Ferenc és Testvérei A zalaegerszegi Jézus Szíve Plébánia havilapja
2016. augusztus
150 Ft
Interjú Plébániánk régi-új káplánjával, Kamill testvérrel
Számomra nagyon fontos a közösség Kedves Kamill testvér, örömmel köszöntünk újra Zalaegerszegen, azok nevében, akik már ismernek és azok nevében is, akik még nem találkoztak veled. Köszönöm a nyitottságot, amivel ezt az interjút fogadtad, szeretnénk ezáltal is kicsit jobban megismerni. Milyen érzésekkel érkeztél hozzánk, régi-új állomáshelyedre? - Május elején, egy szép hétfői napon felkeresett Dobszay Bence tartományfőnök, hogy mit szólnék hozzá, ha Egerszegre kerülnék. Mivel már a választ előre tudta, így meglepetés nem érhette. Bár nem kívántam újra költözni, hiszen tíz év alatt már hatodik helyezést kaptam, de szerdára mire a tabula írásban is megjött már tudtam azonosulni a kérdéssel. Azóta hozzászoktam a gondolathoz, elolvastam a honlapot, újra elolvastam a plébánia történetét. Most már meg is érkeztem, bár ideiglenesen P. Huszár Jeromos szobájába kerültem, s csak festés után fogom elfoglalni szobámat, Zsombornak már azt írtam: „kipakoltam, beszélgettünk, hazaértem”. Származásodról, szüleidről, gyermek- és fiatalkorodról
mit mondanál el nekünk bemutatkozásképp? - A történelmi és távoli múltban 1974-ben születtem, jászberényi származású vagyok. Édesapám mezőgazdasággal foglalkozik, mindenféle speciális nagy gépeket vezet, édesanyám háztartásbeli, mióta betegsége miatt otthagyta a szakmunkásképzőt. Az alapfokú tanulmányok után a Klapka György Szakmunkásképzőbe jelentkeztem, ahol vas- és fémszerkezeti lakatosként végeztem. Az inasévek után az Aprítógép gyárban kezdtem dolgozni. Előállítot-
tunk kőosztályozó gépeket, cementőrlő művet, szénbányát, markoló kanalakat, targonca alvázakat, különböző gépek fémszerkezetét. Munka mellett a Szakmunkások Szakközépiskolájában esti, levelező tagozaton érettségiztem. 8. osztályos koromban kezdtem templomba és misére járni, tagja voltam az ifjúsági közösségnek, a Jász Cserkészcsapatnak és a Kamilliánusok Családjának. Hogyan találtál rá Istenre, a ferences rendre, a papi hivatásra?
2. oldal - 1987 húsvéthétfőjén – biztos nem véletlenül – lekéstük az autóbuszt, amely JászberényHajta nevű külterületéről vitt volna be a városba locsolkodás céljából, s a következő busz indulásáig még két óránk volt, ezért bementünk a misére. Itt úgy éreztem, biztos tapasztalatom volt róla, hogy „jó ebben a közösségben lenni”. Ez meghatározó és kitörölhetetlen emlékként él bennem. Jászberénybe költözésünkkel a rendszeres szentmisére járás, imádság, a közösségbe járás, az aktív plébániai és karitász munka az életem velejárójává vált számomra. Három fontos embert szeretnék kiemelni, akiken keresztül hívott az Isten. Az első P. Szita Imre Gergely egyházmegyés pap, aki a feloszlatás előtt ferences volt: ő keresztelt meg. P. Vajk Atanáz Alajos egyházmegyés pap, aki a feloszlatás előtt ciszter szerzetes volt: hozzá sokat jártam beszélgetni. Egy alkalommal adott nekem egy Szent Tarzíciusz képet, s mesélt egy diákjáról, akinek 50 évvel ezelőtt adott egy ilyen szentképet, ezzel a felirattal: „Pap akarok lenni! Pap leszek!” Én is ráírtam ezt! A harmadik fr. Kovács Kamill jászberényi származású örökmozgó, mindig vidám ferences, aki 1979-ben szélütést kapott, és fél oldalára lebénult, ekkor a Pannonhalmi Szociális Otthonba került. Szen-vedéseit azért ajánlotta fel, hogy Berényből is mindig legyenek ferences hivatások. 1993-ban, mikor jelentkeztem ferencesnek, még írtam neki levelet, s tudattam rendbelépésemet!
