Kincskereső
II. évfolyam 9. szám, 1975. november
N E M S Z O K T A M . . . ( N É P D A L ) (1) MÉHES GYÖRGY: K I N C S E S K O L O Z S V Á R (2) N A G Y L Á S Z L Ó V E R S E I (4) BAJOR ANDOR: A N N U S J Ó Z S E F : A B A K A N C S (6) S Z É P I L O N A ( N É P B A L L A D A ) (8) F Á B I Á N P I S T A ( N É P B A L L A D A ) (9) S I M O N F F Y A N D R Á S : Ü R E S K Á D (10) K I S S B E N E D E K M Ü V E I (12) GYÁRFÁS ENDRE: M E S E M E S E M A T E M A T I K A (14) Á G H I S T V Á N K É T V E R S E (15) JANIKOVSZKY ÉVA— RÉBER LÁSZLÓ: A Z Ú G Y V O L T . . . (16) BAKA ISTVÁN: A KINCSKERESŐ J A N I K O V S Z K Y É V Á N Á L (18) BOTOND-BOLICS G Y Ö R G Y LÁSZLÓ ENDRE: MIKROBI A MESTERDETEKTÍV III. (20) A PEGAZUS ŐRS N A P L Ó J Á B A KISS J Ó Z S E F : A K N Y Á Z P O T E M K I N (24) ÉDES A N Y A N Y E L V Ü N K DOBCSÁNYI FERENC: HELYNEVEINK NYOMÁBAN (25)
A Magyar Ú t t ö r ő k Szövetségének irodalmi, művészeti, kulturális folyóirata. A 10—14 évesek lapja. Főszerkesztő: DEME LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: SIMÁI M I H Á L Y Szerkesztik: Baka István, Dobcsányi Ferenc, Lengyel Balázs, Madácsy László, Szepesi Attila, Tandi Lajos
Á r a : 4, - Ft
A SZERKESZTŐ ASZTALA TRENCSÉNYI LÁSZLÓ: M Ú L T ÉS J E L E N — G Y E R E K T O L L A L (27) RÍMES ORSZÁGJÁRÁS (A KINCSKERESŐ-PÁLYÁZAT É R T É K E L É S E ) (28) KÖNYVEK KÖZÖTT FREDERICO GARCIA LORCA: K É T E S T I H O L D (30) A N A U T A : ALEA, AZ ESZKIMÓ LÁNY ( S E R E S J Ó Z S E F ) (31) REJTVÉNYFEJTŐK KLUBJA K U N ERZSÉBET: K L A S S Z I K U S N É V J Á T É K O K (32) SEBŐ FERENC—WEÖRES SÁNDOR: UGRÓTÁNCOT JÓKEDVEMBŐL ( B O R Í T Ó 3) MAJAKOVSZKIJ: V L A G Y I M I R ILJICS L E N I N ( R É S Z L E T ) ( B O R Í T Ó 4) Novemberi számunkat B E R K I V I O L A rajzai díszítik. A hátsó borítón V. Favorszky 1928-ban készült metszete
Nem szoktam, nem szoktam kalickában hálni, Csak szoktam, csak szoktam zöld ágakra szállni, Zöld ágakra szállni, fenyőmagol enni, Fenyőmagot enni, gyöngyharmatot inni. Lovamat kötöttem piros álmájához, Magamat kötöttem gyönge violához. Lovamat eloldom, amikor a hold kel, Tetőled, violám, csak a halál old el. Elbúcsúzom, rózsám, tőled utoljára, Kilenc álló évre visznek katonának. Inkább leszek betyár az alföldi pusztán, Mégsem leszek szolga a császár udvarán. (Magyar népdal)
1
Méhes György Kincses Kolozsvár Hej, Kolozsvár, Kolozsvár . . . mióta is neveznek téged kincsesnek! Elmesélem! Török-tatár hadak portyáztak akkoriban a Szamos mentén, sarcolták a népet, felégették a falvakat, s végül a kőfallal körülkerített városra, Kolozsvárra vetették a szemüket. De alig bukkantak fel az első borzas tatárcsalmák a ^Szamos-parti füzesekben, megszólalt a városfaílon a kürt, lezárták a kapukat, s mire a főtérig hallatszott a török—tatár lovak nyerítése, addigra már asszony, öreg, gyermek megbújt a ¡'boltozatos pincékben, a fegyverforgató férfinép V'meg ott állt a bástyákon. Ki-ki a maga helyén. Az egyik bástyán a szabók vitézkedtek, a másikon a molnárok taszigálták a mélybe a létrán felkúszó kutyafejű ellenséget. A cserzővargák éppen úgy megtették a magukét, mint a csizmadiák. Az ellenség, látván, hogy az első rohammal nem foglalhatja el Kolozsvárt, tábort vert a falak tövében, a falakról látni lehetett esténként a tábortüzeket. Minden csetepaté után holtan hoztak be a falakról egy-két daliát, markos molnárlegényt, fürge kovácsot vagy diákifjút. Kinek nyíl ütötte át a mellét, kinek meg lófarkas kopja. Fogyatkozott a férfi, de volt egyéb baj is. A kolozsvári bíró mind gyakrabban dugta össze a fejét tanácsosaival, a mesterlegények kapitányaival. Hogy lesz, mint lesz, meddig bírják még? Kevés a liszt, fogytán a zsírozó, húsnak, tojásnak, tejnek híre-hamva sincs már. Mi legyen? Állják az ostromzárat, vagy adják meg magukat kénvre-kedvre? - Kolozsvár legfőbb kincse a szabadság - mondta ki a szentenciát a bíró, s türelmetlenül horkant reá a kancellária ifjú írnokára, aki már harmadszor kopogtatta meg a vállát. - Mit akarsz, fiam? Nem látod, hogy tanácskozunk? - Bíró uram . . . megjött Surranó . . . - súgta a bíró fülébe az ifjú scriba. - Nono . . . az más káposzta . . . - enyhült meg a kolozsvári bíró. - Tanácsuraim, egy kis negyedórás türelmet esdek — s már át is lépett a szomszédos fülkébe, ahol a sötétben várakozott reá Surranó, a város fürkészője. K i volt, mi volt valójában ez a Surranó, arra soha nem derült fény. A diákszállásokon azt suttogták, hogy a Farkas utcai kollégyom egyik fiatal professzora, mások szerint vakmerő mesterlegény. Annyi biztos, hogy úgy jött-ment észrevétlenül az ellenség őrvonalain át, mintha láthatatlan köpenyt viselne. Ugyan megizzadt máma a kolozsvári bíró tarkója a hírektől, amiket Surranó suttogott a fülébe. - Űj hadakat küldött a belgrádi basa. Fenest, Feleket, Szucságot már felégették, Tordáig elportyáznak élelemért. Régen ráéheztek már Kolozsvár kenyerére meg kincseire. - Mit tegyünk, édes fiam? - kérdezte rekedten a bíró.
2
- A d j u k oda nekik! Mit súgott a bíró fülébe Surranó, mit határoztak a derék tanácsurak, megtudta másnap reggelre az egész város. Minden utcasarkon kidobolták, hogy akinek kedves Kolozsvár szabadsága meg a maga nyomorúságos élete, délben tizenkét óráig a Szent Mihály templom kapuja elé hordja minden kincsét, aranyát, nemkülönben az utolsó szemernyi lisztet. Kolozsvárt akkoriban messzeföldön híres ötvösök lakták. Mit volt mit tenni, odahordták a bíró elé ékszereiket, ki savanyú képpel, ki morogva. Zománcos billikomok, násfák, karperecek, gyűrűk gyűltek halomba a bíró előtt álló kosárban. A szegény nép ugyanakkor utolsóéi lisztecskéjét hordta össze nagy siránkozással, hogy a betevő falatot vonják el a szájuk elől. D e nem volt apelláta, végveszély idején élet és halál ura volt a kolozsvári bíró. Elhordták a piactérről a lisztet, elhordták az ékszert, s a pékmesterek nyomban nekiláttak a sütésnek. Furcsa, sose látott formájú kenyereket sütöttek. - Ejnye, ez éppen olyan formájú, mint egy ágyúgolyóbis forgatták a népek csodálkozva a kemencékből kikerülő gömbölyded kenyereket. - Hiszen azok - somolygott a bajsza alá Guráth Gáspár, a pékek céhmestere, s valóban kosárszámra hordták a falakra, az öregágyúkhoz a kenyérgolyóbisokat. A tűzmester intett, s már repültek is a lövedékek az ellenség felé. A z első rögtön fejen találta a beglerbéget, de az bizony nem halt meg, mint ahogy illett volna, csak kiköpte a legodvasabb zápfogát, majd felkapta a golyóbist, nézte, forgatta, aztán letört belőle egy darabot, s a szájába dugta. - Allah nagy; elveszejtette a gyaur kutyák eszét. Hiszen ez friss kenyér. Kettétörte a kenyeret, de el is állt a szeme-szája a csodálkozástól, mikor egy gyönyörűséges kárbulunkusgyűrű hullott ki a kenyér közepéből. Több se kellett a töröknek. Még röptében elkapdosták a kenyérgolyóbisokat, szétszaggatták, keresték benne a kincset. Volt is minden harmadikban, negyedikben, ezekért aztán összemarakodtak tízen-tizenketten. E g y termetes janicsár elkapott egy golyóbist. Kettétöri, hát egy rubintos karkötő fordul ki belőle. Látja a beglerbég, kihúzza a kardját. - Ide vele, janicsár! A janicsár a bég orra alá dugta a lándzsája hegyét. - Ezt megkaphatod, uram. A beglerbég suhintott, a janicsár döfött, de addigra már tízen vetették magukat reájuk a kincsek miatt. A kincsekre éhes török meg tatár vitézek tépték, marcangolták egymást a kenyérlövedékek miatt. Olyan vérfürdőt rendeztek egymás között, hogy öröm volt nézni odafentről a város bástyáiról. N o de nem sokáig nézték a kolozsváriak. Kinyíltak a nehéz városkapuk, s a tépett, vérző, megtizedelt ostromlókra reázúdultak a ,kolozsváriak. Hírmondó sem maradt az ostromló seregből. Azaz hogy valakinek mégis meg kellett maradnia közülük, mert azóta kelt kincses híre Kolozsvárnak. Hát hogyisne, az ám a város, ahol kinccsel meg kenyérrel lövöldöznek még az ellenségre is.
