ADATTÁR PÉTER LÁSZLÓ ADATOK JUHÁSZ GYULA ÉLETRAJZÁHOZ

ADATTÁR PÉTER LÁSZLÓ ADATOK JUHÁSZ GYULA ÉLETRAJZÁHOZ

Megsebesülése „Az egyetemen 1905 őszén lezajlott tüntetésen a jobb kezén megsebesült. Akkor a DoHinger-klinikára vitték s egy alapítványi ágyon kapott helyet. A műtétet Dollinger pro­ fesszor maga végezte. Gyula ezután hazajött Szegedre, itt már nem volt szüksége orvosi keze­ lésre, de jobb kezét sokáig nem bírta használni és megtanult bal kézzel írni." Röviden így mondja el 1956 októberében Juhász Gyula megsebesülésének történetét a költő húga, KirályKönig Péterné, Juhász Margit.1 Öccse, Juhász Endre hasonlóan így emlékezett: ő is 1905-re tette az eseményt, összefüggésbe hozta az orosz forradalommal, s részletesebben elmondta, hogy a költő órára igyekezve találta szembe magát a rendőrökkel; fölszólítás nélkül sújtott le rá a rendőrkard, amely „feje elé tartott jobb kezének mozgató inait átmetszette (tehát nem is kardlapozás volt)", ő is elmondja, hogy Dollinger professzor hajtotta végre „a fájdal­ mas és hosszadalmas műtétet, az elvágott inak összekapcsolását, amivel kezének munkaképes­ ségét megmentette. Azonban még hosszabb ideig nem tudott írni jobb kezével, s így kényszer­ szünetre hazajött Szegedre. Minthogy az írás ekkor már életszükséglete volt, megtanult bal kézzel írni, rajzolni."2 Juhász Gyula 1918 őszén, közvetlenül az októberi forradalom előtti napokban így emlé­ kezett vissza megsebesülésére : „Jobb kezemen, amellyel e sorokat reménytől remegve írom, már nem sajog az a régi éles kardvágás, amelyet egy lelkes tüntetésen az egyetem folyosóján kaptam. Akkor is Goethe Faustja3 volt a kezemben, amelyet szegény, nyomorgó rendőrlegé­ nyek felelőtlenül megvagdostak." Később, néhány évvel a halála előtt pedig így mondta el emlékeit: „A pesti utca tüntetett a választójogért. Babits Mihállyal együtt valami magán­ órán voltunk és hazaindulóban kerültünk a forrongó utcára. Gyanútlanul, békésen, mit sem sejtően léptünk ki a kapun és a tüntetés legtüzesebb közepébe kerültünk éppen abban a pillanatban, amikor egy rendőrszakasz parancsnoka attakot vezényelt. A rendőrkardok suhogva röpültek a levegőbe és csaptak le a tüntetőkre. A fejemre és a hátamra is jutott néhány laposvágás. Az egyik kard, akarva vagy akaratlanul, az élére fordult és úgy érte a kezemfejét. Ebben a kezemben éppen Goethe Faustjának egyik kötetét tartottam és emeltem pajzsul a fejem fölé a vagdalkozó, csapkodó rendőrkard ellen. A kard mély sebet ejtett a keze­ men és láttam, hogyan borítja el a vérem néhány pillanat múlva a nagy német előd remek­ művét. A legcsodálatosabb az, hogy Babits Mihály sértetlen maradt, ő egyetlen ütést sem kapott."4 Ernőd Tamás is megemlékezik e sebesülésről a költő-társ emlékére írott versében: És egyszer jézus lehajolt a fáról, S megsimogatta kezén azt a régi Sebhelyet, amit lovasrendőrkardtól Kapott egy attakon .. . (In memóriám Juhász Gyula)5, 1 2

Idézi PÁSZTOR JÓZSEF : Juhász Gyula. = Beszélő házak. Szerk. HATVÁNY L A J O S . Bp. 1957. 112. JUHÁSZ ENDRE : Juhász Gyuláról. Újszegedi Textilmunkás 1955. ápr. 26. Ugyanő : Élő közelség­ ben. Tiszatáj 1958. április. 8 JUHÁSZ GYULA : Októberi ifjúság. Délmagyarország 1918. okt. 27. (Vezércikk.) = Juhász Gyula : Örökség. Bp. 1958. 1. k. 115. Vö. KISPÉTER ANDRÁS : Juhász Gyula. Bp. 1956. 38. ' Esti Kurír 1940. máj. 17. A Szegedi Fiatalok látogatása alkalmával is elmesélte a költő megsebesü­ lésének történetét. Vö. F É J Á GÉZA, Magyarország 1934. márc. 21. — MAGYAR LÁSZLÓ, Magyar Hírlap 1934. ápr. 1. 6— TOLNAI GÁBOR, Kortárs 1958. április. 545. .* A Reggel 1938. márc. 28.

g*

307

Révész Mihály, a két utóbbi adat birtokában úgy vélte, hogy a dolog a budapesti munkásság egyik véres választójogi tüntetésén történt, mégpedig nem 1904-ben, hanem in­ kább 1914-ben. összefüggésbe is hozza ezt a költő Sebesült munkás a Rókusban című versével* Sajnos, az emberi emlékezet igen korlátozott. Az irodalomtörténetben, azt hiszem, mindig tanulságos, intő példaként fogjuk eztán emlegetni Hegedűs Nándor,„detektívmunkáját", amellyel a kortársi emlékezet annyi legendáját, jóindulatú kiszínezését, tévedését le­ leplezte, szembeállította az adatokkal, lerögzítette a tényeket.7 Ezt kell tennünk nekünk is most, ha tisztán akarjuk látni a költő megsebesülésének történetét, még bizonyos fokig magá­ val a költővel szemben is. Mert ő is téved — vagy tévedett, költött a szavait tolmácsoló újság­ író — amikor a választójogért folyó tüntetésről beszélt, amikor úgy emlékezett, hogy az egyetem épületéből kiment az utcára s ott érte a kardvágás. A többiben viszont nem tévedett, a kardlapozás történetét híven őrizte meg számunkra. Ott kell kezdenünk, hogy Tisza István 1904 őszén elhatározta : a megerősödött ellen­ zéket, mely akadályt jelentett neki a Habsburgokat kiszolgáló politika alkotmányos látszatú megvalósításában, letöri. Elsősorban az osztrák érdekeket képviselő újoncjavaslat kudarca, melyet még Tisza elődje, Széli Kálmán terjesztett a parlament elé, késztette a kormányt az ellenzék erejének erőszakos megtörésére. Az 1903 júniusában, az ellenzék letiprására kapott megbízatással miniszterelnökké lett Tisza a „Küzdelem a parlamentarizmusért" jelszóval, a házszabályok szigorításával akarta korlátozni a megerősödött ellenzék erejét. 1904. október 7-én, a parlamenti ülésszak előtt, az ugrai választókhoz intézett nyílt levelében jelenti be szán­ dékait. A képviselőház megnyitőülésén Kossuth Ferenc fölszólította a kormányt, hogy a ház­ szabályreform helyett a választójog reformját tűzze inkább napirendre. Tisza ragaszkodott a házszabályreform sürgősségéhez, elsőbbségéhez. A házszabály-revízió javaslatát november 15-én Dániel Gábor terjesztette a képviselőház elé. Az ülés már ekkor zajos volt. Másnap Apponyi Albert kijelentette, hogy a javaslat erőszakos elfogadtatása esetében az új ház­ szabályokat nem fogja kötelezőnek elismerni. Ezt Kossuth Ferenc és az ellenzéki pártok más vezérei is magukévá tették.8 November 18-án történt a döntő összeütközés.9 Az ezen a napon lezajlott viharos ülésen az ellenzék Tiszát nem hagyta beszélni, állandó közbekiáltásokkal, zajjal akadályozta fölszólalásait. Gyakori volt a dulakodás ; Rákosi Viktor papírvágó ollóval hadonászott, vele szem­ ben Sulyovszky Dezső székkel próbálta magát védeni; úgy választották szét Őket. Tisza, „technikai obstrukcióval" vádolta az ellenzéket. Szerinte a tárgyalások lehetősége megszűnt, két dolog marad hátra : vagy a sorsára bízni az országot, „vagy véget vetni az egész komédiá­ nak". Ezután olyan zűrzavarban, amelyben senki sem értett semmit, a házelnök megszavaz­ tatta a Dániel-féle házszabályreformot a többségben levő s erre nyilván előkészített kormány­ pártiakkal. Erre dulakodás támadt, könyveket, tintatartókat, sőt egy széket dobáltak az elnök felé, a terem közepén pedig egymásnak estek a képviselők. A nagy zajban Tisza a házelnöknek átadta a király kéziratát. Rákosi Viktor ki akarta tépni a kezéből, de a kormánypártiak meg­ akadályozták. Az elnök fölolvastatta a király leiratát, amely az 1901-ben megnyílt országgyűlés harmadik ülésszakát berekesztettnek nyilvánította. Az ellenzék, Kossuth Ferenccel az élén, tiltakozott. Az utcán hatalmas tömeg vette körül az ellenzéki képviselőket, s együtt énekelték a Kossuth-nótát. „Ami törvénysértést, ami alkotmányszegést, ami erőszakot fegyver nélkül a törvényhozásban kormány elkövethet: azt gróf Tisza István kormánya ma mind elkövette" -— írta vezércikkében Eötvös Károly.10 — S így folytatta : „összedöntötte a házszabályokat megölte a szólásszabadságot, megsemmisítette a kormányzat ellenőrzését, halálosan meg­ bénította a törvényhozás ellenzéki pártjait." S Adyhoz hasonló átkokat szór a geszti gróf fejére : „Áruló lelkű és gonosz indulatú magyar. Gyűlöli faját, nemzetét. Elszánt, hidegvérű .orv a Habsburgok kezében." Másnap az ellenzéki pártok közös harcra szövetkeztek. Az egész ország forrong, min­ denütt tiltakozó gyűlések, fölvonulások, nyilatkozatok és táviratok; Az első között Szeged hirdeti meg tiltakozó gyűlését. Kolozsvárott az egyetemi ifjúság tüntet; az ellenzéki profeszszorok — köztük Apáthy István — lakása előtt ovációt rendez ; 11a professzorok beszélnek az ifjúsághoz. Húsz főből álló lovasrendőr alakulat szétzavarja őket. A pesti egyetemen is mozigolódik az ifjúság. Tüntetnek, fölvonulnak, meghógolyózzák a rendőröket; négyüket hosszas dulakodás után bekísérik.12 Ez folyik egész héten. • RÉVÉSZ MIHÁLY : A költő és a munkások. Juhász Gyuláról. «= A munkás könyve. Bp. 1943. 70.

* Vö. HEGEDŰS NÁNDOR :

Ady Endre Nagyváradon. Bp. 1956.

» Vö. A magyar nép története. Bp. 1951. 370. — GRATZ GUSZTÁV : A dualizmus kora. Magyarország története 1867-1918. Bp. 1934. 2. k. 4 6 - 5 2 . ' GRATZ : i. m. 53. - Pesti Hírlap 1904. nov. 19. 10 EÖTVÖS KAROLT : Az alkotmány vége. Pesti Hírlap 1904. nov. 19. "Pesti Hírlap 1904. nov. 21. « üo. nov. 22.

308

>l

Szombaton, november 26-án délelőtt az egyetemi ifjúság küldöttsége fölkereste Demké György rektort, két kérést terjesztve elé. Egyik, hogy engedélyezze a másnapra tervezett nagy demonstráción, az ellenzék nagygyűlésén az ifjúság szónokának beszédét; másik, hogy a zavaros események miatt zárva tartott főkaput nyittassa ki. A rektor a döntést a tanácsra hárította, majd tanácskozás után a második kérést elutasította. Erre az ifjúság az aulában gyülekezett, megbeszélni a teendőket. Időközben rendőrök fogták körül a központi egyetem épületét. „A délelőtt folyamán — szól a hivatalos rendőri jelentés13 — az egyetem rektora a IV. ker. kapitányságtól sürgősen rendőri kirendeltséget kért, mert az ifjúság az épület fő• kapuját be akarja törni. Erre Laky Imre és Fasching segédfelügyelők vezetése alatt 30 rendőr vonult az egyetem elé. Az épület Szerb utcai sarkának első emeletéről a rendőrök megjelené­ sére záporként hullott a szén és koksz, amely az arra járókelő békés polgárok életét is fenye­ gette. Erre a rendőrség behatolt az egyetem belsejébe, az erre vonatkozó parancsot Jeszenszky Gellért ker. kapitány adta ki. Az if jaioa rendőrséget a folyosókon is bántalmazták, sőt az egyik hallgató Laky Imrét tettleg inzultálta, amire Fasching segédfogalmazó az illetőn lovagkorbácsával végigvágott. Erre az ifjak a rendőrökre rohantak, akik kénytelenek voltak kardjukat használni és az ifjúságot az épületből az utcára szorították." A laptudósítók persze nem a rendőrök szemével nézve írják le a történteket. Elmond­ ják, hogy a rendőrök provokálták az egyetem körül a diákokat, lelökdösték őket a járdáról, szétkergették kisebb csoportjaikat is. Erre valóban elkezdtek dobálózni a hallgatók, s az egyikük egy széndarabbal Jeszenszky kapitányt találta el. Erre egy csapat rendőr — félrelökve a kapuból az altisztet és néhány hallgatót — benyomult a Szerb utcai kapun az épületbe. Bent az előadások folytak, sőt a díszteremben éppen doktorrá avatási ünnepségeket tartottak; A fölháborodott ifjúság oda menekült. Az avatásnak épp vége lett. Tóth László joghallgató a rektorért kiáltott, hogy az he tűrje a rendőrök törvénysértését. Egy rendőrtiszt nyakon­ ragadta, hogy elhallgattassa, s a rendőrök lefogták. Társai viszont segítségére siettek, mire a tiszt korbáccsal arcukba csapott. Erre egy fiatalember arculütötte Laky felügyelőt. Most kardot rántottak a rendőrök és kivont karddal rohantak a jelenlevőknek. Hegedűs István egyetemi tanárt, Prohászka Ottokár teológiai tanárt, Kiss János hittudományi kari dékánt, akik a rendőrök elé álltak, hogy tiltakozzanak, félrelökték, letiporták. A doktoravatás nőközönségével sem törődve rontottak a rendőrök az ifjaknak. „A sebesültekkel a pincékbe és az egyetemi templomba siettek, mígnem a mentők is megérkeztek két kocsival. Juhász Gyula segédtanárt akkor csapták fejbe orv módon, amikor Alexander előadóterméből jött lefelé. Másfél centiméter mély és 6 cm hosszú14 vágást kapott a karjára s éles fejsebet. Hegedűs tanár mentette meg a további inzultustól." A Szeged és Vidéke így tudja : „Juhász Gyula segéd­ tanár fején és karján mély sebeket kapott, úgyhogy a klinikán vették ápolás alá és sebeit ott varrták össze." „Juhász segédtanár is, aki mitsem sejtve éppen előadásról a harmadik emelet­ ről jött le s akit a fején és kezén összevagdaltak, a templomba menekült és onnan vitték a klinikára."15 A Pesti Hírlap szerint négy sebesültnek nyújtottak a mentők segítséget; abból, hogy csak három nevet említ (Nagy Lajos, Dénes Árpád, Kéri Sándor; valamennyi fejsebet ka­ pott) arra kell következtetnünk, hogy Juhászt tartja a negyediknek, kiről előbb hosszabban már szólt. S hozzáteszi a tudósító : több sebesülés is történt, de ezek a klinikán kerestek segít­ séget. Egyébként a mentőkön kívül Dollinger Gyula professzor is kivonult asszisztenciájával a helyszínre, de állítólag már nem volt szükség munkájukra. A rendőrök ugyanis még a sebe­ sülteket is üldözték, így a helyszínen nem maradt senki. Lóczy Lajos bölcsészkari dékán is hasztalan próbálta megállítani a rendőr-attakot. Csak a rektor megjelenésére és közbelépésére sikerült véget vetni az atrocitásnak. A rektor azonnal bezáratta az egyetemet. Mindez negyed I, fél 1 tájban lehetett. Utána összeült az egyetemi tanács, majd délután. 3 óra felé a rektor és a bölcsészkari dékán a Szerb utcai kapun kijőve az odagyűlt ifjúságot rendre, nyugalomra intette, s ígérte, hogy vizsgálatot kér a rendőrség fölöttes hatóságától; Miközben a rektor beszélt, újból megjelent egy szakasz rendőr. Demkó és Lóczy erre kocsiba ült és elhajtatott. A rendőrök fölszólítására az ifjúság szétoszlott.16 Vasárnap, november 27-én, hatalmas ellenzéki tömeggyűlés volt a Vigadóban : Kossuth Ferenc, Apponyi Albert, Vázsonyi Vilmos, Hock János beszélt, utána tüntető fölvonulás volt a belváros utcáin. Ugyanakkor a szocialisták a Tattersallban tartottak nagygyűlést, melyért szónokaik, Bokányi Dezső és Grosszmann Miksa, elhatárolták magukat mind a kormánypárt­ tól, mind az ellenzéktől. Határozati javaslatuk kimondja, hogy a proletariátus szempontjából 13

