Amanda Hocking. tcsábítást. A vér szava 2

1

Amanda Hocking

tCsábítást

A vér szava 2.

2

A fordítás alapjául szolgáló könyv: Amanda Hocking-Unter dem Vampirmond Verführung

Bd.2

–

A sorozat eddig megjelent kötete: Amanda Hocking – A vér szava 1. rész

Rajongói fordítás 2013.

Fordította: Sukie Javította: detty és Viva Szerkesztette: detty

3

1. fejezet forró nyári levegő beáradt az ablakon, megtöltve az autót a park fűszeres illatával és az autópálya dübörgő zajával. Idegesen harapdáltam az alsó ajkamat, és kifelé bámultam, a rétre ahol a gyerekek játszottak. Bár Milo csak pár kört akart tenni a parkolóban, én már előre láttam, amint elveszti az uralmát az autó felett és elüti az összes gyerekeket a parkba. Az öcsém, Milo épp most töltötte be a tizenhatot, és semmi másról nem tud beszélni, mint a jogosítványról. Ez az új lelkesedés az autóvezetés iránt kizárólag Jack számlájára írható, aki szívesen száguldozott a városon keresztül a luxusautójával. Akkor kezdődött, amikor Milo először látta Jack családjának Lamborghini-ét. Az olasz sportautó nem vesztette el a vonzerejét – még egy meleg tinédzsernél sem. Annak ellenére, hogy én másfél évvel idősebb vagyok, mint Milo, még mindig nem volt jogosítványom, ezért a vezetési leckéket Jack-től kapta. Ez határozottan megijesztett. Jack egy óriási napszemüveggel az orrán az anyósülésen ült és átadta magát a hallgatásnak. Azzal megy. - mondta, rámutatva a gázpedálra. Szóval lépj rá, és induljunk. - Ez volt minden útmutatása.

A

4

Milo szerencsére az óvatos fajtából való volt, ezért további instrukciókat kért Jack-től, de a válaszok így is homályosra sikerültek. Valószínűleg azért, mert Jack kifáradt. Egy augusztusi napsütötte délután valóban ideális idő a vezetési órához, de Jack a napfénytől éppen csak kótyagos lett. Egyre többet ásítozott. Jack nem éppen olyan típus, mint amit az ember normálisnak nevezne. Tényleg kedvelem őt, jobban is, mint kellene. Bár klasszikus értelemben nem volt jóképű, de a személyes kisugárzása, a ragyogó kék szeme, a kócos homokszínű haja és hibátlan, napbarnított bőre mégis vonzóvá tette. Tény, hogy Jack és a családja minden tekintetben körülményesnek bizonyultak, de erre jó okuk volt: vámpírok voltak. Természetesen soha se hagynám, hogy találkozzanak az öcsémmel, ha veszélyesek lennének rá. Szigorúan véve valóban veszélyesek, mert ha akarnának, könnyen megölhetnének minket. De biztos voltam benne, hogy nem akarnak. Az emberi vér, ami éltette őket, vérbankból vagy önkéntesektől származott. A vámpíroknak nem muszáj szárazra szívni az embert, hogy táplálkozzanak, bár képesek rá, és néha meg is teszik. Jack soha nem ölt meg senkit, de ő viszonylag még fiatal vámpír. Huszonnégy éves volt, amikor átalakult, és ez tizenhat évvel ezelőtt történt.

5

Összehasonlításképp: a bátyja, Ezra már elmúlt háromszáz éves, Peter pedig több mint kétszáz. Szigorúan véve nem voltak testvérek. A vámpíroknál ez másképp működik. Amikor egy embert átváltoztatnak, az emberi vére keveredik a vámpír vérével. Ezra tette vámpírrá Peter-t, később pedig Peter Jack-et. Így egy különleges kapcsolat alakult ki közöttük. Peter, vagy jobban mondva a vére, vonzódik hozzám. Ezért Jack és Ezra is kedvel engem - Jack sokkal jobban, mint szabadna. Jack soha nem sodor minket szándékosan veszélybe, de nem képes felmérni az emberi test sérülékenységét. Ha balesetet szenvednénk, először engem, majd Milo-t is megmentené, bár ez a tudat nem nyugtatott meg teljesen. - Biztos vagy benne, hogy a mai nap megfelelő a gyakorlásra? - kérdeztem Milo-t. A visszapillantó tükörben láttam, hogy a szemét forgatja. - Akár haza is vihetünk. – sziszegte. A kora ellenére Milo-nak igazi pufók, babaarca volt, kerek barna szemekkel. Amikor ilyen fenyegetően nézett, inkább egy dacos kisgyereknek tűnt, mint tinédzsernek. - Alice, nem lesz gond. - ígérte Jack és elfojtott egy újabb ásítást. - Különben is, kettőnk közül én vagyok a józanabb. - emlékeztetett Milo - Az a fontos, hogy meg tudok vele birkózni.

6

Húsz perc elteltével még mindig a parkolóban rostokoltunk. Jack már szinte az autóban lévő összes kapcsolónak és karnak elmagyarázta a szerepét. Különösen hosszasan a rádió és az ülés fűtés használatát, ami augusztusban természetesen nélkülözhetetlen. Milo kezdett kicsit ideges lenni. Amikor végre elindult az autóval, majdnem megállt a szívem. Milo egyenesen áthajtott a parkolón, közben újra meg újra feleslegesen a fékre taposott. - Most már válts feljebb. – irányított Jack, mire Milo engedelmeskedett. - Lehet, hogy még nem áll készen. - hajoltam előre a két ülés közt. - Alice. – csattant fel Milo. Jack lejjebb tolta a napszemüvegét, hogy a szemembe tudjon nézni. - Alice, ha nem hagyod békén, tényleg haza kell vinnünk. Megígértem neked, hogy hagyom Milo-t vezetni. - Jól van, jól van! – emeltem fel békülékenyen a kezem, és visszadőltem az ülésre. Milo tett egy kört a parkolóban, majd megállt és ezt ismételte újra, meg újra. A vezetési stílusa egyre finomodott, végre egy kicsit el tudtam lazulni. Végülis Milo mellett maradtam, mert gondoskodni akartam a kisöcsémről. Jack ajánlatát, hogy halhatatlanná tesz, átmenetileg elutasítottam, mert még nem voltam kész, hogy egyedül hagyjam Milo-t.

7

Amikor Jack ismét hangosan ásított, rám is átragadt a fáradság. Jack valamit babrált a rádión és hirtelen a The Cure bömbölt a hangszórókból. Épp meg akartam jegyezni, hogy a zene csak megzavarja Milo-t, amikor ő megelőzve engem kikapcsolta a rádiót. Jack egy bánatos pillantást vetett felé. - Így nem tudok koncentrálni. - válaszolta Milo. - Látod? – igazolta magát Jack és fáradtan hátrahajtotta a fejét a fejtámlára. - Egyáltalán nem kell aggódnod a fiú miatt. - Miattad semmiképp sem. - motyogtam. Jack felém fordult és ironikusan rám mosolygott. - Mi van? - kérdeztem. - Tudod, egy nap neked is meg kell tanulnod vezetni. - Jack még jobban elvigyorodott, amikor meglátta a fintoromat. - Mi az? Ugye, nem várod el, hogy az örökkévalóságig állandóan én legyek a sorőröd? - Nem. De nem ma fogom elkezdeni. – vágtam vissza. - Igen igaz, végül is a világ összes ideje a tiéd. Jack ismét Milo-ra koncentrált. Megpróbálta elrejteni az egyre növekvő türelmetlenségét, de engem nem tudott becsapni. Én is éreztem mindent, amit ő, és ez igazán ijesztő néha. Azt akarta, hogy a lehető leghamarabb én is vámpír legyek. Bár tudta, hogy én is ezt akarom, nem próbált

8

meg nyomást gyakorolni rám, még ha ez nehéz is volt neki. - Vezethetek az utcán? - Milo már a parkoló kijáratánál állt, és kérdőn nézett Jackre. Jack megrázta a fejét. - Sajnálom kölyök. - Milo csalódottnak tűnt. - Kezdésnek nagyon jól csináltad, de én kimerültem, és szerintem a nővérednek is elég volt mára. Jack kiszállt, és helyet cserélt Milo-val. Közbe motyogott valamit a napfényről. Pólót és rövidnadrágot viselt, így a bőre egy részét érte a napfény, ami számára egyáltalán nem volt kellemes. De ez volt a szokásos öltözéke, még télen is. Ma egy fehér póló mellett döntött, amin neon színű kazetta szalag minta volt. Fekete Dickies rövidnadrágot és rózsaszín Converse cipőt húzott fel hozzá. Szerintem ez az összkép nem egyezett a vámpírokról alkotott képpel, de azt hiszem semmilyen más kategóriával se. A vezetőülésben ült miközben, a rádiót állítgatta, amíg fel nem csendült a Mexican Radio a Wall of Voodoo-tól. Milo elfintorodott, de végül is ő nem a 80as években nőtt fel, mint Jack. Amikor megálltunk a homokkőből épült ház előtt, ahol laktunk, Milo ismét köszönetet mondott, majd kiszállt. Beszélni akartam Jack-vel egyedül egy kicsit, ezért előre hajoltam az ülések között és kikapcsoltam a rádiót.

9

- Köszönöm, hogy segítettél Milo-nak. Igazán jól esett neki. - Szívesen. - mosolygott rám Jack, de kicsit fáradtnak tűnt. A vámpírok tényleg éjszakai lények. - Valószínűleg menned kell. - kicsatoltam az övet. - Találkozunk holnap? - Nem. Ezra-val kell mennem üzleti útra. emlékeztetett. - De két nap múlva megint itt leszek. Csak alá kell írnunk néhány papírt. Az utóbbi hónapokban Jack-nek egyre többet kellett Ezra keze alá dolgoznia. Külföldön volt néhány vállalkozásban részesedésük. Ha Ezra-nak el kellett néhány napra utaznia, ragaszkodott hozzá, hogy Jack is vele menjen. Mivel Jack ripityára törte az autóját, ezért Ezra kötötte az ebet a karóhoz, hogy a következőre saját maga keresse meg a pénzt. - Oh! Oké. Akkor… hívj fel, ha visszaértél. - Ahogy mindig. – Jack rám vigyorgott én pedig kiszálltam a kocsiból.

10

2. fejezet ack egy csodálatos tóparti házban lakott. Ellentétben a hagyományos, négyszögletű házakkal erkély és torony is tartozott a főépülethez valamint egy hatalmas garázs. Bár sokszor jártam már itt, az épület még mindig megijesztett egy kissé. Nyáron a vámpírok inkább a házban tartózkodtak, mert nem tett jót nekik a hőség. Ezzel szemben Milo és én sokat voltunk kint az udvaron. Vagy a kőteraszon lustálkodtunk, vagy úsztunk, vagy Jet-Ski-vel száguldoztunk a tavon. Milo-val rengeteg időt töltöttünk a vízben, de nem kellett aggódnunk a fürdőruha miatt, mert Mae tartott számunkra néhányat a házban. Már késő este volt. A fürdőszobában épp egy tiszta fürdőruhát vettem fel majd a konyhába indultam. Amikor beléptem a törölköző még mindig körém volt csavarva, Milo a konyhapultnál ült fürdőnadrágban és szőlőt evett, miközben Mae gyümölcsöket szeletelt. Mae a vámpírrá válásakor huszonhat éves volt, így idősebb, mint a többiek. A bőre hibátlan, fehér, mint a porcelán, az aranyszőke fürtjeit most lazán feltűzte, fürdőruhát viselt felette egy köténnyel. A szemei barátságosan csillogtak, ahogy Milo-val beszélgettek. Mivel Milo kitűnő szakács volt, segített Mae-nek az ételek elkészítésében. Persze a vámpírok nem ettek

J

11

semmi étel. Ami azt jelentette, hogy extra munkát és költséget okoztunk, beleértve, azt is, hogy Mae mennyit foglalkozik velem és Milo-val, már-már kínos, de Mae-en látszott, hogy mennyire élvezi. - Hol van Ezra? - kérdeztem, és lecsíptem egy szem szőlőt. Mae éppen mártást készített krémsajtból és joghurtból. Majd mellé tette az alma, körte és eper szeleteket. - Lefeküdt. - válaszolta Mae barátságos brit akcentussal. – Ki kell pihennie az utazás miatti időeltolódást. Hasonlóan Jack-hez és Mae-hez Ezra is hihetetlenül vonzóan nézett ki. Kedves, meleg mahagóni színű szeme és olyan napsütötte bőre volt, mint Jacké és Peteré. A haja homokszínű szőke csíkokkal tarkított. De Ezra-ban a leglenyűgözőbb dolognak a hihetetlen mély, zengő hangját találtam. Neki is egy alig érezhető brit akcentusa volt, hiszen ő és Mae Angliából jöttek, bár Ezra már több mint kétszáz éve nem élt Európában. Kétszárnyú üvegajtó vezetett ki a konyhából a teraszra, láttam, ahogy Jack kinn szaladgál Matildával, a pireneusi hegyi kutyával. A hátsó kert fényei tökéletesen megvilágították a mellkas- és hátizmait, ahogy a padlón játszott a kutyával. A kikövezett padló miatt csúnya zúzódásokat és horzsolásokat szerzett, de Jack-nek ez nem számított.

12

- Alice, nem akarod megkóstolni? - vonta el a figyelmem Mae kérdése Jackről. Ránéztem és felém nyújtott egy mártásos almadarabot. Megráztam a fejem. - Nem, köszönöm. Nagyon hideg van itt. Azt hiszem, inkább kimegyek. - Én is mindjárt megyek. - mondta Milo gyümölccsel teli szájjal. - Oké. - bólintottam, és kinyitottam az üvegajtót és kiléptem az éjszakába. Jack és Matilda már nem tartózkodtak a teraszon, de a telihold fényében így is jól láttam őket. Annak ellenére, hogy kinn melegebb volt a levegő, mint odabenn, magamon hagytam a törölközőt. Átvágtam a teraszon, majd a kis füves részen a ház és a tó között. Amint Matilda meglátott, elkezdett felém rohanni. Vámpírokhoz volt szokva, akik elbírják a súlyát, engem biztos elsodort volna, ha Jack nem veti rá magát az utolsó pillanatban. Lassan felállt, lesöpörte a fürdőnadrágjáról a fűszálakat és rám vigyorgott. - Törölközőbe akarsz fürödni? - ugratott. - Talán. – vágtam vissza és szorosabbra húztam magam körül a törölközőt. Jack nevetett. Matilda körbe szimatolt, majd miután megállapította, hogy nincsen nálam semmi a számára, farkcsóválva odébb sétált. Jack szeme huncuton csillogott. Miután egy egész nyáron többször is a tóba dobott, így pontosan tudtam, hogy mit jelent ez a tekintet. Leejtettem a

13

törülközőt, megfordultam, és a stég felé rohantam. A játék elkezdődött. Már majdnem elértem a stég végére, amikor megéreztem az erős karjait a derekam körül. Felsikoltottam, Jack fölkapott, körbe fordult velem, majd nagy ívbe a tóba hajított és hangos csobbanással érkeztem a vízbe. Jack következett, átugrott felettem és jóval mögöttem ért a vízbe. Hangosan éljenzett, mintha nem csinálta volna már meg vagy ezerszer ezt az ugrást. - Jack! – kiáltott Mae a teraszajtóból. - Egy kicsit halkabban, mert a szomszédok megint kihívják a rendőrséget. Ez történt múltkor szerdán, éjfél után. Ilyenkor a szomszédok valóban inkább nyugalomra vágynak. - Hallhattad, Alice. - mondta Jack. - Ó, te! - forgattam a szemem. - Fele akkora zajt sem csapok, mint te. Jack csak nevetett és hosszú karcsapásokkal elúszott a sötét vízben. Míg lassan megtette a körét, addig én a hátamon lebegtem. Felnéztem a teliholdra és a ragyogó csillagos égboltot bámultam. A sötétségben nem mertem túl messze elkóborolni a parttól. Szörnyű látomásaim voltak láthatatlan szörnyekről, akik hirtelen felbukkannak a sötét víz mélyéről és engem szőröstül, bőröstül felfalnak. Nem sokkal később Milo is csatlakozott hozzánk. Mae a konyhában maradt és tovább darabolta a

14

gyümölcsöket. Mindig sokat fáradt, hogy finom ételeket készítsen nekünk. Bár csak mi ketten ettünk, mégis az egész családnak főzött. A teli tálakból jól látszott, hogy a többiek nem esznek semmit, ennek ellenére Milo még nem tett rá megjegyzést. Milo még mindig nem vette észre, hogy ők nem emberek, ami igazán meglepett. Bár Jack diszkréten eltitkolta előle különleges képességeit, de Milo okos fiú volt. Úgy gondolom, hogy gyanakszik, de nem mondott semmit, mivel nem volt oka aggodalomra, és nem akarta elrontani a mókát. - Nagyon szép az este. – szólalt meg. Ő is a hátán lebegett és az éjszakai égboltot csodálta. - Ez egy fantasztikus nyár. - Nem tudom elhinni, hogy nemsokára vége. sóhajtott Milo. - Ne is emlékeztess! - válaszoltam borzongva. Három hét múlva újra kezdődik az iskola. Milo megpróbált meggyőzni róla, hogy ez semmin sem változtat, de természetesen ez nem igaz. Nem tölthetem többet az egész éjszakát Jackkel. Hamarosan hideg lesz és esni fog a hó. Milo pedig kényszeríteni fog, hogy megírjam a házi feladatomat. Hirtelen valami megragadott és elkezdett húzni. Mielőtt sikíthattam volna, már el is merültem a vízben. Lelki szemeim előtt megjelent egy ijesztő tengeri szörny képe, ami meg akarja enni a lelkem. Vadul

15

csapkodtam magam körül, míg el nem értem valamit, ami stabil volt, mégis puha. Abban a pillanatban Jack felért velem a felszínre. Lihegve kapaszkodtam belé. Mikor meghallottam, hogy nevet, rájöttem, hogy ő az, aki elkapta a bokámat, és lehúzott. Tapasztalatból tudtam, hogy Jack rengeteg poént ismer, amivel engem halálra tud rémíteni. Meg akartam pofozni vagy legalább dühös lenni rá, de a karjai biztonságában mindezt gyorsan elfelejtettem. Mellkasát az enyémhez szorította, és az sem segített, hogy érezte a vad szívverésemet, ami az őrületbe kergette. Ahogy belenéztem a lágy kék szemeiben hirtelen el is felejtettem levegőt venni. Bizonytalanul mosolygott rám, testhőmérséklete megemelkedett, szinte perzselte a bőrömet. Normál esetben, abban a pillanatban el kellett volna válnom tőle, de karjaival szorosan tartott. Odahajoltam hozzá, reménykedve, hogy kapok tőle egy ártatlan csókot. - Hé! Nézd! Hullócsillag! - kiáltott Milo. Jack magához tért a kábulatból, elengedett és távolabb úszott tőlem. Jack minden eszközzel igyekezett megakadályozni, hogy elveszítse a fejét ha ketten vagyunk - szükség esetén mindig ellökött magától. Azonban egyre nehezebben tudta megőrizni a nyugalmát.

16

Bár soha nem kérdeztem, de a testhőmérséklete mindig csak akkor emelkedett meg, amikor fizikai kapcsolatba kerültünk. Az egyetlen, szenvedélyes csókunk alatt, amit váltottunk, szintén ez történt, a bőre mintha lángba borult volna. - Láttad ezt? - kérdezte Milo. Már épp egy csípős megjegyzést akartam tenni, amiért az öcsém tönkretette ezt a ritka pillanatot Jackkel, de akkor megláttam, milyen elragadtatva bámulja az eget. Teljesen az éjszakai égboltra koncentrált, nem vette észre, hogy megzavart valamit. - Nem, sajnálom, elszalasztottam. - mondtam. - Biztos jön másik. - mondta Milo, aki kihallotta hangomból a csalódottságot. Szerettem a hullócsillagokat, de Jack csókjával szemben tehetetlen voltam. - Remélem. - mondtam egyszerűen. Még úszkáltam egy kicsit, ezzel szemben Jack ismét nem vett rólam tudomást, és Matildával játszott. Szegény Matilda a stég végénél állt és ugatott, mert nem akart a vízben ugrani. Milo, aki megunta a csillagvizsgálást, inkább Jack-nek segített a kutyát vízbe csalni. Hirtelen már nem volt kedvem tovább úszni. Az adrenalin sokk után, amit a tengeri szörny miatti halál közeli élmény okozott és a majdnem csók Jackkel, fáradt és kimerült voltam. Világossá vált, hogy Jack

17

most egy ideig kerülni fog. Bár mindig ez történt, mégsem tudtam megemészteni. - Megyek és megnézem, nem-e kell segíteni Maenek. - mondtam inkább csak magamnak. Matilda most sokkal érdekesebb jelenség volt, mint én. Amikor elértem a stég végét, csobbanást hallottam, és a két fiú diadalmasan felkiáltott. Matilda végre beugrott. Bár csak az én ügyem is Jackkel ilyen egyszerűen megoldódna. Magam köré tekertem a törölközőt és a teraszajtón keresztül besétáltam a házba. A légkondinak köszönhetően olyan sarkvidéki hideg uralkodott, hogy az összes hajszálam égnek állt tőle. A hi-fi-ből Amy Winehouse ordított, aki Mae egyik gyengéje. Jack mindig rá akarta venni, hogy az aktuális slágereket hallgassa, de Amy Winehouse-t és Norah Jones-t még mindig nem ütötték ki. Mae áttáncolt a konyhán, egy fakanalat tartva mikrofonként. Bár Jackkel sok őrült dolgot csináltunk már, mégis nevetnem kellett. - Ó, Istenem! - Mae kezét a szívére szorította, és zavartan nézett rám aranyszínű szemeivel. - Jól rám ijesztettél! - Nem hallottad, jövök? - kérdeztem, miközben lehalkítottam a hi-fit. - Mindig azt hittem, hogy emberfeletti a hallásotok. - Igen, az is, ha odafigyelünk. - mondta Mae, és szemérmesen rá mosolygott. A gyümölcsök felvágva,

18

szépen elrendezve készen álltak a konyha pulton. Amikor berontottam, Mae már takarított. - Segíthetek? - Nem kell, öltözz inkább át. - válaszolta. Ami azt illeti reszkettem a hidegtől. – Persze csak akkor, ha már nem akarsz visszamenni a vízbe. - Ó, egészen biztos nem. - mondtam komoran. Ezt abban a pillanatban tudtam, ahogy Jack elfordult tőlem. - Azt hiszem, én is átöltözöm gyorsan. - majd levette a kötényét. - Miattam nem muszáj itt maradnod. - kaptam el a kezét. - Nyugodtan menj csak és ússz egyet, addig én rendet teszek. - Butaság. - nevetett Mae és letette a kötényt a munkalapra. Soha nem hagyta, hogy rendet rakjak. Ha te és Ezra a házban vagytok, nem tudom, mit találnak ki ellenem a fiúk. Valószínűleg megkergetnek egy békával. Nem járt messze az igazságtól. Amikor egyedül maradtak, Milo és Jack buta kisgyerekekké változtak. Egyszer, egy esős napon, az udvaron találtam rájuk sárcsatázás közben. Ugyan úgy néztek ki, mint egy hógolyó csata után, csak sárral. Királynak érezték magukat, bár Milo teste tele lett zúzódásokkal, mert egy vámpír sokkal erősebbet tudott dobni, mint egy tizenhat éves kis nyápic.

19

Mae fejcsóválva elindult átöltözni. Követtem őt és bementem a fürdőszobába, ami a hálószobájukkal szemben terült el. A ruháim ott hagytam mielőtt kimentem. Mae szívesen vett nekem új ruhákat, és én hagytam. Az után, hogy évtizedekig csak a fiúkat látott el ruhákkal, minden bevásárló körútnak előre örült, és én nem akartam elrontani a kedvét. A fürdőruha, amit a kád szélére tettem száradni, több száz dollárt ért - amiből egyszerre hármat is vett. Annyi mindennel megajándékoztak, és én nem tudtam semmivel se viszonozni. Megszárítottam a nedves hajam és felöltöztem. Épp az arcomat mostam, amikor kintről kiáltás hallatszott. Elzártam a csapot. Mae is biztos hallotta Jack hívását, ennek ellenére én is azonnal a konyhába rohantam. Jack borzalmas hangon kiáltott fel. Mae már a teraszon járt, amikor az üvegajtóhoz értem. Jack pár méterrel arrébb a part közelében állt. Amikor oda akartam futni, Mae elkapta a karomat. Az arca fehér volt mint a fal. Túl sötét volt ahhoz, hogy én is lássam, mi történt, de hatalmába kerített a félelem. Valami szörnyű dolog történt éreztem Jack bűntudatos hangjából. - Ezra! - kiáltotta Jack, a tó szélén földbe gyökerezett lábbakkal. - Ezra! - Szólok neki. - suttogta idegesen Mae. Olyan erősen szorította karomat, hogy már fájt. - Alice, te itt maradsz. Ne menj oda. Mindjárt visszajövök.

20

- Siess! – könyörgött Jack neki, de már el is tűnt. Vártam. A szemem lassan alkalmazkodott a sötétséghez, és néhány holdsugár is átsütött a közeli fa ágai között, megláttam, hogy Jack valami ernyedt batyut tart a karjában. Elakadt a lélegzetem. Rögtön Matildára gondoltam. Talán a fiúk túlságosan bevadultak, és valami történt szegénnyel. Nem bírom, ha az állatok szenvednek, és ezt Jack nagyon jól tudta. De aztán Jack mellől meghallottam Matilda nyüszítését. Fehér nedves bundáján sötét foltok keletkeztek, ugyanis csöpögött attól valamiből, amit Jack karjában tartott. Rá kellett volna egyből jönnöm, de az agyam nem volt képes feldolgozni a képet. A fejemben minden összezavarodott, mintha sűrű ködön át tekintettem volna ré a világra. Nem tudtam felfogni mindazt, ami körülöttem történt. Egy széllökés rázta meg a fát, elmozdítva lassan annak ágait. A holdfény most pontosan a Jack karjában tartott alakra esett. Láttam az arcát, az üres tekintetét. - Milo! – sikítottam fel és Mae körém fonta karjait, még épp időben, hogy visszatartson.

21

3. fejezet zra elrohant mellettünk Milo-hoz és Jackhez. Kétségbeesetten egyre csak Milo nevét ismételgettem, mintha ez bármit is változtatna azon, hogy a testvérem véresen és élettelenül fekszik Jack karjaiban. - Hozd be. - sürgette Ezra. Jack, Milo-val a karjában úgy nézett ki, mint egy elveszett gyerek, miközben bevitte őt a házba. Ezra eltakarta előlem az eseményeket, mikor közém, és Jack közé állt. Minden igyekezetem ellenére sem tudtam kiszabadulni Mae fogságából és kiabáltam vele. Nem is tudom, mennyi mindent vágtam a fejéhez. - Minden rendben lesz drágám. - csitított Mae, de közben remegett a hangja. - Ezra tudja, mit kell tenni. Tehetetlenül néztem a teraszajtón keresztül, ahogy Ezra mindent lesöpör, hogy szabaddá tegye a konyhapultot. Jack feltette Milo-t a munkalapra, majd félre állt, utat engedve Ezra-nak megvizsgálni a testvéremet. Nem hallottam, mit beszélnek, de mindennek látszottak, csak boldognak nem. Végül Ezra összeszorította a száját, és megrázta a fejét. - Nem! – kiáltottam fel. Mae eleresztett. Berohantam a házba. Mikor odaértem Milo-hoz, Jack a karjaiba zárt. Csupasz bőre nedves volt a víztől

E

22

és Milo vérétől. Keményen megütöttem a mellkasát és megpróbáltam szabadulni a szorításából. - Eressz el! – ordítottam rá. - Ő a testvérem. És te megölted. - Nem halt meg. – szólt közbe Ezra. A meglepetés megtörte az ellenállásomat. - Akkor mi a baja? - Jack lazított a szorításán, de nem engedett el. - Nem tudsz segíteni rajta? Hívjuk a mentőket? - Nem hiszem, hogy meg tudnák menteni. – válaszolta halkan Ezra. - De ezt nem tudhatod. - bámultam Milo-t. Eltekintve, hogy sok vért veszített, úgy nézett ki, mintha csak aludna. - Hívom a mentőket! Hol van a telefonom? Meg akartam keresni, de Jack még mindig nem engedett el. - Alice, - szólongatott Ezra. - Alice. - Miért nem tesztek semmit? - kiabáltam. Muszáj tennünk valamit. - Mi szeretnénk. - tiltakozott Ezra. - De Milonak eltört a nyaka és a feje is megsérült. Még ha túl is éli, akkor agykárosodást szenved és béna marad. - Szóval hagyod őt meghalni? - kérdeztem hitetlenkedve. - Ezt senki sem mondta. - sutottga Mae. Megfordultam, hogy szembenézhessek vele. Úgy tűnt, magában vívódik.

23

- Megpróbálhatjuk kórházba vinni. - mondta Ezra, miközben figyelte Milo lassan emelkedő és süllyedő mellkasát. - Vagy… átváltoztathatjuk… - Vámpírrá? - visszatartottam a lélegzetem. Jack végre elengedett és tett egy lépést oldalra. Mikor elszakítottam a tekintetem Miloról, láttam, hogy Jack-nek könnyes a szeme. - Annyira sajnálom, Alice. - ismételte fojtott hangon. - A szívverése egyre lassul. - sürgetett Ezra. Meg kell hoznod a döntést, Alice. Gyorsan. - Ha Milo vámpír lesz, nem fog meghalni? kérdeztem, meglepődve, hogy egyáltalán meg tudok szólalni. Nagyon nehezen vettem a levegőt. - Nem, ha időben megtesszük. - felelt kicsit habozva Ezra. - De nem garantálhatom. Ha már túl gyenge, a harapás meg is ölheti. - Úgy érted, meg akarjátok menteni, de lehet, ezzel megölitek. - a szoba forogni kezdett körülöttem. Jack átkarolt. - Sajnálom. - mondta Ezra. - Én meg tudom tenni. - ajánlotta fel Jack, aki így akarta megkönnyíteni a döntésemet. Tett egy lépést Milo felé. - Ha akarod, én megteszem. - Csináld. - suttogtam rekedten. - Biztos vagy benne? - vetett rám egy komoly pillantást Ezra.

24

Ezra egyértelmű választ várt, de én nem voltam képes most megadni. A sokk és a hisztéria határán ingadoztunk. Könny patakzott végig az arcomon, ami elkeveredett a vérrel, ami rám ragadt, amikor Jack átkarolt. Milo az asztalon feküdt, alig lélegzett és a pulzusa is egyre lassult. Gyorsan kellett cselekedni. Amennyire meg tudtam állapítani, Milo-nak ez volt az egyetlen esélye. - Minden rendben lesz kedvesem. - tette a vállamra a kezét Mae. Legszívesebben leráztam volna, de nem volt hozzá erőm. - Majd meglátjuk. - suttogtam. Jack benyúlt a fiókba, és ahogy én láttam, próbálta húzni az időt. - Szükségem van egy késre. nézett segítségkérően Mae-re. Mae bólintva a mosogatóhoz hajolt. - Itt van ez. Miközben Jack a késsel Milo felé ment, nehezen lélegzett. A nyílván való rettegés, attól, amit tenni készült, ezzel nem nyugtatott meg. - Biztos látni akarod? - kérdezett Ezra. Hideg borzongás futott végig a gerincemen. - Igen, természetesen - bármennyire is féltem, nem lettem volna képes Milo-t magára hagyni. Milo vagy meg fog halni, vagy vámpír lesz, és nekem muszáj itt lennem, mellette. Jack vetett rám egy fájdalmas pillantást. Aztán Milo felé fordult, vett egy mély levegőt és egy gyors

25

mozdulattal megvágta a csuklóját. A nyílt sebből Milo szájába csorgatta a vért. Jack megrázta a fejét. - Ezra. - mondta remegő hangon. - Nem reagál. - Várj. - mondta Ezra. - Mi lesz ha nem ébred fel? - esett pánikba Jack. Mivel a seb kezdett összeforrni, a másik kezével ismét szétvágta, hogy a vér Milo szájába csöpögjön. - Várj. - ismételte Ezra. A szívem vadul verdesett. Úgy tűnt, a várt reakció elmaradt. Jack megán kívül volt a félelmétől. Mae fogása egyre erősödött a vállamon. Jack zihált, amikor Milo fogai belemélyedtek a karjába. Jack felnyögött. Megpróbáltam megérteni, mit érezhet, de túl sok volt az új benyomásokból. Milo köhögött, bár úgy tűnt, nem tudatosan. Jack visszahúzta a karját, hogy Milo ne fulladjon meg a vérétől. - Fuldoklik. - sírtam. Azt hittem túl sokáig tart az átváltoztatása, Mae visszatartott. - Nem, minden rendben. - nyugtatott Ezra. - Tényleg? Rendben van? - Jack összerándult és egy törölközőt csavart a csuklója köré; hogy elállítsa a vérzést. - Ezt nem állíthatjuk biztosan. - válaszolta Ezra. - Mit értesz azon, hogy nem mondhatjuk biztosan? - megpróbáltam magamról lerázni Mae-t, de

26

ő nem eresztett. - Ha lélegzik, az nem azt jelenti, hogy sikerült? - Az egész dolog eltart pár napig. - magyarázta, majd elnézett mellettem Mae-re. - Előkészítek neki egy szobát. – szólalt meg Mae és végre elengedett. Oda rohantam Milo-hoz. Köhögött, és a teste görcsösen rángott. Megsimogattam a haját, ami nedves volt a víztől és a saját vérétől. A szemhéja remegett, de nem nyílt ki. Jack vére a száján maradt, de nem töröltem le. Ezra kezét a karomra tette. - Alice. – szólított meg. Mikor végül elfordítottam a tekintetem Miloról, meglepődtem, hogy rajta kívül már csak én és a testvérem vagyunk a konyhába. Annyira Milora koncentráltam, hogy észre se vettem, hogy Jack elment. - Mi az? - felnéztem, de csak homályosan láttam Ezra-t, mert a szemem bedagadt a sírástól. - Azt tanácsolom, pihenj le egy kicsit. Én lemosom Milo-t, és gondoskodom róla, hogy ágyba kerüljön. Ezra kedvesen nézett rám barna szemeivel, de én védelmezően Milo fölé tartottam a kezem. - Én is le tudom mosni. - tiltakoztam, de Ezra megrázta a fejét. - Az átalakulás eltart egy darabig. Először ki kell tisztítanod egy kicsit a fejed. Később még

27

megnézheted Milo-t. Jelen pillanatban nem tehetsz semmit. - De… - Képtelen voltam Milo-t szem elől téveszteni. Kétségbe esetten kerestem a kifogásokat, hogy mellette maradhassak. Mae hirtelen felbukkant mellettem, tudtam, hogy elvesztettem a csatát. - Gyere, drágám. - szólt kedvesen, átkarolta a derekamat és elhúzott Milo-tól. - Mindent megteszünk, hogy könnyebb legyen neki. Először magaddal kell újra tisztába jönnöd. Ezra felemelte Milo-t és felvitte az első emeletre. Ha Mae nem mondta volna, hogy mindent megtesznek, hogy könnyebb legyen neki, valószínűleg még küzdöttem volna kicsit, de így csak hagytam, hogy vezessen. Mikor ma este már másodszor voltam a fürdőbe, vetettem egy pillantást a tükörbe. Milo vére rászáradt sápadt arcomra. Sírva vettem egy forró zuhanyt. Mire kijöttem Mae pizsamájában a fürdőből, a félelmem és a pánikom alább hagyott, és maradt a kínzó bűntudat, szomorúság és érzéketlenség. Milo az egyik pillanatban még a tóban játszott, röviddel később pedig a halál küszöbén állt és vámpírrá változott. Jack a lépcső tetején ült, szintén frissen zuhanyozva és teljesen leverten. Mikor ránéztem, láttam a szemében a szomorúságot és a félelmet.

28

Felelősnek érezte magát Milo állapota miatt. Még mindig nem tudtam, pontosan mi is történt. Miközben Milo életéért aggódtam, nem az volt a legfontosabb kérdés, hogy mi történt. - Alice, annyira sajnálom. - mondta Jack. Zaklatottnak hangzott és bizonytalannak. - Egyáltalán mi történt, Jack? - ültem egy fokkal lejjebb a lépcsőre. - Össze - vissza bolondoztunk. - megrázta a fejét, és könny szökött a szemébe. - Milo a stégen futott, de az eléggé nedves volt, ezért megcsúszott és fejre esett. Annyira sajnálom, Alice. Nem gondoltam… - Hogy van most? - szakítottam félbe. Nem tudtam, hogy Jack okolható - e a baleset miatt, mindenesetre nem akartam elmulasztani a rossz lelkiismeretét. Ha ő és Milo nem viszik örökké túlzásba, nem történt volna ez. Másrészt, figyelmeztetett egy belső hang, ha tudtam, hogy Jack mindig túlzásba viszi, és kinn maradtam volna a tónál, visszatarthattam volna őket. Nem szabadott volna ma este Milo-t egyedül hagynom vele. Vagy nem is lett volna szabad velem jönnie. Akkor Milo nem lett volna ott a stégen. - Milo nincs tudatánál. Ezra azt mondta, ha szerencséje van, eszméletlen marad. - Ha szerencséje van? - néztem rá aggódva, lesütötte a tekintetét – Mégis mit jelent ez?

29

- Vámpírrá változni nem éppen kellemes. dörzsölgette idegesen a kezét. Elkerekedett a szemem. - Akkor Milo-nak fájdalmai vannak? Nagyon rosszul van? - imádkoztam, nehogy rossznak bizonyuljon a döntésem. - Jelen pillanatban eszméletlen, ne aggódj. Milo nem érez semmit. - Jack megpróbált kiengesztelni. Ez már több volt a soknál. - Ő a testvérem, Jack. Muszáj aggódnom miatta! Végül is ez az egész szerencsétlenség az én hibám. - Semmi sem a te hibád. - javított ki Jack elszánt komolysággal, furcsa kifejezés ült fájdalmas tekintetében. - Alice, te nem tehetsz semmiről. Neked egyáltalán nem volt semmi közöd hozzá. - Ne akard nekem megmagyarázni az érzéseimet. Felálltam, de az éjszakai események súlya ólomként nehezedett rám és elvesztettem az egyensúlyomat. Jack elkapott és a karjaiba húzott. Először küzdöttem ellene, mert muszáj volt mindenkit távol tartanom most magamtól, de annyira csodás érzés a karjai között lenni, így végül feladtam a küzdelmet. Az arcom a mellkasába fúrtam és zokogni kezdtem. - Minden rendben lesz, Alice. - suttogta Jack. Milo rendben lesz. Most már tényleg pihenned kellene egy kicsit. - Nem tudok megnyugodni, amíg Milo…

30

Nem tudtam, hogyan fejezzem be a mondatot. Mély fáradtság uralkodott el rajtam. Be akartam bizonyítani, hogy nem így van, de alig álltam a lábamon. - Mae mellette van. Tudod, hogy ő tud rá vigyázni a legjobban. Jack felállt, és felvitt az emeletre a szobájába. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy tiltakozzam. Miután lefektetett az ágyra, egy ideig még bizonytalanul ott ácsorgott. - Nem mész most el, ugye? - Nem akartam egyedül lenni. - Mae azt akarja, hogy földszinten aludjak a kanapén. - mondta Jack. - De én nem akarom, hogy elmenj! Még mindig habozva befeküdt mellém az ágyra. Túlságosan hatalmukba kerítetek a közelmúlt eseményei, de a közelében teljesen biztonságban éreztem magam, amit soha nem is hittem volna. Fejemet a mellkasára hajtottam és hallgattam a lassú szívverését. Csak egy vékony fal választott el a testvéremtől, aki az életéért küzdött. Rosszul éreztem magam, hogy aludni próbálok, miközben neki olyan bizonytalan a jövője. De a kimerültség felülkerekedett a bűntudatomon és elaludtam Jack karjaiban.

31

4. fejezet mikor felébredtem, Jack már nem feküdt mellettem. Átmentem a szomszéd szobába, hogy ellenőrizzem Milo-t, de úgy tűnt, nem változott az állapota. Sápadtnak és ijesztően kicsinek tűnt az ágyban. Legalább egy kicsit stabilizálódott a légzése. Mae, aki még mindig mellette volt, megnyugtatott, hogy még nem ébredt fel hosszú időre. Miután felöltöztem, Ezra-val megbeszéltem a történtek gyakorlati oldalát. Milo ilyen állapotban nem mehetett haza, és én sem akartam magára hagyni. Bár anyánk legtöbbször nem volt otthon a munkája és a szerencsejáték függősége miatt, de ha napokig nem megyünk haza, azt azért észreveszi. Ezért Ezra azt javasolta, hogy mennyek haza, csomagoljak össze néhány ruhát, és magyarázzam el anyának, hogy pár napig Ezra házában maradunk. Jack, nem tudom hol lehetett, valahonnan visszatért, felajánlotta, hogy haza visz. Ezra-nak ismét biztosítania kellett, hogy Milo-val minden rendben van, mielőtt beleegyeztem, és beszálltam Jack mellé az autóba. - Rendbe jön. - mondta ismét Jack, ahogy elhajtottunk. - Honnét tudod te azt? Láttad ma már egyáltalán? - Bámultam rá oldalról. Mérges voltam,

A

32

amiért egyedül ébredtem, és nem magyarázta meg a távolléte okát. - Igen, láttam, mert felkelés után megnéztem. Ezra azt mondta, minden jól megy. Az átalakulás folyamata teljesen beindult. - egy kicsit csökkent a lelkiismeret furdalása, miután úgy tűnt, Milo nem fog meghalni. - Mikor ébredtél fel? - Nem olyan rég. - És hol voltál? - kérdeztem. - Muszáj volt valamit ennem. – válaszolta miközben előre hátra húzogatta a kényelmetlen ülést. Ennyi idő után még mindig azt hitte, hogy sikítva elmenekülök, ha megemlíti a táplálkozási szokásait. Még mindig nem barátkoztam meg a gondolattal, hogy vért iszik, de megértettem. - Akkor valószínűleg felszedtél egy lányt? - úgy tűnt, lángoló féltékenységem kicsit megnyugtatta. - Nem. Otthon nem volt túl sok zacskós vér, ezért elmentem egy vérbankba, mert aggódtam egy kicsit. Még többre lesz szükségünk, Milo-val a házban. - ez annyira kijózanító és mégis őrült válasz volt, hogy most először éreztem át igazán a történteket. Milo-nak vérre van szüksége. - Mikor kell ennie Milo-nak? - Hamarosan, azt hiszem. - oldalról rám nézett, és valószínűleg látta, hogy reagáltam. Viszonylag nyugodt benyomást kelthettem, mert így folytatta. - Az elején

33

többre van szüksége. Az átalakulás megnöveli az erejét, és először meg kell tanulnia uralkodnia az éhségén. - Nem tudom elhinni ezt az egészet. - nyögtem fel. Becsuktam a szemem, és lejjebb csúsztam az ülésen, megpróbáltam palástolni a rémületemet. - Ugye nem volt olyan rossz. - mondta Jack. - Úgy értem, nem voltam olyan rossz, ugye? - Hogy történik ez az egész pontosan? - Nem igazán tudnám pontosan elmagyarázni. - Hogy érted azt, hogy nem tudod elmondani? Vámpír vagy! Tudnod kell, milyen érzés vámpírrá válni. - válaszoltam hitetlenkedve. - Igen, de ez mindenkinél más. - be akarta fejezni, de ahogy áthatóan rá néztem, mégis folytatta. - Minden fontosat tudsz már. Mit akarsz még tudni? - Ez az egész átváltozás. – válaszoltam. - Hogy zajlik ez egyáltalán? - Nem tudom. - mondta Jack. Gúnyosan nevettem. - Mi van? Tényleg nem tudok többet, és még soha senki másnál nem láttam, hogy történt. Nevetségesnek tűnt számomra, hogy valaki ne emlékezzen egy ilyen fontos eseményre az életében, főleg, hogy nem is olyan régen történt. Azt természetesen megérteném, ha Ezra nem emlékezne rá, de Jack-nél ez az egész dolog csak tizenhat éve történt. - Hogy lehet az, hogy nem emlékszel rá?

34

- Te emlékszel a születésedre? – vágott vissza Jack. - Nem, de én akkor nem is voltam huszonnégy éves. - Hát… - felsóhajtott. Megállt a házunk előtt, de még mindig bent ültünk a kocsiba, valószínűleg Jack azon töprengett, hogyan tudná megmagyarázni nekem. - Mae pontosan emlékszik, hogyan változott vámpírrá, és azt hiszem Peter is. Én nem. Nekem minden összemosódik, olyan, mintha az egész csak egy álom lett volna, amit egyszer régen átéltem. Igazából egyedül csak a fájdalomra emlékszem. - Szóval tényleg fáj? - kérdeztem, de nem voltam benne biztos, hogy valóban tudni akarom-e. - A tested meghal. – szólalt meg halkan Jack. Nem teljesen, de ami addig lezajlik, az nagyon fáj. Ez csak pár napig tart, utána viszont tényleg fantasztikus. - Lehet tenni valamit a fájdalom ellen? - Talán Ezra ezt jobban meg tudná mondani. Biztos akarsz még erről beszélni? - kérdezte Jack. - Úgy gondolod, helyes döntést hoztam? - Azt hiszem, az egyetlen helyes döntést hoztad meg. - mondta komolyan Jack. Aztán vetett rám egy fanyar mosolyt. - Gyere már. Össze kell pakolnunk a holmidat. Később aztán tarthatunk egy pizsama partit. - Tőled mindig minden viccesebbnek hangzik, mint amilyen valójában. - motyogtam és kiszálltam.

35

- Hé, velem minden mindig szórakoztató. – vágott vissza Jack és követett a bejárati ajtóhoz. - Igen, a tegnap este is nagyon nagy siker volt. Viccnek kellett volna lennie, de Jack olyan arcot vágott, mintha megütöttem volna. - Nem úgy értettem. - Nem, nem, igazad van. - mondta, és bement előttem a házba. A lakásunk kisebbnek tűnt, mint korábban. Anya szerencsére dolgozni volt, most igazán nem tudtam volna vele beszélni. Nehezen tudtam azt előadni, hogy Milo boldog a nyaralóban. Milo szobája mindig tiszta volt, így a dolgokat, amiket össze akartam pakolni, hamar megtaláltam. Először is váltóruhára lesz szüksége. Megkerestem azt a ruhát, amit legjobban szeretett hordani. Jack tartotta bennem a lelket és erkölcsileg támogatott, amire igazán nagy szükségem volt most. Újra és újra megálltam, és csak magam elé bámultam, ilyenkor mindig visszahozott az álmodozásból. Ez nagyon nehéz volt nekem, Milo cuccai között turkálni, úgy éreztem, mintha megsértettem volna privát szféráját. Ez olyas valami volt, amit csak akkor teszünk, ha valaki meghalt. Miután összecsomagoltam Milo holmiját, magamnak is összeszedtem a szobámba néhány ruhadarabot. Mivel az átváltozása alatt nem akartam magára hagyni Milo-t, ezért nekem is szükségem volt néhány váltás ruhára.

36

Mielőtt visszamentünk, írtam anyának egy üzenetet, a lehető legegyszerűbben fogalmaztam. Megírtam neki, hogy néhány napot a barátaink nyaralójában töltünk. A mobiltelefonomon elérhet. Az üzenet nem hangzott túl meggyőzően, főleg, mert tőlem származott. Az írásért mindig Milo volt a felelős. - Mennyi ideig fog tartani? - kérdeztem Jack-től a vissza úton. - Az út? - tette Jack szándékosan a hülyét. Csak öt perc. Nem volt kedvem viccelni. - Mennyi ideig tart az átváltozás? - kérdeztem minden szót kihangsúlyozva. - Nem tudom, Alice. - Mit tudsz te egyáltalán? - csattantam fel. - Mondtam már neked, hogy Ezra ezt jobban el tudja magyarázni. - válaszolta Jack. - Mindjárt ott leszünk. Akkor mehetsz, és addig zúdíthatod rá a kérdéseket, amíg elégedett nem leszel. - Azt is fogom tenni. - összefontam a karom a mellkasomon, mintha épp most nyertem volna meg egy szópárbajt. - Igen, tudom. Jack behozta a zsákokat a házba. Matilda már az ajtóban várta, de nekem furcsán depressziósnak tűnt. A hangulat is teljesen megváltozott a házban. Mindenki izgatottan várta, hogy Milo állapota javuljon.

37

Jack felment az emeletre. Követtem, hogy még egyszer megnézhessem Milo-t, de a lépcső tetején Ezra jelent meg. Az arckifejezésétől megrémültem. Jack egyszerűen csak elment mellette, és félrelökte őt a csomagokkal. - Történt valami? - kérdeztem Ezra-t. - Jól van. - nyugtatott meg Ezra és lesétált a lépcsőn. - Da azt hiszem, jobb, ha most nem látogatod meg. - Miért ne? - lélekben már felkészültem az összecsapásra. Senki nem mondhatja nekem, hogy maradjak távol a testvéremtől, még akkor sem, ha ő egy mindenható vámpír. Ezra a karomra tette a kezét, és éreztem, amint elpárolog a haragom. - Beszélnünk kell. - kezét a hátamra tette, és a nappali felé irányított - Ez azt jelenti, hogy történt valami? kérdeztem. - Felébredt. - kezdte óvatosan Ezra. A szívem elkezdett vadul verni. - Tényleg? Jól van? Mit mondott? Ezra a kanapéra mutatott. - Kérlek, ülj le. - Mi történt? - Bele süllyedtem a kanapéba. Hirtelen hányingerem lett. - Átváltozik, és nagyon gyorsan. - Ezra leült velem szembe. - Milo fiatal és erős, és az átalakulás néhány nap alatt végbemegy. Minden rendben lesz.

38

- Ó, ez csodálatos. megkönnyebbülten sóhajtottam. Hatalmas teher eset le a vállamról. Aztán eszembe jutott Ezra komor arckifejezése. - De miért van az az érzésem, hogy van valami rossz hír is. - Nem tudom. Igazából nem tudom. - kipréselt magából egy mosolyt - De nem láthatod Milo-t egy ideig. - Mit jelent ez? - vontam össze a szemöldököm. - Akkor találkozhatsz újra vele, ha teljesen átalakult és megtanulta kontrollálni az éhségét. válaszolta. Eszembe jutott, mit mondott az autóban Jack: „Nem szabad a közelébe menned, amíg nem

tudja megfelelően irányítani az éhségét.”

- Úgy érted, meg fog harapni engem? hitetlenkedve megráztam a fejem. - Még mindig nem változott át teljesen. Csak felébredt. - Már ivott, Alice. Nyomás nehezedett a mellkasomra, és kavargott a fejem. Azt hittem, sokkal több időm maradt. Nem tudom, mit akartam kezdeni azzal az idővel egyáltalán, de azt hittem, hogy tovább marad ember. Vért ivott, kevesebb, mint huszonnégy órával az után, hogy Jack átváltoztatta. Milo most már vámpír és megölne, ha a közelébe mennék. - Egyre jobban lesz, megígérem. - Ezra vigasztalóan megfogta a kezemet. - A közelünkben biztonságban vagy, és Milo is itt van. Csak szükség van

39

egy kis időre, amíg rendeződik a helyzet. Ha ilyen ütemben folytatódik, akkor nem fog sokáig tartani. - Szóval… - kiszáradt a szám, ezért nagyot nyeltem, mielőtt folytattam. - Haza kell mennem? - Természetesen nem. Ezt nem várjuk el tőled. Milo még mindig le van bénulva, az elkövetkező két napban nem hagyhatja el a szobáját. Utána felügyelet alatt megteheti. - mosolygott megnyugtatóan. - Nagyszerű… - mondtam szárazon. - Tudom, hogy nem éppen ragyogó a helyzet, de Milo élni fog, Alice. Jobb lesz, mint valaha és soha többé nem kell miatta aggódnod. - Tudom, tudom. - Becsuktam a szemem, és igyekeztem feldolgozni az információkat. Tudtam, hálásnak kellene lennem. Elvégre megmentették Milo életét és egy fantasztikus ajándékot kapott. Ennek ellenére mégis úgy éreztem, ez nem helyes. Ha csak rágondoltam, hogy a testvérem vért iszik, elkap, és a nyakamat feltépheti.. Ez az egész úgy tűnt, mintha egy átok lenne. - Mondott valamit? - kérdeztem. Ezra megrázta a fejét. - Semmi értelmeset. Még mindig nem ébredt fel teljesen. - Azt mondtad felébredt, hogy magánál van, és nem tud semmiről? – kissé összezavarodtam. - Igen, de ő… - elhallgatott, és kereste a megfelelő szavakat. -… egyfajta delíriumban van. Nincs

40

teljesen magánál. Ebben a pillanatban csak az ösztönei vezetik. - Nem kérdezett rólam? - Nem mondott egyáltalán semmit. Csak fájdalomról és éhségről motyog. - mondta Ezra. - Mae gondoskodik róla, hogy mindkettőn segítsen. - És… mi történik az után? – kérdezgettem tovább. - Miután átváltozott? - Hagyjuk neki átvészelni ezt az első időszakot. Aztán majd meglátjuk. - mondta kitérően Ezra. - Miért? Ezt hogy érted? - Pontosan nem lehet megmondani. Figyelnünk kell, hogy Milo hogyan reagál a dolgokra, mielőtt ezt megmondhatnánk. Ahogy az kiderült, eddig semmi sem úgy történik, ahogy valaha is tapasztaltam, - mondta óvatosan Ezra. - Azt hittem, te mindent tudsz. - válaszoltam inkább csalódottan. - Megértem a türelmetlenséged, de nem igazán tudok mit mondani. - szólt Ezra szomorú mosollyal. Abban a pillanatban, Jack rohant le a lépcsőn. Gyanítottam azért, mert megérezte, hogy felgyorsul a szívverésem. Mindent azonnal megérzett, amit én éreztem, és teljesen igaza volt, nagyon felizgattam magam. A szívemmel kapcsolatban jobban megértette az érzéseimet, mint én magam. - Probléma? - kérdezte Jack hamis jókedvvel. Nyugtalanságát egy nagy mosollyal próbálta leplezni.

41

- Mit gondolsz? - néztem rá komoran. - Nos, épp most láttam a testvéredet. megpróbálta figyelmen kívül hagyni a rossz hangulatomat, és helyette megnyugtatónak szánt információkat mondott. - Újra elaludt, de nincs igazán jól. Azt hiszem, nem lennél elégedett, ha látnád. Furcsának találtam a szóválasztását. - Ő nem egy rozoga ház, amit felújítanak. - Támadtam rá, bár az összehasonlítás nem volt túl jó. - Sajnálom. - nézett rám félénken Jack. - Mae küldött. Csinálnom kell neked valami ennivalót. - De nem vagyok éhes. - Stresszes helyzetekben, mindig elmentem az étvágyam. Azonban, a gyomrom hangosan emlékeztetett, hogy már régen nem ettem. - Mi lenne, ha elfogadnál Jack-től valami ételt, függetlenül attól, hogy van Milo, rendben? - tette fel a kérdést Ezra, de a hangja nem tűrt ellentmondást. - Én is teljes mértékben képes vagyok gondoskodni magamról, majd eszem valamit. - mondtam és felálltam. Nem tehettem róla, de nem tudtam másképp reagálni a nagylelkűségük ellenére sem. Jack a szemét forgatta. - Nos, látom. A konyhában zörögtem, tüntetőleg készítettem az ételt, feltéptem a fiókokat és becsaptam a szekrényajtókat. Jack felsóhajtott, ahogy elkészítettem a világ legdühösebb mogyoróvajas szendvicsét.

42

Az hisztizésnek, amit rendeztem, semmi köze nem volt a haragnak Ezra és Jack iránt. Egyszerűen csak megijedtem.

43

5. fejezet hogy kint álltam a folyósón, megéreztem Peter illatát. A szívem hevesebben kezdett dobogni, és megremegett a lábam. Bosszantott a heves reakcióm, és próbáltam magamban elnyomni, a fájdalom, ami belülről égetett, elviselhetetlen volt. Jack szerencsére lent volt a földszinten és mintegy büntetésként a ruháimat mosta. Más körülmények között Mae szokta ezt csinálni, de Milo-val volt elfoglalva, aki egész napos figyelmet igényelt. Már három napja voltam a házban, de szinte soha nem láttam őt, ahogy Milo-t se. Magányos voltam és összezavarodott, és egy csomó időm volt a házban keringeni. Jack már nem próbált meg felvidítani, de továbbra is távol tartotta tőlem magát. Ettől sem lett jobb a kedvem. Jack a nappaliba aludt a kanapén, én pedig az ő szobájában. Kutattam kicsit a szekrényében, abban a reményben, hogy találok valami érdekeset, de minden teljesen ártalmatlan volt. A szekrényében egy láda képregényekkel teli láda hevert, de ebben az állapotban nem igazán tudtam koncentrálni. Azzal vigasztaltam magam, hogy Milo most már örökké velem lesz. Ha majd átváltozom, akkor valószínűleg sikerül majd megértenem, min ment keresztül Milo. Így csak Jack homályos elmondásaiba

A

44

kapaszkodhattam, hogy vámpírnak lenni egyszerűen fantasztikus. De mi van, ha valami rettenetes történik Miloval? Ha haldoklik, vagy átalakul egy ocsmány szörnyeteggé? Ha ő többé már nem Milo lesz, a félénk, túlságosan elővigyázatos majom, akit szerettem, hanem egy fanatikus vérszívó? Mi van ha nem bocsátja meg, amit vele tettem? Vagy azt, hogy én kérésemre változtatták vámpírrá? Ha egész életemben utálni fog? Amikor már belefáradtam Jack szobájának átkutatásába és a kínzó önvádba, megéreztem Peter-t. Egy darabig csak álltam és belélegeztem bódító illatát, ami még mindig érződött a levegőben. Amikor Peter tavasszal elment, az eset után, amikor majdnem megölt, Mae egyszerűen bezárta a szobája ajtaját. Hangosan senki nem beszélt róla, sem arról, vissza fog térni-e, ennek ellenére a holmija még itt volt. Hallgatólagos egyetértés, hogy Ezra próbál megoldást találni mindannyiunk számára és visszatér az életünk a normális kerékvágásba. Nem, mintha tudnák, mit jelent az, hogy „normális”. Peter szobájának ajtaja nyitva volt, de nem nézhettem be anélkül, hogy Jack ne lett volna a közelbe. Senkinek nem volt tilos belépni a szobába. Ezra-nak és Mae-nek nem számított, de Jack biztos megsértődött volna ha meglát.

