ALKALMAZOTT ANYAGOK ÉS SZERKEZETEK 9022 Győr, Móricz Zsigmond rkp. 3., hrsz.: 6407
ELHELYEZKEDÉS:
A Móricz Zsigmond rakpart a Mosoni-Duna partján fekszik, az Árkád előtti partszakaszon közvetlenül a Széchenyi híd lábánál. A tervezett Dunaville épület többlakásos társasház. Az épület szabadonálló, földszintje nagyobb alaprajzi kiterjedésű tömb, mely egy szint magas, üzleteket, tárolókat és a fedett-nyitott gépjármű tárolót foglal magában. Ezen a földszintes tömegen áll az öt darab eltérő szintszámú lakótömb. A gépjárművek fedett-nyitott elhelyezése a földszint tetőszerkezetének zöldtetőként-tetőteraszként történő kialakítása lehetővé teszi, hogy a tervezett lakóépületek által közrefogott telekbelső egységes zöldfelületként legyen kialakítható. A telek előkerti részén valamint a tervezett épület és a híd között kilakítandó gyalogos felület mellett felszíni parkolók is tervezettek.
Fűtéskész állapot:
Alapozás: Az új épület alatt mélyalapozás készül, fúrt cölöpalapozás, a tartószerkezeti tervek szerint. Teherhordó szerkezetek: Az épület monolit vasbeton pillérvázas, merevítőfalas rendszerű, kitöltő tégla vagy egyéb falazóelemmel, falazattal. A lépcsőházak körítő falai monolit vasbeton szerkezetűek, melyeknek a teherhordás mellett merevítő szerepük is van. A födémek monolit vasbeton síkfödémek.
Falazatok: A teherhordó vasbeton szerkezetek közé kiviteli tervek szerinti hő és hangszigetelésében méretezett külső kitöltő falazat készül. A lakások közötti elválasztó fal és a lakások folyosó felőli falai minősített hanggátló falazatokból, vagy réteges falszerkezetekből készülnek. A válaszfalak 10 cm vastagságban készülnek CW50 fém profilvázra szerelt 2×2 réteg gipszkarton lapból vagy ezzel egyenérétkű más minősített falazóelemből. A vizes helyiségekben 2×2 réteg impregnált gipszkarton borítás készül. A strang elfalazások tűzgátlásra megfelelő falazatokkal készülnek. Aljzatok: A födémszerkezeteken lépéshangszigetelő réteg felett, átlag 5-6 cm vastagságú burkolat fogadására alkalmas betonaljzat készül, helyszínen kevert technológiával, speciális célgépekkel simítva, mely biztosítja a vízszintes és sík felületet, valamint a betonfelület minden egyes pontjának a tervezett magassági méretét.
Vízszigetelések: A tervezett épület alapozási síkját a természetes terepfelszín közelében tartottuk, a Duna közelsége és a magas talajvízviszonyok miatt, mélygarázs így nem készül, ezért talajvíz nyomás elleni szigetelés sem készül. A talajvíznedvesség elleni szigetelés megoldott. A fedett-nyitott parkolók felett kialakítandó terasz illetőleg zöldtető valamint a lakótömbök lapostetői PVC szigetelést kapnak.
Vakolatok, lábazatok: A teljes belső vakolás géppel felhordott technológiával készül. A vakolás megkezdése előtt a vakolandó felületek éleire horganyzott acéllemez élvédőket helyezünk el, ezzel biztosítva az élek csorbulásra történő hajlamának megakadályozását. A sík vasbeton födémek alsó felületein, azaz a mennyezeteken vékonyvakolatnak megfelelő speciális glettelések készülnek. Az épületeken homlokzati kialakítása 12 cm vastag hőszigetelő rendszerrel készül Austrotherm Grafit 80 hőszigetelő anyaggal, műgyantakötésű dörzsölt vagy kapart felületű, 1,5 mm-es gördülőszemcsés homlokzati színezéssel. A homlokzati hőszigetelő rendszer a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően a szükséges helyeken 12 cm vastag Rockwool Frontrock hőszigeteléssel készül.
