Állami Szívkórház Centenáriumi ünnepsége 2013. november 14-én 14 órakor az Anna Grand Hotel báltermében került sor az Állami Szívkórház Centenáriumi ünnepségére. A Szívkórház meghatározó főépülete az egykori Erzsébet Szanatórium 100 évvel ezelőtt nyerte el a mai formáját. Szívkórház orvosai és szakdolgozói a Minisztériummal (EMMI), a GYEMSZI-vel, TIG-gel, Balatonfüred városával, Veszprém megyével, a Tihanyi Apátsággal és a Pannonhalmi Főapátsággal közösen megünnepelték intézetünk fennállásának 100 éves évfordulóját. A rendezvényen köszöntőt mondott Balog Zoltán az Emberi Erőforrások minisztere, Dr. Kontrát Károly parlamenti államtitkár, Dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere. Az ünnepség keretében került sor a Prof. Dr. Veress Gábor által szerkesztett „Akkor és Most” könyv bemutatójára, mely az alapító elődök méltatása mellett a Szívkórház jelenlegi működéséről, tevékenységéről és szakmai munkájáról ad áttekintő képet (az elhangzott előadás csatolva). Az ünnepségen közreműködött Molnár Judit, a Balatonfüred Városért Közalapítvány Elnöke, Murányi László, az MTV volt főmunkatársa, Balatonfüred Város Vegyeskara, Pileczky Erzsébet vezetésével és a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társasága.
Prof. Dr. Veress Gábor előadása
A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZ 400 DOLGOZÓJA NEVÉBEN KÖSZÖNTÖM A CENTENÁRIUMI ÜNNEPSÉG RÉSZTVEVŐIT
Dr. Hajdu Tibor főapát
Dr. Schmidt Ferenc
Erzsébet Szanatórium 1913.
MOST -1948. Állami Kórház -1997. Állami Szívkórház, Országos Intézet - 2007- Akkreditált Oktatókórház (SOTE)
MOST Szakmakód Szakma megnevezése 4003 Kardiológiai rehabilitáció
Ágyszám Progresszivitás 393
III.
4000
Kardiológia
30
III.
4000
Kardiológiai őrző
4
III.
Összes ágyszám
427
Kardiológiai járóbeteg ellátás - Balatonfüred kistérsége
AZ INTÉZET IRÁNYÍTÁSÁNAK ELVEI (2013.) A beteg szükséglete az első . „The needs of the patient come first” (Mayo Clinic, 2008). TEAM-WORK TEAM = Together Each Achive More
„Egy jó vezetőnek tudatában kell lenni, hogy egyikünk sem olyan okos, mint amilyen okosak együtt vagyunk.” „Take your team to the next level” (Ken Blanchart, 2010).
SZAKMAI MUNKÁNK FŐ CÉLJAI (2013.) •Egyre több aktív korú beteg kerüljön vissza az alkotó életbe. •Rokkantak számának csökkentése (DALY).
• Az életminőség javítása (Quality of life). •A kardiovaszkuláris mortalitás csökkentése (modern invazív és sürgősségi kardiológiai ellátás). •Az intézetben végzett gyógyító, oktató és tudományos tevékenység színvonalának állandó fejlesztése (CME).
MORTALITÁSI TRENDEK EURÓPÁBAN (2012.) FÉRFIAK
Stomach cancer; 2%
NŐK
Colo-rectal cancer; 2%
All other causes; 20%
Other CVD; 15%
Other CVD; 12% Stroke; 10%
Injuries and poisoning; 10%
Coronary heart disease; 20%
Lung cancer; 4%
Stomach cancer; 1%
Respiratory disease; 7%
Other cancer; 13%
Stroke; 15%
Coronary heart disease; 22%
Colo-rectal cancer; 2%
All other causes; 20% Injuries and poisoning; 4% Respiratory disease; 6%
Breast Lung cancer; 3% cancer; 2%
Other cancer; 10%
European Cardiovascular Disease Statistics 2012.
