Adópolitika 1. Bizonytalanság és kiszámíthatatlanság Az adópolitikai területén a jövő évi adómódosítások jelentős időbeli elcsúszása lényeges bizonytalanságot okoz nem csupán az adóalanyok működésében és felkészülésük ellehetetlenítésében, hanem a költségvetési tervezésben is. Ez utóbbinak bevételi megalapozottsága – a folyamatban lévő ötletelések, az adónemek születésével, teljes átalakulásával vagy megszüntetésével járó módosító indítványok következtében – korlátozott mértékben ítélhető meg. A jövő évi adóbevételek számos sajátossága még kialakulófélben van, s semmilyen módon nem tükröződik a költségvetés bevételi számaiban, ide értve egyes új adónemeket, vagy meglévő adómértékek lényeges változását. Az adópolitikát 2012-ben teljes egészében az a szándék uralja, hogy a költségvetési bevételeket jelentősen növeljék. A 2011-es adóváltozásokkal jelentősen lerontott költségvetési egyensúlyt 2012-ben már nem pótolják ki államosított magánnyugdíjpénztári megtakarítások, így a tervezett hiánycél tartásához elkerülhetetlenné váltak bizonyos érdemi egyenlegjavító intézkedések. Tekintettel az ehhez szükséges mértékű kiadáscsökkentések eddigi elmaradására: a 2012-es költségvetési hiánycél tartását jelentős részt adóemelések biztosítják. A 13 950 milliárdos összes bevételi előirányzat a 2011-es 12 970 milliárdos előirányzatot mintegy 1000 milliárddal, sőt, még az egykulcsos adó bevezetése előtti, 2010-es 13 151 milliárdos előirányzatot is mintegy 800 milliárd forinttal haladja meg. Jóllehet a növekedési és inflációs hatások kiszűrésével számításba vett, a költségvetési törvény benyújtásakor ismert adómódosítások bevételnövelő hatását csupán néhány százmilliárdos összegre tehetjük… Az egyéni képviselői indítványok formájában benyújtott, s eddig nem eldöntött sorsú adótörvény módosítások sorsát egyelőre nehéz megítélni. Ezek azonban könnyen eredményezhetik például:
az ingatlanadóztatás szélesebb körben és nagyobb összegben történő bevezetését,
a munkáltatói járulékok eltűnését és felhasználási szempontból semmilyen módon nem kötött szolidaritási/szociális adóval történő kiváltását,
az EVA emelését vagy megszüntetését,
2
egyes juttatástípusok többletadóztatását,
vagy éppen közösségi közlekedési adó bevezetését és ezáltal,
az iparűzési adóalapra eső adóterhek jelentős megemelkedését.
A folyamatban lévő módosító indítványokat azonban – jelen fázisban, a költségvetési tervezés bevételi oldalának számítása során – igen nehéz lenne figyelembe venni, miközben a végső bevételi számok és a tényleges költségvetési egyenleg alakulását természetesen jelentősen befolyásolhatják. Mindezek következtében a jelenlegi adópolitikát és költségvetési bevételi terveket – melyek alakulását a szükséges kiadáscsökkentések elmaradása és a leromlott költségvetési egyenleg határozza meg –, soha nem látott bizonytalanság és kiszámíthatatlanság uralja, mely alapjaiban veszélyeztetheti a kormányzati gazdaságpolitika stratégiai célkitűzéseit a versenyképesség, növekedés és foglalkoztatás területén. Eközben a már elfogadott (és a még tervbe vett) módosítások:
a közterhek megoszlását az egyes adózók és adózói csoportok között egyre kirívóbb módon aránytalanná teszik,
az összes adónemet és adóterhelést figyelembe véve aránytalanul magas adóterheléssel sújtják az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőket,
a kialakuló adószerkezet és az adóterhelés általános szintje fokozottan rontja az ország és a gazdaság versenyképességét.
