PÁLYÁZAT A ZENTAI ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYVEZETŐI BEOSZTÁS ELLÁTÁSÁRA
Készítette: Gugolya Csilla 8000 Székesfehérvár Bereznai u. 4. Pályázati azonosító: 2015-06-19
0
Pályázati Nyilatkozat
Alulírott, Gugolya Csilla pályázatot nyújtok be a Nemzeti Közigazgatási Intézet KÖZIGÁLLÁS honlapján 2015-06-19 azonosító számú pályázati felhívás alapján a Zentai úti Általános Iskola (8000 Székesfehérvár Zentai út 8.) intézményvezető beosztás ellátására.
Kijelentem, hogy a magasabb vezetői állás betöltésére törvényileg előírt, valamint a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek megfelelek, és ennek igazolásait mellékelem.
Nyilatkozom arról, hogy hozzájárulok a teljes pályázati anyagom sokszorosításához, továbbításához (3. személlyel közléséhez).
Nyilatkozom, hogy hozzájárulok személyes adataim pályázattal összefüggő kezeléséhez.
Pályázatom részeként mellékelem a következő iratokat, igazolásokat:
Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettség, szakképzettség meglétét, szakvizsga várható befejezését igazoló okmányok másolata /1. számú melléklet/
Hatósági bizonyítványt a büntetlen előélet igazolására, valamint annak igazolására, hogy nem állok olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely közalkalmazotti jogviszony létesítését nem teszi lehetővé /2. számú melléklet/
Az intézmény vezetésére vonatkozó program, amely tartalmazza a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztést
Szakmai önéletrajz
5 éves szakmai gyakorlatot igazoló dokumentum /3. számú melléklet/
Gugolya Csilla pályázó
Székesfehérvár, 2015. március 30.
1
Tartalomjegyzék 1. Önéletrajz ...................................................................................................................................1 2. A szakmai életút bemutatása ....................................................................................................5 3. Bevezetés ...................................................................................................................................7 4. Helyzetelemzés .........................................................................................................................7 4.1 Az iskola általános jellemzői: ............................................................................................ .7 4.2 Az iskola arculata ..................................................................................................................8 4.3 Az iskola környezete ............................................................................................................8 4.3.1 Természeti környezet......................................................................................................8 4.3.2Tárgyi környezet...............................................................................................................9 4.4 Személyi feltételek ............................................................................................................ 10 4.5 Tanulók létszáma, összetétele ........................................................................................... 12 4.5.1 A tanulói létszám alakulása .......................................................................................... 12 4.6 Nevelő-oktató munka ........................................................................................................ 14 4.6.1 Nevelő munka ............................................................................................................. 14 4.6.2 Oktató munka ............................................................................................................. 17 4.7 Együttműködési- kapcsolatok............................................................................................. 19 4.7.1 A Diákönkormányzat ..................................................................................................... 19 4.7.2 A Szülői Munkaközösség ................................................................................................ 19 4.7.3 Az Intézményi Tanács .................................................................................................... 20 4.7.4 Külső partnereink .......................................................................................................... 20 4.8 Az alapítvány működése ..................................................................................................... 21 5. Fejlesztési terv ............................................................................................................................ 22 5.1 Tárgyi környezet .................................................................................................................. 22 5.2 Személyi feltételek .............................................................................................................. 22 5.3 Oktató-nevelőmunka ........................................................................................................... 23 5.3.1 Oktatómunka ................................................................................................................ 23 5.3.2 Nevelés .......................................................................................................................... 27 5.4 Hagyományaink ................................................................................................................... 30 5.5 Szervezetfejlesztés .............................................................................................................. 30 5.6 Minőségfejlesztés ................................................................................................................ 32 5.7 Együttműködés – Kapcsolatok ............................................................................................ 33 6. Összegzés .................................................................................................................................... 35
2
1.
ÖNÉLETRAJZ
SZEMÉLYES ADATOK Név Születési hely, idő Cím Telefon
Gugolya Csilla
Csorna 1969. október 26 8000 Székesfehérvár, Bereznai u. 4 20/2015-3494
MUNKATAPASZTALAT • Időtartam • Munkáltató neve és címe • Foglalkozás, beosztás
1992-2011 Tóvárosi Általános Iskola tanár, közalkalmazotti tanács tagja
• Időtartam • Munkáltató neve és címe • Foglalkozás, beosztás • Főbb tevékenységek és feladatkörök
2011Zentai Úti Általános Iskola tanár, közalkalmazotti tanács tagja
OKTATÁS ÉS KÉPZÉS • Időtartam • Oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa • • Elnyert képesítés megnevezése • Időtartam
1984-1988 Teleki Blanka Gimnázium Székesfehérvár érettségi
1988-1992
• Oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa • Elnyert képesítés megnevezése
ELTE Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Kar
• Időtartam • Oktatást/képzést nyújtó
1994-1997 Kodolányi János Főiskola
történelem - földrajz szakos általános iskolai tanár
3
szervezet neve és típusa • Elnyert képesítés megnevezése • Időtartam • Oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa • Elnyert képesítés megnevezése
• Időtartam • Oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa
• Időtartam
angol nyelvtanár 2013-várható befejezés 2015. június 30 Kodolányi János Főiskola Közoktatás vezetői és pedagógus szakvizsga
2001 Egészségvirág Egyesület 60 órás Iskolai Egészségnevelési Program
2002
• Oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa
Expanzió Humán Tanácsadó Kft. 30 órás akkreditált továbbképzés Minőségirányítási alapismeretek
• Időtartam • Oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa
2002 Ludus Iroda-Vámos Éva gyógypedagógia szakértő képzése Felkészítés a viselkedészavart mutató gyermekek integrált nevelésére
• Időtartam • Oktatást/képzést nyújtó szervezet neve és típusa
2008 Magyar Iparszövetség Oktatási Központ MIOK Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézet 30 órás Kooperatív módszertanra épülő együttműködés továbbképzési program
TECHNIKAI KÉSZSÉGEK ÉS KÉPESSÉGEK
2005 Európai számítógép- használói jogosítvány (ECDL) operációs rendszer, szövegszerkesztés, táblázatkezelés, prezentáció, internet használat
2. A szakmai életút bemutatása Gyerekkori vágyam volt, hogy egyszer tanár lehessek. Általános iskolai osztályfőnököm példamutatása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy ezt a hivatást válasszam. Biztatást, VEZETŐI ENGEDÉLY
B kategóriás jogosítvány
4
támogatást kaptam tőle, hogy ez nekem való foglalkozás. A főiskola elvégzése után 1992-ben egykori általános iskolámban, a Tóvárosi Általános Iskolában kezdtem el tanítani történelem-földrajz szakos tanárként. Az átalakulóban lévő nyelvoktatásnak akkor szüksége volt nyelvtanárokra. Középiskolai emelt szintű angol tanulmányaimra alapozva szívesen vállaltam, hogy elvégzem a Kodolányi János Főiskola angol nyelvtanár képzését. 1997-ben szereztem angol nyelvtanári diplomát.
A főiskolai
tanulmányaim befejezése óta is megragadok minden alkalmat a szakmai továbbfejlődéshez. Szívesen veszek részt szakmai továbbképzéseken. Szakmai megújulásom céljából 2013-ban a Kodolányi János Főiskola közoktatás vezetői képzésére jelentkeztem. Úgy gondoltam, meg kell ismernem a közoktatásban végbemenő változásokat. 1997 óta mindhárom szaktárgyam tanítom, ha eltérő arányokban is. A Tóvárosi Általános Iskolában angol óráim száma volt nagyobb. 2011-ben történelem szakos állást pályáztam meg a Zentai Úti Általános Iskolában. Jelenleg magasabb óraszámban történelmet tanítok az angol és a földrajz óráim mellett. Fontosnak tartom módszertani ismereteim fejlesztését is. Ennek jegyében 2008-ban megismerkedtem a kooperatív technikák módszereivel, ezt a módszert azóta is szívesen használom tanóráimon. A gyerekeket együttműködésre, közös munkára készteti, előkészítve ezzel egy olyan jövőbeli szituációt, ahol egymást segítve, közösen kell majd
boldogulniuk.
