Antológia 2014.indd :36:31

1 Antológia 2014.indd 1

2014.06.16. 8:36:30


2014.06.16. 8:36:31

KARDOSKÚTI ANTOLÓGIA VÁLOGATÁS A 2013. ÉVI NYUGDÍJAS VERS- ÉS PRÓZAÍRÓ PÁLYÁZAT ANYAGÁBÓL


2014.06.16. 8:36:31

Kiadja: Móra Ferenc Művelődési Ház és Községi Könyvtár, Kardoskút Felelős kiadó: Vargáné Neller Borbála Tünde, igazgató Szerkesztette: Vargáné Neller Borbála Tünde Borítóterv és nyomdai előkészületek: Varga Pál Nyomdai kivitelezés: Paulik és Társa Bt., Békéscsaba


2014.06.16. 8:36:31

KARDOSKÚTI ANTOLÓGIA

2014 5 Antológia 2014.indd 5

2014.06.16. 8:36:32

A 2013. évi Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat díjazottai Vers kategória: I. díjasok: Karácsonyi Lászlóné (Gyál) Németiné Kodrán Erzsébet (Csanádpalota) II. díjasok: Dávid László (Orosháza) Németh Árpádné (Pusztaföldvár) III. díjasok: Rákóczi Rudolf Géza (Telekgerendás) Varga András (Békéscsaba) Különdíjasok:Baráthné Hopka Ágnes (Orosháza) Budai István (Szatymaz) Cséfai Szelezsán György (Battonya) Dócs György (Budapest) Fazekas Géza (Gyula) Kardos Mihályné (Hódmezővásárhely) Máté Lajos (Debrecen) Pelle Ferenc (Békéscsaba) Trink Gizella (Orosháza) Zvolenszki Andrásné (Orosháza) Próza kategória: I. díjasok: dr. Bálintné Ágoston Ilona (Szeged) Németh János (Szeged) II. díjasok: Czikora András (Hódmezővásárhely) Hajdrik József (Szeged) III. díjasok: Áchim Pál (Békéscsaba) Németh Józsefné (Orosháza) Különdíjasok:Bondár Zsuzsanna (Szeged) Dimák Béla (Nagyszénás) Dimák Béláné (Nagyszénás) Fabinyi Gáborné (Orosháza) Horvát Jánosné (Battonya) Huszárik Anna (Békéscsaba) Sántáné Kurunczi Mária (Szeged) Suhajda Ferencné (Battonya) Surinya Antalné (Hódmezővásárhely) Vörös Pál (Szeged) Zelenyánszki András (Békéscsaba) A bíráló bizottság elnöke: Koszorús Oszkár helytörténész, okleveles könyvtáros


2014.06.16. 8:36:32

Előszó Tisztelt Olvasó! A huszonhetedik Kardoskúti Antológia megjelenése fontos üzenetet hordoz, felhívja a figyelmet a múlt, a jelen és a jövő összefüggéseire. Nagy örömmel méltatom „Kardoskút szülöttjét”, azt az irodalmi tevékenységet, amit az antológia kötete gyűjt össze. Milyen csodás ötlet volt ezt elkezdeni és milyen csodás a folytatás, amely évek alatt egy generáció felnőtt. Gondoljuk csak át, mennyi minden változást hoztak az utóbbi évtizedek, „felgyorsult a világ”. Hogy a társadalomra milyen hatással van ez a gyorsulás, azt már tapasztalhatjuk, de még ennek a tendenciának nem tudjuk minden következményét. Oda kell figyelnünk! Üzeni ezt az antológia is, amelyben az ország nyugdíjasainak érett gondolatait, a megélt pillanatok szépségeit, fájdalmait olvashatjuk. Az érzelmi intelligenciáról kevesen beszélnek, pedig nélkülözhetetlen az emberséges létünk fenntartásához. Az antológia őrzi és tanítja ezt a meghatározó emberi tulajdonságot. Ezzel együtt közösséget kovácsol, megerősíti összetartozásunkat, a magyar nyelv gyönyörűségét, a kifejezést mára már hagyományként ápolja. Ünnepet teremt azoknak, akik szerepelnek benne, és lehetőséget a teremtéshez. Vegyünk példát azokról, akik elkezdték szervezni, akik folytatták, akik támogatták ezt az irodalmi tevékenységet, valamint a pályázókról, akik nélkül meghiúsult volna a hagyomány, a Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat díjkiosztó ünnepsége és ez a kötet, amit érdemes olvasnunk évről-évre. Kardoskút, 2014. június 10.

Lengyel György polgármester


2014.06.16. 8:36:32


2014.06.16. 8:36:32

Varga András Ne búsulj Barátom Hej, öreg barátom… te lókötő, Felettünk elszállt hatvan esztendő, Hajunk fehér, mint téli hegytető, Közülünk távozott sok ismerős. Gondolatunk a múlton tévelyeg, Ábrándjainkon csöndben szendereg, Egy-egy kép, ha szívünkben feldereng, Megtörtént? Vagy csalóka képzelet? Szemünkben a fény, már nem a régi, Szívünkben a tűz gyengén parázslik, Egyenes hátunk enyhén meghajlik, Szavunk halk lett és sűrűn elcsuklik. Kezünkön látni néha remegést, Erőnk nehéz munkához oly kevés, Agyunkban tanyát üt a feledés, Számunkra már letűnt a messzeség?! De azért még szeretjük a szépet, Meglátjuk a csillagot az égen, Habár tudjuk, hogy életünk az véges, Lelkünk mégis teli van reménnyel. Ne búsulj barátom… te lókötő, Ki jut még nekünk egy kis szép jövő, Ha úgy vesszük, elmúlt bő félidő, Előttünk van még… harminc esztendő.


2014.06.16. 8:36:32

Varga András A szőke Tisza Piller Arthúr nyomán Egyszer, valamikor réges-régen, amikor A nap is visszafelé járt az égen, Élt egy szellem a magas hegyek között, Ki a felhők s vizek fölött őrködött. Napközben csakis a bárányfelhőket nézte, Sorjában mindég számba vette őket, Számlálta, terelte naphosszat föl s le, Jókedvben vidáman telt az ő élte. Éjjelente csobogó vizekre vigyázott, Hableánya haja szőkén csillámlott, A szívében az öröm ütött tanyát, Lelkében szunnyadott a boldogság. Ám ahogy a leány cseperedett, szívében Új utat nyitott a vágy, az érzelem, Hívta őt az erdő szelleme, egyre Csalogatta és vonzotta szüntelen. Szellem apját esdeklőn kérlelte, s az öreg Hegyi szellem végül is belement. Belement, hogy imádott szőkesége, Egy szép napon az erdőbe mehessen. Kíséretéül manókat küldött, hogy el ne Tévedjen, egy ismert utat kijelölt. Ez út egy ösvény keskeny útja volt, És a leány most ez úton bandukolt.


2014.06.16. 8:36:32

Minden bokor és minden virág az ő útját Figyelte és kedvesen szólt hozzá, Az erdő vén fái őt csodálták, S a leány útját féltőn vigyázták. Szíve hevesen dobogott, s erőt vett rajta Az izgalom, de csak ment, s ki tudja Miért? A vágy hajtotta előre? Az ismeretlen táj? … és a remény? Ahogy a szőke hableány haladt, csalogány Édes trillája szólt a távolban, Szívében a vágy egyre csak duzzadt… Lelkében a szép mámoros hajnal. Egy tündöklő szivárvány jelent meg… az ifjú Herceg… az erdő szelleme, s kitárt Karjába emelte a szépséges Hableányt… a várva várt szerelmet. Majd kipirult arccal ölelkeztek és édes Csókjaikkal elhalmozták egymást… Tűnő idő… mintha megállt volna, S az erdő fái halkan susogtak. Ám a manók ezt látva, rögvest az urukhoz Siettek és elmondták neki, hogy A hableány s az erdő szelleme, Forró csókok közt egymást ölelte. A vén hegyi szellem nagyon nagy haragra gyúlt, Villámokat szórva haragjában Az erdőre viharos szelet fújt, Tört és zúzott mi elébe akadt, 11 Antológia 2014.indd 11

2014.06.16. 8:36:32

Nem kímélt meg senkit és semmit bősz haragja. Tombolt az erdőn keresztül-kasul, Vízözön szerű esőt zúdítva És százados fákat kicsavarva. Az erdő próbálta rejteni őket, a két Ölelkező szerelmes ifjú párt, Dacolva viharral s az esővel, Állva a vén szellemnek haragját. Ám a gonosz kis manók végül is célt értek, Az ifjú karjaiból a leányt Kiragadták, és futottak véle… Várta őket a szellem aggastyán. Az ifjú herceg utánuk indult sietve, Menteni a gyönyörű szerelmét, Szívében a fájdalom mély sebet Ejtett, de éltette őt… a remény. Gyötrelmes gondolatok zúgtak az agyában. Mi lesz, ha későn talál reájuk? Az nem lehet, hogy meg sem találja! Itt a boldogság vár még reájuk. Úgy tűnt egy pillanatra… időben érkezett! A lánnyal karjában a vén szellem, A gondolataiba merülve Csak álldogált… egy szakadék szélen. Arca komor volt, s mély gyötrelem, látszik rajta, Hogy sugárzik róla a gyűlölet, Gonoszság öntötte el a szívét, Lelkébe költözött az üresség. 12 Antológia 2014.indd 12

2014.06.16. 8:36:32

Mikor az erdő szelleme, az ifjú herceg Előtte megjelent, ezen szavak Hagyták el ajkát, midőn leányát Feje fölé magasba emelte. „Egyetlen leányom! Én szőke hableányom! Te már a hős Duna jegyese vagy!” Eredj, siess, keresd meg őt lányom, Mert írva vagyon… hogy a társa vagy! E szavakkal a szőke hableányt a mélybe Vetette… Az öreg erdő fái Csendben összesúgtak, tanakodtak… Majd bölcsen és komoran hallgattak. Az ifjú fájdalma végtelen, s a szívében Az űr kegyetlen tettre késztette, Kardjával a vén szellemnek szívét Átszúrva bosszulta meg… szerelmét. Ekkor a vén hegyi szellem magas sziklává Változott, így zárva el az utat Mindenki más előtt, hogy emléke Maradjon minden halandó előtt. A szép szőke hableány teste zuhant a mély Szakadék sötét ismeretlenje Felé… körötte szivárvány ragyog, Esését kísérték az angyalok. Szinte örökkévalóság volt e zuhanás, Melyet magába zárt a szivárvány, Szőke haját angyalok fésülték, És körtánccal vigyázták esését. 13 Antológia 2014.indd 13

2014.06.16. 8:36:32

Ahol a leány teste a mélyben földet ért, Kristályvíz fakadt, s tört a felszínre, S egy kavargó zúgó áradatként Hömpölygött tova… a végtelenbe. Útjában szellemapja rőt sziklái álltak, Hogy így is bosszúságot tegyenek… S a víznek útját semmi sem zárta, Mély zúgókon keresztül törtetett. Az öreg erdő százados fái, így őrzik Örök időkön át ez esetet, Mely azóta is itt tör felszínre, A szép szőke hableány… szerelme. És a „Szőke Tisza” azóta is hű maradt Kedveséhez, kitartó szerelmét Bő vizű forrás egyre csak ontja, Örökifjú szellem hercegének. És a herceg szelleme ott él a százados Fák ölelte erdőben, s ha a víz Moraja áthallik a sziklákon, Fenyőillatú csókjait küldi Kedvesének, hol titkos akaratuk, s vágyuk Még ma is ott él örök hűségben, A máramarosi bércek sűrű, Erdőbe borult rengetegében. S a „Szőke Tisza” fölösleges vizét Haragos morajlással küldi el Útjára, át hegyeken, s völgyeken, Hosszantartó végső utazásra. 14 Antológia 2014.indd 14

2014.06.16. 8:36:32

Nyaranta egyszer az Alföldnek rónaságán, Ott ahol már a békesség honol, Kibontja hű szerelme virágát, Hogy kedvese emléke ragyogjon. S e virágözön évente egyszer, hirdeti Szerelmük örökkévalóságát, Ott, még a százados fák alatti, Édes csókjainak boldogságát. E virágzás tartama oly rövid, amilyen Rövid volt a kettejük szerelme, De örök hűségüket hirdeti, Hogy szerelmük mégis végtelen. Millió az a kis virág mi életre kel, Kérészek járják szerelmük táncát, És a „Szőke Tisza” sosem felejt, Mert szívében hordja imádottját. S e virágzó Tisza ilyenkor temető is, A Kérészek virágzó nyughelye, Az örök hűségnek jelképe is, Melyen ott ragyog… a naplemente.


2014.06.16. 8:36:32

Budai István Esteledik Egybeolvad a kék ég A szürke határral, Zöld lombok mélyén Elpihen a madárdal. Békák hangos szerenádja Terül szerte széjjel, És ráül a szunnyadó tájra, Ahogy jön a lomha éjjel. Lehull a nap vörös korongja, S lassan felváltja A tájra boruló éjszaka Fekete brokátja.


2014.06.16. 8:36:33

Budai István A felhők beszélnek Nyári égen nyargal a szél, Süvít, dohog, magában beszél: Merre jártok, sötét fellegek? Beszélnivalóm volna veletek. Tikkadt, szikkadt a határ, Eső itt csak mutatóba jár. A nap tüze mindenkinek árt, Öntözhetné már eső a határt. Hallva a felhők gazdájuk szavát, Indulnak is az égbolton át. Gyűlnek, ahányan, annyi fajta, Szinte átsüt a munkaláz rajta. S terülnek az égen szerteszét, Visszhangzik a felhő-beszéd: Szárazon semmi nem marad, Ahol a csapatunk elhalad. Gyűlnek egyre, az ég is beborul, Fújni kezd a szél is cudarul. A rét hűvös cseppektől ázik, Sötétlő égen fény cikázik. Vihar előtt a felhők beszélnek, Titkokat mesélnek a szélnek. S ahogy a szavuk megered, A zápor is csendben elered.


2014.06.16. 8:36:33

Budai István Én nem értem Én nem értem ezt a világot, mert ilyen dolgokat még ki látott: Ki eddig szelíd volt, most rombol, aki vad volt, most dorombol. A hangtalannak megjön hangja. Ki senki volt, most van rangja. Aki eddig még kardot rántott, most rabként viseli a láncot. Aki gyáva volt, most harcra készen bősz vaddá lett egészen. Aki nagy volt, most beleférne egy visszahajlított tenyérbe. Most az ontja a szép rímeket, ki elharapta a szóvégeket. S annak hajtanak most térdet, aki semmihez sem értett. Mi tompa volt, most ércen kondul, a józan ember megbolondul. Ki eddig betartotta ígéretét, most bírod csak ígéretét. Minden más, mint minek látszik, az ember ma hit nélkül játszik. Ki eddig tétlen volt, most nekilát. Ki sört sem ivott, vedeli a tequilát. S senki sem leli majd honát, ha a világ így megy tovább.


2014.06.16. 8:36:33

Fazekas Géza Volent Kati kiállítására Eljöttünk a „nagy faluba,” El a szép csonka toronyba. Arany kedves Szalontája, Művészeket most is várja. Volent Kati grafikája Elvisz a szép Erdélyi tájra. Megörökít sok szép képet, Amit egykor nép épített. Megmenti az utókornak, Mit magyarok megalkottak. A nagymama tükre volt egykor, Oltár lett az Arany gondolatból. Arany oltár, rajta Nagyszalonta, Szépen mutat ottan a sarokba. Rajta Arany és egy Toldi ének, Petőfi és tőle is egy részlet. Öröm volt e kiállítást nézni, Minden kép az alkotót dicséri. Alkoss tovább ilyen sok szép képet! Örvendeztesd vele a magyar népet!


2014.06.16. 8:36:33

Fazekas Géza Nőnapra „Legyetek szépek!” - mondtam egykoron. Úgy ültem e két szón, mint huszár a lovon. Ma is ezt mondom, ha nők között vagyok, Ma már úgy látom, ez kissé túlhaladott. Mert mi a szépség? Csak üres ragyogás Az élet megtanított, csupán külső hatás. A belső érték adhatja a valót, Ami fölül ír minden mulandót. Legyen az leány, asszony vagy mama, A jóság, kedvesség rajtuk a korona. A teremtés koronái mi, gyarló férfiak, Csak általuk találjuk éltünkben az utat. Végig kísér minket az anyánk, a húgunk, Aztán megtaláljuk kitől mindent kapunk. Ha mégis a szépség néha elborul, Mi hibánk is lehet, hisz léphetünk balul. De ha megtaláljuk éltünkben a nőt, Idősen is szépnek láthatjuk a jövőt! Ti vagytok, kik mindezt szépnek teszitek. Áldjon meg a Jóisten mindig Titeket!


2014.06.16. 8:36:33

Hajdrik József Ez vagyok én! Mint a szél, szaladok! Járom nélkül Szárnyak nélkül Rakoncátlan-szabadon. Honnan hová, Merre, meddig? Ki tudja, tán csak eddig? Mint a szél, szabadon Zabla nélkül Taposatlan utakon. Felhőt tépő, vizet tépő Honnan hová Eltekergő. De hozzád mindig Visszatérő… Én ez vagyok!


2014.06.16. 8:36:33

Hajdrik József Azzá leszel, amit eszel! Teremtőnk jó mélyen belenyúlt a sárba, Hogy e lágy agyagból fiát megformázza. Nem volt még etalon, nem volt prototípus, Erre mondjuk:- „Az ember maga a stílus!” Egy föld-rög lesz ma jól möggyúrva! Szólt az Úr: S nem bólogat majd, mert jól beszél magyarul! Szájából pörög a rímmel tűzdelt tréfa, Ádi testéből ki lesz filézve Éva! Hárman párban: - két emberünk, meg a kígyó! Úgy vélték, csak azt eszik meg, ami így jó. Hitték, hogy tudás van az ingyen falatban, Így kopasz lett, az árván álló almafa! Közben Deo, azon törte okos fejét, Mitől nőjjön nagyobbra e két fél-személy? Még jó, hogy rájött, zsebben a rejtély kulcsa, Bár kicsit még furcsa ott, az alma csuma! Isten, e-naptól Évát zölddel táplálta, Ádámunkat stikkes vadhússal kínálta. Intőn szólott Urunk: - Nos, kedves gyerekek, Nehogy úgy vegyétek - kitoltam veletek! Való igaz, az leszel majd, mit megeszel! Schirilla mester is ezt mondta, nedvesen! Éva bája? Oly sudár, mint ama pálma, Melynek méz ízű a fénylő datolyája!


2014.06.16. 8:36:33

Füle-színe zöld, mint az éretlen szilva. Sárgarépa orra, meg lesz majd puszilva! Szemei? Barnán guruló, bús gesztenyék! Ajka meggy-ízű! Illata? Tűz-szenvedély! Lehelete, mint egy veder szeder, s málna! Hangja? égető pálinka hasonmása! Ettől nyílnak meg a Mennyország kapui, (Évaként várja már Fanniját: Faludy!) De a mi nőnknek bőre, barack bársonya! Nincs az a rút idő, mi ráncát rányomja. Keblének halmai, mint az öles dinnye, Ádám a szögedi, ebből bőszen vinne! Nos, ilyenné eszi magát a vega-nő, Magabiztossága ettől csak egyre nő! És milyen a párja? A trampli, bús lovag! Megmondom előre, mögönne egy lovat. Haja zsíros, remeg a tokaszalonna. Bamba bivalyként néz, s az agya ostoba. Orra csüngő kolbász! Füle két döglött hal. Tán ponty, vagy tán ton? Nem t’om, mert ő nem jól hall! Teste petyhüdt, laza s szőrös bőrben, bárgyú! Süket a vakpali, olyan mint az ágyú! Torkán mi híg folyadék, az mind lefolyhat, Kórlapján folyóírásban van lenyomat! Nyakas és Kos fejével feszt a falnak megy! Tüdejében sípszó harsog és fura nesz! Három dolgot tud: - enni, inni, aludni! No meg esténként nőjét jól megszapulni! 23 Antológia 2014.indd 23

2014.06.16. 8:36:33

Látva a mi Urunk, e csodás ember-párt, Így szólt: - Ez tök jó! Hisz a kettő páros szám! Megadom az esélyt, váljatok ma eggyé, A maradék hús meg legyen a legyeké! Ui: Tanulsága is van e klapanciának, Ha mi magunkat hisszük Isten fiának, Akkor azt együk ma, mi jól esik nekünk, Azért van eszünk, hogy minden szert ne együnk+ !


2014.06.16. 8:36:33

Karácsonyi Lászlóné Hová lett? Egy ragyogó csillag Elveszett az égről, Minden éjjel láttam Szobám szegletéből. Mikor a telihold A kéményre hágott, Az én kicsi csillagom Csak nékem világolt. Szobámba lépett, Ágyam szélére ült, Ilyenkor oly édes Angyal zene csendült. Sűrű, sötét gondom Letörölte rólam, S reggelre egy boldog Mosolyt őrzött ajkam. Most már késő ősz van, A hold is véznán ballag, S felhők mögött vacog Valamennyi csillag. Azt a fénylőt várom Szobám szegletéből, Hová tűnt? Elveszett, Vagy lehullt az égből? Azóta sötét van, És a lelkem fázik, Nékem az a csillag Annyira hiányzik! 25 Antológia 2014.indd 25

2014.06.16. 8:36:33

Karácsonyi Lászlóné Decemberi dal Az öreg december csosszanva lépdel, Kavics csikordul topa talpa alatt, A szendergő diót ringatja kezével, S szétszór egy maréknyi csillámló havat. Odafönn parányi csillagok gyúlnak, Oly csendes, oly mesés, hallgatag a táj, A fekete gondok fehérré tisztulnak, S lelkemben a szelíd öröm mégis fáj. És az áldott estén csendben álmodok, Ott túl a felhőkön vársz rám kedvesem, Értem jön egy angyal, s már nálad vagyok. Beborít a csendes, áldott ima szó, Harang szavára felcsendül az ének, S köröttem keringve hull a pihe hó.


2014.06.16. 8:36:34

Kardos Mihályné Búcsúzik a nyár Mélán búcsúzik a nyár, az ősz lopakodva, lábujjhegyen jár. Fecske, gólya búcsúzkodik, útra kél. Könnyeznek a vándor felhők, langyos eső szemerkél. Piros, arany falevéllel táncot jár az őszi szél, esti koncertjének zeng utolsó száma.

Kardos Mihályné Sámli Sarokban pihen, dolga nincs, nem ül rá senki sem. Testére szürke porfátyol terül, törölgetem, lelkem múltba merül. Elporladt már az a kéz, mely jó kedvében faragta rég. Az én apámé volt az a kéz, de áll még a kicsi szék, emléke rám róla visszanéz.


2014.06.16. 8:36:34

Marosi László Versírás Már ősidők óta ír verset az ember, S elméjét csiszolva kedvét leli ebben. Rímekben beszél a bánatról, s örömről És versnek nevezi, mit erről lekörmöl. Hőstetteit zengi nagy uralkodóknak, Emlékeket hagyva így az utókornak. Háborúk idején rengeteg a dolga: Buzdít és lelket önt csüggedt harcosokba. Kedvenc témája a nő és a szerelem, Róluk ír leverten, s lángolva hevesen. Az egyik oldalon a szépség és jóság, Másikon pedig a csúfság és gonoszság. Hőskölteményektől borús balladákig, Vidám bordaloktól magasztos ódákig, Operaszövegek, rímek a népdalban, Mind megtalálható ebben a műfajban. Úgy látszik a divat nem finnyás cseppet sem, Fogynak már a rímek a mai versekben. Eltöpreng az ember: hagyja, vagy folytassa? Felmerül a kérdés: lesz, aki olvassa? Verset én is írok, csak szórakozásból, S örömöt szerezni. Nem álmodom másról. Azt biztosan tudom, egy percig sem kétlem, Hogy nem lesz belőlem érettségi tétel.


2014.06.16. 8:36:34

Marosi László Ohm törvénye Rohan az elektron folyton körbe-körbe, Áramkörbe zárták, mint rabot börtönbe. Minél inkább csökken a negatív töltése, Annál inkább nő a belső feszültsége. A feszültség osztva áramerősséggel, Ellenállást vált ki a fogyasztók körében. Sztrájkol az izzó is, a munkát letette, Elektromos mező dolgozik helyette. Később ezt a munkát osztja az idővel, S elégedetlen a teljesítményével. Hallva ezt, szegény Ohm mit tehet, kínjában Felháborodottan forog a sírjában.


2014.06.16. 8:36:34

Nagyné Kása Edit Telefon Csörög a telefon, látom a számról leányom hív, hát várok. Mami otthon vagy? Mit csinálsz? Szól csacsogva a kis unokám. TV-t nézek mondanám, de újabb kérdés vár reám. Édes hangja simogatja lelkem. Hallgatom szótlanul, amit nekem címez. Közben lesem a filmet, hátha Megértem a szót, mit a szereplők ígérnek. Unokám csalódottan így szól: Itt vagy még? Hallod a hangom? Nincs szívem mondani, megy a sorozatom, Hisz anyja nem ér rá, temérdek a dolga. Kihez fordulhat a gyerek? Marad a nagymama. Máris mondja tovább, mi vár rá holnap, Kivel, hova mennek, mi lesz a program. Szégyenlem kicsit, nem figyeltem szavát, Zavartan meggyőzöm, ismételje mondandóját. Papáról kérdez, hazajött-e már? A kertből hozott-e szőlőt meg szilvát? Mondanám, nincs még itthon, de unokám tovább szövi, majd reggel hozzál nekünk is. Szia Mami! Köszön el gyorsan. Kezdődik a film! Tudod, most nagyon érdekes rész következik. A vonal végén kattanás, majd síri csend. Megszólalni sem tudok meglepetésemben. Bámulom a kezemben tartott telefont, mert éppen véget ért a sorozatom. 30 Antológia 2014.indd 30

2014.06.16. 8:36:34

Nagyné Kása Edit Karácsony Hideg téli utcán fények villognak, Ünnepre készül a város sok-sok lakója. A könyvtárban, a derűs melegben, Jókedvű emberek gyülekeznek. Alkotók Köre karácsonyt ünnepli, Vidám, csodás szavakkal élteti. Történet, mese, vers – zengő ének, Öröm és csillogás, az arcok égnek. Szorongás, félelem, de erős vágy hajtja, Hogy megmutassa új írását társainak. Felszabadult lélek hatalmas sóhaja száll, Mikor felhangzik a taps a felolvasás után. Van, kinek szabadon szárnyal gondolata, Nem fél szívét megmutatni másoknak. Harsog a szava, élvezi maga is művét, A közönség figyelme kíséri remeklését. A felolvasás öröme megérint sokakat, Megígérik maguknak, jövőre alkotnak. Ott fognak állni ők is, hol most más, A siker természetesen nekik is jár. Elhangzik sok szép és vidám gondolat, Szomorú és bús emlék, mely fogva tart. A szavak ereje áthatol testen, lelken, Meggyőzve mindenkit, alkotni érdemes.


2014.06.16. 8:36:34

Sámel Maya Szivárvány Ne hidd, hogy a csíkos az fekete, hogy a szivárvány egyszer csak leér a fejedre és minden vihart elűz a nap vakító ereje. Viharok voltak tombolók, és lesznek szívet szaggatók. Nincs igaz szeretet, csak akarat, mely elfogy és helyére a bánat települ.


2014.06.16. 8:36:35

Sámel Maya Belül Bennem van minden, az élet, a keserű, az édes, belül kavarog, villanyoz. Rendezni kell, leírnom kell, mert fölborul a rend. Előre szépet és jót, háttérbe a szomorút, szeretem a vidámat, a verset, a szeretetet, megvetem a hazugságot, a kétszínű csalfaságot. Emberek: a butákat ne csapjátok be, a bénákat ne lökjétek fel, a csúfokat ne vessétek meg, csak a rút csalfaságot, a hazugságot kerüljétek el. Hallgassatok a lélek szavára, ha van még lelketek, ha nem bocsátottátok még áruba. Lélek kell a testnek, mert különben szenved.


2014.06.16. 8:36:35

Szántó Juli A róka Volt egyszer egy ravasz róka, Benne élt a kotorékban. Reggel, mikor kitántorgott, Rettenetesen éhes volt. A kakas eszébe jutott, Mely a kisfaluban lakott. Felhúzta a kis csizmáját, Így indult el az erdőn át. A kerítést átugorva Egyenesen ment az ólba. Bodri kutya bizony fent volt, Meglátta a rókafiút. A ravaszdit megcibálta, Lompos farkát leharapta. Az a farka nélkül futott, A kiskakas megnyugodott. Nagy vidáman kukorékolt, A Bodrinak puszit adott.


2014.06.16. 8:36:35

Trink Gizella Egy „Monet kép” bűvöletében Vidám dalt dúdol a szél, rezdül a fán a levél, pipacsok szirma lángol, mint pajkos lánysereg- táncol, lebben bókol a szélben, nem táncolt soha ily szépen ezernyi virág a szélben. Mint egy röpke lepke- szállcsapongva ide-oda jár, virágok közt alig látszik, a szél hajával játszikpipacsot tép a kislány. A nevelőnő hívja. Bár fogy türelme, de várja. Viruló pipacs - csokrával tovaszökken a lányka. Út mellett, fák közt csendbenmint őr az őrhelyén - lesben vén kastély messzire néz, régi emlékeket idéz. Fölötte - mint a madár,a felhő mind messzire száll, de vele marad a nyár, a pipacsok, s a napsugár.


2014.06.16. 8:36:35

Trink Gizella A szegény fakír Él kék hegyen túl egy fakír, kinek szeme egész nap sír: mert vagyona csak egy tapír, - s hogy elfogyott mind a pap-íreladó lesz így a tapír. Előtte egy árkus papírs főnökének levelet ír. (Aki nem magyar, hanem ír, és gazdagabb, mint a fakír.) Míg választ vár, tovább sír. A főnöke ily választ ír: „Feladva már a kért pap-ír! Ha igaz, amit a pap ír, egy évig elég lesz e pap-ír. ” Üdvözöl főnököd: az ír.” Elégedett már a fakírtudta, hogy nem hiába ír. Megmaradt az árva tapírnem lett az árából pap-írmert megmentette őt az ír. Mert boldogan él a fakír,így tollam több sort nem ír.


2014.06.16. 8:36:35

Horvát Jánosné Ősszel Ősszel sárgul, hullik a lomb, Rövidülnek a nappalok, Gyengül a nap ereje is, Korábban beesteledik. Rajtunk is múlik az idő, Hajunk lassan deresedő, Gyorsabban telnek az évek, Közelgünk az öregséghez. Van az ősznek is szépsége, Idős kornak is öröme, Gyermekeink, unokáink, Életünket megszépítik. Őszre tél jön, télre tavasz, Újra éled, újra sarjad, Új rügyet hajt a lombos ág, Unokáinkban élünk tovább. Örök körforgás az élet, Szeretet nem lehet véges, E1 nem múlik, el nem fogy, Szeretetből kell nagyon sok.


2014.06.16. 8:36:35

László Elemér Tavaszköszöntő Köszöntelek április, Te csalfa szép leány. Csábos mosolyod hamis, szép szemedben csalfaság. Megcsalod az emberek bizakodó álmát. Mert, hogy csalfa vagy, mint minden szép leányHiába is tagadnád! Nincs ember a Földön, ki hinne szavadnak! Ha enyhül a zord idő, felveszed szép ruhád. Kebleden piros tulipán, kezedben égő aranyág, s királynőként fogadod hódolóid nagy hadát. Csalfán hitegeted őket, a bízva reménykedőket. Aztán gondolsz egyet személyed szerintAranyágad legyint a zöld lombok felé, s a fákra hópehely száll. Mintha nem is a nyár lenne a jogos utód. Pedig az ember vár a tél után valami jót. Dúsillatú virágokat, és vidám dalnokokat a zöld lombok közé. Az erdők és mezők 38 Antológia 2014.indd 38

2014.06.16. 8:36:35

színes tollú madarait, kik hosszú utat tettek, amíg ismét hazaértek. Ők vidám dalukkal köszöntik-e szép Hazát. Kárpátok koszorúját, s az aranykalászt ringató délibábos rónaságát. Hát kedves április, óvd a fiókák életét! Mert az élet szép, ha fogjuk egymás kezét! És nézd a kis mókust, az ágak közt, hogy motoz, s ahogy kecsesen átrepül egyik ágról a másikra bozontos szép farka fátyolként úszik utána, zöld lomb a tanyája. Ezért hát ne bolondozz Te, csalfa szép leány! Elment a zord tél, jöjjön a vidám nyár!


2014.06.16. 8:36:35

László Elemér Játékos kezek Színházi félhomályban, miközben pereg a darab S az énekesek hangjától a díszlet megreped. A nézők feszülten figyelik az eseményeket Lent a székek soraiban egy másik darab- pereg. Csöndben, tisztes távolban nyugszanak a kezek. Az egyik kéz karcsú és finomvonalú. A másik erős, megbízható akire támaszkodni jó. Olykor-olykor óvatosan egymás felé nézegetnek, majd évődve szól az egyik a finomvonalú, karcsú. Mért nem jössz közelebb? Mire így felel a másik: Mennék is meg nem is, de nem tudom, mit tegyek? Ugyan kedves, csak nem félsz? Kacérkodik az egyik. Szóval akarod, hogy menjek? Örvendez a másik. Ha ezt mondanom kell neked, akkor ne meresztgesd a szemed! Csúfolódik az egyik. És ha odamegyek, akkor nem szaladsz el? És ha elszaladok, mert félek? Akkor te mit teszel? Én akkor elkaplak és többé nem engedlek el! 40 Antológia 2014.indd 40

2014.06.16. 8:36:35

Németh Árpádné Kardoskúti találkozó Kardoskúton vagyunk - leszünk - ismét mindenki sietve elhozta kincsét. Belső énjét, lelke mélyét megmutatni, a fel-feltörő érzelmeket tudatni. Terike negyedszázados ötlete: a nyugdíjas tollforgatók ünnepe. A hely szelleme, hagyománya kötelez, az ihlet fátyla mindenkit „fölfegyverez”. Mi, szorgos tollforgató aspiránsok, küzdünk, hogy teret kapjanak az írások. A pályázati anyagok üzenete: személyiségünk vitalitás-tünete. Nekünk az írás öröm, önterápia, főleg, ha a mű csillog, mint a kerámia. Lelkünk szondázása, kitárulkozása, méltóságunk pici megcsiklandozása. S mi lehet a pályázók jutalma? Az írás elismerése, szabadalma, zsongás, időutazás, letisztulás, s megkoronázza egy szép kirándulás! Itt barátságok alakulnak, mélyülnek, a résztvevők megújjódnak, szépülnek. Fáklyaként fénylik bensőnk, ragyog, mert itt vannak köröttünk az őrangyalok.


2014.06.16. 8:36:35

Kardoskút nekünk színtiszta oázis, a szervezés mindig professzionális. Mindenkit ellágyít a ház meghittsége, a vendéglátók szeretete, kedvessége. Induljon hát részünkről a köszönet, fogadja mindenki hálánkat, akit illet. Kardoskút nekünk a kultúra fővárosa, sok-sok rajongót gyűjtsön fénysátora!

Németh Árpádné Minden pillanat Minden pillanat pirkadat lesz hajnalban nyíló tűzvirág, mert kezed érintésén átsugárzik egy új nap, egy új nyár, egy új világ. Minden perc kapzsivá lesz számító, vén uzsorás, míg lelkünk zenekarában felcsendül a legszebb dal, a legszebb utazás. Minden óra világfi lesz, délceg, büszke óriás, míg téged, velem asszimilál, egy tekintet, egy ölelés, egy kézfogás. Minden nap csalogány lesz, karcsú, fürge kismadár, mely újra hív és újra csábít, jaj, kismadár, dalos madár, el ne szállj! 42 Antológia 2014.indd 42

2014.06.16. 8:36:35

Máté Lajos Vonaton Nyári napon iszonyú hőségben, Izzadtam a vonat fülkéjében. Légy repült be lehúzott ablakán, Körbe szállott a fülke négy sarkán. Kiszemelt egy női útitársat, Őiránta érzett lelki vágyat. Belebújt a lenge zsákruhába, Hiába is kapkodott utána. Duruzsolva csiklandozta keblét, Ruha alatt bejárta a testét. Kiutat csak lába között talált, Otthagyta a csiklandós alanyát. Rászállott az ablak párkányára, Azután egy másik légy hátára. Útitársnőnk sanda szemmel nézte, Nem bántotta! - Pedig tetten érte.


2014.06.16. 8:36:35

Máté Lajos Hajnali fényben Látszik már bíborszín sugara a Napnak, Messze a földszélén óvatosan ballag. Hosszú árnyékot vet az erdő nagy lombja, Azokon bukdácsol felém a nap gondja. Álmomból ébredtem, félig még álmosan, Azt, amit álmodtam, dereng homályosan. Mintha egy új élet kezdődne - e napon, Mert rólad álmodtam édes szép angyalom. Rólad álmodoztam nem egyszer, sem százszor, Csak az Isten tudja, életemben hányszor. Forró csókot adtál édes szép ajkaddal, Örömet okoztál rám omló hajaddal. Éreztem szívednek sűrű dobbanását, Amikor öleltem karcsú tested vállát. Sugárzott szemedből szerelmed mámora, Te voltál az élet, mindenkor számomra. Itt maradtál velem több, mint ötven éve, Áldjon meg az Isten milliószor érte. Egymásba szerettünk, fiatalok voltunk, Az élet tengerén azóta hajózunk. Nem látjuk a partot, lassan közeledünk, Elringat bennünket örökös szerelmünk. Ha majd a túlparton hamarabb kiszállok, Szerelmes szívemmel ismét reád várok.


2014.06.16. 8:36:35

Cséfai Szelezsán György A vers A vers - gondjaim balzsama. A vers -visz hord a világba. A vers - fáklya, fény, lámpa. A vers - alany, állítmány, ige csokorba. A vers - az élet, sors, hegye, völgye, bokra. A vers - bú, bánat, öröm, az embert szóra bírja. A vers - a költő menedéke, bár néha elmegy suhanva. A vers - jó vers arra veszi irányát, amerre a költő akarja. A vers - igazat, jót, hűt, szépet, öltöztethet jogba. A vers - akkor jó, ha meleg szeretettel mosolyog vissza. A vers - amit mondani kell, - amit beszél az ember ajka. Az az igaz vers, amely az emberek sorsát, világát, tetteit veszi számba. Verset próbáltam írni - róla beszélni, - talán nem hiába?! Megmondhatom az írás lelkem vágya! Írnék verset sokat, ha, ha, ha, ha valaki csak hallgatna, de ha azt mondják hallgass, menjél inkább napszámba, - én erre azt mondom - majd hallgatok a halálba!


2014.06.16. 8:36:36

Cséfai Szelezsán György A régi ház előtt

A régi ház előtt - elfog a vágy, a titok mélye, A régi ház előtt - csöndes minden néma. A régi ház előtt - súlyos a perc messiás kétség? A régi ház előtt - elmélázok, - maradjak még? A régi ház előtt - emészt a bánat,- az a rút csibész! A régi ház előtt - hát nézzetek rám, itt fog az alkonyég... Hosszan megálltam hunyorogtak rám a virágok, ezüstösen villogtak a csillagok, peregtek a harmatok! Homlokomat nekiszögeztem a régi falnak, hát itt vagyok, - rég ide vágytam, lássatok, innen őrizem az emlékeket, a kertet, a deres fájdalmakat, innen vágytam az anyai csókra, lesve, bújva, amit már nem kapok... Én, ki gondolatban ott járkálok a régi ház előtt, lelkemben őrzöm, nézem: mint méla figyelő a felhőt... A néma ház előtt - nem rejtem el többé magam innen jöttem, ahol ma már csak csend és béke van...


2014.06.16. 8:36:36

Gőghné Dán Rozália Az én tanyám Kicsiny tanya hol vagy, állsz-e még? A gyönyörű fák suhognak-e körülötted, mint rég. Hosszú hajú copfos kislány vágyakozva futna feléd, Csengő hangon kiáltva, itt vagyok ismét. Gyermekkora legszebb álmát újra visszavárja, Kicsiny kerted virágait ápolná imádva. De szobád ablakán kinézve már csak az emléket látja, Halvány fények az eperfa soron lassú táncot járnak. Kik ott éltek, csupán csillagfényként térnek haza, A copfos kislány is már őszült hajjal gondol vissza. Tudom, érzem, Te ott állsz még csendesen, Az orgona illata közt várva csilingelő kacajunk dallamát. S majd ha eljön az idő, szívünk lüktetése megáll, szívem ott hal meg szívedbe zárva, hogy így éljem életem tovább. S te csak szeress emlékezve, szenvedéllyel tovább.