2. Különadók+újabb forgalmi adók=romló versenyképesség Miután a tervezett adóemelések lényegében az adónemek és adófajták összességét érintik, az adóbevételek szerkezete, az egyes adónemek és adófajták egymáshoz viszonyított aránya 2011-ről 2012-re érdemben nem változik, miközben a teljes adócentralizáció (a GDP arányában mért összes elvonás) jelentősen emelkedik, annak összes kedvezőtlen gazdasági hatásával egyidejűleg. Ami az egyes adónemek és adóbevételek egymáshoz viszonyított arányát illeti, a munkaerőköltségeket közvetlenül befolyásoló társadalombiztosítási járulékok mértéke az adóbevételeken belül stabilan meghaladja a 30 százalékot (legalább 5 százalékkal magasabb a nemzetközi átlagnál), miközben a járulékokon belül a munkáltatói járulékok – szintén nemzetközi viszonylatban – feltűnően magasak. Ugyancsak nemzetközi összehasonlításban a személyi jövedelemadóból származó bevételek továbbra is alacsonyak, az adóbevételeken belül messze nem érik el a nemzetközi tendenciák átlagaként megjelölhető mintegy 25 százalékot, sőt, összességében lényegesen 15 százalék alatt maradnak. Ezzel szemben a forgalmi adók súlya 2011-re már a 40 százalékot is meghaladja, ami jó 10 százalékkal magasabb az OECD átlagnál, s a tervezett áfa-emeléssel, illetve további forgalmi típusú különadók, például a közösségi közlekedési adó esetleges bevezetésével tovább növekszik. Miközben az általános forgalmi adó emelése a belföldi keresletet szűkíti és az inflációt bizonyos mértékben növeli ugyan, a gazdaság nemzetközi versenyképességét nem rontja szükségszerűen, szemben az egyes ágazati különadókkal, melyek egyszerre csökkentik a beruházási hajlandóságot, a
3
foglalkoztatást és általában a hitelezést. Mindezáltal pedig növelik a foglalkoztatási költségeket, ahogy általában is szűkítik a vállalkozások forráshoz jutási lehetőségeit. Ugyancsak feltűnő, hogy a társasági adóbevételek súlya az összes adóbevételen belül alig több, mint 2 százalék, szemben a nemzetközi 10 százalékos átlaggal, bár a válság idején szükségszerűen növekvő mértékű veszteségek jövő évi felhasználásának lényeges korlátozásával a jövő évi társasági adóterhelés valójában emelkedik. Ezzel együtt a társasági adóterhelés mértéke és alakulása a hazai gazdaság versenyképességére lényegesen kisebb hatással van, mint az adóterhelést lényegesen nagyobb mértékben és arányban meghatározó vállalati különadók és a szintén vállalatokat sújtó forgalmi adók. Ez utóbbi adónemek fontosabb is ismertebb elemei a bankadó, a telekommunikációs adó, az energiaadó, a kereskedelmi láncok adója vagy a chipsadó mellett a helyi iparűzési adó – és az annak alapjára kivetni tervezett – közösségi közlekedési adó is, melyek együttesen jövőre akár a hagyományos értelemben vett társasági adóbevételek háromszorosát is meghaladhatják, ezzel pedig lényegen nagyobb arányban befolyásolják a hazai vállalati adóztatás nemzetközi versenyképességét. Ezek a bevallottan kizárólag bevételnövelési célzattal kivetett, egyedi és vitatható gazdasági hatású adónemek jelentős mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy Magyarország különböző nemzetközi besorolások szerinti versenyképessége az utóbbi időszakban lényegesen romlott. A legszembetűnőbb persze mindemellett, hogy a hazai adóbevételeken belül vagyonadó, illetve azon belül ingatlanadó értékelhető összegben egyáltalán nem jelenik meg. Holott az adónemek ezen csoportja nemzetközi átlagban stabilan az adóbevételek 5 százalékát képviseli, azaz több, mint a dupláját, mint ami hazánkban a társasági adó aránya. S az a körülmény, hogy 2010-ben és 2011-ben a vagyonadók fajtája statisztikailag egyáltalán érdemben kimutatható bevételt eredményezett, csupán a bevezetett szektorális különadók vagyoni típusú elemeinek köszönhető, melyről viszont súlyos tévedés lenne azt állítani, hogy a nemzetközi gyakorlat bármely tekintetben követné. Sőt, éppen ellenkezőleg, szektorális adókat, akár bankadót is csak a hazaitól lényegesen eltérő feltételekkel és célokkal láttunk más országokban bevezetni még a közelmúltban is.
