V. évfolyam (2014), 2. szám
A Magyarországi Vincés Család lapja
Vincés lelkiség: Jézus Krisztus
A Vincés Család és az új evangelizáció
Az Egyház életéből: Egy elismerés a jobb világért: Nobel-békedíj
Olvasónapló: Ajándék és titok
Adventi és karácsonyi gondolatok Prohászka Ottokártól
2.
A napokban az egyik legnagyobb budapesti bevásárlóközpontban jártam. Egy filmet néztünk a moziban, utána pedig, ahogy kijöttünk az ismerősömnek kedve támadt még egy picit szétnézni a boltokban. Ahogy sétáltunk, figyeltem az embereket. A legtöbben saját magukon kívül senki mással nem törődtek. Nagy volt a tömeg, ezért a legtöbb helyen tülekednünk kellett, a szembe jövők pedig a legkisebb figyelmet sem tanúsítottak társaik iránt. A hangszórókból karácsonyi zene szólt, a legtöbb boltban már megjelentek a fényfüzérek, az ünnepi díszítés. Az egész annyira szürreális volt, hiszen még advent első vasárnapját sem értük el. Évről évre korábban kezdődik az őrület. Az ajándékozási láz, a vásárlási kényszer, ami alól nagyon nehéz kibújni. Egyrészt azért, mivel bennünk is munkálkodik az ösztön: szeretnénk megajándékozni szeretteinket, szeretnénk látni az arcukon az örömet, amit ajándékunk okoz nekik. Másrészt pedig a társadalom is szép nagy nyomást helyez tagjaira, hiszen, ha véletlenül valaki úgy gondolja, hogy nem ajándékoz karácsonykor, akkor az kinézik maguk közül, furcsának találják, adott esetben megvetik. Pedig miről is van
szó? Mit ünneplünk mi valójában? A kereskedelem virágzását? Egymást? Esetleg a fogyasztást magát? Abból kiindulva, hogy a legtöbben semmi mással nem törődnek, mint azzal, hogy mit fognak kapni, sajnos eléggé így tűnik. Pedig ez az ünnep egészen másról szól. Urunk, Jézus Krisztus születéséről, a csodáról, mely egész hitünk alapja. Mi pedig semmi mással nem törődünk, mint azzal, hogy fogyasszunk, vásároljunk, és ezzel mi magunk tegyük boldoggá szeretteinket. Persze az ajándék fontos. A törődés, a gondoskodás, a szeretet szimbóluma, de ha hagyjuk, hogy a szimbólum fontosabbá váljon, mint az, amit szimbolizál. Ne járjunk tévúton! Kívánom kedves olvasóimnak, hogy az ünnepek alatt sok szeretetet és törődést adhassanak és kaphassanak, az adventi időszak alatt pedig kérem, hogy készüljünk együtt, közösen a legcsodálatosabb titok megünneplésére: Urunk, Jézus Krisztus születésének napjára! Tisztelettel és szeretettel: Szűcs Péter
Adventi gondolatok Prohászka Ottokártól Advent van. Az év egyik legcsodálatosabb és legfontosabb időszaka vallásunk szempontjából. Ilyenkor készítjük a lelkünket Urunk születésének ünnepére, e célból pedig álljon itt Prohászka Ottokár püspök néhány gondolata az advent kapcsán. Advent I. Vasárnapja Küldeték Istentől (Lk 1, 26). Isten akart édesanyától születni, hogy mindnyájunkkal közölje önmagát. — Az Ige emberré lévén, azt az emberi természetet, azt a páratlan, krisztusi lelket fölemelte magához. Anyától születvén, az édes Szent Szüzet Jézus istenanyai méltóságra emelte. Közülünk való lévén, mindnyájunkat testvéreinek ismert el, Isten-testvéri méltóságra emelt. Mily dicsőség, mily öröm: Isten, Isten-anya, Isten-testvérek együtt! E vérből serkentünk, kunyhókból emelkedtünk ily méltóságra. Ezt is át kell élni s át kell élvezni. Közénk ékelte magát anyja által; e kötelék nekünk szentség. Nemde anyja s testvérei köztünk vannak? - mondjuk mi is. Akart atyai házzal, bölcsővel. Akart szülőfölddel bírni. A mi édes testvérünk. Mennyire kell hozzá hasonulnunk! Mily hasonlóság Jézus s édesanyja közt; nos és a többi testvér, az annyira elütne? Vetkőzzetek ki az ó emberből s öltözzetek amaz újba. Vegyétek magatokra az irgalom indulatát, a kegyességet, alázatot, szerénységet, béketűrést. (Kol 2, 9-12). Ezek Krisztus vonásai! [PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 64. old.] – 139. o.
3.
