A totális VHD (virtual hard disk). Használd a Windows-t másképpen

A totális VHD (virtual hard disk). Használd a Windows-t másképpen.

I.

Bevezetés

A totális VHD egy új szemlélet arról, hogy ne az évtizedek óta megszokott módon, direktben a merevlemezről használjuk a Windows-t, hanem használjuk kizárólag VHD konténerből. Ezen nagyon hatékony és praktikus módszer bevezetésének lépéseit tárgyaljuk most meg. A totális VHD használatához alap esetben nem szükséges semmilyen külső program. Minden benne van a Windows-ban, Windows parancsokat használhatunk, és az említet alap esetben ezek tökéletesen elégségesek. Nem kell hozzá semmi, csak elhatározás, és ennek a dolgozatnak az elolvasása! Miért jó nekünk a totális VHD? Mert általa egy átlátható, könnyen menthető, és visszaállítható, egymás mellett több példányban futtatható, rugalmasan méretezhető operációs rendszert kapunk. A totális VHD használatán azt értjük, amikor a számítógépünk operációs rendszerei, kizárólag csak VHD konténerből indulnak. Hihetetlen előnyökkel jár a használata, egy minimális, a gyakorlatban nem is érzékelhetően lassabb lemezkezelés árán. Egy tipikus totális VHD-t használó egy winchesteres, vagy SSD-s rendszer, gyökér könyvtára ilyen elegánsan néz ki. Nincs kusza átláthatatlan könyvtárstruktúra, hanem helyette minimális számú könyvtár, és néhány nagyméretű konténer:

Itt a „D:” a valódi fizikai háttértár, ahol a VHD konténereket tároljuk, és a „C:”, pedig változó, mindig az aktuális VHD belseje, amiről indítottuk az operációs rendszert. Látszik, hogy fizikai háttértárunk, (a „D:”) mennyire egyszerű és átlátható szerkezetű lesz a totális VHD használatával, pedig itt ráadásul négy különböző operációsrendszer van telepítve, ami lehet különböző, vagy egy másolati példány. Ezeket tetszőlegesen használhatjuk egymás után, attól függően, hogy mi a konkrét feladat. Ebben a dolgozatban a Microsoft Virtual Hard Disk-et értjük VHD-n. A Microsoft sok éve bevezette a VHD használatát, de a célirányos virtuális környezetet leszámítva, általános használata nem terjedt el. Ezzel szemben, a sokmillió lokális gépen is ki tudjuk használni a benne rejlő hihetetlen potenciált, csak egy kicsit meg kell barátkozni egy új, szokatlan, de nagyon logikus munkarenddel.

