A lánygyerek
A
míg nem szólították Jugovics Bözsinek vagy Bözsikének, addig Picurkának hívták. Apuka nevezte el Picurkának. Nem szeretett Picurka lenni, mert Apuka nem szerette Anyukát. Ezt onnan tudta, hogy akik szeretik egymást, azok kedvesek, megsimogatják egymást. Kedvesen beszélgetnek egymással, halkan, nem hangosan, ahogyan Anyuka és Apuka. Vele, Picurkával sem voltak kedvesek. Nem simogatták, nem ölelték magukhoz. Még csak rá sem mosolyogtak. Anyuka mindig csak azt hajtogatta hangosan Apukának: – Már megint mit csináltál?! – Hol van a pénz?! – És itt van ez a gyerek is! Picurka tudta, hogy ez a „gyerek”, ez ő. Picurka mikor már nagyon félt, sírva fakadt. Anyuka csak akkor jött oda hozzá. Megölelgette, simogatta, de nem mosolygott rá. 23
Picurka ezért sokszor sírt, ha azt akarta, hogy Anyuka odajöjjön hozzá, ne csak Apukával beszélgessen. – Nincs ennek a gyereknek valami baja? Miért sír ilyen gyakran? – kérdezte Apuka. Lehet, hogy Apuka tényleg aggódott érte, Picurkáért? Picurka csak azt akarta elérni, tudni akarta, hogy Apuka szereti-e a „gyereket”. Őt, Picurkát. Apuka dolgozott. Picurka még nem tudta, mi az a dolgozás. De biztosan nagyon fontos dolog lehet, mert Anyuka gyakran azt kérdezte Apukától: – Hol dolgozol? Vigyázz a munkádra! A munka és a dolgozás lehet, hogy ugyanazt jelenti? Picurka nem tudta a választ, mert még kicsi lány volt. Picurka örült, ha Anyuka sétálni hívta. – Gyere kislányom, sétálni megyünk. Megnézzük Apádat, hogy hol dolgozik. Picurka sétálni nagyon szeretett. Még csak két éves volt, de már Anyukával kézen fogva sétált. Nem kellett a babakocsi. Odaértek Apukához, ahol az dolgozott. Apuka leültette Anyukával együtt egy szép asztalhoz és hozott limonádét és süteményt mindkettőjüknek. 24
Körülöttük még sok asztal és szék volt. Mindegyik asztalnál bácsik és nénik, néhol még kis gyerekek is – mint ő, Picurka – ültek, beszélgettek, nevetgéltek. A gyerekeket még meg is simogatták. Szerették őket, mert a simogatás szeretést jelent. Picurka irigyelte a gyerekeket, mert őt senki sem simogatta meg. Valami azért történt, aminek Picurka nagyon örült. Mellettük elsétált egy néni és kedvesen rámosolygott Picurkára. – De szép kislány vagy! – mondta és továbbsétált. Picurka ránézett Anyukára, biztosan meghallotta, hogy egy idegen néni szépnek nevezte. Anyuka nem nézett Picurkára, csak Apukát nézte, ahogy az dolgozik. Anyuka nem is figyelt a nénire sem, sem rá. Pedig Picurka azt várta, hogy Anyuka rámosolyog és megsimogatja. Picurka és Anyuka csak addig ült az asztalnál, amíg megitták a limonádét, akkor felálltak, elköszöntek Apukától és tovább mentek sétálni. Picurkának nagy meglepetés és öröm volt, mert az Állatkertbe értek. Picurka nem látott még ennyi sok állatot. Mind ketrec25
ben voltak. Sajnálta őket és önmagát is, mert nem simogathatta meg őket, pedig szerette a ketrecbe zárt állatokat. Anyuka nem engedte még a ketrec közelébe sem. – Ezek vadállatok, bánthatnak téged. Picurka ezt nem hitte el. Ilyen szép állatok nem lehetnek vadak. Anyuka elmondta, hogy ezek az állatok, a „vadak”, nagyon messze élnek, szabadon, nem ketrecben. Anyuka az állatok nevét is elmondta: – Tigris, oroszlán, párduc. Picurka olyannak látta az állatokat, mint otthon, a kóbormacskát, csak nagyobbak. 26
