 1

1

1

2

1

DIAGNOSTIC ACCURACY OF STRESS PERFUSION MRI 2

Simor T. , Tóth L. , Horváth I. , Tóth A. , Tormási I. , Hüttl K. , Repa I.3, Papp L.1 1 PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Pécs 2 SE, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Radiológia Diagnosztika, Budapest 3 Kaposvári Egyetem, Diagnosztikai és Onkoradiológia, Kaposvár Háttér: A szignifikáns koszorúér szûkület terhelés során szívizom vérellátási zavart okoz, melynek kimutatására egy új, noninvazív eljárás a stressz perfúziós MR vizsgálat. Elõadásunkban ennek diagnosztikus értékét mutatjuk be. Beteganyag, módszer: 55 (32 férfi, 23 nõ, átlagéletkor: 54,86±8,6 év) - invazív kivizsgálásra elõjegyzett - betegnél történt nyugalmi és stressz perfúziós MR vizsgálat valamint koronarográfia. A perfúziós MR-vizsgálat során szaturációs visszatérés akvizíciós szekvenciát alkalmazva (90°-os szaturációs pulzus után rövid visszatérési idõ és gyors hybrid-echo planar kiolvasás) szívciklusonként 3 rövid tengely felvétel készül a szív 16 szegmentumáról (basalis 6, középsõ 6 és csúcsi 4). Onmiscan (0,75 mmol/kg, 8 ml/sec) adása után nagy felbontóképességgel vizualizáljuk a szívizom véráramlásától függõ kontrasztanyag felvétel kinetikáját és detektáljuk a szegmentumokon belüli perfúziós zavarokat. A terheléses vizsgálat során Adenosin (140 µg/kg/perc) 3 percig történõ adása után készítünk felvételeket a nyugalmi vizsgálattal egyezõ módon. A koronarográfia során a QCA-val 75%-osnál nagyobb szûkületet tekintettük szignifikánsnak. Eredmények: 23 esetben igazolódott szignifikáns koszorúér szûkület. A stressz MRI szenzitivitása: 87%, specificitása: 87,5%, pozitív prediktív értéke: 83%, negatív prediktív értéke: 90%nak bizonyult. Következtetés: A stressz perfúziós MR-vizsgálat magas diagnosztikai érzékenységgel mutatja a koszorúér-szûkület okozta szívizom perfúziós zavarokat.

SUBACUT STENT THROMBOSIS STEMI-BEN VÉGZETT CORONARIA INTERVENCIÓ SORÁN Soltész Á., Becker D., Szabó G., Gellér L., Fülöp G., Molnár L., Apor A., Merkely B. SE ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Cél: Az ST elevációs myocardialis infarctusban (STEMI) végzett primer percutan coronaria intervenció (PCI) egyik legveszélyesebb szövõdménye a subacut stent thrombosis (SAT). Korábbi munkánk során a SAT etiológiáját és rizikófaktorait vizsgáltuk. Ennek eredménye azt igazolta, hogy a SAT elõfordulása STEMI-ben, (ahol az esetek többségében megelõzõ antithromboticus kezelés nélkül történik a beavatkozás) a SAT kétszer gyakoribb, mint elektív intervenció során. Módszer: Jelen munkánkban a 2004 elejétõl a nemzetközi ajánlások megváltozásának megfelelõen a STEMI-ben alkalmazott agresszívebb antithromboticus (AT) therapia, emelt dózisú clopidogrel mellett kialakult SAT-ok gyakoriságát hasonlítottuk össze a 2003-as év eredményeivel. Eredmények: 2003-ban összesen 1408 PCI történt intézetünkben, 549 esetben STEMI-ben, ebbõl 17 alkalommal fordult elõ SAT (3,1%). 2004-ben 1963 PCI történt, 639 STEMI-ben, 17 esetben alakult ki SAT (2,7%). Exitus 1, illetve 2 esetben történt, az azonnal megkezdett CPR és recanalisatios kísérlet ellenére. Következtetés: Az alkalmazott agresszívabb AT kezelés hatására STEMI-ben végzett primer PCI során klinikánkon arányában kevesebb SAT fordult elõ a megelõzõ évhez képest. Vélhetõen a relatíve alacsony subacut stent thrombosis esetszám miatt a különbség még nem szignifikáns.

ischaemia, magnetic resonance imaging/spectroscopy Background: Myocardial perfusion (MP) during adenosine stress shows significant variations due to the presence of any significant coronary artery stenosis. The aim of this study was to show the diagnostic accuracy of adenosine stress perfusion MRI as data are compared to the results of coronary angiography. Patients, Methods: Rest and stress perfusion 1.5 T MRI and coronary angiography were performed in 55 pts (32 male, 23 female, mean age: 54.86±8.6). 3 short axis slices during each heart beat were acquired to collect images in 16 segments of the heart (basal 6, mid 6 and apical 4) using a saturation recovery, 90° preparation pulse, short recovery time and fast hybrid-echo planar sequence. These beat to beat images were collected during the 3rd minute perfusion of 140 µg/kg/min Adenosin and a bolus of 0.75 mmol/kg Onmiscan (8 ml/sec), during which MP dependent differential contrast agent uptake kinetics was visualized and thus coronary artery circulation dependent MP differences in each myocardial segments were detected. QCA > 75% was used as a marker of significant coronary artery stenosis. Significant coronary artery stenosis was detected in 23 pts out of 55. The sensitivity, specificity, positive and the negative predictive value of stress MRI (as compared to coronary angiography) was 87%, 87.5%, 83% and 90%, respectively. Conclusion: Adenosine stress perfusion MRI detects coronary artery disease with high accuracy.

SUBACUTE STENT THROMBOSIS IN PERCUTANEOUS CORONARY INTERVENTIONS IN STEMI interventional cardiology, PTCA Aim of our study: One of the most dangerous complications of primary percutaneous coronary intervention (PCI) in ST elevation infarction (STEMI) is subacute stent thrombosis (SAT). In our previous study we examined the etiology and the risks of SAT. The results of this examination confirmed that SAT cases in STEMI are twice as often as in planned interventions (because most of the cases are treated without previous antithrombotic therapy). Methods: In our present study we compared the incidence of SAT cases in 2004 – using more aggressive antithrombotic (AT) therapy, increased clopidogrel dose by the new guidelines – to the results of year 2003. Results: PCI was performed altogether in 1408 patients in 2003, 549 cases were STEMI, 17 cases from these had SAT (3.1%). In the year of 2004 there were 1963 PCI, 639 in STEMI, 17 of these had SAT (2.7%). In spite of immediately attempted CPR and recanalisation, 1 and 2 cases expired. Conclusions: More aggressive AT therapy resulted decreasing number of SAT in primary PCI in STEMI compared to the year before. The difference is not significant yet, probably because of the relatively low number of subacute stent thrombosis cases.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia LEVOSIMENDAN ALKALMAZÁSA PERCUTAN CORONARIA INTERVENCIÓT KÖVETÕEN AKUT CORONARIA SYNDROMA ELLÁTÁSA SORÁN Soós P., Becker D., Fülöp G., Zima E., Szabó G., Gellér L., Apor A., Bartha E., Merkely B. Semmelweis Egyetem ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Bevezetés: A levosimendan egy kalciumérzékenyítõ szer, ami a myocardialis kontraktililást fokozza, ezért csökkent bal kamra funkciójú betegek állapotát javíthatja. Intézetünkben egy év alatt 639 ST-elevációs myocardialis infarktuson átesett és 467 magas rizikójú akut coronaria syndromával kezelt betegbõl 31 esetében alkalmaztunk levosimendan kezelést. A betegek átlagéletkora 67,0±2,2 év volt. Módszerek: Levosimendan kezelést, illetve csökkent balkamra-funkciójú, pozitív inotrop szerekkel kezelt, nagyterületû falmozgászavart és nagy myocardials enzimkiáramlást mutató betegek esetében végeztünk. A coronaria intervenciót követõ elsõ 24 órában mért ejekciós frakció 36,3±2,5% volt. A levosimendan adását az intervenciót követõ 2,6±0,2 napon kezdtük, 10 perc telítõ dózis adása után 6 órán át folytattuk; dozírozása a betegek testtömege alapján történt. Eredmények: Intraaortikus ballonpumpát (IABP) 16 betegnél alkalmaztunk, amit a levosimendan kezelést követõen, átlagosan 6,2±0,6 nap után, 13 esetben sikeresen el lehetett hagyni. Respirátoros lélegeztetést 24 betegnél alkalmaztunk, átlagosan 5,5±0,9 napig, majd 17 beteget sikeresen leszoktattunk a lélegeztetõgéprõl. A levosimendan kezelésen átesett betegek intézetünkben töltött ideje 8,5±0,7 nap volt, ebbõl 7,5±0,7 napot töltöttek intenzív terápiás osztályon. A kórházon belüli halálozás 12,9%-os volt. Ez az érték lényegesen, bár nem szignifikánsan alacsonyabb, mint a cardiogen sokkal kezelt betegek 28,0%-os mortalitása. Összefoglalás: levosimendan alkalmazásával az ST-elevációs myocardialis infarktuson átesett, illetve magas rizikójú akut coronaria syndromával kezelt, mindemellett csökkent bal kamra funkciójú betegeknél a pozitív inotrop szerek dózisa csökkenthetõ, sikeresebben szoktathatók le az IABP-ról és a lélegeztetõgéprõl, emellett a szer alkalmazása a mortalitás csökkenésében is szerepet játszhat.

AZ AKUT KORONÁRIA SZINDRÓMA REGISZTER EGYÉVES ADATAINAK EREDMÉNYEI ROMÁNIÁBAN Struczuy M., Benedek I., Hintea T., Torok R., Kovacs I., Kato G. Egyetemi Kórház, Kardiológiai Klinika, Marosvásárhely Célkitûzés: Az akut koronária szindróma (ACS) kezelésében, az európai ajánlások alapján az intervencionális kezelés kiemelt szerepet foglal el. Ezen eljárások bevezetésével (koronáriaõrzök, intervencionális egységbe való szállítás) sikerült az elhalálozást AMI-ban 30–35%-ról (80-as évek), 3-4%-ra csökkenteni. Romániában a kardiovaszkuláris mortalitás továbbra is igen magas, ezért szükségesnek találtuk egy regionális regiszter létrehozását, melynek segítségével információt gyûjthetünk az ACS incidenciájáról és mortalitásáról, a terápia hatékonyságáról. Anyag és módszer: A regiszter tíz, Hargita, Kovászna és Maros megyei kórházi egységek bevonásával (kb. 1 millió lakos) indult, miután a különbözõ kórházakban kerekasztal megbeszélésen ismertettük a legújabb ajánlásokat az ACS kezelésében. Az adatok begyûjtése egy egyszerûsített kérdõív segítségével történt, melynek beküldése nem volt kötelezõ. Tanulmányunk 2004. január és 2005. január közötti idõszak adatait tartalmazza. Eredmények: 705 ACS esetbõl 338 volt AMI, 367 (68,65%) pedig instabil angina (IA). Az átlagéletkor 61,57 év. 76,19% ST elevációs AMI-t, 23,81% nem ST elevációs AMI-t jegyeztünk fel. Rizikótényezõk gyakorisága: diabétesz 7,46%, hiperkoleszterinémia 28,35%, hipertrigliceridémia 10,44%, dohányzás 30,92%, magas vérnyomás 44,77%. AMI-ban (STEMI) alkalmazott terápia a területen: 36 (13,8%) esetben intervencionális egységbe küldték a beteget, 4,76%-nál CABG történt, 23 (8,8%) esetben trombolízist végeztek, 71,43%-ban pedig konzervatív kezelést választottak. IA esetén alkalmazott kezelés: 10 (21,74%) intervencionális egységbe szállítás, 2,17%-ban CABG, 76,08% konzervatív kezelés. A területi adatok feldolgozása során 18,4%os elhalálozást jegyeztünk fel AMI-ban. Következtetés: A begyûjtött adatok alapján az a következtetés vonható le, hogy továbbra sem megfelelõ a területen az ACS kezelése, ezért szándékunkban áll folytatni és több központra kiterjeszteni az adatgyûjtést. Fontosnak találjuk a kórházakban a korszerû ajánlások ismertetését és kiterjesztését, az orvosok és nõvérek folyamatos képzését, a lakosság célirányos nevelését valamint a mentõszolgálat átszervezését is.

EFFECTS OF LEVOSIMENDAN FOLLOWING PERCUTANEOUS CORONARY INTERVENTION IN PATIENTS WITH ACUTE CORONARY SYNDROME cardiac intensive care, congestive heart failure, myocardial infarction Introduction: Levosimendan is a calcium sensitizer which increases myocardial contractility, that's why it may improve the clinical state of patients with impaired left ventricular function. During one year 639 patients with ST-elevation myocardial infarction and 467 patients with high risk acute coronary syndrome were treated in our department, 31 of them were treated also with levosimendan. Mean age was 67.0±2.2 of the patients. Methods: Levosimendan therapy was indicated in patients with impaired left ventricular function, by therapy with positive inotropic agents, by extensive wall motion abnormality and by high blood cardiac enzyme concentration. The ejection fraction was 36.3±2.5% in the first 24 hours. Levosimendan therapy was started on the 2.6±0.2 days following coronary intervention; for 6 hours after 10 minutes of higher initial dosage. Dosage calculations were based on patients' weight. Results: Intraaortic balloon pump (IABP) was inserted in 16 patients, and was removed after 6.2±0.6 days from 13 patients. Respirator was applied in 24 patients, and was weaned after 5.5±0.9 days in 17 cases. Levosimendan treated patients were hospitalized for 8.5±0.7 days in our clinic, 7.5±0.7 days of these were spent in the intensive care unit. The in hospital mortality was 12.9%. This result is substantially lower than the 28% mortality of the cardiogenic shock patients, however the difference is not significant. Conclusion: In summary, levosimendan treatment in ST-elevation myocardial infarction and in high risk acute coronary syndrome patients, who have an impaired left ventricular function, may help to decrease the use of positive inotropic drugs, to remove IABP, to wean the patients from the respirator, or may even help to reduce in hospital mortality.

REGIONAL REGISTRY ON ACUTE CORONARY SYNDROMES IN ROMANIA – ONE YEAR RESULTS myocardial infarction The importance of the interventional treatment in the management of the Acute Coronary Syndromes (ACS) is evidenced by the european guide-lines. Using these methods and organizing the modern coronary care units, was possible to reduce the mortality in Acute Myocardial Infarction (AMI) from 30–35% in the 80's to 3-4% nowadays. Being aware of the above mentioned data and of the very high mortality in AMI in Romania, we initiated a Regional Registry on ACS, in which w would like to collect and centralize all the information about the incidence and the mortality in ACS. Material and method: The registry was initiated in ten centers from 3 counties (Harghita, Covasna, Mures). Data were collected using easy to fill forms, containing information which are centralized in an easy accessible database for statistic analysis. Participants from ten centers agreed to fill in the forms. This study contains information regarding ACS centralized from January 2004 to January 2005. Results: we recorded 705 cases of ACS (males: 59.7%, females: 40.3%), from which 338 (31.34%) presented with AMI and 367 (68.65%) with Unstable Angina (medium age 61.57). In the AMI group we noted in 76.19% of the cases ST elevation AMI and in 23.81% non ST elevation AMI. Reported risk factors: diabetes mellitus 7.46%, hypercolesterolemia 28.35%, hypertrygliceridemia 10.44%, smoking 30.92%, hypertension 44.77%. Treatment used in the AMI group was: conservative 71.43%, surgical (CABG) 4.76%, systemic thromolysis in 23 cases (8.8%), and 36 cases (13.8%) were referred to interventional units. In the UA group we used conservative treatment in 76.08% of the cases, surgical in 2.17%, and interventional in 10 cases (21.74%). The mortality in AMI in the territory in this study was 18.4%. Conclusions: according to data presented above, we concluded that the treatment of ACS in the territory is far from being optimal. We propose to continue to collect data from more centers and to present them the results and the actual recommendations (to hospital doctors, ambulance staff, nurses and population), in order to improve the adherence to guidelines in the territory and to decrease the mortality in ACS.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia AZ ACUT CORONARIA SZINDRÓMÁBAN VÉDETLEN FÕTÖRZS TÁGÍTÁSOK KLINIKÁNKON 2004-BEN Szabó G., Becker D., Gellér L., Fülöp G., Hüttl K., Horváth A., Molnár L., Zima E., Merkely B. Semmelweis Egyetem ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest A bal fõtörzs-tágítás sokáig tabunak, majd kazuisztikai érdekességnek számított. Célunk a módszer mai helyzetének felmérése volt. Módszer: Klinikánkon 2004ben 1963 PCI-t végeztek. Ezek közül 21 esetben végeztünk védetlen fõtörzs tágítást. Védetlennek tekintettük a fõtörzs szûkületet, ha a bal ágrendszert nem védte fõágra (LAD vagy CX) helyezett jól vezetõ áthidalás. Szerzõk vizsgálták fõtörzs intervenciók sikerességét, a stentek, a keringés és légzéstámogató eszközök felhasználását. Eredmények: 2004-ben 21 beteg estében végeztünk védetlen fõtörzs tágítást. A betegek átlagéletkora 56,1 év (42-82) volt. A betegek közül 7 (33%) esett át korábbi ACBG-n. Esetükben akut (2) vagy krónikus (5) graftocclusio, miatt került sor az intervencióra. A többi 14 (67%) esetben a fõtörzs szûkülete vagy plaque-ruptúrája maga igényelte a beavatkozást. 8 esetben történt a beavatkozás STEMI-ben, melyek közül 5 cardiogen shockal szövõdött. A beavatkozások 71%-ban (15 eset) használtunk gyógyszerkibocsátó stentet, 28%-ban IABP-t és 38 %-ban respirátort. Az angiológiai siker: 95% TIMI-III, 5% TIMI-II flow volt. Törekedtünk a gyógyszerkibocsátó stentek direct implantációjára, amit az esetek 57%-ban tudtunk kivitelezni. Mortalitás 3 beteg 14% volt. 2 esetben cardiogen schockkal szövõdõ rescue PTCA után, egy esetben 30h-val ACBG-t követõ subacut reocclusiót követõen vesztettünk el beteget. Következtetés: Bár hazánkban a fõtörzs tágítást még inkább a kényszerûség (gravis kísérõbetegségek, sebészileg nem megoldható anatómiai szituációk), mint racionális döntések indikálják 14%-os kórházi mortalitás, amit minden esetben eleve szövõdményes akut esethez köthetünk, mindenképpen figyelemfelkeltõ. Elektív tágítás során nem vesztettünk el beteget.

UNPROTECTED LEFT MAIN ANGIOPLASTY IN ACUTE CORONARY SYNDROME AT OUR CLINIC IN 2004 angina pectoris, unstable, interventional cardiology, PTCA Left main angioplasty was thought to be a taboo, and then an interest of casuistic. Our aim was to assess the state of this method today. Method: We performed 1963 PCI at our Clinic in 2004. 21 of these were unprotected left main angioplasty. Left main stenosis was defined "unprotected" if the left coronary arteries were not protected by a well-functioning bypass graft placed on a major branch (LAD or Cx). Authors evaluated the success rate of left main interventions, also the utilization of stents and circulatory-respiratory support. Results: Unprotected left main angioplasty was performed in 21 patients in 2004. Mean age was 56.1 years (42-82). 7 (33%) of these patients had prior CABG operation. In these cases, acute (2) or chronic (5) graft-occlusion was the reason for intervention. In the other 14 (67%) cases left main stenosis or plaque-rupture was the indication for the procedure. 8 cases had STEMI, of these 5 were complicated by cardiogenic shock. In 71% (15 cases) we used a drug eluting stent, in 28% IABP and 38 % respirator. The angiological success rate was: 95% TIMI-III, 5% TIMI-II flow. We intended to directly implant the drug-eluting stents, being able to do so in 57% of the cases. Mortality was 3 patients (14%). 2 cases after rescue PTCA complicated by cardiogenic shock, one patient expired due to subacute reocclusion 30 hours after CABG. Conclusion: Although in our country left main angioplasty is mostly indicated by necessity (severe co-morbidity, non-operable anatomic situations), rather than by rational decisions, 14% in-hospital mortality is - when all patients were acute, complicated cases - nonetheless relevant. There was no mortality in elective cases.

A TNF-ALFA PROMOTER POLIMORFIZMUSAINAK KAPCSOLATA AZ INZULINREZISZTENCIA ALAKULÁSÁVAL ÉS AZ ADIPONECTIN SZINTEKKEL SZÍVINFARKTUSON ÁTESETT BETEGEKBEN

TNF-ALPHA PROMOTER POLYMORPHISM, INSULIN RESISTANCE AND ADIPONECTIN LEVELS IN PATIENTS WITH MYOCARDIAL INFARCTION

Szenthe P.1, Kovács M.2, Speer G.3, Palik É.2, Pogátsa G.1, Winkler G.4, Cseh K.1 1 Károlyi Sándor Kórház, I. Belgyógyászat, Budapest 2 Semmelweis Egyetem, III. Belgyógyászati Klinika, Budapest 3 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest 4 Szt. János Kórház, II. Belgyógyászat, Budapest

molecular biology, myocardial infarction Insulin resistance and decreased serum adiponectin (sA) levels are cardiovascular risk factors. The aim of our study is the evaluation of the frequency of TNF-a-238 and -308 G/A promoter polymorphisms in relationship with insulin resistance and adiponectin levels in patients with previous myocardial infarction. TNF-a polymorphism was studied with PCR technique in 139 patients (m/f: 91/48, age: mean SD: 59±12) and 137 control subjects (m/f: 85/52, age: 56±12). Fasting C peptide and serum adiponectin levels were measured with RIA. The 238 A allele was significantly more frequent (4,3% vs. 1,5%, p=0,04, OR: 3,04), the -308 A allele significantly less frequent (11,5% vs. 17%, p=0,04, OR: 0,59) in the patient group. Type 2 diabetes mellitus was detected in 81% of the patients with -238 A polymorphism. The C-peptide levels in the patient group were significantly higher (4,15±2,2 ng/ml), the serum adiponectin levels significantly lower (8,6±4,9 µg/ml, p<0,01), as compared to controls (1,07±0,36; 14,1± 3,8). The C-peptide concentrations were significantly higher, the adiponectin levels significantly lower in patients with -238 A and -308 G allelic polymorphisms, as compared to those without. The risk for insulin resistance and myocardial infarction is increased in patients carrying -238 A and -308 G alleles. Type 2 diabetes mellitus increases the risk further (OR: 11,03)

Az adiponectin szérumszintjének csökkenése és az inzulinrezisztencia ismert kardiovaszkuláris kockázati tényezõ. Célkitûzésünk a TNF-alfa-238 és -308 G/A polimorfizmusai, valamint az inzulinrezisztencia és a szérum adiponectin szintek kapcsolatának vizsgálata szívinfarktuson átesett betegekben. A TNF-alfa polimorfizmusait PCR technikával vizsgáltuk 139 beteg (ffi/nõ: 91/48, életkor: átlag ± SD: 59±12 év) és 137 referens személyben (85/52, 56±12). Az éhomi Cpeptid és szérum adiponectin szintek mérése RIA-val történt. A -238 A allél szignifikánsan gyakoribb (4,3% vs. 1,5%, p=0,04, OR: 3,04), a -308 A allél szignifikánsan ritkább volt a betegcsoportban (11,5% vs. 17%, p=0,04, OR: 0,59), mint a referensben. A -238 A allélt hordozó betegekben 2-es típusú diabetes mellitus 81%-ban volt jelen. A betegcsoport C-peptid szintje (4,15±2,2 ng/ml) szignifikánsan magasabb, szérum adiponectin szintje alacsonyabb (8,6±4,9 µg/ml, p<0,01) a kontrollokénál (1,07±0,36, illetve 14,1±3,8). A -238 A és a -308 G allélt hordozó betegek C-peptid szintje szignifikánsan magasabb, szérum adiponectin szintje alacsonyabb volt (p<0,01), mint az ezen alléleket nem hordozóké. A TNF-alfa-238 A és -308 G alléljeinek hordozása kockázatnövekedést jelent inzulinrezisztencia és szívinfarktus szempontjából. 2-es típusú diabetes mellitus társulása a kockázatot tovább fokozza (OR: 11,03).


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia INTRACORONARIÁS STENT THROMBOSIS A CLOPIDOGREL ÉRÁBAN

INTRACORONARY STENT THROMBOSIS IN THE CLOPIDOGREL ERA 1

Szûk T., Csapó K., Kõszegi Z., Vajda G., Szokol M., Varga I. Pataky S. , Édes I. DE OEC ÁOK, Kardiológiai Intézet, 1 DE OEC ÁOK, Debrecen Cél: A szerzõk subacut stent thrombosison átesett betegek (I. csoport, n=30) jellemzõit hasonlították össze stent implantált, de korai stent thrombosist nem szenvedett betegek (II. csoport, n=30) adataival. Módszer: A betegeket klinikánk elmúlt 4 éves anyagából retrospektív módon gyûjtötték össze, a statisztikai analízishez Stata számítógépes programot használtak. Összehasonlították a két csoport fõ anamnesztikus adatait, a stentelt lézió morfológiai jellemzõit, a stent implatatio fõ technikai jellemzõit és az alkalmazott gyógyszeres terápiát. Eredmények: A stent thrombosisos betegek csoportjában magasabb volt az AMI miatt végzett primer beavatkozás (33,33 vs. 0%, p=0,0008), a teljes occlusio (23,33 vs. 9,67%, p: NS) és a 3 ér betegség aránya (16,67 vs. 10%, p: NS), gyakrabban volt érintve a LAD (66,67 vs. 38,7%, p: NS), magasabb volt a C típusú coronaria laesio (40 vs. 16,1%, p=0,01) elõfordulása. A stent beültetés technikai jellemzõiben (alkalmazott ballon hossza, átmérõje, a stent hossza, a tágítás során alkalmazott maximális nyomás, stb.) nem mutatkozott jelentõs különbség a két csoport között, kivéve a direkt stentelés alacsonyabb elõfordulását a stent thrombosisos csoportban (40 vs. 67,74%, p=0,041). Az I. csoportban alacsonyabb (23,33 vs. 33,33%, p: NS) volt azon betegek aránya, akik a beavatkozás elõtt clopidogrel elõkezelésben (loading) részesültek. Következtetés: A stent thrombosison átesett betegek coronaria laesioja súlyosabb, nagyobb a többér betegség aránya, illetve az elõzetes clopidogrel kezelés elmaradása gyakoribb volt nem szignifikáns mértékben, mint a thrombosist nem szenvedett betegeknél.

A KERINGÕ ENDOTHELSEJTEK VIZSGÁLATA KARDIOVASZKULÁRIS MEGBETEGEDÉSEKBEN PERKUTÁN KORONÁRIA INTERVENCIÓT KÖVETÕEN Vargová K., Tóth Zsámboki E., Csóti É., Fischer É., Hízoh I., Kiss R., Préda I. MTA-SE/OGYK, Kardiovaszkuláris Kutatócsoport, Kardiológaiai Osztály, Budapest Az akut miokardiális infarktus során endothel károsodás jöhet létre. Az érfalból levált, vérben keringõ endothelsejtek információt szolgáltatnak az endothel sérülés pathomechanizmusát illetõen. Vizsgálataink elsõ részében a vérben keringõ endothelsejteket (CEC) különbözõ kardiovaszkuláris betegségekben szenvedõ alanyok vérébõl izoláltuk és endotheliális eredetüket anti-vWF festés segítségével igazoltuk. Ezt követõen a vérben található CEC számát és életképességét 12 miokardiális infarktusban (AMI), valamint 10 stabil angina pectorisban (CAD) szenvedõ beteg vérébõl határoztuk meg PCI elõtt, után, a PCI-t követõ elsõ, és a 3. napon, acridinorange-propidiumjodid (AO-PI) festés segítségével. Eredmények: A CAD csoportban a PCI elõtt magasabb CEC számot találtunk (median (M):4,35/ml; interkvartilis terjedelem (IQR): 2,75–10,5/ml) az egészséges egyénekben mért értékekhez képest (M: 0,5/ml; IQR: 0,5–1,8/ml, p=0,034). A CEC száma a PCI-t követõ elsõ napon további emelkedést mutatott (M: 6,0/1 ml; IQR: 4,0–8,5/ml), míg a 3. napon már szignifikáns csökkenés volt tapasztalható (M: 2,5/ml; IQR: 1,25–4,5/ml, p=0,023) a pre-PCI értékekhez képest. Az AMI pre-PCI betegekben a CEC száma szignifikánsan magasabb volt (M: 8,5/ml; IQR: 4,75–13,75/ml, p=0,012) a CAD csoporthoz képest, majd közvetlenül a PCI után tovább emelkedett (M: 11,75/ml, IQR: 6,5–16,0/ml). A PCI-t követõ 24 óra múlva a CEC száma az elõbbinél is magasabb volt (M: 15,0/ml; IQR: 6,5–26,5/ml, p=0,023), majd 72 óra múlva szignifikánsan csökkent (M: 2,25/ml; IQR: 1,25–8,6/ml, p=0,0076). Az AMI csoportban a PCI-t követõ elsõ, valamint a PCI utáni 3.napon a CEC nagy többsége életképes volt. A CAD csoportban a PCI elõtt, valamint a PCI-t követõ elsõ napon is hasonló eredményeket figyeltünk meg. A PCI utáni 3. napon viszont e csoportban az izolált CEC többsége a sejthalál egyértelmû jeleit mutatta. Összefoglalva, a vérben található emelkedett CEC szám a CAD és az AMI csoportban egyértelmûen endothel károsodásra utal. Az eredmények alapján, a legnagyobb mértékû endothel sérülés az AMI csoportban volt megfigyelhetõ. Az angioplasztika további endothelsejt leválást hoz létre; eredményeink bizonyítják a PCI-függõ endothel károsodást.

antiplatelet agents and therapy, interventional cardiology Aim: Characteristics of patients with (group I., n=30) and without (group II:, n=30) subacute stent thrombosis was compared. Methods: The groups was collected retrospectively from the patients of our clinic after stent implantation during the last 4 years. Stata computer programme was used for statistical analysis. Main anamnestic features, morphologic characteristics of the lesion, technical properties of the stent implantation and the applied drug therapy were compared. Results: The rate of primary stenting in AMI (33.33 vs. 0%, p=0.0008), total occlusion (23.33 vs. 9.67%, p: NS) and 3 vessel disease (16.67 vs. 10%, p: NS) was higher, the involvment of the LAD was more frequent (66.67 vs. 38.7%, p: NS), the rate of type C lesion (40 vs. 16.1%, p=0.01) was higher in patients with stent thrombosis. There was no significant difference between the two groups in the technical properties of stent implantation (the length and the diameter of the balloon, the length of the stent, maximal pressure during the implantation etc.) except the lower rate of direct stenting in the group with stent thrombosis (40 vs. 67.74%, p=0.041). The rate of patients, who got clopidogrel pretreatment (loading) before the stent implantation was lower (23.33 vs. 33.33%, p: NS) in group I. Conclusions: In the patient group with stent thrombosis the coronary lesion was more serious, the rate of multivessel disease was higher. The lack of previously started clopidogrel was not significantly more frequent in these patients.

EVALUATION OF ENDOTHELIAL DAMAGE IN CORONARY ARTERY DISEASE BY QUANTIFICATION OF CIRCULATING ENDOTHELIAL CELLS coronary heart disease, endothelium, PTCA In patients with acute coronary syndrome endothelium perturbation can be demonstrated. To test the hypothesis, that endothelium damage leads to elevated circulating endothelial cell (CEC) count in acute coronary syndrome, first, CEC's were isolated from whole blood of patients suffering from cardiovascular diseases and the endothelial orgin of the CECs was confirmed by von Willebrand factor (vWF) staining. Second, CEC count and viability was assessed in 12 patients with acute myocardial infarction (AMI) and 10 with stable angina (CAD) before and immediately after PCI, 24 hours thereafter, and on the third day with AO-PI staining. Results: In stable angina group (CAD), the number of CECs before PCI was significantly higher (Mmedian): 4,35/ml; IQR (interquartile range): 2.75–10.5/ml) compared to controls (M: 0.5/ml; IQR: 0,5–1,8/ml, p=0.034). On the first day after PCI, the number of CEC rose (M: 6.0/1 ml; IQR: 4.0–8,5/ml), but on the third day after coronary intervention, the CEC count was significantly lower (M: 0.5/ml; IQR: 1.25–4.5/ml, p=0.023) compared to pre-PCI values. In AMI group, the level of CECs determined before PCI was significantly higher (M: 8,5/ml; IQR: 4,75–13,75, p= 0,012) compared to CAD group. The CEC count rose after PCI (M: 11.75/ml; IQR: 6.5–16.0/ml) and peaked (M: 15.0/ml; IQR: 6.5–26.5/ml, p=0.023) 24 hours after coronary intervention. Comparing to baseline, CEC count in 72 hour samples was significantly lower (M: 2,25/ml; IQR:1,25–8,6/ml, p=0,0076). In AMI group, the majority of the isolated CECs pre-, post-, 24 hours and 72 hours after PCI was viable. In CAD group, the number of isolated viable CECs pre- and 24 hours after PCI didn't differ significantly from AMI group; 72 hours after coronary intervention strong decrease of viable CECs was detected. In conclusion, we have confirmed elevated CEC count in AMI and CAD patients; coronary intervention can lead to further, PCI- dependent damage and shedding of the vascular endothelium. Furthermore, the endothelial injury was the highest in AMI group, and peaked 24 hours after PCI. Based on our results, the elevated number of CECs is an direct evidence of endothelial perturbation in coronary artery disease.