Ferenc és Testvérei 2016. augusztus
fotó: Zsirai Károly
Rendi neved milyen tartalmakat hordoz számodra? - A fent említett Kamill testvér mellett Lellisi Szent Kamill is közel áll hozzám. Nem véletlenül voltam a Kamilliánus Család tagja. A Kamill szó egyébként a tevét, hajókötelet, és cigarettamárkát is jelent. Az elmúlt években sokszor jellemeztek úgy, mint akinek hajókötélből vannak az idegei. Ferences hivatásodban milyen állomásokon át jutottál el hozzánk, milyen szolgálatokat végeztél? - 1993-ban jelölt voltam Budán, majd szécsényi noviciátus éve következett fr. Barsi Balázs magiszter vezetésével, két évet tanultam a szegedi teológián, majd három évet Pasaréten. 2000 januárjában diakónussá szentelt Paskai László bíboros úr, júniusban pedig pappá szentelt Bíró László püspök úr. Első állomáshelyem a gyöngyösi rendház és a mátraházi templom volt, ezt Zalaegerszeg (2006-7) követte,
majd Pasarét, Szeged, Szécsény és Budán az Országúti Plébánia. Fontos állomás volt az elmúlt három évben a Szent Angéla Iskolában való tanítás, táboroztatás, iskolalelkészség, ahol az alsó tagozatos hittanosok voltam rám bízva. Megosztanál-e velünk olyan lelkipásztori tanúságot, melyeket ferences szolgálatodban ismertél fel és különösen értékes számodra a továbbiakban? - Számomra nagyon fontos a közösség, minden plébánián, ahol idáig voltam tagja, vagy vezetője voltam különböző katekumen közösségeknek, ifjú házas, családos csoportnak. Szerintem az Egyház elsősorban Közösség, a plébánia pedig a kis közösségek nagy közössége. Vannak-e terveid a Zalaegerszegi szolgálatoddal kapcsolatban, tudhatunk-e valamit arról, amit tenni szeretnél Közösségünkben?
Ferenc és Testvérei 2016. augusztus - Első év az ismerkedés éve. Hiába voltam itt 11 hónapot, kétszer ugyanabba a folyóba nem lehet lépni - tartja az indián közmondás. Nyitott vagyok általában mindenre, szívesen részt veszek a közösségek életében. Vannak-e szabadidős kedvteléseid? - Világ életemben könyvtáros voltam, szívesen foglalkozom a különböző rendházak könyvtáraival, azokban szívesen kutatok, természetesen a kutatásokhoz igénybe szoktam venni a helyi városi könyvtárakat is. Másik fontos tevékenység számomra a citerázás. Még ifjú éveimben tanultam klarinétozni, amelyet hittanórákon most is elő szoktam venni, de sajnos klarinétozás közben nagyon nehéz népdalokat énekelnem. Mivel gyermekkoromban egyszer láttam a televízióban egy citerazenekar szereplését, ez nekem nagyon megtetszett. Szegedi plébános koromban körbenéztem, hogy hol lehetne megtanulni „vén fejjel” citerázni. Így jutottam el Ópusztaszerre, az ottani népzenei táborba. Már előre leleveleztem Micsik Béla (törökbecsei népzenész, hitoktató, kántor) oktatóval, hogy engem elvállaljon, mint teljesen kezdőt. Azóta ha csak tudok, visszajárok a nyári táborokba, ha nem, akkor a Pannónia Citerazenekar által szervezett balatonkenesei tavaszi továbbképzésen, vagy táborban veszek részt. Az elmúlt három évben tagja voltam a Margaréta Citerazenekarnak is. Az irgalom évében megérinfotó: Zsirai Károly tett-e eddig valami mélyeb-
ben, amit elmondanál nekünk? - Az egyik ifjúsági hittanos csoportom tagja jelezte, hogy nagymamája nagyon beteg, elveszítette a külvilággal való kapcsolatát. Kérte, hogy miután előkészíti őt erre, keressem fel, és szolgáltassam ki a betegek kenetét, áldoztassam, és ha mód van rá, gyóntassam is meg, bár nem lesz egyszerű, mert az elmúlt 40 évben ilyet nem tett. Egyik csütörtökön este el is mentem, s elvégeztem mindent, amit lehetett. Bár a néni a paplanjának szegélyét szorongatta közben. Rövid időre rá a fiatalok készültek a vasárnap esti
3. oldal fél 8-as misére. Mama azonban Fotó: Zsirai Károly kiabál: - Gyerekek búcsúzom! - Hová megy mama? - Megyek a Mennyországba! Ez a dialógus legalább háromszor elhangzott. A mise alatt természetesen a gyerekek mobilja ki volt kapcsolva, így csak mise után tudták meg, hogy a mama belázasodott, és be kellett vinni a kórházba. A gyerekek bementek, hozzá, elbúcsúztak, s néhány órán belül haza is tért a Mennyországba, ahova annyira menni akart. Isten Irgalmának ez egy nagyon jól megfogható módon való megtapasztalása volt számomra.