A Generális Atya missziós levele A missziós vasárnap alkalmából a Generális Atya idén is megírta szokásos, missziós levelét, melyben azokat az országokat sorolja fel, amelyekben lazaristákat várnak új missziók alapítására, vagy a létező missziók megerősítésére. Az országok sorában, többek között szerepel a magyar tartomány is, amely napjainkban a legkisebbnek és a legfiatalabbnak számít. A megszentelt élet éve 2015-ben az Egyházban a megszentelt élet évét fogjuk ünnepelni. Az év 2014. november 30-án nyílt meg – ezt a napot pro orantibus, azaz imádkozókért szánt napként hirdették meg. Az év aprópóját a Perfectae caritatis, vagyis a
megszentelt élet megújulásáról szóló II. Vatikáni Zsinati dokumentum 50. évfordulója adja. Az év folyamán számos konferenciát, valamint találkozókat terveznek különböző korosztályú szerzetesek és a szerzetesek képzésével foglalkozó személyek számára Rómában és egyéb városokban. A megszentelt élet ünnepléséhez mindenki csatlakozhat imával a szerzetesekért és a szerzetesi hivatásokért. A megszentelt életet minden hónap első szombatján mi is bemutatjuk. Az alkalmak programja: 16.00 óra – szentségimádás és kilenced a Csodásérmű Boldogasszonyhoz 16.30 óra – szentmise 17.20 óra – előadás a megszentelt életről (a megszentelt élet történetéről és annak különböző formáiról).
Ima a papokért és a szerzetesekért Úr Isten az aratás ura, aki egyszülött Fiad által arra tanítottál bennünket, hogy imádkozzunk azért, hogy aratásodhoz elég munkás álljon rendelkezésre, kérünk ajándékozz meg sok ifjú lelket a papi és szerzetesi hivatás kegyelmével. Tekints kegyesen néped könyörgésére. Áldd meg azokat, akiket szolgálatodra és lelkünk gondozására kiválasztottál, hogy általad megszentelve méltó munkások legyenek a Te szent aratásodban. A mi Urunk Jézus Krisztus által, aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökké Ámen.
Advent II. Vasárnapja Tudja azt Keresztelő szent János, hogy mi a népek vágya, azért áll ott a Jordán partján, mintha vasból volna; állt, mint az erő s a lelki épség szobra; a romlatlan s erényes élet őserdei leheletét leheli a nyegle, gyáva, mondjuk, modern, városi népre, abba a fejetlen s szívtelen nyüzsgő sokadalomba, az élvezet, a pletyka, a léhaság vásárába. Tekintete biztos s megtéveszthetetlen, öntudata, mint a bércek fölénye a mocsarak fölött. Jönnek hozzá a hivatalos zsidóság küldöttei; fényes ruhájuk neki a vipera zománcának tükrözése. Heródesek állnak a háttérben, ínyenc, kéjenc házasságtörők. Mily találkozás! Mint hideg északi szél csap le szelleme a mámorra, a káprázatra, mint földrengés vág bele a spanyolfalak és kártyavárak közé. Emberek, félre a pózzal! Hámozódjatok ki érzékiségtek, világiasságtok hüvelyeiből. Eszméljetek! A lélek sír bennetek; siratja bűnös öntudatát, kegyetlen vigasztalanságát, örök veszedelmét. Ne kegyetlenkedjetek önmagatokkal. Juttassátok magatoknak az Isten kegyelmét, békéjét, szeretetét. Józanodjatok s nyúljatok erős kézzel a bűn s a szenvedély kötelékei közé. Az én fejemet holtan, torzán megkapja ugyan a táncosnő, de a ti öntudatos fejetekkel, hozzá még halhatatlan lelketekkel, játszik a világ, hogy végre is eldobja. Azért hangzik egyre az az erős szava az evangéliumnak: tartsatok penitenciát. A fejsze már oda van illesztve a redves fa gyökeréhez. A szórólapát kezemben van, a szél elviszi a pelyvát a tűzbe. Emberek, az első erő a penitencia, az újjászületés ereje. Erős bánatot kell éreznem bűnöm fölött; erős, komoly akarat legyen bánatom. [PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 40-41. old.] - 139. o.
4.
Előző lapszámunkkal befejeztünk a Páli Szent Vince életét és tevékenységét bemutató sorozatunkat. Most tehát új sorozatot kezdünk: bemutatjuk Önöknek Szent Vince lelkiségét. Témák, tulajdonságok, erények, és szavak, melyek Szent Vince portréjának legfőbb vonásait alkotják.
