94
TAKÁCS ZSUZSÁ VAL LL'CIE SZYMANOWSKA
BESZÉLGET
TERDIK SZILVESZTER
találkozásom volt, aki megkeresztelkedett, otthagyta a doktoriskolát, melynek ígéretes tudósjelöltje volt, otthagyta budapesti szüleit, és ma egy alkoholistamentő telepen dolgozik valahol Erdélyben. Elmondta, hogy műveltségi anyagként tanulm~nyozta a Bibliát, mígnem egy napon elhitte, hogy annak, amit az Ujszövetségben olvas, így kellett történnie. Talán azt is mondta, hogy nem múlt időben érzékelte a bibliai szövege t, hanem folyamatos, jelenidejű történésében. Egy éjszaka közepén fölébred tem arra, hogy értem, miről is beszélt. Első érzésem a hála, majd az azzal szinte egy időben támadó mulasztásaim miatti megbánás volt. - Claudel a megtérése előtti időről így ír naplójában: "Párizs legsötétebb sikátoraiban bolyongtalll
A templom művészete vagy a művészet temploma Az 1905-as egyházmíivészeti kiállítás és recepciója
úgy, hogya Saint-jacques utca és a Fauburg PoissOlziere utca helyett Pokol utcát és Kétségbeesés utcát olvastalll a táblákon. n Valahogy az az érzésem, hogy a ma embere - s így én is - ilyen sikátorokban
tévelyeg.
- A dilettantizmus egyik feltétele lel/ne az igazi költészetnek, ahogyan ezt Pilinszky fogalmazza: a költő a kereszt által határozódik meg, melynek függőlegesén egyfelől a szent, másfelől a bzínöző, a v{zszintesén pedig a dilettánst és zsenit magába foglaló idióta helyezkedik el. Látod-e magad ezen a kereszten? kívülről állni a válaszhoz. Az Assisi Szent Ferenc Naphimnuszában található "Lauda to sian ismételgetésével próbálok gondolni a halálra az új kötetben, vagy a "tüzes koronára", rengeteg és alig elviselhető szenvedésünkre. Ez a vers imádságféle számomra.
A kiállítás
- Megpróbálok
nA tüzes korona, mely már-már / alászállt, de mi visszahőköltünk / tőle, most távolodik és hzíl. / Maradj még!,- kérlelnénk -, / mert elpusztulunk / k{njaink és ragyogásod nélkül. n Uj kötetem címadó versében és kötetcímében az üdvözlégy! a benedetto vagy laudata szinonímája. Ami a bűnözőt illeti: a Tárgyak könnye egyik versében túlélésre játszó deviánsnak írtam le magam. Képes voltam anyám halálát megírni, és örülni a sikerült versnek. A bennem rejlő dilettáns? A Viszonyok könnyét írva gyakran éreztem úgy, hogy a versek személyessége túlmegy az irodalmilag elfogadhatón, azaz: magánügy. A kockázat mindig jelen van. A Pili'}szky megfogalmazta változatok közül az idióta közel áll hozzám. O bizonyára Dosztojevszkijre gondolt. Szívesen vagyok idióta, hogy ne kelljen okosnak lennem. A költészet túl van az ésszel beláthatón.
nMíívészeink és iparosaink egyaránt serényen készülődnek az Iparmzívészeti Társulat által rendezel/dő országos egyházl1lzívészeti kiállltásra, amely szeptember hó 7-én nyr1ik meg a városligeti Mzícsamokban. AkiállItás sikere, dacára, hogya maga nemében a legelső Magyarországon, előre is biztositva van, mivel tömérdek sokan jelentkeztek a részvételre s {gy igen nagyszabású lesz. (00.) A rendezéssel Mihalik Gyula iparnllívész tanárt b{zták meg. AkiállItás megtekinthető f é. szept. hó 25-ig napon ta reggel 9-től este 6-ig. Belépő dij 40 fillér." Ezekkel a sorokkal adta hírül az Egyházi Mzíipar című folyóirat az egyházművészeti kiállítás várható megnyitását 1908-as augusztusi számában. 1 A kiállítás katalógusa2 szerint a Műcsarnok mind a tizenhét termét betöltötte a tárlat. A felsorolt tárgytípusok alapján úgy tűnik, hogy némely terem inkább egy árubemutatónak felfogható kereskedelmi seregszemle benyomását kelthette, s kevésbé érvényesült a szorosabb értelemben vett, csak valóban művészeti értékeket felvonultató képzőművészetikiállítás-jelleg. Így férhettek meg egymás mellett ugyanazon teremben a különböző háziparból származó csipkék és textíliák a Szent István Bazilika mozaikjaina~ kartonjaival (l. terem), a Rétay és Benedek műintézet oltárépítménye, valamint az Oberbauer cég üvegszekrénye Körösfői Aladár rákoskeresztúri, Vigyázó-féle mauzóleumba szánt üvegfestményeinek kartonjaival, Jankovich Gyula Asztrik- vagy éppen Kiss György Szent Imre-szob-
2
Egyházi Műipar, 9 (1908)/ 8, 117-118. A kiálJítás sikerét a megjelentetett anyag mennyiségében mérő szemlélet a lap profilját tükrözi, hiszen az Egyházi Múipar a hazai egyházi kegy tárgya kra szakosodott ún. műintézetek legsikeresebbikének, a Rétay és Benedek cégnek volt a hivatalos lapja, egyben prospektusa is. A Magyar Iparművészeti Társulat Egyházművészeti kiállításának katalógusa 1908. szeptembe:. 7-től szeptember 24-ig .• Pátria" Irod. Váll. és Nyomdai R.-T. Nyomása Budapest, UlJői út 25. (továbbiakban: Katalógus 1908.)
96
rával (7. terem). A festészeti anyag nagy hangsúlyt kapott: Roskovics Ignác külön teremben szerepelhetett (2. terem), az egyik folyosót, valamint az oszlopcsarnok falait Smigelschi Oktáv hangsúlyos kartonjai borították (6. terem, 8. terem), de különböző festményekkel és kartonokkal találkozha tunk még más termekben is (13-14. terem). A szobrászati anyagot gyarapította Fadrusz János Korpusza (8. terem), valamint Zala György Erzsébet királynénak a bécsi kapucinusokhoz készített síremléke életnagyságú mása, amelyet a MOB fotói, valamint Gróh István és tanítványai által készített akvarellek öveztek, hogy Magyarország régi "egyházművészeti" emlékeiről is képet kaphassanak a kedves látogatók (9. terem). Az iparművészeti tárgyakat részben a műintézetek darabjai adták (4. terem, főleg fémtárgyak), amelyek közül kiemeIt helyet kapott egy Lajta Béla által tervezett, de Galambos Jenő kivitelezésében készített keresztelő medence (8. terem). Külön teremben mutatkoztak be Róth Miksa és tanítványai színes üvegeikkel és mozaikjaikkal (16. terem), valamint a pécsi Zsolnay cég (5. terem). A Műhely csoport (Rippl-Rónai vezetésével) pedig egy külön kis templomenteriőrt valósított meg csakis e kiállítás számára (15. terem). A kiállítás szervezésébe az építészeket is bevonták, úgyhogy tervrajzokat is szép számmal felvonultattak (Aigner Sándor, Pecz Samu, Nagy Virgil, Kommer József, ifj. Bobula János stb.) (3., 11-13. terem). Az utolsó teremben pedig a könyvkiadásnak és a művészeti reprodukciós technikáknak is helyet biztosítottak, amikor a Könyves Kálmán Magyar Műkiadó Társaság is lehetőséget kapott a bemutatkozásra. Az 1908-as egyházművészeti kiállítás ötlete állítólag az Iparművészeti Társulattól származott, amely fölhívást intézett a magyar püspöki karhoz, hogy az egyházi művészetek színvonalának, valamint a külföldről érkező "selejtes áruk" kizárásának érdekében kérje fel a klérust, hogy papjai a szükséges művészeti megrendelésekkel "jónevű" hazai gyárosokhoz és iparosokhoz forduljanak, vagy esetleg közvetlenül a Társulathoz, amely tanácsokkal tudna szolgálni. A felhívásbafl fájlalták, hogy évente sok százezer korona vándorol külföldre. Irásuk hatására Vaszary Kolos hercegprímás körlevelet bocsátott ki a főegyházmegye papságának, felszólítván őket, hogy magyar cégektől vásároljanak, vagy forduljanak tanácsért a Társulathoz. Példáját több főpap is követte. Korábban, 1906-ban már a katolikus nagygyűlésen is foglalkoztak a kérdéssel, amikor döntés született: "A legközelebb Budapesten tartandó Orsz. Kath. Nagygyűléssel
kapcsolatban az egyházi építészetet, szobrászatot, kép írást és a műipart felölelő művészi tárlat rendezendő." Mivel 1907-ben Pécsett volt a gyűlés, ezért csak 1908-ban rendezték meg a tárlatot.3 A rendezés azon módját, hogy a nagygyűléshez kapcsolják az eseményt, valószínűleg a német példa inspirálta, mivel Fieber Henrik (1873-1920)
3
A Th\lPLOM
TERDll; SZILVESZTER
Egyházi Műipar, 9 (1900) /9,133-135.