45

Már pusztán Peter nevének említésétől is a plafonra tudott mászni. Reméltem, hogy eljön az a nap, bár kételkedtem benne, amikor Jack és Peter kibékülnek, nem számít, mivé alakul a kapcsolatunk. Peter szobájában minden ugyanúgy maradt, mint ahogy itt hagyta, de ezt először nem vettem észre. Csak behunytam a szemem, mélyeket lélegeztem, és csodás melegség árasztott el. Ellenállhatatlan vonzerő áradt a szobájából. Bár Peter már több hónapja elment, a testem érte kiáltott, jobban, mint valaha. A fehér padlószőnyegen a tömörfa szekrény előtt látható volt néhány vércseppem. Eszembe jutott a mámor, amit Peter harapása okozott. Csodálatosan békés érzés vett rajtam erőt, ahogy távozott belőlem az élet. Soha, még Jack mágikus harapásától sem, tapasztaltam ilyen fantasztikus érzést. Egy dolog most már világos volt: Ha Peter felajánlja, a harapását az életemért cserébe, szívesen megalkudtam volna vele. Az érzésem iránta valahogy önmagában önpusztítóak. Csodálattal néztem körül Peter szobájában. A bútorok túlnyomó része antik volt, vagy natúrfa, vagy fehérre festett. Az ágyából olyan mámorító illat áradt, ezért inkább távol tartottam a tekintetem a fehér lepedőtől. A polcon könyvek sorakoztak különböző korokból. Végig futtattam az ujjaimat a kopott köteteken,

46

amikor felfedeztem valami érdekeset hirtelen a lélegzetem is elakadt. Peternek volt egy külön vámpírkönyves részlege! Nem úgy értem, hogy regények, mint a Drakula Bram Stroker-től vagy a Vámpírkrónikák Anne Rice-tól. Peter könyvei olyan címeket viseltek, mint Vámpírszótár vagy A vámpírok rövid története. Az utóbbit vettem le a polcról és óvatosan felnyitottam a borítóját. A megsárgult lapok dohos szagot árasztottak, amitől tüsszentenem kellett. Közvetlenül a polc mellett álló székre ültem és átlapoztam a könyvet. Nem volt benne tartalomjegyzék, de úgy tűnt, hiányzik az egyik oldal. A következő előszóval kezdődött a könyv:

Nem én vagyok a fajtám legöregebbje, és nem állítom, hogy nagy szakértő lennék. Mindazonáltal létezésem hosszú évei alatt kevéssé találtam megbízhatónak a megkérdőjelezhető eredetű folklórt a vámpír témában. A mitológiába és a tündérmesék világába száműzötteknek és azoknak, akik most alakultak át, hogy iránymutatást kapjanak a kezükbe, úgy döntöttem, megírom ezt a könyvet. Nem szabad ezt úgy tekinteni, mint egy „Biblia”, hanem mint ahogyan azt a cím is sugallja, a vámpírok rövid története, ahogy én tudom. Az ujjaim annyira elkezdtek remegni, hogy attól féltem, megsértem a vékony lapokat. Az, hogy

47

egyáltalán van olyan, hogy vámpírok története, nyugtalanná tett. Eddig csak Jack-kel és a családjával találkoztam, és ezt nem tűnt különösebben ijesztőnek. De a gondoltra, hogy a vámpírok, egy külön faj, mely több ezer éve más élőlények vérével táplálkozik, borzongás futott végig a gerincemen. Az első fejezet címe egyszerűen annyi volt,

Kezdetben: Talán az a tény legszokatlanabb a vámpírokban, hogy bár sok közös van bennünk az emberekkel, azonban nincs saját teremtéstörténetünk. Egyes vámpírok ragaszkodnak az emberi teremtéstörténethez. Mások elutasítják azt, és ezt hozzák fel bizonyítékként arra, hogy Isten nem létezik. A tudásom egyáltalán nem kivételes. Nem köt minket közvetlen kapcsolat sem Istenhez, sem az ördöghöz. Nem vagyunk közelebb az élet értelméhez, mint az emberek. A vámpírok történelme nem vezethető vissza olyan régre, mint az embereké. Nem tudtam kideríteni, ki volt az első vámpír. Legalábbis soha nem találkoztam még olyan vámpírral, aki annak vallotta volna magát, vagy ismerte volna. Az első dokumentált vámpír támadás a pestisjárvány idejéről való, amiből én arra következtettem, hogy a mi fajtánk maga a pestis.

48

- Úgy látom, találtál olvasni valót. - szakított hirtelen félbe Ezra. Annyira megijedtem, hogy felugrottam a székből és leejtettem a könyvet. - Én…én…csak kíváncsi voltam. - dadogtam. Arcom égett a szégyentől. - A kíváncsisággal nincs semmi baj. - vágta el ezzel Ezra a bocsánatkérésem áradatát. Felvette a könyvet a padlóról és odaadta nekem. Egy pillanatig haboztam, mert nem tudtam, mi ezzel Ezra szándéka. De Ezra nem tartozott azok közé, akik mindenből viccet csináltak. - Nem tudtam rólatok különösen sokat. - vettem fel a könyvet és lenéztem rá. - Nem kaptál tőlünk elég információt? - vonta föl a szemöldökét Ezra. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy a tekintete kétkedést vagy szigort fejeze ki. - Nem, nem így értettem. - javítottam ki magam gyorsan. - Ez csak… Igen, mi volt ez egyáltalán? Hihetetlenül nyitottak voltak felém. Ha bármilyen kérdésem lenne, Jack legjobb tudása szerint válaszolt. De ez már nem volt elég. Úgy éreztem, még mindig sok minden van, amit nem tudok. - Ez csak, mostanra már személyessé vált. segített tovább Ezra. - Korábban, mi csak valami különleges voltunk számodra úgymond egy lehetőség.

49

- Nem, nem! - szakítottam félbe hevesen. - Ti számomra nem csak őrült csodabogarak vagytok. - Nem, ezt már tudom. Rosszul válogattam meg a szavaimat. - nyugtatott Ezra. - Tudom, mennyire tartasz tőlünk. De… még csak most kezdesz megismerni minket, hogy mik vagyunk, eddig nem volt fontos, hogy mindent tudsz-e rólunk. - folytatta. Láttad, hogy minden jól megy. De most, hogy Milo-t is érinti, többet akarsz rólunk tudni. - Igen. - bólintottam. - És? - És…azt szeretnéd, ha mindent elmesélnék neked. - mondta szomorú mosollyal. - Igen, hogy úgy mondjam. - De van egy rossz hírem. - mondta sóhajtva. Nincs sok mesélni valóm. - Tessék? - hangom hitetlenkedve megremegett. Azt akarod mondani, hogy az a kevés, amit az elmúlt hónapokban apránként elmeséltetek, az a faj egész története? - Nem, természetesen nem. - nevetett. - Hosszú történelmünk van, és az a könyv, amit a kezedben tartasz, az kiváló forrás hozzá. De ez egy történelemkönyv. Ami téged legjobban érdekel, azt inkább egy biológia könyvben találod. - Van olyan? - kérdeztem reménykedve. - Van több is. Peternek is van egy pár, biztos vagyok benne. De a vámpírok biológiája nem olyan egyszerű. Például a vámpírokon nem lehet boncolást

50

végzi. Ha egy vámpír meghal, akkor a lelke is vele együtt elpusztul. Nem lehet felboncolni, és megvizsgálni, miben különbözik egy embertől. De ez csak a probléma egyik fele. - És mi a másik probléma? - Hallottál már a dongók rejtélyéről? - Ezra a hátát Peter baldachinos ágyának döntötte és keresztbe tette a lábát. - Mire gondolsz? - megráztam a fejem, megzavart a hirtelen témaváltás. - Egy huszadik század elején végzett aerodinamikai kutatás szerint, a dongó semmilyen körülmények között nem tud repülni. - mondta Ezra. A szárnyaik túl kicsik, és nem tudnak vele elérni megfelelő frekvenciát ahhoz, hogy elbírja a testsúlyát. - Mi? - ráncoltam össze a homlokomat. Ez valami kvíz akar lenni - Szóval…mit jelent ez? Akkor hogy tudnak helyet változtatni? - Természetesen repülnek. - válaszolt mosolyogva. - De az imént mondtad… - sóhajtottam és megráztam a fejem. - Mi köze van ennek az egész a vámpírok biológiájához? - Semmi. - vonta meg a vállát Ezra. - A dongók repülnek, annak ellenére, hogy a tudomány bebizonyította, hogy lehetetlen, és ez vonatkozik ránk, vámpírokra is. Jóval később, egy tudós rájött, hogy rosszul számították ki a szárny méretét, és ez a titka, hogy a dongó mégis tud repülni. A mi titkunkra

51

sajnos a tudomány még nem akadt a nyomára. - tette hozzá Ezra és szomorúan nézett rám. - Azt akarod ezzel mondani, hogy senki sem tudja megválaszolni a kérdéseimet? - kérdeztem. - Igen és nem. - állt fel. - Néhány válasz megtalálható a könyvekbe, de messze nem minden. Olvasd el Peter könyvét. Talán találsz benn valamit, ami segít. - Köszönöm. - mondtam. Ezra bólintott és elment. Felsóhajtottam és hallgattam távolodó lépteit, de nem csak azt hallottam, hanem zenét, egyenesen Milo szobájából. Mozart. Kényelmesen hátradőltem, és ott folytattam az olvasást, ahol korábban abbahagytam. De nem találtam meg a régi, megfakult írásban azt, amit kerestem pont, ahogy Ezra megjósolta. Érdekes volt azonban egy ismeretlen szerzőtől a saját vámpírrá válásáról szóló történetet olvasni. Leírta a folyamatot, ami aggasztó, ugyanakkor rövid és nehéz egyszerű szavakkal kifejezni. Csak a fájdalomra emlékezett és a kielégíthetetlen szomjúságra. Új volt számomra, hogy néhány vámpír tovább alakul át, mint mások. Míg a legtöbben még mindig emberként tekintenek magukra, vannak, akik elveszítik minden kapcsolatukat korábbi létezésükkel. A szerző ezt úgy írta le, hogy kontrollálhatatlan vérszomjas szörnyeteggé válnak, akik nem élnek sokáig, mert sem

52

az emberek, sem más vámpírok nem viselik el az ilyen teremtményeket. Éppen befejeztem a bekezdést, amikor hallottam, valaki az ajtó előtt undorodva felhorkant. Félelmemben halk kiáltás hagyta el a számat, mert biztos voltam benne, hogy Milo az, új, csillogó agyarakkal és állatias vad tekintettel, ahogy a könyvben láttam. De csak Jack állt az ajtóba és komoran nézett rám. - Talán rettegésben akarsz tartani! – kiáltottam rá. - Mit keresel Peter szobájában? - hiába próbált objektív hangot megütni. Mikor utoljára jártam ebben a szobában, majdnem meghaltam. Jack szándékosan nem nézett az alvadt vérfoltokra a szőnyegen. - Olvastam. - odaadtam neki a könyvet, de az arckifejezése nem változott. - Ez egy vámpírokról szóló könyv. Úgy gondoltam, hogy kicsit ki kell okosodnom, ha már mindenki vámpír körülöttem. - Mi lenne, ha valahol máshol olvasnád a könyvet? - bár Jack kérdésként fogalmazta meg, de úgy hangzott, mint egy parancs. Ha vitatkoztam volna vele, valószínűleg nekem lett volna igazam, de túlságosan fáradt voltam hozzá. Peter illata is megzavart. Állandóan az ő gondolatai cikáztak át a fejemen, ami elhomályosította az agyamat. Jack megállt az ajtóban. Csak mikor végre elsétáltam mellette, akkor nyugodott meg egy kicsit.

53

- Mi van nálad? - megfordította a könyvet, hogy elolvashassa a címét. Amikor újra elengedte, a szemét forgatta. - Mi van? - megnéztem a borítót, és azon gondolkoztam, mi nem tetszik rajta neki. Bőrkötéses volt, és az volt rajta olvasható A vámpírok rövid története. - Ez csak egy könyv. - Ez Peter könyve. - morogta Jack. - Igen, na és? Az ő szobájából hoztam. - utaltam vissza a könyvespolcra és kérdőn Jackre néztem. Csak azért, mert valami Peteré, nem jelenti… - Nem, nem úgy értem. - mondta. - Ő írta. Ez az önéletrajza. - Mit beszélsz? - kinyitottam a könyvet, hogy megkeressem a szerzőt, de nem találtam semmit, ami alátámasztotta volna Jack állítását. - Nem, itt azt írja, hogy a szerző már nagyon idős volt, amikor ezt a könyvet írta, a könyv hihetetlenül régi. Peter még kétszáz éves sincs. - Igen, akkor írta, amikor körülbelül húsz éves múlt. De attól félt, a többi vámpír nem venné komolyan, ha tudnák, milyen fiatal. Ezért elhallgatta a nevét és a pontos életkorát. - De… - törtem az agyam, ellenérveket keresve, bár nem is tudom, miért akartam őt egyáltalán megcáfolni.

54

- Ez volt az első könyv, amit a kezedbe vettél? Jack szeme összeszűkült. Most teljesen másképp hangzott. Egy kicsit féltékenynek tűnt, de legfőbbképp ez a vámpírkapcsolat bosszantotta - a vérem, Peter vére. Jack ebbe teljesen beleőrült. Nem tehettem mást. Dühös voltam, hogy a pulzusom felgyorsul, amikor Peterre gondoltam, és most az is dühített, hogy automatikusan az ő könyvéhez vonzódtam. Peterrel mindenféle kapcsolatot árulásnak éreztem. Ebbe belebetegedtem. - Ez csak egy könyv! - ellenkeztem. - Ó, mi a fene. - Jack megrázta a fejét, és becsukta Peter szobájának ajtaját. Amikor visszafordult hozzám, összeráncolta az orrát. - Olyan szagod mint neki. - Sajnálom. Hirtelen témát váltott. - Ettél ma már valamit? kérdezte sokkal barátságosabban. - Rendelhetek neked pizzát. Megráztam a fejem. - Nekem nem kell semmi, köszönöm. Ettem egy bagelt. - Rendben. - Jack egy pillanatra tétován megállt, aztán elfordult. - Akkor megnézem, hogy van a testvéred. - Jó ötlet. Add át neki az üdvözletem. Bólintott és elindult a szoba felé, ahova nem léphettem be. Ismét egyedül maradtam, Peter

55

könyvével a kezemben, és nem tudtam eldönteni, vajon el akarom-e olvasni vagy sem. Egyrészt még furcsa ez az egész, hogy ez Peter története. Mindez segíthet nekem jobban megérteni őt. Másrészt ez egy olyan út volt, amin nem biztos, hogy örömmel végig mennék. Miután majdnem megölt, úgy döntöttem, Peter tabu számomra. Bár Jack nem parancsolta, de biztos igaza van, jobb, ha lezuhanyozom. Bementem a szobájába, letettem a könyvet az éjjeli szekrényre, és vettem ki tiszta ruhát a szekrényből. Ebben a pillanatban gondolatok a fejemben csak megvetett ágy és a Milo iránti aggodalmam körül forogtak. Hogy mit tegyek a könyvvel, ráérek később is eldönteni. A függönyök annyira sűrű szövésűek voltak, hogy a napsugarak nem hatolhattak át rajta. Mindegy milyen napszak volt, a házban mindig sötétség honolt. Mivel én nem láttam olyan jól éjszaka, mint a vámpírok, ezért Jack hozott egy éjjeli fényt a szomszédos fürdőszobába. Valamilyen zajra riadtam fel. Az éjjeliszekrényen lévő órára néztem, csak két órát mutatott, nem tudtam elképzelni, hogy valaki a házban ébren lenne. Csak reggel hét órakor feküdtem le. Mivel Jack még mindig az Xboxon játszott. Megfordultam és még jobban magamra húztam a takarót.

56

Amikor megint hallottam a suhogást, még mindig nem gondoltam semmire, azt hittem, csak a kutya az. Mivel Jack szobájában aludtam, lehet megzavarta Matildát. Általában az ágy végében, a lábánál aludt, de mivel most Jack a kanapén feküdt le, nem voltam biztos benne, hogy ott kell lennie, vagy hűségesen az ágyban. - Menj aludni, Matilda. - motyogtam. Közben egyre éberebb lettem ahhoz, hogy érzékeljem a mozgást. Nem suhogás volt, ami felébresztett, sokkal inkább olyan mintha az elektromos áram cikázását hallottam volna. Valaki a szobába járkál. Mással nem tudtam magyarázni a furcsa csendet és az árnyakat. - Matilda? - suttogtam. Amint kimondtam már tudtam, hogy nem a kutya az. A szívem zakatolt, de nem voltam benne biztos, hogy Jack megérez, miközben alszik. Felültem és a sötétségbe bámultam. Még mindig reméltem, meglátom Matilda masszív fehér alakját, de a fürdőszobában lévő éjjeli fény, amit Jack adott, szinte semmi világosságot nem nyújtott. Aztán a szemem megakadt egy árnyékon. Mielőtt sikíthattam volna, éreztem, hogy besüppedt mellettem az ágy. Valaki leült az ágyamra. Sikítani akartam, de a többiek mind mélyen aludtak. Úgyhogy csak bámultam a sötétségbe és vártam.

57

6. fejezet é, Alice, nyugodj meg. - kuncogott egy hang a sötétben, alig néhány centiméterre az arcomtól. - Még szívinfarktus kapsz. - Mi az? Ki van ott? - kérdeztem reszketve. Bár a hang ismerősnek tűnt, nem tudtam hova tenni. - Szégyelld magad. – válaszolta tettetett rosszallással. - Nem ismered meg az egyetlen testvéredet? - Milo? - az ágy szélére másztam és felkapcsoltam az éjjeli lámpát. Amikor megláttam, tátva maradt a szám. Úgy nézett ki, mint a testvérem és mégsem. Pufók babaarca lefogyott, kiemelkedett az arccsontja és az állkapcsa. Bár a bőrét soha nem tarkították pattanások, az arca mégis simább és hibátlanabb lett, mint korábban. Milo most idősebbnek nézett ki, jó értelemben. Nem úgy nézett ki, mint egy fiú, aki a pubertás előtt áll, hanem mint egy fiatal férfi, tizennyolc vagy tizenkilenc éves. Barna szeme sötétebb lett, bizonytalan vigyora ugyanolyan maradt. - Milo. - ismételtem meg. Nem tudtam elhinni, hogy az öcsém ilyen lenyűgöző lénnyé vált. - Az egyetlen. - a hangja ismerős volt, de mélyebb és bársonyosabb lett. A bizonytalan vinnyogása, ami korábban jellemezte, teljesen eltűnt.

H

58

Gondolkodás nélkül megérintettem az arcát. A bőre puha volt és hideg, összerezzent az érintésemtől. - Mi a baj? Fájdalmat okoztam? - kérdeztem és visszahúztam a kezem. - Csak nem vagyok még elég erős. - Milo felállt, átkarolta magát, az éjjeli lámpa halvány fénye megvilágította, ahogy a falnak dőlt. - Mihez nem vagy elég erős? - kérdeztem. - Te vagy az első… ember, akivel találkozom. zavartan és meggyötörten összerezzent. - A szobámba kellett volna maradnom, de azt hittem, képes vagyok magam kontrollálni. Nem tudom, ahogy a bőrömön érzem a szíved pulzálását… - bűntudatosan nézett rám. - Sajnálom. Tudnom kellett volna. Jack is mindig így reagál rám, de ennyi idő után jobban kellett volna tudnom. - kikényszerítettem magamból egy mosolyt, de Milo arca lassan elkomorult. - Mi az? - Szóval…te tudod? - kérdezte Milo halkan. - Arra gondolsz… hogy ők vámpírok? - Tudom, hogy ezt kellett tenned. - elnézett mellettem a sötétségbe. - Amikor rájöttem, hogy mi történik, Mae elmagyarázta nekem… Azt is mondta, te már régóta tudod. De nem igazán hittem el, amíg te magad is nem mondtad. - Miért? - ráncoltam össze a homlokomat. Ha el tudta hinni, hogy vámpírrá változik, miért volt olyan nehéz elhinnie, hogy én tudok a vámpírokról?

59

- Miért nem mondtad el nekem? - kérdezte Milo olyan dühvel a hangjában, hogy döbbenten hátrahőköltem. Eszembe jutott, amit Jack mondott. Ha valakiből vámpír lesz, az érzései felerősödnek és nehezebb őket irányítani. Ugyan az önkontroll mindig Milo erőssége, de ez lehet a magyarázata annak, hogy ilyen korán képes egy szobában lenni velem. - Én … én nem tudtam, hogyan mondhatnám el neked. - dadogtam. - Egyszer majdnem megpróbáltam. De úgy gondoltam, teljesen őrültnek tartanál. - Komolyabban kellett volna megpróbálnod! mutatott rá Milo. Amikor a testvérem úgy nézett rám, mintha bíróság előtt állnék, hirtelen elárasztott a megkönnyebbülés és a szeretet. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy a fiú, aki velem szembe áll a sötétben, ezt nem tudja. - Sajnálom, Milo. Igazad van. Nem volt könnyű elhallgatnom előled. Én csak… - felsóhajtottam és megráztam a fejem. - Nehéz döntés volt. Ugyanúgy, mint a legutóbbi. - Melyik? - láttam a tekintetében a zavart és kíváncsi voltam, Mae mennyit mesélt el neki. - A te… átváltoztatásod. - nagyot nyeltem, és valamilyen reakciót kutattam az arcán. Elfordult, az arcvonásai megnyugodtak. - Már elmondták, hogy mi történt?

60

- Igen, Jack. - mondta Milo. - Azt mondta, az egész az ő hibája volt, és majdnem meghaltam. Ezért megkérted, változtasson át. Hogy ezzel megmentsen. - Nem tudtam, mi mást tehetnénk. - Nem haragszom rád. - mondta Milo. - A helyedben én is ugyanezt tettem volna. Ide-oda csúszkált a falon, észrevettem az izmai megfeszülnek a szűk inge alatt. A korábban legjobban mamlaszként írható le, most olyan lett, mint egy igazi ugrásra kész vadmacska. Ez volt az első alkalom, amikor igazán tudatosult bennem, hogy mennyire megváltozott. Még hangsúlyosabb lett mindaz, ami valaha is az öcsém volt. - Vámpír lettél. - suttogtam. - Így van. - jegyezte meg Milo fanyar mosollyal. - Hogy érzed magad? - Ami azt illeti, egészen fantasztikus. - Mosolya kiszélesedett, hozzáállása magabiztosabb lett. Eleinte fájt, mint a pokol. Biztos voltam benne, hogy meg fogok halni. Legalábbis reméltem. De most már jobban érzem magam, mint valaha. - Tényleg? - kérdeztem reménykedve. - Igen. - bólintott Milo, de a mosolya bizonytalanná vált. - Nos, eltekintve az éhségtől. Mert azt még meg kell szoknom, de az étel… huh. Arra nincsenek szavak. - Szóval vettél már magadhoz valamit? kérdeztem, bár már tudtam a választ.

61

- Ha nem tettem volna, akkor most nem lehetnék veled. - mondta Milo furcsán fenyegető hangon. Ösztönösen összébb húztam magam az ágyban. Tényleg nem lett volna szabad kijönnöm a szobából. De éhes voltam, amikor felébredtem és ittam pár zacskó vért. Mae mélyen aludt egy székben, az ágyam mellett, és már belefáradtam abba, hogy be vagyok zárva. Egy tincsem a fülem mögé igazítottam. - Úgy gondolják, hogy ki akarod szívni a véremet. reméltem, hogy a hangom nem remeg. Milo megkínzottan nézett rám. - Szóval… nem szeretnéd? - Soha nem tennék ilyet. - tiltakozott Milo, de lesütötte a szemét. - Persze, hogy szeretném. Lehetetlen, hogy ne akarjam. Nem áltasd magad, Alice. Mindannyian szívesen megtennénk - nézett rám figyelmeztetően aranybarna szemével. - Itt nem vagy biztonságban. - Azt hiszem, itt elég biztonságban vagyok. - nem értett velem egyet. Szeme résnyire összeszűkült. - El sem tudod képzelni. - mondta titokzatosan. - Hagytad magad megharapni? - Nem. - kétkedő tekintete keményen szíven ütött. - Nos, ez bonyolult. - Nem Jack. - mondta Milos halkan, panaszos hangon, és… féltékenyen. Egyértelműen féltékeny. Az átalakulásával minden érzése felerősödött, a szenvedélye is Jack iránt. De

62

nem csak az érzései, a fizikai ereje is megnőtt. Ahogy ott állt és beszélt velem, volt benne valami fenyegető. - Nem Jack. - válaszoltam gyorsan. - Egyszer Peter, de az nagyon kényes helyzet volt. - Mi a baj? - Felállt, és vett egy mély levegőt. Történt valami. - Mire gondolsz? - körülnéztem a szobában. - Te. Veled történt valami. Te vagy… - hirtelen megláttam a szemében égő éhséget. - Minden olyan veled… ez olyan, mintha… meg kellene harapnom téged? - Nem. - mondtam döbbenten. - Nem értem. - az arcán látszott, milyen csatát vív magával, és mikor tett felém egy lépést, rájöttem, hogy valószínűleg veszélyben vagyok. - Mit tettél? - Nem csináltam semmit… - kezdtem, de aztán minden világossá vált. Ahogy Peterre gondoltam, hogy milyen élvezetet váltott ki a testemből egy vámpír harapása. Jack hatása még túl erős volt Milo-ra, mert még fiatal volt és nem tudott neki ellenállni. - Milo! - kiáltotta az ajtóban feltűnt Jack. Milo nagy nehezen elszakította rólam a tekintetét és váltott egy pillantást Jack-vel, amit nem tudtam értelmezni. Vett egy mély levegőt, mert a légzése akadozott. Végül sikerült teljes mértékben Jackre összpontosítania. - Menj vissza a szobádba. - utasította Jack.

63

Milo megborzongott, és kisétált mellette. Jack mozdulatlanul állt, míg kiment majd becsukta Milo mögött az ajtót. - Mi az ördögöt csináltál? - Jack hangja dühösen csengett. - Egyáltalán nem csináltam semmit. - védekeztem. - Egyszer csak bejött a szobámba, amíg én aludtam. - Hívnod kellett volna engem vagy Mae-t! - Jack keresztbe fonta a karját a mellkasán. - Muszáj állandóan Peterre gondolnod? Meg akarsz halni? - Ez annyira igazságtalan. - nyögtem fel és visszahanyatlottam az ágyra. - Tudod, a valós világban teljesen normális, ha az ember gondol valakire. Nincs gondolatrendőrség, ami érzékeli a pulzusom változását. - Tudom. - sóhajtott Jack szomorúan. - Mi csak egyszerűen érzékenyebben reagálunk, mint más emberek. - Mi volt ez egyáltalán? - kérdeztem. - Mi? - Az a pillantás, amit Milo-val váltottál. Úgy nézett ki, mintha… nem is tudom. Mintha összekapcsolódtatok volna. - kínzó féltékenységet éreztem, de próbáltam figyelmen kívül hagyni. - Ugye nincs semmi… köztetek? - Nem, nem, természetesen nincs. - nevetett Jack. Vidám nevetésének hangjától megkönnyebbült a szívem. - De mi valóban „kapcsolódunk” egymáshoz. Én

64

tettem vámpírrá, és ezért közelebb kerültünk egymáshoz. Nem tudom, mit gondoljak erről, de úgy véltem, tanácsosabb lenne megszoknom, mert nem tehetek ellene semmit. Egyetlen dolgot, tudtam teljes bizonyossággal a vámpírizmusról, hogy tartós. - Minden rendben van veled? - lépett közelebb Jack az ágyhoz és rám nézett. - Ha azt mondom, hogy „nem”, akkor velem maradsz még egy kicsit? Milo-val minden rendben van, ezzel hatalmas teher esett le a vállamról és ráébredtem, hogy az utóbbi napokban milyen keveset láttam Jack-et. Borzasztóan hiányzott. - Talán jobb lenne, ha nem… - Jack elnémult. Én nyertem. Jack felemelte a takarót és bebújt mellém az ágyba. Befészkeltem magam az erős karjai közé. Annak ellenére, amit Milo állított, én tudtam, hogy Jack mellett vagyok a világon a legnagyobb biztonságban. - Minden rendben. - gyengéden simogatta a hajamat. A fejem a mellkasára hajtottam és hallgattam a lassú szívverését. - Milo rendben lesz. Csak még meg kell szoknia ezt az egészet. - Igen, igen, már jobb. - mondtam ásítva. - Csak egyszerűen itt akarok veled lenni.

65

Úgy éreztem, Jack megnyugszik mellettem. Csak ritkán aludtunk együtt, nem is beszélve arról, hogy ilyen közel kerültünk egymáshoz. Mivel ezek a pillanatok drágák voltak számomra, élvezni akartam, amíg csak lehet. Sajnos hamar újra felébresztettek. Mélyen álmomból hangok vertek fel. Mintha valaki a folyosón megköszörülte volna a torkát. Arra ébredtem fel teljesen, hogy Jack elhúzódott tőlem. Nem akartam elengedni, halkan a hajamba nevetett. A betolakodó még mindig a folyósón állt. - Khm! - köszörülte hangosan a torkát Mae. - Mi az? - nyögte Jack. - Ideje felkelni. - mondta Mae. - De én még alszom. - felelte ásítva. - Peched van. – lépett be a szobába hangosan tapsolva. - Felkelni! - Igen, igen! - válaszolta Jack, és kiszabadította magát a szorításomból, hogy felülhessen. Most már én is láttam Mae-t. Elegáns fürdőköpenyt viselt, kezét csípőre tette. Ahogy ránk nézett még bűnösnek is éreztem magam. - Mit csinálsz itt egyáltalán? - kérdezte fáradtan Mae. - Felkelek, ahogy kérted. - Jack nyújtózkodott. A pólója alól elővillantak erős izmai. - Úgy értem, mit keresel itt az ágyban? bólintott felém, de nem nézett rám. - Azt gondoltad,

66

ha nem oltod le az éjjeli lámpát, akkor minden rendben? - Valahogy úgy. - mosolygott, de nem volt vicces hangulatban. - Kelj fel. El kell mennünk. - Mae már menni akart, de Jack visszatartotta. - Hé, hé. Milo mesélt a kis éjszakai kirándulásáról? - kérdezte Jack. Hangja vádlón csengett. - Amikor te őrködtél? - Majd megbeszéljük, ha jössz végre. - sarkon fordult és csak a hullámzó köpenyét láttam. - Nekem még túl korán van az ilyen drámához. motyogtam a párnába. - Mit nem mondasz. Rám nézett és a mosolya még szélesebb és melegebb lett. Elsöpört egy tincset az arcomból és egy pillanatra megpihentette a kezét az arcomon. Érintése forró volt. Még egy kicsit elhúzta a pillanatot. - Igazán gyönyörű vagy, amikor alszol. - suttogta. - Nem vagyok. - elöntötte a vér az arcom, ezért beletemettem a párnába. Jack nevetve visszahúzta a kezét. - Ki megy először zuhanyozni? - megrázkódott az ágy, ahogy kiugrott belőle, és megfordult a fejemben, hogy Jack annyival jobban néz ki. - A házban körülbelül huszonhét zuhanyzó van. Melyikre gondolsz?

67

Jack felnevetett és bement a fürdőszobába. Nem zavart, hogy ő ment először zuhanyozni. Így előállhattam a kifogással, hogy még egy kicsit az ágyban maradjak a takaró ölelésében. A legtöbb szerelmi történet a folyamatosan vágyakozás, szomorkodó tekintet és tüzes románc körül forog, ami nálam még nem került sorra. Az egész éjszakát Jack karjában töltöttem, de nekem ez nem volt elég.

68

7. fejezet osszabb, mint egy drámai előadás. Ezra a kanapén ült, Mae mellette a padlón, fejét a férfi térdére hajtva. Hosszú mézszínű haja a vállára omlott, és szórakozottan egy hajtincset játszott. Jack kényelembe helyezte magát a kanapén, Matilda pedig a lábánál feküdt. Milo a sötétítő függönnyel babrált, ami mellett állt. Az erős fény elárasztotta az egész nappalit. Persze tisztán láttam benne az öcsémet, de úgy nézett ki, mint aki átesett egy több éves kiképzésen, ami megváltoztatta az egész lényét. Valószínűleg sokáig feszülten bámultam volna őt, ha a többiek nem zavarnak meg. Ez az elrendezés egy terápiás ülésre emlékeztetett. Jack felállt, amikor beléptem a szobába. Helyet foglaltam egy karosszékbe, és vártam, hogy szemrehányást tegyenek nekem. - Szóval. – szólaltam meg, amikor senki se akarta elkezdeni. - Mi a baj? - Hallottam a múlt éjszakai látogatásról. - mondta Ezra a hangjában érezhető rosszallással. Milo tett egy lépést. Szórakozottan húzogatta a függönyt és majdnem le is szakította. Elpirult és elmotyogott egy bocsánatkérést.

R

69

Mozdulatai egyszerre voltak ügyetlenek ugyanakkor kecsesek. Karcsú ujjai elegánsak voltak, de még nem tudta, hogyan használja megfelelően őket. Amikor ellépett a függönytől, majdnem átesett a széken, de könnyedén visszanyerte az egyensúlyát. Zavarában a székbe süllyedt. - A jó hír, hogy mindez teljesen normális. - nézett szórakozott mosollyal Ezra Milo-ra. - Meg fogod találni önmagad, Milo. - nyugtatta meg Mae. - Mind keresztülmentünk ezen. - Nem mindenki. - motyogtam magam elé. Jack egy szánakozó pillantást vetett rám. - Csak ez az egész olyan furcsa! - panaszkodott Milo. Amikor hátát neki vetette a szék támlájának, az majdnem felborult. Dühös volt magára, és a kifogástalan új arcvonásai között megint felismertem a frusztrált kisfiút. Ha nem tudott megoldani egy problémát, összeráncolta a homlokát, és a távolba bámult. Megnyugtatott, hogy láthattam ezt a kifejezést. - Amint látod, Milo jól viselte az átalakulást. magyarázta nekem Ezra. - Már alig van vele probléma. Nyilvánvalóan nagy önuralommal rendelkezik. - Még soha életemben nem volt kevesebb önkontrollom! - nyögött fel Milo. - Az egész vissza fog térni, és még sok más. vigasztalta Mae. - Látnod kellett volna Jack-et átalakulás után. Ő tiszta katasztrófa volt.

70

- Kezdetben mindenkinek nehéz egy kicsit az új szerep. - mondta Ezra. - Éppen ezért múlt éjjel nem szabadott volna bemenned Alice szobájába. - Sajnálom! - ismételte Milo olyan hangon, mintha már százszor bocsánatot kért volna. - Tényleg nem történt semmi. - oszlatta el az aggodalmait Ezra. - Nem tettél rosszat. - Nos, nem csak így végződhetett volna. – vágott vissza Jack, és komolyan nézett rám. - Ha én nem ébredtem volna fel… - Ha éhesen látogatja meg Alice-t akkor számára minden segítség túl késő lett volna. - tette hozzá egyetértően Ezra. Az ötlet, hogy Milo meg is ölhet, borzalmas gondolat volt. De ők mind megölhetnének, ha akarnának. Milo szerint. Úgy gondoltam, igazságtalan, hogy ő az egyetlen, aki bűnösnek érzi magát, és akinek gardedámra van szüksége. - Nos, még élek. És nem fog újra megtörténni. válaszoltam. - Nincs önfenntartó ösztöne. – szólalt meg Jack, szemrehányóan rám nézve. - Nem, természetesen nincs. - álltam a tekintetét. - Ha kedves lenne az életem, biztos nem egy csapat vámpírral tölteném a szabadidőmet. - És ez vezet el a mai beszélgetés témájához. – zárta le Ezra. - Milo különböző okok miatt nem mehet haza. Neki itt kell maradnia.

71

- Persze. - bólintottam. Milo többé nem járhat iskolába. Ha vele minden jól megy, én is átváltozhatom. Akkor semmi sem köt már a régi életünkhöz. - Te ezzel szemben nem maradhatsz itt. - mondta Ezra lassan, minden szót kihangsúlyozva. - Tessék? - ráztam meg a fejem. - Hogy gondolod? Miért nem maradhatok itt? Én csak azért voltam ott, hogy Milo mellett lehessek. - Alice. - Ezra nyugtatólag felemelte a kezét. Éreztem, hogy még Jack se képes elnyomni erős érzelmeimet. - Az idő nagy részét amúgy is itt töltöd. – szólt közbe Jack. - Ezt nem értem, ha…ha az idő nagy részét itt töltöm, miért kell egyáltalán elmennem? - gombóc egyre csak nőtt a torkomban. - Itt nem vagy biztonságban. - mondta Ezra. Ebben a pillanatban Milo minden emberre veszélyes. Nem bírná elviselni, ha valami történne veled. - Miért… ? - képtelen voltam kimondani azokat a szavakat, amik már ott voltak a nyelvemen. Miért nem változtatnak át egyszerűen? Az ő fajtájuk így hozza tudomásra, ha meg akarnak valakitől szabadulni? - Még mindig ott van az anyád - folytatta Ezra, figyelmen kívül hagyva befejezetlen kérdésemet. Hagytál egy levelet, amelyben elmondtad, egy darabig

72

velünk élsz. Ha mindketten eltűnnétek, az gyanús lenne, és ránk szabadítaná a rendőrséget. - Ha csak Milo tűnik el, gondolod, akkor minden rendben lesz? - kérdeztem szkeptikusan. Ezra megrázta a fejét. - Nem, de addig ki fogunk találni neki valami magyarázatot. Holnapra ki dolgozunk mindent. - Holnap? - kérdeztem kifulladva. - Igen. Holnap haza mész. - válaszolta Ezra. - Addigra Milo-nak lesz elég ideje felkészülni az utolsó találkozásra anyátokkal, és lesz elég időnk megszervezni mindent. - vette át a szót mosolyogva Mae. Az ajtó előtt ültek, elzárva engem mindentől, ami fontos volt nekem, és mosolygós arccal néztek rám. - Tudom, hogy ez nehéz neked, de így lesz a legjobb. – magyarázta Ezra. A hangja egyértelműen ráébresztett, itt nincs helye további vitának. - Nem, nincs semmi baj. - válaszoltam, és sűrűn pislogtam, nem akartam sírni. Felálltam, anélkül, hogy tudtam volna, mit akarok, és kimentettem magam valami gyenge kifogással. Nem figyelmen Mae-re, aki válaszolt nekem, és Milo-ra sem, aki követett a szemével, míg átsétált a konyhán és az étkezőn keresztül a teraszra, mely ragyogó holdfényben fürdött. Három nap után, amit a hideg, klimatizált szobákban töltöttem, a meleg, nedves levegő kész szaunának tűnt.

73

Szentjánosbogarak táncoltak a tó fölött, a fűzfa ágai között. Végig mentem a sétányon és szárazra töröltem a szemem. Előttem állt a stég, ami minden problémám forrása volt. Ha Milo nem csúszik meg és veri be a fejét, minden normális lenne. Leginkább ez miatt voltam olyan boldogtalan, ideges és zavart. Erre a gyötrő érzésre, a magányosságra nem voltam felkészülve. Mivel mindenki, aki közel állt a szívemhez, hallhatatlan volt, soha nem gondoltam volna, hogy valaha mégis ilyen magányos leszek. Mikor mögülem gyorsan közeledő léptek zaját hallottam, újra megtöröltem könnyes szemem. Nem szerettem volna nyilvánosság előtt sírni. Átkaroltam magam, de nem fordultam Jack felé. - Alice. Ez nem is olyan rossz. - Nem is tudom. - feleltem bólintva. Könnyek égették a szemem, így most nem mertem ránézni. Csak egyszerűen nem tudom felfogni. Nem gondoltam volna, hogy hamarosan el kell mennem. - Alice. - nyögött fel. Természetesen keresztül látott rajtam. - A te biztonságod fontos nekünk. - Tudom. - ismételtem meg. - Már értem. Nem kell miattam aggódnod. - Senki nem hibáztat, ha mérges vagy. - Nem vagyok mérges. - sziszegtem rá. A szemeit forgatta.

74

- Miért vagy mindig olyan átkozottul makacs? kérdezte ingerülten Jack. Megráztam a fejem. - Nem vagyok az. Hangosan szívta be a levegőt. Aztán kinyújtotta felém a karját. Hátráltam egy lépést mire leengedte a karjait. - Nem értem, miért haragszol rám. Semmi közöm az egészhez. - Az egész a te hibád, hogy Milo vámpír lett! – kiáltottam rá, de azonnal vissza is tért a bánatom. - Igazad van. - mondta Jack. - Teljesen igazad van. Ez az egész az én hibám. - lesütötte a szemét. Hagyok neked időt. Megvárlak a házban. - Jack. - mondtam, de ő csak a fejét rázta. - Hagyok annyi időt, amennyire csak szükséged van, Alice. - Megfordult, és visszament a házba. Ez alkalommal, a léptei nehéznek és lassúnak tűntek. Néztem a fekete vizet. Jack jól mondta, hogy nem tett soha semmi rosszat, mégis, ha rá és Milo-ra gondoltam, teljes erővel elfogott a düh és a csalódottság. Ez nem volt igazságos, és rettenetes éreztem magam ettől. Nem csoda, hogy el akarnak távolítani az útból. Mindez sokkal könnyebb lett volna, ha Milo helyett én csúszom meg a stégen. Féltékeny voltam rá, mert ő az, aki majdnem meghalt.

75

8. fejezet ivel Milo mintadiák volt, nyilvánvaló honnan jött a terv, hogy ösztöndíjat ajánlottak fel neki egy divatos bentlakásos iskolába. Azt is elhiszem, hogy anyának még nem volt alkalma mesélni róla. Mivel ő alig volt otthon, és csak ritkán láttuk egymást. Ezra kinyomtatta a szükséges dokumentumokat, amelyek megerősítették, Milo-t felvették a Chester Arthur Általános Iskolába, New Yorkba, Alabamába. A félév egy hét múlva kezdődik, de azt ajánlották, hogy korábban érkezzen, hogy mindent elrendezhessen az iskolában. Legalább is a levélben ez állt. Milo, Ezra és Mae kidolgoztak egy nagyon részletes történetet. Jack minden eszközzel megpróbált felvidítani, de mindhiába. Minél inkább telt az idő, annál idegesebb és boldogtalanabb lettem a gondolattól, hogy vissza kell térnem a régi életemhez. Milo közben beszélt anyánkkal és megbeszélte vele az időpontot. Mae segített összecsomagolni a cuccaim, és egész idő alatt arról beszélt, most már minden sokkal viccesebb lesz. Ezt azzal a mondattal indokolta, hogy: „A távolság növeli a szeretet.” Bólintottam, mintha egy véleményen lennék vele.

M

76

Amikor a csomagjaim már Mae Jettája-ban voltak, a kapuban állva vártam. Jack jött, kezében a kocsi kulcsaival. Nem értettem, hol lehet Milo, végül is neki nem kellett csomagolnia. - Mit csinál Milo? - kérdeztem, idegesen rángattam a felsőm szegélyét. Ha már egyszer el kellett mennem, szerettem volna gyorsan túl lenni rajta. - Mindjárt itt van. - Jack megvakarta a nyakát és elnézett mellettem. Ez egyértelmű jele volt annak, hogy valamit titkol előlem. - Mit csinál még? – kérdeztem újra. - Iszik. - nézett rám majd vállat vont. - Először megy emberek közé. Jobb, ha nem szomjas. - És mi a helyzet veled? - Nem, köszönöm kérdésed. - Jack kutató pillantást vetett rám. Valószínűleg az undor és a félelem jeleit kereste rajtam. Amikor nem talált semmilyen érzelmet, elfordította a tekintetét. - Mit fog tenni az anyám? - a gondolatra, hogy Milo vért iszik, valójában felfordult a gyomrom, de jól titkoltam. - Azért tesz meg most mindent, - válaszolta Jack. - elkerüljük a bajt. Felsóhajtottam. - Nagyszerű. - Képes vagyok megvédeni őt. - vigyorogva mutogatta a karizmait, bizonyítékul, hogy megbirkózik a feladattal. - Minden rendben lesz.

77

- Tudom. - szóltam komoran. - Minden rendben lesz. Szuper. Jó. Oké. - Majdnem kész van! – tűnt fel Mae. Amikor meglátott, mosolya elhalványult. - Ó, Alice, olyan szerencsétlenül nézel ki. - Sajnálom. - megpróbáltam kipréselni magából egy mosolyt. - Vissza fogsz jönni. - könnyek csillogtak a szemében. Egy kicsit vígasztalt a tudat, hogy a búcsú elszomorítja. Legalább neki hiányozni fogok. - Nem fogunk megszabadulni tőled. - Tudom. - bólintottam, és könnyebbé vált a mosolygás. - Te már most a családhoz tartozol. - egy kóbor hajtincsemet a fülem mögé igazított. - Egyszerűen nincs más választásunk, ebben a pillanatban. - Tudom. - ismételtem meg. Ez teljesen világossá vált, de nem csökkentette a fájdalmam. Mae a karjaiba zárt, és olyan erősen szorított, hogy alig maradt levegőm. Azt suttogta a hajamba. - Ó, drágám, nem hiszed, milyen csodálatos lesz, ha ennek vége. Jack megérintette a vállát. - Mae, édesem, megfojtod. - Ó, sajnálom! - Mae elengedett és tett egy lépést hátra. Elfojtottam egy zihálást. - Örökké elfelejtem, milyen törékeny is vagy.

78

A folyosón meghallottam Milo nehéz lépteit majd Ezra-t közeledni, aki épp az öcsém nyugtatta, hogy minden rendben lesz. Amikor kiléptek a házból az útra, Ezra Milo-n tartotta a kezét. A testvérem túlságosan sápadtnak tűnt. Jack fog minket elvinni. - Követhetlek benneteket, ha akarod. – szólalt meg Ezra. - Nem, minden rendben lesz. Milo magabiztosabbnak hangzott, mint amilyennek tűnt. - Rendben vagy? - Mae megsimogatta Milo arcát, egy gesztus, amit tőlem megtagadott. Milo lehet, hogy széttépi a nyakam. - Menjünk. Nem lesz semmi baj. Minden menni fog, mint a karikacsapás. – nyugtatott Jack. Mae vonakodva visszahúzódott. Nem tetszett az idegeskedésük, de a dolgok, egyébként sem úgy alakultak, ahogy szerettem volna. Milo előtt értem a garázsba. Amikor megpróbáltam kinyitni magamnak a Jetta anyósülés felőli ajtaját, hogy mint mindig, Jack mellé üljek, Milo vicsorogni kezdett. - Te rám morogtál? - kérdeztem zavartan. - Lehet. - gyűlölet sütött Milo szeméből. - Mégis miért? - Alice - mondta Jack élesen. A másik oldalon állt, az autó mellett, kinyitott a vezetőoldali ajtót, és feszülten nézett rám. - Ülj hátra. - De miért?

79

- Csak csináld. - mondta Jack határozottan. - De ez teljesen abszurd. - tiltakoztam. - Csak azért, mert Milo most már vámpír, most ő ül előre? Ez nem fair. És még csak nem is logikus. - Szállj be mögénk! - vicsorgott rám Milo. - Ez nonszensz. - morogtam, és beültem a hátsó ülésre. - Minden sokkal könnyebb lenne, ha nem harcol örökké. - indokolta Jack, miközben beindította a motort. - El se tudod képzelni, miért jártál vele, nem igaz? - kérdezte Milo Jack-et. A nyelvembe haraptam, mert nem volt könnyű tartani a számat. Vajon mit akart tenni velem Milo? Valószínűleg úgy kiabált volna, hogy attól kellett volna tartanom, lerepül a fejem. Ez annyira igazságtalan. Hagyták Milo-t úgy viselkedni, mint egy idiótát, és csak azért, mert ő most már vámpír. Korábban még soha nem fordult így ellenem. Azonban ez a viselkedés megkönnyíti számomra az elválást tőle. Biztos voltam benne, hogy a közeljövőben nem fogom Milo-t hiányolni. Valószínűleg állandóan csak morogna rám, még akkor is, ha csak a távirányítót venném a kezembe. Az autóúton végig duzzogtam. Jack már betett a lejátszóba egy Dinosaur Jr. CD-t. Milo mondott valamit, amit nem hallottam a hátsó ülésről, ami csak növelte haragomat. Amikor Jack megállt a bérház

80

előtt, sietve kiugrottam a kocsiból. Jack kikapta a táskámat a csomagtartóból és Milo-val követett a házba. Csendben tettük meg az utat fel a lifttel. Milo feszültnek tűnt. Az állkapcsa előre ugrott, keze ökölbe szorult. Azon tűnődtem, Jack észre vette-e, de ahogy láttam, arca teljesen kifejezéstelen volt. - Tudod kezelni? - kérdeztem Milo-t halkan, ahogy megálltunk a bejárati ajtóban. Bólintott. - Persze. - De sápadtnak tűnt. - Talán jobb lenne, ha ezt elhalasztanánk. javasoltam. Én mindenképp túl akartam esni rajta, de nem az anyám vagy az öcsém rovására, még akkor is, ha Milo most totál az idegeimre mászik. - Nem. Menjünk már. - Milo elővette a kulcsát a zsebéből és kinyitotta az ajtót. A konyhában a mosogató felett égett a villany, míg a lakás többi részében sötét volt. Noha Milo kétségtelenül Milo volt, de annyira megváltozott, hogy félhomályban kellett maradnia. A nappaliban a Led Zeppelin szólt halkan, Robert Plant énekelt vágyakozva a gátak áttöréséről. - Anya? - szólongattam, ahogy beléptem Milo mögött a lakásba. - Ó, jó, hogy végre itt vagytok. - anya kijött a hálószobából, egy égő cigarettával a kezében. A haja nem volt olyan göndör, mint általában, és a rúzsa is túl fényes volt. - Már nincs sok időm.

81

- Mész valahová? - kérdeztem. Milo szándékosan a homályba maradt, én pedig beléptem a kivilágított konyhába. Jack letette a táskámat és mellém állt, abban a reményben, hogy elterelje a figyelmét, de anya elsuhant a nappaliba bőszen keresve valamit. A legutolsó alkalommal, amikor találkozott Jackkel, majdnem elájult. - Igen, igen, hamarosan. - nézett felém anya, amikor megtalálta, amit keresett. Egy pohár pálinkát. Nagyot húzott az italból, mikor felénk fordult. Végre észrevette Jack-et. Vett egy mély lélegzetet. - Ó, nem is vettem észre, hogy vendéget hoztatok. - Remekül néz ki, Mrs. Bonham. - bókolt barátságosan Jack. Kezét a szívére helyezte. - Már együtt utaztatok a nyaralóba is, igaz? kérdezte anya és leült a nappaliban egy székre. Nyilvánvalóan elgyengült a térde Jack láttán. Jack bólintott. - Ó, igen. - erősítette meg a hazugságot, amit kitaláltam. - Sokat úsztatok? - anya valószínűleg elképzelte Jack-et fürdőnadrágban. Milo furcsa hangot adott ki. Jack közelebb lépett hozzá. - Egyfolytában a vízben pancsoltunk, fantasztikus volt. - böktem ki. - De anya, Milo-nak valami fontosat kell mondania. Neki…uh, van egy jó híre.

82

- Ó, igen? - anya elhúzódott Jack-től és tekintete Milo-ra vándorolt. Jack most közvetlenül Milo mellé állt. - Igen, valóban jó hír. - jegyezte meg Jack. - Tessék. - Milo kinyújtotta felé az összegyűrt levelet. Hangja jeges volt, és ha anya nem állt volna még mindig Jack hatása alatt, egy szavát sem hitte volna el. - Mi az? - anya nem szándékozott felkelni és elvenni a papírt. - Egy levél. - magyarázta Jack és kivette Milo kezéből. Amikor átnyújtotta neki, anya röviden megérintette a kezét. Milo ismét fenyegetően morgott. - Egy levél? - anyának először rendbe kellett jönnie Jack érintésétől. Aztán ránézett a papírra. Az elfojtott vágyakozás és a tompa fény miatt nem tudta elolvasni az írást. - Szóval, mi ez? - nézett fel Milo-ra. - Bökd már ki. - Felvettek egy bentlakásos iskolába, New Yorkba. - válaszolta Milo mereven. - A jó jegyeimnek köszönhetően teljes ösztöndíjat kaptam. A félév jövő héten kezdődik, de azt akarják, hogy előbb oda utazzak. Holnap kell indulnom. - Hogyan? - anya összezavarodott. Mivel mindig Milo volt kettőnk közül a jobb, nem szokott hozzá, hogy tőle ilyen meglepetésre számítson. - Miért nem szóltál róla eddig?

83

- A megfelelő pillanatra vártam. - válaszolta Milo. Jack szélesen elmosolyodott. - Ezért is töltöttünk annyi időt a nyaralóban. Megünnepeltük Milo felvételét. - Hogyan? - ismételte anya. - Miért nem szóltál nekem? - Féltem. Talán dühös leszel, mert elmegyek. - de Milo sem idegesnek, sem törékenynek nem hangzott, inkább olyan volt, mint egy robot. - Miért lennék mérges? Mindig mondtam, hogy milyen fontos, megfelelő oktatásban részesüljetek, nehogy úgy járjatok, mint én. - visszavette a levelet, megvizsgálta, és próbálta megfejteni a tartalmát. Holnap akkor elmész? - Igen. - Hogy jutsz oda? - kérdezte anya. - Repülővel. Jack foglalt nekem jegyet. - mutatott Milo Jackre, aki rámosolygott anyára. - Ó! - anya nyelt egyet, és most nézett rám először. - Te erről végig tudtál? - Á, igen. - válaszoltam váll rándítva. - Te miért nem szóltál nekem? - hibáztatott anya. - Nos..én..Milo miatt. De köszönöm, hogy hiányoztam neked. - feleltem. - Ó, mi a fene. - nézett rá az órájára, és ledöntötte a többi pálinkát. - De most tényleg nincs idő. - Felállt, és félresöpörte a haját a homlokából. -

84

De csak holnap mész, nem igaz? Úgyhogy lesz még időm elbúcsúzni tőled? - Persze. - hagyta rá Milo. Látszólag majd hagy neki egy üzenetet, miután este már elaludt. - Rendben. - bólintott anya, és elnyomta a cigarettáját a hamutartóba. Megragadta a túlméretezett táskáját és átment a sötétségbe Milohoz, aki ott állt az ajtó mellett. - Érezd jól magad. – szólalt meg Jack, elzárva az utat anya és Milo között. Milo biztos nem birkózott volna meg vele, ha anya megöleli. - Ó, persze. - igazgatta anya zavartan a haját. Meglepődött Jack megjegyzésén, de nem tudhatta biztosan, hogyan reagáljon rá. Rá mosolygott, aztán szokásos mogorva hangon szólt hozzám. - Te. Majd később beszélünk. Miután elhagyta a lakást, száműztem a gondolatot, hogy milyen szörnyen szomorú volt ez az egész. Milo az utóbbi időben ritkán látta anyát, és búcsúzásképp még csak meg sem öleli. Nem éppen csodálatos anya, és szinte soha nem volt otthon, de legalább az anyánknak mondhattuk. Jobb búcsút érdemelt. - A pokolba! - tört ki Jackből, miután anya már elment. Hirtelen elő tört belőle a feszültség. - Muszáj magad ellenőrzés alatt tartani. - Igen, én próbálom. - szabadkozott Milo. - De ez nem az én hibám volt! Nem vetted észre, hogy be

85

akart cserkészni…? - Tört fel belőle egy halk morgás. Jack felemelte a kezét, hogy megállította. - Igen, ott voltam, de komolyan, - Jack megrázta a fejét. - Nem akart semmit! - Hogy is van ez? - kérdeztem zavarodottan. Milo szenvedett a vérszomjtól, de nem értem, miért irányította ezt kifejezetten anya ellen. - Semmi. - válaszolta Milo szégyenlősen. - Menj már, és csomagold össze a többi holmid. mutatott Jack Milo szoba ajtajára. - Ki kell jutnunk innen, mielőtt valami nagy hülyeséget csinálsz. - Sajnálom. - Milo besurrant a szobájába. Amikor elment, megpördültem, suttogta szóltam Jack-nek: - Mi volt ez az egész? Mi folyik itt? - Tudod, ez az egész ügy meglehetősen bonyolult. - kezdte Jack, és hátra nézett a válla fölött, hogy meggyőződjön róla, hogy Milo nem hall minket. - Nos, most már minden sokkal bonyolultabb. - Mit jelent ez? - bámultam rá értetlenül. - Milo féltékeny. - Kire? - Hát... - megvakarta a fejét, és felsóhajtott. Mindenkire, akinek valami köze van hozzám. - Mi van? - Nos, az a helyzet, hogy a vámpírok kötődnek a személyhez, aki átváltoztatta őket. - mondta Jack. Mondtam már, milyen közel áll hozzám, Peter és Ezra, mert ugyanazon a véren osztozunk. Nos, mivel Milo

86

ivott a véremből, köztünk is van ilyen kötelék. És mivel Milo az átalakulása előtt is gyengéden érzett irántam, ez még tovább erősíti ezt a köteléket. - Ez nem hiszem el. - fontam keresztbe a karom a mellkasomon, de aztán leejtettem. - Te jó ég. Először a testvéred, aztán az én testvérem. Ez egyre csak jobb és jobb lesz. Jack megrázta a fejét. - Nem, ez nem olyan, mint Peterrel. Milo számomra olyan, mint egy testvér, ez minden. Most még új ez az egész. A vér még túl frissen él benne, még nem tudja megfelelően kontrollálni az érzelmeit. Ez csökkenni fog. Idővel. - Mennyi idő alatt? - kérdeztem. - Ez olyan... neked, ez az egész még új terület. kezdte, de én csak nevettem, és tompán megráztam a fejem. - Nem tudod. Nem tudod, hogy tényleg elmúlik-e. Ez mind csak találgatás! - Csitt. - Jack idegesen nézett Milo szobája felé, de nem történt semmi, ezért visszafordult hozzám. Ez a kötődés nem valódi. Oké? Mikor vámpír lettem, úgy imádtam Peter-t, mint egy hőst. - Ez tizenhat évvel ezelőtt volt. - mondtam hitetlenkedve. - Ugye nem kell várnunk tizenhat évet? - Korábban abba fog maradni. Nem tudom megmondani pontosan, de biztos vagyok benne, hogy Peter-vel sem tartott olyan sokáig.

