A XVIII. kerületi Nevelési Tanácsadó BEMUTATKOZÓJA
–1–
Nevelési Tanácsadó –2–
A kiadványért felel: Mucsi Katalin mb. igazgató Szerkesztette: Tábit Sarolta ig. helyettes Billesné Rácz Marianne Dibácziné Ambrus Enik Solti Imre Kiadja: XVIII. kerületi Nevelési Tanácsadó Budapest 2005 –3–
Mottó: „Én nem vagyok csodatév , soha senkit nem szabadítottam meg semmiféle betegségt l, csak megtanítottam az embereket arra, hogyan gyógyítsák meg magukat” /Emile Coué/
–4–
1. Bevezet Ezzel a bemutatkozó kiadványunkkal szeretnénk segíteni mindazoknak, akik a XVIII. kerületi Nevelési Tanácsadó m ködésére, feladataira, szakmai munkájára kíváncsiak. Intézményünk gyermekpszichológiai és fejleszt pedagógiai profillal m ködik, ahol térítésmentesen látjuk el a XVIII. kerületben lakó, és a kerület bármely nevelési-oktatási intézményeibe járó 3 – 18 éves korosztályt. Magasan képzett pszichológusok, gyógypedagógusok, pszichopedagógusok látják el a feladatokat, naponta változó rendelési beosztással. Célunk, hogy olyan összefoglaló kiadványt írjunk, amely tájékoztatja partner intézményeinket, szakembereket és a szül ket egyaránt munkánk jellegér l, specialitásairól. Ebben a tájékoztatóban szerepl adatok a 2005. évi helyzetet tükrözik. Ezek aktualizálása, frissítése szükség szerint folyamatos lesz. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Pedagógiai Intézet munkatársainak kiadványunk nyomdai el állításban nyújtott segítségéért. Mucsi Katalin mb. igazgató
–5–
2. Intézményünk múltja Magyarországon 1972-ben, a 148/1972. M vel désügyi Minisztériumi rendelet alapján jöttek létre a szervezetileg is önálló nevelési tanácsadók. Kerületünkben azonban már 1968-tól m ködött nevelési tanácsadó jelleg rendelés, de kezdetben nem önállóan, hanem el ször az iskolaorvosi hálózat keretében és a gyámhatóságon belül, aztán az akkori kisegít iskola épületében. Alapító okiratunk tanúsága szerint 1996. óta létezik a XVIII. kerületben szervezetileg önálló intézményünk, mint jogi személy. Sokszor kellett költözni: m ködött a Nevelési Tanácsadó a Darus utcai Általános Iskola akkori melléképületében, a Lakatos úti (ma Eötvös) Általános Iskolában, a Bókay Általános Iskola melléképületében, az Üll i úton egy kertes villában. Itt volt el ször külön szobája minden pszichológusnak és a vezet nek, és el ször volt a helyiség az intézmény igényei szerint kialakítva. Innen azonban 1991-ben ismét költözni kellett, mert az önkormányzat más célra kívánta igénybe venni az épületet. Bizonytalanságban eltelt rövid id szak után a Kondor Béla stny. 15-ben, egy megsz nt bölcs de nagyobb részét kaptuk meg. Innen egy év múlva megint költözni kellett, a Kondor Béla stny. 17-be. 1995-ben költözött a Nevelési Tanácsadó jelenlegi helyünkre, a Kondor Béla stny. 10. szám alá, a Csontváry Általános Iskola udvarán lév külön épületbe. Hányatott sorsú intézményünk m ködését az is nehezítette, hogy többször lebegett felettünk az összevonás és a megsz ntetés veszélye. Ezek a kísérletek azonban rendre kudarcba fulladtak, mert intézményünk a kerületben egyedülálló szolgáltatásrendszerrel alapfeladatokat látott el és lát el ma is. –6–
Az els vezet Kígyós Éva pszichológus, t követte Zakariás Éva pszichológusi végzettséggel, majd Dr. Sósmezeyné Apor Katalin pszichológus gyógypedagógus. Ezután Semperger Jánosné kapott ideiglenes megbízást. A jelenlegi vezet Janovszki Gabriella, illetve Mucsi Katalin megbízott igazgató. A nevelési tanácsadókat országszerte társadalmi igény hozta létre, észlelve az egyre nagyobb számú tanulási és magatartási problémákat, melyeket az iskolák és óvodák már nem tudtak önállóan megoldani. Ezek diagnosztizálására, pszichológiai illetve pedagógiai megsegítés céljából szervez dött ez az intézménytípus. Kerületi vonatkozásban kiemeljük, hogy a Nevelési Tanácsadó több helyen és módon m ködött, de mindig a kit zött célnak megfelel en, a mindennapok változása és a megújuló igények szerint. Újabb és újabb szakemberek és szakterületek kapcsolódtak be a szakmai munkába, így lehetett egyre hatékonyabban segíteni a gyerekeknek, szül knek, pedagógusoknak és egymásnak is. Kezdetben néhány pszichológus és családgondozó dolgozott nálunk. k végezték a vizsgálatokat és a pedagógiai jelleg megsegítést is. Az intézmény akkor vált a maihoz hasonló szerkezet vé, amikor a nevelési tanácsadó több munkatárssal b vült: több pszichológus és családgondozó állt munkába, és alkalmaztunk gyógypedagógusokat, pedagógusokat, valamint gyermekorvost és gyermekideggyógyászt is. Ez már komoly szakmai közösség, igazi team volt. Ehhez képest változást a legújabb id kben az jelentett, hogy a családgondozók helyett is inkább pszichológusokat és gyógypedagógusokat vettünk fel, hiszen a Gyermekjóléti Szolgálat és a Családsegít Központ ellátja a családgondozói feladatokat. Amióta Milotay doktor úr nyugdíjba vonult, gyermekorvos nem dolgozik nálunk. –7–
Összefoglalva: a XVIII. kerületi Nevelési Tanácsadó „h skorát” helyi szinten hosszan tartó kezdeti nehézségek, mostoha tárgyi feltételek, végül fokozatos elfogadás és támogatás jellemezte. A napjainkban pedig új, másfajta nehézségekkel, kihívásokkal kell szembenézni. 2004-2005-ben már az EU-s elvárásoknak megfelel en az integrációs törekvéséket is támogatjuk diagnosztikus és terápiás munkánkkal.