2014.06.16. 8:36:36

Gőghné Dán Rozália Vágyak Te megtöltötted életem vágyakkal, álmokkal, reménnyel és szerelemmel. A sötétben nem kell, hogy lássalak, hisz érintésed vágyakozva érzem. Kérlek, ölelj magadhoz, mint rég, gondolatban veled vagyok mindég. Csendesen várom jöttödet felém, kézenfogva induljunk új utunk elé. Büszkén, boldogan, teli reménnyel, haladjunk álmaink felé, míg melegen süt le ránk a nap sugara, erőt adva nekünk hosszú utunkra. S majd ha eljön az idő, szívünk lüktetése megáll, szívem ott hal meg szívedbe zárva, hogy így éljem életem tovább. S te csak szeress emlékezve, szenvedéllyel tovább.


2014.06.16. 8:36:36

Németiné Kodrán Erzsébet Fát ültettem Az első fa, amit ültettem, Nem volt más, csak egy szem dió. Ott találtam a répaföldön, Varjú hozhatta vagy egy rigó. Pici vékony szára volt csak, És két, három kicsi levele, De harsogóan zöldelt a fácska, Életerővel volt tele! A kert végében, a méhes mögött, Ástam neki ültető árkot, Tapostam mellé jó puha földet, És dugdostam köré hóvirágot. És nőt a kis fa, évről évre Hajtotta, növelte sok-sok ágát, Pár év múlva a méhesre terítette Árnyat adó hűs koronáját. Évtizedek jöttek, mentek, Lerombolták a kis tanyát, De a sors valahogy megmentette A pusztulástól a diófát. És ha jön a tavasz minden évben, Új lombot hajt minden ág, És kinyitja pici fehér szirmát A vele ültetett hóvirág.


2014.06.16. 8:36:36

Németiné Kodrán Erzsébet A Munkácsy kiállításon Ahogy ott álltam tágult szemmel, Az óriási kép alatt, Lebénított egy pillanatra, A múltba szálló gondolat. Úgy éreztem, hogy ott vagyok én is, A kereszt alatt a Golgotán, S kezemre hajtott fejjel mondom, Szívet szaggató bús imám. Jaj Uram, mit tettünk Veled, Hogy így ért véget az életed? Istenségedet semmibe vettük, A töviskoszorút fejedre tettük. Gyenge testedet keresztre vontuk, Istenségedet megtagadtuk. Jaj, Uram megadtad mégis, Hogy a bűnömet megbánjam én is! Hogy láthassam ezt a tündöklő képet, A földöntúli, sugárzó szépet! Mert adtál nékünk egy olyan mestert, Egy igaz szívű, magyar embert, Kinek lánglelke látta a csodát, És átszárnyalva időn, téren át Elénk hozta vászonra festve, A megbocsáthatatlan Golgotát!


2014.06.16. 8:36:36

Pelle Ferenc Remények háza Futottam, döcögtem, sok év van mögöttem. Eddig már nyolcvanöt, a remény többhöz köt. A halál elkerült, a létem sikerült. Mennyi még nem tudom, szép lassan lefutom. Ez nekem bőséges..., sok nem lehet hátra, hálából kezemet kulcsolom imára. Hosszú úton menegetve így is közeleg a vég, ott fenn csillagok táncolnak, övék a végtelen ég... Utam mellett bokrok, árok, fa tetején varjú károg. Gerlepár fészkel a fán, kérő szemek néznek rám. Haladva életem útján, göröngyös út, néhol virág; ha megállok, s visszanézek, kísérőm a bűnös világ.


2014.06.16. 8:36:36

Látásomat zavarja a lét, távolban szépen zöldell a rét. Föld forog..., látszólag kerekbe, szél felkavart port fúj szemembe. Virágzó akácfa menyasszony marasztal, dolgos méhecskéknek terített az asztal. Állok, mennék tova..., visszanézek jobbra, jön felém egy kutya, követője kobra. A kutya vicsorog, a kígyó tekereg, földet hord egy ember..., talicska nyekereg. Út szélén leülök, kobra orvul támad, próbálok elfutni, de a lábam fárad. A kutya is gyanús, mintha veszett lenne, szívemre pályázik, neki az kellene. Páros fasor szabta úton menekülök, miközben azt érzem, csak ülök, csak ülök... Hirtelen ébredés..., másként érzem magam, lassan megtalálom belém szorult szavam. Ismét elindulok..., nincs idő, nem várok, egyre inkább érzem, álomlábbal járok. Megyek..., mendegélek..., ha lehet, míg élek, létem különleges, sors kezétől félek. Találkáink voltak..., remélek még párat, szép gondolatokból építhetek várat. Amerre most megyek, virágoskert látszik, kapujához érve a szemem káprázik... Ami volt megszépült, olyan, mint festett táj, számomra vonzó lett, tátva marad a száj. 52 Antológia 2014.indd 52

2014.06.16. 8:36:36

Betérek a kapun, be az épületbe, a fogadó látvány nincs előlünk rejtve. Vajszínben a falak, a mennyezet fehér, a látott összhatás nyugtatóval felér. Központ felé megyek virágágyak között, sarkokban is virágszékek, padok mögött. Hihetetlen ennyi mozgó fehér virág, szegfűtől rózsáig itt a virágvilág. Úgy látom ez kórház: nővérek fehérben, mindent megtesznek a beteg érdekében. Reménnyel aggódó orvosokat látok, megnyugodva én is gyógyulásra várok. Ők is hófehérben ismert főorvossal, nyugtatóként ható biztató mosollyal. Négy évvel ezelőtt sárgán voltam itt benn, kijelentem, Velük megáldott az Isten. Bizodalmam most is gyógyulással ér fel, hit - remény - szeretet igaz érzésével. Mások is reménnyel várnak itt napokat, nem pedig a fénylő égi csillagokat... Ismerős e kórház, már kétszer voltam itt, egészséget kaptam, visszahozott a hit. Akkor is és most is szeretet fogadott, Isten, orvos, nővér új életet adott. Jelentkezés után adatszolgáltatás, vérvétel, lázmérés, ebéd, s ágyfoglalás. EKG fontos volt, szívem megkívánta, furcsa állapotát egészségem bánta. 53 Antológia 2014.indd 53

2014.06.16. 8:36:37

Napi menetrendet előírás szabta, állapothírt beteg főorvostól kapta. Az a hír volt kedves: „Már holnap elmehet, ha vigyáz magára, egészséges lehet.” Ez nem oly egyszerű, sok betegség hosszú, ész nélküli létért ez a testi bosszú. Én is adok okot a testi haragra, bajban megfogadom, vigyázok magamra... Mindegy, mily a kórház, furcsaságok háza, van beteg, mit sem ad magára sem másra. Sok öregnek agya kihagyásit játszik, nem tudja mit csinál, nővérrel vitázik. Volt éjjel, hogy egy nő hangosan kiabált: „Segítség! Segítség!” Nem tudtuk mit csinált. Hamar kiderült, hogy nem akart mosdani, tudott szitkot, átkot nővérnek mondani. Működő dumagép..., be nem állt a szája, hangos csevegését fűtötte a mája. Folyt belőle pletyka, politika, epe, szavait kísérte hadonászó keze. Más meg menni akart, légyen éj vagy nappal, kérlelés nem hatott, bírta akarattal. Nem sorolom tovább, események bőven, reggel, délben, este és minden időben... Mindezt a nővérek tudomásul vették, kötelességüket türelemmel tették. Csak dicsérni tudom, amit öt nap láttam, mint egy beteg ember, többet nem is vártam. 54 Antológia 2014.indd 54

2014.06.16. 8:36:37

Nekem szerencsém volt, egészséget kaptam, én is igyekeztem, magamat nem hagytam. Szakszerű munkának gyógyulás a vége, BEL- három jó híre, betegnek reménye.

Németh Józsefné Öreg szív Ó, én öreg szívem ne játssz A hegedűddel ilyen kopogós ütemű, Kihagyós szívhúrján elpattanó fals zenét! Ne tedd ezt velem, hiszen úgy bízom benned Mint az artista a magasba, ha nincs biztosító kötél. Nekem a biztonság, egy másik szív, Mely mellettem dobog, szép egyenletes, de már nem Virtuóz hegedűszóval. Ez a zene kísérjen engem, amíg csak hallani vélem. Ugye nem nagy kérés? Te, aki mindent tudsz, tedd meg nékem. Tudom, kicsit sokat kérek. Hiszen adtál nekem e másik szívvel Ötvenhárom évet, Vivaldi négy évszak összes csodálatos zenéjével. Adj még Uram egy kis ráadást! Megköszöni néked két öreg szív, Kicsit fals hegedűszóval.


2014.06.16. 8:36:37

Dávid László Múló idő Minden álmom olyan mint a lábnyom amit feltölt a Föld szűz homokja. Előbb mutat valamerre utat, majd nem vezet sehova az útja. Éji sötét kopog mint a sörét, Körülöttem nyögdécsel a magány. Nagyon messze, a távolba veszve most illan el a szép perc valahány. Színes kendő, virág, rózsavessző, mi dísze volt rég az életemnek, mind elhagyott. Maga után magot, jövőt nem szórt, messze menetelnek. Megbékélve, végleg beletörve, búcsút intek bús lélekkel nekik. Amit tudok, hogy a fakult álmok múló időt utól nem érhetik.


2014.06.16. 8:36:37

Dávid László Suttogó szavak Fenn a hegygerinc mohazöld puháján fekve nézem, hogy apró, kicsi felhő hogyan igyekszik a sietők után, s mire eléri, ő is hozzájuk nő. Közel vagyok itt, most közel az éghez. Fáradtan hever mellettem az idő, a könyörtelen, a sorsom, mely végez a múlttal és nem érdekli a jövő. El is fáradtam. Közben elavultam. Nem tudok semmit a rohanó mából. Elévült majdnem mind, amit tanultam, s lehullott rólam, mint gyümölcs a fáról. Csak azt tudom, hogy jó volt veled élni. Szerettem hajad, a tested illatát, s amitől féljek, nem volt akkor semmi, körülvett sok-sok szerető jóbarát. A kövek apró, vékony repedésén fölért hozzám a Föld suttogó szava. Fent közel az Ég. Lent a sötét mélyén vihar készül, s szólnak, siessek haza.


2014.06.16. 8:36:37

Rákóczi Rudolf Géza Ima az örökkévalóhoz Kín-keserves ima ez, Amelyet ma mondok: Ránk szakadtak a keservek, S a mérhetetlen gondok! Mi atyánk, Úristen, Ki fenn lakozál az égben... Az elérhetetlennek tűnő Nagy-nagy messzeségben! Szabadíts meg a gonosztól, Mi lakozék lelkemben! Már olyan régen kerülgetsz, Mondd, miért versz úgy engem?! Sem szebb, sem jobb már eztán sem leszek. Mely felülmúlna Téged, Hisz ezen múlik mítoszod, S nagy-nagy dicsőséged! Az életet, melyet tőled kaptam Olcsón nem adom... Bár tiéd ez a csonka ország, És a ... Hatalom! Már létem sincsen a Reményhez, Mely úgy vonzana engem... Vonj ki engem e világból, Szabadítsd fel lelkem! Most és mindörökké...Ámen!


2014.06.16. 8:36:37

Rákóczi Rudolf Géza Farsangi hangulat 2013 Az éjszakai élet csodás, vad varázsa... Terül rá diszkréten a csábos világra. Lassan vége már a télnek, s szállanak a darvak... Zöld tájakra vágynak, mert élni akarnak. A füsti fecske is felkeresi régi fészkit... Ott akarja kikölteni apró kicsinykéit. A gyermekek ott pecázgatnak az erdei tóban... Fácánkakas kapirgál az orgonabokorban. Nagy a sürgés-forgás, minden egyes házban... Farsangra készülődik a falu apraja és nagyja. Hangos dudaszótól hangos a határ... Szakállas vén Télapó már más határban jár. Víg muzsika közben sül az ízes fánk... Finom, édes falatokra éhezik a szánk. Csinos, finom, friss menyecskék ropják a víg táncot, Óljában a Bodri kutya szaggatja a láncot. Így telt el a farsangi bál víg mulatság közbe... Nyugodalmas jó éjszakát most és mindörökre!


2014.06.16. 8:36:37

Suhajda Lászlóné Az én kiskertemben Az én kiskertemben sok az egyszerű virág, többek között nyílnak a nekem oly kedves petúniák. Van közöttük fehér, sötétlila, áradó, gyönyörű, színpompás, s világos lilák. Olyan ez a kiskert mintegy virágos szőnyeg, pillék szállnak rá, kicsit megpihennek... Odacsalogatják a szorgos méheket, virágport vagy talán egy kis mézet is gyűjtenek? Estefelé sokat sétálgatok itt, nézem a színt, a pompát, beszívom kertem édes illatát, hogy ne adjak hálát? Jön az esti szellő, a csillagokig szárnyal, s úgy tűnik el a szürkeség - a petúniák esti illatával. Évente nem vetem én e virágokat - magjukat elszórják, jövőre újra meg újra kikelnek, a sok-sok színes petúniák. Kísér a gond,- s azt nem tudom, hogy nekem lesz-e még nyár? „Az élet beszéde”, látlak-e még titeket, lila petúniák?


2014.06.16. 8:36:37

Zvolenszki Andrásné Ördöglakat Körülöttem ólmos csend van, riadt szívem benne dobban. Fülemben hallom a ritmusát, magamban vívom a tusát. Mi hiányzik, mit akarok, a lelkemben mi kavarog? Fagyott a perc halott vagyok, szabadulnék mégsem tudok. Szaladnék ki a világból, mégis érezném, hiányzol. Ördöglakat, mely fogva tart, ez az ami szívembe mart! Zvolenszki Andrásné Körforgás Nagy pelyhekben hull a hó, táncát járja télapó. Zúzmarás fák ringanak, jégvirágok nyílanak. Kéz a kézben szél és fagy, ablakokon csipkét hagy. Mesés tájra hófehér fátylat szór az ezüst dér. Így szép igazán a tél. Hideg márvány mit ígér? Alvó magot hó mélyén, életet a föld méhén. Eljön majd a kikelet, ébred mint a szeretet. Körforgás egy üzenet, éld boldogan életed! 61 Antológia 2014.indd 61

2014.06.16. 8:36:37

Zvolenszki Andrásné Az est szépsége Észrevétlen érkezik, halkan, csendben, bukónap bíborától sosem rebben. A fénykabátját sötétre cseréli, fekete bársonyát égre teríti. Majd éjjeli lámpások következnek, utat mutatnak a szerelmeseknek. Sötét kabátján gyémánt fénye csillog, égbolton öreg hold sarlója villog. Békés nyugalom lopakszik nyomában, tücskök zenéje szól a félhomályban. Szíved érinti dallamos üteme, Te ráébredsz, milyen gyönyörű az este!


2014.06.16. 8:36:37

Dócs György A sors találkozója Hányszor elgondoltam - régen, Vajon, meddig tart egy szerelem. S vajon keresni kell-e Vagy egyszer szembe jön velem. A sors találkozója volt ,mikor Mi ketten egymásra leltünk, Szerelmünk csodásán indult, Már jó sok éve jön velünk. Meddig tart? - Ki tudja. Kettőnktől függ, hogy alakul! A tenger is sokszor háborog, De csendes a mélyben, ott alul. Ahol nyugalom van, s béke, Forog az élet kerék, Egységben lebeg a lélek, S a boldogság nincs szerteszét. S ahogy lüktet a Tenger, Úgy lüktet az életem is, Segíts, hogy ne háborogjon. Tudni kell válni, s együtt élni is. Az élet rohan, s fut velünk. A kínzó másodpercek lassúak, Boldogság, ne fuss, maradj meg nekünk . Ne siess úgy - mert a szív megszakad. Látod, a felhők szertefutnak. Lágy szellőt hoz az alkonyat Kicsit délután van már nekünk, De ad még az alkony csókokat.


2014.06.16. 8:36:37

Baráthné Hopka Ágnes Az este Leengedte fekete függönyét az este, mintha a földi történés egy színjáték lenne. Színjáték? Talán az is, de kit érdekel, ha este tekintetem az égre emelem. Titokzatos és mégis megnyugtató, valahol ott fenn lakik a mindenható? Csillagok, ti távoliak, aranylón fényesek, egyszer én is ott szeretnék lenni köztetek. Ti vagytok azok, kikre mindenki felnéz, mindennap ragyogtok, fényetek nem vész. A Hold is egyformán világít mindenkire, sohasem haragszik meg senkire. Ott fenn minden egyszerű, tiszta és igaz. Nem úgy itt lenn a Földön, hol minden színpadias.


2014.06.16. 8:36:37

Baráthné Hopka Ágnes Madarak tusája Deszka madáretetőben a félénk gerle pislog nagyokat, magot keresve. Tétova madár mire észbe kapna, siserehad érkezik nagy vigalomra. Teríteném elé a finom búzát, verebek hada vívja tusáját. Apró kis szárnyasok bántják a nagyot, ütik verik szegényen a tollazatot. Elhessentem kezemmel, ide-oda ugrálva, incselkednek tovább kedvemet elrontva. Ej, ti apró népség, de elszaporodott, egész nap szórhatnám elétek a magot! Csicseregve néznek bele a szemembe, tollászkodnak egyet, majdnem, hogy nevetve. Sárga kis szájuk a fülükig ér, mi vagyunk mi, a szürke veréb. Éhesen ijedten elröppen a gerle, port verve utána a szürkék serege. Nem tudom én, hogy kitől tanulta, már ez is ilyen szemtelen fajta?


2014.06.16. 8:36:38

Bondár Zsuzsanna Utódainknak „Minden írás hagyaték és örökség Összerakva, akárcsak egy képregény. Sorok között sok mindent felfedezhetsz A múltból, - egy érző, emberi lelket” Napjainkban szép számmal bővül a tábora azoknak, kik belső késztetéstől indíttatva tollat ragadnak és írnak. Ezen személyek nagy része az idősebb korosztályba tartozóak, egyrészt azért, mert már a mindennapok feladatai csökkennek (ha idejével jól gazdálkodik és nem vállal többet a kelleténél az a szép-korú), másrészt pedig azért, mert már annyi ismerettel, tapasztalattal rendelkeznek, hogy azt valami módon továbbítani szeretnék. Az egyedül maradottaknak nincs kiknek sorjázzák el gondolataikat, hogy azok meghallgatásra találjanak, így az a meghitt, nyugodt pillanat, amikor egy emlék a felszínre bukkan, szinte kényszerítő hatással bír annak rögzítésére. Ilyen módon mesékbe illő történetek, elfelejtett szokások, letűnt idők emlékei látnak napvilágot, melyekről a jelen kor ifjainak nem lehet tudomásuk, miután azt nem tapasztalhatták. A történelem órák ritkán szolgálnak olyan ismeretekkel, melyek egy-egy ember életében a tettek, cselekedetek mellett, azok lelkivilágát is feltárhatnák, holott minden cselekedet belső indíttatásból születik. Akár a forradalmak, társadalmi változások, akár egy élet küzdelmes útját követjük, a változtatások, döntések, célért való küzdések, a jól megfontolt emberi érzésekből fakadnak. Így válnak meghatározóivá a család, vagy társadalom életében. Egy család története nem csak az élő vagy élt személyek tetteit ismerteti olvasójával, hanem a reájuk nehezedő, állandó változások okozta alkalmazkodási képességet is, amit az átélt érzésekből származó tettek váltanak át eseményekké. Így válhat egy családi történet egy egész társadalom tükörképévé. A népi hagyományok sokfélesége, valamint az irodalom igyekszik bár pótolni a múlt emlékeit azon személyek számára, kik fogékonyak annak megismerésére, ám sokan vannak, kiket a jelen, a napi küzdelmes élet tá66 Antológia 2014.indd 66

2014.06.16. 8:36:38

vol tart a magasztosabb értékek megismerésétől, a szép és valós emberi érzések világától. Ők a megkeseredett életű emberek, kik nem is akarnak kilépni zárt világukból. Egy német filozófus szerint (Karl Rahner) „Önmagát kell vádolnia annak, akinek üresek a napjai. A hétköznapok is kincseket érő belső érzéseket rejtenek magukban, csak meg kell keresnünk azokat”. Úgy gondolom, hogy egy utód, aki egy leírt történet olvasója, hasonló kincsekre bukkanhat akkor is, ha az egy ismert személy mindennapjairól szól csupán. Az a leírt esemény a sorok között elénk tárja nem csak a csupasz tényt, hanem az azt kiváltó okot és okozóját is. Elgondoltat, csodálatot kelt, kitartásra buzdít, megtanít az akadályok leküzdésére, az emberi élet igazi értékeinek megbecsülésére egy-egy leírt, egyszerű írás is. Így válik hagyatékká. Próbálkozz hát szép-korú társam utódaidban is kifejleszteni azt a képességet, hogy idők múltával ők maguk is, ne csak a könnyen elavuló anyagi kincseiket hagyják örökségül gyermekeik, unokáik számára, hanem a leírtak nyomán olyan emberi érzésekből származó szépségeket, melyek valóban szebbé tehetik életüket. Igyekezz hát, hogy (mielőtt még átköltöznél ez árnyék-világból az örökkévalóságba) hagyatékodból ne hiányozzon egy olyan írás, mely egyszerűségében is emlékeztet, tanít és felejthetetlen örökségül szolgál utódaidnak! Rajta hát! Ne habozz! Cselekedj! Írj! Bondár Zsuzsanna Zengő ÁBÉCÉ-s történetek A- ARANYALMA ÁGHEGYEN Aranyló napsugarak cirógatták a kis almafát. Halk szellő susogott az ágak között. A zöld levelecskék kényeskedve zizegtek. A nagyra nőtt, sárga almácskák büszkén mutogatták kerekded formáikat. Tudták, hogy őket mindenki szereti. Legbüszkébben mégis az ághegyen ülő aranyalma big�gyeszkedett. Alexandra és Ágika épp az almafácska árnyékában rendezgették babaszobácskáikat. A zöld fű, mint puha szőnyeg csiklandozta talpacskáikat. Sze67 Antológia 2014.indd 67

2014.06.16. 8:36:38

rettek mezítláb járni a tiszta, illatos fűben, végigheveredni a kis pokrócon, szemlélni a szél lengette bárányfelhőket és számlálgatni az aranyalmácskákat. Babáikat már elaltatták, s hirtelen mozogni támadt kedvük. - Gyere Alexandra, játsszunk körjátékot! – szólt Ágika. Ám kettőnek igen nehéz körjátékot játszani. Sebaj! Kézbe kapták Kata babát és Micimackót, így máris négyen lettek. A kis almafácska alól messze hallatszott énekük, hogy „Lánc-lánc Eszter-lánc…” Az egyik fordulónál Ágika véletlenül a kis almafácska törzséhez ért és abban a szempillantásban – potty!– egy gyönyörű aranysárga alma elébük pottyant. Képzeld, épp az ághegyen ülő aranyalma volt az, mert ő volt a legérettebb és legédesebb, aki a legtöbb napfényt kapta. Egyből vége szakadt a játéknak. Aranyalmájukkal anyácskához szaladtak, hogy megmosva, igazságosan kettészelve adja vissza nekik, amit aztán nagy élvezettel fogyasztottak el. Azt hiszem egy-egy falatot Kata baba és Micimackó is kapott. Mi több, még én is belekóstolhattam az ághegyről pottyant aranyalmába! Mondhatom, azóta sem ettem finomabb gyümölcsöt annál az aranyalmánál! B - BARI BÉG, A ZÖLD GYEPEN Barika és Marika délutáni pihenőjüket élvezték. Marika az új mesés kifestő könyvét nézegette - hasonlítgatta színes ceruzáit a megfelelő színekhez úgy, hogy közben ki is próbálta azokat. Barika legelészett a zöld pázsiton a léckerítéssel elválasztott kiskertben, a gyümölcsfák árnyékában. A virágok illatát ide-oda hordozta a szellőcske, a tarka pillangók röpködtek és a dolgos méhecskék zümmögése is hallható volt. Barikának minden tetszett, csak a méhecskéktől félt egyedül, mert egyszer, valamikor, legelés közben egy méhecske olyan nagyot szúrt orrocskájába, hogy arra még mindig világosan emlékszik. Most is egy szemtelen méhecske odamerészkedett, ahol Barika tépte orrocskájával a zöld füvecskét. Barika méregbe gurult: Megállj! Megfizetek neked a múltkori szúrásodért, kikergetlek a kertecskémből! – kiáltozta a méhecskének. Ám az mit sem hederített a Barika kiáltozásaira. Tovább ingerelte azt, röpdösve át és vissza a kerítésen. Barika, aki jó ugró volt egyszer csak - huss! – átugrotta a kis léckerítést és újra a méhecske után iramodott. Hogy-hogy 68 Antológia 2014.indd 68

2014.06.16. 8:36:38

nem, egy patak előtt találta magát. Mit nekem patak? – átugrotta azt is. Igaz ekkor már a méhecskét nem is látta, csak a szép virágokat és a magasabb zöld füvet nézte. Kóstolgatott is belőle alaposan, amíg egy erdő került elébe. Csodálkozott is Barika, mekkora fák, és egyikükön sincs gyümölcs? Természetesen az erdőben leselkedő veszélyről sem volt fogalma a kis Barikának és már indult volna még beljebb az árnyékosabb fák felé, amikor a jól ismert Bodri ugatására lett figyelmes. Szerencséjére Marika észrevette eltűnését és a Bodri segítségével nyomára akadtak a kis Barikának még mielőtt az a farkassal találkozhatott volna. Bodri és Marika nagyon megdorgálták Barikát, aki szemlesütve belátta könnyelmű viselkedését és megígérte, hogy soha többé nem kóborol el hazulról. Ezt a fogadalmát be is tartotta. Így Marika és Barika ma is jó barátságban éldegélnek, vigyáznak egymásra és olyan szófogadóak, mint az igazi jó gyerekek, éppen, mint ti, kik e történetet olvassátok. C - CIRMOS CICA EGERÉSZ Cirmos, a „Nagybajszú” korgó gyomorral ébredt. Körülnézett. Sötétség minden oldalról. Előtte tányérkája, de üres. A vizes bögréjében egy korty víz nem sok, de az sem volt. A házban csend honolt. Morzsi kutyus is, csak álmában vakkantotta el magát. Bizonyosan álmában is a csontért küzdött. Házikója, amire az volt írva, hogy „HARAP – LAK”, alig volt látható, úgy körülölelte az éjszaka. Cilike, Cirmos jótevője is álomország kapuján belül rekedt, mert esze ágában sem volt felébredni. Egyedül Cirmos tekintgetett körül, zöld pupilláin át úgy látott a sötétben is, mint Cilike elemlámpával este. Azon töprengett, honnan szerezhetne bár egy falat kenyeret, amivel éhségét csillapíthatná? Elhatározta, hogy tüstént szerencsét próbál a sötét éjszakában. Úgy is volt. Behúzta körmeit és a talpán levő párnácskák segítségével nesztelenül osont ki a házból az udvarra, majd a kertbe. Alig ért ki, valami neszt észlelt a rózsabokor felől. Csak egy vékony csíkot látott. Előbb azt gondolta, hogy egy fürge gyíkocska. Azután szaglászni kezdett és megállapította, hogy az a csík, az egy egérfarok! Ahol viszont egérfarok van, ott egérnek 69 Antológia 2014.indd 69

2014.06.16. 8:36:38

is lennie kell! Megkerülte a rózsabokrot és lesállásban mozdulatlanul várt. Nem hiába. A kisegér kidugta apró fejecskéjét, és máris érezte a veszélyt, menekült is azonnal más irányba, Cirmos utána. Már–már letaposták a kisebb virágokat, mire a kisegér „egérutat” nyert és eltűnt egy másik földi lyukban. Cirmos sokáig bánatosan nézte azt a rést, ahol a kisegér eltűnt. Hiába. A sok mozgás és hiábavaló várakozás még éhesebbé tették. Bánatosan vonszolta el magát Morzsi lakosztályához, ahol egy nyávogással jelezte érkezését. Morzsi egyből talpon volt és a „Harap - lak” ajtajából kérdezte Cirmost: - Mi van veled, éjnek idején háborgatsz? Cirmos elmondta barátjának kudarcos kalandját a kisegérrel és azt is, hogy nagyon éhes. Morzsinak megesett a szíve Cirmoson és gyorsan megvendégelte a félretett fél csirkecombbal, amit jobb időkre, azaz az éhínség idejére tartogatott. Cirmos jóllakva hálásan nézett barátjára és csak most értette meg azt a közmondást, hogy „a jó barát a szükségben ismerszik meg”.


2014.06.16. 8:36:39

Belovai Antalné Az elcserélt tízórai avagy a süni, aki /meg/szerette a májkrémet Szervusz, kedves Olvasó! Ma feltétlen szeretnék neked bemutatni egy nagyon kedves sün-családot, akik nem is olyan régen lettek az én barátaim. Ez a család áll egy apából, akit Somának hívnak, egy anyából, akinek Szerafin a neve és vannak a gyerekek. Ők hárman vannak testvérek: Szederkény, röviden Derki, ő a legnagyobb fiú, és a süniskola negyedik osztályába jár. Simi, ő a középső süngyerek, ő is fiú, ő harmadik osztályos. A legkisebb kislány Szofi, ő még óvodába jár. A kertnek egy sarkában laknak, éppen ott, ahol az aranyesőbokor nagy kiterjedésével, gyönyörű színfoltja tavasszal a kertnek, nyáron pedig dús zöldjével kellemes hűsítő látvány. Egy kellemes tavaszi napon, mikor a kertben éppen az aktuális teendőket végeztem, akkor találtam rá lakhelyükre, amelytől nem messze volt a komposztáló. A komposztálótól kis csapás ment egyenesen a sünik otthona felé. Ezen az úton járt élelemért, bogarakért, gilisztákért, csigákért, és persze konyhai maradékokért Szerafin, és innen látta el a családot élelemmel. De hogy a minap megesett történetemet elmeséljem, neki is kezdek. A tavaszi szünet első napján, ami a fiúkat érintette, kirándulásra mentek. Szerafin alig győzte a munkát, mert a mosnivalót is betette az aranyeső bokor túloldalán folydogáló patakba, hogy addig is ázzanak, míg ő a fontosabb dolgait elvégzi. A fiúknak útravalót kellett készítenie a kirándulásra, közben Szofi is ott lábatlankodott, mert őt meg Soma papa vitte volna a sün oviba. Szerafinnak először a fiúkat kellett ellátni. Még az este eldöntötte, hogy Siminek kenőmájas kenyeret készít, ezt úgy találta a komposztban. Simi nagyon jó természetű gyerek volt. Nem válogatott, szót fogadott, néha még segített is gilisztát keresni, ha Derki éppen nem csalta el gyíkokra vagy kígyókra vadászni. Tehát, mint mondtam, Simi májas kenyeret vitt, mivel nem válogatott, neki mindegy volt, mert szinte mindent szeretett. 71 Antológia 2014.indd 71

2014.06.16. 8:36:39

Talán csak a paradicsomos ételeket nem ette meg. Készen volt Simi uzsonnája. Derki már keményebb dió volt Szerafinnak. Ő volt a nagyfiú, a csapatkapitány. A kicsik mindig is hallgattak rá. Persze akkor is, amikor csibészségeket csináltak, de Soma és Szerafin mindig tudták, hogy honnan fúj a szél, Derki, nagyon válogatós volt. A májas kenyeret biztos nem ette volna meg, pedig még soha meg nem kóstolta. Szerafin úgy gondolta, hogy becsomagolja neki a tegnap talált hamburgert, amelyen jó sok ketchup volt. Így megoldotta a fiúk tízóraiját, amit a kirándulásra vittek. Gyorsan bement még, megnézte Szofit, hogy mit vett fel. Szerencséjére neki nem kellett készíteni semmit, mert Szofi napközis volt. Soma készen állt, hogy Szofit elviszi az oviba, de úgy gondolta, hogy a fiúkat is átkíséri az úton, mert ilyenkor reggel nagy a forgalom. A fiúk felkapták a becsomagolt uzsonnát, táskájukba tették, és siettek előre, mert már igencsak késésben voltak. Mikor beértek az iskolába, mindketten mentek a saját osztályukban. Derkiék a szürke marha gulyát nézték a nemzeti parkba, Simiék pedig a fehértói madár lesre mentek. Sokat mentek, nagyon elfáradtak Simiék. Megéheztek, letelepedtek egy bokor alá. Simi kicsomagolta a gondosan lapulevélbe tekert Hot-dogot! Elámult, anya tudja, hogy ő nem szereti a ketchupot, miért ezt készítette? Most már rettenetes éhes volt. Először megpróbálta csak a húst kienni, de az egész tiszta paradicsom volt. - Hoppá… ez nem is olyan borzasztó! - Gondolta magában, és szépen lassan megette az egészet. - Húú, ez nagyon finom volt. Elgondolta, ha hazamegy, titokban kimegy a komposztálóhoz, hátha talál még hot-dogot. Ám nézzük csak mi történt Derkivel, mert ha Simi ette meg a hot-dogot, akkor, jaj… neki maradt a májkrémes kenyér! Derki is nagyon elfáradt, mert jó messzire be kellett menni a nemzeti parkban. Nagyon megéhezett az egész osztály. Letelepedtek egy fészer hűvös sarkába. Derki alig várta, hogy kicsomagolja az elemózsiát. Végtelen düh fogta el, mikor meglátta a májkrémes kenyeret. Dacosan visszacsomagolta, mert képtelen volt még ránézni is, és hihetetlen volt, hogy anya ezt csomagolta neki. De az éhség nagyúr, egy kis idő múlva kezdte kibontani újból. Az illata, nem is volt olyan rossz. Ahogy kilógott a kenyér 72 Antológia 2014.indd 72

2014.06.16. 8:36:39

csücske beleharapott. Olyan ízt érzett, mint még soha. Hiszen ez nem is rossz. Miért nem mondta anya, hogy ez ilyen jó. Derki! Anya mondta, hogy ő rosszat nem adna neked, csak te csökönyös voltál, amit a fejedbe vettél, abból nem engedtél. Hát az én barátaim így szerették meg a ketchupos hot-dogot és a májkrémes kenyeret. Nagy volt az öröm mikor hazaértek, és elmesélték kalandjukat a tízóraival. Kedves Olvasóm, van olyan amit te sem ennél meg? Próbáld ki, mikor nagyon éhes vagy!

Belovai Antalné Ökörnyál az íróasztalom mögött Számítógépes kalandom 2006-ben kezdődött, amikor a barátnőm és én elmentünk egy számítógépes tanfolyamra. Ez volt a második dolog az életemben amire azt mondtam , hogy én képtelen leszek ezt elvégezni, vagy egyáltalán bármit is kezdeni a géppel. Az első dolog az autóvezetés volt. Nem kis izgalommal elvégeztük a tanfolyamot. Én úgy gondoltam, hogy itt vége is, ennyi telt ki tőlem. Karácsony felé a gyerekeim az apjuknál tapogatóztak - ezt utólag tudtam meg -, hogy mit szólnék egy számítógéphez. De meg kellett engem is kérdezni. Nem nagyon érdekelt és ellene is voltam, mert tudtam, hogy nem két forintos ajándék. 73 Antológia 2014.indd 73

2014.06.16. 8:36:39

Hát megkaptam tőlük! Vettünk utána a gépnek egy asztalt. Mikor beszerelték a számítógépet, a nyomtatót, meg a hangszórókat, a webkamerát, nagyon tetszett az asztalom, az a sarok kis saját kuckó volt. Külsőre igazán jól nézett ki, de őszintén gondoltam, hogy ez csak díszlet lesz. Ráadásul ami nem tetszett, hogy annyi vezetékkel kellett megküzdenem az asztal körül, úgy lógott itt a sok fehér vezeték, mint ősszel az ökörnyál. Elgondoltam, hogy így nem lehet takarítani, porszívózni sem. Ez volt a legnagyobb problémám akkor! Férjem készített az íróasztalhoz hasonló színű anyagból burkolót, ami eltakarja ezeket a vezetékeket. Na, megnyugodtam! Az asztal alatt már rend van. Most már csak meg kell tanulni kezelni a gépet. Azt nem lehet elmondani, hogy a gyerekek milyen lelkesedéssel vettek a szárnyaik alá és hogy nekem lépésről lépésre jött meg a kedvem. Sokszor és sok mindent elrontottam. Nem is egyszer, volt, hogy újra kellett telepíteni a gépet. Akkoriban még a szolgáltatás sem volt erre tökéletes, nem is beszélve magamról. Volt egy párszor, hogy a szolgáltatót hibáztattam, ha valami nem sikerült. Ők nagyon készségesek voltak, tudták - gondolták - hogy kivel állnak szemben. Előfordult, hogy ki akartam hívni őket, és megnyugtattak, hogy nincs baj, csak ezt, vagy azt csináljam végig a gépen. Amikor az iwiwre is felkerültem, akkor már nagyon profinak tartottam magam. Abban az időben volt a Nagyszülő-Unoka vetélkedő Budapesten. Rábeszéltem az unokáimat, hogy vegyünk részt rajta. Könnyen ment, mert ők értettek a géphez, én meg segítettem a kérdések megválaszolásában. Nagy móka volt! Azután még egyszer részt vettünk, más felállásban, aztán jött a következő év, akkorra már a legkisebb unokám is belenőtt a korba. Vele is fantasztikus volt. Akkor már kicsit jobban kezeltem a gépet, de mivel ő volt a férfi, átengedtem neki, és én inkább a felnőtteknek való kérdésekbe segítettem. Szerettünk volna a következő évben is menni, de akkor már elmaradt a vetélkedő. Ez volt a világon a legjobb dolog, együtt játszani az unokákkal. A mai napig sokszor szorulok a segítségükre, és sokszor mondják: ezt már mutattuk, én meg mondom, - magamban - hogy nem jól emlékeznek. Kérdeztem tőlük egyszer, hogy hogy kell csinálni a napocskát? Ők meg egymásra néztek és nem tudták, hogy miről beszélek, hogy rajzolni aka74 Antológia 2014.indd 74

2014.06.16. 8:36:39

rom talán. Mire megmutattam, hogy mire gondolok, s jól kinevették magukat, akkor mondták, hogy az nem napocska, hanem - most másolok - smile. Mivel fejlődök, mosolygónak hívom. Az unokáim segítségét kértem akkor is, amikor ki akartam javítani a képernyővédőn a dátumot. Itt ugyanis az unokáim közös fényképe van, és már nagyon izgatott, hogy nem jó a dátum és az idő sem. Már napokat töltöttem el azzal, hogy kiigazítsam, de sehogy sem sikerült. Az unokáim „távirányítással” mondták, hogy mit csináljak. Sehogy sem ment! Egyszer a férjem is erre „járt” és elmondtam neki ezt az égető problémámat. Mire ő - gondolom magában mosolyogva – mondta, hogy azt nem is fogom tudni megváltoztatni, mivel az a dátum az eredeti fényképen van. Egy másik mosolyogtató történet. Nem olyan régen történt meg, hogy egy kép méretét szerettem volna elküldeni valakinek, és sehogy nem találtam a szorzás jelet, ezen is napokat gondolkodtam, mire férjem csak foghegyről megjegyzi, hogy nem az X betű az? DE ! Pedig ezt is tudtam! Ő meg nem is számítógépezik! Van egy kis noteszem, abban írok minden megjegyezni való fontos dolgot: jelszavakat, e-mail címeket, képfeltöltés menetét stb. Persze így is beleesek olyan hibákba, amit tudnom kellene, de ehhez már az éveim száma is hozzájárul. Gyerekeim, unokáim hála Istennek profik a számítógép kezelésében, és telefonon keresztül meg tudok oldani sok mindent. Amit meg nem, azt mindig felírom, és ha itt vannak akkor elmagyarázzák és jókat mulatunk együtt az én ötleteimen. Mikor hosszabb ideig, pl. nyári szüneten itt vannak, olyankor a maguk igényére formázzák a gépet, és persze elfelejtik visszaállítani mikor elmennek, én meg csak bénán állok, (ülök), hogy mit is csináljak, de most már ravaszabb vagyok, mert amíg itt vannak addig leellenőrzöm, hogy mi van elállítva, és ha nem tudom megoldani, akkor még itt helyben kijavítják. Egy másik technikai csodáról is szeretnék beszámolni, ami számomra egyre követhetetlenebb, a mobiltelefon fejlődése. Körülbelül 10-12 éve történt, még nagyon „új” volt nekem a mobilom, úgy értem, hogy valamelyik családtagom lecserélte az övét és azt meg nekem adta. Örültem neki nagyon, bár akkor még inkább a vezetékeshez húztam. Történt, hogy egy iskolai tavaszi szünetben elkísértem az unokáimat egy 75 Antológia 2014.indd 75

2014.06.16. 8:36:39

kirándulásra. A vonaton ültünk, a gyerekek jó hangulatban, bohóckodtak, viccelődtek, kártyáztak, játszottak a mobilon. Én is valamiért elővettem az enyémet, biztosan helyzetjelentést szerettem volna haza üzenni, mikor észrevettem, hogy a gyerekek összesúgnak, mosolyognak, csodálkoznak, látszott, hogy rajtam. Kiderült, hogy a telefonomon akadtak ki, mert ilyet még nem láttak, mert az már őskövületnek számított. Mikor elmeséltem itthon, férjem is jót mosolygott a gyerekek őszinteségén, és egy közeli ünnepi alkalomkor, - valószínű születésnapra - kaptam egy vadonatúj mobilt. Hát kezdhettem elölről az ismerkedést a techikával. Azóta nem tudom már hányadik telefont használom, de nagy dolog az életemben a mai napig, és hiányérzetem van, ha nincs nálam. Nagyon hálásak vagyunk a családunknak, hogy megadatott nekünk a modernkori technika kezelése. Ez csak rajtuk múlott, hogy mi a férjemmel egy szélesebb világot is felfedezhetünk. Magunktól nem vágtunk volna bele, arról nem is beszélve, hogy nem is tudtuk volna megtanulni. Lehet, hogy nem a legtrendibb a telefonom, de a csúcstechnikát még nem tudom bevállalni anyagilag és agyilag sem. Már az ökörnyál formátumú vezetékeim sem zavarnak annyira, ha kilógnak a borításból és fantasztikus dolog, hogy a neten mindenre találok választ, amire kíváncsi vagyok és bárkit elérhetek, bármikor, bárhol vagyok a mobillal.


