ADATOK AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROSOK HATÁRHASZNÁLATÁHOZ A XIV.-XV. SZÁZADBAN (Debrecen határának kialakulása) Balogh István

ADATOK AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROSOK HATÁRHASZNÁLATÁHOZ A XIV.-XV. SZÁZADBAN (Debrecen határának kialakulása) Balogh István

Az utóbbi évtizedekben fellendült magyar társadalom- és gazdaságtörténeti kutatás nagy figyelemmel fordul a mezővárosok felé és sokat tesz a jellegzetes hazai városfejlődést elősegítő gazdasági, társadalmi és jogi kérdések tisztázása érdekében. A kutatások eredményeként ma már tudjuk, hogy a XIV-XV. században a mezővárosok nemcsak a népesség számával különböztek az akkor még a jelenleginél jóval nagyobb számú falutelepülésekt ől, nemcsak a jogi helyzetük volt más, mint a földesúri hatalom alatt álló jobbágyfalvaké, hanem azt is, hogy az árucsere kialakuló központjai, és a társadalmi munkamegosztás előrehaladásával fokozatosan bekapcsolódtak a közvetlen környezetük ipari szükségletei ellátásába. Ezen túl pedig a mezőgazdaság egyes ágaiban (sző lő termelés, állattenyésztés) már a távolabbi piacokat ellátó árutermelésbe is. Alegújabb irodalom-egyel őre csupán feltevésként-azt is megkockáztatja, hogy az említett termelési ág kifejl ődése a mezővárosokban a földtulajdon rendszerében is lényeges változást hozott. Legalábbis annyit, hogy a mezővárosok határhasználati rendje a XIV. század óta lényegesen fejlettebb volt, mint a jobbágy faluközösségeké. Az okleveles adatokra támaszkodó - bár feltételes - következtetések némelyike már-már a feudális földtulajdon XV. századi állapotáról eddig felderített ismereteink felülvizsgálatának szükségességét is felveti. A következtetések azért csak feltételesek, mert az eddigi kutatások csak néhány állattenyésztő jellegű, nagyhatárú alföldi mezőváros határhasználati rendjét vizsgálták. Ezekben a határhasználati rendszer a XVI. század második felétől kezdve - főleg azonban a XVII. században - valóban sajátos, nehezen értelmezhető formákat mutat. Ezek a formák alapvető módon eltérnek a jobbágyfalvak használati rendjétől és analógiák hiányában még magyarázatra várnak . Úgy tűnik, mintha az itt talált rendszer egyedi jelenség lenne. A példák a DunaTisza közének három jelentékeny mezővárosából valók (Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét). Ezeken a helyeken a XV. század második felétől kezdve a földesúr távolléte miatt a feudális földtulajdon megszűntnek, a mezővárosi autonómia ugyanezen ok következtében igen széleskörűnek látszik. A nagykiterjedésű városhatáron sajátos gazdálkodási rendszer, a nagyarányú, egyoldalú állattartás alakult ki, az állatállomány egy szűkebb vállalkozó (tőzsér) réteg kezén van, amely korakapitalisztikus vállalkozási formákban a városhatárt, vagy annak egy részét tulajdonjogon birtokolja . A tény nem tagadható, mint ahogy az sem vitatható, hogy az említett váro-

sok e sajátos gazdasági szerkezete a XVI. század végén, - de méginkább a XVII. században - olyan véglegesen kialakult formát mutat, amely az iratok keletkezése idején már 200 évesnél is idősebb lehetett. Az eddigi közlések az állattartással kapcsolatban álló XVI. századi mezei kerteket, mintegy XIX. századi polgári magántulajdon speciális változatának tüntetik fel. Két csoportjukat különböztetik meg : pénzes" és  városadománya" kerteket. Ezek birtokosai nemcsak a jobbágyoknál, de a mezővárosi lakosok nagy többségénél is jóval szabadabb, kötetlenebb módon rendelkeztek velük . A közlések alapján úgy tűnik, mintha a XVI. század második felétől kezdve, ugyanazon mezőváros határán belül az egyik birtokot földközösségi keretek között, a másikat ettől függetlenül használták és bírták ugyanazon mezőváros lakói. Ez valóban szembeötlő különbség és kétségtelenül magyarázatra is vár. Mégis úgy véljük, hogy az aránylag kés ő i adatokból a hiányos adatfeltárás miatt sem lehet túlságosan messzemenő következtetéseket levonni, a mezővárosi polgárság földtulajdoni szabadságára és a feltételezett szabad földtulajdon korai (esetleg már XIII . századi) fennállására következtetni.l A közlők azonban nem jelölik meg, hogy a mezei kertek, amelyeket birtokosaik szinte örökbirtokként, sőt tulajdonként tartottak kezükben, a városhatár melyik részén állottak . A városok saját territoriumán-e, vagy bérelt, zálogos pusztákon? A pusztákat magánemberek (tőzsérek) bérelték-e, vagy a mezőváros kommunitása? Az kétségtelen, hogy a városok határhasználati módja a gazdálkodási, a nagyarányú piaci árutermelésre berendezkedett állattartási formával volt összefüggésben . A messze piacokat ellátó állattartás és kereskedelem pedig éppen ezekben a mezővárosokban igazolhatóan fontos gazdasági alap volt a jelzett időben. Az is kétségtelen, hogy az állattartó tőzsér gazdák a hazai korakapitalizmus e sajátos formájának hordozói voltak és jelentékeny pénztőke felhalmozói is lehettek . Ennek ellenére sem vagyoni állásuk, sem személyi státusuk, de még a lakóvárosuk jogi státusa sem lehetett elegendő arra, hogy a feudális tulajdonjog századok óta kialakult és megszilárdult rendszerét áttörhette volna. Az eddig vizsgálat alá vett - Duna-Tisza közén fekvő - mezővárosok mezei-kertes állattartási formája kialakulásának kezdeteit valóban tehetjük a forma aktaszerű megjelenésénél esetleg másfél évszázaddal korábbra, a XV. század elejére, de ekkorra már a földesúri földtulajdon olyannyira megszilárdult, hogy azt a mezőváros polgárai aligha változtathatták meg lényegesen . Eddigi kutatásaink szerint, területileg jól elhatárolható néhány alföldi nagyhatárú mezővárosról és esetleg Szegedr ől lehet szó ebben a vonatkozásban, főleg olyanokról, amelyeknek kialakulása kezdeti korszakára, a XIV-XV. századra nagyon kevés levéltári anyagunk maradt fenn. Ezek pedig a birtokA mezővárosoknak a társadalmi munkamegosztásban és az árucserében vitt XIV. századi szerepére elsőnek Mályusz Elemér mutatott rá és neki köszönhető a két (szőlőművelő és állattartó) típus közti különbségtétel . Mályusz Elemér : A mezővárosi fejl ődés. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a XIV. században. (Szerk . : Székely György) Bp . 1953 . - Az állattartó mezőváros határhasználati rendszerének sajátos elemeit Makkal László tanulmánya emelte ki. Makkal László : A mezővárosi határhasználat kialakulása . Kelemen Lajos emlékkönyv . Bukarest . 1957 . - Az ő nyomán halad, de a határhasználat kérdését csupán érintve, s a Makkal megállapítását némi kritikával kezelve Bácskai Yera : Magyar mezővárosok a XV . században. Bp 1965 .=Ért. a tört . tud. köréből. 37.

6

jog szempontjából oly fontos és dönt ő kérdésekre nem adnak felvilágosítást . Az eddigi kutatás nem adott feleletet arra : 1. milyen volt a mezőváros viszonya a királyi-, egyházi- és magánföldesurához? 2. mekkora volt a mezőváros eredeti határa? 3. mikor, időben és milyen módon bővült, alakult ki a mezőváros későbbi nagy határa? 4. az eredeti határterület bővülésével, a később szerzett birtokok megtartották-e eredeti különállásukat, vagy nyomnélkül beolvadtak a mezőváros territoriumába? 5. volt-e valami különbség az eredeti territorium és a később szerzett birtokok használati rendszere között? Tisztában vagyunk azzal, hogy ezekre a kérdésekre még később, a XVIXVII. században sem lehet - ámbár ekkor már bővebb a forrás - minden részletet kielégítő választ adni . A XIV-XV . századra még hézagosabbak az adatok, hiszen még ott is, ahol az oklevelek nagyobb számban meg is maradtak, azok elsősorban birtokjogi vonatkozásban adnak pontosabb tájékoztatást . Főleg a 3-5. kérdésre inkább csak utalásszerű feljegyzések lehetnek . Szegedre nézve van ugyan néhány oklevelünk, éppen a jelzett korra, de nem >:uáunk semmit, vagy nagyon keveset a XVI-XVII. századi történetéről. Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd határhasználatát a XVI-XVII . századi források jól tükrözik, de hiányoznak vagy feltáratlanok a XIV-XV. századi források . A mezővárosok állattartó típusának (Bácskai Vera) csoportjába tartozó Debrecen levéltára, ha nem is hiánytalan, de mindeniknél bővebb okleveles anyaggal rendelkezik. A feltett kérdések egynéhány csoportjára a város történetének nagyérdemű kutatója Zoltai Lajos több évtizeden át folytatott kutatásai is megkönnyítik a feleletadást . A város határába beolvadt - nagyrészt XIVXV. századi birtokok - térbeli elhelyezése és területük hozzávetőleges megállapítása is lehetséges. Sőt még az okleveles adatok régészeti feltárásokkal való egyeztetése is - éppen Zoltai Lajos összehasonlíthatatlan értékű munkássága nyomán - csupán itt tehetők meg. Az ilyen előmunkálatok (régészeti feltárás, helynév, topográfia) és a források lehető teljessége a felsorolt helyeknél mind hiányosak. 2