–8–
3. Intézményünk felépítése és m ködési rendje A XVIII. kerületi Nevelési Tanácsadó a nevelési tanácsadók országos (ezen belül budapesti) hálózatához, a pedagógiai szakszolgálatok rendszerébe tartozik. Fenntartója a XVIII. kerületi Pestszenl rinc-Pestszentimrei Önkormányzat, szakmai felügyeleti szerve az Oktatási Minisztérium. Szervezetileg önálló intézmény. Feladata a kerületben él és/vagy kerületi nevelésioktatási intézménybe járó 3-18 éves gyerekek, fiatalok és szüleik pszichológiai és pedagógiai segítése, valamint a kerületi nevelési-oktatási intézmények tevékenységének támogatása sajátos szakmai eszközeinkkel, diagnosztikus és terápiás jelleg munkánkkal. Intézményünk jelenleg (2005-ben) a Havanna lakótelepen, a Csontváry Általános Iskolával egy udvaron, a Pedagógiai Intézettel közös épületben található. Címünk: 1181 Kondor Béla stny. 10. Tel/fax: 290-7954, 297-4172. Megközelítés: piros 136-os autóbusszal és a 19-es autóbusszal. Szolgáltatásaink a kerületben él , illetve kerületi intézménybe járó gyerekek és szüleik számára térítésmentes. Intézményünket a szül k és tanulók felkereshetik önkéntesen, valamint az óvoda, iskolai, orvos vagy egyéb intézmény (pl. Gyermekjóléti Szolgálat, Gyámhatóság…) javaslatára. Rendelésünket el zetes id pont egyeztetés alapján lehet igénybe venni. A korrekt kapcsolattartás része, hogy ha mi kérünk id pontváltozást, vagy ránk visszavezethet okok miatt a foglalkozás elmarad, err l a szül t, a tanulót vagy az intézményt telefonon, szóban vagy írásban értesítjük, a legközelebbi id pontban megegyezünk. Hasonló esetben mi is értesítést kérünk. –9–
Munkarendünkre tanévenkénti ciklikusság jellemz . Ennek optimális megtartásához kérjük az óvodák és iskolák együttm ködését! Mindenki számára elérhet en, váltott rendelési id ben dolgozunk. Nyitvatartásunk: H-Cs: 8-18, P: 8-14 óra. Délel tt f ként vizsgálatokat végzünk, és óvodásoknak tartunk foglalkozásokat, délután, pedig pszichoterápiás és fejleszt pedagógiai foglalkozások zajlanak. Szakalkalmazottaink pedagógusi közalkalmazotti státuszban, ennek megfelel munkarendben és óraszámban dolgozó, pszichológus, gyógypedagógus, pedagógus és gyermekpszichiáter végzettség szakemberek. Pszichológus, fejleszt pedagógus, illetve gyermekpszichiáter munkakörben dolgoznak. Munkájukat két adminisztrátor segíti. Beilleszkedési, tanulási, magatartási és egyéb pszichés problémákkal küzd , de épértelm gyerekekkel foglalkozunk. A sajátos nevelési igény (fogyatékkal él ) gyerekek viselkedési és tanulási nehézségei jóval súlyosabbak, ezért ezeket a tanulókat további vizsgálatokra küldjük, ahol szükség esetén a nekik megfelel ellátást nyújtó speciális intézményrendszerbe irányítják ket. A terápiás lehet ségek igénybevétele önkéntes, szül i vagy tanulói kérésre történik. Rendszeres, többnyire heti egyszeri elfoglaltságot jelent, a szül k tájékoztatását is magába foglalja, és számítunk a család aktív együttm ködésére.
– 10 –
M ködésünk egyik lényeges eleme a team munka. Egy-egy gyerek minél teljesebb diagnózisa és sikeres terápiája érdekében több szakemberünk dolgozik együtt. A terápiás tevékenység aktív és tudatos részesei a gyermekek és a szül k. Célunk: egyre jobb együttm ködés kiépítése a partner intézményekkel, a gyerekkel foglalkozó más intézményekben dolgozó szakemberekkel, érintettekkel.
