ABA -NOVÁK KIKÖTŐ, 1930
www.viragjuditgaleria.hu
A ba-Nová k V il m os (1 8 9 4 - 1 9 4 1 ) Kik öt ő, 1 9 3 0
Aba-Novák Vilmos: Kikötő, 1930 Tempera, vászon, 138,5x190 cm Jelzés nélkül Kezdő ár: 50 000 000 Ft / 161 290 EUR Becsérték: 80 000 000 – 120 000 000 Ft Estimated value: 258 065 – 387 097 EUR
Proveniencia: ‣ Aba-Novák Vilmos, majd a művész családjának tulajdonában Kiállítva és reprodukálva: ‣ Virág Judit – Törő István (szerk.): A magyar festészet rejtőzködő csodái – Válogatás magyar magángyűjteményekből II., Mű-Terem Galéria, Budapest, 2005. szeptember 10. – október 9. 151. oldal Reprodukálva: ‣ Molnos Péter: Aba-Novák Vilmos. Népszabadság Könyvek, Budapest, 2008. 113. kép ‣ Best of Mű-Terem. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2008. katalógus: 115.
1. Aba-Novák festés közben
4
5
Aba-Novák Vilmos: Kikötő, 1930 Aba-Novák Vilmos itáliai Kikötője egyike azoknak a gyönyörű olasz vedutáknak, amelyeket a Római Magyar ösztöndíj inspirált, amelyet Gerevich Tibor egyik pártfogoltjaként Aba-Novák az elsők között kapott meg. Aba-Novák 1929 elején utazott Rómába, ahol kisebb megszakításokkal egy és egy negyed évig tartózkodott. Kezdetben korábbi népi életképei itáliai verzióján dolgozott, egy nagyméretű taverna (trattoria) tematikájú olajfestményen, ám a nagy méretekkel járó kihívás új utakra terelte.
Egyrészt a klasszikus asszociációkat keltő, és a freskófestészetet idéző tempera-technika felé fordult, másrészt itáliai úti élményei hatására egy új tematikával kezdett el kísérletezni; a tengerparti városképekkel, amelyek a kritika és főképpen Gerevich tetszését is elnyerték. Maga Aba-Novák is úgy érezte, hogy az itáliai vedutákban találta meg azt az új témát, amelynek kapcsán harmonikusan tudta szintetizálni egyrészt a magyar és a klasszikus itáliai festői tradíciót, másrészt
az avantgárd kompozíciós eredményeit, valamint a piktúrával szembeni populáris, realista esztétikai elvárásokat. Így az itáliai veduták lettek annak az új stílusnak az első megfogalmazásai, amelyet Aba-Novák a húszas évek közepe óta intenzíven kutatott. Ennek az új stílusnak a tudatos keresése és építése hozta meg számára az ígéretes Római Magyar Ösztöndíjat is, amelyet egy konzervatív, de mégis progresszív festői programmal nyert el. 3. Piactér Olaszországban, 1930-as évek
5. Szíciliai tengerpart, 1940-es évek
2. Egy milánói kávézó teraszán
4. Kilátás a Ligur-tengerpartra, 1940 körül
6. A szicíliai Cefalù kikötője, napjainkban
7. A Trattoria l›Ingrasciata terasza Palermóban
6
8. A szíciliai Terrasini városa mellett fekvő Magaggiari partszakasz
7
9. FORTEPAN archív fotó
Az új stílus Aba-Novák, leveleinek tanúsága szerint, pontosan tisztában volt a kortárs magyar és európai festészet aktuális fejleményeivel. Éppúgy ismerte Kmetty és Braque posztkubista törekvéseit, mint Derkovits és a Neue Sachlichkeit nyelvezetét, és persze egészen közelről látta a műcsarnoki és a nagybányai festészet giccsbe, és unalomba hajló zsákutcáit is. Akár azt is mondhatjuk, hogy Kmettyhez és Szőnyihez hasonlóan, éppen az utóbbi tendenciák inspirálták arra, hogy egy új, de nem avantgárd, hanem konstruktív, szintetizáló művészet lehetőségeit keresse. Az új stílus kapcsán úgy gondolta, hogy az elemzés és a formálás avantgárd és némiképp öncélú megújítása után, immáron itt az ideje az új téma, az új szüzsé megtalálásának is, amely egyszerre harmóniát árasztóan klas�szikus, és élettel telien modern. Aba-Novák szerint ugyanis nem az izmusok „atomizált valósága” jelenti az új művészetet, hanem a visszatérés a valósághoz, amelyet az izmusok eszköztára is inspirálhat, de a formának alapvetően mégis csak a tartalmat kell szolgálnia.
