Ág Tibor Cserepek 1 agtibor-cserepek.indd :10:17

Ág Tibor Cserepek

1

agtibor-cserepek.indd 1

12.11.2015 12:10:17

A kiadvány megjelenését támogatta: a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala

Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky – program Kultúra národnostných menšín 2015

Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 62. ISBN 978–80–89001–65–1 © Ág Tibor © Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet 2


12.11.2015 12:10:17

Ág Tibor

CSEREPEK Élettörténetek

Dunaszerdahely, 2015 3


12.11.2015 12:10:17

4


12.11.2015 12:10:17

Előszó A könyv, melyet az olvasó kezében tart, Ág Tibornak, a szlovákiai magyar zenei élet mindenesének „emlékcserepeit” tartalmazza. Keletkezési körülményei is olyanok voltak, mint maguk a rövid írásokban megörökített emlékek. Ezeknek az emlékcserepeknek a stílusát utánozva próbálom leírni ezt az önmagukban is érdekes történeteket. Egy alkalommal, amikor a békei éneklő csoport számára összeállítandó népdalcsokor ügyében jártam Ág Tibornál, megemlítette, hogy egy különös dologba vágott bele. Szeretné életpályájának folyamán szerzett élményeit rövid visszaemlékező írásokban rögzíteni, mert „… félek, hogy egyre inkább kiesnek emlékezetemből. Pedig – folytatta – egynémelyik nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is lehet az utánam jöttek számára.” S elkezdte leírni ezeket a rövid, kezdetben adomázó, később komolyabb történeteket. Először szinte minden ös�szefüggés nélkül, ami éppen valamiről eszébe jutott, később már rendszeresebben. Egy másik alkalommal, nála járva, megmutatta az addig leírt történeteket, s arra kért, hogy próbáljam megszerkeszteni ezeket az írásokat, mert talán valamilyen formában meg is jelentetné őket. Ekkor, az ebben a kötetben olvasható írásoknak körülbelül a háromnegyed részét adta át nekem. Elolvasva őket, szinte készen kínálkozott az az osztályozási szempont, mely végül is megvalósult, vagyis: a karvezetőnek, a népdalgyűjtőnek, a népzenekutatónak, az együttesek alapítójának és mozgalmak elindítójának a visszaemlékezései. Azokat a szövegeket, melyek nem munkásságának egyes tevékenységi köreivel függtek össze, hanem személyes életének eseményeire emlékezve íródtak, egy külön fejezetbe gyűjtöttem, melynek Történetek az életéből címet adtam. Az írásoknak ezt a csoportosítását még megbeszéltem vele, áldását adta rá. Sajnos a végső formába öntést már nem érte meg. A kiadó tehát tulajdonképpen az ő beleegyezésével jelenteti meg ebben a formában ezt a könyvet. Kovács László 5


12.11.2015 12:10:17

6


12.11.2015 12:10:17

A KARVEZETŐ Találkozásom a pozsonyi fiatalsággal Nemrég tudtam meg Kovács László történész barátomtól, hogy az a ház a Duna parton egy olyan történelmi hely, amiről kevesen tudnak. Most már tudom, hogy abban a házban született Batthyány, az első magyar miniszterelnök. Az épület mögött egy terjedelmes udvar végén volt egy másik, később épült ház, melyben Blum és Társai nagykereskedés működött. Itt dolgoztam 1949 nyaráig. A cég már néhány hónapja felszámolás alatt volt. Akkor mindent államosítottak vagy szövetkezetesítettek. Később mindent privatizáltak. Nekem akkor már felajánlottak a Paléner cégnél, amely szintén technikai felszereléseket árusított, egy állást. Ott helyezkedtem volna el, ha nem kaptam volna számomra megfelelőbb állást. Már augusztus volt, egy forró nyári délután, amikor hazafelé tartva az emeleti ablakból néven szólított egynéhány velem egykorú fiatal. Kérdésemre, hogy mit csinálnak itt, kiderült, hogy egy magyar egyesület van alakulóban. Ezek voltak a Csemadok pozsonyi helyi szervezetének újdonsült tagjai. Felmentem az emeletre beszélgetni velük. Kíváncsi voltam, hogy mivel is foglalkoznak. Megtudtam tőlük, hogy egy énekkar is megalakult. Voltak közülük, akik szólót szerettek volna énekelni. Abban az időben szinte sláger volt a „Rózsalevél, felkap a szél” című nóta. Vidám fiatal társaságra találtam. Ők táncolni is szerettek volna, de milyen zenére? Én akkor megjegyeztem, ha szereznek egy zongorát, akkor én szolgáltatom a tánchoz a zenét. Nem sok idő telt el, a következő összejövetelkor ott találtam egy kereszthúros szárnyas zongorát. Ekkor kezdődött régi álmom beteljesülése, mert lelkes fiatalokból összeállt egy énekkar. Egy ízben én voltam az első fecske, és míg összeverődött a fiatalok első csapata, leültem a zongorához. Abban az időben Chopin volt a kedvencem. Akkor is valamelyik Chopin keringőt játszottam, amikor mellettem megszólalt egy férfihang, aki először kifaggatott, hogy ki fia-borja vagyok, majd megkérdezte, hogy nem volna-e ked7


12.11.2015 12:10:17

vem a Csemadokban dolgozni? Megkérdeztem tőle, mit kéne tennem. Erre a válasz az volt: „Egyenlőre semmit.” Mire megkérdeztem: „Ezért fizetést is kapok?” A semmittevésért nem, de ha vállalom a felvidéki magyarság kulturális életének fellendítését, akkor igen. Aki kérdezett, nem volt más, mint a Csemadok főtitkára, Fellegi István. Én igent mondtam. Akkor a szervezet még csak alakulóban volt. Én voltam a negyedik alkalmazottja. A magyarlakta vidéken egyre-másra alakultak a helyi szervezetek. Nagy érdeklődéssel nyúltak a műkedvelő színjátszáshoz. Egyszer kaptunk egy felkérést, hogy küldjük el a „Mondd már, te Ibolya” szövegkönyvét, mert ezt szeretnék betanulni. A helyi szervezetek vezetősége az általános műveltség elég alacsony fokán állt. Az akarat, a szép iránti vonzalom legyőzte a hiányosságokat. Írógépünk ugyan volt, de sokszorosításért már a pártközpontra szorultunk. Egy ilyen alkalommal, amikor felmentem a pártközpontba a lesokszorosított színdarabért, az illető megkérdezte: „Mikor fogjátok már elvágni a köldökzsinórt?” Először nem értettem, hogy mit akar elvágni, de később rájöttem, hogy sokallja a sokszorosításokat. Úgy, ahogy szaporodott a helyi szervezet tagsága, úgy bővült az énekkar is. Az új tagok válogatásánál nem mertem rostálni a jelentkezőket. Megelégedtem azzal, ha egy rövid zenei motívumot utánam el tudtak énekelni. Ezzel a társasággal főleg egyszólamú népdalokat és az akkori kor diktálta politikai dalokat énekeltünk. Első szereplésünk a Csemadok Zselízen megrendezendő I. dal- és táncfesztiváljának műsorbemutatóján volt, amelyet a pozsonyi Nová Scéna színpadán mutattak be. Több fellépése az énekkarnak Pozsonyban nem volt, csak később a nemesócsai Új Szó előfizető-toborzáson. 1950-ben a helyi szervezetnek végre kiutaltak néhány helyiséget a Vazov utca elején. Ott azelőtt egy kocsma működött, melynek pincehelységeit kitakarítottuk és néhány idősebb Csemadok tag segítségével színpadot is felállítottunk. Ebben a helyiségben nemcsak az énekkar meg a színjátszók, de az akkor alakuló cigányzenekar is próbált. Ami az énekkart illeti, a Csemadok helyi szervezetében nem találtunk zeneileg fejlett énekeseket. Aki a rendelkezésünkre állt, mind olyan énekes volt, akinek természetes jó hangja volt, de kórusban eddig nem énekelt. 1945 után, amikor tombolt a magyargyűlölet, ze8


12.11.2015 12:10:17

neileg tanult énekessel nem számíthattunk, vagy csak alig. Később a NÉPES megalakulásánál is csak egy tanult énekes akadt. A két világháború között sok énekkar működött, de ezek főleg egyházi énekkarok voltak. Mivel 1945-ben a Beneši dekrétumok minden magyar intézményt és egyesületet megszüntettek, ez az egész kulturális életre rányomta bélyegét. Az egyházi énekkarokat nem volt ki felkarolja. A szép múltra visszatekintő nagy énekkarok is megbénultak, hasonlóképpen, mint a lévai dalárda, mely 100 éves évfordulójára a maradék tagokkal már nem tudta elénekelni Vass Lajos: „Aki 100 évig énekel” nekik ajánlott művét.”

A szeredi katonai alakulat férfikara 1954 őszén kezdtem el a kötelező katonai szolgálatot. A katonai parancsnokságon tudták, hogy jártas vagyok a kórusvezetésben. Az előrelátó tisztek azért jelölték ki szolgálati helyemet Szeredbe, mert jól gondolták, hogy az akkori AST (Armádna súťaž tvorivosti – Katonai Alkotóverseny) keretében énekkart fogok szervezni. Jól gondolták. Nekem nem sok gondom volt a szervezés körül. A hidászalakulat parancsnoka utasította az altiszti iskola vezető tisztjét, hogy az iskola növendékei álljanak rendelkezésemre. Az odarendelt újoncok közül kb. 40-et tartottam az énekkarba megfelelőnek. A próbákon való részvétel katonás volt, mert akit én kiválasztottam, azoknak mindig pontosan ott kellett lenni a próbán. Munkám eredménye alapján a katonai énekkarok seregszemléjén jó minősítést kaptunk. Mivel a térdemmel gyakran betegeskedtem, a katonai szolgálatban „CD” minősítést kaptam. Így nem kellett járnom a kiképzésekre, hanem írnoki funkciót kaptam a negyedik századnál. Leszerelésemkor, 1956-ban, még őrvezetői rangot is kaptam (slobodník). Az altiszti iskola parancsnoka még leszerelésem után is tovább akarta, hogy vezessem énekkart az ő alakulatában. Hetente kétszer katonai teherautót küldött értem Galántára.

9


12.11.2015 12:10:17

A pozsonyi PG és főiskolások vegyeskara A pedagógiai gimnázium növendékei főleg leányok voltak. Ezért az iskolában csak női kart tudtunk alakítani. Olyan kis létszámban voltak a fiúk, hogy egy vegyeskart csak más iskola fiúnövendékeivel alakíthattunk volna ki. Volt akkoriban a pedagógusképzésben olyan időszak, amikor csak érettségi után lehetett jelentkezni pedagógusnak. Ez egy kétéves hiánypótló, ma azt mondanánk, posztgraduális stúdium volt, mint később, amikor azok, akik nem tanultak pedagógiát, megszerezhették azt a pedagógiai minimumot, ami képessé tette őket a tanításra. Ilyenek voltak, akik valamilyen szakmát végeztek, de nem volt pedagógiai képesítésük. Ez több volt, mint a pedagógiai gimnázium, ezért itt már kiegyenlítődött a női és a férfi hallgatók száma. Ebben a vegyeskarban már bővítettük a repertoárt is, négyszólamú műveket is tudtunk énekelni. Ez a vegyeskar két évig szép eredményeket ért el. Sajnos a következő bukfenc akkor keletkezett, amikor törvényerejűvé vált a járások és a kerületek átszervezése. 1959-ben megszűnt létezni a Pedagógiai Gimnázium, helyette egy új elnevezésű pedagógusképzés jött létre, amely már nem volt középiskola, de főiskolának sem lehetett nevezni. Ez volt a Pedagógiai Intézet (Pedagogický Inštitút). A PG helyett ebben az intézményben Pozsonyban, 1959-ben kezdődött a tanítás. Ez egy olyan merénylet volt a felvidéki magyarság ellen, ami felborított minden jövőre vonatkozó elképzelést mind a tanítóképzésben, mind a kulturális életben. Két-két szomszédos járást kapcsolt össze a hatalom, lehetőleg úgy, hogy a magyar járás egy szlovákkal egyesüljön. Egy ideig így döcögött a magyar tanítók képzése, majd egy újabb rendelet értelmében, a következő évben Nyitrára helyezték. A felső pedagógiai képzés Pozsonyban maradt. Mivel a próbák Pozsonyban voltak a PG volt hallgatói, akik a női karban tömörültek, nem tudtak próbálni. A vegyeskar működése lehetetlenné vált. 1960ban a pedagógusképzés teljes egészében a Nyitrán működő Pedagógiai Intézetbe került. Így a nehezen összehozott vegyeskar is megszűnt. Nyitrán nem akadt senki, aki az énekkari munkát felvállalta volna. A területi átszervezés így tönkretette a jövendő pedagógusok iskolán kívüli kulturális tevékenységét is. A Nyitrai Pedagógiai Intézet lassan pedagógiai főiskolává alakult. Azok a tanítók, akik a Pedagógiai Gim10


12.11.2015 12:10:17

náziumban végeztek, bárhová helyezték őket, az iskolán kívüli közművelődési területen, tovább vitték a fáklyát. Csaknem minden iskola mellett gyermekkar is alakult. De mivel a zenei képzésük nem volt elég következetes, hiszen a gimnázium általános tudást és nem szakmai felkészültséget adott, az énekkarok szereplésekor a legfontosabb, a tiszta intonáció, hiányt szenvedett. Egy-egy kórusszám éneklésekor a disztonáció egy kis tercet is elért.

Kodály Zoltán Daloskör, Galánta Kodály Zoltán 60. születésnapja 1942-ben volt. Galánta község vezetősége kissé megkésett a megünneplésével. 1943 elején kezdtek foglalkozni azzal a gondolattal, hogy meghívják a Mestert Galántára. Galántán akkor csak egy énekkar működött, a Hanza szövetkezet férfikara, melynek karnagya Szőke Péter, a „Hanza Szövetkezeti Újság” főszerkesztője volt. Hosszú tárgyalás után úgy határoztak, hogy 1943 május 30-án egy nagyszabású dalos ünnepélyen köszöntik Kodály Zoltánt. A Mester a meghívást elfogadta. Érsekújvárott, melyhez közigazgatásilag Galánta tartozott, dr. Zalai Ernő, megyei tanfelügyelő, szorgoskodott az ünnepély előkészítésében. Körlevélben értesítették a galántai és környékbeli iskolák igazgatóit, hogy készüljenek erre a dalos találkozóra, amelyet népdaléneklő ünnepségnek terveztek. A dalos találkozót az Esterházy parkban, egy száztagú gyermekkórus részvételével tervezték. Erre az ünnepélyre hívták meg Kodály Zoltánt, úgy is, mint nagy zeneszerzőt és népzenetudóst, úgy is, mint a galántai római katolikus népiskola egykori diákját. A dalos ünnepély minden mozzanatát Szőke Péter gyorsírással megörökítette. Ezen alkalomra Polák Imre, az akkori „Mester” (abban az időben így szólították a tanítót), női karral bővítette a Hanza dalárdát. A dalos találkozó vasárnap volt, az ünnepi misén ezek a lelkes énekesek elénekelték Halmos László „Minden földek Istent dicsérjétek” című kórusművét. Kodály figyelemmel hallgatta Halmos kórusművét, majd személyes beszélgetésük során közölte vele, hogy ilyen kórusműveket komponáljon. A Kodály daloskör megalakulásakor azok, akik akkor, az ünnepi szentmisén Halmos László művét énekelték, ezt is el akarták énekelni. Ak11


12.11.2015 12:10:17

kor én még nem voltam galántai lakos. Később, az 50-es évek elején, a galántai énekeseket Kodály galántai látogatásakor elhangzott Halmos mű arra ihlette, hogy vegyeskar alakuljon Galántán. A Csemadok galántai vezetőségének köszönhettem, hogy leszerelésem után lakáshoz jutottam. Az énekkar megalakítása lázba hozta mindazokat, akik 1943-ban hallották Kodály ünnepi beszédét. Az énekkar alapító tagjai közül Zárecky László ajánlotta, hogy az énekkar neve legyen Kodály Zoltán Daloskör. Levélben felkérte a Mestert, hogy nevét viselhesse az énekkar. Kodály válaszlevelében beleegyezését adta azzal a feltétellel, hogy az énekkar a próbákon komolyan dolgozzon, és ne legyen csupán egy alkalom arra, hogy utána borral fejezzék be a próbát.

A magyar tanítók énekkara megalakulásának előzményei A Népművelési Intézet és a Csemadok időközönként karvezetői tanfolyamokat rendezett. Az ilyen tanfolyamok fő hiányossága az volt, hogy nem vették figyelembe az előző tanfolyamok résztvevőinek előmenetelét, és minden alkalommal más jelentkezők lettek a résztvevők. A második nagy hiányossága a tanfolyamoknak az volt, hogy a későbbiekben nem tartott kapcsolatot a tanfolyam hallgatóival. Végül a közművelődés vezetői olyan megoldást kívántak megvalósítani, ahol a tanfolyam hallgatói nem változnak. Így jött előtérbe egy központi pedagógus kórus megalapítása. 1964-ben egy karvezetői tanácskozáson elhatározták, hogy a pedagógusok köréből egyéni meghallgatás után egy énekkart szerveznek. Szíjjártó Jenő kapta a feladatot, hogy a pedagógus kórusba jelentkezők közül kiválassza a legmegfelelőbbeket. A felvételi vizsgákat minden régióban Szíjjártó Jenő végezte. Felmerült a kérdés, hogy a Magyar Tanítók Énekkarának ki legyen a karnagya? Én akkor gyógykezelésen voltam Karlovy Varyban, amikor Gyurcsó István értesített a tervekről, és egyúttal felkért az énekkar vezetésére. Levelére válaszolva Szíjjártó Jenőt javasoltam erre a posztra. 1965 tavaszára Szíjjártó Jenő befejezte a kórusba jelentkezők felvételiztetését. Eljött az ideje az első próbának. Szíjjártó abban az időben 12


12.11.2015 12:10:17

a pozsonyi rádió zenei rendezője volt. A felvételező együttesek produkcióját hasonlította össze a partitúrákkal. A rádió vezetősége által meghatározott időpontban kellett ezt a munkát végeznie. Az újonnan alakuló énekkar első próbája Nyitrán volt. Jenő egész éjszaka dolgozott. Pozsonyból Nyitrára eljutni csak vonattal lehetett, két átszállással. Jenő előzőleg megkérdezte a Csemadok központot, hogy megy-e valaki Nyitrára. A válasz sajnos negatív volt. Ezért az első reggeli vonattal elutazott Nyitrára. A próba kilenc órai kezdettel volt hirdetve. Jenő csak fél óra késéssel ért oda. Amikor felkereste a próba helyszínét, az énekkar már javában próbált Janda Iván vezetésével. Ez bizony sértette Jenő önérzetét, hiszen a szervező munkában egyedül csak ő vett részt. Még tetőzte felháborodását az is, hogy Janda Iván és Mózsi Ferenc és a Csemadok vezetősége, a Csemadok autóján érkeztek Nyitrára. Jenőnek meg egy éjszakai munka után, hajnalban vonattal kellett utaznia, holott előzőleg a Csemadok központ úgy informálta, hogy részükről senki sem megy gépkocsival. Jenő erre jogosan úgy megsértődött, hogy nem volt hajlandó az összehívott tanítókkal foglalkozni. Én hiába próbáltam helyreigazítani ezt a szerencsétlen helyzetet, amelyet tulajdonképpen a szervezetlenség és a hirtelen elhatározás okozott. Az egész kínos helyzetet még az is tetézte, hogy Jenő és Janda Iván között szakmai téren évek óta nézetkülönbség volt.

A nagymegyeri énekkar Én először Somorján találkoztam a nagymegyeri kórussal. Dalos találkozót rendezett a Csemadok azzal a célzattal, hogy az 1960-ban Zselízen megrendezett kórusfesztiválra jelentkező énekkarokból kiválassza a megfelelőket. A kb. negyven tagú vegyeskar főleg mozgalmi dalokat énekelt. A somorjai dalos találkozó csak informatív jellegű volt. Az ott fellépő énekkarok próbáira Szíjjártó Jenő és néhány szakember is ellátogatott. Szíjjártó Jenő véleménye elég kritikus volt, ezért több kórustag zokon vette a kritikát, sőt kimaradtak az énekkarból. Ennek dacára az ötvenes évek elején szép számmal jelentkeztek énekesek a kórusba. Vezetőjük, Kulcsár Rezső, azzal kecsegtette az énekkar tagságát, hogyha minden jól megy, külföldi szereplésre is sor 13


12.11.2015 12:10:17

kerülhet. Ekkor, 1956-ban, a budapesti események nagy hatással voltak a környező országokra is. A magyarországi kommunista párttagok megijedtek az „ellenforradalmi” politikai helyzettől. Sokan átjöttek Csehszlovákiába. A csehszlovákiai diákság, akik szimpatizáltak az 56-os politikai helyzettel, annak leverése után fekete szalagot tűztek ki a kabátjukra. Ezeket a hatóság begyűjtötte és állandó megfigyelés alatt tartotta. A kórus tagsága akkor gyarapodott, amikor hivatalos helyről is megerősítették, hogy az énekkar Magyarországon szerepelhet. Az igazságtalan kitelepítés sok nagymegyeri családot szétszakított. Abban az időben a Magyarországra utazás is korlátozva volt, ezért mindazok, akiknek rokonságát áttelepítették, nagy örömmel jelentkeztek az énekkarba. Évekig emlegették a megyeriek, hogy akkor a kórus száz tagú volt. Nem tudom, milyen műsorral szerepeltek, hisz én akkor még nem voltam megyeri lakos. Idősebb énekkari tagoktól megtudtam, hogy a műsor egyik fénypontja a „Vörös Csepel” mozgalmi dal volt. Egy lelkes énekkari tag mesélte nagy büszkén, hogy ő a szövegben szereplő: kenyeret, munkát helyett: kenyeret, sunkát énekelt. Bárhol is szerepeltek, bármit is énekeltek, de sokuknak sikerült az áttelepített megyeriekkel találkozni. Azt mesélték az idősebbek, hogy a hazautazásnál sokan hiányoztak. Ezek csak hetek múlva tértek haza. Az illetékes szerveket nem érdekelte a kórus szereplése, a járási pártbizottság teljesítette kitűzött feladatát, csak az, hogy a magyarul éneklő csapat ellensúlyozta az „ellenforradalmi” törekvéseket. 1963-ban, amikor családommal Nagymegyerre költöztünk, első dolgom volt, hogy a hajdani száz tagú kórust újjászervezzem. Az első próbákra alig harmincan jöttek össze, ami azt bizonyította, hogy nem az ének szeretete növelte száz tagúra az énekkart, hanem az elszakított rokonokkal való találkozás. Eleinte csak döcögve ment a munka, mert a tagságnak még idegen volt az én műsorpolitikám. A legnagyobb hiányosság a pontatlan intonáció volt. A közös éneklésnél az állandó disztonálás, a tagok fegyelmezetlensége, a próbákról való hiányzások megnehezítették a munkámat. Az eddig szerzett tapasztalataim szerint a jól megválogatott műsor, és a közös éneklés szeretete, az alapja minden fejlődésnek. Itt nagy segítségemre voltak Bárdos Lajos könnyen énekelhető népdalfeldolgozásai. 14


12.11.2015 12:10:18

Kapcsolatunk a lébényi Liszt Ferenc Kórussal Már az első meghívásunk komoly gondot okozott Borka Ferencnek, a Liszt Ferenc kórus karnagyának. Annak ellenére, hogy Borka Ferenc történelem szakos tanár volt a lébényi iskolában, halvány sejtelme sem volt arról, hogy a Duna bal partján is élnek magyarok. Eszembe jutott, hogy a szocialista időkben olvastam Mesterházi Lajos „Pár lépés a határ” című könyvét, ahol rácsodálkoztam az író tájékozatlanságára. A könyvben szereplő börtönből szökött kommunista át akart jutni Csehszlovákiába. Az író itt arról akarta meggyőzni az olvasót, hogy a csónakos nem értett magyarul. Sehogy sem fért a fejembe, hogy az író, aki Eötvös-kollégista volt, nem volt tisztában azzal, hogy Trianon után az országhatár túloldalán is magyarok élnek? Borka Feri később barátunk lett. Amikor elmesélte, milyen gondjai voltak, nem hittem a fülemnek. Számomra az nem volt világos, hogy a magyar pedagógusokat annyira félrevezették, hogy az országhatárt összemosták az etnikai határokkal. Ahogy később megtudtam Borka kollégámtól, aki németül is tudott valamit, hogy talán a német nyelvtudása hasznára lehet a kommunikációban. A nagymegyeri kórus akkor ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Borka Ferenc még jóval előtte megkérdezte, mi legyen a zászlón a kórusunk neve? Abban az időben nálunk nem volt szokásban, hogy a kórusoknak zászlaja legyen. Ha már mindenáron névadót kellett keresni, a felvidéki kórusok közül senki nem választotta Bárdos Lajost névadónak. Közel hatvan éves működésem alatt sok énekkar születésénél bábáskodtam. Mivel gyakran választottam Bárdos népdalfeldolgozásaiból és szakrális műveiből, úgy véltem, ő lenne a legmegfelelőbb névadó. Egyik magyarországi tartózkodásom során felkerestem a Mestert. Elvittem neki az akkor megjelent balladagyűjteményemet. Utána előadtam kérésemet. Ő szívesen jóváhagyta azzal a megjegyzéssel, hogy ne nagyon hangoztassuk a nevét, mert Magyarországon élő személyekről nem szokás kórusokat elnevezni. Ennek ellenére a lébényiek a nekünk ajándékozott zászlóra jubileumunk alkalmával Bárdos Lajos nevét hímezték. Abban az időben Magyarországon is két szomszédos falut gyakran egy közigazgatás alá helyeztek. Lébényt egy időben, mivel a szomszéd falu Mosonszentmiklós volt, Lébénymiklósnak nevezték. Lébény nevezetessége a 12-13. század fordulóján épült 15


12.11.2015 12:10:18

román stílusban épült templom volt, amelyben a megyeri Bárdos Lajos kórus is gyakran énekelt. Egy ízben a nádszegi női karral, amit szintén én vezettem, szerepeltünk Lébényben. A lébényi kórussal sok éven keresztül tartó gyümölcsöző kapcsolatunk eredménye számos magyarországi fellépés és újabb kapcsolatok voltak. A gyarmati, a péceli, a mosonmagyaróvári, a csornai, a kőszegi kórusokkal a kapcsolatunk a lébényi karnagy, Borka Ferenc közreműködésével jött létre. Tartós kapcsolatunk Borka Ferenccel megszakadt, amikor elköltözött Lébényből.

Halmos László, a zeneszerző, a karnagy és a népdalgyűjtő 1956 őszén tanítói állást nyertem Galántán az akkori tizenkét éves magyar tannyelvű iskolában. Rövid időn belül sikerült a Csemadok helyi szervezet vezetőinek segítségével megalakítani a galántai Kodály Zoltán Daloskört. Én inkább a kórus mellett döntöttem volna, mert a daloskör elnevezés nagyon hasonlított a Mester által sokat kritizált Liedertafel-re. Én már akkor nem tudtam befolyásolni a kórus nevét, mert addig Záreczky László, a Csemadok elnöke, Kodálytól levélben engedélyt kért, hogy a kórus felvehesse a nevét. Hamarosan meg is jött az engedély azzal a kikötéssel, hogy az éneklést kedvelő társaságot ne a próbák utáni iszogatás tartsa össze, hanem az értékes művek igényes előadása. Kodály galántai látogatásakor az akkori egyházi kórus elénekelte Halmos László „Minden földek Istent dicsérjétek” című kórusművét. Ezt szerette volna felújítani az a néhány volt énekkari tag, akik eljöttek hozzám azzal a kéréssel, hogy segítsem összehozni a négy szólamot. A kérelmet nem utasítottam vissza, de mivel a lelkes énekesekből nem lehetett négy szólamot kialakítani, így sajnos a próbálkozásom dugába dőlt. Karvezető híján a felkérés után sem hallottam többet a templomi kórusról. Amikor Halmos László barátjává fogadott, mesélte nekem, hogy az a bizonyos szereplése 1943-ban, a Mester Galántára való látogatása 16


12.11.2015 12:10:18

tiszteletére, emlékezetes maradt. A hangverseny után Kodály megdicsérte. A gratuláció után megjegyezte, hogy még sok ilyen művet írjon. Halmos László nem tartozott a közismert zeneszerzők közé. Különösen a kommunista időkben nagyon sok ellensége volt. Egyrészt azért, mert a hatalom klerikális zeneszerzőnek bélyegezte, másrészt, mert ő sohasem volt tolakodó. Munkatáborban is volt. Moldova György egyik regényében van egy olyan rész, ahol a fegyőr szolgálatban alváson kapja az elítéltet. Amikor felelőségre vonja, az elítélt azzal védekezik, hogy ő nem aludt, csak egy újabb művén gondolkodott. Egyik személyes találkozásunkkor megemlítettem Laci bácsinak a könyvben szereplő beszélgetést, mire ő lehetségesnek tartotta, de nem emlékezett rá pontosan. A háromszólamú vegyeskarra írt szlovák népdalfeldolgozását sok éven keresztül énekelte kórusunk. Az iskolai énekkar számára is komponált egy népdalfeldolgozást. A nagymegyeri Bárdos Lajos vegyeskar műsorán szereplő Halmos László művek: Két régi katonadal / Mulatós nóták / Ott a mélyvizű hűs patak mentén / Erdélyi siralom szent László királyért / Jubiláte Deo / Karácsonyi mise / Hat népdal vegyes karra (a szerző kórusunknak ajánlotta). Az énekkarunk 100. évfordulójára meghívtuk Halmos Lászlót is, aki több napot töltött nálunk.

A nagymegyeri alapiskola énekkara Életemben sok énekkarral dolgoztam. Gyermekekkel, kicsikkel és nagyobbakkal, felnőttekkel, lelkesekkel és közömbösökkel. Sokszor elgondolkodtam azon, mi legyen a célja a közös éneklésnek. Vajon a megmérettetéseken a lehető legjobb helyezés, vagy a zene, a kóruséneklés megszerettetése, az énekkari tagok szépérzékének a nevelése? Sokéves gyakorlatom arra a meggyőződésre vezetett, hogy mindkettő igen fontos. Egyik a másik nélkül csonka. Vajon melyik a fontosabb? A lelkesedés, amely nélkül alig hiszem, hogy eredményes munkát végezhetnénk. Az iskolai kórusoknál az iskola igazgatója elvárja, hogy az ő iskolájának a kórusa az elsők között legyen. Ez komoly feladat elé állítja a 17


12.11.2015 12:10:18

karvezetőt, akinek a munkáját nem csak az állandó fluktuáció, hanem az elvárások teljesítése is nehezíti. A nagymegyeri iskolában, amikor 1963-ban elvállaltam az iskolai kórusok vezetését, még a tizenegy éves iskolarendszer működött. A diákok között az éneklés iránti érdeklődés meglehetősen nagy volt. Az előző iskolaévben, amikor még nem voltam nagymegyeri lakos, már elkezdtem propagálni a közös éneklést. Akár három énekkar is kitelt volna az énekelni akarók közül. A legkisebbektől a legfelsőbb osztályok diákságáig. Sajnos a következő iskolaév újabb átszervezést hozott. Lett egy nyolcosztályos alapfokú iskola. A kilencedik osztálytól felfelé gimnázium lett. Évek múltán a legfelső igazgatás kitalálta, hogy az alapiskola nyolc osztályát meg kell toldani egy évvel. Mivel a zenei nevelés iskoláinkban a legutolsó helyet foglalta el a tantervekben, akárcsak a többi esztétikai tantárgy, az alapiskolák énekkarai sorvadni kezdtek. Amikor 1962-ben nagymegyeri lakos lettem, az akkori igazgató jóvoltából az első és második osztály kivételével minden osztályban én tanítottam az ének- és zenei nevelést. Feleségem, hosszú éveken keresztül az első és második osztályt tanította. Pedagógustársaim közül sokan felháborodtak azon, hogy a heti egy óra énekórát is kétfelé osztották, mert a zenét a szlovák nyelv tanításával párosították. A zenei nevelésre hosszú évek során nem volt tanfelügyelet. A tantervben feltüntetett tizenöt dallam megtanulása is nehézséget okozott. Ha ellenőrzés jött, a tanfelügyelőket nem érdekelte az ének, csak a kötelező szlovák nyelv tudása. Ennek ellenére feleségem minden tanév elején azt panaszolta, hogy a harmincas létszámú osztályában alig akad három-négy gyerek, aki énekelni tud. Hány dallam megtanítására képes egy pedagógus az első-második osztályban? A gyakorlat azt mutatta, hogy egy iskolaévben akár 60-70 dallamot is meg lehet tanítani, ha azok a gyermekek korának, hangterjedelmének és érdeklődésének megfelelők. Mert a legkisebb gyerekek is szerettek énekelni. Létrejött a kicsinyek kórusa, az „Igricek”. Lelkes szereplésükkel az iskolai kórusok megmérettetésénél az érsekújvári „Csengő énekszó” versenyen a legmagasabb elismerést vívták ki. A tanítás állandó átszervezésével az alapiskolák kórusai már nehezebben érvényesültek a versenyeken. Engem a hivatás más berkekbe szólított. Néhány évig még volt zeneórám az iskolában, majd azt is feladtam. 18


12.11.2015 12:10:18

Zenei nevelés a nagymegyeri alapiskola felső tagozatán 1968 előtt a nagymegyeri alapiskola két igazgatóság alatt működött. A tizenegy éves iskola (5-8. o.) egyik fele az új iskola épületében, a másik fele a zárda és a református iskola tantermeiben. A volt katolikus apácazárdában és a volt református iskola épületében működő osztályok Varga Dezső igazgató alá tartoztak. Az új épületben Teleki Miklós volt az igazgató. Varga Dezső iskolájában Szeder Irma tanította az ének-zenei nevelést. Az új iskola épületében 1967-ig én tanítottam. 1968-ban a két iskola egy igazgatóság alá került. Így a két iskolai énekkar is egyesült. Az 1967-68-as iskolaév augusztusában, abban a reményben, hogy a népdalgyűjtéssel intenzívebben tudok majd foglalkozni, elvállaltam a Csemadok-központ zenével is foglalkozó státuszát. Az 1967-es év a politikában is reményteljes változásokat ígért. Ezek az új szelek a Csemadokban is változásokat hoztak. A fiatalabb generáció is szóhoz jutott. Lőrincz Gyula országos elnök helyébe Dobos László került. Ezek a változások a politikai helyzettel párhuzamosan történtek. Az Új Ifjúságban megjelent „2000 szó” nyíltan hirdette a társadalmi változások szükségességét. Az 1968-as események, valamint az utána következő retorziók lebénították a haladó erőket. Azokat a párttagokat, akik 1968-ban exponálták magukat, kizárták a pártból. A párton kívüli civilek a népművelésben elhallgattak. A politikában bekövetkezett változások nem sokban befolyásolták az iskolai énekkar célkitűzéseit és munkáját. 1966-ban Komáromban, a Jókai Napok keretében, ahol a komáromi és a nagymegyeri iskolai énekkar is szerepelt, a Tanítói Énekkarral, valamint a többi hazai felnőtt énekkar részvételével a Jókai Napok befejezésekor sikerült megszólaltatni Kodály Zoltán: „Magyarokhoz” című nagyszabású kánonját. A Járási Népművelési Központ szervezésében évente megrendezték az iskolai kórusok seregszemléjét, amelyeken az iskola is részt vett. Hatvan év távlatából nincs és nem is lehet áttekintésem a háromévenként megrendezésre kerülő „Csengő Énekszó” gyermek- és ifjúsági kórusok seregszemléjéről. A karvezetők tanácsának összejövetelein 19


12.11.2015 12:10:18

nagyon hiányolták az országos rendezvényeken való részvételt. Volt néhány kísérlet énekkari találkozók megszervezésére, mint 1960-ban az érsekújvári dalos találkozó, ahol az összkar felsorakozásakor a szereplők súlya alatt összerogyott a színpad. Szerencsére nem esett baja senkinek. Itt hangzott el először Szíjjártó Jenő összkari száma a „Békét akarunk”, amit maga a szerző vezényelt. Sokkal többet tudnánk az iskolai énekkarok működéséről és eredményeiről, ha az énekkarok rendszerességgel vezettek volna krónikát. Az iskolai és felnőtt énekkarok működéséről és eredményeiről többet is megtudhatunk a Csemadok 25. évfordulójára kiadott évkönyvből. Az énekkari mozgalomról Viczay Pál, a népművészeti rendezvényekről és a népi táncmozgalomról Quittner János, a Szőttes munkájáról Reicher Gellért, a Magyar Tanítók Énekkaráról Viczay Pál, a néprajzi gyűjtőmunkáról Ág Tibor írt az évkönyvbe beszámolót. A Csemadok fennállásának 50. évfordulóján sajnos nem jelent meg összefoglaló munka a szervezet működéséről. Ugyancsak hiányolom a 25 éves évforduló alkalmával kiadott évkönyv tartalmát is. Eddig nem akadt senki, aki végigolvasta volna az ott megjelent beszámolók tartalmát. Ami a mai olvasónak különösen feltűnhet, az a Csemadok szervezetének és tagjainak minden kritika nélküli meghunyászkodása, és az akkor nyilvánosságra hozott nyelvtörvény szinte hivalkodó betartása. A helységneveket csak szlovákul írták, esetleg helyenként zárójelben a magyar megfelelőjét. Pl. a könyv 154-55. oldalán lévő képaláírás a következő: Kamenini (Kéméndi) folklórcsoport. A következő képaláírás pedig A Veľké Túrovcei (Nagytúri) folklórcsoport. A nyelvtörvény és a többi magyarságot korlátozó rendelet a későbbi évek során lazulni kezdett. Itt feltétlenül meg kell említenem a felvidéki magyarság vezetőinek alkalmazkodását, szolgalelkűségét, ami sok esetben túlhaladta a kiszabott követelményeket. A galántai Kodály Napokon az összkarok egyik kötelező száma Kodály Zoltán–Jankovich Ferenc „Jelige” című kórusműve volt, amit a Kodály Napokra kiadott kottákban nem az eredeti szöveggel közöltek, nem akarván sérteni a szlovákság érzékenységét, magyar nép helyett szabad népet kellett énekelni. Ez így ment évek hosszú során, míg nem jött az 1968 utáni politikai lazulás. Amikor kórusaink Magyarországon szerepeltek, hiába figyelmeztettük a kórusokat, hogy itt az eredeti szövegben a „szabad nép” helyett 20


12.11.2015 12:10:18

„magyar nép” szerepel. A kórustagok ugyan megjegyezték ezt a változást, de mivel a szokás hatalma olyan erős volt, kórusaink kimondták a beidegződött „szabad nép” elejét, közben eszükbe jutott, hogy Magyarországon az eredeti szöveg „magyar nép”, így az eredmény „szagyar nép” lett. Az iskolai kórusok járási fesztiváljára minden évben egy szlovák iskolai kórust is meghívtunk. Az egyik évben a nagyszombati járásból a bolerázi szlovák iskola kórusa volt a meghívott. Meglepett a szlovák tanulók tájékozatlansága a magyar kisebbséggel kapcsolatban. Megkérdezték a tanítójukat, hogy hol vannak most, Magyarországon? Amikor a karvezetőjük megkérdezte tőlük, miért kérdik, azt felelték, hogy itt mindenki magyarul beszél. Ez egyenes következménye volt annak a mondásnak, hogy „Szlovákiában szlovákul kell beszélni” (Na Slovensku po slovensky). A bolerázi tanulók nem tudhatták, hogy Csallóközben az őslakosság magyar anyanyelvű.

A Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ gyermekkara Miután 1975-ben kiváltam a Csemadok alkalmazotti kötelékéből, állandó kereset nélkül maradtam. Nem haltam éhen, hisz ugyanabban az időben két sorozatom is lefoglalt. Az egyik a rádió magyar adásában „Téli zöld, téli zöld” cím alatt ment. Az eddigi népdalgyűjtés hangzóanyagát felhasználva, a Csallóköztől a Bodrogközig terjedő magyarlakta vidék népdalainak bemutatása volt a cél. A másik sorozat a „HÉT” hetilap utolsó oldalán jelent meg „Zenei anyanyelvünk” címen. A rádióban elhangzott sorozat nem kötődött szigorúan a magyar régiókhoz. Itt a felvett hangzóanyag határozta meg az egyes részek tartalmát. A „HÉT”-ben megjelent sorozat vezérfonala a népdaltípusok és azok földrajzi elterjedése volt. A két sorozat honoráriuma nem hozott eleget a konyhára. Az anyagiak elapadásán kívül a meglévő felnőtt énekkarok munkája sem elégített ki. Mivel az iskolai kórusok eredményeivel nem voltam megelégedve, úgy véltem, a VMK keretében megpróbálok egy 21


12.11.2015 12:10:18

nagyobb létszámú gyermekkart szervezni. Dunaszerdahelyen négy iskola diákjaiból válogathattam. A felvételi meghallgatásokon több mint száz gyerek felelt meg a követelményeknek. (Amikor tíz év múlva hasonló körülmények között egy új gyermekkart akartam megszervezni, kiderült, hogy a négy iskolából nem találtam húsz megfelelőt sem. A meghallgatás annyiból állt, hogy énekeljék el azt az éneket, amit legutoljára tanultak az iskolában. Az eredmény lesújtó volt. Az összehívott gyerekek önállóan egy éneket sem tudtak elénekelni.) A próbák időpontjának megválasztásánál a legfőbb akadály az volt, hogy minden iskolának más órarendje volt. Hétköznapokon nem találtam olyan időpontot, amikor mind a négy iskola tanulói el tudtak volna jönni. Ezért a próbákat szombati napra terveztem. Sajnos így sem sikerült kiküszöbölnöm a fluktuációt. Ennek fő oka az volt, hogy Dunaszerdahely lakossága nem tudott elszakadni az eredeti lakhelyétől. A szülők szombat, vasárnap hazajártak a volt lakóhelyükre. Mivel a gyerekeket nem akarták egyedül hagyni, ők is a szülőkkel tartottak. Több éven keresztül ez volt a legfőbb akadálya a gyermekkar fejlődésének. A VMK igazgatója mindent megtett annak érdekében, hogy a gyermekkórus jól dolgozhasson. Rendelkezésünkre állt a próbahelyiség, sőt a külön próbák szervezésénél is segédkezett. A Járási Művelődési Központ lehetővé tette, hogy Pozsonyeperjesen kétnapos próbákat is tarthassunk. Egy alkalommal, késő ősszel, amikor a kis házakat fűteni kellett, egy olyan esemény zavarta meg a gyerekek ottlétét, aminek a tanulsága az lett, hogy nem lehet őket egyedül hagyni. Én nem tudtam velük együtt lakni, az üdülőtelep hátsó épületében adtak helyet. Az egyik éjszaka, amikor már azt hittem, hogy a gyerekek is lefeküdtek, arra ébredtem, hogy zörgetik az ajtómat. Kinéztem, és ott láttam öt gyereket felöltözve útra készen. Nem tudtam mire vélni. Először azt gondoltam, hogy felnőttek mulatozása zavarta meg az álmukat. Bevallották, hogy az olajkályha hangos, természetellenes hangja rémisztette meg őket. Egyikük kitalálta, hogy a kályha fel fog robbanni. Ezért gyorsan felöltöztek, a szobából mindent kimentettek, és jöttek utánam. Már hajnalodott, amikor végre elcsitult a félelmük, és vis�szarámoltak minden bútort, függönyt, stb. a helyére. Ez az eset arra figyelmeztetett, hogy az én feladatom nemcsak a művek betanítása, de a felügyelet is. A többnapos próbákra később már kísérővel mentünk. 22


12.11.2015 12:10:18

A gyermekkórus fejlődéséről és szerepléseiről gazdag fénykép-dokumentáció áll rendelkezésünkre. Bármennyi frusztrációs élményt éltünk át, a gyermekkórus tagjai felnőttek. Az utolsó évben a fiúkkal vegyeskari műveket is előadhattunk.

Alapiskolások énekversenye Ha nem tévedek, a felvidéki magyarok kulturális gúzsba kötöttsége az egész magyarlakta vidéken érezhető volt. Maradjunk csak a szűkebb hazánkban, a dunaszerdahelyi járásban. A Járási Népművelési Központ élére a kétezres években nem találtak megfelelő képesítésű magyar vezetőt. A jelenlegi igazgató látszólag mindent megtesz, tehát a felülről jövő utasításokat maradék nélkül betartja. A Csemadok kezdettől fogva nem foglalkozott az iskolás korú fiatalság folklórcsoportjaival. A Csemadok alapszabálya meghatározta a tagság és a csoportok életkorát. A „Tavaszi szél...” népdalvetélkedő megalkotói nem gondoltak az iskolás korú fiatalok hagyományápolásával. A dunaszerdahelyi járás irányítása sem foglalkozott az iskolás korú fiatalok népzenei hagyományának továbbéltetésével. A Regionális Népművelési Központ csupán egy hivatásos dolgozóval rendelkezett, aki a magyar népzenei hagyomány továbbéltetésével foglalkozott. Az iskolás korú fiatalság számára csak egy lehetőség nyílott, részt venni a szlovák iskolákban hirdetett „Slávik” (Csalogány) nevű népdalvetélkedésen. A nyitrai járás magyar iskolái megrendezték a vetélkedőt, ámbár a továbbjutásnál már megrekedt a versengés. A járási győztesek további szerepeltetése is akadályokba ütközött, mivel a vetélkedő szabálya szerint a népdalok előadását hangszeres kísérettel képzelték el. A kerületi fordulókon a hangszeres kíséretet a rendezőknek maguknak kellett biztosítani, ezek kellőképpen ellátták a szlovák népdal kíséretét, de a magyar népdal kíséretére már nem feleltek meg, ugyanis a magyar népdalokra nem lehetett ráerőszakolni a dúr vagy moll harmóniákat. A magyar népdalok többnyire modális hangsorokban mozognak, ezért a harmóniának is modálisnak kell lenni. Sajnos az alkalmilag szervezett szlovák hangszeresek nem ismerték a modális harmóniákat. 23


12.11.2015 12:10:18

24


12.11.2015 12:10:18

A NÉPDALGYŰJTŐ Nagykapos 1952, Biki Ferenc Először az ötvenes évek elején indultam el Dobos Lászlóval, Takács Andrással a keleti végekre. Emlékszem, húsvét volt. Égtem a kíváncsiságtól, hogy milyen kincset lehet találni Bodrogköz népdalai közt. Dobos Laci azzal bíztatott, hogy ismeretségi körében többen is vannak, akik vastag füzetekbe írták le a dallamok szövegét. Sajnos itt is csalódás ért, mert a dallamok 90 %-a ugyan magyar volt, de a közel 100 dallam közül csak egyetlenegy volt népi eredetű. Maga a gyűjtés sokban gazdagította a népdalról kialakított elképzeléseimet. Különösen nagy hatással voltak rám a hagyományőrző pásztoremberek elbeszélései és énekei, amelyek szabad utat nyitottak az igazi értékes hagyomány felé. Ilyen volt Nagykaposon Biki Ferenc. Abban az évben dolgozhattam először egy hangfelvevő készülékkel, amely már elektromágneses módon rögzítette a hangokat. Nagyon primitív szerkezet volt, nem is zenei felvételekre készült, hanem irodai diktafon célját szolgálta. Ennek a Tesla gyártmányú készüléknek olyan felvevő szerkezete volt, hogy egy külön nyomógomb segítségével lehetett csak rögzíteni a hangot. A felvételnél Takács András barátom volt a felvételfelelős, akinek a gombot kellett nyomni. Amikor több versszaknyi dallamot akartunk felvenni, néha elzsibbadt az ujjunk, és megszakítottuk a nyomást. Biki Ferencéknél is így történt. András barátomnak elfáradt az ujja, a pillanatnyi pihenés közben megszakadt a felvétel. Amikor leellenőriztük a felvett balladát, kiderült, hogy egy rövid rész hiányzik belőle. A felvétel közben ott volt Ferenc bácsi felesége is, és amikor meghallotta, hogy ezt a tökéletlen felvételt le kell törölni, már is hozta a rongyot, hisz honnan tudta volna, hogy nem a port, hanem a mágneses felvételt kell letörölni. Volt még egy nagyon kellemes meglepetésünk. Ferenc bácsival való beszélgetés közben kiderült, hogy neki valahol a padon (padlás) van egy tárogatója. Nem 25


12.11.2015 12:10:18

sok időbe tellett, míg megtalálta. Sajnos a hangszer nem akart megszólalni. Erre Feri bácsi kijelentette, hogy ezen könnyen lehet segíteni. Megmerítette a vizesvödörben a pléhbögrét, majd beleöntötte a tartalmát a tárogatóba. Nos, csodák csodája, amint kirázta a hangszerből a maradék vizet, megszólalt a legkedvesebb nótája: A csikósok, a gulyások kis lajbiban járnak.

Népzenei gyűjtés Pereden Pered község neve, Kodály Zoltán 1905-ös első népdalgyűjtő útja révén bekerült a magyar zenetörténetbe. Amikor tanulmányai befejezése után Galántára látogatott, felkereste gyermekkora legszebb éveinek színhelyét, valamint Taksonyfalván és Vágán a szülői ház cselédeit, hogy útbaigazításuk alapján elinduljon első népdalgyűjtő útjára. Talán Liszt Ferenc szándékát akarta megvalósítani, akinek már a 19. század derekán feltett szándéka volt bejárni a magyar nyelvterület legeldugottabb falvait, gyalogszerrel, úti zsákkal a hátán. Liszt Ferenc hibáján kívül nem jutott el a nyelvterület legeldugottabb falvaiba, Kodály Zoltán azonban eljutott a falusi kunyhókig, ahol a magyar parasztság megőrizte a „lélek ősi bútorzatát” a magyar népdalt. Végigjárta a mátyusföldi falvakat. Együtt ivott és kurjongatott a falusi legényekkel. Akkor érezte úgy, hogy ez a vidék „szebb, mint Párizs”. Szalai Olga „Kodály népzenei gyűjtésének mutatói” című munkájából tudjuk, hogy a Mester 1905-ben Pereden 14 népdalt jegyzett fel. Sajnos, ez az első népdalgyűjtő útja nem hozta meg a várt eredményt. Nyár közepén a legnagyobb munkaidőben nem talált rá arra a korosztályra, aki a legértékesebb népdalokat őrizte. Az egyik írásában említi Kodály, hogy a millenniumi kiállításon látta a „Fehér László” balladájának egy változatát. Ezt a balladát Mátyusföldön is kereste. Valakitől azt hallotta, hogy a csallóközi Dercsikán is ismerik. Az első gyűjtését megszakítva elment Dercsikára. Megtalálta ugyan a ballada két szövegváltozatát, de a dallam mindkét változatban újstílusú volt. Más irányban kutakodott. Ha két faluval nyugatabbra indult volna, Nagymácsédon megtalálta volna, amit keresett, hisz a 20. század második felében jómagam is találtam a keresett 26


12.11.2015 12:10:18

balladának autentikus régi stílusú dallamát a ballada teljes szövegével együtt. 1994-ben egy fiatalokból álló népdalokat gyűjtő csoporttal ellátogattunk Peredre a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya által működtetett Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság Népzenei Munkaközössége által rendezett többnapos népzenei gyűjtésre. A lelkes fiatal csapat öt nap alatt 12 énekest, illetve adatközlőt szólaltatott meg, és összesen 138 dallamot és 20 szöveges adatot rögzített hangfelvételen. A gyűjtés lejegyzésekor kitűnt, hogy a gyűjtött anyag néhol kiegészítésre szorul, így még két ízben végeztünk kiegészítő gyűjtést Pereden. A dallamokat válogatásomban „Bíborpiros szép rózsa, Népzenei gyűjtés Peredről” címen a Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatának 4. köteteként 1996-ban jelent meg. Az egyik kitűnő énekes és adatközlő Tyukos Ferencné Varga Anna (1924) volt. Amit a felvétel utáni beszélgetésünkkor elmondott, abban benne volt a felvidéki magyarság gúzsba kötött sorsa. Tyukos néni előénekes és előimádkozó volt Pereden. A 30-as években a magyar lakosság sokszor belebotlott az akkori rendeletekbe és tiltásokba. A hazafias dalokat éneklő legényeket meghurcolták, pénzbírságra ítélték. Ha nem tudták kifizetni a bírságot, inkább néhány napra elviselték a bezártságot. Tyukos néni is elpanaszolta, mivel a templomban gyakran énekelte a „Boldogasszony anyánk” kezdetű vallásos éneket, ami az elmúlt századokban, mielőtt Erkel megírta volna a himnuszt, a szentmise végén, mint a magyarság himnusza szólalt meg. Mivel Tyukos néni volt az előénekes, őt vonták felelősségre. Sokáig büntetés gyanánt hetente kellett jelentkeznie a csendőrségen.

Nagybalogi élmény 1959-ben népdalgyűjtésen jártunk Nagybalogon. Velem volt a népi táncokat gyűjtő Takács András is. Ősz volt, az időjárás is hűvösre fordult. Ez a legalkalmasabb idő mindenféle gyűjtőmunkára. Nagybalogon sok kitűnő énekessel találkoztunk. Az Ibos házaspár nagyon sok olyan népdalt tudott, amelyeket a környező falvakban már nem ismertek. Túri Tóth Jánoséktól szállásunkra tartva az egyik házból vidám 27


12.11.2015 12:10:18

éneklés szűrődött ki. Úgy véltük, valamit ünnepelnek. Születésnap vagy lakodalom esetleg eljegyzés, sőt az is megfordult a fejünkben, hogy egy halotti tor befejező hangulatára lettünk figyelmesek. Azért, hogy megtudjuk a vigadalom valódi okát, bekopogtunk. A háziak szívesen láttak, hellyel és itallal kínáltak. Meglepetésünk akkor hágott tetőfokára, amikor a háziak elmondták, hogy a málenkij robotból való hazatérést ünneplik. Ők ugyan nem így nevezték a Szovjetunióban eltöltött időt, hanem hadifogságnak. Amikor elmondtam, hogy nekem eddig nem volt tudomásom arról, hogy a háborúban nők is szolgáltak. A távolról jött idegennek részletesen elmesélték, hogy a II. világháború befejezése után kihirdették, minden tizennyolc éven felüli polgár jelentkezzék a községházán. Hozzanak magukkal háromnapi élelmet. Amikor összegyűlt egy csapatra való nő és férfi, bevagonírozták őket, és több napi utazás után Szovjetunióban találták magukat. Több évi kényszermunka után kerültek csak haza, szülőföldjükre. Sőt, elmesélték, hogy amint az összegyűlt embereket hajtották, az orosz katonák gyakran ellenőrizték a létszámot. Ha egy ember hiányzott, nem csináltak belőle nagy ügyet. Hamarosan találtak az út melletti póznán egy villanyszerelőt, akit lekényszerítettek. Még az sem számított, hogy a lábán ott volt a kapaszkodó. A jelszavuk az volt „Ember, ember.” (Človek, človek.) Nem gondoltuk volna, hogy hagyománygyűjtés közben ilyen emberi tragédiákat találunk.

Szomjas, aki nem volt szomjas A 60-as években ismertem meg dr. Szomjas-Schiffert György népzenekutatót, aki több éven keresztül vissza-visszajárt a Csallóközbe, hogy tiszta képet kapjon az itteni népzenei hagyományról. Eredetileg az éjjeliőrök dallamait kutatta, mert kandidátusi munkájához ezt a témát választotta. Kutatásainak eredményét 1972-ben „Hajnal vagyon, szép piros…” című tanulmányában közölte. A 60-as években több ízben elkísértem gyűjtőútjára. Az egyik gyűjtőútján betértünk egy csallóközi házba, már pontosan nem emlékszem a falu nevére. Gyurka bácsi köszöntötte a gazdát és 28


12.11.2015 12:10:18

bemutatkozott „Szomjas vagyok.” Ránézett a gazda: „Hallod asszony, az úr szomjas.” és rögtön utasította a feleségét, hozzon fel a pincéből egy üveg bort. Gyurka bácsinak ugyan a nevében szerepelt a szomjas szó, de ő maga nem volt borivó. Ennek ellenére koccintott a gazdával.

Népdalgyűjtés Ászáron, 1959. december 18. A következő héten az volt a kérésem, hogy olyan helyre mehessek, ahol a népzenekutató csoport tagjai még nem gyűjtöttek, tehát fehér folt a térképen. Azt ajánlották, a Komárom megyei Ászárra menjek. Kaptam kölcsön egy magnetofont és azzal felültem a vonatra. Ászáron még sohasem jártam. Akkor még vasúton is el lehetett oda jutni. Egyszer Szécsénykén kioktatott a falu első embere, hogy náluk az a szokás, ha idegen jön a faluba, az bejelentkezik a községházán. Vegyem tudomásul, hogy ha hozzájuk akár egy koldus jön, az is bejelentkezik. Ezért a kioktatás hatására Ászáron először a községházára mentem. Nem volt könnyű elkezdeni a gyűjtést, mert akkor próbálták szövetkezetesíteni a falut. Az ajtók, sőt ablakok is bezárultak előttem. Nagysokára egy-két házba bejutottam, de sajnos a gyűjtött anyag nem az volt, amit szerettem volna hallani. Egy csomó közismert, szerkezetileg újstílusú dallamot énekeltek, melyek között sok városi közismert nóta is volt. A faluban nyomott volt a hangulat. Nem tudták megérteni, hogy létezik olyan nadrágos ember, aki nem a szövetkezetek megalakítását szorgalmazza. Az emberek bizalmatlansága komoly hátrányba szorította a népdalgyűjtést. Nem találtam olyan idősebb korú énekesekre, akik a felszínen elterjedt vokális dallamokon kívül valami értékesebb régi dallamot is tudtak volna. Az ászári szállásadóm a tanácselnök volt. A vejével beszélgetve kiderült, hogy mezőgazdasági szakiskolát végzett, de nem dolgozott a mezőgazdaságban. Inkább rendőr lett Komáromban. Arra a kérdésre, hogy miért lett rendőr: „Mert ott jól lehet bunyózni.“ Mindjárt gondoltam, hogy a bunyózáson azt érti, hogy a rendőr az, aki ver, a delikvens meg nem üthet vissza. Visszatérve Budapestre összefoglaltam az ászári gyűjtés eredményeit, leadtam a hangfelvevő készüléket és a hangfelvételeket is. 29


12.11.2015 12:10:18

Dr. Kiss Lajos, a népdalgyűjtő A hetvenes évek elején felkért a Szlovák Néprajzi Társaság, hogy egy neves magyarországi népdalgyűjtő kutató útján tolmácskodjak. Dr. Kiss Lajosról már első budapesti ottlétemkor is hallottam. Az elmondott történetekből nem biztos, hogy mind valóságos, de minden egyes ilyen sztori alapja valós volt. Állítólag az egyik beszámolón lelkesen mesélte, hogy egy idős, kilencven éves asszonyt halálos ágyán is megdaloltatott. A gömöri gyűjtőútjára kísértem, és mielőtt Medvesaljára mentünk volna, Busán is megálltunk. Fajcsík János, az egyik lelkes népdalénekesem, beszélgetés közben kikotyogta, hogy nővére Ipolyvarbón él, és végig el tudja énekelni a ritka szép menyasszony-búcsúztatót. Az Ipoly túlsó oldalán, Ipolyvarbó mellett, Hugyag község található. Úgy látszik, a gyűjtő ismerte a „Pátria” lemezsorozatból Bakó Ferenc által gyűjtött „Jaj pártám” kezdetű menyasszony-búcsúztatót. Lajos bácsi hugyagi gyűjtésén találkozott a menyasszony-búcsúztató töredékével. Már régen szeretett volna eljutni Ipolyvarbóra, most alkalma nyílt volna meghallgatni a menyasszony-búcsúztató autentikus változatát, de november elején már olyan nagy volt a sár, hogy a szlovák sofőr nem akarta kockáztatni az utat, így nem jutottunk el Ipolyvarbóra. Minden csütörtök délután Kodály Zoltán is részt vett a gyűjtők beszámolóin, meghallgatták a gyűjtők által felvett hangzóanyagot, a mester hozzáfűzte megjegyzéseit. Valaki a gyűjtők közül elmerészkedett Hugyagra is. A falu nevének hallatára Lajos bácsi felugrott és hangos szóval mondta: „Ki mert az én Hugyagomon gyűjteni?” Lajos bácsi kérlelhetetlen, néha kegyetlen gyűjtővoltáról magam is meggyőződtem, amikor a keleti végeket jártuk. Szirénfalván (Ptrukša) a gyűjtés előkészítői a helyi művelődési házba terelték az énekeseket. A szenvedélyes gyűjtő nem akart üres tarisznyával hazamenni. Minden gyűjtésekor több száz dallammal gyarapította gyűjteményét. Szirénfalván már a délelőtti órákban elkezdtük a hangzóanyag rögzítését. Nem tudom, kinek a tulajdona volt az a felvevőkészülék, amivel dolgoztunk, talán legjobban az az elnevezés illik rá, hogy kétéltű volt. A magnetofon motorja egy rugós szerkezet volt, hasonló, mint a régi gramofonokban. Használat előtt fel kellett húzni a rugót, a hang rögzítése elektromágneses úton történt. A rugós szerkezetnek egy kijelzője 30


12.11.2015 12:10:18

volt, melyről tudhatta a gyűjtő, hogy fel kell húzni a szerkezetet. Ha ezt elfelejtette, a hajtószerkezet lelassult és torzította a hangfelvételt. Sajnos, néha ez is előfordult. De térjünk vissza Szirénfalvára. Lajos bácsi szenvedélye ott is érvényesült. Amikor délután az egyik énekes kászálódni kezdett, Lajos bácsi felemelt hangon kérdőre vonta: „Maga hová készül?” A megkérdezett alázatos hangon kezdte magyarázni, hogy ilyenkor meg kell etetni az állatokat. Erre a gyűjtő ráförmedt: „Üljön le, maga még nem énekelt, nem megy sehová!” Amikor hazafelé tartottunk a szálláshelyre, csendes hangon, de határozottan megmondtam Lajos bácsinak, hogy ilyen, kemény szavak után legközelebb aligha lehetne összeterelni az énekeseket.

Nyári néprajzi összejövetel Szádelőn A Csemadok tervében a nyári szünetbeli néprajzi összejövetel is szerepelt. Ezekre a nyári néprajzi összejövetelekre neves magyarországi és szlovákiai szakembereket kértünk fel: László Gyula a kettős honfoglalásról, Vikár László a rokon népek népzenéjéről tartott beszámolót. A Szlovák Tudományos Akadémia előadója dr. Markuš volt. A szádelői nyári táborozáson a fiatalság a birkapásztorokat akarta volna megdaloltatni. Egyik lelkes fiatal megtudta, hogy a Békáskút mellett egy lúcskai juhász legelteti a nyáját. Elindultunk Békáskútra. Már messziről láttuk az egyik hegyoldalon a nyájat és a birkapásztort. Odamentünk és megszólítottuk, de sajnos nem ő volt, akit kerestünk. Ezért felmentünk a „salašra”, a számadó juhász tanyájára. A „bača”, a számadó, szívélyesen fogadott minket. Kora reggel volt, jó reggelttel köszöntem. Köszöntésemet szlovákul fogadta. Erre én is átváltottam szlovák nyelvre. Hamarosan úgy megbarátkoztunk, hogy előkerült a birkasajt és a zsincsica (a juhsajt savója, a zsendice). Úgy látszik a bača megkedvelt minket, mert előkerült a hús és a szalonna is. Majd a bačának eszébe jutottak a négylábú barátai is. Nekik is jutott a finom falatokból. Nem hittem a fülemnek, amikor a bača magyarul szólalt meg „gyere ide”. Megkérdeztem, hogy miért magyarul szólította a kutyát? A válasz egyszerű volt: „A puli magyar kutya, természetes, hogy magyarul szólok hozzá.” 31


12.11.2015 12:10:18

Posvanc bácsi, a dudás Régi lakásunk Nagymegyeren a Corvin lakótelep 1233/14 szám alatt volt. Szomszédom, Jarábik Imre Csilizradványon tanított. Tanítványai a környező községekből jártak Radványra. Egy alkalommal szólt nekem, hogy szülői látogatásra Patasra szeretne elmenni. Betársultam hozzá, mert abban a helységben még nem gyűjtöttem. A gyerekek egykettőre kimerítették érdeklődésemet, ezért a felnőttek hagyományát kezdtem felderíteni. Sajnos náluk sem jártam sok sikerrel. Kiderült, hogy a felnőttek között elég gyakori a szellemi fogyatékos, ezért különösen értékes dallamokat nem találtam. Patas mellett van egy Masaryk-kolónia, amelyet Milleniumnak neveznek. Úgy hallottam, hogy Patason él egy Posvanc nevezetű ember, akinek dudája is volt. Felkerestem őt. Nem volt otthon csak a felesége. Kérdésemre azt felelte, hogy valahol a környéken van. Megkérdezte, miért keressük és mi járatban vagyunk? Elmondtam, hogy régi nótákat keresünk és mivel a férje dudás volt, bizonyára ismer egynéhányat. Erre kiment az asszony az udvarra és hívta az urát: „Előgyühetsz, nem a fináncok keresnek.” Erre bejött az öreg, akitől megkérdeztem, hogy megvan-e még a dudája? Kiderült, hogy a dudáját eladta valakinek 25 koronáért. Később megtudtuk, hogy a duda nagyon jó helyre került. Szomjas-Schiffert György vette meg, és a budapesti Néprajzi Múzeumnak ajándékozta. Eszébe jutott az öregnek, hogy egy másik dudának a sípja még megvan. Előkereste, dallamot játszani azonban tömlő híján nem tudott rajta, csak megszólaltatta.

Joghurtos üveg a magnetofon tetején 1967-ben, amikor visszacsábítottak a Csemadok kötelékébe, a vezetők megígérték, hogy az én népdalgyűjtői munkám mentes lesz mindenféle fölösleges adminisztrációs munkától. Önálló státusz, csak néprajzi gyűjtőmunka címen fog szerepelni. Akkor Szabó Rezső volt a főtitkár. Ő azzal fogadott, hogy remélem egy év múlva már nem leszel itt. Kicsit megütköztem ezen a mondásán, de aztán megmagyarázta, 32


12.11.2015 12:10:18

hogy egy év múlva már a néprajzi intézet alkalmazottja leszek. Az 1968-as események megcáfolták az ő elképzelését. A Csemadokban ugyan lett egy néprajzi szakelőadói státusz, de sajnos, ahogy a német közmondás mondja: Titel ohne Mitel. Anyagi fedezet nélkül még a Csemadokban sem lehetett ilyen státusz. Hosszadalmas tárgyalások után, melyeknek témája egy használható hangfelvevő készülék volt, kaptam egy Tesla Lux 444 típusú magnetofont. A terepen felvételre nem tudtam használni, mert nagy és súlyos volt, így csak a felvételek lejegyzésekor tudtam használni, de azt sem akárhogy. Ugyanis a jobb tárcsa forgása megakadt. Tibi fiam azt ajánlotta, hogy egy kissé meg kell olajozni. Az olajozás után viszont nem tudtam lefékezni, olyan gyorsan forgott. Fiam azt tanácsolta, hogy a jobb tárcsára tegyek valami nehezéket. Kéznél volt egy üres joghurtos üveg, rátettem, és a forgás lelassult. Így használtam hosszú ideig, mígnem egy napon betörők ellopták a készüléket. Nem volt szerencséjük, mert a joghurtos üveg szorosan hozzátartozott a készülék használhatóságához. Amikor a betörés után hűlt helyét találtam a magnetofonnak, viszont megtaláltam a joghurtos üveget, nevetnem kellett, mert az üvegnehezék nélkül olyan gyorsan forgott az orsó, hogy egy hangot sem tudtak érteni belőle.

A Nyitra-vidéki magyar iskolák kilátástalan helyzete Az elmúlt napokban hallottam egy riportműsort a Kossuth adón a Nyitra-vidéki magyar iskolák kilátástalan helyzetéről. 1962 óta szinte menetrendszerűen szűntek meg a magyar iskolák Nyitra-vidéken. Elég gyakran gyűjtöttem Béden. Minden gyűjtésem alkalmával megkérdeztem, hogy a faluban van-e még magyar iskola, vagy már csak néhány osztály? Béd egyike a legészakabbra fekvő községeknek. A szomszéd falu Szalakusz már szlovák lakosságú. A bédi gyerekek végig magyar iskolába akartak volna járni, de csak úgy jutottak volna el a gímesi nyolcéves magyar iskolába, ha Menyhéig autóbusszal, majd Menyhéről vonattal utaztak volna Gímesre. A tíz év körüli gyerekeknek az átszállások megterhelők lettek volna. Könyebb megoldásnak 33


12.11.2015 12:10:18

látszott, ha a gyerekek szülőfalujukból egyenesen autóbusszal a szomszédos Szalakuszra utaznak, természetesen szlovák iskolába. Két év múlva, amikor Béden jártam, megtudtam a tanítótól, hogy az iskolaügy határozata szerint Béden csak az első és második osztályt hagyták meg magyarnak. Eltelt néhány év és én megpróbáltam kiegészíteni a bédi népszokások gyűjtését. Délre járt az idő. A gyerekek beszámoltak a szülőknek a napi iskolai élményeikről. Az egyik kislány lelkendezve újságolta szüleinek, hogy ma gyejepiszből (történelem) egyest kapott.

A bédi nótafa, Gyepes Ilonka Gyepes Ilonka valóban nótafa. A gyermekdaloktól kezdve, a naptári szokások dallamain keresztül, a ritka értékes népballadákon át, a vallásos énekekig oly széles dallamanyag élt az emlékezetében, hogy akár órák hosszat tudott volna énekelni úgy, hogy egyetlen dallamot sem ismételt volna. Erre még a Csemadok pártszervezetének elnöke is felfigyelt. Amikor már úgy vélte, hogy az énekes lassan kifogy a nótáiból, kiment a büfébe egy sörre. Amikor visszajöt a nézőtérre, Gyepes Ilonka még mindig ugyanazt a sokversszakos balladát énekelte. Gyermekei is nótáskedvűek voltak. Kislánya végig magyar iskolába járt. Ő is édesanyja nyomdokaiba lépett. Minden iskolai rendezvényen a falu legszebb népdalait tolmácsolta a közönségnek. Nagy figyelemmel kísértem testvéröccse énekprodukcióit is. Tehetséges, jófejű gyereknek ismertem. Van annak már harminc vagy negyven éve, hogy egy látogatásom alkalmával, amikor első osztályos lett, meg akartam jutalmazni szorgalmáért. Tudtam, hogy egyik vágya az akváriumi halak gyűjtése, ezért vettem neki néhány mutatós halacskát. Akkor tudtam meg, hogy már első osztályos tanuló lett. Örömmel dicsekedett, hogy már van slabikárja (olvasókönyv). Megkérdeztem édesanyját, hogy szeretett kisfiának miért slabikárt vett, és miért nem olvasókönyvet? Ilonka válasza megrendített, ugyanis férje a helyi szövetkezet gépjavító műhelyében dolgozott, annak vezetője volt. Kérdésemre azt a választ kaptam, ha a családfő továbbra is főnök akar maradni, tudatosítania kell, hogy kisfia csak szlovák iskolában érvényesülhet. 34


12.11.2015 12:10:18

A Nyitra-vidéken muszuj? Több évtizeddel ezelőtt volt egy kedves ismerősöm, Tóth Tibor. Újságíró, műfordító. Nem tudom, hogy él-e még. Amikor meséltem neki a nyitravidéki népdalgyűjtésem gyöngyszemeiről, valamint a székely és a hegyentúli szlovákok nyelvhasználatában élő közös szavainkról, elmondta nekem, hogy ő is foglalkozott etnográfiával. Elmondtam neki mindazt, amit tudtam a hegyen túli szlovák helységnevek eredetéről (pl. Nagylévárd, Láb), ez utóbbi a székelyeknél létrát jelent. Nem szólva a Malacka helységnévről, mely szó a szlovák nyelvben nincs. Sima Ferenc főiskolai tanárnak a tegez szó eredetéről írt értekezése, Tóth Tiborral való beszélgetésem során, aki teljes meggyőződéssel állította, hogy a hegyen túli szlovákok népviseletében megtaláltam a kalotaszegi muszujhoz hasonló szoknyát, nem hagyott nyugodni.

Vyberál Nándor, az öreg cserkész Pontos személyi adatait nem ismerem, csak annyit tudtam róla, hogy velem egyidős volt. Tánczos Tibor, aki többek között városunk, Nagymegyer történelmével is foglalkozott, mesélte, hogy Nándi bácsi édesapja az 1848-as szabadságharc résztvevője volt. Azt sem tudom, cseh vagy morva származású volt-e. Mindenesetre hazatérőben Nagymegyeren ragadt. Mivel birkatartással is foglalkozott, a ragadványneve is birkás Vyberál volt. Ifjúkorában a cserkészek sem akarták befogadni az idegen hangzású neve miatt. A nagymegyeri cserkészcsapat újraalakításánál ennek ellenére jelentős szerepet játszott. Ő volt, aki rendben tartotta a várostól kapott házat és kertet, amit a cserkészeknek utaltak ki. Népdalgyűjtéseim során hasznos adatokkal szolgált. Bartók nagymegyeri gyűjtésében szerepel egy falucsúfoló, ahol egy szót a publikációban elírtak. Kíváncsi voltam, hogy Nándi bácsi ismeri-e ezt a falucsúfolót: „Alsógellér bóhasár”? Nándi szerint bóhasár nincs. Ellenben minden valószínűség szerint egy haszontalan gyomnövényről van szó, amit a csallóközi „Altájon” bóhasásnak neveznek. A világhálón a letisztázott dallam is így jelent meg. 35


12.11.2015 12:10:18

Nandi bácsi elmesélte, hogy az ő gyerekkorában Nagymegyeren volt egy ház, ahol a vándor koldusok megpihenhettek. Nemcsak szállást, de ennivalót is kaptak. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy Szécsénykén a falusi elöljáróság főnöke megdorgált azért, hogy nem jelentkeztem nála, mert „Ha ide egy koldus is bejön, nekem arról tudnom kell.” Nagyon megkedveltem az öreg cserkészt, aki nemcsak a cserkészek kertjét tartotta rendben, de az enyémet is segített felásni.

Celeng István, a seregélyek ellensége A Szlovák Néprajzi Intézet megbízásából 1977-ben népdalgyűjtésen Csábon jártam. Amikor a faluban az iránt érdeklődtem, kit tartanak jó énekesnek, azt a választ kaptam, hogy Celeng István nemcsak jó énekes és sok népdalt tud, hanem művészien tud körtelevélen játszani. Megpróbáltam felkeresni, sajnos nem találtam otthon. A szomszédok elmondták, hogy öt-hat kilométerre Csábtól északra van egy baromfifarm, ott találhatom meg. Beszélgetés közben arra lettem figyelmes, hogy a padláson mozgás van. Megkérdeztem, hogy milyen állat lehet a padláson? Elmondta, hogy nemrégen talált egy madárfiókát. Szerinte valószínűleg ragadozómadár. Én nem tudtam a titokzatos padláslakót azonosítani, mert egyrészt fiókáról volt szó, másrészt az én ornitológiai tudásom kevés volt, hogy megállapítsam a madár fajtáját. Celeng Pistának a lakóháza mellett volt egy kisebb szőlőültetvénye, amelyet ősszel mindig elleptek a seregélyek. A madárijesztők elvesztették ijesztő külsőjüket, ezért a gazda nagyon megörült, amikor munkába menet rátalált egy ragadozómadár fiókájára. Elvitte a munkahelyére, és ott nevelte a házikójának padlásán. Ottjártamkor már felcseperedett, hisz a tyúkfarmon sok volt az elhullott kiscsibe. Az első látogatásomkor azt akartam megtudni, miféle dalokat ismer. Az énekes néhány ismert lírai és lakodalmi dal után bevallotta, hogy sok népdalnak nem tudja a szövegét. Elmondta, körtefa levélen el tudja játszani. Akkor nem volt nálam magnetofon, de egy héttel később sikerült fölvennem a népdalokat, de a körtefalevél muzsikát is. A Szlovák Néprajzi Intézetben abban tévedtek, hogy Csáb vegyes lakosságú. Tapasztalataim szerint a lakosság elenyésző száma volt csak szlovák. 36


12.11.2015 12:10:18

Népdalsorozat a rádió magyar adásában 1967-ben, amikor a politikai helyzet kissé megenyhült, a Csemadok vezetősége nevében Takács András felhívott telefonon. Arra kért, hogy dolgozzam a Csemadokban, ahol csak a népdalgyűjtéssel kellene foglalkoznom. Ajánlatát elfogadtam. Munkámhoz feltétlenül szükségem volt egy jó hangfelvevő készülékre. Az ígéret szép szó. Olyan hordozható magnetofont, amit szerettem volna, a Csemadok nem tudott biztosítani. Helyette egy Tesla Lux 444-es felvevőt vettek, amit nagy mérete miatt csak lejegyzésre használhattam. Abban az időben a rádió magyar adásában a „Téli zöld, téli zöld” népzenei sorozatomat adták. Ez hetente húsz perces adás volt, melynek bemutató hangzóanyagát nekem kellett összegyűjtenem. Papp Sándor, a műsor referense rendszerint 250300 koronát javasolt a műsorért, amelyet Jakál elvtárs 50-70 koronával megkurtított. A rádióval való együttműködésem egyik haszna az volt, hogy míg ment a sorozat, kölcsönbe használatra kaptam a rádió Uher magnóját. Kihasználva ezt az alkalmat, meglátogattam mindazokat a nótafákat, akiknek dallamanyaga és előadásmódja értékes volt. Főleg a népballadák felvétele került előtérbe. Egy alkalommal felkerestem Zsérén Földesi Ferencné Elgyütt Ilonát, aki néhány évvel korábban a „Kőműves Kelemen” egy változatát énekelte nekem. Hiába kerestem a lakásán, nem volt otthon. Ilon néni szomszédaitól megtudtam, hogy a templomban van, mert aznap szentségimádás volt. Elmentem a templomba, és kihívattam őt. Amikor kijött, láttam rajta, nem örül a jelenlétemnek. Egyenesen nekem szegezte a kérdést: „No, mit akar?” Röviden elmondtam jövetelem célját. Erre ő így érvelt: „Most nem érek rá, mert szentségimádás van. Különben is az Úr Isten előbbre való, mint maga. Jöjjön este a szentségimádás után!” Nem volt mit tennem, elmentem a szomszéd faluba, Kolonba. Miután ott végeztem, visszamentem Zsérére. Nyár volt, hat óra felé még sütött a nap. Ilon nénit már ágyban találtam. Tudomásomra adta, hogy az egész napi térdelés kifárasztotta. Mindezek ellenére felkelt, és amit kértem tőle, mind eldalolta. Vagyis, aki kitartóan keres, az talál. Így sikerült a zsérei gyűjtés, sőt a Kolonban felvett népdalokkal is gazdagabb lettem. 37


12.11.2015 12:10:18

Fennsíki lakodalom Több tíz évvel korábban, Sebők Géza barátom filmre akarta venni két falu lakodalmi szokásait. Az én feladatom ebben a munkában szorosan kapcsolódott a népdalgyűjtéshez. Ugyanis a készülő film két fennsíki falu, Szilice és Borzova (Szádvárborsa) énekeseinek szereplésével készült volna. Az énekesek műsora hamar összeállt, hisz mindkét faluban elég sok lakodalmi dalt gyűjtöttem. Az énekesekkel nem sok gond volt. Nagyobb gondot a hangszeres kíséret okozott. Végre Pelsőcön találtam egy tűrhetően muzsikáló cigányzenekart. A zenét a kassai rádió stúdiójában terveztük felvenni. A zenekarral már az első próbán gondjaim támadtak. A zenei kíséretben szereplő „Hej, rozmaring, rozmaring” kezdetű, régi stílusú dallamot a zenészek egy szűkített szeptim akorddal kezdték. Én azt szerettem volna, ha kezdéskor egy moll hármas hangzattal indítottak volna. Sajnos nem sikerült rávennem őket, hogy a megszokott harmóniát megváltoztassák. Nem kívántam erőszakoskodni, így rájuk hagytam. Nem ez volt az egyedüli zavaró körülmény, hanem az, hogy a zenészek csak délelőtt tudtak eljönni a felvételre. Itt viszont olyan felvételről volt szó, ahol az énekesek zenekari kísérettel éneklik a „Hej, rozmaring, rozmaring” kezdetű régi ereszkedő dallamot. A cigányok csak délelőtt értek rá, mert ebéd után egy lakodalomba ígérkeztek, az énekesek meg csak délután tudtak eljönni a stúdióba, így csak egy megoldás kínálkozott, a playback felvétel. Mivel elég heterogén összetételű volt az énekes gárda, akik nem voltak hozzászokva a kórusban használatos dirigáláshoz, sem pedig a pontos ritmikához, a playback csak akkor sikerült, amikor a nagy létszámú énekesekből kb. tíztagú csoportot választottam ki. Ez a kis létszámú énekesgárda néhány próba után megközelítette az elképzelésemet. Fellélegeztem, és örültem annak, hogy sikerült, de ekkor következett a hidegzuhany. Kimentem az énekesek közé és boldogan közöltem velük, a felvétel sikerült. Erre az egyik szókimondó asszonyság elég hangosan megszólalt: „Maga jól kibabrált velünk, olyan messziről eljöttünk Kassára, és még csak nem is énekelhettünk.” A sok keserves próbálkozásnak a vége az lett, hogy a film nem készülhetett el, mert Sebők Géza közben disszidált, márpedig ez akkoriban főbenjáró bűnnek számított. 38


12.11.2015 12:10:18

A berencsi János-köszöntő Több hónapig készültem a „Kunyhók hűsége” című gyűjtemény kiadására. Valahogy nem jól kezdődött az egész. Már az első nekilendülésemkor meg kellett határoznom a kiadvány címét. Fájt is a fejem, ezen kívül a hangulatom is elég nyomott volt. Megadtam a címet, amely így hangzott: „Népdalkutatók nyomában”. Később ez a cím kissé banálisnak tűnt, szerettem volna megváltoztatni, de a „nagyfőnök” kijelentette: „Was liegt, das pickt!” Nagynehezen utólag megengedte, hogy az alcím „Kunyhók hűsége” legyen. Kodály gyűjtésében számos olyan népdal szerepelt, amely nemcsak archaikus volta miatt, de esztétikai szépsége alapján is a kiadványba kívánkozott volna. Több ízben is jártam Berencsen. Végighallgattam az énekesek repertoárját. Még mielőtt válogathattam volna, reggelivel kínáltak, mivel éppen disznóölés volt. Az énekesek közül ketten elmesélték az egyik disznóölés történetét. A nevezetes történet úgy szólt, miután megszúrták a malacot, szalmával beterítették, hogy majd később pörzsölik. Közben ittak egy kört a sikeres disznóölésre. Majd jó fél óra múlva neki akartak látni a pörzsölésnek. Ugyanis két egyforma kupac szalmát találtak. Amikor feltúrták az egyiket, nem találták a disznót. Az egyik öreg, aki már kettőt látott mindenből, azt mondta, hogy a disznó elszaladt. Egy ideig tanakodtak, majd a társaság józanabbik fele a másik halom alatt megtalálta a disznót. Már délfelé járt az idő, amikor végre a saját jövetelem céljával is foglalkozhattam. Az énekesek dalkészletéből egy olyan népdal változatára találtam, amit Kodály Zoltán háromszólamú vegyeskarra is feldolgozott. Többen tudták az énekesek közül. Én mégis a 81 éves Kazán Józsefné változatát részesítettem előnyben. Az AABA szerkezetű dúr dallam Kodály által feldolgozott János-köszöntőnek egy variánsa volt. A berencsi János-köszöntő szövege tulajdonképpen József-köszöntő volt. Figyeljük meg a berencsi változat teljes szövegét:

Nagy örömmel, víg örömmel mostan köszöntünk, Szomorúság, nagy bujaság távozz el tőlünk. Mert szent József földerült, szeme könnybe nem merült, Úgy, mint mára, víg órára gyorsan fölkészült. 39


12.11.2015 12:10:18

Annyi áldás fejeden áll, mennyi áldások, Rád szálljanak annak és áldjanak sok áldomások. Mert szent József földerült, szeme könnybe nem merült, Úgy, mint mára, víg órára gyorsan fölkészült.