87

- Ó, mi a fene. - forgattam a szemem. - Milo meg fog nyugodni, Peter is meg fog nyugodni és „majd boldogan élnek, ha meg nem halnak!” De hogy őszinte legyek, valójában mindig csak valami újabb fenyegetés jön. - Tudod, mi a probléma? Az, hogy te mindent a halandók szemén keresztül látsz. - magyarázta Jack. Számodra az idő véges. Igaz, mindez időt vesz igénybe, de miénk a világ összes ideje. - Nem, neked van időd. Amikor még utoljára néztem… - elhallgattam, és az ujjaimat a nyakamra szorítottam. - Jéé! Van pulzusom. Ez itt halandó vér az ereimben, Jack. A fenébe is, én nem vagyok vámpír. - Igen, most még. De ez meg fog változni. - Talán. - mondtam. - De ebben a pillanatban itt állsz néhány lépésnyire tőlem, és suttogsz, különben a bátyám meg fog ölni. Vagy téged támad meg. És végül meg kell állítanod, hogy távol tartsd tőlem. Jack sóhajtott és szomorúan nézett rám. Amikor Milo kijött a szobájából, vetett rá egy pillantást és hátrált tőlem egy lépést. Igen, tényleg minden csodálatos. Jack fél a kis testvéremtől. A végzet futni hagyta. - Ez minden. - Milo két utazótáskát és egy szemetes zsákot tartott a kezében. - Mennünk kell. - szólt Jack és a bejárati ajtóhoz ment. - Ennyi izgalom elég volt egy napra.

88

- Alice, én borzasztóan sajnálom. - mentegetőzött Milo őszintén, vonásai is szelíddé váltak. Gyűlöltem őt ezért, mert amikor igazán haragudni akartam rá, nem tudtam. - Tudom, hogy milyen rossz ez számodra. Ezt soha nem akartam. Megráztam a fejem. - Ne beszélj ostobaságokat. Te nem tehetsz semmiről. Csak a körülmények áldozata vagy. - Hamarosan újra találkozunk, oké? - ígérte Milo. - Persze. - hazudtam. Egy pillanatra várakozóan nézett rám. - Szeretném megölelni a testvérem, de nem tehetem. Hamar nyerd vissza az ellenőrzést magad felett. Rendben? - Igen. - mosolygott Milo gyengén. Jack tartotta az ajtót, és vetett rám egy utolsó megnyugtató pillantást, míg Milo kisétált mellette a folyosóra. - Hamarosan kapcsolatba lépek veled. Érezd jól magad. Csak mikor becsukódott mögöttük az ajtó, jöttem rá, egyedül maradtam. Mivel Milo-nak nem voltak barátai, két kezemen meg tudtam volna számolni, hány alkalommal maradtam egyedül a lakásban. Pár perccel korábban még dühös voltam rá, de a harag gyorsan elpárolgott, és most először láttam át igazán a következményeket. A jövőben nem lesz többé gondom az alvásidő házi feladat miatt, senki sem fog leszidni, ha újra agyatlan televíziós show-t nézek, senki nem ad nekem vacsorát.

89

Tizenhat év után első alkalommal maradtam egyedül. A kistestvérem végleg elment.

90

9. fejezet iután Jacknél megszoktam a fagypont körüli hőmérsékletet, majd meghaltam a lakásunkban a hőségtől. Kétségbeesetten topban és alsóneműben, anélkül, hogy levettem volna, a hideg víz alá álltam. Úgy, mint korábban a tóba a kertben. Ahogy telt az idő, úgy merültem el egyre jobban Peter életrajzában. Még mindig nem voltam meggyőződve arról, hogy ezt valóban ő maga írta, bár Jack kétely nélkül ezt állította. Már akkor is megsértődött, amikor A vámpírok rövid történetét olvastam. Talán azt tudtam legnehezebben elhinni, hogy Peternek olyan vágya legyen, hogy leírja a tapasztalatait. Még soha nem láttam rajta, hogy szüksége lenne megnyílnia mások felé. Azonban Ezra szerint teljesen másféle ember volt, mielőtt meghalt élete szerelme. Elisa gondolatára, aki Peter barátnője volt, és akit régen meggyilkoltak, furcsán becsapottnak éreztem magam. Egy belső hang ragaszkodott hozzá, hogy engem szántak neki. Neki, egy vámpírnőnek, aki már meghalt mielőtt én megszülettem volna, köszönettel tartoztam, amiért Peter visszautasított engem. Soha nem leszek

M

91

együtt vele, és minden valószínűség szerint a végén csak egy magányos hulla leszek síromban. A könyvben Elise nem kerül említésre. Jack azt mondta, Peter még nagyon fiatal volt, amikor megírta a könyvet. Talán nem is tudott még Elise-ről. Peter leírta, miként lett vámpír, vagy legalábbis, amit még tudott róla. Úgy tűnt, nehezen találta a megfelelő szavakat az átváltozásra.

Köd ereszkedett a tudatomra. Ugyanolyan érzés volt, mint az elalvás és az ébredés. A testem átalakult és meghalt. Néha szó szerint úgy éreztem, mintha elmozdulnának a szerveim. Olyan volt, mintha valaki felhasította volna a hasam és angolnákat helyezett volna belé. Nem tudtam különbséget tenni a valóság és az álmok között és mindig énekeltem, hogy halljam a saját hangom. A hang megerősített benne, hogy még mindig itt vagyok, hogy egy részem még mindig ezen a világon van. Elképzeltem, ahogy Peter-t az ágyában fekve fájdalmak gyötrik, miközben a teste megváltozik, ahogy egész idő alatt énekel, miközben gyönyörű arca eltorzul a fájdalomtól. Határozottan csodálatos hangja van, még ha az ötlet maga még furcsa is. Sokszor próbáltam megérteni, hogy Peter miért változtatta át Jack-et. Szinte minden tekintetben egymás ellentétei voltak. Peter mindig mindent önállóan intézett, nem volt szüksége közösségre úgy,

92

mint Jack-nek. Számomra logikátlannak tűnt, hogy átváltoztatsz egy embert, miközben tudod, milyen szoros kötelék alakul ki vele. Peter könyvében szinte semmit nem mesélt a halandó életéről. Csak annyit írt, hogy egy nap lelökték a lováról. A ló megszökött, ő pedig ott feküdt az út szélén haldokolva. Egy idegen jött az úton, mikor látta, milyen állapotban van Peter, úgy döntött, hogy megmentse életét, átváltoztatja őt. Később Peter leírja, milyen erős hűséget és szeretetet érzett a vámpír iránt.

Teljesen más volt, mint amit valaha is tapasztaltam. Az előző életében volt egy apám, egy bátyám és barátaim. De ezek a kapcsolatok nem voltak olyan erősek. Éreztem mindent, amit ő érzett, mintha a saját érzéseim lettek volna. Ha túl messze van, rettenetes szorongás lesz rajtam úrrá. Úgy éreztem, nem tudtam élni nélküle. Ebben a kapcsolatban azonban nem volt semmi érzéki. Olyan volt, mintha egy része lennék. Az elválás olyan fájdalmas lett volna, mintha az egyik végtagomat távolítanák el. Szerencsére tisztelettel és méltósággal bánt velem. Sok más fiatal vámpírnak nincs része ilyen szerencsés sorsban. Igaz ugyan, hogy ez történt Milo és Jack között is, de mégsem nyugtatott meg. Természetesen egy nap majd elmúlik, mint Peter-nél és Ezra-nál, de a könyv

93

nem tesz róla említést, hogy ez Peter-nél mennyi ideig tartott. Később arról írt, amikor először találkozott vámpírként egy fiatal férfival. Ez egy nyugtalanító jelenet volt, amit nem akartam megtapasztalni. Feküdtem az ágyban, olvastam a könyvet és Elliott Smith-et hallgattam. Harmadik naplementém telt el úgy, hogy nem hallottam semmit Milo-tól vagy Jacktől. Még csak Peter könyvének felénél tartottam, mert lassan olvastam. Nem akartam semmit figyelmen kívül. Az éjszakát a szobámban töltöttem. Amikor túl sötét lett olvasni, a telefonomat néztem és magamban könyörögtem, hogy szólaljon meg végre. Persze tudtam, Milo-nak időre volt szüksége megszokni a vámpír létet. A féltékenysége Jack iránt még veszélyesebb lénnyé tette. Mégis, mind megígérték nekem, hamar hívnak, és az óta már három nap eltelt. Egy egész napot anya vigasztalásával töltöttem, miután megtudta, hogy Milo búcsú nélkül ment el. Miután sírt és még többet ivott, elkezdett rá átkozódni és tárgyakat dobálni. Mintha ez nem lenne elég, akkor két hét múlva mehetek vissza az iskolában. Miután hamarosan vége a nyári szünidőnek, este korábban kell lefeküdnöm. Reggelente ismét iskolába kell majd mennem, így még kevesebb idő tölthetek Jackkel és Milo-val.

94

A hangulat egyre komorabb lett. Itt fogok elsorvadni életem végéig egyedül a lakásomban, és nincs bennük annyi tisztesség, hogy felhívjanak, vagy valaki meghívjon egy utolsó nagy party-ra a sivatagba. A büszkeséget teljesen félretéve vártam egy telefonhívásra vagy egy SMS-re. Mindazonáltal semmi kedvem sem volt tovább várakozni. A kép, hogy még több estét töltsek a fülledt, kicsi szobámban, elviselhetetlen volt számomra. Hello. Mit csinálsz éppen? – írtam Jack-nek.

Semmi különöset. És te?

Körülbelül három perc telt el mire válaszolt. Ez nála szokatlanul hosszú idő, különösen azért, mert már este tíz óra volt. Ilyen későn még nem szokott aludni. Semmit. Három napja csak ücsörgök. Azt akartam, hogy rossz lelkiismerete legyen. Akkor miért nem találkoztál Jane-vel? Jack tényleg azt javasolta, hogy töltsek több időt Jane-el. A helyzetnek még drámaiabbnak kellett lennie, mint ahogy gyanítottam. Peter mellett Jane volt a következő személy az egész világon, akit Jack nem akarta a közelemben tudni. Pont ő tanácsolja azt, hogy találkozzak vele? Huh. Nem. De ez egy igazán szuper ötlet, írtam vissza. Jane valószínűleg vagy részeg, vagy egy sráccal smárol éppen. Ha nem lett volna ilyen késő, akkor valószínűleg még lehetett volna vele valami értelmeset csinálni, pl. vásárolni. De két héttel az iskolakezdése

95

előtt Jane garantáltan minden éjszakát a szex és az alkohol örvényében tölti. Nekem mostanában sok a dolgom. Sajnálom, írta Jack.

Nem, megértem. Minden oké. Már találtam elfoglaltságot. Nem akartam megírni neki, de tudtam, az egész éjszakát az ágyban sírva fogom tölteni. Ne, várj. Kimenőd van?, írt vissza Jack. Számomra ez egy kicsit túl későn jött. Felejtsd el. Rendben leszek, válaszoltam.

Tudsz várni egy negyed órát?

Nem válaszoltam neki. Nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán fel akarok-e öltözni, az ajtóhoz menni, és találkozni vele. Bár nagyon vágytam rá, azt biztosan nem akartam, hogy a puszta szánalomból eljöjjön. Abnormális, mennyire hiányzott nekem. De úgy éreztem a lakás már nem több mint puszta unalom és magány színhelye. Vonakodva felálltam, belebújtam egy farmerba és egy fehér topba. A hajamat lófarokba kötöttem. Gyorsan kisminkeltem magam szemceruzával és szempillaspirállal, aztán kiléptem a lakásból, egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy helyesen döntöttem. Amikor egy fekete Jetta fékezett a ház előtt, már tudtam a választ. Ez egyértelműen rossz döntés volt. Mae jött értem. Azon töprengtem, hogy vissza kéne fordulnom és haza menni. Mi lenne, ha vele tölteném az estét?

96

Hülyének és nyomorultnak éreztem magam és elkerülhetetlenül megtorpantam. Ha valaki már az anyját küldi, akkor valószínűleg ez a vég kezdete. Mae letekerte az ablakot. - Hello, kedvesem, Áthajolt az anyósülésen és szégyenlősen rám mosolygott. - Sajnálom, Alice. Tudom, hogy valaki mást vártál. Jack azt mondta, hogy sürgős változásra van szükséged. - Ó, remekül vagyok. - bele haraptam az alsó ajkamba. - Jack... uh... téved. Biztos vagyok benne, hogy jobb dolgod is van, mint engem szórakoztatni és vigyázni rám. Visszamegyek a házba. - Ostobaság! Tudod, mennyire szeretek veled lenni. Gyerünk. Szállj be a kocsiba. - Nem kell ezt csinálnod. - Tudom. - az üres anyósülés felé biccentett. Felsóhajtottam, és beszálltam. - Vicces lesz. Majd meglátod. - Természetesen. – mormoltam, és az ülésbe süppedtem, ahogy a gázra lépett. - Az utolsó alkalommal, amikor nem maga Jack szedett fel, hanem Peter…. Mindannyian tudjuk, mi történt. Mae megrázta a fejét. - Ezúttal más a helyzet. Jack nagyon akart jönni, de az ebben a pillanatban nem olyan könnyű. - Mit csinál? Megakadályozza, hogy Milo denevérré váljon? - gúnyolódtam. Mae sötét pillantást vetett rám.

97

- Tudod vámpírként sokat kell tanulnia Milo-nak. válaszolt komolyan. - Jack segít Ezrá-nak az üzletben. Tegnap Tokióba akart repülni, de... - Megrázta a fejét, és összeszorította a száját. - De mi? – egyenesedtem fel. - A ti véretek valahogy más. – sóhajtott fel Mae. Inkább magának magyarázta, mint nekem. - Én nem értem. Annyira függtök a kapcsolattól. Ki volt egyáltalán az apátok? - Az apánk. - húztam el az orrom. - Mi köze van neki ehhez az egészhez. - Szeretném megérteni, honnan jöttetek, mert te és Milo, egyedülállóak vagytok. Lassan kezdek kételkedni benne. Vajon mindent helyesen értelmeztünk-e. Talán nem Peternek szántak. Talán éppen csak az a sorsod, hogy vámpír legyél. - Mae beharapta az ajkát. A szeme szomorú volt és távoli. Mi csak egy eszköz vagyunk a cél elérésére. - Mit beszélsz egyáltalán? - kérdeztem. - Milyen célra? - Mindketten annyira könnyen léptek kapcsolatba. Ilyet még soha sem tapasztaltunk. - válaszolta Mae kimerülten. - Milo teljes figyelmet kap Jack-től, igaz? leginkább ahhoz tudtam hasonlítani, mint halandóként cölibátusban élni. - Jack nemrég utalt rá. - Csak időre van szüksége.

98

- Miért mindig csak ezt az egyetlen választ hallom. - panaszkodtam. - Mindig ezt mondja nekem, hogy időre van szüksége és bonyolult. - Mi mást mondhatnánk? - válaszolta Mae ingerülten. - Ez jobb, mint a soha, és a mindegy mennyi idő kell-nél, nem? Mit szeretnél hallani? - Ha ez az igazság, akkor azt. - Természetesen nem ez az igazság. - Mae a szemét forgatta. - Alice, az egyetlen állandó dolog az életben, a változás. Ez ijesztő, de nem jelenti azt, hogy minden mindig csak rossz irányba halad. - Nem is halad mindig jó irányba. – vágtam vissza. - Csak most az egyszer bízz bennem. - Mae bátorítóan mosolygott. - Nem tudom mikor, de minden rendben lesz. - Köszönöm az általános választ. - Most az egyszer felejtsünk el mindent. javasolta Mae. - Rendezzünk egy cuki csajos estét. Csak mi ketten. - Kedd van és este tíz múlt. Mit gondolsz, mit tudnánk most még csinálni? - kérdeztem. - Kitalálunk valamit. - válaszolta Mae izgatottan. Találtunk egy Wal-Mart-ot, ami éjjel-nappal nyitva tart, és vacsoráztunk, ahol persze Mae inkább engem figyelt. Vacsi után visszamentünk a lakásba, bár Mae eredetileg innen akar elvinni.

99

Mae még soha nem volt nálunk és úgy megcsodálta a használt bútorokat, mintha valami különleges darabok lennének. Kifestette a körmömet és megfésülte a hajam, miközben A bárányok hallgatnak-ot néztük. Ez az egyik kedvenc filmem, mert annyira jól volt, hogy az már rettenetes, még ha valaki kegyetlennek is tart miatta. Bár őszintén megpróbáltam förtelmesnek találni az éjszakát, Mae-nek mégis sikerült egy kicsit felvidítania. De ez a hatás azonnal megszűnt, amikor elhagyta a lakást, és megint egyedül maradtam.

100

10. fejezet em tudtam hozzá elég gyorsan leérni az autóhoz. Amikor Jack másnap megkérdezte SMS-be, hogy találkozunk-e, utáltam magam, amiért annyira izgatott lettem. Egy teljes órát fordítottam készülődésre – egyszerűen nevetséges. Amikor kiléptem a házból, a Jetta már az ajtó előtt állt, és Jack szélesen vigyorgott rám. Alighogy kinyitottam az utas oldali ajtót, már is meghallottam Pat Benetar-t. Jack lehalkította a zenét, amint beültem. Ez volt az első alkalom egy örökkévalóságnak tűnő idő óta. Ismét egyedül voltunk. Senki sem bosszantott, vagy szidott minket – csak mi ketten. - Hello! – üdvözölt Jack mosolyogva. - Nem akarok haza menni hozzátok. - Miért ne? - vonta föl kérdően a szemöldökét. - Azért. - húztam fel a térdem a mellemhez, és csendben néztem rá. Nem kérdezett többet, csak bólintott. - Nos. - mondta vigyorogva. - Hová menjünk? - Nem érdekel. Csak vezess. - Ahogy kívánod. - szeme csillogott, és csikorgó gumikkal elhajtott. Az utca mindkét oldalán homályosan világítottak a házak fényei és az utcai lámpái. Jack-nek figyelemre

N

101

méltó a vezetői képessége, olyan helyeket talált a forgalomban, amik ténylegesen ott sem voltak. - Szóval… hogy megy Milo-val? - kérdeztem óvatosan. Nem voltam egészen biztos benne, hogy tényleg akarom-e tudni, de a kíváncsiságom győzött. - Jól. – intézte el Jack egy vállrándítással. Nagyon kedvelem a testvéred. Ő egy aranyos srác. - Értem. - motyogtam. - Sokkal jobban. Hamarosan megint a közelébe lehetsz. Úgy értem tényleg állandóan. Ijesztően hiányzol neki. - Jack kutatva nézett rám. Nem voltam benne biztos, hogy hihetek-e neki. - Sokat mesél rólad. Csak akkor nem annyira izgatott, ha rólad beszélgetünk. - Tényleg? - szkeptikus voltam. - Milyen típusú beszélgetéseket folytattok rólam? Mégis miről? - Nem tudom. – nevetett fel. - Semmi rosszat, amire gondolsz. A szívem nagyot dobbant örömömben, és mélyebbre süllyedtem az ülésben. - Csak érdekelne, hogy miket beszéltek rólam, ha én nem vagyok ott. - Te miket mondasz rólam, ha nem vagyok ott? – kérdezett vissza Jack. - Milo nem mesélt neked róla? - természetesen Milo mostanra már mindent titkot kifecsegett, amit valaha is rábíztam.

102

- Igen, tudom. Nyilvánvalóan állandóan azt ismételgetted, hogy nem érdeklődsz irántam. megpróbálta mosollyal álcázni, de láttam rajta, hogy ez megsebezte. - Úgyhogy igen. Ismerek minden pikáns részletet. - De nem ez minden, amit mondtam. - Akkor mit mondtál még? - kérdezte Jack. A szeme sarkából engem figyelt. - Te vagy a legmerészebb és legjóképűbb idegen, akivel valaha is találkoztam. - válaszoltam éles déli akcentussal és lesütöttem a szempilláimat. Nevetett. Nem, nem is tudom. - folytattam. - Inkább nem beszéltem rólad. - Miért nem? - Azért. - megvontam a vállam. - Nem tudom. Nehéz volt rólad beszélni. - Miért volt ez nehéz? Fészkelődtem. - Na, igen… mit mondhatok rólad? - Azt mondhatsz, amit akarsz. - Ez az egész egy kicsit túl bonyolult. - zártam le a témát. Egyszerűen nem tudtam, mit érzek Jack iránt, erre nem is szabadott gondolnom. Ha megpróbáltam volna szavakba önteni a szeretetemet, olyan elvárásaim lettek volna, ami mindent tönkretett volna. Szerettem vele lenni, és hiányzott, amikor nem volt velem. Többet nem voltam hajlandó elismerni.

103

- Így már jobb. - kezével beletúrt homok szőke hajába. Rám nézett, éreztem mondani akar valamit, amikor megcsörrent a mobilja. Átkozódva húzta ki a zsebéből. - Halló? – vakkantott bele. - Igen. Igen... Én éppen csak... aha. Aha... oké. Igen... értem. Á, igen. Nem, minden rendben van... jó. Oké. Oké... Szia. - Sóhajtott, és letette a telefont. - Mi volt ez? - kérdeztem. - Elmegyünk hozzánk. - Mi van? Miért? Ki volt az? - A gondolatra, hogy oda menjek a házba, kirázott a hideg. Hirtelen minden rettenetesen drámainak tűnt. - Milo. - szorította össze a száját. - Látni akar. - Tényleg? Vagy csak arról van szó, hogy kettesben vagyok veled? - Talán mindkettő. - Őszintén szólva, ez egy kicsit fáj nekem. Peter soha nem volt ennyire féltékeny, amikor kettesben voltunk. - Nos, igen, Peter is egy komplett idióta. morogta Jack. - Hallott róla mostanában? kérdeztem könnyedén. - Miért kérdezed? – kérdezte Jack ingerülten. - Csak azt kérdeztem, hallottál-e róla valamit. – zártam le egy vállrándítással. - Ez minden. Lehetek egy kicsit kíváncsi, nem?

104

- Jobb lenne, ha nem. - vallotta be. Amikor egy ideig nem szóltam semmit, hozzátette: Magaddal vitted a könyvet. - Ezra megengedte nekem. - Mindent a megelégedettségedért? - kérdezte jeges hangon. - Ez csak egy könyv, Jack! Ha gondolod, elégetem, és belevágom a legközelebbi vámpír nyakába. - Nos, kinek lenne jó, ha a nyakába vágnád? kérdezte vigyorogva Jack. A féltékenységét mintha elsöpörték volna. - Most már jobb. - válaszoltam nevetve. Mire megálltunk a ház előtt, már jelentősen javult a hangulatunk. Alig nyitotta ki Jack az ajtót, kiviharzott felénk Matilda, majd Milo. Látványa idegen volt számomra, és azon tűnődtem, meddig tart még, amíg megszokom Úgy ment, mintha bármelyik pillanatban elbukhatna a saját lábában, de aztán elegánsan lépkedett tovább. Engem valahogy Bambi járni tanulására emlékeztetett - esetlen, mégis kecses. - Hé. - üdvözölt Milo kifulladva és nekem kicsit túlságosan is ragyogó mosollyal. Eddig a haja mindig a homlokába hullott, most másképp viselte, egy divatosabb frizurára váltott. - Hogy vagy? - Milo az ingujját hízogatta, és furcsa mozdulatot tett a fejével, mint Mike Meyers a Wayne Világában. Talán ezt menőnek tartotta?

105

- Jól. - mondtam bizonytalanul. - Tényleg jól… nézel ki. Tetszik a hajad. - Köszönöm. - tette a kezét szégyenlősen a fejére és elpirult. - Mae vágta le a hajam. - Mae jó fodrász. - Igen. - értett velem egyet Milo szórakozottan. Ránézett Jackre és megvakarta a fejét. Végre rájöttem. Le akarta nyűgözni Jack-et. Nem tudta elrejteni a gyengeségét Jack iránt, de még mindig kényelmetlenül érezte magát az új bőrében. Még csak most ismerte el, hogy meleg, most lett vámpír, nagyon fiatal még ahhoz, hogy irányíthassa az érzéseit. Milyen hülye voltam, amiért dühös voltam rá! Persze elrontotta a kapcsolatomat Jack-vel, de ő csak egy ijedt, zavarodott fiú. Foglalkoznia kellett valakivel, ami egy kicsit segített neki, és örülnöm kellett volna, hogy ez a valaki az oldalán olyan, mint Jack. - Jó utatok volt? - kérdezte Milo Jack-et. Az szemében ott ült a remény, hogy az út nem volt túl szép. - Nem volt baj. - bólintott Jack. Biztos megharapta az arca belsejét, mert Milo olyan furcsán nézett rá. Ennek biztosan az én jelenlétem az oka, mert rendszerint könnyű volt figyelmen kívül hagyni Milo csodáló tekintetét. De mivel én is ott voltam, ez az egész olyan ... hát, elég kínos.

106

- Amíg nem voltál itt, átjutottam egy teljesen szinten, és feljebb léptem a következőre. – mesélte Milo, és beletelt egy kis időbe, míg rájöttem, hogy egy Xbox játékról beszélt. - Ó, tényleg? - kérdezte Jack lenyűgözve. Milonak túl sok volt ez a figyelem. - Igen. - szinte ragyogott. - Gyere, megmutatom neked! Megfogta Jack kezét, és húzta befelé a nappaliba. Milo ismét úgy nézett ki, mint egy túlméretezett gyerek. - Időnként megnézem hogy játszik. - vetett rám Jack egy szánakozó pillantást, miközben távozott Milo-val. Amikor elmentek, vettem egy mély lélegzetet. Ez mind nagyon furcsa, de Milo még mindig Milo, Jack még mindig Jack, és mindez nagyon hamar meg fog oldódni. Hamarosan. Bár egyébként nem nagyon hittem benne. - Te itt bujkálsz? - Mae lépett a folyosóra, hogy üdvözöljön engem. - Amikor láttam, hogy a fiúk a nappaliban a hülye játékkal játszanak, nem tudtam elhinni, tényleg itt vagy. - Nem, nem. - tiltakoztam, de ő átkarolta, és bevezetett a házba. - Ez annyira furcsa, hogy már nem vagy itt. - Legalább már nem kell annyi főznöd. – válaszoltam mire felnevetett.

107

- Tudom, hogy szörnyű szakács vagyok, de mindig is szerettem sütni-főzni! Azt hittem a nappaliba megyünk, és bántott, a fiúk nem hagyták abba a játékot. De a nappaliból nyíló csarnokon keresztül bevezetett a ház hátuljába, Ezra irodájában. A szoba úgy nézett ki, ahogy azt egy dolgozó, gazdag vámpírtól elvárható. A falakat a padlótól a mennyezetig polcok borították, csordultig tele könyvekkel és régiségekkel. A hatalmas mahagóni asztalon a legújabb számítógépes rendszer foglalt helyet, a szoba közepén. Az öreg bőr kanapé felett Rembrandt A szélmalom című képének reprodukciója lógott. Az íróasztal mögött egy hatalmas fa ablak volt, ami rálátást nyújtott a fekete tóra a ház mögött. Ezra az íróasztalánál ült, és a számítógép monitort bámulta. Amikor Mae behúzott a szobába, mert soha nem mentem volna be önként Ezra felnézett a monitorról és ránk mosolygott. - Hello, drágám. - csiripelte. – Mondd csak, mi varázsolt el ennyire? - Semmi, igazán fontos. - Hátradőlt a székében, vetett egy utolsó pillantást a monitorra, majd a teljes figyelmével felénk fordult. - Csak egy készlet kimutatás, le akartam ellenőrizni. Nem hiszem, hogy sokat hozna, de... - megrázta a fejét. - Ezra-nak, nem számít mit kutat, a lényeg, hogy legyen valami, amit kutathat. - magyarázta Mae

108

szórakozott mosollyal. - De biztos vagyok benne, hogy sok megbeszélni valótok van egymással. - tette hozzá, és kiment a szobából. Mielőtt bezárta maga mögött az ajtót, újra szomorúan rám mosolygott. - Mae-t nem lehet könnyen megváltoztatni. sóhajtott fel Ezra, és a zárt ajtót bámulta. - Gyerünk, Alice, ülj le. - Ide? - ültem le óvatosan a kanapéra. - Mondanod kell valamit? - Nem, nem igazán, de beszélnünk kell. - Ezra addig mozgatta a székét, míg eltűnt a monitor mögött. Számomra nem tűnt furcsának, mivel nyilván szeretett engem, és észrevettem, hogy ha baj volt, nem tudott a szemembe nézni. - Az öcséd átalakulás teljesen váratlan volt. - Mindannyiunk számára. - ismertem el. - Azt hiszem, nem volt rossz döntés. - a szobában lévő keleti szőnyeget nézte, és elgondolkodott, mielőtt újra megszólalt. - Ha mindent összevetünk, akkor nagyon jó. Ez egy csodálatos lehetőség mindkettőtöknek. Tudom, hogy mennyire ragaszkodsz hozzá. - Ez igaz. - nyeltem egyet. - Észrevehetted, egy újonnan átváltoztatott vámpír sok időt és energiát igényel. – magyarázta tovább Ezra. - Mindannyiunkra szüksége van, hogy vigyázzunk rá, és segítsünk neki akklimatizálódni. Mi eredetileg a te átváltoztatásodat terveztük Persze

109

jól, hogy úgy gondolod Milo kibírta. - Ömlöttek belőle a szavak. A szívem fájdalmasan vert. - De az ő átalakítása plusz feladatot csinált nekünk. - Mit jelent? - kérdeztem. - Milo-nak jelen pillanatban egy csomó figyelemre van szüksége, és ez veled sem lesz másképp az átváltozás után. - indokolta Ezra. - Nehéz lenne, és nem lenne fair, ha két nagyon fiatal vámpír lenne ugyanabban a házban. Jack még nem elég tapasztalt ahhoz, hogy felelősséget vállaljon mindkettőtökért. - Ó. - nem értettem az érveit. Csak bámultam kifelé. - Ez nem lesz mindig így. - tette hozzá gyorsan Ezra. - Minden megy tovább, csak kicsit lassabban. Vissza az eredeti ütemtervhez. - Várj egy percet. Az eredeti menetrend? Úgy érted... úgy érted egy vagy két év? - Így járhatsz középiskolába. - Nem érdekel a középiskola. - csattantam fel. - Tudom. - sóhajtott Ezra. - De az oktatás nagyon fontos. - Miért lesz minden csak bonyolultabb? - Könnyek szöktek a szemembe. Most az egyszer nem küzdöttem ellene. Ezra biztosan tudta, hogy mennyire ideges vagyok, és ezért akart velem négyszemközt beszélni. - Nem is tudom. – jött oda hozzám, majd leült mellém a kanapéra, és a hátamra tette a kezét. -

110

Sajnálom, Alice. Tényleg. Amíg ez megtörténik, addig annyit lehetsz itt, amennyit csak akarsz. - Igen, természetesen. Abban a pillanatban, amikor Milo rendbe jön. Vagy ha Peter valaha visszajön. - Milo hamarosan meg fog nyugodni, és akkor annyit lehetsz itt, amennyit csak akarsz. - nyugtatott meg Ezra. De észrevettem, hogy nem említi Peter-t. - Kérdezhetek valamit? - néztem egyenesen a szemébe. - Gondolod, hogy... hogy én valaha vámpír leszek? Úgy értem, tényleg az lenne nekem a legjobb? Vagy talán jobb lenne, ha én élném az életem, úgy, mintha soha nem találkoztam volna veletek? - Nem tudok neked erre válaszolni, Alice. - mély hangja szomorúnak tűnt. – Mindig úgy véltem, azt kell tennünk, ami számunkra a legjobb, függetlenül attól, más mit gondol rólunk. Ha úgy gondolod, hogy a vámpír élet nem neked való, akkor nem változtatunk át. - De fogalmam sincs, mi lenne nekem a legjobb. karommal átöleltem a térdem és beletemettem az arcom. Kínos volt Ezra előtt sírni. - Azt hiszem, tudod te. - simogatta a hátam. Keze erős és gyengéd volt. Miután egy darabig sírtam, összehúztam magam, és felemeltem a fejem. Megtöröltem nedves arcom, kisimítottam a hajam az arcomról, és vettem pár mély levegőt. Végül is, mondogattam magamnak, ez nem a világ vége – elhalasztani nem elhagyni.

111

- Ők tudják már? - kérdeztem és eszembe jutott milyen boldog volt Jack és Mae. - Jack tegnap este az átváltozásodról beszélt, de én kerültem a választ. - válaszolt Ezra. - Nem, miattad és Milo miatt még nem mondtam semmit. - Elmondod nekik most? - Akkor mondod el nekik, amikor akarod. Vagy én, vagy akár ketten együtt. Meg tehetjük most, vagy a jövő héten. Amit szeretnél. - félre simította a haját a homlokából, és kinézett az ablakon. - Tudom, hogy nem lesznek ragadtatva. - Ma este még ne. - döntöttem. Ez nem bírtam elviselni, látni Jack szomorú vagy akár mérges arcát. Elég nehéz volt ez nekem a nélkül is. - Ez érthető. - Így nem kerülhetek a többiek szeme elé, azonnal észrevennék, hogy valami nincs rendben. mondtam, és próbáltam kisimítani a hajam. - Tudod, mi vidítana fel? - kérdezte Ezra, és felállt. - Egy pillantás az egyik kedvenc könyvembe. levett néhány könyvet a polcról, majd mesélt nekem a falon lévő festményről. Azért zárta a szívébe, mert röviddel Rembrandt halála előtt Amszterdamban élt. Mikor már végre nem volt olyan duzzadt a szemem, visszamentünk a nappaliba a többiekhez.

112

Jack és Milo egész éjszaka az Xbox-val játszott, de ez nem zavart senkit. A levertségem nem kerülte el Mae figyelmét. Odabújt hozzám a kanapéra. Az idő sokkal gyorsabban múlt, mint szerettem volna. Mielőtt felfogtam volna, mi történik, a nap felkelt, és Jack haza vitt. Valószínűleg annyira fáradt volt, így nem vette észre, hogy valami nincs rendben velem. De én nem akartam róla beszélni, és gondolni sem akartam rá.

113

11. fejezet ár csak kilenc napom volt hátra a szünetből, de Jack egy hülye SMS-re sem tudott válaszolni. Nem akartam az estémet a füllesztő lakásba tölteni az orromat lógatva. Mindezt elkerülendő, megváltoztattam a stílusom, hogy szexis legyen, már, mint az én fogalmaim szerint. Elég jól néztem ki ahhoz, hogy ne maradjak otthon. Három SMS-el és egy órával később Jack még mindig nem reagált ezért felhívtam. - Alice. – szólt Jack. Nem hangzott túl boldognak. Ez nem túl jó kezdet. - Jack. - Mit tehetek érted? - kérdezte. A háttérben hallottam, hogy valaki beszél hozzá. - Várj egy percet. - szólt, mielőtt bármit is mondhattam volna. - Nem. hallottam unott hangját. - Nem tudsz várni? Telefonálok. Nem érdekel! Kérlek, várj! - Jack, mi a baj? - mintha Milo hívását hallottam volna a háttérben. - Valami baj van? - Nem, minden rendben. - a hangja dühödten hangzott - Alice, most tényleg nem jókor hívsz. Visszahívhatlak később? - Mikor később? - Nem tudom. - morogta, majd kiáltott. - Nem! Hagyd abba! Biztosan tudsz egy percet várni… -

M

114

felhorkant, majd hozzám szólt: Alice, sajnálom. El kell köszönnöm. Később hívlak. - Rendben, jó. - Alig, hogy kimondtam, hogy jó, már le is tette. Még csak el sem búcsúzott. Az ágyra vetettem magam, tönkretéve ezzel a frizurámat. A körmeim is frissen voltak lakkozva, sötétmályva színűre, felkaptam egy menő, mélykivágású topot a szekrényből. Hozzá illő magassarkú csizmát vettem, ami egyszerűen lenyűgözően nézett ki, de életveszélyes volt benne járni. A sminkem a szemem körül melodramatikus lett, miután könnyeim öt másodperc alatt tönkre tették. Arra vártam, hogy véget érjen a pörgő románc két vámpír között, és végre felhívjanak. Miután kicsinosítottam magam, nem tudtam volna itthon maradni. A telefonom, amit a kezembe tartottam, el kezdett rezegni. A vélhetőleg legjobb barátnőm, Jane írt egy SMS-t. Miután Jack vagy századik alkalommal rázott le, Jane-től a legkisebb hír is jónak tűnt.

Andrew Sullivannél hatalmas parti lesz. Épp oda tartok. Velem jössz?

Reflexből vissza akartam utasítani a meghívást, de aztán úgy gondoltam, ez egy jel. Alig néhány nappal ezelőtt kérdeztem meg Ezra-t, hogy nem-e lenne jobb visszatérnem a régi életemhez. Jack egyre többször mellőzött, de Jane a való világba akart vinni. Világosan láttam az utam magam előtt.

115

Persze. Már kész is vagyok. Milyen hamar tudsz itt lenni? Feleltem. Húsz perc múlva? írta vissza Jane. Szuper. Várlak.

Kikeltem az ágyból és berohantam a fürdőbe, még egyszer megnézni magam a tükörben. Vetettem egy utolsó pillantást, ami azt mondta, valami még hiányzik. Kell valami, amiről az ordít: Könnyen megkapható! Visszarohantam a szobámba, egy utolsó simításra: Felvettem egy rikító lila tangát, amit még egyszer Jane rábeszélésére vettem: „csak abban az esetben”, mintha Jack … mintha ez a dolog bármikor is megtörténhetne. Amikor Jane megérkezett az apja kocsijával, Moby hangja töltötte be az autót, a hangszórók szinte már kiszakadtak. Az egész kocsi Jane epres szájszagától bűzlött. - Hello, Kicsim! - köszöntött váratlanul. Jane fantasztikusan nézett ki. Mindig egy tragikus hősnő jutott róla eszembe: Mindene tökéletes, mégis örökké hajszolt valamit. Az út során túl sokat nevetett olyan dolgokon, amik nem is voltak viccesek, és ülve táncolt a zenére. Az autót csak az utca teljes szélességében tudta vezetni. - Jane! - ragadtam meg a kormánykereket, hogy elkerüljük az ütközést a szalagkorláttal. Ő ismét csak kuncogott, és mindkét kezét a kormánykerékre tette, de nehezen tudott összpontosítani, olyan hétköznapi dologra, mint az út. - Jane, mi a baj?

116

Jane odahajolt hozzám, mintha valamilyen bizalmas titkot akarna elárulni. – Be vagyok csípve - a mutatóés hüvelykujja között körülbelül egy-két centiméter távolságot mutatott. - Csak egy kicsit. - Természetesen. - sóhajtottam Sikított, elengedte a kormánykereket és elkezdett keresni valamit csillogó táskájában. - Jane! - Csak tartsd szorosan! Tudom, hogy itt van valahol! - ajakrúzs, óvszer és aprópénz került elő a táskája zsebeiből. Felnyögtem. - De nem ezt akartam! Vedd át kicsit a kormányt! - az eksztázis hatására egy nagy fogadalmat tettem, hogy többé nem akarok semmit megváltoztatni, miközben az anyósülésről átvettem a vezetést Janetől. - Ó, a fenébe. - ismét az út felé fordult, és elkerekedett a szeme. - Ó, ez a lehajtó visz Andy-hez! - Megragadta a kormányt, jobbra húzta és átvágott három sávon, az autópályán és a kijárat felé hajtott. Az autó lassult és megcsúszott. - Ez jobb, mintha otthon maradtam volna. motyogtam. Csodálkoztam, hogy egyáltalán még tudja, hol lakik Andy, és hogy hogy jut el oda. Csodával határos módon megérkeztünk Andrew Sullivanékhez. Kiszálltunk az autóból, Jane megbotlott a ház felé menet a magassarkú cipőjében.

117

Kívülről is lehetett hallani a zenét, az úttest pedig hemzsegett a tinédzserektől. Amint beértünk, Jane önállósodott. Nem voltam benne biztos, hogy ez szándékos vagy önkéntelen reflex a férfi hormonok hatására. Csak öt percet töltöttem sört permetező zuhany alatt és rájöttem, muszáj innom valamit. A konyhában, egy vonzó srác öntött minden lány a szobában egy italt, és sürgetett, hogy én is igyak egyet. Közben sötét megjegyzéseket tett, amit a dübörgő basszus miatt nem értettem, de bóknak vettem. A világoskék vodkamix égette a torkom, ahogy lenyeltem. Nagyon égette. - A szemed ugyanolyan színű, mint a koktél. mondta a srác, miután adott még egy pohárral, és én nevettem, mintha tényleg vicces lenne. A szemem szürke és nem kék. A környéken sem volt semmi, ami hasonlított volna rikító színéhez. - Kérsz még egyet? - Igen. - kiáltottam. A gyomrom átmelegedett és a kékszínű ital íze megragadt a számban. - A nevem Jordan. - mondta. Odahajolt hozzám, ahogy újra töltött nekem. Kellemes volt az illata. Valószínűleg úgy füstöl, mint egy világbajnok. A srácok, akik sok füvet szívnak, mindig túl sok arcszeszt használtak, elfedve a fű szagát. Mi a fenét is gondoltam? Legalább az illata közelről nagyon jó.

118

Oldalba bökött engem. - Proszit! - nevetett Jordan. Kuncogtam, mert ő is mosolygott és az alkohol melegétől teljesen eláztam. A haja a szemébe lógott, és úgy gondoltam nem is néz ki olyan rosszul. Bár igazából többé már nem tudtam megmondani. Peter nagyon jól nézett ki, úgyhogy mellette mindenki sápadtnak tűnt, és Jack is egész jól nézett ki. De most nem akartam Jackre és Peterre gondolni. Ezért felhajtottam még egy italt és csak Jordanre koncentráltam a szemére és a csodálatos arcszeszére. - Talán jobb lenne, ha lassítanál egy kicsit. javasolta Jordan a negyedik pohár után. Ennek ellenére töltött még egyet. Úgy éreztem, hogy egyre közelebb húzódik, hozzám ért a mellkasa és átölelt, el akartam tőle húzódni, de egy buta és kétségbeesett részem nagyon is akarta. Kiszolgálta a többi lányt is itallal, de egy idő után már kettesben ültünk egy sarokban. Engem választott és ez nagyon szexi volt. Hízelgett nekem. - Nem bírsz sokat inni. - szólt miután újra töltött nekem. Tudta, még csak alig fél órája vagyok itt, közben nem csinált mást, mint állandóan Lil Wayne-ről beszélt vagy nekem töltögetett. Azelőtt is mindig ittam alkoholt. Összességében kétszer voltam nagyon részeg, miután Jane-el

119

gyümölcslikőrt ittunk, de még ennyire soha nem voltam részeg. Ellentétben Jane-vel. Így nem ért nagy meglepetésként, hogy öt pohár vodka megártott nekem. Az egyik percben még Jordan-el beszélgettem. Kicsit melegem volt, és könnyűnek éreztem magam, de még teljes önkontrollal bírtam. Aztán a következő percben minden megváltozott. Amikor fel akartam emelni a karom, a lábam mozgott. Amikor meg akartam tenni egy lépést, neki mentem a konyhaszekrénynek. Visszaültem, de a következő pillanatban már nem tudtam, mit is akartam mondani. Egy pár dologra még emlékeztem: A konyhában ültem és Jordan-nal fecsegtem, aki ott hagyott, mert nyilvánvalóvá vált, nem vagyok teljesen magamnál. Kiabáltam vele, ő meg csak nevetett. Egy lány egy szurkolóval együtt velem akartak smúzolni. Valaki eldobott egy futball labdát, ami fejbe talált. Neki mentem a falnak. Olyan szinten voltam, azt sem tudtam, hogy kell felkelni. Jane azt mondta, jól néztem ki, de őt épp egy ronda göndör srác tapizta le. Megbotlottam és neki kellett támaszkodnom Jordannek, aki úgy tűnt, nem bánja. A következő dolog, amire pontosan emlékszem, egy lesötétített szoba. Egész idő alatt tudatomnál voltam, de úgy éreztem, mintha most ébredtem volna fel. Hirtelen az ágyban találtam magam és valaki körül ölelt, akinek nagyon jó illata volt, talán Jordan.

120

Szenvedélyesen csókolóztunk, ujjaival éppen a rikító lila tangámat akarta lehúzni. Hirtelen rájöttem mi történik. Vámpírokkal vagy vámpírok nélkül – soha nem így képzeltem el a szüzességem elvesztését, egy sráccal, aki kihasznál egy részeg lányt. Egy pillanatig még élveztem a csókolózást aztán hirtelen minden teljesen más lett. Mielőtt bármi is történhetett volna, valami elkezdett rezegni a táskámban. - Rezegsz. - szólt Jordan röviden, megszakítva a csókot, és én megragadtam az alkalmat. - A telefonom. - motyogtam. - Ne menj el. - megragadta a kezem, de leráztam magamról. A padló megingott alattam, de legalább mialatt felvettem a cipőm, észhez tértem kicsit. - Fel kell vennem. - Ez egy jó ürügy volt a menekülésre. Nem számított, ki vagy mi az, beleszóltam: Halló? - Alice? - Jack zavarodottnak tűnt. Hangjának hatására szívem hevesen kezdett dobogni. A megkönnyebbüléstől és a túlzott alkoholfogyasztástól eleredt a könnyem. - Jack. - sikoltottam fel. - Jack! Úgy örülök, hogy hívtál! Ó, Jack - Az elsötétített szobában kerestem az ajtót, de csak bútorokba botlottam. - A fenébe! Miért van itt ilyen sötét?

121

- Gyere inkább vissza az ágyba. - javasolta Jordan segítőkészen. - De én el akarok menni! Hol van az az átkozott ajtó? - zokogtam. Könnycseppek végig folytak az arcomon. - Mi történik ott? - kérdezte Jack. Hangja olyan volt, mintha teljesen normális lenne, hogy sötétben vagyok. Valójában csak túl részeg voltam, hogy megtaláljam az ajtót. - Alice? Minden rendben van veled? - Nem! - dobbantottam a lábammal. - Ki akarok innen menni! - Kinyitom az ajtót! - mondta Jordan. Hirtelen egy fénycsík ragyogott fel a szobában ott, ahol kinyílt az ajtó. - Köszönöm! - mosolyogtam rá futólag, ő csak bólintott. Világossá vált, hogy nem akarok már tőle semmit, így elveszítette irántam az érdeklődését. - Alice! - próbálta Jack felhívni magára a figyelmet. - Mi folyik ott? Jól vagy? - Nem tudom! - megpróbáltam kiszorítani a háttérből a hangos zenét és sikoltozást. A fülemre szorítottam az üres tenyerem, de ez sem segített sokat. - Hol vagy? - kérdezte Jack. - Nem tudom. - Érted megyek! - közölte Jack röviden.

122

- Honnét tudod, hol vagyok? Még én magam se tudom. - épp lesétáltam a lépcsőn. A korlátba kapaszkodtam és közben leejtettem a telefonom. Amikor újra felvettem, Jack kiabált benne, pánikba esve. - Halló, halló! - Jack? - Alice! Gyere ki a házból! Végig küzdöttem magam az ember tömegen. Jack mondott valamit, de nem hallottam mit, amíg nem léptem ki a ház ajtaján. - … nézz körül. - szólt éppen. - Mit csináljak? - kérdeztem. Azt hittem a fajtája ismer valamilyen trükköt, és Jack már rég itt vár rám. De sajnos nem így volt. - Kint vagy? - Igen, kint vagyok. Csak hol vannak a cipőim? - Látsz utcajelzést? Egy feltűnő épületet? Valamit, ami elárulja, hogy hol vagy? - kérdezte Jack. - Üm… - körbenéztem a területen. Hallottam az autópálya forgalmának zaját, és egy mellékúton láttam egy hirdetőtáblát. - Azt hiszem, a 494-es út közelében vagyok, van itt egy 93X reklámtábla. Ez segít valamit? - Igen, ezzel már tudok kezdeni valamit. - Jack hangja nyugodtabb volt. - Maradj ott, ahol vagy. Pár perc múlva ott vagyok. - Rendben. - bólintottam, bár ő ezt nem láthatta.

123

- Hív, ha baj van. De mindjárt ott leszek veled. nyugtatott meg. - Oké. - ismételtem meg. Megszakította a beszélgetést. El kellett volna mondanom neki, hogy nem vagyok veszélyben. Legalábbis nem közvetlen veszélyben – de részeg voltam és nem kószálhattam cipő nélkül egyedül a nagyvárosban. Néhány perccel később Jack fékezett a Lamborghini-vel, amit mindig akkor használt, ha sietett. Közvetlenül előttem állt meg és kiugrott az autóból. Az ajtót is nyitva hagyta. - Minden rendben? - Jack odajött hozzám és leguggolt elém, megsimogatta a sírástól nedves hajamat. A szemeim a sírástól megdagadtak, a menő topomon nagy sör foltok díszelegtek, és a lábaim piszkosak voltak, de összességében jól voltam. - Azt hiszem igen. - Részeg vagy. – vádolt meg Jack. - Azt hiszem igen. - Oké. Most haza viszlek. - felállt és a kezemnél fogva fölhúzott. Mielőtt beszállt a kocsiba, még egyszer alulról fölfele végigmért, hogy megbizonyosodjon róla, nem-e sérültem meg. A tekintete kemény volt, és a keze, amivel engem tartott, nagyon hideg. - Ki van gombolva a nadrágod.

124

- Mi van? - Lenéztem a farmeremre. Nem emlékeztem rá, hogy kigomboltam volna. Aztán eszembe jutott, hogy mit csináltunk odafenn Jordanel. - Ó. Igen. Az. Nem csináltam semmit. - Nem csináltál semmit? - Jack elengedte a kezem és szigorúan nézett rám. - Nem, én nem. Na igen, csak csókolóztam kicsit, semmi több. Teljesen ártalmatlan. - miközben felhúztam a cipzáramat, eszembe jutott valami. - Van egy lila tangám. - Egy lila tangád? - vonta föl a szemöldökét Jack, de jelen állapotomban nem tudtam megállapítani, mire gondol. - Igen. Szeretnéd látni? - ajánlottam föl. - Csak szállj be! - mondta Jack barátságtalanul, és megkerülve az autót a vezetőüléshez sétált. - Sajnálom. - motyogtam. Amikor beültem, könnycsepp folyt végig az arcomon. Letöröltem, mielőtt Jack észrevenné. - Mit csináltál, amikor hívtalak? - kérdezte merev hangon, miközben csikorgó gumikkal elhajtott és keményen fogta a kormányt. Mélyebbre süllyedtem az ülésben. - A srác mindig újratöltötte a poharam. Nem igazán emlékszem. Azt sem tudom, hogy kerültem a szobába. De amikor rájöttem, mi fog történni, épp véget akartam neki vetni, pont mikor hívtál. - egy hajtincsemmel játszottam és megráztam a fejem. -

125

Nem tudom, egyáltalán miért kellene neked bármit is mondanom. - folytattam. - Ma este túl elfoglalt voltál ahhoz, hogy beszélj velem. Az nem az én hibám, hogy neked nem tetszik, hogy nélküled is tudok szórakozni. - Ó, hát persze. Mert nincs jobb dolgod, mind vad partikon bulizni. - gúnyolódott Jack. - Otthon üldögéltem magányosan és vártam. sziszegte rá. - Aztán amikor Jane küldött nekem egy SMS-t… - Aha. Gondolhattam volna, hogy Jane áll az egész mögötte. – szakított félbe sötéten Jack. - Te javasoltad, hogy találjak ki valamit, amivel „elfoglalom” magamat. - amikor az ujjaimmal idézőjelet mutattam az „elfoglalni” szóhoz, a szemét forgatta. - Én nem erre gondoltam. Csak rossz volt a lelkiismeretem, amiért mindig egyedül maradtál. Szerettem volna ezt rendbe hozni. Ezért küldtem el hozzád Mae-t. - Ó, igen, köszi. Remek ötlet volt. - Miért? Azt hittem szereted Mae-t. - Jack kétkedően nézett rám. - Mi a baj? - Én téged akartalak látni. - kiáltottam, de azonnal meg is bántam. - Gondolod, én azt akartam, hogy ez megtörténjen? - Jack válaszolt. - Gondolod, azt akartam, hogy Jane elrángasson téged, lerészegedj, és kikezdj az első sráccal akit meglátsz? Igen, pontosan ezt akartam, Alice.

126

- Nem én tehetek róla, hogy így alakult. - fontam össze dacosan a karom a mellkasomon. - Na, ez aztán jó, mert ma leitattad magad. Így teljesen beszámíthatatlan vagy. - Ma még csak az SMS-eimre se válaszoltál. sírtam. - És amikor felhívtalak, akkor is alig vártad, hogy újra megszabadulhass tőlem! Mostanában alig beszéltünk! És te… - nem fejeztem be a gondolatot, inkább összeszorítottam a számat. - Nem beszélhettem veled! Ráadásul nem fogadhatom mindig a telefonhívásodat. Minden kikerült az irányításunk alól, csak ezért, nem akartalak téged megsebezni. - Öt másodpercet telefonáltunk! Mi került ki az irányítás alól ennyi idő alatt? - kérdeztem kétkedőn. - Milo! - Miért? - hiába vártam a magyarázatot. - Mi ez? Vajon ő... Nem is tudom. Mi történt, amikor elveszítette az irányítást? - Már megtanította vért szívni. - Mi van? - levegő kiszaladt a tüdőmből, és hányingerem lett. - Azt hittem ... Azt hittem, már ivott. - Igen, zacskós vért. - válaszolt halkan. - De... meg kell tanulni, hogyan csinálja ... élő embereken. - Miért? - kérdeztem. - Miért kell ezt tennie? - Mielőtt ez megtörténne, biztos akartam benne lenni, hogy első alkalommal nem öl meg senkit. -

127

nehezen mondta ki a szavakat, de inkább dühösnek hangzott, mint zavartnak. - Ma este majdnem megölt egy lányt. Amikor telefonon beszéltem veled, megőrült. Meg kellett mutatnom neki, hogy csinálja, hogy ne törje ki a csaj nyakát. - Meg kellett mutatnod neki? - kiszáradt a szám, meg kellett kapaszkodnom az ülésben, úgy remegett a kezem. - Ma este megharaptál egy lányt? - Vámpír vagyok, Alice. - mondta fáradtan Jack, anélkül, hogy rám nézett volna. Ha arra a fantasztikus érzésre gondoltam, ami elárasztott, mikor Peter megharapott, és az a tény, Jackben milyen eksztázist keltett, mikor csók közben megkóstolta a véremet. Vámpírok, mégis sokkal intimebb, mint a szex, amikor egy ember véréből ittak. A gondolat, hogy Jack ma este valaki mással került intim kapcsolatba, beteggé tett. - Állj meg! - kiabáltam. Jack vallomása és a vodka kombinációja nem tett jót nekem. Úgy éreztem, a másodikat mindjárt viszontlátom. - Alice? - Azonnal állj meg! Keményen fékezett és megállt az út szélén a fűben. Kinyitottam az ajtót, kilendítettem a lábaim, és előrehajoltam. Alig érintette meztelen lábam a füvet, már is jobban éreztem magam. A hűvös éjszakai levegő jót tett.

128

Nagyokat nyeltem, míg elmúlt a hányinger, és újra felemelkedtem. Csak a biztonság kedvéért, közben a lábam a füvön hagytam. - Minden rendben? - kérdezte Jack halkan. Kinyújtotta felém a kezét, de kitértem előle. - Már jobb. Csak szükségem van pár percre. Becsuktam a szemem, és megpróbáltam nem gondolni, arra ahogy Jack megharap egy másik lányt. Hihetetlen, milyen közel érzi közben az ember magát a másikhoz. Amikor Peter ivott a véremből, egy ütemre vert a szívünk. Ha el képzeltem, Jack miként osztotta meg ezeket az érzéseket valaki mással, annak ellenére, hogy velem még soha az éltben... - Tudom, miért vagy ideges, és nem hibáztatlak. hangja lágy volt és megnyugtató. - De Milo-nak meg kellett tanulnia. Még mindig annyira szeszélyes. Őszintén szólva, még várni kellett volna egy kicsit. Akkor valószínűleg már nem csapná be magát. De nem akartam várni. Azt akartam, a lehető leggyorsabban, ha lehet, független vámpírrá váljon. Azért csináltam, hogy gyorsabban jöhess hozzánk. - Nem leszek vámpír. – szóltam közbe, keményebben ejtve ki a szavakat, mint terveztem. - Tessék? - Nemrég beszéltem Ezra-val. - Kinyitottam a szemem, és ránéztem. Tekintete telve volt fájdalommal és döbbenettel. - Azt mondta, még egykét évet várnunk kell. Milo még nincs kész, és

129

szüksége van rád. Nem hiszem, hogy fel lehetne gyorsítani a dolgokat, nem számít, milyen keményen próbálod. - De ... - bámult a semmibe, mintha csak a szavaimat emésztené. - Talán ez az egész egy jel. - mondtam rekedt hangon, mert nem folytatta. - És nem csak a ma estére gondolok. Ott van Milo és Peter. Az egész olyan, mintha az egész világegyetemet figyelmeztetni próbálna, hogy ez nem fog működni. - Két év nem olyan hosszú. - vigasztalt Jack gyorsan. - Jack! Tudod, hogy ez nem minden. - húztam vissza a lábam a kocsiba, és a fejem a fejtámlának döntöttem. - Alice... - nehezen lélegzett. Amikor megszólalt, a hangja nem volt több mint a suttogás. - Amikor hívtalak, rossz érzésem támadt. Tudtam, hogy valami nincs rendben veled, és amikor elhagytam a kijáratot, pontosan tudtam, hol vagy. Éreztem, ijedtséged vagy és magányod. Nem tudok csak úgy elmenni. Nem dobhatsz ki mindent csak így egyszerűen. - Akkor mit tegyek? - kérdeztem. Kétségbeesetten nézett rám. Erős vágyódás áradt belőle. Ha hozzá veszem az alkohol fokozata hatást, Jack hatása egyszerűen elsöprően hatott rám. Mindenesetre odahajoltam hozzá, és ajkam az övére

130

tapasztottam. Nem maradt hatástalan a kezdeményezésem, átölelt, közel húzott magához, és szenvedélyesen megcsókolt. Az íze fantasztikus volt, és a bőre perzselt, mint a tűz. De néhány másodperc után finoman elhúzódott tőlem, egy karnyújtásnyi távolságot tartva kettőnk között. Levegő után kapkodott. - Alice, ez túl veszélyes. - zihálta. - Te tényleg nem vagy nagy segítség, tudod? kiszabadítottam magam karjaiból, és visszasüllyedtem az ülésbe. - Csak azért tartom vissza magam, mert éppen elvettem volna tőled valamit. - válaszolta Jack és ő is hátradőlt. - Egyébként rosszul is végződhetett volna. - Köszönöm, észben tartom. – vágtam vissza grimaszolva. - Jól mondod. Amit tettem, megtettem, mert máshogy nem tudtam életben maradni és nem tudtam segíteni a kisöcséden. Te ma este olyan… szórakoztató vagy. Egy lila tangát viselsz, és az sem mentség, hogy lerészegedtél. Ezt az egészet eltervezted! - Ez nem igaz! Azért viselek tangát, mert most ez egyszer igazán pikánsnak és veszélyesnek akartam magam érezni. - Te tényleg veszélyes vagy. - motyogta Jack. - Nem számít. - behúztam az ajtót. - Csak egyszerűen vigyél haza. - Ha végeztünk.