Jézus Krisztus Minden Szentről elmondható, hogy követte Jézus Krisztust. Általában Jézus életéből, tanításából, titkai közül választottak valamit, amit különösen fontosnak tartottak és ennek tevékenységükben is igen fontos szerepet tulajdonítottak. Így például Assisi Szt. Ferenc Jézus szegénységét, Xavéri Szt. Ferenc Jézus missziós tevékenységét, Árpád-házi Szt. Erzsébet pedig Jézusnak a betegek és szegények szolgálatára buzdító üzenetét követte, élte meg. Az advent és a karácsony időszaka különösen jó alkalmat nyújt számunkra arra, hogy kiderítsük, vajon Szent Vince miben követte Jézust. Ahhoz, hogy ezt kiderítsük, fontos megvizsgálnunk Vince Jézusképének alakulását. Ehhez Szt. Lukács Evangéliumát hívhatjuk segítségül.(Mt 25, 31-46). Ki volt Jézus Páli Szt. Vince számára? Páli Szt. Vince gyakran kiemelte: Jézus a megtestesült, az Atyaisten által elküldött, Isten Fia. Éppen ezért gyakran beszélt a Betlehemi történésekről, és a betlehemi jászol előtt is gyakran térdre borult a titkot szemlélve. Sokszor beszélt arról, hogy Jézus megtestesülése bebizonyítja Jézus emberiségének valóságát, hiszen gyermekként született, Názáretben dolgozott, az egész emberi természetet vállalta minden velejárójával: a munka kötelességével, az emberi érzésekkel, az éhséggel, a szomjúsággal és halállal. Jézus Krisztus valóságos emberként képes volt együtt érezni azokkal, akik gyengeségüket megtapasztalták. A megtestesülés misztériuma tehát megmutatja számunkra Jézus szegénységét, amely már a megtestesülés előtt, az Atyaistennel való kapcsolatában is jellemezte Őt. Hiszen tanításáról is azt mondta, hogy nem az Övé, hanem az Atyáé (Jn 7,16; SVP XII, 109). A földi élete során pedig nem volt helye, ahova fejét le tudta volna hajtani (Mt 8,20; Lk 9,58). Mindezt természetesen már születésének körülményei is tanú-
sították: jászolban születet, szegény és istenfélő szülők gyermekeként. A megtestesülés titkában megnyilvánult Jézus alázatossága is. Minderről Szt. Pál apostol így ír: Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr (Fil 2, 6-11). Páli Szent Vince a megtestesülés titkát nem csak Jézus születésével kapcsolta össze, hanem egész életével – szenvedésével és halálával is. Hiszen már Betlehemben lehetett látni Jézus megsemmisülését – Isten Fiaként kis gyermekké lett. Így öszszefonódik az Istenfia megtestesülése és áldozata. Vince kiemelte Jézus engedelmességét is, azt, hogy teljesíti az Atya akaratát és azért jött a földre, hogy teljesítse az Atya akaratát (SVP X, 85-86). Minderről Jézus nem csak beszélt, de még a halált is vállalta (SVP XII, 217-218). Nem vonta vissza készségét az áldozatra akkor sem, amikor teljesen magányosnak érezte magát – az Olajfák kertjében és a kereszten, mikor úgy érezte, hogy maga az Atyaisten is elhagyta Őt (SVP XII, 55). Páli Szt. Vince a szeretet szívét és a szeretet sugarát látta Jézusban. Mindez a szeretet abban is megnyilvánult hogy az Ő szíve minden emberi sírást meghallgatott. Jézus szeretete mindemellett Vince szerint tevékeny is volt. Munkálkodott, ahogy Szt. János evangélista leírta: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom” (Jn 5,17; SVP IX, 497).
Advent III. Vasárnapja Míg meg nem halunk, életünk az advent jegyében áll! Mik a jegyei? A homály. Az élet útjai a másik világba: homályos utak. Az ész éjben áll, a világnézetek bizonytalanok; kétség és haladás settenkednek körülöttünk. Ó, ki vezet el az éjben, biztos úton célunk felé?! Csakis az Anyaszentegyház. Az advent második jegye a várakozás. Visszafojtott lélegzettel hallgatózunk, feszült figyelemmel nézünk széjjel s kérdezzük: hogyan vagyok lelkemmel s mikor halok meg? Nem nyughatunk meg végleg; ha elalszunk, erről álmodunk; ha üdvünk esélyeire gondolunk, lázba esünk. Reményeink oly nagyok. Prófétáink annyit beszéltek nekünk; lelkesedéssé fokozták reményeinket. Harmadik jellege az Üdvözítő Istenbe vetett hit és remény. Deus ipse veniet. Elsősorban ez nem a pokol, hanem a mennyország hite. Isten üdvözít! Ó bízzatok s vágyódjatok, imádkozzatok a vágyak háromezer éves imáival. [PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 7-8. old.]
5.
Ez alapján pedig Szent Vince is a munkában látta a lehetőséget Krisztus követésére és kiemelte azt a tényt, hogy Jézus élete során harminc éven keresztül dolgozott (SVP IX, 497). Páli Szt. Vince sokszor hangsúlyozta, hogy Jézus azért jött, hogy mindenkit újra az Atyához vezessen. Vince éppen ezért a Mestert és az Orvost látta Őbenne. Krisztusban látta azt, aki megszenteli az embert, mikor legyőzte a bűnt és a halált. Vince sokszor így idézett Jézusról: S ő ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten (ApCsel 10,38). Vince Jézusban látta a tökéletes ember prototípusát – Ő lett a minden emberi magatartás mintája. Jött javítani azt, amit tönkre tette Ádám vétke (SVP XI, 652). Kiengesztelte az Istent. Jézus az Újszövetség papja. Jézusról ezt mondja tehát Vince: mi jó Atyánk (SVP XII, 285). Jézus számunkra apa és anya, Ő minden számunkra (SVP V, 511). Jézusban Vince mindemellett az emberek iránti irgalmat is