Egy
egészségnevelési
továbbképzés
konfliktus
kezeléssel,
kommunikációval kapcsolatos ismereteit is be tudtam építeni a mindennapi pedagógiai gyakorlatomba a tanulók személyiségfejlesztése során. Különösen fontosak ezek az ismereteim a különleges bánásmódot igénylő gyerekek esetében. Felkészítő tanfolyamot végeztem a viselkedészavart mutató gyermekek integrált nevelésére. Ez a továbbképzés hozzájárult a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek oktatásához szükséges módszerek megismeréséhez. A Minőségbiztosítási alapismeretek című továbbképzés elvégzése után tagja lettem az iskolai minőségbiztosítási csoportnak. A partnerközpontú működés jegyében elégedettségi méréseket végeztünk a Comenius 2000 Minőségbiztosítási Projekt keretében. Részt vettünk az „Elkötelezettség a kommunikációs
kiválóságért”
készségem,
projektben
is.
problémamegoldó
Ezekben
a
képességem,
projektekben
fejődött
megfelelő
szakmai
együttműködést tudtunk kialakítani a nevelőtestületen belül. Angol szakos tanárként több éven keresztül a Kodolányi János Főiskola mentorpedagógusa voltam. A végzős hallgatók tanítási gyakorlatukat, vizsgatanításukat irányításommal, 5
segítségemmel végezték. A hallgatók fogadása, mentorálása szakmai megújulást igényelt. A pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezésére különösen nagy hangsúlyt fektettem, hiszen ez példaként szolgált hallgatóimnak is. Szaktárgyi, tantervi kompetenciáim jelentősen fejlődtek. Jó kapcsolatot tudtam kialakítani a legtöbb hallgatómmal, akik felelősségteljes szakmailag, módszertanilag kiváló munkát végeztek. Szívesen végzek osztályfőnöki munkát. A közösségformálás hosszú, de hálás feladat. Bízom abban, hogy a közös élmények (közös kirándulások, táborozások, színház és mozilátogatások, osztálybulik) melyeket együtt éltünk át meghatározóvá váltak életükben. Testnevelés tagozatos osztályfőnökként sítáborokon, túratáborokon való részvételbe is bele kellett tanulnom. Hiszek ezeknek az élményeknek közösségformáló erejében. Osztályfőnökként mindig sikerült jó kapcsolatot kialakítanom a gyerekkel, szülőkkel egyaránt. A gyerekek érdekében a szülőkkel végzett közös munka tovább fejlesztette együttműködési készségemet. Különleges élmény, nagy kihívás, ha egy pedagógus a határon túlra is eljut gyerekeivel. Az angol nyelvtanításhoz óriási motivációt ad, ha a gyerekek angol nyelvterületre utazhatnak. Két csoporttal is Londonba látogattunk, ahol a gyerekek családoknál gyakorolták a nyelvet. Az idei tanévben a Határtalanul program keretében a Délvidéken jártunk. A program nagyban hozzájárul az élményszerű történelemoktatáshoz. A gyerekek megtapasztalták, hogy ezeken a területeken is magyar szót hallanak, megismerték a Délvidék magyar vonatkozású történelmi emlékeit. Diákönkormányzatot segítő tanárként is dolgoztam több éven keresztül. Ez a munka, ami sokszor több száz gyerek programjának megszervezését jelentette tovább fejlesztette együttműködési készségemet a kollégákkal, gyerekekkel egyaránt. Nagy szükségem volt kommunikációs képességeimre is. A tantestület, előző és jelenlegi iskolámban is, bizalmat szavazva a Közalkalmazotti Tanács tagjává választott. Kollégáim biztatására nyújtom be igazgatói pályázatomat, úgy érzem, kölcsönösen bízunk abban, hogy tudunk együtt munkálkodni iskolánk érdekében. Ez a bizalom lehet az alapja a jövőbeli sikeres együttműködésünknek.
3. Bevezetés A Zentai Úti Általános Iskola idén ünnepli alapításának 60. évfordulóját. Az intézmény számos olyan hagyományt alakított ki, mely meghatározza működését. Fontos és szükséges ezeknek a tradícióknak a megőrzése és ápolása, ugyanakkor ezekre a hagyományokra építve, 6
eredményeinkre alapozva kell megújulni, keresni a továbbfejlődés útját. Az intézmény hagyományait össze kell hangolni a változásokhoz való alkalmazkodással. A hagyomány és modernitás két meghatározó alapérték az oktatás területén „A legértékesebb márka az, melynek múltja és jövője van, amelynek van története, hagyománya, eredménye, és képes a megújulásra”- mondta Balogh Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztere. Olyan iskolai légkört kell tehát teremteni, melyet a tradíció és az innováció szellemisége hat át. Ennek a jegyében az iskolának biztosítani kell a tárgyi tudás megszerzése mellett, azoknak a képességeknek, készségeknek a fejlesztését, mellyel tanulóink boldogulni tudnak XXI. század gyorsan változó világában.
4. Helyzetelemzés 4.1 Az iskola általános jellemzői: Az intézmény neve: Zentai Úti Általános Iskola Kódja: 072044 OM: 030060 Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Zentai u. 8. Az intézmény alapításának éve: 1955 Az intézmény fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1055 Budapest Szalay u. 10-14 Az intézmény működtetője: Székesfehérvári Intézményi Központ 8000 Székeskesfehérvár Budai u. 90.
4.2 Az iskola arculata
7
A Zentai Úti Általános Iskola 1955-ben nyitotta meg kapuit. 2013. január 1. óta iskolánk fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Alapító okirata szerint iskolánk feladata: „Az általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatás.” E feladat megvalósításának érdekében intézményünk nyolc évfolyamos általános iskolaként működik, évfolyamonként két párhuzamos osztállyal. Az iskola Pedagógia Programjában kiemelt területként jelenik meg az Informatika és az Idegen nyelv oktatása. Pedagógiai Programunkban megfogalmazott nevelési céljaink: „Iskolánkban olyan légkört kívánunk teremteni, ahol tanulóink otthon érezhetik magukat, így kívánjuk megvalósítani a gyerekközpontú iskolát. Legfontosabb pedagógiai feladatunk a tanulók teljes személyiségének fejlesztése, valamint a tanulók korszerű ismereteinek, képességeinek, készségeinek kialakítása és bővítése. Nevelőink szellemileg, erkölcsileg és testileg egészséges nemzedéket kívánnak nevelni a ránk bízott gyermekekből.” Iskolánk hangulatára jellemző a jó értelemben vett családiasság. A kis létszámú iskola előnye, hogy ismerjük egymást, a hozzánk járó diákokat és szüleiket egyaránt. Egymást segítve neveljük, tanítjuk gyermekeinket. Az iskola 2005-ben megkapta a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának és Székesfehérvár Város Önkormányzatának Elismerő Oklevelét. 2008-ban Elkötelezettség a Kiválóságért Minőségi Díjban részesült az intézmény. 4.3 Az iskola környezete 4.3.1 Természeti környezet Az intézmény a város zöldövezeti részén, Ráchegy kertvárosi jellegű területén található. Az iskola udvara természetvédelmi terület, szinte egy arborétumhoz hasonlít rengeteg fájával, a fákon ugráló mókusokkal, védett virágaival, a fürtös gyöngyikével és a téltemetővel. ( Ez a növény mára az iskola egyik szimbóluma lett) Ez a szinte idilli környezet predesztinálja iskolánkat arra, hogy nagy hangsúlyt fektessünk természeti környezetünk értékeinek megóvására. Ennek keretében 2006-ban iskolánk elnyerte az ÖKO-ISKOLA címet, melyet három alkalommal újítottunk meg és 2012-ben az iskola birtokosa lett az ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA címnek. 8