KARDIOVASZKULÁRIS HALÁLOZÁS EURÓPÁBAN (2012.)
European Cardiovascular Disease Statistics 2012.
SZÍVEREDETŰ HALÁLOZÁS CSÖKKENTÉSE FINN- ÉS SVÉDORSZÁGBAN (1969-2000.)
A SZÍVEREDETŰ HALÁLOZÁS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI (FINNORSZÁG 1982-1997.)
Finn impact-study (1969-1999)
AZ ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE 2006-2013. Országos (Magyarország)
Multidiszciplináris kardiológiai rehabilitáció.
Regionális (Veszprém megye)
Invazív kardiológiai ellátás (pacemaker – ICD implantáció, szívelektrofiziológia és RF-abláció, intervencionális kardiológia, coronaria-intervenciók, stent beültetés, sürgősségi kardiológiai ellátás).
Kistérségi Kardiológiai járóbeteg ellátás. (Balatonfüred és környéke)
A KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓ KONCEPCIÓJA
WHO-Kezdeményezés, Balatonfüred (1960-70.)
Dr. Antalóczy Zoltán
Dr. Debrőczy Tibor
Dr. Horváth Mihály
ÁLLAMI KÓRHÁZ BALATONFÜRED (1970-80-as évek)
Prof. Dr. Böszörményi Ernő, Dr. Szigeti Gyula
KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓS TEAM (2013) MOST Kardiológus-rehabilitációs szakvizsgával (program-koordinátor) gyógytornász dietetikus foglalkozási tanácsadó
Tréning Modul Oktatási Modul Pszichoterápiás Modul
ápolók szociális munkás pszichológus Feladatai Diagnosztika és risk stratifikáció Gyógyszeres therapia Mozgástherapia Dietotherapia Psychotherapia Viselkedéstherapia (dohányzásról való leszoktatás)
DIAGNOSZTIKA, ÁLLAPOTFELMÉRÉS THERÁPIA – REHABILITÁCIÓ (25 SZAKORVOS)
SZAKDOLGOZÓI LÉTSZÁM (2013.) Megnevezés Orvosok Pszichológusok Diplomás ápoló Dietetikus Gyógytornász Szociális munkás Egészségnevelő
Létszám 40 5 14 8 28 1 1
Népegészségügyi ellenőr
1
OKJ-s ápoló Felnőtt ápoló
48 25
Megnevezés Létszám Általános ápoló 7 Segédápoló 4 Rehabilitációs 4 tevékenység terapeuta Szakasszisztens 38 6 Gyógymasszőr 4 Fürdős masszőr 10 Betegkísérő Adminisztrátor 18 Takarító 1 Összesen: 263 Gazdasági – műszaki 131 dolgozók Összes dolgozói létszám: 394
MOZGÁSTERÁPIA
LEHETŐSÉGEI
28 gyógytornász
PSZICHOTHERÁPIA
DIETOTHERÁPIA
5 pszichológus
8 dietetikus
ELEKTRO- ÉS FIZIKOTHERÁPIA
20 fizioterápiás szakember
REHABILITÁCIÓRA KERÜLT SZÍVBETEGEK DIAGNÓZISOK SZERINTI MEGOSZLÁSA (2012.) 393 ágyon (6 osztály) évi 6889 szívbeteg Korai rehab AMI után 15%
Krónikus szív- és érbeteg 58%
Állami Szívkórház Balatonfüred, 2012.
Korai rehab szívműtét után 25% Kontroll 2%
(ÖSSZESEN: 6889)
Állami Szívkórház, 2012.
ÁGYKIHASZNÁLTSÁG OSZTÁLYOK SZERINT ÖSSZ. ÁGYLÉTSZÁM: 427 2012. % 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
IBR
Aktív
I.
II.
III.
IV.
V.
VI.
