ABCD
KPMG Hungária Kft. Váci út 99. H-1139 Budapest Hungary
Tel.: Fax: E-mail: Internet:
+36 (1) 887 71 00 +36 (1) 887 71 01
[email protected] kpmg.hu
Független könyvvizsgálói jelentés
Az MKB Általános Biztosító Zrt. részvényeseinek Az éves beszámolóról készült jelentés Elvégeztük az MKB Általános Biztosító Zrt. (továbbiakban „a Társaság”) mellékelt 2013. évi éves beszámolójának a könyvvizsgálatát, amely éves beszámoló a 2013. december 31-i fordulónapra elkészített mérlegből – melyben az eszközök és források egyező végösszege 2.948.300 E Ft, a mérleg szerinti eredmény 842.839 E Ft veszteség – , és az ezen időponttal végződő évre vonatkozó eredménykimutatásból, valamint a számviteli politika meghatározó elemeit és az egyéb magyarázó információkat tartalmazó kiegészítő mellékletből áll. A vezetés felelőssége az éves beszámolóért A vezetés felelős ennek az éves beszámolónak a magyar számviteli törvényben foglaltakkal összhangban történő elkészítéséért és valós bemutatásáért, valamint az olyan belső kontrollokért, amelyeket a vezetés szükségesnek tart ahhoz, hogy lehetővé váljon az akár csalásból, akár hibából eredő lényeges hibás állításoktól mentes éves beszámoló elkészítése. A könyvvizsgáló felelőssége A mi felelősségünk ennek az éves beszámolónak a véleményezése könyvvizsgálatunk alapján. Könyvvizsgálatunkat a magyar Nemzeti Könyvvizsgálati Standardokkal és a könyvvizsgálatra vonatkozó – Magyarországon érvényes – törvényekkel és egyéb jogszabályokkal összhangban hajtottuk végre. Ezek a standardok megkövetelik, hogy megfeleljünk az etikai követelményeknek, valamint hogy a könyvvizsgálatot úgy tervezzük meg és hajtsuk végre, hogy kellő bizonyosságot szerezzünk arról, hogy az éves beszámoló mentes-e a lényeges hibás állításoktól. A könyvvizsgálat magában foglalja olyan eljárások végrehajtását, amelyek célja könyvvizsgálati bizonyítékot szerezni az éves beszámolóban szereplő összegekről és közzétételekről. A kiválasztott eljárások – beleértve az éves beszámoló akár csalásból, akár hibából eredő, lényeges hibás állításai kockázatainak felmérését is – a mi megítélésünktől függnek. A kockázatok ilyen felmérésekor az éves beszámoló gazdálkodó egység általi elkészítése és valós bemutatása szempontjából releváns belső kontrollt azért mérlegeljük, hogy olyan könyvvizsgálati eljárásokat tervezzünk meg, amelyek az adott körülmények között megfelelőek, de nem azért, hogy a gazdálkodó egység belső kontrolljának hatékonyságára vonatkozóan véleményt mondjunk. A könyvvizsgálat magában foglalja továbbá az alkalmazott számviteli politikák megfelelőségének és a vezetés által készített számviteli becslések ésszerűségének, valamint az éves beszámoló átfogó prezentálásának értékelését. Meggyőződésünk, hogy a megszerzett könyvvizsgálati bizonyíték elegendő és megfelelő alapot nyújt könyvvizsgálói véleményünk megadásához. Vélemény Véleményünk szerint az éves beszámoló megbízható és valós képet ad az MKB Általános Biztosító Zrt. 2013. december 31-én fennálló vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint az ezen időponttal végződő évre vonatkozó jövedelmi helyzetéről a magyar számviteli törvényben foglaltakkal összhangban.
KPMG Hungária Kft., a Hungarian limited liability company and a member firm of the KPMG network of independent member firms affiliated with KPMG International, a Swiss cooperative. Company registration: Budapest, Fővárosi Bíróság, no: 01-09-063183
ABCD
Az üzleti jelentésről készült jelentés Elvégeztük az MKB Általános Biztosító Zrt. mellékelt 2013. évi üzleti jelentésének a vizsgálatát. A vezetés felelős az üzleti jelentésnek a magyar számviteli törvényben foglaltakkal összhangban történő elkészítéséért. A mi felelősségünk ezen üzleti jelentés és az ugyanazon üzleti évre vonatkozó éves beszámoló összhangjának megítélése. Az üzleti jelentéssel kapcsolatos munkánk az üzleti jelentés és az éves beszámoló összhangjának megítélésére korlátozódott és nem tartalmazta egyéb, a Társaság nem auditált számviteli nyilvántartásaiból levezetett információk áttekintését. Véleményünk szerint az MKB Általános Biztosító Zrt. 2013. évi üzleti jelentése az MKB Általános Biztosító Zrt. 2013. évi éves beszámolójának adataival összhangban van. Budapest, 2014. április 23. KPMG Hungária Kft. Nyilvántartási szám: 000202
Leposa Csilla Partner
Fébó László Kamarai tag könyvvizsgáló Nyilvántartási szám: 006702
2
Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2014. május 19. napján tartott közgyűlési jegyzőkönyv kivonata Extract from the Minutes of the General Meeting of MKB Általános Biztosító Zrt. held on 19th of May 2014
2. 2013. évi éves beszámoló elfogadása A második napirendi pont előadója, a Közgyűlés elnöke ismerteti, hogy az Igazgatóság a melléklet szerint elkészítette az MKB Általános Biztosító Zrt. mérlegét 2013. december 31-i fordulónappal és 2013. évi jelentését. A KPMG Hungária Kft. a mérleget és az éves jelentés megvizsgálta és korlátozásmentes záradékkal látta el. A Felügyelő Bizottság elfogadta a mérleget, a jelentést és az Igazgatóság eredmény felhasználási javaslatát. A Közgyűlés Elnöke javasolja a Közgyűlésnek, hogy fogadja el a Társaság 2013. december 31-i fordulónappal elkészített, mellékletben csatolt 2.948.300 ezer Ft mérlegfőösszegű beszámolóját és javasolja a Közgyűlésnek, hogy a mérlegszerinti veszteség, azaz 842.839 ezer forint a következő üzleti évekre kerüljön elhatárolásra. 2. The presenter of the 2. agenda, the Chairman of the Shareholders’ Assembly informs the Shareholders’ Assembly that the Board of Directors has prepared the Balance Sheet of the MKB st Általános Biztosító Zrt.as of 31 of December 2013 and the Annual Report for the Business Year 2013 enclosed in the Appendix. KPMG audited and the Balance Sheet and the Annual Report and issued an unqualified Auditor’s clause. The Supervisory Board approved the Balance Sheet, the Annual Report and the proposal for the allocation of the loss proposed by the Board of Directors. the Chairman proposes the Shareholders’ Assembly to approve the Report of the Balance Sheet total st of THUF 2.948.300 prepared with the accounting date as of 31 of December 2013 and proposed to allocate the Balance Sheet loss THUF 842.839 for the coming business year as attached in the Appendix. A Közgyűlés elnöke a szavazást követően megállapítja, hogy a Közgyűlés a 9/2014. (05.19.) számú határozatával egyhangúlag elfogadta a Társaság 2013. december 31-i fordulónappal elkészített, mellékletben csatolt 2.948.300 ezer Ft mérlegfőösszegű beszámolóját, és a mérlegszerinti veszteség, azaz 842.839 ezer forint következő üzleti évekre történő elhatárolását. After voting the Chairman of the General Assembly stated that the Shareholders’ Assembly (Resolution No. 9/2014 (05.19.) unanimously approved the Report of the Balance Sheet total of THUF st 2.948.300 prepared with the accounting date as of 31 of December 2013 and allocated the Balance Sheet loss THUF 842.839 for the coming business year as attached in the Appendix.
Budapest, 2014. május 19. th Budapest, 19 of May A kiadmány hiteléül: Certified true copy:
Salamon Károly a Közgyűlés elnöke Chairman of the General Meeting
dr. Gubáné dr. Muhits Andrea vezető jogtanácsos Chief Legal Counsel
MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
2
13941031-6512-114-01 Statisztikai számjel 01-10-045631 Cégjegyzék szám
MKB Általános Biztosító Zrt. 1133 Budapest, Váci út 76.
Mérleg és eredménykimutatás 2013. január 01- 2013. december 31.
Budapest, 2014. április 23.
............................................. Dr. Salamon Károly első számú vezető
............................................ Kertész László számviteli rendért felelős vezető
................................................... Tarjányi Attila vezető aktuárius
P.H.
MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
3
Eszközök (Aktívák)
adatok E Ft-ban
Sor szám
A tétel megnevezése
2012. dec.31
Előző év(ek) módos ításai
2013. dec.31.
a
b
c
d
e
1
A. Immateriális javak
2
1. Biztosítási állomány
3
2. Alapítás- átszervezés aktivált értéke
4
3. Egyéb immateriális javak
5 6 7 8
B. Befektetések I. Ingatlanok ebből: saját használatú ingatlanok II. Befektetések kapcsolt vállalkozásokban
9
1. Tulajd. részesedést jelentő befekt. anya- és leányváll-ban.
10
2. Hitelviszonyt megtestesítő ért.pap. anya- és leányváll.-tól, anya-és leányváll.-nak adott kölcsön
11
3. Tulajdoni részesedést jelentő befekt. közös és társult váll.-ban
12
4. Hitelviszonyt megtestesítő ért.pap. közös-és társult vállalk.-tól, közös és társult vállalkozásnak adott kölcsön
13
III. Egyéb befektetések
14
1. Tulajd. részesedést jelentő befekt. egyéb rész. visz-ban lévő váll-ban
15
2. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír
16
3. Részesedés befektetési közösségben
17
4. Jelzáloggal fedezett kölcsön
18
5. Egyéb kölcsön
19
6. Betétek hitelintézetnél
20
7. Más befektetések
57 207
47 067
0
0
57 207
47 067
1 790 340
-
2 334 726
5 384
0
5 384
0
0
0
1 784 956
-
2 334 726
0
0
1 723 412
2 334 726
61 544
0
21
IV. Viszontbiztosításba vett biztosítási ügyletből eredő letéti követelések
0
0
22
V. A befektetések értékhelyesbítése
0
0
23
VI. Befektetések értékelési különbözete
0
0
0
0
24
C. A befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítások szerződői javára végrehajtott befektetések
25
D. Követelések
26 27
I. Közvetlen biztosítási tevékenységből származó követelések 1. Követelések a biztosítási kötvénytulajdonosoktól, ebből:
28
a) kapcsolt vállalkozástól
29
b) egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
30
2. Követelések a biztosítási közvetítőktől, ebből:
31
a) kapcsolt vállalkozástól
32
b) egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
189 677
-
217 248
128 096
151 459
128 096
151 442
1 843
0
0
17
MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
33
3. Egyéb közvetlen biztosítási tevékenységből származó követelések, ebből:
34
a) kapcsolt vállalkozástól
35
b) egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
36
II. Követelések viszontbiztosítói ügyletekből, ebből
37
a) kapcsolt vállalkozástól
38
b) egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
39
III. Viszontbiztosítóra jutó tartalékrész az életbiztosítási tartalékból
40
IV. Egyéb követelések, ebből:
41
a) kapcsolt vállalkozástól
42
b) egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
4
0
0
0
2 961
0
2 961
0
0
61 581
62 828
23 709
24 073
43
V. Követelések értékelési különbözete
0
0
44
VI. Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete
0
0
45
E. Egyéb eszközök
129 384
-
181 776
46
1. Tárgyi eszközök (az ingatlanok kivételével), készletek
87 975
84 330
47
2. Bankbetétek, pénztár
41 409
97 446
48
3. Visszavásárolt saját részvények
49
4. Egyéb
50
F. Aktív időbeli elhatárolások
155 304
167 483
51
1. Kamatok, bérleti díjak
71 157
65 990
52
2. Halasztott szerzési költségek
64 034
94 215
53
3. Egyéb aktív időbeli elhatárolások
20 113
7 278
54
Eszközök összesen
2 321 912
-
2 948 300
MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
5
Források (Passzívák)
adatok E Ft-ban Előző A tétel megnevezése
2012.dec. 31.
b
c
a 55 56 57
A. Saját tőke
-
2013.dec. 31.
