MAKROGAZDASÁGI HELYZETKÉP A termelés külföldre helyezése és a német gazdaság. Indokolt-e a félelem a munkahelyek elvesztésétől? A globalizáció németországi hatásait elemezve kiderül, hogy a termelés külföldre helyezése és a külföldi beruházások nem feltétlenül vezetnek munkahelyek elvesztéséhez: a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérése szerint a külföldi beruházásoknak csak 21%-a jár a hazai foglalkoztatás csökkenésével, míg az esetek 60%-ában a külföldi beruházások a hazai munkahelyek biztosítását, sőt esetenként újak létrehozását eredményezték. Tárgyszavak: gazdaság; globalizáció; Németország; outsourcing; versenyképesség.
Outsourcing, offshoring és vállalati versenyképesség A munkahelyek áttelepítése külföldre, ezen belül elsősorban az alacsony bérű országokba, a gazdasági viták meghatározó témája lett. A munkavállalók félnek a munkahelyek áttelepítésétől, amit azt politikai szinten egyes pártok vagy szervezetek gyakran populista módon kihasználnak, gyakran egészen eltérő folyamatokat egymással összekeverve. Míg az outsourcing (kiszervezés) általában a vállalati folyamatok külső vállalatokhoz kihelyezését jelenti, az offshoring a gyártási folyamatok vagy szolgáltatások áttelepítése másik országba. Ez történhet a vállalaton belül vagy kívül. A viták középpontjában tehát a külföldre telepítés áll. Napjainkban számos vállalat telepíti át tevékenységeit pl. KeletEurópába. Mi ösztönzi ezt az offshoring-tendenciát? Két ok a meghatározó. Először: Kelet-Európában lényegesen alacsonyabbak a bérköltségek és az adóterhek. Míg a német vállalatok tényleges adóterhe 36,1%, addig Magyarországon például a fele, 18,1%. A bérköltségek eltérései még nagyobbak, a magyar dolgozók német kollegáik bérének csak az egyhetedét keresik. Ez a költségkülönbség és az EU-bővítésből adódó
jogbiztonság teszi Kelet-Európát mint helyszínt vonzóvá; a földrajzi közelség miatt főleg a német cégek számára viszonylag kicsi a kitelepítés koordinációs ráfordítása. Másodszor: a külföldi piacok a németnél lényegesen gyorsabban növekednek. Az elmúlt évben Németországban a rendelkezésre álló jövedelem 0,1%-kal csökkent, míg Kínában 11%-kal, a Cseh Köztársaságban majdnem 15%-kal emelkedett. Azok a vállalatok, amelyek növekedni akarnak, azt elsősorban a külföldi piacokon tehetik meg. Az offshore-tevékenység ezért a vállalatoknak lehetővé teszi, hogy egyidejűleg két célt kövessenek. Egyrészt a helyi gyártással új piacokat tudnak feltárni, másrészt a költségek csökkenthetők, ha a gyártási folyamatot részeire bontják és a mindenkor legolcsóbb helyszínen termelnek. Ezért az offshore-tevékenység a cégeknek elsősorban arra kínál lehetőséget, hogy a nemzetközi munkamegosztás előnyeit kihasználják, és így fokozzák a versenyképességet, növekedést és nyereséget érjenek el.
