ALSÓSZÖLNÖK
Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 7-én megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Jegyzőkönyv
Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 7én megtartott nyílt üléséről Az ülés helye: Önkormányzat helyisége Alsószölnök Jelen voltak: Monek Zsolt polgármester Borbély Tibor alpolgármester Horváth Zoltán képviselő Távolmaradtak:Barabás Attila és Mákos Imre képviselők, akik távolmaradásuk okát előre bejelentették. Meghívottak közül jelen voltak: Szukicsné Skaper Mónika jegyző Labricz Józsefné pénzügyi főmunkatárs Csató Melinda jegyzőkönyvvezető Monek Zsolt polgármester köszöntötte az ülésen megjelenteket. Megállapította, hogy 3 megválasztott képviselő-testületi tag jelen van, az ülés határozatképes. A képviselő-testület jegyzőkönyv hitelesítőnek kijelölte Borbély Tibort. A polgármester ismertette a napirendi tervezetet, melyet a képviselő-testület egyhangúlag elfogadott.
Napirend:
1/ Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között végzett tevékenységről. Ea.: Monek Zsolt polgármester 2/ Alsószölnök Község Önkormányzata 2012. évi gazdálkodásának zárszámadásáról szóló rendeletének módosítása. Ea.: Monek Zsolt polgármester 3/ Tájékoztató Alsószölnök Község Önkormányzata 2013.évi költségvetése III. negyedévi teljesítéséről. Ea.: Monek Zsolt polgármester 4/ Alsószölnök Község Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciója. Ea.: Monek Zsolt polgármester 5/ Vízgazdálkodási feladatokhoz önkéntes hozzájárulás biztosítása a Vízrendezési és Talajvédelmi Társulat részére. Ea.: Monek Zsolt polgármester
6/ Fürdőszolgáltatás veszteségére általános működési támogatás biztosítása a Vasivíz Zrt. részére. Ea.: Monek Zsolt polgármester 7/ Pályázati lehetőségek. Ea.: Monek Zsolt polgármester 8/ Egyebek.
Napirend tárgyalása
1/ Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között végzett tevékenységről. Ea: Monek Zsolt polgármester
Monek Zsolt polgármester a jegyzőkönyvhöz csatolt 3. sz. melléklet alapján számolt be a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. A képviselő-testület a napirenddel kapcsolatosan 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 64/2013. (XI.7.) sz. képviselő-testületi határozat Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámolót - mely a jegyzőkönyv 3. sz. mellékletét képezi - tudomásul veszi. Felelős: Képviselő-testület Határidő: Azonnal A polgármester a két ülés között végzett tevékenységről az alábbiak szerint adott számot: - Monek Zsolt polgármester 2013. szeptember 19-én Szombathelyen a Megyeházán a „KÖZOP-hoz illeszkedő projektek határmetszési szakaszainak megvalósíthatósági tanulmány szintű feltárása, azok hálózati hatásainak vizsgálata a magyar – osztrák határszakaszokon” című projekthez kapcsolódóan egyeztetésen vett részt. Az Alsószölnök és Neumarkt an der Raab települések közti út felújításának megvalósulása 2014-ig tervezett. - A polgármester ezúton is megköszönte mindazok közreműködését, akik a 2013. szeptember 28-i Magyarország Szeretlek programon részt vettek és bármilyen formában hozzájárultak annak sikerességéhez. - Alsószölnökön köztemetésre került sor 2013. október 11-én. - 2013. október 19-én idősek napja rendezvényre került sor a településen.
2/ Alsószölnök Község Önkormányzata 2012. évi gazdálkodásának zárszámadásáról szóló rendeletének módosítása. Ea.: Monek Zsolt polgármester Monek Zsolt polgármester a napirendi pont keretében a jegyzőkönyv 4. sz. mellékletét képező előterjesztés alapján javasolta az önkormányzat 2012. évi gazdálkodásának zárszámadásáról alkotott rendeletének módosítását. A képviselő-testület a napirendi pont keretében 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta:
Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (XI.20.) önkormányzati rendelete Alsószölnök Község Önkormányzata 2012. évi zárszámadásról szóló 6/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelete módosításáról (Lásd. 5. sz. melléklet)
3/ Tájékoztató Alsószölnök Község Önkormányzata 2013. évi költségvetése III. negyedévi teljesítéséről. Ea.: Monek Zsolt polgármester Monek Zsolt polgármester a napirendi pont keretében a jegyzőkönyv 6. sz. mellékletét képező előterjesztés alapján javasolta az önkormányzat 2013. évi gazdálkodásának III. negyedévi teljesítéséről szóló beszámoló elfogadását. A képviselő-testület a napirenddel kapcsolatosan 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 65/2013. (XI.7.) sz. képviselő-testületi határozat Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről szóló beszámolót a jegyzőkönyv 6. számú mellékletében foglaltak szerint megismerte, azt elfogadta. Felelős: Képviselő-testület Határidő: Azonnal
4/ Alsószölnök Község Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciója. Ea.: Monek Zsolt polgármester Monek Zsolt polgármester a napirendi pont keretében a jegyzőkönyv 7. számú melléklete alapján tájékoztatta a képviselő-testületet az önkormányzat költségvetési koncepciójáról és kérte a testületi tagok véleményét.
A képviselő-testület a napirenddel kapcsolatosan 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 66/2013. (XI.7.) sz. képviselő-testületi határozat Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 32/2013. (IV.29.) képviselő-testületi határozattal elfogadott 2014. évi költségvetési koncepciót változtatás nélkül elfogadja. Felelős: Képviselő-testület Határidő: értelem szerint
5/ Vízgazdálkodási feladatokhoz önkéntes hozzájárulás biztosítása a Vízrendezési és Talajvédelmi Társulat részére. Ea.: Monek Zsolt polgármester Monek Zsolt polgármester a napirendi pont keretében tájékoztatta a Képviselő-testületet az Őrségi Vízrendezési és Talajvédelmi Társulat leveléről, miszerint a Társulat a jelenleg is folyó közmunkaprogram biztonságos lebonyolításához, a 2013. évi közfeladatainak maradéktalan ellátásához valamint a 2013. év működési költségeinek biztosítása érdekében az önkormányzat önkéntes pénzügyi hozzájárulását kéri. Monek Zsolt polgármester kérte a testületi tagok véleményét. A képviselő-testület rövid véleménycserét követően 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 67/2013. (XI.7.) sz. képviselő-testületi határozat Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Őrségi Vízrendezési és Talajvédelmi Társulat kérelme szerinti önkéntes pénzügyi hozzájárulást pénzügyi forrás hiányában elutasítja. Felelős: Képviselő-testület Határidő: azonnal
6/ Fürdőszolgáltatás veszteségére általános működési támogatás biztosítása a Vasivíz Zrt. részére. Ea.: Monek Zsolt polgármester Monek Zsolt polgármester a napirendi pont keretében tájékoztatta a Képviselő-testületet a Vasivíz Vas Megyei Víz- és Csatornamű Zrt. leveléről, miszerint 2013. január 1-jétől a szombathelyi fedett uszoda és Termálfürdő üzemeltetése kapcsán - a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvényben rögzített keresztfinanszírozás tilalma okán - súlyos finanszírozási problémák jelentkeztek. Fentiekre tekintettel kéri a Képviselő-testületet, hogy hozzon határozatot a szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő további üzemeltethetősége érdekében a 149 millió forintos hiány tulajdoni arányának megfelelő támogatásról.