e 1 344 218
1 040 000
1 080 000
4 055 300
5 031 053
-3 197 325
-3 923 996
-726 671
-842 839
0
0
815 095
1 077 606
162 090
241 418
ebből: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken
58
II. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-)
59
III. Tőketartalék
60
IV. Eredménytartalék (+)
61
V. Lekötött tartalék
62
VI. Értékelési tartalék
63
1. Értékhelyesbítés értékelési tartaléka
64
2. Valós értékelés értékelési tartaléka
65
ebből: biztosítottakra jutó rész
66
VII. Mérleg szerinti eredmény (+/-)
67
B. Alárendelt kölcsöntőke
68
C. Biztosítástechnikai tartalékok
69
d
1 171 304
I. Jegyzett tőke
év(ek) módosítás ai
1. Meg nem szolgált díjak tartaléka
70
a) bruttó összeg
283 728
441 655
71
b) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
121 638
200 237
0
0
72
2. Matematikai tartalékok
73
a) életbiztosítási díjtartalék
74
aa) bruttó összeg
75
ebből: viszontbiztosítóra jutó tartalékrész
76
ab) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (kockázati biztosítás) (-)
77
b) betegségbiztosítási díjtartalék
78
ba) bruttó összeg
79
bb) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
80
c) balesetbiztosítási járadéktartalék
81
ca) bruttó összeg
82
cb) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
83
d) felelősségbiztosítási járadéktartalék
84
da) bruttó összeg
85
db) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
86 87
3. Függőkár tartalékok a) tételes függőkár tartalék
6
646 314
807 434
513 805
667 578
88
aa) bruttó összeg
860 334
1 348 877
89
ab) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
346 529
681 299
132 509
139 856
205 788
227 871
73 279
88 015
0
9 821
0
9 821
90
b) IBNR tartalék
91
ba) bruttó összeg
92
bb) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
93 94
4. Díj-visszatérítési tartalékok a) eredménytől függő díj-visszatérítési tartalék
95
aa) bruttó összeg
96
ab) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
97
b) eredménytől független díj-visszatérítési tartalék
98
ba) bruttó összeg
0
16 369
99
bb) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
0
6 548
0
0
6 691
18 933
6 691
18 933
11 235
31 943
4 544
13 010
100
5. Káringadozási tartalék
101
6. Egyéb tartalékok
102
a) nagy károk tartaléka
103
b) törlési tartalék
104
ba) bruttó összeg
105
bb) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
106
c) egyéb biztosítástechnikai tartalék
107
ca) bruttó összeg
108
cb) viszontbiztosítóra jutó tartalékrész (-)
109
D. Biztosítástechnikai tartalékok a befektetési egységekhez kötött (unitlinked) életbiztosítás szerződői javára (1+2)
0
0
110
E. Céltartalékok
0
34 164
111
1. Céltartalék a várható kötelezettségekre
0
34 164
112
2. Céltartalék a jövőbeni költségekre
0
0
3. Egyéb céltartalék
0
0
0
0
113 114
F. Viszontbiztosítóval szembeni letéti kötelezettségek
115
G. Kötelezettségek
116
I. Kötelezettségek közvetlen biztosítási tevékenységből, ebből:
117
a) kapcsolt vállalkozással szemben
118
b) egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
119
II. Kötelezettségek viszontbiztosítási ügyletekből, ebből:
120
a) kapcsolt vállalkozással szemben
121
b) egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
244 892
-
373 234
107 206
193 341
3 496
0
55 235
96
55 235
0
122
III. Kötelezettségek kötvénykibocsátásból
0
0
123
IV. Hitelek
0
0
124
V. Egyéb kötelezettségek, ebből:
82 451
179 797
MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
125
a) kapcsolt vállalkozással szemben
126
b) egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
7
6 198
93 040
127
VI. Kötelezettségek értékelési különbözete
0
0
128
VII. Származékos ügyletek negatív értékelési különbözete
0
0
90 621
119 078
129
H. Passzív időbeli elhatárolások
130
1. Bevételek passzív időbeli elhatárolása
42 900
60 429
131
2. Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása
47 721
58 649
132
3. Halasztott bevételek
133
Források összesen
2 321 912
-
Budapest, 2014. április 23.
............................................. Dr. Salamon Károly első számú vezető
………………....................... Kertész László számviteli rendért felelős
……………….................................... Tarjányi Attila vezető aktuárius
P.H.
2 948 300
MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
8
EREDMÉNYKIMUTATÁS adatok E Ft-ban Sor szám
A tétel megnevezése
2012.dec. 31.
Előző év(ek) módos ításai
2013.dec. 31.
a
b
c
d
e
1
A) Nem életbiztosítási ágnál
2
01. Megszolgált díjak, viszontbiztosítás nélkül
3
a) bruttó díj
4
b) viszontbiztosítónak átadott díj (-)
5
1 334 517 2 486 030
1 611 269 3 095 138
1 113 652
1 404 541
c) meg nem szolg. díjak tartalékának változása (+/-)
53 526
157 927
6
d) a viszontbiztosító rész.a meg nem szolg. díjak tart. változásából (+/-)
15 665
78 599
7
02. Biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredmény (C/06. sorral egyezôen)
0
0
8
03. Egyéb biztosítástechnikai bevétel
31 428
19 025
9
04. Károk ráfordításai
1 096 080
1 219 518
10
a) kárkifizetések és kárrendezési költségek
895 919
1 058 399
751 313
839 562
1 269 255
1 582 343
517 942
742 781
159 596
243 228
14 990
24 391
200 161
161 119
142 702
153 771
11
aa) kárkifizetések
12
1. bruttó összeg
13
2. viszontbiztosító részesedése (-)
14
ab) kárrendezési költségek
15
ac) bevételek kármegtér.-ből és kárrendezési ktgtér.-ből (-)
16 17
b) függő károk tartalékainak változása (+/-) ba) tételes függő kár tartalék változása (+/-)
18
1. bruttó összeg
276 166
488 542
19
2. viszontbiztosító részesedése (-)
133 464
334 771
20
bb) IBNR tartalék változása
57 459
7 348
21
1. bruttó összeg
88 226
22 084
22
2. viszontbiztosító részesedése (-)
30 767
14 736
23
05. Matematikai tartalékok változása (+/-)
0
0
24
06. Díj-visszatérítési tartalékok változása (+/-)
0
9 821
25
a) eredménytől függő díj-visszatérítési tartalék változása (+/-)
26
aa) bruttó összeg
27
ab) viszontbiztosító részesedése (-)
28
b) eredménytől független díj-visszatérítési tartalék változása (+/-)
0
9 821
29
ba) bruttó összeg
0
16 369
30
bb) viszontbiztosító részesedése (-)
0
6 548
0
0
-26 199
12 242
-26 199
12 242
31
07. Káringadozási tartalék változása (+/-)
32
08. Egyéb tartalékok változása (+/-)
33
a) nagy károk tartalékának változása (+/-)
34
b) törlési tartalék változása (+/-)
MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
35
ba) bruttó összeg
36
bb) viszontbiztosító részesedése (-)
37
-21 655
20 708
4 544
8 466
1 082 952
1 189 126
673 466
791 140
11 825
30 181
c) egyéb biztosítástechnikai tartalék változása (+/-)
38
ca) bruttó összeg
39
cb) viszontbiztosító részesedése (-)
40
9
09. Nettó működési költségek
41
a) tárgyévben felmerült szerzési költségek
42
b) elhatárolt szerzési költségek változása (+/-)
43
c) igazgatási költségek (befektetési költségek kivételével)
731 463
817 383
44
d) viszontbiztosítótól járó jutalékok és nyereségrészesedések (-)
310 152
389 216
57 435
127 277
-844 324
-927 690
117 653
86 133
4 029
0
130 591
133 586
0
0
29 288
33 654
0
0
0
0
45
10. Egyéb biztosítástechnikai ráfordítások A) BIZTOSÍTÁSTECHNIKAI EREDMÉNY
46 (01+02+03-04+/-05+/-06+/-07+/-08-09-10) 47
B) Életbiztosítási ágnál
48
01. Megszolgált díjak, viszontbiztosítás nélkül
49
02. Biztosítástechnikai bevételek befektetésekből
50
03. Befektetések nem realizált nyeresége
51
04. Egyéb biztosítástechnikai bevétel
52
05. Károk ráfordításai
53
06. Matematikai tartalékok változása (+/-)
54
07. Díj-visszatérítési tartalékok változása (+/-)
55
08. Káringadozási tartalék változása (+/-)
56
09. Egyéb tartalékok változása (+/-)
57
10. Befektetési egységekhez kötött (unit-linked) életbiztosítás tartalékának változása
58
11. Nettó működési költségek
59
12. Biztosítástechnikai ráfordítások befektetésekből
60
13. Befektetések nem realizált vesztesége
61
14. Egyéb biztosítástechnikai ráfordítások B) BIZTOSÍTÁSTECHNIKAI EREDMÉNY
62 (01+02+03+04-05+/-06+/-07+/-08+/-09+/-10-11+/-12-13-14) 63
C) Nem biztosítástechnikai elszámolások
64
01. Kapott osztalék és részesedés
65
02. Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek
66
ebből: kapcsolt vállalkozástól
67
03. Biztosítási állományhoz kapcsolódó tárgyi eszközök bevételei
68
04. Befektetések értékesítésének árfolyamnyeresége, befektetések egyéb bevételei
69
05. Életbiztosításból allokált befektetési bevétel (B/02/d) sorral egyezôen)
70
06. Biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredmény (-) (az A/02. sorral egyezôen)
MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
71 72
07. Befektetések működési és fenntartási ráfordításai, ideértve a fizetett kamatokat és kamatjellegű ráfordításokat
10
17 887
23 444
0
0
16 473
8 124
1 280
3 476
13 175
53 015
ebből: értékelési különbözet
73
08. Befektetések értékvesztése, befektetések visszaírt értékvesztése (+/-)
74
09. Befektetések értékesítésének árfolyamvesztesége, befektetések egyéb ráfordításai
75
10. Egyéb bevételek
76
11. Egyéb ráfordítások D) SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY
-726 671
77
-
-841 557
(+/-A+/-B+01+02+03+04+05-06-07-08-09+10-11) 78
12. Rendkívüli bevételek
0
79
13. Rendkívüli ráfordítások
80
14. Rendkívüli eredmény (12-13)
0
81
E) ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY (+/-D+/-14)
82
15. Adófizetési kötelezettség
83
F) ADÓZOTT EREDMÉNY (+/-E-15)
1 282 0
-1 282
-726 671
-842 839
0
0
-726 671
-842 839
84
16. Eredménytartalék igénybevétele osztalékra, részesedésre
0
85
17. Jóváhagyott osztalék és részesedés
0
86
G) MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (+/-F+16-17)
-726 671
Budapest, 2014. április 23.
............................................. Dr. Salamon Károly első számú vezető
............................................ Kertész László számviteli rendért felelős vezető
................................................... Tarjányi Attila vezető aktuárius
P.H.
0
-842 839
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
11
13941031-6512-114-01 Statisztikai számjel 01-10-045631 Cégjegyzék szám
MKB Általános Biztosító Zrt. 1133 Budapest, Váci út 76.
Kiegészítő melléklet 2013. január 01- 2013. december 31.
Budapest, 2014. április 23.
............................................. Dr. Salamon Károly első számú vezető
............................................ Kertész László számviteli rendért felelős vezető
................................................... Tarjányi Attila vezető aktuárius
P.H.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
12
KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET I. Általános ismertetés
A biztosítótársaságot a részvényesek 2007. március 08-án alapították, a Cégbíróság a céget 2007. május 16-án jegyezte be. A részvénytársaság székhelye: 1133 Budapest, Váci út 76. Társaságunk bel-és külföldi fióktelepekkel nem rendelkezik. A részvénytársaság jegyzett tőkéje 2013. év végén: A részvénytársaság tőketartaléka:
1 080 000 000,-Ft. 5 031 053 000,-Ft.
A részvénytársaság zárt körben alapított, átváltoztatható, átváltozó kötvényeket nem bocsátott ki. Részvények megoszlása az alapító részvényesek között:
Részvényes neve (cégneve): Részvényes címe (székhelye): Részvények típusa: Részvények darabszáma: ebből tárgyévben kibocsátott: Részvények névértéke: Részvények össznévértéke: ebből tárgyévben kibocsátott:
Versicherungskammer Bayern Versicherungsanstalt des öffentlichen Rechts DE – 80333 München, Maximilian Str. 53. törzsrészvény, névre szóló 1 350 db 50 db 500 000 Ft/db 675 000 000 Ft 25 000 000 Ft
Részvényes neve (cégneve): Részvényes címe (székhelye): Részvények típusa: Részvények darabszáma: ebből tárgyévben kibocsátott: Részvények névértéke: Részvények össznévértéke: ebből tárgyévben kibocsátott:
MKB Bank Zrt. HU –1056 Budapest, Váci utca 38. törzsrészvény, névre szóló 810 db 30 db 500 000 Ft/db 405 000 000 Ft 15 000 000 Ft
Részesedések aránya a jegyzett tőkéből: Versicherungskammer Bayern Versicherungsanstalt des öffentlichen Rechts MKB Bank Zrt.