látta, illetve azt, hogy szabadulást hoz az emberek számára. Jézust úgy mutatta be, mint aki összegyűjti a bűnösöket, hogy újra megtalálhassák jóakaratukat. Őket a bűnös aszszony példájával ábrázolhatjuk (Lk 7, 3650). Ők az elveszett juh (Lk 15, 1-7), a megtalált drahma (Lk 15, 8-10), a tékozló fiú (Lk 15, 11-32), a vámos (Lk 18, 9-14), Zakeus (Lk 19, 1-10), a jó lator (Lk 23, 39-43). Jézus pedig az irgalmas szamaritánus (Lk 10, 30-37). A Lukács 4, 13-18-ból kiindulva, Szent Vince új mutatja be Jézust, mint aki a szegények számára hirdeti az evangéliumot (SVP XI, 108; XII, 80). Ezen küldetésre alapította Vince a MisszióstársaságLazaristák rendet, mely jelmondataként ezt a mondatot kapta: Evangelizare pauperibus misit me, azaz elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (Lk 4,18). Jézus tanításának átadását azért tartotta fontosnak, mert olyan, mint törölhetetlen szikla. Örök bölcsességet tartalmaz. Az Ő szavai lélek és élet. Örökké tartanak, és mindig megvalósulnak (SVP XI, 417). Páli Szt. Vince végül Jézusban az Üdvözítőt is látta. Gyakran fordult felé, mint üdvözítőhöz imádságban. Ahogy említettünk, a megtestesülés titka szorosan kapcsolódik a kereszt titká-
hoz. Szt. Vince azt mondta, hogy Jézus egész élete kereszt és vértanúság volt számtalan megaláztatással, megvetéssel (SVP X, 85-86). A keresztben Vince Jézus az ember és az Isten iránti végtelen szeretetének jelét látta. Ez a szeretet vezette Őt a keresztre (SVP XI, 411), mely választ követel az emberektől – felajánlkozást az Istennek (SVP II, 9). Az áldozata által Krisztus, mint a szenvedő Isten szolgája kifejezte szeretetét és irgalmasságát. Vince gyakran elmélkedett és elmélkedésének témájának Jézus szenvedésének történetét javasolta. Nézzünk Isten Fiára. Mekkora szerető szív! Mekkora szeretetsugár! A szeretet forrása, mely lehajlik az emberekhez, akik keresztre feszítették Őt. Csak a mi Urunknak a teremtmények iránti szeretete által tudta elhagyni Atyja trónját és felvenni gyengeségeknek ezt az alárendelt testet. Miért tette mindezt? Azért, hogy saját példájával és szavával tanítson minket a felebaráti szeretetre. Ez a szeretet a keresztre vezette Őt, hogy végbevigye megváltásunk csodálatos művét (SVP XI, 555). Jézus szenvedése, Jézus fájdalma és annak befogadása Páli Szent Vince számára egy leckét jelentett. Egy leckét egy olyan ember számára, aki nem akarja elfogadni a szenvedést (SVP XII, 193-194). Kiemelte azt is, hogy Krisztus szenvedése idején is szelíd maradt, hiszen Júdáshoz fordulva ezt mondta: Barátom (SVP XII, 192-193). A szenvedés önmagában nem cél, hanem eszköz. Jézus azért vállalta, hogy eljusson a megdicsőüléshez. Ezért pedig Jézus megtestesülése folytatásra lel az Ő feltámadásában. Így maradhat az emberekkel a világ végéig (Mt 28,20). Jézus a Misszióstársaság regulája (SVP XI, 429) – Ő az egyetlen, akit követnünk kell. Azoknak, akik jönnek Urunkhoz, hogy kövessenek Őt, az mondja: Akartak követni engem? Nagyon jó.. Akartak utánozni életemet? Tökéletes. De tudjátok-e, hogy engem követve, le kell mondanotok saját magatokról és hordozni a kereszteteket? (SVP XI, 522-523). Krisztusban élünk üdvözítő halálának köszönhetően. Életünk Benne van elrejtve és Őáltala áthatott. Úgy kell élnünk, mint Krisztus, hogy úgy is tudjuk meghalni, mint Ő (SVP I, 320).
Advent IV. Vasárnapja A régi adventben Krisztust várták testben. A megtestesülés a legkegyelmesebb, a legnagyobb tény, nagy középpont a történelemben; az Isten végtelen jótéteménye. Előtte megfagytak a szívek, hideg volt; elborultak a lelkek, sötét volt; fölemelte koronás fejét a bűn. Sikerült eltemetkezni éjbe, fagyba. Ez éjben dörgött a próféták szava s élesztette a jobb reményt. A sötét éj s az éjben virrasztó remény jellemzi az első adventet. A nyomorúság mértéke betelt; a hajnal pirkadt, s megjött Ő, kit a lelkek vártak, ó végtelenül elnyújtott, szent prófétai remény, te isteni erény, mely a nyomorúságban várod a boldogságot s gyöngeségben álmodol erőről, szálld meg lelkemet; hadd reméljek erősen, lelkesen; gyöngeségem, nyomorom dacára bízom, hogy győzök. Advent van bennem is; édes, erős, szent remény. Reményben van erőm, meg nem fogyatkozhatom. [PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 10. old.] Ez az a vágy, mely a Boldogságos Szűznek szívében azzal a legnagyobb boldogsággal találkozott, hogy a Szent Szűz, Názáret tiszta leánya, az ártatlanok ártatlanja azon vette magát észre, hogy édesanya! Sancta et immaculata virginitas, quibus te laudibus efferam nescio, quia quem coeli capere non poterant, tuo gremio contulisti. Ez az a vágy, mely a Boldogságos Szűz lelkében annak a nagy méltóságnak érzetével együtt ébredt, melynél fogva egyik húgunk, a názáreti szűzleány, Isten anyjává lett. Miután pedig ez a legeszményibb vágy, azért a kereszténység ehhez a nagy tanítónőhöz jő és mondja: Édes Boldogságos Szűz Mária, taníts meg minket, hogyan vágyódjunk Krisztus Jézus, a világ és a mi lelkünk Messiása után! [PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Lipinski Michal CM Mária, 41. old.] – 140. o.
6.