131

Az út további részében biztonságosabbnak tűnt, ha egyikünk se szól egy szót se. Sértett, dühös és csalódott voltam és ez Jack-vel sem volt másképp. Mikor megérkeztünk a házunk elé, felsóhajtott és rám nézett. - Alice, nem akarom, hogy dühös légy, amikor elmész. - Én sem. - válaszoltam. - Szóval, mit javasolsz? - Oké. - nevetett Jack. - Mivel a közeljövőben nem fogsz vámpírrá válni, több időt hagyhatok Milonak. Így kevesebbet kell vigyáznom rá, és több időt lehetek veled. Így nem kell kirekesztettnek érezned magad. - Köszönöm. - beleharaptam az ajkamba és vetettem rá egy hálás pillantást. - Nem tudom, hogy segít-e rajtad, de most legjobban csókolózni szeretnék veled. - mondta Jack szomorú mosollyal. - És igen, szerettem volna látni a lila tangád. - Én sem tudom, hogy segít-e. - válaszoltam vágyakozva. - Nos, azt hiszem, nem. - egy hajtincset félresöpört a homlokáról, és feszülten rám nézett. Aztán vett egy mély lélegzetet, és vágyakozva nézett rám. - Menj be. Mielőtt még elgyengülök. - Bólintottam és kinyitottam az ajtót. - Oké. - Majd hívlak. Reggel. Megígérem.

132

Jack megvárta, amíg bementem a lakásba. Amikor kinéztem a szobám ablakán, még mindig lent állt a kocsi. Még néhány percig várt aztán elhajtott. Nyugtalan álmomból a Time Warp ébresztett fel délután, ami Jack csengőhangja volt. Megfordultam, és előhalásztam a telefonom. Egy SMS várt rám. Amitől hideg borzongás futott végig a gerincemen.

Írj vissza, ha ezt elolvastad.

133

12. fejezet

A

legrosszabbtól tartottam – hogy Milo ámokfutásba kezdett Mae nagyon beteg, vagy ilyesmi. Mi folyik ott? Történt valami? írtam vissza.

Nem, minden rendben van. Csak azt akartam, hogy a lehető leghamarabb idejöhess. válaszol azonnal Jack. Miért? Mi folyik ott? írtam vissza, és felültem.

A nap még nem ment le teljesen. Vöröses fény áradt be a függöny résein. Történnie kellett valaminek, hogy Jack ilyen korán felkelt. Valami felébresztette. Azt akarta, hogy oda menjek. Gyorsan pörgött az agyam, és próbáltam elképzelni, mi történhetett. Peter. Annak kellett történnie. Peter visszatért. Jack még mindig nem válaszolt. Ezért felkeltem, és kerestem valamit a szobámban, amit felvehetek. Jól akartam kinézni, ha Peter visszatért. Elvégre gyakorlatilag ő a jövőm. Hogy úgy mondjam. Már három pólót visszadobtam a padlóra, amikor megszólalt a telefonom. Nem SMS, hanem hívás. A szívem hevesen dobogott. - Jack? Mi történt? - kérdeztem lélekszakadva. - Te tényleg teljesen bolond vagy! - válaszolta nevetve. Miközben én majdnem szívinfarktust kaptam, ő csak nevetett.

134

- Mi olyan vicces? - kérdeztem, vidámsága megnyugtatott. - Tényleg őrült vagy! - mondta Jack, és még mindig kuncogott. - Milo figyelmeztetett, hogy kétségbe fogsz esni, ha mindenféle magyarázat nélkül maradsz, úgyhogy sürgősen jelentkezni kell nálad. hallottam, hogy a háttérben Milo mondott valamit, és Jack még jobban nevetet. - Igen, ő az. De azt hiszem most már megsértődött. - Találd ki. - mondtam. - Sajnálom. - elfojtott egy nevetést. - Egy klassz estét tervezünk mára, és azt akarom, hogy gyere és készülj el nálunk. - Egy klassz estét? - Igen. Elmegyünk. - Elmegyünk? – ismételtem mint egy papagáj. Utoljára egy hónapja mentünk el valahova együtt Jack-vel. Valleyfair-be mentünk, egy vidámparkba Shakopee-ben. Bár már este tíz óra volt, még mindig nyüzsögtek a látogatók, de valamilyen csoda folytán mégse kellett sehol sorba állnunk, mert Jack mindenkit megelőzött, én meg mentem vele. Amikor azonban egy bombázó, aki nem viselt mást, csak egy bikini felsőt és egy sortot, bepróbálkozott, és hullámvasúton Jack mellé akart ülni, kiborultam, és megmondtam Jack-nek, hogy többé nem mutatkozom vele a nyilvánosság előtt.

135

- Ne izgulj. Ez nem olyan lesz, mint Valleyfair. Ígérem. - Tényleg? - ebben a percben nem tudok meg többet. - Becsszó. Tíz perc múlva elhozlak. - Ne, várj! Még mindig pizsamában vagyok! - csak egy boxeralsó és egy spagettitop volt rajtam, nem éppen megfelelő öltözet. - Mae-nek van számodra néhány ruhája. Itt is fel tudod venni. Bízz bennem. - mondta pajkosan. - Ez jobb lesz. - Egyáltalán mit akarsz csinálni? - kérdeztem zavartan. - Légy tíz perc múlva az ajtó előtt. - Jack! - szóltam, de már letette a telefont. Ha tizenegy perc múlva nem leszek kész, valószínűleg feljön értem. Mivel a hajamat egy egyszerű fésűvel nem tudom megszelídíteni, ezért egyszerűen csak hagytam. Felvettem egy flipflop papucsot és rohant a földszintre, még éppen időben, hogy lássam Jack-et megérkezni. - Tudod, azt hiszem, nem lesz szükség Mae ruhájára. - Jack elvigyorodott, és lehalkitotta a Beastie Boys-t, amikor beszálltam. - Így is jól nézel ki. Úgy értem, ez még rövidnadrág? Vagy egy hosszabb bugyi?

136

- Ez egy pizsama! - elvörösödtem, és megpróbálta lejjebb húzni a sortot, hogy egy kicsit hosszabb legyen. - Gyakran aludtál nálunk, de ezt még soha nem viselted. - elindult, és úgy tett, mintha az útra koncentrálna, de láttam, hogy a szeme sarkából engem néz. - A házatokban hideg van. Meleg pizsamát kell felvennem. Nálunk tikkasztó hőség van. Rendes ruhát akartam felvenni, de nem hagytál rá időt. Az egész a te hibád. - Hé, nem panaszkodom. – nevetett fel. - És ha legközelebb nálunk alszol, garantáltan kikapcsolom a termosztátot. - Ó, most végre figyeled, hogy nézek ki! forgattam a szemem. - Végül is láttál már bikinibe is. Szállj le rólam végre! Ez csak egy pizsama. - Bocsi! - vigyorgott Jack. - Igazad van. Egyszerűen jól nézel ki. Megpróbáltam témát váltani. - Hová megyünk egyáltalán? - Haza hozzám. - Úgy gondoltam utána. - Ó, majd meglátod. - nevetett huncutul. Amikor megérkeztünk a házhoz, még mindig fogalmam sem volt, mit tervez. Matilda farok csóválva üdvözölt minket, aztán jött Mae.

137

- Ó, Jack, még annyi időt sem hagytál Alice-nek, hogy felöltözzön? - morogta Mae és átkarolta a vállam, hogy megvédjen a házban a hidegtől. - Amúgy is át kell öltöznie. - mondta Jack vállvonogatva. - De előtte meg fog fagyni! Mae átkísért a házon keresztül a szobájába, ahol felöltözhettem. Milo, aki a nappaliban ült, jött, hogy üdvözöljön engem. Ha nem tévedek, még jobban nézett ki, mint amikor utoljára láttam és nagyobbnak is tűnt. Az átváltozása valószínűleg még javában zajlott. - Mondta már neked, hova megyünk? - kérdezte Milo. - Nem. - válaszoltam, Mae-től várva segítséget. - Diszkóba mentek. - mosolygott rám gyengéden. Jack magában morgolódott. - Ez meglepetés volt! panaszkodott. - Ó, hallgass már, még mindig van egy. - mondta Mae fejcsóválva. - Egy igazi diszkó? - kérdeztem. Amennyire én tudtam, Jack nem éppen lelkes táncos. Bár nekem semmi bajom nem volt vele, én sem voltam különösen szenvedélyes diszkóba járó. - Én nem igazán értek egyet vele, de Ezra nincs itt, hogy megbeszéljük vele. – válaszolta Mae fáradtan, és átkísért a srácok szobájába. - Mi lenne, ha először lezuhanyoznál? Ha elkészültél, keresünk neked valami ruhát.

138

Összezavarodtam, de úgy tettem, ahogy mondta, bementem a hálószoba melletti fürdőbe. Millió féle sampon és tusfürdő volt ott. Zuhanyzás után a hajamat és a bőrömet fantasztikusnak éreztem. Amikor egy bolyhos törölközőt magam köré csavarva visszajöttem a hálószobába, Mae már várt. Az egész ágy tele volt ruhákkal, közelebbről megnézve észrevettem, hogy némelyiken még mindig rajt volt az árcédula. Mindegyik az én méretem volt, ami két számmal nagyobb, mint Mae-é. - Van köztük olyan, ami tetszik? - nézet rám Mae tanácstalanul és komolyan, mintha ez egy fontos döntés lenne. - Igen… mind nagyon jól néz ki. - válaszoltam, ami enyhe kifejezés volt. - Melyikben leszek igazán divatos? Ha tudnám, könnyebben tudnék választani. - Hát… - kezdte Mae, amikor kinyílt a szobaajtó. Milo rontott be a szobába. - Ó, jó! Zuhanyoztál! Mindig, ha valami különlegeset terveztem, a kisöcsém szokott segíteni, elkészülni. Most sem lett másképp. Örültem, hogy visszatértünk ehhez a régi rituáléhoz. - Persze. - Milo és Mae kérdőn nézett rám. - Hová megyünk ma este? - Diszkóba. - mondta Milo és egy pillantást vetett Mae-re. - Egy vámpír diszkó! - visított fel örömében, boldogabbnak látszott, mint valaha is láttam volna halandó életében.

139

- Tessék? - azt hittem, valamit nem jól értettem. - Miről beszél? - kérdeztem Mae-t. - Vámpír diszkó. - válaszolta Mae erőltetett mosollyal, amiből tudtam, nem találta olyan jónak az ötletet, mint Milo. - Már meséltünk egyszer róla. A vámpír diszkó valami hasonló, mint egy normális diszkó vagy egy klub, néhány kisebb különbséggel. Jack most egy mellékutcában lévő diszkóba jár a Hennepin Avenue-n. Én is jártam ott már párszor. - Kis különbség? - kérdeztem. - Olyan, mint mi? Palackozott vér? - Nem, nem. - Mae idegesen felnevetett, és zavartan elfordulta. - Nem, nem. Nekik több... vér... hordóból. - Ha ezzel meg akarta nyugtatni, nem járt sikerrel. - De mindig vannak olyan emberek, beugranak, és nézelődnek. Az emberek nem... - sóhajtott, mintha először a megfelelő szavakat keresné. - Nem történik semmi. - Jack oda kezdett el járni, inni? – el kellett fojtatnom a féltékenységemet. - Igen. Vannak olyan véradók, akik tudják, mit csinálnak. - Mae lehajtotta a fejét. - Úgy hívják vérkurvák. De az emberek és a vámpírok leginkább azt csinálják ott, amit egy diszkóban. - Az emberek berúgnak, és nyomulnak? - vontam fel a szemöldököm. - Néhány igen. - Mae felnevetett. - De nem szabad túl komolyan venni.

140

- Szuper jó lesz. – kiáltott fel Milo. - Olyan izgatott vagyok. Végre kijutok innét, és élhetek! És mindez más vámpírokkal! Te nem vagy izgatott? Bólintottam. - De, persze. - Valójában nem tudtam biztosan, mit kellene éreznem. Még soha nem találkoztam idegen vámpírokkal, legalábbis tudatosan nem, de kíváncsi voltam, arra milyenek. Miután azt kívántam, hogy néhány nappal az iskolakezdés előtt még egyszer had menjek és tegyek valami igazán szórakoztatót. Most megkaptam. Másrészt, megijesztett a tudat, hogy egy teremben leszek, ami tele van vámpírokkal. Amikor arra gondoltam, hogy Jack vér szív, fizikailag kellemetlen érzés járt át, és hogy mindezt a saját szememmel láthatom, ahogy „táplálékot” vesz magához, nem volt éppen csábító. Talán ott lesz egyik-másik személy, akit már megharapott, és akivel olyan meghitt kapcsolatba került, mint velem. Még a gondolattól is hánynom kellett. - Minden rendben van veled, kedves? - kérdezett Mae. - Igen, persze. - hazudtam. - Sápadtnak látszol. - mondta Milo. Szemében aggodalom ült. - Tényleg jól vagy? Nem maradnál inkább itt? Nem muszáj mennünk. Csak úgy gondoltuk, vicces lenne. - Bár menni szeretett volna, rám hagyta a döntést.

141

Csak megráztam a fejem. - Nem, tényleg, én is megyek. - Sóhajtva küzdöttem magammal, két ellentétes érzelem között vívódtam. - Csak nem akarok senkivel összefutni, akit Jack... megharapott. - Ó! – nyögte ki Mae, és bólintott. - Mi van? - Milo furcsán nézett rá. - Te nem értheted, mert még soha nem haraptak meg. - magyarázta neki Mae. Aztán felém fordult. Jack-nek ez nem olyan, mint neked. Az, hogy megharapnak nem ugyanaz, mint a harapás. És az megint más, ha nem szórakozásból csinálja az ember, hanem éhség miatt. - Nem értem. – ráztam meg a fejem. Milo leült az ágy közepére Mae ruháira, és hallgatózott. Úgy tűnt, ez az információ új volt neki. - Ez fantasztikus érzés. – kezdte el Mae. - Kevés jobb dolog van az életben, mint valaki más vérből inni. De az áldozat és a vadász közötti kapcsolat azért működik, hogy az emberek készségesen adjanak. Úgy működik, hogy az áldozatban kialakul egy belső szeretet irántunk, amit mi nem érzünk. Számunkra ez egy tisztán fizikai dolog. - Úgy beszélsz, mint azok a srácok, akik elnézik a házasságon kívüli viszonyt. - válaszoltam szárazon. - Igen, ez valószínűleg igaz. – értett egyet Mae mosolyogva. - De ez az igazság. Valamit félreértettél. Te ezt csak Peterrel tapasztaltad, és ti ketten szoros kapcsolatban vagytok. Ha az érintettek szeretik

142

egymást, az bizalmas és erős. De ha az egész csak táplálkozás, az semmi különös. - Aha. - mondtam kétkedőn. - Had fogalmazzam meg másképp: Ezra megharap más embereket. - magyarázta Mae. - És hébe-hóba én is. Ez nem teher számunkra. Ha Ezra valakinek megengedné, hogy megharapja, akkor nyugtalan lennék. Az olyan lenne, mintha megcsalna. - Azt hiszem, értem. Amit Peternél éreztem, olyan volt, mintha valamilyen kapcsolat alakult volna ki köztünk, pedig én voltam az áldozat. Ha valaki más akarna megharapni, akkor hasonlóan éreznék, de ha én akarnék megharapni valakit, neki valóban jó érzés lenne, de én érzelmileg nem kapcsolódnék hozzá. - Ha egyszer vámpír leszel, meg fogod érteni. nyugtatott meg, amivel rám hozta az idegességet. Amikor rájött, gyorsan témát váltott. - Tehát akkor fel kell öltöztetnünk. - Tudom, a farmert szereted, de szerintem ma szoknyát kellene viselned. - Milo leugrott az ágyról, hogy közelebbről megvizsgálhassa a ruhákat. Mindennel egyetértettem, amit Mae és Milo javasolt. Milo szüntelenül csevegett. A vámpírlét jót tett neki. Soha nem láttam még, hogy ilyen jól érezte volna magát a bőrébe. Jack tanításának meglett az eredménye, az utóbbi napokban valóban sokat fejlődött.

143

Mae sminkelt ki, mert Milo nem volt nagy segítség ezen a területen. Amíg Mae megcsináltam a frizurám, addig ő elment mozogni egyet. Mae biztosított, hogy jól fogom érezni magam. De amikor megkérdeztem, hogy ő miért nem jön velünk, csak vállat vont, és azt mondta, már túl öreg hozzá. Amikor befejezte, ünnepélyesen bevezetett a konyhába, hogy bemutasson a fiúknak. Jack, aki a pultnak támaszkodott, lenyűgözően nézett ki. A rövidnadrágot sötét farmerre és testhezálló ingre cserélte. Amikor meglátott, elismerően vigyorgott és eleresztett egy hosszúra nyúló füttyöt. - Ezt nézd meg! - Jack felállt, és végig mért. Szeme röviden megpihent a szoknya szegélyén, és idegesen egyik lábáról a másikra álltam. - Ezt a szoknyát majdnem jobban szeretem, mint azt a rövid dolgot, amit előtte viseltél. - Jack. – dorgálta le Mae. - Te öltöztetted így fel. – vágott vissza Jack. - Viselkedj. - figyelmeztette Mae. - Mint mindig. - motyogta. - Igazán jól nézel ki. – szólalt meg végül Milo. - Te is. - Épp csak inget váltott, és talán átfésülte a haját, de tényleg jól nézett ki. - Szórakozhattok, de szeretném, ha nagyon óvatosak lennétek. – szólt Mae komolyan. - És itt rólad beszélek, Jack. Neked kell rajtuk tartanod a szemed.

144

Milo még annyira fiatal, és Alice... nos, tényleg nagyon vigyáznod kell rá. Jack a szemét forgatta. - Tudom, tudom. Egyébként már akkor is értettem, amikor legalább húsz alkalommal elmondtad. - a bejárati ajtó felé vette az utat. - Maradj mindig Jackkel, és ne menj el senkivel, oké? - figyelmeztetett határozottan Mae. - És ne feledd: A vámpírok is olyanok, mint a férfiak. Mindig csak egy dologra gondolnak. - Akkor a vámpírférfiak is csak egy dologra gondolnak? - kérdezte Milo egy villanással a szemében. - Te is csak egy dologra gondolsz? - dühös voltam Jackre. - Most, tényleg csak egy dologra gondolok. – válaszolta viccesen, de komoly tekintettel nézett rám. Veszélyesen közel állt hozzám, és a pulzusom felgyorsult. - Jack! - csattant fel Mae. - Viselkedni fogok, igen, igen! – fordult el tőlem. - Fogadd is meg a tanácsaimat. Bízom benned. A te gondjaidra bízom őket, és elvárom, hogy sértetlenül hozd haza őket. Világos? - Ez minden alkalommal így van. - Jack visszafordult a bejárati ajtóból, hogy visszanézhessen Mae-re, de ugyanakkor közben elmenekülhessen. Milo és én követtük. - Tudod, én már a középkorú vagyok, Mae. Lassan megbízhatnál már bennem.

145

- Megteszem, ha végre a korodnak megfelelően viselkedsz. - kiáltotta ki Mae, de ő addigra már eltűnt a garázsba. Még egyszer intettem neki. Ő összeszorította a száját, és összefonta a karját. Valószínűleg most már megbánta, hogy hagyott minket elmenni. Nem voltam különösebben ideges. Végülis, két vámpír kísért, aki megöl mindenkit, aki olyan hülye, hogy odajön hozzám. Mi baj történhet?

146

13. fejezet

F

irst Avenue-n parkoltunk le. Miután kiszálltunk, akkor vettem csak észre, hogy ez ugyanaz a parkolóház, ahol először találkoztam Jack-vel. Amikor az utunk keresztezte egymást, és megmentett egy csapat esztelen huligántól. Később elmesélte, hogy éppen azelőtt táplálkozott. Furcsa belegondolni, hogy ha azon az estén nem keveredtem volna ide a parkolóházba, az életem teljesen másképp alakult volna. - Jössz? – kiáltott Jack és kérdőn nézett rám. Ő és Milo már pár lépéssel előbbre jártak, míg én még mindig a kocsi mellett ácsorogtam. - Igen. – válaszoltam, és lassan követtem őket. A járda tele volt emberekkel, akik úgy néztek ki, mint mi. A nyár a végéhez közeledett, a lányok lassan búcsút mondhatnak a rövid szoknyának és a feszülős toppoknak. Körülöttük emelkedett Minneapolis sziluettje, a diszkóból zene és beszélgetés zaja áradt. Végignéztem az utcán, ahol rikító neonfények hirdettek különböző diszkókat, éttermeket és színházi előadásokat, és azon töprengtem, hogy kívülről nem tűnik vámpír diszkónak. - Egyáltalán, hogy hívják ezt a helyet? – kérdeztem. - Igazából nincsen neve. – mondta Jack. – Ez nem túl hivatalos.

147

- Hogy hívják az emberek? Például azok, akik nem tudják, hogy ez egy vámpír diszkó? Vagy azok, akik tudják? - kérdeztem. Valószínűleg több ember is hallótávolságon belül volt, de hangosan és tisztán mondtam ki a szót „vámpír”. Az emberek vagy részegek voltak, vagy telefonon beszélgettek, vagy túlságosan el voltak foglalva, ahhoz, hogy rám figyeljenek. a legtöbben csak Jackre és Milo-ra vetettek egy-egy pillantást. - Nem tudom. - válaszolt Jack, és megvonta a vállát. - Azt hiszem, úgy hívják V. - Nagyon kreatív. - gúnyolódtam. - Ja, én is valami eredetibbet vártam. – értett egyet velem Milo. - Ez egy nem hivatalos vámpír diszkó, - mondta Jack. – nincs szüksége semmilyen „kreatív” névre, hogy ide vonzza az embereket. - Neked is igazad van. – szólt közbe Milo. - Mégis, egy kicsit jobban hangzana. Jack bevezetett minket a Hennepin egyik mellékutcájába, távol a bárok ragyogó fényétől, amik ott sorakoztak az utca mindkét oldalán. Erre felé kevesebb ember járt és észrevehetően sötétebb volt, a neonreklámok nélkül csak az utcai lámpák fénye világította meg az utat. Autók egyáltalán nem jártak erre. - Már majdnem ott vagyunk. - mondta Jack, és lelassította lépteit. Felemelte a kezét. Mivel nem

148

tudtam, mit akar, csak értetlenül néztem rá. - Add a kezed. Te velem vagy, és azt akarom, hogy ezt mindenki tudja. - Rendben. - megfogtam Jack kezét, de közben Milo-t figyeltem, nem voltam benne biztos, nem morog-e rám, vagy nem támad-e meg, amikor megérintem Jack-et. - Ellenőrzés alatt van. – nyugtatott meg Jack. Milo néhány lépésre lemaradt mögöttünk. Amikor Jack ismét megszólalt, a hangja csak halk suttogás volt. Maradj velem. Nem lesz semmi gond, és ne gondolj Peterre. Ha történik valami, szólj nekem. Ha valaki megharaphat, az én leszek. - Ez a fenyegetés, vagy ígéret? - mosolyogtam rá. - Mindkettő. – nevetett Jack. - Nem. Bocsánat. Egyik sem. Viselkedni fogok. Csak maradj velem. - Úgy csinálsz, mintha ez veszélyes lenne. – hirtelen magam előtt láttam Mae aggódó pillantását. – Miért jöttünk ide, ha veszélyes? - Csak kicsit nagyobb a kockázat, azzal hogy téged is magunkkal hoztunk. – magyarázta Jack. – De ki kell végre mozdulnod és mókázni egy kicsit. Nem hagyom, hogy történjen veled valami. Szóval… - vállat vont. – Milo, várj. Jack megállt egy háztömb közepén lévő jellegtelen ajtó előtt. A legközelebbi utcai lámpa nem égett, bár itt voltunk Minneapolis belvárosában, kísértetiesen

149

sötét volt. Jack röviden megszorította a kezem. Úgy éreztem, enyhén megemelkedett a testhőmérséklete. Jack egy nagy fekete ajtó felé biccentett. Milo felvonta a szemöldökét, és kinyitotta az ajtót. Az ajtó egy keskeny folyosóra nyílt, amit egy vörös izzó halvány fény világított meg. Két nagydarab kidobó ember állta el az utunkat, de aztán bólintottak Jacknek és Milo-nak. Abból, ahogy engem bámultak, miközben elhaladtam mellettük, rájöttem ők vámpírok. Gyorsan tovább mentem. A keskeny folyosó egy meredek betonlépcsőben folytatódott, akár egy sötét lyuk. A bejáratnál lévő vörös izzó volt itt az egyetlen fényforrás. Beléptünk a teljes sötétségbe. A legtöbb látogatónak ez nem okozott problémát, de az én gyenge, emberi szememmel nem tudtam tájékozódni, görcsösen kapaszkodtam Jackbe. Tompán hallottam techno zene lüktetését. Jack odasúgta, hogy leértünk a lépcső aljára, én még mindig semmit sem láttam. Kicsit távolabb Jack kinyitott egy ajtót. Hideg kék fény világított meg minket, a falak visszaverték a dübörgő zenét. Bár le kellett jönnünk a pincébe, a terem mégis hatalmas volt és ötszáz vagy még annál is több ember táncolt vadul. Karcsú karok pörögtek a levegőben, és formás testek mozogtak kecsesen a zene ütemére. Soha nem láttam még ilyen filigrán mozdulatokat.

150

Hátul a terem oldalán egy hosszú fémből készült pult állt. A palackok, amik ott sorakoztak, arra utaltak, hogy ez valójában egy bár, alkohol tartalmú italokkal az embereknek. Számos vonzó nő és férfi szolgált ki. A bárszékek mind foglaltak voltak, és izzadt emberek várták a kiszolgálást. Megfordultam Milo-t keresve, de ő már ott volt a táncparketten. Jack elvigyorodott, és engem is behúzott a táncoló tömegbe. Az emberek körülöttünk hihetetlenül szépek voltak. Egy lány világosszőke rövid hajjal rám mosolyogott. A nyakán halványuló harapás nyomokat láttam. Jack kecsesen mozgott. Próbáltam a mozgásomat hozzá igazítani. A kezét minden alkalommal közel tartott hozzám, és én egyszerűen csak boldog voltam. A szeme csillogott a kék fényben, és jó kedve átragadt rám is. A gyors ütemű mozgásunktól és Jack közelségétől őrülten dobogott a szívem. Összeütköztem más táncosokkal, és úgy éreztem, mintha valaki elkapott volna, de nem tudtam biztosan. Aztán rövid fájdalmat éreztem. Valaki megkarcolta a nyakam, erre Jack megdermedt. A seb szerencsére nem volt annyira mély, hogy vérezzen. Jack átkarolt engem. Mikor körülnéztem, észrevettem, a tömeg lassan körbe vett minket. Jack levezetett a táncparkettről egy folyosón keresztül egy másik szobába. Valaki finoman végig húzta ujjait karomon, szinte simogatóan. Körülnéztem,

151

arra számítva, hogy az, aki megérintett, már eltűnt, vissza a tömegbe. De ő csak ott állt. Nem táncolt, csak állt ott, mozdulatlanul és engem figyelt. Sűrű haját hátra fésülte és a szeme feneketlen mélységű fekete volt. Gonosz, csábító mosolyt vetett rám. Megdermedtem, mintha transzba estem volna, de Jack tovább húzott. Amikor újra magamhoz tértem körül tudtam nézni. A tüdőm égett, és emlékeztetett magam, hogy újra lélegeznem kellene. A fény tompa vörösre változott, és itt már nem volt olyan nagy zsúfoltság. Az ajtón átsétáltunk egy szomszédos szobába, ahol lágy zene szólt. Ez a szoba kisebb volt, mint az előző, és inkább volt kocsma vagy kávézó, mint diszkó. Több ajtó nyílt róla sötét folyosóval. Puha kanapék töltötték be a termet. A sarokban állt egy kis bár, amely mögött működött egy sörcsap. Mivel itt nem sorakoztak a falon palackok, gyanítottam, hogy ez egy másfajta bár. A hozzánk legközelebbi kanapén egy gyönyörű nő hevert. Olyan szűk bőrruha volt rajta, hogy nem igazán tudtam megállapítani, tud-e benn mozogni. Ölében egy szép lány feküdt összegömbölyödve. A szeme csukva volt, nyakán egy vékony csíkban vér szivárgott. A vámpírnő rám mosolygott, miközben vidáman lenyalta a vért az ajkáról. - Hagyd abba. – suttogta Jack a fülembe.

152

- De hát mit? – kérdeztem, elfordítottam a tekintetem a vámpírnőről, és körül néztem a szobába. Mindenütt hasonló jelenetek játszódnak le, mint mellettünk a kanapén. Néhány ember (vagy vámpírok) csak üldögéltek és beszélgettek, csókolóztak egymással, míg mások teljesen nyilvánvalóan embereket haraptak meg és a vérüket itták. Amikor beléptünk, úgy tűnt, minden tekintet felénk fordult. A vámpírok engem bámultak, érdekes, hipnotikus tekintetükkel, amitől ismét elfelejtettem lélegezni. - Hagyd abba. – ismételte meg Jack és megrázta a kezem, hogy nézzek rá. - De hát mit? – kérdtem ismét és lassan rásiklott a tekintetem. - Téged néznek. - De miért? - Mert te… varázslat alá vonod őket. – Elnézett a fejem fölött. Talán lassan már benne is felmerül a kérdés, jó ötlet volt-e ide jönni. – Ne csináld ezt. - Sajnálom. – szabadkoztam anélkül, hogy tudnám, pontosan mit kellene tennem. - Nem kell megijedni. Ez csak... - Megrázta a fejét. - Gyere velem. - egy kanapé vezetett a szoba másik oldalon. Leültem baloldalára mellé. Tőle jobbra ült egy lány. A haja ebben a fényben lila volt, ajka feketére

153

festett. Egy nagy pohár bort kortyolgatott, de most teljes figyelmével ránk fókuszált - vagy inkább rám. Az ő vámpír fogai markánsabbak voltak, mint Jacké, igen, szinte eltúlzottan nagyok. Azon tűnődtem, van-e ennek valamilyen természetes oka, vagy rásegített. - Te új vagy itt. – sipította. A hangja olyan volt, mintha héliumot lélegzett volna be. - Igen. – válaszoltam. Jack körém fonta a karját. - Téged már láttalak itt valamikor. - nézett Jackre összehúzott szemmel. Mivel a nagy szeme ki volt sminkelve, az arca úgy nézett ki mintha egy maszk lenne. Az ajkába harapott, lassan, így a hegyes fogak nem tépték fel a bőrt. Nyilvánvalóan megpróbálta besorolni Jack-et. – Vajon csináltuk is már? - Nem, egyáltalán nem. - válaszolta Jack gyorsan. Megfeszültem, ami sajnálatos volt, mert a pulzusomat alacsonyan kellett volna tartanom. Ez soha meg se fordult a fejemben, hogy Jack szexszel. Persze tudtam, hogy a vámpírok, mint Mae és Ezra szeretkeznek, és arra is gondoltam, hogy milyen lenne Jackkel, de konkrétan soha nem gondoltam rá. Most rá kellett jönnöm, hogy Jack nem csak megharapott más lányok, de valószínűleg néhánnyal közülük le is feküdt. - Kár. - folytatta a lány, és tekintete visszavándorolt rám. Lehajtotta a fejét, ahogy megérezte a pulzusszám változásomat. – Te egy olyan fajta lány vagy.

154

- Milyen fajta lányra gondolsz? - kérdeztem idegesen. - Hol marad a jó modor? - nevetése úgy hangzott, mint az üvegcsörömpölés. - Én még be sem mutatkoztam. A nevem Violet. Kinyújtotta a kezét, felém - csak felém. Ujjatlan csipke kesztyűt viselt, hasonlót, mint Madonna. Megráztam a kezét. - Én Alice vagyok. - elengedtem langyos a kezét, és ismét Jackre néztem. - Ő Jack. - Jack. – a lány csettintett a nyelvével, és ránézett. - És mi még soha...? - Soha. - ismételte meg, ezúttal valamivel élesebb hangon. - Biztos vagy benne? - Violet hitetlenkedve nézett rá. - Mert tényleg jó a memóriám, és esküszöm, hogy mi már ágyba bújtunk. - rám kacsintott, és könyökével játékosan Jack a bordái közé bökött. - Biztos vagyok benne. – szólt Jack jeges hangon. - Igen! Van ez a rossz... - Elég. – mondta Jack halkan, de határozottan. Tudom, mit csinálsz. Hagyd abba. - Ő ártatlanul lesütötte a szemét. - Már az első megjegyzésénél, - magyarázta Jack. - megemelkedett a pulzusod. És most tovább emelkedik, ahogy dühít téged. Így csak aktiválja benned ezt a hatást.

155

- A szívdobogásod olyan, mint egy pohárban csapdába esett lepke verdesése. - Violet szomorkásan rám mosolygott. - Nem tehetek róla. Olyan szépen hangzik. - Sajnálom. - Nincs mit sajnálnod. – nyugtatott meg Jack. Elpirultam, és közelebb húzódtam hozzá. A félhomályos szobában nem látszott, hogy Violet alig leplezett kapzsisággal bámult rám. Jack sosem hagyná, hogy történjen velem valami, és valószínűleg nem hagyná, hogy megöljön. De a véremet akarták, és már elkaptak egyedül. - Menjünk az egyik szobába? - a sötét folyosók felé biccentett, ami a szobákhoz vezetett. Kíváncsi voltam, mi van ott elrejtve. - Bármit megadnék, hogy megnézhessem. - Nem, kösz. - mondta Jack. Violet folyamatosan engem bámult. Közelebb húzódott Jackhez, hozzá préselte a testét. Ő igyekezett tartani a távolságot, de a kanapé másik felén ott voltam én. - Te egy igazi csemege vagy, nem igaz? – mondta Violet és rám kacsintott. - Na, jó, elég volt. – Jack felállt, és engem is magával húzott. - Lehet, hogy tényleg nem voltunk még együtt, különben most nem tudnál itt hagyni. – ránevetett

156

Jackre – Olyan dolgokat tudnék tenni veletek, amiről még nem is álmodtatok. - Aha. Nos, akkor ezt most nélkülünk kell csinálnod. - Jack a bár felé irányított, Violet kuncogott mögöttünk. - Sajnálom. Ez egy hülye ötlet volt. Sosem hoztam még magammal embert, és nem tudtam, mire számíthatunk. - Azért nem ismételném meg. Jack maga előtt tolt a bárhoz, a gyomrom nekinyomódott a bárpultnak. Mögöttem állt és jobbról és balról körém fonta a karját, annak érdekében, hogy megvédjen minden oldalról. Bár az érzéseim legtöbbször az övét tükrözték, én furcsa mód egyáltalán nem voltam ideges. Valami a szobában furcsa nyugalmat árasztott. A csapos döbbenten pillantást vetett Jackre, amikor a rendelést kérte. - Inni szeretnék valamit, mindegy mit. – szólt Jack, amivel csak tovább fokozta zavaromat. – Van itt vodka? - Kinn kapsz alkoholmentes italokat. – mutatott a csapos a táncparkett felé. Először rám nézett, majd Jackre. – Biztos vagy benne, hogy szükséged van valami italra? - Igen. – válaszolta Jack, és mikor a csapos kutatva még mindig engem nézett, hozzá tette: - Ő csak azért van itt, mert olyan rohadt jól néz ki.

157

- Bármit, amit szeretnél, haver. - Megrázta a fejét, a csapos felé vette útját, hogy Jack egy italt. - Várj! - szólt utána Jack. – Hagyjuk az italt. Jack átkarolt engem, és tett egy lépést hátra. - Mi a baj? - kérdeztem. - Ez egy ostoba ötlet volt, menjünk innen. Nézzük meg, hogy jutunk ki innen. - bizonytalanul körülnézett, miközben kivezetett a szobából. – Mindenki úgy bámul téged, mint... nem tudom. - Mi lesz Milo-val? - kérdeztem. Visszaértünk a nagy terembe a táncparkettre, ahol a szavaim elvesztek a hangos zenében, úgyhogy elhallgattam. - Írunk neki egy SMS-t, ha már kint leszünk. - Nem fogja meghallani a telefont, túl nagy a hangzavar. És ha meg is hallja, nem biztos, hogy menni akar. Szórakozik. - Akkor hagyjuk őt itt, fel tud hívni, ha haza akar menni. - Nem hagyhatjuk itt egyedül. – válaszoltam. Lehet, hogy vámpír, de Milo akkor is a kisöcsém, nem voltam hajlandó cserbenhagyni éjszaka egy klubban. Jack megpróbált meggyőzni, de én kiszabadítottam magam a szorításából, és összefontam a karom a mellkasom előtt. Mögöttünk a fekete bőr ruhát viselő vámpírnő, akinek az ölében a lány feküdt, elismerő füttyel kommentálta a tettemet. Jack és én szembe fordultunk vele.

158

- Ez aztán a kirohanás! - nevetett. Igazi lusta, részeges, zavaros nevetéssel. - Veled minden mozgalmas, nem igaz? - Minden rendben lesz. – próbált nyugtatni Jack, és szigorú pillantást vetett rám. - Alice... - Nem hagyom itt egyedül Milo-t. - ismételtem. - Nos, biztos nem fogom megkeresni veled. átnézett a teljes táncparketten, és elfintorodott. Éppen azon a helyen álltunk a táncparketten, ahol akkor, amikor az emberek elragadtak engem. - Én vigyázhatok rá, ha akarod. – ajánlotta a vámpírnő. Megveregette a lány fejét az ölében. – Tudom, milyen nehéz ez, rászállnak, mint a legyek az ételre. - Csak tartsd rajta a szemed, semmi más. – figyelmeztette Jack. - Nagy Indián becsszó. – emelte fel két feketére lakkozott körmét a levegőbe. - Mindjárt visszajövök. - habozott, aztán a kezével megérintette az arcomat, és adott egy gyors csókot. Az arca még mindig közel volt az enyémhez, mikor azt suttogta: - Senkinek ne hagyd, hogy megérintsen. - Rendben. - Jó. - vonakodva megfordult, és eltűnt a táncparketten. - Hogy hívnak? – kérdezte vámpír bébiszitterem.

159

- Alice. – magam köré fontam a karom, és megpróbáltam az ölébe fekvő lányra koncentrálni, inkább, mint a körülöttünk figyelő buja vámpírokra. - Olivia. - mutatott magára a vámpírnő, majd a lányra az ölében. - Ez Hannah. Ő az enyém. - Gratulálok. – nyögtem ki, mert nem tudtam, mit mondhatnék. - Köszönöm. - nevetett Olivia. - A kapcsolatotok eléggé különös. - biccentett Jack után. - Miért nem változtat át téged? - Ez bonyolult. - megdörzsöltem a karom. A lány Olivia ölében megmozdult, és ő megnyugtatóan simogatta a haját. - Miért nem változtatod át Hannaht? - Mert akkor megszűnne az ok, amiért tartom. – mondta Olivia, de lágy szeretettel nézett le rá. – Ismered a mondást: „Miért vegye meg az ember a tehenet, ha a tejet enélkül is megkapja?” Ha megveszem a tehenet, többé már egyáltalán nem kapnák tejet. - Akkor miért kellene Jack-nek átváltoztatnia engem? – kérdeztem. - Mert szeret téged. – Olivia meglepettnek tűnt. – Ezt tudnod kell. – kényelmetlenül feszengtem, egyik lábamról a másikra álltam, de nem válaszoltam. – Lefogadom, hogy nem kapta meg a „tejet” tőled. – Homályos szemekkel nézett rám. – Fogadok, hogy minden tekintetben szűz vagy.

160

- Nem igazán. - húztam fel az állam dacosan. - Még soha nem harapott meg? - Megkóstolt. A válasz hallatán elkerekedett a szeme. - Nem harapott meg? - kérdezte döbbenten, hitetlenkedve. – Mindazonáltal ő az a típus, aki nagyon jól kontrollálja magát. De hadd mondjam el, hogy csak idő kérdése, és túl gyenge lesz, és amikor elszabadul, előfordulhat, hogy túl messzire megy. - Mi mindent kontroll alatt tartunk. – válaszoltam nem túl meggyőzően. - Helló! – szólalt meg egy mély hang a hátam mögött. Megpördültem, az a vámpír állt előttem, aki megérintett a táncparketten. A fekete szemek feszülten bámultak rám. Egy tincs a fekete hajából az arcába hullott. Elsimította - akár egy ember – a kellemetlenül hosszú körmeivel. Violet jelent meg mögötte. - Ő Alice. - kiáltotta a lány éles hangon. Olyan közel állt mellette, hogy majdnem hozzáért. - Hát nem csodálatos? - Mézédes. dorombolta eltúlzott déli akcentussal. Vett egy mély lélegzetet, és közelebb hajolt hozzám. Nem tudtam világosan gondolkodni, tettem egy lépést hátra. - Lélegezz, édes. Vettem egy mély lélegzetet, megtöltve a tüdőm értékes oxigénnel. Csinált velem valamit, azt amit egyszer Peter is tett. Az agyam még mindig működött,

161

de a testem nem reagált, nem tudtam pislogni, lélegezni, vagy akár megmozdulni. - Te egy igazi kincs vagy. – vigyorgott éhesen. Violet kuncogott. - Hagyd békén. – szólt rá Olivia. A hangja erőteljesebb volt, nem olyan álmodozó. – Ő még túl fiatal és a barátja itt van a szomszédban. - Mi közöd hozzá? - a vámpír most Oliviára meredt. Szemében harag villant. - A srác valószínűleg rájuk bízta. - mondta Violet gúnyosan. A vámpír felé hajolt. – Nem akarta egyedül hagyni. Végre megtaláltam a hangom. - Mit akarsz tőlem? - Csak nem félsz? – úgy tűnt, ez nagyon szórakoztatja, hogy igen, és kicsit izgatottnak is hangzott. - Csak azt akarom, hogy barátok legyünk, te, Violet és én. – kitárta felém a karját, mintha azt várná, hogy bele vetem magam. – Hogy megnyugtassalak, először bemutatkozom. Engedelmeddel: Lucian. - Lucian nem az igazi neve. – mondta Violet. – Igazából Hectornak hívják, de az nem hangzik túl dekadensnek. - Lucian vetett rá egy csúnya pillantást. Violet hátrált, de mosolyt erőltetett az arcára. - De hidd el, édesem, ő ízig-vérig igazi vámpír. - Én is. – vágott vissza Olivia. - Mi lenne, ha ti ketten valaki mással szórakoznátok? A kislány nem megy sehova.

162

- Te az évek során úgy tűnik kicsit szenilis lettél, Olivia. – vágott vissza Lucian gúnyosan. – Mondtam én, hogy elmegyünk vele? Csak beszélgetünk egy kicsit, ugye, Alice? - De nekem nincs kedvem titeket szórakoztatni. A szívem szabálytalanul és túl gyorsan vert. Violet-nek és Lucian-nak egyértelműen megvolt a móka. - Istenem, ez fantasztikus. – mormolta Lucian alig hallhatóan. – Ez annyira finom és vad. Mint egy pókhálóba ragadt légy kétségbeesetten csapkodó apró szárnyai. - A rovarokkal való összehasonlítgatás jól megy nektek. – suttogtam. Lucian elmosolyodott, szándékosan kivillantotta agyarait. Olyan hegyesek voltak, mint Violeté, de nagyobb és félelmetesebb, mint Jacké. - A barátom ott van. Meg fog ölni, ha bármi történik velem. - elakadt a lélegzetem. - Ő Oliviá-ra bízott, aki nagyon komolyan veszi a felelősségét. - Az őrült vén boszorkány? – nevetett Lucian, tekintetét a torkomra szegezte és egy kicsit közelebb hajolt hozzám. – Ó, Alice Csodaországból, attól tartok, ez alkalommal egy igazán nagy nyúlgödörbe estél bele. – suttogta. Becsuktam a szemem. - Lucian! - kiáltotta Olivia. - Ó, Hannah, mozdulj! – már ott is állt mellettem. – Mondtam, hogy hagyd békén. – Lucian kissé hátrált, de nem távolodott el tőlem.

163

- Olivia! – próbálta elterelni Violet a vámpírnő figyelmét. – Nem unod még a fáradt, öreg vértasakot, hogy folyamatosan rajtad lóg, nem lesz lassan elég? - Violet, most már elég volt. - Olivia felháborodnak hangzott. - Megvédem tőled a lány. Nem kapod meg. Rengeteg más van itt, akivel jól érezhetitek magatokat. - De most még itt vagyok, Olivia. - mondta Violet megrebegtetve a szempilláit, és cinkosan megdörzsölte Olivia karját. - Mindazonáltal tudom, hogy már csak a kicsi babáddal lebzselsz. Mikor voltál utoljára együtt egy helyes nővel? Violet csak egy rövid pillanatra terelte el Olivia figyelmét, és Lucian megragadta az alkalmat. Olyan szorosan ragadott meg, hogy nem tudtam sem lélegezni, sem mozogni, vagy akár sikítani, és elvitt, olyan sebességgel, hogy rosszul lettem. Az arcom kemény izmos mellkasához nyomódott. Ha nem enged el hamar, megfulladok.

164

14. fejezet

A

mikor lazított a szorításon, és újra levegőhöz jutottam, olyan hangosan sikítottam, ahogy csak tudtam. Egy sötét szűk folyosón voltunk. Lucian brutálisan a betonfalba csapódott, és lezuhant nem messze tőlem a földre. Jack állt közöttünk. A másik oldalon Milo állta el Lucian útját vissza a klub felé. Milo mögött hallottam Olivia morgását. - Kelj fel! – Jack elindult felém. Hangja remegett a feszültségtől. Lucian feltápászkodott. - Takarodj innen, mielőtt széttépem a torkod. - Nem szabadott volna magaddal hoznod, ha nem akartad mással megosztani. – kiáltotta majdnem panaszosan Lucian. Milo megindult felé, de Olivia hátulról visszatartotta. Lucian mindkettőn végig járatta a tekintetét, majd gyorsan elsétált. Jack egy pillanatig még követte tekintetével, de mielőtt Olivia és Milo ideért volna, megfordult és rám nézett, letérdelt mellém és a kezét a homlokomra tette. Vonakodva elfordította tekintetét az arcomról, hogy tetőtől talpig megvizsgálhasson. Gyorsan és nehezen lélegzett, éreztem rajta az éhes pánikot, amit nem értettem. - Jól vagy? - kérdezte Jack. - Igen. – bólintottam. – És te? Mi történt?

165

- Semmi… - keze remegett, ahogy elvette a homlokomról, sötét foltokat vettem észre az ujjain. – Vérzel… - Ó, nem. - suttogtam. - Alice… bízol bennem? – Jack feszülten nézett rám. Bólintottam. – Jó. – Lehajolt, és gyengéden megcsókolta a homlokom. Milo kiáltott, de Olivia visszatartotta. Sebemen éreztem Jack ajkának óvatos érintését, még ettől az egyszerű érintéstől is, megremegtem a gyönyörűségtől. Éreztem a vágyát, hogy alig bírja a feszültséget. Felnyögtem, Jack pedig zihálni kezdett. - Mit csináltál? – kiáltott Milo. - Muszáj volt csillapítanom a vérzést. - Jack megnyalta az ajkát, és éhesen nézett rám. - A nyálam gyorsítja a gyógyulást. - Vidd ki a hátsó ajtón. – szólt közbe Olivia, nyilvánvalóan jobban aggódott, mint én. – Egyszerűbb, mint a diszkón keresztül. Nem éreztem se szorongást, se félelmet. Csak egyvalamit éreztem, Jack hatalmas éhségét. Közben a földön ültem, háttal a falnak, és alig érzékeltem a kínzó, hasogató fejfájást. Jack velem szemben ült le a fal másik oldalára és kék szemeit rám szegezte. Kényszerítette magát, hogy ne jöjjön hozzám túl közel, míg én semmi mást nem akartam, csak hogy minél közelebb érezhessem.

166

-

Jack. - szólongatta Milo. Megragadta a karom, és lábra állított. Mivel nem tudta megbecsülni az erejét, szerencsém volt, hogy nem szakította le a karomat. - Sajnálom. - motyogta Jack, és felkelt. Mindketten nagyon megdöbbentünk, de Milo már kihúzott minket a transzból. - Ki kell jutnunk innen. – kiáltott hátra Milo a válla fölött. - Igen, igaz, oké. - Jack bólintott, de nem mozdult, miután felkelt. Csak bámult rám, és hevesen megrázta a fejét. - Én, uh, nem tudom, hol a hátsó ajtó. - Ó, az ördögbe. - forgatta a szemét Olivia. Áthaladt közöttünk, hosszú haja, akár a selyem, simogatta a bőröm. - Hozd a lányt. Sietnünk kell. Látszólag súlytalanul rohant előre térdig érő csizmájában. Épp meg akartam jegyezni, hogy soha nem tudnék vele lépést tartani, Milo már is fel akart kapni a karjába. Mivel Jack is épp erre készült, összeütköztek. - Én viszem. Jack felkapott és Olivia után sietett. Kanyargós folyosókon haladtunk át, amikből egy bonyolult labirintus alakult ki a pincében. Legalábbis számomra úgy tűnt, a sötétben szinte semmit sem láttam.

167

Hirtelen egy nehéz ajtóhoz értünk. Mögötte egy kőlépcső vezetett ki az utcára. Miután felértünk, Jack letett. Körülnéztem. A távolban fényesen villogtak a neon feliratok. Olivia már várt ránk, a karjait összefonta maga előtt, ezzel kiemelte telt kebleit. A hold átsütött a házak között, és megvilágította az arcát. Így még szebb volt, mint lent a félhomályban. Jack megtartotta köztünk a pár lépés távolságot. Még mindig nem bízott meg magában eléggé. – Köszönöm. – mondta Oliviának. - A jövőben sokkal jobban kell vigyáznod. – figyelmeztette Olivia. – Mégis mit gondoltál, amikor magaddal hoztad? - Nem tudom. – Jack megvakarta a fejét, és zavartan a földet bámulta. – Még soha nem hoztam magammal senkit, és a lányok, akikkel itt találkoztam, soha nem voltak veszélyben. - De csak azért, mert ők kurvák. – Olivia úgy nézett Jackre, mint egy idiótára. Jack a lábával belerúgott egy üres üvegbe. – Ők szívesen hagyják magukat megharapni. Ha a kicsikét megosztottad volna másokkal, akkor valószínűleg nem lett volna semmi probléma. - Mi az ördög történt tulajdonképpen? – kérdezte Milo.

168

- Én tényleg nem tudom. – ráztam meg a fejem. A két vámpír, Violet és Lucian, totál rám szállt. Jack éppen téged keresett, amikor Lucian elkapott. - Te mit csináltál? - kérdezte Jack Milo-t. – Hirtelen eltűntél. - Táncoltam. - védekezett Milo. - Fogalmam sem volt, hogy tíz perc múlva fel kell szívódnunk, csak mert nem tudtad, hogy jobb nem vinni embert a vámpír diszkóba! - Ezt tisztázzátok később. - szakította félbe Olivia. – Te jobban érzed magad? - Igen, igazad van. - válaszolta Jack. - Köszönöm. Fogalmad sincs, mennyire hálás vagyok azért, amit ma este értünk tettél. - Szívesen. Nem tesz semmit. - Olivia vállat vont. De az arckifejezése komoly maradt. – De jobb lenne, ha minél előbb átváltoztatnád, különben lehet, hogy előbb kell majd eltemetned. - Ez bonyolult. - Jack hangja kétségbeesetten csengett. Valószínűleg ugyanolyan ideges volt, mint én. - Lehet, de a halál könnyű. - Mutatott a végig a sikátoron. - És most szívódjatok fel. - Köszönöm. – ismételte meg Jack. - Köszönöm. – hálálkodtam én is Oliviának. - Vigyázz magadra, kölyök. – mosolygott rám Olivia elhaladva. Lement a lépcsőn, le a titkos vámpír diszkóba.

169

Jack megfogta a kezem, és visszatértünk a kocsihoz. Mivel a sok klub és diszkó a város központjában éppen bezárt, az utcákon útközben nagy lett a forgalom. Milo és Jack közre fogott, Milo óvatosan figyelte a tömeget, mintha bármikor vámpírtámadásra számíthatnánk. Mindketten hallgattak, amíg az autóban nem voltunk. - Ez aztán tényleg szórakoztató volt! - sóhajtott fel Milo, és lerogyott a hátsó ülésre. - Borzasztóan sajnálom. – Jack beindította a motort. Nem tudott a szemembe nézni. – Jobban kellett volna tudnom. - Semmi baj. – biztosítottam. - Most már minden oké. Ez tényleg egy érdekes este volt. Megtanultam a leckét – de mit ér ez már. - Ez is könnyebb lesz. – nyugtatott meg Jack. - Én jól szórakoztam. – mondta Milo. – mármint az egész Alice-t-majdnem-megölték-sztori előtt. Az nem volt vicces. De a többi részét megismételném. Úgy éreztem magam, mint Matt Damon. - Hogy érted, hogy Matt Damon? – amikor felé fordultam, rám vigyorgott. - Fogalmam sincs. Úgy éreztem magam, mint egy filmben. - magyarázta váll vonogatva. Milo teljesen megváltozott. Korábban mindig ideges volt, ha történt valami, most pedig csak túllépett a halálon, és végig viccelődött hazafelé. Még mindig

170

olyan aranyos volt, mint régen, de a bizonytalanság, ami különcé tette, elmúlt. - Szerencsére nálunk van a pizsamád. – szólalt meg Jack, amikor már majdnem náluk voltunk. - Miért? – kérdeztem. - Mert ma este nálunk alszol. – szeme sarkából engem figyelt. – Csak szeretném, ha maradnál. Rendben? - Rendben. – bólintottam. - Ó szuper, Pizsamaparty. – mondta Milo, mire Jack fintorgott. A történtek után nem csodáltam. Ráadásul még Mae-nek is el kell mesélni, mi történt. Még én is féltem, pedig semmiben nem voltam hibás. Mae szidalmait Jack üveges szemekkel hallgatta, arról, mi minden történhetett volna. Közben egész idő alatt Etta James szólt és Mae a karjai közt tartott. Végül mindannyian lezuhanyoztunk, és elmentünk aludni. Nem tudom, a többiekkel mi volt a helyzet, de én nem tudtam lehunyni a szemem. Talán a testemben felgyülemlett adrenalintól, talán az új kérdésektől, amik a fejemben nyüzsögtek. Miután olyan sok csinos nőt láttam a diszkóban, el kellett fogadnom, hogy Jack legalább már egyikükkel lefeküdt vagy a vérét vette. Mae valójában indulás előtt beszélt is a tényről, hogy a vámpírok és a férfiak csak azt az egyet

171

akarják. Bár ő arra utalt, hogy ez a vámpíroknál csak a vér, de mi van, ha Jack teljesen férfiként viselkedik? Mindez nem lehetett volna baj, hiszen nem vagyunk együtt. De én minden szempontból szűz vagyok, leszámítva azt, amikor Peter megharapott engem, és az az ártatlan dolog Jordannel néhány nappal korábban. Félelmetesnek találtam, hogy Jack sokkal több tapasztalattal rendelkezett, mint én. És a tetejében, Jack a diszkóban megízlelte a vérem. Ez elviselhetetlen vágyat váltott ki benne, ami nem párologott el olyan gyorsan. Egyszerűen nem tudtam aludni, és úgy döntöttem utána járok ennek. Mivel Milo-nak - aki a szomszédban aludt - köszönhetően lényegesen jobb hallásának, könnyen meghallhatott, óvatosan, lábujjhegyen lopakodtam ki a szobából. Annak ellenére, hogy már elmúlt reggel hét óra, a házban vak sötét volt, nem jutott be a természetes fény. Mindenütt sötétség honolt, kivéve Jack szobájába, ahol kimondottan számomra felszereltek egy éjjeli fényt. Csendben tapogattam ki az utat a lépcső fele, közben már háromszor bevertem a lábam. Már teljesen eltévedtem a sötétben, amikor megfordultam, lábammal elértem a lépcsőt, a konyhában viszont világos volt, aztán átmentem a nappaliba.

172

Jack-et, aki összegömbölyödve feküdt a kanapén egy sötét paplan alatt, nem zavarta a félhomály. Matilda mellette aludt a padlón. Felemelte a fejét, ahogy beléptem a szobába, farkával a földet csapkodta. - Jack? – suttogtam. - Jack? - Mi van? - motyogta Jack álmosan és felemelte a fejét. Amikor rájött, hogy valaki van ott, kinyitotta a szemét. - Alice? Valami baj van? - Nem, nem. - leültem a kanapé végére a lába mellé. - Egyszerűen nem tudtam aludni. - Igen? - a könyökére Jack támaszkodott. - Mi a baj? - Nem tudom. - hátradőltem és felhúztam a térdem a mellkasomhoz. - Arról van szó, ami ma este történt? - kérdezte Jack, és amikor nem válaszolt azonnal, folytatta: Alice, nem kell félned. Soha többet nem megyünk oda vissza, és a diszkón kívül ezek a srácok nem veszélyesek. Megráztam a fejem. - Nem, ez nem igaz. Én nem félek. Úgy értem, nem emiatt. Tudom, hogy számíthatok rád és Milora. Azok ketten egyébként elég nevetségessé váltak előttem. - Az biztos. - mondta Jack tréfásan. – Akkor mitől félsz? - Nem tudom. – sóhajtottam fel. Megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mit is akarok

173

mondani. - Lehet, hogy a félelem nem a megfelelő szó. Csak úgy értem... Ismerted őket? Ismerted azokat a vámpírokat, akik ezt tették? - Nem, nem hiszem. Láttam egy párszor őket, de közelebbről nem ismertem. Nem igazán voltam aktív tagja a jeleneteknek. - Jack felült. Annak ellenére, hogy sötét volt, láttam az arcán az aggodalmat és a tanácstalanságot. – Egyáltalán miért jöttél ide? - Nem tudom. A vámpírok mind olyan... vonzóak voltak. Olivia úgy néz ki, mint egy istennő, és még Violet kísérteties sminkje sem tudta elrejteni, hogy ő is nagyon szép. Jack-nek végre leesett. - Ugyan már. - mondta a szemét forgatva. – Én nem voltam érdekes számukra. Ők csak rád figyeltek. - Nem arra gondoltam. Nem azért akartam panaszkodni, hogy ott hagytál. Én csak arra gondoltam... ha... - Nem találtam a megfelelő szavakat. - Mi az? - kérdezte Jack. - Azt hiszem, igaza volt Violetnek. Találkoztunk már korábban. De amit mondott, azzal csak azt akarta elérni, hogy dühös légy. Még soha nem volt köztünk semmi. - Tudom. - egy kicsit megremegtem. Lehet, hogy a bokszeralsó nem volt olyan jó ötlet. - Itt van a takaróm. - a lábával felém lökte a takaró sarkát, és közelebb húzódott hozzám. Amikor éreztem, hogy a lába hozzáér a combjához, egy kicsit visszahúzódtam.

