ACTA GGM DEBRECINA Geology, Geomorphology, Physical Geography Series DEBRECEN Vol.: 1. pp

ACTA GGM DEBRECINA

Geology, Geomorphology, Physical Geography Series

DEBRECEN Vol.: 1. pp. 107.-121. 2006

A földtani természetvédelem kialakulásának és hazai történetének rövid áttekintése a természet védelméről szóló törvény elfogadásáig A short review of the development and domestic history of the geological nature protection until the acceptance of the Nature Protection Act

Dr. Bedő Gabriella1 – Dr. Csepregi István2 – Szurkos Gábor1 1

Magyar Állami Földtani Intézet H-1143 Budapest Stefánia út 14. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 1011 Budapest, Fő utca 44-50.

2

Összefoglalás – Megállapíthatjuk, hogy a földtani értékek védelme az elmúlt évszázadban jelentős változáson ment keresztül, a földtani természetvédelem kialakulását követően megkezdődött az értékek in situ védelme és napjainkban körvonalazódik egy európai földtani természetvédelmi együttműködés is. Hazánk az eddigi eredményei alapján a földtani természetvédelem terén – minden anyagi nehézség és ellentmondás ellenére – Európa élmezőnyéhez tartozik. Abstract – It can be stated that the protection of geological values went under significant changes in the past century. Following the formation of geological nature protection in situ protection of the values started and a European geological nature protection cooperation seems to be outlined nowadays. Despite its financial difficulties and contradictions, Hungary is considered to be among the top European countries considering geological nature protection. Tárgyszavak – földtani értékek védelme, természetvédelem kialakulása, földtani természetvédelem,

Bevezető gondolatok

kimondja, hogy a természetvédelmet nem lehet csak a védett objektumokra korlátozni.

A természet élő és élettelen elemeinek, valamint azok kölcsönhatásban működő rendszerének védelmét nem a XXI. századi ember ismerte fel, a természeti értékek megőrzésének gondolata a történelmi múltban is kisebbnagyobb szerepet kapott. Az elmúlt évtizedben azonban a természetvédelemről vallott nézetek jelentős változásokon mentek keresztül, a hagyományos és csak a védetté nyilvánított természeti területekre, értékekre koncentráló természetvédelem korlátait áttörte egy minőségileg új természetvédelem. Ez jelenik meg elvként az ENSZ Közgyűlésének 7/XXXVII. számú, 1982. október 28-án elfogadott határozatában, a Természeti Világ-Chartában (WORLD CHARTER FOR NATURE), mely rámutatott arra, hogy a Föld valamennyi területét, mind a szárazföldit, mind a tengerit, alá kell rendelni a megőrzés alapelveinek. Ennek megfelelően, a természetvédelem fogalmának és tartalmának átértékelődése hazánk Nemzeti Környezetés Természetpolitikai Koncepciójában is megjelent, a következőképpen:

A természetvédelem kialakulása A természetvédelem kialakulása és széleskörű elfogadása, integrálódása a társadalmi folyamatokba, a földtani természetvédelem létrejöttének a conditio sine qua non-ja, ezért rövid elméleti és történeti áttekintése nem kerülhető meg. A XXI. század embere hajlamos azt hinni, hogy a természetvédelem a – történelmi értelemben vett – legújabb kor “találmánya”, kizárólag az urbanizálódott, civilizált (?) emberiség gesztusa a természeti értékek fennmaradásának irányába. Álláspontunk szerint azonban a természet védelmét nem lehet öncélnak vagy éppen emberi kegynek tekinteni. Természeti kincseink megőrzése, fenntartható használata, a jelenlegi és potenciális – élő és élettelen – természeti erőforrások védelme nem jelent mást, mint az emberiség fennmaradásához szükséges környezeti feltételek stabil biztosításának a követelményét, amely napjainkban beépül a fenntartható fejlődés gondolatrendszerébe. Bármilyen oldalról is közelítjük meg a természetvédelem elméleti alapjait, nem kerülhető meg az emberi lét természeti meghatározottságának elvitathatatlan ténye és az ebből fakadó következtetések. (Az természetesen más kérdés, hogy a természettől, illetve környezetünktől való függésünk csak korspecifikusan értelmezhető, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy tudományos-technikai ismereteink növekedésével függő helyzetünk jelentős mértékben lecsökkent. ) Az ember világképében mindig jelen volt és van az ökológiai (természeti) gondolkodás (ami alatt – jelen esetben – a természeti elemekről, erőforrásokról, értékekről vallott nézeteket értjük), amelynek gyökerei a történelmi múltban keresendők. Kialakulása számos tényező eredménye, helyet kap benne az egyéni tapasztalat, a szokás, hagyomány, a megszerzett ismeret, az erkölcs, az érdek és a

„A természetvédelem feladata, a természet evolúciósan kialakult, gazdaságos és hulladékmentes működési, termelési és megújulásra képes rendjének fennmaradását – részben, mint potenciális erőforrásokat, részben, mint modelleket – fenntartani. Feladata továbbá, az élő és élettelen környezet természetközeli állapotának (a még bolygatatlan szerkezeti és működési sajátosságainak) megőrzése, s ezen belül a máig fennmaradt természeti értékek megóvása, végül pedig azon természetes regenerációs folyamatok elősegítése és biztosítása, amelyek a természetes, vagy azt megközelítő állapot helyreállításához vezetnek.” (NEMZETI KÖRNYEZET– ÉS TERMÉSZETPOLITIKAI KONCEPCIÓ, KTM 1994. p. 47.) Ezzel összhangban fogalmazódott meg a természetvédelem egyik legfontosabb alapelve, a holisztikus elv, amely

107

ACTA GGM DEBRECINA Geology, Geomorphology, Physical Geography Series Vol.: 1.

természeti erőforrások igénybevétele, a természeti értékek oltalma alárendelődött a gazdasági tevékenységnek, a valós és a mesterségesen gerjesztett szükségletek kielégítésének. Találóan fogalmazott Kaán Károly, amikor a fenti folyamatot a következőkben foglalta össze: „Az ember kultúrájának anyagát kezdettől óta a természet ősforrásaiból merítette, mintáit az örök természet nagyszerű formáiról vette! Mégis az emberi kultúra többé-kevésbé mindenütt és hosszú időkön át a természeti alkotások pusztulása nyomán keletkezett.”(KAÁN K. 1931. p. 7.) A Föld arculatát átalakító iparosodás és urbanizáció megjelenésével azonban a természet megismerését célul tűző tudományos tevékenység is megjelent, amely óhatatlanul magával hozta a természet tiszteletét „a modern értelemben vett kultuszát” (KAÁN K. 1931. p. 9.). Ennek, az európai ember számára jelentős világképi előzménye a reneszánszkor volt, amikor – újra(?) – felismerték a természet szépségét. Az átalakuló – természetről alkotott – világkép egyik döntő lépésének sokan Petrarca híres és a kor fogalmai szerint talán öncélúnak tűnő hegymászását (MOUNT VENTOUX, 1336.) tekintik (BENEDEK I. 1984. pp. 269-288.). Filozófiai aspektusból nézve fontos lépcsőfok volt a „vissza a természethez” gondolat rousseau-i megjelenése is. A modern értelemben vett természetvédelem kialakulása azonban a XIX. század végének a terméke, kialakulásához vezető tényezőket az alábbiakban lehet összefoglalni:

műveltség különböző szektoraiban helyet foglaló természet (tudományos) ismeret. Az ökológiai gondolkodás legősibb alapelemeinek kialakulása, még annak a kornak a terméke, amikor az ember a természet részeként, azzal szorosan összekapcsolódva élt. Ekkor rögzültek az első tapasztalatok, ismeretek a természet működési struktúrájával kapcsolatban. Ezek az elemek nem vagy nem feltétlenül racionális elveken nyugodtak, sokkal inkább a pillanatnyi érzések, emóciók rögzüléseként jellemezhetőek. Ide sorolhatók – a törvényszerűségek felismerésén túlmenően – a fa- és víz kultusz emlékei, az élővilághoz kötődő mítoszok vagy a hegyekhez, barlangokhoz kapcsolódó mondák, tabuk. Emiatt a hitvilág alapelemeibe kódolt ismeretek nemcsak értékeket, hanem értékeléseket, értékítéleteket hordoztak magukban, amelyek – a természet szempontjából – egyaránt tartalmaztak pozitív és negatív elemeket. A pozitív elemek körébe tartozik a természet tisztelete, megbecsülése, melynek természetvédelmi aspektusát rendkívül találóan jellemzi Sajó Károly 1905-ben leírt gondolata: “ Az úgynevezett „vad emberek” majdnem mindenfelé kímélték, sőt többnyire vallásos tiszteletben is részesítették mindazt, a mi szépet és jót a természet ingyen adott nekik.” (SAJÓ K. 1905. p. 706.) A negatív értékítélet a félelem és az ebből következő magatartásforma: a természet ellenségkénti kezelése, ami a természet legyőzésének a cselekvését közvetíti. A negatív értékítélet következménye lehet – több más tényező mellett – az, hogy az ember korai holisztikus világképe átalakult és teljes egészében antropocentrikussá vált. Látható tehát a természettel kapcsolatos emberi attitűdök kettőssége, a pozitív és negatív elemek egymásmellettisége. Az ember a történelem korai szakaszában még szoros függésben állt a természeti folyamatokkal, nyugodtan mondhatjuk, ekkor még az ember a természet részét képezte, ami viszont a kiszolgáltatottság érzését keltette benne. A neolit (mezőgazdasági) forradalommal e kapcsolat szálai meglazultak, az ember és természetes környezete között folyamatosan nőtt a szakadék. Meghatározóvá vált az a szemlélet, hogy az embernek meg kell szereznie a természet feletti uralmat, a diadalmas embernek le kell győznie a természetet. Találóan jellemzi ezt a gondolkodásmódot Sárközy Péter, amikor a micsurini agrárgazdálkodás lényegét a következőkben foglalja össze: „... mi nem könyöradományt kérünk a természettől, hanem egyszerűen elveszszük tőle azt, amire szükségünk van.”(SÁRKÖZY P. 1992. p. 34.) A tudományos-technikai fejlődéssel együtt növekedett a társadalom igénye a természeti erőforrások minél szélesebb körben való felhasználása, ami a természet fokozott igénybevételével, növény- és állatfajok kipusztulásával, egyedi természeti értékek eltűnésével járt. A természeti értékek károsodása az ipari forradalmat követően felgyorsult. A technika fejlődése folytán az ember képessé vált egyes természeti folyamatok befolyásolására, amely részben szándékos és tudatos, jelentős részben azonban véletlenszerű és gondatlan volt. Az erőteljes iparosodás és urbanizáció a fejlődés extenzív szakaszában mind nagyobb területeket igényelt, amelyet csak a természet rovására lehetett teljesíteni. A gazdasági, urbanizációs és mezőgazdasági célra igénybevett földterületek természetes élővilága megsemmisült, földtani, geomorfológiai jellegzetességei átalakultak, a

