VU
Aláírták a Főtér-Program támogatási szerződését
Bezár a bazár…
Tájkép csata előtt
A seregek már felsorakoztak… (cikkünk a 4. oldalon)
(cikkünk a 2. oldalon)
(cikkünk a 3. oldalon)
2010. március 5.
VÚ
Városi Újság
Megjelenik 2 hetente
I. évfolyam 3. szám
Bp
Budapest
Az önkormányzati szándék megvan, de…
Ne vegye
Székesdűlőért
komolyan! Vagy mégis…? Megszökött a házi őrizetből „Ragyás Tóni”, az alvilági „fekete sereg” vezére, az első számú „közellenség”, már kriminalisztikailag. Jaj, dehogy szökött meg! Leugrott a trafikba gyufáért, oszt jónapot!
Start! III. Mit mond az MSZP? (II.) Újpest egyetlen nagyobb összefüggő területe Székesdűlő, ahol nincs szilárd burkolatú út. Újpest Önkormányzata egyeztetéseket folytatott Dunakeszi Önkormányzatával, és a közösen elfogadott nyomvonaltervnek megfelelően elkészítette a Székesdűlő sor komplex útépítésének tervét, melyet a Székesdűlőért Egyesület is támogatott.
Szép nyelv a magyar. Használói rendre összekeverik a „lehet” és „szabad” kifejezéseket! Már Rejtő is említést tesz erről, mikor Fülig Jimmynek azt mondja a Boldogság szigetek uralkodója, hogy: „Óvatosan azzal a rummal, fiatalember, az én jelenlétemben nem lehet berúgni!”, mire Jimmy így válaszol: „Azért én megpróbálom fenség, hátha sikerül!” A házi őrizetből nem szabad, de lehet…
A nyomvonalterv szerint azonban a szabályoknak megfelelő út magántulajdonú területeket érint, nevezetesen a Switelsky Építő Kft., az Auchan Magyarország Kft. valamint a Magyar Lakk és Festék Kft. területeit. Utána jártunk mit mondanak a területek tulajdonosai.
(cikkünk a 2. oldalon)
Reszket a tulipán,
mert madárka szállott rá. Méghozzá egyszerre három.
Azért a program lényegét sikerült bemutatni. Ennek ismeretében írhatjuk, hogy igen, levonta az előző időszakok legfontosabb tanulságait az MSZP, és ennek tükrében születtek meg azok a bizonyos választási ígéretek. (Bár talán helyesebb lenne programot írni, már csak azért is, mert ez valóban program, nem csupán ígéretek tára.) Hogy mit ígérnek?... (cikkünk a 8. oldalon)
Lopakodó egypártrendszer Sokan leírták már – magam is leírtam –, hogy a Fidesznek nincs programja. Nos, én ezt most ezennel vis�szavonom! Már van program. Nagyon is markáns, határozott, sőt, bizonyos pontokon az odavezető utat is precízen felvázoló program. Természetesen nem gazdasági
programra gondolok – az továbbra sincs –, hanem egy ennél talán még fontosabb, „társadalmi programra”, arra a pontos, precíz képre, amit Orbán Viktor a jövő társadalmának mineműségéről rajzolt elénk. (cikkünk Orbán Viktor kötcsei beszédjéről az 5. oldalon)
Jegyzet Volt egy pillanat – akár történelminek is nevezhetnénk, ha nem járatódott volna le ez a kifejezés –, a harmadik köztársaságunk történetében, mikor igencsak helyén lett volna ez a szövetség. 1990-ben, a rendszerváltás utáni első választást követően minden ok meg volt rá, hogy az akkor mérvadó politikai erők – az akkori MDF és SZDSZ – összefogjanak az ország jobb jövője érdekében, megállapodjanak egy úgynevezett „nemzeti minimumban”, és elindítsák Magyarországot egy jobb jövő felé. (cikkünk a 7. oldalon)
Szerintem nézzenek körül valamelyik bvi-ben is! Lehet, hogy csak összeveszett az asszonnyal és vis�szament az előzetesbe…
Gusztus dolga, de melegen nagyon rossz! Kovács László bizonyára arra gondolt, hogy nem biztos, hogy a Fidesz nyer. Én szívesen fogadnék vele… Van, aki forrón szereti… Tudjuk, „nobody is perfect”. Boross Péter kilépett a Magyar Demokrata Fórumból. Melyikből? Ezennel megalapítom a KP-t, a Kilépők Pártját! A potenciális tagok alapján, ez lehetne az újkori Hazafias Népfront. A HNF annak idején, a választásokon elsöprő sikereket ért el! Én megértem. Ha már úgysem „kapitány”, minek ácsorogna a sül�lyedő hajón?
Bilincs és vigyor Pedig mennyivel jobban mutatna Naomi Cambell bilincsben, vezetőszáron a kifutón, mint az a nyomorult BKV személyzetis, akiről már messziről látni, hogy utoljára kb. negyven éve futott – és még ez sem biztos! –, ma már
Kovács László válasza a választási esélyekre: „Azért a Fidesz helyében nem tenném a hűtőbe a pezsgőt!”
csak totyogni tud, de azért marcona rendőrök gyűrűjében vitték be, bilincsben, rabszíjjal. Nyilván azt megelőzendő, nehogy elszaladjon a rendőrök elől, mint holmi fürge piaci zsebes. (cikkünk a 4. oldalon)
Hagyó eleget tett a párt kérésének, és nem indul a választásokon. Már bocsánat, de nem mindegy?! Most akkor lehet felkérni a Tocsik Mártát.
VU
VÚ Bp
I. évfolyam 3. szám
2
Aláírták a Főtér-Program támogatási szerződését Egy aláírás margójára
A hír rövid és örvendetes: „2010. február hó 18. napján Újpest Önkormányzata aláírta a Főtér-program támogatási szerződését. E szerint Újpest Önkormányzata a beruházás megvalósításához az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból 780 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesül.” A döntés indokában dr. Steiner Pál, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke elmondta, hogy igen fontos – és példaértékű – volt a pályázat elbírálásakor az a koncepció, hogy itt, Újpesten, ez a Főtér történelmileg is egy több funkciós terület volt – templom, piac, városháza –, és a pályázat ma is őrzi e többszörös funkció megtartását.
Székesdűlő
Való igaz, hogy Budapestnek szinte ez az egyetlen olyan kerülete, amelyik történelmileg is saját, önálló arculatú központtal rendelkezik. Ez az arculat megmarad a felújítás után is, mintegy jelezve: Újpest mégiscsak város a városban, olyan markánsan körülírható települési egység, mely közigazgatásilag ugyan Budapest része, ám saját, önálló városi múltja megmaradt és meg marad a jövőben is.
tud megújulni, hogy megőrzi ezt a történelmi múltat, funkciót, miközben minden tekintetben megfelel a mai kor esztétikai, környezetvédelmi, közlekedés-technikai és funkcionális követelményeinek.
Az újpestiek többsége talán nem is tudja, hogy Újpest – az egyesítésig, tehát „Nagy-Budapest” létrehozásáig – megyei jogú város volt. (Pest megyében összesen két ilyen település volt: Budapest, és Újpest.) Mindez azért érdekes, mert ezek fényében különösen fontos, hogy a régi-új városközpont, a Főtér úgy
– Városi Újság –
Az a tény pedig, hogy a felújítás költségeinek 50 százalékos önrészét minden hitelfelvétel nélkül tudja kigazdálkodni a kerület, Újpest bölcs és racionális gazdaságpolitikájáról szól.
Mi fér a takaró alá? Általában borsózni kezd a hátam, amikor azt hallom, hogy „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér”. Őszintén megvallva, nem szeretem ezt az ál-népi bölcseletet. Ugyan mi köze a takarónak a testhosszhoz, és ugyan miért a testhossznak kéne a takaró hosszához igazodnia? A dolog a valóságban pont fordítva áll: akkora takarót vegyél magadnak, amekkora vagy. (Meg még egy kicsit hosszabbat.) Kissé olyan ez a mondás, – ha kivetítjük mondjuk a fejlesztések irányába –, mintha a fejlesztés ellen szólna, nehogy valaki megpróbálja a lehetőségek korlátjait feszegetni. Hát, hogy igaza van-e a mondásnak, azt nem tudom, bizonyára attól függ, hogy jól, vagy rosszul használjuk. Ám Újpest költségvetési koncep-
ciójának összeállításában igaznak tűnik ez a „bölcselet”. Ha elég nagy a mozgástér – persze az sosem lehet elég nagy, de akkora azért lehet, hogy megelégedésre adjon okot –, akkor valóban helyénvaló, ha nem rohan előre egy település, hanem felelősen dönt sorrendekről, hosszú távon gondolkodik, és úgy osztja be saját pénzét, hogy a „jut is, marad is” elv érvényesüljön. Jut a fenntartásra, és marad a fejlesztésre. Méghozzá a hitel-felvétel nélküli fejlesztésre. És hogy mi fér ez alá a takaró alá? A fejlesztések közül itt van mindjárt a Főtér-Program. De megvalósul az új gyermekfogászat, intézményi felújítások, játszóterek, Virág Város program, stb. (A pontos listára majd a költségvetés el-
Amikor a jószándék kevés A birtokhatárok csapdájában
Van Újpest és Dunakeszi határában egy egész utcányi házsor. A házak – közigazgatásilag – Újpest területén állnak, ám az előttük húzódó keskeny utca területileg már Dunakeszié. Így, mikor egy ott lakó reggel felébred a saját házában, még Újpesten kel, ám mikor kilép a házból, már átment Dunakeszire. „Rossz szomszédság török átok” – idézi a közmondást Arany a Fülemüle c. versében, de Újpest és Dunakeszi nem állnak haragban egymással, ezért aztán nem is lenne semmi probléma az ügyből, hacsak… Hacsak nem szeretnének az érintett lakók rendes utcát a házuk elé. Mert szeretnének ugyan, de hát hová forduljanak? Dunakeszi nem fog az ő adófizetőinek pénzéből utat építeni az újpestiek számára, ez érthető dolog. Újpest építene, csakhogy az út megépítéséhez útban van három cég, melyek területe éppen ott fekszik, illetve „belóg” az út tervezett nyomvonalába. (Nincs lehetőség más nyomvonal kijelölésére, és mivel az útépítésnek kötött szabályai vannak, keskenyebb sem lehet az út.) Hát akkor nosza, vegye meg az érintett területeket az újpesti önkormányzat az adott cégektől, építse meg az utat saját polgárai számára, és aztán adja át – ingye-
nesen – Dunakeszinek, hiszen a terület amúgy is az övék. Normális és tisztességes terv, csak az a baj vele, hogy úgy tűnik, az érintett vállalatok – köztük a legnagyobb terület az Auchané –, egyszerűen nem akarják eladni a szóban forgó területeket, mert ezzel az ő birtokuk csökkenne mind területileg, mind értékét tekintve. (Ők maguk ebből az útból nemigen profitálnának.) Az Auchan odáig ment, hogy többszöri megkeresésünkre azt üzente nekünk, hogy nem kíván nyilatkozni az ügyben. Az önkormányzat udvarias hangú ilyen tárgyú levelére a mai napig nem is reagáltak. (Tudomásunk szerint decemberben ment el nekik a levél.) Vélhetően nem is fognak reagálni, mivel nekik egyszerűen semmi érdekük nem fűződik ehhez az egészhez. Tény, hogy egy-egy magáncég, vagy személy elvileg nem állhat egy egész közösség fejlődésének, fejlesztésének útjában: ha nem adja el saját területrészét, birtokát jószerével, akkor ki lehet sajátítani az érintett területet, hiszen a közösségi érdek mégiscsak előbbre való az egyéni önzésnél. De az is tény, hogy egy ilyen kisajátítást csak a terület közigazgatási gazdája tehet meg, és ez esetünkben a dunakeszi önkormányzat lenne.
