Zsigmond Győző
A vargánya (Boletus edulis és B. spp.) a magyar népi gombászatban
1. kép Ízletes vargánya. (Zsigmond Győző felvétele)
A gombászás (a gyűjtögetés kiemelt fontosságú része) egyfelől egy primitív fejlődési fokot jelent, ősi meghatározója az ember és az élővilág összhangjára irányuló törekvésünknek, másfelől beépült korunk fejlett társadalmaiba úgyszintén. A gomba, gombászás és az ember, a kultúra szövevényes kapcsolatának kutatása számos tudományág számára szolgáltatna újabb adatokat, lehetővé tenné a nyitást, a továbbfejlődés más lehetőségeit. Mielőtt az egyik legjelentősebb gombafajnak a magyar népi kultúrában betöltött szerepét vizsgálnánk, röviden szólok a kutatás előzményeiről. Az etnomikológia a gomba és a népi kultúra kapcsolatának kutatása végett jött létre századunk ötvenes éveiben.1 Alapítójának az amerikai G. R. Wassont tekinthetjük, aki orosz felesége hatására kezdett el a témával foglalkozni.2 Magyar és egyetemes vonatkozásban is fontos kezdet Carolus Clusius és Beythe István munkássága az 1500-as évek végén. Clusius kódexe már tartalmaz magyar népi neveket, utalásokat a gombák táplálkozásban való felhasználására. 1 Lévi-Strauss 1973: 264. 2 Wasson 1957. Ethnographia 124/2013. 1. sz..
2
Zsigmond Győző
Számottevő jórészt néprajzi előzménynek számít a botanikus prédikátor, Beythe István munkássága is (Clusiusszal működött együtt), és Lencsés Györgyé.3 Magyar nyelvű kéziratos orvosi monográfiájában Lencsés György mintegy 30 gombaadatot közöl, az ő esetében egyről sem tudjuk kétségtelenül, hogy az a szerző saját „etnomikológiai” gyűjtéséből való-e vagy sem. Az etnomikológia csírájában a magyar nyelvterületen jött létre a reneszánsz idején, és a modern, a maga összetettségében művelt népi gombászat ugyanitt éli elsősorban a maga reneszánszát, méltán figyel fel rá az utóbbi időben egyre inkább a világ.4 Az első magyar nyelvű nagyobb számú etnomikológiai közlést tartalmazó mű valószínűleg a székelyföldi orvos K. Mátyus István munkája, az Ó és új diaetetica, amely a gombáknak főleg a gyógyászatban és a táplálkozásban való felhasználását említi.5 A Magyar Néprajzi Lexikonban még nem szerepel az etnomikológia címszó, de a 2. kötetben, a gombászás címszónál kapunk némi eligazítást.6 A Magyar Néprajz VII. kötetében – amelynek a népi természetismeret, növényismeret is tárgya – a gombaismeretről összesen két mondatban van szó, érintőlegesen.7 Többet mond a témában, noha rövid, vázlatos (a magyar etnomikológia 20. századvégi eredményeiről még nem szóló) a Magyar Néprajz II. Gazdaság című kötetének Gombák, valamint A tapló és felhasználási módjai című alfejezete.8 A népi táplálkozással foglalkozók közül például Kardos László és Dömötör Sándor a dunántúli népi gombaismeretről érdekes és fontos adalékokkal szolgált munkáiban.9 A gyűjtögetést kutatva tér ki etnomikológiai kérdésekre a jeles néprajzkutató, Gunda Béla, aki a gombászás bemutatásakor még Vajkai Aurél, Bödei János és Gregor Ferenc nevét említi.10 Gregor Ferenc írása nyelvészeti, névtani feldolgozás, a magyar népi gombanévanyagot elemzi.11 László Kálmán alapos mikológiai munkája két város és vidéke gombaismeretéről szól piacaik gombakínálata alapján.12 Péntek és Szabó kalotaszegi etnobotanikai mongoráfiájukban P. János Sz. Attila viszonylag keveset írnak a gombavilágról: 23 nemzetség mintegy 30 faját veszik számba megadva népi neveiket.13 A barkó vidékről és a régi Torna megye tájairól Paládi-Kovács közöl adalékokat a tinórú és a többi gombaféle népi használatáról P. Attila 3 Clusius 1601, Beythe 1583, Lencsés 1570. 4 Lásd például Dugan 2011: 107, 121. 5 K.Mátyus 1787. 6 gombászás, Gunda 1979: 291. 7 Szabó 1990: 735–736. 8 Gunda 2001: 24–25, 31–32. 9 Kardos 1943, Dömötör 1952. 10 Lásd például gombászás, Gunda 1979: 291. 11 Gregor 1973. 12 László 1976. 13 Péntek – Szabó 1985.
A vargánya
3
és neveiről.14 Folytathatnók a sort (Bődi Erzsébet, Danter Izabella, Hollós László, Zsupos Zoltán stb.),15 bár ez egy ideig lényegében nem változtat azon, amit Ujváry Zoltán jelez 1991-ben: „Még kevés a komoly, tudományos összevető elemzés, pedig csak ez az út lenne járható egy-egy közösség gombaismeretének felmérésénél meg bemutatásánál.”16 Azóta sokat változott, javult a helyzet. A 1990-es évekig elsősorban a népi táplálkozásról, gyógyításról, a gyűjtögetésről szólva és a névtani vizsgálódás során esett szó a magyar szakirodalomban az etnomikológia kérdésköréről. Kifejezetten etnomikológiai tanulmányt közöl alulírott 1994-ben, mely elődje előadásként hangzott el 1993. májusában egy a Kriza János Néprajzi Társaság által szervezett − Székelyudvarhelyen tartott − etnobotanikai tudományos tanácskozáson.17 A háromszéki Sepsikőröspatak etnomikológiai vizsgálata kiindulópontot jelentett, azóta kutatásaim kiterjesztettem a magyar nyelvterület nagy részére, persze a legtöbbet az erdélyi helyzet felmérésén dolgoztam. Az újféle etnomikológiai kutatások folytatásában alulírottnak több társa is lett. Kicsi Sándor Andrásnak idevágó tanulmányai jelentek meg 1995 és 2009 között, utóbbi évben tanulmánykötetet is közölt e témában. Elsősorban nyelvészeti, névtani írásaiban értékes néprajzi adalékokkal is szolgál.18 Idősebb és ifjabb Sántha Tibor munkája pedig Gelence népi gombaismeretéről 2003-ból való, ezt megelőzte – megjelenését, de nem megírását illetően – Sántha a harapégtegombáról írott munkája 2002-ben.19 Ifj. Sántha Tibor 2009-ben tudománytörténeti áttekintésre is vállalkozott, melyből az etnomikológiai vonatkozások sem maradnak ki.20 Bagladi Orsolya doktori disszertációját a magyar népi gombanevek nyelvészeti feldolgozásából írja, de előtanulmányai már jelentek meg az utóbbi időben.21 Persze mások is szolgáltak fontos adalékokkal, foglalkoztak érintőlegesen etnomikológiai vonatkozásokkal néprajzi, etnobotanikai munkákban (például Gazda Klára, Gub Jenő, Kóczián Géza, L. Juhász Ilona, Rab János, Péntek János, Szabó T. Attila, Tarisznyás Márton).22 Gomba és népi kultúra kapcsolatát vizsgálva kiváltképp sok érdekességet kell számba vennünk, ha a vizsgált gomba az ízletes vargánya.
14 Paládi-Kovács 1982, 1999. 15 Bődi 1981, 1985, 1991, Danter 1994, Hollós 1899, 1911, 1933, Zsupos 1985, 1987. 16 Ujváry 1991: 35. 17 Zsigmond 1994–1995. 18 Kicsi 2005, 2009. 19 Sántha 2002, 2003. 20 Sántha 2009. 21 Bagladi 2010, 2011. 22 Lásd még: Irodalom.
4
Zsigmond Győző Vargányászás
A gombák királya a vargánya, ezenkívül a nyulica a fő (HSTK, Szalafő) – mondták az Őrségben. Egy lengyel népmese szerint is e gombánk a gombák királya. A franciáknál – a máshol (így a magyarságnál s más népeknél) általában a gombaszedéskor mondott mondókán kívül – kifejezetten a vargányára vonatkozó mondóka is létezik,23 mely állítólag segít abban, hogy minél többet találjunk belőle. A vargányák kedvelése világszerte megfigyelhető, még ha az eltérő mértékű is. Az olaszokat, spanyolokat emelem még ki Európából, de ázsiai, amerikai adatok is megerősítik az állítást.24 Azért olyasmire is van példa, hogy egyes vidékeken csak újabban lett kedvelt, ismert.25 Afrikában a többi földrészhez képest kisebb a népszerűsége a vargányáknak.26 Főleg a szláv népek (például a horvátok is, kiktől a „vargánya” elnevezés származtatható nyelvünkben)27 a vargányát, mindenekelőtt az ízleteset, a Boletus edulist tartják a gombának, a többi csak hozzá hasonló (valamiben, valamennyire). A magyar nyelvterületen – Kétvölgyön – élő vendek például a gomba szavukkal csakis a vargányára utalnak, ahogy például a románok a gombát jelentő szót (ciuperc���������������������������������������������������������������������� ă) ������������������������������������������������������������������� csiperke és (Nagyszeben környékén) vargánya jelentésben is használ- félkövér nélkül kéne ják.28 A magyarok is sokra tartják a vargányát, általában, de van olyan népcsoportunk, a székelység egy része, amely bizony óvakodik tőle, de legalábbis csak nemrég megismertnek mondja, és eleinte bolondgombának tartotta.. A Székelyföldön is nagyvad a gombavadász szemében a vargánya, a gombák közt ez az, a sor végén nagy a ami a medve állataink közt. A kitüntetettség jele az, hogy valamelyik gombafaj inkább: jele, hogy gyűjtését, keresését, szedését külön szóval, kifejezéssel jelölik. Így beszélnek (ism. elkerülni) Sepsiszéken például suskázásról (Ptychoverpa spp., Morchella spp.), rókászásról (Cantharellus cibarius), tavaszi és őszi csikkajozásról (Calocybe gambosa, illetve Lepista panaeola), csiperkészésről (Agaricus spp.), s − ritkán bár − medvészésről (Boletus edulis, Boletus reticulatus) is, ez utóbbi jelöli az ízletes meg a nyári vargánya szedését errefelé. A moldvai magyaroknál is kitüntetett gomba az ott több helyen hilibnek nevezett vargánya. Van gombászásüdő. Szoktunk bercsogászni (Ptychoverpa spp., Morchella spp.), hilibészni (Boletus edulis, Boletus reticulatus), csiperkészni. Gombászni akkor mondjuk, mikor különfélét szedünk. (DA, Klézse, Moldva) Muravidéken a jó gombászót – gyakran – egyszerűen jó vargányászónak nevezik, mert ott a gomba (bizonyára szerepet játszott, játszik ebben a szlovén, a horvát 23 Rolland 1967: 161. 24 Dugan 2011: 42, 43, 53, 56, 76–78, 85, 87. 25 Kasztília – Fajardo et al. 2010: 358. 26 Dugan 2011: 63. 27 A szó első előfordulása az 1584 körüli évekre tehető és szerb–horvát eredetű. TESz III.: 1092. 28 Drăgulescu 1992: 132; 2002: 16; 2010a: 175; 2010b: 225.