A képviselő-testület rövid véleménycserét követően 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 68/2013. (XI.7.) sz. képviselő-testületi határozat Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Vasivíz Vas megyei Víz- és Csatornamű Zrt. Szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő további üzemeltethetőségére irányuló pénzbeli támogatás iránti kérelmét pénzügyi forrás hiányában elutasítja. Felelős: Képviselő-testület Határidő: azonnal
7/ Pályázati lehetőségek. Ea.: Monek Zsolt polgármester a) Új gépjármű beszerzése a Falugondnoki Szolgálat részére. b) Alsószölnök Fő út 19. szám alatti koordinációs épület felújítása. Monek Zsolt polgármester a napirendi pont keretében tájékoztatást adott a 103/2013. (XI.8.) VM rendelet (továbbiakban: Rendelet) alapján benyújtható pályázati lehetőségekről. Elmondta, hogy a falugondnoki szolgálat használatában lévő gépjármű cseréje feltétlenül szükséges, hiszen a jelenlegi kisbusz műszaki állapota a feladatellátáshoz már nem megfelelő. Tájékoztatta továbbá a képviselő-testületet arról, hogy a pályázati kiírás 3. célterülete keretében támogatás igényelhető az Alsószölnök, Fő út 19. szám alatti koordinációs épület felújítására. Az épület tetőszerkezete meggyengült, a 40 éves azbeszt tartalmú palát környezetbarát tetőcserépre kellene cserélni. Szükség lenne továbbá az épület hőszigetelésére és a nyílászárók cseréjére. Véleménye szerint azonban a tetőfelújításnak kell prioritást élveznie. Javasolta, hogy az önkormányzat mindkét célterületre nyújtson be pályázatot. A képviselő-testület rövid véleménycserét követően 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatokat hozta: 69/2013. (XI.7.) sz. képviselő-testületi határozat Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete megállapítja, hogy a falugondnoki szolgáltatás keretében használt gépjármű cseréje – kora és műszaki állapota miatt – indokolt. Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 103/2013. (XI.8.) VM rendelet alapján a „Kistérségi közlekedési szolgáltatás fejlesztése falu- és tanyagondnoki szolgáltatás” 1. célterület keretében új gépjármű beszerzésére pályázatot nyújt be az önkormányzat fenntartásában működő Falugondnoki szolgálat működésével összefüggő szolgáltatás fejlesztése kapcsán. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, a pályázat benyújtására. Felelős: Monek Zsolt polgármester Határidő: 2013. december 15.
70/2013. (XI.7.) sz. képviselő-testületi határozat Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete megállapítja, hogy az Alsószölnök Fő út 19. szám alatti, önkormányzat tulajdonát képező, többfunkciós közcélú koordinációs épület - állagmegóvás és környezetvédelmi szempontok érvényre juttatása céljából – felújításra szorul. Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 103/2013. (XI.8.) VM rendelet alapján a „Többfunkciós szolgáltató központ fejlesztése ” 3. célterület keretében az alsószölnöki 42. hrsz-ú koordinációs épület külső felújítására és korszerűsítésére pályázatot nyújt be. A többfunkciós koordinációs épület felújítása az önkormányzat által biztosított közcélú szolgáltatások fejlődését eredményezné. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, pályázat benyújtására. Felelős: Monek Zsolt polgármester Határidő: 2013. december 15. 8/ Egyebek. Monek Zsolt polgármester javasolta, hogy a településen található régi rozsdás információs táblák kerüljenek eltávolításra, mivel jelentősen rontják a település összképét. Monek Zsolt tájékoztatta a Képviselő-testületet arról, hogy a Megyei Közgyűlés Elnöke tájékoztatása alapján a 2014-2020 évi EU fejlesztési forrásokhoz kapcsolódóan megyei szintű stratégiai tervezési folyamat zajlik. Ennek egyik része a kistérségi fejlesztési részprogramok elkészítése. Minden kistérségnek lesz egy pénzügyi kerete, amin belül kell a projekteket tervezni. Saját településre vonatkozóan november 4-ig kellett elkészíteni a projektötleteket. Három célterületre vonatkozóan születtek projektötletek. 1.Az aktív egészséges élethez kapcsolódó közösségi infrastruktúra fejlesztés a kulturális és természeti értékek megóvásával. A projekt tartalma: A helyi focipálya melletti sportöltöző szabadidő centrummá történő kialakítása, mely javítaná a fiatalok mozgásigényének a kielégítését. A futballpálya mellett bitumenes, többféle sportág űzésére alkalmas kispálya kialakítása. 2. Települési infrastrukturális létesítményekben – önkormányzati tulajdonú, közfeladatokat ellátó intézményekben és az önkormányzati bérlakásokban – az energiahatékonyság növelése és a megújuló energia felhasználás támogatása. A projekt tartalma: Az önkormányzati tulajdonú koordinációs épület környezetbarát földhővel történő fűtése, a meglévő korszerűtlen nyílászárók cseréje, valamint az épület tetőszerkezetének felújítása. 3. Kisléptékű közlekedési fejlesztések célterület keretében gyalogosjárda kiépítése. Több napirendi pont nem volt. Monek Zsolt polgármester megköszönte a megjelentek közreműködését, majd az ülést bezárta. K.m.f. Szukicsné Skaper Mónika jegyző
Monek Zsolt polgármester Jegyzőkönyv hitelesítő Borbély Tibor
Jegyzőkönyv 1. sz. melléklete
Alsószölnök Község Polgármestere 9983 Alsószölnök, Fő út 19. Tel.: 06-94/534-006, Fax: 06-94/534-030 Honlap: www.alsoszolnok.hu e-mail:
[email protected]
MEGHÍVÓ Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. november 7-én (csütörtök) 15.30 órai kezdettel az önkormányzat hivatali helyiségében ülést tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom. Napirend
1/ Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között végzett tevékenységről. Ea.: Monek Zsolt polgármester 2/ Alsószölnök Község Önkormányzata 2012. évi gazdálkodásának zárszámadásáról szóló rendeletének módosítása. Ea.: Monek Zsolt polgármester 3/ Tájékoztató Alsószölnök Község Önkormányzata 2013.évi költségvetése III. negyedévi teljesítéséről. Ea.: Monek Zsolt polgármester 4/ Alsószölnök Község Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciója. Ea.: Monek Zsolt polgármester 5/ Vízgazdálkodási feladatokhoz önkéntes hozzájárulás biztosítása a Vízrendezési és Talajvédelmi Társulat részére. Ea.: Monek Zsolt polgármester 6/ Fürdőszolgáltatás veszteségére általános működési támogatás biztosítása a Vasivíz Zrt. részére. Ea.: Monek Zsolt polgármester 7/ Pályázati lehetőségek. Ea.: Monek Zsolt polgármester 8/ Egyebek Alsószölnök, 2013. október 11. Monek Zsolt sk. polgármester
Jegyzőkönyv 3. sz. melléklete
Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. november 7-i nyílt ülésére
57/2013. (IX.12.) sz. képviselő-testületi határozatról A határozatban a testület elfogadta az önkormányzat 2013. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót. 58/2013. (IX.12.). sz. képviselő-testületi határozatról A határozatban a testület egyetért azzal, hogy a települési hulladékgazdálkodás megszervezése Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás keretében történjen. A döntésről a Szentgotthárd és Térsége Önkormányzati Társulás tájékoztatása megtörtént. 59/2013. (IX.12.) sz. képviselő-testületi határozatról A határozatban a testület kijelentette, hogy a Müllex-Körmend Hulladékgyűjtő és Hasznosító Kft-vel települési szilárad hulladék gyűjtésére, szállítására, elhelyezésére kötött határozott idejű közszolgáltatási szerződés 2013.04.30. napjával megszűnt. A határozatról a Vas Megyei Kormányhivatal tájékoztatása megtörtént. 60/2013. (IX.12.) sz. képviselő-testületi határozatról A határozatban a testület a kommunális dolgozó munkakör betöltésére benyújtott pályázatok közül Rogán József Alsószölnök Akác utca 8. szám alatti lakos pályázatát fogadta el. Nevezettel az önkormányzat határozatlan időre szóló munkaszerződést kötött. 61/2013. (IX.12.) sz. képviselő-testületi határozatról A testület támogatási igényt nyújtott be a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló 2013. évi kiegészítő támogatásra. 62/2013. (IX.12.) sz. képviselő-testületi határozat A határozatban a testület beiskolázási segélyt állapított meg az 55/2013. (VII.22.) számú határozatának figyelembevételével. A beiskolázási segélyek kifizetése megtörtént. 63/2013. (X.14.) sz. képviselő-testületi határozat A testület a 90/2013. (X.7.) VM rendelet alapján a lakossági víz- és csatornaszolgáltatás ráfordításainak csökkentését szolgáló 2013. évi támogatás iránti igényt nyújtott be.