10. Ubaldo Oppi: Ligúriai táj, 1915 magántulajdon
Ez a tartalom Itáliában a Római Magyar Ösztöndíj idején még egy ideális, eszményi világ volt, amelyet aztán itthon, Magyarországon váltott fel annak égi és földi mása az aktuális kultúrpolitika présében. A Kikötő azonban még a tiszta stílus képe, és valójában a tartalom még sem annyira kruciális, mint ahogy Aba-Novák az ösztöndíjas pályázatában és beszámolójában azt megfo-
11. Ardengo Soffici: Il Concone, 1922 magántulajdon
1
galmazta. A vedutákkal ugyanis elsősorban az új stílust, az új formát, az új nyelvet teremtette meg. Ez az új stílus szellemiségében és európai színvonalú eleganciájával az adriai kikötőket (1920-as évek második fele) festő Vaszaryt és a Riviérát festő Bernáthot idézi. Aba-Novák azonban Vaszarytól és Bernáthtól eltérően nem a populáris kultúrában, hanem inkább a művészettörténetben kereste a modernizáció lehetőségeit, ahogy ezt a modern olasz festészet is tette. Amíg Vaszary elsősorban Párizsra tekintett, a Riviérát (1926-27) festő Bernáth és a Zebegényi temetést (1928) festő Szőnyi pedig Berlin és a Neue Sachlichkeit felé tájékozódott, addig Aba-Novák egy jellegzetesen magyar, illetve közép-európai, posztavantgárd tradícióban gondolkodott, amely Szőnyi István árkádiájától indult el és Gerevich Tibor Itáliájában talált magára. Mindebben nem kis része volt a Gerevich által imádott trecento és quattrocento freskófestészetének is, amelynek emlékeit a magyar művészek in situ is tanulmányozhatták Umbriában és Toszkánában.
G e r e v i c h é l c s a pata Gerevich Tibornak a Római Magyar Intézet első igazgatójaként nem kis része volt abban, hogy az ösztöndíjasok között Szőnyi István, Patkó Károly, Pátzay Pál és Aba-Novák Vilmos is helyet kapott, akikben Gerevich a klasszika és a modernizmus lehetséges szintetizálóit látta meg. Gerevich célja a Római Magyar Ösztöndíjjal épp az volt, mint Aba-Nováké a saját programjában, vagyis egy új, korszerű, de klasszikus, európai színvonalú, de mégis magyar stílus megteremtéséről álmodott, amely a magyar nemzeti reprezentációban felváltaná az avítt akadémizmust. Gerevich ráadásul köztudottan nem kedvelte az avantgárd, formabontó, destruktív jellegű művészetét, így az sem elképzelhetetlen, hogy Aba-Novák győzte meg arról személyes eszmecseréik során, hogy az avantgárd eredményeit nem szükséges tűzzelvassal irtani, mivel azok harmonikusan is beépíthetők egy új, magyar neoklasszicista stílusba. Ez az új stílus végül helyet kapott az 1930-as Velencei Biennálé Magyar pavilonjában is, ahol Szőnyi, Aba-Novák és Patkó festményei reprezentálták a római magyar ösztöndíjasokat. Kezdetben azonban más volt még a terv, az egyik velencei kurátor, Majovszky Pál egy szélesebb merítést akart, de Aba-Novák Gerevichhez fordult, hogy támogassa azt a javaslatát, hogy a kiállításon ne kapjon mindenki helyet, hanem csak az érett, nagy formátumú művek reprezentálják törekvéseiket. Egy Gerevichnek írott levelében még saját műveinek visszavonását is felvetette, ha nem az általa javasolt válogatás valósul meg.1 Ennek eredményeképpen végül a római iskolások egy erős festészeti anyaggal álltak ki, amelyben jelentős szerepet kaptak AbaNovák itáliai vedutái és életképei is. Maga Gerevich és a magyar lapok is nagy megelégedéssel számoltak be arról, hogy Patkó Károlynak két képe is elkelt, Aba-Nováktól pedig maga Mussolini vásárolta meg a Galleria d’Arte Moderna számára a taverna sorozatba tartozó Kurtakocsma című képét.