A vargánya
5
hatás) mindenekelőtt a vargányát jelenti, ez számít a legbecsültebbnek, noha nem tekinthető ritkának vagy nehezen fellelhetőnek, mint például a nyári vagy téli szarvasgomba. Majd mindegyik vargánya és tinóru ehető, de a legismertebb és a legkedveltebb kétségtelenül az ízletes vargánya, melyet gyakran ugyanazon névvel illetnek, mint közeli rokonát, a nyári vargányát. Főbb jellemzői: barna színe, csak felső részén hálózatos hasasodó tönkje, bőrszerű bőr domború, majd ellaposodó kalapján, színtartó fehér húsa, előbb fehér, majd zöldesedő csöves termőteste, közepes vagy nagy termete. Nyáron és ősszel terem lombhullató és főleg tűlevelű erdőkben. A magyar nyelvterület nagyobbik részén csak az ízletes vargányát s közeli rokonát – a nyári vargányát (Boletus reticulatus) – ismerik és szedik. Kisebb mértékben, de viszonylag gyakran számon tartják bizonyos vidékeken: a királyvargányát (Boletus regius), a barna tinórut (Boletus badius), a szemcsésnyelű tinórut (Suillus granulatus), a piros kalapú érdestinórukat (Leccinum quercinum, Leccinum rufum). A bronzos vargányát (Boletus 2. kép Nyári vargánya. (Zsigmond Győző felvétele) aereus) és a vörösbarna vargányát (Boletus pinophilus) néhol bizonyára ízletes vargányának tekintik, leszedik, eszik, például a Székelységben. A magyarság közismert (centrális) gombáinak sorában természetesen ott találjuk a vargányát is: sárga rókagomba (Cantharellus cibarius), fehértejű és zöldülőtejű keserűgomba (Lactarius piperatus, Lactarius pergamenus), mezei csiperke (Agaricus campestris, A. arvensis, A. bisporus), tapló (Fomes fomentarius stb.), kékhátú galambgomba (Russula cyanoxantha), ízletes vargánya (Boletus edulis), kucsmagomba (Ptychoverpa bohemica, Morchella esculenta stb.), mezei szegfűgomba (Marasmius oreades), pöfeteg (Langermannia gigantea, Calvatia utriformis, Bovista plumbea, Lycoperdon perlatum), kései laskagomba (Pleurotus ostreatus), nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera).Az előbbi felsorolás nagyjából megfelel az ismertségi fok szerinti sorrendnek, mely vidékenként jelentősen különbözik a Kárpát-medencében.
6
Zsigmond Győző
Névhasználat, hagyományok Az ókorból ránk maradt gombanevek megfelelőinek azonosítása máig csak hozzávetőleges, mert nagyon pontatlanok voltak a régi leírások. Így például a jóval később a vargányák tudományos neveként használt „Boletus” akkor elsősorban a császárgalócát jelentette, s csak negyedsorban a vargányákat, tinórukat.29 Következésképp téves, vagy részben téves Greschik Viktor részéről, hogy az ízletes vargányára, melyet vidékén, a Szepességben urigombaként is emlegettek vonatkoztatja emlegettek, rá Martialis epigrammáját, melyben valószínűleg inkább a császárgombáról van szó, mely népi neve a magyar nyelvterület nagy részén épp úrigomba: „az urigombát nem lehet küldeni szolgával (…) ellenben aranyat, ezüstöt nyugton.”30 Az viszont kétségtelen, hogy már az ókorban voltak kedvelői a Boletus edulisnak, és ehető, ízletes rokonai legalább egy részének. Magyar vonatkozásban a sokféle vargányának, tinórunak népi nevekkel való megkülönböztetése ugyancsak előfordul a gombakedvelőbb s gombában gazdag vidékeken.31 Jelen tanulmány végén közlöm a vonatkozó magyar népi gombaneveket. Alapos tanulmányt írt Kicsi Sándor András néhány népi gombanevünkről, s ebben külön kitér a vargánya elnevezéseire.32 Nem részletezem, hogy milyen népi elnevezései ismeretesek a többi vargányának, tinórunak, de azért fontosnak tartom, hogy néhányukra kitérjek.33 Általában úgy tartják, hogy színváltó húsú és gyakran mérgezőnek tekintett rokonaival téveszthető össze. Történeti vonatkozású névmagyarázata van az egyik – nem feltétlenül mérgező –, de kétségtelenül kékülő húsú rokonának, a németgombának: Változtatja a színét, megkékül. Nem eszik. A világháború idején valami németek, akik erre húzódtak meg valahol, ők bizony ették. S mind rosszul is lettek, ment a hasuk, hánytak. Azóta hívják itt némethiripnek ezt a gombát. (SzI, Nagyponk, Gyergyó.) Az ízletes vargánya népi nevei közül is a legelterjedtebbek közé tartoznak a következő nevek és alakváltozataik: vargánya (valószínűleg délszláv, horvát eredetű szó), szepe (talán a francia cèpe-re megy vissza), medvegomba (belső fejlődésű, Háromszéken és Csíkban használatos), hirib (szláv eredetű szó, olykor román közvetítéssel is bekerülhetett nyelvünkbe), tinóri, pitonka (balkáni eredetű szóból, valószínűleg román közvetítéssel kölcsönöztük), mátégomba (belső fejlődésű, Nyárádmente). 29 Maggiulli 1977: 34, 48, 147–148. 30 Greschik 1915c: 3. 31 Zsigmond 2011: 87–104. 32 Kicsi 2005. 33 Lásd jelen tanulmány végén a szójegyzéket.