4.3.2 Tárgyi környezet A zöldövezeti környezetben elhelyezkedő iskolaépület alapterülete 1647 m2. Az épület 3 részre tagolható: -
főépület
-
az udvaron át megközelíthető szárnyépület
-
tornaterem
A kétszintes főépületben 13 tanterem található. Az alsó szinten az alsó tagozatos osztályok tantermei kapnak helyet. A tanítók munkájának köszönhetően ezekben a tantermekben a gyerekek életkori sajátosságait figyelembe vevő barátságos környezet veszi körül a tanulókat. A felső szinten a felső tagozatos termekben az oktatás szaktantermi rendszerben zajlik. Speciális szaktanteremmel rendelkezünk az informatika, technika és az idegen nyelvek oktatására. A tantermek mellett iskolánk rendelkezik:
egy közel 6000 kötetes könyvtárral,
60 főt befogadó ebédlővel,
melegítő konyhával,
tanári szobával,
igazgatói irodával
igazgatóhelyettesi irodával
gazdasági irodával,
szertárakkal,
mosdókkal (melyek közül egy mozgáskorlátozottak számára készült)
Az iskola főbejárata akadálymentesített, ez mindenkinek lehetővé teszi az iskolába való bejutást. A tornaterem 297m2, méretéből adódóan csak egy osztály befogadására alkalmas. A mindennapos testnevelés bevezetésével kihasználtsága 100 %-os. Az iskola udvarán található betonozott sportpálya tavaszi és őszi időszakban alkalmas a testnevelés órák megtartására. Az iskola épületének állapota közepesnek mondható. Részleges felújítási munkák folytak az elmúlt években pl. a balesetveszélyes nyílászárók cseréje megtörtént, az elhasználódott fűtőtestek helyére újak kerültek. Sikerült megoldani a tornaterem lapos tetejének megfelelő szigetelését is. A vizes blokkok egy részét felújították, korszerűsítették. Folyamatban van az 9
iskolai bútorzat cseréje, az idei tanévben egy osztályterem pad és székcseréje valósult meg. Néhány tanterem padlójának felcsiszolására, újralakkozására is sor került. A világítás korszerűsítése megvalósult a Szemünk fénye program keretében. 4.4 Személyi feltételek A nevelőtestületet magas színvonalú, lelkiismeretes nevelő-oktató munkát végző, munkájuk iránt elkötelezett pedagógusok alkotják. Az intézményben dolgozó teljes állású pedagógusok száma 33 fő. A tantestület végzettség szerinti megosztása: főiskolai végzettség: 30 fő egyetemi végzettség: 3 fő
A pedagógusok végzettség szerinti megoszlása
9%
91%
egyetem
főiskola
Egyéb végzettségek a nevelőtestületben: közoktatás-vezetői szakvizsga: 5fő gyógypedagógus:1fő fejlesztő pedagógus: 1 fő gyógytestnevelő:1fő 10
A pedagógusok kor szerinti eloszlása
18%
9%
37% 36%
25-34
35-44
45-54
55-64
Az életkor szerinti megoszlásban a nevelőtestület nagyobb része a középkorosztályhoz tartozik. 35-54 év között van a nevelőtestület 73 %-a. Ez kedvező, hiszen tapasztalt, szakmailag jól képzett, erős hivatástudattal rendelkező kollégák végzik a mindennapi munkát. Az utóbbi években nyugdíjba ment kollégák helyére a középkorosztály tagjai kerültek felvételre, ugyanis a meghirdetett állásokra nem volt fiatal pályakezdő jelentkező. A hétévenkénti továbbképzési kötelezettséget kollégáink folyamatosan teljesítik, ez nagymértékben hozzájárul szakmai fejlődésükhöz. A nevelőtestület nagy része a Pedagógus I. kategóriához tartozik, 2015. januárjától 6 fő került a pedagógus II. minősítési fokozatba. 2015-ben 3 pedagógus kérte minősítését, ez jelenleg folyamatban van. A jó nevelőtestületi légkörhöz hozzájárul a kollégák magas szintű együttműködési készsége, egymást segítő attitűdje. Kiemelkedő pedagógiai munkát végző kollégáinkat Zentais Gyűrűvel ismerjük el. A pedagógiai munkát iskolatitkár, rendszergazda, pedagógiai asszisztens segíti. A
Székesfehérvári
Intézményfenntartó
Központhoz,
mint
munkáltatóhoz
tartozó
alkalmazottak száma 8 fő. A telephelyvezető, az élelmezésvezető, a gondnok, az udvaros és a takarítók munkája fontos az intézmény zavartalan működéséhez.
Bár munkáltatónk 11
különböző, az iskola érdeke azt kívánja, hogy zavartalan maradjon az együttműködés az Intézményfenntartó valamennyi dolgozójával. Bízom abban, hogy továbbra is partnerként működnek együtt az iskola pedagógusaival, diákjaival és a szülőkkel egyaránt.
4.5 Tanulók létszáma, összetétele 4.5.1 A tanulói létszám alakulása Az intézményünkbe felvehető tanulók létszámát behatárolja az épület befogadó képessége. Az épület kihasználtsága évek óta 98%-os. Az első osztályosok számára iskola előkészítő foglalkozásokat szervezünk. A leendő elsős tanító nénik az óvodások életkorának megfelelő változatos, érdekes programokkal várják a gyerekeket. Ennek köszönhetően évek óta magas az intézménybe lépő első osztályosok száma.
Létszámok alakulása 450 400 350 300 250 200 150 100 50 0 2014
2013
2012 létszám
2011
2010
1. évfolyam
Iskolánk tanulói különböző társadalmi környezetből érkeznek hozzánk. A gyerekek legnagyobb része kertvárosi, családi házas övezetben rendezett családi és anyagi körülmények között él. Beiskolázási körzetünkhöz tartozik egy közeli lakótelep is. Ennek egy tömbházában a város szociálisan rászoruló családjai kapnak lakást. Az innen hozzánk kerülő gyerekek jóval nehezebb körülmények között élnek, mint társaik. Felzárkóztatásuk, segítésük az iskola
12
feladata. Nagy kihívást jelent, hogy egy gyermekotthon gyerekei is a mi diákjaink. Az iskolába való beilleszkedésük, szocializációjuk nem mindig problémamentes. Integráló intézményként működünk. Feladatunk a sajátos nevelési igényű gyerekek nappali rendszerű integrált oktatása.
Tanév
Létszám
SNI
BTM
HH
HHH
2012/2013
396
10
39
25
2
2013/2014
403
20
38
0
0
2014/2015
393
22
30
5
8
SNI-BTM-HH-HHH tanulói létszám alakulása 45 39
40
38
35
30
30
25
25
22
20
20 15
10
8
10
5
5
2
0
0
0 2012
2013 SNI
BTM
HH
2014 HHH
Az idei tanévben iskolánkba 30 beilleszkedési tanulási, magatartási problémával küzdő tanuló jár. Ez körülbelül a tanulói létszám 7%-a. A sajátos nevelési igényű tanulók száma 22 fő. A sajátos nevelés igényű tanulók csoportjai iskolánkban:
SNI típusa
Létszám
Hallássérült
1fő
Beszédfogyatékos
2fő 13
Pszichés fejlődés zavarai
17fő
A hallássérült tanulóhoz szurdopedagógus jár, a beszédfogyatékosokat logopédus segíti. Mindketten a Pedagógiai Szakszolgálat utazó gyógypedagógusai. A többi tanuló rehabilitációját az iskola teljes állásban foglalkoztatott gyógypedagógusa látja el. Az iskola Pedagógiai Programja tartalmazza a tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő programot: „A tanulási kudarcnak kitett és részképesség-hiányos (dyslexia, dysgraphia stb.) tanulóink esélyt kapnak hiányos ismereteik, képességeik és készségeik javítására. ” A gyermekvédelmi felelős munkaköre megszűnt, iskolapszichológus az intézményben az idei tanévtől nincs, pedig együttműködésük, tevékenységük példaértékű volt.