– Okos vagy kislányom, ezeket az állatokat macskaféléknek nevezik. Anyuka most rámosolygott Picurkára. Picurka örült, mert ez a szeretetést jelenti. Volt ott még egy nagy barna medve is. Anyuka medvének nevezte. A medve egyszerre felállt és Picurka látta, magasabb, mint Apuka. Egy másik ketrecben voltak még majmok is. Kisebbek és nagyobbak. Kedvesek voltak, de őket sem simogathatta meg. Egyszer csak meglátott egy egészen nagy majmot. Jó szőrös volt és egy egészen kicsi majmot ölelt szorosan a melléhez. A kicsi majom meg belekapaszkodott, odasimult a nagy majom szőrös melléhez, olyan szorosan, hogy a nagy majom még ugrándozni is tudott a ketrecben lévő rudakon a kicsi majommal a mellén. Irigyelte a kicsi majmot. Őt még senki nem ölelte magához ilyen szorosan és nem is ugrándozott vele. Pedig biztosan ez is a szeretést jelenti. Picurka nem is akart a ketrec elől elmenni, de Anyuka tovább akart menni. – Gyere, kislányom! Nézzük meg a tevéket, a vízilovakat, a madarakat is. – Anyuka sokkal erősebb, mint én – gon27
dolta Picurka. – Azt akarja, hogy menjünk tovább, akkor mindegy, hogy én, Picurka, mit akarok, mennem kell. Megnézték a tevéket. Picurka úgy látta, hogy a tevék olyanok, mint a lovak, csak púpjuk van a hátukon. A vízilovak nem jöttek ki a vízből, azokat nem látták. A madarak szépek voltak. Picurkát csak a nagy majom és a kis majom érdekelte. Szeretett volna a kis majom helyében lenni, de Anyuka nem akart a majmokhoz visszamenni. – Anyuka, menjünk inkább haza! Elfáradtam! – mondta Picurka. Anyukával hazasétáltak és mindketten örültek, hogy otthon vannak. Anyuka levetkőztette Picurkát és lefektette. Picurka szinte azonnal el is aludt. Hogy meddig aludt, azt nem tudta, de arra ébredt, hogy Anyuka és Apuka hangosan beszélget, inkább kiabál. – Már megint elbocsátottak! Nincs munkád! Mi lesz velünk?! – Anyuka sírt. Picurka, ahogy felnézett, látta Apukát, ahogy alsónadrágban, meztelenül ugrál az ágy körül, és azt kiabálja: 28
– Adjál pénzt, mert pénz nélkül nem tudok másik munkát kapni! Megjavulok, jobban fogok vigyázni az elszámolásoknál! Picurka látta, hogy Anyuka csak sír. Nem is hallja, hogy Apuka mit mond. Picurka akkor meglátta, hogy Apuka melle éppen olyan szőrös, mint a nagy majomé. Picurka ekkor feltérdelt az ágyában és kinyújtotta a karját Apuka felé, hogy vegye fel és ölelje őt – Picurkát – úgy oda a melléhez, mint a nagy majom a kismajmot. Picurka hiába nyújtotta a karját Apuka felé, az rá sem nézett Picurkára. – Pedig a gyereke vagyok, mert Apuka a gyerekének nevezett, amikor sírtam! – Lehet, hogy nem is vagyok a gyereke? Akkor csak Anyukának vagyok a gyereke? – gondolta Picurka. Apuka csak ugrált és kiabált. Anyuka meg csak sírt. Picurka akkor síráshoz folyamodott. – Az már máskor is bevált, a sírás, gondolta. A sírásával akarta elérni, hogy figyeljenek végre rá is, ne csak egymással kiabáljanak. Anyuka nem hagyta abba a sírást, de azért odajött Picurkához, magához ölelte, megsimogatta a hátát. 29