Debrecen a XIII-XIV. század fordulóján még nem nagyon különbözött a tiszántúli táj - akkor sűrűn egymás mellett sorakozó - falvaitól sem nagyságban, sem jelentőségében. Az feltehető, hogy a XIII. század elejéig, vagy kö2 Zoltai Lajos munkássága kiterjedt Debrecen és környékének koraközépkori birtoklástörténetére, a Debrecen határán állott koraközépkori települések templomai régészeti feltárására és az egyes puszták Debrecen által történt megszerzésének feldolgozására . Számos idevonatkozó cikke, hírlapi közlése megtalálható Sőregi János : Zoltai Lajos élete és működése, Debrecen 1942. című tanulmánya bibliográfiai függelékében . Debreceni Déri Múzeum évkönyve 1941 ; önállóan Déri Múzeum Régészeti Osztályának Ismeretterjeszt ő Közleményei . 11 . 132-142. old. Ezeket a közléseket Zoltai Lajos bedolgozta két összefoglaló művébe : (Települések . Egyházas és egyháztalan falvak Debrecen mai határa és küls ő birtokai területén a XI-XV. században . Debrecen 1925 ; és Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. Debrecen . 1936 : 89230.) Az elpusztult falvak helyének pontos topográfiai meghatározása Balogh István : Adatok az Alföld középkori régészetéhez. Archeológiai Értesítő 1953 : 141-150. old.

zepéig valamelyik - talán a bihar várispánsághoz tartozó - királyi birtok volt. A közvetlen környéken csupa ilyen - sokszor egészen távoli - (kolozsi, bolondóci) várispánságok birtokai voltak . Az is lehet, hogy a XIII. század végén ismert első földesurai, Rofoin (Ráfáel) bán és maga Dózsa, Rofoin rokona is a várnépek előkelőbb rétegéből származtak . Tudatos birtokpolitikával alakították ki Debrecen közvetlen környékén, majd az uradalmi központtól nem sokkal nagyobb körben, mint ami egy napi járással elérhető volt, a Berettyó, a Tisza és a Nyírség közötti területen a debreceni uradalmat, majd a családot is Debrecenről nevezték el. 1361-ben I. Lajos király Dózsa két fiának közbenjárására adta ki a város lakóinak a bíróválasztás szabadságát biztosító oklevelet.3 A XV. század folyamán a mezővárosi státus jogi biztosítására Debrecen kapott ugyan néhány királyi adománylevelet, de egyáltalán nem bizonyos, hogy az ezekben foglalt kiváltságokat (Hunyadi János és Mátyás) nem földes úrként adományozták számára. Az azonban bizonyos, hogy e levelek birtokában Debrecen már magasabb szinten állott, mint amilyen fokra a többi földesúri mezőváros a XV. században felhághatott . Az alábbiakban csupán a mezővárosi határ kialakulásának menetét, a kommunitás és a földesúr szerepét érintjük a határhasználati rendszerével kapcsolatban . Amint alább látni fogjuk, a földesuraknak igen nagy része volt abban, hogy a XIV-XV . század folyamán az eredetileg szűk faluterritorium igen nagy kiterjedés ű határrá bővült. 4 A XIII . század végén a mai belváros területén két (esetleg három) faluszerű település állott . Szentlászlófalva, Debrecen és a bizonytalan létű Szentmihály . Helyük, kiterjedésük a történeti utcahálózaton térképileg s a telekfor mák alapján is kirajzolható. Az eredeti - a XII. században már megszilárdult - faluhatár igen szűk volt . Északon a mai Nagyerd ő és Apafája-erdő déli széle, keleten a most már beépített szőlőskertek és telepek küls ő pereme határolták . Délen nem terjedt túl a mai vasúttól és a Nagyállomástól délebbre, nyugaton pedig a Nyírséget a nyugati termékeny, lösztalajú, magas mezőségi hátságtól elválasztó Tócó allúviális völgye jelentette a határt . A koraközépkori települések sem voltak összefüggésben egymással; mocsaras vízállások, délnyugatra lejt ő vízfolyások választották el egymástól őket. A földesúri castellum és maga a parochiális egyház (a mai Nagytemplom őse 1297-1311 között épült) feltöltött szinten állott . A történeti belváros többi utcája, tágas szalagtelkeken csak a XIV-XV. század folyamán keletkezett. (1 . térkép) Ez a XIV-XV. századi mezőváros összesen 385 ha. területet foglalt el, ennek csu3 A Debreceni-családra Komáromy András : Dózsa nádor és a Debreceni család . Turul: 1891 . 68-78. old . - Az 1361-ben kiadott és az 1364-ben megerősített oklevél közölve: A hatszáz éves Debrecen . (Szerk.: Komoróczy György) Debrecen 1961 . 23-25 . oldal és Hajdú-Bihari történelmi olvasókönyv (Szerk.: Komoróczy György) Debrecen 1973 . 29-30. old. 4 A mezővárosi autonómiát bővítette Zsigmond 1435-i, I. Ulászló 1440 . évi, Mátyás 1459, 1476 . és 1484 . évi s Korvin János 1500 . évi oklevele . HBmL . IV . A 1021/a. Meo 30 . (régi jelzet Dl. 114), Meo 41 . (Dl. 198), Meo 53 . (Dl. 262), Meo 60 . (Dl. 281), Meo 74 . (Dl . 344) . A város gazdasági életére vonatkoznak Zsigmond 1405, 1407 . és 1424. évi, Mátyás 1459 . évi, Szilágyi Erzsébet 1462 ., két 1465 . és 1475 . évi, Mátyás két 1477 . és ugyancsak két 1484 . évi oklevele . Uo . IV. A. 1021/a. Meo 10 ., 12 ., 17., 40., OL . Céhirat 3., Meo 46 ., 52 ., 54 ., 55 ., 61 ., 62. sz. (Dl. 52 ., 59 ., 98 ., 99 ., 189. ; Dl . 226., 261 ., 266., 269., 286., 287. sz .) - A mezővárosi polgárok jogait érinti Garai Miklós nádor 1407 . évi, Zsigmond 1435 . évi, Mátyás 1459 . és 1470. évi Szilágyi Erzsébet 1473 ., 1477 ., és 1479. évi, Korvin János 1500 . évi oklevele . Uo. IV. A. 1021/a. Meo 13 ., 21 ., 40 ., 47 ., 50 ., 54 ., 71 . sz. (Dl. 60 .,112.,189., 237., 249.,266.,272., 342.sz .) .