Lenne – írjuk, mert Dunakeszi nem óhajt kisajátítani a vállalatok akarata ellenére, mivel például az említett Auchan a legnagyobb adófizetője a helyi iparűzési adó tekintetében, és a település önkormányzata inkább járna a kedvében legjobb adózójának, mint sem „háborúskodni” akarna vele. Sajnálom, de ez is érthető Dunakeszi szempontjából, egy település közigazgatásának, kormányzásának saját lakói érdekét kell képviselnie, és nem a szomszédét. Márpedig az adóbevétel napjaink egyik legfontosabb szempontja sajnos. Szép kis patt helyzet. Újpest megépítené az utat. A két szomszédos önkormányzat kész megegyezni. Ám mindkettő csak saját jól felfogott érdekhatárain belül, azaz olyan feltételekkel, amik nem lesznek hátrányosak rájuk nézve. Ezért Dunakeszi nem kezdeményez kisajátítást. Hasonló módon járnak el az érintett vállalatok is: saját kárukra nem mondanak le egyetlen darab földről sem, mert az út nem nekik érdekük. Megvenni nem lehet, elvenni szintén nem az úthoz szükséges területet. Márpedig, ha ez így van, akkor ebből nem lesz út! Nem tudom, hogy megoldható
lenne-e egy olyan verzió, mely szerint a terület közigazgatási jogát megvenné Újpest Dunakeszitől – tényleg nem tudjuk, hogy van-e ilyesmire mód –, akkor Újpest már megkezdhetné a kisajátítást, azután, ha az így megszerzett területen megépítette az utat, az egészet visszaadhatná Dunakeszinek. Ám túl azon, hogy egy ilyen eljárás rendkívül bonyolult, hosszú pereskedéssel járva támadható meg például éppen az érintett cégek részéről, az sem biztos, hogy utólag megváltoztatható-e egy magánterület közigazgatási hovatartozása. Aztán meg itt a helyi iparűzési adó kérdése is: megosztva fizetné e ezt az adót a megosztott területre kerülő vállalat, vagy sem? És ha megosztva, az Újpestre jutó rész, hogyan kerül vissza Dunakeszire? Ráadásul ez az egész annyira megdrágítaná az útépítést, hogy kérdésessé válna, vajon ilyen áron is megépíthető-e az az út? Itt tartunk most. A labda ugyan az érintett három cég térfelén pattog, előbb-utóbb nyilván megszülik a reakciójukat is, a mi önkormányzatunk legfeljebb annyit tehet, hogy udvarias formában noszogatja a cégeket. Türelmet próbáló idő lesz.
fogadása után térünk ki, hiszen az lesz a végleges állapot.) A működési területen belül pedig továbbra is megmarad a 30 milliós keret a kisvállalkozóknak, ugyanennyi a házi- és gyermekorvosoknak, az egyházaknak és a civil szervezeteknek. Ebben az évben is megnyílik – szintén 30 milliós kerettel – az önhibájukon kívül fizetési nehézségekkel küszködő lakáshitelesek támogatásának lehetősége. Nem kiadás ugyan, de az önkormányzat részéről bevételkiesés, az érintetteknek pedig jelentős anyagi előny, hogy az önkormányzattól bérelt üzlethelyiségek, piaci területek bérleti díja nem emelkedik az idén. Szerintem tetszetős méretű takaró. Jó nagyot lehet alatta nyújtózkodni…
Forgalmi változások A Főtér Kft. tájékoztatása szerint a Főtér – program munkálati miatt továbbra is útlezárásokra és egyéb változásokra számíthatnak azok, aki Újpest központjában közlekednek. Márciustól forgalmi korlátozásokra kell számítani, a Mády Lajos utcában és a Károlyi utca bizonyos szakaszán. Megkezdődik a buszmegálló átépítése a Károlyi szobor park előtt, az István út – Polgármesteri Hivatal keleti oldalának burkolása, valamint az István úti buszmegálló és a Károlyi szobor park közötti járda átépítése. A Károlyi szobor park déli oldalán, annak magasságában továbbra is megmarad a megváltozott forgalmi rend, csak célforgalomra és árufeltöltésre lehet használni az útszakaszt. A Kemény Gusztáv utcában tovább folytatódnak a munkálatok, mely az utca parkolósávját érinti, illetve a József Attila utcai csomópontot. Az utca kétirányúsága megmaradt, ám a bal oldali sávot parkolásra tovább sem lehet használni, mivel ott folytatódik a vezetékek telepítése. A keramitos parkoló megváltozott forgalmi rendje visszaállításra kerül az eredeti állapotra.
VU
2010. március 5.
3
Bezár a bazár… Befejezte munkáját a harmadik Magyar Köztársaság ötödik parlamenti ciklusa. 20 éve van szabadon választott, plurális parlamentünk, pontosabban országgyűlésünk a rendszerváltás óta. Tisztes búcsúnak indult az utolsó plenáris ülés – a miniszterelnök, Bajnai Gordon leköszönő beszédjét lásd külön cikkünkben –, de végül csak nem lett az igazán. Sajnos.
Torgyán József „patakvér”-jével, Horn Gyula „pubijával”, a már akkor is aggastyán korú Vörös Vince bácsi „csu”-jával – a német CSU delegációját üdvözölte így, a tolmácsok legnagyobb rémületére (nemigen tudták megmagyarázni a németeknek, hogy mitől röhög az
rülhetett a parlamentbe Csurka pártja, a MIÉP, pedig Csurka már az első ciklusban is megmutatta „oroszlánkörmeit” a ’92-es elhíresült dolgozatával, azzal a bizonyos „írói munkásságának részével”, és várhatóan a következő ciklusban sem ússzuk meg egy szélsőséges
Pedig talán illik végiggondolni, hogy mi minden történt az elmúlt húsz év során, azalatt a húsz év alatt, melyben teljesen megváltozott Magyarország államformája, gazdasági és politikai berendezkedése. Illetve maga a köztársaság is e változások alapján jöhetett létre, ám finomítani, „hangolni” az egész rendszert, ez már az elmúlt húsz év feladata volt. És közben hány nagyszerű, vagy távolról sem nagyszerű személyiség vált országos hírűvé, ismerte meg az ország! Szabad György „tanár úr”, az első házelnök, a „Most kérem szavazatukat” vezényletével, vagy Kuncze Gábor frakcióvezető szikrázó humorával,
Búcsú Bajnai Gordon, Magyarország miniszterelnöke elmondta búcsúbeszédét a parlament utolsó plenáris ülésén. Ezekkel a mondatokkal kezdte:
egész parlament) –, vagy Für Lajos – egykori honvédelmi miniszter – „körkörös védelmével”. De persze nem csak derűs – vagy derültségre okot adó – pillanatai voltak ennek a húsz évnek. Hiszen – hacsak egy ciklusra is – beke-
„Magyarország állva maradt, kezeltük a válságot, megvédtük polgárainkat, és utat nyitottunk a fellendüléshez. Amikor tíz hónappal ezelőtt miniszterelnöknek jelöltek azt kívántam, hogy ezzel a mondattal foglalhassam össze kormányzásunkat. Ma nyugodt szívvel, tiszta lelkiismerettel, a
párt bekerülését. Hiszen itt, a parlamentben fenyegetőztek kötéllel, hangzott el a „lógni fogtok!”, az „egyenként fogunk levadászni benneteket”, a hazaárulózás, és az „egész pályás letámadás”. Itt mondta még kétezerben Orbán Viktor miniszterelnök, hogy „ellenzék nélkül
magyar polgárok türelme és kitartása előtt fejet hajtva mondhatom ki ezeket a szavakat.” Valóban, talán a leghálátlanabb feladat volt az övé: elismerés nem járt vele, folytatás nincs – ezt előre kijelentette, s tartotta is magát hozzá –, anyagi haszna nem származott belőle, és még azt sem kapta meg, amit pedig megérdemelt volna, hogy munkájáért megbecsüljék, ne adj Isten, megszeressék. Magyarországon egyébként is hálátlan dolog miniszterelnöknek lenni. Miniszterelnök-fogyasztásban amúgy is élen járunk Európában, mióta az első felelős magyar kormány megalakult 1848-ban. A nem természetes halállal, illetve betegségben halt miniszterelnökök sorát is e kormány miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos nyitotta (kivégezték), őt követte Tisza István (már
is működik a parlament”, elfelejtve, hogy a parlament talán működhet ellenzék nélkül, de a demokrácia már kevésbé. Húsz év! Valóban alkalmas korszakhatárnak. Elég kellett volna legyen, hogy elvégezze az összes finomítást, ami a demokrácia, a hétköznapi demokrácia azon szükséglete, amit nem lehetett az egykori Nemzeti-, vagy az Ellenzéki Kerekasztal körül megalkotni. Úgy lenne rendjén a dolog, úgy kéne lennie, hogy mára már hátradőlve mondhassák el mindazok, akik ezalatt a húsz év alatt a magyar parlament választott képviselői voltak: „elvégeztük a feladatunkat, a többi már a ti dolgotok”. Így kellett volna lennie, de nem így lett, és nem így lesz. Ha hihetünk a közvélemény-kutatásoknak, ha megtörténik mindaz, amit most Orbán Viktor ígér nekünk, olyan időszak előtt állunk, melynek végeztével kezdhetünk mindent majdnem előröl. Remélem, akkor már tanulva az addigi történésekből is…
