Antimikrobás technológiák, Passzív infekciókontroll lehetőségei az egészségügyben Nanoanyagok veszélyei
Baktériumok EÜ kockázata és költségei,
Antimikrobás felületképzés prezentáció 2015
Dr. Szalka András, az infektológia legelismertebb hazai szaktekintélye a fenti folyóiratban már 2011-ben kifejtette: „A fertőzések és a különböző fertőző betegségek az egészségügyi ellátás bármely területét érinthetik, a járóbeteg-ellátást és a fekvőbeteg-intézményeket egyaránt. Ez azt jelenti, hogy nincs a medicinának olyan ága, ahol fertőzés ne fordulhatna elő.” A fertőzések megelőzése érdekében mind felújítás, mind új létesítmény esetén a Passzív Infekciókontroll alapvető fontosságú, nem csak az ITO-on! Ebből a prezentációból jól látható, hogy jelenleg egyetlen magyar EÜ intézmény sem képes egy nosocomiális per megnyerésére, mert messze nem tett meg mindent a fertőzés megelőzése érdekében! A kártérítéseket nem a tervezők fizetik, hanem az adófizetők pénzéből, az Egészségügy. Ezért fontos az antimikrobás igény érvényesítése!
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
Biomaster ezüstion technológia Antimikrobás adalékok alapanyagokba A gyártás során hozzáadott adalék eredményeképpen, a végtermék, használati cikk, antimikrobás tulajdonságú lesz. A következő területeken alkalmazható : - Ipari gyanták – festékek és padozatok alapanyagai - Vizes bázisú - Oldószeres - Porszórással felhordható festékek
- Műanyagok PE, HDPE, PP, PA, PVC, PET, stb. - Papír
- Tinta - Textília
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
Biomaster ezüstion technológia Az antimikrobás ezüstion technológia által védett felületek lényege: Nem adnak életteret a baktériumok számára!!! - A baktériumok átlag 6 percen belül elpusztulnak!
- A baktériumok nem tudnak rezisztenciát kialakítani
- Előnyei - A nap 24 órájában működik: 24 / 7 / 365 - Sem fényt, sem energiát nem igényel - Hosszú távú védelmet nyújt (termék élettartama) - Megtakarítást eredményez, mert a felületet csak a szennyeződésektől kell megtisztítani, hagyományos mosószerekkel. - Biztonságos és legális - Költséghatékony
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
Biomaster ezüstion technológia
Műanyag ipar
Nosocomiális fertőzések csökkentésére Eszközök, berendezések, bútorok:
Minden műanyag komponens, antibakteriális anyagból készülhet!
A hazai gyártók felé ilyen igénnyel kell fellépni!!!
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
Biomaster ezüstion technológia
Műanyag ipar
Nosocomiális fertőzések csökkentésére Eszközök, berendezések, bútorok: A fertőzések forrásai:
Minden műanyag komponens, antibakteriális anyagból készülhet!
A hazai gyártók felé ilyen igénnyel kell fellépni!!!
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
Biomaster ezüstion technológia
Műanyag ipar
Nosocomiális fertőzések csökkentésére Eszközök, berendezések, bútorok: Antibakteriális műanyaggal bevont felületeké a jövő!
A rozsdamentes korszaknak vége.
Minden műanyag komponens, antibakteriális anyagból készülhet!
A hazai gyártók felé ilyen igénnyel kell fellépni!!!
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
Biomaster ezüstion technológia
Műanyag ipar
Nosocomiális fertőzések csökkentésére Antimikrobás eszközök, berendezések, bútorok: Nővér és recepciós pultok Egészségügyi bútorok
antibakteriális laminálással?
Lehetséges
A hazai gyártók felé ilyen igénnyel kell fellépni!!!
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
Biomaster ezüstion technológia
Műanyag ipar
Nosocomiális fertőzések csökkentésére Antimikrobás eszközök, berendezések, bútorok: már létező
Minden műanyag komponens, antibakteriális anyagból készül!
A hazai gyártók felé ilyen igénnyel kell fellépni!!!
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
Biomaster ezüstion technológia
Műanyag ipar
Nosocomiális fertőzések csökkentésére Antimikrobás eszközök, berendezések, bútorok: már létező
Minden műanyag komponens, antibakteriális anyagból készül!
A hazai gyártók felé ilyen igénnyel kell fellépni!!!
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
Biomaster ezüstion technológia
Műanyag ipar
Nosocomiális fertőzések csökkentésére Antimikrobás Zuhany,
már létező
Antibakteriális lábbelik
Jön az új Legionella rendelet!
