ABSTRACT 1. BEVEZETÉS

szunyog2009:szunyog2009.qxd 2009.10.22. 14:01 Page 80

Szabó László József: Szakértõképzés

A felsõoktatás szerepe a csípõszúnyog-gyérítésekhez kapcsolódó vizsgálatok elvégzéséhez szükséges szakértõk képzésében Szabó László József Debreceni Egyetem, TTK, Ökológiai Tanszék, H-4010 Debrecen, Egyetem tér 1., e-mail: [email protected]

ABSTRACT The role of higher education in the training of specialists needed for control of mosquitoes. – In recent years, the biological control has been more and more emphasized in thinning of mosquitoes. Surveys prior to actual protection and estimation of protection efficiency make it necessary to develop a set of entomological specialists. In this process the higher education has a significant role. Within the course of BSc training, only such specialists could be trained who can equally regard interests of economical, ecological and environmental protection. In MSc training there could be obligatory subjects which provide mastery taxonomical knowledge (e.g. General taxonomy, Hydrobiology, Water qualify, Habitat typology). In addition, students can obtain special knowledge on optional courses. In specialist training, the most efficient means are the PhD training and special courses as postgraduate studies.

1. BEVEZETÉS A csípõszúnyogok közegészségügyben játszott szerepe közismert. Számos betegség kórokozójának emberre, vagy emlõsállatokra, ill. madarakra történõ átvitelében (vektor) igen nagy jelentõségûek. Ez elsõsorban a trópusi területeken jelent nagy problémát, mivel a csípõszúnyogok például a malária, a dengue láz, a sárgaláz, az elefántkór, és további – mintegy 40 arbovírus – vektor szervezetének tekinthetõk. Magyarország területén ugyan endemikus maláriát már régen nem regisztráltak, bizonyos, a csípõszúnyogok által terjesztett betegségek [tularémia, nyugat-indiai láz (WNV)] fõleg az állatokkal (hörcsögökkel, libákkal) foglalkozó emberek körében elõfordulnak (DARVAS et al. 2006). Mindezek mellett hazánkban a csípõszúnyogok elsõsorban az emberek közérzetében játszanak nem elhanyagolható szerepet. Jelentõségük elsõsorban a kiemelt üdülõkörzetekben (Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó) igen nagy, de a falusi turizmus elõtérbe kerülésével más területeken is jelentõsen megnövekedett. A csípõszúnyogokkal szembeni regionális, vagy lokális védekezési módok két fõ csoportját az imágókkal szembeni kémiai védekezések (légi és földi), valamint a lárvákkal szembeni biológiai védekezések képezik. Magyarországon a jóval olcsóbb kémiai védekezések voltak eddig az elterjedtek. Ezt támasztják alá ZÖLDI (2005) adatai is, melyek szerint 2004-ben az állam által részben finanszírozott védekezésekben a légi kémiai (454.757 ha) és földi kémiai (68.804 ha) módszerrel kezelt területek mellett a biológiai védekezés jóval kisebb területen (8.209 ha) valósult meg. Bár a kémiai védekezés jóval olcsóbb, alkalmazásával szemben nálunk is komoly kifogások merültek fel. Ezek a mintavételezés módjára (a csípésszám becslés hibái és etikai vonatkozásai) (DARVAS et al. 2006b), a szelektivitásának hiányára, a környezetre, valamint az emberek egészségi állapotára gyakorolt káros hatásaira (DARVAS & GERGELY 2006) egyaránt kiterjednek. 80