lemondott ugyan, de nem sokkal után meggyilkolták), majd Gömbös Gyula (halálos veseelégtelenség), Teleki (öngyilkos lett), Sztójai (kivégezték), Imrédy (kivégezték), Bárdossy (kivégezték), Szálasi (kivégezték), Nagy Imre (kivégezték), Antall József (tumor). Alig több, mint 160 év alatt, tíz miniszterelnök. (Tizenhat évente egy!) Manapság Orbán Viktor ígérgeti, hogy folytatja a megtorlást, ha hatalomra kerül, ha cinikus akarnék lenni, írhatnám, hogy „felkészül: Gyurcsány, Bajnai”. Reméljük nem lesz folytatása ennek a szomorú listának. Annál is inkább, mert Bajnai Gordon valóban minden elismerést megérdemelne! Kemény kézzel állította meg azt a folyamatot, ami hazánkat a 80-as évek Lengyelországának szintjére taszította volna. Tényleg úrrá lett a gazdasági válságon, valóban helyreállította a
Utazgatunk, utazgatunk… Mióta Veres János, újkori történelmünk eddig leghosszabb ideig hivatalában maradt volt pénzügyminisztere, a keleti kapcsolatokkal összefüggő kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős kormánybiztos lett – hú, nem voltam biztos benne, hogy végig le tudom írni! – útra kelt, és titkárságvezetőjével, Dobolyi Alexandrával bejárta a glóbusz Tolnáját, Baranyáját. Először Makaón kapták lencsevégre – már ott is az említett hölg�gyel –, utóbb Mongóliában. Nincs ezzel kérem semmi bajom, ebben az országban a vezetők külföldi útjainak kultuszát még Losonczi elvtárs – az Elnöki Tanács Elnöke, azaz az akkori államfő – vezette be, akinek rendre december, január, február táján vált elkerülhetetlenül fontossá, hogy szorosabbá fűzze a
magyar-indonéz, vagy a magyarfülöp-szigeteki kapcsolatokat. (Arról nem tudunk, hogy júliusban meglátogatta volna a svéd, vagy norvég kommunista pártot, úgy látszik, a meleget jobban bírta, mint a hazai hűvös téli estéket.) Kicsit később Torgyán úr látogatott el télvíz idején Chilébe, hogy új lökést adjon a magyar-chilei cseresznye-kereskedelemnek. Nem rajta múlt, hogy azóta sem akaszthatunk december végén páros cseresznyét a karácsonyfára két csillagszóró, meg egy felfüggesztett angyalka közé. Első helyettese, Szabadi Béla is hosszasan keresgélte valamelyik déli tenger partjainál a magyar érdekeket, de azóta is csak annyit tudunk, hogy „bizniszklasszon” utazott. (Azaz a legdrágább áron.)
De hogy talált-e valamit, arról nem szól a fáma. Orbán Viktort legalább nem a zord időjárás kergette el Bostonba – 32 millióért –, hanem egy díszdoktori kinevezés átvételi kényszere. (Most mit csináljon szegény, ha Pécsen nem akarták kinevezni, pedig az mennyivel közelebb van.) És Sydneybe is csak azért ruccant ki – a fél kormány és az útjait (azóta sem látható) videóra rögzítő Ezüst Hajó Kft. stábjának kíséretében –, hogy puszta jelenléte adjon szárnyakat az akkoriban éppen a véletlenül ott rendezett olimpián versenyző magyar sportolóknak. Ő sem tehetett arról, hogy nem jött össze a Helsinkiben annak idején begyűjtött „aranyeső”! Most tehát Veres János az új magyar Marco Polo, aki hol emlékszik
rá, hogy utazott, hol nem, hol úgy emlékszik, hogy saját költségén, hol nem. Szó mi szó, Magyarország és Mongólia között valóban léteznek gazdasági kapcsolatok, de elég elhanyagolható szinten. A Blikk egyik cikke szerint összesen négy magyar vállalkozás érintett a kérdésben, köztük egy, a lepkegyűjtőknek szakmai programokat szervező cég működik. Én egészen biztos vagyok benne, hogy ennek a cégnek segített Veres Mongóliai útja! Azt pedig csak a kákán is csomót kereső, rosszindulatú, Magyarországot romba dönteni készülő izék róják fel neki, hogy az egyik „lepke” történetesen éppen a titkárságvezetője…
VÚ Bp
Ne vegye komolyan! Vagy mégis…? A PM a nagy felháborodásra való tekintettel kijelentette, hogy az APEH nem fog különleges ellenőrzéseket végezni a melegétel utalványokkal kapcsolatban. Ami a meleg-utalványokat illeti, érdekelne a Jobbik véleménye is… Melegen ajánlom is! Egyébként is, télen minden utalvány lehűl… Mégsem lesz Dzsudzsák Balázs focista a Fidesz kampányarca. Vagy ha mégis, akkor lásd a VÚ 1. számát… Így aztán 2010 őszétől a válogatotté sem… Szerintem ezzel nem Dzsudzsák lőtt öngólt, hanem a Fidesz. Maradhat Grosics, Egerszegi, Kovács (Kokó) stb… Lehet, hogy mégis fiatalítani kéne Fiatal Demokratáknak?
költségvetés torz egyenetlenségét, visszaemelte Magyarországot az Unió rendjébe. Gyomlált és vetett, hogy a következő majd arathasson. Hozzá méltó és szép beszéddel búcsúzott. És okos beszéddel! Oda kellett volna figyelni rá, messze nem olyan reakciót érdemelt volna, mint amit a magáról még ezen az utolsó napon is megfeledkező Navrasics frakcióvezetőtől kapott. Az utolsó szó jogán, a viszontválaszban mutatta meg, hogyan is kell reagálni egy európai politikusnak egy nemtelen, ostoba támadásra: „Amit fontosnak tartottam elmondani, azt elmondtam már az előbb. Köszönöm.” Úgy vélem, nekünk sem maradt más hátra, mint meg- és elköszönni tőle: Köszönjük miniszterelnök úr!
Folytatódik a Király utcai sétány felújítása Tavaly Újpest Önkormányzata a Király utcai sétány Kassai utcától Erzsébet utcáig terjedő szakaszát már felújította. A tervek szerint az idén tovább folytatódnak a munkálatok, melyre a költségvetés tervezetében 40 millió forint áll rendelkezésre. Tavaly az Újpesti Önkormányzat megbízásából elkészült a Király utcai sétány egy szakasza. A sétány új burkolatot kapott, padokat és hulladékgyűjtőket helyeztek ki. Kivágásra kerültek a baleset és életveszélyes fák, füvesítettek, a sétáló út mentén kiemelt virágágyásokat létesítettek, melyekben tavasszal és ősszel árvácskák, tulipánok, nyáron egynyári vegyes virágok pompáznak majd.
VU
VÚ Bp
I. évfolyam 3. szám
4
Bilincs és vigyor Nincs valakinek bilincsgyártó ismerőse? Szolid tőkével betársulnék hozzá. Amilyen keletje manapság a bilincseknek van, istenemre mondom, bomba üzlet lehet. Csodálkozom, hogy a divattervezők nem cuppantak még rá erre a dekoratív karperecre. Pedig mennyivel jobban mutatna Naomi Cambell bilincsben, vezetőszáron a kifutón, mint az a nyomorult BKV személyzetis, akiről már messziről látni, hogy utoljára kb. negyven éve futott – és még ez sem biztos! –, ma már csak totyogni tud, de azért marcona rendőrök gyűrűjében vitték be, bilincsben, rabszíjjal. Nyilván azt megelőzendő, nehogy elszaladjon a rendőrök elől, mint holmi fürge piaci zsebes.
Ezért is vettem kölcsön címként Rosenberg remekművének címét – kicsit aktualizálva –, mert nálunk nem Paul Newmanokat visznek el, hanem lassan már mindenkit, s aztán azonnal lehet is őket letartóztatni, előzetesbe rakni. Persze az óvatosság – a normalitás határain belül – természetesen nem árt, még helyeselni is lehetne, ha közben nem tűnnének el a házi őrizetből az alvilág legveszélyesebb alakjai, nem sétálnának ki szabadon az elítéltek a bíróságok épületéből az ítélethirdetést követően, hogy aztán Andorráig meg se álljanak és egyáltalán; nem tartana évekig egy tyúkper. Ma már nincs tévéhíradó anélkül, hogy golyóálló védőruhába tarkóig beöltözött különleges egységek ne törnék rá üvöltve valamelyik gyanúsítottra az ajtót, ne tepernék azonnal a földre – akár ellenáll, akár nem –, ne bilincselnék hátra a kezét, és ne vezetnék el egy szál kisgatyában a tévé, ezáltal az egész ország nyilvánossága előtt. Később aztán majd kiderül róla,
Tájkép csata előtt Ismerek valakit, aki saját magát kapcsolódó partner-viszonyokat, nemes egyszerűséggel csak „öreg és eredményeinket. csatalónak” nevezte egy ifJobbik - Magyar Gárda júsági gyűlésen a legutóbbi választások alkalmával, és azt találta mondani: „orromban érzem a puskapor szagát.” (Ifjabb olvasóink kedvéért: Orbán Viktor a megfejtés.) Most itt állunk egy újabb csata előtt, újabb négy évvel öregebben, nézzünk hát szét kissé, kik is sorakoztak fel ehhez a mostani, áprilisi ütközethez. Mert a seregek már felsorakoztak. Egyik-másik még sorait rendezgeti, méregeti az ellenfelet – vajon hol fog támadni –, erősíti saját térfelét. Jobbról balra állnak a csapatok. Legszélén jobbra – nomen est omen – a Jobbik. Ugyancsak megerősödött az elmúlt pár év során, és bár komoly csatában még nem vett részt – utcai csetepaték, apró kis EU-előválasztások mégsem nevezhetőek igazi erőpróbának –, hallatlan önbizalommal állt ki, és sajnos nem is alaptalanul. Tényleg ijesztő egy társaság, szó, mi szó.