Tudományos–kulturális tényezők: A zavartalan természeti rendszerek, ökoszisztémák fennmaradása elengedhetetlen előfeltétele az objektív természettudományos megismerésnek, elemzésnek. Kulturális szempontból a természet „élő múzeumként” funkcionál, az oktatási, bemutatási ismeretterjesztési célok érvényesülése biztosíthatja leghatékonyabban a természetvédelmi tudatformálást és ezen keresztül a természeti értékek fennmaradását. Gazdasági tényezők: Napjainkban az egyes országok nemzeti jövedelmében az idegenforgalmi bevételek egyre nagyobb szerepet játszanak. „Már pedig a jövedelmező idegen s turistaforgalom nagy részben a természet szépségeitől és ritkaságaitól is függ.” (SZONTAGH T. 1914. p. 570.). Napjainkra a turizmusnak olyan, különböző válfajai alakultak ki, amelyek fokozottabban igénylik az érintetlen természeti környezetet (pl. ökoturizmus, kalandturizmus). Ezen kívül a természeti értékek potenciális erőforrástartalékot jelenthetnek, különösen érvényes ez a biológiai sokféleség megőrzésére. Egészségügyi-szociális tényezők: A környezet, természet egészségre gyakorolt hatása közismert. Kiemelni talán egyes természeti értékeket lehetne, amelyek gyógyászati szempontból is hasznosíthatóak (pl. gyógybarlangok, gyógynövények). Az emberek jelentékeny része kívánja szabadidejét nyugodt, aktív vagy passzív pihenésre lehetőséget nyújtó egészséges környezetben tölteni.

108

Bedő et al.: A földtani természetvédelem kialakulásának és hazai történetének rövid áttekintése a természet védelméről szóló törvény…

Esztétikai tényező: Az ember szépség iránti igénye és fogékonysága vitathatatlan, éppen úgy, mint az az állítás, hogy „a természetben tulajdonképpen minden szép” (SZONTAGH T. 1914. p. 566.). Erkölcsi tényező: A természetvédelem gondolatának kialakulásában talán az emberiség lelkiismerete szólalt meg, a mérhetetlen veszteségek hatására. Számos esetben elhangzik az az érvelés, hogy az emberiségnek nincsen joga elpusztítani, felélni a természetet, különösen nem lehet elvonni és felélni a jövő generációk létfeltételéül szolgáló természeti erőforrásokat. Ennek megfelelően a nemzetközi dokumentumok már széles körben ismerik az emberiség közös öröksége, a jövő generációk érdeke fogalmakat. A természeti értékek egyes elemeinek – döntően az erdőterületeknek – a megőrzése a XIX. század első felében jelent meg Európában, először magánkezdeményezésként (1838. BUQUOY G. 1858. Schwarzenberg herceg). Az intézményes természetvédelem kezdetének a Yellowstone Nemzeti Park létrehozását tekintik. Napjainkban már a természetvédelem expanziós szakaszát éli át, áttörvén a „rezervátum” elvet, hiszen „a természet erőinek hosszú időkre terjedő szabad kifejlése csak is úgy érhető el, ha gondoskodásunk számottevő nagy területre és a természet minden alkotására és megnyilvánulására” (DÉCHY M. 1912. p. 82.) kiterjed.

hatóak a földtani alapszelvények többsége is), valamint nagyobb területhez kötött képződmények (pl. vulkáni alakzatok, karsztformák, karrmezők, szurdokok stb.). Ezeken túlmenően szólni kell még az ásványokról, ásványtársulásokról és ősmaradványokról, amelyeknek mind in situ, mind pedig ex situ védelme is lehet a földtani természetvédelem tárgya (pl. múzeumi elhelyezés, kiállítás). A földtani természetvédelem fogalmának és tárgyainak tisztázását követően lássuk kialakulásának rövid történetét. Az ásványi nyersanyagok – mint a föld méhének a kincsei – az emberiség számára mindig, így napjainkban is pótolhatatlan erőforrást jelentenek. Ezek minél hatékonyabb kitermelése, bányászata az emberiség technikai fejlődésének kulcsfontosságú eleme volt. E tevékenységek fejlődését jól jellemzik W. Archibald szavai: „ha tehát az ősi bányászatról beszélünk, ne felejtsük el, hogy fejlődése lokális volt, ámbár az egész világon az ‘Előre’ volt a jelszó” (W. ARCHIBALD, 1914. pp. 18.). A bányászat viszont helyrehozhatatlanul megsemmisíti a természeti értékeket, az élővilág, az erdők pusztulásához, vizek elszennyezéséhez vezet. Ezen kedvezőtlen környezeti hatásokat írta le rendkívül szemléletesen G. Agricola, a De re Metallica libri XII. című, 1556-ban megjelent munkájában. A fentiek előrebocsátása után az is nyilvánvaló, hogy a bányászati tevékenység, – már csak tárgya miatt is – a földtani természetvédelem számára jelentős konfliktusforrás, hiszen a tudomány és a természetvédelem számára fontos értékeket pusztít el, mint ahogy azt találóan írja Dr. Noszky Jenő: „A mesterséges feltárások ugyanis nagy anyagtömegekkel dolgozván, százával, ezrével hozzák napfényre földünk ősélettörténeti emlékeit. Azonban ezek legnagyobb része menthetetlenül elpusztul. Porrá lesz az útkaviccsal, vagy sárrá őrli a téglakészítés.” (NOSZKY J. 1931. p. 106.) Ugyanakkor azt is le kell szögezni, hogy a bányászati tevékenység nélkül a földtudományok számos információval lennének szegényebbek, hiszen e tevékenység eredményeként tárult fel számos barlang, ősmaradvány vagy jelentős földtani alapszelvény. Ennek az ambivalens helyzetnek az előrebocsátása mellett nem csoda, hogy a földtani szempontból jelentős természeti értékek védelmének a gondolata szinte minden esetben a bányászati tevékenység ellenpontjaként jelentkezett. A múlt század második felében Magyarországon is megélénkülő, a természeti értékek megóvását célzó tudományos és társadalmi mozgalmak tevékenységében is előtérbe került a földtani természeti értékek védelme. Először a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1879. évi budapesti nagy-gyűlésén hangzott el ilyen kérés, amikor Szontagh Tamás a somoskői bazaltkúp védelmét indítványozta, összekapcsolva a hegyen álló vár védelmével. (A tárgyhűség kedvéért meg kell említeni, hogy e fórum már évekkel korábban foglalkozott földtani értékekkel, így 1867-ben látogatást tettek a Baradla-barlangban, 1873-ban pedig több barlangi vonatkozású kérdést tárgyaltak meg.) A somoskői bazalt képződmények fennmaradását is a bányászat veszélyeztette, hiszen a „ritka szép bazalt feltárást, de még a várfalakat is útkavicsnak dolgozzák fel” (SZONTAGH T. 1914. p. 567.). Mindezek ellenére a bányászat tovább

