A tudás hatalom (?) A felsőoktatás helyzete Magyarországon
Tavaly decemberben a Méltányosság Politikaelemző Központ oktatáspolitikai kutatócsoportja bemutatta a köznevelési törvénytervezet tartalmát és a mögötte meghúzódó társadalompolitikai
elveket, valamint azok szakmai és politikai kritikáját, még a törvény szövegének elfogadása Méltányosság Politikaelemző Központ
előtt. Jelen elemzésünkben a
Oktatáspolitikai munkacsoport
felsőoktatás helyzetének átfogó elemzésére vállalkoztunk. Paár Ádám Rácz Márk Szép Viktor
-1-
Szirmák Erik Laczkó Bence
Bevezetés A Méltányosság Politikaelemző Központ korábban is írt olyan kérdésekről, mint az ösztöndíjas helyek csökkentése, azonban jelen elemzésben minden részterületre kiterjesztjük a vizsgálatunkat, és következtetéseinket komparatív érvekkel is alátámasztjuk. Terjedelmi okokból óhatatlanul is válogatnunk kellett a különböző alterületek
és
szempontok
között,
de
igyekeztünk mégis egységes körképet adni a felsőoktatás helyzetéről. Ugyanakkor nem csupán a magyar helyzetre fókuszálunk, hanem a magyar problémát európai és globális keretbe helyezzük. Az elemzés első fejezete az „állapotfelmérést” végzi el: bemutatjuk, hogyan néz ki jelenleg a felsőoktatási rendszer. A második fejezet az Orbán-kormány által képviselt felsőoktatási koncepciót vizsgálja. A harmadik fejezetben a felsőoktatási elveket szembesítjük a szakmai és politikai kritikákkal. A negyedik fejezetben a komparatív nézőpont alapján három modell – a brit, a német és a francia felsőoktatás – jellegzetességeit ismertetjük. A külföldi modellek tanulságainak begyűjtését követően, az ötödik fejezetben egy szűkebb terület, a hallgatói jogok, érdekek és sérelmek kérdésével foglalkozunk. Végül pedig – a felsőoktatási törvényen túlmutató módon – ajánlásokat fogalmazunk meg a döntéshozók számára. Reméljük, hogy ezzel az elemzéssel hozzá tudunk járulni a felsőoktatás jövőjéről folytatott konstruktív vitákhoz.
-2-
A felsőoktatás társadalmi jelentősége és problémái európai horizonton 1988-ban, az első európai egyetem, a bolognai alapításának 900. évfordulóján 430 európai rektor írta alá az európai egyetemek Magna Chartáját. Az aláírók megerősítették az egyetemek 900 esztendős alapértékeit: az autonómiát, az oktatás és a tudomány egységét, a kutatás és az oktatás szabadságát, valamint azt, hogy az egyetem az európai identitás és a humanizmus hagyományainak letéteményese és őrzője. Az egyetemek Magna Chartája a tradíciók alapján elutasította, hogy az állam beleavatkozzon a felsőoktatási intézmények önrendelkezésébe. Egyetemi Magna Charta ide vagy oda, a realitás az, hogy a politika immár kétszáz éve erodálja az európai kultúrának ezt az örökségét. A polgári állam – különösen azokban az országokban, amelyek a francia mintát követték – rést ütött az egyetemi önrendelkezés falán. A 19. században két modell alakult ki azzal kapcsolatban, hogy az állam milyen mértékben vállal szerepet az egyetemek életében. A francia (napóleoni) modellben az állam erőteljesebben beavatkozik az egyetemek működésébe,
cserében
viszont
teljes
mértékben
magára
vállalja
azok
finanszírozását, ezzel viszont jogot szerez arra, hogy igényeit, elvárásait nyíltan megfogalmazza az intézményrendszer felé. A porosz (humboldti) modell alapja az intézményi és oktatói önállóság garantálása. A kormányzat megelégszik az oktató kinevezésével, de munkáját nem kívánja részletekbe menően szabályozni. Magyarország e tekintetben is „poroszos” kultúrájú állam. A humboldti egyetemek egyúttal elitegyetemek voltak, amennyiben az oktatás mellett a kutatás volt elsődleges feladatuk. Ebben a modellben a tudományos életben betöltött pozíció és megbecsültség számított a fő motivációs tényezőnek. A humboldti egyetemi modell a 20. század második felében válságba jutott, ennek oka pedig az egyetemek eltömegesedése, a hallgatók expanziója. Az 1960-as
-3-
évektől
kezdve
az
európai
egyetemek
nagy
része
elitintézményből
tömegegyetemmé, tudásközpontból „diplomagyárrá” vált. A fiatal korosztályok egyre nagyobb számban jutnak be a felsőoktatásba, egyre többen arra használják az egyetemi
tanulmányokat,
hogy
kitolják
a
posztadoleszcencia
életszakaszát,
halogassák a munkába állást. A diplomákat halmozó, egyik egyetemről a másikra beiratkozó „örök hallgató” lassan egy életformává válik. A hallgatói expanzió és az egyetemmel szembeni elvárások megváltozása következtében átértékelődött a hallgató és az egyetemi oktató szerepe, társadalmi megbecsültsége. A kutatás és az oktatás funkciója, amelyet az 1988-as Magna Charta Universitatum egységesnek tekint, egyre inkább elválik egymástól. Az egyetemi oktatók egyre túlterheltebbek, egyre több adminisztrációs feladatot látnak el, miközben a kutatásra kellene fordítaniuk az oktatáson kívüli időt. Másik oldalról viszont a hallgatók is elégedetlenek: gyakran azzal szembesülnek, hogy a „papírral”, amit átvettek a diplomaosztón, nem tudnak érvényesülni a munkaerőpiacon, legalábbis nem a saját tanult szakmájukban. Részben ezzel függ össze, hogy nem csak az egyes szakok, hanem az intézmények, sőt karok közötti olló is kinyílt. A 20. században az állami szerepvállalás a felsőoktatásban növekedett, és ez alighanem fokozódni fog a 21. században is. Ez korántsem véletlen. Az államok versenyképessége döntően az oktatási rendszer minőségén múlik, és a felsőoktatás az, amelyik leginkább közvetlenül kapcsolódik a gazdaság igényeihez. A tudományos szempont mellett az állami akarat és a piac egyre jobban beavatkozik az egyetem működésébe, amelyik további dilemmákat vet fel: vajon a tudomány meddig tartozik kielégíteni az állam és a piac igényeit. Ráadásul a tanulás jó üzlet, amelyet a magánegyetemek megjelenése is mutat. Ez utóbbiak az amerikai és angolszász
oktatási
rendszerben
természetesnek
számítanak,
azonban
kontinensen – különösen a német oktatási modellben – elfogadottságuk kérdéses.
-4-
a
Az állam mindeközben az oktatás terén kettős feladatot vár el az intézményektől: azt, hogy gyakorlati tudást nyújtsanak, amellyel a kikerülő hallgatók minél hamarabb munkába állhatnak, ugyanakkor pedig elvárja azt is, hogy az egyetemek a társadalmi kohéziót szolgálják, és ennek részeként a fiatal korosztályok nagy részének „parkoltatásával” hozzájáruljanak a társadalmi stabilitáshoz, a szociális konfliktusok elkerüléséhez. Az állam tehát a legfrissebb tudományos eredmények átadását és a burkolt konfliktuskezelést követeli meg, miközben az oktatói és adminisztrációs teendők éppen a tudományos tevékenységet, a kutatást akadályozzák. A kormányok abban lennének érdekeltek, hogy az egyetemek – klasszikus feladatuknak megfelelően – ne csupán oktató, hanem tudományos tevékenységet is ellássanak, hiszen közvetlen gazdasági haszon – főleg a természet- és mérnöki tudományok terén – abból származik. A felsőoktatás egész rendszere roskadozik a társadalmi nyomás alatt, eközben azonban a politika – és a gazdaság – egyre nagyobb szerepet követel magának a felsőoktatásban. A felsőoktatás nem csak gazdasági okból fontos a politika számára. A felsőoktatásban részt vevő hallgatók szavazópolgárok is egyben, méghozzá nagyszámú, többnyire politikailag tudatos, és életkorukból fakadóan könnyen aktivizálható, mozgósítható szavazópolgárok, ezért érdekérvényesítő képességük össze sem hasonlítható az általános vagy középiskolás diákok vagy azok szüleinek nyomásgyakorló képességével. Bizarrul hangozhat, de bizonyos értelemben az egyetemi diákság az utolsó olyan társadalmi „osztály”, amelyik a jóléti társadalmakban még rendelkezik a politikai ellenállás eszközeivel. Az egyetemi hallgatók a nyugat-európai országokban gyakrabban adnak hangot elégedetlenségüknek, vonulnak az utcára, mint azok a társadalmi csoportok, amelyek kötöttek a munkahelyükhöz, vagy amelyek nem rendelkeznek sem a rugalmas időbeosztás privilégiumával, sem olyan mértékben zárt érdekképviseleti szervekkel, mint amilyenek a hallgatói érdekszervezetek.
-5-
Mindennek
a
forrása
az
egyetemi
autonómia,
amelyik
–
bár
szűkített
jogosítványokkal – immár ezer éve hozzátartozik az európai kultúrához. Ez a könnyen
mozgósítható,
más
társadalmi
csoportoknál
saját
érdekeiért
„fegyelmezettebben” fellépő réteg pedig egyre bővül: némely országban a felsőfokú beiskolázás már elérte a 75%-os arányt az adott korosztályban. Minden olyan kormány, amelyik reformer szándékkal megpróbál belenyúlni a felsőoktatásba, potenciális ellenfelet szerez a jól kiépült, és számos adminisztrációs, szociális feladatot is elvállaló hallgatói érdekszervezetekben. És persze ez fordítva is igaz: a status quo védelme hálás a hallgatók számára, akkor is, ha a változtatások jogosságához nem fér kétség.
I.