Szakmai körökben ismert, hogy az Európai Unió a légi kémiai kijuttatás betiltását tervezi, ami a biológiai gyérítésre már többé-kevésbé adott technikai feltételek mellett új igényeket, a költségtakarékos eljárások alkalmazását és a gyors, pontos térképezések elvégzését, ill. napra kész állapotban tartását igényli (KENYERES et al. 2008). A lárvákkal szembeni környezetbarát védekezési mód alkalmazásának jövõben, ill. közeljövõben várható elõtérbe kerülése, vagy kizárólagos alkalmazása hatására megnövekszik a társadalmi igény olyan – megfelelõ és széleskörû ismeretanyaggal rendelkezõ – szakembergárda kialakulása iránt, mely magas szinten és megbízhatóan képes ellátni a tenyészõhelyek monitorozásával, a védekezés elvégzésével és az értékelésével kapcsolatos teendõket. A szakképzetlen munkaerõvel végzett monitorozás a bizonytalansága és kis megbízhatósága mellett jelentõs költségnövekedést is eredményezhet. A fenti megfontolás alapján joggal feltételezhetõ, hogy a megfelelõ szakembergárda képzésében a hazai felsõoktatásnak (egyetemek és fõiskolák) jut a meghatározó szerep. A felsõoktatási intézményekben olyan szakembereket kell képeznünk, akik stabil taxonómiai és ökológiai ismeretek mellett interdiszciplináris környezetszemlélettel is rendelkeznek és képesek megtalálni a gazdasági-, természetvédelmi- és ökológiai érdekek közötti középutat. 2. A FELSÕOKTATÁS JELENKORI HELYZETE ÉS KAPCSOLATA A TÁRSADALMI IGÉNYEKKEL A felsõoktatási képzés az utóbbi években (a Nyugat-európai változásokat követõen) komoly átalakuláson ment, ill. megy át. A gazdasági növekedés lassulása, ill. megtorpanása miatt a csökkenõ költségvetési források új helyzetet teremtettek. A felsõoktatási intézmények egyre inkább rá vannak utalva a költségvetési források hatékonyabb felhasználására, annál is inkább, mivel a felvett hallgatók száma alapján kapják a költségvetési támogatást. Így az egyetemek egyre inkább a hallgatói létszám emelésében érdekeltek, ami sajnos a tömegképzés uralkodóvá válása mellet a minõség csökkenéséhez vezet, ill. vezethet. Ugyanakkor számottevõen változott a felsõoktatási intézményekkel, elsõsorban az egyetemekkel szemben támasztott társadalmi igény is. Az UNESCO 1998-as, a 21. század egyetemeinek feladatait felvázoló deklarációja leszögezi, hogy az egyetemek csak akkor képesek kezelni a hallgatói létszám szinte megállíthatatlan növekedésébõl és a fokozódó finanszírozási nehézségekbõl adódó permanens válságot, ha elfogadtatják magukat országuk és lokális környezetük társadalmával, ha láthatóan „hasznos” tevékenységet folytatnak, ha releváns tudást közvetítenek, a gyakorlatban alkalmazható kutatási eredményeket produkálnak (World Declaration 1998 – in: HRUBOS 2001). A fentiek értelmében a hazai felsõoktatási intézmények is igyekeznek a képzés gyakorlati oldalát erõsíteni, törekednek a társadalom által felmerülõ igényeknek megfelelõ szakemberek képzésére. Valójában ezt a célt is szolgálja a felsõoktatási intézményekben három éve bevezetett háromszintû (Bolognai) képzés is. Az alapképzés (BSc) sokszor igen nagy hallgatói létszám mellett az adott szakra vonatkozóan csak az alapvetõ ismeretek megszerzését biztosítja. A gyérítésben aktívan szerepet játszó szakembergárda kialakításában ennek a képzési formának a szerepe kicsi. Bizonyos speciális ismeretek megszerzésére inkább csak a szakdolgozat készítése során nyílik 81