62,5% 37,5%
A részvénytársaság kizárólag nem-életbiztosítási ágat művel, határon átnyúló szolgáltatást nem végez, tevékenységi köre az alapító okirat szerint: 6512 Nem életbiztosítás (főtevékenység) 6619 Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység 6629 Biztosítás, nyugdíjalap egyéb kiegészítő tevékenysége 8299 Máshova nem sorolt, egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
13
Tisztségviselők: Igazgatósági tagok: Dr. Salamon Károly (Budapest, Magyarország) Oláh Miklósné (Diósd, Magyarország) Kertész László (Göd, Magyarország) Susanna Poth (München, Németország)
Felügyelő bizottsági tagok: Dr. Dirk Christian Hermann (Reichenau, Németország) Dr. Stefphan Spieleder (Erding, Németország) Gregor Farnschläder (München, Németország) Bartha Ákos (Budapest, Magyarország) Társaságunknál a könyvvizsgálat kötelező, a részvénytársaság könyvvizsgálója: KPMG Hungária Könyvvizsgáló- Adó- és Közgazdasági Tanácsadó Kft. Székhely: HU – 1139 Budapest, Váci út 99. Könyvvizsgáló: Fébó László (H-2112 Veresegyház, Mikes Kelemen u. 3), regisztrációs szám: 006702 A mérleget aláírni köteles személyek neve és címe: Dr. Salamon Károly, első számú vezető, címe: H-1162 Budapest, Rozsos u. 80. Tarjányi Attila, vezető aktuárius, címe: H-1089 Budapest, Kálvária tér 18. A könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok vezetéséért felelős személy: Kertész László, számviteli rendért felelős vezető, címe: H-2132 Göd, Újélet u. 16, regisztrálási szám: 146019 A PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE a tevékenységi engedélyt 2007. június 26-án adta ki. Az értékesítés 2007. október 1-én indult egy lakossági vagyonbiztosítási termékkel. Az elkövetkező években termékpalettánk jelentősen bővült, bevezetésre került casco és gépjármű felelősség-biztosítási, vállalkozói vagyonbiztosítási termékünk, Mentsvár Társasház-biztosítás, általános – és szolgáltatás felelősségbiztosítás, termékfelelősség biztosítás, géptörés és elektronikus műszerbiztosítás és az önálló vagyonbiztosítás termékünk. Termékeinket az MKB Bank Zrt. és biztosítási alkuszok közvetítésével értékesítjük. 2013-ban szerződés állományunk darabszáma 17,17%-kal 95 612-re emelkedett. A kevésbé jövedelmező KGFB termék kivételével valamennyi termékünk díjbevétele növekedett, melynek köszönhetően 2013. évi díjelőírásunk 24,5%-kal nőtt az előző évihez képest. Az MKB Általános Biztosító Zrt. nem bír döntő befolyással olyan vállalkozásban, amely a számviteli előírások szerint leányvállalatának, közös vezetésű vállalkozásnak, illetve társult vállalkozásnak minősül, nem rendelkezik gazdasági társaságban többségi, illetve minősített többséget biztosító befolyással.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
14
II. A Beszámoló 1. Számviteli politika elkészítésekor - A Társaság a kettős könyvvitelen alapuló éves beszámolót készít. A beszámoló alkalmazott általános készítésekor és a könyvvezetés során a Számviteli Törvényben meghatározott számviteli alapelveket a biztosítók éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének irányelvek sajátosságairól szóló 192/2000 (XI.24.) kormányrendeletben, a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben (BIT), valamint a biztosítástechnikai tartalékok tartalmáról, képzésének és felhasználásának rendjéről szóló 8/2001.(II.22.) PM rendeletben foglaltak figyelembevételével érvényesíti. Az éves beszámoló és a könyvvezetés során az adott számviteli alapelvek szerint jár el. -
A vállalkozás folytatásának elvének megfelelően a beszámoló elkészítésekor és a könyvvezetés során abból indul ki, hogy a belátható jövőben is folytatni tudja tevékenységét, nem várható a működés beszüntetése, vagy bármilyen okból történő jelentős csökkenése.
-
A teljesség elvének megfelelően a számlatükrében előírt számlákon rögzíti és számba veszi a dokumentumokkal, számításokkal alátámasztott összes őt érintő gazdasági eseményt, melyek valamilyen hatást gyakorolhatnak eszközeire és forrásaira, illetve az eredményre. Biztosítja, hogy a mérlegkészítés időpontjáig ismertté vált, a mérlegbeszámoló évére vonatkozó gazdasági események is teljes körűen számbavételre kerüljenek.
-
A valódiság elvét a főkönyvi és analitikus számlarendi magyarázatok figyelembevételével az ügyviteli, leltározási és zárlati utasítások, értékelési elvek és eljárások betartásával biztosítja.
-
Az összemérés elvét betartva a beszámoló évének bevételeit és ráfordításait számolja el, függetlenül azok pénzügyi teljesítésétől.
-
Az óvatosság elvének megfelelően: - a tárgyévi eredmény meghatározása során, a tartalék képzésével veszi figyelembe az előrelátható kockázatot és feltételezhető veszteséget akkor is, ha az a mérleg fordulónapja és a mérlegkészítés napja között vált ismertté. Az értékcsökkenéseket, az értékvesztéseket és a tartalékokat elszámolja függetlenül attól, hogy az üzleti év eredménye nyereség vagy veszteség, - nem mutat ki bevételt, ha annak realizálása bizonytalanná válik,
-
Az egyedi értékelés, az időbeli elhatárolás és a bruttó elszámolás elvének érvényesülését, ezáltal a vagyon és eredmény realitását belső (számviteli) előírásain keresztül biztosítja.
-
A könyvek vezetésénél, az éves beszámoló elkészítésénél biztosítja a tartalmi és formai alapelvek érvényesülését (világosság elve, következetesség elve, folytonosság elve, a tartalom elsődlegessége a formával szemben, lényegesség elve, költség-haszon összevetésének elve).
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
15
2. Főkönyvi könyvelés A főkönyvi könyvelés az SAP R/3 főkönyvi szoftverrel történik, amely a szintetikus könyvelésen kívül a szállítók, tárgyi eszközök és immateriális javak vonatkozásában az analitikus nyilvántartásokat is biztosítja. A biztosítási szerződések és azok analitikus adatainak nyilvántartása az ICIS rendszerben történik, mely naponta készít feladást a főkönyvnek, illetve az SAP alapon fejlesztett FS-CD rendszernek, mely a biztosítási szerződések folyószámla-nyilvántartását biztosítja. A Biztosító befektetéseinek nyilvántartását a TRIAS integrált vagyonkezelői rendszerben végezzük, Excel táblázatok a biztosítástechnikai tartalékok fedezetének kimutatását segítik. A portfoliót érintő könyvelések havonta kerülnek feladásra a főkönyvbe. 3. Költségfelosztás módja Az 5-ös számlaosztályban könyvelt költségeket lehetőség szerint havonta, de legkésőbb negyedévente átvezetjük a 8-as számlaosztályba a szerzési, elhatárolt szerzési, igazgatási, kárrendezési és befektetési költségek közé. A biztosítási szolgáltatási tevékenység során felmerült költségek és ráfordítások a termékekre, illetve termékcsoportokra kerülnek elszámolásra a következő módszerek valamelyikével: • • •
a felmerülés pillanatában közvetlenül termékre, termékcsoportra, utólagos kigyűjtés alapján termékcsoportra (közvetlenül vagy vetítési alap segítségével), sem felmerüléskor, sem utólag nem oszthatók termékcsoportra, ezért vetítési alap szerint kerülnek felosztásra.
Azon költségek, amelyek közvetlenül nem számolhatók el a biztosítási szerződésre, a számviteli nyilvántartások adatai alapján vetítési alap szerint felosztásra kerülnek. A Társaság a biztosítási tevékenységével kapcsolatos költségek és ráfordítások között mutatja ki az alábbiakat: • • • •
a károk, szolgáltatások költségeit és a kárrendezési költségeket, a biztosítástechnikai tartalékok növekedését, a viszontbiztosítóknak átadott díjakat a szerzési költségeket, az igazgatási költségeket.
Azokat a bevételeket, költségeket és ráfordításokat, amelyek tételesen a felmerülésük időpontjában nem rendelhetők egyik biztosítási ágazathoz (termékhez) sem, költséghelyekre könyveljük. Minden egyes költséghely hozzárendelhető egy funkcióterülethez (szerzési, igazgatási, kárrendezési, befektetési), ami a költségátterhelés egyik alappillérét képezi. Szerzési és igazgatási típusú költséghelyek között megkülönböztetünk gépjármű, és egyéb vagyon üzletághoz tartozó, valamint általános költséghelyeket, melyek a költségfelosztás pontosabbá tételét teszik lehetővé. Például az általános szerzési költséghelyről a költségek bruttó díjbevétel arányban átterhelésre kerülnek a gépjármű és egyéb vagyon üzletágra, míg a gépjárműves igazgatási költséghelyekről csak a gépjármű módozatokra történik költségátterhelés. A Társaság tehát azokat a szerzési és igazgatási költségeket, melyeket közvetlenül, nem
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
16
tud egyik módozathoz (termékcsoporthoz) sem hozzárendelni, a fent részletezett költséghely típusok figyelembevételével bruttó díjbevétel arányosan osztja fel a módozatok (termékcsoportok) között. A Társaság azokat a kárrendezési költségeket, melyeket közvetlenül nem tud egyik termékhez (termékcsoporthoz) sem hozzárendelni, központi kárrendezési költséghelyre könyveli. A központi kárrendezési költséghelyről a költségek havi rendszerességgel felosztásra kerülnek a gépjármű és egyéb vagyon kárrendezési költséghelyekre. A felosztás alapja a havi kármozgások száma (gépjármű, egyéb vagyon). Az egyéb biztosítástechnikai bevételek és az egyéb biztosítástechnikai ráfordítások felosztandó összege jelenleg nem jelentős, így a legmagasabb díjbevételt képező módozat egyéb biztosítástechnikai bevételei és egyéb biztosítástechnikai ráfordításai között mutatjuk ki ezeket. Jelentősnek minősítjük a bruttó díjbevétel 0,5%-át meghaladó összegű bevételeket, illetve ráfordításokat. Amennyiben az összeg éves szinten jelentőssé válik, az eredménykategória bevonásra kerül a költségfelosztásba. 4. Eredménykimutatás Az eredménykimutatás speciális forgalmi költség eljárással készült. Technikai eredményünket az Önköltségszámítási szabályzat alapján számoltuk el. A mérlegkészítés időpontja 2014. április 09, mely változott az előző évhez képest (február 13.) A változás oka a viszontbiztosítóval történő egyeztetés elhúzódása a 2013. évi elszámolással kapcsolatban, melynek következtében a viszontbiztosítási jutalék utólagos korrekcióra került. A gazdasági év a naptári évvel megegyezik, a mérleg fordulónapja december 31. Az éves beszámoló magyar forintban készült, az adatok ezer forintban (eFt) kerültek kimutatásra. A Társaság konszolidált beszámoló készítésére nem kötelezett. Társaságunkat bevonja konszolidált éves beszámolójába a Versicherungskammer Bayern Versicherungsanstalt des öffentlichen Rechts (DE – 80333 München, Maximilian Str. 53.) mely a vállalkozáscsoport összevont beszámolóját készíti. A konszolidált beszámoló megtekinthető a www.vkb.de honlapon. 5. Eszközök és források értékelése Az eszközök és források értékelése a Számviteli politikában rögzített értékelési szabályok alapján történik. Ennek legfontosabb pontjai a következők: 1. A befektetett eszközök, a forgóeszközök nyilvántartása - a valutapénztárban lévő valutakészlet kivételével - beszerzési áron történik, csökkentve ezeket az értékcsökkenési leírásokkal, ill. értékvesztéssel, növelve a visszaírás összegével. A beszerzési árak a Számviteli Törvény előírásainak megfelelően kerültek kialakításra. 2. Az értékpapírok beszerzési költsége megegyezik a tényleges vételi árukkal. A kamatozó értékpapírok beszerzési ára nem tartalmazhatja a vételárban elismert kamatot. Az időarányos kamatok és árfolyam különbözetek havonta elhatárolásra kerülnek. Az egy évnél hosszabb lejáratú értékpapírok értékelése a nyilvántartási érték alapján történik mindaddig, amíg azok értéke tartósan – a múltbeli tények vagy jövőbeni várakozások alapján legalább egy éven túl - és jelentősen nem csökken. A különbözet – időtartamtól függetlenül - tartósnak minősül akkor is, ha az értékeléskor
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
3.