Nyílászárók: A tervezett épület külső parkoló-üzlet szinti nyílászárói alumínium nyílászárók 3 rétegű üvegezéssel, RAL 7023 színben. A tervezett lakótömbök külső nyílászárói műanyag nyílászárók 3 rétegű üvegezéssel, kívül alumínium takaró profilokkal RAL 7023, belül fehér színben. A közös helyiségek belső nyílászárói fém nyílászárók fehér porszórt felülettel üvegezve vagy tömör kialakítással. A lakások bejárati ajtajai előtérbe nyíló esetén helyszíni min. 27 dB hanggátlással, míg a közvetlenül a lakások tartózkodó helyiségeibe nyílók helyszínen min. 32 dB hanggátlással rendelkeznek.
Lakatos szerkezetek, korlátok: Az épület homlokzatán és a lépcsőházban tervezett korlátok esztétikus kivitelű acél vázszerkezettel, részben üvegezve, biztonsági üveggel készülnek. A kültéri korlátok vagy rozsdamentes felületűek, vagy erre a célra tartós korrózió védelemmel lesznek ellátva. Közös és kültéri burkolatok Az erkélyek fagyálló, csúszásmentes padlóburkolattal készülnek. Lépcsőház színes kopásálló greslappal tervezett.
Közös helyiségek festése A belső falak fehér/színes diszperziós festéssel készülnek 2 réteg gletteléssel.
Kulcsrakész állapot – Az ügyfelekkel történt külön megegyezés alapján,
Hidegburkolatok: A fürdőszobákban és a WC helyiségekben 1,80 m magasságig, a konyhában a konyhabútor alsó- és felső része között (0,85-1,45 m magasság között) készül I. osztályú, minta alapján választható falicsempe burkolat. A fürdőszoba és a WC helyiség padlójára stílusban igazodó mázas kerámia kerül. A konyhák és az előszobák padlójára I. osztályú mázas kerámia padlólap kerül. Az oldalfali burkolatok, pozitív (kiálló) függőleges éleire fugák színéhez harmonizáló, műanyag élvédő lezárás kerül. A csempék és a padlólapok burkolása hálós kiosztásban történik. Alapáron az oldalfali burkolatok és a padlólapok előre meghatározott színű, az
alapáras burkolathoz harmonizáló fugázást kapnak. Az épület közös terei egységesen nagy kopásállóságú greslap burkolattal készülnek, lábazati kialakítással. A kerékpártároló, hulladéktároló falazatai 1,80 m magasságig csempeburkolattal lesznek ellátva. Az üzletek padlóburkolata is greslap, a hozzá tartozó vizes helyiségek 1,80 mig csempeburkolatot kapnak. Az erkélyek fagyálló, csúszásmentes padlóburkolattal készülnek.
Melegburkolatok: A lakások nappali helyiségeiben parketta/laminált padlóburkolat kerül kialakításra. A hideg- és melegburkolat váltásánál alu eloxált burkolatváltó profil kerül elhelyezésre (küszöb nem készül).
Felületképzések: A belső falak fehér/színes diszperziós festéssel készülnek 2 réteg gletteléssel. Beépített bútorok: A lakások alapfelszereltségébe nem tartozik beépített bútor, konyhabútor, konyhagépek. Tervezett létesítmények kommunális vízigénye összesen 86,3 m3/d, mely a lakások és üzlethelyiségek vízfogyasztásából, valamint a közös területek takarításának és zöld területek GÉPÉSZET
Központi fűtés A hőellátásra a legfelső szinteken lévő gépészeti helyiségekbe kondenzációs falikazánokat telepítünk. Az elszámoláshoz szükséges hőmennyiség mérők a lakásokhoz történő leágazásokhoz kerülnek, szakaszoló és szabályzó szerelvényekkel.
Légtechnikai rendszerek
Mellékhelyiségek elszívása A lakóterekben a mellékhelyiségek elszívására mellékcsatornás szellőző rendszert terveztünk, fürdőkbe, WC-kbe épített egyedi kisventilátorokkal (60-100 m3/h). A ventilátorok
villanykapcsolóról működnek, 10-12 perc túlfutással. Az elszívott levegő a légbevezetőkkel ellátott nyílászárókon át pótlódik. Gardrób/tárolók elszívása A zárt tárolókban és gardróbokban időkapcsolóról üzemelő elszívó hálózat létesül. Az elszívott levegő a falba épített tűzvédelmi légszelepeken át érkezik, amennyiben azt a falszerkezet minősége megkívánja.