Ez jól esett Picurkának. Ekkor Anyuka azt kiabálta: – Nem tudok tovább így élni! Elmegyünk a gyerekkel együtt! Te pedig – ez Apuka – azt csinálsz, amit akarsz! Anyuka gyorsan felöltözött. Picurkára is ráadta az utcai ruháit. A kezébe fogta a táskáját, Picurkát az ölébe vette és kimentek a szobából a folyosóra, le a lépcsőn. Az utcán éppen jött egy autó, amit Anyuka taxinak nevezett. Picurka taxiban még sohasem ült. Csodálkozott, hogy az autó előtt nincs ló és az autó mégis megy. Anyuka odaszólt az autós bácsinak: – Kérem, vigyen minket a Klauzál tér 6-ba. Ott végzünk is. Az autós bácsi kedves volt. Még Picurkára is rámosolygott és azt mondta: – Milyen helyes kislány vagy! Picurka most már meg is kedvelte az autós bácsit, talán kicsit meg is szerette. A Klauzál tér 6. előtt megállt a taxi. Anyuka fizetett. Picurkát Anyuka ölbe kapta, a lépcső felé mentek. – Fel kell mennünk az emeletre – mondta Anyuka. 30
Picurka nem tudta, hogy mi is az az emelet. Sok lépcsőn mentek egyre feljebb. Megálltak, és Anyuka azt mondta: – Felértünk! Akkor az emelet az, amikor sok lépcsőn kell felmenni. De jó! Most már azt is tudom, hogy mi az az emelet. Csöngettek. Egy kedves néni mosolyogva nyitott ajtót és azonnal megkérdezte Anyukát: – Mariska, csak nincs valami baj? Gyertek be! Otthagytad a férjedet? A „férj”, az biztosan Apuka – gondolta Picurka. Picurka most megtudta, hogy Apuka nemcsak az ő Apukája, hanem Anyuka férje is. „Férj”-nek nevezik akkor azt az apukát, aki egy szobába él Anyukával és a gyerekével, és aki miatt Anyuka mindig sír. Sára néni Anyuka barátnője. A barátnő, az jó. – gondolta Picurka. Sára néni megölelte Anyukát, Picurkát az ölébe vette, meg is puszilgatta. – Nem kellett volna eddig várnod, hogy otthagyd! Csak kihasznált téged! – mondta Anyukának és még a hátát is megsimogatta. Szereti Anyukát. 31
– Jókor érkeztetek. Péntek este van. A gyertyagyújtás ideje. – mondta Sára néni. Picurka nem tudta volna megmondani, hogy hány éjszakát aludtak Sára néninél. Picurka még nem tudott számolni. Anyuka itt csak akkor sírt, ha Sára néni Egerről beszélt. Picurka nem tudta, mit jelent: Eger. Már azon gondolkodott, azt akarta, hogy Sára néni ne mondja azt, hogy Eger. Mert az az Eger valami nagyon rossz lehet, mert az Eger után Anyuka mindig sírva fakadt. Picurka nem akarta, hogy Anyuka sírjon. Picurka megszerette Sára nénit. Sára néni fürdette, játszott vele, ölelgette. Még az ágyába is magához engedte, Sára nénivel alhatott. Biztonságban érezte magát Sára néni mellett. Itt nem volt kiabálás, mint amikor Anyuka és Apuka együtt voltak. – Mindig itt szeretnék lenni Sára néninél! – gondolta Picurka. Anyuka, mikor elment hazulról, azt mondta: – Vásárolni megyek! – A rokonokhoz megyek! Picurka ilyenkor már nem félt, mert Sára 32
néni vele maradt és Picurkának a legfontosabb Sára néni volt. Egyszer, amikor Anyuka a rokonoktól hazaért, Picurka látta, hogy valamit izgatottan mesél Sára néninek. – Lehet, hogy az a legjobb megoldás! – mondta Sára néni. Picurka annyira megijedt, hogy sírva is fakadt. Úgy gondolta, hogy a „megoldás” egy ismeretlen valami és csak róla, Picurkáról szólhat. Mit akar ez a „megoldás” vele, Picurkával csinálni? Ő itt, Sára néninél, Sára nénivel érzi jól magát a legjobban. Lehet, hogy a „megoldás” azt akarja, hogy ő, Picurka, nem maradhat Sára néninél?! Nagyon félt és sírt. Anyuka megsimogatta és felöltöztette a legszebb bársony ruhájába. – Most már minden rendben lesz, ne sírj, kislányom. Elmegyünk Annus húgomhoz, és itt van édesanyám is, meg Roza nénéd is. Vonattal jöttek. Picurka abbahagyta a sírást. Annus nénit már ismerte. – Kedves néni! Szeret engem – gondolta Picurka, de Anyuka édesanyját nem isme33