4.
5.
6. 7. 8. 9.
10.
17
rendelkezésre álló információk alapján véglegesnek tekinthető. Az értékvesztés visszaírására abban az esetben kerül sor, ha az értékpapír piaci értéke tartósan és jelentősen meghaladja a könyvértéket. Jelentősnek minősítjük az értékvesztést amennyiben az értékpapír könyv szerinti és piaci értékének különbözete a 10%-ot meghaladja. Tulajdonrészt megtestesítő befektetések esetében értékvesztést számolunk el, amennyiben a befektetés könyvértéke és piaci értéke közötti veszteségjellegű különbözet tartós és jelentős. A piaci érték meghatározásakor figyelembe vesszük a társaság saját tőkéjéből a befektetésre jutó részt. A követeléseket az adósok által elismert, illetve a már elszámolt értékvesztéssel csökkentett, az értékvesztés visszaírt összegével növelt könyv szerinti értéken mutatjuk ki. Egyéb követelésként mutatjuk ki a munkavállalói tartozást, a visszatérítendő adót, a kölcsönadott rövidlejáratú pénzeszközt, a szállítói előlegeket, a nem biztosítóintézeti szolgáltatások miatt fennálló vevő követeléseket, a Kártalanítási Számla elszámolásából eredő követeléseket. A Társaság a követeléseket egyedileg értékeli, a szükséges értékvesztést és visszaírást elszámolja. A forintban elhelyezett bankbetétek értékét a mérleg fordulónapján a pénzintézeteknél elhelyezett betétek bankkivonattal egyező értékében szerepeltetjük a mérlegben. A saját tőkét könyv szerinti értéken vesszük figyelembe. Ezen belül a jegyzett tőkét névértéken tartjuk nyilván. A biztosítástechnikai tartalékokat a vezető biztosításmatematikus által megállapított értéken vesszük figyelembe. A kötelezettségek értékelésénél követjük azt az elvet, hogy a kötelezettségeket könyv szerinti értéken kell szerepeltetni a mérlegben. A forintban fennálló kötelezettség esetén ez a számla szerinti, folyósított, bankszámlakivonattal vagy egyeztető levéllel megegyező összeg. Devizában fennálló eszközeinket és forrásainkat év végén az MKB Bank december 31ére vonatkozó deviza közép árfolyamán értékeljük. Külföldi káresemények esetében a kárrendező iroda által megadott összeg mérlegforduló napján érvényes CIB banki középárfolyamon átszámított forint értékének megfelelő tételes függő kártartalékot képezünk.
6. Amortizációs politika Amortizációs politikánkat a következők szerint foglaljuk össze: Az immateriális javaknak és tárgyi eszközöknek a hasznos élettartam végén várható maradványértékkel csökkentett bekerülési értékét azokra az évekre kell felosztani, amelyekben ezeket az eszközöket előreláthatóan használni fogják. A Társaság az értékcsökkenést havonta számolja el az analitikus és főkönyvi nyilvántartásban. A beszerzett, előállított eszközök utáni értékcsökkenés elszámolása az eszköz aktiválásának napjától kezdődik és az eszköz – értékesítés, selejtezés miatt – állományból történő kikerülésének vagy használaton kívülivé minősítésének napjáig tart. A tervezett használati időt eszközkategóriánként határozzuk meg, az elhasználódás tapasztalatai figyelembevételével. Vásárolt szoftverek és vagyoni értékű jogok esetében egyedileg eltérhetünk az eszközkategóriára általánosan megállapított értékcsökkenési kulcstól, amennyiben ezen immateriális javak vételére kötött szerződés meghatározott használati időről rendelkezik. A Társaság a tárgyi eszközeit lineáris kulcsokkal amortizálja.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
-
vagyoni értékű jogok befejezett alapítás-átszervezés saját fejlesztésű szoftverek vásárolt szoftverek operációs rendszerek windows és windows applikációk egyéb kiegészítő szoftverek főkönyvi, számviteli analitikus szoftverek hosszú élettartamú épületek(50 év vagy afelett) közepes élettartamú épületek (33-50 évig) rövid élettartamú épületek (33 év alatt) bérelt ingatlanon végzett beruházás ügyvitel-technikai eszközök gépjárművek számítástechnikai eszközök irodabútorok, telefonok, egyéb berendezések
18
Maradványérték (%) 0% 0% 0% 0% 0% 0%
Értékcsökkenés 20% 25% 33% 33% 33% 33%
0% 0%
33% 20%
10%
2%
10%
3%
10%
6%
10%
6%
10% 20% 10% 10%
33% 20% 33% 14,5%
Bérelt ingatlanon végzett beruházás értékcsökkenésének elszámolásakor határozott időtartamú bérleti szerződés esetén a szerződésben rögzített bérleti időtartam az irányadó. A Társaság a 100 000 Ft egyedi beszerzési, előállítási érték alatti eszközök értékét üzembe helyezéskor teljes összegben elszámolja értékcsökkenésként. A Társaság terven felüli értékcsökkenést számol el a jogszabályok szerinti megengedett és kötelező esetekben (üzemeltetési körülmények változása, részleges selejtezés stb.) a SzTv 53.§. alapján.
7. Vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzet alakulása Az MKB Általános Biztosító Zrt. 2007. október 1-től kezdte meg lakásbiztosítási termékének értékesítését, melyet 2008.július 1-től a casco és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási, 2008.október 1-től a vállalkozói vagyonbiztosítási termékek követtek. 2009. július 1-től a Mentsvár Társasház-biztosítás, 2010. július 1-től az Általános- és Szolgáltatás Felelősségbiztosítás, továbbá a Termékfelelősség biztosítás, 2011-ben géptörés és elektronikus műszerbiztosítás , 2012-ben pedig az önálló Vagyonbiztosítás termékünk került bevezetésre. 2012-ben 2 486 030 eFt díjbevételt értünk el, mely közel 8%-os növekedés az előző évhez képest (2011: 2 309 242 eFt). A Társaság a 2012. üzleti évet 726 671 eFt veszteséggel zárta (2011: 971 005 eFt veszteség).
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
19
A bruttó díjbevétel 2013. év végére 609 108 eFt-tal emelkedett 3 095 138 eFt-ra, míg a Társaság a 2013. évet 842 839 eFt veszteséggel zárta.
8. Vagyoni helyzet mutatók
Mutató megnevezése
2012. évi mutató
2013. évi mutató
78,89%
82, 49%
20,91%
27,77%
Változás %
Befektetések aránya= 4, 56%
Be+Ce+Ee2 / (Ae+Be+Ce+De+Ee+Fe) *100 Eladósodás mértéke= 32,81%
Gf / Af * 100
A befektetések a Társaság összes eszközéből továbbra is jelentős hányadot tesznek ki, az előző évhez képest arányuk 4,56 %-kal emelkedett. Portfóliónk összetétele 2012. évhez képest jelentősen nem változott, a Biztosító továbbra is óvatos befektetési politikát folytat. A hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya 1 723 412 eFt-ról 2 334 726 eFt-ra emelkedett. Az eladósodás mértékének növekedését az IT szolgáltatás év végi elszámolásának fordulónap utáni pénzügyi rendezése, valamint a 2014. januárban esedékes biztosítási díjak előre fizetése okozta.
Mutató megnevezése
2012. évi mutató
2013. évi mutató
0,9436
0,8432
0,1691
0,2611
Változás %
Likviditási mutató I.= -10,64%
De+Ee2 / Gf Likviditási gyorsráta= 54,41%
Ee2 / Gf.
Kötelezettségeink összege meghaladta a folyószámlán rendelkezésre álló pénzkészletet, de befektetéseink során a likviditási szempontokat szem előtt tartjuk. A 2014.01.08-án lejárt 15 680 eFt névértékű diszkont kincstárjegy és a 2014.01.31-én megvalósult tőkeemelés révén kötelezettségeink fizetési határidőre történő teljesítése megvalósítható.
Mutató megnevezése
2012. évi mutató
2013. évi mutató
Változás %
Saját tőke jövedelmezősége= -0,620394
-0,627011
-1,07%
-0,698722
-0,780406
-11,69%
EKM E / Af Jegyzett tőke jövedelmezősége= EKM E / AfI
A saját tőke és a jegyzett tőke jövedelmezőségét kifejező mutató a tárgyévi veszteség miatt negatív. A tárgyévi veszteség növekedéséhez hozzájárult a 2013.01.01-től fizetendő biztosítási adó.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
20
Jelmagyarázat (e)= eszközökhöz tartozó mérlegsor (f)= forrásokhoz tartozó mérlegsor Ae= Immateriális javak Be = Befektetések Ce= Életbiztosítottak javára végrehajtott befektetések De = Követelések Ee = Egyéb eszközök Ee.2. =Bankbetétek, pénztár Fe = Aktív időbeli elhatárolások Af = Saját tőke Af.I.=Jegyzett tőke Gf = Kötelezettségek EKM (A01.+B01.) = Megszolgált díjak EKM.E = adózás előtti eredmény
9. Szavatoló tőke
A nem-életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete (eFt):
Megnevezés
Összeg 334 482
A nem-életbiztosítási ág minimális szavatoló tőke szükséglete [S]
807 434 Tárgyévi záró nettó függőkár tartalék a nem-életbiztosítási ágban [f(1)] 646 314 Tárgyévi nyitó nettó függőkár tartalék a nem-életbiztosítási ágban [f(0)] 280 519 Az előző évi minimális szavatoló tőke szükséglet a nem-életbiztosítási ágban [S*] 334 482 A bevételi indexként adódó első eredmény és a kárindexként adódó második eredmény közül a nagyobbik [S(0)] 334 82 Első eredmény (bevételi index) [E(1)] A 9. sor szerinti a-val jelölt összeg a Bit. 8. számú melléklet A) 7. pontja szerinti euróösszeg a Bit. 9/A. §. (2) bekezdésében foglaltak szerint forintra átszámolt összegét meghaladó része [a(1)]
3 265 184
A 9. sor szerinti a-val jelölt összeg a Bit. 8. számú melléklet A) 8. pontja szerinti euróösszeg a Bit. 9/A. §. (2) bekezdésében foglaltak szerint forintra átszámolt összegét meghaladó része [a(2)]
0
3 265 184 Az aggregált helyesbített tárgyévi bruttó díjelőírás és az aggregált helyesbített tárgyévi bruttó megszolgált díj közül a nagyobbik [a] 3 265 184 Aggregált helyesbített tárgyévi bruttó díjelőírás [a(w)]
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
21
3 094 809 Aggregált helyesbített tárgyévi bruttó megszolgált díj [a(e)] Hosszú távú egészségbiztosítási szerződések tárgyévi bruttó díjelőírása [a(w1)]
0
340 123 A 11., 12. és 13. ágazatok tárgyévi bruttó díjelőírása [a(w2)]
755 000 Az összes többi tárgyévi bruttó díjelőírás a nem-élet ágban [a(w3)] Hosszú távú egészségbiztosítási szerződések tárgyévi bruttó megszolgált díja [a(e1)]
0
315 227 A 11., 12. és 13. ágazatok tárgyévi bruttó megszolgált díja [a(e2)] 2 621 9 8 Az összes többi tárgyévi bruttó megszolgált díj a nem-élet ágban [a(e3)] Az utolsó három üzleti év káralakulása alapján számított saját megtartási arányszám [c]
0,56910500
3 009 038 Az utolsó három üzleti év kárfelhasználásának saját megtartásban maradó része [d(n)] 5 287 315 Az utolsó három üzleti év bruttó kárfelhasználása [d(b)] 2 346 587 Az utolsó három üzleti év kárkifizetésének és szolgáltatásának saját megtartásban maradó része [b(n)] 807 434 A nettó függőkár tartalék a hároméves időszak végén [F(n3)] 144 983 A nettó függőkár tartalék a hároméves időszak kezdetén [F(n0)] 3 942 519 Az utolsó három üzleti év bruttó kárkifizetése és szolgáltatása [b(b)] 1 576 748 A bruttó függőkár tartalék a hároméves időszak végén [F(b3)] 231 952 A bruttó függőkár tartalék a hároméves időszak kezdetén [F(b0)] 264 843 Második eredmény (kárindex) [E(2)] A 30. sor szerinti b-vel jelölt összeg a Bit. 8. számú melléklet A) 28. pontja szerinti euróösszeg a Bit. 9/A. §. (2) bekezdésében foglaltak szerint forintra átszámolt összegét meg nem haladó része [b(1)] A 30. sor szerinti b-vel jelölt összeg a Bit. 8. számú melléklet A) 29. pontja szerinti euróösszeg a Bit. 9/A. §. (2) bekezdésében foglaltak szerint forintra átszámolt összegét meghaladó része [b(2)]