2014.06.16. 8:36:40

Németh Józsefné A hetvenkedő Reggel van, kinyitom a szemem, jaj, de fáj mindenem. Ó, te mindent halló, látó Isten, hagytad, hogy megérjem a hetven évem! Ma van a születésnapom, illő össze szedni magam. Nos, akkor tornázzunk, behajlítom ötvenszer a lábam fejét, kinyújtózni, megfogni az ágyam végét, ha fog a görcs, várok egy kicsikét. Az ujjaimat, tenyeremet összefonom, recsegnek, fájnak. Most segíts Istenem, hogy újra ezen a napon is, talpra álljak! Közben azon gondolkodom, hogyan is jutottam el idáig. Ne gondolkodj, haladj már, úgyis lassan mozogsz már! Ki az, aki így siettet? Rájövök, hogy én magam, hiszen sok- sok éve gyakorlottan teszem minden reggel ugyanazt. Kicsoszogok a fürdőszobába, elintézem amit kell, most jön a nagy attrakció, fésülködni kell. Ahhoz, hogy ezt meg tegyem, szembe nézek a tükörrel. Ó, Istenem ne hagyj el, ez lenne az ünnepelt? Mit tett velem az idő? Most látom, látom a csodát, hiszen olyan rosszul látok. Felteszem a szemüvegem, no ezt mégsem kellett volna. Ki az, aki reám néz? A szeme felpüffedve, arcán két mély ránc. Hová lett a szeme fénye, szájának szép húsos íve, szemöldöke alig van, haja: a szép szőke, lágyan omló hullámos? Lekapom a szemüvegem, a kép javul, no még egy kis vakolás, kihúzom a szemöldököm. Egy kis arcpír, ajakfény, befésülöm az ősz hajam. Belekacsintok a tükörbe, jó lesz ez a kép, csak hagyja Isten, hogy pár évig lássam még. A családom hallgatott, még a telefonon egy jókívánság sem érkezett. Reggel a párom jött be, egy csokor hóvirággal, no hetvenkedjünk most már együtt kedvesem, megcsókolt, megsimogatott. Istenem, lemerjem írni? A nyolcvanat is szeretném vele megélni. Főztünk, sütöttünk, mégis csak jöhet valaki, jött is vendég, a barátnőm, a sógornőm, testvérem a párjával. Még sem voltam boldog igazán. Hol vannak a gyerekek? Hetven év, te jó ég! A párom látta, hogy szomorkodom, ugyan, biztos dolgoznak. 77 Antológia 2014.indd 77

2014.06.16. 8:36:40

Jött a másnap, ugyan úgy, mint minden nap. Egyszer csak kopogást hallok, megfordulok, ki lehet az, mit akar? Lassan odaballagok, kinyitom az ajtót és ámulok. Megjöttek a gyerekek, a fiamék, a lányomék, az unokák párjukkal és a két kis gyöngyszem dédikém. Mindenkinek virág a kezében, így sorjáztak befelé, én meg csak tolattam hátrafelé. Aki csak eljött mellettem, tulipánvirágot nyomott a kezembe, a virág szaporodott, a puszik sorjáztak, a jókívánságok záporoztak, nem is tudtam hová kapjak. Letegyem a virágot? Fogjam meg a csokrot, amit a lányom hozott? Vagy csodáljam az emeletes tortámat? Ilyen szépet még nem is láttam. Mindez olyan gyorsan történt, a szívem oly hangosan dobogott és csak annyit nyöszörögtem, egy zsebkendőt adjatok. Az örömtől a sírás fojtogatott, fogtam a zsebkendőt, nyomtam a szememre, mégis hullottak a kön�nyeim, az égő gyertyák fejére. - Anyu, fújd el a gyertyát, mert vagy elolvad a torta, vagy elázik. Nem is remélted, hogy mindannyian itt leszünk, hiszen egy napot késtünk. Tudtuk, hogy vártad a telefonos jókívánságokat, bántott is bennünket, hogy mindenki hallgatott, apu volt csak a beavatott. Bocsáss meg, kérünk, most mindannyian itt vagyunk, és kívánunk veled eltölteni még számos születésnapot. Én kívánom nekik, hogy sokasodjanak ilyen szeretetben, én nem feledem, hogy egyszer velük hetvenkedtem.


2014.06.16. 8:36:40

Szántó Juli Sorsok A márciusi napfordulón túljutottak már, mikor Sándorék elkezdtek vackolódni a szántáshoz egy Kórógy melletti tanyán. A tavaszi búza vetéséhez nem késtek el, hiszen csak egy hete ment el a hó, a nap most kezdte megmutatni erejét. A tarló megszikkadt, indulhat a munka. A környékbeli tanyákon megpezsdült az élet, mert nagy nap az, mikor előkészítik a földet az új kenyérnek való búza befogadására. Sándor, a gazda kivezette deresét és megélesített ekéje elé fogta. A levegőnek föld illata volt, kicsi bogarak cikázva kergették egymást az opálfényű levegőben. Nagy csapat varjú táborozott a közelben, a csendet veszekedős verebek csiripelése törte meg. Sadika, a kicsi fiú is előkerült, nagy sapkája a nyakáig ért – majd belenő gyerek – gúnyája a földet seperte. Hiába kérlelte az anyja, hogy maradjon mellette, hiszen kicsi még, de ő szántani akart. - Hagyd, Rozika – szólt Sándor – hadd szokja a gyerek. Így indultak el ketten, a szikár, erős, büszke parasztember, mellette nagy csizmában botladozó gyereke. A háborún már túl voltak, szerencsésen hazajutott asszonyához. A tanyát rendbe rakták, az apósától előhasú tehenet kapott, az apjától lovakat. Mentek szótlanul a tarlón, Sándor álmodozva. Ha jó lesz az aratás, megnagyobbítják a tanyát, a gyerekeknek is kell egy különszoba. Az eperfa mögé górét építenek a kukoricának. Jó lenne egy új itatóvályú is. Sándor álmodozott, míg asszonya a szőttesre borította a megkelt tésztát, hogy lekváros kiflit sodorjon a családjának. Az ekevas mélyen vágódott a földbe sebet ejtve, nyomában kifordult a drága fekete magyar hant. A két ló fejét lehajtva ballagott a barázdák között, talán ők is érezték, milyen szent dolog, mikor szánt a magyar paraszt. Sadika már régen lemaradt apja mellől, zacskóba szedegette a szántás nyomán előbújt gilisztákat. A tyúkoknak gyűjtötte, majd örülnek neki. - Apa, nézd, mit találtam! – kiáltotta a gyerek. Egy fekete tárgyat mutatott, ami abban a pillanatban felrobbant és a gyerek már a földön feküdt. A lovak megvadulva rohantak a tanya felé. Sándor a rémülettől kővé 79 Antológia 2014.indd 79

2014.06.16. 8:36:40

meredt, majd szaladt Sadikához, aki élettelenül feküdt a fekete hantokon. Az apa az ég felé rázta az öklét. - Isten, miért nem engem öltél meg a háborúban? Miért a kicsi fiamnak kellett meghalni? Leborult mellé, arca sáros lett omló könnyeitől, üvöltött a fájdalomtól. Rozika a konyhából szaladt ki, még lisztes volt a keze a tésztagyúrástól. Mikor felfogta, mi történt, tépte a haját, szaggatta a ruháját, hangosan sikoltozott, kacagott. A tanyabéli asszonyok fogták le, később kórházba vitték, nem is került ki onnan többé. A gyereket csendben eltemették. A kicsi koporsót Sándor vitte. Tanyabeli emberek vették körül ünneplő gúnyában, kalapjukat mélyen a homlokukra húzva. Mögöttük asszonyok berliner kendővel jól betakarózva, mert a tavaszi szél egy kicsit csípett. Némán, összeszorított szájjal temettek. Pár nap múlva Sándort is megtalálták, ott lógott a szemöldökfán. Az após kivezette a tehenet az istállóból, a lovakat Sándor apja, az apró jószágot is elvitték. A bútorokat szekérre rakták. A tanyasiak behúzódtak a házukba, csak apró ablakaikon figyelték, hogy mi történik odaát. Még azon a nyáron a fecskék ott fészkeltek az üres ház eresze alatt. A következő években a Kórógy környéki tanyák egy része kiürült, az öregek közül sokan elhaltak, a fiatalok beköltöztek a városba, az elhagyott tanyákat lebontották. Megalakult a TSZ. Sándorék földjét már a TSZ traktora szántotta úgy, mint a többiét. Az egész környék a múlté lett. Azért az élet nem állt meg. Most már a TSZ emberei dolgoztak a drága földeken virradattól késő estig. Mikor az őszi ködök beborították a földeket, mikor ázott szaga volt a levegőnek, mikor olyan szürke volt az ég, mint a holtak arca, mikor a szél végigszáguldott a pusztán, sokan Rozika sikoltását hallották. Ilyenkor az asszonyok keresztet vetettek.


2014.06.16. 8:36:40

Kardos Mihályné Rekviem egy édesanyáért Az alkony szürke fátylát ráterítette a város utcáira. A narancsszínű lámpák opálos fénye, a főutca kirakatainak erőszakos ragyogása tépdeste az est egyre sötétedő palástját. Az alkony befolyt a belvárosi katolikus templom nyitott ajtaján és lágyan szétterült a fekete ruhában ülő gyászolókra, mintha az est maga is gyászba öltözött volna. Az oltáron égő gyertyák lángja remegett, mint a fájdalomtól megtört lélek. A mély csendben felerősödött a lélek szava, amely csak a szívekben hallható. Felcsendült a lélekharang. A gyászmise elkezdődött. Dr. Kószóné Balogh Éváért szállt a fohász a celebráló pap ajkáról. A holtnak a mennyei befogadásáért, a gyászolóknak megnyugvásért szólt az ima. Alázatban, a fájdalom döbbenetében, az élet tragédiájának átélésében együtt szállt az áhítat az Isten színe elé. A Mindenható, a gyászolók és az elhunyt lelke találkozott a megbékélés magasságában. Az öröklét ígéretében és Isten kegyelmében megnyugodva fejeződött be a gyászmise. Időközben az est szürke palástját feketére festette.


2014.06.16. 8:36:41

Dr. Bálintné Ágoston Ilona Két pohár pálinka Február volt még, de már mutatkoztak a tavasz jelei. Megenyhült az idő, elolvadt a hó, sarjadt a fű. Megérezték ezt a baromfiudvar lakói is. A tyúkok káráltak, szünet nélkül kapirgáltak. Lajos hangos kakaskukorékolásra ébredt. Fájt a tarkója. Megnyomogatta egy kicsit, köhécselve felült az ágyon és a sötétítő függöny mellett beszűrődő fénynél végignézett magán. - A, fenébe, le sem vetkőztem az este? Ilyen sokat ittam volna? Lábait leengedte az ágyról, az éjjeliszekrényen a cigarettát kereste, de üres volt a Munkás doboz. – A, fenébe – dörmögte és újból erősen köhögött. Papucsba dugta a lábait és felállt. Enyhe szédülést érzett, ahogy odacsoszogott az ablakhoz. Széthúzta a függönyt és kinyitotta az ablakszárnyat. Jólesett a friss levegő, nagyokat sóhajtott. Már szikrázva sütött a nap, hét óra volt. - Így elaludtam volna? Na, de vasárnap van – gondolta. Átment a konyhába, ahol a reggelinek semmi nyomát nem látta. Benyitott a lánya szobájába, aki még mélyen aludt, de hangosan köszönt neki: - Jó reggelt! A kisasszony még mindig alszik? – kérdezte, de erre semmi válasz nem volt. Kiballagott a WC-re, elszívott egy cigarettát. Visszajött, de a lány még akkor is ágyban volt. - Mari, kelj már fel! – csinálhatnál egy kis kávét, mit reggelizzek? - Hagyjon aludni, vasárnap van, különben is mondtam már, hogy kopogjon, ha bejön a szobámba. - Kelj fel! – még a tyúkoknak sem adtál és készíts reggelit! – Világ lustája vagy, a tegnapi mosatlan is itt van… - Jól van – majd elmosom, megvár az engem, maga úgy se mossa el – ébredezett most már Mari is, szemeit dörzsölve, nagyokat ásítva nyújtózkodott. - Hajnalba’ jöttél haza – mi? – hol voltál? - Bent voltam a városba’. Farsang van… - Kivel voltál? - Borival, meg a vőlegényével. - És, hogy jöttetek haza? - Taxival. - Ennyi pénze van annak a sihedernek? 82 Antológia 2014.indd 82

2014.06.16. 8:36:41

Erre már Mari nem válaszolt. Papucsba bújt, meggyújtotta a konyhában a gázt és felkészítette a kávéfőzőt. - Nem jó vége lesz ennek Mari, egyszer még fölcsinál valaki!… - Ugyan hagyjon mán, mindig ezzel a szöveggel jön – és bement a szobába, hogy újra lefeküdjön. - Figyelje a kávéfőzőt, nehogy leégjen – szólt vissza az ajtóból. - Te, Mari – szervezitek a KISZ-ben a Nőnapi ünnepséget? – szóltak a Pártbizottságtól, hogy köszöntőt kellene mondanom – nem tudnál valami anyagot hozzá? Segíthetnél megírni… - Maga mond köszöntőt? – hisz utálja a nőket… Ott a titkárnője, írassa meg azzal. Remélem oda nem ebbe a büdös, szaros papucsba megy!… - De nagy a szád! Ne törődj te avval, hogy én mibe járok… - Hisz’ kinevetik érte. Milyen igazgató maga? Azt hiszi nem tudom mit suttognak a háta mögött? - Csak ne suttogjon senki semmit, engem a párt nevezett ki igazgatónak… - A négy elemijével, cö-cö… A beosztottjai meg mérnökök, ha-ha... - Fogd be a szád, mert nyakon váglak! Engem igenis kiemelt a párt! Fürdőszobás lakást kaptam, Warsawával járom a határt. Most téged se az igazgató lányaként emlegetnének… - Mégse tud betenni az irodába… Hányszor kértem már, hogy tegyen el a tejbegyűjtőből a könyvelésre, vagy a bérszámfejtésre… - Nem lehet! A párt szerint ez összeegyeztethetetlen az igazgatói funkcióval… Meg nincs érettségid se, otthagytad a gimnáziumot is. Megbuktál, csak a legényeken járt az eszed. Szégyent hozol rám… Én vén fejjel elvégeztem a Marxista Egyetemet is. - Marxista Egyetem! De nagyra van vele? Az is valami? - nevetett fel Mari gúnyosan. - Ne szájalj velem, mert pofon váglak! - Na azt próbálja meg! – kiabált vissza Mari élesen. - Kati nővéred is elvégezte az ápolónőképzőt, Juci is rendesen férjhez ment, te meg csak kurválkodsz. Ide hoztam azt a fiatal mezőgazdászt, de azt se tudtad megfogni. Az a kis nyavalyás gyakornoklány bezzeg lecsapott rá azonnal. Tietek lehetett volna az új szolgálati lakás, de itt maradtál a nyakamon… 83 Antológia 2014.indd 83

2014.06.16. 8:36:41

- Már le is kurváz? De útjába vagyok… Hagyjon békén – vágta be a szobaajtót maga után. Leült az ágya szélére és cigarettára gyújtott. Tényleg férjhez kellene menni, nem itt az öreggel civakodni minden nap. De kihez? Nincs itt a gazdaságban egy normális férfi. Aki nekem tetszene, annak én nem kellek, vagy fordítva. Akárkihez meg mégse megyek! Csak az öreg ne lenne ilyen vaskalapos. A fizetésemet is ő veszi fel, zsebre rakja, úgy kell tőle kirimánkodni egy kis zsebpénzt. Kellene divatosabb ruha, cipő. Kopott cuccokba járok, hiába vagyok a „diri lánya”. Gondolkodott még egy darabig, aztán látta, hogy az apja biciklire ül és elkerekezik. Felöltözött, megágyazott, elrakta az esti ruháit és a konyhában is rendet tett. Mire Lajos hazajött, már kellemes illat terjengett, főtt az ebéd. A rádióból a déli harangszó hallatszott, aztán a híreket mondták. Lajos elővette a törött tükröt, a pamacsot, a borotvát és az ablak elé ült, hogy állát beszappanozza. - Kész az ebéd, inkább együnk – szólalt meg Mari. - Majd utána. - Na, azért is utána! Ugye, hogy maga kezdi megint a kötözködést!? - Jól van, egyél, ne járjon a szád annyit! – Főzhettél volna egy kis levest, miért nem vágtál le egy csirkét? Mindig csak paprikás krumplit főzöl… - Mást nem is tudsz? Erre Mari nem válaszolt, inkább szedett az ételből, vágott egy szelet kenyeret és megebédelt, majd bement a szobájába. Rosszkedvű volt. A farsangi bál hajnalig tartott, de ott se érezte jól magát igazán. Kevesen kérték fel táncolni, Boriék csak szerelmeskedtek, felesleges harmadiknak érezte magát. Olvasni, kézimunkázni nem szeretett, így sokat unatkozott. Régebbi barátnői közül is csak Bori maradt meg. Többen már férjhez mentek, vagy elköltöztek a tanyáról a városba. Pestre is mentek dolgozni. Onnan mindig elegánsan, divatos új ruhákban jöttek haza hétvégén az ismerősei. Egy óra múlva Lajos még mindig a konyhában ült és az újságot olvasta. Közben meg-megivott egy fél pohárral a kadarkából. - Hova mész, már megint? – kérdezte Marit, mikor felöltözve látta az ajtóban. - Átmegyek Boriékhoz. - Hisz’ hajnalig együtt voltatok… - Inkább náluk vagyok. Maga úgy is csak civakodik velem. 84 Antológia 2014.indd 84

2014.06.16. 8:36:41

- Kimoshatnád az ingeimet, vagy miért nem rendezed a kertet? Nem találsz itthon dolgot? - Én nem ásom fel, szóljon valakinek, hogy legalább ássa fel… - Mari, Mari – csóválta a fejét az öreg. - Milyen asszony lesz belőled? - de a lány ezt már nem hallotta. Otthagyta az apját a boros butykossal. Fogta a kerékpárt és átment a szomszédba. Bori éppen a csipkefüggönyt szegte a varrógép alatt, ami az új lakásuk ablakán lesz majd, ha négy hónap múlva megesküdnek. Boldogan mutogatta kelengyéjének új darabjait és elújságolta, hogy már a szobabútort is megrendelték. - De jó neked Bori, hogy férjhez mégy, a városba fogsz lakni, nem itt a sárba… - Képzeld, a ruhagyárban fogok dolgozni, Sanyi egyik rokona elintézte, hogy felvegyenek. Mari leforrázva érezte magát. – Már csak én maradok a tanyán – mondta szomorúan. - Menj férjhez te is… - De kihez? Én egy fejőgulyáshoz nem megyek, inkább leszek egy mérnök szeretője… - Na, ezt azért nem mondanám, csak ne becsüld le a magad fajtáját, nem biztos, hogy mindig a „diri lánya” leszel – bukott ki Boriból a szemrehányás. Több beszélgetésre nem volt idő, mert megérkezett a vőlegény. Bori a nyakába ugrott, összecsókolóztak. Sanyi technikus volt, nemrég lett a gépműhely vezetője. Mari mindjárt érezte, hogy felesleges, így hazament. Annak ellenére, hogy Lajosnak valóban csak négy elemi volt az iskolai végzettsége, a pártbizottság kinevezte az állami gazdaság élére igazgatónak. Szakmai, közgazdasági hiányosságait a képzett fiatal mérnökökre támaszkodva pótolta. Gyakran tartott ellenőrzéseket minden területen, rajtaütés szerűen még éjszaka is, vagy hajnalban az istállókban, hogy pontos-e a munkakezdés. A részlegvezetőktől a kiosztott feladatokról részletes beszámolókat követelt, így többnyire rend és fegyelem uralkodott a gazdaságban. 85 Antológia 2014.indd 85

2014.06.16. 8:36:41

- Az a legfontosabb, hogy féljenek tőlem! Kemény kézzel kell bánni az emberekkel! – úgy érezte ezzel tekintélyt szerez magának. Ellenvetést nem tűrt, megalázó módon bárkit leszidott, megszégyenített. Aki valami miatt elkésett, azonnal legorombította. Így beosztottai nem mertek szembehelyezkedni vele. Mindenki félt a fegyelmitől. A pártbizottságon örültek, hogy kemény kézzel irányítja a gazdaságot, ő meg élvezte a hatalmát. Kiváló munkáért kitüntetésben részesült. A munkásőrségbe is belépett. Büszkén viselte az egyenruhát, fegyvert is kapott, ez még inkább magabiztossá tette. Egyetlen egy bánata volt, hogy egyedül maradt. Öt éve meghalt a felesége, bár a házasságban sem érezte jól magát. Sokat veszekedtek, de egyedül sem jó. Három gyerekük született és mind lány – legalább egy fiú lett volna. Elege volt a nőkből – ezzel a Marival se jöttek ki, állandóan zsörtölődtek. A havi terv-elemző értekezleten feltűnt neki, hogy a tejhozam lecsökkent, pedig jó a szarvasmarha állomány. - Így nem tudjuk elvtársak, a kitűzött tervet teljesíteni, ez már a második hónapban fordul elő. Az ügyben vizsgálatot rendelek el. Megfelelő-e a takarmány összetétele, szabályosan fejnek-e, pontos-e a tejbegyűjtés, stb. A hajnali és az esti fejést személyesen kell ellenőrizni. Ezzel a feladattal Szabó József ágazatvezetőt bízom meg – fejezte be a termelési értekezletet. Egy reggel figyelmeztette a lányát. - Te Mari, elrendeltem az ellenőrzést. Vigyázz, hogy Szabó Jóska mindent rendben találjon! Nehogy éppen nálad bukjon ki valami lazaság! Biztos, hogy mindig pontosan beírod a lefejt tejmennyiséget, amit beszállítanak? Nem lopják talán a tejet? - Miből gondolja, hogy nem pontos a nyilvántartás? Már gyanúsítgat is? - Na, csak vigyázz! Én szóltam. Nehogy épp az ágyon heverj! Az enyhe februári napokra kemény fagyok jöttek, sőt március közepére kétnapos hóvihar. A hófúvások miatt a közlekedés is nehézkessé vált. Szabó Józsi fiatal mérnökként vonattal járt ki a várostól mintegy 10 kilométerre az állami gazdaság központjába. (Felesége 4 éves kislányukat nevelte és második gyermekükkel 7 hónapos terhes volt.) Józsi napközben, ha az útviszonyok megengedték motorral járta a határt – még télen is -, de rossz idő esetén inkább lovas kocsira ült, vagy a könnyű hintóba. Néha akadt 86 Antológia 2014.indd 86

2014.06.16. 8:36:41

társa is, de gyakran csak egyedül kocsizgatott. - Kicsim, este későn jövök, mert a diri elrendelte a tejbegyűjtés ellenőrzését. Vigyázz magadra, nehogy nehezet emelj! - mondta reggel búcsúzásnál. - Épp ebben a hidegben? Nagyon öltözz fel, meg ne fázz Józsikám! Estére az időjárás még rosszabbra fordult, jeges szél hordta a havat. Az ellenőrzést a 10 km-re lévő legtávolabbi istállónál kezdte. Mire a központi telepre ért, ahol Mari felelt a tejbegyűjtésért és elszállításért, teljesen átfújta a szél. - Hú, de hideg van kint Marika – dörzsölte a kezét a kályha melegénél Józsi. - Hol jár ebben a cudar időben Szabó Elvtárs? – adta Mari a meglepettet, mintha semmiről sem tudna. - A nyilvántartást jöttem ellenőrizni. Rendben ment a tejszállítás? - Mindig rendben megy. Üljön ide a melegre, vesse le a kabátját – és az asztalra tette a pálinkás üveget. Régen tetszett már neki ez a jóképű fiatal mérnök, bár tudta róla, hogy nős és gyereke is van. A hideg idő most éppen kapóra jött a melegítő ital kínálásához. Először azt gondolta, hogy ez nagy merészség, de mióta apja igazgató volt, védve érezte magát. – Úgy sem mernek beárulni neki, úgy vélte. Józsi először szabadkozott, visszautasította a kínálást, de udvariatlan se akart lenni éppen a diri lányával szemben. - Fogadja el, melegedjen át tőle – apám is megissza a magáét. Úgy se mondom el senkinek, nyájaskodott a lány és teletöltötte a pálinkás poharat. - Na, nem bánom, de akkor magának is töltsön, mert tudja a közmondást: - ökör iszik magába – fogta viccesre a dolgot Józsi és úgy érezte, most tényleg jól esik egy kis ital. - Hát egy kortyot én is megiszok, de nehogy elárulja apámnak! – Ös�szekoccintották a két poharat és miután fenékig ürítették már is jólesően melegített a pálinka. - Ez aztán jó fajta, de nézzük a nyilvántartási könyvet! – amit Mari közben már az asztalra tett. Minden borjas tehénnél megtörtént a fejés? Van-e beteg állat? Mikor volt itt az állatorvos? – fontoskodott Józsi, hiszen neki jegyzőkönyvet kellett készíteni az ellenőrzésről. Mari szorosan mellé 87 Antológia 2014.indd 87

2014.06.16. 8:36:41

állva készségesen mutatta az adatokat és egy óvatlan pillanatban újból teleöntötte a férfi poharát. - Úgy látom minden rendben van magánál, végeztünk is. Csukta be a füzetet, mert minél előbb indulni szeretett volna. - Na, még egy pohárral, ne siessen annyira. Kínálta újból a lány. - Nem-nem, sok lesz, már így is melegem van – nevetett Józsi. - Hazaviszi a Csillag a hintóval, tudja az az utat – nevetett Mari is, és a kezébe nyomta az italt. Józsi megitta, megköszönte. Ahogy a fogashoz ment a kabátért, sapkáért már is érezte, hogy „fejébe szállt” az alkohol. Délben alig evett, mert sietett a külső telepre, így üres gyomorra itta meg mind a két pohár kisüstit, ráadásul jól melegített a kályha is. - Nehogy égve hagyja itt a tüzet, abból baj lehet – fordult el a fogastól és legnagyobb meglepetésére Mari átkarolta a nyakát és szájon csókolta. Józsi egy pillanatra megdermedt és eltolta a lány kezét, de az ismét magához húzta. - Ne siessen annyira – súgta, és újból megcsókolta. Józsiban felszabadultak az érzések. Feleségével már hetek óta nem éltek házaséletet a baba miatt, most üres gyomorra a két pohár pálinka, a kályha melege… Egyszerűen nem tudta kontrollálni az érzéseit, visszacsókolta a lányt. - Ne féljen, már mindenki elment – sóhajtotta Mari a fülébe. – De jól csókolsz – húzta le a heverőre és időt sem hagyva, már is a férfi övét bontogatta. Gyorsan kibújt a pulóverjéből és teljesen felkínálta magát. Mari sikongatott, majd kedvesen cirógatta a férfi zsibbadt testét. Józsi amilyen hirtelen elvesztette a fejét, olyan hirtelen ki is józanodott. - Na, Marika engem jól elcsábított – mondta komolyan és magára kapkodta a ruháit. - Nem mondom meg apámnak, ne félj – szólt a lány az ajtóban. - Na, még szép! – lekapta a ló hátáról a pokrócot, felugrott a kocsira és megrántotta a gyeplőt. Vágtában hajtotta Csillagot a lóistállóig, közben egyfolytában káromkodott. Az ügyeletes állatgondozó aludt, fel sem ébredt mikor bekötötte a lovat a jászolhoz. Az öngyújtó fényénél megnézte az óráját. A fél nyolcas vonat már elment, fél tízkor jön az utolsó – még több mint egy órát kell várnia. Nekidőlt az istálló falának, lüktetett a ha88 Antológia 2014.indd 88

2014.06.16. 8:36:41

lántéka az idegességtől. - Hogy én milyen marha vagyok! Ekkora ökör nincs a földön még egy, rajtam kívül… Megszédülök egy kis pálinkától, meg ettől a kurvától… Hát ez, kitervelte ezt az egészet, biztos megmondta neki az öreg, hogy elrendelte az ellenőrzést. Hát így csapdába lehet engem csalni? – nem tudott napirendre térni a történtek felett. Juditkával szépen éltek, még mindig szerelmes volt bele, még a gondolatában sem merült fel a hat év házasság alatt, hogy megcsalja. - És nem is vigyáztam – hasított belé a gondolat. A szíve vadul vert, homloka vizes volt az izzadságtól, 110-es pulzust számolt a csuklóján. Kifordult az istállóból, átment az úton és leült a hideg váróteremben. Senki sem volt az állomáson csak a forgalmista, ő se vette észre, lehet, hogy szunyókált. Fogta a fejét, agyában zavaros gondoltatok kergették egymást. Mire hazaért felesége már aludt, kislányukkal együtt. Jó meleg víz volt a boylerben, lezuhanyozott és lefeküdt. Juditka átnyúlt hozzá, de egyenletes lélegzettel tovább aludt, ő viszont semmit, reggelig nem jött álom a szemére. Másnap, mint az ólommadár úgy vánszorgott ki az állomásra. Egész nap csak ült az irodában, két számot sem tudott összeadni és a jelentéseket sem tudta elkészíteni. Harmadnapra mégis megírta a jegyzőkönyveket az ellenőrzésekről. Hirtelen megszólat a telefon, így épp ő vette fel. - Miért nincs a jelentés az asztalomon? – harsogott bele egy goromba hang. - Már is viszem igazgató elvtárs, készen van… - Na, mindenért szólni kell, azonnal hozd át! - Sikerült kideríteni a tejcsökkenés okát? - Részben, igazgató elvtárs. Egyik telepen sem találtam rendellenességet, amiért bárkit is elmarasztalásban kellene részesíteni. - Azt majd én megállapítom, hogy kit kell elmarasztalni – szólt közbe a diri nyers hangon. Józsi nagyot nyelt és folytatta. Az okot inkább abban látom, hogy sok energiát elvett a tehenektől a tartós hideg, mivel a január és a február is igen kemény volt. Azonkívül, mindegyik telepen 6-8 tehén is ellés előtt áll, azokat már nem fejik. A takarmány tápértéke is csökkent, a siló, a répaszelet elfogyott. Emelni kellene a takarmány adagjukat. Ha késik a tavasz, a legeltetést is később indíthatjuk, sajnos. Hiányzik a friss 89 Antológia 2014.indd 89

2014.06.16. 8:36:41

takarmány. - Szóval minden rendben volt? A központi telepen is? - Ott is, igazgató elvtárs. Józsi szíve nagyot dobbant, tudta, hogy a lánya miatt kérdezi. - Azért csak figyelj oda mindenre! Semmi féle lazaságot nem szabad megengedni, mert fegyelmi lesz belőle! – emelte fel a hangját a diri. - Odafigyelek igazgató elvtárs – és alig várta, hogy kívül lépjen a főnöki szoba ajtaján. Állandóan rosszkedvű volt és mindig félt a Marival való találkozástól, amit nem is tudott elkerülni, mert a lány igencsak keresete az alkalmat. Telefonon is hívogatta, de Józsi nem nyúlt a kagylóért, ha más is volt az irodában. Ilyenkor csak azt hallotta, a kollégáktól, hogy: - Na, már megint ki szórakozik? Miért nem szól bele? – De ő úgy érezte, hogy mindannyiszor Mari volt az. Egy nap meg személyesen hozta az összesítést, amit eddig mindig a tejszállítóval küldött be. Aztán, hozott egy doboz süteményt és mindenkit végigkínált belőle. - Nagyon finom Marika, maga sütötte? – dicsérték a kollégák. Józsi elé is oda tartotta, de ő fel sem nézve, eltolta. - Nem kérek, dolgom van – utasította el. - Na, azért egyet vehetne, ezzel csak nem sértem meg? – ide teszem az asztalra… Legközelebb meg azzal nyitott be az irodába, hogy elfogyott a fertőtlenítő. - Vételezzen a raktárból, ezért nem kell bejönni, nem kell ahhoz az én engedélyem… Mari érezte, hogy nagyon tartózkodó és kimért vele a férfi, de egyszer mégis szembetalálkoztak a folyosón és megszólította. - Kijöhetnél hozzám, mindig várlak – van még a pálinkából… - Ne tegezzen és felejtse el, hogy valamikor is ott jártam, nem akarok én senki fejére bajt hozni, legkevésbé a magaméra. Érti! És süteményt se hozzon és telefonon se hívogasson! Majd gyorsan benyitott a könyvelésre, ahol hirtelen nem is tudott mit mondani, hogy miért is ment oda. Mari ekkor megsértődött és valóban elmaradtak a zaklatások, de magában azt gondolta: - Jössz te még az én utcámba! Józsi lelkébe lassacskán visszatért a nyugalom. Megjött az igazi tavasz, 90 Antológia 2014.indd 90

2014.06.16. 8:36:41

rengeteg volt a teendő minden területen. Marit csak a május 1-i felvonuláson látta viszont – távolról – a KISZ tagokkal egy sorban menetelt. Juditnál közeledett a szülés ideje. Ha a telefon hangját meghallotta, már összerezzent. A hónap derekán éppen, hogy visszatért az ebédlőből, már a folyosón hallotta a telefoncsörgést. - Téged keresnek – adta át a kagylót a kolléga. - Igen, köszönöm – már is indulok. Azonnal megyek… Köszönöm… - A feleségemet bevitte a mentő a szülészetre. Rohanok, mellette akarok lenni, még talán elérem a fél kettes vonatot. Mondjátok meg a dirinek, ha keres, hogy hazamentem – és kiviharzott az irodából. Akkor járt utoljára a szülészeten, mikor Kisjudit született, most azt se tudta merre induljon, de azért könnyen megtalálta a szülőszobát. Óvatosan megnyitotta az ajtót és belesett. A szülésznő jött elébe. - Már a szülőágyon fekszik a felesége, egy percre még bejöhet, de csak ebben a papucsban és köpenyben – amit készségesen átadott. Aggódva csókolta meg Judit homlokát. - Nagyon fáj, drágám? – bár látta felesége arcán, hogy mennyire szenved. - De jó, hogy jöttél Józsikám. Délben kezdődött – mindjárt jött a mentő. Már 3-4 percenként vannak fájások. Most is jön egy – sóhajtotta és megszorította férje meleg kezét. - Mindjárt jön a doktor úr, búcsúzzon el a felségétől apuka – szakította meg a szülésznő az intim együttérzést. - Ügyes legyél drágám, nagyon szeretlek. De Judit csak szorította a kezét, nem akarta elengedni. Úgy érezte bátorítást ad neki, ha foghatja. - Tessék a folyosón várni! – szólt újra a nővér. Józsi dobott még egy csókot és egy biztató pillantást az ajtóból. - Micsoda baromság, hogy kiküldik a férfiakat, mintha semmi közünk nem lenne a gyerekhez – háborgott magában és idegesen járkált a folyosón. „Búcsúzzon el a feleségétől” – mintha messzire utaznék… Látta, hogy rövidesen bement az orvos, majd egy negyed óra múlva kijött. Józsi azonnal kérdésekkel halmozta el. - Doktor úr, sokáig tart még? Nem lesz ugye komplikáció? Annyira szenved, kérem, segítsen… - Minden rendben van és minden tőlem telhetőt megteszek. Nagyon is 91 Antológia 2014.indd 91

2014.06.16. 8:36:41

gyorsan halad, nemrég hozta a mentő. Nyugodjon meg, sétáljon egyet a parkban. Nemsokára visszajövök – próbálta csendesíteni izgatottságát az orvos nyugodt hangja. Józsi csak a folyosó végéig sétált, onnan nézte a parkot, aztán újra fel-alá járkált. Nem vette észre, mikor ment be újra az orvos. Talán fél óra is eltelt, de neki több órának tűnt, mikor egy szaladó nővér jelent meg a folyosón. Azonnal eléje termett. - Valami baj van, Nővérke? – kérdezte aggódva. - Dehogy van, hozom a pólyát a babának. Miért? - Hát, láttam, hogy szalad.… A nővér elnevette magát. – Várjon nyugodtan, majd szólunk, ha meglesz, addig hallgassa a többiek sírását. Újból eltelt egy félóra és végre felnyílt a szülőszoba ajtaja. - Gratulálok uram, kisfiuk született – egészséges, szép nagy baba. A kollégám még „stoppolja” az asszonykát. Józsi hálás mosollyal szorongatta az orvos kezét. - Még ne menjen be, hagyja egy kicsit pihenni. Jöjjön velem. Megkínálhatom egy pohárka konyakkal? – majd megnyugtatja. Az ital valóban jólesett és a hálapénzt is gyorsan lebonyolították. Az orvos ugyan először udvariasan hárította, de aztán az előre elkészített boríték a zsebében maradt. Emlékezett még, hogy Kisjuditot is ő segítette a világra, az is könnyű szülés volt és már négy éve! – így múlik az idő? Mire az orvostól elbúcsúzott, Juditot már nyugalomban találta, csak az infúzió csöpögött még a karjába. - Józsikám – fiú! Ugye örülsz? - Imádlak, ügyes voltál – csókolta meghatottan az asszony kezét. Alig tudta legyűrni a gombócot a torkában. Nem is annyira örömöt, inkább végtelen meghatottságot és tiszteletet érzett a női nem iránt, akik a természet legnagyobb csodájára képesek. Világra tudják hozni a gyermekeket, a jövő nemzedéket. - Hallod, hogy ordít, 4 kilós – mosolygott Judit. Kisjózsi már a pólyában rúgkapált, a számára idegen világban. - Kisfiam – ölelte magához és a gombóctól most sem tudott megszólalni. - Büszke lehet rájuk apuka, ilyen szép szülés ritkán van, csak dicséret 92 Antológia 2014.indd 92

2014.06.16. 8:36:41

illeti a feleségét és átvette Józsi kezéből a babát a szülésznő, majd udvariasan célozgatott, hogy most már elhagyhatja a szülőszobát, inkább az ötös kórteremben látogassa. Józsi csak úgy repült az utcán. Két gyerekes APA! – egy lány – egy fiú. Ez már egy szép család. Értük még a diri gorombáskodásait is eltűri. - Apa, Anya – fiú! Juditkám! – megszületett az öcsikéd – kapta fel örvendezve kislányát, akinek nem győzött a kérdéseire válaszolni. Másnap reggel egy palack pálinkával indult a gazdaságba, aztán mégis vett egy üveg konyakot a boltban. (A pálinka kellemetlen emlékeket ébresztett benne.) A kollégák gratulálva fogadták az örömhírt, egyből legurították a „reggeli italt” a torkukon, jó egészséget és sok boldogságot kívántak a kibővült családnak. A diri a legjobb hangulat közepette nyitott be az irodába. - Hát, ez mi? – állt meg az ajtóban. - Tegnap fiam született, igazgató elvtárs. Megkínálhatom ugye egy pohárkával? – és már öntötte is az italt. - Nincs itt helye semmiféle ünneplésnek. Ez munkahely! Majd munkaidő után iddogáljanak – csapta be az ajtót, de rögtön vissza is lépett. – Megrendelted a teherautót a borjúszállításhoz? – Ezen járjon az eszetek, ne a konyakozáson! – mondta gorombán és választ sem várva, újra becsapta az ajtót. Egyből vége lett a jó hangulatnak. – Ez egy barom – bukott ki az egyik kolléga száján. A többiek is csak csóválták a fejüket. – Megint bal lábbal kelt fel. – Vagy nem ivott eleget – toldotta meg a másik. Boriék lakodalma június elején volt. Igazi népes lakodalom a kultúrteremben. Sógor, koma, jó barát, de még az állami gazdaság dolgozói is hivatalosak voltak a nagy eseményre. Borika hófehér ruhájában a legboldogabb menyasszony volt. A vidám sokaság elcsendesedett mikor a vőfély megjelent, kezében a gőzölgő leveses tállal. Elmondta a beköszöntő rigmust és jó étvágyat kívánt a vacsorához mindenkinek. Mari is jóízűen kanalazta az újházi tyúklevest, majd újabb rigmus következett a bográcsos pörkölthöz. Mikor az asztalra tett birkapörkölt illata Mari orráig elért, hirtelen olyan émelygést érzett, hogy a legnagyobb igyekezettel kirohant a teremből. Alig ért el a mosdóig, kihányta az összes csigalevest. Eddig ilyen 93 Antológia 2014.indd 93