A Generális Atya Páli Szent Vince főünnepére írt levelében azt kérte, hogy a legközelebbi évet az új evangelizációnak szenteljük, és gondoljuk át, hogy milyen szerepe van a Vincés Családnak az új evangelizációban. Egy biztos: az Egyháznak és a világnak szüksége van a Vincés Családra, melynek hivatása összhangban van Ferenc pápa Evangelii Gaudium tanításával is. A Generális Atya azt írja említett levelében, hogy ennek a pápai dokumentumnak a negyedik fejezetében sok olyan kifejezést lehet találni, amelyek a vincés lelkisségre is igen jellemzőek. Ezek a kifejezések Szent Vince, Szent Lujza és a Vincés Család további Szentjeinek és Boldogjainak életét és tetteit is leírják. Szt. Lukács evangéliumában ezt olvassuk: Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam,
azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rá szegeződött. S elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia?” – kérdezgették. Így szólt hát hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, magadat gyógyítsd! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, vidd végbe itt, a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában. S igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidóni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán.” Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában. Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt köztük és eltávozott. (Lk 4, 16-30). Ez az evangéliumi szakasz nagyon fontos volt Páli Szt. Vince számára két okból kifolyólag is: 1. A Misszióstársaság-Lazaristák jelmondata ebből a szakaszból született: Evangelizare pauperibus misit me – Elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (Lk 4,18);
Karácsonyi gondolatok Prohászka Ottokártól December 24. Mily nagy ellentét, mikor azt a betlehemi barlangot, az istállót beleállítjuk fényes templomainkba, dísznövények s illatos gyertyák közé. Nem félünk-e, hogy az az aljazott szalma lehull a márványra s onnan elvetődik a szentély szőnyegére és fölkerül az oltár lépcsőire? Csak az a szent éj, az mindig ugyanaz; angyaléneke el nem hal; szalmájára szőnyegekről is szívesen térdelünk, hogy a jászol bárdolatlan fáján fejünket pihentessük. Karácsony szent éjjelén elzarándokol ész, szív, tudomány, művészet, társadalom, család, gyermek s öreg nézni azt a szent, éji látomást, mikor a szalmán fekvő Gyermek szemeiben kigyullad a világot megváltó szeretet. Mikor az éjféli barlang népes lesz s a Szent Szűz és Szent József mellett ott állnak az evangélium örök igazságai, mint ragyogó géniuszok, örök eszmék, csillogó eszmények s a barlang szegénységében s az istálló kietlenségében üdvözlik a született Messiás szellemi függetlenségét s odakötik jászolához mint a győző diadalszekeréhez az emberiség reményeit, vágyait és hitét. Ez a hit, ez a vágy a változatlan örökkévalóságnak képviselője a földön! Minden változik, forog, elhal; de az emberiség hite s reménye nem változik, sőt örökkévalóságba öltözik s minden karácsonyéjjel új ruhát húz, fényeset, mint az égből leáradó mennyei fényesség, s örök ifjúságot szív magába a kis Jézusnak tiszta, ragyogó szemeiből. Ezért él s nem változik a karácsonyi öröm; azért folytonos az a búcsújárás a betlehemi barlanghoz; azért nem pusztul el a szent karácsony Betleheme; nem pusztul el, sőt folyton ugyanaz. Ott él a hívő lelkek emlékezetében, áhítatuk, szeretetük aranyos lapjain; él a történelemben, művészetben, költészetben, mint folyton eleven, mozgató, gazdag és bőséges hatalom! [PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Karácsony, 6-7. old.] – 135. o.
7.
2. Ez a szakasz mutatja meg azt, hogy az evangelizáció nem csak a szavakban áll, hanem az irgalmasság cselekedeteinek is fontos szerepet ad. Ez az evangéliumi szakasz adta az alapot Szent Vincének arra, hogy Jézus Krisztusról, mint a szegények Evangelizátoráról beszéljen (SVP XI, 108; XII, 80). Jézus látogatását a názáreti zsinagógában, csak Szent Lukács evangélista írja le. Jézus, - ha a mai kifejezést szeretnénk használni – a szentlecke felolvasására jelentkezett. A zsinagógai liturgiában a Tórát folyamatosan kellett olvasni, a többi bibliai könyveket pedig véletlenszerűen. Jézus, amikor felolvasta Izajás próféta könyvének egy szakaszát, azon jövendölések megvalósításáról kezdett beszélni, amelyek az Ő eljövetelével beteljesedtek. Ekkor sok vak visszakapta látását, sok béna és sánta kezdett járni, a szegények pedig meghallgatták az Örömhírt. Jézus szabadságot is adott. Az Ő idejében a római birodalom lakóinak 75%-át rabok és korlátozott jogú emberek alkották. Jézus a názáreti zsinagógában új kivonulást, új jubileumi évet (mellyel az adóságok eltörlése is járt) hirdetett. Eddig a pontig minden elfogadható volt a zsinagógában összegyűlt emberek számára. Az egyetlen gondot az jelentette, hogy ismerték Jézust és családját. Tudták, hogy Ő az ács fia, ismerték Anyját és rokonait, képtelenek voltak ezért hinni az Ő istenségében. Jézus tehát megtapasztalta azt, amit más próféták is gyakran megtapasztaltak – nem látták Őt szívesen saját hazájában. Ekkor tapasztalta meg az első „sikertelenséget”, hiszen nem csak csodákat nem tudott ott tenni az emberek hitének hiánya miatt, hanem még az életére is