Ettől olyan gátlástalanok, ettől olyan ijesztőek. És persze vesztüket is ez okozza majd, a kérdés csak az, hogy mikor. Mellettük – méghozzá olyan szorosan mellettük, hogy a határ néha el is mosódik – ott sorakozik az (egykor) Fiatal Demokraták Szövetsége, a Fidesz. Élükön egy hataloméhes, hiú ember. Olyan vezér, aki mindenáron „történelmet” akar csinálni, mert abba fog belehalni, ha nem írnak majd róla a történelemkönyvek. (Szinte mindegy mit, csak írjanak, ráadásul ezt még látni is akarja!)
Joggal riasztó egyenruhába bújtatott masírozóktól az öltönyös úriember-kinézetig színesedik a palettájuk, és a fene se tudja, melyik képviseli őket igazán; a martalócok vagy az öltönyösök. (Félek, inkább az előbbi, bár ők ezt tagadják.) Ami igazából összetartja őket, az egyfelől a zord fegyelem, másfelől a „mindent tagadás” eszméje. Mert igenis az a véleményem, hogy ők mindent tagadnak abból, amit az elmúlt húsz év során felépítettünk itt, mi, magyarok, közösen! Tagadják a demokrácia tág mozgásterét, a mássággal szembeni türelmet, modern fejlődésünk céljait, irányait, az ehhez
Ő sem nevezhető a demokrácia barátjának, nem tűri sem a vitát, sem az ellentmondást – épp a hetekben látott napvilágot egy erről szóló beszédje, amit még tavaly ősszel eresztett el a szokásos „kötcsei polgári pikniken” –, s talán éppen emiatt állnak olyan szorosan a Jobbik mellett. Látszólag ellenfelek lesznek e mostani csatában, de legfeljebb csak az első fordulóban, és szembenállásuk is leginkább csak a két vezér ambíciói miatt alakult ki, igazi eszmei, ideológiai különbség nem nagyon van köztük. A Fidesz az a csapat, amelyik az ütközet során még úgy-ahogy betartja a játékszabályokat, ám
hogy csinált-e valamit, vagy nem, a fentiekhez elég a puszta „alapos” gyanú is. Én viszont azt gyanítom, hogy a rendőrség egyre inkább összekeveri az alapost a látványossal, és úgy véli, minél látványosabb valami, annál alaposabb is egyben. Pedig itt egyetlen egy „alapos” dolog van: az emberi méltóság alapos megtépázása. Az előállított megalázása, szabad emberi voltának durva megsértése. Nem állítom, hogyha valaki ellenáll a rendőri intézkedésnek, azzal szemben ne lenne helye a határozott, esetenként kemény rendőri fellépésnek! Azt sem állítom, hogy ne kellene letartóztatni a csibészeket, a bűnözőket, a társadalomra veszélyes alakokat. Azt viszont nem hiszem, hogy szinte mindenkit így kell elővezetni, hogy ne kellene megadni az embernek a neki kijáró, köteles tiszteletet mindaddig, míg rá nem bizonyul, hogy méltatlan rá!
győzelme esetén már fittyet hány neki! Tudjuk, volt már ilyen! Voltak már hatalmon, s a parlament plenáris üléseit legott megharmadolták – csak háromhetente ültek össze –, az ellenzék kezdeményezte vizsgálóbizottságokat sosem állították fel, azonnal lecseréltek mindenkit az összes kulcsfontosságú poszton – lásd a legfőbb ügyészt, vagy az APEH elnökét stb. –, és győzelmük után is „hideg polgárháborút” hirdettek és indítottak a legyőzöttekkel szemben.
Fidesz - Orbán Viktor
Rosenberg filmjében, a Bilincs és mosolyban, Paul Newman sokat mosolyog, alapvetően derűs embert játszik szerepe szerint. Nálunk lassan már nem mosolyog senki. E politikailag hiszterizált közhangulatban a szép és természetes mosoly kényszeredett, értetlenséget tükröző vigyorrá torzul az emberek arcán. Egyre inkább az a benyomása az embernek, hogy itt már nem is a bűnt üldözik – vagy legalábbis nem csak azt –, hanem az emberi méltóságot. Új jelenség ez, valami rémisztően új, valami megváltozott, régebben csak a valóban arra rászolgálók kaptak ilyen bánásmódot. De kinek az érdeke ez? Ugyan kinek, vagy kiknek az érdeke súgja, hogy el kell hitetni az emberekkel, hogy az elfogottak ennyire veszélyesek, hogy senkiben nem bízhatunk, bárkiről kiderülhet, hogy másnap már őt viszik el. Ugyan kinek, vagy kiknek az érdeke ez a „változás”? Esti János
Úgy tesznek, mintha a csata már lezajlott volna, nekik állna a zászló, és ebben minden közvélemény-kutató is megerősíti őket. (Azt csak csendben jegyzem meg, hogy azért az ütközet még hátra van, és láttunk már olyat is, mikor meglepően fordult meg a hadiszerencse.) Középen áll az MSZP. Kicsit tépetten, megfogyatkozva, fejet lehajtva, önbizalom nélkül, röstelkedve, mintha szégyellniük kellene az elmúlt nyolc évet. Pedig nem kéne, lenne mire büszkének lenniük! Az MSZP kormány vezette be ezt az országot az Európai Unióba, ahová mindig is vágyott, hogy Mátyás király óta először, ismét elismert, független, szabad, egyenrangú tagja, országa legyen Európának. Ugyan miért felejtették el? Az utak, amit az emberek naponta használnak, az is az ő kormányzásuk alatt épült. (Több, mint addig összesen!) Az ő kormá-
Eközben az ország elszigetelődött – a világ nem szereti az ilyen pökhendi vezéreket, és a „belháborúkat” –, az addigi keservesen összeszedett tartalékokat felélték, s mikor a következő csatát elvesztették, sosem nyugodtak bele a többségi akaratba. Ők azok, akik megmutatták nekünk, hogy lehet mosolyogva is acsarkodni. Most nagyon el MSZP - kampánynyitó vannak telve maguktól, rendkívül bizakodóak, és erre valóban minden okuk meg is van: si- nyuk volt, amelyik – hosszú idő keresen behízelegték magukat az után – rendezte a közalkalmazotemberek szívébe, mellettük áll az tak bérét, emelte a nyugdíjakat, egyház – figyelem: az egyház, és csökkentette az adókat, eltörölte nem az Isten! –, és sokszor jogos a katonai sorozást, és még akkritikájuk sosem az építést, mindig kor is ragaszkodott a demokráa rombolást szolgálta. cia írott és íratlan szabályaihoz,
Ne vegye komolyan! Vagy mégis…? Schiffer András, az LMP listavezetője úgy véli, van esélyük a Parlamentbe jutásra. Hát hóóóógyne! Sőt, csoportos belépővel olcsóbb. Miért ne lenne? Még idegenvezetőt is kapnak hozzá. Szerinte a kopogtatócédulákon múlik. Szerintem a voksoláson. Csak óvatosan gyerekek! Hogy lehet más a politika, sőt, lehet az a parlamenten kívül is, azt már Orbán kitalálta a 2002-es választások után! Bokros Lajos megfenyegette az MDF-et, hogy visszalép, ha tovább folytatódik a párton belüli csatározás. Dávid Ibolya véleménystopot hirdetett ki. Most, amikor mindenki arra kíváncsi, hogy kinek mi a véleménye? Vigyázni kell vele, ez lemond, ez olyan lemondós! Párton kívüliek azért elmondhatják a véleményüket? Idősebb olvasóink talán még emlékeznek: „Kovács elvtárs! Magának nincs önálló véleménye? – De van, csak nem értek vele egyet…”
amikor megtehette volna, hogy egyszerűen félresöpri ellenzékét és átírja az ország alkotmányát a saját szája íze szerint. Ma már talán nem is emlékeznek rá, hogy a Horn-kormánynak az akkori koalíciós partnerrel meg volt a kényelmes kétharmados többsége! Bármit megtehettek volna – ahogyan azt most Orbánék tervezik –, de nem tették, mert demokraták. Hát csak fel a fejjel, szedjék össze elkószált híveiket, hívják vissza, mert ez a meccs azért még nincs lefújva. S a többi kis csapattest? Morzsák. Egyik-másik a lemorzsolódás morzsája, vannak, akik újak még, de hát ők sem igen fognak beleszólni a küzdelembe. Talán még beszállni sem tudnak, ha nincs meg az elegendő számú beszállókártyájuk. A tét a demokrácia. És még valamit hadd mondjak el. Mi, többiek, nem nézői vagyunk ennek a most készülő küzdelemnek! De nem ám! Itt a mi bőrünkre folyik a játszma, bárki is győz, bármit is tesz, az velünk fog megtörténni! És rajtunk múlik, hogy melyik győz.
VU
2010. március 5.