A magyar felsőoktatás helyzete 2012 előtt
Jelenleg 26 egyetem működik Magyarországon, ebből 19 állami, hat nem állami fenntartású. A kormány tervei szerint az egyetemek számát 12-re szűkítik. Ezen kívül 10 állami főiskola található az országban, valamint 23 nem állami főiskola. A hallgatói létszám a következőképpen alakult az elmúlt 22 évben: 1990-ben 50 202 hallgató vett részt egyetemi szintű képzésben, ebből 41 563 nappali tagozaton. 2009-ben 38 258 fő vett részt egyetemes képzésben, amiből nappali tagozatos volt 33 279 fő. Ugyanakkor 2010-ben nagyjából 18 ezer főt vettek fel. Közülük 16 ezer fő volt a nappali tagozatos. I.1. Felvettek és jelentkezettek aránya Megfigyelhető a tendencia, hogy a rendszerváltástól kezdve folyamatosan nőtt az egyetemi hallgatók száma. 1990-ben 46 767 fő jelentkezett felsőfokú intézménybe. Ebből 16 818 főt vettek fel, ez 36%-os arányt jelent. 2000-ben 82 957 fő jelentkezett felsőfokú intézménybe. Ebből 45 546 főt vettek fel, tehát 54%-os az arány. 2010-ben pedig 100 777 fő jelentkezett, amiből 65 503 főt vettek fel, azaz 65%-os arány figyelhető meg. A hallgatók száma a 2005-2006-os tanévben tetőzött: 138 994
-6-
hallgató vett részt ekkor az egyetemi szintű képzésben, és ekkor volt a legnagyobb a nappali tagozatos hallgatók száma is (109 935 fő). Ez a szám azonban folyamatosan csökken. A hallgatók területi elhelyezkedése is tanulságos. Nem meglepő módon Budapesten és a közép-magyarországi régióban jutott 2008-ban a legtöbb hallgató 1000 lakosra: 52,5 hallgató. A Dél-Dunántúl áll a második helyen, 30,3 hallgatóval. Észak-Alföldön ez az arány 29,3, Észak-Magyarországon 27,7, a Dél-Alföldön 26,9, a NyugatDunántúlon 26,6. A legalacsonyabb ez a szám a Közép-Dunántúlon (15,6 fő). Ha megyék szerinti bontásban vizsgáljuk az 1000 főre eső hallgatók számát, még nagyobb aránytalanságot tapasztalunk. Budapesten 82 hallgató jut 1000 főre, míg a sorban utána következő megyében (Heves) is 64,7 hallgató jut ekkora mintára. Tolna megye (5,3 hallgató) és Nógrád megye (2,7 hallgató) számít sereghajtónak. Ez az aránytalan eloszlás is rávilágít az ország főváros-centrikusságára, amelyik nem csak politikai, közigazgatási, gazdasági és pénzügyi, hanem kulturális tekintetben is érvényesül. Mindez európai összehasonlításban nem számít általánosnak: Németországban, Nagy-Britanniában vagy Olaszországban egyáltalán nem jellemző ilyen markáns koncentráció, amelynek az oka természetesen a történelemben gyökerezik. Budapest kiemelt helyét magyarázza, hogy a legtöbb szakterületen valamelyik budapesti egyetem vagy annak valamely kara rendelkezik hírnévvel és presztízzsel. A műszaki téren a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem őrzi első helyét, a közgazdászok és politológusok képzésében a Corvinus Egyetem áll az első helyen. A Semmelweis Egyetem az egyetemi rangsorokban rendre megelőzi a szegedi és a debreceni egyetem orvosi karait. De szerepet játszik az is, hogy Budapest az ország egyetlen valódi metropolisza, amelyik szívóhatást gyakorol az egész országra.
-7-
I.2. Oktatók 1990-ben 17 302 oktató volt Magyarországon, ami 1994-ig meghaladta a 19 ezer főt. Azonban a Bokros-csomag idején ez a szám megcsappant: ekkor 18 ezer fő körül alakult az oktatók száma. Becslések szerint az összes oktatóra 200 ezer hallgató jutott. 2010-ben 21 495 fő oktató volt az országban, erre a számra 361 347 fő hallgató jutott (nappali és levelező egyaránt). I.3. A hallgatói érdekképviselet 1991. május 8-án kezdődött meg az első hazai felsőoktatásról szóló törvényjavaslat társadalmi vitája. Az Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség (OFÉSZ) a törvényjavaslatot hivatalosan véleményezte. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény volt a „magyar történelem és magyar közjog első" felsőoktatási törvénye. A törvény nem nevesítette az OFÉSZ-t. 1992-ben a kormány elhatározta a diákokat sújtó felsőoktatási tandíj bevezetését. Az OFÉSZ világossá tette álláspontját az első tandíj-vita során, miszerint „törvényi biztosítékok nélkül az OFÉSZ nem fogadja el a családok költségvetését súlyosan érintő tandíjrendszert". A szakminisztériummal megakadtak a tárgyalások. 1992. december 1-jén az egész országban tüntettek a diákok; végül 1992. december 7-én a Kormány és az OFÉSZ megállapodást kötött a tandíjról.1994 óta az OFÉSZ, a HÖOK jogelődje rendes tagot ad az 1994 februárjában megalakult Felsőoktatási Tudományos Tanácsba; ebben az évben az OFÉSZ a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége nevet vette fel. Az 1994-ben hivatalba lépett új kormány új tandíj bevezetése mellett döntött. Érdemes felidézni az eseményeket, mert a hallgatói szervezet akkori reakciója sok tekintetben hasonló a mostani helyzethez. 1995. március 12-én a Horn-kormány elfogadta
a
Bokros-csomagot.
A
HÖKOSZ
1995.
március
17-i
rendkívüli
Közgyűlésén diáktüntetést szervezéséről határoztak. 1995. március 22-én volt az
-8-
első tüntetés. A diáktüntetéseket tárgyalások követték. A kormány elfogadta a felsőoktatási intézmények hallgatói részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló 83/1995. (VII. 6.) kormányrendeletet. 1995 nyarán megkezdődött az őszi diákmegmozdulások előkészítése. 1995. szeptember 25.
és
1995.
október
5.
között
országszerte
diáktüntetések
és
más
diákmegmozdulások voltak. 1995. október 4-én éjjel több tízezer diák tüntetett az Országgyűlés épülete előtt, a Kossuth Lajos téren. 1995. október 5-én megszületett a megállapodás a Kormány és a HÖKOSZ között. A megállapodás heves vitákat váltott ki. Szabó László HÖKOSZ elnök 1995 októbere végén lemondott. 1996-ban a HÖKOSZ nevet változtatott. Az új név: Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája – azaz HÖOK. A HÖOK kétévente választ magának vezetőt. A szervezet teljes joggal képviselteti magát – és a hallgatókat – az egyeztetéseken. Jelenlegi elnöke Nagy Dávid. Az elnökséghez tartozik egy titkárság és egy választmány. Sőt, a szervezet saját ügyvéddel is rendelkezik. A felügyelőbizottság három tagból áll, akik ellenőrzik a törvényességet.
II.
A nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben lefektetett felsőoktatási rendszer
Az Országgyűlés 2011. december 23-án fogadta el a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvényt felváltó, nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényt. A jogszabály, a képzések hallgatói finanszírozásának kérdését leszámítva, nem jelent drasztikus, rendszerszintű változásokat a magyar felsőoktatásban. Az alábbiakban röviden felvázoljuk a rendszer változatlanul hagyott alapvonalait, majd részletesen bemutatjuk a legfontosabb újdonságokat.
-9-
Fontos megjegyezni, hogy az új törvény jóval rövidebb a réginél. Számos olyan elvi kérdést nem tartalmaz (pl. az egyenlő bánásmód elve), amelyek valószínűleg szerepelnek
más
jogszabályokban,
esetleg
az
Alkotmánybíróság
alkotmányértelmezéseiben. Vannak olyan kérdések, amelyeket mindkét törvény szabályoz, de az újabb rövidebb terjedelemben (pl. a szenátus feladatai), és olyanok is, amelyeket ugyan az előző jogszabály is kormányrendelet hatályába utalt, de mégis nagyobb részletességgel írta le azokat (pl. a felsőoktatási intézmények nyilvántartásba vétele). A kormány által rendeletben szabályozható területeknek a törvény végén olvasható listája pedig a korábbi 22 helyett 28 pontot tartalmaz (új elem pl. a gazdasági tanácsokra vonatkozó reguláció). II.1. A rendszer alapstruktúrája A törvény meghatározása szerint a felsőoktatási intézmény az oktatás, a tudományos
kutatás,
a
művészeti
alkotótevékenység
mint
alaptevékenység
folytatására létesített szervezet. A felsőoktatás rendszerének működtetése az állam, a felsőoktatási intézmény működtetése a fenntartó feladata. A felsőoktatási intézmény oktatási alaptevékenysége magában foglalja a felsőoktatási szakképzést, az alapképzést, a mesterképzést, a doktori képzést és a szakirányú továbbképzést. Ezek közül a felsőoktatási szakképzés és a szakirányú továbbképzés nem biztosít felsőfokú végzettséget. Az alap- és mesterképzést egymásra épülő ciklusokban, osztott képzésként vagy jogszabályban meghatározott esetben osztatlan képzésként lehet megszervezni. A felsőoktatási intézmények az alapító okiratukban foglaltak alapján részt vehetnek a felnőttképzésben. Felsőoktatási intézményt önállóan vagy más jogosulttal együttesen a magyar állam, országos kisebbségi önkormányzat, a Magyarországon nyilvántartásba vett egyházi jogi személy, a Magyarország területén székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet, a Magyarországon nyilvántartásba vett alapítvány vagy közalapítvány
- 10 -
alapíthat (a 2005-ös törvény ezt a helyi önkormányzatok számára is lehetővé tette). A felsőoktatási intézmény állami elismeréssel jön létre: az Oktatási Hivatal működési engedélyt bocsát ki a részére, nyilvántartásba veszi, majd végső soron az Országgyűlés dönt az elismerésről. Új elem, hogy az intézmény a működési engedélyét
a
hivatal
ötévente
köteles
felülvizsgálni.