12. Carlo Carra: San Giacomo di Varallo, 1924 Museo Civico a Pinacoteca, Alessandria
Molnos Péter: Újrafestve. Gerevich Tibor és Aba-Novák Vilmos. Enigma, 59, 2009. 26-28
A kiállításról több nagy volumenű, és kifejezetten pozitív, szakmai kritika is napvilágot látott. Ybl Ervin arra is felhívta a figyelmet az itáliai és a magyar motívumkincs méltatásán túl, hogy Aba-Novák a római ablakából egészen Párizsig ellátott, vagyis ismerte a posztkubisták és az École de Paris új levegő perspektívájának eredményeit is, amely aztán Budapesten a Gresham-kör alkotóin át vált a polgári magyar néplélek tükrévé.2
13. Felice Casorati: Silvana Cenni portréja, 1922 magántulajdon
14. George Braque: Hegyvidéki város, 1909 Kunstmuseum, Basel
2
12
Sőt két évvel később Mussolini egy másik olaszországi csoportos kiállításon már a saját gyűjteményébe is vásárolt egy hasonló tematikájú (Hamiskártyás című) Aba-Novák festményt, amiben nem kis része lehetett a képzőművészet területén is otthonosan mozgó barátnőjének, Margherita Sarfattinak, aki újságíróként maga is elismerő cikkben számolt be a magyarok klasszikus törekvéseiről. A velencei siker bizonyára hozzájárult ahhoz is, hogy hazatérése után nem sokkal, nagy egyéni kiállítási lehetőséget kapott Pátzay Pállal közösen az Ernst Múzeumban, 1931 elején, ahol több mint száz új művét mutatta be.
Ybl Ervin: Aba-Novák Vilmos művészete. Magyar Művészet, 1931/4. 144.
13
Aba-Novák azonban egy másfajta tükröt, egy másfajta festői felületet fejlesztett ki, amely nem a nagybányai, hanem inkább az aktivista tradícióhoz illeszkedett, Szőnyi expresszionizmusának és Kmetty kubizmusának nyomdokain haladt, melyeket aztán az itáliai tapasztalataival konfrontált. Egyrészt a Gerevichen keresztül megismert klasszikus, reneszánsz művészettel, másrészt a Novecento és a metafizikus festészet divatjával, harmadrészt az itáliai tájjal, amelyet ő a kortárs olaszoktól és magyaroktól is eltérően egészen egyénien és bravúrosan ábrázolt a tempera visszatörlésével és nagyvonalú (festőkés) modellálásával. A végeredmény pedig egy vibráló, a fények és a vízpermet atmoszférikus hatását felidéző, de a freskókra is emlékeztető, részletekben és kompozíciós elemekben gazdag festői felületet lett, amit valóban a valódi Itália motivált.