3
NAGY
LÁSZLÓ
VERSEI
Tengeritörök Izzik a sárga tengeri-tábla tűzpiros hajnali fényben. Jön a szél, jár-kel, ijesztő zajt ver a rendek rengetegében. Jönnek a lányok, jól szaporáznak, fujkálnak párafelhőket. Szélverte parton, cimbalomhangon sürgönydrót sürgeti őket. Kezükben vesszőkosárban szöllő, kenyérrel ebédre lenne hintázik, fordul, bő leve csordul, elvérzik tömzsi kis teste. Levelek ezre, ezerszer ezre csattogat sárga seregben. Megjön a lányhad, nagyobb zaj támad, egyszerre húsz tő is reccsen. Húsz tőnek drága aranybabája vesszőkosárba hanyatlik. Fönn jeges szárnyak, vadludak szállnak, vad riogásuk lehallik.
Figyelmeztetés Ne mocskold a vizet gunarunk, gunarunk, ott iszik a Busa, csontsovány szarvasunk. Kutya, ne légy hozzá haragos, haragos, ha a vizet issza, lábához ne kapdoss. Ne fuss el előle almafa, almafa, törzsed ha dörzsöli viszkető homloka. Szelek, aludjatok, ha lépked, ha lépked, fején szalag nincsen, nehogy ellökjétek.
Tűz
Nagy László
Annus József
A bakancs
Akkoriban már beszorultunk a nagykonyhába. Nagy havak, goromba szelek jártak. A kiskonyha vékony ajtaja meg a csirizeit kisablak nem állta volna a tél rohamait. Hanem itt a nagykonyhán erős, barna ajtó volt. Alighanem tölgyfából készült, s olyan vasláncok erősítették, mint Rózsa Sándor celláját. Mennydörgésnek hallott rajta a kopogtatás. A z öregé különösen. Lassú, megfáradt léptekkel csoszogott, hanem a kopogtatásba minden erejét beleadta. Négyet ütött az ajtóra nagy bütykös ujjával. Mindig pont négyet. Erről megismertük. - András bácsi - hagyta helyben egykedvűen apám, aki csak nemrég jött meg az erdőről, most szabadította ki lábát a kérges csizmából. - Aggyisten jóestét! - állt meg az ajtóban az öreg. - N o , hasznos-e? - Hasznos, mert a hasunk után járunk - felelte a tűzhely mellől anyám. Kötén3 r e sarkával fogta a leveses fazekat, s az asztal közepére tette. - Tartson velünk, András bátyám! - invitáltuk. - Csak isten áldásával, az enyém már megvolt. - N a , mi jót vacsorált? - Viktor húgomék hoztak egy kis kóstolót. - A z igen. - A hurka kicsit sótlan, de hát én úgyis csak a zsírját mártogattam. Nem olyan már az étvágy, mint valamikor. D e nem ám . . . - Foga van az időnek, ugye? - Hát hűvösecske - bontogatta kabátját a vendég. - N a de a hidegtől még messze jár. Hiszen tudod, te is voltál Oroszországban. M á r ugyan Szibériát nem jártad meg, mint mink a másik háborúban. Máskülönben mondják, hogy arrafelé se voltak már olyan hidegek. Hanem akkor! Hajjaj! Amikor mink ott dekkoltunk. A veréb lefagyott röptiben! Halljátok, ha az ember köpött egyet, hát mire leért, koppant, mint a sörét . . . Meg-megállt kezünkben a kanál. Figyeltünk erősen. - Persze, mindent szokni kell. Azok ott fel se vették. Ilyen időben kiskabátban jártak. Még Lenin is . . . - András bácsi látta Lenint? - meresztette a szemét a húgom. - Hogy láttam-e? Hohó, lányom! K é t hónapig őriztem én a palotáját. Már ugye, nem egyedül, de én voltam ott a parancsnok. A nacsalnyik. D e hogy egyik szavam a másikba ne öltsem, úgy kezdődött a dolog, hogy bejött egyszer a lágerbe egy oficér. Azt mondja: no, emberek, ki akar felcsapni Lenin katonájának. K i az a Lenin? Hát ő az orosz Kossuth Lajos! N a hiszen, akkor megyünk! Mentünk is. Puskát kaptunk megint, meg muníciót. B e is vetettek bennünket mindjárt. V a g y három hétig kergették már akkor a fehéreket a Balhás tó körül. Hanem mink oszt egy délután elláttuk a házszámjukat. Aztán átvezényeltek bennünket Pétervárra. Édesanyám kibontotta a héjában sült krumplit a takaróból. Kínálta a vendéget is. A z öreg vett belőle. Kicsit labdázott vele, hűtötte. Aztán lehúzta a bundáját, a vállam fölött az asztalhoz hajolt, sóba mártotta a krumplit. Lassan, komótosan ette. - J ó is ez, akárki akármit mond. D e sokat ért ez akkoriban! - Hogy volt tovább? — sürgette a mesét a húgom. - Hiszen azt mondom. E g y alkalommal, amikor éppen én voltam a strázsa a palota előtt . . . Gyönyörű épület volt ám az, halljátok. Tán még a Ferenc A
Jóska házánál is szebb. Mert én azt is láttam Bécsben. Ennek tizenkét hatalmas márványoszlop tartotta a gangját. A z utcafrontra hetvenhét vörös csillag világított. Nacsak, elég az hozzá, ott lépkedek, szedegetem a bakancsot, mert ott aztán tényleg hideg volt. A lábbeli meg hitványka, majdnem úgy volt, hogy csizmában járok, mezítlábas nyomot hagyok. Nacsak, hajnal felé ballag fel a lépcsőn egy csöpp ember. Nálam is alacsonyabb. Kis szakálla van, fekete báránybőr sipka a fejin. - Sztoj! - kiált rá a társam, egy Faragó nevű gyomai illető. Hanem én lekaptam: - N e kapkodj már, Gergely! Hát nem látod, hogy Lenin? Mert az volt, valójában. É n aztán jelentettem neki szabályosan, haptákban. Megveregette a vállam, s azt kérdezte: - Hová való maga, András? - Gorzsára, jelentem alássan, a vásárhelyi pusztára. - Szóval magyar? - Igenis. - Lenin tudott magyarul? - kérdezte a húgom. - Hogy tudott-e? Méghogy ő ne tudott volna? Tizenkét nyelven beszélt az. Magyarul is úgy tudott, mint te vagy én. E l é g az hozzá, azt kérdi akkor: - Oszt nem fázunk, András? - Hát, nálunk melegebb van aratáskor, az biztos. M i tagadás, egy kicsit a kezünk, meg a lábunk . . . - N a várjon csak! - A v v a l benyúlt a zsebbe, oszt kivett két olyanforma sült krumplit, mint az ott a szélin. A markomba nyomta. Még sütött, olyan meleg volt. - E z igen! - mondom neki. - Többet ér ez most a szármánál. Hanem ne osztogassa ám, tekintetes Lenin elvtárs, mert magának nem marad. - Vegye csak el nyugodtan - azt mondja. - Marad még! Pakolt az asszony rendesen . . . - N a , ez fölmelegít - mondom. - D e mi lesz a lábával? Nézzük csak azt a bakancsot! - J ó kis lábbeli ez még . . . - J ó ám, csak nem ide. N a , jöjjön velem! Intettem a komának, hogy álljon a nagy ajtóhoz, én meg utána mentem. V a g y százig való lépcsőn ballagtunk fölfelé. E g y szőnyeges, csilláros terembe vezetett Lenin. Leült egy székre, engem is leültetett. Aztán azt kérdi: - Hányas lába van? - Olyan negyven k ö r ü l . . . - N a , akkor ez éppen jó lesz! - A v v a l nekihajol, oszt oldozni kezdi a saját bakancsát. J ó kis békanyelves bakancs volt. Nemrégen verethetett rá féltalpat, mert egészen új szögek voltak benne. - N a d e , ne csináljon már ilyet - mondom. - Hiszen az enyémnek már alig van talpa. - Éppen azért! Tanulja meg az elvtárs, hogy mindig annak kell a jobb lábbeli, aki nehezebb strázsát áll. Hiába szabadkoztam, rám erőltette a bakancsot. J ó volt nagyon. Kapcával éppen passzentos. K i is tartott az nekem. Még haza is abban jöttem, úgy vélek rá. - Tán még most is megvan? - Lehetséges . . . Ámbár alighanem az ólpadláson volt az is, amikor az udvar leégett. . . - Milyen kár! Képzelje el, ha megvolna! - mondtam. - Micsoda ereklye lenne: Lenin bakancsa! - Hát ugye, nem mondom. Ámbár sok lábbelit szétosztogatott ő . . .
SZÉP
ILONA
Kihajtottam ludaimat Ludas parlagra. Utána ment bíró fia Egy piszkafával. Addig bajtá, hajigáld: Agyonhajitá Előljáró, szépen szóló, Gangos gunárom. - Isten jó nap! bíró uram, A kend házában! - Fogadj Isten! szép Ilona, Az én házamban! Mért jöttél te, szép Ilona, Az én házamba? - Azért jöttem, bíró ttratn, Kelmed házába: Kihajtottam ludaimat Ludas parlagra, Utána ment kelmed fia Egy piszkafával. Addig hajtá, hajigáld: Agyonhajitá Elöljáró, szépen szóló, Gangos gunárom! - Mit kérnél te, szép Ilona, A te ludadért? - Azt kívánom, bíró uránt, Szép gunárómért! A lábáért, a kettőért, Arany kanalat, A szárnyáért, a kettőért, Két arany tálat, A fejéért, a nyakáért Egy-egy aranyat, Szépen kiáltó torkáért Arany trombitát, Mindeti öreg tollaiért Tornyos nyoszolyát! - Nem adok én, szép Ilona, A te ludadért. . . Odaadom a fiamat, Legyen a tiéd. - A kell nekem, bíró uram, Nem is kell egyéb! (Csongrád)
8
FÁBIÁN
PISTA
Engöm hívnak Fábián Pistának, A némöt szökött katonájának. Nem viselőm szürke köpönyegit, Nem is öszöm a némöt kinyerit.
