A TERMÉSZETESSÉG ÉS A LEROMLOTTSÁG ÉRTELMEZÉSE A HAZAI ERDİK PÉLDÁJÁN BARTHA DÉNES Bevezetés A természetes állapot meghatározására többféle definíciót találunk a szakirodalomban (pl.1. „... az ember által teljesen érintetlen természet; 2. „… az ember által közvetve befolyásolt, de közvetlen hatás nélkül érintett természet”; 3. „… vadászattal és győjtögetéssel hasznosított, de más közvetlen hatás nélkül érintett természet”, REIF, 1999/2000), melyek azonban mind megegyeznek abban, hogy az ember közvetlen hatását teljes mértékben kizárják. A természetesség (és inverz fogalma a leromlottság) a természeti állapot aktuális kifejezıdését jelöli, mely fogalompár értelmezési tartományának két végpontját tudjuk egyértelmően megadni. Az egyik végpontot az eredeti (~ ısi ) állapot jelenti, mely 100%-os természetességként fogható fel, s az eredetiség (~ ısiség) az antropogén hatások elıtti természetes állapot kifejezıdését jelenti egyben. (Megjegyzendı, hogy az eredetiség és az ısiség nem szinoním fogalmak, bár jelentésük hasonló. Az ısiség mindig a régmúlttal kapcsolatos, az eredetiségnél ez nem kizárólagos kritérium. A köznyelvben azonban az ısi elıtag jobban meghonosodott, lásd ıserdı, ısgyep, ısláp etc.) Az értelmezési tartomány másik végpontja a mővi állapottal jellemezhetı, a mőviség kizárólagosan emberi alkotás kifejezıdését jelöli, amit a vizsgált objektumunk esetében 0 %-os természetességnek (100%os leromlottságnak) is felfoghatunk. A természetesség-leromlottság értelmezési tartományát különféleképpen skálázták (lásd DIERSCHKE (1994) összefoglaló tanulmányát), ahol általában 4 vagy 5 fokozatot állítottak fel. (Érdekességképpen meg kell jegyezni, hogy az elsı skálát magyar botanikus, Bernátsky Jenı állította fel 1904-ben.) A természetesség megítélése léptékfüggı, a különbözı szinteken (állomány = erdırészlet, erdıtömb = kistáj, régió = nagytáj) más-más kritériumokat kell figyelembe venni. Ennek áttekintését adja STANDOVÁR (2000) tanulmánya. Külföldön már jelentıs elırehaladás történt ezen a téren, így Ausztria teljes erdıterületét minısítették a természetesség-leromlottság tekintetében (ANON.,1996), Németországban pedig most folyik tartományonként egy Waldbiotopkartierung program (SCHIRMER, 1998). Értékelı módszerek a természetesség meghatározására 1. Értékelés a fajok viselkedése alapján A növényfajokhoz rendelt természetvédelmi kategóriák (SIMON, 1988), illetve szociális magatartás típusok (BORHIDI, 1993, 1995; BORHIDI et al., 2000) alkalmasak arra, hogy segítségükkel egy adott terület (társulás) természetességi állapotát nagyvonalakban meghatározzuk. Ezek a módszerek – gyorsaságuk folytán – széles körben alkalmazásra kerülnek, de elsısorban kompozícionális jellemzıket alkalmaznak, s a struktúrális és funkcionális jellemzıkrıl csak áttételesen adnak képet. 2. Értékelés az emberi befolyás mértéke (hemeróbia) alapján Referenciaként a természetességi-leromlottsági skála mővi állapotát – azaz teljesen megsemmisített természeti állapotot – jelzı végpontja használandó. Az ez alapján (ebbıl az irányból) történı skálázás adja a hemeróbia-fokozatokat, melyet JALAS (1955) dolgozott ki, s
