Az Eszterházy Károly Egyetem magazinja XXIII. évf. 2. (170.) szám 2017. szeptember-október
„Amit csinálok, azt száztíz százalékkal végzem.”
Lőrincz Bálint 1
A tartalomból
Kamaraopera 2017. NOVEMBER 10-12. HELYSZÍNEK: ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM, AGRIA PARK, GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ, KEPES INTÉZET, HARLEKIN BÁBSZÍNHÁZ
Elindult a tanév – interjú dr. Liptai Kálmánnal
6
A tanár is ember – fókuszban dr. Erőss István
16
A hónap hallgatója: Lőrincz Bálint
20
Csemer Bogi – beszélgetés az egyetem egykori hallgatójával
30
Sportélet 34 Kocsmakritika – célkeresztben a Vén Bagoly
38
„Boldog új évet!” Még nem tudom, milyen hangulata lesz az idei ősznek, de az biztos, hogy a kezdetre panaszom sem lehet: a gólyaszám után megjelent az új Paletta első száma, benne hallgatók írásaival. Mert van az úgy, hogy az embert szerencse éri. Nyer valamit, rátalál valakire, vagy őrá találnak, megmenekül, vagy csak kikerüli a baj. Vagy egyszerűen jókor van jó helyen. Én is ezt érzem most, hiszen részese lehetetek egy magazin megújításának, egy újjászületésnek az elmúlás évszakának kezdetén. Érdekes, izgalmas hallgatókról, oktatókról, eseményekről olvashattok/olvashatnak ebben a számban, és talán nem teljesíthetetlen ígéret, amit most leírok: ez JEGYÉRTÉKESÍTÉS ÉS INFORMÁCIÓ: KEPES INTÉZET 3300 EGER, SZÉCHENYI ISTVÁN UTCA 16. TEL.: +36 36 420 044 MOBIL: +36 30 486 4590 AZ ÉTEK SZÓVAL, MUZSIKÁVAL ÉS A REGGELI MÉZESMACKÓVAL C. PROGRAMOK JEGYEIT A MACOK BISZTRÓ ÉRTÉKESÍTI EGER, TINÓDI SEBESTYÉN TÉR 4. TEL.: +36 36 516 180
[email protected] FACEBOOK.COM/KAMARAOPERA • WWW.EKOPF.HU
2
Impresszum
így lesz a későbbiekben is. Itt van hát az ősz, elkezdődött a tanév, minden szerethetőségével és nehézségével együtt… Boldog „új évet” mindenkinek, jöjjön, aminek jönnie kell, küzdjünk és bízva bízzunk egymásban, magunkban, de főképp abban, hogy ez a tanév is fog sikerülni… Sőt, talán még jól is fog sikerülni… Mi, a Paletta szerkesztőségének tagjai mindenesetre arra törekszünk, hogy havonta adjunk a kezedbe, az ön kezébe olyan írásokat, melyek értékes kikapcsolódást nyújthatnak ebben a tanévben. Is. Harsányi Judit főszerkesztő
LÍCEUMI PALETTA | Az Eszterházy Károly Egyetem közéleti, kulturális és tudományos magazinja. | Felelős kiadó: dr. Liptai Kálmár rektor | Főszerkesztő: Harsányi Judit | Műszaki szerkesztő: Molnár Erzsébet | Címlapfotó: Kakuk Dániel | Szerzők: Bollók Csaba, Csörgő Tamás, Fenyves Balázs, Grósz Petra, Pap Péter, Puzsár Zsófia, Rázsi András, Sütő Gergő, Széles Nikolett, Unghváry Tamás, Vígh Szilvia | Fotók: Szántó György, Kakuk Dániel, Lazányi Gergely | Szerkesztőség: +36 (36) 520 400/2102 | Megjelent 3000 példányban. ISSN 1589-0147
3
HAVI HÍREK TANÉVNYITÓ Évnyitó ünnepségekkel indult a 2017-18-as tanév az Eszterházy Károly Egyetem campusain. A júliusi általános felvételi eljárásban 2100-an nyertek jogot arra, hogy szeptemberben beiratkozzanak valamely campuson. A pótfelvételi eljárás során újabb 212 jelentkező nyert felvétel az intézménybe, így összesen 2312 új elsőéves hallgatója van az Eszterházy Károly Egyetemnek. A legtöbb gólya – 1741 fő – Egerben tanulhat az őszi félévben.
VELETEK TÖRTÉNT CSATLAKOZÁS A Visegrad University Association (VUA) 2011-ben jött létre a Nyitrai Szlovák Mezőgazdasági Egyetemen azzal a céllal, hogy a V4-országok területén fenntarthatóság témában oktató-kutató felsőoktatási intézményeket, kutatóintézeteket összekapcsolja. Egyetemünk a szervezet 2017. évi rendes közgyűlésén csatlakozott a szövetséghez, intézményünket dr. Bujdosó Zoltán campusokért felelős rektorhelyettes, az egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusának főigazgatója képviselte Moszkvában, az Orosz Állami Mezőgazdasági Egyetemen, ahol aláírta a csatlakozást megerősítő dokumentumot.
CSEPEREDÉS 2017 Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campus Hallgatói Önkormányzata megtartotta hagyományos rendezvényét, a Cseperedést, melynek célja az, hogy közelebb hozza egymáshoz a hallgatókat, segítse őket az ismerkedésben, mindezt játékos csapatépítő feladatokkal egybekötve.
ESZT FESZT Szeptember 14-én és 15-én szervezte meg az EHÖK az Eszterházy Fesztivált, és ezzel megnyitotta a 2017/18-as szemesztert. A kétnapos rendezvényen reggeltől sportprogramok, vetélkedők zajlottak, estékként fellépők szórakoztatták a résztvevőket, többek között a Hősök, Siska Finuccsi, Cloud 9+, Majka & Curtis, Belga, Fish, Chris Lawyer és Deniz.
TANTREND.HU Az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet bemutatta a TanTrend.hu oktatási portált, melynek célja, hogy hiteles, pontos tájékoztatást nyújtson a köznevelést és a felsőoktatást érintő aktuális kezdeményezésekről, eseményekről, a pedagógusok, szülők és tanulók számára érdekes hírekkel, cikkekkel, ismeretterjesztő anyagokkal.
4 CAMPUS PROGRAM A felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok megvalósítása, valamint az MTMI szakok népszerűsítése az Eszterházy Károly Egyetemen” címmel indul projekt az egyetem, és a Magyar Kémikusok Egyesülete együttműködésével. Dr. Juhász Tibor szakmai vezető ismertette a 48 hónapos projekt céljait, s mint mondta: tudománynépszerűsítő online kurzusok, roadshow-k, rendhagyó órák, nyitott laborok révén kívánják közel hozni a természettudományos ismereteket a diákokhoz, valamint összekötni őket a felsőfokú szakokkal, a pályák, munkakörök világával (pályaválasztás). Kiemelte az érettségi előkészítő tanfolyamokat, az online oktatási portálok működtetését, elektronikus tananyagok fejlesztését, mentor-tanuló együttműködések kialakítását is.
4
HALLGATÓI BOGRÁCSOZÁS Egyetemünk jászberényi campusán a Hallgatói Önkormányzat bográcsozással egybekötött ismerkedős estet rendezett a gólyáknak és felsőbb éves társaiknak. A hallgatók közös erővel készítették el a paprikás krumplit, az előkészületi munkálatokban a frissen felvett hallgatók segédkeztek, míg a főzést a másodéves hallgatók vállalták magukra. Amíg az étel elkészült, családias hangulat alakult ki, a társaság jobban összecsiszolódott. Az est programjait fröccspongozás karaoke színesítette.
COMENIUS GÓLYA NAPOK Az Eszterházy Károly Egyetem sárospataki campusán először szerveztek Comenius Gólya Napokat, ahol a frissen felvételt nyert hallgatók megismerkedhettek az egyetemmel. A tanulmányi információk mellett sport- és ügyességi játékokban vettek részt. A campus hallgatóinak létszámából adódóan fontosnak tartják a jó és családias légkör kialakítását, így közös főzéssel, étkezéssel, sok beszélgetéssel igyekeztek megkönnyíteni az ismerkedést és a beilleszkedést a gólyák számára a szervezők.
5
AKTUÁLIS
Dr. Liptai Kálmán:
„Kicsi egyetem vagyunk még, de kicsiben is igényesnek, tökéletesnek kell lennünk.”
helyre menni, ahol csend van, nincs nagy tömeg. Kicsit ilyenkor bezárkózom, és teljesen a családnak élek. Idén egy görög szigeten pihentünk, egy kicsi faluban a sziget közepén, majd a feleségemmel túráztam néhány napig az Alpokban. – Van olyan kedves helye, ahová vissza-visszatér, vagy ha nem is tud, de vissza-visszavágyik? – Toszkána. Felnőtt fejjel jutottam el Olaszországba, és előtte sosem gondoltam, hogy ez az ország ilyen fantasztikus lehet… Imádom a levegőjét, a toszkán vidék látványát, kultúráját, borait… Furcsa mód, sok helyen érzem magam otthon a világban, sok helyre vágyom vissza, de csak egy olyan távoli vidék van, ahová most is azonnal indulnék, ha tehetném: ez pedig India. Annak ellenére, hogy olykor féltem is ott, mégis visszamennék. Nagyon nem szeretek repülni, és egy-egy hosszabb repülőút után mindig eljátszom egy gondolattal: ha valaki várna a reptéren, és megkérdezné, hogy visszamennék-e egy hétre, mit felelnék? Nagyon kevés alkalommal lenne igen a válasz, de Indiára mindenképp igent mondanék. Valahogy tudat alatt vonzódom hozzá. Japán is gyönyörű, de például oda nem fordultam volna vissza. – Említette a vonalhúzást: hogyan értékeli a felvételi eredményeket?
– Nyáron adódik pár hét a pedagógusok számára, hogy szellemileg, fizikailag tudjanak regenerálódni, feltöltődjenek a következő tanévre. Egy rektor esetében ez mennyire van így, mennyire sikerült feltöltődnie a nyáron?
A nyári pihenés után a szeptember sokak számára jelenti egy új időszak kezdetét: a színházak új évadot indítanak, az oktatás új tanévet kezd. Tervek születnek, érezni a várakozást, az izgalmat: vajon mit hoz az „új év”? Dr. Liptai Kálmán rektor urat is arról faggattuk: árulja el, milyen tervekkel, vágyakkal vág bele az új tanévbe.
6
– Ha tanárként élném az életemet, akkor ez a hos�szabb nyári pihenés rám is vonatkozna. Rektorként viszont más a helyzet, a munkámnak nincsenek ilyen időbeli határvonalai. A feladatok szabják meg, hogy mennyit dolgozom, napi tíz órától sohasem sikerül kevesebbet. Július második felében van a felsőoktatási felvételihez tartozó vonalhúzás, amíg ez nem történik meg, elég nagy bennem a feszültség amiatt, hogyan teljesített az egyetem. Ha el is megyek pihenni ezekben az időkben, a fejemben akkor is ott zakatol a gondolat, milyen eredményt érünk majd el. Ennek ellenére igyekszem két hetet minden nyáron csak a családommal tölteni, és ezt az időszakot arra használni, hogy teljesen feltöltődjek. Három nap után teljesen ki tudok kapcsolni, így olykor elég nehéz visszazökkeni a munkába, úgy érzem magam ilyenkor, mint a hallgatóim szokták az első matematika órákon. Leginkább a tengerpartot és a hegyvidéket szeretem, igyekszem olyan
– Azt hiszem, túl vagányan tippeltem meg, hogy idén is nőni fog a jelentkezők száma tíz százalékkal, mint tavaly, egyetemmé válásunk idején. Nem így történt, stagnálás van, és ez visszahúzott a földre. Az kicsit magyarázza a történteket, hogy országosan is visszaesett a felvettek száma. Örömteli viszont, hogy a népszerű szakjaink - informatika, sporttudomány, vizuális művészetek – most is jól teljesítettek, sőt, jól teljesített az angol, a történelem és a magyar, valamint a pedagógusképzés is. Vannak azonban olyan szakok, amelyek a vártnál rosszabb eredményt hoztak, ilyen például a kommunikáció és a nemzetközi tanulmányok. Mindent összevetve úgy gondolom, hogy az irány mégis jó, egyetemünk a megfelelő úton halad. Az életünk bizonyos tekintetben olyan, mint a bor… Az igazi bor is tíz, tizenöt év után mutatja meg valódi értékét. – Melyek a tanév első félévének legnagyobb kihívásai? – Első helyen mindenképpen a Komplex Alapprogram áll, ettől fontosabb most nincs. Ha az ezzel kapcsolatos feladatainkat jól végezzük, akkor az
ország egyetemei között kitüntetett helyen leszünk. Ha nagyon jól csináljuk, akkor helyünk van Európában is. A Komplex Alapprogram ugyanis újragondolja a közoktatás mindennapjait. Egy kicsit másképp gondolunk a tanulásra, megjelenik a sport, a művészet, a logika, mint mindennapos tevékenység. Igyekszünk megmozgatni mindkét a gyerekek mindkét agyféltekéjét. Azt a világot, amire sokan csak hobbiként gondolnak, mi értéknek vélünk, és az iskolai élet részévé kívánjuk tenni. Más filozófiájú iskolát szeretnénk összerakni, és ennek az új gondolkodásmódnak a kidolgozása ennek a félévnek a feladata. Ugyancsak ezekben a hónapokban kell elkészülniük az idetartozó könyveknek, segédanyagoknak… Ez most a mi elkötelezett életünk, ennek sikerülnie kell, ehhez minden erőforrást megadunk. Fontos feladat még ebben az évben a szőlész-borász képzés erősítése is. Nagyon nagy álmom az, hogy egy Bordeaux-i egyetemmel együtt tudjunk működni, hallgatóink, oktatóink ott szerezhessenek gyakorlatot, indítsunk közös képzést. Ez komoly lépés lenne az európaiság felé gondolkodásban, szakértelemben és világra való nyitottságban. Büszkék vagyunk arra, hogy a magyarországi egyetemek közül csak nekünk van saját borunk… Az egri csillag és a rozé után készül a pezsgőnk és a bikavérünk is. Kicsi egyetem vagyunk még, de kicsiben is igényesnek, tökéletesnek kell lennünk, ezt kell sugallnunk mindenben, vagyis azt, hogy az Eszterházy Károly Egyetem egy igényes hely… A boraink is ezt az igényességet hirdetik. – Ez a tanév több új oktatóval, szakemberrel indul… – Igen, és úgy gondolom, kiváló szakemberekkel sikerült erősíteni az egyetem csapatát. Elsőként említeném Boldizsár Ildikó meseterapeutát, akivel sorsszerű volt a találkozásunk. Hűséges olvasója voltam, és többen is mondták, hogy nekünk találkoznunk kellene, biztosan egy nyelvet
„
Én igazából tanár vagyok, csak most rektorként dolgozom.