pán 1 /3 rész lehetett már a XIII . század végén betelepülve, de még a beépült részek között is tágas mezőségek és vízállások lehettek (pl. Paptava, a mai Déri tér).5 A XIII-XIV. század fordulóján a pontos határt határjárások alapján nem rögzíthetjük, de a XIV-XV . századi birtoklási viszonyokból mégis több-kevesebb valószínűséggel megvonhatjuk. Az északi határvonalat jelentő Nagy erdő és Apafája biztosan nem tartozott a falu -vagy faluk -territóriumához . Ezt a két erdőt ugyanis csak a XV. század folyamán földesúri adománylevéllel kapták meg a debreceni lakók, nem tulajdonul, csupán használatra. Korábban kétségtelenül a földesurak tulajdona volt és az is maradt késő bb is, mert még az adománylevelek ellenére is fenyegette a várost az a veszedelem, hogy kiveszik felügyelete alól és használatából, és a földesúr esetleg el is adományozza . Különleges jogállásuk és rendeltetésük miatt az erdők határvonala a XV. században nem változhatott, a XVI. század óta pedig sorsukat levéltári adatok nyomán tudjuk követni. Területük, határuk most is annyi és ott van, ahol a középkorban volts A keleti oldalon megjelölt határvonalon kívül kelet felé, mintegy 3 km szélességben, a mai erdőspuszták nyugati széléig egy templomos, lakott hely határa, Szal6ksámsoné terült el. Ez a falu a XIII. században a Hont-Pázmán nemzetség birtoka volt, névadója, ua. nb.-i Szalók comes a XIII. század utolsó harmadában szerepelt, a közelben fekvő, nevéről elnevezett monostor alapítójaként . Az említett falu temploma Szent Erzsébet patronátussága alatt állott. Határát egy 1347-i oklevél pontosan leírta, s az a mostan is meglevő tájékozódási pontok alapján könnyen megállapítható .' Szalóksámsontól délnyugatra, Rofoin debreceni birtokának közvetlen szomszédságában állott Torna falu, temploma a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelve. Birtokosa a XIII. század elején élt, Miskolc nb . Torna comes volt és a nemzetség hozzájárulásával fogadott fiának, a Hont-Pázmán nb. Szentjánosi Pázmánnak engedte át. Annak három fia 1289-ben három évre zálogba adta Rofoinnak úgy, hogy a zálogidő letelte után kiváltják. De nem tudták és 1311ben Rofoin I. Károlytól megerősített oklevele szerint átadta rokonának, s mintegy testvérének" Debreceni Dózsának .$ Ez a Torna, (kés őbbi nevén Boldogasszony, majd Boldogfalva) valamiképpen kiesett a Debreceni-család kezéből, mert 1405 után nem említik a debreceni uradalom tartozékai között . Debrecen csak a XVI. században szerzett belőle egy telket, a többit csupán zálogba vette, de fennállásáig - a város kerítése alatt - mindig külön határa volt. Boldogfalvától nyugatra, Debrecentől délnyugatra, majd csatlakozóan észak felé haladva, a Tócó vízfolyásán kívül, a Mezőség peremén két település állott, mind a kettőnek temploma helyét is ismerjük . A nyugati oldal déli részén 5 A szűkebb táj geomorfológiai és ökológiaijellegére Vö . : Balogh István : A cívisek világa (Debrecen néprajza). Bp . 1973 : 23-24. old. Debrecen koraközépkori településszerkezetére : Balogh István : Debrecen . (Magyar műemlékek) Bp . 1958 . 19 . old.- A XIII . század végén már jól megjelölt faluhatárokkal kell számolnunk . Szabó István : A középkori magyar falu . Bp . 1969 . 107 s köv . 6 A vonatkozó okleveleket lásd 21 . jegyzet. - Most a két erdőt mintegy 1 km széles szántóföldi sáv választja el egymástól. Együttes területük 2682 kh (1432 ha). 7 Komáromy A. : i. m. 68-78. old. Zoltai Lajos: Debrecen és vidékének urai az Árpádkor végén és az Anjou korban . Debrecen 1905 :75 . -Zoltai L. Települések . . . i. m. 44, 52. old. 8 Wenczel Gusztáv: Árpád-kori új okmánytár Bp . IX . 507. 1289, X. 357. 1299 ; A Zchy és vásonkeői gróf Zichy család idősb ágának okmánytára . (Szerk. : Nagy Imre) Bp . 1903 I. 133. 1311 .

Lombi települt, egykor a bihari vár birtoka, temploma Szentkereszt patronátussága alatt állott . A XIII . század végén kisnemesi birtokosa hét telekjét és templomának negyedét eladta ugyancsak kisnemesi, Macson lakó rokonainak . 9 A falu határa a Tócótól nyugatra a mai debreceni-füzesabonyi úttól délre terült el. Délen és délnyugaton Boldogfalva, a szintén koraközépkori alapítású Szepes és Ebes határolta. Egy XV. században keletkezett per szerint az ott birtokos Szepesi család is érdekelve volt benne .lo Lombit később Szentkereszt néven nevezik, s tőle északra, ismét a Tócó vízfolyásáig a debreceni-füzesabonyi út két oldalán terült el Fegyvernek, amelynek határa mintegy 15 km hosszúságban kelet-nyugati irányban téglalap alakban nyúlott el a Mez őségen. Közepe táján, egy vízfolyás szélén (fegyverneki ér) állott a temploma. Első említését az I . Károly által 1311-ben kiadott és 1323ban megújított oklevélben találjuk . E szerint az örökös nélkül királyra szállott birtokot Debreceni Dózsa kapta adományban a királytól. Az oklevél megengedi azt a feltételezést, hogy még ekkor nem volt néptelen .ll Az elmondottakból megállapítható, hogy a XIV. század elején Debrecen saját határa nem volt nagy terjedelmű, a közvetlen környékén kialakult koraközépkori települések közül Szalóksámson és Torna kétségtelenül, Lombi és Fegyvernek feltehetően lakottak . A négy hely közül csupán Fegyvernek volt a Debreceni család birtoka. A lakott-vagy elnéptelened őben levő, -más földesurak birtokai által körülzárt határ mintegy 3000 kh, azaz 1710 ha lehetett, ami e korban a falvak átlagos területének felelt meg. A határterület lényeges bővülésére csak a Debreceni család kihalása után, a XV. század folyamán került sor. E folyamat révén a korábban uradalmi tartozékok közül számos birtok ment át a mezővárosi polgárok használatába . Az feltehető, hogy a mai Csapó, Vár és Vöröshadsereg utcák, valamint a Kálvin tér által határolt háromszögben állott földesúri kúria, a castellum tartozékaként a XIV. század folyamán a földesúr bizonyos részeket kiszakított magának. Erre utaló adatok a XVI. századból valók. A mez ővárossá fejlődő falu határhasználatára utaló adatok a XIV. századból nincsenek . A XIV. század els ő felében Debrecen még csupán egy, - habár kiemelkedőben levő - hely a debreceni uradalom környékbeli falvai között . Itt állott már a földesúri kúria, a castellum, ez által Debrecen lett az uradalmi központ. A közvetlen környékén, tudatos birtokszerző tevékenységgel a földesurak a későbbi debreceni határba beolvadt lakatlan és lakott helyek közül a XIV. század folyamán megszerezték : Baluraz, Cuca, Elep, Fegyvernek, Haláp, Hegyes, Hosszúuracs, Máta, Sámson, Soma, Szata, Szentjános és Zám birtokokat. A Lázárevics István részére 1411-ben, Zsigmond által kiadott adománylevéljóval többet sorol fel az uradalom tartozékaként, de a többi birtok távolabb esett Debrecentől, részben a Debreceni család kihalta után ki is szakadt az ura dalom kötelékéből. A felsoroltak azonban a XV. században ilyen vagy olyan módon a mezőváros lakói használatába kerültek, utóbb a város határának szerves alkotó részévé váltak .lz 9 Wenczel, XII . 376. 1282 . 10 HBmL . IV . A. 1021/a. Meo 22 . 1435 . (Dl . 119), Meo 25 . 1436 . 11 Zichy cs . okmt . I. 132-133, 1311, a lokalizáláshoz Vö. 27. jegyzetben idézett oklevelet. 12 Anjoukori okmt . (Szerk . : Nagy Imre) Bp . 1878 . 1. 236, 1311/1323., Zichy cs. okmt- VI . 146-148. Az utolsó férfi családtagoktól származó három leányt illet ő leánynegyed fejében az említettek közül a debreceni kúria, Hegyes, Macs és Sámson Ónodi Czudar Benedek, Csaholyi János és Telegdi Frank kezére jutott . Zichy cs . okmt . VI. 358. - A három leány leszármazottai még a XVI-XVII . században is birtokolták e helyeket .