2014.06.16. 8:36:41

nem fordult vele elő. Azt a bizonyos esetet követően áprilisban megjött a menszesze, de májusban kimaradt. Számolni kezdte a heteket. Már aktuális a következő is, vagy megint késik? Másnap reggel megint émelygést érzett, öklendezett is, de gyorsan öltözött, hogy a reggeli tejszállításnál időben ott legyen. Egy kicsit pumpálni kellett a bicikli kerékbe és ahogy felegyenesedett, megint öklendezett, sőt olyan erőtlenséget érzett, hogy le kellett ülnie a lépcsőre. Pár perc múlva felállt és visszament a konyhába, hogy igyon egy pohár vizet. A konyhában apja kesernyés cigaretta füstje csapta meg. Megint le kellett ülnie és homlokát a hideg falhoz nyomta. - Hát te, mit ülsz ott? Megint elkésel, vagy talán beteg vagy? – nézett a lánya falfehér arcába. - Nincs semmi bajom, de ne szívja már megint azt a büdös bagót, felfordul tőle a gyomrom. Azzal kel, azzal fekszik, ki se szellőztet… Már jobban érezte magát és elment dolgozni, de a friss tej szaga is állandóan irritálta. Egyre inkább megerősödött tudatában, hogy valószínű, ez mind a terhesség jele. Józsi, akkor, ott – teherbe ejtette. Lajost sem hagyta nyugodni az esemény. Eszébe jutott, hogy felesége is rosszul volt a dohány füsttől, amikor várandós volt. – Jó lesz figyelni ezt a lányt… Marit a következő reggelen is öklendezve találta a fürdőszobában. - Az anyád istenit, fölcsinált valaki ugye? – szegezte neki a kérdést azonnal. - Hagyjon békén, menjen innen ki! – mosta hideg vízzel a lány az arcát. Lajos becsukta az ajtót, de a szobába utána ment. - Na, halljam, mi van veled? Látom, hogy napok óta milyen sápadt vagy. Állapotos vagy ugye? Menj orvoshoz azonnal! – utasította határozottan. - Nem megyek – mondta Mari kurtán. - Tán zabi gyereket akarsz szülni? Engem ne járass le! Hallod-e? Vagy tán azt se tudod, kitől van? Na, ki vele! – kiabált Lajos egyre hangosabban, de Mari hátat fordított neki. - Ne fordíts hátat, ha hozzád beszélek, az anyád! – és egy durva rántással egyet fordított rajta. - Ki az apja? Hagy hallom! - Nem mondom meg! – kiabált Mari vissza és zokogva leült az ágya szélére. 94 Antológia 2014.indd 94

2014.06.16. 8:36:41

Lajos agya elborult. Arca kivörösödött a méregtől. Nem volt hozzászokva, hogy bárki is ellentmondjon neki. - Mi az, hogy nem mondod meg! Kiverem belőled úgy is, te cafka – és már húzta is ki a derékszíjat a nadrágjából. Gyerekkorukban is hatásos volt, ha egyszer-kétszer a szíjjal kaptak ki. - Ne bántson, mert a rendőrségre megyek! – ordította Mari kétségbeesve. - Majd adok én neked rendőrséget! Addig innen ki nem mozdulsz, míg meg nem mondod a nevét – sziszegte. Mari teljesen csapdában érezte magát. Félt apja durvaságától. Míg élt anyja, nem egyszer volt tanúja, hogyan bánt vele, ha ellentmondott neki. - Ne bőgj! Azt hiszed ettől meghatódok! Utoljára kérdem, kivel hemperegtél? – mert különben megbánod! A nevét! – kiáltotta az arcába. - A Szabó Jóska – adta meg magát Mari hüppögve. - Melyik Szabó Jóska? Az ágazat vezető? – Annak két gyereke van te marha! - Csak egy… - Egy hónapja született a fia, te… te…- legyintett Lajos. Azonnal menj orvoshoz, majd odaszólok, ha kell. Ilyen botrányba nem keverhetsz! Megértetted! - Már hiába megyek, nem veszik el, 3 hónapos elmúltam… - Az anyád úristenit! – káromkodott vörös fejjel Lajos és újból nekirontott a lányának, de olyan köhögési roham fogta el, hogy kénytelen volt leülni. - Elvesz legalább? - Nem tudom, még nem tudja – szipogta Mari. - Tönkre teszel. Megölsz! – hörögte, majd kitámolygott a szobából. Öntött magának egy jó pohár pálinkát és végigdőlt az ágyon. Először történt meg vele, hogy elkésett a munkából. - Még csak ez hiányzott… A tervteljesítés rosszul alakul. A tavasszal kitört a száj- és körömfájás a szarvasmarha állományban, aszályos volt a tavasz. Lassan itt a Péter-Pál. Kezdhetnék az aratást, most meg folyton esik az eső, az új kombájnra nem kapták meg a központtól a hitelt, két teherautó lerobbant, a traktorról leesett a Kis Pista, mert részeg volt… Azért is engem rángatnak, hogy italozás folyik munkaidő alatt. – Most meg ez 95 Antológia 2014.indd 95

2014.06.16. 8:36:41

a lány is… Utálom a nőket. Az anyám is ki tudja honnan, kitől szedett össze, sose tudtam meg, ki volt az apám… Gondolkodott még egy darabig, aztán felvette a munkásőr egyenruháját, biciklire ült és bement az irodákhoz. - Szabó hol van? – csapta ki az ajtót hirtelen és szétvetett lábakkal állt a küszöbön. - Szabadságon van igazgató elvtárs. Alá tetszett írni, úgy tudom… szólt riadtan a könyvelő. - Telefonáljatok neki, hogy azonnal jöjjön be! Pillanatok alatt szétfutott a hír, hogy valami nagy baj történt – már megint őrjöng a diri – mert még a szabadságról is berendeli az ágazatvezetőt. Józsi nem volt otthon, a kerítéshez való lécekért ment a fatelepre. Szép új családi házuk épült – szülői segítséggel -, őszre lett kész, de a kerítés még nem készült el. Aratás megkezdése előtt szerette volna befejezni, aztán úgyis éjjel-nappal elfoglalt lesz mindenki a betakarítás miatt. Juditka éppen szoptatott, mikor hazaért. - Józsikám, még délelőtt telefonáltak, hogy azonnal menj ki a gazdaságba, az öreg hivat… - Mi történt? Nem mondták? Talán kitört a sertésvész? - Nem, semmit, csak, hogy nagyon zabos megint az öreg… Józsi mondott egy cifrát és készülődött. A fél kettes vonatot már nem érem el, kimegyek motorral. Nagyon rossz sejtései voltak. – Csak nem a pártbizottság állt elő valami képtelen tervmódosítással? De azt inkább a termelési értekezleten ismertette volna a diri. Valami más lehet. Pedig a közelmúltban szinte feltűnően nyugodt volt a munkahelyi légkör. Talán egy vihar előtti csend volt? Felhívta egyik beosztottját, hogy van-e tudomása valami rendkívüli eseményről, de az nem tudott semmiről. Szorongva kopogtatott be az igazgatói előszobába. - Reggel óta várja magát Szabó elvtárs, nincs bent senki, bemehet hozzá – mondta a titkárnő. Józsi illendően köszönt. Áporodott izzadságszag terjengett a szellőzetlen irodában. Lajos az íróasztalon lévő akták fölött egy újságpapírból falatozott az otthonról hozott kenyérből, füstölt kolbászból. Fel sem nézett a munkásőr sapka alól – azonnal Józsinak szegezte a kérdést. - Na, van valami mondanivalód a számomra, Szabó elvtárs? – és szájába 96 Antológia 2014.indd 96

2014.06.16. 8:36:41

tette a bicska hegyére tűzött falatot. - Mivel kapcsolatba, igazgató elvtárs? Mire tetszik gondolni? Két nap szabadságon voltam, nem emlékszem, hogy valamit elmulasztottam volna… - Nem emlékszel? Na majd emlékeztetlek! – Itt egy hatásszünetet tartott, majd felnézett és folytatta. - Hallom, hogy halomra csinálod a gyerekeket… - Nekem két gyerekem van főnök… - A harmadik meg a lányom hasában! – csapott le az öreg és belevágta a bicskát a kenyérvégbe. - A munkaköri leírásba ez nincs benne, ugye jól tudom, Szabó elvtárs? - De tőlem? – dadogta Józsi. - Ne tagadd, a lány mindent kivallott! Nem mered tán a pofámba vágni, hogy a lányom kurva, hogy nem tudja ki az apja?! Józsival fordult egyet a szoba, nem tudott megszólalni, de a diri már is rádörgött. - Remélem tudod, mi a kötelességed! - De igazgató elvtárs, én… én… dadogott volna valamit. - Semmi DE, elválsz, elveszed Marit és kész! – vállalni kell a felelősséget a tetteinkért – nyomta meg kioktatóan az utasítást. - Dehogy veszem el, nekem két gyerekem van, ebbe nekem ne dirigáljon – csattant fel Józsi is. - Azt teszed amit mondtam! – elveszed Marit, vagy más eszközökhöz folyamodok – megértetted! – Holnap reggelig gondolkozhatsz. Végeztem – kívül tágasabb. Józsi szédelegve fordult ki az ajtón. Megindult a gépműhely felé, de azt sem tudta merre megy. A sínek mellett a kis erdőben találta magát. Leült egy fa tövébe. Első gondolata az volt, hogy ha most egy kötél lenne nála, felakasztaná magát egy vastag ágra. - Mit tegyek? Mit tegyek? – lüktetett az agya és légszomjat érzett. Az a két pohár pálinka az oka mindennek, azóta nincs nyugta – csapkodta öklével a szilfa derekát. Hogy mondjam ezt meg Juditnak, apámnak, anyámnak? Miféle más eszközökhöz akar folyamodni ez a vadállat? Milyen felhőtlen boldogságban éltek eddig. A hat év alatt sikerült új otthont teremteni, két gyönyörű gyerekük született. Judit csodálatos feleség 97 Antológia 2014.indd 97

2014.06.16. 8:36:41

és anya. Rajongva szeretik egymást. Egyformán gondolkodnak, soha nem veszekednek. - Istenem – nézett fel a felhőtlen égre – miért róttad rám ezt a súlyos próbatételt? Sötétedésig ült az erdőben, aztán visszament az irodához a motorért, de a csatornaparton megállt. Csak éjféltájban ment haza. Judit felébredt. - Mi történt drágám, már úgy aggódtam érted?… - Aludjunk Juditkám, majd holnap... Fáradt vagyok… - De mégis? – csak egy szóval… - Megőrült a diri. Aludjunk. Józsi egy szemhunyásnyit sem aludt. Korán felkelt és már indította is a motort, de nem ment ki a gazdaságba. Vagy húsz kilométer után, az ártéri erdőben ült le, és megpróbált gondolkozni. Először is: - nem vállalom az apaságot, csináljanak géntesztet. Nem biztos, hogy tőlem lett terhes. Lehet, hogy csak az én nyakamba akarja varrni magát… Majd én is ráijesztek. Lehet, hogy kirúgat az állásomból? Remélem találok munkát máshol, ahol nem ilyen goromba tökfilkó az igazgató. Behivatnak a pártbizottságra? – párton kívüli vagyok, nem kényszeríthetnek semmire… - De, hogy mondjam meg mindezt Juditnak? Nem tudok a szemébe nézni. – Egy szar alak vagyok… Nem megyek haza, még egyszer átgondolok mindent, valami megoldásnak lenni kell. Eszébe jutott, hogy Marival még nem is beszélt. Megvárta az esti tejbegyűjtés végét és a lánynak szegezte a kérdést. - Mibe akar belerángatni engem a kisasszony? – Megtudhatnám? - Hát tudja már, nem? – szól Mari hetykén. - Miért nem megy el orvoshoz? - Dehogy megyek! Gyilkosnak tart? A feleségének miért nem ezt javasolta, hogy kapartassa el a gyerekét… - Vegye tudomásul, hogy nem vállalom az apaságot, majd járhat a bíróságra… - Én meg beperelem, hogy megerőszakolt! - Én? Magát? - Hát megitta a két pohár pálinkát, nem? Ezek megőrültek, ilyen aljasságot! – Józsi úgy érezte a bolondok házába került, vagy kerül ezután. Felhívta Juditot is. A diri bele akar rángatni valamibe. Ne idegeskedj szívem… 98 Antológia 2014.indd 98

2014.06.16. 8:36:41

- Józsikám, ne hagyj egyedül a gyerekekkel! – tört fel Juditból a kétség, valami nagy bajt sejtve. - Dehogy hagylak – nekem ti vagytok a mindenem… Nagyanyja házához ment, a szomszéd faluba, ahol éppen nem lakott senki és ott töltötte az éjszakát vad álmok kíséretében. Eltökélte, hogy a dirivel szemben nagyon határozott lesz. - Nem hagyom, hogy a sárba tiporjon ez a gané… Hajnalban elsőként érkezett az irodába. Feljegyzések várták az íróasztalon. A sürgőseket gyorsan elintézte, aztán csak azt figyelte Lajos mikor érkezik meg. Megvárta míg lassan bekászálódik az irodába és határozottan bekopogott hozzá. - Na, mi mondanivalód van a számomra, fiam? – kérdezte tettetett nyájassággal. - Először is, vigye a lányát orvoshoz. Én nem válok el, szeretem a családomat. - És a születendő gyerekedet? - Annak nem biztos, hogy én vagyok az apja! – aljas eszközökkel nem kényszeríthet, vegye tudomásul, maga vén bugris! Én is feljelenthetem becsületsértésért, azt hiszi mindenkin átgázolhat? Maga pojáca – kiabált Józsi. - Az aljas itt te vagy! Tudod, kit jelentesz te fel? Te féreg! A jó anyádat, de nem engem! Itt én diktálok, ha tetszik, ha nem! Vedd tudomásul! Vagy elveszed a lányomat, vagy börtönbe juttatlak, de inkább keresztüllőlek, most azonnal – hörögte és kirántotta az íróasztalfiókból a szolgálati fegyverét és Józsira szegezte. - Na, most beszélj, te kankutya! – lihegte. Remélem, meggondolod magad és észhez térsz! Józsi meghökkent, erre végképp nem volt felkészülve. Két méterre álltak egymástól. A vad elszánt arc megrémítette. – Ez a marha még tényleg keresztüllő, az elborult elméjével. Ilyeneknek adnak fegyvert? – és még rogyadozóbb lábakkal hagyta el az irodát, mint eddig. Börtönbe juttat, vagy agyonlő. Vagy elválok, vagy felakasztom magam. Négy lehetőség. Egyik rosszabb, mint a másik… - De, hogy a gyerekeket ne lássam többé, azt nem tudom elképzelni. Tehát az öngyilkosság, a börtön, a válás, az agyonlövetés – kizárva. Akkor mi lehet a megoldás? – Ju99 Antológia 2014.indd 99

2014.06.16. 8:36:41

ditnak mindent el kell mondani! Feleségét a kertben találta, éppen a frissen mosott babaholmikat teregette. Kisjózsi édesen aludt az akácvirág illatú, friss levegőn. – Istenem, még nem sejt semmit – markolt szívébe a fájdalom. - Józsikám, csakhogy itthon vagy, úgy aggódtam – fogadta Judit kitörő örömmel. A muskátlikkal körbe ültetett, szellős teraszon, a nemrég vásárolt kényelmes vesszőfotelekbe ültek le, amire Judit ügyes keze, szép védőhuzatot varrt. - Juditkám, - bocsáss meg nekem – de nem tudta folytatni, elcsuklott a hangja. Magához szorította a feleségét és zokogott. Az asszony megilletődve ölelte, hagyta zokogni. - Nyugodj meg – törülgette a szemét. Aztán Józsi erőt vett magán és belekezdett. - Juditkám, el kell válnunk… - Miket beszélsz? Miért? - A diri lánya gyereket vár tőlem… - Tőled? Ezt nem hiszem el – tolta el magától a férfit, tágra nyílt szemekkel. Hogy tehetted ezt velünk? Ez tényleg igaz? Józsi elmondta röviden a történteket, a fegyverrel való fenyegetőzést is. - Na, én nem ijedtem volna meg ilyen könnyen, mint te, ha a családomról lenne szó! - Te nem tudod milyen rémuralmat tart fenn. A pártbizottságon meg úgy be van vágódva, bármivel megvádolhatnak, bármit rám foghatnak, úgy is nekik lesz igazuk. Hidd el, én csak titeket szeretlek… Nem tudom mi volt abban a pálinkában, de én akkor nem tudtam mit csinálok… - De gyereket azért tudtál csinálni! – mondta Judit éllel. – Mindenre gondoltam, csak erre nem – tönkretetted mindannyiunk életét… Magába roskadtan bement a szobába és este átköltözött a hitvesi ágyból a gyerekszobába. Az elkövetkező napok szinte némaságban teltek. Józsi tudta, hogy jóvátehetetlen amit okozott, Judit joggal haragszik és fogalma sem volt a jövőről. Juditot gyakran látta kisírt szemmel. Szörnyű lelkiismeret furdalást érzett, amiért nyugodt, harmonikus életük egyszerre romokban hevert. Nyugtatót szedett, hogy tudjon aludni és dolgozni, hiszen szükség volt a keresetre. Judit még szoptatott, nem tudott munkába állni, bár egyre fogyott a teje. Kisjózsinak tápszerrel kellett pótol100 Antológia 2014.indd 100

2014.06.16. 8:36:42

ni. Nem volt könnyű az átállás, gyakran felsírt éjszaka. Valami csodában reménykedett és egyre inkább húzta a válókereset beadását, de a diri minden nap sürgette és fenyegette. Megvetést sejtett a kollégák részéről is, úgy érezte, összesúgnak a háta mögött. Természetesen megfordult a fejében, hogy felmond, új munkahely után néz, de biztos volt benne, hogy Lajos elmarasztaló jellemzést írna magatartásáról, szakmai képességeiről, munkavégzéséről, ami hátrányt jelenthet az új alkalmazásnál. Nap mint nap, egyre elviselhetetlenebb volt számára a légkör. Mari nem titkolta az állapotát, inkább felhívta magára a figyelmet. Bő kismama ruhákban járt és nyíltan kedveskedett Józsinak, amit a férfi idegesen hárított el. Egy nap hivatalos formában megkapta, hogy számára és Ördögh Mária számára kiutalták a megüresedett szolgálati lakást, ahova Mari már be is költözött. Lajos az orra alá tette a kiutalást, hogy írja alá, de ő nem fogadta el. - Vegye tudomásul, hogy nem adom be a válókeresetet, a családommal maradok! Erre újabb fenyegetések jöttek. Tarthatatlanná vált a helyzet. Sokat fogyott, szédülést érzett, rosszullétei voltak. Kénytelen volt orvoshoz menni, aki szívritmus zavart és magas vérnyomást állapított meg. Magánrendelőben is felkereste, ahol őszintén elmondta az „ördögi kört” amibe keveredett. A doktor többször megcsóválta a fejét, de segíteni a bajokon nem tudott, viszont megpróbált jó tanácsokat adni. - Elküldöm szanatóriumba, így egy kis lélegzethez jut. Maradjon ameddig csak lehet és ajánlanám, hogy feltétlen változtasson munkahelyet. Esetleg költözzön másik városba, de a gyerekeivel mindenképpen tartsa a kapcsolatot. Értük gyógyuljon meg! Mindenre van megoldás – ez egy hullámvölgy. Rengeteg örömet tartogathat az élet a maga számára – hiszen még csak 30 éves. A doktor táppénzre vette és rövidesen elutazhatott a hegyekbe, a szanatóriumba. Szedte a gyógyszereket, sokat sétált és kedves leveleket írt Juditnak, biztosítva szeretetéről és kérte, hogy mindent írjon meg a gyerekekről, akik nagyon hiányoztak neki. Bízott abban, hogy a hosszú hetek alatt meglátogatja. Titokban bizakodott abban is, hogy ha megszületik Mari gyereke, a géntesztnél kiderül, hogy mégsem ő az apja. – Igaza volt Juditnak – nem kellett volna úgy beijedni attól a fegyvertől. Lehet, hogy nem is volt megtöltve, sőt biztos is – annyi esze volt annak a hülyének… 101 Antológia 2014.indd 101

2014.06.16. 8:36:42

Egy kis csúszópénzzel október végéig maradhatott. A hazaérkezéskor Judit jó hangulatban fogadta, bár még nem bocsátotta meg botlását, a házasélet nem állt köztük helyre. Viszont megbeszélték, hogy mégis más munkahely után néz Józsi, mert a gazdaságban, abban a légkörben nem tud tovább dolgozni. - A gyerekek miatt együtt maradunk, még kicsik, fel kell őket nevelni, bármi történt is – zárta le Judit az esti beszélgetést. Józsi elutazott az egyetemre, ahol a mérnöki diplomát szerezte és felkereste egykori professzorát. - Feltétlen munkahelyet kell változtatnom, bármilyen beosztás megfelelne. Laboratóriumi munka is jó lesz, ha nincs más, bármit elfogadok, mindegy… Családos ember vagyok, a segítségét kérem. (Ezt ugyan nagyon megalázónak érezte, de a gyerekekért bármit vállalt.) - Hát, utána nézek, de hamarabb lenne hely egy szakiskolában – mérnök tanárként – úgy gondolom. Azt ajánlom próbáld meg, nem rossz tanítani. Én most is szeretem… Jó ötletnek bizonyult a professzor tanácsa. A szomszéd városban sikerült álláshoz jutni. Kissé többet kellett ugyan utazgatni, de megszerette a pedagógusi hivatást. Mari december közepén fiút szült és az Ádám nevet adta neki. Józsi azonnal kérte a géntesztet. A bíróságon látta először a babát Mari karjában, aki az életközösség létrehozására is kísérletet tett, de erre esélye sem volt. Viszont beigazolódott egyértelműen az apaság. Így a törvények szerint a gyerektartást megítélték, amit havonta levontak a fizetéséből. Körülbelül két év múlva Lajost nyugdíjba küldték, iszákossága miatt. A munkásőrségben is részegen jelent meg a fegyverrel, akkor figyeltek fel elítélendő életvitelére és elrendelték a leváltását. Örömünnep volt az állami gazdaságban a hír hallatán. - Évekkel előbb kellett volna! – bólogattak helyeslően a beosztottak. Még egy év elteltével, Józsit a gyámhatóságra hívatták. - Tudomásunkra jutott, hogy az Ördögh Máriától született, immár 3 éves fiát ön nem látogatja. – Miért, ha szabad kérdeznem? – kérdezte az 102 Antológia 2014.indd 102

2014.06.16. 8:36:42

ügyintéző. - Ő házasságon kívül született, nem tartom az anyjával a kapcsolatot – válaszolt Józsi kínos feszengéssel. - Tudja milyen körülmények között él a fia? - Nem, nem tudom… - Ön a házasságában a feleségével együtt két gyermeket nevel. Szereti őket? - Hogyne, természetesen… - És a harmadikat nem? Az is az ön fia. Azt miért nem szereti? – majd egy kis szünet után folytatta. - Önnek élnek a szülei? – tette fel az újabb kérdést a gyámügyi referens. - Igen, élnek… - Szereti őket? – Józsi bólintott. - És természetesen, ők is magát, ugye? - Igen… - Mit gondolna róluk, ha eltaszították volna már gyerekként maguktól? Józsi szégyenkezve ült a „vádlottak padján”. A gyámügyes folytatta: - a gyerekek legkevésbé tehetnek róla, hogy a világra jöttek. Ezzel nyilván tisztában van. - Nézze uram, bejelentést kaptunk az illetékes körzeti védőnőtől, hogy a kisfiú veszélyes környezetben él, az anyát kényszer-elvonó kúrára küldik, italozó életmódja miatt. Józsi gyomra összerándult az újabb, súlyos problémák hallatán. - Ha nem tudják magukhoz venni a kisfiút, intézeti elhelyezést kell kezdeményezni. De ahol két gyereknek van hely, talán elfér a harmadik is… Maga szeptember óta iskolaigazgató – nem vetne jó fényt sem önre, sem az iskolára, ha állami nevelőintézetbe kerülne a fia… Nem kell azonnal válaszolnia… Beszélje meg a feleségével – nyugodtan. – Nálunk is kétféle gyerek van, az anyám is felnevelte az apám három gyerekét, pedig nem ő szülte őket. – Bízom abban, hogy megoldják ezt a problémát – búcsúzott meleg kézfogással a gyámügyi referens. Józsi mindig érezte, hogy a „Mari féle ügy” még nincs lezárva, de erre a fordulatra nem számított. - Mit szól ehhez Judit? Megint felborul az életük? Pedig már rendeződni látszott. Kisjudit iskolás volt, Öcsike óvodás. Felesége is munká103 Antológia 2014.indd 103

2014.06.16. 8:36:42

ba állt óvónőként. – Kísért a múlt – csóválta a fejét és fülébe csengtek a szemrehányó megjegyzések. – „A harmadikat miért nem szereti? A gyerekek legkevésbé tehetnek róla, hogy a világra jöttek!!!” Mindent megad a lányának és a fiának, a legnagyobb szeretettel halmozza el őket, arról a harmadik kis nyomorultról meg semmit sem tud. Kényszer elvonóra viszik az anyját, a kisfiút meg állami intézetbe, ha nem vesszük magunkhoz. „Vállalni kell a tetteinkért a felelősséget” – jutottak eszébe Lajos szavai is. Szégyellte magát. Otthon félve mondta el, és óvatosan ecsetelte a kilátásokat, de Judit a vártnál higgadtabban fogadta az újabb híreket. - Egy hét múlva kell választ adni? – aludjunk Józsikám, majd megbeszéljük. Mikor a kicsiket lefektette, kiült a teraszra egy kicsit gondolkodni. Újra tavasz volt, már a tücskök ciripeltek a fűben. - Összetartozunk mi már, több mint tíz éve. Nem borulhat fel a család, meg kell óvni a gyerekeket és fel kell őket nevelni. Ők a legfontosabbak!!! Ezekkel a gondolatokkal igazgatta a párnákat és a paplanokat a hálószobában az esti lefekvéshez. Józsi éjjel megfogta felesége kezét és mikor érezte, hogy Judit is megszorítja, forrón átölelte. - Köszönöm, hogy megértesz – olyan jó vagy hozzám – annyira szeretlek – súgta a fülébe. - Én sem tudlak már nem szeretni, te rossz fiú – bújt hozzá Judit kedvesen. Hosszú idő után, ezen az éjszakán szeretkeztek újra olyan szenvedéllyel, mint házasságuk elején. A következő éjjel Judit nyúlt át férje kezéért. - Tudod mit gondoltam Józsikám! - Mit gondoltál – drágám? - Neveljünk a kis Ádámból rendes embert, ne hagyjuk elkallódni… - Igazi anya vagy, számomra csak te létezel – borította hálás csókokkal a kezét. Jobb férjet érdemelnél nálam… - Jó vagy te nekem, csak pálinkát ne igyál – nevette el magát Judit és átölelte Józsi nyakát. 104 Antológia 2014.indd 104

2014.06.16. 8:36:42

Czikora András Helyszíni közvetítés a „Másodvirágzás” nyugdíjas lakóparkból (Paródia) Aznapról kezdem, amikor az Ó-templom toronyórájára rászállott egy megtépett szárnyú, éktelenül károgó varjú. Abban a pillanatban, a másfél évszázad óta pihenő óra mutatója, a fél tizenegyre zuhant a fekete madárral együtt. Csodák csodájára, az óra elütötte az időt, mielőtt még az idő elütötte volna az órát! Április elsejét írtunk, és az aznapi csodáról még ma is beszélnek. A varjúkárogás még visszhangzott a tiszatáji tiszta levegőben, amikor tizenegy óra körül befutottak a helyi VTV-stábjának kiválóságai. Elsőnek a népszerű kameraman, aki hűvösen, halkan köszöntötte a valamikori ebédlőben egybegyűlteket. A halk hangot egyedül én hallhattam, a maximumra felerősített, füldugós hallókészülékemmel, a többi nagyothalló, illetve nagyothallónak hitt közül. Odakünn nagy hőség uralkodott, az áprilisi forró nyárban. A kameramannak volt a legnagyobb sikere, hiszen az eddigi, forró katlannak tűnő helyiségben vele együtt, egyszeriben beszökött a hűvös is. A légáramlat hideg, szinte fagyos szele megcsapta izzadt homlokunkat, és a rajta lévő futószemölcsöket is, melyek a drasztikus hőkülönbség hatására, a futásban megtorpanva, hirtelen megálltak, majd hangos koppanással a laminált parkettára estek. Senki sem nyúlt utánuk. A filmoperatőr, látva meglepetésünket, amint elhűltünk a történtek érzetén és láttán, a megérdemelten lovaggá ütött, és a „Pro urbe”-díjban részesült sztár, elmondta, hogy a közeli, illegálisan működő „Al Capone”-kocsma pincéjében, az Északi sarkvidék jegesmedvéiről és eszkimóiról felvételezett filmet vetített! A korszerű felvevőgép a hideget is felvette, és ő is, akárcsak a többi jelenlévő, majd megfagyott. Ide is dideregve, fogvacogva jött, és a belőle kiáramló Északi-sark zord leheletét is magával hozta. A hűvös légáramlat hatására mindenki megkönnyebbült. Sőt, voltak olyanok is, akik már előzőleg is könnyítettek magukon, ott, ahová a király is gyalog jár. Kánikula idején, azóta is az „Északi-sark jellegzetességei” című filmet kérjük vetítésre, egy-egy „Orion-hőpalack”-ban tárolt forró teás rum kortyolgatása közben. 105 Antológia 2014.indd 105

2014.06.16. 8:36:42

A nevezett, meg nem nevezett kameraman is szemmel láthatóan megkönnyebbült a TV-kamera állványtól, amit a szolgálati kocsitól idáig cipelt a hóna alatt, nem beszélve a vállára nehezedő deres kameráról, amit most szakszerűen az állványra erősített, a közeli sarokban lévő dugaljzat közelében, hogy aztán majd a műszer dugvilláját is bedugja a megfelelő helyre. Abban a pillanatban érezhetővé vált a feszültség a kamera körül, no meg a közönség soraiban is. Ügyes gyerek ez a felvevőgépes, amit most is, mint már annyiszor megtapasztaltunk. Aztán következett a mikrofonpróba, hogy többek között az illetékes alpolgármester úr szavát is lehessen hallani, ha egyáltalán hallják a nyugdíjas siketek, tisztelet a kivételnek, mely utóbbi én vagyok. Aztán váratlanul, a kétszárnyú, - billenő ajtón belépett a VTV műsorvezetője is, aki, mint a későbbiek során is kiderül, ha addig be nem borul, hogy „huszárosan kivágta a rezet!” Aztán, egy valamit, illetve valakit, amit igazán sajnáltunk, hogy a beígért, várva-várt fiatal, szépséges, szőke bemondónő ez alkalommal nem tudott eljönni, mivel pont abban a pillanatban, amikor az Ó-templom órájának nagymutatójáról leesett a kétségbeesett varjú, vijjogó károgással, a gólya, mikrofon, - és köldökzsinórral együtt, ölébe ejtette a kis Töhötömöt. A „papás-mamás” – szüléskor ott dibdáboló, majd kétméteres, népszerű kosaras apuka kétségbeesetten felsóhajtott: - „No, ez a nap is jól kezdődik!” – Azt hitte, hogy a sóhajt nem hallja senki, azonban arra nem gondolt, hogy vannak kivételek, akiknek szuperhallásuk van, és meghallják azt is, amit éppen nem kellene, köztük az én nejem is! Ugyanígy van a látásukkal is: azt is látják, amit jobb lenne, ha nem látnának! Ez történt most is, amikor a sóhajt meghallotta a boldog kismama, aki e szavak hallatán, egyszeriben elkeseredett. Most eszmélt csak rá, hogy e bolond hónap első napján kellett ennek a gyereknek is meglátni a napvilágot. Jaj, nehogy április-bolondja legyen, mint annyi sok balek társa, akit lépre csalnak a csajok, hogy aztán, néhány gyerek-nemzés után mindenéből kifosztva az utcára kerüljön, mint annyi sok hajléktalan…! Eközben megkezdődött a helyszíni közvetítés. A műsorvezető elsőnek az igazgatónőt interjúvolta meg, aki elmondta, hogy a Lakóparkban sok parki lakó van, aki a padon, vagy a teraszon lakik, és a lakhatási lehetőségekkel meg van elégedve, még ha egyesek ennek ellenére is, elégedetlenked106 Antológia 2014.indd 106

2014.06.16. 8:36:42

nek. És mi van a „kettesekkel?” – tette fel viccesen a kérdést a mikrofonos. – A „kettesekkel” meg az van, hogy kettesben marakodnak! – mondta a kérdezett, „véve a lapot”. Azonban, folytatta, a súrlódások mellett vannak összesimulások is, mondván: „Párosan szép az élet!” A bentlakók, a körülményekkel elégedettek. Még olykor a szomszédaikkal is egyetértenek, különösen ha a vezetőséget szidni kell! Azonban, hála a Teremtőnek, van elég sok áprilisi is, aki az összejöveteleken vagy semmit sem ért, ami számunkra is előnyös, vagy „bólogató-János”-ként bólogat, vagy akár mint Bálint bácsi, bólint, még akkor is, ha éppen nem kellene, de közülük legtöbb még a vitás kérdések során is bóbiskolva horkol. Így hát minden esetben, valamennyi összejövetelünk kimondottan sikeres. Ezzel ellentétben, sajnos a zárszámadási eredmények már nem ilyen kecsegtetőek, habár annak ismertetése során sült kecsegét szolgálunk fel! A kecsegét jóízűen felfalják és megemésztik, míg a mérlegeredményt rossz szájízzel fogadják, és nem tudják megemészteni. Ez nonszensz! – mondta méltatlankodva az igazgatónő. A bilanz, magyarán szólva, a mérleg legtöbb esetben veszteséges, de szökőévenként előfordul az az óriási csoda is, amikor az egyenleg null-szaldós! Ezt már sikernek könyvelhetjük el, mind a „tartozik”, mind a „követel” oldalon, mondta kitörő örömmel az igazgatónő. Ekkor a széksorok közül egy férfi közbeszólt: - Sajnos, nekem semmi okom nincs örvendezni, hiszen a mi háztartásunkban a b. nejem, Mara, mindig marakodva követel, míg én folyton tartozom! Ez is nonszensz! Nem gondolja igazgatónő?! – Ja kérem, kevesebbet járjon a büfébe büfögni, konyakozni, pálinkázni – volt a válasz, - akkor majd helyrebillen Merkúr kezében is a konyhamérleg! Segítsen neki maga is kalibrálni! - Erre óriási röhej közepette megtapsolták az igazgatónő frappáns válaszát. – Egyébként, folytatta, a gazdasági vezető is mondana néhány szót a múlt évi mérlegbeszámolóval kapcsolatban… - Ekkor a műsorvezető a mikrofont az illetékes orra alá dugta, aki szénanáthás lévén, ebben a pillanatban óriásit tüsszentett, akkorát, hogy még a közeli virágágyások között éppen párosodni készülő macskák is szétrebbentek, és fülsiketítő miákolásuk hirtelen megszűnt. A gazdasági vezető, miután illatos csipkés szélű zsebkendőjébe hangosan beletrombitálta a bevezetést, rátért a tárgyra. Először is megköszönöm a szólási lehetőséget, - mondta – majd a hóna alatti dossziéjából előkotorta a számszaki adatokat, mint afféle tárgyi bi107 Antológia 2014.indd 107

2014.06.16. 8:36:42

zonyítékokat, melyeket kronológikus sorrendben állított össze, kezdve az „Alfától az Omegáig”. Jelentésében feltárta a szürke valóságot, és a valóság szürkeségeit is. Valamennyien tudjuk – kezdte, hogy a rengeteg hóesés, hózivatar és lavina következtében, a hó letemette a lakóépületi lakások kiskerti részein átívelő csatornákat. Egyesek annak az elképzelésnek adtak hangot, hogy az építési tervet elba… elbagatellizálták a különféle változatokkal: - permutációkkal, variációkkal, kombinációkkal, gazdasági mutatókkal, nem beszélve a 25 év utáni megtérülésről, illetve az ezt követő nyereségről. Erről szó sincs! Az épületek, lakások tervezésénél, a hóhányók, kerékkötők, kubikosok bevonásával az építészmérnökök figyelembe vették azokat a kockázati tényezőket is, hogy ilyen nagyobb volumenű beruházásnál egyenesen veszteséges a lakók, netán több évtizedes itt-tartózkodása, hiszen az amortizáció szempontjából nem mindegy, hogy a lakások, vagy a lakók kerülnek leírásra, mely utóbbira különösen oda kell figyelni, ha csak egy mód van rá! A lakókat leírni, míg a lakásokat revalorizálni, felértékelni kell, a jelenlegi piaci áraknak megfelelően! Éppen ezért olyan módszer kidolgozására került sor, ami mondanom se kell, hogy ez a „Nonprofit Kft.” hétpecsétes titka! Sajnos, egy illetéktelen valaki ebből már egy pecsétet feltört, és elhíresztelte falunak, városnak, hogy szigetelő anyagként azbaszt…, - bocsánat, nyelvbotlás: - azbesztlapokat használtak, a közeli város fogdájából idevezényelt, nem szakmabeli ingyenmunkások. Hogy még inkább olcsóbbá tegyük a lakások árát, a teraszok szegélyeit jószívűen szabadon hagytuk a sünkutyáknak, egereknek, patkányoknak, nyesteknek is, mely utóbbiak éltek a tető alatti lakhatási lehetőséggel, éjszakánként „galoppozva” a padlástérben megkezdődött a „társbérlet az emeleten”, a teljes lakáskapacitás kihasználása érdekében. Valamennyiük részére már megtörtént a bérleti díj kiszámlázása is. Ilyen vonatkozásban se pro, se kontra álláspontra nem áll módunkban, illetve nem kívánunk helyezkedni! A hasonló rémhíreket megelőzendő, már az új lakóktól orvosi igazolást kértünk, hogy tudjuk, milyen betegségben szenvednek, és a nonprofit tervet is valószínűsített elhalálozási sorrendben terveztük meg, valamint az utánuk maradt lakások újbóli eladását, illetve azok értékesítésének gyakoriságát! Az esetek 99,6 %-ában már a sápkór, a vándorvese, a hiányzó mandula és vakbél, a tüdőlötyögés, a köcsögfej, a vizeletszín, 108 Antológia 2014.indd 108

2014.06.16. 8:36:42

a normálistól való színváltozásokat vizsgálva, az ureában lévő több vércsepp, sőt emelkedett húgysav-szint, a bélhurut, az Alzheimer-kór, az agyalágyultság és a beri-beri volt a jellemző, amit analizáltunk a Mona Lisa olajfestmény reprodukciója alatt, a fő épületi mosdóban. - Ne haragudjon, asszonyom! – szólt a műsorvezető, de nagy ívben elkanyarodtunk a lakások előtti esővíz-levezető csatornáktól! – Ja persze, persze… - Elnézést! Valóban ott kell folytatnom…! Eddig a lábjegyzetet olvastam…! – El van nézve asszonyom, de térjen vissza a kézjegyzetre is! – szólt a mikrofonos. – Tehát, folytatta a gazdasági vezető, summa summarum, a csatornák csődöt mondtak, és nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ígéreteket! Egyesek gatyamadzaggal kötözgették, pityere-kotrófával, meg régi, zománchibás, lukas serblikkel támogatták alá, amit ideig-óráig csak az imádság tartott! Amikor pedig megszűnt a fohászkodás, az imádság is elengedte! Hogy a csatornák ilyen helyzetbe kerültek, az nem a mi hibánk, de a telet sem lehet okolni ezért, ami „jött a parttalan időben, és megállt…” az itteni lakóparkban, az most is áll, csak a csatornák nem! Ha logikusan nézzük, akkor csakis a csatornákat lehet okolni, hogy azok az eső és hó formájában lehullott égi áldásnak nem tudtak ellenállni, az előtt lerogyva a földre, most is könyörögnek, hogy az angyalok emeljék föl kényszeredett helyzetükből, miközben hullatják, ontják sűrű könnyeiket záporeső formájában, előttük kitárt, kettérepedt szívvel! Don Quijote, a La Mancha lovagja, annak idején, amikor külvárosi szélmalmunk ellen harcolva erre járt, már akkor ajánlotta, hogy a csatornák vizét célszerűbb lenne a La Manche csatornába vezetni, azonban pénz híján erre még nem kerülhetett sor. De többek között ez is benne van az e századvégi költségvetési tervben. Mi itten – mondanom sem kell, szükségszerű megértést tanúsítunk minden magatartási formának, sőt meg kell adni mindenkinek, még a csatornának is, a szabad akaratot, a szabad folyást, hogy azt zavartalanul gyakorolhassa…! - Köszönjük a kimerítő adatszolgáltatást – mondta immár türelmetlenül a műsorvezető – no meg a kameraman is rugdossa már a bokám, meg a tyúkszememre is rátaposott a szöges bakancsával, jelezve, hogy a kamera már vérhólyagot tört mind a két vállán…! - De van még néhány igen fontos, tényszerű, sajnálatos adat, ami nem maradhat ki a beszámolómból – mondta a gazdasági vezető. – No, üsse 109 Antológia 2014.indd 109