Iszkémiás szívbetegség, intervencionális kardiológia CARDIOGEN SOKK-BAN VÉGZETT PCI Zima E., Szabó G., Becker D., Gellér L., Fülöp G., Molnár L., Tóth S., Horváth A., Apor A., Merkely B. SE ÁOK, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Az akut coronaria syndroma (STEMI, NSTEMI, IAP) szövõdményeként fellépõ cardiogen sokk oki terápiájának leghatékonyabb módszere a megfelelõ idõablakon belüli coronaria interventio. Módszer: A 2004-ben a budapesti interventios ügyelet keretében klinikánkon 1106 magas rizikójú akut coronaria syndromával (mrACS) érkezett beteget kezeltünk PCI-vel. Ezen betegek közül 87-nél észleltük szövõdményként cardiogen sokk kialakulását. A nemzetközi vizsgálatok erre a betegcsoportra nézve továbbra is magas mortalitást mutattak ki. Célunk volt az igen magas mortalitású cardiogen sokkos betegcsoport kórházi halálozási mutatóinak értékelése. Eredmények: 2004-ben 639 beteget vettünk fel STEMI, 467 beteget magas rizikójú ACS diagnózissal. E betegek kórházi mortalitása 4,07% (STEMI), illetve 3% (mrACS) volt, e halálozás 65%-ért a szövõdményes cardiogen sokk tehetõ felelõssé, mely a STEMI-vel kezelt betegek 10,6%-át, illetve az hrACS betegek 4,06%-át tették ki (68, illetve 19 beteg). A cardiogen sokkos betegek átlagéletkora 68 év volt. Angiológiailag sikeres PCI történt 93,4%-ban. Revacsularizált erek aránya: LAD 35 (45%), RCA 31 (40%), CX 6 (7,8%,) LAD+CX 2 (2,6%), RCA+LAD 3 (3,9%) volt. IABP-t 61 (67,8%) betegnél, respirátort 46 (52,9%) betegnél, CVVH kezelést 5 (5,7%) betegnél, levosimendan kezelést 21 (24,1%) betegnél alkalmaztunk. A perioperatív idõszakban 18 (20,7%) betegnél végeztünk teljes cardiopulmonalis resuscitációt. A cardiogen sokk-kal társuló esetek mortalitása intézetünkben 28,73% (25 beteg) volt. Következtetés: A akut coronaria syndroma kifejezetten magas mortalitással járó szövõdménye, a cardiogen sokk prognózisa a korai PCI, respirátor-, IABP-kezelés együttes alkalmazása, valamint a következményes többszervi elégtelenség korai gyógyszeres és eszközös ellátása a mortalitást jelentõsen csökkenti.

MYOCARDIUM SPECT BAL TAWARA-SZÁR-BLOKKBAN Zupán K.1, Kári B.2, Pártos O.3 1 Semmelweis Egyetem ÁOK, Kardiológiai Tanszék, Budapest 2 Semmelweis Egyetem, Radiol. és Onkoterápiás Klin. Budapest 3 Országos Kardiológiai Intézet, Budapest Háttér: Bal Tawara-szár-blokkos (BTSZB) betegek myocardium perfúziós scintigraphiás (MPS) felvételén gyakran figyelhetõ meg septalis perfúziós defektus organikus coronaria-szûkület nélkül. Ez csökkenti a módszer értékét az ischaemiás szívbetegség diagnosztikájában. Célkitûzés: A perfúziós felvételek kvantitatív értékelésével, alacsony ischaemia-kockázatú BTSZB-os betegekbõl kialakított („betegség-specifikus”) normál adatbázishoz való viszonyítással a diagnosztikus pontosság növelése ebben a betegcsoportban. Módszerek: Az Intézet Izotópdiagnosztikai Laboratóriumában 1997–2003 között 170 BTSZB-os betegnél történt MPS vizsgálat. Ezek közül 50 Tl-201 MPS-val vizsgált beteg esett át coronarographián (CAG) a vizsgálathoz képest 6 klinikailag eseménymentes hónapon belül. A felvételeket újra kiértékeltük, az elkészített poláris („bull's eye”) képeket a 170 beteg közül retrospektív elemzés alapján ischaemiás szívbetegségre nézve alacsony kockázatúnak vélhetõ betegek (14 eset) felvételébõl készített adatbázishoz hasonlítottuk. Elvégeztük a kiértékelést egy nemzetközileg elismert döntéstámogató rendszerrel is (Emory Cardiac Toolbox-TM). A CAG alapján ischaemiás területek diszkriminációjának hatékonyságát ROC analízissel vizsgáltuk. Eredmények: A CAG-val vizsgált betegcsoportban a módszer az ischaemiás betegeket jó hatásfokkal különíti el (ROC görbe alatti terület: 0,86±0,05, míg az Emory Cardiac Toolbox értékelésével: 0,63±0,08, p<0,05). A bal kamra funkció figyelembe vételével a kiértékelés tovább pontosítható. Következtetés: BTSZB-os normál adatbázis használata a MPS felvételek értékelésekor a myocardialis ischaemia kimutatásának specificitását jelentõsen fokozza ebben a betegcsoportban.

PERCUTANEOUS CORONARY INTERVENTION IN CARDIOGENIC SHOCK IN 2004 cardiac intensive care, myocardial infarction, PTCA Early percutaneous coronary intervention is the most effective treatment of cardiogenic shock aggravating acute coronary syndrome (STEMI, NSTEMI and IAP). Method: 1106 patients suffering from high risk acute coronary syndrome (hrACS) were treated in our center in 2004. Cardiogenic shock was observed in 87 of these patients. The international studies have proven the high mortality of this patient group. Our aim was to analyze in hospital mortality of the patient suffering from cardiogenic shock. Results: 639 patients with STEMI and 467 patients with hrACS were admitted to our center in 2004. The mortality of these patients was 4.07% (STEMI) and 3% (hrACS), and the main cause of this mortality (65%) was cardiogenic shock that was observed in 10.6% of the STEMI patients and in 4.06% of hrACS patients (68 and 19). The mean age of the cardiogenic shock patients was 68 years. Angiologically successful PCI was performed in 93.4% of the cases. Ratio of revascularized coronaries was LAD 35 (45%), RCA 31 (40%), CX 6 (7.8%) LAD+CX 2 (2.6 %), RCA+LAD 3 (3.9%). Adjuvant therapies: IABP in 61 (67.8%), mechanical ventilation in 46 (52.9%), CVVH in 5 (5.7%), levosimendan-therapy in 21 (24.1%) patients were used. ALS was performed in the preoperative period at 18 (20.7%) patients. The mortality of hrACS aggravated by cardiogenic shock was 28.73% (25 patients). Conclusion: The prognosis of cardiogenic shock as the high mortality complication of hrACS can be improved by early PCI, IABP and mechanical ventilation therapy and by the pharmacological/non-pharmacological therapy against the multi organ failure.

MYOCARDIAL SPECT IN LEFT BUNDLE BRANCH BLOCK ischaemia, scintigraphy Background: On myocardial perfusion SPECT (MPS) images, a perfusion defect in the septal region is frequently observed in patients with left bundle branch block (LBBB) unrelated to organic coronary stenosis. This reduces the accuracy of the diagnosis of coronary artery disease (CAD). Objective: The aim of our study was to enhance the specificity by quantitative evaluation of the MPS images, using a disease-specific normal database containing data of patients with LBBB and with low likelihood of CAD. Methods: MPS images of 170 patients with LBBB, studied between 1997 and 2003, were re-evaluated. 50 patients underwent coronary angiography (CAG) within clinically event-free 6 months of the Tl-201 MPS study. Reconstructed polar ("bull's eye") maps were compared to a database of images of 14 patients, selected from the whole patient group, who were retrospectively considered to have low likelihood of CAD. Evaluations were also performed with Emory Cardiac Toolbox-TM. Diagnostic performances were assessed with ROC analysis. Results: Our method discriminates LBBB patients with CAD well from those without CAD (area under the ROC curve: 0,86+/-0,05, while using Emory Cardiac Toolbox we get: 0,63+/-0,08, p<0,05). Applying different criteria on patients with maintained and compromised left ventricular systolic function, evaluation can be made even more accurate. Conclusion: The use of a disease-specific database constructed of patients with LBBB improved the specificity of diagnosing myocardial ischaemia on MPS images in our patient group.


Poszterek A Na/Ca EXCHANGER FARMAKOLÓGIAI GÁTLÁSÁNAK HATÁSA A SZÍVIZOM KONTRAKTILITÁSÁRA IS INTRACELLULÁRIS CA HÁZTARTÁSÁRA NYÚL ÉS PATKÁNY SZÍVBEN Acsai K., Farkas A., Balázs M., Tóth A., Papp G.1, Varró A. SZTE Farmakológiai Intézet, Szeged 1 MTA Keringésfarmakológiai Kutatócsoport, Szeged

EFFECTS OF THE PHARMACOLOGICAL BLOCKADE OF THE CARDIAC Na/Ca EXCHANGER ON CARDIAC CONTRACTILITY AND CA HANDLING IN ISOLATED RABBIT AND RAT HEART

Ismeretes, hogy a Na/Ca exchanger (NCX) fontos szerepet játszik a szívizomsejtek Ca háztartásában. A sejtekbe az akciós potenciál során bejutó Ca-ot el kell távolítani a normális Ca-szint fenntartásához. Az NCX minden fajban fontos szerepet játszik a Ca sejtbõl való eltávolításában. Relatív hozzájárulása a normál Caszint fenntartásához azonban nem teljesen ismert és az NCX-re szelektíven ható ágensek nélkül nehezen vizsgálható. A nemrégiben kifejlesztett szelektív NCX blokkoló hatású SEA0400 alkalmazása azonban lehetõséget ad az NCX szerepének farmakológiai vizsgálatára. Jelen dolgozatunkban a SEA0400 hatását vizsgáltuk izolált nyúl és patkány szíveken a kontraktilitásra és az intracelluláris Ca tranziensre. Az altatott állatokból kimetszett szíveket Langendorff készüléken perfundáltuk. A bal kamrai nyomást vízzel töltött ballon segítségével mértük, a Ca tranziens regisztrálásához pedig INdo1-AM fluoreszcens festékkel töltöttük fel a szíveket. Miután felvettük a paraméterek kontroll értékeit, a szíveket SEA0400-zal vagy annak oldószerével perfundáltuk. Eredményeink szerint 0,3 és 1 µM SEA0400 a nyúl szívekben sem a kamranyomást sem a Ca tranziens amplitúdóját és idõbeli integrálját nem befolyásolta. Ezzel ellentétben patkányszívek esetében a SEA0400 jelentõs pozitív inotrop hatást mutatott, és megnövelte a Ca tranziens paramétereit is. A SEA-0400 fajspecifikus hatásaiért feltételezésünk szerint egyrészt a két species eltérõ kinetikájú akciós potenciálja, másrészt a kalcium homeosztázis fenntartásában szerepet játszó további transzport mechanizmusok aktivitásában fennálló különbségek felelõsek. Az Na/Ca exchanger fiziológiás és patológiás mûködésének részletes megismeréséhez további vizsgálatokra van szükség.

drug therapy, pharmacology, experimental It is known that the Na/Ca exchanger (NCX) plays a significant role in the Ca handling of the cardiac myocytes. The amount of Ca entering the cell during the action potential must be extruded from the cytoplasm in order to maintain the normal Ca level. In all species, the cardiac NCX significantly contributes to the removal of Ca from the cell. However, its relative contribution to the maintenance of the cellular Ca homeostasis is not completely understood and difficult to investigate in lack of agents affecting the function of NCX selectively. The newly developed selective NCX inhibitor SEA0400 may present a pharmacological tool to investigate the role of NCX in normal as well as pathologic conditions. In the present study we have investigated the effect of SEA0400 on the cardiac contactility and intracellular Ca transient. Following anaesthesia hearts were excised from rats and rabbits and perfused retrogradely in a gravity-flow Langendorff apparatus. A water-filled latex ballon was inserted into the left ventricular cavity and left ventricular pressure was monitored throughout the experiment. In order to measure the inracellular Ca transient, hearts were loaded with the Ca sensitive fluorescent probe Indo1-AM. After recording the baseline parameters SEA0400 or its solvent was added to the perfusion solution. Our results showed that application of SEA0400 at concentrations of 0.3 and 1 µM did not affect the left ventricular pressure in rabbit heart. However, perfusion of rat heart with SEA0400 at the same concentrations resulted in a significant increase in the left ventricular pressure. In rabbit heart, amplitude and time integral of the Ca transient were unaffected by the drug. In contrast, parameters of the Ca transient were significantly increased in rat heart. We hypothetise that the species specific effects of SEA0400 observed in this study may be related to the well known differences in the action potential characteristics of these two species and the differences in the activity of other Ca transport mechanisms. Further studies are required to improve our understanding about the effects of pharmacological blockade of the cardiac NCX.

A SZÍV 3 DIMENZIÓS MOZGÁSÁNAK VÁLTOZÁSAI SZÍVELÉGTELENSÉGBEN. M-MÓD, 2-D ECHOCARDIOGRAPHIÁS, SZÖVETI DOPPLER, ÉS SZÍV-MR ADATOK

THREE-DIMENSIONAL MOVEMENTS OF THE HEART IN HEART FAILURE. M-MODE, 2-D ECHOCARDIOGRAPHY, TISSUE DOPPLER AND CARDIAC MR DATA

Asbót R., Sugár K., Bor K. IMC, Nemzetközi Egészségügyi Központ, Budapest, Az optimális szívmûködés az egész szív mellkason belüli, bonyolult, csak 3 dimenzióban jellemezhetõ elmozdulásával jár. Tomografikus, illetve irányfüggõ mérési módszereink a szíven belüli illetve a szíven kívüli referenciapontok keverékét jelentik. A csak külsõ referenciapontokhoz igazodó mérések kiválasztásával a szív térbeli mozgását jellemezhetjük normális és kóros állapotokban. Szívelégtelenség tüneteivel jelentkezõ, megfelelõ akusztikus ablakkal rendelkezõ, nem ischaemiás és nem valvuláris szívbetegeket (n=20) vontunk be a vizsgálatba. Mmód, 2D és szöveti Doppler adataikat 20, szûrõvizsgálaton résztvevõ és egészségesek bizonyuló kontrollegyénével vetettük egybe. Az M-mód és 2D echocardiogrammon a külsõ referenciapontokhoz viszonyítható elmozdulások reprodukálhatóságát részben magán a módszeren belül (intra és interobserver variabilitás), részben más módszerrel (szöveti Doppler és szív MR) vizsgáltuk. A 2D és M-mód mérések közül elsõsorban a pitvar-kamrai határ mozgása vizsgálható a tér három síkjában. Olyan jellegzetes pontokat határoztunk meg, melyek egymáshoz viszonyított elmozdulása a szív egészének megemelkedését és a kamra hossztengely felfelé fordulását quantitative is jellemzi – a már általunk is vizsgált hossztengelyi csavarodás mellett. A parasternalis markerek jelzik a hossztengelyi elmozdulást és az emelkedési szög változását szívelégtelenségben. A quantitativ értékelésnél az adatok jól reprodukálhatók voltak (var. coeff. M-mód <10%, 2D <15%) és a megtartott systolés functiójú betegeknél is csökkenést mutattak (p=0,03…0,05) A szív és különösen a bal kamra térbeli mozgását a külsõ referenciarendszerhez viszonyított M-mód és 2-D mérési pontok elmozdulásával lehet jellemezni. Az eredmények hozzájárulhatnak a nem-systolés szívelégtelenség jobb megismeréséhez.

echocardiography, general The optimal function of the heart includes complicated, three-dimensional movements in the thorax. Our commonly used tomographic and direction-dependent methods measure points related to a mixture of intracardiac and extracardiac references. Using only the measurements which are referring to external reference points, it is possible to characterise the spatial movement of the heart in health and disease. Non-ischemic, non-valvular heart failure patients (n=20) with appropriate acoustic window were included in the study. The control group consisted of 20 healthy subjects. M-mode, 2-D and TDI data were compared. Reproducibility of the measurements (M-mode and 2D) related to external reference points was tested by defining intra- and interobserver variability as well as by comparing the position and movement of these points to TDI and cardiac MR data. Defining reference points e.g. along the atrio-ventricular border and at the apex, qualitative and quantitative data could be obtained in the parasternal long axis view characterising the long-axis displacement of the atrioventricular plane as well as the elevation of the left ventricular long axis itself. In the short axis the well known LV rotation could be observed. In heart failure qualitative and quantitative changes in the position and movement of these externally-related points, i.e. mostly a decrease in the displacement and elevation was found (var. coeff. M-mode <10%, 2-D <15%), even in patients with preserved LV systolic function (p=0.03…0.05). Changes in the spatial movement of the whole heart and especially of the LV can be characterised evaluating the movement of externally-related M-mode and 2D landmarks adding new insight in the pathophysiology of non-systolic heart failure.


Poszterek AGYI ÉS INTRAOPERATÍV KORONÁRIA EMBOLIA MITRALIS SZÍVHIBA MIATT KEZELT BETEGBEN 1

Balogh O., Bodor E. , Szilárd T., Jánosi A. Szent János Kórház, Kardiológia, Budapest 1 SE, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Budapest A szerzõk 52 éves férfi kórtörténetét ismertetik, akit kettõs mitralis szívhiba és perzisztáló pitvarfibrilláció miatt kezeltek. A NYHA III. stádiumú betegnél mûtétet terveztek. A betegnél a preoperatív koronarogáfia ép koszorúereket igazolt. A kivizsgálást követõen, a tervezett szívmûtét elõtt – terápiás szintû orális antikoaguláns kezelés mellett - reverzibilis neurológiai tünetek léptek fel, a koponya CT ischaemiás léziót igazolt. Szívmûtétre került sor, ennek során a bal pitvarban thrombust nem találtak. Mechanikus billentyû implantáció történt, azonban a szívmotorról a beteget nem sikerült levenni, mert az extracorporális keringés megszüntetése után a beteg keringése összeomlott, a szív lividdé vált, a bal pitvari nyomás jelentõsen megnõtt. A szív megtekintése során feltûnt, hogy a bal kamra áll. Koronária embólia lehetõségére gondolva, megnyitva a ramus anterior descendenst, az érbõl Fogarty katéterrel több thrombust sikerült eltávolítani. Ezt követõen a bal karma funkció rendezõdött és az extracorporális keringést gond nélkül sikerült megszüntetni. A postoperatív idõszakban elvégzett vizsgálatok a bal kamra septalis akinézisét és az anterior descendens perifériás szakaszán szegmentális okklúziót igazoltak. A késõbbi kórlefolyás eseménytelen volt. Két évvel a mûtét után a beteg NYHA II. funkcionális stádiumban van, anginás panaszai nincsenek. Az intaroperatív koronária embólia ritka szövõdménye a nyitott szívmûtétnek, lehetõségére akkor célszerû gondolni, ha az extracorporális keringés megszüntetése gondot jelent, hirtelen súlyos hemodinamikai változások jelentkeznek.

NEMI KÜLÖNBSÉGEK A MAGAS VÉRNYOMÁS ÉS A HÁZASTÁRSI STRESSZ ÖSSZEFÜGGÉSEIBEN Balog P., Mészáros E., Lõrincz J., Kopp M. Semmelweis Egyetem, Magatartástudományi Intézet, Budapest Cél: Annak vizsgálata, hogy a házastársi stressz a hagyományos kockázati tényezõktõl független rizikótényezõ-e a magas vérnyomás kialakulása szempontjából. Módszerek: A Hungarostudy 2002 országos reprezentatív felmérés alapján a tartós kapcsolatban (házasságban, illetve élettársi kapcsolatban) élõ, és aktívan dolgozó férfiak (2221) és nõk (1838) adatait elemeztük. Közülük 347 férfit és 303 nõt kezeltek magas vérnyomással, és 244 férfi és 283 nõ számolt be magas házastársi stresszrõl (Rövidített Házastársi Stressz Skála, Orth-Gomer K, 2000). A hagyományos kockázati tényezõket vizsgáló kérdéseket (dohányzás, alkoholfogyasztás, testtömeg-index, ülõ életmód), valamint a pszichoszociális kockázati tényezõket mérõ kérdõíveket vontuk be a vizsgálatba. Eredmények: A pszichoszociális tényezõk (depresszió, szorongás, vitális kimerültség, alvászavarok, ellenségesség, emocionális coping) tekintetében mindkét nem esetében és minden itt említett tényezõben szignifikánsan magasabb értéket mutatnak a magas házastársi stresszel jellemezhetõ személyek, az alacsony házastársi stresszt minõsítõ személyekhez képest. Ugyanakkor a férfiak többet dohányoznak, és gyakrabban fogyasztanak alkoholt, mint alacsony házastársi stresszel jellemezhetõ társaik. A házastársi stressz férfiak esetében a hagyományos kockázati tényezõktõl (életkor, szocio-ökonómiai státusz, dohányzás, alkohol-fogyasztás, testtömeg-index, mozgáshiány) függetlenül is, a magas vérnyomás-betegség kockázati tényezõjének bizonyult (OR 1,76 (0,99–3,13)), míg nõknél nem. Konklúzió: A magas házastársi stressz mind férfiak, mind nõk esetében növeli a pszichoszociális veszélyeztetettséget. Férfiak esetében ugyanakkor egészségkárosító magatartáshoz vezet, valamint a magas vérnyomás önálló rizikófaktora. Kulcsszavak: magas vérnyomás, házastársi stressz, nemi különbségek.

CEREBRAL AND INTRAOPERATIVE CORONARY EMBOLISM IN A PATIENT WITH MITRAL VALVE DISEASE ischaemia, mitral valve disease, thrombo-embolic diseases We report a case of a 52-year old male patient with mitral valve disease. The patient had persistent atrial fibrillation and was treated with oral anticoagulants. In spite of well controlled anticoagulation he suffered a transient ischemic attack which was caused by a cerebral emboli. No intracardiac thrombus was found by transthoracic echocardiography. Three weeks later open heart surgery was performed. During valve surgery no thrombus was found in the left atrium. When cardiopulmonary bypass was discontinued the heart function rapidly deteriorated and the heart swelled up, became bluish, left atrial pressure raised to 40 mmHg. It was noticed that the anterior surface of the left ventricle was not moving. Coronary embolism was considered. Multiple thrombi were found and removed from the left anterior coronary artery. After successful thrombectomy the patient came off the pump easily. Early and late postoperative course were uneventful. The intraoperative coronary embolism should be considered when cardiac function is deteriorating and there is an inability to wean the patient from the pump. The early and correct diagnosis is lifesaving.

GENDER DIFFERENCES IN CONNECTION WITH HYPERTENSION AND MARITAL STRESS hypertension Aim: The aim of this study was to investigate gender differences in relation with high marital stress and hypertension, independently from traditional risk factors. Methods: Data were obtained from the Hungarostudy (2002), a national representative study. For this study were selected men (2221) and women (1838) who were cohabiting (married or living in a common law marriage) and actively working at the time of examination. Among them 347 men and 303 women were treated with hypertension and 244 men and 283 women reported high marital stress (shortened version of the Marital Stress Scale, Orth-Gomer K, 2000). Traditional risk factors (smoking, alcohol use, body mass index, sedentary lifestyle) were measured and questionnaires weighting psychosocial risk factors (depression, anxiety, vital exhaustion, sleeping problems, and hostility and coping strategies) were included in the study. Results: Both sexes, who reported high marital stress, showed significantly higher scores on every analyzed psychosocial risk factor: higher depression, anxiety, vital exhaustion, hostility, higher emotional coping, and more sleeping problems, compared to men and women with low marital stress. Men, who reported high marital stress, smoke more and drink more alcohol then men reporting low marital stress. In men, but not in women, marital stress has been found to be related to hypertension (OR=1.76 (1–3.13)), independently from age, socio-economical status, smoking, alcohol use, body mass index and sedentary lifestyle. Conclusion: High marital stress is related to a higher risk of psychosocial vulnerability, in both sexes. For men increases the risk of health damaging behavior, and increases the risk of hypertension, independently from traditional risk factors. Keywords: hypertension, marital stress, gender differences.


Poszterek STE-VEL JÁRÓ AKUT KORONARIA SZINDROMA MIATT TROMBOLÍZIS KEZELÉSBEN RÉSZESÜLT BETEGEINK KLINIKAI KIMENETELE

CLINICAL ANALYSIS OF PATIENTS RECEIVING THROMBOLYTIC TREATMENT FOR STEMI

Boznánsky P., Benedek A., Sereg M. Szent György Kórház, Kardiológia, Székesfehérvár

thrombolysis and PTCA in acute myocardial infarction Introduction: Today the primary PCI, applied immediately, or not later than 120 minutes after the event, is regarded as the most up-to-date treatment for patients with acute coronary syndrome with ST elevation. The applicability of this strategy is limited by the local availability of the facilities for the necessary intensive intervention. For this reason in our hospital the treatment of such patients is still based on thrombolysis. Our aim: We have chosen as our target the examination of those patients in our department’s one year turnover, who had received thrombolytic treatment, with regard to the frequency of assumed re-perfusions of the coronary artery. Method: We analysed the data collected during the last year from 167 patients, treated for ACS aggravated by STE. 70 patients (42%) have arrived later more than 12 hours after the onset of symptoms. Of the rest, 28 patients (16.7%) were directed to PCI. Thrombolysis treatment was given to 50 patients (30%), out of which 28 patients (56%) needed re-perfusion on the basis of their ECG results and clinical symptoms. Following an unsuccessful lysis, 9 patients (18%) had to receive rescue PCI. In 13 (26%) cases mechanical recanalisation was deemed unnecessary, due to the patients’ improved clinical condition. We analysed the data of those patients, who had received thrombolytic treatment in the acute phase, with respect to their clinical endpoints. The rate of mortality was 3 patients (7.3%) for the first month. All of these were attributable to death during the acute phase. Of the rest, several had to be readmitted to hospital, 5 patients (12.7%) with recurring angina, 1 patient (2.5%) with another infarction and 2 patients with heart failure. The high rate of re-hospitalisation 26 patients (63.4%) can be attributed to the PCI being performed too late. Exitus did not occur after the first month. Conclusion: We are of the opinion, that thrombolytic treatment, followed by elective coronarography is a clinically acceptable and cost effective method for our hospital, in the absence of facilities for catheterisation (catheter laboratory).

Bevezetés: Napjainkban az ST-elevációs akut koronária szindrómás betegek legkorszerûbb ellátásának az azonnali vagy legfeljebb 120 percen belüli primer PCIt tekintjük. Ezen stratégiának az invazív beavatkozás elérhetõsége szabhat határt. Intézetünkben emiatt a terápia alapját még a trombolitikus kezelés adja. Cél: Célunk az volt, hogy osztályunk 1 éves anyagában megvizsgáljuk a STEMI okán trombolízis kezelésben részesült betegeinknél a koszorúerek reperfúzióját, annak gyakoriságát, valamint a tünetek jelentkezésétõl eltelt idõt és ettõl függõen a klinikai kimenetelt. Módszer: Az elmúlt évben STE-vel járó akut koronária szindróma miatt kezelt betegeink (167 fõ) adatait elemeztük utólag. Tizenkét órán túl érkezett 70 beteg (42%), 28 beteget (16,7%) pedig primer PCI-re irányítottuk, trombolízis kezelésben részesült 50 betegünk (30%). A fibrinolitikus kezelésben részesült betegeinknél a klinikai és EKG-jelek alapján reperfúziót 56%-uknál véleményeztünk (28 beteg). Sikertelen lízis miatt 9 betegnél (18%) rescue PCI történt, 13 esetben (26%) a klinikai javulás miatt nem törekedtünk mechanicus rekanalizációra. Az akut szakban thrombolysissel kezelt betegeink klinikai végpontját elemeztük. Eredmények: Az 1 hónapos mortalitás 7,3% volt (3 beteg) és még az akut szakban bekövetkezõ halálesetekbõl adódott. Recidív angina 12,7%ban (5 beteg) reinfarctus 2,4% (1 beteg) keringési elégtelenség 4,8%-ban (2 beteg) jelentkezett. A bármely okú rehospitalizáció 63,4% (26 beteg) volt, ami a késõbb elvégzett elektív koronarografia miatt volt magasabb. Exitus az 1 hónapos idõszakot leszámítva nem volt. Következtetés: Véleményünk szerint a trombolitikus kezelés, valamint a késõbbi elektív koronarográfia együttes és ésszerû alkalmazása katéterlaborral nem rendelkezõ Intézetünkben ezen betegeink számára – egyelõre – klinikailag kielégítõ és költséghatékony ellátást biztosít.

IZOLÁLT PULMONALIS BILLENTYÛ ENDOCARDITIS ÉS SIKERES SEBÉSZI KEZELÉSE Bozó J.1, Sárszegi Z.1, Szedõ F.1, Ajtay Z.1, Cziráki A.1, Nemes Z.2, Papp L. Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, 1Kardiológiai Osztály, Pécs 2 Baranya Megyei Kórház, Infektológiai Osztály Háttér: A pulmonalis billentyû izolált infectiv endocarditise ritkaságnak számít, különösen strukturálisan ép szíven. 1960 és 2004 között mindössze 41 esetet publikáltak a szakirodalomban. A páciens: 55 éves férfibeteg, akinek kórelõzményében hypertonián kívül releváns megbetegedés nem szerepel. Diagnózis: Az endocarditis klinikai gyanúját a kezdeti tünetek fellépését követõen váltott peroralis antibiotikus kúra ellenére is tartós leukocytosis, visszatérõ lázas állapot vetette fel. A pulmonalis billentyût izoláltan érintõ infectív endocarditis diagnózisát a haemocultura pozitivitás (Streptococcus dysgalactiae) mellett transthoracalis echocardiographia erõsítette meg a módosított Duke kritériumoknak megfelelõen. A fertõzés forrását nem sikerült azonosítani, a többi billentyû strukturálisan épnek bizonyult. A tág jobb kamra mellett a tricuspidalis billentyûn II-III. fokú secunder regurgitatio alakult ki. Therapia, kórlefolyás: Célzott, kombinált, parenteralis antibiotikus kezelés került bevezetésre. Egy hetes kezelést követõen elvégzett transoesophagealis echocardiographia IV. fokú pulmonalis insuffitientiát, mobilis vegetatiot ábrázolt. Szívsebészeti konzílium alapján mûtéti indikáció született, majd Hancock 21 típusú biograft implantatiojára került sor. A mûtét során a destruált pulmonalis billentyû és a vegetáció mellett nem észleltünk egyéb strukturális eltérést. A postoperatív szakban a korábbi septicus lázmenetet napokig tartó subfebrilitás váltotta, majd a beteg láztalanodott. Kontroll echocardiographiás vizsgálatok jó mûbillentyû funkciót igazoltak, a jobb kamra átmérõje csökkent. Következtetés: Esetünk a leukocytosissal járó tartós lázas állapot empiricus antibiotikus kezelésének veszélyeire, a localis góc keresésének fontosságára hívja fel a figyelmet. Az antibiotikumok a vegetáció polysacharid mátrixa miatt hatástalanok lehetnek, mûtéti megoldás indokolt.

ISOLATED PULMONARY VALVE ENDOCARDITIS AND IT’S SUCCESSFUL SURGICAL TREATMENT endocarditis, pulmonary valve disease Background: Isolated pulmonary valve endocarditis is an uncommon entity, particularly on structurally normal hearts. Only 41 cases had been reported in the literature between 1960 and 2004. The patient: 55 years old male, only hypertension is mentioned in his medical history. Diagnosis: Clinical suspicion of endocarditis had been raised by persistent leukocytosis, recurrent fever existing despite the application of different oral antibiotics. The diagnosis of isolated pulmonary valve endocarditis revealed by positive hemoculture (Streptococcus dysgalactiae) and transthoracic echocardiography, according to the modified Duke criteria. Source of the infection hadn’t been identified, other heart valves were intact. Due to right chamber dilatation, a grade II-III tricuspid regurgitation was detected. Therapy, course of diseae: Targeted, combined, parenteral antibiotics were started. After a week of treatment transoesophageal echocardiography showed severe pulmonary valve incompetence and a mobile vegetation attached to the surface of the valve. Based on the decision of cardiologists and heart surgeons, pulmonary biograft (Hancock 21) was implanted. During operation besides the destructed pulmonary valve and a vegetation there were no further structural abnormalities of the heart. Following surgery, septic fever had been replaced by subfebrile state for days and finally the patient became afebrile. Echocardiographic reassesment revealed good biograft function with apparent regression of right chamber dilatation. Conclusion: This case attracts attention to the potential hazards of empirical antibiotic therapy in longstanding fever and concomittant leukocytosis, and shows the importance of searching for local infection. Antibiotics may be ineffective because of the polysaccharid matrix of the vegetation, thus heart surgery should be necessary to perform.


Poszterek A KORAI ECHOKARDIOGRÁFIA JELENTÕSÉGE ST ELEVATIOVAL JÁRÓ AKUT MYOCARDIALIS INFARCTUSBAN

VALUE OF IMMEDIATE ECHOCARDIOGRAPHY IN MYOCARDIAL INFARCTION WITH ST ELEVATION

Böhm T., Som Z., Szõke S., Temesvári A. Országos Kardiológiai Intézet, Budapest

echocardiography, general No immediate echocardiography is necessary in myocardial infarction with ST elevation (STEMI) according to the guidelines. However, many working group recommend echocardiography before primary percutan coronary intervention (PCI) in STEMI. The aim of our study is to assess the role of wall motion abnormality in defining the culprit lesion during PCI and to assess the role of echocardiography in the immediate treatment. Patients and methods: Hundred consecutive patients with STEMI were divided in two groups: group 1: echocardiography was performed before PCI (47 patients), group 2: echocardiography was performed only after PCI (53 patients). Correlation of wall motion abnormality and culprit lesion and use of invasive treatment modalities was studied. Results: Agreement was between wall motion abnormality and culprit lesion in 85% in group 1, and 92% in group 2 (n. s.). Intraaortic balloon pump was inserted; mechanical ventilation was introduced in 4 patients in group 1. The same procedure was performed in only 1 patient in group 2. Conclusion: Selection of culprit lesion during primary PCI was not influenced by early echocardiography. Treatment of critically ill patients with respirator and intraaortic balloon pump may start earlier in patients with immediate echocardiography.