3. Igazságtalan közteherviselés, romló foglalkoztatottság A jövedelemadóztatás legvitatottabb szegmense a magánszemély adóalanyok adóterhelését és közteherviselésük arányán részben meghatározó személyi jövedelemadóztatás. Ezzel együtt az adóbevételek szerkezetéből jól látható, hogy az egyes adófizetők, adófizetői csoportok adóterhelésének arányát korlátozott mértékben befolyásolják a személyi jövedelemadó szabályok. Tekintettel arra, hogy a magánszemélyek, mint fogyasztók által viselt forgalmi adókból a költségvetés bevételei a személyi jövedelemadó bevételek csaknem háromszorosára rúgnak, illetve, hogy a jövedelemadó bevételeket az ugyancsak a magánszemélyek, mint foglalkoztatottak által előállított keresményből fizetett járulékbevételek is lényegesen meghaladják, teljesen nyilvánvaló, hogy az adózók közti tehermegosztást lehetetlen pusztán a személyi jövedelemadózás rendszeréből levezetni, sőt lényegében ezen adónem sokkal kisebb hatással van az egyes társadalmi csoportok által viselt közterhek mértékére és arányára, mint az általános forgalmi adózás vagy a járulékrendszer szabályai.
4
Ahogy korábbi részletes adópolitikai elemzéseink kimutatták, tekintettel a forgalmi adóztatás túlsúlyára, nem meglepő, hogy már a 2010 során érvényesülő összes adóterhelés is csupán nagyon enyhe progressziót mutatott, s azt is kizárólag a munkavállalói státuszban bérjövedelemből élők körében. A minimálbér sávjában az összes adóterhelés és összes jövedelem aránya már 50 százalék feletti arányt ér el és többmilliós havi munkabérből származó jövedelem esetén sem emelkedik lényegesen 60 százalékos arány fölé. Emellett az összes adóterhelés már az átlagbér alatt eléri az összes előállított jövedelem 55 százalékát. A legmagasabb adóterhelés ebben az időszakban a havi 600 ezer forintos jövedelemre nézve alakult ki 62 százalékos arányban, onnan kezdődően már a munkaviszonyból származó jövedelemből élők esetén is folyamatosan csökken. A degresszió, azaz a növekvő jövedelmekre nézve csökkenő adóteher elsősorban az általános forgalmi adó túlsúlyából fakad. Ezt csak részben tudja ellensúlyozni a lényegesen kisebb súlyú személyi jövedelemadózás progresszív rendszere, a 2010-es adójóváírás illetve a két jövedelemadó kulcs. Ráadásul a nyugdíjjárulék egy része ugyancsak degresszív képet mutat, hiszen meghatározott összeg feletti jövedelemrész után már nem kell fizetni. Ezen túl pedig a vállalkozói, illetve tőkejövedelmek eleve alacsony vagy semmiféle járulékterhet nem viselnek, így adóterhelésük összehasonlíthatatlanul alacsonyabb a munkaviszonyból származó és fogyasztásra szánt jövedelmeknél. A 2011-es adóváltozások már a teljes adóterhelést degresszívvé tették, különösen a magasabb jövedelemsávban. Az adójóváírás rendszere és az alacsonyabb jövedelemsávban általánosan alacsony megtakarítási hajlandóság egy szűk jövedelemsávban valamiféle progressziót még meghagyott, a minimálbértől kezdődően nagyjából 54-55 százalékos arányban mutatkozó adóterhelés még az átlagbér felénél eléri az 57 százalékos arányt, onnan azonban folyamatosan csökken. Havi 1 millió forintos bérjövedelem és ebben a jövedelemsávban tipikus fogyasztási és megtakarítási szokások esetén az összes adóterhelés már csak a jövedelem 51 százaléka, tehát arányaiban már itt is alacsonyabb, mint a minimálbér esetén. Havi 2 milliós munkabérre nézve ez az arány 48 százalék, havi 3 milliós