Alsószölnök, 2013. november 4. Monek Zsolt sk. polgármester
Jegyzőkönyv 4. sz. melléklete
ELŐTERJESZTÉS Alsószölnök Község Önkormányzata 2013. november 7-én tartandó képviselő-testületi ülésére. Tárgy: Alsószölnök Község Önkormányzata 2012. évi gazdálkodásának zárszámadásáról szóló rendeletének módosítása.
Tisztelt Képviselő-Testület! Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 2012. évi zárszámadásról szóló önkormányzati rendeletét 2013. április 30-án fogadta el. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 89. § (1) bekezdése alapján „a Költségvetés végrehajtásáról az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti besorolási rendnek megfelelően záró zárszámadást (továbbiakban: zárszámadás) kell készíteni”. A fentiek alapján az önkormányzat zárszámadásról szóló rendeletének eredeti- és módosított előirányzati adatokkal történő kiegészítése szükséges. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy a rendeletmódosítást megtárgyalni és elfogadni szíveskedjen.
Alsószölnök, 2013. október 25.
Monek Zsolt sk. polgármester
Ellenjegyezte: Szukicsné Skaper Mónika sk. jegyző Készítette: Labricz Józsefné sk. pénzügyi főmunkatárs
Alsószölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének ……/2013. (……) önkormányzati rendelete Alsószölnök Község Önkormányzata 2012. évi zárszámadásról szóló 6/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelete módosításáról (tervezet) Alsószölnök Község Önkormányzata képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 89.§.(1) bekezdése alapján eljárva Alsószölnök Község Önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról alkotott 6/2013.(IV.30.) önkormányzati rendeletét (továbbiakban: rendelet) az alábbiak szerint módosítja.
1.§ A rendelet 2. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „2. § A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2012. évi költségvetési előirányzatainak teljesítését az alábbiak szerint fogadja el. ezer Ft Előirányzat megnevezése
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
2012. évi teljesítés
Teljesítés alakulása
a) Kiadások főösszege
92866
121716
98820
81,0 %
b) Bevételek főösszege
92866
121716
106800
88,0 %
2.§ A rendelet 3. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „3.§ Az önkormányzat 2012. évi teljesített költségvetési előirányzatonként:
bevételei
kiemelt
ezer Ft
a) központi költségvetésből kapott támogatás b) működési és felhalmozás célú támogatásértékű bevétel ba) elkülönített állami pénzalapból bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból bc) helyi önkormányzattól bd) nemzetiségi önkormányzattól be) többcélú kistérségi társulástól bf) jogi személyiségű társulástól bg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből bh) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből bi) központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatából származik,
Eredeti Módosított 51924 28809 26072 26276
Teljesítés 51924 25916
935 2575 18400 0 2554 0 0
1112 2672 17700 75 2554 0 0
1111 2672 17775 75 2554 0 0
1608
2163
1729
0
0
0
c) közhatalmi bevétel d) intézményi működési bevétel e) felhalmozási bevétel f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz g) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) h) kölcsön i) előző évi pénzmaradvány j) előző évi költségvetési kiegészítések k) függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek l) finanszírozási bevételek
16679 4573 3373 74 0
20479 5717 3373 8214 0
20916 5997 1761 8140 0
19 2849 0 0 10418
19 4172 0 0 1542
19 3342 833 -12048 0
3.§ A rendelet 4. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „4.§ (1) Az önkormányzat 2012. évi teljesített kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak. ezer Ft Módosított Teljesítés Eredeti a) működési kiadások: 77272 82750 77779 aa) személyi jellegű kiadások 37250 38586 37124 ab) munkaadókat terhelő járulékok 9349 9628 9424 ac) dologi jellegű kiadások 23608 25582 22402 ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 ae) egyéb működési célú kiadások 7065 8954 8829 b) felhalmozási kiadások: 12821 20971 14565 ba) intézményi beruházások 300 300 0 bb) felújítások 9374 9524 9524 bc) kormányzati beruházások 0 0 0 bd) lakástámogatás 0 0 0 be) lakásépítés 0 0 0 bf) egyéb felhalmozási kiadások 3147 11147 5041 c) kölcsönök 0 300 300 d) egyéb kiadások (függő, átfutó, kiegyenlítő) 0 0 -11518 e) tartalékok, pénzmaradvány 0 0 0 f) finanszírozás 2773 17695 17694 4.§ A rendelet 4. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „4. § (2) A helyi önkormányzat nevében végzett
a) beruházási kiadások beruházásonként b) felújítási kiadások, felújításonként ba) Mesesziget Óvoda felújítása c) egyéb felhalmozási kiadások feladatonként ca) támogatásértékű felhalmozási kiadás önkormányzatnak cb) felhalmozási célú pénzeszköz átadás államházt. kívülre
Eredeti Módosított 0 0 9374 9524 9374 9524 3147 11147 3147 3147 0
8000
ezer Ft Teljesítés 0 9524 9524 5041 1041 4000
5.§ A rendelet 4. § (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „4. § (3) A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásai, szociális, rászorultság jellegű ellátásai: ezer Ft Eredeti Módosított Teljesítés a) rendszeres szociális segély 370 400 400 b) foglalkoztatást helyettesítő támogatás 1797 1151 1151 c) lakásfenntartási támogatás (normatív) 186 186 162 d) időskorúak járadéka 325 352 352 e) ápolási díj (normatív) 2227 1979 1979 f) átmeneti segély 50 50 10 g) temetési segély 100 100 32 h) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben 134 134 0 részesülők tám. i) rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 120 120 121 j) mozgáskorlátozott közl. tám. 0 58 58 k) kamatmentes szociális kölcsön 0 42 30 l) közgyógyellátás 80 80 58 m) étkeztetés 88 635 658 n) rászorultságtól függő kedvezmény 1088 1088 1036
6.§ A rendelet 6. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „6.§ (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2012. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – teljesített létszám-előirányzatát az alábbiak szerint hagyja jóvá: fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 19 19 18 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 18 létszáma 6.§ (2) A közfoglalkoztatottak éves teljesített létszáma fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 1 1 1 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 1 létszáma
7.§ A rendelet 9. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „9. § A képviselő-testület az Alsószölnök, Felsőszölnök, Szakonyfalu Községek Körjegyzősége 2012. évi költségvetési előirányzatainak teljesítését az alábbiak szerint fogadja el. ezer Ft Előirányzat megnevezése
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
2012. évi teljesítés
Teljesítés alakulása
a) Kiadások főösszege
26452
27224
26039
95,6 %
b) Bevételek főösszege
26452
27224
27225
100,0 %
8.§ A rendelet 10. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „10.§ Az Alsószölnök, Felsőszölnök, Szakonyfalu Községek Körjegyzősége 2012. évi teljesített költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként: ezer Ft
a) irányítószervtől kapott támogatás b) működési és felhalmozás célú támogatásértékű bevétel ba) helyi önkormányzattól c) közhatalmi bevétel d) intézményi működési bevétel e) felhalmozási bevétel f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz g) kölcsön h) előző évi pénzmaradvány i) előző évi költségvetési kiegészítések j) függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek
Eredeti Módosított 25188 11855 0 12849 12849 0 479 0 0 0 1269 0 0
0 20 747 0 0 0 1269 0 0
Teljesítés 25188 0 0 20 748 0 0 0 1269 0 0
9.§ A rendelet 11. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „11.§ (1) Az Alsószölnök, Felsőszölnök, Szakonyfalu Községek Körjegyzősége 2012. évi teljesített kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak. ezer Ft Eredeti Módosított Teljesítés a) működési kiadások: 26152 26924 25967 aa) személyi jellegű kiadások 15096 15568 15544 ab) munkaadókat terhelő járulékok 3925 3937 3840 ac) dologi jellegű kiadások 7131 7419 6583 ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 ae) egyéb működési célú kiadások 0 0 0 b) felhalmozási kiadások: 300 0 300 ba) egyéb felhalmozási kiadások c) kölcsönök d) egyéb kiadások (függő, átfutó, kiegyenlítő) e) tartalékok, pénzmaradvány f) finanszírozás
300 0 0 0 0
300 300 0 0 0
0 300 72 0 0
10.§ A rendelet 12. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „12.§ (1) Az Alsószölnök, Felsőszölnök, Szakonyfalu Községek Körjegyzősége 2012. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – teljesített létszám-előirányzatát az alábbiak szerint hagyja jóvá: fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 7 7 7 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 7 létszáma
12.§ (2) A közfoglalkoztatottak éves teljesített létszáma Eredeti a) átlagos statisztikai állományi létszám b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró létszáma
0
Módosított 0
fő Teljesítés 0 0
11.§ A rendelet 13. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „13. § A képviselő-testület az önkormányzat saját, 2012. évi költségvetési előirányzatainak teljesítését az alábbiak szerint fogadja el. ezer Ft Előirányzat megnevezése
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
2012. évi teljesítés
Teljesítés alakulása
a) Kiadások főösszege
72666
114702
93509
81,5 %
b) Bevételek főösszege
72666
114702
99411
86,7 %
12.§ A rendelet 14. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „14.§ Az önkormányzat saját 2012. évi teljesített költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként: ezer Ft
a) központi költségvetésből kapott támogatás b) működési és felhalmozás célú támogatásértékű bevétel ba) elkülönített állami pénzalapból bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból bc) helyi önkormányzattól bd) nemzetiségi önkormányzattól be) többcélú kistérségi társulástól bf) jogi személyiségű társulástól bg) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből c) közhatalmi bevétel d) intézményi működési bevétel e) felhalmozási bevétel f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz g) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) h) kölcsön i) előző évi pénzmaradvány j) előző évi költségvetési kiegészítések k) függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek l) finanszírozási bevételek
Eredeti Módosított 28809 51924 23676 9998
Teljesítés 51924 23241
935 2575 2326 0 2554 0 1608
1112 2672 15175 0 2554 0 2163
1111 2672 15175 75 2554 0 1729
16679 1716 3373 74 0
20459 2592 3373 8214 0
20896 2572 1761 8140 0
19 1580 0 0 10418
19 2903 0 0 1542
19 2073 833 -11733 0
13.§ A rendelet 15. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „15.§ (1) Az önkormányzat saját 2012. évi teljesített kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak. ezer Ft Eredeti Módosított Teljesítés a) működési kiadások: 57372 76036 72683 aa) személyi jellegű kiadások 10379 10862 9784 ab) munkaadókat terhelő járulékok 2298 2478 2466 ac) dologi jellegű kiadások 11654 13245 11130 ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 ae) egyéb működési célú kiadások 33041 49451 49303 b) felhalmozási kiadások: 20671 14565 12521 ba) intézményi beruházások bb) felújítások bc) kormányzati beruházások bd) lakástámogatás be) lakásépítés bf) egyéb felhalmozási kiadások c) kölcsönök d) egyéb kiadások (függő, átfutó, kiegyenlítő) e) tartalékok, pénzmaradvány f) finanszírozás
300 9374 0 0 0 3147 0 0 0 2773
300 9524 0 0 0 11147 300 0 0 17695
0 9524 0 0 0 5041 300 -11733 0 17694
14.§ A rendelet 16. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „16.§ (1) A képviselő-testület az önkormányzat saját 2012. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – teljesített létszám-előirányzatát az alábbiak szerint hagyja jóvá: fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 6 6 5 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 5 létszáma 16.§ (2) A közfoglalkoztatottak éves teljesített létszáma fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 1 1 1 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 1 létszáma 15.§ A rendelet 17. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „17. § A képviselő-testület a Mesesziget Óvodanevű költségvetési szervének 2012. évi költségvetési előirányzatainak teljesítését az alábbiak szerint fogadja el. ezer Ft Előirányzat megnevezése
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
2012. évi teljesítés
Teljesítés alakulása
a) Kiadások főösszege
20812
21375
20782
97,2 %
b) Bevételek főösszege
20812
21375
21674
101,4 %
16.§ A rendelet 18. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „18.§ A Mesesziget Óvoda költségvetési szerv 2012. évi teljesített költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként. ezer Ft Eredeti Módosított Teljesítés a) működési és felhalmozás célú támogatásértékű 18434 18997 18997 bevétel ba) helyi önkormányzattól 18434 18922 18922 bb) nemzetiségi önkormányzattól 0 75 75 c) közhatalmi bevétel 20 20 0 d) intézményi működési bevétel 2378 2378 2677 e) felhalmozási bevétel 0 0 0 f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0 g) kölcsön 0 0 0 h) előző évi pénzmaradvány 0 0 0 i) függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 0 0 0 17.§ A rendelet 19. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „19.§ (1) A Mesesziget Óvoda költségvetési szerv 2012. évi teljesített kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak. ezer Ft Eredeti Módosított Teljesítés a) működési kiadások: 26152 26924 25967 aa) személyi jellegű kiadások 15096 15568 15544 ab) munkaadókat terhelő járulékok 3925 3937 3840 ac) dologi jellegű kiadások 7131 7419 6583 ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 ae) egyéb működési célú kiadások 0 0 0 b) felhalmozási kiadások: 300 300 0 ba) egyéb felhalmozási kiadások 300 300 0 c) kölcsönök 0 300 300 d) egyéb kiadások (függő, átfutó, kiegyenlítő) 0 0 72 e) tartalékok, pénzmaradvány 0 0 0 f) finanszírozás 0 0 0 18.§ A rendelet 20. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „20.§ (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2012. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – teljesített létszám-előirányzatát az alábbiak szerint hagyja jóvá: fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 7 7 7 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 7 létszáma 20.§ (2) A közfoglalkoztatottak éves teljesített létszáma fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 0 0 0 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 0 létszáma
19.§ (1) Ez a rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba, a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző az önkormányzat hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel gondoskodik. Alsószölnök, 2013. november 4.