– 11 –
– 12 –
4. Alapfeladataink és egyéb szolgáltatásaink Törvényileg meghatározott alapfeladataink: Tanulási, magatartási, beilleszkedési problémákkal küzd gyermekek vizsgálata, ezekr l szakvélemény készítése, javaslattétel A nevelési-oktatási intézmények által küldött, beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM) problémával rendelkez gyerekek vizsgálatait egész tanév folyamán végezzük. Ennek rendje a következ : az iskolák (óvodák) írásban, lehet leg erre rendszeresített kérd ívünkön beküldik írásbeli kérelmüket. Ezeket mi a team megbeszélések alkalmával elosztjuk, az id pontról a szül t az iskolán keresztül értesítjük. A nagyszámú vizsgálat miatt gyakran több héttel kés bb tudjuk behívni a gyerekeket. Az elvégzett vizsgálat id pontjához képest 30 napon belül írásos szakvéleményt készítünk, amit az intézmény és (kérésére) a szül is megkap. Az iskola (óvoda) által hivatalosan kezdeményezett BTM vizsgálatokon a megjelenés kötelez ! Ezekre a gyerekeket a szül kíséri. A pedagógiai vélemény aláírásával, valamint személyes jelenlétével a gondvisel jelzi beleegyezését a vizsgálat lefolytatásába. Kérjük ezzel kapcsolatban az óvodákat és iskolákat, hogy a törvényi rendelkezésnek megfelel en minden hivatalos vizsgálat iránti kérelmüket (BTM, min sítés alóli mentesítés) legkés bb április 30-ig juttassák el intézményünkbe! A határid n túl beérkezett kérelmeknek lehet, hogy csak a következ tanévben tudunk eleget tenni. – 13 –
A vizsgálat id tartama kb. 3 óra. Két szakember: pszichológus és gyógypedagógus együtt végzi (amennyiben tanulási probléma nincs, egyedül a pszichológiai rész is elegend ). Az alapos anamnézist általában a pszichológus veszi fel, amíg a gyógypedagógus a pedagógiai vizsgálatot végzi. Ez kiterjed a jelzett részképesség gyengeség mértékének megállapítására, és az okok feltárása céljából végzett kiegészít vizsgálatokra. Ezután, rövid pihen t követ en, pszichológiai vizsgálat következik. Ennek része: célzott beszélgetés a gyerekkel, intelligenciateszt, családrajz, projektív teszt, valamint szükség esetén kiegészít vizsgálatok. Amennyiben a kijelölt id minderre nem elég, a vizsgálatot másik id pontban folytatjuk. A szül vel eredményeinket és tapasztalatainkat mindig megbeszéljük, majd ezeket írásba foglaljuk, és elküldjük a vizsgálatot kezdeményez intézménynek és kérésére a szül nek is. Munkánknak ezt a részét a hatályos Közoktatási törvény 30. §. 7. pontja szabályozza (részletesen lásd. 6. fejezet). Az egyes tantárgyak, tantárgyrészek min sítése alóli mentesítést javasló (intézmények által írásban kezdeményezett) vizsgálatnak ugyanez a rendje. A hatályos Közoktatási törvény 30. § 9. pontjának rendelkezései vonatkoznak erre. Természetesen a szül vagy a tanuló önmaga (a nevelési-oktatási intézmény javaslata, s t tudta nélkül is) kérhet pszichológiai-pedagógiai vizsgálatot és bármilyen más szakellátást. Ezeket ugyanilyen komplex módon végezzük, de írásos szakvéleményt ekkor a szül kérésére, kizárólag az számára készítünk.
– 14 –
Iskolaérettségi vizsgálatok elvégzése Minden tanévben visszatér alapfeladatunk az iskolaérettségi vizsgálatok elvégzése is. Ezek kérése szintén határid höz kötött. A kérelmek beérkezésének határidejér l és feltételeir l az óvodákat januárban írásban tájékoztatjuk. Kérjük, olvassák el figyelmesen ezt a tájékoztatót, és csak az ott meghatározott, indokolt esetben küldjék a gyerekeket iskolaérettségi vizsgálatra! Kérdéses esetben az óvodákban dolgozó szakembereink készségesen adnak információkat. A vizsgálat id pontjáról a szül t az óvodán keresztül értesítjük. Az óvoda által kért iskolaérettségi vizsgálaton a megjelenés kötelez ! (Amennyiben a szül akadályoztatását jelzi, újabb id pontot adunk.) Eredményér l a szül t, az óvodát és a körzeti iskolát tájékoztatjuk. Az iskolaérettségi vizsgálatot a szül is kezdeményezheti, ebben az esetben csak kap szakvéleményt. Az iskolaérettségi vizsgálatok általában februárban-márciusban délel ttönként zajlanak, a véleményeket az iskolai beiratkozások el tt kiküldjük. Az iskolaérettségi vizsgálat célja eldönteni kérdéses esetekben, hogy a gyermeknek mi az el nyösebb: ha óvodában marad, illetve ha iskolába megy. A két leggyakoribb javaslat az „általános iskolába beiskolázható”, vagy a „további óvodai nevelés”. Szükség esetén javasolhatunk kis létszámú osztályt (az általános iskola pontos megnevezésével), illetve különösen problémás esetekben kérhetünk további diagnózist és javaslatot, többnyire a Szakért i Bizottságtól. A logopédiai osztályba történ beiskolázásra a logopédiai munkaközösségen belül Udvary Mária tehet javaslatot. Az iskolaérettségi vizsgálat kb. 2 órán át tart, és három részb l áll. A gyerekek el ször csoportos feladatvégzésben vesznek részt, melyet egy szakemberünk vezet, kb. 6-8 kicsi számára. – 15 –
Eközben munkatársaink anamnézist vesznek fel egyénileg a szül kkel. Ezután rövid pihen t követ en a vizsgálat egyéni részét végezzük. Ennek során minden olyan f bb készség, képesség szintjét felmérjük, ami az iskolai tanulmányok elkezdéséhez és sikeres folytatásához szükséges. A szül vel végül minden esetben megbeszéljük az eredményeket és javaslatainkat, és tájékoztatjuk fellebbezési jogáról. Szakvéleményeink szakmailag megalapozottak, objektívek, és a gyerek érdekeit tartják szem el tt. Javaslatunk kötelez érvény /14/1994. (VI. 24.) MKM. rendelet/. • A gyerekek korrekciós és rehabilitációs foglalkoztatása és terápiája, a szül k és szükség szerint a pedagógus bevonásával. Pszichoterápiás és fejleszt -pszichopedagógiai foglalkozások vezetése (részletesen lsd. 5. fejezet) • Gyámhatóság kérésére konfliktusos láthatási ügyek esetén szakvéleményt készítünk.