törtek. Számára ugyanakkor ez is nagyon tanulságos volt: az evangelizációs tevékenység nem mindig jár nagy sikerrel, nem mindig termi meg a várt gyümölcsöt. Páli Szt. Vince kiemelte, hogy az evangéliumot különösen és elsősorban a szegényeknek kell hirdetni. Amikor leveleit és beszédeit olvassuk leveleit, megvilágosodik előttünk, hogy kikre is gondolt pontosan: szegény falusi emberek, betegek, akik otthonaikban, vagy kórházakban szenvedtek. Éhezők, a háborúk áldozatai, elhagyott gyermekek, vallásilag elhanyagolt emberek, illetve papok és azok, akik a szentelésre készültek. Ferenc pápa Evangelii gaudium buzdításában így ír: az Egyháznak azokhoz kell fordulnia, akik rendszeresen részt vesznek az Egyház életében, de azokhoz is, akik nem tartják meg a keresztségből fakadó kötelességeit és azokhoz is, akik még nem ismerik Jézus Krisztust, vagy tagadják Őt (EG 14). Szükség van missziós pásztorációra (EG 15) el kell mennünk a társadalom peremterületeire is, ahol az embernek nagyon várják az Evangéliumot (EG 20). Krisztus, akiben hiszünk szegénnyé lett és mindig közel állt a szegényekhez (EG 186). Ezt az igazságot már Szt. Vince is kiemelte. Ahogy fogalmazott: Jézus fő célja, amiért a Földre jött az volt, hogy hirdesse az Evangéliumot a szegényeknek. Így a mai világban a Vincés Család küldetése különösen érvényes, hiszen sok gazdasági, kulturális, erkölcsi, pszichológiai és társadalmi értelemben szegény ember él a környezetünkben, akik rászorulnak a keresztény képzésre és lelki támaszra.
Számtalan egyedülálló, elhagyott embert is ismerünk, akik szintén igénylik a segítséget. Ferenc pápa kiemeli, hogy különösen szükséges az örömhír hirdetése a szenvedélybetegek (pl. alkoholizmus), a családjukban erőszakot tapasztalók, a szentmisét nem rendszeresen látogatók, a babonákban, vagy varázslatban hívők (EG 69), illetve a városokban, főleg nagyvárosokban élők számára (EG 74). Generális Atyánk pedig kiemelte az előző számban megjelent levelében, hogy gyakran élünk a vallás szempontjából közömbös környezetben, melyben az emberek nem vágynak magasabb rendű értékek után.
És mi az evangelizáció sikere a vincés tapasztalatban? Páli Szt. Vince abból indult ki, hogy azért hirdetik az Evangéliumot, azért prédikálnak, és azért végeznek hitoktatást, hogy az emberek megtérjenek és megbánják bűneiket. Éppen ezért Páli Szt. Vince a népmissziók sikerét abban látta, hogy hányan végeztek utána szentgyónást, életgyónást. Ezért a lazaristákat, az Irgalmas nővéreket és a szeretetszolgálatban tevékenykedő világiakat is mindig arra kérte, hogy a testi segítség mellett, lelkileg építő dolgokat is adjanak a rászorulóknak, és készítsék fel az embereket a szentségek felvételére, a szentgyónás, az életgyónás elvégzésére. Hiszen az Evangélium hirdetése nem csak egy információ-gyűjtemény átadása, hanem segítség nyújtása is arra, hogy közelebb kerülhessenek az emberek Jézushoz, hogy élőbbé válhasson a vele való kapcsolatuk.
Lipinski Michal CM
8.
Egy elismerés a jobb világért: Nobel-békedíj A világ kíváncsibb fele általában hatalmas érdeklődéssel várja azt az időpontot, amikor bejelentik a friss béke-Nobel-díjasokat, és sok esetben figyelik azt az oslói ceremóniát, amelynek során átadják a díjazottak részére az elismeréseket. Alapítója, a svéd Alfred Nobel (1833-1896) szerint a díjazott „legyen az a személy, aki a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért, vagy békekongresszusok tartásáért és előkészítéséért”. Nobel indoklása azonban ennek a díjnak az átadása során sok esetben nem volt igaz, mivel az elismerés politikai jellege sajnos több esetben is felülírta ezt a szabályt. 2014-ben is találgatott a média azzal kapcsolatban, hogy kik lehetnek azok, akiket érdemesnek talál a bizottság a díj odaítélésére. Különböző nevek repkedtek: Ferenc pápa, a lehallgatási botrány kirobbantójaként ismert amerikai Edward Snowden, a fehérorosz jogvédő Alesz Beljackij, az ENSZ dél-koreai főtitkára Pan Gimun neve is felmerült, akárcsak a későbbi győztes pakisztáni Malala Juszafzai-é. Miért érdekes Malala története? A 17 éves, ma már az angliai Birminghamban tanuló lányt 14 éves korában, Pakisztánban tálib fegyveresek életveszélyesen megsebesítették. Erre mindössze annyi indokuk volt, hogy Malala blogot vezetett arról, hogy milyen az élet a tálibok uralta területeken, s hogyan akarják megakadályozni a lányok oktatását. Ezt követően Malala a harmadik világ elnyomott, a tanulástól megfosztott leányainak példaképévé vált az egész világon. Azonban nem ő az egyetlen idei díjazott. Az idén 60 éves indiai Kailás Szatjárti szintén a gyermekek jogaiért és oktatásuk biztosításáért küzd. Már az is szimbolikus, hogy ez a két, egyébként ellenségeskedő ország egy-egy kiváló muszlim, illetve hindu szülötte egyidejűleg kapja meg ugyanazon okokból ezt az elismerést. Miért fontos ez egy mai, nyugati embernek? Az ok egyszerű. Malala bizonyította azt, hogy a fiatalság nem lehet akadálya annak, hogy bárki fellépjen Isten nevében azért, hogy az ember megkaphassa azt, amire emberi mivolta jogosítja. Harcolni fiatalon is lehet a lehetőségért arra, hogy embertársaink boldogulhassanak. Ehhez nem is kellett más, minthogy kihasználja a modern tömegkommunikációt. És