A z i ga z i I t á l i a Aba-Novákot nem annyira a római barokk, és nem is a kortárs kiállítások klasszicizálása nyűgözte le Olaszországban, hanem a tenger vakító kékje, az olasz élet káprázatos színessége és a mindennapi látvány keresetlen nagyszerűsége. A Római Magyar Akadémia mostoha viszonyai, és a lassú kulturális és pénzügyi akklimatizálódás is hozzájárult ahhoz, hogy Aba-Novák igazán csak megérkezése után fél évvel, 1929 nyarán kezdett el utazgatni Olaszországban. Az utazások azonban annyira felvillanyozták, hogy késő őszig bejárta szinte az egész olasz tengerpartot Trieszttől Szicíliáig. Első nagy és meghatározó tengerparti utazásáról így számolt be barátjának és példaképének, Szőnyinek: „Két napja újra Rómában vagyok, miután 3 hétig Umbriát kószáltam, Perugia, Assisi, Arezzo (rajzolva) és három hetet az Adria partján Francavilla al Mare és San Vitoban
töltöttem Patkó Carollal együtt. Umbriában a középkorból itt felejtett, a rákövetkező koroktól egyáltalán nem érintett kis városokban gyönyörködtünk. Francavillában egy hetet időztünk – ez fürdőhely. A relatíve mondén élet (ca. Siófok nívója) azonban tovább űzött még délebbre, San Vito Marinoba, ahol festő még nem járt! Halászfalu! Színes vitorlák, színes halász kosztümök! Narancs, ordító kék! Sajgó zöld! Gyönyörök tébolya! Ezeket a dolgokat raktuk papírra, hogy a római immár elkészült műteremben mindezt realizáljuk, hogy majdan idővel, éspedig remélem rövidesen - pénzzé tegyük egyrészt a szenvedő emberiség, másrészt a mi javunkra.”3 Az említett kelet-olasz, abruzzói falvak, Francavilla al Mare és Marina di San Vito több festményén is felbukkannak, Perugiától nem messze az Adria partján fekszenek, és még egyes képei címeként is megjelennek. A képek címei arról is tudósítanak, hogy
15. Giotto di Bondone: Szent Ferenc legendája, Assisi, San Francesco, 1297-1300
16. Pompeji freskó (részlet), Villa Boscoreale, i.e. 50-40.
17. Piero della Francesca: A Szent Kereszt megtalálásának legendája Arezzo, San Francesco, 1452-1466 3
Aba-Novák ellátogatott a nyugati oldalra, Civitavecchiába is, sőt a szicíliai Cefalu városa is elbűvölte, de azt is tudjuk, hogy járt Monreáléban, Palermóban és Agrigentóban is. A leginkább árulkodó képcím mégis a Citta trecentesca, azaz a Trecento város a reneszánsz boltíves épületekkel, a tornyokkal, a Campanilével és a jellegzetes reneszánsz kőhíddal. A trecento város fogalma ugyanis jelzi, hogy Aba-Novák a földrajzi és etnográfiai tapasztalatait is szintetizálni igyekezett, vagyis egyfajta ideális, eszményi itáliai várost kívánt létrehozni, mintegy Itália esszenciáját kereste. És ebben a keresésben, pontosabban az ideális város megtalálásában igen nagy szerepet játszottak művészettörténeti élményei is, például a Giotto-féle lépcsőzetes és szerkezetes, ideális város, amely az arezzói freskók egyikén (Szent Ferenc kiűzi a démonokat Arezzóból, 1297-1299) is felbukkan a maga bájosan színes falaival.
18. Piero della Francesca: A Szent Kereszt megtalálásának legendája (részlet) Arezzo, San Francesco, 1452-1466
20. Giotto di Bondone: Szent Ferenc kiűzi a démonokat Arezzóból Arezzo, San Franceso, 1297-99
19. Giotto di Bondone: Szent Ferenc kiűzi a démonokat Arezzóból (részlet) Arezzo, San Franceso, 1297-99
21. Pompeji freskó, Villa Boscoreale, i.e. 50-40.
Aba-Novák Vilmos levele Szőnyi Istvánnak, Róma, 1929. szeptember 15. Közli: Molnos 2008. 36.