Kard. Rehabilitációs osztályok Állami Szívkórház, Balatonfüred
AZ INTÉZETI KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓ ELŐNYEI • az
akut eseményt követően korábban elkezdhető
• magasabb rizikójú, súlyosabb betegek is bevonhatók • idős, comorbid betegek is bevonhatók • elősegíti és gyorsítja a kórházi fázis után egy stabil klinikai állapot elérését és önálló életvitel otthoni biztosítását
A szívgyógyászat (kardiológia) fejlődése és eredményei a balatonfüredi Állami Szívkórházban (1996-2013.) 34 ágyas osztály (4 ágyas speciális kardiológiai őrző) „Hinni valamiben még nem megoldás, de a megoldás kezdete.”(Csoóri Sándor)
MOST AKTÍV KARDIOLÓGIAI OSZTÁLY DOLGOZÓI
KARDIOLÓGIAI OSZTÁLY 2500-3000 BETEG/ÉV INVAZÍV BEAVATKOZÁSOKAT VÉGZŐ ORVOSOK PACEMAKER IMPLANTÁCIÓ Dr. Veress Gábor Dr. Faluközy József Dr. Masszi József Dr. Kelemen Barbara
HAEMODINAMIKA, KORONAROGRÁFIA, PCI
Dr. Faluközy József (PCI) Dr. Fogarassy György (PCI) Dr. Bujáky Csaba (PCI) Dr. Jenet Csaba Dr. Dézsi András Döme Dr. Harsányi Krisztián Dr. Kató Ferenc Gábor Dr. Aradi Dániel
ELEKTROFIZIOLÓGIA, RADIOFREKVENCIÁS ABLÁCIÓ, ICD-IMPL.
Dr. Faluközy József Dr. Dobrán Ildikó Dr. Masszi József Dr. Kelemen Barbara
Dr. Poós Gabriella, Dr. Varga Zsuzsanna, Dr. Juhász Helga, Dr. Körmendi Krisztina, Dr. Alipour Shahpour 6 haemodinamikai asszisztens, 4 műtősnő, 23 ápolónő, 2 betegkísérő, 5 gépírónő
SZÍVELEKTROFIZIOLÓGIA (1981.), PACEMAKER THERÁPIA (1992.) ICD-BEÜLTETÉSEK, BIVENTRICULARIS PACING ÉS RADIOFREKVENCIÁS ABLÁCIÓ (1999.)
INVAZÍV KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS (Veszprém-megyében) 2003 előtt
Ellátandó terület: (Veszprém megye: 365.000 fő) + megyehatárok + 100 000 fő
Összhalálozás: 35%-a cardiovascularis eredetű Hiány: szívsebészet és intervencionális kardiológia hiánya Betegmigráció: Zalaegerszeg, Pécs és Budapest
HAEMODINAMIKAI CENTRUM KIALAKÍTÁSA SIEMENS MŰTŐ (2006.)
Coronarographia, PTCA, Stent-implantáció, IVUS, stb.
SÜRGŐSSÉGI (AMI) KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS GE – MŰTŐ (2006.)
Veszprém megyében 24 órás AMI-ügyelet az év 365 napján
GYÓGY TÉR ÁTRENDEZÉSE A REFORMKORI TERVEK ALAPJÁN (2009.)
ÚJ MENTŐBEÁLLÓ KIALAKÍTÁSA ÉS ÁTADÁSA (2009.)
350
PACEMAKER IMPLANTÁCIÓ 2000-2012.
