A TEREMTÉS ELLENPÁRJA *

242

Mikusi Balázs

„A TEREMTÉS ELLENPÁRJA” * Joseph Haydn Az utolsó ítéletének szövegkönyve

A Teremtést már a zeneszerzô kortársai is a Haydn- életmû csúcsának tekintették, és ez a vélekedés a modern szakirodalomban is megingathatatlanul továbbélni látszik. A mû különleges státusza leginkább akkor válik kézzelfoghatóvá, ha 20. századi recepcióját összevetjük az alig néhány évvel késôbb, ugyancsak Gottfried van Swieten báró librettójára komponált Évszakokéval. Míg az elôbbi oratóriumot nem kevesebb mint négy monográfiában tárgyalta lenyûgözô részletességgel A. Peter Brown, Nicholas Temperley, Bruce C. MacIntyre és Georg Feder,1 az utóbbi hoszszú ideje a háttérbe szorul mind a történészek érdeklôdését, mind az elôadások számát tekintve. Ezt a szembeötlô egyenlôtlenséget aligha vezethetjük vissza Haydn zeneszerzôi teljesítményére, amely az Évszakokban sem kevésbé imponáló, mint a Teremtésben, és ereje teljében mutatja a 70. életévéhez közelítô zeneszerzôt. Ráadásul az Évszakok elsô elôadásainak fogadtatása még nagyon is kedvezônek tûnt, a kritika azonban hamarosan két fontos kifogást támasztott a mûvel szemben: egyfelôl a téma maga (a Teremtéshez mérten) esztétikailag alacsonyabb rendûnek ítéltetett, másfelôl a gondosan kidolgozott hangfestô effektusok számát tartották túlzottnak (jóllehet ezek a Teremtésbôl sem hiányoznak). A 20. századig továbbélô elôítéletek meghaladására tett kísérletként James Webster nemrégiben arra hívta fel a figyelmet, hogy az Évszakok fenti „hibáit” részben a nagy múltra visszatekintô pasztorális tradíció összefüggésében érdemes értelmeznünk, amelyet a korábbi tudósnemzedékek tagadhatatlan gyanakvással szemléltek.2 Ez az érzékeny interpre* E tanulmány megírását a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatói Ösztöndíjának támogatása tette lehetôvé. Jelentôsen rövidített változata 2014. május 8- án elôadásként hangzott el az Országos Széchényi Könyvtár „90 éves a Zenemûtár” címû konferenciáján. A teljes szöveg eredeti, angol nyelvû változata (amely függelékként az alábbiakban részletesen tárgyalt kéziratos librettó teljes átírását is közli) még az idén megjelenik a Haydn- Studien folyóiratban (Band XI, Heft 1). 1 A. Peter Brown: Performing Haydn’s The Creation. Reconstructing the Earliest Renditions. Bloomington: Indiana University Press, 1986; Nicholas Temperley: Haydn: The Creation. Cambridge: Cambridge University Press, 1991; Bruce C. MacIntyre: Haydn: The Creation. New York: Schirmer Books, 1998; Georg Feder: Joseph Haydn: Die Schöpfung. Kassel: Bärenreiter, 1999. (Az utolsó két monográfia kiadását nyilvánvalóan az 1798- as bécsi bemutató 200. évfordulója inspirálta.) 2 James Webster: „The sublime and the pastoral in The Creation and The Seasons”. In: The Cambridge Companion to Haydn. Ed. Caryl Clark. Cambridge: Cambridge University Press, 2005, 150–163. A két oratórium korai recepcióját Webster a 151–153. oldalakon veti össze.

MIKUSI BALÁZS: „A Teremtés ellenpárja”

243

táció azonban természetesen nem módosíthatja visszamenôlegesen azt a két évszázadon át uralkodó felfogást, mely szerint a Teremtés az európai zenetörténet egyik fenséges emlékmûve, míg az Évszakok puszta folytatás, amelyben Haydnnak nem sikerült megismételnie korábbi teljesítményét.

Az utolsó ítélet A Teremtés lelkes fogadtatásának ismeretében aligha meglepô, hogy az Évszakok partitúrája még el sem készült, amikor Haydnt már sokan gyôzködték egy újabb oratórium megírásának szükségességérôl, amely ismét a Teremtés modelljéhez térne vissza egy, a Biblián alapuló szöveg felhasználásával és a fenséges zenei hatások elôtérbe helyezésével. Amint a Zeitung für die elegante Welt mindjárt az Évszakok elsô nyilvános elôadása után beszámolt: Haydn úr már a komponálás közben kijelentette, hogy a négy évszak helyett szívesebben dolgozott volna fel más témát, például az utolsó ítéletet vagy valami hasonlót.3

Minthogy a zeneszerzô nem titkolta, hogy alkotó energiái immár fogytán vannak, s így a tervbe vett újabb oratórium alighanem utolsó befejezett mûve lenne, az utolsó ítélet témája nagyon is kézenfekvônek tûnhetett: ha a Teremtésben a zeneszerzônek (François Hippolyte Barthélemon sokat idézett mondása szerint) „az elején kellett kezdenie”,4 amikor a Bibliához fordult szövegért, szép gesztusnak ígérkezett, ha példátlanul sikeres pályafutása megkoronázásaként Haydn visszatér a Szentíráshoz, ezúttal „a végén végezve”. A szinte kézenfekvô témaválasztást ugyanakkor megnehezítette, hogy alkalmas librettó nem kínálkozott – a Pressburger Zeitung 1801. szeptember 29- i számában közölt beszámolót ennélfogva alighanem puszta pletykának tekinthetjük: legjobb barátainak és Európa legnagyobb muzsikusainak a sürgetésére […], semmint saját indíttatásból [Haydn] úgy határozott, hogy élete lezárulta elôtt még egyszer teljes erôbôl nekigyürkôzik, hogy megzenésítse az „Utolsó ítélet”- et. Már jócskán elôrehaladt vele, és amint a hozzáértôk, akik csupán a kezdetét látták, állítják, a mûvész minden egyes akkorddal újfent halhatatlanná és utolérhetetlenné tette magát.5

3 „Even during the composition, Herr Haydn stated that he would rather have composed another subject than the four seasons, for example the Last Judgment or something similar.” Angol fordításban idézi H. C. Robbins Landon: Haydn. Chronicle and Works, vol. V. London: Thames and Hudson, 1977, 45. 4 „begin at the beginning”, vö. Landon: i. m., 117. 5 „aufgefordert von seinen besten Freunden und den größten Tonkünstlern Europas […] als durch aus eigenen Antriebe, hat er sich entschlossen, nochmals vor seinem Lebensende, alle seine Kräfte in der Bearbeitung des ’Jüngsten Gerichts’ aufzubieten, und selbes in Musik zu setzen. Schon ist er damit merklich vorgeschritten, und wie Kenner, welche nur den Anfang gesehen, behaupten wollen, soll bey jedem Akkord der Künstler sich aufs neue verewigt und unerreichbar gemacht haben.” Marianne Pandi–Fritz Schmidt: „Musik zur Zeit Haydns und Beethovens in der Preßburger Zeitung”. Haydn Yearbook, 8. (1971), 165–293, ide: 207.

244

LII. évfolyam, 3. szám, 2014. augusztus

Magyar Zene

Haydn vajon valóban hozzákezdett volna a bevezetés megkomponálásához, még mielôtt megfelelô librettóra akadt volna? Vagy színtiszta kitalációval állunk szemben, amelynek értelmi szerzôje mindössze azt kívánta sugallni, hogy az új oratórium kezdete bizonyára éppoly rendkívüli lesz, mint a Teremtést bevezetô Vorstellung des Chaos? Alighanem az utóbbi válasz felé kell hajlanunk, hiszen a késôbbi források Haydn zenéjérôl még véletlenül sem tesznek említést – ehelyett csupán a megfelelô szövegkönyv beszerzésének nehézségeirôl tudósítanak. Még ha a partitúrából feltehetôleg semmi sem készült is el, annyi bizonyosnak tûnik, hogy a zeneszerzô ekkortájt már komolyan fontolgatta egy újabb oratórium megírását. Ennek fényében némi meglepetéssel olvashatjuk Georg August Griesinger 1801. október 10- i, a Breitkopf & Härtel kiadónak küldött levelében, hogy Swieten azt kívánja, hogy Ön mint teljességgel megalapozatlant vonja vissza az újsághírt, mely szerint Haydn az utolsó ítéleten dolgozik, és a Musicalische Zeitungban közölje, hogy biztos kézbôl tudja: Haydn jelenleg semmilyen nagyszabású mûvön nem dolgozik a közönség számára.6

Elsô látásra meghökkentônek tûnik Swieten törekvése, hogy sajtóközlemény formájában bizonygassa, mit nem csinál Haydn – Griesinger a következô hetekben írott két újabb levele azonban némileg rávilágít a báró hátsó szándékaira. A levelek közül az elsô október 21- én kelt, és ismét visszautasítja a Pressburger Zeitungban megjelent híreszteléseket – egyszersmind azonban elárulja, hogy ha nem is maga Swieten, de egy másik igen befolyásos személy nagyon is élénk érdeklôdést tanúsít a tervezett oratórium iránt: A pletyka, miszerint Haydn az utolsó ítéletet komponálná, alaptalan ugyan, az viszont igaz, hogy a császárné erre próbálta rábírni ôt, és egy muzsikus, akivel Haydn beszélt a dologról, biztosított róla, hogy Haydn igen eredeti és semmiképp sem elvetendô módon nyúlna a témához.7

A második levél november 4- én íródott, és leleplezi, hogy Swieten valójában saját reputációjának védelmében követett el mindent, hogy cáfolja a Haydn új oratóriumának készültérôl keringô híreket:

6 „Swieten wünscht dass Sie die Zeitungs Nachricht, als ob Haydn an dem jüngsten Gericht arbeite, als ganz ungegründet widerrufen und in der Musicalischen Zeitung sagen, dass Sie aus sicherer Hand wissen dass Haydn gegenwärtig an keinem grossen Werke fürs Publicum arbeite.” Otto Biba (hrsg.): „Eben komme ich von Haydn…”. Georg August Griesingers Korrespondenz mit Joseph Haydns Verleger Breitkopf & Härtel 1799–1819. Zürich: Atlantis, 1987, 95. Swieten kívánságának megfelelôen az Allgemeine Musikalische Zeitungban 1801. október 28- án valóban megjelent egy rövid közlemény, amely a báró saját szavait parafrazeálva cáfolta a híreszteléseket: „dass Haydn jezt an gar keinem grossen Werke für das Publikum arbeitet”. 7 „Die Sage, dass Haydn das jüngste Gericht componire, ist zwar grundlos, es ist aber wahr, dass ihn die Kaiserinn dazu bewegen wollte und ein Tonkünstler, mit dem Haydn darüber sprach, versicherte mich, dass sich Haydn auf eine sehr originelle und keineswegs verwerfliche Art dabey benommen haben würde.” Biba (hrsg.): i. m., 99.