”
beszélnénk… Igazuk volt, ez három perc után ki is derült. Elmondta nekem, hogy az egyetlen felkérés, amit igazán el tud fogadni, az pontosan az egri, és nagyon örülök, hogy az ő nevével fémje-
7
– Ha még az újdonságok mezsgyéjén haladunk, beszéljünk egy kicsit a médiáról is. Elindult a Líceum Rádió, megújult a Líceumi Paletta, stabil bázist nyújt a Líceum TV. Fontos, hogy ennyi platformunk legyen?
lezve ismerkedhetnek meg a hallgatók A mese világképe című tárggyal és a Mesepoétikával. Úgy gondolom, a mese nagyon fontos a pedagógusképzésben, de ezzel valami oknál fogva még nem törődtünk eléggé. Hosszú távon szeretnénk egy ezzel foglalkozó tanszéket, hiszen az óvóképzésben, tanító- és tanárképzésben egyaránt fontos szerepe van a mesének. Kiváló szakembert kapott a Mozgóképkultúra Tanszék is, mely szeptembertől a Vizuális Művészeti Intézeten belül működik a Képzőművészeti, valamint a Média és Design Tanszékkel együtt. Azzal, hogy M. Tóth Éva egyetemi tanár bennünket választott, nagy lehetőségeink lesznek, hiszen mindenki tudja, hogy az animáció területéről a legjobb szakembert nyertük meg magunknak. Fontosnak gondolom az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Tudásközpontunkban igénybe vehető szolgáltatást is, ahol egy nagyszerű kardiológus irányítja a munkát Kovács Gergely Máté személyében, aki ráadásul eltökélt eszterházys… Terveink között szerepel, hogy a kollégák, hallgatók nyissanak az egészségesebb életmód felé, tanácsadást, állapotfelmérést ajánlva nekik. Úgy gondolom, ez kötelező is egy felsőoktatási intézmény életében, hogy ne csak szakmát, hanem életvezetési tanácsokat is adjunk a hallgatóknak. Hiszek abban, hogy az itt lévő és ideérkező jó szakemberek felgyorsíthatják az egyetem fejlődését. Az említett oktatókon kívül is remek szakemberek érkeztek, Ugrai János a Miskolci Egyetemről a neveléstudományt, Bognár József a Testnevelési Egyetemről a sporttudományt, Mező Ferenc a Debreceni Egyetemről a pszichológiai tudományokat erősíti, Daróczi Gabriella, aki tanszékvezető volt az ELTE-n, a Komplex Alapprogram Országos Pedagógusképzési- és Továbbképzési Központját vezeti majd...
8
– A Líceum Televízió kiválóan végzi a feladatát, sokszor állítanak meg emberek Egerben, és számolnak be arról, mit láttak az egyetemi tévében. Néha elámulok, mert tájékozottabbak még tőlem is. Az ott dolgozó kollégák folyamatosan tájékoztatják a lakosokat arról, mi történik nálunk. A rádió elindulása teljesen lenyűgöz, hiszen van egy olyan eszközünk, amelynek a segítségével ott lehetünk mind a négy campuson, a kollégiumokban, a diákok életében… Ráadásul a Komplex Alapprogram hírei is azonnal eljuthatnak szinte minden iskolába. Szeretnénk, ha a rádiót nemcsak az egyetemünkön, hanem szerte az országban hallgatnák. Ugyanígy törekszünk arra is, hogy a Paletta is eljusson minél több olvasóhoz… Olyan lapot szeretnénk, amely él és pezseg, igényes, izgalmas, és teret ad a hallgatóknak. – Beszélgetésünk elején említette, hogy nem tanárként éli az életét… A hetet viszont mégis tanárként kezdi, hiszen négy órában oktat. A tanítás mit jelent önnek? – Igazából tanár vagyok, csak most rektor a pozícióm. Ha tanítok, teljesen ott tudok lenni lelkileg, szellemileg… Szeretem a hallgatóimat, imádok tanítani, ez nagyon fontos nekem. A sofőröm szokta is mondani, hogy hétfőn délben, óráim után nézek ki a legjobban… Egyszerűen felüdít a tanítás. Harminc éve oktatok már - ezt szinte hihetetlen is kimondani-, de amikor tanítok, nem érzem magam sokkal idősebbnek a hallgatóimnál. – Hogy ne csak munkáról essék szó… A visszatérő, hagyományos egyetemi programok közül ön melyiket várja a legjobban? – Gólyabálozó vagyok (nevet). Szeretem a jó zenéket, szívesen táncolok és örülök, ha valami igazán stílusos. Tavaly olyan színvonalú rendezvényt csináltak a hallgatóink, amire nagyon büszkék lehetünk. Elegáns, sikeres, sok embert megmozgató rendezvény volt, és már nagyon várom az ideit. Biztosan ott leszek! Harsányi Judit
Személyiségformálás külföldön
– avagy mit is tud az Erasmus ösztöndíjprogram?
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Erasmus+ program. Hallgatótársaink nagy része azonban fél nekivágni az ismeretlennek. Amennyiben érdekelnek más kultúrák, világnézetek, szívesen fejlesztenéd nyelvtudásodat, vagy csak új embereket ismernél meg, jól figyelj! A Nemzetközi Kapcsolatok Központjának osztályvezetője, Taylerné Tóth Katalin, illetve Győrváry-Kiss Ágnes, mobilitás koordinátor feltárja az Erasmus program szépségeit – és persze nehézségeit is.
– Milyen lehetőségei vannak annak a hallgatónak, aki részt szeretne venni az Erasmus programban? Taylerné Tóth Katalin: Tanulmányi szemeszterre vagy szakmai gyakorlatra mehet különböző országokba. Sok helyszínből választhat a hallgató, de olyan intézmények közül, amelyekkel kapcsolatban áll az egyetem. Bizonyos tárgyakat ott teljesíthet, és ehhez ösztöndíj társul, a szakmai gyakorlati időszakra például magasabb összeget kap. A jövőben szeretnénk növelni a kiutazók számát, hiszen nagyon sok hozadéka van számukra egy ilyen útnak. – Mely feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki részt vehessen a programban? Győrváry-Kiss Ágnes: Hármas tanulmányi átlag szükséges hozzá. Ha ez valamiért nem sikerül az adott hallgatónak, akkor tanszéki ajánlással ki tudja váltani ezt a kicsit gyengébb átlagot. Nyelvvizsga-követelmény nincs, viszont azt azért meg kell nézni, hogy a fogadóintézmény milyen nyelvtudást ír elő. Ha például egy B1-es szintű angol nyelvtudás szükséges, akkor a hallgató az
általa látogatott angol nyelvi kurzus tanárától kérhet igazolást, amely elismeri, hogy az illető tudása megfelel az adott szintnek. – Mi a helyzet az ösztöndíjjal? Mindenki ugyanakkora összeget kap? Győrváry-Kiss Ágnes: Attól függ, hogy milyen célországba utazik. Három csoportot különböztetünk meg: vannak az alacsony megélhetésű, a közepes megélhetésű és a magas megélhetésű országok. Az alacsony megélhetésű országok közé tartozik például Szlovákia vagy Románia, a közepes megélhetésűekhez soroljuk Spanyolországot, Görögországot, Németországot, magas megélhetésű például Olaszország, Svédország, és többnyire az északi országok. Nemcsak ettől függ az ösztöndíj összege, hanem attól is, hogy tanulmányi félévre megy a hallgató, vagy szakmai gyakorlatra, utóbbi esetben ugyanis havi 100 euróval magasabb az összeg. Viszont akinek olyan a szociális helyzete, hogy itt, az intézményen belül kap szociális támogatást, az pályázhat rá a programon belül is. Maga az ösztöndíj az adott ország megélhetési besorolása szerint havi 400, 450 vagy 500 euró a
9
tanulmányi félév során, de ezt még havi 200 euróval lehet növelni, ha valaki szociális ösztöndíjra pályázik. Szakmai gyakorlatnál 500, 550 vagy havi 600 eurót kaphatnak, amit 100 euróval lehet kiegészíteni, de emellett kiutazási támogatásra is pályázhatnak a hallgatók, ezzel utazásuk költségeihez járul hozzá intézményünk. – Melyek azok a legnépszerűbb országok, ahová a hallgatók utaznak? Győrváry-Kiss Ágnes: Spanyolország, Németország és Románia, de az elmúlt egy - másfél évben nagyon népszerű a nyári időszakban Görögország, emellett utaztak hallgatóink Olaszországba, Lengyelországba, Belgiumba és Törökországba is. – Hogyan épül fel a tanév egy olyan hallgató számára, aki kijut külföldre ezzel a programmal? Győrváry-Kiss Ágnes: Azt szoktuk javasolni, hogy itthon kérjen egyéni tanrendet a hallgató, mielőtt kiutazik, aktívnak kell ugyanis lennie, fel kell vennie tárgyakat, leginkább azokat, amelyeket kint is tanulni fog, amennyiben a tantárgynak van itthoni megfelelője. Egy szemeszter alatt minimum 20 kreditet kell külföldön teljesíteni, ami a partnerintézmények 5-6 kredites kurzusaiból válogatva könnyen megoldható. Ha a kinti tárgya legalább 70%-ban megegyezik a hazai tartalommal, akkor azt itthon a tanszéken be tudja számíttatni. Ha nagy az eltérés, akkor az oktatótól függ, hogy kér-e valamilyen beadandót hozzá, vagy egyéb módon teljesíti a hallgató a kurzust. Kiutazás előtt mindenképp célszerű egyeztetni az itthoni oktatókkal, hiszen fizikailag nincsenek itt a félév során. – Melyek azok a nehézségek egy erasmusos diák életében, amelyekkel kapcsolatban az Önök segítéségét is kérik? Győrváry-Kiss Ágnes: A pályázat benyújtása előtt fél évvel a hallgatók készítenek egy munkatervet. Ebben benne van az, hogy mit terveznek ta-
10
nulni, milyen kurzusokat szeretnének felvenni. Amikor kimennek, előfordul, hogy ezt az előre megtervezett listát nem tudják maradéktalanul teljesíteni. Ilyenkor van egy hónapjuk arra, hogy módosítsák ezt a kurzuslistát, ütközés miatt, vagy azért, mert jelezték nekik a kinti hallgatók, hogy az adott tanár nem szimpatikus. Év elején, a szemeszter első hónapjában van lehetőség véglegesíteni a tárgylistát. A szállás nem igazán szokott probléma lenni, mert ezt a kiutazás előtt általában elintézik a hallgatók. A nyelvi nehézségekre fel szoktuk hívni a figyelmet. Vannak olyan országok, ahol az oktatás nyelve nem az angol, hanem az adott ország nyelve. Ezeket a helyeket csak azoknak javasoljuk, akiknek már van valamilyen tapasztalata az adott nyelvvel, tehát már kiutazás előtt aktívan használták, tanulták. Van egy felkészítő beszélgetés, illetve egy tájékoztató is. A nyelvet pedig egy online felületen is gyakorolhatják a hallgatók, ahová kötelezően beregisztráljuk őket. – Miért ajánlatos részt venni az Erasmus-programban? Taylerné Tóth Katalin: A magyarokban nagyon sok gátlás van, de amikor látják, hogy más nemzetiségű diákok is elboldogulnak az angollal, akkor ez nagymértékben tudja oldani a gátlásaikat. Teljesen megváltozik a világszemléletük. Ha valaki pedig nyelvvizsga nélkül megy ki, számára ez a legjobb felkészítő tanfolyam. Az is pozitív élmény az embernek, hogy sikeresen legyőzi a nehézségeket. Győrváry-Kiss Ágnes: Nagyon jól mutat később az önéletrajzban is a külföldi tapasztalat. Az önállósodást is ki szokták emelni a hallgatók, hiszen megtanulnak egyedül boldogulni. Gasztronómiai kihívásokkal is szembesülnek, amelyeket ügyesen le is győznek. Hazatérve rájönnek arra, hogy távol az otthontól, családtól egy teljesen új életet tudtak kialakítani új barátok, és új helyszínek megismerésével.
Ha esetleg bizonytalan vagy a nyelvtudásodban, kipróbálhatod magad akár a határon túli országok valamelyikében is – megmaradva a magyar nyelven oktatott tárgyaknál. Ez biztonságot ad, de mégis egy nemzetközi környezetben tanulhatsz, ahol angolul folyik a társalgás. Hogy még közelebb hozzuk az élményt, hallgatótársaink is elárulták, hogyan élték meg külföldi tanulmányaikat. A rekreáció szakos Istvánnal, az angoltanár szakos Vikivel és a programtervező informatikus szakos Balázzsal beszélgettünk. – Melyik országot választottátok? István: Spanyolországot, a Kanári-szigeteket. Viki: Szintén Spanyolországot. Balázs: Belgiumot. – Könnyen beilleszkedtetek? Viki: Nagyon nyitottak voltak az emberek. Leginkább azzal volt a probléma, hogy nem beszéltek angolul, én meg nem beszéltem spanyolul, de érdekelte őket az idegen kultúra. István: Mi ketten utaztunk az egyik csoporttársammal, akivel jól ismertük egymást. Egyedül nehezebb lett volna egy idegen országban feltalálni magam, így sokkal könnyebben ment, mert én jól tudtam tájékozódni, neki viszont az angolja volt jobb. Ketten egy teljes embert alkottunk. A szállásfoglalással nem volt probléma, a kinti egyetem kapcsolatain keresztül jutottunk albérlethez. A spanyol fiatalok alapjában véve is elég nyitottak. Érdeklődőek, segítőkészek voltak, és örültek nekünk. Balázs: Nekem annyiból szerencsém volt, hogy a koliban, ahol laktam, szinte csak erasmusosok voltak. A suliban nem nagyon volt órám belgákkal, így elég könnyen beilleszkedtem. Nálunk volt egy-két magyar is, de próbáltunk nem klikkesedni, és a végére - bár kialakultak kisebb közösségek-, a nagyobb rendezvényekre az egész csapat együtt ment. – Mi volt a legjobb élményetek a program során? Viki: A tanulmányi félév alatt a barátokkal eltöltött idő. Velük még ma is tartom a kapcsolatot. A szakmai út pedig tényleg szakmailag volt siker. Tábort szerveztünk például spanyol gyerekeknek, a végére már egy hároméves kisgyerek is tudott pár szót angolul. Jó érzés volt, hogy tőlünk tanulta. István: Úgy mentem ki, hogy a spanyol nyelvhez nem sok közöm volt. Gondoltam, az angollal
elboldogulok, de a spanyolok büszkék arra, hogy spanyolok. Elvárják, hogy ha elmész hozzájuk tanulni, akkor tanuld meg a nyelvüket. Persze, megértőek voltak a tanárok, de azért kellett a nyelv. Egy évet voltam ott, és 40 kreditet kellett teljesíteni, nekem pedig 42-t sikerült! Helytálltam egy teljesen idegen kultúrában. Balázs: A hazatérés után egy lány, aki együtt tanult velünk kint, eljött ide, és körbevezettük Magyarországon, aztán elterveztük, hogy mi is megyünk hozzá Csehországba. Szóval nekem is az ott kötött barátságok voltak a legjobb élmények. – Miért ajánlanátok másoknak az Erasmus+ programot? Balázs: Mindenkinek kell egy olyan kaland, ahová önállóan indul el. Semmit nem tudsz arról, hogy mi vár odakint. Lehet látni képeket, meg az egyetemről felvenni valakivel a kapcsolatot, de amikor megérkezel, az teljesen más. Viki: Nagy élmény. Nehéz elindulni, mert messze van, félelmetesnek tűnik. A kint töltött idő személyiségfejlesztő, és szakmailag is nagyon hasznos. Nyelvszakosoknak még inkább, mert hiába beszélünk angolul vagy németül az órákon, kint olyan közegben vagy, ahol rá vagy kényszerítve az idegen nyelvre, hiszen hiába beszélsz magyarul, nem érti meg senki. István: Nagyon sokat fejlődik az ember. Teljesen máshogy fog hozzáállni a világhoz, miután hazajön. Ha zárkózottabb ember is vagy, annyi impulzus ér, hogy nyitottabbá válsz.
Grósz Petra
11
KUTATÁS
BOR és
PEREC – Frissnek tűnsz, pedig nyakig benne vagytok a szüreti időszakban. Mindig vasalt ingben szeded a szőlőt?