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
A fokozódó antibakteriális igények kielégítésére
Festékek és bevonatok
Festékipar
A Biomaster adalékok a műanyagok mellett, gyantákba is integrálhatóak. Mivel a festékek, bevonatok alapanyaga szintén gyanta, azok is antimikrobás tulajdonsággal ruházhatók fel. Az ezüstionok a bevonat felszínén koncentrálódnak és csak akkor indítanak reakciót, ha egy mikrobával találkoznak. Így a bevonatban bőven van annyi ezüstion, hogy a termék élettartamáig nyújtson védelmet. 836,000,000,000,000,000,000 ezüstion 1 kg polimerben
A felületeket antibakteriális bevonatokkal lehet ellátni!
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
A fokozódó antibakteriális igények kielégítésére
Kezdetek
Festékipar
Millenium: A baktériumok végre napirendre kerülnek !! - Tudományos adat: Több ember hal meg MRSA-ban, mint AIDS-ben -
Antibiotikumok hatékonysága csökken
- Tudósok: Meg kell érteni a baktériumok természetét -
A társadalomnak fel kell fognia, a baktériumok mekkora veszélyt és költséget jelentenek A felületeket antibakteriális bevonatokkal lehet ellátni!
Új lehetőségek!
Passzív infekciókontroll
A fokozódó antibakteriális igények kielégítésére
A baktériumok veszélyessége
Festékipar
A baktériumok kivételes alkalmazkodóképességének egyik oka:
A baktériumok hihetetlen sebességgel képesek ellenállóvá válni !!!
Baktériumok EÜ kockázata Védekezés szükségességének tényszerű megközelítése Tény Baktérium ártalmas - Nehéz elpusztítani - Láthatatlan
Tény Ügyfelek: - Nyílt gondolkodás - Magas igényszint
Tény Követelmény BIZONYOSSÁG Követelmény BIZTONSÁG
Gomba ártalmas - Nehéz elpusztítani - Sokszor láthatatlan
Új technológiák: - Alkalmazásuk szükségessége
Követelmény EGYSZERŰSÉG
A felületeket antibakteriális bevonatokkal lehet ellátni!
Baktériumok EÜ kockázata Védekezés szükségességének tényszerű megközelítése Tény Követelmény BIZONYOSSÁG
Ezért:
NEM Nano-technológia REACH???
Követelmény BIZTONSÁG
528/2012/EU rendelet szerint 2013 szeptember 1-től nano-anyag biocid céllal nem alkalmazható!
- Új Biocid rendelet - REACH
A nano-ezüst nem regisztrált anyag. (REACH)
Követelmény EGYSZERŰSÉG
Alkalmazása: ILLEGÁLIS
A felületeket antibakteriális bevonatokkal lehet ellátni!
Miért nem Nano? Káros hatások Nano-anyagok toxikológiája Nagyobb kitettség kockázata: Nano-anyagok feldolgozásakor Nano-anyagok mátrixból Nano-ezüst fertőtlenítő szerekből Nano-ezüst textilből
Mélyen raktározódik a tüdő alsó régióiban, lassan ürül, közben azbesztózishoz hasonló betegséget okoz Nano-anyagok szisztémás transzlokációja
Tudományos kutatások igazolták: Élő szervezetekben, a nano-részecskék akadálymentesen jutnak el szervekbe, ahol végzetes károsodásokat okoznak.
Belégzés egészségügyi hatásai: Gyulladás Szív és érrendszeri megbetegedés Rák Akut tüdőkárosodás
Ha erről a témáról többet szeretne megtudni, kattintson a linkre: https://dl.dropboxusercontent.com/u/2993297/Nano-r%C3%A9szecsk%C3%A9k%20vesz%C3%A9lyei.pdf
Agykárosodás, sejtelhalás, szívritmuszavar, rák, genetikai károsodás!!!
Infekciókontroll (passzív)
Baktériumok EÜ kockázata Nosocomiális infekciók/kórházban szerzett fertőzések
• Infekciókontroll – víz, levegő, felületek - alapvető probléma • Fekvőbeteg ellátásban az ápolt betegek kb. 10%-a fertőződik meg. Hazánkban kb. 250.000 beteg évente. • A nosocomiális fertőzöttek kb. 1,2 – 1,7 %-a hal meg az egészségügyi ellátás kapcsán szerzett infekciókban. Hazánkban ez kb. 3.000 emberélet évente!! Nosocomiális fertőzések becsült költségei évente: • Amerika: 2.000.000 beteg 30 Milliárd $ 3 év alatt 220 %-os növekedés 99.000 halálozás • Anglia: 500.000 1 Milliárd Ł 9.000 halálozás •
Magyarország: 250.000 60 milliárd Ft !!!