A Kazánné lánya, aki akkor 48 éves volt, József helyett Andrást köszöntött, és a második versszak szövegét így mondta:

Mennyi hajszál fejeden áll, annyi áldások Találjanak, rád szálljanak víg áldomások. Úgy, mint tenger cseppjei, sík mezőknek füvei, Találjanak, rád szálljanak egek kincsei.

Az áji kocsmáros törököt fogott Népdalgyűjtésem során tudomásomra jutott Kodály Zoltán egy beszélgetése Vargyas Lajossal. Az érthetőség kedvéért el kell mondanom, hogy Vargyas Lajos Kodály tanítványa volt az ELTE-n. Az egyik beszélgetésük során a Mester jelezte, hogy gyűjtőútjain eljutott Gömörig, ezért felhívta figyelmét Vargyasnak, hogy a Bécsi döntés után (1938) jó lenne folytatni ott, ahol ő abbahagyta. Vargyas 1940ben huzamosabb időt töltött Áj faluban. Gyűjtése eredményét „Egy felvidéki falu zenei világa – Áj, 1940” című dolgozatában közölte. A későbbi években, amikor személyesen is találkoztam Vargyassal, megkértem, adja kölcsön a könyvét. Kiderült, hogy a szerzőnek sajnos már egy sincs a tulajdonában. Évek múltán, amikor Vargyas Lajost köszöntötték, én is hozzájárultam a köszöntéshez egy Áj falusi élményemmel. 1953-ban Béres Józseffel, a Csemadok kelet-szlovákiai kerületének akkori titkárával, elmentem Ájba. Azok közül, akik 1940-ben Vargyasnak énekeltek, már csak egy házaspárt találtam, Andó Józsefet és feleségét Mester Margitot. Felkerestük Andóékat. Kiderült, hogy a ház gazdája valahol kint dolgozik a faluvégén. Felesége bíztatott, hogy nemsokára hazajön. Az érthetőség kedvéért el kell mondanom, hogy akkor még Ájban nem volt villanyáram. Nekem annak ellenére, hogy a Csemadok néprajzi előadója voltam, nem volt felvevőkészülékem. Egy kölcsönmag40


12.11.2015 12:10:18

nó állt rendelkezésemre. Úgy beszéltem meg Béres Józseffel, hogy a kocsmában veszünk egy kis pálinkát, hogy jobban menjen az éneklés. Amikor megtaláltuk a vendéglőt, senki sem fogadott minket. Béres barátom, aki a titkári funkció mellett önkéntes nyelvőr is volt, felfedezett egy plakátot, amely egyúttal meghívó is volt egy Csemadok nyári ünnepélyre. Felháborodott a szövegen, melynek magyar szövegében a Jászó helynevet rosszul ragozták. Az állt a plakáton, hogy július 15én Jaszovovón lesz az ünnepség. Béres mérgében leszedte a plakátot, hogy megmutassa az illetékeseknek. Éppen akkor jött be a kocsmáros, aki látta, hogy az idegen összehajtogatja, és elviszi a plakátot. Utána még vettünk egy deci rumot. A fizetéskor Béres sokallotta a rum árát, mivel úgy vélte, Kassán olcsóbb. A kocsmáros nem szólt semmit. Mi elköszöntünk, és indultunk Andóékhoz. Rövid várakozás után megjött a gazda. Indulhattunk Tornára, ahol elkészítettük a hangfelvételeket, mert Ájban nem volt villanyáram. Már beesteledett, amikor elindultunk vissza Ájba. Alig közeledtünk a faluhoz, a csendőr piros jelzőlámpája megállított. A sötétből előbukkantak a csendőr testőrei, öt tagbaszakadt áji férfi. Akkor nem tudtuk elmondani, kik vagyunk, mit akarunk. A csendnek őre beterelt minket az őrszobára. Az igazoltatás után derült fény az igazságra. A kocsmárosnak gyanúsak lettünk. Egyrészt azért, mert Béres elvitte a plakátot, másrészt, mert drágállotta a rum árát. Még gyanúsabbak lettünk, amikor a csend őre elment Andóékhoz, ahol megtudta, hogy autóval elvittük őket valahová. A rendszer őrének segédei botokkal felfegyverkezve vártak ránk a falu végén. Az esetnek roppant egyszerű a magyarázata. A kocsmáros segédrendőr volt. Elszaladt a csendőrhöz, vele együtt Andóékhoz, ahol megtudták, teljes bizonyossággal visszahozzuk őket. A rendszer éber őrei azt hitték, hogy a gyanús alakok kémek vagy diverzánsok. A hatalom emberei csalódtak, de nem éreztették ezt velünk. Az eset tanulsága, hogy a szocialista nemzetvédelem éber volt.

A magyarsasi népdalgyűjtésemről A bodrogközi népdalgyűjtésem során valahol valaki megkérdezte, hogy Magyarsason gyűjtöttem-e népdalokat. Be kellett vallanom, hogy 41


12.11.2015 12:10:19

ilyen nevű helységben nem jártam, nem is hallottam róla. 1945 után a magyar helységnevek új szlovák helységneveket kaptak. Kiderült, hogy Magyarsast újabban „Zemplínske Jastrabie”-nak hívják. Elhatároztam, hogy megnézem ezt a falut. Úgy, ahogy máskor is szoktam, megálltam a falu végén, és bementem az első házba. Mivel reggel volt, egy nagy „Jó reggelt”-tel köszöntöttem a gazdát. A gazda szlovákul köszönt vissza. Először azt hittem, hogy valami idegen, máshonnan betelepült szlovák emberrel van dolgom. Erre én is szlovákra fordítottam a szót. Mondom: én úgy hallottam, hogy ebben a helységben magyarok laknak. Mire ő megerősített a hitemben: „Mi magyarok vagyunk”. Mire én megjegyeztem: „Hogy lehet magyar, ha szlovákul beszél?” A következő mondata válasz volt a rejtélyre: „Egymás között mi szlovákul beszélünk, ettől függetlenül mi magyarok vagyunk, mert a hitünk az magyar.” A falu lakossága református vallású volt.

Népdalgyűjtés Kismagyaron Amióta 1948-ban véglegesen szlovákosították az eredeti helységneveket, Nagymagyarból Rastice lett. A környező magyar falvakat is átnevezték, komolyan zavarba jövök, amikor ilyen helységneveket hallok, hogy Csenkovce, Eliasovce, stb. Csenke falu elöljárója dicsekedett, hogy a falu szlovák neve nem végződik majd -ovce-vel, ami szlovákul birkát jelent. Olyan lelkesedéssel mondta az ő ajánlatát, amiben tényleg nem szerepelt a bárány. Ő azt hitte, hogy az aranykalász elnevezés így fog szerepelni a térképen is. Szegény feje nem tudatosította, hogy az aranykalászból Zlaté Klasy lesz. Eredetileg Kismagyaron akartam népdalokat gyűjteni, amikor az egyik házba betértem, a gazda szívesen fogadott. Mondott is egy pár csallóközi dudanóta szöveget, ami igen kecsegtető volt. Amikor rátértem jövetelem céljára, és el akartam hívni a gazdát egy olyan helyre, ahol villanyáram is volt, búcsúzkodni akartam. A tenyeres-talpas feleség, aki éppen tésztát gyúrt erélyes hangon megszólalt: „Te nem mész sehova!”. Próbáltam magyarázni az asszonynak, hogy miért kell elmennünk, de ő hajthatatlan volt. Beláttam, hogy így semmire sem megyünk. Elbúcsúztam, a házigazda kikísért. Mentegetődzött, majd 42


12.11.2015 12:10:19

odasúgta, menjek a temetőbe, ő is hamarosan ott lesz. Kimentem a temetőbe. Tényleg nem sokáig kellett várakoznom. Az új ismerősöm hamarosan megjelent. Teljes felszereléssel, ásó, lapát a kezében, készen elvégezni a sírásást, ugyanis ő volt a falu sírásója.

A kettészelt falu: Kisszelmenc és Nagyszelmenc Ez már Trianon után történt. Alig hihető története volt a két falu országhatárral való elválasztásának. Ugyanis, amikor ott jártam, Nagyszelmenc Szlovákiához tartozott, Kisszelmenc viszont Ukrajnához. A két falu között volt az országhatár. A szovjet határőrség a két falu között egy kb. tíz méteres sávot létesített, amelyet felszántottak, a szántott területet felgereblyézték, hogy az esetleges határsértők lábnyomai alapján kideríthessék, kik voltak. A felszántott határsáv mindkét oldalán szögesdrótkerítés volt. A két falu szétszakított rokonsága csak úgy tudta értesíteni egymást, ha kilesték az őrségváltást, és átkiabálták a híreket. A későbbi gyűjtés folyamán tudtam meg az okát a falu kettészakításának. Kisszelmenc önkormányzatában sok volt a moszkovita párttag, akiknek egyenes kívánsága volt, hogy a nagy országhoz csatolják a falut. Így Nagyszelmenc Szlovákiához, Kisszelmenc pedig Ukrajnához került. Szlovákiában a politikai helyzet liberálisabb volt, mint a nagy Szovjetunióban. Az értelmiség sehogyan sem tudott belenyugodni a kettészakított falu sorsába. Egy időben a média is sokat foglalkozott a kettészakított faluval. Sajnos ez sem változtatott a helyzeten. Némi javulás azért észlelhető volt, mert a drótkerítés és a szorgalmasan gereblyézett határsáv ugyan megszűnt, de a két falut egyesíteni nem sikerült. A határon felépítettek két székely kaput, amely szimbolizálta a település kettészakítottságát. Néhanapján, bizonyos évfordulók alkalmával felnyitották a határt, de máskülönben csak kerülővel juthattak a kisszelmenciek Nagyszelmencre. A mai napig is a két Szelmenc között országhatár van.

43


12.11.2015 12:10:19

44


12.11.2015 12:10:19

A NÉPZENEKUTATÓ Népdalgyűjtés a két világháború között Intézményes folklórgyűjtés a két világháború között nem volt. A Komenský Egyetem mellett ugyan megalakult egy Állami Népdalkutató Intézet (Štátny ústav pre ľudovú pieseň). Ennek a szlovák tagozata mellett egy magyar és egy kárpátaljai részlege is volt. A népdalgyűjtés megszervezésében csak az előkészületekig jutottak. A szlovák népzene kutatásának sorsáról és eredményéről nincsenek értesüléseim. A nemzetiségi népdalkutatás előkészületeiről találtam hiteles dokumentumokat. Magyar vonalon a kutatómunka csak az előkészítés stádiumáig jutott el. Kérdőíveket készítettek, melyeket eljuttattak a magyarok lakta falusi iskolák igazgatóinak. Lipcsey Gyulától, aki abban az időben az egyetem hallgatója volt, sikerült néhány ilyen kérdőívet szerezni, és azokról másolatot készíteni. A kitöltött kérdőívek nagy segítségére lehettek volna a tervezett népdalkutatásnak. A 31 kérdés kimerítette a folklórkutatás majdnem minden ágát. Sajnos a tervezett kutatómunka nem valósulhatott meg, mert az 1938-as politikai események, Csehszlovákia kettészakadása és az első bécsi döntés megszakította a tervezett kutatómunkát. A gyűjtés még abban az esetben sem valósulhatott volna meg, ha lett volna egy zeneileg képzett társaság, akik le tudták volna kottázni a megtalált dallamokat. Tehát a két világháború közötti kutatómunka csak egyes gyűjtők magánszorgalmából valósult meg.

Népdalgyűjtés 1938 és 1945 között Az önálló Szlovák Köztársaság területén a Nyitra környéki szórvány magyarság körében eredményes folklórgyűjtés folyt. Arany A. László tanítványa, Putz Éva tevékenykedett ezen a téren. Munkájának 45


12.11.2015 12:10:19

eredménye „A koloni lagzi” még 1944-ben megjelent. Sajnos a zenei lejegyzések nem voltak autentikusak. A visszacsatolt területen, Gútán, Molnárné Csízy Jolán, valamint az érsekújvári gimnázium tanára dr. Bakos József foglalkozott folklórgyűjtéssel. Manga János, aki azokban az években Ógyallán tanított, szintén értékes népzenei anyagot talált. Népzenekutatásunk úttörői Bartók Béla és Kodály Zoltán az új magyar művészi zene alapkövének tekintették a magyar népdalkincset. Tanítványaik szintén zeneszerzők, vagy zenetudósok voltak, mint Lajtha László, Molnár Antal, Bartha Dénes, Kerényi György, Járdányi Pál, a felvidéki születésű Pongrácz Zoltán. Mindannyian szoros kapcsolatban álltak az új magyar művészi zene hazai és külföldi megismertetésével. Csak a 20. század derekán, amikor Kodály a népzenekutatást tudományos alapokra helyezte, bővült a kutatók tábora, néprajzkutatókkal, tánckutatókkal, népzenekutatókkal. Ők már hivatásos kutatók voltak. Rajtuk kívül akadtak szépszámmal pedagógusok is, akik tanítványaik közreműködésével bővítették népzenei hagyományunk kincsestárát. Ezek közé tartozott Molnárné Csízy Jolán, aki az első bécsi döntés után került Gútára, ahol számtant és mértant tanított 1945-ig. Nevével először Bárdos Lajos „Gyöngyvirág” című publikációjában találkoztam. (A Zeneműkiadó Vállalat 1959-ben kiadott sorozatában) Az itt közölt 92 népdal közül nyolc származott Gútáról. Valószínűleg a dallamok különleges szépsége ragadta meg Bárdos Lajos figyelmét, de a későbbi zeneszerző nemzedéket, mint pl. Karai Józsefet is, aki 1980-as években a nagymegyeri Bárdos Lajos és a dióspatonyi Barátság kórusnak komponált „Menyasszony, vőlegény” című népdalfeldolgozásában is felhasznált két Gútán gyűjtött dallamot. Nincs tudomásom róla, hogy a gútai dallamok hogyan kerültek el Budapestre a Zenetudományi Intézet dallamtárába. A jelenlegi népzenei osztály tudományos dolgozói sem tudtak felvilágosítást adni Molnárné Csízy Jolánról. Szerencsére a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola honlapján megjelentek a volt tanítványok visszaemlékezései. Benninghaus Iván így emlékezik: „Molnár János igazgató csak néha foglalkozott velünk. Hideghéty Antal kántortanító volt. Karéneket tanított, orgonált a 46


12.11.2015 12:10:19

templomban, és vezette a gútai zenekart. Borka Annával együtt sokat foglalkoztak Gúta eredetével és történetével. Izgatta őket a jász ősök lehetősége. Sok évvel később megörvendeztettem Jolán nénit Gútán gyűjtött duda nótáimmal, melyeket – tudomásom szerint – nyomtatásban is megjelentetett.” Ezek szerint a dallamok lejegyzője valószínűleg Benninghaus Iván lehetett. Leányának, Molnár Editnek visszaemlékezése: „Az öreg iskolának csak két évig voltam tanulója. 1946 augusztusáig éltünk Gútán. Az én időmben az iskola a község egyedülálló kulturális centrumának számított.” Más helyi értesülésekből jutott tudomásomra, hogy az akkori polgári iskola több műsoros est rendezésekor gútai népdalokat is műsorra tűzött.

Dr. Bakos József: Mátyusföldi gyermekjátékok A háború alatt 1945-ig az érsekújvári főgimnázium tanára. Népi gyermekjáték-dallamokat gyűjtött növendékeinek közreműködésével, ami 1953-ban az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent „Mátyusföldi gyermekjátékok” címen. A könyv megjelenését követően rövid időn belül forgalmazását betiltották, a könyvesboltokból begyűjtötték és bezúzták, mert a könyvben faji csúfoló mondókák is voltak. Csak néhány példány található a Széchényi könyvtárban, az MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályán valamint néhány példány magánkézben. A Magyar Népzene Tára I. kötetében csak az énekelt gyermekjátékhagyomány található meg.

Lipcsey házaspár Gyula Barslédecen született. A harmincas évek végén a pozsonyi Komenský Egyetem hallgatója volt. A Nyitra-vidéki magyar hagyományok szorgalmas gyűjtője és propagálója. Lipcsey Gyula évfolyamtársaival magyarországi kapcsolatokat kerestek és találtak is. Sajnos a politika csapdáit nem tudták kikerülni. Nem kívánom részletezni az akkori helyzetet, de a Mindszenty-per 47


12.11.2015 12:10:19

határon átnyúló következményei a csehszlovákiai magyarságra is hatással voltak. A pozsonyi magyar egyetemisták következetes munkájának köszönhető, hogy a pozsonyi Komenský Egyetem 1938-ban tervbe vette a szlovák, a magyar és a ruszin népdalok gyűjtését. Egy bizottság alakult, Állami Népdalintézet címen (Štátny ústav pre ľudovú pieseň v republike Československej). Néprajzi kérdőívet szerkesztettek, amelyet minden magyar iskola igazgatójának elküldtek. Egy külön tanulmányt érdemelne a beküldött kérdőívek elemzése. Voltak olyan igazgatók, akik arra a kérdésre, hogy énekelnek-e a falujukban népdalokat, negatív választ adtak. Egy példásan kitöltött kérdőívet sikerült megszereznem, a mai Feketenyékről, amit akkor Čierne Nekyje-nek hívtak, a kérdőív kitöltője Kaprinay Sándor igazgató-tanító volt. A kérdőívet egy korábbi kiadványomban (Ág Tibor: Csillagoknak teremtője, Mátyusföldi népdalok, Dunaszerdahely, 2009, Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 44., 301-308. o.) közöltem. A Lipcsey házaspár hagyományőrző munkájának köszönhető, hogy a gímesi iskola diákjainak segítségével összegyűjtötték a húsvéti hímes tojások mintáit. Nem tudom, hogy hány tojás díszítését másolták le, csak azt, hogy az összegyűjtött hímes tojások mintáit egy albumban eljuttatták Kodály Zoltánnak. Abban az időben néprajzi kiállítást is rendeztek Gímesen, amelyre Kodály Zoltánt is meghívták. Felesége, Töbörétén született, tanítónő volt. A nyitravidéki Gímesen, a nyolcéves magyar tannyelvű alapiskolában is tanított, később a diósförgepatonyi magyar iskolában. Kitűnő munkát végzett gímesi működése idején a hímestojások mintáinak gyűjtésében. A gímesi néprajzi kiállítást később Lipcseyné Dióspatonyban is megrendezte. Ebben nagy segítségére voltak tanítványai. Kodály Zoltán levelét teljes egészében közölte az Acta Ethnologica Danubiana 1. (1999), Komárom-Komárno.

1959: a budapesti tanulmányutam előzményei Szeptemberben felkeresett dr. Kiss Lajos, Kodály közeli munkatársa, és elmondta, hogy a két tudományos akadémia között egy megállapodás született, ami szerint magyar gyűjtők Szlovákia magyarlakta 48


12.11.2015 12:10:19

vidékén, szlovák gyűjtők pedig a magyarországi szlovák kisebbség között fognak gyűjteni. A Szlovák Néprajzi Társaság gépkocsija Kiss Lajos rendelkezésére állt. Az intézet engem kért fel, hogy a magyarországi vendéget kísérjem, és ha kell, olyan helyen, ahol nem tudnak magyarul, a tolmács szerepét is vállaljam. Először Bodrogközbe mentünk: Abara, Vaján, Bés, Szomotor, Nagygéres, Szirénfalva. Majd a vendég kérésére, aki Ipolyvarbóra akart eljutni, Bussára mentünk. Fajcsík János segítségével, aki szintén jó énekesem volt, megtudtuk, hogy november elején még szekéren sem jutnánk el Varbóra, mert olyan nagy a sár. Nem tudtam, hogy miért akar mindenáron a vendégünk Varbóra menni. Csak később jöttem rá, hogy a Pátria lemezsorozaton egy varbói asszony énekelte azt a menyasszony-búcsúztatót, melynek töredékét a gyűjtő Hugyagon hallotta. Tehát lemondtunk arról, hogy Varbóra induljunk. Így Medvesaljára mentünk: Egyházasbást, Vecseklő, Hidegkút volt a gyűjtés színhelye majd Dobfenék és Péterfala következett. Egyházasbáston szálltunk meg, ahol olyan kedves embereknél laktunk, akik reggelre még a cipőnket is fényesre tisztították. Kiss Lajos a gyűjtés eredményéből csak a hangfelvételeket adta oda a szlovák néprajzi intézetnek.

Meghívás Budapestre Kiss Lajos arra kért engem, hogy gyűjtött anyagomból válogassak össze húsz-harminc dallamot, amit majd eljuttatna Kodályhoz. A további szervezkedésről már nincs tudomásom, de fél év múlva megkaptam a Kodály vezette népzenekutató csoport meghívóját. A népzenekutató csoport a Magyar Tudományos Akadémiához tartozott. A meghívó alapján fél év múlva megkaptam Prágából az útlevelemet, és semmi akadálya nem lett a pesti utamnak. Kiss Lajos, aki a budapesti utamat szorgalmazta, nem tudta, hogy nekem rokonaim élnek Budapesten. Azért, hogy bebiztosítsa éjjeli szállásomat, a Béke szállóban foglalt számomra szobát. Pontosan ma sem tudom, hogy ki fizette ki a szálloda költségeit. Abban az időben a népzenekutató csoport székhelye a Tudományos Akadémia első emeletén volt. Ott, ahol Bartók Béla dolgozott, mielőtt Amerikába uta49


12.11.2015 12:10:19

zott volna. Akkor a népzenekutató csoport megbízott vezetője Kerényi György volt. A csoport munkatársai közül Vikár Lászlót, Matia Károlyt, Kertész Gyulát személyesen ismertem. Akkor, mint hivatásos gyűjtők, több mint tízen kutatták a vokális népzenét. Nagyon jól esett nekem, hogy az egész társaság mindjárt befogadott, függetlenül attól, hogy pontos tudomásuk lett volna az én hazai működésemről. Az egyik fiatal gyűjtő, aki egykorú volt velem, elmondta, hogy Kodály minden gyűjtőtől megkövetelte, hogy a kutatómunkán kívül még olyan helyen is dolgozzon, ahol közvetlen kapcsolatban van a zenével. Vígh Rudi, aki egyhamar barátjául fogadott, a cigányfolklór kutatásával volt megbízva. A kutatómunkán kívül egy budai általános iskolában szolfézst tanított és énekkart vezetett. Engem roppant érdekelt a magyarországi zenei nevelés rendszere és eredményei. Ugyanis a pozsonyi egyetemen külön tantárgyként tanították a zenetörténetet, az összhangzattant, a formatant. Először kicsit furcsa volt nekem, hogy a Kodály módszer szerint a szolfézs órákon mindezeket a tantárgyakat egyszerre tanították. A tananyagban a főhangsúly a zenei írás-olvasáson volt, amit nálunk úgy hívtak, hogy intonácia. Dr. Viliam Fedor szerint tudományos mezbe öltözve a zenei írás-olvasás nem más szlovákul: „intonácia a sluchová analýza”.

Első találkozásom Kodállyal, amiről elkéstem A népzenekutató csoport székhelye a Magyar Tudományos Akadémia első emeletén volt. Kerényi György megérkezésem utáni napon már megkérdezte tőlem, hová szeretnék eljutni népdalt gyűjteni. Mivel Szlovákia területén a Nyitra vidéki magyarságon kívül Gömörben találtam a legértékesebb vokális népzenei hagyományt, kérésem az volt, hogy a Barkó vidék magyarországi településeit látogathassam meg. Bérautóval utaztunk Karancsaljára, majd Mihálygergére és Karancsberénybe. Ebéd után még felkerestük Rimócot, mert engem nagyon érdekelt az ottani népviselet. Rimócon fiatal lányok közös éneklése fogott meg. Lerajzoltam a rimóci népviselet női fejdíszeit. A rimóciak dalkincse főleg újstílusú népdalokból állt. Még egy kívánságom volt, hogy a balassagyarmati múzeumot is megnézhessem. A múzeum 50


12.11.2015 12:10:19

igazgatója abban az időben Manga János volt. Kerényi György nem jött velem a múzeumba, valószínűleg nem akart Manga Jánossal találkozni. Én sem tudtam Mangával találkozni, mert akkor ő éppen Budapesten intézte a múzeum dolgait. Kissé furcsának találtam, hogy Kerényi nem kívánt találkozni Mangával. Később megtudtam, hogy a két ember kölcsönösen nem szívleli egymást. Valószínűleg azért volt az ellentét köztük, mert Manga gyűjtésének eredményeit nem bocsátotta a népzenekutató csoport rendelkezésére. Az éjszakákat a balassagyarmati szállodában töltöttük. Már pontosan nem emlékszem, melyik faluban váltam külön Kerényitől, mert ahová én szerettem volna eljutni, olyan nagy sár volt, hogy a gépkocsivezető kijelentette, nem megy tovább, mert hat ökörrel sem lehetne kihúzni a gépkocsit, ha beragad. Kerényiék ott maradtak a főutcán, én egyedül nekivágtam a sárnak. A különválásnak az lett a következménye, hogy a zenei anyagot csak lejegyezni tudtam, mert a felvevőgép náluk maradt. A gyűjtés eredménye tizenhárom dallam volt. A következő nap Karancsberényben gyűjtöttünk. Majd december 13-án Mihálygergén folytattuk a gyűjtést. A Karancs vidéki gyűjtés után – mivel az Ifjú Szívek népviseletei közül hiányzott annak a régiónak népviselete – az volt a kérésem, hogy még a balassagyarmati múzeumba is benézhessek, hátha ott találok női népviseleteket. A múzeumban kiállított népviseletek üvegszekrényben voltak. A fényképezésnél nem számoltam azzal, hogy az üvegen át a villanófény miatt nem sikerülnek a felvételek. Másnap Karancsberényben népszokások dallamait és két 8 (5) b3 sorzárlatú ereszkedő dallamot sikerült lejegyezni. December 13-án Mihálygergén voltunk. Lírai dalokon kívül ütempáros gyermekjáték dalokat is lejegyeztem. Amikor visszatértem Budapestre, Vígh Rudolf meghívott az iskolájába, ahol az alsó osztályokban szolfézst tanított. Kíváncsi voltam, hogy mit tudnak azok a tanulók, akik kiemelt óraszámban vesznek részt a szolfézsórákon. Az énekeskönyvből énekeltek, majd tanítójuk feltette a kérdést: „Ki tudná megmondani, hogy ez a dal milyen hangsorban volt?” Röpültek a kezek. Az egyik tanuló válasza a következő volt: „dó” hangsorban. A következő kérdés: Mi az a „dó” hangsor? Hamarosan megszületett a válasz: A „dó” hangsor egy diatonikus dúr hangsor. Azt is megtudtam, hogy Eugen Suchoň, aki abban az időben a Szlovák Zeneszerzők Szövetségének volt az elnöke, Budapestre látogat. 51


12.11.2015 12:10:19

Rudi iskolája volt megbízva a fogadásával. Én akkor a negyedik osztályban hospitáltam. Nem tudom, hogy esett Suchoň egyszerű kétszólamú gyermekdal feldolgozására a választás. Rudi kiosztotta a kottákat és a tanulók szolmizálva együtt énekelték mindkét szólamot. Ezután megkért, hogy énekeljem el a dalocskát az eredeti szlovák szöveggel. Talán kétszer énekeltem el, miután az osztály elismételte, minden idegen akcentus nélkül. Nem tudom, hogy sikerült Suchoň fogadása, de egy biztos, hogy a gyermekek hiteles előadása után senki sem mondta volna, hogy ezek a budai gyermekek nem tudnak szlovákul. Két órára vissza kellett volna jutnom az akadémiára, mert akkor ünnepelték a Mester születésnapját. Én nem ismertem Budapestet. Rudi megmondta, melyik autóbuszra szálljak fel, de elfelejtette megmondani, hol szálljak le. Rossz megállónál szálltam le, így gyalog kellett eljutnom az akadémiára, kissé késve. Ott már türelmetlenül vártak. Elmondták, hogy a Mester már keresett. Bevezettek, és én bűnbánó arccal gyorsan leültem a Mester mellé kijelölt helyre. Vikár László beszámolója után átmentünk egy másik helyiségbe, ahol a Mester születésnapja alkalmából fogadta munkatársainak gratulációit. Én készültem erre a találkozásra. Vittem egynéhány fényképet arról az épületről, ahol a galántai népiskola volt. Kodály nézte a fényképeket, majd rövid hallgatás után megjegyezte, hogy az a kőfal akkor még nem állt ott. Ilyen alkalmakkor Kodály munkatársainak gyermekei szoktak énekelni néhány népdalt a bicíniumból. Ez nem akkor volt, de Ruditól tudom, hogy egyszer az ő gyermekei is énekeltek. Kodály szeretett tréfálkozni. Amikor befejezték az éneklést, megkérdezte: „Ez mind víg gyerek?” Rudinak ugyanis négy fia volt.

A rögzített népdal olyan, mint egy pillanatfelvétel A magyarság népzenei hagyományának tudományos igényű kutatása már a 20. század elején elkezdődött. Vikár Béla, aki elsőként használta Edison korszakalkotó találmányát, a fonográfot népdalgyűjtésre, még nem azzal a céllal gyűjtött, mint később a két fiatal zeneszerző, Bartók Béla és Kodály Zoltán. Ő talán csak a magyar Kalevalát kereste a hagyományőrző parasztság körében. Nem kívánom itt újból ecsetelni 52


12.11.2015 12:10:19

a népdalgyűjtés két úttörőjének érdemeit. Közvetlen tanítványai munkásságának hatására, a mai napig olyan gyűjtőtevékenység jött létre, amelynek eredménye ma már a kétszázezer felgyűjtött népdalt is meghaladja. A szlovákiai magyarság körében folytatott népzenei gyűjtőmunka sajnos kissé elkésett. E sorok írója csak az 50-es évek elején kezdte rendszeres népdalgyűjtő munkáját. Egy hivatásos népi tánc- és énekegyüttes tervbe vett megalakítása indított útnak Takács András néptáncos kollégámmal a hagyományok felkutatására. 1952 telén, a Csemadok akkori főtitkárának jóvoltából, gépkocsival indulhattunk az első felfedező útra. Erre a kirándulásra Dobos László, – aki akkor az Ifjúsági Szövetség valamiféle funkciósa volt – is velünk tartott. Akkor már túl voltunk az első zoborvidéki és martosi gyűjtőúton, és tovább akartunk lépni. Már nem emlékszem ki javasolta a Garam völgyét, de akkor két helységet kerestünk fel, Kőhídgyarmatot és Kéméndet. Mindkét faluban találtunk olyan énekeseket, akik régi archaikus népdalokat ismertek. Két évvel később a Szlovák Néprajzi Intézet megbízásából Garamkövesden, Helembán, Bajtán, Szalkán és Leléden végeztünk néprajzi gyűjtést. A NÉPES feloszlatása után több évig szünetelt a népdalgyűjtés, majd 1957-ben az Ifjú Szívek megalakulása után tudtuk folytatni az elkezdett munkát. 1966-ban a Csemadok egyik tánckörvezető tanfolyamán dr. Martin György a tanfolyam hallgatóit is bevonta a gyűjtőmunkába. Tardoskedden és Kéménden folyt a gyűjtés. Az ott készített hangfelvételek sajnos elvesztek. Szerencsére a táncokról készített filmfelvételek a Zenetudományi Intézet archívumába kerültek. A hangfelvételek egy részét a későbbi gyűjtések során némileg sikerült pótolni, de sajnos azok közül az énekesek közül, akik akkor énekeltek, már sokat nem találtunk életben. Kéménden 1952 és l988 között tizenhat alkalommal jártam gyűjtőúton, és 281 dallamot jegyeztem le, illetve rögzítettem hangfelvételen. Az asszonyok közül két nótafát is találtam: Szalai Rudolfné Baranyai Máriát és Tóth Istvánné Velicsányi Ilonát. Az utóbbit 1988-ban a Kecskeméti Népzenei Konferencián is felléptettem. Az itt felsorolt adatok is bizonyítják, hogy a népdal itt Kéménden is még él, vagy utóéletét éli. Mindenesetre még mindig állandóan változik, formálódik, ha ez a változás nem is mindig válik előnyére. 53


12.11.2015 12:10:19

Egy-egy népdaltípus változatainak egész sorát találjuk, nemcsak egy tájegységen, hanem egy falun belül is. A hagyományőrző énekesek ugyanazt a népdalt nem is tudják kétszer ugyanúgy elénekelni. Ezért a népdal magnetofonfelvétele, és annak megfelelő kottaképe olyan, mint egy fénykép. Egy pillanatfelvétel. A népdalról sohasem mondhatjuk, hogy ilyen és ilyen. Legfeljebb azt mondhatjuk, hogy itt és itt, ekkor és ekkor NN előadásában ilyen volt.

A magyar népdal írott képe Kodály Zoltán hátrahagyott írásaiban olvastam: „Akik szerették és ismerték, nem tudtak írni. Akik le tudták volna írni, nem szerették, vagy nem ismerték. Az íratlan irodalom bizonyos fokon kinő belőle. Akkor írottá kell válnia. Ha késik, szakadás-e áll be, a nemzet idegen, már előbb írottá vált irodalmak prédájává lesz. Latin irodalom a görög szolgája, másolója, mert a maga eredetisége kifejtésével elkésett. Most élünk abban a történelmi pillanatban, hogy minél tökéletesebben váljék írottá.” A Mester több írásában megállapította, hogy a 20. században a népdalkutatás már aligha találkozik számunkra ismeretlen népdalokkal, de a már összegyűjtött népdalok változatait feltétlenül gyűjteni kell. Itt nemcsak a dallamokról és azok változatairól van szó, hanem az egyszerű nép gazdag költői képeinek versben kifejezett hihetetlen gazdagságú érzelmi világáról. Költői hasonlatok olyan gazdagságáról, amelyeket a legnagyobb költőink is megirigyelhetnének. Hogyan lehet egyszerű szavakkal mély érzelmeket kifejezni, a nép több évszázados szenvedéseit. Például: „Sokszor nagyokat sóhajtok, más jóllakik, én koplalok, szalmás ágyon végignyúlok, bús könnyemmel takaródzok.” „A görgei tölgyes az én lakásom, a templomot is csak messzünet látom. Sárgarigó a kántorom, a papom, az vigasztal, ha van valami bajom.” „Amott van egy nagy ház, törvényszék a neve, amit abban főznek, keserű a leve. Abban van egy aszta’ búval leterítve. Azon van egy pohár míreggel van tőtve” 54


12.11.2015 12:10:19

„Szállj el fecskemadár, Gömörön keresztül, vidd el az anyámnak ezt a szomorú hírt. Ha kérdi, hol vagyok, mondjad, hogy rab vagyok, a szombati fegyház, vaságyán hervadok. / Térdig bevasalva, könyökig a vérben, szemem be van esve a nagy sötétségben. Sötétség takaróm, vánkusom a tégla, kígyók, békák szeme világító gyertya.”