10

Baluraz nevéből ítélve, igen korai középkori település volt, a Hortobágy ártéri síkján, a folyó keleti, bal partjától az ártéri sík és a löszhátság emelkedő vonalát meghatározó Kadarcsig terült el kelet felé . Templomos falu volt, román stílusú temploma helyét Zoltai Lajos a Hortobágy balpartján levő őshalomban (Bivalyhalom, most a hortobágyi állami gazdaság telepén) tárta fel. A Debreceni család első szerzeménye lehetett, adománylevél nem szól róla, el őször az 1411-i adománylevél említi .la Cucát, Fegyverneket, Somát I . Károly 1311-ben mint örökös nélkül elhaltak birtokát adományozta Debreceni Dózsának .l4 Elepet Ottó királytól kapta, ugyancsak magszakadás révén királyra szállott birtokként .l5 Halápnak csak egy részét szerezte meg a kisnemesi birtokostól, Halápi Berecktől, mert az, mint kezes, a Dózsa ítélőszéke előtt állott vádlottat nem adta bírói kézre .ls Hegyes mimódon való megszerzésér ől nem szól oklevél, ez a birtok lakott faluként - a Debreceni család leányági leszármazottai kezére került és azok a XVII. század közepéig bírták . Macsról Rofoin bán 1311-ben, mikor átengedte Dózsának, azt vallotta, hogy ő azt még IV. Lászlótól kapta. Ebben az id őben egymás mellett két Macs állott, szinte egybeépülve. A másik Macson Szent-György tiszteletére épült templom állott, ezért ezt a falut Szentgyörgynek is nevezték, Dózsa fiai vették zálogba a Gut-Keled nb. Várdai Aladártó140 márkáért, de azok egy éven belül kiváltották. Hosszúuracs azonban mindvégig a Debreceniek birtoka maradt.l' Máta a Tisza és a Hortobágy ártéri síkjának egyik legrégibb faluja volt. A határába nyomnélkül olvadt be a XI. századi templomos hely, Papegyháza, amely a XIII. században már néptelen volt . Mátát Sleppel együtt mint örökö sök nélkül elhalt birtokosok faluját 1328-ban I. Károly adományozta Dózsa 13 Zoltai L. : Települések . . . i. m. ; Balogh L : Adatok . . . i. m. Egykori határát csak sejtjük, mert lakóit Szilágyi Erzsébet a XV . század közepén a mai Balmazújváros területén állott Hímes falu helyére költöztette át . 1465-ben Balmaz alio nomine Újváros" már a mai helyén állott . Az áttelepítésre Anarcsi Tegzes Péter 1477 . évi tiltakozása utal. E szerint Szilágyi Erzsébet az ő Kadarcs folyó melletti Hímes nevű birtokát elfoglalta és annak határain belül mezővárost akar építeni és telepíteni, és azt új néven Újvárosnak nevezni" . Ez a tiltakozás kétségtelenül a megtörtént esemény után keletkezett, mert Szilágyi Erzsébet 1473-ban a mezőváros lakóinak végrendelkezésijogotadott. YargaAntal : Balmazújváros története. Debrecen,1958. 10, 283-284. old. 14 Anjoukori okmt . I. 236. 1311/1328. - Fegyvernek a várostól nyugatra, a mai Ondód határrész északi részét jelenti, a debreceni-füzesabonyi út két oldalán feküdt . - Cuca Fegyvernektől nyugatra ma is e néven ismert pusztarész. Eredetileg mindkett ő várbirtok volt, mindkett őnek temploma helyét is meg lehet találni . Cuca temploma alapjait a debreceni-füzesabonyi vasút építése során a mai újvárosi határban 1891-ben semmisítették meg. Varga A. : i. m. 20. old. Fegyvernek temploma helyét megállapította Zoltai L. : Települések . . . i. m. - Soma a XIII . században még várbirtok, a mai debreceni határ északkeleti csücskében, a nyírségi erdők tisztásain állott . Zoltai, id . m. 15 Fejér: Codex diplomaticus . VIII . I. 219-220. 1307 . Anjoukor i okmt . II . 354-355. 1328 . A falu egyházas hely, a területe debreceni határon, Ondódtelkét ől nyugatra, részben a Kadarcs és Hortobágy árvizes síkján volt . Temploma helyét Sőregi János tárta fel. Sőregi János : A hortobágyporosháti templom és temető. Debrecen, 1935 . 16 Zichy cs . okmt . I. 133. 131 1 ; Anjoukori okmt . II . 23 . 1322 . Ma a debreceni határ keleti erdős pusztája . Az erdők közti irtáson épült falu templomát Zoltai Lajos tárta fel. Zoltai L. : Települések . . . i. m. 17 Zichy cs. okmt. I. 211. 1322 . A falu határa a Tócó völgyétől téglalap alakban Fegyvernektől északra húzódott nyugat felé . Temploma helye a vízfolyás keleti partján, a mai debreceni-tiszalöki vasútvonal töltése alatt van. Zoltai L. : Települések . . . i. m.

fiainak, Jakabnak, Pálnak és Dózsának . Elep azonban már ezidőtájt igencsak lakatlan volt.lS Szatát és Szentjánost csupán az 1411-i adománylevél említi először az uradalom tartozékaként, ezek szintén a Debreceniek birtokai voltak .l s A sámsoni (Túrsámson, mai Hajdúsámson) 15 vagy 16 sessiót a Várdai családtól a XIV. század közepe táján Dózsa fiai szerezték meg, mi címen, nem tudni. 2° Zám megszerzését viszont tudjuk . Ez a falu -ekkor még népes település a Hortobágy síkján állott, Mátától délre. Eredetileg a Káta n. birtoka volt, sőt monostor is volt benne. Északra tőle Csécs, templomos hely, ez is a Kátáké volt . 1343-ban azonban a Káta nb.-iek és Dózsa fiai az Árkus vize partján álló kelet-nyugati irányú, szalagtelkes, egyutcás falut határával együtt kétfelé osztották, a dél felé eső házsor, a monostor és a határ déli felével, a templomtól kiinduló vonal mentén a Hortobágy folyóig a Dózsa fiaké, az északi fele a monostor másik felével a Kátáké maradt. A Hortobágy folyón levő hidat és az árvizek idején szükséges hajókat közösen tartották fenn, a jövedelmen is egyenlően osztoztak.21 A XIV. századi uradalmi központot tehát összefüggő birtoktestek vették körül . A debreceniek által szerzett birtokok a mezőváros fentebb kiszámított határán kívül mintegy 72 000 k. hold (megközelítő en 40 000 ha) területet jelentettek . A 13 birtokból 11 teljes területével az uradalom tartozéka volt, Sámson és Szentjános csupán részbirtokként illeszkedtek be az uradalomba . Haláp, Sámson, Soma, Szata és Szentjános a homokos, ligetes Nyírségen, Cuca, Elep, Fegyvernek, Hegyes és Hosszúuracs a legjobb termőtalajú löszös Mezőségen; Baluraz, Máta és Zám a Hortobágy árvizes, erdőtlen, mocsaras, szikestalajú allúviális síkján állott . A XIV. században még mind népes hely, de a XV. század elején Cucát, Elepet, Fegyverneket már praediumnak mondják az oklevelek, s igencsak pusztulóban lehet már Balmaz, Soma és Szata is. Az 1411-ben kelt oklevélben uradalmi tartozékként felsorolt birtokok egyrésze a XV. század folyamán Debrecen lakói használatába került . Az oklevelek appertinentia néven emlegetik őket, ami jogilag tág értelmezést enged ugyan, de a szöveg tartalmi elemzése nem hagy kétséget afel ől, hogy ez tulajdonjogot nem biztosította a mezővárosnak e birtokokra, csupán a használat többé-kevésbé tágabb lehetőségét . A birtokok a XV. században is, kétségtelenül megállapíthatóan tulajdon- és birtokjogilag a földesúréi, szervezetileg az uradalom tartozékai, jóllehet más, oklevelekben a XV. században nem szerepl ő birtokkal 18

Codex dipl . I. 497. 1092., Uo . IV. 3. 41 . 1060/1261 ; Anjoukori okmt. II . 354-355. 1328 . Templomo s falu volt, a falu helye ma is látszik, a Hortobágy hídjától az állami gazdaság mátai majorjába vezető út nyugati oldalán, délnyugaton Zámmal, nyugaton Cséccsel volt határos. Papegyháza temploma a mátai, a honi és cserepesi puszta hármas határán álló Szeghatár nevű őshalomban rejt őzik, de egykori határán talán a három puszta osztozik . Zoltai L. : Települések . . . i. m. Balogh L : Adatok. i. m. í9 Szata Somától délnyugatra, a nyírségi erdők tisztásán álló falu, temploma is volt, Zoltai L. : Települések . . . i. m. - Szentjános helye bizonytalan, a XVI. század elején még élő határnév alapján Tornától délkeletre fekhetett és alighanem Rofoin bán által 1289-ben Boldogfalvából Szentjánosi Pázmántól megvett birtokrésszel azonos . 20 Zichy cs . okmt . IV. 66 . 1378 . ; Uo . VI. 147. 1411 és VI . 358. 1415 . 21 Az oklevél a határ és a falu településének leírásával . Uo . II . 56-57. 1343 . Csak e két erdőről lehet szó, mert az oklevelek későbbi megerősítései csak ezeket nevezik meg, bár sem Mátyás, 1460. évi, sem Szilágyi Erzsébet 1462. évi oklevelében az erdők neve nincs feltüntetve . Fejér :