5
VÚ Bp
Lopakodó egypártrendszer Sokan leírták már, hogy a Fidesznek nincs programja. Nos, ezt most ezennel visszavonom! Már van program. Nagyon is markáns, határozott, sőt, bizonyos pontokon az oda vezető utat is precízen felvázoló program. Természetesen nem gazdasági programra gondolok – az továbbra sincs –, hanem egy ennél talán még fontosabb, „társadalmi programra”, arra a pontos, precíz képre, amit Orbán Viktor a jövő társadalmának mineműségéről rajzolt elénk. És még ha csak lopakodna, és csak az egypártrendszer! Ám itt már nem pusztán a pártállam képe rajzolódik ki, hanem az ezzel szinte mindig együtt járó pártállami diktatúráé is. Nem csak érdemes, de muszáj kicsit a mélyére néznünk dr. Orbán Viktornak a kötcsei polgári pikniken előadott – és a legutóbbi Nagyítás c. jobboldal által alapított kulturális folyóiratban is leközölt – beszédjének. Ez a beszéd első megközelítésben a kultúráról, a kulturális elitről szólt, illetve erről akart szólni. (Más kérdés, hogy talán ezt érintette a legkevésbé.) Ám már maga az előadó sem tudta megkerülni az e témakörhöz kapcsolódó, egész társadalmat, társadalmi berendezkedést érintő témákat. Sőt! Ez a beszéd sokkal inkább volt programbeszéd, mint valami kulturális komment, kritika, vagy akár csak helyzetértékelés. Nézzük meg, igaz-e mindaz, amit fentebb írtam. Az egész beszédet természetesen nem tudjuk idézni – túl hosszú lenne –, ám bárki elolvashatja akár az említett folyóiratban, akár rákeresve az interneten, a Fidesz honlapján. Orbán rögtön az elején leszögezi: „A kultúra és a mindenkori kormányzat viszonya több szempontból is értelmezhető. (…) A következőkben, talán nem meglepő módon, kormányzat és kultúra viszonyát a kormányzás logikája és megfontolásai felől kísérlem meg értelmezni.” Tehát azt vizsgálja, hogy mi dolga a kormányzatnak a kultúrával. Az elején kicsit messze kerül e szándéktól, elindul a tőle már megszokott „hallgatóság-zsibbasztás” – mint műtétek előtt az epidurálás –, olyan értelmetlen mellébeszéléssel operálva, mint: „… fontos megjegyezni, hogy amikor Magyarországról beszélek és a kormányzás lényegéhez közelítek, akkor én ezt kisbetűvel és két szóban írom: magyar ország. Nézetem szerint ugyanis a mindenkori ideális magyar kormányzatot annak a felismerésnek kell vezetnie, hogy a magyarok közössége, s egyáltalán a létezés magyar minősége többek között abból ered, hogy rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot. Természetesen a maguk módján mások is leírják, értelmezik és kifejezik
a világot, de mintha az valahogy mást jelentene. Ha úgy tetszik, az másfajta művekben ölt testet. De meggyőződésem, hogy így leírni, megérteni és kifejezni a világot rajtunk kívül más nem tudja.” Erre írta J. Heller a 22-es csapdája című regényében, hogy: „Katonák! Ti az amerikai hadsereg tisztjei vagytok! Nincs a világon még egy hadsereg, melynek tisztjei ezt elmondhatnák magukról. Gondolkodjatok el ezen!” Hát persze, hogy minden nemzetnek akad egy rá, és csak rá jellemző látásmódja a világról. Nagyjából ezt hívjuk „nemzeti kultúrának”, és ezekben éppen az a közös, hogy markánsan eltérnek egymástól. (Gondoljunk például a zenére!) Nincs itt szükség semmilyen „felismerésre”, e tétel körülbelül egyidős a nemzet megjelenésével, kb. a XVIII. sz. második felétől kezdve. Ha dr. Orbán Viktor most jutott el idáig, ehhez csak gratulálni tudunk neki és bíztatni: így tovább, a megismerés útján! Persze mindez valójában csak arra szolgál, hogy kikapcsolja a hallgatóság értelmi idegvégződéseit, amolyan „lábakat le a pedálról, agy üresbe kapcsolva” módon. (Rég volt az, mikor Orbánnak fontos volt, hogy a hallgatósága értse is, amit mond. Jó ideje elég neki, ha érzelmileg azonosulnak vele.) De nézzük tovább, hiszen ebből még nem következik semmi. Ám hamar el kezd kibújni a szög a zsákból: „Ahhoz ugyanis, hogy elitről beszélhessünk, valamilyen értékelési rend szerint ki kell választani az adott közösségből bizonyos embercsoportokat. (…) Magyarországon szembe kell néznünk azzal a problémával, hogy hiányzik a mintaadó elit kiválasztását igazoló értékelési rend, azaz a hagyományos elitdefiníciók nem működnek. (…) Az igazi probléma ma Magyarországon tehát az, hogy semmifajta, a közösség által elfogadott értékelési rend nincs, amely kiválaszthatná a teljes magyar nemzetből azt az elitet, amelytől azt várjuk, hogy mintákat és példákat adjon számunkra. S ez az a pont, ahol meg kell értenünk és el kell fogadnunk, hogy politika és kultúra elkerülhetetlenül kapcsolódik egymáshoz. Miután semmifajta, évtizedek vagy évszázadok alatt elfogadott értékelési rendje nincs, s így a múltból már ilyet nem kaphat, a társadalom egyetlen kritérium alapján ítélkezik a magyar szellemi élet képviselőiről: politikai teljesítményei alapján.” [kiemelések itt, és ezután tőlem — szerk.] Nocsak! Valóban így ítélkezne a társadalom? Hát nem! Először is, a társadalom – mint olyan – egyáltalán nem ítélkezik! Ezt jól véssük az
eszünkbe, mert általában éppen a „társadalom ítéletére” szoktak hivatkozni a diktatórikus vezetők. Hogy én is magyar példával éljek, nézzük meg, mennyire rímel a fentiekre Révai József, a Rákosi-diktatúra kultúrpápájának nézete: „Nyilvánvaló, hogy a kultúrforradalom feladatai nem öncélú feladatok, hanem alá vannak rendelve gazdasági és politikai fő feladatainknak és kölcsönhatásban vannak velük.” [Az MDP II. Kongresszusán mondott beszédjéből. Megjelent: Kulturális forradalmunk kérdései Szikra kiadó, 1952. 6. old.] Dr. Orbán Viktor, mint Révaitanítvány, miközben időről időre Bibóra hivatkozik? Ez már magában is agyrémnek tűnik, de – sajnos – igaz! Ha tudomásul vesszük, hogy nem a „társadalom” ítél – hiszen erre egyszerűen nincs módja,
mivel a társadalom államba szerveződik, az pedig hatalmat és hatalmi igazgatást jelent –, akkor azt is nyilván elfogadjuk, hogy maga a hatalom bír az ítélkezés lehetőségével. Ha pedig a hatalom „politikai teljesítménye alapján” ítéli meg a kulturális elitet, akkor ott nagy baj van. (A baj persze ott kezdődik, mikor a hatalom egyáltalán megítélni akarja a kulturális elitet, annak teljesítményét és nem egyszerűen csak elfogadni!) Miért is baj ez? Megkapjuk rá a választ: „…véleményem szerint nem egyszerűen arról van szó, hogy egyfajta kormányzati leszereplés következett be a baloldalon, hanem a kormányzati leszereplés egyúttal diszkreditálta a szociálliberális értékrendű kultúrateremtő közösséget is. Lehet, hogy ez túl szigorúan hangzik. (...) Mindent egybevetve azonban valamilyen mértékben mégiscsak részt vettek annak a közgondolkodásnak a kialakulásában és kialakításában, amely ide vezette az országot, és most, amikor kiderült, hogy ez csődöt mondott, vállalni kellene, hogy ez bizony az ő tevékenységük csődje is egyben.” Ha most szimplán szellemeskedni akarnék, elég lenne annyit reagálni erre, hogy „íme, itt áll levezetve, hogy Esterházy Péter, vagy Nádas Péter tehetnek a gazdasági világválságról.” Ennél viszont sokkal többről van szó akkor, mikor valaki a ha-
talom értékrendjét felvázolva, az előző hatalom felelőseinek körét kiterjeszti mindenkire, aki azzal bármilyen rokonszenvező kapcsolatban állt! Ez már tényleg a tömény diktatúra előszele. De hogy elkerüljem a „rémképeket látok” vádját, adjuk csak vissza a szót dr. Orbán Viktornak, aki megtette nekünk azt a szívességet, hogy maga is letisztázta a fentiek tartalmát: „Nem csupán szellemi értelemben zárul le azonban most egy korszak. Nem egyszerűen az élet élésére adott bizonyosfajta minták és példázatok veszítették el érvényességüket vagy tömegvonzerejüket, hanem ezzel párhuzamosan összeomlott egy hatalompolitikai rendszer is.” Eztán – nem kevés csúsztatással, féligazsággal fűszerezve – a „polgári oldal” hatalomépítésének rövid történetét, ha úgy tetszik: genezisét mutatja be Orbán. Elismeri a hatalom – már az ő hatalmuk – és az egyház szoros kapcsolatát. E kérdésben odáig elmenve, hogy az egyház támogatása nélkül nem is tudták volna magukat ilyen mélységig megszervezni. („A másik nagyon fontos szereplő pedig a Magyar Katolikus Egyház volt. A baloldal kritikája, miszerint az ő ízlésükhöz képest szorosabb együttműködés van a jobboldal és az egyházak között, ezen a ponton kétségkívül megáll. 1996-ban nem lehetett volna létrehozni a polgári szövetséget - amely a jobboldali hatalomtechnikai építkezés kiindulópontja volt – a katolikus egyház nélkül.”) És ezután érkeztünk el az előadás lényegéhez: a plurális – többpártrendszer – helyett preferált egypártrendszerhez, annak akarásához és kialakításához! Az, hogy Orbán a többpártrendszert „duális párterőtér”-nek nevezi, a kérdés még ugyanaz marad: pluralizmus vagy egypártrendszer? Adjuk csak vissza ismét a szót dr. Orbán Viktornak, aki a közvélemény-kutatások alapján Magyarország leendő miniszterelnöke lehet, és nyíltan megadja rá a választ: „Magyarországon a legutóbbi időkig egy duális párterőtér alakult ki. (…) A legutóbbi időkig valóban ez a duális erőtér jellemezte a magyar politikai viszonyokat. Napjainkra azonban megszűnni látszik a rendszer dualitása, s egy centrális politikai erőtér van kialakulóban (…) megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társa-
dalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza — és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli. (…) Ha tehát a kormányzati célokról és felelősségről gondolkodunk, a kérdés a következőképpen hangzik: vagy egy olyan kormányzati rendszert próbálunk felépíteni, amely minimálisra csökkenti a duális erőtér visszaállásának esélyét, és helyette hosszú távon egy nagy centrális erőtérben rendezi el a politikai kérdéseket; vagy ellenkormányzásra készülünk, és akkor a duális erőtér vissza fog állni. (…) Meggyőződésem, hogy nem ellenkormányzást kell folytatni, hanem a nemzeti ügyek kormányzását kell megvalósítani.” Slussz, írhatnám, itt a vége: egypártrendszer, „Orbán-korszak” a következő évtizedekre. Ám – ha már egyszer a kultúrával kezdte, azzal is illik befejezni –, dr. Orbán Viktor arra nézvést is irányt szab, útmutatást ad, hogy hogyan is éljen eztán az a bizonyos „kulturális elit”: „… ahhoz, hogy az elit teljesíthesse a kultúrateremtésen keresztül fennálló kötelezettségét, néhány létformát nem választhat — már amennyiben szépen, nemesen és választékosan kíván élni. Ez az a minta ugyanis, ami kívánatos lenne, ha a társadalomban elterjedne. Szépen, nemesen és választékosan márpedig nem lehet élni (…) ha az [elit] állandó támadás vagy éppen a szorongás állapotában leledzik, s akkor sem, ha a számonkéréstől való félelem, az önvédelmi reflexek vagy az állandó önigazolási kényszer határozza meg mindennapjait. Ezt mind el kell kerülni. Úgy gondolom tehát, hogy a következő kulturális kormányzatnak az a dolga, hogy a magyarországi kulturális elit számára ezeket a létformákat elkerülhetővé tegye, és a nyugodt lelkiállapothoz, a teremtő alkotáshoz, valamint a szép, nemes és választékos élethez szükséges feltételeket megteremtse és biztosítsa.” No lám, azért van még mit tanulnia dr. Orbán Viktornak! Men�nyivel szelídebben, kultúráltabban fogalmazta meg mindezt a már idézett Révai elvtárs: „Mi vetett véget ennek a bizalmatlanságnak a régi értelmiség zöménél? Az vetett véget, hogy megmutattuk: a munkásosztály és pártja erős kézzel tudja kormányozni az országot. A nemzeti méltóság és erő politikája, az országépítés politikája, a békét és a magyar függetlenséget védelmező politika nyerte meg a régi magyar értelmiség zömét a magyar népi demokrácia számára.” [im. 31.old.] Köszönjük szépen Révai József elvtárs és dr. Orbán Viktor miniszterelnök úr! Köszönjük szépen — de nem kérünk belőle! – Esti János –
VU
VÚ Bp
I. évfolyam 3. szám
6
Kedves olvasóink! A mi véleményünktől eltérő véleményeknek is helyt adunk, de a közlés határai, a jó ízlés, a nyomdafesték tűrőképessége és a köznyugalom védelme körül húzhatók meg. Ha valaki névtelenül kíván megjelenni, kérjük jelezze. Tisztelt Főszerkesztő Úr! Az Ön által szerkesztett újság hangulata és egyáltalán a témákhoz való hozzáállása igen közel áll hozzám. Ezért is bátorkodtam megkeresni Önt ismeretlenül problémámmal, gondommal. 74 éves nyugdíjas vagyok. Félreértés ne essék, nem nyafogni akarok, - a nyugdíjam annyi amennyi, ebből kell éljek. Hanem 1996. május 16-án lettem nyugdíjas 42 év 6 hónap és még pár nap lakatosi tevékenység után. Ennyi a nyugdíjam. De, amit Önök is leírnak a korrekcióról, miszerint 1992-1995 valamint 1997-1998-as években mentek nyugdíjba megkapják a korrekciót. Itt alakul ki a kérdésem. Az 1996-os esztendőben mentek nyugdíjba, azok miért maradnak ki ebből az adományból? Megkérhetem Önt? Arra, hogy érdemben, őszintén válaszoljon nekem. Megkérném továbbá, ha lehet ne az újság hasábjain, mert ennek az újságnak a terjesztése még nem egészen oldódott meg. Ha lehet, levélben. Nem kell bélyeget ragasztani rá, azt én majd kifizetem. 2010. február 24-én Köszönettel: Újpesten név és cím a szerkesztőségben Kedves Olvasónk! Már más nyugdíjasok is felvetették ezt a kérdést. Az igazság ez ügyben az, hogy a most „kimaradt” korosztályok sem maradtak ki, ők már előbb, 2008-ban kapták meg a korrekciós emelést. Az inflációt követő általános 4,1 százalékos emelést természetesen ez a korcsoport is megkapja. A korrekciót most azok kapták meg, akik eddig maradtak ki a korrekciós emelésből. Tisztelettel: Esti János, főszerkesztő Ui: Kérésének eleget téve, válaszunkat levélben is elküldjük Önnek.
VÚ Bp
Továbbra is várjuk mindazok hirdetési megkeresését, akik szeretnének megjelenni a lapunkban lakossági szolgáltatással, kereskedelemmel vagy bármi egyéb olyan – nem politikai! – tevékenységgel, melyről tájékoztatni szeretnék a kerület lakosságát. Lapunk – egyelőre – 26.000 példányban jelenik meg, a lakótelepi övezetben terítve. Terveink szerint a későbbiekben mind a példányszámot, mind a terítési területet bővíteni fogjuk! Hirdetési szándékát a 285-7994 telefonszámon jelezheti a konkrétumok megbeszélése végett. – a szerkesztőség –
VU
2010. március 5.
7
Utolsó szavunk a nyugdíjakról Előző két számunkban körüljártuk a nyugdíjak elmúlt nyolc évének történetét. Most nézzük, hogy melyik kormány mit tett mikor hatalmon volt, és mit ígér a mostani választások alkalmával? 1998-ban a Fidesz-KisgazdaMDF-KDNP koalíció úgy vette át a kormányt, hogy szinte azonnal visszavonta a Horn-kabinet nyugdíjemelésről szóló törvényét. (Mint mondták: „minket ez a törvény nem kötelez semmire!”) Ezzel akkor jelentős emeléstől estek el a nyugdíjasok. (Az egyénenként eltérő hiány a kormány négy éve alatt átlagosan 19.000, azaz tizenkilencezer forintra nőtt!) Ám nem csak az örökölt törvényt törölték el, hanem a nyugdíjemelések automatizmusát is. Négy év alatt kétszer emelték a nyugdíjakat, aztán a választások finisében még egy alkalommal. Nem volt viszont olyan nyugdíjkorrekció, amelyik a leszakadt nyugdíjak helyzetét rendezte volna. (Özvegyi nyugdíj, rossz időben nyugdíjba menők illetménye, rokkantnyugdíj stb.) Ezeket az elmaradt rendezéseket – a már említett emeléskieséssel együtt – a Medgyessykormány végezte el: kifizették azt a bizonyos 19 ezret, emelték az özvegyi nyugdíjakat, a nyugdíjak reálértékének megállapításá-
hoz elkészítették az úgynevezett „nyugdíjas bevásárlókosarat” – nyilvánvaló, hogy a nyugdíjasok általában más dolgok vásárlását preferálják, mint az aktívak –, később bevezetésre került a „svájci indexálás”, ami a nyugdíjak emelésénél az átlagbér emelkedését is figyelembe veszi. Bevezették – Orbán nem szavazta meg! – a 13. havi nyugdíjat is, ami vitatható ugyan, de azért hét éven át nem hogy senki nem vitatta, hanem a 2006-os választások alkalmával a Fidesz még rá is licitált mondván, ők a 14. havi nyugdíjat is bevezetnék. Az MSZP-kormány „csak” tartotta a 13. havit, míg a gazdasági világválság bele nem szólt. Hogy mindez mit jelentett a nyugdíjak reálérték-növekedésében, arról az előző számunkban írtunk. Így jutottunk el napjainkig, a választási időszakig. A Fidesz nyilvánosan azt ígéri – és erre Schmitt Pál a személyes garancia –, hogy „megőrzi a nyugdíjak reálértékét” – ez annyit tesz, hogy a nyugdíjak a mostani értékükön maradnak, az emelkedés csak az inflációt követi méghozzá „kormányzásuk ideje alatt”, azaz minimum a következő négy évre befagyasztanák a nyugdíjakat –, „megvédi a nyugdíjasokat” – de hogy kitől vagy mitől, azt nem tudjuk –, és nem engedi a magánnyugdíjpénztárak
„privatizációját”. (Hogy egyébként hogyan lehetne privatizálni a magán-, azaz privát nyugdíjpénztárakat? Hát sehogy! De ők, azért megvédik.) Ez az ígéret. Ám joggal gyanítható, hogy nem egészen erre készülnek! Egy MTI hír– 2010. január 07-i hír – szerint Varga Mihály, aki a párt gazdasági kabinetjének vezetője – és a pénzügyi csúcsminiszteri poszt várományosa – kifejtette, hogy a befizetett nyugdíjjárulékot egyéni számlákon vezetnék. Amikor eljön a nyugdíjba vonulás ideje, a járadékot (a nyugdíj összegét) az addig befizetett összeg alapján állapítanák meg. Ezért nevezhető a rendszer virtuálisan tőkésítettnek. (Egy valós tőkefedezet melletti rendszerben a meglévő tőke adja ki a járadék összegét.) Az új modell továbbra is felosztó-kirovó rendszerű lenne, tehát a gazdaságilag aktív népesség befizetéseiből fedeznék a nyugdíjasok havi járadékát. A virtuális tőkésítés csak a nyugdíj összegének – a havi járadéknak – a megállapítását szolgálná. A rendszer azonban alapvetően különbözne a mai felosztó-kirovó rendszertől: az adófizetők pénzét nem lehetne átcsoportosítani a nyugdíjkassza – évente akár több száz milliárd forintos – lyukainak a
betömésére. A kifizetett nyugdíj nem lehetne több, mint a befizetett járulék! Figyelembe véve, hogy egyre kevesebb aktív munkavállaló befizetéséből kellene egyre több nyugdíjas nyugdíját kifizetni, ez feltétlenül a nyugdíjak rovására menne, még ha növelnék is a befizetéseket, valamint arra kényszerítené a munkavállalókat, hogy egyre később menjenek nyugdíjba. Ezzel szemben az MSZP alapvetően két dolgot ígér, és semmi ok rá, hogy azt higgyük, valami másra készül: A nyugdíjak mostani reálértékét fenntartva, a gazdasági teljesítmény növekedésével – tehát a GDP növekedésével – növelnék a nyugdíjakat, ez lenne az a bizonyos „nyugdíjprémium”. Megtartanák a nyugdíjasok jelenlegi utazási kedvezményét, egyszeri „kegyeleti kiegészítéssel” csökkentenék az elhalálozásból származó kiadásokat, és az érintett korosztályoknál lépcsőzetes emeléssel növelnék a nyugdíjba vonulás korküszöbét 65 évre. Nem tisztünk a fenti két alternatíva minősítése, ezt majd megteszi ki-ki magának. Mindenesetre azon feltétlenül el kellene gondolkodni – miközben mérlegelünk –, hogy melyik párt mit tett és mit ígért előtte.