- Bátor szívem, szömbeszállok vélek, Mögfelelök magyar beszédömnek! . . . Jaj, Istenöm, de nagyot vétöttem, Hogy a zsandártisztet agyonlűttem!
Fekete főd termi a jó búzát, Sűrű erdő neveli a betyárt, Kocsmárosné, viselje hát gondját, A jó Isten hordozza a baját.
Jaj, Istenöm, halált köll szenvednöm, Vagy örökös rabságot viselnöm! Szögedön túl van egy akasztófa, Hej, csak odáig lösz sétálásom.
Szöged felül fújdogál a szellő, Gyiin a zsandár, mint a záporeső, Szögény Fábián, maga van egyedül. . . Ü is fordul a fegyvere elé.
Eltemetnek némöt agarak, Mögsiratnak az erdei v a d a k ; Inkább löszök sasok vacsorája, Mint én lögyek némöt katonája!
Isten hozzád Szalonta városa! É n már többet nem löszök betyárja. Terömhet mán ződ fövet laposa, Nem legeli a Fábián lova! ( Csanádapáca)
Simonffy András
Üres kád
- Pszt! - suttogta a fia, amikor belépett. - Elég rosszkor jöttél haza, ami azt illeti. Vendégeim vannak. Úgyhogy maradj csendben, ha lehet. A z ágy alatt például egy teve hasal. - Teve . . . - morogta. — M i t csinál ott az a teve? - Csak hasalgat, nézd meg. Letérdelt, benézett az ágy alá, de csak pormacskákat látott a félhomályban. A pormacskáknak a szeme se villog, csak ülnek. - Nagyon kicsi teve lehet - mondta rosszkedvűen. - Dehogy! E z egy egészen nagy teve! Ingridnek hívják. - Aha. Ingrid. - „ I n g r i d ? " - mélázott, és megkérdezte, ahogy szokta: - Jó voltál? - É n jó. É s te? J a j , oda ne ülj! Nem látod a medvét? - Medvét? - Persze. Nagymérges medve, a fotelodban ül, és olvas a kutyának. Inkább simogasd meg azt a kutyát, mert nagyon megvertem az előbb. - Mit vétett szegény? - Nem vett el semmit, csak megharapott. Itt, látod? A kisfiú felemelte a lábát, de csak sima, sértetlen bőre látszott. - Látod, mennyire vérzik? Be is kötöttem, azért sántikálok. Amúgy nem rossz kutya. Sokkal jobb, mint a róka, aki az asztalodon ül és csak nézeget. Látod? Vicsorog is. Odament az asztalhoz, és megsimogatta a levegőt. „Látnom kell", gondolta közben a kisfiú apja, „látnom kell, hogy itt egy róka ül. Ahogy gyerekkoromban képes voltam rá. Sunyi, barna pofájú róka. Nyalogatja a szája szélét." D e csak egy egészen rövid pillanatig látta a rókát. A felnőttek a legegyszerűbb dolgokra is képtelenek néha. E g y felnőttről gyakran nem is gondolná az ember, hogy ő is volt gyerek. - A rókával ma nem vagyok jóban - hallotta a kisfiú apja. - K é t egeremet megette ma. É s nem is ravasz. - A róka csirkét eszik inkább - próbálkozott. - Csirkét is - oktatta a kisfiú. - D e ez egérevő róka. Ilyen csak egy van a világon. Meg még kettő, de nem nekem. -
Nem kellene megszerezni a másik kettőt is? Elférnének itt.
- Nem lehet. A z egyik erdőben lakik. A másikat régóta nem látták, a harmadik az enyém. E z a legszebb egérevő róka, ha nem is ravasz. - A h a - bólintott. - Csakugyan ez a legszebb. Elfeledkezve a tevéről, leült az ágyra. Megnyekkentek a rugók. - Nem hallod? - keseredett el a kisfiú. - Nem hallod, hogy sír a teve? Nem jut eszedbe, hogy nyomódik a púpja? A kisfiú apja felpattant onnan. - Hát légy szíves, kergesd ki azt a tevét! kiabálta. D e rögtön eszébe jutott, hogy nem jó dolog kiabálni, ha az embernek nincs igaza, így aztán azt mondta még: - Szeretném látni azt a híres tevét. -
10
Nem jön ki. Ott lakik. É s ha lefekszünk, mi lesz vele? Bemászik hozzám. E l f é r az ágyadban? N a hallod! Azért teve. M a j d kicsit ferdén alszom.
- Aha . . . É s mondd csak - érdeklődött óvatosan a kisfiú apja hány púpú az a teve? - Hatpúpú. - D e hát hatpúpú tevét nem szabad lakásban tartani! Csak állatkertben. - Csak állatkertben? - Csak ott. A kisfiú felnevetett: - Hát nem látod, hogy ez most egy nagy állatkert? - J a . . . - nézett körül a lakásban a kisfiú apja. Különben minden bútor a helyén állt. D e azért volt egy olyan érzése, hogy ez a lakás csakugyan egy nagy állatkert. - A z más - biccentett. - Persze. Állatkert, azt mondod? - Kiment a fürdőszobába, hogy megmossa az arcát, mert elég fáradt volt. Egész délelőtt vitatkoznia kellett egy tevével. A fürdőkád színültig volt vízzel. A z ajtónyitásra rózsaszínű víziló dugta ki a fejét a szappanhabból. - N a , de uram! - méltatlankodott a víziló. - Kopogtatás nélkül rámnyit? - B o c s á n a t . . . — Várt egy percig, aztán újra benyitott a kisfiú apja. Megint ott látta a vízilovat. É s akkor már tudta, hogy ez az ő gyerekkori vízilova . . . - Kumpala Jónás? - kérdezte bizonytalanul - , te vagy az? - N a n á - prüszkölt a víziló. - Szép, hogy megismersz. - M i van veled? Rég láttalak. - Hülye kérdéseid vannak. Vakard meg inkább a hátam. Ahhoz senki más nem értett úgy . . . - így jó lesz? - H á t . . . Nem vagy már az a régi. Kicsit feljebb, balra . . . A kisfiú csodálkozva állt meg mellettük: - Mit csinálsz a kezeddel? - kérdezte félénken. - Nem látod? E g y víziló fürdik a kádban. Annak a hátát vakarom. D e csak az óramutató járásával ellenkező irányban szabad, úgy szereti. A kisfiú közelebb hajolt. - Víziló, azt mondod? - Kumpala Jónás a becsületes neve - mondta a kisfiú apja, és beleizzadt a dologba. - Tetszik? - D e hiszen ez egy egészen üres kád - nevetett fel kajánul a kisfiú. - T e becsapsz engem. E z üres kád! Üres! Ugye, Ingrid?
Kiss Benedek művei Cseresznyefa tetején Cseresznyefa tetejében rigó füttyög, nyár vagánya, dugig tele cseresznyével sárga begye: tarisznyája.
F a hegyében meg sem állok, kapom, fölmászok az égig, éjjel az ég hajlós ágán szép cseresznyecsillag érik.
Nem vagyok remete én se, kapom, fölmászok a fára, zöld záporban fölvillámlik rigóságom sárga szárnya.
Többet onnan le nem jövök, rigónótákat fütyülök, iker csillagcseresznye illik majd a fülemre!
agyon szeretem a fákat. Tavasszal a tavasziakat, nyáron a nyáriakat, ősszel és télen az őszieket, télieket. Azért mindig mást és másképpen. Tavaszról talán a sípnak való fűzfaág, a pásztorkézbe illő, tőből metszett kőrissuháng, no meg a déli szélben virághabbal pancsikáló bakfis gyümölcsösök a legkedvesebbek. Nyáron a nyárfák, a levegőt legelő szelíd-sárkányok, kiket Nagyerejű János vágott derékig földbe, mikor még gonoszak voltak. Ősszel a termő almafák, meg a dér jégtüskéit vérző tenyerekkel tördelő csertölgy és juhar, télen meg a zúzmarával borostásodó akácok komoly mozdulatlansága, kik mind megannyi feketére cserzett, ráncos nomád. A legkedvesebb mégis egy nyáreleji cseresznyefa. Gyerekkorom szőlejében állt nem tudom, megvan-e még? Bennem, tudom, ki nem száradhat, villám se, vihar se, fejsze se döntheti. Erről a fáról szeretnék elmondani néhány érdekes dolgot. Mert nem érdekes-e, hogy bár bennem áll, magam is - hihető vagy sem, mást nem mondhatok - , magam is ott ülök a lombok között?! S lombok? D e hiszen akkor a tenger is levelet hajt, mert bizony ez maga a tenger: lubickolok és ringatózom hűvös-zöld hullámaiban, köröttem elúszó halak és bíbor korall. Azt csipegetem. Cseresznyeízű. Hát persze, hiszen cseresznye! Mondani sem kell: a legjobb ízű ropogós cseresznye, ami a világon van. Alig fér egy-egy a számba, némelyik meg már megrepedt az esőzéstől, de a forradásnál még édesebb. Rémlik, meséltek gyerekkoromban egy hajdani csőszről, aki rokkant volt és sokáig csőszködött abban a határrészben. A messzi vidéken legjobb gyümölcsfákról szerzett be szemzőrügyet, s jártában-keltében kéretlenül is az egész környék vadócait beojtotta. Bizonyára az ő munkája ez is - ha igaz egyáltalán, hogy létezett. Mindenesetre fönt vagyok a fán, valódi fán, ami valóságos tenger, alattam hullámos tengerfenék a sárgahomok, benne ágaskodó gébek a szőlőkacsok. Hatalmasan kék az
alföldi ég, mint a kékgálic, amit nagyapám áztatott reggel, lassanként azonban itt is, ott is egy-egy lapát oltottmész süllyed bele fehéren. Váratlanul felbőgnek távolabb a zöld sárkányok, de már itt is a szél, hányja-veti magát a tenger, dobál, vacogtat, hűvös tajtékkal arcomba vág, kapkodok elfúlva csöpp levegőért. És nem is ágon: óriáspolip csápján ülök, s csapkod felém, körülfon még ezer csáppal. Őrjöng a táj, őrjöng bennem a cseresznyefa, s én görcsösen kapaszkodom rajta és fohászkodom: Inkább leszállok, nyugodj, te f a ! Inkább kiúszom - nyugodj el, tenger! Áldozok neked csikóagyvelőt - csillapodj, polip! Kivágom magamból inkább ezt az átkozott fát! Kiengedem magamból a tenger vérét! A rémséges polipot pirítsa sivatagi forróhomok! - Á m ilyenkor elröpül fölöttem egy harkály és ezt kiáltja: Hagyd a fát, fiam, magadat ölnéd vele! - Valami csudaharkály lehet, mert szavára elül a szél, a polip csápjai elernyednek, csodásan himbál újból a tenger, s én ropogtatom tovább füttyszó közt a bíbor korall-cseresznyét. Mindez persze természetes, már nem is csodálkozom rajta. Hanem ezt a harkályt, ezt azért mégsem értem. Kiféle-miféle szerzet? Csak nem a hajdani öreg csősz lelke? Mióta ez eszembe villant, még a fámnál is jobban szeretem és tisztelem azt a harkályt.