12

együtt a mezővárosi polgárok használják őket . Az immár nagyon régi idő től fennálló használat azonban a földesurak engedélyében gyökerezett, s azok még a használat módját is megszabták. Különösen szembeötlő ez az erdők esetében. A várost északról határoló két erdő , a Nagyerdő és Apafája a XIV. században kétségtelenül az uradalomhoz tartozott, az őket határoló birtokok más földesurak kezén voltak . A XV. század folyamán a két erdőt a mezőváros polgá rai kezén találjuk, azok felelősek a megóvásukért és használják is, de a Szilágyi Erzsébet és Mátyás többrendbéli intézkedése mégis csak az uradalom rendelkezésijogának a bizonyítéka.22 Az erdők esetében azok különleges rendeltetése még indokolná a földesurak rendelkezési jogának fenntartását, de más célú és rendeltetésű birtoknál sem lazább a földesúri tulajdon-, birtok-, és rendelkezési jog. Szatát, telekként említve, Latótelkét, valamint Szentkeresztet (Lombi) 1406-ban már biztosan a mezőváros lakói használták . Mikor 1405-ben az uradalom a királyra szállott, a nádor officiálisai, a tartozékok jogi viszonyainak rendezése során Debrecen város (civitas) polgárait (öves), népeit (populos) és vendégeit (hospites) Szatatelke, Latótelke, Szentkereszt és Soma, régtől fogva hozzájuk tartozó földjeik használatában akadályozták, azokért tőlük zálogot szedtek, jogaik nagy sérelmére" . Mivel a király a mezőváros lakóit jogaikban nem akarja csorbítani és elidegeníteni", parancsolta, hogy a használatba őket ne akadályozzák .23 A felsorolt birtokok közül ekkor legfeljebb Soma lehetett népes, a történeti debreceni határ északkeleti részén, de Lombi kivételével a többi is e tájon volt, a Nyírség erdővel borított déli részén . Somát vitathatatlanul Dózsa mester szerezte meg, Szata és Soma templomos helyek voltak .24 22 Mátyás 1460 márc . 29-én oklevelében elmondotta, hogy a két debreceni ispánja, Nádasdi László és laki Kacor Péter kérésére a Debrecen mezővárosához tartozó Hortobágy folyón levő vámot egyéb más haszonvételekkel együtt durante beneplacito őrizet és tisztesség okából nekik engedte át . De Fekes Márton és Észtári Mihály esküdt bemutatták neki anyja oklevelét, amelyben az a rév és erdők gondozását a mezővárosnak adta. Az oklevélben részletesen indokolt okok miatt a király az ispánok részére tett adománylevelét visszamondotta és semmisnek nyilvánította . HBmL . IV . A. 1021/a. Meo 42 . (Dl. 199. sz .) 1460 . (Ugyancsak Muo 192. sz.) . - Két év múlva Szilágyi Erzsébet bizonyos ok miatt az erdők őrzését és a Hortobágyfolyón a halászást engedte át Mátéi Tamás és Lengyel Jakab ispánoknak, s kivette a mezővárosi polgárok kezéből, holott azok azt régt ől fogva gyakorolták. A király a polgárok kérésére, nehogy régi joga sérelme miatt a mezőváros elpusztuljon, ezt az engedélyt is visszavonta az ispánoktól . Uo . Meo 44 . (Dl. 220. sz .) 1462 . Mátyás oklevelének indoklása szerint a polgároknak az erdőre azért is szükségük van, hogyha alkalmilag a város tűzvész által elpusztulna, a lakóházakat könnyebb lesz felépíteni, különben is a polgárok gondosabbak és szorgalmasabbak az erdők megóvásában, mint a tiszttartók, akik gyakran változni szoktak . - Az oklevelek ellenére az officiálisok ismételten próbálkoztak a számukra is jövedelmező erdők feletti felügyelet megszerzésével, mert 1477-ben Szilágyi Erzsébet utasította két ispánját, hogy az erdők őrzését Lukács nevű familiárisuktól vegyék el és Kwchar Demeter debreceni lakosnak adják át, hogy őrizze és gyarapítsa . Levéltári Közlemények . 1927 : 76 . old. Demeter neve itt a foglalkozását jelöli . Eredeti neve Zwrok és Kállai János napkori jobbágya volt . Ura felfogása szerint szökve távozott Debrecenbe, ezért javait lefoglalta . Emiatt a debreceni tiszttartók Kállai Sima nevű faluját elpusztították, az igásökröket elhajtották. Szilágyi Erzsébet utasította ispánjait, az ügyet igazságosan vizsgálják meg és ha Demeterjogosan hagyta el az urát, javait szerezzék meg Kállaitól. Az ügy azzal végz ődött, hogy Szilágyi Erzsébet két hónap múlva felszólította Kállai Jánost Demeter javai kiadására. Uo. 1928 : 251-252. - Egy Zwrok János nevű lakos 1433-ban a város bírája volt . 23 A felsorolt tartozékok a debreceniek birtoktömbjétől kissé távolabb voltak, Poroszlóra és Szentdemeterre 1 . Zoltai L. : Ismeretlen részletek i. m. 99 . és Módy György : A falu település- és birtoklástörténete a hajdúk megtelepedéséig . Hajdúhadház múltja és jelene . (Szerk . : Komoróczy György) Gyula, 1972 : 35 . old . 24 Látótelke, Soma és Szata. Zoltai L. : Települések . . . i. m. 62. sköv .

13

Szentkeresztről (Lombi) fentebb már volt szó. E birtokot szintén Rofoin bán kapta volt IV. Lászlótól és I. Károly által megerősített adománylevél szerint engedte át rokonának 1311-ben .2s A felsorolt birtokok nem mindegyike volt határos a XIII-XIV. századi debreceni területtel és bizonyíthatóan az uradalom tartozékai és a földesurak rendelkezése alatt álló területek maradtak . Ezt bizonyítja Zsigmond által 1429ben elrendelt vizsgálat is. Lázárevics István despota halála után ugyanis Ároktheleky, Zathatheleky, Kondrus és Soma praediumokat és Lukaháza felét, Albisi Tamás, a Zólyomi család őse elfoglalta, holott azok mindig István és utóda, György despota Debrecen nevű birtokához tartoztak és Istvánt azok birtokában senki sem háborította. Zsigmond parancsa szerint, mivel György oklevelekkel igazolta ezek birtoklását, Szabolcs vármegye alispánja a váradi káptalan megbízottja jelenlétében köteles volt megállapítani az Albisi által tett erőszakos foglalást és őt minden további eljárás nélkül ki kellett vetni a birtokból és Brankovics Györgyöt újból beiktatni. Az említett Ároktelke és Kondoros ma is élő helynevek, Szata és Soma határrészei voltak . Ma a Nagycsere néven ismert, Szatát és Somát magába foglaló erdős puszta részei . Albisi Tamás pedig a felsorolt birtokokat délről határoló Haláp földesura volt .2 s A debreceni lakosok használatában levő, a mezőváros tartozékának tekintett birtokok ügyében téhát a birtoklás jogán a földesúr járt el. Ugyanez az eset áll fent, az egykori debreceni uradalom által megszerzett Kamaráshalom telke (vagy Kamarástelek), Szentkereszt, Ondódtelke és Facsát birtokokért (oklevél szerint praediumok) 1435-ben indult perben . György despota és debrecen népei ugyanis együttesen tiltakoztak a leleszi konvent előtt, hogy Debrecen szomszédai, Szepesi László és István 1431 után (post exitum domini nostri Sigismundi regis de hoc regno suo Hungariae ad exteras partes factum, Zsigmond királynak M.o-ról külföldre távozása után) ezeket a Debrecen városhoz tartozó (ad civitatem Debrechen spectantia) praediumokat elfoglalták és be akarják iktatni magukat az elfoglalt birtokokba . A despota és a mezőváros közös prókátora ezért mindenkit el őre tiltott a beiktatástól .z' A következő évben már a város prókátora képviselte mindkét felet a váradi káptalan előtt. Ekkor már megtörtént tényként adták elő, hogy a Szepesiek (István és László, valamint Imre fiai, Mihály és János) Ondódtelkét és Kamarástelkét a saját birtokukhoz csatolták és ezekbe be is iktatták magukat. Az oklevél fogalmazása azonban kétségben hagy afel ől, hogy ezek az övéké vagy Debrecenhez tartozók voltak-e? (idegen kézből bírói úton visszakapott birtokot sajátjukként visszaállították és ezenközben némely szántókat, réteket és kaszálókat, az említett mezőváros tartozékait, a két megnevezett pusztához csatolva maguknak eltulajdonították és elfoglalták .")zs A birtokuk egy részéhez bizonyosan volt valami joguk, mert vagy ezeket, vagy más elfoglalt birtokrészeket még 1452-ben is a kezükben tartották. Hunyadi János ugyanis mind földesúri, mind kormányzói minőségben a debrece niek kérésére, tanúvallatást rendelt el, vagy ha a tanúk az esküt nem akarnák letenni, a váradi káptalan előtt Szepesi László alkormányzót földeskü letételére kötelezte . A per végét nem ismerjük, Debrecen azonban a két birtokot továbbra 25 Zichy család okmt . I. 133. 1311 . Vö . még 9 jegyz. 26 HBmL . IV . A. 1021/a. Meo 19 . (Dl. . . . ) 1429 . -Zoltai L. : Ismeretlen részletek. . . i. m. 98 . old. Ma azonos Nagycsere erdős pusztával. 27 HBmL . IV . A. 1021/a. Meo 22. (Dl. 111 . sz .) 1435 . 28 Uo . Meo 25 . (Dl. 119. sz.) 1436 .