rem. Soha nem láttam. Szeret majd engem? Biztosan kedves néni, ha Anyuka édesanyja. Picurka megnyugodott. Majd eszébe jutott a vonat. – Mi lehet az a „vonat”? Szekér vagy autó? A „vonat” az jó vagy rossz? – Picurka újra sírni kezdett. Azt remélte, hogy Anyuka ebből megérti, hogy ő, Picurka, nem akar a rokonokhoz menni, Sára néninél akar maradni. Picurka hiába sírt, Anyuka az ölébe vette és elindultak a rokonokhoz. Picurka azt remélte, hogy ott azt is megtudja, hogy mi az a vonat. Picurka még azt is tudni akarta, hogy mi az a „megoldás”. Anyukával elsétáltak egy magas házhoz, megálltak a kapujában. – Na kislányom, megérkeztünk! Annus ebben a házban házmester. Picurka törte a fejét. Ez a házmester mit jelenthet? Meg kell tudnia, jó vagy rossz. Anyukával besétáltak Annushoz. Ő volt a házmester, itt dolgozott. – De jó! Annus nénit már ismerem. A „házmester” Annus nénit jelenti és akkor az jó. A konyhában sokan voltak. 34
– Talán mind rokon? Akkor nem kell félnem. – gondolta Picurka. Annus néni, Anyuka mamája és még sok ismeretlen néni. Mind fekete szoknyában, fekete cipőben és a fejükön fekete kendő volt. Beszélgettek. Halkan. Nem kiabáltak, pedig sokan voltak. Anyukát leültették, körbefogták és kérdezgették. – És velem, Picurkával mi lesz? Rám senki sem mosolyog, még csak rám sem néz! Már kezdett félni. A sok fekete szoknya himbálódzott előtte. Picurka egyiket sem merte megfogni, mert attól félt, hogy a fekete, ráncos szoknya magával ragadja. – Maradok a helyemen! Ide még senki sem jött. Ez az én helyem. És hol van Anyuka? Ő sem vigyáz rám? Picurka most már nagyon félt. Végül elszánta magát. A fekete szoknyák között odafurakodott a konyhaasztalhoz. Felérte a konyhaasztal piros gombját és abban megkapaszkodott. – Meg kell találnom Anyukát! – határozta el Picurka. Az asztal végében, egy széken meglátta Anyukát. Anyuka lehajtott fejjel csak sírt. Pedig most senki sem mondta, hogy Eger. 35
A sok feketeszoknyás néni simogatta, szeretgette Anyukát. – Majd meglátod, minden rendben lesz. Segítünk neked és a lányodnak. – A „lányod” lehet, hogy az én vagyok – gondolta Picurka. – De hogyan segítenek rajtunk, rajtam, mikor még csak rám sem néznek? Muszáj sírnom! Akkor talán majd rám néznek és meglátják, hogy milyen egyedül vagyok és félek. Picurka akkor sírni kezdett, jó hangosan, mert azt akarta, hogy Anyuka és a többi néni is ránézzen. Anyuka felemelte a fejét, rá is nézett Picurkára, de csak éppen hogy. Elfordult Picurkától, a karjára hajtotta a fejét és sírt. A házmesterkonyhában csend lett. Picurka csak Anyuka sírását hallotta. – Hová lett a sok feketeszoknyás néni? Sem a szoknyájuk, sem a cipőjük kopogása sem hallatszik! A hangjukat sem hallom, hová lettek?! Picurka félt. Kinyitotta a sírástól duzzadt szemét, nem egészen, csak a pillái rácsán keresztül látta, hogy a konyhában ott vannak a nénik és Anyuka is. 36