4.6 Nevelő-oktató munka Nevelő-oktató munkánk alapja az iskola pedagógiai programja mely 2013-ban került átdolgozásra.
4.6.1 Nevelő munka Nevelési célkitűzéseinket így fogalmazza meg Pedagógiai Programunk: „Eszményeinkben olyan tanuló képe él, aki a közös családi és iskolai nevelés eredményeképpen egyesíti magában az alábbi tulajdonságokat:
humánus,
fegyelmezett,
művelt,
kötelességtudó,
kreatív,
gyakorlatias
ismeri, tiszteli, óvja, ápolja:
nemzeti kultúránkat, történelmünket, anyanyelvünket,
a természet, a környezet értékeit,
más népek értékeit, hagyományait”
14
A nevelés főbb területei Egészséges életmódra nevelés Fontos tanulóink testi-lelki egészsége. Az egészséges életmódra nevelés része a mindennapi testnevelés, ami 2012 óta felmenő rendszerben került bevezetésre. Alsó tagozatban az úszás és korcsolya oktatás is a mindennapos testnevelés része. Az iskola délutáni sportkörök (képességfejlesztő foglalkozások, labdajátékok) szervezésével is biztosítja rendszeres testedzés lehetőségét. A gyógytestnevelésre javasolt tanulók foglalkozásait az intézmény saját gyógytestnevelője vezeti. Nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges táplálkozásra, ennek keretében kapcsolódtunk a fenntartó szervezésében folyó iskolatej és iskolagyümölcs programhoz. A Nestlé Nutrikid programjának is résztvevői vagyunk. Az egészségkárosító hatások elkerülése, megelőzése érdekében védőnői előadásokat szervezünk, részt veszünk a rendőrség drogprevenciós programjában.
Környezeti nevelés A környezeti nevelés jegyében fontosnak tartjuk a bennünket körülvevő környezet védelmét, megóvását. Ezért évek óta szelektíven gyűjtjük az elhasznált elemeket. Évente kétszer hulladékgyűjtést szervezünk, melyet az utóbbi időben az elektronikus hulladék begyűjtésével is bővítettünk. Jól működő kapcsolatot alakítottunk ki HEROSZ Állatotthonnal. A szervezet különböző programokat szervez iskolánkban, de a gyerekek is többször ellátogattak az állatotthonba.
Művészeti nevelés A művészeti nevelés keretében rajzszakkört működtetünk alsó és felső tagozat számára egyaránt. Iskolai énekkarunk többször is Aranyminősítést kapott az Éneklő Ifjúság versenyen, minden évben részt vesz a város által szervezett Zenei Világnapon.
15
A Csitáry Művészeti Műhely hangszeres zenét és néptáncot oktat iskolánkban. Tanulóink rendszeres látogatói a Vörösmarty Színház előadásainak, koncertjeinek.
Hazafias nevelés Évek óta rendszeres résztvevői vagyunk a Pákozdi Katonai Emlékpark és a Honvédség Társadalmi és Baráti Kör Hazafiság Iskolája című programjának. Az idei tanévben iskolánk tanulói voltak a program 10.000. látogatói, erről iskolánk Emléklapot is kapott. Tanulóink aktív részesei voltak a Szent István Emlékév nyitó és záró rendezvényeinek, részt vettek a Városházán szervezett rendhagyó történelem órákon is. A Határtalanul program keretében az iskola hetedikes, nyolcadikos tanulói két alkalommal is ellátogathattak a Délvidékre, Zentára. A kirándulás nagyban hozzájárult a gyerekek nemzeti öntudatának fejlődéséhez.
Tanulók értékelése, motivációjuk növelése A tanulmányi munka folyamatos ellenőrzése, hagyományos értékelése mellett igyekszünk motiválttá tenni a gyerekeket a jobb eredmény elérése érdekében. A tanév során 5-ös gyűjtő versenyt hirdetünk, melyet negyedévente értékelünk. Az iskola különösen nagy figyelmet fordít a magatartás-szorgalom értékelésére. Tudatosítjuk a tanítókban, hogy példamutató magatartásuk és szorgalmuk fontos érték. Negyedéves, féléves értékeléseinken elhangzik a példás magatartással és szorgalommal rendelkező gyerekek neve. Követendő példaként állítjuk őket társaik elé. Évvégén az egész évben példás magatartású, példás szorgalmú gyerekek jutalomban részesülnek.(pl.moziba mennek) Magatartás
Szorgalom
2011/2012
4,43
4,32
2012/2013
4,43
4,28
2013/2014
4,4
4,26
16
A kiemelkedő tanulómányi eredményt elért tanulóinkat 8. évvégén jutalmazzuk, nevük felkerül az iskola dicsőség táblájára.
4.6.2 Oktató munka Oktató munkánk alapjai a 2012-ben megalkotott Nemzeti Alaptantervre épülő kerettantervek, és az erre épülő helyi tantervek. Fontosnak tartjuk
biztos szilárd alapismeretek nyújtását
képességek, készségek fejlesztését
tehetséggondozást, felzárkóztatást
középiskolára való felkészítést
Alsó tagozatban a két tanító néni összehangolt munkájának eredményeként tanulóink szilárd biztos alapismeretekhez jutnak. Az első évfolyam félévi és év végi, második évfolyam félévi értékelését szöveges formában végezzük, a 2010 évi LXXI törvény alapján. Második év végétől térünk át az érdemjeggyel való értékelésre. Alapvető fontosságot tulajdonítunk már alsó tagozattól kezdve a szövegértési és matematikai kompetenciák fejlesztésének. Felső tagozatban délután tanulószobán biztosítjuk a következő napra való felkészülést, a szabad levegőn töltött játék lehetőségét.
Idegen nyelv 3. évfolyamtól tanítjuk az angol és a német nyelvet A 3. évfolyamos tanulók heti óraszáma 1, a 4. évfolyamos tanulóknál ez kettőre növekszik, 5-8 évfolyamon idegen nyelvből a heti óraszám 3. A gyerekek nyelvtanulás iránti motivációját nagyban növelik a nyelvtanárok által szervezett kirándulások az adott nyelvterületre. Így németeseink rendszeresen (egy évben kétszer is) eljuthatnak Ausztriába, angolosaink pedig egyhetes programok keretében több alkalommal voltak már Angliában.
17
Informatika 4. évfolyamtól csoportbontásban tanítjuk az informatika és a technika tantárgyakat. Jól felszerelt számítástechnika tantermünkben igyekszünk tanulónk digitális kompetenciáit fejleszteni. Ennek érdekében az informatika tantárgy helyi tantervünkben 4-5. évfolyamon heti plusz egy órát kapott a szabadon tervezhető órakeret terhére.
IKT eszközök Az intézmény a TIOP1.1.1 „Intelligens Iskolák Székesfehérváron” pályázat keretében 6 darab tantermi digitális csomagot nyert el. A digitális táblával való ellátottságunk így jelentősen javult. Alsó és felső tagozatban egyaránt 3-3 teremben használhatók ezek az eszközök. A tantestület motivált az IKT eszközök bevezetésében és használatában. A pedagógusok 89%-a rendelkezik valamilyen informatikai vagy IKT eszköz felhasználói végzettséggel.
Országos kompetencia mérésen elért eredményeink Kiemelt feladatunk a tanulók matematika és szövegértési kompetenciájának fejlesztése. Az elmúlt három év méréseinek eredményeit a következő táblázat tartalmazza.
6. évfolyam
Országos átlag Megyei székhely általános iskolai átlag Iskolai átlag
Matematika 2012 2013 2014 1489 1489 1492 1532 1527 1517 1497 1517 1502
Szövegértés 2012 2013 2014 1472 1497 1481 1515 1545 1522 1476 1608 1521
8. évfolyam
Országos átlag Megyei székhely általános iskolai átlag Iskolai átlag
Matematika 2012 2013 2014 1612 1620 1617 1643 1654 1637 1597 1745 1586
Szövegértés 2012 2013 2014 1567 1555 1557 1601 1590 1587 1506 1668 1586
18
Matematikából legtöbbször az országos átlag közelében vagy azt kismértékben meghaladva teljesítünk. A megyeszékhelyi általános iskolák átlagát nem mindig sikerül elérnünk. Szövegértésből a 2012-es évben voltak gyengébb eredményeink. A 2013-as év matematikából és szövegértésből egyaránt kiemelkedő eredményt hozott, ebben az évben tanulóink a megyeszékhelyi általános iskolák átlaga felett teljesítettek.
4.7 Együttműködés- kapcsolatok Az iskola legfontosabb, közvetlen partnerei a tanulók és a szülők. A szervezeteikkel való együttműködés kiemelkedően fontos az intézmény számára.