A vargánya
7
A népi nevek jórészt nem faji, csak nemzetség-szintűek (bár leggyakrabban az ízletes vargányára, illetve a nyári vargányára vonatkoztatják őket, a Boletus edulisra és a Boletus reticulatusra). 98 népi nevéről tudunk az ízletes vargányának az eddigi gyűjtések alapján, ezek közt 87 különböző névvel és 11 alakváltozattal számolhatunk. A népi gombanevek általában találóak, érzékletesek (Ahol nem utalok forrásra, saját gyűjtésről van szó). Ismeretük segít bennünket jobban megismerni az elnevezetteket. Szerencsére a magyar hivatalos, tudományos gombanévanyag jó része népi eredetre megy vissza, nem vagy nem egészen művi. Ez a helyzet a vargányák esetében is. Az előfordulás, a termés idejére utal búzavargánya, hajdinavargánya, vetővargánya, sarjúgomba, vetési vargánya és feltételezhetően mátégomba neve. Szent Máté apostol napja, szeptember 21., az utóbbi név utalhat arra, hogy ez a gomba főleg szeptemberben szedhető. A medvegomba (Háromszék, Csík), mátégomba (Máté a medve – egyik – székelyföldi megnevezése, főleg Nyárádmentén), tinóorra (Palócföld), kenyérgomba (Bánság), vastaglábú(gomba) (Palócföld, Bódva mente), tönkösgomba (Partium, Bihar), vastagszárú tinóri (Kárpátalja, Máramaros), nevek mind a gomba alakjára utalnak. A gomba színére utaló nevek is elég gyakoriak Dunántúlon, Felföldön, Kárpátalján: barna pesze, barna tinó, barna vargánya, fehér gomba, fehér aszaló, fekete hiriba, feketehátú tinóri, sárga pesze stb. A termőhelyre vonatkozik több más elnevezése a vargányának: bikgomba (Gömör), bikhilib (Moldva), fenyősi vargánya (Őrség), fenyőszepe (Bódva mente), nyírfaszepe (Palócföld), tölgyfaszepe (Palócföld), tölgyfatinóru (Ung-vidék), fűhirib (Gyergyó). Jellegzetes és elterjedt tartósítási módja a vargányának a szárítás, erre utal Zobor-vidéki népi elnevezése: aszaló(gomba). Ebben tükröződik annak tudata is, hogy ez az a gomba, amely talán a legjobban megőrzi ízét szárítás után, sőt aromája még erősödik is. Az árusításra, a forgalmazókra utaló nevek lehetnek a következők: németgomba, némethirip (?), örménygomba (Székelyföld, Csík), lengyel gomba (?). Nem gyakori, de több helyt is előforduló a „bába” hiedelemlényre utaló szót tartalmazó népi neve a vargányának: bábagomba (Boletus spp., Háromszék), bábasegg (Boletus edulis, Háromszék), bábaseggegomba, (? Leccinum scabrum, Kárpátalja), bábaseggű (? Leccinum griseum, ? Leccinum scabrum, Kárpátalja). A gomba értékelésére, megbecsülésére utaló elnevezéseknek tudhatók be az ilyenek: igazgomba, igazi gomba, királyné(gomba), úrigomba, magyargomba. Kevés a vargánya esetében a más fajokkal közös név, de azért van ilyen, például a tinótorty a kétszergyűrűs tölcsérgombának is népi neve a Székely-
8
Zsigmond Győző
földön (Sóvidéken, illetve Gyimesben, Gyergyóban), sőt Homoródalmáson (Udvarhelyszék) a pöfeteget nevezik így. Elsősorban háromszéki jellegzetességnek számít medvegomba elnevezése.34 Vargánya neve a Dunántúl35 s az Alföld tájegységeire jellemző, a Felföldön (Palócföldön, Kárpátalján) a szepe, pesze, cepe a gyakoribb népi megnevezései az ízletes vargányának, a Mezőségen és Székelyföld főleg nyugatibb részein a hirib, hirip és változatai az elterjedtek. Hirip(gomba) elnevezése Mátyus Istvántól (1787) adatolható, majd hirip (1808), hiriba (1838), hiribe (1897) és más változatokban fordul elô. A megkülönböztetett figyelem, megbecsülés jele, hogy bizonyos életkorú, nagyságú, sőt meghatározott időben termő vargányáknak néhol magyar nyelvterületen is külön elnevezéseik vannak. Az Őrségben totyolának nevezik az elöregedett példányokat s vargánya anyjának a szezon kezdetén termő nagyobb példányokat. Szalafőn jegyeztem le, hogy a termésidő elején megjelenő nagyobb vargánya neve anyavargánya, azé me attó lesz a többi, gondolják. Valószínű több gombanevünk esetében történt olyan változás, amelyről nem tudunk, ezért is jó jelezni, hogyha sikerül nyomon követni egy név alakulását, akár feltételesen, mert nem mehetünk bizonyosra a kővargánya név esetében például, mely valószínű a németből (Steinpilz) tükörfordítással került nyelvünkbe, legalábbis a Bakonyban, hol az ízletes Boletus edulisnak már volt neve, ezért egy hasonló fajra kezdték használni a kővargánya szót. A jellegzetesebb magyar népi elnevezéseket térképre is rávittem, melyet mellékeltünk. Helyneveink közt is szép számmal vannak „vargányásak”.36 Vargánya határnevünk szláv eredetű szó, gombafaj megnevezése.37 Vargányás a Somogy megyei Risnyabesenyőn erdőnév.38 Homokszentgyörgyön ugyancsak Somogyban a Nagy-erdő része.39 A zalai Márokföldön dombos erdő, Máhomfán pedig szántó neve.40 Vargányás-lap. Erdő Háromfa határában (Somogy m.).41 Vargányás-tető. Erdő Oltárc határában (Zala m.).42 Vargányás alla: szántó (Kerkateskánd, Zala m.).43 Vargányás-lapi-kut. Kút Háromfa határában.44 34 Lásd még Benkő 1783; Zsigmond 2007a. 35 Már Clusius jelezte innen 1601-ben. 36 Lásd még Zsigmond 2007b. 37 Lásd még Szemerényi 1982: 398. 38 Papp – Végh 1974: 729. 39 Papp – Végh 1974.: 762. 40 Papp – Végh 1964: 315, 381. 41 Papp – Végh 1974: 746. 42 Papp – Végh 1964: 449. 43 Papp – Végh 1964: 393. 44 Somogy m., Papp – Végh 1974: 746.
A vargánya
9
Vargánya tanya. Erdészház, tábor neve a Komló vidéki Zobákpusztán (Baranya m.).45 Vargánya utca. Utca a Pest megyei Szentendrén.46 Hilib: háromszéki falu (Kovászna m.) neve nem valószínű, hogy összefügg a hilib népi gombanévvel, mely a vargányára vonatkozik, inkább személynévvel, illetve fanévvel hozható összefüggésbe. Hirip: helység Szatmár megyében. Nevének magyarázata a Hilibéhez hasonló (Erdélyben elterjedt népi neve a vargányának: hirib, hirip). A legtöbb helynevünk (11, 8 különböző név) a vargányához (Boletus edulis és B. reticulatus, ízletes és nyári vargánya) kapcsolódik. A több objektumra utaló helynevek között is van „vargányás”: Gombás (15), Gomba (10), Vargányás (4), Taplós (3), Csiperkés (2).
45 www. varganyatanya.hu letötlés ideje: 2008. okt. 46 http://www.ingatlandiszkont.hu/?i=phm5afimf9b4q47o&V=Szentendre – letöltés ideje: 2008.
szept.
Zsigmond Győző
10
Hiedelmek, ismeretek Ősidőktől napjainkig − a középkori a gombától való nyugat-európai elfordulástól eltekintve – folyamatosan adatolható a gomba hagyományos megbecsülése mikofil közegben. Ezt csak aláhúzza a tény, hogy mindmáig sokfelé a magyarok is jelzik a helyet, ahol ehető gomba található (megfaragják a kérget, botot támasztanak a fának, ronggyal stb.). Különlegesebb jelzésnek vehetjük azt, amikor más gomba jelenlétével megjelöltnek tartanak egy bizonyos területet mint jó gombatermőt. Nálunk − elsősorban az Őrségben meg Kárpátalján s részben a Palócföldön − ez a helyzet a vargánya esetében. Az őrségiek varganya elejének, a Vas megyeiek varganya anyjának, a göcsejiek vargánya anyjának mondják a kajsza lisztgombát (Clitopilus prunulus),47 a felvidékiek egy része pedig szepemutatónak, az indoklás pedig hasonló: ott ahol terem vargányának, illetve szepének (Boletus edulis) is talán jobb így: ahol terem, ott lennie kell, ezt jelzi, a megfigyelés mikológiailag is figyelemreméltó. kell lennie
4. kép Ízletes vargánya és kajsza lisztgomba (Zsigmond Győző felvétele)
Tudunk róla, hogy Baranyában a légyölő galócát (Amanita muscaria) is tartják vargányajelzőnek: …látjuk a pirospöttyöst, akkó má örülünk és mondjuk, hogy na lesz sok őszi vargánya … oan közel bujtak ki, talán meg is mérgezhette a másikat.48 De 47 Tóth 1983: 142. 48 Nyilassy 1951: 43.
A vargánya
11
a pöfeteggel való összekapcsolásáról is tudunk az Őrségben: Mikó megjelenik az udvaron a lúposz, lehet menni vargányát szedni (Szalafő, Őrség). Ugyanitt mondják, hogy: Mikor a hold telik, akkor van a legtöbb vargánya, ahogy a hold fogy, úgy múlik el a vargánya. Teliholdkor van a legtöbb, úgy tapasztaltam. Ahogy népi neveink közt a keserűgomba esetében a disznókeserű jelezte a nem ehető hasonló pelyhes keserűgombát, a Lactarius vellereust, úgy jelzi például Gömörben a disznószepe a nem jó szepét, amely színváltó, persze azért az is előfordul, hogy eszik, szedik a színváltó rokont, mint például a Barcaságban az oláhgombának nevezettet. (JI, Krizba) A Szepességben hasonló a helyzet a disznóvargányával, mely valószínűleg a Boletus luridus népi neve: a Felvidék egyes helyein forrázást követően eszik, persze nem mindenhol, és nem becsülik annyira, mint a hiribinek nevezett ízletes vargányát.49 A jó vargányás helyet rokonságon belül se árulják el, mondták az Őrségben, s azt is, hogy: ha meglássák, nem nő meg a gomba, azé, me nem hagyják, leszedik. Főleg ha vargányáról, netán épp hajdinavargányáról (az ősz eleji Boletus edulisról) van szó. A bő gombatermésből jósolhatnak is. Kárpátalján például jó kukoricatermésre következtetnek abból, hogy sok a tinóri ’vargánya’ abban az évben. Técsőn így mondták: Sok tinórigomba, jó kukoricatermés. Mást állítanak Dunántúlon: sok a vargánya, nagy hó lesz. (Kapuvár, Győr-Sopron m.)50 Különösképp szerencsésnek számít az, aki vargányát talál. Erre utalnak mondások, hiedelmek főleg a magyar nyelvterület nyugati és északi részéről. Például: Ki a maga hugyába megmosdik, megtalálja a vargányát. (Nagylengyel, Zala megye)51 Péter veti a gombát, szokták mondani, mert akkortól van tinóru. (Zemplénihegység)52 A vargánya kivételes fontosságát húzza alá ez a regula, mely máshol is ismert, de nem mindig ezzel a gombafajjal hozták összefüggésbe, olykor általában a gombára értik. Vas megyei adatunk, „receptünk” is van arra, hogyan lehet vargányát találni: Balogunyomi társamtól hallottam, hogy ha eltört őzlábat látsz, elmész a törés irányába, s 5−10 méteren belül biztos lesz vargánya. (RS, Szombathely) A tévhit is előfordul tinórufélékkel kapcsolatban: a rossz gomba vágásra megfeketedik (Gelence, Székelyföld), megkékül, nem lehet megenni. (Szalafő, Őrség) Általánosan elterjedt a különféle népeknél, így nálunk is a mérgező gombának "mérgező" elé tekinteni a színváltó húsúakat. A színváltó tinóruk s más vargányák közül azért nem kell "a" többet fogyasztanak, ismernek, de csak azokon a vidékeken, hol viszonylag jónak 49 Greschik 1915c: 3. 50 Szendrey 1922: 664. 51 Szendrey 1922: 664. 52 HM, Mogyoróska.