4. oldal
Ferenc és Testvérei 2016. augusztus
Varga Lívia
„Hálát adunk minden szép dologért…” Zsombor testvér búcsúmiséjén zsúfolásig megtelt a templom Szász Zsombor pontosan három esztendeje érkezett Zalaegerszegre, a Jézus Szíve Ferences Plébániára. Mint mondja, a hagyományos családi nappal kezdte itteni pályafutását és azzal is zárta le. Búcsúmiséjén zsúfolásig megtelt a templom. - Mindannyian tudjuk, hogy holnap más helyre költözöl, ugyanakkor a mai nap nem a búcsúzásé, hanem a köszönet és a hála ünnepe. Köszönjük a kedvességed, a figyelmeztetéseid és a szentírás-magyarázatokat, amelyekkel hitünket mélyítetted. Hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy Zalaegerszegre irányított – fogalmazott a szentmise végén dr. Máhr Károly, az egyházközség korábbi világi elnöke, majd átnyújtotta az egyházközség búcsúajándékát: egy távcsövet, hiszen Zsombor testvér igazi ferencesként nagyon szereti a természetet, különösen a madarakat. Ahogy egy korábbi beszélgetés során fogalmazott: a rendház kertjében minden madarat arcról ismer. - Nem szeretünk búcsúzkodni, bár valójában csak elköszönünk. Igaz, azt mondta Szent Ferenc: vándorok és jövevények vagyunk – erről már Grácián atya beszélt, hozzátéve: - Hálát adunk minden szép dologért és minden jóért, amit tettél. - Remélem, hogy nyolc napon túl gyógyuló, komoly sérülést
Ferenc és Testvérei 2016. augusztus nem okoztam senkinek, ha igen, akkor a családi napon próbáltam orvosolni azt – mondta Zsombor testvér derűsen, majd így folytatta: - Imádkozzunk egymásért! Én biztos vagyok abban, hogy felbukkanok még itt Zalaegerszegen. Zsombor testvér korábban beszélt arról is: nehéz szívvel lép tovább, hiszen sok, számára kedves embert hagy itt. - Innentől más módon kell szeretnem a zalaegerszegi testvéreket, hiszen nem a szeretet, csak a közvetlen kapcsolat szakad meg. De ígérem, az imáimban hordozom őket. S tudom, hogy lesznek, akik örömeikben, bánatukban később is megtalálnak majd, hiszen a Jóisten mindig segít abban, hogy az igaz barátságok ne szakadjanak meg. Zsombor testvér a budai Margit körúti ferences plébánián folytatja szolgálatát, ahol ugyancsak kápláni feladatokat lát el. S örömmel készül egyik legfontosabb ottani feladatára: felnőtteket készít majd fel a keresztségre.