lehetõség, de csak erõsen korlátozott számú hallgató esetében. Az alapképzés jelentõsége ennek ellenére igen nagy, hiszen a hallgatók nagy száma biztosíthatja a környezettudatos gondolkodás és az interdiszciplináris környezetszemlélet kialakítását. Ez utóbbi jelentõségét hangsúlyozta az UNESCO-IAU szeminárium anyaga is (1983). A mesterképzésben (MSc) már sokkal több lehetõség nyílik a speciális, szakirányú ismeretek megszerzésére és bõvítésére. A képzés keretén belül lehetõség nyílik olyan kötelezõ, vagy választható kollégiumok teljesítésére, melyek elengedhetetlenül szükségesek a hallgató jó szakemberré válásához. A gyérítésben szerepet játszó szakemberek képzésében talán legnagyobb lehetõség a mesterképzést követõ doktori (PhD) képzés keretében adódik. Erre a szintre már csak a legjobb, legelkötelezettebb hallgatók jutnak el. Az entomológus irányultságú, vagy vizes élõhelyekkel, ill. magukkal a csípõszúnyogokkal foglalkozó és a doktori címet teljesítõ hallgatók a késõbbiekben egy stabil és megbízható szakember gárda kialakulásának biztosítékai. 3. MONITOROZÁS, GYÉRÍTÉS, HATÁSVIZSGÁLAT ÉS A FELSÕOKTATÁS A gyérítésekkel összefüggésben a monitorozással és a hatásvizsgálatokkal kapcsolatos feladatok elvégzése során komoly nehézségek léphetnek fel (SZABÓ 2007), ezért e téren mindenképp biológiai, vagy azzal szorosan összefüggõ (ökológus, zoológus, entomológus, hidrobiológus) szakterületeken végzett szakembergárda kiépítésére van szükség. Ugyanakkor e szakembereknek rendelkezniük kell olyan ismeretekkel, ill. jellemzõkkel, melyek a munka sikeres elvégzése szempontjából meghatározó jelentõségûek: – a rovarokkal, ill. csípõszúnyogokkal kapcsolatos biztos taxonómiai alapok; – a legfontosabb mintavételi eljárások, azok elõnyeinek valamint alkalmazásuk feltételeinek ismerete; – víztér-tipológiai alapismeretek; – a víztér legfontosabb, a csípõszúnyog lárvák fejlõdését leginkább befolyásoló jellemzõinek ismerete, mérési eljárások alkalmazása; – interdiszciplináris környezetszemlélet. 3.1. A felsõoktatás szerepe a stabil taxonómiai alapok megszerzésében A felsõoktatásban a biológia, vagy azzal szorosan összefüggõ szakokon a hallgatók képzésében nagy hangsúlyt fektetünk a stabil taxonómiai alapok megteremtésére. Nyilvánvaló, hogy a monitorozás és hatásvizsgálatok végzése gyakorlatilag lehetetlen stabil és biztos taxonómiai ismeretek nélkül. Ez különösen nagy jelentõségû a csípõszúnyogok esetében. Sajnálatos tény, hogy jelenleg nagyon kevés azon szakemberek száma, akik teljes biztonsággal képesek az egyedek identifikációjára (DARVAS et al. 2006). A begyûjtött imágók és lárvák identifikációja során ugyanis komoly nehézségek léphetnek fel, melyek az alábbiakban foglalhatók össze. Imágók – A csípõszúnyogok között vannak olyan fajcsoportok (pl. Anopheles maculipennis fajcsoport), melyek fajai, és olyan fajok (pl. Culex pipiens), melyek alfajai külsõ 82



morfológiai bélyegek alapján csak nehezen különíthetõk el, és erre csak biztos taxonómiai alapokkal rendelkezõ szakemberek képesek. – A nõstény imágók identifikációjában igen fontosak a testen található sörték és pikkelyek. Ezek azonban az állat élete során, vagy a gyûjtési módszer eredményeképpen rövid idõ alatt lekophatnak, ami igen megnehezíti az identifikációt. – A hímek külsõ morfológiai bélyegek alapján történõ identifikációja nehéz, az ilyen határozókulcsok száma igen kicsi. Az ivarszerv általi identifikáció viszont nehézkes és komoly felkészültséget, jártasságot igényel. Lárvák és bábok – Teljes biztonsággal csak az idõsebb lárvák identifikálhatók. – Fõleg a szakszerûtlen gyûjtés, valamint a hosszabb idejû alkoholos tárolás során a lárvák identifikációjában meghatározó jelentõségû sörték lekophatnak. A fenti nehézségek miatt a biztos taxonómiai alapok megszerzésének igen nagy jelentõsége van. Az állatrendszertan oktatása során ilyen relatíve kis élõlénycsoport részletes ismertetése nyilvánvalóan nem lehetséges, e tárgy legfeljebb általános ismereteket adhat, melyek megalapozzák a további tanulmányokat. E tárgy keretében szintén nincs idõ az általános taxonómiai ismeretek és módszerek elsajátítására. Ez utóbbi hiányosságot pótolhatja az Általános taxonómia tárgy oktatása, ami a Debreceni Egyetem biológus szakán eddig is megtörtént (régi képzés), ill. a Hidrobiológiai Tanszék által indított Hidrobiológus MSc keretein belül kötelezõ tárgyként jelenleg is szerepel. E tárgy keretében a hallgatók megismerkednek az általános taxonómiai alapokkal (elnevezési szabályok, prioritás elve, idézés szabályai, típusok kérdése stb.), a taxonómiában alkalmazott hagyományos és új módszerekkel, valamint a határozókulcsok készítésének elveivel és szabályaival. A gyakorlati képzés keretében elsajátítják a különbözõ határozókulcsok használatát, miáltal szilárd identifikációs gyakorlatra tesznek szert és megismerik a különbözõ, kiemelt jelentõségû élõlénycsoportok (beleértve a csípõszúnyogokat is) gyûjtésének, preparálásának és tartósításának módszereit. 3.2. A felsõoktatás szerepe az alkalmazható mintavételi módszerek megismertetésében A monitorozás és a hatásvizsgálat eredményessége szempontjából kiemelkedõ jelentõségû a hazai sekély vizek – mint lehetséges élõhelyek – alapos ismeretén túl (GÕRI et al. 2000, TÓTH et al. 2000), a célnak megfelelõ és a legkisebb hibával terhelt, ugyanakkor még (gazdaságosan) kivitelezhetõ mintavételi módszer alkalmazása. Nem megfelelõ, vagy erõsen torzított becslést adó módszerek hetek, hónapok, esetleg évek fáradtságos munkáját tehetik semmivé, nem is beszélve a feleslegesen felhasznált anyagi erõforrásokról. A megfelelõ szakembergárda képzésében a felsõoktatásra e téren is jelentõs feladatok hárulnak. Egy adott szakterületen alkalmazott módszerek ismertetése az oktatott tárgyak keretében ugyan megtörténik, de erre általában kevés az idõ, a módszerek kevésbé hangsúlyozottak és az így szerzett ismeretek hamar a feledés homályába merülnek. A megoldást egy-egy nagyobb szakterület esetében külön módszertani tárgyak oktatása jelentheti, melyet a hallgatóknak kötelezõen teljesíteni kell. Ilyen megfontolások alapján szerepelnek kifejezetten módszertani ismereteket nyújtó kurzusok a Debreceni 83