1 789 878
0
1 789 878 Az átlagolási időszak átlagos bruttó kárfelhasználása [b]
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
22
3
Az átlagolási időszak hossza években [k] Az átlagolási időszak helyesbített bruttó kárkifizetése (15A2 tábla összesen értéke)
3 987 298
1 616 526 A bruttó függőkár tartalék helyesbített értéke az átlagolási időszak végén [F(k)] 234 190 A bruttó függőkár tartalék helyesbített értéke az átlagolási időszak kezdetén [F(0)] 0 A hosszú távú egészségbiztosítási szerződésekből eredő bruttó függőkár tartalék értéke az átlagolási időszak végén [F(k1)] 79 555 A 11., 12. és 13. ágazatokból eredő bruttó függőkár tartalék értéke az átlagolási időszak végén [F(k2)] 1 497 193 A 35. és 36. sorokban foglaltakon kívüli bruttó függőkár tartalék értéke az átlagolási időszak végén [F(k3)] 0 A hosszú távú egészségbiztosítási szerződésekből eredő bruttó függőkár tartalék értéke az átlagolási időszak kezdetén [F(01)] 4 475 A 11., 12. és 13. ágazatokból eredő bruttó függőkár tartalék értéke az átlagolási időszak kezdetén [F(02)] 227 477 A 38. és 39. sorokban foglaltakon kívüli bruttó függőkár tartalék értéke az átlagolási időszak kezdetén [F(03)]
A Társaság rendelkezésre álló szavatoló tőkéje: 1. Saját tőke 2. Alárendelt kölcsöntőke 3 .Immateriális javak könyv szerinti értéke 4. Részvénytársaságnál a visszavásárolt saját részvények értéke 5. Diszkontálás előtti és diszkontált függőkár tartalékok különbözete 6. MKB Általános Biztosító Zrt. szavatoló tőkéje
1 344 218 eFt 0 eFt 47 067 eFt 0 eFt 0 eFt 1 297 151 eFt
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
III. A mérleghez kapcsolódó információk
23
1. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök bruttó értékének alakulása a 2013. évben
adatok eFt-ban
Megnevezés
Nyitó érték
Növekedés
Immateriális javak
343 947
20 061
0
364 008
Alapítás-átszervezés aktivált értéke
150 090
0
0
150 090
Egyéb immateriális javak
193 857
20 061
0
213 918
Tárgyi eszközök
292 166
24 339
4 571
311 934
Bérelt ingatlanon végzett beruházás
11 993
0
0
11 993
Igazgatási berendezések
44 512
1 232
0
45 744
Számítástechnikai berendezések
96 927
12 444
112
109 259
Járművek
94 818
4 917
4 189
95 546
Kis értékű tárgyi eszközök
43 344
5 153
48
48 449
Üzemkörön kívüli berendezések
350
0
0
350
Beruházások
222
593
222
593
0
0
0
0
636 113
44 400
4 571
675 942
Beruházási előleg ÖSSZESEN
Csökkenés
Záró érték
2. Az immateriális javak és a tárgyi eszközök értékcsökkenésének alakulása a 2013. évben adatok eFt-ban
Megnevezés
Nyitó érték
Növekedés
Csökkenés
Záró érték
Immateriális javak
286 740
30 201
0
316 941
Alapítás-átszervezés aktivált értéke
150 090
0
0
150 090
Egyéb immateriális javak
136 650
30 201
0
166 851
Tárgyi eszközök
198 807
30 247
1 450
227 604
6 609
3 501
0
10 110
Igazgatási berendezések
17 080
5 888
0
22 968
Számítástechnikai berendezések
77 074
7 972
93
84 953
Járműv k
54 700
7 733
1 309
61 124
Kis értékű tárgyi eszközök
43 344
5 153
48
48 449
Üzemkörön kívüli berendezések
0
0
0
0
Beruházások
0
0
0
0
Beruházási előleg
0
0
0
0
485 547
60 448
1 450
544 545
Bérelt ingatlanon végzett beruházás
ÖSSZESEN
2009-et megelőző években az MKB Általános Biztosító Zrt. és kapcsolt vállalkozása, az MKB Életbiztosító Zrt. vásárolt olyan tárgyi eszközöket és immateriális javakat, melyek a két társaság közös használatában vannak. 2009.01.01-én az MKB Életbiztosító Zrt. eladta közösen használt eszközeit az MKB Általános Biztosító Zrt-nek, mely eszközök 2009-től az
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
24
MKB Általános Biztosító Zrt. nyilvántartásaiban szerepelnek. Az MKB Életbiztosító Zrt-t terhelő költségeket (écs, karbantartási költségek) az MKB Általános Biztosító Zrt. legkésőbb félévente számlázza az MKB Életbiztosító Zrt. felé. 2013-ig a mérleg „Ingatlanok” során került kimutatásra a bérelt ingatlanon végzett beruházás, mely 2013.01.01-től a 192/2000 (XI.24.) kormány rendelet módosítása alapján a tárgyi eszközök között kerül kimutatásra. A leírási módszerek közül a Társaság a lineáris módszert alkalmazza, az értékcsökkenés elszámolására havonta kerül sor. Terven felüli értékcsökkenés visszaírására 2013. évben nem került sor. Társaságunk nem folytatott kutatást és kísérleti fejlesztési tevékenységet.
3. Befektetések Társaságunk nem él a valós értékelés alkalmazásának lehetőségével. A befektetések megoszlása az alábbiak szerint alakult: (ezer Ft) adatok E Ft-ban Piaci érték 2013.12.31
Hozam
24 624
31 218
21 178
553 233
612 374
41 303
1 756 869
1 785 133
84 671
Részvény
0
0
0
Befektetési jegy
0
0
0
0
0
2 163
0
0
0
97 446
97 446
1 178
2 432 172
2 526 171
150 493
Megnevezés
Államkötvény (1 éven belüli) Államkötvény (1 éven túli) Diszkontkincstárjegy (1 éven belüli)
Könyv szerinti érték 2013.12.31.
Lekötött betét hitelintézetnél (1 éven belüli) -
ebből: overnight betét
Pénzforgalmi számlák Összesen
A vagyonkezelési tevékenységet a Biztosító befektetési politikájának figyelembe vételével az MKB Bank Zrt. látja el. Befektetési politikánk célja a törvényi előírások és a tulajdonosi elvárások megtartása mellett a maximális biztonság figyelembevételével a folyamatos likviditás biztosítása illetve a stratégiai portfoliók esetében a legnagyobb hozam realizálása. 2013.12.31-én befektetéseink jelenős részét másodlagos értékpapírpiacon vásárolt magyar államkötvények alkották (95,99%). Befektetéseinket értékesíthető értékpapírok alkotják. Lejáratig tartott értékpapírokkal nem rendelkezünk. A befektetések beszerzési értéken kerülnek a könyvekben rögzítésre. Értékvesztést számolunk el, amennyiben az értékpapírok értéke tartósan és jelentősen csökken. Értékvesztés visszaírására kerül sor, ha az értékpapír piaci értéke tartósan és jelentősen meghaladja a könyv szerinti értéket. 2013-ban hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után nem számoltunk el értékvesztést, és értékvesztés visszaírására sem került sor. Tulajdonrészt megtestesítő befektetések esetében akkor számolunk el értékvesztést, ha a befektetés könyvértéke és piaci értéke közötti veszteségjellegű különbözet tartós és jelentős. A piaci érték meghatározásakor figyelembe vesszük a társaság saját tőkéjéből a befektetésre jutó részt. 2013. december
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
25
31-én tulajdonosi részesedést jelentő befektetéssel nem rendelkezett a Társaság. A tartósság és jelentőség megállapítása során a II.5.2. és 3. pontban bemutatott értékelési módszer alapján járunk el.
Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok eladásából valamint a névérték és beszerzési érték közötti különbözet elszámolásából 19 156 eFt realizált és nem realizált árfolyamnyereség és 2 249 eFt realizált és nem realizált árfolyamveszteség keletkezett. Devizás pénzeszközök árfolyamnyeresége 11 569 eFt, a követelések és kötelezettségek árfolyamnyeresége 2 929 eFt. A követelések és kötelezettségek árfolyamvesztesége 5 282 eFt, míg a deviza követelések, kötelezettségek év végi átértékeléséből származó nem realizált árfolyamveszteség 594 eFt. Társaságunk nem adott és nem vett kölcsönbe értékpapír állományt, nem rendelkezik hátrasorolt eszközökkel, nem foglalkozik vagyonkezeléssel, továbbá nem kötött határidős, opciós és swap ügyletet. 4. Követelések Közvetlen biztosítási tevékenységből származó követeléseink értéke a 2012. évi 128 096 eFt-ról 151 459 eFt-ra nőtt, melynek 81%-a 90 napon belüli követelés. Az egyéb követelések között helyi iparűzési adó túlfizetés miatt 2 319 eFt-ot, felügyeleti díj túlfizetés miatt 119 eFt-ot mutattunk ki. Ezen a mérlegsoron jelenik meg 29 004 eFt adott előleg, melyből a Casa Property Kft. részére kifizetett bérlemény utáni óvadék értéke 70 839,34 EUR, 7 eFt szállítói követelés, 183 eFt szívességi kárrendezésből adódó követelés. A MABISZ kártalanítási számla elszámolásból származó követelés 4 167 eFt, kárrendezéssel foglalkozó szervezetek elszámolásaiból adódó követelés 45 eFt, 163 eFt munkabér előleg és a Bureau fedezeti összeg 2 232 eFt. Az innovációs járulékból adódó követelésünk 510 eFt, gépjármű adóból eredő követelésünk 6 eFt. A 70 839,34 EUR értékű óvadék bekerülési értéke 19 339 eFt volt, a mérlegben kimutatott - a devizaárfolyam változásból adódó év végi átértékelés utáni - értéke 21 075 e Ft. Kapcsolt vállalkozással, az MKB Életbiztosító Zrt-vel szemben fennálló követelésünk 24 073 eFt, mely a két társaság által közösen használat eszközökkel és bérleménnyel kapcsolatban felmerült költségek átszámlázásából adódik. A Társaság a nyilvántartott követelések után értékvesztést a korábbi évekhez hasonlóan 2013. év folyamán sem számolt el.
5. Egyéb eszközök Egyéb eszközök állományának megoszlása: 2012.dec.31.
2013.dec.31.
Megnevezés ezer Ft Tárgyi eszközök Készletek Bankbetét, pénztár Összesen
%
ezer Ft
%
87 975
68,00
84 330
46,00
0
0,00
0
0,00
41 409
32,00
97 446
54,00
129 384
100,00
181 776
100,00
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
26
6. Aktív időbeli elhatárolás
2012. dec.31.
2013. dec.31.
e Ft
e Ft
Elhatárolt kamatok
71 157
65 990
Elhatárolt szerzési költségek
64 034
94 215
Egyéb aktív időbeli elhatárolások
20 113
7 278
155 304
167 483
Megnevezés
Összesen
2013-ban az aktív időbeli elhatárolások között az államkötvények, diszkontkincstárjegyek elhatárolt kamatai 41 033 eFt értékben, a névérték alatt vásárolt értékpapírok névértéke és beszerzési értéke közötti különbözet elhatárolása pedig 24 957 eFt értékben szerepel. Az egyéb aktív időbeli elhatárolások 7 278 eFt értékben kerültek elhatárolásra, melyből a legjelentősebb tételek a következők: Szoftverkövetési díj 2014. évi CD jogtár és folyóirat előfizetési díjak Telefonközpont átalánydíja Biztosítási díjak ETAX adatfrissítés Fakultatív viszontbiztosítási díjak elhatárolása Étkezési utalvány Repülőjegy
1 009 eFt 746 eFt 1 362 eFt 1 431 eFt 1 232 eFt 1 355 eFt 10 eFt 133 eFt
Az aktív időbeli elhatárolások között - halasztott szerzési költségként lett kimutatva a tárgyévben felmerült közvetítői jutalék tárgyévet követő üzleti éveket terhelő összege. A későbbi időszakra áthúzódó jutalékrész meghatározása szerződésenként egyedileg, napra arányosan történik. A jutalékok elhatárolására, illetve az elhatárolt jutalék feloldására havonta kerül sor. A teljes jutalék elszámolási időszakra járó jutalék előírásának hónapjában a tárgyhónapot követő időszakot terhelő jutalék elhatárolásra kerül, majd az azt követő hónapokban az adott hónapra jutó összeg feloldásra kerül. A tárgyhónapot érintő jutalék számítása a következő képlet segítségével történik: összjutalék az elszámolási időszakra ------------------------------------------------------- X tárgyhó napjainak száma jutalékelszámolási időszak napjainak száma 2013-ban a halasztott szerzési költség összege 94 215 eFt volt.