Nem szükséges azonnali echokardiográfia (E) ST elevatioval járó akut myocardialis infarctusban (STEMI) az ajánlások szerint, néhány munkacsoport azonban elengedhetetlennek tartja a primer interventio coronaria (PCI) elõtt. Vizsgálatunk célja az echokardiográfiával észlelt falmozgási zavar és a culprit laesio viszonyának meghatározása és a korai echokardiográfiás vizsgálat jelentõségének értékelése volt a korai periinterventios terápia kialakításában. Betegek és módszer: Száz egymás követõ STEMI-vel érkezõ beteg anyagát dolgoztuk fel. A betegeket két csoportra osztottuk: 1. csoport: az E a PCI elõtt történt: 47 beteg, 2. csoport: az E a PCI után történt: 53 beteg. A falmozgási zavar és a culprit laesio viszonyát és az invazív kezelési módok használatát vizsgáltuk. Eredmények: A felmozgási zavar és a culprit laesio 85%-ban egyezett az 1. csoportban és 92%-ban a 2. csoportban. Intraorticus ballonpumpát és mechanikus ventillatiot 4 esetben alkalmaztak az 1. és 1 esetben a 2. csoportban. Következtetés: A culprit laesio meghatározása nem függ a korai echokardiográfia eredményétõl. A kritikus állapotú beteg intraaortikus ballonpumpa és respirátor kezelése korábban kezdõdhet a korai echokardiográfia alapján.

A BAL KOSZORÚÉR ÉS AZ ARTÉRIA PULMONÁLIS KÓROS ÖSSZEKÖTTETÉSE Csapó K., Kristóf É., Vajda G., Gergely S., Homoródi N., Édes I. DEOEC, Kardiológiai Intézet, Kardiológiai Klinika, Budapest A kongenitális szívhibák közül 0,25–0,5%-ban fordul elõ kóros összeköttetés a bal koszorúér és az artéria pulmonalis között. A vizsgálat célja: a koszorúér anomáliában szenvedõ betegek diagnosztikus és terápiás adatainak elemzése volt. Módszer: 2004. január 1. és december 31. között intézetünkben 4565 betegen történt szívkatéteres vizsgálat. Eredmények: artéria pulmonális és bal koszorúér összeköttetést 3 esetben (2 férfi, 1 nõ, átlagéletkor: 50 év) észleltünk. A szívkatéteres vizsgálat elvégzésére a betegek típusos mellkasi panaszokkal és pozitív terhelési eredménnyel érkeztek. Felnõtt betegeinknél a transthoracalis és transoesophageális echocardiographia igen hasznos eszköznek bizonyult a kórkép felismerésében és a mitrális regurgitáció megítélésében. A végleges diagnosist azonban a coronarographia igazolta. Egy betegnél jelentõsen kitágult és megnagyobbodott jobb koszorúér ábrázolódott, mely az igen jól fejlett kollaterálisokon keresztül retrograde töltötte az arteria pulmonalisszal összeköttetésben levõ elülsõ leszálló ágat. A pulmonális angiographia során az intrapulmonalis shunt nem ábrázolódott. A szívfélkatéterezés során kis mértékû bal-jobb shuntvolument észleltünk (1,1:1). E shunt következtében alakult ki a szívizom ischaemia. Egy betegnél szívsebészeti beavatkozás során a bal artéria mammaria interna felhelyezése történt az elülsõ leszálló ágra, melyet aorta billentyûelégtelenség miatt mûbillentyû beültetéssel egészítettek ki. Következtetés: felnõtt korban az igen ritkán elõforduló coronaria fistula a bal koszorúér és az artéria pulmonalis között szívizom ischaemiát okozhat, aminek megoldása javasolt.

PATHOLOGICAL CONNECTION BETWEEN THE LEFT CORONARY ARTERY AND THE PULMONARY ARTERY congenital heart disease in adults, coronary flow Congenital coronary artery anomaly accounting for 0.25–0.5% of all congenital heart defects. The aim of the present study was to evaluate the diagnostic and therapeutic problems associated with coronary artery anomaly. Method: Between January 2004 and December 2004 4565 patients were referred for cardiac catheterization in our institution. Results: pathological connection between the left coronary artery and the pulmonary artery was detected in only 3 (0.065%) patients (2 men, 1 woman, mean age: 50 years). The clinical signs were nonspecific. Patients had typical chest pain and positive exercise test results. Transthoracic and transoesophageal echocardiography was useful in identifying this congenital abnormality and mitral regurgitation in adult patients. However, the definitive diagnosis of coronary artery abnormalities was established by coronarography. In one case a coronary angiogram demonstrated an enlarged right coronary artery with an excellent collateral perfusion to the left coronary artery, which had an abnormal retrograde connection into the main pulmonary artery. Intrapulmonary shunt was not visualized by the pulmonary arteriography. Cardiac catheterization proved a small left-to right shunt with the ratio of pulmonary blood to systemic flow of 1.1:1. Myocardial ischaemia was due to a left-toright shunt, an escape of blood from the coronary circulation to the pulmonary artery. Conclusion: Myocardial ischaemia may develop due to pathological connection, coronary fistula between the left coronary artery and the pulmonary artery in adult patients and correction is advised.


Poszterek AZ AJÁNLÁSOKBAN ELÕÍRT KEZELÉSTÕL VALÓ ELTÉRÉS MEGNÖVELI AZ INFARCTUSOS BETEGEK KÓRHÁZI ÁPOLÁSI IDEJÉT ÉS HALÁLOZÁSÁT* Duba J.1, Keltai M.2, Viktor C.3 Szent János Kórház, III. Belosztály – Kardiológia, Budapest 2 SE ÁOK, Kardiológiai Tanszék, Budapest 3 Országos Kardiológiai Intézet, Budapest

1

THE UNDERUSE OF GUIDELINE-BASED TREATMENT INCREASES THE HOSPITAL TREATMENT PERIOD AND MORTALITY IN PATIENTS WITH MYOCARDIAL INFARCTION*

Célkitûzés annak vizsgálata, hogy a myocardialis infarctus kezelésében az ajánlásoktól eltérõen ritkábban alkalmazott eljárások növelik-e az ápolási idõt és a halálozást. Módszer: Multicentrikus prospektív regiszter 31 centrumban. Összesen 978 regisztrált esetet értékeltünk. Eredmények: Az átlagos ápolási idõ 8,6 (4-16) nap, a kórházi halálozás átlagosan 14% (0-29%) volt. Az ápolási idõ az alsó tertilisben átlag 6, a közepesben 9, a felsõben 12 nap volt. A kórházi ápolási idõt statisztikailag megnyújtó tényezõk: nem volt thrombocyta aggregáció gátló kezelés prehospitálisan, nem a beteg maga hívta a mentõt, nem alkalmaztak thrombolysist vagy angioplasztikát. A halálozás az alsó tertilisben 5%, a középsõben 12%, a felsõben 22% volt. A halálozást fokozó tényezõk: a thrombolysis és a heparin kezelés kisebb arányú alkalmazása. Következtetés: Az ajánlásoktól eltérõen ritkábban alkalmazott heparin és thrombolyticus kezelés növelte a halálozás kockázatát. A beteg közvetlen mentõhívása és a prehospitálisan alkalmazott thrombocyta aggregáció gátló kezelés, valamint a kórházi szakban alkalmazott thrombolysis és angioplasztika csökkentette a kórházi tartózkodás idejét. *A Széchenyi terv által támogatott vizsgálat (NKFP-1/016/2001).

myocardial infarction, platelets and thrombosis, thrombolysis and PTCA in acute myocardial infarction The aim of the study was to evaluate, whether the underuse of evidence-based treatment modalities increases the hospital treatment period and lethality in patients with myocardial infarction. Method: multicentric, prospective registry with the participation of 31 hospitals. From these hospitals 978 patients were registered and evaluated. Results: The mean treatment period was 8.6 (4–16) days, the mean lethality was 14% (0–29%). The mean hospital treatment period was 6 days in the lowest tertile, 9 days in the medium and 12 days in the highest tertile. The following factors increased the length of hospitalization: no platelet aggregation inhibitor treatment in the prehospital period, the ambulance service was not called by the patient himself, no thrombolysis or revascularisation was performed. The mean hospital lethality was 5% in the lowest tertile, 12% in the medium, 22% in the highest tertile. Lethality was increased if heparin and thrombolytic treatment were applied less frequently. Conclusion: The underuse of heparin and thrombolysis in the hospital increases the risk of death. Direct call of the ambulance service, prehospital platelet aggregation inhibition treatment, in-hospital thrombolysis and angioplasty decrease the hospitalization period. * Supported by a Széchenyi research grant (NKFP-1/016/2001).

A SZÍVFREKVENCIA VARIABILITÁS, A TESTTÖMEG ÉS AZ ÉLETKOR ÖSSZEVETÉSE

RELATIONS BETWEEN HEART RATE VARIABILITY, BODY MASS INDEX AND AGE

Erdei A., Várady T., Almási A.1 MÁGY, Belgyógyászati Rehabilitációs Osztály, Mátraháza 1 Károly Róbert Fõiskola, Gazdasági Matematikai Tanszék, Gyöngyös Célunk elsõsorban az volt, hogy betegeink vegetatív tónusáról adatokat nyerjünk, és egyéb tényezõkkel összefüggést keressünk. Rehabilitációs osztályon 24 órás vérnyomás- és EKG monitorozással vizsgált betegek adatait dolgoztuk fel. Módszerünk: a szívfrekvencia spektrális analízise során nyert alacsony és magas frekvenciájú ciklushossz hullámzás arányát tekintettük a szimpatikovagalis tónus jelzõjének. Ezt összevetettük a következõkkel: a testtömeg-index (BMI), az életkor, a szívfrekvencia, az idõ szerinti frekvencia-variabilitás (SDANN), az átlag pulzusnyomás, az átlagvérnyomás standard deviációja. Cardiotens 01 (Meditech) készüléket használtunk. Statisztikai függvényeket alkalmaztunk. A betegek 4 kivétellel hypertoniás betegek voltak. Eredményeink: 229 beteget értékeltünk. Nemük: 162 nõ, 67 férfi. Átlagéletkor 62,5 év. Normális tápláltság 36, túlsúly 78, obesitas 115 esetben fordult elõ. Vagotoniás volt 84, normális vegetatív tónusú 72, szimpatikotoniás 73 beteg. A testtömeg-index és az LF/HF arány nem mutatott kapcsolatot. A kor és az LF/HF között gyenge ellentétes irányú lineáris kapcsolat volt (korrelációs együttható –0,33). A kor és az átlag pulzusnyomás között a lineáris korreláció: K=0,40. Egyes gyógyszercsoportok alkalmazását összevetettük a vegetatív tónussal, valamint a tápláltsággal. 95 glucose intoleranciás betegünk SDANN és LF/HF értékeit a normál szénhidrát-anyagcseréjû betegekével hasonlítottuk össze. Significans különbséget nem találtunk. Következtetésünk, hogy gyógyszerelés mellett vizsgálva nem volt igazolható vegetatív tónus eltérés obesitással összefüggésben. Magasabb életkor mellett a vagotonia gyakoribb volt.

autonomic nervous system, general Our aim was to get data about the vegetative tone of our patients and to examine relations with other factors. We evaluated data gained by 24 hour blood pressure and ECG monitoring of inpatients in a rehabilitation department. Method: We considered the low frequency/high frequency ratio at the undulation of cycle length as a mark of the sympathovagal tone. This was related to the following parameters: body mass index, age, heart frequency, time-domain heart rate variability (SDANN), mean pulse pressure, SD of the mean blood pressure. We used Cardiotens 01 (Meditech). All patients but 4 were hypertensive. Results: we evaluated 229 patients. Gender: female 162, male 67. Mean age 62.5 yr. Normal weight 36, overweight 78, obese 115. Vagal tone 84, normal vegetative tone 72, sympathicotonic 73 cases. The BMI and LF/HF ratio did not correlate. There was a weak linear correlation of opposite direction between the age and LF/HF ratio, correlation co-efficient –0.33. The linear correlation between the age and the pulse pressure was: K=0.40. We examined the use of certain drug groups in patients with different vegetative tone and BMI. We compared SDANN and LF/HF values of 95 glucose intolerant patients to those of patients with normal carbohydrate metabolism. We did not find significant difference. Conclusions: during medical treatment we could prove no connection between vegetative tone and obesity. Vagal tone was found more frequently in the elderly.


Poszterek MEGFELELÕ MÓDON ALKALMAZZUK-E A DIGOXINT IDÕS, KRÓNIKUS SZÍVELÉGTELENSÉGBEN SZENVEDÕ BETEGEINK KEZELÉSÉBEN? Erdei F., Vendrey R., Dani G., Kovács E., Márk L.1, Katona A. Pándy Kálmán Kórház, II. Belgyógyászat-Kardiológia, 1 Központi Laboratórium, Gyula Az elmúlt idõszakban közzétett multicentrikus vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a pitvarfibrillációval kísért, krónikus szívelégtelenségben szenvedõ betegek optimális terápiájának digitálisszal történõ kiegészítése a szívelégtelenség tüneteinek javulását, a hospitalizációk számának mérséklését és a terhelési kapacitás javulását eredményezi. A Digitalis Investigator Group tanulmányból ismertté vált, hogy a digoxin a jótékony hatások mellett nem növelte az össz- és kardiovaszkuláris mortalitást. A vizsgálatban kezelt betegek átlagos szérum digoxin szintje 0,9 µg/l volt. Manapság az 1,0 µg/l alatti szint hatékonyságát megegyezõnek tartjuk a korábban optimálisnak tartott magasabb értékekkel. Retrospektív vizsgálatunkban (2002. január 1. – 2003. december 31.) azon 65 év feletti, krónikus szívelégtelenségben szenvedõ, kórházi felvételre került betegeink adatait elemeztük, akiknek a szérum digoxin szintje 1,2 µg/l felett volt. A két éves periódus alatt 60 beteg (25 férfi, 35 nõ, átlagéletkor 77,3±5,0 év) került magas szérum digoxin szinttel felvételre. Az átlagos szérum koncentráció 2,1±0,9 µg/l volt, ami a betegek harmadában 2,2 µg/l felettinek bizonyult. 28 beteg mutatott digitálisz intoxikációra utaló tüneteket. A betegek átlagos bal kamrai ejekciós frakció értéke (51,5±12,7%) nem bizonyított jelentõs balkamrai szisztolés funkció-zavart. Az emelkedett szérum digoxin-szint hátterében elsõsorban a beszûkült vesefunkció (átlagos kreatinin clearance 42,9±21,3 ml/ perc, az átlagos kálium szint 5,3 mmol/l) állt. A kórházi kezelés során (beszûkült vesefunkció, indikáció, illetve compliance hiánya) miatt a digoxin alkalmazását 44 esetben (73,3%) hagytuk abba. A kórházi elbocsátáskor 16 betegnek javasoltunk digoxint (14 esetben béta receptor blokkolóval együtt), 2 beteg digitoxin és béta receptor blokkolót kapott, 32-en pedig „csak” béta receptor blokkoló terápiában részesültek. Vizsgálatunkból kiderül, hogy idõs betegekben sokszor indokolatlanul alkalmazunk digoxint, mely felesleges kockázatot jelent. Idõs betegekben a digitálisz alkalmazása még nagyobb odafigyelést és szorosabb orvos-beteg együttmûködést igényel.

VÉRNYOMÁS ÉS SZÍVFREKVENCIA VARIABILITÁS VÁLTOZÁS PHEOCHROMOCYTOMA MÛTÉT UTÁN Finta E.1, Laude D.2, Alföldi S.3, Kun E.4, Járai Z.3, László F.5, Kiss I.1, Farsang C.3, Elghozi J.2 1 Szent Imre Kórház, I. Belgyógyászat, Budapest 2 INSERM 652, Faculté de Médecine 3 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest 4 Dél-Budai Eü. Szolg. Kht., Belgyógyászat, Budapest 5 MTA KOKI, Budapest Bevezetés: A rövid távú vérnyomás- és szívfrekvencia-variabilitásnak, valamint a baroreflex érzékenységének kóros irányú változása megfigyelhetõ számos kórfolyamatban, így hypertoniában is. A vizsgálat célja: a rövidtávú vérnyomás- és szívfrekvencia variabilitás, valamint a spontán baroreflex szenzitivitás vizsgálata egy phaeochromocytoma miatt operált, hypertoniás betegben mûtét elõtt és mûtét után 3 hónappal. Módszer: Vizsgálataink során Portapres nem invazív, folyamatos (beat-to-beat) ambuláns ujjpletysmographiás vérnyomás monitor segítségével 24 órán át regisztráltuk phaeochromocytomás, 34 éves férfi betegünk vérnyomását terápiamentes állapotban mûtét elõtt, majd 3 hónappal azt követõen. A vérnyomás- és a szívfrekvencia variabilitást spektrum analízissel, míg a baroreflex érzékenységet cross-spektrum analízissel és szekvencia analízis módszerével határoztuk meg. Eredmények: A 24 órás vérnyomás átlag jelentõsen csökkent a mûtétet követõen 185±25/95±15 Hgmm-rõl 132±18/68±11 Hgmm-re (átlag ± SD). Mûtét elõtt az óránkénti szisztolés és diasztolés vérnyomásátlagok minden napszakban kifejezetten emelkedettek voltak. A szisztolés vérnyomás alacsony frekvenciájú oszcillációja (LF) kifejezetten emelkedett volt a nappali órákban, míg az RR intervallum (Pulzus intervallum, PI) HF komponense fõleg éjjel volt emelkedett. A baroreflex szenzitivitás a mûtét elõtt az éjjeli órákban kifejezetten fokozott volt. Következtetés: Mérésünk eredménye arra utal, hogy a phaeochromocytoma által okozott hypertonia emelkedett vaszkuláris szimpatikus túlsúllyal társult. A kifejezett éjjeli vérnyomás emelkedés okozhatta a baroreflex aktiválódását. Ennek társulása a pulzus intervallum HF komponensének emelkedésével vagus hatásra utal. A tumor mûtéti eltávolítása után a fenti eltérések jelentõs részben megszûntek.

IS DIGOXIN PROPERLY APPLIED IN THE TREATMENT OF ELDERLY PATIENTS SUFFERING FROM CHRONIC HEART FAILURE? congestive heart failure, digitalis The results of recently published multi-centre studies showed that adding digitalis to the optimal therapy of patients with atrial fibrillation and chronic heart failure resulted in improvement of the symptoms of heart failure, decrease of the number of hospitalizations and increase in exercise tolerability. The Digitalis Investigator Group study revealed, that digoxin – beyond its beneficial effect – did not increase the total and cardiovascular mortality; in this study the patients’ mean serum level of digoxin was 0.9 µg/L. Nowadays a serum level <1.0 µg/L is considered to be as effective as a higher level thought optimal before. In our retrospective trial (01. 01.2002. – 12. 31. 2003) we analyzed the data of those hospitalized patients over 65 years, suffering from chronic heart failure, whose serum level of digoxin was above 1.2 µg/L. During the two year period 60 patients (25 male, 35 female, mean age 77.3±5.0 y) were admitted with high serum level of digoxin. Mean serum concentration of digoxin was 2.1±0.9 µg/L, one third of patients had a serum level above 2.2 µg/L. Symptoms characteristic for digitalis intoxication were observed in 28 patients. The mean value of patients’ left ventricular ejection fraction (51.5±12.7%) did not suggest to a significant left ventricular ejection dysfunction. For the elevated serum level of digoxin the impaired renal function (mean creatinine-clearence: 42.92±21.3 mL/min, mean level of potassium: 5.3 mmol/L) was responsible in most cases. During the hospital treatment the administration of digoxin was terminated in 44 patients (73.3%) (due to impaired renal function, absence of indication or compliance). At the discharge 16 patients were taking digoxin (14 of them were also on beta-receptor blocker therapy), 2 patients received digitoxin and betareceptor blocker; 32 patients received “only” beta-receptor blocker therapy. Our trial reveals that digoxin is often applied unjustified in elderly patients which means an unnecessary risk. In case of elderly patients the digitalis therapy requires greater precaution and tighter doctor-patient cooperation.

CHANGES IN BLOOD PRESSURE AND HEART RATE VARIABILITY AFTER PHEOCHROMOCYTOMA OPERATION ambulatory blood pressure (computer processing), baroreceptors, hypertension Short-term blood pressure (BPV) and heart rate variability (HRV) and cardiac baroreflex sensitivity (BRS) can be impaired in several clinical conditions including hypertension. The aim of the study was to analyse the short-term blood pressure and heart rate variability and spontaneous baroreflex sensitivity in a patient with phaeochromocytoma before and 3 month after surgery. Method: Noninvasive beat-to-beat blood pressure monitoring was performed with Portapres Model 2 finger plethysmographic device (TNO, The Netherlands). Spectral analysis was performed on Systolic Blood Pressure (SBP) and Pulse Interval (PI) every hour. Indices of BRS were calculated using cross-spectral analysis and the sequence technique. Results: The 24-h blood pressure decreased after surgery from 185±25/95±15 mmHg to 132 ±18/68 ±11 mmHg (mean ± SD). Before surgery, hourly monitoring of SBP showed an elevation of SBP and DBP at all periods of the day, with no changes in PI. Low frequency oscillations of the SBP were increased especially during daytime, while HF component of PI was increased during the night. Vagal component of BRS, assessed by the HF gain and the mean slope of the sequence method was increased during the night. Conclusion: This case report suggests that hypertension-induced by phaeochromocytoma was associated with an increase in vascular sympathetic tone. The marked BP elevation at night might elicit a baroreflex activation. The BRS increase was associated with an elevated HF PI reflecting vagal activation. Surgical removal of the tumor partly reversed this variability profile.


Poszterek ÚJ VIDÉKI ELEKTROFIZIOLÓGIAI CENTRUM RÁDIOFREKVENCIÁS ABLÁCIÓS KEZELÉS EREDMÉNYEI

EXPERIENCES OF RADIOFREQUENCY ABLATION IN A NEW REGIONAL ELECTROPHYSIOLOGICAL CENTRE

Gajdácsi J.1, Gellér L.2, Sághy L.3, Valcó J.1, Paskó C., Hajkó E.1, Holes J.1, Merkely B.2, Õze B.1 1 Toldy F. Kórház, Kardiológia 2 Semmelweis Egyetem, Cardiovascularis Centrum, Budapest 3 SZTE, II. Belklinika, Szeged

ablation, catheter Our department has a 30-year experience with pacemaker implantation and electrophysiological studies. We have an opportunity for radiofrequency ablation since 1st July 2004 due to expansion of our activities. We performed 79 VVI, 43 VVIR, 29 VDD, 3 DDD, 23 DDDR, 3 biventricular PM, and 7 ICD implantations form July 2004 to December 2004. A total of 8 electrophysiological studies have been made in this period due to atrial arrhythmias, and 23 due to ventricular arrhythmias. 31 radiofrequency ablations were performed with Biotronik EP system and Osypka ablator equipment. AV node ablation and pacemaker implantation was performed in 8 patients with congestive heart failure and tachyarrhythmia absoluta caused by chronic atrial fibrillation. 5 patients underwent linear isthmus ablation due to isthmus-dependent typical atrial flutter. There were 16 slow pathway ablations in patients with AV nodal reentry tachycardia, and 2 accessory pathway ablations in patients with AV reentry tachycardia from retrograde femoral artery approach. There were no intra-hospital mortalities. Pericardial fluid was present in neither case, as verified by echocardiography. During the follow up period 1 patient had a recurrence of AV nodal reentry tachycardia, which was treated successfully with reablation of slow pathway. Based on our initial experience, we think that efficient invasive cardiological procedures can be performed safely to treat arrhythmias without heart surgery backup.

Osztályunk közel 30 éves tapasztalattal rendelkezik pacemaker-implantáció, illetve szív-elektrofiziológiai vizsgálatok területén. 2004. július 1-tõl lehetõségünk nyílt tevékenységi kör bõvítése révén radiofrekvenciás ablációra is. 2004 júliusától december végéig fél éves idõszakban osztályunkon 197 pacemaker implantáció történt (VVI: 79 db, VVIR: 43 db, VDD: 29 db, DDD: 3 db, DDDR: 23 db, biventricularis PM: 3 db, ICD: 7 db). Ugyanezen idõtartamban pitvari ritmuszavarok miatt 8 esetben, illetve kamrai ritmuszavarok miatt 23 betegnél végeztünk szív-elektrofiziológiai vizsgálatot. 31 esetben végeztünk radiofrekvenciás katéterablációt, a beavatkozásokhoz Biotronik EP elektrofiziológiai rendszert és Osypka ablátort használtunk. Gyógyszerrefrakter szivelégtelenséggel együttjáró, tachyarrhythmia absolutát okozó krónikus pitvarfibrillatio miatt 8 betegnél alkalmaztunk AV csomó ablációt és azt követõen pacemaker implantációt. Isthmus dependens pitvari flattern miatt 5 esetben isthmus ablációt, AV nodalis reentry tachycardia miatt 16 esetben lassú pálya ablációt, AV reentry tachycardia miatt retrográd, arteria femoralis megközelítésbõl 2 betegnél bal oldali járulékos köteg ablációt végeztünk. Intrahospitális mortalitás nem volt. Postoperatív echocardiographiás vizsgálattal pericardialis fluidumot nem észleltünk. Az utánkövetés során 1 alkalommal tapasztaltunk recidív AV nodalis reentry tachycardiát, melyet lassú pálya reablációval sikeresen termináltunk. Kezdeti tapasztalataink alapján, véleményünk szerint szívsebészeti háttér nélkül is biztonsággal lehet hatékony invazív kardiológiai beavatkozásokat végezni a szívritmuszavarok kezelésében.

ENDOTHEL FUNKCIÓ ÉS AORTA STIFFNESS VIZSGÁLATA HYPERTONIÁS ÉS ISCHAEMIÁS SZÍVBETEGEKEN Gaszner B., Sárszegi Z., Cziráki A., Horváth I.1, Illyés M.2, Papp L. PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Kardiológia, 1 Intervencionális Kardiológia, Pécs 2 TensioClinic, Budapest Az atherosclerosis többlépcsõs folyamata során az endothel sérülése, funkciójának károsodása indítja el a gyulladásos mechanizmusok, vascularis remodelling folyamata során az atherosclerotikus plakk kialakulását. Klinikai tanulmányok alapján az artériás stiffness (rugalmasság) változása megelõzi az atherosclerotikus plakk létrejöttét, és ezáltal az arteriosclerosis és cardiovasculáris események kockázatának független rizikófaktora. Célkitûzés: Vizsgálataink célja a hypertoniás és hypertoniás-ischaemiás betegcsoportokban az endothel funkció és az aorta stiffness meghatározása volt. Módszerek: Az aorta stiffness, valamint az endothel funkció vizsgálatára aorta pulzushullám terjedési sebesség (PWV), illetve augmentációs index (AIx) méréseket végeztünk. A vizsgálatok TensioClinic Arteriograf készülékkel, non-invasiv, oscillometriás mérési technikával történtek. A PWV és AIx értékeit 80/min szívfrekvenciára normalizáltuk, ezáltal az adatok PWV esetén 6,8 és 13,8 m/s, AIx esetén – 73 és +29% között mozogtak. Az oszcillometriás úton nyert artériás pulzusnyomás eredményeket szimultán elvégzett katéteres artériás nyomásmérésekkel korreláltattuk. Eredmények: Húsz ismert hypertoniás beteget, 21 hypertoniás és coronarographiával igazolt ischaemiás szívbeteget, valamint 22 egészséges kontroll személyt vizsgáltunk. A betegcsoportokat életkor és vérnyomás tekintetében standardizáltuk. A hypertoniás betegcsoportban a PWV és AIx értéke (PWVHT=11,0±2,7 m/s; AIxHT = –9,5±19,1%) az egészséges kontroll csoporthoz képest (PWVK=8,0±1,4 m/s; AIxK = –40,1±18,7%) significans mértékben fokozódott (p=0,0003, illetve p=0,01). Hasonló, significans emelkedés mérhetõ az ischaemiás-hypertoniás (PWVISZB=10,4±2,1 m/s; AIxISZB=–,3±17,6%) és kontroll eredmények között (p=0,002, illetve p=0,005). A hypertoniás és hypertoniás-ischaemiás betegek között a PWV és a AIx értékeiben significans különbség nem volt igazolható. Következtetés: Eredményeink alátámasztják a hypertoniás betegekben az aorta stiffness és endothel dysfunctio prediktív értékét a cardiovascularis események kockázatában.

ENDOTHEL FUNCTION AND AORTIC STIFFNESS IN PATIENTS WITH HYPERTENSION AND ISCHAEMIC HEART DISEASE arteriosclerosis, hypertension, prevention, cardiovascular disease Endothel injury and impaired function initiate the atherosclerotic process, and in the course of inflammatory mechanism and vascular remodelling the atherosclerotic plaque occur. Recent studies demonstrated that changes in arterial stiffness precede the development of the atherosclerotic plaque, thus arterial stiffness become an independent predictor of atherosclerosis and cardiovascular events. Aim: The aim of the present study was to determine endothel function and aortic stiffness in patients with hypertension or hypertension and ischaemic heart disease. Methods: To determine aortic stiffness and endothel function pulse wave velocity (PWV) and augmentation index (AIx) were measured. Non-invasiv, oscillometric measurements were performed by TensioClinic Arteriograph. The data of PWV and AIx were normalized to 80/min heart rate, and thus data varied between 6.8–13.8 m/s for PWV, and –73-+29% for AIx. The oscillometric arterial pulse wave pressure results were matched to simultanous catheter arterial pressure measurements. Results: Twenty patients with hypertension, 21 with hypertension and ischaemic heart disease justified by coronarography were compared with 22 healthy controls. Hypertension and ischaemic heart disease group were matched to age and blood pressure. PWV and AIx were significantly higher in hypertensiv group (PWVHT=11.0±2.7 m/s; AIxHT=-9.5±19.1%) than control group (PWVC=8.0±1.4 m/s; AIxC=-40.1±18.7%) (p=0.0003, or p=0.01). Similar, significant inrease in PWV and AIx results were obtained in hypertensiv-ischaemic group (PWVI=10.4±2.1 m/s; AIxI=-9.3±17.6%) versus control (p=0.0002, or p=0.005). However, there was no significant difference in PWV and AIx results between the hypertensiv and hypertensiv-ischaemic groups. Conclusions: This study suggests that aortic stiffness and endothel dysfunction are useful predictors of cardiovascular events in patients with hypertension.


Poszterek KLINIKAI ADATOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA 40 ÉV ALATT ÉS 80 ÉV FELETT ELSÕ SZÍVINFARKTUST ELSZENVEDETT BETEGEK KÖZÖTT Gáll É., Tóth C. Markhot Ferenc Megyei Kórház, Kardiológiai Osztály, Eger

COMPARISON OF CLINICAL DATA OF PATIENTS WITH FIRST MYOCARDIAL INFARCTION UNDER THE AGE OF 40 AND THOSE ABOVE 80

Nyilvánvaló, hogy az életkori sajátosságok acut myocardialis infarctusban (AMIban) döntõ hatással vannak a betegek sorsára. Különösen érdekesnek és hasznosnak tartható a fiatal és a nagyon idõs betegek kardiovaszkuláris tényezõinek elemzése és összevetése. Módszer: Öt év alatt (1999–2003) az osztályunk Koronária Õrzõjében 1038 beteget kezeltünk elsõ ízben kialakult AMI miatt, közülük 45 beteg (4,3%) életkora volt 40 év alatti, és 133 (13%) 80 év feletti. Eredmények: 40 év alatti korban szignifikánsan (p<0,001) gyakoribb volt a férfiak aránya (78% vs. 34%,), és a mellsõfali infarktus (62% vs. 43%), mint 80 év felett. Az EKG alapján STEMI az esetek 87% illetve 84%-ban volt (p=NS). A rizikófaktorok (RF) közül fiatal korban szignifikánsan gyakoribb volt a dohányzás (80% vs. 1%, p<0,001) és a hypercholesterinaemia (49% vs. 30%), az idõskorban pedig a hypertonia (62% vs. 40%) és a diabetes mellitus (33% vs. 13%) (p=0,02). Az egyes betegek esetében a RF teljes hiánya szignifikánsan gyakrabban fordult elõ a 80 év feletti betegek között (24% vs. 9%, p=0,05). A fiatal betegcsoportban lényegesen gyakrabban történt thrombolyticus terápia (TT) (46% vs. 5%, p<0,001). Sürgõs coronaria interventiora mindkét betegcsoportban 3 esetben került sor. A szívinfarktus acut szakában a 40 év alatti betegek között nem fordult elõ halálozás, a 80 év feletti betegek kórházi mortalitása 24% volt. Az idõs betegeket jellemezte a bronchopneumonia magasabb elõfordulása is (18% vs. 2%, p<0,001). Idõs korban gyakoribb volt az echocardiographiaval kimutatható aorta stenosis (9% vs. 2%), és a korai bal kamra (bk) aneurysma (13% vs. 4%), (p=NS). A csökkent systoles bk. funkció, és a bk. thrombus elõfordulásában sem volt szignifikáns különbség a két betegcsoport között (15% vs. 13% illetve 9% vs. 8%). Következtetés: a fiatalkori AMI kialakulásában döntõ jelentõségû a dohányzás és a hypercholesterinaemia. Az idõsek magas kórházi mortalitása összefügg a TT ritkább alkalmazásával, és bronchopneumonia gyakoribb elõfordulásával is. A RF teljes hiánya a 80 év feletti betegek közel negyedében fordul elõ, ami valószínûleg oki tényezõje a magas életkor elérésének.

clinical cardiology, general , myocardial infarction, prognosis It is obvious that the characteristics of the age group (gr) have decisive effect on the life of the patients in acute myocardial infarction (AMI). The analysis and comparison of cardiovascular risk factors (RF) of young and very old patients are considered to be especially interesting and useful. Method: During five years (1999–2003) we treated 1038 patients in the CCU with first AMI, from among them 45 patients (4.3%) were under the age of 40, and 133 patients (13%) were above the age of 80. Results: Under the age of 40 years the rate of male patients (78% vs. 34%) and the anterior infarction (62% vs. 43%) were significantly more frequent (p<0.001) than above the age of 80. From among the RF at the young age smoking (80% vs. 1%, p<0.001) and hypercholesterolaemia (49% vs. 30%), whereas at the elderly age hypertension (62% vs. 40%) and diabetes (33% vs. 13%) were significantly more frequent (p=0.02). The total absence of RF in the case of some patients occurred more frequently among patients above 80 (24% vs. 9%, p=0.05). Thrombolytic therapy (TT) was performed more often in the young age gr (46% vs. 5%, p<0.001). Urgent coronary intervention was performed in 3 cases in both grs. There was no death in AMI among the patients under the age of 40 years; the in-hospital mortality of patients above the age of 80 was 24%. The elderly patients were also characterized by higher incidence rate of bronchopneumonia (18% vs. 2%, p<0.001). Aortic stenosis (9% vs. 2%,) and early left ventricular (lv)aneurysm (13% vs. 4%) could be detected by echocardiography more often at the elderly age (p=NS). There was no significant difference in the incidence of decreased lv systolic function and lv aneurysm between the two patient grs. Conclusion: Smoking and hypercholesterolaemia are of decisive importance in the development of the young age AMI. High inhospital mortality of the elderly patients is in correlation with the less frequent application of TT and the higher incidence of bronchopneumonia, too. Total absence of RF occurs nearly in the quarter of the patients above the age of 80, which can probably be considered as the causal factor for living into advanced age.