Konyhák elszívása A lakóterek villanytűzhelye fölé lehetőséget biztosítunk, szag- ás páraleszívó berendezés telepítésére. Minden egyes lakásból önálló, NA125 méretű Spiko csövet vezetünk a tető fölé, aknatérben e célból.
Üzlethelyiségek szellőző rendszerei A garázsszinti üzlethelyiségek számára bérleményenként hővisszanyerős szellőztető rendszer létesítésére biztosítunk lehetőséget, légtechnikai csatlakozási pontokig. A frisslevegő vételezése az épület udvara felől, oldalfalon keresztül történik, az elhasznált levegő kidobása építészetileg biztosított aknán keresztül tető fölé kerül kidobásra, a bérlő feladata a bérleménybeli gépészeti rendszer terveztetése és kiépítése. A csatlakozó légcsatorna méretek meghatározásakor 6 m3/h,m2 mozgatott légmennyiséget vettünk figyelembe.
Gázfogadó gravitációs szellőzése A garázsszinten elhelyezkedő gázfogadó helyiségeket gravitációs úton szellőztetjük, alsófelső szellőzéssel.
Hő- és füstelvezetés, tűzeseti légpótlás
Garázs szellőzése A garázsszint természetes átszellőzéssel rendelkezik, építészeti kialakítás miatt. Emiatt hő- és füstelvezetés és garázs-szellőző rendszer nem létesül.
ELEKTROMOSSÁG Energiaellátás A betáplálási rendszert az áramszolgáltató EON Zrt előírásainak megfelelően alakítjuk ki. Az előzetes számításnak megfelelően a garázs szinten 2 db EON tulajdonú transzformátor részére helyet biztosítunk. Az épületegyüttes számára egy központi főelosztó berendezést tervezünk, amely önálló 0,4 kV-os főelosztó helységben kerül elhelyezésre. A garázs terület villamos berendezése a közös területek térvilágítási berendezéseivel együtt egy külön fogyasztásmérőről táplált garázs elosztóból kap betáplálást.
Lakások villanyszerelése A sütés-főzés villanytűzhellyel történik, a melegvízellátást és a fűtést épületenkénti központi kazán biztosítja. A hűtés lakásonkénti egyedi hűtő készülékekkel oldható meg. A szerelvények süllyesztett vagy falon kívüli típusúak lesznek a vezetékszereléshez igazodva. A lakásokban mennyezetre és oldalfalra szerelhető lámpatestekhez csillár, illetve lámpa csatlakozás lesz kialakítva. A világítás kapcsolása helyi fali kapcsolókkal történik.A lakások belsőterű szellőztetése ventillátorral történik. A tűzhelyek fölött elszívó berendezések részére csatlakozást kell kiépíteni. A garázs területére, egyéb kiszolgáló helyiségekbe, gépházakba por- és páramentes IP65 védettségű LED-es vagy fénycsöves lámpatesteket tervezünk. Közlekedőkbe, lépcsőházakba mennyezetre szerelt LED-es vagy kompaktfénycsöves lámpatesteket tervezünk.
Gyengeáramú berendezések A gyengeáramú hálózat részeként kiépítésre kerül telefon-informatikai rendszer, TV-antenna hálózat, kaputelefon berendezés
Az építész alaprajz szerinti méretek „nyers” méretek, vakolatlan falak közötti távolságot jelentik. A lakások értékesítési területének számítási módja: az adott lakás kontúrján – határoló falak belső falél – belüli teljes terület pillérek és strangok nélkül.
A vevői adásvételi szerződésekhez csatolt műszaki dokumentációk mérvadó sorrendje ellentmondás esetén: értékesítési tervlap, alkalmazott anyagok és szerkezetek leírás, kiviteli tervlapok, vevői változtatások általános feltételei, szintalaprajzok. A kerületi főépítészi előírások értelmében az épületre csak a társasház által meghatározott egységes megjelenésű árnyékoló szerkezetek helyezhetők el. A Beruházó fenntartja a jogot magának, hogy a leírt anyagokat más, legalább azonos minőségű, vagy értékesebb anyagokkal váltsa fel.