5. oldal
6. oldal
Ferenc és Testvérei 2016. augusztus
Varga Lívia
Porciunkula búcsú:
BESZÁMOLÓ
vidámságot és lelki megtisztulást hozott
Kicsik és nagyok szemkápráztatóan színes és nagy szappanbuborékokat fújtak
A rendház udvarán, idilli környezetben várt kicsiket és nagyokat idén is a hagyományos családi nap, amelyet minden esztendőben a ferencesek főünnepéhez, a Porciunkula búcsúhoz kapcsolódva rendeznek meg. Röviddel a kezdés után már gyerekzsivajtól volt hangos a kert, amely, mint a béke szigete ölelte körbe a vendégeket. Ezen a délutánon minden a mókáról, kacagásról szólt, s arról, hogy erre a pár órára, félretéve a hétköznapok gondjait, mindenki önfeledten és jól érezhesse magát.
Zsombor testvér ez alkalomra hivatást váltott, és fehér orvosi köpenyben, egy színes napernyő alatt várta „pácienseit”. Ezt hirdette a felirat is: Zsombor doktor rendel. Vagyis vérnyomást és testsúlyt mér, s ha igény mutatkozik rá, márpedig mutatkozott, életmódtanácsokat is ad. Hangsúlyozva: az értékek minden esetben tájékoztató jellegűek. Közvetlenül a „tábori rendelő” mellett kicsik és nagyok szemkápráztatóan színes és nagy szappanbuborékokat fújtak, míg kicsit távolabb professzionális arcfestésre nevez-
Fotó: Pezzetta Umberto
hettek be a fiúk és lányok. Készült itt minden: méhecske és egyszarvú, de volt, aki tigrissé, míg más katicabogárrá változott át, persze csak arcban és külsőleg. Kedvelt elfoglaltság volt az origami is, egy másik asztalnál pedig az aprócska kezek munkája nyomán gyönyörű minták – egyebek mellett virágok és kedves állatfigurák - rajzolódtak ki a fehér köveken. S nem maradhatott el a nagy kedvenc csillámtetkó, valamint a mindig rendkívül népszerű ugrálóvár sem. A megfáradt és elgémberedett tagokat pedig egy köny-
Ferenc és Testvérei 2016. augusztus nyű masszázs segített újra jó formába hozni. Persze, a Porciunkula búcsú és Angyalos Boldogasszony ünnepe ennél jóval többről szól – aki meghallotta a hívó szót, annak lelki megtisztulást is hozott. Az ünnep hétfőn délután zsolozsmával vette kezdetét, majd a rendház udvarán tartott gyertyás, gitáros szentségimádással folytatódott, amit éjféli szentmise követett. Grácián atya a Szűzanya tiszteletére és szándékára tartott szentmise prédikációjában hangsúlyozta: a Porciunkula búcsú a ferencesek főünnepe, az assisi Porciunkula-kápolna fölszentelésének emléknapja, amikor a hívek teljes búcsút nyerhetnek. Ennek eredete pedig a következő: Szent Ferencnek egy alkalommal megjelent a kápolnában az Úr Jézus és a Szűzanya, és arra biztatták: kérjen valami nagy
7. oldal
kegyelmet. Ferenc azt kérte, hogy aki ezt a kápolnát meglátogatja, teljes búcsút nyerhessen. A kérés rendkívüli volt, de az Úr Jézus helybenhagyta és Ferencet a pápához küldte. III. Honorius pápa pedig 1216-ban, azaz pontosan 800 éve kihirdette, hogy ezután teljes búcsút nyernek, akik augusztus elsejének delétől másnap alkonyatig meglátogatják az Assisiben lévő templomocskát, amelynek főoltárán Gábriel, azaz az „Úr angyala köszönté a boldogságos Szűz Máriát”. Innen az elnevezés: Angyalos Boldogasszony. A teljes búcsú ígéretét a későbbi pápák megerősítették, és más ferences templomokra is kiterjesztették. Vagyis, fogalmazott Grácián atya, aki ebben az időben meglátogat egy ferences templomot, részt vesz a szentmisén, elvégzi szentgyónását, megáldozik, és a pápa szán-
dékára imádkozik, teljes búcsút nyer, ami azt jelenti, hogy „bűnének büntetését részben vagy egészben Isten az Ő szerető irgalmasságában elengedi”. – Angyalos Boldogasszony ünnepe – folytatta Grácián atya –, arra hívja fel a figyelmünket, hogy köszöntsük gyakran a Szűzanyát, s imádkozzuk sokat az Üdvözlégyet és az Úrangyalát. Hiszen, ahogy Sirák fia könyvében olvasható: „Anyja vagyok én a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, a beismerésnek és a szent reménynek.” Ezt mind a Szűzanya adja meg nekünk. Megtanít szívből szeretni az Istent és embertársainkat, s magunkat elfogadni. Általa erősebbek lesznek az imáink is. A Porciunkula búcsú – a családi nap után - szabadtéri gitáros szentmisével folytatódott, majd szeretetvendégséggel zárult.