MŰVÉSZETE VAGY A MŰVÉSZET Th\lPLOMA
97
katolikus pap4 így ír 1908 szeptemberében: "...a német katholikusok már 30 év óta évenként nagygyűlésük keretében törekszenek bemutatni
egyházművészeti tennelésüket és haladásukat. Az utóbbiról, sajnos, csak mérsékelt hangon szólhatunk, mert ezen tárlatok alig egyebek nagyobbszerű templomi cikkek vásáránál, ahol a kereskedői szellem uralkodik, s igazi vérbeli műalkotás csak nagyritkán kerül bemutatásra." Bár megjegyzi, hogy vannak kivételek is, mivel a fenti szemlélettől erősen elütött a bécsi szecesszió 1905-ös egyházművészeti tárlata.5 A budapesti kiállítás védnöke Vaszary Kolos blboros-hercegprímás, rendezője pedig az Iparművészeti Társulat tagsága volt. A tárgyak előzetes bírálatában "Dr. Fieber Henrik, a Szt. Imre Intézet
Prefektusa, Aigner Sándor és id. Kauser József mint a Magyar Mémök- és Építészegylet kiküldötijei, Bobula János a Magyar Építőművészek Szövetségének kiküldötije" vettek részt. 6 A tárgykatalógus előtt szerepel Fieber Henrik bevezető tanulmánya Egyházi Műipar címmel. 7 Fieber ebben az időben képzettségének és szépírói vénájának köszönhetően már azt a szerepet töltötte be a művészeti témájú publicisztikában, amit a 19. század második felének főpap, pap elődei: Simor János, Ipolyi Arnold, Czobor Béla. Fieber azonban már teljesen más szemléletet vallott. Nem osztotta, sőt gyakran élesen bírálta elődei archaeologizáló, a történeti stílusokat előnyben részesítő szemléletét, különösen Czobor munkásságára reflektálva.8
Recepció A recepciót tágabban értelmezve nemcsak egyszerűen a kiállítást értékelő és ismertető szövegeket tárgyalom, hanem olyanokat is, melyek nagy valószínűséggel a kiállítás kapcsán foglalkoznak az egyházi művészettel. Az utóbbi csoportba tartoznak például Fieber 4
"Fieber Henrik 1873. évben, Budapesten született. Középiskoláit Budapesten, Esztergomban, Nagyszombatban végezte. Mint a nagyszombati érseki szeminárium növendéke került a bécsi Pázmáneumba. Művészeti tanulmányai itt kezdődnek. Az első impulsust dr. Swoboda Henrik, a bécsi egyetem mostani protorektorától nyerte. 1900-ban a dr. Glattfelder Gyula által létesített Szent Imre Kollégium első prefektusa s Glattfelder munkatársa lett." Eigner Nándor: "Fieber Henrik", in Egyházi Műipar, 12 (1911)/ 1, 4. További életrajzi adatok: Magyar Katolikus Lexikon III. Budapest, 1997, 661. 5 Fieber Henrik: "A modern vallásos művészet", in Magyar Iparművészet, 11 (1908), 248. 6 Katalógus 1908. 5. Érdekes, hogy a katalógus nem említi az Egyházi Műipar idézett írásában rendezőként megnevezett Mihalik Gyulát, aki ez időben az Iparművészeti Múzeumnak volt munkatársa, s a gyakorlati munka valóban rá hárulhatott. 7 Katalógus 1908. 7-22. Ezt a tanulmányát ugyanezen címmeL kisebb módosításokkaI és az aktuális kiállításra vonatkozó részletek elhagyásával újra közölte 1914ben kiadott.gyűjteményes tanulmánykötetében. Fieber Henrik: Mode!71lllúvészel. Kiadta az "Elet" Irodalmi és Nyomda Rév. Társ. Budapest, 1914. Az Elet könyvei 10.287-300. (Továbbiakban: Modern Művészet 1914.) 8 Czobor 1880-ban egy folyóiratot is indított EgyltázlIlúvészeli Lap címen, amiben számos történeti írás megjelentetése mellett arra is kísérletet tett, hogy Magyarországon is meghonosítsa a tömegtermékeket gyártó műintézeteket, a magyar iparon belül tartva ezáltal az erre szánt pénzt. Lásd: Egyházművészeti Lap, I (1880), 4. és VI (1885), 223. .
98
99
TERDlK SZILVESZTER
A TEMPLOM MÚVÉSZETE VAGY A MÚVÉSZET TEMPLOMA
Henriknek részben a kiállítás előtt, részben alatt közzétett, szerintem kísérő szövegnek szánt írásai, melyekben a modern vallásos művészet lehetőségeit, valamint a papság művészethez való viszonyát elemezte. Ezt követően ismertetek néhány hagyományos értelemben vett recenzió t. Végül a recepcióhoz számítom az "egyházművészet" terén a kiállítás által generált eseményt és folyamatot.