Mindenki állt, Anyuka ült és őt, Picurkát nézi. Mindenkinek arca van. Sok kedves, mosolygós arc. Csak Anyuka nem mosolygott rá csak sírt. – Akkor nem vagyok egyedül. Ezek a nénik szeretnek engem. Tőlük nem kell félnem. – gondolta. Picurka abbahagyta a sírást. Akkor az egyik néni felkapta Picurkát az ölébe, magához ölelte, simogatta, nyugtatgatta. – Ne félj, Bogárkám! Mi szeretünk, gondoskodunk rólad. Elviszünk magunkkal Kajdra. – Már megint egy új valami, amiről nem tudok semmit – gondolta Picurka. – Ez a Kajd jó vagy rossz?! Ha ez a kedves, mosolygós arcú néni mondja, akkor az csak jó lehet. – Anyuka csak ült és sírt. Nem is nézett rám, pedig jó voltam, jó vagyok! Miért haragszik rám?! – és most már Picurka igazán sírt. A kedves, mosolygós néni és Anyuka mamája is Picurkára mosolygott és megsimogatta a hátát. – Hagyd Roza, most már én viszem a gyereket! – mondta a mosolygósszeműnek. 37
De Roza néni nem hagyta. – Mári, a gyerek az én kis Bogárkám! – Ez én vagyok, gondolta Picurka – hadd maradjon nálam! – válaszolta Roza néni. Picurka örült, mert érezte, hogy a mosolygósszemű szereti őt. Ilyen nagyon még senki sem szerette! Akkor a sok feketeruhás néni szólt Anyukának. – Mariska, gyere menjünk a vonathoz, mert még lekéssük! Anyuka felállt és a sok feketeruhás nénivel és Picurkával el is indultak. Egy nagy üvegablakos házhoz értek. Sok ember sietve ment be és mások ki. – Látod, Bogaram! Ez a pályaudvar. Innen indul a vonat Szombathelyre. Onnan megyünk aztán Kajdra. Ezután Kajdon fogsz velünk élni. Meglátod, jó lesz ott neked! – mondta Roza néni kedvesen. A vonat hosszú volt és fekete. Picurka úgy látta, hogy sokablakos házak állnak egymás után. A házak elején és végén lépcsők vannak. A nénik és bácsik ott kapaszkodtak csomagjaikkal fel a vonatra. Roza néni és a feketeruhás nénik azon vitatkoztak: 38
– A harmadikon vagy a másodikon menjünk-e? Roza néni azt mondta: – Menjünk a másodikon, már csak a gyerek miatt is. Többe kerül, de ott nem lesz nagy tömeg Ez biztosan az embereket jelenti – gondolta Picurka – meg tisztább is. A feketeruhás nénik akkor felszálltak Roza néni után a másodikra. Válogathattak, hogy hova üljenek, mert volt sok üres hely. Roza néninek igaza volt. Picurka végig Roza néni ölében, nyakában csimpaszkodott. Szerette Roza nénit. – Roza néni vigyáz rám. Picurka Roza néninél biztonságban érezte magát. Alighogy elhelyezkedtek, Picurka kinézett az ablakon és látta, hogy a vonat mellett egy bácsi felemeli a karját, a kezében egy bot és a boton egy tányérféle van és erősen néz a vonat eleje felé, ahol a vonatból fehér vagy fekete füst szállt fel. – Látod, kis Bogaram! Ez a vasutas bácsi int a mozdonyvezetőnek a „palacsintasütőjével”, hogy készülődjön, mert indítja a vonatot. 39
Picurka érezte, hogy a vonat rándul egy nagyot és a vonat kerekei csikorogva elindulnak. Picurka eddig még nem is látta, hogy a vonatnak kerekei is vannak. Roza néni hozott süteményt, vajas zsemlét és teát az útra. Mert az út hosszú. – Nem vagy éhes, kis Bogárkám? Picurka bólogatott. Roza néni ránézett Picurkára és rászólt. – Bogárkám! Tudsz te beszélni is. Ne csak bólogass. Mondd szépen: – Igen, éhes vagyok! – Bogárkám! Aztán ha ki kell menned, csak szólj nyugodtan. Amíg megy a vonat, addig ki lehet menni a WC-re. Roza néni és Anyuka mamája egymás mellé ültek. Picurka az ölükbe feküdt. Hallgatta a kerekek kattogását, ami szokatlan volt, de Picurka hamarosan megszokta és elaludt. Arra ébredt fel, hogy megszűnik a kattogás és a vonat megáll. – Aludj csak tovább, kis Bogaram! Ez még nem Szombathely, csak egy közbülső állomás. – De jó, hogy ez még nem Szombathely! – Picurka ezt most nem csak gondolta, hanem hangosan ki is mondta. Látta, hogy Roza néni mosolyog rá. 40
