Európa két válsága
1968–1985 és 2008–2010 második világháborút követõ negyedszázad során Európa történetének legnagyobb virágkorát élte át. A gazdaság növekedése mind Nyugaton, mind Keleten évi 4% körül mozgott, a gazdaság szerkezete pedig rohamléptekkel alakult át. Nyugaton a mezõgazdasági foglalkoztatás a munkaerõ 23%-áról 8%-ra esett, a szolgáltatási szektoré pedig 35%-ról 45-50%-ra nõtt. Nyugat-Európa a „nagy válság” és a háború nélkülözései után fogyasztói társadalommá vált. A szovjetizált Kelet-Európa nagy áldozatok árán rohamosan iparosodott. A közgazdasági teória arról beszélt, hogy a gazdasági válságok és a ciklikus hullámzás már csak történelem.
A
Az elsõ (kettõs) válság, 1968–1985 A konjunktúra csúcspontján, az 1970es évek elején azonban a válság rácáfolt a teóriákra. 1972-rõl 1973-ra a gazA többfelhasználós számítógépek új generációja az 1960-as években: a szekrény nagyságú „miniszámítógép”
daság túlfûtöttségére utaló hatalmas beruházások nyomán Nyugat-Európa évi 10%-os ipari növekedést ért el. A hatalmas energia- és nyersanyagigény e cikkek árait pár év alatt átlagosan 63%-kal növelte meg. A teljes foglalkoztatás a munkásokat és szakszervezeteiket erõs pozícióba hozta, és sikeres bérharcokkal értek el látványos béremeléseket. A vállalkozók azonban, a szokásos módon, áremeléssel kompenzálták magukat, s így az úgynevezett bér-ár spirál felfelé hajtotta az árakat. A legjobban virágzó NyugatNémetországban ekkor már évi 7%-os infláció bontakozott ki. Az 1973. és az 1980. évi válságok nyomán az olajárak tízszeresére ugrottak, s jelentõs, egyes esetekben két számjegyû inflációt vontak maguk
után. Mindez átmeneti, politikai események által gerjesztett jelenség lehetett volna. Mögötte azonban fokozatosan bontakozott ki egy újabb technikai forradalom. Ennek kezdetét már a II. világháború végén megjelent nagyszámítógép- és nukleáris technika, a jet-repülési és a rakétatechnika fémjelezte. A kommunikációs forradalom az 1970-es évekre jutott fordulópontjához, amit szimbolikusan a személyi komputer 1974. évi megjelenéséhez kapcsolhatunk. A korszakos technikai átalakulás strukturális válságot váltott ki, ami a régi technikára alapozott vezetõ és exportszektorok hanyatlását és az új technikára épülõ új ágazatok felemelkedését jelentette. Az angol, belga és francia széntermelés együttesen 40%-ra csökkent, a belga, olasz, német, francia és holland textilipar termelése együttesen a felére esett vissza. A nyugat-európai vas- és acélipar alkalmazotti létszáma 59%-kal, a textiliparé 61%-kal, a hajóiparé 37%-kal zuhant, s a teljes foglalkoztatást átlagosan 12%-os munkanélküliség váltotta fel. Az 1970–1980-as évek fordulóján mintegy másfél évtizedet egy új gazdasági jelenség, a stagnáció és infláció együttlétét kifejezõ stagfláció jellemezte.