245

A császárné még mindig ragaszkodik az utolsó ítélet megkomponálásához, Swieten viszont nagyon ellene van. Mindeközben egy itteni fiatal költô már dolgozik a szövegen, amely négy részbôl áll: Halál, Feltámadás, Pokol, Menny. Haydn végül talán mégis rááll a dologra; azt mondja, a gondolat otrombának tûnik, egészében véve azonban nagyon is alkalmas lehet a zenei ábrázolásra.8

Swieten a Teremtés és az Évszakok szövegírójaként nyilvánvalóan úgy érezte, valamiféle privilégiummal bír arra, hogy Haydnt szükség esetén további librettókkal lássa el. Griesinger egy további levelébôl egyenesen arról értesülünk, hogy a báró nem csupán egy, de mindjárt két szövegkönyvet is körvonalazott Haydn számára: egy tragikusat és egy komikusat, amelyek megzenésítése révén a komponista egyszer s mindenkorra meggyôzhette volna a világot arról, hogy géniusza bármilyen területen kiemelkedô.9 Mindennek fényében aligha dönthetô el, Swieten vajon személyes okból, vagy inkább esztétikai alapon ellenezte- e a császárné által olyannyira szorgalmazott vállalkozást. Amennyiben az immár világhíres Haydn szerzôtársaként kivívott pozícióját fenyegetve érezte a császárné szerepvállalása nyomán, a vetélytársa által felvetett oratóriumtéma ellen felhozott racionális érvekkel talán csak sértettségét próbálta palástolni. De nagyon is lehetséges, hogy az utolsó ítélet megzenésítésének gondolatát ôszintén elhibázottnak vélte, s ez a tény csupán felgyorsította Haydnhoz fûzôdô kapcsolatának meglazulását – a zeneszerzô pedig talán ugyancsak kapva kapott az alkalmon, hogy a császárné nyilvánvaló érdeklôdését egyfajta pajzsként használja Swieten kontrolláló személyiségével szemben. Jóllehet mindez puszta spekuláció, Swietennek a lipcsei kiadóhoz intézett nyomatékos kérése sokatmondó gesztus, amely arról tanúskodik: a báró semmilyen eszköztôl sem riadt vissza, hogy megakadályozza annak bekövetkeztét, amit a széles körben terjedô pletykák már mint kész tényt tártak a világ elé. Swieten minden erôfeszítésének dacára az oratórium terve még hosszú ideig foglalkoztatta a komponistát. 1802. április 21- i levelében Griesinger egy újabb, Haydnnal folytatott beszélgetésrôl számol be, és leírása azt sejteti, a zeneszerzôt immár elsôsorban a megfelelô librettó hiánya tartotta vissza attól, hogy hozzáfogjon a komponáláshoz: A császárné és sokan mások kérlelik, hogy mégis vállalkozzon még egy nagy mû megírására, és ô is igencsak hajlana a dologra, ha használható szövegrôl volna tudomása. Az Ön korábbi megbízására emlékezve biztosítottam róla, hogy e tekintetben Ön nagyon is segítségére lehetne; csupán a költôt nevezze meg, akiben a legtöbb bizodalma van. Azt

8 „Die Kaiserinn wünscht noch immer die Composition des jüngsten Gerichts, Swieten ist aber sehr dagegen. Unterdessen unternimmt ein hiesiger junger Dichter die Bearbeitung des Textes in vier Theilen: Der Tod, die Auferstehung, die Hölle, der Himmel. Haydn könnte doch am Ende nachgeben; er sagt die Idee scheine grell, sie sey aber zu einer Musikalischen Darstellung im Grossen trefflich zu benüzen.” Biba (hrsg.): i. m., 104. 9 „noch ein tragisches und noch ein komisches Sujet für Haydn zu bearbeiten, um die Welt von Haydns allumfassendem Genie zu überzeugen.” Hugo Botstiber: Joseph Haydn. Unter Benutzung der von C. F. Pohl hinterlassenen Materialien weitergeführt. Bd. 3. Leipzig: Breitkopf & Härtel, 1927, 179.

246


Magyar Zene

mondta – Wieland. Ha módjában áll ezt a veteránt megnyerni a szöveg kidolgozására, két kiváló tehetség együttmûködése révén kiadója halhatatlan emlékmûvét hozhatná létre. A téma kiválasztását Haydn a költôre bízza, de semmi drámait nem kíván, hanem egy oratóriumot, amely legfeljebb olyan hosszú lehet, mint az Évszakok. Úgy véli, az utolsó ítélet bôséges anyagot kínálna, nevezetesen az elsô részben a halált, a másodikban a feltámadást, a harmadikban a poklot és a mennyet. A gondolat barokknak tûnik, egy zseniális koponya azonban talán nagyon is szerencsésen valósíthatná meg. Egy itteni fiatal költô munkájában, aki hozzákezdett a téma feldolgozásához, de támogatás híján nem folytatta azt, az elsô részben például egy istenfélô férfi, egy csinos leány, egy gonosztevô stb. hal meg. Vajon az efféle anyag feltétlenül idegenkedést kelt, és nem engedi meg az esztétikailag fenséges feldolgozást? Haydn örömmel dolgozna ezen, annál is inkább, mert ezáltal a császárné egyik kedvenc ötlete valósulna meg. Haydn azt is kéri, hogy Wieland a szöveget közvetlenül a császárnénak küldje el, azzal a kéréssel, hogy a megzenésítéssel Haydnt bízza meg. Ez bizonyára jól venné ki magát; a császárnénak hízelegne, hogy részt vállalhat egy ilyen mû megszületésében, és ami a helyi viszonyok ismeretében nem kis súllyal esik a latba: a báró megtarthatná magának a klapanciáit. Hogy a költô szelleméhez mennél közelebb kerülhessen, Haydn részletes leírást vagy kommentárt is kér a szöveghez, valamint megjegyzéseket, a költô hol találna a legmegfelelôbbnek egyegy duettet, triót, allegrót, ritornellót, kórust stb. Ez megkönnyíti a zeneszerzô dolgát, és a költôt is rákényszeríti, hogy muzikálisan költsön, amire oly igen ritkán akad példa. Haydn Wieland iránt táplált bizalma részben azon a szép strófán alapszik, amelyet Wieland a Teremtéshez írt, s amelyet annak idején elküldtem Önnek a Musicalische Zeitung számára.10

Ha Swieten látható ellenszenvvel viseltetett is az utolsó ítélet témája iránt, Griesinger szavaiból kiviláglik, hogy a vállalkozástól való távolmaradása sokaknak éppenséggel örömére szolgált. Mindeközben pedig a császárné egyre inkább mint

10 „die Kaiserinn und viele andre Personen dringen in ihn, er möchte doch noch ein grosses Werk unternehmen und er wäre auch sehr geneigt dazu, wenn er nur einen brauchbaren Text wüßte. Ich versicherte ihn, im Andenken in Ihren früheren Auftrag dass Sie wohl hierinn Rath schaffen könnten; er möchte nur den Dichter nennen, in den er das meiste Zutrauen habe. Er nannte – Wieland. Ist es Ihnen möglich, diesen Veteran zur Bearbeitung eines Textes zu gewinnen so könnten Sie durch die Vereinigung zweyer vorzüglicher Talente Ihren Pressen ein unverwelkliches Denkmal stiften. Die Wahl des Sujets überlässt Haydn dem Dichter; doch wünscht er nichts dramatisches, sondern ein Oratorium, das höchstens die Länge der Jahreszeiten haben dürfte. Er glaubt, das jüngste Gericht würde reichen Stoff darbieten, nemlich im ersten Theil den Tod, im zweyten die Auferstehung, im dritten die Hölle und den Himmel. Der Gedanke scheint barok, er ließe sich aber durch einen genialischen Kopf vielleicht sehr glüklich ausführen. Ein hiesiger junger Dichter, der die Bearbeitung dieses Sujets anfing, aber aus Mangel an Unterstützung nicht fortsetzte, liess zum Beispiel im ersten Theile einen gottesfürchtigen Mann, ein hübsches Mädchen, einen Bösewicht sterben usw. Sollte ein solcher Stoff so ganz widerstrebend seyn und keine ästhetisch erhabene Behandlung zulassen? Haydn würde daran con amore arbeiten, um so mehr, weil dadurch eine Lieblingsidee der Kaiserinn erfüllt würde. Haydn wünscht auch, dass Wieland den Text direkte der Kaiserinn zuschiken möchte, mit der Bitte die Composition dem Haydn zu übertragen. Es würde gewiss gut aufkommen, die Kaiserinn würde sich geschmeichelt finden, Antheil an einem solchen Werke zu haben und, was nach der Localkenntniss in keine geringe Betrachtung kommt, der Baron müsste mit seinem Machwerk zu Hause bleiben. Haydn verlangt auch, um dem Geiste des Dichters nicht zu nahe zu tretten, ein ausführliches Detail oder Commentar über den Text nebst Bemerkungen wo der Dichter ein Duett, Trio, Allegro, Ritornell, Chor usw. am passendsten finde. Dadurch werde die Arbeit des Compositors erleichtert und der Dichter sey genöthigt musikalisch zu dichten, welches so höchst selten


247

a tervezett oratórium valódi múzsája tûnik fel11 – John A. Rice egyenesen úgy véli, a mû témáját nem annyira Haydn, hanem inkább Mária Terézia javasolhatta, aki valósággal megszállottja lett az utolsó ítélet mûvészi feldolgozásának.12 A Teremtés hízelgô fogadtatásáról szóló híreket hallva Haydn mindenesetre egyre élénkebb érdeklôdéssel fordult az újabb oratóriumterv felé: megerôsítve a Griesinger 1801. november 4- i levelében foglaltakat ismét elismerôen szólt az utolsó élet megzenésítésében rejlô illusztrációs lehetôségekrôl – még ha tovább hangoztatta is fenntartásait a téma „barokk” nyerseségével kapcsolatban, hiszen egynémely visszatetszést keltô jelenet gátjává válhat a fenséges zenei megvalósításnak. Griesinger ezenkívül számos izgalmas részletet árul el a librettó lehetséges belsô tagolásáról és tartalmáról (ezekre alább még visszatérünk). A Bécsbôl kapott beszámoló nyilvánvalóan felkeltette Breitkopf & Härtel érdeklôdését. Wieland szövegírónak való megnyerése azonban alighanem kilátástalannak bizonyult, hiszen a kiadó végül is egy másik librettót küldött Griesingernek, amely feltehetôleg az Auferstehung címet viselte. Haydn azonban elégedetlen volt a felkínált szöveggel, és a jelek szerint babonás hittel ragaszkodott hozzá, hogy vállalkozása csak akkor járhat sikerrel, ha az agg Wieland is részt vállal benne. Mint Griesinger 1802. június 1- jei levelében beszámolt róla: Haydnt a Feltámadás- költeményre felkészítô megkeresésemre tegnap a következô választ kaptam: „Haydn nem tud elállni korábbi véleményétôl, hogy a felajánlott vers nem az, amit ô, a császárné és a már megfogant kompozíciós gondolat kíván, és semmi másra nem hajlandó. Bizonyára Wieland is tud zenéhez illô verseket írni; [Haydn] hallott egy efféle darabról, amelyet Weimarban Kunze zenésített volna meg, és megtekintés végett szeretné kézhez kapni ennek a szövegkönyvét, valamint azét az Alkésztiszét is, amelyet [Wieland] korábban kiadott.” Mit van mit tenni? Haydnt aligha lehet jobb belátásra bírni; Wielandban hisz, és a hit dolgaiban mindenki szeret megmaradni a maga véleményénél. Nem tudná megszerezni a szövegkönyvet, amelyrôl Haydn beszél?13

Végül, egy bô évvel annak elsô említése után, 1802. november 10- én Griesinger még egyszer visszatért Haydn tervezett oratóriumára, továbbra is közvetíteni geschehe. Haydns Zutrauen in Wieland gründet sich zum Theil auf die schöne Strophe welche Wieland auf die Schöpfung dichtete und die ich Ihnen einst für die musicalische Zeitung einschickte.” Biba (hrsg.): i. m., 161–162. 11 Mária Terézia és Haydn kapcsolatáról részletesebben lásd John A. Rice: Empress Marie Therese and Music at the Viennese Court, 1792–1807. Cambridge: Cambridge University Press, 2007, 236. 12 Uott, 11. és 238. 13 „Auf mein Ersuchen, Haydn auf das Auferstehungs- Gedicht vorzubereiten, erhielt ich gestern folgende Antwort: ’Haydn kann von seiner ersten Meynung nicht abstehen, dies vorgeschlagene Gedicht ist nicht was Er, die Kayserinn, und die einmahl gefasste Idee zur Composition davon hat, und auf alles andre lässt er sich nicht ein. Wieland wisse doch auch wohl musicalische Gesänge zu machen; so hätte er von einem Stük dieser Art gehört das von Kunze in Weimar wäre componirt worden, und er wünschte doch das Büchelchen von diesem sowohl als von der Alceste, die er früher habe druken lassen, zu seiner Ansicht zu erhalten.’ / Was ist nun zu machen? Haydn wird schwerlich umzustimmen seyn; er glaubt einmahl an Wieland und in Glaubenssachen bleibt jeder gern bey seiner Meynung. / Könnten Sie nicht die Büchelchen schaffen, wovon Haydn redt?” Biba (hrsg.): i. m., 166.