Ezen a közbülső állomáson sok néni és bácsi leszállt, de voltak felszállók is. – Tudod, kis Bogaram, a mozdonyvezető bácsi itt vesz vizet a mozdonyba. Ez nem tart soká. Aztán már megyünk tovább. Aludj csak tovább, kis Bogaram! Picurkát nem kellett nagyon biztatni, hogy aludjon, mert a kerekek kattogása és Roza néni meleg öle álomba ringatta. – Csak minél tovább tartson ez a vonatozás – gondolta Picurka és elaludt. Még érezte Roza néni meleg kezét a hátán. Biztonságban érezte magát. – Roza néni szeret engem, vigyáz rám! – Picurka álmában mosolygott. Egyszer csak megállt a vonat. Egy nagy állomáshoz, Szombathelyre értek. Picurka nem tudott olvasni, de ha Roza néni mondja, akkor igaz. – Megérkeztünk. – gondolta szomorúan Picurka, mert inkább még maradt volna a sokráncú szoknya melegében aludni, mint leszállni a vonatról. Az állomáson sok bácsi és néni sietett, álldogált vagy üldögélt a padokon. A csomagjaikat az ölükben, a lábuk között vagy szorosan maguk mellett tartották. Vigyáz41
tak a dolgaikra, nehogy valaki elvegye, vagy ahogy mondják – ellopják. Mert még ilyesmi is előfordul. – Gyere, kis Bogaram! Megkeressük a mi vonatunkat, amelyik Kajdra megy. Mikor meglett a kajdi vonat, Roza néni Picurkát ölbe kapta és elindult a vonatjuk lépcsője felé. Az nem is volt könnyű. Nagy volt a tömeg. Roza néni rászólt a tolakodókra: – Nem látják, gyerekkel vagyok! Így a tolakodók utat engedtek és Roza néni Picurkával feljutott a teli vonatkocsira. Picurka érezte, hogy ez a vonat lassan megy és sokszor meg is áll. – Na, kis Bogaram! Kajdra értünk, leszállunk. Roza néni és Picurka mentek előre és a többi feketeruhás néni ment utánuk. Anyuka szállt le utoljára a vonatról. Picurka nem is értette, Anyuka miért nincs vele, mellette. Roza néni megfogta Picurka kezét. Így sétáltak haza. – Na, kis Bogaram! Mindjárt haza is érünk! – Ez a „haza” biztosan azt jelenti, hogy otthon leszünk, ahol lakni fogunk. 42
Odaértek egy kis házhoz, annak a kerítésének az ajtaja nyitva volt. A kerítés ajtajában egy bajuszos bácsi állt. – Már vártalak benneteket! – mondta. – Roza néni először Picurkát vezette a bajuszos bácsihoz. – Nézd csak, Pista! Itt van az unokád! – Jól van! Hadd lássam! Egész helyes gyerek, de még alig nőtt ki a földbül. A bácsi megsimogatta Picurka fejét. Megfogta Picurka kezét. – Gyere lányom, menjünk beljébb a házba! – mondta kedvesen. A bajuszos bácsi Anyukának és a többi néninek csak biccentett. – Isten hozott benneteket! – így köszönt. Roza néni azt mondta: – Kis Bogaram! Ez a bácsi a te nagyapád, anyukád édesapja. Szólíthatod nagypapának vagy papának is, ahogy akarod. És itt van a nagyanyád. Emlékszel, az ő ölében aludtál a vonaton. Anyuka akkor odaállt az édesapja elé és már megint sírt, pedig senki nem mondta, hogy Eger. – Édesapám, otthagytam a férjemet, 43