A földtani természetvédelem fogalma és kialakulásának rövid története A természetvédelem kialakulása elvi okainak tisztázása után röviden érdemes áttekinteni a földtani természetvédelem történetét. Azt le kell szögezni természetvédelem kialakulása során nem vált külön a földtani természetvédelem, hanem a természeti értékek egészének a védelmébe ágyazva jelent meg. A földtani természetvédelem így nem jelent mást, mint a természetvédelemnek egy – a védelmi tárgy sajátossága alapján – viszonylagosan elkülönült részterületét. A földtani természetvédelem fogalma – szűkebb értelemben – a tudományos, esztétikai, vagy más közérdekből védetté nyilvánított földtani, felszínalaktani képződmények védelmét jelenti. A földtani természetvédelem fogalma – tágabb értelemben – a védetté nyilvánítástól függetlenül valamennyi földtani természeti érték lehetőség szerinti megőrzését, védelmét, illetve az erre feljogosított szerv(ek) által védetté nyilvánított földtani természeti értékek kiemelt védelmét jelenti. Napjainkban a földtani természetvédelem alatt általában a szűkebb fogalmat értik, de a bevezetőben már jelzett – a természetvédelem – fogalmi átértékelődésével egyidejűleg elkerülhetetlen a földtani természetvédelem fogalmának és tárgyának újragondolása. A földtani természetvédelem tárgyai lehetnek felszín alattiak vagy felszíniek. A felszín alatti objektumok elsősorban a barlangok, de kivételesen lehetnek más, emberkéz alkotta, mesterséges üregek is (pl. felhagyott bányajáratok). A felszíni objektumok lehetnek pontszerű, kis kiterjedésű, egyedi természeti emlékek (pl. ásvány-, vagy ősmaradványlelőhelyek, jellegzetes morfológiai képződmények, magányos sziklák, sziklafalak, ingókövek és ide sorol109


folytatódott, az indítványt rendszeresen megismételték, meglehetősen csekély sikerrel (pl. 1883., 1913.). A szakmai tudományos szervezetek, a turistaegyletek is felkarolták a természetvédelem ügyét, benne a földtani értékek védelmét (pl. Magyarhoni Földtani Társulat, Magyarországi Kárpát Egylet). A természetvédelmet népszerűsítő 1905-ben megjelent írásában Sajó Károly foglalkozik a földtani természeti értékek védelmével is. Példaként hozza fel az arizonai kőerdő sorsát, ahol a felszínen is jelentős mennyiségben találhatók a földtörténet középkorából származó, kb. 200 millió éves növények (hajdani őserdei fák, pálmák) maradványai. A múlt század végén ezekből a „természeti unikumokból – vegyes ipari cikkeket, efemer csecsebecséket, gombokat, gyermekeknek és asszonyoknak való ajándékokat és egyéb efféle haszontalanságokat” gyártottak (Sajó K. 1905. pp. 730-731.). A ritka természeti érték védelme érdekében a területet kisajátították, 1906-ban természeti emlékként (national monument) védetté nyilvánították, 1962 óta pedig nemzeti park státust kapott (J. Boslough, 1991. pp. 147148.). Külön érdemes megemlékezni a barlangok védelmére vonatkozó törekvésekkel, hiszen a földtani természetvédelemnek ez a leginkább kiforrott és talán legrégebben művelt területe. A múlt század második felére kialakult a tudományos magyar barlangkutatás magja (KORDOS L. 1984.), amelyet – többek között – Vass Imre, Schmidl Adolf, Petényi Salamon János, Siegmeth Károly és Herman Ottó neve fémjelez. Az 1848-ban megalapított Magyarhoni Földtani Társulat keretében 1910-ben alakult meg a Barlangkutató Bizottság, hogy „egyesült erővel lássanak hozzá a hazai barlangok kutatásához”. E szervezetből jött létre 1926-ban a Magyar Barlangkutató Társulat, amelynek első elnöke Dr. Cholnoky Jenő, főtitkára pedig Dr. Kadič Ottokár lett. Az első átfogó természetvédelmi munka Kaán Károly 1909-ben megjelent „A természeti emlékek fentartása” című könyve, amelyet az erdőtiszteknek, lelkészeknek, községi jegyzőknek, tanítóknak, erdőőröknek – kérésükre – ingyen megküldtek. Kaán Károly ebben a munkában összefoglalja a természetvédelem legfontosabb kérdéseit, az addigi európai gyakorlatot, valamint a természeti emlékek törvényi szabályozására vonatkozó javaslatát. A földtani természetvédelem szempontjából azért jelentős e munka, mert a természeti emlékek körében védelemre érdemes értékek között említi a „tudományosan érdekes kőzet-alakulások”-at (íme a földtani alapszelvények őse) és azok környezetét, az esztétikai szempontból különösen érdekes természeti alkotásokat, sziklákat. Ezekre néhány példát is említ a könyv, pl. a Szováta sószirtjeit, Alsó-Fehér megyében a Detonata gola-t (KAÁN K. 1909. p. 35.).

Szontágh Tamás a Bihar-hegységet javasolja, amelyet, többek között „..rejtélyes hidrológiája, barlangjai..” is indokolnak. (SZONTÁGH T. 1914.) A M. Kir. Földtani Intézet igazgatója, id. Lóczy Lajos 1910. július 5-én felterjesztéssel élt a földmívelésügyi miniszterhez, a Balaton környéki természeti értékek védelme érdekében. A felterjesztés a Badacsonyra, a Szent Györgyhegyre továbbá a Tihany-félsziget természeti értékeire vonatkozott. Érdekes felvetése volt, hogy „ajánlatos volna, ha a kőtermelés föld alatt, tárnavájásokban történnék” a Badacsony-hegyen. A felterjesztés rögzíti, hogy „mindezen helyeknek a megvédését nemcsak egyes ritka természeti és idegenforgalmi jelentőségű szépségeinek megőrzése érdekébe, hanem tudományos értékük szempontjából is szükségesnek tartom” (ILOSVAY L. 1930. p.268.). Az 1910-es években beinduló természetvédelmi munkának – amely részeként 1914-re leltár is készült a védelemre javasolt természeti értékekről, mely szerint a közel ezer érték között „124 tudományos érdekes kőzetalakulás” kapott helyet – az I. világháború kitörése vetett véget (ILOSVAY L. 1930. pp. 267.). A háború után, 1919-ben Schenk Jakab ismételten a természetvédelem aktualitására hívta fel a figyelmet (SCHENK J. 1919.), de a mozgalom kibontakoztatásához szükséges állami-kormányzati segítség meglehetősen csekély volt. A természetvédelem továbbra is csak kisebb akciókban jelent meg, általában egy-egy természeti értékkel kapcsolatban, holott ennek sikertelenségére Déchy Mór 1912-ben felhívta a közvélemény figyelmét. Ilyen akció volt a Balaton környékén található – bányászat alá vont – hegyek védelmének az ügye. E természetvédelmi harcba beszállt Herczeg Ferenc is, aki 1925-ben a Pesti Hírlapban, többek között e szavakkal ostorozta a Badacsonyon folyó bányászatot: „A királyi palota tetején sok a réz, meg az ólom, de ha valaki ott ércet akarna bányászni, a bolondok házába küldenék. A Badacsony szépségét, amely a természet remeke, amelyhez a magyarság legpoétikusabb emlékei fűződnek és amely magában véve nagyobb nemzeti érték, mint Budapest palotái és poloskakarcolói együttvéve, a Badacsony szépségét a M. Kir. Földmívelésügyi Minisztérium sajnálkozás és pirulás nélkül kiszolgáltatja a csákánynak és a dinamittölténynek.” (SOÓS L. 1929. pp. 593-594.).

Néhány évvel később, Déchy Mór a nemzeti parkok létrehozása mellett emel szót: „Meg kell indítani a mentés munkáját, felállítani Magyarország első Nemzeti Parkját.”, amelyek kialakítása során – a zoológiai és botanikai szempontok mellett – figyelembe kell venni a tájképi értékek és a földtani képződmények védelmét „...barlangoknak, vízeséseknek, jégkorbeli vándorköveknek stb. megmentése a pusztulástól” is, amelyet külföldi példákkal támaszt alá (pl. Yellowstone Nemzeti Park, Yosemite Valley, Victoria Nemzeti Park). (DÉCHY M. 1912.) Első nemzeti parknak 110


és nemzeti értékeket pusztítanának el.”(SOÓS L. 1929.) (1. ábra).

Dr. Lóczy Lajos a következő szépségek védelmére tett javaslatot 1910-ben

Dr. Cholnoky Jenő még 1923-ban hét típusba sorolta be a „jellemző földrajzi tájképtípust”, amelyeket meg kell őrizni. Ezek körében olyan földtani értékek kaptak helyet, mint a balatoni bazaltsapkás tanúhegyek mindegyike, a legjelentősebb barlangok (pl. Baradla-barlang, Abaligetibarlang), a jellegzetes karsztos területek (pl. Bükk-hegység teteje), valamint valamennyi melegforrás és néhány szebb hidegforrás (pl. Szalajka-völgyi forrás). (CHOLNOKY J. 1923. pp. 119-120.) (2. ábra). A következő keserű szavakkal ecsetelte a természetvédelem helyzetét és sikertelenségét Dr. Ilosvay Lajos, a Kir. Magyar Természettudományi Társulat LXXXIX. közgyűlésének megnyitóján: „...az a veszteség, amelyet a természet védelmének elhanyagolása okoz, helyrepótolhatatlan. Csak egyet említek: a Badacsonyt újra felépíteni többé nem lehet.” (ILOSVAY L. 1930. p. 257.)

3

1 2

De a kialakult helyzet okára és megoldására is választ ad, ami véleményünk szerint a mai természetvédelemre is aktualizálható: „Hiszem is, hogy ha gazdasági helyzetünk kedvező lett volna, természetvédelmünk már rendezett volna.” (ILOSVAY L. 1930. p. 272.)