Szukicsné Skaper Mónika sk. jegyző
Monek Zsolt sk. polgármester
Záradék: A rendelet kihirdetése ………………………. megtörtént. Alsószölnök, ………………………………….. Szukicsné Skaper Mónika sk. jegyző
jegyzőkönyv 5. sz. melléklete
Alsószölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 11/2013. (XI.20.) önkormányzati rendelete Alsószölnök Község Önkormányzata 2012. évi zárszámadásról szóló 6/2013.(IV.30.) önkormányzati rendelete módosításáról Alsószölnök Község Önkormányzata képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 89.§.(1) bekezdése alapján eljárva Alsószölnök Község Önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról alkotott 6/2013.(IV.30.) önkormányzati rendeletét (továbbiakban: rendelet) az alábbiak szerint módosítja. 1.§ A rendelet 2. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „2. § A képviselő-testület az önkormányzat önkormányzati szinten összesített 2012. évi költségvetési előirányzatainak teljesítését az alábbiak szerint fogadja el. ezer Ft Előirányzat megnevezése
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
2012. évi teljesítés
Teljesítés alakulása
a) Kiadások főösszege
92866
121716
98820
81,0 %
b) Bevételek főösszege
92866
121716
106800
88,0 %
2.§ A rendelet 3. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „3.§ Az önkormányzat 2012. évi teljesített költségvetési előirányzatonként:
bevételei
kiemelt
ezer Ft
a) központi költségvetésből kapott támogatás b) működési és felhalmozás célú támogatásértékű bevétel ba) elkülönített állami pénzalapból bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból bc) helyi önkormányzattól bd) nemzetiségi önkormányzattól be) többcélú kistérségi társulástól bf) jogi személyiségű társulástól bg) térségi fejlesztési tanácstól az államháztartás központi alrendszerén belülről kapott EU-s forrásból származó pénzeszközből bh) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből bi) központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatából származik,
Eredeti Módosított 28809 51924 26072 26276
Teljesítés 51924 25916
935 2575 18400 0 2554 0 0
1112 2672 17700 75 2554 0 0
1111 2672 17775 75 2554 0 0
1608
2163
1729
0
0
0
c) közhatalmi bevétel d) intézményi működési bevétel e) felhalmozási bevétel f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz g) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) h) kölcsön i) előző évi pénzmaradvány j) előző évi költségvetési kiegészítések k) függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek l) finanszírozási bevételek
16679 4573 3373 74 0
20479 5717 3373 8214 0
20916 5997 1761 8140 0
19 2849 0 0 10418
19 4172 0 0 1542
19 3342 833 -12048 0
3.§ A rendelet 4. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „4.§ (1) Az önkormányzat 2012. évi teljesített kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak. ezer Ft Módosított Teljesítés Eredeti a) működési kiadások: 77272 82750 77779 aa) személyi jellegű kiadások 37250 38586 37124 ab) munkaadókat terhelő járulékok 9349 9628 9424 ac) dologi jellegű kiadások 23608 25582 22402 ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 ae) egyéb működési célú kiadások 7065 8954 8829 b) felhalmozási kiadások: 12821 20971 14565 ba) intézményi beruházások 300 bb) felújítások 9374 bc) kormányzati beruházások 0 bd) lakástámogatás 0 be) lakásépítés 0 bf) egyéb felhalmozási kiadások 3147 c) kölcsönök 0 d) egyéb kiadások (függő, átfutó, kiegyenlítő) 0 e) tartalékok, pénzmaradvány 0 f) finanszírozás 2773 4.§ A rendelet 4. § (2) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „4. § (2) A helyi önkormányzat nevében végzett
a) beruházási kiadások beruházásonként b) felújítási kiadások, felújításonként ba) Mesesziget Óvoda felújítása c) egyéb felhalmozási kiadások feladatonként ca) támogatásértékű felhalmozási kiadás önkormányzatnak cb) felhalmozási célú pénzeszköz átadás államházt. kívülre
300 9524 0 0 0 11147 300 0 0 17695
0 9524 0 0 0 5041 300 -11518 0 17694
Eredeti Módosított 0 0 9374 9524 9374 9524 3147 11147 3147 3147
ezer Ft Teljesítés 0 9524 9524 5041 1041
0
8000
4000
5.§ A rendelet 4. § (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „4. § (3) A helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásai, szociális, rászorultság jellegű ellátásai: ezer Ft Eredeti Módosított Teljesítés a) rendszeres szociális segély 370 400 400 b) foglalkoztatást helyettesítő támogatás 1797 1151 1151 c) lakásfenntartási támogatás (normatív) 186 186 162 d) időskorúak járadéka 325 352 352 e) ápolási díj (normatív) 2227 1979 1979 f) átmeneti segély 50 50 10 g) temetési segély 100 100 32 h) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben 134 134 0 részesülők tám. i) rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 120 120 121 j) mozgáskorlátozott közl. tám. 0 58 58 k) kamatmentes szociális kölcsön 0 42 30 l) közgyógyellátás 80 80 58 m) étkeztetés 88 635 658 n) rászorultságtól függő kedvezmény 1088 1088 1036 6.§ A rendelet 6. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „6.§ (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2012. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – teljesített létszám-előirányzatát az alábbiak szerint hagyja jóvá: fő Teljesítés Eredeti Módosított a) átlagos statisztikai állományi létszám 19 19 18 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 18 létszáma 6.§ (2) A közfoglalkoztatottak éves teljesített létszáma fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 1 1 1 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 1 létszáma 7.§ A rendelet 9. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „9. § A képviselő-testület az Alsószölnök, Felsőszölnök, Szakonyfalu Községek Körjegyzősége 2012. évi költségvetési előirányzatainak teljesítését az alábbiak szerint fogadja el. ezer Ft Előirányzat megnevezése
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
2012. évi teljesítés
Teljesítés alakulása
a) Kiadások főösszege
26452
27224
26039
95,6 %
b) Bevételek főösszege
26452
27224
27225
100,0 %
8.§ A rendelet 10. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „10.§ Az Alsószölnök, Felsőszölnök, Szakonyfalu Községek Körjegyzősége 2012. évi teljesített költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként: ezer Ft
a) irányítószervtől kapott támogatás b) működési és felhalmozás célú támogatásértékű bevétel ba) helyi önkormányzattól c) közhatalmi bevétel d) intézményi működési bevétel e) felhalmozási bevétel f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz g) kölcsön h) előző évi pénzmaradvány i) előző évi költségvetési kiegészítések j) függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek
Eredeti Módosított 25188 11855 0 12849 12849 0 479 0 0 0 1269 0 0
0 20 747 0 0 0 1269 0 0
Teljesítés 25188 0 0 20 748 0 0 0 1269 0 0