14

is használta, de egy XVII. századi feljegyzés szerint Szentkeresztnek csupán negyedét bírta.29 A debreceni uradalom tartozékai közül Máta hovatartozását soha, senki nem vitatta. Ezt a birtokot valamelyik XV. századi földesúr - talán Brankovics György -,engedte át a mezővárosnak, a Hortobágy folyón szedhető vámmal együtt . Lehet, hogy ez a révjog még a Dózsa-fiak által Zám felével 1343ból való szerzemény volt . Mikor került a vám a folyón épített híddal az északabbra fekvő Mátára, a mostani kőhíd helyére, nem tudni. De az uradalom tartozéka volt, mert Hunyadi János kormányzó sub jure regio, azaz királyi joggal adományozta Balmazt, Mátát és a vámszedés jogát Pál kapitány servitorának 1452-ben, hogy aztán a debreceniek panaszára visszavonja az adományát és az err ől kiadott oklevelét érvénytelennek nyilvánítsa. Azért, mert e két praediumot el sem adományozhatta volna, mert azokat  régóta és mindig Debrecen nevű mezővárosunk állandó tartozékainak és járulékainak lenni ismertünk".3 ° A Nagyerdő és Apafája sorsa a következ ő évtizedekben, egészen 1585-ig, mindig összeköttetésben volt Baluraz, Máta és a hídvám sorsával . Az ügy végére a XV. században -nem végleg -Mátyás 1462 évi oklevele tett pontot, mert a két erdő, a hídvám a mezőváros lakói használatában maradt .31 A felsorolt birtokok tehát igazolhatóan már százötven éve az uradalom keretébe tartoztak, földesúri tulajdonban voltak . De egy és más ok miatt, minden valószínűség miatt azért, mert már néptelenek vagy pusztulóban lévén, a földesurak, saját határaik között átengedték a népes és fejl ődő mezőváros lakóinak használatára, meg nem állapítható feltételek mellett. Volt itt azonban két olyan birtok is, amelynek megszerzésében a mezőváros lakói ténylegesen is részt vállaltak. Az egyik Szalóksámson . E korábban népes és egyházas falut a Gút-Keled nemzetségből kiágazott Théthy család tagjai, az egész ág hozzájárulásával 1439-ben 450 arany forintért eladták György despotának és a debreceni lakosoknak (domino Georgio despoto, filio Lazaro, duci Rasciae ac filüs, necnon hospitibus ac toto communitati in oppido ejusdem Debrecen vocato commorantibus) .3z A másik birtokot az oklevél szavaiból következtetve egyedül Debrecen vette meg. Ez a mai hajdúszoboszlói határba eső, akkor még lakott Sziget egy része volt. Mátyás parancsára a váradi káptalan be akarta iktatni Debrecent bizonyos Sziget nevű, vétel útján őt illető praedium"-ba . A beiktatás ellen

29 Uo . IV. A. 1021/f. l. Szepesi iratok 2. (Dl. 214. sz.) 1452 ; Meo 33 . (Dl. 151. sz .) 1459 . Szentkereszt, vagy csupán egy része, már a XIII . század vége óta a Debreceni családé volt, de a többi birtok neve e pernél korábban nem fordul elő az uradalom tartozékai között . Ha Facsát azonos a Rofoin által 1289-ben zálogba vett Szentjánossal, ez esetben Boldogfalvától délre, Fancsikótól Szepes határáig (ma Bellegel ő) feküdt . Kamarástelke nevét egy őshalom őrzi, keleten Boldogfalva, délen Szepes, délnyugaton Ebes, északon Szentkereszt határolta. Ondódtelke tőle nyugatra esett, a mai e néven ismert puszta három déli, Ebessel határolt dűlőjét hívták így. - A per alighanem eldöntetlen s a peres föld továbbra is a Szepesieké maradt, mert 1640-ben, mikor a város Ebest és Szegest a családtól zálogba vette, az összeírásban megjegyezték, hogy Szentkereszttelekjének a városcsak negyedét bírja" HBmL . IV. A. 1021/I. f. Szepesi iratok : 165. sz . 1640. 30 Uo . Muo 35 . (Dl. 468) 1452 . Ugyane tárgyra még Muo 66, 192. és IV . A. 1021/IV. f. Mátai iratok : 6. sz . 31 Idevonatkozóan 1 . a 22 . jegyzetben felsoroltakat . 32 HBmL . IV. A. 1021/a. Meo 26 . (Dl. 122.) 1438 . - Zoltai L. : Települések . . . i. m. 51-52. old. Ma Bellegelő néven ismert határrész.

15

Szepesi László és fiai, valamint Szigeti György és a Debreceni-család leányági utódai (Telegdy és Szakolyi-családok) képvisel ői tiltakozást jelentettek be .3 s Sziget akkor Debrecennel együtt a Hunyadiak birtoka, az uradalomhoz tartozott és még népes volt, a debreceniek tehát csak tőle vehették meg. A közel száz évig tartó per során ki is derült, hogy az említett peres rész valóban Debrecen territóriumához tartozott és a késő bbi iratok meg is határozzák a helyét . Szilágyi Erzsébet 1480-ban kelt, Debrecen bírájához és esküdteihez intézett parancsa szerint a szigeti határból megvett rész neve Kösélyszeg és Kadarcskerületi, a két vízfolyás kanyarulatai által körülzárt szántóföld volt . Ezeket a Debrecen határai között fekvő (inter metas praefati oppidi nostri adjacentes) földeket idegen földesurak jobbágyai foglalták el. Mivel az úrnő nem akarja hogy ez a föld idegen használók által tőlünk és városunktól elidegenítessék", felhatalmazta a debrecenieket, hogy az ottani szántókat űzzék el, ló-, vagy ökörfogatukkal és ekéikkel együtt hajtsák be .34 Két későbbi (1494-ben és 1588-ban kelt) oklevél bizonyítja, hogy Debrecen lakói által megvett és a város határához csatolt két puszta azonos az 1459-i oklevélben említett Sziget praediummal. Korvin János 1494-ben kiadott oklevele megparancsolta a sziget jobbágyainak, hogy Debrecen lakóit a város, Sziget és Elep határai között levő villongó földön ne zavarják barmaik legeltetésében . Nyolc hites személy jelölje ki a birtok határait és válassza el Szigettől. A peres birtok soha szántó ne lehessen, hanem mindig barmok legelőjéül szolgáljon ." Ha debreceni tiszttartó korábban levelet adott volna a szántás engedélyezésér ől, azt semmisnek nyilvánítja.35 A XIV. század végén tehát a mezővárosnak már van saját tulajdon birtoka, amelynek birtoklását azonban a földesúr oklevele biztosítja, sőt még a mezőváros saját birtokán is csak akkor biztos a használat módja, ha erről a földesúr oklevele szól . Ezután tehát visszatérhetünk az első fejezetben feltett kérdésekhez. Jóllehet Debrecen levéltára több oknál fogva, a vonatkozó oklevelek sorát hiánytalanul őrzi, mégis csupán a kérdések egy csoportjára felelhetünk biztonsággal . Másokra csak megközelítően válaszolhatunk, a harmadik csoportnál a kérdésre adandó válasz ezután is feltevés marad. De a feltevésüket a XVI. század folyamán fennállott gyakorlat valószínűsíti . 33 A beiktató levél szerint Debrecent bizonyos Sziget nevű, őket vétel címén megillető praedium birtokába (in domínium)" kívánta a káptalan bevezetni. A praedium azonban itt az akkor még lakott falunak csak egy határrészét jelzi. A falu végleg csak 1657-ben pusztult el . Uo . IV. A. 1021/a. Meo 39. (Dl. 184. sz .) 1459 . 34 Uo . Meo 58 . (Dl . 276. sz .) 1480 . 35 Uo . Meo 69 . (Dl. 313. sz.) 1494. - Egy 1551-ben megejtett határjárás, majd 1588-ban kiújult villongás nemcsak a lokalizálást könnyíti meg, de az oklevél érvényével szemben a több évtizedes használat, sőt birtoklás jogát sem ismeri el. A két hely egyazon földesurajobbágyai számára az oklevéllel ellentétes szabályozást is hozhat, de ha megváltozik a földesúr, a megadományozott az oklevélben biztosított jog birtokába lép. Az oklevél pedig arról beszél, hogy a jól megállapítható határvonalak közé es ő terület soha sem volt szántó, hanem mindenkor a két fél közös legel őjeként volt kijelölve, a jövőben is annak kell maradnia". Uo . IV. A. 1021/d. 7. köt. 1551, IV . A. 1021/f. Muo 50.(Dl. 314. sz .) - Sziget nagyobb része II. Ulászló 1498 . évi adománylevele értelmében a többször említett Szepesi család Mihály nevű tagjának birtoka lett . Ebbe és Kereszttúrtelek nevű praediumba részbirtokosként iktatták be. E név alatt kétségtelenül Lombi (Szentkereszt) rejt őzik, a Szepesieknek Keresztúr nevű birtoka sohasem, viszont Szentkereszt 3/4 része mindig az övéké volt . (Vö. 29. jegyzet) A vitás terület mai neve Kösélyszeg és Álomzug. -