1. ábra Badacsony és térsége 1. Kőkapu-sziklák, 2. Lábdi szőlők, 3. Szent György-hegy, bazaltoszlopok (Rakonczay Z. 1984)

Az 1930-as évek hozták meg a természetvédelmi mozgalom számára az első igazi sikereket. Megalkották az első természetvédelmi jogszabályokat, megkezdődött az állami természetvédelmi szervezet kialakulása, és kialakították az első védett természeti területet. 1931-ben jelent meg Kaán Károly „Természetvédelem és a természeti emlékek” című munkája, amely a magyar természetvédelem Bibliájának tekinthető. 4

E munkában szerző összefoglalta a természetvédelem jelentőségét, formáit, a szükséges szabályozási feladatokat, nemzetközi kitekintést adott, továbbá felsorolta azokat a természeti területeket és értékeket, amelyeknek a védetté nyilvánítása indokolt lenne.

9 6 8

5

A földtani természetvédelem szempontjából is fontos munka, hiszen a hazai természetvédelmi törekvések között részletesen szól a földtani értékek megőrzéséről, a barlangok kutatásáról, a természetvédelem tárgyai között szól a geológiai alakulatokról. Megállapítja, hogy „a geológia és biológia körébe vágó természettudományok kutató és egyéb munkájában egyaránt nagy a természetvédelem jelentősége” valamint „az idősebb geológiai formációk is… fenntartást érdemelnek” (KAÁN K. 1931. p. 17.). A mű külön is foglalkozik a barlangok tudományos (régészeti, szpeleológiai, földtani) és idegenforgalmi jelentőségével és megállapítja, hogy „szükséges a meglévő barlangok szigorú védelme az ország természeti értékeinek megóvása végett” (i.m. p. 19.).

7

Tihanyi-félsziget 4.Barátlakások sziklafalai a remete barlangokkal és az avargyűrűs óvárral, 5. Aranyház, 6. Hármashegy, 7. Hálóeresztő, 8. Fehérpart, 9. Csúcshegy A kialakult vitába még sokan bekapcsolódtak – sajnos nem túl nagy sikerrel – a Balaton környék természeti – jelentős részben földtani – értékeinek a védelme mellett. A Balaton környéki hegyek legnagyobb károsítója a bányászat volt és az akkori természetvédelmi mozgalom ereje eltörpült a gazdasági érdekek mellett. A balatoni hegyek védelméről szóló sajtóvitában Dr. Soós Lajos a következő, figyelemre méltó és a mai napig érvényes megállapítást írta le: „…a gazdasági élet követelményeinek is eleget lehet tenni anélkül, hogy természeti szépségeket

A védelemre érdemes természeti területek között nevesít több, földtani szempontból megőrzendőt, így pl. a Tihanyi-félszigetet, a Szent György-hegyet, a Badacsonyt, az ipolytarnóci ősföldtörténeti kövületeket, a somoskői

111


oszlopos bazaltot, valamint több tucat barlangot (amelyeknek a nagy része ma már fokozottan védett) (3. ábra).

2. ábra A Magyar Földrajzi társaság elnöke, Dr. Cholnoky Jenő a következő területekre kért védelmet 1923-ban 112


1. Alföldi mocsár, vagy szikes tó 1.1. Izsák, Kolon-tó 1.2. Császártöltés, Vörös-mocsár 1.3. Nagyecsed, Ecsedi-láp 1.4. Hortobágy, puszta 2. Kis-Balaton

5.4. Gulács 5.5. Tótihegy 5.6. Csobánc 5.7. Hegyestű 5.8. Haláp 5.9. Tátika 5.10. Somlyó 5.11. Sághegy

3. Futóhomok területek 3.1. Orgovány 3.2. Kiskunhalas 3.3. Soltvadkert

6. Barlangok 6.1. Baradla-barlang 6.2. Abaligeti-barlang

4. Bakony valamely erdőrészlete

7. Bükk-hegység legkarsztosabb része

5. Balatoni bazaltsipkás tanúhegyek 5.1. Badacsony 5.2. Szentgyörgy-hegy 5.3. Szigliget

8. Minden melegforrás és néhány hideg 8.1. Szalajka 8.2. Tapolca

Ugyancsak az 1931-es esztendőben jelenik meg Dr. Noszky Jenő cikke a Földtani Közlönyben, „Természetvédelmi feladataink a geológia terén” címmel. A szerző a földtani természetvédelem hagyományos – területhez kötött – védelme mellett a leletmentést követően, eredeti helyéről eltávolított (ex situ) és múzeumban, vagy más alkalmas helyen bemutatandó földtani értékekről is említést tesz. Az ex situ védelmet az in situ elé helyezi, amikor – az ipolytarnóci lábnyomos homokkő képződmények védelme kapcsán – így fogalmaz: „az igazi természetvédelmet akkor a Földtani Intézet csinálta meg azzal, hogy a homokkő-táblákat felszedette, Budapestre szállíttatta és folyosóin felállíttatta” (i.m. p. 105.). Meglehetősen szkeptikus az a megjegyzése is – melyet az idő szerencsére nem igazolt, – hogy „a lábnyomos homokkövet nem menthette volna meg a védett területté való nyilvánítás”. A cikkben kiemelt szerepet tulajdonít a népszerűsítő, propagáló munkának, a tudományos megalapozottságnak, továbbá a védendő objektumok összegyűjtésének és pontos számontartásának. A földtani értékek védelmével kapcsolatban az országos kezdeményezések mellett egyre bővülő szerep jutott a helyi fellépéseknek, illetve az egyes területek szakmai feldolgozásának. Érdemes e körből kiemelni Földváry Miksa munkásságát, aki 1932-ben megjelentette a „Természeti emlékek a Mecseken és környékén” című munkáját, majd egy év múlva a Bakony természeti értékeit dolgozta fel és térképet publikált a leendő bakonyi természetvédelmi területről. Részletes leírásaiban a területek védelemre érdemes értékei között, a

113

növény- és állatvilág mellett a földtani értékek is megjelentek (OROSZI S. 1986. pp. 96-97.). A természetvédelem és így a földtani természetvédelem számára is vízválasztó az 1935-ös év, mert ekkor történt meg a természetvédelem átfogó jogi szabályozása – melynek földtani rendelkezéseire külön térünk ki – és elvileg megkezdődhetett a jogi eszközökkel is garantált értékmentő munka. Ennek ellenére az első védett természeti terület létrehozására csak 1939-ben került sor (Debreceni Nagyerdő egy része), de ebben az évben földtani természeti érték nem is lett védetté nyilvánítva. 1940 és 1944 között összesen 32 olyan természeti érték, terület oltalma lett kimondva, amelyben földtani szempontok játszottak döntő szerepet. (Ezek közül 6 a bécsi döntésekkel visszacsatolt területen helyezkedett el.) A fentiek mellett 21 forrás is védelem alá került a fenti időszakban. Az első földtani természetvédelmi terület az Aggteleki barlang felszíne néven, 45-ös sorszámmal került bejegyzésre a természetvédelmi törzskönyvbe, 1940-ben. (RAKONCZAY Z. 1991. p. 31.) A fenti időszakban földtani szempontból védetté nyilvánított értékek, területek általában barlangok és azok felszíni területei (az előző példán túl, többek között az Abaligeti-barlang, Tapolcai-Tavas-barlang felszíni területe, Pilisszentléleki barlangok), egyedi földtani képződmények (pl. Budajenői Éleskő, Pilisszentléleki Fehérkő szikla, Padragkúti sziklák), vagy ősmaradvány lelőhely (Ipolytarnóci ősmaradványok).


3. ábra Kaán Károly rezervációra ajánlatos helyeinek jegyzéke 1931-ből

114


1. Kiskunsági ősturjánok és tartozékaik Budai-hegység barlangjai közül 29. Pál-völgyi-barlang 30. Báthory-barlang 31. Szemlő-hegyi-barlang 32. Remete-barlang 33. Solymári Ördöglyuk-barlang

2. Bátorligeti nyírláp 3. Kis-Balaton 4. Tiszakisfaludi-sziget 5. Baláta-tó 6. Tihanyi-félsziget 7. Szentgyörgy-hegy

Pilis-hegység barlangjai közül 34. Kiskevélyi-barlang 35. Macska-barlang 36. Klotild-barlang 37. Pilisszántói-kőfülke 38. Strázsa-barlang 39. Leány-barlang 40. Legény-barlang Gerecse-hegység barlangjai közül 41. Jankovich-barlang 42. Pisznice-barlang

8. Badacsony 9. Ipolytarnóci ősföldtörténeti kövületek 10. Pilis csúcsának K-i lejtője 11. Pilis, Vaskapu 12. Pilisszentiván Egyeskő 13. Kis- és Nagyszénás 14. Tata melletti Fényes-források 15. Vác, Naszály 16. Bakony, Esztergár-völgy 17. Szentendre, Pismán-hegy K-i része 18. Pomáz fölötti Kőhegy