Félrehallások népdalgyűjtéskor Nincs olyan kiadvány, amely hibátlan és tökéletes, ahogy azt a közreadó szeretné. A legkitűnőbb, legfelkészültebb népdalgyűjtők publikációiban is előfordulhatnak kisebb tévedések. Nem a dallamok lejegyzésében, hanem a szövegekben. Bartók Béla nagymegyeri népdalgyűjtésében is előfordulnak olyan tévedések, amelyek főleg abból adódnak, hogy sok énekes nem artikulál helyesen, ami az egyszerű falusi embereknél nem róható fel hibának. Így történhetett, hogy a nagymegyeri kanász, aki dudajátékával örvendeztette meg Bartókot, nevének bemondásakor az utolsó mássalhangzót elharapta, lenyelte. A későbbi kutatásaim során bebizonyosodott, hogy a dudást nem Magyari, hanem Magyarics Károlynak hívták. Népdalgyűjtésünk úttörői zeneszerzők, zenetudósok voltak. A dallamok szövegeit is hallás után jegyezték le. Már pedig itt könnyen megtörténhet, hogy egy rosszul kiejtett mássalhangzó teljesen más jelentést ad a szónak. Így fordulhatott elő, hogy a Bartók-Rendben a 350. számú dallam szövegében is egy szó teljesen más értelmet kapott. Az „Alsógellér, bóhavár”, vagy Lajtha László Nemesócsai gyűjtésében „bóhasár” valóságban bóhasás. Ugyanis a „bóhasás” Csallóközben az Altájon egy haszontalan gyomnövény. Ahogy írásom elején jeleztem, nincs olyan publikáció, amelybe ne csúszhatna be valami hiba, akármennyire is lelkiismeretes a korrektúra. Az itt példaképpen felhozott népdal, Bartók Egyetemes gyűjtéményében a 350-es szám alatt közölt népdalunk második sorába is becsúszott egy sajtóhiba. Fősőgellér helyett Főzőgellér szerepel. Szeretném felhívni a figyelmet még egy dallamra, ami a köztudatban az átadás során másként szerepel. Ez pedig nem más mint a Bartók-Rend 368. dallama a „Hej, sárelő, sárelő”. Bartók egy versszakkal közli, annak ellenére, hogy az énekes két strófával énekelte. Így 55


12.11.2015 12:10:19

egy strófával került a köztudatba, mert Bárdos Lajos egyik nagyon közkedveltté vált népdalfeldolgozásában, ezt az egy strófát, amely tulajdonképpen kétsoros dallam, kibővítette még egy dallamsorral, ami már nem tartozik a népdalhoz, hanem a saját műve. Tette ezt azért, hogy a rövid dallam kánonban is énekelhető legyen. Így a „János bácsi hegedűje” népdalkánon méltó befejezést kapott. Dr. Barsi Ernő, a második kiadás lektora jegyezte meg, hogy itt is elég homályos a szöveg értelme. Idézem a gondolatmenetét: „Felmerül a kérdés: mi lehet az a „sárelő”? Erősen kísért az a gondolat – folytatja – hogy a Sár éppúgy személynév, mint a Beke. Bőségesen előforduló helységneveinkben is ilyen értelemben szerepel. Pl. Abasár, Sárszentlőrinc, Sárpilis, Sárvár, stb. A dal szövege előszólítja Sárt úgy, mint a Sánta Bekét. Hej Sár, elő! Azaz: Hej Sár, gyere csak elő! Semmiképpen nem az utcai sár elejét emlegeti a szöveg, vagy a Sánta Beke mellett sarat híná „elő”. A Sár szót ezért nagy betűvel kellene írni, s különválasztva az elő-től.” Bartók miért közölte csak egy versszakkal? Valószínűleg azért, mert a második strófa sem szótagszámban, sem záróhangokban nem egyezik az elsővel. Bartók Béla születésének 120. évfordulója alkalmából, 2001-ben, „Lement a vacsoracsillag” címen a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya a Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatábanválogatást közölt Bartók 1910-es nagymegyeri gyűjtéséből. Az első kiadás ezer példánya azóta elfogyott. Ezért a kiadó úgy vélte, hogy második, javított és bővített kiadásban megjelenteti újra. Az első kiadás egyszerű utánnyomása több oknál fogva nem lett volna kielégítő. Egyrészt azért, mert az akkori kiadványban a korrektúra ellenére is sajnos elég sok hiba volt, amelyhez nem adtunk hibakiigazítást. Másrészt 2001-ben még nem állt rendelkezésünkre Bartók 1910-es nagymegyeri gyűjtésének teljes anyaga. Harmadrészt a dallamok kottagrafikája pontos mása volt Bartók támlapjai mikroszkopikus lejegyzésének, ami az eredeti hangzó felvételek hiányában nehezen reprodukálható. Mindezekért a kiadó egy javított és bővített kiadás mellett döntött, ahol a precíz, mikroszkopikus részletességgel lejegyzett dallamok helyett, egy könnyebben olvasható, vázlatos lejegyzést közlünk. 56


12.11.2015 12:10:19

Népdalgyűjtésünk nagyjai is azt vallották, hogy egy-egy dallam a gyűjtés idejében nem biztos, hogy a legépebb, legjobb változat. Nem egyforma képességűek az énekesek, hisz a gyűjtőnek sem ideje, sem módja nem volt arra, hogy válogasson közülük. Különben is a népdalok előadása állandóan változó. A rögzített népdal olyan, mint egy pillanatfelvétel. Ugyanaz az énekes kétszer, pontosan ugyanúgy nem tudja a dallamot elénekelni. Az első énekléskor nem mindig jut eszébe az énekesnek a teljes szöveg és a hozzátartozó dallam. Különösen akkor, ha az illető nem rendelkezik kitűnő emlékezettel. Ezért szívleljük meg Kodály Zoltán ideillő tanácsát: „Minden jó, ami érték, minden árt, ami gyenge vagy elfajult.” Hátrahagyott írásaiban pedig azt írja: „…a népzene terén is van gyom, romlás, elfajulás. Azzal tisztában kell lenni, aki beleártja magát, nehogy csalánt szedjen saláta helyett.” Bartók Béla 1924-ben kiadott „A magyar népdal” című összefoglaló rendszerező dolgozatának példatárában tizennyolc Nagymegyeren gyűjtött népdalt közölt. Ezek közül Kodály Zoltán tanítványai több népdalt felhasználtak kompozícióikban. Az elsők között van Bárdos Lajos, akinek népdalfeldolgozásaiban megtaláljuk Bartók Nagymegyeren gyűjtött népdalait is. A népdalok továbbélését ezek a népdalfeldolgozások is öregbítik. Befejezésül pedig hadd idézzem Olsvai Imre gondolatait, amit 1992-ben Bartók-szobor felavatásán Nagymegyeren mondott: „Boldog és büszke lehet reá minden nép, minden vidék, minden város és falu, ahol megfordult. Ám, ne csak szemmel látható, mozdulatlan emléket állítsunk Neki, hanem fogadjuk szívünkbe, véssük agyunkba tanítását és próbáljunk élni a ránk hagyott kincsekkel!”

A népmesékről A nép által költött és szájhagyomány által terjedő csodálatos történeteket nevezzük népmeséknek. A mesék csodálatos tartalma és prózai formája valósággal szárnyakat ad a fantáziának, amelyet sem dallam sem ritmus nem nyűgöz le. Szóról-szóra egyező két mese még kevésbé lehetséges, mint két egyforma népdal. De egy mesemondó sem tudja ugyanazt a meséjét szóról szóra megismételni. 57


12.11.2015 12:10:19

A mese a népköltészet ősrégi, nemzetközi műfaja. A Hamupipőke, a Hófehérke, Tündér Ilona stb. egész Eurázsiában ismert mesetípusok. A mesélés szokása minden korban, minden népnél ismert és kedvelt. Gyermekek, felnőttek szívesen hallgatják. A népmesék nemcsak a szájhagyományban élnek, hanem évezredek óta áthatják a különböző népek irodalmát is. A legnagyobb írók, zeneszerzők választottak mesei témákat. (Petőfi, Arany, Kodály stb.). Nincs még egy népköltészeti műfaj, amelynek olyan óriási szakirodalma lenne, mint a népmesének. Ennek ellenére aránylag keveset tudunk a mesemondók egyéniségéről, a mesemondás szokásáról. Nálunk, tudomásom szerint még senki sem foglalkozott behatóbban a népmese kutatásával. Neves magyarországi gyűjtők, mint dr. Ortutay Gyula, gyűjtöttek a mi vidékünkön is, de munkájuk eredményéről nincs tudomásunk. Népmeséink megmentése nagyon fontos feladata lenne a hazai néphagyományunk kutatásának. A mesegyűjtés nehéz és fárasztó munka, tudományos és művészi értéke miatt azonban minden fáradságot megér. A mesében sokkal tágabb tere van az egyéniség kibontakozásának, mint a többi népköltészeti műfajban. A mesemondáshoz nagy gyakorlat, színes költői fantázia, jó stílusérzék, fejlett előadói érzék, kitűnő emlékezőtehetség és valóságos írói hajlam kell. Olyan egy jó mesemondó, mint a novellista vagy regényíró, de nem írja le, hanem szóban mondja el csodálatos „novelláját”, a mesét. A mesemondás készsége legtöbbször a nótázás, tréfálkozás hajlamával jár együtt. Általában a költői tehetségű, gazdag fantáziával rendelkező emberek tudnak jól mesélni. Az idősebbek a legjobb mesemondók, és bizonyos különbség van nők és férfiak között. A nők az érzelmesebb, családi vonatkozású, a férfiak pedig a hősi, kalandos meséket és tréfákat szeretik legjobban. Egyes mesemondók tündérmeséket, mások rövidebb, csattanós tréfákat, ismét mások az állatmeséket tudják legízesebben előadni. Sokszor a gyermekek is tudnak meséket, de ők a cselekmény menetét megrövidítik, a mesét nem tudják jól megszerkeszteni. A híres mesemondók vizsgálatára az orosz, majd a szovjet folkloristák hívták fel a legnyomatékosabban a figyelmet, akik egy-egy jelesebb mesélőről külön köteteket írtak. Ma a legjobb orosz mesemondók az írószövetség tagjai. 58


12.11.2015 12:10:19

A mesélés éppúgy alkalomhoz van kötve, mint a tánc és a dalolás. A mesélési alkalmakhoz azonban nem kell zene, ünnepi hangulat, mint a tánchoz vagy a daloláshoz, bármilyen közös összejövetel megfelel, ahol az emberek csendben dolgoznak (pl. fonó), vagy dolguk végeztével pihennek. A mesemondók és hallgatóságuk is nagyobbrészt szegényparasztokból és agrárproletárokból kerültek ki. A mesemondás alkalmai közös munkához, vagy munka utáni pihenőhöz voltak kötve. E közös munkaalkalmak elsősorban az említett rétegek életviszonyaira voltak jellemzők. A mesét szerették a mezőgazdasági napszámosok, cselédek, summások, béresek, dohánykertészek, sőt régebben a kubikusok és a bányászok is. Főleg dohánycsomózó, fonó, tollfosztó, kukoricafosztó alkalmával meséltek. A közös munkára sokszor meghívták a jó mesélőket, hogy szórakoztassák az egyhangú munkában az embereket. Rendszerint az volt a fizetségük, hogy a többiek elvégezték helyettük a munkát, esetleg bort vagy pálinkát kaptak jutalmul. Ha több jó mesemondó volt jelen, valóságos versengés alakult ki közöttük. A 20. században a mesélési alkalmak egyre fogytak. A közösen végzett munkák egy része megszűnt, másik része meggyorsult. A mesék rövidültek, és mindinkább a tréfák, adomák foglalták el a helyüket. Csak kevés helyen – a közlekedési útvonalaktól távol eső, elmaradottabb falvakban maradt meg a mesemondás. Jó emlékezetű, rendszerint idősebb emberek azonban mindenütt találhatók, akik hajlandók néhány mesét elmondani. Népzenei gyűjtéseim során gyakran találkoztam olyan énekesekkel, adatközlőkkel, akik mesélni is tudtak. ĺgy több esetben jegyeztem fel, illetve vettem fel magnetofonszalagra népmeséket. 1968-ban Paláston Fricz Istvánné mondott egy tréfás hazugságmesét. Tréfás hazugságmese Hol vót, hol nem vót, hetedhét országon is túl vót, még az óperenciás tengereken is túl vót. Ez ott vót, ahol a világvége be van kerítve deszkával, hogy a por be në lepje. Vót ott egy malom. Hát elmentem én abba a malomba őrőnyi. Befogtam tizenkét pár ökröt, hat nem enyim vót, hat meg a másé. Főraktam tizenkét zsák búzát, hat nem enyim vót, hat meg a másé. Mentem, mentem őrőnyi. Hét esztendeig mentem, míg 59


12.11.2015 12:10:19

odaírtem. Hát oszt valahogy odaírtem. Mikor odaírek, a mónár ideki áll, a malom meg sehol. Kérdezem a mónárt, hogy hol van a malom? Hogy elmënt a kócsikba epernyéznyi. Hát most mán mit csinállyak? Beszúrtam az ustoromat az ökrök elejibe, elmëntem keresnyi a malmot. Megtalátam. Ott epernyézett a kócsikba. Aztán hazahíttam, hogy győjjön haza őrőnyi. Hát oszt hazagyött. De mikor hazaértünk, az ustorombú ollyan topolyfa nyőtt, hogy majd az égig ért. Azon meg ezer, meg ezer madár csiripűt. Most má mit csinállyak? Főmásztam a fára, teleszedtem az ingem allyát verebekvë. Hát egyszer azt veszëm észre, hogy szállok, szállok, a madarak elszálltak velem. Szálltam egy nagynagy tó fölött. Abba meg mostak az asszonyok. Azok meg kajbókoztak, hogy ember száll, ember száll, én meg azt hittem, hogy azt mondják, hogy húzd ki az inged derekát. Az ingem derekát kihúztam, a verebek elszátak, én meg zupp be a tóba. Beestëm egész nyakig, besűtëm az iszapba. Kivágtam tizenkét szeker halat, még a ruszli máig is abbó van. Nohát osztán, most mit csinállyak? Eszembe gyött, hogy otthon az ángyomasszony kapája az ágy alatt kilencet kölkezett. Elmëntem haza kapajér, hogy kitudjam magam kavarnyi az iszapból. Ahugy ott kínlódok, ott kavarom magam az iszapból, egy madár meg ott csúfókogyik. Héj fordítom a kapát, belevágtam. Hát annyi tol gyütt le ippen róla, hogy a kapa elveszett benne. Most má megint elmentem haza, hogy meggyújthassam a tollút, elmëntem gyufajér. Meggyújtottam a tollút, a tollú meg is ígett, de mikor keresem a kapát, a kapa sehol, csak a nyelë maradt meg, a kapa meg megígett. Hát most ha a kapa meg nem íg, a mese is hosszabb lett vóna. De megígett a kapa, víge lett a mesének. Mesélte: Fritz Istvánné Nagy Erzsébet 71 éves.

Népdalkincsünk különleges típusairól Ki ne ismerné a magyar nyelvterületen (kivéve Erdélyt és a moldvai csángó vidéket) szélesen elterjedt párosító dallamunkat, amely Kodály Zoltánt is megihlette egy hasonló szövegű játék dallamra, a „Jó gazdasszony”-t? (lásd. Gyermek és női karok, 20. old.) Ezt ugyan már nem sorolhatjuk a párosító dallamok közé, mert 60


12.11.2015 12:10:19

részben szövegében, de főleg dallamában már más típushoz tartozik. Énekelt népzenei hagyományunkban akadnak – a többségében strófás négysoros izometrikus dallamok mellett – olyan dallamok is, amelyek nem sorolhatók sem az ereszkedő, sem a visszatérő szerkezetű dallamok közé. Ezeket Bartók Béla, az 1924-ben kiadott összefoglaló tipológiai könyvében a „C,” vagyis vegyes osztályba sorolta. Szövegükben nem izometrikus, hanem heterometrikus szerkezetű sorokból állnak. Az újabb kutatások szerint az ilyen szabálytalan szótagszámú dallamok az ereszkedő dallamok között is megtalálhatók. A Magyar Népzene Tára köteteiben a típus besorolás szerint ezek a dallamok a „libizáré” dallamok, és a típus besorolásban a XIX. típusszámot kapták. Kodály gyermekkara, a „Jó gazdasszony” is a „libizáré” dallamok közé sorolható, annak ellenére, hogy sorzárlatai szerint már nem tartozik a MNT közölte XIX. típus közé. A MNT VII. kötetében 20 változat képviseli ezt a típust. Dobszay László szerint ez a belső refrénes verselés, ami régi európai forma, a magyar népzenében is megtalálható. Az ereszkedő, tehát régi stílushoz sorolható változatok első sora magas járatú, hét szótagú, majd a további heterometrikus sorok közé belső refrén ékelődik, amely szinte észrevétlenül nő ki a dallam vonalából. A változatok zöme egyaránt tekinthető bővült háromsoros, vagy szűkült négysoros formáknak. A változatok földrajzi elterjedése bizonyítja, hogy a magyar nyelvterület középső területén éltek ezek a dallamok. Az itt közölt változatok Somogy, Csongrád, Nógrád, Pest, Baranya, Nyitra, Zala, Gömör és Bereg megyéből származnak. A változatokat, amelyeknek jellegzetessége a magasan járó első sor, két altípusra osztották, valamint a két utolsó változatot az egyebek közé sorolták. A nyitrai négy a második altípusba került. A dallamok zöme moll jellegű, kivéve kettőt, amely inkább mixolíd hangsorban mozog. Saját gyűjtésemben csak a gímesi változat sorolható ide. A Nyitra-vidéki változaton kívül több „libizáré” dallamot őrzött meg a hagyományőrző falusi nép. Ezek a változatok már kissé mes�szebb kerültek a MNT-ben közöltektől. Itt már nem a dallam, csak a szöveg, ami a dallamcsaládhoz tartozás jegyeit mutatja. A dallamtípus 61


12.11.2015 12:10:19

széles elterjedését bizonyítja, hogy a Szenc-környéki Hegysúron, de Nógrádban és Gömörben is találtam néhány változatát. A hegysúri változat szövege a következő:

Rizskása jó téjjel, Várt a rózsám a libidári dombon, a Lankali hëgyen az éjjel.

Édesanyám megtudta, A lányának a libidári dombon, a Lankali hëgyen megtiltotta.

Édesanyám eressz el, Vár a rózsám a libidári dombon, a Lankali hëgyen az éjjel.

A gesztetei változat szerkezetileg ugyan még ide sorolható, de szövegében már nem „libizáré” dallam. Dallamvezetésük is annyira variálódott, hogy az első dallamsor záróhangja egy esetben (A feledi piacon) már az alaphang alá került. A szécsénykovácsi változatban már a szövegbe is idegen hangzású, értelmetlen szavak kerültek. A dallamban viszont az első sor a második fokon zár.

A kovácsi hegytetőn, Integet egy unibuksz, naksz, niksz, Uni-buni Gyurica, szeretőm.

De hiába integet, Úgy se leszek, unibuksz, naksz, niksz, Uni-buni Gyurics, a tied.

Rőfre mérik a gyolcsot, Párosával, unubuksz, naksz, niksz, Uni-buni Gyurica, a gyolcsot.

- Gyere pajtás vegyük meg, Ketten veszünk, unibuksz, naksz, niksz, Uni-buni Gyurica, vegyük meg.

62


12.11.2015 12:10:19

A változatokban igen gazdag dallamcsalád, a szöveg alapján műfajilag a tréfás, párosító dallamok közé sorolható. Továbbéltetésük és terjesztésük megéri a fáradságot.

Új balladák Ide tartoznak a helyi tragikus eseményeket megéneklő népdalok, melyeknek dallamszerkezete leggyakrabban izometrikus újstílusú. A 19. század végén és a 20. század elején az aratáskor és csépléskor használt gépek okozta tragédiák megéneklése az egész magyar nyelvterületen elterjedt volt. Az újballadák közé sorolhatók a helyi gyilkosságtörténetek is. Jókán például a „Varjú László és Ajpek István gyilkosságtörténete” volt elterjedve. Érdemes volna tovább kutatni a helyi gyilkosságban szereplő Varjú testvérek és Ajpek István kilétét. A gyilkosság a szöveg szerint Födémesen történt. Nagyfödémesről lehet szó, mert Pusztafödémes lakossága nem magyar. De lássuk a teljes szöveget:

A pozsonyi híradóba azt az új hírt közölték. Varjú Árpádot pénzéért Födémesen megölték. Varjú László, Ajpek István volt a gyilkosok neve, Egész éjjel a kocsmába együtt mulattak vele.

Éjféltájba mi jutott a gyilkosoknak eszébe, Hogy kicsalják az Árpádot Nagyfödémes végébe. Mind a kettő forgópisztolyt szorított a kezébe, Három éles golyót lőttek Varjú Árpád szívébe.

Mikor ezt a gyilkosságot nagy gyorsan elkövették, Hogy az nem fog kiderülni, ők nyugodtan azt hitték. De messziről nézte őket falu éjjeliőre, Rokonoknak, csendőröknek nagy gyorsan jelentette.

Varjú Árpád véres testét Diószegre elvitték, Hő nejének karjaiba szép csendesen letötték. – Jaj, ki ölt meg kedves párom, hogy sírás közt ráborult. Bánatába, ijedtébe szavaitól megbénult. 63


12.11.2015 12:10:19

Egy további strófát Hegysúron Oros Szilveszterné Ázsót Etel (60 éves) énekelte 1970-ben.

Varjú László így sóhajt fel, nyugalmam nem találom, Úgy is tudom, mindenfelé keresnek a zsandárok. Megtalálták a csendőrök a szenci nagyvásárba, Vasra verve bekísérték a pozsonyi fegyházba.

Jókán öt változatát jegyeztem le e történetnek 1971-ben Hakszer Mihályné Andrási Matild 58 éves jókai lakos még egy strófával megtoldotta az éneket, ami, mint tanulságos befejezés hat.

Nem leszünk mi soha többé szabadok e világon, Legénységünk elhervad majd a pozsonyi fegyházban. Én Istenem, úgy is tudjuk, hogy igen nagy a vétkünk, Kötél által, kötél által veszik el az életünk.

Ez a megénekelt gyilkosságtörténet szélesen elterjedt a környező helységekben. Nemcsak Hegysúron, de Békén is ismerték az éneket. Bódis István, békei lakos szerint az akkori bíró Jókán jutalmat ígért annak, aki elsőnek énekbe szerkeszti az eseményt. A hegysúri Oros Szilveszterné úgy tudta, hogy egy jókai Lamos Lujzi nevezetű ember énekelte először ezt a históriát. Ezt látszik igazolni özv. Lamos Gézáné közlése, aki a Lamos Lujzitól tanulta az éneket. Mórocz Károly, a galántai gimnázium magyar szakos tanára a diákjaiban is felkeltette az érdeklődést a folklórhagyományok gyűjtése iránt. Ennek a következetes gyűjtőmunkának eredménye az iskola „Alkotó Ifjúság” című újságjában jelent meg először. 1979-ben, a Szlovák Pedagógiai Kiadóban látott napvilágot Mórocz Károly teljes mátyusföldi folklórgyűjtése, benne a jókai gyilkosság nyolc versszaknyi történetével. Ennek adatközlője Lamos Alajos volt, aki valószínűleg az első megéneklője volt a történetnek.

Varjú Árpád Jóka, 1967, énekelte: Lamos Alajos, gyűjtötte: Mórocz K.,Varga L. 1. A Pozsonyi Hírmondóban ezt az új hírt közűték: Varjú Árpádot pízijér Födémesen megölték. 64


12.11.2015 12:10:19

Varjú László, Ajpek István: ez a gyilkusok neve, A kocsmábo egész este együtt mulattak véle. 2. Éjféltájbo gonosz tettvágy merült föl a szivükbe: Kikísérték Varjú Árpádot a falu végére. Mind a kettő forgópisztolyt szorított a kezébe, Három éles golyót lőttek Varjú Árpád szívébe. 3. Mikor ezt a gyilkosságot titokban elkövették, Hogy ez ki nem fog derülnyi, ők maguk közt azt hitték. De távolról nézte ezt a falu éjjeliőre, Rokoninak, csendőrségnek nagy-gyorsan jelentette. 4. Varjú Árpád vérës testét Diószëgre vitették, Felesége karjaira szép csendesen fektették. – Kedves férjem, ki gyilkult meg? – nagy sírással ráborult, Bánatában, ijedtében szavai közt elnémult. 5. Varjú László így sóhajt fel: – Nyugalmat nem találok, Jól tudom, hogy mindenfelé keresnek a zsandárok. Megtalálták a zsandárok a szenci nagy vásárbo, Vasra verve kísérték a pozsonyi nagy fegyházbo. 6. A pozsonyi magos fegyház két oldalán de sárgo, Varjú Árpád gyilkosai oda vannak bezárvo. A törvényszék szigorúan ott hallgassa ki őket, Hogy vallják ki, hogy mondják ki minden gonosz tetteket. 7. (Hogy) nem mehetëk én már többé, kisangyalom, tehozzád, Nem ölellek, nem csókolom piros ajkad, pici szád. Két kezemen, lábaimon zörög a nagy nehéz vas, Ha van hozzám igaz szíved, kisangyalom, most sirass! 8. Nem leszünk mi szabadok má soha e nagy világon, Ifjúságunk elhervad a ilavai fegyházbo. Én Istenem, jól tudom, hogy igën nagy a mi vétkünk, Akasztófán, kötél által veszhet el a életünk.

65


12.11.2015 12:10:19

Az asszimetrikusság a népballadában Kodály Zoltán, népzenekutatásunk úttörője 1905-ben indult el első népdalgyűjtő útjára. Gyalogosan, útizsákkal a hátán járta be Mátyusföld falvait. Liszt Ferenc 1838-ban egyik levelében a következőket írta: „Szándékom volt, hogy nekivágok Magyarország legpusztább vidékeinek, egyedül, gyalogszerrel, útizsákkal a hátamon. Semmi sem lett belőle.” Ami Liszt Ferencnél csak szándék maradt, azt Kodály Zoltán 67 évvel később megvalósította. A mátyusföldi népdalgyűjtés élményeiről 1905. augusztus 13-án kelt levelében így nyilatkozik: „Én úgy iszom és kurjongatok, mint a falusi legények: Van is eddig dalom már 100-on felül. A nyelvem is visszaszokott a csallóközi beszédhez, amit, hej, de megrongált a szerencsétlen városi idióma.” Ezek szerint a fiatal zeneszerző megtalálta azt a közvetlen kapcsolatot az egyszerű falusi emberrel, ami egyik alapfeltétele a sikeres gyűjtésnek. De nemcsak a magyar népdallal való közvetlen találkozás volt nagy hatással Kodály Zoltánra, a táj szépsége is magával ragadta. Ugyanabban a levélben gyaloglása közben szerzett élményeiről következőképpen nyilatkozik: „Ma Nádszegen vagyok. Közben egész napig mentem úgy, hogy nem láttam falut, csak erdőket és réteket. Nem hittem, hogy ilyen gyönyörű a Csallóköz, ezüst víz, (Kisduna) ezüstös fűz és nyárfák, ezüstös rétek (benőtte őket az az árvalányhajféle bojtos növény) erős mély zölddel aláfestve, hozzá az ég is egész nap ezüstszin volt. Azt hiszem ez szebb mint Párizs…” Az első népdalgyűjtő útjának eredményét még abban az évben publikálta a Néprajzi Társaság Ethnographia című folyóiratában. A publikációban a 13 dallam közül első helyre került a „Halálra táncoltatott lány” balladájának négy változata. A szégyenbe esett lány balladája nem került közlésre. Lehet, hogy a gyűjtő nem talált rá, de lehet, nem is kereste. Több mint száz év telt el Kodály első népdalgyűjtése óta. A Mátyusföldi falvakban nem él már senki, aki emlékezne az akkori fiatal gyűjtőre, de még néhány évtizeddel ezelőtt az idősebb korosztály emlékezett azokra a népdalokra és balladákra, amelyeket akkor feljegyzett. A szégyenbe esett lány balladáját 1975-ben Vágán Veszely Miklósné Simkó Jolán 60 évesen még teljes terjedelmében el tudta énekelni: 66


12.11.2015 12:10:19

– Borbála, Borbála, Borbála lëányom, A szoknyád eleje, Mindíg rövidëdik, A szoknyád hátolja, Mindí hosszabbodik.

– Szabó rosszul szabta, Varó rosszul varta, Verje meg az Isten, Aki elrontotta.

Szabó jól szabta, Varó is jól varta, Gyöngyvári fijútól, Három csókért kapta.

– Hóhérok, hóhérok, Átkozott hóhérok, Gyertek és vegyétek, A lányom fejét.

– Anyám édesanyám, Édes szülődajkám, Csak egy órát engedj, Míg írok levelet. Gyöngyvári urfinmak, Kedves galambomnak.

– Fecském, édes fecském, Vidd el levelecském, Gyöngyvári urfinak, Kedves galambomnak.

– Ha reggel érsz oda, Tedd az ablakára, Ha délbe érsz oda, Tedd a tányérjára. Ha este érsz oda, Tedd a párnájára.

Reggel értem oda, Tettem ablakára, Délben értem oda, Tettem tányérjára. Este értem oda tettem, Tettem párnájára.

A Gyöngyvári urfi, Könnyek közt olvasta. Kiejtvén kezéből, Kést villát kanalat. Mondja a kocsisnak, Fogd be a lovakat. Elmegyünk, elmegyünk, Borbála rózsámhoz. Borbála rózsámhoz, Kedves galambomhoz.

Belmegy a vőlegény, Szomorú szobába, Kést vesz a kezébe, Szúrja a szívébe.

– Vérem a véreddel, Egy patakba foljon, (sic!) Testem a testeddel, Egy sírba nyugodjon. Lelkem a lelkeddel, Egy Istenhez szálljon. Egy Istenhez szálljon, Egy Istent imádjon. 67


12.11.2015 12:10:19

A szégyenbe esett lány balladája Európa-szerte elterjedt népballada. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének adattárában 299 változatát tartják számon. Ebből 23 Szlovákia területéről való. Az 1951-ben elkezdett népdalgyűjtő munkám során 122 változatát találtam meg. A teljesértékű cselekmény motívumai a kövekezők: a) a szoknya rövidülése, b) a terhesség bevallása, c) az anya börtönbe záratja lányát, d) a lány álma – egyes változatokban a lány búcsúja a virágaitól, ruháitól, e) levélküldés, üzenet madárral, f) a szerető küldözgetése, g) a szerető öngyilkossága, h) a „vérem a véreddel“ formula, i) az archaikusabb változatokban a két kápolnavirág motívum. A szöveg és a dallam kapcsolata, akárcsak a népdalok esetében, itt is elég laza. Vargyas Lajos szerint ez a ballada is francia eredetű. Eredete a 14. századra tehető. Az itt közölt vágai változatban is ott lüktet az asszimetrikus ritmus. Vargyas Lajossal való első találkozásom alkalmával lekottázta azt az asszimetrikus dallamot, amelynek variánsait akkor a francia anyaggal hasonlította össze.

Hegysúr, nyelvjárási sajátságok Hegysúr tájszólása, akárcsak Szenc vagy Réte, az ő-ző nyelvjáráshoz tartozik. Ma már kissé megkopott az ő-ző nyelvjárás Hegysúron, de néhány népdal szövegében még megőrizte a már-már kiveszőben lévő nyelvjárási sajátosságot. 1976-ban Hammerlik Józsefné Lelkes Anna 60 évesen így énekelte a hegysúri legényeket csúfoló népdalt:

A hegysúri legényök Találtak egy gyereköt. Refr.: Hogyha tunna, tönne róla, Hogyha tunna, tönne róla.

El is vitték Szeredbe, Szolgabíró elejbe. Refr.: Hogyha tunna, tönne róla, Hogyha tunna, tönne róla.

68


12.11.2015 12:10:19

Szolgabíró azt mondta, Minek ilyen regruta. Refr.: Hogyha tunna, tönne róla, Hogyha tunna, tönne róla.

Variánsai: Dobszay: Magyar népdaltípusok katalógusa IV. 472. Dobszay szerint 19. századi táncnóta. Talán ennek távolabbi változata még MNT II/B 195. szám mintegy 20 változat Erdély kivételével az egész nyelvterületről. A diószegi születésű Pongrácz Zoltán, a Mester megbízásával Diószegen és környékén gyűjtött 1930-ban, így jegyezte fel egyik variánsát:

Diószegi legények, cincirincincin, Találtak egy gyereket, cincirincincin. Kocsin vitték Séllére, ráj, ráj, hahaha, Szolgabíró elejbe, hipp-hopp.

Szolgabíró azt mondta, cincirincincin, Minek ilyen regruta, cincirincincin. Se puskája, se kardja, ráj, ráj, hahaha, Nem lesz ez jó katona, hipp-hopp.

Ugyancsak Hammerlik Józsefné énekelte 1976-ban:

Nem szeretök tölgyfagatyás parasztot, Mert az után föl köll szönnyi a markot. Göndör hajú mestör legényt szeretök, Aki mellett asszonyság is lehetök.

A kánai menyegző Jézus első csodatételéről szóló vallásos népéneket már a Kájonikódexben (1634-1671) megtaláljuk. János evangéliuma második fejezetének 1-11. verseiben leírt menyegző, ahol az evangéliumi legenda szerint Jézus első csodatételeként a vizet borrá változtatta. Papp Géza „A XVII. század énekelt dallamai” című dolgozatából tudjuk, hogy a dallamot eredetileg Seprődi János közölte számozatlan 69


12.11.2015 12:10:19

basszussal. A Kájoni-kódexben ezzel a dallammal jelenik meg a „Nyúl éneke” is. 1946-ban Manga János az Ethnographiában írt a Kánai menyegző dallamának változatairól. A szöveghez egy fő dallam kapcsolódik, amely egymástól kevéssé eltérő változatokban él. Hangkészletének alapja legtöbb változatban egy dúr hexachord, amely egyes változatokban a felső kis szeptimmel, így mixolíd hangsorra bővül. Ritmusa giusto jellegű. Az első két azonos tartalmú dallamsor az alaphangról indul, a kvintre érve, a dallam második felében szekvenciázó menetekkel végződik. A variabilitást már a Kánai menyegző első írásos feljegyzése is tükrözi. A lakodalmakban általában a szertartásszerű részek után a felszabadult szabad mulatozás közben szokták énekelni. Vacsora előtt a nyoszolyóasszony, még gyakrabban pedig a vacsora után maga a násznép énekelte. A gyűjtés során – ahol már nem akadt senki, aki az egész szöveggel tudta volna elénekelni – csak töredékeire emlékeztek. „ Úgy megforgatták Magdolnát, Mind lerúgta a papucsát’ szövegrészre mindenütt emlékeztek. Egyes hagyományőrző helységekben szokás vízkereszt utáni második vasárnap, imádkozással, énekléssel, majd evéssel ivással egybekötött megemlékezést tartani a bibliai eseményről. A 16 versszakból álló magyar és latin szöveget később világi énekeskönyvek, vőfélykönyvek, és ponyván terjesztett kiadványok is átvették. Ezekből a kiadványokból tanulták meg a vőfélyek, ami után már szájhagyományszerűen terjedt tovább. Az egész magyar nyelvterületen közismert lakodalmas ének a kánai menyegzőről szóló. Az MNT III. kötetének jegyzeteiben olvashatjuk: „Dallama a 17. századra mutat vissza. Eredetileg egyházi énekként alkalmazták, (Messias iam venit), de lakodalmi vonatkozása révén a lakodalmi vacsora egyik kedves énekévé lett. Szövege azt igyekszik bizonyítani, hogy az ének, tánc, mulatás nincs ellentétben a vallás parancsaival. A dallam legrégibb ismert alakját az eredeti latin szöveggel és magyar fordításában a Kájoni kódexben találjuk.” Országszerte ismert ének. A Magyar Népzene Tára III/A kötetében, amely 1955-ben jelent meg dr. Kiss Lajos gondozásában, egy külön fejezetben közli az addig összegyűjtött 69 változatot. Minket főleg az 70


12.11.2015 12:10:19

érdekelt, hogy Szlovákia magyarlakta területein, hol és hány változatát sikerült felgyűjteni. A 20. század elején Kodály Zoltán Nyitraegerszegen, Csábon, Garamszentgyörgyön, Páskaházán és Gicén, Manga János Gútán, Nagycétényben, Pereszlényen találta meg változatait. Kiss Lajos a Szigetközben, Kisbodakon és Halásziban találkozott a lakodalmi nótával. A dallam változata egyes helyeken, mint például a Bódvavölgyi tájegységben, a betlehemezés dallamai közé is bekerült. (Szendrei Janka–Dobszay László–Rajeczky Benjamin: XVI –XVII. századi dallamaink a népi emlékezetben II/ 80 o.) A Magyarország Vármegyéi és Városai kiadvány sorozatban (1898) publikált változat Nyitra vármegyéből származik. A szomszéd népek közül a csehek, morvák, szlovákok és horvátok éneklik.

Balázs-járás Szent Balázs püspököt a közhit mindenfajta torokbetegség gyógyítójának tartotta. Már a 6. századtól a katolikus egyház február 3-án úgy emlékezett meg Szent Balázsról, hogy a templomban a pap, torokfájás ellen, két szentelt gyertyát tett keresztbe a gyermek álla alatt, majd imát mondott. A valamikori faluközösségekben az iskolás korú gyermekek házról házra járó, adománygyűjtő, iskolába toborzó, köszöntő szokása volt a Balázs-járás. A 18. században, a feljegyzések szerint, a tanító tanítványaival együtt járta a falut. Később már csak a fiúk jártak házról házra, elmondták az éneküket, ezután ajándékot kaptak, ami tulajdonképpen a tanítójuk javadalmainak kiegészítését képezte. A Balázs-járáskor mondott ének legrégibb szövege 1650 tájáról való, amelyet a gyöngyösi Ferenc-rendi kolostor könyvtára egyik kötetének tábla melletti védőlapján találtak. A Magyar Népzene Tára II. kötetében 13 változata szerepel. Abból hármat a Duna jobb partján, a Szigetközben találtak. Kisbodakon 1952-ben a balázsolók előljárója a következőket mondta: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Be szabad-e jönni a balázsoknak? Én vagyok az előljáró, az elküldött vitéz, hogy kegyelmük szobá71


12.11.2015 12:10:20

ja csakhamar legyen kész. Az úri méltóságok, kik mindjárt bejönnek, szállást készíteni engemet rendeltek. Orsókat, rokkákat félre nem dobálják, mert annak is nagy kárát tapasztalják, ha népemet jó szívvel nem fogadják. Jöjjetek be katonáim!” A Csallóközben a 20. században már csak a katolikus falvakban élt ez a szokás, ezért mi már csak a töredékeit tudtuk lejegyezni. Keszölcésen a 80 éves Csóka István a szokás szövegének már csak két versére emlékezett. (A házon kívül mondták) Én előljáró vagyok, Vitéz társaimnak kard-tőrt csinálok. Arra kérem a házigazdát és háziasszonyt, Hogy bejöhetünk-e? (Amikor bementek mondták) Emlékezzél házigazda, ma van Balázs napja, Dobd el bundád az ágy alá, mondjad heje- huja. Semmivel mi nem törődünk, Mesterünknek parancsától éppen ma nem félünk. Mindnyájan kik élünk, bocsánatok kérünk, Minden ember iparkodjon, hogy el ne maradjon. Budafán 1982-ben még találtunk egy 89 éves énekest, Csölle Józsefet, aki ugyan már nem emlékezett a szokás teljes szövegére, de a dallamot még el tudta énekelni. Csóka István szerint Keszölcésen a 20. század elején még szokásban volt a Balázsolás. Egy ép változatát Kerényi György 1952-ben jegyezte le a szigetközi Kisbodakon. Elmondta Horváth József 31 éves. Teljes szövege megtalálható a Magyar Népzene Tára II. kötetében. Barsi Ernő, a Szigetköz népzenéjének fáradhatatlan kutatója is megtalálta Kisbodakon a Balázs-járás emlékét, amit a „Daloló Szigetköz” című gyűjteményében közölt. A szokást a következőképpen írta le: „Kisbodakon Balázs napján 10-12 éves gyermekek fehérbe öltöztek, (fehér gatya, ing) fejükön koronaszerű papírcsákót viseltek, egyiknek püspöksüvege volt. Fakardot, lándzsát hordoztak magukkal. Beköszöntés után a szobában énekeltek, amiért tojást, szalonnát, pénzt kaptak.” 72


12.11.2015 12:10:20

A kissé elkésett gyűjtés, ugyan nem hozta felszínre a csallóközi Balázs-járás teljes szövegét, de ha Kisbodakon még az 1950-es években el tudták mondani, valószínű, hogy a Csallóközben is szokásban volt, és csak a következetlen, hézagos gyűjtés az oka, hogy nem sikerült egy csallóközi teljes változatot is rögzíteni. A szokás dallamának változatait Nagymegyeren és Budafán sikerült lejegyzni. A nagymegyeri változat egy kétsoros, tehát csonka dallam. Az énekes idős korában már nem jól emlékezett a balázsolás dallamára. A Szigetközben és a csallóközi Budafán, valamint a többi Magyarországon gyűjtött négysoros dallam az autentikus. A szájhagyomány szerinti átadás a szövegben, és a dallamban is sokszor torzulásokat produkál. A budafai változatban is találunk ilyet. A „dobd el bundád az ágy alá” szövegrész elfogadható lenne, ha nem ismernénk más változatokat, amelyeknek szövege arról árulkodik, hogy itt is szövegtorzulás, szövegromlás van. Több változat összehasonlításakor kitűnik, hogy eredetileg a „bút” kell az ágy alá dobni, s nem a bundát. Tekintettel arra, hogy a szokás 16-17. századi írásos emléke nem közöl hiteles dallamot, el kell fogadnunk a szájhagyomány legelfogadhatóbb változatát. Általában a népzenei hagyományban nincs összehasonlítási alap, itt csak sejteni lehet az esetleges romlást, torzulást. A magyar népdal egyik jellegzetessége a négysorosság. Egy kétsoros dallam nem lehet hiteles. A szokásdallamok legépebb, legsikerültebb változatát csak akkor tudjuk kiválasztani, ha egy egész sor változatot ismerünk. Népzenei hagyományunk továbbadásakor csak a legjobb változatot terjesszük! Kodály Zoltán 1953-ban az Új Zenei Szemlében felemelte szavát a romlott változatok terjesztése ellen. „Az Állami Népi Együttes romlott népdalokat terjeszt” címen a népdalkincsünk tovább éltetésével kapcsolatban a következőket írta: „De hát mi a romlott népdal? Nem egyformán jó amit a nép énekel? Nem bizony! A nép tehetséges és kevésbé tehetséges egyének összessége. Ha valaki egy kevésbé tehetségeshez fordul dalért, az vajmi gyakran csak csonka vagy deformált dallamokat kap Különösen amióta boldog-boldogtalan foglalkozik gyűjtéssel kellő felkészültség nélkül.” Tanulóifjúságunk lehetne értékes naptári szokásaink tovább éltetője, színpadi megjelenítője, ha tanítóink felhasználnák ezt az értékes 73


12.11.2015 12:10:20

hagyományt, mert Volly István szerint is: „A népi játék az édes anyanyelv, a dallam, a mozdulat és az ünnepi viselet legszebb együttese. Tökéleteset kíván a szereplőtől is: jó hangsúllyal beszélő, szép éneklő és szépen mozgó ifjúságot, vagyis épkézláb, teljes embert.”