174

- Itt általában nem pizsamát szoktam viselni. - És pontosan ezért van itt a takaró. – nevetett Jack. - Miért van egyáltalán szükséged takaróra? – kérdeztem. Értetlenül nézett rám. – Na igen, ti szeretitek a hideget. Akkor miért kell nektek takaró? - Valószínűleg pusztán megszokásból. - válaszolta vállat vonva. - Nem tudom. Igazából ezen még sosem gondolkodtam. Csak egyszerűen takaróval alszom. Miért? Zavar? - Miért zavarna? - Nem tudom! Egyáltalán nem értem miért jöttél ide! - Jack felsóhajtott. - Ó, ugyan már. El sem tudod képzelni, hogy mi járhat a fejemben. - Annak ellenére, hogy már megint melegem volt, az államig felhúztam a takarót. - Rendben. - megvakarta az orrát. - Mi az, ami éppen foglalkoztat? Mit akarsz egyáltalán? - Én nem vagyok... - Úgy döntöttem előrukkolok vele. - Együtt voltál közülük valakivel? - Tudni akarod? - Igen. - elpirult, mert annyira meglepődött. Nyilván azt hiszi, bolond vagyok, és nem értem, miért. - Úgy értem... te... te... nem is tudom. – mélyebbre bújtam a takaró alatt, és szerettem volna teljesen láthatatlanná válni. – Szexelnek egyáltalán a vámpírok?

175

- Persze. - nevetett Jack. - Mind. Én is. Mint az emberek, úgy a vámpírok is, de nem olyan gyakran, mint gondolnád. - Nem tudom, mit gondoljak. – ismertem be. Haboztam egy vagy egy millió pillanatig. - Mit gondolsz, mit gondolok? - Tényleg akarsz róla beszélni? - nézett rám komolyan. - Én készen állok, ha akarod, de... biztos vagy benne? - Nem tudok a múltadról semmit, és szeretnék többet tudni a kapcsolataidról. - válaszoltam, és rápillantottam a paplan széle mögül. - Csak olyan rémültnek tűnsz. - Mert nem tudom, mire számíthatok. Tekintetünk egy pillanatra találkozott, mielőtt lesütöttem a szemem. - Semmi komolyra. - Rájöttem, hogy idegessé tette ez a téma, ami csak növelte a bizonytalanságomat. - Megközelítőleg hányan voltak? - kérdeztem. - Ó. - Jack felnyögött. - Nem tudom. - Miért nem? - Mert ez megtévesztő lehet. - Megtévesztő? - Összevontam a szemöldököm. Ő mélyebbre süllyedt a kanapéban, és vereségében felsóhajtott. - Na jó. - beletúrt a hajába. – Tizennégy éves koromtól húsz éves koromig egy lánnyal voltam együtt.

176

Ő volt az egyetlen barátnőm a középiskolában. Miután szétmentünk, körülbelül négy hónapig volt egy másik, és ennyi. Úgy értem, amikor még halandó voltam sok lány barátom volt, de velük nem történt semmi. Szóval két barátnőm volt, még emberként. Ennyi. - És azután? - kérdeztem idegesen. - Amikor vámpír lettem... a vonzó lányok, és még egy pár forróbb vámpírnő hirtelen elkezdett érdeklődni irántam. Ez teljesen új volt számomra,a vámpírok igazán forrók. - Megvakarta a fejét, és idegesen oda-vissza mocorgott. - Emlékszel? A minap beszélgettünk arról, hogy az elején éhesebb leszel, mint normálisan. Milo például azt hiszi, hogy minden órában magához kell vennie valamit, annak ellenére, hogy nincs rá szüksége. És az összes érzelem felerősödik. Nos, szóval... - Elhallgatott, megdörzsölte a szemét, és megrázta a fejét. - Nem, nem fogok erről mesélni. - mondta határozottan. - Ez tényleg nem olyan rossz, őszintén, de nem akarom, hogy azt gondold rólam. Mert nem vagyok az. Úgy értem, soha nem volt olyan. Olyan ember, aki egy kapcsolatban csak szexet akar, és az elmúlt tizennégy évben már kevesebb kapcsolatom volt nőkkel. Nem akarom, hogy az első egy-két év alapján ítélj meg, amikor fiatal voltam, és ostoba. Rendben? - Én inkább attól tartok, amit nem mondasz el. válaszoltam – Most miről is beszélünk - ezer lányról?

177

Jack szeme elkerekedett. - Nem, nem, jó Istenem, nem! Csak nagyjából... húsz. Azt hiszem, talán tizenöt lány volt és öt vámpír. Azt hiszem. Sajnálom. - Elpirult a szégyentől. - Nagyon sajnálom. Én... én nem tudom. elfordult, és megrázta a fejét. - Ez egyáltalán nem én voltam. Ez akkoriban történt, amikor meg kellett találnom önmagam ebben az új helyzetben, vámpírként. Hirtelen király és szexi lettem, amilyen emberként még soha. - Értem. – Nyeltem egyet. Bár tényleg valami másban reménykedtem, de tényleg nem volt olyan drámai. - Nagyon sajnálom. - ismételte. - Nem, már rendben van. Nincs mit sajnálnod. Nem tettél semmi rosszat. - szorosan átöleltem a lábam. Nem tudtam ránézni. - És neked ... ugye volt komoly kapcsolatod az átváltozásod után? - Úgymond, egyszer. - válaszolt Jack, miután egy ideig zavartan hallgatott. - Néhány évvel ezelőtt. De ettől eltekintve, az elmúlt tizennégy évben önmegtartóztató voltam. Ez is mond valamit, vagy nem? - Hmm. – ebben nem voltam biztos. – És miért hagytad abba? - Mit? - Jó néhány lánnyal volt szexuális kapcsolatod, aztán hirtelen önmegtartóztató lettél? Miért? – Megpróbáltam ezt az egészet összerakni a fejembe,

178

ami sokáig tartott. Jack sosem volt gazdag playboy, aki körül legyeskedtek a nők, akiket használt, aztán dobott. - Untatott ez az egész. Ez nem én voltam, és nem volt túl jó érzés. - mondta vállat vonva. – És mi van veled? Mi a te történeted? - Nekem nincs. – válaszoltam. Jack nevetni kezdett. – Mi van? Ez az igazság. - Valóban. - Jack szigorúan nézett rám. - Mert amikor a minap felvettelek, épp egy sráccal „bolondoztál”. - Nos, azon kívül nincs más mesélni valóm. – Annak az estének a gondolata kényelmetlenül érintett. Nem számít, milyen a kapcsolatunk Jackkel, úgy éreztem, mintha elárultam volna, ostobaság és értelmetlen. Megfogadtam, hogy soha többet nem iszok alkoholt. - Ez volt az egyetlen alkalom, hogy valaha is megcsókolt egy srác? Úgy értem, rajtam kívül... és Peter. - szkeptikus volt, és a habozásomtól még szkeptikusabb lett. Honnan tudná, hogy nincs igazán sok mesélni valóm? - Nem, már korábban is csókolóztam srácokkal. – ismertem el. - De ez mindig ugyanolyan volt. Elmentem Jane-el egy buliba, és ott volt valaki, akivel egy kicsit csókolóztunk. Soha nem volt több. Amikor részeg voltam, hagytam magam megcsókolni. Ennyi. - Tényleg? - most meglepődött. - Miért olyan nehéz ezt elhinni?

179

- Nem tudom. - mélyebbre süllyedt a kanapén, és a homlokát ráncolta. - Én valószínűleg nem nagyon vagyok objektív. - Ezt hogy érted? - megfordultam, így a térdem finoman a lábához nyomódott. - Hát... - Jack idegesen felnevetett. Hangjától a hideg futkosott a hátamon. - Ma este, sok minden megfordult a fejemben. Kimondottan ellenállhatatlan voltál. - Ez teljesen más. Ez csak a vérem miatt volt. Alig mondtam ki a szavakat, a felismerés teljes erővel mellbe vágott. A szívem őrülten vert, és éreztem, hogy kifut a szín az arcomból. - Mi a baj? - Jack közelebb csúszott hozzám, nem volt benne biztos, hogy most meg kellene-e vigasztalnia, vagy csak rontana a helyzeten. - Ez az én vérem. – egy kicsit beleharaptam az arcom belsejébe, hogy végig gondolhassam az ötletem. - Ez az, ugye? Ezért te... Jack ugyanazért vonzódott hozzám, mint Peter. De Peterrel ellentétben, akinél el fog tűnni, Jacknél ez az érzés nem fog eltűnni, miután átváltoztam. A vérem szaga nem lesz többé édes, és ez az inger meg fog szűnni. - Ez az egész a vérem illata és íze miatt történt, és nem a bolondul verdeső szívem miatt! - Nem. - Jack sértetten nézett rám. - Nem! Ennek semmi köze az irántad való érzéseimhez!

180

- Bemegyek egy terembe, ami tele van fénylő csodás emberekkel, és mégis mindenki csak engem akar, bár én totál átlagos és érdektelen vagyok a számukra. - hatalmas gombóc nőtt a torkomban, ami szinte lehetetlenné tette, hogy tovább beszéljek. - Az egyetlen dolog, ami ellenállhatatlan számodra, az a vérem. - Alice! - Felült, és egyenesen a szemembe nézett. - Rendben, jó. Tudni akarod az igazat? Igen! A vámpír bennem a véredet akarja, sokkal jobban, mint azt el tudnád képzelni. De ha ennyi lenne az egész, akkor már rég megharaphattalak volna, és már nem is emlékeznék rád. Kóstoltam már jobb vért, mint a tiéd, oké? A vámpírok számára talán valami olyan vagy, mint a jó bor, de nem te vagy az egyetlen, és biztosan nem is a legjobb nedű a borospincében. - Ezzel most meg akarsz nyugtatni? - motyogtam. Jack megrázta a fejét. - Nem, én csak azt mondom, hogy a véred nem annyira különleges. Nem ez az egyetlen dolog, ami érdekel benned. Ha az lenne, nem lennék benne biztos, hogy át akarlak változtatni. Alig tudom kivárni, hogy végre vámpír légy. Nem, nem a véred fantasztikus – te vagy fantasztikus! - Tényleg nem győzöd kivárni? - néztem rá reménykedve. - Viccelsz? - nevetett Jack. – Meg akarlak végre csókolni!

181

- Az emberek is egész jól csókolnak. – közelebb hajoltam hozzá, bár nem érintett meg, de nem is hátrált tőlem. Mélyet lélegzett, és kutatva nézett a szemembe. Aztán kezével megérintette az arcomat, közelebb hajolt, és megcsókolt. Biztos voltam benne, hogy ez is egy puha, rövid csók lesz, de amikor hozzám ért, felébresztett bennem valamit, amit nem tudtam irányítani. Átkaroltam a nyakát, és éhesen megcsókoltam, ízlelgettem, a nyelvét a sajátomon érezve. Csodás melegség áramlott végig a testemen, a gyomrom bizsergett. Háttal a kanapénak dőlt és az ölébe húzott. Kezével a testemet simogatta, amitől felforrósodott a bőröm. Olyan kétségbeesetten csókolt, mintha attól félne, hogy vége szakadhatna az egésznek. Ujjaimmal a hajába túrtam, és közelebb húztam magamhoz, biztatva, hogy ne hagyja abba. Amikor levettem az ingét, kérdőn nézett rám, de ajkamat az övére nyomtam, mielőtt bármelyikünk is gondolkodni tudott volna. Közelebb húzott magához, ujjai mélyen a húsomba vájtak. Az agyamra köd ereszkedett, csak arra tudtam gondolni, hogy kerülhetnénk még közelebb egymáshoz. Jackkel két lehetőségünk volt, és mindkettő elég csábító volt ahhoz, hogy megtegyük. A szájával megérintette a nyakamat, ezzel tudatva, mire vágyik.

182

Én inkább a másikra gondoltam, mert az kevésbé volt veszélyes számunkra. Végig futattam a kezem bokszeralsójának gumija alatt, mire meglepetésében felnyögött.

183

15. fejezet

S

ajnálom, hogy zavarok, de gondoltam szólok, újra itthon vagyok. - Ezra mély hangja betöltötte a szobát. A szívem megállt. Elnéztem a vállam fölött, és ő ott állt a nappali ajtajában. - Ó, a francba! - nyögött fel Jack. Lecsúsztam Jack öléből. Ő mindkettőnket betakarta és átkarolt engem. Arcomat a vállába temettem, és megpróbáltam elrejtőzni a takaró alatt. - Éppen azt várjátok, hogy eljöjjön a halál? kérdezte Ezra fáradtan. Válasz helyett Jack lesütötte a szemét. Ezra felkapcsolta a villanyt a nappaliban. Bejött, és leült velünk szemben egy fotelbe, jobb lábát átvetette a bal térdén. - Nos? - Ezra várakozóan nézett ránk. - Nos mi? – kérdezett vissza Jack. Én még közelebb húzódtam hozzá. - Várom a magyarázatot. - Ezra kezével megtámasztotta az állát, és várakozóan Jackre nézett. – Mégis mit gondoltatok? - Én... én nem is tudom. - motyogta Jack, dörzsölte a nyakát. - Ez csak úgy megtörtént. - Éppen úgy, mint a diszkóval is? - kérdezte Ezra. Jack bólintott. - Értem.

184

- Ez nem az... - Jack rám mutatott, de elhallgatott. - Nem történt semmi. Úgy értem, tudtuk kezelni. - Jack, nagyon nem szívesen mondom ezt, de amit Alice-el csináltatok, az nem állt semmilyen ellenőrzés alatt. - válaszolt Ezra szárazon. - Őszintén szólva, mit gondolsz, mi történt volna, ha nem jöttem volna meg? Gondolod, hogy képes lettél volna irányítani magad? Jack megrándult, és egy kicsit távolabb húzódott tőlem. - Elcsesztem. – sóhajtott föl Jack. - Tudom. Én mindig összezavarodom. Nem kell az orrom alá dörgölni. - Felfogod egyáltalán, miről van szó? - Ezra hangja fájdalmasan csengett. – Én csak az életeteket féltem. - Én nagyon vigyázok rá. - mondta Jack védekezőn. - Egy vámpír diszkóban, Jack? Igazán? - Ezra felvonta a szemöldökét, és megrázta a fejét. Elfelejtetted, mi történik, ha odamegy egy embert? Téged majdnem megöltek. Bár a vámpírok kezdenek civilizáltabban élni, de is tudod, hogy mire képesek. - Milo meg akarta nézni a diszkót, és Alice is ki akart mozdulni. - védekezett Jack. Közben már nem értünk egymáshoz, több centiméteres hideg tátongott közöttünk. - Én is voltam már ott. Mindenféle emberek járnak oda anélkül, hogy bármi is történt volna.

185

- Nem kellett hozzá sok, hogy Alice-nek örökre vége legyen. - suttogta Ezra. – Annyira sebezhető. - Akkor egyszerűen miért nem változtatjuk át? – panaszkodott Jack. – Akkor senkinek nem kell amiatt aggódnia, hogy véletlenül megharapom őt. - Tudod, hogy ez most még nem lehetséges. – Ezra fáradtan megdörzsölte a szemét. - Miért nem? – kérdezte Jack. - Milo még túl fiatal. A fiatal vámpírok veszélyesek. – sóhajtott föl Ezra. – A fiatal vámpíroknak megfelelő vezetésre van szükségük, hogy ne váljanak szörnyeteggé. A morális elvek és a korlátok elengedhetetlenül fontosak számukra. Megvan a hatalmuk és az erejük, hogy minden elpusztítsanak, ami az útjukba kerül. - De nálunk mindez megvan. - válaszolt Jack inkább dühösen. - Hármunk közül kettőnél. Nincs semmi akadály! - Ezt csak azért mondod, mert te csak a mi életünket ismered. – vágott vissza Ezra. Hangjában keveredett a szeretet és a fáradtság. - Mi mindig megbízhatóak, udvariasak és kontroll alatt vagyunk. Te nem tudod, milyen az, amikor a sok vámpír nem kap megfelelő útmutatást. Te számos kiváltságot élvezel, ami számodra magától értetődő. - De még mindig itt van két vámpír. –tiltakozott Jack.

186

- Elég legyen, Jack! - összerezzentem, mikor Ezra megemelte a hangját. – Átéltem már, hogy mi történhet, és itt nem fog megtörténni. - De... – szóltam közbe halkan. - Csak azért, mert ez máshol megtörtént, nem jelenti azt, hogy itt is meg fog. - Mae biztosan egyet értene, amilyen sajátos helyzetben vagy. - Ezra sötét barna szeme megpihent rajtam. - Te vagy az egyik, abból a néhány emberből, akik szabadon dönthet. A legtöbben rákényszerültek. - Ezt már mondta nekem, igen. - Mesélt neked a családjáról is, hogy ott kellett őket hagynia és ez milyen nehéz volt neki. - Ezra rákönyökölt a szék karfájára, és állát a kezére hajtotta. - De az én családomról és az otthonomról nem mesélt, igaz? - Azt hiszem, annyit mesélt, hogy Angliából jöttél, semmi mást. – segítségkérően néztem Jackre, aki teljes figyelmével Ezrára koncentrált. A mód, ahogy Ezra beszélt, szinte függőséget okozott, még más vámpírok számára is. - 1674-ben születtem Londonban. – kezdte el Ezra. – Még tizenöt éves sem voltam, amikor elvesztettem a szüleimet és két bátyámat, egyedül kellett gondját viselnem a hétéves húgomnak és a családi tanyának. Egész jól ment nekünk, és el tudtam tartani egy családot. Tizenhét évesen megnősültem. A feleségemmel négy gyereket neveltünk.

187

- Voltak gyerekeid? – kérdeztem. Ez a lehetőség sosem fordult meg a fejemben. - Két fiú és két lány. – ajka halvány mosolyra húzódott, de el is tűnt. – Nyugodt és boldog életünk volt. Erős, szorgalmas és megbízható voltam, de pontosan azok a tulajdonságok, melyekkel megteremtettem a családom jólétét, tett ugyanakkor érdekessé mások számára. Egyik este egy férfi állt az ajtóban, aki fizetségért vacsorát és szállást kért egy éjszakára. Ahol laktunk, ott nem volt ritka, hogy fáradt utazók kértek menedéket. Különösen a húgom örült, mert házasulandó korban volt, ezért megfelelő férjet keresett. A férfi Williemként mutatkozott be. Mivel vonzó volt, és úgy tűnt, gazdag is, odaküldtem a húgom, hogy gondoskodjon róla, azt remélve, hogy talán megtetszik neki, mint menyasszony. - Lesütötte a szemét, egy pillanatig gondolkodott, majd megrázta a fejét. - Williem a hátsó szobában maradt, és megemlítette, hogy éhes. A húgommal beküldtem neki egy tányér levest, és amikor nem tért vissza, mentem, hogy utána nézzek. - megállt. - Williem az ablak előtt állt, bámult ki a fekete éjszakába. A húgom mozdulatlanul feküdt a földön. Kiszívott belőle minden életet. Rátámadtam, de ő sokkal erősebb volt, mint én, és a hatalmába kerített. Dicsérte a bátorságom és az erőm, majd arra kényszerített, hogy igyak a véréből. Mielőtt rájöttem, hogy mi történt, a vére végig áramlott rajtam, és magával rántott az éjszakába.

188

Miután átváltoztam, és már elég erős voltam hozzá, megpróbáltam megölni őt, vagy legalábbis kényszeríteni, hogy engedjen el. Nem sikerült. Elmondta, hogy szüksége van egy társra, a munkájához, és én éppen megfelelő vagyok erre. Továbbra is lázadoztam ellene, míg belefáradt, és bezárt a vár pincéjében. Három hétig éheztetett. Mivel még fiatal vámpír voltam, félig megőrültem. Ezra arca kifejezéstelen maszkká fagyott. - Aztán visszavitt a régi otthonomba, és elengedett. Kétségbeesett éhségemben megharaptam a feleségem. A gyerekeimnek sikerült megszöknie, mielőtt elkaphattam volna őket, de előtte végig kellett nézniük, ahogy megöltem az anyjukat. Amikor rájöttem, mit tettem, visszamentem Williemhez. Ezra tekintete üres volt, mintha megpróbálná kitörölni ezt az emléket. - A rabszolgája lettem, azzal a feltétellel, hogy soha nem hagy magamra. Nem tudtam elhinni, ami velem történt, ahogy szörnyeteggé váltam, de nem tudtam, hogyan pusztíthatnám el magam. Az idők folyamán Williem más vámpírokat is hozott, ugyanolyan módon és ugyanazon okból, mint engem. Hogy segítsék a munkáját. Palotát építtetett, és sokat utazgatott, mert nagyra értékelte a luxust és a semmittevést. Én mindent megtettem érte, ami csak elképzelhető. - elnyomott egy borzongást. - A többi vámpír teljesen kiszámíthatatlan volt. – magyarázta Ezra. - Veszett szörnyetegek, de ez soha nem tartott

189

sokáig, mert meg kellett őket semmisíteni. Mivel nem kaptak útmutatást, egyfajta nyers változatok maradtak, csak az éhség és ösztönök vezették őket. Állandóan leláncolva kellett őket tartani, hogy ne tehessenek semmi kárt magukban vagy a többi vámpírban. Úgy tűnt, csak bennem maradt valami emberi. Közel száz éven át Williem-vel maradtam, és utazgattam vele Európában és Ázsiában. A legtöbb vámpír, akivel találkoztunk, valamelyest már kontroll alatt állt. Sokan voltak olyanok, akik hajlamosak voltak a Williem féle érzéketlenségre és kegyetlenségre, de össze se lehetett hasonlítani Williem szörnyű tetteivel. Időnként még egy-egy vámpír is meglepődött rajta, hogy Williem hogy volt képes létrehozni egy ilyen civilizált rabszolgát, mint én. Ekkor jöttem rá, hogy én más vagyok mint ő. Amit az feleségemmel tettem, az közvetlenül az átalakulás következménye volt. De most már képes voltam kontrollálni magam, és sírtam a feleségem és a gyermekeim után. Nem voltam szörnyeteg, de ha hagytam volna, képes lettem volna úgy viselkedni. – Visszatartotta a lélegzetét, és egy pillanatra rám nézett. - Mi történt azután? – kérdeztem, mert elhallgatott. - Egy este megöltem Williem-et és elkezdtem élni a saját életem. – mondta Ezra. - Így találkoztam olyan vámpírokkal, akik rendelkeztek az együttérzés ritka ajándékával. Sokat tanultam tőlük magamról és a többi

190

vámpírról. Le voltak nyűgözve, hogy idáig jutottam felügyelet nélkül. Ha valakiből vámpír lesz, túl könnyen elragadhatják az érzései és az ösztönei. Ez a harc évekig tart. És csak akkor lehet megnyerni, ha egy másik vámpír áll az oldalunkon. - Tudom, ez az egész milyen nehéz lehetett neked. – szólalt meg Jack, majd megrázta a fejét. Nos, nem, nem tudom. Még csak el sem tudom képzelni, min mentél keresztül. De amit tapasztaltál, az teljesen más volt, mint ami itt történik. Senki nem fogja Milo-t vagy Alice-t az alagsorban zárni, és magára hagyni. - De nem vagyok hajlandó vállalni ezt a kockázatot. - válaszolt Ezra. - Láttam olyan vámpírt, aki lerágta a karját, mert egy nap nem volt mit innia. Láttam, ahogy gyerekeket gyilkolnak. Alice és Milo valószínűleg soha nem lesz ilyen barbár, de lehet olyan, mint Williem. Teljesen kontrollálta magát, de kegyetlen és könyörtelen volt. - Nem gondolod, hogy Williem már az átváltozása előtt is ilyen volt? – kérdezte Jack. – Úgy gondolom, Mae mindig is szeretetteljes volt anyai ösztönnel, és még ma is ilyen. Én egy ügyetlen idióta voltam, és még ma is az vagyok. Milo és Alice nem zsarnokok és nem is gonoszak. - Ha senki nem gondoskodik róla, Milo nem tudná kontrollálni a féltékenységét. Megölhette volna Alicet. De mivel te mindvégig mellette voltál, nem történt

191

meg. – biccentett felénk Ezra. – Egyedül valószínűleg megtette volna. - Haha. – mondta Jack szárazon. - Tiétek a világ összes ideje. – indokolta meg Ezra. – Mit számít az a pár év, az örökkévalóssággal szemben. Csak azt szeretném, ha a biztonságos úton maradnánk. Nem várnál inkább, mint hogy valami szörnyűség történjen? - De nincs semmi, ami miatt a biztonságos utat kellene választani. - Jack kétségbeesés egyre nőtt. - Sajnálom, de a repüléstől teljesen kimerültem. Nem akarom folytatni ezt a beszélgetést. - Ezra felállt és nyújtózkodott. - Megyek aludni, és azt tanácsolom, hogy ti is tegyétek ugyanezt. Amikor elment, csendben ültünk tovább. Ezra szavain gondolkodtam. Igaza volt, de Jack-nek is. Annak a valószínűsége, hogy Milo és én őrült szörnyekké válunk, elég kicsi. Másrészt, akkor sem árthat az óvatosság. Végül Jack visszavette az ingjét, én pedig visszatértem a szobámba, hogy átaludjam egyedül a napot. A történtek után, nyugtalanul aludtam. Ezra-ról és a feleségéről álmodtam, meg kicsi lenszőke gyerekekről, Ezra miniatűr változatairól. Aztán láttam, ahogy az arcukat eltorzítja a félelem, ahogy anyjuk vére ráfröccsen.

192

Ezra, a legtisztességesebb ember, akit ismerek, annyira magánkívül volt, hogy majdnem megölte a saját gyermekeit. Akkor itt mi mit tehetnénk? Nem sokkal éjfél után Jack haza vitt. Azt mondta, hogy mivel kezdődik az iskola, még előtte hozzá kell szoknom, hogy normális időben aludjak. Még több mint egy hetem volt, hogy visszaálljon a normális alvási ritmusom, nekem mindegy volt, de nem is ez volt az igazi oka, hogy haza hozott. A csók és Ezra siralmas története után Jack furcsán távolinak tűnt. Keveset beszélt, és egyszer sem, még akkor sem, amikor együtt néztünk egy filmet, ült mellém. Mivel Milo nem takarította a lakást, és én alig voltam otthon, elég rendetlenül nézett ki. Nem olyan rendetlenül, hogy anyu veszekedjen miatta, de elég rossz ahhoz, hogy megakadjon rajta a szemem, és kész legyek tenni ellene. Betettem egy Full Out Boy CD-t és neki álltam takarítani. Utána lezuhanyoztam és bebújtam az ágyba. Úgy gondoltam, még korán van az alváshoz, legalábbis nekem. Ezért magammal hoztam A vámpírok rövid történét, ami állítólag egy Peter által írt önéletrajz. Miután leírta a saját tapasztalatait az átalakulással kapcsolatban, élénken ábrázolta a többi vámpírt, örültem, hogy az előző pont befejeződött. Nem találtam különösen megnyugtatónak, hogy egy fiatal

193

férfi állandóan üvölt a fájdalomtól az átváltozása alatt, míg kísértetiesen kavarog a gyomra. A következő fejezet címe Vámpírok és a világ, ami csodaszép leírás volt a napfelkeltéről és egy vers, a Napfelkelte a hegyekben Henry Wadsworth Longfellow-tól. Fiatal korában Peter szinte a nap megszállottja volt. A napfény minden vámpír gyengéje. Peter mindent pontosan tudni akart, ezért órákig kint maradt a napon, hogy lássa, mi történik.

Sütkéreztem, mint egy lusta macska, és annyi csupasz bőrfelületet hagytam, ami még tisztességes volt. A nap leégette a bőröm, és lemállottak az izmaim. Kezdtem gyengülni, nem tudtam többé tisztán gondolkodni, és a szívem lelassult. Amikor leszállt a sötétség, és aludni mentem, a tünetek elmúltak, mire felébredtem. A bőröm színe nem változott. Akkor tulajdonképpen mit is okoz a nap? Amikor megkérdeztem más vámpírokat, nem kaptam választ. A legjobb magyarázatot a mentoromtól kaptam, aki azt mondta, az embereknek jól esik, és keresik a fényt, míg a vámpírok inkább elkerülik. Egy vámpír anatómiája annyira rejtélyes, hogy nem állíthatjuk, hogy csak a fény gyengít le minket. De mi történne, ha folyamatosan ki lennénk téve a napsütésnek? Ha normális emberi életet élnék, éjszaka aludnék és a nap folyamán ébren lennék – mi történne

194

velem? Úgy tűnik, a nap legyengíti az érzékeinket, lecsökkentik emberi szintre. Ebből arra lehet következtetni, hogy a nappal együtt visszatérne az életünkbe a halandóság? Vajon öregednénk, és végül meghalnánk? Ez felvet bennem egy másik kérdést. Vajon a halhatatlanságunk, és az egzotikus erőnk a Holdtól származik? Mint egyfajta tudományos értekezésben, összefoglalta, milyen válaszokra számít, és eléggé jó kérdéseket tett fel. Peter alig talált szilárd, tudományos tényeket, a nap a vámpírokra gyakorolt hatására. Mindazonáltal végrehajtott magán egy kísérletet, hogy a napfény ismét halandóvá teszi-e, vagy legalább öregíti. Egy hónapon keresztül, nappal ébren volt, és éjjel aludt, de fáradt, gyenge és túlságosan éhes lett. Egy nap legalább egyszer magához kellett vennie valamit, ami ahhoz vezetett, hogy majdnem megölt három embert. A hónap végén befejezte a kísérletet, anélkül, hogy bármilyen tartós változást észlelt volna magán. Az ablakhoz fordultam, és kinéztem a függönyön át a világosodó égre. A nap még nem kelt fel, de az ég már kék volt, ami azt jelentette, hogy nem azt tettem, amit Jack akart, és nem feküdtem le előbb. Félre tettem a könyvet, és megpróbáltam aludni egy kicsit. Egész nap aludtam, egészen a vörösen izzó déli órákig. Amikor végre felkeltem, a televízióban

195

bemondták a hírt, hogy a hőmérséklet ma meghaladja a 35 Celsius fokot. Szerettem volna egyszerűen fehérneműben az ágyban maradni, de anya otthon volt, és panaszkodott a hőség, a munka és úgy általában az élet miatt. Miután elment dolgozni, reménykedve bámultam a mobiltelefonomat, hátha kiment valaki a fullasztóan meleg lakásból. De ez a szerencse nem adatott meg. Az estét a ventilátor és a televízió társaságában töltöttem, megnéztem az Arzén és levendulát, és vártam, hogy kiüssön a forróság.

196

16. fejezet

I

tt egyértelműen nincs légkondicionáló. - tépte fel Milo a lakás ajtaját. Felültem, és a kanapé háta mögül felnéztem rá. Több bevásárló szatyor is volt karjában. Az arca vörös volt, valószínűleg a hőségtől. - Mit csinálsz itt? - kérdeztem meglepetten a hirtelen megjelenésétől. - Mi van? Nem is örülsz, hogy látsz? - letette a csomagokat a pultra, és rám vigyorgott. - Ugyan már. Én csak... - megálltam, és a sok bevásárló szatyrot néztem. - Mi ez az egész? És mit keresel te itt? - Arra gondoltam, hogy valószínűleg semmi tisztességes ételt nem ettél, mióta kiköltöztem, ezért gondoltam hozok valami harapni valót, mielőtt elpusztulsz az unalomtól és a hőségtől. - Milo a zsebében kotorászott, majd jégkrém és egyéb fagyasztott termékek húzott elő, és betette a fagyasztóba. - Tudtam, nem mész el vásárolni. Nélkülem simán éhen halnál. - Lehet, hogy igazad van. – ismertem be. Miközben tovább pakolt, kinyitottam a hűtőt és kivett egy narancsfagyit. - Nem félsz, hogy anya meglát? - Dolgozik. - Milo vállat vont. - Jack is. És annyira csendes a ház, hogy ki kellett mozdulnom.

197

- Jack dolgozik? - fellendítettem magam a pultra, láttam, hogy Milo kibontja. - Azt hittem, Ezra itthon van. - Így is van. – odanyújtotta nekem, majd feltette a Froot Loops-ot a felső polcra. - Jack egyedül utazott el. Úgy tűnik, lassan kezdi élvezni a munkát. - Úgy érted, Jack vállalja a felelősséget? belenyaltam a fagyimba, de nem sikerült megakadályoznom, hogy a lábamra cseppenjen. - Igen. Ez meglep téged? - Milo nevetett, meglepett reakciómon. - Nem, nem. - letöröltem egy narancsfoltot a combról. - Csak nem tudtam, hogy annyira sikeres. Nem tudom. Úgy értem, azt sem tudom, mit csinál pontosan. - Én sem. Nem avattak be a vállalkozásukba, de Jack azt mondta, hogy csatlakozhatom, ha már jobban megszoktam. Azt mondja, egész jó. De a munka nagy része nagyjából már kész. Ezrá-nak sok szabadalma van és mindenféle jogi trükköket kell végrehajtania újra és újra, hogy senki ne vegye észre, hogy annyi pénze van, ami több száz évre elegendő lenne. - Milo hangja tárgyilagos volt. Valóban úgy tűnt, azt hiszi, tudom is követni őt. - És ez mit jelent? Te is milliomos lettél? bevettem még egy darab fagyit a számba, bár már majdnem lefagyott a nyelvem.

198

- Alice, nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de én már, hogy úgy mondjam... - Milo feltette a kávét a szekrénybe, majd zavartan szembefordult velem. - Nos, nyilvánvalóan szuper gazdagok, de csak ott laksz náluk. - Igen, de... - habozott, mert nyilván nem igazán tudta, hogyan folytassa. - Én most valami családtag féle vagyok. Ezra aggódik, ezért a közelmúltban nyitott nekem egy számlát, és kaptam egy hitelkártyát. Hivatalosan megváltoztatja a nevem Milo Townsendre. Utána kapok egy jogosítványt, amelyen az fog szerepelni, hogy tizennyolc vagyok. Így mindent könnyebb elintézni. - Ugye csak viccelsz? – tátott szájjal bámultam rá. - Van egy számlád tele pénzzel? - Igen, így minden kicsit könnyebb. Így bármit megvehetek neked. - megvonta a vállát, majd rám vigyorgott. - Például kaját számodra. - De... - fintorogtam. - De ez a pénz. Egyáltalán nincs rossz lelkiismereted? - Nem igazán. - ismerte el Milo. – Akkor sem volt rossz lelkiismeretem, amikor anya pénzét költöttem. Amint tudok, elkezdek dolgozni, és én is megdolgozom a pénzért. Ebben a pillanatban még erről nincs szó, most örökbe fogadnak. - Örökbefogadás? – az a furcsa gondolat jutott eszembe, hogy Milo többé már nem lesz az igazi

199

testvérem. Ő az öcsém volt, mindig is az lesz, de mégis. - Milo Townsend? - Igen, furcsán hangzik, nem igaz? - felhúzta az orrát. Kicsit megnyugtatott, hogy ez nem természetes neki sem. - Kinek a neve egyébként? – ettem még egy falat fagylaltot, amitől hűvös lett az arcom. - Azt hiszem, Ezraé. Jack-et valójában Hobbsnak hívják és Mae Everly. Peter vezetéknevét nem tudom. - nekidőlt a hűtőszekrénynek, és rám nézett. – Miért nem beszélsz soha Peterről. - Meglep téged? – eltörtem a fából készült pálcikát, és bedobtam a szemétbe. - Mit mondtak neked erről a többiek? - Mae mesélte, hogy amikor náluk voltál, Peter majdnem megölt. - megborzongott a gondolatra. Miért nem mondtad el nekem? - Hogy tehettem volna? - kérdeztem. - Ne tudtad, hogy ők vámpírok. És így elég furcsa lett volna, ha elmondom, hogy Peter megpróbált kiszívni az utolsó csepp véremig. - Mégis, mit gondoltál, miért nem meséltél nekem erről? - Milo fájdalmasan nézett rám. - Jack elmondta, hogy tavasszal vámpírrá akartál válni, de ez felvet egy másik gondolatot bennem. Nagyon hálás vagyok neked, tényleg, de hogy tehetted ezt! Miért nem mondtad el? Meghoztad életed legnagyobb döntését, anélkül, hogy velem beszéltél volna erről?

200

- El akartam mondani valaki másiknak is. sóhajtottam. - De nem tehettem. Nem akartam eltűnni anélkül, hogy bármit is mondtam volna. De a többiek azt mondták, hogy nem élhetnél normális életet, ha mindent tudsz. - De legalább kitalálhattál volna valamit. – vágott vissza Milo, és megrázta a fejét. - Elmondhattad volna ezt a dolgot Peterrel és Jackkel, és hogy azon gondolkodsz, hogy megszöksz az egyikükkel. Ez elég közel állt volna az igazsághoz. - Nem tudom. Mert valószínűleg nem gondolkodtam. - válaszoltam. - Milo, nézd, nagyon sajnálom, hogy nem mondtam semmit. De most már beszélhetünk róla, nem igaz? - Hol tartunk éppen? - Milo vigyorogva oldalra billentette a fejét. - Mit hallok? Tegnap este megcsókoltad Jack-et? - Milyen gyorsan témát váltottál. - kerültem kíváncsi tekintetét. - Ugyan már. Éppen csak négy emberrel lakok a házban. Nélküled nem csinálunk semmit. - nevetve megrázta a fejét. - Miről beszélnénk akkor? Néztem a lábam, és észrevettem, hogy a sötétlila körömlakk elkezdett lekopni. Fölhúztam a térdem a mellkasomhoz, és elkezdtem lekaparni a körmeimről. - Ez gusztustalan. - mondta Milo rosszallóan. Kiöltöttem rá a nyelvem. - Mit érdekel? Többé nem eszel itt. - Mosolyogtam rá szinte szomorúan. - Ember,

201

te egyáltalán nem eszel többé. És nem leszel beteg. Neked itt már semmi sem számít. - A legfontosabb részekre vagyok kíváncsi. kihúzott két konyhai széket, leült az egyikre, a másikat pedig megveregette a kezével. - Ugyan már. Ülj le, és mondd el a szaftos részleteket. - Nincsenek szaftos részleteket. - nyögtem, és ott maradtam, ahol vagyok. - Csókolóztál Jackkel! Kell, hogy legyen mesélni valód! - Ez téged tényleg hidegen hagy? – arcán a fortyogó féltékenység vagy az agresszió jeleit kerestem. - Igen, túl vagyok rajta. - hátradőlt, és a szemét forgatta, de aztán megrázta a fejét. - Oké, még mindig nem vagyok teljesen túl rajta, de már nem vagyok olyan dühödten féltékeny. Emlékszel a diszkóban? Akkor sem voltam kiakadva, amikor szinte el sem engedett téged. - Ez nem igaz. - de miközben mondtam, az arcom már úgy égett, mint a tűz. - Csak azért tette, hogy megvédjen. De nem történt köztünk semmi. - Nem, csak később. - Milo rám kacsintott. - De nem így volt! - Alice, ezt mindenki tudja. Te és Jack őrülten szerelmesek vagytok. Miért akarod ezt eltitkolni? És ami még fontosabb, miért hiszed, hogy ez szükséges? – kérdezte Milo nyersen.

202

- Nem tudom. - még mindig a lábam köré fontam a karom, és most az állam a térdemen pihentettem. Azt hiszem, csak megszoktam, hogy nem beszélek ezekről a dolgokról. És nem igazán tudom megmagyarázni, de ebben az esetben ez különösen kényelmetlen, Peter miatt. - Peter? Ő még csak nincs is itt. Mi köze van hozzá? - Milo barna szemei valódi zavarról árulkodtak. - Semmi. - megráztam a fejem. - Minden. Mae nem mesélte neked, hogy működnek az ilyen kapcsolatok? - Igen. Úgy értem, megpróbálta, de tekintve, hogy nekem még nem is volt barátom, így kissé nehezen tudom megérteni, ami veled történik. El tudtam képzelni, még én sem értem magam, nehéz megérteni, ő pedig sokkal régebb óta szingli. - Ez más, mint egy barátnál. - Lerágott körmeimet bámultam a csempézett padlón. Hogyan magyarázhatnám el neki? – Elméletileg olyan, mint mikor az ember szerelmes valakibe, de sokkal ösztönösebb. Ahhoz lehet hasonlítani, mikor Jack igazán szomjazik a vérre. - Miről beszélsz? - összehúzott szemmel Milo nézett rám. – Te tudod, milyen, mikor Jack éhes? - Hogy úgy mondjam. Legtöbbször érzem, amit ő érez. Nem egészen tudom, de egész jól el tudom képzelni. Azt hiszem, hogy szándékosan iszik valamit, mielőtt találkozunk, így nem történik semmi. De

203

érzem, hogy mit érez, amikor sürgősen vérre van szüksége. Jack-et az ösztönei vezették, amikor ily módon kívánt engem - brutális és félelmet keltő. Ennek ellenére úgy tűnt, engem teljesen magával ragadt, teljesen megvadít. - Várj, várj, várj! - kezével integetve jelezte Milo, hogy álljak meg. - Érzed, hogy mit érez? Ez nem normális, ugye? Szóval korábban még nem történt veled ilyen. - Nem. Nem tudom, hogy ez normális-e. – gúnyos mosollyal tettem hozzá: - Bár én már egyáltalán nem tudom, hogy mi a normális. - Az ő viselkedése természetellenes vagy a tiéd? – meg se hallva a megjegyzésemet, továbbra is elbűvölve bámult. Ez jellemző volt Milo-ra. Talált egy kirakóst és továbbra is azon van, hogy megoldja. – Ő utasítja vissza az érzéseidet vagy te az övét? - Mindketten? - tehetetlenül vállat vontam. Amennyire én tudom, az, amit Jack és én érzünk, nem természetes. Igazából semmit nem szabadna irántam éreznie, érted? Nekem Peterrel kellene maradnom, de nem akarok. - Ah. - bólintott Milo sóhajtva. – Nekem ez az egész úgy hangzik, mint az emberi természet kontra bevésődés egy tipikus esete. Úgy hangzott, mint egy orvos, aki közli a diagnózist. Biztos kigúnyoltam volna, ha a szavai nem keltik föl a kíváncsiságomat.

204

- Hogy érted? - kérdeztem helyette. - Ismered az emberi természet és a bevésődés ellentétét, vagy nem? – olyan hitetlenkedő pillantást vetett rám, mintha mindenkinek matektudósnak kéne lennie. – Az a fő kérdése, hogy mi befolyásolja inkább az embereket. Az emberi természet, és ez által a személyisége, vagy inkább a nevelés? A férfi azért csalja meg a feleségét, mert ilyen a biológiai tulajdonsága, vagy azért, mert a saját apja soha nem volt otthon? - Azt hiszem, mindkét válasz túl általános. Két férfi ugyanolyan neveléssel és ugyanazon biológiai feltételekkel, nagyon is különböző döntéseket hozhat. - Nem ez a lényeg. - tett elutasító kézmozdulatot Milo. - Peter és te, száz százalékig passzol a természetetek. A biológia biztosítja, hogy vonzalmat éreztek egymás iránt, de valamilyen okból, amit nem ismerek, Peter harcol ellene. Az a tény, hogy Jack ennek ellenére vonzódik hozzád, ellentmond mindkettőtök személyiségének. Ezért kölcsönös tisztelet alakult ki köztetek. Ez tudományos szempontból nagyon érdekes. - Nagyon örülök, hogy lenyűgözőnek találod az én bonyolult szerelmi életemet. Legalább van valami célja. - motyogtam szárazon. - Én nem hiszem, hogy olyan bonyolult. - egy kupakra koncentrált, amit a munkalapon pörgetett. -

205

Te és Jack szeretitek egymást, és Peter eltűnt a színről. Probléma megoldva. - Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező évezredben még találkozni fogunk Peterrel. - Honnan tudod, hogy a következő évezredben még élni fogysz? - kérdezte Milo. - A halhatatlanság miatt, például. - Mindkét lábamat lelógattam a munkalapról, és kinyújtóztattam a felsőtestem. - A halhatatlanság nem jelent valódi halhatatlanságot. - mondta Milo tényszerűen. - Csak nagyon hosszú élettartamot. - Először én voltam egy tudományos probléma legjobb példája, most meg azt mondod, meg fogok halni? Ezért jöttél ide? - néztem rá felvont szemöldökkel. - Nem, nem ezért vagyok itt. - Milo hirtelen felugrott. Megijesztett, olyan hihetetlen nagy sebességgel mozgott. Mozdulatai elvesztették kínos vonásukat, röviddel az átváltozás után. – Azért jöttem, hogy készítsek valamit vacsorára. - Tudsz még főzni? - Ez egy hülye kérdés volt. Mivel Milo készségei kifinomultak, aligha várható, hogy a főzési tudománya varázslatosan elszállt a levegőben. - Persze! És a kedvenc ételedet fogom elkészíteni. - kotorászott a hűtőben. - Hé, enni is tudsz valamit? - kérdeztem. Ismét egy hülye kérdés.

206

- Hát, meg tudom csinálni, csak ki nem állhatom. Milo felém fordult, karjában tele élelmiszerekkel. Jack rávett a múlt héten, hogy próbáljak megenni egy narancsot. Szörnyű íze volt, mint a sósav, vagy valami, nem tudom pontosan leírni. Egyébként meg ettem, de öt perc múlva kihánytam. Ennyit erről. - Vágom. - Leugrottam a munkaasztalról és vittem megmosni a zöldségeket. - Az élelmiszerek egyáltalán nem érdekelnek már. Az egyetlen dolog, ami igazán kell, az a vér. És tudod mit? Annak is több féle íze van. – Milo hirtelen izgatott lett, mint egy kisfiú, aki nagy titkot fed fel. - Úgy érted, belekóstolsz és ízlik, mint egy embernek? - Igen, ez is, de különböző vérnek, különböző az íze is. Elég gonoszan hangzik, de vannak kedvenc fajtáim. A szőke nők íze más, mint a férfiaké, és a vércsoportok, például a 0 vagy az AB szintén különböznek. - Milo úgy beszélt a vérről, mint egy recept új hozzávalójáról, amit kipróbált. – Egész más íze van különféle aromáknak! - Jó tudni. – nyögtem ki, mert nem jutott eszembe jobb válasz. - Fogadok, hogy a te véred íze is nagyon jó. - Milo kutatva nézett rám, amitől ideges lettem, és ösztönösen elhátráltam tőle. - Az illata édes és gazdag.

207

- Köszi. Nem akarok udvariatlan lenni, de egy pillanatra úgy bámultál, mintha szarvam nőtt volna. - Sajnálom. – folytatta a paradicsomszeletelést. – Csak a szagod egyszerűen itt van, érted? - Akkor legalább ne képzeld el, hogy hogyan fogsz engem elfogyasztani. - kértem őt vigyorogva. Főzés közben sikerült Milonak, nem megrágcsálnia engem. Aztán leült velem az asztalhoz, és nézte, ahogy eszem. Még mindig majdnem olyan szép volt minden, mint régen, hiszen ismét együtt ettünk. Közben láttam, hogy ő többé már nem igazán az öcsém, de még mindig egy család voltunk. Éppen most váltunk egy teljesen másféle családdá.

208

17. fejezet

A

vámpíroknak szüksége van oxigénre, bár nem annyira, mint az embereknek. A kevesebb oxigén használata fontos része a vámpírok fegyvertárának - Jack szinte szó szerint ezt mondta, legalábbis az nap, amikor azt a szót írta „fegyvertár”, ami azt jelentette, hogy gyakorlatot tartanak. Azt is kaptam Jack-től, hogy „gyakorlat”. Nap, mint nap rá kellett jönnöm, milyen komolyan veszi Milo képzését. Egy üzenetben, azt írta, hogy nem tud jönni, mert Milo-val van elfoglalva. Ezra nincs otthon, ezért Mae szívesen várna. Jack felvett, és adott egy ultra-rövid magyarázatot, hogy mit csinálnak, mielőtt Milo-val fürdőruhában eltűntek volna. Abban a pillanatban még nehezebben tudtam megérteni a „gyakorlat” jelentését, mert Jack félmeztelenül kétségtelenül lenyűgöző látvány volt, nem beszélve Milo-ról. Egész nyáron át láttam Milo-t fürdőruhában, de az a Milo, aki néhány hete a vízben fröcskölt, és akit most Jack képzett ki, két külön világ volt. Most izmos volt, és úgy festett, mint egy görög szobor. Milo-nak vámpírként nem kellett annyit lélegezni, mint emberként, de a teste még nem érzékelte. Jack most lemerül vele és a víz alatt tartja, ahogy Peter valaha vele is tette. Az első alkalommal nem ment, mert tudat alatt Jack végig félt, hogy megfullad.

209

Ezért tanácsolta nekem, maradjak a házban, így nem féltem Milo-t. Szóval a terasz ajtó mögött álltam, és a fekete tavat bámultam. A holdat nem lehetett látni, és egy sötét felhőtakaró eltakarta a csillagokat. Mivel a teraszvilágítás ki volt kapcsolva, csak homályosan láttam a stéget és a tavat. Ennek ellenére, a víz olyan volt, mint egy fekete lyuk. Időnként halványan láttam, de nem igazán tudtam kivenni Milo-t és Jack-et. Matilda leült mellém, és izgatottan nyafogott. Jack a házban hagyta, mert (mint én) könnyen ideges lett. Természetesen Milo-val nem történhet semmi. Gyakorlatilag nem bánthatja semmi a világon, és biztosan nem ez a tó. De már majdnem meghalt is, a vére még mindig látható volt a stégen. A szívem összeszorult a mellkasomban. - Nem történhet semmi. - megnyugtatott Mae hétszázadik alkalommal az este. Ott állt a hátam mögött, ebédlő ajtajának támaszkodva, karjait lazán összefonta a mellén. A szomszédban Nina Simone szólt, azt hittem a kanapén fekszik, és könyvet olvas. - Tudom. - azt hittem, láttam valamit, de ugyanolyan gyorsan el is tűnt. - Ott fogsz állni egész éjjel? - A hangja kicsit csalódottan csengett. - Nem tudom. - el akartam szakadni tőle, de az a kényelmetlen érzésem támadt, hogy abban a

210

pillanatban, hogy elfordulok, valami történni fog. A tó vagy bármi Milo ellen tör, csak arra vár, hogy befejezhesse a küldetést, ha nem vigyázunk. - Tudod mit? Most már elég. - mielőtt tiltakozhattam volna, Mae elkapta a karom és elhúzott az üvegajtótól. - Gyere velem. Mára ebből tényleg elég. - Mae. - megpróbáltam lerázni, de túl erősen markolt, kedves és gyengéd akart lenni, de valójában könyörtelen, mint egy bilincs. Ha ellenállok, fájdalmas zúzódásokat okozna nekem. - Inkább csak nézném. - Tudom, drágám, de nem fog semmi történni. Őszintén. Bevezetett a nappaliba. Csak néhány gyertya világította meg, és egy állólámpa, de a szemem már annyira megszokta, a kinti sötétséget, hogy fájt a fénytől. A gyertyák orgona és liliom illatot árasztottak. Vettem egy mély levegőt. - És mit csinálunk itt? - Kérdeztem. - Nyugodj meg. - Mae a vastagon párnázott kanapéra húzott. Matilda, aki követett minket, csak állt a szobában, és tehetetlenül nézett ránk. Úgy látszik, ő is bűnösnek érezte magát, mert elhagyta az őrhelyét. Felhúztam a térdem a mellkasomhoz. - Én pihenek. Nem tettem semmi mást egész nyáron. Talán egész életemben. – Mae-nek nevetnie kellett.

211

- Alice, az örökélethez, először meg kell tanulnod élni. - viccelődött. Ujjait végig futatta a hajamon, és megfordította a vállam, hogy háttal üljek neki. A szemem sarkából láttam mellettünk az asztalon a fésűt és a hajcsatot. Követve a példánkat, Matilda oda jött hozzám és fölugrott a kanapéra. Miközben Mae a hajamon munkálkodott, Matilda sűrű fehér szőrét simogattam. - Mit értesz ez alatt? - kérdeztem, miközben Mae a hajamat fésülte. - Hm? - látszólag máshol járt. - Hogy meg kell tanulnom élni. Mi a baj azzal, ahogy élek? - Semmi. - hárított először Mae, aztán meggondolta magát, és egy mély sóhajjal folytatta. Nos, akkor kevesebbet kellene aggódnod. - Kevesebbet? - kérdeztem hitetlenkedve. - Azt hittem, túl óvatlan vagyok, ha figyelembe vesszük a körülményeket. - De tudod, nem kell örökké aggódnod. Folyton csak a jövőre gondolsz. Sokkal jobb az itt és most-nak élni. El kellett fojtanom a nevetést. – Valóban? kérdeztem és megvakartam Matilda füle tövét. Minden alkalommal, amikor Jack és én az itt és mostnak élünk, prédikáció lesz a vége. Úgy gondolod ez nem elég komoly, nem igaz?

212

- Az itt és most-nak élni, nem azt jelent, hogy szeszélyesen viselkedtek. - mondta Mae szigorúan. - Ritkán vagyok szeszélyes. - motyogtam. Tényleg. Annyi mindent meg szeretnék tenni, hogy azt el sem tudod képzelni. - Css, css. Most tényleg rossz vagy. - Hallottál valamit Peterről? - kérdeztem halkan. Nehéz volt számomra, nem rá gondolni. A szívem őrült tempóban vert a nevének említésére is. Ez nagyon kínos volt, de mivel most Jack nem volt itt, megmertem kérdezni. Azt hallottam, hogy Mae-nek elakadt a lélegzete, és durvábban húzta meg hajfonatom. Talán túl keveset gondol a jövőre. - A múlt héten felhívta Ezra-t. – válaszolt Mae habozva. - És? - meg akartam fordulni, de ő előre tolta a fejem. - Ebben a pillanatban is vele van. - Mae hangja halk volt, szinte már alig hallható. A szívem megállt. Elengedte a hajam, így meg tudtam fordulni. – Közösen irányítják a vállalkozást. Jack nem tudja. - Miért nem? Ezra miért nem mondta el neki? – kiabálni akartam, de a hangom meglepően visszafogott volt. Csak egyedül mikor Peterről beszéltünk éreztem úgy, mintha a szobában elfogyott volna az oxigén.

213

- Jack valószínűleg felmondana, összepakolna, és elfutna, ha mindig mindent tudna. - Mae lesütötte a szemét. - Ő elég melodramatikus. - Peter is ugyanezt tette, nem igaz? - kérdeztem. - Ő akarta így. - megrázta a fejét. - Tudod, én nem értek egyet azzal, ahogy veled bánt. Először is, amit a végén tett... Az megbocsáthatatlan. De meg kell értened, hogy Peter és Ezra már száz éve együtt vannak, mielőtt te egyáltalán a világra jöttél. Peter egy kicsit visszaadta Ezra emberségét. Nélküle, Ezra lehet, hogy elvesztette volna az eszét. - Igen, Ezra már mesélt a múltjáról. – mondtam. Mae bólintott. – Nem csak erről van szó, Alice. Ők lélekben testvérek, talán még közelebb állnak egymáshoz, mint te és Milo. - tekintete gyengéd volt, megfogta a kezem. - Ezra nem tudja csak olyan egyszerűen leírni őt. De Jack-et sem akarja elveszíteni. Ezra számára nagyon fontos a család. - Én sem akarom, hogy Peter elmenjen. - mondtam óvatosan, és meglepve tapasztaltam, hogy ez az igazság. Úgy éreztem, mintha a testem friss életerővel telt volna meg. Minden vénám és sejtem beleremegett a neve említésébe, és tompa fájdalom lüktetett a mellkasomba, mint egy friss szúrt seb. Minden, amit vele tettem, keresztüláramlott rajtam. - Még mindig azt érzed? - Mae elsápadt, szeme tágra nyílt az aggodalomtól.

214

- Az érzéseimen nem tudok változtatni. válaszoltam szomorúan. - Néha megpróbálok nem érezni iránta semmit, de nem megy. Azt hiszem, amit Jack iránt érzek, sosem fog elmúlni. De... hiányzik Peter és Jack is hiányzik. Nem tudom, hogyan hagyjam figyelmen kívül. - Ez nem is fog menni. De nem szabad így érezned. - Mae szomorúan mosolygott rám, és kisimította a hajam az arcomból. - De most már tudod. - Hol van Peter? - Messze van, Alice. És ez így is marad. Ő nem jó neked. Legalábbis ebben a pillanatban, mindkettőtöknek jobb így külön. - Nem akarom látni őt. - ráztam a fejem hevesen, talán túl hevesen. - Miért kellene? Csak tudni akarom. Mae figyelmen kívül hagyta a reakciómat. - Ezra dolgozik valamin. - folytatta. - Ez hamarosan meg fog oldódni. De amíg mindez megtörténhet, neked szörnyen időigényesnek tűnhet, mert még túl fiatal vagy. Hidd el, hogy minden jó lesz. Visszasüppedtem a kanapéba, és igyekeztem magam megnyugtatni. Matilda hatalmas fejét az ölembe hajtotta. Mae a hajamat fésülte és azzal próbált megnyugtatni, hogy rámutatott, a mesék végén, miután sikerült a nagy problémát legyőzni, mindig boldogok a főszereplők. Peter iránti érzéseimtől ideges lettem. Szeretettem volna hűvös maradni, főleg azok után,

215

amit velem tett. El kellett volna tűnniük a semmibe. De nem így volt. Lehet, megvigasztalt volna, ha Jack velem van, de nem igazán számíthattam rá. Egész éjjel Miloval volt a tóban. Mae végül kiment, hogy ellenőrizze őket. Miután meggyőződött róla, hogy minden rendben, betette a DVD lejátszóba az Álom luxuskivitelben-t és leült mellém a kanapéra. Nem tudtam a filmre koncentrálni. Egyáltalán semmire se tudtam koncentrálni. Végül elaludtam, és csak akkor ébredtem fel, amikor Jack a kocsihoz vitt. Ahogy átöleltem a nyakát, éreztem erős karjait és beszívtam az illatát. - Örülök, hogy látlak. - nevetett Jack. - Nem akartalak felébreszteni. - Semmi baj. - Amikor letett az anyósülésre, vonakodva elengedtem. - Miért viszel haza? - Mae úgy gondolta, jobb lesz így, azután ami legutóbb történt. - Vállat vont, megkerülte az autót, és beszállt. - Hogy ment Milo-nak? – kérdeztem ásitva. Ő csak rám vigyorgott. - Jól. Nagyon jól. - Bárcsak lett volna egy kis időd ma rám. helyeztem magam kényelembe az anyósülésen. Fáradt voltam, különösen akkor, ha a korai iskolai kezdésre gondoltam. - Azt hiszem, valóban szükség lett volna rá.