248


Magyar Zene

próbálván Bécs és a német irodalmi körök között, hogy megfelelô librettót találjanak a zeneszerzô számára. Az utolsó ítélethez írandó szövegkönyv ügyét még mindig nagyon a szívén viseli az öreg Papa. Nemrég itt járt tanítványa, a weimari Kapellmeister, Kranz útján Haydn még egyszer szeretné megnyerni Wielandot és Goethét. A szövegnek képekben gazdagnak kell lennie, de semmiképp sem hosszúnak, hogy az elôadás legfeljebb másfél óra hosszat tartson. Haydn annak örült volna, ha Rochlitz úr sikerrel jár. Vajon rászánja- e még magát? Ô könynyen kiderítheti, a weimari múzsák ráállnak- e a dologra. Haydntól semmit sem várhat a szövegért; azt Haydn javaslatára hivatkozva egyenesen a császárnénak kellene elküldenie, s majd meglátja, munkája a versengôk között elnyeri- e a díjat. Haydn azt a szöveget fogja megzenésíteni, amelyet a császárné elküld neki.14

Haydn talán úgy érezte, lassan kifut az idôbôl, s immár csak az Évszakoknál lényegesen rövidebb mû megírására vállalkozhat? Az, hogy a librettóval kapcsolatos döntést teljesen a császárné kezébe helyezte, mintha arról tanúskodna: ekkorra lényegében feladta a reményt, hogy a tervezett oratórium valaha is megvalósulhat. A késôbbi forrásokban mindenesetre semmilyen további utalást sem találunk Az utolsó ítéletre – e levél megírása után nem sokkal a tervet feltehetôleg végleg elejtették.

Egy elfeledett librettó Míg a fenti történetet (sokkal kevésbé részletesen) Landon és Rice is áttekintette, mindkét kutató figyelme elsiklott egy Haydn saját gyûjteményébôl származó, különlegesen izgalmas dokumentum felett, amely további információkkal szolgál Az utolsó ítélettel kapcsolatos tervekrôl. Ez a tény annál is meglepôbb, mivel Hugo Botstiber már tudott a Das jüngste Gericht címû kéziratos szövegkönyvrôl, s felvetette, hogy Breitkopf & Härtel éppen ezt az „I. I. Scheiger” tollából származó librettót küldhette el Haydnnak.15 Botstiber azonban, minthogy munkája során a korábban Carl Ferdinand Pohl által összegyûjtött anyagokra támaszkodott, nem vizsgálta meg alaposabban a kéziratot – alighanem Haydn (Griesinger 1802. június 1- jei levelében idézett) kedvezôtlen véleményére is hagyatkozva, amelyet értelemszerûen erre a dokumentumra vonatkoztatott.16 A szövegkönyv provenienciáját il-

14 „Ein Text zu dem jüngsten Gericht liegt dem alten Papa noch sehr am Herzen. Haydn will durch seinen Schüler Kranz, der kürzlich hier war und Capellmeister in Weimar ist noch einmahl Wieland und Goethe darum ansprechen lassen. Der Text soll reich an Bildern, aber nur nicht lang seyn, so dass die Aufführung höchstens 1 1/2 Stunden dauert. Haydn hätte gewünscht, dass Herr Rochlitz seine Arbeit ausgeführt hätte. Würde Er sich vielleicht noch dazu entschliessen? Es wird ihm leicht seyn zu erfahren ob die Musen in Weimar sich der Sache annehmen wollen. Von Haydn hat er nichts für den Text zu erwarten; er sollte ihn aber unter Berufung auf Haydns Antrag geradezu der Kaiserinn überschiken und es wagen, ob seine Arbeit unter den concurrirenden den Preis davon trage. Den Text will Haydn bearbeiten den ihm die Kaiserinn zuschiken wird.” Uott, 171–172. 15 Botstiber: i. m., 199. 16 Vö. a 13. lábjegyzettel.


249

letôen Landon ugyancsak Botstiber álláspontját fogadta el, és nem szentelt különösebb figyelmet a forrásnak17 – annak ellenére, hogy az idôközben az Országos Széchényi Könyvtár Zenemûtárába került, s így sokkal könnyebben elérhetôvé vált a kutatás számára. Az alaposabb vizsgálat azonban leleplezi, hogy Scheiger librettója nem azonos a Breitkopf & Härtel által felkínált szövegkönyvvel (amelyet a zeneszerzô valóban igen kedvezôtlenül fogadott). A Zenemûtárban Ha. I. 11 jelzet alatt ôrzött kézirat címlapján a következôket olvashatjuk (1. fakszimile a 250. oldalon): Das / jüngste Gericht. // ein Gegenstück zur Schöpfung. / In Musik gesetzt / von / Herrn Joseph Haydn // Docktor der Tonkunst, und Kapellmeister / in wirklichen Diensten Sr Durchlaucht / des Herrn Fürsten v. Esterhazy, und / der k. schwed. musik. Akademie Mit- / glied. // Meistens nach Schriftstellen verfaßt / v. / J. Ignatz Scheiger. / Pfarrer zu Kirchberg an Wagram.18

A „megzenésítve Joseph Haydn úr által” frázis természetesen nem igazolja a pozsonyi pletykákat, melyek szerint a zene (legalábbis egy része) el is készült volna: a megfogalmazás mindössze a szerzô reményét fejezi ki, hogy Haydn végül valóban felhasználja majd a kifejezetten neki szánt librettót.19 Az alcím – „A Teremtés ellenpárja” – ugyanakkor nagyon is sokatmondó: nem hagy kétséget afelôl, hogy Az utolsó ítélet a szövegíró szándéka szerint az elsô Swieten- librettó méltó párja kívánt lenni, az Évszakok helyett. A harmadik fontos információmorzsa pedig a szerzô azonosítása, akit a címlap Kirchberg am Wagram plébánosaként említ. A bécsi Diözesanarchiv adatbázisa szerint Joseph Ignaz Scheiger 1760- ban született a császárvárosban, és 1835. augusztus 19- én hunyt el Kirchberg am Wagramban. Miután 1785- ben pappá szentelték, elôbb Kooperatorként szolgált Kirchbergben (ugyanazon év szeptember elsejétôl), 1796. június 28- án Pfarrer lett a közeli Fels am Wagramban, de alig három év múltán (1799. április 23- án) visszatért Kirchbergbe, hogy immár ott vegye át a plébánia irányítását, s e pozíciójában maradt egészen haláláig. Mindez meglehetôsen eseménytelen pályafutásnak tetszhet a korabeli egyházi hierarchiában, néhány levéltári dokumentum azonban rávilágít, hogy Scheiger személyisége sokkalta összetettebb volt, mint a fenti adatok alapján hihetnénk. A dokumentumok közül elsôként arról a két levélrôl érdemes beszámolnunk, amelyek a bécsi Haus- , Hof- und Staatsarchivban maradtak fenn, és egyértelmûvé teszik, hogy Scheiger korántsem könnyû szívvel lépett az egyházi pályára.20 A leve-

17 Landon: i. m., 225–226. 18 A cím átírása Landonnál is szerepel (i. m., 225.), de egy apró tévesztéssel: „Schriftstellen” helyett „Schriftstellern”. 19 Ezt támasztja alá az a leírás is, amelyet Haydn hagyatékának jegyzéke (Haydn- Nachlass-Verzeichnis, lásd Landon: i. m., 403.) ad a librettóról: „Scheiger. Poesie zum Oratorio das jüngste Gericht, welches Herr Haydn als Gegenstück zur Schöpfung in Musick setzen sollte.” Az igealak (amelyet feltehetôleg a zeneszerzô segédje, Johann Elssler sugallt a jegyzék készítôjének) nem hagy kétséget afelôl, hogy a megzenésítés puszta szándék maradt. 20 Vertrauliche Akten 66, fol. 489–490. és 491–492.

250


Magyar Zene

1. fakszimile. Das jüngste Gericht, címlap (OSZK, Ha. I. 11)

lek egyike Ignaz von Bornhoz, a Zur wahren Eintracht szabadkômûves páholy nagymesteréhez szól, és Scheiger Bécsben élô családjának sanyarú helyzetét ismerteti. Scheiger, aki ekkoriban egy ciszterci kolostorban élt a stájerországi Neubergben, semmiképp sem segíthette szüleit, s arra kérte Bornt, valamiképp támogassa ôket, amíg ô be nem fejezi kötelezô évét a szemináriumban, és ki nem léphet a rendbôl


251

(amelyhez még nem kötötte szerzetesi fogadalom). Scheiger ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy családja elôl eltitkolják a szabadkômûves körökbôl érkezett támogatás eredetét – szüleinek feltehetôleg egyelôre sejtelme sem volt róla, hogy fiuk a ciszterciekkel való szakítást fontolgatja, sôt aktívan részt vesz egy grazi szabadkômûves páholy tevékenységében. A levél egészében meggyôzôen, bár kissé formális hangnemben tárja fel a család nehéz helyzetét – éles ellentétben a másik szöveggel, amely körülbelül ugyanazokat a tényeket veszi sorra, de sokkalta személyesebb stílusban. Az utóbbi levél címzettje nyilvánvalóan Born páholyának egy másik tagja volt, aki elôtt Scheiger nem szégyellte az érzelemkitöréseket sem; a rend kötelékében maradásának lehetetlenségét például a következô szavakkal ecseteli: [Szüleim] számára persze jobb volna, ha szerzetessé lennék; ám ezt nem tehetem. Kész vagyok mindent feláldozni, az ember voltomhoz fûzôdô minden jogot, minden örömet, nyugalmat és kényelmet, minden kikapcsolódást – még azt is, hogy könyvekbôl a tudományok forrásánál üdítsem fel magam és az unalmas tennivalók terhe után megfáradt szellemem ismét felrázhassam – a szabadságomat azonban nem áldozhatom fel, nem hajlíthatom meg szerzetesként egy leimádkozandó Ave Maria gratia plena alatt a kórusban azokat a térdeket, amelyeket már megtanultam senki más, csakis minden világok Nagy Építômestere elôtt meghajlítani.21

A két levél stílusa közötti eltérés elsô látásra zavarba ejtô, a keltezések azonban rávilágítanak a szövegek szoros kapcsolatára és eltérô funkciójára. A Bornnak címzett levél 1785. május 14- én kelt (az eredeti szabadkômûves megfogalmazás szerint: im Jahr des Lichtes 5785), míg a másik csaknem egy hónappal korábban, április 16- án – Scheiger tehát elôbb a páholy egyik tagját kereste meg, de nyilvánvalóan azt a baráti tanácsot kapta, hogy kérésével inkább közvetlenül a nagymesterhez forduljon, némileg kevésbé hektikus stílusban. Másfelôl azonban a keltezések egyaránt zavarba ejtôk, ha felidézzük, hogy Scheigert – aki mindkét levelében elkötelezett szabadkômûvesnek mutatkozik – alig néhány hónappal késôbb pappá szentelték, és szeptemberben Kooperatorként már a kirchbergi plébános mellett segédkezett. Nyilvánvaló persze, hogy a páholytagokhoz írott levelekben a kérelmezô valamelyest eltúlozhatta saját „testvéri” elkötelezettségét, ezzel próbálván elnyerni a címzettek rokonszenvét és támogatását a családja számára oly fontos segély elnyeréséhez. Mindazonáltal a csalódott novíciusból szabadkômûvessé váló, majd a katolikus egyház hierarchiájába néhány hónap múltán engedelmesen mégis besoroló Scheiger vallásos meggyôzôdése kétségkívül összetettebb lehetett, mint a kor falusi plébánosainak többségéé.