300 250
200 150 100
50 0 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012
AAI
DDD
VDD
VVI
ICD
Bivent. PM
KLINIKAI SZÍVELEKTROFIZIOLÓGIA ÉS RADIOFREKVENCIÁS ABLÁCIÓ 2005-2012. 75
80
70
62
67
60 50
52
53
53
2008
2009
2010
60
39
40 30 20 10 0 2005
2006
2007
2011
2012
INTERVENCIONÁLIS KARDIOLÓGIA (PTCA ÉS STENTBEÜLTETÉS) 2005-2012. 2500 2255
2133
1931
2000
2015
2190 1935
2068
1790
1500
1000
771
753
696
804
732
688
816
688
500
195
181
142
109
86
45
66
143
0
2005
2006
2007
Coronarographia
2008
2009
2010
PTCA nativ/stent
2011
PW
2012
SÜRGŐSSÉGI INFARKTUS ELLÁTÁS PCI-VEL (2004-2012.) 400
339
350
312
296
300 261 250
233
271
232
AMI thrombolysis kezeléssel AMI speciális kezelés nélkül
200 150
150
114 100
68
64 50 0
32
38
5
7 10 2
73 36
23
65 32
53 5349 43
74 58
77
AMI PCI-vel (egy vagy több stenttel) AMI PCI-vel, stent nélkül
2
2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012
Állami Szívkórház Balatonfüred
HAEMODYNAMIKAI CENTRUMOK MAGYARORSZÁGON 2000 előtt
.
3
Debrecen Debrecen
5
Budapest
.
Zalaegerszeg
Zalaegerszeg
.
Szeged Szeged
.
Pécs Pécs
SÜRGŐSSÉGI INVAZÍV KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS MAGYARORSZÁGON (2013.) (18 centrum) Miskolc
Győr Szombathely
Székes- Budapest fehérvár 5 labor Balatonfüred
Zalaegerszeg
Nyíregyháza
Debrecen Szolnok Kecskemét
Kaposvár
Szeged
Pécs „Ismerni a jót könnyebb, mint
követni.” (Kölcsey Ferenc)
INVAZÍV KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS VESZPRÉM MEGYÉBEN (2013.) A kardiológiai ellátás színvonala javult • a definitív ellátás a betegekhez közelebb került • a betegmigráció lényegesen csökkent • szíveredetű halálozás csökkent • betegelégedettség javult
• progresszív kardiológiai ellátás a régióban (2/b, 2/c.) „Don’t be afraid to take big steps. You can’t across a chasm in two small jumps.” (David Lloyds)
MIBEN SEGÍT MÉG A BALATONFÜREDI SZÍVKÓRHÁZ A VESZPRÉM-MEGYEI KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁSBAN? (ambuláns kardiológiai ellátás) Ajka: Ajka Pápa
Veszprém
Dr. Jenet Csaba Dr. Kelemen Barbara Dr. Poós Gabriella Dr. Karády Sándor Dr. Csendes Éva
Várpalota
Dr. Endersz Frigyes Dr. Kiss József
Várpalota Ajka
Veszprém
Balatonfüred Tapolca
Dr. Faluközy József Dr. Jenet Csaba
Tapolca Pápa
Dr. Végh Zoltán Dr. Bujáky Csaba Dr. Kelemen Barbara
„When you can’t change the direction of the wind – adjust your sails”. (Unknown)
Szervezeti, oktató és tudományos tevékenység SZAKMAI KOLLÉGIUMOK (2013.) KARDIOLÓGIAI SZAKMAI KOLLÉGIUM
REHABILITÁCIÓS SZAKMAI KOLLÉGIUM
ÁPOLÁSI SZAKMAI KOLLÉGIUM
A Tagozat tagjai:
A Tagozat tagjai:
A Tagozat tagjai:
Dr. Merkely Béla
Dr. Kullmann Lajos
Halmosné Mészáros Magdolna
Dr. Tomcsányi János
Dr. Szél István
Molnár Gabriella
Dr. Szatmári András
Dr. Vekerdy Zsuzsa
Jászberényi Valéria
A Tanács tagjai:
A Tanács tagjai:
A Tanács tagjai:
Dr. Édes István
Dr. Bálint Beatrix
Aradán Attiláné
Dr. Forster Tamás
Dr. Boros Erzsébet
Babonits Tamásné
Dr. Járai Zoltán
Dr. Czuriga István
Bátori Magdolna
Dr. Katona András
Dr. Dénes Zoltán
Botos Katalin
Dr. Kiss Róbert Gábor
Dr. Klauber András
Holiné Füstös Márta
Dr. Merkely Béla
Dr. Simon Attila
Kónya Anikó elnök
Dr. Ruzsa Zoltán
Dr. Szél István
Dr. Oláh András
Dr. Szatmári András
Dr. Tóth István
Nagyné Szőke Erzsébet
Dr. Tóth Kálmán
Dr. Varjú Cecília
Vandulek Csaba
Prof. Dr. Veress Gábor
Dr. Vekerdy-Nagy Zsuzsanna
A SZÍVKÓRHÁZ OKTATÓ TEVÉKENYSÉGE Orvostanhallgatók oktatása
(kapcsolat 4 orvos-egyetemmel)
Posztgraduális képzés:
-Szakorvos jelöltek képzése -Szakdolgozók képzése Semmelweis Egyetem az Állami Szívkórházat Szakképző Kórházzá minősítette (2007.)