Az állam által elismert egyetemek és főiskolák száma – nem tekintve a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemnek és a Rendőrtiszti Főiskolának a Nemzeti Közszolgálati Egyetemben történő, már októberben eldöntött összeolvadását – nem változott. II.2. A legfontosabb változások II.2. 1. Állami elismerés, egyetemi és főiskola cím Állami elismerést az a felsőoktatási intézmény kaphat, amelyik rendelkezik a feladatai
ellátásához
szükséges
személyi,
szervezeti,
tárgyi,
pénzügyi
és
dokumentációs feltételekkel, és legalább két (korábban legalább egy) képzési, illetve tudományterületen legalább négy (korábban legalább kettő) szakon alapképzést, alap- és mesterképzést, alap-, valamint mester- és doktori képzést, mester- és doktori képzést jogosult folytatni. Egyetem az a felsőoktatási intézmény, amelyik legalább két képzési területen jogosult mesterképzésre, valamint legalább két tudományterületen (korábban legalább egy tudományterületen, két tudományágban vagy egy művészeti ágban) doktori képzésre és doktori fokozat odaítélésére, oktatóinak,
kutatóinak
legalább
ötven
százaléka
(korábban
egyharmada)
tudományos fokozattal rendelkezik, továbbá az intézmény legalább három egyetemi karral rendelkezik, tudományos diákköröket működtet, és az általa indított szakok egy részén képzéseit képes idegen nyelven folytatni. Az
utolsó
három
feltétel
nem
szerepelt
a
2005-ös
jogszabályban.
Új elemként jelenik meg, hogy a főiskola oktatói, kutatói legalább harmadának tudományos fokozattal kell rendelkeznie. Az egyetem valamennyi képzési ciklusban
- 11 -
folytathat képzést. A főiskola alapképzést, valamint felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzést folytathat (korábban a főiskola is folytathatott képzést valamennyi képzési ciklusban). II.2.2. A felsőoktatási intézmények minősítése A kormány nemzetstratégiai célok megvalósítása érdekében állami fenntartású felsőoktatási
intézményt
kiemelt
felsőoktatási
intézménnyé
minősíthet.
A kiemelkedő színvonalú képzést nyújtó, a tudományos életben elismert egyetem vagy egyetemi kar „kutató” minősítést kaphat. A korábbi jogszabály szerint csak az Európai Kutatási Térség kutatási tevékenységéhez kapcsolódó egyetem kaphatta meg ezt a minősítést. A több képzési területen képzést folytató, alkalmazott kutatási területen
nemzetközileg
elismert
főiskola
„alkalmazott
kutatások
főiskolája”
minősítést kaphat. II.2.3. A felsőoktatási intézmény felépítése Az felsőoktatási intézmény vezető testülete, a szenátus a fenntartó által meghatározott keretek között fogadja el az intézmény költségvetését. A fenntartó egyetértésével dönt fejlesztés indításáról, az intézmény vagyongazdálkodási tervéről, valamint gazdálkodó szervezet alapításáról, ilyenben való részesedés szerzéséről, vagy ilyennel való együttműködésről. A 2005-ös törvény nem adott szerepet a fenntartónak a fenti kérdésekben. Kikerült a törvényből, hogy a szenátus esélyegyenlőségi bizottságot hoz létre. A hallgatói képviselet súlya a szenátusban 25-33 százalékról 20-25 százalékra csökken. A szenátus üléséről az ülés időpontjának és napirendjének megküldésével a fenntartó képviselőjét előzetesen tájékoztatni kell, a képviselő az ülésen tanácskozási joggal vesz részt.
- 12 -
II.2.4. A felsőoktatási szakképzettség Felsőoktatási szakképzésben felsőfokú szakképzettség szerezhető, amelyet oklevél tanúsít. A kiállított oklevél önálló végzettségi szintet nem tanúsít. A korábban létező felsőfokú szakképzés intézménye, amelyik az Országos Képzési Jegyzékben nevesített végzettséget adott, megszűnt. A képzési idő legfeljebb öt félév. A megszerzett kreditek beszámíthatóak az azonos képzési területhez tartozó alapképzésbe. II.2.5. A felsőoktatási intézmények átalakulása Míg a 2005-ös törvény az érintett szenátusokra bízta az egyetemek egyesüléséről szóló döntést, addig a 2011-es csak véleményük figyelembevételére kötelezi a fenntartót az egyesülésről szóló döntés meghozatalakor. II.2.6. A hallgató A felvételre jelentkező személy részéről egy felvételi eljárásban legfeljebb öt jelentkezés nyújtható be. A korábbi törvényben nem szerepelt ilyen korlát. Az alapképzésre és osztatlan képzésre történő felvétel feltétele lehet a sikeres érettségi vizsgán túlmenően a meghatározott szintű nyelvtudás megléte. Ezt a kitételt először a 2016 szeptemberében induló képzések esetében kell alkalmazni. A felvételi eljárást megelőzően legalább két évvel a kormány rendeletben határozza meg a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez, egyes alapszakok esetében az érettségi
vizsga
teljesítéséhez
kapcsolódó
követelményeket.
Korábban
az
egyetemek döntöttek arról, hogy emelt vagy középszintű érettségit követelnek-e meg. Az azonos szakon képzést folytató felsőoktatási intézmények szakonként egységes szóbeli felvételi vizsgakövetelményeket határozhatnak meg. Az első szóbeli vizsgákra a 2014/15-ös tanévben kerülhet majd sor. A mesterképzésre
- 13 -
történő felvétel feltételévé vált az államilag elismert, C típusú, középfokú általános nyelvvizsga megléte. Korábban a nyelvvizsga elfogadásáról az egyetemek dönthettek. Míg
a
korábbi
törvény
„előnyben
részesítésről”
szólt
egyes
csoportokkal
kapcsolatban (hátrányos helyzetűek, édesanyák, fogyatékossággal élők), addig az új törvény
az
„esélyegyenlőség
biztosítását”
követeli
meg
ugyanazoknak
a
csoportoknak az esetében, kiegészítve ezt a kört az egyes nemzetiségekhez tartozók
csoportjával.
A
beiratkozást
megelőzően
a
hallgatóval
–
kormányrendeletben meghatározott feltételek szerint – hallgatói szerződést kell kötni. A költségviselés formája szerint a felsőoktatási képzésben résztvevő lehet magyar állami ösztöndíjjal támogatott, magyar állami részösztöndíjjal támogatott és önköltséges hallgató. Az állami ösztöndíjas hallgatótól költségeinek egészét, a részösztöndíjas hallgatótól költségeinek felét vállalja át a magyar állam, az önköltségesek pedig nem részesülnek állami finanszírozásban. Ezek a kategóriák minden képzési ciklusban, valamint a felsőfokú szakképzésben és a szakirányú továbbképzésben is megjelennek. Korábban két kategória volt: államilag finanszírozott és költségtérítéses képzés. Ezeket nevezi a törvény állami ösztöndíjasnak, illetve önköltségesnek. Tehát a törvény újdonsága a kettő között elhelyezkedő részösztöndíjas hallgató kategóriájának megjelenése. Továbbra is lehetőség van teljesítményük figyelembevételével a hallgatók finanszírozási formák közötti átsorolására az intézmény döntése alapján. Az állam – kormányrendeletben lefektetett szabályok szerint – minden hallgató számára
biztosítja
a
hallgatói
hitel
felvételének
lehetőségét.
A kormány a felvétel időpontját megelőző évben határozattal állapítja meg a felvehető magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott hallgatói létszámkeretet, és dönt ennek képzési szintek, képzési területek és képzési munkarendek közötti megosztásáról.
- 14 -
A kormány előterjesztését a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács véleményezi. A miniszter – a Felsőoktatási Tudományos Tanács megszűnésével párhuzamosan létrejövő, kormányrendeletben szabályozandó – Felsőoktatási Tervezési Testület véleményének kikérése után határozatban dönt a hallgatói létszámkeretnek a felsőoktatási intézmények közötti megosztásáról. A kormánynak és a miniszternek a fenti döntések meghozatalakor figyelembe kell vennie a nemzetstratégiai és vidékfejlesztési stratégiai célokat, a közép- és hosszú távú munkaerő-piaci előrejelzéseket, a végzett hallgatók pályakövetési adatait, valamint a képzési területen alap- és osztatlan képzésben indított szakok arányát. A korábbi törvény a munkaerő-piaci előrejelzéseknek, a pályakövetési rendszer tapasztalatainak, a diplomás munkanélküliség helyzetének figyelembe vételére kötelezte a kormányt. A záróvizsga a végbizonyítvány megszerzését követő vizsgaidőszakban a hallgatói jogviszony keretében, majd a hallgatói jogviszony megszűnése után két éven belül bármelyik vizsgaidőszakban az érvényes képzési követelmények szerint letehető. Korábban
nem
létezett
a
záróvizsga
letételére
vonatkozó
határidő.
A felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal megszünteti annak a hallgatónak a jogviszonyát, akinek az azonos tanegységből tett sikertelen javító és ismétlő javító vizsgáinak összesített száma eléri az ötöt. Korábban nem volt limitált a lehetséges vizsgák száma. II.2. 7. A felsőoktatással kapcsolatos állami hatáskörök Az oktatásért felelős miniszter legfontosabb újonnan nevesített hatásköre a pedagógusképzés irányainak meghatározása. A miniszter immár nem a rektor javaslatára, hanem saját hatáskörben bízza meg az intézmény gazdasági vezetőjét. Állami felsőoktatási intézmény esetében e pont vonatkozásában a fenntartói döntést
- 15 -
– a miniszter előzetes tájékoztatását követően – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter hozza meg. II.2.8. Pedagógusképzés A pedagóguspályára jelentkezőknek a felvételi eljárás keretében alkalmassági vizsgán kell részt venniük. Az általános iskolai tanárképzés osztatlan képzésben szervezhető, a képzés időtartama nyolc félév, ezt követően két félév iskolai gyakorlatot kell teljesíteni. A középiskolai tanárképzés osztatlan képzésben – a kormány által meghatározott esetben osztott képzésként – szervezhető, a képzés időtartama tíz félév, amelyet követően két félév iskolai gyakorlatot kell teljesíteni. Korábban
a
tanárképzés
alap-
és
mesterképzési
szakaszokra
tagolódott.
Az e képzésekben résztvevőket a kormány az állami (rész)ösztöndíj mellett pályázati eljárásban odaítélt pedagógus ösztöndíjjal támogatja.
III.