A sokszor visszasírt óvodás évekre nyúlik vissza ismeretségünk Hegyi Ádámmal, az Eszterházy Szőlőbirtok birtokigazgatójával. Emlékszem, perec volt a jele... Jóllehet, ha választhatott volna, már akkor is inkább a szőlőre voksolt volna. Most, évtizedek elteltével egy kellemes kora őszi délutánon a szőlőtőkék és borkészítés szerelmese integet nekem a birtok kapujából és kezd mesélni kutatásról, kóstolókról, hajnali ébredésekről...
– (Mosolyog) Á, dehogy, csak sokszor előfordul, hogy be kell szaladnom terepről az egyetemre. Most itt is rengeteg a dolog, a szüretet minden reggel hétkor kezdjük, egyébként nyáron már öttől kint vagyunk, dolgozunk. Eger határában van négy hektár fehér és tizenhat hektár kék szőlőnk, úgyhogy szüret idején őszintén szólva minden nap végén hálás vagyok azért, hogy sikerrel tudjuk zárni a napot. – Bár még zajlik a szüret, de hogy látod, milyen évjárat várható? – Az idei évjárat biztató, várakozásokkal teli. Kiváló szőlőalapanyag van még kinn a tőkéken, illetve a már pincében erjedő tételek nagyon ígéretesnek mutatkoznak. Ha az időjárás is kedvező lesz, akkor az Eszterházy Szőlőbirtok első önálló évjáratában méltó tételekkel tudja majd képviselni egyetemünket.
kiváló, hiszen nem száz százalékban déli fekvésű, mégis délre nyúlik, így a frissesség, gyümölcsös aroma köszön vissza a borainkban, ami úgy gondolom, hallgatóbarát is, könnyedségének, üdeségének köszönhetően. 2009-ben ötlött fel először bennem, hogy a borászat érdekel. Nem telt el sok idő, néhány év múlva már meggyőződéssé vált, hogy komolyan szeretnék foglalkozni ezzel a szakmával. Annyira bele lehet ebbe szeretni... Velem is ez történt. Leginkább a szőlő érdekel, azt vallom, hogy a jó szőlészettel már a bor nyolcvan százalékát el lehet készíteni, az a pici húsz pedig marad a borásznak. – Ha már a hallgatókat említed, egyre népszerűbb a képzés szintjén is a borász szakma. Hogyan járultok hozzá a sikerekhez?
– Az egyetem borainak megalkotásakor nem szerettünk volna egy bonyolult borral előrukkolni, inkább olyat álmodtunk meg, amely Egerre jellemző. Így született meg az egri csillagunk, majd a rozé borunk is. Könnyed, friss borok ezek, amelyek jól passzolnak szinte bármilyen alkalomhoz. Azt hiszem, mára már nem titok, hogy készül emellett az egyetem pezsgője is. Reméljük, a karácsonyfa körül sokan koccinthatnak már a pezsgónkkel. Nagyon fontos számunkra a bikavér is, hisz borvidékünk legismertebb bortípusa. A többféle házasítási arány készítésével, a szőlőfajták prioritásának vizsgálatával - szeretnénk hozzájárulni a minőségi fejlesztéshez. – Milyen tudományos kapcsolatokat sikerült kialakítanotok az utóbbi időszakban?
– Valóban, sikeres a borászképzés az egyetemen, a célunk pedig az, hogy valamelyest megreformáljuk ezen a területen az oktatást. Duális képzésben gondolkozunk, melynek elején kifejezetten a gyakorlatra helyeznénk a hangsúlyt, később pedig természetesen elméleti tudással is felvérteznénk a hallgatókat. A lényeg, hogy ők is ráérezzenek: borral foglalkozni jó! Nézz körül! Itt mindig nyugalom van, ugyanakkor a kemény munka formálja az ember jellemét is... Az a cél, hogy minél többen és többet legyenek terepen. Pontosan ezért indítottuk az „egy sor szőlő, egy hallgató” programot. Ennek lényege, hogy a megadott mennyiségű szőlőből az adott borászjelölt elkészítse saját stílusának megfelelő borát. Arra sarkalljuk őket, hogy tudatosan készítsenek bort egy adott elképzelést követve.
– Intézetünk minden évben fogad francia hallgatókat, akiknek segíti elhelyezését szakmai gyakorlat céljából egri borászatoknál. Jó kapcsolatot ápolunk a horvát kollégákkal, akikkel együtt dolgozunk a TÉT programon. Részt veszünk a COST és WINETWORK programban, ahol egy nemzetközi csapat részeként dolgozunk a szőlőtőke fás betegségeit érintő kérdésekben. A kutatások, és maga a szőlőbirtok is a Kutatási és Fejlesztési Központhoz tartozik, ezen belül az Élelmiszertudományi és Borászati Tudásközpont végzi a kutatást, míg a szőlőbirtok a termelést.
– Kézről kézre járhat már az egyetem bora, illetve borai, ezek is az Eszterházy Szőlőbirtokról kerültek a palackokba.
– Teljes mértékben. Elkezdtünk mi is rácsatlakozni az egri boros élet vérkeringésére. Ezalatt azt értem,
– Azt gondolom, hogy mind a birtoknak, mind pedig az általatok készített boroknak egyre jobb a megítélése. Te is így érzed?
– Hogyan kerültél az Eszterházy Szőlőbirtok élére? – Dr. Váczy Kálmán Zoltán főigazgató úr megkeresésére. Amikor egyetemmé vált az intézmény, már ismertük a birtok múltját, de más terveink voltak vele. Alapvetően a kutatásra helyeztük a hangsúlyt, hiszen az egyetem részeként ezt a nemes célt is szolgálnunk kell. A terület adottsága
12
13
KUTATÁS
hogy számítanak ránk a különböző borgasztronómiai rendezvényeken, elismerik a borainkat. És, hogy miért pont most történik ez? Úgy gondolom, ha minőségre törekszik az ember, az megtérül. Azt valljuk, hogy – bár sokak szerint a sok bor mindig jobb, mint a kevés – mi folyamatosan megújítjuk a szőlőt, azért, hogy jobb minőséget teremjen. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban épp egy olyan kutatást végzünk, amelyben osztrák klónokkal dolgozunk. A Kutatóintézet területén számos osztrák kékfrankos szőlőklón megtalálható, melyeket elsősorban ausztriai borvidékeken használnak a termelésben. Magyarországon a KT-1 elnevezésű kékfrankos szőlőklón a legelterjedtebb, melyet itthon szelektáltak. Mivel az Intézet területén egymás mellett megtalálhatók ezek a klónok, vizsgálhatjuk egy időben szőlészeti- és borászati tulajdonságaikat. Idén a különböző klónokból készült kékfrankos borok érzékszervi vizsgálatát végezzük egri és mátrai borászok közreműködésével. Nem türelmetlenkedünk, hiszen átlagosan négy év, mire termőre fordul az ültetvény. Ebből a kísérletünkből most épp kétféle bort szeretnénk készíteni: egy jó minőségű, de úgymond átlag, jó ivású bort, ezzel párhuzamosan pedig egy prémium minőségű nedűt is, amely igazán kifejezi majd a termőhelyet. Emellett szeretném még kiemelni a GINOP pályázathoz kapcsolódó szőlőklón szelekciós kutatásunkat, amely négy hazai szőlőfajtát vesz
14
KUTATÁS alapul: leányka, furmint, kadarka és kékfrankos. Az idős merlot ültetvényünkben vizsgáljuk a 40 éve indított tápanyagfeltöltési kísérlet utóhatásait. A szőlőtőkék fás betegségeinek vizsgálatához idén állítottunk be fertőzési kísérletet. Egy TÉT pályázat segítségével horvát kollégákkal együttműködve vizsgáljuk különböző szőlészeti munkák hatását a merlot bor gyümölcsösebbé és kevésbé alkohol hangsúlyosabbá tételére. Támogatjuk a lisztharmat, feketerothadás és botrítisz tárgykörben zajló kutatásokat a szőlészet terén, elsősorban a kutatáshoz szükséges mintaalapanyag biztosításában. Persze, akad olyan termékünk is, mint például a Kőlyuk Dzsúsz, ami egy pasztőrözött must. A tavalyi olyan jól sikerült, hogy az elkészült kétezer liter egy szempillantás alatt elfogyott, idén majd többet kínálunk! (Mosolyog...) Szeretném még megemlíteni, hogy felelevenítenénk a korábban méltán népszerű novum cuvée-t is. A korábbinál fiatalosabb, üdébb formában álmodtuk meg ezt a bort, amely egyszerű, gyümölcsös, élő nedű lesz, jól lezárhat egy fárasztó napot. Arra számítunk, hogy a birtok népszerű borává válhat rövid idő alatt a „hétköznapok bora”. Vallom, hogy egy borásznak a legjobb névjegye, ha átnyújt egy palack bort. Nekünk a novum cuvée ilyen lesz az elképzelés szerint. – Miért éri meg csinálni? Hogyan ajánlanád a jövő borász reménységeinek a szakmádat? – Az embernek mindig ad munkát a szőlő meg a pince. Ez nem csak szakma, ez igazi hivatás! Ugyanakkor fontos az is, hogy a tapasztalataim szerint a bor a legjobb valuta... (Mosoly)
Puzsár Zsófia
PHENIX
KÍSÉRLET:
Kvarkanyagcseppeket észleltek?
Alacsony energiákon és kisebb atommagok ütközésével is elő lehet állítani a Világegyetem Ősanyagát? A kérdésre a PHENIX kísérlete adhat választ - egyetemünk fizikusainak részvételével.
Forrás: CERN
2016-ban a PHENIX együttműködés egy körülbelül 5 hetes időtartam során arany atommagok és az egy-egy protont és neutront tartalmazó deuteronok ütközéseit vizsgálta, négy különböző ütközési energián (200, 62.4, 39, és 19.6 milliárd elektronvolt, azaz GeV). A PHENIX kísérleti együttműködés két különböző cikkben közölte az eredményeit, amelyeket beküldtek a Physical Review Letters (PRL) illetve Physical Review C (PRC) folyóiratokhoz, valamint eredményeiket bemutatták egy Lengyelországban, Krakkóban megrendezett konferencián (Initial Stages 2017), szeptember 18-22. között. A közölt eredmények arra mutatnak, hogy valószínűleg kisméretű deuteron-arany ütközésekben, és a vizsgált legalacsonyabb energiájú ütközésekben is létrejöhet a tökéletes kvarkfolyadék, a kvarkanyag (QGP). Nagyobb méretű ütközések esetén további jelei is voltak a tökéletes kvarkfolyadék megjelenésének. Ezeket további mérésekkel az új adatokon is meg kell majd vizsgálni. A tökéletes kvarkfolyadék cseppjeit az alacsony energiájú d+Au ütközésekben kimutató PHENIX kísérleti közleményben a magyar csoport részéről mint a PHENIX-Magyarország korábbi vezetője, a munka belső bírálati bizottságának (IRC) elnökeként közvetlenül vettem részt, többen a mérési adatok felvételében működtünk közre. A későbbiekben különböző módszerek segítségével fogjuk keresni a QGP létrejöttének további bizonyítékait.
A PHENIX kísérletben résztvevő magyar intézmények közül az Eötvös Loránd Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem és az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont a Csanád Máté (ELTE Atomfizikai Tanszék) által vezetett PHENIX Magyarország csoportban, egymással is együttműködve vesz részt, a PHENIX kísérletben önállóan résztvevő, negyedik magyar intézmény pedig a Debreceni Egyetem. Ezzel az eredménnyel Észak-Magyarországról egyedül az Eszterházy Károly Egyetem is felkerült a nagyenergiás fizika nemzetközi térképére. A PHENIX kísérletben az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán a Femtoszkópiai Tudásközpont és az Alkalmazott Informatikai Tanszék fizikusai vesznek részt, rajtam kívül Kasza Gábor és Lökös Sándor tudományos segédmunkatársak, valamint Novák Tamás tanszékvezető egyetemi docens. Legújabb PHENIX-es és elméleti eredményeinket többek között a Gyöngyösön megrendezett 10. Bolyai-Gauss-Lobacsevszkij konferencián, 2017 augusztusában is bemutattuk.
Csörgő Tamás
15
A TANÁR IS EMBER – Hargita megyében születtél, otthonról milyen indíttatást kaptál a művészi pályához?
„Csak arra fókuszálok, hogy szakmailag minél jobbak legyünk” Leányka út, F épület. Csendes csütörtök délután van, a folyosón egy-két hallgató üldögél. Kiállításra készül a VMI, a Global Nomadic Art Projekt Kelet-Európa tárlat megnyitójára a Hallgatói Galériában, de még van két óra a megnyitóig. A felét töltöm ott, de legszívesebben maradnék, annyira leköt az az életmese, amit megoszt velem dr. Erőss István, a Vizuális Művészeti Intézet Képzőművészeti Tanszékének vezetője.
16
– Nem sokat… Szüleim a falu boltosai voltak, egyik nagyapám kulák volt, a másik hentes… Első generációs értelmiségi vagyok. Viszont volt egy nagybácsim, aki egyetemistaként képzőművésznek tanult, és az egyik nyári vakáción, mikor nálunk járt, meglátta a rajzaimat, és megdicsért, hogy milyen ügyes a kezem… Azt tanácsolta, hogy ötödiktől próbáljam meg a művészeti iskolát. Elmentem felvételizni, édesanyám vett ceruzát, vízfestéket, én pedig ösztönösen rajzoltam valamit... Eltelt a nyár, szinte el is felejtettem az egészet, majd egyszer csak hallom, ahogy édesanyámék tanakodnak, ugyan mit csináljanak, mert első lettem a felvételin… Így kerültem ötödikesként a művészeti oktatásba, innentől kezdve egyszer sem fordult meg a fejemben az, hogy ne képzőművész legyek. Ezután a Marosvásárhelyi Képzőművészeti Szakközépiskolában tanultam, ami egy hihetetlen szellemi központ volt abban a fülledt, áporodott hangulatban. A városban megjelentek az alternatív művészeti csoportok, és ez a légkör teljesen magával ragadott… Mindemellett első osztályú jégkorongozó is voltam… Azért
elégtétel volt. A Képzőre járni… ez volt álmaim netovábbja… Elkezdtem pályázgatni külföldre, és egyszer csak kezdett valósággá válni a szabadság. Kezdtem fölfedezni a világot. Otthon az információszegénység szinte fantáziaerősítő tréningként hatott, és csodálatos érzés volt megélni, hogy a fantáziálás valósággá válik. Nyári akadémiákra jártam Lengyelországba, Salsburgba, voltak egyéni kiállításaim is, főleg litográfiát, grafikát készítettem, és az egyik anyagomért annyi pénzt kaptam, hogy abból egy garzont tudtam venni. Nagyon nagy mázlistának mondhatom magam, mert ugyan egy kis hátizsákkal léptem át a határt, de másfél év múlva már lakásom volt.