munkabérnél 46 százalék. Az összehasonlítás kedvéért érdemes jelezni, hogy ugyanilyen arányú vállalkozói, illetve önfoglalkoztatói típusú jövedelemre nézve az összes adóterhelés minden évben 20 és 30 százalék közé esik. A 2012-re javasolt adóváltozások, illetve azok eddig megismert részletei már a jövedelemadó rendszerére is szembetűnő hatást gyakorolnak. A minimálbér sávjában a javasolt adóváltozások, azaz az adójóváírás, valamint a szuperbruttó adóalap 202 ezer forintos bruttó jövedelemig történő kivezetése, továbbá az 1 százalékpontos munkavállalói járulékemelés nagyjából havi 10 ezer forintos veszteséget eredményeznek, s havi mintegy 200 ezer forintos jövedelemig a szaldó, ha csökkenő mértékben is, de negatív. Ezen sáv felett a szuperbruttó adóalap rendszerben maradásával érdemi változás nem történik. Ha a szuperbruttósítás szabályainak kivezetésére később sor került, a leglátványosabb hatás megint csak a hétszámjegyű munkabérekre lesz kimutatható, hiszen havi 1 milliós jövedelem esetén a jövedelemtöbblet mintegy 33 ezer forint, havi kétmilliós jövedelemre havi 66 ezer forint, havi 3 milliós jövedelemre pedig mintegy havi 99 ezer forint lesz.
5
Ugyan elvi jelleggel elhangzott az is, hogy az adóváltozásokkal rosszul járók jövedelemveszteségét sajátos rendszerben részben a munkáltatók, részben közvetlenül az adóhatóság kompenzálni fogja, ennek részletei egyelőre nem ismertek, nem világos, hogy az a már idén státuszban lévők vagy az újonnan elhelyezkedők jövedelemviszonyait is érinteni fogja, illetve, hogy a várhatóan bonyolult adminisztrációs szabályok mellett egyáltalán milyen arányban valószínűsíthető a kompenzáció igénybevétele, így annak hatásai egyelőre egyáltalán nem számszerűsíthetőek. Emellett az áfa és a jövedéki adóterhek emelkedéséből fakadóan 2012-re, de különösen a szuperbruttósítás és az esetleges jövedelemkompenzáció rendszerének megszüntetésével az összes adóterhelés kirívóan aránytalan rendszere valósulhat meg. Ennek hatására az egyelőre még csak javaslat szintjén ismert minimálbér sávjában az összes adóterhelés az összes megtermelt jövedelem 60 százaléka felé emelkedik, onnan kezdődően azonban folyamatos csökkenést mutat. A közvetett adók emelkedéséből fakadóan az átlagbéren keresők még összes adóteher növekedéssel kell, hogy számoljanak, s jelentősebb közteher csökkenést csupán a legalább havi 500 ezret keresők élvezhetnek. Havi 1 millió forintos munkabérre nézve az összes adóterhelés már 50 százalék alatt lesz, havi kétmillió és hárommillió esetén 45 illetve 44 százalék. Emellett a tervezett adóváltozások leginkább negatív hatása a munkaerőköltséget és a gazdaság nemzetközi versenyképességét érdemben meghatározó úgynevezett adóék, azaz az összes munkáltatói költség és az összes abból befizetett közteher arányának változásában mutatkozik meg. Ez az úgynevezett adóék a minimálbér, az átlagbér fele és még az átlagbér szintjén is jelentősen emelkedik, azaz éppen abban a jövedelemsávban rontja a foglakoztatási viszonyokat, ahol egyébként Magyarország jelentős foglalkoztatási problémákkal küzd. Ezen adóék tekintetében a tervezett adóváltozások következtében mind a minimálbér, mind az átlagbér felének szintjén európai és OECD összehasonlításban is messze a legrosszabb helyre kerülhet hazánk, ami nem, hogy megoldaná, de tartóssá teheti az ezen jövedelemsávokban mutatkozó foglalkoztatási problémákat.