LEXIKON Infláció: Az árszínvonal tartós emelkedése a pénz vásárlóerejének romlása mellett. (Ellentéte a defláció, az árszínvonal csökkenése.) Okai lehetnek: a gazdaságban jelen lévõ pénzmennyiség nagymértékû növekedése; a lakossági megtakarítások csökkenése, illetve a hitelállomány növekedése; a foglalkoztatottak lakosságon belüli arányának, termelékenységének, munkaidejének csökkenése; a fogyasztási cikkeknek az országból való kiáramlása; a külkereskedelmi cserearányok romlása; a bankok illegális pénzlétrehozása. Lehet lassú (vagy kúszó, amikor az árszínvonal évente csak néhány százalékkal nõ), vagy vágtató (amikor az árak általános emelkedése már két számjegyû). Stagfláció: A szó a „stagnáció” és az „infláció” szavak összevonásával alakult ki. Olyan magas infláció (áremelkedési ütem), amely lassú gazdasági növekedéssel (recesszióval), illetve magas munkanélküliséggel jár együtt. Mindez megnehezíti a költségvetési politika és a monetáris politika hagyományos eszközeinek az alkalmazását, amelyek arra a logikára épülnek, hogy a gazdasági növekedés lelassítása alacsonyabb, felgyorsulása magasabb inflációval jár. Ez esetben az egyik probléma orvoslása a másik súlyosbításához vezethet. A jegybank például a pénzkínálat emelésével ösztönzi a gazdaságot, de ez felgyorsíthatja az amúgy is magas inflációt. Ekkor az infláció csökkentése érdekében szigoríthatják a monetáris politikát (aminek fõ eszköze a kamatok emelése), ez azonban még magasabb munkanélküliséget és még lassabb gazdasági növekedést okozhat. A magasabb infláció megemeli az állam bevételeit, de a kiadásait is, viszont ezek a bevételek és kiadások csökkenhetnek, ha lassul a gazdasági növekedés. (Forrás: Wikipédia.hu)
25
nem tudott alkalmazkodni a kommunikációs forradalom követelményeihez. A nyugati technika és „know how” importjának lehetõségét szigorú nyugati exporttilalom zárta el a hagyományosan technikai importra utalt régió számára. A növekedési dinamizmus 1975 körül megtört, és a régió hosszan elhúzódó és egyre mélyülõ válságba süppedt. Míg az 1973 elõtti negyedszázadban évente közel 4% gazdasági növekedést értek el az államszocialista országok, addig az 1973 utáni negyedszázadban évi átlagban közel 1%-os csökkenés, hosszú stagnáció vált uralkodóvá. A hiányok áthidalására a régió országai kölcsönökhöz folyamodtak, és súlyosan eladósodtak. Adósságállományuk 6 milliárd dollárról 100 milliárdra nõtt. Jugoszláviában és Lengyelországban hiperinfláció szabadult el, az A nyárspolgári fogyasztási mánia, az újgazdag stílus elleni tiltakozás elit elveszítette az ígért kiút egyben generációs lázadás is 1968–1977 között. megtalálásába vetett hitét és Diáktüntetés Párizsban, 1968 végül ellenállás nélkül, vagy ország lényegében izolálódott és minimális és rövid ideig tartó, erõtlen elkülönült a kontinens nyugati felétõl. ellenállás után adta fel hatalmát. MásEz hasonlóképpen volt Salazar Portu- fél évtizeddel az olajválság után a szovA „három Európa” vége gáliájával is, ahol 1974-ben végül is jet blokk 1989-ben összeomlott, és A kettõs válságig aligha beszélhettünk baloldali katonai puccs számolta fel a ezen az úton két éven belül a Szovjetegységes Európáról. Gazdaságilag – rendszert. A két polgárháborút átélt és unió is követte. mint már századok óta – a nyugat-euró- kíméletlen katonai junta uralma alatt A volt szovjet blokk országai, valapai gazdag, fejlett világ, a világgazdaság álló Görögországban pedig, ugyancsak mint három volt szovjet balti köztársaközpontja, demokratikus politikai be- az 1970-es évek közepén, a ciprusi ka- ság