AnnusV. Nr. 1.(42.) Jan Graeci r. Cath. Administrate: Pretium annuum 8 aar. Pengő

Ecclesía Orientális

AnnusV. Nr. 1.(42.) Jan. 1938.

Orgánum menstruum scientificum Graeci r. Cath. — Administrate: Miskolc, Melinda-u. 11. Hungaria. — Pretium annuum 8 aar. Pengő. SUMMARIUM HU JUS N U M E R I : bernium spirituálém Ecclesiae Graecae Habebimus-ne Sodalitatem „Pro Unione" in anno sancto ? — Patres Catholieae Poloniae spectantes. — DoGraeci saec. I V — V I I L et Eucharicumentum S. Uni on is Ungvarini a. stia. — S. Josaphati apostoli S. Unio1646 factae. nis, vita. — Instruetioiies novae gu-

Orientalische Kirche

V. Jahrg. Nr. 1. (42.) Jänner 1938.

Griechisch-katholische wissenschaftliche Monatsschrift. Verlag: Miskolc, Melinda-utca 11. (Ungarn). Jahresbezug: Gold-Pengő 8. ENTHÄLT U. A. D I E A R T I K E L : schof der neu gegründeten griechisch Wird es im heiligen Jahr einem Verkatholischen Diözese von Haidudorog, ein für die Union geben? — Griegestorben. — Neue Instruktionen bechische Kirchenväter der Jahrhunderte I V — V I I I . und die Eucharistie. — treffs der Leitung der griechisch kathoDer Heilige Josaphat, ein Apostel der lischen Kirche in Polen. — Die UrkunUnion. — Stephan Miklosy, erster Bide der Ungvarer Union von 1646. r

Eglise Orientale

V-e Année. Nr. 1. (42.) Jan. 1938.

Revue grec-catholique scientifique, mensuelle. — Administration: Miskolc, 11. Rue Melinda (Hongrie). Abonnement annuel: P. 8. ARTICLES ESSENTIELS DE CE NUMÉRO: Aurons-nous une association d ' uniodu nouveau diocèse catholique grec de nisten en l'année sainte? :— Les pères Ha.idudorog. — Nouvelles instructions de l'Église grecque du IVe—Ville pour le gouvernement de 1' Église casiècle et 1' Eucharistie. — Saint Jotholique grecque en Pologne. — Le saphat, apôtre de l'union. — La mort diplôme de l'union de Ungvár en 1646. d ' Étiennee Miklàsy, premier évêque

The Oriental Church

Vol. V. Nr. 1. (42.) Jan. 1938.

Greek Catholic Scientific Periodical. — Publication: Miskolc, Melinda-utca 11. (Hungary). — Subscr.: Gold-Pengő 8 a year. CONTENTS: Shall we have an Association for Union in the Holy Year ? — GreekFathers of the Church of the IV-VIII. Centuries and the Holy Eucharist. — Saint Josaphat, Apostle of Union. — Death of Stephen Miklosy, first Bishop

Orienta Eklezio

of the new greek , cath. Diocese of Ha.idudorog. — New Instructions, concerning Governement of the greek: cath. Church in Poland. — The Document of the Union of Ungvár, 1646.

V-a jaro. Nro t. (42.) Jan. 1938.

Öiumonata scienca organo de la grekrita katolikaro. — Administrado : Miskolc, Melinda-u. 11. Hungaruja. Jarabono 8 oraj pengő. ARTIKOLOJ DE TIU CI NUMERO: la S. Unió. — Novai instruaj pri la Cu ni ekhavos asocion pro la s. gubernado de la grekritanoj en Polujo. aniig'o laborontan dum la sankta ja— La cefdokumento de la S. Unuig'o, ro? — La grekaj Patro.i de la I V — V I I I . Utlgvár. (üzhorod) 1646. .iarcento.i pri la S. Eukaristio. — Biografío de S. Jozafato, la apostolo de

KELETI EGYHÁZ

T U D O M Á N Y O S

ÉS

E G Y H Á Z P O L I T I K A I

FOLYÓIRAT

FŐSZERKESZTŐ:

SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN dr. 'HIPRESBYTER, PAPAI PRELÁTUS, A JERUZSÁLEMI SZENT SIR REND LOVAGJA, AZ EPER, ÉS MUNKÁCSI EGYHÁZMEGYÉK MAGYAR RÉSZEIBŐL ALAKÍTOTT MISKOLCI APOSTOLI ADMINISTRATURA ÁLT. HELYNÖKE, A SZENT ISTVÁN AKADÉMIA R. TAGJA, TANÜGYI FŐTANÁCSOS

SZERKESZTŐ:

KOZMA JÁNOS PÜSPÖKI TANÁCSOS, HAJDUDOROG E. M. ÁLDOZÖPAP

V. É V F O L Y A M 1938.

CHARJTATIS

L U D V I G

I S T V Á N

K Ö N Y V N Y O M D Á J A

M I S K O L C

1 i-\K 1

IDŐSZERŰSÉGEK, IRÁNYCIKKEK. Oldal Hajdudorogi Papp Antal: Hódolatunk az Eucharisztia és első szent királyunk jobbja előtt Szántay-Szémán ístván dr.: A X X X I V nemzetközi eucharisztikus kongresszus emlékezetéül Jubiláljunk-e vagy búcsúzzunk? Lesz-e uniós egyesületünk a szentévben? Szent István évében • : Üdvözlet a nemzetközi eucharisztikus kongresszusra jövő keleti szertartású testvéreinkhez . . . . . . . Krajnyák Gábor dr.: Az eucharisztikus kongresszus és a keleti egyház . A nemzetközi eucharisztikus kongreszus keleti vonatkozású eseményei a keleti sessio-ban elhangzott előadások kivonatával . . .

85 149 225 1 185 11' 151 153

TANULMÁNYOK, ÉRTEKEZÉSEK. P. Dudás Miklós 0. S. B. M. : A Szentlélek istenségének bizonvítékia Szent Bazilnál Bazilissák • Bába Miklós dr.: Az orgona szerepe a keleti szertartású istentiszteleteknél Juhász J. Dénes: Besszárion és a firenzei unió Szent Jozafát, az unió apostola . Krajnyák Gábor dr.: A görögkatholikus egyház helyzete Szent István korában Kozma János: Aranyszájú Szent János liturgiája Ladomérszky Béla dr.: A „Glória" — Kelet dicsősége . . . . P. Liky János 0. S. B .M. : A I V — V I I I . századbeli görög szentatyák és az eucharisztia —• — Jézus Szíve tisztelete 200 éves a keleti szertartásban (1738—1938.) Rohály Ferenc dr.: Szentségek az unió szolgálatában . . . . Szántay-Szémán-István dr.: A görög ritus liturgikus könyvei és magyar nyelvre való átültetésük Rusznák Miklós dr.: Az eucharisztia tisztelete a keleti egyházban . . Szmandray János: A keleti egyház miséinek történeti fejlődése . . .

233 6-1 266 193 10 98 128 249 3,55 187 90 41 121 19/

FORDÍTÁS, TARTALMI ISMERTETÉS. Szántay-Szémán István dr.: Szent Jakab apostol liturgiája. (Az „Apostolát" után) P. Tymcuk Jeromos O. S. B. M.: Nagy Szent Bazil és a mindennapi szentáldozás. Ford. P. V. Máté.)

256

KRÓNIKA. Oldal A budapesti eucharisztikus kongreszus keleti vonatkozásban . . . A firenzei keleti hét • • • . • • • • • A gör. kath. egyház részvétele a budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszuson Ankétunk a liturgikus könyvek magyarra fordítása ügyében . . . Bobola Sz. András ereklyéi Budapesten Az egyházi egység bécsi ünnepe Miklósy István Milyen legyen a magyar uniós egyesület? . . Szent István király .iobbkezének országjárása

142 145 74 105 179 75 25 265 209

FIGYELŐ. Juhász D.: A görögkatholikus egyház Törökországban . . . . M. A.: X I . Pius és a keresztény Kelet . . . . . . . . Massalsky Miklós hg.: Az orosz emigráció és az unió kérdése . . . P. Regis — Juhász D.: Róma és az unióra térők szertartásváltoztatása . Sz. dr.: A kapucinusok az unió szolgálatában A jugoszláv helyzet . Az uniós mozgalom Hollandiában Az eucharisztikus kongresszus visszhangjai Szántay-Szémán István: Eucharisztia — Unió . . . . • ZIK.: Új instrukciók a lengyelországi görögkatholikus egyház kormányzatára

Irodalom. Keleti Lexikon. Adattár minden számban.

277 219 275 272 271 81 115 182 34 33

LESZ-E UNIÖS EGYESÜLETÜNK A SZENTÉVBEN?

Irta: Dr. SZÁNT AY-SZÉ MÁN ISTVÁN

ötödik évfolyamunk első soraival próbálunk beleszántani a Kelettel szemben álló, még mindig elég széles közöny-mezőbe. Az ötödik évfolyamot egy régen vajúdó nagy gondolat szolgálatába kívánjuk áll tani: az eucharisztia, az egyetlen nagy összefogó erő égisze alatt szeretnők elérni lobogó vágyunk testté válását, a magyar uniós mozgalomnak egy országos, erőteljes egyesület révén való rendszeres fellendülését. „Eucharisztia—Unió című, e napokban megjelent kis könyvemben riadót próbáltam fújni az uniós munka érdekében és remegve váron, nem lesz-e belőle pusztában kiáltó szó. örvendetes, biztató s részben megdöbbentő írások keltek már ezen kiskönyv nyomán és ha az elindult hullámgyürü tovább fogja vinni a gondolatot, akkor talán már az eucharisztikus világkongresszusra Keletnek—Nyugatnak is megmutathatjuk, hogy a pápa szándékai szerint való uniós munkában nem vagyunk hátrább a környező államoknál. A visszhangokra itt külön-külön nem térhetünk ki, de egyet részben azért, mert őszintén megkapó, részben pedig mert magas főpapi szívből és kézből ered, mégis ki kell emelnünk: „Az Eucharisztia és Unió" c. könyvet megkaptam s azonnal áttanulmányoztam. Első impresszióm az volt, hogyha valaki ezt a könyvet elolvassa, némi lelkiismeretfurdalással fog ráeszmélni arra, hogy mennyi intő, hívó szózatot hagyott a füle mellett elzúgni... Nagyon értékes a pápai szózatok v i s s z h a n g j á r ó l , de legmegdöbbentőbb a mit

kell tenni

fejezet..."

Többet is ír még ez a főpapi levél, de itt azért állok meg, hogy a folyóiratban is tolmácsoljam legbensőbb meggyőződésemből írott gondolataimat arról, hogy mit kell tennünk a magyar uniós-munka fellendüléséért és rendszeres szolgálatának biztosításáért. Ha az uniónizmus valóban az egyetemes egyház szívéből fakadó és ahhoz egyre közelebb álló katolikus ügy, akkor annak támogatása reánk nézve sem lehet más, mint lelkiismeretbeli kötelesség. Az Egyház, — mondja a pápa: nem latin, nem görög vagy szláv, hanem katolikus — egyetemes, mindent magában foglaló, ami isteni Alapítóiának szándékával és rendelésével nem ellenkezik a lelkek egyesítésének hatalmas programmjában. Aki az egységért küzdeni, dolgozni és áldozni nem akar, az sohasem fog felemelkedni a Mysticum Corpus Christi világot átfogó és megváltó valóságának magaslatára és az Egyház isteni céljának világos tudatára. Nekünk is mielőbb meg kell szerveznünk a francia Ouvre-hez, vagy az olasz pro Oriente Christiano-hoz hasonló egyesületet, mert 1

történelmi multunk s földrajzi adottságunkhoz méltóan nemcsak a jövőben kell kivennünk részünket az egyetemességet szolgáló munkából, hanem már a budapesti nemzetközi eucharisztikus kongreszszuson is imponáló keretekben kell az egész Keletnek bizonysás-ot tenni Krisztus egyetemes királysága és az általa alapított egy igaz egyház mellett. Ezt a feladatot pedig csak egy uniós egyesület oldhatja meg sikeresen. Vájjon mi volna a közelebbi célja és munkája (ha megalakulna és hisszük, hogy ugy is lesz) a magyar uniós egyesületnek! Elsődleges célja volna a pápák szándéka és útmutatása szerint imával, tudományos munkával, példával s anyagi támogatással magunkban és elszakadt testvéreinkben enyhíteni s egyre elevenebbé tenni az egyház egységének tudatát és szükségességét. A katolikus tudományos munka hatalmas, eddig majdnem teljesen kikapcsolt területekkel gazdagodnék ezáltal. A keresztény jámborság és áhítat is uj színekkel gazdagodhatnék s az elmélyedő lélek uj misztikus mélységek szépségeiben gyönyörködhetnék. A kölcsönös megismeréssel erősbödő keresztény testvéri szeretet, a bezárt szívrejtekek legbiztosabb nyitogatója, a vallási élet zártabb mezején túlra is küldené áldásos sugarait s közvetve az emberiség feldúlt békéjének helyreállítását is szolgálná. Másodlagos, de nem kevésbé fontos célja lehetne a magyar katolikus uniós egyesületnek olyan légkör teremtése, amelyben a hazánkban ezer év óta együtt élő, de csodálatosan egymással szemben még sokszor szinte idegenül álló különböző szertartások (amelyek között főképen közös jurisdictionális területeken igen sajnálatos és sokszor nyugtalanító súrlódások vannak) a keresztény testvéri öszszefogás ideális példáját valósítsák meg a katolikus tevékenység minden területén. Ez magában véve is megdönthetetlen monumentuma volna első szent királyunk évezredekbe néző, nemzetet és hazát alapító akaratának a jubiláris évben. Az egész Nyugaton, sőt az egész világon bizonyos megnemértés és közöny veszi körül azokat a történelmi uniálásokat, amelyek a pápák, uralkodók és népek nagy erőfeszítéseivel jöttek létre. Dr. Fortesque Adorján az italogrékusokról és a melchitákról írott könyvében egy csomó nyugtalanító tényt sorol fel, amelyeket a keleti ritusú keresztényeknek csak azért kellett elszenvedniük, mert nyugati testvéreik figyelemre sem méltatták őket. „Valóban csodálatraméltó és nagyszerű a katolikus eszméhez való hüségiink. A hűség igazi fajtája az: az eszméhez s nem egy személyhez." Donald Attwater uniós művében magasabbrendű okokból is ajánlja, hogy az egyesült katolikusok fokozottabb figyelemben és megbecsülésben részesüljenek, mert: „Nélkülök az Egyetemes Egyház veszedelmesen úgy tűnnék fel, — amint azt sok ellensége állítja is —, hogy az, mint vallási kultúra, berendezkedés, csupán nyugateurópai képződmény a történelemben." Hitünk szerint az Eucharisztia: minden idők, sőt az örökkévalóság legnagyobb csodája a legalkalmasabb időben, ha kell csodás módon is helyreállítja egyháza egységét, ha kitartóan imádkozunk és dolgozunk érte!

2

Ez a hit leszen. a rendszeresen meginduló magyar uniós munka alapköve is, amelyen biztosan épül ma.id fel egy uj, kifelé is vonzó lelkiség: a különböző rítusok találkozópontjában az egyetemes egyház világhorizont.ián dolgozó magyar unionizmus! Ebben a reményben hívunk és szeretettel várunk mindenkit, aki Isten országának ezt a hatalmas útvonalát értékelni tudja, az uniós munkára és a rövidesen megalakuló uniós egyesületbe. Egyik tekintélyes fővárosi napilap könyvecskémmel foglalkozva, már gyakorlati térre is megy az ügy érdekében, amidőn ezeket írja: „Az unió ügyében az egyház álláspontja ma ez: Imádkozzunk és dolgozzunk érte! És e programm végrehajtásában megállnak az imánál... Mi lenne, ha előbb dolgoznánk és azután imádkoznánk, sőt a programmot megtoldanók egy harmadik ponttal: az áldozattal, mely nemcsak az imát, hanem még a munkát is megelőzné." Mi a magyar unionizmus úttörő munkásai boldogok volnánk, ha éreznek, hogy már egy sokezres imádkozó tömeg naponként Krisztus urunk búcsú-kérelmével ostromolná a Mindenható irgalmas szívét: bogy mindnyájan egyek legyünk!

A IV-VIII. SZÁZADBELI G Ö R Ö G SZENTATYÁK ÉS AZ EUCHARISZTIA Irta: P. LIKY JÁNOS 0. S. B. M.

Három század üldözésének vérzivatara zúgott végig Krisztus egyháza fölött. Sokszor már-már megsemmisítéssel fenyegette. És mégis mindig felkelt. De nemcsak hogy felkelt, hanem' megújulva kelt föl s mindig hatalmasabb, mindig erősebb lett, mint a viharverte tölgy, mely annál mélyebben verte gyökereit a földbe, minél több és minél erősebb szél tépdeste ágait. A sok üldözés híveinek a számát nem hogy apasztotta volna, de még növelte, úgy, hogy már a 3. században levonta a következtetést a nagy egyházíró Tertullianus: sanguis martvrum semen est Christianorum1) - a vértanúk vére a keresztények magva. A hatalmas földi istenek, a császárok nem voltak képesek megbirkózni Krisztus egyházával. sőt alulra kerültek. A vértanú-századok bíborvörös hajnala után felragyogott Krisztus egyházának diadalmas napja, mely csak a világ végén fog lehanyatlani,... Nem, hanem még magasabbra szállni: a diadalmas, dicsőséges egyház ragyogásába átmenni. Az egyház a IY. század elején elhagyta földalatti rejtekhelyét és egyszerre államvallássá lett. Természetesen nagy hirtelenséggel megnövekedett híveinek a száma és nagyon sokan lettek csak konjunkturakeresztények. Az evangélium kovásza nem hatotta át olyan hirtelen ezt a szellemileg nagyon is különféle rétegeződésű tömeget. A pokol kapuinak újabb viharai kezdték döngetni Péter szikláját: a különApol. n. 50.