Kritikák a felsőoktatási törvénnyel szemben
Az alábbiakban bemutatjuk a kormányzat felsőoktatási koncepcióját érintő szakmai és politikai bírálatokat. A hallgatói szervezetek kritikáival az V. fejezetben foglalkozunk. III.1. Oktatói, értelmiségi vélemények A Pedagógusok Demokratikus Szövetsége (PDSZ) szolidaritásáról biztosította a Hallgatói Hálózatot (HaHa), mivel elmondásuk szerint a hibás gyakorlat, ami a közoktatásban történt, elérte a felsőoktatást is. Mendrey László elnök szerint egzisztenciális hátterétől teszi függővé az állam, ki milyen diplomát szerezhessen, ezzel is erősítve a társadalmi olló szétnyílását. A Professzorok Batthyány Köre nevű konzervatív értelmiségi szervezet szerint azzal, hogy a hallgatói önkormányzatok egyetértési jogot kapnak a tanulmányi és vizsgaszabályzat ügyében, valamint, hogy személyi kérdésekben is szavazhatnak, a
- 16 -
diákok érdekképviselete egy indokolatlanul erős ellensúlyt birtokolhat. Továbbá megjegyzik, hogy a magyar felsőoktatás színvonalának, nívójának nemzetközi elismerését csak a kutató- és oktatói munka fejlesztése válthatja ki, az állami finanszírozást pedig ennek megfelelően élvezhetné az adott intézmény. A Magyar Rektori Konferencia (MRK) szerint a legalább 20%-os forráskivonás a keretszámok csökkentésével jár. Az MRK Elnöksége viszont egyetért azzal a törekvéssel, hogy előnyben kell részesíteni a műszaki, az informatikai, valamint a természettudományos képzéseket. Ugyanakkor indokolatlanul kevésnek tartják a gazdaságtudományi és a jogi képzési területre szánt államilag finanszírozott helyek számát. Az MRK továbbá a kormány azon intézkedéséhez tesz javaslatot, amelyik a diplomát a nyelvvizsga hiányában meg nem kapott diákok helyzetét segítené. A diplomához előírt nyelvvizsga-követelmény teljesítése alól mentesülnek azok a hallgatók, akik az iskola befejezésétől számított három éven belül nem mutatták be az általános nyelvvizsgát igazoló okiratot. Az MRK szerint egy egységes követelményrendszert kell az egyetemek, főiskolák számára kialakítani a „házon belüli” nyelvvizsgákra, amelyek teljesítését követően a diplomájukat megkaphatják a diákok. megvalósítását
előkészítő
kurzusoknak,
tanfolyamoknak
kell
Ezek
segíteniük,
nyelvoktatást és a belső nyelvi vizsgát pedig minél több felsőoktatási intézményben hozzáférhetővé kell tenni. A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) sérelmezte, hogy a jogszabálytervezetben nem jelennek meg a doktoranduszok javaslatai, többek között a doktoranduszok jogi státuszának módosítása; a doktori ösztöndíj figyelembe vétele jövedelemként a gyermekvállalás esetében, vagy a doktori képzés kihagyása a szolgálati időből. A bírálatok az elfogadott törvény szintjén is megmutatkoznak, mivel a Doktoranduszok Országos Szövetsége szerint különböző szabályokat állapít meg ösztöndíjas vagy részösztöndíjas hallgatók számára, és megkülönbözteti képzési területek szerint is az érintetteket. Hangsúlyozzák továbbá, hogy a nemzetgazdasági
- 17 -
mutatók alapján sem lehet drasztikus finanszírozási módszerekkel korlátozni az esélyegyenlőséget, vagy versenyhátrányba hozni a hallgatókat az itthon tartás kényszerével. Ezekkel az intézkedésekkel akár a legmagasabban kvalifikált hallgatók elől zárják el a külföldi munkatapasztalatot, a kutatási és a fejlődési lehetőségeket, mivel a fokozatok elnyerésére töltött idő dupláját kellene Magyarországon töltenie a hallgatónak, amennyiben nem kívánja megtéríteni az oktatás költségét. III.2. Ellenzéki kritikák Az
ellenzéki
pártok
egységesen
a
kormány
felsőoktatási
törvényének
a
visszavonását akarják, többek között az előzőleg említett átalakítások és az elmaradt széleskörű egyeztetések hiánya miatt, sőt az ellenzéki képviselők szerint a felsőoktatás privatizációjának a lehetőségét fektették le a kormányoldalon. Az MSZP szerint tavaly márciusban a Széll Kálmán-terv megalkotásával a kormány már rögzítette,
hogy
felsőoktatásból;
pénzt
vonnak
Kunhalmi
Ágnes
ki
a
MSZP
elnökségi tag ezzel ellentétben javasolta, hogy a kormány emelje fel a felsőoktatási keretszámokat legalább arra szintre, ahol a tavalyi évben voltak. Továbbá hozzátette, hogy az MSZP által kidolgozott hétpontos gazdaságélénkítő javaslatukban – amelyik a jelenlegi gazdasági és a közjogi rendszer átalakítására vonatkozó terveket tartalmazza
– 70 milliárd forint
megtakarítást eredményezne, és ebből lehetőség nyílna a felsőoktatásból hiányzó pénz pótlására. A legnagyobb ellenzéki párt szerint a kormány a 2008-as szociális népszavazáson még a felsőoktatási részhozzájárulás ellen foglalt állást, most viszont egy „bújtatott tandíjat” kíván bevezetni. A tavalyi 53 ezerhez képest idén szeptembertől 27 ezren tanulhatnak majd ingyen a felsőoktatásban, 15 ezer 550 diák kaphat úgynevezett
- 18 -
részösztöndíjat, vagyis fizetheti a képzési költségeinek 50 százalékát. A támogatott képzésből kiszorulók számára csak az önköltséges szakok maradnak, ahol a fiataloknak oktatásuk teljes költségét meg kell téríteniük. Az MSZP szerint hatással lesz
a
jelentkezők
számára
a
keretszámok
csökkentése
és
ezekkel
az
intézkedésekkel a kormány ismét egykori önmagával megy szembe; mivel így a továbbtanulás reális esélyét elzárja a szegényebbek elől, vagy az eladósodás árával tanulhatnak csak tovább. Az LMP a radikális keretszám-csökkentést törvénytelennek minősíti. Karácsony Gergely elmondása szerint még hatályos az a 2005-ös felsőoktatási törvény, amelyik kimondja, hogy az államilag támogatott férőhelyek száma legfeljebb tíz százalékkal térhet el a korábbi év keretszámaitól. A párt véleménye szerint ez azért is törvénytelen, mert sérti a felvételi előtt álló hallgatók jogát, hogy kiszámítható módon döntsenek a továbbtanulásukról. Karácsony Gergely továbbá hivatkozik Szabó Máté egykori alapjogi biztosra is, aki 2011 decemberében már jelezte, hogy előzőleg meghirdetett tanulmányi formák az utolsó pillanatban fognak megváltozni. Ennek következményeként nem marad elegendő idő a felvételizők számára, hogy a szükséges információkhoz jutva megalapozottan dönthessenek, vagyis az Oktatási Hivatal honlapján 2012. január 31-én közzé tett információ már késeinek mondható. Az LMP ezért a felvételi előtt állókat, arra biztatja, hogy maguk éljenek panasszal az ügyben és forduljanak az Alkotmánybírósághoz, a párt pedig biztosítja a panaszbeadványhoz szükséges papírformát, amelyet honlapjukról bárki letölthet. A Jobbik tragikusnak tarja, hogy a harmincezerre akarják csökkenteni az államilag finanszírozott helyek számát. Balczó Zoltán kiemelte, hogy az elfogadott törvényben nem szerepel az oktatói életpályamodell, amelyet a felsőoktatásban érintett tanárok esetében is rendezni kell. Dúró Dóra, a párt Oktatási és Kulturális Kabinetjének elnöke szerint a törvényben „süt a hatalomkoncentráció”, mivel azt célozza, hogy az iskolaigazgatókat központilag nevezzék ki, addig ez a jogszabály a rektorokkal tenné ugyanezt. Továbbá megemlítette, hogy az intézményi autonómia sérül, hiszen az
- 19 -
állami egyetemek esetében a miniszter hoz majd döntést az egyesülésről, és az államra bízná a rektorok kinevezését, akik pedig nagyobb jogkört kapnak, így a minisztérium „kinyújtott karjai” lesznek. Farkas Gergely jobbikos képviselő, a parlament oktatási bizottságának tagja szerint súlyos hiba, hogy a felsőoktatásból pénzt akar kivonni a kormány, és ennek kompenzálására pedig egy újabb diákhitelt kínál. Támogathatónak tartja viszont a szóbeli felvételiztetés lehetőségét, de megfogalmazza azokat a kritikákat is, amelyeket más pártok vagy szervezetek már megtettek: a „röghöz kötés” nem lehet cél, viszont fontos, hogy itthon kamatoztassák a diplomájukat a végzett diákok. A Jobbik, kommunikációja szerint, bizakodva várta az új felsőoktatási törvényt, de csalódott, mert a minőségi szempontok helyett a kormány gazdasági szempontokat érvényesít az oktatás kárára.
- 20 -
IV.
Külföldi felsőoktatási modellek
IV.1. A brit modell Megközelítőleg 1,8 millió fiatal vesz részt a brit felsőoktatási rendszerben. Évente 500 ezren adják be a jelentkezésüket valamilyen felsőoktatási képzésre. Maximum öt kurzusra lehet beadni a jelentkezést (a kontinensen is megfigyelhető a tendencia a megpályázható
kurzusok
számának
korlátozására).
A
megszerzésének
bachelor ideje
diploma Angliában,
Walesben és Észak-Írországban három, Skóciában négy év, a master diploma megszerzésének ideje pedig három év. Nagy-Britanniában a felsőoktatási képzés az alábbi intézményi formákban történik: egyetemeken, főiskolákon, művészeti és zenei főiskolákon. Az 1992-es Further and Higher Education Act rendelkezett a politechnikum intézményének megszüntetéséről, és azokra is kiterjesztette az egyetemi
státuszt.