Egyetem biológus-ökológus képzésében (Szárazföldi vizsgáló módszerek; Vízi vizsgáló módszerek) melyek az MSc képzésekben is megjelennek. Ezt kiegészíti az ökológiai tárgyak oktatása során az alkalmazható mintavételi módszerek szemináriumi keretek között történõ feldolgozása. A módszertani kollégiumok egyik fontos feladata a mintavételezés elvének, általános jellemzõinek és hibáinak ismertetése. Abból adódóan, hogy az állatok esetében szinte minden mintavételi módszer szelektív, a módszerek ismertetése során különösen nagy hangsúlyt kell fektetni elõnyeire, hátrányaira és az adott módszer alkalmazásának feltételeire. Az oktatás egyik legfontosabb célja, hogy a felsõoktatási intézményekbõl kikerülõ szakemberek felelõsen tudjanak dönteni az adott probléma megoldására alkalmazható módszerek mellett. 3.3. Élõhely-tipológiai és élõhely-minõsítési ismeretek megszerzése felsõoktatási intézményekben A csípõszúnyogokkal szembeni biológiai védekezés elõtérbe kerülésével egyre nagyobb az a szakértõkkel szemben támasztott igény, hogy képesek legyenek a potenciális és tényleges lárva-tenyészõhelyek felderítésére, feltérképezésére és az adott élõhely jellemzésére. A tenyészõhelyek egyik jellemzõje mindig az adott víztérben található növénytársulás, vagy társulások. A felsõoktatási intézményekbõl kikerülõ hallgatók társulástani (cönológiai) ismeretekkel a Társulástan, vagy Növénytársulástan kurzusok keretei között megismerkednek. Természetesen nem várható el, hogy egy szakértõ mindenhez értsen, de ekkor a monitorozásba fitocönológust kell bevonni. A vízterek kémiai és fizikai jellemzõire (NAGY et. al. 2008) vonatkozó ismeretek elszórtan több kurzus hallgatása során is megszerezhetõk. Ennek ellenére igen szerencsés, ha ez egy önálló tárgy keretében is megtörténik. A Debreceni Egyetemen a korábbi tudományos eredmények (DÉVAI et al. 1999, 2001a-b) alapján a régi képzésben volt, és a Hidrobiológus MSc képzésben is megjelenik a Vízminõsítés c. kurzus. E kurzus célja a vízterek állapotának feltárására és értékelésére alkalmas ismeretek elméleti alapjainak, ill. a vízminõségi állapot megítélésére alkalmas vizsgálatok és eljárások körének megismerése, mind jelentõsebb vízfolyásaink, mind állóvizeink esetében, különös tekintettel a csípõszúnyogok szempontjából nem elhanyagolható holtmedrekre (WITTNER et al. 2004, 2005). Állapotjellemzõk és indikációs mutatók bemutatása és felhasználási lehetõségeik ismertetése. 3.4. Az alapképzésen kívüli képzési lehetõségek Az egyetemeken és fõiskolákon jelen levõ magasan képzett szakembergárda természetesen lehetõséget nyújt az alapképzésen kívüli képzések megvalósításában is. Talán ez lehet a speciális szakterületre szakosodott szakemberek képzésének az egyik leghatékonyabb módszere. Ilyen képzések indítására már a Debreceni Egyetemen is voltak kísérletek. Az Ökológiai Tanszék szervezésében és részvételével elõször az árvaszúnyogok, késõbb pedig a csípõszúnyogok indentifikációja témában (2004. december 6–10. Debrecen, DAB Székház) szerveztünk továbbképzõ tanfolyamot. A tanfolyam célja az identifikációs ismeretek el84