Egyéb szolgáltatásaink Fontos, egyre inkább el térbe kerül feladatunk a prevenció. (Lsd. részletesen 5. fejezet.) Több éve végezzük a kerület óvodáiban szeptember folyamán, az óvón k által kijelölt a nagycsoportos gyerekek sz r vizsgálatát a tanulási zavarok megel zésére, és teszünk javaslatot részképességek fejlesztésére, pszichoterápiára. Az erre épül preventív terápiás foglalkozásokat az óvo– 16 –
dákban vagy intézményünkben tartjuk. A sz r vizsgálatok elvégzésében minden szakemberünk részt vesz. Az óvodák együttm ködését abban kérjük, hogy az óvón k gondolják át, kik azok a gyerekek, akiknek el zetes sz rését (részképesség gyengeség, várható tanulási problémák szempontjából) indokoltnak tartják. Kérjük, a szül kkel írassák alá, hogy a vizsgálatokba beleegyeznek, mert szakemberünk ezt csak így végezheti el. Mi az eredményekr l és terápiás javaslatainkról röviden írásban (szóban igény szerint b vebben is) tájékoztatjuk az óvón ket, és rajtuk keresztül vagy személyesen a szül ket. Szeptember-október hónapban alakítjuk meg a csoportokat, és tervezzük meg az egyéni terápiákat és fejlesztéseket. Néhány éve elkezdtük az óvodapszichológusi, illetve fejleszt pedagógusi hálózat kiépítését. Ma már a legtöbb óvodában a helyszínen is dolgoznak szakembereink, néhány iskolában pedig pszichológusunk. Szándékunk az iskolapszichológusi hálózat kiépítése is. Ilyen módon nagy számban tudunk segíteni olyan gyermekeket, akik valamilyen okból nem tudnak eljutni Tanácsadónkba. Bár az iskolákban folyó fejleszt pedagógiai feladatok nagy részét az intézmények saját hatáskörükben, a Pedagógiai Intézet szakmai irányításával oldják meg, mégis nagy számban járnak hozzánk fejlesztésre iskolás gyerekek is. Szakvéleményeinkkel pedig minden esetben segítjük az iskolai fejleszt pedagógiai munkát. Az óvodában illetve iskolában a helyszínen dolgozó pszichológus zömében egyéni, illetve csoportos terápiát végez az önkéntesen, vagy pedagógusi javaslatra hozzáforduló gyermekekkel. Természetesen csak a szül beleegyezésével, lehet leg együttm ködésével. Ezen kívül rendszeres megfigyeléseket végez az óvodai csoportokban, iskolai osztályokban. Szükség esetén hatékony segítséget nyújthat az egész közösséggel együtt dolgozva, pl. egy beilleszkedési probléma – 17 –
megoldásában. A nevel munkában konzultatív, illetve tanácsadói szerepben vesz részt. Segíti az óvoda/iskola és a család együttm ködésének kialakítását. Feladataink közé tartozik még, hogy az óvodák vagy iskolák kérésére szakembereink részt vesznek szül i értekezleteken. Alkalmanként, igény szerint el adásokat, szakmai programokat tartunk a nevel testületeknek. Esetenként szül k részére is szervezünk csoportfoglalkozásokat. Vezet szakmai m hellyé válásunk fontos része, hogy vállalt feladatunk a pszichológiai, pedagógiai kultúra terjesztése, új módszerek megismerése és megismertetése, szakmai innováció és publikáció. Ehhez kapcsolódik, hogy évente szakmai konferenciát rendezünk a kerületben pedagógusoknak és érdekl d knek. A munkánk alapjában gyermekközpontú és pszichológiai szemlélet . Egyszerre kíván pszichológiai megközelítést, hiszen a cél tartós pozitív személyiségváltozás elérése, de fontos a gyereket körülvev óvodai/iskolai, illetve otthoni környezet ismerete és a velük való szoros együttm ködés. Ezért fontos szerepet kap a pedagógiai megközelítés is.