A
felsőoktatási
intézmények
nagyfokú
autonómiával
rendelkeznek. A brit egyetemek közül sok magas színvonalú, 2011-ben három brit egyetem szerepelt az első tíz legjobb egyetem között a Times Higher Education felmérése szerint: Oxford a negyedik, Cambridge a hatodik helyet szerezte meg a listán. Ugyanakkor csak hét egyetem került be az első ötven közé, és 32 került a 200-as listára, ami tükrözi a jelentős egyenlőtlenségeket a színvonalban. A brit modellnek van néhány, a kontinentális modellektől, különösen a német modelltől eltérő jellegzetessége. Nagy-Britanniában hagyományosan nagyobb az
- 21 -
elkülönülés az elit- és a tömegképzés között, mint a kontinensen, ahol az egalitárius szempont, a társadalmi mobilitás előmozdítása hangsúlyosabb. A kontinentális modellekben minden társadalmi rétegből érkező fiatal számára egy sztenderd tudást kívánnak átadni intézményes keretek között, egy meghatározott tudáskánon alapján. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a brit oktatási rendszerben, így a felsőoktatásban az oktatási rendszer kvalifikációs funkciója (a megszerzett tudásnak a felnőttkori élethivatás szolgálatába való állítása) és gazdasági funkciója (a munkaerő képzése) jelentősebb szerepet kap, mint a társadalmi integrációs funkció, amelyik viszont a kontinensen – elsősorban a jóléti államok kiépülésével párhuzamosan, azok igényeit szolgálva – alapvető prioritást élvez.
Nagy-Britanniában
ennek
megfelelően
a
továbbtanulásra
felkészítés
és
a
tömegoktatás már a középfokú oktatásban elválik egymástól. A legjobb egyetemekre való bejutás esélye csak a magas színvonalú gimnáziumok esetében „garantált”. Más gimnáziumok bevallottan csak a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez szükséges alapvető tudás elsajátítását biztosítják, így a mobilitás szempontjából „zsákutcát” jelentenek. Az egyetemi képzésnek az elit rekrutálódásában van szerepe. Ez a differenciáló jelleg ismeretlen a kontinentális hagyományban, ahol az egyetemek már régóta nem az elit újratermelésének színhelyei, hanem a – szó objektív értelmében vett – tömegegyetemek. Ugyanis a szociális piacgazdaság sajátos igényei miatt a felsőoktatás nyitott minden társadalmi és – lehetőleg – jövedelmi réteg felé (ezt szolgálta a tandíjak hiánya vagy csekély összege, a különböző szociális alapú ösztöndíjak). A brit rendszerben jóval nagyobb a magánintézmények szerepe, mind a középfokú, mind a felsőoktatásban. Ami a finanszírozási aspektust illeti, a brit felsőoktatásban természetes a tandíj. A brit hallgatók is zúgolódnak az emelkedő tandíjak miatt, különösen azok után, hogy az elitegyetemek rektorainak fizetése napvilágra került. Andrew Hamilton, az Oxfordi Egyetem alelnöke például 42 ezer font fizetést vehetett fel. Ugyanakkor a tandíjak csaknem a háromszorosára emelkedhetnek (3375 font helyett 9000 fontot, vagyis
- 22 -
több mint 2 millió forintot is fizethetnek a diákok a képzésért, az egyetemek döntésétől függően). Sok brit egyetemista a külföldi, főleg az európai egyetemeken tanulást választhatja a tandíjak felemelése esetén. Az ingyenességet garantáló, emellett magas színvonalú skandináv, valamint a brit rendszerhez képest mérsékelt tandíjat követelő holland, német és svájci egyetemek lehetnek a helyzet nyertesei. Emellett a brit egyetemek – a megnövekedett hallgatói létszámra hivatkozva – tervezik a felvételi eljárás megnehezítését, hasonlóan a jelenlegi magyar szabályozáshoz. Mindez ahhoz vezethet, hogy a brit hallgatók közül egyre többen külföldön kezdik el vagy folytatják tanulmányaikat, hogy ne kelljen kifizetniük a borsos tandíjakat. IV.2. A német modell A 19. század elején a német felsőoktatási modell kialakítása Wilhelm von Humboldt nevéhez fűződik, aki elutasította az etatizmust az egyetemek életében, és az állampolgári
lojalitás
vagy
a
szűk
prakticista tudás elsajátítása helyett az általános műveltség átadását tekintette az egyetem céljának. A német felsőoktatási rendszeren belül az
alapító,
illetve
fenntartó
megkülönböztethetünk tartományi, felsőoktatási felsőoktatási
magán
szerint
szövetségi, és
katonai
intézményeket. intézmények
A
többsége
azonban a tartományok hatáskörébe tartozik. Mindazonáltal vannak magas színvonalú nem állami és nem tartományi fenntartású intézmények, mint az 1973-ban alapított hamburgi Helmut Schmidt Egyetem, közönséges nevén a Német Szövetségi Haderő Egyeteme, amelyik a
- 23 -
Bendeswehr tisztjeinek képzését végzi, és amelyet 2012-ben a hetedik legjobb egyetemmé választottak, vagy az 1564-ben alapított Ingolstadt-i Katolikus Egyetem, amelyik ugyanezen a listán a harmadik helyet szerezte meg. Azonban a tartományok és a szövetségi állam közösen finanszírozzák a tartományi intézményeket. Jelenleg az egyetemi tanulmányok – két tartomány, Bajorország és Alsó-Szászország kivételével – ingyenesek, ugyanúgy, ahogyan Ausztriában és a skandináv országokban
is.
Bajorországban
és
Alsó-Szászországban
2008
óta
szemeszterenként 500 eurós tandíjat kell fizetni. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy korábban több tartomány is fontolgatta a tandíj bevezetését. A felsőoktatás a tartományok hatáskörébe tartozik, ezért az éppen aktuális politikai mintázat meghatározza, hogy az adott tartomány vezetése milyen módon viszonyul a tandíjhoz. Az SPD régi célkitűzéséhez hűen a teljes ingyenesség mellett áll ki, míg a CDU-s tartományi vezetők az egyetemekre bíznák a hallgatók által fizetendő összeg meghatározását. 2003-ban, 2005-ben és 2009-ben is hallgatói tüntetések robbantak ki a magas tandíjak miatt. Hogy a hallgatók milyen mértékben ragaszkodnak az ingyenességhez, azt jelzi, hogy 2009-ben nyolcvan városban százezer diák tüntetett a tandíj bevezetése ellen. Mainzban például a hallgatók megszállták a tartományi gyűlés üléstermét. A tartományi és szövetségi finanszírozás ellenére az intézmények nagyfokú autonómiával
rendelkeznek
mind
a
tartomány,
mind
a
szövetségi
állam
kormányzatától. Ez megnyilvánul a rektorválasztás jogában és a hallgatói szervezetek kiemelt szerepében. Németországban a hallgatói önkormányzatok hagyományosan erős jogosítványokkal rendelkeznek. Ez nem csodálható, hiszen a diákegyletek, egyetemi szövetségek (az ún. Burschenschaftok) a 19. században fontos szerepet játszottak a német összetartozás-tudat kialakításában, a politikai egység kialakulását megelőző kvázi „lelki egyesülésben”, és erős kapcsolati hálót jelentenek (hasonlóan Ausztriában is). A diákság a mai napig megőrizte aktív kezdeményező szerepét az egyetemi életben. Ennek, valamint a hallgatók nagy
- 24 -
számának tulajdonítható, hogy jelentős tömeget tudtak mozgósítani a tandíj bevezetése ellen. Külön
kell
szólni
a
magánegyetemekről.
Ennek,
hasonlóan
a
magángimnáziumokhoz, nincsen hagyománya a német oktatási rendszerben, szemben például az angolszász világgal. A kontinentális iskolarendszerben, amelyhez a német felsőoktatás is tartozik, az állam nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi mobilitás előmozdítására és a nemzeti műveltség meghatározására, valamint elsajátítására, mint az angolszász modellben. Németországban ezért az elit- és a tömegképzés nem vált szét sem a középfokú, sem a felsőoktatásban. A német oktatási rendszerben a magánegyetemeknek rossz a megítélésük, mivel ezeket az elit intézményeinek tekintik. Az első német magánegyetem megalapítására 1980-ban került sor. Azóta 62 magánegyetemet és főiskolát alapítottak, amelyek évi 10-15 ezer eurós tandíjat szedtek be. A gazdasági válság azonban rendkívül megnehezítette a magánegyetemek helyzetét. Mindenképpen érdemes még említést tenni a felnőttoktatásról. Németországban a 19. századra visszanyúló hagyománya van a népfőiskolának (Volkshochschule). Az első népfőiskola Dániában jött létre 1844-ben, onnan terjedt el Németországban. A népfőiskolák ma is fontos szerepet játszanak a felnőttképzésben, az általuk meghirdetett tanfolyamok a mindenkori társadalmi igényhez illeszkednek. A német jogszabályok lehetőséget adnak a távoktatásra is, ez azonban csak állami jóváhagyással működhet. A német egyetemek színvonalára jellemző, hogy a Times Higher Education 2010-es felmérése 16 amerikai mellett 13 német egyetemet is szerepeltet a világ kétszáz legjobb egyetemét tartalmazó listán, többek között az alábbi városok egyetemeit: Göttingen, München, Heidelberg, Freiburg, Würzburg, Frankfurt am Main, Konstanz, Bonn. A felsorolt egyetemek közül néhány már a kora újkorban is Közép-Európa legnagyobb hírű egyetemének számított. A legjobb német egyetemek között szerepel
- 25 -
a felmérés szerint a berlini Humboldt Egyetem, a Müncheni Technológiai Egyetem és a Rajna-Vesztfáliai Technikai Főiskola. 2012-ben az Alkalmazott Tudományok Berlini Egyetemét minősítették a legjobb német egyetemnek. A rangsor azonban nem tanúskodik arról, hogy a német diákok az egyetemi képzés körülményeinek romlását érzékelik. Magyarországhoz hasonlóan Németországban is problémát okoz a felsőoktatás expanziója, de ennek káros hatásaival a legtöbb egyetem csak a 2011-es év őszi szemeszterében szembesült, amikor félmillió elsőéves kezdhette meg tanulmányait a német felsőoktatási intézményekben, megterhelést okozva az intézményi infrastruktúrának. A felvételizők létszámának megduzzadásában szerepet játszott a sorkötelezettség 2011. júliusi megszüntetése. Míg korábban a Bundeswehr sok fiatalt felszívott, 2011 őszén ez a lehetőség kiesett. Az egyetemi túljelentkezés hatására több német egyetemen korlátozták a karokra felvehető hallgatók számát. A zsúfoltság és a korlátozások miatt a német hallgatók érdeklődése növekszik az osztrák egyetemek iránt. Az önköltséget fizető alsószászországi és különösen a szomszédos Bajorországból érkező diákok számára azért is vonzó lehet az Ausztriában való tanulás, mert ott 2009-ben eltörölték a tandíjat. Ugyanakkor érdemes megemlíteni a teljesség kedvéért, hogy Ausztriában az új típusú felvételi vizsgákkal (Studieneingangs- und Orientierungsphase, STEOP) kívánják korlátozni a felveendő hallgatók létszámát. Mindenesetre megállapítható, hogy ahogyan Nagy-Britanniában a tandíjak növekedése a hallgatók egy részének elvándorlásához vezet, úgy Németországban is fenyeget ez a veszély, a romló körülmények miatt. A britek Hollandia, Skandinávia és a Németország, a német társaik pedig Ausztria felé tájékozódnak.