8

féle eretnekségek. Az egyházat ez a támadás sem találta készületlenül. A szentatyák szilárd oszlopai megbirkóztak ezzel is. A küzdő egyháznak ezt a korát méltán nevezzük szentatyák korának, nem azért mintha előzőleg nem lettek volna szentatyák, de olyan nagy számmal és oly alapos tudományos felkészültséggel és igazi mély krisztusi szentséggel ellátva nem voltak, mint épen ebben a korban. Gondolnunk csak Szent Atanázra, Nagy Sz. Bazilra, Aranyszájú Szent Jánosra! Ezek a szentatyák elsősorban az eretnekekkel vették fel a harcot, azért irataikban is jobbára azokat a tanokat fejtették ki, melyeket az eretnekek megtámadtak. Ezek az eretnekségek úgyszólván mind christologikus eretnekségek voltak, amelyek vagy Krisztus istenségét tagadták, mint az áriánusok hada, vagy a megtestesült Ige-Isten személyét és természetét magyarázták tévesen, mint az apollináristák, nesztoriánusok és monofiziták. Nem lehet azonban állítanom, hogy a szentatyák az eucharisztiát teljesen figyelmen kívül hagyták volna. Ezek az eretnekek, annak ellenére, hogy sok lényeges pontban szembe helyezkedtek a keresztény katholikus tanítással, Jézus testének és vérének az Oltáriszentségben való valóságos jelenlétét megengedték. Természetesen e kérdés körül sem tudtak megegyezni minden pontban pontosan s épen ezért a szentatyák az Egyház igaz tanát állították ellenük. Az áriánusok, ha meg is engedték a test és vér valóságos jelenlétét, de alapelveik szerint nem engedhették meg az Ige-Isten jelenlétét; a nesztoriánusok csak erkölcsileg egy személyt, tehát valóban 2 személyt engednek meg Krisztusban, következetesen csak Krisztus mberi testének és vérének jelenlétét engedik meg az Oltáriszentségben, külön választva az isteni természettől. A katholikus tanítás mai ellenzői különféle véleményeket vallanak a szentatyák eucharisztikus tanát illetőleg. Vannak, akik azt állítják, hogy a szentatvák csak valamilyen isteni erő valóságos jelenlétét tanították. (Physico — dynamismus.2) Mások megengedik, hogy egyes szentatyák a legszélső reálizmust vallották (Nyssei Szent Gergely, Aranyszájú Sz. János), sőt Nyssei Szent Gergelyre szinte azt szeretnék ráfogni, hogy ő találta ki a valóságos jelenlét dogmáját.3) Egy előző tanulmányban4) már láttuk, hogy a valóságos jelenlét tana Krisztustól származott és az apostoloktól kezdve változatlanul ment át az I., I I . és I I I . századon. Azt is tapasztaltuk, hogy a ka tholikus Anyaszentegyház mai tanítása lényegesen megegyezik az első három század tanításával és ha valami különbség jelentkezik, az csak a kifejezésmódban van meg. Az eucharisztiára vonatkozó tan is mindig jobban és világosabban bontakozik ki. Nem csodálkozhatunk tehát azon, ha egyes szentatvák a a IV. és a következő századokban már biztosabb és világosabb kifejezésmódot használnak. Ez azonban nem jogosít fel senkit arra sem, hogy olyan kijelentést te2

) ) 4 ) risztia. 3

4

V. Loofs: Leitfaden pp. 326. ssp. Harnaolii: Dosfmengesohichte 4 t. 2. pp. 458. ss. Keleti EjrvMz IV. évf. ápr.—máj. 119—130. lap. — Kelet és az EuehaMiskolc, Í937. 41—52. lap.

gyen, mintha ezek a szentatyák találták volna ki, vagy hogy bár többet mondanak mint az előbbiek, de még mindig nem azt, amit a katholikus Anyaszentegyház. Mint mindenben, itt is szerves fejlődést kell megengednünk. A szentatyák kora szervesen belekapcsolódik a megelőző korba. Ez alól kivételt csak a jó Isten tesz, amikor hathatósan belenyúl az idők menetébe, mint ezt tette kinyilatkoztatásaival. *

A nagy görög szentatyák tanítása ugyanaz, mint a megelőző koroké és a mai egyházé. Ez kitűnik: 1. az elnevezésekből, melveket az eucharisztiának adtak; 2. a titoktartás fegyelméből (disciplina arcani), melyet még jóidéig kötelezőnek tartottak, 3. irataiknak megvizsgálásából. Nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy valamilyen formában az összes szentatyák megemlékeznek a legméltóságosabb Oltáriszentségről. Erre szinte kényszeríti őket az Eucharisztia kimondhatatlan gazdagsága. Ezt a gazdagságot röviden, de szépen összegezi a híres dogma-történész Schwane:5) A legméltóságosabb Oltáriszentség „a keresztény istentisztelet napja és megkülönböztető sajátsága, az Isten-ember személyéről és művéről való egész keresztény hit, az embernek az Istenhez való kegyelmi viszonyáról, a feltámadásról és a végső megdicsőülésről vallott hitünk foglalata." A szentatyák különféle néven nevezik az Oltáriszentséget és ezek a nevek megmutatják nekünk, hogy az ő felfogásuk szerint mi az Eucharisztia »tartalma. Egyszerűen misztériumnak, titoknak vagy titkoknak nevezik és pedig rendszerint szent, rettenetes isteni jelzőkkel díszítve.6) Majd az áldozati jellegét tekintették és az oltár szentségének, az úr asztalának, Krisztus asztalának hívják az említett jelzők kíséretében.7) Majd azt veszik figyelembe, amit magában foglal és az Úr testének, Krisztus vérének, szent vérnek mondják: Krisztus testének és vérének a szentsége.8) Amikor az Oltáriszentség hatását akarják jelezni, a következő kifejezéseket használják: Isten kenyere, mennyei, lényeges, mindennapi kenyér; az élet, az üdvösség kelyhe, a halál óráján útravaló.9) Mivel a hívek összejövetele a krisztusi áldozat bemutatása nélkül nem történt meg és mindnyájan részesültek Krisztus testében, innen vették a „synaxis', gyűlés, „koinonia" közösség, isteni lakoma elnevezést.10) Később mindinkább az eucharisztia elnevezés lesz általánosabb. Ezt a nevet onnan vették, hogy Krisztus az utolsó vacsorán amikor kezébe vette a kenyeret, először hálát adott és csak azután változtatta át és később az apostolok vagy ezek utódai, amikor az úrvacsorát megülték, először szin5

) Schwane: Dogmengeschichte 2. I I . k. 773. old. ) Theod. I n I. Cor. 11, 23: mystérion sotérdon; theia kai hiera Chrysost. 1. Cor. hom. 27, 2: frikta inystéria. ') Cyr. Alex. Hom. 10 in myst, coen. *) Cyr. Hieros. Cat. 23. 22; Const. Apost. 2. 33; 8, 13. ®) Cyr. Hieros. Cat, 22, 5; 23, 15; Basil. De Spir. S. c. 27, 66; Greg. Nyso. Er. can. 5. ; Cone. Nie. can. 13. — V. o. Kel. Egyh. 1937. 8—9. sz l0 ) Cyr. Hier: Cat. 18, 33; Cyr. Alex: In Joan. IV. c. 2; Jo. Dam. De fid. orth.; IV. 14; Jo. Crys: In I. Cor. Hom. 27, 2. 6

tén hálát adtak és csak azután mondták el Krisztus átlényegítő szavait. Aki csak egy kevéssé is ismeri a katholikus szentmisét, az tudja, hogy ez a szentmisében ma is így történik. Előfordul még az eulogia elnevezés is, de ezt később már csak a megáldott kenyérre használják és nem az eucharisztiára. így nevezik a szentatyák az Eucharisztiát. Ha a szentatyák szerint az eucharisztiában nem volna valósággal jelen Krisztus teste és vére, bármennyire is hyperbolikusan fejeznék ki magukat, ilyen elnevezéseket sehogvan sem adhattak volna neki. A szentatyák hitéről tanúskodik a titoktartás fegyelme, a disciplina arcani is,11) melyet szigorúan kötelezőnek tartottak különösen az Eucharisztiára vonatkozólag Jeruzsálemi Szent Ciril ezt mondja: „Pogánynak nem magyarázzuk a titkokat, melyek az Atyára, Fiúra és a Szentlélekre vonatkoznak, még a hitjelöltek előtt sem beszélünk nyiltan a titkokról, hanem csak burkoltan mondjuk, hogy a hívők értsék, akik pedig még nincsenek beavatva, meg ne botránkozzanak.12) A jeruzsálemi egyház nagy katechétája e nagy titkok közé sorolja az Oltáriszentséget is. A hit jelöltekhez így szól: „Ha az Úr megtart, később megtudod, hop-v az ő teste a kenyér képét viselte."13) Teljesen nyiltan csak a megkereszteltek előtt beszél az Oltáriszentségről. I. Szent Gyula pápa (337—352) az áriánusoknak szemükre veti, hogy Szent Athanázt koholt vádak alapján bíróság elé vonták és ott az Úr testéről és véréről tárgyaltak, holott jelöltek, sőt pogányok és zsidók is voltak jelen.14) Minden régi liturgiában szigorúan elő volt írva, hogy a jelölteket a hívek miséje előtt el kell bocsátani s épen ebben találja Szent Gyula pápa az áriánusok vádjának az alaptalanságát, mert Szent Athanáz úgy nem végezhette a szent ténykedéseket a jelöltek jelenlétében, már pedig annak a bizonyos Ischyrasnak a házában jelöltek is voltak, amikor Szent. Athanáznak szerintük ezeket tennie kellett. Hogy mennyire komolyan vették a titoktartás fegyelmét, a legjobban bizonyítja, hogy még a papok részére készített liturgikus könyvekből is hiányoztak a konszekráció szavai; féltek, nehogy hitetlenek kezébe kerüljenek Ezek után megérthetjük, hogy egyes szentatyák beszéd közben miért használnak ilyen és hasonló kifejezéseket: „isasin hai pistoi", „amit a hívők tudnak."15) Ezzel mentegetik homályos beszédmódjukat. A disciplina arcani klasszikus példája Szent Epiphaniosz levele16) (ad clerum urbis Suldrorum): Visszautasítja a Szentírás mértéktelen képletes magyarázását és be akarja bizonyítani, hogy a Szentírás szavait Isten szavainak kell elfogadni akkor is, ha úgy 11 ) A disciplina arcani-ról lásd: Schelstrate: Acta Orientális Ecclesia© (Romáé, 1739) in initio libri; Schwane: Dogmengeschiehte 4 t, I I . pp. 774.; Pesch: Proelection. Dogm. t. VI. n. 91. ; Iluster : Dogm. de Euchan. f ~) Cat. 6, 26; 5, 12; 4, 36; Orocut 7. 13 ) Cat. 13. n. 19. 14 ) Ep. Jul. apud Athanas. Apol. c. Arian. c. 11. et 31. 15 ) Chrysostomos : Ad ilium, cat 1. 1. 16 ) Ancoratus 57. M. G. 43, 117.

6

látszik, hogy érzékeinknek ellenmondanak. Példaként hozza fel az Oltáriszentséget, Idézi az alapítás szavait, dei homályosan és így folytatna: „Latjuk, hogy ez (a kenyér, melyet Krisztus kezében tartott) nem egyenlő azzal (a testtel); nem hasonlít hozzá, a test alakját nem vette fel; nem az istenséggel, melyet látni nem lehet; nem a tagok vonásaival és jegyeivel. Ez kerek és ami pedig erejét illeti, az érzékeken kívül van; és mégis kebelemből mondani akarta: iouto mou esti tode — ez az enyém ez. Nincs, aki e beszédnek hitelt ne adna, mert. aki igaznak nem hiszi, az a kegyelmet és az üdvösséget elvesztette." Ha alaposan megfontoljuk, könnyen megérthetjük, miért volt még mindig érvényben a disciplina arcani a szentatyák korának első felében. Az őszinte mély tisztelet a szent titok iránt késztette őket erre és az alapos félelem, hogy a pogányok, a hitetlenek gúnyt űznek majd belőle; sőt a kor szokása és a pogány vallások példája is befolyással lehetett rájuk. Mindenesetre ebből a jelenségből arra következtethetünk, hogy a szentatyák a legméltóságosabb Oltáriszentségben többet láttak, mint az alapító puszta emlékét. A szentatyák hitét még jobban feltárják irataik. Csak a fontosabbakat vesszük majd szemügyre, de ezek is elegendő anyagot nvujtanak arra, hogy magunknak helyes képet rajzolhassunk, *

1. Mindjárt kezdetben egy teljesen félreérthetetlen szöveget nyujtunk. Macarius Mágnes") az, V. század elején elveti azokat a tanokat, melyekkel később 11 század múlva a protestánsok hozakodtak elő: „Hasonlóképen vévén a kenyeret és a kelyhet, mondta (Krisztus): Ez az én testem és ez az én vérem: Az eucharisztia tehét nem a test és nem a vér jelképe, mint egyesek elvakultan mesélték, hanem igazság szerint Krisztus teste és vére" „ouk estin Eucharistia typos tou somatos . . . alla kath' aletheian ha ima kai sóma Christou." 2. Szent Athanázt, a nagy esetnekverőt szeretnék ellenfeleink kisajátítani, amennyiben egyik levele18) alapján azt állítják, hogy szerinte Krisztus teste éc vére nem valóságosan, hanem csak lelkileg „spiritualiter", azaz ahogy ők szeretnék, csak képletesen van jelen. Nagyon csalódnak azonban, mert ez a nagy szentatya semmi mást nem akar mondani, mint azt, hogy itt az Úr Jézus megdicsőült teste és vére van jelen isteni, természetfeletti módon, nem pedig emberhús és embervér a legdurvább értelemben. A szent e g y h á z t a n í t ó ezen a helyen azt tanítja, hogy Krisztusban meg kell különböztetnünk emberséget és istenséget. Az istenséget „spiritus"-nak, szellemnek, léleknek nevezi, mely tulajdonképen éltet bennünket a természetfeletti rendben. Ezt bizonyítani akarja Sz. János evangéliumának ismert helyéből:19) „A test nem használ semmit; az igék, melyeket nektek mondtam, szellem és élet!" — Szent Athanáz így folytatja: „Ez annyi, mint ha azt mondaná: amit a világ üdvösségéért bemutatok és feláldozok, az a test, melyet hordok; én ezt a vérrel együtt ele17

) Pitra, Spieileg. Solesmen (Párisiig, 1852) 2, 548. ) Ep. 4. ad Scrop. n. 19. ">) Ján. 6, 63. 1S

7

délül adom nektek „spiritualiter". Úgy, hogy mindenkinek „spiritualiter" nyújtassák és mindenkinek az örökélet feltámadására legyen." Spiritualiter itt annyit .ielent: isteni, természetfeletti módon. Hogy tényleg így érthessük, feljogosít bennünket az, amit előzőleg mond: „Mennyi testre lenne szükség az evéshez az emberek részére, hogy az egész világ tápláléka legyen." — A valóságos jelenlétet feltételezi in Epist. Heortustica 5. 6.: „A pászka mennyei eledel lesz azok számára, kik tisztán ülik meg az ünnepet... hogy méltók legyünk az isteni Bárányhoz járulni és a mennyei eledeleket érinteni, mossuk meg kezeinket, tisztítsuk meg testünket és minden csalárdságtól mentesen őrizzük meg lelkünket, hogy, mint egészen tiszták lehessünk részesei az Igének." — Még világosabban fejezi ki magát egyik beszéd töredékében az újonnan kereszteltekhez:20) „Egyszerű kenyér és bor, amíg nem imádkoztak felette és nem esdették le rá (a Szentlelket). Miután elmondották az imádságot és a leesdést, az Ige leszáll a kenyérre és borra és az Ige testévé lesz." 3. Hogy annál világosabb legven a nagy egyházatya hite, felhozzunk egy pár idézetet korából és környezetéből. a) Szerávion anaphorája: „Igazság Istene, szálljon le a te szent Igéd erre a kenyérre, hogy a kenyér az Ige testévé legyen és erre a kehelyre, hogy a kehely az igazság vére legyen." b) Alexandriai Péter, ki közvetlen utóda volt Szent Athanáznak a püspöki székben, egyik levelében (epistola heortastica) írja, hogy az apostolok az egész Krisztust, mint életet ették „holon hauton hós zoén esthiontes".21) c) A Der — Bah/zeh anapliora (egyptomi) az alapítás szavai előtt így könyörög: „Méltóztassál leküldeni a te Szentlelkedet e teremtményekre és tedd a kenyeret a mi Urunk Üdvözítőnk Jézus Krisztus testévé és a kelyhet az Újszövetség vérévé."22) Ezek után helytelenül tűnik fel, hogy Szent Athanáz más hitet vallott volna, mint közvetlen környezete és észre ne vették volna tévedését. 4. A kappadóciai nagy egyházatyák tanítása még világosabb. a) Nagy Szent Bazil keveset írt ugyan az Oltáriszentségről, de

teljesen eleget ahhoz, hogy megtudjuk, hogy mit hisz. Cezáreáhaz23) írt levelében a következőket mondja: „Naponként áldozni. Krisztus testében és vérében részesülni jó és nagyon hasznos, mivel világosan mondja: Aki eszi testemet és issza véremet, annak örök élete van." Szent Bazil első látszatra világosan ír, mégis felvethetjük a kérdést, hogy mit jelent Szent Bazil tollában ez a, kifejezés: Krisztus testében és vérében részesülni. Egy másik leveléből24) ugyanis azt lehetne kivenni, mintha Szent Bazil szerint ez a kifejezés annyit jelentene, mint az Ige bölcseségében részesülni. Eszerint tehát csak képletes kifejeso

) ) 22 ) 23 ) 24 ) 21

Apud Eutychium Constantinopolitanum. M. G. 26, 1325. Apud Coamam Indicopol. M. G. 65, 53. Batií'oll: L'Eucharistie. 1913. p. 328. Ep. 93. M. G. 32, 424. Ep. 8. n. 4. M. G. 32, 253. .

aésről lenne szó. Szent Bazil ezt valóban mondia. De hofvan! Először is: kételkedve és nem határozottan. Krisztusnak a következő szavait akarja gy értelmezni: „Aki engem eszik, én általam él25) és „talán" (isós) ez az ő szavainak az értelme." Továbbá ebben a levélben nincs szó az Oltáriszentségről: Krisztus testéről és véréről. A Cezáreához írt levelében pedig a szent áldozásról beszél s egyáltalán nem sejteti, hogy a szent áldozás által Krisztus bölcseségének leszünk a részesei, hanem egyszerűen Krisztus testének és vérének. Ugyanúgy feltételezi a valóságos jelenlétet más helyeken is, ahol a szent áldozásról szól.26) b) Nagy Szent Bazil kortársa és kedves barátja Nazianzi Szent Gergely, 45. beszédében figyelmezteti a híveket, hogy hitükben meg ne fogyatkozzanak, amikor az Úr szenvedéséről és szégyenletes haláláról hallanak, hanem megszégyenülés és kételkedés nélkül egyék a testet és igyák a vért.27) c) A harmadik kappadóciai szentatya Nyssei Szent Gergely, Szent Bazil édes testvére teljesen félreérthetetlenül ír az átlényegülésről.28) Gondolatmenete a következő: Az embernek nemcsak lelke szerint, a hit és kegyelem által kell egyesülnia Krisztussal, nemünk Üdvözítőjével és első szülöttével, hanem a test szerint is az ő testével, mely a halált legyőzte és az élet kezdete, ha teljes lénye szerint akar részesülni az üdvösség kegyelmében. Ez a legméltóságosabb Oltáriszentségben történik meg. Krisztus saját testét és vérét adja táplálékul. Ezt közelebbről is megmagyarázza az általános és az állandó anyagcsere alapján. Eszerint az emberi test csak úgy tudja fenntartani, magát, ha állandóan újabb anyagmennyiséget vesz magához élelmiszerekben és ezt áthasonítja s a szükségtelent pedig eltávolítja, A test anyagi részei tehát állandóan változnak, állandóan kicserélődnek, élelmiszerek által kiegészítődnek; tehát a test valahogyan képesség szerint már benne van a tápszerekben. A legközönségesebb élelmiszerek a kenyér és a bor, tehát róluk ez különösképen áll. Az Istenember sem akarta csodálatos módon fenntartani testét, hanem közönséges módon, táplálkozás által. Testének az anyagi részei így képesség szerint (potentioliter) benne voltak a kenyérben és borban, mint élelmi szerekben; másrészről ez a test az Isten hajléka és felvevődött az Igével való személyi egységbe, azaz mintegy átitatódott az istenséggel s így isteni erőt képes magából kisugározni és másokkal közölni, tehát táplálni bennünket az örök életre. így az eucharisztia dogmája nem mond ellene a józan észnek. A kenyér és a bor táplálkozás által Krisztus testévé és vérévé lett földi életében, nem lehet tehát ellenmondás, ha a kenyér és a bor az Oltáriszentségben nem táplálkozás által ugyan, hanem az Isten-ember mindenható szavára: ez az én testem, tényleg az ő testévé változik át. Az az átváltozás, melyet a kenyér a természet folyása szerint az étkezésnél megJ5

) Jo. 6j 57. Morolia r. 21; De Spir. 5. c. 27. nü 66. In sanct. Pascha n. 19; or. 4, C. Jul. 1. n. 52. Oratio Catecheti'ea c. 37. M. G. 45, 93. s.

9

tesz, az Oltáriszentségben az Isten Igéje által pillanat alatt történik meg. Röviden így foglalhatnánk össze: Miként a kenyér, amellyel Krisztus táplálkozott, valóban az Isten Ige testévé lett, épen úgy az Oltáriszentségben is a kenyér Krisztus testévé változik át. A valóságos jelenlétet és az átlényegülést világosabban nem is fejthette volna ki és épen ez a világosság botránykő a protestánsok szemében.29) (Folytatjuk.)