21 „Besser wär es freilich für sie, wenn ich Mönch würde; aber das kann ich nicht. Ich will alles aufopfern, alle Rechte der Menschheit, jedes Vergnügen, Ruh und Bequemlichkeit, jede Erholung, selbst die, mich an der Quelle der Wissenschaften aus Büchern laben, und nach der Last dürer Geschäfte meinen niedergedrückten Geist wieder aufrichten zu können; aber meine Freiheit kann ich nicht aufopfern, kann nicht mehr als Mönch im Chor unter einem herabzubethenden Ave Maria gratia plena jene Knien beugen, die ich nun vor niemand mehr, als dem grossen Baumeister aller Welten zu beugen gelernt habe.”

252


Magyar Zene

Ezt a benyomást erôsítik a bécsi Diözesanarchivban fennmaradt korabeli dokumentumok is.22 Egy 1810. május 10- én kelt levélben Scheiger névtelen rágalmak egész sora ellen védekezik, miszerint a tilalmas napon húst evett, a szentmise celebrálása elôtt kávét és puncsot ivott, valamint nyilvánosan táncolt József napján; 1819. november 14- én újból hasonló híreszteléseket utasít vissza. Jóllehet a vádaskodások talán rosszindulatú túlzásokat is tartalmaztak, a panaszok kétségkívül Scheiger „egészséges libertinizmusáról” árulkodnak, ami egyik- másik bigottabb helyi hívônek aligha lehetett ínyére. Mindennek fényében aligha meglepô, hogy Scheiger egy további tekintetben is kirítt falusi plébános társai közül: minden jel szerint ifjúkora óta írt verseket, és négy évvel halála elôtt lírai költeményeinek 400 oldalas gyûjteményét jelentette meg.23 A könyv elôszava szerint ez a kötet alig egy negyedét tartalmazza Scheiger költôi termésének, s ha a fogadtatás erre bátorítja a szerzôt, szívesen közread még többet is. Újabb kötetnek azonban nem leljük nyomát – hogy Scheiger a kedvezôtlen fogadtatás miatt mondott- e le a további publikálásról, nincs módunk eldönteni. Felvetôdik azonban még egy döntô kérdés: vajon miként kerülhetett kapcsolatba a kirchbergi plébános Haydnnal és Az utolsó ítélettel? A válasz egyszerre kézenfekvô és meghökkentô: a zeneszerzôt és szövegíróját rokoni szálak fûzték egymáshoz. Amikor Haydn felesége, Maria Anna Keller 1799. szeptember 9- én megfogalmazta a végrendeletét, kétszáz forintot hagyott néhai testvérének, Barbara Scheigernek a családjára, s emellett száz forintot külön Joseph Scheiger, Barbara értelmi fogyatékos fia számára.24 Felesége példáját követve a zeneszerzô ugyancsak megemlékezett a Scheiger- családról a maga 1801. május 5- én elkészített végrendeletében: a szerencsétlen Josephre száz forintot hagyott, testvérére, Barbara Düsseni (született Scheiger) asszonyra kétszázat, egy harmadik fivérre, az ezüstmûves Karl Scheigerre pedig háromszáz forintot.25 (Utóbb a Josephet nevesítô sort törölték, Barbara örökrésze viszont háromszáz forintra nôtt – alighanem a fogyatékos fivér halála folytán.) Végül egy harmadik dokumentum is tisztázza a Haydn felesége és a különbözô Scheigerek közötti rokoni viszonyokat: Düsseni (vagy Disseni) asszony házassági szerzôdése – amelyet 1800. szeptember elsején tanúként maga Haydn is aláírt – a következôképpen azonosítja a menyasszonyt: „Barbara Schaiger, a néhai Karl Schaiger, bécsi polgár, parókakészítô és törvényes hitvese, a néhai Barbara Keller lánya”.26 Összegezve: Haydn felesége, Maria Anna Keller egyik testvére, Barbara Keller egy parókakészítô mesterhez, bizonyos Karl

22 Landpfarren, Kirchberg / Wagram, 1451–1845. Scheigerrel kapcsolatos további (jelen tanulmányban nem idézett) dokumentumok találhatók még a következô jelzetek alatt: Landpfarren, Fels am Wagram, 1750–1799, illetve Priester Personalakten, 18. Jahrhundert, Karton 34, Fasc. 2. 23 Gedichte von Joseph Ignaz Scheiger. Wien: J. P. Sollinger, 1831. 24 Vö. H. C. Robbins Landon: Haydn. Chronicle and Works, vol. IV. London: Thames and Hudson, 1977, 484. 25 Vö. Landon: Haydn: Chronicle and Works, vol. V. 51. 26 „Barbara Schaiger, daughter of the late Karl Schaiger, citizen wig- maker in Vienna and his lawful wedded wife the late Barbara Keller.” Angolul idézi Landon: Haydn: Chronicle and Works, vol. I. London: Thames and Hudson, 1978, 642.; lásd még uô: Haydn: Chronicle and Works, vol. IV. 557.


253

Scheigerhez ment férjhez,27 s immár Barbara Scheiger néven legalább három gyermeke született: a fogyatékos Joseph Scheiger, Barbara Scheiger (férjezett nevén Düsseni), illetve az utóbb ezüstmûvessé lett Karl Scheiger. De vajon hogyan illeszthetjük be a mi Joseph Ignaz Scheigerünket ebbe a családba? A két levél, amelyben a kiábrándult novícius segítségért fordult szabadkômûves testvéreihez, szerencsére erre vonatkozó adatokkal is szolgál. Az 1785. április 16- án kelt írásból azt az izgalmas részletet tudjuk meg, hogy a kérelmezô édesapja eredetileg Peruquenmacher, azaz parókakészítô volt. A második levél pedig arról is tudósít, hogy az elszegényedett családfô gondjait csak súlyosbítja egy idôsebb fiú (Scheiger testvére) eltartásának terhe, „akinek, még ha fodrászkodással segíti is ki magát, a természet túlságosan keveset adott ahhoz, hogy a világban elôrejuthasson”.28 Vajon nem az értelmi fogyatékos Josephre vonatkozik ez a körülírás, akinek támogatását késôbb Haydn és felesége is oly fontosnak érezte? A levél végére hagyott információ pedig minden kétséget eloszlat: „Az apám neve Carl Scheiger.”29 Vagyis Joseph Ignaz Scheiger a bécsi parókakészítô Karl Scheigernek és Anna Maria Keller nôvérének, Barbara Kellernek a közös fia volt. Másképpen fogalmazva: Az utolsó ítélet ránk maradt szövegkönyvét Haydn feleségének egyik unokaöccse írta – aki 1800. szeptember elsején minden bizonnyal részt vett testvére, Barbara Scheiger esküvôjén, s ott a tanúként ugyancsak jelen lévô Haydnnal személyesen is találkozhatott. Talán éppen ekkor váltott elôször szót a zeneszerzô és leendô librettistája Haydn következô oratóriumának tervérôl? E Scheigert bemutató rövid kitérô után még egy fontos kérdést kell körüljárnunk, nevezetesen azt, hogy az „itteni fiatal költô”, akire Griesinger kétszer is utal a kifejezetten Haydn számára készülô librettó szerzôjeként, vajon maga Scheiger lehetett- e. Ami az „itteni” minôsítést illeti, jóllehet Scheiger Kirchberg am Wagramban, a császárvárostól mintegy negyven kilométernyire teljesített szolgálatot, bécsi születése és rokonsága alapján nyilvánvalóan ráillett ez a jelzô. S ha tekintélyes irodalmi termésének akár csak egy töredéke is megszületett már ez idô tájt, a „költô” titulus sem tûnhet túlzásnak. Scheiger életkora azonban problematikusabbnak tûnik, hiszen egy negyven esztendôs ember aligha tûnhetett „fiatalnak” Griesinger szemében – bár tekintetbe kell vennünk, hogy Griesinger értelemszerûen Haydn közvetítésével szerezte ismereteit a librettó szerzôjérôl, és a hatvankilenc éves komponista nyilvánvalóan másként érzékelte már, ki számíthat „fiatalnak” s ki öregnek. Jóllehet az életkort illetô bizonytalanság némi kétséget ébreszt a költô azonosságával szemben, Griesinger 1802. április 21- i levele, amelyben az „itteni fiatal költô” munkájáról tesz említést, részletesen leírva, hogy „az elsô

27 Ebben az összefüggésben érdemes felidéznünk a közismert tényt, hogy Haydn feleségének édesapja ugyancsak parókakészítô volt – a szakmabeli családok között elôre „elrendezett házasságok” a 18. században még mindennapos gyakorlatnak számítottak. 28 „dem, behilft er sich gleich mit Frisieren, doch in der Welt fortzukommen die Natur zu wenig gab”. 29 „Der Nahme meines Vaters Carl Scheiger.” A félreértéseket elkerülendô, Scheiger a lakcímet is megadja: „Der Wohnort meiner Eltern ist auf der alten Wieden im Schlüsselgässel N. 42 in Hof hinein zu ebner Erde.”