7. Saját tőke A Társaság jegyzett tőkéje 1 080 millió forint, tőketartaléka 5 031 millió forint. A Társaság jegyzett tőkéje a 2013. június 4-én és 2013. július 22-én bejegyzett tőkeemelés során 1 040 millió forintról 1 080 millió forintra, tőketartaléka 4 055,3 millió forintról 5 031 millió forintra nőtt.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
27
A tőkeemelés során a tulajdonosi arányok nem változtak, a 40 millió forint névértékű emelésből 50 darab, összesen 25 millió forint értékű részvényt jegyez a Versicherungskammer Bayern Versicherungsanstalt des öffentlichen Rechts, valamint 30 darab, összesen 15 millió forint értékű részvényt az MKB Bank Zrt. A jegyzett tőkéből összesen 675 millió forint értéket képvisel anyavállalatunk, a Versicherungskammer Bayern Versicherungsanstalt des öffentlichen Rechts, és 405 millió forintot a 37,5%-os tulajdoni részesedéssel rendelkező MKB Bank Zrt. által jegyzett összeg. Saját részvények, üzletrészek visszavásárlására 2013-ban nem került sor. A Társaság eredménytartaléka -3 923 996 eFt, a 2013. évi mérleg szerinti eredmény 842 839 eFt veszteséget mutat. Lekötött tartalékot 2013. év során nem képeztünk. A saját tőke tételeinek alakulását az alábbi táblázatban mutatjuk be: adatok eFt-ban
Megnevezés
Nyitó érték
Növekedés
Csökkenés
Záró érték
Saját tőke
1 171 304
1 742 424
1 569 510
1 344 218
Jegyzett tőke
1 040 000
40 000
0
1 080 000
0
0
0
0
4 055 300
975 753
0
5 031 053
-3 197 325
0
726 671
-3 923 996
Lekötött tartalék
0
0
0
0
Értékelési tartalé
0
0
0
0
- 726 671
726 671
842 839
- 842 839
Jegyzett, de még be nem fizetett tőke Tőketartalék Eredménytartalék
Mérleg szerinti eredmény
2014. január 29-én megtartott közgyűlésen a tulajdonosok összesen 648 000 eFt értékű tőkeemelésről határoztak.
8. Tartalékok A Társaság 2013-ban 34 164 eFt értékű céltartalékot képzett a munkavállalók számára a 2013-ra kitűzött célok elérésének függvényében 2014-ben várhatóan kifizetésre kerülő bónuszra és járulékaira.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
28
9. Biztosítástechnikai tartalékok bemutatása Az alábbi táblázatokban bemutatjuk a biztosítástechnikai tartalékok értékét. eFt, bruttó Tartalékfajta Meg nem szolgált díjak tartaléka
2012.12.31 283 728
Matematikai tartalék
0
UL tartalék
0
Feloldás
Képzés
2013.12.31
283 728
441 655
441 655
242 03 0
645 968
1 163 842
31 987
116 592
185 035
Tételes függőkár-tartalék
759 904
Kárrendezési költségtartalék (tételes függő)
100 430
IBNR
181 767
57 754
72 600
196 613
24 021
7 632
14 869
31 258
0
0
0
0
16 369
16 369
2 360
23 068
31 943
Kárrendezési költségtartalék (IBNR) Eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék Eredménytől független díjvisszatérítési tartalék Törlési tartalék
0 0 11 235
eFt, nettó Tartalékfajta Meg nem szolgált díjak tartaléka
2012.12.31 162 090
Matematikai tartalék
0
UL tartalék
0
Feloldás
Képzés
2013.12.31
162 090
241 418
241 418
145 000
261 347
529 722
35 228
72 654
137 856
Tételes függőkár-tartalék
413 375
Kárrendezési költségtartalék (tételes függő)
100 430
IBNR
108 488
34 803
42 955
116 640
24 021
7 706
6 901
23 216
0
0
0
0
9 821
9 821
1 375
13 617
18 933
Kárrendezési költségtartalék (IBNR) Eredménytől függő díjvisszatérítési tartalék Eredménytől független díjvisszatérítési tartalék Törlési tartalék
0 0 6 691
A Társaság 2013. évi üzleti tevékenységénél figyelembe vett tartalékok képzésénél irányadó a Tartalékolási szabályzat, melyben rögzítésre került a meg nem szolgált díjakra képzett tartalék, a matematikai tartalék, a tételes függőkár-tartalék, az IBNR tartalék, a kárrendezési költségtartalék, eredménytől független díj-visszatérítési tartalék és a törlési tartalék képzése. Meg nem szolgált díjakra képzett tartalék esetében a későbbi időszakra áthúzódó díjrész meghatározása szerződésenként egyedileg, napra arányosan történik mind a bruttó, mind a viszontbiztosításra jutó díjelőírásra vonatkozóan, amennyiben a viszontbiztosítás arányos. Nem arányos viszontbiztosítás esetén a viszontbiztosítóra jutó tartalékrészt az érvényes viszontbiztosítási szerződés alapján állapítjuk meg.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
29
2013. évben a meg nem szolgált díjakra képzett tartalék bruttó összege 441 655 eFt-ot, a saját megtartás 241 418 eFt-ot tett ki.
A költségértelemben nettó tételes függőkár tartalékot minden bejelentett kárra egyedileg képezi a Biztosító. A tartalék a várható kifizetéssel egyezik meg, és amennyiben nem dönthető el egyértelműen a feltételezhető kárösszeg, akkor a várható kár maximuma lesz beállítva. A viszontbiztosítónak átadott ill. saját megtartású tételes függőkár tartalék értékét a Biztosító egyedileg állapítja meg, az érvényben levő viszontbiztosítási szerződésnek megfelelően. A regressz tartalékot csökkentő tényezőként vesszük figyelembe a tételes függőkár tartalék képzésénél. A regressz megtérülési százalékot a korábbi évek kártapasztalata alapján határozzuk meg, kivéve azon nagy összegű ügyekre, amelyeknél a megtérülési százalékra vonatkozóan jogi állásfoglalás születik. A tételes függőkár tartalékból az elutasított károkat töröljük. Kárrendezési költségtartalékot a tárgyévi kárrendezési költség és kárkifizetés arányt felhasználva, azt a függőkár-tartalékra vetítve képezünk. 2013.12.31-én a költségértelemben nettó tételes függőkár tartalék bruttó értéke 1 163 842 eFt, a saját megtartás 529 722 eFt. A bruttó kárrendezési költségtartalék értéke 185 035 eFt, ennek saját megtartása 137 856 eFt volt. Új termék vagy egyedi szerződés esetében, amelyet a Biztosító még nem művel három éve, a termék tárgyévi megszolgált díjának 6%-át helyezzük IBNR tartalékba. Három eltelt év kártapasztalata után, illetve magas káralakulású vagy erőteljesen fejlődő állományú új termékek esetében három éven belül is, a Biztosító az IBNR tartalékot kifutási-háromszög módszerrel képezi. 2012-ben a baleseti kiegészítő termék kivételével a Biztosító pontosította IBNR számítási módszerét, ami így jobban igazodik a PSZÁF értelmezéséhez. A KGFB termék esetében 2012-től éves bontású kifutási háromszöggel a Bornhutter-Fergusson modellt alkalmazzuk az IBNR kalkuláció során. A viszontbiztosítónak átadott ill. saját megtartású tartalékrészt az érvényben levő viszontbiztosítási szerződéseknek megfelelően képezzük. A 2013-ban képzett költségértelemben nettó IBNR tartalék bruttó összege 196 613 eFt, a saját megtartás 116 640 eFt volt. A bruttó kárrendezési költségtartalék értéke 31 258 eFt, ennek saját megtartása 23 216 eFt volt. A törlési tartalék a Biztosítónál előírt, de be nem folyt díjak fedezetéül szolgál. A törlési tartalék képzése szerződésszinten történik, felhasználva a korábbi törlési tapasztalatokat. A törlésnek kitett összeg a díjhátraléknak a meg nem szolgált díjrésszel csökkentett értéke. A naptári év végén a törlésnek kitett összeget összevetjük a ténylegesen realizálódott veszteséggel. Az így kapott tapasztalati szorzót alkalmazzuk a következő év törlési tartalékának kiszámításához, azaz a törlési tartalék a törlésnek kitett összeg és a tapasztalati szorzó szorzata.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
30
A törlési szorzókat évről évre felülvizsgáljuk, és a tapasztalatoknak megfelelően korrigáljuk. A 2013. évi törlési tapasztalat alapján az alábbi táblázat készíthető: Hátralék (nap)
Törlési szorzó
-30
5%
31 - 60
40%
61 -
100%
2013-ban 18 933 eFt törlési tartalékot képeztünk. A bruttó törlési tartalék összege 31 943 eFt, míg a viszontbiztosítóra jutó rész 13 010 eFt. Eredménytől független díj-visszatérítési tartalékot képez a Biztosító az állami erdészetek számára kiírt keretszerződés kárhányad alapú díj-visszatérítési kedvezményére. A keretszerződés „Vagy2” és „Gep” termékeinek megszolgált díjait és kárait szerződőnként összesítjük, majd a megszolgált díjból tartalékba helyezzük azt a részt, amit díjvisszatérítési kedvezményként évfordulókor visszajuttatunk. 2013-ban nettó 9 821 eFt eredménytől független díj-visszatérítési tartalékot képeztünk. A bruttó eredménytől független díj-visszatérítési tartalék összege 16 369 eFt, míg a viszontbiztosítóra jutó rész 6 548 eFt. Társaságunk 2013-ban nem képzett más típusú biztosítástechnikai tartalékot.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
31
10. Kötelezettségek A közvetlen biztosítási tevékenységből eredő kötelezettség 193 341 eFt, melyből a biztosítási kötvénytulajdonosokkal szembeni kötelezettség 186 912 eFt, biztosítási alkuszokkal szembeni kötelezettség 6 429 eFt. Egyéb kötelezettségeink az alábbi tételekből tevődnek össze:
Baleseti adó
6 901
SZJA kötelezettség
5 849
Jövedelem elszámolási számla egyenlege Fizetendő ÁFA
634 24 411
Szakképzési hozzájárulás
448
Rehabilitációs hozzájárulás
964
Nyugdíjbiztosítási kötelezettség
2 995
Egészségbiztosítási kötelezettség
2 517
Önkéntes nyugdíjpénztári kötelezettség
1 599
GFB BM díj
571
Kötelezettség a PSZÁF felé Kötelezettség a Mabisz Kártalanítási ALAP felé
0 1 848
Tűzvédelmi hozzájárulás Egészségügyi hozzájárulás
0 836
Táppénz hozzájárulás Szociális hozzájárulási adó
0 7 256
Belföldi szállítók
20 665
Külföldi szállítók
89 485
Biztosítási adó Egészségpénztár Különféle egyéb nem biztosítási kötelezettségek társult vállalkozással - MKB Bank Zrt Összesen
8 955 10 3 853 179 797
Az MKB csoporthoz tartozó kapcsolt vállalkozásokkal szemben munkaerő kölcsönzési tevékenységért 467 eFt, postázási feladatok elvégzéséért 3 272 eFt, autópark gondozásért 1 723 eFt, letétkezelési díjként 96 eFt, vagyonkezelési szolgáltatás keretében a KELER szolgáltatás díjaként 18 eFt kötelezettséget mutatunk ki a mérlegben. Számítástechnikai eszközök bérlésével és karbantartásával kapcsolatos szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban 89 183 eFt kötelezettség szerepel a beszámolóban a kapcsolt vállalkozásnak számító németországi illetőségű Bayerische Landesbrandversicherung AG-val szemben. Kötelezettségeink rövid lejáratúak, zálogjoggal vagy hasonló jogokkal nem biztosítottak. Jövőbeni nyugdíjfizetési, végkielégítési kötelezettségekkel nem rendelkezünk.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
32
11. Passzív időbeli elhatárolások
Megnevezés Elhatárolt könyvvizsgálói díj Gépjárművekkel kapcsolatos üzemanyag, parkolás)
2012. dec. 31.