sajátítása és az identifikációs gyakorlat megszerzése mellett a csípõszúnyogok morfológiájával, ökológiájával, közegészségügyi jelentõségével és a védekezési lehetõségekkel kapcsolatos ismeretek megszerzése, ill. bõvítése is volt. Az öt napos, intenzív (egész napos) képzésben az egyetem oktatói mellett olyan elismert szaktekintélyek vettek részt, mint Dr. Papp László, Dr. Darvas Béla, Dr. Erdõs Gyula és Dr. Tóth Sándor (1. ábra). 1. ábra. A 2004-ben tartott tanfolyam programja

Csípõszúnyogok identifikációja Továbbképzõ tanfolyam 2004. dec. 6–10. Debrecen, DAB Székház Program 2004. 12. 06. hétfõ 1030 – 1200 Dr. Papp László: Kétszárnyúak morfológiája. 1200 – 1300 Dr. Erdõs Gyula: A csípõszúnyogok közegészségügyi jelentõsége és a védekezés alapelvei. 1300 – 1430 Ebédszünet 1430 – 1500 Dr. Papp László: Az identifikációs információszerzés forrásai. 1500 – 1600 Dr. Darvas Béla: A csípõszúnyogok gyérítése során alkalmazott hatóanyagok toxikológiája. 1600 – 1700 Dr. Tóth Sándor: Tenyészõhely-felmérés és biológiai védekezés. 2004. 12. 07. kedd 900 – 1200 Dr. Tóth Sándor: – Culicidae lárvák és bábok morfológiája. – Lárvák identifikációja (felhasználható bélyegek, kulcsok). – Lárvák gyûjtésének módszerei. 1200 – 1330 Ebédszünet 1330 – 1700 Identifikációs gyakorlat – lárvák (Dr. Tóth Sándor, Dr. Szabó László József) 2004. 12. 08. szerda 900 – 1200 Dr. Szabó László József: – Nõstény és hím imágók morfológiája. – Imágók identifikációja (felhasználható bélyegek, kulcsok). – Imágók gyûjtésének módszerei. 00 30 12 – 13 Ebédszünet 1330 – 1700 Identifikációs gyakorlat – imágók (Dr. Tóth Sándor, Dr. Szabó László József). 2004. 12. 09. csütörtök 900 – 1200 Dr. Tóth Sándor, Dr. Szabó László József: – Speciális módszerek az identifikációban. – Ivarszerv felépítésének ismertetése, az ivarszervpreparálás menete. – Identifikációban fontos bélyegek, kulcsok. – Citotaxonómiai vizsgálatok. – Gyakoribb fajok és élõhelypreferenciájuk. 1200 – 1330 Ebédszünet 1330 – 1700 Ivarszervpreparálás és identifikációs gyakorlat (Dr. Tóth Sándor, Dr. Szabó László József). 2004. 12. 10. péntek 900 – 1200 Dr. Tóth Sándor, Dr. Szabó László József: – Csípõszúnyogok fenológiája és ökológiája. – Védekezési, gyérítési módszerek és ezek alkalmazhatósága. – Természetes védekezési lehetõségek.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a képzési forma igen hatékony, ugyanakkor az ilyen tanfolyamok rendszeres meghirdetését sokszor gátolja az anyagi feltételek gyakran tapasztalható hiánya, vagy nem elégséges volta. A helyzeten javítana a gyérítések elvégzésében érdekelt szervezetek és/vagy az érintett önkormányzatok összefogása és támogatása. 85