SUKOPP (1969) fejlesztett tovább. A hemeróbia nem más, mint az emberi kultúrhatás kifejezıdésének mértéke. Ezen az elven hazánkban elıször BARTHA (1994) értékelte az erdıket, ahol az idegenföldi fafajok aránya és a tarvágás mértéke alapján sorolta az egyes hemeróbia-fokozatokba erdıgazdasági tájainkat. Késıbb FRANK – BARTHA (1997) a soproni Dudlesz-erdı tömbjére, erdırészlet szinten több kritérium bevonásával végzett értékelést. A hemeróbia-módszert alkalmazták (ANON., 1997) is Ausztria erdıterületének (3,88 millió ha) természetességi fokozatokba való sorolására, ahol 11, különbözı mértékben súlyozott jellemzı (a fafajok természetközelisége, a gyepszint természetközelisége, a felújulás módja, a szabadon felverıdött újulat területe, használati mód, fejlıdési stádium, korszerkezet, holtfa, állományszerkezet, a fafajok sokfélesége, a gyepfajok sokfélesége) adja az értékelés alapját. 3. Értékelés a természetes erdıtársuláshoz (állapothoz) való viszonyítás alapján Ennél a módszernél az eredeti (~ ısi) állapot felıl közelítünk, tehát az emberi hatások hiányán keresztül próbáljuk referenciánkat megadni, ami nem más, mint a zavartalan fejlıdéső erdı (PETERKEN, 1996; JAX, 1998/99; SOMOGYI, 1998). Ezt a zavartalan fejlıdéső erdıt a szabadon érvényesülı természeti folyamatok (lásd "ıserdı-modell", 1. ábra) és az ezen folyamatok által kialakított jellemzık (lásd "ıserdı-jellemzık", 2. ábra) határozzák meg egyértelmően. Referenciaként azonban egy folytonosan változó, sok esetben a véletlentıl függı modellt nem lehet választani, ezért a természetes erdıdinamika (1. ábra) egy kitőntetett fázisát, az optimális szakaszt alkalmazzuk – kicsit önkényesen – összehasonlítási alapként. Ugyanis ezt a szakaszt ismerjük a legjobban (ezt jellemzi általában a növénytársulástan), s a szálerdı-gazdálkodás is eddig a szakaszig engedi állományait fejlıdni, ahonnan aztán visszaveti azokat a felújulási szakaszba. Habár referenciaként egy többé-kevésbé statikus állapotot választottunk, a természetesség értékeléséhez a folyamatok által létrehozott jellemzıket (2. ábra) is felhasználjuk majd, tehát a közép-európai erdıdinamika két (kis és nagy) szukcessziós ciklusa nem kerül figyelmen kívülre.
Katasztrófa
Katasztrófaterület Elıerdı
Átmeneti erdı Záróerdı
Szétesési szakasz (összeroppanási sz.)
Fiatalkori szakasz Szálalóerdı
Tetızı szakasz (öregedési sz.)