2014.06.16. 8:36:42

kavics, nem bánom, de csak a főbb mondanivalót közölje, de azt is lehetőleg lakonista rövidséggel! – válaszolta a mikrofonos. - Aztán jött a jégkár… - folytatta felgyorsított ütemben az illetékes vezető. – A Lakópark parkosított és partosított parkjaiban, a hóvirágok, ibolyák, de különösen az árvácskák meg az árvacsalánok annyira elárvátlanodtak, hogy fájdalmukban majdnem belehaltak. Hogy eltávozásuk, a kegyetlen sors következményeként végképp bekövetkezzék, elverte őket olyannyira a jég, agyba-főbe ütlegelve őket, aminek következtében a hosszú és jajveszékelő haldoklásuk után kilehelték szelíd-lelkületű lelküket. Azonban, ez mielőtt még bekövetkezett volna, S.O.S.-jelzést adtak le, a közeli Tiszán veszteglő, jégbe fagyott Charpathiának. Azonban, mint később kiderült, a telegrafista tökrészegségének következményeként, még a mai napig sem jött visszajelzés! A virágokat pótolni kellett, ami sok pénzbe került. Majd a lakópark pénzszűkére hivatkozva, még elmondta, hogy valamen�nyi költség ránk hárításával figyelmeztetést kaptunk az illetékes hatósági szervektől, hogy mindenre jobban oda kellett volna figyelni! Mi, a magunk részéről megtettünk mindent e tekintetben: e célból, önkéntes figyelőszolgálatot létesítettünk, éjjel-nappal történő szolgálatra, azonban a megbízhatóknak vélt személyek éjjel zsugáztak, malmoztak, dojdojáztak, „itt a piros, hol a piros”-oztak, sakkoztak, sekkeztek, mattoztak, orosz-ruletteztek, persze vaktöltényekkel – sajnos – a forgópisztolyt vakszemükhöz vonva, váltogatva, ravaszával forgatva annak dobját, vészesen vetélkedve, vodkásan vakkantgattak, üvöltöztek, úgy, hogy még a környékbeli kutyák is átvonították az amúgy csendes éjszakákat, mire a helyi vadászok azt gondolván, hogy a farkasok jöttek át a Duna meg a Tisza-jegén, sorra durrogtatták kétcsövű puskáikat, majd felharsant a hajnali „hallali”. Közben már horkolt a két „szolgálatos” gazember. Késő délutánra járt, mire felébredtek. Aztán kezdődött minden elölről! Ráadásul még az „álszolgálatosok”, illegális módon történő tiszteletdíj ellenében, éjszakánként, hoki botokat, krikett ütőket, a hozzávaló gumilabdákat toldozgatták, foltozgatták, ha kellett ragasztgatták, meg billiárd dákókat javítgattak. Nem beszélve a hosszú, szétnyitható vendéglátós asztalról, amit több helyen kifúrva, gumikerettel ellátva, lukas-billiárdasztallá alakítottak, majd zöldposztóval bevontak, és ügyesen a hógolyókat, a golyósoktól ellopott golyókat, meg a papír-írószer boltokból „kölcsönvett” kisebb méretű földgolyókat, az asz110 Antológia 2014.indd 110

2014.06.16. 8:36:42

talfiókba gurigázták. Az egyik Kerekes, míg a másik Gurigás névre hallgató éj- és naplopó! Az egyiknek több a kereke, a másiknak meg kevesebb a gurigája! – Tovább! – sürgette most már a kameraman is a teltkarcsú hölgyet, miközben a dühtől már vérben forgott az eredeti, meg az üvegszeme is. Aztán a nyír- és a nyárfák virágzása, a rengeteg vattaszerű, puha pihe is prüszkölésre, orrviszketésre, irritációra adott okot, aminek következtében mindenki tüsszög, prüsszög, sőt mi több, a sok, többszörösen megnagyobbodott prosztatájú prosztatás is bevizel, amiért minket okolnak, ahelyett, hogy azokat szidnák, szapulnák, akik még az alapkő letétele előtt ide ültették azokat a problémás fákat! A lakók, a rendezvényeken meg a dínom-dánomon résztvevő „ihaj-csuhajosok” is, sajnálatos módon, papír zsebkendő híján, a recepciósok és az irodások közös gugoldájában, a toalett, meg a kéztörlő-papírt használják „orrkilövedészeti zsebhordanc” helyett, no meg a folyékony szappant is elcsorgatják vagy elcsórják! Ez is sok pénzbe kerül! Már arra is gondoltunk, hogy a főépületi WC-t lezárjuk, külön-külön kulcsos megoldással, ám egyesek sürgősségi eseteit is figyelembe véve, a helyzetet súlyosbítanánk azzal, ha az illetékesek, netán bent, vagyis a „Hall”-ban „mennének ki”, ami még a gázálarcos eltakarítás mellett is, iszonyatos bűzzel járna, amiért a „KÖJÁL” komoly pénzbírsággal sújtana bennünket! – Ne tessék haragudni, - szólt ismételten a műsorvezető, itt fejezzük be, mivel kifutunk az időből! – Elnézést kérek! – mondta a gazdasági vezető, de ezeket a kirívó eseteket, problémákat kirítt szemmel is el kellett mondanom. Köszönöm szépen! Ezután a mikrofonos a lakók felé fordult, a filmoperatőrrel, mondván: Amint látom, az alpolgármester úr már több mint valószínű, hogy nem tisztel meg bennünket jelenlétével. Így, feltennék néhányuknak egy-két idevágó, aktuális kérdést. Az első sor közepén ülő, idős asszonyhoz intézett kérdésre, hogy mi a jó, és mi a kifogásolható a Lakóparkban, az illetékes, Murgáról menekült, Morgó Margó Márta, imigyen válaszolt: Abban a reményben adtam el a házam, hogy a pénzemen majd olyan lakáshoz jutok, ahol végre-valahára, távol a város forgalmától, zajától, nyugodtan pihenhetek, alhatok…. Ekkor egy férfias női hang odakiáltott: - Majd az örök nyughelyen…! – Kérem, Márta néni, folytassa – szólt immár türelmetlenül a műsorvezető. – A pihenés helyett – mondta – hajnalok hajnalán, valamelyik közeli lakásból egy kakukkos óra iszonyatos hangerővel 111 Antológia 2014.indd 111

2014.06.16. 8:36:42

kakukkolja az órákat…! Az éjszakai csendben, amúgy is felerősödnek még a halk zajok, hangok is, hát még az ilyen hangosan kakukkoló óra hangja, ami bizonyosan a süket tulajdonosát nem zavarja, sőt mi több, bizonyosan e nélkül már aludni sem tud! Én viszont, csak forgolódok az ágyban, vattával a fülemben, de így is, akarva – nem akarva, csak számolom éjjel-nappal a kakukk-jelezte órákat, meg a barikákat, de így sem tudok aludni! Már úgy-ahogy, másfél év után kezdtem volna megszokni e szentségtörő óra hangjait, amikor a közeli Kása-erdőből annak kakukkolása ide csalt egy élő kakukkmadarat a fejem fölé. Most már kakukkolnak egymásnak úgy, hogy már azt gondoltam, az idegosztályra kerülök a sok nem-alvás miatt, hogy a fene ögye mög! Aztán egy pillanatra csönd lett, amikor a hölgy mögötti székről szólásra emelte kezét egy ugyancsak idősebb hölgy. A műsorvezető, kezével jelezve, hogy megadja a hozzászólás jogát, a hölgy felállt, majd rákezdte: - Vöcsök Vera vagyok, szomszédasszonya az előttem szóló Morgó Margó Mártának. Én ugyancsak ezen a téma kapcsán szeretnék néhány szót ejteni. A kakukkos óra, meg az ide pofátlankodott kakukk engem is ugyanúgy zavar, idegesít, amióta csak bejöttem a „Másodvirágzás” Lakóparkba! Ilyen körülmények között valóban lehetetlen az alvás. Akárcsak a szomszédas�szony, úgy én is képtelen vagyok pihenni, hiszen a napi munka után már elvárná az ember, hogy nyugodt, csendes helyen pihenje ki fáradalmait. – Ekkor az ott tartózkodó háziorvos is szót kérve, beleszólt a panasz-szavak hallatán az öreg hölgy mondókájába: - No, ne méltatlankodjon itt nekem Vöcsök néni, hiszen Ön síri hangon, szipogva mesélte nekem már évekkel ezelőtt is, amikor még nem volt ez a kakukkos história, nálam a rendelőben panaszkodva, hogy sem éjjel, sem nappal nem tud aludni. Akkor most melyik verzió az igaz?! – Az az igaz, hogy nekem van igazam! – szólt a kérdezett, de magának is igaza van doktor úr, - tette hozzá gyorsan, csak a madárnak nincs igaza, amikor szemtelenül iderepül a közeli erdőből, és itt kakukkol, ha kell, ha nem, ahelyett, hogy a párját boldogítaná! – Most valahonnan a hátsó székeken ülők közül egy női hang is beleszólt: - Köcsög, vagy Vöcsök néni, már nem is tudom, hogy hívják, a madár éjszaka nem kakukkol, esetleg csak a kakukkos óra, amiért már többen is panaszt tettek! Elképzelhető, sőt szinte bizonyos, hogy az egyik lakóházi X épület 3-as számú lakásából hallatszik! Ha viszont madár zajong, az csak 112 Antológia 2014.indd 112

2014.06.16. 8:36:42

a kuvik lehet, de az is csak huhog, de nem kakukkol! Vigyázzon, ha a feje fölött elhangzik a három bagolyhuhogás, akkor az azt jelenti a babona szerint, hogy ott hamarosan valaki meghal! – Mit tudom én már, hogy melyik volt a válasz, de így sem, úgy sem tudok aludni! Ekkor, amaz, név szerint Dorkás Dorka felcsattant a válasz hallatán: - Hát ide figyeljen Köcsög néni, ne nézze már a másikat hülyének! Vagy talán magából indul ki? Ha már nem tudott aludni, akkor csak kellene tudnia, hogy kakukk, vagy bagoly zavarta meg az éjszakai nyugalmát! Ha viszont nem tudja, akkor biztosan aludt! Az öreg hölgy, mint akit szaván fogtak, bele vörösödve még valami cifrát akart mondani, de torkán akadt a szó, amikor ismét odaszólt az orvos: „Na itt van a kutya elásva!” Valami sántít a mondókában, szerintem is! – Van televíziója Vöcsök néni? – Még nincs! – Volt a válasz. – Akkor vegyen minél előbb! Majd meglátja, hogy aztán milyen jól fog aludni! – Javasolta az orvos. Majd folytatta: - Ha maga szerint nem tud aludni, akkor nem is csodálkozom, hogy álmatlansággal küszködik, hiszen azt az altatót, amit felírtam magának, legutóbb is, ottjártamkor az éjjeliszekrényén találtam. Tehát elfelejtette bevenni. – Az meglehet, mondta a panaszos, akkor bizonyosan a hálóingemről leszakadt gombot vettem be helyette…! Egyébként abban a tudatban, hogy a pirulát vettem be, jól aludtam…! – No ez az! – mondta az orvos – most már érthető, hogy nem tudta, hogy a kakukk kakukkol, vagy pedig a bagoly huhog! - Ebből elég! Túl van tárgyalva! – mondta a műsorvezető. Majd a második sorban ülő, középkorú hölgyhöz lépett, aki már előzőleg is jelezte, hogy ő is mondani kíván valamit. Fel akart állni, azonban a mikrofonos, látva a botot is mellette, intett a kezével, hogy csak maradjon ülve. – Kérem, mutatkozzon be! – kérte a műsorvezető. – A nevem Hebehurgyáné, Hurkás Hermina. Én elmondhatom, hogy a háziorvos úrnak köszönhetően, immár jól alszom. Ugyanis elmondtam volt neki, hogy a Zsámbékon élő unokanővérem említett valamilyen altatót… valamilyen „aluljárós tablettát”, ami neki bevált. Már nem is emlékeztem pontosan a nevére…” Az orvosom nagy sokára rájött, amikor sorolva a pirulákat, 23.-ként a „metrobromát”-ot említette, mire én felsikoltottam, mondván: - az az a pirula, drága doktor úr, amit Halutykáné Hentes Hédi mondott! Ugyanakkor, amikor az unokanővérem ezt említette, a kérdésemre, hogy ezt hogy tudnám megjegyezni, azt válaszolta, hogy igen könnyen! Hiszen tudod, 113 Antológia 2014.indd 113

2014.06.16. 8:36:42

hogy Pesten a „metró” nevéről nem felejted el! De én még Pesten sem jártam, válaszoltam, no meg hát azt sem tudom, hogy mi az a „metró”. – Ó, te rövideszű! – kezdte a korholást, mint rendesen, a metró az a sebesen suhanó villamos, vagy vicinális, ami az aluljárókban közlekedik. – Én, sajnos, a „metró”-t már aznap elfelejtettem, csak az aluljáróra emlékeztem. A doktor úrnak köszönhetően, minden jóra fordult. Azóta nincs gond az alvással. Ellenben azóta is, mint panaszolta, irul-pirul a pirula miatt. - Az egyébként sápkóros, pattanásos pofámról majd lesül a bőr, az orvos előtt! Nem beszélve arról, hogy az orvos bizonyosan félreértette az „aluljárós tabletta” –ként említett pirulát! De, hogyha arra gondolt, amire én, akkor ő nagyon szemtelen! – A hátsó sorban ülő orvos, „véve a lapot”, megjegyezte: - Nekem szuverén jogom gondolni bármit, ha ki se mondom! Erre csak azt kell válaszolnom, hogy ne reménykedjen! Még jó, hogy „rudas aszpirint” nem kért! – Erre a férfiak felröhögtek, a nők pukkadoztak. Még a határozott fellépésű, köztudottan komoly igazgatónő is elmosolyintotta magát e badarságok hallatán. Továbbiakban a műsorvezető egy idősebb, látszólag most is ideges, ezüsthajú, ősz hölgyet kért a mikrofon elé, aki elmondta, hogy rengeteg a kóbor macska a Lakópark területén, mivel a kinti szomszédok, háztulajdonosok, a kerítés rácsán bedobálják az öreg, kivénhedt, vagy újszülött, létszám fölötti macskákat. A múlt héten is az történt, panaszolta, hogy egy bentlakó nő undok, kobozi, rühes macskája ment előttem az úton, amikor is nem tudtam megállni, hogy szitokra, átokra në fakadjak, ráripakodva: „hogy a fene övött vóna mög gazdástul ëgyütt! – Tégöd! – szólalt mög valaki a hátam mögött! Hát amikor mögfordulok, látom, hogy a macska gazdája vót! Azúta se beszélünk, de még csak nem is köszönünk egymásnak! A „dög” miatt haragban vagyunk! Nem véletlen, hogy haragszok a macskájára, hiszen a múltkor is, amikor a szömöm láttára a kertömbe piszkolt, mögsöprűztem! Erre az átokfajzatja másnap röggelre mög ëgy döglött egeret tött a bejárati ajtóm előtti lábtörlőmre! – Erre, az ottlévő macska gazdája, méltatlankodva, mint akit a kígyó csípett meg, felszisszent: - Még te panaszkodsz, te söprűnyargaló, vén satrafa…! Ha nem lönnének itt macskák, ellepnének tégöd is az egerek, patkányok, a sok rágcsáló, tán még a hörcsögök is! - Fejezzék be már ezt a becsmérlő dialógust! – szólt bele most az igazgatónő! Veszekszenek itt nekem, mint a piaci kofák! Egyik sem különb a 114 Antológia 2014.indd 114

2014.06.16. 8:36:42

„Deákné vásznánál!” – mire csend lett. Ekkor, ugyancsak méltatlankodó hangon, beleszólt egy fiatalos külsejű özvegyasszony: - Az még sömmi, ahhoz képest, amit itt a lakásom előtti tóban művelnek a kecskebékák! Az éjszakai csöndben kuruttyolnak, brekögnek, hogy löhetetlen tűlük aludni! Már néhányan összefogtunk, oszt vödrökbe rakva űket, átvittük az erdő szélin lévő csatornába! Erre harmadnap virradóra, nem visszagörögtek azok az átkok?! Jó lönne ide gólyákat telepíteni, hogy összekapkodják még azokat az undok varangyokat is! Van itt elég kalamajka! Tavasszal, talán a madarak azok, melyek énekükkel feledtetik velünk ezöket a nem kívánatos eseményöket! Ezután egy középkorú férfihoz fordult a mikrofonos, kérdezve, hogy neki mi a benyomása, illetve tapasztalata az itteni életkörülményekkel kapcsolatban. – Beneki Bálint a nevem – kezdte egykedvűen a kérdezett – nekem is van panaszkodni valóm bőven. Egyrészt, hogy a szomszédasszonnyal összekülönböztünk a minap azon, hogy az orgonafáját az én kertrészem mezsgyéjére ültette, aminek valamennyi ága áthajlik énhozzám, a virágokra árnyékot vetve! Persze, az meg jól összeszidott, mondván, hogy az közterület, melyen még most is vitatkozunk! Másrészt meg tegnapelőtt, ahogy az orgonafa áthajló ágait levagdostam, arra meg az volt a válasz, hogy a bilije tartalmát a nyakamba öntötte! Már ügyvédhez is fordultam, hogy pört indítsak ellene, mire az ügyvéd, egy rövid válaszlevelet írt: - „Éljenek egymással békességben! Az ügyet nem vállalom! Dr. Korponai Kázmér, ügyvéd s.k.” Ekkor egy borgőzös, cefreszagot árasztó, rosszarcú, borostás, bambán bámuló, bizonytalanul botladozó férfi az utolsó sor székei mögül, miután feltápászkodott a parkettáról, kezében az immár majdnem üres sörösüveggel, belebődült a csöndbe: „Beneki! Tögye be neki, löhet, hogy az a baja…!” – Mire kitört a viharos röhej, a hahotázás. A férfiak röhögtek, a nők sikkongattak. Az elhangzott „szöveget” még a nagyothallók is nagyon jól hallották, sőt megértették! Az éktelen röhej, amikor bent kitört, kintről betört egy ablak, egy üres pálinkás üvegnek, meg egy jól irányzott dobásnak köszönhetően. Ám a bentiek közül nem volt senki sem köszönet-nyilvánítási formában. Szinte abban a percben, az immár üveg nélküli ablakkereten belépett, feltételezhetően az ivócimborája a bent lévő ittasnak, aki csuklások közepette rázendített a „Kecskebéka fölmászott a fűzfára…” kezdetű, bugyuta nótára. Már a befejező részt összeölelkezve, 115 Antológia 2014.indd 115

2014.06.16. 8:36:42

duettben hasították:… „így se volt jó, úgy se volt jó, sehogyan se volt az jó, mindig csak a más asszonya volna jó!” – Ekkor az igazgatónő intett az ajtó előtt terpeszállásban álló behemót, bikanyakú, gumibotos kidobó fiúnak, aki a közeli utcákból jól ismert kötekedő, részeges „jómadarakat” kitoloncolta a lengőajtón, lengő bordájuk közé húzva egyet, mondván: „Az ilyen szemétládáknak, mint hívatlan vendégeknek, ajtón kívül a helye!” A kinti hangos nyekkenés, puffanás után, miután csönd lett a teremben, a műsorvezető mély lélegzetet vett, majd megszólalt: - Köszönjük szépen Beneki úr a beszámolót! Ha ön is úgy gondolja, akkor éljen az előbb elhangzott ajánlat lehetőségével – mondta hamiskásan mosolyogva a bajusz alól! A „Másodvirágzás” Lakópark-iaknak további jó benyomásokkal teli, élvezetes virágzást, erőt, jó egészséget kívánunk! A helyszíni közvetítést befejeztük. Egyes részleteit a Lakóparkból, vagy ahogy a kintiek mondják, a „Vidámpark”-ból, az erre kíváncsiak, a helyi adó esti TV-Híradójában is láthatják, illetve hallhatják. A siketek, akár jelbeszéd formájában is! Köszönjük a közreműködésüket! A viszontlátásra! – mondta szinte egyszerre a VTV közismert két kiváló dolgozója, hogy aztán újabb közvetítés végett a „Jajhát”-i Szép hölgyek völgyébe menjenek, a sokat emlegetett, kétes hírű Hunyorgó Huba utcába, ahol mindig történik valami!


2014.06.16. 8:36:42

Hajdrik József Népi gyógyí(R)tások 1. Holdkórosságrul: Keresztanyám férje bolondos kórban szenvedett. Éjjelente, amiko’ magasan járt a Hold, miközben fényesen ragyogott, akko’ - Jácint: a férj-, kikelt meleg ágyábu’, és magára terítette a ficánkolódásának eredményekét jól összegyűrődött plédjét az éj leple alatt. Lassan, komótosan odanyúlt az éjjeli szekrény fiókjához, és kiemelt egy doboz sárgarépa ízesítésű óvszert. Ezután, maga előtt tartva a kis csomagot, nyújtott kézzel, szépen, óvatosan elindult a szomszédasszonyék irányába. Biri néném kertfaros is vót, meg kenőasszony is. Ráadásnak meg virtigli boszorkány vala! Na ű okosította ki keresztanyámat, hogy ilyenko’ nem szabad rászólni a holdkóros embörre, mer’ biza, így sose jut el a céljáig! Keresztanyám mind erre csak a két nagy gülü szemeit kerekítgette! Egyáltalán nem értette férje ura fura viselkedésit! Mer’ ha mán a holdkór kínozza, azt még csak ögye főne! De akko’ mőg mé’ hajtogatja, furtonfeszt mentébe, hogy:- Mögyök mán Csillagom, mögyök! Hiszen ebbe az űrhajósvilágba mindenki tuggya, hogy a Hold nem csillag, hanem bolygó! 2. Csúszócsípésrül: Teca néném mesélte, hogy amiko’ gombaszedés közbe’ - Csörét, a falu cédáját -, véletlenül megcsípte a hülye kígyó, akko’ azon a szent helyen, ahol ez a baj megtörtént, ott 24 órára leásták a sebhelyes lábát. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy ennek a szépasszonykának a járókájábú a kígyó mérgit kiszíjja ez a drága jó magyar anyafőd! Másnapra kutyabaja .... se lett vóna, ha nem harapja meg Bodri, a Juhászék terelő pulija, de hát a baj nem jár magányosan! Bezzeg, a balga Balog Béla bácsi még ennél is rosszabu’ járt, - folytatta Teca néném adomáját! Szóval, az idős napszámos Béla bá’, egy este mezítlábasan ballagott hazafelé. Igen nagy hőség volt vala akkoriban, ezé se tűrte meg a bundabéléses bőrcsizmáját egyik lába se. Így aztán ű is úgy járt, mint a falu cédája: 117 Antológia 2014.indd 117

2014.06.16. 8:36:42

Csöre! Mert, hogy űt is megcsípte, de cefetül ez a haszontalan hason-mászó bemérgesedett vipera! Na, de ki ne lenne mérges, ha csak úgy váratlanul rálépnének a farkára? Csak, hogy Balog Bélát az eset után harmadnapra, kettő méter negyvenre kellett leásni, mindenestül, úgy, ahogy vót: - cakom-púder! Ez még ez csak hagyján?! De nem 24 órára kaparták el, mint a Csöre lábát, hanem mindörökre, de legalábbis a Feltámadásig! Mijelőtt totálra bepánikolna bárki is, azé’ tartogattam valami jó hírt is a végire! Mostanság azt rebesgetik a falunkba, hogy nem soká eljő az a idő, amiko’ újra láthatjuk majd az öreg Balogot is! Hászen hamarost ránk köszönt az Újjászületés korszaka! Bár az őszintéhez tartozik, hogy minden újrakezdést mindenko’ megelőz egy nem mindennap látott óriási Nagy Bummm! Úgy, hogy nyugi van Kedveseim, mert ezzel egyidejűleg megszűnik a protekció is, hisz ez az élmény, alanyi jogon mindenkinek jár! 3. Migrénes főfájásrul, ami eme esetben a szexualitás hiányábul ered: Bérma-keresztanyámnak a belső változás mindig erős főfájást okozott. A hasa és a feje idegi alapon fájt, de cefetül! A pocija akko’ görcsölt, amiko’ meggyütt neki, a fejébe meg akko’ hasogatott az ideg, ha nem gyütt meg neki! Tudni kell, hogy az asszonyoknak a fejfájásuk, és a szexuális életük gyakorisága, illetve annak hiánya között, ok-okozati összefüggés fedezhető fel. Ezért, mint gyakorló füvesasszony, azt ajánlottam Kerinek, mielőtt beindulna a főfájása, pakoljon a homlokára, egy szép-szál, karikára vágott kígyóuborkát! Hozzátettem ama jó tanácsom is, hogy így ne mutatkozzon a hites férje előtt, mert akkor még rosszabb lesz a szexuális élete! Aztán telt-múlt az idő, és a múlt héten megest találkoztam Bé. Keresztanyámmal. Épp a piacrú flangált hazafelé! Karján csüngött a kockás szatyorja, megtömve zöld-félékkel. Azonnal feltűnt nekem, milyen kiegyensúlyozott, mennyire kedélyes, virgonc és a kölcsönös üdvözlésünk után, önszántábú megindult belüle a mondanivaló: - Ó, nagyon hálás vagyok - kezdte mondókáját -, hisz igen csak bevált a népi gyogyómód, amit javallottál! Igaz egy kicsit átformáltam a használati utasításod, mert azt tapasztaltam az én módszeremmel, - úgy egészében -, 118 Antológia 2014.indd 118

2014.06.16. 8:36:42

sokkal intenzívebb a hatás! Láthatod is, mennyire kielégült vagyok! - És mit szólt mindehhez keresztapám? Hát az őszintét megvallva, annak a nyámnyila impotens férjemnek útilaput kötöttem a lába alá, és elzavartam a háztul, hogy a szexualitásbul eredő problémáim miatt már soha többé ne fájjon a fejem! 4. Lábikragörcs elmulasztása: Kuruzs Lóránt szerint, ha görcsöl a lábunk, azt hamar észrevesszük! Észlelésekor igyekezzünk lábunk ujjait elkapni, amit aztán húzzunk a pocakunk felé, de legalább is aggyig, amíg a nyóc-sör engedi. Ekkor általába’, deréktájon is bejön ez a jópofa érzés, de most ezzel ne foglalkozzunk, legyen elég a lábikra-görcsünkkel bajlódni! Tehát, ezzel a húzós izommozgatással kényszerítsük görcsünket a kigubancolódásra. Ezt a hatékony módszert már a középkorban is használták az inkvizítorok, méghozzá oly hatásfokkal, hogy utána egyetlen megkezelt páciens sem panaszkodott, soha többé. Kényelmetlenebb, de körülményesebb az a technika, amikor a lábikragörcs megszüntetése céljából, már tíz perccel a görcsölés megkezdése előtt, kiülünk a kertünkbe, kedvenc fánkkal szembe’, hogy amiko’ gyűn a görcs intézkedni tuggyunk! Na ekko’ vegyük kézbe lábunkat, és nyomjuk cefetül a fatörzséhez, de tiszta erővel ám! Alig telik el néhány fertály óra, máris kezdjük érezni, hogy „most múlik pontosan” a görcsölésünk. Ami csoda az egészben, hogy ha kezünkbe fogunk egy fűrészt, és ott ahol talpunkkal nyomtuk a fa törzsét, na ott ha ketté vágjuk a fát, tutira ott lesz benne a görcs! 5. A vas hiányárul: Olmoson a kis Vass Janika épp akkor szenvedett legcefetebbül bajától, amikor Vaj Ákos a réz vesszőjét himbáló táltosember településünkre érkezett. Most, mint fűvel-fával, síppal-dobbal, nádi hegedűvel gyógyító jelent meg a rászorulók szeme láttára. A Kultúrközpont vezetősége, jó előre beharangozta, mi több, szórólapokon is közhírré tétette a gyógyírtó eljövetelét. A gyogy(ó)nap pont piaci napra esett. Nem véletlen, mert nincsenek véletlenek, meg különben is, ilyenkor vannak legtöbben a népművelés 119 Antológia 2014.indd 119

2014.06.16. 8:36:42

házában, ahol a Tuti-Furi-Turi cég bálabontása szokott lenni. Ennél jobb össznépi shopingolás, mondjuk meg az őszintét, egy vidéki embernek nem is kell! Az „Ingyenes állapotfelméréssel egybekötött, „Megváltás a betegségtudattól” című revüműsor csak ezután következett! A javas, no meg a jósló, és a harmadik szemmel sejtbenéző, aurát látó csudabogár a ház auláját bérelte ki rendelőjének színhelyéül. Emiatt a falu fiataljai részére meghirdetett szavalóverseny e napon elmaradt. De, minden jóban van valami még jobb is! Vass Janika is csak a bebukott ünnepség miatt kerülhetett a legjobb kezekbe: - a vajákoséba! Mint, ahogyan azt már tudjuk; véletlenek nincsenek! A gyógyírtó is tiszta tudattal és szent akarattal nézett a holtra kifehéredett lurkó fizimiskájára. Azért vette a gyermeket elsőként szemügyre, mert a pulya még a fehérebnél is halványabb volt! Emiatt a frissen meszelt-fal hátterébe totálra beleveszett. De úgy ám, mintha ott sem lett volna ott! Na, ilyet sem látott még a csoda doki! Mi pedig a szemtanúk, látni véltük, ahogyan Ákos bá’, a gyógyÍrtó, tátott szájjal lemegy alfába, minek utána fura javallat hagyta el, nyitva felejtett arcrését! Erre fel, mindenki rádöbbent, hogy megdöbbent. A látó is csak a magáét fújta, miszerint:- a rézfánfütyülőjét neki, ennek a fiúnak biza, típusos vashiánya van! Vaj Ákos a saját benső hangjára hallgatva, félkómás állapotában, azt ajánlotta a gyermek jó édesanyjának, hogy éjféltájt szakajtson le a kertjük fájáról egy szépen zöldellő, és egy még szebben, pirosló almát. Amennyiben nem teremne efféle gyümölcs náluk, úgy a szomszédé még zöldebb és ízesebb is! Az alternatív gyógyászatot kedvelők jól tudják, hogy a zöld a remény, míg a piros a vér színe! Miután túl van az alma szedésén az anya, a sublót fiókjából kotorjon elő, kétszer 12 db jó minőségű 75-ös rozsdamentes szöget. Ezeket a fémtárgyakat verje bele az almák húsába, de rendesen ám, egészen a mag hasadásáig. Úgy álljanak a szögek, mint a cövek! De még jobb, ha úgy, mint Katalinban a magzat. Ezek a szöggel kezelt biotermékek, a brutalitás hatására olyanná lesznek, mint két jópofa sündisznócska, gyermekkorában. A beverés után másnap, a kakasnak kukorékolása után egy órával, de inkább kézzel, a szögeket ki kell húzni a gyümölcsökből. Ezeket a szögtelen, és most már 120 Antológia 2014.indd 120

2014.06.16. 8:36:43

szitává szurkált, vassal telt, vitamin bombákat, ha a gyerkőc szép lassan elcsócsálja, akkor tutira jobbra fordul a sorsa! Túladagolás veszélye csak akkor állhat fenn, ha a benyomkodott szögek száma nem egyezik meg a kihúzottakéval! Ilyen esetben a gyermek könnyen vascsikarást kaphat, míg az anya legkevesebb három évet, gyermeke életének veszélyeztetése miatt! Le kell szögeznem, hogy a vasakarattal rendelkező utódoknál, a beetetés időtartama alatt legyen mindig kéznél egy jókora elektromágneses berendezés, amely vastalanítani képes a túladagolástól szenvedő nebulót! Nos hát, ilyen és ehhez hasonló tanácsokkal látta el a jó nevű Vaj Ákos hozzáfordulóit a falunkban! Sajnos, az édesanyának az idő szűke miatt nem volt lehetősége a kórelőzményt elmondania a diagnosztizálás előtt. Méghozzá azt a tényt, hogy miként esett bele Vass Janika a meszes gödörbe! A szülőknek is csak akkor tűnt fel ez a dolog, hogy a gyerekkel valami történhetett, amikor Janika a vakító tisztaságú meszelt fal elé állt, miközben ebédelni hívta édesanyja! A szülőnek ettől aztán az az érzete támadt, mintha a falnak beszélne! 6. A seb gyógyításárul: Ez nem korom! Gyermekkoromban tényleg megesett velem, eme eset! A szomszéd Gazsi bátyám kikapós fiatal felesége: Máli néne, egy alkalmas pillanatban megkérdezte tőlem: - Vajon kimennék-e vele kettesben a Tisza partjára, kacsáinak csalánt sarlózni. Ilyen szépasszonynak, aki olyan bájos volt, hogy nosza, nem tudtam nemet mondani! Ráadásul pont aznap léptem bele a pubertáskorom legelső napjába! Így nem volt kérdéses a válaszom:- igen, igen, igen! Igaz, a csaláncsípéstől irtóra viszolyogtam. A csalánkiütésen már rég túl voltam. Reumám meg még nem volt, amire hatásos lehetett volna a csalán csípése! No, de úgy voltam vele, egy jó kikapós menyecske, sosem rossz! Máli néném amilyen gyorsasággal kaszálni kezdte a gyomnövényeket, én olyan lendülettel szedegettem a megrogyott csalánszálakat. Amikor az ifjú asszonyka derékszögben a gyomok fölé hajolt és a lenge blúza alá fújt az enyhe szellő, nahát, az nekem maga volt, mint a színes-szélesvásznú, körpanorámás mozi! A látványtól kocsányon lógtak a szemeim! 121 Antológia 2014.indd 121

2014.06.16. 8:36:43

Ordításommal egyidejűleg, arra lettem figyelmes, hogy figyelmetlenségemből eredően, belekaptam a csalánt irtó sarló élébe. Tiszaként folyt a vérem! – Jaj, az anyád keservit! Mit kapkodsz, mint tót a nunához? Mutass gyorsan az ujjaiddal legalább ötöt! Hál’ Isten, ezek legalább a helyükön maradtak! Aztán egy nagy levegőt vett, és áldást osztó szidalmak közepette lecibálta a nedvességtől csuccsogó egyujjas kesztyűmet. - Tyűha, hogy a pók szője be a lyukat! Itt azonnal cselekednem kell! mondta Náni néném! Én meg alig eszméltem fel az előző látványból, máris újabb trauma ért! Az asszonyság hirtelenjében fölrántotta szoknyája szélét, egészen az övéig. Letolta a bugyingóját, és nagy ívben, de célzottan, jól megöntözte kezem fejéből kiálló ujjaim tátongó sebeit, fertőtlenítés céljából! Biza van ennek már vagy 46 éve, hogy mind ez megtörtént! De őszintén szólva, ilyen látványos gyógyításban azóta se volt részem! Az eset után, hej, de sokszor megkérdeztem Máli néném, nem éhesek-e a kiskacsák? Később aztán már nem zaklattam már ilyenekkel, mert mint említettem is, a fiatal asszonyka kikapós menyecske lévén, jaj de sokszor kikapott Gazsi bátyámtól, amikor úgy ment el másokkal is csalánt irtani, hogy a kiskacsák már a tepsibe-tálalós korszakukon is rég túl voltak! 7. A fogfájásrúl: Igen hasznos tanácsot adott Vaj Ákos bátyám Méla Bélának, aki legvégső kétségbe esése idején az előbb megnevezett helyi borbélyhoz vánszorgott el kínjában. Ugyan is, elviselhetetlenül fájt, sajgott, lüktetett a szemfoga, ráadásul a száján belül, az ínye közelében hasogatott, de piszkosul. Ez aztán nem volt ínyére. Így aztán hamar ráállt, hogy mihamarabb felkeresse a vajákos embert. - Fiam! Örvendezz, mert a legjobb helyre vezérelt a Sors Ura! Biza én azonnal megmondom bajodra a mitévőt! Suttyó korodra már tudnod kellene, hogy minden nyavalyára fűbe’-fába’ van az orvosság! - Jaj, köszönöm a jó tanácsot vajákos bátyám! - hálálkodott Méla Béla, a főállású borbélynak, aki másodállásban fogas-ember volt! Ebből kifolyólag elővett a vitrinjéből egy demizsonnyi belső használatra szánt arcszeszt, 122 Antológia 2014.indd 122

2014.06.16. 8:36:43

és egy kupicával benyelt a saját főzésű szilva pálinkájából, egy jó- pofányit. - Na egyet a hitelesség kedvéért, egyet pedig a jó tanácsom illusztrálásaként - mondta a fogas ember. Méla Béla megemelte a kalapját, és kiballagott a falu legszélére. Ott beletekintett a kies róna kellős közepébe, ahol szépen virágzott éppen a marhalegelő! Megkereste a legközelebbi gyeprészt, aztán szépen csendesen, jajgatva a fűbe harapott! Béka poraiban! 8. A tyúkszem elmulasztásárúl: Valamikor egy megsárgult füves könyvben olvastam a tyúkszem elmulasztásárúl. Ekkor még nem igazán értettem, miért is kell likvidálni a tyúk-szemét? De hajtott a vágy, hogy kipróbálhassam! Már maga a technika is felkeltette ifjú korom ébredező elméjét. Mióta eszem tudom, mindig is bűvkörükbe tartottak a különleges cselekedetek. Természetesen, a kíváncsiság is hajtott, milyen hatalom kell ahhoz, hogy egyik pillanatban még van tyúkszem, aztán egy szemrebbenésnyi idő múltával, nincs többé látószerv! Olvasmányaimra támaszkodva, összetörtem egy vászonzacskónyi fokhagymát, amit a tyúkszemre kellett, hogy kössek. Legalább is a füveskönyv írója szerint. Észrevettem, hogy a mi udvarunkban egy tyúk sem volt oly buta, hogy ezt első nekifutásra megálljon nekem! Bezzeg a kakasnak? Na, szóval legkevesebb egy fertály órába tellett, mire az első vadkendermagos tyúkot befogtam. Még egy másik negyedórába, hogy rákössem a tyúkszemre a fokhagymás borogatást! Sajnos nem láthattam meg az eredményt, mert édesapám kezei nem voltak kivilágítva, így véletlenül belerohantam a nyitott tenyerébe. Édesanyám meg kamillás borogatással és szemvidító cseppekkel javított a monoklim színén. A tyúk tán azóta is körbe-körbe rohangál a baromfiudvarban, ha azóta ki nem ment belőle a ceruza elem.