IRODALOM DARVAS B. & GERGELY G. (2006): Környezetbarát védekezési technológiák csípõszúnyogok ellen (OMFB 0468/2003) program elemei. – In: SZÉKÁCS A. (szerk.): Környezetbarát védekezési technológiák csípõszúnyogok ellen. MTA Növényvédelmi Kutatóintézete, Budapest, 34 pp. DARVAS B., FEKETE G. & ZÖLDI V. (2006a): Önkéntes véradás? I. A birodalom visszavág – szúnyoginvázió. – Élet és Tudomány 61: 905–907. DARVAS B., FEKETE G. & ZÖLDI V. (2006b): Önkéntes véradás? II. Harcban a csípõszúnyogokkal. – Élet és Tudomány 61: 937–939. DÉVAI GY., VÉGVÁRI P., NAGY S. & BANCSI I. (1999): Az ökológiai vízminõsítés elmélete és gyakorlata. – Acta biol. Debrecina, Suppl. Oecol. hung. 10., 216 pp. DÉVAI GY., ARADI CS., WITTNER I., OLAJOS P., GÕRI SZ. & NAGY S. (2001a): Javaslat a Tiszai-Alföld vízi és vizes élõhelyeinek állapotértékelésére a holt medrek példáján. – In: BORHIDI A. & BOTTA-DUKÁT Z. (szerk.): Ökológia az ezredfordulón III., Diverzitás, konzerváció, szukcesszió, regeneráció, MTA Budapest, 183–204. DÉVAI GY., NAGY S., WITTNER I., ARADI CS., CSABAI Z. & TÓTH A. (2001b): A vízi és vizes élõhelyek sajátosságai és tipológiája. – In: BÓHM A. & SZABÓ M. (szerk): Vizes élõhelyek: A természeti és a társadalmi környezet kapcsolata. TEMPUS Institutional Building Joint European Projekt (TIB-JEP 13021-98), Budapest, 11–74. GÕRI, SZ., ARADI, CS., DÉVAI, GY. & NAGY, S. (2000): Principles and methodology of integrated categorisation of water bodies and wetlands demonstrated on backwaters. – In: GALLÉ, L. & KÖRMÖCZI, L.(eds.): Ecology of River Valleys - TISCIA monograph series, Department of ecology, University of Szeged, Szeged, 91–97. HRUBOS I. (2001): Gazdálkodó egyetem – szolgáltató egyetem – vállalkozói egyetem. – OTKA T32342 kutatási támogatás keretében készült dolgozat. Kézirat, 21 pp. KENYERES Z., SÁRINGER-KENYERES T. & SZABÓ SZ. (2008): Csípõszúnyog-tenyészõhelyek térképezése. – Élet és Tudomány 2008/37: 1172–1175. NAGY, S.A., DÉVAI, GY., GRIGORSZKY, I., SCHNITCHEN, CS., TÓTH, A., BALOGH, E. & ANDRIKOVICS, S. (2008): The measurement of dissolved oxygen today - tradition and topicality. – Acta Zoologica Academiae Scientiarum Hungaricae 54 (Suppl. 1): 13–21. Szabó L. J. (2007): Csípõszúnyogok felmérése, gyérítése és értékelés az ökológus szemével. – „IRT-INFO” a Magyar Egészségügyi Gázmesterek Egyesületének Hírlevele, 16–18. TÓTH, A., KISS, B., DÉVAI, GY., NAGY, S., BANCSI, I., GRIGORSZKY, I., JUHÁSZ, P., TESZÁR-NAGY, M. & ZSUGA, K. (2000): Importance of the methapytic life form in wetlands: an improved sampling technique. – Verh. Internat. Verein. Limnol. 27: 1699–1702 UNESCO-IAU Szeminárium anyaga (1983): Az egyetem szerepe a környezetvédelmi oktatásban (Kuenen, D. J. anyaga alapján). – Természetvédelem 1. WITTNER I., DÉVAI GY., KISS B., MÜLLER Z., MISKOLCZI M. & NAGY S.A. (2004): A Felsõ-Tisza menti holtmedrek állapotfeltárása. 1. rész Állapotfelmérés. – Hidrológiai Közlöny 84(5–6): 172–175. WITTNER I., DÉVAI GY., KISS B., MÜLLER Z., MISKOLCZI M. & NAGY S.A. (2005): A Felsõ-Tisza-menti holtmedrek állapotfeltárása 2. rész: Állapotértékelés. – Hidrológiai Közlöny 85(6): 171–173. ZÖLDI V. (2005): A 2004. évi szervezett csípõszúnyog-irtás adatai. – Kártevõirtás 2005(2)

86

ABSTRACT 1. BEVEZETÉS

Recommend Documents