‚‚ ‚‚ Félgőzzel nem lehet csinálni, és nem is érdemes.
kezdtem el jégkorongozni, mert az albérletben nem volt zuhanyzó, a heti két edzésen viszont le tudtam zuhanyozni (nevet). Fölajánlották, hogy ha a középiskola után maradok, akkor játszhatok a hadsereg csapatában, és nem kell bevonulnom. Elfogadtam. Ezután ötször felvételiztem Kolozsvárra, a művészeti egyetemre, de – ma már mindegy is, miért – nem vettek fel. Művészként viszont keményen hajtottam magam, hiszen eltökélt szándékom volt bebizonyítani azt, hogy képes vagyok bejutni egy egyetemre. Névházassággal megpróbáltam Magyarországra átkerülni, ez öt évig tartott, de sikerült, és 1989-ben megérkeztem egy hátizsákkal. Rögtön találtam munkát, festettem a filmgyárban, tanítottam napköziben… Próbáltam eltartani magam. Szinte euforikus érzés volt a változás idején itt lenni... Volt egy nagyon csúnya autóbalesetem, élet-halál között feküdtem három napig, és ezalatt adták be barátaim a felvételimet a képzőművészetire. Fel is vettek, és ez számomra a kolozsvári kudarc után egyfajta
– Melyik az a tulajdonságod, amit otthonról hoztál, és a mai napig erősen megvan benned? – Hát… Bizony vannak olyan tulajdonságaim, amelyekről azt gondolom – ha őszintén tükörbe nézek –, hogy ott kellett volna hagynom őket… Tudom, hogy elviselhetetlen vagyok a szögletességem, nyakasságom miatt… A munkában ez jó, mert véghez viszem, amit akarok, olyan nincs, hogy valami megállítson… Viszont másoktól is ezt várom el, és akik ezt negatívumként élik meg, azoknak van igazuk. – Pozitív tulajdonság? – Ugyanez… Elhatároztam például, hogy megmérettetem magam, felvételizek a Bécsi Művészeti Akadémiára is. Felvettek, de ezért is kőkeményen megdolgoztam, és ott is kitartóan küzdöttem… Éjszakánként festettem, nappal suliba jártam, mellette dolgoztam… Csak azért is meg akartam mutatni, főleg magamnak, hogy végig tudom csinálni. A tanulás mellett mindig dolgoztam is, festettem az egyetemet, a tanárok lakását, és ebből sikerült annyi pénzt keresnem, hogy egyedül, azzal a bizonyos hátizsákkal nekivágtam Kelet-Afrikának, és hat hétig csatangoltam… Az utazásoknak köszönhetően nemcsak maradandó élményekkel, de azóta is tartó barátságokkal lettem gazdagabb. – Eger mennyire fontos pont az életedben? – Több mint kilenc éve vagyok itt. Az a bizonyos kőkemény kitartás, nyakasság az itteni munkámban is érvényesül… Ha ennek az intézménynek vagyok az oktatója, akkor itt próbálom százszázalékosan kihozni a legjobbat magamból, fölépíteni a maximumot. Félgőzzel nem lehet csinálni, és nem
17
A TANÁR IS EMBER is érdemes. Csak arra fókuszálok, hogy szakmailag minél jobbak legyünk, a kollégákkal együtt minél magasabb színvonalúvá tegyük az intézetet. – Eddig leginkább a tanulásról, az alkotásról beszéltünk. A tanítás mikor kapott jelentős szerepet az életedben? – Mielőtt Egerbe kerültem, tíz évig oktattam a MOME-n. Az érdekelt és érdekel ma is a leginkább, hogyan lehet megfogalmazni és átadni a saját tapasztalataimat, hatni a diákokra úgy, hogy egyéniségük ne sérüljön. Ez nagyon érdekes játék, ami szellemileg is frissen tart. Naprakésznek kell lenni, az embernek folyamatosan tájékozódnia kell a különböző kiállításokról, irányokról. – Könnyen hozol döntéseket? – Igen. Szinte azonnal. – Alkotóként is? Vagy művészként nehezebben születik meg a döntés? Szoktál-e például mélyponton lenni? – Igen, szoktam, de ha pragmatikusan végiggondolom, ez így is van rendjén. Az az alkotó vagyok, aki nem egy ötletre épít, aki nem egy briliánsnak tűnő ötletet variál. Mindig kísérleteztem, anyagokkal, technikákkal… Valamikor húsz évvel ezelőtt vetődtem el Ázsiába, ott kaptam el egy olyan fonalat, ott értettem meg olyan összefüggéseket, amelyek az alkotói metódusomat, a tematikámat a mai napig befolyásolják. A természet és a művészet viszonya, a galérián kívüli művészet, ez nyűgözött le akkoriban. A feladatunk az volt, hogy egy bambuszerdőben egy hónap alatt a körülöttünk lévő anyagokból műalkotást hozzunk létre. Ez számomra üdítően újként hatott, és az első hétben sokat szenvedtem is vele… Végül sikerült megoldanom, és itt nyúltam vissza egy gyerekkori élményemhez, olyan erdélyi építészeti elemekhez, amelyeknek az arányrendszere még ösztönösen benne volt a fejemben, és ott, Japánban, a kettőt ötvözni tudtam. Olyan jól sikerült, hogy a következő év rendezvényének plakátjára, meghívójára az én alkotásom került. Idővel belekapaszkodtam a természetművészetbe, és elkezdtem visszajárni Ázsiába… – De visszatérsz az asztalra kinyomott festékekhez is… – Persze, én nem vagyok fundamentalista. A művészet óriási területet fed le, és én szeretek sok
18
mindent kipróbálni. Ha van időm, szívesen ülök be a műterembe festeni. – Elégedettnek tűnsz. – Az is vagyok, nincs okom méltatlankodásra. Annál is inkább, mert van egy olyan családom, akik megteremtik azt a helyzetet, ami kell az én „bohóckodásomhoz”… Megértő feleség nélkül ez nem menne. Három gyerekünk van, akik néha segítenek is az alkotói munkámban. – Egy díj vagy egy tudományos fokozat mennyire tesz elégedetté? – A nevem előtti két betű például teljesen hidegen hagy… – Jó, de ha nem lenne… – Akkor baj lenne (nevet). Nekem az csak azért kellett, hogy nyolc hónapon át az utazásaimat, a szakmai életemet rendszerezni tudjam, és ez egyfajta nyugodtságot adott nekem. Lelkileg is jót tett az, hogy rendet raktam az agyamban. A hátizsákkal folytatott fiatalkori kalandjaimat nagyon szépen bele tudtam építeni ebbe a szakmai rendszerbe… Minden utam, minden tapasztalásom kellett a disszertációmhoz. – A Munkácsy-díj is ennyire fontos? – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lényeges, főképp azért, mert ez egy szakmai díj, és ez növeli az értékét a szememben. Megvan, megnyugodtam. Nagyobb elismerés azonban egy hallgató diplomakiállítása, amikor látom, hogy honnan indult, és hová fejlődött az itt töltött évek alatt, és ehhez a fejlődéshez én is hozzásegítettem. – Melyik a kedvenc helyed a világban, és melyik Egerben? – 38-szor voltam eddig Ázsiában… Nem tudom Mongóliát Iránnal, Kínát Japánnal összehasonlítani… Mondjuk inkább azt, ha kapnék egy év fizetett szabadságot (nevet), akkor Indonéziába mennék. A jókedvért, az életörömért… Mi mindig a problémákat emeljük ki, de ők a világot egy más prizmán keresztül nézik. A kultúrájukban benne van az életöröm, és épp emiatt nagyon jó érzés ott feltöltődni. A kedvenc egri helyem pedig az itt lévő fabódé, a Süsü, ami egy kocsma volt itt mellettünk, és ahová nagyon sokszor ültünk be
kötetlen beszélgetésekre. Süsü Tanszéknek is hívtuk… Ezek a beszélgetések ma nagyon hiányoznak. – Változás történt az intézet életében, hiszen a Képzőművészeti és a Média és Design Tanszéken kívül szeptembertől a Mozgóképkultúra Tanszék is idetartozik. Mit vársz ettől a változástól, a tanévtől? – Zökkenőmentesen csiszolódjon össze a három tanszék, és tényleg termékenyen hassunk egymásra… Nem konkurensek vagyunk, hanem egymás segítői. Új szakokat szeretnénk indítani, illetve szeretnénk névváltozást a kar nevében, mert úgy gondoljuk, hogy Bölcsészettudományi és Művészeti Karként a diákokhoz célzottabban el tudnánk jutni. Ezen kívül nagyon várjuk az épületünk felújítását is… – Ha oktatóként kellene értékelni magad, mit mondanál? – Idéznék egy hallgatót, sajnos nem tudom, ki ő, de valami ilyesmit írt egy bejegyzésben rólam: „Rabszolgatartóként hajtja a hallgatókat, ezért kocsmázás közben elég csúnya jelzőkkel illetik, de ha végeztél, akkor jössz rá, hogy tanultál is valamit…” – És te ezzel egyetértesz? – Igen. A Képzőművészetin, vagy a MOME-n öt évig tanulják a szakmát, a mi gyerekeinknek csak három évük van erre. Ha ezen a színtéren labdába akarunk rúgni, akkor igenis keményen kell hajtani a hallgatókat, és nekünk oktatóknak arra kell koncentrálnunk, mit lehet belőlük a leginkább kihozni. Folyamatosan terhelni kell őket. Tudom, hogy ez néha nem könnyű, de ha felveszik a ritmust, látványos eredményeket érhetnek el. És ez a legfontosabb. Harsányi Judit
19
A HÓNAP HALLGATÓJA édesapám nagyon jó vízilabdázó volt. Bennem volt az, hogy kedveskedek neki azzal, hogy én is kipróbálom ezt a sportot.
Lőrincz Bálint:
– Jó döntés volt?
„Áldott ember vagyok, tökéletes az életem”
– Fontos kiemelnem, hogy nulláról kezdtem az egészet, majd odáig jutottam, hogy két év alatt behívtak a korosztályos válogatottba. Ebben az időben az iskolai teljesítményem is javult, a közepes érdemjegyeket felváltották a négyes és ötös osztályzatok. – Ezek szerint felgyorsultak az események ebben az időben...
A Lőrincz név rendkívül jól cseng nemcsak városunkban, hanem az egész országban és már nemzetközi szinten is. Család, hit, bor és sport. Ez a négy dolog az, ami Bálintot és szeretteit a leginkább meghatározza. A megújult Líceumi Paletta első hallgatói portréjában Lőrincz Bálintot ismerhetitek meg, aki amellett, hogy egyetemünk hallgatója, a világ egyik legjobb vízilabdaklubjának játékosa, vállalkozó és boldog férj.
20
– Harmadik gyerekként érkeztél meg a családba 23 évvel ezelőtt. Hogyan indult az életed? – Különleges a mi családunk, édesapám és édesanyám mindent megadtak ahhoz, hogy tökéletes gyermekkorunk legyen. Sokan azt gondolják, hogy kiskoromtól kezdve vízilabdázok, de ez egyáltalán nem fedi a valóságot. Az hamar eldőlt, hogy imádom a sportokat, leginkább a labdajátékokra voltam fogékony. A legfiatalabb korosztályban kezdtem el focizni, ahol rövid időn belül kiderült: van érzékem hozzá, lehet benne jövőm. Évekig játszottam itt Egerben, aztán egyszer megkeresett minket az akkori magyar foci egyik legjobb akadémiája, hogy igazoljak hozzájuk. A szüleim nem szerették volna, ha tízéves gyerekként elkerülök otthonról, így maradtam itthon. – Ekkor már általános iskolás voltál, ahol sorsdöntő változások következtek… – Alsó tagozatban nem ment igazán a tanulás, így a szüleimmel közösen úgy döntöttünk, hogy iskolát váltok, hátha az új helyen jobban megy majd. Gyakorlatilag ez az év volt a fordulatok időszaka számomra, hiszen az iskola mellett sportot is váltottam. Hívtak engem kézilabdázni is, de én a vízilabda mellett döntöttem. Mindezt tettem úgy, hogy akkoriban még úszni sem tudtam. A döntésemre nagy hatással volt az, hogy
– Gyakorlatilag az egész utánpótlás-karrieremet végigkísérték a különböző korosztályos válogatottak és világversenyek, köztük három Európa-bajnokság és kettő világbajnokság, amelyekre nagyon büszke vagyok. Gimnazistaként, még kilencedik és tizedik osztályban a szüleim jóvoltából megtudtuk oldani a folyamatos budapesti edzéseket. A következő fordulat 16 éves koromban következett, amikor bemutatkozhattam a ZF Eger felnőtt csapatában. Innentől hétvégente a felnőttek mellett játszottam az utánpótláscsapatomban is, így egyre kevesebb időm jutott minden másra. Gyerekfejjel hatalmas dolog és motiváció volt olyan olimpiai bajnokokkal edzeni, mint mondjuk Biros Péter, Szécsi Zoltán vagy éppen Hosnyánszky Norbert. Rendkívül szerencsés ember vagyok, hogy a világ legjobbjaitól tanulhattam és tanulhatok a mai napig Egerben. De a kérdésedre
visszatérve, a folyamatos terhelés mellett az utolsó évemre magántanuló lettem, viszont büszkén mondhatom, hogy a négyes-ötös szintet végig tartottam a gimiben is. Itt kiemelném Hegyiné Póta Borbálát, aki osztályfőnökként rendkívül sokat segített abban, hogy a sport mellett sikeresen végezhessem tanulmányaimat. – Érettségi után hogy alakult a továbbtanulás? – Sikeresen felvételt nyertem az akkor még Eszterházy Károly Főiskolára, gazdálkodás és menedzsment alapszakra. Egy év halasztással kezdtem, azóta egyéni tanrenden folytatom a tanulmányaimat. Hálás vagyok az intézménynek és az oktatóknak azért a rengeteg tudásért, amire itt szert tehettem, és a mai napig alkalmazok a vállalkozásomban, illetve azért, hogy megteremtették annak lehetőségét, hogy a vízilabda mellett nyugodtan végezhettem tanulmányaimat. Attól függetlenül, hogy nem minden nap jártam órákra, minden alkalommal jó érzéssel léptembe a Líceumba vagy az egyetem bármely épületébe. Minden esetben mosolygás és segítőkészség fogadott, ami igazán otthonossá varázsolja az Eszterházyt. Nagyon sokat jelentett nekem az, hogy az előző félévben én kaptam meg a „Jó tanuló jó sportoló”-elismerést az egyetemen. Egyrészt egyfajta megerősítés ez nekem, hogy az élsport, a munka, az iskola és persze a család nemcsak, hogy megfér egymás mellett, hanem erősítik is egymást. Másrészt pedig megtiszteltetés, hogy egy ilyen elismerést vehettem át az Eszterházy Károly Egyetemen. – Osztálytársadként és barátodként elmondhatom: azt az életet éled, amit akkor, gyermekként megálmodtunk… – Sosem panaszkodtam, tényleg áldott ember vagyok. Gyermekként is az egyik legfontosabb dolog volt, hogy amit csinálok, azt száztíz százalékkal végezzem, legyek kitartó és alázatos. Persze, nyilván fontos a tehetség is, de talán az előbb felsorolt tulajdonságok azok, amelyek jóvoltából tényleg ott tarthatok az életben, ahol. Rengeteg munka és befekte-
21
A HÓNAP HALLGATÓJA tés szükséges mindenhez, legyen szó vállalkozásról, sportról vagy bármilyen más tevékenységről. Sosem felejtem el, amikor iskola előtt és után is edzésre siettem, hol fáradtan és álmosan, hol picit szomorúan, hogy titeket a napköziben hagylak, amikor jön a játék… De mindvégig tudtam, hogy mik az álmaim, mik a céljaim, és hogy ehhez mit kell tennem.