itt felmerül a kérdés, vajon mi a helyzet velünk? Nekünk hiába van meg minden lehetőségünk arra, hogy szabadságot követeljünk, lehetőséget kérjünk, inkább elfordulunk a közösségtől a magunk kis virtuális világába, ahol egymást próbáljuk meggyőzni arról, hogy miért ne vállaljuk fel küldetésünket ebben a sokat szenvedő világban. Befordulunk, ahelyett, hogy embertársaink felé fordulnánk, a magányt választjuk ahelyett, hogy a közösséget építenénk. Fiatalon, fiatalokért küzdhetnénk, hitelesen, bátran és sikeresen, mi mégis inkább az egyedüllétet választjuk. Szerencsére még nem késtünk el, még van lehetőségünk javítani az arányokon. Az advent kitűnő alkalom arra, hogy elmerüljünk Istenben, és felismerjük azt a hatalmas feladatot, a mi feladatunkat is, amelynek révén a világ jobb lehet. Ez akkor is fontos, ha ismeretlenül, Nobel-díj nélkül halunk meg, mert a mi béke-Nobel-díjunk az üdvösség kell, hogy legyen. Szép Szilárd
December 25. Urunk születése: Karácsony Összeköttetésem, érzelmi egységem, életközösségem van Üdvözítő Istenemmel; az én hitem nem okoskodás, hanem odaadás, s mikor gyónok s áldozom, benne nyugszom meg s vele egyesülök. Átélem az evangéliumot; a régi evangélium ugyanis úgy hangzik: „nagy örömöt hirdetek nektek, mert ma született nektek az Üdvözítő"; az én evangéliumom pedig az, hogy én ezt nem hogy hallom, hanem átélem, hogy ahogyan régen született, úgy születik ma bennem is, s általa lesz ma szabadságom, bűnbocsánatom, fényességem és vigaszom; általa lesz erőm és örömöm, lesz glóriás s énekes karácsonyom. [PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Karácsony, 33. old.] Az Úr Jézus környezetében minden beszél; csak meg kell érteni nyelvét; beszél a jászol, a barlang, az éj, a tér; hasonlóképpen az eseményeknek is, melyek a jászol körül lefolynak, mély jelentésük van. Hogy az isteni Megváltót a Boldogságos Szent Szűz fogadja és imádja, hogy a Szent Szűz imádását a pásztorok tisztelete s hódolata váltja föl, ez különös és bájos fényt vet az isteni gyermeknek hajlamaira. Ez azt hirdeti, hogy az isteni Megváltó, mikor a világba jött, szűzies földre akart lépni s az egész nagy teremtésből a Szent Szűz érzelmeit foglalta le maga számára; édesanyjának bűntelen szépsége kárpótolta őt mindenért; mit kívánjon még? No és a bűnös emberek közül kiválasztott magának néhány egyszerű, alázatos pásztorlelket. [PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 67. old.] – 136. o.
9.
Ajándék és titok Balog Ágnest mindenki szerette, ahol megjelent az emberek mosolyogtak annyi szeretet volt benne. Mindenkihez volt egy kedves szava. Egy alkalommal súlyos beteg lett, korházba került, a látogatok szinte egymásnak adták a kilincset, sokan látogatták. Kérdezgették: mi történt vele? Mindég úgy látszott, hogy boldog, most meg csak fekszik a korházi ágyon és alszik, nem akar felébredni. Az orvos széttárta a karját: mi megtettünk mindent, a beteg nem akar felébredni. Valamitől az állomba menekült. Egy nap jött egy munkatársa leült az ágyhoz és csak imádkozott. Egyik ima után belekezdet a másikba és így telt az idő. Egyszer csak Ágnes kinyitotta a szemét. - Kérlek Irénke, hívjál papot a nagy templomból! - Megpróbálom mondta a nő. Aztán csak teltek a napok, de nem jött senki a templomból. Aztán jött Irénke. - Na, jött a pap? - Nem! - Talán azért, mert nem vagy katolikus. Csend lett egyszer csak azt mondja Ágnes: oda szeretnék térdepelni a főoltárhoz. - Gyógyulj meg és biztos teljesülni fog. Ágnes nemsokára haza ment. Első útja a templomba vezette. Istenem segíts! Aztán felkereste a plébánost, és elmondta, katolikus szeretne lenni. Örülök, hogy rászánta magát. Elkezdődtek a hittanórák. Ágnes gyorsan tanult. Aztán elérkezett a nagy nap. Boldog volt nagyon, de még többet akart. Egy alkalommal azt álmodta, hogy oda térdelt az oltárnál. Amikor felébredt erős vágyat érzett, hogy ez teljesüljön. Hogy kezdjen hozzá? Már mindenkit ismert a templomban, de nem tudott közülük senkit sem
kiválasztani. Úgy gondolta, hogy csak egy teljesen tiszta ember lehet, aki olyan, mint egy angyal. Ekkor eszébe jutott a ministráns férfi. Egyszer karácsony táján látta, amint ott térdepelt az oltárnál, olyan volt, mint egy angyal. A karing ujja úgy hullott alá, mintha szárnya lett volna. Na és a mosolya olyan, mint egy simogatás. Elhatározta magát, őt fogja megkérni. De hogy? Még most is emlékszik micsoda fényesség vette körül a férfit akkor. Egy reggel megszólította, egy kicsit félt, talán elutasítja. A férfi kedvesen rámosolygott. - Mikor akarja? - Egy hétköznap. - Üres legyen a templom. - Legyen hétfőn mondta a férfi. Ágnes izgatottan lépett be az üres templomba- vajon eljön? Istenem segíts! Egyszer csak halk léptek közeledtek, megérintette Ágnes vállát. - Itt vagyok - mondta a férfi. Olyan volt, mint egy titkos találkozás, mert az is volt. Elindultak az oltár felé, Ágnes középre térdepelt, a férfi kicsit távolabb, és akkor történt a csoda, a fény körbefonta őket. Így térdepeltek néhány percig, aztán felálltak. - Köszönöm - mondta Ágnes. - Tudja nekem ez ajándék, mert maga az én szememben egy angyal. - Most is csak én voltam halandó, maga angyal. Ez ajándék és titok. Nagyné Zólyomi Katalin
10.