MAGYAR KARDIOVASZKULÁRIS REHABILITÁCIÓS TÁRSASÁG (2008-2013.) Elnök/President Prof. Dr. Veress Gábor Dr. Simon Attila
Alelnök/Vice President Dr. Oláh Csaba Dr. Simon Éva Főtitkár/General Secretary Dr. Simon Attila Leendő elnök/President Elect Dr. Berényi István Volt elnök/Past President Dr. Gara Imre
Vezetőség/Board of directors Dr. Bakai Judit Egyed Márta Dr. Endersz Frigyes Harasztiné Sárosi Ilona Dr. Masszi József Dr. Négyesi Zsolt Dr. Szász Károly Tarnai Irén Könyvelés: Kincses Katalin
EREDMÉNYEK A KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓBAN MAGYARORSZÁGON (1996-2013.) • 1500 kórházi, intézeti ágy (ambuláns lehetőségek) • Módszertani levelek (1997. Orv. Hetil; 2007. Cardiol Hung) • Tárgyi és személyi feltételrendszer kidolgozása • Kardiológiai rehabilitációs szakvizsga • MKRT - Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság
• MKT - Magyar Kardiológusok Társasága (Rehab. Munkacsoport) • Publikációk, könyvek, könyvfejezetek • ESC- EACPR (Guide-lines, position papers)
EUROPEAN HEART JOURNAL GUIDELINES H. Björnstad, A. Cohen-Solal, P. Dubach, P. Fioretti, P. Giannuzzi, R. Hambrecht, I. Hellemans, H. McGee, M. Mendes, I. Perk, H. Saner, G. Veress: Working Group on Cardiac Rehabilitation & Exercise Physiology of the European Society of Cardiology, including: Recommendations for exercise testing in chronic heart failure patients. European Heart Journal 2001; 22: 37-45 P. Giannuzzi, H. Saner, H. Björnstad, P. Fioretti, M. Mendes, A. Cohen-Solal, L. Dugmore, R. Hambrecht, I. Hellemans, H. McGee, J. Perk, L. Vanhees, G. Veress: Secondary Prevention Through Cardiac Rehabilitation. Position Paper of the European Society of Cardiology. European Heart Journal 2003; 24: 1273-78
MAGYAR KARDIOLÓGUSOK TÁRSASÁGA (MKT) 1996-2013. Vezetőségi tag (tanácsadó testület): Prof. Dr. Veress Gábor Dr. Apró Dezső MKT Rehab. Munkacsoport (vezetőségi tagok): Prof. Dr. Veress Gábor Dr. Berényi István Dr. Simon Attila Dr. Szeles Éva Dr. Masszi József
MKT Aritmia és PM Munkacsoport (vezetőségi tag): Prof. Dr. Veress Gábor Dr. Faluközy József MKT Haemodinamikai Munkacsoport (vezetőségi tag): Dr. Apró Dezső Dr. Aradi Dániel
TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉG 1996-2013. • Tudományos közlemények: 151 ebből európai vagy amerikai folyóiratban: 30 • Tudományos előadások: 307 ebből nemzetközi kongresszuson: 78 • Szakdolgozók tudományos előadásai: 104 Állami Szívkórház, Balatonfüred, 2013.