Megszólalt az egyetem hangja
– Mindig büszkén mosolyogsz, ha a családod szóba kerül. Mesélj nekünk arról, hogy a borászat, a sport, a vállalkozás és a család hogyan működnek együtt? – Ahogy már említettem, a szüleim mindent megadtak nekem és testvéreimnek. Igazán inspirál engem, hogy hasonló értékek mentén neveljük majd leendő gyermekeinket a feleségemmel. Az, hogy négyen vagyunk testvérek, az egy olyan életre szóló kapcsolat, amit nagyon nehéz szavakban kifejezni, mennyi mindent ad az embernek. Családunkban a hit fontos szerepet tölt be. Az Istenben való hit nagyon sok akadályon átlendített már minket, és ezáltal a kudarcokat is könnyebben fel tudjuk dolgozni. Aztán ott a vállalkozás, ami szintén nagy kihívás elé állított engem. Rendkívül büszke vagyok édesapám borászatára, és bevallom, a St. Andrea brand is inspirációt jelentett számomra, hogy létrehozzak egy saját vállalkozást, amely amellett, hogy tükrözi az én személyiségemet, méltó helyszíne legyen a St. Andrea borok bemutatásának. Hála Istennek ma már elmondhatom: a Szépasszonyvölgy legfiatalosabb pincéjét vezetem. A Kedves Wine Bistro & Shop valaminek a kezdete. Nem dőlök hátra, hanem természetesen már a fejlesztéseken töröm a fejem. Szeretném, ha minden korosztály megtalálná a számítását, és új élményekkel távozna tőlünk. – Rendkívül fiatalon lettél sikeres a sportban, már vállalkozásod van, és a nyáron megházasodtál. Hogyan sikerült megtalálnod a párodat? – A szüleim már a középiskola idején megismerték egymást, azóta is boldogságban és szeretetben élnek együtt. Mindig is tudtam, sőt éreztem, hogy nekem is eljön az életemben az a lány, akinél azonnal tudom, nekem teremtették. Amikor megismertem Juditot, jött ez az érzés, hogy igen, nekem ő a másik felem. Hosszú hónapokig udvaroltam, virágot vittem neki, ha tehettem, apróságokkal leptem meg, csak azért, hogy láthassam. Sikersztori így utólag, hiszen azóta már össze is házasodtunk. Nagyon boldog vagyok, hogy az
22
Megkezdte működését a Líceum Rádió az Eszterházy Károly Egyetemen a hallgatókért, a hallgatókról, a hallgatók által
életnek ezen a területén is megtaláltam a számításaimat.
Új médiumot indított az intézmény: a Líceumi Paletta, a palettaonline.hu hallgatói portál, valamint a Líceum Televízió mellé már online rádió is társul. A cél, hogy a média világa iránt érdeklődő fiatalok belekóstolhassanak a rádiózásba, megtanuljanak helyesen fogalmazni, kellemesen megszólalni akkor, amikor mikrofonhoz ülnek. A rádió nem kizárólag kommunikáció szakos hallgatókat céloz meg, a lehetőség adott bármely, magában kreativitást és nem utolsósorban bátor-
ságot érző fiatal előtt, hogy kipróbálhassa magát a stúdióban. Miután az egyetemhez több campus is tartozik, az információáramlást is megkönnyítheti az új médium, hiszen az oktatók, hallgatók első kézből, folyamatosan értesülhetnek az aktualitásokról a www.liceumradio.hu oldalra kattintva. A Líceum Rádió csapata nemcsak az egyetemi polgárok számára készíti műsorait, hanem mindenkinek, aki érdeklődik az Eszterházy Károly Egyetem, a hallgatói élet iránt.
– Ha végiggondoljuk, folyamatosan a céljaid és álmaid vittek előre az életben. Melyek a következő lépcsőfokok? – Szeretnék olimpiai bajnok lenni, ezért mindent meg fogok tenni. Fontos itt kiemelni, hogy már nem akarok, hanem szeretnék. Amennyiben mindent megteszek érte, akkor már elégedett leszek. Szeretnék fiatal szülő lenni, így már pár éven belül szeretettel fogadnám a gyermekáldást. Fontos, hogy a családom boldog legyen, igyekezni fogok ezért mindent megtenni. A harmadik pillér, hogy sikeres vállalkozó legyek. – Mi az, ami vitt előre téged életed során? – Azt tudom mondani mindenkinek: ha valaki igazán szeretne valamit, küzdjön érte, tegyen meg mindent, ami sok lemondással járhat, alázat és kitartás kell hozzá, de a belefektetett munka meghozza gyümölcsét. Hiszem, hogy Isten egyetlen embert sem hagyott talentum nélkül. Kívánom, hogy mindenki megtalálja ezt, és tudja is kamatoztatni. Sütő Gergő
TÉGED KERESÜNK, HA... – szívesen mikrofon mögé ülnél, – nem jössz zavarba a saját hangodtól, – érdeklődő vagy, szívesen kérdezel, – örülnél, ha szólhatnál hallgatótársaidhoz, – vannak ötleteid, feldolgozandó témák a tarsolyodban, – az arcodat kevésbé, de a hangod szívesen adnád a műsorhoz, – megismernél érdekes és értékes embereket, – egy jó csapat tagja szeretnél lenni!
Ha magadra ismertél, ne habozz! Jelentkezni lehet a Líceum Rádió facebook oldalán és a
[email protected] vagy a
[email protected] e-mail címen.
23
ÍGY ÍRTOK TI
VADEPER FILMKLUB
Vágyaim intellektusa foszló sziluettünk egy ideig még ott pihen a dioptriákon és mielőtt lusta pilláim közé befészkeli magát az álom még gyötri szemhéjam a képzelt ideálom ahogy közelebb jöttél hozzám távolabb léptem magamtól előbb kifakultál belőlem aztán kihaltál a szavakból
amit nem kaphatunk meg arról eldöntjük, hogy nem kell: messziről te is szép voltál közelről csak ember lelombozó a vágyaim intellektusa előbb jó voltál később mostoha előbb rutinos aztán ostoba a tüdőd elromlik a fejed leépül
Tükörkép Valami különös történt aznap reggel Barkaréti Miklóssal, amikor a tükörben vizsgálta arca jellegzetes vonásait, mert valamiért már nem tűntek annyira különösnek azok a jellegzetes vonások. Egy kissé megrémült, ivott egy keveset kotyogósban főzött kávéjából, elolvasta a reggeli újság híreit, majd eltűnődött iménti feldúltságán. Azt hitte, hogy mindezért az éjjeli álmatlanság a felelős. Ismét odaállt a tükör elé, de a tükörképe így is más maradt. Feleségét is odahívta, megkérte, hogy mondja meg neki, vajon ugyanaz-e a tükörképe, mint ő maga. A felesége, Barkaréti Miklósné Csepregi Erzsébet igennel válaszolt, de férje kérdő tekintete után még hozzáfűzte, hogy jól ismeri húszévnyi házasság után, a vasöntödék rémeként elhíresült férje különben is jellegzetes fizimiskájú alak, bárki felismerheti őt nagyvárosukban. Barkaréti Miklós így még jobban megrémült. Valami nem stimmelt azzal a tükörképpel, vagy az, vagy ő volt másabb. A tükör előtt állva feleségének kijelentette, hogy ezt az alakot még egyszer sem látta. Ahogy a déli harangszó már elmúlt, és a délután közeledett, tükörképe továbbra is ugyanolyan különös maradt, hiába állt más szögben, más pózban a tükör elé. Barkaréti Miklós szerelőt hívott, megkérte, hogy vizsgálja meg a tükröt, hátha elromlott valami benne. A szerelő nemleges választ adott, Barkaréti Miklós kérdéseire újból megerősítette állítását a tükör épsége felől, majd egy jóleső nevetés után jó
24
Kriegel Zsófia semmi sem marad belőled legvégül igazán csak az határoz meg téged ahogy magadról esténként a ruhádat letéped és az a titkos szövetség magaddal ami felruház téged egy másféle alakkal egy hibával a rendszerben egy apró füllentéssel csikorgó fogak közt
suttogott beszéddel és ha vágyaid életre kelnének magyarázd meg annak a reális elmédnek hogy nem rossz a képzelet nem a játékban van a hiba csak téged is elragad a hangszálaidon játszó domború metrika a pórusaidból áradó halvány szimmetria
Béró Márk egészséget kívánt mind neki, mind pedig a tükörnek. Barkaréti Miklós egyre tanácstalanabb lett. Öt óra környékén elmondta feleségének a költözéssel kapcsolatban megfogant gondolatát, de Csepregi Erzsébet is csak jól kinevette. Azt mondta, teljesen megőrült a sok vasöntödében töltött túlóra miatt, annak a tükörképnek nincsen az égegyadta világon semmi baja, csak az ő arca tűnik fáradtabbnak, és megkérte, vesse el a költözés gondolatát. Barkaréti Miklós aznap este lefekvés előtt még egyszer odament a tükörhöz, és megkérdezte, miért nem az ő tükörképét mutatja, ha egyszer ő áll a tükör előtt. A tükörképe csak szűkszavúan válaszolt: – Még nem ismerjük egymást eléggé.
Szerelem
In Memoriam Makk Károly (1925-2017) Ha csak egyetlen filmmel mutathatnánk meg a világnak, hogy kik vagyunk, és hogyan éljük meg (és túl) a viharos történelmi időket mifelénk, Kelet-Európa közepén, akkor Makk Károly Szerelem című filmjét küldeném szerteszét a nagyvilágban. A Szerelem története mélyen emberi, az elbeszélésmód univerzális, Tóth János képei a költészet magasában: a katartikus hatás alól senki sem vonhatja ki magát. Az alkotás az 1971-es Cannes-i fesztiválon a zsűri Különdíját nyerte el. Digitálisan felújított kópiáját a tavalyi fesztiválon mutatták be a Cannes Classics sorozatban, ahol már csak az örökéletű alkotásokat vetítik újra. Makk Károly Cannes-ban elárulta azt is, hogy ugyanazt a New York-i magyar szabók által készített, ”békebeli, jól megcsinált szmokingot” viselte, amely a 45 évvel ezelőtti bemutatón volt rajta először. Makk Károly és Tóth János operatőr alkotása az 1950-es évek miliőjében meséli el a három szereplő - anya, fia és fiának felesége - között játszódó „emberi színjátékot”, amelynek lényege ugyanaz, mint az ábrázolt kornak: a színjáték egy hazugságra épül. Igaz, egy kegyes hazugságra, a túlélés, „a fiú” viszontlátásának reményében. Luca (Törőcsik Mari „élete alakítása”) a hűséges, állását elveszítő tanárnő nap mint nap elhiteti idős, beteg anyósával, hogy fia sikeres filmrendező Amerikában, miközben saját kezével írja meg „János leveleit”. Mert János nem filmet készít Amerikában, hanem politikai fogoly Magyarországon, a Rákosi-éra börtöneiben. A történet alapjául Déry Tibor ’56-os forradalom utáni börtönévei szolgáltak, az író és anyjának levelezését külön kötetben is kiadták Liebe Mutter! címmel. A történelmi helyzet súlyosságát mutatja, hogy a Jánost alakító színész, Darvas Iván az alakítás pillanatában maga is tudott néhány politikai fogolyként eltöltött börtönévet a háta mögött. Az anyuka karaktere (Darvas Lili törékenyen is drámai alakítása) összeköt minket a századelő, a Monarchia békebeli éveivel, dédszüleink gyerekkori világával. János és Luca története pedig összeköt minket nagyszüleink, szüleink világával, és emlékeztet arra, hogy kik és milyen árat fizettek az utánuk jövő nemzedékek szabadságáért. Egy szinte biblikusan egyszerű példázaton keresztül emlékeztet arra, hogy milyen hatalmas a lélek ereje: még az elnyomó hatalmaknál is hatalmasabb. A Szerelem a mi történetünk, és csak a mi történeteink mesélik el nekünk és másoknak is, hogy kik vagyunk. Azt, hogy honnan jöttünk, és hogy hová tartunk. Makk Károly filmje csöndesen és méltósággal mesél, és most, a rendező halálával talán kimondható lett ez a mondat: a Szerelem a magyar filmtörténet legszebb filmje. Fotó: Markovics Ferenc • Szerző: Bollók Csaba A Szerelem című film Cannes-ban bemutatott, a Magyar Nemzeti Filmarchívum által felújított kópiája látható lesz „nagyvásznon”, a Vadeper filmklub idei programjában.
12 film, amit látnod kell - a modern filmművészetből
(Bollók Csaba válogatása) Umberto D (rendezte: Vittorio de Sica, olasz, 1951) Országúton (rendezte: Federico Fellini, olasz, 1956) Egy szöszi szerelme (rendezte: Milos Forman, cseh, 1965) Szegénylegények (rendezte: Jancsó Miklós, 1966) Persona (rendezte: Ingmar Bergman, svéd, 1966) Nagyítás (rendezte: Michelangelo Antonioni, olasz, 1967) Kes (rendezte: Ken Loach, angol, 1969) Szerelem (rendezte: Makk Károly, 1971) A méhkas szelleme (rendezte: Victor Erice, spanyol, 1973) Tükör (rendezte: Andrej Tarkovszkij, orosz, 1975) Rossz vér (rendezte: Leos Carax, francia, 1986) Tízparancsolat (rendezte: Krzystof Kieslowski, lengyel, 1988)
25
KULTÚRA
Tízéves visszatérésnek tapsolhattak a fesztiválozók
Tükrök, kapcsolatok, fejlődés
– Kezdjük azzal: hogyan emlékszel vissza az akkor még főiskolás évekre? – Rengeteg dolog változott azóta, például az, hogy a főiskolából egyetem lett. Remek érzés végigsétálni a Líceum folyosóin, be-benézni egy-egy terembe. Ilyenkor felelevenednek bennem az emlékek, olyan, mintha ez a tíz év egy pillanat lett volna. Azért is jelentkeztem ide, mert tudtam, hogy itt tanulhatok audio- és videotechnikát médiatechnológia szakon. Felejthetetlen éveket töltöttem itt Egerben.
MIT ADOTT ÉS MIT ADHAT MÉG A SZUSZOGÓ SZÍNHÁZ?
– Ekkor már meghatározó szerepet játszott életedben a zene?
Tizenkettedik alkalommal indul el az évad a Szuszogó Színház életében. Mint minden alkalommal, idén is valami újba kezdünk bele, de a végeredmény és az élmény változatlan marad. 2006-ban Jónás Péter nagyot akart álmodni: az volt a szíve vágya, hogy az Eszterházy Károly Egyetem egri campusán olyan amatőr színjátszócsoport alakuljon, amely „elsősorban közösség, és nem pusztán színház”, mozgatórugója az egymás iránti lojalitás, ahol mély barátságok köttetnek, olyanok, amelyek egy fiatal életében meghatározó szereppel bírnak, s ezeket megfűszerezze színházi praktikákkal, technikákkal, drámaeszközökkel. Így született meg akkoriban Új Színházi Műhely néven a mostani Szuszogó Színház (jelenlegi nevét Szegvári Menyhért Jászai Mari-díjas rendező adta egy gyakorlatot kommentálva). Négy éve vagyok a színház csoportvezetője. Rengeteget tanultam elődeimtől. 16 évesen ismerkedtem meg az amatőr színjátszással, azzal, amit egy ilyen, nem feltétlenül színészi ambíciókkal rendelkező tinédzser is felfedezhet benne: az önmegvalósítást, a művészet iránti elköteleződést és a szeretetet, lojalitást, alázatot. Csoportvezetőként a legjobb látni a tehetségek és a személyiségek kibontakozását, ahogy önmagukra találnak azok, akik a tagfelvételi próbán kezüket tördelve lépnek be az ajtón, próbálnak mindenáron megfelelni, majd egy egyszerű improvizációs játékkal minden gátlásuk felenged, el tudják engedni magukat, és igazán önmaguk mernek lenni… Ezt látni napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra csodálatos érzés. Az asszociációs játékok, az improvizációs gyakorlatok olyan mértékig képesek már
26
az elején határozottabb megjelenést adni a tagoknak, hogy aztán naturálisabban, könnyebben és gördülékenyebben lesznek képesek egy-egy szerepbe belebújni, egy-egy színházi helyzetet megoldani. És mindennek a legvégén csodálatos érzés telt ház előtt látni a csapatot a premieren, és még büszkébb vagyok, amikor azt tapasztalom, hogy egy-egy hos�szú, kemény munkával töltött év után a bemutató utolsó perceiben állva tapsolnak a tagoknak. Együtt hozunk létre valamit, ami nyomot hagy az emberekben. Legyen szó saját darabról, vagy legyen szó abszurd darabokról – mindegyikben megtalálhatóak vagyunk mindannyian, egyénileg, és együtt, szuszogósan is. És emellett ott marad egy életre szóló kéznyom, egy barátság, egy kapcsolat, ami meghatározza az életünket. Vígh Szilvia
Ha kíváncsi vagy, hogyan zajlik egy próba nálunk, akkor keress bennünket a Facebookon, vagy e-mailben, vagy figyeld felhívásainkat nyílt próbáinkról a palettaonline.hu-n.