– 18 –
– 19 –
5. Prevenció, diagnózis és szakvélemény, terápiás lehet ségek Prevenció A prevenció a tanulási-beilleszkedési-magatartási problémák kialakulásának, elmélyülésének megel zését, másodlagos pszichés rendellenességek és tanulási problémák kialakulásának, „rárakódásának” megakadályozását jelenti. Fontos része a sz r vizsgálat, amely nem azonos az iskolaérettségi vizsgálattal. A sz rést sszel, a kerületi összes óvodájában, az óvón k által kijelölt nagycsoportosok között végezzük. Célja, hogy a részképesség problémákat, egyes területek fejletlenségét, elmaradását még id ben felfedezzük. Ez lehet séget ad arra, hogy a hátralev hónapokban (ha a gyerek óvodában marad még, akkor a következ tanévben is) céltudatos, intenzív fejlesztést vagy pszichoterápiát nyújtsunk. Többek között a következ részterületek szintjét mérjük: nagymozgások, finommozgások (grafomotoros készség), nyelvi kifejez készség, térben, síkban és id ben való eligazodás, emlékezet, analógiás gondolkodás, észlelés pontossága. Képet kapunk olyan fontos pszichés tényez kr l is, mint az együttm ködési készség, feladattudat, figyelem, kudarcfeldolgozás, motiváltság. Az eredményeket röviden írásba foglaljuk, megjelöljük a fejl désben elmaradt területeket, és javaslatot teszünk a részképesség fejlesztésre, illetve szükség esetén pszichoterápiára. Bár úgy gondoljuk, hogy ez egyértelm , mégis le kell írnunk itt, hogy a problémák, amit jelzünk, nem az óvodát, az óvón t, a szül t vagy a gyereket min sítik, hanem egyfajta kiindulási alapot jelentenek a további munkához. Mert a preventív munka nagy része csak a felmérés után – 20 –
kezd dik. Óvodákban rendel pszichológus és gyógypedagógus szakembereink a helyszínen foglalkozásokat vezetnek egész tanév során azoknak a gyerekeknek, akiknek erre a teszt eredményei szerint szükségük van. Ez is team munka: eredményt igazán akkor tudunk elérni, ha szorosan együttm ködünk az óvón kkel, szül kkel, az óvodában dolgozó többi szakemberrel (gyógytornász, logopédus), és az életkoruknál fogva is egyre tudatosabb gyerekkel. Több mint hét év felmérései, tapasztalatai bizonyítják, hogy ezek a preventív foglalkozások eredményesek. A kontroll adatok ugyanis a természetes érésnél jóval nagyobb mérték fejl dést mutatnak. Az esetek nagy részében a foglalkozásokban részesült gyerekek részképesség problémái enyhültek, sokszor meg is sz ntek, és örömmel értesülünk arról, hogy sokan közülük sikeresen végzik az iskolát. Fontos tehát, hogy elmaradás esetén általában nem elég az, hogy a gyermek óvodában marad még egy évig. Akkor igazán nyereség számára az az egy tanév, ha közben a szükséges, javasolt szakellátásokat megkapja. Erre akkor is lehet ség van, ha az óvodában nem dolgozik kint szakemberünk (kevés ilyen óvoda van már). A Nevelési Tanácsadóban is fogadják szakembereink az óvodás gyerekeket, telefonos egyeztetés alapján. A prevenciós tevékenységek közé tartozik nagycsoportban és 1, 2. osztályokban a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia veszélyeztetettség megállapítása. Ezek kezelését vállaljuk intézményünkben, vagy szakvéleményünkkel az iskolai fejleszt pedagógus munkáját segítjük ilyen probléma esetén. Pszichológusaink sokszor elérik azt, hogy az id ben hozzájuk kerül , különböz pszichés zavarokkal küzd óvodás gyerekek problémái enyhülnek, vagy megsz nnek, mire a gyerek iskolába kerül. Ez mindig a család többi (f leg feln tt) tagjának együttm ködését, problémákkal való szembesülésekt l, változásoktól sem mentes, mély, aktív és szinte bels önismereti munkáját – 21 –
feltételezi. Az id ben kisz rt, megfelel ellátásban részesül gyerekeknél elérhet , hogy hátrányuk ne fokozódjon azzal, hogy másodlagos pszichés és tanulási problémák rakódnak az alapproblémára. A tanulási, beilleszkedési, magatartási problémákkal küzd tanuló ugyanis magára hagyva egyre inkább lemarad, egyre több kudarcot él át. Erre számtalan módon reagálhat: daccal, szembefordulással, tanulási kedvének elvesztésével majd motivációs bázisának további sérülésével, szorongással, agresszióval, fantáziavilágba meneküléssel, pszichoszomatikus tünetekkel, iskolakerüléssel, hazudozással, apátiával, kétségbeesett figyelemfelkeltésként rendbontással. Ezzel tovább nehezíti önmaga, társai és a vele foglalkozó feln ttek helyzetét. Ezek a kirívó magatartásformák rögzülhetnek, a tanulási problémák is tovább mélyülnek, és ezzel a fiatal sorsa megpecsétel dhet. Ezt megel zni sokkal könnyebb és eredményesebb, mint utólag korrigálni. Ezért fontos a prevenció, ami intézményi profilunkhoz tartozik, és munkánk kiemelt, egyre nagyobb szerephez jutó része. Diagnózis és szakvélemény Munkánk nélkülözhetetlen része a diagnózis felállítása, hisz ez az alapja és kiindulópontja rehabilitációs és terápiás munkánk megtervezésének, lefolytatásának. Illetve ez alapján tudunk javaslatot tenni más szakember (pl. iskolai fejleszt pedagógus) számára a gyermekkel való foglalkozáshoz. A diagnózisalkotásban a problémától függ en vesznek rész munkatársaink: pszichológus és/vagy fejleszt pedagógus, egyes esetekben szükség szerint gyermekpszichiáter is. A már említett szi óvodai sz r vizsgálatok kivételével (melyeket kevés kivétellel az óvodákban vég– 22 –