azonnal megindult a demokratikus rendezkedésével élesen elkülönült a tonai kaland bukása egyben a diktatú- és piaci átalakulás útján, és pár év után mediterrán, valamint a közép- és kelet- ra bukását is maga után vonta. E soro- már kopogtatott az Európai Unió ajtaeurópai perifériáktól, melyeknek egy zatos véletlenek nyomán a mediterrán ján. A „három Európa” összekapcsolófõre jutó jövedelmi szintje csak a felét világ a demokratizálás útjára lépett, az dott, egységesülõben volt, amit világoérte el a nyugat-európainak. Ezen a új rezsimek nem számítottak többé po- san jelzett, hogy tíz korábbi kommunishelyzeten a szovjet blokk erõltetett litikai páriának és azonnal az Európai ta ország is az Európai Unió tagjává iparosítási menete sem tudott változ- Közösség tagságáért folyamodtak, amit vált a 21. század elsõ évtizedeiben. 1981, illetve 1986 során mindhárom eltatni. Politikailag Európa három külön vi- nyert, és ezzel el is indulhattak a Nyu- A globalizáció kihívása lágot formált, a fejlett demokratikus gathoz való felzárkózás útján. Kelet-Európa válságok sorozatát él- Mindezen európai folyamatok az társadalmak Nyugatjával szemben a Dél mintha a II. világháború elõtti te át, s a korábban említett „kettõs vál- 1970-es évektõl egybeestek a világgazrendszerek kövület-maradványa lett ság” korában gazdasági erõfeszítései daság globalizációjának látványos átvolna. Hitler és Mussolini szövetsége- véglegesen zátonyra futottak. A stagf- alakulásával. Egyharmad évszázad sose, a véreskezû Franco diktátor autok- láció és a strukturális válság következ- rán az ezredforduló körül a világexport ratikus uralma ugyan valamelyest oldó- ményei itt fatálisnak bizonyultak. A ré- értéke sokszorosára, 1,7 milliárd doldott az 1950-es évek közepétõl, de a gió elszenvedte a régi technika hanyat- lárról 6 milliárdra ugrott, de a külföldi diktátor haláláig, 1975-ig Spanyol- lásának minden következményét, de tõkebefektetések összege ennél is A gazdasági válság 1970– 1980-as évei sajátosan egybeestek egy zajos társadalmipolitikai válsággal. A háborút követõ prosperitás idejét jellemzõ társadalmi béke, a korporatív együttmûködés korszakát a szélsõséges társadalmi konfrontáció idõszaka váltotta fel. 1968 és 1977 között valóságos generációs lázadás játszódott le, amikor is a háború utáni fiatal korosztályok fordultak szüleik generációja ellen, a beatzene, a szexuális szabadosság és a kommunák közösségi életét állítva szembe szüleik nyárspolgári fogyasztási mániája, újgazdag stílusa, de egyben elhallgatott, sõt elhazudott nácifasiszta, illetve kollaboráns múltja ellen. Szimbolikus merényleteik egyértelmûen tükrözték a múlt és a korporációs jelen, valamint a politikai intézmények elutasítását. Az 1970–1980-as évek fordulójának kettõs válsága lezárt egy korszakot, és megnyitott egy újat. Európa átalakulása nagy lendületet vett.
26
négyszer gyorsabban nõtt, nem utolsósorban azért, mert a transznacionális vállalatok – 1973-ban 7 ezer, de 2010-re 85 ezer – leányvállalataikkal behálózták a világot és a világ iparcikk-kereskedelmének háromnegyedét tartják kezükben. A pénzügyi világ azonban mindennél sokszorta gyorsabb sebességgel hódította meg a világot. A különbözõ pénzügyi tranzakciók, a napok alatt be- és kiáramló milliárdok a 20. század utolsó két évtizedében napi 15 milliárd dollárról napi 13 trillióra ugrottak. Végül is a pénzügyi mûveletek értéke ötvenszer gyorsabban növekedett, mint a világkereskedelem. A világgazdaság új követelményei és kihívásai messzemenõ politikai és kulturális-ideológiai következményekkel jártak.