A VHD kívülről nézve, egy nagyméretű, VHD kiterjesztésű fájl. Bizonyos mértékben hasonlít egy ISO fájlra. Az operációs rendszerünket tartalmazó VHD, pedig egy boot-olható ISO-hoz, de leginkább egy LIVE DVD-ről készített ISO-hoz hasonlít. A szemléltetés képen, a címben szereplő totális VHD használat úgy írható le, mintha több DVD meghajtó lenne beszerelve a számítógépünkbe, (akár 5-6), és a merevlemezen nem lenne operációs rendszer. Emiatt csak DVD-ről tudunk boot-olni. Mindegyik DVD-ben lenne egy indítható, általunk összeállított LIVE DVD, amik egyenként más operációs rendszer verziót tartalmaznak. Igény szerint eldöntjük, hogy melyikről fogunk boot-olni, és így különböző feladatokat tudunk elvégezni. Az összes LIVE DVD-ről indított rendszer, a merevlemezen lévő közös adatelérést használja, mint külső adatpartíciót. Természetesen, ha konkrét feladat úgy kívánja, mindegyiknek lehet külön adattárolási helye. Ha a fájl hasonlattól eltekintünk, mármint a VHD, és az ISO is egy fájl, akkor funkcionálisan egy még szemléletesebb példával élve, jobban érzékeljük a működését, mivel a DVD-re nem lehet menet közben írni (vagy csak nagyon körülményesen): Legyen egy korszerű alaplapunk, amely BIOS szinten (UEFI) kezeli az USB3-at, vagyis tudunk USB3-ról boot-olni. Legyen négy darab 64 gigabájtos gyors USB3 pendrive-unk, és mivel az alaplap 4 darab USB3 portot tartalmaz, így mindegyikre jut egy. Telepítsük a Windows-t, és az alkalmazásainkat az egyik gyors USB3-as pendrive-ra, boot-olható formában. Ugyan így járjunk el a többi pendrive esetében is, ahol le lehet másolni az előzőt, vagy egy egészen másmilyent telepítünk, tetszés szerint. A merevlemezen most sincs operációs rendszer, csak adat, ezért most is csak pendrive-ról boot-olhatunk. Bedugjuk mind a négy telepített, felprogramozott pendrive-ot, és az egyikről boot-olunk. Ugyanúgy fogunk tudni dolgozni, mint egy hagyományos merevlemezes esetben, csak sokkal nagyobb szabadságfokkal. Nemcsak tetszőleges teszteket hajthatunk végre a tesztelendő rendszer másolati példányával, hátrányos következmények nélkül, hanem ha duplikáljuk a fontos pendrive-okat, és biztonságos helyre tesszük, akkor a biztonsági mentést is megoldottuk. Tehát a példánál maradva, az operációs rendszert tartalmazó VHD konténer, egy fájlban tárolt, boot-olható USB3-as pendrive. És valóban, funkcionálisan teljes mértékben megegyezik vele. Ha a Windows Intézőben egy mount-olt VHD-ba lépünk, aminek egy sima meghajtó betűjele van, nem fogjuk tudni megkülönböztetni egy behelyezett USB pendrive-tól.

A totális VHD-tól függetlenül, alapvető munkaszervezési szempontnak kellene lennie, hogy adataink ne ömlesztve legyenek az operációs rendszert tartalmazó partíción, hanem kerüljenek egy másik adatpartícióra. Rengeteg problémától szabadulunk meg, ha ezt követjük, és nem a kényelmes, alapértelmezésben megadott adatkezelési helyeket használjuk. Az időnként elkerülhetetlen operációs rendszer újratelepítés, vagy csere esetén, komoly gondot jelent az adataink összegyűjtése adatvesztés elkerülése céljából. Egy ennél sokkal fontosabb szempont, hogy a rendszeres adatmentés, adatarchiválás végrehajtása is sokkal egyszerűbb, ha adataink külön partíción vannak, nem keveredve az operációs rendszerrel. A lustaságon kívül egyetlen érv szól amellett, hogy ne kezeljünk külön adatpartíciót, mégpedig az, ha a háttértárunk mérete korlátozott. Ez mostanában igazán az SSD elterjedésével jelentkezik, mert nagyon sokba kerül a nagyméretű SSD használata. A korlátozott háttértár esetén a több partíció használata, érzékenyen csökkenti az amúgy is szűkös tárolási kapacitást. A fent említett problémákat egy csapásra megoldja, a totális VHD, és az elkülönített adatpartíció együttes használata. Az elkülönített adatpartíció minimálisra csökkenti a VHD használatával fellépő lemezkezelési sebesség csökkenésének hatását, míg a totális VHD kivédi a több partíció használatával fellépő tárolási hely veszteség hatását. A VHD lemezkezelési sebesség csökkenése a gyakorlatban nem érzékelhető, amennyiben csak az operációs rendszert, valamint az alkalmazásokat telepítjük VHD-ra. Ne akarjunk például több órás filmet a VHD-n renderelni, vagy bonyolult SQL lekérdezéseket indítani a VHD-n tárolt adatbázison. Magyarul, az alkalmazásaink adatelérési útjai az adat partícióra mutassanak, ami normál merevlemezen, vagy SSD-n legyen. Természetesen ez csak a nagy lemezmozgást igénylő alkalmazásokra igaz, mert egy normál alkalmazásnál nem érzékelhető sebesség csökkenés a VHD lemezkezelő beiktatódása miatt. A totális VHD előnye a telepített operációs rendszerek hihetetlenül rugalmas kezelése. Egymás mellett kezelhetünk több Windows verziót, 7-est, 8-ast, 32-bitest, 64-bitest. Egy konkrét telepítésről egy sima fájlmásolással készíthetünk másolatot, mivel az egész egy VHD konténer fájlban van. Többek között így tökéletesen megoldható a biztonsági mentés, és annak visszaállítása is. Igaz hogy a biztonsági másolatok készítésére számtalan megoldás elérhető, de ennél elegánsabb, és ennél könnyebben kezelhető nem igen létezik. Az egész egy fájl másolása egyik helyről a másikra, mind backup, mind restore esetén. Ez lehet egy külső háttértáron, egy szerveren, vagy akár a saját merevlemezünkön, ha van elég helyünk.