Németország a nemzetközi munkamegosztásban Kevés ország profitál annyit a szabadkereskedelemből, a nyitott piacokból és a nemzetközi munkamegosztásból, mint Németország. 2004ben az ország árukivitele 733 Mrd EUR-t tett ki, míg a behozatal 577 Mrd. EUR-t. A kivitel 39,1%-kal részesedik a bruttó hazai termékből, és ezzel kb. 50%-kal magasabb, mint Franciaországban vagy Nagy-Britanniában. Az elmúlt 20 évben a német vállalatok közvetlen külföldi befektetésállományukat 33-ról 623 Mrd EUR-ra növelték, külföldi alkalmazottaik száma pedig 1,7 millióról 4,2 millióra emelkedett. Ebből 1993 óta csak Közép- és Kelet-Európában 800 000 munkahelyet hoztak létre. Ennek ellenére a német elkötelezettség külföldön eddig még átlagon felülinek sem tekinthető. A GDP-hez viszonyítva a német közvetlen befektetések állománya 26%, az ipari országok átlaga ennél nagyobb, Nagy-Britanniáé pedig eléri a 63%-ot. A német cégek közvetlen befektetéseinek többsége piacbővítő jellegű, és külföldön többlet értékteremtést és foglalkoztatást generál. A német külföldi befektetések csaknem 70%-a a szolgáltatóágazatban valósul meg, ahol a piacbővítés meghatározó indíték. A külföldi elkötelezettség növekedésének oka nem utolsó sorban az, hogy a külföld – legalábbis a nagy német cégek számára – fontosabb lett, mint a hazai piac. A Dax-cégek (a német tőzsde) forgalmuk átlago-
san 66%-át külföldön realizálják, és ez az arány olyan cégeknél, mint a Daimler-Chrysler, Bayer vagy Schering már 85% felett van. Ez a forgalommegoszlás kimutathatatlanná teszi az értékteremtés globálisabb megoszlását, a globális piacok megkövetelik a globális értékteremtést és ezáltal a külföldre települést. A Roland Berger Strategie Consults és az Unctad egyik tanulmánya azt mutatja, hogy a német vállalatok 40%-a és az európaiak 44%-a tervezi, hogy a közeljövőben szolgáltatási munkákat külföldre telepít, elsősorban azért, mert ettől kisebb bérköltséget várnak. Az eddig megvalósított áttelepítések 20–40% közötti megtakarítást eredményeztek, és a megkérdezett cégek 61%-a nagyon sikeresnek értékeli eddigi áttelepített tevékenységeit. Az áttelepítésre irányuló tendencia tehát nem átmeneti jelenség. Tovább folytatódik, és tovább kell folytatódnia, ha a német cégek meg akarják őrizni versenyképességüket.
Áttelepítés és munkahelyek Még nem lehet végérvényesen megítélni, hogy milyen hatással lesz az áttelepítés a hazai munkahelyekre. Két ellentétes hatás van. Az első munkahelyek elvesztése a külföldre történő áttelepítés miatt. Ezzel ellentétes természetesen, hogy az áttelepítés következtében a cégek versenyképesebbek lesznek, és azután esetleg újból alkalmaznak belföldön munkaerőt. Nyilvánvaló azonban, hogy a munkaigényes gyártás Németországban már alig versenyképes. Az ún. gyártási helyszínek közötti versenyben az áttelepítés elsősorban a szabványosítható árukat érinti. Ezért importálja Németország például cipőből a szükséglet 98%-át alacsony bérszintű országokból. A csekély know-how-igényű árukat kényszerűségből vagy hazai cégek gyártják külföldön, vagy közvetlenül onnan importálják. Ugyanakkor nemcsak késztermékekből importálnak egyre többet, hanem félkész termékekből is. Az egyre nagyobb mértékű külföldi bedolgozás az egyik fő oka annak, hogy bár az iparban az 1995 és 2003 között 19%-kal nőtt a termelési érték, ennek ellenére 8%-kal – vagyis 690 000 fővel – csökkent a foglalkoztatottság. A beszállítás, illetve a félkész termékek importja viszont hozzájárul a német exportsikerekhez. A hazai gazdasági teljesítmény részesedése az exportban az 1991. évi 73%-ról 2002-re 61%-ra csökkent. A német mintaiparban, az autóiparban az alacsony bérszintű országokból származó beszállítások aránya az 1980 évi 9,4%-ról 2002-re majdnem 41%-ra emelkedett.