lemben vett kereszténységgel állnak kapcsolatban, hanem egyszerűen Krisztus valamilyen értékeit képesek felfedezni, és ezt művészetükben közvetíteni. Ezek a művészek nem a dogmatikai, hanem az etikai Krisztusban keresnek megoldást. A szegények között tapasztalják meg Kriszust, és közöttük lévőként festik meg. "U/lde
Fieber Henrik tanulmányai Fieber Henrik a modern vallásos művészetről szóló írását két részben, a Magyar Ipamllívészet 1908-as 5. és 6. számában közölte. 9 Szerzőnk először a vallás és a tudomány felvilágosodás óta fennálló ellentétét, különösen a 19. századra elmérgesedő viszonyát elemzi, mindkét fél túlzott reagálásait hangsúlyozva. Megállapítja, hogy az utóbbi harminc évben változás állt be a teológiában, mivel az egyház a védekezés ből már a párbeszéd pozíciójába emelkedett, ugyanakkor a társadalomban is megfigyelhető egyfajta odafordulás a valláshoz, bár ez nem tartalmi, hanem inkább hangulati vallásosságnak nevezhető. Először a,19. századi építészetet mutatja be részletese n, amelynek a patriotizmus és az archeológiai érdeklődés voltak a főbb jellemzői, a vallásos elem igazából a háttérbe szorult. Az egész század a csúcsívek bűvöletében élt, a középkori épületek lelketlen másolása volt a jellemző. Finoman utal rá, hogy nálunk is ez volt a helyzet Czobornak és tanítványainak köszönhetően, hiszen számukra a barokk művészet már kész pogányságnak számított, s noha a világi esztétika túl tudott ezen lépni, a klérus még mindig a gótika bűvöletében él, és tiltakozik mindenféle modernizmus ellen. Hasonló a helyzet a festészetben is. Kritizálja a történeti festészetet, a nazarénusokat, majd a preraffaelitákat is, de ezen utóbbiak érdeme elvitathatatlan, mivel velük kezdődött a modern festészet. A vallásos festészet általában émelygő lett, különösen francia földön, amely az ipari termeléssel készített szentképek és reprodukciók révén teljesen uralja a hívők ízlésvilágát. Míg tehát a katolikus vallásos festészet így véglegesen elsikkadt, a protestáns oldalon fellendülés állt be. Puvis de Chavanies, Thoma és Uhde például "...vallásos, de nem
liturgikus mlÍveket alkottak, amit a megérthetőség kedvéért szorosan meg kell különböztetnünk. Míg az utóbbiak istentiszteletre szánva bizonyos megkötöttséget, hieratikus emelkedettséget, több összeszedettséget kívánnak meg, a vallásos képek, mint zsáner és dekoratív mlÍvek, szabadabb kompozíciót és felfogást engednek".10 Fieber meg van győződve, hogy száz év múlva ezekre a képekre is (ti. az előbb említett három festő képeire) úgy fognak tekinteni, mint mondjuk Veronese műveire. Külön kiemeli azon művészek értéké t is, akik nem az egyházi érte9
Fieber Hemik: ,A modern vallásos művészet", in Magyar Iparművészet, 11 (1908), 185-206, 225-257. (233-240. oldalakon képek a kiállításról). Ezt is újraközölte, kisebb-nagyobb módosításokkal, de változatlan címmel: in Modern mŰl'észet, i. m. 84-152. 10 Fieber Hemik, i. m. 201-202.
Krisztusa az ács fiának külsejét hordozó Messiás, és nem a bizánci művészeknek bzvorpalásttal övezett pantokrátora. "11 Fieber ezek után megállapítja, hogy "higgadt megfontolás után lehetetlen a modem festészetet jogosan profanizálással vádolni. Ellenkezőleg, talán soha oly komoly szándék, átgondolás, lelki átélés, küzdelmes igyekvés nem vezette afes tőm űvészeket műveik alkotásánál, mint a XIX. században." Majd megjegyzi, hogy ugyan "kifogásolható az egyházias, liturgikus felfogás hiánya, de so/za a komoly jószán déké". 12 Ezután a szobrászat helyzetét jellemzi, amely a leginkább lesújtó. Nem győzi ostorozni a műintézetek, tiroliak, müncheni ek selejtes egyházi termékeit, melyekkel az országot is e!árasztják. Hasonló a helyzet az iparművészet területén is. Ezen a ponton is megjegyzi:
"Bennünket a külföld lát el évenkint vagy négy milliónyi egyl1ázművészeti portékával".13 Majd a klérus modern művészettel szemben tanúsított elutasító magatartásának okait elemzi, amelynek hátterében leginkább a papság művészeti ismereteinek hiánya áll. Felemlegeti, hogy az egyház sohasem állt a művészi fejlődés útjába, csak a 19. században jutott hangadó szerep az ultrakonzervatív zsörtölődőknek, ráadásul "az ifjú klérus nlÍnden ambiciója, amennyiben a lelkipásztorkodást átlépi, politikai vagy szociális térre irányul".14 Fájdalmasnak tartja, hogy az egyház bizonyos rétegei mereven elzárkóznak minden modernizmus elől. Ezért először talán a hívekben fog könnyebben beállni a változás. "Minket, modern hívőket nem zavamak ezen korszerű mellék-
zöngék; ellenkezőleg, emelik hangulatzmkat. Vallási tartalmat úgysem akarunk magunkba szuggeráitatni; azt tanulmányainkból és a szívünkből merítjük. Nekünk a templomi művészet csak hangulatunkat ébreszti fel és szellemi emelkedettségre vezet. Az egyszerű !líveket pedig nem zavarják e finom nüánszok, hiszen századokon át áhitattal imádkoztak hasonló szellemű művek előtt. Bennük az esztétikai szép, köznapitól elütő artisztikus megjelenés a tennészetfölöttinek dicsfényét reprezentálja. Amellett a mai modern művészek, akik önlelkük sugallatából közelítenek a szent felé, oly pszichikai diszpozícióban élnek, amelyegyháziatlan természete dacára képessé teszi őket vallásos művek létrehozására. "15 Ezzel a megállapításával úgy tűnik, mintha gyakorlatilag felmentette volna a művészeket az írás elején még emlegetett, kevésbé körülírt liturgikus irányultság alól, mivel Fieber számára nem a tartalom, hanem az esztétikai minőség lett a transzcendens közvetítője! Buzdít ja a papokat, hogy ne ijedjenek meg az újdonságoktól, hiszen az egyház 11 Uo. 203. Uhdéról már korábban önálló tanulmányt is közölt: Fieber Hemik: "Uhde Frigyes", in Művészet, 5 (1906), 19-34. Újraközölve: Modern művészet, i. m. 167-199. 12 Fieber Henrik: ,A modern vallásos művészet', i. m. 204. 13 Uo. 206. 14 Uo. 226. 15 Uo. 227.
100
TERDll: SZILVESZTER
A TEMPLOM MÚVÉSZETE VAGY A MÚVÉSZET TEMPLOMA
mindig támogatta a művészeti kísérletezéseket. (A Kath. Szemle cikkében gyakorlatilag ezt a folyamatot elemzi alaposabban, sok művészettörténeti példával illusztrálva. 16) Leírja a purista restaurálások kritikáját és korszerűtlenségét is. Majd miután röviden vázolja a modern művészet lehetséges fejlődési irányait, az egyházművészet jelenlegi helyzetéről eszmélődve ismerteti a német egyházművészeti tárlatokat (amit fentebb már részben idéztünk), s utána a jelenlegi kiállításra reflektálva így ír: "...az Ipannűvészeti Társulat által most rendezett egyházművészeti kiállttás bíztató előjele, hogy ezen a téren is
diadalmaskodni fog a haladás szelleme a tespedés, tudatlanság, megrögzöttség sötétsége felett. Mert kétségbe kellene esnünk az egyház életereje és mzlvészi érzéke felett, ha az egyházi /lll/vészeteknek addigi hivatalos és közkedveltségű alkotásait eszményieknek, s az egyházi mzlvészetek mai állását valami örvendetesnek, szükségesnek és megváltoz/wtatlannak tekintenők. Ez nem volna egyéb, mint az egyház nagy hagyományait teljesen félreérteni, azokkal ellenkező irányba dolgozni, ha megtagadnók a mai nemzedéktől azt, ami a kereszténységnek mi!ldenha fő dicsősége volt: az új fonnákat örökifjú szellemmel tölteni meg. Es bár ellenkezzenek a befolyásosabb egyházi körök, vagy akár az egészjelennemzedék, mi erősen hisszük, hogy ajövő ebben a tekintetben is az ifjúsá¥é, különösen ha teret kap, /zagy erejét kipróbálja és eszméit megvalósítsa." 7 Fieber gyakorlatilag ezeket a gondolatait foglalta össze tömören a Kiállítás katalógusához írt bevezető tanulmányában is. Hangsúlyozza, hogy a 19. század technikai fejlettsége oda vezetett (a gyors közlekedés, sajtó, olcsó reprodukciók stb.), hogy a szakképzett mesterek az előző korok műveit kezdték el másolni. Eközben "meg-
101
újraközölte, kisebb-nagyobb javításokat eszközölve a szövegen. Ilyen változtatás történt a német és osztrák egyházművészeti kiállításokat ismertető részben is, amikor az itthoni próbálkozást átértékelő mondato t illesztett be szövegébe: "Nálunk 1906-ban (sic!) történt
egy dicséretes kísérlet, amely azonban csak hanyatlásunkat dokumentálta, és megmutatta, mily után nem szabad haladnunk. "20 Fieber a kiállítás szervezőjeként nem írt recenziót, de művészeti elveinek közzétételét biztosan nem véletlenül időzítette erre az időszakra. Nagyon okosan két különböző profilú lapban ismertette provokatív gondolatait, egyik szövegével a művészetekben jártasabb közönséget (Magyar Ipannűvészet), másikkal a katolikus papságot és értelmiséget célozva meg (Katholikus Szemle). A későbbi, kiállítást lesújtó 1914-ben megfogalmazott kritikájára talán a többi kritikus recenzió is hathatott. Most lássuk ezeket.