Rendőri erőszak az egyetemen. Pesti Hírlap 1914. nov. 27. " Uo. "• Rémuralom. Vérengzés az egyetemen. Szeged és Vidéke 1904. nov. 27. " Pesti Hírlap, i. h. - Vö. még: Egyetemi Lapok 1904. dec. 1.

309

nem a házszabály körüli harc a jelentős, hanem.a választójog, s a Szociáldemokrata Párt ezt tűzi ki közvetlen harci föladatnak.17 Oláh Gábor Juhász Gyuláról szólván megemlíti az egyik debreceni lapban megjelent cikkét'amelyért Juhász megneheztelt Oláhra.18 Oláh pesti útjáról számol be ebben, s leírja, hogy fölkereste régi egyetemi társait a Diákotthonban. így folytatja : .„A kis Juhász Gyula kamarájába nyitottam be. Mosolyog a kis gnóm, mint ahogy szokta. Nem is hinné az ember, mennyi lakik abban a ferde kis főben. Szegedi termés, jó termés. A deszkaasztalnál elenyelgünk öregek és fiatalok. Látom egyszer : a kis Juhász jobb kezén nagy forradás vereslik. Kérdem: mi az? A budapesti rendőrök vágták össze a télen, mikor berontottak az egyetemre. Szegény kis Juhász, úgy megijedt ártatlan létire, hogy nem mozdult se té, se tova; a buta rendőr kardja meg vágta, míg csak állta. Sokáig nyomta a kórházat Nietzsche, Taine, Baudelaire és Ibsen nagy ismerője. Ebcsont beforr ; a kis Juhász pereli a rendőrséget; már ígértek is neki hatvan pengőnyi kárpótlást. Lehet, kap tizenöt koronát." Érdekes még, hogy a tüntetés hírére hogyan reagált az ekkor Bécsben tanuló Koszto­ lányi Dezső. Unokaöccséhez, Brenner Józsefhez (Csáth Gézához) másnap, nov. 27-én írja többek között: ,,Ó, édes magyarok! Ez a magyar nép, a maga született vakságában s túlzó f éktelenségében!... A derék magyarokról volt szó, kik kiabálnak szépséges nyelvükön s vért folyatnak Budapest utcáira. Azért lep meg ez a jelenség s azért szögez le most úgy, mert nemrégiben láttam itt egy osztrák tüntetést. Mily rosszul ment ez, uramisten, szánalom volt n é z n i . . ."19 Ez tehát Juhász Gyula megsebesülésének hiteles története.20 Csak közvetve volt köze «nnek az áldozatnak a munkásosztály harcaihoz : úgy, hogy a harc lényegében egybeesett a munkásosztály érdekeiért vívott küzdelem irányával, mégha a kiváltó oka ennek valóban kisszerű, elterelő jellegű is volt. Juhász Gyula szubjektíve sem volt érdekelve benne, hiszen mint maga is mondotta, csak véletlenül keveredett a bajba. Ám mégis : jelképes értelméből mindez mit sem von le. Utólag a költőben is tudatosult a megsebesülés szimbolikus értelme, azonosította ezt a nemzet, a nép jogaiért vívott harccal, s e harc kis részének tudva be, joggal emlékezett rá büszkén 1918 forradalmas napjaiban.

Az 1905-ös orosz forradalom A századforduló óta költőink „vigyázó szemüket" nem csupán Párizsra vetették, hanem immár Moszkvára, Oroszországra is, ahol „a föld dübörgött" — ez nem József Attila képe még,1 hanem Adyé, aki egy cikkében már 1902-ben leírta!2 —, vajúdott a világ, valami ismeretlen újra készülődött. S 1905-ben, amikor az első proletárforradalom megrettentett minden monarchát és fölszított minden forradalmi parazsat Európa-szerte, a magyar költők zöme — kicsinyek és nagyok •— nem csupán a cárizmus, a mindenfajta önkényuralom ellen vívott harc mellé álltak, de egyúttal fölismerték benne az időszerű magyar tennivalók, a szük­ séges magyar forradalom tanulságát is. Nemcsak Ady,3 de Kiss József, Ábrányi Emil, Rudnyánszky Gyula', Peterdi Andor, Farkas Antal s még sok kisebb jelentőségű — de a kor áram­ latait éppen ezért tán még inkább tükröző — költő és író is kifejezőjévé vált műveiben az orosz nép nagy ügyével való rokonszenvnek, nemegyszer harcos, forradalmi azonosulásának.4 Juhász Gyula is fölismerte az oroszországi események világtörténelmi jelentőségét, s versben, prózában, magánlevélben őszinte hittel és bizakodással foglalt állást mellette, a szabad jövendő ígérete mellett, az orosz proletárok és forradalmi demokraták harca mellett, amelytől ő is, mint sokan akkoriban, a magyar függetlenség és demokratikus haladás kisarjadását várta. A passzívnak, búsongó, szemlélődő, magányos poétának tartott Juhász' Gyula ekkori — majd a másfél évtizeddel későbbi, 1918—19-beli — forradalmi pátoszának megérté­ séhez utalnunk kell gyermekkora két nagy politikai élményére, a szülői ház két nagy tradíció­ jára : Kossuth rajongó szeretetére,5 s a költő szülőházában megfordult Zoltánka révén, Petőfi 17 18

Pesti Hírlap 1904. nov. 29. OLÁH GÁBOR: Budapesti emlék. Dehreceni Független Újság 1905. jún. 1. (E cikknek a K'lényigyűjteményben meglévő kivágatta alapján történt fölkutatásáért Kiss FERENonek tartozom kzszönettel-) " KOSZTOLÁNYI DEZSŐNÉ: Kosztolányi Dezső. 1938. 131—132. 20 Valószínűleg ennek emléke A 13-. s ágy című verse is. »JÓZSEF ATTILA összes müvei. 1. k. Bp. 1955. 177. s A D Y E N D R E válogatott cikkei és tanulmányai. Szerk. FÖLDESSY GYULA. Bp. 1954. 48. s FÖLDESSY GYULA ; Ady és az 1905-ös orosz forradalom. Irodalmi Újság 1952. nov. 20. * Vö. Vihar előtt. Elbeszélések az 1900-as évekből, összeállította és sajtó alá rendezte GERÉB LÁSZLÓ. Bp. 1956. (Az összeállító egy rádióelőadásából kitetszően az orosz forradalom lírai visszhangját is antológiába készült gyűjteni.) 6 Vö. JUHÁSZ GYULA : Kossuth. — Juhász Gyula : örökség, 2. k. 240.

310

hívséges kultuszára.6 Innen érthető, ha a húszéves költő 1903-ban írott'versében Kossuth parasztkatonái kaszából egyenesített kardjainak suhogása mellett egy kicsit Dózsa kaszásait, -az alföldi aratósztrájkok hevét is ott érezzük : Learattál édes magyar népem, Ott az áldás csűröd közepében, Osztrák finánc szemét veti rája, — Szükség lesz még arra a kaszára! Meleg idő jár most a magyarra, * Vihar lesz, ha Isten úgy akarja, De belőle baja másnak támad, — Tartsd csak készen, népem, a kaszádat! Bécs felől jön a fekete felleg, Bécsi rongy lesz, mire innen elmegy, Aki küldi, mind halálra sárgul, Hogyha kard lesz a magyar kaszabul! (Magyar népem) Egyetemi hallgató ekkor, bölcsész a pesti egyetemen, s ismerkedik a modern filozófiá­ val, szociológiai és politikai áramlatokkal, természettudományos és szabadgondolkodó világ­ nézettel, s egyebek között — egy-két cikkéből kitetszően7 éppen'1905-ben — Marx tanításai­ val is. Forrongó, a múlt minden korhadt, avult koloncától szabadító világnézetébe új színeket olt az első orosz forradalom. A Szeged és Vidékébe 1905. július 23-án A hóditó Rihász címmel megjelent tárcájában kétségbevonhatatlan jelét adja, mekkora jelentőséget tulajdonít az oroszországi eseményeknek. A kor divata szerint írott szimbolikus kisnovella főhőse, Rihász — az akkor híressé vált székely kísérletező repülő, Rihász Sándor mitológiai jelképpé, a haladó magyarság szimbólumává tett alakja — az „Übermensch" égi állatán, az érc-sárká­ nyon a dolgos és munkás Magyarország fölé száll. A tárca így kezdődik : „Az élet második esztendejében (így számítják az idő futását az első proletárforradalom óta) a hódító Rihász megindult a hargitai havasok aljáról. Hajnal volt, de rózsásabb, fényesebb, fiatalabb, mint a többi, és a hódító Rihász úgy érezte, hogy e pirkadásra nem jő éj soha már. A völgyekben még aludt gyűlölet és szerelem, az új világ napja csak a magányos hegyek homlokára tűzött és az Emberre, aki lám, homlokát a fényes végtelenbe emeli." A túlburjánzó, nem is mindig érthető jelképekkel terhelt novellából, hogy világnézeti alapja még világosabb, hitelesebb legyen, idéznünk kell még néhány mondatöt. „Rihász a szűzen kék égből lecsapott a legsöté­ tebb dóm ormára és acélos kézzel kitűzte rá a Haladás föl írású fehér lobogót." „Lankadtan, de csüggedés nélkül szállt a nagy gép, ködön át, felhőn át észak felé s egy sötét város sötét palotájára sóhajtva tűzte föl a Szabadság zászlaját a hódító Rihász . . . " Haladás és szabadság — e két eszme a tartópillére ennek a „magyar álomnak", ahogyan írását alcímében maga nevezi a költő. Aligha véletlen, hogy ezekben a napokban, június 29-én jelent meg Gotíerhalte című verse, amelyben a császári himnuszt bitók, hóhérok és lakájok képzetével társítja. Ó szép e zene, mondják. Ámde szebb A tört sóhaj a haldokló ajakról, Amely szabad hazáért száll az égbe! S bár klasszikusnak mondjad e zenét, Összhangját rontja a halálkiáltás, A puskadörgés, árvák, özvegyek Hangos keserve és — a síri csend is, LAmelybe egykoron beléveszett! « Az 1849-re való emlékezés egybefolyik itt az 1905-ös cári vérfürdők, a „véres vasárnap", a május elsejei varsói, bakui, lodzi, ogyesszai sztrájkok véráldozatainak képeivel. Augusztus 20-án jelenik meg ugyancsak a Szeged és Vidékében Ábrányi Emilnek című verse, amelyben az orosz forradalom mellett kiálló 8 költőtársat köszöntve ilyen sorokat olva­ sunk : 6 Vö. Egy ház, Petőfi Zoltán c. verseivel; A kis Petőfi Szegeden, Szeged és Vidéke 1911. ápr. 15. és kibővítve Magyarság. 1923. nov. 18.-; Az el nem hagyott zászló. Borsszem Jankó. 1922. dec. 24. ' '8 Párbeszéd. Virágfakadás. 1905. júl. 1. — Polémia az apostol körül. Szeged és Vidéke 1905. aug. 31. ÁBRÁNYI EMII : Cézár születésnapján. A Nap 1905. aug. 18. Szeged és Vidéke 1905. aug. 18.