4.7.1 A Diákönkormányzat A Diákönkormányzat szerepet vállal az iskolai hagyományok ápolásában, a szabadidős programok szervezésében. (például Mikulás buli, Farsang) Minden tanévben egy tanítás nélküli munkanap a diákönkormányzati nap, sporteseményekkel, vetélkedőkkel.
4.7.2 A Szülői Munkaközösség Az iskolai SZM nagyban segíti az intézmény munkáját. Támogató családi hátérrel rendelkezünk, a szülők szívesen vesznek részt az iskola rendezvényein. A programok közül kiemelkedik a minden évben megrendezésre kerülő szülő-pedagógus bál. Ennek szervezésében, anyagi támogatásában is számíthatunk a Szülői Munkaközösségre.
4.7.3 Az Intézményi Tanács A Köznevelés Törvény 73§-ának 3. bekezdése rendelkezik az Intézményi Tanács megvalósításáról.
19
Az Intézményi tanács tagjai a nevelőtestület, az Önkormányzat és a szülők képviselője valamint egyházak képviselői. Az Intézményi Tanácsnak fontos szerepe van a város önkormányzatával való kapcsolattartásban.
4.7.4 Külső partnereink Pedagógus szakszolgálatok A Szakszolgálat utazó logopédusának, szurdopedagógusának, gyógypedagógusának a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésében van kiemelkedő szerepe.
Közművelődési Intézmények Az iskolai udvarán működő, a Vörösmarty Mihály Könyvtár Zentai Úti Tagkönyvtárával kiépített kapcsolat példaértékű. A könyvtár vezetője részt vesz iskolai rendezvényeinkben, munkájával támogatja a pedagógusok és a gyerekek felkészülését egyaránt. A diákok részt vesznek a könyvtár által szervezett vetélkedőkön, programokon. Ilyen rendezvény volt a Holocaustról való megemlékezés, a Radnóti vetélkedő vagy az internet veszélyeire figyelmeztető foglalkozás. A KÖFÉM Művelődési Házzal is jól működő kapcsolatot sikerült kiépíteni. A Művelődési Ház helyet biztosít a minden évben megrendezésre kerülő Zentais Gálának, gyerekeink pedig műsort adnak nemzeti ünnepeinken a Művelődési Házban. Az iskola régóta jól működő hagyományai közé tartozik minden karácsonykor az Idősek Otthonának és a Sérült Gyermekek Intézményének meglátogatása. Gyerekeink műsort adnak, ajándékot készítenek az intézményekben élők számára. Minden évben résztvevői vagyunk a város adventi műsorainak is.
Egyházak Az iskola kapcsolatot tart az egyházak hit és erkölcstan oktatóival, megbízott képviselőivel. 4.8 Az alapítvány működése 20
Az iskolánk működését Alapítványunk is segíti. A Zentai Iskolánk Megújításáért Alapítvány bevételei a személyi jövedelemadó 1%-ból és a minden évben megrendezésre kerülő jótékonysági bálra befolyt támogatásokból származnak. A bevétel egy részét a tehetséges gyerekek és a szociálisan rászorulók támogatására fordítjuk. Az alapítvány lehetőséget biztosít az oktatás körülményeinek javításához, a pedagógusok továbbképzéséhez, az iskolai kirándulások támogatásához. Alapítványi pénzből készült az iskola udvarán a játszótér, a foglalkoztató kisház, az ivókút, az iskola épületében az emeleti aula bútorzata, az iskolai műsorokhoz pedig a mobil színpad.
5. Fejlesztési terv
21
„Ha nem becsülöd meg az embereket, ők sem becsülnek meg téged; de a jó vezetőnek, a kevés beszédűnek, munkája végeztével, ha célját elérte, így szólnak majd: ez közös munka volt.” Lao Csu Tao könyvéből Legfőbb célkitűzésem, hogy az iskola hagyományait, elért eredményeit megőrizzem és ezekre alapozva új fejlesztési irányokat is kijelöljek az oktató-nevelő munka, a szervezetfejlesztés, a minőségfejlesztés terén. A célok elérésében számítok a nevelőtestület minden tagjának munkájára. Szeretném, ha mindenki érezné, hogy a közösen kialakított, teljesíthető célok megvalósításában csak együttműködve, egymást segítve érhetünk el eredményeket.
5.1 Tárgyi környezet
A Székesfehérvári Intézményfenntartó Központ felé benyújtott 2015-ös költségvetési tervben szerepel az iskola nyílászáróinak cseréje a tantermekben és a tanári szobákban. Tervezett beruházás a bejárati ajtók cseréje is. Három terem parkettacsiszolására is ígéretet kaptunk, ennek megvalósulásával az alsós szint minden termében új, felújított padlózat lenne. A felújítási terv része a tornaterem üvegablakainak cseréje is. Az épület hiányossága a tároló helyiségek alacsony száma. A taneszközök tárolását így tantermekben kell megoldanunk. Az ott elhelyezett szekrények nagy része elavult, szükség lenne cseréjükre. Ezért támogatnám, hogy külső segítséggel, akár alapítványi pénzből is, megoldjuk újabb szekrények beszerzését.
5.2 Személyi feltételek
A hátrányos helyzetű tanulók segítése, támogatása hosszú ideig a gyermekvédelmi felelős irányításával történt. Az új Köznevelési Törvény bevezetésével a gyermekvédelmi felelős munkaköre megszűnt. Feladatait az osztályfőnökök vették át. Ennek ellenére úgy gondolom,
22
szükség van egy olyan szakemberre, aki iskolai szinten összefogja, koordinálja a feladatokat, kapcsolatot tart a Gyermekjóléti Szolgálattal segítve ezzel az osztályfőnökök munkáját. A tavalyi tanévben (annak első félévében) még volt iskolapszichológusunk, aki heti egy napot töltött az iskolában. Az iskola tanulóinak érdekében szükségesnek tartom ennek az állapotnak a visszaállítását. A szülők is gyakran vették igénybe az iskolapszichológus segítségét. Az iskolapszichológus és gyermekvédelmi felelős együttműködése példaértékű volt. Támogatnám egy olyan csoport létrehozását, melynek tagja lenne az iskolapszichológus, a gyermekvédelemmel megbízott kolléga és a védőnő. A csoport szorosan együttműködne az osztályfőnökökkel is.
5.3 Oktató-nevelőmunka
A jövőben is szeretném megőrizni az iskolában folyó oktató- nevelő munka magas színvonalát. 5.3.1 Oktatómunka Az intézmény Pedagógiai programjában kiemelt területnek tekintett idegen nyelvi és informatikai oktatást tovább erősíteném. Továbbra is kiemelt feladatnak tekintem a kulcskompetenciák fejlesztését. A gyerekek kedvelik az aktív cselekvéssel járó tevékenységeket, ez megkönnyíti számukra az ismeretszerzést. Ezért a pedagógiai munka során fontos a tevékenykedtetés középpontba állítása. Ezért fontosnak tartom a korszerű módszertani kultúra egyre szélesebb körű alkalmazását:
a kooperatív technikák gyakoribb használatát,
a differenciált óravezetést
a projekt pedagógia módszereinek gyakorlati megvalósítását az egész iskolára kiterjedő projekt napok tervezésével.
Ezeknek a módszereknek az alkalmazásával eredményesebb lehet a gyerekek motiválása, nagyobb lehet aktivitásuk, jobb lehet a tanulmányi eredményük.
23
Az idegennyelv oktatás továbbfejlesztése A szülők által leggyakrabban megfogalmazott indok arra, hogy gyermekeiket hatosztályos gimnáziumba szeretnék vinni, hogy ott magasabb az idegen nyelvek óraszáma. Ezért szükséges az idegennyelv-oktatás fejlesztése, átalakítása. Az idegen nyelveket, a németet és az angolt csoportbontásban tanítjuk. A tanulók választhatnak a két idegen nyelv közül. Az osztály két csoportba bontásának alapja így az, hogy ki melyik nyelvet tanulja. A nyelvtanárok javaslatát támogatnám, mely lehetővé tenné a képesség szerinti csoportbontást. Jelenleg két német- és két angol szakos kolléga is tanít az intézményben, így a személyi feltételek adottak a program egy évfolyamon való kipróbálásához. Ez azt jelentené, hogy az évfolyam nyelvi órái egy időpontban, sávosan kerülnének elhelyezésre. Így lehetőség lenne a német és az angol nyelvet tanulók képesség szerinti csoportbontására. Ezt a programot ki kell egészíteni azzal, hogy a tehetséges csoportok számára plusz órákat biztosítunk délutáni szakköri foglalkozás keretében. Ez az intézkedés reményeim szerint csökkentené a hatosztályos gimnáziumok elszívó hatását. Az idegen nyelv tanulásának motivációját támogatják a nyelvtanárok által szervezett kirándulások német illetve angol nyelvterületre, ezért ezek megszervezését továbbra is támogatnám. Az idegen nyelv kiemelt kezelése hozzájárulhat ahhoz, hogy az iskola vonzóbb legyen, megtartó ereje fokozódjon.