Szent Család: Jézus, Mária és József Vasárnapja De Mária, József jegyese volt; a legszentebb s a legtisztább házasság egy családba egyesítette őket. Midőn Szűz Máriába oltá az Isten Szent Fiát, akkor azáltal József családjába oltotta be őt. Ismét száz és százezer család közt kiválasztá ezt a názáreti egyszerű, szegény ács-családot, hogy ott éljen, ott növekedjék föl az Úr Jézus Krisztus. Mindenki, aki erre a szegény ács-családra, melybe beoltatott az Isten Fia, veti tekintetét, valami nagyon különöset fog abból tanulhatni, s ez az, hogy miképpen ítéli meg az Isten az embereket. S erre csak egy a felelet: t. i. egészen másképpen, mint azt az emberek szokták! Hát nem találhatott volna az Isten alkalmasabb, előkelőbb, gazdagabb, műveltebb családot? Hogy találhatott volna, az iránt ugyan nincs kétség; de hogy nem akart mást, s hogy határozottan azt az ács-családot akarta Krisztus Jézus apai házává tenni, az is bizonyos. Tette pedig azt azért, hogy napnál világosabban kijelentse előttünk, hogy miképp gondolkozik, s miképp ítél Ő az emberi dolgokról. Az Úr Jézus pedig azáltal, hogy az egyszerű ács-család gyermeke lett, nyomósan és félreismerhetetlenül tanítja, hogy az embereket erényük és nem pénzük, szívük és nem külső alakjuk szerint méri. Ezen mértéket senki sem ütötte meg úgy, mint a Boldogságos Szűz és Szent József, egy család sem úgy, mint ez az egyszerű szent család, s azért őket tiszteli meg a földön, s gyermeke lesz a Szűznek, s nevelt fia Józsefnek. Hogy csak ács és nem király, hogy Názáretben lakik, s nem Jeruzsálemben, hogy nem a főutcán, hanem valami félreesőbb házikóban, ahhoz az Úr Jézus nem kötötte az üdvösséget, s nem kötötte azt a legnagyobb kitüntetést, hogy Ő maga legyen gyermekük. Ajánlom nektek ezt megszívlelésre. [PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Mária, 13. old.] – 141. o. Január 1. - Szűz Mária Isten Anyja Újév Béke Világnapja Az igazság ez: Krisztus országa nem e földről való, mert az ő országa a bűnbocsánat, a lelki béke, a kegyelem országa; ezek pedig a földön föl nem találhatók, ezek az Istentől jönnek. De ezeken kívül az egész élet, az egész ország a földről való, s az a másik ország, a lelki béke országa ezt a földről való országot nem tagadja, haladását nem gátolja, sőt ellenkezőleg sürgeti s előmozdítja. Annyira sürgeti és lelkesül érte, hogy összes társadalmi haladásunk magvait s irányait belőle vettük. Legyen tehát dicsőség Istennek a mélységben; legyen lelki békéje a világnak, szegénynek-gazdagnak, de ne azért, hogy a gazdag világ a szegényt lelki békével kifizesse, s az országra, mely nem a világból való, utalja, míg magamagának a világból való országot is lefoglalja, hanem azért, hogy amint a kimondhatatlan s minden kincset meghaladó földöntúli ország meg lett osztva szegénnyel s gazdaggal: úgy e földről való országból se zárjunk ki senkit. E két országot foglalja egybe a szózat: dicsőség Istennek a mélységben! [PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Karácsony, 11. old.] – 5. o. Vincés Hírmondó A Vincés Család lapja Kiadja: Sze nt Vi nce K ol légi um Szakkollégium 2081 Piliscsaba, Templom tér 14.
[email protected] Felelős kiadó: Lipinski Mihály CM
Alapító főszerkesztő: Szűcs Péter Fotók: Archivum, hirosnaptar.hu, wikipedia.org é s Íróink: Péczka László, Hajzlinszki Balázs, Szép Szilárd, Nagyné Zólyomi Katalin Az újság korábbi számai elérhetőek a www.vincescsalad.hu oldalon