Betlehemes játékok gyűjtése Szepsi környékén Amikor a hetvenes években Nyitrán tanítottam, beszélték nekem, hogy Szepsi környékén a magyar falvakban még él a betlehemes játék. Bankó Ibolya elbeszéléséből, aki azokban az években a jánoki könyvtár vezetője volt, tudtam meg, hogy a jánoki legények még a legkeményebb kommunista években is betlehemeztek. Sokszor mondtam magamban, hogy a népdalgyűjtéshez nem elegendő a jó hallás, de sok esetben a szerencsétől is függ, hogy az ember rátalál-e a legmegfelelőbb énekesre. 1991 nyarán a menetrendszerinti autóbusszal elindultam Jánokra. Az autóbuszról leszállva láttam, hogy nem messze egy fiatalember a robogójára támaszkodva áll. Nem tudom, hogy a Jóisten segítette-e elém, de egy biztos, hogy az emberemre találtam. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ismer-e olyan fiatalokat, akik még tudják a betlehemes játék teljes szövegét, gondolkodás nélkül rávágta: én is. A további kérdésem az volt, hogy kik voltak akkor a társai, mert nekem szükségem lenne az összes szereplő szövegére és énekére. A fiatalember azt felelte, hogy ahhoz elegendő ő egyedül, mert minden szereplőnek a szövegét tudja. Először azt gondoltam, milyen rendes az a társaság, akikben ilyen élénken él a betlehemes játék, ha netán egy hiányzik a csapatból, rögtön megtalálják a helyettesítőt. Lám, senki sem pótolhatatlan. A későbbi beszélgetések során elmondtam az én új felfedezettemnek a gondolataimat. Az elbeszélése nyomán rájöttem arra, hogy a játék minden szereplője végig el tudja mondani a többi szereplő szövegét is. Az elképzelésem jóindulatú tévedés volt. Nem azért tudta minden szereplő az egész játék teljes szövegét és énekeit, hogy ha kell, egymást helyettesítsék, hanem azért, mert a mise végén a templom két kijáratánál adományokat – főleg pénzt – gyűjtöttek, azzal a szöveggel: kis Jézusnak bocskorkára. A betlehemezők hatan voltak. Szenteste, 74


12.11.2015 12:10:20

24-én kezdték a Betlehemezést, de akkor csak a szereplők családjaihoz mentek. Első ünnepen, 25-én éjfélkor a templomban adták elő a betlehemezést, mise után járták a falut. Karácsony másnapján, 26-án, a szentmise után újból a falut járták. A környező falvakban a betlehemes csapat öreget alakító tagja még táncolt is.

A koloni gyerekek újévi köszöntője Ág Tibor: Hogy volt az újévi köszöntés? Balkó Katalin: Az újévi köszöntés úgy vót, hajnalba az emberek harangoztak és az Úrangyalát elmondták és, és má akkor a níp hallotta és aztán reggel megincsak egymásnak jó kívánságot mondtak az emberek, még a kis gyerekek is és mentek egymásho, az vót a szokás. Még most is megvan. Ág Tibor: Volt valami mondóka? Balkó Katalin: Vót mondóka, vót, hát ugyi. Gyerekek azok mondanak mindenfélit. Ág Tibor: Hogy szót? Balkó Katalin: Hogy szót, hát a nagy Miso gyerekik hugyan is mondták, hogy a fiúi szeretet hozott engem ide. Azt mondtam neki, hogy: Akkor hozzon ide a fiúi szeretet, ha libáimot elhajtjátok a tarlókre. Nemcsak ippen Új évkor gyűjjetek ide. Ha szótfogadtok és elhajtjátok libáimat a legelőre. Akkor fogom tunni, hogy gyermeki szeretet van bennetek, de így nem csak a pízér. Émentek, bizony nem gyüttek többet. Ág Tibor: És ilyen verset nem mondtak? Balkó Katalin: Mondtak mindenfélit, ki mit akart. Az unokája, Süttő Mónika, később elmondta a versikéket, amivel szokás volt köszönteni Újévkor. Az első köszöntő soha nem lehetett nőnemű, csak férfi vagy fiúgyerek. Íme az egyik versike:

Angyal száll az égből, Ruhája hófehér. Csillagokon lépked, 75


12.11.2015 12:10:20

Még a földre nem ér. Angyal, édes angyal, Lebbentsd föl a fátylad, Hogy ezen Új esztendőben Ne legyen sok bánat. Ahány csillag van az égen, Annyi áldás szálljon magukra ez évben. Ámen.

Másik versike:

Ez Újévnek reggelén, Köszönteni jöttem én. A fiúi szeretet, Hozott ide engemet. Ahány csillag van az égen, Annyi áldás szálljon magukra ez évben. Ámen.

Mányikától tanulták (Révészek nótája) A koloni gyűjtésem nem várt sikerrel járt. Az egyik kitűnő hagyományőrző énekesem elénekelte a „Révészek nótájának” helyi változatát. További kérdezősködésemkor kiderült, hogy Süttő Mónikának nemcsak az édesanyja, de a mányikája (nagyanyja) is énekelte a révészek nótáját. Ezért felkerestem a mányikát, Gábor Istvánné Balkó Katalint, aki 1895-ben született. Tőle is felvettem a „Révészek nótáját”. Ugyanakkor felvettem Süttő Balázsné Gábor Annától is, aki 1920-ban született. A harmadik generáció, Szládecsek Pálné Süttő Mónika, aki 1942-ben született, később elvált az első férjétől és visszavette lánykori nevét, ő is tudta a balladát. További kérdezősködésem eredménye az lett, hogy Mónika leánya, Szládecsek Jarka is megtanulta a „Révészek nótáját”. Végighallgatva mind a négy felvételt, bebizonyosodott, hogy egy családon belül a változatképzés nem valósult meg. A legfiatalabb énekes változata pontosan egyezik a dédanya változatával. A koloni gyűjtés eredménye ezen kívül egynéhány archaikus halottas ének volt. A „Megszabadultam már én a testi haláltól” kezdetűt zsérei gyűjtésem alkalmával is felvettem, de a koloni változat gaz76


12.11.2015 12:10:20

dag díszítésével kitűnt a többi változat közül. Amikor arról kérdeztem mányikát, hogy az ilyen gazdagon díszítettet hogy tudták átvenni a fiatalok, azt a választ kaptam, hogy aki nem tudta megtanulni, az inkább nem is énekelte. A dallam érdekessége, hogy eredetileg szaffikus verselés lehetett, melynek utolsó sora nem az alaphangon zár. Erre vall, hogy itt az utolsó sor 7+7 szótagszámú. Hogy könnyebben érthető legyen, íme az első versszak szövege:

Megszabadultam már én a testi haláltól, És megmenekedtem minden nyavalyáimtól. Bűntől és ördögtől, e csalárd világtól, Az örök kárhozattól, az örök kárhozattól.

A nép tonális érzékének tudható be, hogy a dallam utolsó sorát úgy változtatta meg, hogy kikerülje a második fokon való zárást.

Kalapom a Tiszán úszkál Kodály Zoltán első népdalpublikációja az Ethnographia 1905-ös évfolyamában jelent meg. Hat mátyusföldi községből 13 dallamot tartalmazott, tehát csak töredékét annak a másfélszáz dallamnak, melyet Kodály abban az évben feljegyzett. A válogatás is utal arra, hogy ez a tájegység már akkor sem tartozott a különösebben hagyományőrzők közé. A népdalok zöme újstílusú volt. Régistílusú népdalt, ereszkedő dallamot már Kodály is csak keveset talált. 70 évvel később, a mai gyűjtő természetesen még kevesebb archaikus dallammal találkozik. Amikor a falu társadalmi rétegeződése a 19. század végén megkezdődött, a tehetősebb parasztgazdák zenei ízlése egyre inkább a városi kultúra felé fordult. „Jobbmódú emberek – írja Kodály Zoltán – szeretnek dalaikban is különbözni a szegényektől. »Tudtuk mi is ezt!« mondta 1905-ben egy nemes húsz holdas gazda a Sági bíróné balladájára, »de nem kaptunk rajta«.” Ezek szerint a mátyusföldi falvak tehetősebb gazdáinak ízlése már a 20. század elején a városi nótákhoz igazodott, pedig akkor még nem volt rádió. A szegényebb népréteg körében több olyan dallam élt, és él a mai napig, amelyben élesen kidomborodott a társadalmi különbség. Ilyen 77


12.11.2015 12:10:20

ének az, melyet Kovács Gyuláné Hrotkó Mária 71 éves asszony énekelt Taksonyban, 1976-ban.

Kert alatt a szürke ló, Behajtotta a bíró. Úgy megrúgta a bírót, Harmadnapra meg is hót.

Szegény bíró, de kár vót, De jó húzó vonó vót. A szegénytől elhúzta, A gazdagnak odadta.

Örüljetek, szegények, Hogy ez történt veletek, Amit tik nem tudtatok, Tudta szürke lovatok.

Kodály mátyusföldi gyűjtésében akadt ereszkedő dallam is. Ilyen a Zsigárdon talált „Csillagoknak teremtője” kezdetű dudanóta. Sajnos, eleinte a népdalgyűjtők nem jegyezték fel az énekesek adatait. Ezért nem ismerjük a nevét annak a valószínűleg férfiembernek sem, aki akkor énekelte. Még számos régi stílusú népdalunkban fedezhetünk fel rokonságot nyelvrokonaink dallamaival. Ilyen a „Be van Kenderes kerítve” szövegkezdetű, gazdagon díszített, ereszkedő dallam, melyet Bartók Béla talált meg Nagymegyeren 1910-ben. Kodály Zoltán: A magyar népdal című dolgozatában egy nogáj-tatár dallammal hasonlítja össze. „Azonossága a Bartók gyűjtötte dallammal kétségtelen” – írja Kodály, majd a továbbiakban bővebben foglalkozik a két dallam összehasonlításával.

Be van Kenderes kerítve, Apró szőlővel ültetve. Fel van paripám nyergelve, Elmehetek akármerre.

A Visszatekintés II. kötetében megtalálhatjuk Kodály mátyusföldi gyűjtéséből azokat a dallamokat, melyek az Ethnographia 1905-ös év78


12.11.2015 12:10:20

folyamában láttak napvilágot. Ezek közül hiányzik a Czuczor Gergely szövegére énekelt „Kalapom a Tiszán úszkál” kezdetű ereszkedő dallam. Az MNT eddig megjelent köteteit böngészve rátaláltam viszont egy további ereszkedő dallamra, ezt Kodály 1905-ben Vágfarkasdon jegyezte le. Ez a VII. kötetben a XV. típus között a 42. dallam.

Egy gömöri nótafa A hagyományos faluközösségekben mindig akadtak olyan egyének, akik kitűnő emlékezőtehetséggel bírtak, szépen tudtak énekelni, nagyon sok nótát tudtak, és olyan előadói tehetséggel rendelkeztek, hogy kitűntek a többi közül. A népdalgyűjtő rendszerint ezeket az egyéneket kereste, ha eredeti, régi dallamanyagot akart rögzíteni. Néha több ilyen egyén is akadt a faluban, de olyan énekes, akiben a veleszületett jó, kifinomult zenei hallás, kitűnő emlékezőtehetség, valamint a hagyományos romlatlan előadásmód szerencsésen párosult volna, nagyon ritkán akadt. Nótafának nevezzük az olyan énekeseket, akik nagyon sok hagyományos dallamot nemcsak ismernek, de azokat el is tudják énekelni. Ilyen volt Gesztetében Teréz asszony, teljes nevén Motyovszki Józsefné született Kovács Teréz. Ő olyan hagyományőrző énekes volt, aki nemcsak a saját falujának népdalkincsét ismerte, de az egész régió népdalkincsének birtokában volt. Ujváry Zoltán neves folklórkutató „Gömöri népdalok és népballadák” című könyvében foglalkozik a nótafákkal. Szerinte 300-400 dallam birtokában az énekes már nótafának számítható. Ezek szerint Teréz asszony, akitől több mint ezer dallamot sikerült felgyűjteni, a nótafák között is első helyen áll. Lehetséges, hogy daltudása a feljegyzett dallamok számát is meghaladta, mert a gyűjtés során a divatos városi dalok és magyarnóták tudását nem firtattam. Ha egy népdalgyűjtő ilyen énekesre talál, többször is felkeresi, hogy lehetőleg minden dallamot, az értékesebbeket akár többször is meghallgassa és rögzítse. Teréz asszony dalkincsében egyformán szerepel a gyermekkor folklórja, a naptári és az életfordulók jeles napjainak szokásdallamai, az alkalmakhoz nem kötött, a világi, valamint a vallásos népénekek 79


12.11.2015 12:10:20

gazdag sora. Köztük szép számmal akadtak 16-17. századi, a Régi Magyar Dallamok Tárában is közölt vallásos népénekek, a tréfás vagy csúfolódó dalok, a vásári kikiáltók és vándor mesterek dalain keresztül a halottas és virrasztó énekekig. Számos régi ereszkedő dallamtípus változatai mellett természetesen a visszatérő szerkezetű újstílusú dallamokból volt a legtöbb. A több éven keresztül tartó gyűjtőmunka legértékesebb része a szöveges gyűjtés: Teréz asszony életrajzi adataitól kezdve, a falusi társas élet és szokások leírásai mellett a hiedelmekig. A legtöbb dalt a családban szüleitől, nagyszüleitől tanulta. A vallásos népénekeket anyai nagyanyjától, aki Almágyban templomi előénekes volt. Fivéreitől és nővéreitől is sok dalt tanult, hiszen ő volt a családban a tizenegyedik gyermek. Könnyen és gyorsan tanulta az új dalokat, nemcsak azokat, amelyek tetszettek, de olyanokra is emlékezett, amelyek valamilyen élmény vagy esemény kapcsán vésődtek emlékezetébe (pl. siratás, vásári kikiáltás). Gesztetében csakúgy, mint minden hagyományőrző faluban, a 20. század második felében a dal, a dalolás végigkísérte az embereket a bölcsőtől a sírig. Daltól volt hangos a falu és határa hétköznap csakúgy, mint vasárnap délután, amikor a lányok és legények végigsétáltak a fölső faluvégtől egészen le a malomig. A gazdagon díszített régi dallamok mellett az újstílusú dallamokat is díszítve énekelték.

Karancsalji nóta 1952 telén Medvesalján, Egyházasbáston több napot töltöttem. Házigazdám és segítőtársam a Csemadok járási titkára, Mede Margit volt. Az énekesek kiválasztásánál rátaláltam egy kitűnő emlékezőtehetséggel megáldott, jóhangú énekesre, akit a faluban csak Kondás Juli néven ismertek, teljes nevén Mede Gyuláné Nagykata Juli (1909). Ő az édesapjától tanulta a szebbnél szebb gömöri népdalokat. Első hallásra szokatlannak tűnt nekem a dallam, és a szöveg is. A dallam telve volt pentaton fordulatokkal. A szöveg pedig heterometrikus azzal a toldalékkal, ami gyakran előfordul az erdélyi népdalokban is. Amikor Budapesten vendégeskedtem, szoros barátságba kerültem Vígh Ru80


12.11.2015 12:10:20

dolffal, elénekeltem neki ezt a furcsa dallamot. Ő, Kodály népzenekutató csoportjában a cigányfolklór gyűjtésével volt megbízva, rögtön felismerte az elnépiesedett cigány botoló dallamát. A szövege:

Ha felfogom a botom, dalmaj, dalmaj. Útnak indítom magam, álomdalmaj, dalmaj. Vágok olyat Détér felől, derül, borul mindenfelől. Álomdalmaj, álomdalmaj, dalmaj.

A 60-as évek elején meghallgattam Dienes András előadását Petőfi útijegyzeteiről, ahol az előadó elmondta, hogy Ajnácskőn nagy mulatságot rendeztek Petőfi tiszteletére. A cigány a karancsalji nótát húzta, melynek szövege megegyezik az egyházasbásti furcsa dallam szövegével. Állítólag Petőfi útijegyzeteiben is van utalás arra, hogy az időjárás is olyan volt, mint a karancsalji nóta szövegében, a derül-borul mindenfelől. Ezek a szövegrészletek keltették föl bennem a gyanút, hogy a „karancsalji nóta” változata lehet a Nagykata Julitól hallott botoló dallamnak. Amikor nyomoztam a karancsalji nóta után, Ajnácskőn felkerestem Porteleki idős cigányprímást, de ő nem ismerte. Eredetileg arra is kíváncsi lettem volna, hogy Gömörben gyakran használatos modális dallamokra milyen harmóniát fognak. Sajnos itt sem jártam szerencsével, mert kiderült, hogy Porteleki zenekarából már csak ő él egyedül. Ami engem érdekelt, nemcsak a dallam eredete, de az is, hogy ezeket a dallamokat milyen hangzatokba öltöztetik. Azonos-e a modális dallamok harmóniája a moll dallamokéval? Sajnos ezt az óhajomat nem tudták kielégíteni. A cigányzenekaroknál többször hallottam, hogy egy síma moll dallamot szűkített szeptimakorddal kezdik. (Pelsőci cigányok). Például a „Hej kendermag, kendermag” kezdetű ereszkedő dallamot szintén az ő általuk eszqartnak nevezett harmóniával kezdték. A cigányok zenei képzettsége nem jutott el az enharmónikus hangokig. Nekik teljesen mindegy volt, hogy az alaphangtól négy kis tercre épülő akkord nem lehet „c” „esz” „fisz” „a”. Az első kisterc „c” „esz” valóban kisterc, de a második és harmadik hang nem lehet „esz” „fisz” zeneelméletileg. A „fisz” „a” az kis terc. Szerintük az eszqart így leírva nem lehet szűkített szeptimakord. Még eddig senki sem foglalkozott a mai cigányzenekarok harmóniáinak elemzésével. 81


12.11.2015 12:10:20

Azt, hogy valaha is megtalálom a „Karancsalji nótát”, nem valószínű. Ezt csak egy nagyobb létszámú csoport vizsgálódása tenné lehetővé.

Takács János, az amatőr gyűjtő Pontos születési adatait nem ismerem. Csak annyit tudok róla, hogy a hatvanas évek elején a füleki néptánccsoport vezetője volt. Meg kell jegyeznem, azon kevesek közül való, akik nemcsak a népi táncot, de a kísérő dallamokat is felkutatták. Eljutott hozzám egy magnótekercs, melynek tartalma sok ritka ereszkedő dallammal volt tele. Jól ismertem Takács János népitáncoktató munkájának eredményét, de azt, hogy népdalgyűjtésre adta a fejét, nem tudtam. János zenei felkészültsége nem volt olyan fokon, hogy a felvett dallamokat le is tudja jegyezni. Különben is egy népdalgyűjtés értékelésekor nem a dalok mennyisége számít, hanem a minősége. Egy tánccsoport vezetőjétől nem várhatja el az ember, hogy ismerje Bartók és Kodály népzenéről kialakított értékrendjét. Mind az énekesek kiválasztásához, mind a felvett népdalok értéke szerint való kiválasztásához Takács Jánosnak rendkívül jó érzéke volt. Lukanénye egy olyan hagyományőrző falu volt, ahol az ötvenes években még találtam művészi értékű dudafejet. Lukanényén találkoztam először a népdalok dallamára énekelt vallásos szövegekkel. Tóth András, aki a NÉPES-ben is énekelt, hívta fel figyelmemet egy kiadványra, melyben népdalzsoltárok szerepeltek. András, akinek nagyon szép tenor hangja volt, Cvengel Jánossal a templomban is énekelte. Felkeltették kíváncsiságomat ezek a népdalzsoltárok. Kiderült, hogy Kerekes Károly, zirci apát „Népdalzsoltárok” című kiadványa még Ausztriában jelent meg, amelyet később Magyarországon is publikáltak. Kár, hogy nem volt olyan intézményünk, amely felkutatta és rögzítette volna a falusi élet minden hagyományát.

82


12.11.2015 12:10:20

„Aki cseh, az muzsikus” Cseh közmondás

Már gyerekkoromban hallottam azt a szélesen elterjedt közmondást, még a magyarok közt is, ami úgy szólt: „Co čech, to muzikant”(„Aki cseh, az zenész”). Egy időben érdekeltek a cigányzenészek. A mi vidékünkön szinte egyeduralomra tettek szert. Nem találunk Szlovákiában olyan falut, ahol ne lett volna egy vagy több cigánybanda. Ennek magyarázata valószínűleg az lehet, hogy a magyar parasztság soha nem muzsikált pénzért. Csehországban teljesen más volt a helyzet. Ott minden faluban, még a legkisebben is léteztek „kapelák”, zenei együttesek, melyek kielégítették a falusi nép zenei igényeit mind a népszokásokkor, mind a társas mulatságokon. Ezeknek a hangszeres csoportoknak a vezetői mind tanítók voltak, akik egyúttal a templomokban a kántori szolgálatot is elvégezték. Ezért a cseh nyelvben a tanító és a kántor egy személy volt. A cseheknél még ma is a tanítói foglalkozást „kantořčina“-nak nevezik. Csehországban a falusi tanítónak pályázni kellett az állásra, ahol a helyi elöljáróság által megszabott feltétel volt, hogy ne csak orgonálni tudjon, hanem értsen a különböző hangszerekhez, főleg a fúvósokhoz és képes legyen a falusiakból olyan zenei együttest szervezni, akik a világi ünnepeken és összejöveteleken tánczenét tudnak szolgáltatni. Ez az oka annak, hogy Csehországban a cigányzenészek faluhelyen nem tudtak érvényesülni. A cseh falusi kántorok nevelőmunkája során kitűnő hangszeres muzsikusok születtek, akik később a városi zenekarokban is megállták a helyüket. Ennek az élénk zenei életnek a következményeképpen már a 18. században elkezdődött a cseh muzsikusok kirajzása Európába. Ilyen volt az 1737-ben született Joseph Mysliweczek (Mysliveček). Ez a kitűnő zenész a 18. században nagy karriert futott be Itáliában. Az olaszok annyira megkedvelték, hogy ragadványnévként „Az isteni cseh” névvel ruházták fel. Itáliában Giuseppe Venatorini név alatt élt és komponált. A cseh muzsikusok kirajzása a 19. században Magyarországot is elérte. Akkoriban ritka volt Magyarországon a képzett hangszeres muzsikus. Így kerülhetett a 19. század első felében Magyarországra a cseh származású Szuk Lipót (*1821 + 1897) gordonkaművész, aki több mint három évtizeden át a Nemzeti Színház első csellistája, va83


12.11.2015 12:10:20

lamint a Nemzeti Zenede gordonka tanára volt. Testvérei: András (az operaház oboistája, tárogatóművész), Mátyás és György szintén tagjai voltak a Nemzeti Színház zenekarának. A magyar verbunkoszene alakulásánál is ott találjuk Bihari János és Lavotta János neve mellett Csermák Antal nevét is. Ide sorolhatjuk még a Ruzitska család több tagját, elsősorban Ignácot, aki 1777ben Bazinban született. Veszprémben mint a püspöki székesegyház karnagya működött. Nagy értékű kiadványsorozata a „Magyar nóták Veszprém vármegyéből”. Számos Bihari és Csermák kompozíció az ő lejegyzésében látott először napvilágot. A magyar szabadságharc sok idegen származású, nemcsak politikust, de zenész embert is lelkesített. Szuk Mátyás „Dózsa népe” című hazafias dala is ezt bizonyítja.

Akinek nem mindegy Az iskolai zenei nevelésünkről

„Akinek nem mindegy, mi lesz itt a zenében egy-két emberöltő múlva, nem mehet el közömbösen az iskola mellett, amikor ének hallik ki belőle” – írta Kodály Zoltán hetven évvel ezelőtt a Zenei Szemlében. Az írás folytatása nagyon ismerős, akár ma, a mi iskoláinkra is érvényes lehetne. „Mit mond ez az ének ? – folytatódik a gondolatfejtés. Nagyobbára ezt: – Nekünk így is jó! Kevés az idő, kevés a fizetés, az igazgató nem szereti a karéneket. Nekem semmi ambícióm, örülök, hogy élek ....” „Nem ez a szövege, mégis ez szól belőle mindennél hangosabban. Amit énekelnek rendszerint a művészet előcsarnokán kívül esik. Ahogyan éneklik, a tehetséges naturalizmusnak mélyen alatta marad.” A ma is időszerű írás az akkori zenei közízléssel, a minket körülvevő zenei hatásokkal, az ifjúság általános muzikalitásával foglalkozik. Mit tehet az iskola annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedékek a művészetekhez értő teljes értékű felnőttekké váljanak? Kodály Zoltán és a volt tanítványaiból alakult forradalmi csapata a harmincas években kezdte meg a magyar zenei élet reformját. Az új idők új szelei nemcsak az új magyar zenét teremtették meg, 84


12.11.2015 12:10:20

de gondoltak az új zene befogadására képes közönség nevelésére is. Megérett az idő arra, hogy az óvodától kezdve a felsőfokú zenei képzésig megreformálják a zenei nevelést. Bizonyára ma már mindenki ismeri Kodálynak azt a mondását, miszerint a gyermek zenei nevelése kilenc hónappal a gyermek születése előtt kezdődjön. A zenei nevelés módszerének kidolgozásán kívül szorgalmazták a gyermek- és felnőtt kórusok létjogosultságát, műsorpolitikájuk egészséges átalakítását. „A görög ember ha kilépett otthonából – írja Kodály – kultúrát lélekzett be a piacon is. Nekünk ma védekeznünk kell a nyilvánosság, a levegő művészetpusztító bacilusai ellen.” Mit hall ma az ifjúságunk az iskolán kívül, például otthon. A kön�nyűzenei műfajból a tetszetős előadású de kétes értékű szórakoztató zenét, amire nem is kell odafigyelni. A legtöbb családban az a szokás, hogy reggel bekapcsolják a rádiót, ami addig szól, amíg nem zavarja a televízió nézést, vagy olyan zenét sugároz, ami eltérő a megszokottól. Nem nagyon figyelnek rá, hisz az csak hangkulissza. Az a feltűnő, ha nem szól, és csend van. Tanulás közben is vígan szólhat a zene, hisz vannak fiatalok akik nem is tudnának zenei háttér nélkül tanulni. De menjünk tovább, mit hallanak gyermekeink az iskolában a zenehallgatás órákon. A tantervben szépen le van írva, melyik osztályban mit kell meghallgatni. Általában meg is hallgatják a zeneórákon, ez valószínű. De hogy visszhangot kelt-e a tanulókban ez a zene, már kevésbé. Ez attól függ, milyen az iskola technikai felszereltsége. A legtöbb esetben sajnos elavult. Vajon meg lehet kedveltetni a zenei klasszikusainkat olyan reprodukcióval, amit iskoláink technikai felszereltsége biztosít? Egy agyonstrapált hordozható lemezjátszón meghallgatott zenemű, – amikor a lemez is kopott, pattog, serceg, – milyen műélvezetet nyújthat a diákoknak, amikor sok esetben a mai gyerekeknek már otthon egy minőségileg kifogástalan hi-fi berendezésük van. De menjünk tovább. Milyen a tanuló ifjúságunk általános muzikalitása? Népdalgyűjtő munkám során bárhol is jártam, soha sem kerültem el az iskolákat. Nyitra-vidék és Gömör hagyományőrző vidékein kívül, a legtöbb helyen, ha az átlagos harmincas létszámú első osztályok éneklését hallgattam, kiderült, hogy a gyermekek alig 20 %-a tud egy dalocskát tisztán elénekelni. A többi, a 80 %, fejletlen hallású úgynevezett „morgó”. Ha a gyermekek zenei hallását az első három 85


12.11.2015 12:10:20

évfolyamban nem fejlesztik, később a felső osztályokban a zeneszakos pedagógus már vajmi keveset tud tenni. Ott már az osztály közös éneklése nem szerezhet élményt. Bármely osztályban az éneklésnek élménynek kellene lennie, különben csak élmény nélküli száraz anyagátadássá silányul a zeneóra. A tanterv egy-egy osztályban évi 15 dal megtanulását írja elő. Tapasztalatom alapján állítom, hogy ott ahol nem csak a zeneórákon énekelnek, hanem naponta többször is, egy tanítási év alatt 80-100 új dalt is képesek megtanulni a gyerekek. Ugyanis a „kis mókusok” befogadó képessége egyenes arányban nő a megtanított új dalok számával. Ilyen osztályban az iskolaév végére megfordul az arány. A fejletlen hallásúak száma 15-20 %-ra csökkenthető. A bevezetőben idézett Kodály írás is felteszi a kérdést, mit kell tenni? A válasz erre Kodály szavait idézve a következő: „Az iskolában úgy tanítani az éneket és zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, s egész életére beoltsa a nemesebb zene szomját... A közvetlen megérzés útját kell egyengetni. Ha a legfogékonyabb korban, a hatodik és tizenhatodik év közt egyszer sem járja át a gyermeket a nagy zene éltető árama: akkor később már alig fog rajta.”

86


12.11.2015 12:10:20

EGYÜTTESEK ALAPÍTÓJA, MOZGALMAK ELINDÍTÓJA Hivatásos együttesek Szlovákiában az 50-es években A második világháború befejezése után szovjet mintára egyre-másra alakultak a dal- és táncegyüttesek. Attól függetlenül, hogy abban az időben még nem vált külön Szlovákia Csehországtól, Szlovákiában megalakult a Szlovák Népművészeti Együttes. A hadsereg is megalakította a katonai dal- és táncegyüttesét. Mindezek állami dotációt élveztek, tehát anyagilag be voltak biztosítva. A kisebbségi együttesek szintén állami támogatást kaptak, de nem közvetlenül. A tömegszervezeteket magába foglaló Nemzeti Front költségvetéséből éltek. A magyar hivatásos együttes, a Népes és az ukrán dal- és táncegyüttes a nemzetiségi egyesületekhez tartozott. Ezt azért kell elmondanom, hogy az anyaországban élők is tisztán lássák a kulturális törekvéseket, és azok eredményeit. Az 1953-ban megalakult hivatásos magyar dalés táncegyüttes, a Népes (élt másfél évet) költségvetése a Csemadok keretében valósult meg, tehát függő viszonyban volt azzal. Az ukrán együttes szintúgy, az ukrán kulturális szövetség anyagi keretéből működött. A fenntartó szerveknek elég sok gondot okozott a hivatásos együttesek működtetése. Úgy vélték, hogy az együtteseik anyagi hátterét csak úgy tudják biztosítani, ha szűkítik az együttesek számát. Több konferenciát szerveztek, ahol már felmerült ez a kérdés. Végül megszületett a határozat. A nagyokosok – a megbízotti hivatal és a pártközpont – úgy határoztak, tekintettel arra, hogy a szlovák állami együttes nyugati turnéra készült, a szlovák, magyar és ukrán együtteseket összevonja, így képviselheti az itt élő nemzetiségek kultúráját is. Egy általuk kinevezett szakmai bizottság meglátogatta mindhárom 87


12.11.2015 12:10:20

együttest, és kiválasztotta azokat az énekeseket és táncosokat, akik legjobban érvényesülhettek az összevont együttesben. A szlovák állami együttes tagsága 190-200 tagból állt. Minden évben új tagokat vettek fel. A racionalizálást követően az újonnan felvett tagokból a gyengébbeket elbocsátották. A Népes-ből három vagy négy táncost, az énekesekből kettőt vettek át. A Népes-ből és az ukrán együttesből a maradék tagságot elbocsátották. 1954 februárjában a Népes megszűnt. Az ukrán együttes tovább működhetett, mivel Vasiľ Biľak személyében jó keresztapjuk volt, aki az együttest úgy karolta fel, hogy ne kelljen szélnek ereszteni. A felkarolás abból állt, hogy az eddig dal- és táncegyüttes átkerült az ukrán színházhoz. Működésük tovább, annak keretében valósult meg. Néhány hónap elteltével az ukrán színház rájött arra, hogy az együttes nincs kihasználva. Mivel a színház keretében működtek, a fellépési területük leszűkült az ukrán nyelvterületre. Bevételi tervük ezért lesoványodott. Így kénytelenek voltak visszatérni az eredeti triós formára, (ének, zene, tánc). Az ilyen műsorral bejárhatták az egész országot, hiszen a dal, zene, tánc nemzetközi műfaj. Sajnos a Népes-nek nem volt „keresztapja”, ezért feloszlott. Amikor Hódiban kihirdették ezt a végzést, a tagok nagy része sírt. A bátrabbak közül egy tiltakozott, mire a kiküldött likvidátorok közül az egyik „főokos” így indokolta a döntést: „Ti nem respektáljátok a pártközpont határozatát?” Én ezen a gyászszertartáson nem voltam jelen. Kötelező katonai szolgálatomat teljesítettem a szeredi hidászoknál. A Népes feloszlatásáról szóló határozat elég agyafúrtan volt megfogalmazva. Ugyanis a határozatban nem szerepelt az a szó, hogy feloszlatás, csak az átszervezés. A Népes tovább működhetett volna, ha a Csemadok költségvetése elegendő lett volna a fenntartásához. Azt bizonygatták, hogy az átszervezés folytán a Csemadok csak nyer ezen. A Népes költségvetéséből és teljes felszereléséből minden járási titkárság létesíthet egy kis létszámú dal- és táncegyüttest, kibővítheti létszámát, kelléktárát. Sajnos arra senki sem gondolt, hogy ezeket a kis csoportokat ki fogja tanítani és vezetni. A művészeti tömegmozgalom ezzel az átszervezéssel semmit sem nyert. A járásokra elosztott népviseletek és más felszerelések, mert senki sem ellenőrizte, ebek harmincadjára jutott.

88


12.11.2015 12:10:20

A Népes megalakulása 1953-ban A Népes megalakulásáról írásos dokumentumok maradtak fenn a Csemadok irattárában. Fellegi István, a Csemadok akkori főtitkára, már 1952-ben, egy hivatásos dal- és táncegyüttes megalakulását szorgalmazta. A Népes szervezésével Béres Józsefet bízta meg. A Csemadokban sok minden alakult anélkül, hogy arról írásos dokumentum maradt volna. Amikor néhány évvel ezelőtt Takács András készült megírni a Népes történetét, tőlem kérdezte, hogy hol keresse az együttes megalakulásáról szóló jegyzőkönyvet. Akkor döbbentem rá magam is, hogy a megalakulással kapcsolatban semminemű írás nincs. Amikor 1953-ban arra került sor, hogy a Népesbe jelentkező énekesek, táncosok és zenészek közül kiválogassuk a legmegfelelőbbeket, meghívtuk a jelentkezőket felvételi vizsgákra. A zenészek között egy ikerpár is volt, Rigó Pál és Péter. Úgy hasonlítottak egymásra, mint egyik tojás a másikra. Először Pali jelentkezett, aki hegedűs volt. Utána mások jöttek, majd megint csak megjelent a Rigó fivérek közül Péter. Amikor megkérdeztem, hogy mit akar, hiszen már meghallgattuk a hegedűjátékát, kiderült, hogy az ő hangszere nem a hegedű, hanem a nagybőgő. Mindkét fiatal kottaismerő volt, így mindketten bekerültek az együttesbe. A több mint hatvan jelentkezőből húszegynéhány táncost, ugyanannyi énekest és tizenhat zenészt vettünk fel. Nem emlékszem rá, kinek volt olyan sürgős az együttes megalakítása, amikor még megfelelő helyisége sem volt a tervbe vett intézménynek. A Csemadok vezetősége nem tudott szót érteni az illetékes hivatalokkal az együttes székhelyéről. Béres József, az együttes jövendő igazgatója, hiába kopogtatott ott, ahol ezt intézni kellett volna. A tagok összehívásával nem lehetett tovább várni. Más megoldást nem találva, a Csemadok vezetősége a Szlovák Írószövetség budmericei üdülőjébe hívta össze a jelentkezőket. Igaz, akkor még nem volt kitűzve az együttes első bemutatkozásának dátuma, de kezdeni kellett a felkészülést. Eleinte egyedül voltam. Volt ugyan segítőtársam, a sokoldalú, zeneileg művelt Olga néni, Hemerkáné Lágler Olga, aki nemcsak az énekkarnak, de a táncosoknak is korrepetítora volt, sőt a műkedvelő népi tánccsoportok munkájából is kivette részét. Népdalokat és népi táncokat is gyűjtött. Ha kellett, koreográfiákat is készített. 89


12.11.2015 12:10:20

A zenekarral az idősebb Csikós István foglalkozott, aki egyformán ismerte a cigányzenekarok repertoárját, amellett kitűnő cimbalmos is volt. A táncosokat Takács András vezette, aki a népi táncokat Magyarországon a NÉKOSZ-ban sajátította el. Május hónapban minden csoport készülődött a nagyobb szabású bemutatkozásra. Én úgy éreztem, hogy egyedül nem tudok a zenekarral és énekkarral eredményesen dolgozni, ezért olyan jól felkészült karnagyot kerestem, aki le tudja venni vállamról a terhek egy részét. Felkerestem Somorjai Németh István Lászlót, aki a harmincas években megalakult pozsonyi Bartók Béla Kórus karnagya volt, és abban az időben a Szlovák Zeneművészeti Főiskolán tanított. Mindketten Szíjjártó Jenőre gondoltunk, aki a Csehszlovák Rádió zenei rendezője volt. Eleinte nem nagyon lelkesedett az együttes karnagyi posztjáért. Akkor már az együttes a Galánta melletti Hódiban kapott elhelyezést. Néhányszor meglátogatta az együttest, foglalkozott is az énekkarral, de még nem volt hajlandó otthagyni a biztos posztját egy bizonytalanért. Később mégiscsak elvállalta az énekkar vezetését, de a zenészekkel nem volt hajlandó foglalkozni. Közben az együttes vezetősége 1954 április 25-re kitűzte a bemutató előadás dátumát. A bemutató előadás az előre elhatározott napon a pozsonyi nagyszínházban valósult meg. A nézőtér zsúfolásig megtelt. Az aránylag kis létszámú zenekar a színház zenekari árkában szinte elveszett, ezért a színházban talált dobogók segítségével egy szintre emeltük a színpaddal. A bemutató pontos műsorát az akkori műsorfüzet tartalmazza. A bemutatón a szakma pozsonyi magyar és szlovák képviselői is megjelentek. A bemutató után Rajter Lajos, aki több népdalfeldolgozásával gazdagította az együttes műsorát, gratulált nekem. Röviden csak annyit mondott: „Jól dolgoztok fiúk.”

A királyhelmeci szereplés A nyári fellépési körutat Királyhelmecen fejeztük be, ahol sajnos nem volt szabadtéri színpad. A rendezőség a csonka vár tetején készített egy ideiglenes színpadot. A színpad megvilágítása is hevenyészett volt. A nagyobb teljesítményű reflektorok bekapcsolása után a villanyhálózat nem bírta a terhelést, így a műsor közben hirtelen kialudt 90


12.11.2015 12:10:20

a világítás. A színpadon az együttes énekkarát Szíjjártó Jenő dirigálta. Bárdos Lajos a capella művei voltak műsoron. A négy katonadal éneklése közepette hirtelen a rövidzárlat miatt kialudt a világítás. Az énekkar mindent kívülről tudott, és amikor vaksötétség borult a színpadra és nézőtérre, nyugodtan befejezték a kórusművet. Eddig semmi különösebb akadálya nem volt a szereplésnek, de ezután új kórusmű következett volna. A karnagy beintését senki sem láthatta volna, hisz vaksötét volt. Szíjjártó Jenő nem jött zavarba. Mindig volt nála egy elemes zseblámpa. Ilyet azt hiszem a királyhelmeci közönség nem látott, hogy a karnagy zseblámpával intse be a kórust. Nos, a többi kórusművet Szíjjártó Jenő már zseblámpával dirigálta. Ez a produkció nem volt betervezve, így, amikor a kórus befejezte az éneklést, viharos tapssal jutalmazta a közönség az előadott kórusműveket, és a leleményes karnagyot, aki a vaksötétben is feltalálta magát.