Az operációs rendszerünket tartalmazó VHD konténer duplikálása nem csak a biztonsági mentésre használható, hanem kitűnő eszköz a tesztelésre, mivel következmények nélkül telepíthetünk, kipróbálhatunk bármit. Ha nem tetszik a teszt végeredménye, egyszerűen letöröljük a duplikált VHD-t, és használjuk az eredetit. Ha pedig a várt eredményt kapjuk, akkor ez lesz az új végleges rendszerünk, és ezek után ezzel fogunk dolgozni, és természetesen majd ezek után ezt duplikáljuk. Egyetlen szabályt kell csak betartani: aktív VHD nem másolható, vagyis az amelyikről boot-oltunk. Ezért célszerű legalább két boot-olható VHD-val dolgoznunk. Az egyiket indítjuk, míg a másikról, vagy ha több van, a többiről, készíthetünk másolatot. Még egy fontos szempont a VHD használat mellett: a VHD-n lévő aktivált operációs rendszer nem veszti el aktivált állapotát, ha a gépünkön csak háttértárat cserélünk, és más fontos hardver elem pl. alaplap, nem változik. Tehát, ha eddig merevlemezen volt a rendszer és csinálunk róla egy másolatot, majd a merevlemezt kicseréljük egy nagyobbra, vagy egy gyors SSD-re akkor csak vissza kell másolni a VHD fájlt, és ott folytatjuk a munkát ahol a csere előtt abbahagytuk. Természetesen legelőször egy telepítő DVD/USB alkalmazásával egy szűz VHD-s operációs rendszert létre kell hozni az új háttértáron, amit ezután a lementett, éles operációs rendszert tartalmazó VHD-val felülírunk.

A Windows operációs rendszer már nagyon régen, a Vista megjelenése óta támogatja a VHD-t. Elvileg az XP-n is elérhető, de a mai formája a Vista-val jelent meg. Az az igazság hogy lokális gépeken nem nagyon terjedt el a használata. Most kezdték el tömegesen használni a Windows 8 kapcsán, hogy a meglévő operációs rendszerük mellé feltegyék a Windows 8-at tesztelés céljából, dual-boot elérhetőséggel. Ez a megoldás tesztelésre jó, de messze nem nyújt annyi előnyt, mint amit lehetne.

A Windows 8-ban használhatunk a VHD mellett VHDX-et is. A VHDX most bevezetett új virtuális meghajtó típus, ahol a tárhely 64 TB-ig méretezhető, szemben a korábbi 2TB-os VHD formátummal. A VHDX csak a Windows 8-ban, vagy a megfelelő verziójú Windows Server rendszerekben támogatott, a korábbi verziókban nem. A VHDX mellett, többek között, a könnyű, külső segédprogram alkalmazása nélküli, méret változtatás szól. A méret változtatáshoz VHDX-nél nincs szükség az új paraméterekkel rendelkező másolat elkészítésére, ami azért időigényes, hanem direktben azonnal elvégezhető a művelet. A Windows 8 mellett pedig az szól, hogy direktben kezelhetjük a VHD konténereket akár az Intézőből is. Elég ha kétszer ráklikkelünk, és máris kap egy új drive betűjelet, és máris írhatjuk/olvashatjuk a belsejét, míg a Windows 7 alatt a előbb a „Disk Management” rendszerprogrammal egy Attach VHD parancsot végre kell hajtanunk, és ekkor kap a VHD konténerünk betűjelet.