254


Magyar Zene

részben például egy istenfélô férfi, egy csinos leány, egy gonosztevô stb. hal meg”, döntô bizonyítéknak tûnik. Ez a leírás ugyanis csaknem pontosan illik Scheiger szövegkönyvére, amelynek elsô két képében egy tisztes családapa és egy szerelmes lány halálának vagyunk tanúi, míg a harmadik egy zsarnok pusztulását ábrázolja – tehát egy „Wütherich”, s nem egy „Bösewicht” végzetét, amint Griesinger írta, talán puszta lapszus folytán (amelyet feltehetôleg ezúttal sem közvetlenül neki, hanem inkább az agg Haydnnak tulajdoníthatunk). Mindennek fényében Botstiber és Landon döntése, hogy Scheiger librettóját – amely, mint láttuk, biztosan nem azonos a Breitkopf & Härteltôl kapott és Haydn által elvetett szöveggel – kizárják a releváns források közül, elhamarkodottnak bizonyul. Még ha Haydn végül nem zenésítette is meg ezt a szövegkönyvet, azt tágabb családjának egyik tagja fogalmazta, minden jel szerint azokkal a körökkel is kapcsolatot tartva, amelyek a zeneszerzôt a leginkább próbálták rábírni Az utolsó ítélet megkomponálásra – a librettó tehát kétségtelenül tükröz bizonyos szempontokat, amelyek a zeneszerzô részvételével zajlott megbeszélések folyamán kikristályosodtak. A szöveg keletkezésének Griesinger beszámolóiból rekonstruálható folyamata éppenséggel azt sejteti, hogy a librettó szerkezetével, cselekvényével és kifejezôeszközeivel kapcsolatos kérdések heves vitákat gerjesztettek Haydn környezetében. Az 1801. november 4- én kelt levélbôl megtudjuk, hogy az „itteni fiatal költô” négy részben tervezi feldolgozni témáját: Halál, Feltámadás, Pokol, Menny. A zeneszerzônek azonban másfajta elrendezés járhatott a fejében, hiszen a következô év áprilisában ugyanezt a négy témát már három részre tagolva látjuk viszont: a Pokol és a Menny egyetlen formai egységbe olvad össze. Figyelemre méltó, hogy Griesinger éppen ebben a levélben számol be arról is, hogy az „itteni fiatal költô […] támogatás híján nem folytatta” munkáját – valószínûnek tûnik azonban, hogy a csalódottság elmúltával Scheiger talán mégis tovább alakítgatta librettóját. Hogy hány alkalommal rendezte újra és újra az anyagot Haydn tetszését keresve, nem tudhatjuk, a fennmaradt szövegkönyvbôl kirajzolódó kétrészes szerkezet azonban talán egy újabb – a zeneszerzô által hosszabb- rövidebb ideig fontolgatott – lehetôség volt. Jelenlegi formájában a librettó mindenesetre némileg aszimmetrikus, hiszen az elsô rész (Erster Theil) sokkal több apró részre bomlik, mint a második (Zweiter Theil) – korántsem lehetetlen, hogy egy korábbi változatban nagyjából ugyanez az anyag – másként elosztva – három vagy akár négy részre tagolódott.30

Szerkezet és cselekvény Ahelyett, hogy további találgatásokba bocsátkoznánk Scheiger librettójának keletkezéstörténetével kapcsolatban, legfôbb ideje alaposabban is szemügyre vennünk a szöveg ránk maradt, s ennyiben végleges formáját. A karaktereket a szövegkönyv kezdetén szereplô lista nem megjelenésük, hanem inkább teológiai jelentôségük 30 Mint Rice (i. m., 238.) hangsúlyozza, a Griesinger 1801. november 4- i levelében javasolt négyrészes felépítés végül két, ugyancsak Mária Terézia bábáskodása mellett készült mûben valósult meg: Antonio Salieri Gesù al Limbo, illetve Joseph Leopold Eybler Die vier letzten Dinge címû oratóriumában.


255

sorrendjében mutatja be: Isten, a Megváltó, Eloa szeráf, a halál angyala, más angyalok, Azor és Semire, az egyiptomi József, s végül számos névtelen szereplô, akik egyénileg vagy csoportosan bukkannak fel. Említésre méltó, hogy az általa énekeltek alapján az „egyiptomi József” alakját Scheiger egyértelmûen Mózes elsô könyvébôl kölcsönzi, Azor és Semire pedig szerelmi kettôst énekel ugyan, helyzetük azonban semmilyen közös vonást sem mutat a híres történettel, amelyet Haydn kortársainak legtöbbje Jean- François Marmontel André- Ernest- Modeste Grétry 1771- ben bemutatott operájához írott szövegkönyve alapján ismerhetett. A szövegkönyv elsô része a „Halál és feltámadás” (Tod und Auferstehung)31 címet viseli, s egy nagyszabású kórussal kezdôdik Isten dicsôségére, akinek végtelen hatalma leginkább a halálban nyilvánul meg, amely elôl még a királyok sem menekedhetnek. A kórus bevezetôjét követôen különféle terjedelmû szakaszok következnek, amelyek mindegyike külön címet visel. A „Temetô” (Der Kirchhof) kezdetén két vándor – egy férfi és egy nô – tûnik fel az emberi dicsôség múlandóságáról beszélgetve: „Ti gazdag piperkôcök, itt / Egyenlôk vagytok a szegény koldussal.”32 A vándorok duettje után halotti menet jelenik meg, melybôl egy asszony lép elô, hogy Grablieddel sirassa az elhunytat: Ember! tanuld meg példámból, Hogy vendég vagy itt, És soha ne nevezd a magadénak, Amit csupán kölcsönbe kaptál.33

Ehhez a memento morihoz kapcsolódnak a következô sorok is, amelyekben a gyászoló nô és egy férfi írja le a döbbenetes képet: két kisgyermek, egy idôsebb fiú és az özvegy állja körül az elhunyt koporsóját. Miután a családtagok lerótták kegyeletüket, a körülöttük állók kórusa sorra veszi a megboldogult jó cselekedeteit, örök nyugalmat kívánva porainak. A következô szakasz, „A kedves halála” (Der Tod der Geliebten) arra emlékeztet, hogy az ifjúság sem kerülheti el kegyetlen végzetét: „A halál nem kímél / Egy virágzó orcát sem.”34 A következô duettben egy haldokló lány és kedvese siratják szomorú sorsukat, s vigaszt egyedül abból meríthetnek, hogy búcsújuk nem örökre szól (ez nyilvánvalóan tudatos utalás az oratórium késôbbi részeire). A jelenetet a lány játszótársainak kórusa kerekíti le, akik osztoznak a magára maradt szerelmes bánatában.

31 A szöveg elemzése során a librettót többnyire magyar fordításban idézem, de egyszersmind megadom a német eredetit is: a szövegkönyvben szereplô belsô címeket a fôszövegben (de zárójelben), a konkrét verssorokat pedig lábjegyzetben. A teljes, német nyelvû szövegkönyvet terjedelmi okból csupán e tanulmány angol nyelvû változata közli; lásd a * jelzésû jegyzetet. 32 „Hier seyd ihr reiche Gecken / Dem armen Bettler gleich!” 33 „Mensch! lern’ an mir erkennen, / Daß du ein Gast hier bist, / Und pfleg nie dein zu nennen, / Was nur geborgt dir ist.” 34 „Der Tod verschont auch nicht / Ein blühend Angesicht.”

256


Magyar Zene

„A világ szétrombolásának kezdete” (Beginn der Weltzerstörung) – e szakasz természetesen alapvetô hangulatváltozást hoz: a halál angyala jelenik meg számos bosszúálló angyal kíséretében, hogy bejelentsék az ítélet napjának elérkeztét. Az igazságtétel elsô áldozata egy zsarnok, aki halálos sebet kap, s bár áriájában kegyelemdöfésért esedezik, továbbra is makacsul tagadja Isten hatalmát. Az elsô rész utolsó két szakasza lényegesen rövidebb a korábbiaknál. Elôbb egy férfi, két várandós asszony és egy szoptató anya veszi számba, melyek azok „A jelek” (Die Zeichen), amelyek elôrevetítik a közelgô borzalmakat, s férfikar zengi a tanulságot: „Milyen keserves a halál! Milyen égetô az ítélet napja!”35 Végül, a harsona hangjaira, egy újabb angyal tûnik fel, hogy kihirdesse, eljött „A feltámadás” (Die Auferstehung): „Keljetek fel! ti holtak! / És járuljatok az ítélôszék elé!”36 Megmozdul a föld, és az angyalok kara énekli meg a halottak hátborzongató felvonulását: Hah! felkelnek Minden népekbôl és nyelvekbôl. Micsoda moraj! Micsoda zúgás! Mintha a tenger hullámai háborognának, A föld túl kicsiny lesz számukra.37

A második rész összetettebb címet visel – „Az ítélet maga, büntetés és jutalom” (Das Gericht selbst, Straf ’ und Lohn) –, de csupán két önálló címmel is ellátott szakaszt tartalmaz. Elôször a feltámadottak egyike írja le a félelmes csöndet, amikor „az angyalok maguk is reszketnek”.38 Eloa szeráf érkezik, s megszólítja a (pillanatnyilag még láthatatlan) Bírát – válaszul az eltaszítottak kórusának kétségbeesett kitörését halljuk, mígnem a halál angyala ismét felbukkan, hogy a bal oldalra terelje ôket, míg az arra méltók jobb kéz felôl állhatnak. Három újabb panaszt hallunk még: árvák és özvegyek hányják felebarátaik szemére a könyörület hiányát, amellyel nap mint nap szembesülniük kellett; e kórust egy ária követi, amelyben József kel ki ôt tömlöcbe vetô ellenségeinek kegyetlensége ellen; az ártatlanul meggyilkoltak pedig a gonosztevôk megbüntetését követelik. A jók tanúságtételeit a bûnösök vallomásai követik: egy gyermekgyilkos asszony kíméletlenül átkozza önmagát, míg az ôt elcsábító férfi beismeri ugyan bûnrészességét, de megbánást nem mutat – „Ha már egyszer a pokolra kell jutnom, / Magammal rántalak benneteket.”39 E konok elvetemültségen megdöbbenve a kiválasztottak kórusa az aratókat szólítja, hogy irtsák ki e kártékony gazt, s az elátkozottak kétségbeesése is fokozódik, amint maga a Megváltó jelenik meg, hogy pokolra küldje ôket. Áriájában a Megváltó a mások szenvedései iránti közönyt hányja a bûnösök szemére, s végül

35 „Wie herb ist der Tod! der Richttag! wie heiß?” 36 „Steht auf! ihr Todte! / Und kommet vor Gericht.” 37 „Ha! sie erwachen / Aus allen Völkern und Sprachen. / Welch ein Murmeln, welch ein Sausen! / Wie wenn Meereswogen brausen, / Die Erde wird ihnen zu klein.” 38 „Die Engel selber zittern.” 39 „Muß ich schon einmal in die Hölle / So zieh’ ich euch doch mit hinein.”


257

az angyalok és a kiválasztottak közös kórusa ismétli fennhangon, hogy a vétkesek nem kerülhetik el sorsukat. Itt következik az oratórium második részének elsô, külön címmel is ellátott egysége: „A jutalom” (Die Belohnung). Minthogy a gonoszok immár elnyerték méltó büntetésüket, most az erényesek jelennek meg sorra: ártatlan gyermekek, egy éppoly ártatlan ifjú, majd a szüzek kórusa tûnik fel fehér ruhában – egyiküket az angyal ekképp szólítja meg: Dalokat énekelsz Neki, dicséretéül, Amelyeket csak a Tiszta Tud veled énekelni.40

A mártírok záró kórusbetétje után rögtön a második, saját címet viselô szakasz következik: ez voltaképpen egyetlen vokális szám, amely „Semire és Azor” (Semire und Azor) szerelmét mutatja be. Közös áriájukban ez utóbbi elpanaszolja, miként tagadták meg tôle Semire kezét, kedvese azonban váltig azzal vigasztalja, hogy haláluk után már senki sem állhat majd szerelmük útjába. A következô kórust a gyóntatóatyák éneklik, majd ismét a Megváltót halljuk, aki a kiválasztottakat a maga és atyja országába hívja. Amint követjük ôket új otthonukba, tanúi lehetünk elragadtatásuknak, hiszen e csodálatos világ örömeit immár örökkön élvezhetik: Idôtöket ne mérjétek többé aggodalmasan Holdak és napok szerint; Elvész az örökkévalóságban, És az eónok számotokra most már pillanatokkal egyenlôk.41

A cselekvény tetôpontján maga az Úr jelenik meg, hogy egyetlen mondatban kinyilatkoztassa: „Én magam vagyok a jutalmatok.”42 Ennek hallatán a kiválasztottak dicsôítô kórusban törnek ki, s a második rész (és vele a teljes oratórium) a remény hangjaival zárul: „Mostantól örökké Istennel uralkodunk!”43

Szövegmodellek A kézirat címlapján szereplô megjegyzés szerint a librettó nagyobbrészt a Biblia passzusai alapján született, s ha Scheiger néhány további, a Szentírás idevágó szakaszaiban nem szereplô karakterrel gazdagította is a szöveget, a cselekvény meghatározó fordulatai valóban könnyen azonosíthatók. Az utolsó ítélet Máté evangéliumában szereplô, közismert leírása (25:31–46.) például nem csupán arról tudó-

40 „stimmest Lieder / Zum Preis ihm an, / Die nur der Reine / Mitsingen kann.” 41 „Nun meßt ihr ängstlich eure Zeit / Nicht mehr nach Monden und nach Sonnen; / Verlohren geht sie in der Ewigkeit, / Und Augenblicken gleich sind euch nun die Aeonen.” 42 „Ich selbst bin euer Lohn.” 43 „Nun herschen wir ewig mit Gott.”