MÉLY-VÉNÁS TROMBÓZIS KATÉTER-VEZETTE TROMBOLÍZISE

CATHETHER-DIRECTED THROMBOLYSIS IN DEEP VENOUS THROMBOSIS

Harsányi Á., Major L., Korda A., Bokori Gy., Shemesh A., Szamosi T., Préda I. OGYK, Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály, Budapest Az alsó-végtagi mélyvénás trombózis leggyakrabban alkalmazott antikoaguláns kezelése az irodalmi adatok szerint csak 10%-ban vezet 10 napon belül komplett rekanalizációhoz, míg 90%-ban különbözõ súlyosságú vénás insufficientia, illetve véna-billentyûkárosodás marad vissza. A szisztémás trombolitikus kezelés legagresszívebb formáival sem lehet 20%-nál több teljes, illetve 40%-nál nagyobb arányú részleges rekanalizációt elérni. A fentiek miatt a mély vénás trombózisok kezelésére vonatkozó amerikai ajánlásokban, az utóbbi években elsõ helyre került a lényegesen gyorsabban és nagyobb arányban hatásos rekanalizációt eredményezõ katétervezette trombolízis. A módszert Semba és Dake írták le elõször 1994-ben. Az USA Nemzeti Multicentrikus Regiszterének adatai szerint ez a technika, 10 napon belül végezve 83%-ban eredményez legalább részleges rekanalizációt, elejét véve a poszt-trombotikus szindróma kialakulásának (31%-os teljes, 52%-os részleges rekanalizáció, 53 órás átlagos lízis-idõ). Hazánkban tudomásunk szerint még nem alkalmazták. Elõadásunkban elsõ esetünk kazuisztikáját ismertetjük: A 39 éves férfit a bal alsó végtag 3 napos, a véna cava-ba is benyúló iliofemoralis mélyvénás trombózisával vettük át Intézetünk I. Bel. Osztályáról. Az ellenoldali véna femoralis felõl a bal véna iliaca externába vezetett katéteren keresztül az elsõ 24 órán keresztül 125.000 E/óra sebességgel adagolt sztreptokinázéval, majd 250.000 E/óra sebességgel urokinázéval végzett lízis csak minimális oldódást mutatott, de a kontroll angiographiánál sikerült a katétert a korábbinál lényegesen disztálisabban a v. femoralis communis disztális szakaszában pozicionálni. Végül 12 órán keresztül, 8 mg/óra sebességgel adagolt rt-PA a kiterjedt trombus tömeg teljes oldódását eredményezte, a klinikai tünetek látványos regressziójával. A befejezõ angiographia a bal vena iliaca externa szubtotális, veleszületett szûkületét is feltárta, melyet PTA + stent behelyezésével láttunk el. A posztoperatív szak és az 1 éves utánkövetés tünet- és eseménymentes, a beteg tartós orális antikoaguláns terápiát folytat, mivel az utólag elvégzett vizsgálatok 2 faktorra vonatkozó trombofiliát is kimutattak.

deep venous thrombosis, catheter-directed thrombolysis, thrombolysis, iliofemoral thrombosis Using the conventional anticoagulation-treatment in deep venous thrombosis complete recanalisation occurs only in about 10 percent during the first 10 days. In about 10 percent of the cases different levels of venous insufficiency and venous valve damage remains. Even the most aggressive forms of systemic thrombolysis result only about 20% complete, and 40% incomplete recanalisation. Therefore – in the case of iliofemoral deep-venous thrombosis – the new guidelines recommend the catheter-directed thrombolysis as therapy of choice, being significantly more efficient and faster way of recanalisation. The method was first published by Semba and Dake in 1994. According to the data of the National Muticentre Registry of the USA – the method used in the first 10 days of deep venous thrombosis – results at least partial recanalisation and prevents the postthrombotic syndrome in 83% of the cases (31% complete and 52% partial recanalisation, 53 hours average lysis-time) To our knowledge the method was not yet applied in Hungary. Our paper is a case report of our first case: The 39 years old male patient was transferred to our ITU from the Internal Medicine Department of our Institute because of deep iliofemoral venous thrombosis, initiated three days earlier in the left leg, and expanding a into the inferior caval vein. We introduced a catheter into the external iliacal vein from the opposite common femoral vein and applied streptokinase 125.000 U/hours in the first 24 hours, then urokinase 250.000 U/hours, with only minimal effect for recanalisation. Nevertheless at the second angiography we were able to reposition the catheter much deeper, into the distal part of the common femoral vein. At last we gave rt-PA 8 mg/hour for 12 hours –and achieved complete solution of the bulky thrombus, with dramatic regression of the clinical signs. The last angiography revealed a subtotal, congenital stenosis of the left external iliacal vein that we treated with PTA and stent. The postoperative period and one-year follow-up has been uneventful. The patient is on chronic oral anticoagulant treatment, because the tests done later revealed the presence of two factors of thrombophilia.


Poszterek ÖSSZEFÜGGÉS A NEUROHUMORÁLIS EGYENSÚLY ÉS A SZÍVELÉGTELENSÉG PROGRESSZIÓJA KÖZÖTT DILATATÍV CARDIOMYOPATHIÁS BETEGEKNÉL – CIKLOOXIGENÁZ GÁTLÓK HATÁSA A BAL KAMRA EJEKCIÓS FRAKCIÓJÁNAK HOSSZÚ TÁVÚ KÖVETÉSÉBEN

CORRELATIONS BETWEEN PERTURBATION OF NEUROUMORAL BALANCE AND PROGRESSION OF HEART FAILURE IN DCM – ROLE OF CICLOOXIGENASE INHIBITION ON LONG TERM EVOLUTION OF LEFT VENTRICULAR EJECTION FRACTION

Hintea T., Struczuy M., Torok R., Kovács I., Benedek I., Hintea T. Egyetemi Kórház, Kardiológia Klinika, Marosvásárhely

dilatative cardiomyophaty Modern treatment of heart failure is based on compensatory mechanisms blockage. Optimal choice of therapeutic classes and prevention of interaction between the classes is extremely important to reduce the disease progression. Method: From 141 patients with dilated cardiomiopahty (DCM) examined, 43 cases were selected, in whom ejection fraction (EF) was repeated during 5 years. Drug associations were: betablocker-diuretic–12 pts, ACE inhibitors-diuretic-4 pts, betablocker-ACE inhibitors-diuretic 17 pts, diuretic-AGT II antagonists – 11 pts. In 9 cases aldosteron inhibitors were associated. Lot grups were: grup 1: 17 pts in whom aspirin was associated, grup 2: 26 pts without aspirin. Results: Association betablocker –diuretic led to a 4.83% increase of EF (from 29.5% to 34.33%), while triple association led to a 6.9% increase of EF (from 34.71% to 37.12%) (p=0.001). Results were better with aldosterone inhibitors (EF increase of 9.78%), and nitric oxide release stimulators (nebivolol) – increase of 10,2%. Contrary, association of aspirin had a negative effect on EF evolution, which, after a minor increase of 2% in the first year, showed a decrease of 11.2% in the following years. In the group treated with betablocker and diuretic, association of aspirin does not seem to influence EF (6.8% increase in aspirin group, 3.3% increase in the group without aspirin). In ACE inhibitors group, we noted an 6.5% increase of EF in the lot without aspirin, while in aspirin plus ACE inhibitors lot we recorded a decrease of EF with 7.1%. In triple association group, in the group without aspirin EF increased with 6%, while association of aspirin led to a decrease of EF with 1.9% (p=0.002). In conclusion, treatment with ciclooxigenase inhibitors seems to have a detrimental effect on EF in patients with DCM, if associatated with ACE inhibitors. A possible explication could be found in the mechanism of action of the two classes, having an antagonist effect on the balance vasodilatation (ACE inhibitors) – vasoconstriction (inhibition of ciclooxigenase which stimulates release of vasodilator prostaglandines), association of the two drugs leading to anihilation of their effects.

Bevezetés: A szívelégtelenség modern kezelésének elsõdleges célja a kompenzáló mehanizmusok gátlása. A gyógyszertársítások megválasztása és kedvezõtlen kölcsönhatásuk megelõzése fontos a betegség elõrehaladásának meggátolásában. Beteganyag és módszer: 5 év alatt, 141 dilatatív cardiomiopathiás betegbõl, 43 beteg kórlefolyását követtük. Ismételten meghatároztuk az ejekciós frakciót. Használt gyógyszertársítások: béta-blokkoló és diuretikum (12 esetben), ACE inhibitor és diuretikum (4 betegnél), tripla társítás: béta-blokkoló, ACE gátló és diuretikum (17 esetben), valamint diuretikum és AGT-II receptor antagonista szerek (11 betegnél). Minden csoportban (összesen 9 betegnél) aldoszteron antagonista kezelést is társítottunk. Beteganyagunk alcsoportjai: A csoport – 17 aszpirinnel is kezelt, B csoport – 26 aszpirinnel nem kezelt beteg. Eredmények: Béta-blokkoló – diuretikum társításakor az EF 4,83%-kal növekedett (29,5-rõl 34,33%-ra), míg a tripla társításkor 6,9%-os növekedést észleltünk (34,7-rõl 37,12%-ra) (p=0,001). A legjobb eredményeket aldoszteron antagonista – az EF 9,78%-os emelkedése – illetve a NO felszabadulását serkentõ szerek (nebivolol) adagolásával figyeltük meg – az EF 10,2%-kal nõtt. Az aszpirin társítása negatívan befolyásolta az EF-et, amely az elsõ utánkövetési évben 2% emelkedést, majd késõbb 11,2%-kos csökkenést mutatott. Béta-blokkoló-diuretikum-aszpirin társítás nem befolyásolta jelentõsen az EF-t (aszpirinnel átlag 6,8%-kal, míg nélküle 3,3%-ot nõtt az EF). Az ACE-gátlóval kezelt csoportban, aszpirin nélkül az EF 6,5%-al emelkedett, míg aszpirint társítva az EF 7,1%-kal csökkent. A tripla társításnál az aszpirin nélküli csoportban az EF 6%-kal nõtt, míg az aszpirin adagolása 1,9%-os EF csökkenést (p=0,002) eredményezett. Következtetés: Megfigyeléseink szerint az ACE gátlók ciklooxigenáz gátlókkal való társítása (dilatatív cardiomyopáthiában) az EF-t negatívan befolyásolja. Megfigyelésünk lehetséges magyarázata, hogy a két gyógyszercsoport gátló hatásának eredménye a vasodilatátor (ACE gátló hatás) és vasokonsztriktor egyensúly felbomlása (az aszpirin ciklooxigenáz bénító hatása, gátolja a vasodilatátor hatású prosztaglandin termelõdését).

A 7-KETOKOLESZTERIN HATÁSAI ENDOTÉLSEJT POLI-(ADP-RIBÓZ) POLIMERÁZ (PARP) ENZIMÉNEK AKTIVÁCIÓJÁRA ÉS ENDOTÉL-FÜGGÕ VAZORELAXÁNS FOLYAMATOKRA Kiss L., Módis K., Chen M., Gerõ D., Lacza Z., Kollai M., Szabó C. Semmelweis Egyetem, Klinikai Kísérleti Kutatató Humán Élettani Intézet, Budapest Bevezetés: Az oxidatív és nitrozatív stressznek fontos szerepe van az ateroszklerózis korai fázisában fellépõ csökkent vazodilatációs válasz kialakulásában. Oxidatív stressz hatására az endotélsejtekben aktiválódik a poli-(ADP-ribóz) polimeráz (PARP) enzim, melynek gátlása az endotélfüggõ relaxációkat fokozza. Ateroszklerózisban emelkedik a vérplazma oxidált LDL szintje, melynek egyik öszszetevõje a 7-ketokoleszterin (7K). Kísérleteinkben arra kerestük a választ, hogyan hat a 7K a PARP aktivitására, valamint az endotélfüggõ relaxációra. Módszerek: In vitro vizsgálatainkat humán köldökvéna endotél-sejteken, valamint Wistar patkányok a. carotisából, és BALB/c egerek thoracalis aortájából izolált érgyûrûkön végeztük. A termosztált és oxigenált érgyûrûkön izometriás feszülést regisztráltunk, a prekontrakciót fenilefrinnel, a relaxációt acetil-kolinnal hoztuk létre. Az endotélsejteket 2-16 mikrog/ml 7K-val kezeltük. Az izolált erek relaxációját 7K (90 mikrog/ml, 2h) elõkezelés mellett, ill. hiányában vizsgáltuk. Az egerek egy csoportját 1 hétig sc. 7K (10 mg/ttkg/nap) kezeltük. A kísérleteket a glutationszintet csökkentõ buthionin-szulfoximin (BSO) jelenlétében is elvégeztük. A PARP aktivitását triciált NAD beépülését mérve vizsgáltuk. Eredmények: Az in vitro 7K kezelt sejtekben a PARP aktivitása jelentõsen nõtt, ami BSO hozzáadásakor még kifejezettebb volt. Amennyiben 7K-val két óráig inkubáltuk az érgyûrûket, az endotélfüggõ vazodilatációs válasz nem változott A 7K-val történõ relaxációs válasz BSO elõkezelés hatására sem mutatott csökkenést. A 7K-val történõ 1 hetes in vivo kezelés hatására sem csökkent az endotélfüggõ vazodilatációs válasz. Következtetések: Kísérleteink arra utalnak, hogy a 7K endotélsejtekben PARP-ot aktivál, de endotél diszfunkcióhoz ennek ellenére sem vezet az általunk alkalmazott kísérletes modellekben. (OTKA D-45933, ETT 248/2003 és OMFB TST0002/2003)

EFFECTS OF 7-KETOCHOLESTEROL ON THE ACTIVITY OF ENDOTHELIAL POLY(ADP-RIBOSE) POLYMERASE (PARP) AND ON ENDOTHELIUMDEPENDENT RELAXANT FUNCTION atherogenesis, free radicals, endothelium Background: Oxidative and nitrosative stress has an important role in the development of endothelial vascular dysfunction during early atherosclerosis. Oxidative stress activates poly(ADP-ribose) polymerase (PARP) in endothelial cells. The inhibition of PARP has been shown to prevent the loss of endothelium-dependent vasorelaxation in atherosclerosis. In patients presenting atherosclerosis the level of oxidized LDL in the plasma is elevated. In oxidized LDL various oxysterols have been identified, such as 7-ketocholesterol (7K). 7K has been shown to induce oxidative stress in endothelial cells. The aim of the current study was to clarify the effects of 7K on the activity of endothelial PARP and on endothelium-dependent relaxant function. Methods: For in vitro studies we used human vascular endothelial cells (HUVEC) and vascular rings harvested from Wistar rats carotid artery and BALB/c mice thoracic aorta. Isometric tension was measured on the rings mounted in organ baths filled with warmed and oxygenated Krebs solution. We examined the vasorelaxant function using acetylcholine after a precontraction by phenylephrine. We treated HUVEC cells with 2-16 ug/ml 7K, vascular rings with 90 ug/ml 7K for 2h. A group of mice has been treated with 7K subcutaneously for 1 week (10 mg/kg/day).We also conducted the experiments using pretreatment with buthionine sulphoximine (BSO), a glutathione lowering agent. Activity of PARP was measured by measurement of tritiated NAD incorporation. Results: Activity of PARP increased significantly in 7K-treated HUVEC cells. After BSO pretreatment, this increase was even higher. Isolated vascular rings demonstrated no change in endothelium-dependent relaxant function after 2 hours of incubation with 7K, even after BSO pretreatment. In vivo treatment with 7K for 1 week had no effect on the relaxant function. Conclusions: Our experimental results suggest that although 7-ketocholesterol activates PARP enzyme in endothelial cells, it does not cause an impairment in the vascular reactivity in the current experimental conditions. (supported by OTKA D-45933, ETT 248/2003 és OMFB TST0002/2003)


Poszterek ESETBEMUTATÁS – CARTO TÉRKÉPEZÉS TÖBBFÓKUSZÚ PITVARI TACHYCARDIÁS BETEGBEN Kolozsvári R., Csanádi Z., Kristóf, Kun C., Bene O., Édes I. DEOEC, Kardiológiai Intézet, Debrecen 50 éves férfibeteg két évvel ezelõtt inferior AMI miatt jobb koronária stentelésen esett át. A negyedik napon 180/min keskeny QRS tachycardia jelentkezett, melyet sem gyógyszeresen, sem DC sokkal sem sikerült megszüntetni. Ideiglenes pacemakerrel sikeresen felülvezéreltük. Ekkor a beteg néhány napra pacemaker dependenssé vált. 2004. októberben 180/min-es széles QRS monomorf tachycardia miatt vettük fel osztályunkra. DC sokk sikeresen megszüntette a ritmuszavart, de átmenetileg asystolia alakult ki. Három héttel ezután 165/min keskeny QRS tachycardia miatt vettük fel. Elektrofiziológiai vizsgálat során egy 375msec ciklushosszú fokális pitvari tachycardia igazolódott. CARTO térképezéssel a góc a crista terminalis felsõ részére lokalizálódott. Sikeres abláció történt, majd egy újabb tachycardia indult. 400 msec-os ciklushosszal. Ezzel párhuzamosan az aktivációs sorrend is megváltozott. Újabb CARTO térképezéssel még egy pitvari góc ábrázolódott az elõzõ alatt 2,5 cm-rel, szintén a crista terminalison. Újabb sikeresen abláció történt. Indukcióval újra sikerült kiváltani a ritmuszavart, emiatt a legutóbbi helyen még tovább abláltunk. A késõbbiekben ritmuszavar nem jelentkezett. Másfél hónapos utánkövetéssel a beteg panaszmentes volt.

SZÖVÕDMÉNYES INFERIOR MYOCARDIALIS INFARCTUS THROMBOPHILIÁS FIATAL NÕBETEGNÉL – ESETBEMUTATÁS Korda A., Kiss R., Major L.1, Préda I. Országos Gyógyintézeti Központ, Kardiológiai- és Belgyógyászati Osztály 1 Katéterterápiás Laboratórium, Budapest 30 éves nõbeteg, anamnézisében congenitalis ASD és mitralis prolapsus szerepel. 6 hete visszatérõ 1-2 percig tartó típusos mellkasi fájdalmak után 2 órás, vegetatív tünetekkel kísért mellkasi fájdalom, inferior ST elevatiok, 0,2 ng/ml Troponin T miatt vettük fel. Felvételekor panaszmentes volt, EKG eltérései regrediáltak. Significans necroenzim kiáramlást észleletünk (CK/CK-MB: 308/64 U/l). Coronarographia sinus Valsalva aneurysmából eredõ jobb a. coronariát, és proximalis, szervült thrombus okozta jelentõs jobb coronaria szûkületet mutatott. A stenosist direkt stenttel láttuk el. A beavatkozás után compressios kötés mellett j. o. v. poplitea thrombosis lépett fel, így ASA + clopidogrel kezelés mellett LMWH-val antikoaguláltuk. A mélyvénás keringés helyreállt, majd késõi a. femoralis utóvérzés, haematoma keletkezett, mely konzervatívan kezelhetõ volt. Echocardiographia jó ejectios frakciót mutatott. Segm. falmozgás zavar, ASD, mitralis insuffitientia nem volt. 4 hét után ASA-clopidogrel-LMWH-ról ASA-acenocumarol kezelésre állítottuk át. Haemostaseologiai vizsgálatai familiáris thrombophiliát igazoltak, melynek hátterében az V. factor Leiden mutációjának heterozygota formája állt. 4 hét múlva mellkasi panaszok, nyugalmi inferior ST depressio, pozitív ergometria miatt, restenosis gyanújával re-coronarographia céljából vettük fel. Re-coronarographia súlyos fokú in-stent restenosist mutatott. A restenosis dilatációját és paclitaxel hatóanyagú gyógyszer-kibocsátó stent (DES) beültetését végeztük. A fokozott stent-thrombosis rizikó miatt acenocumarol-clopidogrelASA kombinált terápiára állítottuk. A DES beültetés után 3 héttel mellkasi panaszok miatt kezelését 5 mg/nap bisoprolollal, isosorbid mononitráttal, majd perzisztáló anginák miatt 5 mg amlodipinnel egészítettük ki, és restenosis gyanújával terheléses myocardium scintigraphiára elõjegyeztük. Az eset felhívja a figyelmet arra, hogy klasszikus rizikófaktorok nélkül, fiatal nõbetegnél is felléphet myocardialis infarctus, olyan morphologiai és haemostasis zavarok talaján, melyek hatása összegzõdik. A gyorsan kialakuló restenosis tovább nehezíti a megszokottól eltérõ kórformájú fiatal beteg kezelését.

CASE REPORT – CARTO MAPPING IN PATIENT WITH ATRIAL TACHYCARDIAS WITH MULTIPLE FOCI ablation, catheter, arrhythmias, electrophysiology A male patient was admitted to hospital two years ago with inferior acute myocardial infarction. Coronarography showed the occlusion of the right coronary artery. Stent implantation was performed. On the fourth day a narrow QRS tachycardia of 180/min evolved, which could not be terminated with either drug or DC shock. We successfully paced it out with a temporary pacemaker (PM). For a few days the patient became PM-dependent. In October 2004 he was admitted with an 180/min narrow QRS monomorph tachycardia. DC cardioversion successfully terminated the arrhythmia, be temporary asystole developed. Three weeks later he came with a 165/min narrow QRS tachycardia. With electrophysiology study a focal atrial tachycardia with 375 msec cycle length was proven. We used CARTO mapping for finding the focus. It was localised on the upper part of crista terminalis. We successfully ablated the focus, than another tachycardia arose with the cycle length of 400 msec. The activation sequence has changed, too. Another CARTO mapping showed another atrial focus 2,5 cm below the previous one, also on the crista terminalis. We ablated this focus, too. With induction we were able to produce the same tachycardia again, so we ablated one more. Finally, the patient became tachycardia resistant. After one and a half month follow-up the patient was tachycardia free.

INFERIOR MYOCARDIAL INFARCTION WITH COMPLICATIONS IN YOUNG FEMALE PATIENT WITH HEREDITARY THROMBOPHILIA-CASE REPORT thrombo-embolic diseases The patient is a 30 years old female with ASD and mitral prolapse in medical history. She was admitted because of 0.2 ng/ml Trop. T level, chest pain, vegetative symptoms, and inferior ST elevation that lasted for 2 hours. She had no complaints on admission. Lab tests showed necroenzyme release (CK/CKMB: 308/64 U/l). Coronary angiography revealed a Valsalva sinus aneurysm and a proximal critical right coronary artery stenosis caused by a chronic thrombus. A stent was directly implanted. Following the PCI a right popliteal vein thrombosis developed after a compression bandage was applied on the puncture site. Beside the routine ASA + clopidogrel treatment we anticogulated her with LMWH. The deep vein flow was restored, but a late femoral artery haematoma developed that we treated conservatively. Echocardiography showed good ejection fraction. No regional wall motion disorder, ASD or mitral valve insufficiency could have been seen. After 4 weeks the ASA-clopidogrel-LMWH treatment was changed to ASA-acenocumarol. Haemostaseology lab tests proved hereditary thrombophilia because of heterozygote form of factor V. Leiden mutation. After 4 weeks chest pain returned, inferior ST depressions developed on resting ECG and ECG stress test was positive. Coronary angiography showed serious in-stent restenosis. The re-stenosis was balloon dilated and a paclitaxel eluting stent (DES) was implanted. Because of the increased risk of stent thrombosis we started acenocumarol-ASA-clopidogrel combination therapy. After 3 weeks of DES implantation mild angina developed so her medical treatment was completed with bisoprolol 5 mg qd, isosorbide mononitrate 50 and than 100 mg qd and because of persisting chest pain with amlodipine 5 mg qd. We also scheduled a stress myocardial scintigraphy because of possible repeated re-stenosis. The case we report here highlight the possibility of myocardial infarction in young female adults with no classical risk factors on the basis of morphological and haemostasis disorders that have synergistic effects. The extremely fast development of restenosis also makes more difficult the treatment of this patient with unusual coronary artery disease.


Poszterek INTERVENCIONÁLIS KEZELÉS AORTA-TERMINALIS ELZÁRÓDÁSBAN – ESETBEMUTATÁS Kovács I., Török R., Struczuy M., Kato G., Hintea T., Benedek I. Egyetemi Kórház, Kardiologiai Klinika, Marosvásárhely Bevezetés: A perifériás verõérbetegségek kezelésében az intervencionális módszerek egyre fontosabb szerepet kapnak. Dolgozatunk célja az aorta terminális elzáródása során alkalmazott úttörõ intervencionális kezelési módszer bemutatása. Anyag és módszer: 64 éves, magas vérnyomásos, szívbeteg (postinfarctus) nõ esetét ismertetjük, aki Leriche szindróma diagnózissal került beutalásra. Tünetek: nyugalmi végtagfájdalom, légszomj. Objektív vizsgálat: nem tapintható pulzus az a. femoralistól disztálisan. A Doppler index (DI) a jobb és bal a. poplitea szintjén 0,30 és 0,58, a jobb a. dorsalis pedis 0,11 baloldalon 0,11, a jobb és baloldali tibialis posterioron 0,11, illetve 0,33. Az angiográfiás képen az aorta terminalis – az a. renalisok eredése alatt – teljes obstrukciója látható, számottevõ disztális kollaterálishálózat nélkül. A sebészeti kezelést a társbetegségek miatt a beteg és a sebész sem vállalta. Eredmények: axilláris behatolásból bevezetett guide-al áttörtük az elzáródást, eljutottunk a jobb a. femoralis communis szintjéig. Sorozatos lézer angioplasztikát végeztünk az a. iliaca communis, illetve az a. iliaca externa szintjén. Ezek után sikerült bevezetni a ballonkatétert, majd többszörös tágítás után 2 sztent beültetésével (az iliaca communis, illetve az iliaca externa szintjén) biztosítottuk a disztális fluxust. A kontroll angiográfián a jobb a. iliaca, a femoralis communis és a. femoralis profunda átjárható, az a. femoralis superficialis eredésénél elzáródott, ennek ellátását egy késõbbi ülésre tervezzük. A végtagfájdalom megszûnt, a jobb alsó végtag felmelegedett, a pulzus tapintható volt az a. femoralis szintjén. A DI növekedése: az a. poplitealison 0,58-ról 0,88-ra, az a. dorsalis pedisen és a tibialis posterioron 0,11-rõl 0,64-re. A klinikai és objektív státus 1 hónap után nem változott. Következtetések: esetbemutatásunkból arra következtethetünk, hogy a perifériás verõérbetegségek intervencionális kezelésének javallatai kiterjeszthetõk az aorta terminalis szakaszának elzáródására is. Az intervencionális kezelés alkalmazásával tehát új lehetõségek nyílnak meg, amelyek az érsebészeti beavatkozások alternatívái lehetnek.

A KOSZORÚÉR DILATÁTOR C-TÍPUSÚ NÁTRIURETIKUS PEPTID HATÁSA REZISZTENCIA ÉREN Márton Z.1, Pataricza J.1, Krassói I.2, Kun A.1, Varró A.1, Papp J.1, 2, Simonsen U.2 1 SZTE Farmakológia, Szeged 2 MTA, Keringésfarmakológiai Kutatócsoport 3 University of Aarhus, Denmark Az endogén C-típusú nátriuretikus peptid (CNP) érrelaxáns és hiperpolarizáló hatása között koszorúéren összefüggés van (Márton et al. Fundam Clin Pharmacol 2004; 18 (Suppl 1): 54.). A CNP vazorelaxáns és hiperpolarizáló hatását myográfra felfüggesztett patkány arteria mesenterica superior érgyûrûkön vizsgáltuk párhuzamos erõ- és membránpotenciál-méréssel. A noradrenalinnal kontrahált preparátumokon a CNP által kiváltott maximális relaxáció 86,5±4,2% (n=9), a mért hiperpolarizáció –3,6 mV volt. Tiorfánnal, a CNP lebontásáért felelõs enzim gátlójával történõ elõkezelés hatására a CNP további hiperpolarizáció kiváltására volt képes (delta U= –5,3 mV az alapvonaltól mérve). Kísérleteink alapján valószínûsíthetõ, hogy szisztémás éren a CNP hiperpolarizációs és vazorelaxáns hatása kifejezettebb, mint a konduktancia típusú koszorúéren. Ezen különbség alapján feltételezhetõ, hogy a CNP szisztémás értágító hatása felülmúlja a koszorúér tágító hatását, így vérnyomáscsökkenést eredményez. A hipertónia terápiájában a tiorfán képviselõje lehet az exogén úton bevitt vagy az endogén CNP hatásának fokozásán keresztül megvalósuló vérnyomáscsökkentésnek. A munka az OTKA T037520 és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával készült.

INTERVENTIONAL TREATMENT IN TOTAL ABDOMINAL AORTIC OCCLUSION - CASE PRESENTATION interventional cardiology, PTA The aim of the study: to present a case of total abdominal occlusion treated with interventional methods (balloon angioplasty and stenting) Patient: 64 year old female, with hypertension and myocardial infarction in history, presenting with Leriche syndrome. Symptoms: rest pain in both legs, dyspnea. Status: absent pulse at both femoral arteries and distal. Doppler index (DI): right poplitea artery (PA) 0,30, left PA: 0,58, right Dorsalis Pedis (DP): 0,11, left DP: 0,11, right tibialis posterior (TP): 0,11, left TP: 0,33. Arteriography revealed total occlusion of terminal aorta, after origin of renal arteries, without significantly developed collateral circulation. Surgical intervention was refused by the patient and the surgeon because of associated pathology. Results: using axillar approach, we succeeded to penetrate the occlusion with the guidewirewhich was advanced till the origin of common right femoral artery. On the guidewire a laser catheter was advanced to the level of common and external iliac artery. After lasing, introduction of balloon catheter and 2 stents was possible, which were implanted at iliaca communis and iliaca externa arteries, reestablishing the distal arterial flux. Control arteriography showed permeabil lumen at aorta, iliac artery and profund femoral artery. Superficial femoral artery (SFA) was still occluded, and a second intervention was planned for SFA. After intervention we recorded absence of clinical symptomatology, warming of right leg, present arterial pulse at right femoral artery. DI increased: at PA from 0,58 to 0,88, at DP artery and TP artery from 0.11 to 0.64. One month follow up showed maintaining of arterial patency. Conclusions: indications of interventional treatment could be extended to aortic lesions as an alternative to surgical treatment, in selected cases and when good technology and experienced team are available.

EFFECT OF THE CORONARY ARTERY DILATOR C-TYPE NATRIURETIC PEPTIDE ON RESISTANCE VESSEL endothelium, experimental, vascular smooth muscle The vasorelaxant effect of endogenous C-type natriuretic peptide (CNP) is associated with hyperpolarization in coronary arteries (Márton et al. Fundam Clin Pharmacol 2004; 18 (Suppl 1): 54). The vasorelaxant and hyperpolarizing effect of CNP was investigated on segments of rat mesenteric superior artery mounted in microvascular myograph for simultaneous measurements of membrane potential and force. In noradrenaline contracted preparations, CNP induced maximal relaxation of 86.5±4.2% (n=9) and hyperpolarized the membrane (delta U=–3.6 mV). In the presence of tiorphan, an inhibitor of CNP degrading enzyme, CNP could elicit further hyperpolarization (delta U= –5.3 mV from the baseline). Our experiments suggest that the hyperpolarizing and vasorelaxant effect of CNP are more expressed in systemic arteries than in the conductance type coronary artery. As a consequence of this difference, systemic vasodilator effect of CNP is supposed to be superior to its coronary artery dilator effect resulting in the decrease of blood pressure. Tiorphan may be a therapeutic representative for an antihypertensive medication through the enhancement of endogenous or exogenously given CNP. This work was supported by OTKA T037520 and Hungarian Academy of Sciences.