2013. dec.31.
e Ft
e Ft 2 423
költségek
(autóápolás,
31
1 934 25
Elektromos áram
340
192
Telefonszámla, mobilinternet
416
405
Bérszámfejtői díj
0
0
Tanácsadói, szakértői díjak
0
0
FB tagok díjazása
536
0
12. havi letét- és portfolió kezelési díj
677
907
4 000
3 500
0
0
Bérleti díjak
7 272
2 348
Taxiköltség
50
118
Oktatási díj
0
Postaköltség Fordítói költség
Kárfelvételi költség, kockázat elbírálás, kárhoz kapcsolódó egyéb elhatárolás
6 388
0 11 657
24 757
35 944
12. havi üzemeltetési költség
642
1 463
12. havi munkaerő kölcsönzés
188
Jutalék
VB jutalék időbeli elhatárolása (kapcsolt vállalkozással szemben) Fix kamatozású értékpapírok diszázsiójának elhatárolása Összesen
41 767 1 134 90 621
156 59 745 684 119 078
A biztosításközvetítők által még ki nem számlázott, 2013. évre járó jutalékokat 35 944 eFt értékben határoltuk el.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
33
IV. Az eredmény- 1. Díjbevételek kimutatáshoz kapcsolódó Társaságunk a lakásbiztosítási termék mellett 2008. júliusától megkezdte a casco és információk
kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási, októbertől a vállalkozói vagyonbiztosítási termék, 2009. júliustól a Mentsvár Társasház-biztosítás, 2010. júliusától pedig az Általános- és Szolgáltatás Felelősségbiztosítás és Termékfelelősség biztosítás értékesítését, melyeket 2011-ben géptörés és elektronikus műszerbiztosításunk, 2012-ben az önálló Vagyonbiztosítás termékünk követett. Bruttó díjbevételünk 3 095 138 eFt, amely az előző évhez képest 24,5%-kal növekedett, melyből a tűz és elemi kockázathoz tartozó lakásbiztosítási, vállalkozói vagyonbiztosítási, társasház biztosítási és önálló vagyonbiztosítási termékeink díja 1 647 381 eFt, az egyéb vagyoni károkhoz tartozó géptörés és elektronikus műszerbiztosítási termékeink díja 36 276 eFt, az általános és termékfelelősség biztosítási ágazathoz tartozó termékeink díja pedig 159 417 eFt . A casco biztosítás díjbevétele 713 889 eFt, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításé 538 175 eFt. A viszontbiztosítónak átadott díj 1 404 541 eFt, aktív viszontbiztosítással 2013-ban nem foglalkoztunk. A megszolgált díjak bruttó értéke 2 937 211 eFt, nettó értéke pedig 1 611 269 eFt. Exportértékesítésből származó árbevételünk 2013. év folyamán nem volt.
2. Károk ráfordításai
Kárkifizetés Kárrendezési költség Kármegtérülés Tételes függőkár-tartalék vált. Kárrendezési költségtartalék IBNR) IIBNR tartalék vált.
eFt 1 582 343 243 228 24 391 403 937
Viszontbiztosító részesedése eFt 742 781 0 0 334 771
91 842
0
14 847
14 736
Bruttó összeg
Megnevezés
vált.
(tételes,
Az előző években bekövetkezett károk bonyolítási eredménye a következőképpen alakult:
Az előző években bekövetkezett függő károkra képzett tartalék nyitó értéke
941 671 eFt
Az előző években bekövetkezett károkra 2013. év során teljesített kifizetések kármegtérülésekkel csökkentett összege
299 783 eFt
Az előző években bekövetkezett függő károkra képzett tartalék záró értéke
535 709 eFt
Bonyolítási eredmény
106 179 eFt
3. Bruttó működési költségek A bruttó működési költségek 1 578 342 eFt-ot tettek ki, melyből a tárgyévre vonatkozó szerzési költségek összege 760 959 eFt, az igazgatási költségeké 817 383 eFt.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
34
4. Viszontbiztosítóval történő elszámolások 4.1. Viszontbiztosítási keretszerződések Arányos és nem-arányos viszontbiztosítói Rückversicherungs AG anyacéggel kötöttük.
keretszerződésünket
a
VKB
Konzern-
Arányos viszontbiztosítás Viszontbiztosítónak átadott díj: Viszontbiztosítótól járó jutalékok, nyereségrészesedés: Viszontbiztosításból eredő kármegtérülés:
1 254 542 eFt 389 216 eFt 674 766 eFt
Nem-arányos viszontbiztosítás Viszontbiztosítónak átadott díj: Viszontbiztosítótól járó jutalékok, nyereségrészesedés: Viszontbiztosításból eredő kármegtérülés:
146 045 eFt 0 eFt 68 015 eFt
2013.12.31-én viszontbiztosításból eredő követelésünk 2 961 eFt összeggel szerepelt a mérlegben, melyből a VKB Konzern-Rückversicherungs AG-vel szembeni viszontbiztosítási díjfizetési kötelezettségünk 366 761 eFt, ugyanezen partnerrel szembeni viszontbiztosítási jutalék követelésünk 63 912 eFt, kármegtérülésből eredő követelésünk 305 810 eFt volt. 4.2 Egyedi viszontbiztosítás 2013. évben Multivédelem, termékfelelősség biztosítás és önálló vagyonbiztosítás termékeink egyes szerződéseire fakultatív viszontbiztosítási megállapodást kötöttünk az AIG Europe Limited és a QBE Magyarországi Fióktelepével. Viszontbiztosítónak átadott díj:
3 954 eFt
2013.12.31-én fakultatív viszontbiztosításból eredő kötelezettségünk 96 eFt összeggel szerepelt a mérlegben a QBE Magyarországi Fióktelepével szemben. 5. Tűzvédelmi hozzájárulás, biztosítási adó 2013 január 01-től bevezetésre került a biztosítási adó, melynek következtében megszűnt a tűzvédelmi hozzájárulás fizetési kötelezettség. A 2013. évet terhelő biztosítási adó összege 111 440 eFt. 6. Importbeszerzések Viszontbiztosításon kívül számítástechnikai eszközök bérlésével és karbantartásával kapcsolatos szolgáltatást bruttó 292 904 eFt értékben, a biztosítási portfoliókezelő rendszerrel kapcsolatos oktatást bruttó 4 081 eFt értékben vettünk igénybe Németországból. További számítástechnikai szolgáltatást vettünk igénybe Lengyelországból bruttó 1 526 eFt értékben, értékesítés támogatást pedig Szlovákiából bruttó 571 eFt összegben. A vagyonbiztosítási kárrendezéshez villámcsapás tájékoztatást kértünk Ausztriából bruttó 80 eFt értékben.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
35
7. Személyi jellegű ráfordítások
A személyi jellegű ráfordítások az alábbiak szerint alakultak:
adatok E Ft-ban Bérköltség Alapbér
424 912 329 992
Jutalom
58 012
Bónusz
2 678
Tiszteletdíj
18 266
Megbízási díj
15 152
Szabadságmegváltás
Személyi jellegű egyéb kifizetések
812
34 672 Táppénz Betegszabadságra járó kereset Közlekedési költségtérítés Üzleti vendéglátás és üzleti ajándék Saját gépkocsi költségtérítése Étkezési hozzájárulás Önkéntes nyugdíjpénztár Munkavégzéshez szükséges szemüveg Egyéb természetbeni juttatás Egészségpénztár Egyéb személyi jellegű kiadás
Bérjárulékok
176 2 092 200 4 142 210 3 841 18 827 120 4 904 60 100 135 348
Cégautó és természetbeni jutt. utáni SZJA
8 662
Szociális hozzájárulási adó
109 211
Egészségügyi hozzájárulás
7 501
Szakképzési hozzájárulás
6 116
Rehabilitációs hozzájárulás
3 858
Személyi jellegű ráfordítások összesen:
Az elszámolt jutalékok bemutatása Az elszámolt üzletkötői jutalékok 2013-ban a következőképpen alakultak: Szerzési jutalék:
64 848
Speratív jutalék:
411 908
Összesen:
476 756
eFt eFt eFt
594 932
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
36
Biztosítási alkuszokkal szemben 440 804 eFt, kapcsolt vállalkozással, az MKB Bank Zrtvel szemben 35 952 eFt jutalékot számoltunk el költségként. A Volán Biztosító Egyesülettel - mint vezető biztosítóval - kötött együttbiztosítási megállapodás alapján 2 821 eFt együttbiztosítási jutalékot számoltunk el. A biztosítási ügyfeleknek az év folyamán nem nyújtottunk jelzáloghitelt.
8. Nem biztosítástechnikai elszámolások
8.1. Kimutatás a befektetések hozamáról
Megnevezés
Matematikai tartalékon kívüli tartalékok fedezetéhez rendelt bevétel/ráfordítás
Saját tőkéhez kapcsolódó befektetésekhez rendelt bevétel/ráfordítás 0
0
55 812
77 774
Bizt. állományhoz kapcsolódó tárgyi eszk. bev.
0
0
Bef. értékesítésének árf.nyeresége, bef. egyéb bev.
0
33 654
Életbiztosításból allokált bef. bevétel
0
0
Biztosítottaknak visszajuttatandó bef. eredm.
0
0
Befektetések működési és fenntart. ráfordításai
0
23 444
Bef. értékvesztése, bef. visszaírt értékvesztése
0
0
71
8 053
Kapott osztalék és részesedés Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek
Bef. értékesítésének árf.vesztesége, bef. egyéb ráf.