Recenziók A teljes sajtóvisszhang ismertetését mellőzöm, a fontosabb lapok szövegeire koncentráltam. 21 A Magyar Iparmzlvészetben közvetlenül Fieber Henrik írásának második része után Lukács Zsolt adott értékelő kritikát a kiállításról.22 Nyíltan kifejtette azt, amit Fieber (amint láttuk) csak évekkel később fogalmazott meg: a magyar egyházművészet elég gyenge lábakon áll. nA jelenlegi helyzet megismerése, konkrét adatok gYzljtése,
feledkeztek arról, hogya mzlvészet szerves fejlődésében sohasem volt a régi korok reproduktív előadása, a /lH/vészet sohasem volt Janus biformis, hanem a kor eszméivel, érzéseivel, világnézetével, temperamentumával együtt élő Im/vészlelkek produktív tevékenysége".18 De megjegyzi, hogy
melyek alapján az érdekelt körök egyesült erővel vihetik majd előbbre az egtjházmzlvészet ügyét: ez volt a VIII. kath. Nagygyűléssel egyidőben rendezett egyházművészeti kiállttás célja. Szigoní művészeti mértékkel nem mért a zsűri sem, s nem mérhetünk mi sem, mihelyt e kiállttás célját s az előkészttésre szánt rövid időt ismerjük." Lukács aztán megjegyzi, hogy
míg a világi művészet lassan fölzárkózott viszont továbbra is retrográd formákhoz
a zsűri még így is számos, a templomokban népszerű, de valójában ízléstelen tárgya t kénytelen volt visszautasítani. "Ez csak azt bizonyít-
saját korához, az egyház ragaszkodott. "A modem
mzlvészet pedig haladt diadalmas úlján: istenadta tehetség, alapos tanulmány, művészeti igazság és szabadság volt zászlójára írva. "19 Fieber megállapítja, hogy időközben a papok is rájöttek a nyitás fontosságára, amiről ez a kiállítás is tanúskodik, noha ez utóbbi csak az első lépés és egyfajta számbavétel. Alapvetően itt is esztétikai központú nézeteit képviseli, a hagyományhoz való viszonyt ignorálva, vagy inkább kimondatlanul is kerékkötőnek tartva. Hat év múlva jelent meg gyűjteményes tanulmánykötete, amelyben a Magyar Ipannzlvészetben megjelent tanulmányát gyakorlatilag 16 Fieber Henrik: "A modern múvészetek és a papság", in Katholikus Szemle, 22 (1908), 732-55. Ez az írás a prímás, Vaszary Kolos bírálatát is kiváltotta. 1908. december 21-én írt levelében öt pontba szedi megjegyzéseit, melyekben Fieber nézeteit korrigálja az egyház hivatalos tanítása alapján. Fieber 1909. január 7-én válaszol röviden, és elnézést kér, jó szándékáról biztosítva a főpásztort. A két levél: Prímási Levéltár, Esztergom, Vaszary Kolos levelei 1908/8193. 17 Fieber Henrik: A modern vallásos múvészet, i. m. 248. 18 Katalógus 1908.9. 19 Katalógus 1908. 20.
ja, hogy sok ízléstelenséget termelünk e téren, re11getegösszeget költünk reá, s ennek oka az, hogy az intéző körök, a !Jívők nem becsülik vagy nem ismerik eléggé a művészetnek amaz e,:kölcsnemesttő, lelket felemelő hatását, melyet az a !Jívő lélekre gyakorol. Ertékelésében továbblép: "Minőség tekintetében eléggé változatosnak mondhaljuk a kiállttást. Megtaláltuk benne a ma uralkodó közízlésnek, a múlt sfl1usainak, s a felszínre törekvő modem n
20 Modem művészet, i. m. 149. 21 A Művészet sajtófigyelője több írást külön is kiemel, de egyszerúen azt írta, hogy a napilapok szeptember 8-i, a hetilapok pedig szeptember l3-i számuk ban ismertették a kiállítást. Múvészet, 7 (1908), 424. Ezek szerint írás jelent meg a Mngynr Szó augusztusi 4-i számában L. A. tollából. Német nyelvú recenziót írt Gróh István AusstelIungfür kircllliche Kunst címen a Pester Lloyd szeptember l2-i számában. Az Újságban Quintus tollából, Egyházi művészet címen jelentettek meg egy szö,:,eget, amely inkább csak egy személyes jellegú, viccellődő hangvételú reflexió (Az Vjság, 1908, szeptember 13.7-8.), majd a VálInlkozók Közlönye is közölt egy írást (XIV, 38) névtelen szerzőtől. 22 Lukács Zsolt: "Egyházmúvészeti kiállítás", in Magyar Iparmúvészet, 11 (1908), 257-258.
102
A TEMPLOM MÚVÉSZETE VAGY A MÜVÉSZET TEMPLO)'IA
TERDlK SZILVESZTER
ízlésnek a képviselőit. n Ezek után az iparművészeti
szempontból értékesebbnek ítélt anyago t méltatja. Külön figyelmet szentel a Műhely által megvalósított kápolnának, az egyes tárgyak alkotóit név szerint megemlítve. Majd az egészet így összegzi: nA mondottak kapcsán
konstatállIlIIlk kell, hogy az egyházmlÍvészet terén még sok a temlÍvalónk. Ez a tájékoztató kiállítás, melyet inkább lehet templomberendezési, semmint egyházmlÍvészeti kiállításnak neveznünk, feltárta szükségét annak, hogy az egyház és az ipanlllívészet kölcsönösen támogatva egymást, igyekezzék azon, hogya mlÍvészetet a templomba s a templomot a mlÍvészetbe belevigye. Sem tervező mlÍvészeink, sem iparosaink, de még az Iparmzívészeti Társulat sem rendelkezik azokkal az anyagi eszközökkel, melyek sziikségesek ahhoz, hogy egy kiállítás ra való nllívészi templomberendezési tárgyakat puszta kockázatra készítsenek, avagy megrendeljenek. MlÍvészi mZlllkákkal csak úgy tölthetni meg egy nagyobb kiállítást, ha az egyházi férfiak az egyéni kívánalmaiknak megfelelő mlÍvészi tárgyak elkészítésére megrendelés úlján módot adnának (mint az a két évvel előtti drezdai kiállításon történt), akkor oly anyagot lehetne egyb egy líjten i, mely a IIl1ívészi jelzőre mindenképp méltó lenne. n A művészi és közízlés közötti ellentmondás egyik kulcsa, hogy a művészethez mecénásokra, pénzre van szükség, amit végre az egyháznak fel kellene vállalnia! Ez a gondolat a legtöbb recenzióban visszatér. A másik művészeti folyóiratban, a Művészetben Szücs Ervin Ede ír a "templomi mlÍvészetrő/".23 Itt nem esik szó a kiállításról, de nyilvánvaló, hogy a tárlat kapcsán vet fel néhány gondolatot egyház és művészet kapcsolatáról. Felemlegeti, hogy régen az egyház milyen nagy pártfogója volt a művészeteknek, s leszögezi, hogy a vallásos festészet nmlÍvészi volta igen alkalmas a mlÍvészetek, kiilönösen a festészet népszerlÍsítésére, terjesztésére". Itt egy új szemponttal találkozunk: a vallásos festészetnek népnevelő funkciót tulajdonított.