IV.3. A francia modell Franciaországban Napóleon vetette meg az egyetemi rendszer alapjait, amelyik az etatizmus és a centralizáció elvén alapult, és lényegében ma is fennmaradt. A francia
- 26 -
polgári államnak két ellenféllel kellett megbirkóznia: az egyházzal, amelyik uralta a lelkeket, és a regionalizmussal, amelyet egységes nemzettudattal és állampolgári lojalitással kívántak felváltani. Napóleon szakított a forradalom antiklerikális örökségével, és az új államhatalom legitimációja érdekében megegyezésre törekedett a katolikus egyházzal. A kompromisszum érdekében eltűrte az alsó- és középfokú oktatásban az egyház privilégiumait, de a felsőoktatást az állam hatáskörébe utalta. A forradalom már kísérletet tett az egyetemi autonómiák mint „feudális maradványok” megtörésére, ezt a törekvést Napóleon győzelemre vitte. Emellett a hagyományos egyetemi intézmények mellett felsőfokú szakiskolákat hoztak létre, amelyek kevésbé a tudományos, mint inkább a praktikus ismereteket
közvetítették.
A
tudományos és a praktikus ismeretek oktatásának érvényesül
szétválása a
francia
ma
is
rendszerben,
viszont idegen a már bemutatott német rendszertől. 20
Jelenleg
felsőoktatási
intézménytípus, ezen belül 83 egyetem működik. 2005 és 2006 között 1 426 000 hallgató iratkozott be egyetemre. Az egyetemek duális rendszerben működnek: a nagyszámú hallgató számára nyitott egyetemek mellett léteznek a „Grand École”-k, amelyek kifejezetten az elitképzés feladatát vállalják fel. Az elitképzés és a társadalmi mobilitás érdekében kialakuló tömegképzés tehát Franciaországban is elválik egymástól, hasonlóan a brit mintához, ugyanakkor Franciaországban a legtehetségesebb diákok kiválogatása az intézményeken felvegyenek,
belül aki
történik.
érettségivel
Az
egyetemeknek
rendelkezik.
- 27 -
kötelessége,
Azonban
a
hogy
magasabb
bárkit szintű,
specializáltabb tudást biztosító Grand École-k megválogatják a továbbtanulni szándékozó hallgatókat. A Grand École képzési ideje legalább három év, amelyet megelőz egy általános műveltséget biztosító kétéves alapozó képzés. E két év alatt kiderül, hogy kik azok a legjobb hallgatók, akik a Grand École-ban folytathatják a tanulmányaikat, és immár speciálisan egy adott területre szakosodhatnak. Az elit- és a tömegképzés különválását az is biztosítja, hogy míg a tömegegyetemek felett az oktatási és kutatási miniszter gyakorol felügyeletet, addig a Grand École-k más minisztériumok fennhatósága alá tartoznak. A finanszírozást három forrásból oldják meg: alapvetően az állam finanszírozza a rendszert, emellett részt vesznek benne a helyi közösségek és kis részben a családok.
A
francia
egyetemi
rendszer
alulfinanszírozásban
szenved.
Franciaországban a hallgatók beiratkozási díja csak a 3%-át teszi ki az egyetemek éves költségvetésének, a maradék az államra marad. Napjaink legnagyobb problémája a rendszer alulfinanszírozottsága. A francia egyetemi rendszerben a 10 000 eurót is eléri az egy hallgatóra jutó költség, szemben az amerikai rendszerrel, ahol a legjobb egyetemeken a költség euróra átszámítva a 40 000 és a 200 000 euró közötti sávban mozog. A francia egyetemek 117 millió eurón osztoznak meg. Következtetések A brit, a német és a francia modell között jelentős különbségeket állapíthattunk meg. Önmagában nem jelenthetjük ki, hogy egyik modell előnyösebb, mint a másik. Más volt az állam és a társadalom igénye a 19. század elején és más ma. Más hagyományok vannak Nagy-Britanniában és Németországban. Mindegyik modellnek új kihívásokhoz (pl. a globális tudásversenyben való helytállás, a posztadoleszcencia és a szociális konfliktushelyzetek kezelése) kellett alkalmazkodnia.
- 28 -
A brit rendszerben a szelekció már a középiskolák szintjén elkezdődik. A francia rendszerben az általános tudást biztosító „tömegegyetem” és az elitegyetem elválik egymástól, emellett a felsőoktatási rendszer intézményi tekintetben is színes palettát biztosít a hallgatók számára. A német rendszerben nem válik el az elit- és a tömegképzés. Mindhárom rendszerben erős a társadalmi kohézió megvalósítására való törekvés. A három modell ugyanazokkal a problémákkal küszködik. A hagyományos infrastruktúrák nem képesek lépést tartani a hallgatói expanzióval. A brit és a francia intézmények
igyekeznek
elejét
venni
az
elitképzés
felhígulásának
és
eltömegesedésnek. A brit rendszer tűnik – a kontinensről nézve – a legkevésbé méltányosnak, hiszen a középfokú oktatás különböző intézményei másfajta kimenetet nyújtanak a tanulók számára. A francia modellben a felsőoktatáson belül válogatnak a diákok között, szétválasztva az elit- és a tömegképzést. Mindegyik modellben súlyos probléma a finanszírozás kérdése. Egyik oldalról a felsőoktatásba beáramló hallgatók nagy száma, másik oldalról a megnövekedett kiadások és a társadalmaknak a felsőoktatással szemben támasztott igényei intéznek kihívást a felsőoktatás infrastruktúrája felé. Egyfajta „hallgatói turizmus” alakul ki Európán belül. A külföldi egyetemjárásoknak van hagyománya, hiszen a közép- és az újkorban természetesnek számítottak. A mai „hallgatói turizmus” azonban némileg más forrásból fakad: nem kizárólag a tudásvágy, hanem a szociális helyzet motiválja. A brit hallgatók a magas tandíjak miatt
választják
egyre
gyakrabban
a
külföldi
egyetemeken
való
tanulást.
Németországban pedig az eltömegesedés következményeként némely karok kénytelenek voltak bevezetni a létszámstopot.
- 29 -
V.
A hallgatói érdeksérelmek és tiltakozások „Wagner Ó jaj, a lét rövid és hosszú a művészet. Hányszor eresztem főmet csüggedésnek, míg az anyaggal küszködik! És mily nehéz az eszközt megszerezni, mellyel az ember a kútfőig ér! S félúton, midőn messze még a cél, hány jámbornak kell sírbaveszni”
(Goethe: Faust) V.1. Az egyetemi hallgatók, avagy az utolsó „forradalomcsináló” réteg (?) A külföldi példákban közös, hogy a hallgatók mindenhol kiállnak jogaik védelmében. Nincsen ez másként Magyarországon sem. Az egyetemek történetéhez – legalábbis Európában – hozzátartozik az ellenállás, a hatalommal szembeni tiltakozás szelleme. A közép- és újkorban, amikor az egyetemi önkormányzatot komolyabban vették, mint ma, a diákok meg professzoraik valóban egy közösséget, egy „családot”, egy „köztársaságot” alkottak mint egyetemi polgárok (a latin universitas és a magyar egyetem szó is az oktatók és a diákok egyetemességére utal). Az egyetemek a maguk külön törvényeivel, kiharcolt privilégiumaival külön kis világot alkottak a rendi társadalom kebelében, és területük immunitást (mentességet) élvezett, oda még a városi hatóságoknak sem volt joguk belépni. A diákok felett csak az egyetem gyakorolhatott joghatóságot. Fejlett jogtudatuk révén az egyetemi polgárok sokkal többet megengedhettek maguknak, mint a társadalom többsége. A városi
lázadások
gyakran
az
egyetemekről
- 30 -
indultak
ki.