311

A haldokló Cézárok ünnepén A lángoló költőnek gratulálok, Eszmék után szomjúzó nép szívén A költők lesznek mostan a királyok! Remegő cárok a népnek rikoltják Az „Ave Caesar" búskomor dalát, A fenséges nép visszavívja végre A Cézároktól bitorolt hazát 1 Ugyané napokban levelet ír Debrecenbe, egyetemi társához és költő-barátjához, Oláh Gáborhoz: „Kedves Gábor", — kezdi, s így reménykedik az orosz forradalom hazai kisugárzásá­ ban : — a nemzeti renaissance hajnalán üdvözöllek téged . . . Szabad jövendő : ez volt az én álmom, vágyam mindenem ; íme, betelikI A maradiságba belecsap a tüzes embernyila és fölfordul minden, ami rothadva teng. A középkor bástyái ledőlnek, a pimasz butaság és buta pimaszság behúzza farkát a „nagy magyar ugaron" is, ahogy Ady Endre barátom ki­ fejezi. Társadalom, politika, erkölcs, irodalom, tudomány, élet és művészet becsületes, szabad, igaz lendületet nyer. Az Ember fog itt élni, dolgozni, dalolni és ünnepelni, küzdeni és győzni, az Ember, és nem a Mágnás, a Gentry, az Űr, a Pap, a Szolga, a Megalkuvás! Becsületes lesz, igen is a tudomány és irodalom is. Gyönyörű dolog lesz élni, élni, élni. Eddig vértanú volt itt a lángész, koldus és vértanú. Ha Petőfinek hívták, csavaroghatott az országúton a kutyákkal, ha Aranynak, kussolhatott az Akadémiában a molyokkal. Igaz-e Csokonai Vitéz Mihály, oda­ fönn az égben? Kedves Gábor, én érzem az idők változását, akár Petőfi egykor előreérezte a forradalmat.. ."8 Az első proletárforradalmat azonban 1905 decemberében leverték. Vajon nem a vereség miatti csalódás tükröződik-e az 1906. február 21-én a Budapesti Naplóban megjelent Kérdések című versének pesszimizmusában, amely a titokzatos, világot mozgató erőnek tesz szemre­ hányást : Talán szived sincs. Közönyös szemed, E mély világ titkára rámered, S mint kevély jéghegy, csillogva úgy néz le Hervadt rózsákra, eltiport vetésre? Az „eltiport vetés" minden bizonnyal a remélt forradalom sokatígérő jelképe, amint­ hogy másfél évtized múlva, a magyar forradalmak bukása után hasonló szimbólummal jelzi a letiprott forradalmaktól várt reményeit (Terzinák Móra Ferencnek, A vén cigánynak). S hogy a költő a forradalom legnagyobb ütközetében vesztes orosz forradalmi mozgalom ké­ sőbbi útját, a munkásság 1906 folyamán sztrájkokkal tovább vívott harcait még ezután is figyelemmel kísérte, jól mutatja 1906. szeptember 6-án megjelent verse, a Sámson dala : Hej, be örültök Filiszteusok, Kopott éle hallik, De keleten már Űj nap hajnallik. Recseg az oszlop, Ropog a tető, Meghalok én, de Él a jövendő! „Lovagias" ügye 1914 november első napjaiban a szegedi városi színházban vendégszerepelt a már akkor neves magyar színész, Hegedűs Gyula. November 5-én és 6-án, csütörtök és péntek este Lengyel Menyhért Tájfun című darabjában, 7-én, szombaton és 8-án, vasárnap Planquette klasszikus operettjében, A cornevillei harangokban lépett föl.1 Az előadások után, máig érvé­ nyes színész-szokás szerint, a Kass vendéglőben (a mai Hungáriában) vacsorázott és pihent, üdült föl színészekből, újságírókból verbuválódó baráti társaságban. •1 DTTRKÓ MÁTYÁS : Oláh Gábor - Juhász Gyuláról. I t K . 1954. 229. Dclrnagyarország 1914. nov. 4. 6

312

így volt ez november 7-én szombaton este is. A népes éjszakázok között volt ez alka­ lommal Juhász Gyula is, aki a hétvégére hazajött Makóról, s az egész heti tanítási robot fáradalmaiért a szegedi barátok körében keresett kárpótlást. Ahol színészek és írók diskurál­ nak, hamarosan irodalomról és színházról kerül föl a szó. „Arról folyt a beszélgetés — mondja a krónikás újságíró2 —, hogy a magyar drámaírók munkálkodása mennyire hat ki a színészet érdekében és hogy a színész sikerét mennyire befolyásolja a jó' szerep, amelynek irodalmi értéke is van. Hegedűs arra az álláspontra helyezkedett, hogy az író köszönheti a sikert a színésznek és a színész produktivitása állapítja meg a darab értékét. Juhász Gyula ezzel szem­ ben ellenkező álláspontot hangoztatott és az erőshangú vitának összeszólalkozás lett a vége. Hegedűs vasárnap két megbízottjával provokáltatta Juhászt, aki szintén megnevezte segédeit. Az affér békésen elintéződött." A „lovagias ügy" nem pisztolypárbajjal, hanem jegyzőkönyvvel zárult. Az érdekes jegyzőkönyv a Kilényi-hagyatékban volt, mígnem 1940-ben, a Juhász-relikviák rendezésekor ki nem derült, hogy szőrén-szálán elveszett.3 Egyesek, akik közel állottak a költőhöz, emlékez­ tek rá, hogy valaki kölcsönkérte és azóta sem jelentkezett vele. Kilényi Irma hasztalan nyomo­ zott utána. Nemrégiben azonban rejtélyes módon újra fölbukkant: 1956-ban Rónay György tette közzé.4 Ebből megtudjuk, hogy a jegyzőkönyvet a Kass éttermében november 8-án, vasárnap délután 3-kor készítették. Jelen volt Hegedűs Gyula megbízottjaként Papp Gábor festőművész és Körmendy Kálmán színész, Juhász Gyula képviseletében pedig dr. Járossy Jenő ügyvéd és Rehorovszky Jenő újságíró. Hegedűs megbízottai elégtételt kértek „azon sértő megjegyzésért, mellyel Juhász Gyula úr 1914 november hetedikéről nyolcadikára virradó éjjel 1—2 óra között a 'Kass-Vigadó' Kis-Kass étteremben Hegedűs Gyula urat illette". Mint kiderül, a sértő, mi több : lovagias ügyet provokáló megjegyzés ennyi volt: „Koszto­ lányi Dezső különb ember és különb művész, mint Ön." Juhász Gyula megbízottai a költő nevében kijelentették, hogy „a fenti megjegyzésért, amelyet ő felhevült állapotban mondhatott csupán ; bocsánatot kérnek." Hegedűs Gyula megbízottai ezt elégtételül elfogadták. „Ezzel az ügy a lovagiasság szabályainak megfelelően befejeztetett." A jegyzőkönyvet, a közlő szerint, Rehorovszky Jenő írta. Érdekessége még az ügynek, hogy korábban a színész (és drámaíró) Hegedűs Gyulát összetévesztették a Juhász Gyulánál is fiatalabb, író és újságíró Hegedűs Gyulával. Vér György idézett cikkében nem nevezi néven Juhász Gyula ellenfelét, csak azt mondja róla, hogy „ma is ismert kitűnő szereplője a magyar újság-irodalmi nyilvánosságnak". Egy újság­ kivágás, mely a Kilényi-hagyatékban van, Az Est „Ma húsz é v e . . . " című cikkecskéjét tartalmazza.5 Ez egyebek között a következőket írja: „Hegedűs Gyula, aki ezen a napon szerződött le a Nemzeti Színházhoz, Juhász Gyulával, a Szegeden élő költővel összeszólalko­ zott. Hegedűs két megbízottja útján provokáltatta a költőt." Ma már aligha nyomozható ki, mi volt e cikk húsz év előtti forrása, s hogyan jött létre a párnapos eltérés. Az érdekes az, hogy Kilényi Irma a lapszélre írta : „nem a színész Hegedűs volt!" A korabeli sajtó azonban a kortársak emlékezetével szemben is kétségtelenül azt bizonyítja, hogy Juhász Gyula egyetlen „lovagias ügyében" ellenfele a nagy magyar színész, Hegedűs Gyula volt.6

„Egy óra sarc" Juhász Gyula egész életében a színház szerelmese volt1 Ott van ez a szerelem legszebbverseiben, mégpedig nem csupán a színházi szonettekben, az Anna-versekben, de számos más költeményének utalásában, hasonlatkincsében is. Ám azt már az irodalmi köztudat is alig tudja, hogy a költő színpadi műveket is írt. Még kisdiák, amikor első kísérleteit megírja : 11 éves, amikor Vásárhelyt, Kristó Lajos polgármester névnapján A gonosz mostoha című: 1 Hegedűs Gyula afférja. Délmagyarország 1914. nov. 10. » Eltűnt egy lovagias jegyzőkönyv . . . Délmagyarország 1940. jún. 14. — A KHényi-hagyaték lap­ kivágására Kilényi Irma írta alá szerzőként Vér György nevét. * r. gy. : Egy régi lovagias ügy. Vigília 1956. június. 336. * Az Est 1934. nov. 13. * Az ügy még ma élő tanúja, JÁROSSY JENŐ, akit levélben kérdeztem meg, a valósághoz híven emlé­ kezett, Vö. BERNÁTH LÁSZLÓ : Vita a kis Kasban. Esti Hírlap 1958. febr. 29. 1 Vö. PÉTER LÁSZLÓ : Juhász Gyula és a színház. Szegedi Tükör 1954. okt. 28. -nov. 13. Itt idézünk a költő néhány vallomásából. 1907. okt. 18-án ezeket írja Rozsnyay Kálmánnak: „Drámámon dolgozom. Mindig ide tartottam. Tömörség : ez az én stílusom és művészetem eleje. Dráma : ez az én törekvésem utolsó szava." (Napkelet 1937. júl. 1. 443.) Babitsnak írja 1908 novemberében : „Nagyon színházi ember lettem s úgy érzem, mint ilyen fogok élni és meghalni." (OSZK Kézirattár.) Egy nemrég közölt prózai írásában így vall: „Én mindig drámaírónak készültem . . . " (MAGYAR LÁSZLÓ, Film, Színház, Muzsika 1957. szept. 13.)-

313.

„verses tragédiája" színre kerül"2; 14 éves, amikor — Calipso címmel Írott s kéziratban ma is meglevő egyfölvonásos „zenedrámáját" megírta.3 Első verseskötetével egyidejűleg született „tragikus idillje", a dantei ihletésű Paolo és Francesca című egyfölvonásosa,4 majd Várad ele­ ven színházi világa ösztönzi 5arra, hogy a könnyebb fajsúlyú műfajjal is kísérletezzék. Operettje, az Atalanta sikere után ott írja meg „szögedi idilljét", a tömörkényi ízeket idéző „Szép csöndesen"~t6 is. Számos dráma terve is foglalkoztatja : még máramarosszigeti tanár korában Arany Jánosról ;7 a világháború utolsó esztendejében Zrínyiről ;8 a húszas évek végén Martinovicsról 9 akar színpadi művet írni. Petőfi alakját is fölidézi: a Pilvax-kávéház 1920-ban jelent meg,10 míg az 1921-ben írott Petőfi elmegy c. egyfölvonásosát11 erdélyi színpadra szánta, de előadásra soha nem került Verses drámája, a Don Quixote halála a legismertebb, mert ez megjelent prózai írásainak kis kötetében.12 Állítólag elkészült egy Petőfi-drámája is.13 E drámai kísérletek természetesen nem igazi színpadi művek ; még amelyek el is ké­ szültek és fönn is maradtak, aligha alkalmasak színpadi bemutatásra. Inkább „könyvdrámák", amelyek egy nagy lírikus kezenyomát mutatják e természetétől olyannyira elütő műfajban is.1* A kortársak emlékezetében maradt fönn, hogy a költő Egy óra sarc címmel egyfölvoná­ sos daljátékot írt, melyet a fővárosban be is mutattak. A kézirat azonban elveszett. Az egykorú színházi újságból megtudjuk, hogy a darabot a budapesti Apolló Színpad 1922. január 4-én mutatta be. A Szeged c. napilap munkatársa 1921 szilveszterén többek kö­ zött Juhász Gyulától is megkérdi, mit kíván az újesztendőre. „Sok zsúfolt házzal szeretném kezdeni — hangzik a tréfás válasz — és egy sarokházzal végezni." S magyarázatképpen hozzá teszi: „Januárban lesz egy darabom bemutatója egy pesti színpadon."15 A Színházi Élet 1922. évi 2. és 3. számából rekonstruálhatjuk az egyfölvonásos daljáték mondanivalóját. Ez utóbbi a következőket mondja: „Kedves és tehetséges kis daljáték a gyöngye az Apolló Színpad januári műsorának. 'Egy óra sarc' a daljáték címe, Juhász Gyula és Losonczy Dezső a szerzői. A szín : Elzász, kis polgári szoba, sok csipke, függöny s könyvek is katonás sorban a polcokon és ripszgarnitúrák vakító tisztaságban. Idő : Napoleon kora. A császár seregei törnek a városra s a parancsnok egy órai sarcot adott a katonáknak. Rémült ' P É T E R LÁSZLÓ: Juhász Gyula és Vásárhely. Vásárhelyi Szó. 1956. 3. sz. 28—31. Vö. PÁSZTOR J Ó Z S E F : 3 Juhász Oyula. = Beszélő házak. Szerk. HATVÁNY LAJOS. Bp. 1957. 1 0 8 - 1 0 9 . A Küényi-féle gyűjteményben. Az egykori írás mellett a költő későbbi szövege : „Tizennégyéves koromban ,alkottam' ezt az első librettót". Mellette lila tintával a következő ajánlás: ,,A tizenkilencéves Vajda Mariannának ajánlja az egykori ifjú : Juhász Gyula. 1928. X I . 14". (Vajda Marianna : Kilényi Irma barátnőjének, Vajda Bélánénak ma is élő leánya.) 4 Megjelent a Szeged 1924. dec. 25-i számában a következő Előszóval: „ E z t a kis drámai költe­ ményt 1907-ben írtam Szegeden. Makó Lajos elfogadta előadásra, Fodor Ellával és Almássy Endrével a fő­ szerepekben. Közben Makó Lajos meghalt, én Nagyváradra kerültem. A darab sohasem látott színpadot, de nekem ma is kedves emlék, az első szerelem színeivel és tüzével, hiszen akkor huszonnégy éves voltam. A szerző." Állítólag (vö. Délmagyarország 1939. nov. 5.) egyszer, az említett szereposztásban, mégis színre került volna. 5 Kőnyomatos súgópéldánya H. e. 5968. sz. alatt ä szegedi Somogyi Könyvtárban ; egy átdolgozott gépelt szövegkönyv, valamint eredeti partitúra a zeneszerző D E É S Y ALFRÉD birtokában. Bemutatta a nagy­ váradi Szigligeti Színház 1909. január 16-án, a debreceni színház 1909. április 1-én, a szegedi színház 1909. november 19-én és a soproni színház 1912. október 12-én. 6 Megjelent először a Független Magyarország 1909. m á j . 30-i számában, majd füzetalakban Nagy­ váradon 1909-ben (az egyetlen példány, amelyről tudunk, Dutka Ákosé volt, jelenleg a szegedi múzeum irodalmi anyagában) és 1924-ben Szegeden, a Színházi Újság 1924. április 19-i számának mellékleteként. Bemutatta a nagyváradi Szigligeti Színház 1909. március 21-én, majd, a szegedi színház 1924. május 30-án és a makói színház 1924. szeptember 18-án. Szegeden megismételték „ a kenyér nélkül m a r a d t szegedi színé­ szek estélyen", 1925. szeptember 23-án. 7 Szeged és Vidéke 1907. aug. 20. Vö. DTJRKÓ MÁTYÁS : Oláh Gábor - Juhász Gyuláról. I t K . 1954 : 229. - 8KISPÉTER ANDRÁS : Juhász Gyula. Bp. 1956. 60. EŐRSI J Ű L I A : Tiéd a sírig. Szeged 1957. 25., 83., 105. Vö. Zrínyi a költő. Pesti Napló 1918. a u g . 25. - Zrínyi, a költő. Űj Nemzedék 1918. okt. 19. ( = Délmagyarország. 1918. okt. 27.) ( ; . ) : Zrínyi a költő. Délmagyarország 1920. máj. 4. » * Színdarab — Martinovicsról. Juhász Gyula viszi színpadra a vértanú életét. Az Est 1928. dec. 18. Vö. KISVÉTER :, i. m. 218. — NAGYMIHÁLY SÁNDOR : Fiatalok még i t t vagyok. Magyar Hírlap 1936. márc. 1. 10 Délmagyarország. 1920. ápr. 4. 11 Kézirata EŐRSI J Ű L I A birtokában v r l t . Ezt Juhász Gyulának az Új Élet 1922. dec. 20-i számában megjelent nyilatkozata szerint a Petőfi-centenárium alkalmából a nagyváradi színház számára írta a költő. Előadását az újsághírek szerint (szegedi Hétfői Rendkívüli Újság 1922. dec. 11. és PÓR TIBOR cikke, -Szeged 1922. dec. 17.) a román cenzúra megtiltotta. Kiad am a Dél nagyarcrs-ág 1958. okt. 19-i számá­ ban és különlenyomatban is. 12 Délmagyarország 1925. dec. 25. Megírásának kelte : „Makó, 1924. szept. 2 2 " . Megjelent a Holmi «. kötetben (1929) is. ( 1 4 9 - 1 6 0 . ) 13

11

Vö.