"Ebből kiindulva fel lehet vetni a kérdést, hogy IllÍképpenlehetne a mlÍvészi egyházi festészet úgtj a mzívészeteknek terjesztője, mint a művészeteknek anyagilag is segítője?" A jelenlegi helyzetben a magyar templomok "a kontár és ízléstelenllllmkák siralmas gyzíjteményei". Később folytatja: "E cifra lim-lom nem ébreszt bennünk érzéseket, nem támaszt gondolatokat, tekintetiink szórakozottan jár-kel rajtuk, IIIÍntegy keresve a mlÍvészeti tárgyat, ahol megpihenjen, ahol felüdiiljön." A szomorú állapot okát a papság hiányos műveltségében látja. Miután tiszteletet ad a kivételnek így folytatja: "papjaink legnagyobb része a mlÍvészet iránt Ium is érdeklődik, annak létezéséről úgyszólván tudomása sincsen". Szükséges lenne, hogy a papok a papnevelő intézetben megfelelő művészeti képzésben is részesüljenek, s itt Fieber Henrik Katholikus Szemle ben megjelenő gondolatébresztő írására alapoz megjelölés nélkül. A papok képzése mellett pedig intézkedést sürget az ügyben, hogy a műalkotásokat lehetőleg pályázat útján, és mindenképp művészektől szerezzék be az egyházközségek. Sajátos gondolatnak látszik érvelésében, hogy a vallásos képek színvonalának emelésében művészetmissziós feladatokat lát, mintegy profanizálva eredeti funkci23 Szücs Ervin Ede: "A művészet
templomainkban",
in Művészet,
7. (1908),334-335.
103
ójukat, míg a többi kritikus inkább először az "intelligencia" megnyerésében látja a műalkotások templomokban történő alkalmazásának biztosítékát. Lyka Károly az Új Időkben emlékezik meg a kiállításról. 24 Először ő is vásárinak minősíti az átlag magyar templom berendezését, majd a kiállítás kapcsán így folytatja: "Egyelőre, amidőn egyházmlÍvészeti
kiállítás létesült nálunk, a czél az lehetett, hogy kitlÍnjék, mi minden kapható ma már nálunk is e nemben. Mert a legszomoníbb az egészben az, JlOgy még ezt az átlag szomorú és értéktelen portékát is külföldről hozzák hozzánk. Ezenkívül rengeteg összeget veszít ezzel a magyar ipar." Aztán ironikusan jegyzi meg, hogyha csak a külföldi ipar színvonalát tekintjük, akkor már a magyar ipar is elérte ezt a nívót (vagyis a színvonaltalanságot). Hiszen külföld ön sem jobb a templomok művészeti állapota "...S a szomoní emlékezetlÍ XiX. század óta ..." ott is ritka a művészeti igényességgel kialakított templom. Az egyházak szinte száműzik a művészetet a templomból. Ezért "ha megtettiik az első lépést- ami ell/lek a kiállításnak kizárólagos célja -, s itthon tarljuk a pénzt,
ami eddig ily szerelvényekért külföldre vándorolt, hozzáfogJzatunk a másikhoz: az alkotáshoz. Ugy tudjuk, JlOgy az IparmlÍvészeti Társulat komoIyan foglalkozik a gondolattal, hogy nlÍnden ízében mintaszerlÍ templombelsőt mutat majd be. Célt persze csak akkor érhet, ha a magyar klérus is melléje áll. " A következő két kritika üti meg a legélesebb hangot. Lengyel Géza a Nyugat hasábjain ad értékelést. 2 Maró gúnnyal ecseteli, hogyan fordult visszájára a kiállításon az "anyagszeníség elve": a nemes alapanyagból készült fém felszerelések pl. préselt bádog edényekre emlékeztetnek. Noha a művészet még mindig arisztokratikus, az egyház pedig egészen gazdag, miképpen lehet, hogy a művészete kelletlenül sivár és szegényes? A kiállítás pozitívumai közül a katalógusban megjelenő Fieber Henriknek, a nfinom tollú, kitlÍnő ízléslÍ mlÍvészetbarát"-nak tanulmányát emeli ki. Számára rejtély, hogyha Fieber ilyen világosan látja a modern művészetet, és valószínűleg azok a papok is, akik egyaránt foglakoznak a művészettel, akkor hogy lehet az, hogy ilyen szánalmas állapotban van az egyházművészet. "Fieber természetesen finoman és ízlésesen tér ki az elől,
hogy ítéletét a kiállítással közvetlen vonatkozásba hozza. Szerinte a kiállítás: 'jelöleli a meglevőt s az egyházmlÍvészet mai állását mutalja be hazánkban. Mintegy első széttekintés és számbavétel ezen elhanyagolt mlÍvészeti ágban. A szakembereken, mlÍvészeken, kléruson és nagyközönségen áll levonni a tárlat tanulságait. Lengyel ezek után nem is késlekedik lU
levonni következtetését, amely nem meglepő módon gyakorlatilag egyezik azzal, amit évek múltán Fieber is leírt, vagyis, hogy Lengyelt idézzük: "Nem nehéz olvasni a sorok mögött rejlő gondolatot (ti. Fieber bevezetőjében): a kiállítás olyan étappe, amelyet gyorsaII el kell hagyni. Nagyon gyorsan. nEhhez az első lépés, hogy a templomokban hagyják 24 Lásd: "Egyházművészeti kiállítás", in Új Idők, 14 (1908)/ 38, sz~ptember 13. 239. A következő számban egy fényképet is közölnek a kiállításról. Uj Idők, 14 (1908)/ 39, szept. 20. 252. 25 Nyugat, 1 (1908)/ 18, 166-168.