2014.06.16. 8:36:43

Áchim Pál Orvosi váróban (humor) Az orvosnál folyik a rendelés. A rendelést egy nyugdíj előtt álló orvos vezeti, aki jó humorral van megáldva és eléggé szabad szájú. A betegek unottan várakoznak a rendelő előtt. -Jó napot, jó napot. Maga is ide vár? Van bent valaki? -Jó napot, nem tudom, nem tudom -válaszol egy beteg. -Ülünk és várunk. Nézünk és várunk. Várunk, de ez nem a mi várunk. -Fiatal hölgy közeledik. Csókolom, csókolom, de csak gondolatban, -jegyzi meg gondolatban egy fiatal férfi beteg. -Várunk és ülünk, ülünk és várunk. Nézünk, nézünk, de azt se tudjuk, mit nézünk. Nézünk fel, nézünk le, nézünk balra, nézünk jobbra. -Ne kopogjon, uram, nem látja, hogy vannak bent, na látja! Üljön le és fogja be! -jegyzi meg egy középkorú úr. -Megint várunk, állunk és állunk, és hol ülünk, hol állunk. -Középkorú férfi érkezik. Á-á-á szervusz, pajtás, te is itt, van bent valaki? -A rendelőből eközben kilép egy kicsit molett asszisztensnő: „Ké-é-rem a következő beteget”. Idős bácsi járókerettel csoszog be a rendelőbe, a többi beteg kissé sajnálkozó tekintettel kíséri. -Jó napot, doktor úr. - Jó napot, Józsi bácsi? Mi újság, mi a panasza? -Doktor, ma nem olvastam újságot. -Ha-ha-ha. Józsi bácsi, mi a panasza? -Doktor úr, ha én azt elmesélném, akkor még holnap is itt lennénk. -Csak röviden, Józsi bácsi! -A prosztatám egy kissé rosszalkodik, doktor úr. -Tolja le a nadrágját, aztán hajoljon le! -Józsi bácsi véletlenül elszellenti magát a vizsgálat után, mindenkivel előfordulhat, főleg ilyen korban. -Köszönjük a kedvességét, Józsi bácsi, maga már az ötödik, majd liánnan elosztozunk rajta. Ha-ha-ha. Rózsika, nyissa ki az ajtót, ablakot! -Bocsánatért esedezem, doktor úr, tegnap babot ettem és elfelejtettem, hogy magához kell jönni. 124 Antológia 2014.indd 124

2014.06.16. 8:36:43

-Józsi bácsi, semmi gond. Á-á-á-á nincs itt semmi baj, maga elélhet akár száz évig is evvel a prosztatával. -Most töltöttem be a 102. évet, doktor úr. -Ha-ha-ha. Na ugye, hogy nem sokat tévedtem. -Doktor úr, még van egy kis hasmenésem is. -Ezt kapja be, naponta háromszor és egyen sok tökmagot! -Bemagolom, doktor úr, amit tetszett mondani. -válaszol hahotázva Józsi bácsi. -Ha nem javul a hasmenése, akkor ne ide rohanjon, hanem a legközelebbi toalettre, mert a toalettpapírunk elfogyott. Ha-ha-ha. Viszlát, Józsi bácsi, Rózsika küldje be a következő beteget! -Nem fogok, doktor úr, ide rohanni, mert még a toalettre sem tudok baj nélkül odaérni. Isten áldja magukat, doktor úr - kicsoszog a rendelőből. -Ké-é-rem a következő beteget -utasít Rózsika. -Csinos fiatal hölgy érkezik sántikálva a rendelőbe - jó napot doktor úr. -Á-á-á csókolom, drága hölgyem. Vetkőzzön le derékig. -Doktor úr, a térdem fáj. -Semmi baj, semmi baj, én egészében, úgy cuzámmen szeretem látni a dolgokat. Ha-ha-ha. Na, nézzük csak, nézzük csak ezt a térdecskét. Sóhajtson, sóhajtson! Úgy hallom, hogy a térdéből van egy kis kisugárzása a tüdejére. Ha-ha-ha. Rózsika, hozza ide a sugárvédő kötényemet, a hölgynek valóban van egy kis kisugárzása. Ha-ha-ha. -Az asszisztensnő fejét csóválva mosolyogva megjegyzi: „Jaj, doktor úr, hogy magának ma is hol jár az esze!” -Eközben a fiatal hölgy beteg kényszeredett mosolyt erőltet az arcára. -Felírok önnek valamit, naponta kétszer tessék. Csak annyi kérésem van, hogy egy-két hétig a férfiak után ne tessék futkosni. Ha-ha-ha. Elnézést a viccelődésért. Tetszik tudni az én szőkébb és tágabb famíliámban mindig jelen volt a humor. Szegény ükapám is nevetőgörcsben halt meg. Ha-haha. Bármikor tessék hozzám fordulni, még akár éjfél után kettőkor is. Haha-ha. Kezét csókolom, hölgyem. Rózsika, küldje be a következő beteget! -Viszlát, doktor úr. -Ké-é-rem a következő beteget! -Idős Mariska néni csoszog be a rendelőbe. -Jó napot, jó napot, Mariska néni, hogy vagyunk, hogy vagyunk? Jó, hogy vagyunk. Ha-ha-ha. 125 Antológia 2014.indd 125

2014.06.16. 8:36:43

- Jó napot, doktor úr. Itt szúr, meg ott szúr, meg amott is szúr, doktor úr. - Ne vetkőzzön, Mariska néni, én három pulóveren keresztöl is meg tudom hallgatni. Megvan a maga baja? - Meg, doktor úr. - Az asszisztensnő félrevonulva kuncog magában. - Széklete van, Mariska néni? - Jaj, nem hoztam el, doktor úr, pedig eszembe vót, ólján feledékeny vagyok, lassan már azt is elfelejtem, hogy hínak. Ha-ha-ha. Most jut eszembe, hogy a szomszédasszonyom, a Bözse, teccik ösmerni. - Ismerem, Mariska néni. A Bözse most törte ki a nyakát, akarom mondani a lábát, ha-ha-ha és nem tud elgyünni magáhon, üdvözli a doktor urat. - Köszönöm, Mariska néni. Hát nagyon szép kakasokat hozott nekem ez a Bözse a névnapomra, csak annyi szépséghibája van a dolognak, hogy naponta feljelentenek kakas kukorékolásért. Na, de majd jönnek ide a rendelőbe, aztán majd felírok nekik egy kis hashajtót, így gyorsabban tudnak feljelenteni. Ha-ha-ha. - Jaj, de nagyon vicces kedvibe teccik ma lenni, doktor úr. - Mariska néni, reggel tizet, délben húszat, este megint tizet, ugyanúgy ahogy eddig tetszett szedni. - Jaj, doktor úr, hát nem fog kilukadni a gyomrom? - Semmi gond, Mariska néni, majd bestoppoljuk. Ha-ha-ha. - Viszontlátásra, doktor úr. - Viszontlátásra, Mariska néni, Bözsét üdvözlöm. - Átadom, doktor úr. - Rózsika, kérek egy kávét, tartunk egy kis szünetet. Megint várunk és várunk, ülünk és nézünk, de azt se tudjuk, hogy mit nézünk. Idős bácsi érkezik. - Jó napot, rögönyre gyüttem. - Jó napot, bátyám, nem itt van, itt nem néznek át magán, -válaszol egy középkorú fiatalember mosolyogva. Tessék tovább menni, aztán a folyósó végén kétszer balta, aztán egyszer féljobbra, utána egyenesen le és fel. -Busz megy arra fel-l-é? Ha-ha-ha. - Bátyám, de viccesnek tetszik lenni. - Köll beutal-l-ló, mert nékem aztat mondta Sebaj doktor úr, hogy gyüjjek ide, minél hamarább. 126 Antológia 2014.indd 126

2014.06.16. 8:36:43

- Bátyám, tessék menni, aztán majd ott megmondják. - Az idős bácsi leül, majd a botjára támaszkodik. Maguk régen várnak itten? - Régen, bátyám-unottan válaszol a mellette ülő fiatalember. - Ösmertem Régent, nagyon szimpatikus ember vót. Maga is rögönyre vár? - Nem bátyám, rögöny az nem itt van, ahogy viccesesen tetszett mondani. - Teccik tunni, fijatal ember, éngem a második világháborúban meglőttek az oroszok, tüdőlövést kaptam. Ótán orosz fogságba kerültem, de nagyon jó sorom vót, mert konyhamalac vótam. Ha-ha-ha. Otán három év után hazagyüttem, ótán bementem a helyi termel-l-lő szövetkezetbe. Nagyon jó dógom vót, mert én hordtam a TSZ elnököt hintóval ki a határba, teccik érteni? - Értem, értem bátyám, csak azt nem értem, hogy a doktor úr miért nem hív be a rendelőbe. Ha-ha-ha. - Na, folytatom, ótán megnősültem és ólján három marha nagy fíjam van, mint maga, fiatalember. Ha-ha-ha. Nagyon szeretek rögönyre járni, már évek óta odajárok, meg néha a jányok után is. Ha-ha-ha. - Nagyon viccesnek tetszik lenni, bátyám -kicsit már unottan válaszol a fiatalember. - Teccik ösmemi a rögönyös főorvos urat? - Nem is merem, bátyám. - Ő soha nem néz át rajtam, csak az asszisztensnője, Veronka. Teccik ösmerni? - Nem ismerem, bátyám, -a fiatalembert beszólítják a rendelőbe, közben nagyot sóhajt, mert megszabadult az öregtől. - Maga is rögönyre vár?-megszólít egy hatvan év körüli hölgyet. - Bácsikám, a röntgen nem itt van. - Teccik tudni a feleségem nem járt rögönyre, nem járt az orvosok nyakára, csak a borosüveg nyakára. Ha-ha-ha. Meg is hótt szegénykém fijatal korában. Teccet ösmemi a feleségemet? -Nem, bácsikám, de tessék menni, mert nem kerül magára a sor. - Hát nem itt van a rögöny? - Nem, bácsikám. - Tessék menni egyenesen. Aztán a folyosó végén balra, aztán megint balra, aztán a folyosó végén meg tetszik találni. - Jaj, köszönöm, kedveském. Isten áldja. - Viszontlátásra. 127 Antológia 2014.indd 127

2014.06.16. 8:36:43

Várunk, várunk, és tovább várunk. Nézünk, nézünk, csak azt nem tudjuk, hogy mit nézünk.


2014.06.16. 8:36:43

Huszárik Anna Valóságos kaland Egyik reggelen el kellett, hogy vigyen a betegszállító szolgálat a békéscsabai laboratóriumba, vérvételre. El is vitt. Menet közben volt alkalmam egy kis szemlélődésre. A keleti égbolton akadt meg a tekintetem, egy piros korong volt látható, ami egyre feljebb haladt. Csodálatos volt. Mivel nem az őskorban élünk, mindjárt gondoltam, hogy ez a jelenség nem más, mint a napkelte. A piros korong bizony a napnak elnevezett égi tünemény. Megérkezve a tetthelyre, a fizikai akadályt /várakozó betegek tömege/ leküzdve, atrocitás nélkül beljebb kerülve, a várt beavatkozás megtörtént. Most már meg lehetett próbálni a távozást, de még vártunk valamire. Ezt megkönnyítendő, leültem egy székre, de igen hidegnek éreztem és felálltam. Így döntöttem, mert szeretem, ha én választom meg a betegséget, amit ilyenkor lehet kapni ingyen és bérmentve. Erről pedig elfelejtettek tájékoztatni. Időközben kitaláltam /mert kreatív képességgel is rendelkezem/, hogyan könnyíthetek magamon. Félreértés elkerülése végett leírom, hogy újra helyet foglaltam. Közben a szemlélődést nem mulasztottam el. Még eddig /80 esztendő/ nem tűnt fel, hogy az emberek hogyan változtatják helyüket. Elgondolkozva láttam, hogy amikor az egyik lábukat felemelik, a másik a földet érinti. És ez így megy váltott lábbal. Így a föld vonzereje nem érvényesül túlzottan és szépen lavíroznak előre. Ha ez nem volna ilyen jól „kitalálva”, elterülnének, mint a béka. Szerencsére idegrendszerem kellően megedződött /80 esztendő/, tehát nem veszítettem el a lélekjelenlétemet, csak magamban felkiáltottam. Egy nagyon jellegzetes arc tűnt fel. Rövid idő alatt feltérképeztem, az azonban nagy erőfeszítésembe került, hogy megbarátkozzam vele: kiálló homlokcsont, mélyen ülő szemek, felső ajak csak szimbolikus, alsó ajak és ál előre álló, pofacsont beesve. Szemöldök finoman ívelt. Az arcon a fiatalság bája látszott. Az egész látvány enyhébb megrázkódtatást okozott. Közben otthon kötöttem ki a „Fília” szeretetotthonban. Ennyi élmény elég is volt. 129 Antológia 2014.indd 129

2014.06.16. 8:36:43

Dimák Béláné Paródia Bepillantunk a nagyszénási nyugdíjas gyógytornászok selejtező foglalkozására. A tét: ki mehet versenyezni az olimpiára. Megszólal a gyógytornászedző sípszava: - Helyezkedjünk el! Kezdünk. - Kezeket a hasra, belégzés, kilégzés! Kilégzésnél segítsenek a kezek. Légző gyakorlat mellből, majd vállból. Kinyithatjátok a szemeteket. Jól nyújtózzunk meg! - Lendüljenek magasba a karok! Jobb kéz, bal kéz, nyújtva legyen a könyök. Nyúlik már a derék? Érzitek? - Jaj, eltévesztettem! Melyik is a jobb kezem? - szól egy hang. Fejkörzés, aztán vállgyakorlatok. - A könyökök összeérjenek! Recseg, ropog, mint a rozsdás zár. - Érezzük a karok súlyát. Apró nyögések a tornászok felől. Láb- és derékgyakorlatok következnek. Ülünk a széken. Bal térdünk behajlítva, jobb lábunk nyújtva. - Jobb kezünkkel érintsük meg a bokánkat, bal kezünket emeljük a magasba és nézzünk föl! Megmered a szemünk. - Hű, de messze van a bokám, csak a térdemet érem el! Erőlködöm, de a derekam nem enged. Ezt még gyakorolnom kell. - Aki megérinti a bokáját, az már reménykedhet, hogy bekerül az olimpiai keretbe - szól az edző. - Üljünk ki a szék jobb szélére! Nyújtsuk hátra a jobb lábunkat! Törzsfordítás jobbra, érintsük meg a bokánkat. Bal kezünk lendüljön magasba, nézzünk a kezünk után! Majd ugyanez a gyakorlat bal lábra, lendül a jobb kéz, megfeszül minden izmunk. - Fordítsuk meg a székünket! - szól a parancs. - Támaszkodjunk a kezünkkel. Lábemelés, belégzés, kilégzés. Ki tudja a legmagasabbra lendíteni a lábát? - Az, aki jógára is jár. Ő már biztosan benne lesz az olimpiai csapatban. Úgy rúgunk hátra, mintha valakit fenékbe akarnánk billenteni. 130 Antológia 2014.indd 130

2014.06.16. 8:36:43

Aki támasz nélkül páros láblendítést csinál és megáll a levegőben, az már dobogó várományos. - Otthon gyakoroljátok! - javasolta az edző. - Tegyük fel a jobb lábat a szék támlájára! Rugóztassuk a csípőnket! Aki nem tudja feltenni, az tegye a szék kereszttámlájára! Van egy magántanuló sportoló, aki ezt a magasságot sem bírja. Már ő is fejlődött, mert a szobamérlegre egy vastag könyv is került magasításnak. - Ha eléred a szék támláját, te is kerettag lehetsz - buzdítja az edző. - Hű, de nagy még ez a távolság. - Van még idő? - Van még idő. Most jönnek az egyensúlygyakorlatok. Jobb kézemelés, jobb láblendítés, bal kézemelés, bal láblendítés. Majd ellentétesen: jobb kéz - bal láb, bal kéz - jobb láb. Erőlködünk, izzadunk, van, aki eldől. Próbálja egyszer, kétszer, harmadszorra sikerül neki. A többiek helyeslően mosolyognak. - Foglaljunk helyet! Lélegezzünk mélyeket! Nyugtassuk meg a szívünket, és csak lélegezzünk! - szól a tanács. - Térdünket se kíméljük. Guggoljunk jó mélyre. Próbáljuk lábujjhegyen is, majd sarokemeléssel. - Fogjuk meg egymás kezét! Egyik kézfej fölül, másik alul. Jobb lábra tegyétek az egyensúlyt, bal lábemelés. Majd bal lábra, jobb lábemelés. Tartjuk egymást, hasra is esnénk, ha nem fogódzkodnánk. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Légző gyakorlattal zárjuk az edzést. - Végül szeressük meg magunkat, öleljük meg testünket két karunkkal, és mosolyogjunk! Bejelentés következik. Mindenki izgatottan néz az edzőre. Ki fogja megérdemelni már a kerettagságot? - Örömmel jelentem, hogy Erzsike és Katika már olimpiai kerettagok lettek. Nagy taps. - Továbbá: a következő edzésen támasz nélkül fogunk tornázni. Tízszer, hússzor, harmincszor végezzük el a gyakorlatokat. Végül aztán zenére tornázunk. Ez a perspektíva. - Addig is otthon szorgalmasan gyakoroljatok! Találkozunk egy hét múlva. A nyugdíjas sportolók elfáradva, de nem letörve búcsúznak el egymástól. Jelszó: Vár az olimpia! 131 Antológia 2014.indd 131

2014.06.16. 8:36:43

Vörös Pál A kolbász Egy ebéd története három részben 1. rész A tompa fényű, ezüst csillogású gépek finoman zsonganak a csempézett falak között. Gumikesztyűs, maszkos, fehér köpenyes emberek kiszámított és összehangolt mozdulatokkal végzik a dolgukat. Munkájuk tárgya kiterítve fekszik előttük. - Kést! – szól az egyik, és a kés máris a kinyújtott markába siklik. Másik a petyhüdt bőrredőhöz nyúl, és a rozsdamentes csőre feszíti gyors, de óvatos mozdulattal – nem szakíthatja meg. Ekkor a bőr megtelik élettel. Feszül a gumikesztyűs kéz gyámolításában, suhan, kering a fehér márványasztalon és ez ismétlődik végtelenül. Sziszegve tódul a vörös pép, amelyben az aprított húsok fűszerekkel egyesülnek szerelemben, mígnem a teret betöltik a nedves, vonagló, tekervényes testek. Oldalt óriási lapos edényben zsiradék háborog. Sisteregve, forrón fogadja a bebocsátott tölteményeket. A falon kívül, a kertben terített asztalok, majd mindegyikénél ülnek. Egy fehér kabátos férfi szolgál pajzsméretű tányérokon végtelenített sültkolbászokat. A bentiek munkája a mustár okkerjával és a sápadt tormával díszítve célba ért. Kés, villa csörren. A szinkronban mozgó állakon zsír patakzik. 2. rész Korosodó férfi lép be a kerthelyiségbe. Leül és az odalépő pincért kérdezi: - Mondja, itt csak kolbász van? - Azon sem csodálkozhatna, uram, ha elolvasta a cégtáblát. - Igen, láttam. KOLBÁSZTORNÁC van kiírva. Na és mifélék azok a kolbászok? – kérdezi. A pincér büszkén kihúzza magát és önelégülten feleli. - Százféle kolbászt kínálunk, uram. A vendég a nyakát tekergeti. 132 Antológia 2014.indd 132

2014.06.16. 8:36:43

- Nem tudok eligazodni százfélén. Küldje ide a kolbászmestert! - Én vagyok a kolbászmester is – mondja a pincér. - Akkor gyorsan ajánljon valamit, mert éhes vagyok. - Kolbászt tetszik? - Feltétlenül. Azért vagyok itt. Csak siessen vele! - Az nem olyan egyszerű. Nem tudom, mire van gusztusa: vékonyra, vastagra, egyenesre, mangalicára, esetleg vietnámira? Habár az egyesek szerint kutyahúsból van. A férfi felkapja a fejét. - Van a ház körül élő kutya? - Már nincs. - Akkor vietnámi kell. - Nézzük csak – kezdi a kolbászmester-, kuláré jöhet? Korrekt, Gyula környéki lapájdisznóból készült, féléves érlelésű, hirtelen kisütve, zsírjában tálalva. A férfi a Gyula helységnév hallatán beszélni kezd. - Nézze! Nekem gyönyörű gyermekkorom volt, de szüleim meghaltak és én a gyulai állatorvos nagyapámhoz kerültem. - Uram, Gyulán nem utolsó a kolbász. - Igen ám, de nagyapa, foglalkozása miatt nem tűrt a házában húsfogyasztást. - Ez valóban szörnyű lehetett – szól a kolbászmester. - Később, mikor nagyapa meghalt, Szegedre költöztünk. Akkorra viszont eltűnt az üzletekből a hús. - Pech, uram. - Na, hallja. Egy vasárnap, hogy, hogy nem, nagyanyám borjúhúst szerzett és pörköltet ettünk, de ebéd végeztével, mint a vadszamár, ordítani kezdett, IÁ-IÁI-Á és dőlt a nevetéstől. Nem tudta titokban tartani mit ettünk. - Hm, megengedi uram, hogy kacagjak? - Kacagjon, vagy sírjon, de tudja meg, Bécsben azért lett olyan népszerű a „Winer snicli”, mert bőséggel volt magyar borjúhús. De mikor, de mikor? A XIX. században, én meg úgy nőttem fel a XX. században, hogy nem is láttam olyat. A kolbászmester kóstolót tesz a férfi elé. - Hastöltővel töltött, vékonybelű, csúcskolbász. Az illata önmagáért beszél. 133 Antológia 2014.indd 133

2014.06.16. 8:36:43

- Nem szagoltatni lesz – mondja a férfi. - Kóstolja csak. A férfi bekap egy falatot, a pincér folytatja. - A leghasznosabb állat a disznó. Szinte az egész ehető, ami nem, abból gomb, ecset, kefe, cipő készíthető. - Ahogy ízlelem, maguk ezeket is beledolgozták a kolbászba – mondja a férfi- Hát akkor ezt kóstolja meg. Mérsékelten zsíros, tokányosan telt, kiegyensúlyozott, szép kolbász, amely magában hordozza a magyar falu illatát. - Szóval trágyaszagú? - Dehogy is, kérem! - Fokhagymás lecsengése van. - Az nem kell. Az első feleségem iszonyú fokhagymásan főzött, de őt korán elvesztettem. - Részvétem, uram. - Ne sajnálkozzon, újranősültem. - Kedves, második felesége jól főz? - Jól. De hamar meggyűlölt és rendszeresen vert. Elváltunk, a vele való házasságom emléke, hogy sántítok. - Annyira megverte Önt? - Nem. Elgázolt a villamos. - Pardon. - Semmiség. No, de kolbászmester, tudja azt maga, hogy Széchenyi Angliában már fogyasztott kolbászt? - Melyik, uram? Az István. Borjú- és sertéshúsból, szarvasgombával készült vöröshagymával és sok mással fűszerezve. Azt még nem nézték, hogy a görbülete EU szabványos –e, egyébként franciát is kóstolt. Azt tudja-e, hogy mi volt abban? - Nem, uram. - A franciába tojást és tejszínt is kevertek, de neki a Braunsweigi ízlett, amelyikben bors és só is volt. Árulja el, maga milyen kolbászt készít? A kolbászmester lesüti a szemét, igen nehezére esik a válasz. - Én nem készítek kolbászt. De higgye el, sokkal kevesebben ásnak kutat, mint ahányan vizet isznak. 134 Antológia 2014.indd 134

2014.06.16. 8:36:43

- Ez igaz. Mondja, miért kérdezte, melyik Széchenyiről beszélek? - Azért, mert én a nagy afrikai vadász Széchenyi Zsigmond úr által is fogyasztott kolbász receptjét ismerem, amit a bennszülöttektől látott. - Mondja el! - Hát, kérem, az úgy van, hogy alaposan kiéheztetett szaharai vadkutyát bezabáltatják a levadászott állat tetemével. - Aztán? - Aztán agyonverik, a vékony belében ott a kész kolbász. Most a férfi ültében kiegyenesedik, sápad, elcsendesül. Mélyeket sóhajt. Emészti a busmanok receptjét. 3. rész A sokat tapasztalt férfi és a kolbászmester méregetik egymást. A férfi bizonytalanul kérdezi: - Mondja, milyen afrikai kolbászuk is van? - Tulajdonképpen lehetne, mert a kreativitás titka, hogy eltitkoljuk az ötlet forrását – válaszol a kolbászmester. Hallgatnak, de a pincérnek ezer a dolga, sürgetve kérdezi: - Mit hozhatok, uram? - Hozzon egy savanyú tökfőzeléket, feltét nélkül! - Igenis!


2014.06.16. 8:36:43

Vörös Pál A lekvár A modern ember modernitásának legpontosabb ismérve az unalom. Idejével nem tud mit kezdeni, legfeljebb életérzését alátámasztandó: unatkozni. Hogy életben tartsa magát: fogyaszt. Valami gyorsat, valami modernet. Ilyen ember volt Berettyó Ákos is, aki egy fullasztóan meleg, nyári napon leizzadva kutyagolt délidőben, telve jó véleménnyel egyes gyorsétkezdék nyújtotta betevők iránt, ám pillanatnyilag jelentős hiányérzettel gyomrában. Bement hát egy útjába került, üvegajtaján légkondicionálást ígérő ételbárba. Hűsölt, közben kedvtelve válogatott a vörös műanyag táblára rögzített, keskeny fehér csíkokon jegyzett ételek között. Az egyiknél megtorpant. - Óh! Ezt a mama is főzte. Már látta maga előtt a barnára pörkölt búzadarában meghempergetet, karcsúra metélt négy tojásos tésztát, rajta porcukrot, mint a Kilimandzsáró havát és az édesen kígyózó lekvár aranyát. Ilyet rendelt. Míg várakozott hívatlanul előjöttek a nemrégen átélt kaland emlékei. Valahányszor evéshez készült, Emma néni jutott az eszébe, aki egy vasárnap véletlenül használt zoknit főzött a húslevesbe, de a családból senki sem merte neki megmondani mi a helyzet. A helyzet az volt, hogy a lábszag tönkretette a levest. Azóta nem tudta megenni a húslevest, itt meg, a kihozott grízes tésztán arányaiban nem volt elég lekvár. Az igaz, hogy a valaha lenyűgözően gigászi városi konzervgyárnak híre-hamva sincs mára, de azért annyi lekvár, amennyi a grízes tésztára Berettyó Mama adagolásában jutott, még lehetne. - Én főzzek? – horkant fel Ákos. Rosszkedvűen otthagyta ételét, majd a lakásához közeli üzletben lekvárt vásárolt. Lejárt szavatosságú termékre futott rá. Mikor cserét kért az eladó csere helyett javaslatot tett mely testrészével folytasson szakmai párbeszédet. Berettyó születésekor a babaszobában megismerkedett egy másik újszülöttel, 136 Antológia 2014.indd 136

2014.06.16. 8:36:43

egy lánnyal. Tőle azt hallotta, hogy idekint sokkal rosszabb lesz, de akkor nem hitt neki. Évekkel később találkozott ezzel a lánnyal, akkor már as�szony volt, elmesélte, hogy amikor rászokott a birsalma lekvárra, elmúltak a pattanásai. Azt mondta, nála beigazolódott az a metafora, hogy azzá leszünk, amit eszünk. Berettyó Ákos éhesen ült le a TV Híradó elé, amelyben ismét beigazolódott, olyan világban élünk, amelyben bármi megtörténhet. A Híradó stábja lakásán kereste fel Napszítta Etelkát a tizenkét lakosú sivársági önkormányzat jegyzőjét, mert híre ment, hogy különféle alapanyagokból lekvárt főzött. Felhasználta hozzá a nagy eperfa lombját és gyümölcsét, az üresen kongó óvodában rejlő mini dobozos mogyorókrémet és vajat, meg ami volt. Ki sem csomagolta. - Ugyan, kinek főz Ön lekvárt – kezdte a kérdezést a riporter – mikor a tizenkét lakó egyike pálinkafőzdés, hatan alkoholisták, gyerek meg egy sincs a faluban? - Én? – csodálkozott a Napszítta jegyzőnő – senkinek. - Ön nem főz lekvárt? - Sohasem főztem – volt a lehangoló válasz. De, ha sztori kell maguknak, menjenek el a pálinkafőzőhöz! - Otthon van? - Nincs, mert beleesett a pálinkába. - Kihúzták? - Megpróbálták, de ellenállt. - És nem fulladt bele? - De, belefulladt. Egy hétig hamvasztották, úgy égett. - És ki főz most pálinkát a falunak? - kérdezte a riporter. - Egyenlőre senki – mondta a jegyzőnő – de nincs nagy gond, mert féltestvére, az Irma tud lekvárból szemelt rizlinget készíteni, azt isszák. Már csak azért is elkelne a lekvár – tette hozzá. - Vágóhíd is van, de az sem működik. - Disznó sincs? - Van. Azok a szemelt rizlinget isszák. A riport itt véget ért, hiszen az embertársaink többségének érdeklődését alig csigázza fel olyan műsor, mely a lekvárt állítja középpontjába. Különösképpen annak hiányát és nem a főzését. 137 Antológia 2014.indd 137

2014.06.16. 8:36:44

Természetesen Berettyó másként volt ezzel. A rekkenő kánikulában másnap strandra ment. A sörpavilon felé tartott és a játszótérnél elhaladva egy szőke kislányra lett figyelmes. Önfeledten játszott, apró edényeiben homokból sütött, főzött. Közben babájához beszélt: - Süt neked anyuci lekváros buktát, ne félj! A lekvár szó szíven ütötte Berettyót. A sört iszogatva meg-meglóduló fantáziáját fékezte is, meg ösztökélte is egyszerre. - Mi tévő legyek? Mi tévő legyek? – vívódott. A sörtől vizelnie kellett neki. Egy fa felé fordult, de irányt tévesztett, mert széllel szemben nem lehet. - Hitvány madár, aki fészkét rútítja! – morogta és WC-t keresett. Álmos hétköznap volt. Egyedül a hűvös helyiségben. Lazán elengedte magát. Ekkor belépett egy figura. Egy szál gatyában, kezében aktatáskával toporgott, végül, mivel akciójához mind a két kezére szüksége volt, a táska fülét a fogai közé vette, így bocsátotta el feszítő, folyékony feleslegeit. Berettyót észre sem vette. A WC-be átmenetileg béke költözött. Ekkor valami hirtelen megtörte a csendet, a reccsenést könnyű volt azonosítani. Az aktatáskás, aki a zajt okozta, önkéntelenül körülnézett és tekintete Berettyó rosszalló tekintetével találkozott. Arcán rémület ült, fogával az aktatáska fülét harapta, mint egy szófogadó kutya, amelyik az eldobott tárgyat hozza, kezében dolgavégzett bőrdarab. Összeszorított fogai mögül alig érthetően jöttek elő szavai: - Bocsánat, de szilvalekvárt ettem és az… Ezzel, amije kívül lógott azt gatyába rántotta és aktatáskáját kézbe fogva kisietett. Ám Berettyónak ez a kontroll nélkül hangoskodó, rossz szagú ember újabb lökést adott. - Főzni fogok! Szilvát és barackot. Mindent! Minden jel egy irányba mutat. Csak porszem vagyok a szélben, gondolta. Elhatározását tett követte. Eszközöket és alapanyagot vásárolt, receptekbe temetkezett, majd munkához látott a nem rég még unatkozó ember. Fejtette, darálta, cukrozta, rotyogtatta elégedettségtől mámorosan. Elkészült kincsét üvegcsékbe rejtette. Mégis híre ment, mert egyik szomszédjával, 138 Antológia 2014.indd 138

2014.06.16. 8:36:44

kivel korábban a McDonald’s-ba jártak, megkóstoltatta a lekvárt. - Ez tényleg pokolian jó! – kiáltott fel az. - Szilva? - Nem. - Akkor barack. - Az sem – rejtelmeskedett Berettyó. - Istenem! Mi ez hát?- esedezett a szomszéd. - Vegyes! Minden! A lelkem is benne van! – felelte Berettyó A szomszéd tájékoztatót tartott a sarki gyorsbüfében. Nem hittek neki. - Az nem lehet – mondták többen is. - Ki főz ma lekvárt? - Össze-vissza, egymás szavába vágva beszéltek az emberek. - Legfeljebb a TV-ben! - Még ott sem! A lekvárjáról világhírű Sivárságon sem főzik már. Én láttam. Nincs gyümölcs. Az egyik haver elmélázott: - Anyám még főzött… - Én ettem a Berettyó lekvárjából! A méla legény folytatta: - Anyám olyan lekváros kiflit sütött belőle, hogy sírva ültem az ablaka alatt, pedig már az ízére sem emlékszem. - Nagymamám kinyitotta az ablakot, amikor lekvárt főzött és az illat ott úszott a város felett. - Felejthetetlen – mondta egy vendég. - De most a Berettyó újra… - Hallgass! – hurrogták le. - Elsivárosodott világunkból kihullott minden, ami szép és jó volt benne. - Például a lekvár – mondta a pultos lány merengve. Az én anyukám menyasszony korában szilvalekváros gombócot főzött apukámnak. Már a receptje is elveszett. - De a Berettyó… - Szemenszedett hazugság, hallgass! - Ez szentimentalizmus és populizmus! Valaki egy biliárd dákóval leütötte a Berettyó szomszédját, majd az alélt embert kilökték a szilvalekvár színű éjszakába. 139 Antológia 2014.indd 139

2014.06.16. 8:36:44

Németh János Tulipánfák Becsületesen megvallom, nem szeretem a telet. Testem, lelkem fázik, bebújik csigaházába, amikor az első zord téli szél megjelenik, s végigfú a tájon. A kopár ágak, a madárdallam nélküli reggelek, a csupasz rögök hidegsége az elmúlást idézik. Még a hóhullás, a hólepel szikrázó szépsége is csak az ablakból tűnik szépnek. Ám, a rideg szépség számomra semmit nem jelent. De, ha jön a tavasz, megcirógatnak a napsugarak, csivitel a természet, zsong a levegő, akkor a lelkem kinyílik. Akkor fázós szívem megújul, felébredek a hosszú téli didergésből. Akkor sétálni kell a Tisza-parton, a városban. Nézegetem a mosolygós embereket, magamba szívom a levegőég illatát. Mivel pedig a tavasz minden évben Szegeden ér utol, első utam a főtérre visz ki. Leülök a Széchenyi téri platánok alá és azon filozofálgatok, miért is a furcsa jelenség, hogy a padokon két korosztály osztozik? Mellettem kölyökszerelmesek csókolóznak, szemben velem fiatal fiúbanda verődött össze és a maguk nyelvén társalognak, vitatkoznak, nevetgélnek. Távolabb idős párok, magányos anyókák, apókák ücsörögnek, halkan beszélgetnek egymással. De sehol sincs a középkorosztályból, aki leülne a padokra. Ők inkább sietősen átviharzanak a téren. E jelenség okát pedig minden évben azzal a bölcs megállapítással konstatálom, hogy a fiatalok még ráérnek, az idősek már ráérnek, s nem az élet jelen dolgaival törődnek. Ez hát az ok, és ennél nagyobb, okosabb okot nem tudok. Idén a tavasz gyönyörűen érkezett. Kellemes meleg idővel, napsütéssel. Az utam is szokásos volt. Széchenyi tér, platánok. De mielőtt körbenézhettem volna, megakadt a szemem a Városháza tornyán. Máskor is szoktam nézegetni Csipkekirálykisasszonyt, ahogy nevezni szoktam a Városházát, de most hirtelen feltolult bennem egy réges-régi történet, egy réges-régi kép. Akitől hallottam a történetet, annak neve maradjon titokban, hiszen, amikor nekem elmesélte, megkért, hogy ne adjam tovább a történetet, vagy ha mégis, ne mondjam el, kitől hallottam. Az utóbbi kérését tiszteletbe tartom, de az elsőt nem, mert olyan aranyos történet, annyira illik a szegedi egyszerű lélekhez, amennyire 140 Antológia 2014.indd 140

2014.06.16. 8:36:44

Csipkekirálykisasszony Szegedhez. Történt pedig, hogy egy tavaszi délutánon, kinn üldögéltem a téren, amikor mellém telepedett egy szerény kis öregasszony. Félénken kért helyet, és elmondta nekem, ő itt szeret ücsörögni, mert az emlékei idekötik. Ne haragudjak rá, nem tolakodni akar. - Szívesen arrébb ülök néni, semmi baj! - nyugtattam meg. Azzal szedelőzködtem volna, de csendes szavai hallatán visszaültem. - Drágám, nem muszáj miattam elmennie innen! Hóbortos vénasszony vagyok én, de ha érdekli, elmondom magának miért szeretek itt ülni. Látom, a városháza tornyát nézegeti. Tudja, mikor én még fiatal kis fruska voltam, drága anyám mesélte, hogy nem így nézett az ki. Akkor még alföldi parasztos barokk torony volt, egy a több tucatból. - Tudom, néni! A Nagyárvíz után változott meg, akkor álmodta ide egy építész, Vedres Lajos. Akkor kapta ezt a szép ruhát. - Igen. Igen, drágám! De hiába volt szép és karcsú, egyedül volt, mint a kisujjam. Nem volt neki társa, míg nem jött az én drága jó édesapám. Mert az úgy volt, hogy amint megépült a torony, majd ezt a szép teret is kialakíttatták az urak, ott állt kopár szépségében. Tövében pedig körbekörbe hétvégeken piac volt. Nagy-nagy piacok. Lehetett ott mindenfélét kapni, szűrt, csizmát, szíjakat, fateknőt, tarhonyaszitát, szóval mindent. Édesanyám is itt árult a szüleivel mézeskalácsokat. Édesapám pedig szappanfőző fia volt. Az egyik sátorban édesanyám kínálta a kalácsot. Olyan szép, fiatal volt, hogy nem volt olyan legény, aki ne vett volna tőle valamit. A szemben lévő szappanos sátránál pedig a szegedi lányok az illatos szappant vették nyakra-főre. Az édesapám árulta, aki olyan deli, büszkeszemű szép szál legény volt, hogy a lányok érte mentek oda, nem a szappanért. Vele incselkedtek, játszadoztak, s ő értett a nyelvükön, vissza-vis�szaválaszolt a lányoknak, amiért azok majd elolvadtak. Ám, hiába volt édesanyámnál és édesapámnál annyi kacsingatós udvarló, ők bizony egymásban gyönyörködtek, egymásért epedtek, de azt kimutatni egyikük se merte. Mindkettő büszkébb volt annál, hogy előbb kezdje, mint a másik. De amit a két büszke szív nem volt képes megoldani, azt egy tavaszi zápor összemosta. Egy napon hirtelen olyan zivatar kerekedett, hogy mindent feldöntött. Sátrak dőltek, repültek az áruk szanaszéjjel. Csak a szappanos sátor dacolt a hirtelen idővel, s édesapám, látva édesanyám baját, 141 Antológia 2014.indd 141

2014.06.16. 8:36:44

odafutott a mézeskalácsokat menteni. És mert azután édesanyám se ázzon el, gyöngéden átölelte a reszkető, fázó leányt, s a sátra alatt melengette, subája alá bújtatta anyámat. Hát, így történt, hogy a sátor alatt a két szív összeért és onnan kezdve együtt dobogott sok éven át. Anyámtól tudom, hogy ott a sátor alatt miről beszélgettek. - Látja Rózsika azt a gyönyörű tornyot? Tudja, hogy maga is olyan szép, mint az? Igazi Csipkerózsika! - Ugyan már, Imre - évődött anyám, szebb az, mint én, de nem olyan boldog, mert őt nem ölelgeti senki. Nincs erős férfikar, mely vigyázna rá! Egyedül van szegényke. - Nem lesz egyedül, drága Rózsikám, mert ha mi egyszer megházasodunk, szerzek neki vőlegényt, akár kettőt is, hadd választhasson közülük. Úgy is történt. Eltelt egy év, és a gyönyörűséges Rózsika hozzáment feleségül a nyalka Imréhez. Ott házasodtak meg a torony alatt egy mosolygós tavaszi napon. Amint jöttek kifelé a Városházáról, apám rámutatott két bokorra. - Látod, édesem, szereztem Csipkerózsikának vőlegényeket, amint ígértem! Az a két vőlegény pedig nem volt más, mint ez a két tulipánfa. Ott azon a napon boldogan pompáztak rózsaszín tulipánvirágaikkal. Őrzőm a képet, amint előtte áll anyám fehér menyasszonyruhában, mosolyogva, fiatalon. Édesapám pedig átöleli büszkén, csillogó szemekkel. Mögöttük pedig a tulipánfa virágzik. Most is érzem azt a régi illatot, amivel az ifjú párt beterítették. Rég volt! - sóhajtott a töpörödött kis anyóka. - A háború apámat elvitte. Valahol az orosz pusztában nyugszik. Nem láthattam, mert én akkor születtem, amikor ő a frontra készült. De anyámmal minden évben kijöttünk ide, amikor a tulipánfa kivirágzott. Tudtuk, éreztük, hogy apám lelke van itt. A tulipánfában van az Ő lelke. Őriz minket, szeret minket és beszélget velünk. Anyám már fenn van vele, ott beszélget apámmal. De én még itt vagyok, s amíg itt vagyok, velük vagyok. Amint e szavakat kimondta, abban a pillanatban egy szirom hullt a reszkető öreg tenyérbe. A tulipánfa ejtette le sziromkönnyét. Az anyóka megsimogatta az árva kis szirmot és sírt, sírt, sírt. Lélekben ott volt az övéinél, s talán maga sem bánta, hogy megszeppenve, halkan felálltam, megsimogattam deres haját, és szótlanul odébb mentem. 142 Antológia 2014.indd 142

2014.06.16. 8:36:44

Lassan harminc éve, hogy elmesélte ezt nekem a nénike. Harminc éve! Már nem látom meg őt. Már ő is fenn beszélget az övéivel. De itt állnak a tulipánfák és Csipkekirálykisasszonynak udvarolnak. Rózsaszín selymes szirmukat borzolja a tavaszi szél. Illatukat árasztja a levegő, és én egy régi esküvő illatát érzem. Egy régi szerelmes párt látok, és egy öreg nénikét, aki soha többé nem ül le mellém. Hogy a fákat ki ültette az lényegtelen. Valóban az a hetyke, vidám Imre legény-e vagy más valaki, nem számít. Csak az számít, hogy tavaszi esküvőkön a fiatal párok a tulipánfák előtt fényképezik le magukat. Csipkekirálykisasszony vőlegényei előtt. Talán majd, pár évtized múlva egy reszkető vén anyóka, vagy apóka tavasszal leül alájuk és emlékezik a régi boldog szép időkre. Miközben elérzékenyülve gondoltam az anyókára és fiatal szüleire, s arra a régi esküvőre, egy tulipánszirom rápörgött a kezemre.