SZENT JOZAFÁT AZ UNIÓ APOSTOLA Irta : JUHÁSZ J. DÉNES

A történelmi Lengyelország északkeleti részén elterülő Volhynia középpontjában fekszik Yolodomir. (Ma e terület, miután Ukrajnát 1919-ben földarabolták, Lengyelország fönnhatósága alatt áll és Lembergtől északnyugatra, mintegy 140 kilométerre fekszik.) Ebben a városban lakott a X V I . század alkonyán Kuncevics Gábor pravoszláv hitű, elszegényedett ukrán nemes. Isten 1580-ban egy fiúgyermekkel ajándékozta meg, ki a keresztségben János nevet nyert. A példás éietü szülők, tehetségükhöz mérten, igyekeztek gyermekük lelkébe is a vallásos szellemet beoltani. Ez sikerült is. János szokatlan ájtatossága, angyali szerénysége és a jóban való lankadatlan kitartása napról-napra nőtt. Az elemi iskolában szorgalmával és tehetségével tanítói bámulatát költötte fel. Még tízéves sem volt és már is könyv nélkül tudta az egész Zsolozsmát. A gondos szülők a jó nevelésen kívül jó jövőt is igyekeztek gyermeküknek biztosítani. Az alig tizennégy éves fiúcskát egy nagykereskedőhöz, Popovics Jácinthoz, Yilnába küldték tanulni, ki közeli rokonuk is volt. Ott Litvánia fővárosában nevelkedett fel s vált később az unió jövendő apostola példás szerzetessé, az isteni kegyelmek és célok mindenkor alkalmas eszközévé. Vilna látta őt először mint áldozárt, majd pedig mint a szerzetesek elöljáróját és mint katholikus főpásztort is. De míg idáig eljutott, Popovics üzletében sok mindenen kellett keresztül mennie. Popovics bár szerette Jánost, mégis a sok és hosszantartó imádságaiért nemcsak hogy korholta, hanem néha meg is verte. Ebben az időben (1596) lépett Unióra Potij Hipát vilnai metropolita hat püspökével együtt. A metropolitának e lépése szakadár körökben nagy visszatetszést szült, aminek elmérgesedése vérengzésbe ment át és sok unitusnak életébe került, János lelkét a közben felvetődő nehézségek és a vallási viszály annyira megrendítették, hogy 29 ) „Ez a lezüllés történt a költői hypevboiikus kifejezésmód használata következtében és a keleti barátok durva miszticizmusa miatt." — „Minél ügyetlenebb az új tanításnak a kísérlete a közönséges étkezésről, annál világosabb, hogy ez csak első próbálkozás és hogy esa&i subjektiv vélemény s nem lehetett az egyház tanítása." Ebrard: Das Dogma von heiíisren Abendrimhl. 1, 316. old.

10

majdnem elvesztette a helyes irányt. Isten azonban megoltalmazta.. Szíve tiszta és szeplőtelen maradt, János, a Szentlélektől vezéreltetve, tizenhatéves korában az Anyaszentegyház gyermekévé lett, E lépésével élete gyökeres változáson ment keresztül. Naponkint látogatta az unitusok, Szentháromságról nevezett, szegényes templomát, hol buzgón kérte az Istent az elszakadtak e,gyesüléséért. Az Isteni Üdvözítőnek szózatát: „Add, hogy mindnyájan egyek legyenek", már akkor mélyen szívébe véste. A lelki előhaladásban nagy segítségére volt Árkudij Péter, a görögszármazású tudós unitus pap, kit a pápa Rómából küldött Vilnába, hogy az unió terjesztésére hű munkatársakat neveljen. Péter atya segítségével János érintkezésbe jutott Poítij metropolitával, Rutszkijjal, a kor egyik legtudósabb férfiával, Chmelnickivel és több jezsuita atyával. János élete már itt a földön meg volt határozva. Isten nagy dolog véghezvitelére szemelte őt ki. Popovics, és egész háznépe Jánost példás magaviseleteért és szorgalmáért nagyon szerette. S amikor értesült szándékáról, hogy szeizetes óhajt lenni, ezt minden áron meghiúsítani igyekeztek. Felajánlotta neki leánya kezét egész vagyonával, de hiába. János elhatározta, hogy a világtól megválik és ezt az elhatározását meg nem másította. A fiatal, 24 éves ifjú, ép abban a korban, amikor az ember a jövőre nézve a legszebb reményekkel van tele, a metropolita elé járult és térdenállva, alázatos szavakkal esedezett fölvételért a bazilita rendbe. Az ősz főpap örömmel adta beleegyezését, sőt a világon kitűnt erényes életéért a szerzetesi hármas nagyfogadalom letételét is megengedte^ János szívét a fogadalom napján, hogy végre magát az Isten szolgálatára áldozhatja föl, leírhatatlan öröm töltötte el. A szent keresztségben nyert János nevet a Jozafát névvel cserélte föl. öröme azonban nem tartott sokáig, mert a zárdában új nehézségekkel találta magát szemben. A szerzetesi fegyelem meglazult, a zárda és templom majdnem romokban hevert s a mi a legfontosabb: nem volt ielkivfizető. A Szentlélek azonban, ki Jozafátot eddig irányította, most sem hagyta el, sőt rövid idő alatt a szerzetesi tökéletesség oly magas fokára emelte fel, hogy rendtársainak is tanácsadója lehetett. Lakhelyül magának a rendház legegyszerűbb, de a templomhoz legközelebb eső celláját választotta. Reá nézve a szoba második templommá vált. Itt a cella magányában, távol a világ zajától magát kizárólag az imának, elmélkedésnek, önmegtagadásnak és tanulásnak szentelte. Imáit az eltévelyedetteknek a krisztusi hitre való téréséért, mindenkor önmegtagadással egyesítette. Böjti időben, ugyancsak e szándékért, szigorú önmegtagadást gyakorolt. Legkedvesebb foglalkozása a keleti szentatyák és az Egyház liturgikus könyveiben való elmélyedés volt. A liturgikus könyvek rendkívüli értékét nagyszerűen ismerte. Nem tekintve azon rendkívüli isteni kegyelmet, amellyel a Szentlélek őt elhalmozta, bátran kimondhatjuk, hogy Szent Jozafát egész tudományát és életszentségét az egyházi könyveknek köszönhette. 11

Életének harmincadik évében (1610) Potij metropolita pappá szentelte. Nyilvános működését a lelkek üdvére a szószéken kezdte meg. Szentbeszédeinek célja kimutatni és összeroppantani az orthodoxok tévedéseit. Érveit mindenkor a keleti szentatyák iratai és a liturgikus könyvek szolgáltatták. Beszédeinek lenyűgöző ereje, mint életírói mondják, a keleti szertartás iránt táplált forró szeretetéből sugárzott A keleti szertartást annyira szerette és annyira félt minden újítástól, hogy elöljárói nem egyszer a pravoszláviára való átsiklástól tartottak. És csodálatos, hogy ép e rendkívüli szeretete, őrködése és félelme által ölelte Krisztushoz a tévelygők százait és ezreit. Jozafát tevékenysége nem merült ki csak a szentbeszédekben. Rendkívüli buzgóságot fejtett ki mindenütt, ahol csak alkalma adódott belecsepegtetni a lelkekbe az Isten szeretetet és az igazságot. Bejárta a város utcáit, tereit, kórházait, házait, tanított, gyóntatott és vigasztalt. Munkáján kétségtelenül az Isten áldása nyugodott. Mindenkit magához vonzott. Az unitusok hálát adtak az Istennek, örömükben ujjongtak s Jozafátot „a schizmatikusok ostorának" nevezték. Az orthodoxok pedig úton-útfélen igyekeztek őt megszégyeníteni, de Jozafát a felelettel minden egyes ellenvetésre készen állott. Nem -egyszer fordulti a pravoszláv lelkipásztorokhoz és szerzetesekhez ezen szavakkal: „Szíves-örömest veletek tartok, ha valaki közületek meggyőz, vagy bebizonyítja a szentatyák tanításából és a keleti Egyház liturgikus könyveiből, hogy mindaz, amit én hirdetek, hazugság!" Jozafát ellenállhatatlan erejének híre az egész Lengyelországot és Litvániát tulajdonképen csak 1617-ben járta be^ Tudniillik az orthodoxok Vilnában, Jozafáttal nyilvános vitatkozásba bocsátkoztak, mely a nagy és hosszantartó felkészültség ellenére is a pravoszlávok teljes vereségével ért véget. A schizmatikusok a történtek után megkettőzött szorgalommal igyekeztek Jozafátot elveszíteni. Mindenki érezte, hogy valami nagy eseménynek kell lejátszódnia, amely mellett majd a történelem sem mehet el említés nélkül. Jozafát Istenbe vetett bizalommal készült a találkozás nagy napjára, de a mindenható Isten bölcs előrelátása máskép intézkedett... Potij Hipát unitus metropolita 1615 július első napjaiban elköltözött az élők sorából. Róma a megüresedett egyházi méltóságot a kor egyik legtudósabb férfiával, Rutszkij Benjáminnál^ töltötte be. Az új metropolita, mint a Nagy Szent Bazil rend általános főnöke, már e magas kitüntetés előtt is széleskörű tevékenységet fejtett ki az unió érdekében. Rutszkij hivatalának átvétele után, tekintélyének egész súlyával oda igyekezett hatni, hogy az ukrán és fehérorosz népbe már beoltott és megfogamzott szent uniót terebélyes fává növelje. Elhatározta tehát, hogy az Apostoli Szentszék jóváhagyásával, bizonyos egyházmegyékben a visszaélések megszüntetése érdekében, néhány újítást fog bevezetni. Vallás-erkölcsi téren leginkább a polocki egyházmegye volt elhanyagolva, melynek élén az ősz Brolnickij Gedeon állott. A pravoszlá12

vok itt nagy befolyást gyakoroltak a népre és bármely pillanatban attól lehetett tartani, hogy az unitusok a szakadárságba csúsznak vissza. Az ú.i metropolita, ismerve Jozafát apostoli buzgalmát, elhatározta, hogy Brolnickij mellé segédpüspökül adja. Tervét előterjesztette Y. Pál pápának, aki mindjárt meg is erősítette. Rutszkij a pápa határozatát előbb I I I . Zsigmond lengyel királlyal is megerősíttette, csak azután tudatta Jozafáttal. Jozafátot e váratlan hír annyira elszomorította, hogy a puszta magányban akart menedéket keresni. A metropolita azonban nagyon jól ismerte az ő lángbuzgalmát, mely a lelkek üdvéért semmi fáradságot nem kiméi, e szavakkal fordult hozzá: „Az, unió abban (a polocki) egyházmegyében csaknem teljesen megsemmisült. Az egyesültek száma már elrettentően csekély, kitartásuk pedig a jóban nagyon reménytelen! Az Isten képmásai a pokol martalékai lesznek! Az Isten és az én akaratom az, hogy te elfogadd e hivatalt!" Jozafát e szavak hallatára a metropolita lábaihoz borult és zokogva így válaszolt: „ígérem, hogy az említett egyházmegyében, mint szerzetes mindaddig. míg csak erőm el nem hásy, dolgozni akarok, de püspök nem lehetek, mert az ahhoz szükséges kellékekkel nem rendelkezem. Rutszkij miután látta, hogy rábeszéléssel semmire sem megy, a szerzetesi engedelmesség figadalmának nevében megparancsolta neki, hogy fogadja el a püspöki méltóságot. Jozafátot 1617 november 12-én püspökké szentelték. Vilnai tevékenysége ezzel végetért és új, hatalmas munkatér nyilt meg előtte. Székesvárosába, Polockba csak 1618 január 9-én érkezett meg. Polock városa új főpásztorát rendkívül pompával és fénnyel fogadta. Jozafát érkezését dísz ágyúlövések dörgése, harangok zúgása, dicsénekek, kürtök harsonája jelezték. Ez a város volt az, amelyben a szent püspök oly sok éjtszakát átvirrasztott imádkozva, elmélkedve és kérve Istent, hogy nyújtson segítséget az unió megszilárdításához és az elszakadtaknak a katholikus Egyházba visszatéréséhez. Az agg Brolnickii püspök néhány hónap múlva meghalt. Ezen időtől az egyházmegye gondja egészen Jozafát vállaira szakadt. Az új püspök nem csekélv feladat előtt állott. Helyzetét súlyosbította, hogy elődjének utolsó éveiben, az egyházmegyében sok visszaélés burjánzott fel, s neki először is ezeket kellett kigyomlálnia. Legelőször is a püspöki udvarban teremtett rendet. A kényelem számára semmit sem tartott meg m;nclí>nben az egyszerűt kereste, de amellett mégis nagyon vigyázott arra is, hogy valahogy rangján alul ne cselekedjék, nehogy másoknak botránkozásra nyújtson alkalmat. Azután kifelé fordította figyelmét. A jogtalanul lefoglalt egyházi vagyont visszakövetelte Az elhanyagolt és megrongált templomokat kijavíttatta. Ahol szerét ejthette, újat emeltetett. Az Isten házának jókarban való tartásában határt nem ismert. Nagy szeretettel és odaadással foglalkozott e^vházmegvéjének szükségleteivel is. A bajok orvoslására püspökségének első évében három művet adott ki (Nagy katekizmus. Szabályok. A hit védelme.). A növendékoa^ság nianosabb k:képzésére pedig szemináriumokat állított fel, melyekbe jólképzett tanárokat helyezett. 13

Az év egyes szakaiban egyházmegyéje területén többször is rendezett papi gyűléseket Itt értesült azután papjai és hívei bajairól és szükségleteiről. Egyszermind vigasztalta és bátorította őket, hogy lankadatlan buzgósággal munkálkodjanak az Űr szőlőjében. Szavai sohasem voltak kemények, sem kegyetlenek. Az emberek annyira szerették őt, és beszédét hallgatni, hogy nem egyszer midőn prédikációi közben észrevette, hallgatóinak fáradt arcát és beszédét be akarta fejezni, az egész tömeg hangosan felkiáltott: „Kedves Atyánk! Beszélj bár egész nap, mi Téged örömmel hallgatunk!" Tökéletes önfeláldozásával annyira megnyerte a nép ragaszkodását, hogy az orthodoxok egyik erősségüket a másik után kezdték elveszteni. Egyházmegyéje arculatát mihamar megváltoztatta. Isten ügye győzedelmeskedett. Joggal mondta róla ravatalánál Rutszkij: „Ez a jó pásztor a schizmatikusoktól mondént elfoglava talált, de Isten segítségével nem egészen három év alatt fáradtságot nem ismerő munkával, emberfeletti bátorsággal és összehasonlíthatatlan ügyességgel annyira megnyerte mindenki szívét, hogy a szakadároknak alig maradt itt-ott nyoma." „Igazán megfoghatatlan", — mondja egyik életrajzírója — „hogy is volt képes egy ember ily rövid idő alatt oly sok jót tenni, holott olv kevés és silány eszköz álott rendelkezésére!" Szent Jozafát háromévi missziós munkája a polocki egyházmegye hitéletét kiemelte a hosszú tespedésből. Szinte azt lehetett hinni, hogy az egyesültek győzelme végleges. De sajnos, ez csak vihart előző szélcsend volt. Teofán jeruzsálemi pátriarka 1620-ban, a török szultán követségében Moszkvában járt. Visszajövet Kievbe, az ukránok fővárosába is betért. A schizmatikus papság kapott az alkalmon és arra kérte a pátriárkát, hogy szentelne fel minden egyes unitus püspöki székváros számára egy-egy pravoszláv püspököt. Teofán a pravoszlávok piispökjeiöltjeit sorra fölszentelte, joghatósággal ruházta föl, sőt még munkakörük területét és székhelyét) is meghatározta. Mindezt a király tudta nélkül. Az orthodoxok igyekezete ezután odairányult, hogy új főpásztoraik kinevezését a királlyal is megerősíttessék. I I I . Zsigmond lengyel király buzgó katholikus lévén, nem akart az Egyház ellen cselekedni, de ugyanekkor a schizmatikusok ellen sem léphetett fel erélyesen, mert országát ép abban az időben a török veszedelem fenyegette. Ezért kérelmükre rövidén csak ezt válaszolta: „Most a háborúról és nem a vallásról kell tárgyalnunk." Közben Rutszkij metropolita és Jozafát látván az ügy súlyos következményeit, Varsóban termettek. Épen jókor érkeztek, mert a schizmatikusok már nemcsak püspökeik elismerését, hanem az unitus püspökök eltávolítását is követelték. Rutszkij metropolita hatalmas beszédben körvonalazta a király előtt az egyesültek terhére elkövetett sérelmeket, majd pedig beszédét így fejezte be: „A schizmatikusok hetven gonosztevőt fogadtak fel ellenem és püspökeim ellen s ezek mindenüvé üldöznek bennünket. Le akarnak vetni valamennyiünket a püspöki székből, de mi Istent hívjuk tanúnkul, hogy készebbek vagvunk inkább életünket feláldozni, mint híveinket és püspöki 14

székünket elhagyni. Katholikus országban, katholikus uralkodó fennhatósága alatt, a mi életünk veszélyben forog és miért? — azért, mert katholikusok vagyunk!" A metropolita beszéde .rendkívüli hatást gyakorolt, de csak anynyit érhetett el, hogy a pravoszlávok követelőzéseikkel Varsóban felhagytak. Annál nagyobb erővel ostromolták azonban a tudatlan népet, melv a bujtogatásoknak felülve, tömegesen hagyta el az uniót. Jozafát székvárosa, Polock sem volt kivétel. Itt Szmotrickij, Jozafát ellenfele ópiumozta mesteri módon az emberi lelkeket. Köztudomású dolog, hogy az orosz nép, mint általában a keleti, mindaz iránt, ami latin, vagy a latin szertartással összefüggésben van, ellenséges érzülettel viseltetik, mert benne nemzeti eszméinek veszélyeztetőjét látja. Szmotrickij tehát azzal kezdte ámítani a népet, hogy Jozafát Varsóban megtagadta a görög szertartást, latinra ment át. A szentmisét is már latin templomiján és latinos miseruhában végzi. A pravoszláv püspök e koholmánya villámként csapott le a népre s leírhatatlan forrongásba hozta, mert ez azt jelentette, hogy Jozafát saját nemzetének árulója, a lengyeleknek pedig spionja. lett, Jozafát értesülve egyházmegyéjének válságos helyzete felől, haza sietett. S mily szomorú kép tárult elé, mikor látta, hogy az a város, mely alig pár hónappal előbb egy szívvel-lélekkel harsonázott neki, most egyszerre fellázadt törvényes pásztora ellen és feszítsdmeget ordít reá, „Halál az árulóra" - harsogta az összecsődült tömeg, - „halál a hitszegőre!" Jozafát szívét leírhatatlan fájdalom és bánat fogta el, amikor háromévi, küzdelemmelteljes, verejtékes missziós munkája eredményeit megsemmisülve látta. De a, bizalom, amely Istenhez kötötte, nem engedte lankadni, nem engedte, hogy a sikert ellenfeleinek átengedje. Valamint püspökségének kezdetén, úgy most is, mint a jó pásztor, fölkereste eltévedt híveit a városokban és falvakban, prédikált nekik, gyóntatta, vigasztalta és békítette őket, A szent püspöknek csodálatos kitartása, szelídsége és nyugalma a népre oly nagy hatással volt, hogy pár év leforgása után híveinek nagy részét visszanyerte. Egyedül Vitebszk városa nem akart sehogy sem meghódolni. 1623 október második felében környezetének tudtára adta, hogy hosszabb időre Vitebszkbe szándékozik utazni. Az időt mindenki életveszélyesnek tartotta és ezért környezete arra kérte, hogy halassza el tervét, Jozafát azonban szilárdan megmaradt elhatározása mellett. Elutazása napján, 1623 október 22—23-án, mégegyszer és utoljára, betért a polocki kathedrális templomba, megtekintette már előre készenlevő sírját, azután leborult elé, buzgón imádkozott, fölkelt és a körülállókhoz e szavakat intézte: „Ismerem a vitebszkiek összeesküvését, örvendek, hogy a biztos halálba megyek!" A jelenlévők erre sírva fakadtak és kérve-kérték, hogy maradjon Polocban. Jozafátot azonban nyája iránt táplált lángoló szeretete feltartóztatlanul Vitebszkbe vonzotta. Oda való megérkezése nagy feltűnést keltett, A schizmatikusok most már nem titkolták haragjukat Jozafát ellen. Jozafát azonban, 15

mintha semmit sem tudott volna a körülötte minden percben kitörni akaró orkánról, végezte pásztori kötelességeit. A vitebszkiek kőkemény szívét imáival, könnyeivel, jócselekedeteivel és kérésével igyekezett meglágyítani. Mikor pedig látta, hogy küzdelmes munkájának nincs semmi foganatja, elhatározta, hogy nyilvánosan fogja híveit figyelmeztetni szentségtörő cselekedetük abbahagyására. Alkalmat .erre Szent Demeter ünnepe szolgáltatott. Az ünnep jelentőségéhez híven szentbeszédének kiinduló pontjául a Szentírás következő szavait vette: „ . . . Sőt eljön az óra, hogy mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni Istennek." (Ján. X V I . 2.) A Szentírás e szavainak fejtegetése közben kitért a vitebszkiek háládatlanságára és konokságára is. „Ti vitebszkiek," — mondotta Szent Jozafát, — „tüzön-vízen halálra kerestek engem, leselkedtek utánam, a folyók mentén és a városok utcáin. De látjátok, én önként eljöttem hozzátok, hogy tudjátok meg, hogy a ti pásztorotok vagyok, és szívemben hordalak titeket... Bárcsak adná Isten, hogy értetek, a szent Unióért, Szent Péter trónjáért és az ő utódáért, a római pápáért mielőbb meghalhatnék!" Szavai azonban nem hozták a forrongókat meggondolásra. November 11-én újabb megbeszélésre jöttek össze a városházán s elhatározták, hogy másnap, vasárnap megtámadják a püspöki palotát és végeznek a püspökkel. A támadásra szóló jelt egy Illés nevü pap fogja megadni. A határozat szerint Illésnek a püspöki palota körül kellett ólálkodnia és mindenféle kellemetlenségeget okoznia, mind a püspök, mind udvari személyzetének, amiért őt majd megfogják és börtönbe vetik, ami azátn ürügy lesz a támadásra. A terv sikerült. Illés kitűnően játszotta meg szerepét. Jozafát 12-én reggel az okvetetlenkedő pap ellen csakugyan kiadta az elfogatási parancsot. Illést bebörtönözték. Amint a pravoszlávok ezt megtudták, a városházám rohantak, meghúzták a harangot, mire nagy embertömeg tódult a püspöki palota felé, megrohanta azt és Jozafát udvari személyzetét véresre verte. Jozafát ezalatt a templomban az istentiszteletet végezte. Amikor meghallotta a templom körül összegyűlt csőcselék eget-földet rázó ordítását, azonnal megparancsolta a fogoly Illés szabadon bocsátását. A zavargást azonban lecsillapítani már nem lehetett. A szent püspök a reggeli istentiszteletet befejezve, palotájába akart visszatérni. Papjai erről minden áron le akarták beszélni, mert a pravoszlávok féktelen tömege a templom és a palota közti teret zsúfolásig megtöltötte és féltek, hosry útközben valami baj történhetik Jozafáttal. Jozafát a nagy nehézségekkel mitsem törődve, nagy lelki nyugalommal, magának a tömegben utat törve, palotájába tért anélkül, hogy valaki egy ujjal is bántalmazta volna. Jozafát a palota fegyveres őrségét magához hivatta és megtiltotta nekik, hogy fegyverüket használják, majd szobájába m^nt és ott leborulva imádkozott. A palotaőrök bezárták a kapukat és hogy a csőcseléket szétzavarják, egy pár vaktöltéses lövést adtak a levegőbe. A megvadult tömeg erre nekirohant a kapuknak, betörte és a palota folyosójára tódult. A csekélyszámú őrség hiáb:; adott le lövéseket, nem ért semmit, mert észrevették, hogy fegyverük csak papírral van töltve, azért bátran rohantak előre. A folyosón csak hármm maradtak Jozafát védelmére, 16