Varga Lívia
„Gyújtsd meg vele a tiédet, és add tovább…!” Mészáros Domonkos atya a Szeretetláng Mozgalomról tartott előadást templomunkban „Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre most és halálunk óráján. Ámen”. Grácián atya vezetésével gyakran imádkozzuk ezzel a betoldással az Üdvözlégyet, amire a Boldogságos Szent Szűz kért bennünket: „Az Engem tisztelő imába foglaljátok bele ezt a kérést”. S ezt mondjuk minden tized után a Szeretetláng rózsafüzérben is. A rövid, napközi fohász a hazánkból indult, ám mára világméretűvé vált Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Szeretetlángja Mozgalom lelkiségből fakad és táplálkozik. Ennek hátteréről és a Szűzanya tiszteletéről beszélt a Porciunkula búcsún tartott előadásában Mészáros Domonkos soproni domonkos rendi szerzetes, aki a Szeretetláng mozgalom hazai és nemzetközi vezetőségében is benne van. Mint elárulta: Grácián atyával a
csodás Mária-jelenések helyszínén, Medjugorjéban, a Krizevacról lefele ismerkedett meg, s akkor tett ígéretet, hogy elhozza a Szeretetlángot a zalaegerszegi ferences templomba is. Mert véletlenek nincsenek. Majd így folytatta: Mária a jövő útja, hiszen az Újszövetség vele indul, és ami emberi ésszel felfoghatatlan, hogy méhében az egész univerzum teremtője testesült meg. S az atya szólt arról is: Magyarország kivételes helyzetben van a Szűzanya-jelenések tekintetében. Elsőként, idézte fel, Szent Imrének jelent meg a Szent Szűz, a legnagyobb ajándékot, holtig tartó szüzességet kérve az ifjú hercegtől, aki, bár később megnősült, sosem szegte meg fogadalmát. A halála utáni harcok a trónért s az akkor uralkodó erkölcsök pedig komoly tanúságul szolgálnak az utókornak: a Szűzanya nélkül élni egyenlő
8. oldal
Ferenc és Testvérei 2016. augusztus
Mészáros Domonkos atya: - „Ahol megbocsátás van, ott újjászületik az ember”
az értelmetlen, felelőtlen életvitellel. S most már azt is tudjuk, fűzte hozzá a szerzetes, hogy Mária azért kérte az önmegtartóztatást Szent Imrétől, hogy annak minden figyelme az Isten szeretetét szolgálja. - Mi, emberek folyton a boldogságot hajkurásszuk, elfeledkezve igazságról, Isten tiszteletről, értékteremtésről, ám, aki boldogságot akar szerezni bármi áron, soha nem találja meg azt – mondta ki a súlyos alapvetést Domonkos atya, aki Máriát idézve – „Íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” – leszögezte: a Boldogságos Szűzanya sosem boldog akart lenni, hanem magasztalva az Istent, annak szolgálóleánya. S ennek az alázatos szolgálatnak a következménye a boldogság, ami az Úr, az igazság, a rend, a kapcsolatok szentsége és a máriás lelkület nélkül elérhetetlen. A lényeg, emelte ki a szerzetes, hogy a szívünk rendben legyen Isten előtt. Domonkos atya emlékeztetett: Szent István a
Fotó: Pezzetta Umberto
Szűzanyának - akit a magyar nyelv egyedülálló módon Nagyboldogasszonynak hív - ajánlotta országunkat. Mária pedig szíve szeretetlángját adja nekünk. „Gyújtsd meg vele a tiédet, és add tovább… annak fénye megvakítja a Sátánt”, fogalmazott üzenetében a Szent Szűz, akinek az 1800-as években egy egészen különleges korszaka indult el, mondta el a különféle jelenésekre utalva a szerzetes, megemlítve egyebek mellett a Labouré Szent Katalinnak adott Csodás érmet, valamint a lourdesi és fatimai Mária-jelenéseket. S hangsúlyozta: a Szeretetláng ezeknek a magyarországi folytatása, amire legyünk nagyon büszkék. - Mi, magyarok Isten választottjai vagyunk – folytatta a domonkos szerzetes, a Szűzanya pedig „hazánkból kiindulva akarja Szeplőtelen Szívének Szeretetlángját az egész világon elterjeszteni, minden népre és nemzetre kiárasztani”. A Szeretetláng így elsősorban a nekünk, magyaroknak adott kegyelmi ajándék, de egyben feladat és felelősség is.