Reszket a tulipán... ...mert madárka szállott rá. Méghozzá egyszerre három. Igen, eltalálták, az MDF és az SZDSZ választási koprodukciójáról szól ez a kis dolgozat. Volt egy pillanat – akár történelminek is nevezhetnénk, ha nem járatódott volna le ez a kifejezés –, a harmadik köztársaságunk történetében, mikor igencsak helyén lett volna ez a szövetség. 1990-ben, a rendszerváltás utáni első választást követően minden ok meg volt rá,
hogy az akkor mérvadó politikai erők – az akkori MDF és SZDSZ – összefogjanak az ország jobb jövője érdekében, megállapodjanak egy úgynevezett „nemzeti minimumban”, és elindítsák Magyarországot egy jobb jövő felé. Sajnos nem ez történt. Nem dolgunk most, e cikk keretében azt firtatni, hogy mi volt ennek az oka, sok minden szerepet játszott benne, Antall és az SZDSZ közös gőgjétől kezdve a két párt megközelítő eredményéig, az elképzelt jövő egymástól igen távol álló víziójáig. Elég az hozzá, hogy a koalíció nem született meg, helyette holmi paktumokkal – talán emlékeznek még az Antall – Tölgyesi paktumra a kétharmados törvényekről – tették kormányozhatóvá az országot. Pedig akkor, ’90-ben valójában minden ok meg volt a koalícióra. Talán csak azon múlt, hogy ekkor még igen csak kezdő volt az ország a demokráciát illetően, bátran mondhatjuk: kiskorú. Ám ma, mikor már mindkét párt rég el-
Bp
Ne vegye komolyan! Vagy mégis…? Feljelentette Gyurcsányt és Verest a Fidesz, az ügyészség viszont elutasította a feljelentést. Ez már a második. Három a magyar igazság! Bezzeg, ha még mindig Polt Péter lenne a legfőbb ügyész, a feljelentettek talán már ülnének is! Úgy tűnik, dr. Balsai Istvánnak lassan életcéljává vált ez az ügy… A Fidesz feljelentést tett csütörtökön a legfőbb ügyésznél a Magyar Posta székházainak ügyében. A Fidesz tett feljelentést székházügyben?! A rinocérosz bőre meg baba-popsi! Úgy látszik, most nem a Fidesz kapta a székházat… Balsai – a Fidesz főfeljelentője – kijelentette, hogy: „a Fidesz szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette állapítható meg”. Még szerencse, hogy a Fidesz „csak” egy politikai párt és nem a magyar bíróság. — Egyelőre… Orbán Viktor bejelentette, hogy – bizonyos határig – legalizálná az otthoni pálinkafőzést. Régen a háború előtt még leitatták a választókat a szavazás előtt. Most mindenki főzze meg magának otthon. És itasson le még egy embert!
veszítette valaha volt tömegeit, mikor már a parlamenti küszöböt sem érik el – a felmérések szerint –, egy ilyen választási koalíció nem fog, nem tud segíteni rajtuk. Nem csak az a tény mutatja ezt, hogy a tagság és a kisebb szervezetek sorra mondanak nemet az országos vezetés szándékára, hanem az is, hogy még így sem, még együtt sem jutottak lényegesen előrébb a választási esélyeket illetően.
rozását, épp úgy kizárja a valódi koalíció lehetőségét, mint annak idején, ’90-ben kizárta. Akkor, technikai okokból, egy közös cél érdekében még lett volna értelme, de ma?! Lehet, hogy csak arról van szó, hogy Dávid Ibolya előbb olvasta el Bokros tanulmányát, mint Retkes Attila? Lehet, hogy csak annyi volt, hogy Dávid ma már profibb, rutinosabb, mint Retkes? Vagy egyszerűen csak jobban kézben tudja tartani pártját, mint a másik?
Egyébként is furcsa koalíció ez. Van egy ember – ő amúgy MSZP-s volt –, Bokros Lajos, akinek van egy végiggondolt, koherens programja. Ő intakt személy, magában is vállalta saját programját, hiszen azt már régebben, minden különösebb pártkötődés előtt publikálta a Népszabadságban – „A reformok kritikus tömege” című cikkében –, és e program megítélésén nem sokat változtat, hogy Dávid Ibolya felismerve e program vállalhatóságát, mögé állt és odavitte pártját is. Pontosabban pártjának őt követő részét.
Ördög tudja. A vereséghez, a lemorzsolódáshoz már mindkét párt hozzászokhatott az elmúlt két évtized során, hiszen mindketten vezető politikai erőből váltak marginális kis párttá. Az tény, hogy a Bokros-MDF „főpróba” jól sikerült, Bokros – és vele az őt indító MDF – bekerült az Eu parlamentjébe, míg az SZDSZ önmagában indulva csúfos vereséget szenvedett már akkor is. Ennyi előnye tehát mindenképpen volt Dávidéknak. Ahogy az is előny, hogy az EU-s választások után az MDF-nek nem kellett új vezetés után néznie – a belső puccskísérlet gyorsan befuccsolt és inkább segítette a régi vezetést, mint ártott neki –, ám az SZDSZ szinte teljesen szétesett.
Az SZDSZ – már csak „hivatalból” is – támogatja a „reformokat”, ha így nézzük, akár természetes szövetséges is lehetne, ám az a tény, hogy közben Dávid végig arról beszél, hogy az MDF megtartja „nemzeti konzervatív” szemléletét és önmeghatá-
VÚ
Az a maradék, amelyik ma SZDSZ-nek mondja magát, e koalícióval odáig jutott, hogy a libe-
Kövér László szerint – egy edelényi lakossági fórumon mondta – az elmúlt nyolc év volt „a magyar történelem egyik legmélyebb és legösszetettebb” válsága. Két világháború, egy irtózatos infláció, a Rákosi-korszak, ez mind kismiska! Igaz?! Eddig! És még csak most jön a Fidesz… Hát, az biztos, hogy e „válság összetételében” ők is benne voltak, szépen!
ralizmus, a „szabadság” nekik már azt is megengedi, hogy alapvető elveket adjanak fel egy – valódi cél nélküli – koalíció kedvéért. Ha poénkodni akarnék e szánalmas kísérleten azt írnám, hogy olyan ez, mintha a Föld Napja alkalmából, mikor a fél ország takarít és gyomot irt, az SZDSZ a „virágozzék minden virág!” jelszavát követve elültetne három-négy tő parlagfüvet mondván, az is a természet része, akárcsak az allergia, tanuljanak meg egymás mellett élni. Hát, mit mondjak, így is lehet. A törvény nem tiltja. De ne csodálkozzanak azon, ha ettől a politikai pollentől – hogy azt ne írjam: gyomtól – minden értelmes ember prüszkölni fog!
VU
VÚ Bp
I. évfolyam 3. szám
8
Nyilvánosságra hozta programját az MSZP a kampánynyitó nagygyűlésén. (Ami azt a nagygyűlést illeti – különösen a végét –, kicsit túl sok lett a show-ból benne, és ha szabad egy személyes megjegyzést: Mesterházy Attila ne énekeljen nyilvánosan, vagy ha az elkerülhetetlen, akkor nagyon halkan, mert minden egyes általa elénekelt strófa szavazatok ezreit viszi el.) Azért a program lényegét sikerült bemutatni. Ennek ismeretében írhatjuk, hogy igen, levonta az előző időszakok legfontosabb tanulságait az MSZP, és ennek tükrében születtek meg azok a bizonyos választási ígéretek. (Bár talán helyesebb lenne programot írni, már csak azért is, mert ez valóban program, nem csupán ígéretek tára.) Hogy mit ígérnek? Először is azt, hogy folytatják hazánk demokratikus rendszerét. Nem rendezkednek be 15-20 évre, nem készítenek tízéves terveket, mint a Fidesz. Talán ez az egyik legfontosabb eleme a programnak! Manapság különösen, mikor napvilágot látott a Fidesz – pontosabban Orbán Viktor – terve demokráciánk „folytatásáról”, már ahogyan ők képzelik ezt. És hogy ez a bizonyos „kötcsei beszéd” mára a párt hivatalos programja lett, azt mi sem bizonyítja jobban, mint Szíjjártó szóvivő és kabinet főnök úr nyilatkozata: „Arra a kérdése, ha a Fidesz megnyeri a választást, ismét egy polgári jobbközép kormány jön-e létre, azt válaszolta: a magyar politikai rendszer jelentősen átalakult, hiszen van egy óriási, demokratikus erő, a Fidesz, az ezen kívüli megoldások pedig vagy törvényen felüliek, vagy törvényen kívüliek. A régi összehasonlítások értelmüket vesztették, hiszen az eddig sok-, majd kétpólusú politikai élet után most egy nagy erőre, illetve „az alkotmányossággal folyamatosan eredménytelen küzdelmet vívó” pártokra oszlik a politikai mező”. (Fidesz.hu) (Nem először találkozunk a Fidesz esetében ezzel a törekvéssel, hiába próbálkozik Orbán Viktor azzal, hogy ezt a törekvést holmi világpolitikai változásokkal magyarázza! Éppen 2006-ban, az akkori választási kampányban szólta el magát dr. Mikola, a „nemzet orvosa” – az elnevezés Orbántól! –, hogyha hatalomra kerülésük esetén megadják a kettős állampolgárságot a romániai magyaroknak, akkor „itt húsz évre eldől minden”! Pedig hol volt akkor még bármilyen válság vagy annak előszele?) Úgy tűnik, tehát, jogos volt minden félelem, melynek eddig hangot adtak jó páran, e választás tétje valóban a magyar demokrácia léte. Nos, az MSZP biztosan nem fenyegeti demokráciánkat. (Minden bizonnyal demokrata az SZDSZ-MDF koalíció is, és az LMP is, ám az ő esélyük a parlamentbe jutásra finoman szólva is igen csekély.) Nézzük hát, miket is vállalt kampánynyitójában az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila: „Vállaljuk, hogy minden túlhatalmi törekvéstől megvédjük az
Start! (III.) Mit mond az MSZP? Előző számunkat azzal fejeztük be, hogy „A kérdés, az igazi kérdés ma már (…) az, hogy hogyan tovább? Levonta-e az előző hét év hibáinak konzekvenciáit az MSZP? Mit tervez, milyen programmal indul neki az előttünk álló ciklusnak?” Folytassuk hát innen. alapvető alkotmányos intézmények, az Alkotmánybíróság, az Országgyűlés, az igazságszolgáltatás, a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék függetlenségét, tekintélyét és erejét. Megvédjük az állami működés ellenőrizhetőségét, átláthatóságát és nyilvánosságát garantáló jogintézményeket és törvényi feltételeket. Megvédjük a társadalombiztosításon alapuló nyugdíjrendszert, hogy a mostani és a jövőbeni nyugdíjasok egyaránt biztonságban tudhassák járandóságukat és nyugodtan, méltóságban tölthessék öregkorukat.