)

de a túlerő ezeket is mihamar ártalmatlanokká tette. Az egyik a hatalmas csapások következtében eszméletlenül zuhant a püspök szobájának küszöbére. Szent Jozafát erre kinyitotta az ajtót s mikor gonosztevőket meglátta, megáldotta őket, majd ily szavakkal fordult hozzájuk: „Gyermekeim! miért kínozzátok ezeket az ártatlan embereket? Ha ellenem van valami kifogástok, ime itt vagyok!" E nemvárt szelid szavakra Jozafát gyilkosai is meghökkentek és még csak szájukat sem merték kinyitni. A tömeg már oszladozni kezdett, amikor a szomszéd szobából két ember rohant ki s az egyik egy doronggal hatalmas ütést mért Szent Jozafát fejére, a másik pedig baloldalról fejszét vágott belé. A szent püspök vértől borítva, földre rogyott. A gyilkosok azt hitték, hogy már meghalt, s újra a szolgák után néztek. A halottnak vélt püspök ekkor kissé fölemelte fejét, kezét áldásra nyújtotta s halkan suttogta: „Ó Istenem! . . . " De tovább nem folytathatta, mert valaki elkiáltotta magát: „még él" s odaugrott Jozafáthoz s közvetlen közelről két golyót lőtt a fejébe. A lövés halálos volt, Jozafát visszaadta lelkét Teremtőjének. A megvadult tömeg! azonban most már nem elégedett meg a szent vértanú halálával, hanem mint éhes farkas vetette magát áldozatára, hogy kitölthesse rajta aljas bosszúját. Húzgálta, ráncigálta, ütötte, verte, köpködte, haját, szakállás tépte, szöges, patkós csizmákkal és bakkancsokkal rugdosta. „Állj fel" ordították, „menj a szószékre, vasárnap van, most beszélj nekünk, hallgatni fogunk!" Majd meg az udvarra húzták ki a, szent testét, hol ruháitól megfosztották, durva szőringét széttépték, lábaira kötözték s úgy húzgálták végig az utcán, amíg csak a városon kívül a Dvina folyó magas partjára nem értek. Itt testére hatalmas kődarabokat kötöttek és nagy diadalordítással a folyóba dobták. Valóban csodának kell tulajdonítani, hogy a szent test esés közben, a kiálló éles kövek között is sértetlenül ért a vízbe. Azt a helyet, ahonnan Szent Jozafát testét ledobták, később kereszttel és a következő felírással jelölték meg: „Az Isten megőrizte vértanújának testét a szétroncsolástóh sértetlen tisztaságért és épen adta vissza a-partra." Amikor a test a vízbe esett, amint a boldoggáavatási okmányok bizonyítják, erős fényesség vette körül azt a helyet, ahol Szent Jozafát földi maradványa volt és a világosságban egy férfi alak járkált a vizén. A gonoszterők e látványra megijedtek és hazafutottak. Röviddel később a világosság megjelenése után oly sűrű köd ereszkedett Vitebszkre és környékére, hogy az emberek egymást nem voltak képesek fölismerni. Ez a köd hat napig, egészen a szent test partraszállításáig tartott. Amikor a vihar kissé lecsendesedett, a városi hatóság helyszíni vizsgálatot tartott és a főtetteseket elfogatta. Jutalmul 100 aranyat tűztek ki annak, aki Jozafát testét megtalálja. De hiába keresték. Végre a hatodik nap reggelén, amikor a köd oszladozni kezdett, a halászok a folyó egvik helyén kisugárzó erős világosságra lettek figyelmesek. Közelebb eveztek és a testet meg is találták. E hírre a városból nagy tömeg özönlött a folyó partjára. Két főnemes ember a testet illendően felöltöztette, azután egy nagyobb csónakba helyezték és a parton hatalmas tömegtől kísérve a várig vitték. A tempíom17

ban ráadták főpapi ruháit és kilenc napig közszemlére helyezték ki. Ezen idő alatt a templom állandóan tele volt látogatókkal. Szent Jozafát teste csodálatos módon épségben maradt. Öt napig volt a vízben s a halászok vasszigonnyal keresték, mégsem látszott rajta más seb, mint amelyet a gyilkosok okoztak. Sőt az arca is teljesen megszépült. Szemei zárva voltak, mint az alvó emberé, ajkai pirosak, mintha csak beszélni akarna, arckifejezése szelíd, jóságos és vonzó. A fején tátongó nagy seb nyitva állott és még mindig friss1 vér szivárgott belőle. A test egyéb részein csak az ütések nyomai látszottak meg. Az egész test hajlékony maradt, mint az élő emberé. Közben a gyilkosság híre Polockba is eljutott. A polockiak követséget küldtek Vitebszkbe, hogy elszállítsák onnan a szent vértanú testét, mert hiszen maga Szent Jozafát is úgy akarta, hogy földi maradványai Polockban helyeztessenek örök nyugalomra. Két héttel gyilkosság után el is vitték a polockiak. Nagyon megható volt a vitebszkiek búcsúzása. Valamennyien igyekeztek mégegyszer és utoljára ujjaikkal érinteni a szent koporsót. Jozafát testét csónakba tették és a Dvina folyón Polock felé szállították. Útközben a nép a városokból és falvakból mind a folyóhoz tódult, hogy szent főpásztoruknak megadják a végtisztességet. A tiszteletadásban a polockiak sem maradtak hátra. Minden rangú és rendű ember kiment a fogadtatására s még a folyó parton fölnyitották a koporsót, hogy lássák a csodát, amelyről már oly sokat hallottak. És amint a szent mosolygó arcát meglátták, mindnyájan térdre hullottak és kérték Jozafátot, hogy maradjon továbbra is atyjuk, pásztoruk és közbenjárójuk Istennél. A temetés a sok fölmerülő nehézségek következtében csak 1625 január 16-án történhetett meg. Elképzelhető, hogy a temetés mind az egyházi, mind a világi részről a legnagyobb pompával ment végbe. A temetésen jelenvolt Rutszkij metropolita és még más két püspök, 112 görög szertartású katholikus pap. Aki látta a menetet, azt gondolta, hogy királykoronázás és nem temetés az. A püspökök, és úgy a görög, mint a latinszertartású papság fekete helyett bíborvörös ornátust öltött, a vértanúság színét. Ezzel is mintegy kifejezésre juttatták meggyőződésüket Jozafát életszentségéről. A katonaság szinte vörösbe öltözve kisérte a koporsót és amikor a székesegyházhoz értek, háromszori diszlövéssel köszöntötte. A hálaadó szentmisét maga a metropolita végezte. A temetés napja a dicsőség ünnepe volt úgy Szent Jozafátra, mint az egyesült, katholikus E—házra] egyaránt, amelyért élt, küzdött, szenvedett, fáradozott és végül életét adta. Jozafát a föld halottja lett. A schizmatikus papság nagy része örvendett is ennek. Az unitusok közül pedig a kishitűek kétségbe estek afelett, hogy elvesztették legnagyobb és legerősebb harcosukat és azt hitték, hogy munkája meg fog semmisülni. De félelmük és rettegésük alaptalan volt, mert az Egyház egységének ügye isteni ügy s mint ilyennek, diadalmaskodnia kell minden földi akadályon. Az isteni Üdvözítő szavai most is beteljesedtek: „Bizony, bizony mondom nektek, hacsak a földbe esett gabonaszem el nem hal; egymaga marad, ha pedig elhal, sok termést hoz." (Ján. 12. 24—25.) A gabonaszem a 18

földbe esett, elhalt és százszoros gyümölcsöt hozott. Szent Jozafát nemcsak életében, hanem halála után is a schizmatikusok Sámsona maradt. Amit az ószövetségi Szentírás beszél el Sámson halálával kapcsolatban, ugyanazt bátran elmondhatjuk Szent Jozafát haláláról is. Sámson sokkal több embert ölt meg halálakor, mint életében. Szent Jozafát is halála után sokkal több pravoszlávot térített az unióra, mint életében tüzes beszédeivel. Az első visszatértek között találjuk Jozafát legnagyobb és legmakacsabb ellenfeleit is. Az első Chodiga János polocki városi tanácsos volt. Életében ki nem állhatta. Szent Jozafátot, rá sem tudott nézni. Ha Jozafát szentbeszédet tartott, kiment a templomból, csakhogy ne hallja a „lélekgvilkos" beszédét. A kíváncsiság hajtotta Vitebszkbe is, amikor Szent Jozafát holttestét keresték. A megtalálás után olyan hatást tett reá a Szent teste, hogy rögtön megtért, Szent Jozafát nem maradt adós Chodigának, megjutalmazta őt még pedig azzal, hogy kimentette egy halálos veszedelemből. De gyilkosait sem hagyta jutalom nélkül a szent vértanú. A metropolita a vérengzés után a történtekről értesítette a pápát, a királyhoz pedig igazságszolgáltatásért írt föl. A királyt egyes megfizetett tanácsosai le akarták beszélni az ügy rögtöni kivizsgálásáról. De, szerencsére, a pápa és a nuncius, Lanzeolotti egyidejűleg szintén ezzel a kéréssel fordultak a királyhoz. Közben, mert Szapiha kancellár is sürgette az eljárást, a király kinevezte a vizsgáló biztost, melynek élére Szapiha kancellárt állította. Szapiha az ügyben vasszigorral járt el, mert nemcsak meg akarta büntetni a gyilkosokat, hanem el is rémíteni a népet, hogy máskor hasonló erőszakosságtól tartózkodjék. Az elfogott bűnösök száma 93 volt. Közülök 19-et halálra ítéltek, 74-et pedig száműztek és minden vagyonuktól megfosztottak. Érdekes a gyilkosok vallomása, őszintén bevallottak mindent és tanúságot tettek Szent Jozafát önzetlenségéről és szent életéről. „AmiKi>r a megboldogult érsek 1618-ban trónra lépett" — mondták a gyilkosok, — „mi elfogadtuk, mint törvényes főpásztorunkat. Láttuk, hogy szent és a jó életre buzdít, hogy egyházunk minden szertartását pontosan betartja és a szentatyák a zsinatok határozatai szerint kormányoz, szerettük őt és tiszteltük, megcsodáltuk szelidségét. így tartott ez három évig, ameddig az Isten meg nem engedte, hogy az ördög Szmotrickij Meletiust küldje nyakunkra, aki fellázított bennünket." Mindent beismertek, Szent Jozafát ellen nem hoztak fel semmit. Beismerésök alapján a királyi bíróság a várost is megbüntette. Vitebszk megszűnt szabad királyi város lenni, elvesztett minden kiváltságot, melyekkel eddig rendelkezett. A városházát, ahol a bujtogató gyűlések voltak, le kellett rombolni, a harangokat, amelyekét a gyilkosok jeladására meghúztak, nem volt szabad többé használni, hanem össze kellett szedni és belőlük egy nagy harangot önteni és azt abba a templomba elhelyezni, ahol a gyilkosság végbement, ű j harangokat hozatni pedig csak az űj püspök engedélyével lehetett, A királyi bíróság ítéletét nyomban végre is hajtották. A halálra ítéltek, egyet kivéve, mind megtértek s Istennel kibékülve nyújtották fejüket a hóhér bárdja alá. 19

Szent Jozafát legnagyobb győzelme mégis Szmotrickij Meletiusz megtérése volt. Tulajdonképpen ez az egy ember volt mindennek az oka. Szmotrickij, amikor Szent Jozafát haláláról és a gyilkosok szigorú megbüntetéséről értesült, nagyon megijedt, hogy őt is utoléri az igazságszolgáltatás keze. Elmenekült tehát hazájából és a schizmatikus Keletet akarta tanulmányozni. E tanulmányútját, hitében való megerősödésére akarta fölhasználni. De nagyon csalódott! Konstantinápoly és Jeruzsálem nem adták meg neki azt, amit oly nagyon keresett. Az elsőnek pátriárkája, Lukárisz nyiltan a lutheránizmust terjesztette, az utóbbiban pedig az erkölcsök teljesen aláhanyatlottak. Most már komolyan gondolkozni kezdett és csakhamar belátta, hogy az ukrán-orosz egyháznak csak Szent Péter trónjánál lehet jövője, „ahol nincs Péter, ott nincs Krisztus igaz Egyháza." Hazájába viszszatérve, jóvá akarta tenni a kárt, amit irataival és életével okozott, azért kérte a dermáni archimandriát, amely ép akkor üresedésben volt. Rutszkij hajlandó volt neki adni, de csak azzal a föltétellel, ha a schizmát megtagadja. Szmotrickij erre hajlandónak mutatkozott és 1627 február 23-án Rutszkij kezébe letette az esküt és töredelmes gvónást végzett. Majd levelet írt V I I I . Orbán pápához, amelyben mély alázattal kér bűneiért bocsánatot és a katholikus Egyházba való fölvételét. V I I I . Orbán atyai szeretettel megbocsátott neki és fölvette az Egyház kebelébe. Egyelőre titokban tartották megtérését, azt hitték, hogy így többet tudnak tenni az Egyház javára. Dermánban hozzáült a munkához és megírta nagyhírű munkáját, melynek címe: „Keleti utazásom apológiája". Mesteri módon festi benne a schizmatikus kelet szomorú állapotát, válaszol a vitás kérdésekre, megcáfolja előbbi iratait íi felszólítja a pravoszlávokat, hogy térjenek vissza a katholikus Egyházba. Könyvét jóváhagyás végett a schizmatikus metropolitához. Boreckijhez terjesztette be. Közben a metropolita Kievbe zsinatot hivott össze, amelyre Szmotrickij is meghívást kapott. Szmotrickij örömmel engedett a meghívásnak, mert azt hitte, hogv könnyű szerrel sikerül keresztülvinni az egyesülést. De nagyon csalódott! Amint könyvét elolvasták, azonnal neki támadtak, hogy tagadja meg katholikus hitét; Szmotrickij megijedt a haláltól és félelmében aláírta a tagadást. Alig került ki azonban kezeik közül, Lembergbe utazott^ s ott megírta „Protestatio"-ját. Könyvében kifejezésre juttat ja bánatát afelett, hogy oly gyönge volt s újra megvallja hitét, a bukásért egész életén át vezekelni akar. Rutszkij visszafogadta a dermáni archimandriába s mivel már nem volt képes lelkipásztorkodással foglalkozni, saját lelki megszentelésére fordította minden idejét. Halála előtt általános gyónást végzett s így Istennel kibékülve távozott e világból. Mily kedves volt Isten előtt Szent Jozafát élete és halála, megmutatta azzal a sok csodával, melyek rögtön halála után történtek az ő közbenjárására. Nagyon találóan jegyzi meg egyik életírója, hogy külön könyvben kellene megírni azokat a csodákat, amalyek az ő közbenjárása által történtek. Halálától (1623 november 12— 1637-ig 84 csodát jegyeztek föl, amelyeket szemtanuk, eskü és hiteles 20