Szegény ember szerencséje
Furcsaságok Fogtam három pitypalattyot, találtam két fityfirittyet, kaptam egy szép kutykuruttyot.
Mit ácsol a díszkalap-ács? Díszkalapot ácsol! Díszkalap-szekerce csattog, ha díszkalap-ács kopácsol.
Mit kopog a kis fakopács? Deszkán tá-ti-ti-tát kopog. Deszkalap-falon a kis fakopács díszkalap-ácshoz átkopog:
- Zenélünk, szomszéd?
-
így a kis fakopács. - Ezen élünk, szomszéd!
-
úgy a díszkalap-ács. - Nehezen élünk, szomszéd! úgy a kis fakopács. - D e hiszen élünk, szomszéd . . így a díszkalap-ács.
Fitty\ - elszálltak a palattyok, fitty! - elvesztek a firittyek, kutty! - megdöglött a kurutty is.
Gyárfás Endre
Mese mese matematika
Figyeljetek, gyerekek! .Ezt adjátok össze! Volt egyszer, hol nem volt egy jóravaló, derék . . . igen-igen derékszögű háromszög. Ment, mendegélt a síkon - akarom mondani a síkban -, hát egyszerre csak megéhezett. Elküldte a két befogóját, fogjanak be valami vadat: nyulat, fácánt ozsonnára. D e ekkor szöget ütött ám a fejébe, hogy befogók nélkül ő már nem derék többé, sőt nem is háromszög. Már-már ott tartott, hogy szégyenében ponttá zsugorodik, amikor megpillantott a sarkon két párhuzamos egyenest. - Hogy vagytok, mint vagytok, párhuzamosok? - köszönt rájuk illendően. - Mi már csak megvolnánk - felelték azok. - Megyünk, megyegetünk egymás mellett, de csak a végtelenben találkozhatunk. Addig már kibírjuk féllábon is. - Nem adnátok nekem két befogónak való egyenest? Mivel hogy az envimek elmentek vadászni, s attól tartok, betévedtek a harmadik dimenzióba. - Sajnos, nem adhatunk mást, csak mi lényegünk: vagyis párhuzamos szakaszokat. Mit kezdenél velük? A szegény háromszög — azaz hogy egykori háromszög — belátta, hogy ez mit sem érne. Tovább ballagott. ítéletidő volt: metsző egyenesek fújtak, villámszorzások hasították az eget, és szüntelenül esett a kamatláb. Végre kiért az útra. Három rombusz is elrobogott mellette, csupán a negyedikre tudott felszállni. Egyszerre csak észrevette, hogy ellenőrző művelet zajlik, őt kiemelik és átviszik a nevezőbe. Szerencsére nem maradt sokáig a törtek között, mert rávetődött egy sugár (r), azt négyzetre emelte, megszorozta pi-vel, és megkapta a teriiletet - mégpedig a teljesülő vágyak körének területét. Itt aztán mindenkinek teljesült a kívánsága. A csonkakúp teljeskúp lett, a törtek kiegészültek, s az egymásnak tetszőleges egyenesek boldogan futottak össze egy adott pontban. K mi derék derékszögű háromszögünk is elmondta a varázsigét, és - akár hiszitek, akár nem - a két elbitangolt befogó ott termett, hátukon négyzet alakú, degesz hátizsák - a kettő együtt pontosan akkora, mint az átfogóra emelt négyzet. Hét a hetediken országra szóló lakomát csaptak. Annyit ettek, annyit ittak, hogy ahhoz bizony gyomor kellett. Gyomor a köbön!
14
Két virág egy pár Virág leszek., tied leszek virágok vitéze, virág, de mondd, hogyan nevezzelek, s hogy szólítsam paripád? Rózsa vagyok, ha úgy paripám Rózsafa-ág.
akarod,
Rózsa leszek, tied leszek, rózsák vitéze, virág, veled bárhova elmegyek, de melyik ország a hazád? Virág-világ, ha úgy akarod, a nagy Virág-világ. Virág leszek, tied leszek, világok vitéze, virág, de ha támad téli förgeteg, megvéd-e ár /nádi ád? Melléd adok., ha úgy akarod, száz. gránát-gránát alma fát.
ÁGH
ISTVÁN KÉT
VERSE Alku
- Mennyiért adja rossz lovát? - Ötezerért legalább. - Mutassa lova rossz fogát! Nem ér ez ötezret, hallja-e? - Nem adom alább! - A csodát! A szája vén sütőlapát. Vékony a lába, mint a nád. - A csodát! Hajlik a lába, mint a nád. - Négyezer ötszáz, hallja-e? - Négyezer nyolcszáz legalább! - Ilyen soványt? Kiböki a csont az oldalát! Négyezer hatszáz, hallja-e? - Négyezer hétszáz, nem adom alább! - Itt a kezem, nem disznóláb, négyezer hatszáz ötvenöttel jól járt, s fizeti az áldomást! - A csodát! Fizesse kend legalább!
AZ ÚGY VOLT,
Í R T A : J A N 1 K O V S Z K Y ÉVA RAJZOLTA: RÉBER LÁSZLÓ
hogy amikor a Bunder visszaadta a takarékbélyegfelelősséget, merthogy az neki sok, akkor én mindjárt elvállaltam, mert én nem vagyok olyan, mint a Bunder, aki minden alól kihúzza magát, de a tanuláshoz persze van esze. Vali néni megkérdezte, hogy lesz-e rá időm, mert tudja, hogy én vagyok a krónikás, de mondtam, hogy mért ne lenne, és hogy lássa, hogy mennyire van, mindjárt jelentkeztem nála külön angolra is. Azért az nem volt szép a Vali nénitől, hogy négy hét után azt írta az ellenőrzőmbe, hogy nem tanulok rendesen, és azt tanácsolja, hogy inkább ne járjak külön angolra, mikor magamtól is kimaradtam volna, mert az angolt egyáltalán nem lehet érteni, és különben is a Zebu bácsi szólt, hogy kellene egy dobos a zenekarba. Én a szünetben mindjárt bementem hozzá, úgyis rég szeretnék dobolni, a Zebu bácsi meg mondta, hogy megpróbálhatjuk, de a zenekarnak csak az lehet tagja, aki rendesen jár a próbákra, mintha előre tudta volna, hogy a kézilabda edzés is szerdán lesz. \(s
Amikor legközelebb nem mentem kézilabdára, akkor a Bandi bácsi azzal jött, hogy kitesz a csapatból, és amikor legközelebb nem mentem dobolni, akkor a Zebu bácsi azt mondta, hogy ez így
,
nem lesz jó. Ahelyett, hogy örülnének az olyannak, akinek éppen tornából meg énekből van ötöse, nem úgy, mint a Bundernak, a!
'gy
nem mehet tovább, mert egy gyereknek igenis szüksége van a közösségre, és ő rámbízza, hogy mit tudok becsülettel vállalni és mit nem. A bélyegeket holnap visszaadom a Bundernak. 17
A Kincskereső Janikovszky Évánál
K i irta és ki illusztrálta ezeket a könyveket: Ha én felnőtt volnék; Málnaszörp és szalmaszál; Velem mindig történik valami; Kire ütött ez a gyerek? Ha valaki ezt a rejtvénykérdést akarná közöltetni a Rejtvényfejtők klubjában, a szerkesztő a következő szavakkal adná vissza neki: Túl könnyű! Nincs olyan gyerek, aki ne tudná, hogy az író Janikovszky Éva, a rajzoló Réber László. É s azt tudjátok-e, hol született Janikovszky É v a , és mit írt meg gyermekkori élményeiből? S egyáltalán, hogyan kezdett el írni? É s hogyan tudja felnőtt létére pontosan olyannak látni a világot és a felnőtteket, mint bármelyik óvodás, kisiskolás vagy - a Kire ütött ez a gyerek?-ben és a Kincskeresőben most megjelenő úgy volt., ,-ban - mint egy tizenéves? É s mit csinál azon kívül, hogy gyerekkönyveket ír? A z utolsó kérdésre félig már válaszolunk is azzal, hogy beszélgetésünk színhelye a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó egyik szerkesztői szobája. D e először mégis a gyermekkor „színhelyeiről", emlékeiről kérdezem. - Húsz éves koromig Szegeden éltem. Lakásunk a mai Bolyai utca 19-ben volt. A háznak egy kis belső udvara van, kőkockás. Ha évente egyszer-kétszer Szegeden járok, ide mindig eljövök. Ugyanilyen udvaron, házban játszódik a Málnaszörp és szalmaszál. - Gyermekkorából
csak ez a ház őrződött meg
könyveiben?