A Népes énekkara Amíg nem alakult ki az együttes bemutatójának részletes műsora, az énekkarban, csak egyszólamú dalokat tanultunk. Amíg a szlovák írók házában volt az otthonunk, nem is tudtunk volna csoportonként külön próbálni. Hat hét után el kellett költöznünk a Szlovák Írószövetség házából. A Csemadok vezetői hiába próbáltak az együttesnek új székhelyet találni, mire lejárt a bérleti szerződés, lépni kellett. Galánta mellett, Hódiban volt egy szalézi kolostor, mely később mezőgazdasági szakiskola lett. Mivel jobb javaslat nem volt, Béres József, az együttes igazgatója beleegyezett, hogy az együttes oda költözzön. Eleinte még berendezés sem volt. A táncosok abban a helységben aludtak, ahol napközben próbáltak. Eltelt jó néhány hét, míg sikerült ágyakat és szekrényeket szerezni. A kastély földszintjén egy helység a lakosság céljait szolgálta, itt tartották a különböző vallásos összejöveteleket. Az énekkar, amelyet akkor már Szíjjártó Jenő vezetett, az első emeleti nagy helységben próbált. A zenekar a konyha melletti ebédlőben készült. Az énekkari tagokat a zenei írás-olvasásra tanítottuk. Időközönként megpróbáltuk felmérni haladásukat a kottaolvasásban. Aki igyekezett elsajátítani, vagy legalábbis tájékozódni a kórusművek kot91


12.11.2015 12:10:20

tájában, havi fizetéséhez kapott némi kiegészítést. A női karban csak egy olyan énekes volt, aki konzervatóriumot végzett. A többi tag, beleértve a férfiakat is, még sohasem énekelt kórusban. Amikor Szíjjártó Jenő elvállalta az együttes énekkarának vezetését, csak némileg tudtak a kottára támaszkodni. Eleinte még az is zavarta őket, hogy a másik szólam nem a dallamot (cantus firmust) énekli. Az énekkart eredetileg huszonhat tagúra terveztük. A fényképeken azonban kb. 40 tagú kórus látszik. Ennek az a magyarázata, hogy ének-zenekari számoknál az egész tánccsoport is kórussá vált. Sőt, a pozsonyi bemutató előadáson még nagyobb számú énekkar látszik a fényképen. Együttesünk a bemutató előadáson a himnuszokkal kezdte, amelyben a zenekar is részt vett. Ez nagyon impozáns jelenség volt, mert a nézőkben egy teljes kórus benyomását keltette. Az „a capella” kórusműveket csak a 26 tagú énekkar énekelte. Az énekesek, mivel csak akkor ismerkedtek a többszólamú karénekkel, nehezen birkóztak meg a többszólamúsággal. Ilyenek voltak pl. Kodály Zoltántól a Székely keserves, a Békesség-óhajtás, a Gömöri dal, A magyarokhoz című kórusművek. A bemutató műsoron szerepelt Eugen Suchoň: Spievanky, spievanky című szlovák népdalfeldolgozása, melynek hangszeres kíséretét Szíjjártó Jenő hangszerelte. A főpróbán Suchoň meghallgatta és jóváhagyta a hangszerelést. A műsorban a zenekar volt legjobban exponálva, mert az összes táncot ők kísérték, valamint az ének-zenekari számokból is kivették részüket. A pozsonyi bemutató előadás után az együttes nyári körútra indult. Végigjárta az egész magyarlakta vidéket Pozsonytól Királyhelmecig. Mindenütt nagy érdeklődéssel fogadták, hiszen hosszú évek során nem hallottak magyar éneket és nem láttak magyar táncot. A Népes feloszlatásával az illetékesek elképzelése nem valósulhatott meg. Egy pár hónapig még szerepelt az együttes, de a hatalom elképzelése, hogy a Csemadok költségvetéséből az együttesre szánt anyagiakból több kisebb járási együttes alakulhasson, nem válhatott valóra, mert nem volt, aki tanítsa, aki vezesse a kis csoportokat. Ezért az együttes tagsága szétszéledt, és a felszerelése elveszett. Én 1954 szeptemberében kiváltam a Csemadok kötelékéből, mert ősszel bevonultam kötelező katonai szolgálatra.

92


12.11.2015 12:10:20

Az együttesbe jelentkező énekesek vizsgáztatása Egy szép napon a zenekari próba szünetében a szerdahelyi zenészek közölték velem, hogy egy ismerősük szeretne az együttes énekkarába jelentkezni. Azt mondták, megbeszélték vele, hogy ma eljön Hódiba, a Népes székhelyére. Közben megjött az illető és én, mint minden felvételizőt, így őt is alávetettem a próbának. Az első kérésem az volt, hogy énekeljen valamit, ami neki is kedves. Már pontosan nem emlékszem, mit énekelt. A következő próbatétel a zenei emlékezőtehetség volt. Kipróbáltam ritmusérzékét, majd végül arra voltam kíváncsi, hogy a zongorán leütött terc először a fölső- majd az alsó hangját el tudja-e énekelni. Úgy vettem észre, hogy nagy benne az akarat, de sajnos nem tud megbirkózni a feladatokkal. Úgy, mint általában, mindenkinek azt mondtam, hogy a felvételi vizsga eredményéről majd írásban tájékoztatom. A szerdahelyi zenészek már lesték, mikor jön, és kíváncsian nekiszegezték a kérdést, hogy hogyan sikerült a felvételi? A jövendőbeli énekes azt mondta, hogy mindenre megfelelt, csak a végén, amikor azt akarta a vizsgáztató, hogy két hangon énekeljen egyszerre, az nem ment, de ha felveszik, azt is megtanulja.

Az alakuló hivatásos magyar cigányzenekar Az ötvenes években a kottaolvasó zenészek főleg a szórakoztató zenét művelték. A lakodalmakon és egyéb zenés rendezvényeken a cigányzene uralkodott. Amikor a Népest szerveztük, a műveltebb zenészek már elhelyezkedtek. Két zenész osztálytársam volt, Béli és Katona. Mindketten hegedűsök voltak, Gasparek Tibor hegedűművész és zenetanár növendékei. Elérték azt a szintet, hogy a Szlovák Filharmónia felvételijén megfeleljenek. Annak ellenére, hogy a filharmónia zenekarában muzsikáltak, amikor a zenekarnak szabadsága volt, szívesen elmentek lakodalomba, táncmulatságokba muzsikálni. Ott megszabadultak a zeneművek korlátaitól és élvezték a szabad improvizáció adta örömöket. A pozsonyi cigányzenészek már akkor 93


12.11.2015 12:10:20

kezdtek elszlovákosodni. A jobb kávéházakban a népszerű cigányzenekarok már szlovák repertoárral is rendelkeztek. Abban az időben a szlovák népdal- és táncegyüttes vezetősége is felfigyelt a cigányzenekarok egyre nagyobb népszerűségére. Ezek a félig szlovák cigányzenekarok Mózsi Gyula szervezésében a Cimbal nevű együttesbe tömörültek, amely később a szlovák népi együttes (SĽUK) hivatásos együttes zenekara lett. Akik ebből kimaradtak, főleg magyar anyanyelvűek, szintén hasonló együttesben szerettek volna érvényesülni, ahol legalább az útiköltségeket térítették volna. Én abban az időben a Csemadok központ kulturális osztályán dolgoztam, így az ének és zene problémáival nekem kellett foglalkoznom. Engem ostromoltak különféle kérelmekkel, melyek főleg gazdasági alapúak voltak. Mivel a Csemadok vezetősége ezekre nem reagált, én sem tudtam megoldani a problémáikat. Egy szép napon azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy legalább egy helyiséget kaphassanak, ahol felkészülhetnének a szereplésekre. Volt a Csemadok helyi szervezetének olyan helyisége, amit felajánlottunk nekik. Egy ízben meglátogattam az egyik próbájukat. Meglepődve tapasztaltam, hogy körülbelül harminc zenész gyűlt össze, ahol minden hangszer képviselve volt. A zenészek szervezője Piroska Mihály cimbalmos volt. Ő szervezte meg a zenekart, akik abban a hitben ringatták magukat, hogy idővel ők is egy hivatásos együttes tagjai lesznek. Hiába ostromoltak, hogy legalább egy bemutató hangverseny erejéig próbáljam meggyőzni a Csemadok vezetőségét, ott sajnos süket fülekre találtam. Így örömmel fogadtam Piroska Mihály közlését, miszerint két pozsonyi gyár szakszervezete hajlandó az élmunkásainak tiszteletére olyan hangversenyt rendezni, ahol ez a zenekar is bemutathatná műsorát. A fellépést az akkor még működő vár melletti szabadtéri színpadon akarták megrendezni. A bevételből a zenekar is részesült. A sikeres fellépés után még egy vacsorára is tellett volna. A vacsorát a Carltonban rendelték meg. A sors fintora az volt, hogy a kitűzött napon olyan zivatar kerekedett, hogy a rendezvényre nem kerülhetett sor. Mivel a vacsorát megrendelték, ezért a zenészek el is fogyasztották azt. A következő nap kézbesítették a vacsora számláját, amely az emlékezetem szerint több mint 10 000 korona volt. A Csemadok elnöke, Lőrincz elvtárs magához hívatott, és kérdőre vont, hogy az ő tudta nélkül hogy merészeltem ilyen kiadással 94


12.11.2015 12:10:20

terhelni a Csemadokot. A vacsora elfogyasztásáról nekem sem volt tudomásom. Amikor az ideiglenes zenekar vezetőit kérdőre vontam, kiderült, hogy a neves Pihík cigányprímás leánya volt a rendezvény szervezője. A Pihík család feje úgy rendezte az adósságot, hogy el kellett adni a zongorájukat. Ezzel a Csemadok vezetőinek a rosszallása is elcsendesedett. A zenekar próbáit és működtetését abba kellett hagynom, és szigorúan meghagyták, hogy hasonló szervezkedést nem támogathatok.

A dunaszerdahelyi zenészek A Népes zenekarába csak kottaismerő zenészeket vettünk fel. Ezek mind a hagyományos cigányzene magyaros műfaját művelték. Idővel rászoktattam őket a kottából való muzsikálásra is. A számukra ismeretlen zeneművek közül megkíséreltük eljátszani Bartók Béla Egynemű karaihoz írt zenekari kíséretet is. Eleinte nem nagyon tetszett Bartók muzsikája, de később úgy láttam, hogy szívesen játsszák. Itt nem Bartók zenéjének bemutatása volt a fő cél, hanem a zenészek számára ismeretlen hangszeres szólamok príma vista (első látásra) való megszólaltatása. A Népesben csak én egyedül foglalkoztam a zenekarral. Szíjjártó Jenő csak az énekkar műsorát tanította be. Voltak ugyan ének-zenekari számok is, de azoknak zenekari részét szintén én tanítottam be. Amikor a szereplésekre került sor, kiderült, hogy Jenőnek sokkal kevesebb száma van, mint nekem. Ő szívesen átvette volna az ének-zenekari számokat, de sajnos nagyon rövidlátó volt, a számára ismeretlen kíséreteket nem ismerte úgy, mint én, aki ezeket a zenekarral betanítottam. A zenekari számok között volt Vass Lajos „Két cigándi lakodalmas” népdalfeldolgozása is. Az érsekújvári fellépésünkön ezt a művet Jenő dirigálta. A zenekar az én gesztusaimhoz volt szokva. Mivel Jenő nem tudta a művet kívülről, és a rövidlátása miatt a partitúrára sem tudott támaszkodni, a Két cigándi lakodalmas végén az énekkar nem lépett be ott, ahol kellett volna. A végén a szopránból már csak egy énekes tartott ki a szólama mellett. Én a közönség háta mögött izgalmamban lerágtam a körmeimet. Végül az ének-zenekari művet csak a zenekar fejezte be. 95


12.11.2015 12:10:20

„Úrnak születni kell, a gádzsó meg nő, mint a gomba” A Népesben a próbák minden csoportban reggel nyolckor kezdődtek. Abban az időben én főleg a zenekarral foglalkoztam. Azon a bizonyos napon is nyolckor lementem a zenekar próbájára. Láttam, hogy a „koncertmester” (prímás) hiányzik és a cimbalmos sincs a helyén. Hát eltelt egy jó fél óra, mire megérkezett a két szerdahelyi zenész. Jeleztem nekik, tudomásul vettem a késésüket. Magyarázatul elmondták, hogy előző nap egy lakodalomban muzsikáltak reggelig. Elképzelni sem tudtam, hogyan jöttek Szerdahelyről Hódiba. Ők, mint lelkiismeretes tagok, ha később is, de ott akartak lenni a próbán. Amikor megkérdeztem, hogy mivel jöttek, kiderült, hogy taxival. Hát valószínűleg többe került a viteldíj, mintha autóbusszal jöttek volna. Amikor sajnálattal közöltem velük, hogy a taxi viteldíját nem tudjuk kifizetni, a feleletük az volt: „Úrnak születni kell…”.

Zenészek ragadványnevei Ugyancsak azon a nyáron az együttes minden tagja szabadságot kapott, csak én és feleségem maradtunk Hódiban. Az egyik délelőtt Béres József, az együttes igazgatója, közölte velem, hogy másnap szeretnék az együttes műsorát filmre venni. Válaszommal nem örvendeztettem meg az igazgatót. Mondtam, hogy az szinte lehetetlen, hisz az együttes tagsága szabadságon van. Ma sem tudom, hogy kinek a nyomására vállalta el az igazgató a szereplést, bizonyára alkudozás folyt a megrendelő és az igazgató közt. A meghívást nem lehetett vis�szautasítani. Béres József arra kért, hogy legalább egynéhány embert szedjek össze, és ha nincs is énekkar és tánccsoport, legalább egynéhány zenész kísérje a szólistákat. Az énekesek közül csak egyet, Viczay Palit, aki az énekkar hangképzője is volt, sikerült elérnem. Most már csak a legközelebb lakó zenészeket kellett felkeresnem. Dunaszerdahelyről és Szencről sikerült néhányat felkutatnom. Felültem Galántán a szerdahelyi autóbuszra, melynek akkor megállója a Partizán szálloda és étterem előtt volt. 96


12.11.2015 12:10:20

Ott mindig lézengett egynéhány cigányzenész. Tőlük akartam megtudni, hogy a prímás és a cimbalmos hol lakik. Naiv fejemmel azt hittem, hogy civil nevük említésére útbaigazítanak. A szálloda előtt összegyűlt romák tanácstalanul nézegettek egymásra. Farkas Károlyt és Vontszemű Bélát nem ismertek. Akkor esett le a tantusz, hisz ők egymást sohasem szólítják igazi nevükön. Minden zenésznek volt egy vagy több ragadványneve. A prímást egymás között csak Félixnek, a cimbalmost pedig Kukudinak hívták. Így már kiderült, hogy mindkettőt ismerik, és útba is igazítottak. A többi zenészt ilyenformán már könnyű volt megtalálnom.

Duna bácsi, a csellista A Népes zenekarában a csellista Duna bácsi volt. Nem szeretett kottából muzsikálni, ezért az első fellépési körúton elvesztette a kottáit. Történt egy időben, a bemutató előadásra való felkészüléskor, hogy jött egy magyarországi karnagy, aki szeretett volna egy zenekari próbát meghallgatni. Kívánságának eleget tettem. A próbán Grecsanyinov orosz népdalfeldolgozása szerepelt, ekkor még Duna bácsi kottái megvoltak. Elkezdődött a próba, ahol Duna bácsi az egyik hang értékét annak felével megtoldotta. Megállítottam a próbát és figyelmeztettem őt, hogy a negyedértékű hangjegy mellett nincs pont. Ő azt állította, hogy van pont. A partitúrára hivatkoztam, ahol nem szerepelt pontozott ritmus. Duna bácsi akkor is erősködött, hogy az ő kottájában a negyed hang ponttal szerepel. Hiába mutattam meg a partitúrát, csak csökönyösen tovább kitartott a pont mellett. A vita végén bebizonyítottam, hogy az a hang nem pontozott. Ő mégis kitartott a véleménye mellett, „biztos egy légy odapiszkított”.

Szíjjártó Jenő kottatartója A Népes székháza eredetileg kolostor volt. Szíjjártó Jenő, amikor az énekkar karnagya lett, fémből készült összecsukható kottatartót 97


12.11.2015 12:10:20

használt. A kórus egyik férfitagja, Új Imre, akinek civil foglalkozása asztalos volt, megsajnálta a karnagyot, és egy stabil kottatartót készített neki. A kottatartó felső része a kolostori élet relikviája, a padlásfeljáró mögött felfedezett misekönyvtartó volt. Csak lábakat kellett hozzá készíteni, hogy kottatartónak használhassa a karnagy. Szíjjártó Jenő alacsony termetű volt. Hogy belássa az egész kórust, egy dobogóra volt szüksége. Nem volt könnyű munkája neki, főleg azoknál a műveknél, mint Kodály Székely keservese, ahol sok, többször megismétlődő szöveg- és dallamrészlet volt. A betanításnál sokszor türelmét vesztve, szóban megszidta az énekeseket, s hogy kimutassa felháborodását, tettben pedig a kottatartót sem kímélte. Így történhetett az, hogy felindulásában a kottatartót felemelve a földhöz vágta. Az első sorban ott ült a női kar egy része. Én a zenekarral a földszinten próbáltam. Egyszer csak egy fájdalmas kiáltást hallottam. Amikor felszaladtam az énekkar próbahelyiségébe, kiderült, hogy az első sorban ülő Bujkó Apollónia lábát sebesítette meg a kottatartó. Jenő is nagyon megijedt. Vigasztalta Apollóniát, de az sokáig fájlalta a lábát. A következő próbán fájdalomdíj gyanánt egy nagy zacskó bonbonnal próbálta Apollóniát kiengesztelni.

A Népes feloszlatása A bemutató előadás után az együttes turnéra indult. Hogy az utazás minél kevesebbe kerüljön, vonattal utazott az együttes tagsága. A ruhatárat és egyéb kellékeket teherautóval szállítottuk. Az egész körúton mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták az együttest. A szlovák állami együtteshez képest, akik tízezer koronát kértek egy szereplésért, és nem vonattal utaztak, a Népes háromezer koronát számlázott a rendezőknek. A hontalanság éveiben a felvidéki magyarság magyar népdalt, magyar táncot vagy zenét nem hallott. Így nem csoda, hogy a rendezvényein mindenütt teltház volt. Amikor a szlovák állami együttes a magyar vidékeken szerepelt, nem volt nagy látogatottsága. Az akkori hatalom úgy vélte, hogy a magyar együttes nagy konkurenciát jelent a szlovák együttesnek, így megpróbálta ellehetetleníteni további munkáját. Közben a szlovák állami együttes nyugati turnéra készült. A Népesen kívül volt egy hivatásos ukrán népi együttes is. Az akkori 98


12.11.2015 12:10:21

hatalom azt találta helyesnek, hogy a szlovák állami együttes nyugati turnéján a Csehszlovákiában élő kisebbségek kultúráját is bemutatja. Ezért a három együttes (magyar, ukrán, szlovák) egyesítését javasolta. Egy válogató bizottság végigjárta az együtteseket, és kiválogatta az ő elképzelésük szerint a megfelelő tagokat. A zenekarból senkit sem választottak. Az énekesek és táncosok közül is csak néhányat.

Az Ifjú Szívek A Népes feloszlatása után sokan, főleg azok, akik a megalakulásánál bábáskodtak, tiltakoztak a feloszlatása miatt. Kérvényekkel és javaslatokkal bombázták az illetékes intézményeket. Ennek az eredménye az lett, hogy kimondták a szentenciát, hivatásos magyar dal- és táncegyüttes újraalakítása szóba sem jöhet. Azt tanácsolták, hogy a Lúčnicához hasonló státuszú együttes létrehozását szorgalmazzunk. A Lúčnica tagsága a Pozsonyban tanuló diákságból verbuválódott, profeszionális vezetés mellett, tehát a szakmai vezetőség alkalmazási viszonyban álló, hivatásos vezetés volt. Az énekkar főleg a konzervatórium énekszakos hallgatóiból állt. Az illetékesek javaslatára 1957-ben megalakult egy diákokból álló magyar dal- és táncegyüttes, amely még azon a nyáron szlovákiai körútra ment. Az énekkar tulajdonképpen női kar volt, mert férfi énekesdiákokat nem találtunk. A pedagógiai pálya már akkor erősen elnőiesedett. A kislétszámú tánccsoportban szintén főiskolások szerepeltek. Az első turnén szükség volt egy hangszeres együttesre is. Sikerült a komáromi cigányzenészekből összehozni egy ideiglenes zenekart. A műsor betanulása nem okozott nehézséget, mert ezek a fiatalok kottaismerő zenészek voltak. Mivel kissé fegyelmezetlenek voltak, a diétára szánt pénzt hamar elköltötték, és a turné vége felé már nem volt mit enniök. Az utazásra a ČSAD autóbuszát és egy pótkocsit béreltünk. A turné befejezésekor a ruhatárat nem tudtuk hol elhelyezni, mert az együttesnek nem volt megfelelő kijelölt helyisége. Az IMCA földszinti helyiségében rakodott le az együttes. Mivel az újonnan alakult dal- és táncegyüttesnek nem volt neve, az ifjúsági szövetség magyar vezetői összeültek, és borozgatás közben elhatározták, hogy Ady Endre egyik verse az „Ifjú szívekben élek” alapján az 99


12.11.2015 12:10:21

együttes neve legyen Ifjú Szívek. Hiába tiltakoztam, hogy ez a név egyrészt romantikus, másrészt kissé klerikális. Nem fogadták el érveléseimet, így maradt a név. Aggodalmaim ezzel kapcsolatban beigazolódtak, mert hamarosan, napjában többször is megszólalt a telefon és a következő párbeszéd hangzott el: „Ifjú Szívek? Itt egy öreg szív. Nem akarnának szívet cserélni?” Voltak olyanok is, akik azt hitték, hogy a közismert „Jézus Szíve” társaság megújult szervezete vagyunk.

Még valami az Ifjú Szívekről A hivatásos vezetők mellett, diákokból álló együttes realizálása nem valósulhatott meg. Egyrészt azért, mert 1960-ban a területi átszervezés a magyar tanítóképzést Nyitrára helyezte át, másrészt, mert a tanítóképzés színvonala is megváltozott. Elnevezésében úgy tűnt, hogy a tanítóképzés magasabb színvonalú lett. A pedagógiai gimnázium helyett pedagógiai intézetnek hívták, a főiskolaszintű képzés csak névleg valósult meg. A tanítás még nem volt felsőfokú, lehet, a tantervben már a főiskolák színvonalát súrolta, de a tanítás módszere és tartalma még a középiskolai nívót mutatta.

Első találkozásom dr. Kiss Lajossal Mindjárt ismeretségünk elején el kellett mondanom, hogy ki vagyok, valamint hogy a félhivatásos „Ifjú Szívek”, a magyar dal- és táncegyüttes mivel foglalkozik. Elmondtam, hogy az 1957-től működő női kart feltöltöttük a pozsonyi főiskolákon tanuló fiúkkal. Kiss Lajost nagyon érdekelte, hogy a kórus mikor próbál, mert ő szeretne részt venni egy próbán. Akkor a kórus hetente kétszer próbált. Ha jól emlékszem, akkor éppen Bárdos Lajos „Régi táncdal” című műve volt műsoron. A tenor elég nehezen tudta a szólamát megtanulni. Nem csoda, hiszen legtöbbjük azelőtt sohasem énekelt énekkarban. Egyedül csak Koncsol László tudta a tenor szólamot. Ő kivétel volt, mert tudott a kottára támaszkodni, hisz református lelkész családból származott. 100


12.11.2015 12:10:21

A női karral nem volt semmi probléma, mert a tanítóképző igazgatója, Janda Iván már évek óta kordában tartotta a lányokat. Előző éven már az együttes női kara részt vett a nyári körúton. Bocsekné Gesztes Zsuzsa ruhatervei szerint az egész női kart felöltöztettük. Volt egynéhány olyan énekszámunk, ahol zenekari kíséret kellett. Néhány komáromi fiatal cigányzenészből sikerült egy kis hangszeres társaságot alakítani, akik az 1957-es turnén már részt vettek. Mivel a vegyeskar megalakulásakor a zenekar nem szerepelt a fellépési tervben, ezért szétesett. Itt lépett a színre Németh László, aki karnagyi tanulmányait a zeneművészeti főiskolán Rajter Lajosnál végezte. Mivel az együttes főleg diákokból állt, a zenekarba való toborzásnál szerettük volna a konzervatórium hallgatóit is bevonni. Sajnos a konzervatórium vezetése csak a másod- és harmadéveseknek engedte meg, hogy együttesekben muzsikáljanak. Mivel a konzervatóriumban a tanítási nyelv szlovák volt, így a zenekar tagjai is nagyrészt szlovákok voltak. Ennek a zenekarnak az élére Németh Lászlót jelöltük. Mivel az együttes státusza félhivatásos volt, a tagoknak csak 180 korona kalóriapénzt tudtunk fizetni, ami csak arra volt elég, hogy a villamos vagy autóbusz költségét fedezze. Ezért sok esetben a zenekar tagjai, ha valahol több pénzt ígértek, felboríthatták az együttes műsorát. Németh László közben egész jól megtanult szlovákul, így semmi akadálya nem volt annak, hogy megértesse magát a zenekar szlovák tagjaival. Az együttes gazdasági vezetője, Gondár, közben kiszimatolta, hogy a hasonló státuszú szlovák „Lúčnica”-ban azok a tagok, akik bizonyos funkciókat betöltöttek, pl. szólamvezető, hangképző, a zenekarban egyes szólamok vezetői, funkciójuk szerint külön pénzt kaptak. Kérvénnyel fordultunk a Megbízotti Hivatal Művészeti Osztályának vezetőjéhez, hogy az együttesünk is a „Lúčnica” mintájára megkapja a támogatást. A Megbízotti Hivatal akkori vezetője dr. Zdenka Bokesová elutasította a kérést. A hivatal gazdasági osztályán volt egy magyar alkalmazott, aki megmutatta nekem, milyen indoklással utasították el a kérelmet. „Hisz valami különbségnek kell lenni a „Lúčnica” és a magyar együttes között.” (Však nejaký rozdieľ musí byť medzi Lúčnicou a maďarským súborom.) Ezért nem emelhettük az együttes tagjainak a kalóriapénzét. Kiss Lajossal a kapcsolatom nem szakadt meg, hiszen ő volt az, aki meghívásomat szorgalmazta Budapestre. Mivel ez az 101


12.11.2015 12:10:21

együttes lényegében fából vaskarika volt, heti két próba mellett nem lehetett magasabb művészi szintet elérni, ezért 1962-ben felmondtam az állásomat. Az együttes igazgatója Viczay Pál lett.

Oros Gyula furulyázásának felvétele Az Ifjú Szívek műsorában több népdal és egynéhány furulyaszóló is szerepelt. A szólóéneket és a furulyát a rádió is felvette, mert a műsorban ezt is playbeckként kellett felhasználni. A furulyajáték felvételére a rádió hangversenytermében került sor. Egy éjszakai terminust kaptunk. A felvétel rendezője Szíjjártó Jenő volt, akiről az a hír járta, hogy a pontosságot kegyetlenül megkövetelte. Legalább öt próba után rögzíti az anyagot. A furulyás Oros Gyula volt, aki egész nap gyakorolt, de a felvételre egy kölcsönfurulyával jelent meg. Amikor a felvételre került sor, Szíjjártó a kabinból megkérdezte: „Oros úr, ez miféle tilinkózás volt?” A kérdésre magyarázatul Oros Gyula bevallotta, hogy azért nem volt tökéletes a játéka, mert nem azzal a furulyával jött a felvételre, mint amin gyakorolt. Hogy miért hagyta el a saját hangszerét, arról nem esett szó. A felvevőkabinban ott voltak a technikusok is, akik minden felvételnél a felvevőkészülékeket kezelték. „Hát én még ilyet nem pipáltam, hogy valaki a felvételre nem hozza el a hangszerét” – jegyezte meg Szíjjártó. A technikusokhoz fordulva megkérdezte őket, az ő gyakorlatukban előfordult-e ilyen hanyagság, hogy a zenész nem hozza magával a saját hangszerét?

A „Tavaszi szél vizet áraszt” 1968-ban, amikor úgy éreztük, hogy a rendszer merevsége kissé fellazult, Gyurcsó István költő barátommal felmértük az eddig megtett utat, a népdalgyűjtés és népdalkincsünk továbbadásának lehetőségeit. Az országos népművészeti rendezvények műsorán jelen volt a népzene. Számolni kezdtük az évente egyszer megrendezett ünnepélyek résztvevőinek számát, és arra a megállapításra jutottunk, hogy nép102


12.11.2015 12:10:21

művészeti kincseink továbbadásához ez vajmi kevés. Olyan valamiben gondolkodtunk, ami széles tömegeket tud megmozgatni. 1968ban még csak énekes szólistáknak adtunk lehetőséget a szereplésre. Itt előtérbe került az egyének szereplési vágya, és mivel nem volt a rendezvény kiírásában feltétel a népdal, a műsorban keveredett a népzenei hagyomány a 19. század magyarnótáival. A helyi, járási, területi és országos vetélkedőn részt vett énekesek meglepően nagy száma arra utalt, hogy ezeknek a rendezvényeknek a nézőközönsége jóval meghaladja az országos rendezvények közönségének számát. Első feladatunk a műsoron szereplő dalok esztétikai értékeinek és a népzenei hagyományunk értékesebb részének továbbadása volt. 1970-ben már nem elégedtünk meg a szólista kategóriával, mivel úgy véltük, hogy a népdalok előadása nem választható el a közös énekléstől. Azzal is számoltunk, hogy ha népdalköröket szervezünk, nagyobb lesz a tábora a népdalokat éneklőknek, hiszen ebben azok is részt vehetnek, akik mint szólisták nem mernek színpadra lépni. 1970-ben Gyurcsó István javaslatára az országos népdaléneklési mozgalmat „Tavaszi szél vizet áraszt” címmel indítottuk útjára. Ennek a moldvai csángó népdalnak a szövege nagyon közel állt elképzeléseinkhez. Azért is, mert a csángók népdalával azonosulni tudtunk. Azóta ez a csángó népdal annyira népszerűvé vált, hogy az egész Kárpát-medence magyarsága egyforma lelkesedéssel énekli. Az 1970-es évek elején országos méretben több mint 150 népdalkör alakult, amelyeknek szereplési lehetősége a helyi, körzeti, járási, területi rendezvényeken keresztül az országosig jutott. A Csemadok szakmai apparátusa minden rendezvényen kihasználta a lehetőségét annak, hogy a résztvevőkkel megismertesse az értékes népdalok szépségét, valamint felhívja a figyelmet a kevésbé értékesekre. Ahhoz, hogy a résztvevők ne csak elméleti úton ismerkedjenek a népdalok értékével, szépségével, szükségét láttuk annak, hogy a népdalgyűjtés során felfedezett hagyományőrző énekeseket is megszólaltassuk a színpadon. Ezeknek a hagyományőrző énekeseknek nem jutott volna eszükbe színpadra lépni, őket rábeszéléssel győztük meg szereplésük fontosságáról. Hitelesen csak ők tudták bemutatni azt, hogy a népdalkörök a saját régiójuk népdalkincsét tűzték műsorra, ugyanakkor nem elméleti, hanem tapasztalati úton meg tudták különböztetni az értékes népdalkincset a városi selejttől. Népdalgyűjtésem 103


12.11.2015 12:10:21

során gyakran tapasztaltam, hogy még a hagyományőrző énekesek sem értették, hogy milyen népdalok után kutatok. Amikor egynéhány értékes népdalt elénekeltem, általában kiderült, hogy az ilyen dallamokat nem sokra becsülték, „semmi nótának” mondták. Egy kéméndi énekesem, akihez harmadszor látogattam, már több mint 100 népdal kezdősorával várt. Nem kellett magyaráznom, mi a népdal. Ő abból, hogy nekem mi tetszett, megérezte, és már előre mondta: „Ez biztos jó, ez kevésbé…” A népdalgyűjtő személyiségének hatása az énekesekre vitathatatlan. Olsvai Imre, neves népdalkutató mesélte, hogy egy Somogy-megyei gyűjtése során egy kitűnő hagyományőrző énekese egy olyan régi stílusú népdalt énekelt, amiről a gyűjtő azonnal megállapította, hogy más vidékről való. Megkérdezte az énekesét, hogy kitől tanulta? Mivel a falusi ember soha nem szokott hazudni, őszintén bevallotta, hogy a rádióban hallotta, és mivel úgy érezte, hogy a gyűjtőnek az ilyen népdalok tetszenek általában, örömet akart vele szerezni neki, ezért megtanulta. Hát így jártam én is a kéméndi énekesemmel, aki a saját népdalkincséből már ki tudta szűrni az értékeset. A „Tavaszi szél vizet áraszt” népdalvetélkedőt sikerült országos mozgalommá szélesíteni. Az 1970-es években az országos döntőn több száz résztvevő mellett a Nyugat-szlovákiai magyarság is érdeklődéssel követte, a pozsonyi Kultúra és Pihenés Parkja nagyterme is megtelt. Sajnos a „Tavaszi szél” népdaléneklési vetélkedő versenyszerűvé vált, s mint ilyen megmerevedett, formálissá vált. Az egyes fordulók során alig jutott idő a produkciók értékelésére, sőt gyakran a részletes értékelés és tanácsadás is elmaradt. Azóta a pozsonyi Kultúra és Pihenés Parkja mellett sok víz folyt le a Dunán. Szlovákia kivívta az önállóságát és az új miniszterelnök, a parlament megvont mindennemű támogatást a Csemadoktól. Ennek ellenére a magyar kisebbség folytatta az éneklést. 1997-ben megújulva, „Bíborpiros szép rózsa” címmel énekelt tovább. Sohasem voltam a versenyszerűség híve. Ahol akad néhány olyan lelkes híve a népdaléneklésnek, hogy feláldozza saját szabadidejét és egyrészt saját, de mások örömére is énekel, legyen az akár kezdetleges produkció, már pozitívan értékelhető.

104


12.11.2015 12:10:21

Ürge Mária, a mi „Hugink” A hetvenes évek elején, főiskolás korában ismertem meg Ürge Máriát. Abban az évfolyamban mind az öt hallgató leány volt, és mind Mária. Szerettem volna keresztnevükön szólítani őket, ezért megkérdeztem, kinek mi a beceneve. Akkor tudtam meg, hogy ő a Hugi. Népzene iránti vonzalma nemcsak az iskolában mutatkozott meg, de az iskolán kívüli kulturális tevékenységben is. Hugi már a főiskolán lelkes tagja volt a folklór csoportnak, amelynek akkor későbbi neves költőnk,Tőzsér Árpád volt a lelke. Hugi sikeresen bevégezte tanulmányait, elkezdte hivatását gyakorolni, s én évekig nem találkoztam vele. Mígnem egyszer egy népzenei műsoron láttam őt viszont, egy iskolai citeraegyüttes élén. 1977-ben megalakult a Csalló Népművészeti Együttes. Ő szervezte meg a zenekart, lett a zenekar betanítója, vezetője, később a műsorok, (tánckíséretek, zenekari számok) összeállítója, hangszerelője és zeneszerzője. Megtanult háromhúros kontrán játszani, mert erre a hangszerre nem akadt zenész. Később a Kis Csali zenekarát is ő szervezte meg. Fáradhatatlanul dolgozott, muzsikált, szervezett és tanított, iskolában és az együttesekben. Nemcsak a zenére, de a zene szeretetére is megtanította a fiatal zenészeket. A népdalgyűjtésre is volt ideje. 1978-ban kezdte a rendszeres népdalgyűjtö munkát. A Csemadok Nyári Néprajzi Szemináriumain, az 1985-ös évet kivéve, minden évben részt vett. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak gyűjtötték a népdalokat, de le is tudták kottázni a dallamokat. Csallóközben végzett gyűjtőmunkájának összefoglalója 1986ban jelent meg a Csallóközi Múzeum értesítőjében. Hite, szeretete, egész tartalmas élete minden fiatal példaképe lehetne.

A galántai gimnázium diáksága Kodály nyomában Kodály Zoltán Galántán élte át gyermekkora legszebb hét esztendejét. Itt koptatta mezítlábas pajtásaival az elemi iskola padjait. Itt találkozott először a magyar népdalokkal. Szüleinél szolgáló cselédeinek dalait felnőtt korában sem felejtette el. 1943-ban, díszpolgárrá 105


12.11.2015 12:10:21

avatása alkalmából rendezett dalos találkozón is őket emlegette, akik nélkül soha sem lett volna magyar zeneszerző. Az ünnepélyen szereplő száztagú mezítlábas gyerekek leszármazottai, a huszadik század második felében, a galántai magyar gimnázium tanulói lettek. 1968-ban a Csemadok keretében megalakult a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság, melynek elnöke Marczell Béla, a Csallóközi Múzeum akkori igazgatója lett. Minden járásban néprajzi szakcsoportot szervezett, melynek Galántán Mórocz Károly volt a szervezője és irányítója. A diákok lelkes tanáruk Mórocz Károly vezetésével, elhatározták, hogy Kodály Zoltán nyomán felkutatják Mátyusföld folklór hagyományait. Az 1974-ben „Alkotó Ifjúság” címen megjelenő újságuk egyik számában tevékenységük gazdag eredményéről számoltak be. A gazdagon illusztrált, és tartalmában is nagyon gazdag kiadványban, húsz lekottázott népdal szerepel, köztük 15 népballada. Ezenkívül a tanulók szöveges gyűjtései között négy népmese, egy népszokás leírása és egy boszorkányhistória szerepel. Mindezeken kívül a tanulók a népi építkezéssel is foglalkoztak. A füzetben szerepel egy vágfarkasdi parasztház alaprajza, bejelölve nem csak a ház fölosztása, hanem a bútorok elhelyezése is. Az újságban megtaláljuk mind az adatközlők, mind pedig a gyűjtők neveit is. A gyűjtők: Ágh Katalin, Varga Olga, Fodor Rudolf, Ágh Aranka, Mihályfi Vera, Pavlusz Emília, Szendrődi Mária, Polák Izabella, Szakolczy Margit, Fábián Ferenc, Pukkai Márta, Klecs Sándor, Nyesó Erzsébet, Forró Aranka, Csizmadia Irén gimnáziumi tanulók. Mórocz Károly a szlovák pedagógiai kiadó gondozásában egy terjedelmes kötetre való saját gyűjtést publikált „Kodály Zoltán nyomában” címmel.

Barslédec-Dervence patak A „Tavaszi szél” országos döntői után szokássá vált, hogy a győztes csapat megünnepelje győzelmét. Már nem tudom pontosan, melyik évben volt, hogy két csapat egyformán kivívta az országos döntőn a 106


12.11.2015 12:10:21

legmagasabb elismerést. Az egyik a lédeci, a másik a martosi csoport volt. A lédeciek közvetlen az országos döntő után rendezték meg a „lakomát”. Gyurcsó István barátommal minket is meghívtak. Kitűnő hangulat kerekedett. A lakoma zsíros kenyér és vöröshagyma. Pista barátom jól megsózta és paprikázta, mert ő így szerette. A győztes énekesek párjai viszont végigkóstoltatták velünk a lédeci borokat. Abban az időben minden vendég Jókai Marika tanítói lakásában lett elszállásolva. Ott még sokáig folytattuk a beszélgetést, majd elfáradtunk, és alvásra hajtottuk a fejünket. Amikor reggel felébredtem, Pista barátom már a falut járta. Erős dohányos volt, és az esti összejövetelen elfogyott a cigarettája. Kora reggel már elindult, hogy beszerezze napi nikotinadagját. Hiába kelt korán, akkor még sem a kocsma, sem az üzlet nem volt nyitva. Ezért, ahogy a faluban sétált, beszédbe elegyedett a korán kelő falusiakkal. A legjobban az érdekelte, hogy a falun keresztül folyó patakot minek nevezik. Sajnos a helybeliek nem tudták kielégíteni kíváncsiságát. Lehet, hogy nem is tudták, mi a patak hivatalos neve. Pista barátomnak meg kellett elégednie azzal a válasszal, hogy Lédecen a patakot Pataknak hívják. Miért nem tőlem kérdezte meg? A Lédecről szóló irodalomból tudtam, hogy Dervence (Drevenica) volt a neve a falut kétfelé szelő pataknak. Sokan a helybéliek közül azt sem tudták, hogy a patak bal partján lakó legények miért járnak sorozásra Nyitrára, a túloldaliak meg Aranyosmarótra.