^okmányok bizonyítanak. Szent Jozafát mindenkin segített, aki csak közbenjárását kérte. Sírja a kegyelmek forrásává vált és hiressé lett az egész Ukrajnában, Litvániában és Lengyelországban. A sok csoda és imameghallgatás, mely Szent Jozafát nevéhez fűződött, arra indították Zsigmond királyt, hogy a latin és a görög püspöki karral s összes alattvalóival egyetemben V I I I . Orbán pápától Jozafát boldoggá való avatását kérje. Merésznek tűnik föl ez, ha rágondolunk, hogy épen V I I I . Orbán pápa bocsátott ki egy olyan rendelkezést, melynek értelmében senkinek boldoggá vagy szenté avatási perét nem lehet megkezdeni, míg ötven év el nem telt halála után. A pápa ez alkalommal mésris kivételt tett. Már 1625-ben bizottságot rendelt az ügy megvizsgálására. A bizottság különféle akadályok miatt csak három év múlva láthatott munkájához. De csak 116 személyt hallgatott ki, bár óriási tömeg tolongott, zsidók, schizmatikusok, protestánsok, akik szintén tanúságot akartak tenni Jozafát szentsége mellett. A tanúvallomások után a templomba mentek és fölnyitoták a koporsót. A ruha porrá vált, de a test még mindig teljesen ép volt, mintha élt volna. A városban csakhamar elterjedt a hír. A nép a templomba jött és kérte, hogy tegyék ki köztiszteletre Jozafátot. Új ruhába öltöztették és a templom közepén püspöki trónszékre ültették. Tiskevics György vilnai segédpüspök fölemelte Jozafát jobb kezét és a népet megáldotta vele. A jelenlevőkön erős meghatódottság vett erőt, sírtak, Szent Jozafát pedig mintha csak velők érzett volna, veríték ütött ki rajta s szemeiből könnycseppek hullottak. Könnyeit fölfogták és izzadtságát letörölték, majd pedig e ruhadarabokat a nép között ereklyeként kiosztották, amelyek újabb csodák forrásaivá lettek. Szent Jozafát testét ezután ú j koporsóba tették és visszahelyezték a sírba, melyet hivatalosan le is pecsételtek. A boldoggá avatási ügy nagyon lassan haladt előre. 1633-ban Rutszkij Rómába küldte Korszakot, Halics püspökét, hogy meggyorsítsa az elintézést. A Rota jóváhagyta a bizottság határozatait, de a szertartások kongregációja elvetette. Korszak erre a pápáhaz fordult. A pápa meghallgatta kérését és új bizottságot rendelt ki. A második bizottságot is különféle akadályok hátráltatták munkájában s csak 1637-ben kezdhette meg működését rendszeresen, amikor Rutszkij már nem élt. Nem részesülhetett abban az örömben, hogy jó barátját és segítőtársát az oltáron tisztelhesse. A második bizottságnak különösen meg kellett vizsgálni Jozafát vértanuságának az okát. Tudniillik időközben a schizmatikusok azt a hírt kezdték terjeszteni, hogy Jozafát szigorúan bánt velők és azért ölték meg. A tanúk ellenben, akárkit is hallgattak ki, úgy a schzmatikusok. mint a katholikusok egyhangúlag azt vallották, hogv Jozafátot av. Egyházhoz és a .-zent uuióhoz való ragaszkodásáért ölték meg. Rutszkij utóda sietett Rómába vinni a bizottság jelentését. A boldoggá avatást azonban ő sem érhette meg. Rómában halt meg, mielőtt befejeződött volna a boldoggá avatási pör. 1643 május 16-án 21

végre megjelent a pápai breve, amely Jozafátot a boldogok közé sorolja s megengedi az egész metropoliában (in provincia ecclesias tica) nyilvános tiszteletét. Ünnepéül november 12-én, vértanúságának napját jelölte meg. A lembergi zsinat (1896) a november 12-ét követő vasárnapra tette át az ünnepet Azóta így ünnepli Galieia mind a. három egyházmegyéje, Kivátelt csak azon helyek templomai képeznek, amelyeknek Szent Jozafát a védőszentjük. Ezzel ellentétben a vilnai latin szertartású egyházmegye november 14-én ünnepli éspedig: „In Eccl. Cathedr. cantatur Missa sollemnis cum Glória Credo, finita Missae fit processio cum Reliquis S. Jozaphat" —* Nagy volt az öröm az ukrán-orosz egyesült egyházban. Nagy fénnyel ás pompával ülték meg az első ünnepet. A boldoggá avatás után nemcsak Jozafát tisztelete, hanem az imameghalgatások éíj a csodák száma is tekintélyesen megnövekedett. Jozafát boldoggá avatása után Lengyelországra s vele együtt Sz. Jozafát ereklyéére is nehéz idők következtek. Az unitusok a Szent ereklyéit nemegyszer rejtegetni voltak kénytelenek, hol a svéd, hol pedig az orosz betörések veszedelmei elől. Ez a hányatott állapot a Szent földi maradványaival kapcsolatban 1627-től 1705-ig tartott. Ekkor Radivil Károly litván kancellár bilai várkápolnájában helyezte el és itt nyugodtak egészen a legutóbbi időkig. A polockiak mindent elkövettek, hogy Szent Jozafát ereklyéit visszakapják, de mivel a helyzeten változtatni nem lehetett, kénytelenek volta belenyugodni. Bila lett ettől kezdve az ukrán-orosz egyesülteknek úgyszólván lelki életük központja. Nagy tömegben zarándokoltak ide a hívek, hogy kikérjék neház helyzetükben Jozafát segítségét. Az oroszok (muszkák) nem szívesen látták ezt s minden áron alkalmat kerestek, hogy halálos csapást mérjenek az egyesültekre és Szent Jozafát tiszteletére. Az alkalom meg is jött. A lengyel fölkelők, hogy megnyerjék tervüknek az ukrán-oroszokat is, védőszentjükül Jozafátot választották. Az oroszok a lengyel fölkelést leverték, Jozafát tiszteletét pedig betiltották, Bilában a templomot bezárták s ahol csak szerét tehették, üldözték az unitusokat. Ártatlan emberek kivégzése napirenden volt, a híveket megfosztották papjaiktól és szuronyok őrizete mellett kényszerítették a pravoszláv templomok látogatására. Rengeteg papot legyilkoltak, Szibériába száműzték, vagy kitiltották az országból. Az egyesültek jaja és zokogása elhatottak egészen Szent Péter trónjáig. I X . Pius pápa vigasztalni akarta a szegény üldözötteket s azt adott nekik, amit tudott. Jozafát szentéavatási kérelmezőjévé Dubróvszkijt és Kosztieri Mihály bazilita szerzeteseket jelölte ki. A pápa a szentéavatási per megkezdésére összehívta. 1865 január 8-án a szertartások kongregációját. A kongregáció minden késedelem nélkül hajlandónak mutatkozott Jozafátot a szentek sorába iktatni. Nagy lett erre a zavar a schizmatikusok táborában. Maga a cár fordult a pápához, hogy őrizkedjék Jozafát szentéavatásától, mert nem érdemli meg,: mivel 22

a provaszlávokat úton-útfélen üldözte. De úgy a cár, mint a schizmatikusok részéről jövő ellenállás hiábavalónak bizonyult és csak arra volt jó, hogy az ügy hamarabbi befejezést nyerjen. 1865 május 2-án I X . Pius pápa a görög kollégium Szent Athanáz templomába ment, fölolvasta a szentéavatási határozatot és az ünnepélyes szentényilvánítás napját 1867 június 29-ére jelölte ki. A pápa azért határozta ezt így, mert e napra kellett összejönniök a világ minden részéről a püspököknek a vatikáni zsinat megnyitására. A Szentatya az ünnepség fényét ezzel is emelni akarta és az egész világ katholikusainak figyelmét fölhívni arra, hogy vegyen tudomást arról a görögkatholikus püspökről, ki hitéért és Krisztus földi helytartójának trónjáért kész volt örömmel életét is föláldozni. A schizmatikusok, miután nem sikerült Jozafát oltárra való emelését megakadályozni, most már azon spekuláltak, hogy a csorbát valahogyan mégis kiköszörüljék. A terv megvalósításában tekintélyes része volt Livcsáknak, Bila. pravoszláv paróchusának, aki azelőtt unitus pap volt. Livcsák úgy határozta el az orosz tisztekkel, hogy Jozafát testét a templom főoltára alatti sírboltból a pincébe dobatják. De hogy a nép lázadását elkerüljék, a várost megtöltötték katonasággal. Majd mestereket hivattak és kibontották a sírt. Egy hitehagyott pap kihúzta a koporsót és a katonák segítségével az előre megállapított helyre vitték át. így bosszulta meg magát Moszkva Jozafát szentté avatásáért, E pincében érte Szent Jozafát ereklyéjét a világháború. 1915-ben, amikor a németek Bilát elfoglalták, Denicsuk Pál bazilita atya érdeklődni kezdett Szent Jozafát ereklyéje felől. Hosszú és fáradságos munka után végre sikerült megtalálnia a már elveszettnek hitt drága kincset. A háborús viszonyok nem engedték meg, hogy Szent Jozafát ereklyéi sokáig maradhassanak Bilában. Még ezévben (1915) Bécsbe szállították s ott a Szent Borbála templomban helyezték nyugalomra. A baziliták kérelmére Róma 1917-ben megengedte az ereklyék hitelesítését. A hitelesítő bizottság élén Septickij András gróf, lemDergi metropolita állott. A történetírók arról panaszkodnak, hogy nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy Szent Jozafátról ideális, szép képet alkothassunk magunknak. De mi erre bátran válaszolhatunk azzal, hogy ami biztosat tudunk, az teljesen elegendő ahhoz, hogy példaképünk legyen uniós munkánkban és lelki életünkben. Legyünk büszkék rá, hogy e magasztos munkánkban őt nevezhetjük vezérünknek és közbenjárónknak Istennél, mert oly áldozatra készség csak a valaha élt nagy lelkekben volt, akik föláldozták életöket a hit, az érzelem, az eszmék oltárán, kik ingadozás, számítás nélkül haladtak a nagy cél felé, megvetve mindazt, amit mások oly fontosnak tartanak e világon. Ez a csodálatos lelkesülés az Isten ügyéért Szent Jozafát életének ép oly misztériuma, mint amilyen misztérium az ő kifogyhatatlan szeretete és mindig égő szíve az eltévelvedettekéri Nekünk pedig, kik az ő lelki gyermekei vagyunk, nem elég őt csodálnunk, magasztalnunk, hanem reá is kell tekintenünk és értök küzdenünk, áldoznunk még saját életünk árán is. 28

Szent Jozafát eszméit minden katholikusnak, de elsősorban nekünk görög szertartású katholikusoknak kell mélyen szívünkbe vésnünk, mert hiszen ártatlan vérével szentelte meg azokat. És ha ezt részünkről teljesítettük, akkor nyugodtak lehetünk, hogy az édes Üdvözítő halála előtt mondott imája: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, kiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint m i . . — teljesülni fog.

* Római katolikus Kis Katekizmus függelékksel a görög katolikusok számára. G-alánta, 1936. A SZent Ágoston Társulat kiadása. Ára 6 Kc. Nagyjából az esztergomi katekizmus szerint szerkesztett, igen ügyes tankönyv s mintájánál tökéletesebb. Kérdései precizebbek, feleletei olyan nyelven. vannak írva, melyet a gyermek könynyen megért és fölmenti a hitoktatót attól, hogy szómagyarázatokkal kelljen a drága időt fecsérelni. A 113 oldalból álló s 365 kérdést tartalmazó katekizmushoz 20 oldalas, 51 kérdést tartalmazó függelék van csatolva a. görögkatholikusok számára, mely a napi imákat, gvónási és áldozási imákat tartalmazza, oktatást ad a keleti és nyugati szer-tartások egymásközt való viszonyáról, (valóságos kis uniós propaganda!) ismerte-

ti ünnepeinket, bőjtjeinket, kiterjeszkedik a Julián- és Gergely-naptár szerint való ünneplésre, ismerteti a szentségek kiszolgáltatásánál mutatkozó 'különbségeket, érinti a papi nősülés privilégiumát, a vegyes szertartásuak házasságát. Néhány egészen kis stiláris hibától eltekintve — melyek egy második kiadásban könnyen kiigazíthatók lesznek — a hitoktatás céljainak teljes mértékben megfelelő, lelkiismeretes munka. A római kath. részt, helyesebben a katekizmus törzsét Kőhegyi József dr. pozsonyi plébános vezetése mellett a Sz. Ágoston Társulat hittankönyv bizottsága alkotta meg. A gör. kath. rés« — melyet a munkácsi e. m. főhatósága approbált — Újhelyi Mihály, Mihalovies Antal és Szklár Jenő gör. kath. lelkészek műve.

KRÓNIKA f M I K L Ó S Y ISTVÁN 1857—'1937.

Múlt évfolyamunk utolsó száma szétküldésre készen állott, mikor Miklósy Istvánnak, a hajdudorogi egyházmegye első főpásztorának halálhíre hozzánk megérkezett. A gör. kath. sajtó és, a napilapok nekrologjai már elmondták róla mindazt, ami egyéni és főpásztori életét jellemezte. Ha felőle szólunk, legfeljebb ismétlésekbe bocsátkozhatunk. Mégsem haladhatunk el halála mellett említés nélkül. S6t talán azt mondhatjuk, hogy mennél távolabbra jutunk attól az időtől, melyet püspöki működésének kezdete és vége határjeleznek, annál tisztábban áll előttünk alakja, mely immár egybeszövődött a gör. kath. magyarság történetével. Tipikusan ruthén vidék (Zemplénrákóc) szülötte volt s Ungvár neveltje. Ha ezt az előzményt összevetjük életének s főleg főpásztori tényeinek mozzanataival, főleg, ha azt is figyelemre méltatjuk, hogy annak a ruthén vidéknek is szinte legalsóbb néprétegéből emelkedett föl arra a polcra, melyet a görögkatholi'iius magyar püspöki trón jelzett, lehetetlen fejére nem olvasni a nemzetgyalázás és árulás vádját mindazoknak, akik a magyar görögkatholikusság egyik legértékesebb 6 magyar nemzeti szempontból mindenekfölött becses sajátságát: az igazi magyar érzést és faji közösséget elvitatni akarják. Rákóc népe, Ungvár papsága Rékóezi „gens fidelissimá"-jának, Bocskav hajduinaila, a Taraszovics püspök mellett síkra szálló görög szertartású kunságnak keveredéséből állott elő s mint ilyen, a ráerőszakolt idegenség leple alatt is megmaradt a görögkatholilyjs kazarság, Gyula és Ajtony népe jogutódjának s e tulajdonsága épen a csúcsra helyezett világítóban: Miklósy István püspökben, ebben az izig-vérig magyar főpapban csúcsosodott ki, aki mártiriumra is kész magyarságában hű társa maradt a székhelyéről menekülni foényszerült Nóvák Istvánnak és a jogtipró módon, saját hazája földjén is a száműzetés, kenyerét evő Papp Antal érseknek. Mint püspök veszélyes és exponált őrállást kapott. Nemcs)ak azért, mert heterogén nevelésű és szellemű papokat és híveket kellett kormányoznia, hanem azért is, mert püspöki tevékenységétől Róma az ősi1 tradíciók oltalmát, a magyar görögkatholikusság viszont évszázados vágyainak teljes betöltését várta. Csodát persze nem tehetett. Észázados tradícióikat megdönteni s a ledöntött ősi bazilika helyébe olyan újat építeni, mely egyúttal az ősi szépségeket is átmentse, akkor sem lehetett volna, ha uralkodásának közel negyedszázados időtartamát nem világháború, forradalom, kommün, országesonkítás, pénzleromlás és egyéb államgazdasági és szociális nyomorúságok foglalták volna el. Hogy elgondolásait mindenki átértette, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Csonkamagyarország 153 gör. kath. papja közül 123 volt ott a temetésén, hogy még egyszer megadja az érdemlett tiszteletet a nagy főpásztoruak s elmondja ••«zSvből jövő fohásszal: Legyen örök emléke és boldog nyugalma! *

25

Miklósy István hajdudorogi püspök 1857. aug. 22-én Zemplénrákóc községben született, mely most a csehek fcezeben van. Középiskoláit Ungvárott a kir. kath. Drugeth gimnáziumban, a hittudományi főiskolát Ungvárott és Budapesten végezte. Tanulmányainak végeztével Pásztélvi Kovács János püspök egyhp.zm. fogalmazóvá nevezte ki s rábízta az ungvárig. kath. tanítóképzőben a mathematika és fizika tanítását, valamint a papi árvák tápintézetének igazgatását, 1884-ben áldozópappá szentelte, 1888-ban pedig titkárává nevezte ki. Két év múlva X I I I . Leó pápa tb. káplánjává, püspöke pedig szentszéki tanácsosává nevezte ki. 1894-ben sátoraljaújhelyi lelkész és esperes lett s mint ilyen kapta meg közéleti érdemeinek elismeréséül a Ferenc József rend lovagkeresztjét. 1907-ben zempléni főesperes, 1913-fcan pedig — Papp Antal apostoli kormányzó kezéből, Őszentsége X. Pius akarata szerint, átvette az 1912ben alapított hajdudorogi egyházmegye kormányzását. A püspöki ordót 1913 okt. 5-én hajdudorogon, Drohobeczky Gyula körösi püspök kézföltétele által nyerte el. Szélihelyéül az egyházkormányzati szempontból akkor legcélszerűbbnek látszott Debrecent választotta, hol a románok pokolgépes merénylettel törtek életére. A merénylet! után székhelyét Nyíregyházára tette át, hová a város 5Ó0 tagú küldöttsége hívta meg. Ez már a világháború vérzivatarjában, 1914 szept. 23-án történt.

Még debreceni resideálása alatt megszervezte az egyházmgeye szentszékét 24 taggal, a hat tagú székeskáptaíant, majd már Nyíregyházán a főesperesi stallumokat. Püspöksége^ alatt alakult meg a papi nyugdíjintézet és özvegyi gyámpénztár, valamint a Magyar Görögkatholikusok Országos Szövetsége (MAGOSz), mely az 1922—26. években — míg központja Máriapócs volt — szép nekilendülést adott a hazai gör. kath. életnek. Nyíregyházán a székesegyház megbővítésére telket szerzett, Görömböly-Tapolcán a papi üdülőház céljaira alkalmas Aikropoliszt építette föl. Jövő tavasszal készült megülni püspökké történt kineveztetésének 25 éves jubileumát, melyet gazdag alapítványokkal kívánt volna emlékezetessé tenni. Isten másként határozott felőle. Egészen váratlanul, végrendelet hátrahagyása nélkül hunyt el a mult 1937. év október 29-én. Jelentős készpénzhagyatékának így csak egyharmada fogja a magyar görögfkatholikusság céljait szolgálni, a többi részint a magyar vallás és tanulmányalapnak, kisebb részben rokonságának jut. Temetését a székeskáptalan tagjai által concelebrált szent liturgia után, november 1-én Papp Antal érseek, miskolci ap. kormányzó úr végezte. Temetésén képviselve volt a testvérszertartású klérus, a munkáesi egyházmegye, a miskolci ap. kormányzóság, a kormány és az összes területi hatóságok. Emiékét őrizni fogja az utókor kegyelete.

— AZ „EGY, SZENT EGYHÁZ ÜNN E P E " címen ezidén is megünneplik Bécsben a különböző ritusú Egyház egysége ünnepét. Most épen az Egy háj: egységéért világszerte január 2-ik felében fölajánlani szokott imahetet választották ki az ünnenség idejéül. A gazdag programm egyik száma főszerkesztőnk előadása lesz, melyet azonban nem személyesen fog elmondani, hanem — elfoglaltsága miatt személyesen Bécsbe nem utazhatván — megbízott által fog felolvastatni. A 10 napon át

(jan. 15—25.) tartó ünnepség keretében lesz római, jeruzsálemi kármelita, domonkosrendü, cisztercita és ambrózián, továbbá görög-ukrán mise vízszentelfesel (jan. 18.), görög, orosz és örmény sz. liturgia, paraklisz, többféle nyelvű és ritusú vecsernye s végül az összes rítusok részvételével szentségi körmenet. Az ünnepélyes istentiszteletek helye a Szent István dóm lesz, melynek főoltárán az első máriapócsi kegyképet őrzik.