EŐRSI:

i. m.

143.

Ennyiben igaza van EőRSinek, amikor arról ír, hogy Juhász nem tudott d r á m á t í r n i : i, m. 2 1 . " Szeged 1922. jan. 1. Később ezt írta a költő : „Pesten egy verses színjátékomat adták tavaly egy hónapon keresztül az Apolló Színpadon és én egyetlen egyszer se l á t t a m " . (A színház és csekélységem. Színíiázi Üjság 1923. máj. 19.)

:314

asszonyok, polgárok ijedeznek s egy cseléd azzal a hírrel jön, hogy magyar huszárok vágtatnak á franciák előtt, nem is emberi a képük, egy szemük van és borzalmas szarvuk a homlokukon. Irtózatos a rémület a szobában, nem tudják, mit rejtsenek előbb a huszárok elől, a hajadon leányt-e vagy a dunsztosokat? De már nincs idő, a hajadonra csak egy selyemkendőt dobnak, hogy az alá bújjon s már betör a szobába az ellenség. Az ellenséget Fazekas Mihálynak hívják, Debrecenből került Napoleon huszárjai* közé, poéta, Csokonai Vitéz barátja, egy nagyszerű, rajongó magyar és fiatal, daliás, rózsaszínű forgó van a csákóján és uniformisa ragyog a sújtásoktól. Körülnéz a kis szobában s először nem a kendő alá bújt leányt, hanem — a könyveket veszi észre. Amióta a csatatereket járja, nem volt könyv a kezében. S a bibliothékában Shakespeare, Moliére és — Istenem — Rousseau ; csupa ismerős! Fazekas Mihály főhadnagy mit sarcolhatna itt mást, mint Rousseaut. A leány pedig a kendő alól csak nézi az „ellenséget", aztán virágot dob rá, hogy észrevegye. Bájos szerelmi idill következik most, Fazekas elmeséli, honnan jött, s Amelie — ez a leány neye — már szívesen menne vele a szegény, árva, rongyos Tündérországba, ahol Csokonai VÍtéz énekel a borról és a szerelemről. Elcsattan az első csók s elüti az óra a delet: az egy óra sarc letelt. S mit sarcolt Fazekas Mihály? Egy kötet Rousseaut .$ egy árva csókot. Mert a csóknak nem akad párja. Az öreg elzászi csak elzászinak adja a leá­ nyát, idegennek, magyarnak még akkor sem, ha az poéta. Amelie pedig mit tehet: meghajlik .az apai szigor előtt. Vitéz Fazekas Mihály főhadnagy pedig hóna alá csapja a Rousseaut, össze­ csapja a sarkantyúját és megy tovább a világba. És amíg a kisváros utcáin lángok csapnak fel és vér ömlik az ó-kutak mögül, míg e\tiport leányok sikolya reng és csóktól, bortól, vértől részeg martalócok hurcolják a tábor felé .azegy órás sarc gazdag zsákmányát, szelíden peng végig a járdán a debreceni költő sarkantyúja; Megy Fazekas Mihály, hóna alatt a zsákmánnyal: Rousseauval, ajkán Amelie csókjával. Megy a költő, megy, nagy utat tesz meg még a Ludas Matyiig. * Juhász Gyula nemes veretű versein cseng ez a történet s Losonczy Dezső muzsikája kíséri. A versekről és a muzsikáról csak a legnagyobb elismeréssel s szinte meghatva lehet szólani, egyformán tehetséges mind a kettő. Kondor Ibolya és Ross Jenő játsszák a daljáték két főszerepét, a huszárt és a kis elzászi leányt. Nagyon kedvesek és tehetségesek, azt a hanguiatot tudták adni, amit a költő és a zeneszerző álmodtak." A cselekmény alapjául szolgáló történeti legenda első forrása valószínűleg Debrecen jeles historikusának a Fazekas Mihályt említő mondatához illesztett lapalji jegyzete, amely •ennyit mond : „E jeles emberrel történt főhadnagy korában a következő eset: A francia háború folyásában 1813-dik évben egy francia városba bevonuló osztrák csapatnak szabad sarcolás engedélyeztetett. E csapatban szolgált Fazekas Mihály is. S ő bemegy egy úri házhoz, s annak igen jeles könyvtára szemébe tűnvén, a könyvtárból kiszemel egy jeles könyvet, .asztal mellé ül, s olvas a könyvből addig, mig eltelik a sarcz ideje, s akkor a könyvet visszateszi a helyére, s meghajtva magát kifelé indul. E nemes lelkűségen elámulva a házi úr, erőnek erejé­ vel egy értékes zsebórát tukmált Fazekasra emlékül."16 Innen vette és színezte kissé ki a magyar anekdotakincs szorgos gyűjtögetője, Tóth Béla,17 s valószínűleg 18 innen került aztán be a történelmi és irodalomtörténeti köztudatba is. Említi Szekfü Gyula ; Birkás Géza Montaigne magyarországi népszerűségének egyik anek­ dotikus bizonyságaként idézi azt a Surányi Miklóstól19vett változatát, mely szerint a sarcoló magyar nemes Montaigne műveit emeli le a polcról. Laczkó Géza ugyanezt a témát még Juhász Gyula előtt A sarc címmel egyfölvonásos vígjátékká dolgozta föl. Az ő főszereplője gróf Bornemissza László huszárfőhadnagy, s a cselekmény 1744 nyarán, Nádasdy elzászi hadjárata során játszódik egy Rajna menti kisvárosban.20 Nem tudjuk, Juhász Gyula ismerte-e Laczkó Géza vígjátékát. A jelenleg Amszterdam­ ban élő Jobbágy Jenő még 1938. október 8-án Küényi Irmához intézett levelében21 azt állí­ totta, hogy a költő az ő prózája alapján írta meg a verses színjátékot. Ezzel egybehangzóan, részletesebben 22a következőket írta szegedi ismerőséhez, Schwab Józsefnéhoz 1956. augusztus 15-i levelében : „1920-ban és 21-ben 4—5 hónapot töltöttem Szegeden és a Corso kávéházban Móra Ferenc (többször'írtam a Szegedi Naplóba) bemutatott Juhásznak. Meglehetősen össze­ barátkoztunk, aminek következménye volt, hogy ha jól emlékszem, két 'történelmi miniatűr' novellámat... és a teljesen kész 'Egy óra sarc'-ot megmutattam — mint az szokás — a Mester* Ez nyilván a Színházi Élet cikkírójának tévedése, hiszen Fazekas a Napóleon ellen küzdő csa jpatban 18 szolgált. Szűcs ISTVÁN : Szabad királyi Debreczen város történelme. Debreczen. 1871. 3. k. 979. " TÓTH BÉLA : A magyar anekdotakincs. Bp. é. n. 6. k. 101 - 1 0 2 . A legújabb kiadásban : 1957. S 5 - 9 6 . Másik, gazdagabb változatát egy debreceni kéziratból közölte BARCSA JÁNOS, I t K . 1906. 221 - 2 2 4 . Vö. J u i o w V I K T O K : Fazekas Mihály. Bp. 1955. 5 5 - 5 7 . , 212. 18 Magyar történet. 5 . k. 202. , , 80 " E P h K . 1942. 292. N y . 1914, augusztus—szeptember. ai A Kilényi-féle gyűjteményben, a szegedi egyetem irodalomtörténeti intézetében. •*• Uo.

315

nek. A téma Fazekas Mihály kis kalandja volt egy elzászi városban a napóleoni háborúk idején. Juhásznak annyira tetszett, hogy a kéziratot elkérte : 'Mit szólna hozzá, ha átírnám a lírai részeket versbe?' Hihetetlen módon néhány nap alatt elkészült az átírással: nagyon keveset hagyott ki, de hozzá is tett kétségtelenül is — a magyar versdráma legszebb nyelvén! Föl­ vittem a kéziratot Rózsahegyi Kálmánhoz, aki az időben mellékesen főrendező volt az Apolló­ ban, megvette egy oly összegért, ami jelentett valamit (70 K-t fizettem ki Juhásznak) — de mire a darab néhány hónap múlva előadásra került, az infláció el ette a pénz értékét jórészben. A kéziratot pedig sose láttam többé : egyszer-kétszer kértem Rózsahegyitől, ő Herczeg Jenőhöz; utasított, aki igazgatóféle volt az Apollóban — kijelentette, hogy fogalma sincs, mi történt az eredeti kézirattal, illetve az én gépelt kéziratommal. Juhászé kézírás volt ösmert gyöngy­ betűivel." Fönnmaradt a Kilényi-gyűjteményben Zilahy Lajos 1922. június 13-án kelt levele,. amelyből kitűnik, hogy — nyilván Juhász Gyula kérésére — utánajárt a darab honoráriumá­ nak. Kiderül, hogy az Apolló Színpadtól 1000 Koronát küldetett a költőnek. „Itt megnéztem a szerződést — írja Zilahy —, Jobbágy Jenő összesen 3000 koronát vett fel és miután a darab negyvenszer ment, a még esedékes ezer koronát a te címedre küldték. Ezeket a dolgokat Jobbággyal számold el." (Egyébként ugyanebben a levelében Zilahy darabírásra buzdítja Juhászt, valami pályázaton való részvételre, melyet augusztus elsejéig Heltai Jenőhöz kell beküldenie. „Ne felejtsd el — írja Zilahy —, hogy ez a babér mellett igen tekintélyes pénzt is jelent és veled szemben ez a pályázat könnyen lehetne költői igazságszolgáltatás.") Jobbágy Jenő emlékezete tehát a 70 koronát illetően aligha helyes. A kéziratnak nyoma veszett. Oláh Gábor 1926. nov. 23-án kelt lapjában elkérte Juhász­ tól, hogy Debrecenben előadassa. „Kedves Gyulám! Említetted, hogy van neked Fazekas Mihály úrról egy kis szítidarabod. Nagyon kérlek : légy szíves rögtön postára téve elküldeni címemre. Az iskolánk védő szentje Fazekas főhadnagy, jövő év februárjában tartunk emlék­ ünnepet a nevére, akkor szeretném előadatni a darabodat." Nem tudjuk, Juhász elküldte-e,. s előadásra került-e Debrecenben. Ha igen, akkor bizonyára valahol ott lappang — vagy ott veszett el — a kézirat. Egyszer fölröppent a hír, hogy a szegedi színigazgató, Tarnay Ernő megszerezte a kéziratot és Szegeden is előadja a darabot.23 Ez aligha bizonyult igaznak. Kilényi Irma, aki 1919 óta a költő önkéntes „titkára" volt, s ez időtől fogva gondosan gyűjtögette a Juhász. Gyulától való és róla szóló dokumentumokat, kéziratokat, megőrizte volna. A költő halála1 után nagy szorgalommal kutatta az elveszett egyfölvonásost is. Levelezett, s újságíró barátai révén a sajtó útján is kerestette. Eleinte két darabnak hitte : kereste az Egy óra sarcot, és külön a.Fazekasról szóló „bűbájos" egyfölvonásost;24később már tudták, hogy e kettő egy, s ezt keresték Wertheimer Elemér színigazgató padlásán, abban a harminc ládában, amely az Apolló­ kabaré megszűnésekor került vétel útján a birtokába. A kutatást Ösztönözte, hogy a zeneszerző,. Losonczy Dezső operát akart írni az előkerülő Juhász-szövegre.25 A nyomozás azonban mind­ máig eredménytelen maradt. A költőnek ez az érdekes kis színpadi műve, úgy látszik, végképp ismeretlen marad előttünk. Halálhíre az erdélyi lapokban 1922 szeptember első napjaiban az erdélyi magyar újságokban Juhász Gyula halál­ híre terjedt el. „Először természetesen — mondja az egyik kolozsvári lap, később, miután az álhírt már maga a költő megcáfolta1 — a szenzációk után lihegő kolozsvári lapokban látott napvilágot á lesújtó hír, két nap múlva pedig a Szamostól kezdve a Brassói Lapokig Erdély valamennyi hírharsonája literszámra ontotta keserű gyászkönnyeit, sőt egyik-másik setét bánatában csak odatartotta lapjait a váradi meg kolozsvári újságok alá, úgy, hogy a bús könnyek szórói-szóra átcsappantak egyik hasábról a másikra." A kolozsvári 5 Órai Újság szeptember 1-i száma vezércikkében foglalkozik a költő halál­ hírével. Érdemes teljes terjedelmében idézni :2 ss

VÉR GYÖBGY : Vasárnapi konferansz. Délmagyarország 1928. dec. 16. "!S A Reggel 1938. nov. 7. V[ÉK] GY[ÖHGT] : Juhász Gyula eltűnt színműve után nyomoznak egy pesti színigazgató padlásán» Az Est I1939; nov. 15. Cyrano: Juhász Gyula halála és föltámadása. Aki 200 lejért megölte költőtársát és egy kis cifra plágium. Gyilkos [Kolozsvár]. 1922. szept. 19. — Az erdélyi magyar irodalomkutatók föladata a cikk szerző­ jének és a furcsanevű, kisalakú lap mivoltának fölkutatása. Az idézett közlemény a 19—20. lapokon talál­ ható. (Mi a KHényi-gyűjteményben csak ezt a kitépett lapot ismerjük.) II Cyrano az előbb idézett cikkben erről ennyit mond : „Az ötórai Újságban a melegszívű Ernő fekete bársony hangon dalolt gyászoló gyászdalt költőtársa sírhantja f e l e t t . . . "