Új kulturális és politikai térkép kialakulása A strukturális válság és a globalizáció új ideológiákat tolt elõtérbe. A kommunizmus válsága az egész európai baloldalra súlyos csapást mért. A szovjet rendszer már nem képviselt alternatívát, és a baloldaliság átmeneti bálványai, a maoizmus és a kubai forradalom is hamar ledõltek. A keynesi állami beavatkozási és keresletteremtõ gazdaságpolitika sok évtizedes uralma megdõlt, mert a stagfláció ellen nem kínált orvosságot. A nyugati világ erõteljes jobbra zárást hajtott végre. Friedrich Hayek és Milton Friedman lépett Keynes helyére az állam minél erõteljesebb leépítését, gazdasági beavatkozásának teljes felszámolását hirdetve. A neoliberalizmus közgazdasági iskolájának nézetei ideológiává bokrosodtak, s Ronald Reagan amerikai elnök, valamint Margaret Thatcher brit miniszterelnök személyében világi fõpapokat nyertek. A reguláció káros, hirdették, és a magángazdaságot ki kell szabadítani az állami gyámkodás és korlátozás kényszerzubbonyából. A dereguláció hulláma számolta fel az 1930-as évek nagy válságának és a háború tanulságainak alapján született szabályozásokat. A tõke szabad áramlása és rendszabályozás nélküli vállalkozásai szabad utat nyertek. Az új ideológia jegyében pár év alatt privatizálták a háborút követõ prosperi-
eynes, a 20. század legbefolyásosabb közgazdásza egyszerre volt Cambridge produktuma és alakítója is. 1883-ban született Cambridge-ben. Apja közgazdász és logikatanár, valamint hosszú ideig õ volt a registrar, a Cambridge-i Egyetem adminisztratív vezetõje. Anyja késõbb Cambridge polgármestere lett. Keynes a lehetõ legjobb angol nevelésben részesült Eatonban és késõbb a Cambridge-i King’s College-ben, ahol 1905-ben diplomázott. A matematika érdekelte, de a közgazdaságtan felé fordult. 1902-ben beválasztották a „Cambridge-i Apostolok” közé, amely a J. M. Keynes (jobbról) H. D. White korszak legmagasabb szintû értelmiségi amerikai pénzügyi államtitkárral, 1946 csoportja volt. Tanársegédként pénzügygazdaságtant kezdett tanítani, majd 1909-ben a King’s College örökös tagja lett. Szakmai életében mesterien kombinálta az elméletet a gyakorlattal. Elõször a közigazgatásban szolgált, az India-ügyi Minisztériumban töltött két évet, és megírta az Indian Currency and Finance (Az indiai pénz és pénzügyek) címû könyvét (1913). Az I. világháború alatt köztisztviselõ volt a pénzügyminisztériumban, majd 1919-ben Nagy-Britannia pénzügyminisztériumi képviselõje a párizsi békekonferencián. Tapasztalatait összegezve 1919-ben kiadta A békeszerzõdés gazdasági következményei (The Economic Consequences of the Peace) címû könyvét. Ez nem csupán a szerzõdés jóvátételi záradéka hatásának volt elsõ osztályú elemzése, hanem egyben kiváló jóslatnak is bizonyult, ami megalapozta Keynes nemzetközi hírnevét. Ugyanez áll az 1925-ben írt Churchill úr gazdasági következményei (The Economic Consequences of Mr. Churchill) címû pamfletjére is, amelyben élesen és jogosan támadta a túlértékelt fonttal ismét visszaállított aranyalapot, Winston Churchill akkori pénzügyminiszter mûvét. Az 1930-as években Keynes a miniszterelnök Gazdasági Tanácsának tagja lett. Közben nagy hatású elméleti mûveket publikált, köztük a mérföldkõnek számító A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete (1936) (The General Theory of Employment, Interest, and Money) címû könyvét, amely átalakította a közgazdaságtant. A keynesi forradalom, ahogy a változást nevezték, bebizonyította, hogy a klasszikus közgazdaságtan helytelenül feltételezi, miszerint „minden kínálat megteremti a maga keresletét”, mivel az emberek nem költenek el minden jövedelmet. A keynesi elmélet lényege a pótlólagos kereslet állami megteremtése volt. Megalapozta a keynesi közgazdaságtan új iskoláját, ami azután évtizedeken át világszerte befolyást gyakorolt a gazdasági gyakorlatra. Utolsó gigantikus gyakorlati eredményeként õ volt a Bretton Woods-i egyezmény (1944) atyja, amely megteremtette az új nemzetközi monetáris rendszert, létrehozta a Világbankot és a Nemzetközi Pénzügyi Alapot. Keynes mindvégig rendkívül termékeny tudós volt, mûveit 27 kötetben gyûjtötték össze. Forrás: Berend T. I.: Európa gazdasága a 20. században. Bp., MTA TTI–História Alapítvány, 2008. 48.