A kelet-európai népgazdaságok nyitása és az ottani alacsony bérköltségek a német cégek körében áttelepítési hullámhoz vezettek. Becslések szerint 2001-ig költségokokból 91 000 munkahelyet telepítettek át – a német nagyvállalatok pedig Kelet-Európában összesen 460 000 munkahelyet létesítettek. 2007-ig a termelésben további 360 000 állást veszélyeztet az áttelepítés. Az áttelepítés a szolgáltatásokat ugyanúgy érinti, még akkor is, ha ezen a területen az áthelyezési lehetőségeket egyes kulturális tényezők, pl. a nyelv erősen korlátozzák. Eddig elsősorban a pénzügyi és technológiai ágazatok telepítettek ki szolgáltatást. Ez a tendencia is tovább folytatódik. A Deutsche Bank szerint 2009-ig a szolgáltatások területén további 500 000 állás szűnhet meg. Németországban tehát a szolgáltatások területén 24 millió főt foglalkoztatnak, vagyis a munkahelyeknek csak egy kis része van veszélyben, de a nehéz németországi munkaerő-piaci helyzet mellett ez a nagyságrend már jelentős. Az áthelyezéseknek azonban nemcsak közvetlen, hanem közvetett hatása is van a munkahelyekre és munkaerőpiacra. Mivel az egyszerűbb munkákat az olcsó bérű országokban olcsóbban lehet elvégezni, a kevéssé képzett munkavállalók bérei Németországban – a helyi szolgáltatások kivételével – nyomás alá kerülnek. A DIW úgy becsüli, hogy a munkahelyek kihelyezése 1,8%-kal csökkenti az alacsonyan képzettek bérét, míg a magasan képzettek bére speciális képességeik miatt akár 3,3%-kal is emelkedett. Másrészt – és ez ellentétes hatás – az áthelyezéseknek nem kell feltétlenül a munkahelyek elvesztéséhez vezetni. A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara adatfelmérése szerint a külföldi beruházásoknak csak 21%-a jár a hazai foglalkoztatás csökkenésével, míg az esetek 60%-ában a külföldi beruházások a hazai munkahelyek biztosítását, sőt esetenként azok létrehozását eredményezték. A német cégek külföldi munkahelyeinek többsége feltehetőleg egyáltalán nem jött volna létre. A vállalatok számára az áthelyezés ezért elsősorban a költségcsökkentés, a fokozott versenyképesség és az új piacok felé terjeszkedés eszköze, anélkül, hogy szükségszerűen mindig foglalkoztatáscsökkenéshez vezetne. A Bundesbank és az Európai Befektetési Bank tanulmányai arra a következtetésre jutottak, hogy a keleti bővítés nem volt hatással a németországi foglalkoztatásra, illetve nincs jelentős összefüggés a külföldi beruházások és a belföldi foglalkoztatás között. Az áthelyezés azonban annak kifejezője, hogy Németország az alacsonyan képzett munkaerővel előállított egyszerű termékek és szolgáltatások területén már nem versenyképes. Ez a Németország és Kelet-Európa, valamint Kína közötti bérkülönbségre tekintettel nyilvánvaló. Ezért az áthe-
lyezéseknek mindent összevetve nemzetgazdasági szinten áldásos hatása van, nevezetesen a szükséges struktúraváltás meggyorsítása. Egy olyan magas bérű ország, mint Németország csak az innovációtól várhatja a jólétet. Tekintettel a német bérszintre, az ország nem versenyezhet a költségeken keresztül, a német gazdaság sokkal inkább arra kényszerül, hogy olyan termékeket gyártson, amelyek előállítására más gazdaságok még nem képesek, ezért azt drágán megfizetik. Itt a szolgáltatás-differenciálás a kulcsszó. Németország átgondolt szolgáltatásokkal és termékekkel olyan innovációhozamot tud elérni, amely biztosítja a jólétet és a munkahelyeket. A külföldre telepítés és az ehhez kapcsolódó új nemzetközi munkamegosztás ezért Németországot nagyobb értékű értékteremtésre készteti. Az egyszerű tevékenységek külföldre telepítése feltartóztathatatlan folyamat. Ezt el kell fogadni, és a forrásokat át kell irányítani az innovatív ágazatokba, nevezetesen azokra a tudásigényes területekre, amelyekben a humán tőkét még produktívan lehet felhasználni, és amelyek termelékenységét az alacsony bérű országok aligha tudják reprodukálni. Másképpen fogalmazva, megkerülhetetlen folyamat a gyors átalakulás az ipari társadalomból a tudástársadalomba.