104
A TEMPLOM MÚVÉSZETE VAGY A MÚVÉSZET TEMPLOMA
TERDlK SZILVESZTER
dolgozni az igazi művészeket, és mellőzzék a kiállításon nagyrészt felvonultatott sablonos árut. A mostani szomorú helyzet, hogy jelenleg kalmárok látják el az istenházát. "Mi állhatja útját a modern nn/vészet egyházi érvényesülésének? - teszi fel a kérdést -, hiszen a
gyökere ennek a fonnanyelvnek, az angol preraffaelita-művészet, egyen~sen templomi. Ruskin, az úttörő apostol mélységesen buzgó keresztény. Es egy sima vonalú, nagy komoly felületű építmény, modern építmény, legalább is annyi áhítatot lehel és kelt, mint cifra copfos, amorettes keretbe foglalt mennyezetfestmények, amelyek a tárlat tanúsága szerint valamelyik alföldi város Ilj templomát 'd{szítik'." Ilyen modern nyomoka t csak
105
művészet elő!!), a ligeti művésztemplomnak tehát nem is kellmegtagadnia magát. Sőt: végre talált magának hivatást, rendeltetést! Mint/w csak erre született volna!" Ezután hosszan gyalázza a tárlaton felvonultatott, hitvány ipari, művészietlen termékeket. A kiállítás háromnegyed része tehát értéktelen, de kiemel néhány munkát." Vall azutánIléhány szép karton és vázlat Lotztól s Székely Bertalmztól; megismerhetünk egy
újonnan feltűnt freskófestőt: Smigelsclzi Oktávot, akinek kartonjai annyit mindenesetre elántlnak, hogy 'bele tud dolgozni az arclzitektúrába'; néhány falon ötletes építészeti tervkollekciók wy1J{tenek meg bennünket, legartisztikusabbak talán Bobu~aJános finom falusi templomai. " Az iparművészeti
"Bobula János friss falusi templomán". Ertékelése végén szónokian, költőien szakad fel belőle a sóhaj: "Mennyi pénz és milyen kevés vagyon, mennyi arany és milyen kevés drágaság. Mennyi csillogó miseruha és milyen kevés nyoma á1J{tatnak,meggyőződésnek, a misztikus elmen'ilésnek, a hajdan minden kődarabot körülölelő szeretetnek." A szeptemberi recenziók sorába tartozik A Hétben megjelent írás
tárgyakból Dékáni Arpád csipkéit, Lajta keresztelőmedencéjét és a Műhely kápolnáját emeli ki. Aztán ő is a katalógusra hivatkozva, bár nem idézve pontosan, Fieber írására utal, aki egy jó leltárnak tartja a tárlatot. Rózsa ennek is ellene mond, s az egészet egy nagy falsumnak minősíti. A papság ugyanis nem fog tudni disztingválni a jó és rossz tárgyak között, sőt megerősítve érzi majd magát tévedéseiben. Javaslattal áll elő:" Tetszett volna két részre osztani a kiálWást:
is. A Tövis álnéven író Rózsa Miklós választott álnevéhez illően igyekezett mindenkit alaposan megszurkálni írásával. Már az augusztusi számban írt egy rövid bevezetőt a kiállítás terveiről. Kiemeli, hogy legalább az ötlet új nálunk, a fővárosi templomokon úgyis alig található valamiféle művészi érték, maximum vidéken (Pécsen és Kassán).26 Aztán hangot ad előítéleteinek: "Valami jót mégis csak
az egyik felébe összehordani mindazt a siralmas {zléstelenséget, mely egyházművészet név alatt grasszál a világpiaczon, két-három teremben pedig megfelelő keretet adva a kiállított tárgyaknak, il la Műhely mutatták volna be a magyar temzelés javát s a módot, ahogyatervezőművésznek és iparosnak dolgoznia kell, ha {zléses, hamlOnikus és valóban művészi interieurt akar csinálni a templomból az egtj/záz." Aztán a papok ostobaságát
inkább negat{v alakban várunk ettől a kiállítástól is: ha kiderül ugyanis, milyen szegény művészet dolgában a dúsgazdag egyház, talán észbe kapnak a papi kiskirályok s megnyitják jól elzárt erszényeiket nemcsak a katolikus politikai propaganda, de piktoraink és ipanm/vészeink előtt is. Ami nem csak az előbbieknek használna, tekintve, hogy ezek igazán nem tettek szegénységi fogadalmat, hanem az egyháznak is. Mert jó lesz nem elfelejteni, hogy nem csak a művészet köszön sokat a vallásnak, de a vallás is kapott valamelyes erőt a művészettől. "27 Ez utóbbi mondatra azért is
ostorozza, akik elődeikkel ellentétben félnek a művészettől, pedig azok tudták, hogyan kell alkalmazni "népbolondító" stratégiájukhoz. De így legalább, az egyház pénzével a művészet is jól járt. Ezek után is fognak zseniális művészek születni, csakhogy nem az egyház ihleti, vagyis inkább fizeti meg őket. "A művészeknek ez mindegy: a gazdag zsidó pénze épp úgy 'ihlet', mint az egyházé, s a vallás maga sem egyéb a művészetnek, mint téma, vagyis másodrendű dolog." De hát ez végül is az egyház baja, s nem fáj nekünk az egyház feje. Aztán megpiszkálja a politikusokat és a Társulatot, akik ezt az egészet csinálták, hogy Apponyira való tekintettel megpróbálták bemutatni azt, ami nincs. "Es rendezték vala az egyházművészeti kiálWást, hogy
egy-két tárgyon
lehet látni, a Műhely kápolna belsején,
valamint
érdemes egy picit odafigyelni, mert a többi kritika általában abból indul ki, hogy az európai művészetek fejlődését leginkább az egyház mecenatúrája tette lehetővé (a szellemi dimenziókat kevésbé hangsúlyozva). A kiállítás után hamarosan megszületett Rózsa tárlatot ismertető szövege is. 28 "A templom művészete bevonult a művészet templomába.
Helyesebben: mióta a művészet kivonult a maga városligeti templomából, a templom teljesen feleslegessé kezdett válni odakünn." Kritikája az egész műcsarnoki művészetpolitikának szól. Ott már úgysem állítanak ki régóta igazi művészetet, úgyhogy új funkciót találva magának, az egyház szolgálatának szentelte magát. "Egy század óta ugyanis egyház
és művészet külön úton járnak (az egyház ugyanis futva menekül a 26 Példái igen meglepőek, hiszen két olyan, purista módon restaurált székesegyházra gondolt, amelyek ez idő tájt - amint Fieber írásából is láthattuk - már nem igen számítottak korszerűnek, s ez elég ellentétesnek tűnik írása" progresszív" hangnemével is. 27 A Hét, XIX (1908),augusztus 23.551. 28 A Hét, XIX (1908),szeptember 13.598-99.
ennek örve alatt miséztethessenek végre a Műcsarnokban. Másra úgysem lehet használni már szegényt! Most már büszkén verheti a mellét a Társulat. Tisztesség ne essék szólván: létjogosultsága van!" Rózsa Miklóst a felháborodás addig hajtotta, hogy ő is rendezett egy bibliai kiállítást 1910 márciusában a Művészházban.29 A kései recenziók egyike Haraszthy Lajos tollából származik, és a Magyar Közéletben, októberben jelent meg. 30 Eleinte a vallás és a művészet kapcsolatáról elmélkedik megállapítva, hogy "...az egyház-
nak szüksége van az erkölcsi czélt szolgáló külsőségek gyakorlásához bizonyos eszközökre, mint a templom és ennek berendezése. (...) Mint 29 Megköszönöm Semsey Rékának, hogy erre akiállításra felhívta figyelmemet, amelyet Rózsa Miklósról szóló szakdolgozatában ismertet részletesebben (PPKE Művészettörténet Tanszék, Piliscsaba, 2003). 30 Haraszthy Lajos: "Egyházművészeti kiállítás", in Magyar Közélet, VII (1908), október 15. 28-29. .
l...
106
TERDlK
SZILVESZTER
elfogulatlan ésfölvilágosodott ember azt mondom: ha már faragott ésfestett kép, akkor legyen művészi, - és mint magyar, azt vallom: ha már Iluivészet, akkor legyen hazai." Hát, a Társulat is összeszedett minden hazait, és Haraszthy szerint nem is kell szégyenkezni az eredmény miatt. Ezek után az egyház és a művészet kapcsolatát ecseteli. "Mint mindenütt, náhlllk is az egyház volt a művészetek bölcsője. Ha tehát az egyház adta a
művészetet az emberiségnek, illő, hogy most lIlIivészetet adjunk az egyháznak. Mert ugyanis, amíg a művészet kijllfva a szabad életbe, óriási lendülettel nagyot fejlődött, addig a szűkebb értelemben vett egyházművészet egészen napjainkig sell17nitsem változott és maradt, eszközei, mlyagai és kifejezésmódjai ugyanazok maradtak, tárgyai pedig a régiek variálásából állnak. Az egyházművészet most van kii/földön is átalakulóban. Mi, akik szintén igyekszünk lépést tartani a kiilföldi kulturális haladással, rögtön magunkévá tettük ezt az eszmét. A most lezajlott egyházművészeti kiállítás, amelyen együtt volt a múlt, a je/en és ajövő, bebizonyította, hogy ugyanazért az árért a magyar műipar különb eredményt produkál manapság, IllÍnt a külföldi. " Ó is úgy tudja, hogy a kiállítást Mihalik Gyula rendezte, és munkáját általános siker kísérte. Nos, ez utóbbi megjegyzés és általában a szöveg politikai "akcentusai" valószínűleg a kedvezőtlen szakmai kritikák ellensúlyozására születtek, az egész tárlatot felkaroló politikai erők támogatására. A különböző shlusú írásokból néhányalapállítás mégiscsak leszűrhető, amelyek valamilyen formában, időnként teljesen különböző felhanggal, de a legtöbb kritikában előkerülnek. Egyrészt a helyzetet elemezve elismerik, hogy régen az egyháznak nagy szerepe volt a művészet fejlődésében (főleg anyagi természetű), de a 19. században a vallásos és világi művészet szétváltak, azóta nem bírnak egymásra találni, ami leginkább az egyházművészet rovására érezteti hatását. Ennek következtében a templomokat ellepték az értéktelen ipari, gyakran külföldi eredetű termékek, a papság szinte teljesen bizalmatlan a "modernnel" szemben, aminek oka a papság műveletlensége. Ez a kiállítás a probléma megoldásában csak kezdő lépés, helyzetfelmérés volt. Másrészt megoldási javaslataikban felvetik a papság szakszerű művészeti nevelését, hogy az egyház anyagi súlyának megfelelő mértékben vállaljon szerepet a művészeti munka támogatásában. Ugyanakkor elvárják, hogy az egyház tartsa tiszteletben a művészeti szabadságot, a megrendeléseit pályázatok útján, igazi művészekre bízza, lehetőleg magyarokra, valamint legyenek olyan testületek, akik képesek az egyháziaknak művészeti kérdésekben tanácsokat, útmutatást adni. Az elemzők mindannyian a művészet autonómiáját véve alapul, az egyház szerepét csak intézményi mivoltában értékelik, s mélyebb szellemi kapcsolatot nem nagyon feltételeznek.