2014.06.16. 8:36:44

Surinya Antalné Sánta Karina Ő volt a nagyanyám. Jómódú parasztcsaládba született. Még béresek, lovászok, cselédek is dolgoztak náluk. A dédanyám tíz gyereket szült, de csak három maradt életben. A többiek vagy nem, vagy alig érték meg az egy évet. Szép lány volt a nagyanyám, kapós volt a bálakban. Válogatós volt, pedig sürögtek-forogtak körülötte a gazdag úrfiak. Sokszor mondta neki a dédi, hogy soha nem kötik be a fejét. Ki is nézték neki a szomszéd gazda fiát, de a jóképű Mari Györgybe, a lovászfiúba volt szerelmes. Először a szülei hallani sem akartak erről a kapcsolatról, de később belenyugodtak. Hatalmas esküvőt tartottak. Hivatalos volt a környék apraja-nagyja. Nemsokára megszületett az első lányunoka, Bözsike. Örült az egész család. El sem telt egy év, világra hozta édesapámat, Lacit. Majd két évre rá megszületett a második leány, Rozika. Az ő születése után a nagyanyám gyermekparalízisen esett át. Akkor még nem tudták gyógyítani, így sánta maradt a bal lábára. Nagyapámat az I. világháborúba elvitték katonának. Nem is tért haza. Elesett Doberdónál. A nagymama 90 pengőt kapott utána. A nagyapa neve is felkerült a templom márványtáblájára. Közben a nagyi szülei is meghaltak. A bátyja vegyésznek tanult, a nővére írnok volt a mezőhegyesi cukorgyárban. A nagyi egyedül maradt a három gyerekkel. A két lányt imádta, kényeztette, apukámat cselédként dolgoztatta. A lányokat szépen öltöztette, hintóval vitette a faluba, meg Makóra vásárolni. Apukám meg őrölte otthon magát. Amikor 15 éves lett, beállt a határőrökhöz csicskásnak. Szorgalmas, jó gyerek volt, a tisztek szerették. Sokszor megajándékozták. Nagyanyám nem akarta őt elengedni, de ő hajthatatlan maradt. Egy cseléddel kevesebb lett a tanyáin. A mama egyre inkább nem törődött a birtokkal. A lányok költekezése, a mama nemtörődömsége hamar csődbe juttatta a tanyabirtokot. El kellett adnia a maradék eszközöket, s a tanyát. Ekkor beköltözött a faluba. A falu végén vett egy egyszerű kis parasztházat, 6-700 méterre a román határhoz. Ennyi maradt a nagy gazdaságból. 144 Antológia 2014.indd 144

2014.06.16. 8:36:44

A lányok kirepültek, férjhez mentek. Egyedül maradt. A hadisegélyből éldegélt, mert az agyonkényeztetett lányok nem látogatták, nem segítették. Amikor édesapám megnősült, nála húzta meg magát haláláig. A pénzét soha nem kérték el Tőle. Egy kis bőrszüttyőben őrizte a nyakába akasztva. Dolgozni nem szeretett. Még azt sem tette meg, hogy főzzön, amikor anyukámék dolgoztak. Az volt a dolga, hogy ránk vigyázott. Kint üldögélt a ház előtt, és orvosi javaslatra pipálgatott, mert a lába csúnya üszkös volt. Este pedig az öregasszonyokkal kiültek az utcára, beszélgettek, pletykáltak. Néha rémséges történeteket meséltek. Mi, gyerekek szívesen odaültünk közéjük és hallgattuk, míg édesanyám be nem parancsolt bennünket. A környéken Sánta Karinának hívták az öregasszonyok és a gyerekek is. Csúfolták is. A botjával utánuk ütött, s akit eltalált nagyot húzott a hátára. Igazi neve Mari Györgyné Mészáros Karolina volt. Szép kort ért meg. Sohasem volt beteg, csak a lába fájt. Aput sokszor behívták katonának. Ilyenkor édesanyám eljárt napszámba a gazdákhoz, abból teremtette elő a mindennapit. A nagyi tisztelte édesanyámat. Sokszor kinyitotta a kis szüttyőjét, s adott anyunak húsra, kenyérre. Minket nagyon szeretett. Nekünk is adott a szüttyőből pénzt cukorkára. Az unokatestvéremnek, Katónak és nekem búcsúra szép ruhát csináltatott egyformát, többször is. A többieknek is adott néhány fillért. A lányokat jobban szerette. Mindig tisztán, szépen öltözött, tőlünk is megkövetelte. Aput ’39 végén elvitték katonának. Mielőtt bevonult, kioktatta édesanyámat. - Kedvesem, vigyázz a családra! Egy asztalkendőbe pakold be a legfontosabb dolgokat. Ha menekülni kell, akkor a kanálisba húzzátok meg magatokat, de a híd alá ne üljetek! Egy vasárnap délelőtt Mezőhegyes felől bevonultak az oroszok a faluba. Amikor meghallottuk a tankok hangját, ész nélkül menekültünk a kanálisba. Kukoricáson kellett keresztül menni. A nagyanyám, aki alig bírt menni, felkötötte a nyúlcipőt, nem is tudtuk követni. - Mama, ne szaladjon annyira, mert nem tudom követni a gyerekekkel, meg a pakkal! 145 Antológia 2014.indd 145

2014.06.16. 8:36:44

- Gyertek csak! - De alig hallottuk, mert már árkon-bokron túl volt, s nem is láttuk hol és merre jár. Ő hamarabb ki is ért a kanálishoz. A híd alá húzódott, de anyukám kiparancsolta onnan. - Jöjjön onnan azonnal! - Laci azt kérte, hogy oda ne menjünk, mert ha észreveszik az oroszok a mozgást, gránátot dobnak oda. Így is volt, mert az egyik gazda azt mondta az egyik katonának, hogy ott németek és nyilasok vannak. Repült is a gránát a hídra. Egy idős házaspár ott húzta meg magát. El is találta őket, meg is haltak. A falu szélén laktunk, s mikor beértek a faluba az oroszok, a házunkban állították fel a konyhát, miután kizavarták és lelőtték a nyilasokat. Sok volt a faluban. A katonák összehordtak tyúkot, libát, krumplit, babot és megparancsolták anyukámnak, a szomszédasszonynak, a nagynéninek, hogy főzzék meg. Ha megfőtt az étel a nagyanyámmal kóstoltatták meg, féltek, hogy megmérgezik őket, csak azután szedtek maguknak. Mi, gyerekek is bőven kaptunk enni. A tisztek a tisztaszobába kvártélyozták el magukat. Mi a konyhában szalmán aludtunk. A tisztek tisztelték anyukámékat, bennünket szerettek. A nagyanyám a főzés előkészítésében segédkezett, nem mert nem dolgozni. Apukám arra is felhívta anyukám figyelmét, hogy a nagymama aludjon kívülről, féltette édesanyámat a katonáktól. Egyik este egy részeg mongol tiszt későn jött haza. Rálépett nagyanyám fájós lábára. Ő keservesen felkiáltott. A főtiszt kijött a szobából és megkérdezte, hogy mi történt. Anyukám tótul felelt neki, s elmesélte, hogy mi történt. A főtiszt kivonszolta a részeg katonát a gangra és a nyitott kapuba állította, és beleeresztett egy sorozatot, azután nyugtatgatta a síró nagymamát. Amikor elvonulóban voltak, ajándékot is kaptunk tőlük és megöleltek bennünket. Nagymamának a háború után is az volt a dolga, hogy vigyázzon ránk. Mindig szólt, hogy mikor engedjük ki legelni a jószágokat. Akkor már hárman voltunk. Két szeme mindig a kisebb öcsémen volt, hiszen ő még kicsi volt. Szeretett bennünket és becsülettel vigyázott ránk. Ha rosszat csináltunk a botjával megfenyegetett, de soha nem bántott bennünket. Édesanyámat meg megszerette és tisztelte bátorságáért. Apukámtól bocsánatot kért, amiért olyan rosszul bánt vele gyermekkorában. 146 Antológia 2014.indd 146

2014.06.16. 8:36:44

Apukám megbocsátott Neki. Még sokáig élt. Jó volt, hogy velünk volt, szerettük. Sajnos a dédunokája születését már nem érte meg, pedig nagyon várta. 1957 nyarán egyik este lefeküdt és álmában érte a halál.


2014.06.16. 8:36:44

Horvát Jánosné Szívtelen nővér A gonosz testvérekből részlet Kanyarodjunk egy kicsit vissza a múltba, hol is született a szóban forgó gonosz nőszemély. Apját a faluban, ahol csecsemőkorában élt, mindenki csak „süket Bélának” ismerte. Száz százalékos süketsége miatt-e, vagy furcsa viselkedéséért, cselekedeteiért, nem tudni! Az biztos, hogy az elméjével is vont némi gond, nem csak a fülével. Azonkívül rendkívül pénzéhes ember hírében állt, oly annyira, hogy azt rebesgették róla az emberek, hogy a ledőlt kéményét is a holdvilág fényénél húzta föl, így megspórolva a petróleum árát. Az éjszakai csendben inogott-billegett a tetőn, nehogy egy napot is kiessen a munkából. Jártában-keltében, szemeivel állandóan a földet pásztázta, mindenféle rozsdás szöget, csavart, de bármilyen hasznavehetetlen lim-lomot, amit talált úton-útfélen hazavitte, és mint féltett kincset őrizgette házában. Udvarán a kacat már annyi volt, hogy a bejárónál már csak oldalazva lehetett eljutni az ajtóig. Az elve az volt, „ami a másé az az enyém is, és ami az enyém, ahhoz másnak semmi köze”. Éjszakánként, amíg rendes emberek az igazak álmát aludták, ő telehordta góréját a más kukoricájával, vagy mikor minek volt a szezonja. Reggelente, munkába menet előtt, soha nem felejtette el az összes tyúkot megnézni, melyikben van tojás és azt noteszába gondosan be is jegyezte. Szeretett volna nagyon gazdag lenni, így akármilyen fukar volt is, hetente azt az egy lottót mindég megvette. És mit ád’ Isten, egyszer nyert is egy motort, a tárgynyeremény sorsoláson. Mivel azonban még biciklizni sem tudott, a motor bekerült az utca felőli „tisztaszobába”. Ott állt, rozsdásodott, a mi Bélánk meg csak kerülgette erről-arról, mivel felülni rá, nem mert. „Nem ám, arra a szörnyetegre”. Azonban valahogy híre ment csodás nyereményének, és elkezdték munkatársai biztatni. Üljön csak rá, nem lesz semmi baja, jobb, mint a bicikli, meg még egyéb sok jó tanáccsal látták el, nem mintha nekik lett volna motorjuk. Talán kettő sem volt a kis faluban. Addig-addig biztatták, hogy végül felmerészkedett a sztenderre állított motorra. Először, még levegőt is alig mert venni, nehogy elboruljon a nagy motorral. Azonban pár 148 Antológia 2014.indd 148

2014.06.16. 8:36:44

próbálkozás után, amikor már biztosan ült a nyeregben, szájával elkezdett dudálni, miközben hangosan kiabált is hozzá, hogy: - Halló, vigyázat, kitérni, mert rögtön elütni Béla - halló! Miközben szájával hangosan tülkölt is hozzá. Ezt ismételgette, amíg szusszal bírta. Szép nyári idő volt, s mindez a nyitott ablakon keresztül, talán a falu másik végéig is elhallatszott. Össze is verődött ablaka alatt a falu apraja-nagyja, amikor a Béla „motorozott”. Egy alkalommal, vándor órásmester érkezett a faluba. Még akkor nem sok embernek volt órája, de a mi Bélánknak volt ám, nem is egy. Venni, biztos nem vette, valakik kidobták, mert már olyan rossz volt, hogy megjavítani nem lehetett. Az órás, valamicske kis pénzt adott értük, neki alkatrésznek jó volt. Amíg vizsgálgatta a sok rossz órát, elbeszélgetett, az amúgy még fiatalemberrel. Megtudta hogy egyedül él, saját háza van, látta az aprójószágot az udvaron, s eszébe jutott legidősebb lánya. Jó dolga lenne, nem éhezne, s neki is egy éhes szájjal kevesebb lenne otthon. Igaz, egy kicsit nagyot hall, de mindene megvan. El is határozta, hogyha megegyeznek, hozzáadja a lányát. Most még nem hozakodott elő ajánlatával, megbeszélték, hogyha megint erre jár, hoz majd egy jó órát neki, olyat, ami működni is fog. Mivel nagyon szép volt a lánya, több kérője is akadt, magas rangú, jóképű csendőr is, ám bogaras apja csak annyit mondott, - nem adom a lányom, ma csendőr vagy, holnap meg lehet, hogy egy nagy senki. Ilyen és ehhez hasonló megjegyzésekkel minden valamirevaló udvarlót elüldözött lánya mellől. Nem akarta elszalasztani a jónak ígérkező lehetőséget, ezért igyekezett mihamarabb elvinni a beígért órát, de legfőképp, hogy megbeszélje tervét a fiatalemberrel. Az meg örömmel ráállt a dologra, hiszen keresett már ő asszonynak valót, de hét falu határában ismerték, így nem akadt senki, aki feleségül ment volna hozzá. Ez a szegény lány se igen ment volna hozzá, de bizony ő héthatáron túl lakott és még csak sejtelme sem volt, kivel boronálja össze apja. Anyjához már nem fordulhatott tanácsért, még alig volt tíz éves, amikor meghalt. Azóta, félárván ő nevelgette két kis húgát, teljesen egyedül, hiszen apja állandóan úton volt. Az édesapjának soha ellent nem mondó, mint szófogadó lány, így eleget tett szülője akaratának. Látatlanban, hiszen még nem is ismerte leendő férjét. Kitűzték az esküvő 149 Antológia 2014.indd 149

2014.06.16. 8:36:45

napját, lakodalomról szó sem lehetett, hiszen az pénzbe került volna. A lány már ekkor sejtette, milyen ember is lehet a férje. Amint teltek, múltak a napok, egyre jobban kiismerte kelekótya férjét. Sokszor keserűen gondolkodott el azon, édesapja miként adhatta hozzá ehhez a süket, félnótás emberhez. Hogy nem látta rajta milyen ember, vagy őt is megbolondította a ház, meg a vagyon? Na hisz’, a vagyon? Sokszor még kenyérre is úgy adta ki azt a kis pénzt, mintha a fogát húzták volna. Szomorúsága és bánata napról- napra csak nőtt, nem egyszer fordult elő, hogy reggelente kön�nyeitől volt nedves a párnája. Számtalanszor megfordult a fejében, hogy itthagyja kelekótya urát, de hova menjen? Apjához nem mert, annál is inkább nem, mert szíve alatt hordott már egy kis életet. Türelmesen viselte a megváltoztathatatlant, amihez e kicsiny, testében növekvő gyermek adott erőt. Gondolta, talán férje is megváltozik, ha megszületik gyermekük. Pár hónap múlva el is jött a nagy nap. Szép, egészséges kislánynak adott életet, aki az anya unalmas és szomorú életének egyedüli vigasza lett. Naphosszat dajkálta, ápolta, szinte reggeltől estig, karjában fogva gyönyörködött gyermekében. Nem is gondolva arra, hogy evvel az állandó babusgatásával még mennyi kellemetlensége lesz a későbbiekben. Már annyira felkapatta kicsiny lányát, hogy ha csak véletlenül nem aludt, bizony még a WC-re is magával kellett vinnie, különben úgy ordított, mint akit nyúznak. Egyik este a kelekótya férj furcsa szemekkel meredt az asszonyra. - Gyere csak, mutatok neked valamit. Az asszonyt, még a hideg is kirázta amint férjére nézett, vajon mit találhatott ki megint ez a bolond ember, mert abban biztos volt, látszott szemein. - Nézz csak ide - húzta ki az egyik rossz asztal fiókját. Mostantól ide gyűjtöm majd a sok-sok pénzt és ha már nagyon sok lesz, veszek egy repülőt. Repülőt? Ijedt meg még jobban szegény asszony a hallottaktól. - Igen - felelte a férfi büszkén, éppen csak a mellét nem kezdte el veregetni, majd suttogva hozzátette. Ha már meglesz a repülő, én, Kiss Béla - húzta ki magát katonásan, esküszöm, megkeresem odafenn az Istent, és megbeszélem vele, hogy jó sokáig éljek. De te csak maradj csendben, ne mondd el senkinek. - Jaj, de jó lesz - mondta az elámult asszony. És énrólam meg a lányunkról nem akarsz esetleg Istennel beszélni, hogy mi is sokáig élhessünk? 150 Antológia 2014.indd 150

2014.06.16. 8:36:45

- Hát, azt is megmondom neki, de majd csak a következő utazásomkor, te nem tudod Jolikám, de az Istent nem lehet egyszerre sok kéréssel nyaggatni. Ezt az utolsó mondatot, mérgében, már szinte üvöltötte ájuldozó feleségének, nem tudta elképzelni, hogy lehet olyan értetlen. Erre a hangos üvöltésre felriadt álmából a kislány és szokásához híven, azonnal sírni kezdett. Az anyja fel akarta venni, hogy megnyugtassa, ám, a még mindég a fellegekben járó dilis férje ráripakodott. Igaz, a síró hang nem jutott el a nagyothalló füléig, de a gyermekre nézve, amint anyja odament hozzá, látta sírását. Nem kell folyton felvenni (mondjuk, ebben volt némi igazság) és hirtelen olyan hatalmasat ütött a még alig pár hónapos baba popsijára, hogy óriási tenyerének nyoma, még egy hét múlva is meglátszott. A mostmár fájdalmában üvöltő gyermek édesanyja számára evvel végleg betelt a pohár. Másnap, amikor esztelen férje végre elment a munkába, gyorsan összepakolta ruháikat és végleg elhagyta pénzsóvár, elmezavarodott férjét. Apja otthonába nem mert hazamenni, ahogy ismerte, még képes lett volna visszaküldeni férjéhez, amilyen akaratos volt az is. Így, hosszú hónapokon át egyedül nevelte kislányát egy pici dohos albérletben, mely télen hideg és nyirkos volt. Éjszakánként testével melengette kicsi lányát, hogy ne fázzon az alig fűtött szobában. Elmondani nem lehet, mennyi mindenen ment keresztül, s mennyit szenvedett, mire sikerült a bölcsödében elhelyezni gyermekét. Így, most már munkát tudott vállalni egy közeli téglagyárban, ahol nagyon nehéz fizikai munkát végzett. Fizetéséből azonban így is nehezen tudott kijönni, mire kifizette az albérletet, a vele járó rezsit, bölcsödét, bizony nem sok maradt a megélhetésükre. Sokszor, kenyéren és vízen kívül másra nem jutott, ezen a gyenge koszton végezte a megerőltető fizikai munkát. Egy nem oly régen odakerült munkás felfigyelt az amúgy szép arcú, csinos asszonyra. Ebédidőben gyakran látta, hogy az csak egy szelet üres kenyeret eszik. Alkalmanként úgy helyezkedett, hogy az asszony mellé kerüljön ebédidő alatt, olyankor mindég megkínálta a magával hozott étellel, így szóba elegyedhetett vele, mivel nagyon megtetszett neki a fiatalasszony. Beszélgetésük során kiderült, hogy egyedül neveli kislányát, s milyen nehezen élnek. Ezek után, tudva, hogy elvált asszonnyal van dolga, többször szóba elegyedett vele, udvarolni kezdett neki. Azonban, csak a munka151 Antológia 2014.indd 151

2014.06.16. 8:36:45

helyen tudtak beszélgetni, hiába próbálta elhívni valahova szórakozni, a gyerek miatt nem tudott sehova elmenni az asszony. A férfi meg csak várt, hátha meghívja otthonába. Már több hónapja tartott ismeretségük, amikor az asszony, a férfi legnagyobb örömére, meghívta otthonába. Látva a nő szegényes és sanyarú életét, ezután gyakrabban kereste meg otthonában, sokszor meghívás nélkül is, mindég felpakolva élelemmel. Egy ilyen látogatása alkalmával megkérte az asszony kezét, hiszen nagyon megszerette őt és a kislányát is. A nő azonban nem adott egyértelmű választ. Nem akart gyermekének mostohát, viszont azt is tudta, ha igent mond, kön�nyebb lesz életük. Ezután, a férfi jó ideig nem jelentkezett és a munkahelyükön is, ha csak tudta, kerülte a találkozást. Az asszony viszont azt vette észre, hogy egyre jobban hiányzik a férfi jelenléte, nélküle üres és kihalt a kis szoba, egyre jobban hiányzik, az igen megértő és rendes embernek látszó udvarló. Titokban nagyon várta, hogy újra eljöjjön hozzájuk a férfi, és mikor végre megjelent, gondolkodás nélkül mondta ki az igent. Hamarosan össze is házasodtak. Mivel a férfi is egy kis szobát bérelt, feladták a két kis albérleti szobát és kivettek egy szoba-konyhás lakást. Szépen éltek, a férfi nagyon megszerette a kislányt, saját gyermekeként nevelte azok után is, hogy alig két év múlva megszületett közös gyermekük, a kis trónörökös. A gyermekáldás hamarosan újra beköszöntött, egy kislány követte az alig egy éves fiúcskát. Mivel, az így megszaporodott családtól az édesanyjuk nem tudott munkát vállalni, az apjuk egyedüli keresete igen szűkös, szegényes életet tudott csak biztosítani. Pedig szabadidejében elment vagont rakni, kertet ásni, és minden munkát elvállalt, hogy egy kis plusz keresethez jussanak. Óriási segítséget jelentett számukra, amikor kiutaltak nekik egy kétszobás tanácsi lakást, igaz, így is szegénységben, de már nem olyan nyomorban éltek. Becsületesen nevelték gyermekeiket. Nem is lett volna semmi probléma, ha az idősebb lányon nem ütközik ki édesapja rossz természete. Minél idősebb lett, annál elviselhetetlenebb lett természete, mindenkihez goromba volt. Nem számított hogy testvéreiről, szüleiről vagy tanárairól volt szó, mindenkivel gorombán, arrogánsán beszélt, apró szúrós tekintetű szeme szinte villámokat szórt, főleg ha nem úgy volt valami, ahogy neki tetszett volna. Belekötött még az utcán is, akibe csak tudott. Egy alkalommal, az öccsével indultak mozijegyet venni, már az úton is kötözködött, 152 Antológia 2014.indd 152

2014.06.16. 8:36:45

hogy miért pont neki kell menni, pedig ő volt az, aki kisírta a mozijegyet, mert nagyon meg szerette volna nézni azt a filmet. Az egyik kapualjban három év körüli kislány nézelődött, kezében süteményt tartott, amit eszegetett. Amint az arrogáns nővér mellé ért, rácsapott a kicsi lány kezére, aki elejtette a sütemény. Az szegény, megdöbbenésében nem szólt, nem sírt, hol a földre esett süteményt nézte, hol a gonosztevő lányra nézett, aki nevetve továbbment. Végül, e viselkedésével azt érte el, hogy már mindenki kerülte, ha csak tehették kitértek útjából. Mivel mindenki eltávolodott tőle, nem kereste társaságát, legtöbbször egy könyvvel a kezében elvonult. Még ha néha nagyritkán hívták is valahova, ő dacosan, még a fejét is elfordítva mondott valami gorombaságot. Mostohaapja, mindezek ellenére se bántotta soha, még egy rossz szót sem szólt, sőt, gyakrabban kaptak ki az édes gyerekei őmiatta. Ha valamit tudott nekik venni, mindég a nevelt lánya volt az első. Pár évvel idősebb volt édes gyermekeitől, nem akarta éreztetni vele, hogy őt csak a nevére vette. De különben sem tett különbséget köztük, egyformán szerette őket. Igaz volt, hogy túlzásba vitte neveltlányával szembeni engedékenységét. Neki mindég megvolt az új ruha, ha a többinek ennivalóra is alig futotta, nem hogy új ruhára. Ahogy elvégezte nagy nehezen az általános iskolát, mert olvasni ugyan szeretett, csak éppen nem azt, amit kellett volna, fodrásztanuló lett. Iskola után eleinte rendesen hazajárt, s mivel természete nem változott, legtöbbször elvonult egy könyvvel, s olvasott, nem törődve senkivel és semmivel. Tőle ott állhatott a mosatlan, vagy a mosni való ruha, hozzá nem nyúlt volna, pedig, ahogy nagyobbak lettek, édesanyjuk is elment dolgozni, és nem is olyan könnyű munkába, hogy aztán még lelkesen elvégezze az otthoni tennivalókat. Nagy könnyebbség lett volna, ha csak elmosogatott, vagy kitakarított volna, azonban felkelés után még az ágyát sem volt képes megigazítani. Nagy nehezen elvégezte az első évet az ipari iskolában. Az új tanévben egyre gyakrabban jött haza később az iskolából, soha nem indokolta meg, hogy miért. Egy napon azonban egyáltalán nem ment haza, hiába várták és idegeskedtek a szülők. Már késő éjjel volt, így még érdeklődni sem tudtak osztálytársaitól vagy tanáraitól. A szülők kétségbeesésükben már a kórházba is bementek, nem e történt vele valami, de mivel ott sem találták, elmentek a rendőrségre. Ott azt a felvilágosítást kapták, hogy csak 153 Antológia 2014.indd 153

2014.06.16. 8:36:45

bizonyos idő múlva, azaz hetvenkét óra elteltével adhatják ki a körözést. El nem tudták képzelni mi lehet vele, hol lehet, akármilyen volt is, ilyet még nem tett, hogy ne menjen haza. A legrosszabbtól tartva majd megzavarodtak félelmükben. Keservesen eltelt a második éjszaka is, de ő még mindég sehol. Végül, a harmadik napon, késő este beállított, mintha mi sem történt volna, és mosolyogva jelentette be zokogó szüleinek, hogy fiúja van, és nála volt. Ott nem lakhatnak, de ő annyira szereti, hogy nem tud nélküle élni. A szülők, ismerve lányuk természetét, hamarosan szerény kis lakodalmat tartottak, és felajánlották, hogy amíg nem találnak megfelelő lakást, addig a kisebb szobában ellakhatnak. Ám, ismerve a lány természetét, a bajok már másnap jelentkeztek. Délután, a nyugtalan vérű lány, az alig egy napos férje elé indult, anyja minden lebeszélése hiábavaló volt. Sokáig elmaradtak, a szülők várták őket egy darabig, de végül lefeküdtek, hiszen másnap nekik is munkába kellett menni. A fiatalok éjfél körül értek haza, és csöndben lefeküdtek. Reggel, amint felkeltek a szülők, legnagyobb rémületükre azt látták, hogy a lányuk és vejük közt, egy kócos női fej bukkan elő. Fekete képű, tizenéves lány dugta ki fejét a párnák közül, majd mint akit aludni sem hagynak, bosszúsan fordult a másik oldalára. - Keljetek csak fel azonnal! - lett elege a látványtól, a végtelen türelmű nevelőapának. Mi az, mostmár kuplerájt csináltok a házamból? Azonnal öltözzetek és máris hagyjátok el a házamat, üvöltötte magából kikelve. Az alig húsz éves férfi, a csitri lánnyal vigyorogva távoztak, az utánuk sietni akaró feleségének csak annyit szólt vissza, - te minek jössz, maradj itthon. Mint később kiderült, egy hontalan, csavargó, szélhámos játszotta lányuknak a szépet, s az, amilyen hiszékeny és naiv volt, el is hitte, hogy a férfi szereti. A szülők félve, hogy lányuk további életvitelét befolyásolja ez az eset és hogy kiemeljék ebből a közegből úgy döntöttek, hogy elviszik az asszony húgához, aki szintén fodrász volt, segítheti majd a tanulásban és befejezheti az iskolát. Pár nap múlva már robogott is a vonat velük a nagynénihez, aki mivel nem ismerte a lány természetét, boldogan vállalta tanítását. Azonban, a lány rövid időn belül beleunt a fodrászkodásba. Na, nem mintha szülőhelyén annyira kedvelte volna, de itt, nagynénje bizony nem hunyt szemet lustasága miatt. Ez azonban nem tetszett neki. Pár hét után 154 Antológia 2014.indd 154

2014.06.16. 8:36:45

otthagyta nagynénjét, és elment konyhalánynak egy siófoki üdülőbe. Ott ismerkedett meg későbbi férjével. Hamarosan összeházasodtak, majd az anyósáékhoz költöztek. Alig egy évre rá megszületett leányuk. Szűkösen voltak, hiszen otthon volt még a szülői háznál két sógora is. Nem sokkal később meghalt a vér szerinti apja. Úgy látszik, nem egyeztek meg a Jó Istennel, vagy nem jött össze a repülőre a pénz, de tény, hogy még elég fiatalon ragadta el a halál. Mivel nem volt más örököse, a fiatalasszony örökölt mindent. A minden alatt lényegében magát a házat lehet érteni, mert ami abban volt, még szerencséje volt az asszonynak, hogy nem neki kellett eltakarítani. Ugyanis azonnal eladta és Siófokhoz közel vettek egy rozzant kis tanyát. Egy ideig abban laktak, igaz, iszákos férje elől menekülve, többet volt a szülői háznál gyermekével, mint otthon. Később, férje elhelyezkedett a hajózási vállalatnál, egy üdülőben szolgálati lakást kaptak, ahol ő, mint gondnok dolgozott. Persze, természete az idők múlásával sem változott, lányát majomszeretettel babusgatta még húszegynéhány éves korában is, férje már az első időkben kiismerte, azért is voltak mindég előbbre valók a kocsmai barátok. Nem is volt az igazi házasság, szinte a kezdetektől külön szobában aludtak, a munkából egyenesen a kocsmai cimborákhoz ment, nap mint nap késő éjjel ment haza, amikor már aludt a család. A válás gondolata hiába fordult meg fejükben, egyiküknek sem volt hova mennie a szolgálati lakásból. Az asszony, nevelőapja halála után megkapta a jussát, az anyai rész az öccsét illette, mivel ő volt édesanyjuk gondviselője, így a ház is az övé volt. Ráadásul, amilyen naivak voltak, azt hitték, a szolgálati lakásban életük végéig eléldegélhetnek. Azért is tett volna meg mindent a gonosz nővér, hogy öccse házát mindenképp megszerezze, amikor azt autóbaleset érte.


2014.06.16. 8:36:45

Sántáné Kurunczi Mária Utolsó szerelem Az Isten tudja, mi ütött belém, de azzal teszteltem a férfiakat, hogy szeretnek-e színházba járni. Csak olyan partnerre vágytam, akivel bármilyen darabot megnézhetek, legyen az opera, operett, dráma, vígjáték… Valamikor magam is színész szerettem volna lenni – ma már örülök, hogy nem lettem az. Nem tudtam volna olyan játékot nyújtani, amit élvezett volna a közönség. De a színház közelében maradtam, szórakoztatom az embereket, igaz a képernyőn. De nem is ez a lényeg… Harminc éve történt… Ma már nem emlékszem, milyen darab ment a színházban. A barátommal készültünk elmenni, a jegyek nálam voltak… szerencsére, vagy sajnos, ez később derült ki… A csarnokban vártam rá, de nem jött. Sohasem szokott késni, arra gondoltam, elhúzódott egy tárgyalása, vagy dugóba került… akkor még nem volt mobiltelefon, hogy értesítsen. Ha nem jön, hát nem jön… Gondoltam, eladom a jegyét, és akkor is megnézem egymagam a darabot. A jegyeket kezemben lobogtatva álltam a pénztár előtt, ugyanis már kitették a MINDEN JEGY ELKELT táblát. Egyszer egy úriember közeledett felém, magabiztosan, s a jegyek iránt érdeklődött. - Sajnos csak egy eladó jegyem van. - Nekem az éppen elég – mondta, szemében valami vibrált, amikor rám nézett, de ügyet sem vetettem rá. Kifizette, s már el is tűnt. Megkezdődött az előadás. Mintha valami varázslat történt volna, úgy meglepett, amikor az előbbi úriember leült mellém. Hát persze! Hiszen mellém szólt a másik jegy… Felment a függöny. Nem is nagyon figyeltem az előadásra, de mereven néztem, a színpad felé. Egyre azon járt a gondolatom, ki is lehet ez az úriember? 156 Antológia 2014.indd 156

2014.06.16. 8:36:45

A szünetben mindketten felálltunk, hogy kimenjünk a büfébe. Kedvesen invitált, hogy meginnék vele egy italt? … igent mondtam, bár időközben eszembe jutott, elfogadhatom-e egyáltalán? Mit gondol rólam? Hiszen nem is ismerem! Aztán megkezdődött a második felvonás. Agyamban pedig egyre jobban kattogtak a fogaskerekek. A szünetben sok mindent megtudtam róla, s úgy tűnt, mintha már évek óta ismerném. Magányos farkasként él, édesanyjával. Apja meghalt, s testvére megnősült, s a család velük él… Véget ért az előadás. A ruhatárba mentem. Mintha a sors így akarta volna, éppen a mellettem levő akasztón volt az ő kabátja. Elmosolyogtam magam, minő véletlen. Aztán megkérdezte, merre lakom. - Nem érdekes – volt a válaszom, de ő csak tovább firtatta. Megmondtam. - Elkísérhetem egy darabon, arra fele lakom én is. – Ez nem lehet igaz! Hát persze, hogy elkísérhet, hiszen most már én sem vágytam másra. S nem értettem, mi ütött belém. Sohasem ismerkedek ilyen gyorsan, de valami nagyon megfogott ebben az emberben. Ki lehet ő, miért is hagyom a közeledését? Sok kérdés, sok akarat… vagy mégsem, hiszen semmi sem volt ellenemre… Már a harmadik vagy negyedik utcán sétáltunk, nagyon fájt a lábam a cipőben, de nem mutattam, csak mentem a csodálatos idegen mellett, aki már nem is volt idegen és beszéltünk, beszéltünk. Egy kis étterem mellett mentünk el. Az jutott eszembe, jó lenne, ha bemennénk, mert már őrülten fájt a lábam a cipőben, de nem mertem mondani, s mit ad Isten, éppen rákérdezett: - Mi lenne, ha bemennénk egy italra? - Nem volt elég a színházban? – kérdeztem vissza. Féltem a nemleges választól, de a női etika ezt sugallta. - Még nem akarok hazamenni, élvezném a társaságát, ha megengedi. Persze, hogy megengedtem, hiszen magam sem vágytam másra. Bementünk. Hangulatos cigányzene szólt. A pincér azonnal odajött, felvette a rendelést. Újdonsült barátom azonban az étlapot is kérte. - Ha már itt vagyunk, megvacsorázhatunk, hiszen van időnk. Igen, időnk az van. Szombat este lévén, másnap nyugodt vasárnap ígérkezett. 157 Antológia 2014.indd 157

2014.06.16. 8:36:45

De mégsem. A vacsora után a házig kísért, s megígérte, másnap 11-kor értem jön. Bánom is én, csak hogy végre itthon vagyok, s ledobhatom ezt az átkozott tűsarkú cipőt. Ki volt az a bolond, aki ezt kitalálta, aztán elnyomott az álom… Reggel a szokásosnál később ébredtem. Éppen azon törtem a fejem, mit kellene ebédre főzni, amikor megszólalt a csengő. Te jó ég, már annyi az idő! Ő állt az ajtóban, hatalmas csokor virág mögött. Ma már kinevetnének a fiatalok érte, de a gerbera csokor valami csodálatos volt! Beinvitáltam… pillanatok alatt szétnézett, gondolom, meg volt a véleménye, nem éppen a legnagyobb rend volt a szobában. Kávét főztem, s meginvitáltam. Míg szürcsölte, le nem vette a szemét rólam. S ez éppen nekem sem volt ellenemre. Mi ez? Kérdeztem még napok, sőt hetek múlva is magamtól. Soha nem éreztem ilyet. Áramütés, varázslat, kikapcsolás? Nem sok idő telt el, alig 3 hónap, amikor egy este megkérte a kezem. Csak úgy vaktában IGENT mondtam. Most már hiszek abban, hogy irányítanak bennünket. Nem vagyok meggondolatlan, de ez mintha akaratomon kívül történt, mintha nem is én lettem volna, hiszen mindig határozott voltam, átgondoltam, mit hogyan kell tennem… de ez más volt. Megtartottuk az esküvőt. Nem volt nagy lakodalom, csak 30 személy, csendes ebéd, s megkezdődött egy új élet, most már együtt… 27 év telt el. A gyerekek megnőttek, az unokák itt sertepertélnek körülöttünk. A sok gond mellett is azt hiszem érdemes volt akkor „meggondolatlanul” is igent mondanom. Minden úgy ment, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ám a sors, mint mindig a sors, most is beleszólt… 27 szép év elment, együtt, gondokkal, de megoldásokkal is teli… három szép gyermek, s két unoka… s most mégis búcsúzunk…nem, nem válás ez, nem mi választottuk, nem mi mondtunk az IGEN után NEM-et. A sors akarta így, beleszólt, s helyettünk ő mondta ki a NEM-et. Vége! 158 Antológia 2014.indd 158

2014.06.16. 8:36:45

Innen már nincs visszaút. Nem reménykedhetek, hogy egyszer csak feltűnik a sarkon, egy étteremben, a színházban… sohasem tűnik már fel, csupán álmaimban, s emlékeimben. 27 szép év volt, amit csak megköszönni lehet! S a sorsot sem hibáztatom érte, ez volt beleírva a NAGY KÖNYVBE… 1950-2010.


2014.06.16. 8:36:45

Suhajda Ferencné A kovács üllő Mottó: a könny „A könny megjelenik hol szív és érzelem van. Az egész életünk itt a Földön gyakorta egy könny, cseppbe zárva.” Törékeny életünket álmok veszik körül, nem is vesszük észre, hogy így megöregedtünk! A szép emlékek lepörögnek sokszor előttünk és én itt most egy fájó szép emléket idézek fel írásba öntve. Férjem kovácsmester volt és talán az emlékére is írom e sorokat. Sajnos negyvenhét év házasság után örök búcsút mondott. Most már csak a sírjára viszek friss virágot, s megkérdezem tőle, miért hagytál itt engem (bennünket)? Két gyermekünk van és három unokánk és sok-sok szép emlékünk. Abban a házban ahol élek, még Ő is velem volt, a boldogság is velünk lakott!... Szerény kis házunk előtt három udvar van, az első az én birodalmam, tele virágokkal, ez az a hely, ahol a napi munka után megpihentünk, megpihenünk. A harmadik udvar a baromfiudvar, ahol néha olyan „lárma” van, a tyúkok kotkodálnak, a kakas kukorékol, jelzik, hogy rendben van minden. A középső udvar a férjem udvara volt, de ez az Övé is marad örökre! Itt egy hatalmas eperfa áll, alatta a kovács üllő, mellette a kis „kohó,”- széle körül sok régi, már rozsdás lópatkó, a kohó szélén a különböző fogókkal. A kohó tűzfészkében az elkészített gyújtós benne van lassan tíz év óta. Oh, te drága eperfa, ha mesélni tudnál. Biztosan elmondanád, milyen szorgos munka folyt itt, míg Őföléje hajoltál, hogy izzott a vas a tűzben, hogy formálódott a kalapácsütéstől. Szikrázott, mint a csillagszóró, az én Drágám két kezével ütötte-verte, még úgy nem formálódott, ahogy Ő elképzelte. S ha a kalapács csendben volt, én főzés közben kiszaladtam hozzá egy-két jó falattal. Mert csak akkor lehetett megközelíteni. Mert ha a tüzes vasat, ha ütötte, mondta „ne gyere ide, mert megéget a hicc,” ami pattogott,- ez forró parázs volt. Megcsinált Ő mindent, amit a ház körül vasból kellett! De legjobban a lovakat szerette patkolni! 160 Antológia 2014.indd 160

2014.06.16. 8:36:45

Ha eljött egy jó lovas, -’’Ferikém, új cipő kellene a lovam lábára”- a férjem kedvesen megsimogatta a lovat, s a lábát felemelte, megnézte a patáját, -” minden rendben van. Ezek után elkészítette a patkót, majd hatszöggel felverte és utána reszelgette, csinosította, megtörölgette és újból megsimogatta a lovat.” Na, már most mehetsz, minden rendben van!” Utána megpihent - néha mesélgetett - én meg boldog voltam, mert láttam, hogy Ő is elégedett. Oh, Istenem, de szép volt az életünk. De legalább olyan szép volt az üllő és a kalapács zenéje. Hangzott az udvar, izzott a vas. Az ütéstől illetve a munka zajától olyan hangzat volt, mintha üstökös csapódna a földre. Szép volt a szikrázó fénytől. Miért múlik el minden, kérdem az üllőtől, ha arra járok. A kalapáccsal ráütök, de ő mintha azt mondaná, nincs gazdám, én is árva vagyok - nincs már, ki életre keltsen... A susogó eperfa alatt, míg én élek, a kovács üllő ott marad. Emlékét őrzi, - mert ez volt az élete!- Ha úton menve lovaskocsit látok, hallom a ló lábán a patkó kopogását. Olyankor megkérdezem magamtól -vajon kinek a munkája e patkó kopogása?!