Zsigmond Győző
12
mondható, átlagfelettinek a népi gombaismeret. Kivétel a Székelyföld, hol általánosnak mondható a színváltó gombáktól való óvakodás. A Dunántúlon, a Felföldön, Kárpátalján többnyire élnek néhány színváltó, ehető gombával is. Gyógyítás, karbantartás A gyógyításra való felhasználás több ehető gomba esetében is szokás, tudunk legismertebb vargányánk dunántúli felhasználásáról. Zala megyéből van arra adatunk, hogy az ott hajdina- vagy vetővargányának nevezett ízletes vargányát az öregek ha- népi nevet dőlttel zaviszik orvosságnak is, ha a disznó beteg, ha gyomorrontása van, vagy nem eszik, kéne s akkor megfőzik savanyú fokhagymás levesnek az egész, főleg vén vargányát, és azt öntik neki. Állítják, hogy az jó gyomrot csinál. Az embernek is javallják, ha berúg s aztán másnapos, de az embereknek nem a vén vargányát készítik meg.53 Kínából ismeretes az ízletes vargánya reuma esetében való javallása.54 A mexikói maják levertség, búskomorság, szorongás esetén ajánlják egy vargányaféle használatát levesbe főzve.55 Lampman amerikai etnomikológus utal a Boletus nemzetség gombáinak népi gyógyászatbeli felhasználására nyugati kultúrákban más forrásra hivatkozva.56 Állítólag aranyér, szemölcs, valamint szembetegség esetében is használatosak nyugat-európai népek némelyikénél. Greschik utal rá, hogy Keleten Famintzin és Kolpakovszkij (orosz utazók) szerint kaukázusi néptörzseknél (cirkasziáknál, georgiáknál) úgy tartják, hogy az ízletes vargánya emeli a női szépség báját.57 Különleges felhasználásról a magyar nyelvterületen is tudunk egyféle vargánya esetében. Dömötör Sándor tudósít róla, hogy Farkasfán a csikóvergányát (a vergányának az ellenkező párgya, egyféle érdestinóru, Leccinum sp.) használták a fatengelyes szekerek agyának zsírozására, kenésére.58 Vargánya és népköltészet, népművészet Szólásmondásaink, gazdareguláink közül több is emlegeti a vargányát, népünk kitünteti ezzel ezt a finomságot. Persze nem mindenhol. Jellemző, hogy szóláshasonlatunk, mely az idős példány kinézetelére utal, dunántúli (fonnyadt, mint a var53 Hulesch 1955: 21. 54 Dugan 2011: 53. 55 Lampman 2004: 152,155. 56 Lampman 2004: 150. 57 Greschik 1915c: 3. 58 Dömötör 1952: 4.
A vargánya
13
gánya, Dunántúl).59 Egy másik viszont moldvai: Hosszúlábú mind a hilib, buccas, ezt inkább a lányokra mondják (‘combos’). (Moldva)60 A már említett jeles naphoz (Péter, illetve Péter – Pál veti a gombát) fűződő regula pedig Felföldről (szlovákiai s ukrajnai részekről is) és Moldvából került elő, de csak zempléni változata esetén fordul elő, hogy megnevezik benne tinóru néven a vargányát. Találós kérdésünk – melyet nem tárgyal Kicsi Sándor nemrég (2009-ban) meg- 9-ben jelent tanulmánya61 – pedig a kárpátaljai Beregújfaluban jegyezte le alulírott:62 Barna koma egy lábon áll. Mi a? Olyan találós kérdésről is tudunk, amely általában tulajdonképpen nem vargányás, de a lejegyzésében félreérthetetlen a vargányára való utalás, mégpedig oly módon, hogy az egyértelműen jelzi, hogy kiötlőik számára mi is jelenti a gombát: „Mi a, a’ mi se nem virágzik, se nem magzik, még is terem? – Vargánya = gomba.”63
5. kép Kanyargó járás. Könyvillusztráció (Lajta-Molnár 1929: 18.)
Több felé (Mosonban, Bács–Bodrogban, Matyóföldön), de főképp Palócföldön ismert gyermekdal szintén említi nem csupán a gombát, de a vargánya ottani népi nevét is, a szepét. Íme első szakasza egyik énekes-táncos népi gyermekjátékunknak: 59 Kicsi 2005. 60 DA, Klézse. 61 Kicsi 2009: 109–113. 62 Punykó Mária kolléga helyismeretének köszönhetően. 63 Mészöly 1929: 60.
14
Zsigmond Győző Haja, haja, jól lakom orcát, Körű’ vëttem két szepe gombát A gombának három féle pontját A legénynek két oldalbordáját.64
Tréfa vicc is született tárgyalt gombánkhoz kapcsolódó: – Ebbe a nedves lakásba költözzek be, ahol a falon penészgombák tenyésznek? – méltatlankodik a lakást kereső fiatalember. – Rongyos másfél millióért mit akar a falra? Rókagombát vagy vargányát?65 Kászoni tréfás történet a következő, mely azt hangsúlyozza, hogy a medve és a medvegomba (’vargánya’) egyaránt gyakori erre, s ez félreértéshez is vezethet: Két öregemberre történt. Az egyik dadogós volt. Az mondta: – Né me-me-medve … A másik erre eszalatt, ahogy tudott. – go-go-gombacska – folytatta a másik.66 Kézimunkázott abrosz, párna, falvédő volt, s lehet most is van úrgombás és vargányás, állították az őrségi Szalafőn, hogy miért, kön�nyen jött a válasz: legszebb gomba a hajdinavargánya. Hasonlőképp nyilatkoztak például a kárpátaljai Beregújfaluban is, hol hozzáfűzték, hogy gyakori volt arrafelé a gombák törpékkel szerepeltetése. Használati tárgyaink közt vargányás edény, sótartó, diótörő ugyancsak ismert. Szokások étele, szokásos elké6. kép Vargányás párna. szítési módozatok: egyik ünnepi (Zsigmond Győző felvétele) ételünk a tojásleves, amelyikbe egy kis vargányát, apróra vágottat teszünk. Olan hús nincs, amelikkel elcserélném. (Őrség)67 64 Bogács, (Borsod megye) lejegyezték 1959-ben. Népművészeti Intézet, MNGyJ magn. AP 7798-a.
Ez utóbbi esetben Lázár Katalinnak tartozom hálával az útbaigazításért.
65 Elmondta miután valahol olvasta vagy hallotta FT Homoródszentpálon, 2004 decemberében. 66 BL, Kászonújfalu. 67 HSTK, Szalafő.
, vicc
A vargánya Böjti, ünnepnapi ételként szintén élnek olykor – s főleg bizonyos vidékeken – a gombával. A Nyitra környéki falvakban viszont a bablevesbe száraz szilvát és gombát is tettek karácsonykor. Lédecen gombalevest készítettek meg mákos pupácskát.68 Baranyában, Pécsváralján jegyezték le a következőket: … régen hétfőn volt a hústalan nap, akkor vittük Pécsre a gombát és igen sikerünk volt vele.69 Medvesalján elmaradhatalan böjtkor, de főleg karácsony böjtjén a szepés káposzta.70
15
7. kép Diótörő és sótartó. (Zsigmond Győző felvétele)
A karácsonyon és a böjtön kívül a farsang a másik szokás, amely alkalmával a vargánya is szerepelhet. Ezt valószínűsíti a következő őrségi adatunk: Farsangba szoktak felöltözni gombának, leginkább pöttyösnek.71 Sokfelé említették azt a szokást, hogy gombás étellel várják haza a ritkán látott gyermekeiket s családjukat a szülők. Kenyérrel, rizzsel, hússal, puliszkával, galuskával, laska(tésztával) eszik a vargányát is, mint általában a gombát. Nyersen nem fogyasztják. Levesnek elég gyakran szokták megkészíteni a vargányát; sü8. kép Aszalt gomba vargánya tik is. Többnyire tokánynak, (tejfölös) paprikásformájú edényben. (Zsigmond Győző felvétele) nak, zakuszkába, töltve, tojásrántottával, tojásban kirántva, pörköltnek, vadmártással és ritkán savanyúságnak készítik meg ezt a gombát is. Ritkán, de előfordul fasírthoz, kolbászhoz való elkészítése is, leggyakrabban talán tokánynak, paprikásnak és sütve. Íme néhány tájegység egy-két receptje: Vargányaleves, bele a vargányán kívül krumplit teszünk, lehet tésztát is. Tejfölösen paprikásnak is nagyon jó. Rántjuk a nagyokat, rizzsel esszük. Pörköltnek, fasírtnak, töltött húsnak is készítjük. (Őrség)72 68 MN VII.1990: 245. 69 Nyilassy 1951: 47. 70 Zsupos 1985: 34. 71 HSTK, Szalafő. 72 HSTK, Szalafő.