16

1. Debrecen a XIV. század folyamán, annak ellenére, hogy néhány oklevél civitas-rak mondja és lakóit hospes-nek nevezi, vitathatatlanul földesúri mezőváros. Mint uradalmi központ fejl ődött _jelentékeny mezővárossá. A fejlődést más egyéb tényezők mellett magas közjogi méltóságokat viselő Debreceni család nagy mértékben elősegítetté. Egyrészt úgy, hogy Debrecen körül °összefüggő birtoktestet alakított ki, s a birtok központ részével nem jelentéktelen jogok szerzését is elősegítette . A család kihalása után a király lett a földesura, s Zsigmond tudatos várospolitikáját Debrecenre is kiterjesztette: Néhány év múlva azonban ismét földesurak tulajdonába került . (1406-1411 Baliczky János ; 1411-1450 Lázárevics István, majd Brankovics György ; 14501506 között Hunyadi János, Szilágyi Erzsébet, Mátyás és végül Corvin János volt a földesura) . Jogi állapota nem változott akkor sem, amikor a földesúr az uralkodó volt . A változó földesurak officiálisai nem egyszer saját javukra igyekeztek fordítani uraik magas állását és éppen az ő törekvéseik mutatják, hogy a mezőváros helyzete a határhasználat tekintetében nem volt független az uradalmi szervezettől és a földesúri birtok- és tulajdonjogtól . 2. A debreceni határ kialakulásának menetére és a határ egyes részeinek használati módjára is biztos feleletet adhatunk . A XV. század folyamán nagyrészt Debrecen lakói használják azoknak a birtokoknak területét, amelyek a XIV. században még az uradalom tartozékai voltak, és amely a XVI-XVII. század folyamán a város kommunitásának nem vitatott birtokában volt, mint a város territóriuma . Ezeket részírt a földesurak adták használatba, részint a földesúr és a város közösen, ismét mást a város egyedül szerzett meg. Vannak aztán olyan XIV. századi uradalmi tartozékok, amelyek a következ ő évszázadban kikerültek az uradalom kötelékéből és más földesurak birtokába jutottak. Ezek némelyikét a XVI-XVILszázad folyamán a város zálogbavétellel vette birtokába.3 B Az egykori uradalmi, most már mezővárosi tartozékként emlegetett birtok, vagy birtokrészek közül több, a XIII. században lakott település lehetett ; más, a XV. században emlegetett birtokok (pl. Ároktelke, Kamarás- és Ondódtelke) talán sohasem voltak lakottak, vagy mára XIV. század elején is néptelenek: Egyesek neve .megmaradt ugyan, de határa elenyészett, a pusztává lett hely területe beolvadt a továbbra is lakott település határába . Nagyerdő és Apafája sohasem volt lakott település, a Szigettől elkülönített Kösélyszeg és Kadareskerületi csak határrész volt, talán nevet is az elkülönítés után kapott . Más, korán néptelenné vált falu határa beolvadt egy másikéba, de a neve - egy darabig a különállása is - nyomon követhető. Végül a név határnévként ma is él, (Soma, Szata, Ároktelke, Kondoros), de az egyes alkotó részek egybeolvadva, a későbbi századok folyamán nevet is változtattak (mint.az említett helyek mai Nagycsere neve). Az elkülönítő határvonal fenntartására sem az uradalom, sem a mezőváros keretében nem volt szükség, de minden esetre megmaradt az, °ha a határhasználat rendszere (pl: Nagyerdő, Kösélyszeg), vagy a szómszéd birtokok idegen földesúr kezén léte indokolta (Szata és Soma határa Haláp felől). A mezőváros lakói használatban levő birtokok : együttes területe a XV. század folyamán az alábbi módon alakult : 36 IlyepvoIt Hegyes, Macs; Haláp, Zám. Zoltai L. : Ismeretlen részletek . . . i. m. 113, 121, 169-I94. old. Mind a négy lakott hely volt még a XVI. században, de Zámon már á század első évtizedeiben jellegzetes pusztaipásztorkodás alákult ki (kértek") . w

=

2 Évkönyv II7.

-

17"

A birtok XV . századi, mai neve

A polgárok kezére került

I

A használata jogcíme

Apafája+Apafája Nagyerdő + Nagyerd ő Soma+ Szatatelke + Ároktelke+ } Nagycsere Kondoros+ Lukaháza fele+ Kamaráshalma+ ~ Ondód Szentkereszt Ondódtelke+~ és Bels őlegelő III-IV. Fegyvernek Facsát v. Belső legelő II . Szentjános Balmaz Máta + Máta Kadarcskerületi Álomzug Kösélyszeg + Kösélyszeg

1460 el őtt

földesúr adománya

1406 el őtt

földesúr adománya

1406 1435 1435 1435 1435

földesúr adománya

Elep+Elep

XIII . sz .?

Cuca+ Cuca

XIII . sz .?

Latótelke Fancsika Szalóksámson Bellegelő I.

1406 el őtt 1439 Összesen :

el őtt el őtt előtt előtt el őtt

Területe, k. hold ha

földesúr adománya

1452 előtt 1480

4 201 2 395 2 003 ismeretlen 1 142 10 370 ismeretlen 5 911 földesúr adománya nem állap. meg 4 590 vétel 2 606 kb. 84 450 kh 48 136 ha vétel

azaz mintegy 480 kmz és ebből a város vétel útján mintegy 5000 hektárt szerzett ; de a XVI. század folyamán a vétel által birtokolt területre is kért fejedelmi megerősítést . 3' (2.térkép) 3. Azt nehéz lenne mondani, hogy a földesúrnak mi volt az oka ekkora nagy területnek a mezőváros lakói használatába való átengedésre, s az utóbbiak miért igyekeztek ekkora földeket megszerezni. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy e birtokok egyrésze - még az egykor egyházas falvak közül is akadt ilyen -a XIV. század folyamán már néptelen volt . A személynév + -telke, -háza típusú helyek mindenikében nem volt templom . Ezek talán nem is voltak önálló települések, s a XIV-XV. század folyamán már lehettek puszták. A praedium megjelölés nevük mellett erre utal . Máta a XIII . században biztosan lakott volt, sőt a XVI. század elején is lehetett néhány lakója, az újratelepülése után azonban egy félévszázad múltán ismét lakatlan lett. Ez az egyetlen, amely a város tartozékaként lakott hely. Ez megmagyarázza azt is, hogy időnként miért próbálják kivenni a mezőváros használatából. 37 A +-al jelzett középkori nevek mais élnek, a lokalizálást az is megkánnyíti, hogy a XVIII-XIX. századi térképeken az akkor még emlékezetben élő határok felvannak tüntetve. A területadatokra 1 . De6iecen sz. kir. város egyetemes leírása. (Szerk. Zelizy Dánie/.) Debrecen, 1882. 8-10 .

18

A többiek esetében csak valószínűsíthető az a feltevés, hogy az uradalom fogyatkozó népességű vagy éppen néptelen birtokait határukkal együtt a földesúr hasznosabbnak ítélte a dinamikusan fejl ődő mezőváros lakóinak hasz nálatra átengedni. A XVI. századi használati rendből visszakövetkeztetve a városlakók ennek a határterületnek mintegy felét művelhették meg csupán, több mint egyharmadát a XV. században már legelőnek, a fentmaradó részt pedig erdőnek hagyták.38 4. Az a körülmény, hogy az egyes -most már mondhatjuk pusztákat- az oklevelek mindig külön-külön névvel nevezik meg, azt a feltevést erősíti, hogy ezek a XIV.században még jól felismerhető határok között feküdtek, - tehát nevük nem csupán területi körülhatárolás nélküli helynév. Ha egyesek közülük lakottak voltak, határaik fenntartása a lakók számára sem volt közömbös . Elsősorban éppen nekik, hiszen gazdálkodásuk alapja a faluhatár. Amíg a lakott birtokok egy uradalom keretében maradtak, a földesúr számára az egyes falvak kialakult határának fenntartása és megóvása nem volt lényegbevágó . De neki is érdeke fűződött a határvonal fenntartásához, ha részbirtokossá vált és az egy- vagy több birtokos társával nem egyezett meg a közös használatban . Ez esetben, példa Kösélyszeg, ahol egy ideig Sziget a Hunyadiak birtoka volt, mégis a debreceniek használatába átengedett részt a falu határától elválasztották és amikor a falu többi része kivált az uradalomból és más birtokosa lett, határjelekkel is elkülönítették . Viszont több területileg összefüggő pusztát elkülönítő határjelek fenntartását a mezőváros lakói sem érezték lényegesnek, és ezek időjártával egybe is olvadtak, főleg ha sem a használat, sem a birtoklás rendje miatt nem volt a határjelekre szükség. (Pl . Máta és Baluraz, Soma, Szata, Kondoros, Ároktelke, Lukaháza .) De a mezőváros is gondosan ügyelt arra, hogy a szomszéd, idegen földesúr birtokával érintkező vonalon a régi határ fentmaradjon . A XVI. század első felében már a mezőváros lakói bonyolódnak perekbe - még mindig a földesurak aktív támogatásával - a puszták határai miatt. E perek folyamán alakult ki a felsorolt puszták területének egybeolvadásával lényegbe véve a XVLszázad folyamán Debrecen törzshatára, amelyet fejedelmi adomány címén saját birtokának is tekinthetett .39 A XV. századi -még csak használat címén bírt -városhatár három egymástól eltérő talajú, földrajzilag is elkülönülő tájon terült el. Soma a beléolvadt többi pusztával, Szalóksámson és Facsát a Nyírségen feküdt . Az egykori falvak az erdőirtásokon állottak, a vízállásos rét legeltetésre, a könnyű műveletű, de kevésbé termékeny homoktalaj a földművelésre volt alkalmas . Szalóksámson határjárása során népvándorláskori védőrendszer árka mentén (Csörszárka) vonult a határ, majd halászóhelynek rekesztett vízállás, szántóföldek, ligetek és kaszáló rétek mentén. A Tócó árvizes lapályától nyugatra mintegy 24 km szélességben Lombi, Kamaráshalma, Ondód, Fegyvernek, Elep, Cuca területe a termékeny lösztalajú Mezőségre esett, amely szántás-vetésre és lege= lőnek is alkalmas, a falvak - kivétel nélkül - a mélyen bevágódott széles völgyek peremén helyezkedtek el, mert itt a víz könnyen elérhető volt és a völgyfenék kiváló réti szénát adott. Máta, Halmaz, Kösélyszeg a Hortobágy szikes, árvizes, ősgyepes síkságán feküdt, 1945 előtt még az ármentes porongokon a középkori földművelés barázda-nyomait az újra gyepesedés megőrizte. A XVI. 38 Szabó István : A praedium. Agrártörténtti Szemle. 1962 . 310, 327-328 . old . 39 Az enyingi Török János által 1552-ben kiadott rendtartás szerint a lelépő városbíró az utódának köteles volt a határokat helyszínen megmutatni, nehogy azólcfeledés~e menjenek . HBmL. IV. A. 1021/b . Muo 15 . 1552 .