258


Magyar Zene

sít, hogy az Úr „a juhokat jobb keze felôl, a kecskéket pedig bal keze felôl állítja” (amint azt Scheiger megfogalmazásában fentebb már idéztem), de feljegyzi a bal oldalon állókhoz intézett szavakat is: Távozzatok tôlem, ti átkozottak, az örök tûzre, a mely az ördögöknek és az ô angyalainak készíttetett. Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom; jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.

A librettó csaknem szó szerint kölcsönzi e szavakat, a nyitó intelmet négysoros recitativóvá formálva, amelyet nyolcsornyi áriaszöveg követ, a szemrehányások felsorolásával: Menjetek, átkozottak! A pokol tüzére, amelyet nektek, Az eltaszított lelkekhez hasonlók, Már kezdettôl fogva készítek. Éheztem, és ti nem adtátok nekem Az asztalról a morzsákat; Jövevény voltam, és ti hagytátok Hogy elgémberedjem az ajtótok elôtt. Mezítelen voltam, és ti nem takartátok be Csupaszságomat, szeretetlenül, Most meneküljetek, átkozottak! Meneküljetek a szemem elôl!44

Ugyancsak szinte szó szerinti idézet bukkan fel a második rész kezdetén, amikor az eltaszítottak kórusban átkozzák el saját sorsukat: „Oh, omoljatok ránk, ti dombok! / És rejtsetek el a világ szeme elôl.”45 E sorok forrása Hóseás próféta könyve (10:8.): „és mondják majd a hegyeknek: Borítsatok be minket! a halmoknak pedig: Omoljatok reánk!” – a kapcsolatot pedig még szorosabbá teszi egy (vélhetôleg tudatos) szójáték: a „hegy” német megfelelôje (Berg) ugyanis Scheiger versében is feltûnik, az „elrejt” (bergen) szóba rejtve. Az összefüggés azonban nem kevésbé nyilvánvaló Krisztusnak a bûnös városhoz szóló intelme, illetve a Scheiger angyalának szájába adott szavak között, mielôtt az elátkozottak a pokolra szállva elszenvednék második halálukat. Máté változata szerint (23:37.) Jézus így szól: Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyûjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyûjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad.

44 „Geht hin, Vermaledeite! / Ins Höllenfeuer, das ich euch, / Den mitverworfnen Geistern gleich, / Von Anbeginn her schon bereite. // Ich war hungrig, und ihr gabet, / Nicht des Tisches Brosen mir: / Ich war Fremdling, und ihr ließet / Starren mich vor eurer Thür. // Ich war nackt, und ihr bedecktet / Lieblos meine Blöße nicht, / Fliehet nun, Vermaledeite! / Flieht von meinem Angesicht!” 45 „O! fallet über uns, ihr Hügel! / Und bergt uns vor dem Aug der Welt.”


259

Magához Krisztushoz intézve szavait, Scheiger feltûnôen felvilágosult angyala „próféták” helyett inkább „tanítókról” beszél, és szót sem ejt a megkövezésrôl – egyebekben azonban voltaképpen ugyanazt mondja: Miképpen a tyúk, úgy akartad Szárnyaid alá csalogatni ôket, Tanítókat küldtél hozzájuk. – Hiába! Ellenszegültek, És csak tréfát ûztek velük.46

Az efféle terjedelmesebb átvételek ugyan nem túl gyakoriak a librettóban, Scheiger szövege azonban bôvelkedik az utolsó ítélet témájával összefüggésbe hozható rövidebb bibliai citátumokban. A korábban már idézett Grablied második sora – „daß du ein Gast hier bist” – például a 119. zsoltár 19. versére utal: „Ich bin ein Gast auf Erden.”47 Éppily szembeötlô a kiválasztottak kórusában hallható „Aratók, tépjétek ki a dudvát!”48 felkiáltásnak a Máté- evangélium következô soraival való rokonsága (13:30. és 40.): és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze elôször a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csûrömbe. […] A miképen azért összegyûjtik a konkolyt és megégetik: akképen lesz a világnak végén.

S hasonlóképp, „A jelek” az elsô rész végén található leírásának bevezetése mögött („Az éjszaka elnyeli a napot…”)49 alighanem Ézsaiás könyvébôl a „sötét lesz a nap támadáskor” sor ihletését sejthetjük (13:10.). Annál is inkább, mivel Scheiger szövegében ezen a ponton két várandós asszony és egy szoptató anya jelenik meg – éppúgy, mint Máté evangéliumában (24:19.) nem sokkal a fenti Ézsaiás- passzus idézete (24:29.) elôtt. S hogy csupán egyetlen további példát említsek, amikor egy angyal vigasztalni próbálja a bûnbánó asszonyt, Scheiger ismét egy híres bibliai passzust idéz: „A lélek erôs, a test volt esendô”50 (vö. Máté 26:41.: „a lélek kész, de a test erôtelen”). Még hosszasan sorolhatnánk a hasonló allúziókat, amelyek többségét a szövegkönyvet olvasva Haydn is kétségkívül felismerte. A példák szaporítása helyett azonban fordítsuk figyelmünket a librettó egyik másik szembeötlô vonására: egy olyan szövegírói technikára, amelynek gyakori használatával Scheiger kétségkívül ugyancsak Haydn tetszését kereste. Mint korábban utaltam rá, a Teremtésben is jócskán elôforduló hangfestô effektusokkal kapcsolatban már a kortársak véleménye is megoszlott. Egyeseket lenyûgöztek a különféle állatok és természeti jelenségek briliáns ábrázolásai, míg mások 46 „Wie eine Henne wolltest du / Sie unter deine Flügl locken, / Du sandtest ihnen Lehrer zu. – / Umsonst! sie setzten sich dagegen / Und trieben nur mit ihnen Scherz.” 47 Itt csupán a két német szövegváltozatot közlöm, a Biblia magyar fordításaiban ugyanis a Gast szó helyén különbözô szinonimák állnak, amelyek elleplezik a német szövegek kézenfekvô kapcsolatát. 48 „Reißt das Unkraut aus, ihr Schnitter!” 49 „Die Nacht verschlinget den Tag.”

260


Magyar Zene

úgy érezték, mindezek a „produkciók” méltatlanok Haydnhoz, s különösképp az oratórium fennkölt témájához. Hogy Scheiger vajon mennyire érezte magáénak a partitúra e zoológiai vonulatát, nem tudhatjuk, annyit azonban librettistaként kétségkívül felismert, hogy a zenei illusztrációk alkalmasak lehetnek a közönség figyelmének megragadására és fenntartására, s ekképp nagyban hozzájárulhatnak Az utolsó ítélet sikeréhez. Ennek megfelelôen Scheiger mindjárt a Grablied bevezetôjében tálcán kínálja Haydnnak a lehetôséget, hogy a jelenet komor hangulatát konkrét zenei utalásokkal tegye még kísértetiesebbé: Egy férfi Milyen szomorúan ég a halotti fáklya! Egy nô Milyen panaszosan szól a zene! Egy férfi Hogy kondul a harang a toronyban! Egy nô A koporsóvivôk zihálnak – most megállnak Egy helyben; a pap imádkozik, és Megszólal a kórus és a zene.51

Scheiger azonban nem csupán a hangfestô effektusok halmozásában lép Swieten nyomába, hanem a megzenésítésre vonatkozó konkrét tanácsok megfogalmazásában is – a Grablied kezdetén például ez áll: „gyászzene hangfogókkal”.52 A Haydn illusztratív tehetségét feltüzelni hivatott sorok sok más ponton is felbukkannak, de sajnos csak találgathatunk, a zeneszerzô vajon milyen effektussal érzékeltette volna, „hogyan zörögnek a száraz csontok”,53 amint a holtak kikászálódnak sírjaikból, vagy milyen hangot kelt, mikor (amint korábban már idéztem) „az angyalok maguk is reszketnek”. A Teremtés illusztratív szakaszainak egy másik jellegzetes retorikai eljárása, hogy a szövegkönyv a mondat alanyát csupán az utolsó pillanatban nevezi meg – mintha a librettista egyfajta rejtvényt adna fel a hallgatónak, amelynek megoldását csupán némi találgatás után hajlandó elárulni. Ez a technika legtisztább formájában a Teremtés 21. számában jelenik meg, amelyben Haydn rendre fejtörésre késztet, vajon mi bömböl az örömtôl a zenekar mély trilláiban (az oroszlán), mi szökell a magasba a vonósok emelkedô skálafutamaival (a tigris), mi emeli fel a fejét Presto tovaügetô kísérettel (a szarvas) és így tovább. A temetôben játszódó jelenetben Scheiger nyilvánvalóan ezt a mintát követi, de a hatást tovább fokozza azáltal, hogy a döntô információt egyre tovább és tovább hallgatja el elôlünk: 50 „Der Geist ist stark, das Fleisch war fällig.” 51 „Wie trüb die Todtenfackel brennt! / Wie kläglich die Musick erschalt! / Wie auf dem Thurm die Glocke brummt! / Die Träger keuchen; – itzo stehn / Sie still; der Priester bethet, und / Das Chor, und die Musick beginnt.” 52 „Trauermusick mit Sourdinen.” Mint emlékezhetünk, Haydn „részletes leírást vagy kommentárt” is kért a librettóhoz, lévén „ez megkönnyíti a zeneszerzô dolgát”. Vö. 10. lábjegyzet. 53 „Wie rasselt das dürre Gebein.”