A TE.\1PLOM
MÚVÉSZETE
V AGY A MÚVÉSZET
TEMPLOMA
107
Következmények Az Iparművészeti Társulatban a kiállítás értékelését Foerk Ernő végezte el, amelyet az Egyházi Műipar közölt is 1909 elején.31 Foerk szomorúan állapítja meg, hogy hiába állt maga Vaszary Kolos, valamint az Iparművészeti Társulat az ügy mellé, az egyházban ma sem tapasztalható változás a modern művészettel szemben. Szerinte nagyon fontos a régi emlékek alapos ismerete, de óvakodni kell a
"múlt század dédelgetett kedvencének, a korhűségnek és a stylszeniségnek túlbecsülésétől, mert, mini miden elmélet, egyenesen elleJlkezik az alkotás, lehát a IInivészet fogalmával, és ameddig uralkodott, szerencsésen megakadályozta az új, korszeru lIlIivészet fejlődés ét is". Az új egyházi művészet előfeltétele vallásos művészek kinevelése, majd a papság nevelése. Feltűnő, hogy előbbi meglátása alapvetően ellenkezik a Fieberével, aki igenis a művészek lelkiismereti szabadságának tiszteletben tartására szólított fel (reménykedve, hogy a fellendülő katolicizmus magától is pozitív hatást gyakorol majd); Foerk utóbbi meglátása a papság neveléséről viszont egyezik Fieberével. Ezután ő is kikel a külföldi műipar hazai terjedése ellen, pontosan kimutatva, mekkora anyagi vesztesége t okoznak ezek a magyar államnak, statisztikai adatokkal erősítve állításait. Ebből is látszik, hogy a kiállítás szervezői az egyházművészet problémájának megoldásához főképp gazdasági érvekkel igyekeztek a politikai akaratot cselekvésre késztetni. Foerk végül ismertette programtervét, amely sok pontjában egyezik a többi recenzens által is megfogalmazott javaslatokkal. Foerk az egész egyházművészeti probléma megoldását egy kötött, alapvetően államilag irányított intézményrendszeren belül képzelte el, amikor egyházművészeti központ felállítását, az iparművészeti iskolában egyházművészeti szakosztály indítását, a szemináriumokban és az egyetemeken tanfolyamok szervezését javasolta, mindezt persze a kormány és a püspöki kar anyagi és erkölcsi támogatásával. Mindezek támogatására létre kellene hozni az Egyházművészeti Társulatot is. Néhány hónappal később arról értesülünk, hogy abeterjesztések nem maradtak teljesen hatástalanok. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium ugyanis fölkérte Fieber Henriket, hogy dolgozza ki egy Országos Egyházművészeti Tanács tervezetét. Azért éppen őrá esett a választás, mert állítólag tőle származott a Társulat ötlete, de mögötte álltak más férfiak is, mint K. Lippich Elek minisztériumi tanácsos,32 dr. Majkovszki Pál kultuszminiszteri titkár és Györgyi
31 Foerk Ernő: "Egyházmúvészet 33-34.
l-II:, in Egyházi Múipar,
10 (1909)/2,17-18. ; /3,
32 Fieber és Lippich ezek után különösen jó barátságban lettek, legalábbis erről tanúskodnak az OSZK Kézirattárában Lippichnek címzett Fieber-Ievelek. Lippich a gödöllői múvésztelepnek is nagy támogatója volt, akárcsak Fieber, aki a legtöbb egyházi megrendelést nekik juttatta. Jurecskó László: "K. Lippich Elek - a hivatalos múvészetpolitika irányítój a - és a gödöllőiek", in Studia Comitatensia 10
(1982),9-33.
108
109
TERDlK SZILVESZTER
A TEMPLOM MŰVÉSZETE VAGY A MŰVÉSZET TEMPLOMA
Kálmán, az Iparművészeti Társulat igazgatója.33 1911-ben Fieber Henriket Zichy János vallás és közoktatásügyi miniszter a minisztérium művészeti osztályára nevezte ki, hogy referálja az egyházművészeti ügyeket. 34 Az egyházművészeti tanács tervezetét végül ténylegesen Fieber készítette el 1911 májusára, melyet az Iparművészeti Múzeumban mutattak be és vitattak meg, számos egyházi és világi tudós személyiség közreműködésével, hogy előterjeszthessék a minisztériumnak és a püspöki karnak.35 A megbeszélés előtt néhány nappal Fieber az Egyházi Közlöny hasábjain ismertette röviden az általa készített tervezetet. A szervezet hivatalos neve Országos Katholikus Egyházművészeti Tanács lett volna, céljai, hogy a klérus figyeimét állandóan az egyházművészeti mozgalom felé irányítsa; a művészeti irodalmat istápolja; rendszeresen szervezzen művészeti tanfolyamokat; alakítson művészeti egyesületeket; egyházművészeti ipartelepet létesítsen; a már létező művészeti és iparművészeti intézetek keretébe egyházművészeti szakosztályokat illesszen, illetve önállóan teremtsen; pályáz tok révén a művészek érdeklődését a vallásos művészet felé fordítsa; "szunnyadó vagy fejlődésben lévő tehetségeket
hány szép tervet iitött agyon! Így legalább szabadon adom a munkákat annak, akit hívatottnak vélek. Közben pedig az alsó papságnál élesztgetem a megértés, szeretet tiizét. "39 Ezekben az években ugyanis Fieber Henrik az általa oly élesen felvetett probléma, a papság és a közönség művészeti nevelésén fáradozott, bécsi mintára, egyházművészeti tanfolyamok szervezésével. 40 A tanfolyamoknak és a tanács megalakulásának a háború kitörése sem kedvezhetett, bár Fieber népművelő, ismeretterjesztő tevékenységét tovább folytatta, majd 1917ben beköltözött a Központi Szemináriumba, ahol a kispapoknak is rendszeresen tartott művészeti témájú órákat, vetített képekkel illusztrálva. 41 Ismeretterjesztő, publicisztikai tevékenységéről nagy elismeréssel szólt Elek Artúr a Nyugat hasábjain Fieber halálakor írt méltatásában.42 Annak ellenére, hogy az első egyházművészeti kiállítás egyik szervezője maga Fieber Henrik volt, életében több, az elsőhöz fogható kiállításra nem került sor, minisztériumi kinevezése és szerepköre ellenére sem, amit talán a már többször is emlegetett lesújtó megállapításának gyakorlati következményeként értelmezhetünk.43 Szimbolikus értékű, hogy az 1920 elején hosszú betegségben elhunyt Fiebert búcsúztató szöveget44 közlő Magyar Ipanlllívészet ugyanezen számában jelent meg Gerevich Tibor programalkotó írása is, mely sok szempontból különbözik a fieberi szemlélettől. Előrevetíti azokat a részben új elveket, amelyek egészen a világháború végéig meghatározóak lesznek: egyházművészetet a hagyományos, klasszikus művészeti értékekből építkező, nemzeti karakterisztikumokat is felmutató, műhelyszellemben dolgozó hívő keresztény művészek tudnak igazán létrehozni. Gerevich szerint ez a szellemiség az utóbbi harminc évben nem tudott érvényesülni, de most újra feltörekvőben van. A változás lehetőségét a magyar társadalom alapvető átalakulása tette lehetővé, amelyben a nemzeti szellem dominál már a századforduló liberalizmusa helyett.45 Fieber tisztán esztétikai szemlélete helyett/mellett (amelynek jogossága