zünk) a diagnosztikai munka intézményünkben zajlik. A vizsgálatokat (amint ezt a 4. fejezetben is jeleztük), kérhetik önkéntesen a szül k, ebben az esetben csak k kapnak szóban vagy írásban visszajelzést. Gyakoribb azonban, hogy a vizsgálatot az intézmények hivatalosan kérik, javasolják. Amennyiben a vizsgálatot az intézmény írásban kezdeményezi, els sorban számukra adunk írásbeli szakvéleményt. Természetesen a szül t is tájékoztatjuk, szóban minden esetben, kérésére írásban is. A vizsgálatok mindegyikéhez szükséges a szül írásos beleegyezése. Diagnosztikus munkánk sokrét , ezekr l korábban részletesen írtunk: • Nagycsoportos óvodások sz r vizsgálata • Iskolaérettségi vizsgálatok • Beilleszkedési, tanulási és magatartási problémákkal küzd gyerekek vizsgálata (BTM) • Min sítés alóli mentesítést kezdeményez vizsgálat • Vizsgálatok szül i kérésre bármilyen pszichés vagy tanulási probléma esetén • Egyéb vizsgálatok, pl: gyámhatósági kérésre láthatási ügyekben A szakvélemények mögött tehát team munka, komoly elméleti és gyakorlati diagnosztikus ismeretrendszer van. Kiemeljük benne az anamnézis fontos adatait (a titoktartási kötelezettséget figyelembe véve), leírjuk az elvégzett pszichológiai vizsgálatokat, ezek eredményeit, a pedagógiai vizsgálat részeit és ezek eredményeit. Mindezt diagnózis, összegzés és javaslat zárja. Szakvéleményünk szakmailag megalapozott, érthet en megfogalmazott, a gyerek állapotát h en tükrözi, okfeltáró és használható javaslatokkal zárul. Itt kell megjegyeznünk, hogy a szakvélemény egyes megállapításai között lehetnek látszólagos ellentmondások (pl. átlag feletti intelligencia – 23 –
és súlyos tanulási probléma), mégis ezek nem zárják ki egymást, hanem egyidej leg létez k és jelenlev k lehetnek. Terápiák A prevención, a diagnosztizáláson, a szül k és pedagógusok segítésén kívül fontos feladatunk a pszichoterápiás és a fejleszt -pszichopedagógiai munka. Pszichoterápia Pszichológusaink a legkülönböz bb lelki eredet problémák esetén tudnak segíteni: agresszió, szorongás, kirívó viselkedési problémák, kapcsolati, önértékelési zavarok, kényszeres tünetek, dadogás, elektív mutizmus, éjszakai bevizelés, gyászfeldolgozás, pszichoszomatikus tünetek (pl. fejfájás), stb… Gyakran a tanulási nehézségek hátterében is fellelhet k pszichés feszültségek. Többféle terápiás módszert alkalmaznak a háttérben meghúzódó okok feltárására és a tünetek kezelésére. A foglalkozások leggyakrabban egyéni formában zajlanak: játékterápia, feltáró verbális terápia, viselkedés terápia, kognitív terápia, relaxációs módszerek. El ször a szül vel folytatunk beszélgetést (els interjú), melyben tájékozódunk a problémáról, a gyermek eddigi fejl désér l, a családi viszonyokról. Majd általában heti egy alkalommal zajlanak a terápiás foglalkozások. A szül kkel rendszeres konzultációt tartunk, mert a probléma megoldása csak velük szoros együttm ködésben, gyakran gondolkodásbeli, érzelmi áthangolódásuk során történhet. – 24 –
Szervezünk csoportterápiákat is: pszichodráma, önismereti csoport, bábcsoport, kreatív m vészetterápia. Lehet ség van családterápiára, melyen az egész család együtt vesz részt, így a családon belüli kommunikációs, kapcsolati nehézségek hatékonyabban javíthatók. Fejleszt pedagógiai foglalkozások A fejleszt foglalkozásokat gyógypedagógus-pszichopedagógus szakemberek tartják. Többféle terápiás eljárást alkalmaznak pl: • Iskolára el készít komplex képesség fejlesztés • Szenzomotoros koordinációt fejleszt , szenzomotoros integrációt segít mozgásterápiák elemei (Ayres, Delacato) • Meixner-féle diszlexia megel z és korrekciós program • Diszgráfia korrekciója • Diszkalkulia korrekciója • Figyelemkoncentráció, emlékezet fejlesztése • Beszédészlelés -beszédértés fejlesztése • Ritmusérzékelés, sorrendiség észlelés fejlesztése zenei módszerekkel • Drámapedagógia • Tanulás-módszertani segítség fels tagozatosoknak – 25 –
Fejleszt pedagógiai foglalkozásokat vezet gyógypedagógus szakembereinket tanulási probléma (vagy annak el jelei) esetén érdemes keresni. Terápiás munkánk komplex megközelítést, pszichológiai szemléletet, pszichológiai és pedagógiai felkészültséget, kreatív és önálló hozzáállást, kiemelked en jó kapcsolattartási készséget kíván. Már az els foglalkozások során megállapodunk a terápia céljaiban, várható id tartamában, betartandó szabályaiban, és abban, hogy mit várunk és milyen együttm ködést kérünk egymástól. Ez a szóbeli „szerz dést” minden terápiás munka kezdetén megkötjük a terápia minden résztvev jével. Ez a titoktartást is magába foglalja, és különös érzékenységgel kell kezelniük intézményben dolgozó munkatársainknak.