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Nem csak kórházak
Infekciókontroll (passzív)
Közösségben Szerzett Infekciók (KSZI) A KSZI évente 30%-al nő • Idősotthonok • Fitness termek • Spa és wellness
Alattomos járvány Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Baktériumok EÜ kockázata
Infekciókontroll (passzív)
Clostridium Difficile Infekciók (CDI) Az infekciók száma a fokozott higiénés protokollok ellenére drámaian emelkedik! • USA 2000 – 2009 megháromszorozódott 2011 – 2012 28%-kal nőtt • Dánia - 2 év alatt megduplázódott • Magyarország - 2010/11 250%-kal nőtt Mortalitás átlag 4 szeresére emelkedett
Alattomos járvány Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Költségek és kár
Infekciókontroll (passzív)
- Nosocomiális infekciók költségei: - „Hotel”, eszköz, gyógyszer, labor, - Halálozás, perek. - Túlzott antibiotikum használat, rezisztencia - Járványok, munkából való kiesés, gyógyszer - Higiénia hatékonysága nem kielégítő - Higiénia megnövekedett költségei
A kár megközelítőleg cca. 100 milliárd Ft/év Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Baktériumok EÜ kockázata
Infekciókontroll (passzív)
• Baktériumok veszélyességének felismerése A hagyományos higiénés gyakorlat önmagában nem elegendő! •
A takarítás hatásfoka bizonyítottan rendkívül alacsony: Átlag: 34% !!! (max. 49%, ITO-n max. 57 %) http://www.acep.org/Clinical---Practice-Management/Will-Strategic-Cleaning-Reduce-Nosocomial-Infections-/
Az alábbi, legújabb tanulmány (2013 dec. 20.) rámutat, hogy a Salmonella baktérium 10 évig is képes fennmaradni még intenzív takarítás mellett is. Már három nap után nehezen eltávolítható filmet képez (mindegyik típus) rozsdamentes acél, mázas kerámia és műanyag felületeken, 7 nap után a biofilmet még 90 perces áztatással sem tudták megszüntetni egyik fertőtlenítőszer esetében sem: /nátrium-hipoklorit (2000mg/L), nátrium-hidroxid (4 Molar concentration) és benzalkónium-klorid (0.08%)/
Sőt! 7 perces ultrahangos tisztítás sem tudta elpusztítani a felületen található összes baktériumot!! A tanulmány azt is megemlíti, hogy a Pseudomonas, Staphylococcus és Pantoea baktériumok sokkal erőteljesebb filmet képeznek, mint a Salmonella. Ráadásul az idő múlásával a biofilmek egyre tömörebbé válnak és erősebben tapadnak a felületekhez. http://www.asm.org/images/Communications/tips/2014/0114disinfect.pdf
Vajon mi lehet azokon a nálunk széleskörűen alkalmazott csempe és Gres lap felületeken (fugákról nem is beszélve), amiket hetente takarítanak 34%-os hatékonysággal!!!!!
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Baktériumok EÜ kockázata
Infekciókontroll (passzív)
• Baktériumok veszélyességének felismerése A hagyományos higiénés gyakorlat önmagában nem elegendő!