Poszterek AZ ARTERIA CAROTIS RUGALMASSÁGÁNAK CSÖKKENÉSE JÓL MÛKÖDÕ KARDIOVAGÁLIS AUTONÓM REFLEX AKTIVITÁSSAL TÁRSUL SENNING-MÛTÖTT FIATALOKBAN

CAROTID ARTERY STIFFENING WITH PRESERVED CARDIOVAGAL AUTONOMIC FUNCTION IN YOUNG PATIENTS LATE AFTER SENNING-REPAIR

Mersich B., Besenyei C., Kádár K.1, Hartyánszky I.1, Németh T.1, Lénárd Z., Studinger P., Oprea V.1, Kollai M. Semmelweis Egyetem, Humán Élettani Intézet, Budapest 1 Gottsegen Országosz Kardiológiai Intézet, Budapest

autonomic nervous system, baroreceptors, pediatric cardiology Background: Transposition of great arteries (TGA) has been corrected until recently by Senning(S)-repair, which left the right ventricle to serve as the systemic pump. Such patients were found to suffer from right venricular dysfunction and from rhythm disturbances and have considerable mortality late after surgical repair. In left ventricular failure the stiffening of large arteries – which increases the ventricular afterload –, and the impairment of cardiovagal autonomic indices – leading to arrhythmias – have been estabilished as predictors of morbidity and mortality. Aim: In this work we investigated if changes in large artery stiffness and in cardiovagal autonomic function may contribute to deterioration of right ventricular function in TGA-patients after S-repair. Methods: We studied 30 TGA patients aged 9–19 years (10 female) 12±3 years after Srepair and 30 control subjects matched for age and sex. Subjects underwent 10 minute of resting measurements of heart rate (ECG) and radial artery tonometric pressure to determine heart rate variability (HRV) and cardiovagal autonomic indices. Autonomic function was assessed by spontaneous sequence and frequency domain indices. Carotid artery diastolic diameter and pulsatile distension was measured by echo wall tracking, carotid blood pressure by applanation tonometry and carotid distensibility coefficient (DC) was calculated. Ejection fractions were determined by cardiac MRI. Results (mean ± SD): Carotid DC was markedly lower in patients than in controls (5.5±2.0 vs. 8.6±3.0 103/mmHg). However, no differences in cardiovagal autonomic indices or in HRV measures were observed between patients and controls (sBRS+ 18.2±12.2 vs. 22.3±13.2 ms/Hgmm). Right ventricular ejection fraction (RVEF), was lower in patients than in healthy controls (47±9 vs. 70±4%), but no significant correlations were found between RVEF and carotid elastic parameters. Conclusions: Our data indicate that in TGA patients late after S-repair the carotid artery is significantly stiffer than in controls, but reduced carotid elasticity is not associated with impaired cardiovagal autonomic function.

Elõzmények: Nagyér-transzpozícióval született betegekben a Senning(S)-mûtét a pitvarok felcserélése révén helyreállítja a keringés folytonosságát, az aorta azonban továbbra is a jobb kamrából ered. Idõvel „szisztémás” jobbkamra-elégtelenség alakul ki, amelyhez kamrai arrhythmiák jelentkezése társul. Balszívfél-elégtelenségben az elasztikus nagyerek rugalmasságának csökkenése – amelynek következtében az utóterhelés nõ és a coronaria perfúzió csökken –, valamint a kardiovagális autonóm funkció károsodása – amely arrhythmiák kialakulásához vezet – a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás prediktorai. A jobb kamrai funkció romlását megfelelõen jelzõ marker nem ismert. Kérdés: Hogyan változik S-mûtéten átesett betegekben az a. carotis tágulékonysága és a cardiovagalis autonóm funkció? Módszer: S-mûtéten átesett 9–19 éves gyermekeket (10 lány, 20 fiú) illetve életkorban, nemben egyeztetett kontroll alanyokat vizsgáltunk. Az a. carotis átmérõt falmozgáskövetõ UH-készülékkel, az a. carotis vérnyomást tonométerrel mértük, és számítottuk a disztenzibilitási koefficienst (DC). A cardiovagalis autonóm indexeket a vérnyomás és a szívfrekvencia spontán ingadozásai alapján határoztuk meg; a szisztémás vérnyomást az a. radialison mértük folyamatosan (Colin-tonométer). A jobb kamra ejekciós frakció (EF) meghatározása MRI-vel történt. Eredmények (átlag ± SD): Az a. carotis DC jelentõs csökkenést mutatott a betegcsoportban a kontrollhoz képest (5,5±2,0 vs. 8,6±3,0 103/Hgmm). Az autonóm indexekben és szívfrekvencia-variabilitási paraméterekben azonban nem volt különbség a két csoport között (sBRS+18,2±12,2 vs. 22,3±13,2 ms/Hgmm). A jobb kamra EF a betegcsoportban csökkent volt a normál értékhez képest (47±9 vs. 70±4%). Következtetés: S-mûtéten átesett gyerekekben az a. carotis csökkent rugalmassága feltehetõen hozzájárul a jobb kamrai funkció romlásához, ugyanakkor a baroszenzoros érfal rugalmasságának csökkenése ebben az életkorban autonóm diszfunkció kialakulásához nem vezet.

SZÖVETI DOPPLER ECHOCARDIOGRAPHIA ANTHRACYCLINNEL KEZELT MAMMA CARCINOMÁS BETEGEK SZÍVIZOMKÁROSODÁSÁNAK KIMUTATÁSÁBAN

TISSUE DOPPLER IMAGING IN DETECTION OF MYOCARDIAL DYSFUNCTION IN BREAST CANCER TREATED WITH ANTHRACYCLINES

Nagy A.1, Tolnay E.2, Nagykálnai T.3, Forster T.4 1 Fõvárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház, I. Belgyógyászat – Kardiológia, Budapest 2 Pest Megyei Tüdõgyógyászati Intézet, II-es Osztály 3 Fõvárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház, Fõvárosi Onkoradiológiai Központ, Budapest 4 Szegedi Tudományegyetem ÁOK, II. Belgyógyászati Klinika, Szeged

cardiomyopaty, doppler echocardiography, echocardiography, general The applicability of tissue Doppler imaging (TDI) was investigated for estimating cardiac function and early cardiotoxicity in breast cancer patients treated with anthracyclines. A total of 40 women (age range 18 to 65 years) were studied, there were no patients who had received anthracyclines previously and had impaired systolic or diastolic cardiac function. All healthy patients who were enrolled to the control group were of the same age. Methods and results: Each patient underwent not only standard echocardiographic measurements (ventricular dimensions and wall thickness, ejection fraction, E-wave deceleration time (DT), E/A ratio), but also specific imaging (E-septum height, pulmonary venous flow), and in addition we detected the myocardial velocity of all segments of mitral annulus obtained with pulsed wave tissue Doppler imaging during the one year period. Based on the results we found that systolic left ventricular function did not change significantly – neither in the study nor in the control group. Diastolic left ventricular function showed damage in 39 patients (97,5%), and 30 (75%) of these showed clear changes by means of both the traditional E/A ratio and TDI. Diastolic dysfunction in 9 patients (22.5%), however, could be detected only with TDI. The analysis of myocardial velocity in different segments showed that diastolic dysfunction does not develop in a homogeneous way but in a different way in segments. Diastolic function in the control group did not change during the study. Conclusion: Within a year after chemotherapy with anthracyclines to young female patients without risk factors, such a myocardial damage can be detected that later on might lead to serious congestive heart failure or even death. Our results confirmed our assumptions that TDI is a more precise and useful way than traditional ways to demostrate isolated diastolic dysfunction as a result of chemotherapy. TDI might give relevant extra information compared to parameters describing diastolic functions depending on several changing values. TDI may become a regularly and more widely noninvasive method to detect subclinical cardiotoxicity emerging after chemotherapy.

A szöveti Doppler echocardiographia (TDE) alkalmazhatóságát vizsgáltuk mammatumoros betegek korai, subclinicus cardiotoxicitásának kimutatásában. A vizsgálatba 40 (18-65 év közötti) nõbeteget vontunk be, akiknél korábban chemotherápia nem történt és mind a systoles, mind a diastoles bal kamra funkciójuk normális volt. A kezelés során anthracyclin tartalmú daganatgátló szer adása történt. A kontroll csoportba 20 egészséges, hasonló kormegoszlású nõ került. Módszerek és eredmények: Az egy éves követés során a hagyományos echocardiographiás mérések (üregméretek, falvastagság, ejectios frakció, deceleratios idõt (DT), E/A) mellett specifikus mérések is történtek (E-septum, pulmonalis vena görbe), valamint detektáltuk a mitralis annularis sebességet több segmensben, különbözõ standard nézetekbõl a szöveti Doppler képalkotás segítségével. Az eredmények alapján megállapítottuk, hogy a systoles bal kamra functio érdemben sem a kezelt csoportban, sem a kontroll csoportban nem változott. A diastoles bal kamra functio 39 betegben (97,5%) károsodott, ebbõl 30 betegnél (75%) mind a hagyományos E/A hányados, mind a TDI segítségével kimutatható volt a változás, 9 betegnél (22,5%) azonban csak a szöveti Doppler módszerrel lehetett detektálni a diastoles dysfunctiót. A myocardium sebességének analízise a különbözõ segmensekben arra is rámutatott, hogy a diastoles dysfunctio nem homogén módon, hanem segmensenként eltérõen alakul ki. A kontroll csoportban a vizsgálati idõszak alatt a diastoles functio nem változott. Következtetés: Fiatal, rizikófaktorokkal nem rendelkezõ nõbetegek anthracyclin tartalmú kemoterápiája után egy éven belül már kimutatható olyan szívizom-károsodás, mely a késõbbiekben súlyos szívelégtelenséghez, halálhoz is vezethet. Eredményeink igazolták azt a felvetésünket, hogy a chemotherápia következményeként kialakult izolált diastoles funkció zavar kimutatására a hagyományos méréseknél a TDI pontosabb és jobban használhatóbb metódus. A TDI egy szélesebb körben is rutinszerûen használható noninvasiv módszer lehet a chemotherápia után fellépõ subklinikus cardiotoxicitás kimutatásában.


Poszterek IABP KEZELÉS NYITOTT SZIVMÛTÉTEKNÉL ACUT PUMPAFUNCTIO ZAVARBAN Nagy E. OGYK, Szívsebészet, Budapest 2003. január 22. és 2005. január 01. között 36 alkalommal végeztünk rescue IABP behelyezést acut pumpafunctio zavar kezelésére. A betegek között 18 nõ és 18 férfi volt. Az átlagéletkoruk 62 (27–86) év, Euroscore átlaguk 7,7 (3–19), EF átlaguk 48 (23–69)% volt, 23 esetben koszorúér betegség miatt került sor a mûtétre, ezek közt 12 betegnél LM stenosist, 3 betegnél bal kamra aneurysmát, 3 esetben acut VSD-t diagnosztizáltak. 8 alkalommal mûbillentyû implantatiót végeztünk, 2 esetben endocarditis, 2 alkalommal kettõ, illetve három billentyû elégtelenség miatt. 5 betegnél kombinált koszorúér és billentyûmûtét történt. A koszorúérmûtéteknél a graft átlag 3/beteg volt. 2 alkalommal off pump, 6 esetben fibrilláltatás módszerét használtuk. A többi mûtétet CPB védelmében aortalefogással végeztük. Az átlag CPB idõ 184 (108–392) perc, az átlag aorta lefogási idõ 77 (40–132) perc volt. Az IABP-t 4 estben mûtét elõtt, 15 betegnél a CPB leállásakor, 10 esetben mellkaszáráskor, 7 alkalommal mûtét után helyeztük be. Az IABP kezelést inotrop gyógyszerekkel (5-10 mikrogramm/kg/min) kombinálva alkalmaztuk. Az acut pumpafunctio zavar 25 betegnél rendezõdött, 15 alkalomma1 coronaria mûtét, 7 esetben mûbillentyû beültetés, 3 alkalommal kombinál szívmûtét után. 11 beteget elvesztettünk, 7 koszorúér mûtét, 1 esetben mûbillentyû beültetés, 2 betegnél kombinált coronaria és billentyû mûtét, 1 betegnél acut VSD mûtét után. Véleményünk szerint az acut pumpafunctió zavar kezelésére rossz balkamra functió esetében az idõben, lehetõleg preoperatíve elkezdett IABP kezelés csökkenti a mûtét kockázatát.

PARP AKTIVÁCIÓ CSÖKKENTI A NYOMÁS-TÚLTERHELÉS ÉS KARDIOTOXIKUS SZEREK ÁLTAL KIVÁLTOTT SZÍVELÉGTELENSÉGET RÁGCSÁLÓKBAN Pacher P., Chun-Yang X., Zsengellér Z., Cziráki A., Chen M., Kiss L.1, Lacza Z.1, Kollai M.2, Szabó C.2 Inotek Corp. 1 Semmelweis Egyetem, Klinikai Kísérleti Kutatóintézet, Budapest 2 Semmelweis Egyetem Bevezetés: A poly-(adenosine diphosphate-ribose)-polymerase (PARP) enzim aktivációja több ismert akut pathológiai folyamatban szerepet játszik, mint amilyen a miokardiális infarktus. Szívhipertrófiában és krónikus szívelégtelenségben azonban a PARP enzim szerepe alig ismert. Kísérleteinkben azt vizsgáltuk, hogy a PARP gátlószer INO-1001 képes-e csökkenteni a szívkárosodást különbözõ állatkísérletes modellekben. Módszerek: 1. Nyomás-túlterhelés az aortaív leszûkítésével C57BL/6 típusú egereken. 2. A kardiotoxikus kemoterapeutikum doxorubicin alkalmazása tumor hordozó egereken. 3. Bakteriális endotoxin okozta akut szívmûködés zavar. Eredmények: Kilenc héttel az aortaív leszorítása után jelentõsen lecsökkent a szívfunkció (dP/dt) az áloperált egerekhez képest, miközben megnõtt a szív tömege a testtömeghez képest. Hasonlóképpen, mind a doxorubicin, mind pedig az endotoxin kezelés csökkentette a dP/dt hányadost. INO1001 kezelés szignifikánsan javította a szívfunkciót mindhárom kísérleti modellben és csökkentette az aortaív szûkítése után kialakuló szívizom hipertófiát. Az INO-1001 kezelés nem gátolta a doxorubicin tumorellenes hatását, viszont jelentõsen javította a 24 órás túlélést és gátolta a gyulladáskeltõ citokinek termelését nagy dózisú endotoxin kezelés után. Krónikus aorta leszûkítés esetén immunhisztokémiai módszerekkel kimutatható volt az apoptosis indukáló factor (AIF) transzlokációja a mitokondriumokból a sejtmagba, ami INO-1001 kezeléssel gátolható volt. Következtetések: Eredményeink alapján megállapíthatjuk, hogy a PARP-gátlás csökkenteni képes a szívfunkció romlását mind akut, mind pedig krónikus kísérleti modellekben. (OTKA D45933, M041541, T47095/90242, ETT 248/2003, 249/2003 és OMFB TST0002/2003)

IABP TREATMENT IN OPEN HEART SURGERY PATIENTS WITH IMPAIRED LEFT VENTRICULAR FUNCTION cardiovascular surgery Between January 22. 2003. and January 2005. rescue insertion of IABP was used in 36 cases for treatment of acute pump funcion failure. Patients data: 18 female and 18 male, average age 62 (27–86) years, average Euroscore 7.7 (3–19), average EF 48 (28–69) %. In 23 patients operation was performed for coronary artery disease (12 LM stenoses, 3 left ventricular aneurysma, 3 VSD). 8 valvular cases were done (2 bacterial endocarditis, 1 double, 1 triple valvular replacement) at 4 cases were combinated (coronary end valular) Operation. Off pump case 2 patients, CPB cases 34 patients. Average graft was 3 /pts, average CPB time was 184 (108–392) minutes, cross clamping time was 77 (40–132) minutes. Insertion of IABP was used in 4 cases before operation, 15 cases during weaning from CPB, in 10 case during chestclosure and in 7 patients after the operation. IABP was combined with positive inotropic support (5-10 microgramm/kg/min). It was successful in 25 cases (15 pts coronary artery disease, 10 pt valvural disease) and wasn’t in 11pts (7 coronary, 1 valvular pts, 2 combinated op.,1 acut VSD). In our opinion in patients with impaired left heart ventricular function IABP and positive inotropic support seen to be sufficient in early period of perioperative treatment.

PARP INHIBITION ATTENUATES PRESSUREOVERLOAD INDUCED AND CARDIOTOXIC DRUG INDUCED FAILURE IN RODENT MODELS myocardial basic research Introduction: Activation of poly-(adenosine diphosphate-ribose)-polymerase (PARP) is an important mechanism of tissue damage in various acute pathological conditions, such as myocardial ischemia-reperfusion injury. Role of PARP in cardiac hypertrophy and chronic heart failure remains poorly characterized. The goal of this work was to determine whether the PARP inhibitor INO-1001 prevents development of heart failure in various experimental models. Methods: We utilized a murine pressure-overload model in C57BL/6 mice (animals banded at the transverse aortic arch or sham operated for 9 weeks). We also utilized a heart failure model induced by the cardiotoxic drug doxorubicin in tumor-bearing mice. Finally, we used an acute cardiac dysfunction model induced by bacterial endotoxin. Results: Contractile function (dP/dt) was decreased at 9 weeks after surgery in the banding model. Similarly, doxorubicin induced a decrease in dP/dt (acutely and chronically), and endotoxin induced an acute decrease in dP/dt. In the banding model heart weight to body weight ratio was increased significantly in the non-treated banded group compared with sham-operated mice. INO1001 treatment significantly improved the contractile function in all three experimental models and reduced cardiac hypertrophy in the banding model. In doxorubicin-treated tumor-bearing mice, INO-1001 treatment did not attenuate the anti-tumor effect of doxorubicin. In animals treated with high-dose endotoxin, INO-1001 treatment also improved 24-hour survival and reduced the production of pro-inflammatory cytokines. In the banding model, apoptosis inducing factor (AIF) translocation from the mitochondrial compartment into the nuclear compartment was demonstrated by AIF immunohistochemistry. This AIF translocation was prevented by INO-1001. Conclusions: These results suggest that PARP inhibition attenuates the myocardial dysfunction in multiple experimental models of acute and chronic heart failure. (OTKA D45933, M041541, T47095/90242, ETT 248/2003, 249/2003 and OMFB TST0002/2003)


Poszterek SIMAIZOM MEMBRÁN HIPERPOLARIZÁCIÓ: EGY POTENCIÁLIS MECHANIZMUS A KOSZORÚÉR SPAZMUS KEZELÉSÉRE Pataricza J.1, Krassói I.2, Márton Z.3, Varró A.3, Papp G.2 1 Szegedi Tudományegyetem, Szeged 2 Magyar Tudományos Akadémia, Keringésfarmakológiai Kutatócsoport 3 Szegedi Tudományegyetem, Farmakológiai és Farmakoterápia, Szeged Levosimendan és a fejlesztés alatt álló OR-2828 inodilátor vegyületek koszorúér dilatációs és simaizom membrán hiperpolarizációs hatását hasonlítottuk az endogén koszorúér dilatátor, C-típusú natriuretikus peptid (CNP) hatásához. Sertés szív izolált koszorúereinek tónusát 30 mM kálium klorid jelenlétében izometriás erõmérõvel, a simaizom membrán potenciálját intracelluláris technikával mértük. Levosimendan a koszorúereket teljes mértékben relaxálta 0,4 µM EC50 értékkel. OR-2828 és CNP kevésbé volt hatékony (70%, illetve 50% maximum relaxáció) mint a Levosimendan. EC50 értékeik: 72 µM (OR-2828) és 0,02 µM (CNP). A maximális membránpotenciál változások az alábbiak voltak: -3,6 mV (CNP), -2,6 mV (OR-2828) és -1,82 mV (Levosimendan). Eredményeink arra utalnak, hogy a hiperpolarizáció hozzájárul a két inodilátor – Levosimendan és OR-2828 – vazodilatációs hatásának mechanizmusához, és a feszültség-függõ kálcium csatornák zárása révén oldja a koszorúér spazmust. A munka az OTKA T037520 és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával készült.

REGIONÁLIS FELNÕTTKORI KONGENITÁLIS VITIUM ADATBÁZIS Posgay B., Apró D., Faluközy J., Fogarassy G., Poós G., Bujáki C., Fiák E., Veress G.1 Állami Szívkórház, Aktív Kardiológiai Osztály, Balatonfüred 1 Állami Szívkórház, Balatonfüred Bevezetés: A felnõttkori congenitális vitiumok (GUCHD) magyarországi elõfordulási gyakorisága feldolgozatlan maradt. A mûtéti eredményesség javulása és a noninvazív diagnosztikai módszerek fejlõdése következtében a gyermekkorban nem diagosztizált esetek és a felnõtt kort elérõ betegek száma növekszik. A magyarországi alapadatok összesítése dedikált centrumok feladata lenne, azonban a gondozás szervezetlensége alig teszi lehetõvé a GUCHD incidencia meghatározást. Ezért elsõ lépésben a Zala Megyei Kórház vonzáskörzetében elõforduló GUCH esetek adatbázisának felállítását kezdtük meg. Módszer: A forrás az 1995 és 2003 közti idõszakban elvégzett 73.000 transthoracalis echocardiographia (TTE) és 2731 transoesophagealis echocardiographia (TEE) dokumentációja. Jelen stádiumban 17500 TTE és 1300 TEE adatlapot dolgoztunk fel. Megvizsgáltuk a GUCHD gyakoriságát, százalékos megoszlását, összehasonlítva az irodalomban található megoszlási arányokkal. Eredmények: A 200 000 fõs populációban és a vonzáskörzetben a közel 10 év során jelentõs számú – 25%-os feldolgozottsági szinten – 210 GUCHD eset került diagnosztizálásra. A TTE vizsgálatok 1,2%-a, a TEE vizsgálatok 16%-a derített ki fõ diagnózisként, vagy mellékleletként congenitalis vitiumot. Ez a kb 25%-os feldolgozottsági szinten is jelentõs szám reprezentatív mintaként szolgált, melyben vizsgálható volt az egyes rendellenességek nemenkénti megoszlása, a betegek életkora a diagnózis felállításának idején, valamint látható volt, hogy az egyes vitiumok diagnosztizálási gyakorisága a követési idõszak végére csökkent, tehát az adott populációból a korábban fel nem ismert betegek fokozatosan kiemelõdtek. Következtetés: A becsülhetõ betegszámok és az összetétel alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy régiónként egy congenitalis vitiumokkal foglalkozó ambulanciának van létjogosultsága, és megszervezésükre sürgetõ az igény.

HYPERPOLARIZATION OF THE SMOOTH MUSCLE CELLS: A POTENTIAL MECHANISM FOR THE TREATMENT OF CORONARY VASOSPASM coronary vasospasm, inotropic agents Coronary artery vasodilation and changes in membrane potential of the smooth muscles induced by two inodilator compounds, Levosimendan and OR-2828, were compared to C-type natriuretic peptide (CNP), a known endogenous coronary artery relaxing mediator. Isometric tensions enhanced by 30 mM potassium chloride (KCl) and intracellular membrane potentials of the smooth muscle were measured in porcine isolated coronary arteries. Levosimendan completely relaxed the coronary arteries with EC50 value of 0.4 µM. OR-2828 and CNP were less effective (70% and 50% maximum relaxation) than Levosimendan and their potency values (EC50) were 72 µM and 0.02 µM, respectively. Maximum changes of membrane potential were -3.6 mV for CNP, -2.6 mV for OR-2828 and -1.82 mV for Levosimendan. These results suggest that hyperpolarization contributes to the vasodilating effect of the inodilators, Levosimendan and OR2828, and relieves coronary artery vasospasm by closing voltage-dependent calcium channels. The work was supported by OTKA T037520 and by the Hungarian Academy of Sciences.

REGIONAL DATABASE OF GROWN-UP CONGENITAL HEART DISEASES congenital heart disease in adults Introduction: The incidence of grown-up congenital heart diseases (GUCHD) remained unsurveyed up to the present in Hungary. As a result of the improvement of the operative techniques and noninvasive diagnostic methods, the number of cases that remained undiagnosed in childhood and the individuals who reached adult age increase. To collect the basic data in Hungary should be the task of dedicated scientific centers, however the unorganization of the care of patients makes the determination of the incidence hardly possible. Therefore – as a first step – we began to establish the database of the GUCHD cases in the region of County Hospital in Zalaegerszeg. Methods: Our sources were 73000 transthoracal (TTE) and 2731 transoesophageal echocardiography (TEE) files registered Budapest red from 1995 to 2003. At this stage we surveyed 17 500 TTE and 1300 TEE data. We studied the incidence and percentage distribution of the GUCHD cases, compared to the ratio that can be found in the international literature. Results: At present stage (we looked over 25% of the files) we found 210 GUCHD cases in the population of 200 000 people during nearly 10 years. Congenital heart defect was found as a main or additional diagnosis in 1,2% of the TTE and in 16% of the TEE studies. This considerable number of patients serves as a representative statistical sample in which the age, the sex, the distribution of the defects, and the time of diagnosis etc. could be studied. We have found that the frequency of the newly discovered cases decreased during the follow-up period, thus the previously non-diagnosed cases gradually ran out. Conclusion: This data based on predictable number and proportion of patiens, conclude that the regional GUCHD ambulances have reasons for the existence, so the claim to organize them is justified.


Poszterek AV NODALIS REENTRY TACHYCARDIA RADIOFREKVENCIÁS KATÉTERABLÁCIÓJA 1

2

3

3

RADIOFREQUENCY CATHETERABLATION OF AV NODAL REENTRANT TACHYCARDIA

3

Rausch P. , Tahin T. , Kálózdi Z. , Sárvári M. , Simor T. 1 PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Elektrofiziológiai Laboratórium, Pécs 2 PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Intervencionális Kardiológia, Pécs 3 PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Pécs Az AV nodalis reentry tachycardia (AVNRT) a supraventricularis ritmuszavarok leggyakoribb formája (~55%). Jelen vizsgálat célja az AVNRT intervenciós kezelés tipusainak és a kezelés tapasztalatainak bemutatása. A kezelést elõször a posteroinferior technikával kezdjük, mivel ez a legbiztonságosabb és 70%-ban sikeres. Ennél a módszernél a lassúpálya pontos lokalizációját részben a HIS, részben a CS szájadék pontos anatómiai meghatározásával kezdjük, majd segít az ablatios katéterrõl elvezetett bipoláris elektrogramm morfológiája. A transzkatéteres ablatio maximálisan 50 W teljesítménnyel, 70°C hõmérsékleten történik, maximum egy perces intervallumban. Az ablatio alkalmával megjelenõ junctionális tachycardias epizódot postablatios elektrofiziológiai tesztelés követ, melynek negatív eredménye a további ablatio befejezését jelenti. Klinikánkon 2000ben indult meg az elektrofiziológiai labor mûködése. Azóta (2000-2004) 156 db atrioventricularis nodalis reentry-tachycardia (AVNRT-több típus) transzkatéteres radiofrekvenciás ablatioját végeztük el (2000-ben 1; 2001-ben 12; 2002-ben 32; 2003-ban 38; 2004-ben 73) 95 nõ, 53 férfi arányban. A legfiatalabb paciens 1986-ban, a legidõsebb 1922-ben született. Összesen 6 Redo beavatkozásra került sor ismételten kialakuló ritmuszavar miatt. Ebbõl 4 esetben második, két esetben harmadik alkalomra sikerült a ritmuszavart véglegesen terminálnunk. Ebben a 6 esetben a ritmuszavar már a beavatkozást követõ egy- két héten belül visszatért, holott a postablatios tesztelés során (programozott ingerléssorozat gyógyszerhatásban – isoproterenol – és e nélkül) sikeresnek bizonyult az ablatio. 2 esetben bizonyítottan sikertelen elsõ beavatkozást követte a már sikeresnek bizonyuló második. A lehetséges szövõdmények közül összesen 3 esetben volt szükség pacemaker implantatiora a kialakuló magasfokú AV blokk miatt (2%), mely az irodalmi adatokkal korrelál. Az elõadáson röviden áttekintjük az AVNRT különbözõ típusait, a különbözõ ablatios technikákat beleértve az újonnan alkalmazott cryo-ablaciós technika elõnyeit-hátrányait is.

AMIODARON-TÜDÕKÁROSODÁS (APT) ALACSONY DÓZIS V. RÖVID KEZELÉS IS LEHET FATÁLIS? Ruszty L., Kruppai F.1 Dél-pesti Kórház, I. Belgyógyászat, 1Központi Intenzív Osztály, Budapest Az amiodaron (A) kezelések leggyakoribb halálos szövõdménye pulmonális toxicitás (APT), mely általában összefügg a kumulatív összdózissal. E helyen két olyan esetet ismertetünk, ahol rövid idejû kezelés, illetve tartós, de alacsony dózis vezethetett halálos APT-hoz. 1. 83 é. ffi. pitvarfibrilláció megszüntetése céljából 8 napon át össz. 6 g A kezelésben részesült. Súlyos ARDS-t okozó kétoldali pulm. infiltrációja, intersticiális pneumóniája és vérzéses öntvényeket képzõ bronchio-alveolitise, majd többszervi elégtelensége alakult ki, és két hetes intenzív kezelés ellenére exitált. 2. 69 é. hipertóniás ffi két éven át kapott napi 200 mg A kezelést recidív flutter gátlására. Dózisemelés mellett végzett kardioverziója után alakult ki kétoldali, kiterjedt pneumóniának megfelelõ infiltrátuma. Négyhetes, intenzív kezelésre is refrakter légzési, végül többszervi elégtelenség tünetei között meghalt. Klinikai diagnózisunk APT volt melyet sectio is igazolt, súlyos diffúz tüdõfibrózis, destruktív alveolitis formájában. Egyik beteg esetében sem volt azonban teljesen kizárható, hogy az APT egy primeren infektív tüdõbetegséghez szövõdött. Az irodalom szerint az APT veszélye különösen nagy, ha a tüdõt aktuálisan valamilyen inzultus érte, pl. szív-tüdõ- nagyér mûtét, gépi lélegeztetés, vagy pneumónia. Eseteink nagyon hasonlóak az irodalomban közölt APT/ARDS esetekhez. Akut, akár halálos APT ritkán már néhány napos v. hetes, kis összdózisú. A kezelés után is kialakulhat, erre az FDA 2003-as „A mellékhatás veszélykiegészítése” is figyelmeztet. Az akut APT formák fulmináns, szinte befolyásolhatatlan kimenetelûek, 1. betegünk halálesetét az A kezelés ilyen típusú, súlyos adverz reakciójának tartjuk. 2. betegünk esetében a tüdõ makroszkópos és szövettani képe alapján az APT krónikus, fibrotikus formája kétségtelen, ennek talaján egy szövõdõ pneumónia, esetleg egy akut APT shubbal lethalis exitushoz vezetett. Tüdõgyulladáshoz akut pitvarfibrilláció nem ritkán társul, ilyenkor alkalmazott A kezelés fokozott APT veszélyt jelenthet. Amiodaron kezelés során fellépõ légzõszervi tünetek esetén, a kezelés hosszától és a dózistól függetlenül is, APT lehetõségét nem lehet figyelmen kívül hagyni.

ablation, catheter, arrhythmias, supraventricular tachycardia AV nodal reentrant tachycardia (AVNRT) is the most common form of supraventricular tachycardia (~55%). The aim of current study was to show the methods and experiences of interventional treatments of AVNRT. We start primarily by using the posteroinferior technique, since it is the safest and also efficient in 70% of the cases. The exact localization of the AV nodal slow pathway begins with the anatomical predefinition of the His- bundle and the coronary sinus ostium, the bipolar electrogram from the ablation catheter provides further help. The catheter ablation is carried out with a maximum power of 50 W and a peak temperature of 70°C, for maximum one minute. The appearance of junctional escape beats is followed by postablational electropysiological testing, negative result means termination of further power applications. Activity of the electrophysiology laboratory of our institution started in 2000. We have carried out the catheterablation of 156 AVNRT (different types) since that (in 2000 1, in 2001 12, in 2002 32, in 2003 38, in 2004 73), with a distribution of 95 women and 53 men. The youngest patient was born in 1986, while the oldestin 1922. A redo intervention was necessary in 6 cases because of recurring arrhythmia. In 4 of these cases the second intervention was successful, while a third study needed to cure the arrhythmia in 2 cases. Rhythm disorder returned even within one or two weeks following ablation in these 6 cases, although based on postablational testing – including programmed stimulation with and without isoproterenol – the ablations were successful. In 2 cases, proven abortive ablation was followed with a second successful one. Pacemaker implantation was necessary in 3 of the cases beacuse of high grade AV block (2%), which correlates with the literature. Different types of AVNRT and also the pros and cons of several ablational techniques - including recentlty introduced cryo-ablation - are.

AMIODARONE PULMONARY TOXICITY (APT) CAN MODEST DOSE OR SHORT EXPOSURE BE FATAL? antiarrhythmic drugs, atrial fibrillation, flutter, pulmonary disease Most frequent cause of amiodarone (A)-induced fatal adverse events is pulmonary toxicity (APT) usually related to the total cumulative dose. We herein present two cases, where a short course of A therapy, and a modest dose was leading to lethal outcome of APT. 1. 83 y male was treated for 8 days with A in a total dose of 6 g for terminating an atrial fibrillation. An early onset of severe ARDS developed with bilateral pulmonary infiltrates, interstitial pneumonia, hemorrhagic bronchiolitis obliterans and multi organ failure leading to death after two weeks of intensive care with no improvement. 2. 69 y male with history of hypertension and repeated atrial flutter underwent A treatment in a daily dose of 200 mg for two years. Severe bilateral pneumonia occured after A dose escalation and cardioversion. Four weeks of intensive care was ineffective because of refractery respiratory and progressive multi organ failure. Autopsy of lungs was remarkable for severe interstitial fibrosis and destructive alveolitis. It could not be excluded however the possibility of a primary infective pulmonary disease in both of the cases, complicated to ARDS by APT. Lungs, that have already been exposed to insults are particularly susceptible to APT (heart-lung- large vessel operation, respiration, pneumonia, etc). Our cases are very similar to APT/ARDS reports in literature. An acute and even fatal APT can occur irrespective of the dose or duration of treatment, as published in 2003 in a renewed FDA approved A side effect-warning. Acute APTs can lead to therapy resistent, fulminant, lethal outcome, as we consider the history of our 1. pt. based on the autopsy and histology of the lung, chronic-fibrotic form of APT in case of our 2. pt could be verified. This pulmonary involvement complicated by a pneumonia or an acute APT-shub was leading to death. New onset atrial fibrillation can often be observed associated to pneumonia, the potentially higher toxic effect of A exposure in that case is highlighted in this abstract. APT should be considered in pts on this drug with respiratory symptoms irrespective of the dose and duration of treatment.