– 26 –
6. M ködésünk törvényi háttere Alapfeladataink meghatározását tartalmazzák, és m ködésünket szabályozzák a következ törvények, rendeletek, dokumentumok. A Magyar Köztársaság Alkotmánya 16. § 1., 2., 3.: tanuláshoz, m vel déshez való jog biztosítása mindenki számára. XXIII. sz. Közalkalmazotti törvény 1993. évi LXXXIX. sz. Közoktatási törvény és ennek módosításai /legutóbb 2003-ban módosították/. Ennek 30. § 7. pontja alapján mondják ki a Nevelési Tanácsadó szakemberei, amennyiben a vizsgálat eredményei ezt indokolják, hogy a tanuló jogosult külön rehabilitációs célú foglalkoztatásra /BTM vizsgálat/. Az egyéni és kiscsoportos fejlesztésre, felzárkóztatásra vonatkozó jogszabályok a közoktatás egészére vonatkoznak, és érvényesek az óvodás gyerekekre is. Szakmai kérdés annak eldöntése, hogy mennyi ideig, milyen foglalkoztatásra van szükség. A Nevelési Tanácsadó mindaddig, amíg a rehabilitációs célú foglalkoztatás fennáll, a tanuló fejl dését az els vizsgálatot követ második évben, ezt követ en háromévenként felülvizsgálja (14/1994. MKM rendelet, 24. § 5. pont). Ezt az adott oktatási intézmény kíséri fegyelemmel és kérelmezi a kontroll vizsgálatot. A hatályos Közoktatási törvény 30. § 9. bekezdése kimondja, hogy egyes tantárgyakból, tantárgyrészekb l a tanuló teljesítményének értékelése, min sítése alóli mentesítést javasolhatja a Nevelési Tanácsadó szakvéleménye. A vizsgálat indítható az iskolai oktatás 1-6 évfolyamán január 31-ig bármikor, azt követ en csatolni kell az iskola igazgatójának egyetért nyilatkozatát a 14/1994. MKM rendelet 13. § 3. és 4. bekezdése szerint. Megjegyzend , hogy a K.t. 30. § 9. – 27 –
bekezdése alapján az értékelés, min sítés alóli mentesítés a tanuló jelent s részképesség elmaradása esetén érvényesíthet . A törvény kiemelten hívja fel az intézmények figyelmét az általános iskolák 1-4. évfolyamain tanuló kisdiákok sz résére, a Nevelési Tanácsadó által elvégzett vizsgálatokra, hogy minél több tanuló megkaphassa a személyre szabott pszichológiai-fejleszt pedagógiai megsegítést (Kt. 71. § 4. pont). A jogszabályok lehet vé teszik a szükséges megsegítést óvodától egészen a 10. évfolyamig. Munkánk tartalmi részét, feladatainkat meghatározó f bb dokumentumok tehát: XXXIII. sz közalkalmazotti törvény, az 1993.évi LXXXIX. sz. Közoktatási törvény 14/1994. MKM rendelet a pedagógiai szakszolgálatokról.
– 28 –
– 29 –
7. Szakembereink, „küls ” és „benti” rendelések Szakembereink közül sokan tanulnak tovább, többen több diplomások, képzettségük magas színvonalú, érdekl d k, a legkülönböz bb képzésekre járnak. Lelkesek, új módszerek iránt fogékonyak. Célunk a jelenlegi munkatársakból állandó szakembergárda stabilizálása. Vannak olyan munkaterületek, melyek végzésében minden szakember egyformán részt vesz (kivéve pszichiáterünket). Ilyen pl. az iskolaérettségi vizsgálat és az szi óvodai sz rés. A munka többi része különböz képpen oszlik meg a szakembercsoportok között. A pszichológusok jellemz en a vizsgálatok pszichológiai részét és a pszichoterápiákat végzik. A gyógypedagógusok a vizsgálatok pedagógiai részét látják el, és fejleszt foglalkozásokat vezetnek. Az óvodapszichológusi, illetve fejleszt pedagógusi hálózat kialakulásával létrejött a helyileg a Tanácsadóban dolgozó „benti” és a helyileg az oktatási-nevelési intézményben dolgozó „küls ” szakemberek két csoportja. A „benti” pszichológusok váltott rendelési id ben a Nevelési Tanácsadóban dolgoznak, igény szerint alkalmanként látogatják a körzetükbe tartozó intézményeket. A „benti” gyógypedagógusok nagyobb részben a Tanácsadóban rendelnek, ezenkívül heti egy délel tt során pedig egy adott óvodában fejlesztenek. A „küls ” szakemberek zömében óvodai illetve, iskolai helyszínen, „terepen” látják el munkájukat. Emellett heti egy alkalommal részt vesznek a Tanácsadó team megbeszélésein, valamint egy délel tt során intézményünkben vizsgálatokat folytatnak. A „benti” pszichológusok között az iskolákat és óvodákat elosztottuk, rendelésük körzetesített. Attól függetlenül, hogy az óvodában vagy iskolában dolgozik- e „küls ” szakemberünk, vala– 30 –
melyik „benti” pszichológushoz is tartozik minden intézmény. Err l a beosztásról és az esetleges változásokról az intézményeket tájékoztatjuk. A „benti” gyógypedagógusok között ilyen „körzeti felosztás” nincsen. Ilyen rendszerben a kerület összes nevelési-oktatási intézményét a szükséges formában ellátjuk. Minden vizsgálati kérelemnek eleget teszünk. Igyekszünk biztosítani a terápiás ellátást is mindenki számára, de kapacitásunk véges, és el fordul, hogy a növekv igény miatt kénytelenek vagyunk néhány jelentkez t várólistára tenni. A „küls ” munkatársaink amúgy is sokrét és felel sségteljes munkája azzal is nehezedik, hogy nekik több intézmény szokásrendszeréhez, munkarendjéhez, követelményeihez is alkalmazkodniuk kell. Fontos itt is rögzíteni, hogy k a Nevelési Tanácsadó szakemberei. Szakmai koordinációjukat és ellen rzésüket intézményünk vezet sége végzi. Adminisztrációs kötelezettségüknek a Tanácsadóban tesznek eleget. Munkájukról beszámolni is itt tartoznak. Az óvodák, iskolák munkatársai számára elrendelt plusz munkára a nevelési – oktatási intézmény vezet sége munkatársainkat nem kötelezheti. Természetesen „küls ” szakembereinknek is érdeke a minél jobb együttm ködés, a lehet legzökken mentesebb beilleszkedés. Erre a törekvés kölcsönös. Kihelyezett rendelések esetében is végezhet szakemberünk szül i vagy tanulói kérésre terápiát. A titoktartási kötelezettség fokozottan érzékeny pont, megfelel kezelése megértést, tapintatot kíván minden fél részér l. Mindenképpen célunk a kihelyezett rendeléseink b vítése és a minél több gyermek nevelésioktatási intézményben történ pszichológiai és fejleszt pedagógiai terápiás ellátása, az intéz– 31 –
ményünkben folyó „benti” munka er sítése, intézményünk sajátos profiljának és önállóságának megtartása mellett. Szakembereink névsora, intézményi beosztása a közeljöv ben elkészül honlapunkon megtekinthet lesz. Itt követhet k majd nyomon a változások is.