Sem
a
’68-as
diáklázadásokat, sem napjaink – a célokat, az ideológiai hátteret, az eszközöket és a kiterjedtséget tekintve is – szerényebb hallgatói megmozdulásait nem vagyunk képesek megérteni és megfelelően értékelni akkor, ha nem vesszük figyelembe ezt az európai tradíciót. Nem a „diákcsínyre” való hajlam, hanem egy sok évszázados megalapozású identitás és jogi tudatosság áll a nyugat-európai és hazai hallgatói és oktatói tiltakozási mozgalmak hátterében. Magyarországon a kormány és a társadalom mintha hajlamos lenne elfeledkezni arról, hogy az egyetemi hallgatók saját közösségi identitással rendelkeznek, ehhez pedig hozzátartozik a hatalom – néha szemtelen – a kritikája, és olykor az engedetlenség is. V.2. A hallgatók érdeksérelmei A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) számos pontjában kritizálta 2010 óta a felsőoktatási törvény koncepcióját, mondván, hogy az a keretszámok
csökkentésével,
a
hallgatói
szerződésekkel
és
az
önköltség
bevezetésével a társadalmi mobilitást radikálisan csökkenti. A hallgatói civil érdekképviselet terén viszont már nem egyedül szólalhat meg a HÖOK; több akciójával, tüntetésszervezéssel, internetes mozgósításával jelen van a Hallgatói Hálózat (HaHa) is, amely saját bevallása szerint „radikálisabban” kívánja felhívni a figyelmet a közoktatási kérdésekre. A HÖOK szerint az új keretszámokkal bizonyos szakok tanulóit bünteti az állam, egyes
szakokon
pedig
kimagasló
túljelentkezést okoz, míg más szakokon állami ösztöndíjas helyek maradnak majd betöltetlenek. Továbbá javasolják, hogy szakmai szempontok alapján változtassák meg a keretszámokat azokon a szakokon, ahol méltánytalanul érvényesült az átalakítás. Többek között: a jogi képzés területén, ahol állami finanszírozás csupán
- 31 -
Budapesten, két egyetem (ELTE, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) esetében lehetséges, vidéken pedig csak önköltséges formában tanulhatnak jogot. Kiemelik továbbá a gazdasági szakok átalakítását is, mivel a legnépszerűbb képzési területen 900-ról 250-re csökkentették az állami támogatású diákok számát, részösztöndíj pedig ezen a területen nem is lesz. Hozzá kell tenni, hogy a hallgatók létszámának szűkítése bizonyos népszerű szakokon természetes Nyugat-Európában. Ausztriában egyáltalán nem maximálják az egy szakra felvett hallgatók létszámát, ugyanakkor Németországban, ahol elvileg bárki bármilyen képzésre jelentkezhet, az orvos- és közgazdász-képzésben a létszám-maximálás révén szűkítik a sikeresen felvételizett hallgatók számát. V.3. A hallgatói szerződés A hallgatók körében a jogász- és közgazdászképzésben lévő államilag finanszírozott férőhelyek szűkítésén kívül a legnagyobb felháborodást a hallgatói szerződés váltotta ki. A hallgatói szerződések az állami ösztöndíjjal vagy részösztöndíjjal tanuló diákokat – jelenleg ötvenezer főt – arra kötelezné, hogy a diploma megszerzését követő 20 évben a képzési idő kétszereséig, 6-12 évig Magyarországon dolgozzanak. Az intézkedés nyilvánvalóan nem a bölcsészek, jogászok és a közgazdászok, hanem az orvosok és mérnökök itthon tartására irányul. Az orvosmigráció nem csak Magyarországon probléma, hanem a fejlődő országokban, de még Svájcban is, vagyis ez egyáltalán nem csak a szegény államok problémája. Ennek a folyamatnak a haszonélvezői Nagy-Britannia, Írország és a skandináv országok. Ugyanakkor ez a kérdés túlságosan sokrétű ahhoz, hogy pusztán a feltételek szigorításával, a „röghöz kötéssel” meg lehessen oldani: a szabályozás kiszámíthatatlansága,
a
finanszírozás
megoldatlansága,
a
paraszolvenciára
(hálapénz) való utaltság, az orvosi pályát választók egzisztenciális félelmei, az életpálya tervezhetőségének hiánya mind szerepet játszanak ebben a kedvezőtlen
- 32 -
folyamatban. Az a helyzet nyilvánvalóan nem tartható fenn, hogy az állam ötmillió forintot költ valakinek az orvosi kiképzésére, aki rögtön a tanulmányai befejezése után Norvégiában alapít egzisztenciát, ugyanakkor a „röghöz kötés” csak egy tüneti kezelés, amelyik nem ad tartós választ az egészségügy problémájára. A frissen végzett orvosok azért mennek külföldre dolgozni, mert Magyarországon nem látják biztosítva az egzisztenciájukat. A kormánynak az egészségügyi szektorban kellene először rendet tennie, kiszámítható modellt létrehoznia, és kívánatossá tennie a munkavégzést a hazai kórházakban. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke szerint európai szintű munkafeltételeket és megfelelő bérezést kellene az államnak biztosítania a korlátozás helyett, viszont hozzátette: egyetértenek azzal, hogy az államilag támogatott diplomások itthon kamatoztassák a tudásokat. Továbbá kijelentette, hogy nem „londoni fizetéseket” kívánnának, hanem azt, hogy a jelenleginél jobb körülményeket biztosítson az állam. A HÖOK a hallgatói szerződés vizsgálata ügyében az Európai Bizottsághoz fordult, és partneri kapcsolatba lépett a Hallgatói Önkormányzatok Európai Szövetségével. További problémát vet fel, hogy jelenleg a magyar oktatáspolitikai kormányzat által tervezett hallgatói szerződéshez hasonló szisztéma nem működik más uniós tagállamban. Brüsszel fog dönteni arról, hogy a hallgatói szerződés ellenkezik-e az uniós alapjoggal és normákkal. Amennyiben azonban a hallgatói szerződést jogszerűtlennek ítélik, Budapestnek még mindig van alternatívája. Ebben az esetben a Nagy-Britanniáéhoz vagy Hollandiáéhoz hasonlatos rendszert vezethetnek be az államilag finanszírozott magyar képzések esetében. Nagy-Britanniában ugyanis tandíjat szedhetnek az egyetemek, de emellett egy általános hitelrendszer is él. Ennek a lényege, hogy a tandíjra felvett hitelt csak akkor kell elkezdeniük törleszteni a hallgatóknak, ha diplomájuk megszerzése után munkába állnak, és éves jövedelmük meghaladja a 15 ezer fontot. Az állami támogatás hitellé alakulhatna át, vagy egy összegben visszafizethető lenne, ha a
- 33 -
hallgató a végzést követően külföldre távozna.
Hollandiában az államilag
finanszírozott hallgatók utólagos hitelt fizetnek, amennyiben túlfutnak. A szakjukat későn befejező hallgatók ösztöndíjai, illetve az általuk felvett támogatások konvertálódnak hitellé. V.4. Hallgató érdekképviseletek A "Mentsük meg az oktatást a (f)AGYhaláltól!" rendezvényén (a HÖOK országos akciósorozatán) pedig felolvasásra került Allan Päll, az Hallgatói Önkormányzatok Európai Szövetsége elnökének a levele, miszerint ez a szerződés a friss diplomások mozgásterét akadályozza, és a kormány vonja vissza, még mielőtt „Magyarország egy nyitott börtönné válik”. Az önköltséges képzés bevezetéséről pedig mint „bújtatott tandíjról” beszélnek, mivel így 20 ezerrel fognak kevesebben tanulni tandíjmentesen, mint korábban. Teljesen vagy részben kell a költségeket állni a hallgatónak (erre kialakítandó a Diákhitel 2.), részleges ösztöndíjakat pedig néhány képzési területen (műszaki, természettudományos, orvosi vagy agrárterületen) kaphatnak csak a tanulók. A HaHa kardinális kérdésekben megegyezik a HÖOK-kal. A szervezet a felsőoktatási törvény visszavonását
követeli,
többek
felsőoktatási
intézmények
biztosítását,
finanszírozását,
megváltoztatását,
a
között
a
autonómiájának a
keretszámok
hallgatói
szerződések
visszavonását, illetve a szociális alapú ösztöndíjrendszer kidolgozását, mivel a szervezet szerint a Diákhitel 2. konstrukciója nem megfelelő az utóbbi célra. Akciósorozatukkal (demonstrációk, performanszok) igyekeznek nyomást gyakorolni az oktatási államtitkárságra.
- 34 -
A kialakítandó Diákhitel 2.-vel kapcsolatban – amelyik a teljes képzési költség fedezésére jött létre – a HaHa úgy vélekedik, hogy még nagyobb terhet tesz majd a diákságra, és leendő munkavállalóként még nagyobb adóssággal kell kezdenie az életüket. A szervezet a másik fizetési mechanizmussal, az ösztöndíjrendszer felépítésével sem ért egyet, mivel annak utólagos, kamatos visszafizetési lehetősége által – ha bizonyos feltételek nem teljesülnek – büntetéssé válik az előzőleg ösztönző hatásnak szánt eszköz. A HaHa támogatandónak tartja, hogy a felsőoktatási rendszerben invesztáljon a diplomázni akaró hallgató, viszont ezeket az összegeket a felsőoktatás fejlesztésére kellene fordítani, és mindamellett egy erős szociális ösztöndíjrendszer kiépítése volna szükséges. A költségekben való hozzájárulás viszont ne az állami támogatás pótlására történjen, és szerencsésebbnek tartanák, ha egy egységes és igazságosabb tandíjrendszer alapján vetnék ki a tandíjat a diákokra. Továbbá a felsőoktatási intézmények autonómiájának megőrzése érdekében az állam szerepének csökkentését kívánják, mivel véleményük szerint a törvény egy „túlszabályozott” keretet ad az egyetemek és főiskolák számára. Az autonómia tehát nem sérülhetne az intézmények működésével kapcsolatban: a munkáltatási és elbocsátási
feltételeiben,
a
tanulásszervezési
és
oktatási
tevékenységek
szabályozásában sem. A HaHa szerint az állami függőséget tovább erősíti az is, hogy különböző címek és rangsorolások alapján a mindenkori minisztériumtól függ egy adott intézmény működése. Továbbra sem csitulnak a szakmai szervezetek tiltakozásai. 2012. február 24-én a Hallgatói Önkormányzatok Konferenciája az alapvető jogok országgyűlési biztosához fordult. 2012. február 19-én tizenhárom oktató és tanár megalakította az Oktatói Hálózatot. A szervezet elítélte a – megfogalmazásában – „rögtönzésszerű, diktatórikus és végletesen centralizáló oktatásirányítást”. Az oktatók szintén célként fogalmazták meg az intézkedések visszavonását.
- 35 -
VI.