216

- Igen, nekem is. – válaszolt Jack, de nehezen tudtam ébren maradni. - Aludj csak. Majd holnap beszélhetünk. Minden erőfeszítésem ellenére, újra elaludtam. Valószínűleg annyira kimerültem, mert túl sokáig törtem az agyamat Peteren. Észre sem vettem, hogy Jack felvitt a lakásba. Csak mikor lefektetett ágyamba, ébredtem fel. Megnyugtató volt a tudat, hogy ő vitt fel, de szomorú voltam, hisz egész este alig láttam. Amikor elment, álomba sírtam magam. A következő este volt az utolsó, mikor ott tudtam maradni, ameddig csak akarok. Következő nap kezdődik az utolsó, végzős középiskolai évem. A puszta gondolattól is összeszorult a gyomrom. A szívem mélyén tudtam, hogy valójában csak reggel korábban kell kelnem, de még is depresszióssá tett, úgy egyáltalán az egész. Mélyebbre fúrtam magam a párnába és figyelmen kívül hagytam Jane több SMS-ét, melynek mind ugyanaz volt a tartalma, így szólt: - Hé, kislány! Részegedjünk le! - Az egyikben éppen csak annyi volt: Hé, kislány! Remélte, hogy ezzel végre feladja. Még Milo is küldött nekem egy SMS-t. Azt írta, hogy unatkozik, mert Jack elment Ezra-val egy üzleti találkozóra. Nem válaszoltam. Becsuktam a szemem, és azon gondolkodtam, hogy mennyire jól festhet Jack, amikor Ezra-val üzleti útra

217

megy. Vajon haját simára hátrafésüli vagy a szokásos vad, göndör hajviseletet választja? Öltönyt és a nyakkendőt visel? Állandóan az a kép lebegett a szemem előtt, hogy teljesen oda nem illően sündisznó fejjel a konferenciaterem sarkában ül és telefonon Pac Man-t játszik. Zavart, hogy elment, és még csak nem is írt nekem. Nem akartam belőle tréfát csinálni, de ha nem érdekelte a munka és a pénz, akkor miért tartotta szükségesnek, hogy belépjen a családi vállalkozásba. - Alice. - hallatszott Milo hangja a szomszéd szobából, a bejárati ajtótól meg sem hallottam. Fejemre húztam a takarót. Bár szinte megfulladtam a hőségtől, csak el akartam tűnni, és elfelejteni mindent magam körül. - Alice. - hallottam Milo rosszalló hangját, miután a hálószoba ajtaja nyikorogva kinyílt. - Mit csinálsz? Valóban hőgutát szeretnél kapni? - Talán. - Mi van veled? Küldtem legalább tíz SMS-t. amikor nem kapott választ, lehúzta a takarót. Megpróbáltam elrejteni, milyen jó, hogy a friss levegőhöz jutok. Megfordultam, hogy a szobámat az utcai ablakon keresztül elárasztó fényben, vethessek rá megvető pillantást. - Most kell kibújni az ágyból. Mit csinálunk? kérdezte Milo, tele lelkesedéssel.

218

- Itt nincs mit tenni. - nyögtem. Egy szombat este sok mindent lehetett csinálni a városban. De engem semmi nem érdekelt. Csak feküdni akartam az ágyban, csak ezt akartam igazán. Még Peter könyvét sem olvastam tovább, mert már túl megerőltetőnek éreztem, és csak el akartam felejteni őt. Függetlenül attól, hogy ez nem lehetséges, de azért nem árt, legalább megpróbálni. Milo felsóhajtott. - Ó, Alice. Mit csináljak veled? - Semmit. Én itt maradok. És nem csinálok semmit. Alig ejtettem ki a szavakat, megszólalt a telefonom. Mielőtt reagálhattam volna, Milo felugrott, és már ott is volt, hogy felkapja az éjjeliszekrényről. A reflexei is hihetetlenek. Jack képzése gyümölcsözőnek bizonyult. Nem mintha pontosan tudtam volna, mire képzi valójában Milo-t... - Jane! – olvasta Milo az SMSt. - Van egy fantasztikus ötlete. - Inkább nem is akarom tudni. – megpróbáltam ismét magamra húzni a takarót, de Milo nem hagyta. - Sietned kell. Készülj! – bepötyögte a választ és a telefon ismét jelzett. – Húsz perc múlva itt lesz. - Minek? A fenébe! – morogtam. - Elmegyünk egy diszkóba. - gyorsan hozzá tette. - Nem vámpír diszkóba. Azt tudom, hogy nem bírod. - Mi nem megyünk diszkóba. - ráztam a fejem. Még mindig túl fiatal vagy. Egyszerűen elküldenek.

219

- Velem még soha nem is próbáltad. - Milo rám kacsintott. - Én olyan szerencsét hozó fajta vagyok. - Eddig nekem nem hoztál mást, csak balszerencsét. - Megpróbáltam a másik oldalra fordulni, de kezét óvatosan a karomra tette. - Alice, gyerünk. Jó móka lesz. Ígérem. Egyébként sincs jobb dolgod. - Miért akarsz elmenni velem? – fordultam vissza hozzá. - Ez a nagy este! - Milo megfogta a kezem, és felhúzott. – Sietned kell. Amilyen izzadtnak tűnsz, így tényleg nem engednek be a diszkóba! - Várj, várj, várj! - tiltakoztam, ahogy kihúzott az ágyból. - Te egy vámpír vagy. Gondolod, Jane nem veszi észre? - Soha nem nézett rám, de ha mégis, akkor sem figyelt rám. Egyszerűen mondd meg neki, hogy növekedési ugrásom volt. - mondta Milo. - Növekedési ugrás? - kérdeztem gúnyosan. - Ismered Jane-t! Csak a saját megjelenésére tud gondolni. Minden rendben lesz. Milo átrohant a szobán, és mindenféle ruhát dobott oda nekem. Amikor készültem valahova, normál esetben odafigyeltem, mit veszek fel, de ez most akaratom ellenére történt. Legszívesebben a kényelmes pizsamámban maradtam volna. Amikor Milo végre úgy döntött, hogy megjelenhetek nyilvánosan, megnéztem magam a tükörben. Egy könnyű

220

ruhát választott, ami kellemesen simult a bőrömre a nagy melegben. Lassan kisimítottam a gyűrődéseket. - Ó, ne aggódj, jól nézel ki. - nyugtatott Milo. - De miért érdekel, amúgy sem akartál sehová menni? - Ha veled és Jane-el vagyok, szükségem van minden támogatásra. – Amikor eszembe jutott Jane, az órámra pillantottam. - Már tíz perce itt kellene lennie. Biztos vagy benne, hogy jön? - Alice, ismered Jane-t. Mindig késik. A depresszióm egy kis nyugtalansággal keveredett. Valójában ki akartam mozdulni a házból és jól érezni magam, elfelejteni az iskolakezdést. - Ez az a könyv? – kérdezte Milo. Peter könyve az éjjeliszekrényen hevert. Megfordította. - Ó, igen, pontosan. Ha. - Mi van? - Megfordultam, hogy megkérdezzem, mit jelent ez a „Ha”. - Milyen könyv? - Ez. - tartotta a levegőbe. - Már tudom, mit értesz „a” könyvön? De honnét tudsz róla egyáltalán? – legszívesebben kitéptem volna a kezéből, de azt nem tehettem. Ehelyett a ruhám szegélyét gyűrögettem. - Ez Peter könyve. Jack mesélt róla. - átfutotta az oldalakat, úgy tűnt, megfeledkezett a beszélgetésünkről. Amikor megkérdeztem tőle, mit mondott neki Jack pontosan, csak tovább olvasott.

221

- Milo? – ismételtem meg hangosabban. Mivel még mindig nem nézett fel, oda mentem hozzá, és kivettem a kezéből a könyvet. - Mi van? - akarta tudni Milo. - Valószínűleg meg se hallottál. - Tettem egy lépést hátra, és furcsán megnyugtatónak találtam, a Milo és a könyv közötti távolságot. Szándékosan a fülem mögé simítottam a hajam. – Azt kérdeztem, hogy mi mondott róla Jack. - Azt mondta, van egy könyved, amit Peter írt a vámpírokról.. - Ez minden? A szívverésem gyorsult, és láttam egy csillanást Milo szemében. Akartam, mert ez a könyv volt az egyetlen, ami Peterből megmaradt nekem. Eddig nem is tudom, miért volt olyan fontos nekem. Erre a gondolatra az egész testem megremegett. Semmi nem jutott az eszembe, mikor betettem a könyvet a komódom felső fiókjában. - Mit csinálsz? - Milo feszült volt. - Mi folyik itt? - Semmi. - hangosan becsuktam a fiókot, és vártam egy pillanatot, hogy megnyugodhassak, mielőtt visszafordultam Milo-hoz. - Ez Peterről szól. - Azt kívánom, bárcsak találkoztam volna vele. hangja lágyabban csengett. - Akkor talán megérteném, mi ez a nagy felhajtás miatta.

222

- Én nem cirkuszoltam miatta. Vagy igen? - nem érzem úgy, hogy nagy felhajtást csaptam volna, vagy legalábbis nem állt szándékomban. - Ó, igen. - mondta Milo, homlokráncolva. – Pont ugyanúgy, mint Jacknél a „Tréning”. – a tréning szónál idézőjeleket rajzolt a levegőbe. Hegyeztem a fülem. Az elmúlt napokban észrevettem Jack szókincsváltozását, de nem állt össze a kép. „Fegyvertár”, „gyakorlat” és a „tréning”. Dolgok, amiket Milo-nak el kell „sajátítania”. Feltettem magamnak a kérdést: miért? Nos, sajnáltam, hogy nem mondtam ki hangosan. Mivel Jack harcra képezte ki Milo-t. A gyomrom fellázadt. - Jack tréningjei a Peter elleni küzdelemről szólnak? Milo gyorsan visszakozott. - Nem, nem. - mondta. – Nem a Peter elleni küzdelemről. Nem arról van szó, hogy megpróbálom megkeresni őt, és párbajozom vele. Jack csak aggódik, mert nem tudja, hogy Peter hogy reagál majd, amikor visszajön. Ha készül valamire... tudod már, veled... - Egy pillanatra nem találta a szavakat. Hirtelen egy pillanatra ugyanaz a félénk fiú volt, mint régen. - Jack meg akar védeni minket. De ez nem rossz dolog. - Talán nem. – a gyomrom ismét összeszorult. – Mégsem tetszik ez az egész.

223

- Neked semmi sem tetszik. - Milo az ágy szélére gördült, és felugrott. – Jane-nek túl sokáig tart. Menjünk előre, ő meg majd utánunk jön. - De ahhoz túl messze kell menni. - Mit gondolsz, hogy kerültem ide? Seprűn? – csettintett az ujjával. – Elhoztam Mae autóját. - De te még nem vezethetsz. – vágtam vissza. – Először órákat kell venned, és igazából nincs is jogosítványod! - Nyugalom! - Milo mindkét kezét a levegőbe emelte. - Jack megtanított vezetni. Én már nem ugyanaz a tizenhat éves Milo vagyok. Hamarosan lesz egy jogosítványom, amely szerint tizennyolc vagyok. Csak fogadd el! - De ma még nincs jogosítványod! - Alice! Kettőnk közül mindig te voltál a lazább! - Soha nem voltam az. - Na, ja, buzog benned az ésszerűtlenség. – a konyha felé mutatott. – Tudod, mikor mosogattál el utoljára? Lefekszel, ha felkel a nap. Mégse jössz el velem egy kicsit furikázni a Volkswagennel. Élj néha! - Oké! Na, jó! – ismertem el. Megrázta a fejét, fogtam a telefonom, és követtem őt kifelé a szobából. - Írok egy SMS-t Jane-nek, hogy úton vagyunk. Menjünk.

224

18. fejezet

M

ilo közszemlére akarta tenni az új szexepiljét. Egész életében visszahúzódó volt és kényelmetlenül érezte magát, így volt mit bepótolnia. Ami legjobban adta magát, egy meleg diszkó volt, a Hennepin egyik mellékutcájában. Az a kilátás, hogy a város központjába kell menni, nem messze a vámpír diszkótól, nem tett különösebben lelkessé. De ez a diszkó emberek számára volt, úgy gondoltam, viszonylag biztonságos. És itt volt velem Milo, aki megvéd, ha szükség van rá. Jane nem bírta a meleg diszkókat, de hébe-hóba látogatta, mert ott lehetett inni és táncolni, és a melegek mindig nagyszerűek voltak. Mivel Jane számára a legfontosabb a felszín volt, ezért nem izgatott. Ennek ellenére, beleegyezett, hogy ott találkozzunk. A bejárat előtt vártuk, mert Milo nélkül valószínűleg nem léphet be. Bár nem volt hamis személyi igazolványunk, de úgy gondoltam, hogy a kidobó nem tud ellenállni Milo-nak. A Jackkel töltött idő megtanította, hogy ilyen megjelenéssel egyszerűen mindent el lehet érni. A diszkó mellett parkoltunk le. Csak egyedül a parkolás huszonöt dollárba került, de Milo most megengedhette magának. Sokan nagyon jól néztek ki és az összes helyes fiatal pasi elismerően mosolygott Milo-ra, amikor

225

elhaladtak mellettünk a diszkó felé haladva. Milo elvörösödő arccal vette tudomásul. Jane negyed óra múlva érkezett meg. A fém korláton ültem, és megkíséreltem óriás rágógumi buborékot fújni. Ha a cipősarka nem kopog olyan hangosan, valószínűleg észre sem vettem volna Jane-t. - Milo! – kiáltott Jane kifulladva. Kipukkasztottam a rágógumim, hogy jobban megnézhessem Jane-t. Szó szerint megállt az út közepén, tátott szájjal bámulta, az öcsémet és megrázta a fejét. Milo zavartan nevetett. - Jane, inkább gyere le az útról. - mondtam, épp mikor egy taxi befordult a sarkon, és felé hajtott. Csak mikor a vezető rádudált, sétált tovább lassan a járdára. - Milo Bonham, úgy igaz, ahogy itt állok. - Jane ragyogó mosolyt villantva rá. - Uramisten, milyen nagyra nőttél. - Azon tűnődtem, vajon mióta lett ilyen mesterkélt. - Visszatértél az ötvenes évekbe, vagy mi? kérdeztem. - Valószínűleg nem. - Jane nevetése szörnyen kacérnak hallatszott. A szemeimet forgattam. - Csak tényleg nem tudom elhinni, hogy ez igaz. - Volt egy növekedési ugrásom. - magyarázta Milo zavartan. Néhány héten belül nőtt három hüvelyket. A bőre olyan lett, mint porcelán, a kisfiús baba zsíros

226

mutánsból egy Calvin-Klein-modell lett. De persze, akkor hívjuk növekedési ugrásnak. - Igen, pontosan. - értettem egyet, amikor Jane egyre csak bámult rá. - Mmm. - dorombolta Jane. – Bárcsak mesélt volna nekem rólad valaki. - Még mindig tizenhat éves, Jane. – szóltam rá. Ez volt, amire Milo azt mondta: ő már nem ugyanaz a tizenhat éves Milo. De minden külső jeltől függetlenül, ő még mindig a kisöcsém, a naiv, ártatlan kistestvér, aki iránt Jane-nek nem kellene úgy érdeklődnie. Nem az ő hibája, hogy vonzotta őt, de ez az egész nekem akkor se tetszik. - És mindenekfelett, ő meleg. – böktem a hüvelykujjammal a mögöttünk lévő diszkóra. – Ezért megyünk meleg diszkóba. - A legjobbak mindig melegek. - panaszkodott Jane. Úgy hangzott, mint egy Marilyn Monroe paródia. Talán este lefekvés előtt a Van, aki forrón szereti-t nézte. - Milyen legjobbak? - kérdeztem, átlépve kettejük között. - Ez csak úgy mondják, Alice. - hangja elárulta, hogy az idegeire megyek. Ahogy a diszkó bejárata felé mentünk, ráakaszkodtam Milo-ra, úgyhogy nem mehetett túl messze tőlem. Jane oldalról újra és újra ránézett, de úgy tett, mintha csak az új helyzetet emésztené.

227

Milo rámosolygott a kidobóra, aki azonnal átengedett minket. Még fizetnünk sem kellett. Kíváncsi voltam, mi mindent hagyhattam ki az életben, csak azért, mert én egy unalmas átlagos ember vagyok. Azonban nem tudtam tovább a kérdésen gondolkodni, mert a fejem hamar kizárólag egy Lady Gaga dance-remix töltötte meg. Követtem Milo-t a bejárattól egy szobába, ahol a táncparkett volt. Azonnal stroboszkóp fények és dübörgő basszus vett minket körül. A terem közepén három négyzet alakú színpad állt, amin több pasi félmeztelenül táncolt. A hátsó falnál egy fényesen kivilágított bár és néhány kanapé foglalt helyet. Szerettem volna inni valamit, de kételkedett benne, hogy én is olyan gyorsan kapnék, mint Milo. Alighogy elértük a zsúfolt táncparketten, a testvéremet már is elkapta egy szexi pasi. Milo dobott felém egy bánatos mosolyt, mielőtt eltűnt, de leintettem. Végül is ezért vagyunk itt, nem? Mivel nem rohanhatta le a férfiakat, Jane két csinos leszbikushoz húzódott. Akik egy fajta szendvicset hoztak létre Jane körül, mint egy burok. Kíváncsi voltam, tulajdonképpen miért is barátkoztam vele. Azzal sok divatos vámpírral körülöttem, már egy ideje kinőttem a kapcsolatunkat? Amikor rájöttem, hogy egyedül állok a táncparketten, hirtelen úgy éreztem, az egész világ magamra hagyott. Jane, aki hiábavaló egoizmussal

228

igaz barátokban sosem szűkölködött, most ejtett engem. Amikor megpróbáltam a bárban, valami italt szerezni, majdnem kidobtak a diszkóból. Mivel még nem voltam huszonegy a csapos hívta a kidobót. Egy sötét fülkébe menekültem, ahol nem találtak meg. A rejtekhelyemről láttam néhány férfi párt, aki nyíltan egymással voltak. Bár én a sok fénytől nem láttam pontosan, a halántékomhoz tettem a kezem, mint szemellenzőt, hogy megkíméljem magam a látványtól. Milo félmeztelenül táncolt egy pódiumon, ahol kétségtelenül ő volt a legelbűvölőbb jelenség. Mindenki más versengett a figyelméért, és azt reméltem, azért majd helyesen választ. Még nem beszélgettem Milo-val a méhekről és a virágokról, remélem, hogy Jack vérszomj mellett mesélt neki ezzel kapcsolatos dolgokról is. Csak azért reméltem, mert lehet, hogy Milo-nak hamarosan szembe kell vele nézni. A lüktető zene és a félelmetes hangon nyögő férfiak mellett hirtelen egy váratlan hangot hallottam. Magas volt, de szép és kicsit úgy hangzott, mint a héliummal torzított nevetés. A vér megfagyott az ereimben. Kétségbeesetten végigpásztáztam a tömeget. A villódzó fény megvilágított egy lila fejet, és akkor megláttam őt.

229

Violet, a vámpír diszkóból, egyenesen rám nézett, és érdekesen rám nevetett. Ajka feketére volt rúzsozva, a szeme vastagon kifestve szemceruzával és ezüst szempillaspirállal. Rám öltötte a nyelvét, valószínűleg arra törekedett, hogy egyszerre legyen fenyegető és csábító, de egyszerűen csak megijesztett. Egy kicsit Harley Quinn-re, Joker barátnőjére a Batmanből, emlékeztetett, és abban a pillanatban rájöttem, mi zavar engem benne leginkább: ez csak egy jelmez volt, hogy elvonja a figyelmet a valós veszélyről. Rohantam, hogy megkeressem és felszívódjak Janeel és Milo-val, de már elállta az utamat a fekete hajú tökéletesség megtestesítője: Lucian. Mosolyát fenyegetőbbnek éreztem, mint Violetét valaha, a tény miatt, hogy különösen éhesnek tűnt. Fekete szemei mohón tapadtak rám. - Akarsz táncolni? – kérdezte Lucian bársonyos hangon, és a szívem őrülten kalapált a mellkasomban. - Micsoda hülye kérdés! - az üvöltő zene elnyomta a hangom, így nem remegett annyira. Ez giccses és íztelen! Azt kellett volna mondanod: „Mit keres egy olyan lány, mint te egy ilyen helyen?” vagy „Hogy mi csak ilyen helyeken találkozunk?” Ökölbe szorítottam a kezem, és szerettem volna folytatni Milo keresését, de nem mertem Lucian-t szem elől téveszteni.

230

- Tudom, hogy beszélsz, de én csak tehénbőgés hallok. - Vigyora szélesebb lett. Elállt a lélegzetem. Nem voltam benne biztos, hogy most a tejjel a véremre utal vagy arra, hogy én csak egy darab hús vagyok a számára. Egyik sem bók. Mögöttem meghallottam Violet nevetését, aki közelebb jött hozzám. De egy emberekkel teli teremben voltunk. Még akkor is, ha mindenki rögtön érezte, hogy vonzódnak hozzám, egyszerűen nem hagyhatnák figyelmen kívül, ha csapkodnék magam körül és sikoltoznék. Lucian nem mer megharapni, ennyi tanú előtt. A vámpír közönség nem fél, de nem igazán törekszik rá, hogy bekerüljön az esti hírekbe. Ez volt az egyetlen előnyöm. Ha elég sokáig feltartom, valaki jön és megment. - Valószínűleg arra gondolsz, hogy valaki jön és megment. - Lucian szórakozottnak tűnt. - Mert erre én is kíváncsi vagyok. - Nem egyedül vagyok itt. - Violet kuncogott mögöttem. Lucian dühösen meredt rá, így elhallgatott. - Lehet, hogy így van, de a lovagod, fényes páncélban nincs itt, hogy megvédjen téged. - mondta Lucian megingathatatlan bizonyossággal. - Honnan tudod? - kérdeztem. - Mert akkor már itt lenne, hogy megmentsen. gusztustalan hosszú körmeivel megsimogatta az arcom.

231

Hátravetettem a fejem, mert féltem, hogy esetleg megkarcol, és vérezni fogok. – Ideges vagy, mi? Ki akart szívni, és ezzel én határozottan nem értettem egyet. Erősebb, gyorsabb és talán okosabb is volt, mint én. Az egyetlen dolog, ami mellettem állt, az Milo, és a sok ember körülöttünk, és ki kellett használnom ezeket az előnyöket, mielőtt még túl késő lenne. Bevetettem magam a táncparkettre. Valaki megragadta a ruhámat, Violet valószínűleg, mert Lucian túl okos volt egy ilyen akcióhoz. A szövet szakadt, és úgy éreztem, lecsúszott. Ha nem az életemért futottam volna, valószínűleg elsüllyedtem volna szégyenemben. Egy hatalmas ugrással a legközelebbi színpadra másztam. Csak egy jó méterrel lehetett a föld fölött, de ha figyelembe vesszük, hogy én csak egy méter hatvan vagyok és egy szakadt ruhában menekültem egy meleg diszkóba egy vámpír elől, nem is olyan rossz. Milo a szomszéd dobogón táncolt. A nevét kiáltottam, de túlságosan el volt foglalva a meleg sráccal, akivel táncolt. Mikor átugrottam az ő pódiumára, hallottam Lucian sziszegő hangját mögöttem. Keményen érkeztem, és neki ütköztem az egyik táncoló szépfiúnak, amikor Milo meglepő könnyedséggel elkapott. - Valami baj van? - Milo elkapta a karom. - Itt van. - sírtam.

232

- Ki? - Milo körülnézett a táncparketten. Mielőtt válaszolhattam volna, már vicsorgott. Felfedezte Lucian-t és Violet-et. A szeme összeszűkült, a pupillái kitágultak, és láttam, hogy belsőleg felkészült a támadásra. Volt valami hihetetlenül ősi és ijesztő is benne. - Milo. - ordítottam, ahogy egyre jobban szorította a karom, annyira, hogy az már fájt. Tekintete visszatért rám. - Ki kell jutnunk innen. - szólt Milo. Újdonsült önbizalma és ereje mögött igazi félelmet éreztem. Még mindig fogta a kezem, és leugrott a színpadról. Hallottam néhány csalódott sóhajt, amikor eltűntünk. Már majdnem az ajtóban voltunk, amikor megláttam Jane-t csókolózni az egyik lánnyal a leszbikus szendvicsből. A pánikban már majdnem elfelejtettem. Azon tűnődtem, a saját biztonsága érdekében neme kellene itt hagynunk, mert vámpírok üldöznek. Azonban arra az esetre, ha már látták, hogy Jane velünk van, elővigyázatosságból megfogtam a kezét. Azt hittem, hogy lerázza, de Milo a háta mögé húzott minket, és lenyűgözően nézett ki ing nélkül, így követett minket. Milo maga után húzott minket. Megbotlottam a saját lábamban, és Jane már szabadulni próbált, de Lucian már felfedezett minket. - Mi ez a sietség? Még mindig szúr a bokám. kiáltott fel Jane.

233

- Kapcsolj rá! - válaszolta Milo. Olyan lendületes és gyors léptekkel haladt, hogy nem tudtam lépést tartani vele és elestem. Időt sem hagyott, hogy a sérült térdemre vigyázzak, olyan erővel lábra állított, hogy majdnem leszakított a karomat. - Milo! Megrántottad a vállam. - siránkoztam. - A vállad vissza tudjuk rakni helyére. - morgott Milo kitágult orrlyukakkal. - A fenébe, Alice. Vérzel. - Ez a te hibád. – egy széles seb éktelenkedett a térdemen. Futás közben úgy fájt a lábam, mint a pokol, bár egyébként is lassú voltam. Körülnéztem, mert Lucian-t sejtettem magunk mögött, de a járdán csak a diszkóba érkezőket láttam. – Nem követ minket. - Akkor előttünk vannak. - Milo hirtelen megállt, így majdnem újra elestem. Fogalmam sem volt, miről beszél. - Mi a fene folyik itt? - akarta tudni Jane. A hangján érződött, hogy szinte pánikba esett. - Gyorsan el kell érnünk a kocsit. - Milo a vállára dobott. A meglepetéstől elakadt a lélegzetem, de nem védekeztem. – Jane siess. Vagy hátra kell, hogy hagyjalak. - Mi akarsz... – Mielőtt befejezhette volna a mondatot, Milo már futásnak eredt, még gyorsabb, mint korábban. Jane-t kézen fogva húzta maga után. Milo átugrotta a parkoló fém sorompóját, és Jane is utána mászott kevésbé elegánsan. Körülkémlelt a

234

parkolóban a két üldözőnk után. Csak időnként éreztem a légzését. Mivel az erőfeszítés nem fárasztotta ki, gyanítottam, hogy a ritka légvétellel harcol a vérem szaga ellen. Ha Milo megment Luciantől, az nem jelenti azt, hogy önmagától is meg tud. Már majdnem az autónál voltunk, és azt hittem, megcsináltuk, amikor Lucian hirtelen megjelent előttünk. Nekidőlt a Jetta vezető oldali ajtajának és ránk vigyorgott. Milo annyira szorosan tartott, hogy már fájt. De nem mertem panaszkodni. - Ki ez? - kérdezte Jane szinte áhítattal. Ha nem hozzuk magunkkal, valószínűleg nem futott volna el előlük. - Tűnj el! - kiáltott Milo Lucian-nek. - Tudod, mit jelent, hogy árad a lány illata. mondta Lucian. - Ez hasonló, mint a cápáknál. A vér vonzza őket a vízben. Megőrülnek tőle. Tudtad, hogy van ez? - Egyszerűen csak húzz el! - sziszegte Milo összeszorított fogakkal. - Hogy érzed magad ebben a pillanatban? Egy kicsit vadabbnak? - Lucian tett egy lépést felénk az autótól, Milo teste megfeszült, mint egy rugó. - Most leteszlek, és utána nagyon gyorsan szálljatok be az autóba. - Milo a zsebében kotorászott a kocsi kulcs után. Kapaszkodtam, mert nem akartam, hogy elhagyja. - Violet is itt van valahol.

235

- Be kell szállnotok a kocsiba. - ismételte Milo és Jane-nek adta a kulcsot. - Jane, szállj Alice-el az autóba. Semmi mást nem kell tennetek. - Rendben. - felelte Jane bizonytalanul. - Milo. - kiabáltam. Erre Lucian csak nevetett. - Lehet, hogy hallgatnod kellene rá. Ahogy Milo letett, a térdem azzal fenyegetőzött, hogy összecsuklik alattam, de Milo még mindig tartotta a vállamat, mintha nem akarna elhagyni. Egy pillanatig csak állt ott, és Lucian-t bámulta. Egyikünk sem mozdult. Aztán kattant egyet. Jane kinyitotta a távirányítóval az ajtókat. Kattanás volt az indító gomb, mert most mindannyian megmozdultunk. Jane megfogta a kezem, és az autó felé húzott, míg Milo nekirohant Lucian-nek. Volt ott morgás és fogak csattanása. Megpróbáltam nem odanézni. A karomon és a lábamon körmök karcolását éreztem, és hamarosan meghallottam Violet már ismert sikoltását. Megpróbált elkapni engem. A pánik hatására felszabaduló adrenalin löket erőt adott a lábamnak, hogy rohanjak. Jane kinyitotta az ajtót, és az utolsó utáni pillanatban belökött a kocsiba. Rám esett, de sikerült becsukni magunk mögött az ajtót. Violet nekicsapódott a fémnek és frusztráltan felüvöltött.

236

19. fejezet

J

ane bezárta az ajtót. Átmásztam a túlsó ülésre, és hátam a szemközti ablaknak vetettem, míg Violet gonoszan bámult rám kívülről. Jane leguggolt mellém, és mikor Violet a tenyerét bevágta a kocsi ablakába, mindketten felsírtunk. Pánikba esve is tudtuk, hogy még nem lélegezhetünk fel, ha Violet továbbra is emberfeletti erővel üti az üveget, akkor előbb vagy utóbb be fog törni. Mivel Milo a kocsi felé tartott, láttam, ahogy az autó mellé vágódik. Lucian-t nem láthattam, de Milo fel-le tekintgetett. Bekopogott az ablakon, és Jane kinyitotta az ajtót. Amikor Milo kinyitotta a kocsi ajtaját, Violet mögötte neki esett, és éles fogait a nyakába mélyeztette. Milo ellökte magától, és a lány elterült a földön. Milo alig ült le a vezetőülésre, bezárta az ajtót maga után, és ismét Jane-hez fordult. Vér végig folyt a nyakán, de még csak észre sem vette. - Vérzel. – Jane zihált. - Add ide a kulcsot! – nyújtotta Milo a kezét. Violet a szélvédőre vetette magát, és az öklével rácsapott. Őrült lila szemét engem bámult, csupasz fogait fenyegetően rám villantotta. - Vigyél minket ki innen! - sikoltott fel Jane, és odadobta Milo-nak a kulcsot.

237

Milo beindította a motort, olyan gyorsan hajtott el, hogy Violet lerepült a szélvédőről. Nem láttam, hová esett, de nem is érdekelt. Milo csikorgó gumikkal hajtott ki a parkolóból. Alig figyelt a forgalomra, de a többi sofőr kitért előle, ahogy elhajtott az éjszakában. Végig száguldottunk a városon. Jane kissé az ajtó felé mozdult. Amikor meglátta a szakadt ruhámat, fogta magát, és kérdés nélkül leszakította a szoknya alsó felét. Összegyűrte az anyagot, és Milo nyakára szorította a sebre. Milo visszahőkölt az érintésétől. - Csak megpróbáltam elállítani a vérzést. válaszolta Jane sértődötten. - Nincs rá szükségem. – csattant fel Milo. Tekintetét ismét a visszapillantó tükörre szegezte. - Biztos nem követnek? - kérdeztem. - Nem tudom. Nem látom őket, de nem hinném, hogy ilyen egyszerűen feladnák. – sajnos egyet kellett értenem vele. Nagyot nyeltem, hogy ne hányjak. - Mi folyik itt? - kérdezte Jane. Az első ülések közt előre hajolt, és továbbra is rányomta a szövetet Milo nyakára. - Nehéz megmagyarázni. – mondtam neki zavartan. Mélyebbre húzódtam az ülésben, hogy ne láthassanak meg az elhaladó autósok, bár biztos voltam benne, hogy Lucian jól megjegyezte az autót. Ha nem, még mindig láthatta Milo-t a vezetőülésben.

238

Én is letéptem egy darabot a szoknyámból, és lefedtem a térdemen lévő sebet és a karcolásokat, amiket Violet-től szereztem a lábamon. El akartam kerülni, hogy az egész autónak vér szaga legyen. Szerettem volna kinyitni az ablakot, de féltem, mi leshet ránk odakint. - Úgy néztek ki, mint a vámpírok! – kiáltott fel Jane, és a szívem kihagyott egy ütemet. Milo-val találkozott a szemünk a tükörben. Egyikőnk se tudta, mit mondjunk. - Láttad a csaj fogait? És azt az őrült tekintet? Mit akarhatott? - Fogalmam sincs. - feleltem sietve. - Mit akartak tőletek? Úgy néztek ki, mintha teljesen őrültek lennének. - Jane rám nézett, és választ várt, de elkerültem a tekintetét, és csak megráztam a fejem. - Tényleg nem tudom. - ez alapvetően még nem volt hazugság. - Hívnunk kellene a rendőrséget. - mondta Jane. Vagy legalább a kórházba menni. Itt minden... Miközben Milo mellkasát bámulta, zavartnak és hitetlenkedőnek nézett ki, mint én, amikor Jack sebei eltűntek. A vér ott maradt, bizonyítva, hogy nem képzelődött, de a vágások eltűntek. Elvette a rongyot a nyakáról, és elakadt a lélegzete. Azon a helyen, ahol a mély sebnek kellett volna lennie csak egy rózsaszín csík volt, ami úgy nézett ki, mint egy heg.

239

- Hogy csináltad ezt? Ez lehetetlen! - Jane megborzongott, és kifutott a szín az arcából. - Jane, figyelj rám. – szóltam hozzá. - Inkább ne is akard tudni. - Még jó, hogy tudni akarom. - felelte Jane. Úgy nézett ki, mint aki mindjárt sírva fakad. - Ne most, rendben? Majd ha ennek az egésznek vége. Először legyünk túl ezen? - könyörögtem neki. - Mi van veletek? Ez nektek... normális? kérdezte Jane. Levettem a rongyot a térdemről, és megmutatta neki a sebet és a karcolásokat a lábamon. – Éveket öregedtem. Oké? - bólintott, és visszaült mellém az ülésre. Vetettem rá egy megnyugtató pillantást. Legalább is annak szántam. - Jane rám nézett, és könny csorgott végig arcán. Remegő kézzel kisimítottam egy hajtincset az arcából. - Ők vámpírok, nem igaz? - suttogta remegő hangon. - Vannak dolgok, amiről jobb, ha nem tudsz. - Az ajkába harapott és bólintott. Nem voltam benne biztos, hogy ez egy Igen volt-e. - Azt kívánom, bár itt lenne Jack. – szólt Milo és kezével beletúrt sötét hajába. - Én is. – értettem egyet. - Úgy értem, tudok magamra vigyázni. De hogy titeket is megvédjelek... - hangja elhalkult. - Nem tudom, készen állok-e. Egy autó hátsó ülésén, ami az autópályán száguldott, kellően biztonságban éreztem magam. Ennek ellenére

240

Milo-nak természetesen igaza volt. Jane megfogta a kezem és erősen megszorította. Minden hiányossága ellenére, mégis a barátnőm volt. Ma megmentette az életemet, és megtartja a titkaimat, ha úgy akarom. Lehet rá számítani. - Rendben. A következő a terv. Vezetek egy darabig. Ha úgy érzem, biztonságban vagyunk, vagy ha elfogy az üzemanyag, hazamegyünk. Mae majd tudni fogja, mit kell tenni. - magyarázta Milo. Amikor az adrenalin hatása alábbhagyott, az egész testemben remegtem. Milo felváltva az utat és visszapillantó tükröt nézte, Jane pedig egy idő után képes volt elaludni. A fejét a vállamra hajtotta, én pedig bámultam ki az ablakon, még mindig készen rá, hogy hirtelen felbukkan mellettünk egy autó, tele vérszomjas vámpírokkal. Rettenetesen fáradt voltam, és nem tudtam, képes lennék-e ébren maradni. Ugyanakkor féltem, hogy mi történne, ha elaludnék. Elővettem a telefonom a melltartómból, az egyetlen helyről, ahová ebben a ruhában tehettem.

„Haza kell jönnöd. Azonnal. Azt hiszem, nagy bajban vagyunk.” - írtam Jack-nek. Aztán csak vártam.

Amikor Milo megállt tankolni, Jane nem ébredt fel. Mielőtt Milo kiszállt, azt mondta, maradjunk az autóban, és hagyjuk zárva az ajtókat, bármi is történjen.

241

Kivett egy pólót a csomagtartóból. Mivel ez neki egy kicsit nagy lett volna, és egy meglehetősen csúnya dinoszaurusz virított rajta, feltételeztem, hogy ez Jacké. Rájöttem, hogy a kisöcsém, aki most már teljes értékű vámpír, ha erősen nekimenne az autónak, nagy horpadás maradna utána. Milo elég erős és okos volt, hogy tudja a hatalom nem minden. A vakító benzinkút miatt nem tudtam megmondani, hogy világosodik-e az ég. Útközben nyitott szemmel kicsit elszundikáltam. Az utcák kihaltak voltak, és mivel a benzinkút se lakott helyen volt, Milo kártyával fizetett. Láttam egy teherautót és egy SUV-ot, aminek csak a reflektorfényében dolgoztak. Fiatalok, akik a hőség ellenére is csuklyát húztak a fejükre, elsétáltak a benzinkúttól. Egyébként egyedül voltunk. Elengedtem Jane kezét, és úgy néztem körül minden oldalon. Nem valószínű, hogy Violet és Lucian még mindig a nyomukban lenne. Magunk mögött hagytuk a metrók területét, és gyalog nem tudnak minket eddig követni. Ezen kívül láttuk volna őket. Amikor Milo kopogtatott az ablakon, hogy visszaszállhasson, Jane felriadt. Az erős fényben látszott, mennyire sápadt. Milo keze remegett, ahogy kinyitotta a kocsi ajtaját, és a visszapillantó tükörben láttam a pánikot a szemében. Nyakát verejték

242

borította, és annyira feltekerte a légkondicionálót, hogy elkezdtem fázni. - Úgy gondolom, biztonságban vagyunk. – nyugtattam meg. Milo nem válaszolt, fogait olyan erősen harapta össze, hogy az állkapcsán megfeszültek az izmok. A szeme nyugtalanul cikázott ide-oda, légzése gyors és felszínes volt. A motor felbőgött, ahogy elindította. Milo egész teste megfeszült. Egy drogosra emlékeztetett, akinek kétségbeesetten szüksége van egy adagra. - Milo, mi a baj? - kérdeztem. Nyilván minden erejét össze kellett szednie, aztán hirtelen rájöttem, mire van szüksége: a vérre. Csoda, hogy egyáltalán ilyen sokáig bírta. Amikor kiszállt tankolni, valószínűleg akkor jött rá, hogy éhes. - Vért veszítettem, Alice, és az adrenalin furcsa hatással volt rám. - mondta összeszorított fogakkal. Ha tovább kell magam kontrollálni, az veszélyes lehet. - Miről beszélsz? - kérdezte Jane, és tekintete találkozott Milo-éval a tükörben. – Mi van veled? mikor a lány szemébe nézett, a légzése megváltozott, lassabb és mélyebb lett. - Nem, Milo, menjünk haza. - Olyan szorosan ragadtam meg az anyósülés fejtámláját, hogy belesajdultak az ujjaim.

243

Milo elhajtott. De nem hajtott ki az útra, csak a benzinkút mögé és leparkolt a sötétben. A nyakamon felállt a szőr. - Milo, gyerünk. Az út a másik irányban van. Könyörögtem neki, de ő már döntött. Már nem tudott tovább uralkodni magán. - Alice, hallgass. - mondta határozottan. Tekintete röviden megpihent rajtam. A szemében nem volt más, csak primitív szomjúság. - Hunyd le a szemed. Vagy szállj ki inkább. Mindössze egy perc az egész. - Aztán tekintete Jane-re vándorolt, aki csendes csodálattal bámulta őt. - Jane, bízol bennem? - Igen. - mondta bólogatva. Úgy hangzott, mintha egy agymosott. Milo teljesen szembefordult vele, kezét a nyakára tette, és a hüvelykujjával röviden megdörzsölte az ereit. Aztán hirtelen magához húzta. Félig az ülések között lógott, s hihetetlen gyorsasággal belemélyesztette a fogát a torkában. Jane vett egy mély levegőt, és hallottam, ahogy Milo átszakítja a bőrét. Becsuktam a szemem, és olyan keményen, ahogy csak tudtam, a hátam az ajtónak nyomtam. Jane halkan felnyögött. Legszívesebben nevetett volna, bár inkább hányna, sírna, vagy kiabálna. Úgy tűnt, mintha egy örökkévalóság telt volna el. Nem akartam kiszállni, mert biztos akartam benne lenni, hogy Milo nem megy túl messze. Kinyitottam a szemem, csak most jöttem rá, hogy ösztönösen

244

menekülni akartam, ezért a hátsó ülésen kuporgtam. Ott ültem felhúzott térdekkel, a hátam az ablaknak nyomtam, és a fejem elérte a kocsi tetejét. Jane szeme fönnakadt, de a zihálásából, tudtam, hogy még mindig életben van. Milo bele temette ujjait a lány hajába, és száját nyakára nyomta. Nem láttam az arcát, de láttam a szája sarkából szivárgó vért. - Jól van, Milo, elég. - hangom szokatlanul magas volt. Már harapott meg vámpír, de egészen más volt nézni, ahogy valaki mást megharapnak. Szörnyű volt, és undorító. Ahogy elnéztem Milo-t, első alkalommal tudatosult bennem igazán, hogy a vámpírok nem emberek. Lehet, hogy úgy néztek ki, mint az emberek, az ott – az öcsém - aki Jane-ből táplálkozott, egy állat volt, és nem más. - Milo! Hagyd abba! - ismételtem. Jane szemhéja megremegett, a légzése gyengült. Elvesztette az eszméletét, és nem hiányzott sok hozzá, hogy meghaljon. - Milo! Megölöd őt! Hagyd abba! Mivel nem hagyta abba, tennem kellett valamit, még ha rettegtem is. Idegesen és majdnem gyengéden megérintettem a vállát. Attól féltem, nekem ugrik, mint egy farkas. De úgy tűnt, hogy észre sem vesz engem. Adtam neki egy pofont, ezúttal erősebben,

245

majd újra meg újra, amíg végül elengedte Jane-t és hátradőlt az ülésen. Jane hátra dőlt és beverte a fejét a padlóba. Halkan nyögött. Milo szeme csukva volt, és úgy nézett ki, mint aki egy csodálatos utazáson lenne. A kézfejével szórakozottan letörölte az álláról a vért, és valamit motyogott magában. Arcvonásai lágyabbak voltak, fiatalabbak. Oldalra hajtotta a fejét, velem szembe, de nem volt igazán tudatánál. - Jane? előrehajoltam, és könnyedén megpaskoltam az arcát, hogy felébredjen. A harapásnyom a nyakán kissé duzzadt és rózsaszín volt, de már meggyógyult. Újabb pofon, de csak elfordította a fejét. - Jane? Jól vagy? Hallasz engem? Jane? – egy újabb pofon után megpróbálta eltolni magától a kezem. Visszaültem, és hátam a hideg ablaknak nyomtam. Végül eleredtek a könnyeim. Két vámpír majdnem megölt. A karcolások, amit Jane-nel szereztünk bizonyították, hogy Violet-nek aznap este majdnem sikerült elrabolni minket. Miután ezt túléltük, a testvérem megharapta Jane-t. Egyikük sem volt eszméleténél, én voltam az egyetlen őr egy autóban, ami az éjszaka közepén egy benzinkút mögött parkolt. És még csak fogalmunk sem volt, mi lehet Lucian-nel és Violet-tel. - Alice, Alice... - motyogta Milo anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. - Ne sírj. Mi vagyunk... - A

246

hangja elhalkult, és kinyújtotta a kezét felém. De mielőtt megérintett volna, újra leejtette.

247

20. fejezet

A

mikor megcsörrent a telefonom, még mindig zokogtam. Milo és Jane még nem nyerte vissza az eszméletét. A motor járt, és a légkondicionáló jeges hideget fújt rám. Sok vért vesztettem, szörnyen szomjas voltam, és azt hiszem sokkot kaptam. Ahogy a testem remegett, nem is igazán vettem észre a telefon rezgését. Aztán reszketve fogadtam a hívást. - Hallo? - megpróbáltam nem hisztérikusnak hangzani. - Alice? – kérdezte Jack, hangján érződött, hogy pánikba esett. Hangokat hallottam a háttérben, viták és valamilyen bejelentések. - Jól vagy? Mi folyik ott? Mi történt? Próbáltalak hívni korábban. Miért nem vetted fel a telefont? - Jól vagyok. - szipogott. - Nem hallottam a telefont. Haza jössz? - Igen, igen. A repülőtéren vagyunk. - mondta Jack. Ez magyarázza a zajt. Hallottam, hogy Ezra kérdez valamit. - Mi történt? Amikor nem tudtalak elérni, Ezra beszélt Mae-vel, aki azt mondta, Milo-val nem vagytok otthon. Ő jól van? Rátámadt valakire? - Nem, nem. - vettem egy mély levegőt, hogy visszatartsam a könnyeim. – Milo el akart menni velem valahova, és Jane küldött egy SMS-t...

248

- Jane megint. - morgott Jack. – Gondolhattam volna, hogy ő is részese a történteknek. - Ma este megmentette az életemet, Jack. – álltam ki mellette. Még soha nem éreztem magam közelebb Jane-hez, mint ma este. Ahogy így láttam mellettem feküdni, eszméletlenül, halványuló piros harapásnyomokkal a nyakán, a tudat, hogy mind ezt értem tette. Az életét kockáztatta értem. - Hogy mit csinált? - a hangja rekedt morgás volt. - Mi a fene történt ma este, Alice? - Elmentünk egy diszkóba, egy normális meleg diszkóba. - tettem hozzá gyorsan. - Táncoltunk, és minden rendben volt, de aztán megjelent a diszkóban két vámpír, Violet és Lucian. Üldöztek minket, és Milo harcolt ellenük. Aztán egész éjjel az autóval hajtottunk a városban. - Várj. Követtek titeket? - Igen. Azután nem tudom, mikor leráztuk őket. A Milo-val történt harc után. - Körülnéztem, mert hirtelen attól féltem, esetleg itt rejtőznek a sötétben. De kezdett hajnalodni. - Milo megsérült, és sok vért vesztett. - Ugye nem harapott meg, vagy? – Jacken hallatszott, hogy beteg az aggodalomtól és a félelemtől, és hallottam, hogy Ezra szólítja a háttérben: Mi folyik ott egyáltalán? - De Jack nem válaszolt neki.

249

- Nem, még nem. - újra könny szökött a szemembe, megpróbáltam szabadulni a képtől, hogy az öcsém rátámadt Jane-re, mint egy állat. - De Jane. - Ó. – sóhajtott föl. - És ő... rendben van? - Igen, jól vannak. Mindketten öntudatlanok, itt a kocsiban. letöröltem a könnycseppeket a kézfejemmel az arcomról és azt kívántam, bárcsak ne venném ennyire a szívemre a történteket. Végül is volt már tapasztalatom vámpírokkal, és hamarosan én is az leszek. - Még mindig a kocsiban vagytok? - kérdezte Jack. - Már majdnem ... elmúlt öt. Fel kell keltened Milo-t, hogy haza vezessen, mielőtt fölkel a nap. Aztán túl fáradt lesz. - De nem tudom felkelteni! - sírtam. Jane mozgott egy kicsit, de még nem volt tudatánál. - Ébreszd föl. Ütögesd Milo-t, ha kell. Muszáj haza jutnotok. – sóhajtott föl Jack. – Ha tényleg követ titeket valaki, nem maradhattok egyszerűen az autóba, amíg meg nem találnak titeket. Keltsd föl Milot, és azonnal vigyen haza! - Rendben. - Ránéztem az alvó Milo-ra. Akinek vöröses nyál folyt a szájából, és arra gondoltam, hogy könnyebb mondani, mint csinálni. - Épp a fedélzetre megyünk. Amilyen hamar csak lehet, csatlakozunk. Menjetek haza, és ne mozduljatok onnét. Mae mindenről gondoskodik, míg oda érkezünk. -

250

mondta Jack határozottan. - És előbb vigyétek haza Jane-t. - És mi lesz a vámpírokkal? – kérdeztem. – És… és Jane-nel. - Csak fáradt lesz, amikor felébred, semmi több. És a másik kettő nem megy utána. Jobb lesz neki nélküled. Vidd egyszerűen haza. Holnap felhívhatod őt, és elmondhatod neki, hogy mit akarsz. Rendben? - Rendben. - mondtam. - Most megpróbálom felébreszteni Milo-t. - Jó. Hívj engem vagy Mae-t, ha segítségre van szükséged. Ha semmi más nem működik, akkor válaszd a segélyhívást. Ez is jobb, mint a semmi. - úgy hangzott, mintha nem szívesen fejezné be a beszélgetést. - Alice? Kérlek... Vigyázz magadra, rendben? És most csináld! Oké? Csak csináld, el kell mennetek onnét! Letettem a telefont, és megpróbáltam fölébreszteni Milo-t. Még soha nem láttam őt ilyen mélyen aludni, még akkor sem, amikor még kicsi volt. Megráztam, de csak utánam dőlt, pontos úgy, mint korábban Jane, csak erősebben. - Milo! – szólongattam hangosan. - Milo! - nyögte Jane mellettem. - Mi...? - Milo elfordította a fejét, anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. - Milo, föl kell, hogy ébredj! - adtam neki egy pofont az arcára.

251

- Mi az? - Milo hirtelen fölemelte a fejét, és véreres szemével rám nézett. - Fel kell ébredned, és haza kell bennünket vinned. A nap mindjárt felkel. – bár a könnyeim az arcomról fölszáradtak, ahogy lassan föleszmélt, rájött, mennyire elkeseredett vagyok. - Jól vagy? - kérdezte. - Igen. De most már el kell tűnnünk innen. Először haza kell vinnünk Jane-t. Megfordultam, hogy lássa Jane még mindig lélegzike. Amikor rám nézett, megint teljesen éber volt, és a szeme úgy csillogott, mint mikor azelőtt Milo-ra nézett. A gyengeségét elfújták. Kutatva nézett rám. - Jössz nekem egy magyarázattal. – szólalt meg higgadtan. - Beszélhetünk erről később? Most csak haza akarok jutni. - mondtam, és ő bólintott. Milo gyorsan áthajtott a városon, Jane lakásához. Habár a kocsija még mindig a belvárosban állt, de úgy gondoltuk, inkább egyből haza visszük. Amikor megérkeztünk, nem volt teljesen magánál, de Jane-nél az éjszakai kalandjai után, semmi sem volt szokatlan. Milo besegítette az előcsarnokba, ahol úgy tett, mintha nagy súlyt cipelne a kezében. Utána a portás vitte fel. Hazafelé mindketten hallgattunk. Fejem az ablak hideg üvegére hajtottam, és láttam, hogy a felhős ég mögött, most kelt fel a nap. Azon tűnődtem,

252

megemlítsem-e Milo-nak a telefonbeszélgetésemet Jackkel, de hallgattam. Amikor beléptünk a házba, Mae könnyes szemmel fogadott minket. Odarohant hozzám, és a karjaiba zárt. - Ó, drágám, minden rendben. - megsimogatta a hajam, míg én a vállán sírtam. - Minden rendben. Biztonságban vagy, drágám. - Milo-tól, aki követett minket a házba, azt kérdezte: Hogy vagy? - Én jobb, ha most elmegyek. – válaszolta. - Hamarosan minden rendben lesz. megveregette a vállát. - Csak le kell zuhanyoznom. – bújt ki az érintésből, és elsétált. - Hadd nézzelek. - Mae karnyújtásnyira eltartott magától, rám nézett, kutatva fentről lefelé, majd lassan megfordult, hogy ellenőrizze a sebeket. Hozzuk kicsit rendbe, mielőtt Jack meglát, vagy simán megöli az öcséd. - Nem Milo hibája. – nyögtem ki zokogás közben. - Tudom, drágám. - letörölte a könnyeket az arcomról. - Jobban fogod érezni magad, ha egy kicsit felfrissülsz. Én csak bólintottam, mert ismét rázott a vad zokogás. Mae készített egy orgona habfürdős fürdőt, és olyan sokáig ültem benne, hogy majdnem elaludtam. Egy ideig, Mae leült a kád szélére. Ezra felhívta, és mindent elmondott neki, amit meséltem. Ő és Jack pár

253

óra múlva megjönnek. Teljes biztonságban vagyok mellette, és addigra visszanyerhetem az erőm. Amikor kiszálltam a kádból, megnéztem a karcolásokat, amit szereztem. Hátul a bokámat csúnyának látszó zúzódások borították. Ahol Milo elkapta a karomat, nagy lila zúzódás éktelenkedett. Milo nem tehetett róla, de már az egész testem fájt. Felvettem a friss fehérneműt és egy fürdőköpenyt, megszárítottam a hajam, és kimentem a meleg fürdőszobából a hideg folyosóra. Mae a konyhában volt, levest és teát szolgált fel nekem, amelyről azt állította, mindent meggyógyít. A levest Milo főzte. Azonban ő ismét felment, mert nem merte vállalni, hogy a szemem elé kerüljön. Leültem a konyha szigethez, engedelmesen belekortyoltam a levesbe, és megittam a teát. Mae zavaróan lenyűgözve nézett rám, de nem vettem róla tudomást. Bár nem voltam éhes, de a meleg jót tett nekem. Az éjszaka már gyötrelmesen hosszú volt, és már alig vártam, hogy bebújjak az ágyba és aludjak. Épp amikor felálltam, Jack viharzott be a házba. A haja kócos volt. Szürke melegítőt viselt, egy világosbarna pólót és egy hajszálcsíkos zakót – amit igen furcsa kombinációnak találtam. Tekintetétől, a halványkék szemében félelem és a megkönnyebbülés tükröződött és csodálatos melegség áradt belőle, körülöttem minden elhalványult. Karjába zárt, és felemelt a levegőbe.

254

- Hála Istennek, jól vagy. – mormolta még nem egészen száraz hajamba. Szinte vonakodva engedett le újra. A kezében tartotta az arcomat és úgy nézett kutatva a szemembe. Aztán megvizsgált fentről lefelé, ahogy Mae tette. Amikor felfedezte a zúzódások a lábamon, és a sebet a térdemen, arca egy pillanatra megkeményedett, de aztán megint gyengéden nézett rám. - Jól vagy? - kérdezte, és kisimította a hajam az arcomból. - Igen. Örülök, hogy újra itt vagy. - Ez a rohadt repülőgép nem tudott elég gyorsan repülni. – válaszolta Jack mosolyogva, és beletúrt a hajába. - Azt hittem, kiiktatja a pilótát és ő fog repülni. – tette hozzá Ezra mosolyogva, aki Jack mögött jött a konyhába. Elmosolyodott, és láttam a megkönnyebbülést az arcán. - Örülök, hogy jól vagy, Alice. - Köszönöm. - Jobb, ha benézek Milo-hoz. Hol van? – nézett kérdőn Ezra Mae-re. - A szobájában. - vetett egy pillantást Ezra-ra, amiből kiolvasta, hogy Milo számára nem végződött túl jól az éjszaka.

255

Jack nem tévesztett szem elől, mintha attól félne, hogy felszívódom a levegőben. Miután Ezra elment, Mae bekapcsolta a mosogatót. - Miért viselsz tréningnadrágot öltönnyel? kérdeztem, mert nem hagyta abba, hogy vizsgálódva nézegessen. Megérintettem a zakó zsebét. Nevetnie kellett. - Uh, már aludtunk, amikor elküldted nekünk az SMS-t. - mondta vigyorogva. – Másnap reggelre több találkozónk volt megbeszélve. Amikor megkaptam az SMS-t, mindent lemondtunk és siettünk a repülőtérre. Nem figyeltem, hogy megfelelő ruhát viselek-e. Csak felkaptam a zakóm, mert hideg volt, és esett az eső. Az öltönyöm része. Tetszik? - Persze. - futottam végig az ujjam az extravagáns platina gombokon. - Mindig kíváncsi voltam, mit viselsz valójában, mikor dolgozol. - Ezt. Nos, persze a hozzá illó nadrággal. – szeme vidáman villant. Bizonyára végre rájött, hogy semmim se hiányzik. – Fáradtnak tűnsz. - Te is. - Elmúlt reggel nyolc óra, és ez az igazi lefekvési ideje. - Szeretnél lefeküdni? - megfogta a kezem, és ki akart menni a konyhából. - Jack. - Mae, aki a mosogatónál állt, élesen nézett rá.