26

— PAPSZENTELÉS. Papp Antal érsek dec. 5-én házi kápolnájában áldozópapokká szentelte Gyulai Jenő és Mincsik Pál tanulmányvégzett papnövendékeket. Az előbbit Mucsonyba segédlelkésszé, az utóbbit Selyebre helyi lelkésszé nevezte ki. — MEGJELENT AZ ÚJ GÓR. KATH. SZERTARTÁSTAN. Az évtizedek óta kedvelt és elismert Melles— Szémán-féle középiskolai szertartástan, szerkesztőnk átdolgozásában, sok becses adattal és liturgiatörténeti részlettel is megbővítve, régi terjedelmét több, mint másfélszeresen meghaladó kötetként jelent meg a Szent István Társulat kiadásában. A mű jelen formájában úgyszólván teljes ismeretét nyújtja a görög szertartásnak. A Szent István Társulat gazdag illusztrációs anyagot bocsátott a szerzők rendelkezésére, ami a megértést könnyűvé és világossá teszi azok számára is, kik a görög egyház szertartásait eddig nem iemerték. Unionisztikus szempontból is nagy értékű a mű, mert kifelé és befelé egyaránt dokumentálja, hogy a gör. kath. egyház úgy a hit épségét, mint a szertartások minden lényeges ősi vonását gondosan őrzi. Megrendelhető a Sz. István Társulatnál (Budapest, VIII., Szentkirályi-u. 28.). A 227 oktáv oldalas könvv éra mindössze 3.80 pengő. — AZ APOSTOLI SZENTSZÉK ÉS LENGYELORSZÁG KÖZÖTT megbeszélések folynak az unió érdekében. Lengyelország a világháború után egy olyan területhez is jutott, melynek lakossága a lengyel állam harmadik földarabolása előtt a Szentszékkel egységben volt. De a cárizmus puskatussal és szuronnyal mindent hamar tönkretett. Húsaévi fáradságos uniós munka után itt ismét virágzó élet kezdődött. Most Lortesi, a varsói pápai követ Lengyelország miniszterével tárgyalásba bocsátkozott, hogy eltávolítsák azokat a nehézségeket, amelyek az unió ügvét eddig akadályozták és nagyobb lehetőséget biztosítsanak az unió további sikerének. — ADATPÓTLÁS. Akik „Eucharisztia-Unió" c. kis könyvemet olvasták, annak 42. oldalán találták az asszumpcionisták kadiköy-i uniós munkájára vonatkozó adatot, amelyet a legújabb tudósítás alapján a következőkben kell pótolnom. Az asszumpcionista atyák, az új török nacionális irány erősbödése folytán kénytelenek voltak Kadiköy-t elhagyni és Romániába, Bukarestbe költőitek', amennyiben Törökországban nemcsak a missziós, de a hosszú éveken

át folytatott bizánci történelmi, tisztán tudományos munka is lehetetlenné vált számukra. A negyedévenként megjelenő „Echos d' Orient" és a ,,L' Unité de l'Église" című folyóiratuk szerkesztőségét is magukkal vitték Romániába, de nyomni Párisban fogják a Maison de la Bauve Prssee-nél (A jó sajtó háza, 5. rue Bayard, Paris 8.). (A szerkesztőség címe: Bucuresti, I I I . Strada Chrístian Teli, 18 bis.) Dr, Szántay-Szémán István. — EGY ANGOL ÉRSEK A KELETI SZERTARTÁSRÓL. A liverpooli érsek nemrégen nagy beszédet mondott a katholikus egyház szertartásairól és helytelennek mondotta azt a széles körben élő felfogást, amely a katholikus egyházat a latin rítussal azonosítja, mert a latin rítus túlsúlyú ugyan a kath. egyházban, de a hívek; milliói követnek más szertartást. Azonkívül sok millió elszakadt keresztény követi a többi szertartásokat. Kiemelte a görög-bizánci szertartás szépségeit s azt a tényt, hogy Szentséges Atyánk igen sokat tesz ai különböző rítusok között észlelhető megnem értés kiküszöbölésére s az egész világ katholikusaitól az egység és szeretet ápolását kívánja. — A BAZILITA HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA Lawrówban november 28án szépen sikerült ünnepélyt rendezett V. Rutszkij metropolita emlékére. Az unió harcosáról P. Kohuthi Márkiján O. S. B. M. VI. éves theologus „A hivatás embere" címen tartott előadást. — A LENGYELORSZÁGI PRAVOSZLÁVOK PÁTRIÁRCHÁT AKARNAK. A „Nowa Zorja" (Uj csillag) clembergi lap december 16-i száma írja, higy a lengyelországi orthodoxok, kik az 1922-ben, a pravoszláv autokephal egyház létrejöttekor metropolitátkaptak, most azon fáradoznak, ho»v a metropolitai széket pátriárchátusi rangra emeljék. — A BAZILITÁK ÜNNEPE. Az Ungváron megjelenő „Blahovisztnik" c. hitbuzgalmi folyóirat decemberben jubileumi számot adott ki az ottani Bazilita-internátus fennállásának negyedszázados fordulójára. A Kárpátaljai ruténség vallásos nevelése szempontjából tényleg nagyjelentőségű ez az internátus, amelynek alapkövét 1911ben még b. e. Firczák Gyula nagynevű munkácsi püspök áldotta meg. A jubileumi szám képei között a püspök képén kívül közli Maxim Athanáz baziíita atyának, az intézet első igazgatójának képét is, aki Máriapócson is em-

27

lékezetessé tette főnöki munkásságát. A nagyszabású és teljesen modernül berendezett háromemeletes épület akkor nemcsak Ungvárnak, de az egész Kárpátaljának legnagyobb épülete volt. Ma is 100 növendéken felül vannak bennlakói s egy részében a baziliták által alapított ungvári katholikusi gimnázium van elhelyezve. — U J ITALO—GÖRÖG PÜSPÖKSÉG. Olaszország görögkatholikusai eddig az egyetlen lungTÓi ÍCalabna) püspökségnek voltak alárendelve. Az Apostoli Szentszék most ui püspökséget állított számukra Szicilia szigetén Piana de' Greci székhellveL Az úi egyházmegye első püspökévé Őszentsége Perméi aro Józsefet, a palermói olasz-albán szeminárium tudós rektorát nevezte ki. — SZATMÁROTT a eörö^katholikus románok országos szövetségének, az ACrRU-nak ünnepi közgyűlési alkalmával, melyet november 6—8. napjain tartottak, szentelték föl a román srörögkatholikusok új templomát. A fölszentelési ünnepélyen az eeész román gör. kath. püspöki kar részt vett, Román egyházi lapok értesülése szerint egyébként a mult évben annyi templomszentelés volt a román görögkatholikusok'nál országszerte, amire még nem volt példa. Az AGRU kongresszusán Papp Valér belügyminiszter kqlön is kiemelte a román görögkatholikus egyház nagy kulturális eredményeit. — A NAGYSZEBENI ROMÁN ORTHODOX SZÉKESEGYHÁZ ellen emel panaszt a román orthodox szerzetesek lapjában, a ..Glasul Monahilor"ban egy Lungu Dénes nevü orthodox szerzetes. A panaszkodó éiiel érkezett Nagyszebenbe. Reggel a székesegyházba ment misére, — de mise nem volt, holott, mint megiesrvzi: annyi ott a pap és szerzetes! Unitus püspöksésr székhelyén az ember aligha volna kitéve ily meglepetésnek — jegyzi meg a panaszkodó. (C. A.) — SZOBROT ÁLLÍTANAK K L E I N PÜSPÖKNEK. A 1698—1700. években létrejött erdélyi román egyházi unió megkötése után a románság az esztergomi főegyházmegyéhez csatolt gyulafehérvári püspökség joghatósága alá jutott s alkalmas egyéniség híján nem mindjárt kaphatott saját véréből való püspököt. Miután ez az unió kárára volt, előbb — 1717-ben — a püspöki székhelyet tették át Fogarasra, majd 1728-ban Fitter Ádám S. J. előterjesz-

28

tésére i n . Károly magyar király elrendelte a püspökválasztás megtartását. Fitter atya és Antalffi János báró erdélyi püspök jótékony befolyása alatt a klérus választása Klein (Micu) Jánosra esett, ki a nagyszombati egyetem theologiai facultásán tanult s ekkor még föl sem volt szentelve. Királyi kinevezési okmánya szerint az ifjú püspök lelkiekben is alá volt rendelve az esztergomi érseknek. Klein a bécsi apostoli nuntiatura előtt lefolytatott processus informativus után Munkácsra utazott s Bizanczy Gennadius György munkácsi püspök intézkedésére a csernekhegyi monostorban letöltötte noviciusi évét, fogadalmat tett, majd ugyancsak Bizanczy áldozópappá és mindjárt püspökké is fölszentelte. Első dolga volt a püspöki széket Balázsfalvára helyezni át (1731). Ettől kezdve — bár a politikai viszonyok nem igen kedveztek, sok közönyre, meg nem értésre, sőt saját nemzetében is ellenállásra talált, minden eszközzel igyekezett a román uniót erősíteni s népét kulturális szempontból emleni. Negyven éves főpásztorkodása alatt az intézmények egész sorát létesítette és megindította a román gör. kath. hierarchia fejlődését. (Nagyváradi püspökség.) 1768-ban hunyt el. Emlékét most a román gör. kath. papság szoborral akarja megörökíteni Balázsfalván. (U) — A GÖRÖG PÜSPÖKI K A R A GYERMEKTELEN HÁZASSÁGOK ELLEN. A görögországi orthodox püspöki kar 1937 október 14-i kelettel, 56 főpásztor aláírásával közös körlevelet bocsátott ki a házasság szentségével való visszaélések, főleg a születés-szabályozás néven ismert természetellenes életmód ellen. A körlevél sorra veszi az okokat, melyek a gyermektől való félelem magyarázatára szolgálhatnának s egyenkint mutatja ki azok fiktív voltát. Kiemeli a házasság szentségi méltóságát és isteni céljait. Végül a lelkészeknek ad utasítást a körlevél, hogy mint kell eljárniok a házassággal való visszaélések eseteiben. (Ekkl.)

— UJ ATEISTA MUZEUM létesült Moszkvában a megszüntetett Sztrasztnoj-monostorban. Az Izvesztija annak a félelmének ad kifejezést, hogy az uj múzeum inkább a vallás, mint az ateizmus érdekeit fogja szolgálni. (Ekkl.) — ROMÁNOK AZ UNIÓ ELLEN. A romániai görögkatholikusok szövetségének szatmári kongresszusával egyidejűleg Nagyváradon, november hó elején kongresszust tartott a FOR (Orthodox Román Testvérület) is, mely két határozatban is foglalkozott az unió ügyét érintó'leg. Az egyik határozatban szomorúan állapítja meg, hogy a Habsburgok által 1700-ban kierőszakolt unió megosztotta a románságot s kimondja, hogy a társulat mindent el fog követni, az unitusoknak a nemzeti egységbe való visszavezetésére. A másik határozat a Vatikán „támadásai" ellen védekezik s az 1929. évi konkordátum és az 1932-i egyezmény érvénytelenítését követeli. (U.) — ÓSZLÁV MISE ANGLIÁBAN. Czarneczky Miklós püspök, Volhynia apostoli vizitátora szeptember 5-én a liverpooli székesegyházban ószláv főpapi misét végzett, melyen jelen volt Douvney liverpooli érsek s mintegy 15.000 'keleti és nyugati szertartású katholikus hívő. (U)

— A GROTTAFERRATAI BAZILITA APÁTSÁGOT őszentsége „abbatia nullius" rangjára emelte. Ezzel a ténnyel a grottaferratai bazilita apát saját területén püspöki joghatóságot nyert. (U) — SZENT JOZAEÁT ÜNNEPE VARSÓBAN. Mult év november havában különösen fényesen ünnepelték meg Sz. Jozafát, polocki uniós vértanú érsek emlékét a varsói bazilita templomban. Az ünnepi misét a presemysli püspök végezte, aml.yen Cortesi érsek, Lengyelország pápai követe is megjelent és nagy figyelemmel és dicsérettel kisérte az ősi görög liturgia menetét. A templomot a két szertartású hívek zsúfolásig megtöltötték. — A K A N A D A I RUTHÉN PÜSPÖKSÉG 25 ÉVES JUBILEUMA. Ez évben tartja a kanadai gör. szertartású ruthén püspökség fönnállásának 25 éves jubileumát. Kanada első görög püspöke Budkov Nikita volt, ki nagy buzgalommal látott munkájához. Most Ladyka Bazil O. S. B. M. a püspök, aki a jubileumi év alkalmából pásztorlevelet adott ki, melyben papjait és híveit további buzgó munkára és az unióban avló. kitartásra serkenti.

— „MISSIJNIJ K A L E N D Á R " 1938. Ungváron a hitter-'esztési egyesületek lelkes vezetőjének, Ilniczky Sándor kanonoknak szerkesztésében megjelent az 1938. évi „Missziós Naptár" s ezzel ezen kiadvány már 4-ik évfolyamába lépett. Az ügyefen szerkesztett és gazdag tartalmú naptár a Pápa Őszentsége miszsziós célkitűzéseinek szolgálatában áll és valóban dicséretre mélt'an végzi is feladatát. A cikkeket a szerkesztőnek „XI. Pius áldott uralkodása" c. írása vezeti be. Megemlékezik a naptár Gojdios Pál eper esi püspök 10 éves és Sztojka Sándor munkácsi püspök 5 éves kormányzásáról. Külön cikk-

ben ismerteti Mária Paulina Jaric^t életét, akit a Gondviselés Lyonban a hitterjesztés egyesületének életrehivójául jelölt ki. A hitéletet mélyítő cikkeken kívül több népies oktató írás, sok kép teszi teljessé a naptárt, amelynek már eddig is szép sikerei vannak a kárpátaljai rutén nép vallási nevelésében. A naptár szerkesztőjének külön érdeme az, hogy hivatalos folyóiratában, a Duspastyr-ban igen lelkes buzgalommal propagálja a 34. budapesti Nemzetközi Kongresszus ügyét, amivel Krisztus Királyunk dicsőségének növelésén kívül, a lelkek megértésének és összebékülésének ügyét is szolgálja. — y — n.

29

IRODALOM Eucharisztiás-művek Az eucharisztikus szentév és a mindjobban közeledő Nemzetközi Kongresszus egyre több irói és művészi szivet ihlet meg. A theologia tudomány, a bensőséges áhítat, az egyre jobban átérzett alattvalói hódolat sok értékes irodalmi mű és művészeti alkotás szülője lett már eddig is. Néhány ilyen műre mutatunk rá, hogy olvasóink vegyék és olvassák! Hogy a szívek az írók ihletével teljenek meg s hogy a kongresszuson keresztül a Tabernákulum csendjéből a szívek trónusára lépjen az Idők Királya. I. Az eucharisztiás művek között nemcsak kiállításban, de a nagyjelentőségű kongresszus egész hittani és erkölcsi tartalmának alapos, világos és színes kalejdoszkopja a Bangha Béla S, J. szerkesztésében megjelent: „Az Eucharisatia" című hatalmas kötet, amelynek írói nemcsak a katholikus élet kiválóságai, de szakszerűség szempontjából is az Eucharisztia mélységeit megvilágító kalauzok is. A szerkesztő neve nemcsak összefoglalót, hanem fémjelzést is jelent a művöp, ¡'.mely külső kiállításában is méltóan simul a szentév mélységes tartalmához és a Korda R. T. egyre fejlődő katholikus kiadói hivatottságát dicséri. Ez a mű, ha szabad így írni róla, hivatalos szövegkönyv ahhoz a fenséges szimfóniához, amilyennek mi a budapesti nemzetközi ucharisztikus kongreesszus lelkiségének megnyilatkozását akarjuk hinni. Mindenkinek el kell olvasnia, aki a maga lelki felkészültségével és hangulatával akar beleilleszkedni a világ lélekáramlásának ellenállhatatlan folyamatába. A keleti eucharisztiás vonatkozást dr. Szántay^Szémán István „Az Eucharisztia Kelet liturgiájában" c. dolgozata képviseli benne.

n. Hálásan kell vennie a papságnak és híveknek egyaránt Arvay Nagy Bálint prelátus, vezéresperes: „Eucharisztia! Történetek, az Oltáriszentség országából" c. művét. (Megrendelhető Vácon a Kapisztrán nyomdában, ára 1 P 50 fillér.) A csínos és igen olcsó kötet több mint 160 történetet, példát fon egy csokorba az Oltáriszentségről, amelyek a papoknak kitűnő szónoki anyaggyűjteményt, a híveknek pedig buzdító, eucharisztiás hitünket istápoló lelki olvasmányt nyújtanak. Ez utóbbi szempontból becsesek a szerzőnek az egyes fejezetek elé írott bevezető sorai, amelyek nemcsak megfelelő lelki hangulatot teremtenek) a fejezetekben tömörített történetek és példák olvasásához, hanem egyben világos hittani eligazítást is nyújtanak az olvasónak. Ezt a nélkülözhetetlen, gyakorlati eucharisztiás művet is meiegen ajánljuk olvasóink figyelmébe.

ín. A harmadik mű Faber Frigyes Vilmos: „Ez nagy szentség valóban" c. nagy-' hírű munkájának a budapesti központi szeminárium egyházirodalmi iskolája által készített lelkes magyar interpretatiója. Dr. Szántay-Szémán István.

* Dobrij Pasztir (Jó Pásztor), Egyházi és hittudományi negyedévi folyóirat. Stanislawow, ül. Lipo'wa. 11., VH. évfolyam 2—3. sz. Most jeelent meg a sztaniszlowówi ruthén egyházmegyében bő tartalommal ez a magas nívójú folyóirat 2. és 3. száma. Vezércikkében Őszentsége ,Divini Redemptoris" enciklikájával foglalkozik. Ezen kívül más

-30

magasszárnyalású cikkeket is tartalmaz: Protoevangelium; Naptári kérdések a breszti unió idejében* Harc az ifjúság lelkéért; Orthodoxia az ószláv fordításban; Katholikus Kelet; Világi emberek apostolkodása az első három században; Hirek a nemegvesült Keletről. (J. D.)

* Sdhütz Antal, Az örökkévalóság (Tíz előadás). Budapest, 1937., a Szent István Társulat kiadása. A szerző finom meghatározását használva úgy a „nyitott szemüeknek", mint „a keresők nemzedékének" vademecumja ez a könyv. Ha iköltői lélekkel akarnék írni róla, akkor ú.iból elolvasnám benne a „Citta dolente"-t, behúnynám szememet és dantei mezőkön szántanának gondolataim egymásra boruló barázdákat, amelyekben sorra ott találnám a kárhozat, vigalom, megátalkodottság, kegyelem, a kiválasztottság és végtelen könnyelműség bennünk is sokszor viaskodó gondolatainak anatómiai képét. Éppen korunk az, amelyben az örökkévalóság titokzatos mélységei fölött, enyelegve próbál átsiklani a gyáva ember és mindenféle áfiummal, — a szerző szerint „minden szellemi szélbe kapkodó idegességben, minden álpróféta után futó kiéhezettségben " próbálja megoldani azt a „gyökeres nyughatatlanságot és bizonytalanság-érzést", amely mint fojtó levegő öleli körül egész létét és lényegét. — Egy újabb érdekles kath. regényírónő (Paule Réquier) nagy-nagy ürességnek, magányosságnak és délibábbal környezett pusztaságnak nevezi azt az életmiliőt, amelyben embertestvéreink tömegeinek lelke vergődik és végre is elszárad. Ezeknek szól elsősorban Schütz professzor kiváló könyve, közülök főképen azoknak, akik a tudomány, az elméletek! csalhatatlanságának sziklájára szeretnék tenni roskatag lábaikat. Nem könnyű olvasmány e jeles mű, de minden lapján ott van a gyakorlott lelki turista számára az izom-erősödés, a gyenge kezdő számára pedig az egyre szélesedő, tisztuló és színesedő perspektívák ígérete. — Nekünk, akik Kelet lelkével gyakrabban érintkezünk és foglalkozunk, külön élvezetet nyújt a „Kelet az örökkévalóság színe előtt" c. előadás, amely amellett, hogy helves lemérése Kelet passzivitásának, egyben biztos eligazítást fog nyújtani azoknak is, akik fáradt elernyedségükben, vagv akár a ma divatos társadalmi theozofikus kedvtelésből, a kereszténységnek megalapozott önbizalmat és életbátorságot nevelő mezejéről, a természeti és természetfölötti rend összezavarásából keletkezett kaoszba lépnek. Aki kezébe veszi s lelkében átgyúrja e könyv hatalmas bizonyító anyagát és inspiráló gondolatait, az biztosan „megtalálja helyét az örökkévalóságban." Az eucharisztikus szentévben emberhez méltó feladat az örökkévalóság kenyerével és borával megerősítve indulnunk tovább a hozzá vezető zarándok úton. Dr. Szántay-Szémán István. * Dr. Pataky Arnold. A kereszténység eredetére vonatkozó újabb elméletek. Budapest, 1936. Kir. Magyan Egyetemi Nyomda. 83. old. Nemcsafe a biblikus szakirodalomnak tett hasznos szolgálatot a kiváló professzor-szerző ezen mű közrebocsátásával, hanem az uniós munkára való felkészülésével is alapvető kalauzt ad kezünkbe, amikor a racionalista rendszerekről bebizonyítja, hogy azok a kereszténység természetfölötti eredetének cáfolatával „zsákutcába jutottak." Az orthodox-pravoszláv theologia, különösen az újabb időben, erős protestáns hatásra gyakran kacérkodik a racionalizmussal s valóban szinte ¡kétségbeejtőnek találnék az első századok orthodoxiájától való eltávolodást, lm ugyanakkor nem látnók benne azt a tiszteletreméltó konzervativizmus, amely még nem és nem engedett hozzányúlni Kelet nagy szentatyáinak reánk maradt írásaihoz, amelyek a katholikus álláspont fényes igazolásának legértékesebb argumentumait őrzik. Az unió munkásának tehát meg kell ismerkednie a katholikus theologiának a racionalizmussal folytatott másfélévszázados harcával, mert elsősorban az ő hitének „észszerű meghódolásának" kell lennie, hogy kifelé is átütő ereje legyen, másrészt pedig át kell éreznie a szerző világos és kategorikusan kifejezett igazát, — hogy „a komoly hittudomány a szemébe néz a nehézségeknek és mint már számtalan esetben történt, a tudomány érveivel most is alátámasztja

31

a hitnek tételeit." Az unió legnagyobb — s mondhatnók talán egyetlen komoly theologiai akadálya az egyház fogalmára, annak isteni berendezkedésére s «központi hatalmára vonatkozó hittételek felfogásában mutatkozó nagy eltérés, amely sok vonatkozásban épen mint racionalista szakadék mélyült el. A szerző műve, főképen annak végső következtetései itt is megmutatják a kivezető utat: vissza az őskereszténység történetének forrásaihoz. A Szentíráson kívül a Didaohén,. Római sz. Kelemen, Antióchiai sz. Ignácnak az egyház egységét (henotén tés ekklésias) oly világosan kihangsúlyozó levelein, Szent Polikárp írásain, Papiasz hieropoliszi püspök kutató munkáján keresztül — az elfogulatlan tudomány nevével visszaélő majdnem kozmikus ködön át is fényesen csillog a kereszténység természetfölötti eredete és az isteni alapítású egy egyház történelmi világbaállása. Dr. Szántay-Szémán István.

* Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy Szentség valóban. Fordította a Budapesti Növendégpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája Budapest. 1938. „Élet"1 kiadása. 316 oldal. Ára 4 P. 50 f. A kiadónál 3.60 P. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából a Központi Szeminárium növendékeinek „nemes magyar iskolája" a leviták szent merészségévé1 a magyar eucharisztiás évben egy eucharisztiás 'könyvet adott ki a javából s ezzel a vállalkozásával külön köszönetet érdemel, mert a munkának hivatása van hazánkban a lelki élet elmélyítése terén — amint azt Schütz Antal dr. egyet, tanárnak a könyvhöz írt s> Faber nagyságát méltató szavai megállapítják. Fabernak az Oltáriszentségről írt eme klasszikus munkája valóban megérdemli figyelmünket különösen a Szentév alkalmából, de attól eltekintve is, mert egyházi irodalmunk ilyen könyvnek eddig hííával volt. Nem kenetteljes szóvirágok halmazata, azonban nem is száraz dogmatikus előadás, hanem csodálatosan sikerült egyesítése a két tényezőnek: szétfolyó, ködös elmélkedések helyett a dogmatikus igazságokhoz ragaszkodik ugyan, de a legnehezebb 'kérdések tárgyalásánál is igyekszik az értelmi megvilágítás me.lett a szívet is átmelegíteni. Ha nem lenne ismeretes a könyv keletkezésének az ide'e, azt lehetne mondani, hogy szinte a mi eucharisztiás

32

szentévünkre Íródott, mert az egész esztendőre találunk benne gazdag oltáriszentségi vonatkozású szellemi és lelki táplálékot. A zseniális szerző az Eucharisztia fénylő gyújtópontjába fogja öszsze a kinyilatkoztatás összes titkait: Szentháromság, teremtés, megtestesülés, megigazulás, megdicsőülés stb. és az isteni tulajdonságokat. Mintegy átismétli minden megerőltetés és nehézség nélkül az egész dogmatikát, biztos kézzel vezetve az Isten nagysága, hatalma, teremtményeihez való leereszkedése, végtelen szeretete, nagy mysteriumainak örvényei felett s úgy mutatja ki, hogy az Eucharisztia Isten legnagyobb műve s minden művének betöltése: félelmetes s a szívet imára kényszerítő nagy titok. A könyv olvasása ezeknek a súlyos igazságoknak a tárgyalása mellett sem lesz unalmas, mert előadása egyszerű, kifejező és fordulatos, fellengős sallangok nélküli. Az oltáriszentség iránti tudatlanság már maga is lebecsülése a Legfenségesebbnek. E 'könyvből sokat tanulhatunk s ha az Eucharisztia a le'kek mágnese, úgy a munka meleg tanítása buzdító útmutatás tiszteletünk és szeretetünk fokozásához. Akik komolyan veszik a magyar szentévet, örömmel forgatják majd lapjait s hasznos segédeszközük lesz lelki életük gazdagításában. Gulovics Andor.

FIGYELŐ Üj insíructiók a lengyelországi görögkatholikus egyház kormányzatára 1937. évi május 27-iéről keltezve a Keleti Szent Kongregáció által a vilnai főegyházmegye, a siedleci, lueki, pinski és lublini egyházmegyék, valamint Galicda kivételével, Lengyelország összes egyéb területein lakó keleti szertartású hívek lelki gondozása ügyében kiadott instructio, mely kezdő szavai után „Pro incenso studio" megnevezés alatt X I . Pius pápa által a május 1-én tartott audiencián lett jóváhagyva és Tisserant E. bíboros, valamint Cesarini J. assesor aláírásával jelent meg. Ez az instructio nem tartalmaz egészen új intézkedéseket, mert a siedlici egyházmegye területén már 1923-ban megkezdődött az uniós tevékenység, melyre nézve a Szentszék Przezdzeicki H. püspöknek már adott utosításokat s ezek 1925-ben más egyházmegyékre is ki lettek tejresztve. 1929-ben a Keleti Sz. Kongregáció egy „Laudabili sane" kezdetű instructiót adott ki a pravoszlávok és neounitu3ok gondozásáról. Az új instructio tehát időrendben már a harmadik és az eddigi tapasztalatokra, valamint a változott körülményekre van építve. Az új instructio közvetlenül Lengyelországnak azon latin szert, egyházmegyéi részére lett kiadva, melyeknek területén pravoszlávok tömegesebben laknak és amelyeken neounitus szórványok találhatók. De kiterjed intézkedése mindazon területekre is, amelyeken a jövőben merülne fel szüksége az ott lakó keleti szert, hívek lelki gondozása megszervezésének. Tehát ha a lengyel köztársaság bármely, még legnyugatibb részén is, pl. Poznanban, vagy Kattowitzban találkoznának nagyobb számú ibeleti szert, katholikusok, még ha Galiciából származó unitusok volnának is, ezek lelki szükségleteinek ellátásáról a jelen instructio előírásai szerint kell gondoskodni. A lengyel köztársaság egész területéből csak Galicia, vagyis a régi Ausztriához tartozott rész van kivéve, mert ezen a részen a lembergi metropolita, a przemisli, stanislavi püspökök és a lemkovsesinai apostoli adminisztrátor, mint rendes görög szertartású Ordináriusok gyakorolnak: joghatóságot. Ez a kivételezés azonban, melyet az új instructio életbeléptet, nem jelenti a Szentszék bizalmatlanságát a görög szertartású hierarchiával szemben az uniós akció szempontjából, amint azt némely pravoszláv orgánumok állították. Az 1925. évi konkordátum ugyanis megállapítja, hogy a Galícián kívül lakó keleti szertartáeúak a latin püspökök jurisdictiója alá tartoznak, tehát csak ezekről kellett gondoskodni és így a konkordátumban foglaltakon változtatás nem történt. Pro incenso studio" instructio 14 pontból áll. Az első pont a bizanciószláv ritusu katholikusok jogi helyzetét szabályozza, akár születésüknél fogva nnitusok, akár most tértek vissza a pravoszláviáról. Mindezek azon latin egyházmegye jurisdictiója alá tartoznak, melynek területén laknak. Két megjegyzést fűz ehhez az instructio: az egyik megállapítja ezen intézkedésnek provizórikus jellegét, kimondván, hogy csak addig lesz érvényes, „amíg ezen a területen saját keleti ritusú hierarchia nem létesül"; a másiki megjegyzés az, hogy a latin Ordináriusok a Szentszék engedélye nélkül sem a szertartásban, sem a fegyelemben semmit nem változtathatnak!

38

A I I . pont felhívja a latin püspököket és a klérust buzgó tevékenységre, hogy a nemegyesülteket az unióra vezessék. Megjelöli azokat az eszközöket melyeket igénybe kell venniök e cél érdekében. Ezéki: megfelelő könyvek és röpiratok szerkesztése, karitász gyakorlása, élénk érintkezés a pravoszláv papsággal. H a valamely helység az Egyházzal való egyesülést óhajtja, meg kell tudni az okokat s ha remény van arra, hogy kitartanak jó szándékuk mellett, ki kell venni a hitvallást és biztosítani részökre a lelki kiszolgálást, A 1H. pont megerősíti a korábbi instructió rendelkezését, mely szerint a kc-leti fegyelem megtartása és a keleti ritusuak jobb kiszolgálása érdekében minden egyházmegyében keleti szert. Vicarius Generálist kell kinevezni, vagy a püspöki kúriában i'lyen szert, papokat kell alkalmazni. A IV. pont részletesen szabályozza az uniós területek adminisztrálását. Ahol számottevő, (százon felüli) egyesült hívő van, ott a latintól különállóan parochiát tói szervezni; ahol kevesebben vannak, ott helyi lelkészt kell állítani, a szórványokban élőkhöz pedig időközönként a lelki kiszolgálásra papot kell küldeni. Az V. pontban szó van a klérus, a templomok és a kultusz fenntartásának eszközeiről; fel kell hívni a gazdagabbakat, a katholikus egyesületekét és a latin klérust az e célra szóló adakozásra. A VI. pontban szigorúan meghagyja, hogy a latin klérus a keleti szertartás iránt illő tisztelettel viseltessék. „Semmi1 körülmények között nem engedhető meg, hogy bármely latin szert, egyházi személy a disszidensek közötti apostolkoádst akár szóval, akár tettel ellenezze, vagy lebecsülje." Különösképen hangsúlyozni kell mindenütt, hogy a cél nem az eredeti szertartástól való elvonás, melyben a disszidens született, hanem a törekvés arra, hogy jó katholikussá legyen. A VII. pont a keleti szertartású papságnak a dubnói pápai szemináriumban való nevelésér-1 szól. A V I I I . és I X . a. férfi és női szerzetes rendek» tagjainak az uniós munkába való bekapcsolódásáról, valamint azokról a latin papokról intézkedik, akik a missziós munka érdekében keleti rítusra térnek. Mindkét szertartásnak egyidejű gyakorlása e.sak a Szentszék külön — eseten'.aint — adható engedélyével lehetséges. A X. pont az unióra térő pravoszláv papokról szól. Ezek, mielőtt a lelkek gondozásába visszahelyeztetnének, négy hónapig előkészületnek tartoznak magukat alávetniük és bizonyságot kell szolgáltatniok hitük erősségéről és lelkipásztori készségükről. A XI. pont a nyelvi kérdésekben intézkedik. Az uniós munka terén működő papoknak a nemzetiségi & politikai vitáktól távol kell magukat tartaniok s szentbeszédeikben és katecheziseikben azt a nyelvet kell használniok, amelyet értenek és beszélnek azok, akiket kiszolgálnak. A X I I . pontban elő vannak sorolva némely eszfoözök, melyek az egyházi egységnek megnyert hívek hitökben való megerősödését szolgálni hivatvák: a legmélt. Oltáriszentség és Jézus sz. Szívének tisztelete, különböző testvérületek, a karitásznak és a Szentszék iránti hűségnek ápolása, továbbá a hívek anyanyelvén és azok értelmi fokozatához mért írói működés. A X I I I . pont ajánlja azokat a módokat, melyeklet a több szertartás által megnyilatkozó hit egység1 megértetésére kell használni. A latin templomokbna ki kell oktatni a népet az egyház egységéről és a keleti szertartásról; írni kell erről olyan nyomtatványokban, melyek latin szertartásnak részére készülnek; támogatni kell az olyan egyesületeket, melyek az uniós törekvések segítésére alakultak, az uniós akciót védeni, támogatni kell. A két szertartású papság sűrűn tartson

34

fel érintkezést egymással, vegyen részt a más szertartásnak ünnepségein és körmenetein. A XIV. pont elő,rja, hogy évenkint legalább egyszer az Apostoli Nunciaturán az Ordinariusok az uniós kérdéseket megtárgyalni kötelesek és erről a Szentszéknek jelentés készítendő. Az említett instruetiót bátran nevezhetjük az uniós akció magna chartajának. Néhány év óta bizonyos körök azt terjesztették, hogy a Szentszék Lengyelországban elhanyagolja a pravoszlávok szertartásuk fenntartása mellett megnyilatkozó uniós mozgalmát s hogy inkább akarja az egyesülni akarókat a latin rítusra vezetni Ezek' a hírek az uniós munkában do'gozókra lseujtó hatással voltak és buzgóságukat lesorvasztották, Őket pedig elkedvetlenítették. Ezeknek vet véget most a kiadott instructio, mert megerősíti Rómának az ősi és tiszteletreméltó keleti szertartások iránti tiszteletéről vallott tanítását és azok megőrzésére való törekvését! Az uniós munka apostolaiban lángra lobbantotta a lelkesedést és biztosította keleti szertartású testvéreinket arról, hogy az unióban szertartásukat veszély nem fenyegeti. Roma locnta. Az Oriens után: ZIK.

* EÜCHARISZTIA—UNIÓ. EGY MEGOLDANDÓ SZENTÉVI FEL-, ADAT. Irta Dr. Szántay-Szémán István. Miskolc, 1937. Ára 80 fillér. Az egyházak egyesülésének megvalósítása oly történelmi szükségesség, amely fölött már vitatkozni sem lehet. Ennek a történelmi feladatnak szolgálatában áll a Keleti Egyház is, élén egy olyan egyházi férfiú nevével, ki egy emberöltő munkás energiáját, akadályt nem ismerő elszántságát, mély s erészben hatalmas körzetben egészen egyedülálló tudását állította ezen eredetében és eszközeiben is krisztusi eszme szolgálatába. Szántay-Szémán István most megjelent műve is ezt a nagy eszmét szolgálja. Meg akarja értetni mindenkivel, elsősorban az Anyaszentegyház lelki kincseinek sáfáraival: a papsággal, hogy Istennek és Krisztus földi helytartójának akarata ma egyformán az, hogy az Egyház egységének helyreállítására törekvő munkából mindenki kivegye a maga részét. Az újraegyesülés első föltétele, hogy Kelet és Nyugat egymást megismerjék, hogy Kelet többé ne vádolja Nyugatot sivár racionalizmussal, silány világiasággal s Nyugat ne tekintse Kelet vallási megnyilatkozásait komor érzelgősségnek és szertartásos babonaságnak. Mercier .bí-

boros szerint azok, akik egymást távolról szemlélve azt hiszik, hogy ellenfelek, jobban összeismerkedve sokszor egészen váratlanul is rokonszenvre ébrednek egymás iránt. Ezt elérni: az uniós munka első jelentős feladata. Kelet és Nyugat gondolkozása más, életfelfogása, filozófiája nem egy irányban fejlődött. Bele kell élni magunkat egymás gondolkozásmódjába, érzésvilágába. Uniós gondolkozású nagy pápáink erre gyakran rámutattak. Szinte phalanxszerüen sorakoztatja föl a tudós szerző a pápai i ntézkedések sorát, melyek ajánlják, rendelik, parancsolják az unió kérdésével való foglalkozást. Külön fejezetet szentel ezután a külföldön élénken folyó unionisztikus munka és az ezt intéző szervezetek ismertetésének, hogy aztán magyar vonatkozásban is fölvesse a kérdést: Mit kell tehát tennünk? Egyesülnünk kell, össze kell fognunk a krisztusi elgondolásu munkára : uniós egyesületbe kell tömörülnünk. És itt a magyar unionisztikus mozgalomnak egészen speciális feladataira mutat rá a szerző: a nem szláv fajú sehizm'atikusok egyesítésének útkeresésére. Külföldi információra, sőt egyenesen a „Keleti Egyház "-hoz intézett fölhívásra hivatkozva állapítja meg, hopy -pl. az észtek unióját csak Magyarország

85

viteti a megvalósulás felé. Az Oroszországban lakó nem orosz právoszlávok megnyeréséhez Észt- és Finnországon át vezet az út s ennek úttörő munkásait a magyar unitus és uniós szemináriumnak kell kinevelnie. Ezek uniója érdekében dolgozni: ez a valódi turánizmus.

A mű egyszerű propaganda-füzetnek van szánva, azonban megírásában olyan alapos fölépítésében olyan rendszeres és annyi értékes anyagot gyűjt össze, annyi adatot halmaz össze, hogy valósággal tudományos értékűnek kell tekinteni. (K) •

Itt említjük meg, hogy főszerkesztőnk a Keleti Egyház 1938. évi előfizetési fölhívásával már az uniós egyesületbe való belépési fölhívást is kibocsátotta, melynek már is számos helyről jött örvendetes visszhangja. A tagokul jelentkezők eddigi száma máris biztosítottnak mutatja az egyesület megalakulását.

KELETI LEXIKON AGÁRBÖJT a népies neve annak a szabad hétnek, melyet a gör. kath. egyház a vámszedőről és farizeusról nevezett (másképen: triódkezdő) vasárnap utáni héten engedélyez. Yoltaképen az a célja, hogy a közelgő nagyböjt előtt az önmegtagadásban némi pihenőt adjon a híveknek, főleg a szigorúan böjti lő s húsétellel alig táplálkozó szerzeteseknek. — Az agárbőjt elnevezésnek egyházi könyveinkben isi fölemlített/ történeti oka Sergius örmény eretnekfő amaz intézkedése volt, mellyel Arcivur v. Arcsavor = hírnök nevü kutyájának emlékére, miután ezt a vadak széttépték, híveinek böjtöt írt elő e hétre. Az igazhitűek pedig, nehogy velük együtt kelljen bőjtölniök, erre a hétre a böjtöt tejes és tojásos eledelekre enyhítették, nehogy velük egyetérteni látsszanak. (Balsamon.) Az örmények e Szergiusz érsekük által megállapított böjtöt most Sz. Szergiusz böjtjének nevezik s Ádámnak a paradicsomból való kiűzetése vagy a ninivebeliek böjtjének emlékére szentelik. Vannak, akik Világosító Sz. Gergelyt, az örmények apostolát tisztelik e böjttel, mások ismét _ Nagy Sz. Konstantin megkeresztelkedésének emlékét. Az Arcivurról szóló magyarázatot a X I I . században Izsák örménj katholikos, az örmények ellen írt beszédében hozza föl először. Valószínűleg így jutott bele régi triódjainkba (az ószláv kiadásokba) is. A kath. kiadá-

36

sú görög triódion a bőjt-envhítést („mindennap ehetünk sajtot es tojást") nem indokolja. ABERKIOS, SZENT. 161—180 között a frigiai (Kisázsia) Hieropolis (Nabug) püspöke volt. A keresztény hittörténetnek legjelesebb emlékei közé tartozik saját maga szerzette sírirata, melynek egy még ismeretlen töredékét az angol Ramsay 1882-beni találta meg a kara-sandukly-i régi fürdő falában. (Többi részét már előbb ismerték.) A felirat főleg az egyházi egység (pápa primátusa) és az Oltáriszentség tanára vonatkozólag tükrözi a I I . század végének hitét. „Aberkiosz a nevem — mondja a hexameterekben írt felirat — a tiszta Pásztornak vagyok tanítványa, ki bárányainak nyáját legelteti hegyeken és mezőkön, akinek szemei nagyok s mindenüvé ellátnak. Mert ő tanított meg az élet igaz tudományára, ki líomába küldött, hogy lássam az uralkodót és ^szemléljem az aranyköntösü királynét. Fényes tetteket művelő népet láttam o t t . . . A hit mindenhová elvezetett és eledelül halat (gör. ichthvs) nyújtott, a forrásból, óriásit, tisztát, akit egy tiszta Szűz szült és nyújt szeretteinek eledelül mindörökké, s a legjobb bort nyújtja, kenyérrel vegyesen." (Az epitaphium szövegét 1. Zeiaschrift für kathol. Theologie" 1889. évf. 402—403.

ADORJÁN PÁPA, I I . SZENT. (867872.) Alatta történt az első keleti szakadás után az egység helyreállítása. Photios kolostorba vonulása és Sz. Ignác pátriarka visszahelvezése után, (mely még I. Miklós idejére esik,) Donát ostiai és István nepii püspököt, valamint Marinus szerpapot levelekkel küldte Konstantinápolyba II. Bazilhoz, ki kérésére össze is hívta a IV. konstantinápolyi (VIII. egyetemes) zsinatot (869) melynek 5. és 6. ülésén Photios is megjelent, hogy I. Mikl.s és I I . Adorján pápa iratait fölolvassák előtte. A zsinat a Photios által fölszentelt püspököket laikus sorba helyezte vissza. Határozatait a pátriarchákon kívül 102 orthodox püspök írta alá. A zsinat befejezése után a császár a bulgárok kérésére kimondotta, hogy Bulgária a konstantinápolyi pátriarkátushoz tartozik. Ennek aktáit is a zsinat határozataihoz csatolták. Photius visszatérése után a keletiek megtagadták a zsinat egyetemes jellegét. Ugyancsak I I . Adorján volt az, aki Sz. Cirillt és Metódot, miután I. Miklós hívására, jelentésvétel végett Rómában megjelentek, elődje helyett meghallgatta és apostoli buzgalmuk jutalmául püspökökké szentelte s Sz. Metódot mint Pannóinia és Morávia érsekét küldte vissza (868), érseki jogait azonban sokáig nem gyakorolhatta, mert a hatalmát féltő salzburgi érsek vádaskodására Lajos német császár börtönbe vetette, a regensburgi tartományi zsinat elítélte s csak V I I I . .János közbenjárására, 873-ban szabadult ki. A F R I K A KERESZTÉNYEINEK száma 50 millió pogánnval és 10 millió mohamedánnal szemben kb. 18 millió. Ebből csak-5 millió katholikus. Mintegy 10 millió a római egyházzal nem egyesült koptok száma. Katholikus szempontból Afrikában 2 érsekség (Carthago és Algír) van, 13 püspökség, 73 apostoli helynökség. (Sz. Ágoston korában 620 volt az afrikai püspökségek száma.) Az egyesült koptoknak 1 pátriárkátusok van 2 püspökséggel.