• A dezinficiálás hatásfoka bizonyítottan rendkívül alacsony: Átlag: 34% !!! (max. 49%, ITO-n max. 57 %) http://www.acep.org/Clinical---Practice-Management/Will-Strategic-Cleaning-Reduce-Nosocomial-Infections-/
•
Megoldás igénye
•
A képtelenségek elutasítása, veszélyes termékek kiszűrése - Kókler cégek olcsó, de mindent tudó termékei - Nano-technológiát alkalmazó gyártók
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Baktériumok EÜ kockázata
Infekciókontroll (passzív)
• Baktériumok veszélyességének felismerése A hagyományos higiénés gyakorlat önmagában nem elegendő! A kézhigiéne fontossága: Az összes nemzetközi tanulmány szerint a kézhigiéne csak 15-35 %-ban felelős a fertőzések közvetítéséért. 40-50 %-ot extrém, kivételes esetnek minősítenek. Adódik a kérdés, hogy akkor mi a felelős a többi 85 % - 65 % - 60% - 50 %-ért? Egyenesen következik, hogy az átvitelért a környezeti tényezők felelősek 80%: http://www.coppertouchsurfaces.org/press/releases/20110701.html Dr Michael Schmidt,
A kézmosás fontos, de attól az eredeti fertőző forrás nem szűnik meg! Az átadásért a beteg környezete is felelős! Több tanulmány is igazolja, hogy a kézmosási hajlandóságot még kamerás megfigyeléssel sem lehet tartósan 80% fölé vinni. A kezdeti magas érték után, visszaesik 40-60%-ra. Egy németországi - WHO ajánlás szerinti - kézhigiénés kampány monitorozása - amely 1,5 évig tartott és 550 kórház !! vett részt benne -, 50%-os hajlandóságot regisztrált. Az ápolási személyzet 70%-a panaszkodott bőrirritációról 1 éven belül és azok 46%-a ezt a privát életére is hátrányosnak nevezte! http://www.rki.de/DE/Content/Infekt/Krankenhaushygiene/Haendehygiene/Artikel_Hyg.pdf?__blob=publicationFile
Dr. Philip C. Carling Boston University bécsi előadásán 2010-ben így számolt be:
„Az EÜ személyzet kézmosással kapcsolatos győzködése lekerült a napirendi pontról, mert eredménye nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket”!!! „Mélyebben el kell gondolkodni a beteg környezetéről.”
Baktériumok EÜ kockázata
Infekciókontroll (passzív)
• Baktériumok veszélyességének felismerése A hagyományos higiénés gyakorlat önmagában nem elegendő! Ékes bizonyíték – legjobb tanulság: U.S.A. Az Egészségügyi Minisztérium 2009-ben készült takarításra és fertőtlenítésre vonatkozó ajánlásában: ACTION PLAN TO PREVENT HEALTHCARE-ASSOCIATED INFECTIONS, minden részletre kiterjedő eljárási protokollt írt le és konkrét célokat (Target) fogalmazott meg csökkentési %-okban (reduction): Az elvárásokat egyetlen tételnél sem sikerült teljesíteni!
Sőt, a Clostridium difficile fertőzések száma emelkedett! 2011/2012 2011/2012
18 %-kal nőtt !!! 28 %-kal nőtt !!!
Véráram 32 % Húgyúti
7%
MRSA
5%
Sebfertőzés 17 %
Elért csökkenés forrás:
http://www.hhs.gov/ash/initiatives/hai/nationaltargets/index.html
Az össznemzeti hagyományos Infekciókontroll eredménye: Súlyos
bukás !
Baktériumok EÜ kockázata
Infekciókontroll (passzív)
Passzív környezeti infekciókontroll?!! A hagyományos higiénés gyakorlat önmagában nem elegendő! Már kétszer is megkongatták a vészharangokat – hagyományos takarítás nem kielégítő: •
2011-ben a CRK-val (Klebsiella) kapcsolatban:
Current measures recommended by the Centers for Disease Control will not control the spread of this germ, even when hospital personnel follow the measures meticulously. A jelenlegi fertőtlenítési előírások még akkor sem állítják meg a baktériumok terjedését, ha a kórházi személyzet lelkiismeretesen betartja azokat.
•
Majd 2013-ban a CRE-vel (Enterobacteriaceae) kapcsolatban
CDC’s self-styled “detect and destroy” strategy is insufficient. Current cleaning methods are insufficient. The drug-resistant bacteria have already invaded 200 hospitals. Infections caused by this germ have a mortality rate as high as 50%. The NIH researchers reported in Infection Control and Hospital Epidemiology (January 2013) that the outbreak was only stopped once rooms were double cleaned!
CRE 50%-os MORTALITÁS
Csak a dupla fertőtlenítés volt kielégítően hatékony!! Szakértők állítása szerint, ha egyszer bekerül egy intézménybe, soha ki nem lehet irtani. Ez annyira komoly, hogy betegjogi képviselők nyomására az USA kénytelen volt nyilvánossá tenni azon kórházak listáját >200, ahol a CRE már előfordult, mert a betegnek joga van eldönteni, hogy akarja-e abban az intézményben kezeltetni magát. Érthető, hiszen a mortalitás 50% !! ??Akkor miért is nem alkalmazunk antibakteriális felületeket?? Amelyeken a baktériumok 6 percen belül elpusztulnak! Költség szinten:
Hatékonyság > 99.9% - Bekerülése nem drágább!!