Optimális szakasz (klimax erdı)
1. ábra – A közép-európai természetes erdıdinamika modellje 2. ábra – A természetes állapotú erdık fontosabb jellemzıi A. Tájszintő jellemzık Összefüggı erdıtakaró nagysága Tájléptékő mozaikosság: erdıtársulás-diverzitás Zárt erdıhöz kötıdı, ritka fajok jelenléte Erdıszegélyek kialakulása Összeroskadó erdıfoltok B. Állományszintő jellemzık Természetes erdıdinamikai folyamatok érvényesülése Elegyesség: fafajdiverzitás Vegyeskorúság: kordiverzitás Inhomogén záródás, többszintő faállomány: strukturális diverzitás Tájidegen fa- és cserjefajok aránya Nagymérető, idıs fák, hagyásfák, hagyásfa-csoportok elıfordulása Odvas fák, lábonszáradt fák, facsonkok jelenléte Elhalt, korhadó faanyag megléte Pionír fajok egyedeinek, csoportjainak jelenléte Erdei cserjefajok elıfordulása Invazív, adventív és gyomfajok hiánya vagy csekély mértékő fellépése
Szálerdı - gazdálkodás
Felújulási szakasz
Háborítatlan alom- és humuszos szint Természetes újulat megjelenése Lékek kialakulása: lékesedés Mikroélıhelyek sokfélesége Nagyvad-károsítás elviselhetı mértéke Ezen a téren az elsı próbálkozás a BARTHA – SZMORAD – TÍMÁR (1997) szerzıhármasé, akik erdırészlet szintő értékelési módszert dolgoztak ki, s referenciaként a gazdaságilag (jól) kezelt erdıt (24 erdıtársulás-csoportba sorozva) választották. Az értékelési szempontok is elsısorban a gyakorlati élethez közel állók, így figyelembe veszik az ıshonos ↔ idegenföldi fafajok arányát, az elegyfák meglétét ill. hiányát, a termıhelynek megfelelı ↔ termıhelyidegen fafajok arányát, a korszerkezetet, a cserjeszint meglétét, összetételét, a termıhely állapotát. További jellemzık (pl. a faállomány záródásának horizontális mozaikossága, inhomogenitása; a cserjeszint borításának egyenletessége, fajainak térbeli eloszlása, mozaikossága; szintezettség; többkorúság és a korosztályok térbeli mozaikossága; idıs (hagyás-) fák jelenléte, száma, eloszlása; holt (részben fekvı) fák jelenléte, száma, eloszlása, mérete) bevonását szükségesnek tartják, de kvantifikálásuk nehézségekbe ütközött. Ezek alapján egy ötfokozatú (1. természetes erdı, 2. természetközeli (-szerő) erdı, 3. mérsékelten átalakított erdı, 4. erısen átalakított erdı, 5. mesterséges erdı) skálába sorolhatók a vizsgált állományok (erdırészletek). Hasonló elveken nyugszik, tulajdonképpen az elızı módszer gyakorlatiasabbá tett változata SÓDOR – MADAS (1998) értékelı rendszere. Értékelési szempontjaik az eredet (mag ↔ sarj), a szukcessziós stádium, az idegenföldi és tájidegen fafajok aránya, a szerkezet és a monokultúra jelleg. Szintén ötfokozatú természetességi skálát alkalmaznak, amelyben a természetességi fokozatok megnevezésre gyakorlati erdészeti fogalmakat (is) használnak (1. természetes erdık, 2. természetközeli erdık, 3. származék erdık, 4. kultúr- és ültetvényszerő erdık, 5. ültetvények (ültetvény-erdık)). Mindenképpen meg kell még említeni MÁTYÁS (1998) fentiekre reagálva készített módszerét. Ennek az a sajátossága, hogy nem alkalmaz referenciát, értékelési szempontjai is kisszámúak, a faállomány-típuson belül a domináns fafajok ıshonos / nem ıshonos volta mellett a domináns fafajok és a klíma kapcsolatát elemzi. Valójában 3 természetességi fokozatot (1. természetes erdı, 2. természetszerő erdı, 3. kultúrerdı) állít fel, a negyedik fokozat (ültetvény) törvényileg és más rendezı elvek alapján rögzített, nem illeszthetı lineárisan az elızı háromhoz (SZMORAD, 1999). Összegzés A természetesség-leromlottság mértékének meghatározása merıben új szemléletmódot és módszereket kíván. Azért van szükség – különbözı térléptékben – erdeinkben a természetességi fokozat megállapítására, mert eddig • csak a faállományt minısítettük, az erdıt sohasem; • csak mennyiségi mutatókat (ha, m3 etc.) alkalmaztunk, minıségi mutatókat nem; • csak statikus állapotot értékeltünk, a dinamikus változásokat figyelmen kívül hagytuk. A természetességi mutató idırıl-idıre történı megálapítása hozzásegíthet minket egy valóban természetközeli erdıgazdálkodás kibontakozásához illetve elterjedéséhez.