256

- Ha úgy gondolod, ma este hagyom őt szem elől téveszteni, akkor te bolond vagy. – válaszolta Jack objektíven. - Az lenne a vége. - mutatott az ujjával rá és rám mérgesen. - Köszönöm a buzdító beszédet. - motyogta keserűen, - de nem téríthetsz el a célomtól. Kéz a kézben mentünk fel az emeletre. Amint a szobájába értünk, felkapcsolta a villanyt, és becsukta mögöttünk az ajtót. Elengedte a kezem, lerázta a zakót, félre dobta, és felém fordult. - Én, uh, nincs pizsamám. - mondtam szégyenlősen. A fehérneműn és a köntösön kívül fürdés után nem vettem föl semmit, mert a sérült bőröm nem tudta elviselni. - Semmi baj. - nevetett, de nem bántón. Kioldotta az övet a köntösön, és egyenesen a szemembe nézett. Egy részem meg akarta állítani, nem azért, mert nem akartam, hanem mert nem akartam, így állni előtte. Elpirultam, de a mosolya csak még intenzívebb lett. Végig futtatta a kezeit a nyitott köntösön, és a derekamon állapodott meg. Természetellenesen melegnek éreztem őket reszkető bőrömön. Óvatosan felemelt engem, és leült velem az ágyra. Ahogy lefeküdtem, a ruha szétnyílt, és elé tárult a félmeztelen testem. Nagyot nyeltem, ahogy rám nézett.

257

Lehajtotta a fejét, és megcsókolt a melleim között, aztán elfordította a fejét, egyik fülét mellemre helyezte, és hallgatta a szívverésemet. Pont úgy, ahogy egy terhes nő hasára hajtják a fejüket, hogy hallják a baba szívverését - egy gyengéd és meghitt gesztus. Ujjaimat végig futtattam a haján. Amikor ismét felemelte a fejét, és rám nézett, kisimítottam a haját a homlokából. Kék szeme olyan átlátszó volt, mint az üveg, és a bőre úgy égett, mint az enyém. - Tudod, milyen csodálatos a szívhangod? – mondta Jack halkan. Megráztam a fejem. - Fogalmad sincs, minden milyen szép és félelmetes rajtad. Odahajolt hozzám, és ajkát az enyémhez nyomta. Még mindig teljesen fel volt öltözve, de a pólóján keresztül éreztem a forró bőrét. Testét tétován az enyémhez szorítottam. Ösztönösen közelebb húzódtam hozzá, és ujjaimmal a hajában túrtam. Amikor Jack megcsókolt, az egész testem beleremegett. Kellemes melegség árasztott el, ami keresztüláramlott rajtam. A szívem hevesen dobogott, a gyomromban pillangók verdestek. Testem minden idegszála őt akarta. Lassan és görcsösen vette a levegőt, keze mohón bejárta a testemet. Testünk tökéletes harmóniában mozgott, csak a ruhája választott el minket egymástól. Le akartam tépni a testéről, de tudtam, így sem lehetünk elég közel egymáshoz. Azt akartam, hogy a

258

szívünk egy ütemre verjen, és ez csak egyféleképp lehetett. - Tedd meg. - suttogtam a fülébe, megfogtam a fejét és felajánlottam neki a torkom. Száját lágyan a nyakamra nyomta és ott pihentette, míg oda nem bújtam hozzá. Végül nem tudott ellenállni. A szúró fájdalom csak a másodperc törtrészéig tartott, majd vad extázis pezsgett végig az egész testemen. Szorosan a szívem felett éreztem az ő szívét, ami szinte kalapálta a mellemet. A dupla szívverés fantasztikusabb volt, mint bármi, amit valaha is tapasztaltam. Megízleltem őt, a számban éreztem vérének fűszeres, édes aromáját, bár azelőtt még soha nem éreztem ilyet. Éreztem, ahogy áramlik a vér az ereiben, ahogy a véredényeimből átfolyik, akár a folyékony selyem. Sok minden mást éreztem, de rájöttem, mennyire szeretem őt. Ez egy tiszta, természetes érzés volt, amely mélyről gyökerezett, és teljesen átjárt. Még soha semmit nem éreztem ilyen intenzíven. Nem is tudtam, hogy egyáltalán képes vagyok ilyen erős érzelmekre. Fokozatosan gyengültek az érzékeim, és minden homályos lett, majdnem olyan, mint egy álom. Amikor elvesztettem az eszméletem, még figyelmeztetni akartam Jack-et, de nem tudtam rávenni magam, hogy elszakítsam ettől a csodálatos érzéstől.

259

21. fejezet

M

egrázkódott a testem, és levegő után kapkodtam. Hideg magányosság töltött el amikor Jack a száját elvette a torkomról. Még mindig rajtam feküdt, de a vére és a szíve már nem dobogott együtt az enyémmel, ami döbbenetes érzés volt. - Ó, Istenem. - Jack levegőért kapkodott. Arcát a hajamba temette, és teste remegett. - Jól vagy? - Igen. - mormoltam kábultan. - Viccelsz? Ez.... csodálatos. - Nem tudom elhinni, hogy ezt tettem... megrázta a fejét, és a hátára fordult. - Nem, Jack, ez... - nem találtam rá a megfelelő szavakat. Nehézkesen az oldalamra gördültem. Habozva átkarolt, és magához húzott. - Ez hiba volt. Lehet, most jól érzed magad, de a valóságban hibát követtünk el. - suttogta. Ez volt az első alkalom, hogy a szíve nehezen és gyorsan vert, nem annyira, mint az enyém, de szinte emberien. - Nem, nem. Bárcsak még ne ért volna véget. Még soha nem tapasztaltam ilyet. - Én sem. - válaszolta. - Mit csináljunk most? - Én egyelőre alszom... - ilyen gyengének még életemben nem éreztem magam. - Kérlek, maradj velem. Amikor nem vagy a közelemben, úgy érzem,

260

mintha örökre elveszítenélek. Azt hiszem, nem bírnám ki, ha most elmennél. Éreztem, ahogy átölel és az oldalára fordult, arccal nekem. A mellkasába temettem az arcom, menedéket találtam a karjai közt, de mint egy bábú teljesen elaléltam. Megnyugtató eszméletvesztésemben nem vettem észre, hogy Jack felkelt. Amikor már nem éreztem, hogy odabújik hozzám, közelebb akartam húzódni hozzá, de csak a puha párnát találtam helyette. A mély kimerültség teljesen eluralkodott rajtam. Úgy éreztem, mintha vizes lepedő alatt feküdnék. Fél füllel mozgást érzékeltem a szobában, de csak azt kívántam, Jack jöjjön vissza az ágyba. Mivel még mindig világos volt, pislognom kellett, hogy a szemem hozzászokjon a fényhez. Megpróbáltam felemelni a fejem, de túl megerőltető volt. Nagy erőfeszítéssel sikerült a hátamra fordulni. Jack fel-alá járkált a szobában. Amikor látta, hogy ébren vagyok, az ágy lábánál maradt, és rám nézett. Karjait keresztbe fonta a mellkasán, a szeme könnytől csillogott. - Ezért próbált meg Peter elküldeni téged. suttogta, inkább magának, és felsóhajtott. - Mi van? - minden erőmet összeszedve formáltam a szavakat. - Jack? Mit csinálsz? Gyere vissza az ágyba... - kezemmel megveregettem az üres matracot mellettem.

261

- Nem mehetek vissza melléd az ágyba. – válaszolta Jack hevesen. – Nem lenne szabad egy szobába tartózkodnom veled. Egyáltalán nem szabadna a közeledben lennem. - Nem Jack. – a félelem új erőt adott, és felültem. Az agyamat még mindig homályos sűrű köd fedte. Még mindig úgy véltem, hallom az egyenletes szívverését. - Jack, kérlek. Nem aludhatnánk? Majd később megbeszéljük. De ez nem... nem vagy velem. - Ezt meg kell beszélnünk Ezra-val. Majdnem megöltelek. - De nem vagyok halott, Jack. - válaszoltam, és megráztam a fejem. Nem értettem, miről és mit beszél. - Lehet, hogy még nem késő. Talán tehetünk valamit. - már nem nézett rám, úgy tűnt, inkább dühös. - Fel kell kelned. Most. - De annyira fáradt vagyok. - nyögtem, és hátradőltem a párnára. Nem volt erőm vitatkozni vele. Éreztem, hogy komolyan beszél, de ismét lehunytam a szemem. - Alice! - kiáltotta Jack, olyan hangosan, hogy újra kinyitottam a szemem. - Fel kell kelned! - Nem. – hasra fordultam, és arcom a párnába temettem. - Vissza kell jönnöd az ágyba! Így csináljuk. Egy jó kompromisszum. - Ez egyáltalán nem kompromisszum kérdése. – sóhajtott fel. A matrac besüppedt, ahogy leült mellém,

262

és tétován a hátamra tette a kezét. - Alice. Gyerünk. Muszáj. Beszélnünk kell Ezra-val. Talán segíthet. A harapásnyom nem gyógyult be teljesen. - Nekem mindegy! Nagyon fáradt vagyok, Jack! Életemben nem voltam még ilyen fáradt. – motyogtam vagy legalább is próbáltam, mert Jack-nek jó a hallása, így valószínűleg nem akarta megérteni. - Épp most vesztettél körülbelül egy liter vért, az összesen három és félből. Ezért vagy most olyan gyenge. Ezért kell most felkelned, hogy lássuk, minden rendben van-e. - Megrázott. Megpróbáltam elfordulni, de nem sikerült. - Alice. Kelj fel! - Nincs semmi. - siránkoztam. Még mindig rajtam volt a köntös, de nem igazán tűnt ruhának. Ahogy felültem, szédültem, de Jack tartott, amíg már nem dülöngéltem annyira. - Hozok neked valami ruhát. De maradj ébren. Próbálj meg kicsit felkelni. – óvatosan elengedett. Amikor nem estem vissza, elrohant, hogy hozzon nekem valamit amit felvehetek. - Miért nem várhatjuk meg, amíg alszom egyet? Mennyi az idő egyáltalán? - ásítottam. - Uh, kicsivel kilenc után. - válaszolta Jack, miközben átkutatta a szekrényt. Néhány másodperccel később egy pólóval és melegítővel jött vissza. Tessék. - Miért vagy ilyen fitt? Milo... majdnem elájult, miután megharapta Jane-t. - megborzongtam ahogy

263

eszembe jutott. Elkezdtem felöltözni, de nem boldogultam. - Ő még fiatal. Neki sokkal másabb, mint nekem magyarázta Jack szórakozottan. – Vedd fel ezeket. - De nem tudom. Megpróbáltam felülni, de megragadta a karom. Aztán csak álltam ott, és küzdöttem, hogy nyitva tartsam a szemem. Még az is hatalmas erőfeszítésembe került, hogy ébren maradjak. Mivel még felöltözni sem voltam képes, Jack tette meg helyettem. Később hihetetlenül kínos lesz, de ebben a pillanatban csak hálás voltam. Levette a köntöst, és a pólót áthúzta a fejemen... Mikor a nadrág felhúzására került sor, leültetett. Tíz másodpercre volt szüksége, hogy ráhúzza a nadrágot a lábamra, és én már újra aludtam is. - Alice. - szólongatott Jack, és igyekezett lábra állítani, sikertelenül. Aztán feladta. Legalább már felöltöztetett, felkapott és a karjában levitt az emeletről. Amikor ismét magamhoz tértem, akkor már lent voltunk, és Jack megpróbált lábra állítani. De a keményfapadló túl hideg és túl sima volt. - Alice, meg sem próbálod. - sóhajtotta. Karjait körém fonta, a lábaim teljesen feleslegesek voltak, mert ő tartott meg. - Alice! Gyerünk. - Én csak szeretnék leülni. - biztos voltam benne, hogy minden jobb lenne, ha csak egy pillanatra

264

leülhetnék. Próbáltam kibújni a kezei közül, hogy lefeküdjek a földre. - Ez az ebédlő. Várj, amíg a nappaliban érünk. mondta Jack, de nem ellenkezett velem tovább. - Ugye nem fogsz az ebédlő közepén, a földön aludni? - hajolt fölém, de én csak álmos szemekkel meredtem rá. - Azt hiszem, igen. Te nem hagytad, hogy mint egy normális ember az ágyban aludjak. Miért nem lehetek soha normális ember? Az átváltozáshoz, úgy értem. Csak aludni akarok, mert fáradt vagyok. Ez bűn? - szemhéjam elnehezült, és egyszerűen becsukódott. - Alice! Csak addig ébren maradj ébren, amíg nem beszéltünk Mae-vel. - megrázott. - Alice! - Te megharaptad. - hallottam meg Mae hangját közvetlenül a hátam mögött, Jack meglepetten fordult hátra. – Megtetted! Hogy van? - Azt próbálom épp kitalálni. - válaszolta idegesen. - Minden rendben. – motyogtam. Mae mellém lépett, már ahogy hallottam. Félre tolta Jack-et. Aztán kezét a homlokomra majd a nyakamra tette és csettintett a nyelvével. - Már megtörtént egy ideje, Jack. Miért csak most hoztad le? – kérdezte szemrehányóan. - Nem tudom. Elaludtam. Nem tudom, mit gondoltam. – magyarázkodott Jack.

265

- Hogy van? – csendült fel Ezra mély, dörgő hangja. Nem tudtam, hol van, a hangja mintha a fejemben szólt volna. - Sápadt és hideg, a szíve gyorsan ver, de azt hiszem, hogy rendben van. Adhatunk neki vérátömlesztés, de nem hiszem, hogy valóban szükséges lenne. - Mae egy kicsit fölemelt a földről. A szemhéjam megremegett, de nem bírtam kinyitni. - Nem! Hagyj csak itt. Szeretnék itt maradni. nyögtem erőtlenül. - Az ebédlő padlóján vagy. - mondta Mae. - Előnyben részesíti a padlót. - motyogta Jack. - Hagyd csak ott, ha azt akarja. - szólt közbe Ezra. Meg akartam köszönni neki, de nem tudtam kinyögni egy szót sem. Mae felállt és elsétált. Jack megkérdezte Ezra-t, mit kell tenni, és most anélkül hallottam csodálatos mély hangját, hogy megértettem volna, mit mondott. Olyan volt, mintha egy felnőtt beszélne egy zöldfülűvel. Fokozatosan elvesztettem az eszméletem, és nem tudtam életem legfontosabb beszélgetésére összpontosítani. Jack és Ezra hangja elkísért az álmaimban. Milo kiáltása végre felébresztett. A testem merev volt és fájt, ahogy kinyitottam a szemem. Ezra átkarolta Milo-t és visszatartotta. Mae Milo és Jack között állt, és próbált közvetíteni közöttük.

266

Milo Jackkel üvöltött. Azt akarta tudni, hogy mit tett velem. Jack nem szólt semmit csak bűnbánó arccal Mae mögött állt. Milo hiába küzdött Ezra szorítása ellen. - Honnan jött ez a hülye ötlet? - üvöltött Jackre. - Milo, Alice jól van. - mondta Mae. Kezét a Milo mellkasán tartotta, inkább nyugtatólag, mint hogy visszatartsa őt. Egyébként sem szabadulhatott meg Ezra-tól. - Csak gyenge, és itt akart maradni. - Mielőtt Peter elment, majdnem megölte őt. válaszolta Milo, és könny folyt végig az arcán. - Neked vigyáznod kellett volna rá, erre majdnem megölted! Jack összerezzent, és zavartan a padlót bámulta. - Ne kiabálj. – szóltam közbe fintorogva. Nehezen tudtam felülni, és láttam, hogy Jack a segítségemre akar sietni, de aztán megállt, és tett egy lépést hátra. Mae elhagyta a posztját Milo és Jack között, és felsegített. – Fáj a fejem, a nyakam és az egész testem. - Ez történik, ha a földön alszol. - masszírozta a hátam Mae. - Különben, hogy vagy? - Fáradt vagyok, és egy kicsit szédülök. - kezem a homlokomra szorítottam. Milo feladta az ellenkezést Ezra-val, de ő egyik karjával továbbra is tartotta őt. Milo szipogott, és a karjával megtörölte az egész arcát. Nem állt jól neki a sírás.

267

- Jack, menj a gyógyszeres szekrényhez a nagy fürdőszobába. - utasította Mae, rámutatva a folyosóra. – Találni fogsz benne vasat és B12-vitamint. - Bólintott, de nem nézett rám, és eltűnt a folyosón. Milo, tudnál hozni neki valamit, amit magához vehet? Sok cukrot kell bevinnie. Még mindig van egy kis limonádé, nem igaz? - Majd megnézem. - amikor Milo megpróbált elindulni, Ezra visszatartotta. - Bízhatok benned? - Ezra a szemébe nézett, és Milo félénken bólintott. - Jó. - Ezra elengedte őt, és Milo a hűtőhöz sietett, hogy hozzon nekem valamit inni. Jack visszatért a vitaminokkal és átnyújtotta Maenek, majd több lépést hátrált. Ott állt a szoba másik oldalán, karját keresztbe fonta a mellkasán, és a padlót bámulta. Milo visszajött a limonádéval. Amikor átadta nekem, dühösen meredt Jackre. Én túl gyenge voltam, hogy kinyissam a dobozt, így Mae kinyitotta nekem. Mae letérdelt mellém, hátradőlve bekaptam néhány tablettát. Mohón ittam rá a limonádét. - Jobban vagy kicsit? - Mae a fülem mögé igazított egy hajtincset, és feszülten rám nézett. - Azt hiszem, igen. - válaszoltam, és vállat vontam, bár alig voltam éberebb, mint korábban. Miért vannak vitaminok a házban? Nektek egyáltalán nincs rájuk szükségetek.

268

- Vettem neked. – indokolta meg Mae. - Tudtuk, hogy bármi megtörténhet. - Biztos, hogy jól van? - Milo Ezra mellé állt, idegesen és nyugtalanul nézett rám. - Annyira rettenetesen sápadt. - Most már rendben lesz. - nyugtatta meg Mae. Hallod a szívét? - Milo oldalra billentette a fejét, és hallgatózott. - Egy kicsit gyors, de erős. A hang azt súgja, hamarosan újra lábra áll. - El kell vinnünk a padlóról. - mondta Ezra. Mae felkapta mellőlem az üres dobozt. Ezra lehajolt hozzám, felkapott ás a nyakába kapaszkodtam. Mivel még soha nem voltam ilyen közel hozzá, egy kicsit kínos volt, de nem tudtam nem észrevenni csodálatos férfias szantálfa és fűszeres illatát. Bevitt a nappaliba, majd Mae hozott egy takarót. Mikor letett engem a nappaliban a kanapéra, Ezra egy pillanatra mellém térdelt. Mélyet sóhajtott, aztán majdnem szomorú tekintettel fölállt. Mae a vállamra tekerte a takarót, leült mellém, és a karjába vett. Ezra előttünk állt, a kezével fogta az állát, és némán nézett rám. Milo és Jack kissé távolabb várakozott. Úgy éreztem, izgatottan néztek Ezra-ra. Meghoztak egy döntést, amit én nem értettem.

269

22. fejezet

A

nnyira gyönyörű vagyok. - mondtam gyengén, annak érdekében, hogy feloldjam a feszült légkört a szobában. - Tudjuk, kedvesem. - suttogta Mae és röviden megszorította a kezem, de a tekintete Ezra-n állapodott meg. - Igen. - bólintott sajnálattal az arcán. - Bárki érezheti rajta. - A francba. - sziszegte Jack a fogai között, és hátat fordított nekünk. Mae mélyet sóhajtott, homlokát a vállamra hajtotta. Azonnal megértettem, mire gondolt ezzel Ezra, de hitetlenkedve megráztam a fejem. - Az ő ruháit viselem. - mutattam a pólóra. - És mit számít egyáltalán? Ha olyan a szagom, mint Jacké? Jack-et néztem, de még mindig háttal nekünk állt. Mit számít? - Számít. - Mae felemelte a fejét, és felnézett Ezra-ra. - De tehetünk valamit. Vagy nem? - olyan hosszan bámult rám, hogy kényelmetlen volt, de nem válaszolt. - Ezra? - Mae... - Ezra megrázta a fejét. - Mit jelent ez? – kérdezte Milo magas, remegő hangon. - Hogy érted? - Az egyetlen pozitívum az, hogy Peter nincs itt. Ezra összekulcsolta a kezét, mintha imádkozna. Aztán

270

széttárta a karját, Milo-ra nézett, és mosolyogni próbált. - Nincs itt. Semmit sem tehet velük. Ez minden, ami fontos ebben a pillanatban. - Ez az egyetlen remény? – Milo az ajkába harapott. A sírás határán állt. - Milo, semmi baj. - válaszoltam meglepően csendes és hivatalos hangon. Talán túl fáradt voltam a szorongáshoz és szomorúsághoz. - Jól vagyok. Nem kell aggódnod. Abban a pillanatban semmiképpen. Nem tudom miért, de Jack-nek elég volt. Hirtelen kiviharzott a szobából és hallottam, ahogy felrohan a lépcsőn. Matilda rohant utána, de úgy tűnt, becsapta az orra előtt az ajtót, mert hallottuk, ahogy ugatni és kaparni kezdi az ajtót. - Matilda! – szólt rá Ezra, mire abbahagyta. - Milo, ide tudnád hozni a telefonomat? kérdeztem. – Azt hiszem Mae-nél és Ezra-nál hagytam. - Nézd meg a fürdőszobát is. – javasolta Mae. - Oké. – Milo megkönnyebbültnek hangzott már volt egy feladata, és nem kellett tétlenül álldogálnia. Mikor elhagyta a szobát, Ezra-hoz fordultam. Kicsit meglepett, mikor láttam, hogy könnyes a szeme, emellett nem csak hihetetlenül fáradtnak éreztem magam, hanem szó szerint fojtogatott a bűntudat Jack miatt. - Már nem jöhet vissza. – suttogta Ezra. Hatalmas gombóc nőtt a torkomba.

271

Egyrészt, nagyon szomorúvá tett a tudat, nem láthatom Peter-t. Másrészt mi mást tehetnék? Megöl, ha meglát. Úgy éreztem, jobban kötődöm Jackhez, mint eddig bármikor. Bár nem volt a szobában, éreztem a félelmét és a szégyenét. Ugyanakkor még mindig vonzódtam Peterhez, nem tudom, túlélném-e nélküle. - Tényleg ezt akarod? – tette fel ismét a kérdést Ezra. - Van más választásom? - nyeltem. - Meg fogja ölni Jack-et. - a plédet bámultam, és a sarkát összegyűrögettem a kezemben. - Tudom, hogy még mindig beszéltek egymással. Add a tudtára, jobb, ha nem tér vissza. - aztán rájöttem, hogy milyen önző vagyok. Megráztam a fejem. - Nem, ez nem fair. Nekem kell mennem. Ha Peter soha nem tudja meg, akkor nem lesz oka arra, hogy bántsa Jack-et. - Senki nem fog elengedni, kedves. – Mae megsimogatta a hajamat. - Azután, ami a múlt éjszaka történt. Már meg akartam kérdezni, mi köze ehhez Jack harapásának, amikor rájöttem, a harcra célzott a diszkóban. Mintha nem lenne már elég bajom, még két idegen vámpír is a nyomomban lohol. - Nem tudom, mit tehetnék. – vennem kellett egy mély levegőt, hogy ne fakadjak újra sírva. Ezra kényelmetlenül feszengve egyik lábáról a másikra állt.

272

- Mi meg fogunk védeni, Alice. – biztosított Ezra. - Csak még nem tudjuk, pontosan mi lesz a döntésünk következménye. - Eldöntöttetek egyáltalán valamit? - kérdeztem csípősen. - Az még csak most következik. – válaszolta Ezra megmásíthatatlanul. - Megtaláltam a telefonod. - Milo megállt az ajtóban, és bizonytalanul felém tartotta. Amikor elment, tettem még egy kísérletet rá, de már nem tudtam visszatartani a könnyeket, összehúzódva átkaroltam magam. Amikor ránéztem a telefonomra meglepetten láttam, hogy egy üzenet vagy hívás sincs rajt Jane-től. De még mindig elég korán reggel lehetett, legalább is Milo az éjjel lekapcsolt minden fényt. - Haza kell mennem. Holnap iskola van, és még Jane-el is beszélnem kell. Még mindig nem tudom, mit mondjak neki. - Még mindig nagyon korán van, egy kicsit még szemet hunyhatsz felette. Tudod, ráérsz később aggódni. Mi lenne, ha itt maradnál, és pihennél egy kicsit? Azután reggel hazaviszünk, így elkészülhetsz az iskolába. - javasolta Mae. - Miért reggel? - kérdeztem. - Miért nem ma este? - Szeretnénk, ha egy kicsit itt maradnál ma este. - megsimogatta a hajam.

273

Jack volt talán a legkisebb problémám. A vérem már magában hordozta az illatát. Rosszabb volt, hogy megtörtént, mintha nem történ volna semmi. Azonban féltem elhagyni a házat Lucian és Violet miatt, Peterről nem is beszélve. A tetejében hihetetlenül gyenge voltam, ezért nem árt, ha kicsit megfigyelés alatt tartanak. - Aludhatsz Mae-vel. Én majd alszom a kanapén a dolgozószobába. - ajánlotta Ezra. - Nem akarlak kitúrni titeket a saját ágyatokból. - tiltakoztam, de megrázta a fejét. - Ragaszkodom hozzá. - Milo felé fordult, aki zavartan a padlót bámulta. - Menj fel, és aludj. Mindannyiunk mögött hosszú éjszaka áll. Mae a nővéreddel marad, és én a szomszédban leszek. Nem történhet semmi. - Minden rendben van, Alice? - nézett rám Milo kérdőn, bólintottam. - Most csak egy kis alvásra van szükségem. Ezranak igaza van. Tényleg menj aludni. Vonakodva fölment a szobájába. A múlt éjszaka után hulla fáradt lehetett. Ez volt az első igazi küzdelme, pont egy dühtől tajtékzó vámpír ellen. Ez sok erejét igénybe vette. Amikor felkeltem, majdnem összeestem. Ezra gyorsan elkapott, és a szobájukba vitt. Ez, hogy Ezráék ágyát elfoglalom, míg Ezra meg a kanapén alszik, nem volt helyes. Próbáltam meggyőzni,

274

de ő hallani sem akart róla. Mielőtt elment, megcsókolta Mae-t, aki halványan rám mosolygott. Bebújtam a takaró alá, és kényelmesen elhelyezkedtem a tengernyi ágyneműben. Mae mellém feküdt. - Kényelmes? - kérdezte Mae. - Igen. – válaszoltam ásítva. Mae lekapcsolta az éjjeli lámpát. - Köszönöm. - Mindennek ellenére örülök, hogy itt vagy. - Kérdezhetek valamit? - a sötétben könnyebb volt zavaró kérdéseket feltenni. - Bármit, drágám. - bár én nem láttam őt, tudtam, hogy ő látja az arcomat. - Milo tegnap este megharapta Jane-t, és ez olyan... nem is tudom. - azt akartam mondani, hogy „állatias”, de nem használhattam ezt a szót az testvéremre. - De amikor Jack megharap engem, az teljesen más. Tudom, hogy az velem történik, és én nem csak nézője vagyok. De azt hiszem, ez akkor is más, mint Milo-nál és Jane-nél. - Tudod, miért? - Igen, azt hiszem. Amikor Milo megharapta Jane-t azt undorítónak találtam. Amikor Jack megharapott engem, az valami tökéletes, varázslatos érzés volt. Olyan amit szerettem volna újra meg újra átélni. - Milo fiatalabb és tapasztalatlan. - válaszolta Mae óvatosan. - Ő nagyon éhes volt, amikor

275

megharapta Jane-t, Jack nem. Ezért Jack jobban tudta kontrolálni magát. - sóhajtott, mintha nem tudná biztosan, mit mondhatna. - Bocsáss meg, nem tudom jobban megmagyarázni. Úgy értem, nem akarok semmi rosszat mondani a testvéredről. De amikor Jack megharapott, azt szerelemből tette. Milo-nak élelemre volt szüksége. - Szóval... ha Jack megharap valaki mást, akkor az olyan, mint Milo-nál? - kérdeztem. Ez volt az első alkalom, mikor megértettem, mire gondolt Jack, amikor azt mondta, neki nem ugyanolyan, ha mások vérét szívja. - Én nem voltam ott Milo-val, de azt mondanám, igen. Milo agresszívabb, mert ő fiatalabb és éhes is volt. Segítettem valamit? - Azt hiszem, igen. - Most inkább aludj. Teljesen kész vagy. Hasra fordultam, és megsimogatta a hátam. Anyám tette ugyanezt, amikor kicsi voltam, és nem tudtam aludni. Nem mintha ez gyakran előfordult volna. Soha életemben nem voltam ennyire kimerült. Amikor Peter megharapott engem, szinte teljesen kiszívott, Ezra vérátömlesztést adott, így visszatért az erőm, mielőtt még érezhettem volna a vérveszteség szélsőséges hatásait. Amikor először felébredtem este tíz óra volt, de annyira elnyomott a fáradság, hogy könnyen visszaaludtam az iskolakezdésig.

276

Míg Jack a házban tartózkodott ugyan megtisztelt a jelenlétével, de egy alkalommal sem nézett rám. Számomra ez félelmetesen bántóan hatott. Kialakult köztünk egy bizalom, ami nélkül elképzelhetetlen volt az itt lét számomra. Erre most nem beszél velem, nem néz rám, és nem tartózkodik velem ugyanabban a légtérben. Milo vacsorát készített nekem, úgy bánt velem, mint egy hímes tojással. Amikor felébredtem, Ezra már eltűnt. Mae szerint tennie kellett valamit. Azt gyanította, hogy Peterrel beszélt, meggyőzi, ne térjen vissza. Jane több üzenetet is küldött, az éjszakával kapcsolatban. Nem próbáltam SMS-ben magyarázatot adni a vámpírokkal történetekről, és a telefonhíváshoz sem éreztem magam elég erősnek. Ezért nem törődtem velük, bár természetesen megérdemelte a magyarázatot. Végül elaludtam a kanapén. Mae röviddel reggel hat óra előtt ébresztett fel újra és haza vitt, ahol le tudtam zuhanyozni, és felkészülni az iskolára. A gyorsabb vérképződéshez adtak nekem vitaminokat és vasat. Ennek ellenére gyengének éreztem magam, és nem igazán tudtam, mi lesz velem a nap folyamán. Ma reggelre elmúlt az augusztusi meleg és szokatlanul hideg köd szállt buszmegállóra. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy egyedül menjek iskolába.

277

Megkezdődött az új tanév, visszatértem a valós élethez, de Milo-val nem ez történt. A buszon kivettem az iPodot a zsebemből, zenét hallgassak, de hiányzott a zene szokásos varázsa. Legszívesebben aludtam volna, de nem mehettem vissza a lakásunkba. Nem éreztem magam otthon. Semmi sem stimmelt. Az első napot a suliban szinte transzban töltöttem. Ezután Jane akart beszélni velem a lépcsőházban. De mivel füldugó a fülembe volt és olyan hangosan hallgattam az MGMT-t, hogy nem vettem észre. Épp a lépcsőfordulóba értem, amikor az arca megjelent előttem. Erősebben sminkelte ki magát, mint máskor, hogy eltakarja a sápadtságát, de egyébként tökéletesen nézett ki, mint mindig. Jane kitépte a fülemből a fülhallgatót. - Mi a fene folyik itt? – sziszegett rám.

278

23. fejezet

H

ogy érted? – akartam adni a hülyét, míg a diákok mellettünk fel - le özönlöttek. Legszívesebben próbáltam volna elmenekülni Jane elől, de már a falnak lökött. - Pontosan tudod, mire gondolok. - az arca olyan közel volt az enyémhez, hogy éreztem az ajkán lévő epres szájfény és a Red Bull illatát. - Itt nem beszélhetünk róla. – válaszoltam óvatosan. Néhány diák már minket bámult. - Mégis mit vártál, amikor tegnap este egyik hívásomra se válaszoltál. - dörmögte Jane. - Nem gondoltam semmire. - összehúztam a szemem, hogy nem lássa benne a rémültet. - Sokat aludtam az éjjel. - Gyerünk már. - megragadta a kezem, és maga után húzott a lépcsőn. - Mit csinálsz? - kérdeztem, anélkül, hogy védekeztem volna. - Valamiről beszélnünk kell. Behúzott a legközelebbi lány mosdóba, ahol a falnak lökött. Én megbotlottam és elestem, amit a gyengeségemnek tulajdonítottam. Egy alacsonyabb osztályos tanuló, aki kezet mosott, fogadta Jane csúnya pillantását, és azonnal nagy ívben elkerülve őt, kiment. Kifelé menet úgy kellett átlépnie rajtam.

279

Míg felkeltem, Jane körül nézett, hogy az összes WC-fülke üres - e. Aztán nehéz iskolatáskájával eltorlaszolta az ajtót. - Mi a fene történik valójában, Alice? - lehajolt és cigarettát vett elő a zsebéből. Odamentem a csaphoz és fölé hajoltam. - Mik voltak azok az emberek, akik üldöztek minket? És mi a francot csinált velem a testvéred? - Egyszerre csak egy kérdést, Jane. – végig futottam a kezem a hajamon, és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a kísérteties sápadt arcot, ami a tükörből nézett vissza rám. Aztán összeszedtem minden erőmet és vontatottan elfordultam a csaptól. Megszólalt a csengő, a szünet véget ért, és elkezdődött a következő óra. De egyikünk sem ment vissza az épületbe. Jane rágyújtott. – Add elő, amit tudsz. - tett egy határozatlan mozdulatot. - Ők vámpírok voltak. Ahogy beleszívott a cigarettájába, remegett a keze. Meredten a sárga, csempézett padlót bámulta, és kifújta a füstöt a szája sarkából. Nem tűnt, sem meglepettnek, sem különösebben rémültnek. Nem voltam benne biztos, hogy ez jó jelnek vehetem-e. Lehet, egyszerűen őrültnek tartott. Szívott még egy slukkot, és intett nekem másik ide-oda mozgó kezével, hogy folytassam.

280

- Nem ismerem őket túl jól. Egyszer találkoztunk egy diszkóban. A megszállottaim lettek, valószínűleg mert Jack nem akart megosztani velük engem. Tényleg nem tudtam, hogy este ott találom őket. - Jane szemmel tartott, de nem tett semmi megjegyzést. Továbbra is cigizett és idegesen bámulta a padlót. - A minap a diszkóban ismét találkoztunk, és üldözőbe vettek minket. Milo a harc közben vért vesztett. Kétségbe volt esve, mert nem tudta pótolni. Azért harapott meg. - vettem egy mély levegőt. - Sajnálom. Nem akartunk belerángatni. - Milo vámpír? - kérdezte Jane. - Mióta? - Valamivel több mint három hete. - Amikor kimondtam, olyan abszurdnak tűnt. A öcsém majdnem egy hónapja vámpír. - Jack is? - Igen. - De te nem? - Nézett rám egyenesen. A szeme tágra nyílt a félelemtől. - Nem, én nem. - Miért nincs sebhelyem? - mutatott a nyakára. Teljesen makulátlan volt, mint az enyém, pedig nem is telt még el sok idő a harapás óta. - Tudtam, hogy megharapott, de később nem volt semmi nyoma. - Van egy váladék a nyálukban, ami lezárja a sebet. - válaszoltam, megvontam a vállam. – Ez az anyag biztosítja a számukra is a gyors sebgyógyulásukat és az örök életet.

281

- Szóval ezért lett az öcséd ennyire szexi. Ezért nem tudom kiverni őt a fejemből. - Jane az arca belsejét harapdálta, és a semmibe bámult. – És ez az oka, hogy Jack-et se tudom elfelejteni. Mert ők vámpírok. - Sajnálom. - mondtam halkan. Nem tudtam, mit mondjak. - Amikor meghívtunk Milo-val, hogy gyere velünk, azt hittük, táncolni megyünk, és sértetlenül haza megyünk. Soha nem akartam, hogy ez történjen. Én csak... - Mit tettek veled? - ezúttal gyanakodva nézett rám. - Egyfajta mozgó vérbank vagy Jack számára? - Nem, semmi ilyesmi. - ráztam a fejem. - Ő ... mi ... van néhány körülmény, amire most nem térhetek ki, de mi együtt vagyunk. Azt hiszem. - Hogy érted? – leesett a hamu, olyan erősen remegett már a keze. – Együtt alszotok? Megharap téged? - Nem. – hagytam rá, mert nem akartam, elmondani neki az igazat. – Szívesen vagyunk együtt. - Miért Milo vált vámpírrá, miért ne te? gyanakodva nézett rám. Nyugtalanul ide-oda csúszkáltam. - Történt egy baleset. - magyaráztam. – Ő majdnem meghalt, és csak úgy tudták megmenteni, ha vámpírrá változtatják. - Én nem változom át, igaz? - Jane keze a torkára siklott, ahol Milo megharapta.

282

- Nem, ez nem így működik. Nem fog veled semmi történni. Egy ideig szedj vasat és B12-vitamint, az serkenti a vérképződést. - Szóval... ők tényleg vámpírok? - Jane kételkedve nézett rám. - Láttad őt. - Ez igaz. - válaszolta elgondolkodva. – De a lánynak brutális fogai voltak. De Milo-n vagy Jack-en nem láttam. - Igen, de nem hiszem, hogy Violet fogai igaziak voltak. – már sokat gondolkodtam rajta. - Azt hiszem, szemfényvesztésnek szánta. Biztos, hogy igazi vámpír, de azt hiszem, csiszolt egy kicsit a külsején. Láttad a fekete rúzst és Halloween sminket. Jane bólintott, és a földre dobta a cigarettacsikket. Eltolta a lábával, és kihúzott egy másik cigarettát a hátizsákjából. Már megvolt az elmélete. A kocsiban a támadás után ő maga nevezte azt a kettőt, Violet-et és Luciant, vámpírnak. Bár most már az összes puzzle darabka összeállt úgy tűnt, nehezen tudja ezt elfogadni. - Most mi lesz? - kérdezte Jane. - Hogy érted? - Nem tudom. – nevetett fel érzelemmentesen. Ők vámpírok! Nem érzed úgy, hogy tennünk kell valamit? Nem mintha bármit is tehetnénk. - Én minden nap megküzdök ezzel. - válaszoltam. De valószínűleg nincs semmi értelme.

283

- Engem megharapott egy átkozott vámpír! Most kémián kellene ülnöm és flörtölnöm a srácokkal, tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna? - könnyek szöktek a szemébe, és az ajkába harapott. - Úgy érzem, az egész életem hazugság volt. Úgy értem, mi más van még, amiről semmit sem tudok? - Jane, szinte semmit sem tudunk. - válaszoltam. Van mindenféle dolog odakinn. De semmi köze nincs hozzánk. Vagy semmit sem tudunk róla. Ez az egy dolog véletlenül megérintett minket, egy percre, de ez semmin sem fog változni. - Ez mindent megváltoztat! - kiáltott fel Jane színpadiasan. Ezért nem akartam senkinek beszélni a vámpírokról. A normális emberek nehezen fogadják el, mert gyökeresen befolyásolja a valóságról alkotott felfogásukat. Amikor a dolgok, fikcióból egyértelműen ténnyé válnak, az mindent megváltoztat. - Nem tudom, mit mondhatnék. - Tehát te nem segíthetsz nekem? - Jane fanyarul elmosolyodott, majd a cigarettát a csapba dobta. - Többet vártam volna tőled. - Megfogta duzzadó smink táskáját, és megállt mellettem a tükör előtt. - Hogy érted? - kérdeztem. - Te mindenben olyan fatalista vagy, nem számít, miről van szó. - szempillaspirállal megigazította a

284

szeme alatt, ahol elkenődött a könnyektől. - Soha nem küzdesz azért, amit akarsz. - Ez nem igaz. - mondtam, de fájtak a szavai. - Valóban. - Jane elgondolkodva mosolygott rám, miközben felfrissítette a szemceruzát. - Ha nem így van, akkor miért jársz még középiskolába, és vagy még mindig ember? Ha feltétlenül, határozottan akarnád, már vámpír lennél. - amikor eltette a szemceruzát, észrevette az arcom a tükörben, és sötéten nevetett. – Én így gondolom. - Ez az egész nagyon bonyolult. – de a szavaim még nekem is üresen csengettek. - Igen, természetesen. - még felvitt egy réteg szájfényt, majd hozzám fordult. - Megyek az osztályba. Tehetünk úgy, mintha ez a kis beszélgetés soha nem történt volna meg, és játszhatod tovább a kis játékod, ahogy legjobban szeretnéd. - Egyáltalán nem játszok semmit! - Persze, persze. - Jane rám kacsintott, átdobta a könyvekkel teli táskáját a vállán, és kiment a mosdóból. Ismét, mintha a kifutón lépkedett volna. Tátott szájjal bámultam. Olyan volt, mintha Jane-nek lenne egy belső kapcsolója. Ha akarja, átmenetileg képes valódi érzelmeket mutatni. De amint ez kényelmetlen, egyszerűen ismét kikapcsol. A félelem megmutatta a valódi arcát, aztán - klikk – rendbe hozta a sminkjét, kioktatott engem, és elsétált és naplementébe.

285

Hátradöntöttem a fejem a tükörnek, és megpróbálta megcáfolni a szavait. Harcoltam azért, amit akartam. Újra és újra megpróbáltam meggyőzni Ezra-t, hogy minél hamarabb vámpír lehessek. Jack és én még soha nem mondtuk ki pontosan, hogy igazából mit is érzünk, és nem láttam vele mindent teljesen világosan. De igyekeztem a legjobbat kihozni, ebben a kaotikus helyzetben. Nem tartott sokáig, és sztoikus nyugalom töltött el. Aznap végig szunyókáltam az osztályban. Ebédszünetben lefeküdtem az elsősegély szobában egy kanapéra, és aludtam egy kicsit. Iskola után, míg megtettem az utat a buszmegállótól hazáig, teljesen kész lettem. Mikor végre hazaértem, lehuppant a díványra. Milo már SMS-ben érdeklődött utánam, így gyorsan válaszoltam neki, mielőtt elaludtam. Nehéz volt másnap reggel időben beérnem az iskolába, bár kétszer annyi vitamint vettem be, mint amit Mae tanácsolt. Amikor leszálltam a buszról az iskolánál, gyorsan átmentem az utcán a benzinkúthoz és vettem több doboz Red Bull-t, teljesen elszántsággal küzdöttem a fáradtság ellen, ha belepusztulok is. Sőt, javulás is történt. Jane kitért az utamból, de ez rendben volt. Jobb, ha tartja tőlem a kellő távolságot, mielőtt valami rosszabb történik vele. Miután végig küzdöttem a második napot, nagyon büszke voltam magamra. Csak amikor otthon a kanapén

286

ültem, és belekortyoltam a hatodik doboz Red Bull-ba, vettem észre valamit, ami aggasztott. Milo előző nap küldött nekem két SMS-t, az egyikben megkérdezte, hogy vagyok, a másodikban azt írta, örül, hogy minden rendben van, de nem hívott fel. Jack pedig nem is hívott és SMS-t sem küldött. Mióta megharapott, alig beszélt velem. Hihetetlenül közel kerültünk egymáshoz, és ő mégis félre dobott. Persze nyilvánvaló volt, hogy mindezt félelemből tette. Mi mindketten komoly veszélyben voltunk, de ezen már túlléphettünk volna. Minden visszatérhetett volna a régi kerékvágásba, nem tudja meg nem történté tenni, és nem garantálja a jövőben a biztonságomat. Hacsak... Amikor megharapott, éreztem, mennyire szeret engem, és elsöprő érzés volt. De ugyanakkor ő is érezte az én érzéseimet. Lehet, hogy nem volt elég neki? Lehet, úgy érezte, ez túl kevés neki? Nem mintha ez lehetséges lett volna. De én is szeretem őt annyira, amennyire az én apró emberi érzéseim, csak lehetővé tették. Talán érezte, mit érzek Peter iránt. Mindezek ellenére még mindig erősek voltak a Peter iránti érzelmeim, legbelül úgy éreztem, az a sorsom, hogy vele legyek. Ez az érzés közvetlenül a véremből származott. Lehet, hogy Jack „megízlelte”. Anélkül, hogy észrevettem volna, talán összetörtem a szívét.

287

Nem tudtam elviselni ezt a bizonytalanságot. Fogtam a telefont, és mivel nem akartam közvetlenül Jackkel beszélni, írtam egy SMS-t Milo-nak.

Szia. Hogy vagy?

Borzalmas lassan telt az idő, arra gondoltam, hogy Milo vagy alszik, vagy nem akarja, hogy közöm legyen hozzá. Végül hét órakor megszólalt a telefon. A szívem a torkomban dobogott.

Jól. Hogy vagy ma? Jobban. Átmehetnék ma este? - válaszoltam. Meg kell csinálnunk itt pár dolgot. A legjobb lesz, ha otthon maradsz, és pihensz egy kicsit. Jobban érzem már magam. Nagyon szeretnék menni.

- természetesen ez csak féligazság volt, mert nagyon szerettem volna látni Jack-et. Ma nem. Feküdj le. Holnap beszélünk. - ennyi volt az egész. Az arcomra csapták az ajtót. Ha se Jack, se Peter nem akar velem lenni , nincs is már semmi keresni valóm a házba. Milo-val természetesen továbbra is beszélhetek, de csak valahol máshol. Peter visszatérhet, mintha mi sem történt volna. Ha távol tartják magukat a nyakamtól, akkor minden a rendes kerékvágásba mehet tovább. Fogtam a vitaminokat, megittam egy doboz Red Bull, és fel-alá járkáltam a nappaliban. Visszatekintve, nem volt jó ötlet, annyi koffeint innom. Fáradt voltam és gyenge, ezek a cuccok csak

288

egy ideig vidítottak föl, most már csak ideges voltam. Amikor végre lefeküdtem, nem tudtam aludni, majd kicsattantam az energiától. Annak ellenére, hogy a kimerültség miatt, amit a gyenge idegeim és a koffein okozott, nagy szükségem lett volna az alvásra. A nyitott ablakon hideg levegő áramlott a szobámba, így legalább nem kellett a fülledt 35 fokban aludnom. Ennek ellenére nyugtalanul ide-oda forgolódtam, míg végül már fázni kezdtem. Ha Jack felhívott volna, mindent tisztázhatnánk. Bevallhattam volna neki, hogy mennyire szeretem őt, és mennyire nem jelent semmit Peter. A végén az alvás hiány úrrá lett gyenge testemen. Bámultam a telefont, és az utolsó gondolat, ami a fejembe járt, mielőtt lecsukódott a szemem, az volt, hogy milyen nagyon és őszintén szeretem Jack-et. Amikor az ablakon zörgést hallottam, gyorsan kinyitottam a szemem. A félelem, amely elfogott, legyőzte a fáradtságot. Felültem, és körülnézett a zaj forrását keresve. A zaj már átterjedt az egész szobára. A függöny lobogott a szélben, az utcai lámpák fénye bevilágított a szobába. A fény egy alakra vetült, aki a sarokban állt. A félelem összeszorította a torkom, úgyhogy nem tudtam még sikítani sem. Annak ellenére, hogy homályosan láttam átható zöld szemét a szobában lévő

289

alaknak, felismertem. Tudtam, hogy valahol, és akkor kilépett az árnyékból.

már

láttam

290

24. fejezet

L

enyűgözőbb volt, mint eddig bármikor. A szívem vadul kezdett dobogni, és belül éreztem ismerős vonzerejét, szinte kényszerített, hogy felkeljek és elé menjek. Ha nem féltem volna annyira, talán meg is teszem. Ehelyett csak tátott szájjal bámultam. - Peter. - suttogtam. - Nem akartalak felébreszteni. – válaszolta Peter halkan. A hangja, mint a bársony végig hullámzott a testemen. Közelebb jött, és óvatosan leült az ágyam szélére. Aranybarna haja a szemébe lógott, hanyagul félre tolta. A bőre sima és hibátlan volt, az ajka kissé szétnyílt. Rám nézett és kinyújtotta a kezét, hogy megérintsen, de aztán meggondolta magát, és pillantását mennyezetre szegezte. Majd ökölbe szorított kezét a tarkómra csúsztatta. Bár másképp szerettem volna érezni, mégis egyáltalán nem volt fenyegető egy szobában lenni vele. - Mit csinálsz itt? - hiába kerestem a választ az arcán. Mint mindig, az arckifejezése teljesen kifejezéstelen volt. - Látni akartalak. Azt hittem, valami baj van. – a szemében megvillant valami, amit nem tudtam értelmezni. Összehúztam a szemem. A fejemre

291

egzotikus pára telepedett, és nem tudtam gondolkodni, amíg rá néztem. - Miért érzem úgy, hogy ez sántít? Úgy értem, akkor, amikor múltkor majdnem megöltél engem? meglepődtem, hogy felhoztam valamit, ami annyira fájdalmas, de valószínűleg elhomályosította az agyam azon részét, amely a gátlásokért felelős. A szemem sarkából láttam, hogy hátrál, aminek kicsit örültem is. Talán sajnálja, amit velem tett. Ami persze nem garantálja, hogy tényleg ne tegyen velem semmit. - Nincs mentségem. - válaszolta Peter, és még szorosabban szorította össze öklét a takarómon. - Ez vicces. Még nem hallottalak bocsánatot kérni. - amikor felnéztem rá, elfordult. Azonban a szemében megláttam a bűntudatot és a szégyent. - Alice, én soha nem akartalak bántani. Csak nem tudom, hogyan védhetnélek meg téged. Vagy magamat. – hangosan fújta ki a levegőt, és egy pillanatra kinézett az ablakon, mielőtt folytatta. - Soha nem bocsájtok meg magamnak. Jobbat érdemelsz nálam, jobbat ennél az életnél. Ezért mentem el. - Én nem akartam, hogy elmenj. - nem értettem, miért mondtam ezt, de belül valószínűleg még vágytam rá. - Tényleg? Peter meglepetten és megkönnyebbülten nézett vissza rám.

292

- Meg akartam halni, amikor azt mondtad, hogy már nem akarsz engem. Hogy értetted? - a kezem remegett, és a szívem olyan hevesen és hangosan vert, hogy alig hallottam a saját hangomat. Miket beszélek?

Vajon mi ütött belém?

- Még mindig kívánlak. Csak nem akartam megint fájdalmat okozni. A kezét gyengéden az enyémre tette, mintha áram csapott volna meg. Hihetetlen erőfeszítésembe került, hogy lélegezni tudjak. Az érzékeim megőrültek. - Miért jöttél vissza? – suttogtam. - Azt hiszem, nem voltam képes távol maradni tőled. Előrehajolt, ajka az enyém felé közeledett. De aztán gyengéden szabaddá tette a nyakam, és a bőrön keresztül megcsókolta az ereimet. Önkéntelen nyögés szakadt fel az ajkaimon, és kínzó melegség áramlott keresztül rajtam. Keze, amely óvatosan az enyémen feküdt, most a csuklómat szorította - nem mintha kicsit is számított volna. Soha nem védekeztem ellene, nem számít, mit tett. Hálás voltam minden apró érintéséért. Amikor a foga átszúrta a bőrömön, minden sokkal intenzívebb volt, mint emlékeztem. A vérem melegen és gyengéden áramlott rajtam keresztül, a testem remegett örömében a megkönnyebbüléstől.

293

Éreztem a szívverését, ami az enyémmel összhangban vert, de aztán hirtelen minden elsötétült. Elhúzódott tőlem. Ezt követte a hideg remegés, ami már ismerős volt számomra, a testem reakciója a szétválásra. Visszaestem az ágyra. Mivel Peter még mindig fogta a csuklóm, úgy éreztem mindjárt eltöri. Félre hajolt, és köpött egyet. - Mit tettél? - nézett rám Peter. Nehezen lélegzett. Szeme égett a fájdalomtól, és az arcáról merő félelem tükröződött. - A véred annyira keserű. Mit tettél? Jack... - Peter. - megráztam a fejem, és megpróbáltam megérinteni a karját, de nem hagyta, és felállt. - Alice, mit tettél? - ismételte Peter vádlón. Még soha nem láttam senkit, aki ennyire zaklatott lett volna. Beletúrt a hajába, és úgy nézett ki, mint aki hányni fog. - Peter. Én nem... - megpróbáltam felülni, de a szédülés miatt nem tudtam. A kimerültség, amit előző nap éreztem, tízszer erősebben tért vissza, bár Peter nem ihatott sok vért. Próbáltam arra gondolni, hogy milyen érveket hozzak fel, de a fejemben teljes volt a káosz. A vérveszteség és a ködfátyol, amivel Peter beburkolt, túl sok volt nekem. Becsuktam a szemem, hogy rendezni tudjam a gondolataimat, de amikor újra kinyitottam, Peter eltűnt.

294

Igazából szerettem volna Jack-et vagy Milo-t felhívni. Szerettem volna figyelmeztetni őket, hogy Peter újra itt van, és mindent tud. Szeretne megölni, de nem volt rá képes. A testem sem volt hajlandó engedelmeskedni nekem. Ahogy sikerült elérni a telefonom az éjjeliszekrényen, megállíthatatlanul remegtem... A testem remegett, és valami megszorította a vállam. Próbáltam szabadulni, de nem tudtam felemelni a karom. Egy hang a nevemet kiáltotta. Aztán rájöttem, hogy az anyám az. - Anya. - szólítottam, és amennyire tőlem telt, megszorítottam a csuklóját. A remegés végül elmúlt. - Alice? Mi a fene van veled? - anya rémülten nézett rám. Leült az ágyamra és megtartotta a vállam, így nem borultam újra hátra. A nap átsütött a függönyön. - Miről beszélsz? Mit keresel itt? - kérdeztem kábultan. Anyám nem volt gyakran itthon. Amikor megpróbáltam félresöpörni egy hajtincset az arcomból, belenyúltam a szembe. Minden mozdulat olyan érzés mintha részeg lennék. - Épp haza jöttem. Reggel tíz óra volt, és szólt az ébresztőóra, mint talán végig az elmúlt három órában. Hát nem hallottad? - anyu meredten nézett rám, nem csoda, hiszen nehéz volt eldönteni, hogy részeg vagyok, vagy egyszerűen csak beteg. - Istenem, úgy feküdtél itt, mint egy hulla.

295

- Nem vagyok halott, csak fáradt. – tiltakoztam a fogása ellen, de nem eresztett el egy könnyen. - Jól vagyok. Tényleg. - Csak akkor ébredtél fel, amikor úgy ráztalak, mint egy őrült. Te egyáltalán nem vagy jól! - lazított szorításán, és kisimította a hajam az arcából, hogy jobban megnézhessen. - Alice, te drogozol? - Nem, anya. - ellöktem a kezét, és végül békén hagyott, így újra le tudtam feküdni. - Csak fáradt vagyok. Azt hiszem, beteg vagyok. Talán mirigyes láz. - Mirigyes láz? Így csinálják a fiatalok? - Hangja éles és magas volt, a fejem a párnába temettem, hogy elrejtőzzek a hangja elől. – Jack volt? Ő fertőzött meg? Ő adta neked drogokat? - Nem, anya, nincsenek drogok! - Jack nevének említése valamit összerakott a fejem hátsó zugában, de nem tudtam rájönni, mi az. - Csak menj, és hagyj aludni. Majd később megbeszéljük. - Nem mész ma iskolába? – kérdezte anya. - Azt hiszem nem. Beteg vagyok. – és kezemmel intettem a fejem fölött, hogy menjen el. - Ha nem kelsz fel ma délután, elviszlek az orvoshoz. - engedett anya, és felállt. – És a létező összes drogtesztet elvégeztetem. Világos? - Teljesen. - motyogtam a párnába. Amikor elment, megfordultam, és megpróbáltam eloszlatni a ködöt a fejemből. Én tényleg csak aludni akartam, amit a Red Bull negatív hatásának

296

tulajdonítottam. Mivel túl sokat ittam tegnap, a testem majdnem teljesen leállt. De volt még valami, ami összefüggött Jackkel. Nem hagyott nyugodni, de nem tudtam, mi az. Nem beszéltem vele aznap. Aztán lefeküdt, és aztán...

Peter.

Amikor átnéztem a nyakam harapás keresve, nem találtam - nem mintha ez jelentene valamit. Nem sok mindenre emlékeztem. Csak Peter zöld szemére és a furcsa ködre a szobámban. Köd a szobában? Ez lehetetlen. Peter a vérem a földre köpte. Anyu teljesen kiakadhatott, amikor meglátta a vért a padlón. Az ágy szélére fordultam, hogy lássam, csak a biztonság kedvéért a padlót, de csak néhány piszkos ruha volt ott. Vérfolt sehol. Visszahanyatlottam az ágyba és újra megérintettem a nyakam. Mi történt tegnap este? A fejemben teljesen volt a káosz. Talán... talán az egész egy álom volt csupán? Olyan fáradt voltam, még az ébresztő óra sem ébresztett fel. Peter pedig hangtalanul mozgott. Nem hittem, hogy valaha is hallottam volna közeledni. Talán csak egy rossz álom volt, a téveszmék eredménye, amit a kimerültség és a túlzott koffeinfogyasztás okozott.

297

Csak a biztonság kedvéért, felhívtam Milo-t. Ha Peter a városban van, akkor a többiek nagyot hibáztak. Ha nincs, akkor legalább megnyugodhatok. Milo nem válaszolt a telefonra, ami megerősítette a gyanúmat. Peter visszajött, akkor biztosan minden készenlétben vannak. Valószínűleg azért hívnak, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy semmi sem történt velem. De ha Milo nem ezért nem vette föl a telefont, akkor valószínűleg aludt, és mindent tökéletesen rendben. - Hé, Milo, csak én vagyok. - beszéltem fáradtan a hangpostára. - Épp most volt egy teljesen őrült álmom, és meg akartam bizonyosodni róla, hogy minden rendben. Csak hívj vissza, oké? Szia. Maximális hangerőre állítottam a mobiltelefonom csengőhangját, és az éjjeliszekrényre tettem. Fáradt voltam, ezért bebújtam az ágyamba, a fejemre húztam a takarót, és elaludtam. Este hét órakor, mielőtt anya elment dolgozni, kényszerítettem magam, hogy bebizonyítsam neki, hogy még mindig életben vagyok, és jó egészségnek örvendek. Ez azonban nem ment olyan jól, amennyire szerettem volna. Amikor elment, bevettem a Mae-től kapott tablettákat és még több Red Bull-t töltöttem magamba, és le akartam feküdni az ágyra. Bár nem szerettem volna megismételni az előző esti koffeines élményt, de reméltem, hogy legyőz a fáradtság.