14
15
Egy új, klas szikus tárgyias ság ígérete Amíg Ybl Ervin az itáliai élmények után a magyar népi életkép hazai megújítását méltatta Aba-Novák 1931-es kiállítása kapcsán, addig egy másik jeles magyar kritikus és művészettörténész, Farkas Zoltán hosszan és költői intenciókkal felvértezve időzött el Aba-Novák vedutáin, amelyek az ő értelmezésében az új klasszika hűvös eleganciáját és melankolikus elvágyódását árasztották magukból:
Aba-Novák körülönti őket azzal a számtalan szenzációval, melyet a tengerre boruló, mélyen kékellő égbolt, a perzselő napsugár és a gályák ünnepélyességével úszó hófehér felhők megajándékozták. Legtöbbjükön mély csend uralkodik, az élet pezsgéséről nem beszélnek s ha néha vannak is emberi, vagy állati alakjai, melyek bennük megállnak, ezek is teljesen beléolvadnak a mélységes nyugalomba.”4
„Megilletődött csodálkozással emlékezik vissza az adriai tengerpartok, vagy az olasz hegységek sziklafészkeire, ahol valamikor kalózok, rablók tanyáztak, vagy éppen előlük védekezett a falaik közé sereglő lakosság.
Az árkádiai táj azonban mégsem zárul teljesen önmagába, Aba-Novák ugyanis a sebész pontosságával reflektál a modern kor igényeire is. Művei ennek ellenére nem a szenzációt hajhásszák, és nem merülnek ki
4 5 6 7 8
Farkas Zoltán: Aba-Novák Vilmos művészete. Új Szín, 1931/5. 53-58. U.o. Aba-Novák Vilmos: Vallomás. Magyar Művészet, 1931/3. 136. Gerevich Tibor: Római magyar művészek. Magyar Művészet, 1931/4. 196-197. Aba-Novák 1931. 136.
a l’art pour l’art formabontásban, hanem a természet új, modern képét adják a precíz, új tárgyilagosság szellemében: „Egy álmodozó lélek különös vízióit látjuk a természet és ember örök mondájának csillogó és világos testté válásáról. Mert ezek a látományok egyáltalában nem fátyolosak, nem bizonytalanok. Sőt kegyetlen élességgel és erővel jelentkeznek: világító színeik, határozott és kemény vonalvezetésük nem hagynak semmi sejteni valót, pontosan fejeznek ki mindent, az ábrázolásmód hangsúlyozott félrenemérthetőségére csak a temperafesték szürkés hamvassága borít némi párát.”5
A monumentalitás útján Aba-Novák új szüzséjének és új tárgyilagosságának igazi különlegességét az adja, hogy az új, monumentális, állami reprezentáció formálódó igényeire a reneszánsz freskófestészet inspirációján, Assisi és Arezzo nagyszerű programjain, Giotto és Piero della Francesca narratív látomásain keresztül talált választ. Már a monumentalitás igézetében kezdett el dolgozni Rómában egy nagyméretű Trattoria kompozíción is, de az olajfesték színereje nem felelt meg a nagy méreteknek, ezért fordult Patkó Károllyal együtt a temperához, amelynek erejére a trecento és a quattrocento freskói ébresztették rá. Az egyik közvetlen minta talán éppen Piero della Francesca nagy falkép-sorozata lehetett az arezzói San Francescóban, ahol a Szent Kereszt legendájának gyönyörű tájai és városai elemi erővel ragyognak le a falakról. A tempera használata egyúttal az alap, a vászon módosításával is együtt járt, amelyet felváltott a falfelületek által inspirált, márvány-simaságúra lecsiszolt krétaalap és a valőrökre épülő festészet, amely a tiszta tubus színek