dolgoznom kell. A gyerekkel nem mehetek dolgozni. Arra kérem édesapámékat, vállalják a gyerek nevelését. Csak magukra számíthatok! – Majd meggondolom, lányom! – válaszolta nem éppen kedvesen a bajuszos bácsi, a Nagyapám. Picurka azt várta, hogy majd rámosolyog Anyukára az édesapja, a lányára. De nem mosolygott. – Először gyertek be, pihenjetek le, ebédeljünk. – hívta őket a bajuszos bácsi. – Addig meggondolom ezt a gyermekvállalást. – Nem is olyan kedves Anyukához az én nagyapám – gondolta Picurka. – Pedig milyen szép a bajusza. Picurkát kézen fogta a nagyanyja és kivezette az udvarba. – Gyere, kislányom, nézzünk körül az udvarban. Az udvar nagy volt. A konyhaajtóval szemben, elég messze, volt egy fából készült házikó. Picurka mindjárt meg is akarta nézni. A nagymama azt mondta Picurkának. – Kislányom, az nem házikó, az kút. 44
A kútban sok víz van. Oda te nem mehetsz, nem szabad! Ezt jól jegyezd meg! A nagymama még az ujját is felemelte. – Kislányom, innen vesszük az ivóvizet magunknak és az állatoknak is. Az udvaron szalad feléjük egy aranyos kutya. Picurka megijedt. Félt tőle. A nagymama megnyugtatta Picurkát. – Ne félj! Nem bánt! Szeret téged. – Tényleg szeret engem. Már a kezem és az arcom is megnyalogatta. Picurka most már nem félt. Picurka meglátott egy csomó kiscsibét is. Mindegyik sárga volt. – Ezekkel még játszani is tudnék! – gondolta Picurka és már szaladt is, hogy megfogja őket. – Tessék megállni! Tessék megállni! – kiabálta a csirkéknek. – Ennek a lánygyereknek egészen megjött a hangja. – mondta Roza néni. A kiscsibék az anyjukhoz futottak, tyúkanyó pedig a szárnya alá bújtatta őket. – Kislányom, a kiscsibék nem játékszerek. Nem szabad őket megfogni. – mondta a nagymama. – Gyere kislányom! Menjünk be a kony45
hába. Hallgassuk meg, hogy döntött öregapád. Mikor Picurka és a nagyanyja a konyhába értek, éppen azt hallották: – Lányom! Vállaljuk a gyerek nevelését, de vegyél neki egy tehenet. A gyereknek sok friss tej kell. Anyuka akkor pénzt adott Papának a tehénre. – Édesapám! Köszönöm, de a tehenet inkább maga vegye meg. Maga ért hozzá a legjobban. Anyuka sírt, törülgette a szemét. Picurka úgy elfáradt, hogy nekidült a konyhaládának és álltában elaludt. Majd lecsúszott a földre. Nagyanyja jó vastag, meleg pokrócot rakott alá, óvatosan. – Nehogy felébredjen ez a lánygyerek! – suttogta halkan. Egyszer csak látják, hogy Vakarcs, a kutya odafekszik Picurka hátához a pokrócra és tappancsát védően a gyerek vállára rakja és most már együtt alszanak. – Látod, lányom! Az onokám már otthon érzi magát, még Vakarcs is vigyáz rá. – mondta bajszát simogatva nagyapa. 46
– Lányom! A gyerek maradhat. Anyáddal mi gondoskodunk róla. Te pedig gondoskodj magadról, okosan! Nyáron azért meglátogathatsz bennünket, meg a lányodat. Picurka, mikor felébredt Vakarcs kutya társaságában, azt kérdezte: – Hol vannak a kiscsibék? Papa és Mama mosolyogva nézték Picurkát: – Mári! Helyes ez a lánygyerek! Gyengécske szerencsétlenje. Ha jönne egy erős szél, még az is elvinné! A családban nekünk van az első unokánk, és mi nevelhetjük! A faluban szinte mindenki rokon vagy koma. Majd azok is segítenek. Vigyáznak a gyerekre ők is, meg mi is. Jó, hogy idekerült hozzánk. Igazi Jugovicsot nevelünk belőle.
47