9.§ A rendelet 11. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „11.§ (1) Az Alsószölnök, Felsőszölnök, Szakonyfalu Községek Körjegyzősége 2012. évi teljesített kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak. ezer Ft Eredeti Módosított Teljesítés a) működési kiadások: 26152 26924 25967 aa) személyi jellegű kiadások 15096 15568 15544 ab) munkaadókat terhelő járulékok 3925 3937 3840 ac) dologi jellegű kiadások 7131 7419 6583 ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 ae) egyéb működési célú kiadások 0 0 0 b) felhalmozási kiadások: 300 300 0 ba) egyéb felhalmozási kiadások c) kölcsönök d) egyéb kiadások (függő, átfutó, kiegyenlítő) e) tartalékok, pénzmaradvány f) finanszírozás
300 0 0 0 0
300 300 0 0 0
0 300 72 0 0
10.§ A rendelet 12. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „12.§ (1) Az Alsószölnök, Felsőszölnök, Szakonyfalu Községek Körjegyzősége 2012. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – teljesített létszám-előirányzatát az alábbiak szerint hagyja jóvá: fő Teljesítés Eredeti Módosított a) átlagos statisztikai állományi létszám 7 7 7 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 7 létszáma
12.§ (2) A közfoglalkoztatottak éves teljesített létszáma Eredeti a) átlagos statisztikai állományi létszám b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró létszáma
0
Módosított 0
fő Teljesítés 0 0
11.§ A rendelet 13. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „13. § A képviselő-testület az önkormányzat saját, 2012. évi költségvetési előirányzatainak teljesítését az alábbiak szerint fogadja el. ezer Ft Előirányzat megnevezése
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
2012. évi teljesítés
Teljesítés alakulása
a) Kiadások főösszege
72666
114702
93509
81,5 %
b) Bevételek főösszege
72666
114702
99411
86,7 %
12.§ A rendelet 14. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „14.§ Az önkormányzat saját 2012. évi teljesített költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként: ezer Ft
a) központi költségvetésből kapott támogatás b) működési és felhalmozás célú támogatásértékű bevétel ba) elkülönített állami pénzalapból bb) társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiból bc) helyi önkormányzattól bd) nemzetiségi önkormányzattól be) többcélú kistérségi társulástól bf) jogi személyiségű társulástól bg) a fejezeti kezelésű előirányzat bevételeként elszámolható összegből c) közhatalmi bevétel d) intézményi működési bevétel e) felhalmozási bevétel f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz g) az előző évi működési és felhalmozási célú maradvány átvétele (amely nem az átvevő költségvetési maradványából származik) h) kölcsön i) előző évi pénzmaradvány j) előző évi költségvetési kiegészítések k) függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek l) finanszírozási bevételek
Eredeti Módosított 28809 51924 23676 9998
Teljesítés 51924 23241
935 2575 2326 0 2554 0 1608
1112 2672 15175 0 2554 0 2163
1111 2672 15175 75 2554 0 1729
16679 1716 3373 74 0
20459 2592 3373 8214 0
20896 2572 1761 8140 0
19 1580 0 0 10418
19 2903 0 0 1542
19 2073 833 -11733 0
13.§ A rendelet 15. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „15.§ (1) Az önkormányzat saját 2012. évi teljesített kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak. ezer Ft Eredeti Módosított Teljesítés a) működési kiadások: 57372 76036 72683 aa) személyi jellegű kiadások 10379 10862 9784 ab) munkaadókat terhelő járulékok 2298 2478 2466 ac) dologi jellegű kiadások 11654 13245 11130 ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 ae) egyéb működési célú kiadások 33041 49451 49303 b) felhalmozási kiadások: 20671 14565 12521 ba) intézményi beruházások bb) felújítások bc) kormányzati beruházások bd) lakástámogatás be) lakásépítés bf) egyéb felhalmozási kiadások c) kölcsönök d) egyéb kiadások (függő, átfutó, kiegyenlítő) e) tartalékok, pénzmaradvány f) finanszírozás
300 9374 0 0 0 3147 0 0 0 2773
300 9524 0 0 0 11147 300 0 0 17695
0 9524 0 0 0 5041 300 -11733 0 17694
14.§ A rendelet 16. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „16.§ (1) A képviselő-testület az önkormányzat saját 2012. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – teljesített létszám-előirányzatát az alábbiak szerint hagyja jóvá: fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 6 6 5 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 5 létszáma 16.§ (2) A közfoglalkoztatottak éves teljesített létszáma fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 1 1 1 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 1 létszáma 15.§ A rendelet 17. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „17. § A képviselő-testület a Mesesziget Óvodanevű költségvetési szervének 2012. évi költségvetési előirányzatainak teljesítését az alábbiak szerint fogadja el. ezer Ft Előirányzat megnevezése
Eredeti Módosított előirányzat előirányzat
2012. évi teljesítés
Teljesítés alakulása
a) Kiadások főösszege
20812
21375
20782
97,2 %
b) Bevételek főösszege
20812
21375
21674
101,4 %
16.§ A rendelet 18. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „18.§ A Mesesziget Óvoda költségvetési szerv 2012. évi teljesített költségvetési bevételei kiemelt előirányzatonként. ezer Ft Eredeti Módosított Teljesítés a) működési és felhalmozás célú támogatásértékű 18434 18997 18997 bevétel ba) helyi önkormányzattól 18434 18922 18922 bb) nemzetiségi önkormányzattól 0 75 75 c) közhatalmi bevétel 20 20 0 d) intézményi működési bevétel 2378 2378 2677 e) felhalmozási bevétel 0 0 0 f) működési és felhalmozási célú átvett pénzeszköz 0 0 0 g) kölcsön 0 0 0 h) előző évi pénzmaradvány 0 0 0 i) függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 0 0 0 17.§ A rendelet 19. § (1) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „19.§ (1) A Mesesziget Óvoda költségvetési szerv 2012. évi teljesített kiemelt kiadási előirányzatai az alábbiakban meghatározott tételekből állnak. ezer Ft Eredeti Módosított Teljesítés a) működési kiadások: 26152 26924 25967 aa) személyi jellegű kiadások 15096 15568 15544 ab) munkaadókat terhelő járulékok 3925 3937 3840 ac) dologi jellegű kiadások 7131 7419 6583 ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 0 0 0 ae) egyéb működési célú kiadások 0 0 0 b) felhalmozási kiadások: 300 300 0 ba) egyéb felhalmozási kiadások c) kölcsönök d) egyéb kiadások (függő, átfutó, kiegyenlítő) e) tartalékok, pénzmaradvány f) finanszírozás
300 0 0 0 0
300 300 0 0 0
0 300 72 0 0
18.§ A rendelet 20. §-a helyébe az alábbi rendelkezés lép: „20.§ (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2012. évre összesített – közfoglalkoztatottak nélküli – teljesített létszám-előirányzatát az alábbiak szerint hagyja jóvá: fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 7 7 7 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 7 létszáma 20.§ (2) A közfoglalkoztatottak éves teljesített létszáma fő Eredeti Módosított Teljesítés a) átlagos statisztikai állományi létszám 0 0 0 b) az év utolsó napján foglalkoztatottak záró 0 létszáma
19.§ (1) Ez a rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba, a hatályba lépését követő napon hatályát veszti. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző az önkormányzat hirdetőtábláján történő kifüggesztéssel gondoskodik.
Alsószölnök, 2013. november 7.