OKÉV mérés eredményeinek javítása Az OKÉV mérés eredményeit figyelembe véve tovább erősíteném a matematikai, logikai és a szövegértési technikák tanításának módszereit. Fontosnak tartom a kompetencia mérések eredményeinek elemzését, az eredmények alapján a célok meghatározását. A mérések eredménye több éve azt mutatja, hogy iskolánknak nem volt értékelhető a családi háttérindex mutatója. Ez azt jelenti, hogy a mérés megírása előtt kézhez kapott tanulói kérdőívek nem kerültek kitöltésre. A kérdőívek kitöltése ugyan önkéntes, de a mérési eredmények szempontjából rendkívül fontos. Ezért az iskola cselekvési tervet dolgozott ki a családi háttér kérdőívek kitöltésének megvalósulása érdekében. Ennek keretében a félévi 24
szülői értekezleten felhívtuk a figyelmet a tanulói kérdőív kitöltésének fontosságára. A méréskor újabb kérést küldünk a szülőknek levél vagy elektronikus üzenet formájában. Fontosnak tartom a cselekvési terv végrehajtását, majd az idei év tapasztalatainak figyelembe vételével a folyamatot javítani lehet.
A digitális kompetenciák és az ehhez szükséges eszközök fejlesztése E terület egy lehetséges fejlesztési tervét az intézmény igazgatóhelyettes asszonya dolgozta ki. Hozzájárulásával építettem be elképzeléseit fejlesztési tervembe. Fejlesztési tervét támogatnám, megvalósítását, a feladatok irányítását, szervezését az igazgatóhelyettes asszonyra bíznám. A fejlesztési terv főbb pontjai:
a meglévő eszközök folyamatos bővítése IKT alapú oktatáshoz kívánatos környezet kialakítása
az új munkaállomásokra fontos a vírus és tartalomszűrők kiterjesztése
külső tanfolyamok, pályázatok figyelése, felkutatása
az eszközpark tanári mobil eszközökkel való bővítése pályázati forrásokból
a
tantestület
motivált
az
IKT
eszközök
használatában,
de
folyamatos
tapasztalatszerzésre, támogatásra szorul
a digitális tananyagok és lehetőségek feltérképezése, megismertetése a tantestülettel
jó minőségű interaktív tartalmak használata (külső beszerzés, belső innováció)
belső továbbképzések keretében ötletbörze, tapasztalatcsere az IKT tartalmakról
kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsolatos feladatok feltérképezése
partnerkapcsolatok megújítása, újak teremtése, informatikai cégekkel, bankokkal
az intézmény webhelyének fejlesztése, közösségi funkciókkal való kiegészítése, a diákok tanórán kívüli online IKT tartalomszolgáltatása, segítve ezzel a tanítási folyamatot, a tartalomszolgáltatás alakuljon át: legyen virtuális közösségi tér az esélyegyenlőség biztosításával
25
Különleges bánásmódot igénylő tanulók fejlesztése Az iskolai nevelő-oktató munka egyik alapfeladata a kiemelt figyelmet igénylő tanulók fejlesztése. Kiemelten kell kezelni a
sajátos nevelési igényű
beilleszkedési, tanulási és magatartás zavarral küzdő
kiemelten tehetséges
hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat.
A sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásának alapelvei:
egyéni, differenciált bánásmód jár minden gyereknek
személyiségközpontú megközelítésre van szükség, a személyiség elsődleges szerepét kell figyelembe venni a fejlesztés során
a nevelést, fejlesztést az adottságokhoz kell igazítani
a körülményeket kell az igényekhez alakítani és nem fordítva
Mindezek
eredményeként
elérhető,
hogy
a
gyermekek
önmagukhoz
képest,
harmonikusan fejlődjenek. A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását a korrepetálásokon, egyéni fejlesztő foglalkozásokon kell megoldani. A rendszeres korrepetálások hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanulók lépést tudjanak tartani a társaikkal a tanulási folyamatban. Az esélyegyenlőség biztosításának jegyében segíteni kell leküzdeni szociális, műveltségi hátrányukat. A tehetséggondozásnak is kiemelt szerepet kell kapnia az iskolai oktatásban. A tehetséggondozás szervezeti formái az egyéni fejlesztő órák, a szakkörök,a tanulmányi versenyek. A differenciált feladatadás, a tananyaggazdagítás módszereinek alkalmazása hozzájárulhat a a tanulók motivációjának megerősítéséhez. A képesség szerinti nyelvoktatás bevezetése a tehetségondozást és felzárkóztatást egyaránt szolgálná. A tehetséges gyerekek magasabb óraszámban, gyorsabban tudnának haladni. A felzárkóztatást igénylő tanulóknál több idő jutna az ismeretek elmélyítésére, a begyakorlásra. Érdemes lenne átgondolni a képesség szerinti csoportbontás lehetőségét más tantárgyaknál is.
26
Erkölcstan - Hit és erkölcstan oktatás Az 1-2. és az 5-6. évfolyamon a Köznevelési törvény előírása szerint bevezetésre került az Erkölcstan - Hit és erkölcstan óra. A szülők választhattak az erkölcstan vagy az egyházak képviselői által tartott Hit és erkölcstan órák között. Az erkölcstan órát tartó kollégák továbbképzésen vettek részt. Szükséges azonban további kollégák kiválasztása az erkölcstan oktatására a rendszerben egyre növekvő óraszám miatt. A Hit és erkölcstan tantárgy tanárait a tantestület tagjaiként tiszteljük.
Pályaorientáció A 7-8. évfolyam pályaválasztásának megkönnyítéséhez szükséges az osztályfőnöki órákba beépített pályaorientáció megerősítése. Ki kell használni a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által kínált lehetőségeket. A Kamara Pályaválasztási Klubja tanműhely és üzemlátogatásokat szervez, hogy közelebb hozza az egyes szakmákat a tanulókhoz. A tanműhely látogatásokon bepillantást nyerhetnek a diákok az ott folyó munkába, lehetőségük van az eszközök, szerszámok kipróbálására.
5.3.2 Nevelés A tanulók idejük nagy részét az iskolában töltik, ezért az iskolában kell kialakítani, megerősíteni az emberi együttélés alapvető szabályait. Fontos, hogy az iskola egységes, számon kérhető szabályokat alakítson ki, melyeket mindenki magáénak érez és meg tud követelni. Ehhez a folyamathoz, ezekhez a feladatokhoz elengedhetetlen a szülők bevonása is, hogy az iskola és a szülők nevelési elvei összhangba kerüljenek. Fel kell hívni a diákok figyelmét arra, hogy nemcsak jogaik, hanem kötelezettségeik is vannak.
Környezeti nevelés A környezeti nevelés célja a tanulók környezettudatos magatartásának kialakítása. Ennek érdekében fontos, hogy a tanulók bekapcsolódjanak közvetlen környezetük megóvásába. 27
Az iskola udvarának és az iskola épületének tisztaságán, rendezettségén javítani kell. Jutalmazni kell azokat az osztályokat, melyek tiszta, rendezett tantermet, folyosót hagynak maguk után. A Diákönkormányzat segítségével valósítanám meg a termek, folyosók tisztaságának értékelését. Nagyobb hangsúlyt fektetnék a jeles környezetvédelmi napok programjaira: pl. Víz világnapja, Föld napja, Madarak és Fák napja. Projekt napok keretében vetélkedőkkel, gyakorlati tevékenységekkel tenném színesebbé ezeket a napokat.