K
tás idején döntõ szerepet játszó állami tulajdont képezõ gazdasági szektort, ami Nyugat-Európa gazdaságának 20tól 50%-ig terjedõ részét reprezentálta. Éles támadás indult a költséges jóléti rendszer ellen, amit a szabadpiaci gazdasággal összeférhetetlennek ítéltek. Radikális adócsökkentést sürgettek és hajtottak végre, bár az egykulcsú, vagyis regresszív személyi és vállalati adózás
csak néhány neofita újkapitalista gazdaságban nyert bevezetést. A neoliberalizmus, vagy ahogy hamarosan nevezték, piaci fundamentalizmus a társadalmi érdekeket a gazdasági érdekek alá rendelte, mondván, hogy a jól mûködõ piaci gazdaságból végül is az egész társadalom profitálni fog. Ugyanakkor a neoliberalizmus természetes módon fonódott össze egy ál-
27
talános konzervatív forradaS amikor a baloldali vilommal. A neokonzervatilágnézet a szovjet blokk vizmus a család és a vallási összeomlásával hitelét veerkölcs értékeihez való szítette, s volt baloldali érvisszatérést hirdette. A kötelmiségiek tömegei is a zéprétegek a jog és a rend neoliberalizmus, posztmokövetelményeit szegezték dern és dekonstruktivista szembe a szabadossággal. ideológiák hatása alá Az új, illetve régi-új nézetek kerültek, született meg széles bázisra leltek a gyors Francis Fukuyama pillaütemben elõrehaladó középnatra jellemzõ tanulmánya osztályosodásban. Ezekben 1989-ben, a „Történelem az évtizedekben ugyanis az vége” jellegzetes címmel. úgynevezett „fehérgalléros” Fukuyama hegeli értelemalkalmazotti réteg a foglalben az emberiség ideolókoztatottak közel háromnegiai fejlõdése végpontjának Ronald Reagan és Margaret Thatcher megbeszélése gyedére nõtt. Ezek a rétetekintette az 1980–1990-es a washingtoni Fehér Házban, 1981 gek, de a „kékgalléros” fiziéveket, az emberi társadakai munkások tömegei is már nem a fe- ket tekintették ellenségüknek. A fizikai lom kormányzatának utolsó formáját lettük, hanem az alattuk állókat, a ven- munkások jelentõs csoportjai az idegen- vélte felismerni a vetélytárs nélkül madégmunkásokat, az idegeneket, akik ol- gyûlölõ jobb-, sõt szélsõjobboldal szava- radt nyugati szabadpiaci demokráciácsó bérû országokba vitték át a munka- zóbázisává váltak. Az újonnan bontako- ban. Voltaire Pangloss mesterének helyeket és a bevándorlókból verbuvá- zó Zeitgeist szerves részeként hódított a módjára ebben lelte fel minden világok lódott „underclass”-t, a lumpen rétege- posztmodern kultúra és ideológia. legjobbikát.