Poszterek TÚLSÚLYOS ÉS ELHÍZOTT BETEGEK HEMOSZTAZEOLÓGIAI ÉS RHEOLÓGIAI JELLEMZÕI

HEMOSTASEOLOGICAL AND REHOLOGICAL PROPERTIES OF OVERWEIGHT AND OBESE PATIENTS

1

Sidó Z., Bernát S., Pongrácz E. MHKHK, II. Belgyógyászat-kardiológia, Budapest 1 BM Központi Kórház, Neurológia-Stroke Osztály, Budapest Ismert az a tény, hogy a túlsúlyos és elhízott betegek körében gyakoribb a tromboembóliás események elõfordulása. Ennek okait kutatva a primer hemosztázis és a koaguláció több kóros eltérését már igazolták. Betegek és módszerek: 2004. január 1. és december 1. között 98 konszekutív beteget vontunk be vizsgálatunkba. A 22 túlsúlyos (BMI: 28,1±0,9 kg/m2, életkor: 62,1±9,9 év), az 51 mérsékelten elhízott (BMI: 32,3±1,5 kg/m2, életkor: 60,1±13,7 év) és a 25 jelentõsen elhízott (BMI: 38,9±4,2 kg/m2, életkor: 56,8±11,4 év) betegtõl vett vérbõl a következõ vizsgálatokat végeztük el: hemoglobin konentráció, vörösvérsejtszám, hematokrit érték, trombocitaszám, fibrinogén koncentráció, C-reaktív protein (nagy szenzitivitású) koncentráció, teljesvér- és plazmaviszkozitás (Hevimet 40 viszkoziméter segítségével), trombocita-aggregáció (Born módszerével, ADP, kollagén és adrenalin induktor használatával). Betegeinket a trombocitaaggregáció-gátló kezelés szempontjából két csoportra osztottuk. Az elsõbe a kezelésbe részesülõk (35 fõ), a másodikba (63 fõ) a nem kezeltek kerültek. Eredmények: A betegek 31,5%-ban a Hgb-érték; 8,6%-ban pedig a Htk érték kórosan emelkedett volt. A C-reaktív protein (nagy szenzitivitású)-szint 54,3%-ban, a fibrinogén koncentráció pedig 48,8%-ban volt kóros. A teljesvér-viszkozitást 28,2%-ban találtuk emelkedettnek. A 43,8%-ban kóros plazma viszkozitás hátterében az emelkedett fibrinogén koncentráció állt. Az aggregáció gátló kezelésben nem részesülõk között fokozott trombocita aggregációt (TA>egészséges populáció átlag értéke + 2 SD) 17,4% (ADP-5), 38,1% (ADP-10), 19,0% (kollagén), 44,4%-ban (adrenalin) igazoltunk. Összegzés: Vizsgálatunk alapján megállapítható, hogy a túlsúlyos és elhízott betegek körében a poliglobulia elõfordulási aránya kismértékben meghaladja az átlagpopulációnál észlelteket. A rheológiai eltérések közül kiemelendõ a kóros fibrinogén koncentráció és a kóros plazmaviszkozitás gyakoribb jelenléte. Ebben a betegcsoportban igazolni lehetett a fokozott trombocita funkciót, amely a rheológiai eltérésekkel együtt, más tényezõket is figyelembe véve, magyarázhatja a tromboembóliás események gyakoribb elõfordulását.

KILÉGZÉSI LIMITÁCIÓ KIALAKULÁSA KRÓNIKUS SZÍVELÉGTELENSÉGBEN Simon A.1, Berényi I.2, Tiringer I.3, Szelényi Z.4, Veress G.2 1 Állami Szívkórház, IV. Kardiológia, Rehabilitációs Osztály, Balatonfüred 2 Állami Szívkórház, Balatonfüred 3 PTE ÁOK, Magatartástudományi Intézet, Pécs 4 PTE ÁOK, Kórélettani Intézet, Pécs Új módszer a terhelés alatti légzési stratégiák leírására, a légzési limitáció értelmezésére a terhelés alatti áramlás-térfogat görbéknek (FVL) a nyugalmi, forszírozott FVL belüli ábrázolása. Ezt vizsgáltuk krónikus szívelégtelenségben szenvedõkön (CHF, n=19; ejekciós frakció (EF): 35,2±8,7%) és megtartott bal kamra funkciójú kontroll csoporton (CTLS; n=13; EF:61,6±5,6%) spiroergometria alatti FVL elemzésével. A nyugalmi légzésfunkciós vizsgálatok eredményei mindkét csoportban a normál értéket adtak. Mindkét csoportban 6-6 betegnél alakult ki kiáramlási akadályozottság a terhelés csúcsán (NS), de a CHF-ben légzési volumen nagyobb százalékát érintette (50,5±19,1 vs. 18,8±16,4%, p<0,05), az alacsonyabb kilégzés végi légzési volumen (1,36±0,50 vs. 0,56±0,44 L; p<0,001) miatt. Összegzésként szívelégtelenségben éppoly arányban alakult ki kilégzési limitáció terhelés alatt, mint a kontrollnál, de az eltérõ légzési stratégia miatt ez a légzési volumen nagyobb arányát érintette.

antiplatelet agents and therapy, blood coagulation, laboratory ivestigation Thrombo-embolic events in overweight and obese patients are more frequent. Investigators suggested some pathological alterations of primary hemostasis and coagulation. Patients and methods: Study was started from 01. 01. 2004. and was ended at 01. 12. 2004. We enrolled 98 consecutive patients. There were 22 overweight (BMI: 28.2±0.9 kg/m2, mean age: 62.1±9.9 years), 51 moderate obese (BMI: 32.3±1.5 kg/m2, mean age:60.1±13.7 years) and 25 serious obese patients (BMI: 38.9±4.2 kg/m2 mean age: 56.8±11.4 years). We did the following blood tests: hemoglobin concentration, count of red blood cells, hematocrit, number of platelets, fibrinogen concentration, C reactive protein, whole blood and plasma viscosity (by Hevimet 40 viscosimeter), aggregation of platelet (by Born method, with ADP, collagen and adrenaline as inductor). In the first (35 patients) group were patients who received antiplatelet therapy, in the second one were the patients without antiplatelet therapy (63 patients). Results: The hemoglobin concentration was pathological in 31.5% and the value of hematocrit was pathological in 8.6% in these patients. The value of high sensitivity C reactive protein was elevated in 54.3%, the fibrinogen concentration in 48.8%, the whole blood viscosity in 28.2% and the plasma viscosity in 43.8%. The cause of letter alteration mostly was the elevated fibrinogen concentration. In the non-treated patients we found enhanced platelet aggregation (value of maximal aggregation > mean+2 SD aggregation value of healthy people) in 17.4% (ADP-5), 38.1% (ADP-10), 19.0% (collagen), 44.4% (adrenaline). Summary: The results of our study suggested that the proportion of polycythemic patients was moderate higher in the group of our obese patients as in the Hungarian population. We found pregnant rheological alterations in the group of obese patients: elevated rate the abnormal fibrinogen concentration and plasma viscosity. We showed the enhanced platelet aggregation in this group of patients. Above mentioned facts with the other rheological alterations maybe the cause of the elevated rate of thrombo-embolic events in the obese patients.

DEVELOPMENT OF VENTILATORY CONSTRAINTS IN PATIENTS WITH CHRONIC HEART FAILURE congestive heart failure, diagnostic techniques and exercise testing, general, rehabilitation, cardiac, general A new method, to represent the tidal flow-volume loop (FVL) during exercise within resting maximal FVL shed light on importance of breathing strategies and development of ventilatory limitation. We studied these in patients with chronic heart failure (CHF, n=19; ejection fraction (EF) 35.2±8.7%) as compared to patients without heart failure (CTLS; n=13; EF: 61.6±5.6%) with the evaluation of FVLs obtained during cardiopulmonary exercise tests. The results of resting standard lung function tests were in the normal range in both groups. Expiratory flow limitation developed in 6 patients in both groups (NS), but it affected greater part of tidal volume in CHF group (50.5±19.1 vs. 18.8±16.4%, p<0.05) as a result of lower end-expiratory lung volume during peak exercise (1.36±0.50 vs. 0.56±0.44 L; p<0.001). In summary, expiratory flow limitation can be seen as frequently in patients with chronic heart disease with and without heart failure, but involves greater part of actual tidal volume.


Poszterek A PSZICHOFIZIOLÓGIAI REAKTIVITÁS SZEREPE A MENTÁLIS STRESSZRE ADOTT QT-INTERVALLUM VÁLTOZÁSBAN. A QT-IDÕ „OPTIMALIZÁLT” FREKVENCIA-KORREKCIÓJA Simon E. (110) Budapesti Szent Ferenc Kórház,Belgyógyászat Andrássy G. Trummer Z. Ferencz G. Tahy Á. Szabó A.1 Szent Ferenc Kórház, Budapest 1 The Nottingham Trent University Célkitûzés: Kísérletünk célja annak tanulmányozása volt, hogy a pszichofiziológiai reaktivitás (PR) befolyásolja-e a mentális stressz (MS) okozta QT idõváltozást. Módszerek: Egészséges önkénteseket (n=20, 35±12 év, 10 férfi) egyszerû szóbeli matematikai feladatra kértünk meg, miközben figyelmüket metronómmal zavartuk. A vizsgálat kezdetén (PRE), közben (MS) és a befejezéskor (POST) EKG felvételeket készítettünk. Az MS alatti frekvencia (FR) emelkedés alapján stressz responder (SR: FR emelkedés =5/perc, n=12) és non-responder (NR: FR emelkedés <5/perc, n=8) csoportot képeztünk. Hogy a Bazett-formula (QTc) okozta frekvencia-dependenciát kiküszöböljük, a kiindulási (PRE) FR és QT-értékek felhasználásával „optimalizált” (OPT) korrekciós képletet készítettünk mindkét vizsgálati csoportban (QToptSR és QToptNR), mely képletek így leírták vizsgálati adataink specifikus QT-idõ/RR-intervallum összefüggését. Az OPT formulák a-koefficiensét a QTc = QT/RRa generikus formából úgy határoztuk meg, hogy a korrigált QT és az RR értékek közötti korrelációs együttható értéke zéró legyen. A statisztikai összehasonlításokra kétmintás t-próbát és ANOVA-t használtunk. Eredmények: Az SR és NR csoportok között nem volt szignifikáns különbség kor, nyugalmi FR és QT-idõ tekintetében. A következõ a-értékek adódtak: aSR=0,397 és aNR=0,4339. A PRE, MS és POST periódusokat összehasonlítva, a MS alatt a QToptSR szignifikánsan emelkedett (401±17, 414±22, 406,7±26 ms, p=0,018), a QToptNR nem változott (426±17, 419±16, 419±17 ms, ns). Hasonlóképpen, a QTc is az SR csoportban MS alatt szignifikánsan nõtt (411±19, 435±24, 423±29 ms, p=0,001), míg az NR csoportban szignifikánsan nem változott (437±18, 428±18, 429±17 ms, ns). Következtetések: Vizsgálatunkban a stressz-responder csoportban a MS alatt szignifikáns QTidõ megnyúlást igazoltak az alkalmazott módszerek. Ez az eredmény arra utal, hogy a stressz alatti QT-idõ változásokat az egyén reakciókészsége befolyásolja.

LEVOSIMEDAN TERÁPIA AZ INCESSANT KAMRAI TACHYCARDIA KEZELÉSÉBEN Szûcs A., Becker D., Szilágyi S., Róka A., Szûcs G., Gellér L., Merkely B. SE, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest A kalciumérzékenyítõ levosimendan alkalmazása pozitív inotrop, chronotrop és vasodilatátor hatásának köszönhetõen új lehetõséget ad a súlyos szívelégtelenség kezelésében. Malignus kamrai ritmuszavarok (kamrai tachycardia és - fibrilláció, VT/VF) a krónikus szívelégtelenség és az acut myocardialis infarctus gyakori kísérõi. Célunk incessant VT-s betegeknél alkalmazott levosimendan kezeléssel nyert tapasztalataink ismertetése. Három betegnél (2 férfi, 1 nõ) alkalmaztunk levosimendan kezelést, az átlag életkor 58±12 év, NYHA stádium III-IV volt. Az alapbetegség 1 betegnél chronikus ischaemia (EF: 25%), 1 betegnél billentyû betegség talaján kialakult dilatativ cardiomyopathia (EF: 13%) és 1 betegnél acut ST elevációs myocardialis infarcuts (EF: 20%) volt. Két beteg implantálható cardioverter defibrillátorral rendelkezett. A kialakult VT-ket antitachycardia pacinggel, endocardialis ás külsõ DC sokkal termináltuk. Antiaritmiás terápiaként amiodaronet és béta-blokkolót alkalmaztunk. Két órás aritmia mentesség után indított levosimendan kezelést követõen (0,05 mg/ml koncentráció, 0,1 µg/tskg/min dózisban) a VT két esetben nem, egy esetben pedig újra jelentkezett. A krónikus ISZB-s betegnél a proaritmiát a levosimendan terápia megszüntetésével és ismételt alkalmazásával igazoltuk. Ekkor a levosimendan terápiát végleg leállítottuk, mely után a ritmuszavarok nem recidiváltak. Ennél a betegnél ezt követõen CARTO elektroanatomiai térképezés segítségével sikeres VT ablációt végeztünk. Következtetések: a bizonyítottan pumpa funkciót javító levosimendan még incessant VT/VF-es betegeknél is alkalmazható, ám használata során proaritmia is elõfordulhat.

THE ROLE OF PSYCHOPYSIOLOGIC REACTIVITY IN MENTAL STRESS INDUCED QT-INTERVAL CHANGES. "OPTIMIZED" HEART-RATE CORRECTION OF THE QT-INTERVAL. electrocardiography Aim: The aim of this study was to test the hypothesis, that mental stress (MS) induced QT interval changes may be affected by individual psychophysiological reactivity (PR). Methods: 20 healthy volunteers (mean age 35±12 yrs; 10 males) went through a simple verbal mental arithmetic (MA), while an auditory stimulus was used for distraction. ECG-s were recorded at baseline (PRE), during MA and at the end (POST). A cut-off value of 5/min for heart rate (HR) increase during MS classified subjects as stress responders (SR, n=12) and non-responders (NR, n=8). To overcome the rate dependency of the Bazett method (QTc), we used the baseline (PRE) HR and QT values to construct separate, optimized (OPT) correction formulae to adjust QT intervals for HR in both study groups (QToptSR and QToptNR), that described the specific QT/RR relationship of our study data. Using a recently introduced approach, the coefficient a for OPT formulae was defined from the generic form of QTc = QT/RRa, such that the correlation coefficient between QTc and RR interval was zero. Data represent means ± SD. Statistics was done with unpaired t-tests and ANOVA. Results: Groups SR and NR were similar in age, baseline HR and QT duration. The value for a coefficient was 0.397 and 0.4339 in group SR and NR, respectively. When we compared PRE, MA and POST periods, during MA QToptSR increased significantly (401±17, 414±22, 407±26 ms, p=0.018), QToptNR did not change (426±17, 419±16, 419±17 ms, ns). QTc during MA also increased significantly in group SR (411±19, 435±24, 423±29 ms, p=0.001), and remained unchanged in group NR (437±18, 428±18, 429±17 ms, ns). Conclusion: We found a significant QT interval prolongation during MA in stressresponder subjects. This result suggests that QT interval changes during stress depend on individual reactivity.

LEVOSIMENDAN THERAPY IN THE MANAGEMENT OF INCESSANT VENTRICULAR TACHYCARDIA antiarrhythmic drugs, ventricular tachycardia, fibrillation Due to its positive inotropic, chronotropic and vasodilatator effects, the usage of the calcium-sensitizer levosimendan gives a new possibility in the treatment of the failing heart. Malignant ventricular arrhythmias (ventricular tachycardia and fibrillation, VT/VF) are common in congestive heart failure and acute myocardial infarction. Aim was to refer our experiences with levosimendan treatment of patients with incessant VTs. Levosimendan was used in 3 patients (2 males, 1 female); mean age 58±12 years, NYHA status III-IV. Underlying diseases were chronic ischemia (EF: 25%), dilated cardiomyopathy based on aortic valve insufficiency (EF: 13%) and acute myocardial infarction with ST elevation (EF: 20%) in the 3 patients. Two patients had implantable cardioverter defibrillator. VTs were terminated with antitachycardia pacing, endocardial and external DC shocks. Antiarrhythmic therapies were amiodarone and beta blockers. Levosimendan was used after 2 hours without any arrhythmias (0,05 mg/ml concentration, 0,1 ug/kg/min dose). VTs were eliminated in 2 patients, and returned in 1 patient. The proarrhythmic effect in the patient with coronary artery disease was proved with suspension and restart of levosimendan. This time levosimendan therapy was stopped and no recurrence was detected. Later successful CARTO electroanatomical mapping and ventricular tachycardia ablation was used in this patient. Conclusion: Although levosimendan improves the myocardial pump function and can be also used in patients with incessant VT/VFs, proarrhythmia can occur during its usage.


Poszterek A TESTFELSZÍNI POTENCIÁL TÉRKÉPEZÉS LEHETÕSÉGE A KOSZORÚÉRSTÁTUSZ MEGÍTÉLÉSÉBEN AKUT KORONÁRIA SZINDRÓMÁT KÖVETÕEN

PREDICTIVE VALUE OF BODY SURFACE POTENTIAL MAPPING IN ESTIMATION OF CORONARY ARTERY STATE AFTER ACUT CORONARY SYNDROME

Szucs E.1, Szakolczai K.2, Bauernfeind T.3, Simonyi G.4, Préda I.3, Kozman G.2, Sidó Z.5, Bedros J. R.4, Medvegy M.4 1 Központi Honvéd Kórház, II. Belosztály, Kardiológia, 2MTA, KFKI, 3 OGYK, Kardiológia, 4BM Központi Kórház és Intézményei, Kardiológia, 5 MH KHK, Kardiológia, Budapest

coronary heart disease, ECG mapping (computer processing), electrocardiography After acute coronary syndrome (ACS) (we have examined non-Q-type infarction (NQ) and unstable angina /UA/) it is not possible to localize the process, that would help us to conclude the coronary artery (CA) lesion in the background. The aim of our examinations has been to be able to draw consequences relating to patient's CA state from body surface potential maps (BSPM). Method: 205 individuals (103 NQ, 76 UA, 26 healthy (negative coronary artery state was supposed); 148 male, 57 female, 31-86 y, mean 61,) created the "training group", the 61 people examined after them (18 NQ, 36 UA, 7 healthy; 40 male, 21 female, 23-78 y, mean 60 y) created the ”validation group”. BSPM data were gained from isopotential maps generated on the basis of Montreal system, with sample frequency of 2 msec. These maps were evaluated qualitatively and quantitatively (Max/Min ratio, Timeshift) looking for electrical potential losses. Establishment of potential loss happened on the basis of Selvester division (4 longitudinal, 3 transversal section, 12 region). We used multiple logistical regression analysis (MLR) to find connection under BSPM deviations, CA lesions (occlusion-stenoses) (devided according to clinical importance, supported regions). Results: (emphasized the most important) looking up probability value for 25% threshold the diagnostic value of BSPM in connection of CA lesions: we found high sensitivity and negative specificity in case of LAD distal (dist.) (0,83, 0,97), CX (0,89, 0,93), RC-RDP (0,84, 0,81); high specificity and positive predictive value in cae of LAD proximal (prox.) (0,98., 0,88), LM (1,0, 1,0), diagonalismarginalis (0,91, 0,78), RC-RDP (0,72, 0,77). The term odds ratio (OR) informs about the present risk factors (potential loss, Timeshift, Max-Min ratio) what degree changes the possibility of a given CA lesion: potential loss in inferomiddle region the probability of RC-RDP lesion is high (OR>1000); similarly potential loss in the anterosuperior middle region increases the possibility of LAD prox. and/or LAD dist. occlusion (OR>32); potential loss in the midseptal region increases the possibility of LAD prox. lesion (OR>31) but the possibility of LAD dist. lesion is low (OR<0,07). The probability value of CA lesion computed from MLR: infero-apical potential loss hints at RC-RDP lesion (81,7%), combined potential loss in midseptal and anteroseptal middle regions refers to LAD prox. lesion (86,7%). Summarized we can find out with probability LAD and RC-RDP lesion, but nor so unambiguously CX, CX marginalis, LAD diagonalis CA lesions. Conclusion: Our investigations are able to help in indication of coronarography and re-coronarography.

Az akut koronária szindróma (ACS) (általunk vizsgált non-Q típusú infarktus (NQ) és instabil angina (UA) lezajlását követõen már nincsenek olyan EKG elváltozások, melyekbõl a folyamatot lokalizálni lehetne, és ezáltal megpróbálhatnánk következtetni a háttérben levõ koszorúér lézióra. Vizsgálataink célja az volt, hogy ilyen esetekben testfelszíni potenciál térképekbõl (BSPM) következtetéseket tudjunk levonni a beteg koszorúérstátuszát illetõen. Módszer: 205 fõ (103 NQ, 76 UA, 26 egészséges kontroll (e.k.) (negatív koronarográfiát tételeztünk fel); 148 ffi / 57 nõ, 31-86 év, átlag 61) adta a „tanuló csoportot”, az ezt követõen vizsgált 61 fõ (18 NQ, 36 UA, 7 e.k.; 40 ffi/21 nõ, 23-78 év, átlag 60) alkotta a „validáló csoportot”. A BSPM vizsgálatokat 63 elvezetéses Montreál rendszer szerint végeztük: 2 ms-kénti adatokból izopotenciál-térképeket generáltunk, melyeket elektromos potenciálkiesés lokalizációja céljából kvalitatív, illetve kvantitatív (Max/Min ratio, Timeshift) módon értékeltünk. A potenciál kiesés lokalizálása Selvester sémájának (4 hosszanti és 3 haránt metszésbõl létrejövõ 12 régió) megfelelõen történt. Ezen BSPM eltérések és az önmagukban is értékelt (elkülönített occlusio-stenosis), illetve a klinikai jelentõségük és ellátási területek szerint csoportosított koszorúér léziók között a kapcsolatot többváltozós logisztikus regresszió analízissel vizsgáltuk (MLR). Eredmények: (a legfontosabbak kiemelve) 25%-os valószínûség-értékû döntési küszöböt tekintve a BSPM lelet diagnosztikus értéke az érléziók vonatkozásában: magas szenzitivitást és negatív prediktív értéket találtunk a LAD dist (0,83, 0,97), CX (0,89, 0,93), RCRDP (0,84, 0,81) esetében, magas specificitást és pozitív prediktív értéket a LAD prox (0,98, 0,88), LM (1,0, 1,0), diag-marg (0,91, 0,78), RC-RDP (0,72, 0,77) esetében. Az odds ratio-val (OR, esélyhányados) kifejeztük, hogy a kockázati tényezõ (potenciálkiesések, Timeshift, Max/Min hányados) jelenlétében hányszorosára változik egy lézió bekövetkezésének esélye, mint annak hiányában: inferior middle kieséskor RC-RDP (OR>1000) lézió esélye megnõ; midseptal kieséskor a LAD prox. lézió esélye nagy (OR>31) de a LAD dist. lézió esélye kicsi (OR<0,07); anterosuperior middle kieséskor LAD prox. és/vagy LAD dist. occl. bekövetkezésének az esélye a legmagasabb (OR>32). MLR-rel számított érléziók várható valószínûség-értéke (százalékos kimenetes alapján) inferior apical kiesés esetén RC-RDP lézióra (81,7%), midseptal és anteroseptal middle együttes kiesése LAD prox. lézióra (86,7%) utal. Összegezve megállapíthatjuk, hogy a LAD és RC-RDP lézióra nagy valószínûséggel tudunk következtetni, a CX, CX marginális, LAD-diagonális erek lézióját viszont kevésbé tudjuk felismerni. Következtetés: Vizsgálataink segítséget nyújthatnak a koronarográfia, re-koronarográfia inkikációjának felállításakor.

ARTÉRIA SUBCLAVIÁN KERESZTÜL VÉGZETT INTRAAORTIKUS BALLONPUMPA (IABP) KEZELÉS CARDIOGEN SOKKAL SZÖVÕDÕ STEMI ESETÉN Szûcs G., Laczkó Á., Szabó G., Becker D., Merkely B. SE, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Cardiovascularis Centrum, Budapest Az IABP a cardiogen sokkal szövõdõ STEMI kezelésének elengedhetetlen feltétele. 2004-ben cardiogen sokkal (CS) szövõdõ akut coronaria syndromában (ACS) 49 esetben alkalmaztunk IABP-t. Generalizált érbetegségek esetében nagy a koincidencia a gravis coronaria és a perifériás érbetegség között. Az IABP katéter felvezetése legtöbbször az arteria femoralis felõl történik, azonban sclerotikus erek esetén ez a megoldás nehézségekbe ütközhet. Esetünkben egy 57 éves férfi beteg felvételére CS tüneteivel szövõdõ, kb. 1,5 órás mellkasi fájdalom és EKGn anterior és inferior elvezetésekben látható ST eleváció miatt került sor. A coronarographiás vizsgálatra már intubált állapotban, malignus kamrai ritmuszavarok miatt 5 ízben leadott DC sokkot követõen került sor. A beavatkozás során mellékleletként mindkét oldali arteria iliaca elzáródást találtunk, a vizsgálatot a jobb oldali a. brachialisból végeztük. A coronarographia kollaterálisokból telõdõ occludált RCA-t, krónikusan occludált CX-et és thrombotikus plakk-ruptura miatt occludált LAD-ot igazolt. A PCI során a LAD-ot sikeresen megnyitottuk. A beteget gépi lélegeztetés és maximális pozitív inotrop terápia mellett az intenzív osztályra helyeztük. Tekintettel a progrediáló, terápiarezisztens keringési elégtelenségre, 4 órával a PCI után IABP kezelés bevezetésre kényszerültünk, melyet az anatómiai szituáció miatt sebészi úton, az arteria subclavia felõl juttattunk be. Az augmentált nyomást tartósan 100 Hgmm fölött tudtuk tartani. A pozitív inotrop szerek 6 óra múltán, stabilizálódó keringés mellett, leépíthetõvé váltak; a beteg 8 órával a PCI után már kontaktusba vihetõ volt. Kezelésének 3. napján még mindig csökkent bal kamra funkció miatt iv. levosimendan terápiában részesült. Stabil keringés mellet az IABP katétert a 9. napon eltávolítottuk, a 10. napon a beteget extubáltuk. A 16. napon a beteg transmittálhatóvá vált. 6 hónapos kontrollkor a beteg NYHA II stádiumban volt, ismételt anginái nem voltak. Axillaris IABP terápiáról korábban csak szívtranszplantációra váró betegek esetében közöltek eredményeket, az IABP CS-kal szövõdõ STEMI-ben történõ alkalmazásáról nemzetközi közleményt ez idáig nem publikáltak.

CIRCULATORY SUPPORT WITH INTRAAORTIC BALLON PUMP (IABP) INSERTED THROUGH THE SUBCLAVIAN ARTERY IN ST-ELEVATION MYOCARDIAL INFARCTION COPMLICATED BY CARDIOGENOC SHOCK cardiac intensive care, myocardial infarction, PTCA IABP is an indispensable device in the treatment of cardiogenic shock in myocardial infarction with ST elevation. IABP was used in 49 cases in acute coronary syndrome (ACS) with cardiogenic shock in 2004. High correlation is observed between coronary artery and peripheral vessel diseases in patients with general vessel diseases. IABP is introduced via the femoral artery in general, but in these cases this method can be difficult. In our case the 57 years old male patient was hospitalized with chest pain lasting 1.5 hours combined with cardiogenic shock and ST elevation in the inferior and anterior leads on ECG. The coronary intervention was performed after intubation, termination of malignant arrhythmias with 5 DC shocks was performed. Iliac artery occlusion on both sides as a new information was observed during the procedure, the intervention was performed via the right brachial artery. Coronarography showed an occluded RCA filled by collaterals, a chronically occluded Cx and an LAD occluded by a thrombotic plaque rupture. The LAD was opened successfully by the PCI. The patient was placed in the intensive care unit with mechanical ventilation and maximal inotropic support. In light of the progressive, therapy refracter circulatory insufficiency, 4 hours after PCI we were forced to insert an IABP which we placed by surgical route via the subclavian artery because of the anatomical situation. The augmented blood pressure was over 100 mmHg. We could taper off iv. pressors after 6 hours with stabilized circulation; we could contact the patient 8 hours after the PCI. On the third day of treatment he received iv. levosimendan therapy, because of decreased left ventricular function. IABP was removed on the 9th day, he was extubated on the 10th day. We could transfer him on the 16th day. At 6-months follow-up patient was in NYHA II., had no angina. We only found data about patients waiting for heart transplantation having an IABP inserted via the subclavian artery, we found no publication in the literature about such use of the balloon pump in patients with ACS complicated by cardiogenic shock.


Poszterek MÁGNESES REZONANCIA ANGIOGRÁFIA SZEREPE A SZÍV ÉS A NAGYEREK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN 1

2

1

2

1

Tóth A. , Tóth L. , Balázs G. , Simor T. , Hüttl K. SE, Ér- és Szívsebészeti Klinika, Radiológiai Diagnosztika, Budapest 2 PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Kardiológia, Pécs

1

ROLE OF MAGNETIC RESONANCE ANGIOGRAPHY IN DIAGNOSTIC EVALUATION OF THE HEART ANG GREAT VESSELS

Számos kórállapot és kórfolyamat kivizsgálása és követése során, illetve kezelése elõtt célszerû mágneses rezonancia angiográfiát (MRA) végezni. A továbbiakban néhány eset bemutatásával szemléltetném a technika lehetõségeit és korlátait. A kontrasztos MRA vizsgálat során perifériás vénába jutatott MR kontrasztanyag adását követõen a vizsgált érszakasz 3D-s leképezése történik egy légzésvisszatartás alatt. Az adatok feldolgozásához speciális munkaállomásra van szükség. 2004ben az intézetünkben végzett szív MR vizsgálatok során 41 esetben történt kontrasztos MRA (készülék: General Electric Signa LX9.1 Infinity 1.5T EchoSpeed, General Electric Advantage Workstation 4.0). 4 esetben az arteria pulmonálisra, 9 esetben az aortára és 28 esetben a tüdõ vénákra és a bal pitvarra lokalizált mérés készült. Az aorta morfológiai eltéréseinek (aorta ectasia, postoperatív állapot, Marfan sy. stb.) karakterizálásához és pontos felméréséhez az MRA nagy segítséget nyújt, de méretek meghatározásakor a jól pozícionált, EKG vezérelt mérések legalább annyira hasznosak bizonyulhatnak. A pulmonalis érrendszer felmérésekor jó alternatívát kínál az MR diagnosztika. Több fázisban is leképezhetõ a vaszkulatúra, jó minõségû mérés készítésekor azonban nem fedhetõ le az egész tüdõ, emiatt a pontos kérdésfeltevés különösen fontos. A tüdõ vénák és bal pitvar anatómiájának meghatározása (véna pulmonalis anomáliák és méretek, pitvar nagysága) jó iránymutató lehet a bal pitvart érintõ ablatios beavatkozások elõtt. Katéterezés után az esetleges szövõdmények kimutatásában is segítséget nyújt. MR coronarographia tekintetében jelenleg klinikai diagnosztikus lehetõség nem áll rendelkezésre. Konklúzió: az MRA technika fontos összetevõje a non-invazív kardiovaszkuláris diagnosztikának, mely nagy segítséget nyújt sok szív-érrendszeri kórállapot vizsgálata során, és a jövõben az erre alkalmas készülékek elterjedésével szélesebb körû klinikai alkalmazása várható.

atrial fibrillation, flutter, magnetic resonance imaging/spectroscopy It is useful to perform magnetic resonance angiography (MRA) exam during checkup and follow up or before treatment of several diseases and pathologies of the cardiovascular system. Potentials of these techniques will be demonstrated and illustrated on some clinical examples and the limitations will be discussed. MRA study consists of injecting MR contrast material in a peripheral vein before acquiring data from the specific region of the vascular system. Dedicated workstation equipped with proper reconstruction software options should be used for postprocessing. There were 41 contrast enhanced MRA measurements made in our practice last year (imaging instrument: General Electric Signa LX9.1 Infinity 1.5T EchoSpeed, General Electric Advantage Workstation 4.0). 4 of it covered the arterial pulmonary vasculature, in 9 cases it was focused on the aorta, and 28 were intended to depict pulmonary veins and the left atrium. MRA can provide essential informations on morphologic aberrations of the aorta (aortic ectasy, after surgery, Marfan sy., etc.) and help in measuring them. Properly positioned ECG driven sequences may easily become at least as accurate as MRA when determining important distances. MRA study is a good alternative in evaluation of pulmonary vasculature disorders. Region of interest can be visualized in multiple phases if needed, but smaller volumes can be covered only if the resolution should get higher. Therefore specific question of the clinician is essential because of it. Imaging the anatomy and dimensions of pulmonary veins and the left atrium using MRA technique can aid the referring physician and guidance before performing ablations involving this region, and ensure that complications won't go unnoticed after the intervention. Our possibilites regarding MR coronarography are limited: we lack up-to date 3D sequence proven to be clinically useful. Conclusion: MRA technique is an important part of cardiovascular diagnostic methods, and can give a hand where other modalities failed. It is expected, that the method will become widespread as suitable equipment will be available.