fényességét szürke hozzáadásával árnyalja: „És valóban többen vagyunk már, akik a freskó anyagával dolgozunk temperával műmárványfelületen (akár csak a pompeji festők Krisztus idejében). Ez mindenesetre sokoldalúbb és keményebb felkészültséget igényel, mint a szabad, teljesen kötetlen atelier-piktúra.”6 A keményebb felkészültség itt szerényen arra is utal, hogy a gyorsan száradó tempera a festés sebességét is felgyorsította, és sokkal nagyobb teret engedett a kéz ügyességének és a modellálás találékonyságának. Mindez nagyon tetszett a gótikán és a reneszánszon iskolázott Gerevich Tibornak is, aki 1931-ben már nem Szőnyiben, hanem Aba-Novákban látta az általa elképzelt – a müncheni és a nagybányai iskolát felváltó – római iskola vezéralakját: „Rómában áttért a temperatechnikára és újabb képei csaknem kizárólag ezzel készültek. A tempera kemény tüze, el nem lágyuló ereje pompásan megfelel konstrukciós törekvéseinek. Szürkével vagy barnával aláfes-
tett képeire bátran dobja a legmerészebb, a legtüzesebb színfoltokat, s finom ecsetheggyel rajzolja, építi meg architektúráit, veti oda utolérhetetlen könnyedséggel és biztonsággal ciprusfáit vagy alakjainak körvonalait. A mai magyar művészetnek modern értelemben nincs nála jobb rajzolója. Nem a természetutánzás pauszpapírján másol; kristályosan tiszta rajza a lényeget adja.”7 Aba-Novák tehát nemcsak tudatosan készült a reá váró itthoni monumentális megbízásokra, nemcsak azzal volt tisztában, hogy a „jövő piktúrája a fal”8, de kidolgozott egy új festészeti eljárást is, amellyel olyan hatásokat (patinás, klasszikus falfelületek látványa) tudott elérni, amelyek Max Ernst jóvoltából (frottage, grattage) csak jó tíz évvel később jöttek divatba Európában. A különleges látvány abban a szintetizáló törekvésben nyugszik, amel�lyel Aba-Novák egyesíteni tudta a korábbi posztexpresszionista, fénypászmákra épülő olaj festészetét a falfreskók klasszicitást árasztó levegőjével.
P o s z t a v an t g á r d v e d u t a Az avantgárd művészet Mussolini Itáliájában sem halt el teljesen, a Novecento a metafizikus festészet egyes eredményeit hasznosította újra, a futurizmus viszont újra felfedezte a romantika által meggyengített klasszikus veduta műfaját, amiből egy különleges festészet sarjadt ki, az Aeropittura, amely a futurizmus és a kubizmus szűrőjén át a repülőgépek légi perspektíváját alkalmazta a tájképek megkonstruálása során. Ehhez a technicizált perspektívához képest Aba-Novák tulajdonképpen a klasszikus 17-18. századi ideális tájhoz tért vissza, madártávlatból, de a klasszikus perspektíva szerint dolgozott, miközben stiláris értelemben, a színek és a formák kezelésével mégis csak modernizálta az id. Markó Károlyra visszavezethető magyar akadémikus tájfestészet tradícióját. Az olasz Novecento legismertebb művészei, Carlo Carra, Felice Casorati, Mario Sironi és Ubaldo Oppi is részben az akadémizmus, részben pedig a modern (posztkubista és metafizikus) festészet tradíciója felől érkeztek, és egy új, a fasiszta ideológiával is összeegyeztethető nemzeti stílus kidolgozásán munkálkodtak, amely az olasz táj és az olasz néplélek dicsőségét zengte. A Novecentót azonban messze nem érdekelte annyira a veduta, mint a posztfuturistákat, ők inkább portrékat és életképeket festettek. A római magyar stílus képviselőit pedig nem is annyira ők, mint inkább az ő példaképeik Giotto, Masaccio és Piero della Francesca komoly és fennkölt realizmusa inspirálta. „Fénysíkokból és fényhasábokból fölépített képszerkesztése, a toszkán és umbrotoszkán primitívek hatása alatt tér- és tömeg-