- Rengeteg más is. Szalmaláng című regényemben saját kislánykori érzéseimet írtam meg. Jövőre még egy szegedi ihletésű könyvem jelenik meg: A nagy z'thé. 1 0 - 1 2 éveseknek írtam. - Kimaradhatatlan
kérdés:
hogyan került kapcsolatba az
irodalommal?
- Apám újságíró volt, nagyapám papír- és könyvkereskedő, anyám az ő üzletében dolgozott. Nagyapám - Bartos Lipót - volt a kiadója a Gyermekek világa című gyereklapnak is, amelyet Móra Ferenc szerkesztett. Engem borzasztóan izgatott, amíg meg nem tanultam olvasni, hogy mi van a könyvekben, honnan a csudából tudják a vásárlók, melyik könyv kell nekik: miért a legfelső polcról kérnek például, miért nem jó nekik, ami lent van. Szüleim is sokat olvastak otthon; izgatott, hogy mért köti le őket annyira a sok egyforma betű. Ügy tanultam meg néhány betűt, hogy megkértem apámat, mutassa meg az újságban. Ehhez a korhoz fűződik első olvasmányélményem. A z egykori Kálvária utcán, a sarkon volt az élelmiszerüzlet, ahol vásároltunk - Hirschler bácsinál. Fehér hajú, szakállas bácsi volt, és Manónak hívták, pedig inkább egy mesebeli királyra emlékeztetett; nem is hittem el, hogy manó. Ezért mindenáron el akartam olvasni a cégtáblán a nevét. Amikor úgy éreztem, hogy már minden betűjét tudom, újra és újra próbálkoztam. Nem ment. Még több betűt tanultam meg. Végre sikerült! 18
A cégtáblán ez állt: Fűszer és csemege. így jár, aki megtanul olvasni. Azóta is érnek meglepetések. Mindig nagyon szerettem olvasni, de arra, hogy magam is könyveket írjak, sohasem gondoltam. Itt beszéltek rá, a Kiadóban, hogy próbáljam meg. - Mikor került ide? - Huszonegy éve dolgozom a Móránál. Szerkesztő vagyok (latin szóval: lektor, ami olvasót jelent). A szerkesztők legfontosabb dolga az, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalomból kiválasszák azokat a műveket, amelyeknek feltétlenül el kell jutniuk a mai gyerekekhez, és hogy a mai magyar írókat arra ösztönözzék, hogy minél több nekik szóló könyvet írjanak. Űgy kell elolvasnunk mindent, hogy nemcsak azt mérlegeljük, nekünk mint felnőtteknek tetszik-e, hanem azt is, hogy ha 8 - 1 0 - 1 2 évesek volnánk, érdekelne-e bennünket. - Az első könyv tehát megbízásból készült. Melyik volt az? - A címe: Csip-csup, egy vízcsepp története - a víz körforgását kellett elmesélnem benne. Ezt a könyvet én „felvételi vizsgának" tekintettem. (Még Kispál É v a névvel jelent meg.) A második a Szalmaláng volt - ez már a sajátom. - Melyik volt az első könyve, amelyet már Réber László illusztrált? - A Te is tudod? A kiadó bölcsessége volt, hogy hozzá került. Nagyon boldog vagyok, hogy így történt. Azóta minden könyvemet ő illusztrálja. Köztük a számomra legkedvesebbet: a Ha én felnőtt volnék címűt, amely most jelent meg új kiadásban. - Hadd tegyem hozzá, ez a könyv iqjyban az NSZK Gyermekkönyv-díját nyerte el, s hogy eddig 15 nyelvre fordították le a könyveit. Ez arról tanúskodik, hogy itthon és külföldön, gyerekek és felnőttek egyaránt szeretik és olvassák. A felnőttek is, holott Janikovszky Éva minden müvében gyerekpárti. Nem szoktak a felnőttek megharagudni, amiért sokszor és sok mindenben lelepleződnek? - Nem, bár volt, aki tréfásan azt mondta, hogy senki jobban nem tudja neveletlenségre nevelni a gyerekeket, mint én. A felnőttek inkább azt mondják, hogy a könyveim nekik szólnak, a gyerekek nem érthetik. - Azt hiszem, ez ellen meg a gyerekek tiltakoznának. A Janikovszky-könyvek egyik legnagyobb értéke az, hogy olvasás közben gyakran elcsodálkozunk: mintha a gyereket hallanánk beszélni. Mi ennek a titka? - Nincs titka. Felnövünk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen volt gyereknek lenni. Alapmodell számomra saját fiam, s állandó témám a gyerekek és felnőttek kapcsolata. Ebből adódik a humoros alaphelyzet is. - Legtöbb müvét a kisebbeknek szánta, a Kire úgy volt. . . már a tizenévesekről íródott.
ütött ez a gyerek?
és az Az
- Bosszant is, amikor a könyvesboltban a kicsiknek szóló képeskönyvek közé teszik a Kire ütött ez a gverek?-et, mert én írtam és Réber László illusztrálta. Szeretném, ha kettőnk neve nem jelentene korosztály-besorolást. Most például egy kisóvodásoknak szánt könyvünk jelenik meg. Nehéz is volna a Janikovszky-könyveket „korosztályba" sorolni. Aligha lehetne ugyanis eldönteni, hogy a „kicsik", a tinédzserek vagy éppen a zord felnőttek mulatnak jobban például a Ha én felnőtt volnék következő sorain: „Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél." BAKA ISTVÁN 19
Botond-Bolics G y ö r g y — László Endre
a mesterdetektív
Hiába bátorítottam Eddát, egyre azt hajtogatta: - Ha Taganak valóban android, szörnyű veszélyben forgunk! Hívjuk haza apát és Amarillót! Irina úrnőm beszélt gazdámmal. A professzor jelezte, hogy azonnal indul, és négy nap múlva a Földre érkezik. Addig ne bolygassuk az ügyet. Ezt megígértük, de én mégsem ültem ölbe tett kézzel. Beszereztem a „ K i kicsod a ? " szerkesztőségétől Taganak régebbi és újabb fényképeit. - Nézd, úrnőm, ez ő. Fiatal korában, pár évvel később növendékei körében, a Világtanács ülésén . . . - Tévedsz, Mikrobi. A z a valaki, akit ezek a képek ábrázolnak, nem a
20
mi android-Taganakunk, hanem ember. Látszik rajta az idő múlása. E g y roboter nem öregszik. - Igazad van, anyu - helyeselt Edda de ebből logikusan az következik, hogy volt vagy van valahol egy ember-Taganak, aki helyett most egy szörnyű android jár-kel, tárgyal és szaporítja önmagát! Hatalmasat ugrottam, és csattanva estem a csápjaimra. - E d d á c s k a ! Rájöttél a megoldásra! Ezek a gépek nem azért másolatai Taganaknak, mert a főmérnök rossz viccet csinált, hanem azért, mert osztódással szaporodnak! Taganak reprobot! *
Megjegyeztem a forgalmi számát annak a tehergraviplánnak, amely a 49 androidot - állítólag - a Purémuszról hozzánk szállította. A Teherfuvar Központ érdeklődésemre azt válaszolta, hogy a ládákat nem Galápagosz-szigetén, hanem a tőlünk mindössze másfél ezer kilométerre levő Atlasz-hegység egyik völgyében adták fel. Értetlenül bámultuk a levelet. Eddácska fürge agya talált rá a kapcsolatra. - Taganak a Hotel lakik az Atlasz tetején!
Casablancában
- A z androidok tehát nem a Purémosz gépsorán készülnek, hanem valahol itt a közelben szaporítják önmagukat ! - Nono, tam.
merész
feltevés -
morog-
- Mikrobi! Emlékszel, amikor gyermekkorunkban sakkozni tanítottál, és elmeséltél egy anekdotát a bölcsről, aki bemutatta a sakkjátékot a perzsa királynak, és a jutalomról. . . Közbe rikkantottam: - A z ám! A búzaszem! A sakktábla minden kockájára a dupláját kell tenni az előbbinek! 1-2-4-8-16-32... stb.! - A 64. kockára 9 222 301 525 548 940 5 4 4 - azaz több mint 9 trillió szemet kellett volna rakni! Ennyi búza talán az egész világon nem terem! Irina asszony rátapintott a dolog lényegére: - E mértani sorozatban hányadik tag éri el a 64-et? - A hetedik.
kétségbeesve
futott
fel a
te-
- Űrnőm! A kis Henri . . . Taganak úr és a kis Henri. . . Csak eddig jutott a dadogásban, mert ugrálva, nyerítve megjelent Taganak, nyakában a boldogan kacagó Henrivel. - G y ű ! Taganak-paci! G y ű ! Taganak lerogyott egy székre. - Kegyelem, ci k i f á r a d t . . .
Henri. . . Taganak-pa-
- Kisfiam! Ezt meg ne lássam még egyszer! A professzor bácsi . . . - Ne szidja őt, Eddácska. É n csalogattam lovacskázni. - N o de hát a Világtanács tagjának a nyakában!... - Hagyja, nekem is jólesik egy kis játék. Bárcsak volna fiam . . . N o de térjünk a tárgyra. Azért jöttem, hogy a kormányzó úrtól szállítási haladékot kérjek. Nem állhattam meg, hogy gúnyosan közbe ne szóljak. - Nocsak . . . nem készülnek androidok?
el
az
Taganak „visszaszúrt". - Légy nyugodt, Mikrobi, a tizenhetedik napra elkészülnek. Csak a Marsra szállításuk okoz némi nehézséget. E g y teherűrhajóba ezer láda fér el, az 65 űrhajót jelentene. K i tudja, hányszor kell fordulni . . . - Emiatt ne fájjon a feje, profeszszor. Csé-csé barátunk Mars-Teherflottája 247 űrhajót számol. Egyszerre átrántja az androidjait! *
- É s a hatvanötezret? - A
Pixi raszra.
tizenhetedik.