szabadság és a szabadpiac zászlaja alatt az osztrák–angol Friedrich Hayek, az amerikai Milton Friedman és a neoliberális iskola más tagjai az 1970-es évek közepén frontális támadást indítottak a szabályozások, az állami beavatkozás, az állami tulajdon és a jóléti állam újraelosztó tevékenysége ellen. Hayek szerint a kormány szerepe csak az egyéni szabadság biztosítására, valamint a piac szabadságának, a szabad versenynek a védelmére korlátozódhat. Az ár- és bérellenõrzés politikája munkanélküliséghez vezetett, és a gazdaság stabilizálása helyett még szélsõségesebb ingadozást váltott ki. Az állami beavatkozás, amint Hayek 1944-ben kiadott könyvének címében megfogalmazta, Út a szolgasághoz (Road to Serfdom). Amikor Hayek A szabadság alkotmánya (The Constitution of Liberty) címû mûve 1960-ban megjelent, úgy tûnt, mintha õ lenne a klasszikus közgazdaságtani liberalizmus utolsó mohikánja. Amikor azonban a Keynes teóriája által vezérelt gyakorlat az 1970-es években kuF. A. Hayek, a neoliberális gazdaságpolitika egyik apostola darcot vallott, Friedrich Hayek ismét az egyik legbefolyásosabb közgazdásszá vált, amit az 1974-ben neki ítélt Nobel-díj is jelzett. A gazdasági liberalizmus újjászületésének másik központi alakja az amerikai Milton Friedman volt, aki a szabad, önmagát szabályozó piac szószólójaként lé-
A
28
pett fel. Támadta a szabályozó állam terjeszkedését, beleértve az állami jóléti politikát is, és 1955ös elõadás-sorozatában, ami azután Kapitalizmus és szabadság (Capitalism and Freedom 1962) címmel jelent meg, a különbözõ kormányzati feladatok privatizációját ajánlotta. Szerinte a neoliberális elv, az önmagát szabályozó piac az emberi jólét legmegfelelõbb forrása, és csak a piac képes bizFriedman beszél a közgazdatosítani az egészségügyi Milton sági Nobel-díj átvétele után, 1976 ellátást, a nyugdíjakat és különféle biztosításokat. Az állami beavatkozás viszont ezeken a területeken aláássa a versenyt, magasabb költséget és alacsonyabb hatékonyságot eredményez. Friedman szerint a szabályozó politika helyett a monetáris politika képes garantálni a piac zavartalan mûködését. Receptje szerint a központi banknak kell szabályoznia a forgalomban lévõ pénzmennyiséget, és a pénzmennyiségnek a termelés tényleges értékének növekedésénél lassúbb növelésével lehet a pénz értékét megszilárdítani és elkerülni az inflációt. Az inflációról, a pénz stabilitásáról és az adózásról írt különbözõ munkáival Friedman, az általa bevezetett kifejezéssel élve, a „monetarista ellenforradalom” vezéralakjává vált. Az 1976-ban neki ítélt Nobel-díj megkoronázta a monetarizmus gyõzelmét. Forrás: Berend T. I.: Európa gazdasága a 20. században. Bp., MTA TTI–História Alapítvány, 2008. 262–263.
A tért hódító új ideoelvesztek. Az 1960-as éveklógiák jegyében Európa re a gyarmatrendszer is végpolitikai térképe is átalalegesen összeomlott, ugyankult. Ennek legjellegzeakkor az amerikai és japán tesebb jegyeként a tárversenytársak egyre nasadalmi osztály- és ideogyobb szeleteket hasítottak lógiabázisú pártok letûle a világgazdaságból. Nyunését kell regisztrálni. gat-Európának, ha versenyben akart maradni, választ Nemcsak a kommunista kellett adni a kihívásra, s a és eurokommunista párvolt világhatalmak nem is tok tûntek el, de az olasz késlekedtek ezzel. Válaszuk kereszténydemokrata az európai integráció volt, s párt is. A szociáldemokannak az 1970-es évektõl rata pártok középre tobekövetkezõ elmélyítése. A lódtak, és össznemzeti korai vámunió után valósáképviselet igényével lépgos gazdasági uniót építettek fel. Az angol Muntek ki a tõke és a munkaerõ káspárt kétmillió tagot A Lega Nord olasz párt kampánybusza a 2005. évi választások idején Firenzében. A párt célja Lombardia különleges státusának elismertetése szabad áramlását biztosítva. veszített, és a nagy nyués Olaszország területi újjászervezése Maastricht, az egyetlen gati pártok tagságának