Emlékeztek arra, hogy a gólyaszámban mivel kezdtem a gondolataimat? „Ha még nem láttál csodát, most mesélek párat”. Ez a gondolat Rizner Dénes egyik slágerének kezdő mondata. Tudtad, hogy ezelőtt tíz évvel ő is eszterházys hallgató volt? Azóta rengeteg slágert írt, és közel 44 milliós megtekintést ért el a YouTube-on. Ezeket megkoronázza a két Fonogram-díj, amit 2014-ben és 2016-ban nyert el.
Ja, igen… aki nem tudná, ő
– Teljesen. Mindig is azért dolgoztam, hogy egyszer abból élhessek, amit a legjobban szeretek csinálni. Ez nem más, mint a zene, tehát roppant szerencsés vagyok. Ahogy mondtad, ez egy álom volt számomra, de én úgy gondolom, hogy ha álmodunk, úgy lehetnek valódi céljaink az életben, amiért érdemes küzdeni. Főiskolás éveim alatt busszal jártam Kecskemétre és Budapestre stúdióba, amit akkor nem volt egyszerű az iskola mellett kivitelezni. – Mesélj egy kicsit a karriered mérföldköveiről… – Kazincbarcikán születtem, aztán Egerben tanultam. Fontos kiemelnem, hogy a 2012-es évtől kezdve tényleg nagyon nehéz összefoglalnom, hogy mi történt velem. Öt évvel ezelőtt Budapestre költöztem, azóta is ott élek. Hatalmasat fordult velem a világ, innentől mondhatom azt, hogy valóban azt az életet élem, amit megálmodtam magamnak. Rengeteg új szám, videóklipek és lemezek jellemzik ezt az időszakot. A legkisebb buliktól a legnagyobb fesztiválokig mindenhol felléptünk már. – Mit üzensz az eszterházys hallgatóknak? – Élvezzétek ki minden pillanatát azoknak az éveknek, amelyeket itt töltötök, mert ez nagyon meghatározó időszak az ember életében. Még csak harmincéves vagyok, nem akarok úgy beszélni, mintha ötven lennék, de az elmúlt tíz év gyakorlatilag tényleg csak egy pillantás volt számomra. Legyetek büszkék arra, hogy most már egyetemisták lehettek itt Egerben. És még valami: ne felejtsétek el azt, hogy hetente érdemes meglátogatni a Szépasszonyvölgyet! :) Sütő Gergő
27
VIZUÁLIS MŰVÉSZETI INTÉZET
KAPI ANNA A vizualitás és a logika mindig is nagy szerepet játszott az életemben. Minden helyzetben kreatív megoldásra törekedtem, és késztetést éreztem arra, hogy leegyszerűsítem ha valami feleslegesen bonyolult. Széles érdeklődési köröm miatt olyan pályán gondolkoztam, ahol alkotóvágyamnak és az ésszerűségnek is egyaránt élhetek. A tervező-
feat. Matyikánics Ádám
grafikában megtaláltam mindkettőt, ezért jelentkeztem elektronikus ábrázolás szakra az Eszterházy Károly Egyetemen. Idén nyáron szereztem meg a diplomámat, és jelenleg egyedi megrendeléseken dolgozom. A későbbiekben szeretnék mesterképzésre menni, hogy bővítsem az eddig megszerzett tudásom.
Kapi Anna a Vizuális Művészeti Intézet idén végzett BA-s hallgatója. FoodNook csomagolásterve döntős lett az Európai Pro Carton Young Designers Award-on. A nagyszabású díjátadón Salzburgban, több mint 170 pályamű közül választotta a szakmai zsűri a döntősök közé Anna tervét! Gratulálunk! Társalkotó: Matyikánics Ádám (EKE, Média és Design Tanszék, Elektronikus ábrázolás, 2017) Konzulens: Süli-Zakar Szabolcs DLA
28
29
és francia-romanisztika szak interjú Csemer Boglárkával
A „parfümös lány” újra Egerben járt. Az Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Mentorprogram névre keresztelt rendezvényén találkozhattak a hallgatók Csemer Bogival. A külföldön is sikeres Boggie mesélt nekünk franciaországi és egri élményeiről, sikereiről, és persze jövőbeli terveiről is.
– Egy kicsit utánanézve az életednek, feltűnt, hogy nagyon rajongsz a francia nyelvért. Ez is az egyik oka annak, hogy annak idején francia-romanisztika szakra jelentkeztél?
– A Parfüm debütálása után sorra halmoztad a sikereidet. Eljutottál az Eurovízós Dalfesztiválra is. Milyen élményekkel gazdagodtál?
– Igen, és úgy gondoltam, ez egy olyan szak lehet, amit a zeneiskola mellett könnyen el tudok végezni. Ráadásul komolyan érdeklődtem a francia nyelv és kultúra iránt, hiszen az érettségi után egy évet töltöttem Franciaországban bébiszitterként. Olyan egyetemet kerestem, ahol ezt a szakot levelezőn lehet tanulni, és közel van az otthonomhoz. Így Eger volt a legoptimálisabb, de sok gyerekkori emlék is idekötött. Ismertem a várost, sokat táboroztunk itt.
– Élesen emlékszem mindenre. Nagyon jó csapatom van, az énekesek közül azóta is többükkel együtt dolgozom. Régóta együtt muzsikálunk, és így, hogy ők is elkísértek, nekem az Eurovízió egy nagyon jó közösségi élmény is volt a baráti közeg miatt. Másrészről izgalmas volt belelátni abba, hogyan is működik egy ekkora „gépezet”, egy ekkora show, egy ekkora aréna. Maga a közeg azonban távol állt tőlem – gondolok itt a többi résztvevőre. Ha olyan emberekkel vagy körülvéve, akiknek az egójuk nagy, de valódi tartalom nincs mögöttük, az lelkileg elég megterhelő. Zeneileg is elég ingadozó ott a színvonal. Sok „tucatemberrel” találkoztam. Ez nem feltétlenül az én zenei közegem, de élveztem minden pillanatát.
– Milyen élményeid vannak az iskolával vagy éppen Egerrel kapcsolatban, amelyekre szívesen emlékszel vissza? – Mindenre! Nagyon szeretem például a Líceumban a camera obscurát, ami szerintem nagyon izgi. Ilyenben korábban még sosem voltam. Egerben van a kedvenc reggelizőhelyem is. Bármikor oda tudnék találni! Szeretem a Dobó teret, a Minaretet, és mivel sok időt töltöttem itt gyerekkoromban, nagyon jó érzés volt felnőtt fejjel visszatérni. – Mivel egy évet kint töltöttél Franciaországban, igen jól ismerted a nyelvet. Úgy sejtem, jó tanuló lehettél! – Igen, mindig jó tanuló voltam. Kiskoromban is kilógtam a padból, mindig én akartam válaszolni a tanárok kérdéseire. Nagyon lelkiismeretes vagyok, sosem kellett noszogatni, hogy csináljam meg a házi feladatomat. Hazamentem, és mindig addig ültem a könyvek fölött, amíg nem végeztem. – Az első nagy sikert a Parfüm című számod hozta. A klip is a te ötleted volt? – Találkoztam két rendezővel, akik párban dolgoztak, és három hónapig mást sem csináltunk, csak kávézgattunk. Ez így nevetsé-
30
– Mit tanácsolnál annak, aki zenei pályára készül? Hogyan kezelje az esetleges visszautasításokat? – Az a baj, hogy sok az olyan ember, aki nem akarja, hogy másnak sikerüljön. Persze nem csak a mi szakmánkban van így, de sajnos az emberek irigyek, frusztráltak. Tanárban is nagyon nehéz jót találni, tehát azt tanácsolom, hogy mindenki támaszkodjon a barátaira, és olyan hiteles emberekre, akiknek ad a szavára. Nyilván, ha már a tizedik barátja mondja azt, hogy figyelj, nem vagy elég tehetséges, akkor gondolkozzon el rajta! De ha azt érzi, hogy ez élete álma, és kapott pozitív visszajelzést esetleg idegenektől is, és a barátai ebben támogatják, akkor egy percig ne bizonytalanodjon
el! Ismerek olyat, akinek azt mondták, hogy alkalmatlan a pályára, de úgy összeszedte magát, hogy operaénekes lett. Az ilyen negatív helyzetekből fel kell állni. Szükséges egy reális önkép, és ehhez fontos a család és az olyan barátok, akik reálisan látnak. Néha még akkor is nehéz, mert a szülők gyakran féltik a gyereküket ettől a pályától. – Volt ilyen tapasztalatod a szüleid részéről? – Nem. Engem nagyon támogattak. Volt egy barátnőm, akinek a szülei nagyon nehezen akarták elhinni, hogy a kislányuk tehetséges. Neki ezzel rengeteg melója volt, de ma már az egész országban koncertezik, és tök jó dalokat ír. A sikerhez kitartás kell, és rengeteg gyakorlás. Nem szabad megspórolni a zeneiskolát. Tanuljanak nagyon sokféle stílust, és legyenek igényesek magukhoz! Azt veszem észre a szakmában, hogy az én generációmban nagyon keveseknek van diplomája, nagyon kevesek jártak zeneiskolába. Nem tudják, mi a szolfézs, mi a zeneelmélet. Persze, enélkül is lehet énekelni, de szerintem fontos a zenei képzés. Ennek a pályának sem lehet megspórolni a szakmai részét. – Beszéljünk egy kicsit a jövőről! Milyen terveid vannak? – Most jelent meg a harmadik nagylemezem, azzal szeretnék turnézni, illetve jövök hozzátok december másodikán az Egri Kulturális és Művészeti Központban lépek majd fel. Szeretnék minél többször külföldön turnézni, itthon is még többet koncertezni, és természetesen nagyon jó dalokat és lemezeket írni nektek.
Grósz Petra
31
”
RUSZKAI NÓRA,
Eurovíziós Dalfesztivál
gesnek tűnhet, de ezek a kávézások arról szóltak, hogy kielemeztük a dalt. Kerestük azt a formát, amely vizuálisan illik a dalomhoz. Három hónap alatt csak ötleteltünk, volt vagy öt koncepciónk, de a kiadó sorra dobta vissza őket. Aztán egy ilyen kávézás alkalmával az egyik rendező fejéből pattant ki a klip ötlete... Úgy gondoltuk, hogy ez jó lesz, mert egyszerű leforgatni, csak én kellek hozzá, egy stúdió, lámpák és kamera. Az utómunkát tekintve ez egy kemény feladat volt, amire szerintem senki sem számított. Maguk az alkotók sem. Egy nap alatt forgattuk a klipet, de az utómunka még kábé négy hónapot vett igénybe. Tűkön ültem, hogy legyen már kész! Szeptemberben akartam kijönni vele – a forgatás augusztusban zajlott – maga a klip pedig decemberre készült el. Felváltva négy ember dolgozott rajta, akiket én egyébként a mai napig nem ismerek.
A mentorprogram a hátrányos szociális körülmények közül érkező elsőéves hallgatókat segíti. A jelentkezőket mindkét szemeszterben egy személyes segítő támogatja. A Welcome Estre olyan ismert vendéget kerestünk, aki egykor hallgatónk volt.
AZ EST SZERVEZŐJE
„
HÍRES ESZTERHÁZYSOK
GÓLYATÁBOR
Az ország egyik legnagyobb családja
Aki nélkül nincs
Miért fontos és meghatározó esemény a gólyatábor az egyetemisták életében? Mi az, amit ez a pár nap valójában adhat gólyáinknak? Mi az oka annak, hogy ennyi felsőbb éves hallgató szeretne részt venni rókaként a tábor lebonyolításában? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ a következő sorok megírása közben. Idén Mezőkövesdre költözött a Hallgatói Önkormányzat által szervezett tábor. Új helyszín, új lehetőségek és persze egy, még akkor számunkra ismeretlen gólyacsapat. Az első kérdést már a szervezés elején fel kellett tenni. Valójában miért fontos a gólyatábor? Kimerül annyiban, hogy minden este közös buli van? Három napig lehet felhőtlenül szórakozni, ez valóban szempont, a lényegi részét viszont a gólyák mutatták meg. Képzeljük el egy pillanatra, hogy gólyák vagyunk. Megérkezünk egy számunkra ismeretlen helyre, most szakadunk el otthonról, és ahogy szétnézünk, idegen minden és mindenki. Mi tévők lehetnek ilyenkor a gólyák? Azt feltételezné az ember, hogy megilletődve keresik a helyüket, vagy a telefonba mélyedve várják az első programot, esetleg beszélgetnek, de csak a friss szobatársakkal vagy a régi ismerősökkel. És itt jött számomra az érdekes helyzet: nálunk ez úgy nézett ki, hogy a regisztráció után azonnal elkezdtek közösen beszélgetni, focizni, röpizni, táncolni a gólyák. A látvány megdöbbentő volt és felemelő. Ott, akkor lehetett tudni, hogy ez egy igazán jó csapat lesz. Hagyomány és tradíció a gólyatáborunkban a Színek Háborúja. Ez a kétnapos ügyességi és vicces verseny remek lehetőséget biztosít arra, hogy ne csak a szaktársakat ismerjék meg a táborozók. Már szinte fogalom és kiváltság, de egyben hatalmas felelősség is, ha valaki rókanya és rókapa lesz. A rókaszülők segítik a véletlenszerűen összerakott csapatokat a Színek Háborújában. A „fogadott gyermekekkel” nemcsak a tábor három napja
32
GÓLYATÁBOR Gólyatáboraink tradicionális és ikonikus alakja, Ádáz Pákász vállalkozott arra, hogy interjút adjon nekünk. Célunk az, hogy jobban megismerhessétek őt, aki évente egyszer csak azért látogat meg minket, hogy az újdonsült hallgatókat gólyává avassa.
során, hanem egész évben foglalkoznak a „szülők” segítve őket első egyetemi évük alatt. A gólyatábor idén is rendben lezajlott, a gólyák és a rókák is betartották a házirendbe foglaltakat. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy party service szolgáltatással, non-stop orvosi ügyelettel és biztonsági szolgálattal is készültek a szervezők. Ami a fellépőket illeti, azzal sem maradt adós a tábor, hiszen többek között HŐSÖK, DJ REVOLUTION, RUSTY, BEATBROS, SHAVELESS és DANI A DIENES szolgáltatták a talp alá valót. Utolsó este Mezőkövesdre látogatott Ádáz Pákász, aki idén is segítségünkre sietett az avatásban, és már itt megjegyzem, hogy a következő oldalon egy vele készült interjút olvashattok, ezáltal jobban megismerhetitek gólyatáborunk ikonikus alakját. Rengeteg élménnyel és információval gazdagodhattak újdonsült egyetemistáink, de a legfontosabb, ami miatt egy életre szóló esemény a gólyatábor, az az, hogy megízlelik: az eszterházys közösség valóban az ország egyik legnagyobb családja. Gólyáink a tábor végén érdeklődve kérdezősködtek arról, hogyan vehetnének részt a következő táborban rókaként. Ehhez persze minimum két dolog szükséges kedves gólyák: elsőként részt kell vennetek a tiszteletetekre megrendezett gólyabálon, ahol hivatalosan is rókává avatunk titeket. Másrészt sose felejtsétek:
„Szívemben bomba van!”