- Tizenhét napos határidőre vállalta Taganak a hatvanötezer android leszállítását! *
Megérkezett Maron gazdám. - Mindent értek . . . Bebizonyosodott, hogy Taganak android. A z is, hogy kettőződéssel szaporodnak. Elfogadhatjuk, hogy a testüket alkotó anyag — a szekréton - Földünkön nem létezik.
Ebből az következik, hogy Taganakot egy idegen csillagvilág rendkívül fejlett élőlényei készítették és küldték a Földre. Miért? - Azért biztosan nem, hogy nekünk a Marson segítsenek! - A p a ! Mi történik akkor, ha a tizenhetedik napon nem hagyják abba a kettőződést? Közbeszóltam: - B o c s á n a t , erre hadd válaszoljak én! Akkor másnapra százharmincezren . . . a tizedik napon egymilliárdan lesznek! Félelmetes számok! - Várj csak, most jön az igazán félelmetes! Mához 24 napra a Földet 34 milliárd android lepi el! Minden emberre négy android esik! Maron gazdám bólintott. - Nyilván ezért küldték őket. így akarják birtokba venni bolygónkat. - Nem nagy dolog megakadályozni őket! - heveskedett Mark. - Számításunk szerint ma még csak kétezren lehetnek. Telegroton-sugárral pár perc alatt megsemmisítjük valamennyit! - Igen . . . ha tudod, hogy hol vannak? - M e g t a l á l o m a búvóhelyüket! Valahol az Atlasz-hegységben! - E z későbbi feladat, fiam. Előbb beszélni kell Taganakkal. Színvallásra kell bírni . . . - M a j d én, gazdám! - jelentkeztem. - Bennem nem tehet túl nagy kárt. * Másnap én fogadtam a „neves feltalálót". - Szervusz, Taganak. - Miért tegezel, Mikrobi? - meredt rám. - Eddig „professzor úr" voltam neked. - Gép a gépet tegezi. Tudok rólad mindent. Hogy bizonyítsam, megsúgok két számot: tegnap 2048, ma 4096. Stimmel? - Ügy látszik, sokat tudsz, te gép. Rajtad kívül ki tudja?
24
Gyorsan döntenem kellett, hogy mit válaszoljak. Ha igent mondok: harc következik. Ha nemet. . . talán megússzuk. - Nem tudja senki. - Miért nem árultad el gazdáidnak? - Nem voltam benne biztos. Most leleplezted magad. - Szóval bedűltem neked. Nem baj. Ha igazán te tudod egyedül . . . megegyezünk. Gép a géppel meg tud egyezni. - Gép a géppel b i z o n y o s a n . . . K i küldött és miért? - Ne légy kíváncsi. Idejében kiderül. - Azt hiszed, hogy tervetek sikerülhet? Ha elmondom . . . - Nem fogod elmondani, mert elpusztítlak. - T e engem? Hogyan? - Így! — kiáltotta Taganak, és arca világítani kezdett. É n abban a pillanatban akcióképtelenné váltam. Valami ismeretlen energia megbénította az akaratomat. . . Aztán kialudt a fény, és én magamhoz tértem. - Tehát megegyeztünk? - kérdezte Taganak. - Igen . . .
- N e próbálj kijátszani! . . . - fenyegetőzött az android. É s elment. . .
kerül a sor, és elpusztul a Föld. Ha hallgattok, egyetlen embernek haja szála sem görbül. A kép elsötétült. E d d a a videfonhoz ugrott.
Mi a teendő? Ezt vitattuk gazdámmal, úrnőmmel és az ikrekkel. - A z androidok urai százezer évek során a fejlődés más útját járták be, mint mi, és ki tudja, ez az út hová vezetett? . . . - elmélkedett a kormányzó, amikor hirtelen berohant Pixi. - E z már megint úgy jön, mint a szélvész! - Űrnőm! . . . Borzasztó! . . . Taganak elvitte Henrit! . . . J a j ! . . . - M i t beszélsz?! Elvitte?! - Igen . . . Ölbe kapta . . . betuszkolta a graviplánba . . . és elrepült vele . . . E d d a holtra váltan suttogta: - Elrabolta fog! . . .
a
fiamat. . .
Zsarolni
Végszóra csendült a videfon. - Itt Taganak. Mikrobit keresem. - Itt vagyok. Kapcsold magad képre, ocsmány gyermekrabló! - Ügy? Szóval már tudjátok? . . . Megmutatom a kisfiút, itt fekszik mellettem, alszik. Semmi baja nem történik, ha a parancsomat teljesítitek. - Mit parancsolsz? - Mától számított 24 napig nem kerestek, nem üldöztök, nem jelentitek senkinek, hallgattok, mint a sír. A 25. napon visszakapjátok a gyereket egészségesen. Gazdám ökölbe szorított kézzel közeledett. Eléje ugrottam:
- Azonnal kat!
hívom a
Rendfenntartó-
Megállítottam. - Azt ígértük, kis úrnő, hogy senkinek nem szólunk. - Te ezt az ígéretedet be akarod tartani?! Megőrültél, Mikrobi! Megöli a fiamat! - Akkor öli meg, Rendfenntartókat.
ha
felhívod
a
- Ölbe tett kézzel várod, hogy elfoglalják a Földet?! - Nem. Azt ígértük, hogy nem szólunk senkinek . . . de azt nem ígértük, hogy magunk nem cselekszünk! - Mit akarsz tenni? - Elsősorban megkeressük Henrit. - Hogyan? Hol? - T e r v e m a következő: Markot hegyes orrú, ráncos öregasszonnyá maszkírozzuk, parókát kap, és női ruhát ölt. A neve ezután: Lady Burlington. Engem sürgősen bearanyoztok, és néhány ízléstelen ékköves rózsával feldíszíttek. É n mától fogva a Niobé névre hallgatok. Holnap délelőtt Lady Burlington Londonból Niobé nevű robotinettjévei beköltözik az Atlasz-hegyen levő Hotel Casablancába! . . .
Hogy ott mi történt velünk, elmesélem legközelebb. Addig is üdvözöl barátotok :
- E g y szót se, u r a m ! . . . Bízd r á m ! . . . - Aztán így válaszoltam Taganaknak: - Sajnálom, hogy szükségtelenül erőszakot alkalmaztál. ígérjük, hogy 24 napig senkinek nem szólunk semmiről. -
- Ha az ígéretet nem tartjátok meg hangzott Taganak válasza - , harcra
23
A pegazus őrs naplójába
Kiss József
A Knyáz Potemkin
Fekete vizeken — hali-bé-bali-bó! Száll a Knyáz Potemkin, a fekete hajó. Süvítő szélvésznek a szemébe néznek Jó hatszáz legények - Hali-hé-hali-hó! A fekete hajó.
- Te ura viharnak, tengernek, bajónak! Ha elhívni látod poétádat jónak, Ha üt majd az órám hali-hé-hali-hó! - Pihenni mire jó? Hadd jöjjön el értem Az a hajó!
Visz csempész dugárut vörös zászló alatt, Tiltott rakománya a szabad, gondolat. Nyílt lázadást ringat, mint bölcső, fedelén Hatszáz hajós legény - Hali-hé-hali-hó! A lázadó hajó!
A hatszáz legénnyel üljek ott egy sorba, Mint a rózsák ülnek együtt egy bokorba. Sívó pusztaságra, amely tikkad, szárad, Vigyük el tavaszát a szabadulásnak. - Hali-hé-hali-hó! Te örök szent hajó!
Batumnál megfúrták - hali-hé-hali-hó! Krím alatt fölrobbant s tovább ment a hajó. A sárga vizeken vad örvény nyelte el Vaj' most hol vesztegel - Hali-bé-haü-hó! A babonás hajó? Jár, jár szakadatlan, jár csendbe, csendellen, Tovaleng bordátlan, kering feneketlen, Es árboca hegyén Lobogója a lengő piros északi fény - Hali-bé-hali-hó! „ A hazátlan hajó! És ahol megjelen és ahol partot ér, Erőre kap a kar, fölforr a tunya vér, Gőg, gazság elsápad, szem nyílik, lánc szakad Es minden rab szabad - Hali-bé, hali-hó! A szabadság hajó!
1905-ben, az orosz polgári demokratikus forradalom idején felkelés tört ki a Patyomkinról elnevezett páncéloshajón. A győztes matrózok felvonták a vörös lobogót. Őket, s velük együtt az egész oroszországi forradalmat köszöntötte Kiss József ( 1 8 4 3 - 1 9 2 1 ) ezzel a híressé vált szabadságversével.