Hazafias nevelés A Hazafiság Iskolája program folytatását támogatom, úgy, hogy az egyik évben az alsó, a másik évben a felső tagozat venne részt a programon. A Határtalanul programra való pályázatok benyújtását fontosnak tartom, így tanulóink személyes kapcsolatot alakíthatnak határainkon túl élő magyar gyerekekkel, eljuthatnak történelmünk nagy eseményeinek színhelyeire.
Állampolgárságra nevelés Az állampolgárságra nevelés fő színtere az iskolai Diákönkormányzat lehet. A DÖK véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a tanulókat érintő kérdésekben. A tanulók gyakorolhatják a demokratikus munkakultúrát, megtanulhatnak érvelni, vitázni mások nézeteinek, véleményének tiszteletben tartásával. Támogatom, hogy a diákönkormányzat gyakrabban éljen véleményezési jogával. Jó tapasztalataink vannak a Nyitott Bírósági Programról, mely lehetőséget biztosít a bíróság munkájának megismerésére. A program keretében a bíróság képviselője osztályfőnöki órát tart az iskolánkban, ezt követően kerül sor a bíróság meglátogatására. Jónak tartom a 7-8. évfolyam részvételét a programban. A program adta lehetőségek kihasználása segíti az állampolgárságra nevelést.
28
Művészeti nevelés A művészetek jelentős személyiségfejlesztő hatása miatt egyetértek a NAT azon törekvéseivel, hogy minden nap legyen művészeti órájuk a gyerekeknek. A rajz szakkör működtetését továbbra is fontosnak tartom, munkáikat szívesen látnám az iskola folyosóinak, termeinek dekorációjaként. Rendszeressé tenném a felsősök számára is a kézműves foglalkozások szervezését.
(pl.
karácsonykor, tavasszal húsvétkor, anyák napján) Az ügyes kezű szülők segítségét is szívesen fogadnám egy szülő-diák közös kézműves foglalkozáson. A technika órákon is támogatom a manuális foglalkozások előtérbe helyezését. Az énekkar részvétele az iskolai és városi rendezvényeken tovább öregbíti iskolánk jó hírnevét, ezért működését kiemelt feladatnak tekintem. A néptánc oktatása mellett a 5-8. évfolyam számára kísérletet tennék társastánc oktatásának bevezetésére.
Tanórák védelme Ha a tanórai munkát egyetlen tanuló is zavarja, akkor meg kell oldani, hogy a társait zavaró tanulót kiemeljük a tanórai munkából. Ehhez a segítő célzatú kiemeléshez biztosítani kell pedagógus vagy pedagógiai asszisztensi felügyeletet. Az Arizona program, vagy más hasonló eredményt biztosító program alkalmas lehet ennek a problémának megoldására. Javaslom a nevelőtestületnek egy ilyen jellegű program megismerését, kidolgozását.
A tanítási órák utáni foglalkozások Célom, hogy tartalommal töltsük meg a délutáni szabadidőt. Alsó tagozatban példaértékűek a délutáni foglalkozások. A tanítók segítik, ellenőrzik a házi feladatok elkészítését, lehetőséget biztosítanak a kötetlen játékra a szabad levegőn, de jut idő a közös olvasásra is. Mindemellett a gyerekek sokféle érdekes szakkör közül választhatnak:
angol, német szakkör
furulya 29
dráma foglalkozás
sakk
gyöngyfűzés
A délutáni felsős tanulószoba működési körülményeit is úgy kell kialakítani, hogy a gyerekek számára vonzó hely legyen. Lehetőséget kell biztosítani a nyugodt felkészülésre a házi feladat elkészítésére, ezért a tanulási, magatartási problémákkal küzdő gyerekekkel kiscsoportban vagy egyénileg kell foglalkozni. Olyan jellegű tevékenységet, manuális foglalkozást kell számukra biztosítani, mely sikerélményt nyújt, így erősíthető az érzelmi kötődésük az iskolához.
5.4 Hagyományaink
Idén 60 éves alma materünkben elődeink tiszteletére, a múlt értékeinek megbecsülésére nevelünk, ápoljuk nemzeti kultúránk hagyományait. Fontosnak tartom, kiemelten támogatom saját iskolai hagyományaink megőrzését, ápolását, hagyományos rendezvényeink megtartását:
ünnepélyes tanévnyitó az elsősök Zentaissá fogadásával
nemzeti ünnepeink méltó megünneplése
karácsonyi ünnepély
Zentais hét rendezvényei- Zentais gála
szülő- pedagógus jótékonysági bál
tanulmányi kirándulások
sítáborok, nyári táborok
ballagás
5.5 Szervezetfejlesztés
Az intézményvezető munkáját két intézményvezető helyettes segíti. Az oktató-nevelő munka irányítását négy munkaközösség vezető végzi.
30
-
alsós munkaközösség vezető
-
napközis munkaközösség vezető
-
humán munkaközösség vezető
-
reál munkaközösség vezető
A szakmai munkaközösségek vezetőit a munkaközösség véleményének kikérésével az intézményvezető bízza meg. A munkaközösség vezetők régóta megbecsült tagjai az iskola közösségének. A munkaközösségek éves munkatervük alapján önállóan dolgoznak. Az intézményvezető helyettesek és középvezetők szerepét tovább erősíteném – a döntések előkészítésénél kikérném véleményüket, bevonnám őket a belső ellenőrzési feladatokba. A piramisszerű intézményi felépítés mellett az egyenletesebb terhelés érdekében fontosnak tartom munkacsoportok létrehozását egy-egy konkrét feladatra. A jó munkahelyi légkör megtartását, az egymás iránt érzett felelősségérzet további erősítését is feladatomnak tekintem. Demokratikus, nyitott, rugalmas vezetői stílus megteremtésére törekednék. Fontosnak tartom, hogy mindenki érezze, kitűzött céljainkat csak közösen lehet eredményesen megvalósítani. A döntések előkészítésénél nagyobb teret szeretnék biztosítani a kollégáknak a nyílt, őszinte véleménynyilvánításra, a feladatok végrehajtásánál számítok önálló, aktív részvételükre.
Szervezeti kommunikáció „Egy szervezeten belül a mindennapi élet folyamatszabályozásának alapvető része, az együttműködés feltétele a szervezeti kommunikáció.” (Bábosik: Az iskolák belső világa)
Van egy jól működő, hagyományos, belső kommunikációs rendszerünk. Minden kollégának van saját postaládája,(egy rekesz egy szekrényben) a kollégákat érintő információk, feladatok ide kerülnek. Az iskolavezetés, az iskolatitkár, a védőnő, üzenetei így gyorsan eljutnak a tantestülethez. A havi rendszerességgel megtartott munkaértekezletek is az információ iránti igényt elégítik ki. 31
Mindezen kommunikációs csatornák megléte mellett szükség van fejlesztésre is, hiszen a belső kommunikáció fejlesztésével növekedhet a kollégák elégedettsége. Az iskolai honlapon létre lehet hozni egy belső információs rendszert, ahova minden információ, adat, dokumentum feltölthető. Ide kerülhetne például az éves munkaterv aktuális, havi lebontása, az értekezletek témái, az iskolai rendezvények forgatókönyve. Ehhez a rendszerhez szorosan hozzátartozna a tantestületi kör e-mail létrehozása. Ez nem csak gyorsabbá tenné az információ áramlást, hanem lehetőséget adna a hozzászólásra, véleménynyilvánításra is. Emellett szükség lenne az interneten egy olyan postafiókra, mely az iskolai eredményeket rögzíti. Erre a helyre mindenki saját maga tölthetné fel a tanítványai által elért versenyeredményeket (iskolai, városi, megyei stb.) annak érdekében, hogy véletlenül se vesszenek el értékes információk. A már meglévő, jól működő kommunikációs csatornák bővítése fejleszti az iskolai kommunikációt, ezzel javítja a szervezet hatékonyságát.
5.6 Minőségfejlesztés
Minőségfejlesztési elképzeléseimet az Intézményi Minőségirányítási Program (IMIP) hagyományaira alapozva dolgoztam ki. A már elkezdett minőségirányítási programot folytatnám, jó gyakorlatát megőrizném.