Ferenc és Testvérei 2016. augusztus
9. oldal
Mészáros Domonkos mesélt a rendkívül nehéz és hányattatott sorsú Kindelmann Károlyné Erzsébet asszonyról, jelezve: a Szeretetláng a harmadrendi karmelita édesanya 1961 és 1983 közt a Lelki Naplójában lejegyzett magánkinyilatkoztatásai nyomán terjedt el az egész világon. A Szeretetlángban a Szentháromság szeretete egyesül Szűz Mária anyai szeretetével, melyet Szeplőtelen Szíve által közvetít felénk. A Szeretetláng kiáradását Jézus Szent Sebeire, szenvedésének érdemeire hivatkozva esdette ki számunkra a Szűzanya a Mennyei Atyától a lelkek megmentésére és megszentelésére. Majd a Lelki Naplóból vett idézet segítségével a szerzetes arról beszélt: soha nem vagyunk egyedül – bajban, betegségben, kis szobánk magányában, erőnk fogytán sem. Mert Jézus mindig velünk van. „Soha többé nem vagy egyedül” – hasított bele a kijelentés többször egymásután a templom csöndjébe. S az atya az emberi méltóság fontosságát hangsúlyozva szólt arról is: „ahol megbocsátás van, ott újjászületik az ember”. Ehhez pedig „receptet” is adott, kiemelve: csak a Szentháromság egy Istenben van bűnbocsánat és irgalom, másutt nem, hiszen Jézus meghalt a bűneinkért. Így folytatta: ha belebújunk haragosunk bőrébe, és az ő nevében kérünk bocsánatot, akkor Krisztus megtanít bennünket úgy szeretni, ahogy ő szeretett a kereszten, ahol ő a mi testünket és bűneinket vette magára mindenestől, s kért bocsánatot a nevünkben az Atyától.
- A Szeretetláng Napló kinyilatkoztatja nekünk a megbocsátás végső megoldását. Innentől a szeretet már nem az én szeretetem, hanem Krisztusé, aki elé odatérdelhetek bocsánatot kérni, embertársaim nevében is. Akkor pedig megtanulunk Jézus nevében a kegyelemben részt venni – mondta Domonkos atya. - Ez is bizonyítja, hogy a Szeretetláng nem emberi kitaláció, hanem az Isten irgalomról szóló legújabb kinyilatkoztatása, ami a megbocsátásban olyan szolgálatot kínál és kér tőlünk, ami magunktól és az ösztöneinktől eszünkbe sem jutna. Előadása végén Mészáros Domonkos hangsúlyozta: minden korosztálynak szüksége van a másikra, „induljatok 'hát el egymás felé”. S mindenkinek szüksége van a Szűzanya szeretetére, kegyelmére és az újjászületésre is. - Ha ezt elfogadod, akkor nem vagy olyan öreg és nem vagy olyan elesett, hogy ne fedeznéd föl az imádban a szenvedésed felajánlásával, hogy a te életedre szükség van. És akkor már nem a halálodat várod, hanem egy élő ember vagy, aki kedvesen fogadod a másikat, és nem a panasszal kezded, hanem azzal: hogy vagy kedves testvérem? – fogalmazott a szerzetes, kiemelve: a közös imának s az engesztelésnek országos jelentősége van. - Tavasz van, drága testvéreim, s ebben a tavaszban megújulásra van szükség, s arra, hogy elhigygyétek, a Szeretetlángban maga az Úristen jelenik meg.