fele, háromnegyede leolvadt. A koráb- az „oligarchák”, a brüsszeli diktatúra el- piac, a schengeni megállapodás, és ban morális és állampolgári kötelezett- len lépnek fel. A populista pártok külö- mindenekfelett a közös valuta és községnek tekintett részvétel a választáso- nösen sikeresek lettek az átalakulás ponti bank szupranacionális intézmékon 75–80% helyett esetenként nehézségeivel küzdõ Közép- és Kelet- nyei szolgálták a kihívásra adott váEurópában. A sikeres populista pártok- laszt. Az új korszakban a fejlett nyuga40%-ra zuhant. Új pártformációk nyertek teret, kö- kal szemben csak kicsiny rétegek támo- ti nemzetgazdaságok egyre inkább zöttük nem egy a regionalitás zászlaja gatására tarthattak igényt az „egycélú” összekapcsolódtak, munkamegosztásuk alatt. Az olasz Lega Nord Észak-Olasz- pártmozgalmak, a zöldek vagy a femi- egyre jobban az iparon belüli kooperáország („Padania”) függetlenségének nisták, részben a korábbi baloldal ma- ciókban valósult meg, és kereskedelmük, valamint tõkekihelyezéseik legkövetelésével lépett színre. Hasonló szí- radványpártjai. nagyobb hányada is az egymás közötti nezetû regionális pártok törtek Belgium kooperációt szolgálják. kettészakítására és a skót függetlenség Európa válasza a globalizáció kihívására Ha az integráció elmélyítése gyamegteremtésére. A baszk és katalán mozgalmak ma jelentõs regionális auto- Nyugat-Európa vezetõ szerepet ját- korlatilag az 1970-es évektõl nyert nómiát verekedtek ki, s a többnemzeti- szott a 19–20. század fordulója körül új-nagy lendületet, a globalizációra ségû államok sorozatban robbantak kibontakozott „elsõ globalizációban”, adott válasz másik döntõ eleme, az szét. Jugoszlávia, Csehszlovákia és a de akkori monopolpozíciói már régen Európai Unió kiterjesztése ugyancsak ekkor vette kezdetét. A Szovjetunió széthullott, 27 hat alapító ország 1973független országot teremtJelképessé vált határ Spanyolország és Portugália között ban vette fel elsõ új tagjait, ve a korábban létezõ 8 ora schengeni egyezmény bevezetése után, 1992 de ettõl kezdve egyre több szág helyén. ország csatlakozását fogadLegsikeresebbnek azonták el. A hatokból kilenban az új populista pártcek, tizenkettek, tizenötök, formációk bizonyultak, mihuszonnégyek, majd huvel elvetették az ideológiászonhetek lettek egyetlen kat, és rugalmasan változharmadévszázad leforgása tatták „elveiket” a politika alatt. Az új tagországok igényeinek megfelelõen. A jelentõs része az európai nehéz viszonyok közepette perifériákról jött, Írország, gyakran egy karizmatikus a mediterrán országok és vezér mögé csoportosulva, Közép-Kelet-Európa keaz egész nemzet képviselõvésbé fejlett országaiból jeként léptek fel, kemény épült ki Nyugat-Európa idegen-, kisebbségellenes gazdaságának új „hátsó udés nemzeti retorikával. vara”, az olcsó bérû zóna, Gyakran Európa-ellenesek, mely végül is közel 200 és a fejlõdõ-átalakuló ormilliós új piacokat, a nyuszágokban az idegen tõke,
29
gati munkabérek 7–15%-áért új, viszonylag jól képzett, olcsó munkaerõt kapcsolt a fejlett gazdaságokhoz, ezzel érdemben csökkentve a termelés költségeit. Európa nyugati fele ezzel gyorsan felzárkózott a nagy versenytárs Egyesült Államokhoz. Bár 1950-ben csak az amerikai termelékenységi szint felét, 1970-ben 70%-át érte el (1. ábra), az ezredfordulóra azonban már gyakorlatilag azonos szintre emelkedett. Az amerikai technika átvételére épülõ extenzív fejlesztési modellt fokozatosan a jelentõs innovációs tevékenységre alapozott intenzív fejlesztési politika váltotta fel. Az európai integrációból az újonnan csatlakozott országok is sokat nyertek, hiszen szerkezeti modernizáció, demokratikus átalakulás, az új technika és a tõke jelentõs beáramlása kísérte átalakulásukat. Bár az elsõ évek különlegesen fájdalmasak voltak, s a társadalom nem kis rétegei vesztesként kerültek ki belõle, a modern átalakulás és fokozatos felzárkózás megindult.