298

Terveimet Milo hiúsította meg, miután egyszerűen elaludtam a kanapén. Hirtelen ott állt előttem, fantasztikus nézett ki, mint mindig. Megállapítottam, hogy az este nem harcolt Peterrel. Fölém hajolt, a kanapé háta mögül és lenézett rám a magasból. - Szörnyen nézel ki. – mondta ki Milo, amire gondolt. Az előző napot gyakorlatilag alvással töltöttem. Utoljára akkor zuhanyoztam, mielőtt elmentem az iskolába, és azóta nem is fésülködtem. A bőröm sápadt volt, napok óta nem ettem, és egy ideje nem vetettem le a pizsamám. Szóval tényleg elég borzasztóan nézhettem ki és úgy is éreztem magam. - Köszönöm. – válaszoltam könnyedén. - Mit keresel itt? - Ellenőrizni akartam, hogy vagy. - néhány kóbor hajszálat elsimított az arcából. – Olyan furcsa volt a hangod a telefonban, és azt gondoltam, jobb megnézni, hogy érzed magad. Voltál ma iskolában? - Elaludtam. – mondtam és megvontam a vállam. - Alice, be kell járnod, ha le akarsz vizsgázni. - Ó, mint te? - szerettem volna, kiölteni rá a nyelvem, de nem bírtam. Tekintete még mindig rosszalló volt. Kár érte. Csak ennyi tellett tőlem, de ebben a pillanatban ez volt a legjobb, ha pihenek, és nem gondolok az iskolára. Még ha nem is tetszett, Milo kisebb vagyont kapott Jack

299

családjától, így értelmetlen volt az érettségi miatt aggódnia. - Ettél már valamit? - váltott témát Milo. A konyhába pillantott, ahol nem voltak piszkos edény vagy más étkezésre utaló jel, eltekintve néhány üres Red Bullos doboztól. - Hé, nem válogatjátok szét a szemetet, mióta elköltöztem. - Nem vagy itt, így nem tudsz mindent irányítani. - Ó? Egy kicsit fontosabb is lehetne a világ állapota, így, hogy örökké fogsz élni! - Milo kiment a konyhába, és kidobta az alumínium dobozokat és az üres Froot Loops csomagot. - Ha szerencsém van, jövőre talán az leszek. sóhajtottam. - Annyira melodramatikus vagy. - korholt Milo. Nem láttam őt, de hallotta, hogy a konyhában zörög. A gyomrom korgott. Olyan volt, mint Pavlov kutyájánál: Még az edények csörömpöltek, beindult a nyálelválasztásom. - Csinálsz valamit? - megragadtam a fejem fölött a kanapét, hogy lássam, mire készül. - Igen. Mae azt mondta, hogy vörös húsra van szükséged. - a hűtőben kotorászott, és az élelmiszereket nézegette, amit a minap hozott. - Mi lenne, ha lezuhanyoznál, míg én készítek neked valamit vacsorára? Jól hangzik, nem igaz?

300

Fáradtan fakadtam ki. - Tudod, ez hülyeség. – válaszoltam. - De én ember akarok maradni, úgyhogy jobb, ha vigyázom veled. Nevetett, mert ez tényleg logikátlan megjegyzés volt. Milo mindig gondoskodott rólam, és én mit tehettem érte? Én csak a társasága voltam, semmi több. Talán szerezhetnék neki egy kutyát és megkérhetném Jack-et, hogy változtassa át. Most már nem voltam olyan rettenetesen fáradt, és nem fenyegetett az a veszély, hogy mindent elveszítek. Az illatom tiszta és virágos volt, amikor kijöttem a zuhany alól. Ahogy kinyitottam az ajtót, a konyhapultról finom illat szállt felém. Az után, hogy csak energia italt tankoltam be, most éreztem, hogy éhes vagyok. Milo már sütötte nekem a steaket. Annyira nyers volt, már csak a tehénbőgés hiányzott. Egy tányérra tette spenóttal körítve. Az asztalon állt, egy vázában, egy szál vörös rózsa. - Fantasztikus. - mondtam, és leültem. – Honnan van a virág? - Megvannak a forrásaim. - mosolygott, és én nem érdeklődtem tovább. Éhes voltam, nem tudtam az ő kis titkaira gondolni. - Sokkal jobban nézel ki. - Jobban is érzem magam. - válaszoltam teli szájjal. Leült velem szemben az asztalhoz, és figyelte,

301

ahogy befalom az ételt. Egy kicsit kínos volt. - Furcsa, hogy miközben eszem, csak itt ülsz mellettem. - Azt hiszem, elvenném az étvágyadat, ha most magamhoz vennék valamit. – Viccnek szánta, de úgy tűnt, egy kicsit zavarba jött. Nem felejtette el, hogy reagált, amikor megharapta Jane-t, és őszintén szólva, én sem. - Köszönöm a vacsorát. – szóltam kissé zavartan. Ez nagyon jó. - Szívesen. - az asztalra könyökölt, és állát a kezére hajtotta. - Szóval. Miről szólt az álmod? - Peter. - homlokom ráncba szaladt. - Hát nem furcsa? - Nem igazán. Félsz tőle, mert Jack megharapott téged. Logikus, hogy kísért az álmaidban. Nem voltam benne teljesen biztos, hogy Peter harapása csak álom volt, de egyszerűen nem jutott eszembe más magyarázat. Amikor hallottam Milo szavait, arra a következtetésre jutottam, nincs más lehetőség. Minden gond, ami nyomasztott, az álmaimon keresztül talált utat. - Igen, igazad lehet. - értettem vele egyet, és csendben falatoztam a maradék ételt. - Jane mondott neked valamit? – kérdezte Milo, amikor már majdnem végeztem. - Láttad őt az iskolában? - Igen és igen. - lenyeltem az utolsó falat steaket, majd elégedetten hátradőltem. - Nos, ahogy

302

én ismerem, szexbe és alkoholba fojtja a problémát, és elfelejti, hogy ez valaha is megtörtént. Minden alkalommal, amikor az iskolában láttam őt, újra a régi Jane volt. Mindig viccelődött, büszkén lépdelt a környéken, vagy rosszallóan bámult rám. Néhány átmulatott hétvége után az összes agysejtje elpusztul, és nem fog emlékezni rá, hogy a vámpírok majdnem megölték. - Apropó barátok. Hogy van Jack? - Ő mostanában egy kicsit visszahúzódó… válaszolta Milo óvatosan. - Azt hiszem, kínozza az önvád. - A lelkiismeret-furdalást egy ilyen dolog. - az üres tányért bámultam. Gombóc nőtt a torkomban. Persze, abban a percben nem bánta, mielőtt vége lett. Nem számít, mi motiválta: kínzott, hogy ez volt a legfantasztikusabb dolog, amit valaha is tapasztaltam, és akivel ezt átéltem, az megbánta az egészet. - Alice, csak nem akarja, hogy bármi történjen veled, te is tudod. - Mindenki azt mondja, hogy nem akar bántani. A vicces pedig az, hogy állandóan fájdalmat okoznak nekem. - felálltam, és a tányért a mosogatóba tettem. - Semmi sem olyan egyszerű. Legalábbis akkor nem, ha köze van a vámpírokhoz. - Köszönöm, hogy főztél nekem valamit, de tényleg aludnom kell egy kicsit, ha holnap iskolába akarok menni. - nekidőltem a mosogatónak, és

303

szándékosan nem néztem rá. Már kicsordultak a könnyeim. Nem akartam többé gondolkodni, csak vissza akartam menni az ágyba. - Ez egy félreérthetetlen célzás, de igazad van. Milo felállt. Mielőtt elment, visszafordult hozzám. Hívj, ha kell valami. Rendben? - Persze. Amint az ajtó becsukódott mögötte, elkezdtem sírni, bár ez volt az utolsó dolog, amit tenni akartam. Nem éreztem volna magam egyedül a lakásban, de nem kérhettem meg Milo-t, hogy ne menjen el. Meg akartam akadályozni, hogy sírni lásson, vagy akár csak észre vegye, hogy ideges vagyok. Milo egyébként se tehetett semmit. Az egyetlen megoldás az volt, ha lefekszem. A melankólia és a fáradtság ellen csak a pihenés és az idő segíthetett, és az alvás mindkettőre gyógyír. Reggel ébresztőórára keltem, és bebotorkáltam a következő tanítási napra. Jane dühösen bámult rám, amikor találkoztunk, a tanár nem vett észre engem, és mindig szundikáltam egy kicsit, amikor lehetőségem volt rá. Iskola után Milo írt nekem egy SMS-t, de Jack felől nem hallottam semmit, és még mindig nem hívott. Amikor fél kilenckor lefeküdtem, próbáltam becsapni magam, hogy valójában ez nem is rossz. A testem végül úgy döntött, hogy végre reagál az alvásra és a tablettákra, amit lenyeltem. Bár kicsit

304

még mindig gyenge voltam, de lassan úgy éreztem, mintha megint normális ember lennék. Szombaton számomra túl korán- tíz órakor ébredtem fel. Elhatároztam, hogy értelmesen kihasználom az újdonsült energiámat. Ezért teljes hangerőre állítottam a rádiót és mindenhol kitakarítottam a lakásban. Feltöröltem a konyha padlóját, egy fogkefével kimostam a szennyeződéseket a fürdőszobába fugáiból, elrendeztem a CD-gyűjteményem és még Milo szobáját is kitakarítottam. Egy csomó por halmozódott fel. Hihetetlenül szomorú lettem, mert ez egyfajta szög volt az élet koporsójában, amit maga mögött hagyott. Az én jövőm teljesen nyitott, míg az ő sorsa megpecsételődött. Igazából már beletörődtem, de mivel Jack azzal büntetett, hogy figyelmen kívül hagyott, csak megerősítette az elhatározásomat. Amikor a lakás makulátlanul tiszta lett, nem volt több tenni valóm. A nap nagy részét átdolgoztam valahogy, de amikor lement a nap, újra rám tört a magány. Már hozzászoktam, hogy a nap folyamán egyedül vagyok, de az éjszakák nagyon nehezek voltak. Miután több éjszakát átaludtam, és az ólmos fáradtság végül véget ért, nem volt semmi, amivel a szombat éjszakát tölthettem volna.

305

Felvettem a kedvenc pizsamát, és betettem a Bat for Lashest. Bebújtam az ágyba, azzal a céllal, hogy olvassak egy jó könyvet, ami kiváló szombat esti elfoglaltság, és talán elvonja a figyelmemet, attól milyen szörnyen lassan telik az idő. Mikor betakaróztam, kinyúltam az éjjeliszekrényhez Peter könyve után. De csak a semmibe tapogatóztam. A könyv nem volt ott.

306

25. fejezet

F

elkeltem és neki álltam, hogy megkeressem. A könyv nem volt a földön az éjjeliszekrény mellett, és mivel kitakarítottam, a szennyes alatt sem rejtőzhetett. Hasra fordultam, és benéztem az ágy alá. Volt ott elég sok szösz, de a könyv viszont nem. Milo csengőhangja megzavarta a keresgélésem, térden állva az éjjeliszekrényhez másztam, ahol a telefonom hagytam. A könyv hamar feledésbe is merült. Az üzenet Milo-tól izgalmasabbnak ígérkezett, talán valami Jack-től, de lehet, hogy végre befejezte a bojkottot. Jane folyamatosan hívogat engem. Részeg. - írta Milo. És akkor mi van? - Válaszoltam. - Mit csináljak vele?

Nem tudok beszélni vele. Az csak rontana a helyzeten. - jött Milo válasza. Még mindig nem magyarázta el, mit akar tőlem.

Tehát? Nem tudnál beszélni vele? Olyan sötét utalásokat tesz. Milyeneket? A szívem dobolt. Valóban kért segítséget tőlem. Végre újra hasznossá tehetem magam.

Azt, hogy „futni hagy” minket. Nem próbálsz beszélni a fejével? 307

Meglátom, mit tehetek.

Sóhajtottam és végig szántottam a hajam, hogy megszabaduljak a por cicáktól, amiket az ágy alól ragadtak rám. Aztán leültem az ágyra. Egy SMS-el nem érek el semmit. Jane valószínűleg részegen egy partin van, és ezért nem tud sem írni sem olvasni se rendesen. Egyébként egyik sem az erőssége, de az alkohol teljesen analfabétává tette. A legjobb lehetőség, ha felhívom őt, mielőtt eltéríti őt az alkohol, vagy pedig egy pótlék srác. Ez valószínűleg öt percnél nem tart tovább. - Mi a fenét akarsz? - motyogta Jane a telefonba. A háttérben zenét, nevetést és hangokat hallottam. - Csak beszélni akartam veled. - ordítottam a telefonba, de nem voltam benne biztos, hogy szükséges-e. Elvégre nála volt hangzavar, nem nálam. - Az átkozott vérbalekoknál vagy? Ők mondták, hogy hívj fel? - Amellett, hogy a hangja remegett a sok alkoholtól, egy nagy adag gyanakvás is volt benne. - Nem mondott nekem senki semmit. Otthon vagyok, a szobámban. Csak meg akartam kérdezni, hogy mit csinálsz. - Ah. - Jane kurtán elnevetette magát, ami úgy hangzott, mint egy károgás. – És Milo nálad van? Akkor mondd meg neki, hogy engem nem hagyhat csak egyszerűen lógva. Én egy vonzó lány vagyok, érted? Nem tudok rá várni az örökkévalóságig!

308

- Nem igazán értem, hogy pontosan miről beszélsz valójában, de továbbítom az üzeneted. - sóhajtottam. - Miért nem akar engem, Alice? - kiáltott Jane. Egy srác kiabált a háttérben, valamit feltétlen akart, de ő eltartotta a telefont a fülétől és felkiáltott: „Fogd be a szád, te idióta!” Amikor újra beleszólt a telefonba, zokogott. - Egyszerűen nem tudom, mit tegyek, hogy akarjon! - Jane, ő meleg. Ez már önmagában is elég nagy akadály. - mondtam neki, de simán átsiklott rajta. - Hogy érted ezt? Nemváltoztatás? - szipogott és megállt egy pillanatra. - Az marha drága, de azt hiszem, hogy meg tudom oldani. Aztán akarni fog engem? - Azt hiszem, jobb, ha elfelejted Milo-t. – próbálkoztam tovább győzködni - Úgy hangzik, mintha sok szép srác lenne a partin. Kaphatsz sokkal jobbat, ha akarsz, nincs szükséged Milo-ra. - Azt hiszed, nem tudom? - csattant rám Jane. Azt hiszed, nem tudom, mennyire jó parti vagyok? Tudom. De csak rá tudok gondolni, folyton! Folyamatosan! Fogalmad sincs, hogy ez milyen! - Már tudom. - motyogtam. - Nem tudom, mit tegyek! - kiáltott Jane. - Nem tudok nélküle élni! Valóban, Alice. Próbálom... de nem működik!

309

Soha nem hallottam még ilyen kétségbeesettnek, még részegen sem. Telefonon keresztül nem lennék képes megnyugtatni, mert túlságosan ideges. - Jane, hol vagy? - Mi közöd hozzá? - vágott vissza. - Jane, mondd meg, hol vagy. - felkeltem, és kotorászni kezdtem a szekrényben, keresve valamit, amit gyorsan felkaphatok. - Dan Kellynél vagyok. - felelte habozva. - Ha jönni akarsz, itt megtalálsz. – ezzel befejezte a hívást. Dan Kellyvel járt Jane, amikor tizennégy éves volt, csak pár utcára lakott tőlem. Felvettem egy farmert és egy lila felsőt, és kefével végig szántottam a hajam, hogy kihulljon a por maradéka. Aztán a mobilomat és a kulcsokat a zsebembe csúsztattam, és kirohantam a szobából. A reggeli eső estére sűrű ködbe fordult. Az utcai lámpák árnyékában kísértetiesnek hatott a város. A levegő annyira hűvös volt, hogy azt kívántam, bárcsak hoztam volna egy pulóvert vagy egy dzsekit. De elég gyorsan mentem, azt reméltem ez egy ideig melegen tart. Hallottam a parti zaját már messziről. Jane a ház előtt állt, és cigarettázott. A mobiltelefon a fülén lógott. Motyogott valamit, hogy ő a legforróbb menyasszony széltében-hosszában, feltételeztem, hogy Milo-t hívta.

310

- Jane. – szólítottam meg, és átsétáltam felé a gyepen. Megrázta a fejét, és egy gesztussal elhessegetett. Nem hagytam lerázni magam. - Jane, mit csinálsz? - Gyere a hülye telefonhoz! - ordította Jane a mobiljába. - Tudom, hogy ott vagy! - Jane, ez a hangposta. Nem hall téged. - Ő küldött. becsukta a telefont. Szempillaspirállal és szemceruzával volt kifestve az arca, és fényes vörös rúzst kent az ajkára. - Senki sem küldött. Szörnyen hangzottál a telefonban. Már aggódtam érted. – kinyújtottam a kezem, de ő elhátrált tőlem, és megrázta a fejét. - Nem kell a hülye sajnálatod. - ahogy a cigaretta leégett a szűrőig, a fűbe dobta, és előhúzott egy újat a melltartójából. - Nem sajnállak. - összefontam a karom a mellkasomon, és vágtam egy dacosnak szánt arcot. - Akkor valószínűleg azért jöttél, hogy gyönyörködj a szerencsétlenségen? - az arcomba fújta a füstöt. - Ugyan. - köhögtem, és elhessegettem a füstöt. Csak meg akartalak nézni. - El sem tudod képzelni, hogy milyen ez. – az ajkába harapott. - Olyan, mintha még mindig érezném, hogy bennem van. Ilyet még soha sem tapasztaltam. Itt van a bőröm alatt, de nem tudok szabadulni tőle. De nem akarom, hogy bármi köze legyen hozzám.

311

- Pontosan tudom, milyen érzés. - javítottam ki. Pontosan. - Hogy érted? – az arca még mindig szkeptikus volt, de kíváncsian nézett rám. - Ezt most igazán nem megmagyarázhatom el részletesen, de... szombat este van, és nem tudom, mi van velem. Senki sem hívott. - próbáltam, egy vállrándítással elintézni, de amikor hangosan kimondtam, igazán fájt. Közel egy hét telt el azóta, amikor utoljára beszéltem Jackkel. - Akkor miért nézel ki jobban, mint én? – nézett Jane végig rajtam. - Őszintén szólva, nem tudom. Talán azért, mert én nem ittam. - Ezen segíthetünk. - mosolygott rám huncutul, és a ház felé biccentett. - Biztos vagyok benne, hogy van ott egy részeg fickó, aki betársulna hozzád. - Lehet, de számomra ez nem megoldás. Gyerünk. - tettem egy lépést hátra, és a másik irányba mutattam. – Gyere inkább velem. Egész este nézhetünk rossz filmeket. Ez sokkal jobb megoldás, mint az alkohol. - Én sokkal inkább egy üveg vodkát ürítenék ki, és megnézem Dan-t. - vetett egy vágyakozó pillantást a házra. – Velem jöhetsz. - Nem, köszönöm. Gyere már, Jane. legszívesebben megragadtam volna a karját, és magammal rángattam volna, de megálltam, és inkább

312

érvekkel próbáltam meggyőzni. - Még soha nem volt eleged belőle? - Nem kell, hogy tetsszen neked. Ez az én életem, oké? - válaszolt Jane mogorván. - Nem tudom, te mire kárhoztatod magad, hogy átvészeld az éjszakát, de ez az én módszerem. És nem fogok ezen változni csak azért, mert valakinek ez nem tetszik. - Rendben. - engedtem. Nem járt olyan messze az igazságtól. - Akkor csak hagyd abba Milo hívogatását, oké? Nem akar beszélni veled, és bármit mondasz, nem fogja meggondolni magát. - Tudom. - suttogta remegve. - Ezért van szükségem, azt hiszem, valami italra. - Akkor nem hívod többet? - kérdeztem, már elindult vissza a házba. - Cserkészbecsületszó. – emelte az ujjait a szívéhez. - Ki is törlöm a számát a memóriából. mondta, és bizonytalanul inogva a bejárati ajtóhoz ment. Miután eltűnt a házban, egy darabig a ködben álltam, és arra gondoltam, mit tegyek. Szerettem volna azt tenni, amit Jane, de önző okokból. Féltem egyedül tölteni az éjszakát a lakásban. És még nem találtam meg Peter könyvét, ami a társam lett volna. Megfontoltam, hogy felhívom Milo-t, és tájékoztatom, a küldetést sikeresen teljesítettem. Megkérdezhetném tőle, hogy nem ő vette el a könyvet. De meggondoltam magam, és elindultam haza.

313

A köd még inkább növelte a magányom. Elszakadtam a környezetemtől, és átadtam magam az érzésnek, hogy én vagyok az egyetlen elhagyatott ember az egész nyomorult világon. Megborzongtam a gondolatra. Furcsa volt, hogy Jane üvöltő nyomorúsága ellenére még mindig bátran kitartott. Csak annyit tehettem, hogy meggyőzöm magam, hogy a végén minden rendben lesz, és hogy valamikor egy másik napon újra beszélni fog velem. Vagy nem? Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem hallottam a lépteket a hátam mögött, csak a megszokott héliumos nevetés jutott el a ködben a fülemig. Úgy tűnt, mindenütt közel s távol körülvesz a sűrű köd. Megdermedtem, mert se küzdeni, se menekülni nem volt esélyem, felkészületlen voltam. Itt álltam egy különösen elhagyatott úton, és senki sem tudta, hogy itt vagyok, kivéve talán a részeg barátnőmet. Otthon senki sem fog hiányolni engem, és valószínűleg napokba fog telni, mire Milo észreveszi, hogy nem hívtam. Meghalok, és senki sem fog rájönni, és egyáltalán senki nem fogja észrevenni.

314

26. fejezet

M

ivel méltósággal akartam meghalni, ezért inkább szembe fordultam a támadóimmal. Lehetetlen lett volna lehagyni őket, mivel valószínűleg már egy ideje követtek engem, de persze tudták, hová megyek. Lucian nem hagyott volna egyszerűen csak elfutni. - Tudom, hogy itt vagy. - kiáltottam a ködbe. Furcsán kongó közeledő lépteket hallottam, és már meg is jelent előttem két sötét sziluett. A szívem vadul dobogott, és tudtam, hogy ők is hallják. Én azonban nem akartam kimutatni, hogy megijedtem tőlük. A gyomrom bukfencezett, de nyeltem egyet, és ökölbe szorítottam a kezem, hogy leplezzem a remegését. Dacosan a levegőbe emeltem az állam, a veszély ellenére, hogy ily módon szabaddá teszem a nyakam. Egyébként sem számított. Úgy is megtalálják az ereimet ha akarják. Most itt álltak közvetlenül előttem. Lucian fekete szeme szinte felfalt engem. A zsíros, fekete haját hátrafésülte. Szélesen rám mosolygott, felfedve nevetségesen nagy fogait. Violet lila haja sűrű ködben lesimult. Erősen feketére volt sminkelve. Nem tűnt túl boldognak, hogy végre elkaptak, csak unottan mosolygott.

315

- Elrontottad a vadászatunkat. – Lucian hangja méregtől csöpögött. - Na ja, nem volt még ennél bolondabb zsákmányunk. - nyafogta Violet. Dühösen bámult rám, majd vetett egy pillantást Lucian-re, amiből sütött a tiszta vágy. Tehát ezért volt mérsékelt a lelkesedése. Miközben hajlandó megfeledkezni az irántam való étvágyáról, úgy találta, hogy Lucian érdekes számomra, ez a megszállottság fokozott veszélyt jelentett neki. Ez a tudás csak növelte a szorongásomat. Senki sem lehet féltékeny a vacsorájára - lehet, hogy Lucian nem csak étkezési célokra akar használni? - Rendben. Essünk túl rajta. - mondtam, olyan tárgyilagosan, ahogy csak tudtam. Nem voltam lelkes, hogy meg kell halnom, de gyötrelmesen szenvedni sem akartam. - Mi ez a nagy sietség? - Lucian kezével meg akarta érinteni az arcom, de hátrahőköltem, így a groteszk, hosszú fekete körmök alig érintették a bőröm. Ő rám mosolygott. Nyelnem kellett, hogy ne hányjak. - Még mindig van benned élet. - Kit érdekel? - kérdezte Violet megvetően. - Gondolom ma egy jó nap van a halálra. Már majdnem éjfél, úgyhogy a tárgyra térhetnénk. Öntudatlanul, tettem egy lépést hátra. Bár úgy éreztem, mintha gumiból lenne a lábam, csak futni akartam. Az őrülten verdeső pulzusom jelzett, hogy

316

meneküljek, de az agyam tudta, nem jutnék messzire, mielőtt Lucian elkapna. A gondolat megijesztett és borzongás futott lefelé a gerincemen. Arra a következtetésre jutottam, hogy az lesz a legjobb, ha fölcukkolom Violet-et, és ő gyorsan megöl. - Ez a smink szörnyen néz ki. - Ez közel sem volt olyan arrogáns és sértő, mint ahogy terveztem. - Te is borzalmasan nézel ki! – vágott vissza Violet, és vetett rám egy undorodó pillantást. - Hölgyeim! - Lucian mindkét kezét felemelte, hogy elhallgattasson minket. A túlméretezett fogától egészen a hosszú, fekete kabátig, éppen olyan közhelyes vámpír volt, mint amilyen Jack nem. A diszkóban Violet már véletlenül elárulta, hogy az igazi neve Hector. Valószínűleg egy nyálkás stréber volt, mielőtt hirtelen belecsöppent a vámpírok világába. Ő hátborzongató volt, romantikus vámpír írások ideálja, amik a kockázatot giccses karikatúrává degradálták. - Ez hülyeség! - sírtam. Meglepődtem, hogy milyen erős a hangom. - Ha nem öltök meg, haza megyek. – kételkedtem benne, hogy ez tényleg fenyegetés lenne. Violet újra harsány nevetést hallatott. Lassan kezdett az idegeimre menni. - Nem foglak megölni. - biztosított róla, Lucian. Nem enged el olyan könnyen, mert nyilván valami sokkal rosszabbat akar tenni velem. Amikor a kezével megérintette a karomat, mintha valami bekapcsolt

317

volna bennem. Hirtelen rájöttem, hogy ez az egész nem egy álom, és teljesen megváltoztam. - Hadd menjek! - ordítottam, és megpróbáltam elhúzni a karomat. Tudtam, hogy nem leszek rá képes, de muszáj volt harcolnom. A bőröm égett, és éreztem, hogy hányni fogok. - Ne érj hozzám! Engedj el! Engedj el! - Alice! - sziszegte Lucian, és a másik kezét szorosan a számra nyomta, hogy elhallgattasson. Életemben soha nem voltam még ennyire megijedve. Felsikoltottam, ő pofon vágott, és belém is rúgott. Legszívesebben a kezébe haraptam volna, de még a gondolat is túl undorító volt. A lehetőségek, hogy mit fog tenni velem, a legszörnyűbb elképzelés volt számomra, leszámítva azt amikor Jack elvált tőlem. A lassú, gyötrelmes kétségbeeséssel szemben, ami az elmúlt napokban elkapott, ez a fájdalom azonnal kegyetlen erővel tört rám és terített le. - Engedd el! – csendült fel egy bársonyos hang a ködből. Kinyitottam a szemem. Annyira messze állt tőlünk, hogy a köd elrejtette, de a haragos smaragdzöld szeme összetéveszthetetlenül csillogott. Ez Peter. A jelenléte egyszerre tűnt számomra megnyugtatónak ugyanakkor ijesztőnek. Peter megment engem Luciantől, de akkor megöli Jack-et – ha győz, az is kudarc.

318

- Mi van? - Lucian hangja ijedten csengett, én felhagytam az ellenállással. Valószínűleg összeomlottam volna, ha szörnyű kezével nem tart meg. - Engedd el! - Peter egy lépést tett felénk. Most már én is közelebbről láttam. Arcán vad düh tükröződött. Bár nem volt túl magas, ugyan akkor hihetetlenül félelmetesen festett. A feszülő állkapcsa és az összeszorított ökle csak a felindultság és a hatalom külső jelei voltak, ami benne szunnyadt. Lucian nem tudta ezt a helyzetet kezelni, éreztem egyre növekvő bizonytalanságát. - Mi az ördögöt akarsz a lánytól? - kérdezte Violet hitetlenkedve. - Ő hozzám tartozik. - morogta Peter. Kinyújtotta felém a kezét, mintha azt várná, hogy a rövid bejelentés után Lucian elenged. Mintha emberrablás, a nemi erőszak kísérlet és gyilkosság nem lenne téma, hanem az egész csak egy laza félreértés. - Mi a helyzet a másik vámpírral, akivel együtt volt? - Lucian erősebben markolt meg. De amikor azt hitte, hogy talált egy gyenge pontot, tévedett. Peter már mindent tudott Jackről. Az ellenkezője nem lehetséges. Az állítólagos álmom nem álom volt. Peter tudott mindent, és az elmúlt napokban mindent megfigyelt. De miért?

319

- Ahhoz neked semmi közöd. Engedd el! – nézett Peter komoran Lucian-re. - Azonnal. - A jövőben egy kicsit jobban vigyázz a dolgaidra. - Lucian egy könnyed, ironikus hangot ütött meg, de nyilvánvaló volt, hogy Peter-t szörnyen sokkolta. Lucian elengedett, és én néhány lépésnyire eltávolodtam tőle. Valószínűleg azt várta, hogy Peter karjaiba vetem magam, ami csábító ötlet volt, de mégsem tettem. Remegve álltam Peter és Lucian között. Mielőtt Lucian bármit mondhatott volna, Peter lecsapott rá. Egy oroszlánra emlékeztetett, ami rávetődik a zsákmányra. Lucian felkiáltott meglepetésében. Violet levegő után kapkodott, és hátraugrott. Ott álltam megkövülve és figyeltem, ahogy alakjuk elmosódik a ködben, és eltűnnek. Hallottam Lucian kiáltását és Peter morgását. Violet eltűnt a sötétben, és kiabált velük, hogy hagyják abba. Aztán egy szörnyű gurgulázó hang csendült fel amit egyfajta recsegés-ropogás követett. Hallottam Violet zokogását, és cipősarkának kopogását az éjszakában. Remegtem, és nem tudtam, mit kellene tennem. Várjak Peterre? Köszönjem meg neki, és kérjem meg, hogy ne öljön meg? Vagy inkább rohanjak haza? Nem tudtam rávenni magam, a féktelen pánikhoz kapcsolódott az állandó vágyakozás is, amely Peterhez vonzott.

320

Amikor végül megjelent a ködben, még mindig ugyanazon a helyen álltam. Bár az inge a mellkasán vérfoltos volt, a bőre sértetlen volt. Beletúrt sötét hajába, nem nézett rám, ami jó volt, mert elvesztem volna a tekintetében. Peter minden oldalon körbe nézett. - Mi a fenét csinálsz te itt? - kérdezte. - És te? - Alice, komolyan mondom. - sóhajtott Peter. Fáradtnak hangzott. - Én is! - sikerült energikusabbnak hangzani, mint ahogy éreztem magam. Rám nézett. Szemében a harag és a szeretet keveréke tükröződött. - Gondolod nagyon bátor voltál, hogy egyszerűen csak feladtad, és hagytad volna magad megölni? kérdezte szigorúan. - Nem volt más választásom. - feleltem, és igyekeztem nem felnézni rá. - Ha elfutok, megállított volna! És erős is volt, nem tudtam volna védekezni ellene! - Valóban? - kérdezte Peter hitetlenkedve. Mégis harcolnod kell! Menekülnöd kell, míg utol nem érnek! Ilyen az élet, Alice! Miért vagy azon, hogy elveszítsd? - Nem vagyok! - csak a fejemet ráztam meg, mert tudtam, hogy hangom üresen csengne. - Mit érdekel egyáltalán? Te is meg akarsz ölni, vagy nem?

321

- Mi van? - hangja őszintén meglepődött és zavart volt. - Miért kellene megölnöm téged? A reakciója megijesztett. Bár megízlelte a keserű véremet, az mégsem jutott eszébe, hogy megöljön. Bár napközben nem kaptam híreket, mégis biztosan tudtam, nem ölte meg Jack-et. Éppen ellenkezőleg, az imént megmentette az életemet. Ez nem felel meg a képnek, amit eddig lefestettem magamban róla. - Korábban már megpróbáltál. - keresztbe fontam a karom a mellkasomon, és megpróbáltam elrejteni előle a zavarodottságom. - Már mondtam, hogy ez soha nem fog újra megtörténni. - érvelt. A hangjában volt valami megnyerő vonás is. - Mi van Jackkel? – nem tudtam elrejteni az idegességem. A név hallatán Peter arca megkeményedett. Az ajkába harapott, és kinézett az éjszakába. Így telt el a gyötrelmesen hosszú idő, mielőtt megszólalt. - Haza kell mennünk, és mindent rendbe hozni. sóhajtotta. - Hogyan? - Nincs más lehetőség. - habozva fogadtam el a kezét, amit felém nyújtott. Mint mindig az érintésétől elektromosság és kellemes forróság nyilallt belém. Utáltam mindkettőt, mert ez a kéz megpecsételte Jack halálát.

322

Hagytam, hogy Peter a ködben az Audijá-hoz vezessen, amely a házunk előtt parkolt. Előtört az emléke, hogy milyen csodálatos érzés volt, amikor megharapott. Talán Peter megint megharap? Így legalább Jack nyerne egy kis időt, hogy... Igen, mihez? Nem tudom, mert egyik se volt jó terv. Amikor elindultunk, eszembe jutott egy remek ötlet. Elővettem a telefont a zsebemből. Először el akartam rejteni előle, de úgyis észrevenné. Nem szólt semmit, amíg elküldtem az SMS-t. - Kinek írtál? - kérdezte Peter értetlenül. - Jack-nek és Mae-nek. - És mit? - Azt, hogy úton vagyok hozzájuk veled. feleltem őszintén. Bólintott, majd azt mondta barátságtalanul: - Talán így a legjobb. Majdnem megkérdeztem, szándékában áll-e megöli Jack-et, de aztán arra a következtetésre jutottam, hogy nem is akarom tudni. Ha igennel válaszol a kérdésre, azzal sem tudtam volna semmit sem megváltoztatni. De így legalább áltathattam magam azzal, hogy ez az egész csak egy nagy félreértés. Peternek természetesen nem állt szándékában bántani engem, igen, most barátságosabb volt, mint eddig bármikor.

323

Talán ez csak egy trükk. Hogy is van a mondás? Egy csepp mézzel könnyebb legyet fogni, mint száz csepp ecettel.

324

27. fejezet

A

mikor Peter az Audi-val a garázsba hajtott, megkönnyebbülten láttam, hogy a Lamborghini nem áll ott. Így Jack valószínűleg nincs itthon. Miközben Peter bekísért a házba, a kezét a nyakamra tette. Úgy tettem, mintha nem vettem volna észre a bizsergést, ami szétáradt a testemben az érintése hatására. A szívem olyan keményen vert, hogy minden vámpírt megőrjített volna. Magamban imádkoztam, hogy Milo ne legyen itthon. Meglepődtem, hogy senki nem fogadott minket, bár előre szóltam Mae-nek, hogy jövünk. Mivel Matilda pincében csaholt, és kaparta az ajtót, úgy gondoltam, hogy Mae vitte le, azért, hogy Jack és Peter összecsapása esetén ne kerüljön a tűzvonalba. - Hello? - Peter bársonyos hangja visszhangzott a teremben. Amikor senki sem válaszolt, felsóhajtott. Ő mindig is jobban szerette Jack-et, mint engem. Szüksége van valakire, akit kényeztethet. - Ezért szeret engem is. - tettem hozzá szárazon. Elmosolyodott. - Mae? - Peter kezét a hátamra téve a konyhába sétált velem. Egyébként sem védekeztem volna. Ahova Peter ment, oda akartam én is, és nem csak azért, mert ezt súgták az ösztöneim. Ha történne valami közte Jackkel, ott akarnék lenni. - Mae? - ismételte Peter. Dühösnek hangzott.

325

A nappaliból dübörgés hallatszott. Peter védelmezőn elém tartotta a karját. A hozzáállása megváltozott, és készen állt a harcra. - Mae. - sírtam. Nem tudtam elképzelni, hogy Peter fájdalmat okozna neki, és reméltem, hogy ő képes enyhíteni a helyzetet. - Alice? - Milo megpróbálta elnyomni az idegességet a hangjában. Berohant a konyhába, nyomában szorosan Mae-vel, aki a karját rángatta. Most már értettem, mi volt a dobogó hang, Mae megpróbálta Milo-t a nappaliban tartani, hogy távol legyen Peter-től, de Milo nem engedett. Peter harcra készen állt köztem és a többiek között. - Az Alice vére? – kérdezte Milo. Mutatott a foltokra Peter ingjén. A szeme tágra nyílt a rémülettől, de már kivillantotta fogait. Szerencsére Mae visszafogta Milo-t. Így át tudtam bújni Peter karja alatt, és megmutattam neki, hogy rendben vagyok. Peter átkarolta a derekam, hogy megvédjen Milo-tól, aki viszont Peter-től szeretett volna megmenteni. - Milo, rendben vagyok. – nyugtattam meg. - Mi történt? - morogta Milo. Felhagyott az ellenkezéssel, de Mae erősebben tartotta a biztonság kedvéért.

326

- Peter harcolt egy másik vámpírral, tudod Lucianvel. Ez az ő vére, nem az enyém. Jól vagyok. felemeltem a karom és a fejem, hogy lássa a nyakam. - Ez... Ez a te testvéred? – Peter lazított a fogásán, és összeszűkült szemmel nézett Milo-ra. - A testvéred vámpír? - Igen. - elhúzódtam az ölelésből, és egy lépést hátráltam tőle. Peter közelsége ismét megtette a hatását. A gondolataim homályos voltak, és csak körülötte forogtak. Egy olyan helyen éreztem magam, ami egyedül csak az ő szagával van tele. A meleg és fanyar illatával, amitől libabőrös lettem és a hideg rázott. Karom a testem köré szorítottam, és megpróbáltam a körülöttem zajló eseményekre összpontosítani. Észrevettem Milo zavart pillantását, és nehéz légzését. Mae, mióta a házba jöttünk, egy szót sem szólt. Valószínűleg azért, mert már tele volt a keze, ahogy próbálta Milo-t visszatartani. - Mikor változott át? - nézett rám Peter kérdőn, de szerettem volna, ha Mae-t kérdezi. Csak ki akartam zárni a fejemből. - Körülbelül egy hónappal ezelőtt. - És miért? - Peter homlokán elmélyültek a ráncok. Zavartnak tűnt. - Miért nem te? - Volt egy baleset, és ő majdnem meghalt, ezért Jack vámpírrá változtatta. - magyaráztam. - És most meg kell várni, amíg Milo egy kicsit idősebb lesz.

327

- Igen, igen, Jack mindig is értett ahhoz, hogy mindent átváltoztasson. – magyarázta meg Peter, inkább magának, mint nekünk. Aztán megrázta a fejét, és Milo-ról Mae-re nézett. - Még csak nem is köszöntél nekem. - Még nem volt rá lehetőségem. - Mae mosolyt erőltetett az arcára, és végül elengedte Milo-t. Ennek ellenére továbbra is földbe gyökerezett lábbal állt, és kísérletet sem tett, hogy átkarolja Peter-t, ahogy bárki mással tette volna. - Peter, talán jobb lenne, ha elmennél. - Tudom, hogy nem vagy túl boldog, hogy itt vagyok, de ez nem fair. - Peter nyilvánvalóan megsértődött Mae reakcióján, és Mae szeme megtelt könnyel. - Nem tettem semmi rosszat. - Peter, tudod, hogy ez nem igaz. – válaszolta Mae halkan, enyhén felém biccentett, anélkül, hogy szem elől tévesztette volna. - Nem akarom a tetteim igazolni, de ha... - az ajkába harapott, és megrázta a fejét. - Jack mindig túllépi a határt, és mégis mindig az ő oldalán állsz. Őt nekem szánták, nem neki. Most nem támadhatnátok rám semmivel, ha Alice meghalt volna ott. - Kösz szépen. – motyogtam. - Alice, nem úgy gondoltam. - tett egy lépést felém, de leengedte a kezét. - Mi nem állunk senki oldalán. - hangsúlyozta Mae és kezét Milo karjára tette, hogy nyugodjon le. Az,

328

hogy Peter ily könnyedén beszélt a halálról, csak még inkább feldühítette. - Ez az egész túl bonyolult ahhoz, hogy valaki az egyik vagy a másik oldalán álljon, tudod jól. - De Jack bajban van! - Peter a kezével határozottan a pultra csapott, mire mindannyian összerezzentünk. - Mi lenne a helyes számára? - Szeret engem, Peter. - válaszoltam aggódva. - Felém fordult, és izzó szemekkel rám meredt. Önkéntelenül hátrahőköltem tőle. Milo morgott, én Mae Milo és Peter közé állt. - Azt hiszed, én nem? - kérdezte Peter. Tett egy mozdulatot, amely olyan gyors volt, hogy nem tudtam követni. Hirtelen az arca közvetlenül előttem volt. A falhoz hátráltam, de nem érintett meg. Milo-t ez a hirtelen akció ismét dühbe hozta, Mae átlökte a másik szobába, hogy megnyugodjon. - Minden rendben! Csak beszélgetnek! – magyarázta többször is Mae. A szemem sarkából láttam, ahogy visszatartja Milot, de valójában nem láttam semmit, csak Peter zöld szemét. Tekintete teljesen keresztül hatolt rajtam, mintha egy nagy rejtélyt akarna megoldani. Annak ellenére, hogy ez volt az utolsó dolog, amit akartam, könny szökött a szemembe. Peter a csípőmre tette a kezét, és lehajolt hozzám, amíg az arca egy vonalba volt az enyémmel. Csak az ő illatát éreztem és

329

csak őt láttam. Elállt a lélegzetem, de nem tudtam ellene semmit sem tenni. A szörnyű igazság az volt, hogy nem is akartam ellökni. A testem felsikoltott, és követelte magának. - Honnan tudjam, hogy mit érzel irántam? suttogtam. - Te mindig csak ellöktél engem, vagy elfutottál. Soha nem töltöttél több időt velem. Csak azt tudom, hogy irtózol tőlem, és attól, hogy hozzám kösd magad. - Sajnálom. - Ez volt az első alkalom, hogy Peter hangja valódi indulatról árulkodott, az első alkalom, amikor nem tartotta vissza minden erejével az érzéseit. Annak ellenére, hogy nyilván nehéz volt neki, folytatta. - Nem voltam őszinte veled. Millió kifogást fel tudnék hozni, mennyire megbántam, de egyik sem igazán meggyőző. Kifújta a levegőt, ami felmelegítette a nyakam. Peter számára én voltam az egyetlen lehetséges megoldás. A testünk értésünkre adta, hogy csak így maradhatunk életben, és Peter engedett ennek a vad késztetésnek. - Számít ez még egyáltalán? - folytatta Peter rekedten. Amikor a szeme a torkomra vándorolt, lehunyta a szemét. - Egyáltalán nem számít, hogy mennyire szeretlek, igaz? - közelebb hajolt hozzám, és szemrehányóan nagyot sóhajtott. – Olyan a szagod, mint az övé.

330

- Sajnálom. - motyogtam. Komolyan gondoltam, ugyanakkor furcsán büszke is voltam arra, hogy olyan a szagom, mint Jack-nek. Olyan volt, mintha bejelentette volna az igényét rám, akkor is az övé vagyok, a vérem hozzá tartozik. Mélyen a szívemben mindig is tudtam, ez volt a szándékunk. Talán Peter is tudta, hogy így van, és ezért utasított el mindig. - Most is benned van. - Peter félretolta a hajam, és beletúrt, körmei súrolták az arcomat és az öröm hullámai törtek rám. Szemünk találkozott, de a szeme tompa és szomorú volt. - Én már vesztettem, nem igaz? Mielőtt válaszolhattam volna, ajkát az enyémhez szorította. Ellentmondásos érzések nyilalltak belém, de visszacsókoltam. Amikor utolsó alkalommal megcsókolt, durva és nyers olt, de ez a csók, gyengéd és melankolikus volt. Amikor a szoba másik oldalán mély morgást hallottam, magamhoz tértem. Karom még mindig Peter nyaka köré volt fonva, ujjait a hajába temettem. Erős karjaival keményen a testéhez szorított, így alig tudtam lélegezni. De ettől a morgástól megfagyott a szívem, és elhúzódtam Peter-től. Ő oldalra lökött, valószínűleg, hogy megvédjen, mert Jack elképesztő gyorsasággal neki ugrott. Neki ütközött Peternek, és mindketten az asztalra zuhantak, ami összetört alattuk.

331

Egymással birkóztak, amíg Jack kirepült az üveg teraszajtón. Peter már a háta mögött állt, Jack ismét talpon volt és lerázta a törött üvegszilánkokat a ruhájáról. Egymással szemben álltak, néhány méterre, és leplezetlen dühvel bámulták a másikat. Felkeltem, mert azt hittem, tehetek valamit, de Ezra kettejük közé állt. Köztük és a törött asztal maradványai között állt, a kezével parancsolóan sorompót állítva. - Hagyjátok abba. - mennydörögte. - Így nem oldhattok meg semmit! A szomszédban hallottam, hogy Milo Mae-vel birkózik. Úgy látszik, bezárkózott vele, ami valószínűleg a legbiztonságosabb megoldás. - Mi csak így oldhatjuk meg. – válaszolta Peter nyugodtan, szemét Jacken tartva. Jack arcát annyira eltorzította a gyűlölet, hogy alig ismertem rá. Az egész testén megfeszültek az izmok és láthatóan kidagadtak az erei. Mellkasa hevesen zihált, ajkát dühösen elhúzta. - Peter. - amikor Ezra felé fordult, fel sem tűnt igazán, mivel Jack állapotára figyeltem. De Ezra oda lépett Peterhez, és tenyerét a mellkasára tette. Tudod, ez hová fog vezetni. Nem akarod ezt. - Mondd ezt annak. - kapkodott levegő után Peter, és Jack felé bólintott, aki egy morgással válaszolt. - Jack! – szóltam panaszosan.

332

Peter arca megrándult, de Ezra hangsúlya elvonta a figyelmét. Jack-et lenyugtatta a hangom csengése, és a szeme rám vándorolt, bűntudatosnak nézett ki. - Gyere velem. - Ezra kezét Peter hátára tette és kikísérte. Jack egy lépést tett hátra a törött üvegajtó felé, ahogy Ezra és Peter áthaladt. - Most először próbálj meg tiszta fejjel gondolkodni. Jack és én őket néztük, amíg eltűntek a ködben, és csak Ezra kísértő lágy hangját lehetett hallani. Mikor elmentek, Jack halkan odajött hozzám. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de egy mozdulattal jelezte, azt akarja, maradjak csendben. Megfogta a kezem, és behúzott Ezra irodájába, a folyosó másik végén. Mae és Ezra hálószobájából hallottam Milo zavaros kiáltásait. Jack némán becsukta mögöttünk az ajtót. Ismét meg akartam tőle kérdezni, mi folyik itt, de ő a karjaiba húzott, és olyan hevesen csókolt meg, hogy az minden mást elsöpört. Ismét úgy éreztem, mint mikor megharapott, a szívverése összhangban dobogott az enyémmel, éreztem, ahogy forróság és szeretet áramlik rajtam keresztül. A csókban éreztem a kétségbeesését, és ez megijesztett, de próbáltam arra összpontosítani, milyen csodálatos érzés újra a karjaiban lenni. Bárcsak sose érne véget ez a pillanat. - Alice... – zihálta Jack.

333

Elhúzódott tőlem. Olyan szorosan kapaszkodtam belé, hogy nehézséget okozott neki, eltávolodni tőlem. Kezét az arcomra simította, a bőre égette az enyémet. Kék szeme könyörögve nézett rám. - Mi az? - elcsuklott a hangom. - Nagyon sajnálom, mindent. - szelíden rám mosolygott. - Alice, kérlek, ne sírj. Oké? Nincs sok időnk. Ha Peter észreveszi, hogy mi... - Csak fussunk! - próbáltam visszanyelni a könnyeimet. - Nem, nem hagyna téged elmenni. Ahogy én sem tudom megtenni. - fájdalma az arcára volt írva. - De lehet, hogy ezt itt nem fogom túlélni. - Nem, Jack, kérlek, ne. ziháltam kétségbeesetten. Elfojthatatlan fájdalom tört fel bennem, mert arra gondoltam, hogy Peter megölheti. Úgy éreztem, mintha kicsúszott volna a lábam alól a talajt, és szabadesésben zuhannék a szakadékba. - Te megérdemled, hogy harcoljak érted. mosolygott szomorúan Jack. – Érted érdemes meghalnom. - Nem! – el akartam ragadni, ettől az öngyilkos küldetéstől, amelyet magára vállalt, távol tartani az egésztől. - Ez hülyeség! Ez a legnagyobb ostobaság, amit valaha hallottam tőled! Te olyan hülye idióta vagy, Jack!

334

Megütöttem olyan keményen, ahogy csak tudtam, kétségbeesetten próbáltam menekülni erős karjából, de nem mozdult. Hagyta, harcoljak, amíg el nem fáradtam, aztán szorosan megölelt. Éreztem, ahogy lassan, nehezen ver a szíve, és sírnom kellett. - Alice, figyelj rám. - Jack arcát a hajamba temette, így szavai tompák voltak. – Meg kellett békélnünk vele, hogy az övé vagy. Végül rájött, hogy szeret téged, és... Láttam, hogy megcsókoltad... - Nem, Jack, sajnálom. - zokogtam. - Ez soha nem fog újra megtörténni. Ígérem! Én soha nem... - Alice, nem. Ez nem a te hibád, oké? Csak azt tudom, hogy nem tudok ezzel élni. Te sem tehetsz ellene semmit. Benne van a véredben. - Jack... - kerestem egy ellenérvet, de nem volt semmi amit felhozhattam. Igaza volt. Már olyan régóta küzdök a Peter iránti érzéseim ellen, mióta ismerem őt, és mégis összefonódva álltunk, amikor Jack belépett a szobába. Amit mondott, önmagában elég logikus volt. Értem akart harcolni. Mit hozhattam volna fel érvekként ebben az ügyben? Úgy értem, mit tehetmék, ha eljutnak arra a pontra, hogy az egyikük meghal. Az egyetlen megoldás, amihez Jack eljuthatott: Az egyiknek közülük meg kell halnia. Én teljesen másképp láttam: Biztos voltam benne, hogy kell lennie más

megoldásnak.

335

Jack a gerincével kissé hátra hajolt és úgy nézett, mint egy illúzió. - Alice, csak biztosnak kell lennem, hogy rendben leszel. - válaszolta rekedt hangon. - Nélküled én soha, soha nem leszek rendben. mondtam zokogva. Ő összerezzent. - Én nem értem ezt. Most már ki kell mennem, és ha velem történik valami... - Elfuthatunk. Ne menj el. Ha elfutunk, biztonságban leszünk. –szakítottam félbe. De ő már döntött. - Ha velem bármi történik, téged nem fog bántani. De meg kell róla bizonyosodnom, hogy minden rendben lesz. - Amikor láttam, hogy a szeme nedves, még jobban könnyeztem. - Tudnom kell, hogy nem számít, mi történik velem, akkor is hosszú, boldog életet fogsz élni! - Te nem figyelsz rám, Jack. Nélküled soha nem leszek boldog! - Kérlek, Alice, miattam. - hangja könyörgően csengett. - Szeretném, ha átváltoznál. - hallott valamit, mert idegesen nézett az ajtó felé. Amikor visszafordult hozzám, tekintete könyörgött. - Mi van? Nem! Azt várod, hogy örökké éljek nélküled? Nem! - ráztam a fejem hevesen. - Alice... - a homlokát az enyémhez nyomta, és vett egy mély lélegzetet. – Annyira nagyon szeretlek. Kérlek. Tedd ezt meg nekem.

336

- Ha szeretsz engem, akkor, hogy van képed ilyet kérned tőlem? Figyelmeztetés nélkül megharapta a csuklóját. A szoba azonnal megtelt vére bódító illatával. Még soha nem érezte magam ilyen szomjasnak. Valami a vérében végtelenül éhessé tett. A harapása óta a vére ellenállhatatlan vált számomra. Tudtam, nem leszek képes elutasítani őt, ha megnyitja nekem a vénáját. A csuklóját az ajkamra szorította. Más íze volt a vérének, mint a vérnek az emlékeimben. Édesebb volt a méznél, akár a bor, csodálatosan melegen folyt le a torkomon. Mielőtt leért volna a gyomromba, felrobbant bennem a boldogság mély érzése, fényes fehérség jelent meg körülöttem, életemben először éreztem igazán élőnek magam. Éreztem a tiszta és igaz szerelmét keresztüláramlani rajtam. Nem úgy, mint amikor ő megharapott, hanem sokkal erősebben. Inni a vérét, azt jelentette, őt inni, és mindent átfogó szerelmét. Megízleltem a jóságát, ártatlanságát és a féktelen boldogságát. A legrosszabb dolog, amit valaha is csinált, hogy tett nekem egy szívességet. Én voltam a legrosszabb dolog, ami valaha történt vele, és mégis szeret engem mindenek felett, az örökkévalóságig, jobban, mint bármit, amit valaha eddig szeretett. Amikor visszahúzta a karját, hátratántorodtam. Elestem volna, ha nem kap el. Friss könnyek csípték a

337

bőröm, a szoba pörögni kezdett körülöttem. A vére hihetetlenül üdítőnek tűnt, de ugyanakkor beteggé tett, úgy éreztem, elájulok. Amikor lefektetett a kanapéra, éreztem erős, védelmező karját. Az arckifejezése megváltozott, és rájöttem, hogy legyengült. Jack legyengülten megy a legnagyobb küzdelmére. - Ó, nem, Jack! Annyira gyenge vagy! Meg fog ölni! - Nem, Alice, nem vagyok az. - kisimította a hajam az arcomból, én pedig megragadtam a kezét. Hazudott nekem. Amikor kilép az ajtón, és harcol Peterrel, meg fog halni, mindketten tudtuk. - Jack... Szeretlek. - sírtam. - Mindig is szerettelek. Mindig te voltál az egyetlen. - Tudom. - mondta Jack, és mosolyt erőltetett az arcára. Bármennyire is küzdöttem ellene, lecsukódott a szemem. Ajka gyengéden megérintette a szemhéjam, és éreztem egy meleg könnycseppet az arcomra hullni. Mondani akartam valamit, de nem sikerült. Mély sötétség borult rám. Röviddel azelőtt, hogy elájultam, hallottam, az ajtó előtt elszabadult a pokol.

338

28. fejezet

N

em tudtam pontosan megmondani, hány nap telt el az átalakulásom óta. Peter azt írta a könyvében, az egész olyan érzés, mintha valaki felhasította volna a hasát, és tele rakta volna angolnával. Ez a lehető legpontosabb leírása volt annak ahogy éreztem magam. De természetesen nem szólt semmit a szörnyű kínról, amit a testem elszenvedett, miközben a szerveim megváltoztak. Minden, ami bennem volt, mozgásban volt és újjá formálódott, és átalakult egy teljesen más létformává. Ez idő alatt minden elmosódott, egyfajta delíriumban éltem. Nem aludtam, de nem is voltam igazán ébren, olyan volt, mint egy hosszú rémálom, amelyben nem tudtam eldönteni, mi a valóság és mi nem az. A fájdalom és az éhség átformálta az agyamat egy haszontalan masszává, azt álmodtam, hogy bogarak és kígyók eszik a testem. A képek, amiket csukott szemmel láttam, egyáltalán nem voltak kellemesek. Az első értelmes dolog, amire ráeszméltem, az volt, hogy felébredtem egy álomból, amiben mindenem lángolt. Hozzá pedig a Ring of Fire-t énekeltem Johnny Cash-től. Amikor felébredem, rájöttem, hogy nem az én hangom volt az egyetlen hang a szobában. Volt ott még

339

egy, ami, ellentétben az én száraz és reszelős hangommal, tökéletesnek hangzott. Kinyitottam a szemem, de elvakított a fény, alig láttam valamit. Később jobban fogok látni, mint egy sas, de ebben a pillanatban majdnem vak voltam. Láttam egy halvány alakot mellettem. Elmosódott volt, de a kócos haja összetéveszthetetlen. Függetlenül attól, hogy zavarodott voltam és átjárt a fájdalom, elöntött a megkönnyebbülés hulláma. - Jack. - suttogtam, olyan volt a hangom, mint egy repedt fazék. - Te tényleg itt vagy? - Csitt. - Jack félre simította a hajam a homlokról. Fájt az érintése, mint a pokol, de még így is élveztem, mert tőle származott. - Pihenj csak. - De… - akartam ellent mondani neki, de a torkom égett az énekléstől és a beszédtől. - Itt vagyok, és itt is maradok, amíg végre felébredsz. Addig egyszerűen csak pihenj, akkor majd mindent megbeszélünk. Még soha nem hallottam olyan csodálatosat, mint Jack hangja. Beszélni akartam vele, de ismét visszasüllyedtem a fájdalomba és átadtam magam a kimerültségnek. De minden alkalommal, amikor rövid időre visszanyertem az eszméletem, Jack mellettem volt. Végül legyőzött a szomjúság. Hallottam Jack szívdobogását, de ezúttal nem nyugtatott meg, csak növelte a szomjúságomat.

340

Eleinte éheztem és szomjaztam, vérre és valódi ételre is, a testem egy átmeneti állapotban volt, amelyben nem tudtam semmit befogadni. Meg kellett várni, amíg teljesen átalakulok. Mielőtt először tudtam volna táplálkozni, annyira végtelenül gyenge voltam. A vámpírok éhsége semmilyen emberi tapasztalathoz sem volt hasonlítható. Több volt, mint olthatatlan szomjúság, több mint gyötrő éhség, több mint szenvedélyes vágy. Egyikhez sem volt hasonlítható, és mégis mindegyik volt egyszerre, sokszorosára erősítve. A testem minden idegszála arra összpontosított, hogy vért kaphassak. Ez a vágy elsöpört mindent mást. A testem szenvedett és betegnek érezte magát, amíg nem voltam képes végre vért inni. Mae és Ezra felügyelete alatt Jack zacskós vért adott, amit mohón nyeltem. Teljesen más volt, mint mikor Jack vérét ittam. Olyan csodálatos íze volt, megnyugtató és melegség érzést adott, de a fantasztikus meghittség érzése teljesen hiányzott. A vér bódító hatására vissza aludtam, azonban kevésbé mélyen, mint előző nap. Végre úgy éreztem, valóban nyugalmat találok, és amikor felébredtem álomtalan alvásomból, első alkalommal láttam a világot egy vámpír szemével. Vége

341