A lóvá tett martosi csoport A magyarországi szakemberek, akik részt vettek a „Tavaszi szél” országos döntőjén, megígérték, hogy a két legjobb csoportot felléptetik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, amit a televízió is közvetít majd. Az „Ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó!” A mi esetünkben az ígéretet nem tartották be, azaz csak félig. Csak a lédecieket léptették fel a Margitszigeten. A martosiak is szerepeltek valahol, de sem a tévé, sem a rádió nem közvetítette őket. Amikor legközelebb Martoson jártam, a sok szemrehányást alig tudtam kivédeni, hiszen engem is megtévesztettek, pedig Martos népzenei hagyománya, a műsoruk összeállítása, és hiteles előadása nagyon megérdemelte volna, hogy élőben is közvetítsék. 107


12.11.2015 12:10:21

108


12.11.2015 12:10:21

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETÉBŐL Hogyan lett egy városi fiatalból népdalgyűjtő Hát ez a kérdés nem olyan egyszerű, amire minden gondolkodás nélkül válaszolhatnék. Igaz, hogy a korai gyermekkoromban Pozsony óvárosában éltem, de családom hamarosan kikerült a város szélére, ahol a bolgárkertészek félig földbeásott kunyhóiból a Balkán levegője áramlott. Mint gyermek, csodálattal néztem a bolgárkertészek hazulról hozott munkamódszereit, a zöldségeskertek öntözését. A különböző aromákat, a tavaszi föld szagát, a vetemények, a trágya és nem utolsó sorban a közeli vágóhíd penetráns szagát, a hentesüzlet előtt száradó húgyhólyagok szagát, mindezt legjobb akarat mellett sem lehetett városinak nevezni. Ugyan Pozsonyban már akkor voltak gyárak, amelyek szintén ontották magukból a kellemetlen szagokat, de a föld szaga erősebb volt. Mindezek a tudatalatti emlékfoszlányok valahogy megerősítették bennem az egészséges falusi levegő szeretetét. Amikor belekóstoltam, a legjobb akarattal könnyűnek nem mondható falusi fizikai munkába, akkor vált valósággá előttem a jól elvégzett munka öröme. A népdal, a közös éneklés öröme tizenkét éves koromban érintett meg, amikor gróf Esterházy pártjának üdültetésén, Isztebnén (Istebné nad Oravou) olyan közösségbe kerültem, ahol esténként énekléssel fejeztük be a napot, és a kirándulásaink alkalmával ifjúsági csapatként vonultunk végig a szlovák községeken magyar népdalokat énekelve.

Ismerkedésem a magyar népdallal A harmincas években már volt rádiónk. A Budapest I. és II. rádióadón – mert csak ezt hallgattuk – sok magyar muzsikát hallottam. Az 109


12.11.2015 12:10:21

érzelgős magyar nótákat nem nagyon kedveltem, de Dohnányi Ernőnek a Ruralia Hungarica műve nagy hatással volt rám. Az egyik, számomra kedves dalának szövegét csak később ismertem meg. Ez egy tiszta pentaton dallam volt. A szövege is illett a dallamhoz. Az a primitív egyszerűség, az eddig ismeretlen hangsor teljesen új, addig ismeretlen érzést váltott ki bennem, függetlenül a népdal szövegének tartalmától (Kicsi vagyok, nagy az eszem, mikor adnak, akkor eszem, de ha vernek, nem szeretem). Csak később, a negyvenes évek elején jutott el hozzám Pálóczi Horváth Ádám könyve, melyben ékesszólóan propagálja az ősi magyar dallamokat. Akkoriban még nem tudatosítottam, de ma már biztos vagyok benne, hogy ez a kiadvány nem volt mentes a hungarista propagandától. A felvidéki magyarság nacionalizmusa sohasem volt támadó jellegű, csak védekező.

A háborús idők Pozsonyban A 30-as évek végén már a háború szele nemcsak Csehszlovákiát, de egész Európát megérintette. Nem akarom végigelemezni a közép-európai országok politikai cselekedeteit, de arra a napra jól emlékszem, amikor 1939. szeptember elsején a német hadsereg hadüzenet nélkül megtámadta Lengyelországot. Az újra felfegyverzett német hadsereg hatalmas erőkkel gyűrte maga alá Lengyelországot. Az 1939. március 14-én kikiáltott Szlovák Köztársaság elit alakulatai együtt hatoltak be a német csapatokkal Lengyelországba. Az első bécsi döntés utáni határok úgy alakultak, hogy Magyarország határos lett Kárpátalja északi részén Lengyelországgal. A megmaradt lengyel tisztikar, valamint az értelmiség egy része családostul Magyarországra menekült. Magyarország befogadta a menekülteket. Közülük soknak lehetőséget biztosítottak a továbbutazásra nyugat felé. Talán egyszerűbb lett volna a menekülésük Szlovákián keresztül, de a szlovák kormány a fasiszta német politikát részesítette előnyben. Abban az időben az Apácapályán lévő kereskedelmi iskolába jártam. 1944 őszén már nem volt tanítás, mert Pozsony környékén tankcsapdákat és lövészárkokat ástunk. Ez jobban tetszett nekünk, mert munkánkért heti 350 koronát fizettek. Ennyi pénzért jegy nélkül bár110


12.11.2015 12:10:21

hol az üzletekben egy öltöny ruhát lehetett venni. Nem nagyon értettem, hogy lehetett az, hogy Magyarországon csak szigorúan jegyekért lehetett vásárolni, nálunk meg nem létezett jegyrendszer. A felső-csallóközi magyarok cukorért és más élelmiszerekért átjártak Pozsonyba. Igaz, hogy a határon volt ellenőrzés, de bárki megtalálta a csempészek járta ösvényeket. Nem csak az élelmiszert, de cigarettát is csempésztek. Januárban és februárban már sok magyarországi menekülttel találkoztam. A „Luxor” büfében, a felvágottól kezdve a kaszinótojáson keresztül, mindent lehetett kapni, már akinek szlovák koronája volt. Annak ellenére, hogy az önálló Szlovákiából a német tisztek kocsiszámra vitték az élelmiszert, mégis virágzott a feketekereskedelem. Olyan jegyrendszer, mint 1945 után, nálunk nem létezett, csak egy bevásárló könyv, amibe írták a fejadag átvételét. A lövészárkok és tankcsapdák ásása közben megfigyelhettem, milyen óriási különbség volt a német és a szlovák hadsereg élelmezésében. A szlovák katonaságnak kétrészes sajkája volt, amibe ebédre levest és valami másikfélét kapott. A német közkatona az „eszsusz”-ba rendszerint csak egytálételt kapott. Máig sem értem, hogy Tiso országa, annak ellenére, hogy az 1938-as bécsi döntés után területileg megfogyatkozott, mégis jobban állt, mint Magyarország a második világháború vége felé.

1944. február 22. 1944 kora őszén a szovjet csapatok Budapest felé közeledtek. Egyre gyakrabban találkoztunk nyugat felé menekülő magyarokkal. Budapest eleste után a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekara is elhagyta eredeti székhelyét. A budapesti rádió is átköltözött Mosonmagyaróvárra. Így a rádiózenekar is menekült. A pozsonyi Redut nagyterme hangversenyeken kívül főleg mozielőadásokra szolgált. A széksorok nem voltak rögzítve. Mi akkor Károly bátyámmal gyakran megfordultunk benne, hisz ott volt a városi zeneiskola. Azt is tudtuk, hogy a nagyteremből az oldalajtón ki lehet jutni a lépcsőházba. Február 22-én plakátok is hirdették, hogy a Magyar Rádió Szimfónikus Zenekara hangversenyt ad a Redutban. A zenekar gyakran szerepelt a budapesti rádióban, de szemtől szemben a hangverseny helyszínén más a 111


12.11.2015 12:10:21

hallgató élménye. Megkezdődött a hangverseny, a zenészek elfoglalták helyüket, majd bejött a karmester. Erre felzúgott a taps, hiszen a Rajter családot a pozsonyiak jól ismerték. Édesapja az evangélikus iskola igazgatója volt. Az első szám Erkel Hunyadi László nyitánya volt. Majd megjelent a színtéren Kiss Ferenc, aki Petőfi Szülőföldem című versét szavalta volna. Még mielőtt elkezdte a szavalatot, felemelte jobb karját és a következőket mondta: „A magyar hungarista mozgalom nevében éljen Szálasi.” A költemény refrénjét énekelte. A harmadik versszakot már nem tudta befejezni, mert légiriadó nélkül Pozsonyra elkezdtek hullani a bombák. Számomra mulatságos volt az a pánik, ami a nézőtéren és a dobogón elszabadult. Tudom, hogy nem szép tőlem, hogy ilyen komoly helyzetben arra pazaroltam figyelmemet, hogy az egyik nagybőgős nem tudta magában eldönteni vigye-e a nagybőgőt vagy csak az irháját mentse. A közönség a széksorokat feldöntve a hátsó kijárat felé nyomult. Mi a bátyámmal az oldalsó ajtón keresztül a lépcsőházba menekültünk. Kiérve a térre, a repülőgépből ledobott „sztálingyertyák” nappali világosságot varázsoltak. Csak később tudtuk meg, hogy orosz gépek bombáztak, és a Redutot is találat érte. Másnap a Mayer cukrászdában megláttuk Rajter Lajost, aki ott éppen reggelizett. Megkérdeztük tőle, hogy mi lesz velünk, ha az oroszok elfoglalták már Budapestet? Ő még akkor hitt a németek győzelmében. A szovjet csapatok bevonulása Pozsonyban érte. A szlovák zenei élet befogadta, és ő lett a Szlovák Filharmónia vezető karmestere. Sokan próbálták a nevét befeketíteni, valamelyik zenei korifeus Budapesten is nyomozott előélete után. Budapesten azt mondták, ha Magyarországon maradt volna, már Kossuth-díjas lehetett volna.

Szovjet katonák Pozsonyban Az 1944/45-ös iskolaévben a tizenhét éven felüli fiúk a tanítás helyett lövészárkokat ástak. Ha messzebb volt a munkahely, a főpályaudvarról vonattal vittek Lamacsra, Dévényújfaluba. Fivéremmel mi rendszerint a fékezőfülke alatti deszkára telepedtünk. A tankcsapdák ásása közben gyakran volt légiriadó, amikor az angol kéttestű gépek gépfegyverrel lőtték a síneken álló vonatokat. Sokszor 112


12.11.2015 12:10:21

találkoztunk olyan menetoszloppal, amelyben a magyarországi, velem egykorú fiatalokat hajtották Ausztria felé. Sokuknak még rendes lábbelije sem volt. A városban egyszer arra lettem figyelmes, hogy két fiatal, akik német egyenruhát viseltek, magyarul beszélgettek. Megkérdeztem tőlük, miért vannak német uniformisban? Elmondták, hogy a magyarországi svábokat, néha tiltakozásuk ellenére besorozták a német hadseregbe. Mi akkor Pozsonyban a Csalogány-völgy melletti dombokon ástuk a lövészárkokat. Munka közben újból kificamodott a térdem. Az orvos gipszbe tette, s ez később jól jött. Pozsonyt március utolsó napjaiban a Magyarországról menekültek sokasága lepte el, majd húsvétra a szovjet csapatok kiszorították az utolsó német hátvédeket is. Házunk előtt is feküdt egy német katona, rajta minden a helyén volt. Még aznap a mi utcánkba is bevonult a szovjet hadsereg. Az első benyomásom sajnos elég negatív volt. A szagokra már kora gyermekkoromtól elég érzékeny voltam. A kíváncsiság legyőzte a félelmemet, így kimerészkedtem a lépcsőházba. Az első amit észleltem, az a különös, idegen, kellemetlen szag volt, amivel tele volt az egész lépcsőház. Egy csoport szovjet katona öltözött át a lépcsőházban. Levetették a koszos gönceiket, és az egyikük egy új csehszlovák tűzoltóruhába öltözött. Csodálkozva vettem tudomásul, hogy hátizsákjuk egy közönséges zsák volt, amit fölül egy cukorspárgával kötöttek össze, és a kantárja is cukorspárga volt. A harcoló alakulatok után altisztek jöttek, akik lefoglalták a lakásunkat. Sok különös intézkedésnek voltam a tanúja. Nem messze tőlünk volt a jól felszerelt zsidó kórház. Civilekkel kiüríttették a kórházat, még az ágyakat is elvitették a Tolsztoj utcai lakásból átalakított kórházba. Fivérem mint betegápoló két napig ott szolgált. Nekem akkor jól jött a gipszes lábam. Ha munkára akartak vinni, csak megkocogtattam a botommal a gipszet, így békén hagytak.

Élményeim a szovjet katonákról Néhány héttel a szülővárosomból való kiűzetésem után a délutáni órákban kijártunk az ideiglenes fahídhoz, már ami maradt belőle. Amíg állt, azon jöttek át az újabb szovjet transzportok. Kerestük az újonnan érkezők között az ismerősöket. Ha nem akadtunk ismerősökre, más csa113


12.11.2015 12:10:21

ládoknak is segítettünk a hajlékkeresésben, és bevittük holmijaikat a faluba. Az ideiglenesen elkészített fahidat hamarosan elvitte a Duna erős árja. Mivel a híd hasznavehetetlen lett, a szovjet katonaság pontonhidat vert a két part közé. Azt főleg a hadsereg használta. Ha néha a magyar táborból valakit kivizsgálásra küldtek Pozsonyba, csak külön engedél�lyel, és katonai kísérettel mehetett át. Egyik iskolatársam édesanyját, akit szintén kivizsgálásra Pozsonyba küldtek, egy katonai teherautó a Dunába lökte. Szerencsére fia, aki bátor és jó úszó volt, kimentette. Közben május 9-én vége lett a második világháborúnak. A szovjet katonák örömükben többet ittak, mint máskor, és fegyvereikkel olyan csatazajt rendeztek, amit mi addig nem tapasztaltunk. Az elesett szovjet katonák exhumálásán kívül szelídebb munkára is fogtak. A szovjet katonaság a volt német kaszárnyában volt elhelyezve. Mivel ott a katonaságnak is főztek, egy nap odarendeltek minket krumplipucolásra. Ott ismerkedtem meg egy velem egykorú katonával, aki délben egy lavórnyi krumplipaprikással ajándékozott meg. Ez a barátság tovább épült a fejemben, és egy bátor gondolatra merészkedtem. Az egyik barakkban található három zongora közül az egyiket el szerettem volna vinni. A szovjet katonabarátom hajlandó is lett volna segíteni, mivel azonban a kapunál katonai őrség volt, nem merte vállalni elhozatalát. Édesapám szeretett sakkozni. Egy pozsonyi ismerős család gyakran megállt a Szél utcai átmeneti lakásunknál. A volt drogériatulajdonos néha leült édesapámmal egy-egy sakkpartira. Egy napon arra járt egy szovjet tiszt, aki szintén szenvedélyes sakkozó volt. Leült egy partira az édesapámmal, aki egy rossz lépése után mérgében azt mondta „az ördög vigye el”. Erre a szovjet tiszt, akin külsőleg is látható volt, hogy ázsiai születésű, felkapta a fejét. „Ördög, ördög, csjort, csjort” mondta. Nem vagyok jártas a nyelvészetben, de tudtommal az „ördög” nem orosz szó. Így joggal gondolhattam, hogy valamely nyelvrokon néphez tartozott az a szovjet tiszt.

A zongorám helyett lett egy harmóniumom 1945 április elején a szovjet csapatok elfoglalták Pozsonyt. Ahogy tovább vonultak a harcolók, újabb csapatok jöttek a helyükbe. Laká114


12.11.2015 12:10:21

sunkat lefoglalták. Mi a szomszéd, idős házaspár verandájára szorultunk. A lefoglalt lakásban maradt a zongora. A katonák nem bántották, csak a szűzdohányt vágták a zongora szép, sima, megkímélt fényes fedelén. Néhány nap múlva kopogtak a veranda ajtaján és két tagbaszakadt katona egy harmóniumot cipelt be a verandánkra. Én nagyon megörültem neki, hiszen a zongorámat nélkülöznöm kellett. Hirtelen nem tudtam mire vélni az orosz katonák nagylelkűségét, de hamarosan kiderült, hogy mi célból hozták. A lakásunkban fürdőszoba is volt, hagyományos keménytüzelésű vízmelegítővel. A katonák felfedezték a fürdőszobát, és mivel tüzelőjük nem volt, azt gondolták, hogy a harmóniummal befűtenek. Nekünk a pincében akadt tüzelőfa, így hamarosan megkötöttük a cserealkut. Néhány kosár fáért enyém lett a harmónium. Ám korai volt az örömöm, mert a hangszert valamelyik házból zabrálták, és tele volt fal- és üvegtörmelékkel. Nekiláttam hát kitisztítani. Az elrepedt fújtatót beragasztottam, és csodák csodája, a hangszer megszólalt. Május 6-ig, amíg nem teljesítette az akkori hatóság kitelepítésünket, néhány boldog órát töltöttem a harmónium társaságában.

1945. május 6. Akkor még a régi lakásunkban éltünk, a Šulek út 15/a alatt. Az egész család: édesapám, édesanyám, az öt és fél évvel idősebb Károly bátyám és én. A délelőtti órákban becsengetett hozzánk két civil ruhás egyén, megmutatták a hivatalos írást, amely szerint „Je nesporné, že ste maďarskej národnosti a z toho dôvodu vás vykazujem z územia Bratislavi. Dr. Gustáv Husák.” Majd következett a rendeletek és paragrafusok felsorolása, amelyek hitelesítették a dokumentum autenticitását. A két civil ruhás rendőr meghagyta nekünk, hogy egy órán belül csomagoljuk össze a legszükségesebb holminkat, mert jönnek értünk. Kerítettünk valahonnan egy kis kocsit, amire rátettük a betyárbútort, no meg a két hegedűt. Elvittek minket a rendőrség udvarára, ahol már sok, hozzánk hasonló sorsú ember várakozott. Mindig hoztak újabb és újabb családokat. Türelmesen vártuk a következményeket, majd késő délután elindították a 115


12.11.2015 12:10:21

csapatot ahhoz az ideiglenesen készített fahídhoz, amely Ligetfalura vezetett. Abban az időben az őslakosságból csak az idősebb korosztály maradt otthon. A fiatalabbak – valószínűleg hivatalos utasítás alapján – Ausztria felé menekültek. 1945-ben Ligetfalu (Engerau) a Nagy Német Birodalomhoz tartozott. Ligetfalura érkezésünk után kihirdették, hogy mindenki keressen magának egy elhagyott házat, amibe beköltözhet. Édesapám törvénytisztelő ember volt, tudatában annak, hogy az elhagyott házak tulajdonosai előbb-utóbb hazatérhetnek, ezért olyan házat kerestünk, ahol a tulajdonos nem evakuált. Találtunk egyet, az akkori Szél utcában, Makk Károlynak hívták a tulajdonost, akinek a lánya és veje elmenekült, így üresen maradt egy szoba-konyhás lakás, szívesen átengedte nekünk. A front alatt orosz katonák laktak ott. Majdnem a fél falu üres volt. Ijesztgették a lakosságot, ha jönnek az oroszok, levágják a hajukat, a fejüket is, és akik féltek, azok elmenekültek, így maradtak üresen a házak. Tehát a lakhatásunk megoldódott. Az étkezést a Vöröskereszt biztosította. A falu közepén egy volt vendéglőben (Mreva) naponta háromszor osztottak elemózsiát. A menü nagyon egyhangú volt. Reggel feketekávé egy darab kenyérrel, délben egy tál étel szintén egy darab kenyérrel, majd vacsorára újból feketekávé (egy préselt kocka, mint a katonáéknál) és egy darab kenyér. Üzletben vásárolni nem lehetett, mert nem volt pénzünk. A szülővárosomból való kiüldözés után az állampolgárságunkat is elvesztettük. A Ligetfalura száműzött magyarokat a hatalom hivatalosan magyar gyűjtőtábornak nevezte el (Sústreďovací tábor pre maďarov). A fiataloknak minden nap jelentkezni kellett, ahol az illetékesek kiszabták a napi munkát, a helyét és terjedelmét. A legemlékezetesebb ilyen munka a pozsonyi harcokban elesett katonák – akik különböző parkokban voltak addig elhantolva – exhumálása volt. A március végén és április elején folyt harcokban elesett szovjet katonák tetemei május közepén már oszlásnak indultak. Egyforma nagy ládákba kellett tenni a már folyó tetemeket. A ládákat teherautókon elvittük Pozsony legmagasabb pontján kijelölt helyre, amit később Slavínnak neveztek el. A kijelölt hely a mélyúti kápolna helyére épült templom volt, melynek tornya magasabb lett volna, mint a Slavín emlékmű, ezért később le is bontották. Ahová a ládákat felvittük, ott orosz katonák voltak a munkafelügyelők. Mivel minket katonai kísé116


12.11.2015 12:10:21

rettel őriztek, az oroszok azt hitték, foglyok vagyunk. Ezt fizikailag is kinyilvánították, mert máig sem ismerem az okát, hogy engem miért rúgott a ládák közé a gödörbe az orosz munkafelügyelő. Ligetfalu – és benne a kitelepítettek – tulajdonképpen sehová sem tartozott. Kihirdették, aki akar, elmehet Magyarországra, vagy Ausztriába. A határon nem volt semmi ellenőrzés. Édesapámnak egy volt kollégája Győrből azt üzente, hogy a pannonhalmi egyházi birtokot felosztják a falusi nincstelenek között, szükség van egy geodétára, aki kijelöli és a térképen berajzolja a szétosztott földeket. Így hát felkerekedtünk és elindultunk. Valahol találtam egy tragacsot, egy talicskát, amire rátehettük a maradék vagyonunkat. A vonatok még akkor nem jártak, így gyalogosan kellett elindulnunk. Édesanyánkat nem vihettük magunkkal, mert nem tudott járni. Lábszárfekélyét maga ápolta, ezért nem tudott járni. Útközben megismerkedtünk egy házaspárral, akik szintén Győrbe akartak eljutni. Srnkának hívták a férjet, máig sem értem, hogy ilyen szép szlovák névvel miért üldözték el otthonukból. Közben beértünk Mosonmagyaróvárra, ahol egy volt kocsmában, melynek egyik helyiségében ágyak is voltak, az előttünk menekültek szálltak meg. Másnap továbbindultunk. Valahol Győr közelében helyrehozták a vasúti síneket, és így rövidtávon járt a vonat is. Minden fölrobbantott hídnál gyalog kellett átmenni, ahonnan egy másik szerelvénnyel utazhattunk tovább. Lassan elérkeztünk Győr egyik külvárosába, ahol Srnkáéknak volt egy rokonuk, ma is emlékszem jól a nevére, Sutzbach bácsinak hívták. Kissé megöregedett cipészmester volt. Szívesen befogadott minket is. Másnap folytattuk az utunkat Győrbe. Győr belvárosa erősen hasonlított az én szülővárosomra, hamarosan elfogott a honvágy. Édesapám az illetékes hivatalban megkapta Ravazd község területi rendezésének tervét. A teodolittal bemérte az általunk tartott mérőléccel az adatokat. Fivéremmel felváltva húztuk a mérőszalagot. Egy özvegyasszony szállását jelölték ki számunkra. Ő a községtől kapott lisztet, zsírt, amiből minden másnap darás tésztát főzött. Mikor meguntam az egyhangú kosztot, említettem az özvegyasszonynak, hogy unjuk már a sok darás tésztát. Sajnálattal jelentette ki, hogy ő csak abból tud főzni, amit kapott. Ezért fogtam magam, és elindultam a faluba zöldséget koldulni, babot, borsót, amit adtak, ami volt egy paraszt117


12.11.2015 12:10:21

portán. Közben vége lett a nyárnak. Édesapám elkészítette az írásbeli munkát, a térképeket. Ravazd után a közeli Tarjánpusztán folytattuk a munkát. Itt egy üres szoba állt rendelkezésünkre, melynek berendezése két ágy, egy nagy asztal – ahol édesapám rajzolta a földosztás eredményeit – és egy szék volt. Mivel szekrény nem volt, ruháinkat a falba vert kampós szögekre akasztottuk. Itt már jobban gondoskodtak az élelmezésünkről. Minden reggel tejet kaptunk. Egy nagy fehér cipó akár egy hétig is eltartott. Ebédre minden nap más házhoz mentünk. Tarjánpusztán a pannonhalmi apátság lakossága az uradalom cselédházaiban lakott. Vagyontalan zsellérek voltak. Eljött a karácsony. Kívülről behallatszott a betlehemmel járók éneke. Akkor még nem tudtam, hogy a későbbi gyűjtőmunkámnak ez a műfaj lesz a legértékesebb része. Karácsony első és második napján az uradalom gépésze látott vendégül. Ebben az időben nagyon hiányzott a zongorám. Már nem emlékszem rá, ki mondta, hogy a gazdatiszti lakás mellett van egy kis kápolna, melyben harmónium is van. Megszereztem a kápolna kulcsát, és amikor csak lehetett, sok boldog órát töltöttem ott, a harmónium mellett. Egyszer csak, ahogy ott játszom a harmóniumon, nyílik az ajtó, és egy bájos lány lép be rajta. Ő volt a gazdatiszt leánya, és meghívott magukhoz, mert nekik olyan hangszerük volt, amelyet átállítással hol harmóniumként, hol zongoraként lehetett használni. Nem éltem ezzel a lehetőséggel, inkább hű maradtam a kápolna harmóniumához. Már pontosan nem emlékszem, mi módon kaptunk értesítést az idősebb fivéremtől, hogy az idősebb nővérem, az Etus, akinek a férjét kivégezték a németek, Pozsonyban kijárta édesapám rehabilitálását. A ligetfalusi táborban csak egyszer volt szükségem orvosra, amikor egy kivezényelt munka során kibicsaklott a jobb térdem. Mivel az orvos megállapította a diagnózist, de nem tudta kezelni, katonai kísérettel Pozsonyban vittek szakorvoshoz. Annak ellenére, hogy nagyon fájt a térdem, nagyon boldog voltam, hogy viszontláthattam szülővárosomat. Hamarosan felépültem. Ligetfalun csavarogva egy házból zongorajáték szűrődött ki. Mentem a hang után, és megkerestem a hang forrását. Kiderült, hogy az első emeleten egy velem egykorú lány zongorázik. Megkérdeztem, szabad-e nekem is kipróbálni a zongorát? Örömmel játszottam el kedvenc zongoradarabjaimat. Ilonának, akit az édesanyja Babának szólított, volt egy két évvel fiatalabb 118


12.11.2015 12:10:21

öccse, aki brácsán játszott. Közös muzsikálásra akkor még nem került sor. Később barátom lett, s együtt jártuk az erdőket, ligeteket. Az erdőben tűzifát gyűjtöttünk. Felaprítva pénzzé tettük. Baba volt az első szerelmem. Sajnos később egyre jobban éreztem, hogy eltávolodunk egymástól. Bennem felébredt a zöldszemű szörny, ő pedig ezért kinevetett engem. Akkor nagyon megérintett ez a csalódás, de talán a Mindenható keze volt benne, mert később megtaláltam életem célját.

Megérkezésünk Ligetfalura Amint azt már említettem, az egész Ligetfalu a magyarok gyűjtőtábora volt. Az eredeti lakossága, főleg a periférián (Zabosban) magyar volt. Zabos lakossága nem szakadt el az előző lakhelyétől, a Csallóköztől. A ligetfalusi elemi iskola néhány osztályában magyar nyelvű tanítás folyt. Itt tanított többek között Manga János. Ligetfalu centruma, ahol a katolikus templom meg a kocsma volt, már az első köztársaság idején kevert nemzetiségű volt. Abban az időben elég olcsón lehetett hozzájutni az ingatlanokhoz, így főleg a szlovákok vásároltak ott házat meg telket. Később ezek kiszorították az eredeti lakosságot. Majd 1939-ben, amikor a falut a Német Birodalomhoz csatolták, az uralkodó osztály is német nyelvű lett. A nemzetiségi iskolákat megszüntették, egyedül a német nyelvű maradt. A fiatalság teljes egészében német befolyás alá került. A Hitlerjugend volt az egyedüli ifjúsági szervezet. 1939 végén még ideiglenes engedéllyel át lehetett menni Ligetfalura. A harmincas években még működő bécsi villamos, melynek végállomása Pozsonyban volt, megszűnt. A hídon csak külön engedéllyel lehetett eljutni Ligetfalura. Így hát érthető volt, hogy 1945-ben az akkori német hatalom menekülésre ösztökélte a lakosságot. A német hadsereg visszavonulásakor a hidat is felrobbantották, csak a pillérei maradtak meg. 1945-ben, amikor Ligetfalu visszakerült Csehszlovákiához, a közigazgatás is megújult. Az eredeti hidat nem lehetett használni. A bevonuló szovjet csapatok április végén egy fahidat építettek. A híd egyik vége a pozsonyi oldalon a téglából épült csónakháznál volt, a másik vége a ligetfalusi oldalon pedig az „Auspitz” mellett. Itt szokták a teherszállító uszályokat kikötni. Az oroszok 119


12.11.2015 12:10:21

által készített fahidat a Duna erős sodrása hamar tönkretette. Hamarosan a hadsereg pontonhidat épített, amelyet főleg a szovjet katonai gépkocsik használtak. Ezen az úton is csak igazolvánnyal lehetett átjutni Pozsonyba. Az eredeti vashíd a helyreállítása 1945 novemberében kezdődött meg. Az egyes alkatrészeket csavarokkal rögzítették. Ősszel, amikor meglátogattam Ligetfalun maradt édesanyámat, én is beálltam a hídépítők közé. Később néhány társammal november vége felé szerettünk volna átjutni Magyarországra, de Medve község elején belefutottunk egy csehszlovák járőrbe. Bevittek a parancsnokságra, kihallgattak, lehet hogy elhitték a történetemet, lehet hogy nem, de hosszabb várakozás után elengedtek. A cukrot meg némi élelmiszert, amit vittem volna édesapámnak meg a bátyámnak, elvették. Ezután keresni kellett egy olyan medvei embert, aki csónakon átvisz minket a magyar oldalra. Pénzem nem volt, fizetségül ruhaneműt adtam a csónakos embernek. Az utat Nagymegyertől Medvéig, és innen Győrig gyalog kellett megtenni. Győrtől Tarjánpusztáig már a vonat tetején utaztam. Nem volt ez sima út, de végül mégis csak célba értem.

Börtönélmények

Csillagoknak teremtője Vigyázz minden emberekre! Árvákra és özvegyekre, Éjjel bolygó legényekre. (Kodály Zoltán gyűjtése, Zsigárd, 1905)

Tizennyolc éves voltam és fülig szerelmes. 1946 egyik kora őszi éjjelén bolyongtam Ligetfalu közepén. Most, hogy visszaemlékszem arra az éjszakára, tudom, hogy rosszkor és rossz helyen jártam. A „Csillagoknak teremtője” nem volt akkor mellettem, így eshetett meg, hogy éjszakai bolyongásomkor ott jártam, ahol nem kellett volna. Egy rendőri razziába ütköztem. Nem tudom, kit kerestek, és miért, de engem bevittek az őrszobára. Ki kellett üríteni a zsebeimet, levéltárcámat is elvették. Ez volt az oka balszerencsémnek, mert a levéltárcámban megtalálták a magyarországi lakásbejelentőmet. 120


12.11.2015 12:10:21

1945 nyarán volt ugyan nekem személyazonossági igazolványom, amit még az első Szlovák Köztársaságban adtak ki, csak akkor nem volt velem. A rendőröknek nem fért a fejükbe, hogy mit kerestem én Magyarországon. Nem tudhatták, hogy a ligetfalusi gyűjtőtáborból édesapámmal és fivéremmel engedély nélkül távoztunk Magyarországra, mert tudomására jutott, hogy az egyházi nagybirtokok felosztásánál szükség van geodétára. Mivel szinte semmink sem volt, elvállalta ezt a munkát, és különben is kitelepítéskor elvesztettük az állampolgárságunkat. A rendőrök szemében olyan csavargó voltam, aki nem tudja igazolni sem munkahelyét, sem keresetét. Először a kitelepítésre váró németek táborába vittek, ahonnan két nap elteltével átvittek a pozsonyi rendőrkapitányság börtönébe. Szeretném röviden érzékeltetni első benyomásomat. A börtön helyisége, ahová vittek, elég tágas volt, ámbár a közepén vasoszlopokkal két részre osztották. Amikor először körülnéztem, úgy láttam, szépen ki van pingálva. Később jobban szemügyre véve a díszítéseket, rájöttem, hogy vérfoltok, nem pingálás voltak. Néhány nap elteltével én is beálltam a pingálók közé. A titok nyitja, hogy a börtönlakók nappali szórakozása a falon mászkáló poloskák irtása volt, ami egyúttal hasznos is volt, mivel éjjel kevesebb szívta az ott lakók vérét, és ettől maradtak a vérnyomok a falon. Mind a két részlegben egy-egy WC volt. A nyolc személyre tervezett helyiségben általában 60 ember volt bezsúfolva. Az utolsónak mindig a WC mellett jutott hely. Néhány hét telt el, míg megismertem fogolytársaimat, akik gyorsan cserélődtek. Arra is rájöttem, hogy köztük kialakult egy természetes hierarchia. Rangidős ugyan nem volt, de parancsnoknak elfogadták azt a társukat, aki leghosszabb ideje koptatta a fapriccset. Ez pedig egy magyarországi fiatalember volt, aki tiltott határátlépés miatt már négy hónapja „vendégeskedett” ott. Általában éjszaka gyakorolhatta funkcióját, amikor fehérgalléros, nyakkendős úriemberekkel gazdagodott az állomány. Ilyenkor elhangzott a szájából: Kosela dolu! Ennyit tanult meg szlovákul. Ki hitte volna, hogy a jólöltözött, nyakkendős úriemberek fehérneműjében tetvek lapulhatnak. Egyetlen egy sem volt köztük, akinél az ingük korcában ne talált volna tetveket. Ennek a magyarázata az volt, hogy mielőtt a rendőrparancsnokság fogdájába elhozták őket, addig a régi városháza előzetesében megtet121


12.11.2015 12:10:21

vesedtek. A „vizit” után a „korelnök” dörömbölni kezdett az ajtón. A szolgálatos őr, aki már ismerte a folyamatot, arra a szóra, hogy „Siváreny!” már tudta, hogy az elegánsan öltözött delikvenst el kell különíteni. Engem akkor letartóztattak, amiről semmi dokumentum nem tanúskodik. Amikor 1946 november közepén kiengedtek, arról sincs semmi bizonylatom. Ezek szerint a szeptember közepétől november közepéig terjedő elzárásomról semmi írásom nincsen. Nem folyt ellenem bírósági eljárás, tehát nincs priuszom. Szabadulásomat idősebb nővéremnek köszönhetem, akinek férjét, Leopold Kovandát, 1942-ben a németek kivégezték. Úgy éreztem magam, mint az amerikai rabszolgák felszabadításuk után. Magamnak kellett gondoskodnom a megélhetésemről. A hontalanság éveiben, mivel elvesztettük állampolgárságunkat, csak a munkanélküliek számát szaporítottam.

Az első munkahelyem 1949 augusztusában lettem a Csemadok alkalmazottja. Én lettem a negyedik hivatásos dolgozó. A Csemadok székháza akkor a Mária-Terézia rakparton (Rázusovo nábrežie 8.) olyan egy emeletes épületében volt, amely eredetileg főúri palota lehetett. A homlokzati rész négy ablaka közvetlenül a Dunára nézett. Az épület hátsó traktusában egy nagy udvar és egy szintén régi épület volt, ahol abban az időben egy technikai felszereléseket árusító nagykereskedés volt. Az öreg tulajdonost Blum úrnak hívták. Az üzletben együtt dolgozott vele a fia és a veje. Ők már mindketten jóhangzású szlovák nevet választottak maguknak. A vő, Juraj Boďanský volt a tulajdonos. Az öreg Blumnak a fiát Bartoňnak hívták. Ha jól emlékszem két évet dolgoztam ott olyan kis fizetésért, ami inkább alamizsnának tűnt. Tulajdonképpen én voltam a „mädchen für alles”, a cég mindenese. Ha kellett, akkor csomagokat vittem a vasútra. Az egyszerűbb levelezést, valamint a számlák kiállítását is én végeztem. Így hát bizonyos jártasságra tettem szert nemcsak a technikai felszerelések sokaságában, de fejlődtem a szlovák nyelv és a szakterminológia terén is. Boďanský mesternek 122


12.11.2015 12:10:21

nemcsak a szakmában, de az akkori termelésben is széles ismeretségi köre volt. A cég azokban a hónapokban már likvidáció alatt állt, mert a szakmát államosították. Boďanský kiterjedt ismeretségi köréhez tartozott a ligetfalusi Matador gyár vezetősége is. Abban az időben híresek voltak a Matador gumigyár termékei. Piros kerékpárbelsőkből a gyárban elég sok selejtes termék gyűlt össze. Mivel kerékpárbelsőket ebből már nem lehetett gyártani (mint a szövettekercseket, úgy tárolták a selejt gumit is), a cég tulajdonosa néhány fillérért felvásárolta az egész selejtkészletet. 1947-ben nagy szárazság volt Európában. Csehszlovákia a Szovjetunióból sok élelmiszert kapott. Az áruátrakodás Ágcsernyőn (Čierna nad Tisou) történt. A húsáruk rakodásánál a munkásoknak gumikötényekre volt szükségük. Ekkor lépett színre az előrelátó, okos kereskedő, aki minimális befektetéssel gyártotta a gumikötényeket a csehszlovák vasútnak.

Első találkozásom az akkori falusi élettel Hamarosan vagy húsz, harminc fiatal jött el hetente a Csemadok székházába. Voltak, akik énekelni szerettek volna, a bátrabbak szólistaként szerepeltek volna, mások meg inkább a közös éneklést választották. Szép számmal ügyes szavalók is jelentkeztek. Akadtak olyanok is, akik az amatőr színészet felé kacsingattak. Őszre már kialakult egy csoport, akik vendégszereplésre is elmentek volna. A középgenerációban olyan pártfogó is akadt, akinek több éves gyakorlata volt a Csehszlovák Rádió magyar adásában. Az első köztársaság idejében már működött a pozsonyi rádió magyar adása. Nagy Jenő, tapasztalt, jó vezető lett a magyar adás szerkesztője. Ő állt a csoport élére. Sikerült megalakítanom az első énekkart. Így ősszel, amikor az Új Szó magyar nyelvű újság megindult, Nemesócsán vendégszerepelt a csapat. A műsor előadásán kívül a fiatalok bejárták az egész falut, és előfizetőket gyűjtöttek a magyar újságra. Az 1945 utáni hontalanság évei erősen rányomták bélyegét a falu kulturális életére. Évekig az anyanyelvünket is csak félve használhattuk nyilvánosan. Nos, az Új Szó megjelenésével, mi naivak, azt hittük, hogy valami óriási közművelődési munkát fogunk tudni végezni. Nemesócsán párokra szakadva jártuk 123


12.11.2015 12:10:21

a falusi házakat, és próbáltuk rábeszélni az embereket az új magyar nyelvű újság megrendelésére. A legtöbb helyen nem is nagyon értették, hogy mit is akarunk. Kezdtük magyarázni, hogy most már végre anyanyelvünkön is olvashatjuk a napi híreket, sőt itt-ott még az irodalmi termékekből is csipegethetnek. Sajnos az agitációnak nem lett fényes sikere. A magyar falu népe már elszokott az olvasástól, azaz csak a könnyebb műfajú olvasmányokat kedvelte. Az egyik házban a gazda kerek-perec megmondta, hogy nekik nem kell újság. A következő mondatai szinte hátborzongatók voltak. Kifejtette véleményét, hogy az ő irodalmi vágyai, és érdeklődési köre valahol a cowboy-regények színvonalán rekedt meg. Nos, én akkor ezen a kiránduláson úgy megbetegedtem, hogy több hónapon keresztül nyomtam az ágyat. A nagy közművelődési munkában valahol elkaptam a skarlátot, és utána a fertőző májgyulladást. Igaz, gyermekkoromban már volt ilyen betegségem, de az orvosi vizsgálat azonnal a fertőző kórház karanténjába zárt. Ez a váratlan esemény több hónapra kivont a forgalomból.

A székely keserves hatása egy prágai „Pepíkre” Már gyerekkoromban is szerettem a fürdőszobában énekelni. A katonaságnál sem mondtam le erről a szokásomról. Azt hiszem, a kaszárnyák mosdói minden országban egyformán visszhangzanak. Általában a katonák akkor borotválkoznak, ha kimenőre készülnek. Nálam is így volt ez. Mivel akkor éppen Kodály „Székely keservese” jutott az eszembe, az került a napirendre. Ahogy nagyban énekelem, mellettem megszólalt egy cseh gyerek: „Co to tu spíváš za čínské písničky?” (Miféle kínai dalokat énekelgetsz itt?) Ez a kérdés nagyon meglepett. Talán olyan különös a cseh daloktól eltérő, és ráadásul ötfokú anhemiton pentaton dallam, ami nála kínainak tetszett. Ha nem fejezte volna be a tisztálkodást, lehet, hogy végig elénekeltem volna neki a Székely keservest.