2014.06.16. 8:36:45

Németiné Kodrán Erzsébet A diófák árnyéka A napokban egy régi barátnőm, osztálytársam meglátogatott. Nagyon örültünk egymásnak, hozott nekem narancsot, almát, meg egy zacskó szép nagy szemű diót. Végig beszélgettük a délutánt. Amikor estefelé elköszönt, kérdezte: tudod honnan való ez a dió? Csak néztem rá, nem tudtam, mért kérdezi. Csak mikor mondta, hogy Csigából, a borotvás dűlőn szedte, akkor döbbentem rá, milyen kedves ajándékot kaptam. Hirtelen rám törtek az emlékek és szívemre szorítottam a diós tasakot. Bepárásodott a szemem, és láttam, hogy Ő is a sírással küzd. Visszamentünk az időben vagy 70 évet és csak fogtuk egymás kezét. Végül búcsúzóul még annyit mondott: írd meg, ne legyen elfeledve. Így hát felidézve az emlékeket, megpróbálom leírni úgy, ahogy történt. Aki esetleg nem tudja hol van az a „Csiga”, ahol a dió termett, hát a teljesség kedvéért leírom. Szülővárosom egyik határa a Maros folyó. Ott, a Maros árterében szép gyümölcsös kerteket telepített Csanádpalota népe. Úgy nevezték őket, hogy „szilvások”, bár volt ott mindenféle gyümölcsfa, a cigány-meggytől a nemesített szőlőig minden. Hogy miért nevezték Csigának, nagyapám úgy magyarázta, hogy vagy 500 ével ezelőtt, élt ott egy Ciga nevű nemes úr, annak a birtoka terült el azon a részen és az idők folyamán Csiga névre alakult. Hát ott Csigában volt a családunknak szilvása, vagyis gyümölcsös kertje. Szép nagy termő gyümölcsfák voltak benne, meggy, cseresznye, alma, körte, ami egész évben ellátta a családot friss gyümölccsel. Szokás volt nálunk, hogy vasárnaponként lovas kocsival mentünk rendbe tartani a „szilvást”. Egy szép, napsugaras őszi napon, Édesapámmal, Mariska nővéremmel mentünk, hogy a még fán lévő almát leszedjük és haza vigyük. Amíg édesapám a fa tetején szedegette az almát, amit mi gyerekek nem értünk el, kicsit sétálgattunk a szomszédos szilvásban. Nem messze, találtunk egy hatalmas öreg diófát, alatta rengeteg nagy szemű dió hevert a gazos talajon. Látszott, hogy nem gondozza senki a gyümölcsöst, mert a nagyra nőtt gyomok között apró kis magról kelt diófákat is leltünk. Ennek nincs gazdája, mondta Mariska, szedjünk kis fákat, ültessük el. A homokos földből könnyen kikapargattunk egy nyalábra való kis diófát, vittük, 162 Antológia 2014.indd 162

2014.06.16. 8:36:45

mutattuk Édesapámnak, kérdeztük hová ültethetjük el? Nézegette Apa a kis csemetéket, aztán azt mondta, hát itt látjátok, nincs nekik hely, otthon a tanyában is van már elég diófánk, ott sem fér, de látjátok, ott a borotvás dűlő mellett van elég szabad hely, ott elférnek. Az már nem a mi „Csigánk”, érveltem. Éppen azért, mosolygott Édesapám, az ott mindenki útja, aki erre jár, mindenki szedhet majd róla diót. Nem messze, vagy 50 méterre volt tőlünk a „mindenki” útja. Mariska jelölte ki a fák helyét, aztán ágdarabokkal és a kezünkkel ástuk az ültető gödröket, ültettük a fákat. 18 fácska állt nemsokára az út mellett. A Marosból a vizes korsóval hordtuk a locsoló vizet, de minden csemete meg lett locsolva. Fáradtan és a hasznos munka örömével indultunk haza. Tavaszig már nem voltunk Csigában, de amikor május végén cseresznyét szedni mentünk, első dolgom volt megnézni a kis diófákat. A 18 fácskából 7 maradt meg, de azok már sok új kis ágat és levelet hoztak. Örömmel dicsekedtem Apának, aki eljött megnézni az „ültetvényt”. Ő is velem örült, mondta is, hogy ezek a kis fák nekem köszönhetik az életüket. Egy ideig nem láttam a fáimat, mert jött a háború, Édesapám állandóan katona volt. Én meg közben iskolás lettem, lassan el is felejtettem a faültetést. Ha kimentünk gyümölcsöt szedni, már a munkavégzés került előtérbe, hiszen közben nagylány lettem. Az évek múltak, változott a világ, úgy mint a többi vagyonunktól, a szilvástól is meg kellett válnunk. Azt is, mint sok mindent, túléltük. Dolgoztunk, spóroltunk, néha éheztünk, de talán a kemény paraszt természetünknek köszönhetően újra talpraálltunk. Így múlt el vagy 50 év. Csak amikor nyugdíjba mentem, gondoltam egyre többet a szilvásra. Álmaimban újra kint jártam Csigában, gyümölcsöt szedtem, krumplit kapáltam vagy csak sétáltam az akácerdőben. Gondolom, a fiam megunta hallgatni az álmaimat, mert egy vasárnap reggel, azzal keltett: öltözz Anyu, megyünk megnézzük a régi Csigát. Tudtam én, hogy ott már semmi sem a régi, meséltek róla az ismerősök, mégis szíven ütött a látvány. Csak a kiirtott fák helyét láttam, mindenütt gaz, bozót, csonka fákra felfutott lián, sem egy fenyő, sem egy fűzfa, de még az akácerdőből is csak magról kelt kis surjánok maradtak. A mi régi gyümölcsösünkben egyetlen fa sem maradt, egy darab lekaszált hereföld volt a helyén. Csak álltam ott, torkom szorongatta a sírás. Aztán megláttam a borotvás dűlő szélén álló hatalmasra nőtt diófákat. Eszembe jutott az a régi vasárnap, amikor Mariskával ültettük őket. 163 Antológia 2014.indd 163

2014.06.16. 8:36:45

Leballagtam a fákig, szeretettel simítottam végig göcsörtös törzsüket. Alattuk a száraz fűben terítve volt a szép nagyszemű dió. Lehajoltam és szedegetni kezdtem a gyümölcsöt a kis uzsonnás kosaramba. De még akkor sem sírtam. De egyszerre észre vettem egy felém közeledő férfit, aki haragosan rám förmedt, és gúnyosan mondta: Rakja csak le szépen azt diót, mert az nem a magáé! Elöntötte arcom a szégyen, hogy tolvajnak tituláltak, aztán csak szórtam, szórtam ki a kosaramból a diókat, de akkor már sírtam. Hát ki ültette ezeket a fákat, ide a senki földjére? Kiabáltam, tán maga, aki csak élősködik itt, ahol soha nem tett semmit, csak tönkre tette a mi munkánkat, tulajdonosa lett annak, amiért mások dolgoztak! Maga itt a tolvaj, nem én! A hangoskodásra futva jött a fiam, otthagyva a horgászást és kérdezte mi ez a vita? De a felelősségre vonó hívatlan látogató akkorra felszívódott. Nem hoztam én onnan egy szem diót sem, nem is mentem azóta a Csigába. És most, amikor beléptem a 80. évemben, elhozta őket a baráti szeretet, a közös nehéz sorstárs szeretete. Mert minden változik, elesünk, talpra állunk, de a közös emlékek, a régi barátságok örökre megmaradnak. Sántáné Kurunczi Mária Az erdő két arca Szeretem az erdő csendjét. Bár ez a csend nem is igazi csend, hiszen a fák leveleinek susogása, s a madarak dalolása megtöri a szó szoros értelmében vett csendet. Talán ez a csend inkább a nyugalom… a befelé fordulás pillanata. Aztán itt van a zörgő avar. Nem tudsz nesztelenül járni az erőben. Lábad alatt minduntalan meg-megzörren az. Nem tehetsz róla, ez is hozzátartozik az erdő kedves hangjához. Néhol pedig gépek zaja, munkások beszéde töri meg ezt a csendet. Az odvas, öreg fákat kivágják, s a tisztás más képet vetít eléd. Meghal az erdő. Ekkor már igazi csend van. Ha hónapok, évek múlva újra erre jársz, apró fácskák mutatják magukat, mint iskolapadban ülő nebulók. Már híre-hamva sincs a gépek zajának, emberi beszédnek. Most ismét a szél beszél hozzád, s a madarak, akik 164 Antológia 2014.indd 164

2014.06.16. 8:36:45

csak neked énekelnek, s zizegő csend ölel körül. Óvatosan lépkedsz, mígnem egy újabb tisztásra érkezel. Az ég kék, néhol még egy-két fátyolfelhő jelzi, hogy semmi sem felhőtlen itt, az erdőben sem, éppúgy, mint az életedben. Aztán úgy érzed magad, mintha az Édenben lennél. Csobogó kis patak siet el melletted, s várja, hogy utána eredj. Játszik veled, mint a szellő is, mely meglebbenti ruhád alját, jelezve, hogy itt vagyok, fogj meg, fuss utánam! Aztán eltelik egy félóra, óra, a tisztás fölé gomolyfelhők tódulnak. Nagy robajjal felerősödik a szél. A fák levelei már nemcsak zizegve pusmognak, hanem vadul zörögnek az ágakon, s a szárazabb ág már nem bírja a szél erejét, nagy robajjal az avarba zuhan, s eltűnik. Már nem csendes és nem nyugodt az erdő. Zúg, de félelmetesen. Te is remegsz, jobban, mint a nyárfalevél. S egyszer csak nyakadban érzed az ég leheletét… egy csepp, két csepp, s megered az eső. A szél csendesebbre fogja magát, átadja hangját az esőnek. Csak állsz tétován. Nincs fedél a fejed felett, esernyő sincs nálad. Megadod magad a sorsnak, az időnek, a szemerkélő esőnek. Összébb húzod a kabátod, most mást nem tehetsz. Vársz és vársz. Aztán újra csend lesz. A tisztás fölött kiderül az ég, kisüt a nap. A fák levelei újra zizegni kezdenek, s te boldog vagy, mert megtapasztaltad az erdő másik arcát is, mely haragosan is csodálatos.


2014.06.16. 8:36:45

Fabinyi Gáborné Gyimesben jártam Orosházáról 2012. június 27-én indultam, Gyula-Máriaradna-Vajdahunyad megállók után este érkeztünk Agyagfalvára. Másnap reggel a következő útirányon haladtunk: Székelyudvarhely - Szentegyházasfalu - Tolvajos-tető / Hargita hegység / - Csíkszereda - Csíkdelne - Csíkszépvíz / Frumoasa /. Ezután 10 km-es emelkedő vezet a Csíki havasok gerincére, az Olt és a Tatros vízválasztójához tartozó Gyimesi hágóra /1159 m/. Innen kezdődik a legmagasabb térszínre települt magyar népcsoport, a római katolikus gyimesi csángók földje. Első lakói a 17-18. században költöztek ide Csíkból és Moldvából. A fő településfűzér a Tatros mente, innen a patakok mentén kapaszkodnak a falvak 9oo - looo m fölé. A hegycsúcsokra visszaszorult erdők alatt a meredek oldalakat legelőként használják. Tavasztól őszig itt foglalatoskodik a gyimesi nép. A megélhetés alapja a kaszáló, a legelő és az erdő. Nyáron a falutól távolabbra, akár lo-2o km-re is kiköltöznek a szállásra, a kalibákba. Itt gazdálkodnak, majd csak a tél közeledtével költöznek vissza. Kiválóak a tej és gyapjú termékeik. Ez a hagyományos paraszti gazdálkodás tart fenn olyan tájmintákat, melyeknek ökológiai értéke rendkívül jelentős. Ez a fajta havasi tájhasználat a magyar nyelvterületen már csaknem egyedülálló. Gyimesfelsőlok: a Tatros forrásának közétől a Boros patak torkolatáig követi a völgyet. Öt „patakmente” falujával és havasi szórványával, háromezer lakosa túlrészt magyar. A helyi épületektől feltűnően elkülönül a Il.világháború alatt a határőrizetre épült laktanya és a tiszti lakások. A gyimesi lakóházak eredetileg szétszórtan, a nemzetségi - rokonsági település szerint egymástól nagyobb távolságra helyezkednek el. Körülöttük a család birtoka: kaszáló és legelő is. A népesség növekedésével ez a szétszórság megszűnt, de a házak egy része még őrzi eredeti formáját, a telkek pedig lehetővé teszik az önellátó gazdálkodás folytatását. / Gyimesfelsőlok , Görbepataka 9o4. / A község legjelentősebb oktatási intézménye: 1993-ban épült első középiskola, az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium. Gyimesközéplok: a Boros pataktól a Hidegség torkolatáig követi a völgyet. Nyolc „patakjával”, ötezer lakosú, 99 %-ban magyar. Tánc- és népművészeti táborairól híres. Pálok szeri lakóház valamikor 166 Antológia 2014.indd 166

2014.06.16. 8:36:45

Prezsmer Miklós lakóháza volt, a Felső Orodik lejtőjén. A téglalap alakú, Kontyolt nyeregtetős boronaház egyfogatú, félig alá van pincézve. A hosszú udvari oldalon végigfut a tornác, mögötte két ajtóval, két ablakkal szimetrikusan elrendezve. Ajtaja, ablaka eredeti /kivéve a zsalukat, tornácát faragott oszlopok díszítik. Egy tetődíszén olvasható az 19o7-es építési dátum. /Pálok szere 949./ Gyimesbükk: évszázadok óta határátkelő volt, ún. „ezeréves határ”. A vám első kiépítése 1698-ban volt. Csík és Moldva között 1897-ben vasútvonal haladt át a Tatros völgye településein. A határforgalom épületét /vasút -vám/ Pfaff Ferenc /1851 - 1913/ MÁV főépítész tervezte. A gyimesbükki vasútállomást napjainkban is használják. A hajdani magyar határ mellé épült a 3o-as számú őrház, a MÁV legkeletibb őrháza. A Tatros folyón hídon ment át a vonat /1897/. 192o után román /CFR/, 194o-től MÁV illetve a Honvédség tulajdona. Látható a bunker, a pincében a lőrések. A II.világháború alatt a 32 sz. határvadász zászlóalj hősiesen védekezett, Sebő Ödön főhadnagy-parancsnok vezetésével. Súlyos harcok voltak, 1944-ben árulás miatt veszítettek. Ma is láthatók a tankakasztó betongúlák /Árpád védelmivonal/. 2ooo-ben Deáky András megvásárolta az őrházat a román vasúttól. A legszükségesebb állagmegóvást elvégezték. Majd az önkormányzatnak ajándékozta. 2oo8 pünkösdjén a gyimesbükki lakosság ünnepélyesen átvette, 2oo9 májusában megnyílt a vasút- és hadtörténeti kiállítás. Egy külön tábla örökíti meg a támogatók névsorát. Meg kell említeni az ún. Rákóczi várat. A Bethlen Gábori időkben várat és őrtornyot építettek. 99 lépcsőn kell felmenni. Gyögyörű kilátás nyílik a Gyimes vidékre. Gyimesi-szoros: Erdély egyik legfestőibb tája. Bejáratát a völgy jobb oldalán álló hajdani Rákóczi vár övezte. 686 m magas, túloldalán a moldvai Gyimespalánka terül el. A műút és a vasút a moldvai csángó magyar falvak egész sorát felfűző Szeret folyó völgyénél kapcsolódik a Moldvát É - D -i irányba átszelő közlekedési vonalakhoz. Együttesen a déli órákban érkeztünk Antal Mária - tanítónő - néprajzi gyűjteményéhez. A gyűjtemény jelenleg egy volt hentesüzletben van. Az eredeti épületet javítani kell. Gyűjteményében megtalálható: festett búto167 Antológia 2014.indd 167

2014.06.16. 8:36:46

rok, szőttesek, a szövés-fonás eszközei, férfi és női csángó viselet darabjai. Fa-, fém-, cserépedények. Összegyűjtötte a népi gyógyászati adatokat, csángó recepteket. Gyönyörködhettünk az általa mintakatalógusba rendezett hímzésmintákban, a gyimesi írott tojásokban is. Innen indultunk át Moldvába, hogy „megjárjuk” a lészpedi csángókat.


2014.06.16. 8:36:46

Dimák Béla Emlékezés a pálmatéri iskolára 2011-ben a helyi képviselő-testület Nagy Barna javaslatára úgy döntött, hogy évente községi összefogással emlékoszlopot emelnek egy-egy volt Nagyszénáshoz tartozó tanyai iskola helyén. Így került sor 2012. május elsején a pálmatéri iskolánál egy szép kis ünnepséggel egybekötött emlékoszlop avatásra, melyen kb. 300 fő jelent meg. A szervezőbizottság engem kért fel az avató beszéd megtartására, mivel az iskola bezárása után sok Pálmatérről bejáró tanítványom volt, ismertem többségük szüleit, sőt igen jó kapcsolatom volt utolsó tanítójukkal, Fejes Ferenccel. Tisztelt községi és egyházvezetők - kedves pálmatéri és mihálytelki emlékeket szívünkben őrző Nagyszénásiak! E szép tavaszi napon azért gyűltünk össze, hogy közösen tartsunk egy olyan tartalmas megemlékezést, hogy a rohanó idő is megálljon egy percre hallgatózni. Engedjék meg, hogy gondolatban belelapozzak Nagyszénás történetébe, és a múlt sárguló lapjai között keressem a teljesség igénye nélkül a Pálmatérről szóló feljegyzéseket. Az 1800-as évek elején a Károlyiak örökölték a község legnagyobb részét. Károlyi György, a szabadságharc leverése után birtokai gazdálkodását irányította. Azokat már akkor országos hírű mintagazdasággá fejlesztette. Károlyi György 1841-48 között a Körös-Szabályozási Társulat első elnökeként segítette Békés vármegye fejlődését is. 1836-ban feleségül vette Zichy Karolina grófnőt. Házasságukból öt fiú és egy leánygyermek született, akit Pálma névre kereszteltek. 1861-ben lányuk tiszteletére a majort és környékét Pálmatérnek nevezték el. Ez időben a pálmatéri gazdaság 2500 hold volt. Az orosházi és szarvasi országúttól kb. 1 km-re épült a major, tiszti lakással együtt - majd hamarosan a nagy magtár épülete is. Időközben a tulajdonosok is változtak. Megépült a Nagyszénás - Orosháza - Mezőhegyes vasútvonal. Községünk területén három pályaudvar volt: Nagyszénás, Pálmatér, Kiscsákó. Jelentős volt a pálmatéri, mert a mezőhegyesi cukorgyár átvevőhelyeként 169 Antológia 2014.indd 169

2014.06.16. 8:36:46

szerepelt. A környék összes répatermését innen szállították a feldolgozó helyre. A gazdasági fellendülés eredményeként született az az igény, hogy megszervezzék az iskoláztatás lehetőségét. A hat külterületi iskola közül a legrégebbi éppen Pálmatéren épült, 1893-ban. Római katolikus egyházi, de uradalmi jellegű iskolaként működött 1925ig. Első tanítója Mészáros Imre volt. 1925-ben a Békés megyei Közigazgatási Bizottság az iskola működését nem tartja indokoltnak az alacsony tanulói létszám miatt. Ezért felkéri az iskola második tanítóját, Orosz Józsefet, hogy máshová nyújtsa be pályázatát. Az iskola megszüntetése elégedetlenséget váltott ki, mert Új-puszta déli részén, Pálmatéren és Mihálytelken egyre több tanya épült ebben az időben. Ezért Dunai Jánosné és társai panasszal éltek a fennhatóságnál, de kérésük nem talált meghallgatásra. 1946 szeptemberében kezdődik újra a tanítás a majorban lévő tiszti lakásban, ahol tanítói lakás is volt. Az iskola egy tanteremből állt, alsó és felső tagozat együtt működött - egy tanító irányításával. A diákok és szüleik tisztelték a mindenkori tanítót, aki együtt élt a tanyai emberek örömével és bánatával. Szinte együtt lélegeztek. A tanyai tanító pásztortűz volt: világított, melegített, irányt mutatott. Az egymásra utaltság közel hozta a szülőt, a tanítót, és napról napra erősödött a kapcsolatuk. Könnyebb is volt a tanító munkája, mert a tisztelettudást, a fizikai munka szeretetét és a végtelen akaraterőt már otthonról hozták, a kis, meleg tanyai fészekből. Mi is áhítattal emlékezzünk az innen elszármazottakkal együtt, a következő sorokkal: Pálmatér, hol egykor ringatott reményem, Íme, most újra felkereslek, sok-sok év után, Köszöntelek kiskorom volt barátai, Köszöntelek, ti kedves ismerősök, És áldott legyen volt tanítóink neve, Kik emberséget és tudást adtatok. Ezért tisztelettel emlékezzünk: Mészáros Imre, Orosz József, Lehner Józsefné, Rohonyi Mária, Perczel Mária, Tabovics Mór, Gulácsi Imréné és Fejes Ferenc tanítókra. Fejes Ferenc volt az utolsó pálmatéri tanító, aki 1959-1965-ig, az iskola végleges megszűnéséig tanított itt. Engem személyes élmény is fűz az 170 Antológia 2014.indd 170

2014.06.16. 8:36:46

iskolához és Feri bácsihoz. Ugyanis 1963-ban Borsos Zoltán igazgató úr engem kért fel, hogy a pálmatéri iskolában a vizsgabiztosi teendőket lássam el. Ma is emlékszem az emberséges, segítőkész légkörre, ami a szülők, Feri bácsi és a tanulók között uralkodott. Sok év távlatából is látom magam előtt egy szőkés hajú, másodikos kisfiú arcát, akinek ízes, parasztos felelete mindenkit mosolyra derített. Az ottaniak tudása nem maradt el a falusi gyermekekétől. Nem csoda, hogy később becsületes szakmunkás és diplomás is lett közülük. A szülői ház után a tanító volt a legboldogabb, mert beérni látta munkája gyümölcsét. A gazdasági szerkezet felpörgetett változása itt is elindította a tanyák felszámolását. Évről évre több lett közülük lakatlan, csökkent a tanulói létszám is. Ezért 1965-ben a pálmatéri iskolát is véglegesen bezárták. Az épület lebontásra került, használható elemei a napközi ebédlőjébe kerültek beépítésre. Feri bácsi pár évet dolgozott még, mint a napközis csoport vezetője. És most az emlékezés perceiben felmerül bennünk az a gondolat, hogy végleg feledésbe merülhet-e az, ami egykor sokaknak otthont, megélhetést és a betűvetés lehetőségét biztosította? Az emlékoszlop válaszol - nem! Ez nem történhet meg, mert élnek közöttünk olyan lelkes emberek, akik szívügyüknek tartják múltunk ápolását, kutatását. Ők a helytörténészek: Kulcsár Lászlóné, Gyenge Antal és Kulcsár László. Az elismerés hangján kell szólnunk a szorgalmas kivitelezőkről, akik díjmentesen építették meg az emlékezés oszlopát. Uhlár János, a gazdakör elnöke és lelkes segítői: Stvorecz András, Szemenyei Ferenc és Balogh József. Köszönjük fiúk - ez igazi férfimunka volt. Végezetül szeretném, ha Garai Gábor költőnk ide illő szavait szívükbe zárva, magukkal vinnék, amely így szól: „Elszáll a gerle - ne sirasd! Ne sóhajts utána. Ne felejtsd! Ne kövesd! Bárha fészke megdűlt - Visszavárja a puszta táj. Emléke visszaszáll - Szívdobogva visszaszáll.” 171 Antológia 2014.indd 171

2014.06.16. 8:36:46

Zelenyánszki András Gondolkodás, ismeretszerzés, tudomány! A gondolkodás képessége tette az embert emberré! A gondolkodás emelte ki az embert az élőlények sokaságából. A gondolkodás szerve, az minden embernek genetikailag adott, de a gondolkodás témáját, minden ember egyénileg határozza meg. Ha egyáltalában gondolkodik? Azt írtam, hogy nem minden ember használja az agytekervényeiben rejlő képességeket. Ezekről az emberekről a továbbiakban nem kívánok szólni. Jelen írásomban azokról az emberekről akarok értekezni, akik tudnak és akarnak is gondolkodni. Én! Hangsúlyozom, hogy én! Mert nem biztos, hogy mindenki egyetért velem! A gondolkodó embereket a gondolkodás témája szerint csoportosítom. Mert minden gondolkodó ember, a tulajdonképpeni napi rutin feladatokon túli témákról elmélkedik. Ezek szerint vannak emberek, akik a saját környezetük megismerését tűzték ki feladatul. Nekik köszönhetjük, hogy megismerjük a saját közvetlen, és távolabbi környezetünket. Ebbe a kategóriába tartozik magának a Földnek, mint a naprendszer egyik bolygójának a megismerése. Tovább menve, idetartozik a Földön keletkezett élőlények megismerése. Nem csak a megismerése, hanem az ő életük hogyanja is. Ez rendkívül tág fogalom és nagyon is sokan foglalkoztak e témával az elmúlt tízezer évben. Nekik köszönhetjük mindazt a tudomány tömeget, amit ma a Földről, mint bolygóról és az azon keletkezett élőlények milliárdjáról tudunk. Ez a tudomány nem egy embernek a tudománya, hanem az emberiség tudománya. Ezek az emberek nem alkottak újat, hanem a meglévőt látták meg és annak határozták meg a tulajdonságát, a miértjét és a törvényszerűségeit. Egy példával akarom megvilágítani a mondandómat: Mindenki tudta és tapasztalta, hogy ha megérik az alma, leesik a földre. Ebben semmi rendkívüli nincs. A rendkívüli az, hogy csak a XVII. században jutott eszébe egy Newton nevű fizikusnak, hogy miért esik a földre az alma, amikor eshetne máshová is a világűr hatalmas térségébe. 172 Antológia 2014.indd 172

2014.06.16. 8:36:46

Ez az ember gondolkodó lény volt. Nem nyugodott bele abba, hogy mióta a világ-világ, az alma leesik, ha megérik. Gondolkodni kezdett és megalkotott egy fizikai törvényt, amit később őróla neveztek el. Nem alkotott ő újat, nem csinált új törvényt, csak egy örök fizikai törvényt ismert fel és foglalta írásba. Ez a felismerés olyan nagy jelentőségű volt, hogy az utókor róla nevezte el. Nem csak a jelenséget, hanem a hozzá kapcsolódó egyéb törvényszerűségeket is, összességében leírta, ha úgy tetszik, felfedezte a gravitáció törvényszerűségeit. Az ilyen és hozzá hasonló gondolkodó emberek sokasága vitte előre és alakította ki a Földön az emberi lét mai állapotát. Ők sem Istenek, sem különleges élőlények nem voltak. Ők is emberek, csak ők élnek a lehetőséggel és kihasználták az evolúció során kitermelődött agysejtjeiket, gondolkodnak! A gondolkodás kialakulása Az bebizonyosodott, hogy az élet a Földön keletkezett. A keletkezés az évezredek homályába vész. Homályba vész, mert csak sejtéseink vannak, hogy mikor és hol keletkezett az élet csírája. Ám nem is nagyon érdekes, hogy mikor és hol kezdődött meg az élet a Földön. A lényeg a tény, hogy keletkezett, pontosabban, fogalmazva megkezdődött egy folyamat, aminek az eredménye az élet kialakulása. Tehát én sem a kezdetről elmélkedek, hanem egy folyamatról. Egy olyan átalakulási folyamatról, amelynek az eredménye az élet keletkezése. Miután folyamatról beszélek, akkor nem lehet egyértelműen meghatározni sem a kezdési időpontot, sem a befejezést. Eszerint ennek a folyamatnak nincs kezdete és nincs is vége. Ez a folyamat, az elemek átrendeződésével indulhatott meg és még ma is tart. Ha ez így van, akkor ez azt jelenti, hogy azok a mikroorganizmusok, amelyek sok millió évvel ezelőtt fejlődésnek indultak és kezdtek élni, réges-régen befejezték az élettevékenységüket. És átadták a helyüket a következő fejlődő szervezeteknek. A létrejött és megindult szervezetek már az evolúció szabályai szerint fejlődtek tovább. A továbbfejlődő életfolyamatok fejlődését a környezeti életlehetőségek és az adott klíma határozta meg, egészen a végkifejlődésig. Mindez természetesen sok ezer éves folyamat. A hosszú életfolyamat, 173 Antológia 2014.indd 173

2014.06.16. 8:36:46

a más-más életlehetőségek hatására alakulhattak ki és más-más életformákká fejlődhettek. Az evolúció hatására kialakult életformák tovább fejlődtek, egészen a mai napig. Pontosabban fogalmazva, nem a mai napig, hanem fejlődnek tovább, amíg élet lesz a Földön. Mert az élet fejlődésében épp úgy nincs befejezés és vég, mint ahogy a kezdésben sem volt egy határozott időpont és hely. Összegezve: ma a Földön, mint a Naprendszer egyik bolygólyán létrejött élet, a fejlődés egyik fokán áll. Ennek az életnek, nem csak jelene van, de múltja van, de jövője is. Az élet fejlődésének a múltját többé-kevésbé ismerjük. A jövőjét, a múlt ismerete révén feltételezzük. De mint ahogy a múltban létezett és ma már kihalt életeket sem ismerjük, úgy a jövőben keletkező életek kifejlődését sem fogjuk megismerni. A sok találgatás után örüljünk annak, hogy ismerjük a jelenünket, mert hiszen ebben élünk. A mai élet létezése és keletkezésének vizsgálata során minduntalan általánosításokba tévedünk. Nem tehetek róla, de én magam is ebbe a hibába estem. Élet és létezés - állandóan használt szavak. De nincs más kifejezési forma, ezt kell használni. Mi célja van az életnek? Felvetődik a kérdés: miért élünk? Egyszerű a kérdés. Egyszerűen illik rá válaszolni is. Valahogy így! Azért élünk most, hogy az elődeink által kialakult élet folyamatosságát biztosítsuk! Kicsit elvont a válasz. Kicsit távolba tekintő. De ez a valóság. Vagyis, ma és mióta a Földön élet van, volt és élet lesz. Mindig és mindenhol az a fő cél, ha úgy tetszik feladat, hogy az élet folytatásához szükséges feltételeket megteremtsük. Teremtsünk feltételeket és lehetőséget, hogy utódaink is élni tudjanak. Röviden, biztosítsuk a faj fenntartását és folyamatosságát. Az életcél és a feladat ezek szerint adott. A módot a végrehajtáshoz kell megtalálni vagy megteremteni! Azok az élő szervezetek, amelyek ma a Földön éltek vagy élnek, kivétel nélkül mind ennek a fő feladatnak igyekeztek és igyekeznek még ma is eleget tenni. A feladat végrehajtásához minden élő szervezet más-más módon jut hozzá, de a cél, az mindig azonos. 174 Antológia 2014.indd 174

2014.06.16. 8:36:46

Nem csak a cél azonos, de a végrehajtás is nagyvonalakban azonos módon zajlik. Minden ma ismert élőlénynek az elődeiktől örökölt módon. Meg kell születni, vagyis öröklődnie kellett. Megszületése után szülei segítségével fel kell nevelkednie vagyis ivaréretté kell válnia. Ha a megszületett életegyed felnevelkedett annyira, hogy ő maga is folytathatja a genetikai módon ráruházott élettevékenységet, akkor válik önálló egyeddé. Olyan önálló egyeddé, amelyik már képes eleget tenni a fajfenntartás követelményeinek. Az, hogy a ma létező élőlények milliárdjai hogyan tesznek eleget az elődeiktől rájuk háruló feladatnak, azt nevezzük ma életnek. A mai életünk a szemünk előtt zajlik és ebbe mi emberek is beletartozunk. Nem, hogy beletartozunk, hanem aktív résztvevői vagyunk. Reánk, emberekre is épp úgy érvényesek az élet törvényei, mint a többi élőlényre. Mi, emberek is csak egy faja vagyunk a Földön létező élőlények milliárdjainak. Reánk, emberekre is épp úgy érvényesek a természet törvényei, mint a Földön létező többi élőlényre. (Sajnos a mi életünkben használatos szókincs nem elég ahhoz, hogy az élet különböző formáit megkülönböztessük. Mert mi egyetlen szóval, az „élet” szóval jelezzük e témakörbe tartozó összes tevékenységet. Valójában az is, de mégis különbséget kellene tenni élet és élet között. Ám ezt nem tudjuk csak úgy, hogy körül írjuk a szót. Mi emberek, épp úgy eleget teszünk az élet örök törvényének, mint a Földön létező több millió élőlény. Mégis a földi életünk másként alakult, mint a többi élőlényé. Másként alakul? Vagy másképpen alakítjuk az életünk azon részét, amely a rendelkezésünkre áll. Nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy amelyik életfunkciónk a rendelkezésünkre áll. Mert tudomásul kell venni, hogy a saját életfunkciónk egy része nem a mi akaratunktól függ. Másként fogalmazva: a mi emberi létünk, vagyis az emberi élet csak része a Földön az évmilliók során kialakult életnek. Az „élet” éli az életét, ahogy az létrejött vagy ahogy az évmilliók során kifejlődött. Mi, emberek is csak annak az életrésznek vagyunk urai, amit a természet ránk bízott. Ez a kiváltság nem az emberek kiváltsága, hanem valamennyi élőlényé. Mi, emberek is a teljes földi életünknek csak egy részének vagyunk az urai. 175 Antológia 2014.indd 175

2014.06.16. 8:36:46

Nekünk embereknek megadatott az a lehetőség, hogy szabad akaratunk szerint töltsük ki a szabad életünk azon részét, amelyet a nagy rendező reánk bízott. Valószínű, hogy van más élőlény is, akinek megadatott ez a lehetőség, de nem él vele vagy netán él vele, de mi nem érzékeljük. Könnyen lehet, hogy van más élőlény is a Földön, akinél kialakult a gondolkodás képessége. Lehet, hogy ők a maguk módján gondolkodnak is, de a gondolataikat nem tudják cselekvéssé átültetni. Mindez csak találgatás, hogy más élőlények mennyiben tudnak gondolkodni. Akár tudnak, akár nem, egy bizonyos, hogy más élőlényeknél mi emberek nem találtunk olyan jeleket, hogy más élőlényeknek lennének elvont gondolatai. Ha ez így van, akkor bátran állíthatjuk, hogy mi emberek azért lettünk különbek a Földön létrejött életek sokaságától, mert nálunk kialakult a gondolkodás képessége. Nemcsak hogy kialakult, de élünk is vele. Mert nem csak a mindennapi létfenntartáshoz szükséges feladatokról gondolkodunk, hanem az elvont fogalmakról is képesek vagyunk elmélkedni. Ez a lényeg, hogy mi nem csak a pillanatnyi létről tudunk gondolkodni, hanem bizonyos előrelátó képességre is szert tettünk. Vagyis a gondolataink révén bizonyos jövőbelátó képesség birtokába jutottunk. Mi előre tudjuk látni a tevékenységünk után a cselekedetünk eredményét. Mi, emberek tudásunk és ismereteink révén előre meg tudjuk határozni a cselekedetünk eredményét. Az előrelátó képességünk birtokában tudunk dönteni a jövőbeni cselekedeteink hogyanjáról és annak mikéntjéről. Ami még fontos ebben a témában az, hogy a jövőbeni tetteink eredményét úgy tudjuk megértetni embertársainkkal, hogy azt nem kell a valóságban átélni, sem nekünk, sem annak, akinek elmondjuk. Összességében megállapíthatjuk, hogy az ember azért emelkedett ki az élőlények milliárdjaiból, mert birtokába jutott a gondolkodás képességének és azt ki is használja. Ezt meg is teszi a maga és környezete jelenbeli és jövőbeli életében. Végső megállapítás és célunk az, hogy az ember emberré legyen. Az, hogy az ember kiemelkedjen az élővilág milliárdjaiból. Ne csak kiemelkedjen, hanem megismerje és kihasználja a saját életének a túlélésére és meghos�szabbítására. 176 Antológia 2014.indd 176

2014.06.16. 8:36:46


2014.06.16. 8:36:46

Tartalomjegyzék Előszó.......................................................................................................................7 Varga András: Ne búsulj barátom......................................................................9 Varga András: A szőke Tisza.............................................................................10 Budai István: Esteledik.......................................................................................16 Budai István: A felhők beszélnek......................................................................17 Budai István: Én nem értem..........................................................................18 Fazekas Géza: Volent Kati kiállítására............................................................19 Fazekas Géza: Nőnapra.........................................................................20 Hajdrik József: Ez vagyok én.......................................................................21 Hajdrik József: Azzá leszel, amit eszel....................................................22 Karácsonyi Lászlóné: Hová lett?...............................................................25 Karácsonyi Lászlóné: Decemberi dal.......................................................26 Kardos Mihályné: Búcsúzik a nyár.............................................................27 Kardos Mihályné: Sámli..............................................................................27 Marosi László: Versírás...............................................................................28 Marosi László: Ohm törvénye...................................................................29 Nagyné Kása Edit: Telefon..........................................................................30 Nagyné Kása Edit: Karácsony.....................................................................31 Sámel Maya: Szivárvány...............................................................................32 Sámel Maya: Belül.........................................................................................33 Szántó Juli: A róka.....................................................................................34 Trink Gizella: Egy „Monet kép” bűvöletében.....................................35 Trink Gizella: Szegény fakír.....................................................................36 Horvát Jánosné: Ősszel..............................................................................37 László Elemér: Tavaszköszöntő..................................................................38 László Elemér: Játékos kezek...................................................................40 Németh Árpádné: Kardoskúti találkozó..................................................41 Németh Árpádné: Minden pillanat...........................................................42 Máté Lajos: Vonaton...................................................................................43 Máté Lajos: Hajnali fényben......................................................................44 Cséfai Szelezsán György: A vers..............................................................45 Cséfai Szelezsán György: A régi ház előtt...................................................46 Gőghné Dán Rozália: Az én tanyám..........................................................47 Gőghné Dán Rozália: Vágyak.....................................................................48 178 Antológia 2014.indd 178

2014.06.16. 8:36:46

Németiné Kodrán Erzsébet: Fát ültettem..............................................49 Németiné Kodrán Erzsébet: A Munkácsy kiállításon.........................50 Pelle Ferenc: Remények háza....................................................................51 Németh Józsefné: Öreg szív.......................................................................55 Dávid László: Múló idő...............................................................................56 Dávid László: Suttogó szavak....................................................................57 Rákóczi Rudolf Géza: Ima az örökkévalósághoz......................................58 Rákóczi Rudolf Géza: Farsangi hangulat 2013..........................................59 Suhajda Lászlóné: Az én kiskertemben....................................................60 Zvolenszki Andrásné: Ördöglakat.............................................................61 Zvolenszki Andrásné: Körforgás...............................................................61 Zvolenszki Andrásné: Az est szépsége....................................................62 Dócs György: A sors találkozója...............................................................63 Baráthné Hopka Ágnes: Az este...............................................................64 Baráthné Hopka Ágnes: Madarak tusája.................................................65 Bondár Zsuzsanna: Utódainknak.............................................................66 Bondár Zsuzsanna: Zengő ÁBÉCÉ-s történetek..................................67 Belovai Antalné: Az elcserélt tízórai..........................................................71 Belovai Antalné: Ökörnyál az íróasztalom mögött................................73 Németh Józsefné: A hetvenkedő...............................................................77 Szántó Juli: Sorsok.........................................................................................79 Kardos Mihályné: Rekviem egy édesanyáért.........................................81 Dr. Bálintné Ágoston Ilona: Két pohár pálinka....................................82 Czikora András: Helyszíni közvetítés......................................................105 Hajdrik József: Népi gyógyí(R)tások...........................................................117 Áchim Pál: Orvosi váróban........................................................................124 Huszárik Anna: Valóságos kaland...........................................................129 Dimák Béláné: Paródia..............................................................................130 Vörös Pál: A kolbász................................................................................132 Vörös Pál: A lekvár.....................................................................................136 Németh János: Tulipánfák..........................................................................140 Surinya Antalné: Sánta Karina................................................................144 Horvát Jánosné: Szívtelen nővér.................................................................148 Sántáné Kurunczi Mária: Utolsó szerelem.............................................156 179 Antológia 2014.indd 179

2014.06.16. 8:36:46

Suhajda Ferencné: A kovács üllő.............................................................160 Németiné Kodrán Erzsébet: A diófák árnyékában...............................162 Sántáné Kurunczi Mária: Az erdő két arca.....................................164 Fabinyi Gáborné: Gyimesben jártam.......................................................166 Dimák Béla: Emlékezés a pálmatéri iskolára.........................................169 Zelenyánszki András: Gondolkodás, ismeretszerzés, tudomány............172


2014.06.16. 8:36:46

A 2013. évi Nyugdíjas Vers- és Prózaíró Pályázat támogatói: Kardoskút Község Önkormányzata Kardoskút Községért Közalapítvány Kardoskúti Zrt. Orosháza-Gyopárosfürdő Zrt. Kincses István és családja (Kardoskút) Nagy Zsolt (Plasztik Szerviz) Nagyné Szöllősi Teréz (Nagy Utazási Iroda ügyvezetője) Ramaszné Tóth Ibolya (Kardoskút) Szemenyei Sándor és családja (Kardoskút)


2014.06.16. 8:36:46


2014.06.16. 8:36:47

Antológia 2014.indd :36:31

Recommend Documents