– 32 –
8. Rövid-, közép- és hosszú távú céljaink Alapfeladatainkból kiindulva és a fenntartói elvárásokkal harmonizálva alakítottuk ki a rövid-, közép- és hosszú távú céljainkat. Rövid távú céljaink (1-2 év): • Ellátjuk alapfeladatainkat a már bevált módon: délel ttönként a törvény által el írt vizsgálatokat, délutánonként terápiás foglalkozásokat végzünk. • El térbe helyezzük a prevenciót (sz rések, megel z terápiák). • Tájékoztatjuk az iskolákat, óvodákat, más partnerintézményeket, szül ket, gyermekeket. • Pszichoterápiás szemléletet, pszichológiai és a pedagógiai kultúrát terjesztünk. • Fejlesztjük a kommunikációt és a kapcsolattartást a partnerintézményekkel. Az intézmény ismertségét növeljük. Képviseljük a Nevelési Tanácsadót rendezvényeken. • A „kinti” rendeléseinket tovább b vítjük, a körülményeiket javítjuk, lehet ségeink keretein belül. Középtávú céljaink (2-5 év): • Helység gondjainkra megoldást keresünk (szobánként 2-3 ember dolgozik szoros id beosztással). – 33 –
• Szolgáltatásainkat b vítjük a partnerintézmények és a szül k igényei alapján. Igény szerint tréningeket tartunk a pedagógusoknak. • Az óvoda- és iskolapszichológusi, valamint az óvodai gyógypedagógusi státusokat b vítjük a kerületi tervnek megfelel en. • Stabil, elkötelezett „magot” alkotunk intézményünkben. • Publikációkat jelentetünk meg. Hosszú távú céljaink (5 évnél hosszabb id tartam): • • • •
Megtartjuk a részben önálló gazdálkodásunkat. Teljesen kiépítjük az iskolai- és az óvodapszichológiai hálózatot. Minden hozzánk forduló gyermeket ellátunk. Szakmai bázishellyé, vezet szakmai m hellyé válunk. Jöv képünk
A települési – földrajzi pozíció (a nagy területen elhelyezked perem kerület változatos szociális helyzet lakosokkal), a nagyszámú és sokféle oktatási-nevelési intézmény a Nevelési Tanácsadó szempontjából meghatározó, és speciális igényeket is támaszt velünk szemben. Ezek például: megközelíthet ség, rugalmasabb rendelési id , minden intézmény és segítségünket kér gyermek és szül megfelel ellátása. – 34 –
Jöv képünk fontos része, hogy helyhiányból adódó gondjainkat sikerül megoldani egy nagyobb terület , gyermekintézménynek alkalmas, megfelel min ség épülettel, amely az Európai Uniós el írásoknak és munkánk jellegének, szakmai rangjának megfelel. Pszichológus és gyógypedagógus szakembereink interdiszciplinális, pszichológiai szemlélettel dolgoznak jelenleg is, ez irányban a fejl dés folyamatosan fenntartjuk. Szakembereink kreativitása alkotásban, publikációkban is egyre jobban kifejez dik. Fontos a hatékonyan m köd küls és bels kommunikáció, a partnereinkkel egymást segít , él kapcsolat, az intézményi együttm ködés megvalósítása. Folyamatosan egyre jobb min ség szolgáltatásra törekszünk. A kerületi intézmények értékelik és igénylik tevékenységünket. Nincs még egy intézmény a kerületben, amely szolgáltatásaink teljes körét tudná nyújtani, így szakterületünkön fontos, mással nem helyettesíthet munkát végzünk. Jöv képünkben olyan intézmény jelenik meg, ahol szakmailag magas színvonalon, egymással jó kapcsolatban dolgoznak a kollégák, partnereinkkel szoros együttm ködésben, kölcsönös megelégedésünkre. Team-ban és közösségben gondolkodnak, de az egyediséget sem nyomják el, lehet séget biztosítanak az egyéni alkotásra és fejl désre is. Megfelel , vezet szakmai m helyhez méltó tárgyi körülmények között dolgozhatunk. Megvalósíthatunk egy szakmailag megalapozott, közösen elfogadott koncepciót, melyben mindenkinek egyedi szerepe van, és az eredmények partnereink megelégedését is szolgálják.
– 35 –
– 36 –
Tartalom: 1. BEVEZET
5
2. INTÉZMÉNYÜNK MÚLTJA
6
3. INTÉZMÉNYÜNK FELÉPÍTÉS E ÉS M KÖDÉS I RENDJE
9
4. ALAPFELADATAINK ÉS EGYÉB S ZOLGÁLTATÁS AINK
13
TANULÁSI, MAGATARTÁSI, BEILLESZKEDÉSI PROBLÉMÁKKAL KÜZD GYERMEKEK VIZSGÁLATA, EZEKR L SZAKVÉLEMÉNY KÉSZÍTÉSE , JAVASLATTÉTEL 13 ISKOLAÉRETTSÉGI VIZSGÁLATOK ELVÉGZÉSE 15 16 EGYÉB SZOLGÁLTATÁSAINK 5. PREVENCIÓ, DIAGNÓZIS ÉS S ZAKVÉLEMÉNY, TERÁPIÁS LEHET S ÉGEK
20
6. M KÖDÉS ÜNK TÖRVÉN YI HÁTTERE
27
7. S ZAKEMBEREINK, „KÜLS ” ÉS „BENTI” RENDELÉS EK
30
8. RÖVID-, KÖ ZÉP- ÉS HOSS ZÚ TÁVÚ C ÉLJAINK
33
– 37 –