261

Egy nô Akik annyira zokognak ott, a koporsó mellett, Az a két kicsi fia. Egy férfi Aki sápadtan és olyannyira magába fordulva Nyeldekli a keserû fájdalmat, S ennél fogva tízszer jobban kell éreznie azt, Az az idôsebb fia. Egy nô És aki Ott, átható sikollyal Mindjárt félig sebesre tördeli a kezét, És nem hagyja vigasztalni magát, Hamarosan, mintegy önkívületben, hangtalanul A szomszédjára hanyatlik, az a felesége.54

A Teremtés librettójára jellemzô technikák efféle utánzása mellett Scheiger egy alkalommal mintha egy konkrét, különösen emlékezetes szöveghelyet is imitálna. A Teremtés harmadik részének kezdetén Ádám és Éva duettben magasztalja az Úr által teremtett világot, felváltva ismételgetve dicsérô szavaikat: „A világ, oly nagy, oly csodálatos.”55 Meggyôzôdésem, hogy Scheigert Haydn oratóriumának ez a varázslatos pillanata ihlette arra, hogy Az utolsó ítélet szövegkönyvébe is beillesszen egy hasonló részletet, amelyben négy játszótárs versengve magasztalja a haldokló lányt: „Oly szép. Oly bájos. Oly szelíd. Oly jó.”56

A Teremtés ellenpárja? Jóllehet a Teremtés és Az utolsó ítélet szövegkönyve közötti rokonság sok tekintetben kézenfekvô, a Scheiger librettójának címlapján szereplô utalás – mely szerint az utóbbi oratórium kifejezetten az elôbbi „ellenpárjaként” készült volna – némileg félrevezetô. Az utolsó ítélet számára ugyanis Swieten második, az Évszakokhoz írott librettója alighanem legalább annyira meghatározó inspirációs forrást jelentett, mint a Scheiger által is bevallott modell. Ha a Teremtés és Az utolsó ítélet librettói közötti egyik alapvetô hasonlóságként a hangfestô effektust „provokáló” sorok nagy számát említettük, természetesen rögtön hozzá kell tennünk, hogy ez a technika az Évszakokra is jellemzô, amelyben Haydn valójában még több emlékezetes illusztrációval él, mint elôzô Swieten- oratóriumában. Mindez leginkább talán a programatikus bevezetô zenék arányában ragadható meg: míg a Teremtésben egyet-

54 „Die dort so schluchzen bei den Sarg, / Sind seine beiden Kinderchen. // Der blaß, und so in sich gekehrt / Den herben Schmerz hinunterwürgt, / Und zehnmal mehr drum fühlen muß, / Der ist sein ältrer Sohn. // Und die, / Dort mit durchdringenden Geschrey / Die Hände bald halb wund sich ringt, / Und sich nicht trösten lassen will, / Bald, wie in Ohnmacht, lautlos sich / An Nachbar lehnet, ist sein Weib.” 55 „Die Welt, so gross, so wunderbar.” 56 „So schön. So hold. So sanft. So gut.”

262


Magyar Zene

len ilyen akad (a híres Die Vorstellung des Chaos), az Évszakok mind a négy részének élén egyegy Einleitung áll, amelyek témáját a partitúra rendre meg is nevezi: Tavasz: A bevezetés a télbôl a tavaszba való átmenetet ábrázolja Nyár: A bevezetés a hajnalhasadást ábrázolja Ôsz: A bevezetés tárgya a földmûvesnek a gazdag termés feletti öröme Tél: A bevezetés a sûrû ködöket festi, amelyekkel a tél beköszönt57

Ha mindennek tudatában fellapozzuk Az utolsó ítélet szövegkönyvét, amely jó néhány hangszeres „szimfónia” karakterérôl ad hasonlóan gondos leírást, egyértelmûnek tûnik, hogy Scheiger nem annyira Swieten elsô librettóját tekintette mintájának, hanem inkább a másodikat:58 Halál és feltámadás: A szimfónia váltakozva fejezi ki Isten nagyságát és a halandók gyöngeségét A kedves halála: A bevezetés a haldokló ártatlanságát és szeretetreméltóságát festi A világ szétrombolásának kezdete: A zene a lágy- szomorú hangulatból komolyra és fenyegetôre fordul A jelek: A bevezetés azok rettenetességét fejezi ki Az ítélet maga, büntetés és jutalom: A szimfónia félelmet és aggodalmas várakozást fejez ki A jutalom: Lágy harmónia hangzik fel [Amint Krisztus a kiválasztottakat a maga és atyja országába hívja]: Itt a szimfónia a menny minden édességét kezdi kifejezni59

Az Évszakok illusztratív szakaszaira ugyancsak jellemzôk – míg a Teremtésbôl lényegében hiányoznak – azok a többes szám második személyû igealakok, amelyek mintha a közönség figyelmét hívnák fel egyegy hangfestésre. Az oratórium kezdetén Simon elsô megszólalása („Seht, wie der strenge Winter flieht”) máris szép példa erre, majd Lukas és Hanne is hasonlóképpen kezdik a mondókájukat, s a közismert Freudenliedben már tetôpontjára is hág e technika használata:

57 „Der Frühling: Die Einleitung stellt den Übergang vom Winter zum Frühling dar.” „Der Sommer: Die Einleitung stellt die Morgendämmerung dar.” „Der Herbst: Der Einleitung Gegenstand ist des Landmanns freudiges Gefühl über die reiche Ernte.” „Der Winter: Die Einleitung schildert die dicken Nebel, womit der Winter anfängt.” 58 Mint Rice megjegyzi (i. m., 203–204), Mária Terézia császárné ugyancsak hozzákezdett egy I quattro novissimi címû oratórium szövegkönyvének kidolgozásához, és vázlataiban hasonlóan precíz megjegyzéseket találunk a zenekari bevezetôk kívánatos zenei kifejezésével kapcsolatban. 59 „Tod und Auferstehung: Die Symphonie drückt wechselweise die Größe Gottes und die Schwachheit der Sterblichen aus.” „Der Tod der Geliebten: Die Einleitung mahlt die Unschuld und Liebenswürdigkeit der sterbenden Person ab.” „Beginn der Weltzerstörung: Die Musick fällt vom sanft- traurigen ins Ernste und Drohende.” „Die Zeichen: Die Einleitung drückt das Schröckliche derselben aus.” „Das Gericht selbst, Straf’ und Lohn: Die Symphonie drückt Furcht und bange Erwartung aus.” „Die Belohnung: Es erschalt eine sanfte Harmonie.” „Hier fängt die Symphonie an alle Süssigkeiten des Himmels auszudrücken.”


263

Hanne Nézzétek a liliomot, Nézzétek a rózsát, Nézzétek az összes virágot! Lukas Nézzétek a ligeteket, Nézzétek a réteket, Nézzétek az összes mezôt!60

A nyár végéhez közelítve azonban Swieten immár hallható jelenségre hívja fel a figyelmünket: „Hallgassátok, amint egy tompa zúgás a völgybôl / A vad vihart jelenti!”61 Alighanem ez a megoldás ihlette Scheigert arra, hogy maga is a „Hört!” igealakot illessze a temetôi jelenet kísérteties leírásába: Most süllyesztik a koporsót a sírba, Hallgassátok! amint rádobják ôket, milyen tompán Szólnak a rögök: puff, puff, puff. A könnyû föld utánapereg; Olykor egyegy korhadt csont is.62

Még figyelemreméltóbb, hogy az Évszakok szövegkönyvében egyegy szónak gyakran kölcsönöz külön nyomatékot a welch(e) szó, amely a Teremtés librettójából teljességgel hiányzik. Az Ôsz vadászjelenetének „Micsoda hangos lárma / Harsog az egész erdôben!”63 sorpárja különösen emlékezetes, de a legismertebb példát megint csak a Freudenliedbôl idézhetjük: „Nézzétek a halakat, / Micsoda nyüzsgés! […] Nézzétek a madarakat, / Micsoda verdesés!”64 Alig lehet kétségünk, hogy Scheigert éppen e sorok ihlették meg, amikor a feltámadást kísérô titokzatos hangokat a következôképpen írta le: „Oh! micsoda ordítás, oh! micsoda tolongás!”, majd kevéssel utóbb: „Micsoda moraj! Micsoda zúgás!”65 – mind, mind újabb próbálkozás, hogy Haydn páratlan fantáziájából egyegy különleges hangeffektust csiholjon ki. Az ehhez hasonló általános technikák utánzása mellett Az utolsó ítélet néhány passzusa alighanem ugyancsak az Évszakok egyik- másik emlékezetes részletébôl merített inspirációt. Különösen egyértelmûnek látszik a kapcsolat a „Mennydörgések robajlanak, ütés ütés után”66 sor esetében, amely ismét csak „A jelek” leírásában bukkan fel. Az utolsó ítélet librettóján dolgozó Scheiger kétségkívül kiemelt figyelmet

60 „Seht die Lilie, / Seht die Rose, / Seht die Blumen all! // Seht die Auen, / Seht die Wiesen, / Seht die Felder all!” 61 „Hört, wie vom Tal ein dumpf Gebrüll / Den wilden Sturm verkünd’t!” 62 „Itzt senken sie den Sarg ins Grab, / Hört ihr! wie drauf geworfen dumpf / Die Schollen tönen, plump, plump, plump / Die leichtre Erde rieselt nach, / Mit unter auch manch morsch Gebein.” 63 „Welch ein lautes Getön / Durchklingt den ganzen Wald!” 64 „Seht die Fische, / Welch Gewimmel! […] Seht die Vögel, / Welch Geflatter.” 65 „O! welch ein Geheul, o! welch ein Getümmel! […] Welch ein Murmeln, welch ein Sausen!” 66 „Die Donner krachen Schlag auf Schlag.”

264


Magyar Zene

szentelt az Évszakok talán leginkább „apokaliptikus” részletének, a viharkórusnak (No. 17), s ennélfogva a Nyár két sorával való hasonlóság aligha a véletlen mûve: „Lesújtva robajlanak, ütés ütés után, / A súlyos mennydörgések, félelmetesen.”67 S hasonlóképp, alighanem Scheigernek az Évszakok terjedelmes és hatásos vadászjelenete iránti csodálatát sejthetjük annak hátterében, hogy Az utolsó ítéletben is jó néhány hasonló pillanat akad: a zsarnok halála – „Felkiált! lehanyatlik! elesik”68 például mintha a madár pusztulását festô Swieten- sorpár tömörebb változata lenne: „Felvillan, csattan, az ólom eléri / És holtan veti alá a levegôbôl.”69 S persze ne feledkezzünk meg egy primeren zenei kapcsolatról sem: a Teremtéssel ellentétben az Évszakok egyes szakaszaiban már férfi- és nôi kar áll szemben egymással, márpedig Az utolsó ítélet ugyancsak hatásosan él ezzel a kontraszthatással. A haldokló lány játszópajtásai az ártatlan lényhez illôen éteri kórust intonálnak, míg „A jelek” szakasz végén, közvetlenül mielôtt megszólalna a harsona, férfikaron hangzanak fel a félelmes szavak: „Oh! micsoda ordítás, oh! micsoda tolongás!” Mindennek fényében aligha túlzás úgy fogalmaznunk, hogy ha témáját és közvetlen bibliai inspirációját tekintve Az utolsó ítélet valóban a Teremtés párdarabjának tekinthetô is, a megvalósítás részleteit illetôen sokkal inkább az Évszakokkal rokoníthatjuk. Ez a sokrétû kapcsolat pedig különös jelentôséget nyer, ha a Swietenoratórium záró, Tél szakaszát alaposabban is összevetjük Az utolsó ítélet szövegével – Scheiger ugyanis minden jel szerint nem csupán a bibliai tematikához szerette volna visszaterelni Haydnt, de egyúttal kísérletet tett az Évszakok egyfajta perorációjának megírására is, amely bôvebben fejtené ki a Tél utolsó jeleneteiben csupán utalásszerûen megfogalmazott gondolatokat. Egészében szemlélve az Évszakok nem kevésbé látványos metamorfózist tár a hallgató elé, mint a Teremtés. A télbôl indulunk, melyet hamarosan tovaûz a tavasz, bejárjuk az évszakok teljes körét, s végül a télbe érkezünk vissza. Ebben a második télben azonban, amely a teljes negyedik részt uralja, ugyancsak egyfajta körforgás figyelhetô meg: a kezdet fagyos sötétsége elôl a vándor egy – bizonyára jól fûtött és világos – házba menekül, hogy ott feloldódjon a falusiak vidám együttlétében, az „Ein Mädchen, das auf Ehre hielt” (illetve az ahhoz csatlakozó kacagó kórusrefrén) elhangzása után azonban ismét a hóban találjuk magunkat, s megtapasztaljuk, hogy „A sivár Keletrôl nyomul elôre / Most egy metszô, jeges fuvallat”.70 Figyelemre méltó, hogy a negyedik rész e belsô körforgása során Swieten a tél hidegét egyértelmûen magával a halállal asszociálja. A kiindulópontot Lukas recitativója jelenti (No. 31): A föld képe most egy sír, Ahol erô és báj holtan fekszenek, Ahol a halotti sápadtság uralkodik szomorúan,

67 68 69 70

„Schmetternd krachen Schlag auf Schlag, / Die schweren Donner fürchterlich.” „Er schreyt! er sinkt! er fällt.” „Es blitzt, es knallt, ihn erreichet das Blei / Und wirft ihn tot aus der Luft herab.” „Von dürrem Osten dringt / Ein scharfer Eishauch jetzt hervor”.