Dupla fertőtlenítés = 2.- €/m2 - Antibakteriális felület = 0.- €/m2
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Van megoldás!
Infekciókontroll (passzív)
Antimikrobás felületek szükségessége
A hagyományos higiénés gyakorlat önmagában nem elegendő! Az amerikai Healthcare design (kórháztervezési) magazin többször is felveti az aktív „Környezeti Infekciókontroll” mellett, annak passzív megvalósítását: Ezüstion alapú és réz ötvözet megoldások. Levegő: UV technológia http://www.healthcaredesignmagazine.com/article/designing-infection-prevention
A Biomaster ezüstionos technológiával az egészségügy kritikus felületeinek 98%-át lehet antibakteriális anyagból készíteni, ilyen védelemmel a gyártás során, vagy utólagosan ellátni.
AZ EGÉSZSÉGÜGYNEK KELL IGÉNYT BENYÚJTANIA A TERVEZŐK ÉS GYÁRTÓK FELÉ! Míg az amerikai kórháztervezők még csak beszélnek róla, Angliában több, mint 50 fajta antibakteriális terméket alkalmaznak az egészségügyben és lám, pl. a Clostridium difficile fertőzések száma 62%-kal esett vissza! Antimikrobiális rezisztencia visszaszorítása - eredméynek Európában - Szilágyi Emese (OTH) /Európai Antibiotikum Nap 2012/ www.oek.hu/oekfile.pl?fid=4644
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Van megoldás!
Infekciókontroll (passzív)
Antimikrobás felületek szükségessége
Anglia és számos európai ország már egyértelműen döntött: • Health Building Note 00‐10 /Építésügyi előírás/ • Part B: Walls and ceilings /Falak és mennyezetek/ • Performance requirements •
pl. lengyel is
2.12 Wall finishes should not comprise materials that promote or sustain the
growth of fungi and microorganisms.
•
Fal felületeken antimikrobás technológiát KELL alkalmazni!!!
Semmilyen másik megoldás nem felel meg ezeknek a kritériumoknak, még a rozsdamentes acél sem.
• Csempe felületek nem javasoltak!! •
http://faculty.arch.tamu.edu/slavy/Publications/LavyDixit_2012.pdf
• Kerámia járólapok szintén nem javasoltak! •
http://www.czebe‐med.hu/wp‐content/uploads/2014/05/Primary‐Care‐Room‐specification.pdf
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott • Megbízható, kiváló minőségű alaptermék • Felületaktív összetétel • Technológia biztosított: Ezüstion
EU Biocid direktíva, REACH article 15.
Megoldás adott
Festékipar
Gyártás - ISO megfelelőség
Tanúsított gyártók - Keverőüzem - Termék előállító
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott
Festékipar
Tesztek - Független laboratórium TNO, IMSL, TÜV Antimikrobás –
baktérium, gomba, alga
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott
Festékipar
Tesztek - Független laboratórium TNO, IMSL, TÜV Antibakteriális Hatásfok > 99.9%
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott
Festékipar
Tesztek - Független laboratórium TNO, IMSL, TÜV Mechanikai – nedves dörzsállóság 200 ciklus EN 11998:2006 Festékek, bevonatok:
Régi elnevezés
• DecoAcryl Latex Blue line /Bacteria – 3,1 μm I. osztály • ElastoMur Blue line /FlexCoat – 3,7 μm I. osztály • Hydrograff HP Blue line /BacteriaX 2C – 0,5 μm I. osztály A „Blue” nem színt, hanem antibakteriális terméktípust jelent
Hazai termék: Olcsó (1/3 ár), kiváló minőség:
Akrolux Silver+ antimikrobás beltéri latex falfesték Nedves dörzsállóság: 5,0 μm I. osztály (legjobb) Antibakteriális hatékonyság > 99,9 %
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott
Festékipar
Tesztek - Független laboratórium TNO, IMSL, TÜV Vegyi –
tisztító és fertőtlenítőszerek
• Ellenállnak az általánosan használt tisztítószereknek • 1%-os fertőtlenítő oldatoknak
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott
Festékipar
Antimikrobás Termékpaletta Festékek, bevonatok Falazat, álmennyezet •
DecoAcryl Latex Blue line /Bacteria
•
ElastoMur Blue line /FlexCoat
•
Hydrograff HP Blue line /BacteriaX 2C
•
Akrolux Silver+
Fém, fa, üveg, műanyag
Ha csak fal felületeken alkalmaznak antibakteriális festékeket - tanulmányok szerint -, már az is 75%-kal csökkenti az egyéb, nem antibakteriális felületeken található mikroorganizmusok számát! Fokozottan érvényes akkor, ha a helyiség légkezelése nem mesterséges: Ajtók, ablakok nyitva stb.