Természetesen lehet használni a VHD-s rendszereket nem csak totálisan, hanem vegyesen a meglévő operációs rendszer mellett is, de ebben az esetben nagy része elvész azoknak az előnyöknek, amiket a totális VHD rendszernél tapasztalunk. Ha már belekezdünk, vegyük a fáradságot, és vigyük végig, mert az új lehetőségek gazdagon kárpótolják a befektetett energiát.

A későbbiekben három témakört fogunk, az alábbi három fejezetben tárgyalni: - „A VHD használata üres háttértáron, szűz operációsrendszer telepítésével együtt” mely a totális VHD rendszer kezdeti létrehozását tárgyalja, valamint a meglévő rendszer háttértár cseréjénél szükséges lépéseket írja le. - „A hagyományos háttértárra telepített Windows operációs rendszer áttelepítése VHD rendszerre” mely a meglévő, jelenleg használt Windows 7 vagy 8 operációs rendszerünk áttelepítését írja le, totális VHD-s rendszerre. - „A VHD konténerek kezelése” mely a VHD konténerek méretének csökkentését, vagy növelését írja le, amire a használat során felmerült háttértár méret igények kielégítése céljából kerülhet sor.

II.

A VHD használata üres háttértáron, szűz operációsrendszer telepítésével együtt

1.- Miután adatainkat biztonságba helyeztük, és már nincs semmi olyan fontos dolog a háttértárunkon, amit ne tudnánk visszaállítani, hozzákezdhetünk a komplett telepítéshez. Mivel a háttértár formázásra kerül, ezért mindezek előtt a mentést feltétlenül el kell végezni. Ezek után behelyezzük a telepítő DVD-t, vagy USB-t, és elindítjuk a telepítést. A Windows telepítése során, ha eljutottunk a telepítés helyének megadása ablakhoz (Where do you want to install Windows) válasszuk a „Drive options (advanced)” opciót. Hozzuk létre a háttértárunkon az operációs rendszert tartalmazó partíciót, és egyben engedélyezzük a „System Reserved” néhány száz MB-os rendszerpartíció létrehozását. 2. - Formázzuk le az operációs rendszernek szánt partíciót, majd nyomjunk „SHIFT+F10”-et.

3. - A megjelenő CMD ablakban gépeljük be a következő parancsokat: diskpart list volume create vdisk file=E:\win8.vhd type=expandable maximum=40000 select vdisk file=E:\win8.vhd attach vdisk az „E:” meghajtónév lehet más is, attól függően, hogy milyen a konkrét konfiguráció, és a VHD neve is tetszőleges, de a kiterjesztése nem (vhd). Mindig az aktuális környezetet használjuk, amit a „list volume” parancs begépelése után tudunk megállapítani. A „list volume” parancs adja meg, többek között, a telepítendő meghajtónk betűjelét. a „maximum=40000” egy megfelelő tapasztalati méret, amit később bármikor növelhetünk, vagy csökkenthetünk. Erre a méretre tökéletesen felfér az operációs rendszer, rengeteg telepített alkalmazással együtt. A IV. fejezetben tárgyalt módszer alapján, tetszőlegesen megváltoztathatjuk majd, szükség szerint a VHD méretét.

Ha Windows 8-at használunk, a VHD kiterjesztés helyett, minden parancsban használhatunk VHDX kiterjesztést is. Ha így járunk el, akkor következetesen mindenütt ezt kell használni. A VHDX-ről a bevezetés fejezet végén már volt szó.

4. - „Alt+Tab” billentyűvel menjünk vissza a telepítőbe és a „Refresh” gomb lenyomása után már kiválaszthatjuk az új VHD-s meghajtónkat. A kiválasztott VHD-ra létre kell hozni egy Volume-ot, nyilván a maximumot, és le kell formázni. Ha ez sikeres, akkor kiválasztjuk a Windows telepítési helyének. Lent megjelenik egy figyelmeztető üzenet, hogy erre nem lehet telepíteni, de ezt hagyjuk figyelmen kívül, és végezzük el a telepítést a megszokott módon. Sikeres telepítés után, minden további beavatkozás nélkül, továbbiakban már erről a VHD-ról indul az operációs rendszerünk.