Édes anyanyelvünk
Helyneveink nyomában Tartsatok velünk, és induljunk el egy kis felfedező útra helyneveink nyomában! Nemcsak térben, hanem időben is messzire kell kalandoznunk, mivel a helynevek rendszerint több évszázaddal vagy évezreddel ezelőtt keletkeztek. Ezért csöppet se csodálkozzatok azon, ha egy-egy helynevünk ma már értelmetlen, puszta hangsornak tűnik, vagy nem az a jelentése, amelyre a mai szóhasználat következtében gondolhatunk. így vagyunk Szeged, a szép dél-alföldi városunk nevével is, amelyről a névtudomány megállapította, hogy földrajzi helyzetétől kapta nevét, mert a Tisza és a Maros szeg-éhen épült. A Békés megyei Szeghalomban ugyancsak ez a szó fordul elő, amely egy szegben, két folyó összefolyásánál keletkezett szögletben emelkedő halotn volt eredetileg, és ezt a nevét megtartotta akkor is, mikor benépesült. Most már nem lesz nehéz megfejtenünk, hogy Kőszeg mit is jelent. Ügy van, köves szeglet az eredeti jelentése. Ugyancsak természeti névből keletkezett Kunhegyes és Mezőhegyes helységnevünk. Az utótag itt kiemelkedést, nagyobb dombot jelent. Gyakran előfordult az is, hogy a folyóvíz mellé épült helység fölvette annak nevét. így például a Heves megyei Gyöngyös, a mellette folyó Gyöngyös patakét. Egyszerű víznevet visel a híres és nagy múltú Sárospatak is. A növénytakaró is sok lakott helyünknek adott nevet. Ilyenek Erdőd, Almás, Almádi, Körtvélyes, Bükkösd helyneveink. De ugyancsak ide tartozik Nagykőrös és Kiskőrös is, mert a Kőrös tulajdonképpen a kőrisfa nyelvjárási alakja. Az állatvilágról is neveztek el egyes területeket, majd később az itt létesült település is átvette annak nevét. Ilyenek Kiskunhalas, Kígyós, Siklós, Rákos helynevünk, amely a halban, kígyóban, siklóban, illetve rákban való bőséget, gazdagságot jelentette. Építményt jelentő helységneveink is akadnak szép számmal. Elsőként a várakat említhetnénk meg, mivel minden megtelepedett nép meg akarja védeni területét a külső támadások ellen. így István király is, mikor a törzsfők hatalmát megtörte, várakat építtetett, vagy fölhasználta a korábban a szlávoktól épített földvárakat, mint Csongrád (fekete vár), Nógrád (új vár), Visegrád (magas vár) és Zemplén (földvár). A várak egy részét az első várispánról nevezték el, de számos vár kapta nevét színéről: Székesfehérvár, vagy anyagáról: Dunaföldvár. Mivel a várak környékén gyakran egy-egy faluba telepítették az azonos mesterséget űző királyi várnépet, így foglalkozásnévből is alakultak helynevek. Erre utal többek között Ács helynevünk is. Ardó viszont az erdő-óvók, Csitár^Csatár a pajzskészitők, Fegyvernek a fegyverhordozók, Lövő és Lövér az íjászok stb. faluja volt. Azt már tudjátok a történelemből, hogy a kereskedelmet a kö-
25
zépkorban a városok bonyolították le. A vásárok tartásának joga tükröződik Hódmezővásárhely, Vásárosnamény, Pétervására stb. helynevünkben. A vásárokkal tügg össze az a jellegzetesen magyar helynévadási mód, hogy a várost vagy a falut a hétnek arról a napjáról nevezték el, amikor a heti vásárokat tartották: Két hely (kedd-hely), Kőszegszerdahely, Szombathely. A köznevek mellett tulajdonnevekből is keletkeztek helynevek. A puszta személynév helynévként nemcsak gyakori, hanem ősi helynévadási mód is volt nálunk. Még a nomád időkből maradt fenn, amikor a személy volt a fontos, s nem a folyton változó hely. Egy-két nevet említsünk meg itt is. Például az erőt jelképező oroszlán főnév személynév, majd helynév lett Oroszlány alakban. Szekszárd nevében is személynév húzódik meg, kinek viselője szeg szög, azaz barna hajú volt, de pogány módra lenyíratta haját, és csak egy tincset hagyott meg. A kopasz, lenyírt hajú embert nevezték annak idején szárnak. Székesfővárosunk, Budapest összetett nevének előtagja is személynév, valószínűleg a vezetéknévként ma is élő Bod-Boda névből (jelentése: ág, oldalág). Az utótag pedig egy szláv eredetű köznévből alakult, mely mészégető kemencét jelentett. Tallózhatnánk tovább, de most már ideje, hogy helynévsétánk végére pontot tegyünk. Tudjuk jól, hogy nem mindenki találta meg szülővárosa vagy faluja nevét. De azért ne keseredjetek el, hanem vegyétek kézbe, mint ahogy mi is tettük, Kálmán Béla nagyszerű könyvecskéjét, A nevek világát, ott majd útbaigazítást kaptok nemcsak a helynevek, hanem egész névállományunk érdekes világában. Befejezésül egy pályázati felhívást is közlünk a helynevek nem éppen tudományos magyarázatára. Mint ahogy az úttörő irodalombarát és nyelvész vetélkedő megyei résztvevőinek fantáziáját megmozgatta e feladat, reméljük, hogy titeket sem hagy hidegen, hanem minél többen bekapcsolódtok e nemes versengésbe. A feladat a következő: Valódi minden egyes helységnév, amelyet a térképen látsz. Sőt, oda is rajzoltuk őket, ahol a valóságban vannak. Keresd ki ezekből az érdekes, furcsa, elgondolkodtató nevekből azt, amelyik neked a legjobban tetszik! De ha akad lakóhelyetek környékén hasonló érdekes és beszédes helynév, arról is írhatsz• Csupán el kell képzelned, hogyan keletkezhetett ez a település, ha már ez a neve. Írd, le helynévmondádat, s küldd be szerkesztőségünk címére! Nagyon kíváncsiak vagyunk, milyen érdekes lesz történeted. A legjobbak közt értékes könyvjutalmat sorsolunk ki. Beküldési határidő: 1975. december 15. DOBCSÁNY1
FERENC
A szerkesztő asztala
KEDVES
PAJTÁSOK!
Mivel rovatunkban ezúttal írogató gyerekekről s munkáikról lesz szó, elöljáróban Trencsényi László, az Úttörőszövetség kulturális szakbizottságának titkára mondja el nektek észrevételeit „ A z én hazám" pályázatra érkezett írásokról.
(Gyerekek
Múlt és jelen - gyerektollal
a Pegazus
hátán)
,,Az én hazám" pályázat azt bizonyította, hogy úttörőinket érdekli a múlt. Szabó Éva karácsondi pajtás nagyapját faggatta riportjában. S milyen jóízűen írja le a most már megismert, különleges nevű, hangulatú ételneveket a szegény ember „ s z a k á c s k ö n y v é b ő l " : lebbencs leves, haluska leves, görhe, ganca, öntött csík. Mint egy titokzatos verssor! Bakonyi Ibolya is hitelesen ábrázolja a régi iskolában tanuló F e r k ó napjait, a tűzrevaló cipelését, a gyerekek félelmét a tanító veszszejétől. É r d e k e s módon sokkal unalmasabban ír a mai gyermekéletről. A párhuzamos szerkezetű írás ellentétet kíván: régen rossz volt, ma minden jó, gondtalan az élet. H a ez valóban így lenne, akkor Ibolya és társai nem is lennének ilyen boldogok, hiszen elunnák magukat a tejjel-mézzel folyó eldorádóban. Igaz? A z élet összetettségét akarták kifejezni a budapesti M a r x K á r o l y úti iskola irodalmi szakkörösei munkájukban, összeállításukban. Forr bennünk mi szívünkben Suhog rólunk a gondolat.
van,
E z az izgató suhogás, forrás jellemző igazán a tizenéves „ k ö l t ő k r e " . Pattogó soraik - Illyés Gyula Cserpezőjéből tanulták - hűen tükrözik fiatalos lendületüket. A z eredetiséget, a sajátos - csak H. J ó s k á r a , B . Ibire, M . J u t k á r a s senki másra nem jellemző - látásmódot próbáltuk tetten érni a pályaművekben. S ez nem annak sikerül, aki minden áron eredetien a k a r írni, hanem annak, aki makacsul a saját szemével akarja látni a világot. E z az önállóság vált javára a mesterszállási R ó k a R u d i és Mókus őrsök riportjainak, a nagykőrösi Gárdián Edit útinaplójának is.
Nagy téma kínált nagy lehetőséget Pörneczi Melindának, aki „ K é t úttörőavatás 1 9 4 8 - 1 9 7 3 " címmel édesanyja és a maga gyermekkori élményét veti össze. Igazán nagyszerű írás akkor született volna, ha Melinda nagyobb gondot ferdít az ábrázolás apró, finom részleteire is. Legjobban a személyes élményekre alapozott, őszinte hangú írások sikerültek, mint a gyöngyösi Harmath Ibolya verse is, melynek keretet alkotó két sorát hadd idézzem befejezésül: Az én hazámat úgy szerettem meg, Mint anyját a növekvő gyermek.
Rímes országjárás Júniusban pályázatot hirdetett a Kincskereső. Pályázóinknak verset kellett írni - helységnevekre. A mintakép Tamkó Sirató Károly Vándor-móka című verse volt, amely valóságos kincsestára a helységnevekben rejlő tréfás szójátékoknak, mulatságos rímeknek. Hasonló vidám „szócsavarásra" szólítottunk fel mi is benneteket. Sokan nem is voltak restek, így hát egy földrajzkönyvre való helységnevet lehetne összegyűjteni a pályázati versekből - szinte egész Magyarországot versbe szedtétek. A pályázat első helyezettje Pólya Edit (Somberek), a két második Szabó Mária (Tatabánya) és Urbán Erzsébet (Budapest), a harmadik helyen is ketten osztoznak: Barth Szilárd (Tata) és Korompai Éva (Ózd). Dicséretben részesültek: Bek Mária (Páka), Morován Tamás (Szombathely), Tóth Jidianna (Sopronkövesd), Cséve Ildikó (Szombathely), Dávid Gyöngyi (Pécs). A helyezést elért és dicséretben részesült pályázók könyvjutalmat kapnak. Most pedig lássunk egy kis ízelítőt a pályaművekből! Pólya E d i t Országos vásár című verse eredeti ötleten alapul: a „vándor" nála bevásárló körútra indul, s mire hazatér, teli is van a zsákja kacagtató szójátékokkal, rímekkel: Dinnyeberken dinnyét vettem, Sombereken sommal ettem . . . Csele-pataknál cselt vetettem, A cselemtől elszédültem, beleestem .. . Békéscsabán láttam Csabát, Amint - nem békésen - kapált. Szulimánban meg akartam lesni a szultánt, De a szultán akkor éppen máshol bujkált, Basaion egy basát sem leltem, Amitől nagyon szomorú lettem. Versenden verseltem és e verset szereztem, Végegyházán végeztem, a vásárt befejeztem. Szabó Mária verse címében is Tamkó Sirató Károlyt követi, s ugyanazokra a részekre bontja ő is a Vándor-mókát, de mást aztán nem kölcsönöz: ahány faluvagy városnév, annyi remek, játékos ötlet Humorország térképén:
Elindultunk Balinkára pálinkáért, Bankházára banjegyekért, Becsehelyre külsősárért, Belsősárra csecsebecsért. Bodorfára boglárkáért, Bodoglárra sima fáért. . . Felsőgagyon hogy ragyogtunk! Fényeslitkén lenn gagyogtunk, Felsősimán fácánt lőttünk, Fácánkerten göndörödtünk, Azután meg hazamentünk. Urbán Erzsébet Kirándulásából
is érdemes idézni.