Várunk tanúságtételeket plébániai újságunkba! Újságunkba örömmel várunk tanúságtételeket Isten megtapasztalásának élményéről, gondviseléséről, imameghallgatásról! A plébánia e-mail címére (
[email protected]), névvel vagy monogrammal ellátva várunk ilyen írásokat körülbelül egy-két oldal terjedelemben. A cikk megjelentetése egy helyi fernces atya jóváhagyása után lesz lehetséges. E-mailben küldött tanúságtételeket tudunk elfogadni. Előre is köszönjük!
10. oldal
Ferenc és Testvérei 2016. augusztus
BESZÁMOLÓ
Bedők Péter
A krakkói ifjúsági világtalálkozó A 15. alkalommal rendezett ifjúsági világtalálkozót a lengyelországi Krakkóban rendezték meg. A 760 ezer fős Krakkó, Częstochowa mellett Lengyelország vallási és kulturális fővárosának számít, hisz az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációjához tartozó Szent Fausztina és Szent II. János Pál pápa (aki az itteni Jagelló Egyetemen tanult, 1964-tól pedig Krakkó érseke volt) is ide kötődik. A főváros, Varsó nem rendelkezik ilyen jelentős egyházi személyekkel, emiatt került megrendezésre a világtalálkozó a korábbi fővárosban. A helyszínhez kötődött az idei világtalálkozó jelmondata is „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5:7), hiszen Krakkóban található az Isteni Irgalmasság Bazilikája az Isteni kinyilatkoztatásnak és
Szent Fausztina nővér tevékenységének köszönhetően. Az ifjúsági világtalálkozót egy egyhetes előtalálkozó előzte meg a több mint 400 ezer fős Łódzban. Én a ferencesek segítségével indultam útnak a katolikus világtalálkozóra, de rajtam kívül csaknem négyezer fiatal magyar cselekedett hasonlóan, minden egyházmegyéből szerveztek buszokat a világtalálkozóra. A magyarok és a többi résztvevők nagy számára való tekintettel nem csak Krakkóban szállásolták el a zarándokokat, hanem attól 50–60 km-re fekvő városokban is. Az összes résztvevő számát nehéz megbecsülni, de körül belül 1,7–2 millió között volt a zarándokok száma. Az érkezők nagy számából kifolyólag rendkívül sok logisztikai probléma volt (villamos és vonatkésések).