HÁROMÉR - BETEGSÉGBEN SZENVEDÕK TELJES REVASCULARISATIOJA „HIBRID” ELJÁRÁSSAL

TOTAL REVASCULARIOSATION OF PATIENTS WITH THREE-VESSEL DISEASE BY A "HIBRID" METHOD

Vajda G., Kõszegi Z., Édes I., Péterffy Á. DEOEC, Kardiológiai Intézet, Budapest A szerzõk három esettel mutatják be azt a „hibrid” módszernek nevezett eljárást, melynek során súlyos 3-ér betegségben szenvedõk teljes revascularisatiója történt egy elsõ lépésben elvégzett 2-eres bypass-mûtéttel, majd néhány nap múlva a harmadik éren végrehajtott percutan coronaria interventioval. Mindhárom esetben a graftként felhasználható erek abszolút, vagy relatív korlátozottsága állt fent. Mindhárom esetben súlyos diabetes mellitus miatt a kétoldali a mammaria felhasználása fokozott kockázatot jelentett volna. Két esetben mindkét oldali varicectomia szerepelt az anamnesisben és csak egyik oldali a radialis volt felhasználható. A harmadik esetben egyik radialist sem találta alkalmasnak az elvégzett Allan-test és súlyosan varicosus alsó végtagból csak rövid véna volt nyerhetõ. A coronaria interventio két esetben a jobb coronaria, egy esetben a CX tágítását jelentette, mindhárom esetben stent beültetéssel. A stent felhasználás átlagosan: 2,3 db stent / beteg. A beavatkozás kockázatát az jelentette, hogy szövõdményes PCI esetén sebészi beavatkozás lehetõsége korlátozott. Jól átgondolt és válogatott esetekben a módszer ennek ellenére hasznos és biztonságos.

cardiovascular surgery, coronary heart disease, interventional cardiology Based on three cases authors describe a so called ”hybrid” method of total revascularisation on patients suffering from severe three-vessel disease. The first step was a double-vessel CABG and the second step was a PCI on the third vessel. In all cases there was an absolute or relative deficiency in vessels to be used as grafts. All patients suffered in severe diabetes mellitus, with the high risk of using bilateral mammary arteries as grafts. In two cases patients underwent bilateral varicectomy and only one of the radial arteries was found to be good for grafting. In the third case the Allan-test showed no opportunity to use any radial artery and there was evidence of severe varicosity on both legs and for this reason only a very short segment of vein could be used for grafting. The PCI performed a few days after CABG the dilatation of RCA in two cases and the dilatation of CX in the third patient. In all included cases stent implantation was performed as well. The average number of stent implantation was 2.3/patient. The risk of this method is the limited surgical help upon failed PCI. In spite of this fact the method is useful and safe in selected and well considered cases.


Poszterek A SZÍVFREKVENCIA-VARIABILITÁS VIZSGÁLATA TELÍTETLEN ZSÍRSAV-DÚS DIÉTÁT KÖVETÕEN PATKÁNYBAN Vass V.1, Gombár É.1, Vajda S.1, Földes G.2, Tóth M.3, Leprán I.1 SZTE ÁOK, Farmakológiai és Farmak., Szeged 2 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, 3Kutatási Osztály, Budapest

1

A keringési megbetegedésekben szenvedõ betegekben a csökkent mértékû szívfrekvencia variabilitást (HRV) a hirtelen szívhalál független rizikófaktorának tekintik. A telítetlen zsírsav-dús diétának preventív szerepe van a cardiovascularis betegségek kialakulásában. Jelen kísérleteinkben elõzetesen 4 héten keresztül telített (SF, 10% sertészsír), illetve telítetlen (SSO, 10% napraforgó olaj) zsírsavakban gazdag diétával táplált patkányokban 24 órás angiotenzin (3,3 µg/kg/h) kezelést végeztünk. Ezt követõen éber patkányban kétszer 3 perces EKG regisztrátumokat készítettünk. Az RR-ciklushosszak frekvencia-tartománybeli értékelését Fourier-transzformációt követõen HRV Chart programmal (ADInstruments, Anglia) végeztük. Eredményeink szerint alapállapotban nem volt eltérés a HRVban a kétfajta diéta között. A 24 óráig tartó angiotenzin infúzió szignifikáns mértékben növelte a jobb kamra nedves tömegét az SF diétát fogyasztó állatokban, míg az SSO diéta után nem volt változás. Angiotenzin infúziót követõen az SSO diétát fogyasztó állatokban az alacsony (LH, 0,12–0,7 Hz) és a magas (HF, 0,7–3 Hz) frekvencia tartomány teljesítmény sûrûsége jelentõs mértékben nagyobb volt (12,2±4,3 és 11,5 ±4,8 ms²), mint az SF diétát követõen (5,5±1,3 és 3,1±0,7 ms²). Eredményeink arra utalnak, hogy a telítetlen zsírsav-dús diéta esetén jelentkezõ fokozott paraszimpatikus idegrendszeri tónus védõszerepet tölthet be az angiotenzin hatására kialakuló keringési megterhelés során. A beépülõ zsírsavak minõségétõl függõen megváltozhat a membrán fluiditása és számos enzimatikus, valamint receptoriális funkció. A telítetlen zsírsavaknak közvetlen antiaritmiás hatása is lehet. Ezért a keringési betegségek kezelésében (pl. hipertónia, szívelégtelenség) különösen, de prevencióként is elõnyös a telítetlen zsírsav származékok fogyasztása. A szívfrekvencia variabilitás vizsgálata alkalmas módszer lehet a magas angiotenzin-szinttel járó patológiás állapotok, illetve a kezelési eljárások hatékonyságának nyomon követésére.

CARDIOMYOPATHIA KIALAKULÁSA ANTHRACYCLIN KEZELÉST KÖVETÕEN Zsáry A., Keltai K., Pásztor E., Schneider T.1, Rosta A.1, Sármán P., Karádi I., Jánoskuti L. SE, III. Belgyógyászati Klinika, Kardiológia, Budapest 1 Országos Onkológiai Intézet, Budapest Az anthracyclinek (AC) cardiomyopathiát okozó mellékhatása ismert. A szívkárosító hatás jelentkezhet az AC kezelést követõen azonnal vagy késõbb, tünetekkel vagy anélkül. Ezen hatás megítélésére az echocardiographia elfogadott módszer. A cardiomyopathia kialakulásában számos neuroendocrin hormon játszik szerepet, melyek közül fontos prognosztika jelentõsége van az endothelin-1-nek (ET-1) és a B típusú natriuretikus peptidnek (BNP). Betegek és módszerek: 26 kardiológiai szempontból egészséges (NYHA I stádium) adriamycinnel kezelt Hodgkin és non-Hodgkin lymphomás beteget vizsgáltunk. A kezelés elõtt, után, és egy év múlva echocardiographiával meghatároztuk az ejekciós frakciót (EF), E és A hullámot és a deceleratios idõt (DT), azaz a systolés és a diastolés bal kamra funkciót. Mértük a plazma ET-1 és BNP szintjét. Megállapítottuk a betegek aktuális NYHA stádiumát. Eredmények: Az EF (58, 34, 26 vs. 49,61±5,94%, p<0,001) és az E/A hányados (1,43±0,41 vs. 1,19±0,41, p<0,01) csökkent, a DT (173,85±40,6 vs. 208,27±63,67 ms, p<0,01) növekedett a kezelést követõen. Egy év múlva hasonló eredményeket tapasztaltunk (EF: 52,38±8,92%, p<0,001, E/A: 1,17±0,32, p<0,001, DT: 218,65±45,37 ms, p<0,001). Az ET-1 plazmaszint csökkent a terápia alatt (5,42±4,01 vs. 3,36±0,79 pg/ml, p<0,01) és értéke egy év múlva sem változott lényegesen (2,95±1,13 pg/ml, p<0,004). A BNP értéke nõtt (88,02±66,86 vs. 134±45,7 pg/ml, p<0,04 ) és hasonló értéket mutatott egy év múlva is (142,9±33,5 pg/ml, p<0,009). 1 év múlva 9 beteg NYHA I, 8 beteg NYHA II, 4 beteg NYHA III-as stádiumban volt. 2 beteg exitált, 3 beteg nem volt elérhetõ. A NYHA stádiumok és az ET-1 és a BNP szintek között valószínûleg a viszonylag alacsony esetszám miatt nem volt kimutatható összefüggés. Összefoglalás: Az AC direkt cytotoxikus hatása az ET-1 szint csökkenését és így az esetleges fiziológiás cardioprotectiv hatás kiesését okozza, mely szerepet játszhat a cardiomyopathia kialakulásában. Ezt jelzi a kezelés alatt megnövekedett BNP érték. Az AC cardiotoxikus hatása már a kezelést követõen észlelhetõ és egy év múlva is kimutatható.

INVESTIGATION OF THE HEART RATE VARIABILITY AFTER POLYUNSATURATED FATTY ACID RICH DIET IN RATS diagnostic ECG (computer processing), experimental, myocardial hypertrophy, basic Decreased heart-rate variability (HRV) is considered as a risk factor for sudden cardiac death in patients with cardiovascular diseases. Dietary intake of polyunsaturated fatty acids may protect against development of cardiovascular diseases. In the present experiments, rats were fed a diet supplemented with 10% sunflower seed oil (SSO) or with 10% pork fat (SF), for one month. At the end of the experiments, the animals were treated with angiotensin II for 24-hours (3.3 µg/kg/h) and a 3-minute-ECG was recorded twice in conscious rats. Frequencydomain (Fourier-transformation) analysis of R-R intervals was performed using HRV Chart extension (ADInstruments, Great Britain). The present results demonstrate that SSO diet did not influence significantly the HRV in basal conditions. Angiotensin treatment significantly increased the wet weight of the right ventricle in the SF diet group, while did not influence it in the SSO fed animals. After angiotensin administration both the low frequency (LH; 0.12-0.7 Hz) and the high frequency (HF; 0.7-3 Hz) powers were significantly elevated in the SSO group (12.2±4.3 and 11.5±4.8 ms2) compared to the SF group (5.5±1.3 and 3.1±0.7 ms2). These results may suggest that the increased tone of the parasympathetic nervous system after SSO-diet may protect against cardiovascular complications due to angiotensin. Dietary fatty acids, built into the biological membranes can change the membrane fluidity, the function of various enzymes and receptors. The present investigations support that polyunsaturated fatty acid diet may be recommended as prevention and for treatment for patients, suffering from cardiovascular diseases (e.g. hypertension, heart failure). Determination of the heart rate variability may be a useful tool for the characterization of pathologic conditions with high angiotensin level and for the follow-up of their treatment.

DEVELOPMENT OF CARDIOMYOPATHY AFTER ANTHRACYCLINE TREATMENT IN LYMPHOMA PATIENTS cardiomyopaty, echocardiography, general, endothelium Cardiomyopathy, as adverse effect of anthracycline (AC) therapy is well known. The cardiotoxic effect can present immediately after the AC therapy or late, with or without symptoms. Echocardiography is established for screening cardiomyopathy. Several neuroendocrin hormon plays role in the development of cardiomyopathy, endothelin-1 (ET-1) and B type natriuretic peptid (BNP) have prognostic significance. Patients and methods: 26 cardiologically healthy (NYHA class I.) patients with Hodgkin and nonHodgkin lymphoma treated with adriamycin were investigated. The systolic and diastolic left ventricular performance were checked by the measurement of the ejection fraction (EF), E and A waves and deceleration time (DT) before and after the treatment and at 1-year followup. Also the plasma ET-1 and BNP levels were measured. NYHA functional stage of the patients were recorded. Results: The EF (58, 34, 26 vs. 49.61±5.94%, p<0.001) and the E/A ratio (1.43±0.41 vs. 1.19±0.41, p<0.01) decreased, the DT (173.85±40.6 vs. 208.27±63.67 ms, p<0.01) increased after the therapy. Similar results were seen at 1-year (EF: 52.38±8.92%, p<0.001, E/A: 1.17±0.32, p<0.001, DT: 218.65±45.37 ms, p<0.001). Plasma level of ET-1 decreased during treatment (5.42±4.01 vs. 3.36±0.79 pg/ml, p<0.01) and there wasn't significant change at 1-year (2.95±1.13 pg/ml, p<0.004). BNP level increased (88.02±66.86 vs. 134±45.7 pg/ml, p<0.04) and remained elevated at 1-year follow-up (142.9±33.5 pg/ml, p<0.009). After 1 year 9 patients were in NYHA class I, 8 patients in NYHA II, 4 patients in NYHA III, 2 patients died and 3 patients were lost-to-follow-up. No significant correlation was found between the NYHA classes and the BNP and ET-1 levels, presumably because of the relatively low number of patients. Conclusion: Direct cardiotoxicity of AC resulted in decrease in ET-1 level preventing the physiological cardioprotective action of ET-1. These actions may be contribute to the development of cardiomyopathy, which is confirmed by the elevated BNP levels, too.


Szívelégtelenség kezelése és diagnosztikája KEDVEZÕ ÉLETKILÁTÁSOK A MODERN KEZELÉS ÉS A RENDSZERES GONDOZÁS HATÁSÁBAN KRÓNIKUS SZÍVELÉGTELENSÉGBEN Dékány M.,Nyolczas N., Borsányi T., Bencze J., Duray G., Szabó B., Préda I. Országos Gyógyintézeti Központ, Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály, Budapest Háttér: Az optimális kezelés és rendszeres ellenõrzés hatását értékelõ kontrollált tanulmányok a szívelégtelenség magas halálozási arányának drámai javulását mutatják. Tanulmányunk célja saját, optimálisan kezelt és rendszeresen gondozott betegeinken tett megfigyeléseink ismertetése, túlélési adataik bemutatása. Betegek és módszer: A szívelégtelenség ambulanciánkon regisztrált 242 beteg közül a hiánytalan adatokkal rendelkezõ, rendszeresen ellenõrzött, 45%-nál alacsonyabb bal kamrai ejekciós frakciójú (EF), a regisztráció óta minimum 6 hónapig megfigyelt 115 beteget értékeltünk. A betegek 91%-át a regisztrációkor hospitalizáltuk. Jellemzõik: nem: 89 férfi, kor: 56,9 év (21–90 év), alapbetegség: 74 dilatatív cardiomyopathia (DCM), 41 ischaemiás cardiomyopathia (ICM), NYHA funkcionális osztály: 3,18±0,76, bal kamrai ejekciós frakció: 29,2±8%, átlagos követési idõ: 34 hónap. Kezelés: agresszív neurohormonális és értágító kezelés (diuretikum: 96%, ACE-inhibitor: 92%, ARB: 12%, direkt vazodilatátor kombináció: 76%, spironolakton: 72%, digoxin: 68%, béta-blokkoló: 96%), 13%-ban biventrikuláris pacemaker, 6%-ban ICD kezelés alkalmazása. A betegeket szívelégtelenség ambulanciánk keretében gondoztuk. Eredmények: A kezelés és a gondozás hatására a betegek NYHA osztálya nagyfokban, 2,0±0,52-ra (p<0,001), EF-ja 36,1±9,6%-ra, (p<0,001) javult. A vizsgálat végéig 15 beteg, a betegek 13%-a halt meg, s az átlagos éves halálozás 2,17%-nak bizonyult. A kezelés hatásában NYHA 2,5-nál kedvezõbb (átlag 1,79) funkcionális osztályba kerülõ betegek halálozása átlagosan évi 1,67%, míg a kezelés hatásában is NYHA 2,5 és súlyosabb funkcionális osztályú (átlag 2,74) betegek halálozása átlagosan évi 4% volt. Az ischaemiás alapbetegség, valamint az idõsebb kor (>65 év) magasabb éves halálozási aránnyal járt együtt (DCM: 1,35%, ICM: 3,75%, 65 év alatt: 1,46%, 65 év felett: 3,82%). Következtetés: Krónikus szívelégtelenségben az optimális neurohormonális, értágító, valamint eszközös kezelések alkalmazása, s a betegek rendszeres gondozása a klinikai állapot, a bal kamra funkció és az életkilátások nagyfokú javulását eredményezheti.

NT-proBNP SZINT ÉS BAL PITVARI VOLUMENEK IZOLÁLT BAL KAMRAI DIASTOLÉS FUNKCIÓZAVAR ESETÉBEN Faludi R., Tóth L., Simor T., Papp L. PTE, Szívgyógyászati Klinika, Pécs Izolált diastolés diszfunkcióval (DD) járó kórképekben az NT-proBNP diagnosztikus szerepe kevéssé tisztázott. A DD-érzékeny jellemzõjeként említik a bal pitvari volument (BPV). Célunk az NT-proBNP szint és a BPV kapcsolatának vizsgálata izolált DD-val bíró hypertrophiás cardiomyopathiás (HCM) betegeknél. Betegek: 16 egészséges személyt (48±6 év) és 29 HCM-es beteget (51±13 év) vizsgáltunk. Módszerek: A rutin echokardiográfiás vizsgálat mellett a vena pulmonalis Doppler görbe paramétereit is vizsgáltuk. Ez alapján a pácienseket négy csoportra osztottuk. I. csoport: normális DF, II. csop.: károsodott relaxáció, III. csop.: pseudonormális-, IV. csop.: restrictiv jellemzõk. Csúcsi két-, és négyüregi síkból Simpson módszerrel mértük a BPV-t a maximális, minimális fázisában, illetve a P-hullám kezdetekor. Eredményeinket egységnyi testfelszínre vonatkoztattuk (Vmax-, Vmin-, Vp index). Az adatokból a bal pitvar conduit- (Vpe index, PEF), pumpa- (Vae index, AEF), és reservoir (Vfil index, EI) funkciójára utaló paramétereket számoltunk ki. Az NT-proBNP szint mérése Roche Elecsys teszttel történt. Nem normális eloszlása miatt az NT-proBNP értékeket természetes alapú logaritmussá (lnNT-proBNP) alakítottuk. Eredmények: Vmax index (cm3/m2): 22,0±4,9 (I. csop.), 38,6±14,7 (II. csop.), 38,3±14,7 (III. csop.), 62,5±17,7 (IV. csop.). NT-proBNP (pg/ml): 40,6±29,6 (I. csop.), 414,2±382,0 (II. csop.), 575,6±435,1 (III. csop.), 3243,8±1888,6 (IV. csop.). A II. és III. csop. között az eltérés nem szignifikáns. Az összes vizsgált beteg tekintetében az NTproBNP szintek többek között szignifikáns korrelációt mutattak a Vmax index (r=0,789, p<0,01), Vmin index (r=0,774, p<0,01), szignifikáns negatív korrelációt az EI (r=–0,455, p<0,01) értékkel. Többváltozós regressziós vizsgálattal a Vmax index bizonyult a lnNT-proBNP-érték egyetlen szignifikáns prediktorának (r=0,712, p<0,001). Következtetések: Kóros DF-jú betegekben az NT-proBNP szint és a BPV a DF károsodás fokával arányosan emelkedik, a bal pitvari funkció ezzel párhuzamosan romlik. Az NT-proBNP szint fõ meghatározója a maximális BPV.

FAVORABLE SURVIVAL IN PATIENTS WITH CHRONIC HEART FAILURE IN EFFECT OF MODERN THERAPY AND REGULAR CARE cardiac function, general, dilatative cardiomyophaty Background: Controlled studies evaluating the effect of optimal treatment and regular care show dramatic improvement of mortality rate in chronic heart failure. The aim of our study was to present our observations and the survival data of patients with chronic heart failure followed up regularly, and treated optimally. Patients and methods: From the 242 pts taken into register at our heart failure clinic, we evaluated 115 pts with left ventricular ejection fraction (LVEF) lower than 45%, followed up to at least 6 months, and for those we knew all needed data. 91% of them were hospitalised at registration. Characteristics of pts at registration: sex: 89 men, mean age: 56.9 years (21–90 years), 74 pts had dilatative cardiomyopathy (DCM), 41 patients had ischemic cardiomyopathy (ICM), NYHA class: 3.18±0.76, LVEF: 29.2±8%, mean follow-up: 34 months. Treatment: optimized aggressive neurohormonal and vasodilator medication (diuretics: 96%, ACEi: 92%, ARB: 12%, direct vasodilator in combination: 76%, spironolacton: 72%, digoxin: 68%, beta-blockers: 96%), furthermore biventricular pacemaker: 13%, ICD: 6%. Pts were regularly followed up at our heart failure clinic. Results: Treatment and regular follow-up produced decrease in NYHA class to 2.0±0.52, increase in LVEF to 36.1±9.6%, both p<0.001. 15 pts died before the end of the study (13% of all), the average yearly mortality rate was 2,17%. Pts with NYHA class less than 2.5 on treatment (mean value of NYHA class: 1.79) showed an average yearly mortality rate of 1,67%, while pts with at least 2.5 NYHA class on optimal treatment (mean value of NYHA class: 2.74) had an average yearly mortality rate of 4.0%. Ischemic origin and higher age (>65 years) were assigned with higher yearly mortality rates (DCM: 1.35%, ICM: 3.75%, age under 65 years: 1.46%, age higher than 65 years: 3.82%). Conclusion: Optimal neurohormonal, vasodilator and non-pharmacological treatment, and regular follow-up of the pts result in a substantial improvement of clinical state and LVEF and might significantly prolong the survival of patients with chronic heart failure.

NT-proBNP LEVELS AND LEFT ATRIAL VOLUMES IN PATIENTS WITH ISOLATED LEFT VENTRICULAR DIASTOLIC DYSFUNCTION diastolic function, hypertrophic cardiomyopathy The diagnostic role of NT-proBNP is poorly clarified in patients (pts) with isolated left ventricular (LV) diastolic dysfunction (DD). Left atrial volume (LAV) has been suggested as a marker of the severity of DD. The aim of our study was to investigate the correlation between NT-proBNP levels and LAV-s in pts with isolated LV DD. Patients: 16 healthy subjects (mean age 48±6 years) and 29 pts suffering from hypertrophic cardiomyopathy (51±13 years) were studied. Methods: In addition to the conventional echocardiographic examination pulmonary vein Doppler parameters were measured. 4 pts-groups were established. Group (gr.) I.: normal diastolic function, gr. II.: impaired relaxation, gr. III.: pseudonormal-, gr. IV.: restrictive pattern. Maximal, minimal LAV-s and the volume at the onset of P wave were measured from the apical 4- and 2-chamber views using Simpson’s method and the parameters were corrected for body surface area (Vmax-, Vmin-, Vp index). Left atrial conduit- (Vpe index, PEF), pump(Vae index, AEF), and reservoir (Vfil index, EI) functions were calculated based on the measured volume parameters. NT-pro-BNP levels were measured by Roche Elecsys test. Because the distribution of NT-proBNP values was not normal, the values were transformed into a natural logarithm. Results: Vmax index (cm3/m2): 22.0±4.9 (gr. I.), 38.6±14.7 (gr. II.), 38.3±14.7 (gr. III.), 62.5±17.7 (gr. IV.). NT-proBNP (pg/ml): 40.6±29.6 (gr. I.), 414.2±382.0 (gr. II.), 575.6±435.1 (gr. III.), 3243.8±1888.6 (gr. IV.). The statistics did not show significant differences between the data of gr.-s II. and III. In the entire pts-gr. NT-proBNP levels, among others, correlated significantly with Vmax index (r=0.789, p<0.01), Vminindex (r=0.774, p<0.01) and a negative correlation was found with EI (r=–0.455, p<0.01). By stepwise multiple linear regression analysis the only significant predictor of lnNT-proBNP level was Vmax index (r=0.712, p<0.001). Conclusion: In pts with isolated LV DD the NT-proBNP levels and the LAV-s increase parallel with the degree of the dysfunction, while the left atrial function deteriorates. The main determinant of the NT-proBNP level is the maximal LAV.


Szívelégtelenség kezelése és diagnosztikája EMELKEDETT TOLL4 (TLR4) EXPRESSZIÓ CD14+ MONOCYTÁKON KRÓNIKUS SZÍVELÉGTELEN BETEGEKBEN Földes G.1, Stephan V.2, Obi Darlington O.2, Tóth M.1, Stefan D. A.2, Philip P.2 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest 2 Imperial College NHLI, Clinical Cardiology, London

1

Az újonnan leírt Toll-receptorok (TLR) a természetes immunitás egyik központi elemét alkotják. Ismert, hogy a szív lokális TLR4 rendszere közrejátszik a szívelégtelenséghez társuló myocardiumsérülés kialakulásában. A fehérvérsejteken található TLR4 jelátvitel szerepe krónikus szívelégtelenségben emberben ugyanakkor nem ismert. Vizsgálatainkba 11 krónikus szívelégtelen beteget (NYHA IIV, ischemiás szívbetegség, illetve idiopathiás dilatatív cardiomyopathia) és 9 egészséges kontrollt vontunk be. Flow cytometriás analízist alkalmazva, a TLR4 specifikusan CD14+ monocyták felszínén detektálható volt, míg más fehérvérsejteken nem. Kimutattuk, hogy a TLR4 sejtfelszíni expressziója szívelégtelen betegekben a kontrollokban mért értéknél 2.6-szor magasabb volt (p<0,05). A TLR4 exogén ligandjaként ismert lipopoliszacharid (LPS, 10 nM, 3 óra) hatására a monocyták TLR4 expressziója szignifikánsan fokozódott (p<0,05). Ugyanakkor a szövetkárosuláskor magasabb koncentrációjú szolubilis hsp60 protein (10 nM, 24 óra) hatására a TLR4 szintje monocytákon csökkent (p<0,05). Az LPS-indukálta TLR4 expressziófokozódás szívelégtelenekben tendenciájában kifejezettebb volt, mint egészségesekben (2,5, illetve 1,9-szeres, p=0,15). Ez arra utal, hogy a monocyták TLR4 rendszerének nyugalmi és stimulált aktivitása szívelégtelenségben egyaránt megváltozott. Eredményeink felvetik, hogy a természetes immunválasz a monocyta TLR4 jelátvitelen keresztül szerepet játszhat a krónikus szívelégtelenség kialakulásában.

TARTÓS CARVEDILOL KEZELÉS SZIGNIFIKÁNS MÓDON CSÖKKENTI A SÚLYOSAN KÁROSODOTT SYSTOLÉS BALKAMRA-FUNKCIÓJÚ BETEGEK BAL KAMRAI VÉGDIASTOLÉS ÉS VÉGSYSTOLÉS VOLUMENEIT Gábos L., Ferencz G., Andrássy G., Tahy Á. Szent Ferenc Kórház, Kardiológiai Osztály, Budapest Bevezetés: Klinikai vizsgálatok igazolták, hogy carvedilol hosszantartó alkalmazása javítja a túlélést súlyos balkamra-diszfunkciójú betegeknél. A prognózis felállításának szempontjából a végsystolés és végdiastolés volumenek szerepe meghatározó fontosságú. Célkitûzés: Súlyosan károsodott balkamra-funkciójú betegek echokardiográfiás paramétereinek nyomon követése hosszú távú carvedilol kezelés mellett. Módszerek: Vizsgálatunk során 12 jelentõsen csökkent systolés balkamra-funkciójú (EF<35%) beteget követtünk nyomon rendszeres szív UH vizsgálattal carvedilol kezelés mellett. A titrációs periódusban kéthetente, majd a további 22 hónapos utánkövetés során kéthavonta végeztünk szív UH vizsgálatot. Az ejekciós frakciót (EF), a végsystolés (ESV) és a végdiastolés (EDV) volumeneket 2-D módszerrel (A/L) határoztuk meg. A 12 beteg közül 9 férfi, 3 nõ. Az átlagéletkor 66±13 év. Nyolc betegnél dilatatív cardiomypathiát igazolódott, míg 4 betegnél ischaemiás eredetû dilatatív állapot állt fenn. A carvedilol kezelés kezdete elõtt a betegek már tartós ACE-gátló (vagy AT2-blokkoló) terápiában részesültek. A statisztikai feldolgozás során varianciaanalízist (ANOVA módszer, Bonferoni teszt) alkalmaztunk. Eredmények: Az alacsony EF mellett (29±5,6%) kiinduláskor jelentõs balkamra dilatációt észleltünk emelkedett volumenekkel. ESV: 139±75 ml, EDV: 199±86 ml. Az ESV csökkenése a 6. hónapban válik szignifikánssá. ESV: 94±45 ml (p<0,05 vs. kiindulás). Az EDV csökkenése 12 hónapos kezelés után szignifikáns. EDV: 149±42 ml (p<0,05 vs. kiindulás). A 24. hónapban az ESV: 75±35 ml, az EDV: 148±51 ml. Az EF javulása négy hetes carvedilol kezelés után szignifikáns 49±2% (p<0,05 vs. alapérték). A két éves kezelés során a kiinduláshoz képest a különbség mindvégig statisztikailag szignifikáns maradt. Az EF a 48. hónapnál 51±8% (p<0,001 vs. alapérték). Összefoglalás: Súlyos balkamra-diszfunkciójú betegeknél alkalmazva carvedilol hatására a balkamrai volumenek szignifikáns mértékben csökkennek. A csökkenés késõbb következik be, mint az ejekciós frakció javulása, de mindvégig statisztikailag szignifikáns marad a kiindulási értékekhez képest.

INCREASED TOLL4 (TLR4) EXPRESSION ON CD14+ MONOCYTES IN PATIENT WITH CHRONIC HEART FAILURE congestive heart failure, inflammatory and immunological disorders, cardiomyopathy, general Toll-like receptors have emerged as key components of innate immune system. Increased TLR4 signaling may also contribute myocardial impairment in heart failure. However, the role of TLR4 on leukocytes in patients with chronic heart failure is unknown. In this study, 9 healthy controls and 11 patient with chronic heart failure due to coronary heart disease and idiopathic dilated cardiomyopathy (NYHA classes I to IV) were enrolled. As assessed by flow cytometry analysis on whole blood settings, TLR4 expression was detectable on CD14+ monocytes, but not on other leukocytes. We have shown that baseline monocyte TLR4 expression was 2.6-fold higher in heart failure patients compared to those in healthy subjects (p<0.05). Lipopolysacharide (LPS, 10 nM), the exogenous ligand of TLR4, caused a significant increase in TLR4 expression at 3 hrs (p<0.05). An endogenous signal for TLR4 such as soluble heat shock protein60 (10 nM) however decreased TLR4 expression on CD14+ monocytes at 24 hrs (p<0.05). Induction of TLR4 by LPS tended to be higher in heart failure patients than those in healthy controls (2.5 vs. 1.9-fold, p=0.15), suggesting that both baseline and induced expression of TLR4 are altered. These results are the first to show that altered innate immune response via monocyte TLR4 signaling may play a role in the pathophysiology of chronic heart failure.

THE LONG TERM ADMINISTRATION OF CARVEDILOL SIGNIFICANTLY DECREASES THE LEFT VENTRICULAR END SYSTOLIC AND END DIASTOLIC VOLUMES IN PATIENTS WITH SEVERE LEFT VENTRICULAR DYSFUNCTION beta receptor blockers, congestive heart failure, echocardiography, general Background: Carvedilol improves survival when administered over long period of time to patients with severe heart failure. LV end-systolic volume (ESV) and LV end-diastolic volume (EDV) are powerful predictors of prognosis. Aim: We looked at echocardiographic parameters to determine the effects of carvedilol during long term administration in patients with severe left ventricular dysfunction. Methods: In 12 patients with low ejection fraction (EF<35%) we looked at echocardiographic parameters to determine the effects of carvedilol during long term administration. Quantitative 2D echocardiography was performed before administration of carvedilol, after 2, 4 weeks and at every 2 months during a period of 2 years of carvedilol treatment. Mean age was 66±13 years, 9 were male, 4 had prior MI, 8 had no ischemic heart disease. All patients were taking ACE inhibitors or AT2 blockers before the initiation of carvedilol therapy. Baseline and on-treatment values of EDV ESV and EF were compared with repeated measurements ANOVA, post hoc comparisons were performed by Bonferroni tests. Data are means±SD. Results: All patients had increased LV volumes at baseline, with mean EDV of 199±86 ml and ESV of 139±75 ml and EF of 29±5.6%. The LV volumes reduction became significant after one year of treatment for EDV 149±42 ml (p<0.05 vs. baseline), and after 6 months for ESV 94±45 ml (p<0.05 vs. baseline). The improvement in EF became significant after 4 weeks of treatment 49±2% (p<0.05 vs. baseline). The difference compared with baseline remained significant during the 2 years of follow up with ESV: 75±35 ml, EDV: 148±51 ml, EF 51±8% at 24 month (all p<0.05 vs. baseline). Conclusions: In some echocardiographic substudies the decrease in EDV was not significant. In our patients with severe LV dysfunction treated with carvedilol the EDV decreased significant after one year of treatment also. The improvement in EF was early and the EF increased during the observation period. The significant decrease in LV volumes occurred later, but the improvement was also constant. The results of 24 months follow up demonstrated a substantial beneficial effect of carvedilol.


Szívelégtelenség kezelése és diagnosztikája A REVERZ REMODELLIZÁCIÓ HOSSZÚ TÁVÚ MEGFIGYELÉSE ÉS JELENTÕSÉGE SZÍVELÉGTELENSÉGBEN Nyolczas N., Dékány M., Borsányi T., Préda I. Országos Gyógyintézeti Központ, Kardiológiai és Belgyógyászati Osztály, Budapest Háttér: Krónikus szívelégtelenségben (CHF) a bal kamrai remodellizáció megfelelõ kezeléssel megállítható, illetve visszafordítható. Bár a folyamat egyre több részletében ismert, hosszú távú adatok csak korlátozott számban állnak rendelkezésünkre. Cél: A bal kamrai reverz remodellizáció (RR) idõbeli lefolyásának, gyakoriságának és klinikai összefüggéseinek vizsgálata a CHF optimális gyógyszeres kezelése mellett. Betegek és módszerek: 73 beteg esetében (60 férfi; életkor: 56,1±15,4 év; NYHA funkcionális osztály: 3,18±0,84; alapbetegség: 27 ischaemias, 46 nem ischaemias) 5 éven keresztül, évente vizsgáltuk a bal kamrai ejekciós frakciót (EF), a végszisztolés (ESD) és végdiasztolés átmérõt (EDD) 2D echokardiográfia segítségével. A betegek diuretikum (97%), ACE-inhibitor (92%), ARB (12%) béta-blokkoló (95%), spironolakton (60%), direkt vazodilatátor (73%) és digoxin (62%) kezelésben részesültek. Eredmények: Az ötéves követés adatai alapján, az EF (30,1±9,2; 36,2±10,9; 39,7±7,9; 40,8±7,9; 39,1±9,7; 41,9±10,3%) már az elsõ évben szignifikáns javulást mutatott, míg az EDD (69,3±10,7; 69,8±10,6; 63,7±10,9; 64,8±6,5; 64,0±5,5; 64,2±12,4 mm) és az ESD (58,5±11,8; 56,7±11,6; 50,1±11,6; 50,8±7,4; 50,5±6,8; 51,6±13,1 mm) csak a 2. évben csökkent szignifikánsan. Ezek a kedvezõ változások a megfigyelési idõ végéig fennmaradtak. A vizsgált 73 beteg közül a 2. év után 65 esetben (89%) észleltük az EF javulását, ami 44 betegnél (60%) járt együtt az EDD és az ESD csökkenésével, azaz komplett RR-val (KRR). A KRR-t mutató betegek nagyobb részében (75%) a CHF nem ischaemias eredetû, míg a KRR-t nem mutató esetek többségében (55%) ischaemias eredetû volt. Az 5 éves megfigyelési idõ alatt a KRR-t mutató betegek közül 1 (2%), míg a KRR-t nem mutató csoportban 6 beteg (21%) halt meg. Következtetés: Bal kamrai tehermentesítésre és neurohormonális gátlásra törekvõ optimális gyógyszeres kezelés mellett a CHF-ben szenvedõ betegek többségében bal kamrai KRR jön létre. A KRR gyakrabban jön létre nem ischaemias eredetû szívelégtelenségben. KRR esetén a halálozási arány alacsony. A KRR elmaradása rossz prognosztikus jelnek tekinthetõ.