eladósodottsága végül hamarosan eléri GDP-jének másfélszeresét. Az olcsó és felelõtlen hitelekkel az ingatlanpiac különleges konjunktúrája vitte az égbe az árakat. Lettország és Bulgária GDP-je 20%-át is elérõ hiteleket vett fel évente. A buborék 2008-ban kipukkant. A házakat többé nem akarták és nem tudták az új vevõk megfizetni, a hitelek visszafizetése lehetetlenné vált. A gazdaság növekedése hirtelen megállt, a munkanélküliség krónikus méreteket öltött, és a tött, úgynevezett derivatív üzletek, a világ kötvénypiaca 50 milliárd dollárról bankok kihelyezéseinek megfelelõ, kö- 5 milliárd dollárra esett vissza. A világtelezõ tartaléktõkével való fedezetének gazdaság hosszú, 50-60 éves ciklusának megszüntetése, a kereskedelmi és beru- felszálló konjunktúraága az 1980-as házási banki tevékenység teljes összeol- évektõl kiindulva 2000–2007 között elvadása és az úgynevezett „hedge érte csúcsát, és az 5. hosszú, úgynevefund”-ok szabad nemzetközi ha- zett Kondratyev-ciklus (amely szerint a zárd-üzletelése olyan méreteket öltött, világgazdaság fejlõdése 50-60 éves cikamely szabályozás nélkül kivédhetetlen lusokban pulzál, 20-25 éves felívelõ, s kockázatokat teremtett. Az ilyen ha- ugyanilyen hosszú leszálló ággal) lefelé zárdjátékos üzleti tõketranzakciók ér- tartó ága köszöntött be, hosszabb, esettéke már 1997-ben a világ aggregált leg 2015– 2020-ig is eltartó stagnáció, GDP-jének két és félszeresét érte el, lassú növekedés szakaszát nyitva meg. de az ezt követõ további tíz év alatt 1973 és 2008 két válságával a kör ezek az összegek 15-szörösére ugrot- bezárult. Úgy tûnik, ezzel a neoliberátak. A hitelezés és a hitelfelvétel egy- lis ideológia és gyakorlat is a végéhez aránt fedezetlenné vált, amit jól jelle- ért, és Európa visszatér a szolidabb, Az újabb válság: 2008–2010 mez, hogy például Ausztria akkora hi- szabályozott piaci rendszer világába, Ebben a helyzetben robbant ki 2008- teleket folyósított Közép- és Kelet- ami a társadalom érdekei alá rendeli a ban az újabb pénzügyi válság, ami ha- Európának, amely GDP-jének 80%-át gazdaságot. Európa válaszra kényszemarosan magával rántotta az egész érte el. Görögország hitelekbõl építet- rül, ami elõre lendítheti az integráció kontinenst. Az új válság az 1973-at kö- te ki költséges jóléti intézményeit, és folyamatait. Ezzel a válsággal ismét vetõ átalakulás követcsak lezárulhat egy harkezményének tekinthemadszázados korszak, és A gazdasági válság miatt bevezetett megszorítások ellen tiltakozó görögök. tõ. A neoliberális deremegnyílhat egy új – utat Athén, 2010. április guláció rövid távú hasznyitva számtalan találganának árát fizeti Eurótás és sokkoló elõrejelpa, hiszen a „szabad a zés, egymástól homlokgazda” éra, ahogy ezt egyenest eltérõ víziók Soros György fogalmazsorozata elõtt.* ta, a pénzügyi tõkét ültetBEREND T. IVÁN te a vezetõülésbe. A szolid tõkés vállalkozás* A tanulmány a szerzõ – aki ból és biztonságos bankegyébként most ünnepli 80. hitelezésbõl hazárdjáték születésnapját – „Europe Since lett, hatalmas hasznok1980” c., a Cambridge kal és még nagyobb kocUniversity Press kiadónál 2010-ben megjelent könyvére, kázatokkal. ill. az MTA TTI és a Budapesti A kihelyezett hitelek Európa Intézet által 2010. júniadásvétele, a valutaárfous 8-án rendezett „Két válság lyam, kötvény- és részközött: Európa átalakulása, 1973–2010” c. elõadására épül. vény-áralakulásra kö-
30