Általában mindegyik napunk két részre oszlott. Délelőtt csak magyarok számára tartottak katekézist és szentmisét a magyarországi püspökök, délután pedig Krakkóban az összes zarándok számára voltak közös programok (szentmise, a pápa fogadása, keresztút). Ekkor volt lehetőség a világ minden tájáról összegyűlt fiatal zarándokokkal találkozni. Először vettem részt ifjúsági világtalálkozón, melynek számomra elsőként fesztiválhangulata volt, de nem kellett sok idő, hogy rájöjjek arra, hogy a zenélős, táncolós több ezer zászló alatt vonuló hatalmas tömeg mind a szentmisére és a pápával való találkozásra igyekszik. Az utolsó két nap pedig nem csak délután volt együtt a tömeg, hanem a virrasztást követően is együtt maradt egészen a másnap délelőtti 10 órás szent-
Ferenc és Testvérei 2016. augusztus
miséig. Legalább 1,7 millió ember aludt együtt egy helyen a szentségimádást követően. Az emberek az esőkabátjaikból próbáltak menedékeket készíteni a tűző nap és az éjjeli hideg ellen. A pápai szentmisével zárult a világtalálkozó, ahol Ferenc pápa bejelentette a következő ifjúsági világtalálkozó időpontját és helyszínét: 2019 Panamaváros. A helyi lengyelek rengeteget tettek azért, hogy minél jobban sikerüljön a világtalálkozó. Volt olyan lengyel anyuka, mely hajnalban több mint négyszer fordult az autójával, hogy hazavigye a vasútállomásra érkező
zarándokokat. Több személy is lengyel családoknál volt elszállásolva. Ezen a zarándokok, mind tanúja lehettek, hogy mit jelent a lengyel vendégszeretet, hisz a lengyel családok addig számukra ismeretlen személyeket fogadtak be a házukba, minden este és reggel tömérdek ételt tettek az asztalra, úgy hogy több esetben is egyáltalán nem értették meg egymás szavát. Úgy gondolom, hogy a lengyel „kisemberek” szeretete és odaadása minden negatív szervezési és logisztikai problémához kötődő emléket elfelejtetett és azokat felül írta. Így tehát ki merem jelenteni, hogy a krak-
11. oldal
kói ifjúsági világtalálkozó nagyon jól sikerült, jó lehetőség volt a lelki feltöltődésre, a pápával való találkozásra, és talán több fiatal számára is válasz született, hogy mit jelent a világegyház, hogyan épül fel minden esendőségével és minden szépségével együtt.
12. oldal
Ferenc és Testvérei 2016. augusztus
Hirdetések • Augusztus 20-án, szombaton 9.30-kor ünnepélyes szentmise és kenyérmegáldás lesz a templomban.
szentségimádást tartunk a Szent Ferenc kápolnában.
• Szeptember 21-én Egerszeghegyen 11.00 órakor búcsúi szentmise lesz.
• Szeptember 3-án, első szombaton a búcsúszentlászlói engesztelő zarándoklat esküvők miatt elmarad.
• Szentmisét tartunk szeptember 28-án 11.00 órakor Szenterzsébethegyen.
• Szeptember 11-én, vasárnap 11.00 órakor Egerszeghegyen búcsúi szentmise lesz.
• Szeptember 2-án, első pénteken egész napos
Anyakönyvi történések júliusban Kereszteltek: Barth Bence, Marton Jázmin Virág, Miklós Benett, Vörös Mátyás, Boronyák Liliána, Csóka Auróra, Fournier Ádám, Nagy Laura, Nemes Milla Jázmin, Bajsz Bíborka, Farkas Benedek Péter, Rózsás Zoltán, Szűcs Patrik, Zóka Boglárka, Bölecz Áron, Mesterházy Márton, Novák Mihály Dávid, Kósa Regina, Nagy Zoé, Béla János Dieter Uhl, Tóth Oliver Christian, Szalai Máté Házasultak: Letenyei Imre Péter – Toplak Dorina, Tróbert Attila – Sipos Diána, Németh Gábor – Flórika Edit,
Boncz Dániel – Bukics Szandra, Márfi Péter – Tóth Melinda, Horváth Attila – Horváth Éva Júlia Elhunytak: Pálur Imre, Jersele Jánosné/Kocsis Erzsébet, Kiss Sándor, Pető Ferencné/Domján Ilona, Torda Éva, Papp Lajosné/Filó Ilona, Kámán Károlyné/Tóth Rózsa, Szőke Jenőné/Vörös Mária Magdolna, Ámon Józsefné/Mészáros Gizella, Fehér János
Plébánia iroda nyitva tartása: Hétfő: 8.00-11.00 és 14.00-16.00 Kedd: 8.00-11.00 és 14.00-16.00 Szerda: 8.00-11.00 és 14.00-16.00 Csütörtök: 8.00-11.00 és 14.00-18.00 Péntek: 8.00-11.00 Telefon: +36 (92) 315-143 E-mail:
[email protected]
Ferenc és Testvérei A zalaegerszegi Ferences Plébánia havilapja 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 1. Felelős Kiadó: Fr. Ocsovai Grácián OFM Szerkesztés, kivitelezés: Szulyovszky Endre, RITEND Bt.
Ára: 150 Ft Megjelenik minden hónap második vasárnapján.