Szukicsné Skaper Mónika jegyző
Monek Zsolt polgármester
Záradék: A rendelet kihirdetése 2013. november 20-án megtörtént. Alsószölnök, 2013. november 20. Szukicsné Skaper Mónika jegyző
jegyzőkönyv 6. sz. melléklete
Előterjesztés Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. november 7.-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Alsószölnök Község Önkormányzata 2013. évi gazdálkodásának háromnegyed éves teljesítéséről. Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87.§(1) bekezdésében foglaltak alapján az Önkormányzat polgármestere Alsószölnök Község Önkormányzata gazdálkodásának háromnegyed éves helyzetéről a költségvetési koncepció ismertetésekor írásban tájékoztatja a képviselő-testületet. A tájékoztatás tartalmazza a helyi önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenő előirányzatok és a költségvetési egyenleg alakulását. Az Áht. módosításának figyelembevételével a költségvetési koncepció ismertetésének határideje október 31. I. Az Önkormányzat az összesített költségvetéséből 2013. háromnegyed évében - 57.443 ezer Ft kiadást és - 60.793 ezer Ft bevételt teljesített. A kiadások 66,7 %-ra teljesültek, ami összességében kedvező. A bevételek 70,6 %-ra teljesültek, ami összességében kedvezőtlen, melynek oka , hogy a működőképesség megőrzését szolgáló kiegészítő támogatás igénylésére az önkormányzatnak még nem volt lehetősége. II. Működési hitel Az önkormányzat a 2013. év háromnegyed évében működési hitelt nem vett fel. III. Folyó beruházások, fejlesztések 2013. évben: Beruházás, Vállalt Igénybe Beruházás fejlesztés költségvetés önerő vett hitel megnevezé i főösszege összege összege se -
2013.09.30-ig teljesített kiadások -
Beruházás befejezésén ek határideje -
IV. Egyéb felhalmozási kiadások
Megnevezés
Támogatásértékű felhalmozási kiadás
Kedvezménye zett fél
Összes tartozás
Csörötnek Község Önkormányza 2.081.000 ta (Szennyvízber u-házás)
2013.10.012013.09.30jétől ig törlesztett fennálló tartozás tartozás
Hitel visszafizetéséne k határideje
0
2013.12.3 1
2.081.000
V. A költségvetés egyenlege 2.121 ezer Ft hiány, melynek finanszírozása belső finanszírozással történt. VI. Az önkormányzat 2013. évi gazdálkodása háromnegyed éves bevételeinek alakulását az előterjesztés 1. sz. melléklete tartalmazza. VII. Az önkormányzat 2013. évi gazdálkodása háromnegyed éves kiadásainak alakulását az előterjesztés 2. sz. melléklete tartalmazza. VIII. Az önkormányzat 2013. évi gazdálkodása háromnegyed éves bevételeit és kiadásait szakfeladatonként az előterjesztés 3. sz. melléklete mutatja be
Összefoglalás és következtetés: Összefoglalva Alsószölnök Község Önkormányzata 2013. évi költségvetésének háromnegyed éves teljesítéséről megállapítható, hogy a kiadások és a bevételek időarányosan alakultak. A takarékos gazdálkodás eredményeként az Önkormányzat a háromnegyed évben felmerülő fizetési kötelezettségeinek eleget tett, likvid hitel felvételére nem került sor. Kiemelkedő fontosságú a fegyelmezett gazdálkodás folytatása és a rendelkezésre álló előirányzatok maradéktalan betartása az év utolsó negyedévében, különös tekintettel arra, hogy még nem született döntés a benyújtott működőképesség megőrzését szolgáló kiegészítő támogatásról. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, az előterjesztést megtárgyalni és a tájékoztatót elfogadni szíveskedjék. Határozati javaslat …./2013(..)sz. képviselő-testületi határozat Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről szóló beszámolót az előterjesztés és mellékleteiben foglaltak szerint megismerte, azt elfogadta. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Alsószölnök, 2013.október 25. Monek Zsolt sk. polgármester Ellenjegyezte: Szukicsné Skaper Mónika sk jegyző Készítette: Labricz Józsefné sk. pénzügyi főmunkatárs
Alsószölnök Község Önkormányzata 2013. évi gazdálkodása háromnegyed éves bevételeinek alakulása (e Ft-ban)
Alsószölnök, Felsőszölnök, Szakonyfalu Községek Körjegyzősége
Önkormányzat saját
Alsószölnöki Közös Önkormányzati Hivatal
Önkormányzat Összesített költségvetésének teljesítése
Megnevezés
Egyéb saját működési bevétel ÁFA bevételek,
INTÉZMÉNYI visszatérülések MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK Hozam és kamat bevételek Összesen
MŰKÖDÉSI CÉLRA ÁTVETT PÉNZESZKÖ ZÖK
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása Előző évi költségvetési kiegészítések Működési célú támogatás értékű müködési bevételek Működési célú pénzeszköz átvétel államh. kívülről Összesen
Eredeti
Módosított
Teljesítés
%
Eredeti
Módosított
Teljesítés
%
Eredeti
Módosított
Teljesítés
%
Eredeti
Módosított
Teljesítés
%
3 653
3 653
3 081
84,3
200
83
83
100,0
0
0
3
0,0
3 853
3 736
3 167
84,8
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
3 653
3 653
3 081
84,3
200
83
83
100,0
0
0
3
0,0
3 853
3 736
3 167
84,8
33 092
37 466
27 050
72,2
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
33 092
37 466
27 050
72,2
0
0
29
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
29
0,0
25 678
29 706
20 420
68,7
0
0
0
0,0
0
281
455
161,9
25 678
29 987
20 875
69,6
106
106
72
67,9
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
106
106
72
67,9
58 876
67 278
47 571
70,7
0
0
0
0,0
0
281
455
161,9
58 876
67 559
48 026
71,1
KÖZHATAL MI BEVÉTELEK
Igazgatási szolgáltatási díj
20
20
5
25,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
20
20
5
25,0
Önkormányzatoknak átengedett közhatalmi bevételek
760
760
677
89,1
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
760
760
677
89,1
Helyi adók és adójellegű bevételek
4 530
4 530
1 860
41,1
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
4 530
4 530
1 860
41,1
Adópótlék, adóbírság
0
0
58
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
58
0,0
Bírságbevételek
30
30
12
40,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
30
30
12
40,0
Egyéb közhatalmi bevételek
0
0
6
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
6
0,0
5 340
5 340
2 618
49,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
5 340
5 340
2 618
49,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
45
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
45
0,0
0
0
72
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
72
0,0
Összesen
0
0
117
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
117
0,0
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
1 713
1 713
461
26,9
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
1 713
1 713
461
26,9
Összesen Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése
FELHALMOZ Osztalékok ÁSI BEVÉTELEK Egyéb felhalmozási bevételek
FELHALMOZ ÁSI CÉLÚ ÁTVETT PÉNZESZKÖ ZÖK
Felhalmozási célú támogatás értékű müködési bevételek