5. - Ez nem kötelező, de ajánlott lépés: ha már úgyis minden kéznél van a telepítéshez, készítsünk egy második VHD-s operációs rendszert a későbbi könnyebb kezelhetőség érdekében. A telepítő elkészíti a dual-bootot és a második operációs rendszert. Természetesen a „Drive options (advanced)” megnyomása után nem partícionálunk, és nem formázunk, hanem egyből „SHIFT+F10”-et nyomunk, és egy másik nevű VHD-t hozunk létre, majd a telepítést folytatjuk a megadott módon. 6. – A már használatba vett VHD-s rendszerünk SSD, vagy merevlemez cseréje esetén még egy lépést kell megtennünk: az előző 5 pont elvégzése után még egyszer elindítjuk a telepítő lemezt, de a „SHIFT+F10” és a CMD ablak megjelenése után nem hajtunk végre DISKPART parancsokat, hanem a COPY paranccsal rámásoljuk az előbb elkészített két VHD egyikére a külső háttértáron lévő az aktuális operációs rendszerünkről készített VHD mentésünket. Könnyebb kezelhetőség érdekében, az indított rendszernek megfelelő 32/64 bites TotalCommander is elindítható ilyenkor, amennyiben korábban felmásoltuk a telepítő lemezre, vagy a VHD-t tartalmazó USB/eSata háttértárra. A sikeres másolás után megszakítjuk a telepítést, és újra indítjuk számítógépünket.

III. A hagyományos háttértárra telepített Windows operációs rendszer áttelepítése VHD rendszerre

A hagyományosan használt, programokkal és adatokkal teli operációs rendszerünket minden további nélkül átköltöztethetjük VHD-ra. A strukturálatlan, mindent egyben, adatokat, programokat ömlesztve tartalmazó háttértárunkat is átköltöztethetjük változtatás nélkül VHD-ra, de így a korábban felsorolt előnyök nagy részét elveszítjük. Egy adatoktól mentes, külön adatpartíciót használó VHD-s operációs rendszer néhányszor tíz gigabájt méretű, míg az adatokkal együtt akár több száz gigabájt is lehet. Ez a nagyon-nagy fájl kezelése már igen problémás. A totális VHD lehetőségeinek kihasználásához szükséges egy operációs rendszer nagytakarítás. A ráfordított idő sokszorosan megtérül, és csak egyszer kell elvégezni. A legstrukturálatlanabb, minden egyben, egy háttértáron esetet vizsgáljuk meg. Amennyiben a konkrét eset, ennél optimálisabb változatot tartalmaz, akkor természetesen az ide vonatkozó lépést át kell ugorni. 1.- Az áttelepítés idejére mindenképen szükséges egy hasonló, de inkább nagyobb méretű háttértár, mint a jelenlegi. Ezt átmenetileg beszerelhetjük az asztali gépünkbe, vagy használhatunk külső eszközt asztali gép esetén is, mint ahogy a notebook esetén. Külső eszköz esetén, ha lehet, válasszunk eSata, vagy USB3 csatlakozást. Az USB2 is működik, de jelentősen lassabb az adatátvitel. 2.- A meghajtók betűjelét csereberéljük úgy, hogy az új meghajtó „D:” betűt kapjon. Erre azért van szükség, mert a végleges felállásban az elinduló VHD kapja a „C:”-t, és az alap meghajtónk a „D:”-t. Ha áttelepítésnél az adatelérési útvonalat „D:”-re állítjuk be, akkor ez meg fog egyezni a végleges felállással is. Ha több meghajtót használunk, akkor értelem szerűen válasszunk betűjelet. 3.- Ez a pont a legidőigényesebb: az összes programunk adatelérését állítsuk át az új „D:” meghajtóra. Másoljuk át az összes adatot a „D:”-n lévő helyére, és körültekintően teszteljük le a működésüket. Ha meggyőződtünk arról, hogy a programok megfelelően kezelik az új adatelérést, töröljük le a régi „C:”-n lévő adatkönyvtárakat. Ezt a lépést akkor is ajánlott megtenni, ha nem akarjuk használni a VHD-t, mert így hozzájutunk a bevezetésben taglalt strukturált adatelérés előnyeihez. 4.- Végezzünk egy operációs rendszer tisztítást, egy „CCleaner” vagy hasonló szoftverrel, majd hajtsunk végre egy defragmentációt a „C:” meghajtóra. A cél, hogy minden adat, és minden átmeneti állománytól mentes, lehető legkisebb méretű operációs rendszert kapjunk. 5.- Indítsuk el a „Disk Management” rendszerprogramot, és a „C:” meghajtóra hajtsuk végre a „Shrink Volume” parancsot. A meghajtó méret csökkentésnél hagyjunk egy egészséges üres tárhelymennyiséget az operációs rendszer számára. Vagyis a jelenleg lefoglalt adatmennyiségnél nagyobb méretűre „Shrink”-eljük a „C:” meghajtót. 6.- Az optimalizált, és méretre szabott operációs rendszerünket tartalmazó „C:” meghajtóról, a rendszeresített Backup programmal készítünk VHD másolatot. Először a Windows 8-nál alkalmazott lépéseket mutatom be, mivel ezt nehezebb megtalálni: elindítjuk a Conroll Panel-t