hangverseny”, mely vagy megvalósítható, vagy nem, hiszen olyan általánosságokban fogalmaz, amik amúgy sem számon kérhetők. Nézzük legelébb a gazdaságot. A kemény takarékossági intézkedések következtében nagyjából kétezer-milliárd forinttal nő a központi költségvetés mozgástere. Idézzük a programot: „A bruttó keresetek a következő négy év átlagában mintegy 20 százalékkal emelkedhetnek. A személyi jövedelmek adóterhelése tovább csökken, így a nettó keresetek mintegy 25 százalékkal növekedhetnek.
Megvédjük és érvényesítjük a munkájukból élők érdekeit, visszaadjuk a munka becsületét, hogy minél többeknek legyen tisztességes munkája és tisztes megélhetése. Szavatoljuk az arányos és igazságos közteherviselést: megőrizzük a jelenlegi többkulcsos adórendszert, hogy a tehetősebbek továbbra is nagyobb részt vállaljanak a közös terhek viseléséből. Garantáljuk, hogy a távhőszolgáltatás áfatartalma a legalsó, 5 százalékos szinten maradjon, és ne lehessen önkényesen emelni 2 millió távfűtéses lakásban élő polgár kiadásait. Fenntartjuk a haderő önkéntességét, és nem engedjük, hogy a sorkatonasággal bármely fiatalt akarata ellenére fegyverviselésre kényszerítsen az állam. Megvédjük a magyarországi kisebbségeket, az emberi méltóságot és a szabadságot a szélsőjobboldal fenyegetésétől; erősítjük a civil ös�szefogást, és szigorítjuk a radikális elvek, szavak és szervezetek vis�szaszorítását célzó törvényeket. Ezek azok a vállalások, amelyeket mi, szocialisták ajánlunk az országnak. És ezekhez illeszkednek azok az eszközök, amelyekkel a következő négy évben szolgálni kívánjuk a hazánkat. Realitás, felelősség, törődés és erős demokratikus meggyőződés — ezek az értékek különböztetnek meg minket a riválisainktól. Ezekre épül a programunk.”
A fogyasztói árak emelkedése nem fogja meghaladni az évi 2,5-3 százalékos mértéket, így a reálkeresetek évente átlagosan 2,5-3 százalékkal nőhetnek. Ily módon négy év alatt 12 százalék körüli reálbér-emelkedésre nyílik lehetőség, a termelékenység javulásával arányosan. A foglalkoztatás évi 1 százalékkal növekedhet. 2011. január 1-jétől ismét adómentességet kapnak a melegétkezési jegyek, havi 12 ezer forintig. Szintén 2011. január 1-jétől az üdülési csekk éves szinten a mindenkori minimálbér értékéig adómentességet élvez. A gazdasági válság elmúltával ismét kiszélesítjük a cafeteria lehetőségeit, adómentessé tesszük a közösségi közlekedéssel munkába járást biztosító juttatásokat.
Persze, ha csak ennyi lenne, ezt sem lehetne programnak nevezni! Ez sem lenne több, mint a másoktól már megszokott „kívánság
Tovább csökkentjük a munkavállalókat terhelő elvonásokat. Négy év alatt összesen 4 százalékkal csökkentjük a munkavállalók járu-
lékterhét: 2011-ben és 2012-ben 1-1, 2013-ban további 2 százalékos mérséklésre van mód. A társadalmi szolidaritás és felelősségvállalás jegyében többet várunk el a tehetősebbektől, hogy jobban segíthessük a nehezebb helyzetben lévőket. Évi 15 millió forint feletti jövedelem esetében 50 százalékos személyi jövedelemadó-kulcs bevezetését javasoljuk. Kibővítjük a mikro- és kisvállalkozásokra vonatkozó társasági adó-kedvezmények körét. Nemcsak csupán szimbolikus ereje, hanem az értékválasztás kifejezése miatt tartjuk fontosnak, hogy a pénzügyi műveletek haszonélvezői is nagyobb mértékben járuljanak hozzá a közjóhoz. Ezért a válság kapcsán állami támogatásban részesülő pénzintézetek vezetőinek a prémiumát külön adó kell, hogy terhelje. Mindezek hatására 2011-től életminőségük további javulását érzékelik majd a bérből és fizetésből, a saját munkájukból élők, a nyugdíjasok, a nagycsaládosok.” Akár hogy is nézem, ezek bizony konkrét, számokkal alátámasztott, és számon kérhető programpontok! Vannak összecsengések a Fidesz – a fentieknél sokkal homályosabb – terveivel, ám van egy
pont, ami tételesen fordul szembe a Fidesz és a Jobbik izolacionalista törekvéseivel: „A kis- és középvállalkozások mellett továbbra is támogatni kell a munkahelyteremtő tőke beáramlását. Amellett, hogy a multinacionális vállalatok adják a hazai GDP és az export jelentős hányadát, ezek a cégek összesen mintegy 250 ezer embert foglalkoztatnak, és ez a szám a beszállítói körön keresztül további több tízezer munkahellyel növekszik. Ezért továbbra is alkalmazzuk az uniós szabályozással összhangban lévő támogatási formákat és újakat dolgozunk ki annak érdekében, hogy hazánkba vonzzuk a jelentős számú munkahelyet létesítő beruházásokat.” Ezen túlmenően – és a többi, itt hely hiány miatt fel nem sorolt pontokon túl – a program megnevezi a hazai gazdaság húzóágazatit is, azokat, melyeket további támogatással akarnak még jobbá tenni,
magasabb szintre fejleszteni. Ezek: Gyógyszeripar, gyógyászati berendezések gyártása, biotechnológia. Logisztika. Autógyártás. Energiaipar. Szolgáltató ágazat. Technológiai kutatás. Infokommunikáció. Zöldgazdaság. Turizmus. Mezőgazdaság, élelmiszeripar, energianövények. Mindezek az ágazatok kiemelt szerepet kapnak a fejlesztéspolitikában, miközben azokat a területeket sem hanyagolja el a program, melyek eddig is fejlesztési pályán mozogtak: az útépítést, az innovációt, a közlekedésfejlesztést, foglalkoztatás-politika, szociális biztonság, nyugdíjak, egészségügy, euró bevezetése, stb. Mindezt demokratikus, plurális társadalmi berendezkedés mellett, az európai integráció keretein belül! Összhangban és összefogva a régió országaival annak érdekében, hogy ne egymás ellen, hanem egymással együtt fejlődjünk, jussunk el életszínvonalunkban az Uniós átlagra. Hogy ez a program megvalósul-e, az persze nem csak az MSZP-n múlik. Ahhoz az is kell, hogy az ország lakosságának többsége is akarja mindezt, és megbízza ezek végrehajtásával ezt a pártot. Ahogy a közvélemény-kutatási számokat nézzük, erre mostanában igen kevés az esély. A demokrácia már csak ilyen. Sok mindenért kell – vagy kellett volna – bocsánatot kérnie az MSZP-nek az elmúlt nyolc év hibái miatt. Ez részben meg is történt, ne feledjük, hogy ez alatt a nyolc év alatt három miniszterelnöke is volt az országnak. (Ez is a demokrácia része!) De csak részben történt meg az a bizonyos bocsánatkérés. Kimaradt belőle a korrupció, a romák helyzete, az egészségügyi reform félbemaradása – tudom, erről nem csak a kormányzat tehet, de akkor is az ő felelőssége –, néhány elfuserált nagyberuházás, mint pl. a kormányzati negyed stb. Most vélhetően megbűnhődik érte az MSZP. (Kár, hogy vele együtt a jó szándékú szimpatizánsok is!) Egy biztos: az MSZP programja kész, nyilvános, bárki megnézheti, elolvashatja, el tudja dönteni, hogy akarja vagy sem. A Fideszé egyelőre ugrás a sötétbe, illetve – társadalmi vonatkozásában – nagy lépés visszafelé, az egypártrendszer elmúlt, leváltott korszakába. Döntés április 11-én…
VÚ Bp
Városi Újság ISSN 2061-604X Levélcím: Városi Újság, 1725 Budapest, Pf. 65 Kiadja: EX2 Kft. Telefon: (06-1) 2857-994 Főszerkesztő: Esti János Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben 1725 Budapest, Pf. 65 Nyomdai kivitelezés: Bezsit Bt.