Zsigmond Győző
16
Töltött káposztába szoktak hús helyett gombát is tenni, legjobb a tinórka. (Bernecebaráti, Hont).73 A pölcöt hagymás zsírban sütjük, aztán teszünk rá savanyú tejfölt, pici lisztet. Nokedlivel esszük. (Felvidék)74 A savanyúkáposztát odatesszük főni, bele főleg tölgyfagombát és füstölt húst vagy kolbászt, egy babérlevélt. Külön megfőzzük az árpakását, a gerslit, evőkanálnyit, bele az előbbieket, mikor felrottyan. A kását leszűrve használjuk. Külön készül a rántás: csipet paprikát, zsírt, kanálnyi lisztet s hideg vizet összefőzünk, pici paradicsomot, kis borsot teszünk a levesbe. Mikor a hús, gomba megfőtt, az egészet összetöltjük, összefőzzük. (Kárpátalja)75 Gombasalátához gombát, legjobb szepét abárolni 2 kilót, 5 kiló káposztát, 1 kiló murkót [sárgarépa], 1 kiló hagymát, 1 kiló zöldpaprikát, 1 liter olajat, fél liter ecetet, sót, borsot, babérlevélt. Ezeket összesütjük, utána forrón üvegekbe, dunszba tesszük, ha kihűlt, kész .(Kárpátalja)76 A varganya a legszebb. Le ke hámozni, törzsét is használják. A megszárított pitonka is jó például levesbe, ízet ad. A pörgöltbe pár perc áztatás után kell belédobni. (Aranyosszék)77 A hiribét, mint a rántott húst úgy készítettem meg. (Mezőség)78 A hilibet süssük ki olajba, s fokhagymába mártva esszük. (Moldva)79 A megmosott vargányát megreszeljük az almareszelőn és úgy készítjük el, mint a húst, csak több tojással és petrezselyemmel (...) fasírozottnak. (Baranya)80 A királynégombát eszik, kiszedik a zöld részét, megsütik túróva. (Csík)81 A vargánya alsó sötétjét lehámozzák, vízbe áztatódik, buzgó vízbe főzik, s így teszik rántani, zsírba, hagymáva. (Marosszék)82 A darált hiribába rizskása, olaj, hagyma, bors, paprika kel, s ezt káposztalapuba vagy zöldpaprikába beletettem. (Szilágyság)83 Tejfölös vargánya, hagymáva megfonnyasztjuk, paprikát, s mikor kész tejfölet teszünk bele. (Muravidék)84 73 Erdélyi 1953: 45. 74 SzEMS, Debrőd, Abaúj–Torna. 75 MSzM, Nagydobrony. 76 AI, Kétgút. 77 FA, Várfalva. 78 JKM, Kide. 79 CT, Bahána. 80 Zengővárkony, Nyilassy 1951: 31. 81 EA, Csíkborzsova. 82 PK, Nyárádszentimre. 83 CsT, Szilágynagyfalu. 84 BI, Hosszúfalu.
A vargánya
17
A kicsi, pici vargányákat szokták etenni ecetbe, ahogy az uborkát. (Muravidék)85 Tartósítása társadalmi helyzet szerint különféleképp történik. A legelterjedtebb ennek a gombának a szárítása, valószínűleg nem csupán nálunk, de világszerte. A szárítás, aszalás módozatai tájegységenként különbözhetnek is, jóllehet lényegében hasonlóak. Az őrségi eljárásról idézek egy szalafői és egy őriszentpéteri gombászt: Rostán szárítják a vargányát, van kerete, állványokra kirakják, alul s felül is levegőzik (HSTK). Keretre szúnyoghálót feszítnek ki drótokkal vagy átfúrt söprűnyelekre tesznek szárítórácsot, de toboztartó cserénybe is van aki szárít vargányát (ÁT). „Szepességen roston (valószínűleg rostánt akart írni, nyomdahiba sz. megjegyzése lehet. s. megj.) szárítják s koszorúba fűzve télire elteszik.86 A savanyítást, szinte csak az ún. előkelők végzik falun, városon általánosabb. A szárítást, sózást már a szegényebbek is gyakorolják, de ők a tárolási, tartósítási módtól függetlenül is többnyire jóval kevesebbet tárolnak a tehetősebbeknél, akik kevésbé élnek egyik napról a másikra. A vargányaevés gyakorisága a magyarságnál különböző tájegységenként. Más népekéhez viszonyítva átlagosnak tekinthető az alföldi régiókban, valamivel átlag fölöttinek domb- és hegyvidéki területeken. A vargányaétel fontossága jelentősebbnek mutatkozik a magyar nyelvterület nyugati, északi és délnyugati és északkeleti északi, délnyugati részein. Ebbe az is beletartozik, hogy Háromszék egyes falvaiban nagyon szedik és és eszik, például Sepsikőröspatakon, Gelencén, Kommandón, de ugyanazon tájegység más falvaiban, például Albisban, Dálnokon alig fogyasztják. ( Bácskában nem kell a többnyire csak hírből ismerik,, de a nem messzi Muravidéken nagyon odavannak zárójel! érte, mindenki szedné, enné. Sem a japánoknál, sem a kínaiaknál nincs a legáltalánosabban fogyasztott gombák közt számontartva, az Amerikai Egyesült Államokban viszont igen, valószínűleg európai mikofil hatásra, de számolnunk kell azzal is, hogy egyelőre keveset tudunk az amerikai indián őslakók gombaismeretéről. Külön érdekesség, hogy míg a spanyolországi spanyolok számára centrális gomba a Boletus edulis, a mexikóiaknál már nem az, de ez a megállapítás változhat az újabb kutatások eredményeképp, erre vall Lampman egyik nemrég megjelent tanulmánya is.87 Érdekes, hogy Indiában (legalábbis bizonyos régiók esetében) nem csupán a Boletus edulis, de állítólag a Boletus luridus szintén az ismertebbek közé tartozik, egyike a kedvelt ehető gombáknak, a Föld más tájain eddigi ismereteink alapján alig fogyasztják, s többnyire nem élnek vele, sőt mérgezőnek tartása ugyancsak ismeretes (minálunk magyaroknál és a franciáknál például).88 Kivételesen fordul elő 85 TF, Völgyifalu. 86 Greschik 1915c: 3. 87 Kicsi 2005: 350, Velasco 2011: 168, Fajardo 346–358, Lampman 2004: 140, 322. 88 Kumar – Sharma 2011: 569, 571, 574, Rolland 1967: 163.
Zsigmond Győző
18
vargányaféle esetében az, hogy valahol bódítónak tekintsék, véljék, Új Guineában (Boletus manicus) és Thaiföldön (Phlebopus) tudunk ilyen esetről.89 Összefoglalás
Az ízletes, nyári és más vargányának ugyancsak megvan helye, szerepe a népköltészetben, a népi konyhában, a népi gyógyításban (ember és állat esetében egyaránt), fűződnek hozzá ismeretek, hiedelmek.90 Magyar népi nevei közül vargánya, szepe, medvegomba, hirib, tinóru, aszaló, pitonka a legelterjedtebbek. Azon kevés gombafaj közé tartozik a vargánya, mely népdalban, szólásmondásban, találós kérdésben is szerepel. Világszerte népszerű, de nem mindenhol közkedvelt. Felhasználása ugyancsak különböző lehet akár régiónként, akár országonként, akár földrészenként is. Kitér a szerző helyneveinkben való előfordulására is. esetleg Kitérünk A Kárpát-medence magyarsága számára jelenleg ez az egyik legismertebb erdei ahelyett, hogy: ... a s gomba, hozzá hasonló ismertsége csak a sárga rókagombának van, és csak a keserűgombának volt, de visszaesett az utóbbi időben, legalábbis bizonyos vidékeken. Az ízletes vargánya egyre népszerűbbé válik, de néhol kevéssé ismert, s régebb nem is szedték. Egyetlen olyan gombafaj, amely felkutatásához bizonyos vidékeken (Nyugat-Dunántúl, Kárpátalja) egy másik gombafaj felismerését, segítségét ajánlják, s ez a vargányát (szepét) jelző gomba a kajsza lisztgomba (Clitopilus prunulus). Gyakran készítik meg a vargányát ünnepi és böjti ételnek. Különlegesebb felhasználási módjai is voltak, például öreg példányait használták kerékzsírozáshoz. A vargányák, tinóruk (Boletus nemzetség) magyar népi nevei Történeti anyag Dunántúli pontosan helyhez nem kötött népi gombanevek: Baba varganya, Boletus luridiformis91 Sarga Varganya, Leccinum nigrescens92 Varga annya, Boletus aereus ?93 Varganya, Xerocomus subtomentosus, Leccinum rufum94 Székelyföldi pontosan helyhez nem kötött népi gombanevek: Fái Gomba, Boletus subsquamosus95 89 Dugan 2011: 47, 48. 90 Lásd még: Zsigmond 2009: 75–83. 91 Clusius 1601, Bohus 1983: 60–69. 92 Clusius 1601, Bohus 1983: 60–69. 93 Clusius 1601, Bohus 1983: 60–69. 94 Clusius 1601, Bohus 1983: 60–69. 95 Benkő 1783: 432.
A vargánya
19
Fözö Gomba, Boletus subsquamosus96 Hilipgomba, Boletus edulis, Boletus spp.97 Hiripgomba, Boletus spp.98 Lengyel gomba, Boletus edulis, Boletus spp. Istvánffy Boletus bulbosusként tünteti fel99 Medvegomba (ro. Minetárke urszászke), Suillus bovinus100 Németgomba, Boletus edulis101 Tinógomba, Suillus bovinus102 Tinótorty, ?103 Megjegyzés:104 Beythe és Clusius az 1583 előtt végzett terepmunkájuk idején nem figyeltek fel a vargányára, így ez a név hiányzik a Stirpium nomenclator pannonicus (Németújvár 1583) első kiadásából. Bekerült viszont a Nomenclatornak a Cvittinger Dávid által gondozott 3. kiadásába, mégpedig több változatban is:105 Fungus arguillaris inquinatus: sárga varganya, Wilde Pilze Fungus boletus viridis noxius: varganya, Krätzpilz Fungus sylvestris albus caule coeruleo: fejér varganya és hangalakilag részben itt is számon kellene talán tartani a Fungus ruber rugatust, a vörös vargáncst, nyilván két további megjegyzéssel: 1. Ezek területileg egyelőre nem, vagy nehezen beazonosítható adatok és – bár a Beythe és Clusius Nomenclatorjában szerepelnek – nincs közük az eredeti terepi gyűjtéshez; 2. A magyar nevek mikotaxonómiai azonosítása nem ennek a tanulmánynak a feladata. Jelenkori anyag Boletus edulis (* = idős példány, ** = fiatal példány, *** = nagy példány): aszaló (gomba), åszållógombå (Zobor-vidék), bábagomba (Orbaiszék, Gelence / Gömör, Csermosnya völgye), bábas (Gömör, Csermosnya völgye), bábasegg (Kézdiszék, Martonos, Ozsdola/ Orbaiszék, Gelence), bábaska (Gömör, Csermosnya völgye), bánbás (Rozsnyó), barna pesze (Heves, Mátra vidéke), barna tinó (Kárpátalja), barna vargánya (Heves, Mátra vidéke), bighélib (Moldva, Csík), bikgomba (Gömör, Gömörpéterfalva), bikhilib (Moldva), búzavargánya? (Őrség, Szalafő), cepe(gomba) (Barkóság /Borsod, Felsőtárkány /Heves, Mátra vidéke), 96 Benkő 1783: 432. 97 Csíkborzsova, Cziráky 1820. 98 Gyergyóújfalu, Cziráky 1820. 99 Istvánffy 1909: 438, Greschik 1915c: 3. 100 Benkő 1780: 83, Benkő 1783: II.431. 101 Madéfalva, Csík, Cziráky 1820. 102 Benkő 1780: 84. 103 Moesz 1929: 548. 104 Szabó T. Attila közlése alapján. 105 Cvittinger 1711 in Szabó és mts. 1992: 51.