316

JUHÁSZ GYULA, •így hívják a nemes, tisztalelkű magyar költőt, akit Szegeden éhtí.fusszal a kórházba szállítottak. Ügy látszik, ezt az utolsó, mindennél nagyobb megaláztatást nem tudták •elviselni beteg idegei: önkezévej vetett véget életének és e pillanatban már megpróbált lelke ott sír, gyón és vádol az Űr színe előtt. Miután a megboldogult sem félkegyelmű politikus, sem szerencsés kezű tőzsde­ játékos nem volt, feltételezem rólad, hogy nem is hallottad a nevét. Feltételezem, hogy rosszalólag csóválod a fejedet, amikor a néked ismeretlen nevet megpillantod az újság fehér homlokán. És most nem is akarom felfedezni számodra Juhász Gyulát, a szegény halott költőt, egy sort sem idézek műveiből, amelyeket szíve vérével írt -és nem akarom elmúlt életét felidézni egy kísérteties szeánszon, nem akarom most fel­ dúlni a halott költő emlékét, amikor már örökre elmúlott tőle a keserű pohár. Egész más céljaim vannak ezekkel a sorokkal : egy szót akarok csupán a füledbe sírni, mint az őszi szél sír a lombja-vesztett erdőknek, halkan és alázatos mosollyal szájamon egy szót akarok füledbe duruzsolni, oly csöndesen, mint a kályha lángja duruzsol téli estékem igen, akár akarod, akár nem, egy szót suttogok édesen a füledbe : éhtífusz. Éhtifusznak hívják azt az irtózatos betegséget, amellyel a magyarság egyik legkiválóbb költőjének életét feldíszítette. Ezt az ajándékot kapta az Istentől hivatott költő azoktól, akiknek kultúiájáért és szebb jövőjéért az utolsó csepp könnyét is versekbe sírta. Minden szenvedésekért élete delén megkapta végre a tragikus magyar honoráriumot; az éhtífuszt. Hallod a csúf és dögletes zenét, amely ebből a szóból kiárad? Éhtífusz . . . Nem, én nem akarok szemrehányást tenni, csak füledbe akarok suttogni egy kicsit, magyar társadalom. A költő már nem tudja megköszönni a nagylelkű ajándékot, így hát én duruzsolom hálásan a füledbe : éhtífusz. Mindegy, hogy kinek adtad ezt, magyar társadalom : írónak, tudósnak, vagy szegény falusi néptanítónak. A nagylelkű ajándék mellett nem lehet közönyös arccal elhaladni, derék és tisztelt magyar társadalom, halld meg tehát, mit ajándékoztál szegény, beteg, bolond költődnek: éhtífuszt. A másik kolozsvári napilap, a Keleti Újság ugyanaznapi számában szintén nagy cikket •közöl. „Aradról jelentik — kezdődik a Hírek rovat első közleménye3 — a megrendítő hírt, hogy Juhász Gyula, a költő, néhány nap előtt Szegeden meghalt. Részletes jelentések még nem •érkeztek hozzánk. Aradon úgy tudják, öngyilkos lett. Más verzió szerint szívszélhűdés ölte meg." Az Aradi Hírlap szeptember 3-i számában a Szegedről odaszármazott muzsikus, egykori osztálytársa, Csányi Mátyás írt nekrológot.4 Közös ifjúságuk emlékeinek fölidézése után Juhász költői sikereiről, s ugyanakkor szegénységéről szól. Jellemző emléket idéz föl a kommün napjaiból. „Juhász Gyula nagy fekete szemei felragyogtak" — mondja. „Istenem — idézi Juhász szavait — de jó lesz nekünk művészeknek. Mi csak alkotni, dolgozni fogunk, az állam megveszi műveinket, de nem a csúnya pénzért, hanem ad nekünk majd szép lakást, ellátást." Ilyen naívul, romantikus módon képzelte el a gyermeklelkű költő a poétaságot a kommunista társadalomban. „A francia irodalomnak — mondja tovább a nekrológ — nagy bámulója volt, •de legjobban rajongott az orosz irodalomért. Csendes lénye, finom lelke elmélázott a nyugodt szláv költészeten, volt valami rokonvonása Turgenyev, Puskin bizonyos felfogásával." A Temesvári Hírlap rövid híre ennyit mond : „Juhász Gyulának, a kiváló magyar költő­ # nek halálhíre ma három oldalról is végleges megerősítést nyert. Feltűnő volt, hogy a budapesti sajtó mélyen hallgatott erről a magyar irodalmi veszteségről, egyetlen pesti orgánum sem írt nekrológot Juhászról. Most arról jön hír, hogy a lapokban megjelent nekrológokat a budapesti T. osztály cenzúra-hivatala húzta ki, azzal az indokolással, hogy Juhász Gyula a kommuniz­ mus idején a diktatúrát dicsőítő verseket írt. Tény, hogy Juhász Gyulát ezzel az indoklással mentették fel annak idején a szegedi tanári állásától is. De az is tény, hogy ez Juhász irodalmi értékelésén és költői fémjelzésén nem változtat semmit."5 A Pásztortűzben Reményik Sándor parentálta el röviden költő-társát és leközölte két régebbi versét (Milyen volt, A rohateczi Máriánál).6 Nekrológja elején is ez utóbbi verset 1 (l.): Juhász Gyula meghalt. Keleti Üjság 1922. szept. 1. — A Kilényi-gyűjteményben két példány­ ban meglevő kivágat mindegyikére szerzőül Ligeti Ernő neve van ráírva. Az egyik példányt Dettre János, akkor a jugoszláviai Bácsmegyei Napló munkatársa, e szavakkal küldte meg a költőnek : „Az élő, sőt örökélő Juhász Gyulának küldöm mulatságul a halott költő dicséretlt. örök barátsággal D. János." Lehet, hogy ez hívta föl a költő figyelmét erdélyi halálhírére, s ez késztette a levélbeli cáfolatra. — Érdekességként megemlítjük még, hogy ezt a közleményt szó szerint átvette a new yorki Szabadság című napilap 1922. szept. 21-i száma is! * CSÍNTI MÁTYAS : Juhász Gyuláról. Aradi Hírlap 1922. szept. 3. * Juhász Gyula halálhíre a budapesti sajtóban. Temesvári Hírlap. (A kivágaton nincs föltüntetve a kelet. Nyilván 1922. szeptember 2. és 12. között.) * REMÉNYIK SÍNDOR: Juhász Gyula. Pásztortűz 1922. szept. 9. 289—293. — Versben is búcsúzott költő-társától: Halott paéta. Juhász Gyula halálakor. Ellenzék [Kolozsvár] 1922. szept. 3. - Utánközlés
317

idézi: ezt ismerte meg először. Juhász Gyula költészetéből. Ennek hangulatát általánosítja Juhász emberi és költői karakteréül. A Kilényi-hagyaték őriz még egy kefelevonat-töredéket is, Pálffyné Gulácsy Irén Emlékek Juhász Gyuláról című írásának harmadik korrektúra -lapját r amely nyílván nem jelent már meg, mert közben befutott a hiteles cáfolat. Váradi lap számára készült a cikk, kitűnik utolsó mondataiból: „És talán ez a közömbös város is — melyet annyi vággyal, szeretettel emlegetett untalan — megáll egy pillanatra a kopott gúnyáiból kilángoló költő emléke mellett, sőt lesznek, akik a Körös siető vizével halk, megesett üzenetet küldenek a befogadó, ölét táró távoli nagyvíz elfeküdt' lantosának." „Egy szó annyi, mint száz — mondja az álhír történetét leleplező, már idézett cikk7 — elsirattuk, "eltemettük Juhász mestert. A kávéházi törzsasztal körül is elhangzott egy-két vélemény, megkritizálták a halottat, a verseit, a bozontos szakállát, meg a társadalmat^ amely nyomorultul hagyta elpusztulni a kórházi szalmazsákon. Senkinek sem jutott eszébe, hogy hátha nem is halt meg? Miért nem gondolt erre senki? Különös, csodálatos, hogy a sze­ gény Juhász Gyulárót mindenki rögtön elhitte, hogy éhenhalt. Tálán mert költő volt? Ez két­ ségtelenül valószínűvé teszi a kórházat, éhtífuszt és nyomorult halált. Meg aztán a szenzáció, esemény kellett a lapoknak is." Az álhír végül is átjutott a határon, s fülébe jutott a szegedi redakcióban dolgozgató költőnek is. Szeptember 12-én közli az Arad és Vidéke magának a költőnek levelét, melyet ifj. Vas Gusztávhoz, az aradi Kölcsey Egyesület volt irodalmi és művészeti előadójához in­ tézett, „íme :8 Ötödik Károly császár óta nagyon kevés ember érhette meg a saját temetését. Ez. valóban császári passzió és ilyesmire én, szegény magyar költő, igazán alig mertem gondolni valaha. Most, hogy Erdélyben olyan szépen, melegen és meghatóan elparen­ táltak, ahogy csak nálunk tudnak temetni, kénytelen vagyok kibújni a fényes koporsó­ ból és alássan kérni számos jó emberemet, barátaimat és tisztelőimet, hogy azért az. élőre ne haragudjanak, amiért a halottat olyan fejedelmi pompával és megindult lélek­ kel elsiratták. Most már a babona szerint igen sokáig fogok élni és alkalmatlankodni versben és prózában, talán még regényt is írok majd halálomról és föltámadásomról.. Egy bizonyos : nem utolsó elégtétel, élve olvasni, hogy mit mondanak rólunk halottainkban. Élve látni, hogy micsoda irodalmi koporsóba skatulyázzák be az embert, a költőt. És hallani, hogy csakugyan érdek nélkül, őszintén szeretnek, drága jó barátok és bajtársak, poéta szívek és művészlelkek. De már, hogy megesett, nem adom ezt a halált holmi színpadi világhírért, amely drámacsináló mesterembereknek csengő aranyat jelent. Testvéri üdvözletét küldi minden jó emberének egy sokszor meghalóés mindig feltámadó költő és csak azt mondja mélyen meghatva a szeretettől, amelye erősebb a halálnál, hogy a viszontlátásra. Szeged, 1922. szeptember 8.

Juhász Gyula

Mostmár a lapok is visszakozót fújnak.9 Reményik Sándor a10Pásztortűz követkéz© számában „Nyílt levél Juhász Gyulához, az élőhöz" címmel ezt írja : Kedves Barátom, Poétatestvérem! Engedd meg, hogy így szólítsaJak, én, aki múlt számunkban elparentáltalak.. Látod, olyan messze szakadtunk mi magyarok egymástól, hogy az élőket holtakká lehet nyilvánítani, s a halottakat élőkké, mígnem kiderül az igazság. Te élsz, adassék hála érte Annak, aki sorsunkat intézi. Azt, hogy mi élünk-e még, sokszor nehéz eldönteni. De akarunk élni. Akarjuk halottan,megérni a feltámadásunkat, ahogy Te megérted a halálodat és temetésedet — élve. És ne haragudj Te a „fényes koporsóért", „az iro­ dalmi skatulyakoporsóért", amit mi készítettünk Neked. Gondolj arra, hogy Te bölcsőt ácsoltál már önmagadnak, amelyet a végtelenség dallama, az „örök ütem" ringat s amelyben ringani fog poéta-íelked elmúlhatatlanul, mindig újjászületve. A babérágat,. amit küldtünk Neked, azért fogadd szívesen. Hidd el, olyan őszinte szeretettel küldjük. az élő asztalára, mint amilyen szeretettel a vélt halott sírjára küldtük. Fényeskedjék Neked még sokáig e hívságos földi világossági Kolozsvár, 1922. szept. 14. Melegen üdvözöl Reményik Sándor '8 Gyilkos 1922. szept. 19. A halottaiból feltámadt költő az „Arad és Vidéké"-hez. Arad és Vidéke 1912. szept. 12. . 9 Pl. Temesvári Hírlap. 1922 szept. 14. 10 Pásztortűz 1922. szept. 16. 346.

318

Hogyan történt a „gyilkosság"? — kérdi a már többször idézett kolozsvári lap.11 S a következőképpen felel rá : „Megérkezett Kolozsvárra egy kedves és élénk fantáziájú ifjú újságíró, névszerint Cziffra Géza, akinek itt első dolga volt, hogy elfogyott a pénze. Aradról jött és városunkban mint előkelő idegen kollega, az összes sajtó törzsasztaloknál szívélyes fogadtatásra lelt. Elbeszélgettünk vele sok mindenről, kérdezősködtünk régi cimborák­ ról és friss szenzációkról. Eme utóbbi fejezetnél a kis öreg jobb kezével homlokára mutatott, baljával üres tárcájára csapott és megtört Hangon kérdezte : \ —• Hallottátok már? — Nem —7 felelte mindenki kórusban. — Mondja el gyorsan! — Ám hallják — zokogta Géza, majd üveges szemmel meredve maga elé, kinyögte : •— Juhász Gyula meghalt! Mindenki jegyezni kezdett, ám Cziffra mester elhallgatott és elmerengeni lát­ szott. Hiába faggatták, volt neki annyi sütnivalója, hogy egy szót sem szólt —• ingyen. Végül is megalkudott egyik lap munkatársával, aki föltelefonált a lap pénzügyi reszort­ jához, ahonnan hamarosan megjött a válasz — kétszáz lejt oda lehet pottyantani az elsőségért. , \ És Géza leadta a szegedi kórház gyászos epizódját, a költőt a halálos ágy előtt — és után, intim epizódokat, megható kis nüanszokat és egyebeket, mi újságolvasó szem és szájnak ingere. A kétszáz lejekkel legott elutazott virágzó városunkból, ahol másnap holló szárnyra kapott a hír . . . " Az újságíró-trükk sikerült. Érdekességén túl bizonyára hasznosként könyvelheti el az irodalomtörténet, hogy a nekrológok, majd a cáfolatok egyrészt fölhívták a közfigyelmet Erdélyben is, Magyarországon is a már-már elfelejtett, vidéki magányába zárkózott, az ellen­ forradalom elől a kis redakciókba húzódott költőre, másrészt jóleső érzéssel, önbizalommal töl­ tötték el őt, erőt adtak Juhász Gyulának a további költői munkálkodásra. Végül konkrét eredménye lett az álhírnek, hogy a költő ettől kezdve rendszeresen tartotta a kapcsolatot Reményík Sándorral, s versei ez időtől fogva rendszeresen megjelennek a Pásztortűz hasábjain.. Gyakran emlegeti „föltámadását" a költő később is.12

Nyugdíj-ügye

Közkeletű megállapítás a Juhász-irodalomban, hogy a költőt 1917-ben nyugdíjazták,,! majd a forradalmak alatti szereplése miatt nyugdíját elveszítette.1 Ez így nem felel meg a valóságnak. 1917-ben mindössze annyi történt, hogy a költő hat havi betegszabadságot kapott, melyet később meghosszabbítottak.2 Az Eőrsi Júliához írott levelei értékes adatokat nyújtanak erre vonatkozóan. így 1918. jan. 9-én ezt írja : „Feb­ ruár elsején nekem feltétlenül nyugdíjba kell mennem, ha munkába nem állhatok. Ezen nem lehet változtatni és én, ma úgy érzem, hogy nem vagyok munkaképes." 3 Január 29-ileveléből megtudjuk, hogy további hat hónapi szabadságot kértek nevében, de még nem tudja, ered­ ményes lesz-e?4 Március végén írott levelében panaszolja, hogy a kultuszminisztérium február­ tól beszüntette a fizetését, de nyugdíjat sem ad.5 Nem tudni ma már jogilag milyen állapotnak felelt meg a költő ekkori helyzete : nem nyugdíjazták, de fizetését sem folyósították ; nyílván valami fizetéstelen szabadságolás­ nak minősítették hosszúra nyúlt gyógykezelésének időszakát. Június 10-i levelében azt írja Juhász Gyula, hogy 15-e előtt jelentkeznie kell Makón szolgálattételre, hogy a fizetését újra folyósítsák.6 Egyik keltezetlen, de nyílván ezt követő levelében azt írja, hogy augusztus 31-én mennie kell Makóra ;7 ebből kitűnik, hogy szándékában volt tovább tanítani, noha még nem gyógyult meg egészen, csakhogy el ne veszítse nyugdíj-igényét, illetőleg újból folyósíthassák illetményét. 11

"

1

Gyilkos. J922. szept. 19. Vö.

JUHÁSZ GYULA:

ö r ö k s é g 1. köt.

224.

Vö. Juh sz O lila és T it i A- "ád válóba d t t versei. Bp. 1953. 21. • CSASZTVAY ISTVÁN - P É T E R LÁSZLÓ : Juhász Gyula makói évei. I t K . 1955. 331. * EÖRKI JULIA • Tiéd a sírig. Emlékeim Juhász Gyuláról. Szeged. 1957. 77. 1 Uo. 76. 6 Uo. 80. 6 Uo. 105. 7 Uo. 106.