felébresszen és izz{tson "; "irányítólag és támogatólag hasson a vallásos képző- és ipanlllívészet IIIÍnden irányába". Az egyes esetekben, mivel a döntés a püspökök joga, a Tanácsnak véleményező és tanácsadó szerepe lett volna. De azt is szerették volna elérni, hogy az általuk véleményezett és a püspökök által jóváhagyott tervek a klérusra nézve kötelező legyenek. Fieber azt is közli, hogy a tervezetet a püspöki kar és a minisztérium részéről már átnézték és jónak találták. A Társulat any~gi szükségleteihez a minisztérium is nyújtott volna segítséget.36 Ugy tűnik, hogy az Országos Egyházművészeti Tanács végül nem alakult meg, bár a Püspöki Kar megtárgyalta és jóváhagyta a tervezetet.37 Ennek pontos okait egyelőre nem ismerjük, valószínűleg személyes ellentétek is húzód tak a háttérben. 1913-ban például Lippichet nyugdíjazták, aki ezután külföldre költözött, s ez szintén nem válhatott az ügy javára.38 Nem sokkal ezután Fieber így számol be neki az egyházművészet helyzetéről: "Az egy-
házllnívészeti iigIJek hivatalos része nem akar mozogni. Ellenben az agitációnak megvan az eredménye, mert megrendelés elég bőven jön. Néha szillte azt gondolom, hogy jobb a kevesebb, de szabadoIl, művészi szempontból létrehozott munka, mint ha hivatalos adminisztráció agyonnyomná és béklyóba szorítaná ajó szándékot. A bizottságok bornírtsága és elfogultsága
39 1913. jűlius 15. OSZK Kézirattár, Levelestár Fieber 8. 40 1910 és 1913 között összesen öt ilyet tartottak a budai Szent Imre Kollégiumban apácák, papok és más érdeklódók részére. Beszámolók az adott években, az Egyházi Műipar és a Magyar Iparművészet hasábjain. 41 Fieber levele Lippichnek. 1917. április 18. és 1917. december 11. OSZK Kézirattár, Levelestár Fieber 15. és 17. 42 Elek Artűr: ,Fieber Henrik', in Nyugat, 13 (1920)/ l-2, 90-9l. 43 Még Fieber életében, 1919 végén a Nemzeti Szalon rendezett egy tárlatot Magyar Egyházművészeti kiállítás címen. Ezen sok olyan művet vonultattak fel, amely témájában valamiféle vallásos jelleget tükrözött. Egyházi közreműködésnek nincs nyoma. (Magyar Egyházművészeti kiállítás. Nemzeti Szalon, 1919. december ~.920. január.) Bevezetőjét Déry Béla, a Nemzeti Szalon igazgatója írta (3-7.). Osszesen 304 mű szerepelt, köztük sok századforduló s darab. 44 Körösfői K. Aladár: ,Fieber Henrik emlékezete", in Magyar Iparművészet, 23 (1920),15-16. 45 Gerevich Tibor: ,Egyházművészetünk jövője", in Magyar Iparművészet, 23 (1920), 27-30. .
33 Egyházi Műipar, 10 (1909) /7,136. 34 Egyházi Műipar, 12 (1911)/ 1, 4. 35 Sajnos magát a tervezet szövegét nem ismertetik: Egyházi Műipar, 12 (1911)/5, 73-74. A felterjesztett szöveget talán további levéltári kutatással föl lehetne lelni. 36 Fieber Hemik: "Országos Katholikus Egyházművészeti Tanács", in Egyházi Közlöny, XXV (1911), /20, május 19. 312-313. 37 Az 1910. november ?.-€n és 10.-€n és 1912. április 25-26-án tartott gyúlésen tárgyalták. Püspöki Ertekezletek ]egyzókönyvei, 1909-1927. Prímási Levéltár, Esztergom. 38 Ennek okairól lásd: ]urecskó, i. m. 26-28.
~
110
TERDII: SZILVESZTER
egy újabb tanulmányt igényeine) az eszmei elkötelezettség igénye is föllép. A gerevichi eszmék a harmincas évekre megfelelő politikai támogatottsággal is rendelkeznek majd, melynek köszönhetően sikerült azt a hivatali, szervezeti, oktatási struktúrát is megvalósítani, ami Fiebernek még nem adatott meg. 46
GELENCSÉR
GÁBOR
Harminc év múlva Ingmar Bergman: Sarabande
46 1926-ban az elsőhöz hasonló jellegú egyházművészeti kiállítást is szerveznek. (Egyházművészeti kiállítás. Rendezi az Országos Katholikus Szövetség a Nemzeti Szalon helyiségeiben. Budapest, 1926.) 1930-ban megalakult az Orsziigos Egyházművészeti Tanács, mely az egyházmegyénként felállított Egyházművészeti Bizottságokat felügyelte. (Kontha Sándor [szerk.j: Magyar művészet 1919-1945.1. Budapest, 1985, 108.)
Egy kivételesen hosszú és gazdag életmű "lepárlása" zajlik Ingmar Bergman SarabmIde című filmjében, amely, reméljük, a videokazetta borítóján olvasható figyelemfelkeltő ajánlással ellentétben még nem "egy zseniális pályafutás páratlan befejezése". A Sarabande nem összefoglalás vagy lezárás - ez már megtörtént I982-ben a Fanny és Alexanderrel -, jóval inkább e(s)szencia: lényeg és kivonat egyszerre. Bergmannak kétségtelenül van mit "lepárolnia": az I918-ban született rendező mögött hatvanéves pályafutás áll, több mint negyven, forgatókönyvíróként is jegyzett játékfilmmel, számos színpadi rendezéssel, jó néhány irodalmi naplóval, filmnovellával, filmregénnyel. Amióta visszavonult a filmrendezéstől, elsősorban ír; műveiből mások forgatnak filmet (legutóbb elsőszámú színésznője, Liv Ullmann vitte vászonra a HITtlencket). A Sarabande-ot viszont Bergman maga rendezte meg 2002-ben, 84 éves korában. Vajon mi késztette arra, hogy sokadszori fogadkozása ellenére ismét a rendezői székbe üljön? S vajon segíti-e az értelmezést, ha tekintetbe vesszük a mű létrejöttének körülményeit? A válasz ezúttal határozottan - és merőben tudománytalanul igen. Bergman ugyanis a Sarabande-ot saját életművéhez kapcsolja. Nem az életéhez, hanem a művészetéhez, amelyet persze át- meg áthatottak az apjához, a szülői házhoz, a neveltetéséhez, a feleségeihez és gyermekeihez kötődő élmények és tapasztalatok, s amelyek a Fmmy és Alcxanderben, majd az ezt követő~n írott forgatókönyveiben (A legjobb szándékok, Vasámapi gyerekek, Ot vallomás) közvetlenül is megjelentek. (Az Európa Kiadó és Kúnos László műfordító jóvoltából valamennyi magyarul is olvasható, Bergman filmnovelláival és egyéb írásaival együtt. A Sarabande forgatókönyve 2003-ban jelent meg; az idézeteket e kiadás alapján közlöm.)