265

S ahol a tekintet körös- körül a távolban Csupán kihalt pusztaságot talál.71

Ezen a ponton lép színre „zavarodottan és kétségek között”72 a vándor, aki lassacskán feladja a reményt, hogy a mély hóban még visszatalálhat a helyes útra – a helyzet szimbolikus jelentôségét, a tévelygés életre- halálra szóló tétjét aligha kell bôvebben fejtegetnünk. A falubeliek vidám mulatsága némi enyhülést hoz, de amint elhagyjuk az emberi közösség nyújtotta biztonságos menedéket, Simon jelenik meg ismét, hogy immár nyíltan is megfogalmazza az évszakok körforgása és a valamennyiünkre váró, kegyetlen sors közötti párhuzamot: Nézd hát, balga ember, Nézd életed képét! Rövid tavaszod elhervadt, Nyarad ereje kimerült. Ôszöd már elfonnyad a korral; Már közeleg a sápadt tél, S a nyitott sírt mutatja neked.73 Az agg Haydnra nyilvánvalóan nagy hatással voltak e rendkívül személyes szavak: az általuk ihletett zene drámai ereje még az Évszakok partitúrájában is szinte egyedülálló. Gondolatmenetünk szempontjából azonban fontosabb, hogy a következô sorokban, majd a kórusban Swieten félreérthetetlenül az utolsó ítéletre utal. Simon elveszett reményekrôl beszél, s arra emlékezteti felebarátait, hogy a hiú vágyak „eltûntek, akár egy álom”, s végül – tehát az ítélet pillanatában – „csak az erény marad”.74 A végkövetkeztetést a kórus is megerôsíti, és ígéretük szerint a Mindenható új létre ébreszt bennünket – majd „megnyílnak a menny kapui”,75 melyeken csak az arra érdemesek juthatnak át. Azok, akik számára „Határtalan boldogság / Lesz a megérdemelt jutalom”.76 Összegzésképp elmondhatjuk, hogy ha a Haydn által megôrzött librettót szerzôje talán valóban „a Teremtés ellenpárjának” szánta is, azt legalább annyi joggal tekinthetjük „az Évszakok folytatásának”. Mint korábbi elemzéseimbôl kiviláglott, Scheiger szövegére nem annyira a Teremtés egésze, mint inkább az Évszakok néhány jellegzetes költôi technikája és emlékezetes zenei részlete volt számottevô hatással –

71 „Der Erde Bild ist nun ein Grab, / Wo Kraft und Reiz erstorben liegt, / Wo Leichenfarbe traurig herrscht, / Und wo dem Blicke weit umher / Nur öde Wüstenei sich zeigt.” 72 „Verwirrt und zweifelhaft”. 73 „Erblicke hier, betörter Mensch, / Erblicke deines Lebens Bild! / Verblühet ist dein kurzer Lenz, / Erschöpfet deines Sommers Kraft. / Schon welkt dein Herbst dem Alter zu; / Schon naht der bleiche Winter sich, / Und zeiget dir das offne Grab.” 74 „Verschwunden sind sie wie ein Traum, / Nur Tugend bleibt.” 75 „Die Himmelspforten öffnen sich.” 76 „Und grenzenlose Seligkeit / Wird der Gerechten Lohn.”

266


Magyar Zene

Az utolsó ítélet kezdetén szemünk elé táruló nyitott sír pedig egyenesen azt az izgalmas értelmezési lehetôséget veti fel, hogy a késôbbi librettó az Évszakokat záró néhány kép egyfajta „újraírásának” is tekinthetô (a „nyitott sírra” konkrétan is utaló Simon- áriától kezdôdôen). Ebben az összefüggésben pedig óvatos hipotézisként azt is felvethetjük, Haydn vajon részben nem azért húzódozott- e Az utolsó ítélet témájától, mivel egyszer már megkomponálta azt, elôzô oratóriuma tetôpontjaként. Vagy inkább a számára készült szövegkönyv erôteljes képei nem nyerték el a tetszését? Ha így volt, a zeneszerzô bizonyos értelemben a saját csapdájába esett: miközben következetesen ragaszkodott hozzá, hogy a szövegnek „képekben gazdagnak”77 kell lennie, lehetséges, hogy az utolsó ítélet témájához kapcsolódó egyes – elkerülhetetlenül morbid – képek illusztrálását ô maga is problematikusnak találta volna. Hogy csupán néhány példát idézzek fel Scheiger szövegkönyvébôl: annak zenei ábrázolása, „milyen tompán / Szólnak a rögök: puff, puff, puff”, vagy hogy a göröngyöknek „olykor egyegy korhadt csont” is „utánapereg”, könnyen túlléphetett volna a jó ízlés határain. S hasonlóképp, a „nem állja ki tovább a fájdalmat / meghasad a szíve”78 sorok megzenésítése során sem lett volna egyszerû megtalálni a brutalitás és a szentimentalizmus közötti arany középutat. És vajon hogyan alkalmazhatnánk Haydn elôzô két oratóriumának bájos állathang- utánzó effektusait a haláltusáját vívó zsarnokra, akinek „minden izma vonaglik […] / És mégis csikorgatja a fogát”?79 Griesinger leveleibôl úgy sejthetjük, efféle fenntartások sok kortársban felmerültek: az utolsó ítélet oratórium formájában való feldolgozásának gondolatát láthatólag „barokknak”, sôt „otrombának” találták, s egy muzsikus kolléga megkönnyebbülten jelentette, hogy Haydn „semmiképp sem elvetendô módon” közelített a témához.80 Végül – éppen Haydn jellemének ismeretében – joggal vethetô fel az is, hogy egy efféle szövegnek a Teremtés és az Évszakok ártatlanabb természeti képeiben látotthoz hasonló élénkséggel való illusztrálása voltaképpen idegen lett volna a személyiségétôl: a hallgatók szívének viszolygással és rettegéssel való eltöltését aligha érezhette a keresztény hit megerôsítésére alkalmas módszernek az a komponista, akinek vallásosságát Landon találóan a „derûs, belenyugvó, bizakodó”81 jelzôkkel jellemezte. Valószínûleg sosem fogjuk megtudni, Haydn miért nem zenésítette meg Scheiger szövegkönyvét. Annyit mindenesetre érdemes felidéznünk, hogy a zeneszerzô az Évszakok befejezése után gyakran panaszkodott kimerültségrôl, a legfôbb ok tehát feltehetôleg nem a librettóval kapcsolatos esetleges fenntartása lehetett. Ha így van, különösen sajnálatosnak kell tartanunk, hogy Az utolsó ítélet szövegét (minden jel szerint) érintetlenül hagyta, hiszen bizonyára valamennyiünk oldalát furdalja a kíváncsiság, Haydn vajon mihez kezdett volna az Úr egyetlen, kinyilatkoz-

77 78 79 80 81 82

Vö. 14. lábjegyzet. „Hält nicht mehr aus den Schmerz, / Ihm bricht das Herz.” „Alle seine Muskel zücken, […] / Und doch knirscht er mit den Zähnen”. Vö. a 10., 8., illetve 7. lábjegyzettel. „cheerful, reconciled, trusting”. Landon: Haydn: Chronicle and Works, vol. IV. 124. „Lockend sangen die Syrenen / Mir der Wollust Zauberglück”.


267

tatásszerû megszólalásával – „Én magam vagyok a jutalmatok” – vagy az olyasféle sorokkal, mint „Csábítóan énekeltek a szirének / Nekem a gyönyör varázslatos boldogságáról”.82 A komponista saját gyûjteményében fennmaradt librettó azonban még Haydn megzenésítésének híján is számot tarthat érdeklôdésünkre, mint a zeneszerzô két kései oratóriumának korabeli recepcióját megvilágító legizgalmasabb források egyike.

ABSTRACT BALÁZS MIKUSI

“A COUNTERPART TO THE CREATION” The Libretto of Joseph Haydn’s The Last Judgment In his last active years Joseph Haydn contemplated writing yet another grand oratorio, one treating the topic of the Last Judgment. This article seeks to summarize all the information available on this (eventually aborted) project, and completes the picture with an all- important new source: a manuscript from Haydn’s own collection, which contains a libretto entitled Das jüngste Gericht by Joseph Ignaz Scheiger, a nephew of the composer’s wife. I propose that, while Haydn probably never set to music any part of this libretto, the text arguably reflects some of his concerns about the topic. Accordingly, I provide a detailed analysis of the libretto, and conclude that Scheiger’s intriguing remark on the title page – “A Counterpart to The Creation” – is somewhat misleading, insofar as the text comes closer to that of The Seasons in several respects. The original English version of this article, which also includes a full transcription of Scheiger’s German libretto, is about to appear in Haydn- Studien (Band XI, Heft 1, pp. 75–123). Balázs Mikusi holds a PhD from Cornell University (Ithaca, New York) and has been head of the Music Department at the National Széchényi Library, Budapest, since 2009. Previously he studied musicology at the Liszt Academy (now University) of Music, and held Fulbright and DAAD fellowships, among others. He is on the board of directors of the Hungarian Musicological Society, and is an elected member of the Scientific Committee of the National Széchényi Library. On an international level, he serves as vice- chair of the Bibliography Commission of the International Association of Music Libraries (IAML), as co- chair of the RILM National Committee of Hungary, and as chair of the Hungarian RISM Working Group. Dr. Mikusi’s scholarly interests are wide- ranging, but the Classical period plays a special role. Besides numerous contributions in Hungarian, he has published several English- language articles about the music of Joseph Haydn (Eighteenth Century Music, Journal of Musicological Research, Ad Parnassum, Studia Musicologica, Haydn Studien, Eisenstädter Haydn- Berichte, Haydn: The Online Journal of the Haydn Society of North America) and Mozart (The Musical Times, Mozart- Jahrbuch). He has recently edited a volume of selected music criticism by András Pernye (Budapest hangversenytermeiben 1959–1975, 2012), and his monograph entitled The Secular Partsong in Germany 1780–1815 is forthcoming in the Eastman Studies in Music series of the University of Rochester Press. His most recent discovery, the identification of an autograph fragment of Mozart’s Sonata in A major, K. 331, has been in the headlines all over the world.

A TEREMTÉS ELLENPÁRJA *

Recommend Documents