Gazdaságpolitikai megfontolások Ahhoz azonban, hogy a tudástársadalom irányába történő átalakulást sikeresen lehessen kezelni, sok területen gazdaságpolitikai irányváltásra van szükség. A „jövőre” több forrást kell fordítani, erre példa a képzés, a kutatás és a fejlesztés, a családpolitika területe. Az ország ugyanakkor túl sok pénzt fordít szubvenciókra vagy a jóléti államra. A tudástársadalom és a jövőbeni gazdasági teljesítőképesség szempontjából kiemelkedő jelentőségű területek közül Németország sokban lemaradt. Az egyetemi végzettségűek aránya az országban 17 százalékponttal alacsonyabb, mint az USA-ban vagy Finnországban. Németországban 1000 lakosra csak 8,4 felsőfokú természettudományi vagy műszaki végzettségű diplomás jut, míg Finnországban ez az arány 17,4%. Németországban az oktatási kiadások a GDP 5,3%-át teszik ki, míg az USA-ban és Dániában a GDP több mint 7%-át fordítják képzésre. Bizonyára ez az oka annak, hogy az ország a PISA-tanulmányban igencsak hátul foglal helyet. Németországban a tudástársadalom kulcselemét képező élethosszig tartó tanulást és szakmai továbbképzést is elhanyagolják. Míg Németországban a foglalkoztatottak 6%-a vesz részt képzésben és továbbképzésben, ez az arány Svédországban majdnem 35%, Svájcban pedig 25%.
Egészen hasonló a helyzet az innovációk inputjával. Németország messze van a Lisszaboni Céltól, amely kimondja, hogy a kutatási és fejlesztési kiadásoknak 2010-ig el kell érniük a GDP 3%-át. Az ország jelenleg 2,5%-nál tart, és ez – relatíve – a svéd K+F-kiadásoknak csak a 60%-a. Ahhoz, hogy a Lisszaboni Célt 2010-ig el lehessen érni, évi 810%-os növekedést kell elérni a ráfordításokban ezen a területen, amire nincs kilátás. Németországban kevés a kockázati tőke is, amely pedig csúcstechnológiai vállalatok alapításának feltétele. Nagy-Britanniában a kockázatitőke-beruházások GDP-hez viszonyított aránya kétszer nagyobb, az USA-ban pedig még ennél is nagyobb. Az innovációpolitika természetesen nem az egyetlen olyan terület, ahol valaminek történnie kell. Mivel az alacsonyan képzett munkaerő iránti kereslet Németországban ezzel kapcsolatos politikai intézkedések hiányában csökken, úgy a munkahelykínálatot (például az ifo Institut „aktiváló szociális segélyével”), mint az alacsonyan képzett munkaerő iránti keresletet növelni kell, például az egyszerű tevékenységek adómentességével. A munkanélküliek fő csoportját adó alacsonyan képzettek foglalkoztatási problémái ellenkező esetben drámaian növekednek. Németország jobb gazdasági teljesítménye tekintetében további fontos terület a szabályozás. A World Economic Forum és az IMD besorolásai azt tükrözik, hogy aligha van olyan ország, ahol a bürokrácia annyira kiterjedt és a munkaerőpiac olyan szabályozott, mint Németország. Mindkettő versenyhátrányt jelent, elsősorban a potenciális vállalatalapítók számára, és ezáltal új munkahelyek létesítése számára is. A német gazdaság csak új vállalatokon keresztül tud a gyorsan növekvő csúcstechnológiai ágazatba betörni, ezért a vállalkozások jelentőségének nagyobb értékbecslését eredményező társadalmi változás is a szükséges struktúraváltás fontos feltétele. A struktúraváltás meggyorsítása elengedhetetlen feltétele annak, hogy hosszú távon javuljon Németország gazdasági teljesítménye. Ebben nem a külföldre telepítés a probléma, és politikailag sem azt kell hangsúlyozni. A cégeknek fenn kell tartaniuk versenyképességüket ahhoz, hogy a globális versenyben fennmaradjanak, és a külföldre település ebben segítségükre lehet. A külföldre település annak a tünete, hogy megváltozott a nemzetközi munkamegosztás, és a magas bérű országoknak innovatívabbnak kell lenniük jólétük megtartása érdekében. Németországnak éppen ezt a kihívást kell elfogadnia. Összeállította: Jurasits Jánosné
Berger, R.: Unternehmen zwischen wirtschaftlicher Logik und sozialer Verantwortung. = ifo Schnelldienst, 58. k. 17 sz. 2005. szept. p. 3–5. Möschel, W.: Globale Unternehmen und Wettbewerb. = ifo Schnelldienst, 58. k. 22. sz. 2005. nov. 28. p. 17–20. Die neue Welle der Globalisierung. = Wirtschaftsdienst, 86. k. 1. sz. 2006. p. 2–3.