Naszály-hegy barlangjai 43. Násznép-barlang

19. Bükk-hegységi Bélkő 20. Pótharaszti puszta egy része

Vértes-hegység barlangjai 44. Eszterházy-barlang 45. Szelim-lyuk

21. Királyhalma homokjának egy része 22. Kecskemét, Bugac egy része 23. Somoskő oszlopos bazaltja

Balaton-felvidék barlangjai 46. Tapolcai Tavas-barlang 47. Lóczy-barlang

Bükk barlangjai közül: 24. Szeleta-barlang

Mecsek-hegység barlangjai 48. Abaligeti-barlang

25. Hermann Ottó-barlang 26. Balla-barlang

Szilicei-plató barlangjai közül 49.. Baradla-barlang

27.Istállóskői-barlang Mátra barlangjai közül 28. Ágasvári-barlang Kísérlet történt a Budai Várbarlang védetté nyilvánítására is, amely azonban 1944-ben meghiúsult, jelentős részben katonai-hadászati jelentősége, illetve ennek felértékelődése miatt. A földtani természeti értékek védetté nyilvánításában 1939-ben létrehozott Országos Természetvédelmi Tanácsnak – a testület kezdetben csak koordináló, javaslattevő szerv volt – kulcsfontosságú szerep jutott, amelyet csak erősített, hogy az első elnökének, Kaán Károlynak 1940. január 28-án bekövetkezett halála után az elnöke Cholnoky Jenő lett. Érdemes arra is utalni, hogy az első Tanács tagjai között több, a földtani természetvédelem iránt elkötelezett személy is található (az előbb említetteken túl, pl. Dr. Kadič Ottokár, Dr. Lóczi Lóczy Lajos, Dr. Scholz Kornél). A II. világháborút követően 1950-ig újabb védetté nyilvánítás nem történt, amely tény – az adott körülmények között – további magyarázatot nem igényel. 1951-ben kez-

115

dődött meg újra a védetté nyilvánítás folyamata, amelyben a földtani értékek oltalma ismételten megjelent. Ebben nem csekély szerepe vállalt Vadász Elemér geológus professzor, aki 1950-től 13 éven át az Országos Természetvédelmi Tanács elnöki posztját töltötte be. A földtani természetvédelem területén elért eredményeit részletesen méltatta Rakonczay Zoltán (1986), felsorolva, hogy mely földtani értékek védelem alá helyezése köthető Vadász Elemér nevéhez. Ide sorolható, többek között a „földtani oktatás és ismeretterjesztés később nemzetközi hírnévre szert tett bázisa, a Tatai Kálvária-domb”(1958), a Pákozdi Ingókövek, az Úrkúti Őskarszt (1951), vagy az első tájvédelmi körzet (Tihany, 1952) létesítése. (RAKONCZAY Z. 1986) Az 1950-es években számos barlang illetve barlang felszíni területe került természetvédelmi oltalom alá, aminek fő oka az volt, hogy ezen objektumok – kevés kivételtől eltekintve – gazdasági hasznosításra nem kerültek.


A földtani természetvédelem, mint önálló fogalom is az 1950-es években jelent meg, először talán Tasnádi Kubacska András használta e kifejezést 1954-ben (K. GELLAI M. 1994.). Az 1960-as évek elején megváltozott a természetvédelem jogi szabályozása (1961) és országos hatáskörű szervként létrejött az Országos Természetvédelmi Hivatal. Az 1960-ban megjelent, „Védett természeti ritkaságaink” című munka részletesen kitért a természetvédelem hazai eredményeire és ezek között előkelő szerepet kapott a földtani értékek védelme is. Az erre vonatkozó részeket Dr. Tasnádi Kubacska András és Dr. Fülöp József dolgozta ki (KENYERES L.-IFJ. Dr. TILDY Z. 1960). Ebben az évtizedben felértékelődött a földtani természetvédelem, ezt jelzi az a tény, hogy a Magyar Állami Földtani Intézetben természetvédelmi megbízott is működött (Dr. Tasnádi Kubacska András személyében), továbbá, hogy az MTA Földtani Bizottsága külön jelentésben foglalkozott a földtani természetvédelem egyes kérdéseivel (1967.). Ez utóbbi munka a földtani természetvédelmi területeket vette számba, de nem tartalmazta a védett forrásokat, amelyek a szerzők – Dr. Tasnádi Kubacska András és Dr. Fülöp József – álláspontja szerint „nem tartoznak a földtani természetvédelem körébe”, továbbá nem foglalkozott a jelentés a barlangokkal és az „egyes sziklákból álló földtani alakulatokkal”. Az összeállítás deklarált célja az volt, „hogy a MTA Földtani Bizottsága is szerezzen tudomást védett területeinkről és az Országos Természetvédelmi Hivatallal, valamint az Állami Földtani Intézettel közösen szervezze meg a felsorolt területek és földtani objektumok fokozott védelmét és jusson megállapodásra a további konkrét teendőket illetően” (TASNÁDI KUBACSKA A. – FÜLÖP J., 1967.). A tanulmány röviden, de korrekt módon összefoglalta az adott védett természeti területek létesítésének indokait és módját, továbbá tájékoztatást adott a jelenlegi helyzetről és precízen meghatározta a védelem fenntartásához legszükségesebb további teendőket. A megtárgyalt területek a következők voltak: let);

- Tata (Tatai Kálvária-domb Természetvédelmi Terü-

- Várpalota (Várpalotai Homokbánya Természetvédelmi Terület); - Úrkút (Úrkúti Őskarszt Természetvédelmi Terület); - Sukoró (Sukorói Ingókövek, Gyapjaszsák, helyi jelentőségű védett természeti terület); - Pákozd (Pákozdi Ingókövek Természetvédelmi Terület); - Fehérvárcsurgó (védelem alóli feloldási javaslat, mert a természeti értéket a bányászat megsemmisítette); - Csesznek (Cseszneki Várhegy, helyi jelentőségű védett természeti terület), - Sümeg (Sümegi Várhegy, helyi jelentőségű védett természeti terület); - Tihany (Tihanyi Tájvédelmi Körzet); jelenleg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része

116

- Kővágóörs (Káli-medence Tájvédelmi Körzet része); jelenleg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része - Badacsony (Badacsonyi Tájvédelmi Körzet); jelenleg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része - Ipolytarnóc (Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület); - Szomolya és Cserépváralja (Bükki Nemzeti Park területén található); - Boldogkőújfalu (Boldogkőújfalui Kőtenger, helyi jelentőségű védett természeti terület). Az 1970-es évek elején kezdődött meg az Országos Alapszelvény Program, a Magyar Állami Földtani Intézet keretében, illetőleg a Központi Földtani Hivatal támogatásával. A Program vonatkozásában a földtani alapszelvény fogalmát definiálták, de ehhez képest – részben természetvédelmi gyakorlati szempontok alapján – kissé átértékelődött. E fogalom testesül meg abban a megfogalmazásban, amely szerint földtani alapszelvény „olyan természetes vagy mesterségesen kialakított kőzetfelület, amely a földkérget felépítő valamelyik természetes kőzetegységet, ilyen egységek kapcsolatát, avagy földtörténeti események nyomait teszi láthatóvá és tanulmányozhatóvá” (K. GELLAI M. 1994. pp.9-10.) A program célja, megismerést, a földtani kutatást (akár tudományos, akár nyersanyagkutatás) segítő etalon szelvények tervszerű kiválasztása, feltárása, részletes vizsgálata és dokumentálása egységes, a szakemberek számára ismert és hozzáférhető helyen és formában. „A földtani alapszelvények a geológiai szempontból kiemelkedő fontosságú felszíni, vagy mélyfúrási rétegsorok, amelyek a földtani egységek, vagy egész régiók felépítését reprezentálják és melyek meghatározott körzetben elsődleges hivatkozási alapot jelentenek.” (HAAS J. 1979) A földtani alapszelvények közé soroljuk a geofizikai alapvonalakat is, mint speciális alapszelvényeket, melyek országos jelentőségű, elsősorban szerkezeti problémák vizsgálatára telepített, sokoldalúan mért geofizikai szelvények. Az alapszelvények céljukat illetően többfélék lehetnek: -rétegtani szelvények lito- bio- kronosztratotípusok, hivatkozási szelvények -teleptani szelvények Pl. víz- szén- szénhidrogén- bauxit-, stb. teleptani típusszelvények -regionális egységeket, szerkezeti alakulatokat reprezentáló szelvények, ill. geofizikai alapvonalak. A szelvények nagy része természetesen több célt is szolgál. Az alapszelvény program részprogramjai: -felszíni alapszelvények -alapfúrások (hegyvidéki területek, síkterületek) -geofizikai alapvonalak. Az alapszelvények közül a felszíni alapszelvények és ezek problémái a igénylik a legtöbb figyelmet, mivel