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Festékipar
Megoldás adott Antimikrobás Termékpaletta Festékek, bevonatok DacoAcryl Latex Blue vagy Akrolux Silver+
Falazat, mennyezet
Álmennyezet lapok
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Festékipar
Megoldás adott Antimikrobás Termékpaletta Festékek, bevonatok Hydrograff HP Blue /BacteriaX 2C Színtelen lakk
Ágyvég, asztal, szekrény, állványok
Álmennyezet tartó, világítás, szellőző
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott Antimikrobás Termékpaletta Festékek, bevonatok Hydrograff HP Blue /BacteriaX 2C Fehér Esztétikailag károsodott tisztatér szendvics panelek, Mennyezet, Ajtók, Hydrograff HP Blue /BacteriaX 2C Színtelen lakk Lámpa, Ajtóüveg, Rozsdamentes csővezetékek, Kilincs
Festékipar
Megoldás adott Antimikrobás Termékpaletta Padozatok Epoxi: • EPOXY-Décor-w-Bio Színezett kvarchomokkal kevert
• EPOXY-Mono-SL2K-w-Bio Önterülő színes epoxigyanta padló
• Epoxy-AS-W Vezetőképes padló
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott Antimikrobás Termékpaletta Burkolatok
bio PVC Epoxy vékonyvakolat Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott Antimikrobás Termékpaletta Hézagtömítő
INDUKiT
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott
Festékipar
• Igény: Antibakteriális felületek
Bonyolult felületek, az emberi munka hibázásra ad lehetőséget
• Konzultáció: Megrendelő – Tervező - Forgalmazó • Megfelelő termékek kiválasztása • Minősített kivitelező Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott
Festékipar
Külföldi körkép Gyártók:
Alkalmazott termékek: Hydrograff HP Blue /BacteriaX 2C Színes
Hydrograff HP Blue /BacteriaX 2C Színtelen
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Festékipar
Megoldás adott Hazai körkép – Egészségügy: Antimikrobás bevonatok
Infekciókontroll (passzív)
Alkalmazott termékek: BacteriaX 2C Színtelen BacteriaX Aerosol Acteria Acryl Latex
Bevont felületek: Fal, ajtók, kilincsek, vasalatok, csaptelepek, fogantyúk, csempe, mosogató szekrény,
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott Hazai körkép – Egészségügy: Antimikrobás bevonatok
Festékipar Infekciókontroll (passzív)
Alkalmazott termékek: Bacteria Acryl Latex Bacteria FlexCoat BacteriaX 2C Fehér BacteriaX 2C Színtelen BacteriaX Aerosol INDUKiT
TBTI
Bevont felületek: Falazat, Padló, Csempe, Mennyezet, Kilincs, Csaptelep, Bútor, Műtőajtó, Billentyűzet, Egér, Phonendoszkóp
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Festékipar
Megoldás adott Hazai körkép - Gyógyszeripar: 827-es üzem tisztatér felújítás
Alkalmazott termékek: BacteriaX 2C Fehér és Színtelen BacteriaX Aerosol Színtelen INDUKiT hézagtömítő Bevont felületek: Fal, mennyezet, ajtó, kilincs, vasalat, ablaküveg, üveg, légkondicionáló csövek belseje, rozsdamentes cső
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Megoldás adott
Festékipar
Hazai körkép - Gyógyszeripar: Richter – Dorog, Szteroid1- NOR I-II Alkalmazott termékek:
Bacteria Acryl Latex BacteriaX 2C Fehér BacteriaX Aerosol Színtelen INDUKiT hézagtömítő
Bevont felületek: Fal, mennyezet, ajtó, kilincs, hézagok
Béres – Szolnok, Tisztatér felújítások Alkalmazott termékek:
Bacteria Acryl Latex Bacteria FlexCoat INDUKiT hézagtömítő
Bevont felületek: Fal, mennyezet, hézagok
Egis – Budapest, Mikrobiológiai labor Alkalmazott termékek:
BacteriaX 2C Fehér
Phylaxia – Bábolna, Teljes rekonstrukció Alkalmazott termékek:
Bacteria FlexCoat Bacteria Acryl Latex INDUKiT hézagtömítő
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Antimikrobás felületek megértése és takarítása
Infekciókontroll (passzív)
Ezüstion technológia = antimikrobás tulajdonság a termék élettartamáig Az antimikrobás felületeken a baktériumok, átlag 6 perc alatt elpusztulnak, ezért nem tudnak se szaporodni, se mutálódni, se filmképzéssel védekezni a fertőtlenítő szerek ellen. Antibakteriális hatásfokuk >99.9% Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!! Az antimikrobás felület is igényel takarítást, mert a szárazanyag lerakódásokon a baktériumok megtelepedhetnek. Azonban, mivel a környezetük antibakteriális, önmaguktól terjedni nem tudnak. Csak a felületi szennyeződést kell eltávolítani, a fertőtlenítést a felület végzi, amellyel jelentős megtakarítás érhető el. A takarítási protokollok átírhatóak /pl. Svédország/ A kézhigiénét is elősegíti, mivel az antibakteriális felület érintésekor a felszínen elhelyezkedő ezüstionok reakcióba lépnek az ujjbegyen található baktériumokkal, miáltal azok elpusztulnak!!