Zsigmond Győző
20
csergomba (Gömör, Gömörpéterfalva), dubák (Kisalföld, Martos / Palócföld, Szepsi), fehér aszaló (Kárpátalja, Visk), fehér gomba, fejír gomba (Kárpátalja), fehér pesze** (Palócföld, Heves, Mátra vidéke), fehér tinóri (Kárpátalja, Péterfalva), fehér vargánya (Balatonmellék / Őrség), fekete hiriba (Szilágyság, Szilágysomlyó), fekete vargánya (Baranya, Bükkös /?Balatonmellék), feketehátú tinóri (Kárpátalja, Beregújfalu), fenyősi vargánya (Őrség, Szalafő), fenyőszepe (Bódva mente), futó tinóorra* (Palócföld, Kishont) fűhirib (Gyergyószárhegy) hajdinavargánya (Őrség, Szalafő, Őriszentpéter/ Vas m./ Muravidék), hilib (Moldva, Bahána, Gorzafalva, Pusztina), hirib (Felcsík, Csíkszentmihály / Gyergyó, Borszék/ Gyimes / Mezőség/ Udvarhelyszék), hiriba (Mezőség, Magyarszovát / Felcsík, Csíkszentmihály / Szatmár), hiriba(gomba) (Felcsík, Csíkszentmihály / Kővár vidéke, Koltó/ Szatmár, Cégény/ Szilágyság, Szilágysomlyó), hiribe (Bánság, Igazfalva / Mezőség, Kide), hiribegomba (Kalotaszeg, Magyarvista), hiribgomba (Udvarhelyszék, Zeteváralja), hiribi (Kolozs m., Szászfenes / Szepesség), hirip (Felcsík, Csíkrákos / Gyergyó, Borszék, Szárhegy/ Homoródmente / Gyimes), hiripgomba (Gyergyó, Gyergyószentmiklós / Nyárádmente, Fintaháza), igazi gomba (Heves, Mátraalmás, Parád, Recsk), igazi pesze (Heves, Mátra vidéke), kenyérgomba (Bánság–Mokányság, Bunyaszekszárd), királyné(gomba) (Felcsík, Csíkborzsova / Bánság, Végvár), kompert (Zobor-vidék), magyargomba (Heves, Mátraalmás, Parád), mátégomba (Nyárádmente, Deményháza, Vármező, Jobbágytelke, Székelyhódos/ Sóvidék, Szováta), medvegomba (Alcsík, Csíkszentmárton / Barcaság, Négyfalu/ Felcsík, Csíkszentmihály/ Kászon), Kézdiszék/ Moldva, Bahána/ Orbaiszék/ Sepsiszék/ Szászföld, Zernest), medvesegg (Sepsiszék, Gidófalva / Erdővidék, Magyarhermány), medvetalp (Kis-Küküllő mente, Gyulakuta), mijók (Kalotaszeg)106, németgomba (Felcsík, Csíkrákos, Madéfalva), nyírfaszepe? (Palócföld, Áj), örménygomba (Marosszék, Szolokma), őszi hirip (Gyergyó, Szárhegy), őszi hilib (Moldva), őszi hirip (Gyergyó, Gyergyószárhegy), őszi pesze (Heves, Mátra vidéke), őszi pitonka (Kővár vidéke, Koltó), őszi tinóra (Palócföld, Kishont), őszi tinóri (Kárpátalja, Muzsaly), őszi vargánya (Őrség), 106 Péntek – Szabó 1985.
A vargánya pece(gomba) (Heves, Eger és vidéke /), pencelgomba (Gömör), pencer (Gömör, Murány völgye), pesze (Heves, Mátraszentimre), pitonka (Nagybánya vidéke, Koltó, Nagybánya/ Aranyosszék, Csegez, Várfalva) pölc (Palócföld, Debrőd, Jászó), sárga pesze* (Heves, Mátra vidéke), sarjúgomba (Palócföld), szalonnagomba (Csík, Csíkdánfalva), szelíd vargányo (Felső-Szigetköz), szepe (Kárpátalja, Beregszász, Gút / Gömör, Gömörpéterfalva / Heves, Mátra vidéke), tehéngomba (Mokányság, Verespatak), tehenpíra* (Őrség), tinó(gomba) (Kárpátalja, Beregújfalu), tinóorra (Palócföld, Kishont), tinóra (Barkóság/ Zemplén, Nagyhuta / Gömör / Heves, Szarvaskő / Ipoly mente / Kárpátalja), tinori (Gyergyó, Borszék), tinóri (Bihar, Nagyvárad/ Kárpátalja, Beregszász, Tekeháza), tinórigomba (Kárpátalja, Técső / Kézdiszék, Csomortán, Esztelnek), tinórkå (Ipoly mente), tinóru (Alsó-Fehér, Magyarlapád/ Paéócföld, Körtvélyes /Zemplén, Mogyoróska /Gömör), tinórugomba (Zemplén, Mogyoróska/ Börzsönyvidék /Borsod, Sály /Gömör, Szuha völgye / Ung-vidék), tinótorty (Sóvidék, Korond, Parajd/ Szászföld, Zernest/ Udvarhelyszék, Zeteváralja), totyola* (Őrség, Őriszentpéter, Szalafő), tőgyfagomba, ill. tölgyfagomba (Kárpátalja, Kisdobrony, Nagydobrony, Rát), tölgyfaszepe (Palócföld, Szepsi), tölgyfatinóru (Ung-vidék), tönkösgomba (Partium, Bihar), urigomba (Zselic), úrigomba (Kézdiszék, Csernáton, Martonos, Bereck /Gömör, Csermonya völgye /Heves, Szepesség), varganya (Aranyosszék, Várfalva,), vargånya (Szlavónia), vargánya (Baranya, Darány/ Keszthelyi-hegység, Gyenesdiás/ Ormánság/ Somogy, Kőröshegy/ Vas m./ Zemplén, Mogyoróska/ Zselic), vårgånyå (Szlavónia, Haraszti), vårgányå (Heves, Mátraszentimre / Őrség), vargánya (Vas m.), vorgánya (Heves, Mátraszentimre), vargánya pesze (Heves, Mátra vidéke), vastaglábú (Palócföld, Körtvélyes / Bódva mente), vastagszárú tinóri (Máramaros, Kárpátalja, Técső), vetési vargánya (Bakony vidéke, Szentgál), vetővargánya (Dunántúl, Zala), zápáki (Bihar, Mezőbikács) A magyar nyelvterület más nyelvein a Boletus edulis: hinc (német nyelvjárás): pülöszling mánta (német nyelvjárás): pölc szász (német nyelvjárás): Steinpilz – Höltövény, Királyföld, Bruit, Hiaristhirip – Beszterce vidéke107 107 Krauss 1943.
21
Zsigmond Győző
22
cipszer: Gribook ruszin: bilij hrib szlovák: dubák, grib, hrib, červenák vend (szlovén nyelvjárás): grbájn ’gomba’108 román: hrib –Bánság, hiribă, pitarcă – Kalotaszeg109 ukrán: tovsztokorînik (‚vastaglábú’) – Máramaros, dubovi – Bereg (Kárpátalja) Más vargányafélék magyar népi nevei: Boletus aereus: feketehátú tinóri? (Kárpátalja) fekete vargánya? (Dunántúl) kővargánya (a Bakony vidéke) Boletus bovinus: tehenvargánya (Őrség) Boletus impolitus: tinórkå (Ipoly mente) Boletus luridus: disznókågombå (Ipoly mente) veres vargányagomba (Heves, Mátra vidéke) 110 disznóvargánya, (Szepesség) Boletus luridiformis: Baba varganya (Dunántúl, 1601) Boletus pinophilus: feketehátú tinóri? (Kárpátalja) fenyősi vargánya (Őrség) luccos vargánya (Őrség) luccosi vargánya (Őrség) szepe (Kárpátalja) Boletus piperatus: (borsikavargánya) (Baranya) Boletus regius: bikkaszaló? (Zobor-vidék) fenyűalja-gomba (Szászföld)111 huszárgomba (Kárpátalja) királygomba (Zobor-vidék, Pest m.) piros vargánya (Veszprém) rózsapesze (Heves, Mátra vidéke) sárga szepe? (Izsnyéte, Kárpátalja)vajgomba (Zemplén, Mogyoróska) Boletus reticulatus: aratási vargánya (Bakony vidéke, Szentgál) bábagomba (Orbaiszék, Gelence), bábasegg (Orbaiszék, Gelence, Martonos), búzavargánya (Baranya, Bükkös/ Őrség, Szalafő, Őriszentpéter), fehér hiriba (Szilágyság, Szilágysomlyó), fehér pitonka (Kővár vidéke, Koltó), 108 Csaba 1945: 71. 109 Lásd még Péntek – Szabó 1985. A román neveket illetően részletekkel a már említett Drăgulescun
kívül főleg Borza, Butură és Panţu munkái szolgálnak.