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel Áht-n kívülről Összesen
Maradvány működési célú igénybevétele Maradvány felhalmozási célú igénybevétele
300
300
356
118,7
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
300
300
356
118,7
2 013
2 013
817
40,6
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
2 013
2 013
817
40,6
748
748
748
100,0
1 186
1 186
1 186
100,0
0
0
0
0,0
1 934
1 934
1 934
100,0
5 524
5 524
4 255
77,0
0
0
0
0
0
0
0
0,0
5 524
5 524
4 255
77,0
24 922
2 830
2 830
100,0
0
28 207
15 739
24 922
31 037
18 569
FINANSZÍRO ZÁSI BEVÉTELEK Központi,
irányítószervi támogatás
Összesen
Függő,átfutó, kiegyenlítő bevételek
Bevételek mindösszesen
6 272
6 272
5 003
79,8
26 108
4 016
4 016
100
0
28 207
15 739
55,8
32 380
38 495
24 758
64,3
0
0
-141
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
-141
0,0
76 154
84 556
59 066
69,9
26 308
4 099
4 099
100,0
0
28 488
16 197
56,9
102 462
86 106
60 793
70,6
Alsószölnök Község Önkormányzata 2013. évi gazdálkodásának háromnegyed éves kiadásainak alakulása (e Ft-ban) Alsószölnök, Felsőszölnök, Szakonyfalu Községek Körjegyzősége
Önkormányzat saját
Alsószölnöki Közös Önkormányzati Hivatal
Önkormányzat összesített költségvetésének teljesítése
Megnevezés
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK
Eredeti
Módosított
Teljesítés
%
Eredeti
Módosított
Teljesítés
%
Eredeti
Módosított
Teljesítés
%
Eredeti
Módosított
Teljesítés
%
Személyi juttatások
8 605
8 798
6 449
73,3
15 444
2 272
2 272
100,0
0
16 488
9 930
60,2
24 049
27 558
18 651
67,7
Munkaadókat terhelő járuékok és SZOCHO
2 274
2 326
1 502
64,6
4 058
587
587
100,0
0
4 246
2 631
62,0
6 332
7 159
4 720
65,9
Dologi kiadások
11 708
11 708
8 808
75,2
6 806
1 139
1 139
100,0
0
7 754
3 636
46,9
18 514
20 601
13 583
65,9
Működési célú támogatás értékű kiadások
1 177
20 089
12 665
63,0
0
101
173
0,0
0
0
0
0,0
1 177
20 190
12 838
63,6
Működési célú pénzeszközátadások Áht-n kívülre
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
Tartalékok (működési célú)
0
1 721
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
1 721
0
0,0
Ellátottak pénzbeli juttatásai
2 796
2 796
2 545
91,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
2 796
2 796
2 545
91,0
Összesen
26 560
47 438
31 969
67,4
26 308
4 099
4 171
101,8
0
28 488
16 197
56,9
52 868
80 025
52 337
65,4
Felújítások
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
Beruházások
0
0
129
0,0
0
0
0
0,0
0
0
274
0,0
0
0
403
0,0
2 081
2 081
126
6,1
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
2 081
2 081
126
6,1
Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások
Felhalmozási célú kölcsönök nyújtűsa Áht-kívülre
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
Felhalmozási célú pénzeszközátadások Áht.kívülre
4 000
4 000
4 000
100,0
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
4 000
4 000
4 000
100,0
Összesen
6 081
6 081
4 255
70,0
0
0
0
0,0
0
0
274
0,0
6 081
6 081
4 529
74,5
Központi, irányítószervi támogatás folyósítása
43 513
31 037
19 841
63,9
0
0
0
0,0
0
0
0
0,0
43 513
31 037
19 841
63,9
Összesen
43 513
31 037
19 841
63,9
0
0
0
0,0
0
0
0
0
43 513
31 037
19 841
63,9
0
0
-22
0,0
0
0
-72
0,0
0
0
671
0,0
0
0
577
0,0
76 154
84 556
56 043
66,3
26 308
4 099
4 099
100,0
0
28 488
17 142
60,2
102 462
86 106
57 443
66,7
Függő,átfutó,kiegyenlítő kiadások Kiadások mindösszesen
Alsószölnök Község Önkormányzata 2013. évi gazdálkodása háromnegyed évi bevételei és kiadásai szakfeladatonként (ezer Ft-ban) Bevételi Előirányzat
Sorszám
Kiadási előirányzat
Szakfeladat
Eredeti
Módosított
Teljesítés
%
Eredeti
Módosított
Teljesítés
%
1.
Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése
1040
1040
56
0,0
2081
2081
0
0,0
2.
Települési hulladék vegyes begyűjtése
100
100
40
40,0
508
508
41
8,1
3.
Közutak fenntartása
0
0
0
0,0
742
742
1609
216,8
4.
Zöldterület kezelés
0
0
0
0,0
200
200
40
20,0
5.
Önkormányzatok igazgatási tevékenysége
25979
30007
20008
66,7
9279
28288
18012
63,7
6.
Közvilágítás
0
0
0
0,0
2032
2032
1243
61,2
7.
Város és kézséggazd. M. n. s. szolgáltatások
0
0
0
0,0
2631
2717
1803
66,4
8.
Önkormányzatok elszámolásai
38412
42786
29663
69,3
0
0
0
0,0
9.
Támogatási célú finanszírozás
0
0
0
0,0
43513
31037
19841
63,9
10.
Család,nővédelmi eü. Gondozás
2831
2831
2305
81,4
2831
2831
957
33,8
11.
Aktív korúak ellátása
0
0
0
0,0
1738
1738
1395
80,3
12.
Ápolási díj alanyi jogon
0
0
0
0,0
115
115
295
256,5
13.
Lakásfenntartási támogatás normatív alapon
0
0
0
0,0
110
110
71
64,5
14.
Átmeneti segély
0
0
0
0,0
30
30
7
23,3
15.
Temetési segély
0
0
0
0,0
100
100
15
15,0
16
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
0
0
0
0,0
125
125
0
0,0
17
Közgyógyellátás
0
0
0
0,0
80
80
42
52,5
18
Szociális étkeztetés
1304
1304
1670
128,1
2154
2154
2848
132,2
19
Falugondoki szolgáltatás
0
0
0
0,0
2882
2944
2007
68,2
20
Civil szervezetek program támogatása
0
0
0
0,0
4000
4000
4000
100,0
21
Közfoglalkoztatás
216
216
462
213,9
216
216
741
343,1
22.
Könyvtári szolgáltatás
0
0
0
0,0
457
457
493
107,9
23.
Közművelődési tevékenységek
0
0
0
0,0
269
269
203
75,5
24.
Köztemető fenntartás
0
0
0
0,0
61
61
43
70,5
25.
Egyéb finanszirozási bevételek/kiadások
6272
6272
5003
79,8
0
0
359
0,0
26.
Függő, átfutó bevételek/kiadások
0
0
-141
0
0
-22
0,0
27.
Tartalék
0
1721
0
0,0
76154
84556
56043
66,3
Összesen:
76154
84556
59066
69,9
Jegyzőkönyv 7. számú melléklete
Előterjesztés Alsószölnök Község Önkormányzata 2013. november 7-én tartandó képviselő-testületi ülésére.
Tárgy: Alsószölnök Község Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciója.
Tisztelt Képviselő-testület!
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) jelenleg hatályos előírása szerint „A jegyző, főjegyző, megyei főjegyző (a továbbiakban együtt: jegyző) által elkészített, a következő évre vonatkozó költségvetési koncepciót a polgármester október 31-ig nyújtja be a képviselő-testületnek. (24.§. (1) bek.) A képviselő-testület az önkormányzat 2014. évi koncepcióját - a korábbi hatályos szöveg figyelembevételével – már 2013. április hónapban a 32/2013. (IV.29.) sz. képviselőtestületi határozatával elfogadta. Amennyiben a képviselő-testület a már elfogadott 2014. évi koncepció vonatkozásában változásokat nem kíván eszközölni, úgy javaslom a 32/2013. (IV.29.) számú képviselőtestületi határozattal elfogadott koncepció helybenhagyását. Határozati javaslat ……./2013. (…) képviselő-testületi határozat Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 32/2013. (IV.29.) képviselőtestületi határozattal elfogadott 2014. évi költségvetési koncepciót változtatás nélkül elfogadja. Határidő: értelem szerint Felelős: Monek Zsolt polgármester Alsószölnök, 2013. október 28.
Szukicsné Skaper Mónika sk. Jegyző
Monek Zsolt sk. polgármester