A nevelőtestület felkészítése a tanfelügyeleti ellenőrzésére, a minősítésre A tanfelügyeleti ellenőrzés előkészítése érdekében szükségesnek tartom egy belső ellenőrzési terv kidolgozását. A nevelőtestület tagjait meg kell ismertetni az önértékelés folyamatával. A kollégák önértékelése ugyanis része lesz a külső tanfelügyeleti értékelésnek. Fontosnak tartom, hogy a portfólióírásban, a minősítési eljárásban szerzett tapasztalatokat belső továbbképzéseken átadják egymásnak a nevelőtestület tagjai.
32
Felkészülés az intézményi önértékelésre Az intézmény önértékelés iránymutatást ad az intézmény pedagógiai- szakmai munkájának továbbfejlesztéséhez. Javasolom, hogy a nevelőtestület ismerje meg az intézményi önértékelés folyamatát Az önértékelésből megállapítható az intézmény kiemelkedő és fejlesztendő területe, területei, az intézményi önértékelés pedagógusokra vonatkozó megállapításai pedig a minősítés és a szakértői ellenőrzések során jutnak fontos szerephez. Az önértékelésbe be kell vonni az intézmény partnereit is, ezért szükséges a partneri (szülő, diák, tanár) elégedettség-mérés elvégzése is. Az önértékelés biztosítja a szervezeti kultúra folyamatos fejlesztését.
5.7 Együttműködés – Kapcsolatok
Szülői kapcsolattartás A szülőkkel való személyes kapcsolattartás iskolánk egyik erőssége. A szülők az osztályteremig kísérhetik gyermekeiket, és akár naponta informálódhatnak az őket érdeklő kérdésekről. A szülők rendelkezésére állnak a szülői értekezletek, fogadó órák is. A szülőkkel való szorosabb kapcsolattartás érdekében igyekeznék bevonni őket minél több iskolai
programba.
Támogatnám
a
szülők
bevonását
kézműves
foglalkozásokba,
kezdeményezném egy olyan sportnap megszervezését is melyen a szülők is részt vehetnének. Úgy gondolom a szülők továbbra szívesen részt vállalnának az iskola és környezetének szépítésében is (pl. kerítésfestés, teremfestés) A szülők munkahelyi kapcsolatait is érdemes lenne feltérképezni, mert ez kihasználható lenne egy-egy munkahely társadalmi felelősségvállalás keretében felajánlott segítségnyújtás megszerzése érdekében. Célom, hogy a szülők az iskolai élet aktív résztvevői legyenek. Szükségesnek tartom az iskolai Szülői Munkaközösséggel való szorosabb kapcsolattartást is. A szeptemberi szülői értekezlet előtt tájékoztatnám a Szülői Munkaközösséget a tanév 33
feladatairól, így az iskolai kérések tolmácsolói nem kizárólag az osztályfőnökök lennének. A szülői munkaközösséget bevonnám a döntések előkészítésébe, a megvalósítás folyamatába is. Segítséget nyújtanék a szülőknek gyermekeiket érintő nevelési problémák megoldásában, a pedagógia szakszolgálat szakembereinek meghívásával Szülők Iskolája programot indítanék.
Diákönkormányzat Szeretném, ha az iskola diákönkormányzata minden év elején elkészítené munkatervét, melyben megtervezik éves találkozóik időpontját, az általuk felvállalt rendezvényeket. A tanulók javaslatot tehetnének a törvényben biztosított diákönkormányzati nap programjára. Egy-egy program kikerülhetne az iskola falain kívülre. (pl. a közeli Rácbányába, vagy a pákozdi arborétumba) Támogatnám, hogy ismerkedjenek meg, éljenek a diákönkormányzat számára biztosított jogaikkal. Gyermekként kell megtanulniuk a kulturált véleménynyilvánítás formáit. Szeretném elérni, hogy az iskolai diákönkormányzat a közös célok érdekében egyre nagyobb önállósággal dolgozó diákok szervezete legyen.
Testvériskolai kapcsolatok A Határtalanul program lehetővé tette a kapcsolatfelvételt határainkon túli általános iskolákkal. Ennek eredményeként testvérkapcsolat létesült a szerbiai Zenta és a romániai Végvár általános iskoláival. Úgy gondolom ezt a kapcsolatot élővé kell tenni: internetes versenyek szervezésével, csereprogramok beindításával. A gyerekek így személyes kapcsolatot alakíthatnának ki a határon túli diákokkal.
Alapítvány működtetése Az Alapítvány bevételeinek növelése kiemelt feladat. Ennek érdekében fel kell venni a kapcsolatot a környék vállalataival és vállalkozóival, hogy az iskola alapítványán keresztül támogatást szerezzünk szabadidős programjainkhoz, rendezvényeinkhez. A pályázati lehetőségeket is figyelemmel kell kísérni, ki kell használni azokat. 34
6. Összegzés Célom, hogy a Zentai Úti Általános Iskola arculatát, jó hírnevét megőrizzem, emellett megújulását elősegítsem. Milyen vezető szeretnék lenni?
Ennek érdekében olyan vezető szeretnék lenni aki:
rugalmas, képes alkalmazkodni a változásokhoz örömmel fogadja mások újító kezdeményezéseit a célok kijelölésénél törekszik a tantestület egészének egyetértésére a célok elérésének érdekében képes motiválni a nevelő testületet bízik a közös munka sikerében „ Ha hibát követ el felismeri, Ha felismerte beismeri, Ha beismerte kijavítja és aki rámutat hibáira,azt legjóságosabb tanárának tartja.” Lao-Ce
Milyen iskolát szeretnék? Olyat biztosan nem, amit a következő tanmese bemutat: „Egyszer régen az állatok elhatározták, hogy tenniük kell valamit az új világ igényeinek
kielégítésére. Iskolát alapítottak. Elfogadtak egy futásból, mászásból, úszásból és repülésből álló tantervet. A tanterv adminisztrálásának megkönnyítésére minden állat minden tárgyat tanult. A kacsa úszásból kitűnő volt, tulajdonképp jobb, mint a tanítója, de repülésből éppen csak átcsúszott, és nagyon rossz volt futásból. Mivel nagyon lassan futott, tanítás után benn kellett maradnia, sőt az úszást is ki kellett hagynia, hogy a futást gyakorolja. Ez addig folytatódott, amíg úszóhártyás lábát megerőltette, és úszásból is csak az átlagos szintet teljesítette. Az iskolában az átlagost elfogadták és senki sem nyugtalankodott, a kacsa kivételével. Nyúl futásból a legjobbak között kezdett, de a túl sok felzárkóztató úszás miatt idegösszeomlást kapott. A mókus kitűnően mászott, amíg nem frusztrálódott a repülés órákon, ahol a tanár arra biztatta, hogy a földről kezdjen, ne a fa tetejéről lefelé. A túlterheléstől izomláza volt és végül mászásból 3-ast, futásból 2-est kapott. A fülesbagoly problémás gyereknek számított, és szigorúan büntették. Mászás órákon a legjobb volt, de nem lehetett rávenni, hogy ne a saját elképzelése szerint jusson fel a fára.” 35
(Klein Sándor: Pedagógiai szemle;1992. 1. szám)
Fontosnak tartom mindazon ismeretek átadását, képességek kialakítását, fejlesztését melyek a tanulók életkori sajátosságainak megfelelnek és szükségesek ahhoz, hogy az életben boldoguljanak. Minden gyereknek saját adottságainak, megfelelő képzést kell kapnia, ez a személyre szabott oktatás alapja. Mindehhez hozzájárul a megfelelő iskolai légkör kialakítása. Az iskolára jellemző szeretetteljes, családias légkört megőrizném. Az elfogadó, biztató, inspiráló atmoszférát tovább erősíteném. „hisszük, hogy a nevelést az atmoszféra határozza meg, az a légkör, amelynek személyes növekedést elősegítő erői, töltései a pedagógus személyiségéből és a növendékével való kapcsolatból erednek, nemcsak szellemi világosságot, hanem a fejlődéshez szükséges biztonságnak és elfogadásnak a melegét is sugározva." /Mérei Ferenc/
36