8.2. Egyéb bevételek
Az egyéb bevételek között mutatjuk ki 1 088 eFt értékben a szívességi kárfelvételek bevételeit, 25 eFt értékben a nem biztosítástechnikai kerekítéseket. A biztosító 245 eFtot számolt el egyéb eredményt növelő tételként. Az értékesített tárgyi eszközök bevétele 535 eFt, az egyéb káreseménnyel kapcsolatos bevételek összege pedig 1 583 eFt.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
37
8.3. Egyéb ráfordítások Az egyéb ráfordítások között elszámolt tételek az alábbiak:
998
eFT eFT eFT eFT eFT eFT eFT
2 545
eFT
29
eFT
37
eFt
34 164
eFt
28
eFt
354
eFt
Iparűzési adó
10 526
Gépjárműadó
437
Pénzügyi különadó
0
Innovációs járulék
1 579
Bírság, önellenőrzési pótlék
2 292
Egyéb fizetett kártérítés Hitelezési veszteségek Selejtezett tárgyi eszköz nyilvántartási értéke Nem biztosítástechnikai kerekítések Egyéb eredményt csökkentő tételek Céltartalékok képzése Tárgyi eszk. terven felüli écs. Ért.teszk.könyv.sz.ért.(bizt.ingatlan.kiv.) Összesen:
26
53 015
eFT
8.4. Rendkívüli eredmény 2013-ban 1 282 eFt adományt számoltunk el rendkívüli ráfordításként.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
V. Ágazati eredménykimutatás
38
A Társaság 2013-ban a tűz és elemi kockázatokhoz tartozó lakásbiztosítási, vállalkozói vagyonbiztosítási, társasház biztosítási, önálló vagyonbiztosítási, az egyéb vagyoni károkhoz tartozó géptörés és elektronikus műszerbiztosítási, továbbá casco és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási, általános- és szolgáltatás felelősségbiztosítási, valamint termékfelelősségbiztosítási termékeket értékesített. A biztosítástechnikai eredmény ágazati levezetését az alábbi táblázat tartalmazza:
EREDMÉNYKIMUTATÁS adatok E Ft-ban Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség
Tűz és elemi károk
Szárazföldi járműcasco
864 041
405 678
261 621
60 425
19 504
1 611 269
1 647 381
713 889
538 175
159 417
36 276
3 095 138
746 311
288 634
261 567
91 647
16 382
1 404 541
c) meg nem szolg. díjak tartalékának változása (+/-)
79 832
33 285
29 159
14 881
770
157 927
d) a viszontbiztosító rész.a meg nem szolg. díjak tart. változásából (+/-)
42 803
13 708
14 172
7 536
380
78 599
02. Biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredmény (C/06. sorral egyezôen)
0
0
0
0
0
0
830
0
18 195
0
0
19 025
567 097
290 730
312 196
35 652
13 843
1 219 518
281 182
256 858
8 651
7 988
1 058 399
347 207
263 550
213 344
7 606
7 855
839 562
1. bruttó összeg
735 506
442 347
376 186
15 212
13 092
1 582 343
2. viszontbiztosító részesedése (-)
388 299
178 797
162 842
7 606
5 237
742 781
159 302
37 521
45 227
1 045
133
243 228
2 789
19 889
1 713
0
0
24 391
63 377
9 548
55 338
27 001
5 855
161 119
60 524
9 095
59 098
19 127
5 927
153 771
1. bruttó összeg
283 886
20 351
137 812
36 892
9 601
488 542
2. viszontbiztosító részesedése (-)
223 362
11 256
78 714
17 765
3 674
334 771
2 853
453
-3 760
7 874
-72
7 348
A tétel megnevezése
Általános felelősség
Egyéb vagyoni károk
Összes en
A) Nem életbiztosítási ágnál
01. Megszolgált díjak, viszontbiztosítás nélkül
a) bruttó díj
b) viszontbiztosítónak átadott díj (-)
03. Egyéb biztosítástechnikai bevétel 04. Károk ráfordításai a) kárkifizetések és kárrendezési költségek aa) kárkifizetések
ab) kárrendezési költségek ac) bevételek kármegtér.-ből és kárrendezési ktgtér.-ből(-) b) függő károk tartalékainak változása (+/-) ba) tételes függő kár tartalék változása (+/-)
bb) IBNR tartalék változása
503 720
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
39
1. bruttó összeg
5 203
1 521
214
15 214
-68
22 084
2. viszontbiztosító részesedése (-)
2 350
1 068
3 974
7 340
4
14 736
0
0
0
0
0
0
6 829
0
0
0
2 992
9 821
a) eredménytől függő díj-visszatérítési tartalék változása (+/-)
0
0
0
0
0
0
aa) bruttó összeg
0
0
0
0
0
0
ab) viszontbiztosító részesedése (-)
0
0
0
0
0
0
6 829
0
0
0
2 992
9 821
11 383
0
0
0
4 986
16 369
4 554
0
0
0
1 994
6 548
0
0
0
0
0
0
7 162
4 006
276
727
71
12 242
0
0
0
0
0
0
7 162
4 006
276
727
71
12 242
12 004
6 672
460
1 454
118
20 708
4 842
2 666
184
727
47
8 466
0
0
0
0
0
0
ca) bruttó összeg
0
0
0
0
0
0
cb) viszontbiztosító részesedése (-)
0
0
0
0
0
0
09. Nettó működési költségek
616 701
316 215
198 259
43 522
14 429
1 189 126
a) tárgyévben felmerült szerzési költségek
444 381
195 085
94 629
46 524
10 521
791 140
b) elhatárolt szerzési költségek változása (+/-)
17 312
7 814
2 734
2 358
-37
30 181
c) igazgatási költségek (befektetési költségek kivételével)
443 815
195 287
130 413
38 654
9 214
817 383
d) viszontbiztosítótól járó jutalékok és nyereségrészesedések(-)
254 183
66 343
24 049
39 298
5 343
389 216
66 753
41 198
11 712
6 166
1 448
127 277
- 401 671
-246 471
- 242 627
-25 642
-13 279
-929 690
05. Matematikai tartalékok változása (+/-) 06. Díj-visszatérítési tartalékok változása (+/-)
b) eredménytől független díj-visszatérítési tartalék változása (+/-) ba) bruttó összeg bb) viszontbiztosító részesedése (-) 07. Káringadozási tartalék változása (+/-) 08. Egyéb tartalékok változása (+/-) a) nagy károk tartalékának változása (+/-) b) törlési tartalék változása (+/-) ba) bruttó összeg bb) viszontbiztosító részesedése (-) c) egyéb biztosítástechnikai tartalék változása (+/-)
10. Egyéb biztosítástechnikai ráfordítások A) BIZTOSÍTÁSTECHNIKAI EREDMÉNY (01+02+03-04+/-05+/-06+/-07+08-09-10)
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
VI. Kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás eredményelszámolása
40
Az alábbi táblázat a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás eredménykimutatását tartalmazza:
EREDMÉNYKIMUTATÁS adatok E Ft-ban Sor szá m
A tétel megnevezése
2012. dec. 31.
Előző év(ek) módosításai
2013. dec.31
a
b
c
d
e
1
A) Nem életbiztosítási ágnál
2
01. Megszolgált díjak, viszontbiztosítás nélkül
356 259
261 621
3
a) bruttó díj
665 094
538 175
4
b) viszontbiztosítónak átadott díj (-)
318 414
261 567
5
c) meg nem szolg. díjak tartalékának változása (+/-)
-19 050
29 159
6
d) a viszontbiztosító rész.a meg nem szolg. díjak tart. változásából (+/-)
-9 471
14 172
0
0
30 431
18 195
7
02. Biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredmény (C/06. sorral egyezôen)
8
03. Egyéb biztosítástechnikai bevétel
9
04. Károk ráfordításai
436 029
312 196
10
a) kárkifizetések és kárrendezési költségek
355 728
256 858
311 436
213 344
11
aa) kárkifizetések
12
1. bruttó összeg
529 256
376 186
13
2. viszontbiztosító részesedése (-)
217 820
162 842
45 942
45 227
1 650
1 713
80 301
55 338
35 900
59 098
111 377
137 812
75 477
78 714
44 401
-3 760
14
ab) kárrendezési költségek
15
ac) bevételek kármegtér.-ből és kárrendezési ktgtér.-ből (-)
16 17
b) függő károk tartalékainak változása (+/-) ba) tételes függő kár tartalék változása (+/-)
18
1. bruttó összeg
19
2. viszontbiztosító részesedése (-)
20
bb) IBNR tartalék változása (+/-)
21
1. bruttó összeg
67 390
214
22
2. viszontbiztosító részesedése (-)
22 989
3 974
23
05. Matematikai tartalékok változása (+/-)
0
0
24
06. Díj-visszatérítési tartalékok változása (+/-)
0
0
25
a) eredménytől függő díj-visszatérítési tartalék változása (+/-)
26
aa) bruttó összeg
27
ab) viszontbiztosító részesedése (-)
28
b) eredménytől független díj-visszatérítési tartalék változása (+/-)
29
ba) bruttó összeg
30
bb) viszontbiztosító részesedése (-)
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
31
07. Káringadozási tartalék változása (+/-)
32
08. Egyéb tartalékok változása (+/-)
33
a) nagy károk tartalékának változása (+/-)
34
b) törlési tartalék változása (+/-)
41
1 582
276
1 582
276
35
ba) bruttó összeg
2 986
460
36
bb) viszontbiztosító részesedése (-)
1 404
184
37
c) egyéb biztosítástechnikai tartalék változása (+/-)
38
ca) bruttó összeg
39
cb) viszontbiztosító részesedése (-)
40
09. Nettó működési költségek
235 412
198 259
41
a) tárgyévben felmerült szerzési költségek
117 789
94 629
42
b) elhatárolt szerzési költségek változása (+/-)
-6 072
2 734
43
c) igazgatási költségek (befektetési költségek kivételével)
149 800
130 413
44
d) viszontbiztosítótól járó jutalékok és nyereségrészesedések (-)
38 249
24 049
45
10. Egyéb biztosítástechnikai ráfordítások
30 331
11 712
- 316 664
- 242 627
32 851
15 634
1 078
0
34 933
23 228
0
0
0
0
7 835
5 852
0
0
0
0
3 406
3 420
0
0
0
0
4 407
1 413
342
604
3 524
9 217
A) BIZTOSÍTÁSTECHNIKAI EREDMÉNY 46 (01+02+03-04+/-05+/-06+/-07+08-09-10) 47
C) Nem biztosítástechnikai elszámolások
48
01. Kapott osztalék és részesedés
49
02. Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek
50
ebből: kapcsolt vállalkozástól
51
03. Biztosítási állományhoz kapcsolódó tárgyi eszközök bevételei
52
04. Befektetések értékesítésének árfolyamnyeresége, befektetések egyéb bevételei
53
05. Életbiztosításból allokált befektetési bevétel (B/02/d) sorral egyezôen)
54
06. Biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredmény (-) (az A/02. sorral egyezôen)
55
07. Befektetések működési és fenntartási ráfordításai, ideértve a fizetett kamatokat és kamatjellegű ráfordításokat
56 57 58
ebből: értékelési különbözet 08. Befektetések értékvesztése, befektetések visszaírt értékvesztése (+/) 09. Befektetések értékesítésének árfolyamvesztesége, befektetések egyéb ráfordításai
59
10. Egyéb bevételek
60
11. Egyéb ráfordítások D) SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY
-283 813
61 (+/-A+01+02+03+04+05-06-07-08-09+10-11)
-
-226 993
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
VII. Társasági adó levezetése
42
MKB Általános Biztosító Zrt. társasági adó levezetése 2013. december 31.
Megnevezés Adózás előtti eredmény Adóalap módosító tételek (+/ -) Növelő tételek
Összeg (eFT) -842 839 37 497 101 979
Képzett céltartalék adóévi ráfordításként elszámolt összege
34 164
Terv szerinti értékcsökkenés számviteli törvény alapján
60 420
Terven felüli értékcsökkenés számviteli törvény alapján
28
Immateriális javak, tárgyi eszközök kivezetésekor a könyv szerinti értéknek a készletre vett hulladékanyag, haszonanyag értékét meghaladó része
Selejtezett tárgyi eszközök könyv szerinti értéke
Bírságok, büntetések, törvényi jogkövetkezményekből adódó ráfordítás Adóellenőrzés, önellenőrzés során megállapított tárgyévi ráfordításként elszámolt összeg Nem vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségek Visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás
354
2 545
2 250 0 936 1 282
Csökkentő tételek
64 482
Terv szerinti értékcsökkentés adótörvény alapján
61 915
Immateriális javak, tárgyi eszközök kivezetésekor a számított nyilvántartási értéknek a készletre vett hulladékanyag, haszonanyag értékét meghaladó része
Módosított adóalap
2 567
-805 342
Társasági adó
0
Fizetendő társasági adó
0
Adózott eredmény
-842 839
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET MKB Általános Biztosító Zrt. 2013.12.31
VIII. Tájékoztató adatok
43
Az MKB Általános Biztosító Zrt-nél 2013-ben 87 fő volt az átlagos állományi létszám. A Társaság vezetősége 2013-ban 122 329 eFt juttatásban részesült , melynek járulékai 29 400 eFt-ot tettek ki. A felügyelő bizottság részére 2013-ban elszámolt juttatás 879 eFt, melynek járulékai 68 eFt-ot tettek ki. A vezető tisztségviselők, az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagjainak részére a Társaság nem folyósított előleget, kölcsönt, nevükben nem vállalt garanciát, korábbi vezető tisztségviselőivel, igazgatósági, felügyelő bizottsági tagjaival szemben nem áll fenn nyugdíjfizetési kötelezettség. A 2013. évi beszámolók könyvvizsgálatának nettó díja 6 800 eFt, melyből a magyar számviteli törvény előírásaival összhangban elkészített éves beszámoló könyvvizsgálatának díja 5 100 eFt, a Biztosító anyavállalata számára konszolidációs célból HGB és IFRS előírások alapján készített jelentések auditálásának nettó díja 1 700 eFt. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 151. § (5)-(8) bekezdése szerinti vizsgálat elvégzése és arról kiegészítő jelentés készítésének díja nettó 700 eFt . Társaságunk saját tulajdonú ingatlannal nem rendelkezik, nem végez jelzáloghitelezési, oktatási tevékenységet, nyugdíjpénztári járadékszolgáltatás kifizetése céljára nem vett át összeget. Nem kötöttünk olyan megállapodást, melyből lényeges kockázatunk, illetve előnyünk származott. Nem rendelkezünk veszélyes hulladékokkal, környezetre káros anyagokkal, a környezet védelmét közvetlenül szolgáló tárgyi eszközökkel, nincsenek környezetvédelmi kötelezettségeink. Támogatási program keretében nem részesültünk támogatásban. 2013. év során ellenőrzés nem tárt fel jelentős összegű hibát.
Budapest, 2014. április 23.
............................................. Dr. Salamon Károly első számú vezető
............................................ Kertész László számviteli rendért felelős vezető
................................................... Tarjányi Attila vezető aktuárius
P.H.