110 Greschik 1915c: 3. 111 Moesz 1908, Gregor 1973: 39.
A vargánya fehér pitonka (Partium, Bányavidék és Kővár) fehér vargánya (Dunántúl, Vas m.) hiriba (Felcsík, Csíkszentmihály / Szatmár, Cégény), hiribegomba (Kalotaszeg, Magyarvista), medvegomba (Háromszék/ Szászföld, Zernest), igazigomba (Heves, Parád) magyargomba (Heves, Parád) medvesegg (Sepsiszék, Gidófalva), májusi hilib (Moldva) májusi szepe (Kárpátalja) mijók (Kalotaszeg)112, nyári hirip (Gyergyó, Szárhegy), nyári tinóra (Palócföld, Kishont) nyári vargánya (Vas m.) örménygomba (Marosszék, Szolokma), pudlicska? (Kárpátalja) pünkösdi tinóri (Kárpátalja, Técső, Visk), pünkösdi vargánya (Muravidék) rozsérővargánya (Őrség, Őriszentpéter), rozsvargánya (Őrség, Őriszentpéter, Szalafő), szepe (Kárpátalja, Beregszász), tavaszi vargánya (Keszthelyi-hegység, Gyenesdiás/ Kőszegi-hegység, Velem), tinóri (Bihar, Nagyvárad/ Kárpátalja, Beregszász), tinótorty (Sóvidék, Korond, Parajd), tőgyfagomba (Kárpátalja, Kisdobrony), Boletus satanas: zsiduagomba? (Őrség) sátángomba, (Boletus satanas) „kékbe átmenő” húsú113 Boletus sp. cserehilib (Kárpátalja) cservenyákgomba (Zempléni-hegység)114 fekete vargánya (Balatonmellék) disznógomba, ? (Kalotaszeg) hilib (Moldva) kukoricavargánya (Muravidék) Boletus spp.: bábaseggű (Ipoly mente) hilib (Moldva) hirib (Marosszék / Mezőség) hiriba (Szilágyság) hiribe (Mezőség) medvegomba (Székelyföld, Háromszék) vargánya (Dunántúl / Muravidék /Őrség) pitonka (Partium, Bányavidék és Kővár, Kalotaszeg, Aranyosszék)
112 Péntek – Szabó 1985.. 113 Greschik 1915c: 3. 114 ÚMT I.: 805.
23
24
Zsigmond Győző
A vargányára utaló gombafaj népi nevei: Clitopilus prunulus: szepejelző (Kárpátalja) szepemutató (Kárpátalja) vargánya eleje (Őrség) varga annya? (Dunántúl, Vas m.)115
Rövidítések FNESz. – Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1988. MN II. – Magyar Néprajz. II. Gazdálkodás. Főszerk. Paládi-Kovács Attila. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001. MN VII. – Magyar Néprajz. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Szerk. Dömötör Tekla – Hoppál Mihály. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990. MNL 1. – Magyar Néprajzi Lexikon 1. Főszerk. Ortutay Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977. MNL 2. – Magyar Néprajzi Lexikon 1. Főszerk. Ortutay Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. TESz III. – A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. III. Főszerk. Benkő Loránd. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976. ÚMT I. – Új Magyar Tájszótár. I. Főszerk. B. Lőrinczy Éva. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. ÚMT II. – Új Magyar Tájszótár. II. Főszerk. B. Lőrinczy Éva. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. ÚMT III. – Új Magyar Tájszótár. III. Főszerk. B. Lőrinczy Éva. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. ÚMT IV. – Új Magyar Tájszótár. IV. Főszerk. B. Lőrinczy Éva. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2002.
IRODALOM Bagladi Orsolya 2010 Veszprém megye népi gombaneveiről. In Hári Gyula – H. Tóth Tibor (szerk.) Regionalitás és nyelvjárásiasság Veszprém megyében. 217–232. Veszprém. / Pannon Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszék Kiadványai III./ Benkő József 1780 Phytologicon. Index I. Vegetabilium. Fungi. In Molnár János (szerk.): Magyar Könyvház. 83–84. Budae: K.n. 1783 Benkő füszéres nevezeti. Nomenclatura Botanica. In Molnár János (szerk.): Magyar Könyv-ház. Posony: K.n. B(eythe) St(ephanus), Clusius Carolus, 1583 Stirpium nomenclator pannonicus. Németújvár: Manlius. (lásd még Szabó és mts. 1992) Bohus Gábor 115 Clusius 1601.
A vargánya
25
1983 Revision der Pilzarten des Clusius-Codex. In Fungorum in Pannoniis observatorum Brevis Historia et Codex Clusii. Budapest: Akadémiai Kiadó. Borza, Alexandru 1968 Dictionar etnobotanic. Bucureşti: Editura Academiei. Bödei János 1943 Adatok Zalabaksa gyűjtögető gazdálkodásához. A Néprajzi Múzeum Értesítője XXXV. 70–73. Bődi Erzsébet 1981 Növényi alapanyagú táplálékok. In Szabadfalvi József (szerk.): Néprajzi tanulmányok a Zempléni-hegyvidékről. 147–160. Miskolc: Herman Ottó Múzeum. 1985 A medvesaljai falvak táplálkozása. In Ujváry Zoltán (szerk.): Gömör néprajza I. 55–120, Debrecen: Kossuth Lajos Tudományegyetem. 1991 A természetes növénytakaró hasznosítása táplálkozás céljából az Ung vidékén. In Ujváry Zoltán (szerk.): Történelem, régészet, néprajz. Tanulmányok Farkas József tiszteletére. 163–172. Debrecen: Kossuth Lajos Tudományegyetem. Butură, V. 1979 Enciclopedie de etnobotanică românească. Editura Ştiinţifică şi Enciclopedică, Bucureşti. Clusius, Carolus 1601 Fungorum in Pannoniis observatorum brevis historia et Codex Clusii.K.n., Antwerpen 1983 Fungorum in Pannoniis observatorum Brevis Historia et Codex Clusii . Szerk. Aumüller, Stephan A. – Jeanplong, József. Budapest: Akadémiai Kiadó. Csaba József 1945 Gombafélék gyűjtése és felhasználása a vendeknél. Ethnographia LVI. 1–4.70–72. Danter Izabella 1994a Népi gyógyítás a Kisalföld északi részén. Komárom–Dunaszerdahely: Lilium Aurum. 1994b Zsákmányoló gazdálkodás Leléden. In Liszka József (szerk.): Leléd hagyományos gazdálkodása a XX. század első felében. 41–66. Komárom–Dunaszerdahely: Lilium Aurum. Drăgulescu, Constantin 1992 Botanică populară în mărginimile Sibiului. Sibiu: Muzeul Brukenthal. 2002 Ciupercile în vocabularul românesc. Sibiu: Editura Universităţii „Lucian Blaga”. 2010a Dicţionar explicativ al fitonimelor româneşti. Editura Universităţii „Lucian Blaga”, Sibiu b Dicţionar de fitonime româneşti. Sibiu: Editura Universităţii „Lucian Blaga”. Dugan, Frank M. 2011 Conspectus of World Ethnomycology. Minnesota, APS, St. Paul. Fajardo, J. Et al. 2010 Etnomicología en Castilla-la Mancha (España). Bol. Soc. Micol. 34. 341–360. Gazda Klára 1970 Adatok a sepsiszentkirályi gyűjtögető gazdálkodáshoz. Aluta 1. 421–428. 1980 Gyermekvilág Esztelneken. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó. Gregor Ferenc 1973 Magyar népi gombanevek. Nyelvtudományi Értekezések 80. Greschik Viktor 1915a A szepesi flóra mint táplálék. Szepesi Hírnök május 8. 53. 19. 2–3. 1915b A szepesi flóra mint táplálék. Szepesi Hírnök augusztus 7. 32. 2–3. 1915c A szepesi flóra mint táplálék. Szepesi Hírnök október 9. 41. 2–3. 1915d A szepesi flóra mint táplálék. Szepesi Hírnök október 30. 44. 2–3. Gub Jenő
26
Zsigmond Győző
1993 Adatok a Nagy-Homoród és a Nagy-Küküllő közötti terület népi növényismeretéhez. Néprajzi Látóhatár II. 1–2. 95–110. 1994 Növényekkel kapcsolatos hiedelmek és babonák a Sóvidéken. NéprajziLátóhatár III. 3–4. 193–198. 1996 Erdő-mező növényei a Sóvidéken. Korond: Firtos Művelődési Egylet. Gunda Béla 1938 A gyűjtögető gazdálkodás emlékei egy gerecsehegységi tót faluban. Ethnographia XLIX. 213–214. 1960 A gyűjtögető életmód emlékei a gyalui havasokban. Műveltség és Hagyomány I–II. 207– 218. 1966 Ethnographia Carpathica. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1967 Tejoltó növények a Kárpátokban. Ethnographia LXXVIII. 161–175. 1976 Néhány megjegyzés a szláv eredetű magyar gombanevekhez. Ethnographia LXXXVII. 226–228. 1979 Gombászás. Magyar Néprajzi Lexikon 2. 291. 1982 Tapló. Magyar Néprajzi Lexikon 5. 206. 1989 A mágikus jószágőrzés. In Gunda Béla: A rostaforgató asszony. 51–70. Budapest: Múzsák. 1990a A természetes növénytakaró és az ember. Különlenyomat az Egri Dobó István Vármúzeum évkönyve AGRIA XXIV. kötetéből. 1990b A vad és termesztett növényeink elnevezésének néhány problémája. Magyar Nyelv 86. 3–4: 172–180. 