Ajánlások
Végigtekintve a magyar és az európai felsőoktatás problémáin, láthatjuk, hogy a felsőoktatás reformja nagyon érzékeny kérdés. Európa felsőoktatásának problémája abban összegezhető, hogy – szemben az Egyesült Államokkal vagy a Távol-Kelettel – nem létezik egységes felsőoktatási rendszer, hanem több modell létezik egymás mellett. Az világos, hogy a „humboldti” típusú magyar egyetem nem illeszthető konfliktus nélkül a felsőoktatással szemben támasztott új állami és gazdasági igényekhez. Az alábbiakban – korántsem a teljesség igényével – néhány ajánlást fogalmazunk meg a felsőoktatás reformjával kapcsolatban. A sokszínűség biztosítása európai és magyar szinten
A
Bologna-rendszer
standardizálása,
az
bevezetésének egyes
egyik
felsőoktatási
célja
az
európai
rendszerek
egyetemek
átláthatóvá
és
összehasonlíthatóvá tétele volt. A cél azonban a sokszínűség biztosítása lenne: az elit- és tömegegyetemekre másfajta standardokat, más mérőszámokat kellene alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy más célja van az elitegyetemnek, amelyben a tudományos és a kutatói tevékenységnek kell prioritást élveznie, és mást a tömegegyetemnek, amelyik elsősorban az általános műveltség biztosítását végzi el. Szükséges e kettő elválasztása. Legyen a nyilvánosság számára világos a diplomák értéke aszerint, hogy melyik egyetem állítja ki. A tömegegyetemeknek és az elitegyetemeknek éppúgy van szerepük a társadalomban, de ne váljon minden egyetem tömegintézménnyé – a legjobbak, a legszínvonalasabbak legyenek a szó legjobb értelmében elitintézmények.
- 36 -
A kutatás és az oktatás, a tudományos munka és az általános műveltség közötti egyensúly visszaállítása A magyar rendszerben, hasonlóan a kontinens egészéhez, az oktatás és az ehhez társuló adminisztráció csaknem visszaszorította az egyetemek másik eredendő funkcióját, a kutató tevékenységet. A tömegegyetem egyik fogyatékossága, hogy alig vagy egyáltalán nem tud megfelelő időt nyújtani a tudományos kutatómunka számára. A kutatásra és az oktatásra fordított idő felborult, a kutatás rovására. Megoldást jelenthetne, ha a francia mintára különválna az elit- és a tömegoktatás, és az általános műveltség és a tudományos specializáció nyújtása szervezetileg külön formában oldódna meg. Az oktatói-tudományos életpálya-modell megteremtése Szükség van egy világos oktatói-tudományos életpálya-modellre. A magyar egyetemek azért maradnak el a globális versenyben, mert az oktatók túlterheltek, és nem képesek egzisztenciálisan tervezni a karrierjüket. A kormánynak feltétlenül ki kell dolgoznia egy életpálya-modellt, amelyik alkalmas arra, hogy a legjobb egyetemi tanárokat a pályán tartsa.
Méltányos tandíjat!
A külföldi példák arra utalnak, hogy működőképes felsőoktatás nem működik a hallgatói részfinanszírozás nélkül. Mivel a diplomások könnyebben elhelyezkednek a munkaerőpiacon – igaz, nem feltétlenül a tanult szakmájukban –, és így hosszú távon az anyagi kilátásaik jobbak, mint diploma nélküli társaiké, ezért méltányos és szolidáris a közösséggel szemben, hogy a hallgatók maguk is hozzájáruljanak tanulmányaik finanszírozásához. Ezt indokolja az is, hogy Magyarországon a felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek a középfokú végzettségűekkel szembeni
- 37 -
relatív kereseti előnye magasabb az OECD országok átlagánál (194%-os!), életesélyeik és egészségügyi kilátásaik is jobbak, mint a közösség kevésbé iskolázott tagjaié. Antiszociális, és nem tartható fenn, hogy a közösség minden tagja – közöttük a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, rosszabb életesélyekre számítható szegények is – fizessék a felsőoktatásban részt vevők tanulmányait. Itt jegyezzük meg, hogy eddig is létezett „tandíj”, csak éppen álságos módon „költségtérítésnek” nevezték, de bárhogyan is hívták, egyfajta tandíjnak minősült. Ráadásul ezt a sajátos tandíjat a hallgatók részben azért fizették, mert tanulni akartak: a párhuzamos képzésekben részt vevő hallgatók költségtérítést fizettek a második szakjuk után, bármilyen jól is teljesítettek mindkét szakon. Lehetőség nyílt ugyan költségtérítés-csökkentési vagy -mentességi kérelmek benyújtására, de ezek nem enyhítették azt az elvi problémát, hogy egyesek mentesültek minden „költségtérítés” alól, mások pedig fizettek, tanulmányi eredménytől függetlenül, ráadásul ezt az állapotot az állam képmutató módon „tandíjmentességnek” hívta. Az igazságérzet, a szolidaritás követelménye és az egyetemek fenntarthatósága is azt követeli meg, hogy a hallgatói részfinanszírozás érvényesüljön. Egyetlen kritérium vethető fel a tandíjjal szemben: hogy a magyar jövedelmi szinthez igazodjon, vagyis minél több család számára megfizethető, tehát méltányos legyen, ne ösztönözzön sem túlzott, erőn felüli hitelfelvételre (és így ne verje az egyén magát adósságba), sem pedig a „hallgatói turizmusra”, amelyik jelenleg a brit rendszert fenyegeti. A tandíj összegének megállapítása természetesen közgazdasági és gazdaságpolitikai
elemzéseket,
hatástanulmányokat
igényel.
Az
államilag
finanszírozott helyeket két csoport számára kell biztosítani: a legrosszabb szociális hátterű fiatalok számára, és azok számára, akik kiemelkedően jól teljesítenek. A tandíj – bármilyen furcsán hangozzék is – jótétemény lenne a hallgatói érdekérvényesítés szempontjából is. Hiszen az emberek könnyebben megelégednek gyenge
minőségű
szolgáltatással,
ha
azt
- 38 -
ingyen
kapják.
De
ha
anyagi
ellenszolgáltatást nyújtanak egy szolgáltatásért, akkor már elvárják, hogy a lehető legjobb
minőséget
nyújtsák
számukra:
a
hallgatók
ebben
az
esetben
megharcolnának azért, hogy az intézmények jó oktatókat, hatékonyan működő adminisztrációt biztosítsanak. Vagyis a tandíj válhat a felsőoktatási intézmények fölött gyakorolt minőség-ellenőrzés eszközévé. A tandíj áramlását a rendszerben természetesen átláthatóvá kell tenni, és legnagyobb részét az infrastruktúrafejlesztésekre, az oktatási tevékenység és a tudományos kutatómunka feltételeinek biztosítására kell fordítani. Emellett a tandíj megoldaná azt a problémát, hogy az állam az adófizetők pénzén valakit kiképez, aki a diploma átvétele után külföldön áll munkába. Még akkor is, ha ez bekövetkezik, a tandíj (hangsúlyozzuk: megfizethető, méltányos összegű tandíj) kifizetése lehetővé teszi, hogy az adott szakterület és a közösség ne érezze meg az egyén külföldre költözését és ottani munkába állását. Aki viszont tandíjat fizet – tehát e rendszerben csaknem mindenki –, az elvárja, hogy ne akadályozzák mozgását a diploma kézhezvétele után. A keretszámok csökkentésének visszavonása Az aktuális rendszerben a keretszámok csökkentését semmiképpen nem tekintjük megoldásnak. A tandíj itt is segítene: ha a hallgatók maguk állják a képzésük költségeit, akkor senki nincs, aki megmondhatná nekik, hogy milyen szakra iratkozzanak be, hiszen a saját pénzükért maguk választanak szakot. Mivel a tandíjról egyelőre csak lehetséges opcióként beszéltünk, jelenleg ez nem megoldás. Azonban az aktuális helyzetben sem látjuk értelmét az államilag finanszírozott keretszámok drasztikus csökkentésének a közgazdász- és a jogászképzésben. A jogászképzésben az államilag finanszírozott férőhelyek számát 87%-kal (800-ról 100-ra csökkentik a létszámot), a közgazdászképzésben 95%-kal (4900-ról 250-ra) vágták meg. Mindezt sokan azzal indokolják, hogy a fenti szakok – a
- 39 -
bölcsészképzéssel együtt – a természettudományos és mérnöki pályáktól szívják el a felveendő hallgatókat. Valójában ez egy álságos érvelés, hiszen senki nem kényszeríthető arra, hogy fizikus- vagy vegyészpályára menjen, ha a jog vagy a közgazdaságtan iránt érdeklődik. Ehelyett a középiskolai természettudományos tárgyak
(fizika,
kémia,
biológia)
képzése
hatékonyságának
növelésére,
a
természettudományoknak a középiskolás diákokkal való megkedveltetésére kellene törekedni. A jelenlegi oktatáspolitikai kormányzat egy jogos dilemmára ad restriktív választ, amelyik valójában csak látszatmegoldást jelent: azért, mert a jogász- és közgazdászpályákon szűkülnek a lehetőségek, ettől még nem oldódik meg a mérnökhiány. Másik oldalról felmerül a probléma, hogy aki akar, az úgyis megoldja, hogy jogot vagy közgazdaságtant tanulhasson, főleg, ha nyelvet beszél: kimehet egy külföldi egyetemre. Ez a rendelkezés valójában csak a társadalmi mobilitás akadályozására
alkalmas,
a
problémára
nem
nyújt
valódi
megoldást.
A
természettudományok és a mérnöki pálya iránti érdeklődés felkeltése az általános és középiskolai oktatás feladata. Ebbe a felsőoktatás már nem képes beleszólni. A tanárképzés jelentősége Minden sikeres oktatási rendszer kulcsa a tanárképzés és a tanári pálya megbecsültsége. Magyarországon sajnos a tanári hivatás nem élvez olyan fokú anyagi és társadalmi megbecsültséget, amelyik indokolt lenne. Márpedig alulmotivált, rosszul megfizetett tanárokkal nem lehet versenyképes oktatási rendszert teremteni, sem pedig működtetni. A tanári pálya presztízsét növelni kell. Szükséges egy olyan életpálya-modell, amelyik eleget tesz a pedagógustársadalom elvárásainak, és meg kell teremteni egy olyan minőség-ellenőrzés rendszerét, amelyet a tanárok nem tehernek éreznek. E tekintetben látjuk elhibázottnak a tárca eddigi kommunikációját, miközben a megtett lépések sokszor helyesek voltak. Mindemellett biztosítani kell a versenyt a tanárképző intézmények között.
- 40 -
- 41 -