19

század első harmadában azonban e síkság apró sósfüves legelőin bizonyíthatóan csupán legeltetés folyt. A szarvasmarhatartó és -kereskedő, mezővárosi tőzsérek tartották itt a kerteken a gulyáikat. Ilyen tőzsérek bérelték a Bajovi családtól, mint földesúrtól Zámot, Balinaz pedig Debrecen és Újváros közös legelője volt. A pusztai állattartás jéllegzetes építményeit éppen e pusztákért folytatott perek alapján ismerjük. A XVI. században még csak halvány körvonalakban látjuk - főleg az adatok töredékessége miatt -, de a XVII . században már bizonyíthatóan fennállott Debrecennek a három eltérő talajadottság által méghatározott és a XIX.század végéig megmaradt használati rendje (a Hortobágy legelő, a Mezőség a szántó ; az erdők, a kaszálórétek a teleltetés színhelye). A Nagyerdő és Apafája kivételével - itt mindig tilos volt a szántás-vetés és teleltetés is -, a többi erdős pusztán a XVI. században az elhagyott szántótelkeken talán még folyhatott némi földművelés, de a követkéz ő évszázadban már bizonyosan nem, mert ekkor már e tekintetben szigorú tilalom alá vette őket a kommunitás . 5. Az előbbiekben idézett oklevelek kétségtelenné teszik, hogy a földesúr a mezőváros lakói részére használatra átengedett birtokok egyrészén a használat módját is meghatározta (Nagyerd ő, Apafája, Kösélyszeg). Ezek területe az akkori határhoz viszonyítva nem túl nagy, de ez a körülmény gondolkodóba ejthet afel ől is, vajon a mezőváros egyedül maga határozta-e meg a többi határrészen gyakorolt használati módot? vagy esetleg a földesúr helybenlakó officiálisának is volt-e abba beleszólása? Sajnos a XV. századi oklevelek erről semmit sem mondanak . Valamiféle rend persze volt már ekkor is és ez mindén haszonvételre kiterjedt. Ezt árulja el Mátyás 1484-ben kiadott oklevele Tar Albert nevű ispánja részére. A néve zett ispánnak volt egy udvarháza Debrecenben, amelyet tatarozni és építeni kívánt, ezért a király a házat, a kérelmez ő személyét, két fiútestvérét, valamint utódaikat kivette a debreceni bíró és az uradalmi tiszttartók ítélkezési illetősége alól. Fel is mentette őket minden, a városra kivetett vagy kivetend ő rendes és rendkívüli adó fizetésétől. Az oklevélnek egy bekézdése arról árulkodik, hogy valamiféle rendszer alapján a városlakókat már a kommunitás részeltette 'a városhatár használatában. Az oklevél szerint ugyanis Tar Albertet és utódait a mentesség ellenére sem kell a várostól idegennek tekintetni, dé a városnak minden jövedelmében (quaestibus), hasznában (usibus) és haszonvételében (utilitatibus), művelt és műveletlen szántóiban, rétjeiben, legelőmezeiben, kaszálóréteiben; általában minden jávaiban, rnás polgárok és lakosok szokása szerint örökké részesék legyenek és Haszonvétellel bírjanak a többi városlakó módjára:'~ 4a A XVI. századi adatok alapján több ilyén nemesi tétek is lehetett a várósban - négyről biztosan tudunk = azt azonban az oklevelek sem árulják él, miként illeszkedtek be a fennálló'használati rendbe . A telekszérVezet - tehát á beltelek tulajdonához kötött, a velé elválaszthatatlan birtoklási egységet alkótó határbeli járulékók - fennállását még a nemesi és földesúri telkek esetébén is csak a XVLszázádból tudjuk igazolni .Az egykori kastélynak és még égy másik' nemesi kúriának á debreceni határban elkülönített major-kértjé volt, 40 János királq 1527-i oklevele . Uo . IV. A: 1021/b. Kápt . más. 94 . köt. ~(DI . 444. sz.) - Tar Kata háza s a XVL. század elejétq kiváltságos. helyzete miatt gyakori vita tárgya voit . Végül a: város meg is vette.

A kastély rétjét már elkülönítették a XIV. században, a kúriáét csak -a mentesítés megszerzése után, legkorábban a XV. század végén. Visszakanyarodva a kiinduló ponthoz megállapíthatjuk : Debrecen a XIVXV. században a mezővárosi átlagot meghaladó széleskörű autonómiája élte= vére földesúri mezőváros volt . Aföldesúr -illetve az őt képvisel ő officiálisok akciói az oklevelekben több ízben biztosított jogait, főleg a kisebb regalék használatában (halászat, vámszedés, erdőhasználat) megkísérelték korlátozni, sőt el is venni. Ez arra utal, hogy a mezőváros autonómiája, a kiváltságlevelek ellenére sem volt gazdasági vonatkozásban túl széleskörű, s aligha lehet arra gondolni, hogy az ekkorra már megszilárdult feudális birtok- és tulajdonjog kereteit feszegethette volna. Kétségtelen, hogy a mezőváros egykóri, XIILszázadi territóriumára vonatkozóan a következő két évszázadban használati jogot érintő földesúri tevékenységgel nem találkozunk, de az sem vitás, hogy a XIV-XV.századi határb ővülés - lakott és pusztahelyek használatbavétele a mezőváros kommunitása számára a földesúri jóváhagyással történt, és a használati rend kialakulásában az uradalomnak döntő része volt (erdő, legelő). A földesúri segítséggel, jóváhagyással, vagy adományozás útján a mezőváros lakói használatába került birtokokból (összterületük kb . 48 000 ha), mintegy 17-20 000 ha volt a rendszeresen vagy alkalmilag legelőnek használt terület, ami azt bizonyítja, hogy Debrecen a XIV-XV. századi mezővárosok állattartó-földművelő típusának jellegzetes példája, annak ellenére, hogy élénk távolsági kereskedelem egyik fontos állomása, vásárközpont és saját lakóin kívül nagy terület ipari-kézműves áruszükségletét elégítette ki. A szántó- és legelőterület a mezőváros akkori - bő számítással is 45005000 főre tehető - népességéhez képest bőségesen elegendő. A XVIIL század közepén, pontosan a XIV-XV. századi legelőként használt határrészen 13 500 db szarvasmarha, 18 000 db juh és 1100 db ló legelt.41 A tartásmód semmiben sem tért el a középkoritól a terület eltartóképessége nem változott, s ha a XIV-XV.században nem is érte el az itt legelő állatállomány a XVIILszázadi arányokat, minden okunk megvan feltételezni, hogy a határterület tágítása, a puszták megszerzése legfőbb mozgatórugójának a mezőváros lakói -vagy azok egyrészének -nagyarányú és fokozatosan növekvő állattartásra alapított gazdálkodási rendszerét tekintsük. A feltehetően nem csekély állattőkével rendelkező cívis-tőzsér réteg azonban a város territórumától ezidőben még jól elkülönülten álló, földesúri engedély vagy adománylevél (két esetben közös vétel) révén használt határrészeken (pusztákon) csak használati jogot gyakorolt, birtok- vagy éppen tulajdonjogot még a XVI-XVII. században sem szerzett. The Utilization of Outskirts RoundMarket-towns on the Plain in the 14th-15th centuries by István Balogh The paper endeavours to supply data to one of the most frequently discussed social and economical problems in the history of Hungary in the Middle-Ages. According to latest findings this type of medieval Hungarian town, e .i. market town, owed her economical existence to vine-growing and animal husbandry. Citizens of these towns worked partly on their own territories, partly on separate pastures, vineyards. People of a market town used their arable lands, pastures, woods and rivers communally, but there were local differences concerning proprietorship and degree of use. 41 A Helytartótanács parancsára 1770-72 között véghezvitt állatszámlálás . OI . Helytartó-tanácsi levéltár Misc . Fasc. 9. No . 8 .

21