3Í9

Állását még ekkor sem veszítette el: 1920. nov. 15-én több makói tanártársával egyetemben előléptették a VIII. fizetési osztályba.8 Fizetést azonban nem kapott ezután sem. A forradalmak után részint betegségének kiújulásától való félelmében, részint bizonyára poli­ tikai okokból (nyilván tartott az igazolásoktól is) nem tért vissza Makóra, s mostmár csak az •volt a célja, hogy nyugdíj-jogosultságát elismerjék. Ezért nyújtotta be az alábbi kérvényt is :• Nagyméltóságú Miniszter Úr Kegyelmes Uram, mély tisztelettel alulírott azon kérelemmel fordulok'Nagyméltóságodhoz, hogy állami gimnáziumi tanárságom alatt eltöltött szolgálatom után a törvényben bizto­ sított nyugdíjamban részesíteni, vagy, ha ez nem lehetséges, kegyelem útján az új nyugdíjtörvény szerint megillethető nyugdíjat megadni kegyeskedjék. Kérelmem támo­ gatására a következőket bátorkodom fölhozni: 1. Az 1911—12. tanévben a szakolcai kir. kath. főgimnáziumban mint okleveles helyettes tanár (A melléklet), 2. az 1912/13. tanévben január l-ig mint helyettes, januártól 1912. dec.-ben kelt kinevezés alapján, mint rendes tanár működtem (B melléklet). 3. Az 1913. tanév végén Makóra helyeztek át (C melléklet). 4. Makón megszakítás nélkül az 1913/14 1914/15 1915/16 1916/17. tanévekben működtem s ez idő alatt betegség miatt egy ízben 3, másod­ ízben 3 [elírás 6 helyett! — P. L.] havi betegségszabadságot kaptam. [Itt áthúzva még a következő szavak: „orvosi bizonyítványom alapján, felsőbb jóváhagyással."—P. £.] 1917. januártól súlyos betegséggel szabadságra mentem, amely alatt 1917. márciustól 1917 november végéig a Moravcsik vezetése alatt álló budapesti egyetemi ideg- és elmekórtani klinika megfigyelőjében voltam ápolás alatt. Ez időtől kezdve törvényileg elrendelt gondnokság alatt állottam és állok jelenleg is és ez magyarázza, hogy az 1918/19. tanév első felére kért szabadság alkalmával az államorvosi felülvizs­ gálaton nem jelentem meg, sőt gondnokom ennek fontosságát nem mérlegelve, ezt elmulasztotta s ez a körülmény a bona fides hiányát látszott föltüntetni. Bátorkodom még fölhozni, hogy az 1918 novemberi idők nem is voltak alkalmasak egy nem beszá­ mítható állapotban lévő idegbeteg utazására. 5. Állami szolgálatom megkezdése előtt 5 évig mint okleveles h. világi tanár, •és pedig 1906/7 a máramarosszigeti kegyesrendi és 1907/8 1908/9 1909/10 1910/11 a nagyváradi premontrei főgimnáziumnál működtem. Ezeket a szolgálati éveket, amelyeket (miután addig az államnál elhelyezést nem találtam) kérem szintén beszámítani és így tulajdonképpen összesen 10 évet töltöttem a magyar pedagógia nyilvános szolgálatában. 6. Kérésemet azzal is bátorkodom támogatni, hogy jelenleg nem vagyok alkal­ mas rendszeres, időhöz kötött hivatali munka elvégzésére, irodalmi működésem pedig (lírai költészet) éppenséggel nem olyan természetű, amely a minimális megélhetést is biztosítaná. 7. Költői munkásságom magas erkölcsi elismeréséül a szegedi Dugonics Társaság után a budapesti Petőfi Társaság is rendes tagjának választott. 8. Költői működésem nemzeti szempontból való jelentőségét legutóbb Pintér Jenő nagy irodalomtörténete is kiemelte és ez irányú működésem magasabb pedagógiai szempontból mintegy folytatása eddigi tanító munkámnak, amelyet főképpen a magyar végeken kifejtettem. • A VKM 115.302/1920. V. sz. rendelete Fülöp Béla, Magyar József, Tettamantt Béla, Juhász Gyula • és Hencz Antal tanárokat a VIII. fizetési osztályba nevezte ki. A szegedi tankerületi főigazgatóság 1782/ 1920. sz. másolata Ertsey Péter birtokában. • Űr György birtokában. (Időközben a szegedi múzeumnak adományozta.)

320

\

9. Mindezeket összevéve bátorkodom ismételten kérni Nagyméltóságodat, hogy nyugdíjaztatásom ügyét, nem csupán a rideg paragrafusok szerint kegyeskedjék kedvezően elintézni és így életföntartásomhoz a legszükségesebb minimális nyugdíjat elrendelni méltóztassék. Szeged, 1923. október 10. Juhász Gyula oki. középiskolai tanár a Petőfi Társaság tagja A nem minden megalkuvás nélkül megfogalmazott kérvény eredménytelen maradt. Pedig maga a költő is járt utána. Ebből az évből kelet nélkül fönnmaradt levelében irta Eőrsi Júliának : „Ma délután Teles Edével kell találkoznom és a nyugdíjam ügyében a főigazgató­ ságon lesz dolgom, végtelen sajnálom, hogy későn mehetek." 10 Sőt, decemberben a lelkes költő-tanítvány, József Attila is szaladgált illetékes helyeken Juhász Gyula nyugdíja ügyében. Valószínűleg nem tudott az október 10-i kérvényről, mert akkor Espersithez írott levelében nem kért volna hasonlót: „Megtudandó és nékem okmányokkal igazolandó — és erről Juhász Gyulának nem szólandó —, hogy ő, mármint Gyula Bátyám, meddig és mennyi ideig tanított, hol tanított utoljára és valami nyavalyás kis ok keresendő, amiért ő — tudomásom szerint — faképnél hagyta és szó nélkül az iskolái. Ha komoly az ok — hivatalos értelemben véve, mert néki komoly volt — annál jobb. Ha nincs erről okmány, akkor elég egyszerű elmondása is a dolgoknak. Ezt én akkor Táltossal11 tudatom, és minthogy nékik a k.-minisztériummai nagyon jó összeköttetésük van, karácsonyra talán már megkaphatja a nyugdíját, esetleg vissza­ menőleg is. Azt hiszem, elég jól fog néki esni —• karácsonyi ajándékul. Szépen kérem aranyos János Bácsit, hogy mennél hamarabb intézze el ezeket, mert fontosak."12 Az eredmény: Lippay György főigazgató 1924. januárjában a VKM 143.177/923. IX. sz. rendelete alapján közli Juhász Gyulával, hogy állása „lemondottnak tekintetett", tehát részére nyugdíjat nem engedélyeztek.13 Abból, hogy az 1920. nov. 15-i előléptetés, kivonatos másolata 1926. okt. 13-án kelt, arra kell következtetnünk, hogy ez időben tett — ismét baráti unszolásra — újabb kísérletet Juhász Gyula nyugdíja elnyerésére. Mint a későbbi följegyzésből tudjuk14 most a szegedi egyetem néhány professzora, Tóth Károly, Menyhárt Gáspár és Buday Árpád ösztönözte a kérelem benyújtására a költőt, sőt ők maguk is memorandumot írtak a kultuszminiszternek, majd a költő vonakodása ellenére megszervezték Klebelsberg és Juhász Gyula találkozását is. Klebelsberg — a helyi jobboldali vezérférfiak nagy megbotránkozására — tüntető szívélyesseggel szorongatta a szegedi Hági vendéglő fehérasztalánál a zavarba jött költő kezét. S 1928 végén valóban elkezdték folyósítani Juhász Gyula csekélyke nyugdíját.15 Nem árt följegyezni 16 az összeget sem : havi 39 pengőt s hozzá a lakbért, összesen 44 pengőt kapott a magyar államtól az akkor legnagyobb magyar költő! S ezt sem sokáig élvezhette. Melankóliája — melyet súlyosbított a nyugdíj-folyósítás, majd még inkább az 1929 januárjában először megkapott 4000 pengős Baumgarten-díj miatti aggályoskodó lelküsmeretfurdalás — kevéssel utóbb kiszakította őt az irodalmi életből, élő halottá tette. A rokkant idegzetű költőn a kései jóvátétel már nem segíthetett. Pörei 1924. szeptember 14-éh a szegedi munkásság egyik napokkal azelőtti demonstrációja ellen tüntető nagygyűlést tartottak a szegedi fajvédők. Dobay Gyula, Balló István, Tóth Imre, Korom Mihály és Schmidt Ferenc helyi szélsőjobboldali korifeusok beszéltek, irredenta háborút és a destrukció elleni polgárháborút követelve. A gyűlésről a Szeged keddi, 16-i száma enyhén gúnyos beszámolót közölt, majd másnap, szerdán a névtelenül írott vezércikk külön is foglalkozott az itt elhangzottakkal. A Szeged, a liberális-demokrata ellenzék lapja, mely 10

EŐRSI : 1. m. 112. 1.

i» A Táltos könyvkiadó (tulajdonosa FARKAS LÁSZLÓ literátus földbirtokos, az új magyar líra párt­ fogója) Juhász Gyula „Késő szüret" című kötetének (1918) kiadója volt; József Attila e leveléből kitetszően egy újabb, meg nem valósult Juhász-kötet kiadásával foglalkozott ez időben. " Vö. PÉTER LÁSZLÓ : Espersit Já

os.

Bp. 1955. 58.

"

;

. •

» Az erről szóló akta a szegedi múzeum irodalmi kiállításán latható ; a keltezés napja olvashatatlan, mert a 11 papír kiszakadt. MAGYAR LÁSZLÓ : A költő és a miniszter. Klebelsberg Kunó és Juhász Gyula tanári nyugdíja. Délmagyarország 1936. máj. 31. 16 MAGYAB LÁSZLÓ: Juhász Gyula újesztendeje. Homokóra 1929. jan. 19. "Juhász Illésné levele Babits Mihályhoz 1929. okt. 3-án. (OSZK kézirattár, Babits-hagyaték.) 10 Irodalomtörténeti Közlemények

321

egyéb orgánum híján a szegedi munkásság szócsöve is volt, ebben az időben vezércikkírói között nem kisebb nevekkel dicsekedhetett, mint Móra Ferencé és Juhász Gyuláé.1 Nem akarunk többé-. .. címmel és kezdettel, mint utóbb kiderült, Juhász Gyula írt vezér­ cikket a szegedi kurzuspolitikusok hangoskodásáról. A cikk jól tükrözi Juhász világnézeti­ politikai állásfoglalását, azt a kettősséget, amely általában jellemző volt minden akkori őszinte polgári-radikális és szociáldemokrata, humanista értelmiségi szemléletére. Egyfelől harcos és következetes elutasítása a Horthy-féle préfasiszta fehérterrornak, a magát keresztény­ nemzeti jelszavakkal álcázó ultrareakciós osztályuralomnak, másfelől és ugyanekkor, a prole­ tárdiktatúra keménységétől visszarettenő humanista csalódottsága. Ez az a szemlélet, amely egyformán ítélte el a „vörös terrort" és a vagyonuk visszaszerzésére, osztályuralmuk restau­ rálására szövetkezett bosszúszomjas úri-tőkés tisztek „fehér" terrorját. Ez az azonosítás a pacifista és humanista polgári-radikális világnézet terminológiájában szükségképpen vezetett oda, hogy „bolsevizmuson" csupán az átmenetileg szükségessé vált megtorló, államvédelmi intézkedéseket értették. így értette ezt Juhász Gyula is, egyébként igen jellemzően, mert amikor használta is a kifejezést, az ellenforradalom ellen fordította fegyverül. „Nem akarunk többé bolsevistát látni — mondotta a vasárnapi népgyűlés egyik szónoka. A nép ugyan na­ gyon hiányzott erről a gyűlésről, de hát a népnek most más dolga van, minthogy szónoklatokat hallgasson . . . A nép ma munkaalkalmat keres és nem szavalatot, a nép ma elkeseredve látja, hogy a kurzus prófétái és apostolai milyen alaposan rászedték és megzsarolták, hogy minden kurzus-aprószentnek maga felé hajlik a keze, a nép nem szavakat akar, hanem kenyeret, nem ígéretet, mert attól már öt év «ta fölkopott az álla, hanem cselekvést, a nép nem kíváncsi arra, hogy a levitézlett kormánybiztos úrnak mi a véleménye az októberi forradalomról és a nyugati demokráciáról... Az ébredő urak, a berendelt és kivezényelt hallgatók gyér sorai előtt beszél­ hetnek, amit akarnak, az ő kongó frázisaiknak és üres szólamaiknak hitele úgyis régen el­ fogyott. Egy mondás nagyon tetszik nekünk, az, hogy 'nem akarunk többé bolsevistát látni'. Hát igen helyes és akár tetszik, akár nem a népszerűtlen népvezérnek, mi nem akarunk többé fehér bolsevistát se l á t n i . . . " Juhász Gyula vezércikke főként Dobay Gyula, a rövid néhány hónapig ellenforradalmi kormánybiztosságot betöltött helyi szélsőjobboldali vezér, a Szegedi Új Nemzedék főszerkesz­ tője ellen irányult. Ez a jelentéktelen helyi zúgpolitikus, aki a háború idején a hadifogoly­ ügyeket intézte Szegeden, s itt szerzett tapasztalatai alapján följogosítottnak érezte magát, hogy Nikoláj címmel színdarabot írjon, s azt — mint a városi színügyi bizottság tagja — elő is adassa a szegedi városi színházzal, magára 2is értette a célzásokat, s bepörölte az ismeretlen cikkírót becsületsértésért és rágalmazásért. Dobay vádirata megtalálható a KUényi Irma által gyűjtögetett „Juhász Gyula Múzeum" anyagában, mely jelenleg a szegedi egyetem magyar irodalomtörténeti intézetében van. Az 1925. márc. 6-i érkezési bélyegzővel ellátott beadvány a szegedi királyi törvényszék vizsgálóbírájának szól, s miután bőségesen idéz az inkriminált cikkből, valamint pontokba szedve fölsorolja a sérelmezett kitételeket, vádját így summázza : „Miután terhelt Juhász Gyula beismerte, hogy a cikket ő írta, így ezen cikk tartalmáért sajtójogilag ő felelős, s miután azon védekezése, hagy ő ezen cikket köz­ érdekből írta, mert a gyűlésen elhangzott beszédeket antidemokratikusnak tartotta és csak politikai véleményének adott kifejezést, a valóságnak meg nem felel, mert Szegeden éppen Juhász Gyula terhelt volt az, aki a forradalom előtt, mint a szegedi radikális pártnak egyik nagyon tevékeny tagja a Károlyi és szocialista párttal egyesülve tevékeny részt vett a Szegeden később bekövetkezett alkotmány-ellenes uralom előkészítésében, s azonkívül a jogellenes uralomban szerepet is vitt, tehát egyáltalában nincs hivatva arra, hogy erkölcsi leckét adjon azoknak, akik a nemzetet és annak jövőjét a radikálisták, károlyisták és szocialisták uralmától féltik és ez ellen a nemzetet védekezésre hívják fel és mert a cikknek a hangja és kitétele annyira sértő és annyira hemzseg a rágalmazó tényállításoktól, hogy azt tárgyilagos kritikának elfogadni nem lehet, hanem nyilvánvalóan a közélet terén mindig a nemzet érdekében fellépő személyeket akarta megfélemlíteni és lehetetlenné tenni, úgy, miként azt a forradalom alatt általa fogalmazott és a népbiztos és társai által aláírt nyilatkozatában is tette." Első fokon 1925. május 26-án a szegedi törvényszék Pókay-tanácsa tárgyalta az ügyet. Ezen Juhász Gyula, ki természetesen vállalta a cikk szerzőségét, védő nélkül jelent meg. Az elnök, miután ismertette a vádat, először békülésre szólította föl a feleket. Dobay. hajlandó­ nak mutatkozott a „bocsánatra",3ha Juhász Gyula bocsánatot kér tőle. „Nem kérhetek bocsá­ natot — hangzott a költő válasza —, mert hiszen nem sértettem meg. Nem követtem el bűnt, 1