NONKOMPAKT KARDIOMIOPÁTIA, CSALÁDLEÍRÁS, IRODALMI ÁTTEKINTÉS Tóth L., Faludi R., Knausz M., Simor T., Papp L. PTE ÁOK, Szívgyógyászati Klinika, Kardiológia, Pécs Bevezetés: A nonkompakt kardiomiopátia (NK-KMP) egy ritka kongenitális elváltozás, melyet a kardiomiopátiák „egyéb” csoportjába sorolunk. Hátterében a szívizom fejlõdési rendellenessége áll, ami kifejezett trabekularizációt eredményez. A klinikai képet szívelégtelenség, szisztémás embolizáció, pitvari és kamrai aritmiák jellemzik. Beteganyag, módszer: Elõadásunkban egy család 3 generációjának (6 férfi, 3 nõ) klinikai kivizsgálásának eredményeit ismertetjük. A diagnózis felállítása/elvetése echokardiográfiával történt. Szív MR vizsgálatot a NKKPM-ás esetekben a diagnózis megerõsítése, és a pontos bal kamra (BK) ejekciós frakció (EF) és izomtömeg (IT) meghatározás céljából végeztünk. Eredmény: A nagyapa ismeretlen szívbetegségben fiatalon (49 évesen) halt meg, mindkét fia, és az egyik fiúunoka a 3 közül típusos NK-KMP-t mutatott. A két fiú egyikénél az anamnesisében pitvarfibrillatiós epizódok szerepelnek, másikuknál malignus kamrai ritmuszavart találtunk. Az unoka klinikailag panaszmentes. EF-juk: 44, 47, illetve 58% volt. A BK teljes IT és a nonkompakt IT aránya pedig 210 g/72 g, 168 g/34 g, illetve 179 g/39 g volt. A feleségek és a másik két fiúunoka egészséges volt. Konklúzió: Az esetismertetéssel szeretnénk felhívni a figyelmet erre a ritka és kevéssé ismert kardiomiopátiára, mely a vizsgált családnál autoszómális domináns öröklõdést mutat. A klinikai kép súlyossága a kor elõrehaladtával fokozódik.

IMPORTANCE AND LONG-TERM FOLLOW UP OF LEFT VENTRICULAR REVERSE REMODELING IN CHRONIC HEART FAILURE cardiac function, general, congestive heart failure Background: Adequate therapy can prevent and reverse left ventricular remodeling in chronic heart failure (CHF). The process has become increasingly recognised, however limited amount of long-term data is available. Aim: The investigation of frequency, course in time and clinical relations of left ventricular reverse remodeling during optimal drug therapy of CHF. Patients and methods: Left ventricular ejection fraction (LVEF), end-systolic diameter (ESD) and enddiastolic diameter (EDD) were measured annually for 5 years by 2D-echocardiography in 73 patients (60 men; age: 56.1±15.4 years, NYHA: 3.18±0.84; ischaemic: 27, non-ischaemic: 46 patients). The patients were treated with diuretics (97%), ACE inhibitors (92%), ARBs (12%), beta blockers (95%), spironolactone (60%), direct vasodilators (73%) and digoxin (62%). Results: The data of five years follow-up shows, that the LVEF (30.1±9.2; 36.2±10.9; 39.7±7.9; 40.8±7.9; 39.1±9.7; 41.9±10.3%) improved significantly already in the first year, while significant decrease in EDD (69.3±10.7; 69.8±10.6; 63.7±10.9; 64.8±6.5; 64.0±5.5; 64.2±12.4 mm) and ESD (58.5±11.8; 56.7±11.6; 50.1±11.6; 50.8±7.4; 50.5±6.8; 51.6±13.1 mm) occurred from the second year only. These favourable changes maintained in the entire period of the follow-up. After 2 years LVEF was improved in 65 (89%) of 73 pts. The improvement of LVEF was accompanied by the decrease in EDD and ESD (complete reverse remodeling – CRR) in 44 pts (60%). The majority of pts with CRR (75%) was non-ischaemic, while 55% of pts without CRR was ischaemic. During the 5 years follow up in the group of pts with CRR only 1 pt (2%), while in the group without CRR 4 pts (21%) died. Conclusions: Optimal therapy causing left ventricular unloading and neurohormonal blockade has resulted in long-term CRR in the majority of patients with CHF. CRR was more frequent in non-ischaemic patients. Mortality rate of patients with CRR proved to be low. The lack of CRR can prognosticate less favourable long-term outcome of the disease.

NON COMPACTION CARDIOMYOPATHY, FAMILY REPORT, LITERATURE REVIEW cardiomyopaty, echocardiography, general, magnetic resonance imaging/spectroscopy Isolated left ventricular non compaction cardiomypathy (NC-CM) is a rare congenital disease, which is categorized as unclassified cardiomyopathy. It is caused by a deficiency of the cardiac morphogenesis resulting hypertrophy of the involved walls. Usually the apex with a thin fibrous epicardial layer and a heavy, spongious trabecularized endocardial layer with deep intertrabecular recesses. The disease is characterized by heart failure, systolic embolic events and arrhythmias. The diagnosis of NC-CM is primarily based on echocardiography, but the extent of non compaction can be visualized accurately using cardiac MRI. A family with 3 generations (9 members, 6 male, 3 female) was screened. Grandfather died in an unknown heart disease in the age of 49 and grandmother had no heart disease. Their two suns, the 53 and 47 years old brothers showed typical NC-CM depicted by both echocardiography and cardiac MRI. They have moderately decreased systolic heart function with ejection fractions of 44 (left ventricular mass (LVM): 210 g including 72 g of NC layer) and 47% (LVM: 168 g, including 34 g NC layer), respectively. The older brother has malignant ventricular arrhythmias, and the younger one was hospitalized earlier due to atrial fibrillation. There wife’s have no heart disease. 3 man are in the younger generation, one with NC-CM (preserved left ventricular function, LVM: 179 g, NC: 39 g), and two without cardiomyopathy. The aim of our report was to call attention to this rare and hardly known disease, to demonstrate its autosom dominant heritage, to emphasize the role of both echocardiography and cardiac MRI in its characterization and to show that the development of heart failure in non compaction cardiomyopathy is probably age related.


Szívsebészet SZEKVENCIÁLIS ÉS KOMPOZIT ARTERIA MAMMARIA INTERNA GRAFTTAL VÉGZETT KOSZORÚSÉR MÛTÉTEK EREDMÉNYEI Szerafin T., Leny A., Maros T., Horváth G., Szûcs I., Zadeh A., Miskolci S., Palotás L., Csapó K., Péterffy Á. DEOEC Kardiológiai Intézet, Szívsebészeti központ, Debrecen

RESULTS OF CORONARY ARTERY BYPASS OPERATIONS USING SEQUENTIAL AND COMPOSITE INTERNAL MAMMARY ARTERY GRAFTS

2001 szeptembere és 2004 decembere között az elsõ szerzõ 410 coronaria bypass mûtétet (CABG) végzett (293izolált CABG és 117 kombinált mûtét). Az arteria mammaria interna (IMA) felhasználás gyakorisága 92,4% volt. Az IMA 138 esetben (36,4%) szekvenciális-, 55 betegen (14,5%) Y-, illetve T-graftként míg 4 mûtét során (1,1%) a két módszer együttes alkalmazásával került felhasználásra (Acsoport). A többi 182 esetben (48%) az IMA-val egyetlen disztális anasztomózis készült (B-csoport). A férfiak aránya, betegek átlagéletkora, átlagos euroscore értéke, ejekciós frakciója és a NYHA stádiuma 64,1% versus (vs.) 65,7%, 61,6±8,8 év vs. 62,4±9,9 év, 4,2 vs 5,1, 51,2% vs 49,1%, 3,2 vs. 3,3 volt az A- illetve B- csoportban. A kombinált mûtétek aránya, a teljes artériás revaszkularizáció gyakorisága, a disztális anasztomózisok átlagos száma 17,8% vs. 38,5%, 29,4% vs. 25,4%, 4,1 vs. 2,7volt az A-, illetve B-csoportban. Perioperatív infarktusra utaló enzimkiáramlás (CK>800, CK-MB>10%) az A-csoportban az esetek 1,02%-ában, a B-csoportban 1,88%-ban jelentkezett. A szekvenciális és-vagy kompozit IMA graftot kapott betegek 2,5%-a, míg az egy perifériás anasztomózissal végzett hagyományos IMA áthidalást követõen 5,6% halálozott el a kórházi kezelés során. Az IMA graftok középtávú nyitvamaradási aránya nem tért el szignifikánsan a két csoportban. A szerzõk tapasztalatai szerint a szekvenciális, illetve kompozit IMA grafttal végzett CABG mûtétek korai és középtávú eredményei megegyeznek az egy disztális IMA anasztomózissal végzett bypass operációk eredményeivel. Ugyanakkor a szekvenciális, illetve kompozit IMA graft alkalmazása racionálisabb konduit felhasználást tesz lehetõvé: egyetlen IMA grafttal több koszorúsér és nagyobb myocardiumterület artériás revaszkularizációja végezhetõ el. Az IMA graftok kiemelkedõen magas hosszú távú nyitvamaradási arányának ismeretében a szekvenciális és kompozit IMA graftok alkalmazásával növelhetõ a betegek túlélése, továbbá csökkenthetõ a coronaria történések és a reoperációk gyakorisága.

cardiovascular surgery Between September 2001 and December 2004 410 coronary artery bypass grafting (CABG) were performed by the first author (293 CABG alone and 117 combined with valve surgery.) Internal mammary artery (IMA) was used in 92.4% of all cases. In group A 138 patients (36.4%) underwent sequential IMA grafting, in 55 cases (14.5%) Y or T IMA graft was applied and sequential and composite grafting techniques were used in 4 patients (1.1%) at the same time. Single distal IMA anastomosis was performed in the 182 further cases (48%)- group B. The rate of males, the mean age, euroscore, NYHA stadium, ejection fraction of the patients were 64.1% versus (vs.) 65.7%, 61.6±8.8 years vs. 62.4±9.9 years, 4.2 vs. 5.1, 3.2 vs. 3.3 and 51.2% vs. 49.1 in the group A and B respectively. The rate of combined operations, total arterial grafting and the average number of distal anastomoses were 17.8% vs. 38.5%, 29.4% vs. 25.4% and 4.1% vs. 2.7% in group A and B respectively. Pathological levels of creatine kinase (CK) and its myocardial isoenzyme (CK-MB) signing perioperative myocardial damage (CK>800, CK-MB>10%) occured in 1.02% in group A, and in 1.88% in group B. Hospital mortality was 2.5% among patients with sequential and/or composite IMA graft, while this ratio was 5.6% in the group receiving conventional IMA grafting with single distal anastomosis. Regarding the midterm patency rate of the IMA grafts there was no significant difference between the two examined groups. According to the authors experiences the early and midterm results of sequential or composite IMA grafting are the same as those of conventional CABG using single distal IMA anastomosis. At the same time the sequential or composite IMA grafts allows greater and more economical use of this conduit. The number of coronary arteries bypassed with single IMA grafts can be increased by the use of these techniques. Knowing the exceptionally good long term results of IMA grafts the sequential and composite IMA grafting may extend the life expectancy of the patients and reduce the coronary events as well as the need for reoperations.

VÁLTOZÁSOK A SZÍVSEBÉSZETI KIHÍVÁSOKBAN

ALTERATIONS OF CHALLENGES IN HEART SURGERY

Tarr F., Busman C., Kayser S., Rácz R., Szilasy Z. Országos Gyógyintézeti Központ, Szív- és Érsebészeti Osztály, Budapest Szerzõk elemzik az elmúlt 5 évben Intézetükben végzett 3646 szívmûtétet. A klasszikus csoportok arányváltozásairól, a coronaria mûtétek számarány növekedésérõl, az évenkénti átlag 700 mûtéten belül az egyes nagy kórképek mozgásairól adnak számot. A minõségi változást jelentõ, 2003. január 1-én bevezetett akut infarktus ügyelet, a megnövekedett katéter diagnosztikai kapacitás hatásairól, az ischaemiás szívbetegségben (ISZB) szenvedõk közül mûtétre ajánlottak sebészeti kezelésének jellegváltozásait elemzik. Megállapítják, hogy az ISZB miatt mûtétre kerülõk az 5 év alatt fokozatosan az idõsödõ korosztály (65 év felett) felé mozdultak el, romlott BKF értékekkel, sokszoros társbetegségekkel, következményes kockázat növekedéssel. Felbukkan egy új kategória: a stentelt betegeké. Az instent restenosis miatt operáltak száma 2003: 21/419 beteg (5%), 2004: 29/538 (5,4%). Az acut myocardium infarctus mechanikus szövõdményei miatt végzett beavatkozások megszaporodását, általában a klinikai, avagy morfológiaalapú akut mûtétek (kritikus stenosis, bal fõtörzs szûkület) gyakoriságának növekedését konstatálják: 2002-ben 26/544 beteg, (4,7%), míg 2004-ben 48/538, (8,9%), ugyanez a sürgetõ mûtéti kategóriában: 2002: 47/544 beteg, (8,6%), 2004: 60/538, (11,1%). A billentyû-beavatkozások száma nem jelentõsen emelkedik: 2002: 146/720 beteg, (20,2%), 2004: 162/728 beteg (22,2%) , a felnõttkori kongenitalis vitiumok sebészete stagnál (2002: 4/720 beteg, 2004: 4/728). Hasonlóan az acut aorta ascendens dissectio sebészeti kezeléséhez: (2002: 12 beteg, 2004: 10 beteg). Összegzésként megállapítják, hogy az Euroscore alapján számított kockázat növekedés (2002, átlagscore: 2,9, 2004: 4,8) azonban a tisztítatlan, korai összmortalitási mutatókat nem rontotta, sõt az off pump coronaria revascularisatio térnyerésének (2002: 209/544, 38,8%, 2004: 249/538 beteg: 46,2%) köszönhetõen valamint az intenzív kezelés hatékonyságának jeleként az csökkent: 2002: 38/720, (5,2%), 2004: 33/728, (4,5%).

cardiovascular surgery Authors analyze 3646 heart surgical cases performed in the National Medical Centre in the past 5 years. They report the trends of changes in the classical categories, as well as the increase of coronary artery bypass operations. The introduction of service for acute coronary syndrome in 2003., and the significant growth of capacity in catheter diagnostics have been playing a role in the changes of characteristics of patients referred to surgery. There is a definite shift towards the elderly age, (over 65) in ischemic patients with bad left ventricle and severe associated diseases- all enhancing risk. A new category of patients has emerged: patients with instent restenosis: in 2003 21/419 pts (5%) and in 2004: 29/538 (5.4%). There is a definite increase in number of patients operated on for mechanical complications of acute myocardial infarction, and in general ,the indication for surgery due to clinical or morphological severity (LM, critical stenosis) has increased: in 2002: 4.7%, in 2004: 8.6%. The same trend can be observed for urgent interventions: 2003: 8.6 %, 2004: 11.1%.There is a slight increase in valve surgery, and an even activity for congenital heart disease in the adulthood, similarly for dissection of the ascending aorta. In summary, increase in risk calculated by the Euroscore (2002: 2.9, 2004: 4.8) however did not enhance cumulative mortality, what is more, due to off pump coronary surgery and effectiveness of intensive care, it has decreased (2002: 5.2%, 2004: 4.5%).


Varia AZ ACUT CORONARIA SYNDROMÁS BETEGEK PREHOSPITALIS ELLÁTÁSA A KISKUNHALASI MENTÕÁLLOMÁS VONZÁSKÖRZETÉBEN

PREHOSPITAL TRATEMENT OF PATIENS WITH ACUTE CORONARY SYNDROME IN KISKUNHALAS REGION

Burány B. Országos Mentõszolgálat, Fõigazgatóság

myocardial infarction Patients with acute chest pain of suspected cardiac origin are quite frequently first attended to by the family physitian. There is very little data available regarding the real activity of these first care-givers. Therefore the management delivered by the first observers has been analysed based on the data gathered by a district ambulance service. Our assessment indicates major deviations in the everyday management from that codified by Hungarian guidelines.

Vizsgálatunkban a 2000 decembere és 2004 novembere közötti idõszak azon betegeinek adatait elemeztük, akiknél az elsõ ellátó (házi- vagy ügyeletes) orvos acut coronaria syndroma kórismét állított fel és e diagnózisból kiindulva látta el páciensét, majd a beteget kórházba a kiskunhalasi rohamkocsi szállította. Összesen 346 beteg adatait elemeztük. E betegek közül 91 (26%) maga kereste fel háziorvosát. 27 beteg (8%) többször is járt orvosnál a beutalás elõtt. Az elsõ ellátó orvos a beteg szállításához nem kért rohamkocsit 92 esetben (a 346 beteg 62%-a – ekkor az OMSz szolgálatvezetõje döntött másképp). A kiérkezõ rohamkocsit nem várta meg az elsõ ellátó 74 betegnél (30%). EKG-t 94 betegnél készítettek (27%); sl. nitroglicerint 205 (59%), dihidro-piridint 16 esetben (5%) alkalmaztak. ASA-t 110 beteg (32%) kapott. Vénát 46 esetben biztosítottak (13%); kábító fájdalomcsillapítást 23 betegnél (7%) alkalmaztak. Im. gyógyszerbevitel 63 esetben (18%) történt. 41 beteg (12%) kapott nyugtatót. A rohamkocsi hívás-kiérkezési idõ mediánja 20 perc volt. A betegek fájdalma a kiérkezéskor csak az esetek 63%-ában volt 12 órán belüli (medián: 3 óra 12 perc). A rohamkocsi személyzete EKG-t minden esetben készített; tõlük 230 beteg (66%) kapott ACS-diagnózist; 62 betegnél (18%) extracardialis okot tételeztek fel. Nitroglicerint sl. további 103 beteg (30%), iv. 27 beteg (8%) kapott. ASA-t még 204 betegnek (89%) adtak (indokolatlanul ez csak 6 esetben (3%) maradt el). Vénát újabb 223 betegnél (71%) nyitottak. Iv. ß-blockolót 87 (25%), iv. kábítószert 66 (19%), oxigént 263 beteg (76%) kapott. Fibrinolysist 23 esetben (7%) indítottak (ebbõl 7 fibrin-specifikus). Keringésleállást összesen 18 betegnél (5%) észleltek; 10 esetben (3%) ezt sikeresen kezelték. A rohamkocsi a helyszínen átlagosan 25 percet töltött; a hívástól az átadásig eltelõ idõ mediánja 81 perc. A betegek tanakodási ideje tetemes; ezt követõen sem az optimális utat választják. Noha az elsõ ellátó orvosok tevékenysége már kissé kedvezõbb képet mutat a korábban közölt adatok némelyikénél, e körben még jelentõs javulásra van lehetõség. A rohamkocsi ellátása megfelel a szakmai irányelveknek.

LEUKOCITA GYULLADÁSOS MARKEREK VÁLTOZÁSA PULMONÁLIS EMBÓLIA TROMBOLÍTIKUS KEZELÉSE SORÁN Lantos J., Mühl D.1, Gasz B., Borsiczky B., Füredi R.1, Bogár L.1, Rõth E. PTE ÁOK, Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, Pécs 1 PTE ÁOK, AITI, Pécs Célkitûzés: Az akut pulmonális embólia (PE) során a trombolízis életmentõ beavatkozás, mellyel biztosítható az ischaemiássá vált terület perfúziója. A kialakuló ischaemiás, reperfúziós állapotot leukocita aktiváció kíséri, melynek fenntartásában a gyulladásos citokinek központi szerepet játszanak. Kevés adat áll rendelkezésre a PE trombolízisét kísérõ leukocita aktiváció mértékével kapcsolatban, ezért munkánk során célul tûztük ki a gyulladásos folyamatok vizsgálatát szubtotális PE-s betegek trombolitikus kezelése során. Betegek és módszerek: Vizsgálatunkba 15 beteget vontunk be, akik közül 8 beteg „ultra-high” dózisú streptokinase (UHSK), 7 beteg alteplase (tPA) kezelésben részesült. Vérmintákat vettünk a trombolízis elõtt, majd azt követõen a 8. órában, az 1., 3., 5., 30. napon. Forbolmirisztát-acetáttal 4 órán át inkubált teljes vérbõl nyert plazma mintákból Quantikine ELISA kittel határoztuk meg az Il-1béta, Il-6, Il-8 és TNF-alfa szinteket. A leukociták CD11a, CD18 adhéziós molekula valamint CD97 gyulladásos marker expresszióját áramlási citometriával mértük. Eredmények: A fehérvérsejtek indukált citokin termelése mindkét kezelést követõen hasonlóan változott, de a tPA kezelés hatására a citokin szintek jelentõsebb mértékben emelkedtek és a maximális értéküket a kezelést követõ 5. napon érték el (p<0,05). A CD11a, CD18 és CD97 expresszió a kezelést követõen szignifikánsan csökkent a granulocytákon és a monocytákon (p<0,05). Ez a csökkenés nagyobb mértékû és elhúzódóbb volt tPA kezelés után. Következtetések: Eredményeinkbõl megállapítható, hogy a keringõ fehérvérsejtek emelkedett citokin termelése és csökkent adhéziós molekula expressziója jelzi a gyulladásos folyamatok elhúzódását a PE trombolízise során. Jelentõs különbséget találtunk a mért paraméterekben aszerint, hogy streptokinase vagy alteplase adásával történt a lízis, melynek terápiás konzekvenciái is lehetnek. A kutatást az OTKA T038035 támogatta.

CHANGES OF LEUKOCYTE INFLAMMATION MARKERS FOLLOWING THROMBOLYSIS OF PULMONARY EMBOLISM pulmonary embolism, thrombolytic agents and therapy Introduction: Acute pulmonary embolism (PE) is a life threatening disease that could be treated by thrombolysis leading to the reperfusion of previously ischemic areas. It is well known that ischemia-reperfusion is accompanied by leukocyte activation and leukocyte-endothelial cell interaction. In the prolongation and enhancement of inflammation the proinflammatory cytokines play a central role. Leukocyte activation parameters have been less investigated during thrombolysis therefore the purpose of this study was to measure these markers in patients suffering from acute subtotal pulmonary embolism. Patients and Methods: 8 patients were treated by ultra-high dose streptokinase (UHSK) and 7 by alteplase (tPA). Blood samples were collected before treatment and 8 hours, 1, 3, 5 and 30 days after treatment. Phorbol myristate acetate induced production of cytokines in leukocytes (Il-1beta, Il-6, Il-8 and TNF-alpha) was determined in plasma samples by Quantikine ELISA kit. Flow cytometry was used to determine CD11a, CD18 adhesion molecule and CD97 inflammatory marker expression on leukocytes. Results: The induced cytokine release similarly elevated following both UHSK and tPA treatment, but after tPA the production of cytokines was more pronounced and peaked on the 5th day following drug administration (p<0.05). The early phase of lysis was accompanied by significant decrease in granulocyte and monocyte CD11a and CD18 as well as in granulocyte CD97 expression (p<0.05). These changes were higher in extent and longer in duration following tPA treatment. Conclusion: Prolonged inflammatory reactions following thrombolysis in patients suffering from PE are reflected in enhanced cytokine release and altered surface adhesion molecule expression of the circulating leukocytes. Marked differences in inflammatory parameters could be observed depending on the different thrombolytic strategies that might involve therapeutic considerations. This work was supported by OTKA T038035 grant.


Varia THROMBOLYTIKUMOK HATÁSA A THROMBOCYTA FUNKCIÓKRA MASSZÍV PULMONALIS EMBÓLIÁBAN Mühl D., Füredi R., Gecse K., Cristofari J., Lantos J. (27) PTE ÁOK Anaest. És Intenzív Therápiás Intézet, PTE ÁOK, Anaestesiológiai és Intenzív Therapiás Intézet, Pécs

EFFECT OF THROMBOLYTICS ON PLATELET FUNCTION (PF) IN MASSIVE PULMONARY EMBOLISM (PE)

Cél: Vizsgáltuk, hogy az eltérõ thrombolytikumok alkalmazása során hogyan változnak a thrombocyta (tct) funkciók és a fibrinogén (F) szint. A pulmonalis embóliás betegek körében elõfordul-e fokozott spontán tct aggregáció (agg)? Összefügg-e a tct-agg változása a vérzéses szövõdmények és a reembólia elõfordulásával? Módszer: 15 beteget randomizáltunk két terápiás csoportba: ultrahigh-streptokinase (UH-SK) 8, alteplase (tPa) 7 (átlagos perfúziós defektus 71% (±7,2), JK nyomás 52,46 Hgmm (±12,47), D-jel 10). Vérvétel a thrombolysis (TL) elõtt, majd utána a 4., 8., 12., 16., 20., 24., 36., 48. órában, majd naponta egyszer 5 napig és a 30. napon történt. Az elsõ napon 8 óránként, majd a fenti idõpontokban F-t, D-dimert határoztunk meg. „CARAT TX4” típusú aggregométert alkalmaztunk, reagensek: spontán agg: 0,9%-os NaCl, 2 mg/ml kollagén (C), 10 mM ADP és Adrenalin (ADR). Eredmények: ADR-nal az UH-SK csoportban a 4., 8. órákban csökkenést (p<0,03), a 20 órában fokozott agg-t (p<0,006) mértünk. A két TL csoport között a 3. napon volt eltérés (p<0.03). ADP esetében a tct-agg a 8. órában csökken (p<0,05), majd a 24. órában fokozódik (p<0,02). A C-nel kiváltott tct-agg. hasonló markáns változást mutat (ns). F az UH-SK kezelésnél a 4. órában (p<0,002), tPa esetében a 12. órában csökken (p<0,05), mindkét csoportban a 3. napra normalizálódik (p<0,003). D-dimer a tPa csoportban a 8. órában rapidan emelkedik (p<0,0004), UH-SK-nál 24. órában (p<0,03) növekszik. Spontán agg-t, major vérzést, reembóliát nem tapasztaltunk. Következtetés: A TL-t követõen a tct aggr. csökken, ez magyarázhatja az irodalomban szereplõ vérzések elõfordulását. A tct-aggr-ban nem tapasztalunk jelentõs szignifikáns eltérést a két TH csoport között (kivéve ADR). A F változása a két szer eltérõ hatását jól jellemzi. A reperfúzió sikerét a D-dimer markánsan jelzi.

platelets and thrombosis, pulmonary embolism, thrombolytic agents and therapy Aims: To observe how PF and fibrinogen (F) levels change during the thrombolysis. If there is a spontaneous platelet aggregation (PA) in patients with PE? Is there any relationship between PA and bleeding complications and reembolysm? Methods: 15 patientes with massive PE – diagnosed by lung scan/perfusion defect: 71% (±7.2)/ and echocardiography /right ventricular pressure: 52.46 mmHg (±12.47), D-sign:10/, age: 62.66 (±15.68) – were randomised into to groups: ultra-high dose of streptokinase (UH-SK) n:8 or alteplase (tPa) n:7. Arterial blood samples were taken before thrombolysis (TL) and after that at 4, 8, 12, 16, 20, 24, 36 and 48 hour, then daily for 5 days and on the 30th day. PA was measured with a ”CARAT TX4”aggregometer. For spontaneous PA: NaCl 0.9%, and for induced PA: adrenalin (ADR) 10 µm, collagen (C) 2 µmol/ml, ADP 10 µg/ml was used. D-dimer and F was meassured 8 hourly on the first day and later at the same time as above. Results: With ADR in the UH-SK group we detected decreased PA at the 4th and 8th hour (p<0.03) and an increase at 20th hour (p<0.006). Between the two groups there was a significant difference on the 3rd days (p<0.03). In case of ADP the PA decreased at the 8th hour (p<0.05) and than increased at the 24th hour (p<0.02). C had same marked effect on PA, but it was not significant. F decreased in the UH-SK group at the 4th hour (p<0.002) and in the tPa group at the 12th hour (p<0.05) and normalised at the 3rd day (p<0.003) in both groups. We found significant elevation of D-dimer at the 8th hour (p<0.0004) in the tPa group and at the 24th hour (p<0,03) in the UH-SK group. We did not notice spontaneous aggregation, major bleeding or reembolysm. Conclusion: After TL the PA decreased. We did not notice significant differences between the two groups in PA (except ADR). Changes of Flevel well characterises the different effects of the two types of thrombolytics. The success of reperfusion could be proved by D-dimer kinetics.

AZ ARTERIA ILIACA INTERVENCIONÁLIS KEZELÉSE A MAROSVÁSÁRHELYI KARDIOLÓGIA KLINIKÁN

INTERVENTIONAL TREATMENT IN ILIAC LESIONS IN CASUISTRY OF CARDIOLOGY CLINIC TARGU MURES

Török R., Kovács I., Struczuy M., Kato G., Hintea T., Benedek I. Egyetemi Kórház, Kardiológiai Klinika, Marosvásárhely Bevezetõ: Az intervencionális eljárások az a. iliaca szintjén lokalizálodó verõérbetegség kezelésében is sikerrel alkalmazhatóak. Klinikánkon a ballon angioplasztika, a lézer módszer, illetve sztentbeültetés társítása révén igen jó eredményeket érünk el a terminális aorta, illetve az a iliaca rekonstrukciójában, így az intervencionális módszerek sebészeti kezelés alternatíváját képezik ezen betegcsoportnál. Anyag és módszer: 15 év alatt 6585 krónikus obstruktív verõérbetegségben szenvedõ beteget vizsgáltunk, melyekbõl 878 intervencionális kezelésben részesült. Jelen tanulmányba 63 beteget vettünk be, akiknél az angiográfia a terminális aorta vagy az a. iliaca szintjére lokalizálódó léziót mutatott. Minden esetben intervencionális beavatkozást végeztünk. 36 esetben a. iliaca communis, 26 esetben pedig a. iliaca externa léziót kezeltünk. 29 betegnél 2 cm-nél hosszabb elzáródást írtunk le, ezekbõl 25 közvetlenül az aorta bifurcatio közelében volt megfigyelhetõ. 66%-ban axilláris, 30%-ban ellenoldali, 4%-ban pedig azonos oldali behatolásból végeztük a beavatkozást. 10 esetben alkalmaztuk a lézer angioplasztika módszerét, 34 betegnél pedig sztentbeültetésre is sor került. Eredmények: Minden esetben sikerült visszaállítani a keringést. A klaudikációs index növekedése mellett, a Doppler index átlag 0,4-rõl 0,95-re nõtt. Egy esetben jegyeztünk fel szövõdményt – érfallézió – amelyet sztent-graft beültetéssel oldottunk meg. Az esetek 83,5%-ban végeztünk utánkövetést. Hosszú távon az ér átjárhatósága 93%. p=0,001) Következtetések : az a. iliaca intervencionális módszerekkel való rekonstrukciója hatásos beavatkozásnak tûnt beteganyagunkban. Ezen eljárások jó gyakorlati alkalmazhatósága, a jó eredmények, a kevés szövõdmény, a hospitalizáció lerövidülése az intervencionális kezelés szélesebb körû alkalmazását és az indikációk bõvítését teszi lehetõvé.

interventional cardiology Introduction: interventional procedures started to play an important part in the treatment of peripheral arterial obstructive diseases (PAOD). In case of lesions located on iliac arteries, association of balloon angioplasty with laser angioplasty and stenting significant improves the results of interventional treatment, which could represent an alternative for surgical treatment to these patients. Material and methods: From 6585 patients diagnosed with PAOD in 15 years, in 878 we applied interventional procedures. In the present study we included 63 patients with iliac lesions (stenosis or occlusion), in whom we applied complex interventional procedure (balloon angioplasty, laser angioplasty, stenting). Lesions were located in 36 cases on common iliac arteries and in 27 cases on external iliac artery. In 29 cases (53.7%) arteriography showed total iliac occlusion longer than 2 cm, and in 25 cases occlusions were located at the origin of common iliac artery. The approach was axillar in 66% of cases, controlateral in 30%, and ipsilateral in 4% of cases. In 10 cases we performed laser angioplasty and in 34 cases intraarterial stents were implanted. Results: In all cases repermeabilisation of arterial flow was successful. An increase of the claudication index was recorded, and Doppler index increased in average from 0.4 to 0.95. No major complications were recorded during the intervention, in one case perforation of arterial wall occurred, which required stent-graft implantation. In 83.5% of the cases follow-up was possible, showing maintaining of arterial patency in 93% cases (p=0.001). Conclusions: The interventional reconstruction of iliac artery, showed good results in the studied cases. Taking into consideration the good results, the less complication, short hospitalisation period and low costs compared to surgical procedures, it is recommended to extend the indications of interventional treatment of iliac lesions to a more frequent use in the future.


Aritmia. Cardiologia Hungarica 2005; 35 : A1. VIDEOJÁTÉK ALATTI QT-IDÕ VÁLTOZÁSOK VIZSGÁLATA Andrássy G. 1, Szabó A. 2, Buckenham C

Recommend Documents