természetvédelmi szempontból ezek a legveszélyeztetettebbek. A felszíni alapszelvények fő funkciója, hogy etalonként (rétegtani egységek, földtani objektumok) hivatkozási, viszonyítási alapot ad a szakembereknek az azonos fogalmak, jelenségek, folyamatok azonos értelmezéséhez. Ki kell emelnünk, hogy az alapszelvényeknek hozzáférhetőknek és a kutatás számára a vizsgálati módszereknek ismételhetőknek kell lenniük. Fontos szerepet játszanak az alapszelvények a szakemberképzésben, illetve a továbbképzésben hazai és nemzetközi vonatkozásban egyaránt, de fontos szerepet kapnak a laikusok tájékoztatásában, a tudományos ismeretterjesztésben. A felszíni alapszelvények bemutathatják a tudományosan megállapított rétegtani egységeket, -így lehetnek ezek sztratotípusai-, vagy ezen egységek kisebb jellemző, vagy ritkaságszámba menő részleteit. A felszíni alapszelvények kitűzése és vizsgálata általában földtani korok szerint történik, azonban lehetséges ettől való eltérés is. Egy felszíni földtani alapszelvényt akkor választanak meg jól, ha a bemutatásra, tanulmányozásra szánt részletei, egységei, a fontosabb jellegek egyértelműen és jól láthatóak, a vizsgálat(ok) számára jól hozzáférhetőek. Kívánatos továbbá, hogy a szelvény jól megközelíthető legyen és ha lehet a laikusok számára is nyújtson valamit, ha mást nem, hát esztétikai élményt. E fentiek miatt a felszíni alapszelvények általában: -természetes sziklafelszínek, -természetes árkok, felhagyott kőfejtők, vagy kutatóárkok, esetleg működő bányákban meghagyott, "megmentett" tanúfalak. A felszíni alapszelvényekkel kapcsolatos feladatok: -alapszelvény javaslatok kidolgozása, megvitatása, elfogadása -alapszelvények terepi felvétele, mikroszkópos és makroszkópos vizsgálata (komplex anyagvizsgálatok) -dokumentálás (szöveges záródokumentáció, fotódokumentáció, anyagvizsgálati jegyzőkönyvekkel kiegészítve), szakemberek számára ismert és hozzáférhető helyen való tárolása -földtani alapszelvények fizikai (műszaki) és jogi védelmének kidolgozása és ellátása. A magyarországi Országos Alapszelvény Program “Az ország természeti erőforrásainak átfogó tudományos vizsgálata” című országos “kutatási főirány” részét képezte. A program 1976-ban indult. A munka felügyeleti szerve az azóta már megszűnt Központi Földtani Hivatal, kivitelezője az azóta már szintén átalakult Magyar Állami Földtani Intézet. Sajnos a program körüli szakmai fellángolások fokozatosan elcsendesedtek, talán pénzhiány, talán koncepcióváltás miatt.

117

Az akkor elkészített ütemterv a következő volt: anyagvizs- dokumengálat táció

szelvény kora

javaslat

feltárás

Paleozoikum

1973-76

1976-78

1977-79

1978-79

Triász

1977-78

1978-80

1979-80

1979-82

Jura-kréta

1978-80

1980-81

1981-82

1982-83

Paleogén

1980-81

1981-82

1982-83

1983-84

Neogén

1981-82

1982-84

1983-85

1985-86

Bár nem ebben az ütemben, de azért szerencsére még 1991-ig folytatódott a Földtani Alapszelvény Program. „1991-ben arra törekedtünk, hogy a programmal kapcsolatos feladatainkat olyan formában fejezzük be, hogy a végtermékek a későbbiekben esetenként hasznosíthatók legyenek. Gondolunk itt elsősorban a Magyar Rétegtani Bizottság, a nemzetközi együttműködési kapcsolataink, valamint az Országos Természetvédelmi Hivatallal közösen megoldandó feladataink igényére.” (NAGY E. 1992) Így a program lezárult. 1972-tól megkezdődött a természetvédelem extenzív szakasza – 1972-ben történt első nemzeti parkunk létrehozása (Hortobágyi Nemzeti Park) – gyors ütemben növekedett a védett természeti területek nagysága. Sorra jöttek létre olyan nemzeti parkok (pl. Bükki NP, Aggteleki NP), amelyek közvetlenül is szolgálják a földtani természeti értékek védelmét, ugyanez értelemszerűen vonatkozik a tájvédelmi körzetekre is (pl. Budai TK, Pilisi TK, Mátrai TK, Ság-hegyi TK). A földtani természetvédelem feladatainak az átértékelése is megtörtént, melyeket Dr. Bohn Péter az alábbiak szerint foglalt össze: „- Regionális földtani természetvédelmi helyzetképek készítése. - Nemzeti parkok és tájvédelmi körzetek létesítésével kapcsolatos földtani feladatok ellátása. - Országos jelentőségű földtani értékek védelme és földtani természetvédelmi területek létrehozása. - Helyi védettséget igénylő földtani objektumok létesítése, feltárása.” (BOHN P. 1980. p.99.) Az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal „Környezetvédelmi szakterületi koncepció és követelményrendszer, Természetvédelem” című koncepciójában (1981.) a földtani természetvédelem meglehetősen vérszegény módon szerepel, inkább „jámbor kívánságlistát”, semmint hatékony cselekvési programot kínálva. Ennek illusztrálására álljon itt egy idézet az anyagból:


„El kell érni, hogy a földtörténet eseményeit, egyes korok ökológiai arculatát reprezentáló, földrajzi tájegységekre jellemző jelenségek, szerkezeti, rétegtani, őslénytani, ásványés felszínalaktani képződmények, formák és formaegyüttese, valamint kőzettani talajszelvények generációkkal később is változatlanul fennmaradjanak, a szaktudományok az összehasonlító vizsgálatok és az oktatás számára.” (i.m. p.17.) Számottevő előrehaladást jelentett a földtani természetvédelem megítélésében az 1989-ben kiadott „Tanulmányok hazánk környezeti állapotáról” című munka (szerkesztette: Bulla M.), amely rögzítette, hogy „földtani természetvédelmünk számos kiemelkedő, de átlagában is jó eredményt tud felmutatni” (i.m. p. 124.). A földtani természetvédelem eredményei között említi Tata, Sümeg, Ipolytarnóc részletes megkutatását, bemutatását, az eredmények publikálását, továbbá az információrendszer kiépítését, a karszt- és barlangkutatás eredményeit és külön is szól a földtani alapszelvényekről, amely szövegrészt érdemes szó szerint idézni: „A Központi Földtani Hivatallal együttműködve folyik a földtani alapszelvények tudományos feldolgozása és az eredmények közreadása. Egyre több helyen találkozunk a természetvédelem magyarázó tábláival, melyeken tömör szöveg hívja fel a figyelmet földtani alapszelvényeinkre. Közülük több mint 100-ról jelent meg három nyelvű szöveggel a legfontosabb ismereteket közlő vezető.”(i.m. p.: 125.) Az optimista kicsengésű idézetet követően egy másik szövegrészt – az MTA Magyar Rétegtani Bizottságának leveléből – is szükségesnek tartunk citálni, mert ez – álláspontunk szerint – jobban tükrözi a helyzetet (igaz négy évvel későbbi): „Végezetül fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az MRB véleménye szerint a tárgykörben (t.i. a földtani alapszelvények védelme tárgykörében) jelenleg a legfontosabb teendő az objektumok jogi védelmének biztosítása. A rendszeres karbantartás szervezését, természetesen meg kell indítani...” (CSÁSZÁR G. 1993.). Hát igen, ez a vélemény már az Országos Alapszelvény Program befejeződése után született, további kommentálása nem szükséges. Visszatérve az 1989-es tanulmányhoz, ami az eredmények mellett elemzi a földtani természetvédelem problémáit is, rögzítve, hogy ezek – többek között – abból fakadnak, hogy a természetvédelem az élővilág védelmére koncentrál, a földtani természetvédelem nem integrálódik eléggé a természetvédelem egészébe, kialakulatlan a geoökológia tudományága és eszköztára, valamint a védelem és a termelés, gazdasági tevékenység folyamatos kollíziója jellemzi (pl. bányászat, ásványgyűjtés és kereskedelem. (i.m.pp.125-126.) Az integrálódás hiányáról érdemes néhány szót ejteni. A természetvédelmi feladatok döntő része az élővilághoz kötődik, de a bio- és geotudományok egymáshoz kapcsolódása, az élő és élettelen világ kölcsönhatásban lévő rendszerének átfogó elemzése, és az ökológiai konfliktusok nagy részének megoldása nem képzelhető el a földtudományok igénybevétele nélkül. A korszerű, rendszerszemléletű természetvédelem nem nélkülözheti a biológiai tapasztalatok mellett a földtani ismereteket sem (i.m. p. 125.). Ez viszont nem azt jelenti, hogy a 118

földtani értékek védelme alárendelten épül be az élővilágközpontú természetvédelembe, hanem a természetvédelem relatív önállóságú részévé válik. Ez viszont a speciális célok elismerését követeli meg a természetvédelemtől. Az állami természetvédelmi szervezetek mellett a földtani természetvédelem egyik legfontosabb szakmai intézménye – csökkenő létszám és pénzügyi fedezet mellett – napjainkban is a Magyar Állami Földtani Intézet. Az 1991-ben Hámor Géza által szerkesztett „Földtan a környezetvédelem és a területfejlesztés szolgálatában” című tájékoztató tanulmány külön foglalkozik a földtani természetvédelem kérdésével és a kapcsolódó feladatokkal (földtani szempontból védett természeti területek, Országos Alapszelvény Program stb.). Az Intézet munkatársai mind itthon, mind pedig külföldön részletesen publikálnak a földtani természetvédelem eredményeiről (pl. CSÁSZÁR G. 1993., CSERNY T. 1994.) Szakmai és társadalmi szervezetek közül a Magyarhoni Földtani Társulat és a Magyar Barlangkutató Társulat utódaként 1958-ban létrejött Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatot kell megemlíteni, számos más kisebb szervezet mellett, mint a földtani természetvédelem támogatóit. 1994 óta létezik a Földtani Örökségünk Alapítvány is, amely a földtani természetvédelmet segítő alappá vált, „Földtani Örökségünk Egyesület” címen. A földtani természetvédelem körében ez idáig általában a természeti értékek in situ védelméről volt szó. Nem lehet azonban megfeledkezni a múzeumi jellegű – ex situ – földtani gyűjteményekről, amelyekből több tucat van az országban. Az Országos Földtani Múzeum a Magyar Állami Földtani Intézet kereteiben működik, de a legjelentősebb gyűjteménye talán a Magyar Természettudományi Múzeumnak van (Ásvány- és Kőzettár, Föld- és Őslénytár). A múzeumi jellegű gyűjtemények jelentősége az oktatás terén számottevő. Sajátos problémaként meg kell említeni, hogy a földtani természetvédelmi ismeretek oktatása is meglehetősen hiányos – különösen az általános és középiskolákban – ezért számos konfliktus a tudatformálás hiányosságaira vezethető vissza. A tudatformálás kapcsán mindenképpen szót kell ejteni a természetvédelem egyik legfontosabb feladatáról a bemutatásról. Ennek egyik sajátos formája a tanösvény, amely természetes körülmények között tesz eleget az ismeretterjesztés feladatának. A tanösvények jelentős része földtani vagy földtani tartalommal is bíró komplex tanösvény. Ilyen tanösvények találhatóak többek között, - a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban; a Badacsonyi, a Tihanyi területen, az Aggteleki Nemzeti Parkban (jelenleg már kettő, Aggtelek és Jósvafő közötti, valamint a TohonyaKuriszlán tanösvény); - a Dunaalmási Kőfejtők Természetvédelmi Területen; - a Karancs-Medvesi Tájvédelmi Körzetben; - a Sas-hegyi Természetvédelmi Területen; - a Szársomlyó Természetvédelmi Területen: - a Bükki Nemzeti Parkban ( pl. Hámor-Lillafüred);