Felcsuton - felocsúdtunk, Szomoron - szomorkodtunk, Kóspallagon - elballagtunk . .. Sárisápon - sápítoztunk. A „hogyan mentünk?" kérdésre így felel Korompai É v a : Csernelyben csermelyben, Székkutason székeken, Szörényben szerényen, Keménfán keményen. Tiszakürtön kürtölve, Lovásziban ügetve, Járdánházán a járdán, Tiszaháton társunk hátán. S még mennyi jobbnál jobb szójáték, mulattató gondolat a többi pályaműben is! Mindenki, aki kedvet kapott, hogy elmókázzon egy kicsit anyanyelvünk szavaival, belekóstolt a varázslásba is. Mert nincs annál nagyobb varázslat, mint közös kincsünkből: a szavakból valami újat, sohasemvoltat teremteni, aminek a lehetősége régtől fogva megvolt a nyelvben, de nélkülünk nem születhetett volna meg mégsem. A pályázati versek elbírálásában Tamkó Sirató Károly is segített, befejezésül az ő leveléből idézünk: „Nagyon örülök, hogy versem a fiatalság fantáziáját és verskészségét ennyire meg tudta mozgatni."
29
Könyvek között
,Egy sárga fa madárraj lett Federico Garcia Lorca ( 1 8 8 9 - 1 9 3 6 ) spanyol forradalmi költő és drámaíró. Életét Franco fasiszta csendőrei oltották ki, de művei itt élnek közöttünk. Drámáit a világ színpadai játsszák, versei számos kiadásban jelentek meg magyarul is. Költészetének ihletője a spanyol táj és a spanyol nép szeretete. D e szerette a gyermekeket is. E z a verskötete éppen ezt bizonyítja. A kötet könyvritkaságnak is számít, mert a költő eredeti rajzaival jelent meg, kiváló magyar műfordítók - Jékely Zoltán, Nagy László, Rab Zsuzsa, Somlyó György, Weöres Sándor és mások - tolmácsolásában. ízelítőül bemutatunk két verset a kötetből. FÉLHOLD A hold ballag a hullámon. Mily nyugalmas az ég alja! A folyó agg reszketését megfontoltan kaszálgatja, amíg tükrének tekinti egy fiatal faágacska. Weöres Sándor fordítása
TÁJ A délután tévedésből hidegbe öltözött. Gyermekek ámuldoznak párás ablak mögött: egy sárga fa madárra) lett s - huss! - elköltözött. A délután elnyúlt két folyópart között, s almaszín pír remeg a kis tetők fölött. András László fordítása
30
Egy lány, akit nem rémít a jegesmedve Van-e olyan gyermek a világon, aki nem gondol távoli, sohasem látott vidékekre? Van, akit az őserdők óriási fái, kiismerhetetlen dzsungelje vonz, van aki borzongva gondol afrikai oroszlánvadászatra vagy az óceánok beláthatatlan nagyságú hullámaira. Bevallom, magam is gyakran álmodoztam ilyesmiről, úgjr 1 0 - 1 4 éves koromban, de nekem mégis inkább az északi sarkvidékek hóviharai, jéghegyei, fókái, jegesmedvéi borzongatták leginkább a hátamat. Sohasem jártam ott, csak könyvekből ismerem, de ma is megdobban a szívem, ha rágondolok. Csodálatos, sosem látott világot, életet sejtek ott. Tudom, hogy kegyetlen élet az: állandó harc a mostoha természettel a puszta létért. É s mégis . . . Most is mohón nyúltam a könyv után, mikor olvastam a címét: Alea, az eszkimó lány. Hogyne, hiszen ez a könyv nemcsak hogy ifjúkori álmaimat eleveníti meg, hanem ráadásul egy lány a hőse. E g y szép, kedves és bátor kislány, akit nem rémít halálra a rátámadó sebzett jegesmedve, aki nagyvadakra vadászik, s az édesapja sem esik kétségbe, ha éjszakára sem kerül haza a vadászatról, s kint keres valahol menedéket a fagyos téli éjszakában. S aki csendes nyári estéken testvérének, Kupahnak álmodozó meséit hallgatja a nagy Vadász-csillagról. Úgy érzi, hogy szép ez az élet, a természet, pedig már tízéves korában elveszti az édesanyját, de a legnagyobb bánaton, szomorúságon is úrrá lesz mindig, hiszen ilyen az élet: így küzd itt mindenki. A z emberek jók, legalább is . . . az ő édesapja jó és Kupah, a testvére is jó. Nagyon, nagyon jól érezte itt magát Alea. S még akkor is ez jelentette számára a boldogságot, amikor megismerkedett Londonnal, látta, hogy élnek ott az emberek. Hazavágyott a jégsivatagba, a fókák, jegesmedvék birodalmába, mert ott élt az édesapja és Kupah, a testvére . . . É s ott mindenki szereti! Annál inkább megdöbbent, amikor hozzájuk is eljutott a háború híre, s Kupahnak is mennie kellett. Nem értette meg, miért viszik el a testvérét, aki soha senkinek sem vétett, nem is haragszik senkire. D e elvitték. Alea az édesapjával maradt, míg egy váratlan szerencsétlenség őt is elrabolta. Szörnyű napok következtek. Észak-sarki hóviharban viszi el halott édesapját kutyaszánon a több napi távolságban lakó Jamiesonékhoz. Igazi élményből fakad ebben a könyvben minden. Érezzük, hogy az író itt-ott talán szépít, mégis elhisszük neki, hogy vaióban ilyen meghatóan jó emberek élnek ott mindentől elzárva, kiszolgáltatva a természet mostohaságának, a kegyetlen jeges világnak, amelyben mégis annyi a szépség, nagyszerűség. Megszeretjük Aleát, Kupahot, Jorgkét, aki feleségül veszi Aleát. Örülünk, hogy ők már jobb körülmények között élhetnek, s együttérzünk az íróval, Alea gyermekével, aki édesanyja emlékezése alapján ilyen mélyen átéli és hűen megmutatja nekünk ezt a távoli, kegyetlen, mégis annyira szép jeges országot, az eszkimók földjét. SERES
JÓZSEF 31
Rejtvényfejtők klubja
Klasszikus névjátékok Nevekkel sok mindent lehet játszani. Nézzünk néhány tréfás példát: Mi lett volna Bertolt Brecht beosztottjának legstílusosabb neve? (Válasz: Albrecht.) Ha a meseíró Grimm testvéreknek lett volna autóbusza, mi lett volna a neve? (Válasz: Grimm-busz.) Féltucat hasonló kérdést adunk fel most rejtvényül. Ezekre a feleleteket persze már nektek kell kitalálnotok. Amilyen ötletesek vagytok, nem kételkedünk benne, hogy sikerülni fog. 1. K i az a magyar költő, akinek a neve „életlen"? 2. Melyik francia ifjúsági író neve „ütne"? 3. Melyik magyar költőnő született „zseni"? 4. Melyik magyar költő vezetéknevéből lesz egy magyar színésznő vezetéknevével párosítva középkori alkotmánylevél? 5. K i az a magyar író, akinek a nevéről egy Anjou királyunk neve juthat eszünkbe? 6. K i az a magyar író, aki Kinizsi Pál apja foglalkozásának nevét hordta vezetéknévül? (Az utóbbihoz könnyítésül annyit, hogy az író legismertebb ifjúsági regényének címében szerepel a pesti Kinizsi utcától nem messze levő Pál utca.) KUN ERZSÉBET Októberi rejtvényeink helyes megfejtése: aj f ) Sovány, g) Könnyű.
Édes. bj
Fényes, c) Hegyes, d)
Szőke, ej
Erős.
A megfejtéseket 1975. november 20-ig küldjétek be a Kincskereső szerkesztősége címére: 6701 Szeged, postafiók 453. A levelezőlapra írjátok r á : „Rejtvényfejtők klubja". A helyes megfejtők között könyvjutalmat sorsolunk ki.
Kincskereső, a Magyar Úttörők Szövetségének irodalmi, művészeti, kulturális folyóirata. Főszerkesztő: D E M E L Á S Z L Ó . Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: K O V Á C S L Á S Z L Ó . Megjelenik egy évben 10 alkalommal. Szerkesztőség: 6720 Szeged, Vörösmarty u. 3. Telefon: 15-726. Postafiók 453. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető az iskolai terjesztőknél, a postahivataloknál, kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben, a Posta Központi Hírlap Irodánál ( K H I 1900 Budapest, József nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a K H I 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Egyes szám ára 4 forint. Előfizetési díj egész évre 40 forint. Kéziratot, rajzot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Indexszám: 25 746.75-3149 — Szegedi Nyomda
^9
Ugrótáncot jókedvemből
2. Kisbelényes igen kényes, ott terem a jó bor, Nagyszalonta, sok szalonka, ott vadászni jó sor. így tedd rá, úgy tedd rá, Rozika, Terike, Marcsa, lompos, kócos, lassan billeg öreg kutya farka.
3. Kifogtunk a Küküllőből három rocska rákot, Vásárhelynél ágyú bömböl, köpködi a lángot, így tedd rá, úgy tedd rá Rozika, Terike, Marcsa, hadd forogjon a huncut az ö lelke rajta.
aznap
éjszaka mérlegre tette az egész világot és reggel: "Mindenkinek! Mindenkinek! Mindenkinek! Neked, frontok véres világa, nektek, mindenfajta szolganépek, kiket fogva tart a gazdagok igája. A hatalmat a szovjeteknek! A földet a parasztoknak! Békét a népeknek! Ken/eret az éhezőknek!" Majakovszkij: Vlagyimir Iljics Lenin ' u»\