Antibakteriális felületek nem adnak életteret a baktériumok számára!!!
Eljött az idő, amikor az amerikai vegyipari lobbi sem húzhatta tovább: CDC (Centers for Disease Control and Prevention) director Dr. Tom Frieden:
Infekciókontroll (passzív)
Beyond handwashing, the design of facilities’ plumbing and HVAC systems can do a lot to curtail the spread of both waterborne and airborne germs that cause HAIs. The choice of materials for everything from privacy curtains to wallcoverings to handrails can play a significant role, as well, when designers stay on top of the research and specify materials with antimicrobial properties. http://www.healthcaredesignmagazine.com/blogs/kristin-zeit/superbugcre-can-healthcare-facility-design-protect-patients-and-staff
A létesítmények tervezésénél szükség van antimikrobás anyagok előírására !!! Egy egészségügyi létesítmény megvalósítási szempontból, talán az egyik legkomplexebb feladat, épp ezért nem lehet különálló egységekre bontva kezelni. Minden, mindennel összefügg. Néhány szempont: • A tulajdonos a legköltséghatékonyabb épületet szeretné /alacsony fenntartási és üzemeltetési költségek/ • A főigazgató magas színvonalú, szép és vonzó, egyszerűen működtethető létesítményt szeretne • Az infekciókontroll csapat a vegyi fertőtlenítésben hisz /surveillance, monitoring, antibiotikum rezisztencia/ • A tervező rendszerint az önmegvalósítását állítja előtérbe /design, - csempe, kerámia járólap…/ • A fővállalkozó a legnagyobb nyereséget szeretné /eredeti kiírások megváltoztatása gagyi anyagok, termékek/ • A beteg a gyógyulást és betegbiztonságot szeretné /biztonságos (antimikrobás), megnyugtató környezet/ Látható, hogy a különböző tudás, tájékozottság és érdekeltségi viszonyok miatt rendkívül nehéz összhangot találni, pedig a megfelelő infekciókontroll szempontjából, erre nagy szükség lenne. Még az egészségügy szereplői, vezetői közül is sokan az antimikrobás felületeket woodoo mágiának tartják, létjogosultságukat megkérdőjelezik, ugyanakkor fogalmuk sincs, hogy a fertőtlenítés és kézmosás milyen hatékonysággal működik és az elégtelen környezeti infekciókontroll milyen károkat okoz. „Kezet kell mosni!” – mondják, de mint fentebb láttuk, az önmagában messze nem elegendő. „Nem kell minden baktériumot megölni” – szintén elhangzik néha. Biztos nem az ő feleségük vagy újszülött gyermekük halt meg a szülést követően bakteriális fertőzésben, miután esetleg milliókat költöttek egy babaprogramra.
Maureen Spencer, MEd, RN, Infection Control Manager at NEBH in Boston: in the process of building a new pre-surgical holding area and recovery room when they learned of silver-based antimicrobial treated products.
Infekciókontroll (passzív)
They proceeded to install treated doorknobs, door push plates, bathroom faucet handles, grab bars and stainless steel counters throughout the new facilities, “These are high-volume areas where one patient after another is sitting on the same chair and lying on the same stretcher while they wait to go into the operating room, which makes it a very conducive environment for cross-contamination,” says Spencer. “We were putting hardware into the facilities anyway, so if there was a product available to reduce microbial load why wouldn't we use it? That's the least we can do to ensure that we don't have MRSA and VRE in the environment before surgery.”