Irodalom ANON. (1996): Wie natürlich ist der Österreichische Wald? – Forstliche Bundesversuchsanstalt, Mariabrunn, pp. 17. + 39. BARTHA D. – SZMORAD F. – TÍMÁR G. (1998) : A magyarországi erdık természetességének erdırészlet szintő értékelési lehetısége. – Erdészeti Lapok 133: 74-77. BARTHA D. (1994): A magyarországi erdık degradáltsága. – Erdészeti Lapok 129: 366-367. BORHIDI A. – CSETE S. – CSIKY J. – KEVEY B. – MORSCHHAUSER T. – SALAMON-ALBERT É. (2000): Talaj és természetes növényzet. Bioindikáció és természetesség a növénytársulásokban. In: VIRÁGH K. – KUN A. (szerk.): Vegetáció és dinamizmus. – MTA ÖBKI, Vácrátót, p. 159-194. BORHIDI A. (1993): A magyar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai értékszámai. – JPTE Növénytani Tanszék, Pécs, pp. 95. BORHIDI A. (1995): Social behaviour types, the naturalness and relative ecological indicator values of the higher plants in the Hungarian Flora. – Acta Botanica Hungarica 39: 97-181. DIERSCHKE, H. (1984): Natürlichkeitsgrade von Pflanzengesellschaften unter besonderer Berücksichtigung der Vegetation Mitteleuropas. – Phytocoenologia 12: 173-184. FRANK N. – BARTHA D. (1997): A magyarországi erdık értékelése a hemeróbia-fokozatok segítségével. – IV. Magyar Ökológus Kongresszus elıadásai és poszterei összefoglalói, Pécs, p. 64. JALAS, J. (1955): Hemerobe und hemerochore Pflanzenarten. Ein terminologischer Reformversuch. – Acta Soc. Fauna Fl. Fennica 72: 1-15. JAX, K. (1998/99): Natürliche Störungen: ein wichtiges Konzept für Ökologie und Naturschutz? – Zeitschrift für Ökologie und Naturschutz 7: 241-253. MÁTYÁS CS. (1998): Alapelvek és szempontok a hazai erdık természetességének megítéléséhez. – Erdészeti Lapok 133: 282-284. PETERKEN, G. F. (1996): Natural Woodland. Ecology and Conservation in Northern Temperate Regions. – University Press, Cambridge, pp. 522. REIF, A. (1999/2000): Das naturschutzfachliche Kriterium der Naturnähe und seine Bedeutung für die Waldwirtschaft. – Zeitschrift für Ökologie und Naturschutz 8: 239-250. SCHIRMER, C. (1998): Überlegung zur Naturnähebeurteilung heutiger Wälder. – Allg. Forst- u. Jagdzeitung 170: 11-18. SIMON T. (1988): A hazai edényes flóra természetvédelmi-érték besorolása. – Abstracta Botanica 12: 1-23. SÓDOR M. – MADAS K. (1998): Az erdık természetességének értékelése az erdıtervezés során. In: SOLYMOS R.(szerk.): Természetközeli erdı- és vadgazdaság, környezetbarát fagazdaság. – Budapest, p. 20-40. SOMOGYI Z. (1998): A bolygatás jelensége, szerepe az erdei ökoszisztémákban és erdımővelési jelentısége. – Erdészeti Kutatások 88: 165-194. STANDOVÁR T. (2000): Erdeink biodiverzitásának megırzése. In: MÁTYÁS CS. (szerk.): Páneurópai kezdeményezés az erdık védelmére. – Budapest, p. 35-43. SUKOPP, H. (1969): Der Einfluss des Menschen auf die Vegetation. – Vegetatio 17: 360-371. SZMORAD F. (1999): Ismét az erdık természetességi állapotának értékelésérıl. – Erdészeti Lapok 134 : 7-9.