124


12.11.2015 12:10:21

Kerényi György énekes ábécéje Az ötvenes évek elején Fellegi István a munkatöltetemnél, ami nagyrészt a felvidéki magyarság zenei életének rekonstruálása volt, többször említette, hogy ennek egyik alappillére lehetne egy hivatásos magyar dal- és táncegyüttes megalakítása. A magyarországi népdalkiadványokról alig tudtam. Szabó Béla, felvidéki magyar író gyakran benézett a Csemadok központba. Könyvei közül csak egyet ismertem, a „Marci, a csodakapus”-t. Lehet, hogy tanúja volt annak a beszélgetésnek, ahol Fellegi Istvánnak beszámoltam, hogy a munkámhoz nem találok megfelelő forrásokat. Egy alkalommal Szabó Béla elhozta Kerényi György „Énekes ábécé” című népdalkiadványát. Én nagyon megörültem neki, de a főtitkár lehűtötte lelkesedésemet, ugyanis felvilágosított, hogy a magyarországi kiadványokat, mielőtt abból merítenénk, jóváhagyás céljából, be kell mutatni az illetékeseknek, ez pedig a PIO volt (Povereníctvo informácií a osvety). Amikor visszakaptam a kiadványt, megdöbbenten tapasztaltam, hogy az illetékes hatalom mindazokat a népdalokat, ahol a magyar szó szerepelt, terjesztésre alkalmatlannak minősítette (Magyar kislány, magyar legény stb.). Következetes emberek irányították a megbízotti hivatalt, mert ahogy a helységneveknél nem szerepelhetett a magyar (Magyarbél / Veľký Biel, Magyarbőd / Bidovce, Nagymagyar / Rastice) úgy a népdalok szövegéből is ki kellett hagyni a magyar szót. A helységnevek szlovák elnevezései sem voltak mindig kellőképpen átgondoltak. Ha már a szlovák nemzetébresztők és költők vagy írók neveit felhasználták a helységnevek szlovákosítására (Gúta / Kolárovo, Diószeg / Sládkovičovo, Tornalja / Šafárikovo, Párkány / Štúrovo), a következetességre nem nagyon ügyeltek. Ľudovit Štúr szülőhelyét ma is Uhrovecnek hívják. A kilencvenes években kissé meglazult a hatalom szorítása, mert ahol a nép felemelte a hangját, visszakaphatta a helység a régi nevét, például Šafárikovo újból Tornaľa lett. Máshol népszavazást tartottak a helység eredeti nevének visszaállításáról. Ilyen volt Gúta. Hiába tiltakoztak a magyarok, hogy a szlovák költő neve Kollár és nem Kolár, mégis megmaradt Gúta Kolárovo-nak. A felvidéki magyarság ugyan tudomásul vette az új rendeletet, de sok esetben nem mert vele élni. A rimaszombati autóbusz pályaudva125


12.11.2015 12:10:22

ron saját fülemmel hallottam, hogy két magyar azon tanakodott, hogy Šafárikovo-ra kérje a jegyet vagy Tornaljára. A bizonytalanságot a magyar lakosság megfélemlítése okozta. A „na Slovensku po slovensky” és hasonló kioktatások emléke.

Fél Edit A Szegedi Tudományegyetemen szerzett bölcsészi oklevelet 1946ban. „A néphagyomány társadalomtani szemlélete“ című tárgykör magántanára lett a Budapesti Tudományegyetemen. 1935-től nyugalomba vonulásáig (1970) a budapesti Néprajzi Múzeum tudományos munkatársa, igazgatóhelyettese, osztályvezetője, majd tudományos főmunkatársa volt. Fő kutatási területe a magyar paraszti társadalom (családszervezet, rokonsági intézmények, a munkában való együttműködés, a falusi társadalom rétegződése). Ezen kívül foglalkozott a népi hímzéssel, népviselettel, a népművészet problémáival, a múzeumi tárgygyűjtés elvi kérdéseivel. Martosi népdalgyűjtésem során ismertem meg Balla szülét, (Makai Bálintné Balla Erzsébet). Kitűnő emlékezőtehetsége mellett sok régi dallamra emlékezett. Egyik gyűjtésem alkalmával Balla szüle megkérdezte tőlem, ismerem-e Fél Editet, akit keresztlányául fogadott. Ugyanis martosi szokás szerint, akit megkedvelnek, azt rokonául fogadhatták. 1952-től több ízben énekelt nekem Balla szüle, amit kezdetben csak helyszíni lejegyzésben, majd amikor már lett hangfelvevő készülékem, magnetofonszalagra is rögzítettem. Beszélgetéseim során többször felfigyeltem a martosi rokoni kapcsolatok elnevezésére. Addig soha nem hallottam azt a kifejezést, hogy „kisebbik uram“. Amikor rákérdeztem, Balla szüle elmondta, hogy Martoson az volt a szokás, akinek meghalt az ura, a fiútestvérének volt kötelessége elvenni az özvegyet. Abban az időben a félhivatásos magyar dal- és táncegyüttesnek voltam a vezetője. Több műsorszámhoz is szükségünk volt martosi népviseletre. Lejártam a lábam, de sajnos sehol sem leltem olyan népviseletre, amit az együttes műsorához felhasználhattunk volna. A budapesti Néprajzi Múzeumhoz fordultam tanácsért, ahol Fél Edit mi126


12.11.2015 12:10:22

dent megtett annak érdekében, hogy megtaláljam, amit keresek. Sajnos igyekezetem hiábavaló volt, mert a múzeumban csak egy gútai női viseletet találtam, amelyen már erősen érezhető volt a polgári női divat. Ennek az oka Csallóköz parasztságának elpolgárosodása volt. Így az együttes műsorában sajnos nem dicsekedhettünk csallóközi népviselettel.

Találkozásom Kaposy Edittel és Vass Lajossal A budapesti meghívólevél váratlanul ért. Kiss Lajos, aki meghívásomat intézte, semmi részletet nem közölt otttartózkodásommal kapcsolatban. Azt sem tudtam pontosan, mikor utazom, ezért budapesti rokonaimat sem tudtam értesíteni jövetelemről. Amikor megérkeztem, tudtam meg, hogy a Béke szállóban biztosítottak számomra szobát. Csak a következő nap értesültem róla, hogy budapesti tartózkodásom anyagi háttere nincs biztosítva. Gizi néni, édesapám húga és családja Berci bácsi a Stefánia úton egy régi villában laktak. A szomszédban lakott Kisfaludy Stróbl Zsigmond és Vass Lajos. A Vass Lajos anyósa és Gizi néni összejártak. Tőle tudta meg, hogy van itt Gizi néninek Pozsonyból egy rokona, aki két művét az együttesével előadott már. Egy délután Vass Lajos felesége, Edit, meghívott hozzájuk. Én még akkor nem ismertem személyesen Vass Lajost, csak néhány művét. A népes bemutató előadásán 1954-ben már műsorra tűztük a „Két cigándi lakodalmas” és „Az új aratás” című énekkarra és zenekarra írt művét. Vass Lajos Farkas Ferenc növendéke volt. A Népes műsorán szereplő „Két cigándi lakodalmas” népdalfeldolgozás, „Az új aratás”, akkor a politikai helyzet diktálta mozgalmi dal volt. Kapcsolatunk tartós maradt, mert az 1957-ben megalakult Ifjú Szívek műsorában is, valamint 1964-ben született Magyar Tanítók Énekkara műsorában is több kórusműve szerepelt. Egyik legsikerültebb kórusműve Jókai a Jövő század regényének előszavából felhasznált szövegre komponált „Jövendölés” című hatásos kórusműve volt.

127


12.11.2015 12:10:22

Incidens a vonaton Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még az Ifjú Szívek igazgatója és galántai lakos voltam, naponta utaztam, hol gyorsvonattal, hol személyvonattal. A pozsonyi főpályaudvar első vágányán várakozott a gyors. Amikor fel akartam szállni, arra lettem figyelmes, hogy a vasúti kocsiban dulakodás folyik. Továbbá, hogy egy vasúti rendőr igyekszik átvergődni az összegyűlt bámészkodók között. Én is beljebb nyomultam a vasúti kocsiba, hogy megtudjam, mi okozta a szóváltást és felfordulást. Az utasok egymás szavába vágva mondták el, hogy egy ittas fiatalember vitája a kalauzzal odáig fajult, hogy a kalauz segítségül hívta az egyik vasúti rendőrt. A felbőszült fiatalember elvette a vasúti rendőr szolgálati pisztolyát, azzal hadonászva rémítgette az utasokat. A meghunyászkodott utasok visszahúzódva várták a fejleményeket. A lefegyverzett vasúti rendőr segítségére összesereglettek a vasúti rendőrök. Lefegyverezték az izgága utast, és ami ez után következett, azt már nem tudtam semlegesen követni. Ugyanis azok az utasok, akik meghunyászkodva, tétlenül figyelték az eseményeket, a megbilincselt fiatalember ellen fordultak. A vesszőfutáshoz hasonló jelenet következett, az utasok felháborodása tettlegességgé fajult, ahogy a megbilincselt fegyelmezetlen utast elvezették. Legtöbben megütötték, vagy megrúgták a megbilincselt fiatalt. Egységben az erő. A kérdés csupán az, hogy ez az egység miért csak akkor kapott erőre, amikor a hőzöngő fiatalembert már lefegyverezték? Ennek a megítélésére a pszichológusok a hivatottak.

„Na Szlovenszku po szlovenszki” Fiatalkoromban a kakasokkal együtt ébredtem. Tele voltam gondolatokkal, kellemes és kellemetlen emlékekkel. Ilyenkor eszembe jutott, hogy mennyire sajnálom a szlovák anyanyelvűeket, akik nem ismerik Szent István Imre hercegnek írt intelmeit. Ugyancsak eszembe jutott, hogy mennyivel gazdagabbak vagyunk mi, felvidéki magyarok, akik ismerjük Jiří Wolker költészetét, de sajátunknak tartjuk az 128


12.11.2015 12:10:22

egyetemes magyar költészetet is. Szent István soha sem zárta ki a más nyelven beszélőket, sőt szeretettel befogadta az idegeneket. Kora ifjúságom (négy éves lehettem) egyik megrázó élménye volt, amikor az újságárusnál megkérdeztem, hogy megjött-e a „Tündérvásár” című gyermeklap, még el sem hangzott a válasz, megszólalt mellettem egy kemény férfihang: „Ako je to možné, že toto decko ešte nerozpráva po slovensky?” (Hogy lehet az, hogy ez a gyerek még nem beszél szlovákul?). Már akkor jól értettem szlovákul, hisz egyik pajtásom született szlovák volt. Otthon édesanyámmal csak magyarul beszélgettünk. Akkor is nagyon élveztem a fürdőszoba visszhangját. Sokszor, amikor nekilódultam az éneklésnek, édesanyám kétségbeesetten figyelmeztetett, hogy kisebb hangerővel énekeljek, mert valaki meghallja. Nem tudom, hogy őt is figyelmeztették-e, vagy pedig a Trianon utáni helyzet táplálta félelmét. Akárhogy is volt, ez a félelem egész ifjúkoromat végigkísérte. Felnőttkoromra ez a félelem átalakult, és óvatosságra intett. Megtanultam a szlovák irodalmi nyelvet. Szlovák társaságban, hogy elkerüljem az uralkodó nemzet rosszallását, anyanyelvi szinten beszéltem a szlovákot. Amikor a későbbi években elkerültem Dubnicára, a vízierőmű építkezésére, a szlovák munkások joggal hitték azt, hogy én Túrócszentmártonból jöttem, mert a szlovák irodalmi nyelv a túróci nyelvjárást vette alapul. Megtanultam alkalmazkodni. Felmerült bennem a kérdés, hogy meddig lehet lojalitásnak nevezni a beilleszkedést, és mikor válik meghunyászkodássá? A gyakorlat azt mutatta, hogy azok az emberek váltak pecsoviccsá, akikből hiányzott a szilárd nemzeti öntudat. Egyes emberekben, főleg azokban, akik az uralkodó nemzet ideológiai szekértolói voltak és „vaj” volt a fejükön, amiért joggal féltették pozíciójukat, náluk a lojalitás összemosódott a meghunyászkodással, sőt a gyávasággal. Néha az volt az érzésem, hogy pápábbak akartak lenni a pápánál. Ha az uralom a helységnevekből kihagyta a „magyar” jelzőt, úgy vélték, hogy a Kodály Napokon az összkari számként énekelt, Jankovics Ferenc szövegére komponált „Jelige” szövegét is módosítani kell.

129


12.11.2015 12:10:22

A felvidéki magyarok lojalitásáról A Mečiari korszakban gyakran bántalmazták a magyar kisebbséget. Mečiar pártjának, a HZDS-nek politikai programjában nyíltan szerepelt a magyarellenesség. Dehonesztáló megjegyzések tömkelege szólalt meg a médiákban. A szelídebbek közül: a magyarok kilenckor kezdenek a sörgyár építéséhez, de tízkor már sört akarnak inni. Mečiar több beszédében kijelentette, hogy a magyar kisebbségből hiányzik a lojalitás. Népdalgyűjtéseim közben sokszor megkérdeztem az énekeseimtől, hogy a kötelező katonai szolgálat alatt nem jegyezték-e fel élményeiket, és milyen dalokat énekeltek? A gelléri gyűjtésem során egyik énekesem, Csepi Lajos, alsógelléri lakos, aki a csehországi Terezínben szolgált, előkereste katona korában írt emlékkönyvét. Ezt a cseh szövegű, sok szép rajzzal ékesített füzetet „Vzpomínky z vojny”(Emlékeim a katonaságról) valószínűleg a kantinokban árusították. A felvidéki parasztgyerekeket leginkább olyan alakulatokhoz osztották be, ahol lovak is voltak. Ezekben a heterogén tartalmú emlékkönyvekben a cseh vezényszavak magyar fordításától kezdve, a morzé ábécén keresztül, a ló vizit versbefoglalásán át, a katonai ellátásig minden megtalálható.

Lovizit Csütörtökön regel Mikor a nap felke Reszket minden katona Hogy piszkos lesz a lova Ami istálonkba Mindig husz ló van Olyan piskosak azok Hiába esznek zabot De ha el jön a dél Olyan szép mint a tél Szinte csak úgy ragyognak Mégis mikor vizsgálják Csak piszkosnak találják

130


12.11.2015 12:10:22

A füle melét poros A hátsó lába koszos. Hadek stábní pilogat Közben ordít nagyokat Sečki koň spinavi Tak žádni dovoleni.

(Csepi Lajos, 1903)

Táncos István, 1903 Táncos István 1923-ban, a csehszlovák hadseregben kapta a katonai alapkiképzést. Amikor az első bécsi döntés után a Csallóközt Magyarországhoz csatolták, a magyar hadseregben is szolgált. Az átképzés során nézeteltérései támadtak egy Papp Károly nevezetű tiszttel, aki a csehszlovák hadsereg kiképzési módszereit bírálta. Táncos István beszélgetését Papp Károllyal hangfelvételről jegyeztük le: – Papp Károj nagy szót mondott, meg vezényűt. Sűrűn mondta, hogy így csehszlovák hadsereg, meg úgy csehszlovák hadsereg. Mondom: – Őrnagy úr, alázatosan jelentem, ne tessík gondúnyi, hogy a csehszlovák hadseregben csak babot fejtettünk. Modernebb fegyvereink vótak, mint önöknek. – Be tudná bizonyítani? – Hát akkora ember nem vagyok, mert azokat a fegyvereket elvittík a csehek, amit mink kaptunk Angliátú meg Franciaországtú. Azokat bemutatnyi nem tudom, de míg a mozgásokat igen. – Csináljon nekem egy hátraarcot! – Vezényűjön „cselem zad”-ot, megcsinálom én magának úgy, hogy abbú hiba nem lesz. – Az öregisten se hallott ojat. – Akkor ne tessík annyira leáprehendányi azt, amibe én már hat évet letőttöttem. – Hát hogy-hogy? Aztán mondom neki: – Ennyi vót a tényleges idő, ennyi a gyakorlat, a mozgósítás és ak131


12.11.2015 12:10:22

kor jutottam át. A Horthy hadseregbe, mondom, csak ijennel találkoztam, mint őrnagy úr. – Mit mondott maga? Mi itten a Horthy-hadseregben egy őrnagy? Hát mondom: – Egy katonatiszt. – Ismeri maga a szegedi Csillag-börtönt? – Ottan csak a civileknek van helük. – Ha akarja, lezáratom úgy, hogy sose látja többé a napfínyt. No de aztán megúsztam. Vót ottan egy vezírőrnagy, az azt mondta: – Nízd, Károj, azt nem csinálhatjuk vele. Mink nem íltünk ott, ő nem ílt itt, kvittek vagyunk. Hát akkor aztán elheleztek engemet a civil íletbe vissza. Két hétig vótam a civil íletbe, osztán megint behítak. Ez egy kis ízelítő a felvidéki magyarok lojalitásából.

Romániai magyarok lojalitása Mindig is korán kelő ember voltam. Amikor még a 70-es évek elején naponta utaztam a munkahelyemre Pozsonyba, a koránkelésem jutalma az volt, hogy a 6:40-es gyorsvonatot sohasem késtem le. A másik jutalmam az volt, hogy kollégáim közül mindig én voltam az első, aki elfoglaltam a helyem, és zavartalanul tudtam dolgozni. Így történt ez egy borús reggelen is. A férfias kopogtatásra kimentem ajtót nyitni. Egy ismeretlen férfi volt a kopogtató, aki, ahogy kinyitottam az ajtót, elkezdte mondókáját egy, a számomra idegen nyelven. Amikor leolvasta arcomról a tanácstalanságot, és tudomásul vette, nem tudom, mit akar, Gyurcsó István barátom nevét is szájára vette. Így már rájöttem, ki a kopogtató, és mit akar. Pista barátomat gyakran keresték romániai magyarok, akik nagy előszeretettel hozták a román konyakot és neszkávét. Az ismeretlen kopogtatóm egy jól beidomított polgár volt, aki nem tudatosította magában, hogy most nem Romániában van. Valószínűleg már többször kioktathatták, hogy hivatalos helyeken az államnyelven kell beszélni. Magamban nem tudtam eldönteni, hogy ez egy túlzott lojalitás, vagy csupán beidegződés. Bármi lett légyen is, de roppantul hasonlított a mi Felvidékünk kisebbségének viselkedésé132


12.11.2015 12:10:22

re. Gyurcsó barátom nem volt korán kelő, ezért tudomására hoztam a vendégnek, vagy később jöjjön, vagy pedig hagyja itt a hozott holmit. A Romániából származó kincsek további sorsáról csak annyit tudtam, hogy hamarosan elfogyasztottuk.

A véletlenek összjátéka Miután 1975-ben otthagytam a Csemadokot, nem volt munkaadóm. A Hét-ben „Zenei anyanyelvünk” címen valamint a rádióban „Téli zöld, téli zöld” címen indítottam népzenei sorozatot. A Csemadok folyóiratában a Csallóköztől kezdve végigmentem az összes magyar régión. A kiválasztott népdalok kottáit Králné rajzolta, mivel akkor még nem volt számítógépes kottaíró program. A rádióban hetente szólalt meg a szép zoborvidéki lakodalmi népdal. Mindkét sorozat másfél évig folyamatosan tartott. Sajnos a Hét-ben megjelent sorozatban a népdalok kottagrafikája néha hibás volt. Korrektúrára nem kaptam vissza. A hibákat már csak akkor észleltem, amikor a lap megjelent. Már nem emlékszem, hogy az egyes folytatásokat hogyan fizették, de az biztos, hogy az elvégzett munkához képest ez is csak alamizsna volt. A rádióban hetente húsz perces adásban a magyarázó szövegen kívül hangzóanyagot is vittem. A műsor rendezőjének sok kellemetlensége volt, mert az akkori főnök nem jó szemmel nézte a sorozatot. A legtöbbször a megszabott adásidőt vagy túllépte, vagy nem töltötte ki. Ezért minden egyes adásnál anyagilag is megrövidítette őt. Ennek ellenére a sorozat több mint egy évig ment a rádióban. Az egyes adásokért a honoráriumot Papp Sándor, a műsor rendezője javasolta. Ha 300 koronát javasolt, a főnök kijavította 250-re, hogy ezzel is éreztesse vezetői státuszát. Ugyanakkor a Csemadok pártfunkcionáriusai még azzal sem törődtek, hogy a nyomtatott kiadványok szövegét átformálják, hanem a margón megjelölték, hogy mettől meddig gépelje le a gépírónő. Az ilyen munkáért ők minimum 500 koronát kaptak. Abban az időben folytak a „Tavaszi szél” népdaléneklési vetélkedő elődöntői. Az érsekújvári elődöntőn találkoztam egy régi ismerősömmel, aki megkérdezte, jó népdalokat választott-e? Azt a tanácsot adtam neki, válasszon kevésbé ismert népdalokat, mivel az általa válasz133


12.11.2015 12:10:22

tottak elcsépeltek, közismertek voltak. Én azt javasoltam neki, hogy a saját falujának regruta nótáiból válasszon. Már nem emlékszem pontosan mit választott, de végül nem jutott tovább. A „Tavaszi szél” elődöntőjének műsorát teljes egészében felvette a rádió, ami később adásba került. Az illető atyámfia meghallgatta az adást, és furcsállotta, hogy azok a dalok is elhangzottak, aminek előadását én nem javasoltam. Aki hallgatta a rádióban elhangzottakat, szentül meg volt győződve arról, hogy ez is a vetélkedő része volt. Ez volt a félreértés. Ugyanis a műsor szerkesztője, hogy a főnöke ne büntesse meg, néhány odaillő népdalt kölcsönzött egy magyarországi lemezről, hogy kiteljen a megadott műsoridő. Így kerültem én gyanúba, hogy rossz tanácsot adtam.

134


12.11.2015 12:10:22

Képmelléklet

135


12.11.2015 12:10:22

136


12.11.2015 12:10:22

Gyűjtőúton Medvesalján, 1958 novemberében dr. Kiss Lajossal (középen)

Fellépés Kistárkányban, 1958-ban 137


12.11.2015 12:10:22

A Népes vezetősége

138


12.11.2015 12:10:23

Zenekari próba a Népesben

Béd, 1985 nyara 139


12.11.2015 12:10:24

Nyári néprajzi szeminárium

140


12.11.2015 12:10:25

Motyovszky Teréziával

Nagycétény, 1980-as évek 141


12.11.2015 12:10:25

142


12.11.2015 12:10:25

Tartalom Előszó ................................................................................................... 5 A KARVEZETŐ Találkozásom a pozsonyi fiatalsággal ............................................... 7 A szeredi katonai alakulat férfikara ................................................... 9 A pozsonyi PG és főiskolások vegyeskara ...................................... 10 Kodály Zoltán Daloskör Galánta ..................................................... 11 A magyar tanítók énekkara megalakulásának előzményei .............. 12 A nagymegyeri énekkar ................................................................... 13 Kapcsolatunk a lébényi Liszt Ferenc Kórussal . .............................. 15 Halmos László, a zeneszerző, a karnagy és a népdalgyűjtő ............ 16 A nagymegyeri alapiskola énekkara ................................................ 17 Zenei nevelés a nagymegyeri alapiskola felső tagozatán ................ 19 A Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ gyermekkara ............ 21 Alapiskolások énekversenye . ..........................................................23 A NÉPDALGYŰJTŐ Nagykapos 1952, Biki Ferenc ......................................................... Népzenei gyűjtés Pereden . .............................................................. Nagybalogi élmény . ........................................................................ Szomjas, aki nem volt szomjas . ...................................................... Népdalgyűjtés Ászáron, 1959. december 18. .................................. Dr. Kiss Lajos, a népdalgyűjtő . ....................................................... Nyári néprajzi összejövetel Szádelőn .............................................. Posvanc bácsi, a dudás . ................................................................... Joghurtos üveg a magnetofon tetején .............................................. A Nyitra-vidéki magyar iskolák kilátástalan helyzete ..................... A bédi nótafa, Gyepes Ilonka .......................................................... „A Nyitra-vidéken muszuj?” ........................................................... Vyberál Nándor, az öreg cserkész . .................................................. Celeng István, a seregélyek ellensége ............................................. Népdalsorozat a rádió magyar adásában ......................................... Fennsíki lakodalom . ........................................................................ A berencsi János-köszöntő . ............................................................. Az áji kocsmáros törököt fogott ...................................................... A magyarsasi népdalgyűjtésemről ...................................................

25 26 27 28 29 30 31 32 32 33 34 35 35 36 37 38 39 40 41

143


12.11.2015 12:10:25

Népdalgyűjtés Kismagyaron . .......................................................... 42 A kettészelt falu: Kisszelmenc és Nagyszelmenc . .......................... 43 A NÉPZENEKUTATÓ Népdalgyűjtés a két világháború között .......................................... Népdalgyűjtés 1938 és 1945 között . ............................................... Dr. Bakos József: Mátyusföldi gyermekjátékok . ............................ Lipcsey házaspár . ............................................................................ 1959: a budapesti tanulmányutam előzményei . .............................. Meghívás Budapestre ...................................................................... Első találkozásom Kodállyal, amiről elkéstem . .............................. A rögzített népdal olyan, mint egy pillanatfelvétel . ........................ A magyar népdal írott képe . ............................................................ Félrehallások népdalgyűjtéskor ....................................................... A népmesékről ................................................................................. Népdalkincsünk különleges típusairól . ........................................... Új balladák . ..................................................................................... Az asszimetrikusság a népballadákban . .......................................... Hegysúr, nyelvjárási sajátságok . ..................................................... A kánai menyegző ........................................................................... Balázs-járás . .................................................................................... Betlehemes játékok gyűjtése Szepsi környékén .............................. A koloni gyerekek újévi köszöntője ................................................ Mányikától tanulták (Révészek nótája) ........................................... Kalapom a Tiszán úszkál ................................................................ Egy gömöri nótafa ........................................................................... Karancsalji nóta ............................................................................... Takács János, az amatőr gyűjtő ....................................................... „Aki cseh, az muzsikus” (Cseh közmondás) ................................... Akinek nem mindegy (Az iskolai zenei nevelésünkről) . ................

45 45 47 47 48 49 50 52 54 55 57 60 63 66 68 69 71 74 75 76 77 79 80 82 83 84

EGYÜTTESEK ALAPÍTÓJA, MOZGALMAK ELINDÍTÓJA Hivatásos együttesek Szlovákiában az 50-es években .................... A Népes megalakulása 1953-ban . ................................................... A királyhelmeci szereplés ................................................................ A Népes énekkara ............................................................................ Az együttesbe jelentkező énekesek vizsgáztatása ........................... Az alakuló hivatásos magyar cigányzenekar . ................................. A dunaszerdahelyi zenészek ............................................................ „Úrnak születni kell, a gádzsó meg nő, mint a gomba” ..................

87 89 90 91 93 93 95 96

144


12.11.2015 12:10:25

Zenészek ragadványnevei . .............................................................. 96 Duna bácsi, a csellista . .................................................................... 97 Szíjjártó Jenő kottatartója ................................................................ 97 A Népes feloszlatása ........................................................................ 98 Az Ifjú Szívek .................................................................................. 99 Még valami az Ifjú Szívekről ........................................................ 100 Első találkozásom dr. Kiss Lajossal .............................................. 100 Oros Gyula furulyázásának felvétele . ........................................... 102 A „Tavaszi szél vizet áraszt” ......................................................... 102 Ürge Mária, a mi „Hugink” ........................................................... 105 A galántai gimnázium diáksága Kodály nyomában ...................... 105 Barslédec-Dervence patak ............................................................. 106 A lóvá tett martosi csoport . ........................................................... 107

TÖRTÉNETEK AZ ÉLETÉBŐL Hogyan lett egy városi fiatalból népdalgyűjtő . ............................. Ismerkedésem a magyar népdallal . ............................................... A háborús idők Pozsonyban .......................................................... 1944. február 22. . .......................................................................... Szovjet katonák Pozsonyban ......................................................... Élményeim a szovjet katonákról . .................................................. A zongorám helyett lett egy harmóniumom .................................. 1945. május 6. . .............................................................................. Megérkezésünk Ligetfalura ........................................................... Börtönélmények . ........................................................................... Az első munkahelyem ................................................................... Első találkozásom az akkori falusi élettel . .................................... A székely keserves hatása egy prágai „Pepíkre” ........................... Kerényi György énekes ábécéje .................................................... Fél Edit .......................................................................................... Találkozásom Kaposy Edittel és Vass Lajossal ............................. Incidens a vonaton ......................................................................... „Na Szlovenszku po szlovenszki” ................................................. A felvidéki magyarok lojalitásáról ................................................ Táncos István, 1903 ....................................................................... Romániai magyarok lojalitása ....................................................... A véletlenek összjátéka . ................................................................

109 109 110 111 112 113 114 115 119 120 122 123 124 125 126 127 128 128 130 131 132 133

Képmelléklet .................................................................................... 135

145


12.11.2015 12:10:25

146


12.11.2015 12:10:25

A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatban megjelent: 1. Vígan zengjetek citorák, Csallóközi betlehemes játékok és mendikák, gyűjtötte és válogatta Ág Tibor, 1992

2. Marczell Béla: A Csallóköz hiedelemvilága, 1994 3. Cséplő Ferenc: Réte – bástya és menedék, Helytörténet két egyházi könyv köré építve, 1995 4. Bíborpiros szép rózsa, Népzenei gyűjtés Peredről, a dallamokat válogatta: Ág Tibor, 1996 5. Tánczos Tibor: Ötven éve történt, A kitelepítés és a deportálás története Nagymegyeren, 1996 6. Ázik, nem fázik, A nagyabonyi népdalkör legkedvesebb dalai, 1996 7. Legendák és tények Nagymegyer városának történetéből, Tánczos Tibor: A nagymegyeri Mátyás legendák; Henkey Gyula: A nagymegyeri magyarok etnikai embertani képe, 1997 8. Barsi Ernő: Tanácsok népdalcsokrok összeállításához, 1997 9. Marczell Béla: Naptár és néphagyomány, Csallóközi népszokások, 1997 10. Zalabai Zsigmond: Koszorúk, 1998 11. Nagy Iván: Erősíteni szíveket, Balony község népzenei monográfiája, 1998 12. Szőke István: A bábjátszás ábécéje, Az ujjtól a marionettig, 1998 13. Varga László: Az első lépések, A Csemadok Nagymegyeri Szervezetének és a Nagymegyeri járás Csemadok szervezeteinek története, 1999 14. Himmler Zsófia: Mindentlátó királylány, Népmesedramatizációk gyer mekbábcsoportoknak, 1999 15. Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, Kelet-Szlovákiai népdalok, 1999, (MC melléklettel) 16. Metzner Valéria: Emlékezés, A Csemadok rétei szervezetének megalakulása és tevékenysége napjainkig, 1999 ** Száraz Pál: Kilométerkő, Novellák, 1999 17. Móser Zoltán: Körülvesznek engem a dalok, (A népdalgyűjtő és népdalíró Czuczor Gergely), A hét szabad művészet könyvtárával (Zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Tanítóképző Főiskola) közös kiadásban, 2000 18. Presinszky Lajos: Felső Csallóközi arcképcsarnok, 2000 19. Akkor sirassatok engem (Katona Pista összegyűjtött nótái), 2000 20. Lement a vacsoracsillag, Bartók Béla születésének 120. évfordulója alkalmából, Válogatás az 1910-es év nagymegyeri gyűjtéséből, összeállította Ág Tibor, 2001 21. Sidó Zoltán–Őszi Irma: Ötven év szolgálat, A Csemadok tevékenysége az Érsekújvári járásban (1949-1999), 2001

147


12.11.2015 12:10:25

22. Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, Nyitra-vidéki népballadák, 2001, (CD, MC melléklet) 23. Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát? Előadók és felkészítők kézikönyve, 2001 (MC melléklet) 24. Henkey Gyula: A csallóközi magyarok etnikai embertani képe, Alistál kör-nyéke, Bős, Nagymegyer, Csallóközi összefoglaló tanulmány, 2002 25. Varga László: Béke poraikra, Az 1. és a 2. világháború áldozatai és hősei Nagymegyeren, 2002 26. Csiba Lajos: Őszi szarvasbőgések, tavaszi szalonkázások, Csallóközi vadásznapló, 2002 27. Borsi Ferenc: Mi vagyunk a rózsák, Az érzékiség képi ábrázolása a magyar népdalokban, 2003 28. Tánczos Tibor: Az öreg juhász szép meséje és más elbeszélések, 2003 29. Ág Tibor: Semmit sem vétettem Nyitra városának, Nyitra-vidéki magyar népdalok, 2004, (CD melléklettel) 30. Varga László: Kultúránk szolgálatában, A Nagymegyeri körzet Csemadok szervezeteinek kialakulása és fejlődése, 2004 31. Köszöntsük a Jézuskát, Régi karácsonyi énekek a Felvidékről, gyűjtötte és válogatta Harmath Lajosné Vöröss Kornélia, 2004 32. A Kolonyi templom előtt, Válogatás Ürge Mária népzenegyűjtéséből. Válogatta, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta Tari Lujza, 2004 33. A Népes, írta és összeállította Takács András, 2004 ** Száraz Pál: Beszélő fények, Kisprózák, egyéb szövegek, versek, 2004 34. Fügedi János–Takács András: A Bertóké és társai (Jóka falu hagyomá-nyos táncai), 2005 35. Kovács Ferenc: 40 év és a kiwi megérett, 2006 36. Ág Tibor: Az árgyélus kismadár, Martos község népzenéje, 2006 37. Pelle Andrea: Sej, Bást falu sáros, Óbásttal határos, Medvesalji népdalok, 2006 (CD melléklet, 2010) 38. Varga László: Amikor elindult a vonat, Deportálás és kitelepítés Nagymegyer és környékén lévő településekről 1945–1949 között, 2007 39. Takács András: Az országos népművészeti fesztiválok ötven éve, 2007 40. Szíjjártó Jenő: Az anyai szó, kórusművek, (második bővített kiadás), 2007 41. Bors Éva: Mély kútba tekinték, Népi táncos gyermekjátékok, 2008 42. Lement a vacsoracsillag, Bartók Béla 1910-es nagymegyeri gyűjtése, Közli Ág Tibor, (második bővített kiadás), 2008 43 a.) Szíjjártó Jenő: Virágok vetélkedése, Válogatás Szíjjártó Jenő népzenei gyűjtéséből, 2008 43 b.) Simek Viktor: Zoboralji színek, A zsérei népviselet Simek Viktor festészetében, 2009

148


12.11.2015 12:10:25

44. Ág Tibor: Csillagoknak teremtője, Mátyusföldi népdalok, 2009 45. Jánosi András: A magyar népzene előadásmódja, 2009 (CD melléklet) 46. Akkor sirassatok engem, Katona Pista összegyűjtött nótái, (II. kiadás), 2010 47. Borsi Ferenc: A magyar asztali citera, 2010 48. Ág Tibor: Nem szánt vet az égi madár (Motyovszki Józsefné Kovács Teréz, a gömöri nótafa), 2010, (CD melléklet) 49. Tari Lujza: Szlovákiai magyar népzene, Válogatás Tari Lujza népzene-gyűjtéséből (1983–2006) (CD melléklet) 50. Bajnok István: Diagnózisok V–VII., 2010 51. Horváth Géza: Este van, este van (Kórusgyűjtemény), 2011 52. Tari Lujza: Bartók Béla hangszeres magyar népzenegyűjtése, 2011 53. Kovács Zsuzsanna: Ünnepeljünk, Iskolai műsorok az év ünnepnapjaira az alapiskolák és középiskolák tanulói számára, 2012 54. Ág Tibor: Meg kell a búzának érni I. Válogatás Ág Tibor korai népzenei

gyűjtéséből (Ung megye - Zemplén megye)

55. Ág Tibor: Meg kell a búzának érni II. Válogatás Ág Tibor korai népzenei

gyűjtéséből (Pozsony - Esztergom - Komárom - Nyitra - Hont - Nógrád megyék)

56. Mészáros Ilona: Szülőfalum Zsigárd, Fejezetek egy mátyusföldi falu folk lórjából, Szerkesztette és sajtó alá rendezte Varga Norbert, 2013 57. Varga László: Hatvanöt évvel ezelőtt történt, A Csemadok alapszervezetei nek megalakulása a Dunaszerdahelyi járásban (1949-1953), 2014 58. A feneketlen csizma, Módszertani kiadvány a bábcsoportoknak, Szerkesztette Kecskés Marika, 2014 59. Szíjjártó Jenő: Zoboralji lakodalmas, 2014 60. Ág Tibor: Meg kell a búzának érni III. Válogatás Ág Tibor korai népzenei gyűjtéséből (Gömör megye), 2014 61. Ág Tibor: Meg kell a búzának érni IV. Válogatás Ág Tibor korai népzenei

gyűjtéséből (Gömör megye), 2014 62. Ág Tibor: Cserepek, Élettörténetek, 2015

A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek hangzó-anyag sorozatban megjelent: 1. Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, MC, 2000 2. Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, MC-CD, 2001 3. Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát?, MC, 2001 4. Bíborpiros szép rózsa, a népzenei vetélkedő országos gálaműsorának élőfelvétele, MC, 2002 5. Bárdos Ágnes: Tánc-lánc, MC-CD, 2002

149


12.11.2015 12:10:25

6. Ág Tibor: Semmit sem vétettem Nyitra városának, Nyitra-vidéki magyar népdalok, CD, 2004 7. Szerelem, Csanaky Nóra–Écsi Gyöngyi, Válogatás a XX. század magyar szerelmi lírájából és népdalainkból, CD, 2004 8. Hommage à József Attila (Szlovákiai magyar verséneklők József Attiláról), CD, 2005 9. Pelle Andrea: Sej, Bást falu sáros, Óbásttal határos, Medvesaljai népdalok, CD, 2006 10. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Próza mondó Verseny Országos Döntőjéből, 2006, CD, 2007 11. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Próza mondó Verseny Országos Döntőjéből, 2007, CD, 2008 12. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Próza mondó Verseny Országos Döntőjéből, 2008, CD, 2009 13. A Bertóké és társai, Jóka falu hagyományos táncai, DVD, 2009 14. XI. Országos citeratalálkozó, Nagykapos, 2009, CD 15. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Próza mondó Verseny Országos Döntőjéből, 2009, CD, 2010 16. Ág Tibor: Csillagoknak teremtője, Mátyusföldi népdalok, CD, 2009 17. Jánosi András: A magyar népzene előadásmódja, CD, 2009 18. Ág Tibor: Nem szánt vet az égi madár (Motyovszki Józsefné KovácsTeréz, a gömöri nótafa), CD, 2010 19. Tari Lujza: Szlovákiai magyar népzene, Válogatás Tari Lujza népzene-gyűjtéséből (1983-2006), CD, 2010 20. Széles kedve van a vásárúti legénynek, Vásárúti népdalok, CD, 2012 21. Élő hagyományaink, Ág Tibor tiszteletére és emlékére, Válogatás a 2013-as országos rendezvényekből, CD, 2014 22. Meg kell a búzának érni I., Válogatás Ág Tibor korai népzenei gyűjtéséből (Ung megye - Zemplén megye), CD, 2013 23. Meg kell a búzának érni II. Válogatás Ág Tibor korai népzenei gyűjtésé ből (Pozsony - Esztergom - Komárom - Nyitra - Hont - Nógrád megyék) 24. Meg kell a búzának érni III. Válogatás Ág Tibor korai népzenei gyűjtéséből (Gömör megye) 25. Meg kell a búzának érni IV. Válogatás Ág Tibor korai népzenei gyűjtéséből (Gömör megye)

150


12.11.2015 12:10:25

Ez a könyv a VALEUR KFT nyomdájában készült 929 01 Dunaszerdahely (Dunajská Streda) Múzeum u. 208/4 Telefon, fax: (0)31 551 72 19, 551 72 18 A KIADÓ CÍME: Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Dunaszerdahely P. O. BOX 16., Bacsákova 240/13., 929 01 Dunajská Streda Tel: +421/31/552 24 78 E-mail: [email protected] WEB: www.intezet.sk, www.csemadok.sk ISBN 978–80–89001–65–1 Ág Tibor

Cserepek

Élettörténetek

Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 62. Kiadta a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Dunaszerdahelyen A kiadásért Huszár László, igazgató felel A nyomdai előmunkálatok a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézetben készültek Nyomta a Valeur kft. nyomdája Dunaszerdahelyen Megjelent 500 példányban Kiadás éve: 2015

Nem árusítható - Nepredajné

151


12.11.2015 12:10:25

152


12.11.2015 12:10:25

Ág Tibor Cserepek 1 agtibor-cserepek.indd :10:17

Recommend Documents