Ezüst alapú bevonattal látták el a kilincseket, ajtó védő lemezeket, csaptelepeket, kapaszkodókat és rozsdamentes felületeket
Ha van antimikrobás technológia miért ne alkalmaznánk? Ez a legkevesebb, amit megtehetünk a: - Betegbiztonság, - Az orvosok munkájának megbecsülése és a - Költségek csökkentése érdekében. • A beteg gyógyultan távozhatna, ha nem halna bele egy fertőzésbe. Ez kb. 3000 magyar emberrel történik meg évente!
• A sebész 6 órát áll a műtétben, majd a beteg 2 hét múlva meghal sebfertőzésben. • Az egészségügynek a nosocomiális fertőzések évi cca. 60 milliárd Ft-ba kerülnek.
A létesítmények tervezésénél szükség van antimikrobás anyagok előírására !!! Az összes kórháztervezési guideline arról szól, hogy úgy kell tervezni, hogy a fertőzések kockázata a legminimálisabb legyen! Ez a kórházak érdeke is. Ha van lehetőség antimikrobás technológiákat alkalmazni, akkor azokat elő kell írni! Nem feltétlenül drágább, csak esetleg a design-ban, megfelelő összetételt kell alkalmazni. A kiírást nem szabad megváltoztatni - amennyiben nincs olcsóbb egyenértékű termék!
Reméljük, ez a gondolatébresztő, meggyőző erővel hatott, hogy a nosocomiális fertőzések és költségeinek csökkentése érdekében szükség van minél több antimikrobás felület kialakítására egy EÜ létesítményben!
Infekciókontroll (passzív)
Út az előrelépéshez: AZ EGÉSZSÉGÜGYNEK KELL IGÉNYT BENYÚJTANIA A TERVEZŐK ÉS GYÁRTÓK FELÉ! 20/2009 (VI 18) EüM Infekciókontroll rendelet előírásainak betartatása: 2. § p) környezeti infekciókontroll: (levegő, víz, felületek) 3. § c) megelőző tevékenység
Az antimikrobás tervezés = megelőző tevékenység! • Új vonatkozó építési, kórháztechnikai, orvostechnológiai előírások megalkotása: Tervezési segédletek az antimikrobás légtechnika, felületek és anyagok figyelembevételével.
Takács Viktor MA vezető tervező 2009 évi előadásából: EGÉSZSÉGÜGYI LÉTESÍTMÉNYEK TERVEZÉSÉNEK ELEMZÉSE, MAGYAR BERUHÁZÁSOK ÉRTÉKELÉSE http://wiki.euregio3.eu/download/attachments/6259873/Day+3-EUREGIO+III-TAKACS_VIKTOR_ELOADAS.pdf
„MINDIG AZ ELÉRHETŐ LEGJOBB TECHNOLÓGIÁT ÉRDEMES ALKALMAZNI” A csempe, a kerámia járólap és a Diszperzit festék, nem ilyen! Pedig a mai gyakorlat ez, miszerint a kórházak pályázatok segítségével a legkorszerűbb diagnosztikai és terápiás készülékeket szerzik be, melyek aztán bekerülnek a csempe és Gres járólapok – orvostechnológusok szerint is – takaríthatatlan közegébe, ahol a kórokozók szaporodása - csak hagyományos fertőtlenítő szerek alkalmazása mellett -, nem kontrollálható! Mái napig csempét terveznek be és fogadnak el, még műtőkbe is! Aki a 21. század 2. évtizedében EÜ létesítménybe csempét tervez be antimikrobás védelem nélkül, azt egy EÜ hasonlattal élve úgy lehetne jellemezni, hogy: Orvos létemre tudom, hogy van egy gyógyszer, amitől a beteg 99%ban biztos, hogy meggyógyul, de itt ez a másik, ami ugyan csak 30% eséllyel hoz gyógyulást, mégis ezt írom fel neki, mert ennek sokkal szebb a doboza.
A legjobb technológia rendelkezésre áll: Költséghatékony, Hatásfok > 99.9 %
UV-C &
Ezzel szemben: Felülettakarítás hatásfoka: 34-49% Kézmosási hajlandóság: 40% - optimistán ítélve
Egészséget!
A legbiztonságosabb betegellátást! +36 70 380 6161 | info@czebe‐med.hu | www.czebe‐med.hu