– Kezdjük az elején, honnan az eszterházys kapcsolat? – Réges-rég, egy messzi-messzi gólyatáborból… – Mióta látogatja a gólyatáborokat? – Mindenekelőtt hagy fejezzem ki örömömet azzal kapcsolatosan, hogy a tavalyi tévés interjúban tanúsított tiszteletlen magatartásod után végre megtanultad, hogy Ádáz Pákászt csak úgy nem lehet letegezni. A konkrét kérdésre reagálva, az idejét sem tudom már, hiszen arra is nehéz megmondani a választ, hogy jómagam mennyi idős vagyok. – Mi a véleménye intézményünkről? – Kezdetben azt gondoltam, ez egy zeneművészeti egyetem, mivel a gólyatáborok alkalmával mást sem lehetett hallani, minthogy a fiatalok a „Szívemben bomba van” című dalt éneklik. Aztán, amikor a tiszafüredi időkben kimásztam a nádasból, meghallva a fülsüketítő ricsajt, rájöttem, hogy ezek a gyerekek biztosan nem lehetnek énekművészek. A rossz hangokat leszámítva, a vidámság mindig is felütötte a fejemet, és bevallom őszintén, megfordult a fejemben, hogy én is jelentkezem az intézmény csecsemőgondozó szakára, elvégre is a pákász, mint faj, igen szapora jószág... (ez most hogy??? – a főszerk.) – Ezek mellett az elfoglaltságok mellett, mit lehet tudni az életéről, családjáról?
– Az előző kérdés utolsó mondatából kiderül, elég sokan vagyunk szerte e kerek világban. A virágot sem kérdezed meg, merre viszi a szél a porát? – Milyen volt az idei esemény Mezőkövesden? – Hát, milyen lett volna? Amilyen szokott. Sok fiatal, nagy zaj, jókedv és buli hajnalig. Sok minden nem változott, mert amíg korábban a Tisza holtágaiból áradt a bűz, addig Mezőkövesden a Zsóry fürdő jellegzetes vizéből. Persze, én emiatt éreztem igazán otthonosan magam. – Mit üzen a rókáknak és a gólyáknak? – A rókáknak azt, hogy amennyiben gond van a gólyákkal, úgy szóljanak, és érkezem. A gólyáknak pedig annyit: ne lepődjetek meg, ha egy-két rendezvényen előkerülök, és ránézek a körmötökre. Amúgy meg nem szeretek üzengetni, így is unom már ezt a beszélgetést. Ahogy hallom, hív a nejem, gyorsan fejezzük be! – Hol és milyen formában találkozhatnak Önnel? – Gólyatáborokban, esti fényviszonyban, meglehetősen oldott állapotban, és természetesen minden kisded álmában.
Sütő Gergő
33
SPORT
Idén már három házi bajnokság
Egyetemi Sportnap 2017
Angol Kupa, USA Cup, Röpliga. Kispályás labdarúgás, kosárlabda, röplabda. A 2017/2018-as tanévben már három házi bajnokságon próbálhatják ki magukat az egri campus hallgatói, hiszen az elmúlt években jól ismert sportágak mellett most egy újabb pontvadászat indult el. Intézményünk legrégebbi és legnagyobb tradíciókkal bíró bajnoksága, az Angol Kupa, az őszi szemeszterben immáron sorozatban tizenharmadik alkalommal várja a foci szerelmeseit. A Leányka úti műfüves pályán minden héten hétfőn és kedden este 19 órától kezdődnek a villanyfényes mérkőzések, és mivel idén is tizenöt együttes nevezett, van mérkőzés bőven.
Idén is csatlakozott az Eszterházy Károly Egyetem az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja rendezvényhez. Az új helyszín mellett a programok között is találhattunk újdonságokat a Líceumban és környezetében. A rendezvény napján reggel kilenc órától folyamatosan érkeztek a sportolni vágyók az egyes állomásokra a Líceumba és az Eszterházy térre. Az egész napos programot az Eszterházy-futás nyitotta, nagyon sok résztvevővel. Nemcsak egyetemi hallgatók, de oktatók, dolgozók, sőt általános és középiskolás diákok, óvodások is aktívan kivették részüket a sportnapból. A Líceum udvarán egész nap színes forgatag várta az érdeklődőket. Szintén népszerű délelőtti program volt Béres Alexandra fitneszbemutatója, ahol a sportoló mindenkit megmozgatott. A sportútlevél most is fontos elemét képezte a napnak, hiszen a sportágakra előzetesen regisztrált hallgatók ennek segítségével tudták gyűjteni pontjaikat, az összpontszámot a délután tartott eredményhirdetés kapcsán tudhatták meg. 15 órától kezdődött az a közönségtalálkozó, amelynek helyszíneként a Líceum első emeleti díszterme szolgált, vendégeink olimpiai, világ- és Európa-bajnok jelenlegi, és korábbi sportolók voltak. A sort az eredményhirdetésen is segédkező Dunai Antal ötkarikás arany- és ezüstérmes volt labdarúgó nyitotta, aki a régmúlt focisikereit elevenítette fel visszaemlékezésében. Egyetemünk női kézilabdacsapatának mestere, a nyár elejéig a magyar férfi válogatott másodedzői posztját is betöltő Debre
34
Viktor már a saját sportágában elért eredményeiről, a múlt és jelen kézilabdázásának különbségeiről és természetesen saját tanítványairól is beszélt. Ezek után a nyári, budapesti vizes világbajnokságon is szereplő válogatott sportolók léptek be az ajtón: a másodikként záró férfi vízilabda nemzeti együttes játékosai közül Decker Ádám és Hárai Balázs, illetve a nyolcadik világbajnokságán úszó Cseh László kötötte le a szépszámú közönség figyelmét. Dr. Bognár József, a Sporttudományi Intézet vezetője a sportnapot összegzően úgy fogalmazott: „hallgatóinkkal és dolgozóinkkal, valamint a környék óvodásaival, iskolásaival együtt közel 2500-an szórakoztak és sportoltak a Líceum és az Eszterházy tér területén. Bízunk abban, hogy mindenki talált érdeklődésének megfelelő sportágat a több mint 40 fajta lehetőség közül.”
Az USA Cup kosárlabdaverseny sem ismeretlen számunkra, idén ráadásul minden eddiginél komolyabb létszámmal találkoztak a szervezők, hiszen hét gárda még sosem adta le előzetes nevezését. Igazán pezsgő sportélet helyszínévé vált az Eszterházy-csarnok, a kosárlabda-mérkőzések mellett ugyanis az idén először elinduló Röpliga küzdelmei párhuzamosan folynak a létesítményben. Hétfő esténként tíz órától így egyszerre két röplabda- és egy kosárlabdameccs zajlik egymás mellett, nem beszélve arról a sok-sok érdeklődő hallgatóról, akik a hangulat fokozásáért is felelnek. Udvariatlanok voltunk, hiszen nem női csapatunkkal kezdtük a kézilabdás beszámolót, de mentségünkre szóljon, hogy időrendi sorrendben haladva, a lányok kezdték később a bajnokságot, nevezetesen az NB I/B keleti csoportját, amelyben a tavalyi, csalódást keltő ötödik pozíció után mindenképpen javítani szeretnének. Ebben lehet segítségre a Debre Viktor, Rutka Péter edzőpáros, akik július közepétől irányítják a szakmai munkát a Leányka úton. Természetesen az új trénerek mellett új játékosok is érkeztek, akik már hetek óta bizonyítják: jó döntés volt a leigazolásuk. Merthogy a másodosztályból is eltelt már három forduló, és büszkén jelenthetjük, hogy száz százalékos az eddigi bizonyítvány. Az egyetemista lányok esetében elsőként szintén egy alföldi kirándulást láthattunk, a Hódmezővásárhelyen aratott 33-25-ös győzelem ráadásul mindjárt olyan feszültséget oldott fel a keret tagjaiban, ami után azóta is rendkívül jó a hangulat az öltözőben. Pláne, hogy az első hazai csörtét is sikerült megnyerni, ami nem mellékesen rangadó volt a javából. A nyáron a tavalyihoz képest is tovább erősödő Orosháza nem tűnt könnyű feladatnak, de Iván Emeséék hozták, amit kellett, és kiváló védekezésükkel újabb két pontra tettek szert, akárcsak egy körrel később, amikor a tavasszal rossz emléket okozó Kézilabda Szeged SE otthonában hoztak össze egy 33-16-os kiütést. Nem is csoda, hogy három kör után máris az élre állt az EKESC.
Parádés kezdés kézilabdásainktól KÉZILABDA • Az Eszterházy KESC női, valamint az Eger SBS Eszterházy férfi együttese is olyan rajtot produkált a másod-, illetve első osztályú bajnokságokban, ami után mindenki csak csettinthet. A szeptember beköszöntével nem csak az egyetem padsorai teltek meg élettel, de a különböző sportlétesítmények is, hiszen a 2017/2018-as tanév mellett a bajnoki szezon is elstartolt. Elsőként kézilabdásaink vetették bele magukat a küzdelembe, közülük is legelsőként az Eger SBS Eszterházy férfi csapata. Mint ismeretes, a Tóth Edmond edző által irányított társaság zsinórban harmadik idényét kezdte el az NB I-ben, és ahogy az idei start sikerült, arról még nagyon sokáig beszélni fogunk. A fiúk az eddig lejátszott hat bajnokijukból csupán két esetben szenvedtek vereséget egy bizonyos Telekom Veszprémtől, és egy MOL-Pick Szegedtől, emellett pedig négy sikert arattak, zsinórban az Orosháza, a Gyöngyös, a Vác, valamint az FTC ellen.
Fenyves Balázs
35
FŐZŐCSKE, DE KOLISAN
Lecsó
(kolom) Na jó, ez egy olyan szójáték, aminél kevesebbért is csaptak már tarkón embert, de nem tudtam kihagyni. Bocsánat, ígérem, nem ez volt az utolsó. Kedves Hallgató – vagy egyéb olvasó – ez itt az első része a Paletta egyik leghasznosabb rovatának (bocs, többi rovatvezető!), ami olyan tevékenységben fog majd segítséget nyújtani, amit majdnem minden nap érdemes lesz művelni, ha úgy akarunk jót enni, hogy az ne vigye el a havi költségvetésünk már egyetlen este alatt. De ha valami más tevékenység, például bulizás túl sok tankönyv vásárlása mégis meghosszabbítja a következő utalásig várható időt, még az is lehet, hogy az itteni hasznosnak mondható tanácsokból sikerül majd kihúzni a hónap hátralévő részét úgy, hogy közben nem érezzük azt, hogy néha aszkétává kell válni a diplomáért. Mert főzni bizony nem is olyan nehéz, mint ahogy elsőre tűnik. Egyszerűen csak össze kell rakni megfelelő sorrendben az alapanyagokat, miközben némi hőt közlünk a közeggel, amiben készülendő ételünk található, és már kész is. Ennyi. Már csak azt kell tudni, hogy mikor, mit, milyen formára vágva kell egybe pakolni. Na, erről szól ez a rovat. A mai első ételünk a lecsó. Ilyenkor ősszel ennek van a szezonja, de nem árt tudni, milyen legyen a fazonja. (Mondtam, hogy nem az lesz az utolsó!)
Lecsó Hozzávalók 2 személyre: - 20 dkg paradicsom - 20 dkg paprika - 10 dkg hagyma - 3 dkg szalonna - 12,5 dkg kolbász - 1 db tojás
36
Na jó, ez így gáz! Próbáljunk ki inkább egy felhasználóbarát alapanyag közlést: - 5-6 db átlagosnak mondható paradicsom - 2-3-4 db paprika (a méret a lényeg!) - 1 jó nagy fej hagyma, vagy 2 kicsi - 1 szelet szalonna - egy maréknyi karikázott kolbász, vagy amennyit akarunk! - 1 db tojás; izé, hát igen, az egy darab az egy darab - 2 db buci - só - bors Ezúttal a Leányka úti apartmanházakba látogattam el két kedves hallgatómhoz. Mészáros Zsófi és Varga Virág végzős diákok egyetemünkön, és mindketten tanító szakos hallgatók. Már tanultak tőlem természetismeretet, környezeti nevelést, környezetvédelmi projekteket, gondoltam, ezúttal tanítok nekik valami olyasmit is, amit majd nemcsak a katedrán állva tudnak majd hasznosítani, hanem például bármikor. Bár mindketten igazi konyhatündérek, és természetes, hogy láttak már lecsót közelről (bár Zsófi bevallotta, hogy nem ez a kedvenc étele), de mindenki tudja, hogy ezt a remek ételt számtalan, vagy még annál is többféle módon el lehet készíteni, ezért úgy döntöttem, hogy elkészítem a saját verziómat, hátha látnak valami újat. Először is a szalonnát vágtam csíkokra, és egyben megmutattam a lányoknak, hogyan lehet úgy gyorsan szeletelni, hogy a főzés ne járjon vér- és körömveszteséggel. Zsófi ki is próbálta a technikát, és egész ügyesen alkalmazta azt, majd a hagymaszeletelés következett, amit Virág csinált utánam, szintén meglepő gyorsasággal és ügyességgel. Annyira lenyűgözött a technikájuk, hogy egyből ki
is próbálták a tudásuk paprikaszeletelés közben. Mivel pont három paprikát vittem magammal, mindannyian felvágtunk egyet, miközben stopperrel mértük, ki milyen gyors. (Menet közben azt a demokratikus döntést hoztuk, hogy a végeredményt megtartjuk magunknak.) Közben a felcsíkozott szalonnát kisütöttük, és a zsírjára rögtön rádobtuk a menet közben felkarikázott füstölt kolbászt is. Miután a kolbász ropogósra sült, a lányok kereszthuzatot csináltak, hogy nehogy bejelezzen a füstjelző (ilyen ez a szalonnapirítás…), én pedig gyorsan rádobtam a füstölő forró zsírra a hagymát, hogy lehűtse azt, és persze azért, hogy megpiruljon. Ja, a szalonna- és kolbászdarabokat ki szoktam venni a zsírból, és csak a végén teszem vissza, hogy azok finom ropogósak maradjanak; ezúttal is így tettem. Amíg a hagyma pirult, felszeleteltem a paradicsomot is, eközben a lányok a hagymát kavarták, és egyre nagyobb aggodalommal figyelték, hogy vajon végzek-e a szeleteléssel, mielőtt az odaég. Nem égett oda, mert pont időben rákerült a paradicsom és a paprika, és, mint ahogy az minden rendes lecsótól elvárható, szépen összeestek a hőtől. Már csak a tojás volt hátra, amiből bölcs előrelátással többet is vittem. Egy még út közben volt szíves felrepedni, a második pedig akkor veszítette el végleg az integritását, amikor tisztítás közben a csapba ejtettem. De szerencsére pont maradt annyi, amennyire szükségünk volt, és végül az is belekerült a már majdnem kész lecsóba. A kolbász és a szalonna visszahelyezése után, miután még egyszer alaposan átforgattam az ételt, már tálaltam is. Ezúttal buciba. Nem muszáj így, ez csak egy lehetőség, ha kicsit különlegessé akarjuk tenni az ebédet, vacsorát, de szürke hétköznapokon persze választhatunk valami hagyományosabb megoldást is, mint pl. rizs, tarhonya, kenyér… Jó étvágyat! Majd meséljék el, milyen volt!!! (A lányoknak ízlett!) Havi jó tanács: Érdemes mindig szezonális alapanyagból dolgozni! A természet megmutatja, mi kell nekünk, arról nem is beszélve, hogy mindig az a legolcsóbb alapanyag a piacon, aminek épp szezonja van. Költségvetés kettő személyre: - 5-6 db átlagosnak mondható paradicsom 150 Ft - 2-3-4 db paprika (a méret a lényeg!) 100 Ft - 1 jó nagy fej hagyma, vagy 2 kicsi 10 Ft - 1 szelet szalonna 89 Ft - egy maréknyi karikázott kolbász, vagy amennyit akarunk! 200 Ft - 1db tojás; izé, hát igen, az egy darab az egy darab 30 Ft - 2 db buci 200 Ft - só 0,0000001 Ft - bors 0,000023 Ft - Összesen: 789,0000231 Ft Azaz fejenként kevesebb, mint 400 Ft, DE! Ez, mondhatjuk, hogy prémium kategóriás lecsó volt, hiszen eleve a legjobb (és persze a legdrágább) kolbásszal érkeztem, és mindezt buciba tálaltuk ki, ami azért tovább növeli a költségvetést. Faragni lehet a költségeken, ha szimplán kenyérrel fogyasztjuk, és/vagy ha a kolbász helyett virslit használunk hozzá. Vegetáriánusok természetesen a szalonna helyett használhatnak olajat, és a kolbászt pedig egyszerűen ki lehet hagyni. Persze nemcsak vegáknak, hanem a hó végi lecsózóknak is, és így fejenként kevesebb mint 200 forintból is kijön egy tál étel. Ennyi aprót pedig már csak akkor is szoktam találni, ha kitakarítom a szobámat.