ezután, kiválasztjuk a System and Security-t

majd a File History-t

a bal alsó sarokban lévő Windows 7 File Recovery-vel folytatjuk

majd a Set up backup-ban meghatározzuk a mentés helyét

ami lehet hálózati meghajtó is

a next gomb után válasszuk az első (recommended) opciót

majd a Save setting and run backup-ra elindul a mentés

A mentés alatt ezt látjuk

a végén pedig ezt a kép fogad minket

Ezután kiléphetünk a mentő programból. Windows 7 alatt, a Controll Panel, és System and Security választás után egyből megkapjuk a Backup and Restore ablakot, amit a a Windows 8-nál már ismertetett Set up backup beállításoktól folytatjuk, és ugyan-úgy visszük végig.

7.- A mentés után, a mentésre kijelölt meghajtón egy bonyolult fájl struktúrát találunk. Nekünk a VHD szempontjából csak egy nagyon nagy méretű fájl érdekes, ami egy hasonló néven található meg: "WindowsImageBackup\saját-pc\Backup 2012-11-06 093331\d5a6fbcb-b685-4a02-9337-badd924144ff.vhdx" Ez a hosszú nevű VHD, vagy VHDX fájl a kész indítható VHD operációs rendszerünk. Ezt nevezzük át egy emészthető névre, és másoljuk át egy hordozható háttértárra, (legjobb oda ahova az adatokat is tettük) ahonnan majd a Windows telepítő eléri. Ezzel készen is vagyunk. 8.- Végezzük el az előző II. fejezet mind hat (1,2,..,6) pontját, ahol a 6. pont szerint a most elkészült VHD fájlt átmásoljuk rá egy frissen készült a telepítő által készített VHD fájlra. 9.- Indítsuk újra rendszerünk. Gond nélkül elindul a régi rendszerünk, immár VHD környezetben. Windows 7 alatt első esetben szükség lehet egy ismételt újraindításra. 10.- Másoljuk át adatinkat a mentő meghajtóról a végleges helyére és ezzel el is készültünk a totális VHD rendszerünkkel. Abban az esetben, ha Windows indításánál olyan programok indulnak el, amik hiányolják a megszokott adataikat, akkor a fenti 8. pont feladatainak elvégzése után, másoljuk át az adatokat is a végleges helyére, és innen folytassuk a 9. pont szerint. Ha a kész VHD konténer mérete még mindig nagyobb a kelleténél, akkor a friss VHD-ról boot-olt rendszerre az 5., 6., 7. pont megismétlésével a méretcsökkentést elvégezhetjük. Erre azért lehet szükség, mert a Disk Management nem engedi a tetszőleges méretű Shrink Volume parancsot, ezért lehet, hogy a kitűzött célt csak több lépésben tudjuk elérni. A VHD méret fontosságáról a következő fejezetben lesz szó.