- a Tatai Kálvária-domb Természetvédelmi Területen (földtani múzem területén); - a Ság-hegyi Tájvédelmi Körzetben. A földtani természetvédelem részeként döntően az 1980-as években alakultak ki a fenti tanösvények (de pl. a Tohonya-Kuriszláni tanösvény átadására 1995 őszén került sor). Az eltelt néhány évben jelentős mértékben megszaporodott a tanösvények száma. Minden évben legalább egy, részben, vagy teljes egészében földtani értékeket bemutató tanösvényt adnak át. (Az sajnos mindig jelentős problémát okoz, hogy a tanösvények fenntartásához szükséges pénzt ki és honnan kerítse elő.) Külön is érdemes megemlékezni a Ság-hegyi Tájvédelmi Körzet tanösvényének 1989-ben történt megnyitásáról. Ekkor került ugyanis meghirdetésre a Földtani Természetvédelmi Nap, amely 1989 és 1993 között a Ság-hegyi Tájvédelmi Körzethez kapcsolódott, de 1993 óta olyan, – évenkénti – vándorrendezvény, amelynek célja az ország egy-egy földtani szempontból kiemelkedő térségének a bemutatása, megtekintése. A VI. Földtani Természetvédelmi Nap az Aggteleki Nemzeti Parkban került megrendezésre, egyik központi témája a földtani alapszelvények védelme volt (1994. május 14-15.). A földtani természetvédelem története kapcsán érdemes egy pillantást vetni az e téren kialakult nemzetközi együttműködésre. Ez pillanatnyilag többnyire intézmények közötti partnerség keretei között működik csupán, nincsen nemzetközi földtani természetvédelmi egyezmény sem. Néhány éve – 1988-ban – jött létre csupán a ProGEO (European Association for the Conservation of the Geological Heritage) és ezért is megtisztelő a hazai földtani természetvédelem számára, hogy 1994. május 29. és június 4. között hazánk adhatott teret a ProGEO ”94 Workshop rendezvényeinek. A ProGEO deklarált stratégiája a földtani értékek Európa valamennyi régiójában történő megóvása, az ehhez szükséges közvélemény és szakemberek összefogása, de egy európai irányelv szerkesztése is a földtani értékek védelmével kapcsolatba. „A bölcs ember törvénye az: a természet rendje szerint él és cselekszik.” Irodalomjegyzék Aggteleki-karsztvidék. – szerk. JAKUCS L. 1975 – Sport, Budapest ALFÖLDI L. – BALOGH K. – RADÓCZ GY. 1975. Magyarázó Magyarország 200 000-es földtani térképsorozatához M-34-XXXIII. Miskolc. – M. Áll. Földtani Intézet kiadványa America’s national parks. 1990: BOSLOUGH, J. –Publications International LTD. Lincolnwood, Illiois ARCHIBALD, W. 1914: A modern bányászat. – FranklinTársulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest

119

Balatonkenesétől a Kis-Balatonig. Közép-Dunántúl természeti értékei. 1994: Szerk.: RAKONCZAY Z. –. Mezőgazda Könyvkiadó, Budapest BALOGH K. 1948a: Adatok a Gömör-Tornai-karszt geológiájához. – M. Áll. Földtani Intézet Évi Jelentése az 193940 évről 1. pp. 107-129. BAROSS G. - Knauerné Gellai M. in print: Fejezetek és gondolatok a földtani természetvédelem kialakulásáról, tartalmáról (és mai helyzetéről), avagy a hazai földtani természetvédelem 569. éve. BÁNDI GY. - ERDEY GY. 1993: Környezetvédelmi jog és igazgatás. – Államigazgatási Főiskola Posztgraduális Intézet, kézirat BÁNDI GY. - FARAGÓ T. - L-NÉ HORVÁTH A. 1994: Nemzetközi környezetvédelmi és természetvédelmi egyezmények. Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Budapest BÁNDI GY. 1995a: Felelősség a környezeti károkért – a joggyakorlat elvárható fejlődése elé. – Magyar Jog 42.3. pp. 137-145. BÁNDI GY. 1995b: A környezet védelmének joga – környezetjog. – ELTE, kézirat BEDŐ G. – CSEPREGI I. 1995: Az Aggteleki Nemzeti Park működési területén található földtani alapszelvények földtani. Természetvédelmi és jogi problémái. – szakdolgozat ELTE TTK Humánökológiai posztgraduális képzés p.131. BEDŐ G. 2000: A földtani alapszelvények egységes nyilvántartási rendszerének kialakítása és a védetté nyilvánítás előkészítése – Földtani Kutatás XXXVI. 1. pp. 21-24. BEDŐ G. 2002: Mi történt az alapszelvényekkel az elmúlt két év alatt? – Földtani Kutatás XXXIX. 2. pp.: 40-45. BENEDEK I. 1984: Szirt a habok között. – Magvető Kiadó, Budapest BOHN P. 1978: A geológia szerepe a környezetvédelemben. – Földtani Kutatás 21. 3-4. pp.:25-35. BOHN P. 1980: Környezetföldtani elmélet és gyakorlat. – M. Áll. Földtani Intézet Módszertani Közleményei p. 1229. BOHN P. 1985: Hazánk geológiai értékeinek védelme. – Föld és Ég 20. 4. pp.:98-104. BOHN P. 1988: Jelentés a Baradla-barlangrendszer komplex földtani kutatásáról és 1988. évi teljesítéséről. kézirat M. Áll. Földt. Int. Adattár BOHN P. 1991: Magyarország földtani környezeti állapota III. – Kutatási zárójelentés, kézirat M. Áll. Földtani Intézet Adattár BOHN P. 1992a: Környezetföldtani alap- és alkalmazott kutatások a M. Áll. Földtani Intézetben. M. Áll. Földtani Intézet Évi Jelentése az 1990. évről pp. 541-554. BOHN P. 1992b: Magyarország geológiai környezeti állapota. – Ö.K.O. III. 2. pp. 55-64. CHOLNOKY J. 1923: A természeti emlékek védelme. – Földrajzi közlemények 51. 8-10. pp. 117-120. CSÁSZÁR G. - HAAS J. 1977: A formáció fogalom a nemzetközi szakirodalomban és alkalmazásának lehetőségei hazánkban. – Földtani Közlöny 107. 1-2. pp.38-58. CSÁSZÁR G. - HAAS J. 1983: Magyarország litosztratigráfiai formációi. – M. Áll. Földtani Intézet kiadványa


CSÁSZÁR G. 1993: Jelentés a földtani alapszelvények térképi ábrázolása tárgyú megbízás teljesítéséről. – KTM Természetvédelmi Hivatal Földtani Osztály Adattára CSEPREGI I. — FÜRI A. 1995: Védett területek kialakítása és fenntartása Magyarországon. — Természet-és Tájvédelem GATE Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Gödöllő pp.:73-91. CSEPREGI I. — KISS J. 1999a: A természetvédelem jogi szabályozásának története Magyarországon. — Miskolc Megyei Jogú város Környezetvédelmi Bizottsága et Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség kiadványa, Miskolc p.:43. CSEPREGI I. 1999b: A védett természeti területek védettségi szintjének helyreállítása — Zöld Jog II. Évf. 3. pp. 1-3. CSERNY T. 1994: Geological conservation in Hungary. – Geological and Landscape Conservation pp. 249-253. Geological Society, London Csévharaszttól Bátorligetig Az Észak-Alföld természeti értékei 1988: szerk.: RAKONCZAY Z. – Mezőgazdasági Könyvkiadó Budapest DÉCHY M. 1912: A természet védelme és a nemzeti parkok. – Természettudományi Közlöny 44. 546. pp. 81-99. ERDÉSZETI RENDELETEK TÁRA I. 1838: – M. Kir. Földmívelésügyi Miniszter kiadványa, M. Kir. Állami Nyomda Földtan a környezetvédelem és területfejlesztés szolgálatában 1991: szerk. HÁMOR G. Központ Földtani Hivatal, Budapest FÖLDVÁRY M. 1943a: Hazai védett természeti emlékek. – Természettudományi Közlöny 75. pp. 74-81. FÖLDVÁRY M. 1943b: Természeti emlékek pusztulása. – Természettudományi Közlöny 75. pp. 310-311. FÜLÖP J. - Tasnádi Kubacska A. 1967: Földtani természetvédelmi területeink helyzete és a további feladatok ezen a téren. – MTA Földtani Bizottságának Jelentése, M. Áll. Földtani Intézet FÜLÖP J. 1975: Rétegtani osztályozás, nevezéktan és gyakorlati alkalmazásuk irányelvei. – Magyar Rétegtani Bizottság p. 1-32. GEOTURIZMUS AUSZTRIÁBAN. - ford. Pál K-né 1995: – Környezetvédelem 1-2. HAAS J. 1979: Országos alapszelvény program. – M. Áll. Földtani Intézet Évi Jelentése az 1978. évről pp. 59-64. HAAS J. 1980: Országos alapszelvény program (tervezet). – M. Áll. Földtani Intézet Adattár, kézirat HAAS J. et al 1993: Magyarország litosztratigráfiai alapegységei. Triász. – M. Áll. Földtani Intézet és Magyar Olaj és Gázipari Rt. közös kiadványa, Budapest HAZSLINSZKY T. 1988: Az első hazai barlangvédelmi eléírás. – Karszt és Barlang 1988. II. p. 118. ILOSVAY L. 1930: A természet védelme külföldön és hazánkban. – Természettudományi Közlöny 62. 907. pp. 252-273. JUHÁSZ Á. 1987: Évmilliók emlékei. Magyarország földtörténete és ásványi kincsei. – Gondolat Kiadó, Budapest KAÁN K. 1909: A természeti emlékek fentartása. – Pallas Rt. Nyomdája, Budapest KAÁN K. 1931: Természetvédelem és a természeti emlékek. – Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest

120

KAÁN K. 1932: A természet védelmében – Természettudományi Közlöny 64. pp. 97-103. KENYERES L. - ifj. Tildy Z. 1960: Védett természeti ritkaságaink. – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest KESZTHELYI I. 1986: Természetvédelem. – BME Műszaki Továbbképző Intézet kiadványa, Budapest Kiskunságtól Sárrétig. A Dél-Alföld természeti értékei. 1987: szerk.: RAKONCZAY Z. – Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest KLEKNER A. 1881: Az erdőtörvény magyarázata (1879. évi XXXI. tc.) magyarázata. – Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest KORDOS L. 1984: Magyarország barlangjai. – Gondolat, Budapest KOZÁK M. – PÜSPÖKI Z. – MAJOROS ZS. 1998: Földtani értékek minősítése – Acta Geographica Debrecina 1966/67. tom. XXXIV: pp. 327-339. KOVÁCS S. 1989: Martonyi, Szár-hegy K-i csúcsa. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa KOVÁCS S. 1990a: Szőlősardó, Bedela-kút. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa KOVÁCS S. 1990b: Szőlősardó, Bedela-kút feletti hegyoldal. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa KOVÁCS S. 1990c: Varbóc, Telekes-völgy 6.sz. mellékvölgy. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa KOVÁCS S. 1991a: Varbóc, Telekesoldal. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa KOVÁCS S. 1991b: Varbóc, Telekes-völgy. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa Környezetvédelmi lexikon. 1993: szerk. LÁNG I. Akadémiai Kiadó, Budapest Környezetvédelmi szakterületi koncepció és követelményrendszere. Természetvédelem. 1981 – Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, Budapest, kézirat LESS GY. 1987a: Aggtelek, Haragistya-kutatóárok. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa LESS GY. 1987b: Tornaszentandrás, Kossuth u. 16. mögötti feltárás. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa LESS GY. 1991: Bódvarákó, Nyúlkertlápai felhagyott kőfejtő. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa Magyarország kistájainak katasztere I-II. 1990: szerk. MAROSI S. – SOMOGYI S. - MTA Földrajztudományi Kutató Intézet kiadványa MOLDVAY L. 1979: A földtani környezetvédelem néhány kérdéséről. – Földtani Kutatás 22. 3. pp. 41-49. NAGY E. 1992: Országos geológiai alapszelvény program. – M. Áll. Földtani Intézet Évi Jelentése az 1991. évről pp. 29-30. Nemzeti Környezet- és Természetpolitikai Koncepció. 1994 – Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium NOSZKY J. 1931: Természetvédelmi feladataink a geológia terén. – Földtani Közlöny 111. pp. 103-108.


OROSZI S. 1986: A magyar természetvédelem kezdetei. – Országos Erdészeti Egylet kiadványa PÁLFY M. 1924: A Rudabányai-hegység geológiai viszonyai és vasérctelepei. – M Kir. Földtani Intézet Évkönyve 26.2. pp. 1-24. PÉRÓ Cs. 1990: Rakacaszend, DNy-i útbevágás. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa PIROS O. 1988a: Aggtelek, Baradla-tető ÉNy-i lába. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa PIROS O. 1988b: Jósvafő, Vörös-tói leágazás. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa PIROS O. - SZILÁGYI F. - BORKA Zs. 1989a: Aggtelek, Baradla-barlang, Tigristerem. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa PIROS O. - BORKA Zs. - SZILÁGYI F. 1989b: Jósvafő, Baradla-barlang, főág, 5700m. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa PIROS O. - SZILÁGYI F. - BORKA Zs. 1989c: Jósvafő, Baradla-barlang, Óriás-termi-víznyelő. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa PIROS O. - SZILÁGYI F. - BORKA Zs. 1989d: Jósvafő, Baradla-barlang, Sárkányfej. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa PIROS O. - SZILÁGYI F. - BORKA Zs. 1989e: Jósvafő, Baradla-barlang, Színpad. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa PIROS O. - SZILÁGYI F. - BORKA Zs. 1989f: Jósvafő, Baradla-barlang, Vetődéses-terem. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa RAKONCZAY Z. 1986: Vadász Elemér és a magyar természetvédelem. – Földtani Közlöny 116. 1-2. pp. 19-21. RAKONCZAY Z. 1990: Természetvédelem. – Erdészeti és Faipari Egyetem Sopron, kézirat RAKONCZAY Z. 1991: A magyar természetvédelem 50 éve számokban 1939-1990. – Országos Természetvédelmi Hivatal, Budapest RÓTH L. 1987: Perkupa, Felső-templom melletti feltárás. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa RÓTH L. 1988: Perkupa. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa SÁRKÖZI P 1992: Agrárrendszerek. – ELTE TTK kiadványa, Budapest SCHENK J. 1919: Az őstermészet kincseinek védelme magyar földön. – Természettudományi Közlöny 51. 722. pp. 241-251.

121

SOÓS L. 1929: “Siralmas ének”. – Természettudományi Közlöny 61. pp. 593-608. SÓLYOM L. 1980: Környezetvédelem és polgári jog. – Akadémiai Kiadó, Budapest STRÖMPL G. 1935: Földrajzi védhelyek. – Földrajzi Közlemények 63. pp. 23-28. SÜTŐ A. 1978: Egy lócsiszár virágvasárnapja. – Kriterion Könyvkiadó, Bukarest SZILÁGYI F. 1995: Aggtelek-Rudabányai – és Szendrőihegység védett földtani alapszelvényeinek feliratai. - M. Áll. Földtani Intézet Környezetföldtani Osztály, kézirat SZILÁGYI P. 1989: A barlangok tulajdonjoga és kezelése. – KTM, kézirat SZONTAGH T. 1914: A természeti ritkaságok és szépségek védelme, gondozása. Nemzeti parkok. – Jog- és Államtudományi Továbbképzés Központi Bizottsága Pallas Részvénytársaság Nyomdája, Budapest Tanulmányok hazánk környezeti állapotáról 1989: szerk. BULLA M. – Környezetgazdálkodási Intézet, Budapest TARDY J. - ORAVECZ I. 1990: Sághegyi tanösvény. – Földtani Közlöny 120. 1-2. pp.129-131. TÁRKÁNY SZŰCS E. - RADNAY J. - KISS L. 1970: Magyar bányajog. – Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest TÁRKÁNY SZŰCS E. 1978: Jogi szokások a bányászatban 13. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 111. 4. pp.278-282., 111.5. pp. 352-354., 111.6. pp.418-423. TÁRKÁNY SZŰCS E. 1981: Magyar jogi népszokások. – Gondolat Kiadó, Budapest Természetvédelem ’94 1994: szerk. TARDY J. – KTM Természetvédelmi Hivatalának kiadványa, Budapest Természetvédelemre vonatkozó törvényes rendelkezések. 1948: – Egyetemi Nyomda, Budapest VARGA P. 1988: Imola, Tó-berke, Ördöglyuk víznyelő. – Magyarország geológiai alapszelvényei, M. Áll. Földtani Intézet kiadványa Védett természeti értékeink. 1976: szerk. Kopasz M. – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest V. MAJZIK A. 1977: Az ősmaradványok megmentése és a természetvédelem kezdete. – M. Áll. Földtani Intézet Évi Jelentése az 1976. évről pp. 375-382. ZOLTÁN Ö. 1985: Kártérítési felelősség a környezetvédelemben. – Akadémiai Kiadó, Budapest ZÓLYOMI B. 1969: Földvárak, sáncok, határmezsgyék és a természetvédelem. – Természet Világa 100. 12. pp.550553.

ACTA GGM DEBRECINA Geology, Geomorphology, Physical Geography Series DEBRECEN Vol.: 1. pp

Recommend Documents