konstruktivizmussá alakult. A fiatal Szőnyiből kiinduló korábbi formái leegyszerűsödtek és egyéni zamatot nyertek. Képábrázolásait erőteljes kozmikus egységbe markolja, a geológiai és architektúrai elemeket kristályos tisztasággal és kirobbanó formáló erővel alkotja meg. A valóságot újra alkotja, újra építi, de nem absztrakt geometriai, vagy térmértani formákkal behelyettesítve, mint a kubisták teszik, - akikkel felületes szemléletre rokonnak látszik – hanem megőrzi elképzeléseinek természeti ősanyagát. Nem Picasso, hanem a fiatal assisii Giotto vezette a művészi teremtés új útjára.”9 Az Aba-Novákról értekező Gerevichnél a primitivitás, a romlatlan egyszerűség tehát egyfajta modern értékké lesz, hiszen nem az afrikai szobrokról és a kubizmusról, hanem a trecentóról és a quattrocentóról van szó, és annak kozmikus egységéről, koherens világképéről. Gerevich azt is pontosan látja, hogy Aba-Novák vedutái nem követik mindig hűen a topografikus látványt, hiszen a művész merészen konstruál, vázlataiból ideális tájakat állít össze. „Művészi problémáinak megoldásához legszívesebben architekturás, hegyes olasz tájat választ. A hegyen emelkedő vagy dombra kúszó középkori olasz városok - Perugia, Assisi, Subiaco - egyszerű, tömeges épületeikkel, szilárd falaikkal kitűnő alkalmat adnak művészi elvei megvalósítására.”10 A hegyre felkúszó, sziklás városok mellett másik kedvenc szüzséje a kikötő, ahol az architektúra egybeforr a tengerrel, és még az életképi elemet is be lehet csempészni a kompozícióba a tavernák, a pici, hangu-
9 Gerevich 1931. 196. 10 U.o. 11 Aba-Novák Vilmos levele Török Rezsőnek. Róma, 1930. április 18. Közli: Molnos 2008,
18
latos éttermek apropóján. A Kikötő kompozícióján az élénk, erős színfoltok is organikusan simulnak a tájba, az abrosz vöröse a csónakokon köszön vissza, a lemenő nap fényei pedig a sárga és narancssárga vitorlavásznakra rímelnek. Az egész képet azonban az Adria kéksége tölti ki, amelyet Aba-Novák virtuóz valőrökkel közelít a valóság árnyalataihoz. Érdekes és tanulságos módon éppen ezeket az élénk színeket bírálta Bethlen István miniszterelnök, amikor ellátogatott Aba-Novák római műtermébe. A festő pedig nem kevés öntudattal emlékszik vissza arra, ahogy a klasszikus, „fejedelmi” művész-toposz szellemében helyre tette a Méltóságos Urat.11 Végül aztán éppen a kikötők élénk színkezelésű, fenséges tája lett az a lépcsőfok, ami a későbbi nagy freskók és pannók monumentalitásának kidolgozásához szükségeltetett. Gerevich pedig megkapta Aba-Nováktól azt az új stílust, ami a nemzeti ideológia köztéri művészet formájában való tolmácsolásához illett. AbaNovák viszont mindeközben elvesztett egy olyan stílust, amely éppen akkor működött a legsikeresebben, amikor nem kellett alárendelni semmilyen állami programnak, vagy a tematikán túlnövő stiláris elvárásnak. Ezek a képek voltak az itáliai veduták, amelyek a korszakban valóban egyedülálló módon ötvözték az itáliai reneszánsz festészet és a magyar posztavantgárd eredményeit olyan festői felületeken, amelyeket akár még a harmincas évek szürrealistái is megirigyelhettek volna. Kaszás Gábor
Írta: Kaszás Gábor Kiadta: VIRÁG JUDIT GALÉRIA és AUKCIÓSHÁZ, 2017 Foto: Mester Tibor Katalógus terv: KOMOgroup, Kovács Ildi – Molnár Dénes Nyomás és kötés: Pauker nyomda