Vö. PETEK LÁSZLÓ : József Attila Szegeden. It. 1955. 120., 123—124Dobayról vö. uo. 118. * „Kereszténységről és magyarságról ne oktasson ki a Nikoláj szerzője." Délmagyarország 1925. máj. 27. 8

322

általánosan tudott dolgokat írtam meg." A kérdésre, hogy bűnösnek érzi-e magát, megismé­ telte : „Nem vagyok bűnös, hitem és meggyőződésem szerint igazat írtam. Én egész életem­ ben a magyarság igazáért küzdöttem tollammal. Nem kívánom a valódiság bizonyítását, mert én általánosan tudott dolgokról írtam. Nem lehet nekem elég erőm arra, hogy a kurzus ötesztendős bűneit idehozzam. Az pedig nem lehet sértés, ha levitézlett kormánybiztosnak nevezek valakit, amikor már régen nem kormánybiztos." Dobay — akinek legjobban a „le­ vitézlett kormánybiztos", „népszerűtlen népvezér" és „nyájatlan pásztor" kitételek fájtak — a Délmagyarország szerint „izgalomtól remegő, kiáltó hangon" mondta elvádbeszédét. A Délmagyarorszug ebből ezt idézi: „Ez az ember a szegedi demagógia vezére, ez az ember szét­ verette a magyarságot a Széchenyi téren, ez az ember Szegeden Munkásszínpadot létesített, ezt az embert kiutasították a városházáról hazafiatlan magatartásáért, ez az ember a csőcselék­ től pénzt fogadott el, ez az ember a forradalom alatt vezetni merte a szegedi színházat, ez az ember, aki befurakodott a nemzetbe, ez írt rólam ilyen dolgokat!" Dobay lapja, a Szegedi Új Nemzedék még ezt is közli: „A vádlott a forradalmak alatt végtelen destrukciót fejtett ki. ő szövegezte meg a Dettre-féle kiáltványt, mely első arculverése volt a szegedi polgárságnak. Forradalmi tevékenységét a magyar nemzeti renaissance után sem hagyta abba s a Szeged hasábjain folytatta á közélet destruálását s így éppen ő volt egyik legfőbb oka a Szeged betiltá­ sának. És ezek az emberek akarnak itt erkölcsbírói szerepet vállalni puritán és szeplőtlen közéleti férfiak felett, akiket az elmúlt évek ilyen súlyosan kompromittáltak?"* A vádak igen jellemzők : egy részük rágalom, másikuk egyenesen érdem. Nem tudjuk, mire céloz Dobay, mjkor Juhászt azzal vádolja-rhogy „szétverette a magyarságot a Széchenyi téren" ; hacsak nem valamilyen ellenforradalmi kísérlet meghiúsítására 18—19-ben, de ehhez Juhász Gyulának aligha lehetett közvetlen köze, s ilyesmiről még az ellenforradalom szegedi krónikásai sem emlékeztek meg. Hogy munkásszínpadot létesített, vezette a szegedi színházat, a „csőcseléktől", a szegedi munkásoktól — akkori élethivatása, az újságírás fejében, mint A munka dolgozótársa — pénzt kapott, hogy az ellenforradalmi tanárgyőlésen megvédte barátja, Hollós József becsületét, s ezért bántalmazták ; hogy ő írta meg a második direk­ tórium proklamációját, mely „a proletárdiktatúra diadalmas szellemében" történő város­ vezetést ígért Szeged népének 1919. március 28-án ; hogy az ellenforradalom uralomrajutása után sem szűnt meg küzdeni a népjogokért, a munkásság oldalán a fehérterror ellen — mindez igaz, s ez Juhász Gyula el nem múló érdeme. Igen jellemző, hogy 1925-ben ezeket súlyosbító körülménynek szánta a rendszer egyik haszonélvezője. Juhász Gyula válasza — ügyvéd híján : védőbeszéde — rövid volt. Megpróbálta tekintélyi érvekkel elhallgattatni Dobayt: Herczeg Ferencre és Pékár Gyulára hivatkozva, saját tábora vezető irodalmi reprezentánsainak súlyával elnémítani a vádaskodót. „Az a szerény megjegyzésem volna csupán — úgymond —, hogy kereszténységről és magyarságról engem ne oktasson ki a ,Nikoláj' szerzője; engem a Petőfi Társaságban igazolt az Ocskay brigadéros költője és a Danton szerzője is." „Elég sajnos" — vágta rá Dobay. Hosszas tanácskozás után a bíróság ítéletében bűnösnek mondta ki Juhászt rágalmazás vétségében és ezért 30 napi fogházra átváltoztatható három millió korona pénzbüntetésre, 900.000 korona ügyvédi költség megtérítésére és az ítéletnek a Szegedi Új Nemzedékben vaíó közzétételére ítélte. A bíróság elismerte Dobay panaszát, mondván, hogy3 a cikk állításai „alkalmasak arra, hogy őt közmegvetésnek tegyék ki, sőt meggyalázzák". Miután mindkét fél föllebbezett, az ügy ugyanaz év augusztus 26-án került a királyi tábla Muntyán-tanácsa elé. Itt Dobay újból előhozta Juhász forradalmi szereplését. „Ha hibát követtem el — mondotta — az akkor történt, amikor nem indítottam eljárást a vádlott bolsevista üzelmei miatt." Aztán még ezeket mondotta : „A vádlottal két ízben találkoztam. Először, mikor domaszéki tanyámon vendégszeretetemet élvezte. Ott, ahol magyar ember a házigazda, nem történhetett olyan dolog, amely a vendéget megsértse. A másik alkalommal a bolsevizmusban bűnösök névsorának összeállításánál találkoztam Juhász Gyula nevével, aki akkor a radikális párt alelnöke volt, majd a Dettre népbiztos (tulajdonképpen kormány­ biztos! — P. L.) ellen indított fegyelmi eljárás során igazolódott be róla, hogy ő szövegezte a hírhedt Dettre-féle kiáltványt. Később a szegedi Városi Színház szocializáló népbiztosa (? — Dobaynak mindenki népbiztos volt, aki csak szerepet játszott 19-ben! — P. L.) akart lenni és ebben a franciák akadályozták meg. Én a költő embert mindig becsültem ; azt hittemez csak elbicsaklás volt és Juhász Gyulát futni hagytam, aminthogy egész kormánybiztos, ságom alatt Szegeden egyetlenegy embernek a hajaszála sem görbült meg."6

* Juhász Gyula a vádlottak padján. Szegedi Űj Nemzedék 1925. máj. 27. Az Ítéletet a két lap közleményeiből összegeztük. • „Az ország első költője" a kir. tábla előtt. Szegedi Új Nemzedék 1925. aug. 27.

8

10*

323-

A Délmagyarország szerint még így tajtékzott: „Ez az ember nem érdemel kíméletet!... hitvány, nyomorult pénzért írt."7 Bürger Béla védőügyvéd kijelentette : „Magyarország legnagyobb lírai költője áll a bíróság előtt." Ez az adott időpontban valóban így volt; Ady halála után, a tanítvány, József Attila 1929-es országos visszhangja előtt, a legnagyobb költőtárs, Babits meghasonlása és megtorpanása idején, a 20-as években valóban Juhász Gyula a magyar költészet leg­ nagyobbja. Nem véletlenül tartotta így József Attila is.8 A Szegedi Új Nemzedék gúnyolódva írta : „A hallgatóság csendes derűje kísérte a védőnek kétségtelenül merész találékonyságát, amikor a ,levitézlett' kifejezés tartalmának grammatikai és logikai kifejtésére a vádlott konzseniális munkatársát, Móra Ferencet ajánlotta szakértőül."9 Juhász Gyula szavaiból ennyit őrzött meg az egykorú sajtóbeszámoló : „Azt már' régen tudtam, hogy a Nikoláj szerzője nem tud írni, de hogy olvasni sem . .. Magyar költő vagyok, tudok úgy magyarul, mint Dobay, tudom, hogy mit jelent, amit írok." Jellemző, hogy ezt a gúnyolódó Új Nemzedék a következőképpen torzította el: „Az ügyfelek vitáját a jávor defensionis elv alapján maga a vádlott zárta le ezzel a bűbájos szerénységre valló kifakadással: felmentésemet kérem, mert én Magyarország első költője vagyok és Szabó Dezső a barátom!" A tábla végül is az iratokat alaki okok miatt visszaküldte a törvényszékhez, hogy a sajtótörvény 40. §-a értelmében az elsőfokú ítéletet az összes perorvoslatra jogosult érdekel­ tekkel közöljék. Miután ez megtörtént, a tábla 1926. április 27—28-án újból tárgyalta az ügyet. Dobay megismételte régi vádjait, s hogy Juhászt diszkvalifikálja, elmondotta, hogy a költőről először akkor hallott, amikor 1918 október végén úgy volt, hogy Károly király Szegedre látogat, s ekkor Juhász Királyhimnuszt írt tiszteletére. Juhász szellemes humorral így válaszolt erre : „Valóban írtam Királyhimnuszt az októberi forradalom előtt, de ezt szeretett sógorom, König Péter kérésére és zenéjére szereztem és ez így nem annyira Király­ himnusz volt, mint inkább Kőnighimnusz." Általános derültséget keltve ezzel, nyugodtan visszaült a vádlottak székére.10 A tábla ítélete megváltoztatta a törvényszékét: fölmentette a költőt. Az ítélet ki­ mutatta, hogy a cikk tartalma általában nem Dobayra vonatkozik, csupán az inkriminált kitételek („levitézlett kormánybiztos" stb.), ezek azonban nem- merítik ki a rágalmazás vagy becsületsértés tényálladékát. „A közéleti szereplő — mondotta Kovács Rókus ítélőtáblai elnök — tűrni tartozik a jogos kritikát."11 Újabb fél esztendő elteltével a Kúria is helybenhagyta a szegedi tábla fölmentő ítéletét.12 Jellemző, hogy érről már nem számolt be olvasóinak a Szegedi Új Nemzedék! A pör nem lenne jelentős, irodalomtörténeti értékű esemény, ha nem lenne kulcsa néhány igen értékes Juhász-mű megértésének. Versről, melyben e hajsza "tükröződik, csak egyről tudunk, (Imádság a gyülölkődőkért). Juhász életművének egy sajátos műfaja, az aforizma létrejöttében éppen ez a pör volt a közvetlen kiváltó ok. Vulgáris szemlélet lenne műfajok. születését közvetlen életrajzi, politikai eseményekkel magyarázni; s nem is azt állítjuk, hogy e pör nélkül Juhász talán soha .nem írt volna a Szakállszárító rovatba illő, Holmi címmel is ellátott apró elmés mondásokat, csattanós és éles gondolatforgácsokat. De hogy éppen ekkor az 1925. május 17-én újra induló Délmagyarország hasábjain jelent meg az első „szakállszárító", ez éppúgy jellemző, mint ahogyan azt sem lehet véletlennek tartanunk, hogy a régebben is megvolt szatíra-író készsége 1919 nyarán, az ellenforradalom első hónapjaiban realizálódott művekben': karcolatokban, a „Gyalu" álnév alatt írott politikai szatíráiban. Sőt tovább kell mennünk. Első aforizmáinak jó részét közvetlenül a pör s Dobay hitványsága „ihlette", ha lehet így mondani. „A hülye azt mondja a lángésznek : bolond." „A tehet­ ségtelen emberek rossz emberek. Személyes sértést látnak minden talentomban és "halálos ellenséget minden zseniben." „Minden méltóságomtól megfoszthatnak, de emberi méltóságom­ tól nem." „Légy szerény!— mondja a katángkóró az ibolyának." S így tovább, lehetne foly­ tatni még az. e hetekben megjelent aforizmák fölsorolását.18 S ekkor jelent meg az a velős­ mondása is, melyre „ellen-aforizmákkal" válaszolt a jobboldal lapja. „Az édesapám távírász volt. Én is az vagyok. Jeleket küídök a világba. Kár, hogy kevesen fogják föl'őket." A Szegedi ' A z . ítélőtábla alaki okokból elnapolta a Juhász Gyula—Dobay-ügy tárgyalását. Délmagyarország 1925. aug. 27. 8 Vö. GALAMB ÖDÖN : Makói évek. József Attila élete nyomában. I. Bp. 1941. 20. •10Vö. 6. jegyz. A Tábla szerdán délután hirdeti ki az ítéletet Juhász Gyula sajtópörében. Délmagyarország 1926. ápr. 28.11Vö. Szegedi Űj Nemzedék 1926. ápr. 28. Felmentették Juhász Gyulát. Délmagyarország 1926. ápr. 29. " A Kúria jogerősen felmentette juhász Gyulát Dobay Gyula vádjával szemben. Délmagyarország 1926. okt. 14. » Vö. JUHÁSZ GYULA: örökség, 2. köt. 209-217.