AGAPÉ. Mise utáni szeretetlakoma. A szentmiséhez összehozott bort és kenyeret s a jobbmóduak egyéb ajándékait (offera) mise után a szegényeknek kiosztották, kik azt a templom előcsarnokában vagy más alkalmas helyen közösen elfogyasztották. — Emléke a £Ör. kath. egyházban az ünnepi misék végén szokásos* antidór osztás, mikor is a litián megáldott kenyér kerül a hívek között felosztásra. EUCHARISZTIKUS KONGRESZSZUS. Nyilvános hódolat az Oltáriszentségben jelenlevő Úr Jézus előtt imában, az egész világon egy napon végzett közös szentáldozásban, ünnepélyes körmenetekben és nyilvános nemzeti vagy nemzetközi gyüleseken. Az első nemzetközi kongresszus 1881-ben volt a franciaországi Liliében, azóta a következő helyeken tartottak ilyen kongreszszusokat: I I . 1882: Avignonban. I I I . 1883: Liége. IV. 1885: Freiburg. V. 1886: Toulouse. VI. 1888: Páris. VII. 1890: Antwerpen. V I I I . 1892: Jeruzsálem. I X . 1894: Reims. X. 1897: Parav-le-Monial. XI. 1898: Brüsszel. X I I . 1899 ¡Lourdes. X I I I . 1900: Angers. XIV. 1902: Namur. XV. 1904: Angoniéme. XVI. 1905: Róma. X V I I . 1906: Tournal. X V I I I . 1909: Metz. X I X . 1908: London. XX. 1909: Köln. X X I . 1910: Montreal. X X I I . 1911: Madrid. X X i n . 1912: Bécs. X X I V . 1913: Málta. XXV. 1914: Lourdes. XXVI. 1922: Róma. X X V I I . 1924: Amsterdam. X X V I I I . 1925: Chicago. X X I X . 1928: Sidney. X X X . 1930: Carthago. X X X I I I . 1936: Manilla.

A Keleti Egyház munkatársainak, olvasóinak s az unionisztikus krisztusi gondolat minden őszinte támogatójának és munkásának kcgyeíemtcljes, boldog új esztendőt kívánunk.

37

ADATTÁR 43

Az eucharisztikus szentév előkészítése érdekében 1937. évfolyamunkat csaknem tel.iesen a keleti egyház eucharisztiatisztéletének és tanainak ismertetésére szenteltük. Rovataink a magasabb cél mellett háttérbe szorultak. Jelen évfolyamunkban azonban ismét folytatjuk azoknak a becses, de sokunk részére hozzáférhetetlen adatoknak közlését, melyek az egyesült keleti egyház egyeteme vagy különlegesen a magyar gör. kath. egyház szempontjából fontosak lehetnek. Mostani közlésünk folytatása a K. E. 1937 évi május—júniusi számában foglalt közlésünknek.

Fundatio

Koriathovits*ana Irta: BASILOVITS JOANNIK 0. S.B.M. Első kötete Kassán, 1799-ben jelent meg.

Az ungvári unió okmányai. \ X V I . fejezet. 1. §. Hogy a különféle zaklatásoknak kitett (Taraszovits) Bazil állhatatosságában megtántorodott és hogy el is hagyta a szent uniót, tanúsítják azok az okiratok, melyek közvetlen utódától, Partheniustól maradtak fenn; ezt a bukását azonban, mely bebörtönöiztetése előtt következett be, később bűnbánóan kiengeszteltnek kell értenünk s az előzményekből erre eléggé következtethetünk is, a klérus pedig, mely fejében és tagjában is szenvedni kényszerült e viszontagságos idők elviselhetetlen zaklatásait, nagy részben .elszakadt és meg is maradt a szakadásban 1649-ig, mikor is az ungvári vártemplomban letett hitvallás után a következő három föltétel alatt ismét elfogadta a szent uniót. 1. Hogy görög szertartásukat megőrizhessék. 2. Hogy saját maguk választotta püspökük legyen az Apostoli Szentszék megerősítése mellett. 3. Hogy egyházi szabadságjogaikat szabadon élvezhessék. Ezeket a föltételeket teljesítették, jóváhagyták s fenn is tartották. Ugyanez a tiszteletreméltó papság nemsokára Párthenius Pétert választotta püspökévé kinek szokásos császári és királyi kineveztetése után, X. Ince pápától megerősítését is kérelmezték. Kitűnik ez a következőkből: GRATIA CHRISTI ELECTE ¡SÁNCTISSIME PÁTER et UNIVERSALIS PATRIARCHA! Nos Sacerdotos Sacri Ritus G-raeci Inclyti et Apostolicae Regni Incolae per Comitatus in Catalogo nostrorum speeificatos siti, compertum habentes, quod Sacramentum Regium sit abseondendum, opera vero Dei esse revelanda; et sole clarius omnibus Populis manifestanda, utpote talia, per quae Clementissimi Dei nostri erga rationabiíem Creaturam ineffabilis sólet declarari bonitas, et misericordia. Huic itaque principio, et Angelicae regulae innixi, Sanctitati vestrae denunciamus, praedicamus, et devotissimis coelum usque coram toto mundo evehimus laudum Titulis. Quid tale? Gratiam scilicet Dei, et Salvatoris nostri in nos liberaliter effusam, qua operatrice, salutisque animarum nostrarum amantissima praenuncia, ab dicato, et e cordibus nostris pulso Gre-

Krisztus kegyelme választotta Szentséges Atyánk és Egyetemes Pá.triarkánk! Mi, a jeles görög szertartás papjai s névjegyzékünkben felsorolt vármegyék és az Apostoli Királyság lakosai, figyelembe véve, hogy a Királyi Szentség elrejteni, Isten cselekedetei pedig kinyilatkoztatni valók: és minden nép számára kinyilvánítandók, mint olyanok„ melyekben a Kegyelmes Isteniek irántunk, értelmes teremtményei iránt való jósága és irgalma nyilatkozik meg. Ugyanezen elvre és az Apostoli Szabályzatra támaszkodva tehát kijelent-jük, hirdetjük és a dicséret ájtatos címeivel az egész világ színe előtt égig emelkedünk. Mit is? T. i. Isten kegyef inét, s a mi Üdvözítőnkét, melyet rank bőségesen kiárasztott s amelynek, mint lelkünk üdvösségének szeretetteljes hirnöke segítségével, megtagadván és szíveinkből a görög schizma oktalanságai

caïiicae ínsaníae schismate, sumus reducti, ac redeionsati immaculatae Virgini Sponsae Unigeniti Filii DEI, hoc ê?t : Sanctae Romanae Ecclesiae, hactenns nobis sine ulla causa exosae, odiorutc habitae. Haec vero ipsa reductio nostra peracta est in anno salutífera 1649. ApriUs, die 24. Imperante FerJT nando Tertio Romanorum Sacratissimo Caesare in Ecelesia Arcensi Ungvarini Latina, in Bonis Illustrissimi Comitis Georgii de Homona sita, tali modo: Dominus Episcopus Muncsiensis1) Basilius Traszovits, qui e vivis jam discessit, cum sequens partes, tarn schismatieas, quam haereticas, Unionis Sacrae Vinculum rupisset ; Hoc animadvertens Venerabiiis in Christo Pater, Dominus Georgius Jaiussicz, Episcopus Agriensis, in Christo quiescens, habens penes se Reverendos Patres Basilianos in hunc finem adscitos, Patrem Petrum Parthenium, et Patrem Gabrielem, Cassovicium, nos per literas snas Ungvárinum humanissim« ¿nvitavit, sermoneque opportuno de Unione Sacra per praedictos Patres praemisso, quod intendebat, facillime effecit, diemque Sancto Georgio Martyri dicatam pro Fidei Professione facienda terminavit, qua cúrrente nos Sacerdotes sexagintá tres congregati praenominatum Reverendissimum Dominum Episcopum Agriensem ad Ecclesiam supra citatem summus secuti. Praemisso itaque incruenti Sacrificii Mysterio, nostro Rutheno idiomate habito, praemissaque nonnullis Saeerdotibus peccarotum expiatione Sacramentali, Fidei Professionem audibili voce secundum formara praeseriptam emisimus, scilicet nos credimus omnia et singula, quae credit S. Mater nostra Ecelesia Romana: credereque jubet, Sanctissimum Patrem Dominum Innocentium X. Universalem Ecclesiae Christi, et nostrum Pastorem profitemur, ab eoque cum Suceessoribus nostris dependere in omnibus eupimus, et volumus, his tamen adjectis Conditiouibu®. Primo: ut Ritus Graecae Ecclesiae nobis servare liceat. Secundo: Episcopum a nobis electum, et ab Apostólica Sede confirmatum habere. Tertio: Libertatibus Ecelesiasticis libere fungi. Quibus Reverendissimus Praesul facillime annuit ; id ipsum totum Ulustrissimus quoque Benedictus Kisdy, Episcopus Agriensis, cum suc» Generali Vicario l

) Sajtóhiba az eredeti

kiűzvén Isten egyszülött Fia szeplőtelen szűz jegyeséhez, vagyis a Római Anyaszentegyházhoz • visszavezéreltettünk, melyet előbb minden ok nélkül meggyülöítünk volt s gyűlöltnek tartottunk. Maga ez a visszavezéreltetésiink pedig az üdvösséges 1649. év április hóvának 24. napján ment végbe, a szentséges I I I . Ferdinánd római császár uralkodása alatt, a Homonnai Drugeth György gróf őméltósága jószágán fekvő ungvári latin vártemplomban a következőképen : Taraszovits Bazil _ munkácsi püspök úr, ki az élők sorából már elköltözött, miután úgy a szakadár, mint az eretnekek pártjait követvén, a szent unió kötelékeit- szétszaggatta, a kath. Egyháztól nyíltan elvált. Erről a Krisztusban nyugvó s Krisztus szerint való tisztelendő atyánk, Jakussicz György egri püspök úr értesülvén, az evégből hozzá Küldött tisztelendő bazilita atyák lévén nála, P. Párthén Péter és P, Kassovics Gábor, — bennünket levele által a legemberségesebb módon Ungvárra hivott s nevezett atyák által a Szent Egységről tartott alkalmas beszéd előrebocsátása után, miután a Szentlélek felőlünk így rendelkezett, amit szándékolt, könnyen meg is valósította s a Szent György vértanú tiszteletére rendelt napot a hitvallástétel határidejéül kitűzte. E napnak folyamán mi papok hatvanhárman öszszegyülekezvén, az előbb nevezett egri püspök urat a már említett templomba követtük. Előrebocsátván azért a Vérontás nélkül való Áldozat Mysteriumát, saját ruthén nyelvünkön végezve, előrebocsátván egynéhány pap bűneinek szentségi kiengesztelését, az előírt forma szerint való hitvallást hallható szóval letettük, hogy t. i. mi összesen és egyenként hisszük mindazt, amit a mi Római Anyaszentegyházunk hinni rendel, szentséges atyánkat, X. Ince urat Krisztus Egyháza egyetemes pásztorának és a mienknek is valljuk, tőle és utódaitól mindenben függeni kívánunk és akarunk is, azonban a következő feltételek mellett: 1. hogy a Görög Egyház szertartásait megtarthassuk; 2. hogy saját magunk választotta s az Apostoli Szentszék megerősítette püspökünk legyen; • 3. hogy egyházunk szabadságjogaival szabadon élhessünk. Ezekbe a Főtisztelendő Főpásztor nagyon könnyen beleegyezett, ezt az egészet Kisdy Benedek egri püspök úr őméltósága is, Krisztusban tisztelendő i, Munkacsiensis helyett. 39

assistente Bibi Reverendo Domino in Christo Patre Thoma Jazbrényi S. Jesu Religioso in anno 1648. ratum habuit. Maximé vero negotium hoc nostrum paterna sna sollicitudine roboravit, tam Illustrissimus ac Reverendissimus Prineeps Hungáriáé Georgius Lippai, ArchiEoiscopus Strigoniensis, bis a nobis per Legationem a praedictis Reverendis Patribus Basilianis susceptam requisitus, qnam etiam Illustrissimus Episcopus Vacensis, Dominus Mathias Tarnoczy, quibus nos obligamus in perpetuum. His Sanctltatá Vestrae significatis Benedictionem Paternam, causae nostrae promotionem, et Episcopi a nobis electi Reverendissimi Patris Petri Parthemy confirmationem, unanimiter, et humilLter petimus. Ungvarini, 1652. Januarii 15. die. Sanctitatis Vestrae servi humill imi: Alexius Ladomirszky, Archidiaconus Makoviczensis, (L. S.) Gregorius Stolsztoviczky, Archidiaconus Homonensis, (L. S.) Stephanus, Archidiaconus Strednensis, (L. S.) Dániel Ivanovics, Archidiaconus Stropkoviensis. (L. S . ) " 2 )

Jászberényi Tamás .lézustársasági szerzetes atyának, mint általános helynokenek segédlete mellett 1648-ban szintén helybenhagyta. Leginkább megerősítette azonban ezt az ügyünket atyai buzgalmaval ugy méltóságos és főtiszt Lippay György, Magyarország hercege eszterK?mi ersek, ki kétszer is fogadta a tóunk hozzá kovetek-ul duldott, nevezett tisztelendő bazilita atyákat,^ mint a váci puspok Tarnoczy Mátyás ur omeltósáaa is, kiknek örökre lekötelezettjei maradunk. Mindezeket Szentségednek „ bejelentvén, atyai áldását, ügyeink elősegítését, 3 az általunk megválasztott püspöknek, főtisztelendő Parthemy Péter atyának megerősítését egy lélekkel s a legalázatosabban kérjük. Ungvár, 1652. január 15. napján. Szentségednek legalázatosabb szolgái: Ladomirszky Elek makovicai főesperes (p h.); Stosztoviczky Gergely homonnai főesperes (p. h.'1; István szerednyei főesperes (p. h.); Ixanovics Dániel uzonyi főesperes (p. h.); Filipovies Elek sztropkói főesperes (p. h.). 2 )

2

) Ugyanezt az okmányt Nilles is közli (Kalandariuma Manuale utriusque Ecclesiae, pars I I I . Symbolae ad illustrandem Históriám Ecclesiae Orientális in terris Coronae S. Stephani, vol. II. pag. 824. sk.) azzal a különbségei, hogy ő a pozsonyi káptalan 1655. Dominica Quadragesimáját követő hétfőn kelt okiratába illesztve adja. A pozsonvi /káptalan okiratának bevezető része elmondja, hogy Pártén püspök előttük a ruthén nyelvű eredetit s annak szórói-szóra való latin fordtását mutatta be hitelesítés végett. — Az okirat latin szövegének közlése után pedig a káptalan nyilatkozata következik, mely az eredetit minden gyanútól mentesnek, a fordítást pedig vele mindenben egyezőnek nyilvánítja. Nilles szövege azonban eltér Basilovitsétól annyiban, hogy benne a dátumok mindenütt betűvel vannak kiírva, „1649. Április, die 24." helyett: „millesimo sexcentesimo quadragesimo nomo. Április die vicesima tertia" olvasható. „Patrem Petrum Parthenium" után közbeszúrva találjuk: ,„,qui noster hodie est Episcopus." Az egyesülési föltételek 3, pontjában „libere fungi" helyett „libere f r u i " olvasható. Orthographicus eltérések vannak a nevek írásában is. Ladomirszky főesperse neve pl. Ladomiczki-nek van írva. Basilovits imént közölt szövegéből hiányzik „Stephanus Andreae, Archidiaconus Scepusiensis" — András fia István szepesi főesperes aláírása. — Az évszámra (1649) vonatkozólag Nilles megjegyzi, hogy „vannak, akik úgy vélekednek, hogy 1646-ot kell olvasni", mert Jakussics egri püspök, kit a hitvallástevő papok a vártemplomba követtek, 1647-ben már elhunyt. Ezek föltevése igen alapos, hiszen maga az okmány tanúskodik róla, hogy Kisdy Benedek püspök 1648-ban az unió kikötött feltételeit jóváhagyta. Áz 1649-es év jelzése a pozsonyi levéltárban található irat tollhibája lehet. Sem Nilles, sem Basilovits nena jelziki, hogy a másolatot, melynek alapján az okirat szövegét műveikbe fölvették, hogyan szerezték be s ki olvasta össze az eredetivel. Basilovit.séról valószínűnek látszik, hogy ugyanakkor szerezte be, mikor Lipót királynak rögtön az uniós okmány után kövtekező diplomáját, mely utóbbinak másolatát 1764 május 23-án Ribios György Rudolf tanácsos, kir. kamarai levéltári igazgató hitelesítette. (Folytatjuk.) Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca S. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.

40

TÉLI MENETREND. Érvényes 19j7. október 2-től 1938. május 2-ig. Miskolcról induló vonatok:

Miskolcra érkező vonatok:

Budapest felé:

Budapest felől:

Sz. V. Gy. V. Gy. V. Sz. V. Gy. V. Sz. V.

•

i. i. i. i. i. i.

5.12 7.40 13.40 14.15 19.05 23.47

— — — — — —

é. e. e. e. e. é. *

^

A

9.23 10.42 16.11 18.30 22.24 5.30

Sátoraljaújhely felé: Sz. Sz. Sz. Sz. Sz. Sz.

V. V. V. V. V. V.

i. i. i. i. i. i.

5.17 10.23 13.35 17.38 21.58 7.36

— — — — — —

e. e. e. e. e. e. *

* *

*

7.40 12.20 15.39 19.38 23.43 9.34

Sz. Gy. Sz. Sz. Gy. Sz. Gy. Sz.

v. v. v. v. v. v. v. v.

•

Sz. V. Sz. V. M. V.

i. i. i. i. i.

7.38 10.18 13.55 17.36 21.53

— — — — —

e. é. e. e. e. a

Sz. Sz. Sz. Sz. Sz.

v. v. v. v. v.

V. V. V. V.

Sz. v. M. V. Sz. V. M. V. Sz. V.

Bódvavendégi felé :

V. V. V. V.

é. é. é. é. é. é. é. é.

10.13 10.13 12.44 16.50 17.25 21.35 21.48 6.44

i. 5.36 — é. i. 7.33 — é. i. 11.40 — é. i. 16.56 — é. i. 20.23 — é.

7.30 9.34 13.30 18.52 22.59

5.26 7.32 10.30 16.49 20.38

7.27 9.24 12.52 18.44 22.56

Bódvavendégi felől:

i. 7.51 — e. 10.09 Sz. v. i. 14.07 — e. 16.32 M. v. i. 19.10 — e. 21.23 Sz. v. *

A

i. 4.49 - é. 7.18 i. 7.24 - é. 9.44 i. 15.50 - é. 18.20 Mezőcsát felől:

i. 7.50 — é. 8.57 * i. 13.54 — e. 15.24 i. 16.45 — é. 17.55 * i. 20.52 — e. 22.00

M. M. M. V.

v. v. v. v.

Hidasnémeti felé: Sz. Gy. Sz. Sz.

— — — — — — — —

Bánréve—Ózd felöl: 9.51 12.09 16.25 20.03 23.41

Mezőcsát felé: M. V. M. M.

5.50 7.08 8.12 8.12 14.10 17.25 19.17 0.10

Sátoraljaújhely felől:

Bánréve—Ózd felé: ¡Sz. V . M. V. Sz. V. Sz. V. M. V.

i. i. i. i. i. i. i. i.

i. 8.00 — é. i. 10.32 — é. i. 13.43 — é. i. 17.46 — e. *

i. 4.40 — i. 6.20 — i. 13.25 — i. 18.00 —

é. é. é. é.

5.50 7.23 14.35 19.38

Hidasnémeti felől: 9.59 11.35 15.16 19.31

Gy. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v.

5.39 11.36 17.31 19.42

é. 7.19 é. 13.21 é. 18.40 é. 21.22