Rázsi András meteorológus, az Eszterházy Károly Egyetem Földrajz és Környezettudományi intézetének tudományos segédmunkatársa, aki előző életében szakács volt, amit megtartott hobbinak, de az ezzel járó tudását nem tartja meg magának.
37
KOCSMAKRITIKA
Az egri alter új fellegvára
is. Számos szakestet is már hagyományosan itt szerveznek meg. A kocsma karakterének legfontosabb eleme a különböző kulturális programok szervezése, melynek kapcsán szorosan együttműködnek a POPMÉTER helyi zenei egyesülettel. Az időszakos kiállításokon túl fellépési lehetőséget biztosítanak a helyi amatőr bandáknak, de számos, az alter köreiben ismert és igen népszerű együttes is járt már itt – például a Middlemist Red vagy a Korai Trancemission. A programok nagy többsége egyébként ingyenes. Az italkínálatban megtalálhatóak klasszikus és újhullámos stílusú sörök, borválasztékban (ez is mumus pedig – bár jelen van a kommersz – a minőségi tételek is elérhetőek. Az elengedhetetlen röviditalok széles választéka (vodka, whisky, keserű- és gyógynövénylikőrök) mellett különleges tealikőrök és long drinkek is kérhetők. Pálinkából azonban nem túl nagy a választási lehetőség, és ár-érték arányban sem taroznak az élbolyba a forgalmazott gyümölcspárlatok. Az árak nem elrugaszkodottak, de túl alacsonynak sem mondhatóak. A rövideknél három cent 250-300 forint között mozog, egy korsó csapolt sörért pedig 350400 forint között kell fizetnünk, fajtától függően. A szakestekre rendszeresen hirdetnek egyedi italakciókat, a szakest szervezőivel egyeztetve, az adott csapat igényeihez igazodva. Az összbenyomást nézve úgy érzem, ritka manapság az ilyen önazonos, karakteres kiskocsma.
A hely még láthatóan kialakulóban van, ráférne itt-ott egy kis ráncfelvarrás – a tulajdonosok azonban minden szabadidejüket rááldozva saját maguk szépítik, csinosítják napról napra. Ezzel párhuzamosan még a pult mögött is gyakran megtalálhatjuk őket. Bár vannak, akiknek nem komfortos az altervilág, de mindazok számára, akik szeretnék megélni a sajátos, hrabali közép-európai kocsmakultúra sörszagú életörömét és egy ízig-vérig alternatív művészklub izgalmas világát, tegyenek egy (vagy több) próbát. Pap Péter
A belváros peremén fekvő, Almagyar utcai Vén Bagoly kultúrkocsma immár bő kétéves működése alatt az alternatív képzőművészetek, zenei irányzatok és kulturális társaságok központi találkahelyévé nőtte ki magát. Vállaltan az Egerben egykor szinte legendás hírnek örvendő MÁS Klub szellemiségét szeretnék megőrizni, továbbvinni – egy mindenki felé nyitott, kommunaszerű vendéglátóhely formájában. Belépve jellegzetes kiskocsmás zsúfoltság, színében decens zöld-fekete tér fogad. A falakon – időszakosan – különböző, helyi művészek által készített rajzok, festmények és egyéb műalkotások kapnak helyet. Ottjártunkkor éppen gót betűs grafikák adnak egyfajta – a változatos retró bútorok által eleve jelen lévő – rusztikus hangulatot. A belső tér egy félreeső részében csocsó és darts várja az aktív kocsmai kikapcsolódás lelkes híveit. Tévét, rádiót, zenegépet azonban senki se
38
keressen, a hely ebben is szeretne eltérni a hagyományos kocsmai stílustól. A kerthelyiség – igaz, csak jövőre lesz teljesen felújítva – kellemes, street artos impressziót kelt, a maga színes falrajzaival, a szerteszét futó vadszőlővel és a vidám lampionokkal. A vendégkört tekintve klasszikusan a művész- és egyetemi világ törzshelye a Vén Bagoly. Rendszeresen megfordulnak itt amatőr színjátszók, zenészek, művészek és persze egyetemi hallgatók
39
INTERJÚ
Líceum Garage
rage. Fontos kiemelnem, hogy semmiféle koppintásról nincs szó! Nem leutánozni akartuk a SZIE Driverst, hanem segítséget kértünk tőlük a saját klubunk elindításában. A mai napig testvérklubjai vagyunk egymásnak. Tulajdonképpen egy tuning és márkafüggetlen autós és motoros klubnak mondható a mienk. – Milyen céllal jött létre a Líceum Garage? – Az eredeti cél az volt, hogy segítsünk az egyetem hallgatóinak, és ez a segítség díjmentes legyen. Például, ha valaki lerobban az autójával iskolába menet, vagy lemerül az akkumulátora, vagy bármilyen műszaki problémája adódik, akkor a Líceum Garage Facebook-oldalán található telefonszámon fel tud hívni bennünket. Mi kimegyünk hozzá, megnézzük, mi lehet a baj, és ha tudunk, akkor segítünk neki. Természetesen mindezt díjmentesen.
– Nincs más teendője, mint megkeresnie engem, vagy bármelyik tagunkat, és segítünk neki a továbbiakban. De az is elegendő, ha követ minket a közösségi oldalakon, melyeken minden programot megosztunk, és innentől nincs más dolga, mint megjelenni a rendezvényeken. Ami jó hír – és szerintem nagy pozitívum –, hogy egyáltalán nincs tagdíj, tehát nem kell fizetnie senkinek azért, hogy a Líceum Garage csapatának tagja lehessen. – Milyen jövőbeni céljaitok, terveitek vannak? – Próbálunk terjeszkedni, szeretnénk eljutni az Educatióra az egyetem színeiben, és terveink között szerepel az is, hogy túlszárnyaljuk a testvérklubot. Sokat köszönhetünk a SZIE Driversnek, hiszen rengeteget tanultunk tőlük, és ami náluk nem sikerült vagy nem működött, azt mi már nem próbáltuk meg. Tervezünk több rendezvényt is, havi vagy akár
– Honnan jött a név? – Nagyon sok elképzelésünk, ötletünk volt az elején, például EKE Drivers vagy EKE Riders, de mindenféleképpen hangzatos, könnyen megjegyezhető és kiejthető nevet szerettünk volna. Így aztán egyszer csak jött az ötlet hogy mi lenne, ha a Líceum Garage nevet kapná a társulat. – Hány tagja van jelenleg a klubnak?
Az Eszterházy Károly Egyetemen számos öntevékeny kör működik. Olyan hallgatói szerveződések, melyek a borászattal, sporttal, gyógynövényekkel, robotokkal vagy más közérdekű, érdekes témával foglalkoznak. Az öntevékeny körök programokat, rendezvényeket szerveznek a hallgatóknak, és rendszeresen kitelepülnek az egyetemi eseményekre, legyen az pl. a gólyatábor vagy a nyílt nap. Az Eszterházy Károly Egyetem öntevékeny köreinek tematikája igen sokszínű, így szinte mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebb állót. A borok és a borfogyasztás iránt érdeklődők számára ott a Bor Klub, az informatikát kedvelőknek a Robotika, az autók és motorok szerelmeseinek pedig a Líceum Garage. De hogy pontosan mi is a Líceum Garage, és miben segíti az egyetem hallgatóit, azt beszélgetőpartneremmel, Sipos Danival fogjuk körbejárni.
– Honnan és miért indultatok el annak idején? – A 2015-ös gólyatáborban gondolkodtunk el először komolyabban ezen az egészen. Forintos Ádám, Nagy Károly és jómagam a tábor egy teljes éjszakáján keresztül beszélgettünk, és egyszer csak
40
támadt egy ötletünk. Mi lenne, ha működne valamilyen autós klub az iskolában? Ez az ötletelés odáig fajult, hogy felkerestük a SZIE Drivers autós klub tagjait, akikkel hosszan elbeszélgetve kidolgoztuk a saját klubunk felépítését, majd később, 2015. szeptember 10-én megalakult a Líceum Ga-
– Mivel rengeteg autón megtalálható és látható a Líceum Garage logója és matricája, így azt mondhatom, hogy 2000 főt biztosan el tudunk érni ezzel, nem beszélve a Facebook-oldalunkról. Jelenleg 585 fő követi az oldalunkat Facebookon. Az az aktív réteg, akik rendszeresen eljönnek az általunk szervezett rendezvényekre, körülbelül 50 fő. A Líceum Garage-on belül 20 fő, akik minden rendezvényen aktívan segítnek a szervezésben és lebonyolításban, illetve 5 fő, akik a vezetői feladatokat látják el, és közrefogják a munkálatokat. Jelenlegi vezetője én vagyok, de meg kell, hogy említsem Németh Nikolett, „Lotti”-t, aki a jelenlegi általános elnökhelyettes, sok program kitalálója és kommunikációért felelős referens. Meg kell, hogy említsem Papp Dánielt (Alvin) is, aki a rendezvényeink megörökítéséért felel, mindenről fotókat és videókat készít, melyeket a Facebook-oldalunkon meg lehet tekinteni. – Ahogyan Te is mondtad, számos autón feltűnik a matricátok, logótok, és ez sok ember figyelmét felkelti. Ha valaki kedvet kapna és csatlakozna hozzátok, hogyan teheti ezt meg?
heti rendszerességgel. Szeretnének kisebb összejöveteleket is szervezni, melynek lényege a kötetlen beszélgetés, ismerkedés, szórakozás, természetesen az autók és motorok témakörében. Egy-egy ilyen rendezvényre, összejövetelre meghívnánk néhány vendégelőadót is, akiknek kérdéseket tehetnének fel a résztvevők. Természetesen nem hagyhatjuk ki a gólyatáborokat sem, hiszem ez az egyik legjobb alkalom és helyszín arra, hogy bemutatkozzunk az elsőéves hallgatók számára. A 2017-es gólyatábor volt a második alkalom, hogy kitelepültünk. – Milyen közösségi oldalakon érhetnek el benneteket a hallgatók? – Aktívan működik a Líceum Garage Facebook-oldalunk, illetve Facebook-csoportunk is, de jelen vagyunk az Instagramon is. Unghváry Tamás
41
Mindannyian jól tudjuk, mennyire fontos az első benyomás, és nőként állíthatjuk: nem szabad megfeledkezni az apró részletekről sem! Nem, most nem a kiegészítőkről van szó, hanem arról, ami elengedhetetlen része az ízléses külsőnek: az ápolt körömről. Utánajártunk annak, melyek az idei ősz körömtrendjei, valamint hasznos praktikákat is megtudhattok a körömápolásról, Kovács Lilla manikűrös segítségével.
Tudd meg,
melyek 2017 őszi/téli
körömtrendjei!
– Minden évben újabb trendek születnek a színek és a formák terén is. Idén ősszel melyek a legkedveltebbek? – Mostanában nagyon kedveltek a bordó, a bézs, a vérnarancs és a zöld árnyalatai, és tovább hódít a lekerekített, íves köröm, de ugyanúgy sokan szeretik még a szögletes formákat is. – Melyek azok a technikák, stílusok, melyeket gyakran alkalmazol? – 2017-ben búcsút lehet mondani a fényes körmöknek, és a matt hatás kerül előtérbe. A tavaly nyáron divatba jött krómhatású felület idén sem maradhat el, ezt egy speciális fémporral lehet elérni. Viszont annak, aki otthon szeretne próbálkozni, várnia kell sajnos, mert ilyen lakkot még nem dobtak ki a piacra. Szintén 2016-ban robbantak be a márványhatású körmök, melyet már otthon is egyszerűen elkészíthetsz el, csak fel kell vinned egy általad választott alaprétegre. Az idei őszi/téli szezon nagy slágerei még a vonalak és a csíkozások is, aki viszont nem szereti az extrább körmöket, azoknak a nude színeket tudom ajánlani. Ezek a klasszikus eleganciát tükrözik, és jól fel lehet dobni pár gyönggyel vagy strasszkövekkel. – Kiknek ajánlod a géllakot, és kiknek a műkörmöt? – Igazából ez a vendég körmeitől függ. A műkörmöt azoknak ajánlom, akiknek a természetes körme törékenyebb, gyen-
42
gébb, és nem szeretne hetente foglalkozni vele. A géllakot azoknak ajánlom, akik ódzkodnak a műkörömtől, de már unják a lakkozást. Tulajdonképpen ez egy UV-fényre kötő zselés lakk, mely 2-3 hétig is kitart. – Milyen tanácsokat tudnál adni azoknak, akik otthon szeretnének manikűrt készíteni? – Mielőtt bárki belekezdene, érdemes utánajárni a témának, szakember segítségét kérni. Amire mindenképp oda kell figyelni, az az, hogy soha nem szabad visszatolni a száraz bőrt a körmön, csakis bőrlágyító krém használata után lehet óvatosan levágni ollóval. A körmöt alaposan át kell tisztítani a szennyeződésektől, ha pedig formázni szeretnénk, inkább reszelőt használjunk, mert sokkal egészségesebb, mint az olló/csipesz használata. Mindig tegyetek alapozó fedőlakkot is, mert az alsó alapréteg jobb tapadást biztosít, így tartósabb lesz a lakk. – Az őszi/ téli időszakban hogyan óvjuk körmeinket? – Érdemes naponta használni bőrápoló kézkrémet a kezeink védelmére, és mivel a körömlakkok nem biztosítanak hidratálást, így a körmeinket olajjal védhetjük. Akiknek pedig extrán érzékeny a körmük, ajánlom használatra a különböző vitaminokat, amelyek speciálisan erre készültek.
20%
kedvezmény bármely Buci árából Érvényes: 2017. november 15-ig az eszterházys hallgatók számára
Széles Nikolett
43
az
bemu tatja
l l á á b b a a y y l l ó ó G G zy E szterhá
nov ember 14 .
gólya vacsorajegy: hallgató vacsorajegy: kísérő vacsorajegy:
h o t e l e g e r & pa r
k
3 800 ft 4 500 ft 5 500 ft
Hallgató állójegy: 2 000 ft Kísérő állójegy: 2 500 ft bővebb információ a www.hok.uni-eszterhazy.hu oldalon 44