2001 A vadnövények gyűjtése. In Magyar Néprajz II. 11–40. Budapest:Akadémiai Kiadó. Gombák. In: Magyar Néprajz. Gazdaság. II. 24–25. Budapest: Akadémiai Kiadó. A tapló és felhasználási módjai. In: Magyar Néprajz. Gazdaság. II. 31–32. Budapest: Akadémiai Kiadó. Hollós László 1899 Népies gombanevek. Természettudományi Közlöny 355. füzet. 1911 Magyarország földalatti gombái, szarvasgombaféléi. Budapest: Kiadja a Királyi Magyar Természettudományi Társulat. 1933 Szekszárd vidékének gombái. Matematikai és Természettudományi Közlemények vonatkozólag a hazai viszonyokra 37. 2. 1–215. Istvánffi Gyula 1900 A Clusius-Codex mykologiai méltatása, adatokkal Clusius életrajzához. Budapest: K. n. L. Juhász Ilona 2002 Rudnai gombanevek. In Liszka József: A szlovákiai magyarok néprajza. 307. Budapest– Dunaszerdahely: Osiris–Lilium Aurum. Kardos László 1943 Az Őrség népi táplálkozása. Budapest: Államtudományi Intézet Táj- és Népkutató Osztálya. Kicsi Sándor András 2005 Néhány népi gombanevünkről. Magyar Nyelv CI. 3. 336–351. 2009 Népi gombaismeret. Budapest: Orpheusz. Kóczián Géza 1984 Etnobotanikai vizsgálatok Répáshután. In Szabadfalvi József – Viga Gyula (szerk.): Répáshuta. Egy szlovák falu a Bükkben. 229–256. Miskolc: Herman Ottó Múzeum. Krauss, Friedrich 1943 Nösnerlndische Pflanzennamen. 621–624,, 636–637. Beszterce-Bistritz: Carl Csallner. Kumar, Sanjeev – Sharma, Yash Pal
A vargánya
27
2011 Diversity of wild mushrooms from Jammu and Kashmir (India). https://colloque4.inra.fr/ var/icmbmp7/storage/fckeditor/file/individual%20oral%204/ICMBMP7-Oral-6-5-%20 Kumar.pdf – utolsó megtekintés: 2013. 03. 06. Lajtha László – Molnár Imre 1929 Játékország. Budapest: Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. László Kálmán 1976–1977 A brassói és sepsiszentgyörgyi piacon árusított gombák. Aluta 210–218. Lévi-Strauss, Claude 1973 Les champignons dans la culture. Anthropologie structurale deux. 263–279. Maggiulli, Gigliola 1977 Nomenclatura micologica latina. Genova: Istituto di Filologia Classica e Medievale. K. Mátyus István 1787 A Gombákról. In: O és Uj Diaetetica. Pozsony: Füskuti Landerer Mihály (III. könyv IX. rész 471–488.) Mészöly Gedeon 1929 Folklór-adalékok Kresznerics Ferenc kézirataiból. Ethnographia XL. 60. Moesz Gusztáv 1908 Székely és csángó növénynevek. Magyar Nyelv IV. 1. 29–34. 1929 Gombák a Székelyföldről. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára II. 545–554. Sepsiszentgyörgy: Székely Nemzeti Múzeum. Paládi-Kovács Attila 1982 A Barkóság és népe. Miskolc: Herman Ottó Mázeum. 1999 Népi gazdálkodás a Bódva völgyében. In Bodnár Mónika – Rémiás Tibor szerk.: Tanulmányok a Bódva-völgye múltjából. 235–372. Putnok: Gömöri Múzeum és Baráti Köre. Panţu, Zaharia C. 1906 Plantele cunoscute de poporul român. Bucureşti: Institutul de Arte Grafice–Editura Minerva. Papp László – Végh József (szerk.) 1964 Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg: Zala Megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. 1974 Somogy megye földrajzi nevei. Budapest: Akadémiai Kiadó. Péntek János – Szabó Attila 1985 Ember és növényvilág. Bukarest: Kriterion Könyvkiadó. Péntek János – Szabó T. Attila 1975 Egy háromszéki falu népi növényismerete. Ethnographia LXXXVII. 203–225. Rab János 2001 Népi növényismeret a Gyergyói-medencében. Csíkszereda: Pallas-Akadémia. Rolland, Eugène 1967 Flore populaire de la France ou Histoire naturelle des plantes dans leurs rapports avec la linguistique et le folklore. Tome X. Paris: Rolland. (I. kiad.: 1914) Sántha Tibor 2000 A Székelyföld nagygomba-világának kutatása. ACTA 1999. 29–42. 2002 A gelencei harapégtegomba. Erdélyi Nimród IV. 3. 10–11. 2009 A Székelyföld nagygombakutatásának története. Mikológiai Közlemények 48. 2. 155– 184. Sántha Tibor – id. Sántha Tibor 2003 Gelence népi gombaismerete (Háromszék, Erdély). Mikológiai Közlemények 42. 1–2. 123–142. Schwalm Edit
28
Zsigmond Győző
1989 A palócok táplálkozása ünnepeken és hétköznapokon. In Bakó Ferenc (szerk.): Palócok III. 379–495. Eger: Heves Megyei Múzeumok Igazgatósága. Szabó T. Attila (szerk.), Szabó István, Wolkinger Frantz (mts.), 1992 A pannon etnobotanika kezdetei: Stirpium nomenclator pannonicus – S(tephanus) Beythe (1583), Carolus Clusius (1583/84) és Czvittinger Dávid (1711) kiadásában. Szombathely, Grác, Németújvár. /Collecta Clusiana 2. BioTár/ Szabó László 1990 Népi természetismeret. Magyar Néprajz VII. Folklór 3. 725–741. Budapest: Akadémiai Kiadó. Szemerényi Oswald 1982 Hungarica I (NOS 1–17). Études Finno-Ougriennes XV. 391–405. Tarisznyás Márton 1978 A gyűjtögető gazdálkodás hagyományai Gyergyóban. In Kós Károly – Faragó József (szerk.): Népismereti Dolgozatok. 25–33. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó. Tóth Miklós 1983 A „vargánya anyja” – gomba a Göcsejben. Mikológiai Közlemények 3. 142. Ujváry Zoltán 1991 Vadon termő növények a táplálkozásban. In Ujváry Zoltán (szerk.): Népi táplálkozás három gömöri völgyben. 33–60. Debrecen: Kossuth Lajos Tudományegyetem. /Gömör néprajza XXIX./ Vajkai Aurél 1941 A gyűjtögető gazdálkodás Cserszegtomajon. Néprajzi Értesítő XXXIII. 231–258. 1943 Népi orvoslás a Borsavölgyében. Kolozsvár: Erdélyi Tudományos Intézet. 1948 A magyar népi orvoslás kutatása. Különnyomat a Magyar Népkutatás Kézikönyvéből. 14–15. Budapest. 1959a Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1959b A Bakony néprajza. Budapest: Gondolat Könyvkiadó. VELASCO, J.M. ET AL. 2011 Los nombres comunes y vernáculos castellanos de las setas: Micoverna. Bol. Micol. FAMCAL 6: 155–216. Wasson, Robert Gordon et al. 1957 Mushrooms, Russia and History, I–II. New York: Pantheon Books. Zsigmond Győző 1994–1995 A gomba helye népi kultúránkban. Egy falu (Sepsikőröspatak) etnomikológiai vizsgálata. In Keszeg Vilmos – Zakariás Erzsébet (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság évkönyve 2. 22–58. Kolozsvár: Kriza János Néprajzi Társaság. 2007a Adalékok Háromszék etnomikológiájához. Háromszéki érdekesség: a harapégésgomba. In Cziprián-Kovács Loránd – Kozma Csaba (szerk.): Három-székiek Háromszékről. 273– 282. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda: Státus Kiadó. 2007b A gomba székelyföldi helyneveinkben. In: Acta Siculica A Székely Nemzeti Múzeum évkönyve. 751–754. Sepsziszentgyörgy: Székely Nemzeti Múzeum. 2009 Gomba és hagyomány. Sepsiszentgyörgy–Budapest: LKG–Pont Kiadó. 2011 Népi gombászat a Székelyföldön. Csíkszereda: Pallas–Akadémia Könyvkiadó. Zsupos Zoltán 1985 Népi növényismeret a Medvesalján. In Ujváry Zoltán (szerk.): Gömör néprajza I. 29–54. Debrecen: Kossuth Lajos Tudományegyetem. 1987 Dél-Gömör gyűjtögető gazdálkodása. In Ujváry Zoltán (szerk.): Gömör néprajza X. Debrecen: Kossuth Lajos Tudományegyetem.
A vargánya
29
Felhasznált kéziratos gyűjtés Antal Csilla: Népi táplálkozás Csíkdánfalván. 2003. Szakdolgozat, Bukaresti TE, Hungarológia Tanszék Bagladi Orsolya: Magyar gombanevek nyelvészeti elemzése. 2011. Doktori (PhD) értekezés. Pannon Egyetem, Veszprém Cziráky-féle összeírás. 1820. Kézirat másolata, Levéltár, Sepsiszentgyörgy, száma: III/1874. Dömötör Sándor gyűjtése. Farkasfa, 1952. május 22–26. K-189. IV. 3–4., 15. (Savaria Múzeum, Szombathely, Néprajzi Osztály Kézirattára) Erdélyi Zoltán: Bernecebaráti gyűjtés. 1953. Kézirat. Néprajzi Múzeum EA 4208. Hulesch Béláné Kerecsényi Edit: Népi erdőgazdálkodás. Bucsuta, Zala megye. 1955. Néprajzi Múzeum EA 6075. Kicsi Sándor András: A vargánya. 2004. Kézirat. Lencsés György: Egész orvosságról való könyv azaz Ars medica 1570–1593. Kézirat. Teleki Téka, Marosvásárhely Nyilassy Judit: Gyűjtögetés. Zengővárkony. 1951. Kézirat. Néprajzi Múzeum EA 2519. Szendrey Zsigmond – Szendrey Ákos: 1922–1963 (a gyűjtés ideje) Magyar néphit és népszokás lexikon. EA 6186. (kézirat)
30
Zsigmond Győző