KÖNYVFEJEZETEK 1996-2013.
Köszönet szerzőtársaimnak:
Dr. Berényi István Törökné Kaufmann Zsuzsanna Kónya Anikó Dr. Simon Attila Dr. Masszi József Dr. Faluközy József Dr. Endersz Frigyes Dr. Szeles Éva Dr. Csendes Éva Dr. Fogarassy György Dr. Mód Ildikó
Dr. Csizmadia Katalin Dr. Dobrán Ildikó Dr. Aradi Dániel Dr. Kiss József Dr. Török Mária Dr. Tóth Valéria Dr. Somi Adrienn Dr. Tihanyi László Dr. Bujáky Csaba Dr. Erdélyi Kálmán
Köszönet a többi közreműködőnek: Urbancsok Krisztina Bakonyi István Dr. Ács Anna Nagy Sándor Bagyinszki Zoltán Tóth Zoltán
Székely Róbertné Vidók Ildikó Tóth Györgyi Gazsi József Fülöp Edina Kiss Csaba
Állami Szívkórház = Speciális Kardiológiai Szakkórház
AZ INTÉZET ELŐTT ÁLLÓ FELADATOK (2013.) • Az egyre keményebb finanszírozási körülmények között meg
kell tartani a betegellátás színvonalát mind az aktív, a sürgősségi kardiológiai ellátás és a kardiológiai rehabilitáció területén. • Meg kell őrizni az Intézet gazdasági működőképességét
(szakmai szorzók, TVK). • Biztosítani
kell az orvosok, szakdolgozók továbbképzését, szakmai előrehaladását (CME).
folyamatos
• Keresni kell a forráslehetőségeket (uniós pályázatok) az Intézet
jelenlegi állapotának megóvására, lehetőség szerinti felújítására (főépület további rekonstrukciója), műszerpark fejlesztésére. • Széchenyi terv (gyógyturizmus) koncepcióhoz való kapcsolódás.
Állami Szívkórház, a fejlődés titka (1996-2013) • helyzetfelismerés, elhivatottság és kitartás
• összehangolt kórházi orvos-kollektíva (team) • állandó szakmai továbbképzés (CME) • a feladatra alkalmas személyek kiválogatása • elkötelezett intézeti menedzsment – adósság nélkül, eredményes
pályázatok • hazai és európai tudományos életben aktív jelenlét (kardiológia) • kitűnő kollegiális és szakmai kapcsolatrendszer • támogató, segítőkész tulajdonos és felügyeleti szervek (EMMI, GYEMSZI, TESZK, TIG, OEP, ÁNTSZ, MEP, RET, Kollégiumok, Megyei Kórház, Szívsebészeti Centrumok, OMSZ, Balatonfüred Városa)
• szerencse (Fortuna audaces iuvat)
„Aludtam és azt álmodtam, hogy az élet az öröm. Felébredtem és azt láttam, hogy az élet szolgálat. Cselekedtem és megláttam, hogy a szolgálat az öröm.” (Rabindranath Tagore)
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönet a mai centenáriumi ünnepség és az „AKKOR ÉS MOST” című könyv megjelentetéséhez nyújtott támogatásért. Fő szponzorok: Balatonfüred Város Önkormányzata Balatonfüred Városért Közalapítvány Állami Szívkórház Balatonfüred Balatonfüredi Szívkórház Alapítvány Anna Grand Hotel Balatonfüred (Lengyel Ernő és Dr. Lőrincz Sándor) Köszönetem fejezem ki a Szívkórház összes dolgozójának értékes szakmai munkájáért. Örültem és örülök, hogy együtt dolgozhatunk.