Az előző 10 pontban meghatározott feladatok elvégzése nem kis feladat, jó néhány órát felvesz, de mivel csak egyszer kell megcsinálni, érdemes rászánni az időt, mert ezek után hosszú évekig élvezhetjük a rendszer előnyeit.

Egy fontos segédprogramot kell még megemlíteni, és pedig az ingyenes EasyBCD-t. Ez egy kitűnő eszköz a boot folyamat kialakítására. Többek között kezeli a VHD boot-olást is. Hozzáadhatunk, törölhetünk boot elemeket, megváltoztathatjuk sorrendjüket, elnevezésüket, kijelölhetjük az alapértelmezettet, beállíthatjuk a várakozási időt, stb. Windows belső parancsokkal mindezeket körülményesebben tudjuk végrehajtani. Az EasyBCD a totális VHD használat igen hasznos eleme.

IV. A VHD konténerek kezelése

A VHD régen része a Windows operációs rendszernek, a „Disk Management” rendszerprogram teljes mértékben kezeli őket, csak eddig valószínűleg elkerülték a figyelmünket a VHD-ra vonatkozó parancsok. A Windows 8-ban például elég egy VHD-ra kétszer rákattintani az Intézőben, vagy például a TotalCommander-ben, rögtön felmountolja, majd egy új betűjelet kapott meghajtóként írhatunk/olvashatunk rá, mint egy külső merevlemezre. A Windows 7-ben nem klikkelhetünk a VHD-ra direktben, hanem használat előtt a Disk Management „Attach VHD” parancsának segítségével a VHD-nak drive betűjelet kell kapnia. Tehát az előző fejezetekben említett, a rendszerünkről készített VHD másolatokat nem csak akkor érjük el, ha erről indítottuk az operációs rendszert, hanem bármikor, amikor szükségünk van a benne tárolt adatokra. Ha befejeztük vele a munkát, az „Eject” paranccsal eltávolíthatjuk a VHD-t a meghajtók közül. A Disk Management használata egyenértékű a II. fejezet 3. pontjában ismertetett Diskpart parancsokkal, vagyis ugyanazokat itt is elvégezhetjük.

Ha a Disk Management-el készítünk VHD-t, akkor a „Dynamically expanding” opciót válasszuk, és az elkészült VHD-t inicializáljuk MBR (Master Boot Record) formátumura. Egyéb programokkal pl. Intéző, csak akkor tudjuk elérni a VHD-t, ha a Disk Managament-tel „online” állapotra állítottuk, és kapott drive betűjelet. Általában ezt csak egyszer kell elvégeznünk.

A Disk Management VHD-val kapcsolatos egyik fontos funkciója a „Shrink Volume”. Ezt akkor használjuk, ha túl nagyra választottuk az operációs rendszerünket tartalmazó VHD méretét, és a fölösleges mérettől meg akarunk szabadulni. Ennek azért van jelentősége, mert ha túl nagyra választjuk a VHD méretét, akkor az erről való boot-olás közben fölösleges helyet allokál magának a Windows a háttértárunkból. Történetesen, ha egy kisebb VHD-ról boot-olva teleírjuk a háttértárunkat, és ez után erről a nagyobb méretű VHD-ról boot-olunk, akkor ez a hibaüzenet fogadhat minket:

A „VHD_BOOT_HOST_VOLUME_NOT_ENOUGH_SPACE” hibaüzenet elkerülése érdekében, érdemes mindig csak a szükséges méretre beállítani a VHD konténerekben a használt partíció méretét. Nyilván ez a probléma igazából csak a kis méretű notebook winchestereknél, vagy a szintén kis méretű SSD-knél szokott fellépni. Egy 2 terrabájtos winchesterű asztali PC-n, ez nem igen jelentkezik. A Disk Management „Shrink Volume” funkciójával lecsökkentett VHD mérete nem csökken, csak a használt partíció mérete. A Disk Management a megspórolt tárterületet ott hagyja a fizikai VHD fájlban, egy nem allokált területként. Ha szeretnénk a VHD fájlból eltüntetni a felszabadított területet, akkor egy ingyenes VhdResizer alkalmazással tehetjük meg. Az utolsó verzió a „VhdResize-1.0.42” verzió. Bár ez már egy igen koros kis program, de a mai napig sincs igazán jobb nála, és ráadásul most is korrekten dolgozik. Egy másik igen fontos funkció is csak a VhdResizer használatával érhető el, és pedig a valódi „Extend Volume”. A Disk Management nem tudja bővíteni a VHD elsődleges partíció méretét a VHD fájl fizikai méretei fölé. Erre akkor van szükség, amikor a kezdetben meghatározott VHD méretét a sok, későbbiekben telepített alkalmazás miatt, a Windows kinövi. Ilyenkor szükséges egy megnagyobbított VHD másolatot készíteni, ami orvosolja ezt a problémát. A VhdResizer egy igen puritán felülettel fogad minket:

Paraméterezése igen egyszerű:

A „Shrink Volume” után a New Size: érték legyen a Min: érték MB-ban. Ezzel elérhetjük, hogy a VHD fájlunkból eltűnjön a felszabadított terület Amennyiben az „Extend Volume” funkcióra van szükség, akkor a New Size: legyen a kívánt megnövelt érték. Tehát a VHDResizer egy megfelelő méretparaméterekkel rendelkező másolatot készít az aktuális VHD-ról, amit a régi eltávolítása után az eredeti néven veszünk használatba. A VhdResize-1.0.42 csak a VHD fájlokat kezeli, a VHDX-eket nem. Amennyiben Windows 8 alatt VHDX-et használunk, más megoldáshoz kell folyamodnunk.

A Windows 8 alatt két lehetőség közül választhatunk: vagy VHD, vagy VHDX konténereket használunk. Ez nem kizárólagos, hanem lehet tetszőlegesen vegyes rendszer is. Az egyik rendszer VHD-n van, a másik VHDX-en, egymás mellett vegyesen. A Windows 8 alatt a VHD-kat a fent ismertetett VHDResizer programmal tudjuk kezelni, míg a VHDX-et kizárólag a megfelelő PowerShell paranccsal. A VHDX-et kezelő PowerShell parancsok a méretváltoztatást direktben elvégzik a VHDX konténer fájlon, nincs fájl másolat készítésére szükség. A Windows 8 alatt a VHDX konténerek kezelését a következő Disk Management, és a PowerShell paranccsal tudjuk megoldani egyszerűen. A Disk Management „Shrink Volume”, majd a „Detach VHD” parancsa után, a felszabadított terület végleges eltüntetésére a: resize-vhd ’D:\minta.vhdx’ -ToMinimumSize PowerShell parancsot használjuk, míg a VHD fizikai megnövelésére pedig a: resize-vhd ’D:\minta.vhdx’ -Size 50GB PowerShell parancsot. Ezután a Disk Management-tel hajtsuk végre az ’Attach VHD”, és az „Extend Volume” parancsot.

A VHDX-et kezelni tudó PoweShell parancsokat csak akkor tudjuk használni, ha bekapcsoljuk Hyper-V szolgáltatás támogatását.

Lokális gépen a VHDX használata mellett nyilvánvalóan, nem a 64 terrabájt mérethatár szól, hanem az új paraméterű másolat készítésének elhagyása, tehát fájlmásolás nélküli, gyors, rugalmas VHDX konténer méret változtatási lehetőség.

Egy végső gondolat: új operációs rendszert használhatunk a Windows 8 megjelenésével, új és nagyon gyors háttértárakon tarthatjuk adatainkat a mostanában elérhető árra csökkent SSD-vel. Ezekhez az új, és nagyszerű dolgokhoz válasszunk egy új munkarendet, a totális VHD-t, és elmondhatjuk, hogy igazán megújult, korszerű számítógépünk lesz!

Remélem kielégítő információt nyújtottam ahhoz, hogy a totális VHD használata mindenki számára világos legyen. Amennyiben észrevétel, vagy kérdés merül fel, nyugodtan el lehet juttatni az e-mail címemre: [email protected]

Budapest, 2012. november 20. Ubrizsy Pál