Akik hisznek a megmaradásban A 2014-es magyar vers ünnepéről Bármily lehangoló is napjaink társadalmi, közéleti csapodársága, a csalódás, a kiábrándulás a politika csinálta közhangulat, azért az, hogy újból megtelt az ipolysági városi könyvtár olvasóterme ünneplőbe öltözött fiúkkal, lányokkal és az őket nagy reménnyel elkísért szülőkkel, tanárokkal, mégiscsak üzenetértékű. Üzenete annak, hogy van remény a megmaradásra. Van, mert „…vannak még magyarok…”, ahogy Sajó Sándor is írta egyik költeményében. Vannak magyar szülők, akik gyermeküket magyar szellemben nevelik, vannak tanárok, akik a rájuk bízott ifjakkal lelkesen és lelkiismeretesen megismertetik és megszerettetik a dicső magyar múltat, fejlesztik önazonosság tudatukat, a magyar jövőre készítik fel őket. És van a Palóc Társaság, amely lehetőséget teremt arra, hogy ezek a magyarságismerettel és magyar műveltséggel felvértezett fiatalok tehetségüket kibontakoztassák és megmutassák a kortársaknak, a világnak. Róluk, mindnyájukról van igazságtartalma a kijelentésnek: ők azok, akik hisznek a magyar megmaradásban. És nemcsak hisznek, hanem tesznek is érte. A magyar vers ünnepe, a magyarságverseket mondó magyar fiatalok, alap- és középiskolások versenye az ipolysági születésű költő születésnapján, azaz november 13-án zajlott a hajdan volt Hont vármegye székhelyén. Az ünnep kétszeresen is ünnep volt, hiszen 2011 óta ez a nap a magyar nyelv napja is. Merő véletlen, de felfoghatjuk úgyis, mint égi üzenetet: Magyar, vigyázz a nyelvedre, amely az IGE, ami isteni eredetű, az ősnyelv, s őrzése, továbbadása utódaidnak ugyancsak isteni intelem. Éppen most napjainkban, amikor a beszédformáló, ismereteket közvetítő, szórakoztató alkalmakat birtokoló hanghordozók éjjel-nappal ontják magukból az idegen szavakat, főleg az angol kifejezéseket, ráadásul ugyancsak idegen, magyartalan hangsúllyal, fülbántó hadarással tetézve, s ezek beékelődve a magyar mondatszerkezetbe, hangsúlyba, szókincsbe, fülbe egyre nyilvánvalóbban elfoglalják a magyar szavak helyét, kiszorítják, feledtetik, megsemmisítik a kifejező, értelmes, szép magyar szavakat. Így lesz édes anyanyelvünkből egy madáchi kevercs nyelv, így silányul a nyelvi tudata a magyar embernek, míg végül teljesen elhal, kihal… Ez a célja a projekteket vagy prozsekteket, programokat, produkciókat harsogó ripacsoknak, állami tisztségviselőknek, félrevezető, magukat szégyentelenül még nemzetinek és kereszténynek is álcázott hazát rontó és hazát árulóknak. Nem kell egyetemet végzett, rangos címet viselő embernek lennünk, hogy észrevegyük: a magyar nyelv napjának legnagyobb hangsúlyt kapott eseményét az iskolásokkal egy vers közös elmondása jelentette. Miközben az Országházban, a hírcsatornákban, az értekezleteken, a megmozdulásokon az angolosítás „ékes” szavai zúdultak ránk a hírbemondók, a szószólók, az előadók, a véleményt alakítók szájából. Semmi sem történt a magyar nyelv megtartása, használása, védelme érdekében! A hírverés helyett maradt a reklám, a műsor helyett a program, a tisztességes helyett a „fér” (fair), a leleményes, ötletes helyett a kreatív, az előrejelzés helyett a prognózis, az időszerű helyett az aktuális, a tájékoztatás helyett az információ, a megújuló helyett az innovatív… És így tovább! E lassan gyorsuló, de biztosan ölő méreg ellen is szót emeltünk a Sajó Sándor nevével fémjelzett rendezvényen. E tudatot ferdítő, gazosító gyakorlat ellen is szóltak a versmondó fiatalok, erre a galád gyakorlatra is fény derült a szívet-lelket gyönyörködtető hazafias verseket előadó ifjú tehetségek versmondása alatt, ragyogó arcukon, csillogó szemükben a jövő ígérete, a küzdés értelme fénylett. A 2014. évi versenybe 35-en jelentkeztek. Felvidékiek, az Ipoly bal partján élők és délvidékiek. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy Délvidéken is erőre kapott a hazafias költeményeket előadó ifjak tábora. Délvidék egy új góca lehet, vagy már az is törekvésünknek, hogy egyre több fiatal olvasson, tanuljon és mondjon magyarságverseket, mert ezáltal magyarságuk erősödik. E törekvésben élen jár Krizsán V. Vilmos és csapata. Az adai illetőségű közéleti embernek, aki a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége (Vancsesz) elnöke, évek óta részt vesz versmondó fiatalokkal az ipolysági rendezvényen. Most ősszel a választásokon őt is megválasztották a Magyar Nemzeti Tanácsba. E tisztségét gyakorolva bizonyára kiveszi részét és ténylegesen is hozzájárul majd Sajó Sándor és a magyar hazafias költészet minél szélesebb körben történő népszerűsítéséhez, amely végső soron a délvidéki magyarság anyaföldet
megtartó, anyanyelvet őrző és továbbadó küldetés-vállalását is jelenti és eredményezi. Ezzel együtt pedig nagy nemzeti célunkat, a megmaradást is hathatósan szolgálja. Krizsánék az idén november 8-án, most Kishegyesen, már második alkalommal szervezték meg a Sajó Sándor hazafias versmondó versenyt , amelynek szintén 35 résztvevője volt. Közülük hárman jöttek el Ipolyságra Délvidék képviseletében. Az ipolysági rendezvényt megtisztelte jelenlétével a 102 éves Tamás Aladárné Szűcs Ilona tanító néni, vagyis Ilonka Néni, aki augusztus óta lányával, dr. Fehérné Tamás Judittal a Palóc Társaság Tiszteletbeli Tagja is. A versmondó verseny megnyitóján vehette át a tiszteletbeli tagságról szóló okiratot Csábi István Madách-díjas előadóművész is, aki évek óta a versmondó verseny értékelő bizottságának tagja illetve elnöke és aki a Palóc Társaság egyéb rendezvényein is gyakran szerepelt előadóként, önzetlen segítőként. Az idei versenynek volt még egy említést érdemlő újdonsága. Most először díszelgett a képzeletbeli színpadon a Társaság hirdető ponyvája (molinó, hogy értsük – magyarul…), amely a címert láttatja. Létrehozását Lukács Ágnes tanárnak, a Palóc Társaság tiszteletbeli tagjának köszönhetjük. A rendezvény házigazdája, Solmoši Márta könyvtárigazgató üdvözölte a megjelenteket, majd átadta a szót Baráti Tamás alpolgármesternek, aki köszöntőjében sok sikert kívánt a versmondóknak. A versmondást három tagú bizottság értékelte: Csábi István elnök, Illés Ivett és Halmosi István. Ezután Sajó Sándor, Petőfi, Vörösmarty, Juhász Gyula, József Attila, Ady, Radnóti Miklós, Illyés Gyula, Reményik Sándor, Wass Albert, Pósa Lajos, Kulcsár Tibor, Zs. Nagy Lajos stb. versei hangzottak el mélyen átélve, sokszor érzelmektől fűtötten, olykor mosolyt is előcsalogatva az arcokon. Ezért is volt az értékelőknek nehéz dolguk, ezért született meg az eredmény minden szakmai szempontot mérlegelve, igazságosságra törekedve a következőképpen: Az alapiskolások korosztályában: 1. Szmolka Barbara, Ipolyság, Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola 2. Czeglédy Levente, Rimaszombat, Tompa Mihály Református Gimnázium 3. Antal Réka, Palást, Palásthy Pál Egyházi Alapiskola és Kőműves Csenge, Kishegyes Különdíj: Mácsadi István, Farnad, Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola A középiskolások korosztályában: 1. Renczés Zsófia, Galánta, Kodály Zoltán Gimnázium 2. Tóth Zalán, Kishegyes 3. Oroszlány Enikő, Ipolyság, Szondy György Gimnázium és Zolcer Gábor, Ipolyság, Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Különdíj: Hrubiak Laura, Balassagyarmat, Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola A rendezvény résztvevői hagyományosan tisztelegtek a költő mellszobránál a templom előtti téren. Itt a koszorúzást megelőzően Cságoly Péterfia Béla, a Szózat c. világhálós hazafias folyóirat szerkesztője, a versmondó verseny fővédnöke mondott ünnepi beszédet. Közreműködött Zolcer Gábor versmondó diák és Wollent Andrea vezetésével a Fegyverneki-iskola kórusa. Őrt a cserkészcsapat tagjai álltak. A versenyzők bővelkedtek jutalmakban. Díjakról a KERBA webáruház (Sajó kézírásos pólók), a fővédnök és a Trianon Kutató Intézet gondoskodott, de a Városháza is ajánlott fel díjat. A Palóc Társaság a versmondóknak a Jó itt élni! c. kiadványát és a Magyar katekizmus c., a trianoni országcsonkítás megdöbbentő adatait tartalmazó füzetet (a Trianon Társaság ajándéka) nyújtotta át, a felkészítő tanároknak pedig a Magyar úton c. kötetét. A rendezvény támogatói között találjuk még dr. Fehérné Tamás Juditot és Zolcer Gábor vállalkozót, Pokorný Ondrusz Annát valamint azt a nevének elhallgatását kérő lelkes hazafit, akinek adománya a résztvevők ebédjének és a délvidékiek szállásköltségének fedezését tette lehetővé. Köszönjük az önzetlen segítségét valamennyi támogatónak!
A „Magyarnak lenni: nagy s szent akarat!” címmel évente meghirdetett magyarságverseket mondó verseny egyik jelentős rendezvénye a huszonöt éves Palóc Társaságnak. Jelentőségét az is adja, hogy a fiatal nemzedék készülvén a megmérettetésre megismerkedik a hazaszeretet fogalmával és mibenlétével, a hazafiasság életet alakító és nemesítő érzésével, a magyarság kinccsel felérő műveltségével. S teszi ezt úgy, hogy az ellehetetlenítésünkre kiagyalt és meghúzott országhatárok ellenére a magyar-magyar összetartozásra szórja sugarát, az egy nemzetben való gondolkodást rögzíti a fiatalok tudatában. Üdvözlendő az lenne, ha ezt a költő szülővárosának mindenkori vezetése is így látná s ezt tettekben is nyilvánvalóvá tenné. Üdvös lenne, ha Délvidék példáját követve a maradék Magyarországon is felébredne valakikben a vágy, hogy megszervezzék saját „hazai” döntőjüket s ily módon az ipolysági valóban „nemzetivé” emelkedne. Ehhez nem pénzre van szükség elsősorban, hanem ötletre (ezt már megadtuk), leleményességre, szervezői képességre s mindenek előtt céltudatos akarásra. Fotógaléria:
A könyvtár olvasóterme
Az értékelők
Balley Ingrid Palicsról érkezett
Tóth Zalán
Mosoly az arcokon
Oroszlány Enikő
Az értő közönség
Renczés Zsófia idén győzött
Az ünneplők a koszorúzáson
Zolcer Gábor Wass Albert versét mondja
Solmoši Márta
Cságoly Péterfia Béla fővédnök
Koszorúk Sajó szobránál