324

Új Nemzedék „Figyelő" című rovata néhány nappal később „Akinek nem inge, ne vegye magára" mottóval erre válaszol: „Ha némely keresztény író világba küldött jeleit lefotografálnánk, a lemez ötágú csillaggal lenne tele."1* De Juhász Gyuláról és Juhász Gyulának szól a többi „aforizma" is. Bármennyire is ízléstelen, látnunk kell, mert így kapunk teljes képet arról, hogy milyen" „közegellenállás" közepette élt és alkotott Juhász Gyula a 20-as évek közepén az ellenforradalmi Szegeden. „Vannak írók •— kezdi a névtelen szélsőjobboldali gúnyolódó —, akik inkább koplalnak és ing nélkül járnak, de vörös inget nem vesznek fel. Vannak olyanok is, kik ingeik színét a politikai divat szerint változtatják, de olyan kevés van, ki Pesten fehér, vidéken pedig rózsa­ színű ingben jár." Ez célzás arra, hogy Juhász Gyula a Petőfi Társaság tagja, a Magyarság munkatársa, ugyanakkor Szegeden az ellenzéki Délmagyarország cikkírója. Még ocsmányabb a következő, mely a költőnek a szegedi zsidó értelmiséggel, progresszív polgársággal való soha meg nem tagadott barátságát próbálja bemocskolni: „Hebron rózsája szívesen fogadja a magyar kertész udvarlását — még ha nem is nagyon délceg legény — juttat is neki néhanéha egy-egy hervadt szirmot, de juhász kutya nem lesz érte." Nincs közvetlen összefüggése a költő életművével, de igen jellemző, hogy ezek között az aforizmák között tartották szüksé­ gesnek az Új Nemzedék tollnokai kifejteni a szerintük való szocializmus „elveit" : „A kommu­ nista azt mondja: osszuk fel a munkát és a vagyont. A vagyon legyen a miénk, a munka a burzsujé." A következő ismét közvetlenül a költőnek szól: „Sokan az őrültséget összetévesztik az ihlettel, hiúságukat a szerénységgel, a jogos kritikát az üldözési mániával." Durva és ízetlen a következő is: „A 19-ik század juhásza elkeseredésében a szamár fejére ütött. A huszadik századé sem tesz egyebet akkor, midőn önmagát kólintja főbe." Célzás a Petőfi Társaság igazolására : „Haynaut egy nagy magyar város díszpolgárrá választotta, de ezért a díszpolgár hazafiságát a nemzet mégsem igazolta." „Akik egyformán lakmároztak a radi­ kálisok sóletjéből és a kommunisták gyanús eredetű libapecsenyéjéből, szárítás előtt jól mossák meg szakállukat, mert könnyen elárulhatja az előző menüt a szakáll kellemetlen szaga." Ezt követte a föntebb már idézett aforizma az ötágú csillagról, majd ez, mely az ellenforra­ dalmi rendszert akarja a magyarság „fölkelő napjának" beállítani: „Sokan, akik hiába várják a felkelő nap ragyogó sugarait, a fajuktól idegen sötét légkörben észre sem veszik, hogy e nap már régen süt is." Arra egyébként jól ráhibázott az aforizma-író, hogy Juhász ekkori költé­ szetének egyik leggyakoribb motívuma a fölkelő nap, a magyar hajnal várása. Végül az utolsó : „Egy költő emlékkönyvébe. Magyar író egyszerre két ellentétes világnézetet nem szolgálhat, mert hazájának ezzel nem használ, önmagát pedig felőrli. A választás sürgős, mert periculum in mora." Az őszi táblai tárgyalás is megtermetté írói gyümölcsét. Néhány nappal a Dobay-féle rágalmak elhangzása után jelent meg Juhász Gyula prózai írásainak egyik legmegrázóbb erejű darabja, a 19-es Gorkij üzenete mellett a költő prózájának leglíraibb, legnagyobb ter­ méke : Perelj, Uram, perlőimmel.™ „Egy nagy bűnöm van, hogy Petőfi eljövendő országáról álmodom ; hogy szeretem a magyar dolgozókat, hogy szolidaritást vállaltam a munkássággal és a szolidaritást állottam is azóta mindig, az üldözés és szenvedés, a megalázás és bántalmazás napjaiban is. ,Futni hagytak' és én nem futottam, hanem tovább hirdettem igazamat. És hir­ detni fogom, amíg élek!" * Juhász Gyula másik sajtópöréről kevesebbet tudunk, s alig is volt hatássa! írói-költői munkásságára. Űjságírótársa, Vér György egy cikkében16 néhány leleplező dokumentumot közölt a szegedi ébredők vezérének, dr. Szécsényi István ügyvédnek múltjából. Az ügyvéd öccse, Szécsényi Lajos járásbírósági díjnok ezért a cikk megjelenése napján kileste és meg­ támadta a védtelen újságírót. Az inzultusról a Délmagyarország következő számában Juhász Gyula és Magyar László közös cikkben számolt be :17 a cikk általános, elmélkedő, elvi részét a költő írta, az eset részletesebb leírása társa tollából való. Másnap még külön vezércikkben is foglalkoztak az „orgoványi stílusú" esettel.18 A tárgyalás egy év múlva történt, s ezen Széchényi István, öccse képviseletében, jellemzően ilyeneket mondott: „Szécsényi Lajos 14 15

Figyelő. Szegedi Űj Nemzedék 1925. jún. 7. Déimagyarország 1925. szept. 1. Vö. a 13. sz. jegyzetben idézett válogatásban teljes terjedelmében közölt szöveggel. 18 VÉK GYÖRGY : A szegedi ébredők elnöke és Piroskáék lelkes védője : a zentai Károlyi-párt jegy­ zője. Két dokumentum az ébredő vezér portréjához. Aki szerbgyűlöletről szónokol és esküdni akar a szerb államnak. Délmagyaror?zág 1926. ápr. 4. 17 Orvul megtámadták és inzultálták a Délmagyarország munkatársát. Délmagyarország 1926. ápr. 7. 1S Az újságírás szabadsága. Délmagyarország 1926. ápr. 8.

325

van olyan ember, hogy nem támad rá senkire sem orvul, sőt ha Vér Györgyéknek úgy tetszik, a Szécsényi téren még fényes nappal is megpofozza őket."19 A tárgyalást akkor elnapolták, s a folytatásról nem írtak a lapok. Mindenesetre jel­ lemző, hogy Juhász Gyula minden igaz ügy mellett 22ott állott, a brutalitás és terror, a sajtó­ szabadság eltiprása ellen mindig fölemelte szavát. Babits Ismeretlen levele Gellért Oszkár Kortársaim ,c. könyvében (Bp. 1954. 296.) közli Juhász Gyulának a Nyugat szerkesztőségéhez írott 1926. június 18-án kelt levelezőlapja szövegét.:. .A.Nyugat tek. Szerkesztőségének. Szíveskedjenek Szüzek című kis regényemet, amelyet 1925 szeptemberében személyesen adtam át és amelyet most értékesíteni óhajtok, valamint az ugyancsak személyesen átadott Forradalmi naptár c. szonett-ciklusomat utánvéttel alábbi pontos . címemre rövidesén elküldeni. A régi barátság jogán: Juhász Gyula . Szeged, Ipar-u. la. " Gellért Oszkár hozzáteszi: „Azonnal telefonáltam Babitsnak, hogy juttassa el a Nyugat szerkesztőségébe a Juhász Gyula visszakért kéziratait. Azt felelte, hogy ő küldi majd el azokat."' Egyidejűleg Osvát Ernő és Gellért Oszkár válaszolt is Juhász Gyulának. Levelüket a KUényi-gyűjtemény őrzi: Budapest, 1926. VI/15. Igen tisztelt Uram! Szüzek c. kis regényét és^Forradalmi naptár c. szonettciklusát annak idején Babits Mihály úrnak adtuk át. Ő ezidőszerint Esztergomban tartózkodik. Ma írtunk neki, hogy a kéziratokat sürgősen juttassa hozzánk, hogy azokat megküldhessük Önnek. Szives türelmét addig is kérjük. Igaz tisztelettel Osvát Ernő Gellért Oszkár A véletlen kezünkbe adta az eset folytatását, Babitsnak Juhász Gyulához írott válasz­ levelét, amely igen tanulságos mindkét költő megismerése szempontjából. Az írógéppel írt, sajátkezűleg aláírt levelet Ertsey Péter őrizte meg, az Ő szívességéből közölhetem. (Időközben az eredeti kéziratot a szegedi múzeumnak adta.) Kedves Barátom, szánom-bánom bűnömet. A kéziratok, melyeket a Nyugattól reklamáltál, nálam voltak, budapesti lakásomon. Minthogy már hónapok óta nem voltam Pesten, mind­ eddig nem tudtam őket hozzád juttatni. Tegnap végre kiszakítottam magamat mun­ kámból és fölrándultam külömböző ügyekben, melyek közt nem utolsó sorban a te kézirataid ügye is szerepelt. Magamhoz vettem őket és sietek mellékelve elküldeni. A kéziratokat Gellért és Osvát küldték el nekem annakidején, mert az volt az érzésük, hogy a te érdekedben jobb ha ezek nem jönnek le a Nyugatban. Őszintén bevallom, hogy. ezt a véleményt én is osztottam s nem mertem a felelősséget vállalni azért, hogy leközlésük érdekében exponáljam magamat.. Ez főleg vonatkozik a no­ vellára, melynek megjelenése félek, hogy neked inkább kellemetlenséget, mint örömet okozott volna. Bizonnyal tudod, hogy darázsfészekbe nyúltál ebben az írásodban, 19 ,,Ez aztán igazán orgoványi stílus.*' Szécsényi Lajos pöre Juhász Gyula és Magyar László ellen Délmagyarország 1927. máj. 6. Vö. Egy húsvéti pofozkodás krónikásai a bíróság előtt. Szegedi Oj Nemzedék 1927. máj... 6. Az idé'zet az utóbbi cikkből! 10 Minden bizonnyal Dobay és a szegedi fajvélök toborozták azt a kétszáz aláírót, akik a Magyarság szerkesztőségénéi tiltakoztak Juhász Gyulának a lapban való szerepeltetése ellen, fenyegetvén a lapot, hogy lemondják előfizetésüket, ha a „vörös" költő ezután is ír bele. Vö. Szerkesztői üzenet. „Munkás" Magyarság 1926. júl. 18. — Juhász Gyula 200 faimagyar szegedi olvasója és egy tanulságos szerkesztői üzenet. Hétfői Rendkívüli Újság [Szeged] 1926. júl. 26.

326

s talán nem eléggé vértezett kezekkel. A téma a mai időkben kétszeresen kényes s a Nyugatban háromszorosan az. Hidd el, én tisztelem bátorságodat s hiszem, hogy hama­ rosan eljön e bátorság ideje: de épazért nem éri meg a kockázatot sem részedről, sem a Nyugat részéről, amit ma még jelentene . . . Hasonló aggodalom szólhat — talán valamivel kisebb mértékben — a versciklus ellen. Mindezt összevéve, mondom, én nem mertem vállalni a felelősséget, s kértem Gellértet és Osvátot, tegyenek a saját belátásuk szerint. Hozzájárult meggondolásunk­ hoz az a körülmény is, — de ezt már csak neked magadnak mondom így négyszemközt — hogy érzésem .szerint e művek nem is állnak műveid rangsorában a legelső helyen, s nagyon sajnáltam volna, hogy mikor oly gyönyörű dolgokat írsz máshova, épen a Nyugatban ne termésed legjavával szerepelj. (Legjobban tetszett nekem a szonett­ ciklus első darabja. Egyébiránt kíváncsi volnék, ismered-e Carducci £a ira című szonett­ ciklusát, mely nagyon rokon a tiéddel, s bizonyára nagyon érdekelne.) Ugye nem veszed rossz néven őszinteségemet? Azt hallom, hogy a szóbanforgó dolgokat másutt valahol akarod közölni. Erről nem beszéllek le, mert azt gondolom, hogy mondanivalójuk másutt nem nyeri azt a hangsúlyt, mint a Nyugatban, s így kockázatuk is csekélyebb. Hogy vagy egyébként? Szeretném, ha kapnék tőled pár sor írást, és mégjobban ha egyszer meglátogatnál itt esztergomi kulipintyómban. Milyen kedves lenne ez! szép napokat tölthetnénk itt! Talán meg lehetne csinálni. Érdemes ide kijönni: alig talál­ hatsz a mai Magyarországban szebb.helyet. Gondold rá magadat, de jó előre írd meg/ hogy még értesíthesselek. Régi szeretettel ölellek. Bocsáss meg, hogy nem írok többet magamról, de jól tudod, hogy majdnem oly rossz levélíró vagyok, mint te s már ennyi is sok tőlem. Esztergom, 1926. aug. 3. Babits Mihály Juhász Gyulának a Nyugathoz való kapcsolata, a Nyugat szerkesztői triumvirátusának munkamódszere, Babits óvatossága és esztétikai meggondolásai — mindezekre érdekes fényt vet az egymásbaillő két levél. Hiszen a szonettciklus — a Forradalmi naptár, s a prózai írás — melyet Juhász kisregénynek, Babits novellának mond — a Szüzek, minden bizonnyal a később A tékozló fiú címmel megjelent elbeszélés. Nem tudunk arról, hogy ez valahol meg­ jelent volna a Holmi c. kötet előtt (1929); valószínű, hogy a megváltoztatott címmel, többi prózai írásai között kevésbé kihívónak tűnve közölte először az író. Hogy a régi cím ezt az írást jelenthette, arra nem csupán azért gondolunk, mert ilyen című verse is e témakörből való, hanem részint, mert más, ilyen című prózai írását nem ismerjük, részint pedig, mivel bizonnyal ennek a témája „nyúlt darázsfészekbe".

Tömörkény emlékéért

«*•

Mészöly Gedeon írta Tömörkény darvadoz szaváról szólva, hogy mikor a szegediek emléktáblával akarták megjelölni azt a kiskocsmát, melyet Tömörkény szívesen látogatott, Juhász Gyula azt javasolta szövegül: „Itt darvadozott Tömörkény István."1 Nem lett belőle semmi, , Érdemes egy pillantást vetni ezzel kapcsolatban Tömörkény emlékének megörökíté­ sére. Terescsenyi György írt először verset Tömörkény csárdája címmel,2 bizonyára ez adta a gondolatot a tervhez. Pór Tibor riportot írt egy év múlva az „Irodalmi Tetőről" és a „Kopp­ szanatóriumról",8 Tömörkény darvadozásainak színhelyeiről. De ekkor még az író házát sem jelölte tábla, előbb erre tett javaslatot Juhász Gyula :4 Itt élt, álmodozott és tért pihenőre Tömörkény; Vándor, szent ez a hely, míg magyar él s hire száll! 1 MÉSZÖLY GBDHON : Juhász Gyula darvadozása és Petőfi rónája. Acta Universitatis Szegediensis, Sectio Philologica. Nyelv és irodalom. 1. k. Szeged 1955. 11. »Szegedi Napló 1921. ápr. 24. * p. í . : Csász. és klr, köztársaság, Szeged. Történelmi okmány az Irodalmi Tető alatt. Néhány fröccs a Kopp-szanatóriumban. Szeged 1922. jún. 4. • Hétfői Rendkívüli Újság 1922. júl. 24.

327

A disztichon mégsem került a később valóban fölállított táblára, s szövegét is csak az «gykoTú sajtótudósítás őrzi. Két év múlva, 1924 őszén érdekes javaslatot kap Szeged városa. Hann János vendéglős kéri a vár-maradványban berendezett kioszk bérletét „Tömörkény-csárda" létesítése végett; hálából hajlandó elkészíttetni Papp József neves szegedi szobrászművésszel Tömörkényszobrát. A hírről tudósító újságíró hozzáteszi: „így talán egy csárda mégiscsak szoborhoz juttatja Tömörkény István emlékét. Tagadhatatlan, hogy van ebben a históriában valami,0 ami nagyon rokon a magyarsággal és a magyarság kultúrájának könnyes vigasságával." Ujabb három év telt el, amikor a lakóház táblával való megjelölése ismét fölvetődik: Juhász Gyula új disztichont ír ; alighanem ez volt az, amelyre Mészöly Gedeon emlékezett :ft Itt élt s darvadozott a magyar föld és a magyar nép Hű és tisztaszivű íróművésze Tömörkény. Ez sem került az emléktáblára.

6 Szeged 1924. okt. 31., nov. 1., 30 • Hétfői Rendkívüli Újság 1927. 19Í febr. 28.

328